Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Árpád
393 tétel
2017. október 2.
Unitárius harangszentelés Nyárádszeredában. Kis gyülekezet nagy örömünnepe
Múlt szombaton, szeptember 23-án megszólaltak a harangok a nyárádszeredai unitárius gyülekezet főtéri templomában, hirdetve Isten áldását és akaratát, valamint a földi élet értelmét és rendjét.
Az ünnepi pillanatokban Kovács István lelkész, a Magyar Unitárius Egyház közügyi igazgatója hálát mondott a gyülekezet nevében, hogy Isten megáldotta munkájukat, adott nekik templomot, most pedig emberi kéz által alkotott csodálatos tárgyakat, harangokat, amelyek révén Isten és ember hangja szól, hogy érdemes itt a földön Isten akarata szerint élni, dolgozni, szeretni. A harangok hirdetik a születést, a távozást, a jövő nemzedéket, és adják a testüket, lelküket, mert összenőttek sorsunkkal. Követik éle-tünk nagy pillanatait, örömeit és fájdalmait, a születést, az élet kiteljesedését, a hazaindulást. Ott voltak Nándorfehérvárnál, Mohácsnál, Trianonnál is, és arról is zúgnak, hogy Isten a lefagyott virágokból is ki tudja hozni a gyöngyöket, hogy a legnagyobb veszteségekben is ott a csoda, a folytatás. A harangok ütik Isten szívének ritmusát is, és a harang arról is meggyőz, hogy többek vagyunk a sárnál, amit taposunk, hogy az ég részei vagyunk. De a harangok szavát érteni is kell, mert azt hirdetik, hogy Isten magasában rend van és a felhők fölött kék az ég.
Emléktábla a falon
Az ünneplő gyülekezetet, egykori és jelenlegi lelkészeket, egyházi és világi elöljárókat és a többi nyárádszeredai felekezet lelkészeit, a holland vendégeket és az amerikai duxburyi testvérgyülekezet képviselőit a 118. zsoltár szavaival köszöntötte Kecskés Csaba, a marosi unitárius kör esperese, emlékezve 2004-re, amikor néhai ft. Szabó Árpád püspök letette a nyárádszeredai templom alapkövét. Az épületet 2012-ben szentelték fel, most pedig a harangokkal koronázták meg. Ezután egy emléktáblát lepleztek le, amely a templomépítés jelentős évszámait örökíti meg. Az ünnepi pillanatokban a helyi gyerekek, ifjak és a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar is fellépett zene- és énekszámokkal, majd a jeles pillanatra emlékeztető csengettyűk kiosztása következett mindazok számára, akiknek volt bátorságuk álmodni és hitük az álmok továbbvitelére. A köszöntések során a holland Greteke de Vries amszterdami remonstráns lelkész elmondta: náluk vannak olyanok, akik nem szeretik a harangokat, mert nem tudnak aludni az istentiszteletek ideje alatt, ám Nyárádszeredában több templomtoronyban szól a harang, ami mutatja, hogy itt az emberek szeretik a harangokat. Azt kívánta, az új harangok hívják össze az embereket, hogy egymás iránti tiszteletben, törődésben, tiszteletben éljenek.
Több évbe telt
Csíki Zsolt gondnok köszöntő szavaiból kiderült: a templom felszentelése után a gyülekezetet a harangvásárlás gondolata foglalkoztatta, és 2016-ra összegyűlt a szükséges összeg egy harang beszerzésére. A hívek azonban úgy döntöttek, hogy egyszerre vásárolják meg mindkét harangot, ezért tavaly ismét megmozgattak néhány követ, így a hívek, az önkormányzat és a helyi Gabriella cég adományából sikerült előteremteni a szükséges összeget. A 160 és 300 kilo-grammos kis- és nagyharangot Székelyudvarhelyen öntették, karácsony nagyhetén hozták Nyárádszeredába, most kerültek fel a toronyba, a tartószerkezet pedig a Maros Megyei Tanács pályázati támogatásából és a hívek adományából készült el. Zárógondolatként Sándor Szilárd nyárádszeredai-jobbágyfalvi lelkész azt kérte: Isten nyissa meg mindannyiunk lelkét, hogy a harangok kongása megtisztítsa szavainkat, életünkben pedig legyen rend.
Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 20.
Tárlat a sokszínűség jegyében
Tizenkét festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda este a magyar festészet napja alkalmából Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai kiállítótermében. A kiállításmegnyitóra sokan voltak kíváncsiak, hiszen a különböző látásmódokat tükröző képek egyedi történetet hordoznak. A tárlaton Balla Tibor, Gergely Miklós Csaba, Kovács Imre, Márton Árpád, Sólyom Zsuzsa, Szabó Árpád, Szabó János, Tompa Bors Eszter, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula, Xantus Géza és Zsigmond Márton művészek képeit tekintheti meg a nagyérdemű. A kiállított anyagot Túros Eszter méltatja.
A magyar festészet napjának ünnepre hangolt képei a generációkon átívelő folytonosság látszatát keltik, a sokszínűségben kirajzolva egy olyan festői történetet, amelyben a képek feltétlenül összekapcsolhatók, egymást erősítik, egyfajta időbeli kontextust is teremtenek egymásnak. Érdekes, hogy kik hogyan vesznek részt egy ilyen együttműködésben, amelyben a festészeté a főszerep, de a részvétellel egyfajta közösségvállalás, valamiféle azonosulás is történik. A mostani tárlat, úgy tűnik, valóban ünnepre hangolt. Festői reflexiók, mai szemszögek művészettörténeti horizontban. Legyenek akár évezredes távlatokat nyitó szín- és formatörténések, ahol jelen van ugyan a figurativitás és van a képeken történet és közös múlt, kitapintható felületek, plasztikai mélységek, a viszonyulás módja mégis oldja mindezt. Bacchus vagy Európé elrablása úgy válik felismerhetővé, hogy a figurákat rögtön felülírja, átírja a festőiség, a gesztus vagy a transzparencia.
A festői dimenziók másfajta mélységeket is bontanak. Van, aki elemző módon közeledik, úgy bontja elemeire a látványt, úgy ragadja meg a formákat, hogy már-már elveszíti azokat. Megpróbál a felület, a fecsegő felszín mögé nézni, úgy próbálja megtalálni az összhangot, hogy megkeresi a formák geometriáját, ezekben leli meg, és ezekből szerkeszti újra, impresszív módon, a látványt. A geometria lehet egyfajta ürügy is, játéklehetőség, amelynek keretei, vonalai közt a színek főszerephez juthatnak. Lecsupaszítva, egyszerűsítve, a színek egymásmellettisége, együtt vibrálása, optikai hatásai bűvölnek el.
Máskor, a konkrét, nemcsak kiindulópont, hanem alfa és ómega – a kornak arca van, formája, sajátos festőisége. Akár a legegyszerűbb formák, tárgyak is magukban hordozhatják annak lehetőségét, hogy olyan festői világokat hívjanak elő, amelyek, egyszerűségük ellenére filozofikus dimenziókat nyitnak.
Úgy lépünk be a Lélek kapuján, hogy elbűvöl egy-egy táj melegsége, mozgásba lendít egy városi felülnézet, úgy merülünk el a nejlonzacskók keretbe szorított, már-már fotorealista látványában, vagy válunk részeseivé egy-egy szürreálisan spontán és intim pillanatnak, úgy sodorhat magával egy-egy festői lendület, hogy közben megtörik a fény, a színek, árnyalatok elkülönülnek, kaleidoszkóp-szerűen bomlik elemeire a látvány – így hozva felszínre festői minőségeket. Az „anyag rejtett lelke” válik megközelíthető.
A sokféleség természetes állapot, hiszen itt mindenki a saját útját járja, nagyon eltérő kifejezésmódok kerülnek egymás mellé. Annak ellenére, hogy nem egy szigorú koncepció mentén szerveződnek a magyar festészet napja alkalmával szervezett kiállítások, talán a mostani kiállítás is jó példa arra, hogy izgalmas és gazdag tárlat kerekedhet ki azáltal, ha egy évben egyszer, egy ünnep erejéig egy fedél alá kerülnek ezek a különböző festői világok. Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. október 31.
Közösen cselekedni, megmaradni
Sepsikőröspatakon együtt ünnepelte a reformációt a református, unitárius és evangélikus egyház, s jó testvérként a római katolikusok is részt vettek az eseményen. Az alkalomból a templomkertben kopjafát lepleztek le.
Nagy Adél evangélikus lelkész szószéki szolgálatát a Pál apostol a galátákhoz írt leveléből vett igére támaszkodva végezte. Mint mondotta, az elmúlt fél évezred sok jót hozott, társadalmunk fejlődött, technikai vívmányok sora gazdagítja mindennapjainkat, de bármilyen modern korszak is legyen a jelen, nem vagyunk elégedettek, tudjuk, érezzük, valami nagyon hiányzik lelkünknek. Teljes és szabad életet csak akkor élhetünk, ha az évezredek óta változatlant, Isten szavát befogadjuk szívünkbe – mondotta a fiatal tiszteletes. Nagy Zsolt Attila helybeli református lelkész örömét fejezte ki, amiért az egyházak ezekben a napokban egymás felé fordultak, a hívek ünneplőbe öltöztették szívüket, s közösen kulcsolták imára kezüket. A tiszteletes úgy fogalmazott, bár a jövőt nem ismerjük, nem tudjuk, ötszáz esztendő múlva lesz-e Sepsikőröspatakon magyar és református, unitárius, katolikus vagy evangélikus, de közös feladatunk, hogy megpróbáljunk tenni annak érdekében. „Ne hagyjuk hitünk és magyarságunk, kereszteljünk, konfirmáljunk, eskessünk, használjuk ünnepeinken templomainkat – így tegyünk a következő ötszáz év érdekében” – jelentette ki. Tordai Ernő sepsikőröspataki unitárius lelkész Unitárius reformáció címmel tartott rövid előadásában a valláskialakulásról és az unitarizmus legfontosabb hitelemeiről beszélt, valamint adatokat osztott meg a helybeli egyházközség történelméből. A Bodor Sándor katolikus kántor vezette ökumenikus kórus fellépését követően P. Magyarosi Imola színművész Babits Mihály Miatyánk című versét adta elő. A kedvezőtlen időjárás miatt a templom udvarán leleplezendő kopjafa adományozója, Para Zoltán mérnök is a templomban szólalt fel: bár a sepsikőröspataki közösségtől távol került, de szívében közel van hozzájuk – biztosította őket. A kopjafa készítője, Szabó Árpád a faragás során felhasznált motívumokról beszélve kijelentette: vizet, tulipánt, magyar keresztet, kelyhet, könyvet és a gömböt látunk, de ha azt szavakra fordítjuk, magyarságunkról, élni akarásunkról, egyházainkról és templomainkról mesélnek. Az áldást – ezúttal már kint, a szemerkélő esőben – Mátyás István lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője mondta, az egybegyűltek pedig közösen énekelték a székely és magyar himnuszt. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)