Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Árpád
393 tétel
2011. augusztus 19.
Hungarológiai kongresszus Kolozsváron
Hogyan válaszolnak az egyre globalizálódó világ kihívásaira a magyar közösségek, mi történik a helyi identitástudattal – ezekre a kérdésekre keresik többek között a választ az augusztus 22–27. között Kolozsváron megszervezett 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus résztvevői, közölte Pozsony Ferenc, a szervezőbizottság elnöke a rendezvénysorozat tegnapi beharangozó sajtótájékoztatóján.
Az egyetemi tanár szerint a Nyelv és kultúra a változó régióban címmel megrendezett kongresszus kiváló alkalom arra, hogy az erdélyi magyar tudományosság megmutassa magát a világnak. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) elnöke, a szervezőbizottság egyik társelnöke ugyanakkor elmondta, az egyhetes rendezvénynek a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas utcai főépülete, az EME székháza, a Bölcsészettudományi Kar épülete, a történeti intézet és a Sapientia EMTE főépülete, a Bocskai-ház ad majd otthont. A megnyitót, a plenáris előadásokat és az első közgyűlést a Kolozsvári Magyar Operában rendezik meg. Péntek János, a Kolozsvári Akadémia Bizottság elnöke, a szervezőbizottság társelnöke hozzáfűzte, a rendezvénysorozat egy napját Marosvásárhelyen töltik, ahol a résztvevők a Sapientia EMTE vendégei lesznek. Szabó Árpád Töhötöm, a szervezőbizottság főtitkára ugyanakkor arról számolt be: a BBTE magyar tagozata hatalmas munkát fektetett a szervezésbe, ugyanis az egyetem történetében egy ilyen nagyszabású rendezvény megszervezésére még nem volt példa. A kongresszus szervezői mintegy hatszáz előadó és kísérőik részvételére számítanak a világ minden tájáról, a részvételi díj 100-120 euró, az előadások ugyanakkor nyilvánosak, az érdeklődők térítésmentesen tekintheti meg a kiválasztott előadásokat. A kongresszus ünnepélyes megnyitójára hétfőn, a Kolozsvári Magyar Operában kerül sor. Az esemény első köszöntőbeszédét Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, mondja, majd Traian Băsescu Románia elnökének üzenetét olvassák fel. A hungarológiai kongresszusokat 1981 óta ötévente szervezik meg világszerte, korábban Bécs, Szeged, Róma–Nápoly, a finnországi Jyväskylä, illetve legutóbb Debrecen adott otthont a rendezvénysorozatnak.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2011. október 6.
Múzsa az ezrediken
– e címmel szervezett lapunk munkaközössége hangulatos, nívós irodalmi estet kedd délután a Bernády Házban. Múzsa az ezrediken – ezredik számához érkezett a Népújság irodalmi-művészeti melléklete: ez alkalomból az ünneplő közönség, a lap barátai telt házas publikumként vették birtokba a Baross Gábor utcai épületet, amelynek földszinti galériáiban Nagy Miklós Kund főszerkesztő és Múzsa-szerkesztő fogadta a megjelenteket, munkatársakat és vendégeket – Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Markó Béla, Sebestyén Mihály és Bölöni Domokos meghívottakat, valamint Sebestyén Aba színművészt, aki méltó kezdésként Demény Péternek a Múzsához írott versét olvasta fel. Ezt Nagy Miklós Kund egy játékos limerickje követte, majd rövid beszélgetés vette kezdetét a megjelent írókkal, költőkkel.
Nagy Attila elárulta, nemrég fejezte be új verseskötetét. – Ez a kilencedik kötetem, szerkesztőként KAF szenvedte meg. A Kriterion fogja kiadni és lesznek benne részletek a készülő, Csillagköz című, versekből álló "regényből", amelyben a gyerekkoromtól a katonaságig telő éveket, a régi Vásárhelyt mesélem el – mondta a költő, majd a Csillagköz egyik versét, valamint az új kötetben megjelenő, John Donne-sorokra írt költeményei közül párat olvasott fel.
Sebestyén Mihály olyan szöveget hozott, amely korábban jelent meg a Múzsában, Kolbászverés című, vitrioltól sem mentes novellája kellőképpen felvidította a jelenlevőket, akiknek Markó Béla árulta el: egy pillanatig sem volt hűtlen a költészethez, csak ennek éppen nem volt látszata. – Egyszer már a politikát választottam, ezért jobban érzem magam itt, szépírók, irodalomkedvelők társaságában. Ami a választott, kötött formát illeti: vannak nagy elődeim, mint például KAF. Ő nem hagyta abba a költészetet, így az elődömmé vált. Amúgy 1980 körül történt az a furcsaság, hogy avantgárdot, szabadverset művelő poétaként porosnak tűnő formákat kezdtem használni. Ezeket kellett most is elővennem. Nagy kihívás, hiszen egy adott feltételrendszerben kell szabadnak lenni – hallottuk Markó Bélától, aki a De ki élte túl? című, a költészethez való visszatérésként jellemzett versét, illetve pár haikuját olvasta fel.
Bölöni Domokosról, aki maga is Múzsa-szerkesztő, egyrészt megtudtuk, hogy hajnali internetező, másrészt megállapíthattuk, hogy humora továbbra is töretlen: A tyúkcenzor látogatása című írása korábban jelent meg, de a tegnapi lapszámban is olvasható, már kezdő sora is – "Egyik hervadás jön a másik után, mint szeptemberben a tanítók." – leplezetlen felröhejt váltott ki a szépszámú hallgatóságból. A Múzsa hagyományaihoz híven, emlékezvén a régi nagyokra, Sebestyén Aba idézte meg a helikoni, a két világháború közötti, illetve egykoron kortárs alkotók alakját: Székely János és Tavaszy Sándor verseit, valamint Wass Albert Marosvécs című írását olvasta fel, utóbbit az író 1992-ben küldte a Múzsának. Végül Kovács András Ferenc szólt, a költő, aki talán a legtöbb verset küldte a Múzsának. Ő az ezredik számban megjelent, Naked Soul című versét, valamint Lázáry René Sándor három, a húszas években írott költeményét olvasta fel.
A svédasztalos agapé és koccintás előtt pedig Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke a tanács nevében egy oklevelet adott át a Népújságnak és egyet a Múzsa kiötlőjének. Hűségpezsgőt kapott továbbá az "ezredes úr", azaz Nagy Miklós Kund és "századosa", Bölöni Domokos, aki majdnem százszor szerkesztette a mellékletet az elmúlt évek, évtizedek során.
Nb.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 10.
Húsz éve ragyog a Gyöngykoszorú
Nyárádmenti táncmaraton
Harminchárom együttes és néptánccsoport jelentkezett a hétvégi maratoni Gyöngykoszorú- találkozóra. A Maros és a Nyárádmente, a Kis-Küküllő, a székely Mezőség településeiről érkeztek a dalosok és táncosok a Nyárádszeredában megtartott jubileumi seregszemlére. Szervezői: a Bekecs táncegyüttes, a nyárádszeredai önkormányzat, az EMKE Maros megyei szervezete, valamint a Bocskai István Közművelődési Egyesület, támogatója a Művelődési Minisztérium. A rendezvény megnyitóján beszédet mondott Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ országos elnöke.
Három adat: 1991. április 29.: A marosvásárhelyi Szabó György Pál és felesége, Éva, a tánc világnapján, Erdőcsinádon az első Gyöngykoszorú-találkozóval útjára indította a magyar népi táncok hagyományőrző mozgalmát. 2001. december 9.: Marosvásárhelyen ünnepi Gyöngykoszorú- találkozón búcsúztatták a mozgalom nyugalomba vonuló éltetőit: Szabó György Pált és feleségét, Évát. 2011. október 8–9.: Nyárádszeredában indult két évtizede, itt ünnepeltek hát a Maros megyei néptánccsoportok.
Az ünnepet zavarta az eső, így a szabadtéri népviseleti parádé, a szokásos felvonulás elmaradt. A színpadi műsort a Ferencz Csaba zenetanár vezényelte Bocskai női dalkar nyitotta, majd Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere üdvözölte a résztvevőket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ országos elnöke, aki köszöntőjében ezt mondotta: "Nemzeti identitásunk egyik alapeleme az a népdal, az a néptánc, amely az elmúlt húsz esztendőben is úgy került előtérbe, hogy a legnemesebb értékeinket próbálta megőrizni, próbálta megerősíteni, és ezeken az értékeken keresztül próbáltuk alakítani az életünket. Amikor nemzeti identitásról beszélünk, amikor a magyar embereknek, a nyárádmenti embereknek, a székely embereknek, az erdélyi magyar embereknek az identitásáról beszélünk, akkor a nyelv mellett, a különböző kulturális értékek mellett kiemelkedő szerepet kap a néptánc, a néphagyomány, a népdal, a népmese, mindaz, amit örökségül kaptunk. Ezek nélkül nem is lehet elképzelni nemzeti identitást. Húsz esztendővel ezelőtt, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bizakodtak abban, hogy ismét föl lehet éleszteni a Nyárádmentén, Maros megyének ebben a szegeletében újjá lehet éleszteni, meg lehet erősíteni azt, amit évtizedeken keresztül megpróbáltak elnyomni, kiirtani, megszüntetni: a néphagyományt. Ezt a föltámasztó munkát sikerrel végezték. Köszönetet kell mondani mindazoknak, akik húsz éven keresztül kitartással, makacssággal, sokszor sok lemondással ezt a munkát végzik, és biztatni kell őket, biztatni kell minden egyes olyan embert, aki ebben a munkában szerepet vállal, hogy ne hagyják abba. Ne hagyjuk abba, mert enélkül a XXI. században, a globalizálódó világban sok minden újdonságot, érdekességet kaphatunk, de a néphagymány nélkül, a néptánc, a népdal nélkül, magyar nyelv, magyar kultúra nélkül sokkal szegényebbek leszünk. Akkor leszünk igazából erősek a XXI. század változó világában, ebben a globális versenyben akkor tudjuk állni a versenyt, hogyha jelenünket, jövőnket a múltra építjük. Az a jelen, az a jövő, amely hagyományos, szolíd értékekre épül, az biztos, hogy sikeres lesz. És nekünk itt, Erdélyben sikeresnek kell lennünk. És ahhoz, hogy sikeresek legyünk, kétszer annyit kell dolgoznunk, mint román honfitársainknak, kétszer annyit kell dolgoznunk, mint másoknak. Kétszer annyit kell bizonyítanunk. Erre képesek vagyunk. Képesek voltak az elődeink is, képeseknek kell lennünk nekünk is erre. A huszadik évfordulón, amikor már felnőttkorba érkezett a Gyöngykoszorú, engedjék meg, hogy ezért a tárca nevében – és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében is – köszönetet mondjak mindazoknak, akik ezt a munkát húsz éve végzik, sok sikert kívánjak, és még egyszer örömömet fejezzem ki, hogy a huszadik évfordulón a kulturális minisztérium a fő támogatója lehet, itt lehet önökkel; önökkel együtt szervezheti meg ezt a fontos rendezvényt, hiszen ez a húsz esztendő azt bizonyította, hogy igenis értékmentés, értékőrzés, értékteremtés történik.
Maros megye tanácsának alelnöke, Szabó Árpád méltatásában elmondotta, hogy a beérkező kulturális pályázatoknak több mint felét a magyar csoportok, formációk küldik be. A tanács évente körülbelül 200 ezer lejes támogatással segíti a műkedvelő néptáncmozgalmat. – A Gyöngykoszorú már nem is seregszemle, hiszen mozgalommá nőtte ki magát. Olyan mozgalom, amely elengedhetetlen megmaradásunkhoz; mi itt, Erdélyben ezzel is bizonyítjuk, hogy itt nekünk történelmünk van és jövőnk is van.
A Romániai Magyar Táncszövetség részéről Incze Tünde alelnök kívánt sikert a néptáncmozgalomhoz. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke szerint nem véletlen az, hogy 1991. április 28-án első alkalommal éppen Nyárádszereda adott otthont a néptánc, népdal, népviselet és népzene találkozójának – ennek a térségnek a népe, az emberei mindig is dolgos, munka- és kultúraszerető, kultúrateremtő emberek voltak; és azok ma is.
– Húsz esztendő alatt mozgalommá fejlődött a Gyöngykoszorú. Több mint száz rendezvényre került sor Maros megyében, évente öt olyanra, amely Gyöngykoszorú néven zajlik, emellett számos hasonló jellegű rendezvény van, amelyeket más névvel szerveznek. Vajon hány ezren, hány tízezren vettek/vesznek részt ezeken a találkozókon? Csak a mai alkalommal mintegy háromtucatnyi csoport lép fel, sok száz, az ezerhez közeledő fellépő, szintén ennyi a szervezők, a nézők száma –, tehát a húsz esztendő alatt tízezrekre tehető azok száma, akik részesei lehettek a mozgalomnak. Számos település, Erdőcsinád, Kibéd, Görgényüvegcsűr, Holtmaros, Marosfelfalu, Marosludas, Szászrégen és környéke, de Mezőpanit, Nyárádszereda is rendez Gyöngykoszorú-találkozókat. Továbbá Marosvásárhelyen is van egy évzáró rendezvény, gyermekek és felnőttek számára is.
A magyar kultúra ápolásáért kifejtett áldozatos munkájáért dr. Ábrám Zoltán EMKE-plakettet nyújtott át Kelemen Hunor miniszternek, az RMDSZ országos elnökének. Köszönetképpen emléklapot kapott Suba Kádár Gyöngyvér, a helyi művelő- dési otthon igazgatója és Nyárádszereda közössége, melynek nevében a lapot Tóth Sándor alpolgármester vette át. A jelenlévők egyperces csenddel adózak azok emlékének, akik, mint a kezdeményező Szabó György Pál (1930. október 18 – 2005. január 9.) már nem lehetnek közöttünk. – Nagy boldogság, amikor az ember olyan feladatot kap, amit örömmel végez – fordult Szabó Évához Suba Gyöngyi. – Kedves Éva néni! Akkor, ‘91-ben Rügyfakasztó Gyöngykoszorú volt. Íme, a termés beérett: ma ugyanitt Szüreti Gyöngykoszorú van. Köszönjük szépen!
Szabó Éva hatalmas taps közepette vette át az oklevelet. Életerejét, munkabírását mi sem bizonyítja jobban, mint az előcsarnok falain látható kiállítás, melyet gyöngyörű varrottasaiból állított össze.
Az EMKE megyei elnökeként Szabó György Pál és munkatársai fáradtságot nem ismerve járták a vidéket, arra buzdítva a táncot éltető falvakat, hogy a világért abba ne hagyják! Folytassák a hagyományt. Ahol pedig halódott, biztatták, kérték, csodálatra méltó pedagógiai érzékkel meggyőzték a falut, a néptánccsoport megalakítására, a néptánc újratanulására. Gyuri bácsi már valahonnan fentről figyelheti, milyen terebélyes, mennyi falut felölelővé bokrosodott a mozgalom – idézte a Tanár úr emlékét a műsorvezető Tollas Gábor színművész. – Reményeink szerint örül és biztat is. A folytatásra biztat. "Az anyanyelv több, mint annak írott és beszélt formája – mondotta Szabó György Pál 1997-ben, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott Gyöngykoszorú-találkozón. – Az anyanyelvet hordozza elválaszthatatlanul a néptánc, a népdal, a népzene, hiszen ezek mind-mind emberi lélek, érzés- és formavilág kifejezésmódjai és eszközei. Ki ezeket nem ismeri és nem gyakorolja, egyre hézagosabb és szegényebb lesz az anyanyelve. (…) Nemzeti értékeink egyik legnemesebb kincse a magyar tánc, amely tartásával, formáival, különös lelkületével kimagaslik más nemzetek táncai közül. Örömmel és szívesen táncoljuk táncainkat, megtanuljuk más nemzetek táncait is. Cserébe elvárnánk, hogy mások is ezt tegyék. Népviseletünk, népdal-, népzene- és néptánc-kincsünk a leggazdagabb nemzetek közé sorol minket, magyarokat. A népi kultúra szempontjából, divatos szóval élve: nagyhatalom vagyunk.
Van okunk örvendezni. Vigadjunk együtt azokkal, akiktől tanultunk, eltanultuk a táncot, és azokkal, akikkel folytatni akarjuk a hagyományt. Egyszóval idős és fiatal, oktató és tanítvány."
Céltudatosan cselekvő nagy csapat sorakozott fel Szabó György Pálék utódai mögé a két évtized folyamán. Intézményesített vagy intézményesülő keretek között oktatók és csoportszervezők, táncosok és dalosok viszik tovább a jó hagyományt. Az erdélyi néptánckultúra megőrzésében, megjelenítésében és magas szakmai színvonalú oktatásában végzett tevékenységéért köszönő oklevelet vehetett át Benő Barna-Zsolt, Duca Szabolcs Attila, Szász Péter, Fazakas János, Kásler Magda, Lengyel Ildikó, Veress Kálmán, Füzesi Albert, Varó Huba, Nagy Levente Lehel, Farkas Sándor-Csaba, Dósa Attila és Törzsök Zsuzsanna. A fiatal oktatók közül Kovács János, Füzesi Tímea-Gizella, Kiss Gellért, Rácz István, Móréh Boglárka, Deák Orsolya, Fazakas Emese, Tőkés Imola és Szabó Albert részesült elismerésben. A hagyományőrző csoportok korábbi és mai vezetői közül Madarasan Judit és Madarasan Dumitru, Mező Palkó István, Barabás Attila-Csaba, Kozma Ferenc, Deák János és Deák Juliánna, Böjthe Judit és Böjthe Zoltán, Barabás Levente és Barabás Gyöngyvér, Pethő Sándor, Kovács Hajnal, Lovász Zsuzsanna és Vásárhelyi Mónika munkáját jutalmazták elismeréssel a kétnapos, maratoni Gyöngykoszorú-találkozón.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2011. december 27.
Nyitott kapukat döngettek?
Bizony igazuk van az RMDSZ marosvásárhelyi képviselőinek abban, hogy bölcsen döntött a képviselőtestület akkor, amikor egyhangúlag megszavazta a 2-es iskola Bernády Györgyről való elnevezését. Helyénvaló észrevételek, hogy úgy kell kezelni Marosvásárhelyen az iskolanévadások ügyét, hogy az ne okozzon feszültséget a tanintézetekben (Csegzi Sándor), hogy párbeszéddel a legkényesebb probléma is megoldható, nem szükséges ököllel verni az asztalt (dr. Kolozsváry Zoltán), hogy a normalitás jele az iskolának Bernádyról való elnevezése, aminek eredményeként sikerült visszaállítani a jó hangulatot a 2-es iskolában és a megye összes tanintézményében, a névadás pedig politikai alku eredménye (Szabó Árpád), hogy Dorin Florea polgármesterrel nem kellett alkudozni, ő mindig is támogatta ezt az ötletet (dr. Benedek István).
A fenti nyilatkozatokat hallgatva felmerül a kérdés, hogy e bölcs döntésre miért kellett oly sok évet várni? Az RMDSZ képviselőinek sajtótájékoztatóján elhangzottak azt sugallják, hogy tulajdonképpen nem is volt szükség a CEMO és a szülők "asztalverésére", hiszen a politikai partnerek érettségének, bölcsességének köszönhetően született egyhangú szavazat a testületben. Tehát: miért kellett éveket várni erre? Miért kellett a sajtóban szülőknek, politikumnak egymást szapulni, aláírásokat gyűjteni? Nagyvonalú kijelentés, hogy immár megszűnt a feszültség a marosvásárhelyi vagy a megyei tanintézményekben, és normalitásról beszélni akkor, amikor Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas líceumon kívül egyetlen (!) iskola viseli (majd!) egy magyar közéleti személyiség nevét, enyhén szólva túlzás.
A szóban forgó sajtótájékoztatón Szabó Árpád politikai egyezkedés (negociere politica) eredményének nevezte a testület döntését, majd felvetésünkre azt mondta, tárgyalássorozatra gondolt, semmiképpen alkura, miközben Csegzi Sándor szerint az egyezség része, hogy Emil Dandea egykori polgármesterről neveznek el egy másik tanintézetet, azt azonban nem tudta megmondani, hogy melyiket. Ehhez annyit tehetünk hozzá, hogy általában az egyezkedés során mindkét fél engedményeket tesz, és jó esetben kompromisszum születik. Esetünkben (még!) nem derült ki pontosan, milyen engedményt vagy ígéretet tett az RMDSZ.
Bár egyesek szerint a CEMO buzgalma fölösleges volt, hiszen "el volt intézve" a probléma, csak gratulálni lehet a szervezetnek, amely példát mutatott civil összefogásból. És természetesen messzemenően egyetértünk Kolozsváry Zoltánnal abban, hogy a legkényesebb kérdéseket is meg lehet oldani tárgyalás útján. Várjuk tehát, mikor kapja vissza a nevét Marosvásárhelyen a Kossuth utca!
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2011. december 27.
Mégis lesz Bernády iskola
Döntött a marosvásárhelyi tanács: az év utolsó testületi ülésén sürgősségi határozatban hagyták jóvá, hogy a 2-es számú általános iskola felvegye egykori építtetője, Bernády György polgármester nevét.
Az iskola szülői akciócsoportja és a Civil Elkötelezettség Mozgalom eredményesnek értékeli a szeptembertől eltelt időszakot, mivel az iskolanévadás érdekében szervezett aláírásgyűjtés, az alpolgármesterhez és a főtanfelügyelő-helyetteshez címzett nyílt levél, a tanács RMDSZ-es frakcióvezetőivel folytatott kerekasztal-beszélgetés meghozta a sikert: Bernádyról fogják elnevezni az iskolát. Hogy erre mikor kerül sor, az Bodoni Endre szülő és Szigeti Enikő, a CEMO vezetője szerint még a jövő kérdése, hiszen a névváltoztatás gyakorlati kivitelezése is hosszas procedúra, először a megyei névadó bizottságnak kell rábólintania, majd a tanfelügyelőségnek a határozatra.
Az RMDSZ-es tanácsosok szerint természetes, hogy Bernády Györgyről nevezzenek el iskolát Marosvásárhelyen, ezért mindvégig támogatták a szülői akciócsoport kezdeményezését – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, ahol Csegzi Sándor alpolgármester, Kolozsváry Zoltán frakcióvezető, Benedek István, a városi RMDSZ elnöke és Szabó Árpád, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke számolt be az önkormányzati döntésről. Valamennyien úgy értékelték ezt, mint annak a bizonyítékát, hogy Marosvásárhelyen a nemzetiségek együttélését a normalitás jellemzi, párbeszéddel eredményeket lehet elérni. „Nem alku, csak tárgyalássorozat történt” – hangsúlyozták, arra utalva, hogy a testületi ülésen Claudiu Maior alpolgármester felvetette, Emil Dandea, Marosvásárhely első román polgármesteréről is nevezzenek el egy általa építtetett, vagy az ő idejében épített általános iskolát, mivel a nevét viselő kémiai líceum várhatóan megszűnik a közeljövőben. Csegzi Sándor és tanácsostársai ezt támogatják, mivel úgy vélik, egy többnemzetiségű városban ez a természetes. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mintájára a kétnyelvű iskolákat két személyiségről – egy románról és egy magyarról – nevezzék majd el.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 11.
Gyarapodik Kossuth regimentje
Újabb hagyományőrző huszárcsapat tette le az esküt a hétvégén Havadon, ahol Kossuth szobra előtt emlékezett a tömeg az 1848-49-es szabadságharcra.
Tavaszi napsütés és hósipkás dombok fogadták szombaton a Havadra érkezőket. No meg a faluvégen strázsáló lovas huszárok. Közel ezer fős tömeg gyűlt össze a település központjában, Kossuth Lajos két éve állított szobránál: fúvószenekar kíséretében érkeztek a huszárok, autókkal a szomszédos rigmányi fiatalok, de nemzeti és székely zászlókkal sereglett a nép a Nyárád, a Kisküküllő mentéről és a megyeközpontból is. Szombaton nemcsak az 1848-49-es szabadságharcra emlékeztek Havadon, hanem a nemrégiben alakult helyi lovas huszárcsapat is letette az eskűt. „Forradalmaink, nemzeti megmozdulásaink mindig megmutatták a világnak, hogy a magyar nem született szolganép, hanem szabadságra, függetlenségre, önállónemzeti létre hivatott történelmi közösség” – hangzott el a megnyitón, ahogyan az is, hogy az értékek változása, a nemzet fogyatkozása közepette „megemlékező ünnepségünk figyelmeztetés kell legyen”. Felesküdtek az új huszárok
Kossuth szobránál Veress Gergely polgármester elmondta: ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, magyarságunkért, identitásunkért, gyerekeink oktatási lehetőségeiért. De Kossuth regimentje nem fogyatkozik itt, és minden magyar szívnek együtt kell dobbannia. Ugyanis itt megalakult a 15. Mátyás huszárezred 5. századának helyi hagyományőrző csapata, amely ekkor tette le fogadalmát. „Remélem, úgy fogtok majd helytállni, viselkedni, hogy nemcsak a községnek hoztok jó hírt, hanem az egész nemzetünknek” – mondta a polgármester. Az ünnepélyes pillanaton jelen voltak a torboszlói székely kopjás lófők, a 9. huszárezred marosvásárhelyi, valamint a a 15. Mtáyás huszárezred szovátai és marossárpataki csoportjai. A helyiek vezetője, Csípán Csaba hadnagy Miholcsa József őrnagy előtt tette le fogadalmát, majd feleskette társait is.
„Dicső őseink iránti tisztelettel, és utódainkért érzett felelősségtől vezérelve fogadom, hogy napjaimat a Szent Korona isteni törvényeihez igazítom, családom és környezetem felemelkedésén munkálkodom, segítek megőrizni múltunk hagyatékából mindent, ami megtart és előre mutat. Elöljáróim jó példáját és cselekvéseit követem legjobb tudásom szerint. Hűséges leszek csapataimhoz, nem hozok szégyent bajtársaimra, mert tudom, hogy velük, valamint emberi tartásommal, fegyelemmel példát mutatva nemzetünk önbecsülését, jövőbe vetett hitét és feltámadását szolgálom úgy Székelyföldön, mint az egész Kárpát-medencében. Isten engem úgy segéljen!” Miután a 11 helyi huszár felesküdött, felavatták a csapat zászlaját, amelybe szeget vertek a polgármester mellett a politikusok is: Lokodi Edit Emőke, Kerekes Károly, Szabó Árpád, továbbá Miholcsa József huszár főparancsnok, Jakab Viktor lelkész és a magyarországi Hévizgyörk polgármestere, Tóth Tibor is. A szegek jelképezik a vezető személyek vagy méltóságok jegyeit arról a felhatalmazásról, miszerint a csapatot zászlóval ruházzák fel. A lobogót Nagy Attila helyi lelkész áldotta meg, kérve Istent, hogy „cselekedje, hogy emlékezésünkből erő, bátorság és remény áradjon”. Ezután Adorjáni Judit „zászlóanya” felkötötte a díszszalagot, lobogóik összeérintésével a csapatok pedig elfogadták új bajtársaikat.
Csak közösen érhető el eredmény
A 164 évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra emlékezve Veress Gergely polgármester ünnepi beszédében kifejtette: 1848. március 15. a magyarok ünnepe volt és marad. Boldog ünnep, mert létünkért való küzdelmünket, a közös ügyünkért való összefogást jelenti számunkra. Ma is tudjuk, milyen jövőt szeretnénk teremteni, de ez a mi elhatározásunkon múlik, és ezért tenni kell és nem kétségbeesni. Mert általunk születik a jövő. „Kötelez minket a múlt, az elődök példája és szelleme. Szabadság ott van, ahol tisztelik egymást az emberek. Ahol szent az adott szó, ahol megbecsülik a múlt emlékeit. Itt az idő, hogy megtegyük azt, ami rajtunk áll” – figyelmeztetett az elöljáró, aki szerint március 15. nemcsak az emlékezés napja, hanem a jövőlátásé is: „El kell hinnünk, hogy csak közösen érhetünk el eredményt. Mi, erdélyi magyarok nem engedhetjük meg, hogy csak nagyravágyás miatt szétszaggassák nemzetünket, kockáztatva jelen és jövő nemzedék magyarságát és identitását.”
„Csodaként maradtunk meg Európában”
Amikor a magyarság megérkezett Európába, erős nép volt és nagyhatalom lett. És ezt ma sem tudják elnézni az európai nemzetek, az EU is árgus szemmel figyel mindent, amit a magyarok csinálnak. „Csodaként maradtunk meg Európában” – hangsúlyozta Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke – , mert tudunk emlékezni, vállaltuk anyanyelvünk, identitásunk megtartását, és székelyekként arra vagyunk ítélve, hogy harcoljunk az autonómiánkért. „Vissza kell térnünk önazonosságunk, emberségünk gyökereihez. Az összefogás, az egység, a mai ünnepség a nemzet széthúzása elleni üzenet legyen innen, havadról” – emelte ki a megyei tanács elnöke.
„Csak az a miénk, amit ki tudunk harcolni”
Ez volt az üzenete Kerekes Károly parlamenti képviselő beszédének, aki emlékeztetett a marosvásárhelyi Kossuth utcanév miatti sikertelen harcra, a 2. számú iskola elnevezésének vagy a MOGYE magyar kara megalakításának akadályozására, nemkülönben a közeli Nyárádszeredára, ahol harcolni kell a főtér megtartásáért.
Kelemen Attila képviselő üzenete is hasonló hangot ütött meg: ebben az országban magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, álmodunk, sírunk, de résen kell lennünk, mert a mi „állóképességünkön” múlik a siker, és ha meghátrálunk, minden elért eredményt feláldozunk. Az összetartást hagsúlyozta Bárczi Győző alispán is, míg Havad anyaországi testvértelepülése, Hévízgyörk polgármestere elismerését fejezte ki. Tóth Tibor szerint az erdélyi kistelepülések nagyobb tetteket tudnak végrehajtani, mint a magyarok „a nagyhazában”.
„Isten áldd meg a magyart!”
Az ünneplő közösséget Bustya Ferenc rigmányi lelkész a bibliai „Békesség néktek” megszólítással köszöntötte, míg a gegesi református kórus a magyarok világhimnuszát énekelte el, a havadi Vadburusnyán egyesület pedig Petőfi Nemzeti dalát. László János nyugalmazott tanár Gábor Ferenc Magyarnak lenni című költeményét, míg a helyi Csalóka Ernő teológus Petőfi Csatadalát adta elő. A költő visszatér – énekelte a helyi Baki Tünde, míg Veress Gergely polgármester Vörösmarty Szózatát szavalta el. Az ünnepség végén Lokodi Edit Emőke díszokleveleket osztott ki, majd Kossuth szobra előtt koszorút helyezett el a Megyei Tanács, Kerekes Károly, a helyi önkormányzat, a községi RMDSZ szervezet, az iskola, a község egyházai, a helyi huszárok és Hévízgyörk küldöttsége. A politikusok ajándéka
Tizenegy huszár tett eskűt szombaton: Csípán Csaba, Kiss Csanád, Bodoni Levente, Vass Tamás, Csipán László, Rigmányi Zsombor, Szabó Zsolt, Kádár Zsolt, Pál András, Pál Hunor és Bíró István. A huszárok egyenruhája kibédi posztóból készült Székelyudvarhelyen, információink szerint egy egyenruha ára 2500 lej volt. A szükséges összegeket Markó Béla szenátor és Borbély László képviselő biztosították a havadi csoport számára.
Szekelyhon.ro
2012. április 2.
Új elnök a KJNT élén: Jakab Albert Zsolt
Pozsony Ferenc alapító elnök lemondása után Jakab Albert Zsoltot választotta elnökévé pénteken délután a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT). Pozsony Ferenc, akinek tiszteletbeli elnöki címet adományozott a közgyűlés, az MTI-nek kifejtette: elérkezett az ideje annak, hogy a fiatalok vegyék át a munkát. Jakab Albert Zsolt korábban is a KJNT belső munkatársa volt, a társaság digitalizációs programjait vezette. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán szerzett diplomát, 2011-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen védte meg doktori dolgozatát. Szakterülete: a kolozsvári emlékállítás és emlékünnepségek kutatása.
Jakab Albert Zsolt utalt arra, hogy a folytonosság jegyében kívánja folytatni a munkát a társaság élén, célul tűzve ki, hogy vándorkonferenciák szervezésével tegye élőbbé a munkát.
A Kriza János Néprajzi Társaság alelnökévé Peti Lehelt, a Kisebbségkutató Intézet belső munkatársát és Szabó Árpád Töhötöm korábbi alelnököt választották. A társaságnak jelenleg közel 250 tagja van. Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 14.
Lendületben az élni akaró szórvány
Április 28-tól III. Hunyad Megyei Magyar Napok
Április 28., szombat
Déva: 7 óra, megyei horgászverseny a Bencenci tónál
Vajdahunyad: 17 óra, Fejadag – Könczey Elemér grafikus karikatúra kiállítása és könyvbemutatója, 18.30-tól pedig Családi portrék a magyar napokon – megyei fotóverseny a Művészeti Galériában. 20 óra, Olvasómaraton a Magyar Ház könyvtárában.
Petrozsény: 17 óra, Ifjúsági szórakozó, művelődési és nevelési délután a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Lupény: 17 óra, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a római katolikus templomban.
Április 29., vasárnap
Déva: 11.45, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a református templomban.
Vajdahunyad: 11 óra, A magyar Szent Korona replikái – kiállítás a római katolikus templomban. 11.30-tól festménykiállítás Fazakas Tibor és Balázs Tibor munkáiból a Magyar Házban. 15 órától Családok vasárnapja – egész napos szabadtéri programok és zsibvásár a Hunyadi Vár külső udvarán (főzőverseny, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, lampionkészítés a családi agresszió áldozataiért, pszichológiai tanácsadás, ügyességi játékok családoknak és csoportoknak, Slágerdélután Szabó Zolival), 19 órától reneszánsz táncelőadás a dévai reneszánsz tánccsoport és a 6-os sz. általános iskola diákjai közreműködésével. 19.15-től néptánc és táncház, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport. 20.45-kor a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitója, 21 órakor Republic-koncert, 22.30-kor lampionos eregetés a családi agresszió áldozataiért, majd szabadtéri dínomdánom.
Szászváros: 11 óra, Torma Zsófia élete és munkássága – emléktábla avatás, előadás a régésznő 180 éves születési évfordulója alkalmából a református templom tanácstermében és Torma Zsófia egykori házánál.
Petrozsény: 10 órától Nagycsaládos piknik – bográcsozás és vetélkedők a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 9 órától honismereti kirándulás Vajdahunyadra, indulás a kultúrház elől.
Április 30., hétfő
Déva: 17 órától EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem: találkozás Czakó Gábor íróval: Bevezetés a magyar észjárásba, helyszín: a Téglás Gábor Iskolaközpont.
Csernakeresztúr: 16 órától, májusfaavatás. Fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre, a tájház udvarán.
Vajdahunyad: 10 órától Gyereknap – kézműves foglalkozások óvodásoknak és kisiskolásoknak. Műhelyvezető a Kun Társaság (Én és a családom – rajzverseny papíron és aszfalton Fazakas Tibor festővel, valamint nagyszülők és unokák portrékészítése a Magyar Ház udvarán).
Petrozsény: 18 óra, Magyar család a szórványban, gazdasági, szociális helyzet – tematikus beszélgetés a Szent Ferenc Alapítvány épületében.
Május 1., kedd
Déva:12 óra, Családi majális (családi főzőverseny, focibajnokság, táncok és népdalok, fellép a Domokos Band, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre a Magyar Ház udvarán).
Vajdahunyad: 16 óra, Családi majális (magyar ízek – hagyományos ételek, palacsintasütés, ínyencségek, Ki mit tud? Verseny). 18 órától a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony), 19 órától népdalest és táncház a Magyar Házban.
Piski: 12 óra: A Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi), aztán szeretetvendégség a római katolikus templom udvarán.
Petrozsény: 10 órától Családi majális – újjászületett hagyomány a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Május 2., szerda
Déva: 17 óra, könyvbemutató: Găină Constantin: Vajdahunyad-Hunedoara-Eisenmarkt. 19 órától magyar filmek estje a Magyar Házban.
Haró: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi) a polgármesteri hivatal előtti téren.
Vajdahunyad: 10 órától Sportnap – minifoci, asztalitenisz, röplabda, darts, ügyességi játékok a Magyar Házban. 18 óra: A természet csodái – Tripa Andrea és Júlia fotókiállítása.
Lupény-Urikány: 13 óra, Olvasómaraton családi körben, (24 órás) a lupényi református templomban.
Petrozsény: 18 óra, magyar hagyományos receptek bemutatása a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 18 óra, Moldován Kálmán szobrász-festőművész kiállításának megnyitója, 18.30-tól néptáncelőadás, fellép: a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport a Nyugdíjas Ház nagytermében.
Május 3., csütörtök
Déva: 9 órától Téglás Nap a Téglás Gábor Iskolaközpontban, a Hauer Erich Diáktanács és az 55. sz. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat szervezésében. Benne: játékos vetélkedők, portyázás, sporttevékenységek, karaoke. 12 órától előadás, kerekasztal-beszélgetés: Szabó Árpád egyetemi tanár: Fekete hattyúk, válságok és egyéni pénzügyi boldogulás. 13.30-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése. 19 órakor Tamás Gábor koncertje (belépő: 25 lej) a Drăgan Muntean Művelődési Házban.
Brád: 16 óra, Magyar zeneszerzőink. Kálmán Imre Marica grófnő c. operettjének vetítése a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 17 óra, könyvbemutató, Markó Béla: Visszabontás és Miénk itt a tér, a Művészeti Galériában.
Rákosd: 18 óra, néptánc, vers, népdal: fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, Sepsiszentgyörgyről, 19 órától: Magyar klasszikusok – filmvetítés a kultúrotthonban.
Pestes: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony).
Petrozsény: 20 óra, örökzöld magyar zene a 3d Stage klubban.
Május 4., péntek
Déva: 11 órától játszóház és kézműves foglalkozások. Műhelyvezető a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház, helyszín a Téglás Gábor Iskolaközpont. 16 órától Ki mit tud? családi vetélkedő, 17 órától reneszánsz táncok a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság reneszánsz tánccsoportja előadásában.
Brád: 15 óra, sakk és asztalitenisz verseny a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 16 óra, EMKE-konferencia, a Sipos Pál Emléknapok megnyitója, erdélyi és sárospataki szakemberek előadásával, a Magyar Házban.
Bácsi: 17 óra, néptánc, vers, népdal, fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja a kultúrotthonban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 16 óra, játszóház és kézműves foglalkozások a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével a kultúrotthon udvarán. 18 órakor a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi). 19 óra, néptáncelőadás, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, utána utcabál és nótaest Szabó Zolival.
Petrozsény: 22 óra, Dancs Annamari koncertje a 3d Stage klubban.
Petrilla-Lónya: 18 óra, magyar díszpolgárok kitüntetése, 18.30-tól kulturális est a kultúrház Schmidt László termében.
Vulkán: 17 óra, Két bohóc nem fér meg egy erdőben – szülők előadása gyerekeknek. Ügyes kezek – kézműves foglalkozások a Szakszervezetek Klubjának kistermében.
Május 5., szombat
Déva: 19 óra, az érmihályfalvi Móka Színjátszócsoport amatőr kabaréelőadása a Magyar Házban.
Brád: 9 óra, honismereti kirándulás: Brád – Abrudbánya – Verespatak. Indulás a római katolikus plébánia elől.
Vajdahunyad: 12 óra, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Nap (HUMMIT) a Hunyadi Várban: lehetőségek fiataloknak – tematikus beszélgetés Széll Lőrincz ifjúsági államtitkárral, kincskereső – csapatos vetélkedő a várban, Én és a családom fotóverseny kiértékelése, díjazás, Bajnokok sátra – csocsó-, póker-, sakk-, dartsbajnokság, karaoke party és karkötős buli Szabó Zolival, tábortűz.
Petrozsény: 10 óra, turisztikai és hegymászó-bemutató a Taia-szorosban.
Lupény: 10 óra, A családi hétvége megnyitója – köszöntők, a Budapesti Utcaszínház fellépése (Ludas Matyi), kézműves foglalkozás és játszóház kicsiknek és nagyoknak a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével, az Udvarhelyszéki Népművészeti Egyesület kézműves kiállítása és népművészeti ismertetője, a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes táncháza gyerekeknek és felnőtteknek, majd fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja. 17 órától Bunyós Pityu koncertje és szabadtéri mulatozás a Cinci Sud vendéglő körüli téren.
Vulkán: 19 óra, néptánc, vers, népdal a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, majd a Tranylvania Saxophone Qartet koncertje a Szakszervezetek Klubjának nagytermében.
Május 6., vasárnap
Déva: 12 óra, Családi vasárnap a dévai vár lábánál: magyar ízek kavalkádja – családi sütés-főzés a szabadban, kézműves foglalkozások a Kun Társaság és a Téglás Gábor Iskolaközpont tanítóinak szervezésében, Budapesti Utcaszínház (A lónak vélt menyasszony), táncház gyerekeknek és felnőtteknek a Százlábú Néptáncegyüttessel, néptáncelőadások (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja, Százlábú Néptáncegyüttes, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja). 20 órától Zanzibár-koncert, majd lampionos záró ünnepség, utcabál élő zenével, fellép Szabó Zoli.
Brád: 12 óra, Magyar költők istenes versei és festménykiállítás – zenés verses összeállítás a római katolikus plébánián.
Barcsa: 12 óra, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése a templomkertben.
Vajdahunyad: 10 óra, ünnepi szentmise és istentisztelet az anyákért és családokért a református templomban és a római katolikus templomban. 11 óra, anyák napi ünnepség a református templomban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 10.30-kor kopjafaavatás a bukovinai székelyek emlékére a kultúrház udvarán, 11 órakor anyák napi műsor, 12 órától családi vetélkedők, zsákbanfutás, 13 órától gulyásfőzés, vásár, gyerekfoglalkozás.
Lózsád: 19 óra, a Budapesti utcaszínház fellépése (A lónak vélt menyasszony) a kultúrotthonban.
Petrozsény: 11 óra, Magyar családi élet a szórványban – tematikus beszélgetés: oktatás, nevelés, hit a megmaradásért, helyszín a református parókia. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 14.
Véget ért a négynapos XV. ETDK Kolozsváron
Záróünnepséggel és díjkiosztóval zárult le vasárnap este a XV. jubileumi reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsváron.
Erdély legnagyobb tudományos magyar diákszemléjén 29 szekcióban közel kétszáz versenyző indult el, száz szakember zsűrizett, akik a díjazott munkák egy részét a jövőben Magyarországon megrendezésre kerülő 31. Országos Diákköri Konferenciára is javasolták. Az idei rendezvény fővédnöke prof. dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora volt.
Az ünnepi gálán a díjátadást megelőzően a Harmonia Cordis és a Gheorghe Dima Zeneakadémia tánccsoportja szórakoztatta a közönséget, majd az ünnepi beszédek következtek. Dr. Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar oktatási vonaláért felelős rektorhelyettese Eötvös Lóránd szavait idézve ismerte el a műhelyteremtő tudós tanárok munkáját, akik képesek bebizonyítani tanítványaiknak, hogy érdemes megvívni a tudományos pályával járó küzdelmeket.
Dr. Szabó Árpád Töhötöm, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet igazgatója beszédében kifejtette, hogy a konferencia során lehetőség adódik az értelmiségi habitusok elsajátítására, valamint annak megértésére, hogy miként zajlik a világ kritikája. Talpas Botond, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke és Vetési Imola, a XV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia stratégiai koordinátora is ünnepnek nevezték a rendezvényt, mely nem valósulhatna meg évről évre a diákok, tanárok, zsűritagok és önkéntes szervezők összehangolt, kitartó munkája nélkül.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) által partnerségben szervezett tudományos verseny dobogósai pénzjutalomban részesültek. A díjazottak listája az etdk.kmdsz.ro honlapon tekinthető meg. A jubileumi tudományos seregszemle az Agapé étteremben szervezett állófogadással és a „jövőre újra, ugyanitt” jelszavakkal zárult.
KMDSZ-közlemény. erdon.ro
2012. június 14.
Helyhatósági választások 2012
A megyei tanácsosok listája
A megyei választási iroda végleges adatai alapján, a június 10-i választások nyomán az RMDSZ és a Szociálliberális Szövetség (USL) 13- 13 tanácsosi helyet szerzett a megyei tanácsban. A Szövetség Maros Megyéért hat mandátumhoz jutott és a Dan Diaconescu Néppárt két tanácsosi helyet szerzett.
RMDSZ megyei tanácsosok: Lokodi Edit Emőke, Szabó Árpád, Gáspárik Attila, Balogh József, Csép Andrea, Kelemen Márton, Ilyés Tóth Sándor, Mózes Levente, Pokorny László, Szász Izolda, Erős Csaba, Tatár Béla, Bán Mózes.
Szociálliberális Szövetség: Ciprian Dobre, Suciu Horatiu, Popa Dragos, Chirtes Ioan, Somesan Stefan, Socotar Dinu, Antonie Mihail, Mora Ákos, Bolos Vasile, Pop Felicia, Pop Mircea, Bândea Eugen, Dancu Ovidiu.
Szövetség Maros Megyéért: Pascan Marius, Maior Claudiu, Urcan Florin, Vasu Ioan, Grosu Corneliu és Georgescu Cristian.
A PP-DD tanácsosai: Ioan Stoica, Augustin Farcas.
A Magyar Polgári Párt, a Nagy-Románia Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Cojocaru-féle Néppárt, a Romák Polgári Demokrata Szövetsége, és az Új Generáció egyetlen mandátumot sem szerzett a megyei tanácsban a vasárnapi helyhatósági választásokon.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)
2012. június 23.
A szakma erdélyi szellemi műhelye (Kriza János Néprajzi Társaság)
Érdek-képviseleti civil szervezet, oktatási háttérintézmény, szakmai könyvek kiadója...
...kéziratok, fotók, hangszalagon rögzített felvételek adattárának létrehozója, neves néprajzosok hagyatékának őrzője, az erdélyi néprajzi szakma dokumentációs központja, és még ki tudja, hányféle feladatot teljesítő szellemi műhely az 1990-ben létrehozott kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság, amelynek a tavalyi tisztújítás utáni elnöksége hét elején mutatkozott be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében nem hangzott idegenül a Kriza János Néprajzi Társaság neve, Vargha Mihály múzeumigazgató elismerte, Pozsony Ferenc korábbi elnöknek köszönhetően évtizedes kapcsolat fűzi a múzeumot ehhez a civil szervezethez. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén olyan szakemberek végeztek az elmúlt két évtizedben, akik meghatározóak a jelenkori erdélyi néprajzi oktatásban és kutatásban, közéjük sorolható többek között a Székely Nemzeti Múzeum fiatal munkatársa, Kinda István, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság új elnöke, Jakab Albert Zsolt és két alelnöke, Szabó Árpád Töhötöm, illetve Peti Lehel. Ez a nemzedék folytatja a Kriza-társaság nemes hagyományát: szakmai érdekképviseletet, oktatástámogatást, kiadványok megjelentetését, dokumentálást, kutatást, és továbbra is lehetőséget teremtenek kiállítások, szakmai konferenciák szervezéséhez – összegeztek az elnökségi tagok. Kérdésre válaszolva azt is elmondták, nem a pénz, nem az elnyert, illetve visszautasított pályázatok működtetik a társaságot, hanem a szakmai összetartozás, a felgyűjthető, megőrizhető és értelmezhető néprajzi kincs iránti felelősség. Albert Ernő nyugalmazott tanár, megbecsült néprajzos szakember felvetésére, miszerint létre kellene hozni a romániai magyar néprajzi lexikont, a Kriza-társaság képviselői ismertették az eddig tett lépéseket. A magyar nyelvterület egyik legismertebb és legelismertebb néprajzi civil szervezete jelenleg megkerülhetetlen a szakmában, felgyűjtött és tárolt tudásanyaga nélkülözhetetlen a kutatók számára.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 17.
II. Kárpát-medencei Ifjú Közgazdász Találkozó (KÁMFOR)- beszámoló
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) a vele partnerségben levő Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Bizottsággal (MKT IB) idén közösen szervezte meg a II. Kárpát-medencei Ifjú Közgazdász Találkozót (KÁMFOR).
A találkozó először az elmúlt évben, Magyarországon került megrendezésre, és sikerességét követően a rendezők elhatározták, hogy tradíciót teremtenek. Az idén július 13. és 15. között Nagyváradon megszervezett rendezvényre a szervezők az egész kárpát-medencei övezetből számíthattak résztvevőkre, pontosítva Szerbiából, Szlovákiából, Magyarországról és természetesen Romániából. A háromnapos rendezvény hivatalosan péntek délután kezdődött meg, a Sebes-Körös parti Continental Forum hotel konferencia termében. A megnyitót a főszervező, Szilveszter Norbert a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakció elnökének beszéde indította, aki elárulta, hogy a rendezvény célkitűzése egy olyan közeget biztosítani a fiatal közgazdászoknak, egyetemistáknak és minden közgazdaság és üzleti élet iránt érdeklődőnek, ahol lehetőségük nyílik új kapcsolatok kialakítására, hasznos információk gyűjtésére és természetesen szórakozásra és kikapcsolódásra.
Az előadássorozat szombaton reggel kezdődött és két fő részből állt: az első részben plenáris előadásokon vehettek részt a jelenlévők, míg a második részben 3 workshop keretén belül gyarapíthatták tudásuk. A több témakőrt is felölelő plenáris előadásokat Kánya Hajnalka, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója kezdte, aki a siker titkaiba vezette be a meghívottakat és elárulta, hogy hogyan használhatja fel bárki a grafológia tudományát egy kiegyensúlyozott élet eléréséhez. Őt Bilibók Botond, a Concord Alapkezelő Zrt. Vezérigazgatója követte, aki a pénzügyi elemzésről tartott előadást, hangsúlyt fektetve az utóbbi évek pénzügyi mozgatórugóira. Dr. Poór József egyetemi tanár és menedzsment tanácsadó is jelen volt a multinacionális cégekről és a külföldi tőkebeáramlás előnyeiről és hátrányairól világosítván fel a jelenlevőket.
A Kárpát-medence mint gazdasági régió fontosságáról tárgyalt Radetzky Jenő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, aki szerint a jövőt a Kárpát-medencei gazdaság fejlesztése, az elszakított területen élő magyarság összefogása jelenti. Az összefogásban, vagyis a szociális vállatokban látta a jövőt Kolumbán Gábor tanár és politikus is, ki szerint kisgazdálkodók és kisvállalkozók túlélési és fejlődési lehetőségeit az együttműködés fogja biztosítani.
A workshopok is legalább olyan hasznosnak és érdekesnek bizonyultak, mint a plenáris előadások. Itt három témakőr került megtárgyalásra mind a szakmában elismert személyiségek által, így mindenki a kedvére választhatott a saját érdeklődési körének megfelelő témát. Az egyik érintett tematika a fenntartható gazdaság problémája volt, melyről Dr. Gyulai István ökológus, Mészáros Csaba projektmenedzser tárgyalt. A másik két párhuzamosan lezajló workshopon a család és karrierről hallhattak a jelenlevők hasznos tanácsokat Dr. Szabó Árpád sikeroktatótól, Kánya Hajnalkától, Csatlós Pál reklámszakembertől és Bitai László pénzügyi elemzőtől illetve a startupok világába is betekintést nyerhettek Kecsmár Attila vállalkozó, Kádár Magor egyetemi oktató és Simon Zoltán befektető segítsége által.
A rengeteg érdekfeszítő előadás mellett azonban szórakozásra is maradt idő. A szervezők jóvoltából egy esti városnézésen is részt lehetett venni, de meg lett látogatva egy helyi szórakozóhely is majd szombaton egy nagyon kellemes ünnepi vacsora után egy táncos- bulizós élőzenés estre is sor került. Összességében el lehet mondani, hogy a színvonalas szervezésnek és a meghívott lelkes előadóknak köszönhetően mind a 150 Kárpát-medencei résztvevő fiatal közgazdásznak, vállalkozónak és érdeklődőnek egy szakmailag hasznos hétvégét jelentett a második alkalommal megrendezett Ifjú Közgazdászok Találkozója. Nemcsak azért mert több társadalmi és gazdasági probléma is megtárgyalásra került, hanem mert rengeteg új emberrel lehetett megismerkedni és kapcsolatot kiépíteni. És nem utolsó sorban egy határokat átívelő kezdeményezés egy nagy lépést jelent a jelenlegi gazdasági helyzet átvészelésében, és a magyarság összefogásában.
Erdély.ma
2012. július 24.
Marosvásárhely: éleződik a vita az RMDSZ megyei és helyi vezetői között
Cáfolta Benedek István marosvásárhelyi RMDSZ-elnök Brassai Zsombornak, a szövetség Maros megyei ügyvezető alelnökének azon állítását, hogy rendes vezetőség helyett öttagú bizottság vezetné a helyi szervezetet.
„A híresztelések, és Brassai Zsombor ügyvezető alelnök zavaros, ellentmondásos és félretájékoztató nyilatkozatai ellenére van marosvásárhelyi RMDSZ, van annak elnöke, választmánya, van 13 körzete és a körzeteknek elnökei és tagjai” – jelentette ki Benedek István a Brassai nyilatkozatára reagálva.
Mint arról beszámoltunk, Brassai Zsombor korábban kijelentette: Benedek István már nem tekinthető az RMDSZ vásárhelyi elnökének, mint ahogy Csegzi Sándor sem a választmány elnökének, és a 13 körzetnek sincsenek már elnökei, mivel megszűnt a szervezet struktúrája. A városi szervezetet ideiglenesen öttagú bizottság vezeti, mondta Brassai, aki maga is tagja az ötfős testületnek.
Ezzel szemben Benedek István hétfőn ismét elmondta: ő nem tud semmiféle határozatról, amely szerint felfüggesztették volna a vásárhelyi szervezet tevékenységét.
„Egyébként egy olyan szervezetről beszélünk, amelynek több száz dolgozó tagja és székháza van, s amelyet újraszervezni, átszervezni lehet ugyan, de megszüntetni nem” – nyomatékosította Benedek. Elmondta, hogy a városi önkormányzati képviselő-testületben sikerült megtartaniuk az eddigi tíz helyet, a városi szervezetre erőltetett polgármesterjelöltjük, Frunda György viszont mintegy tízezer szavazattal szerzett kevesebbet, mint Dorin Florea. Az eset kapcsán felmerült – a szervezet működését javítandó – az átszervezés gondolata, amelyre több határozat is született.
„Úgy gondolom, eljött a cselekvés órája, és az elkövetkezendőkben meg kell tenni mindent, hogy az újraszervezéssel hatékonyabbá tegyük a vásárhelyi RMDSZ működését. Hogy ez esetleg a vásárhelyi szervezet elnökének leváltásával járna, még konkrétan nem merült fel” – állítja Benedek.
„Engem nem Borbély László vagy Brassai Zsombor tett meg elnöknek, hanem egy több száz tagból álló közösség demokratikus úton választott meg. Ezért úgy vélem, egyrészt nekik tartozom elszámolással, másrészt csak ők válthatnak le” – nyilatkozta a Krónikának Benedek, aki arról sem tud, hogy Csegzi Sándort leváltották volna a választmány éléről.
A polgármesteri tanácsos a Krónikának elmondta: a sajtóban megjelent üzengetéseken kívül ő semmiféle hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy valaki is feloszlatta volna az általa vezetett testületet.
Kérdésünkre, hogy ha létezik az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, mégis miért zárta be két héttel ezelőtt a Dózsa György utcai székházát, Benedek kifejtette: ha a megyei szervezet bizonyos vezetői beleszólást követelnek a városi szervezet munkájába, akkor a személyzet bérezésébe is pótoljanak bele. Az elnök szerint nem méltányos, hogy kizárólag ő, a saját zsebéből fizesse a titkárnőt, az egy emelettel fennebb levőket pedig csak a szervezet megtisztítása érdekelje. Az elnök hozzátette, a jövő hét folyamán megnyílik az iroda, ahol a városi szervezeten kívül több RMDSZ-platform is működik.
„Eddig nem tettem szóvá, de Szabó Árpád Maros megyei kampányfőnök sajnálatos megbetegedése után Brassai Zsombor vette át a választási kampány irányítását, ebből következően nem hiszem, hogy ildomos a városi szervezetre és a körzeti elnökökre hárítania a Frunda György által elszenvedett vereség felelősségét. Talán ideje lenne már rájönni, hogy az RMDSZ a teljes magyar közösség érdekképviselete, és nemcsak egyes kiválasztottaké” – nyilatkozta Benedek István. Hozzátette, két kivétellel, az összes körzeti elnök írásban vagy szóban felháborodásának adott hangot a felülről jövő átszervezés kapcsán.
Arra a kérdésre, hogy a sokat emlegetett átszervezés nem irányul-e éppen személye ellen, a városi elnök azt válaszolta: bár a politikában sok minden történhet, ennek ellenére úgy gondolja, eddigi tevékenysége és eredményei alapján helye van a szervezetben. Benedek István azt is elmondta, ha fölöslegesnek bizonyul az RMDSZ-ben, vagy nélküle jobban mennének a dolgok, akkor nem habozna, hogy átadja a helyét. „A személyes érdekeimet pillanatig nem helyezném a közösségiek elé” – szögezte le Benedek István.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 9.
Új templomot szenteltek Nyárádszereda főterén
Vasárnap délután ünnepélyes keretek között és több mint háromórás szertartás közepette immár hivatalosan is birtokba vette új templomát a nyárádszeredai unitárius közösség.
Szűknek bizonyult az új templom vasárnap, hiszen a szertartáson nemcsak a hívek, hanem más felekezetűek is megjelentek, továbbá a Nyárádszeredához és Csíkfalvához tartozó települések lelkészei, hívei és számos meghívott vendég is érkezett, így többen csak az utcáról hallgathatták az istentiszteletet.
Az úrvacsorai ágendában nt. Gyerő Dávid minden megfáradt és megterhelt ifjút, felnőttet és időst az Úr megterített asztalához hívott, mert itt le lehet tenni és fel lehet venni a terhet, keresztet, itt erőt, alkalmasságot lehet nyerni azok hordozására. Elsőként a lelkészek vették magukhoz a szent jegyeket, majd kiszolgáltatták azokat a híveknek is.
Van és itt van Isten!
A templom az a hely, ahol az ég és a föld összeér, ahol a jóság és szeretet kiteljesedik. Az utóbbi két évtizedben sok templom épült, hogy az ember találhasson olyan helyet, ahová nem jutnak el a mindennapok sikolyai, és ahol Istent keresheti, ahol lélekben és igazságban könyöröghet teremtőjéhez. Ez most az az alkalom, amikor a templomot ünnepélyesen átadjuk egy gyülekezetnek, egy város közösségének, az Istent kereső embernek, azzal a a szándékkal, hogy aki ide betér, meg tudja tapasztalni, hogy Isten létezik, és az az ember, aki a padban ülve elcsendesedik, lelkének húrjain megpendüljön az imádság, és megérezze, hogy itt van Isten – mondta prédikációjában ft. Bálint Benczédi Ferenc püspök. Ugyanakkor köszönetet mondott, amiért a más-más településről ideköltözött emberek egy akarattal tudtak hajékot építeni Istennek: hogy vágyukat tett követte, és ki-ki tehetsége, fizikai erje vagy pénzügyi lehetősége szerint támogatta a tervet. Köszönetet mondott az állami hivatalnokoknak is, akik ezt az ügyet felkarolták, és mindenki azon dolgozott, hogy mihamarabb megnyíljon ez a templomajtó, és a kereső ember megtalálja az ő Istenét. “Legyen ez a ház az a hely, ahol nemes gondolatokkal és tiszta lélekkel jövőt építünk családunknak, gyermekeinknek, nemzetünknek” – fejezte be a nyárádszeredaiaknak szóló buzdítását a püspök.
Köszöntések és köszönetek
Az ünnepség keretében többször is énekelt a gyülekezeti kórus és marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes, felolvasták Balázsi László, a magyarországi unitárius egyház püspökének levelét, köszöntőt mondott Nagy Zsigmond köri felügyelő gondok, Hadnagy Judith mérnök, a templom tervezője, Asztalos Klára, az országos nőszövetség elnöke, Mihály Bálint, a jobbágyfalvi társegyházközség gondnoka és Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester. Kecskés Csaba, a Marosi Egyházkör esperese szerint az utóbbi időben a városi gyülekezetek sorban kezdtek templomokat építeni, így Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely és Szováta után most Nyárádszereda is új hajlékot tudhat magáénak. Mindezért köszönetet mondott a lelkésznek és családjának, a gyülekezetnek és Istennek a bőségért és szeretetért, majd a templom mellett a gyülekezet épülését is kérte. Catherine Cullen lelkésznő a Duxbury Unitárius Univerzalista testvérgyülekezet, míg Greteke DeVries lelkésznő a hollandiai remonstráns egyház üdvözletét hozták, emellett pedig pénzadományt a helyi nőszövetségnek. Szén Sándor, a gyülekezet előző lelkésze a templomépítés ötletének megszületéséről és kiteljesedéséről mesélt, illetve arról, hogy miért a főtéren és nem egy közeli mellékutcában kezdték el az építkezést. A gyülekezet részéről Kocsis József mondott köszönetet a püspöknek és lelkészeknek, a vendégeknek és a híveknek, kiemelve: a születésnap egy család életében fontos pillanat, de a templomépítés egy gyülekezet életében sokkal fontosabb, annál is inkább, hogy egy emberélet alatt csupán egyszer, talán kétszer adatik ilyen alkalom.
A himnuszok eléneklése előtt Sándor Szilárd, a gyülekezet lelkésze mindenkinek köszönetet mondott, majd okleveleket osztott ki többek között a püspöknek, a testvérgyülekezetek képviselőinek, a pénzalapok megszerzésében közbenjáró Markó Béla, Borbély László és Szabó Árpád közméltóságoknak, a templom tervezőjének, az építő cég ügyvezetőjének, továbbá az építkezés elkezdésében nyújtott támogatásért az időközben elhunyt Adorjáni Domokos és Adorjáni Árpád családjainak.
Három évtizedes álom
A nyárádszeredai unitáriusok 1984-ben vásárolták meg a katolikusok volt kápolnáját, addig a szabad ég alatt vagy a református és katolikus templomban imádkoztak.1994-ben felvetődött a gondolat, hogy újjá kellene építeni a gyengülő épületet, de két év múlva már más telek után néznek, mert a meglévő szűkös. 2000-ben a helyi tanácstól területet igényelnek, amit meg is kapnak, a következő évben egy új helyszínt szemelnek ki a főtéren, és ezt is jóváhagyja az önkormányzat. 2002-ben szerződést kötnek a területre, 2003-ban elkészülnek a tervek a hívek és az amerikai testvérgyülekezet támogatásával. 2004 augusztusában leteszik az alapkövet, még ebben az évben el is készül az alapozás és a földalatti rész. 2005-ben adományokat gyűjtenek, 2006-ban elkezdik építeni a falakat, 2008-ban befedik az épületet, megépül a torony. Azóta a vakolás, meszelés, bútorzat beszerzése, fűtés, mosdók és tanácsterem kialakítása volt a feladat. Az első istentiszteletre a tavaly került sor az épületben. Amit nem tudtak a hívek önerőből fizetni, azt adományokból és pályázatokból gyűjtötték össze. A legtöbb támogatás az amerikai testvérgyülekezettől, a hazai kultuszminisztériumtól és a Maros megyei tanácstól érkezett – derült ki Csíki Zsolt gondnok beszámolójából.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2013. január 7.
Felszámolták a vásárhelyi RMDSZ-t
A Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége azonnali hatállyal megszüntette a Marosvásárhelyi RMDSZ városi szervezetének döntéshozó és végrehajtói testületeit közgyűlését, választmányát és elnökségét, valamint felmenti tisztségéből annak elnökét. A hétfői határozat ugyanakkor leszögezi: az RMDSZ városi szervezet vagyonát, minden jogával és kötelezettségével együtt ideiglenesen átruházzák egy a kinevezett öttagú bizottságra. Az új testületek megalakulásáig, ideiglenesen, ügyvivő jogkörrel a kinevezett bizottság veszi át a városi szervezet irányítását.
A vasarhely.ro-hoz eljuttatott nyilatkozat szerint a szövetség megyei szervezetének ügyvezető elnöksége tulajdonképpen a Területi Állandó Tanács tavalyi határozatát juttatta érvényre Ugyanakkor azt is leszögezik, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet a parlamenti választások sikertelen választási eredményei, illetve az egyik legfontosabb döntéshozó testületeinek, a választmány vezetőjének, az RMDSZ jelöltjével szemben való elindulási kísérletét, valamint a Szabályzatban meghatározott kötelezettségek súlyos megszegését, végérvényesen és visszavonhatatlanul erkölcsi és bizalmi kárt okozott a szövetségnek.
„A magunk részéről ezt a vitát befejezettnek tekintjük! Az újjászervezésre vonatkozó döntés megszüntette a régi szervezet testületeit és tisztségeit, ezért a marosvásárhelyi RMDSZ nevében a továbbiakban senki sem nyilatkozhat, csakis a megyei szervezet elnöksége, illetve az átszervezés feladatával felruházott bizottság” – zárul a Dr. Kelemen Atilla elnök, Szabó Árpád ügyvezető elnök és Brassai Zsombor szervezésért felelős alelnök által aláírt nyilatkozat.
www.vasarhely.ro
Erdély.ma,
2013. január 8.
Megszűnt az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete
Markó Béla a Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt elmondott, a választási eredményeket és a szervezeti életet értékelő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen gondok vannak a szervezeti életben, amit elodázhatatlanul orvosolni kell. Megállapításai alapos kivizsgálásokon és elemzéseken alapszanak és teljesen helyesnek bizonyultak.
A 2012-es önkormányzati választások után a Területi Állandó Tanács egy bizottságot állított fel, melynek elemzése nyomán megállapítást nyert, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet megért az újjászervezésre, jelenlegi struktúráját át kell szervezni, társadalmi küldetését újra meg kell fogalmazni.
A bizottság megállapította, hogy a tizenhárom körzetre tagolt szervezet, lévén hogy ezek közül több is működésképtelennek bizonyult, már nem képes ellátni azt a szervezési munkát, mely révén ténylegesen szervezeti egységbe foghatnák össze Marosvásárhely magyar lakosságát.
Marosvásárhelyen az elmúlt tíz évben fokozatosan leépült az önkormányzati képviselet. Ezért nincs megoldva egy sor olyan kérdés, ami a marosvásárhelyi magyarok számára fontos.
Messzemenően elismerjük és méltányoljuk mindazon körzeti munkatársaink tevékenységét, akik immár több mint két évtizede önzetlenül áldozatot hoznak a szövetségért, de ugyanakkor azt is le kell szögeznünk, hogy az eredményességhez sajnos nem elegendő a jó szándék.
Egy komoly szervezet természetszerűen képes kell legyen az önbírálatra és a megújulásra is! Az SZKT döntésének végrehajtását a parlamenti választások idejére felfüggesztettük, de továbbra is jogerős. Ennek értelmében elrendeljük a marosvásárhelyi szervezet újjászervezésének folytatását.
A magunk részéről ezt a vitát befejezettnek tekintjük! Az újjászervezésre vonatkozó döntés megszüntette a régi szervezet testületeit és tisztségeit, ezért a marosvásárhelyi RMDSZ nevében a továbbiakban senki sem nyilatkozhat, csakis a megyei szervezet elnöksége, illetve az átszervezés feladatával felruházott bizottság.
Bízunk abban, hogy az ügy fontossága felülírja az egyéni ambíciókat, indulatokat, és végre 2013-ban összefogással sikerül megerősíteni a magyarság politikai képviseletét Marosvásárhelyen is.
Az RMDSZ Maros megyei Ügyvezető Elnöksége nevében
Dr. Kelemen Atilla elnök,
Szabó Árpád ügyvezető elnök,
Brassai Zsombor szervezésért felelős alelnök
A Maros Megyei RMDSZ Ügyvezető Elnöksége 2013. január 7-re, Marosvásárhelyre összehívott rendes gyűlése alkalmával, elemezve az előre meghirdetett napirendi pontokat, a következő
HATÁROZATOT
hozta:
Figyelembe véve a Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsának 5/2012. számú határozatát, valamint az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa 2012. július 1-jei döntését a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet újraszervezésére vonatkozóan,
Tekintetbe véve a sikertelen választási eredményeket a 2012. december 9-i parlamenti választásokon, illetve az egyik legfontosabb döntéshozó testületének, a választmány vezetőjének az RMDSZ jelöltjével szemben való indulási kísérletét, valamint a Szabályzatban meghatározott kötelezettségek súlyos megszegését, ezáltal végérvényesen és visszavonhatatlanul erkölcsi és bizalmi kárt okozva a Szövetségnek,
Az RMDSZ Alapszabályzata alapján egyhangú szavazattal
ELHATÁROZZA:
1. Azonnali hatállyal megszünteti a marosvásárhelyi RMDSZ városi szervezetének döntéshozó és végrehajtói testületeit: közgyűlését, választmányát és elnökségét, valamint felmenti tisztségéből annak elnökét.
2. Az RMDSZ városi szervezet vagyonát, minden jogával és kötelezettségével együtt átruházza ideiglenesen a kinevezett öttagú bizottságra.
3. Az új testületek megalakulásáig, ideiglenesen, ügyvivő jogkörrel a kinevezett bizottság veszi át a városi szervezet irányítását.
4. Jelen határozat elfogadása pillanatától lép érvénybe.
Marosvásárhely, 2013. január 7.
Népújság (Marosvásárhely),
2013. március 22.
Brassai Zsombor az új megyei elnök
Küldöttgyűlést tartott az RMDSZ megyei szervezete
Tegnap délután az RMDSZ megyei küldöttgyűlése, miután dr. Kelemen Atilla nem kívánt újabb mandátumért indulni, 215 érvényes szavazatból 206 igen, 9 ellenszavazattal Brassai Zsombort választotta a szervezet megyei elnökévé, aki egyetlen jelöltként indult a választáson. A küldöttgyűlésen jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla szenátor, Frunda György, Victor Ponta tanácsadója.
Brassai Zsombor elmondta, hogy tizenkét éve tevékenykedik az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnökségben. Dr. Kelemen Atilla megyei elnök 2001-ben kérte fel az ügyvezető elnöki tisztség betöltésére, ebből 2005-ben személyes okok miatt visszalépett és szervezésért felelős ügyvezető alelnökként dolgozott tovább. Ezalatt alkalma nyílt megismerni a megye minden térségét, önkormányzatát, települését, helyi szervezetét, tisztségviselőjét, illetve a Maros megyére jellemző politizálási körülményeket. Foglalkozott szervezetépítéssel, önkormányzati programokkal, vidékfejlesztési koncepciókkal és projektekkel, szervezeti és politikai kommunikációval, különböző népszavazási és választási kampányokkal. A helyi és megyei képviselőtestületekben képviselte az RMDSZ-t vagy az elnökséget politikai és közösségi rendezvényeken, pártközi egyeztetéseken, konferenciákon, megyei és országos testületi üléseken, sajtóban, szakmai grémiumokkal folytatott tanácskozásokon. Munkáját, jelentette ki, a magyarság érdekében végzett szolgálatként fogta fel.
Ugyanakkor megköszönte Kelemen Atillának a bizalmát, és azt, hogy lehetővé tette, hogy osztozzék vele a munkában, tapasztalatokban, eredményekben és sikerben is, és mint mondta, az RMDSZ megyei szervezetének több mint félezer tisztségviselőjével együtt kívánja folytatni, amit 2001-ben Kelemen Atillával elkezdtek.
A tavalyi év választási eredményeit elemezve hangsúlyozta: a viszonylag jó eredmények ellenére az RMDSZ kiszorult a kormányzásból. Ez a térvesztés új helyzetet teremtett, megváltoztatta mind a megyei, mind a helyi politizálás feltételeit, és politikai-cselekvési stratégiánk újragondolására készteti. A 2016-os választásokig tartó "kényszerpihenő" alatt elkezdik a kampányt, erősítik a szervezetet, következetesen építik a Maros megyei magyarság közösségi hálózatát. Prioritásként kívánja kezelni egyebek között a 2016-os választásokra való felkészülést, erős szervezeti háttér kiépítését, az RMDSZ képviseleti arányának növelését, a megyei tanácselnöki tisztség visszanyerését, illetve a korábban elveszített vidéki és városi polgármesteri tisztségeket.
Az RMDSZ léte a magyarság eszmei létkérdése
Dr. Kelemen Atilla leköszönő elnök azt hangsúlyozta, hogy a Maros megyei szervezet az RMDSZ legerősebb megyei szervezete, mindig a szövetség zászlóvivője volt, és ennek megfelelően kellett viselkedni eddig is, és kell viselkedni ezután is. Mint mondta, az elmúlt közel húsz évben voltak könnyebb és nehezebb periódusok, sok kritika érte őt is, egyesek szerint "durván szigorú" volt, de mindig az RMDSZ programját követte, nem önös, hanem kizárólag közösségi érdekből. Arról is szólt, hogy ünnepelni való dolgok is történtek a szervezetben, de olyanok is, amelyekből le kell vonni a megfelelő tanulságokat. Fontos, hogy az önkormányzatok erősek legyenek. Bár nagyon fontos, hogy pénzt tudjanak biztosítani az önkormányzatoknak, kijelentette: az RMDSZ léte nem pénzkérdés, hanem a magyarság eszmei létkérdése.
Visszavonulásáról azt mondta, nem megunta az RMDSZ-t, nem akar mást támogatni, de úgy gondolja, húsz év elég volt. Azonban felajánlotta a segítségét, hogy "ez az RMDSZ tovább éljen".
A továbbiakban Szabó Árpád ügyvezető elnök számolt be az ügyvezető elnökség négyéves tevékenységéről, illetve Borbély László, a TKT elnöke tartott beszámolót, majd bejelentette, a továbbiakban semmiféle tisztséget nem vállal a megyei szervezetben.
Kelemen Hunor szövetségi elnök megköszönte Kelemen Atillának és csapatának a munkáját, hozzátéve, bízik abban, hogy Kelemen Atilla az elkövetkezendőkben is az RMDSZ meghatározó politikusa marad, akinek a munkájára számítanak.
Markó Béla szenátor kijelentette: a választott útról lemondani nem szabad, az erőt fel kell mutatni, de – utalt a március 10-i autonómiatüntetésre – egy tüntetést nem lehet alternatívának nevezni. Véleménye szerint Kelemen Atilla stabil, kiegyensúlyozott vezetést biztosított a kollégáival együtt, igazi vezető volt, aki nem a közvélemény- kutatások eredményei alapján dolgozott, hanem ő maga kereste meg a megoldásokat. Ezt ajánlotta figyelmébe az új vezetésnek is.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),
2013. augusztus 21.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom nyílt levele a marosvásárhelyi RMDSZ-képviseletnek
Címzettek: Maros Megye Tanácsának alelnöke, Lokodi Edit Emőke, az RMDSZ Maros megyei tanácsosai, Kelemen Márton , Szabó Árpád, Gáspárik Attila, Szabó József, Csép Andrea, Ilyés Tóth Sándor, Mózes Levente, Pokorny László, Szász Izolda, Erős Csaba, Tatár Béla, Bán Mózes
Tárgy: A kisebbségi érdekvédelem eszköztárában nem szerepel a tűzoltás, avagy az RMDSZ választott elöljárói nem képviselik hatékonyan és eredményesen a magyar közösség érdekeit
A közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy az RMDSZ Maros megyei tanácsosai, a Megyei Tanács alelnöke becsapták a magyar közösséget, amikor azt ígérték, hogy kellő alázattal és megfelelő politikai szakértelemmel fogják képviselni a magyar közösség érdekeit. Jelen nyílt levelünk Marosvásárhely és Maros megye kulturális programjainak szervezésével kapcsolatos politikai érdekvédelem hiányosságaira, esetekben teljes hiányára szeretné felhívni a közvélemény figyelmét, és egyben felszólítani a levél címzetteit, hogy az eddigi eredménytelen érdekvédelmi tevékenységük során keletkezett – a magyar közösséget megalázó – károkat sürgősen hozzák helyre és a jövőben végezzenek valós politikai érdekérvényesítést, a jelenlegi érdekérvényesítésnek álcázott eredménytelen TŰZOLTÁS helyett.
A „100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota” programsorozat majdnem teljes mértékben nem létezőnek és mellőzhetőnek tekinti a marosvásárhelyi és a Maros megyei magyar közösséget, mindamellett, hogy a megyei és városi magyar lakosság szavazatainak köszönhetően 12 RMDSZ-es megyei tanácsos és egy RMDSZ-es Megyei Tanács alelnök kapta meg azt a nemes felhatalmazást, hogy hatékonyan képviseljék a magyar közösség érdekeit a Megyei Tanácsban. A „100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota” rendezvény megszervezése során már számos hiba történt, a termek elnevezése körül és más – a magyar közösséget láthatatlannak tekintő – döntéshozatali folyamat során, ezeknek a kialakulásáért is elsősorban Önök felelősök.
A „100 éves a marosvásárhelyi kultúrpalota” rendezvénysorozat diszkriminál, semmibe veszi a magyar közösség nyelvi és kulturális jogait, az RMDSZ megyei tanácsosainak és a Megyei Tanács alelnökének közreműködésével. Szervezetünk áttekintette a „100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota” rendezvényhez kapcsolódó határozathozatal jegyzőkönyveit, valamint annak is utánajártunk, hogy a szakbizottságokban elhangzottak-e olyan felszólalások, javaslatok amelyek a programsorozathoz kötődő magyar nyelvhasználat, magyar kultúra korrekt és közösség szempontjából tisztességes megjelenítésért születtek, következésképpen kijelenthetjük az alábbiakat:
A „100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota” programsorozat szervezése során a magyar érdekvédelmi szervezet tagjai nem tettek semmit azért, hogy a programsorozat úgy tartalmilag, mint nyelvileg megfelelően tükrözze az itt élő magyar közösséget. A programsorozat alig tartalmaz magyar kultúrához kapcsolódó eseményeket, és emellett a promóciós anyagok 90 százaléka román nyelven hirdeti az itt élő közösségek ál-harmonikus és kölcsönös tiszteletet nem ismerő kapcsolatát. Ennek a rendezvénynek az áldozatai a magyar közösség tagjai és ezért a nyilvános gúnyűzésért elsősorban az RMDSZ választott tanácsosai felelnek, Önök, akik a választásokon arra kaptak felhatalmazást, hogy a magyar közösség érdekeit megfelelően képviseljék. Köztudott, hogy Marosvásárhelyen már régóta létezik tűzoltóság, arra egyáltalán nincs szükség, hogy az elmaradt, kényelemből, vagy hozzá nem értésből nem gyakorolt politikai érdekérvényesítés helyett, Önök, az RMDSZ tanácsosai, együtt más RMDSZ tisztséget betöltő személyekkel, akik – hallgatással, távolmaradással vagy egyszerűen csak semmittevéssel – a magyarellenes gyújtogatásban maximálisan részt vettek, hirtelen úgy tegyenek mintha a kisebbségi érdekvédelem tűzoltást jelentene.
Kelemen Márton frakcióvezető hamis nyilatkozatai – a jelenlegi program módosulására vonatkozóan – még csak tűzoltásnak sem tekinthetőek, hiszen a programok szervezése már rég elkezdődött és az egynyelvű óriásplakátok, valamint a program tartalma egyértelműen hirdeti a magyar közösség láthatatlanságát és teljes mellőzését úgy nyelvi, mint kulturális szempontból. A frakcióvezető ott volt a rendezvénysorozatról szóló tanácsi határozat megszavazásánál és nem tett egyetlenegy olyan javaslatot sem, amely egy kisebbségi érdekvédelmi szervezet választott tanácsosának kötelezettsége lenne ilyen, és hasonló döntéshozatali folyamatokban. A megyei tanács döntése során egyetlenegy magyar tanácsos sem szólalt fel, és nem kérte a kétnyelvű promóciós anyagokat, a kulturális programok kiegyensúlyozott megszervezését. Sőt mi több, Pokorny László magyar tanácsos azt kérte a megyei tanács jelenlevő tagjaitól, hogy a rendezvénysorozat promóciós anyagait fordítsák le NÉMET nyelvre, magyar nyelvet nem említve (mintha az magától értetődő lenne ebben az egynyelvű világban), felszólalásával alátámasztva, hogy ő inkább a német nyelv védelmére kel, a magyar nyelv őt nem érdekli, hiszen a tanácsban sem beszél senki magyarul, sem ő, sem más érdekvédő kollégái. A jegyzőkönyvben rögzítettek alapján Tatár Béla kollegájuk a fent említett programsorozat megszavazása előtt pedig egész egyszerűen kisétált a teremből, bizonyára teljes érdektelenség által vezérelve.
A rendezvény megszervezéséhez kapcsolódó tanácsi határozat meghozatalakor több magyar választott elöljáró hiányzott, név szerint Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke, Csép Andrea és Gáspárik Attila, akik a kulturális szakbizottság tagjai is egyben, ahol a rendezvény tematikáját és tartalmát, elnevezését és helyszíneit, a határozathozatalt megelőzően megtárgyalták. A magyar nyelvhasználat, a magyar kultúra megfelelő megjelenítése sem a szakbizottságok megbeszélései során, sem a programsorozatot eldöntő tanácsi határozat meghozatalakor nem került szóba. Az RMDSZ-es érdekérvényesítés eszköztára, amelyet Önök a programsorozat során bevetettek, a következőket tartalmazta: távolmaradás, hallgatás, német nyelv érdekében történő felszólalás és még számos eredménytelen és semmitmondó cselekedet. Az érdekérvényesítő némaság, távolmaradás és semmittevés nagyon durva következményekkel járt: Jelenleg a város számos pontján egynyelvű óriásplakátok hirdetik a román kultúrát, ezeken a magyar közösség láthatatlan, a közösségi oldalakon megjelenő tájékoztatás szintén egynyelvű.
Jelenleg az érdekérvényesítésnek álcázott tűzoltás zajlik, amelynek során Önök azt állítják, hogy felkérték a Megyei Tanács Elnökét, hogy készítsen magyar nyelvű promóciós anyagokat, valamint azt állítják, hogy lesznek magyar kultúrához kötődő programok. Először is tisztázzunk valamit: a kisebbségi érdekérvényesítés nem a leégett erdők megmentését jelenti. A közösség egy része lehet, hogy nem ér rá, és nem érti a történéseket, elsősorban azért, mert a munkaerőpiacról száműzött magyarként napi húsz órát dolgozik a mindennapi megélhetésért, viszont vannak, akiket a mostani és más hasonlóan elbaltázott programsorozat sért, és megalázónak tekintik azokat. Hiszen mi, magyarok, tisztességes adófizetők vagyunk, Önök is a mi pénzünkből kapják juttatásaikat, miért nem képesek a magyar nyelvet és kultúrát hatékonyan és eredményesen képviselni a munkájuk során? Miért akarják velünk elhitetni, hogy a programsorozatot megelőző számos megbeszélésen, a szervezési munkálatok során nem volt alkalmuk hatékonyan és eredményesen képviselni a magyar szempontrendszert, viszont nem kell megijedni, most majd jön az RMDSZ TŰZOLTÓSÁG és eloltja a tüzet.
Továbbá megjegyezzük, hogy a kétnyelvűség nem azt jelenti, hogy a promóciós anyagok 99 százaléka román, látszattevékenység szintjén a szervezők kinyomtatnak egy pár magyar plakátot, emellett pedig kismillió egynyelvű román óriásplakátot és posztert stb. A valós kétnyelvűség azt jelenti, hogy a két nyelv egymás mellett szerepel, és nem külön plakátokon. Ezúton felkérjük Önöket, hogy az utólag kinyomtatott, számos hibát és román kifejezést tartalmazó, magyar plakátot ne próbálják eladni, mint a kétnyelvűség mintapéldányait és a magyar közösséget tiszteletben tartó promóciós anyagokat.
Nyomatékosítani szeretnénk, hogy a magyar választópolgárok nem tűzoltásra adták Önöknek a felhatalmazást, hiszen senki nem akarja, hogy a kultúrájának és anyanyelvének elégett romjain keseregjen. Önök nem ezt ígérték a választási kampányuk során és becsapták a magyar választópolgárokat. Legyenek szívesek az eddigiekben egyáltalán nem gyakorolt kisebbségi érdekvédelmi eszköztárt alázattal elsajátítani és érdekérvényesítési kötelezettségeiket a közösségi igényeknek megfelelően hatékonyan ellátni.
Végezetül kérjük, hogy a nem létező érdekérvényesítő munkájuk során keletkezett hiányosságokért ne a román közösség tagjait, a román nemzetiségű megyei tanácselnököt és más román közösséghez tartozó személyeket hibáztassák, hanem az Önök szakmai hiányosságait elemezzék, ujjal mutogatás és bűnbakkeresés helyett ismerjék be már végre a saját tévedéseiket, fejezzék be a román nacionalizmust pajzsként történő felhasználását, amellyel legitimizálhatják semmittevésüket és érdektelenségüket. Fogadják már el végre, hogy a kisebbségi érdekérvényesítés mindenhol a világon küzdelmet jelent, és minden egyes kisebbséget képviselő politikai csoportnak csatákat kell vívnia a többségi társadalom tagjaival. Itt az ideje elkezdeni végre dolgozni.
Civil Elkötelezettség Mozgalom
Marosvásárhelyen, 2013.08.20.
Erdély.ma
2013. szeptember 20.
Szellemi óriások emlékét idézik az unitárius kollégiumban: 456+20
János Zsigmond- és Dávid Ferenc-szobor a tatarozott díszteremben
A gyönyörűen felújított Felvinczi György-díszterem avatójával kezdődött a János Zsigmond Unitárius Kollégium alapításának 456. és újraindításának 20 évfordulója alkalmából szervezett négynapos rendezvénysorozat, amely Popa Márta iskolaigazgató szerint méltó emléket kíván állítani azoknak a szellemi óriásoknak, akik az építményt egykor pályájára állították, szellemiségét éltették, meghatározták. – Egy közösségnek jó iránytűkre és példákra van szüksége ahhoz, hogy a nehéz időkben is megmaradhasson, erőt meríthessen a megmaradásra, a helytállásra, az értékőrzésre, az értékek továbbadására. Ilyen példáknak állítottunk mi is emléket – hangsúlyozta. A díszteremben leleplezett két szobor az unitárius kollégium névadójának, Magyarország választott királyának, Erdély első fejedelmének, János Zsigmondnak, illetve az unitárius egyház alapítójának, az iskola első igazgatójának, Dávid Ferencnek állít emléket.
– Az épület tervezésekor Pákei Lajos az iskola homlokzatára hat szoborfülkét és szobrot képzelt el, kettő János Zsigmondot és Dávid Ferencet ábrázolta volna. Anyagi nehézségek miatt az egyházi képviselőtanács lemondott a tervről, az iskola homlokzatán azóta is üresen állnak a szoborfülkék. Elmondhatjuk, hogy ezúttal évszázados adósságot törlesztett az unitárius kollégium a két szellemi óriás szobrának elkészíttetésével és kiállításával – mondta Popa Márta iskolaigazgató, aki szerint régi tervük volt az emlékplakett-sorozat kiállítása is, amelynek erre az alkalomra öt darabjával sikerült elkészülni.
Emlékplakettek az iskolateremtőknek
A tegnap bemutatott plakettekkel az iskola meghatározó egyéniségeinek és szellemisége éltetőinek állítanak emléket: Emily Sharpnak, Pákei Lajosnak, Gál Kelemennek, Gálffy Zsigmondnak és Szabó Árpádnak. – Reménykedünk, hogy nemcsak ékesíteni fogják a feldíszített és felújított dísztermet, hanem életpéldáikkal, egyéniségükkel ihletni fogják az itt dolgozó pedagógusokat és diákokat egyaránt – jegyezte meg az igazgató megköszönve Sepsi József szobrászművésznek a kiállított alkotásokat.
– Amikor ismét az iskolaépület tulajdonosai lettünk, az egyház és iskola vezetői szívükön viselték az ingatlan sorsát, hogy az újra régi pompájában állhasson és működhessen, rendeltetését a mai kor igényeinek megfelelően tudja teljesíteni – mondta Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke. – Az újrainduláskor a megmaradást szem előtt tartva a mindennapok kemény küzdelmei között tervek és elképzelések születtek, hogyan lehetne az épületet tanteremről tanteremre felújítani. Ma egy nagyszerű munka eredményében gyönyörködhetünk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az unitárius egyház dísztermében, amely méltó helyszínéül szolgál majd a tanintézmény és egyház rendezvényeinek – tette hozzá.
Négyszáz éves színjátszó hagyomány
Kovács Sándor teológiai tanár azok életútját és munkásságát részletezte, akiknek a szobrok és plakettek emléket állítottak, Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár az egykori színdarab-bemutatókat idéző kiállításról beszélt. – Az elmúlt hat év bemutatóinak fényképeiből készült kollázs meglepetés kíván lenni mindazoknak, akik ezekben a darabokban részt vállaltak, illetve azoknak is, akik látták az előadásokat és magukban őriznek, hordoznak valamit belőlük – mondta. – Az intézmény színjátszó múltjának nagy híre van, hiszen az unitárius kollégium színjátszó hagyománya a 16. századra nyúlik vissza. Remélem méltó folytatása volt az elmúlt évtized ennek a hagyománynak. Kívánom, hogy a fotók mindannyiunkat a minőségi, tiszta beszéddel megáldott, értékes színdarabokra emlékeztessenek – tette hozzá.
Máthé Ildikó magyartanár ismertetéséből kiderült: az unitárius kollégiumi évkönyv, jubileumi és összevont kiadvány, az elmúlt két tanév beszámolói, dokumentációi mellett az iskola újraindulásával kapcsolatos írásokat tartalmaz.
A rendezvény záróakkordjaként Varró B. Zoltán A tudás és élő hit iskolája című filmriportját vetítették. – Varró B. Zoltán keveset beszélt, keveset filmezett a négy év alatt, míg a kollégiumban tanult, így nem sejthettem, hogy csendben figyelte a kollégium reál és humán profilját – mondta a vetítés előtt Solymosi Zsolt, aki szerint a véndiák látásmódja sajátos, hiszen az általa közvetített képekben a lelke is benne van.
A teljesen felújított díszterem avatóünnepségét Garfield Adrienn zongorajátáka, a kollégium reneszánsz tánccsoportjának táncai és Tötszegi Zsuzsanna szavalata tették hangulatosabbá.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. február 27.
Vidékfejlesztési problémák, oldottabb légkörben
Sajtóreggeli keretében mutatták be a megyei RMDSZ mezőgazdasági és vidékfejlesztési problémáival foglalkozó szakbizottságának tagjait, illetve egyenként azokat a problémákat, amelyek a vidéki embereket foglalkoztatják, érintik és érdeklik, valamint azokat a lehetséges megoldásokat, amelyek hozzájárulhatnak a vidék fellendüléséhez.
Brassai Zsombor megyei elnök mutatta be a bizottság tagjait: dr. Kelemen Atilla képviselőt, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnökét, Szabó Árpád mezőgazdasági szakembert, aki vezette a mezőgazdasági hatóságot is, Balogh József vidéki vállalkozót, Suba Kálmán állattenyésztési szakembert, Náznán Jenőt, a megyei mezőgazdasági igazgatóság volt igazgatóját, Bordi Kacsó Zsoltot, az APIA munkatársát, Antal Lehelt, a kifizetési ügynökség egyik munkatársát, Antal Zoltán térségfejlesztési szakértőt, a nyárádmenti kistérség, illetve a Leader csoport vezetőjét, Dászkel Lászlót, Nyárádszereda volt polgármesterét, Miklea István jogászt, mezőgazdasági vállalkozót, és Birtalan Istvánt, Marosszentgyörgy alpolgármesterét, aki maga is mezőgazdasági vállalkozással foglalkozik. A találkozón részt vevő szakemberek mindegyike rendre, ki-ki a maga szakterületén, néhány fontos problémát, szempontot vetett fel.
A megyei elnök szerint a tegnapi találkozónak a tulajdonképpeni célja az volt, hogy a vidék problémáit vessék fel, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szeretnék a sajtó képviselőit arra buzdítani, hogy a következő időszakban nagyobb hangsúlyt fektessenek a vidék kérdéseire akár mezőgazdasági, akár vidék-, akár közösségfejlesztési vonatkozásban, mert ez az a terület, ahol a legtöbb bátorításra van szükség ahhoz, hogy a vidéken lakók éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyek rendelkezésükre állnak.
Kelemen Atilla nyitotta meg a beszélgetést, azzal, hogy a vidék problémáit nem lehet elvonatkoztatni, hiszen, ahogy "minden út Rómába vezet", úgy a romániai, az erdélyi és Maros megyei magyarság problémái is a vidékhez vezetnek, ahhoz kötődnek, hiszen a választások esetében a szavazatok 65-70 százaléka vidékről jön.
Arról is szólt pár szót, hogy a kormánykoalíció felbomlása nyomán az RMDSZ ismét kormányba kerülhet. Konkrét döntést erről szombaton, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén hoznak. De a kormányzati részvétel nagyon fontos, mondta, hogy minden fontos intézménynél "legyenek embereink, hogy segíteni tudjunk".
Birtalan István szerint a céljuk az, hogy a szakemberek tapasztalatát továbbadják a vidéki embereknek, hogy minél több információ jusson el hozzájuk mind a pályázati, mind a kifizetési lehetőségeket illetően. Szabó Árpád szerint Románia gazdasági növekedést emleget, ami valójában a vidéknek, a mezőgazdaságnak köszönhető. Azt szeretnék, hogyha a vidéki emberekkel meg tudnák értetni a pályázati lehetőségek fontosságát. Ebben kérte a sajtó segítségét. Balogh József úgy gondolja, hogy több mezőgazdasági gépre, felszerelésre lenne szükség, és a mezőgazdasági termelők nehézségeiről beszélt. Suba Kálmán az állattenyésztés problémáit taglalta kimerítően. A támogatásokat – bár elismerte, hogy szükség van rájuk –, úgy értékelte, hogy hab a tortán. Mint mondta, termelni kell sokat, olcsón, és jó áron eladni. "Állattartásból az állattenyésztésre kell áttérni", jelentette ki. Náznán Jenő komplex problémának nevezte a vidékfejlesztést. Ezekkel a tanácskozásokkal próbálnak elébe menni azoknak a kérdéseknek, amelyekre a gazdák várják a választ a politikusoktól. A szakbizottság egyik feladatának nevezte, hogy a gazdák nyelvére fordítsák le azokat a szabályozásokat, amelyek a területen megjelennek. Bordi Kacsó Zsolt a földalapú támogatásokról beszélt, részletes számadatokkal támasztva alá állításait. Tapasztalata szerint "az emberek információhiányban szenvednek", és az sem elhanyagolható, hogy nincs aki meghallgassa őket. Sokuknak már az is elég, ha valaki meghallgatja őket. Még ha nem is tudnak minden problémát megoldani, érezzék, hogy meghallgatják őket, s próbálnak tenni értük valamit. Antal Lehel a vidékfejlesztési ügynökség munkáját ismertette. Véleménye szerint rendre kellene tanítani az embereket: "pályáznak összevissza, mert téves információkat kapnak. És pályázatírás szempontjából egy kissé bajban vannak". Antal Zoltán arra figyelmeztetett, hogy az uniós pályázatokat nem szabad szociális segélyként kezelni. Van ugyan stimuláló hatása, de ez egy pénzügyi eszköz, sose legyen cél senkinek. Dászkel László a kistérségi vidékfejlesztési stratégiában való gondolkodásról beszélt, szólt a nyárádmenti kistérségről, arról, hogy saját szakembereikkel felmérték a gondjaikat, és annak alapján sikerült egy összefogó, Nyárádmentére vonatkozó stratégiát kidolgozni. Jelenleg együttműködnek a többi kistérséggel.
Miklea István, akinek van egy saját, állatorvosi felszereléseket forgalmazó boltja, bevallása szerint nagyon közel áll a gazdákhoz, hisz rendszeresen találkoznak. De azt hiányolja, hogy nincsenek fiatal gazdák. Egy információs központ létrehozását javasolta a gazdák számára, mert nem tudják, hogyan és mire lehet elkölteni a támogatásokat.
Zárószavában a megyei elnök hasonló találkozók megszervezését ígérte, amelyeket a Nyárádmente valamelyik településén szándékoznak megejteni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),
2014. március 6.
Könyvbemutató a Bernádyban
"Az első idegsebészi metszés óta az első idegsebészi könyv"
Hiánypótló, értékes, tudományos, tömör, világos, egyszerű és lekövethető stílusában és formájában – csupán néhány jelző, ami elhangzott dr. Madaras Sándor idegsebész főorvos Idegsebészet című, múlt hét végén bemutatott könyvéről. A Studium Kiadó gondozásában megjelent idegsebészeti könyvet Marosvásárhelyen, a Bernády Házban mutatta be és méltatta dr. Mühlfay György egyetemi előadótanár, dr. Egyed-Zsigmond Imre egyetemi tanár, Gáspárik Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Kali István, a Studium Kiadó igazgatója.
A Studium Alapítvány alelnöke, dr. Vass Levente rövid köszöntése után ismerhettük meg alaposabban a külsejében az idegsebészet megkövetelte hűvös precizitáshoz illő színvilágú, tartalmában az elsősorban orvostanhallgatók, orvosok, és – miért is ne? – betegek, laikusok számára is igen értékes információkat tartalmazó kiadványt. Dr. Mühlfay György, a marosvásárhelyi fül-orr- gégészeti klinika vezetője szerint szemben a megszokott, nagy, vastag könyvekkel, az Idegsebészetet "kicsinek találta egy ilyen nagy tudományhoz", de alaposabban beleolvasva állíthatja: hihetetlenül értékes, tömör, tudományos és egyben gyakorlatias az egyik legbonyolultabb, legnehezebb sebészeti szakmáról "becsülettel megírt könyv". A kórismézés alapos lépései, a beteganyag tisztán látása, a pontos diagnózis felállítása – ebben az orvos útvezetőjévé válhat a könyv, amelyben "az idegsebészet egyszerűen tükrözött tudományként" jelenik meg. Dr. Egyed-Zsigmond Imre egyetemi tanár hangsúlyozta: az orvosszakma hosszú évtizedek óta vár egy idegsebészeti könyvre, majd hozzátette, fel kellene szólítani minden szakmai pályája végén levő orvost egy szakkönyv megírására az írás szépségével, gondjaival együtt. "Dr. Madaras Sándor röviden és velősen írta meg az Idegsebészetet, és pontosan így kellett megfogalmaznia" – mondta Egyed professzor, gratulálva a szerzőnek az erdélyi magyar orvostársadalom életében mérföldkövet jelentő magyar nyelvű könyvért. Gáspárik Attila a kiadványt az egyetemi akkreditáció szempontjából közelítette meg elsősorban, hiszen, mint mondta, szakkönyvek – és nem régi, hanem az utolsó ötévi "könyvtermés" – nélkül nem lehet akkreditáltatni egyetemi karokat, szakokat.
– Az Idegsebészet világos, egyszerű, lekövethető stílusban és formában megírt magyar orvosi szakkönyv, esély a MOGYE magyar tagozatának a túlélésre – tette hozzá a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója.
A könyvről maga a szerző nagyon személyes hangvételben beszélt, visszaemlékezve azokra a főorvosokra, szenzációs sebészekre, akiktől tanulhatott, "akik nemcsak tudtak operálni, de hagyták, hogy mi is operáljunk". Első műtétjére ma is emlékszik, a fejszével behasított koponyájú juhász páciense napjainkban is él, jól van. Az Idegsebészet könyv anyagának 80 százaléka már a ’90-es évek elején megszületett, amikor Svájcban dolgozott ösztöndíjas orvosként, aztán valamiért feledésbe merült. Az anyagot kiegészítette, digitalizálták, és a szerző már a második könyvén dolgozik. "Az idegsebészet olyan óriási szakterület, hogy egy-egy soráról könyveket lehet írni. Könyvemben csak azokról a szakmai dolgokról írtam, amelyekről tudom, hogy kiállták az idők próbáját" – mondta dr. Madaras Sándor. A MOGYE történetében soha nem adtak ki magyar nyelven idegsebészeti könyvet, ennek okát nem ismeri – tette hozzá. Talán az lehetne az egyik magyarázat, hogy az egyetemi oktatásban ma sincs benne kötelezően az idegsebészet, csak opcionális tantárgyként. "Valamiből tájékozódni kell az internet mellett, ezt a könyvet útmutatónak szántam az egyetemi hallgatók számára" – jelentette ki dr. Madaras Sándor.
Kali István minden orvost arra biztatott, hogy ragadjon tollat, írjon szakterületéről szóló könyveket, amelyeket a Studium Kiadó vár és megjelenésüket támogatja. A könyvbemutatón felszólaló dr. Szabó Árpád, 1957–1994 között osztályvezető idegsebész elmondta: az első idegsebészi metszés óta az első idegsebészi könyv, ami megjelent Marosvásárhelyen, a Madaras Sándor könyve. Márpedig az első idegsebészi metszést 1945-ben végezték, altatóorvos nélkül, helyi érzéstelenítéssel. "Boldogság e könyv, Madaras Sándor megtette azt, amit az előző idegsebész generációk kellett volna elvégezzenek, de nem volt rá idejük. Megköszönöm e könyvet" – zárta beszédét dr. Szabó Árpád.
Antalfi Imola

Népújság (Marosvásárhely),
2014. május 17.
Vizitáció Maros megyei egyházközségekben
A héten három Maros megyei településre – Székesre, Székelykálba és Udvarfalvára – látogatott el az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottsága, melyet Kató Béla püspök vezetett. A többtagú bizottságban jelen volt Kántor Csaba főjegyző, Szegedi László generális direktor is.
A generális vizitációk újdonsága, hogy a pénzügyi ellenőrzés a vizitáció előtti napokban megtörténik, így az egyházfők a gyülekezettel való találkozásra helyezhetik a hangsúlyt. Udvarfalván – ahová mi is meghívást kaptunk – a Maros- mezőségi Egyházmegye lelkipásztorai is részt vettek azon az istentiszteleten, amelyen ismertették a vizitáció eredményét. A küldöttséget és a vendéglelkészeket Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese, Szabó Árpád helyi lelkész és a főgondnok köszöntötte, igét hirdetett Szegedi László generális direktor, fellépett a Hozsánna ifjúsági kórus, amely, az igehirdető szavaival élve, igazi ajtónyitó, a lélek húrjait pengető együttes.
– Mi a célja az Erdélyi Református Egyházkerület generális vizitációjának? – tettük fel a kérdést Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének.
– Egyházi rendünk és törvényünk szerint az egyházkerület püspökeinek évente tíz gyülekezetet kell meglátogatniuk. Mivel az egyházkerülethez tizenöt egyházmegye tartozik, minden egyházmegyéből egy gyülekezetet választunk ki. Egy kicsit rendhagyó módon végezzük a vizitációkat, nem csak arra a szigorú előírásra összpontosítunk, hogy megvizsgáljuk a könyveket, és ami az egyházközségben történik, hanem szélesebb körben szeretnénk azon a napon az egyházközség, a település életét megismerni, az örömökkel, gondokkal együtt. Maros megyében most két egyházközséget látogattunk meg, szerdán a Marosi Egyházmegyéhez tartozó Székesen és Székelykálban, most Udvarfalván voltunk. A településeket szubjektív módon választottam ki, olyan helyekre voltam kíváncsi, ahol eddig nem jártam. Ilyen alkalmakkor egyházi életünk keresztmetszetét is látjuk, hiszen azonos méretű gyülekezetekből nagyon sok van a közösségben. Az egyedi esetekből olyan általános következtetéseket vonhatunk le, amelyek segítségével szabályokat állíthatunk fel vagy projektet készíthetünk az általános problémák megoldására. Elbeszélgettünk a nőszövetséggel, a presbitériummal, a gyerekekkel, az ifjakkal, ők mutatták be saját egyházi életüket. Az is újítás, hogy elmentünk a község polgármesteréhez is. Ez fontos dolog, hiszen úgy gondoljuk, hogy egy falu életében a lelkipásztornak és az önkormányzat vezetőjének együtt kell működnie, s ha nem tudnak együttműködni, és nem segítik kölcsönösen egymást, akkor amiatt előbb-utóbb kárt szenved a közösség. Tudunk olyan helyekről, ahol rivalizálás van, és ez árt a közösségnek. Arra buzdítunk mindenkit, hogy próbálják megtalálni a módját a gyülekezet felemelésének.
Ma Udvarfalváról pozitív élménnyel megyünk el. Egy több mint hétszáz lelkes gyülekezetnek Marosvásárhely tövében van jövője, hiszen a fiatalok nem olyan mértékben mentek el, mint máshonnan. Habár 10 százalékkal csökkent a lélekszám, mégsem olyan drasztikus az apadás. A város közelsége és a munkahelyek viszonylagos megléte arra enged következtetni, hogy a jövőben is megmarad ez a közösség. Ez a lényeg, mert gyülekezeti életünk csakis emberekkel, fiatalokkal képzelhető el. Akármit tehetünk, akármilyen csodálatos projekteket kivitelezhetünk, ha nincsenek fiatalok, nincsenek örököseink, az egész fölösleges, és kárba vész. Itt ifjúságot is találtunk, és reménykedünk abban, hogy nem kell majd arról számot adnunk, hogy folyamatosan fogyunk, és kiszámítható, mikor kell az utolsó embernek megásni a sírját. Pozitív látogatás volt, amiből mi is erőt merítettünk. Továbbvisszük, amit itt hallottunk. Javaslatokat is tettünk, mit lehet még jobbá tenni, buzdítjuk az itt lévőket, hogy ehhez tartsák magukat.
– A székesi egyházközségben mit talált a vizitáció?
– Székes 152 lelkes gyülekezet, Kálban 70 lélek van. Székesen egész más a helyzet. Hét gyerek van az iskolában. Ez nem jó előjel. Arra mutattunk rá, hogy az a hét gyerek is fontos, azzal a hét gyerekkel is törődni kell. Meglátogattuk őket, és olyan csillogó szemű gyermekekkel találkoztunk, akik bármivé válhatnak még az életben, csak el ne kallódjanak. Segíteni kell őket ott, ahol lehet. Számtalan példa van rá, hogy a lelkipásztorok voltak azok, akik a gyerekeket jó útra vezették, taníttatták, befolyásolták őket. Ma sem lehet ez másképp, hiszen ezt a feladatot kaptuk!
– Marosvásárhelyen a Szabadi úti gyülekezetből a lelkésznek távoznia kellett. Mi a helyzet ebben a gyülekezetben? Indult-e fegyelmi eljárás Szász Zoltán lelkipásztor ellen?
– Az előző lelkipásztor lemondott. A presbitérium a lelkész hivatali hanyagságát fedte fel. Ennek következtében ő is, a gyülekezet is úgy látta jobbnak, ha eltávozik. Önként mondott le az állásáról, a gyülekezetnek új lelkipásztort kell választania. Egy olyan lelkészt szerettek volna megválasztani, akinek még nem volt meg a kellő hivatali éve. Egy városi gyülekezetbe csak úgy lehet jelentkezni, ha két év segédlelkészség után még az öt év régisége is megvan. A gyülekezet tájékozódott, és végül, tudomásom szerint, Bárócz Huba felvinci lelkipásztort, az Enyedi Egyházmegye korábbi esperesét hívta meg, most következik a bemutatkozó szolgálat, és utána dönt a közgyűlés. Mivel a presbitérium egyhangúlag hívta meg, valószínűleg egyértelmű lesz a döntés. Ezzel lezárul a folyamat, új lelkipásztora lesz a gyülekezetnek, és ettől kezdve új gyülekezeti élet kezdődik.
Szász Zoltán önként tette le a hivatalát, a presbitérium elfogadta, s úgy gondolták, nem indítanak fegyelmi eljárást ellene. Ezzel a problémát lezárták – tájékoztatott Kató Béla püspök.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 28.
Az összefogás szép példája Mezőszengyelen
Az összefogásnak, a segítségnyújtásnak, az önzetlen munkának egyre ritkább példáját mutatták fel a Maros-Mezőségi Egyházmegye gyülekezetei azáltal, hogy felújították a 19 lelkes mezőszengyeli gyülekezet református templomát. A nyár, az ősz folyamán több napon át közmunkáztak lelkészek, gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok, hogy Isten házát megmentsék az enyészettől, mondván, kár lenne érte, hiszen legyen bár szórványban, a reformátusság közös kincse. A templom október 25-ére készült el, amikor hálaadó istentiszteletet tartottak Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, Jakab István esperes, Lakó Jenő beszolgáló mezőzáhi lelkipásztor, az egyházmegye számos lelkésze, gondnokok, közmunkázók és a helyi gyülekezet jelenlétében. Az istentiszteletre több mint kétszázan mentek el, zsúfolásig megtelt a templom, sokan állni kényszerültek, mint egykor.
Fehér ékesség a falu felett
A templom 1937-ben épült dr. Albert Sándorné Farcádi Kovásznai Kovács Ottília nagyobb adományából az akkor négyszáz lelket számláló gyülekezet számára. Az évtizedek során a lélekszám annyira apadt, hogy a ludastelepi egyházközséghez, majd 2002-től a mezőzáhihoz csatolták. A parókiát lebontották, a templom padjait is el akarták vinni. A templom időközben romos állapotba került, a befolyó esővíz gyengítette a tetőszerkezetet. 2012-ben belül kimeszelték, de a külső javítást önerőből nem tudták megoldani. Sokan lemondtak róla, mondván, hogy az alig 77 éves templomnak nincs jövője, többé már nem fog fehéren ékeskedni a falu fölött. És mégis. A templomot felújították, mindez Pál apostolnak a rómabeliekhez írott levelének egy gondolata szellemében valósult meg: Tartozunk mi, az erősek, hogy a gyengék erőtlenségét hordozzuk! – mondta Lakó Jenő lelkipásztor.
Áldozathozatal a kisebbekért
A mezőszengyeli kis gyülekezetnek megadatott az a ritka alkalom, hogy a hálaadás igéjét Kató Béla püspök hirdesse. – Ebbe a templomba vasárnaponként legtöbb tizenkilenc ember járhatna, holott az 1930-as években még négyszázan voltak a gyülekezetben. A templom felé jövet egy gondolat fogalmazódott meg bennem, az, hogy adósok vagyunk. Ha adósságról hallunk, hátunkon végigfut a hideg, hiszen a mai világban nagyon sok ember kínlódik, családok, országok, nemzetek szenvednek adósságok miatt. Veszélyes ez, nem jó tartozni. Van, aki büszke, hogy soha az életben nem kellett kölcsönhöz folyamodnia. Mégis, a vállalkozóknak muszáj hitelt felvenniük. A kilencvenes években létrehoztunk egy alapítványt, gazdálkodásra bátorítottuk az embereket. Rábeszéltem egy idősebb atyánkfiát, vegyen traktort, van anyagi forrás hozzá. Felvette a hitelt, megvásárolta a traktort. Aztán nem járt, nem dolgozott vele. Megkérdeztem tőle: miért? – Mert még nem fizettem ki! Adós vagyok – mondta. Az ige szerint mindannyian adósok vagyunk Istennek. Itt vagyunk egy 19 lelkes, fogyó gyülekezetben. Népként, közösségként is fel kell tennünk a kérdést: mivel vagyunk adósok ezért, mi a mulasztásunk? Miért nem tudunk megmaradni ezen a földön? Miért pusztulunk és egyre inkább fogyunk? A kérdésre sok válasz van, de a leghangsúlyosabb, hogy nem tiszteltük igazán az életet. Hány megszületendő gyermeket nem vállaltak közösségeinkben! Nem tiszteltük a házasságunkat, a hűséget, a becsületet, szétmennek a családok. Megszűnt az egészséges környezet, ahol a gyermekek felnőhettek. A tulajdont sem tiszteltük, könnyen megszabadulunk dolgainktól. Elfecséreljük a javakat. A lista végtelen. Hiába hibáztatunk mást sorsunk alakulásáért, mi magunk vagyunk ennek okozói. És ez a legszomorúbb ebben a történetben!
Akik a templomot javították, ez szólalt meg lelkükben. Érzik, túl sok mindenről lemondtunk, sok mindent elhanyagoltunk, annyira önzők vagyunk, hogy nem tudunk a lejtőn lefele haladó közösségre odafigyelni, pedig törlesztenünk kell ezt az adósságot. A mezőszengyeli templomért megvalósult összefogás jele annak, hogy hittek, megérezték, adóssággal nem lehet élni. Áldozatot kell hozni a kisebbért, a szegényebbért. Hogy milyen jövője lesz a templomnak, tőlünk is függ. Csoda az együttmunkálkodás, de a valódi csoda az lesz, ha lesz ki megtöltse ezt a templomot. Csak hittel van esély arra, hogy a közösség tovább éljen! – mondta a püspök.
Hálából és nem háláért javították a templomot
– Kis közösség nagy ünnepe ez. Szívemben hála, öröm, elismerés, vidámság, reménység, bizakodás. Fél évvel ezelőtt jártunk itt esperesi vizitáción. Megállapítottuk, hogy a templom romos. Csak belül meszeltek, ennyire futotta az erejükből. Ekkor fogalmazódott meg, hogy vajon mi, a Maros-Mezőségi Egyházmegye képes-e a többletre, amivel segíthetjük a kicsi közösségeket? Közgyűlésen vetettem fel a gondolatot. Buzgó presbiterek, gondnokok felvállalták az ügyet, és rengeteg közmunkával megvalósították a csodát. Nem mondhatunk le a kicsiny közösségekről. Nemcsak a mezőszengyeliek gazdagodtak, mi is gazdagodtunk. Nem háláért, hanem hálából javították a templomot, pedig nem kis áldozattal járt. Útiköltséget álltak, 50-60 kilométerről utaztak ide, a közmunkázók állták az ebédet, ők is főzték. Jó volt együtt lenni a munkásokkal. A legfiatalabb 16 éves volt, ifj. Szilágyi János, a nagysármási gondnok fia, de volt nyolcvanéves is, aki azt mondta: – Ha dolgozni akarok, akkor tudok! Itt van a dolgok nyitja. Trianon után fogalmazódott meg, hogy kisebbségként Erdélyben megmaradni nem lehet. Emiatt sokan eltávoztak. A mi válaszunk mindig az: igenis lehet! Rajtunk múlik – mondta az esperes.
Elismerés, oklevelek
Köszönet kíséretében az egyházközségek képviselőinek kiosztották az elismerő okleveleket. Lakó Jenő tiszteletes úr név szerint sorolt fel minden közmunkázót és adakozót. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnoknak kiemelten megköszönték, hogy megszervezte és felügyelte a közmunkát, aki megígérte, ilyen lelkülettel vállalják tovább a munkát.
A templomjavítási munkálatokban Mezőbergenyéből 17-en, Nagysármásról heten, Galambodról tízen, Mezőpanitból négyen, Csittszentivánról ketten – Balogh Károly lelkipásztor és Puskás Árpád gondnok –, Marosvásárhelyről Szabó László lelkipásztor, Mezőméhesről Kovács-Szabó Levente lelkipásztor, Uzdiszentpéterről Kiss Szabolcs lelkipásztor, továbbá a mezőbodoni nőszövetség tagjai vettek részt. A mezőszengyeliek, akik szintén hozzájárultak templomuk javításához, csodálkozva tették fel a kérdést: léteznek még ilyen emberek? Igen, léteznek, csak meg kell szólítani őket.
A hálaadó istentisztelet az egyházmegye együttesének énekeivel, szavalatokkal, majd szeretetvendégséggel zárult. Az együttlét délután Mezőzáhon az egyházmegyei presbiteri konferenciával folytatódott, ahol Szabó Árpád udvarfalvi lelkipásztor Evezz a mélyre címmel tartott előadást.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 8.
A magyar gazdák helyzetéről beszélgettek
Vidékfejlesztésről, állattenyésztésről, társulások szükségszerűségéről, támogatásokról esett szó a Maros Megyei RMDSZ Vidékfejlesztési és Mezőgazdasági Bizottsága által szervezett évzáró találkozón, ahol az újságírók a romániai magyar gazdák problémáit, jövőbeli lehetőségeit ismerhették meg.
A Nagyernyében tartott megbeszélésen Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd Birtalan István, a vidékfejlesztési és mezőgazdasági bizottság elnöke vázolta, hogy milyen tennivalók lesznek a jövő évben. Elsősorban sokkal szorosabb kapcsolatot szeretnének létrehozni a gazdákkal, minél több, használhatóbb információt juttatni el hozzájuk – mondta.
Milyen helyzetben van ma a romániai magyar gazda? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel a legnehezebben boldogul? Milyen változtatásokra volna a legsürgősebben szükség? Ezekre a kérdésekre Balogh József adott választ, aki a vállalkozása mellett gazdálkodik is, így saját bőrén tapasztalja a törvénykezés hiányosságait, vagy az árpolitikák okozta nehézségeket, a kereslet és kínálat közötti egyensúlytalanságot, a versenypiac hatását a hazai gazdálkodásra. Elsőként azt emelte ki, hogy a romániai mezőgazdasági rendszerben mindenkit “egy kalap alá vesznek”, nincsenek tekintettel a hegy- és síkvidék más-más adottságaira, a vadkárokra. Maros megyében, vagy a szomszédos régiókban a termőföldek 70 százaléka nincs megművelve.
Ennek részben az a magyarázata, hogy a vetőmag, a gyomirtó, a nagyon drága üzemanyag ára nem térül vissza az értékesített terményből. Aki ma mezőgazdasággal foglalkozik, az csak veszteséget könyvel el – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ráadásul a pályázatok is fiatal gazdálkodókat céloznak meg, holott köztudott, hogy apáik, nagyapáik birtokain gazdálkodnak, a tulajdonviszonyok még nem tisztázódtak ezen a téren. “A mezőgazdászok 70 százaléka adós, oda kell adnia a terményt potom áron, vagy raktáron tartania” – mondta Balogh.
A társulások hiánya is akadálya a sikeres gazdálkodásnak – hangzott el a beszélgetésen, a gazdákban ellenben még mindig él az a bizalmatlanság, ami a múlt rendszer több évtizedes gyakorlata alatt rögzült.
Jelen volt még Bordi Kacsó Zsolt, az APIA Kifizetési ügynökség szakértője, Szabó Árpád mezőgazdasági gépészmérnök és vidékfejlesztési szakértő, Dászkel László, a Kistérségi társulat, a LEADER helyi Akciócsoport és Natura 2000 program vezetője, Suba Kálmán állattenyésztési szakértő, Fegyverneky Sándor, a megyei Állategészségügyi intézet aligazgatója, Balogh József vállalkozó, megyei önkormányzati képviselő, valamint Nagy Péter Tamás vidékfejlesztési és mezőgazdasági államtitkár.
Antal Erika
maszol.ro
2015. április 24.
Studio 9 kilencedszer
A Studio 9 képzőművészeti csoportosulás idei vándorkiállítását nyitották meg csütörtök délután a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. A csoportosulás alkotói kilencedik alkalommal szerveztek közös tárlatot.
Mindig kérdésként merülhet fel, hogy mi az oka és célja annak, hogy ezek a művészek ennyi ideje együttműködnek – vetette fel a megnyitón Túros Eszter művészettörténész. „Az induláskor elsősorban gyakorlati meggondolásból vállaltak közösséget, hogy ily módon könnyebben és több helyen megmutatkozhassanak, mégis azt hiszem, hogy ennél többről van szó. Bizonyos értelemben reprezentatív kiállításról, „válogatásról” beszélhetünk, mely nem sorakoztatja fel ugyan a csíkszeredai képzőművészet minden árnyalatát, de nyugodtan mondhatjuk, hogy azok a beszédmódok, melyek itt kifejezésre jutnak különböző karakteres vonásaikkal együtt, jellemezők a térségben, hasonló értelmezési mechanizmusokat hozva mozgásba. Hagyományos keretek között sajátos megnyilvánulások jutnak szóhoz, bonyolódnak párbeszédbe egymást erősítve. A tálalás nem seregszemlét idéz, inkább otthonos hangulatot teremt, ahol a különböző kapcsolódások módja és ereje által mind jobban kirajzolódnak a kontúrok, a karakterek mind jobban megragadhatók. Azt is mondhatnánk, hogy a kiállítás terében együtt szereplő alkotások egymást helyzetbe hozva különös játékra, egyedi értelemtörténésekre adnak minden alkalommal lehetőséget. Az egymás közti viszonyok minden kiállítás terében át- meg átrajzolódnak, ezáltal kicsit mindig újjá is születnek, felfrissülnek, talán meg is erősödnek. Túl a megmutatkozási lehetőségek gyakorisága mellett, leginkább ezt köszönhetjük a Studio 9-nek, és ez az oka annak is, hogy a hazai közönség is minden alkalommal új találkozásként élheti meg ezeket a kiállításokat” – fogalmazott a művészettörténész.  
Kiállító művészek: Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Tompa-Bors Eszter, Váncsa Mónika, Xantus Géza, Bara Barnabás és Turcza László.
A csíkszeredai származású képzőművészek festészeti alkotásait, kisplasztikáit május 12-ig tekintheti meg a közönség hétköznapokon 12 és 18 óra között.
Péter Beáta 
Székelyhon.ro
2015. május 30.
A magyar orvosképzés hetven évét idézték fel
A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 évét ünnepelték péntek este a Kultúrpalota nagytermében. Az ünnepi rendezvényen egykori végzősök, mai orvostanhallgatók, vendégek, meghívottak vettek részt. Mihály király 1945 május 29-én írta alá azt a Királyi Rendeletet, amellyel létrehozta a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Állami Egyetemet. A határozatot a 70. évforduló tiszteletére szervezett ünnepségen Szabó Béla professzor olvasta fel, hangsúlyozva az egyetemalapítás indoklását is, miszerint a magyar fiatalko tanulhassanak anyanyelvükön. Az oktató felidézte: az orvosi kar Marosvásárhelyre költöztetése tulajdonképpen egy kompromisszum volt, ugyanis a román kollégák gáncsoskodása miatt nem működött az eredeti megegyezés, miszerint a magyar professzorok és hallgatók közösen gyakorlatozhatnak az erre a célra kijelölt klinikákon a román egyetemmel.
Kényszermegoldásként költöztek tehát Marosvásárhelyre, egy rossz állapotban levő épületbe, és kezdték szinte a nulláról az egyetemépítést. „Ma az egyetem vezetősége megfeledkezik a királyi rendeletben leírtakról, arról, hogy magyar tannyelvű egyetemet hozott létre Mihály király. Példa erre az volt román uralkodónak a közelmúltban felavatott szobra, amelynek talapzatába azt vésték, hogy 70 éves a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, elhallgatva az eredeti hivatását. Mi ez, ha nem történelemhamisítás?” – tette fel a kérdést Szabó Béla professzor. Sebestyén Spielmann Mihály művelődéstörténész a rendezvény házigazdájaként köszöntötte a jelenlevőket. Marosvásárhelyiként, történészként, személyes okokból is kötődik e nagy múltú egyetemhez – mondta –, amely meghatározta a város életét, de Erdély értelmiségét is. Az intézmény ugyanis nem csupán orvosokat adott, de költőket, írókat, képzőművészeket és zenészeket is, hiszen köztudott, hogy az orvosok szakmájuk mellett a művészeteket is magas szinten művelték.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott oktatóinak visszaemlékezései során dr. Dienes Sándor ny. egyetemi tanár, Általános Orvosi Kar, dr. Bocskai István, ny. egyetemi tanár, Fogorvosi Kar és dr. Gyéresi Árpád, ny. egyetemi tanár, Gyógyszerészeti Kar a kezdetekről beszéltek, diákévekről, egykori tanáraik emlékét idézték fel. A visszaemlékezések során kis videofilmeket is bejátszottak, ahol Dr. Szabó Árpád, Dr. Papp Zoltán, Dr. Péter Mihály és Dr. Feszt György nyugalmazott egyetemi tanárokkal készített interjút láthatott a közönség.
A rövid zenei momentum után az ünnepi beszédek következtek: Dr. Lőrinczi Zoltán, egyetemi docens: A rendszerváltás és a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című előadásában az elrománosodást, a magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítését ismertette. Dr. Szilágyi Tibor, egyetemi tanár: A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a 2011-es Tanügyi Törvény árnyékában című értekezésében felvázolta mindazt, ami a törvény létrejötte után történt az egyetemen. Elmondta, a négy esztendő alatt hét tanügyi miniszter váltotta egymást, ígérete mindnek volt, de azt egyikük sem tartotta be. Ahogy az is valamennyiükre jellemző volt, hogy a magyar kar által iktatott kérvényekre, beadványokra, soha nem adtak választ, holott a román törvények szerint egy hivatalba iktatott kérvényre harminc napon belül válaszolni kell. Az oktató felsorolta mindazt, amit a sajtó révén a nagy nyilvánosság is megismert: a tárgyalásokat, a kompromisszumokat, a miniszteri látogatásokat, a román hallgatók spontán tiltakozását a magyar nyelvű oktatás ellen, a magyarok villámcsődületét a törvény tiszteletben tartásáért, az önszerveződésre való törekvéseket, a szenátussal való mindenkori küzdelmet sorolta.
Felidézte: 2012. szeptemberében került sor az úgynevezett hétpontos tárgyalásra, három magyar és három román tanár, valamint három miniszter jelenlétében. A találkozó súlyát mutatja – mondta –, hogy az oktatási minisztert az egészségügyi és a védelmi miniszter is elkísérte Marosvásárhelyre. „Ahogy a legutóbbi események során kiderült, eddig burkoltan, a háttérben akadályozták a törvény megvalósítását, most már nyíltan kimondják, hogy nem kell azt alkalmazni” – jelentette ki Szilágyi.
Dr. Mezei Tibor, egyetemi adjunktus: Itthon maradni nem elég című rövid előadásában arra biztatta a hallgatókat és mindazokat, akik az egyetemre készülnek, hogy ne hagyják magukat, a legnagyobb ellenség ugyanis a saját kishitűsége az embernek. Végül Tubák Nimród, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke beszélt arról, hogy milyen diáknak lenni Marosvásárhelyen a XXI. században.
Zárszóként Dr. Szabó Béla vonta le a végkövetkezetést: továbbra is érvényes az, hogy törvény ide, vagy oda, MOGYE-ügyben nem változik semmi. „Játsszuk az európai színezetet” – tette hozzá, miközben dúl a nacionalizmus, a magyar nyelvű oktatás teljes elsorvasztására irányuló tendencia.
A marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 éve című könyvet Sebestyén Spielmann Mihály méltatta. Az Erdélyi Múzeum Egyesület gondozásában megjelent kötet szerzői a kezdetektől idézik fel az egyetem történetét, kitérve a karok és a tanszékek megalakulására és működésére.
Az ünnepi hangulat művészi színvonalához Péter Zsuzsa és Péter Béla, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hegedűművészei járultak hozzá.
Antal Erika
maszol.ro,
2015. június 2.
Hetvenéves a marosvásárhelyi magyar orvosi oktatás
Emlékünnepség a múltról, jelenről és a remélt jövőről
A történelmi hitelességhez hűen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata 2015. május 29-én a Kultúrpalotában ünnepelte a marosvásárhelyi magyar orvosképzés kezdetének 70. évfordulóját. 1945-ben e napon jelent meg a 407-es királyi törvényerejű rendelet, amely lehetővé tette, hogy négy karral magyar tannyelvű állami egyetem működjön Kolozsváron. A négy kar egyike az orvosi fakultás volt. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztálya által szervezett többórás megemlékező ünnepségen részt vett Zákonyi Balázs, Magyarország bukaresti nagykövete, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, Angela Borda professzor, a MOGYE rektorhelyettese, a társegyetemek vezetői, politikai pártok országos és helyi szervezetének képviselői, az egyetem volt és jelenlegi oktatói, mai és volt hallgatók.
A történelmi események meghamisítása
A történelmi háttérről dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője számolt be, aki felidézte a 70 évvel ezelőtti eseményeket, a királyi dekrétumot és annak indoklását: „Tekintettel az egyenlőségi szellemre, amellyel a kormány minden egyes állampolgárát kezeli, és azon őszinte szándékra, hogy együttműködjön az összes nemzeti kisebbséggel egy jobb és igazabb világ érdekében…” jött létre Kolozsváron egy magyar tannyelvű állami egyetem.
Az orvosi kar Marosvásárhelyre költözése már a kezdetekkor egy kompromisszum következménye volt. A román kollégák ellenállása miatt, akik nem voltak hajlandók osztozni a klinikákon, a magyar fél kényszerűségből döntött a Marosvásárhelyre költözés mellett. Ennek nyomán a magyar nyelvű orvosképzés a kolozsvári Bolyai Egyetem kihelyezett karaként működött 1948-ig, amikor önálló Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté vált, majd 1990-től egyetemmé. A tények ismeretében a történelmi események meghamisítását jelenti az a tábla, amit Mihály király domborművével az egyetem előcsarnokában nemrégiben lelepleztek, azzal a felirattal, hogy a király alapította 70 évvel ezelőtt a MOGYE-t – mondta Szabó professzor. A 70 év történetét áttekintve kijelentette, hogy a magyar oktatás folyamatos visszaszorítása miatt a mai egyetem sem tartalmilag, sem formailag nem az, ami az erdélyi magyarságot megilletné. Spielmann Mihály a házigazda műsorvezető szerepében, aki maga is végigkövette az egyetem történetét, Brendus Rékának, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettesének adta át a szót, aki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét tolmácsolta. „Minden olyan utólagos interpretáció, amely a tényeket, kiváltképpen az intézmény magyar jellegét elhallgatja, súlyos pontatlanságról, vagy mondjuk ki őszintén: rosszindulatú történelemhamisításról árulkodik, amelyet nem tudunk elfogadni, s amely ellen határozottan tiltakozunk…” – szerepelt a levélben, amely kitért az egyetem alapításának körülményeire, jellegének megváltoztatására. Az erdélyi magyarságtól 1962-ben elvett jogot a rendszerváltás után megjelent 2011-es oktatási törvény adta vissza, de a többség képviselői a diktatúráéhoz hasonló módszerekkel szabotálják annak végrehajtását, holott a romániai magyarságnak joga van az önálló magyar orvosi oktatásra – hangzott el a levélben, amely a magyar kormány támogatásáról biztosította az erdélyi magyarságot. Dr. Jávor András professzor, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese prof. dr. Bódis Józsefnek, a Magyar Rektori Konferencia elnökének és saját egyetemének üzenetét tolmácsolta. A magyar tudományos közélet számon tartja a MOGYE-t, ismerik törekvéseit, szívesen látják hallgatóit a különböző képzésekre, igyekszenek bővíteni a tudományos együttműködés lehetőségeit, s mindent megtesznek a szakmai és erkölcsi támogatás érdekében is – köszöntette a professzor a volt és jelenlegi oktatókat és hallgatókat.
Már demokraták vagyunk, és nem félünk – idézte Bibó Istvánt dr. Lőrinczi Zoltán előadótanár, aki az 1980-as évek légköréről rajzolt erőteljes képet. Szólt a diktatúra előretöréséről, igazi arcáról, a magyarellenes propagandáról, amely a felsőoktatási intézményekben, köztük az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben is egyre jobban éreztette hatását, ahol mindinkább háttérbe szorultak, alárendelt helyzetbe kerültek a magyar oktatók. 1989-ben már kilenc tantárgyat tanítottak kizárólag román nyelven, a magyar hallgatók száma az orvosi karon az 1984-es 72-ről 15-re csökkent 1989-ben, a fogorvosi karra három magyar hallgatót vettek fel. Az 1980-as években már nem alkalmaztak magyar oktatókat, s a végzősök zömét a Kárpátokon túlra helyezték ki, megszűnt az esély a szakosodásra, a szakmai fejlődésre. Az 1989-es fordulat látszólag az utolsó percben hozott mentséget a magyar oktatás számára, de a várt román–magyar testvériség helyett hamarosan kiderült, hogy a magyarok elnyomása hazafias tetté vált, amit az 1990-es márciusi pogrom is igazolt. A MOGYE-n a magyar oktatás tovább sorvadt, s magyaros nevű profitőrök foglalták el az oktatói állásokat, miközben a magyar közösség törvény biztosította jogát nem ismerték el.
„A tanügyi törvény árnyékában”
Dr. Szilágyi Tibor professzor a korábban elhangzott helyzetjelentés folytatására vállalkozott a képernyőre is kivetített dokumentumokkal.
A egyetem sorvadásához vezető sarkalatos pontot az önszerveződési keret megszüntetésével magyarázta, ami biztosította volna az utánpótlást, a szakmai színvonal megtartását, a kontraszelekció kiküszöbölését. Az 1990-es változások után a 2011-es oktatási törvény hozott újabb reményt az önszerveződés lehetőségére, s rektorhelyettesként az ő feladata lett volna a törvény előírásainak életbe ültetése, ami a mai napig sem sikerül, bár a magyar oktatók közgyűlése folyamatosan kiállt ezért.
A következőkben Szilágyi professzor ismertette az oktatási törvény kedvező előírásait, miszerint az egyetemi képzés minden szinten, az alapképzéstől a doktori cím megszerzéséig anyanyelven történhet. A multikulturális egyetemek fogalmának a bevezetésével a jogszabály előírta a saját magát fenntartó szervezési keretet és annak szerkezetét is (tagozat, főtanszékek). A törvénybe azonban egy alapvető hiba csúszott be, egy másik paragrafus szerint ugyanis a főtanszékeket a szenátus jóváhagyásával kell létrehozni, ami a szenátus hatáskörébe utalja a megvalósítást. Az egyetem szervezési, működési szabályzatának, a chartának a kidolgozásakor még minden a helyén volt, 3 román és 3 magyar főtanszék szerepelt az orvosi karon, s egy-egy a fogorvosin és a gyógyszerészetin, továbbá az is, hogy a gyakorlati oktatás az előadás nyelvén történik. Ehhez képest az első szenátusi ülésen már változott a helyzet, majd a második szavazás nyomán a román többségű szenátus tagjai a magyar főtanszékek létrehozása ellen szavaztak. Mivel ezt a törvénysértést nem lehetett támogatni, a magyar fél kivonult a szenátusból, és elkezdődtek a minisztériumhoz írt beadványok, eredmény nélkül. A tiltakozó akciók nyomán 2012 márciusában az akkori tanügyminiszter felszólította az egyetemet, hogy érvényes charta nélkül működik, s ezért az időközben lebonyolított választásokat nem tartja törvényeseknek, és büntetéseket helyezett kilátásba, ha nem alkalmazzák a törvényt. Időközben a magyar tagozat megválasztotta a saját képviselőit, és több mint 14.000-en írták alá két hét alatt szerte a világból a törvény betartására vonatkozó kérést. De lépett a másik fél is, s az országos akkreditációs bizottság, az ARACIS megjelentetett a honlapján egy kis lábjegyzetet arra vonatkozóan, hogy a beteg és a diák kapcsolata csak román nyelvű lehet, ami valójában kötelezővé teszi a román nyelvű klinikai gyakorlatot, s ellehetetleníti a tagozatok szétválasztását.
Vesztes és nyertes perek sora következett, amelyek képviseletét Kincses Előd ügyvéd vállalta. A háttérben időközben nagyon sok akció zajlott, de látván, hogy az egyetem román oktatóinak ellenállását nem lehet áttörni, felsőbb szintről kormányhatározattal próbálták megoldani a helyzetet. Román részről erős néplázítás kezdődött, aminek az eredménye egy bizalmatlansági indítvány lett, ami az Ungureanu-kormány bukásához vezetett. A kialakult kényelmetlen helyzetben a minisztérium áthidaló megoldást keresett, s akkor került sor a román és a magyar fél közötti tárgyalásra három miniszter (tanügy-, belügy-, egészségügy-) részvételével. A megegyezés viszonylag kedvező határozattal zárult, de annak gyakorlatba ültetése már kezdettől akadozott. A magyar oktatókkal szemben megfogalmazott vádak ellenére folyamatos kompromisszumokkal próbáltak érvényt szerezni az egyezségnek – hangsúlyozta Szilágyi professzor. 2013-ban az orvosi kar megkapta ugyan a végleges akkreditációt, de a kétszeri nekifutás után a március 20-ra tett szenátusi ülésen a többség a főtanszékek megalapítását meghatározatlan időre halasztotta. Ebben a helyzetben döntöttek úgy a magyar tagozat képviselői, hogy ha a fő célt sem tudták megvalósítani, kivonulnak az egyetem vezetőségéből.
A bűvös háromszög
A gyógyszerészeti kar helyzete ennél bonyolultabb. Szilágyi professzor szerint a sajtótudósításokból az derült ki, hogy az idén nem lesz felvételi vizsga a gyógyszerészeti karon, mivel az ezzel megbízott kolléga nem állította össze a dossziét, s a magyar oktatók nem vesznek részt az üléseken, ezért úgy gondolta, hogy tisztázni kell a helyzetet. A történet egy évvel korábban kezdődött, amikor az ARACIS átiratából kiderült, hogy a román tagozatnak végleges, a magyarnak csak ideiglenes működési engedélyt akarnak adni. Mivel a szenátus egyforma akkreditációt kért, a rektor megnyugtatta Szilágyi professzort, hogy tévedésről van szó. Tavaly májusban a gyógyszerészeti kar oktatói kérték az egyetem vezetőségét, hogy hozzon világos döntést. Válaszként a szenátus megszavazta, hogy ideiglenes akkreditációt kérnek a magyar tagozat számára, ami ellen szeptemberben az oktatók újból tiltakoztak. A szenátus válasza az volt, hogy dr. Sipos Emese tanárnőnek az ideiglenes akkreditációhoz szükséges dossziét kell összeállítania. A magyar oktatók állásfoglalást kértek a minisztériumtól és az akkreditációs bizottságtól. Ez utóbbiak kiszálltak és a kompromisszumos megoldás elfogadását javasolták, amit a magyar oktatók egyöntetűen elutasítottak, beleütközve ezúttal is abba a bűvös háromszögbe, amit az egyetem, az akkreditációs bizottság és a minisztérium alkot, folyamatosan megakadályozva, hogy a magyar fél érdekei érvényesüljenek – hangsúlyozta Szilágyi professzor. Majd hozzátette, hogy a riogatás után, miszerint nem indul magyar nyelvű gyógyszerészképzés, azt a megoldást találták, hogy a törvény előírásaival ellentétben csak egy tanulmányi programot hagytak jóvá.
Nyíltan a törvény ellen
Miközben eddig az időpontig csak burkoltan nem alkalmazták a törvényt, a gyógyszerészeti kar esetében nyíltan le is írták, hogy azt nem kell alkalmazni – hangsúlyozta Szilágyi professzor. Beszédének végén bemutatta az igazságot tükröző kolozsvári táblát és a hamisítottat, amit a MOGYE-n lelepleztek le.
Dr. Borda Angela prorektor asszony, aki kezdetben tapsolt, aztán csak ült, gyorsan elhagyta a termet. A műsor idején élőben vagy filmfelvételről megszólaltak az egyetem nyugalmazott professzorai, köztük dr. Dienes Sándor egyetemi tanár, aki 1945-ben az első évfolyamra felvételizett, ahol 1946. február 11-én kezdődött meg az oktatás. Megemlítette, hogy a magyarországi professzorok magas színvonalon tanítottak, s kongresszusokon, tanulmányutakon való részvételre buzdította a fiatalokat. Dr. Bocskay István nyugalmazott professzor az igényes oktatás mellett a fogorvosi kar viszontagságos történetéről beszélt, amit negyedéves korában megszüntettek, s az 1948-ben felvételizett hallgatók a kolozsvári román tannyelvű egyetemen kellett befejezzék tanulmányaikat. Dr. Szabó Árpád professzor a magyar nyelvű orvosképzés elsorvasztására hívta fel a figyelmet. A félelem is jelen volt az egykori hallgatók életében, erről dr. Papp Zoltán nyugalmazott egyetemi tanár nyilatkozott. A román–magyar együttélés lehetőségéről, a teljes anyanyelvi képzés fontosságáról s arról, hogy a betegnek joga van anyanyelvén beszélni az orvosával, dr. Péter Mihály professzor szólt a hallgatósághoz. A kivándorlás ellen foglalt állást dr. Feszt György egyetemi tanár, aki az Erdélyhez való ragaszkodását hangsúlyozta. Dr. Gyéresi Árpád professzor pontos és alapos képet rajzolt a sok megpróbáltatásnak kitett és a rendszerváltás előtt fel is számolt, majd 1990-ben újraindított gyógyszerészeti kar történetéről, az alapító tanárokról és utódaikról, a tanszékeken folyó oktatási és tudományos tevékenységről, s arról, hogy 1948-tól kezdődően az idén végzett a 61. évfolyam, összesen 2 582 gyógyszerész.
Szabad jövőkép
Szabad jövőképet, stratégiát a magyar oktatás számára csak önálló döntéshozatali helyzetben lehet kialakítani. A szabad akarat gúzsba kötésével, a törvény biztosította jogok csűrés-csavarásával mindenki veszít – mondta. Beszédének végén a fiatalokhoz szólt, hogy vegyenek részt az egyetem jövőjének az építésében.
A címzettek nevében dr. Mezey Tibor szólt, aki tíz éve oktatója az egyetemnek, s örömmel tapasztalja, hogy egyre több kolléga dönt az itthon maradás vagy a hazatérés mellett. Bár nem könnyű a szélmalomharcban helytállni, jóleső érzés egy töretlen egységbe tömörült magyar közösséghez tartozni, ahol mindenkinek arra kell törekednie, hogy a legtöbbet, a legjobbat hozza ki önmagából – hangsúlyozta.
Diáknak és tanárnak össze kell fogni azért, hogy az egyetem céljának eleget téve a minőségi magyar oktatás helyszíne legyen – mondta Tubák Nimród, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, aki megfogalmazta a multikulturális megnevezés és a valós helyzet közötti különbséget. A hogyan továbbra utolsó szónokként dr. Szabó Béla professzor, a magyar oktatók képviselője kereste a választ. Amíg az oktatási törvény életben van, ki kell tartani, nem szabad lemondani, még akkor sem, ha a pályán kívülről nem a valóságos helyzetnek megfelelő bekiáltások hangzanak el – hangsúlyozta. A kitartáshoz azonban arra van szükség, hogy az egész közvéleményt maguk mellett tudják, a sajtó részéről pedig harcosabb támogatást várnak el, mivel a MOGYE-ügy akkor fog elhalni, ha nem beszélnek róla.
Az emlékünnepség zárásaként Spielmann Mihály bemutatta a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés 70 évéről szóló kötetet, amely erre az alkalomra jelent meg. Az ünnepségen a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeinek, Péter Zsuzsa és Péter Béla hegedűművészeknek tapsolhatott a közönség.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 18.
Kelemen helyét Szabó vette át
Ellenszavazat nélkül Szabó Árpádot, az RMDSZ tanácsosát választották meg a Maros megyei önkormányzat két hónappal ezelőtt megüresedett alelnöki tisztségébe.
Csütörtök délutántól a Nyárádszeredában élő Szabó Árpád foglalja el a Maros megyei önkormányzat alelnöki tisztségét. Az RMDSZ politikusa, akit a tanácsülésen megjelent 34 képviselő közül 33-an támogattak, a tavasszal lemondott Kelemen Márton helyét vette át. Szabó másodjára tölti be az alelnöki tisztséget, korábban 2008 és 2012 között, Lokodi Edit Emőke elnöksége alatt segítette a testület szintén RMDSZ-es vezetőjét.
Bár Ciprian Dobre megyeelnök titkos szavazást rendelt el, Szabó Árpád megválasztása körül egyetlen kérdőjel sem merült fel. Már Szabó elődje, Kelemen Márton, illetve Brassai Zsombor megyei elnök előrevetítették, hogy annak dacára, hogy a kisebbségben lévő RMDSZ egyetlen román párttal sincs koalícióban, a magyar nemzetiségű alelnök elfogadtatása nem fog akadályba ütközni. A szövetség padsorai közül mindössze Mózes Levente háborgott az újságíróknak, kifogásolván pártja „fiatalítási” politikáját. Mózes Szabó Árpád, illetve egy másik régi-új tanácsos, a csütörtökön beiktatott segesvári Gál Ernő jóval hatvan esztendőn fölüli életkorára célzott.
Szabó Árpád mellett a gazdag tapasztalat és az előző mandátumban kifejtett tevékenység szólt – ezzel érvelt a szavazás előtt kollégája, Csép Andrea is. Megválasztása után a régi és egyben új alelnök megköszönte tanácskollégái bizalmát és megígérte, hogy a választásokig hátramaradt egy évben Maros megye lakosságáért fog dolgozni.
Szabó Árpád a harmadik RMDSZ-es elnök, aki 2012-től errefelé Ciprian Dobre liberális politikus mellett a megye élére kerül. Elődei, Lokodi Edit Emőke és az őt követő Kelemen Márton magánéleti okokra hivatkozva távoztak. Míg a nyugdíjba vonult Lokodi Budapestre költözött, Kelemen a civil életbe tért vissza, ahonnan a politikába érkezett.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. július 6.
Szent Mihály védelmében
Park- és szoboravató Székelyhodoson
Székely ruhás gyermekek és fiatalok tették még szebbé vasárnap Székelyhodos új parkját, amelynek avatójára a géderlaki testvértelepüléstől kapott Szent Mihály-szobor leleplezésével együtt a déli ünnepi szentmise után került sor. A falubelieket, illetve a környező településekről és távolabbi vidékekről, Magyarországról, Szlovákiából, Szlovéniából, Szerbiából, Hollandiából érkezett vendégeket Barabási Ottó polgármester köszöntötte.
– A hodosi park története nem választható el a falu történetétől, és nagyon messzire nyúlik vissza – hangsúlyozta beszédében a községgazda, majd azokról a tárgyi bizonyítékokról szólt, amelyek igazolják, hogy ez a vidék az ember ősi telephelye.
– Az öreg Kun József által a Bakos- dűlőben talált csiszolt kőbalta 4-5 ezer évre vezet vissza. A Simó-dombról római kori csövekben a mostani falu központjáig levezetett víz kétezer éves múltat elevenít fel. A váradi pápai tizedjegyék, amely 1332-ben említi először Hodost, 800 évre vezet vissza. (…) A templomunkban a főoltárt 1683-ban készítették, és falunkat Szent Mihály arkangyal védőszárnyai alá helyezték, amit a jelenlegi főoltárkép is mutat. Büszkeséggel tölt el, hogy a kép eredetije a párizsi Louvre múzeumban található, alkotója a világhírű Raffaello Santi. (…) A park helyén valamikor kacsaúsztató volt, körülötte térdig süllyedtél a sárba. 1839-ben Ferdinánd császár vásártartási jogot adott a falunak, majd 1842-ben engedélyezte a szombat napi hetivásárokat is. Ettől kezdve a park területén megjelentek az árusok, akik gabonát, kézművestermékeket árultak. 1938-ban, a régi román impérium idején Secar jegyző megszüntette a belső vásárt, felföldeltette a park területét, és bekeríttette, hogy az állatok ne járják. A terület befüvesedett, olajfűzzel ültették körbe. Később ide helyezték el az első világháború hősi halottaira emlékeztető oszlopot, a négy év alatt leventék gyülekezőhelye volt. Az első kerítést egy élősövény-kerítés követte, virággruppok, hinták kaptak helyet sok-sok rózsa társaságában, az asszonyok gondozására bízva. 1986-ban az élőkerítést traktorokkal kitépették. 1994-ben a park köré újabb léckerítés került, amelynek ölelésében sokszor tartottak előadást iskolások és nemzetközi táborozás idején francia és lett fiatalok is. Innen jött a három székely kapus színpad állításának ötlete. Ugyancsak 1994-ben a hősök sírja kiegészült a második világháború áldozatainak névsorával. 2008-ban a helyiek közmunkával az elkorhadt kerítést újjáépítették. 2012-ben jött az ötlet, hogy a Leader egyesületnél pályázzunk uniós támogatásra a park felújítására és négy játszótér létrehozására. A több mint 60 ezer eurós támogatást megnyerve sikerült e parkot is széppé, varázslatossá tenni. A látványt tovább emeli Szent Mihály arkangyal szobra, amit kedves, nagylelkű magyarországi barátainknak, a géderlakiaknak köszönünk. Ez a szobor mindennap rátok emlékeztet, és arra figyelmeztet, hogy őrizzük meg tiszta erkölcsünket. A park fűzültetvénye adjon példát számunkra, hogy ahogy az egyik ág kapaszkodik a másikba, úgy kapaszkodjunk mi is egymás szeretetébe és megbecsülésébe.
A továbbiakban Borbély László parlamenti képviselő vette át a szót. Borbély arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy a székelyhodosi a legszebb park, amelyet az elmúlt években meglátogatott.
– A szobornak és a parknak üzenete van a magyar közösséghez. Arra int, hogy fogjunk össze, nézzük meg, mi a jó egymásban. Fontos, hogy itt, a Nyárádmentén ez az erős magyar közösség mutassa fel hagyományait, értékeit – tette hozzá a képviselő.
Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke Székelyhodos szentélyének nevezte a parkot. A megyei RMDSZ részéről felszólaló Csép Andrea példaértékűnek minősítette a létesítményt, és a Jóisten áldását kérte a lécet igen magasra emelő falura, hogy a nemrég ültetett fák alatt új nemzedékek, minél több kisgyermek játszhasson.
Katona György, Géderlak polgármestere a Duna bal partján fekvő, Bács-Kiskun megyéhez tartozó települést mutatta be a jelenlevőknek, majd a 2012-ben született testvérvárosi kapcsolatról szólt. Végül a leleplezésre váró szoborra, a magyarországi Köhler Péter szobrászművész alkotására utalva így zárta gondolatait:
– Addig tartson ki a magyarság, amíg ez a kőszikla porrá nem válik!
Az ünnepi beszédek sorát a faluból elszármazott, Nyárádmagyaróson élő Moga született Szabó Margit gondolatai zárták. Az ajándékozó, illetve a megajándékozott település polgármestere által leleplezett, szemet gyönyörködtető szobrot Oláh Dénes főesperes szentelte meg. Ezt követően a helyi iskolások énekkel és verssel emelték az ünnep hangulatát, majd a szlovákiai nemeshodosi Megmaradásunkért énekkar foglalta el helyét a hármas székely kapu előtt a színpadon.
n. sz. i.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 14.
Szabó Árpád: a folytonosság biztosítása a cél Maros megyében
Nem az RMDSZ határozatlanságára vall, hogy három év alatt három alelnököt cserélt a Maros megyei önkormányzat élén – állítja Szabó Árpád, a tisztség legújabb elfoglalója. A szövetség politikusa úgy érzi, eddigi tanácsosi tevékenysége által korrekt és jól működő kapcsolatot sikerült kialakítania Ciprian Dobre Nemzeti Liberális Párti (PNL) megyei tanácselnökkel. Arról, hogy jövőre versenybe szállna-e a tisztségért, a 64 esztendős politikus még nem tudott nyilatkozni.
– Három év alatt ön a Maros megyei önkormányzat harmadik RMDSZ-es alelnöke. Ilyen sűrű lemondások és hirtelen előléptetések után mennyire vehetik komolyan a vezető román pártok Szabó Árpádot és politikai alakulatát?
– Az állandó cserebere valóban érdekes jelenség volt, hisz amióta ismerem a megyei tanácsot, még nem fordult elő, hogy egy párt három alelnököt váltson egy mandátum alatt. Azon túl, hogy mindenik visszalépésnek megvolt az objektív oka, gondolom, ez véletlen egybeesés, ami nem az RMDSZ határozatlanságára vall. Remélem, ez nem fogja negatívan befolyásolni a megítélésemet és a további kapcsolatomat a testület vezetőivel és tagjaival.
– Ciprian Dobre liberális megyei tanácselnök szinte megalázóan viselkedett az első RMDSZ-es alelnökkel, Lokodi Edit Emőkével, Kelemen Mártont viszont már emberszámba vette. Ön mire számít?
– Úgy érzem, korrekt, jól működő kapcsolat alakult ki közöttünk. Talán az is közrejátszik, hogy nagyon régóta ismerjük egymást, mi több, 2008-ban, mielőtt Dobre decemberben bejutott volna a parlamentbe, dolgoztunk együtt, hisz fél éven keresztül alelnökkollégám volt.
– Mit talált a megyei önkormányzatnál? Mi változott 2012 óta, amióta nem az RMDSZ vezeti a tanácsot, és amióta ön is csak testületi tag?
– Lényeges változások nem voltak, legalábbis egyszerű megyei tanácsosként, aki figyelemmel követi a testület működését, nem észleltem különösebb szakadásokat vagy elmozdulásokat. Ez arra utal, hogy mindkét elődöm, Lokodi Edit Emőke és Kelemen Márton is megpróbálták fenntartani azt az egészséges állapotot, ami 2012 előtt uralkodott. Egy biztos: mindketten nagyon odafigyeltek arra, amivel kapcsolatban nekünk, a magyarság képviselőinek résen kell lennünk. Ügyeltek és ügyelünk arra, hogy a döntéseknél a román partnerek vegyék figyelembe a megye etnikai egyensúlyát.
– És mi az, amire elsősorban oda kell figyelni?
– Mindenekelőtt arra, hogy folytonosságot biztosítsunk a magyarságot érintő kérdésekben. Oda kell figyelnünk a megkezdett nagy kaliberű projektekre. Az egyikre éppen a közelmúltban tettünk pontot, június végén avattuk a Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti műutat, azt, amely nemcsak hogy lerövidíti a Marosvásárhely és Szováta közötti távot, de bekapcsolja a megye vérkeringésébe az eldugott, kis bekecsalji falvakat is. Messzemenően a térség legfontosabb beruházásának számít.
A hulladékgazdálkodási projektnek is a vége felé járunk; a vásárhelyi önkormányzatnak még ki kell építenie a kakasdi átrakóállomáshoz vezető infrastruktúrát, nekünk meg ki kell választanunk a kerelőszentpáli új szeméttelep működtetőjét. Ugyanakkor be kell fejeznünk a két hatalmas kórház, a megyei, illetve a sürgősségi járóbeteg-rendelőinek a felújítását és felszerelésének korszerűsítését.
Szintén Lokodi Edit Emőke idejében megkezdett projektnek számít a megye víz- és csatornahálózatának a korszerűsítése és bővítése. A Nyárád menti gerincvezeték elkészült, jövőre megépül a szeredai vízüzem is. Reméljük, a közeljövőben, hosszas jogi huzavona után végre sikerül befejeznünk a Csergeden épülő motorsportparkot is.
– Mi a helyzet az úthálózattal? Míg az országutak megfelelő állapotban vannak, a megyei utakon nagyjából csak toldoznak-foltoznak.
– Több mint 700 kilométer aszfaltos út tartozik a megyei önkormányzat fennhatósága alá. Ezt karbantartani sem könnyű, nemhogy korszerűsíteni, bővíteni! Viszont így sikerült összekötnünk Vajdaszentiványt Beresztelkével. A Nyárád menti lakóknak a Nyárád menti út a fontos, a Küküllő mentieknek a Küküllő menti, a mezőségieknek az ott áthaladó szakasz jelent prioritást.
Ez így is van rendjén, csakhogy a megyei önkormányzat költségvetése véges, ráadásul egyébre is kell pénzt elkülönítenünk. Mindenre és mindenkire próbálunk odafigyelni, de a legfájóbb az Ákosfalvát Nyárádtővel összekötő, 15 kilométeres, Alsó-Nyárád menti szakasz, ahol a házak repedeznek a nehézgépjármű-forgalom miatt. Évek óta próbálkozunk átadni az országos útügynek, úgy tűnik, ez a közeljövőben végre sikerül.
– A végső megoldás nem egy terelőút megépítése volna? Mert attól, hogy az útügy újjávarázsolja a megyei utat, még mindig dübörögni fognak a kamionok.
– Persze hogy az lenne a végső és az ideális megoldás. De ki mer jelenleg arra gondolni? Ha viszont az Országos Közút- és Autópálya-Kezelő Társaság alapjaiban is megerősíti az utat, mely nem ekkora terhelésnek épült, talán a dübörgés is sokkal kisebb és elviselhetőbb lesz.
– Fájó pont a bözödújfalui tóhoz és Kőrispatakhoz vezető út is, amely lényegében Maros és Hargita megyét köti össze. A jelenlegi elöljáró az elsőbbségi listáról a pótlista végére csúsztatta.
– Végül csak sikerült kompromisszumos megoldást találnunk, és megegyeznünk arról, hogy nem mondunk le az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral összekötő út megépítéséről. Mint ismeretes, a Hargita megyei szakasz, néhány kilométer kivételével elkészült, idéntől saját forrásból mi is évi három kilométert próbálunk leaszfaltozni a megyehatárig.
– Beiktatása után Kelemen Márton arról beszélt lapunknak, hogy meggyőzte Ciprian Dobrét arról, hogy nemcsak a Görgény-völgyi, illetve a Felső-Maros menti fesztivált kell finanszírozni, hanem egy magyar vidéki sokadalmat is illene kitalálni és anyagilag támogatni.
– A megyei tanács már tavaly támogatta a Nyárád menti népi és kézműves vásárt, sőt idéntől a Kis-Küküllő mentének is meglesz a népi ünnepélye, melyet Erdőszentgyörgyön szervezünk. És ne feledjük, az önkormányzat jelentős támogatást nyújtott az immár hagyományos lófuttatásnak vagy a vásárhelyi magyar napokként ismert Forgatagnak is. Persze mindez nem magától történt, ehhez az RMDSZ-frakció kitartó munkájára is szükség volt.
– Apropó RMDSZ-frakció. Lát esélyt arra, hogy amennyiben a jelenlegi erőviszony marad, vagy ehhez hasonló felállás alakul ki, 2016-tól, a közvetett választások nyomán ismét magyar elnök kerüljön a megye élére?
– Ez több mindentől függ: a testület majdani összetételétől, a román pártok egymáshoz való viszonyától és egyebektől. Az elnökállítás lehetőségével számolnunk kell, hisz 2000-ben, majd rá négy évre, amikor szintén a testület választotta meg az elnökét, a legnagyobb frakcióval rendelkező, de mégis kisebbségben lévő RMDSZ-nek román támogatással sikerült elnyernie az elnöki tisztséget.
– Azon túl, hogy az egyik legtapasztaltabb tanácsosának tartja, pártja azért is jelölte erre az utolsó száz méterre alelnöknek, hogy „melegítsen" a 2016-os megpróbáltatásra?
– Erről nem esett szó.
– Ellenhangokat is lehet hallani; van kollégája, aki megkérdőjelezi, miért egy hatvanan felüli politikust kell pályára helyezni, és nem egy fiatalt bejáratni?
– Amikor a frakcióban szóba került az új alelnök megnevezése, ezt senki nem hozta fel. Legalábbis hozzám nem jutott el semmiféle ellenvélemény.
– Amúgy idősnek érzi magát?
– Nem, egyáltalán. Persze az idő telik, az ember a korát nem tagadhatja le. Energikusnak érzem magam, aki, ha felkérik, a jövőben újabb tanácsosi mandátumot vállal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)