Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Árpád
393 tétel
2007. május 3.
Ötvenéves a marosvásárhelyi alsóvárosi református egyházközség. Erre az alkalomra kis jubileumi emlékfüzetet adtak ki (Marosvásárhely-Alsóvárosi református templom 1957-2007, szerkesztette Lőrincz István, összeállította Csibi József). Április 28-án, vasárnap hálaadó istentiszteleten emlékeztek az indulás, templom- és gyülekezetépítés nehéz évtizedeire a templomban. Dr. Bustya Dezső 1975-ben kezdte marosvásárhelyi szolgálatát, húsz éven át volt a gyülekezet lelkésze. 1955 és 1976 között templom nélkül élt a gyülekezet. 1976-ban vásárolták meg a telket, imaházat működtek engedély nélkül. Az építkezés 1988-tól 1991-ig tartott, ebben oroszlánrésze volt néhai Szabó Árpád gondnoknak. 1991. december 8-án szentelte fel az új templomot dr. Csiha Kálmán püspök. Ma a gyülekezet mintegy 3400 lelket számlál. Lőrincz István lelkész szolgálata 12 éve alatt mintegy ezer családot látogatott meg. A gyülekezet felvállalt két fontos missziói ágat is, a szenvedélybetegek gondozását (ennek csak helyet biztosít), illetve a börtönmissziót, ezt Lőrincz István végzi 11 éve. A gyülekezet szegény sorsú gyermekei számára naponta egyszer meleg ételt és néhány órai foglalkozást biztosítanak. Holland támogatásból épült a Bucsinon egy üdülőház is, ahol ifjúsági csoportok vesznek részt különböző programokban. /Bölöni Domokos Az alsóvárosi reformátusok ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./
2007. május 8.
Kilenc művész és egy tárlat, vándorkiállítás, városról városra járó alkotások. Szobrok, festmények, a csíkszeredai Studio9 vándortárlatának anyaga. Marosvásárhelyen a Bernády Házban látták vendégül a kiállítást. A művészek: Balla Tibor, Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Keresztes Györgyi, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László és Xantus Géza. /Nagy Botond: Csíki egymásmellettiség. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./
2007. május 19.
Botár László és Szabó Árpád közös festészeti kiállításának ad otthont Csíkszeredán az Ave Art Gallery. A többnyire hazai tájakat visszatükröző pasztellképek kiállítását Székedi Ferenc nyitotta meg. /Festészeti kiállítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 19./
2007. május 19.
Kettős könyvbemutatót tartottak május 17-én Kolozsváron a Sapientia Tudományegyetemen. Dr. Balázs Lajos, a Sapientia Tudományegyetem csíkszeredai kara tanszékvezetőjének A vágy rítusai c. könyve és a Keszeg Vilmos által szerkesztett Specialisták. Életpályák és élettörténetek című élettörténet-interjú kötet a Scientia Kiadó immár negyvenedik kiadványaként jelent meg. Dr. Balázs Lajos „trilógiája” (Az én első tisztességes napom, Menj ki én lelkem a testből, Szeretet fogott el a gyermek iránt) az élet fordulópontjainak szokásait kutatja. Új könyve másfajta kihívásból született meg. A szokások mögött mélyen rejlő vágyak sokaságának hoztam felszín a szerző. A Keszeg Vilmos által szerkesztett élettörténet-interjú kötetet Pozsony Ferenc, a Kriza Társaság elnöke és dr. Szabó Árpád Töhötöm méltatta. /Vetési Júlia: Ebben a világban a véletlent is irányítják. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./
2007. május 23.
Dr. Szabó Árpád püspök jelenlétében ünnepelt május 22-én a székelykeresztúri unitárus gimnázium: a hetven évvel ezelőtt elhunyt Balázs Ferenc unitárius lelkész, író, költő, világjáró emléke előtt tisztelegtek a helyi unitárus templomban. Az iskola díszterme mostantól Balázs Ferenc nevét viseli, a fiatalon elhunyt lelkész 1928 és 1930 között nevelőként dolgozott a keresztúri iskolában. Balázs Ferenc tevékenysége A rög alatt című önéletrajzából ismerhető meg. Kolumbán Gábor egyházi főgondnok – utalva Balázs Ferenc életvitelére (két-két évnyi angliai és amerikai tanulmányút után bejárta Ázsiát, majd egy kétéves keresztúri nevelői munka után a Torda melletti Mészkő faluban lett lelkész) – a falun való élés előnyeire hívta fel a jelenlevők figyelmét. Az iskolában ünnepélyesen leleplezték a díszterem ajtajára készített emléktáblát. /Katona Zoltán: Balázs Ferenc-emlékünnepséget tartottak Székelykeresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 23./
2007. július 4.
Tőkés László királyhágómelléki református püspök nyilvánosságra hozta azt a döntését, hogy az egyházkerületben szolgálatot teljesítő lelkészeket átvilágítsák, azaz kiderítsék: együttműködtek-e a volt Szekuritátéval. Az egyházfő azzal indokolta döntését, hogy két közeli munkatársáról nemrég kiderült: besúgók voltak. A többi történelmi magyar egyház álláspontja különböző. Az Erdélyi Református Egyházkerületben erről nincs testületi döntés, nyilatkozta Kató Béla püspök-helyettes, főjegyző. Az a tény, hogy a besúgórendszert nem fedték fel teljesen, sok kételyt vet fel, vélte. Az egyházkerületben a papság kétharmada azóta kicserélődött, az átvilágítást el lehet végezni, de túl sok értelme nincs – hangsúlyozta. Az Erdélyi Unitárius Egyház Főtanácsa hozott egy határozatot, amelynek értelmében minden egyházi alkalmazottnak, illetve azok a világiaknak, akiket egyházi tisztségre jelölnek, lezárt borítékban nyilatkozatot kell erről benyújtaniuk – közölte Szabó Árpád püspök. A választás előtt a borítékokat felbontják, és hangosan felolvassák. A Római Katolikus Egyházban más a gyakorlat. Központilag nem kérnek átvilágítást, mert tapasztalataik arra utalnak, hogy az információkat manipulálják. Potyó Ferenc helynök példaként említette azt a zsaroló felszólítást, amit Jakubinyi György kapott néhány évvel ezelőtt a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) volt elnökének, Gheorghe Onisorunak az aláírásával, és amelyben kijelentették: ha az érsek 30 napon belül nem mond le, nyilvánosságra hozzák a dossziéját. Potyó maga is kikérte a saját megfigyelési iratcsomóját, másfél év után kapott egy összeválogatott másolatot. Amikor az összes püspök átvilágítását kérték, őket is felszólították, hogy küldjék el a személyes adatokat, ennek eleget tettek, de a papok szintjén ez nem fog megtörténni. A Zsinatpresbiteri Evangélikus Lutheránus Egyház vezetősége már régen kérte a CNSAS vezetőségétől, hogy állítsák össze az egyház történelmének ezt az oldalát – közölte Fehér Attila tanácsos. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Átvilágítás: különbözik az egyházak álláspontja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./ „Beléptünk Európába, és elérkezett az ideje, hogy magyar legyen a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság Tanács elnöke” – kommentálta Mircea Dinescu, a tisztújító ülés végeredményét. Csendes László egy évvel ezelőtt arról beszélt, 2006 végére pontos „kimutatásuk” lesz arról, hogy a jelenlegi parlamenti politikusok közül kik működtek együtt a Szekuritátéval. Az átvilágítási folyamat azonban a mai napig sem fejeződött be. „A honatyák kilencven százalékának átvilágítását fejeztük be eddig. Munkánkat nagyon megnehezítette, hogy újabb és újabb dokumentumok bukkannak elő a különböző intézményektől hozzánk kerülő levéltárakból, amelyeket kötelező módon meg kell vizsgálnunk” – magyarázta a késés okát a CNSAS vezetője. /Cseke Péter Tamás: Magyar zenész a román főátvilágító. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./
2007. július 5.
A Kossuth Rádió műsorrendjének módosításával kapcsolatban fogalmaztak meg nyílt levelet az erdélyi történelmi egyházak vezetői. A Such Györgynek, a Magyar Rádió Zrt. elnökének címzett levél aláírói – Jakubinyi György római katolikus érsek, Pap Géza és Tőkés László református püspök, Tempfli József és Schönberger Jenő római katolikus püspök, valamint Szabó Árpád unitárius püspök – elsősorban arra kérik a rádió vezetőségét, állítsa vissza a határon túli magyarsággal foglalkozó, Határok nélkül című műsor reggeli ismétlését. „Erdély-szerte híveink többsége számára a Kossuth Rádió az egyetlen folyamatosan magyar nyelven sugárzó adó” – indokolták a múlt hónap elején bevezetett új műsorrend módosítására vonatkozó kérésüket az egyházfők. „Ugyanakkor a Magyar Rádió bukaresti tudósítói tisztségének a megszüntetését is sajnálattal tesszük kifogás tárgyává. Megítélésünk szerint ez az intézkedés a határon túli magyarság irányában éppen olyan rossz üzenetet hordoz, mint például a Duna Televízió határon túli műsorainak a korlátozása” – áll a dokumentumban. /Egyházfők tiltakozása. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./
2007. augusztus 13.
A Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn a hét végén kilencedik alkalommal találkoztak a világ minden tájáról összesereglett unitárius hívek. A házigazdák nevében Kedei Mózes esperes, a székelyudvarhelyi belvárosi unitárius egyházközség lelkésze köszöntötte a résztvevőket, ünnepi beszédet Dr. Szabó Árpád unitárius püspöke mondott. Minden egyes alkalommal gyarapodnak a gyülekezetek zászlói. A rendezvény keretében, negyedik alkalommal osztották ki a címeres zászlókat erdélyi és magyarországi gyülekezetek jelképeivel. /Szász Emese: Unitárius találkozó kilencedszer. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./
2007. augusztus 20.
Hármasfaluban idén tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Szent István-napi ünnepségsorozatot, és a község három falujában az államalapító királyi család három tagjának szobrai állnak: a Szent Istváné, fiáé, Szent Imre hercegé, és idéntől Gizella királynéé. A hármasfalui megemlékezés a megye legfontosabb Szent István-napi ünnepségévé vált. Idén az augusztus 18-án Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Tőkés László püspök, dr. Szabó Árpád unitárius püspök és Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora voltak hivatottak a megemlékezésre és szoboravató ünnepségre. Útkeresés a fenntartható vidékfejlesztésben címmel vidékfejlesztő konferenciával kezdődött a nap. Atosfalván Lázár Levente tiszteletes nyitotta meg az ünnepségsorozatot. Markó Béla kifejtette: „Történelmi évfordulókon előszeretettel beszélünk az országépítő, országvédő férfiak nagyságáról, és sokszor tulajdonítjuk a nemzet sorsának szerencsés alakulását egy-egy kiemelkedő uralkodó, hadvezér vagy forradalmár kivételes tehetségének. ” Ha nincs Szent István, „az erős hittel megáldott, zseniális előrelátással rendelkező férfiú, akkor most mindenképpen másak lennénk, vagy esetleg nem lennénk, mert szétporladtunk volna, mint azelőtt már számos vándornép. ” „Végre egy olyan ünnep, amelyen egy sikeres nép sikeres uralkodójára gondolunk vissza elégtétellel. Ne felejtsük: ezek is mi vagyunk. Győztesek is voltunk, nem csak vesztesek, győztesek lehetünk ezután is. ” Az építéshez közösség kell. Család, nép, nemzet. „Trianon után minket innen ki akartak lakoltatni. De nem sikerült, mert egyek maradtunk, egyek leszünk most is és ezután is. ” Tőkés László püspök közszemlére bocsátott egy szobortorzót, amelyet éppen akkor szállítottak Brassóba. Az egykori, hírneves, Cenk-teteji Árpád-szobor maradványát, a kőből faragott vezér fejét. Mint mondta, a fej csonkasága híven tükrözi a nemzet csonka voltát. Simorka Sándor szobrászművészt, a szobor alkotóját Nagy Júlia mutatta be az egybegyűlteknek, majd a leleplezés után Tőkés László, Szabó Árpád és Ötvös József áldotta meg Gizella márványmását és a jelenlevőket. /Nagy Botond: Az építést, az alapítást, a teremtést ünnepelték Hármasfaluban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./
2007. augusztus 28.
Elhunyt T. Tóth Sándor matematikatörténész /Torboszló, 1913. – Kolozsvár, 2007. aug. 21./, a marosvásárhelyi református kollégium utolsó igazgatója. A Bolyai, majd az egyesített Babes–Bolyai Egyetem oktatója volt 1977-es nyugdíjazásáig. A matematika történetével még aktív tanárkodása idején kezdett el foglalkozni. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy végigjárhatta Erdély könyvtárait, levéltárait, és mikrofilmre vehette a matematikával kapcsolatos dokumentumokat. 1972-ben és 1974-ben két román nyelvű könyvben foglalkozott a számok elterjedésének történetével Erdélyben és román fejedelemségekben, valamint az első román nyelvű erdélyi matematikai kéziratokkal. 1971-ben vaskos matematikatörténeti litografált egyetemi jegyzetet adott ki. Tudománytörténeti munkássága nyugdíjba vonulása után teljesedett ki. Számtalan cikket, tanulmányt közölt különböző folyóiratokban. 1988-ban Budapesten Szabó Árpáddal közösen jelentette meg a Matematikai műveltségünk keretei c. könyvet, majd 2004-ben a Kriterion adta ki Az erdélyi matematika történetéből c. könyvét, amely a kezdetektől a XIX. század elejéig foglalja össze a matematika fejlődését Erdélyben. Az utóbbi három évben három matematikatörténészt vesztettünk el, írta Kása Zoltán professzor. 2004-ben Filep László nyíregyházi (az erdélyi matematika ismerője és kutatója), tavaly Kiss Elemér marosvásárhelyi professzor távozott. És most T. Tóth Sándor tanártól és kollégától is búcsúznunk kell. /Kása Zoltán: Emlékezés T. Tóth Sándorra (Torboszló, 1913 – Kolozsvár, 2007). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./
2007. augusztus 29.
A napokban érkezett haza az a több mint száztagú székelyföldi csapat, amely a Magyarok Székelyföldi Társaságának szervezésében és a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület támogatásával hatnapos zarándoklaton vett részt Törökországban. A zarándoklat csúcseseménye a székely származású Ibrahim Müteferrika – Székely Ábrahám –, az egykori kolozsvári teológus szobrának leleplezése volt Rodostó városközpontjának reprezentatív terén. A hivatalos ünnepségen török és magyar méltóságok jelenléte, a török katonai fúvószenekar tiszteletadása mellett zajlott a szobor avatása. A Mikes-zarándoklaton részt vevők a Rákóczi Múzeum előtt álló, kisborosnyói cserefából Csernátonban faragott székely kaputól magyar és székely zászlókat lengetve vonultak végig Tekirdag régi utcáján, majd a Magyar utca sarkán elvonultak a Bercsényi Miklós nemrég összeroskadt lakóháza előtt, s megtekinthették Mikes egykori házának hűlt helyét, amelynek megsemmisülése az utóbbi évek magyarországi kulturális vezetőinek a lelkén szárad. A török méltóságok Ibrahim Müteferrikának a török nyomdászat és számos, nagy értékű ősnyomtatvány létrehozásában vállalt szerepe mellett a török és székely–magyar kapcsolatok erősítését hangsúlyozták. Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke, a zarándoklat szervezője török nyelven és magyarul méltatta Ibrahim Müteferrika érdemeit, dr. Szabó Árpád kolozsvári unitárius püspök II. Rákóczi Ferenc tolmácsaként betöltött kulturális közvetítő szerepét hangsúlyozta. Rodostóban a Müteferrika-szobrot és Köpe Csaba faragóművész személyében szobrászt is avattak. A nagyméretű – márványtalapzatra állított –,2,5 méteres szobor a nagy teret körülölelő, magas épületek között jól érvényesül. A kisbaconi erdőségek hatalmas tölgyfájából készült a szobor. Ibrahim Müteferrika rodostói szobra, II. Rákóczi Ferenc ülő alakos emlékműve, a háromalakos Mikes-térplasztika, a Rákóczi Múzeum és a Magyar utcai székely kapu mellett az ötödik magyar kötődésű műalkotás, amely a sok-sok segítség mellett nem egy esetben magyar hatósági ellenkezés közepette jött létre. /Sylvester Lajos: Székely Ábrahám szobra Rodostóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./
2007. szeptember 3.
54 helyi szövetségből 263 küldött érkezett szeptember 1-jén Torockószentgyörgyre, az Unitárius Nők Országos Szövetségének konferenciájára, közgyűlésére. Szabó Árpád püspök kiemelte a nőszövetségeknek azt rendkívül nagy értékű munkáját, amitől az egyházi élet egésze is nagymértékben függ. A tisztújítás nem hozott változást a vezetőségben. Versek, népdalok hangzottak el, majd előadás a szociális szerepvállalásról. /Bakó Botond: Unitárius nők konferenciája Torockószentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./
2007. szeptember 11.
Új ügyvezető elnököt nevezett ki a Maros megyei RMDSZ-szervezet élére a megyei Területi Küldöttek Tanácsa, miután három év után Csép Éva Andrea visszavonult vezetői tisztségéből, feladatát Szabó Árpád veszi át. Saját felmentését kérte ugyanakkor az önkormányzatokért felelős alelnök, Brassai Zsombor is – őt az Erdélyi Református Egyházkerület, amelyben lelkészként szolgál, másodszor szólította fel az RMDSZ-ben vállalt tisztségeiről való lemondásra, fegyelmi eljárást is indítva ellene. Brassai végül úgy döntött, hogy ameddig érvényben van a lelkészek aktív szerepvállalását tiltó egyházkormányzati határozat, nem vállal több politikai szerepet, illetve tisztséget az RMDSZ-ben. Csép Andrea cáfolta, hogy a lemondás mögött Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnökkel való személyes konfliktusa állna. Kelemen Atilla képviselő is megdöbbenésének adott hangot az állítólagos nézeteltérést illetően. /Lokodi Imre, Mihály László: Az ifjakat erősíti Csép Andrea. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./
2007. szeptember 15.
„Igazságban élni – Fogalmi fogódzók egy bölcs társadalomhoz és az európai fejlődéshez” címmel nemzetközi konferenciát szervezett szeptember 10–12 között a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem, az UNESCO-CEPES és a DAAD. Jelen volt dr. Jean-Claude Périsset romániai apostoli nuncius, továbbá több püspök, teológiai tanár, katolikus, protestáns és ortodox lelkészek, a kulturális és társadalmi élet személyiségei. A háromnapos konferencia munkálatainak során nemzetközi szaktekintélyek tartottak előadást. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök is az előadók között volt, továbbá a BBTE Római Katolikus Teológia Kar tanárai közül dr. Holló László és dr. Marton József professzor. /Fodor György: Igazságban élni Európában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./
2007. szeptember 17.
Én, a Sapientia–EMTE csíkszeredai karainak hallgatójaként fogadom, hogy az egyetem törvényeit tiszteletben tartom. Nemzeti hagyományainkat, szellemi értékeinket megőrzöm és továbbviszem. Minden tehetségemmel és szorgalmammal arra törekszem, hogy az egyetem jó hírnevét, szakmám becsületét gyarapítsam – hangzott el szeptember 16-án Csíkszeredán az első évesek esküje a tanévnyitó ünnepségen. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke a kisebbségbe került magyarságnak küzdelmét vázolta fel. Dr. Dávid László rektor a közösségteremtés fontosságáról beszélt, valamint arról, hogy érdemes tudományosságot teremteni, hiszen ez emeli fel Székelyföldet. A tanévnyitó alkalmával a Műszaki Társadalomtudományok Kar részéről Bíró A. Zoltán kari kancellár, a Gazdaság- és Humántudományok Kar részéről dr. Szabó Árpád köszöntötte a diákokat. Dr. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Alapítvány nevében Árpád fejedelem-díjat adományozott a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek. /Takács Éva: Tanévnyitó a Sapientia egyetemen. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 17./ Hetedik alkalommal fogadta be elsőéves hallgatóit a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Csíkszeredában a tanévnyitón Kató Béla rámutatott: „Ha meg akarunk maradni abban, amit évszázadok óta eleink összegyűjtöttek, hátrahagytak, azt a szellemi örökséget és a kincset meg akarjuk őrizni, akkor szükségünk van intézményekre. ” /Rédai Botond: Hetedik tanévnyitó a Sapientián. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 17./
2007. szeptember 22.
Szeptember 21-én kezdődött Kolozsváron az Unitárius Kollégium fennállásnak 450. évfordulójára szervezett kétnapos rendezvénysorozat a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, dr. Szabó Árpád unitárius püspök mondott ünnepi megnyitóbeszédet. Bemutatták Gaál György Fejezetek a kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből című könyvét, amely bemutatja a kollégium történetét az 1557-es évektől 1948-ig, de a történész beszélt a könyvet kiegészítő Brassai Füzetről is, amely az azt követő időszakot mutatja be. A Dr. Gelei József a Biológia Iskolamúzeum, és a Körmöczi János Fizika Múzeum történetét és gyűjteményét ismertették, valamint az iskola lépcsőházában felavatták a kollégium szellemi vezetőinek, világi jótevőinek, híres tanárainak és diákjainak névsorát tartalmazó és iskolaépületeit ábrázoló tablóit. /450 évet ünnepel az unitárius kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./
2007. október 15.
Október 13-án az utolsó erdélyi magyar polihisztor születésének 210. és halálának 110. évfordulója alkalmából Brassai Sámuel Emléknapot rendeztek Kolozsváron az Unitárius Kollégiumban. Az emléknap előzeteseként október 12-én tartották az „Erdélyi magyar gazdasági gondolkodás a 19–20. században” című vetélkedőt. Október 13-án az emlékgyűlést Szabó Árpád unitárius püspök nyitotta meg. A püspök szerint megérett az idő arra, hogy kolozsvári köztéri szobor hirdesse Brassai nagyságát. Péntek János professzor Brassai nyelvészeti munkásságának eredményeit vette számba. Többek között neki is köszönhető, hogy 1841-ben a magyart fogadták el az addigi latin nyelv helyébe a hivatalos fórumokon. Somai József az erdélyi magyar közgazdaságtan előfutárának nevezte Brassai Sámuelt, neki köszönhetően jutottak el a köztudatba a közgazdasági kifejezések. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), elnöke Brassainak az intézmény 1859-es megalapításában vállalt szerepét emelte ki. Brassainak az EMÉ-val való együttműködése azután is folytatódott, hogy átment az 1872-ben megalapított egyetemre. Az emléknap a Házsongárdi temetőben Brassai Sámuel síremlékének megkoszorúzásával zárult. /Ö. I. B. : Brassai Sámuelre emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2007. október 24.
Október 22-én Kolozsváron a belvárosi unitárius templomban az egyház, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében rendezett ökumenikus istentiszteletet és ünnepi műsort, az 1956-os forradalom áldozatainak tiszteletére. Bálint-Benczédi Ferenc kolozsvár-belvárosi unitárius lelkész bevezetője után a történelmi egyházak képviselői léptek mikrofonhoz. Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa, Köncze Geréb Árpád evangélikus-lutheránus esperes, Kovács Sándor római katolikus címzetes kanonok és dr. Szabó Árpád unitárius püspök. Az iskola Péterffy Gyula énekkara is fellépett. /Ö. I. B. : 1956-ra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./
2007. november 3.
Marosvásárhelyen az RMDSZ néhány választási plakátját eltüntették. Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke szerint politikai nyomás miatt szereltette le a plakátokat az a cég, amely a reklámfelületeket bérelte. A reklámpannók kihelyezésére az RMDSZ Országos Ügyvezető Elnöksége szerződött egy bukaresti, illetve marosvásárhelyi céggel. Kelemen Hunor elmondta, kaptak egy e-mailt a bukaresti cégtől, amelyben közölték velük, hogy nem hivatalos politikai nyomás miatt kellett le szereltetni a pannókat. Ilyen eset Marosvásárhelyen és Kolozsváron fordult elő. /Antalfi Imola: Kiterjedőben a plakátháború. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./
2007. november 12.
Meglehet, hogy utoljára állnak itt e cella előtt, mert a Déva várában tervezett átalakítások során Dávid Ferenc emlékoszlopát máshová fogják áthelyezni. Az oszlop 97 év óta áll itt és ez idő alatt hatszor kellett újraállítani. Reméli, hogy olyan kor jön, amikor nem kell emléktábláinkat 20-30 évente újraállítani, mondta november 10-én köszöntőbeszédében dr. Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök, a Dávid Ferenc egyházalapító emlékére szervezett hagyományos Déva vári zarándoklat alkalmával. /Gáspár-Barra Réka: Utolsó megemlékezés Dávid Ferenc közel száz éves emlékcellája előtt. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./
2007. november 14.
Aki beleszól az erdélyi magyarság dolgaiba, aki megosztja a magyarságot, az felelősséget is visel a közösségért – hangsúlyozta Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök november 12-én egy Kolozsváron tartott közéleti találkozón. A kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely által szervezett rendezvényen Markó átfogó képet adott az erdélyi magyar politikáról. A találkozón jelen volt a kolozsvári magyar értelmiség számos képviselője, a magyar történelmi egyházak vezetői, köztük Adorjáni Dezső evangélikus, illetve Szabó Árpád unitárius püspök is. Markó felhívta a figyelmet, az erdélyi magyarságnak továbbra is egységben kell maradnia, hogy megvalósíthassa célkitűzéseit, az autonómia különböző formáinak megteremtését. Sohasem az együttműködésért, mindig csak a konfrontációért, a viszályért szálltak síkra a velünk ellenkezők – mutatott rá az RMDSZ elnöke. Markó Béla kitért Magyarország és a határon túli magyarság viszonyára is. Az MSZP és az SZDSZ nem tud mit kezdeni a határon túli magyarsággal, a Fidesz pedig „Erdélybe menekíti minden búját-baját, és legalább itt győzni szeretne”. Legyőzni az egyetlen magyar szervezetet, amelynek csak egy bűne van: megtartotta az önállóságát baloldallal, jobboldallal szemben egyaránt – hangsúlyozta Markó Béla. Leszögezte, a magyarországi politikai pártoknak nincs joga beleszólni az erdélyi magyarság dolgaiba. /Aki megosztja az erdélyi magyarságot, az felelős a közösség sorsáért! = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 14./
2007. november 16.
Zsúfolásig megtöltött sportcsarnokra, legalább négyezer fős közönségre számítanak az RMDSZ november 18-i központi kampányzáró rendezvényén Szepessy László, a szövetség elnöki hivatalának igazgatója becslése szerint. Az Új honfoglalás – együtt minden magyarral az Európai Unióban című rendezvényre az RMDSZ ötszáz településről mintegy 32 nagybusszal, 35 kisbusszal és több mint 200 személygépkocsival érkező érdeklődőt vár, mondta az igazgató. Szabó Árpád, a Maros megyei RMDSZ szervezet ügyvezető elnöke két héttel ezelőtt körlevélben figyelmeztette erre Maros megyei községek polgármestereit és alpolgármestereit: „Maros megye mintegy 800 küldöttel/résztvevővel kell hogy képviseltesse magát”. Az ügyvezető elnök szerint „alapvetően fontos, hogy településekre lebontott pontos listák készüljenek azokról, akik részt vesznek a kampányzáró rendezvényen”. Szabó Árpád nem tartja utasító hangvételűnek a körlevelet. Amikor a körlevélről érdeklődött a lap munkatársa, Szepessy ingerülten kérdőre vonta a Krónikát, hogy miként juthatott egy belső körlevél birtokába. Az RMDSZ legtöbb polgármestere nem lát semmi kivetnivalót a felszólításban. Két évvel ezelőtt a marosvásárhelyi ligeti stadionban az RMDSZ által meghívott Omega együttes fellépése előtt hurrogták le és fütyülték ki Markó Béla szövetségi elnököt. Hasonlóan járt két héttel ezelőtt Frunda György is, aki a zsúfolásig telt vásárhelyi sportcsarnok közönségéhez szólt. Rúzsa Magdi fellépése előtt Frunda igyekezett tömören és humorosan fogalmazni, de a közönség egy része, még mielőtt megszólalt volna, hurrogásba kezdett. /Szucher Ervin: Kényszertaps az RMDSZ-kampányzárón? = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./
2007. november 17.
Van kivel dolgozzon a marosvásárhelyi RMDSZ a kampány hátralevő napjaiban! – ez derült ki a szavazóirodák biztosai számára szervezett munkamegbeszélésen. Szabó Árpád ügyvezető elnök hangsúlyozta, hogy a sorra kerülő EP-választások jelentősen befolyásolják az RMDSZ nemzetközi és hazai társadalmi tekintélyét. Mezőkölpény felújított művelődési otthonában mintegy félszázan fogadták Dr. Kelemen Atilla megyei RMDSZ elnököt, aki ígéretet tett arra, hogy a következőkben nagyobb figyelmet fordítanak erre a kis falura. /Az erdélyi magyarok képesek felismerni érdekeiket. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./
2007. november 17.
Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Kézfogások rendezvénysorozatot. November 16-án Aradon, a városháza dísztermében aradi részről Gheorghe Falca polgármester és Bognár Levente alpolgármester, gyulai részről Szabó Árpád alpolgármester köszöntötte a jelen lévő tanácsosokat, a polgármesteri hivatalok különböző osztályainak képviselőit, meghívottakat. Szabó Árpád elmondta, a Kézfogások kifejezik a két város közötti jó kapcsolatot, ugyanakkor szeretnék ezt az együttműködést egyre inkább a civilszervezetekre bízni. /(irházi): Újabb kézfogás Arad és Gyula között. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./
2007. november 19.
Több RMDSZ-es tanácsos is egyértelmű hamisítványnak nevezte azt a dokumentumot, amely aláírásukkal kering az interneten. A hiányos angolsággal írt, az Európai Néppárthoz (EPP) címzett levél állítólagos szerzői többnyire önkormányzati tanácsosok. A megszólítás nélküli, nem protokoll-szerűen megírt, csupán egy RMDSZ-logóval ellátott dokumentumon, Magyarosi Erzsébet, Szabó Árpád, Veress Ádám, Kerekes Sándor, Székely István, Bunta Levente, Beder Tibor, Pállfy Domokos, Sófalvi László, Borbély Ernő, Szabó Ödön, Sárközi Alexandru, Derer Ferenc aláírása szerepel. A levél szerint segítséget kérnek az EPP-től, hogy ne engedje Orbán Viktort, az alakulat alelnökét és Gál Kinga EPP-képviselőt, hogy tovább támogassa a „szekusbesúgó Tőkés László püspök választási kampányát”. Az állásfoglalás szerint azért fordultak ebben a formában az Európai Néppárthoz, mivel az RMDSZ vezetése nem mert valós képet bemutatni a romániai magyarság helyzetéről, nem volt bátorságuk megelőzni az európai választások kudarcát, ezért úgy érzik, hogy kötelességük figyelmeztetni az erdélyi magyarság közelgő politikai szétszakadására. Sófalvi László, székelyudvarhelyi területi RMDSZ-elnök szerint a dokumentum és a rajta szereplő aláírások durva hamisítás. „Nem szövegeztem, nem írtam alá, és nem küldtem ilyesmit sehová” – mondta felháborodottan Sófalvi. Szabó Ödön Bihar megyei tanácsos kijelentette, amint megtudja, ki tette ezt, de bepereli az illetőt. Borbély Ernő Hargita megyei tanácsos is hamisítványnak tartja a levelet. /Székely Zita: Hamisított RMDSZ-levél kering az interneten. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./
2007. december 21.
December 12-én, a Sapientia Egyetem csíkszeredai székhelyén az intézet keretében működő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium kezdeményezésére új előadássorozat indult Világjárók címmel. Vallasek István egyetemi oktató, a rendezvénysorozat kezdeményezője. Az első alkalommal a Sapientia két oktatója tartott előadást. Szabó Árpád nyári kínai turistaútjának tibeti élményeit mesélte el. Simanovszky Zoltán pedig Peru mai hétköznapjait hozta a hallgatókhoz közelebb. /Cseke Gábor: Világjárók kerestetnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./
2008. január 29.
Az RMDSZ helyi szervezetei az elkövetkező két hétben döntik el, milyen módszerrel – előválasztással vagy elektoros szavazással – választják ki tanácsos–, illetve polgármester-jelöltjeiket a helyhatósági választásokra. A Bihar megyei RMDSZ azt az ajánlást terjeszti a helyi szervezetek elé, hogy mindenütt előválasztással döntsenek a jelöltekről, jelezte Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök. Csehi Áron, a Szatmár megyei RMDSZ-szervezet elnöke az elektoros módszert javasolja. „Alsó-Háromszéken már több település jelezte, hogy állóurnás előválasztásokat szeretnének – tájékoztatott Albert Álmos területi elnök. Antal Árpád Kovászna megyei parlamenti képviselő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy indul az önkormányzati választásokon Sepsiszentgyörgy polgármesteri tisztségéért. A felső-háromszéki területi szervezet a héten fog dönteni, mondta Baka Mátyás területi. „Azokon a csíkszéki településeken, ahol a lakosság egy jelenleg is tisztségben lévő személy mellett áll ki, nincs értelme előválasztást tartani, ott pedig, ahol az RMDSZ rosszul teljesít, vagy a közösség részéről nincs egységes álláspont a jelölt kilétéről, valószínűleg előválasztást tartunk” – fogalmazott Borboly Csaba Csík területi elnök. Petres Sándor, az RMDSZ gyergyószéki szervezetének elnöke a helyi szervezetekre bízná a döntést. Az udvarhelyszéki szervezet választmányi ülésen fog dönteni, számolt be Birtalan József megbízott területi elnök. Szabó Árpád, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a módszer kiválasztását a Területi Képviselők Tanácsának határozatához köti, míg László Attila, a Kolozs megyei szervezet elnöke a helyiekre bízná a döntést. /”Finomvegyes” jelöltállítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./
2008. február 6.
Tőkés László EP-képviselő meghívására a romániai magyar egyházak vezetői tanácskoztak február 5-én Nagyváradon. A találkozón megemlékeztek Kräuter Sebestyén nyugalmazott temesvári püspökről, aki január 29-én hunyt el. Kifejezték közös örömüket, hogy hároméves küzdelem után a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium végre visszakapta elorzott sportpályáját. Továbbá megfogalmazták abbéli igényüket, hogy az RMDSZ, illetve a nemzeti oldal képviselői megegyezésre jussanak az elkövetkezendő választásokra. Az egyházfők állásfoglalásban összegezték az oktatási törvénytervezet felekezeti oktatásra vonatkozó passzusainak bővítése, kiegészítése iránti kéréseiket, illetve közös nyilatkozatban biztosították Tőkés László EP-képviselőt támogatásukról a keresztény értékek védelmében indított mozgalmában. Az RMDSZ lehetőséget nyújt minden erdélyi magyar csoportosulásnak, hogy részt vegyen az önkormányzati választások előtt rendezett RMDSZ-es belső megmérettetéseken – jelentette ki Markó Béla. /Megegyezést szorgalmaznak az egyházi vezetők. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./ Az óvodától az egyetemig tartó felekezeti oktatást kérték közös állásfoglalásukban az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői. A püspökök azt szeretnék, ha az állami tanintézetekhez hasonlóan a törvény az egyházi iskolák esetében is biztosítaná a finanszírozás mindhárom formáját. Az állásfoglalást aláírta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök, Schönberger Jenő szatmári püspök, református részről Pap Géza erdélyi és Csűry István királyhágómelléki megbízott püspök, Szabó Árpád unitárius, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök és Gergely István, a Romániai Magyar Baptista Szövetség elnöke. /Both Abigél: Összefogtak az egyházfők. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./ Az egyházvezetők támogatásukról biztosították Tőkés Lászlót ahhoz, hogy a Keresztény Európát! elnevezésű programja keretében a keresztény identitást és szellemiséget erősítse Európában. Az egyházfők támogatják Tőkés javaslatcsomagját is, amely az EP-ben megrendezendő nemzetközi Biblia-kiállítást, a Kereszténység és Európa című konferencia kettős, brüsszeli és erdélyi megrendezését, valamint XV. Benedek pápának az Európai Parlamentbe való meghívását tartalmazza. A megbeszélésen továbbá Tőkés figyelmébe ajánlották annak lehetőségét, hogy törvénymódosítási kezdeményezésével az európai egyházak is pályázhassanak uniós forrásokra. /Fried Noémi Lujza: Oktatási ökuménia. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./
2008. február 16.
Egy ifjú megosztotta töredékesen felszedett, általa világmegváltónak hitt és hirdetett ismereteit a világgal. Felsorakoztak mellette a tudomány védelmében fiatal egyetemi tanárok, hogy kioktassák a tudatlan kreacionistákat, mennyire eltévelyedtek s még a sötét középkor hitvilágában vergődnek, és mindezt tanítani s akarják a felekezeti iskolákban. Elszomorító, hogy a jövő magyar értelmiségét oktató fiatal egyetemi tanárnemzedék mennyire tájékozatlan a felekezeti oktatást illetően. Kolozsváron 15 éve működnek az újraindított felekezeti iskolák, amelyek eredményeikkel, szellemiségükkel felhívták magukra a közösség figyelmét, s ma már legjobb iskolák között tartják számon. Ezért kellett szervezett össztüzet zúdítani az egyházakra? Szabad-e szembeállítani egymással a tudomány és a vallás által kialakított világképet? Isten léte nem bizonyítható, hangsúlyozta Szabó Árpád, unitárius püspök. „A tudásnak a tudatlanság, és nem a hit, a hitnek pedig a hitetlenség, és nem a tudás az ellentéte. ” /Dr. Szabó Árpád, unitárius püspök: Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./ Előzmény: Czika Tihamér: Egyházi oktatássá válhat a kisebbségi oktatás? = Szabadság (Kolozsvár), 2008. febr. 5./
2008. február 17.
A Romániában elismert felekezetek egy esztendővel ezelőtt konkrét javaslatokat tettek a tanügyi törvénytervezet a felekezeti oktatásra, illetve az iskolai vallásoktatásra vonatkozóan. A 2008 januárjában közvitára bocsátott tanügyi törvénytervezet részben beépítette a törvényszövegbe az egyházak javaslatait. Az erdélyi történelmi egyházak sajnálattal állapítják meg, hogy éppen azok az alapelvek nem kerültek be a törvénytervezetbe, amelyek a teljes körű felekezeti oktatásra, az egyházi autonómia tiszteletben tartására és a felekezeti iskoláknak az állam általi teljes körű finanszírozására vonatkoznak. A törvénytervezet nem biztosít kellő súlyt a felekezeti oktatásnak. A magyar történelmi egyházak állásfoglalásukban megdöbbenéssel állapították meg, hogy a törvénytervezet felsőoktatásra vonatkozó része nem tesz említést a felekezetek által fenntartott felsőoktatási intézményekről. A romániai magyar történelmi egyházak kifejezik szándékukat, hogy az óvodától az egyetemig tanintézeteket alapíthassanak és tarthassanak fenn. Tekintettel arra, hogy a felekezeti tanintézmények tanulóinak, illetve hallgatóinak szülei az ország adófizető állampolgárai, ezért kérik, hogy ezen tanintézmények számára – az állami oktatási intézményekhez hasonlóan – a törvény biztosítsa a finanszírozás mindhárom formáját, úgymint: alapfinanszírozás, kiegészítő és kompenzációs finanszírozás. A Nagyváradon február 5-én elfogadott állásfoglalás aláírói: Dr. Jakubinyi György érsek (Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség), Tempfli József megyéspüspök (Nagyváradi Római Katolikus Püspökség), Schönberger Jenő püspök (Szatmári Római Katolikus Püspökség), dr. Pap Géza püspök (Erdélyi Református Egyházkerület), Csűry István püspök (Királyhágómelléki Református Egyházkerület), dr. Szabó Árpád püspök (Unitárius Egyház), Adorjáni Dezső Zoltán püspök (Evangélikus-Lutheránus Egyház), Gergely István elnök (Magyar Baptista Szövetség), Tőkés László (európai parlamenti képviselő). /Állásfoglalás. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 17./