Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Árpád
393 tétel
2002. október 7.
"Az anyaországi költségvetési támogatás 50 százalékos növelését kérték Mádl Ferenc magyar köztársasági elnöktől az erdélyi magyar magánegyetemek vezetői, a történelmi egyházak püspökei pedig azt szorgalmazták, Magyarország hasson oda a román hatóságoknál, hogy a parlament által megszavazott egyházi restitúciós törvényeket mielőbb maradéktalanul alkalmazzák. Szabó Árpád unitárius püspök kijelentette: az egyházfők attól tartanak, hogy a parlament által elfogadott jogszabály csupán "kirakat a világ felé", hiszen annak végrehajtását a bukaresti kormány számtalan intézkedéssel próbálja késleltetni. A püspökök a felekezeti oktatás helyreállításában is Magyarország támogatását kérték. Mádl Ferenc okt. 5-én Marosvásárhelyen Sütő András drámaíróval reggelizett, majd Szatmárnémetibe utazott. Itt a helyi vezetőkkel, a prefektussal és a polgármesterrel tárgyalt, főképpen a határ menti együttműködés és a környezeti, illetve az árvízkatasztrófák közös elhárításáról, valamint a határ menti együttműködés kiszélesítéséről. A köztársasági elnök Szatmárnémetiben felkereste a római katolikus püspökséget. Szatmárnémetiből az elnök Nagyváradra repült, ahol megkoszorúzta a Nagy Sándor József aradi vértanú tábornok fiatalkori lakhelyének falán elhelyezett emléktáblát, majd a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitójával egybekötött Arany János Kollégium felavatási ünnepségén mondott beszédet. Elmondta, hogy a magyar egyetemi oktatók az évi kétmilliárd forintos magyar állami támogatás másfélszeresére való emelését szorgalmazták. Az elnök szerint Magyarországnak az eddig folyósított anyagi támogatást az ország gazdasági és kulturális helyzetének fokozatos javulásával párhuzamosan emelni kell. Mádl Ferenc szorgalmazta az ingatlan-, föld- és erdő-visszaszolgáltatási törvények mielőbbi alkalmazását. Az elnök külön szót emelt a nagyváradi római katolikus püspöki palota, a gyulafehérvári Batthyaneum, az Erdélyi Múzeum-Egyesület épületeinek visszaszolgáltatásáért, illetve az aradi Szabadság-szoborcsoport méltó köztéri elhelyezéséért. Mádl Ferenc a nagyváradi római katolikus püspökségre látogatott, majd Magyarországra történő visszautazása előtt felkereste az RMDSZ nagyváradi székházát. /Tibori Szabó Zoltán: Mádl az EMTE fokozott támogatását sürgette. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./"
2002. október 14.
"Okt. 12-én Kolozsváron, a száz évvel ezelőtt felállított Mátyás király-szoborcsoport előtt rendezett emlékezésen több ezer kolozsvári lakos vett részt. Gheorghe Funar polgármester ezúttal is igyekezett megzavarni a "magyarok ünnepségét", akkor kezdte meg saját rendezvényét, amikor a Szent Mihály-plébániatemplomban véget ért az ökumenikus istentisztelet. A rendezvényt a magyar Kulturális Minisztérium támogatta. A polgármester által kirendelt mintegy kétszáz főnyi csoport az ünnepség folyamán kitartóan román nemzeti lobogókat lengetett, de rendzavarás nélkül végighallgatta a magyar nyelvű beszédeket. A Fadrusz-Napok rendezvénysorozat alkalmával a Kolozsvári Magyar Opera díszhangversenyt adott okt. 11-én, majd ünnepi beszédek hangzottak el. Vasile Soporan prefektus kitért a Fadrusz János által készített remekmű példamutató szimbólumára, amely beívódik egy közösség öntudatába. Serban Gratian, Kolozs megyei tanácselnök miután beszédében értékelte Fadrusz János és alkotását, így fogalmazott: "a harmadik gondolatom a jelen ünnepségekkel kapcsolatban az ország multikulturális jellegére utal. Corvin Mátyást ugyanis, a román Iancu de Hunedoara fiát, Magyarország királyává választása után az erdélyi szászok is becsülték, hiszen elismerte politikai-társadalmi-adminisztratív szervezkedésüket, ugyanakkor pedig szoros kapcsolatot tartott fenn a moldvaiakkal is, Stefan cel Mare-n keresztül". Boros János hangsúlyozta, hogy "Fadrusz János monumentális alkotása Kolozsvár jelképévé vált. Gyermekeknek játszó-, fiataloknak találka-, időseknek pihenőhely. A városba látogatók első útja ide vezet. Így köt össze immár száz éve korokat és generációkat, hazavárja az elszármazottakat, fogadja a látogatókat." Ezután került sor a Fadrusz család leszármazottja, Bornai Tibor által kezdeményezett Fadrusz-emlékérmek kiosztására, amelyet azok a személyiségek vehettek át, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúrkincs gyarapításához és gazdagításához, és a Fadrusz-életmű ápolásában kimagasló szerepet játszottak. Az emlékérmeket Kiss Elemér, Magyarország kancellária-minisztere, Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke, Bornai Tibor, valamint Simon Sándor kabinettfőnök nyújtotta át a következő személyiségeknek: Kötő József (EMKE-elnök), Egyed Ákos (EME-elnök), Markó Béla (RMDSZ-elnök), Balogh Ferenc (a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaság elnöke), Jakobovits Miklós (a Barabás Miklós Céh elnöke), Jakubinyi György (római katolikus érsek), Tempfli József (római katolikus megyéspüspök), Tőkés László (református püspök), Pap Géza (református püspök), Szabó Árpád (unitárius püspök), Mózes Árpád (magyar evangélikus püspök), Czirják Árpád (római katolikus érseki-helynök), Csiha Kálmán (nyugalmazott református püspök), Kónya-Hamar Sándor (megyei RMDSZ-elnök), Boros János (alpolgármester), Murádin Jenő (művészettörténész), Németh Júlia (újságíró, művészettörténész), Kovács András (művészettörténész, egyetemi tanár), Gergely István (szobrászművész), László Bakk Anikó (tanárnő), Bornai Tibor (budapesti zeneszerző), Vasile Soporan (prefektus), Pop Virgil (építész, egyetemi tanár), Serban Gratian (megyei tanácselnök), Doina Cornea (egyetemi tanár), Ioan Sbarciu (rektor, a kolozsvári Képzőművész Szövetség elnöke). Okt. 12-én a főtéri Szent-Mihály templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak, a bevezetőben Czirják Árpád érseki-helynök köszöntötte a kül- és belföldi állami és civil szervezetek képviselőit, az egybegyűlt ünneplő közönséget. Az ökumenikus istentiszteleten ezután igét hirdetett: Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Mózes Árpád, magyar evangélikus püspök, Szabó Árpád, unitárius püspök, valamint Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyház püspöke, majd a görög katolikus és az ortodox egyház egy-egy képviselője tolmácsolták egyházfőik üzenetét. A himnusz eléneklése után az ünneplő gyülekezet a Mátyás szoborhoz vonult. Az ünneplőket elsőként Ioan Hidegcuti, a román művelődési és vallásügyi minisztérium főtitkára köszöntötte, a román kormány üzenetét tolmácsolva. Kiss Elemér, a magyar Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő miniszter hangsúlyozva, hogy Mátyás király szobra száz éve áll ellent az időnek, hirdetvén a magyar kultúra dicsőségét, emlékeztetvén a magyar és az egyetemes történelem egyik fényes korszakára. A magyar miniszter rámutatott: a magyar közösségek, mindig számíthatnak a magyar kormány hatékony támogatására. A támogatás mértékét bizonyos területeken növelik is. - Mi is tulajdonképpen a Mátyás-szobor? Remekmű? Igen! Tisztességadás egy nagy királynak? Igen! Kolozsvár szimbóluma? Igen! Erdély nemhivatalos címere? Igen! - ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét Markó Béla, az RMDSZ elnöke, majd feltette a kérdést: - Ki fél hát Mátyás királytól? Az, aki fél az igazságtól. A hitvány kolozsvári bíró, aki hajdanában deresre húzatta az álruhás királyt, és azóta is fél tőle, reszket mint a nyárfalevél, rémálmai vannak, rögeszméjévé lett az igazságos király. Éjszaka is, ha álmából felriad, azon töri a fejét ez a hitvány kolozsvári bíró, hogy miképpen tudná legyőzni a Mátyás-szobrot. Csakhogy Erdély dobogó szívét, ezt a nagyszerű ércszobrot nem lehet eltüntetni. Aki a Mátyás-szobrot sérti, minket sért. Erdély szellemét sérti, a tolerancia eszméjét, magyarok, románok, németek együttélésének eszméjét. Lehet, hogy van, akinek nem tetszik Mátyás király, bár nem értjük, miért, hiszen ő inkább összekötő kapocs, és nem szétválasztó kard miközöttünk. De akár tetszik, akár nem, egymás értékeit meg kell becsülni. Nekünk sem minden tetszik abból, amit a románok szeretnek, de tiszteljük az értékeiket, és tőlük is elvárjuk ugyanezt a tiszteletet. Az együttélésnek az alapja ez a kölcsönös tisztelet lehet - mutatott rá a szövetségi elnök. Ünnepi beszédében Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: Fadrusz János azt érezte és valósította meg kitűnő művészi érzékkel, amiben Hollós Mátyás hite is gyökerezett. Azt, hogy a történelem béklyóitól való szabadulás és megújulás lehetőségenek felismerése méltóságot és önbizalmat kölcsönöz mindenkor egy népnek. Kónya-Hamar Sándor leszögezte, hogy a szobor a kulturális világörökség tartozéka. Kolozsváron Európa felé Mátyás szobra előtt vezet el az út - mondotta Kónya-Hamar Sándor. Az ünnepi beszédeket követően megkoszorúzták Mátyás király szobrát. Koszorút helyeztek el a román és a magyar kormány, a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ és a romániai magyar civil társadalom képviselői. Funar, a "kolozsvári bíró" megjelent a Főtéren. A polgármesternek csupán tucatnyi híve jött el a meghirdetett rendezvényre, jelen volt Damian Brudasca nagy-romániás parlamenti képviselő, illetve Petre Calian, az NRP Kolozs megyei szervezetének elnöke. Funar kínos helyzetbe került: ugyanis az általa helyszínre hívott ortodox pap nem jelent meg. A sajtó munkatársainak Funar elmondta: azért jött ide, hogy együtt ünnepeljen a magyarokkal, de a szélsőséges kisebbségiek meghiúsították a szándékát. Az ortodox mise 10 óra 22 perckor kezdődött, amikor a nagy-romániás szervezők tudták, hogy a Szent Mihály-templomban tartott ökumenikus istentisztelet a vége fele közeledik. A polgármester és hívei a szobor közelébe nyomultak, majd a magyar megemlékező ünnepséget megelőzően a polgármesterhű közintézmények koszorút helyeztek el a szobor elé. A térre érkező Tőkés László püspök, Czirják Árpád érseki helynök alig néhány lépésre mentek el a dermedten bámuló városvezető előtt. A rendezvény alatt a polgármester utasítással látta el híveit. Például a magyar himnusz közben odaszólt: - Lebegtessétek a zászlókat! Gyertek, most! - mondta fennhangon. A szélsőséges román bekiabáltak ugyan, és megpróbálták áttörni a biztonsági kordont, összességében azonban nem tanúsítottak agresszív magatartást. Az ünnepséget követően Funar nyilatkozott: nem szándékszik megbüntetni Boros János alpolgármestert azért, mert az RMDSZ-szel ünnepelt. A polgármester tekergőknek nevezte azokat, akik félbeszakították az ortodox misét, és elmebetegeknek azokat, akik a magyar címert tartalmazó zászlót lengették. Az ünnepséget követően Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet nyilatkozott: szép ünnepségen vett részt. - Nem éreztem feszültséget. Azokban volt feszültség, akik azt akarták, hogy feszültség legyen. - Kölcsönösen kellene tisztelnünk egymást, a másik ünnepségét még akkor is, ha valamely kérdésben a történészek nem értenek egyet. Az együttélés receptje a hagyományok, értékek kölcsönös tisztelete - nyilatkozta Markó a román sajtónak. /Köllő Katalin, Papp Annamária, Kiss Olivér: Mátyás, Erdély örökkévaló szíve. Európa felé Mátyás szobra előtt vezet el az út. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./"
2002. november 12.
"III. Unitárius Kollégiumi Napok néven öt napon át ünnepelhetett Kolozsvár magyarsága. November 6-án Popa Márta igazgatónő és Dr. Szabó Árpád unitárius püspök köszöntő szavai indították a rendezvényt. Felházi Ágnes volt kollégista diák, jelenleg képzőművész hallgató mutatta be saját tárlatát. Máthé Ildikó magyartanár a tavalyi évkönyvet, Fülöp Júlia főszerkesztő a Cipó diáklap 6. számát ismertette. A XI. U osztály bemutatta William Shakespeare: A makrancos hölgy című színdarabját angol nyelven. November 7-én játékos fejtörő, irodalmi kávéház, vetélkedő és a gólyák avatása következett. November 8-án ismertették a diákok tudományos dolgozatait, majd ünnepi versösszeállítást mutattak be, délután városi szintű népdalverseny zajlott, November 9-én Déva vára felé indultak. Gyulafehérváron a székesegyházban Léstyán Ferenc vikárius előadást tartott a templom történetéről. A fiatalok Dévára zarándokoltak, Dávid Ferenc emlékcellájához. November 10-én a fiatalok bemutatták ünnepi műsorukat. /Solymosi Zsolt: Véget értek az Unitárius Kollégiumi Napok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./"
2002. november 28
"Püspökválasztást is tartanak az aranyosszéki Kövenden nov. 30-án kezdődő unitárius zsinaton. A papokból és világi hívekből álló, több mint kétszáztagú testület két jelölt, Szabó Árpád jelenlegi püspök és Bálint-Benczédi Ferenc kolozsvári lelkész közül választ új elöljárót, valamint módosítja az egyház alaptörvényét. Bálint-Benczédi Ferenc azt szeretné, ha az unitárius egyház belső döntéseibe az eddiginél nagyobb beleszólást kapnának a hívek, és a különböző szakterületeken szakemberek döntenének, nem pedig egyedül a püspök. Szabó Árpád az építkezések időszakának nevezte az elmúlt időszakot; mint kifejtette, Erdélyben számos templom épült a rendszerváltás után. A püspök elégedetten nyilatkozott a nőszövetség és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet tevékenységéről. Az unitárius egyház alaptörvénye legutóbb 1996-ban módosult. Ekkor döntött úgy a zsinat, hogy a püspököt nem életfogytiglan választják, mint korábban, hanem hatéves időtartamra, egyszeri újraválasztási lehetőséggel. Szabó Árpád is ekkor került az unitárius egyház élére, a mostani újraválasztás esetén még hat évig tölthetné be ezt a tisztséget. Az unitárius zsinatnak tagja valamennyi lelkészi oklevéllel rendelkező lelkész, és ezzel egyenlő számú világi küldött. Jelenleg 106 lelkész szolgál Erdélyben, így a zsinat 212 tagot számlál, rajtuk kívül a zsinatnak hivatalból tagjai az unitárius egyház vezető tisztségviselői. Az unitárius hívek száma Erdély-szerte mintegy 65 ezerre tehető. A zsinaton felszentelik azt a 17 lelkészt is, akik az előző három évben végezték el teológiai tanulmányaikat. /Csinta Samu, Lukács János: Püspökválasztás előtt az unitárius egyház. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28/"
2002. december 3.
"Az Erdélyben mintegy 66 ezer hívet számláló unitárus egyház nov. 29-én tartott az aranyosszéki Kövenden tartott zsinatán a püspökválasztásán ismét dr. Szabó Árpádnak szavazott bizalmat. A hat évre újraválasztott püspök beszámolt arról, hogy folytatni szeretné elkezdett munkáját. 1990 óta hét templomot szentelhettek fel, jelenleg három templomuk épül. Segítséget kaptak az Illyés Közalapítványtól és a magyar, illetve román kormánytól is. Fontos cél a felekezeti iskoláik fejlesztése. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban az oktatási feltétel-rendszert biztosították. A falusi gyülekezetek öregedőfélben vannak, amennyiben hamarosan nem következik be fordulat, ezek a közösségek ki fognak halni. Ezért egyik prioritásuk ezen gyülekezetek megtartása. /Sándor Boglárka Ágnes: Isten szeretetével a biztonságos jövőért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./"
2002. december 6.
"Dec. 5-én Kolozsváron tanácskoztak az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői néhány fontos kérdésről. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök kifejtette, az első kérdés, a felekezeti oktatással kapcsolatos. Már korábban elkészült egy fölterjesztés a tanügyminiszterhez, amelyet most véglegesítettek. Ebben a felekezeti oktatás törvényesítését és a tanügyi törvénybe való beemelését kérték. Az egyházi iskolák éppúgy jogosultak állami támogatásra, valamint arra, hogy az állam ismerje el legális oktatási formaként, és alkalmazza ugyanazt a normatív támogatást, mint az állami iskolákkal szemben. Egy másik iratban találkozót kértek a miniszter asszonytól, hogy a kérdést politikai szinten megbeszéljék, ennek előkészítésében számítanak az RMDSZ segítségére. A Sapientia Egyetem rektora is jelen volt, tájékoztatást adott a közelmúltban történt eseményekről. Minden egyház beszámolt a tapasztalatairól, ami az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatában jelentkezett. Tárgyaltak még a gyulafehérvári római katolikus és a kolozsvári protestáns teológia helyzetéről. Mivel ezeket az önálló intézményeket magánoktatási rendszerbe sorolta be az állam, nem kapnak támogatást, illetve csak minimálisat. Ezért a múlt évben megkeresték az akkori magyar kormányt, a jövőre nézve pedig szeretnék, ha a mostani kormány is fölvállalná a támogatást. Végül a földek és erdők visszaszolgáltatásáról szóló törvény egyházi vonatkozásait beszélték meg. /Köllő Katalin: Gazdag napirend a püspöki konferencián. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./"
2002. december 23.
"Dec. 22-én valamennyi erdélyi magyar történelmi egyház képviselői részt vettek Nagyváradon a püspöki palota visszaszolgáltatásának halogatása elleni tiltakozó megmozduláson. Negyedik alkalommal gyűltek össze Nagyváradon a történelmi magyar egyházak hívei. A rendezvény 16 órakor kezdődött a római katolikus székesegyházban, mintegy 500 hívő előtt megtartott szentmisével. A megmozduláson részt vett valamennyi erdélyi magyar történelmi egyház püspöke. Tempfli József római katolikus megyés püspök mellett jelen volt Tőkés László püspök, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Mózes Árpád evangélikus és Szabó Árpád unitárius püspök. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke családi elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni, őt Kovács István előadótanácsos képviselte. A hallgatóság soraiban ott volt az RMDSZ három Bihar megyei parlamenti képviselője: Székely Ervin, Szilágyi Zsolt, Kovács Zoltán, Pete István szenátor, valamint Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester, Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, jónéhány helyi és megyei tanácsos. Tempfli József püspök hangsúlyozta, a törvényesség és igazságosság feltételezi a nagyváradi püspöki palota és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatását. Tőkés László püspök kijelentette, azért jött el, hogy e nemes ügyben közösséget vállaljon katolikus testvéreivel. A református püspök bírálta a magyar kormányt és az RMDSZ-t, amiért az 1996-os magyar-román alapszerződésbe nem foglalták bele az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Tőkés azt is felrótta az RMDSZ vezetőinek, hogy nem emelték fel szavukat az ellen, hogy a 2000-ben elfogadott ingatlantörvényből kihagyták az államosított egyházi épületeket. "13 év óta csúfot űznek kétmillió magyar emberből és vezetőikből" - mondta Tőkés. A római katolikus püspökség 1996 óta pereskedik az állammal annak érdekében, hogy visszakapja a püspöki palotát. Az épületben jelenleg a Kőrösvidéki Múzeum működik. /Püspöki tüntetés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./"
2003. január 11.
"Jan. 10-én a történelmi magyar egyházfőkkel találkozott Kolozsváron Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Szabó Árpád unitárius, Pap Géza református és Mózes Árpád evangélikus püspökökkel.Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatában tett közösségi erőfeszítések összehangolását, az RMDSZ és a magyar egyházak minél szorosabb és hatékonyabb együttműködését szorgalmazta a szövetségi elnök a megbeszélésen. Markó arra kérte az egyházfőket, hogy - tekintettel az ingatlan-visszaigénylések hamarosan lejáró határidejére - mihamarabb állítsák össze a restitúcióhoz szükséges dokumentációt. Mint mondta, minden ingatlanért külön meg kell küzdeni. Tárgyaltak továbbá a felekezeti iskolák sorsáról is. /Salamon Márton László: Operativitást kért Markó Béla. = Krónika (Kolozsvár), jan. 11./"
2003. január 14.
"Jan. 13-án Székelykeresztúron megemlékeztek az 1568-as /jan. 6-13. között tartott/ tordai országgyűlésen kimondott vallásszabadságról: a világon első ízben mondták ki, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amely felfogásával és lelkiismeretével megegyezik. Ezen az országgyűlésen törvényesítették az unitarizmust. Az unitárius templomban tartott istentiszteleten jelen volt dr. Szabó Árpád unitárius püspök, dr. Rezi Elek főjegyző, Benyovszki Lajos, Székelykeresztúr polgármestere, Asztalos Ferenc képviselő, valamint más közéleti és egyházi személyiségek. Az istentisztelet után dr. Szabó Árpád püspök beszélt a 435 éve elfogadott és törvénybe iktatott vallásszabadság jelentőségéről. /Takács Éva: A confessio miatt senki ne bántassék. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 14./"
2003. február 6.
"Imreh István történész, nyugalmazott egyetemi tanár jan. 31-én hunyt el, febr. 4-én helyezték örök nyugalomra Kolozsvárott a Házsongárdi temetőben. A temetésen Szabó Árpád unitárius püspök hirdette a vigasztalás igéjét. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Egyed Ákos elnök, a Babes-Bolyai Egyetem nevében Camil Muresan és Csucsuja István tanárok méltatták az elhunyt munkásságát. A lap közölte Benkő Samu búcsúbeszédét. Benkő Samu kerek hatvan esztendeje ismerte meg Imreh Istvánt és élete nagy ajándékának tartja a barátságot. 1990 után már betegen, de hatalmas buzgalommal dolgozott. A nagy elidegenedések idején igényelte a bensőséges emberi kapcsolatokat. /Benkő Samu: In memoriam Imreh István. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./"
2003. március 15.
"Márc. 14-én zsúfolásig megtelt az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc győzelmének százötvenedik évfordulójára meghirdetett ökumenikus ünnepélyen a kolozsvári Szent Mihály templom. A gyülekezet jelentős részét a fiatalság tette ki. A rendezvényen szólásra emelkedtek az erdélyi történelmi egyházak az RMDSZ küldöttei. Az ökumenikus istentisztelet után a rendezvény a Farkas utcai református templomban folytatódott, ahol sor került a Márciusi Fórumra, amelyen megalakították az erdélyi magyar önkormányzati testületet Kezdeményező Bizottságot. A Szent Mihály templomban a házigazda, dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, pápai prelátus mondott liturgikus köszöntést. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy rendkívüli fontos a magyarság egységéért folytatott harc. Szabó Árpád unitárius püspök emlékeztetett arra, hogy 1848-at a történelem folyamán sokszor eltérő módon közelítették meg, pedig az "nemzeti önazonosságunk, kultúránk öröksége". Az evangélikus egyházat képviselő Kovács László Attila teológiai tanár után a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Tőkés László püspök bibliai példával érzékeltette, hogy a körülmények fontosak, de nem meghatározóak. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke leszögezte, hogy az egység a közös cél hiányában nem jelent semmit. A közös cél az igazság kimondása. Ezután a gyülekezet átvonult a Farkas utcai református templomban tartott Márciusi Fórumra. A fórumot Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg. Mint mondotta, az a tény, hogy a mostani fórumra a református templomban került sor, nem azt jelenti, hogy a református egyház bevonult a politikába, hanem azt, hogy az egyház nem hajlandó a kispadon maradni. A megosztottsággal őszintén szembe kell nézni, orvosságot kell rá találni, amíg nem lesz túl késő, fogalmazott a püspök. Egyre többen hangoztatják, hogy az RMDSZ csúcsvezetői nem a nép érdekeit, hanem saját vagyonukat és hatalmukat védik, mondotta a püspök. Azt várják el az egyháztól, hogy álljon be a sorba, parancsra teljesítsen, mert ha nem, nem kap állami támogatást. A Márciusi Fórum elnökségi asztalánál Czirják Árpád kanonok, Kovács Zoltán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka, Tőkés László püspök, Szabó Árpád unitárius püspök, valamint Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója foglalt helyet. Tőkés László kiemelte Mózes Árpád evangélikus püspök hozzájárulását a fórum sikeréhez, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Tőkés László is kitért az egyház politikai szerepvállalásának kérdésére, példaként említve László Dezső egykori Farkas utcai lelkészt, az Erdélyi Fiatalok mozgalom egyik jeles képviselőjét és Márton Áron püspököt, aki mindig felemelte szavát az elnyomás ellen. Mint mondotta, nem az annyit hangoztatott széthúzás, megosztás a kulcsszó - nem kérünk a pártegységgé degradálódott nemzeti egységből. A püspök jelezte, hogy meghívták az összes RMDSZ-szervezetet. A püspök szerint a veszélyben levő egységet csak széles körű önkormányzati egységgel lehet megmenteni, és most ezt vállalták fel a történelmi magyar egyházak képviselői. Németh Zsoltnak, a Fidesz alelnökének a fórumhoz intézett üzenetét távollétében felolvasták. A magyar politikus a határon túli magyar kisebbségek autonómiatörekvésének fontosságát hangsúlyozta, illetve a státustörvény megmentéséért szállt síkra. Mint fogalmazott, ma már ott tartunk, hogy a kedvezménytörvényt egy magyar kormány ellenében kell megvédenie a Kárpát-medencei magyarságnak. A fórumon elsőként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség Önkormányzata kezdeményező testületének a megalakításáról szóló határozatot ismertették. Ennek a testületnek lenne a feladata összehangolni a különböző autonómiaformák alapján kialakuló nemzeti önrendelkezést. E tanácsba András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, dr. Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, dr. Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vanek Ferenc és Vekov Károly került be, a 19 tag mellé a későbbiek során további tizenkettőt javasolnak. A fórum tanácsadó testületről és aláírásgyűjtési akcióról is döntött. Dr. Csapó I. József részletesen ismertette a célkitűzéseik megvalósításához nélkülözhetetlen alkotmánymódosítási elképzeléseket. Ennek értelmében Románia jelenlegi alkotmányának első szakasza ez lenne: Románia szuverén, független, szociális és demokratikus jogállam, hasonlóan sok más nyugati állam alaptörvényéhez. A következő szakaszok módosításával kell törvényes lehetőséget teremteni a különböző autonómiaformák kivitelezésére. Csapó szerint az önrendelkezést külön kerettörvény-tervezetben is le szeretnék tenni a román törvényhozás asztalára. További határozatok születtek a státustörvény védelmében, a kettős állampolgárság megteremtése ügyében, erdélyi magyar nemzeti és egyházi figyelőszolgálat létrehozásáról, illetve arról is döntöttek a résztvevők, hogy a következő fórum színhelye Szász Jenő polgármester javaslatára Székelyudvarhely lesz. A több mint háromórás fórum a Farkas utcai templom dermesztő hidegében példamutató higgadtságban telt el. Amint Tőkés László fogalmazott, az ellentábor mindent elkövetett, hogy a mostani rendezvényt lejárassa, az embereket megfélemlítse, azonban a kezdet mégis megtörtént. /Makkay József, Ördög I. Béla: A szakadás emberi bűn, az egység Isten csodája. Népes márciusi Fórum Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./"
2003. április 2.
"A Bánság, valamint az észak- és dél-erdélyi szórvány közel tíz egyházközsége küldte el képviselőit márc. 29-én a Petrozsényban megrendezett unitárius szórványkonferenciára. A lupényi és petrozsényi unitárius közösség által szervezett rendezvényen részt vett dr. Szabó Árpád püspök is. Terítékre kerültek a szórványgyülekezetek gondjai, elsősorban a rohamos lélekszámcsökkenés. A tanácskozáson elhangzott: szórványközpontot kell kialakítani Déván. Ez a Hunyad megyei szórvány mellett elláthatná a temesvári és aradi apró gyülekezeteket is. Jelenleg e két egyházközségben a nagyváradi lelkipásztor végez szolgálatot, de nagykiterjedésű szórványa miatt évente csupán négy alkalommal jut el e gyülekezetekbe. /GBR: Unitárius konferencia Petrozsényban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 2./"
2003. április 8.
"Ápr. 5-én Szentgericén a 210 éve Székelyszentmiklóson született Tiboldi Istvánra emlékeztek, aki 25 évig volt falujukban iskolamester. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök példaként állította a mai tanítók elé Tiboldi Istvánt. A helyi unitárius lelkész, Balázs Sándor köszöntötte a vendégeket. A szentgericei Tiboldi Alapítvány megvalósításairól kiadvukban adtak hírt. Az alapítványt 1996-ban jegyezték be azzal a céllal, hogy orvosi rendelőt és mellé szolgálati lakást építsenek. Minekutána az orvosi rendelő és gyógyszertár már két éve működik, sőt egy éve a fogorvosi rendelő is elkészült, az alapítvány új célkitűzéseket talált. Mercedes kisbuszuk Szentgerice a falut a világgal összeköti. Az alapítvány ösztöndíjalapja a gyermekek továbbtanulását támogatja, továbbá az idős rászorulókat. /Korondi Kinga: Tiboldi-napok Szentgericén. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./"
2003. május 10.
"Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Szabédi-napokat máj. 9-én Kolozsváron, az Unitárius Püspökség dísztermében. Szabó Árpád püspök köszöntötte az egybegyűlteket, Az egyetemes magyar irodalom nyilvánossága című ülésszakon Kötő József, az EMKE elnöke kifejtette: Szabédi szellemi ege alatt megbeszélik a kultúrateremtés legégetőbb problémáit, ennek előmozdítására pedig a romániai magyarság kiváló személyiségei töltik meg a püspökség dísztermét. Kántor Lajos irodalomkritikus elmondta, hogy Szabédi olyan korszakban élt, amikor a véleménynyilvánítást erősen korlátozták. Ennek ellenére életművének egésze a nyilvánosságért folytatott harcként is értékelhető. Cseke Péter az első erdélyi írónemzedék fogadtatásáról és pályájának későbbi alakulásáról értekezett előadásában. Felhívta a figyelmet arra, hogy a népi irányzat Erdélyből indult ki, de hamar egyetemessé vált, és intézményteremtő szerepe is jelentős volt. Pomogáts Béla kifejtette: a kisebbségi irodalom befogadása mindenkor ki volt szolgáltatva az aktuális politikai helyzetnek. 1945-ben kezdődött az a korszak, amelynek során a magyar irodalmi tudatból megpróbálták kiiktatni azokat az értékeket, amelyek nem a baloldali gondolkodás jegyeit tükrözték. A fordulat az 1980-as évek végén következett be, amikor már kirajzolódtak az új korszak körvonalai. Ekkor az erdélyi írók ismét teljes jogú tagjai lettek a magyar irodalomnak, sőt, előfordult, hogy köteteik kizárólag az anyaországban jelentek meg. Füzi László Nyilvánosság és átláthatatlanság című előadásában (amelyet a szerző távolléte miatt Kötő József olvasott fel) felhívta a figyelmet a letölthető irodalom jelenségére, hiszen a világháló segítségével ma már szinte minden irodalmi mű elérhetővé válik. Elek Tibor és Széles Klára az elmúlt évek magyarországi sikerkönyv-listáinak eredményeit figyelembe véve állapították meg, hogy a siker és az érték többnyire nem esik egybe. A Szabédi-napok első része a Házsongárdi temetőben, Szabédi László sírjának megkoszorúzásával ért véget. /Sándor Boglárka Ágnes: Az irodalom az élet sója. 13. Szabédi-napok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"
2003. május 14.
"A Szabédi-napok záróakkordjaként került sor a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban arra a kerekasztal megbeszélésre, amelyen az erdélyi közgyűjtemények sorsáról tárgyaltak a résztvevők. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke előadásában az állami és a magántulajdonban lévő közgyűjtemények fenntartásának és működtetésének legfontosabb kérdéseit taglalta. A Belső-Erdélyben és Partiumban lévő állami közgyűjteményeknél rendkívül kevés a magyar szakember. Székelyföldön sem jobb a helyzet. Ott kevés a minősített szakember. Közismert a torockói példa. A néprajzi múzeum megüresedett igazgatói állására kiírt versenyvizsgát - a helyi önkormányzat döntése alapján - nem a fiatal angol-magyar-néprajz szakos tanár, hanem az intézmény takarítónője nyerte meg. Az idők során felbecsülhetetlen értékek vesznek el. Tönkremennek az értékes régi bútorok, szőttesek, úri hímzések, műalkotások. Pozsony szerint a magángyűjtemények sorsa sem rendezett. Mind az egyesületi, mind a magánszemélyek tulajdonában lévő gyűjtemények javarésze nincs szakszerűen feldolgozva, nem megfelelő a tárgyak tárolása, restaurálása. A kolozsvári Szabédi-ház vezetője, Ábrahám Iza az 1996 óta EMKE-tulajdonban lévő gyűjtemény hosszú távú fejlesztési tervét ismertette. Lukács Mária, a gyergyószentmiklósi múzeum igazgatója a helyi hivatalos szervek nemtörődömségéről beszélt, amelynek következtében például a város legrégebbi, párszáz éves faházát egyszerűen felaprították, és elhasználták tűzifának. Pozitív példák is elhangzottak. Székelyhídon például az önkormányzat és az Illyés Közalapítvány támogatásával sikeresen működik Wilhelm Sándor halász-vadász múzeuma, Tötszegi Tekla pedig a mérai tájház eredményes és sokrétű tevékenységét ismertette. /Németh Júlia: Csomagolom csöndesen a ládám... Közösen a közgyűjteményekről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./ Jakobovits Miklós festőművész előadásában kifejtette, hogy a Barabás Miklós Céh vezetését inkább mint muzeológus, mint az erdélyi magyar műkincsek ismerője vállalta el. Levelekkel s a cikkek egész sorával hívta fel a különböző felekezetek püspökeinek figyelmét, hogy a felekezetükhöz tartozó művészek életművére éberebben vigyázzanak, valamint az RMDSZ vezetőket, hogy ez a tevékenység az EMKE egyik legnyomatékosabb aktivitása lenne. Sehonnan nem jött válasz, s az elmúlt 13 év alatt a nagybányai, a kolozsvári művészeti remekművek nagyrésze külföldre került, élelmes műkereskedők, gyűjtők és történészek révén. Nagy Albert, Fülöp Antal Andor, Gy. Szabó Béla, Nagy Imre egységes múzeumát már nehéz lenne megszervezni a szétszóródás miatt. Pozitív példákat is felhozott: Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője és Szabó Árpád unitárius püspök sokat tett a Nagy Albert hagyatékért, Czirják Árpád kanonok a Szervátiusz, a Ferenczi házaspár és Gy. Szabó Béla életművéért. Létre kell hozni Kolozsváron azokat az emlékházakat, múzeumokat, ahol Mohy Sándor, Szolnay Sándor, Benczédi Sándor, Nagy Imre, Kós András, Nagy Albert alkotott. /Jakobovits Miklós: Gondolatok a képzőművészeti emlékszobákról emlékházakról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./"
2003. május 20.
"Máj. 19-én Kolozsváron, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban megnyitották a 34. Brassai Hetet. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök beszédében rámutatott: olyan erős gyökerű hagyománnyá vált ez a rendezvény, hogy már valósággal meghatározza ennek az iskolának az arcélét. Boros János alpolgármester örömmel adta hírül, hogy sikerült a városházi pénzekből - többek között - a Brassainak is juttatni. Kósa Mária igazgatónő is beszédet mondott. /Szabó Csaba: Megkezdődött a Brassai Hét 2003. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./"
2003. június 2.
"Máj. 31-én Szabó Árpád unitárius püspök Székelyudvarhelyen felszentelte a 2. számú Unitárius Egyházközség templomegyüttesét. A Bethlen negyedi parkban lévő, több mint egy évtizede épülő templomegyüttes építését a város unitárius híveinek megnövekedett létszáma tette szükségessé. Azon gyülekezeti tagok számára épült, akik a Maros, a Nyikó, a Küküllő, a Nyárád, valamint a Homoród menti unitárius falvakból, közösségekből és telepedtek le Székelyudvarhely új lakónegyedében. A templom mellett konferenciateremből, valamint lelkészi hivatalból áll az épületegyüttes. /Szász Emese: Templomszentelő ünnepség. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 2./"
2003. június 7.
"Jún. 6-án Kolozsváron ünnepélyes keretek között felavatták a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) új székházát. Bocskai István erdélyi fejedelem egykori szülőházában a kuratórium és a rektori hivatal mellett helyet kaptak a kolozsvári egyetemi karok és az egyetem kutatóintézete. Dr. Tonk Sándor, az EMTE megbízott rektora elmondta: Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában 1600 diák tanul és mintegy 300 tanár tanít. Az elkövetkező két évben megkétszereződik a diákok létszáma, meg kell teremteni tehát azt az infrastruktúrát, amely alkalmas az egyetem működéséhez. Az egyetem Kolozsváron eddig egyetlen szakot indított, a környezettudományit, de az intézmény vezetősége reméli, hogy megkapják az ősszel indítandó médiaszakhoz is az ideiglenes működési engedélyt. A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa határozatot hozott arról, hogy tanárai nem vállalhatnak oktatói állást más egyetemeken, a két intézmény között létezik azonban létezik egy együttműködési szerződés, amelynek alapján a BBTE tanárai taníthatnak az EMTE-n is. A megjelentek Orbán Viktor nevét skandálta nagy taps kíséretében, amint Magyarország volt miniszterelnöke, a Fidesz - MPSZ elnöke megjelent a helyszínen. Az ünnepséget Tonk Sándor, az EMTE megbízott rektora nyitotta meg, aki hangsúlyozta: a Kolozsvárt ért 1944. június 2-i bombázás és az 1920. június 4-i trianoni évfordulók után 2003. június 4. örömünnepet jelent. A magyar kormányt képviselő Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke Medgyessy Péter kormányfő üzenetét tolmácsolta, aki az eseménnyel egyidőben zajló Csanálos-Vállaji határállomás felavatásán vett részt Adrian Nastase román kormányfővel. Üzenetében Medgyessy Péter rámutatott: szívügyének tekint minden olyan törekvést, amely hozzásegíti a romániai magyarságot kulturális és nyelvi identitásának megőrzéséhez és a szülőföldön való megmaradáshoz. Mint fogalmazott, az EMTE meghatározó értékteremtő pillére a romániai magyar nyelvű oktatásnak, és lehetőséget ad a fiataloknak, hogy jövőjüket e falak mögött elsajátított tudással alapozzák meg. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke szintén elküldte üzenetét az ünneplőkhöz. Beszédében az RMDSZ elnöke, Markó Béla kifejtette: a maradandóság rendkívül fontos emlékművei között állunk itt, és a jövő maradandóságát építjük közösen. Példás együttműködés és összefogás az EMTE is, hiszen ez a magyar kormány, az egyházak, a szakma és az RMDSZ együttműködése által született meg. A szövetségi elnök ugyanakkor rámutatott: mindemellett nem mondhatunk le az önálló magyar állami egyetem létrehozásáról, és kifejezte reményét, hogy a BBTE-n zárós határidőn belül létre jönnek az önálló magyar karok. A BBTE rektorának, Andrei Margának az üdvözletét Kása Zoltán rektor-helyettes tolmácsolta. Hangsúlyozta: szimbolikus értéknek tartja azt, hogy az EMTE rektori hivatala éppen ebben az épületben székel, ahol ezelőtt 446 évvel Bocskai István fejedelem született. A BBTE tanárai az egyetemben nem a versenytársat látják, hanem az új lehetőségeket, s közös feladat, hogy úgy hangolják össze az oktatási tevékenységeket, hogy azok az egész magyar közösségnek a hasznára váljanak. A megyei tanács nevében Kerekes Sándor alelnök szólt a jelenlévőkhöz, aki elmondta: nagy ünnep a mai, nemcsak a kolozsvári, hanem az egész erdélyi magyarság számára. A helyi önkormányzatot képviselő Boros János, Kolozsvár alpolgármestere elmondotta. szerencsét és kitartást kíván az EMTE-nek. Végül Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök mondta el ünnepi beszédét. Mint fogalmazott, jó és biztos helye van az EMTE-nek Csíkszerdában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is. Az új szándékot a régi alapra építették, az új reményt a régi erőbe, országépítők erejébe vetették, Kolozsváron pedig egyenesen Bocskai István örökségébe, mindennel ami korszerű és megőrizve benne mindent, ami időtlen. Nekünk magyaroknak a történelem során mindig akkor volt jó világ, amikor az építők voltak többen. Az ő alkotásaikból épül fel történelmünk, mert az óvatoskodók, az alábecsülők nem építenek semmit, kihullnak az emlékezetből - hangsúlyozta Orbán Viktor. A volt miniszterelnök szerint a nemzet felemelkedése érdekében tenni, építeni, beruházni kell. A magyar nemzeti kormány azért tartotta fontosnak, hogy a magyar adófizetők pénzéből egy más ország területén épüljön egyetem, mert ezzel nem csak Kolozsvár tért vissza a történelmi magyar egyetemi városok közé, hanem a közös, 15 milliós magyar nemzet és nemzetgazdaság jövőjébe történő beruházás valósul meg. Végül dr. Marton József pápai káplán teológiai kanonok, Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök, Pap Géza és Tőkés László református, Szabó Árpád unitárius, Mózes Árpád evangélikus püspök megáldották az épületet. Ezt követően Orbán Viktor elvágta a piros-fehér-zöld avatószalagot, miközben a tömeg a Szózatot énekelte. /Köllő Katalin, Papp Annamária: Bocskai szülőházában az EMTE. Régi alapra épített új remény. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./ "
2003. június 19.
"Leendő lelkészek, agrárszakemberek és tanárok, valamint a falusi társadalom kutatói számára létesít szakkollégiumot a Kriza János Néprajzi Társaság Kolozsváron. A társaság elnökségének egyik fő célja felkelteni a fiatalok érdeklődését a falusi társadalom iránt. Az erdélyi magyar társadalom jelentős része falun él, ennek ellenére jóval kevesebb figyelem esik a falusi társadalomra. A Kriza Társaság évek óta elsősorban a kolozsvári egyetemi fokú oktatás háttérintézményeként működik. Az elméleti oktatás mellett a kollégiumban falujárásokat, terepgyakorlatokat szerveznek. A szakkollégium a jövő egyetemi év kezdetén indulna be, a meghirdetett helyekre pályázniuk kell a különböző szakos, főként másod-, harmad-, negyedéves diákoknak. A Kriza Társaság szakkönyvtára ma több mint tízezer kötettel rendelkezik, az állományt folyamatosan bővítik csere útján. Pozsony Ferenc elmondta, az adattár szintén rohamosan gyarapszik: "A Moldvai Jelenkutatás keretében két év alatt húszezer fotó készült, a leíró kartotékokkal, mutatókkal együtt ez már tíz köbméternyi anyagot jelent. Itt kapott helyet dr. Kós Károly, Vámszer Géza, Nagy Jenő hagyatéka is, ugyanakkor itt helyezzük el a Kriza Társaság gyűjtőpályázataira beérkezett munkákat, valamint a magyar néprajz és antropológia tanszék terepgyakorlatairól született dolgozatokat." Szabó Árpád Töhötöm, a társaság alelnöke elmondta, véglegesítik a készülő Romániai Magyar Néprajzi Bibliográfia csángókra vonatkozó részét is. Szintén a következő hónapokban rendezik be Zabolán a NKÖM támogatásával újonnan felhúzott épületben a moldvai csángók hagyományos népi kultúráját bemutató állandó kiállítást.A július másodikán sorra kerülő futásfalvi búcsúra István Anikónak a Sarlós Boldogasszony búcsú repertóriumáról szóló könyvét jelenteti meg a társaság. /Rostás-Péter Emese: A falu világát ismertetnék meg. = Krónika (Kolozsvár), jún. 19./"
2003. június 23.
"Az erdélyi magyar történelmi egyház vezetői a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos állásfoglalást hoztak nyilvánosságra. A dokumentumot Pap Géza, az Erdélyi és Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Szabó Árpád unitárius és Mózes Árpád evangélikus, valamint Jakubinyi György gyulafehérvári katolikus érsek írta alá. Ebben az egyházfők leszögezték, hogy következetesen ragaszkodnak a kedvezménytörvény eredeti tartalmához és formájához. - Annak mégis szükségesnek mutatkozó módosítása tekintetében a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 2002 novemberében, konszenzussal elfogadott szövegváltozatát, illetve alapelveit tartjuk irányadónak. Véleményünk szerint a MÁÉRT alkalmával, akkor kialakult egyetértés már maga is kompromisszum, következésképpen a törvény további módosítása a kompromisszum kompromisszumát, vagyis végső soron a státustörvény feladását jelentené - fogalmazott az állásfoglalás. A dokumentumot aláíró egyházfők azzal a kéréssel fordultak a magyar Országgyűlés tagjaihoz, hogy a törvény küszöbönálló módosítása során tételesen maradjon meg a preambulumban az egységes magyar nemzetre való utalás.A törvényben rögzített kedvezmények és támogatások odaítélésének legyen feltétele a magyarigazolvány vagy a hozzátartozói igazolvány, továbbá ezen igazolványok birtokosai Magyarországon alanyi jogon vehessék igénybe a törvény által biztosított kedvezményeket. A törvény hatálya alá tartozó személyeket a kultúra területén Magyarországon a magyar állampolgárokkal azonos jogok illessék meg. Illessen meg minden, a törvény hatálya alá tartozó közép- vagy felsőfokú tanulmányokat folytató személyt diákkedvezmény, a határon túli magyar pedagógusokat pedig az anyaországiakkal azonos pedagógus-kedvezmény; a kialakított és jól működő magyarországi továbbképzésnek ne legyen feltétele nemzetközi szerződés. A törvény biztosítsa minden, magyar nyelvű oktatásban vagy nevelésben részesülő kiskorú gyermek azon jogát, hogy oktatási-nevelési, illetve tankönyv- és taneszköz-támogatást kaphasson. Az egyházfők sürgették, hogy az egészségügyi és a szociális vonatkozások ne kerüljenek ki a törvényből. A törvény hatálya alá tartozó személyek számára a Magyarországra történő beutazás és az ott-tartózkodás tekintetében feltétlenül érvényesüljön - a nemzetközi jogi és uniós tagságból eredő kötelezettségek figyelembevételével - a lehető legkedvezőbb elbánás elve. A törvény alkalmazásánál figyelembe kell venni az Európai Közösségek teljes joganyagát, beleértve annak - az Európai Unió országai által is gyakorolt - pozitív diszkriminációt rögzítő elvét is. A törvény hatálya egyik, Magyarországgal szomszédos ország esetében se szűnjön meg, annak az Európai Unióhoz történő esetleges csatlakozása után - hangsúlyozta a dokumentum. /Kedvezménytörvény. Magyar történelmi egyházak felhívása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 23./"
2003. július 15
"Sokan megkérdezik, hogy a magyar vezetők gyermekei itthon avagy külföldön tanulnak, továbbá hol telepedtek le, idegenben élnek-e vagy hazatértek-e szülőföldjükre. A romániai magyar nemzeti közösség lélekszáma fogyott, az apadás oka pedig nagyrészt a kivándorlás. Az emigrációt választók többsége értelmiségi, akik az erdélyi magyarság szellemi vezetői lehetnének. Eközben az itthon maradottak úgy érzik, hogy cserbenhagyták őket, sokan úgy vélik: helytállásuk többnyire értelmét veszti. Sokszor azon személyek gyermekei távoznak, akiknek itthon kellene példát mutatniuk. Az újságírók megkérdezték a magyar parlamenti képviselőket és szenátorokat, a történelmi magyar egyházak vezetőit és közéleti személyiségeket. A vezetők közül sokak gyermeke jelenleg itthon tartózkodik, esetenként fordul elő az, hogy ösztöndíjjal külföldön tanul, de azzal a szándékkal, hogy tanulmányai elvégzése után itthon szeretne gyökeret ereszteni. Szabó Árpád unitárius püspök fia Kolozsváron él, magánvállalkozóként dolgozik, unokái is itt végzik tanulmányaikat. Mózes Árpád evangélikus püspök fia Gyulán dolgozik fizikusként, két unokája szintén Gyulán él és tanul. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke három gyermek édesapja, mindannyian kiskorúak még, és Nagyváradon tanulnak. Pap Gézának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének öt gyermeke van, közülük egy Budapesten tanul holland szakon, tekintettel arra, hogy Romániában nem létezik ilyen szak, egyik a kolozsvári teológia hallgatója, három kisebb gyermeke pedig érettségi előtt áll, Kolozsváron járnak iskolába. Az RMDSZ parlamenti képviselői közül Antal István egyik fia a kolozsvári Zeneakadémián tanul, másik gyermeke Kolozsváron végzett, sikerült hároméves ösztöndíjat szereznie az Egyesült Államokban, de a továbbképzés után hazatér Erdélybe. Asztalos Ferenc mindkét fia egyetemet végzett, itthon próbálnak meg boldogulni. Böndi Gyöngyike Máramaros megyei képviselő két gyermek édesanyja, egyikük Nagybányán végezte a tanulmányait, ott is él, másik gyermeke Budapesten tanul, de szándékában áll hazatérni. Erdei István képviselő mindkét gyermeke Szatmárnémetiben tanult és a városban él. Kerekes Károly gyermeke tanárként Marosvásárhelyen dolgozik. Kovács Zoltán gyermekei Nagyváradon, illetve Érmihályfalván dolgoznak. Márton Árpád képviselő két gyermeke Kolozsváron tanul. Ráduly Róbert képviselőnek két kiskorú fia van, mindkettő a csíkszeredai magyar óvodába jár. Pécsi Ferenc egyetlen fia Bukarestben doktorandus. Tokay György mindkét fia az országban dolgozik. Vida Gyula képviselő két gyerekeitthon dolgozik. Varga Attila képviselő gyermekei magyar iskolába járnak. Winkler Gyula képviselő kisfia magyar nyelvű óvodába jár. Borbély László képviselő lánya a bukaresti Közgazdasági Tudományegyetem hallgatója. Vekov Károly Kolozs képviselőnek négy gyermeke van, mindegyikük az országban él. Toró T. Tibor Temes megyei képviselő két gyermek apja, akik itthon vannak. A szenátorok közül Markó Béla szövetségi elnöknek három gyereke van. Egyik tanársegéd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, lánya gyakornok ügyvéd Bukarestben, legkisebb fia hároméves. Frunda György szenátornak két lánya van, itthon tanulnak. Verestóy Attila szenátor fia Bukarestben dolgozik. Sógor Csaba szenátor négy gyermeke itthon van. Az RMDSZ ügyvezető elnökének, Takács Csabának két gyermeke szintén. Mikó Lőrinc tanácsos négy gyermeke sem távozott külföldre, ugyanúgy Molnos Lajos tanács fia sem. /Borbély Tamás, Köllő Katalin, Ördög I. Béla, Papp Annamária: Hol élnek vezetőink gyermekei? Mindenki itt van, de mégis fogyunk... = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15/"
2003. július 22.
"Iliescu elnök kitüntette Adrian Paunescut Románia csillaga lovagkereszti fokozatával, kijelentve, hogy a költő-politikust tiszteli és csodálja. Iliescu boldognak látszott, hogy - bevallása szerint - három és fél évtizede megszakítás nélkül együttműködhetett ezzel "a vulkanikus szellemmel". Paunescu nemzeti szocialista húrokat pengetve szolgálta ki a diktatúrát. Olyannyira, hogy 89 decembere után még a szakállát is levágatta, hogy fel ne ismerje és meg ne lincselje a dühöngő tömeg, s hónapokig bujkált. Most pedig többszázan ünnepelték-éltették a frissen felkent lovagot, köztük Razvan Theodorescu művelődési miniszter és Mircea Geoana külügyminiszter. Ion Iliescu azt is kilátásba helyezte: ha a "szén hajnalcsillaga", Miron Cozma megfelelő érvekkel alátámasztott kegyelmi kérelmet nyújt be, esetleg szabadlábra helyezi a bányászvezért. Mindenki tudja, hogy ki hívta a bányászokat Bukarestbe rendet teremteni, s ki dicsérte meg őket és vezérüket azért, hogy miközben feldúlták a pártszékházakat, szétzúzták az egyetemet, a tévét. /Németh Júlia: Lovagi torna a Cotroceni-ben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ Tudvalevő, hogy Iliescu hívta a bányászokat Bukarestbe.A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, az Erdélyi Református Püspökség és a Romániai Unitárius Egyház Jakubinyi György érsek, valamint Pap Géza és Szabó Árpád püspökök kézjegyével ellátott nyilatkozata értelmében a Gold Corporation Társaság júliusban közölte az erdélyi történelmi egyházakkal abbeli szándékát, hogy felvásárolná a tulajdonukat képező verespataki templomokat, egyházi épületeket és temetőket. Az említett egyházi vezetők júl. 21-én tartott megbeszélésükön leszögezték, hogy a verespataki tervezett beruházás a természeti és az épített környezetre egyaránt katasztrofális következményekkel járna, és a helybeli lakosságot sem hagyná érintetlenül. A verespataki terv már eddig is mérhetetlen és pótolhatatlan kárt okozott az említett egyházaknak: a kártalanítással egybekötött kitelepítés hangoztatásával olyan légkört teremtett, amely bomlasztólag hatott az ottani közösségre. Az egyházfők közölték, hogy mindennemű anyagi kártérítés dacára is csak a legvégső esetben hajlandók lemondani templomaikról, egyházi épületeikről és temetőikről: akkor, amikor az illetékes hivatalos szervek már minden engedélyt megadtak a kitermelés megkezdésére. /Az egyház nem alkuszik. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./"
2003. július 25.
"A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szó esett a székelyföldi gazdasági régió esélyeiről, az egyház és a politika viszonyáról. A székelyföldi régió gazdasági életképességéről Bodó Barna politológus, a BBTE adjunktusa, Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke, Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő, Hajdó Csaba, a Civitas Alapítvány ügyvezető elnöke, Kolumbán Gábor, a csíkszeredai Sapientia tanára és Bakk Miklós politológus beszélt. Ráduly Róbert szerint nem lehet még eldönteni, Székelyföld gazdasági szempontból működőképes régió lenne-e. Hajdó Csaba arra figyelmeztetett, hogy a székelyföldi régió létrehozásának egyik legfontosabb politikai feltétele az, hogy megegyezés szülessen a térség románsága és a többségi magyarság között. Demeter János a Székelyföldi Fejlesztési és Kutatási Intézet létrejöttének szükségességét vázolta. Kolumbán Gábor nagy gondnak vélte, hogy a Székelyföldön élő embereknek nincs meg az a hivatástudatuk, amellyel a 17. és 18. században a székelyek még rendelkeztek. Az egyik legizgalmasabb kérdés az volt, hogy kell-e a régiónak egy erős központ, és ha kell, hol legyen az. Marosvásárhely is aspirálhat erre a szerepre, jóllehet e város és Maros megye székely része igazából még nem döntötte el, hova akar tartozni. Kolumbán szerint a kérdésbe az autópálya is beleszólhat, amely - ha a most tervezett nyomvonalon épül meg - Sepsiszentgyörgyöt, illetve az Udvarhely-Székelykeresztúr térséget részesíti előnyben, és Csíkot, illetve Gyergyót hátráltatja majd. Az előadók úgy értékelték, az RMDSZ jelenlegi politikai stílusa és stratégiája nem alkalmas arra, hogy megszülessen egy - a székelyföldi régió kialakítását célzó - politikai terv és menetrend. Az egyházi értékek és javak címen szervezett vita során abban egyetértettek a résztvevők, hogy az egyháznak részt kell vállalnia a politikában. Szabó Árpád unitárius egyházfő úgy vélte, csak egy nemzethez tartozás által lehet ember lenni. A legnagyobb tapsot Tőkéczki László politológus aratta, aki úgy vélte, a tökéletes szabadság mindig az erősek diktatúráját eredményezi. A politológus szerint az az egyház, amelyik nem politizál, átengedi a terepet az egyházellenes politikai tényezőknek. Tőkéczki László szerint az Európai Uniónak még 15-20 éve van, azután felbomlik. - Azok a közösségek, amelyekben a tagok csak az előnyöket nézik, és az áldozatokra nem vállalkoznak, előbb-utóbb felbomlanak, érvelt Tőkéczki. Az újak belépési és felzárkóztatási költségeit senki nem akarja vállalni. /Bakk Miklós, Gazda Árpád: Taps és zápor a Tusványoson. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"
2003. július 26.
"Szabó Árpád unitárius püspök a vele készült beszélgetésben kitért arra, hogy az erdélyi unitárius egyház 72 ezer lelket számlál, tíz év alatt több mint 10 ezer fővel csökkent az unitáriusok száma. Ennek ellenére vannak olyan városok is, ahol szaporulatról is lehet beszélni. Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön több a születés, mint az elhalálozás. Kolozsváron viszont évek óta messzemenően több a temetés. Az egyházaknak össze kell fogniuk a gazdasági és a politikai élet meghatározó személyiségeivel közös, hosszú távú stratégia kidolgozása céljából. Széles körű magyar fórumra lenne szükség. A püspök elmondta, hogy szoros kapcsolatot építettek ki a többi magyar történelmi egyházzal. /Chirmiciu András: Széles körű magyar fórumra lenne szükség. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 26./"
2003. július 28.
"Júl. 27-én a Petőfire való emlékezés az Ispánkútnál kezdődött, de a megyeszékhelyről indulók a Kossuth utcai Petőfi-szobornál is koszorúztak. Brassai Zsombor székelykövesdi lelkész, az RMDSZ Maros megyei szervezete ügyvezető elnöke mondott beszédet. Az unitárius templomban dr. Szabó Árpád unitárius püspök beszélt, majd Galán Géza előadóművész következett. A múzeumkertben leleplezték a kiskunfélegyháziak újabb ajándékát, Lantos Györgyi domborművét, amely Petőfi Sándor olasz fordítójának, Giuseppe Cassano költőnek (1843-1910) állít emléket. /Bölöni Domokos: Emlékezés Fehéregyházán. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./"
2003. augusztus 11.
"Az unitáriusok egyetemes találkozóját ötödik alkalommal rendezték meg aug. 9-én Szejkefürdőn. A hazaiak mellett több országból (Anglia, AEÁ, Kanada, Magyar-, Cseh-, Németország, Hollandia stb.) érkeztek idén is meghívottak. Szabó Árpád püspök kezdte az istentiszteletet. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere hangsúlyozta: élni akaró nemzeti közösség az erdélyi magyaroké. A szolgálatot ünnepi műsor, majd Orbán Balázs sírjának koszorúzása, és különálló rendezvényként udvarhelyi unitárius vállalkozók találkozója követte. /Járay Fekete Katalin: Unitáriusok egyetemes találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./Az ünnepségen Pakó Benedek római katolikus plébános átvette a Magyarok Világszövegségének Rákóczi-emlékzászlóját. /Rákóczi-szobor Szászrégenben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./"
2003. szeptember 30.
"A 2003/2004-es tanévben az országban elsőként Kolozsváron az Unitárius Kollégiumban magyar nyelvű felekezeti oktatású első osztály indult be. Popa Márta igazgatónő kifejtette, hogy rendszerben gondolkodnak: első osztálytól a tizenkettedikig. Úgy látja, hogy a felekezeti iskoláké a jövő. Olyan erkölcsi tartást, szellemi és lelki alapot ad, mely nagyon fontos a fiatalok nevelésében. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök arról beszélt, hogy az egyetem megvalósult, hisz a teológia, ahol a lelkészképzés történik, már régen működik. Ebben az évben pedig beindították az első elemi osztályt, mint magán oktatási formát. /Csomafáy Ferenc: A felekezeti oktatásé a jövő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./"
2003. október 8.
"Október első szombatján találkoznak Kidén az innen elszármazottak, ismerősök, barátok. A falunapon. Idén rendkívüli ünnep volt, ugyanis okt. 4-én felavatták a Kidei Tájházat. 1997-ben Kovács András budapesti filmrendező szülőfaluja kétszáz éves házát vélte felismerni a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum által kiadott Évkönyv címlapján. A Kidéről elszármazott filmrendező hazajött, és dokumentumfilmet készített. A falu határában dr. Szabó Árpád unitárius püspököt népviseletbe öltözött fiatalok és hívek várták. A Tájházról beszélt az ünnepségen Kovács András filmrendező. Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár kiemelte, hogy a tájház létének egy falu életében formáló, átalakító szerepe is van. A kiállítás anyagát továbbra is gazdagítani kell, erről a Kide Egyesület gondoskodik majd. /Lukács Éva: Felavatták a falu kincsét: a Tájházat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ "
2003. október 11.
"Okt. 10-én ünnepélyes keretek között felavatták Kolozsváron az Unitárius Kollégium új leánybentlakását, amely elsősorban teológus hallgatóknak nyújt otthont az egyetemi tanév ideje alatt. Dr. Szabó Árpád püspök elmondta: történelmi pillanatnak tartotta 2001. szept. 13-át, amikor a középiskolások bentlakása megépült, a teológiai hallgatók számára tervezettet pedig egyenesen álomnak. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a 36 egyetemista lánynak a bentlakást elősegítették. Jelen volt a fő támogató Apáczai Közalapítvány kuratóriumának elnöke, König Sándor is. /Szabó Csaba: Felavatták az unitárius lánybentlakást. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./"
2003. október 15.
"A romániai történelmi magyar egyházak Kolozsváron találkoztak okt. 14-én. Egyeztetésük nyomán felhívták híveiket: szavazzanak a hétvégén. A szatmári és erdélyi római katolikus híveket arra biztatják, támogassák az alkotmány módosításait, a királyhágómelléki reformátusoknak azt ajánlják, ne fogadják el azokat. Tempfli József katolikus püspök bejelentette, egyetértettek abban, hogy mindegyik felekezet részvételre biztatja híveit, és mivel a szavazás lelkiismereti kérdés, nem szólnak bele abba, ki hogyan voksol. Az egyházi főméltóságok egyeztetése nyomán kialakult álláspontokat tehát csak ajánlásként továbbítják a híveknek. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a kerület elnökségének álláspontját tolmácsolva elmondta: azt ajánlják a híveknek, hogy vegyenek részt a hét végi referendumon, és lelkiismeretük szerint szavazzanak. Ugyanezt fogalmazta meg az evangélikus egyház püspöke, Mózes Árpád is. Értékelése szerint egyértelműen negatívum, hogy az alkotmány első szakasza továbbra is kimondja: Románia egységes nemzetállam, de pozitívum az, hogy "a felekezeti iskolák létesítését az alkotmány magába foglalja, habár nem teljesen tiszta az, hogy az állam ezeket anyagilag hogyan fogja támogatni". Az unitárius egyház álláspontját megfogalmazó Szabó Árpád püspök elmondta, a módosítások mind nemzetiségi, mind egyházi szempontból értéket jelentenek abban az alkotmányban, amellyel azonban "teljes mértékben nem tudunk egyetérteni", ezért azt ajánlja a híveknek: okt. 18-19-én ki-ki saját lelkiismerete szerint szavazzon. Az unitárius püspök reméli, lesz még alkalom az alkotmányt az európai normák szerint módosítani.A távlatokat illetően hasonlóképpen vélekedett Tőkés László. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület elnökségének álláspontját ecsetelve a püspök három kardinális hiányosságként említette, hogy továbbra is megmaradt az első szakasz, mely szerint Románia nemzetállam, továbbá az alaptörvényben nem kaptak helyet a romániai magyarság társnemzeti státusára és az autonómiára vonatkozó javaslatok. Tőkés szerint tehát "azért kell nemmel szavazni, mert a pozitívumoknál jóval többet nyom a latban mindaz, ami a jogszabályból hiányzik." "Nem akarjuk szentesíteni ezt az alkotmányt. Így tehát a nemmel való szavazást ajánljuk híveink figyelmébe, de ez nem zárja ki a választó lelkiismereti szabadságát" - fogalmazott Tőkés László. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek kiemelte: nem a teljes alkotmányról, hanem annak módosításairól van szó, ezek pedig előrelépést jelentenek. "Két rossz körül a kisebbik rosszat kell választanunk, ezért szavazzunk igennel, bár a lelkiismeret szabadságát mindenkinek meg kell adni" - fejtette ki az érsek. /Benkő Levente: Püspöki nem, érseki igen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 15./ "