The Telegraph: Szászfehéregyháza temploma a legszebbek között
A világ legszebb templomai közé sorolta a brit The Telegraph a Brassó megyei Szászfehéregyháza erődtemplomát. A tekintélyes napilap szerint a szász templom az 5. helyet foglalja el a legelbűvölőbb templomokat felsorakoztató listában.
Az evangélikus templom épületét a brit lap rangsora szerint a kolumbiai Las Lajas, a norvégiai Borgund Stave, az iráni Betlehem templom és a franciaországi Notre Dame du Haut előzi meg szépség tekintetében.
Szászfehéregyháza (németül Deutschweiskirche, románul Viscri) temploma 1999 óta szerepel az UNESCO világörökség-listáján. Az épület legrégebbi, 2,3 méter vastag falai a XIII. században épültek. Később a templomot bővítették, majd a XVI. században erődösítették. A XVIII. században építettek még egy védelmi falat, ennek csak részei láthatóak, ugyanis a XIX. században, miután a vár elvesztette védelmi szerepét, átalakításon ment át.
A viszonylag elszigetelt település, amely 8 kilométerre fekszik Kőhalomtól, a figyelem középpontjába került, amikor a brit trónörökös itt vásárolt házat, és fő támogatójává vált a szász falvak megmentéséért harcoló alapítványnak.
A településen Károly herceg egykori parasztházakat és birtokokat újíttatott fel a helyi hagyományoknak megfelelően. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni. A települést és az erődtemplomot külföldi és hazai turisták is gyakran látogatják.
Krónika (Kolozsvár)

Teltházas könyvbemutató
Pénteken délután a margittai polgármesteri hivatal nagytermében bemutatták az Itt ringott bölcsője… című könyvet melyből a város híres szülötteit ismerhetik meg az olvasók. Elsőként ennek szerzője, Tőtős Norbert köszöntötte a megjelent margittaiakat, a környékbeli települések elöljáróit és a sajtó képviselőit. A könyv előszavát a szintén margittai születésű Cseke Attila parlamenti képviselő írta, aki ajánlójában elismerésre méltónak nevezte, hogy szülővárosában ily módon is emléket állítanak az arra méltóknak. A képviselő szerint, ha emléket tudunk állítani az itt született, ám máshol élt és dolgozott nagyjainknak, akkor születnie kell egy olyan könyvnek is, amely a helyben élt és dolgozott kiemelkedő egyéniségeket gyűjti majd egy kötetbe.
A könyvet Farkas Cecilia irodalom szakos pedagógus, a szerző egykori tanára méltatta. Kiemelte, hogy kilenc olyan egyéniség szerepel a könyvben, akik az irodalom, a színház és zeneművészet, valamint az egyház világában alkottak maradandót, és írták be nevüket magyarságunk történelmébe. A méltató, a könyv ismertetése mellett, egy dolgot mégiscsak felrótt a szerzőnek, mégpedig azt, hogy a kilenc személy közül, mindössze egy nő szerepel a kötetben, Tolna Éva személyében, aki gyermekvers- és prózaíró volt. Mellette olyan tehetségekről olvashatnak, mint Ákom Lajos zeneszerző, aki közel fél évszázadot volt a budapesti Kálvin-téri egyház főorgonistája; Bónyi Adorján író, újságíró, akinek Kék bálvány című művéből készült az első magyar hangosfilm; Horváth János irodalomtörténész, aki a régió egyetlen Kossuth-díjasa; Harag György színész, színházi rendező, Auschwitz-túlélő vagy Zakar András pápai kamarás, a Mindszenty-per harmadrendű vádlottja.
Az esemény végén Tőtős Norbert elmesélte, hogyan született a könyv megírásának ötlete a margittai önálló magyar tannyelvű iskola avatóján. Megköszönte a könyv kiadásához támogatást nyújtó vállalkozók segítségét, valamint a borító készítőjének, Perecsenyi Róbertnek a munkáját. Az eseményt a székelyhídi Gyermek Jézus Gyermekotthon lakóinak kórusa zárta, akik Ákom Lajos Adj Uram Isten című szerzeményét énekelték Csaplár Angéla kántornő vezetésével, majd a szerző dedikálta a megvásárolt köteteket.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Másodkézből felszerelt román hadsereg
Az elmúlt negyedszázadban a honvédelmi tárca által elköltött 45 milliárd euró ellenére a román haditechnika 80 százaléka a rendszerváltás előtti időszakban készült. A büdzsé 80 százalékát fizetésekre fordítják, és a katonai költségvetésnek mindössze a 10 százaléka jut új fegyverek beszerzésére.
Az ukrajnai fejlemények óta Európa keleti része keményen fegyverkezik. Moszkva idén 50 százalékkal növelte a fegyverkezésre fordított összegeket, tavalyhoz képest Litvánia másfélszer, Lengyelország és Észtország 20, illetve 15 százalékkal, Ukrajna pedig 20 százalékkal. A román honvédelmi tárca teljes költségvetésének 79 százaléka az állomány javadalmazását teszi ki, és a teljes katonai költségvetés 10,7 százaléka fordítható a fegyverzet korszerűsítésére. Mindez az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency), valamint a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adataiból derül ki. A román honvédelmi kiadások nem felelnek meg a NATO-kritériumoknak, amely kimondja, hogy a honvédelemre fordított kiadások legalább 20 százalékából a fegyverzet korszerűsítését kell finanszírozni.
A román sajtó egyre többet foglalkozik azzal, hogy a tábornokok mire költik a honvédelmi büdzsé kevéske pénzét, mekkora a békeállomány, mennyire korszerű a fegyverzet, egyszóval háború esetén Románia képes lenne-e megvédeni önmagát. A válasz nem szívderítő: az utóbbi negyedszázadban Románia kormányai 45 milliárd eurót költöttek a honvédelmi tárca finanszírozására, ez azonban a román katonaság felszereltségén nem látszik meg.
Utolsók között a NATO-ban
A honvédelmi minisztérium költségvetésének egyötödét kellene évi rendszerességgel fegyverkezésre költeni, de ezt a küszöbértéket 1990 után egyetlen alkalommal sem teljesítette Románia. A honvédelmi tárca legtöbbet fizetésekre és rutinműveletekre költött. A SIPRI adatai szerint a katonai költségvetés soha nem haladta meg a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 1,85 százalékát, holott a kötelező NATO-küszöb 2 százalék lenne. Beiktatása után Klaus Johannis román államfő kijelentette: „Ha mi nem vigyázunk a biztonságunkra, azt egyetlen szövetséges vagy partner sem tudja garantálni számunkra”. Johannis arra kérte az összes politikai pártot, hogy legalább tíz évig tartsák be a 2 százalékos küszöböt a honvédelem számára. Igaz, Románia nem kivétel: az idei SIPRI-jelentés szerint a 28 NATO-tagország közül csak öt ország tartja tiszteletben a mindenki számára kötelező finanszírozási kritériumokat.
A román honvédelmi költségvetés a NATO-tagországok között a legkisebbek közé tartozik. Ha a lakosság számarányához viszonyítjuk a katonaság évi büdzséjét, akkor a végeredmény riasztó: az utolsó előtti helyen állunk Európában, utánunk Bulgária zárja a sort. Egy 2013-as adat szerint az 1,85 milliárd eurós büdzsé 80 százaléka ment fizetésekre, és haditechnika vásárlására mindössze 200 milliót költöttek. A 2006–2013-as időszakra kivetítve a 14,13 milliárd euróból mindössze 1,7 milliárd euró szolgálta a haditechnika felújítását.
Harmincéves használt repülők
A honvédelmi beruházások legmediatizáltabb tétele az a 12 darab, másodkézből – vagy inkább harmadkézből – vásárolt F-16-os vadászrepülő, amelyet Portugáliából szerzett be a szaktárca 628 millió euró értékben. Tíz román pilóta és technikus tanulja az F-16-osok kezelését egy portugáliai katonai bázison: az árban az ő képzésük és a gépek felújítása is benne van. Hat gépet már korszerűsítettek: a szakértők szerint kategóriájának ez a legsikeresebb vadászgépe. A Harci Sólyom – a hivatalos neve F–16 Fighting Falcon, de a pilóták gyakran Vipernek nevezik – negyedik generációs, egy hajtóműves vadászbombázó repülőgép, amelyet a General Dynamics fejlesztett ki, és jelenleg a Lockheed Martin gyártja. Eredetileg könnyű nappali vadászgépnek tervezték, azonban a mikroelektronika fejlődése folyamatosan tette lehetővé egyre fejlettebb fegyverek és berendezések integrációját, így napjainkban szinte minden fegyverfajtát bevethet, napszaktól és időjárástól függetlenül. Kategóriájának legsikeresebb repülőgépe, a legyártott gépek darabszáma a jelenlegi megrendelésekkel együtt eléri a 4300 darabot.
A Románia által megvásárolt gépek az Atlantis programmal kerültek Portugáliába 1990-ben, de már akkor is használt állapotban.
Az F–16 többcélú vadászbombázó repülőgép. M61 Vulcan beépített gépágyúja mellett rakéták és bombák széles választékát hordozhatja. „A tervezés kezdetétől fogva az F–16-ost költséghatékony »igáslónak« szánták, amely sokféle célra használható, magas hadrafoghatósággal. Elődeinél sokkal egyszerűbb és olcsóbb, de fejlett aerodinamikai kialakítása és korszerűbb avionikája – többek között a világon először alkalmazott számítógépes vezérlőrendszer, a »fly by wire«, ami miatt az Electric Fighter becenevet is kapta – nagyobb teljesítményt eredményez” – írják róla a szakértők. Tény, hogy ez a több évtizedes, de időközben korszerűsített vadászgép ma a román haditechnika egyik legmodernebb és legköltségesebb darabja.
A békeállomány
A román honvédelmi miniszter október közepén jelentette be, hogy a hadsereg önkéntes tartalékosok jelentkezését várja. A 18 és 55 év közötti jelentkezőkre évi 15 napos kiképzés vár, négy évre kötnek szerződést, és erre az időszakra zsoldot kapnak, amelynek összege a beosztásukkal azonos besorolású hivatásos katonák zsoldjának a tíz százaléka. Mircea Duşa miniszter az után jelentette ezt be, hogy a szenátus elfogadta az önkéntes tartalékos rendszer bevezetéséről szóló törvényt, amelyet az államfőnek kell kihirdetnie. A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a kiképzés alatt fizetik az önkéntesek társadalombiztosítását, valamint munkaadójuk kárpótlást kap az államtól a hiányzás okozta jövedelemkiesésért. Mircea Duşa szerint az alkotmány 2003-as módosításakor – amikor a kötelező katonai szolgálatot eltörölték – semmilyen törvényes keret nem maradt a tartalékállomány felfrissítésére. Romániában szerencsére sok fiatal tanul katonai középiskolákban vagy főiskolákon és egyetemeken. A katonaság évente 1500 fiatalt alkalmaz.
A román hadseregnek körülbelül 75 ezer aktív katonája, közel 80 ezer tartalékosa és további 15 ezer civil alkalmazottja van. 2010-es adatok szerint 117 798 férfi, és 111 607 nő érte el a katonaköteles kort (18 év). Mintegy öt és fél millió, 15–49 év közötti személyt tartottak nyilván hadra foghatónak. 1990-ben még 300 ezer aktív katonája volt az országnak, az állomány a NATO-csatlakozás után csökkent a mai szintre.
Rendszerváltás előtti haditechnika
Katonai források szerint a haditechnika 80 százalékát 1990 előtt gyártották, ami azt jelenti, hogy a varsói szerződés tagállamainak a szintjén vannak vagy inkább alatta. A haditengerészet két fregattját 2010-ben 500 millió euróért újították fel, az egyetlen román tengeralattjáró 20 éve nem járt víz alatt. A katonaság az országutakról rég eltűnt, a hetvenes és nyolcvanas évekből származó, román gyártmányú buszokkal és teherautókkal szállítja kiképzésre katonáit.
A helyzet pikantériája, hogy mindeközben Romániában egyre jobb üzlet a fegyverexport, de az adatok titkosítása miatt nem lehet tudni, hogy hova szállítják a megbízhatónak tartott román gyártmányú gépfegyvereket. A kilencvenes években Románia a világ első tíz fegyverexportőre között volt. Egy rövid idejű visszaesés után újból fellendült az iparág: 2000-től idén júliusig 1,2 milliárd euró értékben adott el Románia külföldre haditechnikát.
Willman Walte
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Teszári továbbra is a csúcson
A nagyváradi Teszári Zoltán Románia leggazdagabb médiavállalkozója a Capital Top 300-as listája szerint. Az RCS&RDS távközlési szolgáltató tulajdonosának vagyonát 560 millió euróra becsülik, cége piacvezető a kábeltelevízió- és internet-szolgálatásban.
Teszári Zoltán az utóbbi időben kiterjedt médiabirodalmat épített ki. A Digi TV-hez tartozó csatornák (Digi 24, Digi Life, Digi World, Digi Sport) elindítása után nagy hallgatottságú rádiókat (Pro FM és Info Pro) vásárolt, jelenleg pedig egy országos kereskedelmi csatorna beindítását tervezi. Teszári egyébként nagyon visszavonultan él, az elmúlt húsz évben mindössze egyetlen alkalommal mutatkozott nyilvánosság előtt. A Capital listája szerint a második leggazdagabb médiatulajdonosok a B1 Tv ötven százalékát birtokló Păunescu-fivérek, akiknek vagyonát 200 millió euróra becsülik, harmadik helyen pedig a jelenleg börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu áll, az Intact tröszt tulajdonosának vagyona 180–200 millió euróra csökkent, amióta meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, és kártalanítania kellett a román államot. (Maszol)
MI HIÁNYZIK A SZACSVAY-SZOBORRÓL? Nem készül el határidőre a nagyváradi Szacsvay-szobor felújítása, mivel az esőzések miatt a szobor kövei vizesek, a restaurálás utolsó szakaszát (a régi és új kövek színének összhangba hozatala patinázással, vegyszeres kezelések) nem tudják befejezni a kijelölt határidőig. Ritli László Csongor, a nagyváradi önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője közölte, a novemberi tanácsülésen előterjesztést nyújtanak be, hogy további fél évig dolgozhassanak a szobron, és reményeik szerint március 15-ére fel tudják avatni a felújított alkotást. Eközben nyomozómunkára invitálják a nagyközönséget: a szobor jobb alsó sarkánál ugyanis le van törve valami, és a rendelkezésükre álló képek alapján a szobrászművészek nem tudják azonosítani, hogy mi volt ott. Olyan fényképeket keresnek, melyek alapján azonosíthatják, majd a restaurálás során pótolhatják a hiányzó részt. (Főtér)
DÖCÖG A RONCSAUTÓPROGRAM. A jogi személyeknek – cégeknek vagy közintézményeknek – előirányzott 5000 utalványból 3000 sem fogyott el mostanáig, de október 30-áig még le lehet adni a régi gépkocsik lecseréléséhez szükséges iratcsomót. Eddig 2869-et nyújtottak be, ebből 1937-et vizsgáltak meg, 990-et elfogadtak, 947-et pedig elutasítottak. A magánszemélyeknek 20 ezer értékjegyet utaltak ki, és 19 500-at foglaltak le. Idén 6500 lej értékű utalványban részesülnek azok, akik kivonják a forgalomból régi autójukat, akik kevésbé szennyező gépkocsit vásárolnak, további – 750, 1500 vagy 2500 lejes – juttatásokat kapnak. Az állami intézmények közül a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács, a versenytanács, a művelődési minisztérium, a konstancai reptér, az adóhatóság, a belügyminisztérium, a környezetvédelmi őrség, a szenátus és a külügyi hírszerző szolgálat használta ki a lehetőséget. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös dolgainkról Diószegen
Könyvbemutató helyszíne volt október 22-én, csütörtökön este a bihardiószegi Zichy kastélyban működő könyvtár.
Az esemény a helység polgármesterének, Mados Attilának ötlete volt abból az alkalomból, hogy a téka a kastély felújított részébe költözött, és ahol további kulturális eseményeket szándékoznak tartani a továbbiakban. Meglepően nagy számú érdeklődőt vonzott, az esemény: a kellemes hangulatú beszélgetésre Rencz Csaba, a Bihari Napló munkatársa hozta el két kötetét, a 2012-ben megjelent “Közeli történelem”, és a tavaly napvilágot látott “Közös dolgaink” címűeket. Rencz Csaba a diószegi emberek számára mindeddig egy háttérfigura volt, aki minden fontosabb rendezvényen csendesen jegyzetelt, időnként elkattintva fényképezőgépét. A kép most sem nagyon zavarodott össze, legfeljebb árnyaltabbá vált: a szerző most könyvekké rendezett jegyzetei “felett” ült, szerényen mosolygott, csak a fényképezőgép volt más kezében.
Közös időutazás
A köteteket Chiș Márta, a második kötet előszavának szerzője méltatta, aki lelkes és értő olvasóként mutatkozott be. A hallgatóság számára nem voltak ismeretlenek a felolvasott írások: a napilapban már megjelent jegyzetekből, glosszákból összeállított kötetek időutazásra csábították a hallgatóságot. Valóban közös dolgokról szóltak, amelyek néha megnevettettek, de volt, amikor a nevetés fanyar iróniával társult, vagy éppen elszomorodva néztünk egymásra. Bizonyos, hogy hazatérve a megvásárolt kötetek az éjjeliszekrényeken maradtak, és újabb beszélgetéseket, visszaemlékezéseket generáltak. A közösség számára építő jellegű találkozásnak várjuk a folytatását (a szerző harmadik kötetét) azért is, hogy új helyiségben működő könyvtárunk jobban betöltse kultúraközvetítő funkcióját.
Durkó Irén könyvtáros
erdon.ro

Adonyi Nagy Mária (1951–2015)
A Facebookon érkezett a szomorú üzenet, meghalt Adonyi Nagy Mária. Volt kollégák, pályatársak gyorsan összeverődtünk a társasági hálón, régi vágású újságírói reflexekkel legalább két forrásból próbáltuk ellenőrizni az információt, majd elkezdtük keresni a választ a hír többi kérdésére is: hol, mikor és főleg miért? Hiszen, szégyenszemre, hirtelen azt sem tudtuk, hol telepedett le, miután a Magyar Nemzettől nyugdíjba vonult és Budapestről vidékre költözött. Csak annyit tudtunk, éreztünk abban a pillanatban, hogy a magyar irodalom egyik reményteljes ígérete, a magyar sajtó nagy tudású, szorgalmas munkása, a makulátlan szakmai erkölcs példaképe távozott idejekorán közülünk.
Életrajzából kiderül, Éradonyban született, innen a felvett Adonyi írói név is. Székelyhídon és Nagyváradon járt iskolába, Kolozsváron szerzett diplomát 1974-ben magyar–német szakon. Szatmárnémetiben tanított három évig, majd a bukaresti magyar szerkesztőségben dolgozott tíz éven át a rendszerváltásig. A Hét belső munkatársa, majd a Romániai Magyar Szó és a Valóságszerkesztője. 1992-ben hazatér, 1995-ig, az akkor Nagyváradon megjelenő Erdélyi Naplószerkesztője, majd főszerkesztő-helyettese. 1996-ban az Erdélyi Híradó könyvkiadó részlegének főszerkesztője. Közreműködött a Romániai Magyar Ki Kicsoda 1997-es kiadásának szerkesztésében. Nagyváradi munkalehetőségeinek végleges megszűnése után Budapestre települt át, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának olvasószerkesztője lett. Azután a szülőföldhöz közelebb, Berettyóújfaluban vásárolt házat, ott érte a szívinfarktus október 13-án, nem sokkal 64. születésnapja után.
Irodalmi pályáját versekkel, kritikákkal az Utunkban kezdte 1969-ben. Bár első kötetének anyagát 1974-ben leadta a kiadónak, a cenzúra többszörös rostálása miatt az csak 1978-ban jelenhetett meg, Emlék jelen időben címmel. Második kötete, az Állatövi jegyek 1982-ben látott napvilágot. Szerepelt a Varázslataink (1974) és a Kimaradt szó (1979) antológiákban, később a Bábel tornyán című Echinox-antológiában (1983), a Magyar költőnők antológiája (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1997), az Álmok szállodája: erdélyi magyar költők, 1918–2000 című antológiában (Kolozsvár, 2002), majd a111vers erdélyi költőnőktől című gyűjteményes kötetben (Kolozsvár, 2006).
Ennyi marad utána: száraz életrajzi adatokból összerakott életpálya a lexikonokban. Hogy milyen volt emberként? Nehéz elmondani, mert magányosan, zárkózottan élt, csak ritka pillanatokban engedte közel magához a környezetében élő embereket. Én is csak emlékképek mozaikkockáit tudom feleleveníteni, pedig több mint harminc éve találkoztam először vele. A nyolcvanas években négy évig szomszédok voltunk Bukarestben, majd öt évig kollégák az Erdélyi Naplónál és a Romániai Magyar Ki Kicsoda szerkesztőségében.
Bukarestben, egy Moţilor úti tízemeletes tömbház könyvekkel telezsúfolt földszinti garzonlakásában élt, Szávai Gézáék és Jakab Mártáék laktak még a közelben. Bár a bukaresti magyar kolónia tagjai nagyon összetartottak, nem nagyon járt össze senkivel. Különcködését elfogadtuk, és nem foglalkoztunk vele, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor kiderült, hogy a szamizdat-ügy miatt a szekuritáté által körözött Szőcs Géza napokig nála lakott. Ez a gesztus „halált megvető” bátorságnak számított a tomboló Ceauşescu-diktatúra éveiben, és mindenki számára megkérdőjelezhetetlenné tette szilárd erkölcsiségét és ellenzéki elkötelezettségét.
Bátorságáról és a szabadság, a demokrácia eszméihez való ragaszkodásáról vall az Elorzott román forradalom címmel írt dokumentumriportja, amelyben egyetlen magyar újságíróként osztja meg tapasztalatait a romániai rendszerváltásról. A mű, mely ma is „kötelező olvasmány” azoknak, akik meg akarják érteni az elmúlt huszonöt év összefüggéseit, az interneten elérhető.
Ilyen tiszteletre méltó irodalmi és szerkesztői múlttal, makulátlan erkölcsi aurával fogadta el az Erdélyi Napló hívó szavát és telepedett le Nagyváradon 1992-ben. Mihálka Zoltánnal együtt ők hozták el a bukaresti magyar szerkesztőségek szakmai profizmusát a többnyire nagyon tehetséges, de szakmailag még nem elég képzett, kezdő újságírókból álló szerkesztőségbe. Addigi teljesítményei, hatalmas műveltsége, megkérdőjelezhetetlen szakmai tudása meghatározta a szerkesztőség viszonyulását a világhoz, a szakmához és a magyar nyelvhez és stílushoz, amelynek kérlelhetetlen őre volt. Ha ezekre az időkre gondolok, azt az Adonyi Marit látom, aki kézirattal a kezében, a szerzőt keresve rohangál a szerkesztőségi folyosón, hogy kioktassa az általa elkövetett műfaji, fogalmazási, helyesírási hibákról. Ilyenkor „lefiamozta” a „tettest”, aki megdorgált kisdiákként, lehajtott fejjel nyelte a leckéztetést. Nehéz, feszültségekkel teli pillanatok voltak ezek, de mindannyian megéreztük, ettől lesz hétről hétre jobb a lap, és ettől lesznek egyre jobb újságírók a kollégák. A kérlelhetetlen szakmai szigor és fegyelem jelképe volt, ugyanakkor egy-egy pohár bor mellett, a lazítás pillanataiban képes volt megmutatni emberi arcát is. Néha meglepődve néztük, milyen felszabadultan tud nótázni (inkább népdalozni), amikor annak volt az ideje. Azokban az években szakmai teljesítményének, hiteles tájékoztatásának köszönhetően az Erdélyi Naplópéldányszáma meghaladta az 50 ezret. Biztos vagyok benne, hogy a sikerben neki is szerepe volt.
Úgy gondolom, Adonyi Nagy Mária most lezárult életpályája kapcsán, a mai olvasónak is tudnia kell, hogy a mai Erdélyi Napló is magában hordozza génjeit.
Stanik István
Adonyi Nagy Mária /Éradony, 1951. okt. 6. - Berettyóújfalu, 2015.okt. 13./
Erdélyi Napló (Kolozsvár

Több mint hétszáz nyárádmenti gyereket tanítanak táncolni
Saját korszerű próbaterem a Bekecsnek
Pár hét múlva birtokba veheti a Bekecs néptáncegyüttes az új, jól felszerelt saját próbatermet, amit a nyárádszeredai művelődési ház emeleti részén alakítottak ki számukra.
Benő Barna, a nemzetközi szinten is elismerésnek örvendő néptáncegyüttes vezetője elégedetten közölte a jó hírt, hogy végre lesz saját próbatermük. Eddig is a művelődési házban zajlottak a próbák, viszont gyakran fordult elő, hogy az ott megtartott kulturális rendezvényekkel ütköztek a próbák.
– Ezt a termet kizárólag mi fogjuk használni. Valójában stúdiókörülményeket teremtünk itt, különleges színpadi fényekkel, megfelelő hangtechnikával, és óriási előny, hogy a felszerelésünket nyugodtan itt hagyhatjuk, nem kell próbák után mindent leszerelni. Saját fűtésrendszerünk is lesz, amit mi szabályozhatunk – sorolta a saját próbaterem előnyeit Benő Barna. Megtudtuk, hogy a Bekecs néptáncegyüttes egy Leader- pályázat keretében vásárolt magának fény-, illetve hangtechnikai felszereléseket: fény-, és hangkeverő berendezést, hangfalakat, színpadi lámpákat és mikroportokat. Az új próbatermet a nyárádszeredai önkormányzat tíz évre adta haszonbérbe a Bekecs néptáncegyüttesnek, ugyanakkor harmincezer lejjel, azaz a szükséges összeg felével hozzá is járult a próbaterem kialakításához. A felújítási munkálatokkal várhatóan egy-két héten belül elkészülnek, így a táncosok hamarosan birtokba vehetik.
A Bekecs nemrég Budapesten, a Hagyományok Házában vitte színre a Hagyatékok, valamint a Hamupipőke című táncszínházi előadásokat, a hét végén pedig a Kolozsvári Magyar Opera színpadán lépnek fel. A színvonalas előadások előkészítése és számos fellépés mellett a Nagy Bekecs táncosai egy nemes célt is felvállaltak, tizenöten, párban a Nyárádmentén több mint hétszáz gyereknek oktatnak néptáncot, hetente harminc csoporttal foglalkoznak. Benő Barna elmondta, mindez 2012-ben kezdődött, amikor úgy érezte, az elmúlt húsz évben a Nyárádmentén nagyon megcsappantak az ilyen jellegű hagyományos tevékenységek, és köztudott, hogy a tradicionális társadalomban egy helyi tánccsoportnak mozgósító hatása volt a közösségi életre. A tanterv nem engedi meg, hogy az iskolákban bevezessék a néptáncot, így más megoldás után kellett nézni, és első lépésben a nyárádmenti polgármestereket kellett a nemes cél mellé felsorakoztatni. Ez a legtöbb helyszínen sikerült is, a költséget az önkormányzatok fedezik, és arról is gondoskodnak, hogy iskolabuszokkal arra a településre szállítsák a gyerekeket, ahol az adott községben a néptáncoktatás zajlik. Mivel nem kötelező tevékenységről van szó, kizárólag olyan gyerekek járnak, akik elkötelezettek a néptánc iránt, így könnyebb a velük való munka. Vannak csoportjaik Dózsa György, Nyárádkarácson, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Csíkfalva, Székelybere, Nyárádremete és Koronka községekben, valamint Szentháromságon és Nyárádszeredában. A települések egy részén felnőtt-, kisiskolás, középiskolás csoportok is működnek, tehát valójában minden korosztályt lefednek.
– A felnőttoktatás igazából nem arról szól, hogy hivatásos táncosokat neveljünk ki, az elsődleges cél a közösségépítés. Talán Nyárádszeredában a legváltozatosabb a kínálat, nemrég felnőtteknek salsa-, a Deák Farkas iskola diákjainak pedig moderntánc-csoport indult, valamint népihangszer-oktatás kisiskolások számára is Bartis Zoltán prímás, zenepedagógus vezetésével.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Ismét tüntetők vonultak utcára országszerte
Ismét tüntetők tízezrei vonultak utcára szerda este Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban azt követően, hogy az előző esti kormányellenes tüntetésre hivatkozva Victor Ponta miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását.
A demonstrálók a parlament feloszlatását, a korrupt döntéshozók megbüntetését, a „kompromittálódott politikustársadalom" távozását követelték, világossá téve, nem azért mondatták le a szociáldemokrata Pontát, hogy a jobbközép ellenzéket segítsék hatalomra.
A tömeg „Huszonhat éve felváltva loptok", „Románia sírásói", „Takarodjatok mindnyájan" feliratokat emeltek a magasba. A spontán demonstrációnak nincsenek vezetői, szónokai vagy megfogalmazott politikai programja. A román média becslése szerint Bukarestben mintegy 30 ezren, a többi nagyvárosban együttvéve körülbelül ugyanennyien vonultak utcára változást követelve.
A tömeg egyebek mellett a „Szemétdombra az összes politikussal, becsületes embereket akarunk", „Meg kell érdemeljétek a voksomat", „Nem vásároltok meg két lemondással", „Mi 300-ra, nem 600-ra voksoltunk" jelszavakat skandálta, ez utóbbival a parlament létszámára utalva. Az előző napi tüntetés jelszavai közül szerda este a „Korrupció öl" és a „Korrupció mérgez" szlogent skandálták legtöbbször a bukaresti Egyetem-téren összegyűlt tüntetők, akik megbénították a közlekedést a város központjában.
A spontán demonstrációk sorozata amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők egymásra próbálták hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amelyben 32-en haltak meg, és több mint 150-en szenvedtek füstmérgezést és súlyos égési sérüléseket. A tömeg haragja kedden három ember – a tragédia miatt felelősnek tartott Cristian Popescu Piedone 4. kerületi polgármester, Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes és Victor Ponta – ellen irányult.
Szerdán mindhárman lemondtak, illetve Oprea a teljes kormány lemondása miatt veszíti el tisztségét, ám ő is jelezte, hogy akkor sem vállal miniszteri tisztséget Románia következő kabinetjében, ha ismét a jelenlegi – az általa vezetett Románia Haladásáért Országos Szövetséget is magába foglaló – koalíció alakíthat kormányt. Politikai elemzők szerint a tömeg azért vonult ismét utcára, hogy kifejezzék bizalmatlanságukat az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre, a politikai döntéshozókra gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Klaus Iohannis államfő csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat egy új kormány megalakítása érdekében.
MTI
Erdély.ma

Tízezrek tüntettek a teljes romániai politikai elit ellen
Ismét tüntetők tízezrei vonultak utcára szerda este Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban azt követően, hogy az előző esti kormányellenes tüntetésre hivatkozva Victor Ponta miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását.
A demonstrálók a parlament feloszlatását, a korrupt döntéshozók megbüntetését, a „kompromittálódott politikustársadalom" távozását követelték, világossá téve, nem azért mondatták le a szociáldemokrata Pontát, hogy a jobbközép ellenzéket segítsék hatalomra – emelte ki összefoglalójában az MTI.
A tömeg „Huszonhat éve felváltva loptok", „Románia sírásói", „Takarodjatok mindnyájan" feliratokat emeltek a magasba. A spontán demonstrációnak nincsenek vezetői, szónokai vagy megfogalmazott politikai programja. A román média becslése szerint Bukarestben mintegy 30 ezren, a többi nagyvárosban együttvéve körülbelül ugyanennyien vonultak utcára változást követelve.
A tömeg egyebek mellett a „Szemétdombra az összes politikussal, becsületes embereket akarunk", „Meg kell érdemeljétek a voksomat", „Nem vásároltok meg két lemondással", „Mi 300-ra, nem 600-ra voksoltunk" jelszavakat skandálta, ez utóbbival a parlament létszámára utalva. Az előző napi tüntetés jelszavai közül szerda este a „Korrupció öl" és a „Korrupció mérgez" szlogent skandálták legtöbbször a bukaresti Egyetem-téren összegyűlt tüntetők, akik megbénították a közlekedést a város központjában.
Kolozsváron szerda este több ezren vonultak utcára, szintén a korrupció és a politikustársadalom egésze ellen tüntetve. Az ortodox katedrális szomszédságában Daniel pátriárkát is távozásra szólították fel, és templomépítések helyett iskolákat és kórházakat követeltek.
A spontán demonstrációk sorozata amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők egymásra próbálták hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amelyben 32-en haltak meg, és több mint 150-en szenvedtek füstmérgezést és súlyos égési sérüléseket.
Politikai elemzők szerint a tömeg azért vonult ismét utcára, hogy kifejezzék bizalmatlanságukat az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre, a politikai döntéshozókra gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Klaus Johannis államfő csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat egy új kormány megalakítása érdekében.
Krónika (Kolozsvár)

Egy „géppuskás” fél évszázada (Születésnapi beszélgetés Márton Árpád festőművésszel)
Szülőfalujában, Gyergyóalfaluban ő volt a „géppuskás”, mégis szinte lemaradt élete álmáról, hiszen apjával épp „erdőlt”, amikor arra jártak a tehetségkutatók. A hetvenöt éves Márton Árpád festőművész csak a monumentális festészetet hiányolja sok korszakot felölelő művészi pályájából.
– Mondja meg őszintén, hogyan viszonyult annak idején szülőfaluja a festészeti „bolondériájához”?
– Mi tagadás, nem nézték jó szemmel arrafelé, ha valaki képzőművésznek vagy festőnek tanult.
Cóválták erősen a fejüket, mondogatták is édesapámnak: hogyan adhattad a fiadat ilyen bolond pályára, mi lesz így belőle? Már Marosvásárhelyre jártam a művészetibe, amikor egyszer elpanaszoltam kedves tanáromnak, Nagy Pálnak, hogyan vélekednek a falumban erről a dologról. „Amikor legközelebb megint faggatnak, mi akarsz lenni, mondd azt, hogy lovas tengerész!” – tanácsolta ő. Így is lett, amikor megint megkérdezték, mi leszek, ha felnövök, gondolkodás nélkül rávágtam: lovas tengerész. Édesapám bökdösött is az ostor nyelével, hogy hallgassak, de a falubeliek egyetértően bólogattak: „Na, az egy jó mesterség!”
– Akkor mégis kinek akadt meg a szeme a tehetséges gyermeken?
– Elsősorban édesapámnak, aki műbútorasztalosként maga is művészetszerető és -pártoló ember volt. Nekem soha nem kellett megküzdenem az atyai szigorral, ha rajzolni vagy festeni akartam. Ez nem feltétlenül a mezőgazdasági munka alóli felmentést jelentette, azt viszont igen, hogy mindig a nyakamban volt a festőállvány, valahányszor a mezőre indultunk. Úgy is hívtak a faluban, hogy a „géppuskás”. A klasszikus tehetségkutatásról amúgy lekéstem, éppen fáért voltunk az erdőn édesapámmal, amikor a vásárhelyi iskola képviselői Alfalván jártak. Nagyon elszomorodtam, de aztán mégis összegyűjtöttük a munkáimat, s odaadtuk a helyi iskolaigazgatónak, hogy juttassa el Marosvásárhelyre. Végül a pótfelvételin jutottam be, s végeztem egy kilencfős osztályban többek között Plugor Sándor, Gergely István és Gyenge Júlia társaságában. Nem voltam még egészen tizennégy éves, amikor végérvényesen elszakadtam szülőfalum paraszti közegétől. – Az ötvenes évekről beszélünk, a kőkemény kommunizmus korszakáról. Mennyire szivároghattak be az iskolába a kor nagy művészeti áramlatai?
– Hiánytalanul! Ott volt nekünk a szomszédban, a kultúrpalotában a Bernády-gyűjtemény, oda szabad bejárásunk volt. Számunkra egy kis Louvre-ot jelentett. Korabeli képeimen egyértelműen felismerhető a Paál László-, a Munkácsy-hatás, mert hát valahonnan mindig elindul az ember. A diplomamunkámhoz készített előtanulmányok viszont már egyértelműen a plein air, a nagybányai iskola stílusjegyeit viselik.
– Az egyetem után mégis Csíkszeredát választotta. Mivel magyarázza azt a döntést?
– A választásban közvetve egyik kolozsvári mesteremnek, Miklóssy Gábornak volt nagy szerepe. Ő ugyanis már a negyedik év végén figyelmeztetett bennünket: „Úgy készüljenek, hogy maguk nem nagyon maradnak Kolozsváron. De ha majd valahová megérkeznek, ott mihamarabb kiállítást kell rendezniük, hogy bebizonyítsák: képzőművészek, nem csupán holmi olcsó rajztanárok!” Nekem ugyan akár lehetőségem is lett volna Kolozsváron ragadni, tanársegédként marasztaltak, én mégis Csíkszeredát és a mai Márton Áron Gimnáziumot választottam rajztanárként. Remek befogadó közegre találtam, egy hónapon belül be is mutatkoztam egy kiállítás keretében, hetven munkával jelentkeztem, s attól kezdve valóban festőként tekintettek rám. Azzal az alkalommal ismertem meg Nagy Imrét is, aki mindjárt vásárolt tőlem két portrét a múzeum számára. Imre bácsi minden évben meglátogatott bennünket, fiatal művészeket, számon kérte megvalósításainkat, tiszteletét tette a családban is.
– Milyen mértékben látszott az út, amelyen művészként haladni kívánt?
– Újra csak Miklóssy Gábort kell felidéznem, aki kemény, roppant szigorú ember volt, és akinek mi, növendékei rengeteg hálával tartozunk. Olyan mesterségbeli tudással és általános műveltséggel látott el bennünket, amit a későbbiekben bármikor elő lehetett venni. Egyetlen dologra intett igazán: hallgassuk meg tanácsait, de saját ösvényünket magunk tapossuk ki, döntéseinket pedig magunk hozzuk meg. Ötöd-hatodévesen a lázadók közé tartoztam, akik elszakadtak az ő stílusától. Többször is megkérdezte tőlem egy-egy munkám láttán: és hiszi, amit csinál? Ha az ember igazán magának készítette ezeket a munkákat, mi mást válaszolhatott volna, mint hogy igen, hiszem… Tanárként is igyekeztem hasonló szellemben viszonyulni a növendékeimhez. Azt tartottam, hogy a legcsekélyebb mértékben, akár távoli utalással sem szabad eltántorítani őket saját, kirajzolódó útjuktól, csak az egyéniséget nevelhetjük. A festészetnek is megvannak a sajátos, de elsajátítható „nyelvtani” szabályai. Amíg ezt a diákok megtanulják, addig szükség van ránk, tanárokra, mesterekre. A mesterségbeli tudást mindenképp el kell raktározni, aztán hogy ki-ki hogyan játszik vele, már egyéniség kérdése. A szabályok ismerete nélkül azonban nincs játék.
– De mit kezdhetett egy művész a kommunizmus sajátos szabályaival?
– Annak idején a tartományi, majd a megyei kiállításokra beküldött munkáinkat nagyon kemény szakmai szempontok szerint bírálták el, a zsűri tagjait általában Bukarestből és a Hargita környéki megyékből válogatták. Egy idő után már nem kizárólag szakemberek tartoztak ezekbe a testületekbe, hanem a pártbizottság kultúrpropagandáért felelős emberei is. Hamar rájöttünk, hogy ezt valamiképpen ki kell és lehet játszani. Miután a hatalom akkoriban a szocreál stílus művelésére, a szocreál eszmény tematikus ábrázolására kötelezett, úgy próbáltunk eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, hogy beraktuk egy kalapba a képzőművész szövetség tagjainak névsorát, aztán kihúztunk három-négy nevet, nekik kellett a következő esztendőben megtölteni a „szocialista szent falat”. Ez a vetésforgó majdnem a rendszerváltásig működött, így ’89 végén nem tudtunk egymásra mutogatni, hogy te kiszolgáltad a rendszert. Az én képeim közül többet is visszadobott a zsűri, de ki bánta. Jót mulattam magamban az egyik, a szűrőn átment képem, a Zászlótartó modellválasztásán is. Az egyik üknagyapám zászlós volt Gál Sándor ’48-as seregében, négy év múlva derekára csavarva hozta haza a szabadságharc zászlóját. Azzal a zászlóval avatták fel hajdanán Nyergestetőn az emlékoszlopot, s talán ma is meglenne, ha valaki nem árulja be a családot, és 1938-ban a román csendőrök nem égetik el. Ez a kép emlékezés az ükapámra.
– Műveinek színvilága, az alkalmazott technikák változása, a figuratív ábrázolás helyett a szimbólumok előtérbe kerülése egy fél évszázados alkotói pálya kanyarjai. Elégedetten vagy némi hiányérzettel szemléli ma az alkotásait?
– Többnyire elégedetten, de a monumentális festészet fájdalmas módon kimaradt az életemből, pedig mindig vágytam rá. A csíkszeredai millenniumi templom altemplomában festhettem néhány éve egy oltárképet, no meg a csíkszeredai kultúrház fríze jelenti a kevés kivételt. Pedig nagy felületeket, falakat szerettem volna betölteni, egész sor olyan alkotásom van, amely a monumentális festészetre utaló jeleket visel. Ez a hajó azonban a koromnál fogva is elment, immár fizikai korlátokról is beszélhetünk. De egy más jellegű hiányérzetem is van. Láttam Román Viktor bukaresti műtermét, mielőtt 1968-ban végleg elment Párizsba, a Cantata Profana félkörben ülő szarvasainak gipszbe kiöntött modelljét, amelyet Viktor távozása után összetörtek. Semmiért nem adnám, ha azt a szobrot valamelyik városunk főterén bronzba öntve láthatnám.
– Kétségtelenül hűséges típus, hiszen a hatvanas évek derekán megérkezett Csíkszeredába, s azóta sem mozdult onnan. Soha nem kellett ellenállnia szirénhangoknak?
– Mindig úgy éreztem, hogy Szeredában a képzőművészet mennyországában élek. Igazából egyetlen alkalommal ért olyan csábítás, amin egy kicsit elgondolkodtam: 1968-ban Király Károly személyesen hívott Sepsiszentgyörgyre. Nem csábultam el, de soha nem tagadtam: úgy tartom, hogy Háromszéken, Szentgyörgyön a szellemnek fundamentuma van. Mindig sokkal nyitottabb volt a kultúra, a tudományok iránt, mint a szorosan vett Székelyföld bármely másik városa. A Székely Nemzeti Múzeum léte és régisége, minden, amit összegyűjtött Székelyföldről, Gyárfás Jenő, Barabás Miklós szelleme mind-mind erre utalnak, ezt erősítik. A tömeg pedig mindig próbálta utánozni, amit a kastélyok és kúriák rendszere üzent. Olyan az a talaj, hogy bármikor lehet ültetni bele. Az újra, a 21. századra való nyitás, odafigyelés
tekintetében pedig a holnapot is Szentgyörgyön látom.
Csinta Samu
Márton Árpád
A Csíkszeredában élő festőművész Gyergyóalfaluban született 1940. október 6-án. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte 1958-ban, majd 1964-ben Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Rajztanárként kezdett a Matematika-Fizika Líceumban, a mai Márton Áron Gimnáziumban. Legismertebb, kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Gaál Andrással együtt a csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos hazai egyéni kiállítás mellett részt vett külföldi csoportkiállításokon többek között New Yorkban (1974), Barcelonában (1976), Krakkóban (1977), Nürnbergben (1980), Washingtonban (1988), Párizsban (2000) és Budapesten (2015). A 75. születésnapja alkalmával összeállított életműtárlata december 5-ig tekinthető meg a Csíki Székely Múzeumban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verskapun át a 21. marosvásárhelyi könyvszigetre
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Trikolórerdő a Székelyföldre: zászlókat kapnak ajándékba a románok
Ezer trikolórt adományoznak a Kovászna és Hargita megyei románoknak a Románok a románokért civil akció keretében. A mozgalmat egy brassói és fogarasi származású tagokból álló értelmiségi csoport kezdeményezte: közleményük szerint ennek keretében nemcsak zászlókat, hanem a gyerekeknek ajándékokat is osztogatnak majd Románia nemzeti ünnepe alkalmából – adja hírül Bíró Blanka a kronika.ro.
Mihai Tîrnoveanu, a csoport egyik vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az országból többen jelentkeztek a felhívásukra, pénzadománnyal járultak hozzá a zászlóvásárláshoz, de ortodox ikonokat, játékokat, tanfelszerelést, édességet is küldtek.
„Az volt a célunk, hogy minél több embert mozgósítsunk, szolidarizáljunk a Hargita és Kovászna megyei románokkal, ne érezzék magukat egyedül, elhagyatva” – magyarázta az akció lényegét a mozgalom vezetője. Mint mondta, a gyerekeknek szánt ajándékot Mikuláskor osztják ki, ezek egy részét a Gyimesekbe küldik.
A Románok a románokért mozgalom egy évvel ezelőtt indult Andrei Făgărăşanu Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök áldásával; célja, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogassa a két székely megyében kisebbségben élő románokat. Bevallásuk szerint ennek keretében megpróbálják feleleveníteni a két világháború közötti gyakorlatot, amikor a térségben levő román falvakat, iskolákat örökbe fogadták a romániai ortodox parókiák, iskolák, civil szervezetek.
Másfél évvel ezelőtt az akkori Kovászna és Hargita megyei ortodox püspök több száz ingyen trikolórt osztott szét a két megyében – mint korábban elmondta, a püspökség két kilométer hosszú piros-sárga-kék vásznat vásárolt, melyből több ezer zászlót készítenek – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Az egyedüli, de talán nem az utolsó kádármester
A Maros megyei kézműipari kiállításokon már egyáltalán nem látni helyi készítésű hordókat, pedig korábban a bortermelők itt készült tárolóeszközben tartották a nemes nedűt. Valószínű azért nincsenek, mert már csak egyetlen kádármester van a megyében.
A falatnyi faluban, Nyárádszentimrén ma már alig kétszáznyi magyar él – a múlt század elején háromennyien voltak. Itt lakik a máig utolsó marosszéki kádármester, Szabó Ferenc is.
Cserefa, akác- vagy eperfa jó hordónak – mondja Szabó mester mindjárt a megismerkedésünk után a miheztartás végett. Tudni kell, hogy cserefának mifelénk nem csak a cseretölgyet, de mindenféle tölgyfát neveznek. Aztán, hogy nézegetni kezdjük a tornácasztalon álló hordókat, pontosít – tulajdonképpen még az eperfa sem az igazi, egy kicsit olyan, mint a cseresznyefa, gyér a szála, ezért aztán elereszti a levet. Pálinkáshordónak is az akác a jobb, az is ugyanúgy megfesti a nedűt.
A kádárságot tanulni nem muszáj, de ellopni, ellesni a fortélyát elengedhetetlen, szűrjük le a tanulságot, miután Szabó Ferenc elmondja a kádárrá válása történetét. „Nem jártam én sem asztalos, sem kádár szakiskolába. Már kisgyermekkoromban ott tébláboltam a nagyok között, három nagybátyám készített hordókat, egyikük egy hegedűt is kifaragott, s még játszott is rajta, ellestem tőlük a mesterség minden csínját. Tizenkilenc éves koromban, a katonaság alatt készítettem egy tisztnek egy háromliteres hordót. Remekbe sikerült. Aztán ’967-ben, szeptember 4-én jelentkeztem asztalosnak a szeredai Nyárád szövetkezetnél. Felvettek” – emlékezik a kezdetekre. Innen jött nyugdíjba 1994-ben. Dolgozott asztalosként, épületmunkáknál készített ajtókat, ablakokat, aztán, hogy kényszerből nyugállományba vonult, gondolt egy merészet, s újból elkezdte a hordókészítést.
„Mostanság már inkább csak ismerősöknek, barátoknak készítek hordókat, úgy is mondhatnám, hogy unalmamban. Annak viszont örülök, hogy itt vannak az unokák körülöttem, s ők is lesik – már a fiúk, mert a négyből kettő fiú – a mesterség fortélyait. Egyébként a két fiunk is fás lett, egyik faragászkodik, a másik asztalos” – mondja nem kis büszkeséggel.
Ferenc mester hozzálát, hogy felvilágosítson – miként is lesz a cserefából, na jó, mondjuk az akácfából hordó. A legfontosabb, hogy az anyag megfelelőképen kiszáradjon. Amilyen vastag a deszka, annyi év kell a kiszáradáshoz. Háromcentisnek három év. Aztán a hordóanyaghoz kitűnő fa kell. Tőfából kell a deszkát vágni, nem hegyfából, mert az gyengébb. A fehérjét nem szabad beletenni a hordóba, csak a fa belét. Mostanában szárítókba teszik a fát, de ha túl gyorsan szárad az sem jó – bereped. Ha száraz, jöhet a ledolgozás. Aztán ki kell nagyolni, hogy dongaformájú legyen. Régebben ezeket a munkálatokat szekercével végezték, manapság már segítenek a gépek – mondja Ferenc mester, s mutatja is a faillatú műhelyben a gépeket. Abrichter, szalagfűrész, eszterga meg egy sor másfajta gép is segíti a munkában.
Ki kell hornyolni a szárnydongát, egyformán hosszú méretre vágni, a donga pedig, amikor próbából hozzámérik a fejabroncshoz – ez az első abroncs az orom mellett – tíz centivel kell hosszabb legyen, mint annak az átmérője, s ezt mutatja a gyakorlatban is. Így már nem is kell méricskélni az űrtartalmat, annyi lesz az, amennyire szánták – már a fejabroncsméretnek megfelelően.
Cirkalommal (körzővel) méri le a fenékdongákat, kirajzolja a feneket – itt a felesége is be szokott segíteni, mert a látása már némelyest romlott –, aztán következik az ontora kivágása. Ez is kézzel történt régebben, ma már géppel ontorázik, vagyis marógéppel maratja ki azt a vájatot, amibe belepattan a hordó két feneke. Annak úgy kell illeszkednie mint a dongáknak – tizedmilliméternyi rés sem lehet köztük, különben elfolyik a bor. De hogyan hajlanak a helyükre a dongák? – kérdezzük. Égetéssel – jön a válasz. Az egyik abroncsba beállított, felül széttartó dongák között tüzet gyújtanak, majd a dongák felső részét átkötik egy drótkötéllel, a kötelet egy különleges szerkezetű orsóval húzzák össze. „Miközben belülről melegszik, húzom a sodronyt, a dongák behorgadnak, közben locsolom is őket, s amikor elérte a kellő alakot, állítóabroncsot teszek rá” – magyarázza a mester, majd kivisz a műhely mögötti színbe, hogy megnézzük az orsót is. Ezután már csak a nyak- és hasabroncsok felhelyezése, az orom körbegyalulása, az utómunkálatok következnek. Ha a tulajdonos úgy akarja, a hordó első fenekére faragásokat is tehetnek, ezt a mester fia végzi. Az akonanyílás (itt töltik fel a hordót) és a csapdugó elkészítése már csak részletkérdés.
A Kárpátokon túlról átjönnek néha hordókészítők árulni – kockáztatom meg. „Tudom” – legyint a mester. Egy ilyentől vásárolt egy ismerőse nagy hordókat, olyanokat, amelyekbe sok tucatnyi veder bor fér. Beléjük is töltött néhány hektó vörösbort, aztán a hordókból kifolyt a nedű kilenctizede. Idehozta javítani őket. „Nemigen szoktam javítást vállalni, mert az nehezebb, mint új hordót készíteni, de mert ismerős volt... Na, én olyat nem láttam. Amikor szétszedtük, kiderült, hogy belül a dongákon még a fa héja is ott volt, s a héj alatt a féreg (Szabóné kiokosít – a féreg, az a szú). Máskor meg egy ilyen pancsermester arra oktatott, hogy belülről a hordót parafinnal kell bekenni, akkor nem ereszt. Na most képzelje el, mi lenne, ha a borosgazda kiforrázza a hordót. Leolvadna a parafin, aztán a drága bor mind elfolyna” – mondja a mester nevetve.
A négyéves unoka ott téblábol körülöttünk. Szabó Ferenc titkon azt reméli, hogy majd csak ellesi a hordókészítés titkát. Mert már erősen ügyködik a cirkula körül. Akkor meg lenne utánpótlás...
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Schengen helyett szigorú határellenőrzés
Ha előre tudta volna, hogy Románia schengeni csatlakozása helyett szigorúbb határellenőrzéssel kell pár év múlva számolnia, olvasónk nem költözött volna Nagyváradról a határ túloldalán lévő Biharkeresztesre. Az ingázóknak nem tetszik a szigor.
Múltidéző vesztegléssel, autóik átvizsgálásával és okirataik tüzetes ellenőrzésével és szkennelésével kell számolniuk azoknak, akik a Bihar megyei borsi határátkelőnél próbálnak átjutni Magyarországra.
A román határrendőrség ideiglenes hatállyal bevezetett szigorításai egyelőre az ingázókat érintik a legrosszabbul, de hosszú távon akár messzemenőbb hatásai is lehetnek a vámnál jelentősen megnövekedett várakozási időnek. Arról ugyanis már többször beszámoltunk, hogy Románia uniós csatlakozását követően sokan költöztek el Nagyváradról alig pár kilométerre fekvő magyarországi településekre, de munkahelyük változatlanul a partiumi megyeszékhelyhez köti őket.
Így van ezzel a Krónika által megkérdezett Reni is, aki családjával nyolc évvel ezelőtt vásárolt házat a Váradtól 17 kilométerre fekvő Biharkeresztesen. Bevallása szerint ha előre tudta volna, hogy a schengeni övezeti csatlakozás helyett viszszatérnek a kilométeres sorok a borsi határátkelőnél, nem vállalkozott volna az ingázásra.
„Eddig öt perc alatt átértünk, most egy órát, másfelet várakozunk" – panaszolta. Elmondása szerint belépéskor gyorsabban haladnak, de visszafelé már időigényes. „Amikor naponta kétszer jössz-mész Keresztesre, akkor gondot jelent ez a megszigorított határellenőrzés. Főleg az iskolából hazafelé a fáradt gyerekkel" – ecsetelte. Mint azt ugyanis lapunkkal megosztotta, nemcsak jómaga jár be Nagyváradra dolgozni, hanem fia is ott jár iskolába. Reggelente romániai idő szerint negyed hétkor költi, hogy beérjenek.
Szerencséjükre a váradi iskolákban a pedagógusok többsége megértő, Teutsch Tünde tanárnő például hangsúlyozta: késés bármilyen ingázónál előfordulhat. Az osztályfőnök feladata, hogy ellenőrizze az okokat, és ha az valóban objektív – mint amilyen a határon való vesztegelés is –, akkor igazoltnak tekinthető.
Emlékezetes az is, hogy a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) nemrég indította újra a partiumi város és Biharkeresztes között közlekedő autóbuszjáratát, amelyet épp a folyamatos átjárás tette indokolttá, pár hete pedig a nagyváradi multinacionális cégek toboroztak alkalmazottakat a határ menti településen rendezett állásbörzén. A megkérdezettek ugyanis egyöntetűen jelezték: a határ nem jelent akadályt.
A menetrendszerű autóbuszjáratnak különben eddig pozitív volt a fogadtatása, az üzemeltető elmondása szerint ezer felett van az eladott jegyek száma. „Még nincsenek tapasztalataim azzal kapcsolatban, hogy a megszigorított határellenőrzés milyen hatással van a járatra, de ha valóban sokat kell majd a vámnál vesztegelni, akkor hosszú távon a járat nem lesz fenntartható. Senkinek sem fogja megérni az egyórás várakozás" – mutatott rá Labancz László, az NHKV illetékese.
Szerinte amúgy a szigorítást semmi sem indokolja a román–magyar határon. „Nem normális, hogy egy órát álljak a vámnál, mégiscsak az Európai Unióban vagyunk" – hangsúlyozta. A határrendőrség, mint ismert, pénteki hatállyal vezette be a szigorított ellenőrzést – a cél, hogy megelőzzék olyan személyek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és esetleges tevékenységük fenyegetheti Románia és a többi uniós tagállam biztonságát.
Azt nem tudni, hogy a jelenlegi helyzet mennyi ideig tart majd, így Lévay Enikő, Hajdúszoboszló önkormányzatának nemzetközi referense is csak abban bízik, hogy nem lesz rosszabb. Amikor ő hétvégén Romániából visszatért a magyarországi üdülővárosba, nem érezte túl hosszadalmasnak a várakozást.
„Ha valaki több napra utazik valahova, akkor bevállalja a megnövekedett ideig tartó ellenőrzést. Az idegenforgalom terén egyelőre nem is érződik, nem volt kevesebb az érdeklődés a szolgáltatásaink iránt, de ha a mostaninál rosszabb lesz a helyzet, akkor már nemcsak az ingázóknak okozhat problémát" – állapította meg.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Bivalyok ereje
Aki falun találta meg a boldog élet titkát
Kolumbán Gábor 1996 és 2000 között Hargita megye tanácselnöke volt. Életének valódi fordulata azonban nem akkor következett be, amikor otthagyta a politikusi pályát, hanem 2008-ban, amikor a Hargita megyei Énlakán bivalyok tartásával kezdett foglalkozni. Az olaszteleki felmenőkkel rendelkező gazda az itteni falutalálkozó alkalmával tartott előadásán beszélt új elfoglaltságáról, életfilozófiájáról, a székely falu jövőjéről.
Kolumbán Gábor innovátornak, azaz újítónak határozza meg magát: mint mondta, székely falvainkkal az az egyik nagy gond, hogy kevés bennük az újító szellemű ember, ha valaki valamit újítani próbál, azt a falu bolondjának nézik.
– Pedig annak idején aki az első cséplőgépet bevitte egy faluba, az is újítónak számított. Ha nem történt volna meg, hol tartanánk most? – tette fel a kérdést.
Ő falura költözvén még a kinti vécén is újítást alkalmazott, az övé kétlyukú: három évig az egyik lyukat, aztán a másikat használják.
– Míg használjuk az egyik lyukat, addig a másik lyuk alatt elkészül a komposzt, amit felhasználunk – magyarázta. – Gondolkodjanak el azon, hogy egyszer csak eljön az idő, amikor nem lesz víz, amivel leöblíteni a vécét. Városon lehet megoldás a vízöblítéses vécé, de falun semmi szükség rá. Amúgy a klímaváltozás szomorú eredményeként egész vidékek maradhatnak nemsokára víz nélkül, akik falun élnek, tudják, miről beszélek. Az idei már a hatodik száraz esztendő volt.
Visszatérve az innovációs szellemhez, úgy értékeli, mifelénk a legtöbben azt szeretik csinálni, amit mindenki más csinál, de a székelyre az is jellemző, hogy az idegenekre jobban hallgat.
– Falvaink fejlődésében ezért fontos szerephez juthatnak a magyarországi testvértelepülések, ők talán motiválhatják a helyieket abban, hogy érdemes előrelépni – hangsúlyozta.
A bivalyok az életöröm forrásai
– Elgondolkoztam azon, miként volt évszázadokig fenntartható a gazdálkodó székely életforma, és közben gyakorlati megoldásokat kerestem, hogy miként lehetne ma is a gazdálkodásból megélni, így jutottam el a bivalytartásig – folytatta.
Oklándon volt két bivalytartó gazda, általuk került kapcsolatba az „okos szemű, sírni is tudó” állatokkal.
– A bivaly ránézésre lomha állat, ám hegyre felfelé is tud szaladni, és nem véletlen a mondás, hogy bivalyerős, mert nagyon erős állatok. A csordában nem a bika a góré: hierarchia van, a dagonyázást is csoportokban, felváltva végzik, nem bökdösik egymást. Igénytelenek, az alom felét megeszik, így a szalmát, a kórét is, de rémeik az állatorvosoknak, mert nem lehet látni rajtuk, hogy betegek. Azonban, ha haldoklik, két-három másik bivaly melléje jön, és melegíti. A bivalyt nem kell vezetni, jól nevelhető állatok, szabadon mozoghatnak, mi legalábbis csak a fejés idejére kötjük meg – mesélte.
De ami a legfontosabb szerinte, hogy a bivalyoktól életörömöt lehet tanulni.
– A 21. század emberének az a legnagyobb baja, hogy nincs életöröme. Az ember pedig mi másért él a földön, mint azért, hogy boldog legyen, s ha az emberi kultúra ezt a boldogságot már nem képes megadni, akkor olyan állatok társaságát kell keresni, akiktől tanulhatunk.
És meg is magyarázta.
– A bivalyok a bőség és megnyilvánulás szimbólumai. Hatalmas fejük a magasabb rendű intelligenciát képviseli, erős testük pedig a földhöz köti őket. Ők a világi és a szakrális közti összekötő erő, és az imával végzett helyes cselekvésre tanítanak. A bivalyok figyelmeztetnek, hogy megelégedjünk azzal, amink van, hogy tiszteljük az élet összes formáját, és becsüljük saját isteni lényünk integritását. Az egyenlőség, áldozathozatal és szolgálat jelképei, megmutathatják nekünk, miként éljünk egyetértésben, elfogadásban és örömben. Segítenek megszabadulnunk az önsajnálattól, a bőséget tudatosítják bennünk. A bivaly erős gyógyír, ami segít tökéletlenségünk gyógyításában, és visszacsatol az Anyaföldhöz és Égatyánkhoz.
Vállalkozzunk vidéken!
A bivalytartás gazdasági vetületeiről szót ejtve megjegyezte: a bivalyokat még turistalátványosságként is lehet mutogatni, ám nem mellékes a bivalytejből származó termékek hasznossága sem. Az elején ők 2 lejért adták el a nyers bivalytejet, mígnem neje elvégzett egy sajtkészítő tanfolyamot, aztán sajtműhelyt rendeztek be Énlakán, és ma 14-15 féle sajtot készítenek, ami természetesen nagyobb jövedelmet is jelent számukra.
– Vállalkozni kell vidéken – fejtette ki –, azonban a vidéken előállított termékeknek helyben piacot is kell teremteni.
Véleménye szerint vidéken ma nincsenek piacok. Bár a turizmusba történtek beruházások, épültek falvakon is panziók, azoknál a vendégeket a városi nagyüzletben vásárolt disznóhússal etetik, holott minden, de minden helyben is előállítható.
– Ma már termelői igazolvánnyal mindenki eladhatná helyi termékét, a gond az összefogás hiánya, mert egyvalaki nem tud falun panziót is, farmot is működtetni. Meg kellene osztani a feladatokat – vélekedett.
A helyi termékeké a jövő
Másrészt úgy látja, a jövő gazdaságának alapját a helyben előállított termékek fogják képezni, mert a szállítás hovatovább egyre drágábbá válik, és egyre kevésbé éri majd meg több száz kilométerre elszállítani egy terméket eladás céljából.
– Annak ellenére, hogy a falvakat már 150–200 éve módszeresen rombolják, és a falusi embereket városra kergették, nemcsak nálunk a kommunizmusban, hanem az egész világon, a falvak jövője mégsem olyan sötét, hiszen a gazdaság az ökológiai elvek szerint fog működni az elkövetkezőkben. Bármit lehet falun is csinálni, csak arra kell vigyázni, hogy az a bármi valamilyen módon azért kötődjön a földhöz is – osztotta meg gondolatait.
Úgy vélte, a székely falvakat kell ugyan fejleszteni, azonban vigyázni kell arra a polgármestereknek, hogy az embereket ne válasszák el a természettől.
– Nem kell lemásolni a várost, mert falun az élet ritmusát a természet adja meg. Falun még a diákoknak is külön tantárgyakat kellene tanítani, nem azokat, melyeket városon tanítanak – mondta.
Dilemma ma falvainkon az is szerinte, hogy életszerű avagy versenyképes gazdaságot állítsunk-e be, mert a kettő nagyon is különbözik egymástól. Mint vázolta, a versenyképes farmon három ember dolgozik legalább ezer, már-már robotszerűen táplált állattal, de őt nem ez a falusi jövőkép izgatja, hanem az az életszerű gazdálkodás, amelyben a tehenek, bivalyok békésen legelésznek az idillikus falusi környezetben, s amelyben a gazda megtermeli azt, amire szüksége van, a fölösleget pedig eladja.
– A fejlődés nem a javakkal kezdődik, hanem az emberekkel, az emberek tanultságával, szervezettségével és fegyelmével – összegezte mondanivalóját Ernst Schumacher közgazdász gondolataival.
Végül számos udvarhelyszéki példával szemléltette azt, hogy felbecsülhetetlen vidéki értékeinkkel van mit kezdeni: például gyümölcsfeldolgozók működnek a környéken, amiknek köszönhetően már új gyümölcsösöket is beállítottak az emberek, van gyümölcsfesztiváljuk, gyümölcsút, melyen végig lehet biciklizni, egyszóval a hagyományos háztáji termékek értékesítésében egyre többen látnak lehetőséget, s tesznek is azok felkarolásáért.
Előadásának, Olaszteleken legalábbis, azonnali foganatja is volt: Rácz Attila, az olaszteleki kastélyszálló tulajdonosa bejelentette, nagy fantáziát látnak ők is a helyi termékekben, ezért azon lesznek, hogy ezentúl, amit lehet, inkább a helyiektől vásároljanak fel, mintsem valamelyik távoli élelmiszerüzletből.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Idén biztosan nem kapnak támogatást a pedagógusok
Nem kapják meg idén a pedagógusok a szakmai fejlődésüket segítő 150 eurós támogatást. A szakkönyvekre, szakképzésre költhető pénzt tavaly novemberben osztották először.
„Idén biztos, hogy nem lesz ilyen támogatás a tanároknak. Egyelőre hivatalos közleményt nem kaptunk az oktatási minisztériumtól ezzel kapcsolatban, csak szóbeli információink vannak” – közölte érdeklődésünkre Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője. Hozzátette, az oktatási tárca még nem közölt semmi olyant, hogy esetleg más pénzalapokból tervezne hasonló akciót a pedagógusok segítésére. A tanfelügyelő véleménye szerint következő évben sem valószínű, hogy osztják a támogatást.
Egy megkérdezett tanárnő, aki tavaly részesült a támogatásban, elmondta, hogy a kapott pénzt felpótolva laptopot vásárolt magának. „Volt olyan kollégám is, aki a doktori tanulmányai folytatására használta fel a 150 eurót” – tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy az összeg elköltését nem kellett számlával bizonyítani, mndössze egy nyilatkozatot kellett írni a támogatás felhasználásról. Hargita megyében múlt év novemberében 4620 pedagógus kapta meg az európai uniós alapokból finanszírozott, egyénenként 700 lej értékű támogatást.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

PNL: Florea nem indulhat újabb mandátumért az alakulat színeiben
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által frissen elfogadott feddhetetlenségi feltételek értelmében az ellene foganatosított vádemelés miatt Dorin Florea nem indulhat újabb polgármesteri mandátumért alakulatunk színeiben – jelentette ki a Krónikának Marian Petrache, a PNL első alelnöke szerdán azt követően, hogy az ügyészség hivatali visszaélés miatt bíróság elé állította a marosvásárhelyi elöljárót. Ha Florea függetlenként sem indul, az megnöveli a magyar jelölt esélyét a 2016-os helyhatósági választáson.
Megtörténhet, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kaparja ki a gesztenyét a marosvásárhelyi magyarok számára a jövő évi helyhatósági választáson. A nyomozó hatóság szerdán hivatali visszaélés miatt vádat emelt a megyeszékhely élén negyedik mandátumát taposó Dorin Florea polgármester ellen, akinek a helyi futballklub önkormányzati finanszírozását róják fel.
Az 59 éves, első mandátumát 2000-ben Fodor Imrével szemben megnyerő politikus első alelnöki tisztséget tölt be a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), amely éppen hat nappal ezelőtt szigorította a helyhatósági, parlamenti és európai parlamenti választásokra vonatkozó jelölési szabályzatát.
Az alakulat által elfogadott feddhetetlenségi kritériumok értelmében nem indulhat a 2016-os önkormányzati megmérettetésen a PNL színeiben az a politikus, akit jogerősen elítéltek korrupciós, erőszakos vagy szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt. Hasonlóképpen nem lehet a liberális alakulat jelöltje, aki ellen csúszópénz elfogadása vagy adása miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt vádat emeltek.
Szigorítottak jelölési szabályzatukon a liberálisok
A PNL-ben Floreához hasonlóan első alelnöki tisztséget betöltő Marian Petrache szerdán a Krónika megkeresésére elmondta, az új jelölési szabályzat értelmében az ellene foganatosított vádemelés miatt Marosvásárhely jelenlegi polgármestere nem indulhat az alakulat jelöltjeként újabb mandátumért. „Nem kívánok a Dorin Florea konkrét esetéről, a terhére rótt vádakról nyilatkozni. Viszont a párt országos tanácsa által december 11-én elfogadott feddhetetlenségi kritériumok alapján nem pályázhat a PNL színeiben a polgármesteri tisztségre. Nagyon sajnálom a helyzetet, hiszen egy kiváló kollégánkról van szó” – jelentette ki a Krónikának Petrache.
Az Ilfov Megyei Tanács elnöki tisztségét betöltő liberális politikus ugyanakkor reményének adott hangot, miszerint a jövő nyáron esedékes önkormányzati választásokig Florea perében bírósági ítélet születik, a polgármesternek pedig sikerül tisztáznia magát, és mégis indulhat újabb mandátumért a PNL színeiben.
Közbevetésünkre, miszerint a romániai igazságszolgáltatás lassú törvénykezését figyelembe véve kicsi az esélye, hogy fél év alatt jogerős ítéletet hozzanak az ügyben, Petrache úgy vélekedett: hasonló esetekben indokolt lenne felgyorsítani a bírósági ügymenetet. „Már csak azért is, mivel a vádemelési szakaszban még senkiről sem lehet megállapítani, hogy bűnös vagy ártatlan, viszont ha éppen a vádak miatt nem indulhat a választáson, azzal őt is, de az egész várost megfosztják attól, hogy folytathassa a Marosvásárhelyen folytatott munkáját” – állapította meg a PNL első alelnöke.
Marian Petrache elismerte, a feddhetetlenségi feltételek rögzítésével alakulata nagy felelősséget, de nagy kockázatot is vállalt, szerinte azonban erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy végbemenjen a társadalom által a politikai pártok körében szorgalmazott megtisztulási folyamat. Lapunk megpróbálta Dorin Florea álláspontját is kikérni az ügyben, de nem sikerült elérnünk telefonon.
Felértékelődik a magyar összefogás
A polgármester kedden, a vádemelés bejelentése előtt egyébként úgy nyilatkozott: jelenleg nem tudja, megpályázza-e jövőre is az elöljárói széket; ebben az ügyben lakossági konzultációt folytat a következő időszakban, és csak azután hozza meg a döntését.
Hozzá hasonló helyzetbe került egyébként a megyeszékhely szintén liberális alpolgármestere, Claudiu Maior is, akit ugyancsak hivatali visszaélés miatt állított bíróság elé a DNA, tehát rá ugyanúgy vonatkoznak a PNL szabályai. Maior – aki az alakulatok egyesülése nyomán Floreával együtt a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) került a PNL-be – hosszú ideje a marosvásárhelyi polgármester bizalmasának számít, akit már a PDL-ben is alkalmasnak találtak arra, hogy egyszer átvegye a stafétát Floreától a városháza élén.
Amennyiben a két politikus jövőre valóban nem indul önkormányzati tisztségért, abban az esetben alaposan felértékelődik a három magyar párt marosvásárhelyi összefogása. Ennek nyomán az októberi előválasztáson Soós Zoltán városi tanácsos lett a marosvásárhelyi magyarok közös polgármesterjelöltje.
Megtörhet Dorin Florea pályafutása
Illyés Gergely politológus a Krónika érdeklődésére elmondta, nem kizárt, hogy a korrupcióellenes ügyészség eljárása megtöri Dorin Florea politikai pályafutását, hiszen, mint mondta, erre számos példa volt már korábban.
„Véleményem szerint az új helyzet jelentősen tudja befolyásolni a jövő évi polgármester-választás kimenetelét. Amennyiben a Nemzeti Liberális Párt nem változtatja meg időközben a jelöltekre vonatkozó, épp a múlt héten elfogadott belső rendszabályzatát, Florea csak függetlenként vagy más politikai alakulat színeiben indulhat ötödik mandátumáért. Ha pedig nem tud indulni, akkor több hasonló erejű román jelölt fog feliratkozni a megmérettetésre, ami jelentősen növeli a magyar közösség jelöltjének, Soós Zoltánnak az esélyeit, amennyiben a magyar politikai alakulatok valóban elhiszik, hogy reális esélyük van a győzelemre – fogalmazott a politológus. – A DNA-s ügyek kimenetelét egyébként sosem lehet előre megjósolni, az azonban biztosra vehető, hogy a választásokig nem fog lezárulni ez az eljárás.”
Illyés Gergely szerint fontos részlete a történetnek, hogy Florea „jobb keze”, Claudiu Maior alpolgármester ellen is vádat emelt az ügyészség.
DNA-vád: elfocizott közpénzek
A vádirat szerint Florea törvénytelenül kötött az önkormányzat nevében társulási szerződést a Marosvásárhelyi FCM futballcsapattal. A szerződés alapján az önkormányzat anyagi támogatásban részesítette a csapatot működtető sportegyesületet, amelynek az állammal szemben adóssága volt. Az ügyészség szerint az állammal szembeni tartozás miatt a futballklub nem lett volna jogosult állami támogatásra. A marosvásárhelyi önkormányzat 2013 júliusában 7,5 millió lejt szavazott meg a klubnak, amiből a város 7 millió lejt át is utalt. A klub adósságai akkoriban 3,5 millió lejre rúgtak. Az ügyészség szerint a vádlottak ezáltal 7 millió lej kárt okoztak a város költségvetésének.
Dorin Florea polgármestert és Kiss Imola gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel, Maria Ciobant, a városháza volt jegyzőjét, Claudiu Maior alpolgármestert, Benedek István és Ioan Fărcaş tanácsosokat – a futballklub vezetőtanácsának tagjait –, Bakó László Attila és Virgil Măceşanu jogászokat hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolják. Nucu Ioan Mant, a klub elnökét pénzmosás és sikkasztás miatt állítják bíróság elé. Az ügyet a Hargita megyei törvényszék fogja tárgyalni.
Dorin Florea az Agerpresnek azt nyilatkozta, nem kívánja kommentálni a döntést, azonban hozzátette, megpróbálja bebizonyítani ártatlanságát. „Félreértés történt: én nem írtam alá semmit, csak lepecsételtem a határozattervezetet, amely a támogatásokról szólt. Ha a tanácsosok nem fogadták volna el a határozatot, akkor senki nem lenne hibás, így most a polgármester a felelős. Várom, hogy megkezdődjék a tárgyalás, megpróbálom bebizonyítani, hogy ártatlan vagyok. A pénz megvan, nem vette el senki, szó sincs sikkasztásról” – fogalmazott Dorin Florea.
A DNA egyébként más erdélyi városokban is nyomoz a sportklubok önkormányzati támogatásának törvényességét firtatva: Temesváron a Poli futballklubjának közpénzből történő finanszírozását vizsgálják, Nagybányán pedig a város kézilabdacsapatainak nyújtott önkormányzati támogatás kapcsán nyomoztak.
A polgármester „kampánycsapata”
A jelenleg a román labdarúgó-élvonalban szereplő, az elmúlt szezonban bajnoki ezüstérmet szerző klubot 2008-ban alapították még Marosvásárhelyi FCM néven hathatós önkormányzati támogatással.
Az egyesek által Dorin Florea polgármester „kampánycsapatának” nevezett együttes létrejötte évében – az akkori, megengedő sportszabályozásoknak köszönhetően – helyet vásárolt magának a másodosztályban a Nagyszentmiklósi Unireától, majd második Liga 2-es idényének végén, 2010-ben feljutott az élvonalba, két év múlva azonban kiesett az első osztályból.
2013-ban átszervezték a klub működését, és ez névváltoztatással is járt: felvette az egykori nagy múltú előd, az ASA nevét. Azonban jogilag nem örökölte meg a katonacsapat dicsőséglistáját, új nevét az Asociaţia Sportivă Ardealul (Erdély Sportegyesület) kezdőbetűi adják. A csapat 2014-ben ismét feljutott a Liga 1-be, ahol újoncként idén egy hajszállal maradt le a bajnoki címről. Ezüstérmének köszönhetően a nemzetközi porondra is kijutott, ám elbukta az Európa Liga utolsó selejtezőkörét. A román Szuperkupát ugyanakkor megnyerte a bajnok Steaua ellenében.
Nem ez az első eset egyébként, hogy a marosvásárhelyi futballklub korrupciós botrányba keveredik. Vasile Avramot, a játékvezetői testület korábbi vezetőjét idén áprilisban három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság, mert – az időközben elhunyt – Sorin Ţerbea marosvásárhelyi üzletember 2011-ben 19 ezer euróval és ingyenes helikopteres utaztatással megvesztegette azért, hogy az ASA jogelődje, az FCM meccsein a klub által „kedvelt” bírók fújják a sípot. A pénzt a 2011-ben lejátszott FCM–Kolozsvári U találkozó alkalmával vette át Avram, aki az összecsapás hivatalos megfigyelője volt.
Az ítélet tudatában az idén nyáron az élvonalból kiesett Szamos-parti egyetemistacsapat az ASA kizárását követelte az élvonalból, ám ez nem történt meg.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Negyvenöt év – születésnapoztak a kriterionosok
A Kriterion egykori valamint jelenlegi munkatársai és olvasói ünnepelték a könyvkiadó 45. „születésnapját” – az eseménynek Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa adott otthont csütörtök este. H. Szabó Gyula jelenlegi igazgató beszélt a kiadóról, Bartha Katalin Ágnes pedig a Kriterion 1970–1989 közötti tevékenységét kutató programról számolt be. Dávid Gyula, Egyed Péter, Kántor Lajos és Szabó Zsolt egy-egy emlékét osztotta meg a jelenlevőkkel.
– A negyvenöt év megérdemli a visszatekintést. A kultúrák közötti közvetítő tevékenysége miatt a Kriterion meghatározó intézménnyé vált. A kiadó mindig is hősiesen vállalta az értékfelmutatást – mondta bevezetőjében Mile Lajos főkonzul, aki az egyetemes magyar szellemi élet szereplőjének nevezte a Kriterion Könyvkiadót. Mile visszaemlékezett arra, amikor egyetemi hallgatóként Erdélyben járt, és olyan Kriterion-könyveket vásárolt meg, amelyekre nagy szüksége volt, ám Magyarországon nem voltak kaphatók.
H. Szabó Gyula szerint az idén elnyert állami kitüntetés (Klaus Johannis államfő a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a Kriteriont a kisebbségek nyelvének és kultúrájának ápolásában játszott meghatározó szerepéért – szerk. megj.) egyaránt köszönhető a szerzőknek, szerkesztőknek és az olvasóknak is. – A 20. század második felének romániai kisebbségi életét nem lehet elképzelni a Kriterion nélkül – mondta H. Szabó Gyula.
Bartha Katalin Ágnes arról a programról számolt be, amelynek keretében a Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a Kriterion 1970–1989 közötti időszakát kutatja. Bartha összesen tizennégy interjút készített a Kriterion bukaresti és kolozsvári szerkesztőségének egykori munkatársaival. – Az interjúalanyok felelevenítették, hogyan kerültek a kiadóba, milyen volt együttdolgozni az alapító igazgatóval, Domokos Gézával. A különböző beosztású munkatársak látószögéből demokratizáltuk a Kriterion-képet. A totalitarista államhatalom közepette hihetetlen megvalósítást tudhat magáénak a kiadó – magyarázta Bartha Katalin Ágnes, aki konkrét számadatokkal is szolgált. A jelzett időszakban 1987 könyvet adott ki a Kriterion összesen 23 millió példányban. Ezek többsége magyar nyelven íródott, de volt 623 német cím (1,86 millió példányban), 27 szlovák cím (27 000 példányban), megjelent továbbá hét török és három orosz nyelvű könyv is. Az interjúkötet vélhetőleg jövőre jelenik meg, és Bartha szerint a legizgalmasabb feladat a Kriterionnál tevékenykedő szerkesztői műhelyek kutatása volt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Megváltozott az erdészeti törvény, drágult a faanyag
Eleget téve a módosított erdészeti törvénynek, új referencia-, illetve kikiáltási árakat fogadott el az elmúlt héten a székelyudvarhelyi önkormányzat a hivatal tulajdonában lévő erdőkből származó faanyag értékesítésére vonatkozóan.
Csak az állami, illetve az önkormányzatok tulajdonában lévő erdőkre vonatkozik az a novemberi kormányrendelet, melynek értelmében az önkormányzati képviselőknek ezentúl minden évben referenciaárat, illetve az egyes árverések előtt kikiáltási árat kell elfogadniuk a közvagyon tárgyát képező erdőkből származó faanyagokra vonatkozóan – magyarázta Simó Ferenc, a Homoród Erdészeti Hivatal erdőmérnöke.
Ez a korábbinál nagyobb felelősséget jelent: a testületnek eddig csak az volt a feladata, hogy eldöntse, miként történjen az adott évben kivágandó famennyiség értékesítése, illetve hogy abból mennyi kerüljön eladásra és a település mennyit tartson meg saját felhasználásra. Az önkormányzatok hatáskörébe került a faanyag árképzési módszertanának meghatározása is – ezt korábban az erdőgazda javaslata alapján döntötték el.
A módosított jogszabály ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy utóbbi intézkedést mellőzve az államilag meghatározott referencia-, illetve kikiáltási árakat fogadják el – ez utóbbi mellett döntöttek az udvarhelyi városatyák is. Simó egyébként valószínűnek tartja, hogy több önkormányzat is hasonló döntést fog hozni, főleg a vidékiek, mivel ott különösen nagy a szakemberhiány.
A törvény módosulása jelentős növekedést eredményezett a faanyagok eladási árában, ami már az országos piacon is éreztette hatását: decemberben több nagy vállalat is úgy tiltakozott a változtatás ellen, hogy nem vásárolt. Az új árakat az elmúlt öt év országos adatai alapján határozták meg minden fafajtára, illetve figyelembe vették azt is, hogy mennyi munkát vesz igénybe a kitermelés. Simó szerint nem kell megijedni, hiszen valószínűleg január-februárban az állam korrigálni fogja a tarifákat.
Simó Ferenc elmondta, 1388 hektár erdő van az udvarhelyi önkormányzat tulajdonában, három különböző térségben. A város környékén a Budváron, a Rez-oldalon, illetve a Kerekerdőn nagyjából 200 hektár, a Madarasi Hargita közelében a Sapkafenyő, Filió, Nagy-Súgó részeken 600 hektár, illetve a zetelaki víztározó térségében a Szencsed sarka, Tányéros és Varság oldala részeken valamivel több mint 500 hektár erdeje van a hivatalnak. Ezekből évente nagyjából 6100 köbméter fát lehet kivágni. Ez megoszlik a főtermékekre, melléktermékekre szánt faanyagra, tisztító, gyérítő vágásokra és a „száradékok” eltávolítására.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Magvetés és irtás
Mottó: Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem. (Jób könyve, 27, 6.)
Százhuszonöt évvel ezelőtt megjelent könyvet mutat föl dr. Nagy Lajos orvos (84). Van annyira ködös ez a mi itthoni és mostani januárunk, hogy mindenhez nyúlunk, ami világít történetünkben, el egészen máig. Jeles folyóiratunk, a Székelyföld (tavalyi, decemberi száma) adott teret ehhez a be- és fölmutatáshoz, mely dolgozatot itt mintha magam recenzálnám, igazán csak a kettős fölmutatás céljával...
A könyv Koós Ferenc (1828–1905) emlékiratait méltatja. Nem sorolom megpróbáltatásait, inkább azokat a magyart és románt védő cselekedeteit, tanácsait, utasításait emelném ki, melyek nemzeti, emberi önzetlenségét példázzák mindmáig.
Koós Ferenc Magyarrégenben született. A marosvásárhelyi kollégium szolgadiákját a szellem és a szorgalom röptette magasra. A bukaresti református egyházat 1815. május 14-én alapította a Küküllő megyei Sükei Imre, Koós Ferenc egyik elődje. Föl kellett emelni a Bukarestben dolgozó sok magyar munkást, szolgálólányt templomhoz, anyanyelvhez, védelem alá. Gyűjtést szervezett Konstantinápolyban, Magyarországon, Nyugat-Európában, templomot, paplakot stb. épített. Őt követte Dimény József lelkész, református temetőt vásárolt Bukarestben a várostól. Azzal vádolták, hogy Váradi József, akit majd Sepsiszentgyörgyön végeztek ki, Bartalis Ferenccel együtt, 1854-ben, nála bujkált.
Koós Ferenc így ír bukaresti élményeiről: „A híres vallási türelem és szabadság e század (19. sz. – Cz. Z.) elején abból állott Bukarestben és egész Moldova-Oláhországban, hogy alkalmazkodni kellett a görög-keleti egyház szertartásaihoz, sőt, ünnepei megüléséhez... Átláttam, hogy az egyházat csakis az iskola által menthetem meg az eloláhosodástól..., iskola nélkül el fog pusztulni az egyházam.” Koós Ferenc bukaresti református magyar lelkész ezt idejében felfedezte. És most társítok, jelen szemlézésem céljának megfelelően. 
A mindenkori román Bukarest, el máig, ezt hamar észrevette, ma is tartja. Ahol megsemmisítik a magyar iskolai oktatást, ott elhal a közösségi lét. Koós tiszteletes Erdélyből hozatott magyar tankönyveket Bukarestbe. 1858-ban a létszám már kinőtte a régi iskolát. A román tanfelügyelő rémülten vette észre, hogy ott a szellem kimondottan magyar hazafias volt. Megbotránkozott azon is, hogy „Romániában született gyermekeknek mi magyar történetet tanítunk magyar nyelven, holott azok románok, s így román történelmet kell tanítani nekik román nyelven” (1863). Koós emlékirataiban jegyzi ezt is: „Ott, ahol jó iskoláink lesznek, nemcsak megmentjük híveink gyermekeit..., de még az eloláhosodottak gyermekeit is visszaszerezzük...”  Ez is visszacseng.
Koós Ferenc tiszteletes papi hivatásának tekintette az idegenségben dolgozó székely-magyarok istápolását, magyar szervezeteket, egyleteket létesített feleségével együtt. Így jött létre a Hunnia olvasóegylet is, a Magyar Temetkezési Egylet, mely szakított az ortodox szokásokkal. Lapot alapítottak, magyar színházakat fogadtak Bukarestben, ahová románok is elmentek. Koós korszerű papi lak építése helyett templomot épített a magyar közösségnek. Endre Károly vállalta a tervezését. Nyilatkoztak román szakértő építészek: „ennél szebb templom nem volt és ma sem lesz Bukarestben”.
A templom még a 100 évet sem érte meg, „1959-ben az elvtársak úgymond: »«kicserélték a telket«, aztán a templomot így földig rombolták.” Ez lett a sorsa Brassóban az evangélikus magyar temetőnek is a 20. (!) század végén: talajgyaluk, buldózerek temettek. Koós Ferencet munkásságának eredményeként behívatták a külügyminisztériumba, és közölték: „a romániai református egyházak nem magyar egyházak, hanem román református egyházak”. Visszaköltözött a papunk Erdélybe, Magyarországra. 1870-ben Dévára nevezték ki a magyar román tanítóképző igazgatójának.1871-ben Budapesten sürgönyileg rendelték el, hogy a román tanulók minden tantárgyat román nyelven tanuljanak; Koós Ferenc igazgató is román nyelven tanította a történelmet és alkotmánytant.
Megérdemelne egy újabb kiadást 1905 óta Koós Ferenc Életem és emlékeim című könyve – teszi szóvá dr. Nagy Lajos. Itt adjuk tovább a szót: hátha... Az elnyomás és a nemzeti önvédelem ma is időszerű!
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyv a zágoni Szentkereszty családról
A zágoni báró Szentkereszty család történetét vázolja fel Balog László történész és munkacsoportja, Málnási Levente, Sándor Lajos Levente, valamint Kovács  Márta Mária az Elveszett álmok nyomában - Fejezetek a zágoni báró Szentkereszty  család  életéből című, idén megjelent kötetben.
A Szentkereszty család minden valószínűség szerint az Árpád-házi korból származik, feltehetően Felvidékről költözött a család egyik ága Erdélybe a tizenhetedik század vége fele. Jelenleg többek között Magyarországon, Felvidéken, Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Amerikában, Belgiumban élnek Szentkeresztyek, Erdélyben most már csak az időközben polgárosodott leányági leszármazottak laknak – magyarázta Balog László, a kötet egyik szerzője.
„A szabadságharc bukása után a Mikesek elmenekültek, a császár kisemmizte őket Zágonból. Az uradalmat Szentkereszty Andrásnak adta szolgálataiért, aki aztán még vásárolt hozzá területeket, és így alakult ki a zágoni Szentkereszty kúria, a hozzá tartozó birtoktestekkel. Az utolsó Szentkereszty lány br. Szentkereszty Zsófia volt. 1945 után, noha több száz családnak adott földet és munkát korábban, vagy támogatta házépítésben, megbélyegezték a bárónőt: az volt a büntetése, hogy majd két évtizeden át a polgármesteri hivatal előtti járdákat és sáncokat kellett takarítania mindennap. Az erdélyi főnemesi társadalom családtagjai jórészt elmenekültek Nyugatra, vagy a néhány itthon maradt családtag a kommunista poklot járta meg és/vagy a polgárosodás útját választották, esetenként egyszerű munkáscsaládokba házasodtak be.”
A kötet indítókulcsa Kovács Márta Mária Szentkereszty dédunoka államvizsga dolgozata volt, ő írta meg a család történetét, ezt javították, bővítették és látták el friss adatokkal a szerzőtársak, szerkesztettek indítótanulmányt a kötet elé. A szerzők több mint kétszáznyolcvan dokumentumot közölnek, eredeti forrásokat, kéziratokat és korabeli sajtódokumentumokat is, több mint 200 korabeli és mai fotót helyeztek a mellékletekbe és négy leszármazottal is interjút készítettek.
A szerzők fontosnak tartották, hogy mintegy hetven korabeli sajtódokumentumot is beemeljenek a könyvbe, ugyanakkor magánlevéltárból és állami levéltárakból származó dokumentumokat is bemutatnak, mint Balog fogalmazott, azzal a céllal, hogy maga az olvasó döntse el, hogy hol van a helye, szerepe és jelentősége ennek a családnak.
„Mindenféle forrást használtunk, mert nem az volt a cél, hogy két-három forrásra támaszkodva megírjunk egy családtörténetet, hanem a források kavalkádja révén maga az olvasó kapjon egy egységes, egész képet a család történetéről. Nagyon szélesre tárjuk a befogadói horizontot” – mutatott rá Balog. 
A kötet közel hatéves munka eredménye. A szerzők úgy vélik, hogy bár elsősorban kutatók számára készült, de bárkinek, aki elolvassa, izgalmas időutazásban lesz része.
A könyvet pénteken mutatják be Csíkszeredában 18 órától a városháza gyűléstermében A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Újabb harminc napig maradhat előzetesben Beke és Szőcs
A bukaresti táblabíróság 30 nappal meghosszabbította Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi elnökének az előzetes letartóztatását – közölte kedden az Agerpres hírügynökség. A vizsgálati fogság meghosszabbításáról szóló döntés nem jogerős.
A HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnökét december elsején, Románia nemzeti ünnepén vette őrizetbe a DIICOT, amely szerint a férfi házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen. Az ügyészség szerint Beke István a HVIM erdélyi elnökének, Szőcs Zoltánnak a felbujtására hozzá is látott a bomba elkészítéséhez, amihez 400 darab petárdát vásárolt. Szőcs Zoltánt december végén tartóztatták le, miután a téli ünnepekre szabadságot kapott franciaországi munkahelyéről, és hazalátogatott Kézdivásárhelyre.
Az ügyészség a gyanút a HVIM vezetőinek egy október 10-i, a Román Hírszerző Szolgálat által lehallgatott beszélgetésére alapozza. A kézdivásárhelyi férfiak ekkor arról beszélgettek, hogy milyen nagy riadalmat kelthetnének, ha a helyi december 1-jei katonai díszszemlén távvezérlésű szerkezetet robbantanának fel egy utcai szemétgyűjtőben.
A HVIM Erdély korábban közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről-estére, majd januártól heti egy alkalommal tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, szolidaritásukat fejezvén ki az őrizetbe vettekkel. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson is tartottak.
MTI. Székelyhon.ro

Kihívóra talált Dan Tanasă
A legfelsőbb bírósághoz fordult Kis Péter Spanyolországban élő román állampolgár, aki erőszakra és gyűlöletre való bujtogatással vádolja a magyarság körében hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă bloggert. A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéknek küldött levelében Kis Péter rámutat: Dan Tanasă honlapján hemzseg a nyilvánvalóan magyarellenes, uszító hangvételű, gyűlöletkeltésre alkalmas írás.
Kis Péter egy másik keresetben a korrupcióellenes ügyészség figyelmét arra hívja fel, hogy a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tavaly szeptember 8-án – amikor a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők trikolórt akartak kitűzni a városháza tornyának csúcsára – törvénytelenül biztosított eszközöket ismeretleneknek egy engedély nélküli munkálatra, amit a városháza épületében végeztek volna el. A kereset szerzője szerint a felügyelőség túlkapással és befolyással való üzérkedéssel vádolható, erre bizonyítékul szolgálhatnak az aznap kiállított menetlevelek, valamint a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal térfigyelő kamerái által rögzített felvételek. (Krónika)
HA ADTOK, KAPTOK, MONDTA A PÓPA. Nem mindennapi eset történt a Dolj megyei Tălpaş községben: egy asszonyt, bár megvásárolt sírhelye volt, nem temetett el az ortodox pap, mivel az elhunyt korábban áttért a baptista hitre. Így a mezőn, a polgármesteri hivatal által biztosított területen temették el. Az eset nem egyedi, nemrég Szilágy megyében a pópa csak 1000 lej ellenében lett volna hajlandó az ortodox temetőben eltemetni egy görögkatolikus nőt, akit végül a háza kertjében helyeztek végső nyugalomra. A Dolj megyei eset azonban azért különleges, mert a Digi24 televízió helyszíni riportjában az ortodox papot is meg akarta szólaltatni, ő azonban csak akkor lett volna hajlandó nyilatkozni, ha az újságírók egy vízszivattyút ajándékoznak neki. „Önök felajánlanak egy adományt, hogy készíthessenek egy jó riportot, amely emeli a nézettségüket, és pénzt is hoz. Ha nem, akkor nem. Tudják, hogy van a mai világban, mindent meg kell fizetni” – mondta a pópa. (Főtér)
ARANYUNK VAN, BÁR EGYRE KEVESEBBET ÉR. Világviszonylatban a 35. legnagyobb aranytartaléka a román jegybanknak van, és ezzel Románia a legjobb helyezést érte a 40 országot górcső alá vevő toplistán. A Román Nemzeti Bank (RNB) aranytartaléka 103,7 tonna (3,3 milliárd eurónak felel meg), amivel megelőz olyan országokat, mint Lengyelország, amely a kelet-európai térség legerősebb gazdasága, vagy Ausztráliát és Indonéziát is. A RNB jelenleg nem vásárol aranyat – a döntést 2000-ben hozták meg. A jegybank aranytartalékának 60 százaléka az ország határain kívül maradt 2010–2014-ben, többnyire Londonban található. A román központi pénzintézet aranytartaléka az elmúlt öt évben a 103,7 tonnán stagnált, értéke azonban 1,2 milliárd euróval mintegy 3,25 milliárd euróra zsugorodott. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Multikultúra és monokultúra
Korunk egyik legnagyobb hazugsága a multikulturalitás. Akik ezt tűzik zászlajukra vagy félrevezetett, naiv, idealista emberek, akik képtelenek a tényleges valóság érzékelésére és az eszmék birodalmában élnek, vagy cinikus, hazug megtévesztők, akik a világtörténelem leggonoszabb, legperverzebb és legképmutatóbb hatalmi konglomerátumának, a globális háttérhatalomnak az akarata szerint cselekednek, többé-kevésbé tudatosan.
Akik multikulturalitást hirdetnek, valójában a gyökértelenséget, az értékvesztettséget, a non-kultúrát propagálják. A tényleges multikulturalitás előfeltétele – Európában legalábbis – a nemzeti közösségek szilárd identitástudata. Ez a táptalaja a kultúrának. Európa akkor multikulturális, ha erős nemzeti kultúrákkal bír, ez ennyire egyszerű, ezen nincs mit ragozni. A multikulturalitásnak hirdetett katyvasznak nincs sok köze bármihez, ami érték, ami kultúra. 
De mindez nem elég, azoknak, akik ma naponta gondoskodnak a közemberek számára észbontás-dózisról, az erőszaktevő ellen védekező dán lány megbírságolásától kezdve el egészen a holland rendőrökig, akik nem azért pásztázzák az internetet, hogy a muszlim bevándorlók közt azonosítsák a militáns elemeket, hanem azért, hogy az öngyilkos európai menekültpolitika bírálóit kifigyeljék, majd megfélemlítsék, hogy egy sokkal rosszabb létállapotnak készítsék elő a terepet: az előbb említett non-kultúrának és gyökértelenség-tébolynak.
Ha így haladunk, Európában a legbrutálisabb monokultúra lesz, a muszlim terror. 
Frankenstein doktor teremtménye az alkotót sem fogja kímélni, s könnyen egy emberöltő alatt a múlt relikviái közé soroltatnak mindazon eszmék – az emberek közti egyenlőség, az egyéni szabadság, a lelkiismereti- és vallásszabadság, a vélemény- és szólásszabadság – melyek jegyében ma egyesek haboznak gátat vetni a hódító iszlám betolakodók beözönlésének. 
Micsoda pofátlan szemberöhögése az emberiségnek mindaz, amit Soros Györgytől kezdve a legutolsó gondolatrendőrig szisztematikusan művelnek velünk! Ott a jövőkép Európa megannyi nagyvárosának bevándorló lakta részeiben, naponta kapunk híreket nemi erőszakról, gyilkosságokról, megkövezési kísérletről(!). El kell tűrni, hogy egy kölni mecset imámja azt vágja a képünkbe, hogy az áldozatok a felelősek a megtámadásukért, mert december 31-én félig(!) meztelenek(!) voltak? És ha félig meztelenek voltak, akkor indokolt lett volna a megtámadásuk? És ezt az embert nem zsuppolják ki azonnal oda, ahol ez a vallási rangra emelt embertelenség a norma?
A szemünk előtt teszi tönkre egy megvásárolt, korrupt gazemberekből és/vagy agymosott hasznos idiótákból álló európai „elit” mindazt, amit ez a kontinens évezredeken keresztül megteremtett s közben Európára hivatkoznak. Mi több, azokat kiáltják ki Európa-ellenesnek, akik az európai értékeket elseperni készülő csőcseléknek útját akarnák állni.
Ide jutottunk. 
Sajtószabadságról szónokolnak azok, akik a legkönyörtelenebb véleményterrort képviselik, Európát éltetik, akik Európa elveszejtésén munkálkodnak, valamint azok, akik multikulturalitást mondanak egy intoleráns, embertelen, követhetetlen, kiszámíthatatlan, gyökereiben beteg monokultúra térhódítását segítik elő.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma

Csernátoni körkép
A biztos fejlődés útján
Értékelő beszélgetés Bölöni Dávid polgármesterrel 
Az év eleje a kiértékelés, az elért megvalósítások számbavételének időszaka mindenki számára – nincs ez másképp a településvezetők esetében sem, csakhogy itt eurómilliókról, ezrek életét érintő beruházásokról beszélhetünk, a felelősség is ezzel arányos. 
– Kérem, említsen meg néhányat a tavalyi eredményekből.
– Nagyobb horderejű beruházásunk nem volt, mivel nemrég fejeztük be a 322-es, infrastruktúra-kiépítésre vonatkozó pályázatot, amely jelentős volumenű volt, ennek következő kiírása 2016–2020-ra vonatkozik, erre készültünk. Sikerült is benyújtanunk két pályázatot, eredményt ugyan még nem tudunk, de bizakodók vagyunk, reméljük, akárcsak sok eddigi EU-s lehívásunk, ezek is nyertesek lesznek. Kisebb pályázataink voltak a LEADER-programon keresztül, amelyeknek örvendek, mert minden szempontból volt pozitív hozadékuk. 60 tonnás hídmérleget vásároltunk a községnek, és bár már volt két kisebb kapacitású eszközünk, ezt örvendetesen nagy számban vették igénybe, annak ellenére, hogy már kissé belefutottunk az őszbe az üzembe helyezésével. Mindig is gondoskodtunk a községszépítésről, sikerült a központi parkot rendbe tennünk: az úttest és a járda elkészítése miatt ugyanis az 20–30 centivel alacsonyabban maradt. Magam és mások véleményére hivatkozva mondhatom, nagyon szépre sikerült, talál a községképbe, oda illő terméskővel raktuk ki. Az ANL-s tömbház környékét is megszépítettük, akárcsak a felsőcsernátoni óvoda melletti részt. Volt további tervünk is, amelyre biztosított volt az anyagi fedezet, ám sajnos nem sikerült megvalósítanunk, önhibánkon kívül. Két fontosabb útszakaszról, valamint két-három utcáról van szó, amelyek közül szerettünk volna kettőt újraburkolni, a három kisebb, köves utcát pedig leaszfaltozni. Sajnos, ezen a területen szakemberhiány van, a tervező augusztusi határidőre elvállalta a munkát, ám nem sikerült elvégeznie. Fontos tudni, hogy ezekről nem mondtunk le, folytatjuk a munkálatokat, amint lehet. 
– Csernáton sürgető gondot oldott meg a tisztább vizű kutak érdekében.
– Volt egy vízminőség-javítást célzó pályázatunk, aminek révén lehetővé vált, hogy a gazdák az istállótrágyát megfelelő körülmények között tárolhassák. Ilyen létesítmény mindössze kettő van a megyében, egy Uzonban, egy pedig községünkben. Rendkívül fontos minden lakos tudomására hoznunk, ismételten, hogy tanácshatározat révén a kialakított telephelyen mindenki díjmentesen tárolhatja az istállótrágyát. Parcellák szerint tagolt a terület, amit festés is jelez, ki-ki egy megadott helyre teheti le, ahol beérlelheti a törvény által előírt hat hónapon át, majd ugyanannyit vihet el, és szórhat ki a földjére, mint amennyit odahozott. Rendelkezésre állunk a szállításhoz szükséges erőgépekkel is: van homlokrakodónk, trágyaszórónk, kistraktorunk, szárítónk, szippantónk, ezeknek van bizonyos díjszabása. Mindenkinek saját, jól felfogott érdeke, hogy ne a családja egészségét tegye kockára azzal, hogy nem megfelelő módon, a telkén tárolja a trágyát, ahonnan a nitrátok és nitritek az ivóvízbe szivárognak, károsítva annak minőségét. 
– Úgy tudjuk, az APIA is ellenőrzi a megfelelő tárolást.
– Valóban, ha családunk egészségének megőrzése nem lenne elég motiváció (bár elegendőnek kellene lennie), tudni kell azt is, hogy a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) ellenőrzi, hogy a támogatásban részesülők hol, milyen körülmények között tárolják az istállótrágyát. Szigorú előírásoknak kell megfelelni: lebetonozott, három betonfallal körbevett terület, valamint nem áteresztő tározó szükséges. Elérhető helyre próbáltuk építeni a lerakóhelyet, Alsócsernáton szélébe, ahol a község három faluja számára könnyen megközelíthető, bár Albistól kissé messze esik. Nyilván nem egyszerű megfelelő helyet találni egy ilyen nagyközség esetében, hiszen azt is szabályozzák, hogy milyen messze kell lennie a lakóházaktól. Ezzel együtt arra biztatok minden gazdaembert, éljen a lehetőséggel, és használja ki a rendelkezésére bocsátott tárolót. 
– Milyen munkálatról kell még tudniuk a lakosoknak?
– A korábbi, 322-es EU-s pályázati kiírás arra adott lehetőséget, hogy a szennyvízhálózat fővezetékeit, gerincét kialakítsuk, a rácsatlakoztatás a község és a lakók anyagi hozzájárulását feltételezte. Ebből 15,5 kilométert sikerült kialakítani, derítőállomást építeni. A mostani pályázat már megengedi az utóbbi fedezését is, így folytatjuk a rácsatlakoztatást az országúttól egészen a múzeumig. November elején kezdtük ezt el, októberben volt a licit, úgy vélem, a kézdivásárhelyi alvállalkozó nagyon jó munkát végez, tisztességesen dolgozik. Idén még nem láttak neki a nagy sár miatt, ebben egyetértettünk, amint lehetséges lesz, a szerződésből még bő 300 métert kell befejezniük. Dálnokkal együtt pályázunk a csatornahálózat teljes kiépítésére, így mindössze kisebb részek lesznek lefedetlenek, ahol a hely adottsága (egymástól távol eső házak, nehéz terep) miatt nem lenne gazdaságos a beruházás. Albis nagy része is lefedett lenne, a főutcák és a sűrűn lakott részek mindenképpen, és mivel nem rendelkezik folyóvízzel, össze kell kötnünk a csernátoni szennyvízrendszerrel. Dálnok, a lakosok kis száma okán, önmagában nem célozhat meg ekkora beruházást, ezért társultunk a településsel, közösen alakítjuk ki az Albis–Csernáton csatornázási szakaszt. Ilyen módon máshol kamatoztathatjuk a megspórolt összeget.
(A beszélgetés folytatása következő Csernátoni Körképünkben)
Az ivóvíz sok olyan anyagot tartalmaz, amelyre szüksége van az emberi szervezetnek, vannak azonban, amelyek csak minimális mennyiségben vagy egyáltalán nem lehetnek jelen. Ilyenek pl. a szulfid, ammónium, arzén, nehézfémek, növényvédőszerek stb. Az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró ivóvízszennyező a nitrát, csecsemőkben ez okozza az ún. kék betegséget (methaemoglobinaemia). 
A nitrát önmagában viszonylag veszélytelen, de reakció-termékei, pl. a nitrit, az N-nitrozo vegyületek az egészségre károsak lehetnek. A nitrát szervezetbe jutásának egyik lehetősége az ásott kutakból származó, talajvíz eredetű ivóvíz, amely a mezőgazdasági tevékenység miatt lehet szennyezett.
Amennyiben a kút nitrát-tartalma meghaladja az egészségügyi határértéket, nem alkalmas a baba táplálására. A víz forralása csak a baktériumokat pusztítja el, ezzel ellentétben nem távolítja el a nitrátot, sőt, a víz elpárolgásával még növelheti is a nitrát-tartalmat! Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új megközelítésben kér magyar utcaneveket Váradon az EMNP
A hatályban lévő jogszabályokra hivatkozva, de új megközelítés szerint kéri ismét a nagyváradi történelmi magyar utcanevek kihelyezését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
A névlistával csatolt beadványukban első szakaszban a belváros történelmi, műemlékvédelem alá eső övezetében található 190 utca kétnyelvű feliratozását szorgalmazzák. Tervük szerint első lépésként a Fő (Republicii) utca és az ahhoz kapcsolódó utcákra kerülne fel a történelmi elnevezés.
„Szerintem ez a többség számára is elfogadható lenne, és utána tovább lehetne haladni a kétnyelvűsítés felé. Már vannak olyan internetes applikációk is, amelyek beállítástól függően feltüntetik a történelmi utcaneveket" – magyarázta Csomortányi István. Az EMNP megyei vezetője emlékeztetett, hogy már több mint tíz éve küzdenek ezért. 
Visszatérő téma a helyi önkormányzattal való „viszonyukban"  a többségében magyarlakta Biharpüspöki városnegyed elhanyagolása is. A néppárti politikus leszögezte, hogy bár jó tervnek tartják, hogy a városvezetés az idei pályázati pénzekből meg akarja építtetni a körgyűrű hiányzó szakaszát, hiszen az megoldaná Püspöki és Bihar község tehermentesítését, csakhogy a tényleges terelőút leghamarabb 2020-ra várható, és a városnegyedbeli fejlesztések is váratnak magukra.
Emlékeztetett arra az általuk korábban előterjesztett és számításaik szerint alig 4 millió euróból kivitelezhető nyomvonalra is, amely hamarabb megoldhatná a közlekedési problémákat. Azonban ehelyett az Ilie Bolojan polgármester vezette városvezetés milliókat költ olyan utakra, amelyek nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, mutatott rá. Itt említette a tavaly év végén átadott, de még befejezetlen gyorsforgalmi utat, valamint azt a Csomortányi szerint értelmetlen, 19,5 millióra becsült presztízsberuházást, amely révén a jövőben egy új 4 kilométeres útszakasszal kötnék össze a Nufărul városnegyedet Félixfürdővel.
Újfent elszámoltatnák Szabó Ödönt
„Eltűnt 800 ezer euró. Most már világosan látszik, hogy mekkora az a kár, amit a partiumi magyar közösségnek okoztak, hiszen az 1,1 millió eurós magyar állami támogatásból csak a nagyjából 200 ezer euróra becsült Léda-házat tudták megmenteni. Ezért ismételten felszólítjuk a Mecénás Alapítványt vezető Szabó Ödönt, hogy számoljon el, mire is költötték el a partiumi magyar közösségnek szánt magyar állami támogatást" – jelentette ki kedden Csomortányi István.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei vezetője annak kapcsán szorgalmazta újra az elszámoltatást, hogy az alapítvány által 2014-ben a Léda-házra cserélt hírhedt Ady-központ új tulajdonosa lebontotta az önkormányzattól tavaly szálloda építésére, 920 ezer euróért megvásárolt telken lévő épületegyüttest. Azt a konferenciatermet és félkész hotelt, amelyre 2002-ben a magyar kormány több mint 1 millió eurót irányított át az RMDSZ-vezetők által alapított Mecénás Alapítványnak, holott az összeget korábban Tőkés László püspöksége idején a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el pályázat útján egy érmindszenti kulturális központ kivitelezéséhez.
Csomortányi emlékeztetett, hogy az alapítvány a torzóban hagyott építkezés mellett az elkészült ingatlant sem kizárólag közhasznú célokra használta, és még a vállalt ösztöndíjakat sem fizette a diákoknak. „Az ügy végére az tett felkiáltójelet, hogy amint egy piaci alapokon működő társaság megvette és valódi értéke szerint kezelte, azonnal le is bontotta" – fogalmazott a néppárti vezető. Meglátása szerint ez azt jelenti, hogy az ingatlan valós értéke még attól is elmarad, amennyire azt korábban az önkormányzat a csere kapcsán becsülte. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezetője lapunknak korábban többször leszögezte: a kapott támogatással hiánytalanul elszámoltak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Marad a szégyenszobor
Úgy tűnik, sikeresen lobbizott a temesvári magyar közösség a Szégyenszobor ügyében: a város idei költségvetésében a Bălcescu térre – ahová a polgármester áttelepítette volna az emlékművet a Hősök temetőjéből – egy szökőkút építésének terve szerepel. A történet előzménye, hogy két évvel ezelőtt felújították a temesvári Bălcescu teret, és felmerült az osztrák Hűség emlékműve – amelyet a magyarok csak Szégyenszoborként emlegetnek – felállításának lehetősége a téren kialakított zöldövezet közepén.
A javaslatot akkor megszavazta a városi tanács, de a magyar közösség képviselői hevesen tiltakoztak az emlékmű közterületen való felállítása ellen. A Hűség emlékművét Ferenc József adományozta Temesvárnak a város védői által az 1849-es ostrom során tanúsított hősiesség jutalmául. Az emlékmű az osztrák abszolutista erők győzelmét jelképezte a magyar szabadságharcosok felett, a várost ostromló magyarokat az alkotók szörnyalakokként ábrázolták. A szörnyalakokat 1885-ben, Török János polgármester mandátuma idején eltávolították, a vitatott emlékművet végül az 1930-as években a Hősök temetőjébe költöztették. (Főtér)
DRAKULA HÓDÍT. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) lenne annak a fiktív elnökválasztásnak a győztese, amelyen román történelmi személyiségekre lehetne szavazni – derül ki az Infopolitic kutatóközpont felméréséből. Az intézet rámutat: a felmérés célja, hogy árnyalja a romániai szavazók által elképzelt ideális államfő képét. A szavazók 35 százaléka voksolna Vlad Ţepeşre, 21 százalék Alexandru Ioan Cuzára, 18 százalék Ştefan Cel Maréra, 9 százalék pedig Mihály vajdára. A toplistán szerepel még Constantin Brâncoveanu és Decebal is, egyenként 6 százalékos támogatottsággal, őket követi Tudor Vladimirescu két százalékkal. Az RMDSZ szavazóinak 27 százaléka is Ţepeşt választaná elnöknek, csaknem ugyanannyian, mint Ştefan cel Marét, akit 26 százalékuk támogat. A baloldali szavazók 40, a jobboldaliak 33 százaléka adná voksát Havasalföld uralkodójára. (Mediafax) TURKÁLNI ÉRDEMES. Háromtucatnyi gyémántot talált egy turkálóban vásárolt nadrágban egy szamosújvári nő. A nadrág kimosása előtt a zsebekben találta meg a két kis nejlontasakot, bennük 16, illetve 20 drágakővel. A nő ékszerészhez vitte a csillogó köveket, a szakember pedig megerősítette, valóban gyémántokat talált. A hölgy azt tervezi, hogy eladja az ékköveket, az árából pedig külföldre megy nyaralni a családjával. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Id. Both Károly tájékozódási és teljesítménytúra
50 éve hunyt el a természetjárás Maros megyei úttörője
A természetjárás története – történelmi viszonyításban – alig több mint egy évszázadra tekint vissza. A népszerűsége leginkább a polgárosodással terjedt el, ugyanis a vidékről városba költözöttekben fogalmazódott meg először az igény arra, hogy kedvtelésből, kikapcsolódásból járjanak "vissza" a természetbe. Ezért van az, hogy Európa-szerte a XIX. század végén alakulnak meg az Alpin klubok, mivel már ekkor népszerű célnak bizonyultak az Alpok magaslatai. Erdélybe a szászok révén jut el a szervezett természetjárás, majd 1891-ben megalakul az Erdélyrészi Kárpát Egyesület (EKE), amely azóta, a történelmi változások miatt kisebb-nagyobb megszakítással működik.
Működik annak köszönhetően is, hogy mindig akadtak olyan lelkes emberek, akik felvállalták, hogy kirándulásokat, magashegyi túrákat, honismereti barangolásokat szervezzenek, de foglalkoztak turistajelzés-festéssel, gondozták a jelzett utakat, feltártak, feltérképeztek ismeretlen helyeket. Az erdélyi természetjárás egyik kiemelkedő személyisége volt id. Both Károly, aki 50 évvel ezelőtt, február 20-án hunyt el. Síelés után, bakancsa kötésének kioldása közben érte a halál.
Az 1907-ben született id. Both Károly élete összefonódott a természetjárással. Ifjúkorában kezdett el sportolni, s ahogy akkor "divat" volt a Maros-parti városban, igazi, sokoldalú sportember volt. Télen műkorcsolyázott, sízett, nyáron evezett. S ezenkívül volt még egy hobbija: a bélyeggyűjtés. Gyűjteményének értékesítése után, a kapott pénzből vásárolt egy csónakházat, csónakkal együtt a hajdani Víkendtelepen. Id. Both Károly fiatalon megkedvelte a természetjárást, és már 1933-tól önálló túravezetéssel foglalkozott az akkor még létező Erdélyi Kárpát Egyesület keretén belül. A második világháborút követő kommunista diktatúra felszámolta az EKE-t, de a természetjáró mozgalmat nem, ugyanis 1947-ben a Szakszervezetek Házában alakul egy turistakör, amelynek egyik vezetője id. Both Károly volt (a későbbiekben Kiss Ernő, majd Nagy Lajos). A Szakszervezetek Házának köszönhetően minden gyárban alakult turistakör, amelyet az akkori vállalatvezetők is felkaroltak. Volt olyan ipari egység, mint a cukorgyár vagy a bőrgyár, ahol több százan is rendszeresen tevékenykedtek ezekben a körökben. 1952-ben a bőrgyárban dolgozó Csíki István (Pista) megalapítja a sziklamászó (alpinista) sportegyesületet, amelyet a Kalapács (Ciocan), majd a későbbiekben az Elektromaros gyárak által működtett sportegyesületek is a szárnyuk alá vettek. Ugyancsak a Szakszervezetek Házában működő turistakör tagjaiból – Kiss Ernő és Haraszti Richárd kezdeményezésére – a sporttanács felkarolásával létrehozták a tájékozódási, tájfutó sportszakosztályt. 1955. augusztus 18–22. között a Déli-Kárpátokban szervezett országos regionális tájfutó versenyen a Maros Magyar Autonóm Tartomány csapata (Katona Károly, Czellecz Jenő, Man Vasile, Berei Sándor) a harmadik helyen végzett.
Id. Both Károly – együttműködve az említett sportágakban tevékenykedőkkel – lelkes szervezője volt a természetjárásnak. Az ’50-es, ’60-as években minden hétvégén volt kirándulás, télen sítúra. Rendszeresen szerveztek tíznapos sítáborokat is. A marosvásárhelyi természetjárók kiemelkedő tevékenysége volt az 1958-as expedíció, amelynek során feltárták a Nagyhagymás-hegységben levő Likas zsombolyt. Ezen id. Both Károly mellett részt vett Máthé Borcsa és Kerekes Péter Pál. A cukorgyár támogatásának köszönhetően sikerült azt a csörlőt felszerelni, amivel leereszkedhettek az 50 méternél mélyebb zsombolyba.
Id. Both Károly a ’60-as években nemcsak gyalogtúrákat, hanem autóbuszos honismereti körutakat is szervezett, ugyanakkor évente egyszer, mintegy két hét alatt, körbeutazták az országot bérelt vasúti kocsin. Mi több, tutajos túrákat is szerveztek a Beszterce folyón, a Maroson.
A megyei néptanács támogatása révén a természetjáró kör felvállalta a Maros Magyar Autonóm Tartományban levő hegyek (Kelemen-, Görgényi-havasok, Nagyhagymás, Hargita) turistaútvonalainak a megjelölését. Ez igazi úttörő munka volt, hiszen gyakorlatilag ezek voltak az első nyilvántartásba, térképre került jelzett, karbantartott ösvények az említett hegyekben. Ebben a munkában id. Both Károly állandó túratársai voltak a már említetteken kívül Chibelean Aurel, Rácz Torja Zoltán, Romfeld Ákos, Csoma István, Halmágyi János, Haraszti Richárd, Gyalui István, Máthé Borcsa és sokan mások.
Id. Both Károly hobbija volt a fotózás is, több ezer fotó őrzi a több évtizedes túrázásai, természetjárása helyeit.
Id. Both Károlyt ötven éve, február 23-án helyezték örök nyugalomra a marosvásárhelyi református temetőben, síremlékét Szervátiusz Jenő szobrászművész alkotása díszítette, amely sajnos eltűnt.
Volt túratársai, illetve a marosvásárhelyi tájfutók Kiss Ernő kezdeményezésére, halálának 50. évfordulója alkalmából, február 20-án, szombaton délelőtt rövid, szimbolikus tájékozódási és teljesítménytúrát szerveznek. A kiindulópont a somostetői erdő szélén, a Maros Megyei Klinikai Kórház felőli részen lesz, ahol a benevezőknek térképet adnak majd. Az útvonal az állatkert mellett halad a marosszentgyörgyi lőtérig és vissza, hossza mintegy 3 km. A versenyzőknek 8 ellenőrző pontot kell kötelezően érinteniük. Az indulás 10 órakor lesz. A verseny célja elsősorban a megemlékezés, ezért nemcsak tájfutókat, hanem természetjárókat is várnak majd a szervezők az említett találkozóhelyen. Népújság (Marosvásárhely)

Kántor Melinda, a „stréber” színésznő
Pontosságnak márpedig lennie kell a színpadon, az előadáson a színésznek kutya kötelessége teljes mértékben jelen lenni – fejtette ki Kántor Melinda színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Livingroom beszélgetéssorozatának pénteki meghívottja.
A színésznő úgy fogalmazott, az, hogy mi a véleménye a színházról, a rendezőről, a kollégáról, az ő magánügye. Az eseményen Dimény Áron és Kali Andrea színművészek beszélgettek Kántor Melindával, a Livingroom hagyományaihoz híven végigkövették a meghívott életútját, így többek az is szóba került, hogyan lett belőle színész, miért ezt a pályát választatta.
„Stréber vagyok, szeretem amit csinálok, ezért dolgozom” – vallotta be Kántor Melinda. Elmondta, „több” szeretett volna lenni színésznél, gyerekként például orvos akart lenni, „mert a színész az színész”, később inkább atomfizikus. Gimnáziumban matek-fizika osztályba járt, ekkor megszerette a német nyelvet és német nyelvtanárnak készült. Ennek köszönhette, hogy megismerkedhetett Goethe műveivel, illetve a német kultúra más jeles alkotóival.
A beszélgetésből, amelyen sorra vették azokat az előadásokat, amelyekben a színművész játszott, kiderült az is, Kántor Melindának meglehetősen viszontagságos gyerekkora volt: szülei elváltak, édesapját csak látásból ismerte, édesanyját elvesztette, még mielőtt érettségizett volna. Az iskolában túlzott igazságérzete sodorta bajba, egy alkalommal hozzávágta a cipőjét tanárnőjéhez, mert úgy érezte, hogy az igazságtalanul „tépte meg” egyik osztálytársnőjét. Egy alkalommal pedig az osztálypénzből két zsák vállfát vásárolt egy utcai árustól.
A beszélgetésen szó esett bölcseleti kérdésekről is, például arról, hogy hogyan lehet az ember boldog. Kántor Melinda határozott álláspontot képvisel ebben a kérdésben. „Ha nem találod meg önmagadban a boldogság forrását, nincs az az atyaúristen, aki téged boldoggá tudna tenni” – szögezte le a színésznő.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Nem engedik haza Bekééket 
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bukaresti táblabíróság a vármegyés (HVIM) Beke István és Szőcs Zoltán vizsgálati fogságát abban az ügyben, amelyben a két székelyföldi fiatalt azzal gyanúsítják, hogy 2015. december elsején, a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett felvonuláson házi készítésű robbanószerkezetet akartak működésbe helyezni – Bálint Eszter a kronika.ro-n.  A bírák egyúttal elutasították a gyanúsított ügyvédeinek kérését, hogy a vizsgálati fogságból kerülhessenek át házi őrizetbe vagy bírói felügyelet alatt védekezhessenek. A hétfői döntés azonban nem jogerős, az ellen a legfelsőbb bíróságon lehet fellebbezni.
Amint arról beszámoltunk, Bekét, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnökét december elsején vette őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), amely szerint a férfi házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani. Az ügyészség szerint Beke István a HVIM erdélyi elnökének, Szőcs Zoltánnak a felbujtására hozzá is látott a bomba elkészítéséhez, amihez 400 darab petárdát vásárolt – írja a kronika.ro. Erdély.ma