Elkoptak a kétnyelvű feliratok?
Helyettük egynyelvűeket helyeztek ki a megyei tanácsépületben
Szép lassan eltűnik a magyar nyelvű feliratozás a Maros Megyei Tanácsnál – jelzi a Facebook közösségi portálon Balogh József megyei közgyűlési képviselő. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a közintézmény belső festési munkálatai után az ügyosztályok kétnyelvű feliratozása eltűnt, immár zömében román nyelvű megnevezések kerültek ki az irodaajtókra.
Tavaly ősszel kerítettek sort a Maros Megyei Tanács épületében a folyosók átfestésére, felújítására, a munkálatok befejezését követően azonban már nem kerültek vissza a Lokodi Edit elnöksége alatt kitett kétnyelvű feliratok az ügyosztályok, hivatalok ajtóira. Balogh József képviselő megkeresésünkre elmondta, sem a testület, sem a magyar alelnök véleményét nem kérte ki az önkormányzat vezetője, elkészíttette a kizárólag román nyelvű feliratokat és kihelyezték őket. "A festés utáni takarítást követően hirtelen megjelentek az új megnevezések – csak román nyelven. Elfogadhatatlan, hogy miközben Maros megye magyar lakosságának számaránya jelenleg is 40 százalék fölött van, eltűnnek a magyar feliratok. Az önkormányzathoz nemcsak román, hanem magyar, sőt, roma nemzetiségű polgárok is jönnek ügyintézni, ezt figyelmen kívül hagyják. Nem tartják tiszteletben a helyhatósági törvény előírásait, hogy ott, ahol a kisebbség számaránya 20 százalék fölött van, a közintézményekben kötelező kitenni a kétnyelvű feliratokat. A képviselő kijelentéseit Lokodi Edit alelnök is megerősítette, aki szintén nehezményezte, hogy a kétnyelvű feliratozásból egynyelvű lett. "A jövő heti közgyűlésen fel fogjuk szólítani a tanácselnököt a törvény tiszteletben tartására" – tette hozzá az alelnök. Balogh József szintén interpellálni fog, nemcsak a feliratozás ügyében, hanem a még Virág György elnöksége idején vásárolt szinkrontolmácsolási berendezés használatát is szorgalmazni fogja. "Az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvény szerint jogunk van a tanácsüléseken is felszólalni magyar nyelven. Ezt javasolom az RMDSZ-tanácsosoknak, és felszólítom a tanácselnököt, gondoskodjon a jelenleg porosodó fordítói berendezés használatáról" – jelentette ki a közgyűlési képviselő.
A kétnyelvűségnél maradva, a megyei tanács honlapjának magyar változata hiányos, szűkös, ez is olyan szempont, amit közgyűlési képviselőink figyelmébe ajánlunk.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Újabb „gyermekgyárat” fedeztek fel a hatóságok
Hat helyen tartottak házkutatást nyomozók kedden Bukarestben egy petesejt-kereskedelemmel gyanúsított izraeli–román hálózat leleplezése keretében.
A rendőrség szerint a hálózat tagjai 18 és 30 év közötti nőket – többnyire rossz anyagi helyzetű vidéki egyetemi hallgatókat – vettek rá, hogy bocsássák áruba petesejtjüket. A 600-800 euró közötti összegért vásárolt petesejteket 3000 és 4000 euró közötti áron adták tovább mesterséges megtermékenyítésre váró – többnyire izraeli – pároknak. Ők a mesterséges megtermékenyítés céljából létrehozott bukaresti klinika visszajáró páciensei voltak. A 11 tagú hálózat izraeli és román állampolgárságú orvosokból, nővérekből, embriológusokból és menedzserekből áll, akik ellen szervezett bűnözői csoport létrehozása és emberi sejtekkel való kereskedés gyanújával indult vizsgálat.
A leleplezett hálózat tulajdonképpen ott folytatta, ahol 2009-ben a bukaresti hírhedt Sabyc klinika abbahagyta. A szintén izraeli orvosok által működtetett klinikán csupán az árszabás volt különböző. Négy évvel ezelőtt még átlagosan 200-250 eurót fizettek egy petesejtért. Az akkori ügy öt vádlottját 2012 novemberében ítélte öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti törvényszék, valamennyien fellebbeztek az ítélet ellen.
Szabadság (Kolozsvár),

Megvalósult álom (Zabola monográfiája)
Szinte szűkösnek bizonyult a Csángó Néprajzi Múzeum, sok helybéli gyűlt össze tegnap este a község monográfiájának bemutatója alkalmával. A Zabola – egy polgárosult orbaiszéki falu öröksége című kiadványt egyszerűen méltatta köszöntőbeszédében Kinda István néprajzkutató: ez Zabola legteljesebb monográfiája.
A Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár által írt könyvet szerkesztője, Sepsiszéki Nagy Balázs ismertette. A monográfia egy sorozat része, az összes székelyföldi települést be kívánják mutatni, s szándékuk, hogy a könyvek vissza is kerüljenek az illető településre – hangsúlyozta, hiszen ezek a kötetek fontos szerepet játszhatnak az önazonossági tudat megerősítésében. A sorozat könyveinek általában több szerzője lesz, a Zabola monográfiája viszont egyszerzős mű, köszönhetően Pozsony Ferenc munkájának, kitűnő helyismeretének – hangzott el. A szerző úgy értékelte, ez élete első kötete (eddig 12 önálló könyve jelent meg), melyben „nem kötötték meg a kezét”, nem szorították terjedelmi, szerkezeti, forrásfelhasználhatósági keretek közé. A könyv anyaga tíz évvel ezelőtt jelent meg nyomtatásban először, de abba nem kerülhetett bele minden – mesélte Pozsony, az elmúlt tíz esztendőben azonban nagyon sok kutatási eredmény született, újabb forrásanyagok kerültek napvilágra, és mindezeket bevihette az új kötetbe. „Olyan lett, amint megálmodtam” – mondta.
A könyvbemutatón Thiesz Katalin népdalénekes és a petőfalvi, ötödik osztályos Both Aliz népdalokkal lépett fel, az estet a megvásárolt kötetek dedikálása zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Lámpásos többezres földi üzenet Mátyás királynak
Közel 600 lámpás emelkedett az ég felé Kolozsvár főteréről tegnap este, az Amaryllis Társaság Mátyás király tiszteletére szervezett háromnapos ünnepségének nyitómozzanataként. Bár eredetileg a 7 órai harangszókor kellett volna minden lámpásnak felröppennie, pár százan kicsit elügyetlenkedtük a dolgot, a lángra lobbantás pillanatát jelző trombitaszó sem hallatszott a hatalmas tömegben, s így a jókora világító gömbtömeg két részletben hagyta el a mindenféle nemzetiségű kolozsváriak kezeit. A lámpás „üzembe helyezéséhez” két kézpárra volt szükség, de a téren több ezren gyűltek össze, így legtöbbjüknek sajnos nem jutott. Hogy egykori királyunk az égi magasságokból hogyan látta méltatlan, bár igyekvő utódai hódolatának e csekélyke jelét, titok maradt, de nekünk, földieknek kétségtelenül páratlan látványban és hangulatban volt részünk. (ke)
Tegnap kora délután közel száz kolozsvári rótta le kegyeletét Mátyás király szülőházánál és a főtéri szoborcsoportnál az RMDSZ tisztelgő rendezvényén, ahol Máté András bejelentette a Mátyás-emlékév kezdetét, nem részletezve annak tartalmát. Oláh Emese, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke köszöntötte az RMDSZ ünnepségén megjelenteket, majd emlékeztetett arra, hogy idén ünnepeljük Mátyás király születésének 570., trónra lépésének 550. évfordulóját. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint Mátyás király Magyarország fénykorának szimbóluma, aki halála után vált ennyire népszerűvé. Máté elmondta: ezzel a rendezvénnyel kezdődik a Mátyás-év, amelyről már a tavalyi Mátyás-napokon is szóltak, majd arra buzdított: találjunk mi is vissza Mátyás igazságos útjára. Szavalt Jenei Brigitta, Váradi Enikő és Tráj Róbert. A szülőháznál, illetve a lovasszobornál koszorúzott Máté András Levente parlamenti képviselő, László Attila szenátor, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a KIFOR, a Kolozsvári Városi Tanács RMDSZ-es tagjai, a KMDSZ, koszorút küldött Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő.
Az esemény kapcsán meghirdetett rajzversenyre közel 450 gyerek küldte be munkáját. A díjazottak osztályonként a következők: I. osztály: 1. Essig-Kacsó József (Református Kollégium); 2. Orbán Sarolt (S. Toduţă Zenelíceum) és Varga Csaba (O. Goga Általános Iskola); 3. Dode Márk (Báthory-líceum) és Sipos Tímea (Brassai-líceum). II. osztály: 1. Kötő Nóra (János Zsigmond Líceum) és Széll Barbara (S. Toduţă Zenelíceum); 2. Pető Ágnes (Báthory-líceum); 3. Bódi Dóra (Ref. Koll.) és Halász Hunor (N. Titulescu Általános Iskola). III. osztály: 1. Kovács Petra (Báthory-líceum); 2. Domokos Anna (János Zsigmond Líceum) és Tóth Krisztina (Ref. Koll.); 3. Magyari Mária (Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája), Szántai Kristóf (Báthory-líceum), Cotae Daniel (Brassai-líceum). IV. osztály: 1. Cserminski Sonia (Titulescu-iskola) és Bálint Orsolya (Báthory-líceum); 2. Ecsedy-Baumann Hanna (Brassai-líceum); 3. Szeghő Eszter és Máté Apor (Báthory-líceum). (A díjazottak teljes névsorát honlapunkon – szabadsag.ro – olvashatják.)
A Mátyás király születésének 570. évfordulója alkalmából az Amaryllis Társaság által szervezett rendezvények ma a szülőházban folytatódnak: 11 órától óriás meséskönyvet készítenek a gyerekek, délután pszichológus, néprajzkutató és történész boncolgatja a Mátyás-meséket, a napot a Carmina Danubiana régizene-együttes előadása zárja. Holnap 11 órától a Kálvária-templomban misével és zenével tisztelegnek.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár),

A nemzet jövője minden előtt
„A magyarság közös célja, hogy a nemzeti összetartozás legyen a hétköznapok része”; „A magyar nemzeti közösségek határokon átívelő újraegyesítése”; „Magyarország számára egyformán fontos minden magyar”; „A nemzetpolitika sikertörténet, világméretekben is példátlan”...
„Szó, szó, szó”, idézhetném Hamlet herceg szavait, hallva-olvasva az elmúlt egy-két évben szóban elmondott vagy sajtóban megjelent hangzatos politikusi kijelentéseket, nyilatkozatokat. És itt a legfrissebb, a miniszterelnöki üzenet egyik részlete: „A nemzet újraegyesítésének értelme éppen az, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, részt vehessen a magyar nemzet és Magyarország építésében. A határon túl élők részt vehetnek Magyarország erősítésében, az erős anyaország pedig többet tud tenni értük ott, ahol élnek”.
Bár egy ideje egyre aggasztóbb hírek érkeztek a Magyarországon zajló kultúrpolitikai történésekről, nem véleményeztem azokat, csupán személyes megjegyzéseimnek adtam hangot néhányszor a közösségi oldalakon. Sok mindennel nem értettem egyet, annál több dolog bosszantott, mégis azt gondoltam: ha én elvárom, hogy senki ne szóljon bele, ne utasítson bennünket onnan, hogy mit kellene tennünk nekünk, erdélyi magyaroknak itt, hogyan kellene élnünk az életünket, nevelnünk gyermekeinket, irányítanunk intézményeinket, sajtónkat stb., akkor nekem sem ildomos véleményeznem az ottani kulturális-művészeti élet terén jelentkező aggasztó történéseket.
Most azonban nem tudom elhallgatni felháborodásomat. Végignézve ugyanis a március 15-i művészeti díjak listáját, egyetlen határon túli alkotó – színész, író, költő, rendező, képzőművész stb. – nevét sem fedeztem fel! Gyorsan hozzáfűzöm, a témában jártasok kedvéért, hogy a Babérkoszorúval kitüntetett Szőcs Gézát és az Érdemes Művész díjat kapó Szűcs Nelli színművészt nem sorolom ebbe a kategóriába, előbbit nem részletezném, hogy miért, utóbbi pedig a beregszászi magyar színház tagja volt ugyan valamikor, de már évek óta Magyarországon él, annak a debreceni színháznak a tagja, amelyet eddig Vidnyánszky Attila igazgatott, júniustól pedig a budapesti Nemzeti Színház tagjainak sorát gyarapítja majd, legalábbis az új igazgató, Vidnyánszky Attila eddigi nyilatkozatai alapján.
A fentieknek megfelelően tehát, az én értelmezésem szerint, egyetlen egy határon túli művész sem érdemelte meg, hogy az elmúlt években kifejtett alkotómunkáját elismerje az a kormány, amely az összetartozást, a nemzetegyesítést tekinti az egyik legfontosabb célkitűzésének. Nem szolgált rá a díjra egyetlen alkotó sem, nem érdemelte ki senki azt a „dicsőséget”, hogy ne csak a „nemzeti összetartozás hétköznapjain”, hanem a nemzet ünnepnapján is gondoljanak rá, érezze azt, hogy valóban odatartozik ahhoz a bizonyos „határokon átívelő” közösséghez, hogy elismerik azt a művészi munkát, amit – többek között a magyarság megmaradásáért – kifejt. Csak halkan jegyzem meg, hogy még az annyira ócsárolt, „hazaáruló” MSZP-kormányzat sem engedett meg magának ilyen „gesztusokat”, ha tucatjával nem is, de legalább mutatóból kitüntetett egy-két határon túli személyt.
Hát, igen, úgy látom, ez a nemzetpolitika tényleg „sikertörténet, világméretekben is példátlan”. Idejönni, észt osztani, zászlót lengetni, politikai szlogeneket csattogtatni, skandálni a „mindent vissza”, „vesszen Trianon” jelszavakat, székely lobogót kitűzni a magyarországi települések intézményeire, összeborulni a nagy magyar szeretet és összetartozás égisze alatt, ez valóban mind-mind építő jellegű sikertörténet. De díjat adni, érdemeket elismerni, megköszönni, hogy még mindig itt, még mindig „rendületlenül”, még mindig magyarul, hát, az bizony nem hoz semmit a nemzet konyhájára. Csak visz. A díjak értékét kitevő párszázezer forintot. Amit, mondjuk ki lehetett volna gazdálkodni abból a 45,8 millióból, amibe került annak a százhatvanezer levélnek a kiküldése, amelyben Orbán Viktor kifejti, nagy elégtétel, hogy „újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe”.
Hát, kérem szépen, én most beleszóltam. Igaz, nem vagyok az ország új állampolgára, bocsássák meg tehát ezt a merészséget, a nemzet jövője azonban minden előtt. Éljen a magyar szabadság.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár),

Virágvasárnap mérföldkő az együttműködésben?
Gyulai civilszervezetek humánus gesztusa Pécskán
Március 24-én délelőtt magyar civilszervezetek országhatáron átnyúló, ígéretes együttműködésének az első lépése történt meg Pécskán.
A gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületének elnöke, Nyíri Mihály, valamint titkára, Aranyos István egy bérelt autómentő járművel, önkéntességi alapon a helyszínre szállították azt a fóliasátor-vázat, amit a pécskai sérült fiatalember, Rabi Norbert édesanyja, Hajas Erzsébet a családfenntartás biztosítása érdekében vásárolt meg egy gyulai kertésztől. A gyulai Egyesület tagjai ugyanis vitéz Balogh Lajosnak, Gyula Város Képviselő Testülete tagjának közbenjárására felkutatták a minőségileg és vételárban is megfelelő sátorvázat, ugyancsak önkéntességi alapon szétszerelték, illetve ma reggel felpakolták az autómentőre. Nyíri Mihálynak nem titkolt szándéka a segítségnyújtáson túl együttműködésre hajlamos magyar civilszervezetet is találni az országhatáron túl, mert a trianoni határ nem szabhat gátat az egységes nemzeti kultúrában élő magyarok egymáshoz való közeledésében. A Pécskán ugyancsak jelenvolt vitéz Balogh Lajos, a gyulai Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, gyulai képviselő vette fel a kapcsolatot a sátorváz igénylésével kapcsolatban, amiről a sajtóból értesült. Miután Nyíri Mihály és társai szétszerelték, kettévágták, majd páronként összekötözték a 40, egyenként 12 méter fesztávolságú vázelemet, Balogh Lajos megszervezte, vasárnap levezényelte a szállítást is. Az általa vezetett Egyesület felvállalja a sátorváz pécskai összeszerelését. Miután a pécskai udvarba behordták a nagy mennyiségű sátorváz-alkatrészt, a szállítók és közreműködök tiszteletére a házigazda által adott villásreggelin a Hajas Erzsébet vezette pécskai Humanitas Egyesület, illetve a két gyulai civilszervezett között kínálkozó együttműködési lehetőségeket, akár határon átívelő EU projekt elkészítésének a lehetőségeit is megvitatták. A házigazda ugyanakkor sajnálatának adott hangot, amiért a helybeli Egyesület egyik alapító tagja, fő támogatója, Antal Péter polgármester bukaresti útja miatt nem lehetett jelen a hármas civilszervezet-találkozón. A sátorváz-szállítás kedvezményezettje ezúton is megköszöni a gyulai civilszervezeti vezetők segítőkészségét, emberbaráti magatartását, abban a reményben, hogy a magyar civilszervezetek határon átnyúló együttműködésében mérföldkövet jelent a virágvasárnapi találkozó.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Velejéig korrupt a román igazságszolgáltatás?
Romániában olyan magas szintre emelkedett a korrupció, hogy a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőket is megfertőzte.
Bűnhálózat az igazságszolgáltatásban
Nem csak az igazságszolgáltatásban, de a román közvéleményben – elsősorban a sajtóban – is nagy port vert fel két bíró, Viorica Dinu és Antonela Costache előzetes letartóztatása. Mindketten valóságos hálózatot építettek ki bűnözők felmentése érdekében, amelyben bíróktól kezdve bírósági jegyzőkön át egészen az ügyvédekig, más közvetítőkig bezáróan vettek részt igazságszolgáltatási szakemberek. A két ügyvédnek úgymond kész díjszabásaik is voltak a kedvező ítéletek – legtöbbször az előzetes letartóztatás feloldása – meghozataláért. Amennyiben mégis képtelenek voltak más ügyvédeket befolyásolni a bűnözők számára kedvező ítélet elérése céljából, olyankor visszaadták a pénzt a megvesztegetőnek, ezzel mintegy mentesítve magukat a felelősség alól.
Viorica Dinu és Antonela Costache több ügy kapcsán is jelentős csúszópénzeket vett fel. A korrupcióelleni ügyészek kimutatása szerint a két bírót csupán az utóbbi négy hónap során mintegy 800 ezer euróval vesztegették meg: Viorica Dinu 109 ezer eurót kapott és további 345 ezer euróra tettek számára ígéretet, Antonela Costachénak pedig 300 ezer eurót ígértek meg kedvező ítéletek megszületése esetén és 32 ezer eurót vett fel.
Így például 150 ezer eurót ígért nekik Dinel (Staicu) Nuţu szabadlábra helyeztetése érdekében az állami pénzeket lenyúló bűnöző testvére, Marian Staicu, aki, a testvére két ügyvédjének átadott 50-50 ezer euró mellett ugyanennyit fizetett Sorin Vasilescu bírósági jegyzőnek. Dinel (Staicu) Nuţut 2007-ben azzal vádolták meg, hogy több mint 11 millió euróval károsította meg a szászmedgyesi Transgaz vállalatot.
ECRIS: korrupt – ha korruptak használják
A korrupció elleni ügyészek vádirata szerint a két bírónő idén, januárban kísérletet tett Staicu kiszabadítására, az ügyben illetékes ítélőtanács azonban fenntartotta az előzetes letartóztatást. Staicu két ügyvédjének, Ileana Raducannak és Petre Danielnek sikerült azonban 5000 euróval megvesztegetniük Sorin Vasilescu bírósági jegyzőt, aki „elintézte", hogy a dosszié februárban már Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz kerüljön.
A bírósági jegyzőnek valóban nem lehetett könnyű dolga: az ECRIS nevű számítógépes rendszer ugyanis – amennyiben „békén hagyják" – véletlenszerűen jelöli ki a különböző dossziékat elbíráló ítélőtanács bíráit. Azonban nem csak a hackerek, de a bíróságon is szinte mindenki tudja, hogy a rendszer kijátszásának legalább tíz kiskapuja van; ezekről már 2011-ben jelentést készített a Számvevőszék. E kiskapuk egyikét használta ki Sorin Vasilescu. A hiba természetesen nem elsősorban a rendszerben van, mert az eleve nem korrupt – bár a rendszeren is lehetne már javítani – hanem azok felhasználóiban van.
„Möbius, vagy mi a fene"
A két bírónő „nehézsúlyú" volt a pályán, igen komoly ügyek kerültek hozzájuk. Így például ott kellett volna lenniük a korrupció elleni ügyészek Adrian Nastase feltételes szabadon bocsátása elleni fellebbezéséről döntő ítélőtanácsban is – letartóztatásuk miatt azonban erre már nem került sor.
Viorica Dinu foglalkozott Dan Voiculescu ügycsomójával is, amelyben a politikust az Élelmiszeripari Kutatóintézet lenyúlásával vádolják, és hozzá került Sorin Ovidiu Vantu egyik bűnvádi esete is.
A két bírónő neve ott szerepelt Vasile Balint, azaz Sile Camataru szavadon bocsátásnak zavaros ügyében is, miszerint a hírhedett maffiózót nem azért engedték ki büntetése letöltése előtt a börtönből, mert példás magaviseletű fogoly volt és kifestette saját celláját, hanem azért – mert egészségi állapota erősen megrendült. Viorica Dinut és Antonela Costachét az sem zavarta, hogy Sile Camataru „nagybetegen" nyomban elhelyezkedett egy kereskedelmi társaságnál.
Antonela Cosctache volt az, aki letartóztatási parancsot adott ki a guru, Gregorian Bicolaru ellen és tagja volt annak az ítélőtanácsnak, amely a volt kormánytanácsos, a korrupcióval megvádolt Fanel Pavalache ügyében döntött.
A két bírónő érdekelt volt az úgynevezett Mobins-dosszéban is: konkrétan az öt év börtönbüntetésre ítélt Stefan Radulescu ügycsomójáról van szó, akit a Mobins bútorgyár megkárosításáért ítéltek el. (A két bírónőt az igazság kiderítése olyannyira foglalkoztatta, hogy még magának a gyárnak a nevével sem voltak tisztában, Antonela Costache egyebesen „Möbius, vagy mi a fenének" emítette a dossziét).
Továbbá, jókora csúszópénzért felvállalták a bűnüldözők által a Stroe és a Gusti néven emlegetett két dossziét is, amelyet végül is Eduard Gusti és Dan Stroe bűnvádi dossziéja néven sikerült azonosítaniuk.
A hiszékeny bírónők
Ennek ellenére mindketten igen hiszékenyek voltak. A korrupció elleni ügyészekkel folytatott „magánbeszélgetések" kapcsán például elhitték azt, hogy a bukaresti bíróság alumíniummal bélelt, kibádogozott liftjeit nem lehet lehallgatni. Így ügyeiket rendszerint a felvonóban beszélték meg – a korrupció elleni ügyészek legnagyobb örömére, akik itt helyzeték el mikrofonjaikat, és akiknek így sikerül perdöntő bizonyítékokat felvenniük.
Elhitték azt is, hogy a régebbi típusú mobiltelefonok úgyszintén lehallgathatatlanok. Ezért mindketten régi mobiltelefonokon át beszélték meg egymással a megvesztegetés részleteit, a pénzek elosztását, aminek a vádhatóságok még akkor is örvendtek, ha mindez kissé a hang minőségére ment.
Az ügyészeknek így tudomására jutottak a pénzek elosztása körüli manőverek, a két bírónő „etikai kódexe", miszerint a megvesztegetést elfogadó csupán némi kenyeret biztosít magának, és „munkaerkölcse", miszerint „túlságosan hülyék azok a bírók", akik nem akarnak ily módon pénzhez jutni. Mindemellett Antonela Costache, a botrány kitörésekor felhívta személyes varázslónőjét, akit felelősségre vont azért, hogy jóslataiban nem figyelmeztette a korrupció elleni ügyészek akciójára.
A korrupció elleni ügyészek szerint az összegyűjtött anyag – a telefonbeszélgetések hanganyaga mellett fotók, videófelvételek, tanúk vallomása, több feljelentés – megdönthetetlen vádat jelent annak bizonyítására, hogy a két bírónő széles körű hálózatot épített ki az ítéletek meghamisítása céljából, jól kiépített rendszert hozott létre a megvesztegethetőségükért járó összegek begyűjtésére.
Az ügyben, a két bírónő mellett vádlottként szerepel Vasilescu Sorin bírósági jegyző, Raducan Ileana és Petre Daniel Costel ügyvéd, Petre Daniel Costel felesége, aki ellen megvesztegetésben való bűnrészesség miatt indult eljárás, illetve Dinel (Staicu) Nutu testvére, Staicu Marin, megvesztegetés miatt.
A dobogó harmadik helye
A két bírónő rövid idő alatt csinos vagyonra tett szert. Viorica Dinu Bukarestben három lakással, 800 négyzetméteres telekkel rendelkezik. Volkswagen Golf típusú gépkocsija van, ékszereinek értékét 10 ezer euróra teszi.
Antonela Costache a Bukarest melletti Voluntari községben 200 négyzetméteres villával, csaknem 600 négyzetméteres telekkel, Audi TT gépkocsival rendelkezik. Emellett két bankbetéte is van, 132 ezer lejjel, illetve 62 224 euróval.
Antonela Costache egyébként 1400 eurós szőrmekabátot vásárolt magának, de ezzel nem tett túl Dinu Vioricán, aki azzal kérkedett, hogy 3500 eurós kabátja van – igaz, eddig még nem vett fel, mert nagy és súlyos".
Mindeddig az igazságszolgáltatási rendszerben adott legnagyobb megvesztegetés egyébként a Szociáldemokrata Párt volt szenátora, Cătălin Voicu nevéhez fűződik, aki 260 ezer eurót adott Florin Costiniu egykori magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőnek. A negatív rangsorban Maria David korábbi bírónő következik, aki 200 eurós csúszópénzt kért. A moszani 150 ezer eurós megvesztegetési összeggel Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz elfoglalta a dobogó harmadik helyét, amelyen eddig a temesvári táblabíróság volt alelnöke, Nicolae Costantin Serban állt – nyamvadt 50 ezer euróval.
Maszol.ro,

Kért egy kenyeret, románul, Sepsiszentgyörgyön
Az elmúlt hetekben hangos volt a sajtó a Székelyfölddel kapcsolatos mindenféle botrányok miatt. Az autonómia-tüntetéssel kirobbant botrányok sorozatát csak tetézte a „fejpánt-ügy”.
Miután országszerte mindenféle magyarellenes megnyilvánulásoknak és megmozdulásoknak lehettünk szemtanúi (és természetesen a mi oldalunk sem ült és hallgatott csendben), egy férfi úgy döntött, bebizonyítja, hogy nincs „félnivalójuk” a Székelyföldön élő románoknak, nem éri őket semmilyen diszkrimináció a székelyek részéről.
Ennek bizonyítására a férfi egy ugyanolyan fejpánttal indult útra Sepsiszentgyörgyön, mint amilyet a fent említett kislány viselt az ominózus eset során. A férfi a „trikolort" viselve homlokán vette nyakába Sepsiszentgyörgy utcáit, üzleteit és kizárólag román nyelven beszélve több üzletben is kenyeret vásárolt.
A közvéleménnyel ellentétben, a férfi semmilyen „megrovásban” nem részesült, nem volt része hátrányos megkülönböztetésbe a román nyelv, illetve a fejpántért sem. Minden üzletben, ahol vásárolt szíves kiszolgálásban részesült, az alkalmazottak ugyanúgy bántak vele is, mint a többi vásárlóval. Tehát bebizonyosodott: a románok nem halnak éhen Székelyföldön, ugyanolyan szívélyes kiszolgálásban van részük, mint bármely más vásárlónak.
Tünde
Erdély.ma.

Visszahelyezték tisztségébe a vajdahunyadi kórház magyar igazgatóját
A dél-erdélyi Vajdahunyad polgármestere visszahelyezte tisztségébe Bende Barnát, a helyi kórház köztiszteletben álló igazgatóját, akinek leváltása március közepén spontán sztrájkot váltott ki a kórház alkalmazottai körében.

Viorel Arion polgármester a Mediafax hírügynökségnek elmondta, érvénytelenítette a kórházigazgató leváltásáról hozott döntést, mert azt a prefektusi hivatal törvénytelennek minősítette. Hozzátette, hétfőtől ismét Bende Barna vezeti a vajdahunyadi kórházat.
A kórházigazgatót azért váltotta le tisztségéből március 13-án a kórház igazgatótanácsa, mert őt is felelősnek tartották egy – a számvevőszék által kifogásolt – a korábbi városvezetés idején lebonyolított nagy értékű eszközbeszerzés ügyében. Bende Barna mindvégig vétlennek mondta magát. Azt hangsúlyozta, hogy a kórház csupán haszonélvezője volt a megvásárolt orvosi berendezéseknek, az eszközbeszerzést a kórházat fenntartó polgármesteri hivatal bonyolította le.
Felmentése hírére spontán sztrájkba kezdett a kórház mintegy kétszáz alkalmazottja, akik csak az után vették fel a munkát, hogy a leváltott igazgató nyomatékosan kérte őket erre.
A 2012-es önkormányzati választásokon Viorel Arion pár száz szavazattal előzte meg a polgármesteri székért folytatott versenyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szociálliberális Unió (USL) támogatásával függetlenként versenybe szállt Bende Barnát. Bende Barna ortopéd szakorvosként, majd kórházigazgatóként szerzett elismerést az 55 ezer lakosú Vajdahunyadon, ahol a magyarság aránya mindössze öt százalék. A polgármesteri hivatal felügyelete alatt működő 612 ágyas vajdahunyadi kórházat mintegy nyolcszáz alkalmazott szolgálja ki.
erdon.ro.

Csíkszentmiklós, a szokások örök őrzője
Első írásos említésének 680. évfordulóját ünnepli vasárnap a csíkszentmiklósi faluközösség. A közigazgatásilag Csíkszépvízhez tartozó településen egyházi méltóságok és világi elöljárók tartanak beszédeket, ugyanakkor a régmúlt időktől napjainkig tartó időszakot neves előadók idézik fel az érdeklődőknek.
A Szent Miklós püspök tiszteletére szentelt templomáról elnevezett település valamikor a 12. század végén vagy a 13. század elején alakulhatott, egyházközségéről az első hiteles feljegyzést – mely egy Stephanus (István) nevű papot említ, aki 1333-ban egy garast fizetett a tizedszedőknek – a pápai tizedjegyzékben találjuk. A középkortól egészen a 19. század végéig három falunak – Csíkszépvíz, Csíkborzsova és Csíkszentmiklós – a közös temploma a szentmiklósi, az 1992-ben megrepedt, műemlékként őrzött harangját 1689-ben öntötte Boltosch István brassói harangöntő.
A rohamos fejlődés és a hagyományőrzés útján
A jellegzetesen három településszerkezeti alapegységből – Alszeg, Középszeg, Felszeg – álló falu az új évezred hajnalától kezdve látványos fejlődésen ment keresztül, amihez Ferencz Tibor községvezető mellett a falu lakosságának támogatására is nagy szükség volt. A kitartó szervezés és együttműködés gyümölcseként épült ki a gáz- és vízvezetékrendszer, lépett működésbe a csatornarendszer, korszerűsítették a közvilágítást, leaszfaltozták az utakat és tatarozták a középületeket.
A modern élet alapjait megteremtő infrastrukturális beruházások és a falu összképének nagyfokú javítása a fiatalok itthon tartására, valamint a kulturális életre és a hagyományőrzésre is rendkívül pozitív hatással volt. Utóbbi egyik legékesebb példája a másfél éve önkormányzati és közbirtokossági összefogással 41 ezer lejért megvásárolt, Lakatos István helybéli tanár segítségével újjáépített, majd berendezett, mintegy százéves csíki székely ház, amelyben néprajzi gyűjtemény mellett értékes okiratok, tárgyak és fényképek is helyet kaptak – sőt a téli hónapoktól egészen a mezőgazdasági munkálatok megkezdéséig fonó-szövő szakkör működik benne. A tájház hűen illusztrálja az elődök életvitelét, szokásait és mindennapjait.
A csíkszentmiklósi közbirtokosság a tájház szomszédságában a közelmúltban egy harmincas évekbeli épületet modernizálva alakította ki új székhelyét. A múzeumként működő tájház udvarán jelenleg egy gazdasági melléképület is tatarozásra vár, ahol a közbirtokosság egy turisztikai központot kíván kialakítani.
Csíkszentmiklós napjainkban
Az ezeregyszáz fős létszámot közel száz éve rendíthetetlenül tartó település szokásainak kommunizmus alatti megtartásában nagy szerepük volt mindazon helybéli pedagógusoknak, akik a kötelező kultúrműsorokba, politikai töltetű ifjúsági tevékenységekbe ügyesen „belopták” a néphagyományokat, megszakítás nélkül adva így át azokat az egymást követő generációknak – tudtuk meg Lakatos István tanártól. Ennek is köszönhető, hogy a rendszerváltás után újjáalakult a cserkészcsapat, és létrejött az ifjúsági szervezet, mely több, fiatalokat és idősebbeket egyaránt megmozgató rendezvénye mellett az elődök tiszteletére és szokásaik átörökítésére is kiemelt figyelmet szentel.
A csíkszentmiklósiak nagy részének megélhetési alapjait a mezőgazdaság és az állattartás biztosítja, noha az utóbbi tíz évben jelentősen – közel a felére – csökkent a faluban tartott tehenek száma. Ezzel szemben növekedett a juh-, sőt a kecskeállomány is, míg a disznók száma stagnál. A munkahelyek számát tekintve a kisboltok és a fafeldolgozó üzemek is előkelő helyen állnak, de sok fiatal – igaz, csak ideiglenesen – külföldre, leginkább Nyugat-Európába utazik szerencsét próbálni. A véglegesen elvándorlók száma minimális, a néhány hónapot, esetleg évet távolban töltők többnyire visszatérnek, megtakarításaikat a faluban – gyakran mezőgazdasági gépekbe, felszerelésekbe, megművelhető földterületekbe – fektetve be. Lakatos István szerint inkább az okoz problémát, hogy nincs szaporulat, mivel a családok általában egy, legfeljebb két gyereket vállalnak.
Az 1880-ban épített helyi általános iskolába és az óvodába összesen száznegyvenöt gyerek jár – igaz, ebbe beletartoznak a csíkborzsovaiak is. A vallásos nevelésben részesülő ifjoncok Gergely Géza esperes-plébános odaadó segítsége és terelgetése jóvoltából olyan szoros közösséget alkotnak, amelyben főszerep jut a tisztességre, szülők iránti tiszteletre és szeretetre tanításnak. Bár több nagyobb cigány család is él a helységben – összlétszámuk hetven körülire tehető –, jelenlétük nem okoz mindennapos problémát. A „kritikus periódust” inkább a mezőgazdasági betakarítások időszaka jelenti, amikor előszeretettel dézsmálják a termést.
„Csíkszentmiklós jövőjét a gyereklétszám csökkenése vagy növekedése határozza majd meg. Híresek vagyunk szorgalmunkról, de a falu további fejlődéséhez a házak megszépülésén és korszerű földművelő gépeken kívül elsősorban nagyszámú utódra van szükség” – vonta le a következtetést a szülőfalujáról monográfiát is írt Lakatos István.
Ünnepi emlékezés
Vasárnap délben a csíkszentmiklósi műemléktemplomban a Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével veszi kezdetét az évfordulóra szervezett rendhagyó program. A rendezvény este hét órától a kultúrotthonban folytatódik, ahol az ünnepi beszédek sorát Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere nyitja, majd Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának köszöntője következik. Az eseményen jelen lesz Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.
A világi elöljárók után az elmúlt évszázadok kiemelkedő egyházi és falutörténeti eseményeit eleveníti fel Gergely Géza esperes-plébános, Ambrus Tünde író, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója és Lakatos István tanár. Az előadókat a Bíró Zsolt kántor vezetésével színpadra álló csíkborzsovai férfikórus műsora, a csíkszentmiklósi általános iskola diákjainak irodalmi összeállítása, valamint a csíkszentmiklósi és csíkszépvízi néptánccsoportok fellépése követi. A kivételes évfordulóra nagy szeretettel várják mind a község, mind a környező falvak lakóit.
Pinti Attila
Székelyhon.ro.

Budapesti támogatással létesülhet agráripari park Háromszéken
A családi gazdaságok megerősödésében látják a vidék felzárkóztatásának lehetőségét a magyarországi szakemberek és a székelyföldi döntéshozók. Éppen ezért a háromszéki Illyefalván szombaton megrendezett III. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumon elsősorban a kis gazdaságok fejlesztésének módozataira keresték a választ.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a konferencián beszámolt arról, hogy az elmúlt években a LAM Alapítvány közreműködésével több mint 600 fiatal vett részt svájci mezőgazdasági gyakorlaton, az elsajátított tudást pedig hazatérve kamatoztatta. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztségét is betöltő egyházfő közölte, tervezik az Erdélyi Magyar Tudományegyetem bővítését: Sepsiszentgyörgyön erdőgazdasági és agrárszakot létesítenek.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a magyar kormány által támogatott székelyföldi agráripari park létrehozásának fontosságát ecsetelte. „A kis- és közepes termelők számára nagyon fontos a biztos, kiszámítható felvevőpiac. Erre megoldást jelenthet a magyar kormány segítségével létrehozandó agráripari park, amely Románia és a Moldovai Köztársaság felé tudná bővíteni az anyaországi piacot, besegítve ugyanakkor a székelyföldi termelőknek is" – mondta Tamás, aki szerint a Sepsiszentgyörgy közelébe tervezett 33 hektáros ipari park fogadja be a tervezett létesítményt. Különben az agráripari park terve először 2008-ban merült fel, amikor a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzat együttműködési megállapodást kötött a magyarországi Móra-kert Termelői és Értékesítő Szövetkezettel a szépmezői mezőgazdasági feldolgozó és értékesítő létesítmény megvalósításáról. Az akkori elképzelések szerint magyarországi és romániai üzletláncoknak adták volna el a vidéki gazdáktól felvásárolt zöldséget, viszont a projektet egyelőre nem ültették gyakorlatba.
Tömegtermelés helyett minőségi terményt
A hét végi agrárfórumon Tamás Sándor felhívta a figyelmet, hogy politikai és szakmai támogatást igényel a Székelyföldi Erdőalap létrehozása, amely a szakszerű gazdálkodás érdekében felvásárolná a mozaikszerű, szétszóródott erdőket. Budai Gyula, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, azonosítani kell az agrárpolitikában az erdélyi és anyaországi érdekek kapcsolódási pontjait, hiszen közös érdek a kisgazdaságok támogatása. Budai felhívta a figyelmet, hogy a három hektárnál kisebb gazdaságok számára évente 1000 eurós uniós szubvenciót lehet biztosítani. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke leszögezte, csak szervezett alapon marad versenyképes a mezőgazdaság. Erre a gondolatra erősített rá Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke is, fontosnak nevezve, hogy az azonos értékeket képviselő gazdák tudjanak szövetkezni. „Ezeknek a szerveződéseknek be tud érni a gyümölcse, példa erre a székelykeresztúri tejgyár felvásárlása, amely 500 családnak ad megélhetést" – jelentette ki Borboly, aki szerint Székelyföld kitörési pontja nem a tömegtermelés, hanem a minőségi termény kell hogy legyen. Péter Ferenc, Szováta polgármestere a kis gazdaságokon kívül a közbirtokosság és a kiaknázatlan turisztikai potenciál lehetőségeiről értekezett. Tóth Katalin, a magyarországi agrárminisztérium helyettes államtitkára ugyanakkor elmondta: a budapesti tárca már a közeli jövőben támogatná a határon túli fiatalok szakmai oktatását, a felsőoktatáson kívül célirányos gyakornoki képzéseket is létesítenének, ugyanakkor különböző vásárokban lehetőséget biztosítanak a vidékre jellemző termékek bemutatására.
Kétélű fegyver az átjárhatóság
Ezzel egy időben a pénteken Kolozsvárt rendezett magyar–román szakmai konferencia a közös agrárpolitika 2014–2020-as kilátásaira összpontosított. V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár elmondta, Budapest támogatja a magyarországi és a romániai LEADER csoportok együttműködését. A magyar állam valamennyi LEADER akciócsoport számára 50 millió forintot biztosít a jó gyakorlatok átvételére, ebből a forrásból a romániai és a magyarországi LEADER csoportok közös szerveződéseket alakíthatnak, de akár eszközöket is beszerezhetnek. V. Német Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az új európai költségvetési ciklusban az agráriumnak nemcsak az élelmiszer-termelés lesz a feladata, ezzel egyenrangú feladat lesz a termőföldek, a vizek minőségének a megőrzése, a kultúrtáj és a közösségek megvédése. Az EU ugyanakkor bátorítja a tagországokat, hogy a regionális fejlesztési alap és a szociális alap által nyújtott támogatásokat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alappal közösen használja fel.
Az agrárpolitika romániai tervezéséről szólva Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, volt vidékfejlesztési államtitkár nagy bajnak tartotta, hogy a bukaresti agrártárca a több ezer hektáron gazdálkodó dél-romániai agrárvállalkozók igényeihez igazítja terveit, amelyek így hátrányosak a kisebb területeken gazdálkodó erdélyi gazdák számára. A felsőház mezőgazdasági bizottságának titkára kétélű fegyvernek nevezte az EU által szorgalmazott, a mezőgazdaság és vidékfejlesztési alap, a regionális fejlesztési alap és a szociális alap közötti átjárhatóságot. Tánczos rámutatott, az átjárhatóság azt is jelentheti, hogy az egyéb területek elvonják a forrásokat a vidékfejlesztéstől; e téren intő jelnek számít, hogy 2014 és 2020. között a romániai agrárszektor egymilliárd euróval kevesebb uniós támogatást kap.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Továbbra is fogy az erdő a Hargitán
Néhány hete írtunk arról, hogy bár Szentegyházán erdeik megőrzése érdekében egyesületbe tömörülve a Homoród Erdészeti Hivatallal őriztetik erdeiket a tulajdonosok, továbbra is folyik a falopás. Újabb panaszos kereste fel szerkesztőségünket, ez alkalommal a helyszínen jártunk, hogy meggyőződjünk állításairól.
Hétfőn hívott fel Lőrincz László szentegyházi erdőtulajdonos azzal a panasszal, hogy erdejéből lopják a fát, és egyben arra is megkért, hogy segítsünk neki a tolvajok tettenérésében, mivel eddigi feljelentései nyomán semmiféle eljárást nem indítottak. Megegyeztünk abban, hogy egyúttal megmutatja, az elmúlt húszévnyi tarolás után, mi maradt harminchektáros erdejéből. Kedden reggel ismét szólt a telefon, ezután elindultunk Hargitafürdőre, a Tolvajos-tetőre. Mire kiértünk, a szentegyházi rendőrség is a helyszínen volt, Lőrincz Lászlón kívül pedig három fiatal férfi.
Az erdei út mentén közel húszméteres, frissen kivágott bükkfák hevertek, kissé távolabb egy traktor állt egy fahasogatóval ellátva, egy halomban pedig frissen hasogatott, méteresre vágott tűzifa. Az erdőn dolgozókat láthatóan megleptük, aztán hosszas vitát követően, miután sikerült tisztáznunk, mit keresünk ott, elmondták, hogy teljesen legális, amit tesznek, ugyanis egy legelőtulajdonos megbízásából egy közeli területről vágtak ki tíz olyan fát, amely meg volt bélyegezve. Amikor a bélyegzés után kutattunk a törzseken, csupán két-három fán láttunk pecsétet.
Kérdésünkre, hogy honnan vannak kivágva a fák, azt a választ kaptuk, hogy az úton belüli erdőrészről húzatták ki. Azt is megtudtuk, hogy a belső rész ahhoz a kétszázon felüli hektárhoz tartozik, amelyet a szentegyházi G. Z. vásárolt fel a csíki gazdáktól. Lőrincz László mindeközben megmutatott egy, a reggeli órákban készített felvételt, amelyen az előttünk álló traktor szerepelt, mely jól láthatón az úton kívülről vontatta be a fákat, abból az irányból, ahol az ő területe van.
Állítását a traktornyomok, a frissen feltúrt föld, valamint a kisebb fákon ejtett sérülések is igazolták, így a dombon kifelé vettük az irányt, utunk során pedig rendőr is elkísért egy rövid szakaszon. Körülbelül két kilométer gyaloglás után kiértünk Lőrincz László erdejébe, ahol siralmas látvány fogadott bennünket. A magas rengeteg helyett ciheres, bokros területre értünk, itt-ott 30–40 centiméter átmérőjű csutakok, szanaszét hagyott ágak, a húsz éve tartó falopás nyomai.
„Csak azt viszik el, amit azonnal értékesíteni tudnak, az itt hagyott ágak pedig itt rohadnak el, senki nem szedi össze őket. Nem így volt ez régen, a régi emberek odafigyeltek, csak annyit vágtak ki, amennyi nekik kellett, és elpucoltak mindent maguk után. Ezeket is most vágták le – mutat oldalra a tulajdonos, ahol két fa feküdt –, még nem vitték el.” Az erdei út mentén friss fűrészpor és néhány darab felvágott méterfa hevert, bal oldalon a domb teljesen letarolva, a tetőn állt még néhány bükkfa, a meredek hágón kikapaszkodva frissen levágott csutakokat és ágakat találtunk. „Ezt egyenesen derékba vágták, másfél méterrel a földtől mocskolták meg, így egyszerűbb volt nekik, a lenti részt nem tudták hasznosítani” – mutatta Lőrincz.
Visszaindultunk, messziről hallottuk a fahasító hangját, nekiláttak feldolgozni a bükkfákat. Időközben megérkezett az erdészeti hivatal munkatársa is, aki szerint januártól kilencven százalékkal csökkent a falopások száma a környéken, de embert próbáló feladat megőrizni azt az erdőt, amelyből húsz évig mindenki hordta a fát. Elmondása szerint május végén kerül sor a tavaszi elszámolásra, amikor minden erdészt és őrt számon kérnek, a hiányt – amennyiben nem érték tetten a tolvajokat – annak az őrnek kell kifizetnie, aki abban az időszakban azon a területen felügyelt. Lőrincz László rendőri kísérettel ismét kiment megmutatni a kárt, majd írt egy újabb feljelentést. Ki tudja, hányadikat.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Ahol élet van, ott jövő van: felavatták az EKE-várat
Még sok a tennivaló a tiszteletreméltó parasztház körül
Erdély minden területéről a Várfalvához tartozó Aranyosrákoson gyűltek össze ünnepelni a hétvégén a természetjárók, hiszen hét évized után újra saját házat avathatott az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Az EKE-vár létrehozását hároméves álmodozás, tervezés előzte meg, majd a szervezet országos vezetősége eldöntötte, ideje tettekre váltani a terveket, és merész elképzelését a Szentegyházason tartott országos közgyűlés elé tárta. „A néma csend azt sugallta, hogy terveinket nagy felelősség övezi” – emlékezett vissza Dezső László országos elnök. De a hétvégén nem csak ünnepeltek az EKE-tagok, hanem a településért is felelősséget vállalva 350 fát ültettek a helyi iskola udvarán, és kitakarították az Aranyosrákos-patak medrét. „Az önkéntes munkának szimbolikus jelentése is van – mondta Dezső László –, hiszen a fa a tiszta levegőt, a tiszta víz pedig az életet szimbolizálja. És ahol élet van, ott jövő is van.”
A Szentegyházason meghozott döntés után az EKE nem palotát vagy kastélyt vásárolt, hanem egy olyan tiszteletre méltó parasztházat, amelynek erős tölgygerendái már majdnem három évtizede tartották a ház falait, amikor 1891-ben az EMKE szervezésében létrejött az EKE. Egy évig tartó munkával sikerült elérni, hogy tavaly év végére rendezték az ingatlan tulajdonjogát, átírták az EKE nevére, majd sok szorgos kéz a kalákák alkalmával napról napra csinosította, építette az EKE-várat. Az országos elnök köszönetet mondott Várfalva község önkormányzatának, amelynek tagjai már az első beszélgetések alkalmával is támogatásukról biztosították, és ezt a partnerséget már több alkalommal is bizonyították az elmúlt időszakban. Kérte: fogadják az EKE-t községükbe, remélve hogy terveikkel, céljaikkal és megvalósításaikkal újabb színfoltot tudnak vinni Várfalva életébe. Dezső László kifejtette: „Az EKE-vár annyit fog érni, amennyire kihasználjuk. Addig fogja a céljainkat szolgálni, amíg mi építjük, és mi vigyázunk rá.” Elmondta, hogy egy olyan központot szeretnének kialakítani, amely fotós túrák, oktatási és képzési tevékenységek, erdei iskolák, tanácskozások és a kikapcsolódás otthona lehet. Hozzátette: még sok a tennivaló a portán, fürdőszobát, újabb szálláshelyeket kell kialakítani, és a romos csűr is felújításra vár. Másfelől, mivel Aranyosszék ezen vidéke számtalan olyan idegenforgalmi lehetőséget tartogat, amelyet érdemes megismerni és megismertetni, az EKE megpróbálja ezeket a látványosságokat egy csokorba szedni és a környék turisztikai kalauzát is elkészíteni. Álmainknak és terveinknek egyelőre csak az anyagi keretek szabnak határt.
Közös cél: megvédeni a természeti értékeket
Mărginean János, a község polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, büszke arra, hogy az EKE Várfalván találta meg főbástyájának helyét. Úgy érzi: nem csak az egyesületnek, hanem a településnek is nagy előrelépést jelent, ezért Várfalva község polgármesteri hivatala és a helyi önkormányzat ebben a nemes munkában örök partnerséget vállalt. Hiszen a céljuk ugyanaz: megvédeni a természeti értékeket, ápolni minden talpalatnyi földet. A polgármester ismertette a község idei rendezvényeit, és meghívta az EKE tagjait az augusztusi községi napokra, amely jó alkalom a testvértelepülések megismerésére is. Reméli, hogy az EKE otthonra talál Aranyosrákoson, és természetszeretetükkel, tapasztalatukkal, szaktudásukkal még szebbé, tisztábbá, zöldebbé varázsolják a községet.
Dankó Szilvia konzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében szintén örömmel látta az EKE-sek lelkesedését és azt a hozzáállását, amivel megpróbálják a fiatalokat a természeti értékek felismerésére, megőrzésére biztatni. Fontosnak tartja, hogy az olyan szerveződések, mint az Erdélyi Kárpát Egyesület, létezzenek és aktívan működjenek is. „Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy tudatosítsuk az emberekben környezetünk fontosságát, amelynek nagyszerű módja a mai rendezvény is. Az ilyen eseményeken alkalom nyílik nemcsak a környezet építésére, hanem a közösség erősítésére és a hagyományok megőrzésére is” – összegzett a konzul.
Szabadság (Kolozsvár)

Vannak normális románok is (Beszélgetés Lucian Mîndruţăval)
A magyar–román párbeszéd jegyében született HungaRomânisme–HungaRomagyarázatok kiállítás díszvendége volt Lucian Mîndruţă román újságíró, aki az elmúlt hónapokban magyarbarát megnyilatkozásai miatt vált ismertté és népszerűvé az erdélyi magyarság körében.
Két nemzetiség együttélése olyan, mint a házasság: ha szabadságra vágysz, szabadabban kell engedned társad is, még akkor is, ha ez nem mindig tetszik, s olykor féltékennyé tesz – fejtette ki felszólalása elején. Őszintén, színesen, szellemesen beszélt a nacionalizmusról, a gyáva, cél nélküli emberek menedékéről, az oktalan, értelmetlen gyűlöletről, a másik megismerésének fontosságáról. A megnyitó után még rövid ideig elidőzött Sepsiszentgyörgyön, mint mondotta, ezúttal nem próbálta ki, adnak-e neki kenyeret, pár éve már bizonyosságot nyert, hogy alaptalan e mítosz, s azóta is őrzi az itt románul vásárolt hűsítőt. Lucian Mîndruţă szívesen válaszolt a Háromszék kérdéseire is. – Honnan jött az ötlet, hogy december elsején közzétegye a világhálón azt a magyarokkal szimpatizáló írást, melynek köszönhetően rövid időn belül rendkívül népszerű lett a magyarság körében? Miért tartotta fontosnak ezt a gesztust? – Egy amerikai ismerősömet hoztam el Erdélybe, s elvittem olyan helyekre, amelyek híresek, ahová minden román elviszi a külföldi vendégeit: a Peleş-kastélyba, Törcsvárra, Segesvárra, Nagyszebenbe. Az illető egyfolytában kérdezgetett: ezt ki építette, ez kinek köszönhető? S bár nehezemre esett, de rá kellett jönnöm, hogy bármit mutatok neki, azt mind mások készítették, nem az enyéim. Ekkor szembesültem azzal, hogy Románia gazdagságának jelentős része nem a románoknak köszönhető, s ha bölcsek lennénk, ünnepelnénk, kihasználnánk ezt. Az elutasítás helyett közelednünk kellene az itt élő nemzetiségekhez, tanulni tőlük. Rájöttem, úgy félünk a magyaroktól, mint a sötéttől, azért, mert nem ismerjük őket. Ezért gondoltam, hogy megteszem az első lépést, kezet nyújtok, és megpróbálom december elsejét, a mi ünnepünket az ő ünnepükké is tenni. S ugyanakkor megérteni, hogy a magyarok közül sokan nem ugyanazt érzik ezen a napon, mint mi, s ez normális, hisz nem vagyunk mindannyian egyformák. – Még meglepőbb volt két hónappal később, amikor a legnagyobb cirkusz közepette ön is kitűzte a székely zászlót Facebook-oldalán. – Igen, akkor kineveztem magam az első argeşi székelynek. Nevetségesnek tartom, hogy egy történelmi szimbólum ellen harcoljunk. Ha a magyarok szeretik a székely zászlót, a sajátjuknak tartják, kinek van joga megtiltani használatát? Olyan ez, mint Rómeó és Júlia története: hogyan tilthatod meg a fiataloknak, hogy szeressék egymást? Ez az ő zászlójuk, hagyd békén őket. Mit zavar téged Craiován, hogy valaki Hargita megyében kitűzött egy zászlót? Mit ártott neked? Nevetségesnek tartottam és fontosnak éreztem, hogy legyen egy román, aki normálisan viszonyul a kérdéshez. Gőgöljük magunkat a nagy nemzeti öntudatunkkal, pedig nem kellene olyan dolgokkal dicsekednünk, amelyek nem rajtunk állnak. Románnak születtünk, ez szerencse vagy esély, de önmagában még nem érdem. Az, hogy egy adott országban születtél, adott nemzetiségben, az csupán véletlen. Arra kellene figyelnünk inkább, hogy mit cselekszünk, milyen jót teszünk, mi marad utánunk. – A magyarok rokonszenve egyértelmű volt. Milyenek voltak a román visszajelzések? – Higgye el, vannak normális románok is. Sokan. Olyanok, akiknek nem az az első, hogy szidni kezdik a magyarokat, akik nem érzik rögtön azt, hogy vesztenivalójuk van, hogy valaki el akarja lopni tőlük Erdélyt. Sokan vannak, akiknek ugyanúgy elegük van ebből az üres hőzöngésből, mert ez a nacionalista mellveregetés nagyon üres. Jobb lenne, ha az őseink érdemei helyett saját érdemeinkkel foglalkoznánk, azzal, amit ma teszünk. Persze, nagyon sokan megharagudtak. A Facebookon kialakult egy szélsőjobboldali csoportosulás, tagjainak megvannak a közös jellemzőik: mindannyian egy bizonyos focicsapat szurkolói – nem mondom meg a csapat nevét –, mindannyian szeretik Corneliu Zelea Codreanut, egy polgárt, aki hatvan évvel ezelőtt az utcán lövette le az embereket. Rendben van, azt szeretnek, akit akarnak, de ami még súlyosabb, egyikük sem tud helyesen románul, mindannyian műveletlenek. Ez számomra elfogadhatatlan. Nem lehetsz úgy román hazafi, hogy csak Eminescu egyetlen versét olvastad, s azt sem tudod, mikor kell egy vagy két i betűt használni a szó végén. Ez a legnevetségesebb: a tudatlan, helytelen nacionalizmus. Hogyan szeretheted a hazádat, ha nem szereted az anyanyelvedet? A nyelv lenne az első, a legfontosabb, azután jön az ország. – Úgy gondolja, a nacionalista hőzöngők kisebbségben vannak? – Mindig, minden nemzetségben van és lesz egy ideges csoportosulás. Magyarországon is ott vannak a jobbikosok, akik most nagyítóval keresik a zsidókat. Kicsit furcsa, nem is értem. Nálunk is hasonló a helyzet, ellenséget keresnek, s ezek az emberek, akik ezt teszik, éppen önmaguk legnagyobb ellenségei. Üres az életük, nem találnak jobb elfoglaltságot, mint hogy szidjanak valakiket. – Hogy érezte magát péntek este Sepsiszentgyörgyön? Mi a véleménye az itt összegyűltekről? – Érdekes volt. Azért tartottam fontosnak, hogy eljöjjek, mert időnként belefáradsz abba, hogy folyton olyan emberek között legyél, akik nem értik azt, amit mondani akarsz. Arra gondoltam, itt talán olyanokkal találkozom, akik értik a mondandómat – és így történt. Kevesen vagyunk ilyenek, románok és magyarok is, akikben nincs görcsösség, nem figyeljük a másikat gyanakodva. Itt bizonyos mértékig megértésre találtam, de hangsúlyoznom kell: én nem ismerem a magyarokat. Egy más etnikum, más kultúra. Én egy olyan kultúrából érkezem, ahol sokat beszélünk, de végül nem teszünk túl sok mindent. Az itt összegyűlt magyarokon láttam, visszafogottabbak, figyeltek engem, s nagyon tetszett, hogy őszinték voltak. Amikor feltettem a kérdést, hogy szeretik-e a románokat, volt azért néhány másodpercnyi csend. Legalább nem voltak képmutatóak. Erre, persze megvan a magyarázat: azoknak is köszönhető, akik folyton, ok nélkül szidják a magyarokat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pedofilvád Charles Fejtő ellen
Pedofíliával és gyerekkereskedelemmel vádolják Charles Fejtőt, egy nemzetközi gyermekvédelmi szervezet alapítóját. Fejtő Ferenc francia–magyar történész, baloldali publicista, tiszteletbeli Népszava-főszerkesztő fia ellen a napokban emelt vádat a nagyváradi ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT).
A nyomozó hatóság bejelentése szerint a 66 éves, francia állampolgárságú férfi két évvel ezelőtt szexuális kizsákmányolás céljából százezer euróért megvásárolt egy tizennégy éves roma lányt. A vádirat értelmében a gyermeket saját édesanyja, a nagyszalontai Kozma Ildikó adta el Fejtőnek, aki nemcsak bántalmazta a kiskorút, de szexuális kapcsolatot is létesített vele és barátaival együtt orgiában való részvételre is kényszerítette.
Charles Fejtőt 2011-ben, a bűnvádi eljárás elindításakor okirat-hamisítással is gyanúsították, ez azonban most nem szerepel a vádpontok között. Az ügyészség azonban ezúttal is felidézte, hogy a férfit 2011 márciusában tetten érték, amint hamis papírokkal megpróbálta kicsempészni Romániából a kiskorút. A nagyszalontai határőröknek felmutatott, hamisított személyazonossági igazolvány szerint a lány betöltötte 18. életévét, holott a valóságban csak 14 éves volt. A DIICOT szerint Fejtő 2010 decemberében 34 ezer eurót kifizetett a vételárból a lány anyjának, sőt a hamis papírokat is ő szerezte be. Fejtőhöz hasonlóan az ügyészség gyerekkereskedelem miatt vádat emelt az anya ellen is, akitől időközben megvonták a szülői jogokat, a lányt pedig állami gondozásba helyezték.
Az ügyészség emlékeztet, hogy az ENSZ égisze alatt működő ASPECA gyermekvédelmi szervezet alapítója visszaesőnek számít. Charles Fejtőt 2003-ban a francia igazságszolgáltatás két év felfüggesztett börtönre ítélte, mert 1998-ban több alkalommal szexuálisan zaklatott két 15 éves kambodzsai lányt. Fejtő ugyanis szervezetén keresztül háborús árvákat menekített ki a délkelet-ázsiai országból. Az ügy után menesztették az ASPECA éléről a férfit, aki a bűnvádi eljárás beindítása után nem sokkal elhagyta Romániát.
Krónika (Kolozsvár)

Nemzeti autonómiát!
Románia miniszterelnöke – a csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson – kerek perec kijelentette: a székelységnek nem jár etnikai alapú régió. De hála neki, akit már magyarbarátsággal is meggyanúsítottak, addig fogják vitatni az RMDSZ vezetésével e kérdést, ameddig mindenki számára kielégítő döntés születik. Ez szép és jó, de ha a régió nem a két és fél, legrosszabb esetben a három megyét jelenti, az csak kárunkra történhet, hisz számunkra csak az etnikai jellegű régió fogadható el!
A korábbi hónapokban kiszivárogtatott legjobb hír az volt, hogy Székelyföld Marosvásárhely központtal nem hat, hanem négy megye régiójához tartozna. Az igaz, hogy a Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megyékből kialakuló régióban a székelység már 47 százalékarányt alkotna, és nem 25 százalékot, mint a tervezett nagyrégióban. Kétségkívül, ez sokkal jobb megoldás, mint Szeben és Brassó megye árnyékában lenni. Nos, ha fogadatlan prókátorok meg akarják magyarázni, miért megfelelő a négymegyés régió, akkor tudni kell, hogy nekünk ez sem jó, mert ebben is kisebbségbe, román irányítás alá kerülünk. Igaz, hogy e régióban egy-két évtizeddel később számolódik fel a székely tömb, mint a nagyrégióban. De nem ez a célunk, hanem a székely nép fennmaradása, az autonóm Székelyföld megteremtése!
Barátság ide, a Victor Ponta beszédét követő nagy taps oda, remélni merem, utóbbi az illemet és nem a beleegyezést jelentette. Ha a román politikai elit nem látja be, hogy a félmegoldások hosszabb távon nem teremtenek nyugalmat, ám legyen. De kérdem én: mit írjak azoknak, akik nemcsak őshonosak azon a földön, ahol élnek, de a történelmi jog, a közel 80 százalékos népességarány alapján még független államra is jogosultak lehetnénk? Kérdem én, a továbbiakban mit mondjak népemnek, a székelységnek? Eddig egyszerű volt: tiszta lelkiismerettel, következetesen hirdettem, hogy olyan területi autonómiát kell követelni, amelyben két hivatalos nyelv van, ahol biztosított az etnikai arányosság elve az élet minden területén, és mindez megvalósítható Románián belül. Renegát, hitvány emberré nem válhatok. Nem ösztönözhetem a székely népet arra, hogy nyugodjon bele sorsába, Székelyföld felszámolásába és abba, hogy sorsa fölött mások döntsenek – úgy, ahogy az alig tíz éve kisebbségbe került marosvásárhelyi székely magyarokkal teszik.
A történelem ismeretében állítom, hogy a szűkkeblű nemzetiségpolitika, az álságos taktikázás soha nem vezetett jóra. Higgyék el, a területi autonómiától való megfosztásunk, olyan régióba zötykölésünk, amelyben mások döntenek sorsunkról, nem vezet békéhez! Megéri-e Európa egyik legalacsonyabb életnívóján élő ország többségi népének, hogy – a tudatosan megalkotott álságos régiósítás miatt – a székely nép százezrével kivonuljon az utcákra tüntetni?
Higgyék el, hogy a 750 ezer fős székely nép nem fogja elismerni azt a régiót, amely nem Székelyföldet jelenti. Még akkor sem, ha netalán kerülnének olyan erdélyi megvásárolt, megzsarolt magyar politikusok, akik ezt nevünkben elfogadnák. Ne feledjék, ha tovább folytatódik a székelység heccelése, akkor már nem lesz elég az etnikai régió, a területi autonómia! Felnőtt, szilárd történelmi tudattal bíró nép vagyunk! Ezért mondom, hogy még kér a székely nép, most adjatok önrendelkezést neki!
Higgyék el: a békétlenség fenntartása nem lehet érdek. Az alkotmány paragrafusaiba kapaszkodva törekedni a jogfosztásra, sokáig nem megoldás!
Román honfitársaink! Higgyék el: közös munkával az életszínvonal néhány év alatt látványosan megváltozna, ha mi, itt élő székelyek és románok tesszük közösen a dolgunkat. Mi itt jobban tudjuk, hogy mit kell cselekedni, mint a Bukarestben uralgó korrupt tisztviselőhad. Románok számára is hátrányt jelent, ha nagyrégióba terelnek bennünket, mert a gazdag megyék gazdagabbak, a szegény megyék szegényebbek lesznek. Szegénységben, etnikai feszültségben élni csak azért, hogy megvalósuljon Székelyföld felszámolása, nem lehet célotok. Nem lehet az egyszínű, homogén, tömény és egységes szegénységben gyönyörködni!
Kádár Gyula
Háromszék
Erdely.ma

„Bagóért” sajátítanák ki a földet a görög katolikusoktól és nemcsak
A szamosfalvi görög katolikus plébánia képviselői elégedetlenek a  megyei hatósággal, mivel az igen kevés pénzt ad a plébánia tulajdonát képező azon földterületért, amelyet a repülőtér kibővítése miatt sajátít ki.
A plébánia képviselői közleményben tudatták: a terület négyzetméterenkénti árát 12 euróról váratlanul 2 euróra csökkentették, ez pedig azt jelenti, hogy az állam jócskán a piaci érték alatti áron veszi el a területet a tulajdonostól.
– Fel szeretnénk hívni a közvélemény figyelmét a Kolozs Megyei Tanács által ellenünk elkövetendő igazságtalanságra. Miután 1948-ban a kommunista állam megfosztotta egyházunkat minden vagyonától, és a mostani visszaszolgáltatási törvény is csak részleges visszaszolgáltatást tett lehetővé, 2013-ban a román állam – intézményei által – újabb államosításra készül. Az általunk birtokolt 5631 négyzetméteres terület a város külterületéhez tartozik. Május 29-én kézhez kaptunk egy átiratot, amelyben arról tájékoztattak, hogy kisajátítják a tulajdonunkban levő területet, 12 eurót fizetve minden egyes négyzetméterért. Hidegzuhanyként ért a június 11-i újabb átirat, amelyben a megyei tanács egy szakértői felmérés eredményeire hivatkozva az új négyzetméterenkénti árat 2 euróban jelölte meg. Emiatt súlyos anyagi kárral kell szembenéznünk, hasonlóan a további 150 földtulajdonoshoz, akiknek a telkét szintén a repülőtér fejlesztése érdekében sajátítják ki – tudtuk meg a plébánia közleményéből, amely kitért arra is, hogy 2011-ben, amikor a Kajántói/Munka utca–Apahida terelőutat építették, az állam 24 eurót fizetett a közelben kisajátított földek négyzetméteréért.
A görög katolikus egyházközség egy új szakértői felmérésben bízik. Cristian Goia pap azt is elmondta, hogy az egyház a kisajátításért kiutalandó pénzen egy másik földterületet vásárolt volna, ahol temetőt létesítenének. Mivel a mostani 2 eurós ár ezt nem teszi lehetővé, az egyházközség azt fontolgatja, hogy bepereli a megyei tanácsot.
Horea Uioreanu megyei tanácselnök szerint a terület felmérését és értékének meghatározását a Romániai Engedélyezett Becslők Országos Egyesülete végezte, tehát független szakértők, és nem a megyei tanács. Hozzátette: a 12 eurós árat 2010-ben állapították meg, de azóta jelentősen visszaesett az ingatlanpiac, csökkentek az árak. „Ha valaki elégedetlen ezzel az árral, a törvényszékhez fordulhat. Ám az esetleges perek nincsenek kihatással a kisajátításokra, amelyek július első hetében befejeződnek” – nyilatkozta Uioreanu.

Szabadság (Kolozsvár)

Jöttmentek
Hétfőn háromszázötven román ortodox pünkösdi búcsújáró nemzeti zászlót kapott ajándékba a székelyföldi, Kovászna és Hargita megyei püspökségtől a nagypataki kolostorban.
Amely nemrég két kilométernyi hosszú piros-sárga-kékre festett vásznat vásárolt, hogy templomaiban és kolostoraiban a szerzetesek minden hívőnek varrjanak egy-egy zászlót, így minden székelyföldi román családnak jut majd belőle.
A püspökség szerint, ez csupán e hazafias akció kezdete, újabb kilométernyi vászonra lesz hamarosan szükségük, hogy a nyár folyamán már minden román házra kitűzhessék a trikolort.
Ceauşescu nem tudta, s nem is merte elrománosítani a Székelyföldet, bár ő is próbálkozott vele, részleges sikerekkel is dicsekedhetett. Utódai napjainkban főleg a nemzeti egyház segítségét próbálják felhasználni e nagy történelmi álom beteljesülése érdekében.
A Kovászna és Hargita megyei püspökség ilyen irányú buzgó hazaffyas tevékenysége régóta ismert, s az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Ponta-kormány beiktatása óta felerősödött, hiszen már a kabinet, a prefektusok nyíltszínű támogatására is számíthatnak.
Lám, még ilyen vonatkozásban is megmutatkozik, mit jelent, ha az erdélyi magyarság nem képviselteti magát az ország végrehajtó hatalmában, bár kétségtelen, hogy a kormányszerepnek hátulütői is vannak.
E lépések a székelyföldi autonómia-kezdeményezéseknek kiabálnak vissza.
S a Székely Nemzeti Tanács múlt szombati küldöttgyűlésének is, illetve az ott elfogadott jelszónak: a „Székelyföldért megmozgatjuk Európát”-nak.
Gondolni sem merünk arra, mit kapnánk az orrunkra, s kapnának erdélyi magyar pártjaink, civilszervezeteink és templomaink a többségi sajtótól, s a hatalom intézményeitől, ha a mi történelmi egyházaink valamelyik püspökségének jutna eszébe, hogy két kilométernyi piros-fehér-zöld vásznat vásároljon, varrassa lobogókká azokat saját papjaival és apácáival, vagy kétezer méternyi székely zászlókat osztogasson a búcsúkon, adott esetben a reformáció ünnepségein. E zászlós eseményre nem véletlenül kerül sor most, amikor az ország területi-adminisztratív újjászervezésének előkészületei folynak, s folyamatban van az új alkotmány kidolgozása is. Hisz kétezer, több ezer méter trikolor akár több ezer éves múltat is szimbolizálhat, azt is jelentheti, hogy ezen a földön mi csak ezeréves ázsiai jöttmentek vagyunk.
Kilin Sándor
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Székelybosszantás
Két kilométernyi zászlóanyagot vásárolt a székelyföldi ortodox püspökség, hogy híveiknek nemzetiszínű zászlókat osztogassanak a tömjénfüstös feloldozás mellé. Háromszéki őseim szavával élve: hát ez a temérdek anyag sem elég, hogy álságos üzelmeiket elfedje. Az államvallási kiváltságait fitogtató egyház miden pártot megszégyenítő politikai támadásba lendült. Mert senki ne gondolja, hogy a nemzeti szimbólum bevetése ártatlan cselekedet. Még az istenszolgák kezében sem az. Sokan arra hivatkoznak, hogy a görögkeleti papok csak a székely zászló lobogtatására válaszoltak. Van benne némi igazság. De a történelmi hűség kedvéért nem felejthetjük el, hogy közel egy évszázadon át a mi nemzeti érzésünket taposta az elnyomók bakancsa. Az átkosban nemcsak a korgó gyomor kényszerítette vándorbotra a székely fiatalokat, hanem a szülőfalujuk határába telepített ortodox kolostor látványa is. Ezek a hagymakupolás kaszárnyák az állambiztonsági szervek megfigyelőbázisai voltak. Egyes vélekedések szerint azok maradtak napjainkra is. Hisz ezek a papok szabotálták el az átvilágítási eljárást is. Mert nem akarják kiengedni a kezükből a hatalmat. Romániában elmaradt a szekularizáció. Ráadásul senki nem vizsgálja azt a feketegazdaságot és pénzmosást, ami a felszentelt hajlékok árnyékában zajlik. Nemhogy adót nem fizetnek bevételeik után, de még a pénzünkből támogatja őket a költségvetés. Hogy legyen miből zászlóanyagot vásároljanak. Székelybosszantásra. Hátha lesz egy jó kis csetepaté, és levezetésképpen újabb csendőregységeket telepíthetnek a vérmes atyafiak nyakára. Na akkor látjuk majd meg, mihez kezd a Brüsszelben politizáló volt püspök pártja és a jogilag láthatatlan Székely Nemzeti Tanács. Persze a székelyhullám-lovasok is lepottyanhatnak a deszkákról. Most észnél kell lenni, mert a dél-tiroli modell helyett könnyen belfasti összecsapásoknak lehetünk szemtanúi. Mi, vásárhelyiek már megtapasztaltuk egyszer. És akkor is az ortodox pópák etették hazugságokkal elbutított román híveiket. De a tavalyi választási kampányból is kivették a részüket. Nem egy politikus köszönheti nekik a parlamenti székét. Ám nem felebaráti szeretetből cselekedtek, hanem ezüsttallérokért, számolatlanul. Mert övék az ország és a hatalom. Európa pedig még mindig nagyon távol van.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

István, a király: egyszeri és megismételhetetlen
Több százezer néző előtt mutatták be 2003. július 5-én az István, a király című rockoperát a csíksomlyói nyeregben. Hetekkel azelőtt megkezdődtek a készülődések, az utolsó tíz napban pedig éjjel is zajló próbáknak is szemtanúi lehettek a helybéliek. Az előadás napján autók hosszú sora kanyargott be Csíkszeredába több irányból, az Erdély minden szegletéből és Magyarországról érkezett nézők a helyiekkel együtt vonultak ki aztán az előadás helyszínére. A tömeg együtt lélegzett, együtt énekelt a színészekkel, a máig emlékezetes eseményt elevenítjük most fel.
A kilencvenes évek előtt Romániában betiltott – hallgatásáért büntetés járt –, ám mégis hallgatott István, a király rockoperát húsz évvel az ősbemutató után, 2003. július 5-én mutatták be Csíksomlyón, először Erdélyben. A jelenlevőknek életre szóló élményben volt részük. „A részletekre nem, de arra emlékszem, hogy nagyon meg voltam hatódva, és olyan szép volt” – mondta el egy, akkor a húszas évei elején járó résztvevő.
Az előadás rendezője és koreográfusa Novák Ferenc (Tata) volt, aki az ősbemutató koreográfiáit is készítette, asszisztensei Orză Călin és Novák Péter. Az eredeti szereposztásból Csíksomlyón Vikidál Gyulát (Koppány szerepében) és Varga Miklóst (István király) láthatta az erdélyi közönség, az öreg regős szerepében az opera szövegkönyvírója, Bródy János lépett színpadra. Sarolt szerepét Kovács Kriszta játszotta, Gizellát a székelyudvarhelyi származású Fazakas Júlia alakította. A táncjelenetekben a Honvéd Táncszínház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai, valamint a helyi tánccsoportok fiataljai voltak láthatók.
A szervező Ezer Székely Leány Alapítványt 2002 novemberében keresték meg a magyarországi szervezők, hogy kérjék fel az együttműködésre. A produkció 30 millió forintba került, a fővédnökséget Mádl Dalma, az akkori köztársasági elnök felesége vállalta. „Karácsony körül ültünk össze – Boros Karcsi bácsi elnök, Gergely István tiszteletbeli elnök, Lőrinczi Annamária könyvelő, Süket Levente titkár, Lakatos Imre tag, András Mihály tag, Orbán Károly tag és jómagam –, és eldöntöttük, hogy megszervezzük a fogadásukat. A következő tárgyalás március elején volt, akkorra már kristályosodott, hogy ők mit tudnak csinálni, és mi mit vállalunk. Negyven szereplő jött, technikusokkal együtt nyolcvanan voltak. Az alapítvány szervezte be a statisztákat, 120 személyt. Mi biztosítottuk tíz napon keresztül a szállást, étkeztetést” – emlékezett vissza Székely Antal, az alapítvány alelnöke. „A szponzorokhoz én jártam, olyan is volt, hogy kirakott. Amikor lejárt az egész, következtek a bajok, mert még egy év múlva is tartoztunk a szállásköltségekkel, aztán hála Istennek ki tudtuk fizetni. Sokan segítettek, az is igaz, a polgármesteri hivatal és a megyei tanács is támogatott.”
A rockopera bemutatásával már korábban próbálkoztak. „Tíz évvel korábban, a kilencvenes években az előkészületi munkálatok már elkezdődtek, a felek elviekben megegyeztek, végül az egyház meggondolta magát, és tiltakozni kezdett ellene. Aztán következtek az egymásra mutogatások. Igazából az volt a félelmük, hogy ha itt bemutatják a rockoperát, akkor a székely népben felforr a vér, és előveszi a bicskát, fejszét. Ennek az ellenkezője bizonyosodott be tíz évre rá, hogy a székely nép tud fegyelmezetten viselkedni, sőt példamutatóan. Lelkileg, szellemileg, érzelmileg feltöltődve jöttek le az emberek” – ezt már Gergely István mondta, az alapítvány tiszteletbeli elnöke. Hozzátette, a templomban, a csíksomlyói plébánián hatalmas volt a felfordulás, mert az egyházi kellékeket elvitték az előadáshoz. Az egyetlen konfliktushelyzet talán az volt, amikor a Tordát alakító Novák Péter „megbérmálkozott fent a hegyen”, azaz – a visszaemlékezések szerint csicsói legényektől – kapott egy pofont, de utána nem volt gond.
A közönség létszámát illetően többféle adat is megjelent utólag, de átlagban 350 ezer nézőről számoltak be a szervezők, az akkori krónikák. „Nagyon nagy élmény volt” – fogalmazott Boros Károly nyugalmazott főesperes. „Nagy készülődés volt, sok mindent hoztak magukkal, de sok mindent itt helyben kellett megoldjunk. Még az utolsó éjszaka is két órakor tárgyaltunk a vezetőséggel. Végül jól sikerült, hála Istennek, óriási élmény volt, rengetegen eljöttek. Két óra alatt értem le autóval a gimnáziumig. A felülvigyázóinknak, a rendőrségnek valaki feltette a kérdést, hogy tudtak volna-e tenni valamit, ha mozdulás lett volna, és mondták, hogy tehetetlenek lettek volna. Valaki belügyes kérdezte az egyik kuratóriumi tagunkat, hogy miért éppen itt Somlyón rendeztük. És ő nagyon talpraesetten, székely mentalitással – a politikát kizárva – azt felelte, hogy itt nagyon jó az akusztika.”
A somlyói egyházközség – Csíksomlyó, Csobotfalva, Csomortán – akkori tánccsoportjából 30-40 fiatal statisztált az előadásban. „Még éjszaka is folytak a próbák. Aztán amikor Tata meglátott, mondta, hogy gyorsan vigyük haza a gyerekeket, hisz 8 éves gyerektől 25 évesig vettek részt. A vízcsapon is István, a király folyt még utána hónapokig. A gyerekek belelkesedtek, a faluból is nagyon sokan segítettek, traktorokkal húzatták ki az autókat, fel kellett szerelni az emelvényeket. Sokáig kitartott ez az élmény. Jó, összefogó ereje volt itt a faluban. A felügyeletben fiatal házasemberek vettek részt, mindenki lelkesedett, a falu apraja-nagyja kivette a részét, mintha kicsit Nagy-Magyarország ide költözött volna” – idézte fel Lakatos Imre táncoktató, az alapítvány tagja. „Már besötétedett, amikor kezdődött a rockopera, és mikor felkapcsolták a fényeket, rendesen megijedtünk, hogy mennyien vannak. De nem csak mi, rendezők, hanem a színészek is. A fiam épp Varga Miklós mellett volt statiszta, és mondta, hogy érződött rajta, hogy lámpalázas lett hirtelen.”
Varga Miklós így emlékszik vissza: „Az egyik legjobb István, a király-előadás részese lehettem ott Csíksomlyón, pedig már voltam részese néhánynak határon innen és határon túl is. Mindközül az a 2003. július 5-ei előadás az, ami a legemlékezetesebb számomra. Nemcsak azért, mert akkor járt Erdélyben először az István, a király, hanem mert az ott lévő ötszázezer ember együtt lélegzett, együtt énekelt a szereplőkkel, és ez egy fantasztikus élmény volt.”
Nosztalgiaest a Tilosban
Az István, a király! rockopera csíksomlyói bemutatója tizedik évfordulója alkalmából a csíkszeredai Tilos Kávéház nosztalgiaestet szervez pénteken 19 órától a kávéházban, ahol előbb levetítik a koncertet, majd kötetlen beszélgetésre kerül sor.
Varga Miklós Csíkszeredában
Szintén a tizedik évforduló alkalmából hívta meg a csíkszeredai 5 Kutya vendéglő Varga Miklóst, akinek előadóestjére vasárnap 19 órától kerül sor. Az est vendége lesz Méry Péter is, a Határtalan dal szerzője.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

EU-tagság – csak előnyök?
2007-ben Románia is csatlakozott az Európai Unióhoz. Sokan nagy reményeket fűztek a tagsághoz, mert azt hitték, ez a tejjel-mézzel folyó Kánaánnal, a gondtalan élettel lesz egyenlő. Magam is abban reménykedtem, hogy sok minden jóra fordul. Az úgynevezett sokoldalúan fejlett szocializmus után, ha lassan is, de közeledünk a nyugat-európai fejlett országokhoz.
A kilencvenes meg a kétezres évek elején többször is alkalmam volt a két ibériai országba utazni. Amit ott láttam, hallottam annak alapján bizonyos kétségeim támadtak a fényes jövőt illetően. De azért úgy tűnt, EU-s jövőnk mégis szép lesz. Az elmúlt években tapasztaltak azonban mindinkább ráébresztenek, hogy korábbi tapasztalataim nem ezt igazolták. Az újak meg különösen nem.
Mentségemre legyen mondva, elkápráztatott az Atlanti-óceán és a Vizcayai-öböl partján fekvő Galicia. Lakói, a galegók szerint ez Spanyolhon egyik elmaradott tartománya. Természetesen Katalóniához és Baszkföldhöz viszonyítva. Az egykori „szocializmus” országából érkezvén, ezt merőben másként láttam. Annyira, hogy nem kívántam magunknak csak azt, bár mi is olyan fejletlenek lennénk, mint ők.
Pedig aggasztó adatok is tudomásomra jutottak. A mintegy 30 000 km2 területű, 2 850 000 lakosú tartományban több virágzó ipari központ van, mint a hajógyárral, halfeldolgozó iparral, a Citroën leányvállalata révén gépkocsi-iparral is rendelkező nagy kikötő, Vigo, a másik nagy kikötő, A Coruńa, a tengerparttól távolabb Ourense és Lugo. A legnagyobb hajógyár Ferrolban működik. Mielőtt Spanyolország az akkor még Közös Piac tagja lett volna, e gyárban több mint 12 000 ember dolgozott. Spanyolországnak az 1986. évi Közös Piacba lépése után ezek számát néhány év alatt háromezerre csökkentették. A brüsszeli előírásoknak megfelelően. Azért, mert csökkenteni kellett a termelést és korszerűsítették a gyárat.
Az új, korszerű létesítmények telepítése ellenére Galiciában több a munkanélküli, mint például az erősen iparosodott Baszkföldön és Katalóniában. Különösen a fiatal értelmiségiek sorában. Nem egy egyetemet végzett élettan, földrajz-, történelem- stb. tanár állástalan.
A közműrendszer fejlődött: műutak, autópályák épültek, a távbeszélő-hálózatot korszerűsítették. Az utcák gödörmentesek, simák, tiszták. Éjjel, de nappal is, porverés nélkül, utcaseprő-gépek szorgoskodnak. Akár egy heti járkálás után sem lesz poros az ember cipője.
A galego mezőgazdaság a kisgazdák által törleszthető bankkölcsönök felvételével a gabonatermesztésről áttért a legelőgazdálkodásra – a tél enyhe, esős, az állatokat télen is a legelőn lehet tartani. Így Galicia Spanyolország egyik legnagyobb tejtermelője. De sokat adnak a szőlőtermesztésre is.
Az 1960-as évektől mind több külföldi keresi föl Spanyolországot. A Közös Piachoz való csatlakozás után rohamosan emelkedő számuk mára mintegy évi 70 millióra nőtt. Az idegenforgalom Galiciának is jelentős jövedelemforrása. Santiago de Compostelában bankkölcsön felvételével sok tulajdonos 4–5–6 kis szobára alakíttatta lakását. A kispénzű külföldi itt kényelmes, viszonylag olcsó, egy-két ágyas szobához juthat.
Az idegenforgalom növelése érdekében központi, helyi kormány egyaránt tesz: az eldugott kis településeken is idegenforgalmi iroda áll az utazó rendelkezésére, ahol térképes, a helységet, nevezetességeit, a környéket ismertető kis füzeteket kap. Díjmentesen.
Asztúria a spanyolországi kohászat és szénbányászat egyik központja. A Közös Piachoz csatlakozás után az asztúriai kohászatot és szénbányászatot leépítették. Így sok fiatal nem folytathatja apja mesterségét, egyetlen napot sem volt lehetősége dolgozni. Más vidéken talán találnának munkát, de nem hagyják szüleik lakását, házát, kocsiját, hogy elölről kezdjék.
Ezek után mi értelme volt a Közös Piacba lépésnek? – kérdeztem. Ha nem lépünk be, előbb-utóbb súlyos helyzetbe kerülünk. A fejlett közös piaci államokhoz viszonyítva elmaradottabb technológiájú ipar, bányászat, halászat, mezőgazdaság nem bírta volna a versenyt, a drágábban előállított termékeket csak veszteséggel értékesíthetné, s a vállalatok csődbe jutnának, jött a felelet.
Az Európai Unió akkoriban jelentős, évi 35–40 milliárd dollár vissza nem térítendő segítséget nyújtott az országnak, amiből a közműrendszert fejlesztették: autópályák épültek, a vasutat, a távbeszélő-hálózatot korszerűsítették. Továbbá a legkorszerűbb technológiájú vállalatok épültek, a mezőgazdaság a legfejlettebb eljárásokat alkalmazhatja. De a kilencvenes évek elején négy, ma mintegy hatmillió munkanélküli számára a közös piaci, illetőleg most az európai unióbeli tagság semmi jót nem jelent.
José Antonio Barrena bizkaiai (Baszkföld) állattenyésztő 1984-ig kohász volt. Jól keresett. 1955-ben, mikor Andalúziában egy szakmunkásnak 25, neki 425 peseta volt a havi fizetése. Miután Spanyolország a Közös Piac tagja lett, elbocsátották állásából. Felesége az idő tájt 60 hektár földet örökölt. A kis birtokra 23 millió peseta kölcsönt vett föl. Legelővé alakította és a kiváló tejelő kanadai fajtából vásárolt húszat. Ezek napi 50–60 liter tejet adnak. A gazdaságot korszerű fejőgépekkel, két, több ezer literes rozsdamentes tartállyal szerelte föl.
Mikor 60 tehene lett, az EU Spanyolország tejtermelését az évi 7,5 millió tonnáról 5,2 millióra csökkentette. Annak ellenére, hogy ez nem fedezte az ország szükségletét. A különbözetet Franciaországból hozták be, 50 pesetáért literét. J. A. Barrenát értesítették, hogy évi 420 000 literes tejtermelését 302 357-re kell csökkentenie. Ha megteszi, nem tudja törleszteni a kölcsönt. Ha nem, a fölös tejet nem tudja eladni. Bár a kormány kártérítésként minden meg nem termelt literért 9 pesetát fizetett, komoly veszteség érte, mert a megtermelt tej literéért 33 pesetát kapott. Végül föl kellett számolnia gazdaságát.
Portugália az EU fejlett tagállamaihoz viszonyítva elmaradott. A magát szociáldemokratának nevező, valójában a félszázados fasizmus szelíd örökösének mutatkozó párt kormánya az Uniótól kapott hathatós segítség legnagyobb részét a közműrendszer fejlesztésére fordította. E téren az ország látványos sikereket ért el: kitűnő utak, autópályák épültek.
A vissza nem térítendő támogatások jelentős részét arra használták, hogy jó fizetése legyen mindenkinek, gépkocsira, többre is, meg lakásra jusson. Iparfejlesztésre kevés pénz maradt. Az oktatásra is. Nyugat-Európához viszonyítva még mindig sok az írástudatlan.
2006-ban a támogatások megszűntek volna, de a portugál miniszterelnökből lett Európai Bizottság-i elnök, José Manuel Barroso elintézte, hogy a gazdasági összeomlást elkerülendő, Portugália ezekhez még néhány évig hozzájusson. A válság mégsem maradt el, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bank kölcsönét követő megszorítások, majd emiatt a sztrájkok sem.
Romániát is a kölcsönök mentették meg az összeomlástól. Törlesztésüket pedig mi, és még ki tudja, hány nemzedék nyögi majd. Mert a kamat a kelet-európaiak számára magasabb, mint a nyugatiak számára. Tőke itt alig termelődik. Pedig nagy szükség volna rá.
Emiatt korszerűsítés helyett az ipar leépül. Kolozsvárt jó néhány gyár, üzem, vállalat szűnt meg. Fölszántott helyükön bevásárlóközpontok, irodaházak épültek, épülnek. Ha jön is külföldi befektető, amint valahol olcsóbb munkaerőt talál, gyorsan továbbáll. Lásd Nokia.
A mieink szaktudását csak összeszerelésre használják. A tervezés, az előállítás mondhatni kizárólag a fejlett Nyugat feladata. Mi csak piac vagyunk. Ez a helyzet egyetlen szóval illethető: jelenkori gyarmatosítás. A tehén itt legel, de nyugaton adja le a tejet.
Reméltük, hogy a nemzetiségi kérdésben előrelépés következik. Az EU azonban nem szól bele a tagországok belügyeibe. Az egyházi ingatlanokat egy nap alatt elorozták, huszonhárom év alatt csak egy részét adták vissza. Marosvásárhelyt az orvosin tilos a magyar nyelvű kórházi gyakorlat. A megyéket, így a magyar többségűeket is, föl akarják számolni, hogy a magyarság számarányát az újonnan létrehozandó tartományokban minél alacsonyabbra csökkentsék. Nesze neked nyelvi jogok, nesze neked kisebbségi jogok.
Miközben az EU fő gondja az, hogy az uborka nem lehet görbe. Hogy a disznónak labdát kell biztosítani az ólban, legyen mivel játszania. Meg ehhez hasonló „alapvető kérdések”.
Fölmerül tehát: miután mindezt köszönjük szépen, nem lenne jobb az EU-n kívül? Igen, de akkor sok fejlesztési támogatástól esnénk el. Mint mondják. Szóval nem lehet.
Vagyis: se veled, se nélküled. De akkor hogyan fejlődünk? Vagy ezzel a kutya sem törődik?
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Király László: Cédula
1965 április 30-án éjjel a következő egyének tartózkodtak a Carpati utca 3. szám alatti padlásszobában úgymint Farkas Árpád elvtárs egyetemi halgato (magyarszak) Király László elvtárs egyetemi halgato (oroszmagyarszak)
Vári Attila egyetemi halgato de lehet
Vári nem volt ott éppen akkor de ott lehetett volna mert mindig ott szokot lenni
Czegő Zoltán koncsentrás katona aki Zilajrol (Zalau) jött két napos kimenövel rendelkezve civilben és Molnos Lajos elvt. (magyarszak).
Amikor Molnos elvtárs és Czegő elvtárs megérkezett a fent emlitett padlásszobába aminek az ajtaja soha sem szokot zárva lenni Farkas elvtárs és Király elvt. már aludt mert a kocsmák rég bezártak mert holnap Május 1-je volt de Czegő és Molnos elvtárs még vásárolt a Melodi bárba 1 (azaz egy) liter curacao likőrt amit a pincér tanusithat amit magukkal vittek K. és F. lakásába s ott megitták szivarazva és hangoskodva ahogy máskor is szoktak ebben a helyiségben és Mol. elvt. az ö részét fél óra múlva ki is hányta
A jelen lévök különbözö témákrol beszélgettek amit az utcárol nem lehetet hallani hadonászva verseket orditoztak amiket ök irtak hajnalig ami az utcára is kihallatszott elég messze
Hajnalban mind kiálltak a fa erkélyre amelyik könnyen letörhetett volna és azt kiabálták hogy ebben az országban ök kiáltják először Éljen Május Elseje mert a felvonulok ilyenkor még mind alusznak s kiabálás után el kezdték énekelni az internacionálét azt hogy föl föl ti rabjai a földnek amit amikor meghallott a házigazda aki hegedüs a magyar operába felment az emlitett elvtársakhoz és nehezen lecsendesitette öket mert mindegyiket elviszik rögtön ha ez kiderül ezt mind a négy vagy öt elvtárs megértette hogy jó a figyelmez- tetés és elaludtak de még össze beszéltek hogy felvonulni nem mennek pedig szép idö van.
Cluj 03.05.1966
Servesc Patria
/ezen a találkozon nök nem voltak/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felelősségre vont kommunisták
Óriási jelentőségű kezdeményezésre szánta el magát a Komminizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER): az intézmény rendeltetésének megfelelően nyomozást indított 35 olyan, egykor az Országos Börtönparancsnokság kötelékében tevékenykedő személy felderítésére, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy az ötvenes években, illetve a hatvanas évek elején politikai bűncselekményeket követett el a rendszer ellenségeként számon tartott rabok ellen. Első lépésként különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt feljelentést tettek a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, Alexandru Vişinescu ellen.
A Mensura Transylvanica politikaelemző csoport által közzétett kommentárban leírják: az akció horderejében felülmúlja az 1989-es forradalom idején a forradalmárok elleni katonai fellépést irányító tábornokok jogerős börtönbüntetésre ítélését, hiszen megteremti a lehetőségét annak, hogy olyan emberek kerüljenek felelősségre vonásra, akik közvetlen részesei voltak a kommunizmusnak nevezett terrorrendszert működtető körnek.
Hiszen ahogy a második világháború idején a nácik és a nácik szimpatizánsai által elkövetett gyilkosságok sem évülnek el, ugyanúgy nem évülhetnek el azon gaztettek sem, amelyeket a nácizmussal édes testvérnek tekinthető utópisztikus ideológia, a kommunizmus nevében követtek el. Persze ellenérvként felhozható, hogy Vişinescu ma már 88 éves öregember, aki magányosan tengődik bukaresti otthonában, de bizonyosak lehetünk benne, hogy annak idején, a kommunisták egyenruhás pribékjeként az ilyesmi az ő szemében nem jelentett volna enyhítő körülményt.
Az IICCMER kezdeményezése tehát mindenképpen pozitívnak tekinthető, ugyanakkor furcsa lenne, ha ennyivel elintézettnek tekintenék a kommunista érában elkövetett bűncselekmények miatti felelősségre vonást. Hiszen Vişinescu és a többi börtönparancsnok – még ha magas beosztásban is – de csak középszinten állt a rendszer működtetőinek sorában. Ugyanezen az alapon tehát érdemes lenne belefogni még élő egykori feletteseinek, a rendszer politikai irányítóinak a felkutatásába, mint ahogy arról sem szabadna letenni, hogy a kommunista rendszer titkosrendőrségének, a Securitaténak a még ma is szabadon – akár befolyásos üzletemberként, akár politikusként – tevékenykedő tagjait felelősségre vonják. Hiszen a besúgók csupán a legalsó, gyakran megzsarolt, megfélemlített emberekből álló szintet képviselték – nem igazságos, a kommunista múlt feltárása, az azzal való szembenézés szempontjából pedig szintén nem üdvös, hogy csak őket hurcolják meg, miközben a zsarolók és megfélemlítők megússzák.
reggeliujsag.ro
Erdély.ma

Traian Băsescu: román zászlót a székely mellé!
A román zászlót is ki kellene tűzniük a térség lakóinak a székely és a magyar zászló mellé – vélekedett Traian Băsescu államfő a székelyföldi Marosfőn csütörtökön, ahol részt vett az 1996 és 2001 között épült ortodox kolostor búcsúján.
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az államfő egy román zászlót kapott ajándékba Ioan Selejantól, Hargita és Kovászna ortodox érsekétől.
"Úton errefele sok portán székely zászlót is láttam a magyar zászló, Magyarország zászlaja mellett. Vajon nem fért volna ott el Románia lobogója is? Senki nem mondja, hogy ne tűzzék ki ezeket a saját otthonukon, ha úgy akarják. De meg kellene találni a helyét a román trikolórnak is, mert ez a kölcsönös tisztelet jele lehetne" – mondta az elnök.
Băsescu mellett a Nagyboldogasszony ünnepére összesereglett ezerkétszáz hívő is kapott egy-egy román zászlót. Júniusban Kovászna és Hargita megye ortodox érseksége két kilométernyi zászlóanyagot vásárolt, hogy abból a térség kolostoraiban román nemzeti színű zászlót varrjanak a székelyföldi ortodox templombúcsúk résztvevői számára.
Mint ismert, Székelyföldön 2012 nyarán alakult ki román-magyar feszültség a szimbólumok kapcsán. A Ponta-kormány által kinevezett Kovászna megyei prefektus bíróságon támadta meg a helyi és a megyei önkormányzatoknak a székely zászló, illetve más helyi zászlók kitűzésére vonatkozó határozatait. Idén februárban diplomáciai vitává terebélyesedett Magyarország és Románia között a kisebbségi jelképhasználat ügye.
Az államfő a héten másodszor látogatott Marosfőre. Hétfőn a külhoni románságnak szervezett 11. Marosfői Nyári Egyetemen vendégeként azt mondta: Románia vezető szerepet fog vállalni "Budapest rendreutasításában", mert Magyarország az "instabilitás tűzfészkévé" vált a kisebbségi kérdésben. Basescu úgy vélekedett a "magyar politikai elit" részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről, hogy ezek túllépték az illendőség határát, s ez többé nem ismétlődhet meg.
Maszol.ro

Băsescu: román zászlót a székely kapukra!
A tisztelet jeleként a székely és a magyar zászló mellé a románt is ki kellene tűzniük kapuikra a székelyföldi polgároknak vélekedett Traian Băsescu csütörtökön.
Az elnök, aki a marosfői ortodox kolostor búcsúján vett részt, megjegyezte: útban a Hargita megyei, jórészt románok lakta település felé látta, hogy számos ház kapujára kitűzték a székely és a magyar zászlót. „Persze, hogy tiszteletben tartom mindenki jogát, hogy a saját házában azt tegyen, amit akar. Idejövet láttam a székely zászlót a magyar mellett a kapukon. vajon nem volt hely a román zászlónak is? Senki sem mondja, hogy ne tűzzék ki (a saját zászlaikat), ha akarják. De a román zászlónak is helyet kell találni, mert ez jelzi az egymás iránti tiszteletet\" – fogalmazott az államfő. Băsescu mellett a Nagyboldogasszony ünnepére összesereglett ezerkétszáz hívő is kapott egy-egy román zászlót. Júniusban Kovászna és Hargita megye ortodox érseksége két kilométernyi zászlóanyagot vásárolt, hogy abból a térség kolostoraiban román nemzeti színű zászlót varrjanak a székelyföldi ortodox templombúcsúk résztvevői számára. Az államfő a Maros megyei Marosorbón is folytatta a magyarellenes hangulatkeltést, ahol arról beszélt: Erdély nem képezheti alku tárgyát, és „csalódottságának” adott hangot amiatt, hogy Tőkés László, akit az 1989-es forradalom jelképének tekintett, azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A politikai elit felelőssége
Korunk globalista zsarnoksága abban különbözik a történelem eddigi autokratikus rendszereitől, hogy tagadja önmaga létét. Önfenntartását célzó eszmei pillére nem az emberek meggyőzésén alapul, mint a liberalizmus, a konzervativizmus vagy a szociáldemokrácia/szocializmus, hanem azok félrevezetésén. Valamennyi – amúgy rég idejétmúlt – ideológia képviselői közé beférkőznek a globalizátorok, akik lényegében színjátékot játszanak, amikor úgy tesznek, mintha még mindig e letűnt politikai ellentétek határoznák meg a világ folyamatait és a nemzetek jövőjét. A meg nem vásárolt lényeglátók egy része is belemegy a játékukba, mert esélytelennek érzi a tiszta beszédet, fél a periferizálódástól, a szalonképtelenné nyilvánítástól vagy egyszerűen a választási vereségtől.
Ebben az orwelli rendszerben igazi felüdülés egy olyan rendezvény, ahol az előadók nyíltan beszélnek globalizmusról, nemzetellenes látszatmagyarokról, az erdélyi magyarság létkérdéseiről. S teszik ezt a nemzet sorsa iránti felelősségtől áthatva. Miként 2006-ban az akkor négyéves fiam megállapította: az EMI táborban „magyar a levegő”.
Neptun: akkor és ma
Az EMI-tábor idei programjának keretében megszólalók tovább vitték a valódi szólásszabadság e nemes hagyományát, legyen szó Ady Endre szabadkőműves kötődéseiről, az autonómiáról, a sajtószabadságról vagy a Neptun-ügyről, amely kerek húsz esztendeje kavarta fel az erdélyi politikum állóvizét.
A Neptun-problematikát elemző kerekasztal kapcsán a Magyar Távirati Iroda is kiadott egy hírt, amire Borbély László, az egyik egykori részvevő fontosnak tartotta reagálni. Az MTI által közzétett „válaszban” foglalt állításokat a következőképpen rendszerezhetjük: az e sorok írója által szerkesztett Neptun-gate című könyv, amely összefoglalja a húsz évvel ezelőtti polémia legfőbb dokumentumait, „tele van valótlanságokkal”. A következő mondatot pontosan idézném, mert nem teljesen világos a tartalma: „Szerzőinek pedig nincs már más lehetőségük a megszólalásra, és ez is azt bizonyítja, igazuk volt azoknak, akik a román féllel való tárgyalás lehetőségeit keresték.” Továbbá: ha a neptunosok nem jártak volna el helyesen, akkor is, utána is, a magyarság eláll mellőlük, nem élvezték volna a magyarság bizalmát. „Nem lehet két évtizeden keresztül félrevezetni a romániai magyarságot.” A külpolitikainyomásgyakorlás eszközét feladta az RMDSZ.
Valótlanságok?
Ami a valótlanságokat illeti, jó lenne, ha Borbély László megnevezné azokat. Egy dokumentumgyűjteménynek, amely módosítás nélkül közli egy adott kérdésben megnyilatkozók interjúit és esszéit, nem feladata a korrekció, ettől függetlenül a kötet szerkesztése és végső korrektúrája során nem találkoztam valótlan állításokkal.
A külpolitikai nyomásgyakorlás eszközét 1996-ban az RMDSZ feladta, mint ahogy az autonómiáért való tényleges küzdelmet is. Az RMDSZ-politika legfőbb haszonélvezője a román nemzetállam volt: úgy integrálódhatott az európai struktúrákba, hogy az erdélyi magyarság sorsának rendezése érdekében semmit nem tett az RMDSZ kormányba emelésén kívül. Az RMDSZ pedig – miniszteri, államtitkári és igazgatói pozíciókért cserébe – a Neptun-ügy mintájára vállalta az etnodiszkriminatív román politika legitimálását.
Nem várhatjuk a magyar érdeket súlyosan sértő politikai paktum egyik illusztris szereplőjétől, hogy ezt elismerje és ne beszéljen mellé. A modern politikai kommunikáció legfőbb problémája, hogy a választópolgár előtt a valós szándékokat leplező, az egyéni érdekmotiváltságot elfedő, a közösségi érdeket sértő álláspont éppoly racionális felvértezettséggel jelenik meg, mint a valóságot tükröző, a nemzeti érdekekkel ténylegesen konvergens, jövőbe mutató álláspont, s csak igen kevesen képesek elválasztani az ocsút a búzától.
Közösségi érdekek és azok felismerése
Érdemes részletesen górcső alá venni azt az álláspontot is, hogy meg lehet-e téveszteni egy nemzeti vagy politikai közösséget hosszú távon a saját érdekeit illetően. E kérdés átvezet egy másik problémához is: a választók milyen mértékben képesek felismerni saját érdeküket? Helytálló-e a liberális demokrácia azon alaptétele, hogy a politikai testet alkotó állampolgárok zöme racionális, döntőképes, tisztában van saját érdekeivel, s így felelős döntést tud hozni a választásokon? Ha e tétel igaz lenne, nem kellene kivenni a népszavazási kérdések közül az adóval kapcsolatos ügyeket.
Az egyéni érdekkövetés nem mindig mutat a közösségi érdekérvényesítés irányába. Jó példa erre 1918 késő ősze, amikor az lett volna a közösségi érdeknek megfelelő magyar politikai cselekvés, ha az ütőképes, zömmel harcedzett katonákból álló, az ellenség földjén állomásozó csapattesteket átszervezik az ország történelmi határainak védelmére. A szabadkőműves dominanciájú Károlyi-kormány mégis a leszerelés mellett döntött, a tömeg ujjongása közepette. Innen egyenes út vezetett az ország két harmadának elvesztéséhez.
Alois Schumpeter osztrák közgazdász-politológus írja, hogy a közakarat nem a demokratikus politikai folyamat hajtóereje, hanem annak végterméke. Más szóval: a közakaratot a pártok teremtik meg politikai marketing útján. S miként a mosóporok közül is azt választja a fogyasztó, amelynek meggyőzőbb a reklámja, tehát amely mögött jellemzően nagyobb tőke áll, nem pedig azt, amely hatékonyabban mos, a választók zöme is azt a politikai gárdát választja, amelynek reklámja, marketingje ügyesebb, rafináltabb, erőteljesebb.
Az elit felelőssége
A nemzetek egymás közti vetélkedésében azon közösségek jutnak versenyelőnyhöz, amelyek politikai elitje elkötelezett a közösségi célok érvényesítésének kérdésében, és képes is rá. Amelynek elitje akár politikai kockázatot is vállal szükség esetén a köz érdekében, a népszerűtlen intézkedésektől sem riad vissza, s cselekvéseit elsősorban nem a négyévenkénti választás motiválja, hanem a nemzetszolgálat.
Az RMDSZ-vezetés előtt két út állt 1996-ban. Az egyik a könnyű népszerűség- és pozíciószerzés útja, a Neptun-logikájú kormányzati szerepvállalás. A másik a nehezebb, de távlatosabb: az autonómia útján való megmaradás. Miként Eva Maria Barki, Csapó József és Borbély Imre mellett a borzonti EMI-táborban Bodó Barna is kifejtette: kormányon belül képtelenség autonómiát kivívni, hiszen épp a kormány által is képviselt és gyakorolt államhatalomból kíván közösségünk részesedni.
Az autonómia útját járni, megszervezni a közösséget, az erdélyi magyar társadalmat, elérni a mindennapi életben a többségtől való minél kisebb függési fokot, s emellett minden politikai energiát az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére fordítani: nehezebb lett volna és népszerűtlenebb is. De lett volna távlati esélyünk a fogyatkozásunk megfékezésére. Az autonómiapolitika mellett álltak a történelmi egyházak, a civil társadalom, a sajtó egésze és az akkor még egységes politikum.
Ehelyett az elit engedett politikai szirénhangoknak, s a jó esetben az erdélyi magyar társadalom morális állóképességének megőrzését, az értékiránytűk nemzedékek közötti átörökítését, a többségi elnemzetlenítő, tudatmosó törekvések ellensúlyozását szolgálótájékoztatáspolitikátátépítette a legfontosabb közösségi célokat feladó, önsorsrontó politikájának legitimálására.
Ahogy könnyebb volt 1918-ban a „béke” mellett szónokolni, amikor három oldalról fenyegette ellenséges támadás az országot, ahogy Európa-szerte ma is népszerű és könnyű a globalizmus, a fogyasztói társadalom jelszavait szajkózni a politikai korrektség idiómáját követve, úgy könnyű a hatalommal való megegyezés mellett síkra szállni a lassan száz éve a többség által nyomorgatott közösségben is. A választók nagy része vevő erre, lásd a Bugár Béla-féle felvidéki szörnypártot, a Híd-Most nevű szlovák–magyar képződményt, amelynek elnöke odáig megy az önfeladásban, hogy nyíltan kimondja: nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják a gyermekeiket, s azzal kampányol, hogy az MKP-vel ellentétben ők NEM akarnak autonómiát.
Az erdélyi magyar politikai elit közös felelőssége, hogy a pártcsatározások közepette mi ne juthassunk ide. Ehhez viszont közös nemzeti minimumra, közös múltértelmezésre és jövőképre lenne szükség. Nem pedig arra, hogy egy többszázezres lélekszámfogyással járó, közösségi szempontból megbukott politikai kurzus origóját, a Neptun-ügyet ma is mintának állítsuk be.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Harmónia, együttműködés – de csak románul?!
Szinkrontolmács jelenlétét és a fordítókészülék üzembe helyezését kérte Ciprian Dobrétól, a Maros Megyei Tanács elnökétől a tegnapi közgyűlésen Lokodi Edit Emőke alelnök valamint Kelemen Márton képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője. A tanácselnök és az egyik képviselő nagy egyetértésben "kényeskedésnek" nevezte a fenti igényt, de Ciprian Dobre hozzátette, a tanács felkészült erre is.
A tegnapi megyei közgyűlésen, sürgősségi eljárású határozattervezet nem lévén, a képviselők mintegy 30 perc alatt, futószalagszerűen szavazták meg a 12 napirendi pontot. Ám az ülés ezzel nem ért véget, az utolsó, a Beresztelke–Vajdaszentivány–Sárpatak közötti 154J jelzésű megyei rangú út felújítására vonatkozó határozattervezet kapcsán Lokodi Edit, a tanács alelnöke magyar nyelven szólalt fel. Ciprian Dobréhoz intézett kérdésére, hogy van-e szinkrontolmács az ülésen, a tanácselnök nem reagált, ezért Lokodi tovább folytatta beszédét magyarul, elmagyarázva a szóban forgó út helyzetét, egy korábbi, a Vajdaszentiványt Sárpatakkal összekötő út javítására kiírt licitről szóló tanácsi határozat újratárgyalását kérve, szorgalmazva a szóban forgó út kiszélesítését. Ezt követően Lokodi Edit román nyelven is megismételte felszólalását, majd arra kérte a tanács elnökét, hogy a következő közgyűlésre alkalmazzon szinkrontolmácsot, tegye ezáltal lehetővé, hogy érvényesíthesse anyanyelvhasználati jogát. Filimon Vasile általános helyzetjelentést kért a megyei utak állapotáról, felszólalását követően Ciprian Dobre azt javasolta a képviselőknek, nyissanak vitát a megye jövő évi kulturális, a kitüntetések adományozására vonatkozó projektjéről, e kérdéskörben elsősorban Csép Andrea és Bolos Vasile támogatását kérte, illetve a Maros megye 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiájának kidolgozását végző munkacsoport megalakítását szorgalmazta. "Hamarosan elkezdődnek a politikai egyeztetések, ezért fontos, hogy tudjuk, milyen prioritások mentén tárgyaljunk" – jelentette ki az elnök. Dobre más témájú felszólalása nem terelte el a figyelmet az anyanyelvhasználatról, hiszen – választ nem kapván – Lokodi Edit ismételten felkérte az elnököt, hogy a következő ülésre alkalmazzanak szinkrontolmácsot, majd "román kollégái iránti tisztelete jeléül" románul intézett kérdéseket a tanácselnökhöz. A motorospark – uniós beruházás – helyzetéről, a marosvásárhelyi szájsebészet főasszisztensi irodájának illetve a klinikavezető irodájának ajtajáról eltűnt kétnyelvű feliratokról, valamint a megyei sürgősségi klinikai kórház poliklinika részlegén levő, időközben szintén eltűnt magyar nyelvű információs pannóról kérdezte Ciprian Dobrét, illetve nehezményezte, hogy – bár hatásköréhez tartozik a kulturális intézmények irányítása – a tanácselnök az elmúlt időszakban ezen intézmények menedzsereivel a menedzsmenttervek előkészítése kapcsán folytatott tárgyalásaira nem hívta el, nem tájékoztatta. Jelezte, hogy Dobre ugyanúgy jár el vele, mint Dorin Florea polgármester Ionela Ciotlaus alpolgármesterrel, ami a liberálisoknak nem esik jól. "96.000 megyei tanácselnöki jelölésemre leadott szavazatnak kellene számítania" – tette hozzá Lokodi. A tanácselnökhöz intézett kérdészápor nem ért véget itt, Filimon Vasile az iskolások almaprogramja felől érdeklődött, a reptér menedzsmenttervéről kért információkat, illetve arról, hogy miért volt szükség vezetőcserére a Megyei Klinikai Kórház élén. Tatár Béla nagy részletességgel írta le a marosvásárhelyi repülőtéren uralkodó állapotokat: mocsok, penészes, megrepedt gipszkarton falak, majd az utasváróban működő büfé csillagászati árait nehezményezte. "A legmagasabb árai vannak e büfének: lepipáljuk az európai röptereken alkalmazottakat. Egyetlen Maros megyét népszerűsítő könyvet sem lehet kapni, az illemhelyek száma kevés az egy gépről leszálló utasok számához képest. Szégyellnivaló" – jelentette ki. Sopterean Ioan felszólalásában kényeskedésnek nevezte Lokodi Edit magyar nyelven történő felszólalását és igényét a fordítógépre, mondván, eddig nem nyilvánította ki ezen óhaját, majd hozzátette, bizonyára több tanácsostársa is egyetért ezzel, és hogy "joga van az anyanyelvhasználathoz, de mi itt harmóniára, együttműködésre törekszünk". Kelemen Márton RMDSZ-frakcióvezetői minőségében kérte a sok évvel ezelőtt megvásárolt fordítógép használatba helyezését. "Mit tehetünk, vannak kényeskedések is…" – mondotta Dobre, aki a következőkben néhány felvetésre válaszolt, és ma reggel 8 órára az irodájába rendelte Lokodi Editet. A vita folytatódott volna, de az ülésről távozni kezdő képviselők berekesztették. A közgyűlés azon napirendi pontjával kapcsolatosan, amely Gáspárik Attila lemondására vonatkozott, a Népújság kérdésére Kelemen Márton frakcióvezető kijelentette: tudomása szerint a képviselő személyes okokból mondott le, mivel úgy érezte, hogy színházigazgatói állása összeférhetetlen megyei tanácsosi tevékenységével. "Sokat veszít a frakció Gáspárik Attila távozásával, hiszen a kulturális szakbizottságban értékes munkát végzett, ő a vásárhelyi értelmiség markáns alakja, akinek jelenléte fontos volt a tanácsban. Ezen az ülésen tudomásul vettük lemondását, a következő tanácsülésen helyettesíteni fogjuk az RMDSZ-listán következő jelölttel, Dászkel Lászlóval, Nyárádszereda volt polgármesterével, aki vállalja a tisztséget" – tette hozzá Kelemen Márton.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Dicsértessék István pap népe!
„Bármerre megy az alfalvi, lelke maradjon itthon, hogy legyen, ami visszahúzza” – javasolta Balázs József festőművész a templom nyolcszáz éves ünnepére összeseregletteknek. Négynapos rendezvénysorozatot szerveztek a gyergyóalfalviak a jubileumra, hazatértek az elszármazottak, a településen egykor szolgáló papok, illetve számos világi méltóság is tiszteletét tette az eseményen.
Egyházi és kulturális rendezvények készítették elő a vasárnapi eseményt, amikor Jakubinyi György érsek újraáldotta a templomot, harangot szenteltek és emlékművet avattak.
Ünnepre hangolódni
Böjte Csaba ferences szerzetes az ünnepet megelőző három estén tartott missziós szentmisét, ahol nemcsak a hívek, a szónok is teret engedett érzéseinek, nevetések mellett a könnyek is peregtek. Csaba testvér a szép szó erejéről beszélt, a tisztességes munka fontosságáról, hisz Jézus sem segélyből élt, valamint az otthonról, mondván: ha van egy kicsi ház és abban egy család a szülőföldön, akkor az embernek mindene megvan. Ha ez nincs, semmije sincs.
Bíró János Antal atya, Erdély legidősebb római katolikus papja a fiatalsághoz szólt, biztatva, igényeljék a magyar állampolgárságot, hisz ő is, bár Trianon előtt született, és nem lett volna rá szükség, minap letette az esküt. A gyermekáldás elfogadására biztatta a családokat, mert akkor szép a fészek, ha madárfiak is vannak benne, majd kijelentette: számára a legnagyobb öröm tele templomot látni: “Megöregedtem, távozom ebből a világból, de tudom, életem nem volt hiába”.
Képzőművészet
Alfalvi képzőművészek tárlatát nyitották meg az iskola dísztermében, valamint a Vadárvácska táborban készült alkotásokat bocsátották árverésre, hogy méltó emléket állítsanak a Sövér Elek Alapítvány szintén most ünnepelt huszadik születésnapjára, legyen egy kis anyagi pótlék a 800 év Isten kezében művészalbum megjelentetéséhez.
Tíz alkotás szerepelt az aukción, melyek kikiáltási árát a megállapított érték feleként határozták meg. A Vadárvácska tábor megálmodója és házigazdája, Gál Mihály elmondta, az árverést követően csupán egy kép maradt a Sövér Elek Alapítványnak, egyet pedig az alfalvi önkormányzatnak ajándékoztak. Nyolcnak került gazdája, ebből ötöt Lázár Imre, a templom legújabb harangjának adományozója vásárolt meg. Volt kép, mely 830 lejért kelt el, a legkisebb kifizetett összeg is 600 lej volt. A bevételt a képzőművészeti album megjelentetésére fordítják, ebből és az adományozók összepótolásából a költségek hatvan százaléka biztosított – tudtuk meg. Hasonló aukció tízévenként szokott lenni az alapítványnál, a bevételt mindig nemes, jótékonysági célra fordítják, így tíz évvel ezelőtt a Küsmödi-ház megvásárlásához pótoltak hozzá. A 800 év Isten kezében album, mely 90 oldalas és 32 művész 75 alkotását foglalja magába, Alfalu több üzletében is kapható, illetve Gál Mihálynál is igényelhető 30 lejért.
Könyvbemutatók
A jövőnek biztosította az emlékezés lehetőségét Fülöp Sándor és Baricz Lajos is, akik ketten három kötetet tettek le az asztalra ezen ünnep alkalmával. Az őrállóink című közös kötet – amint a méltató, Lukács Mária elmondta – egy felmérhetetlenül hosszú, de hiánypótló munka eredményeként Alfalu eddigi papjait veszi sorba István paptól kezdve Adorján Imre jelenlegi plébánosig, aki így üzen az alfalviaknak: „Fogjuk meg egymás kezét, és vigyázzunk egymásra!” Fülöp Sándor elmondta: „Azokról a jó papokról írtunk, akik megtanították ezt a népet imádkozni”, Baricz Lajos római katolikus lelkipásztor, Borzont szülötte pedig a kötet értékét abban is látja, hogy így még inkább nyoma marad a templom nyolcszáz éves múltjának.
Szintén a nyolc évszázadot bizonyítja az ősi templom című kiadvány, melyet Fülöp Sándor, Alfalu díszpolgára állított össze a hitélet és Istenháza értékeinek rögzítésével. A hármas könyvbemutatón ismertették Baricz Lajos Hol van a mennyország? című kötetét is, melyben az írások helye a profán és szent közötti hídon van, hétköznapokat mutat be az ünnep szemüvegén át – amint Ferencz Attila méltatta.
Búcsús mise és harangszentelés
Szent Simon és Júdás, valamint Szent Margit tiszteletére szentelték az alfalvi templomot, e szentek életét ismertette Jakubinyi György érsek, aki prédikációjában az anyaszentegyházat Krisztus varratlan köntöséhez hasonlította, egy akolhoz, ahol sajnos több nyáj és több pásztor is van. „Kilépnék, ha nem hinném, hogy Krisztus egyháza a katolikus egyház” – fogalmazott az apostoli helytartó, a széthúzás ellen emelve szavát, hangsúlyozva, hogy a katolikus szó nem jelet mást, minthogy mindenkinek való, mindannyian együtt lehetünk itt.
Ő kongatta meg először a székelyudvarhelyi Lázár Imre és családja által a 800 éves templomnak adományozott harangot is. A harangöntő kisebb csengettyűket is hozott ezen alkalomra, ezzel ajándékozták meg azokat, akik oroszlánrészt vállaltak a jubileumi ünnepség megszervezésében.
Emlékállítás a jövőnek
Sok ember összefogása révén született meg az az emlékmű is, melyet a vasárnapi szentmise után szenteltek fel, Kiss Levente alkotása, melynek kivitelezését segítette Jakab Gyula vállalkozása, tanítványa, a szintén alfalvi Székely József pedig hajnaltól sötétedésig dolgozott a travertin megmunkálásán. Kő és bronz ötvözete az emlékmű, mely akárcsak a föld és fém találkozásakor, csodát idéz elő: teremtést, új élet születését, diadalt, mely az éggel köti össze az alfalvi földet – méltatta Balázs József az alkotást, az alkotóról, Kiss Leventéről pedig elmondta, az alfalvi Kiss Elek András-féle családból származik, nemsokára a község díszpolgáraként tisztelhetik.
Világi elöljárók helyezték el koszorúikat az emlékmű talapzatán, és elhangzott az üzenet is a fiatalságnak: vigyázzanak az emlékműre, százévente újabbakat állítsanak, hogy mindenki, aki itt jár, megbizonyosodjon: ez a föld székely volt, és az is marad
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Meg tudjuk-e őrizni a kincset?
Pontosabban azt a jellegzetes faluképet, amely Erdély vidéki településeit egyedivé tette, s amely szigetekben vagy egy-egy utcában még megmaradt a Nyárádmentén. A kontyolt tetős, faragott oromfallal díszített, kiugró tornácos parasztházakat s a hozzájuk tartozó melléképületek többségét az eltelt évtizedek során lebontották, a felismerhetetlenségig átalakították, jellegtelen, a faluképbe nem illeszkedő épületekkel helyettesítették. Holott a régi házak is kényelmes, korszerű lakásokká alakíthatók, s az új házak tervezésekor és építésekor is ragaszkodni kellett volna a helyi hagyományokhoz, hogy "falvaink lelke" megmaradjon.
Ezt a célt tűzte ki a Jövő a múltban: a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén terv is, amely Balássy András vezetésével a múlt évben indult a Nyárádmente Leader Egyesület keretében. A projekt célkitűzéseit és az eredményeket foglalták össze egy nemrég tartott értekezleten s az azt követő kerekasztal-megbeszélésen, amelynek helyszíne a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió volt, amely jó példa a jellegzetes népi építészeti sajátosságok korszerű felhasználására. A megbeszélésen, ahova az érintett települések polgármesterei és építészek kaptak meghívót, jelen volt Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is.
A témához illő zenei bevezetőt követően (Fülöp Alajos és Birta Lajos, a Marosvásárhelyi Filharmónia művészei Bartók Béla- zeneműveket játszottak) Takács Olga, a Nyárádmente Kistérségi Társulás elnöke köszöntötte a jelenlevőket. A főkonzul elismeréssel szólt a kistérségi társulás munkájáról, és elmondta, hogy ő maga is megvásárolt egy székely parasztházat, és eredeti formájában állította vissza azt. Jó példát mutatva hasonlóképpen járt el a projektet elképzelő és elindító Balássy András is, aki beszámolt az elképzelés megszületéséről és arról, ahogy egy nemzetközi tábor keretében fiatalokkal végezték el Székelyhodos község falvaiban a népi építészeti örökség feltárását. Ezt követően nemzetközi konferencia keretében vették számba a teendőket és francia vendégek révén a nyugat-európai tapasztalatokat, majd az elképzelés gazdasági vonzatairól egy torockói kiránduláson tájékozódhattak az érintettek. Balássy András köszönetet mondott Franciaország romániai nagykövetségének és a Román Nemzeti Kulturális Alapnak a támogatásért, Lokodi Editnek, a megyei tanács alelnökének az erkölcsi segítségért, hasonlóképpen a polgármestereknek is, akiken a terve, az elképzelések megvalósulása múlik.
A projekt keretében elvégzett tanulmányt Furu Árpád építőmérnök, a Transylvania Trust Alapítvány műemlékvédelmi szakmérnöke mutatta be, akinek az adatok rendszerezésében Bóni Boglárka nyújtott segítséget. A három község Nyárádremete, Székelyhodos és Székelybere öt falujában (Mája, Márkod, Székelyhodos, Jobbágytelke, Köszvényes) készítették el az alapos örökségvédelmi leltárt, amely a faluszerkezetnek, az utcák beépítésének, a telekhasználatnak, az épülettípusoknak, a melléképületeknek és a kapuknak a leírását tartalmazza, s mindezt fényképekkel is dokumentálja. Köszvényesen a félszáz műemlék kaput vették számba, amelyekről külön dokumentáció készült. A felmért falvakat térségekre osztották, s külön- külön területvédelmi tervet készítettek. A többkötetes munkában felhívják a figyelmet arra, hogy mire lehet használni, és mit nem szabad tenni a védett épületekkel. Pontosan megfogalmazták, hogy mit lehet az üres telkeken építeni, az új házak esetében milyen ajánlásokat kellene betartani: hogyan kell a telken elhelyezni a házat, milyen építőanyagokat, vakolatot, nyílászárókat, színeket ajánlatos használni. Kerülni kell a termopán ablakokat, a külső szigetelést, az élénk színeket, a falra felfutó kőburkolatot, a csempézett homlokzatot, a színes tetőzetet, a fémkapukat – ajánlotta többek között a műemlékvédelmi szakmérnök. Vannak falvak, ahol a csoportos, másutt egy-egy övezet, utca vagy néhány porta egyéni védelmét javasolják. Az alapos tanulmányt minden érintett község polgármesterének átadták, hogy a készülő településrendezési tervekbe belefoglalhassák azt.
Antal Zoltán, a kistérségi társulás irodavezetője által irányított kerekasztal- megbeszélésen annak lehetőségeit fontolgatták, hogy milyen módon lehetne az ajánlásokat a településrendezési szabályzatokba úgy beépíteni, hogy ne szüljenek ellenséges indulatot a lakosságban. Többen is véleményt mondtak arról, hogy miképpen kellene tudatosítani az érintett falvak lakóiban, hogy szükség van a műemlékvédők által megfogalmazott ajánlások betartására, ha azt akarják, hogy az értékvesztés megálljon, a települések sajátos arculata megmaradjon, s ezáltal vonzóvá váljanak a turizmus számára, amely jelenleg, ahogy a főkonzul is megjegyezte, elkerüli a Nyárádmentét. A tanulmány szerzője kitartott amellett, hogy a törvényes háttérre szükség van, de azt megelőzően minden lehetséges módszert fel kell használni arra, hogy a helyi közösség tagjai megismerjék, megértsék és magukénak érezzék a szabályokat.
A polgármesterek némelyike kissé szkeptikusabb volt, s elhangzott, hogy a védettségre ajánlott régi házak azért maradtak meg, mert szegények voltak az ottlakók, s emiatt nehéz elképzelni a felújításukat, de ugyanakkor jó példákról is hallhattunk beszámolót. A falukép egységesítése sem valósulhat meg egyik napról a másikra olyan körülmények között, amikor ritkán kérnek ebben a térségben építkezési engedélyt, s az eredeti anyagokból eredeti módon történő felújítás is költséggel jár.
A beszélgetésen szó esett a vályogtéglás építkezés előnyeiről és lehetőségeiről. Elhangzott, hogy jó lenne a Nyárádmente kistérség mind a 13 községében felmérni az épített örökséget, s a Natura 2000, valamint Jövő a múltban projekt után a szellemi örökség felleltározása is megkezdődött.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Mennyi hazai termőföld kerül külföldiekhez?
A Székelyföldet kevéssé fenyegeti a termőterületek külföldi kézbe kerülésének a veszélye, mivel nemigen alkalmasak nagyüzemi művelésre, a befektetők a magyarlakta vidékek közül inkább a Bánságra és a Partiumra koncentrálnak. Érdeklődésük érthető, mert a romániai árak jóval alacsonyabbak az európainál.
Annak hatására, hogy 2014. január 1-től külföldi magánszemélyek is vásárolhatnak termőföldet Romániában, azon, jellemzően síkvidéki megyékben, ahol intenzív mezőgazdasági termelés folyik, egyre több termőföld tulajdonos mondja fel a bérleti szerződéseket, arra számítva, hogy jövőre jó pénzért értékesítheti majd a területeit. „Emberek járják a falvakat, azt híresztelve, hogy jövőre eurómilliomos lehet mindenki, aki eladja a földjét. Sokan elhiszik ezt, s arra gondolnak, jobb, ha nincs bérbe adva a föld, mert jönnek a külföldi vásárlók, s robbanni fognak az árak” – nyilatkozta egy mezőgazdasági nagyvállalkozó az Agrointel szakportálnak.
A nagybirtok a kelendő
Ingatlanszakértők szerint ezek hiú remények, a külföldiek ugyanis főleg a nagybirtokosokat fogják megkörnyékezni. Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligájának elnöke szerint a jelenség nagy veszélyeket rejt magában. A bérbe vett földeken dolgozó mezőgazdasági vállalkozások munka nélkül maradnak, jelentős területek parlagon fognak maradni, a tulajdonosok pedig elesnek a bérleti díjból származó bevételektől.
A haszonélvezők az üzérek lesznek, akik bagóért, 4-5 évnyi bérleti díjat kitevő összegekért fogják felvásárolni a termőföldeket a kiszolgáltatott helyzetbe került tulajdonosoktól. „Harcolunk azért, hogy ez ne történhessen meg. Tudomásom van az üzérek manővereiről, folyamatosan mondom a gazdáknak, hogy össze kell tartsunk, nem engedhetjük meg, hogy aláássák a hazai mezőgazdaságot” – mondja Laurenţiu Baciu.
Tulajdonképpen élelmiszerhiány van
Az alapvető gond nem az, ha külföldiek kezébe kerülnek a termőterületek, ugyanakkora baj, ha hazai nagyvállalkozók vásárolják fel azokat a kistermelőktől, véli Szőcs-Boruss Attila, az Ecoruralis Egyesület vezetője. „A kis parcellák egyesítése révén csökken a biodiverzitás, a kistermelők mozgásterülete pedig beszűkül, nincs helyük a piacon. A mezőgazdasági nagyvállalkozók miatt Romániában tulajdonképpen élelmiszerhiány van, az idehaza megtermelt növényeket exportálják, külföldön feldolgozzák, a késztermékeket pedig visszahozzák” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szőcs-Boruss Attila.
„Tiszta bohóckodás”
Hasonló véleményen van Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke. „A mi érdekünk az, hogy a termőföldek a helyi közösségek tulajdonában maradjanak. A kisgazdák tevékenységének tájfenntartó jellege van, a tevékenységük környezetkímélő, amit az államnak anyagilag honorálnia kellene. Az új földtörvény tiszta bohóckodás. Azt kellene megszüntetni, hogy vállalkozások felső határ nélkül vásárolhassanak termőterületeket” – mondja Sebestyén Csaba. Az RMGE elnöke szerint a földek felvásárlása inkább a Bánságra és a Partiumra jellemző, a Székelyföldön a termőterületek kevéssé alkalmasak nagyüzemi művelésre.
Kelemen Attila RMDSZ-es képviselő, a mezőgazdasági szakbizottság alelnöke szerint reális a veszélye annak, hogy a hazai termőföld jelentős hányada külföldi kézbe kerüljön, lévén, hogy ára sokkal alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. A földvásárlás liberalizációját szorgalmazók azzal érvelnek, hogy a kisbirtokok nem versenyképesek, ám ez a honatya szerint álprobléma. „Elbeszélünk a lényeg mellett. A kistermelők nem akarnak versenyképesek lenni, nem áll szándékukban exportálni. Ők decens módon meg akarnak élni a családjukkal a gazdálkodásból, ami lehetséges” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Kelemen Attila.
Érdeklődnek a befektetési alapok
A Mezőgazdasági Minisztérium kimutatásai szerint jelenleg Romániában 900 ezer kisgazdának van maximum 5 hektár termőföldje, míg további 142 ezren kevesebb mint 10 hektárt művelnek meg. Ezer hektárt meghaladó birtokkal 864 cég és 20 magánszemély rendelkezik, ezek összterülete mintegy 1,75 millió hektár. A hazai termőföldek jelentős gazdasági potenciálját bizonyítja, hogy egyre több külföldi befektetési alap vásárol Romániában.
A Ziarul Financiar gazdasági napilap adatai szerint tíz befektetési alap 86 ezer hektáron gazdálkodik Romániában, ami a teljes termőterületnek hozzávetőleg 1 százaléka. A német Agrarius és Germanagrar 3.200, illetve 8.000 hektárt birtokol Temes megyében, az olasz Generali szintén Temesben vásárolt fel 4.600 hektárt, a dán Agriinvest 11.300 hektárt Krassó-Szörényben, az Agrar Investnek pedig Kolozsban van 7.700 hektárja. A befektetési alapok azzal is számolnak, hogy Romániában 2.400 euró egy hektár termőföld átlagára, ami középtávon valószínűleg jelentősen emelkedni fog, figyelembe véve, hogy Szlovákiában egy hektár 4.000 eurót ér, Nyugat-Európában pedig több mint 10 ezret.
Pengő Zoltán
maszol.ro