Maroshévízen magyarként – örömök és nehézségek
Maroshévíz lakosságának húsz százaléka ünnepelt az elmúlt héten. Az iskola, az egyház, a civil szervezetek rendezvényeit a néptáncosok előadása és a lakoma koronázta meg vasárnap. A helybéliek meséltek arról is, mitől nehéz a városban magyarnak lenni.
Együttműködéssel jött létre az ötödik Maroshévízi Magyar Művelődési Napok rendezvénysorozat: iskola, egyházak és civil szervezetek lettek partnerek, hogy szerdától vasárnapig váltsák egymást a település magyar kisebbségének szóló programok.
Ökumenikus istentisztelet képezte a rendezvénynyitót szerdán, melyet a Sófár zenekar koncertje tett kerekké, este pedig a Bagossy Brothers Company koncertezett a művelődési házban. A kultúra napjaként tartották számon a csütörtököt, amikor Moliére A nők iskolája című komédiáját nézhette meg a közönség a marosvásárhelyi Spektrum Színháztársulat előadásában.
Kemény János Iskolanap következett, pénteken már reggeltől ünnepeltek a magyar tanodában. Urmánczy Nándor Emléknap volt szombaton, kilencedik alkalommal, amely ökumenikus istentisztelettel kezdődött, a névadó szobrának megkoszorúzásával folytatódott Urmánczy Nándor unokája, Gortvay István, Zsigmond Barna Pál főkonzul és Lukács Bence Ákos konzul, Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, Kincses Előd jogász jelenlétében. Délben a római katolikus közösségi ház nagytermében kerül sor az Urmánczy Nándor-díj átadására.
„Az idei kitüntetett Ugron Gáspár Gábor lett. Azért esett választásunk a Rákóczi Szövetség elnökhelyettesére, mert a a szervezet sok, szórványban élő diáknak segít abban, hogy ingyenes kiránduláson vehessen részt, és ez alól a maroshévíziek sem kivételek” – fogalmazott az Urmánczy Nándor Egyesület elnöke, Czirják Károly. Hagyományőrző nappal zárul a rendezvénysorozat az Urmánczy-strandnál, a szervezők által vásárolt alapanyagokat a főzést vállaló csoportok pótolták meg még fűszerekkel, különlegességekkel, hogy igazi ínyencségek szülessenek.
A „kerti parti” alkalmas volt arra, hogy örömök és nehézségek egyaránt szóba kerüljenek. Főzés közben nem csak az erdei zsálya felhasználásának titkát leshettük el, hanem a miért jó és miért nehéz Hévízen magyarnak lenni kérdésre is választ kaptunk. Éva asszony egy baráti társasággal együtt készítette az eleséget, mint mondta, az összetartás mindennek a kulcsa. Együtt ünnepelnek, együtt kirándulnak, ez ad erőt. Igényelnék a magyar rendezvényeket, a színházi előadásokat is, de mivel kevesen vannak, a társulatok csak ritkán látogatnak hozzájuk. Aggasztja, hogy kiöregedőben a magyarság, kevés az utánpótlás. Arra viszont büszke, hogy unokái, bár vegyes házasságban születtek, egyelőre magyarul fognak tanulni. Reméli, ez később sem változik meg.
A gyergyószentmiklósi Jákó Józseffel is találkoztunk a forgatagban. Ő a borszéki néptáncosokat szállította a fellépésre. Feleségével ketten indították be a maroshévízi napközit akkor, amikor rádöbbentek, hogy a magyar óvoda nem tudja kiszolgálni az igényeket, sok magyar szülő román óvodába íratta gyerekét. Szerinte az összefogás mentheti meg a hévízi magyarságot a fogyatkozástól. Szerinte ha a gyereket nem taníttatják anyanyelvén, vagy más városba küldik iskolába elvesz a jövő reménye.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Megújul a nagyajtai műemlék
Közel félmillió eurót nyert Nagyajta önkormányzata a polgármesteri hivatalnak, a művelődési háznak és a könyvtárnak székhelyet biztosító ingatlan felújítására.
A következő hetekben aláírják a szerződést a kiíróval, a Vidékfejlesztési Alappal, majd következik a közbeszerzés, a B-kategóriás műemlékként számon tartott épület pedig várhatóan két év alatt nyeri el új formáját. Bihari Edömér polgármester elmondása szerint sikerükhöz nagymértékben hozzájárult, hogy a művelődési ház olyan értékkel bír, mint az 1904-ben készített 17x13 méteres szecessziós freskó, a korabeli kályhák és tükrök, illetve többletpontokat hozott, hogy ott folyamatosan szerveznek különféle eseményeket. „Mondhatni, nyolcéves küszködésünk eredménye a támogatás megszerzése. Néhány évvel ezelőtt még nyolcszázezer euróba került volna, de az a pályázatunk nem járt sikerrel, aztán időközben kicsit alábbhagytunk igényeinkből, s volt, amit saját pénzből megoldottunk, így lényegesen kevesebbért kellett tovább kilincselnünk” – nyilatkozta a községvezető. Az önkormányzat arra készül, hogy a Nagyajta bölöni kijáratánál néhány esztendeje megvásárolt volt huszárlaktanya felújítására is hasonló nagyságrendű támogatást szerezzen.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tájházat avatnak
A múltjáért szereti, de jövőjéért is tesz
Szombaton tíz órától tájházat és falumúzeumot avatnak Zalánpatakon. A tájházat Préda Barna zalánpataki származású közgazdász alakította ki az üknagyszülei által 1896-ban épített birtokon, ő gyűjtötte össze a benne kiállítandó, a falu gazdag múltját szemléltető tárgyakat is.
A múzeumavatóval egyidőben mutatják be az ugyancsak Préda Barna által írt, Zalánpatak, az én falum című könyvet is.
Baróton, a Tortoma Önképző Kör előadásán Préda elmondta, hogy elődei, a múlt iránti tiszteletet hordozó életszemléletét nagytatájától örökölte, és Wass Albert szavait tartotta szem előtt, amikor nekifogott Zalánpatak történetének felkutatásához.
Zalánpatak hírnevét, mint fogalmazott, az utóbbi években emelte ugyan az, hogy Károly herceg birtokot vásárolt a faluban, és minden évben odalátogat, ám a faluban előtte is létezett élet. Ezt az életet mutatja be a falumonográfia is.
Az oklevelek először 1692-ben említik a települést, melynek neve előbb Üvegcsűr, aztán Zalánüvegcsűr volt, végül a Zalánpatak nevet vette fel. A falu életében meghatározó szerepet játszott a 17. század végén itt létesített üveggyár, melyhez német mestereket, román és magyar munkásokat hozatott gróf Kálnoky Sámuel, ám később kereskedőknek adta bérbe, akik viszont kihasználták a helyieket.
Az üveggyár története a 19. század elején szomorú véget ér: az elmaradt béreik miatt elégedetlen munkások felgyújtották. Szerencsére voltak a faluban emberek, akik e kor emlékeit megőrizték az utókornak. Ilyen volt Karácsony Zoli bácsi is, az általa összegyűjtött, ott készült üvegtárgyakat fia most a tájháznak adományozta.
Az 1910-ben még 344 főt számláló, elszigetelt települést ma már alig több mint százan lakják, de Préda Barna, aki ötödikes korában került el a faluból, mégis itt képzeli el jövőjét.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

"Lovasiskolánkkal a Maros megyei lovas élet fellendítését is tervezzük"
Beszélgetés ifj. Szentgyörgyi Istvánnal, az ART EQUEST lovasiskola egyik alapítójával
– Honnan származik a lovas-iskola alapításának ötlete? Miért éppen Vajdaszentiványt választották helyszínül?
– Családi gyökerek kötnek Vajdaszentiványhoz, itt született nagyapám, aki a múlt század ’70-es éveiben költözött be Marosvásárhelyre, hogy lányát iskoláztassa. Ezt követően kissé bonyolódtak a szálak, de örülök, hogy 30 évvel később visszatérhettünk a településre. 2000-ben megvásároltunk egy több mint 200 éves udvarházat, s körülötte 11 hektár földet. A ház egy dombon van, amelynek az oldala forrásokkal van tele, ezért a közelében egy hatalmas tavat hoztunk létre. Nyolc évvel ezelőtt egy esküvői sátor épült ott, ahol különböző ünnepi rendezvényeket szervezünk. Négy évvel ezelőtt a Zichy család visszakapta elődeinek kastélyát, de felújítására nem volt anyagi háttere. Bérleti szerződést kötöttünk velük, megpróbáljuk felújítani és különböző rendezvények megtartására kiadni az épületet.
Sokat gondolkodtunk azon, hogy mivel tudnánk idevonzani a turistákat, és úgy véltük, hogy a lovas aktivitás fel tudná lendíteni az idegenforgalmat. Egy olyan hagyományőrző tevékenységről lenne itt szó, amely szorosan össze tudna fonódni a közkedvelt és híres vajdaszentiványi néptánccal. Amikor az Epona lovasiskola vezetője felajánlotta segítségét Jankovics Ferencnek egy lo- vaskonferencián, megragadtuk az alkalmat és döntöttünk. Idén jött el a megfelelő pillanat, hogy megvalósítsuk és hivatalosítsuk elképzelésünket. A Zichy-kastély és környéke tudják biztosítani a szükséges feltételeket az iskolának, s ezáltal fellendülhet az utóbbi években elhanyagolt Maros megyei lovas élet.
– Hogyan fog működni ez a lovasiskola? Kik iratkozhatnak be?
– Elsősorban a fiatalabb generációt szeretnénk megszólítani, 16 éves kortól várjuk a jelentkezőket. Elsőszámú cél, hogy a fiatal megtanulja a ló tartásának, gondozásának az alapjait, beleértve a fedeztetést is, ami rendszeres munkával jár. A jelentkezésnél figyelembe vesszük az elszántságot. A lovasiskolát különböző mellékaktivitásokkal, valamint állami pénzforrások lehívásából tervezzük finanszírozni. Ötlet, elképzelés van bőven, s úgy gondoljuk, hogy sok mindenre van lehetőségünk. Gondolok itt lovas turizmusra, gyerekek lovagoltatására, nyári táborok megrendezésére, a lovagolni tudás továbbfejlesztésére.
– Mekkora lóállománnyal rendelkeznek?
– Két spanyol kancát kaptunk az Epona lovasiskolától, lóállományunk különben vegyes. A mellékaktivitásokra további hat lóval rendelkezünk, s újabb lovak megvásárlását tervezzük.
– Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok a terveik megvalósításához.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelet és megbecsülés
Tájház nyílt Zalánpatakon
A zalánpataki születésű Préda Barna május 28-án mutatta be első könyvét Az én falum, Zalánpatak címmel, és nyitotta meg ajtaját az általa létesített tájház is. Az alig 24 éves fiatalember évek óta kutatja kicsiny települése múltját, és amikor csak teheti, a helyi idősekkel beszélget, érdekes történeteket, elbeszéléseket és féltve őrzött tárgyakat gyűjtve, amelyek egységet alkotva jelentik Zalánpatak történelmét.
Az otthoni hét év
Préda Barna 1992-ben földműves család gyermekeként látta meg a napvilágot, abban a kis házban, amelyet 1896-ban ükszülei építettek, ahol egykor dédszülei éltek, nagyszülei és édesanyja is nevelkedett, és ami mostantól a közösség javát szolgálva falumúzeumként működik. Préda Barna jelenleg a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársaként dolgozik. Igazi lokálpatriótaként folyamatosan azon igyekszik, hogy szülőfalujának múltját felkutassa és jelenével együtt papírra vesse.
– A könyv és a tájház születését több év előkészület előzte meg. Ehhez elsősorban kellett a történelem és az ősök szeretete, hozzájárult az otthoni hét év, és nagytatám, Farkas József, akitől a dajkamesék helyett a gyönyörű legendákat hallottam a Csodaszarvastól, egészen Horthy Miklósig – mesélte Préda. – Nem tudatosan született meg a tájház és a könyv, csak érdekeltek a történetek és lassan gyűjtöttem a régi tárgyakat, amelyeket otthon őriztem. Hatalmas áttörést jelentett, amikor Zalánpatakon Károly herceg házat vásárolt, attól a perctől kezdve pedig vele volt tele az internet. Akkor jött az érzés, hogy Zalánpatakon azelőtt is volt élet, vannak értékeink, örökségeink. Hosszas adatgyűjtés után döntöttem úgy, hogy megmutatom az írott történelmünket is az érdeklődőknek.
Egy összetartó nagycsalád
Kovászna megye legkisebb települése Zalánpatak, alig százhúszan lakják. A kétszáz évnyi üveggyártás megszűnése után az emberek vadászatból, mezőgazdaságból és állattenyésztésből éltek. Sok értékes embert adott a nagyvilágnak Zalánpatak, köztük a falu krónikását, Karácsony Jánost, akinek Barna a nyomdokaiba lépett. A falut jellemző összetartás a tájház létrehozásakor és átadásakor is megmutatkozott.
– Jó érzéssel töltött el, amikor az emberek önzetlenül nekem adták a régi tárgyaikat, a zalánpataki, közel kétszáz éves üvegpoharakat, hadi kitüntetéseket, háztartási eszközöket, szövőszéket, rokkákat. A kiállítás egyik büszkesége az a szerződés, amelyet egykor gróf Kálnoky Félixszel kötött szépnagyapám, illetve üknagymamám perefernum (hozomány) levele, amelyben foglaltak többsége a házban meg is tekinthető – mondta a tájház gazdája.
Az álom nem ér véget
– A továbbiakban is szülőfalumért akarok dolgozni, tovább bővíteni a múzeumot és a kiadványt. A zalánpataki hősi halottak emlékét csak a szívekben őrzik, semmi emléktábla nem tanúskodik róluk, ezért döntöttem úgy, hogy emléktáblákat készíttetek, amelyeket a legméltóbb helyre, a római katolikus templom falára helyezünk el – osztotta meg lapunkkal terveit.
A zalánpataki tájházban a hét bármely napján szívesen látják az érdeklődőket, akiket a helytörténeti ismeretekkel kiváló rendelkező Farkas József fogad. A helyszínen a monográfia is megvásárolható.
Deák Mária
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Juhász Béla Könyvbemutatója
Száraz köd
Szerda délután mutatták be Juhász Béla második, Száraz Köd című kötetét a Jelen Ház dísztermében. A délutánt Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője nyitotta meg, váratlan és ünnepélyes gesztussal: Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen főszerkesztője nevében átadta Juhász Bélának az Irodalmi Jelen prózadíját! Kicsivel több mint egy éve mutatták be ugyanezen a helyen a szerző első kötetét, melynek címe Legyőztük a rákot!, és időközben, tulajdonképpen az utóbbi két évben írásait (interjúk, jegyzetek, egypercesek) élvezettel olvashatjuk a Nyugati Jelenben és az Irodalmi Jelenben egyaránt.
A díj átadása után, de még a könyv bemutatása előtt Popa Armand zenélt a közönségnek. Zorántól, Bródy Jánostól, Bojtorjántól adott elő egy-egy dalt, valamint egyik saját számát is eljátszotta. Ezután Fekete Réka olvasott fel a könyvből, elhangzott hat rövidebb és egy hosszabb írás. A Száraz köd novellagyűjtemény, a benne szereplő írások körülbelül negyven év alatt születtek, lévén hogy a szerző fiatalkora óta írogatja őket. Ezek között vannak egészen rövidek és hosszabbak is. Stílusukat tekintve szinte mindent lefednek, de, ahogyan Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen szerkesztője is fogalmazott a kötet méltatásakor: „Juhász Béla egy lábbal, vagy másféllel, de inkább kettővel a föld felett jár.”
Jámbor Gyula játékot akart ajánlani a közönségnek – de túl sok ember vásárolt kötetet még a bemutató előtt –: ki kellett volna találni, mit jelentenek a grobszurdés a minella szavak. Nos, ezeket a szerző találta ki, tehát mindössze tippelni lehetett volna… Kiderült, hogy előbbi a groteszk és az abszurd, utóbbi a mini és a novella összetételéből származik. Hogy a grobszurdot példázzuk: a legelső novellában az álmodozó nő és a realista férfi vitája kerül az olvasó szeme elé. A végén elhalad egy üstökös a Föld mellett, és milliárdnyi magot szór el, az egész világot beterítve puskaporral, a számos színben pompázó, viszonylag igénytelen virággal.
A méltatás során méltatás volt, hogy helyenként Bulgakovot vagy Márquezt emlegette Jámbor Gyula, mikor a novellákról beszélt. „Őszintén csodálkoznék, ha Béla nem ismerné ezeket az írókat, de fejet hajtanék előtte novelláinak stílusáért.” Szerinte ugyanis ezekre hajaz leginkább a helyenként realista, helyenként szürrealista írásmód. Emellett kiszámíthatatlan is: sosem lehet tudni, hogyan végződik egy-egy minella (ha már bemutattuk a szót, használjuk is). Lehet, tragédia lesz a vége, de ugyanannyi esély van rá, hogy komikumra végződik, vagy valami olyanra, ami teljesen elszáll a valóságtól.
Juhász Béla több oldalát is megismerhetjük. Előrebocsájtja: kocsmában, gyűléseken és utcasarkon nem ismerkedik, de ajánlja a könyvet azoknak, akik ismerik, akik nem ismerik és akik meg akarják ismerni. Így aztán Jámbor Gyula is merte ajánlani a könyvet. Mindenkinek – hiszen tulajdonképpen erről szól az elősző helyetti pár gondolat.
A szerzőnek bár csak a második kötete, nagy népszerűségnek az olvasók körében. A bemutatót hosszas dedikáció követte, az előtérben pedig enni- és innivalót lehetett fogyasztani. Az est folyamán Miskovits Tibor és Milltaler Lajos zenéje biztosította a jó hangulatot.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Csíkdánfalva nem adja fel
A csíkdánfalvi polgármesteri hivatal épületéről is el kell távolítani a Községháza feliratot – döntött alapfokon a Hargita megyei törvényszék a magyarellenes Dan Tănasă feljelentése nyomán. A község elöljárója, illetve az önkormányzat az indoklás kézhez kapása után fellebbez a nem jogerős ítélet ellen – közölte Böjte Csongor Ernő polgármester.
A községvezető elmondta, a per során több bizonyítékkal igazolták, hogy az 1912-ben a közbirtokosság által épített épületet eleve községházának nevezték, és a közigazgatási szótár szerint is a „primaria” kifejezés egyik magyar megfelelője a községháza, de a törvényszék ezeket nem vette figyelembe, mint ahogy a felperes eljáráshoz fűződő érdeke és személyes érintettségének hiányára vonatkozó kifogásukat is elutasította. (Krónika) AKI LEGYŐZTE ÖNMAGÁT. Pontosabban névrokonait. A Suceava megyei Drăguşeni faluban ugyanis három azonos nevű polgármesterjelölt indult, a nyertes Vasile Lică Cepoi volt, aki a második keresztnevet direkt a választásokra vette fel, nehogy összetévesszék a másik két Vasile Cepoi-jal. A polgármesteri tisztséget eddig is betöltő, nyertes Cepoi 1200 szavazatot kapott, a másik kettő százat, illetve tízet. A nem mindennapi eset híre egyébként Amerikába is eljutott, az Associated Press és a New York Times is beszámolt róla. (Transindex)
ZSAROLT, LEBUKOTT. Bíróság elé állítják a jelenleg bírói felügyelet alatt álló Julien Tănasă újságírót, aki ellen zsarolás gyanújával folytattak eddig vizsgálatot. A vádirat szerint az újságíró idén márciusban felajánlotta egy Maros megyei község polgármesterjelöltjének – a későbbi feljelentőnek –, hogy 3500 euró fejében hozzásegíti a választás megnyeréséhez. Tănasă egyébként négy évvel ezelőtt a lapjában pocskondiázta, s ezzel előnyhöz juttatta a választási harcban a mostani feljelentő ellenfelét, aki meg is nyerte a választást, sőt, másik három községben ugyanígy segített személyeket, hogy megnyerjék a polgármester-választást. Április folyamán Julien Tănasă azzal fenyegette meg a feljelentőt, hogy amennyiben nem ad neki 2500 eurót – ennyire csökkentette a megvesztegetés díját –, az ellenfelet fogja ismét segíteni. Végül a megzsarolt polgármesterjelölt átadott 2300 eurót, ekkor csaptak le Tănasăra a bűnüldöző szervek. ( Székelyhon)
GYORS VOLT, DE NEM ELÉGGÉ. Majdnem sikerült megdöntenie a gyorshajtás romániai rekordját egy fiatalembernek: 244 km/h-val száguldott Mercedesével az A1-es autópályán Arad és Temesvár között, amikor befogta a radar. A csúcstartó a román közlekedési rendőrség szerint az az autós volt, aki idén februárban 246 km/h-ás sebességgel közlekedett a Torda és Bors között épülő sztráda egyik, már elkészült szakaszán. A német rendszámú Mercedes 27 éves vezetőjének 90 napra bevonták a jogosítványát és 1125 lejre bírságolták. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Duna-nap: „előretolt kulturális bástya” Torockón
MTI - Harmadszor tartottak Duna-napot szombaton a festői szépségű Torockón. A Fehér megyei településen még a Duna televízió vásárolt meg és újított fel egy 19. századi műemléképületet. Az ebben berendezett Duna-ház kulturális programokat kínál a falu elszigetelten élő magyar közössége számára, és évente megszervezi a torockói Duna-napot.
A rendezvényt a magyar kormány nevében köszöntő Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára köszönetet mondott a Duna Televíziónak azért, hogy a Duna-ház létrehozásával, a Duna-nap megszervezésével szerepet vállal a torockói szórványközösség megerősítésében.
Felszólalása után a közmédiának elmondta: az államtitkárság fokozottan kíván figyelni a szórványra. „Ha a demográfiai folyamatokat lassítani tudjuk, meg tudjuk fordítani, és gazdaságilag is tudjuk támogatni a határon túl élő közösséget, újra megkapaszkodik a magyarság nemcsak a tömbben a szórványban is. (...) Minden egyes magyarra figyelnünk kell” – fogalmazott az államtitkár.
Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, „előretolt kulturális bástyának” képzelték el a Duna-házat, mely programjaival segíti a szórványközösség otthonmaradását. A Duna-nap pedig a kínált programok csúcsát jelenti. Megemlítette: a rendezvényt hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel eső hétvégén tartják, most azonban a romániai önkormányzati választások miatt egy héttel halasztani kellett.
A falu főterén felállított színpadon a torockói iskolások citerazenekara, és néptáncegyüttesei nyitották az előadások sorát. A késő estig tartó műsorban a tervek szerint szerepeltek a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató erdélyi felfedezettjei: Gorzó Boglárka és a Bekecs néptáncegyüttes. Felléptek ugyanakkor a Bagossy Brothers Company valamint Rúzsa Magdi és zenekara. Az este tűzijátékkal zárult. Dobos Menyhért a rendezvény előtt nagyszerűnek tartotta, hogy a meghívott ismert előadók mellett torockói gyerekek is bemutathatták produkcióikat. Megjegyezte, a helyi citerazenekar, néptánccsoport, rezesbanda közösségépítő szerepet töltenek be.
A torockói Duna-nap a pénteken kezdődött labdarúgó-Európa Bajnokságra is figyel. A Duna-ház pincéjében a Puskás Intézettel közösen Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula és az Aranycsapat relikviáiból készített kiállítást rendeztek be Jó estét jó szurkolást címmel.
Az 1129 méter magas Székelykő sziklaszirtjei tövében fekvő Torockó, és a vele szomszédos Torockószentgyörgy magyar szigetnek számít Fehér megyében. A Kolozsvártól 60 kilométerre lévő község két falvában – a 2011-es népszámlálás adatai szerint – 1089-en laknak, akik közül 995-en vallották magyarnak magukat.
Krónika (Kolozsvár)

A hálózat (Egy megfigyelt család 10.)
Kilenc részben családunk férfitagjainak „bűnös” múltjáról olvashattak. (Kisebbik öcsémről, Árpádról, majd később.) Azokról a kommunista diktatúra elleni tiltakozásokról – ezeket jócskán felnagyítva és célzatosan kibővítve a történtekhez képest –, amelyekért mérhetetlen büntetésekkel sújtotta családunkat a román nacionalista-kommunista hatalom. Erre az előzetesre azért volt szükség, mert a megfigyeléseket a meg nem bánt „bűneinkért” tartotta indokoltnak a Securitate.
Mielőtt továbblépnénk, ismerjük meg – legalább vázlatosan –, miként volt lehetséges, hogy életünk legapróbb részletéről is tudomást szerezzen a román politikai titkosrendőrség. A szekuritáté III. ügyosztálya (belügyi elhárítás) egy bonyolult hálót vont a lakosság fölé, amely működtetése nélkül soha nem ismerte volna meg a célszemély(ek) tevékenységét, gondolatait. A hálót (reţea informativă) „bogok” kapcsolták sűrűvé, ők a tartótiszt (ofiţer operativ) ügynökei (informatori) voltak. Az informátor feladatot kapott, amelynek végrehajtására meggyőzés, jutalom vagy zsarolás következtében írásos kötelezvényt tett, és a továbbiakban fedőnévvel adta jelentéseit. A közbeszédben az informátort besúgónak (turnător) nevezték. Minden 5–8 informátort egy „rezidens” fogott össze és alkotott egy rezidentúrát. Embereiről csak neki és a tartótisztnek volt tudomása. Az egy-egy üzemben, intézményben, vállalatnál tevékenykedő informátorcsoport tagjai nem ismerhették egymást. Altatott ügynök volt az, akitől nem vártak folyamatos információt, leginkább akkor aktivizálta a tartótiszt, amikor az informátorok megbízhatóságát kellett ellenőrizni vagy különleges feladatot megoldani. A minősített informátor valamely szakmában kitűnő volt, és többnyire hazafias érzülete miatt lett informátor. A minősítetlen informátor alkalmi szolgálatot végzett. Többnyire megzsarolt, szabadon engedett bűnözőket bíztak meg egy-egy feladattal. Ők általában nem írtak alá kötelezvényt. Szintén alkalmi informátorok az együttműködők (colaborator). Őket különösen a kapott terhelő anyag valódiságának az ellenőrzésével bízták meg. A beugrató ügynök (agent provocator) úgy beszél és viselkedik, mintha a célszeméllyel egyetértene, sőt még érvel, buzdít is, hogy amaz minél többet áruljon el magáról és társairól.
A forrás (sursa) gyakran előforduló megnevezés a jelentésekben. Gyakorlatilag azonos az informátorral, jelentéseit többnyire szóban adja, amit a tartótiszt leír. Postaláda (rövid út) az a hely, ahol (ahonnan) a tartótiszt átveszi informátora jelentéseit. Magyarázata: nagyobb konspiráció. Konspiratív lakás az a bérelt vagy ideiglenesen nem lakott lakás, ahol biztonságban találkozhat a tartótiszt a rezidenssel vagy az informátorral.
Azokat az informátorokat, akik visszakoztak, nem adtak értékelhető jelentéseket vagy elárulták tevékenységüket, azonnal eltávolították a hálózatból, és átkerültek a megfigyeltek sokkal népesebb csoportjába. A „jó” anyagokért pénzbeli vagy más jutalmakat adtak a hasznos ügynököknek, amint azt olvashatjuk Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének négy kötetében ( Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014). A beszervezés menetét Szolzsenyicin A Gulág szigetcsoport könyvében írja le érzékletesen, valósághűen.
Gheorghe Raţiu ezredes, a román információs hálózat országos főnöke szerint 1989-ben kb. egymillió román állampolgár szolgált informátorként.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tájház mint aktív közösségi alkotóműhely
Kézműves tevékenységek helyszíneként, közösségi térként szolgáló tájházat avattak fel szombaton Felsősófalván. Az épületet uniós pályázati alap segítségével sikerült felújítani és felszerelni.
Szabó Borbála, a felsősófalvi tájházat működtető egyesület elnöke az 1990-es évek elején Hollandiába költözött, azonban néhány éves ott-tartózkodás után a honvágy hazahozta Erdélybe. Eladta székelyudvarhelyi tömbházlakását, és Felsősófalván vásárolt egy régi tornácos házat. A ház alsó szintje a vidéki székely mindennapok kellékeivel berendezett tájház, ahol az elképzelés szerint hamarosan varró- és szövőműhely fog működni.
A ház mellett egy jurtát is felállítottak, amelyet szeretnének téliesíteni, hogy az ott zajló foglalkozások ne legyenek évszakfüggők. A tájház megnyitójának ez a kerek, hűs levegőjű építmény adott otthont, ahol családias hangulatban meséltek a ház létrejöttéről, céljáról és a további tervekről.
„Ez hagyományos mesterségek háza, melyhez a falusi emberek, gyerekek és iskolák is csatlakozhatnak. Munkahelyet nem tudunk biztosítani a helyi embereknek, azonban szakmát tudunk tanítani nekik” – mondta Szabó Borbála. A pályázat lehetőséget adott arra, hogy a festett bútorok és irodai felszerelés mellett egy régi szövőszéket és három varrógépet is vásároljanak.
A pályakezdő, textil és divattervezői szakon frissen végzettek bevonásával olyan hagyományos népi jegyeket hordozó, a mindennapokban is viselhető ruhadarabok tervezését szeretné, amelyeket a helyi asszonyok készíthetnének. A varróműhely mellett időszakos és állandó programok indulnak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, ilyen például a nemezelés, bútorfestés, agyagozás.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Atyha újrateremtése
Keresztjeink fölmutatása a Fiasmál oldalában
A Vinczeffy László képzőművész által az atyhai Kakasülő Galériában létrehívott, immár harmadik nemzetközi képzőművészeti kiállítás idén a kereszt jegyében bocsáttatott útjára szombaton, július 2-án (ez a tárlat e hónap 31-ig megtekinthető.)
Mindenkinek megvan a maga keresztje – vallja ősi székely közmondásunk. Hát, a székelynek igencsak kijutott a történelmi időben a keresztekből. De ne feledjük, hogy a kereszt egyben az élet, az ígéret jelképe is a számunkra.
Vinczeffy László a Korond melletti Atyha falu szülötte, életútja Sepsiszentgyörgyre vezette: Zágonban tanította a kis székelyeket a szépre; Sepsiszentgyörgyön alkotott, felújított, megőrzött. Neves alkotók jeles alkotásait restaurálta: a Barabás Miklós-gyűjteményt, a Gyárfás Jenő Képtár anyagát. Minden szép, hasznos, alkalmas alkotói lehetőséget kihasználva gazdag művészi pályát futott be. Díjai, elismerései között kiemelném, hogy 2008-tól magáénak vallhatja a magyarországi rangos képzőművészeti kitüntetést, a Munkácsy Mihály-díjat is.
De Vinczeffy Lászó ennél sokkal többre vágyott: szülőfalujának felemelésére, fölmutatására, megtartására. 2014-ben szülőháza mellett telket, házat vásárolt, mert gyökerek nélkül nincs igazi élet. Varázsolt belőle saját kedvére való „életet” – ahogy a székely nevezi a háza táját. Lakóházat, kertet, csűrt is, mert enélkül sem igazi egy székely gazda háztája. A kert lett a Vidám kert, a csűr meg a nemzetközi kiállító tér, a Kakasülő Galéria.
A kereszt jegyében
Az idei tárlat a kereszt jegyében valósult meg. A megnyitó ünnepségen a több mint kétszáz résztvevő vendéget Korond község gondnoka köszöntötte. Hegedűs Enikő művészettörténész méltatta a keresztnek mint jelképnek a jelentőségét a művészetben, valamint az alkotásokat. Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese magát a kiállítást és annak a jelentőségét ecsetelte, külön kiemelve az összmagyarság felé közvetített üzenetét.
E jeles esemény művészi élményét gazdagította a Budapesti Páll Dénes és Vízkeleti Piroska gyönyörű fuvolajátéka, a németországi Freiburgból való Hans Skarba úr havasikürt-szólója, valamint Magyari Izabella színművészhallgató közreműködése. Majd a házigazda, Vinczeffy Lászó művész köszönte meg a támogatók lelkes hozzájárulását. Amint az a tárlat eszmeiségébe nagyon is jól beleillett, a megnyitó ünnepség szép, esőmentes lezajlásáért elsősorban Istennek mondott köszönetet Vinczeffy László, ugyanis Sóvidék felett keményen dörgött és villámlott, de Atyhát elkerülte a zápor. Úgy éreztem, hogy keresztek óvták meg ezt a szép igyekezetet.
A kereszt ugyan ősidők és őskultúrák nagy gondolati tartalmú motívuma, maga a világfa, de egyben a krisztusi egyetemes keresztény hit legfőbb jelképe is. E jelkép ott volt a katolikus hitű székelyek házának homlokzatán, kapuinak díszítésében, jelezvén mindenkinek a gazdája lelkiségét is egyben. Sok elhagyatottan rogyadozó székely házon még ott látható e jelkép, a maiakon is látni, de sajnos, egyre kevesebb szerepet kap az emberek életében.
Értékmentő közösség
Vinczeffy, az alkotó, gondolkodó művészember benne él abban a világban, ahol a falusi közösségek is elvilágiasodnak, ahol visszaszorul a vallásgyakorlás, és rendre egyre több székely falu kiüresedik, „a megélhetés kényszere ugyanis idegenbe vetette a fiatal nemzedékeket”. De Vinczeffynek mindemellett meg kellett érnie „az évezredes keresztény Európa 21. századi nagy kihívását, a migrációs válságot.” E szavakkal folytatja a kiállítási katalógus kurátori előszavában e gondolatsort: „Láthatjuk, amint a globalizált világ erőszakos hatásai egy szűk emberöltő alatt képesek megváltoztatni a sok évszázados kultúrákat, melyek egy-egy jelképe még elmúltában is hirdeti, hogy valamikor életerős, értékmentő közösség hozta létre.”
Ilyen életerős, értékmentő közösség volt 1941 előtt Atyha is, mert a nagy földcsuszamlás után nemcsak a kárt vallottak, hanem a fiatalok is máshol kerestek könnyebb életet. Ez a falu elöregedéséhez, elnéptelenedéséhez vezetett. E folyamattal ment szembe a falu neves művészfia, amikor nagy elhatározással választotta élő- és alkotó teréül szülőfaluját, valamint művésztársainak is kiállító tereként az ősi csűrt.
Vinczeffy László elgondolása a megvalósításban nyert létet. Bebizonyította, hogy lehet, ha merünk és akarunk. E rendezvény az előző időben is, most, 2016-ban is több száz látogatót képes idevonzani, ezáltal új hagyományt teremtett e kis székely faluban, Atyhában.
Áldja meg az Isten az atyhai 101. házszám alatt lakókat, a székelység és minden magyarnak örömére, lelki épülésére.
A 2016-ban megrendezett Kakasülő Galéria kiállító művészei: Bocskay Vince, Daczó Enikő, DAradics Árpád, Fazakas Tibor, Kántor József, Kuti Dénes, Máthé Edit, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Szepessy Béla, Vargha Mihály és a házigazda, Vinczeffy László. Az ez évi kiállítás Atyhába visszavonzotta mindazokat, akik már a tavaly is itt voltak, a határon kívülieket éppen úgy, mint az erdélyi művészetkedvelőket. De jöttek olyanok is, akik most értesültek e tárlatról. Ahogy a Sepsiszentgyörgyi Volt Politikai Foglyok Megyei Szervezete is úgy érezte, hogy újra el kell jönnie ide, éltetni kell, és újra benne kell élni e légkörben, mert ez a megmAradás záloga, kötelesség is egyben, úgy sokan mások is visszatértek Atyhába, megérintve a hely szellemétől, az összetartozás tudatától.
C. Némethi Enikő
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új TV adók – Andrew G. Vajna Romániában alapított céget és TV adókat
A román médiahatóság kedden engedélyezte, hogy Andrew G. Vajna három meglévő és öt tervezett tévéadója Romániából sugározzon műsort – közölte a Népszabadsággal Turos Lóránd, a romániai Audiovizuális Tanács (CNA) tagja.
A szervezet honlapja szerint a CNA kedden hatodik napirendként tárgyalta a Chili TV, az Izaura TV, a Joy TV, a Kiwi TV, a Mozi+, a Prime, a Super TV2 és a Zenebutik ügyét. Ezek bejegyzését Vajna Romániában alapított cége, a S.C. CEE Broadcasting Co. Srl. kérvényezte. A filmügyi kormánybiztos által december végén megvásárolt tévétársaság május elején jelentette be, hogy még az idén öt új csatornát indítanak, kettőt ( Fem3, Pro4) átneveznek, egyet (Super TV2) pedig átpozicionálnak. A Pro4 a jövő héttől már Mozi+ néven sugároz filmeket.
Polyák Gábor médiajogász szerint ez azt jelenti, hogy a TV2-csoport nyolc csatornája Romániában lesz bejegyezve, a román médiatörvénynek kell megfelelniük és a velük szemben felmerülő esetleges panaszokat, jogsértéseket a román médiahatóság fogja kivizsgálni, viszont a hazai reklámadót nem lehet megkerülni. A médiajogász szerint ugyanakkor Romániában gyakorlatilag nincs, vagy minimális a műsorszolgáltatási díj, tehát Vajna ezzel a lépéssel spórolni fog. Megkérdezték a TV2-t is, hogy miért akarnak a szomszédos országból sugározni, a tévétársaság meglepő módon a brit népszavazással magyarázta a romániai bejelentkezést.
erdon.ro

A megénekelt falu: Zalánpatak
Préda Barna Az én falum, Zalánpatak című könyve mindenkihez szól: azokhoz is, akik már jártak itt, és azokhoz is, akiknek még nem sikerült eljutniuk. Igazi világvégi falu Zalánpatak, s éppen úgy, mint a mesében, számos próbát kell kiállnia az arra tévedőnek. Ám ha egyszer eljut oda, ahová eladdig csak mesélő kedvű emberek történetei röpítették, megbabonázva, a természet és az itt lakók által varázsolt világba belecsodálkozva fogalmazhatja meg magában, hogy Zalánpatak talán a legszebb, a legvonzóbb kistelepülés szerte a földön.
Persze, Zalánpatak neve nem csupán attól röppent magasba, hogy a brit trónörökös éppen erre járt, s jókedvében, amiért ilyen elragadó, lenyűgöző alakjában lelte meg azt, amit másfelé immár hiába keres, a helyiek nagy örömére hirtelen birtokot vásárolt, s be is rendeztette azt, megőrizve eredeti ízét, vonzerejét a tájnak, a környéknek. Zalánpatak híres volt már korábban is, sok neves, de még több névtelen vendég fordult itt meg, egyikük-másikuk be is költözött, többen csak hétvégeken, esetleg havonta, évente egy-két alkalommal fordulnak itt meg, feltöltődni jönnek, olyan friss levegőt szippantani, amely megsokszorozza az erőt, megacélozza az akaratot, s a megmAradás mámorával nemesíti a lelkeket.
Zalánpataknak többször is el kellett volna tűnnie, ha engedett volna a természet és az emberi világ támadásainak, ha feladta volna azt a lakhelyet, amelyet az egykor idetévedt, avagy idecsalt ősök felépítettek. Zalánpatakot 1692-ben említik először az okiratok. S milyen furcsa: az idejövők között sok volt a nem magyar nemzetiségű, németek, románok, s talán olaszok is fújták az üveget. A magyarrá válás gyorsan végbement, 1880-ban a teljes lakosság magyarnak vallotta magát. Egykoron volt közel négyszáz lakója is, ma azonban alig százhúszan térnek nyugovóra esténként, de a nyolcvanöt porta nem mindenikében gyújtanak fényt sötétedéskor.
Ennek a településnek a múltját, jelenét megírni, esetleg jövőjét vázolni csak az tudhatja igazán, aki onnan szakadt ki, vagy teljesen ki sem szakadt, aki másfelé is úgy éli meg zalánpataki mivoltát, mintha ott sétálna a falut átszelő kicsi patak partján. Lám, a brit trónörökös ritkán jelenik meg ott, s mégis olyanokat regél választott falujáról, mintha bölcsőjét is itt ringatták volna. Ezért is kell nagy elismeréssel fogadnunk a fiatal történész, Préda Barna kísérletét szülőfaluja rég- és közelmúltjának feltárására, aki nagy türelemmel és hozzáértéssel kutatta fel az ide vonatkozó adatokat, s olyan monográfia írásával lepett meg, amely különbözik a szokványostól, érzelmileg viszonyul mindenhez és mindenkihez, amiről és akiről könyvében említést tesz. Végeredményben nem is tehet másképp, hisz mindannak, ami itt megesett, közelebbi és távolabbi ősei, elődei mind részesei, résztvevői voltak, s amit rá örökségül hagytak, az a megingathatatlan akarat, a küzdelem értelmébe vetett hit, a közösség örömeinek, de gondjainak is felvállalása. A falu roppant érdekes története számos tanulsággal szolgál, megtudhatjuk, hogy hiába volt hatalmas erdőrengetegek közepén, hiába voltak járhatatlanok az utak, eljutott hozzájuk minden, ami az évszázadok során megkeserítette az életet, volt részük éhezésben, nincstelenségben, sztrájkoltak a kevéske bérért, s amikor mindennek vége szakadt volna, termőföldet varázsoltak maguknak. Nem kerülte el őket a két világháború szele, ebből a picinyke faluból átlagnál több volt a hősi halott, több ízben is menekülniük kellett a rengetegbe, de mindig hazatértek. A szerző érdeme, hogy könyvében szinte lexikonszerűen szól mindazokról, akik fontosabb szerepet játszottak a lakosok életében, akik hírét vitték szerte a nagyvilágban ennek a roppant egészséges gondolkodású, igen erőteljesen magyar érzelmű közösségnek. A személyes élmények, a rokoni szálak egybefonása varázsolja a munkát amolyan érzelmes monográfiává. Ezt tetőzi aztán a dűlő- és víznevek felsorakoztatása, a titkokról árulkodó nevek pedig olyan helyszíneket elevenítenek meg, emlegetnek fel, ahol gyerekkorában maga a szerző is gyakran végignyargalászott, szénát kaszált és szárított, vadakra lesett, a szép szál erdei fák meséit hallgatta. És mindannyiszor meggyőződhetett arról, hogy a zalánpataki embernél nincs szorgosabb, a helybeli zenekarok – több is volt és van – muzsikájánál nincs fülbemászóbb zene, a nagymama kemencéjében sütött kenyérnél nincs édesebb. Aki kézbe veszi a könyvet, s netán el is olvassa, az látatlanban is beleszeret Zalánpatakba.
Dr. Péter Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 17. (Részletek)
Az első világháború utáni magyarok tömegeit elsősorban a kétségbeesett munkakeresés vitte Bukarestbe, s a románok számára igen jövedelmező volt a beáramló olcsó munkaerő. A főváros vonzóbb volt, mint Amerika, elérhetőbb távolságra Erdélytől, és túlélést biztosított a talajt veszített szegényeknek. Nagy Sándor ezer sebből vérző testhez hasonlította a magyarságot, amelyen a legmélyebb seb a Regát felé nyitott utat; Bukarest vonzó délibábja pedig asszimilációjukhoz, azaz megsemmisülésükhöz vezetett.
Az erdélyi magyarok is lenézték a Bukarestbe távozókat, harmadrangú polgároknak tekintették őket. A várakozással ellentétben a Bukaresti magyarságot nem erősítették a két világháború között érkezők, sőt, még megosztottabbá vált: a különféle politikai pártok hívei egymást vagy az utolsó magyar oázist, a református egyházat támadták.
Sokan állították, hogy Budapest után Bukarest volt a legnagyobb magyar város; a magyarországi és romániai 1930-as népszámlálás adatai alapján Szegednek 160 000, Debrecennek 117 000 és Miskolcnak 89 000 lakosa volt. Ugyanekkor Bukarestnek 639 000 állandó lakosa volt, ebből 324 331 fős az aktív lakosság. A fővárosiak 77,47 százaléka, azaz 495 122 fő volt román. Ez volt az első hivatalos román statisztika, amelynél figyelembe vették a más nemzetiségű román állampolgárok létét is; Bukaresti magyarként 3,76 százalékot, azaz 24 052 főt számoltak össze, Munténiában 33 806, Moldvában pedig 20 964 magyar élt. A népszámlálás eredményeit kétségbe vonta a Magyar Párt. Másrészt azonban igaz, hogy amíg Erdélyben rábeszéléssel és megfélemlítéssel próbálták rávenni a magyarokat, ne vállalják nemzetiségüket, Bukarestben a magyar lét megbélyegzést jelentett, amelytől sokan próbáltak szabadulni – ez a magatartás még ma is tapasztalható.
Ignácz Rózsa szerint a város légköre pikáns, ,,kicsit balkáni, kicsit franciás” volt. A nagyon elegáns, erősen parfümözött nők a legutolsó párizsi divat szerinti, 8 cm magas sarkú cipőkben sétálgattak a grillezet hús és a sülő miccs füstjében. Ebben a zajos hangyabolyban mindenki hangosan beszélt, mindenki sietett, mindenki széles mozdulatokkal gesztikulált, és még mindenütt jelen voltak a vándorkereskedők mezítláb, a nyakukba akasztott kis gyümölcsös tálcákkal. Este kigyúltak a fényreklámok, a főutakon kinyitottak az elegáns bárok és nyárikertek, melyekben borszéki vizet ittak és ditrói cukros mogyorót ettek. A Herăstrău-tó parti kocsmákból és vendéglőkből kihallatszott a cigányzene, de a dzsesszre is táncoltak. 1929-től, illetve 1930-tól kezdve viszonylag hozzáférhető szórakozás volt a hangosfilm és a rádió, a város zengett a rádióból szóló tangóktól és románcoktól. Magyar zenét is közvetítettek néha: Bartók vagy Kodály műveit, Budapesti revüműsort stb. Még a szerényebb jövedelműeknek is rengeteg szórakozási lehetőségük volt, az autóbuszok este kilencig jártak, hogy hazaszállíthassák a mozikban vagy a partikon későig kint mAradókat. Nyaranta a kedvenc szórakozóhely az Andronache-erdő volt, ahol cigányzenére lehetett táncolni. Akárcsak a háború előtt, ide jártak a magyarok is. Mindenkire átragadt az Erdélyben ismeretlen életkedv. A futball is nagyon népszerű volt. Az egyik híres magyar focistát, Barátky Gyulát (1910–1962), a Giulești „szőke csodáját” tartották a két világháború közti időszak legjobb romániai játékosának.
A szegényebb rétegből származó magyarok új hullámainak érkezésével nőtt a proletárok száma, és a román iskolákba járó magyar gyerekeké is. Elsőként érkeztek a fővárosba állást keresni a képzettség nélküliek, ugyanis bőséges volt a kínálat olyan munkából, amelyhez nem volt szükség nyelvismeretre, végzettségre vagy szakmára. Az e réteghez tartozó magyarok számáról több becslés is elhangzott. A Románia Enciklopédiája ideiglenes adatai szerint a Bukaresti magyarok döntő többsége cseléd volt, és ezt az állítást sokan készpénznek vették az évtizedek során: „A magyarok majdminden szakmában megtalálhatóak, mivel szinte kizárólag cselédek és szakképzetlen munkások. Minden iparágban ott vannak munkásként, a kereskedelemben, a háztáji gazdaságoknál, a közintézményeknél pedig cselédként. A hitelszövetkezetek és kereskedelmi egységek alkalmazottjainak 82 százaléka szolgáló.”
Nem szolgál adatokkal a gazdaság különböző ágazataiban dolgozó magyar szakképzetlen munkások és cselédek számáról a népszámlálás nem sokkal később publikált néhány ezer táblázata sem. A jelentések az aktív és passzív magyar lakosság összességére vonatkoznak csupán. Például a kereskedelemben 89 674 passzív és aktív lakost számoltak össze, ebből (ugyancsak összegezve a passzív és aktív népességet) 2812 volt magyar. A kereskedelemben dolgozó aktív népesség 46 212 fő volt, ebből a cselédek/szolgák száma 10 282, azonban a nemzetiségi hovatartozást itt nem tüntették fel. A hitelszövetkezeteknél és a kereskedelmi egységeknél összeírt 24 736 főből (aktív és passzív népesség együtt) 1145 volt magyar, ugyanakkor a cselédek száma itt 4382 (aktív népesség). A népszámlálás szerint csak 135 magyar volt alkalmazásban „háztartásbeli cselédszemélyzetként”, ez azonban nem igazán hihető számadat.
A Románia Enciklopédiája kijelentéseit nem támasztják alá a népszámlálás eredményei, ám tükrözik a hivatalos intézmények törekvését, hogy egyenlőségjelet tegyenek magyar és szolga között, hogy egy olyan virágzó Románia képét mutassák, amelyet nagyszámú, de 82 százalékban a román társadalom peremén élő senkiházi (magyar) fojtogat. Nem véletlenül állapította meg Nagy Sándor, hogy a sajtóban és a román iskolai tankönyvekben folyamatos a magyarok befeketítése és megalázása, ,,a magyar cseléd és szolga szegény és műveletlen, szervezhetetlen és intézmények nélküli, társadalmilag számba nem vehető csürhe nép”.
A rendőrprefektúra egyik 1937-es, cselédekről szóló jelentése, a várakozásokkal ellentétben, nem igazolja a magyarok többségét. 12 318 szolgát/cselédet írtak össze, közülük 11 308 román, 715 magyar, 67 német nemzetiségű. Hivatalos formaságokat betartva vagy sem, állandó vagy ideiglenes lakosként, de mindenképp sok magyar élt Bukarestben a két világháború között. A főbb utak mentén újonnan épített tömbházak manzárdszobái tömve voltak székely szolgálókkal. Az épületekhez nem terveztek cselédszobákat, és a kialakított kis lyukakba, ahol állandóan szólt a gazda csengője, alig fért el egy vaságy és egy mosdótál.
Ezekben az években gyakran lehetett magyar szót hallani a piacokon, élelmiszerüzletekben, pékségekben. Magyarul beszélgettek 1931 körül a Victoriei úti csatornázásánál dolgozó székelyek vagy vasárnap a Cişmigiu Parkban korzózó szolgálólányok, akik négyen-öten sétáltak karonfogva, magyarul énekelve, az újabbak még népviseletben, copfba font hajjal. A sétányokat szülőföldjük szerint osztották fel; a harmincas évek vége felé csak a Beszterce melletti Sófalváról 31 lány jött Bukarestbe. Sokukat a szüleik küldtek ide, alig 14–15 évesen. A szolgálólányok korzózása a Cişmigiuban igazán látványos lehetett, de a lányok valós létszáma nem haladhatta meg az egy-kétezret. A szolgálólányok álma az volt, hogy pénzre tegyenek szert és visszatérjenek szülőföldjükre, házat, földet, marhát vásároljanak. Egyiküknek, Kovács Vilmának sikerült valóra váltania álmát. 1920-ban hagyta el otthonát, 17 évesen, egyetlen címmel a zsebében, mivel arra a következtetésre jutott, hogy hiába a kemény mezei munka, semmire sem viszi. Románul csak számolni tudott. Szolgálónak állt, takarított, felszolgált, mosogatott, gyermekeket sétáltatott, és bevásárolt a háziasszony listája alapján. Egy szörnyű baleset is érte: egyszer, amikor a padlót mosta benzinnel, egy rövidzárlat miatt tűz ütött ki. Súlyosan megégett a feje, nyaka, keze és lába, három hónapig járt a kórházba kötéscserére. A házimunka alól azonban ez idő alatt sem mentesült. Majdnem húsz évig mAradt Bukarestben, minden pénzét hazaküldte egy jegyzőnek, aki földet és egy házat vásárolt neki. Apránként egy kisebb vagyont gyűjtögetett össze: négy tehenet (egy tehén 20 ezer lejbe került), négy borjút, 25 juhot, két disznót, és egy nagy házat, amely 225 ezer lejbe került. Az ötvenes évek szétfoszlatták álmait: a kommunisták kuláknak nyilvánították és mindenét elkobozták.
A szakképzetlen, munkát kereső magyaroknak rengeteg lehetőségük volt. Még a kamaszokat is alkalmazták, ők hordát ki reggelenként a tejet és a friss kiflit a kocsmákba vagy a magánházakhoz. Akiknek sikerült odacsapódniuk egy-egy kocsmához vagy vendéglőhöz, elfogadhatóan alakult sorsuk. Reggel hattól este tizenegyig dolgoztak, de biztosították szállásukat és kosztjukat, ha pincérekké léptették elő, havi ezer lej körül, de akár 1500 lejt is kereshettek (egy kifli 5 lej volt). Sokan csavarogtak azonban munka nélkül, az állomásokon, a Cișmigiu Parkban vagy hidak alatt húzódtak meg; a rendőrség gyakran razziázott, és a munkanélkülieket hazatoloncolták ,,Erdélybe, ahol minden még szegényebb, még koldusabb, mint itt, e nagy városban”. A főváros fenntartott egy menhelyet is a munkanélkülieknek az Izvor (Forrás) utcában, ahol semmilyen bútorzat sem volt, az emberek a földre vetett szalmán aludtak.
A románok bíztak a magyarok munkájában, a „különleges szakácsnőben”, a szobalányban, az „okos legénykében”, a „tiszta fiatal lányban”, akit már az állomáson várt és választott ki a gondos fiús apa. A fizetés egy vasutasinas fizetésének felelt meg: napi 20–30 lej. Általában szerződés nélkül alkalmazták őket, emiatt a legtöbben (elsősorban fiatal lányok) ki voltak téve mindenféle visszaélésnek és bántalmazásnak: nem kapták meg a fizetésüket, kis vétségekért is visszatartottak nagy összegeket, szexuálisan kihasználták őket a házigazdák, és állandóan fenyegették a háziasszonyok: ,,Ha nem tartod a szádat, büdös bangyina, feljelentelek a rendőrségen engedély nelküli prostitúció miatt.”
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest 18. (Hencz Hilda)
1921. március 19-én a katolikus és református püspök letette a hűségesküt a román államnak, azonban a Románia és Vatikán viszonyát szabályozó konkordátumot csak 1927-ben írták alá.
Valóban elérkezett az idő, hogy az erdélyi magyarok is elfogadják a trianoni szerződés aláírásával kialakult helyzetet. A jelt Kós Károly neves műépítész, a magyar kultúra egyik legnagyobb személyisége, a transzilvanizmus zászlóvivője adta meg, aki társszerzője volt az 1921. január 22-én megjelenő Kiáltó szónak. A röpirat jelentette a magyarság aktív részvételén alapuló új kulturális és politikai program kiindulópontját.
Bár a Bukaresti Hírlap megemlíti, a röpiratnak úgy tűnik, nem volt nagy visszhangja a megzavarodott Bukaresti magyarság körében. Kós felhívta a figyelmet, hogy mennyire fontos kimozdulni a passzivitásból, a kulturális megmAradásért harcolni: ,,...szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. (...) Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akarónak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek. (...) Az Élet nem vár, az Élet rohan.” A magyarok akkor lesznek lojálisak a román államhoz, írta Kós, „ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk”.
A röpiratot elkobozták, és a román cenzort, aki engedélyezte megjelenését, elbocsátották. Még 1921-ben megalakul az erdélyi Magyar Szövetség, amelynek célkitűzése a kisebbségi jogok betartásának felügyelete volt, és amelynek Kós Károly lett a titkára. A szövetséget egy időre betiltották. A félelem legyőzése és a passzivitásból való kimozdulás létfontosságúvá vált. Az adott feltételek mellett azonban nem mindig sikerült megtalálni a legjobb megoldást. Szász István, a református egyház papja, jó tíz évvel később írta egy cikkében, hogy a Bukaresti magyarok képviselői jóhiszeműen, a közösség érdekében cselekedtek. Szemtanúja volt az eseményeknek, és részt vett a két Bukaresti magyar szövetség fúziójánál is. 1921. május 8-án történt az egyesülés, az új szövetség neve Szent Istvánnal Egyesült Magyar Társulat lett. Szabó István mestert választották meg elnöknek, a katolikus tanító Tokay Gyula lett a titkár. Szász István nem volt benne a vezetőségben, csak később lett a társulat titkára. A tagok száma 1434, közülük 897-en a katolikus szövetségből jöttek, 537-en pedig a Magyar Társaságból, amely már korábban egyesült a betegsegélyző és temetkezési egylettel és a művelődési egyesülettel.
A Magyar Társulat jelentős, 12 millió lejre becsült ingó és ingatlan vagyonnal és 40 ezer lej készpénzzel rendelkezett. A Szent István Egyesület vagyona jóval kisebb volt: 30 ezer lej készpénz és 400 ezer lej kötvényekben. Az új vezetőség első feladata elég kényes volt: bizonyítania kellett minden egyes tagja román állampolgárságát, hogy a társulatot elismerjék jogi személyként, és feloldják a Zalomit utcai székhely lefoglalását.
Az 1925-ben megjelent (a gyűjteményekben csak ez az egyetlen évszám található) Jogi személyként elismert társaságok és alapítványok évkönyvében megtalálható a Magyar Társulat is, pontatlan, Societatea de ajutor mutual Sf. Ştefan Şi Ungară – unite (Egyesült Szent István és Magyar Önsegélyző Társulat) megnevezéssel. Feltüntették a vezetőtanács tagjainak (elrománosított) nevét, foglalkozását, lakcímét és nemzetiségét is („mind románok”). Ez a lista kisebb mértékben eltér a magyar lapokban megjelent névsortól; mindenesetre egy pap sem szerepelt, a legtöbb tag kisiparos volt. A szabályzat szerint papok nem lehettek még csak egyszerű tagok sem, ami leszűkítette a kulturális tevékenységek körét, a társulat gyakorlatilag halálesetek vagy betegségek esetén működő önsegélyző egyletté alakult át. Bárki beléphetett a magyarok verejtékével és pénzével felépített társaságba, nemzetiségre, politikai hozzátartozásra vagy vallásra való tekintet nélkül. Habár történeti szempontból a Magyar Társulat a Bukaresti magyarság folytonosságának jelképe mArad, gyakorlatilag kirakatszervezetté vált anélkül, hogy bármilyen szerepet játszott volna a magyarok társadalmi-kulturális életében. A tagdíjak beszedésén túl semmi sem történik már ott, panaszolta Nagy Sándor, aki szerint az egyesítéssel és működési szabályzatával a társulat feladta régi énjét. Az egyesítést rossz házassághoz hasonlította; a szervezet, amelyet alapításától jórészt református papok vezettek, most a katolikusok befolyása alá került, akkor, amikor a román katolikus hatóságok fő célja mindenekelőtt a hívők elrománosítása volt. 1929-ben, amikor Nagy Sándor egy magyar egyetemi diákszálló megalapításához a Magyar Társulat támogatását kérte, visszautasították. Az új társulat nem érzett semmilyen felelősséget a Bukarestben rekedt hadiözvegyek és hadiárvák százaiért, sem az Erdélyből újonnan érkező, kétségbeesetten munkát kereső magyarok, köztük 13–14 éves hadiárvák tömegeiért, akik a szegény sorsú magyarok sorait szaporították. 1929-ben, a díszterem bérleti szerződésének lejártával, a társulat használni kívánta azt, és komoly összegeket fektetett felújításába. Egy év múlva azonban ismét kénytelen volt bérbe adni a Lido filmszínháznak. Az udvaron található vendéglőt is bérbe adták a Luther sörgyárnak (a jelenleg bontás alatt álló Griviţa gyár elődje), amely aztán felújította.
A Bukaresti kulturális élet, és ezen belül a román–magyar kapcsolatok némiképp eltérő módon alakultak. 1921-ben, amikor Octavian Goga költő-miniszter megnyugtató válaszokat adott a magyar sajtó számára, egy hasonlóan optimista interjú jelent meg a Nemzeti Színház igazgatójával, Victor Eftimiuval. Megtudhattuk, hogy a színház repertoárjában két magyar darab, Lengyel Menyhért és Madách Imre műve is szerepel, és a színház előcsarnokában leleplezték Madách Imre szobrát. Ez igazán merész lépés volt, ugyanis két év múlva, 1924-ben Kolozsváron irredentizmus vádjával betiltották Az ember tragédiáját. Egy másik forrásból arról értesültünk, hogy a Bulandra Társulat a Mária Királyné Színházban Molnár Ferenc darabját játszotta. Valamivel később, 1926-ban négy Bukaresti színházban is műsoron voltak magyar szerzők művei, a kedvenc Molnár Ferenc volt. Rendkívüli esemény volt 1925-ben, hogy Nicolae Iorga meghívta a Kolozsvári Magyar Színházat egy Bukaresti turnéra. A három előadást többek közt Victor Eftimiu, Mihail Sadoveanu és Petru Groza is megnézte. Nem vettek részt azonban a Magyar Párt tagjai, de távol mAradtak a román hivatalosságok is; a parasztpártiak pedig a magyarokra támadtak. Nicolae Iorga-, Móricz Zsigmond-, Lengyel Menyhért-, I. L. Caragiale- és Moliére-darabokat adtak elő.
A művészetek útján könnyebb volt a közeledés románok és magyarok közt. A legérdekesebb Bartók Béla esete. A román népzene iránt tanúsított érdeklődésének köszönhetően a zeneszerző román körökben is nagyon népszerű volt. Gyűjtéseit még 1909-ben kezdte, és az eredményesség érdekében románul is megtanult. 1924-ben fesztivált szerveztek a tiszteletére; George Enescuval közösen lépett fel, és országos turnén vett részt a Károly király művelődési alapítvány égisze alatt. Románbarát magatartása miatt kivívta a szélsőséges nacionalista magyarországi magyarok haragját, elbocsátották a Budapesti zeneakadémiáról is. Nem kímélték a román nacionalisták sem, horthysta ügynöknek titulálták. Kodály Zoltánt, Bartókkal ellentétben a románok ellenségének tartották. Az 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 50. évfordulóján bemutatott Psalmus Hungaricus a bibliai Dávid 55. zsoltárának modern változata. A zsoltár szövegét Kecskeméti Vég Mihály írta át 1560 körül, és egy 1620-as vallásos énekkönyvben jelent meg. Az oratórium 1934-es, Radu Urlăţeanu vezényelte Temesvári és Aradi előadása nagy vihart kavart, ugyanis a zsoltár szövegét a trianoni Magyarország aktuális politikai helyzetének nézőpontjából értelmezték: egy elhagyott és elárult ország, amely Isten segítségét kéri. A román sajtó nyílt politikai vádakkal tűzdelt, habzó szájú kampánya miatt Urlăţeanu 1935-ben öngyilkos lett. A román hatóságok már 1923-ban elrendelték az 55. zsoltár visszavonását a református zsoltárkönyvekből. A zsoltár csak az 1999-es kiadásban került vissza a zsoltárkönyvbe, a Béza Tódor (Théodore de Bèze) szövegváltozatában, egy 1562-es genfi dallammal. Voltak formális művelődési események is, például 1931-ben a Cartea Românească Kiadónál megnyitották a Budapesti magyar művészek kiállítását Nicolae herceg patronátusa alatt; a királyi ház egyetlen képet sem vásárolt, maga a herceg is külföldön tartózkodott a megnyitó idején.
Az 1930-as gazdasági válság idején egyetlen figyelemre méltó kezdeményezése volt a Bukaresti magyarságnak: egy magyar nyelvű színház megalapítása, de a nagy költségek miatt ez az intézmény nagyon hamar csődbe ment. Nem tudjuk, ki kezdeményezte, és volt-e köze a közelgő parlamenti választásokhoz. 1930 májusában a Bukaresti Magyar Újság reklámkampányba kezdett a magyar színház megalapításáért, melynek vezetője Kovács Imre lett.
A kultuszminisztériumban főigazgatói tisztséget ellátó Liviu Rebreanu szkeptikus volt a kezdeményezést illetően, és szkeptikusak voltak a Magyar Párt vezetői is, de a magyarság lelkesen támogatta. Az előadásokat 1930 tavaszán kezdték volna el a Sărindari utcai Alhambra Színházban. A működési engedély jóváhagyását azonban túl sokáig húzták-halasztották, egyre több feltételt szabtak, egyebek mellett, hogy a társulat színészei román állampolgárok legyenek, és hogy az előadott darabok ne sértsék a románok érzéseit. Az első előadást végül a Magyar Társulat dísztermében tartották meg valamikor december vége felé. A magyarság színe-java ott volt, a bevétel 29 ezer lejre rúgott. Ezután azonban a bevételek drasztikusan csökkentek, hétezer, majd ötezer lejre, két hónappal később pedig már a színház csődjéről beszéltek. A bukás oka az volt, hogy a színházigazgatónak nem sikerült megfelelő termet bérelnie, az úri közönségnek a Zalomit utcai terem túl szegényes volt, a szegények számára pedig a jegy túl drága. Az Erdélyből érkező színészeknek még öltözőjük sem volt, a folyosón öltöztek, de elképesztően magas honoráriumot igényeltek; egy énekespáros havi 28 ezer lejt kért. Másfelől a Magyar Társulat minden előadásnál 1500 lej terembért kért, a bevétel legfeljebb azt fedezte, a honoráriumokra már nem futotta. Mégsem mondtak le végleg a színház ötletéről; e célból egy egyesületet is létrehoztak, amely rövid idő alatt 32 ezer lejt gyűjtött össze, egy megfelelőbb termet béreltek, a Posta mögötti Tesleanu Termet. A Pax Klubba tömörülő magyar zsidók is jelentős összeggel támogatták az újrakezdést. A jegyek ára eléggé magas volt, a páholyban 195 és 280 lej között; az olcsóbb helyekért 20 és 100 lej közötti összeget kellett fizetni. Az első előadást 1931. március 8-án Petru Groza is megnézte. Hamarosan ismét jelentkeztek a pénzügyi gondok, és április 19-én a Liedertafel Teremben megtartották az operaáriákból és magyar népzenéből álló búcsúelőadást. A jegy ára 60 és 150 lej között váltakozott. A színészeknek fellépőruháikat is zálogházba kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni adósságaikat.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyermekkereskedelem árvaházakban
Prostitúció és gyermekkereskedelem zajlik az ország délkeleti részében levő árvaházakban, ebben az ügyben nyomoznak most a helyzet tisztázása érdekében – jelentette be vasárnap a Digi 24 tévéadó műsorában Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter.
A továbbiakban elmondta, hogy a hírszerző szolgálatoktól származó információk alapján nyomozás zajlik az emberkereskedelemmel kapcsolatos gyanú igazolására 4-5 állami intézményben, amelyeknek hivatalos feladata a gyermekek védelme lenne. A miniszter további részleteket nem árult el.
A bejelentés azt követően érkezik, hogy néhány nappal ezelőtt az Argeş megyei berevoieşti-i rabszolgatartók sokkolták a közvéleményt. A telepen láncra verve találtak három felnőttet és két kiskorú gyermeket. Berevoieşti-en megvásárolt vagy elrabolt nőket, férfiakat is munkára, lopásra kényszerítették, megkötözték, megkorbácsolták őket, a nőket nemi erőszak is érte, máskor meg rabszolgatartóik szórakoztatására verekedniük kellett a raboskodóknak, akiket kutyák módjára a földre vetett mAradékokkal etettek „gazdáik”.
Szabadság (Kolozsvár)

Miért forog a sírjában Iancu?
Éppen témát kerestem egy "aktuálishoz". Ezért aztán végigolvastam legalább kéttucatnyi hazai és külföldi lapot, végigzongoráztam az interneten fellelhető összes időszerű politikai hírt, és már-már egyfajta filozofálásba kezdtem volnaaz államelnök ismét aktuálissá vált extra költekezéséről vagy arról, hogy a parlament a vakáció idejére több mint háromszázezer euróra vásárolt fűnyírót és kerti szerszámot, netán arról, hogy egyesek – kísértetiesen idézve a ‘90-es évek hangulatát – ismét kongatják a vészharangot, hogy "eladták az országot", vagy a mindig időszerű, a hatalom legmagasabb berkeiben virágzó korrupcióról, amikor egy helyi, szolidaritásra szólító "felhíváson" akadt meg a szemem.
A felhívás aláírói a helyi Avram Iancu, illetve az Alexandru Papiu Ilarian elnevezésű román kulturális egyesületek, amelyek rettenetesen "aggódnak" a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium sorsa miatt, amelynek a működését – szerintük – konfliktusok sora akadályozza.
Nem kell ahhoz csillagjósnak lenni, hogy kitaláljuk, az áldatlan helyzet oka az, hogy az épületet "csalárd" módon visszaszolgáltatták az "úgynevezett", és a fentebb említett kulturális egyesületek szerint törvénytelenül megalakult RómaiKatolikus Státusnak, illetve az, hogy létrehozták – minő botrány! – a katolikus gimnáziumot egyes "aljas, áruló, fafejű" és hasonló jelzőkkel illetett románok és "nemtörődöm" illetékes intézmények.
De ugyanolyan árulóknak nevezik a megye román politikusait, akik "önös érdekből feláldozzák Erdélyt". Amit ha Avram Iancu és Papiu Ilarian megtudna, bizonyára forognának a sírjukban, mert nem hinnék el, hogy árulókká váltak azok közül egyesek, akikért az életüket áldozták a történelem nehéz pillanataiban. "Nem ezért harcolt egész életében a két nagy román hazafi" – állítják az aláírók. Ezért aztán "szívből jövő" felhívással fordulnak az összes (hazafias érzelmű) román alapítványhoz, kulturális és egyéb egyesülethez, ne hagyják tovább a románok "megalázását", mert véleményük szerint ezzel a "természetellenes helyzettel" – értsd: a magyar nyelvű gimnázium létrehozásával – "újra fellángolhat az etnikai gyűlölet, intolerancia és sovinizmus". Végül megfenyegetik a politikusokat, hogy a lépéseik függvényében kapják vagy nem kapják majd az őszi parlamenti választásokon a szavazatokat.
Felesleges lenne bármiféle kommentárt hozzáfűzni. A "felhívás" magáért beszél. Annyit azonban hozzátehetünk: nem tudjuk, hogy Iancu vagy Papiu forog-e a sírjában, de Ceausescu, ha véletlenül feltámadna, nyugodtan feküdne vissza a sírjába, mert a magyarellenes gyűlölet magja, amit buzgón hintett "uralkodása" alatt, igencsak termő talajra talált. Több mint negyedszázaddal a rendszerváltás után még mindig szép számmal akadnak, akik fáradságot nem kímélve naponta próbálják elültetni és szítani az egyszerű emberek szívében a gyűlöletet.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Egyre közelebb az álom megvalósulása: jövő tavasszal várhatóan felszentelhetik a décsfalvi templomot. A Bögöz községhez tartozó kis udvarhelyszéki falunak sosem volt temploma, bár története több száz évre nyúlik vissza. A 80 férőhelyes istenházát már befödték, és elkészült a harang is.
A közel 200 lelket számláló Décsfalva a 137-es megyei út mentén, a Nagy-Küküllő közelében terül el. Sokak szerint az egész országban az egyetlen olyan település, amelyiknek nincs temploma. Pedig neve már 1566-ban felbukkan a korabeli feljegyzésekben, sőt Orbán Balázs egy jóval korábbi dátumot is említ, ami szerinte Décsfalvához köthető. 150-200 évvel ezelőtt is legalább ennyien lakták, mint manapság, temploma mégsem volt soha.
Osztályteremben imádkoznak
A reformáció idején katolikusból reformátussá vált lakosság sokáig Agyagfalvára járt templomba, viszont néhány éve – amióta megszűnt a helyi iskola – egy osztályteremben tartják az istentiszteleteket. A helyiek elsüllyedt falurészről, annak templomáról mesélnek legendákat, Orbán Balázs nyomán Vofkori László is megemlíti az Utazások Székelyföldön című könyvében az egykori Sárdcs falut mint Décsfalva elődjét, amely lakói erkölcstelensége miatt elsüllyedt a Feneketlen tónak nevezett mocsaras területen, ezen a helyen ma is forrás buzog fel, és – a legenda szerint – még sokáig fel-felzúgtak az eltűnt falu harangjai.
2013-ban végre elkezdődött egy templom építésének megtervezése. 2014 májusában ünnepélyesen le is tették az alapkövet. Határidőnek 2017-et szabták meg, ezt tartani is tudják, mert nagyon jól haladnak a munkával – számolt be Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere, aki egyébként egyik kezdeményezője is volt a megvalósításnak. A templomot ravatalozóval együtt tervezték, a temető közelében találtak neki helyet. Farkas Mózestől megtudtuk, hogy az agyagfalvi lelkészi hivatallal közösen nyújtott be pályázatot az illetékes minisztériumhoz a bögözi önkormányzat, amit meg is nyertek, így nagyobbrészt kormánypénzből, illetve helyi forrásokból és Hargita Megye Tanácsának többrendbeli támogatásából finanszírozzák a templom építését.
A hitélet fellendülését várják
A 80 férőhelyes egyházi épület terve a Székelyudvarhelyi Urban Design Kft.-nél készült, a beruházás összértéke 250 000 lej körül van.
– Az épületet már befedtük, a szigetelés és vakolás a következő lépés. Az ajtók és ablakok elkészítésére már szerződött a bögözi tanács, és a belső munkákat is elkezdik. A legfrissebb hír az, hogy megöntötték a harangot, mi megvásároltuk a felszereléshez szükséges alapanyagokat, szeptemberben a helyére is kerül, és az automatizálását is megoldjuk. Egy hónapon belül elkészül a kerítés, hogy megóvja az ősszel elültetett gyümölcsfákat, amelyek mind megfogantak. A megyei tanácsnál nyert pályázatnak köszönhetően a templom előtti teret már letérköveztük. Most már látszik, hogy a területnek gazdája van – foglalta össze a templomépítés aktuális állását Farkas Mózes. Décsfalva az agyagfalvi református egyházközséghez tartozik. Lakóinak lelkigondozását az ottani református lelkipásztor látja el. Fosztó József is elégedett az építkezés ütemével, a hitélet és a közösségi élet fellendülését várja a templom elkészültétől. Mint mondta, az elmúlt években már nem is jártak át Agyagfalvára a décsfalviak, és megjelentek a szekták a településen, ezen a helyzeten próbált változtatni azzal, hogy ő ment át a szomszéd faluba, és a megürült osztályteremben kéthetente találkozott a hívekkel.
– Számuk 130-ra tehető, ünnepnapokon 30-40-en vesznek részt az istentiszteleten – mondta a lelkész. Ha saját templomuk lesz, amit a közösségnek kell rendben tartania, és élettel megöltenie, hátha többen lesznek… – fejezte ki reményét Fosztó József.
Asztalos Ágnes
Hargita Népe (Csíkszereda)

Háromszékiségek
Kolozsváron nőttem fel, az egyetemi kihelyezés ántivilágbeli rendszere messzire repített, s amikor végre választhattam, 1988-ban a Székelyföldi megtelepedés mellett döntöttem. Addig a székely nyelvjárások világa legfeljebb Tamási-művekből volt ismerős számomra, azóta azonban nem múlt el riportút, de a leghétköznapibb beszélgetésben is megtörténhetett, hogy kihasználva az összehasonlítási előnyöm, ne élvezzem, vagy legalább ne szórakozzam anyanyelvem e különösen kifejező tájnyelvi változatának színességén, leleményein, találó vagy tréfás fordulatain, fölényes játékosságán, egyszóval gazdagságán.
A székely nyelvjárások életereje előre (először) is felüdítőleg hat az erdélyi nyelvromlás csöppet sem szívvidító példái hallatán, így amikor az üzletben bonocskát kapok a vásárolt tejecske és kenyérke árának kifizetése után, eszembe sem jut, hogy a nyugtacédulát Magyarországon másképp nevezik, annyira élvezem a kicsinyítőképzős szerkezeteket, amikkel ilyen gyakoriságban sehol másutt nem találkoztam. Ha az elárusító közben elmeséli, hogyan rittyentett egy ebédet a tegnap a családnak, akkor meg már sietek lejegyezni, hogy felhasználhassam, ha szükség lesz rá. Nem ütközöm meg akkor sem, ha a leves meghűléséről hallok, pedig ez a Szamos partján murisan hangzana, ha meg a bütüről, lapíttóról hallok, akkor persze Nyirő meg Tamási jut eszembe.
Az ejsze gyakori használatát saját beszédemben is örömmel fedeztem fel, de már a lássamsza vagy az addsza felszólító formákat képtelen vagyok az itteniek spontaneitásával beleszőni mondandómba. Amikor valaki hezzaüt valakihez, persze tudom, ez azért történt, mert felveszett az illető, pedig meglehet, hogy vizet sem vihet a másiknak, hidd el, ember!
Befejezésül kívánom az olvasónak is, ne betegedjen le e kánikulában sem, hanem lelje örömét továbbra is tájszavaiban, mert azokkal együtt érdemli ki azta héj! – kitüntetéssel felérő – felkiáltást.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szoboravatásra készül Málnás község
Alig telt el néhány hét az önkormányzati választások óta, az újonnan megalakult községi tanács máris munkába kezdett. Maréknyi értelmiségivel és jóakaratú kalákázóval rendbe tették a községközpont piacosabb részeit, s elhatározták, hogy megünneplik Málnás település első említésének 650. jubileumát, mellszobrot állítanak a falu egykori református lelkészének, az egyház- és iskolaépítő Tőkés József Sepsi egyházmegyei esperesnek, ugyanakkor falunapot szerveznek, ezúttal a községközpontban.
Álomból valóság lesz
Hatszázötven esztendeje annak, hogy Nagy Lajos király egyik rendeletében megjelenik Málnás település neve – írja Balla Barna Márton helybeli református lelkész meghívó körlevelében. Százhatvan éve szentelték fel a falu újonnan épített református templomát, éppen 100 esztendővel ezelőtt született Málnáson Tőkés István Kolozsvári református teológiai tanár, püspökhelyettes, 65 éve hunyt el édesapja, Tőkés József lelkész-esperes, aki 42 éven át szolgálta a község székely-magyar közösségét, minden erejével törekedett az eklézsia és a falu gazdasági megerősítésére. Nem új az ünnepi elképzelés – tudtuk meg –, hiszen már több évvel ezelőtt megfogalmazódtak ez irányú törekvések, nevezetesen az, hogy mAradandó emléket, szobrot állítsanak egykori lelkészüknek a falu központjában, azon a helyen, ahol élt és dolgozott. A faluközösség hálája azért hangsúlyos, mert többen emlékeznek még az élők közül lelkészükre, aki az eklézsia erdőbirtokának egy részét azért áldozta fel, hogy felekezeti iskolát építtessen a málnási gyerekeknek a két világháború közötti időszakban, amelyben magyarul, anyanyelvükön sajátíthatták el a tudományt, amit csak így tudhattak alaposan magukévá tenni.
A jubileumi megemlékezés szombat délután veszi kezdetét a kultúrházban a megnyitóval és a helybeli iskolások ünnepi műsorával. Tőkés József mellszobrának leleplezésekor fellép a Málnáson élő id. Szilágyi Zsolt és a Vox Humana kamarakórus (vezényel ifj. Szilágyi Zsolt). Ezt követően a református templomban tudományos előadásokkal idézik fel a település múltját. A község régészeti és történelmi változásairól Székely Zsolt régész-történész, egyetemi tanár értekezik, a környék hasznosítható természeti kincseiről, fejlődési lehetőségeiről, az elkövetkező időszak gazdasági növekedését szolgáló tájképi-vendégforgalmi értékekről pedig e sorok írója.
– Az előadók egyben társszerzői is annak a Málnásról szóló tanulmánykötetnek, amely szintén a közös ünneplésünk része – hangsúlyozta Balla Barna lelkész –, s amelyet helyi erőből, kegyes adományokból sikerült kiadni a Sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó jóvoltából. Egyfajta írott és nyomtatott tanú, mAradandó üzenet az utánunk jövők számára. Vendégeinknek alkalmuk lesz megtekinteni a Duna TV Tőkés István életéről és munkásságáról készített kisfilmjét is. Nem szól más témáról a vasárnapi ökumenikus istentisztelet sem, amely után gazdag művészi műsort láthatnak vendégeink. Majálisozunk a focipályán, fellép a Fenyőcske táncegyüttes, lesz kórus-, könnyű- és mulatós zene is.
Megújult erővel
– Az önkormányzati választások óta megállás nélkül készülünk a hétvégi eseményre – mondta Szotyori Angéla, Málnás község új polgármestere.
– Kérem, mutatkozzon be lapunk olvasóinak.
– Szatmárnémetiben születtem. 26 éve telepedtem Málnásra, itt alapítottam családot. Negyedszázada általános asszisztensként dolgozom a helybeli családorvosi rendelőben. Ismerek mindenkit a faluban, igyekeztem lelkiismeretesen végezni, az ő érdekükben is, a munkámat. Az csak természetes, hogy tele vagyok, tele vagyunk új elképzelésekkel, tervekkel. A községi tanácsban egy személy kivételével mindenki új és kezdő. A kilenc tanácstagból hét az RMDSZ, kettő pedig az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben lett testületi tag. Három póttagunk is van. Én az RMDSZ megyei szervezetének támogatásával, de a Magyar Polgári Párt színeiben nyertem el a választók bizalmát, a polgármesteri széket. Zalánpataki várakozások
A napokban a községhez tartozó Zalánpatakon jártunk. Jelezték a helybeliek, hogy nagyon várják a polgármester asszonyt, szeretnék elmondani gondjaikat, elképzeléseiket. A leköszönő polgármester, Kasléder József köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek eddig elvégzett munkájában, megvalósításaiban. A mozogni tudók, a járművekkel rendelkezők már üzenik, kérik az új községgazdát, hogy próbálja megjavíttatni a Zalánpatak felé tartó rövidítő két meredekebb, nehezebben járható szakaszát.
Keserű szájízzel vettük tudomásul Zalánpatakon, hogy nincs kihasználva a sok munka és anyagi költség árán felújított Bugyogó feredő, s miként Préda Jenő bátyánk elmondta, a jó erős gázzal működő mofetta még annyira sem. Azt viszont öröm volt látni, hogy a Préda Barna alapította székely falumúzeum mellett újabb is született. A helybeli Timár család nemrég megvásárolt festői telkén néprajzi kiállítást hoztak létre, amely mellett a zsenge korú Timár Robi szándékszik saját farmját kiépíteni, bebizonyítani, hogy erővel, fiatalsággal, kitartással és sok-sok tenni akarással otthon, a faluban is meg lehet élni!
– Nem ismeretlenek számomra tennivalóink, ugyanis tagja voltam a községi tanácsnak – fejtette ki a polgármester asszony. – Hamarosan megkezdjük a falugyűléseket, eljutunk minden településre. Pályázni szeretnénk több falu- és vidékfejlesztési programra. Már voltam a megyeházán, biztatnak, segítenek nekünk. Ez ügyben az Alutus Régiótól is megkerestek, szándékunkban áll pályázni a Leader-programokban. Időközben nehézségek is adódtak, azokkal is foglalkozni kell. Például nálunk is bajt okozott az esőzések utáni árvíz, gondok vannak a kanálisrendszer működtetésével, azon is hamarosan javítani kell. Ami Zalánpatakot illeti, megkeresett Kálnoky gróf, és arra kért, hogy adjunk termelési engedélyt azoknak a zalánpatakiaknak, akik megfelelő minőségű bioélelmiszerrel tudják ellátni Károly herceg és a Kálnoky-vendégházak konyháit.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kistérségi és városnapok lesznek Nyárádszeredában
Évszázadok óta augusztus elsején országos kirakóvásárt tartanak Nyárádszeredában. Ennek a felelevenítéseként szervezik meg a hétvégén ismét a kisváros ünnepét, amelyhez idén is csatlakozik a Nyárádmente Kistérségi Társulás a Nyárádmenti Napokkal.
Több rendezvény közül válogathatnak a hétvégén a kisváros lakói és az idesereglő nyárádmentiek. Péntek este a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház produkcióját, a Rejtélyes viszonyokat tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési házban. Szombaton délelőtt 10 órától az önkéntes tűzoltóknak szerveznek találkozót a futballpályán. Nemrég tűzoltó autót vásárolt az önkormányzat, és szeretné a rég felszámolt önkéntes tűzoltóságot újraindítani. A rendezvényre a Nyárádmente többi csoportját is meghívták, hogy a szeredai „újoncokkal” találkozzanak, tapasztalatokat cseréljenek, versenyezzenek is – tudtuk meg Tóth Sándor polgármestertől.
Délután 15 órától a lovastanyán Pászka Lehel és társai tartanak a tavalyihoz hasonló lovas íjász bemutatót, hiszen nagyon sok jó visszajelzést kaptak az elmúlt évben. Ugyancsak szombat délután az önkormányzat udvarán a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet megnyitja az Ifjúsági Udvart, ahol előadásokkal várják a fiatalokat. Szombat este Bekecsalja Szépe címmel harmadszor szerveznek szépségversenyt a főtéri színpadon, majd éjféltől az Ifjúsági udvaron szabadtéri buli lesz, ahol a polgármester csapra üti a söröshordót, és az első száz igénylőt ő maga szolgálja ki.
Egész hétvégén és hétfőn is a gyerekeket légvárak, körhinták, trambulinok és különböző játékok várják a tömbháznegyedi zöldövezetben.
Idén is lesz termékvásár
Idén sem fog hiányzani a kínálatból a hagyományos és kézműves termékek vására, és gazdag, színes lesz a felhozatal – ígéri Barabás Éva szervező, akitől megtudtuk: a gyöngy ékszerektől a zöldségig, szörpökig, a bortól a levendulatermékekig, mézes pogácsáig sok minden lesz. A Nyárádmente egészéről Szentimrétől Koronkáig, de a Kis-Küküllő mentéről is érkeznek árusok, kézművesek. A 29 felállított standra már 38 jelentkező van, próbálják úgy csoportosítani őket, hogy senki se mAradjon asztal nélkül. A vásár szombaton és vasárnap 10 órától estig tart, és a gyerekeknek kézműves műhelyeket is szerveznek, hogy egy-egy mesterséget kipróbálhassanak. Természetesen ezen kívül mindkét nap, de hétfőn is a főtér és a Tűzoltó utca az országos kirakóvásárba érkező árusok, kereskedők és látogatók, vásárlók rendelkezésére áll.
Néptánc a javából
A néptánc sem hiányozhat a műsorokból: szombaton 17 órától a Bekecs néptáncegyüttes négy utánpótlás csoportja tart közel egyórás műsort a nagyszínpadon, majd vasárnap 16 órától Táncol a Nyárádmente címmel szerveznek néptánctalálkozót, ahol minden nyárádmenti település csoportja fellép, amelyeket a Bekecs felnőtt táncosai oktatnak, s ezenkívül a jobbágytelki, backamadarasi és szentgericei együttesek is. Egy rövid meglepetés-rendezvény is vár a nézőkre, majd 20 órától a Bekecs nagycsoportja mutatja be legújabb műsorát Eszencia címmel, hat erdélyi tájegység néptáncait vonultatva fel – tudtuk meg Benő Barna együttesvezetőtől.
Szombat este 19 órától a vásárhelyi Cherry Band és Blue Project, majd a szászrégeni Titán szórakoztatja a nagyszínpad előtti tömeget, vasárnap este pedig Péter Szabó Szilvia és csapata lép a rajongók elé. Antal Zoltán szervező szerint a tavalyi koncertprodukciót nehéz utolérni, idén ez nem is volt céljuk, inkább a néptánc, népzene kapott nagyobb teret, a generációkat pedig a műfajilag jobban köthető vasárnap esti fellépő szólítja meg.
Zajlanak az előkészületek
A rendezvényt vasárnap éjfél előtt 4500 lejbe kerülő, ötperces tűzijátékkal zárják. A rendezvénysorozatra a kisváros magyarországi testvértelepülései is meghívót kaptak, Simontornya, Szerencs, Mór, Örkény küldöttsége jelen is lesz, és Csornáról is küldöttség érkezik. Tóth Sándortól megtudtuk: a hétvégi napok összköltségvetése 90 ezer lej, ebből 70 ezer Maros megye Tanácsának hozzájárulása, 10 ezer lej támogatóktól, ugyanennyi az eladott helyek béréből folyik be. A vásáros standokat már az elmúlt napokban felállították, csütörtökön lezárják a Nyárád utca felső részét, mert itt állítják fel a tavalyinál is nagyobb színpadot.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Háromnyelvű emléktábla Zeyk Domokos hősiességéről
Életáldozat a szabadságért
Nagy ünnepre készül Héjjasfalva, ahol az 1848-49-es szabadságharc egyik szép honvédemlékműve áll. A vesztes Segesvári csata utóvédharcaiban életüket áldozó hősök, és köztük is a legerősebb, a legvitézebb, a 200 éve született Zeyk Domokos honvéd százados emlékművét július 31-én, vasárnap rendkívüli ünnepség keretében koszorúzzák meg, és leplezik le az előterében felállított háromnyelvű emléktáblát.
Kötelességünk ápolni Zeyk Domokos emlékét, akinek bátorságát, hősiességét az ellenség is elismerte, s aki Marosvásárhely szülötte volt. Erdély egyik legrégibb nemesi családjából származott. Nagyenyeden járt iskolába, majd Magyaróváron gazdasági tanulmányokat végzett, a berlini Humbold Egyetemen filozófiát tanult, és hazatérve birtokán gazdálkodott. Báró Kemény Juliannával kötött házasságából két gyermeke született. A magyar forradalom eszméi már az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen megérintették, s a székely csapatokhoz, majd Bem József seregéhez csatlakozott, ahol hadnagyi, majd századosi rangra emelték. A hatalmas testű, rendkívüli erejű százados, aki állítólag Petőfit is menekítette egy ideig, fő feladatát, hogy Bem altábornagy menekülését fedezze, az ellenség által is elismert erővel és hősiességgel látta el. Amikor minden oldalról körbevették, hogy ne kerüljön az oroszok és osztrákok kezére, főbe lőtte magát – olvasható az új emléktáblákon román, magyar és angol nyelven, ami azért fontos, mert a hősiességre utaló két versszakon kívül csak a születési és az elhalálozási évszámok szerepelnek az emlékművön. Ezt a hiányt pótolták az utódok és a Castellum Alapítvány, akiknek/amelynek a támogatásával a táblák elkészültek.
Életáldozatot vállalni a szabadságért, ez manapság is elismerést kell ébresszen bennünk, egy olyan korban is, amikor a hősök tisztelete már nem hatja át olyan mértékben az embereket, mint régen – mondja Iszlai Kamill Zsolt református lelkész, aki 2010 óra pásztorolja a héjjasfalvi gyülekezetet.
A vasárnapi ünnepség a falu közepén álló, 13. században épült, többször felújított, toronnyal, portikussal bővített református templomban kezdődik délelőtt 10 órakor. Aki még nem látta, érdemes megtekinteni a tágas templomot, amely arról tanúskodik, hogy a gyülekezet és a faluban élő tehetősebb családok mindig is hű patrónusai voltak az egyháznak, élükön a Cseh családdal, amelynek írott emlékét a szószék hangvetője és az egyik harang felirata őrzi. Egy-egy jótéteményről, adakozásról szólnak az 1628., 1842., 1774., 1860. évi feliratok is. A mai templom hangulatát, az értékes orgona mellett, a gyülekezet és a konfirmandusok adományából készült virágmintás, festett, színes mellvédek határozzák meg, a Vargyasi Sütő Levente alkotásai. Az ünnepi istentiszteleten Iszlai Júlia szólaltatja meg az orgonát, a prédikációt követően beszédek hangzanak el, és a kántor asszony vezette helybeli furulyaegyüttes játszik. A műsort követően a fúvószenekarral az élén az emlékmű felé indul a menet, amelyben a község elöljárói is részt vesznek, majd a táblák felavatása és az emlékmű megkoszorúzása következik. A kétszázadik évforduló megszervezésével talán sikerül megszüntetni a közönyt a Zeyk-emlékmű körül, hogy mindig rendezetten várja a látogatókat, akiket a szabályoknak megfelelően jelzőtáblával is tájékoztatni kellene, hogy nemsokára egy emlékmű mellett fognak elhaladni.
Az egyházközség és a művelődési egyesület nagy álma, hogy megvásárolják az emlékmű szomszédságában levő házat. A hozzá tartozó telken tágas parkolóhelyet lehetne kialakítani, jelenleg ugyanis lehetetlen megállni a házak közé beszorított emlékmű közelében. A jellegzetes helyi stílusú lakóépület egy részében tájházat és Zeyk-emlékmúzeumot rendeznének be, a nyári konyhául szolgáló külön épületben pedig kávéval, üdítővel várnák a látogatókat. A telek szép fekvésű kertjében honismereti, táborozásra alkalmas helyet lehetne kialakítani. Bár öt ingatlannak kell gondját viselje a református egyház (templom, papilak, gyülekezeti otthon, művelődési ház...), ezt is vállalnák, ha a ház és telek megvásárlásához és felújításához támogatást kapnának – mondja a lelkész.
A múlt század elején magyar többségű faluban, amely utak és vasutak elágazásánál fekszik, enyhe többségbe a román lakosság került, és fokozatosan nő a roma személyek száma is mind a községközpontban, mind a hozzá tartozó falvakban, ami az iskolai népesség összetételét is meghatározza. Héjjasfalván, ahova hajdanán telegdi székelyek telepedtek le, s ottlétüket szép, régi határnevek őrzik, sok ügyes szakember él, szinte valamennyi mesterségnek van képviselője. A mezőgazdálkodásban például a református egyházközség gondnoka, az alpolgármesternek megválasztott Hegyi Péter jár az élen. Példaértékű segítséget nyújtott a református egyháznak az újonnan megválasztott polgármester, Felegean Mircea villamosmérnök is, s kettőjük együttműködésétől jó eredményeket várnak a község lakói.
Hegyi Péter érdeklődésünkre mondja is a tennivalókat: a vízvezetés folytatása, a község falvaiba elágazó utak aszfaltozása, a mellékutak kátyúzása, az orvosi rendelő beindítása Erkeden, körforgalom kialakítása a Székelykeresztúrra vezető letérőnél, járdaépítés és sorolhatnánk tovább a vidéki települések zömére jellemző terveket.
A lelkész szerint már hagyományossá válik, hogy a szabadságharcra, annak Héjjasfalván eltemetett hőseire való megemlékezés, július utolsó napja, egyben a falunap is, annál is inkább, mivel a művelődési rendezvények, a találkozók mindig is fontos események voltak Héjjasfalva életében. Hagyománya volt a hangszeres zenélésnek és a karéneklésnek is. Felkerestük Szali Mózes és Szali Piroska nyugalmazott egészségügyi asszisztenseket, ugyanis a férj alapította és vezette közel húsz éven át a helybeli fúvószenekart, amely nemcsak a faluban játszott, más településekre is gyakran meghívták, s amelynek adminisztratív teendőit a karnagy felesége látta el. Érdekes végighallgatni, hogy az önszorgalomból több hangszeren játszani megtanult férfi id. Bíró István lelkipásztor biztatására hogyan hozta létre a fúvószenekart, vásárolt saját költségén hangszereket, tanította be díjmentesen a fiatalokat, és közben folyamatosan képezte magát, hogy minél jobban eleget tudjon tenni a vállalt feladatnak. A gond csak az, hogy a szenvedéllyel és kellő szigorral végzett munkát nincs aki folytassa. A fiatalok többsége külföldön vállal munkát, s bár jogot végzett unokája, akik IR- sofőrként dolgozik, átvette volna a karmesteri pálcát, nem volt fiatal, aki zenéljen.
Felbomlott az egykor híres kórus is, amelyet a Székelykeresztúron tanító Máté Aliz vezetett. Legnépesebb időszakában 25 tagja volt, négy szólamban zsoltárokat, kórusműveket, Petőfi- dalokat énekeltek – mondja Kőműves Edit Marosvásárhelyen élő backamadarasi tanítónő, akik hétvégeken rendszeresen hazajárt énekelni. Vasárnap délután voltak a próbák, amelyeken mindenki szívesen vett részt. A fiatal gondnok hirtelen halála, akinek a hozzátartozói közül sokan énekeltek a dalárdában, annyira megrendítette a tagokat, hogy három-négy éve az éneklés abbamAradt. Pedig a Zeyk Domokos- emlékműnél rendezett megemlékezéseken is rendszeresen szerepeltek március 15-én és július 31- én is – emlékezik a régi ünnepségekre Kőműves Edit tanítónő, aki szerint a zene szeretetét a karvezetést ma is művelő testvérével a családból vitték tovább, hiszen édesapjuk is a fúvószenekarban játszott.
Régi emlékekkel megrakodva indulok hazafelé, és jó érzés tudni, hogy a falu, amelyen hosszú éveken át keresztülrobogtunk Brassó vagy Székelykeresztúr irányába, barátságos, emberarcú településsé vált sok kedves ismerőssel. Aki úgy érzi, hogy a szabadság szeretete fontos számára, vasárnap az ünneplő Héjjasfalvát is megismerheti.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Nem volt fordítógép a Marosvásárhelyi közgyűlésen
Kétnyelvű tanácsülést követel a POL
Míg az elmúlt önkormányzati ciklus utolsó tanácsülésén látványosan kikerültek a szinkronfordítást biztosító berendezések a képviselők asztalára, épp hogy megalakult az új testület, és a tegnapi soros ülésen már nyomuk sem volt a gépeknek. A Szabad Emberek Pártjának (POL) képviselői kérvényt olvastak fel tegnap a polgármesteri hivatalban, amelyben a hazai jogszabályokra és a nemzetközi egyezményekre hivatkozva a tanácsülések kétnyelvűsítését kérték.
A közgyűlés napirendi pontjait illetően igen gyorsan egyezségre jutottak a képviselők, elsősorban a különféle licitbizottságok összetételének megújításáról, illetve övezeti városrendezési tervek jóváhagyásáról lévén szó. A tanácsosok által javasolt személyeket megszavazták, és döntés született a bölcsődékbe járó gyerekek havi ellátási díjának a jóváhagyásáról is. Ez utóbbi kapcsán az RMDSZ-frakció még a tanácsülés előtt állást foglalt, javasolva e díjszabás szinten tartását. "Az említett összegeket legtöbb 20%-kal lehetett volna növelni. Annak ellenére, hogy a múlt évhez képest jelentősen megnőttek a bölcsődei költségek, a szolgáltatások színvonala is jobb lett, úgy gondoljuk, hogy ezt a kiadást nem a szülők kell fedezzék, annál is inkább, mert bölcsődébe elsősorban olyan szülők viszik gyerekeiket, akiknek munkahelyi elfoglaltságaik vagy családi, szociális helyzetük miatt nincs lehetőségük a családban megoldani hosszabb időre a gyerekfelügyeletet. Javaslatunk szerint a polgármesteri hivatalnak saját költségvetéséből kell fedeznie a bölcsődék működtetéséhez szükséges többletköltséget. Jelenleg a hat bölcsőde összesen 337 gyereket tud fogadni, az RMDSZ- frakció pedig szükségesnek látja, hogy növelje a férőhelyek számát" – hangsúlyozta a sajtónak nyilatkozva Peti András.
A napirendi pontokat követő felszólalásában Peti András kijelentette, az RMDSZ-frakció kezdeményezni fogja egy rendkívüli tanácsülés összehívását a költségvetés- kiigazítás kapcsán, amelyet időközben közvitára bocsátottak. Újságírói kérdésre a volt alpolgármester közölte, a soron kívüli ülés indokolt, hiszen augusztus 1-től életbe lép a közalkalmazottak bérkiegyenlítésére vonatkozó sürgősségi kormányrendelet, amire 4,8 millió lejt kell elkülöníteni a büdzséből, és ez a legfontosabb prioritás. A Forgatag és egyéb kulturális rendezvények, úgymint az őszi nemzetközi könyvvásár, szintén fontosak, nagy veszteség lenne, ha ezeket nem támogatná a város" – mondta.
Alkalmazni kell a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályokat
Mark Christian Hermann POL-tanácsos a közgyűlés előtt felolvasta annak a beadványnak a szövegét, amelyet tegnap iktattak volna a tanács jegyzőjénél. Ebben az ország alkotmányára, a 215-ös helyhatósági törvényre, a tanács szervezési és működési szabályzatára, valamint a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre hivatkozva kérte a tanácsülések kétnyelvűsítését, vagyis a fent említett jogszabályok ad literam alkalmazását. Pontosabban azt követelte, hogy – amint azt a törvény előírja – a polgármester biztosítsa a szinkrontolmács-berendezést, illetve egy engedélyezett fordító folyamatos jelenlétét a testület ülésein, aki a magyar nyelvű felszólalásokat román nyelvre fordítja. Hozzátette, a tanácsülések kétnyelvű jellege is hozzájárul ahhoz, hogy Marosvásárhely valóban a harmónia és békés együttélés városa legyen, méltó egy európai városhoz, majd felkérte a képviselőket, írják alá a dokumentumot. Lapunknak nyilatkozva elmondta, a tanácsban nemcsak románul, magyarul is szeretne beszélni. "Tizenöt éve törvény biztosítja számunkra a jogot, hogy magyarul is felszólalhassunk a tanácsüléseken, magyarul bonyolítsuk le az ügyintézést, kétnyelvű utcanévtábláink legyenek, magyarul is hozzájussunk a közérdekű információkhoz. Ideje alkalmazni a törvényt. Tudomásom volt róla, hogy az RMDSZ-es tanácsosok még jelöléskor kötelezettségvállalást írtak alá, hogy az új tanácsban használni fogják az anyanyelvüket. Minekutána ez nem így történt, a mai tanácsülésen kénytelen voltam felolvasni a beadvány szövegét. Nem politikai nyilatkozat volt, nem akartuk ezt az érzékeny témát pártpolitikai vagy etnikai síkra terelni, mi csupán a jogszabályok alkalmazását kérjük. Azt mindenképpen furcsának tartom, hogy mind Peti András, mind Bakos Levente ülésvezető politikai nyilatkozatnak minősítette felszólalásomat. A kétnyelvűség nem ideológiai, nem pártpolitikai kérdés, hanem a Marosvásárhelyi magyarság jogos követelése. Az ülés végén szót kértem, hogy magyarul is elmondhassak egy utolsó mondatot, ám az ülésvezető felfüggesztette a gyűlést" – nyilatkozta.
Mark Christian Hermann beszéde után ugyanis Peti András magyarul szólalt fel, politikai nyilatkozatnak nevezve a POL beadványát. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 16 év során történt előrelépés a kétnyelvűsítés felé, a sőt, bírósághoz is fordult esetenként az RMDSZ, sajnos nem mindig sikerrel. Kijelentette, a múlt mandátumban elkülönítették a pénzt egy vadonatúj fordítógépre, meg is vették, csak a tolmács alkalmazása akadt el. Ezzel szemben a POL tanácsosa azt mondta, nincs fordítógép, helyette egy luxusautót vásárolt a polgármesteri hivatal.
Csíki Zsolt RMDSZ-frakcióvezető lapunknak kijelentette: az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvényt be kell tartani, a magyarságnak joga van anyanyelvén beszélni. "A POL beadványát el kell olvassuk, meg kell nézzük a felsorolt törvénycikkelyeket. Az RMDSZ-tanácsosok 16 éve kezdték ezt, ilyen beadványokat még írtunk alá ezeregyet. Az a lényeg, hogy végre használjuk a magyar nyelvet, nem hogy mit írunk alá s mit nem. Legyen meg a fordítógép és keressék meg a tolmácsot, aki helyesen tud fordítani" – jelentette ki.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Kulturális élet Krassó-Szörényben
Krassó-Szörény megye lakosságának mintegy 1,5 százaléka magyar. A közösség fele, közel 1800 személy a megyeszékhelyen, azaz Resicabányán él, a másik fele pedig szétszórtan Anina, Újmoldova, Oravicabánya, Boksánbánya, Karánsebes és Nándorhegy városokban, valamint a környező falvakban is élnek kisebb magyar közösségek.
A Templom és Iskola Szórványegyesület csoportos kiszállások révén vallásos és kulturális programokat szervez a megye szórványmagyarságának. Szükség van rá, hogy ezeket a közösségeket rendszeresen látogassák, a családokat pedig megkeressék, mert ezekkel az emberekkel évtizedeken át nem foglalkozott senki. A katolikusoknak nincs magyar miséjük, nem olvasnak magyar sajtót, és nincs Magyar Házuk, ahova rendszeresen összejárhatnának. Ezért Resicabányán, a Govondár negyedben és Újmoldován is vásároltunk egy-egy lakást, amely Magyar Központként segíti őket az önszerveződésben, és helyet ad a magyar programoknak. A szórványokban bálokat, színházi előadásokat, nótaesteket, történelmi és egyéb jellegű programokat szervezünk.
A Resicabányai Református Templom és Iskola többrendeltetésű épületében 2011 szeptemberétől beindítottuk a magyar óvodát-napközit, amely két szakképzett óvónővel működik. Ez az egyedüli magyar tanintézmény a megyében. Minden évben tábort szervezünk a resicabányai gyermekeknek és fiataloknak, a cél kiragadni őket legalább egy hétre a román környezetből. A Petőfi Program ösztöndíjasai, a szegedi néptáncosok és a helyi önkéntesek jóvoltából magyar műsorok – táncház, kézműves foglalkozások – várják szombatonként a gyermekeket és a fiatalokat. De versmondó esteket és színdarabokat is szervezünk, nemzeti és egyházi ünnepeink alkalmával pedig megemlékezéseket tartunk a helyi Hóvirág Daloskör részvételével a megye több településén.
2015. november 15-én első alkalommal vendégszerepelt Resicabányán, a Templom és Iskola épületében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozata. Lázár Ervin meséje nyomán készült előadásukkal, A hétfejű tündérrel varázsolták el a resicai magyar óvodásokat és kisiskolásokat. Több kisgyermek először vett részt bábszínházi előadáson, és az est különlegességét a darab szokatlan bábtechnikája csak még inkább fokozta. Mesekönyvek lapjaihoz hasonlítható leginkább A hétfejű tündér díszlete: ahogyan haladt előre a történet, úgy lapozták tovább a háttérül szolgáló „mesekönyvet” a színészek. A szereplők kétdimenziós bábfigurái pedig a lapok közül bukkantak fel, és oda is bújtak vissza. „A Temesvári magyar színház fontosnak tartja a szórványmagyarság kulturális identitásának megőrzését és támogatását, valamint a helyi magyar nyelvű intézményekkel való szakmai kapcsolatok kiépítését és fenntartását” – olvasható a színház honlapján. Ehhez az ars poeticához hűen látogatott el a bábtagozat Resicabányára, és csempészett egy kis magyar nyelvű színházi élményt a helyi gyermekek és szüleik mindennapjaiba.
A szüreti bált több mint 150 fő részvételével tartották meg 2015. november 21-én Resicabányán, ahol a Templom és Iskola Szórvány Egyesület meghívására a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület néptáncegyüttese és a nagykikindai Róna tánccsoport lépett fel – mindkét bánsági település ma a szerbiai Vajdaság tartományának a része. A talpalávalót a nagykikindai Virradó népi zenekar húzta, a zenét a resicai Szilágyi Ádám biztosította. A néptáncegyüttesek bemutatója során nemcsak a dél-alföldi zenével és táncokkal ismerkedhetett meg a resicai közönség, hanem a táncosokon megcsodálhatta a hagyományos délvidéki népviseletet is. Majd Tápai Róbert Nagykikindáról és Virág Bene Klára, a verseciek vezetője néhány szóban bemutatta hagyományőrző munkájukat. A bál tánctanítással egybekötött táncházzal folytatódott, amihez a fiatalok és a kissé régebbi fiatalok is lelkesen csatlakoztak. Majd a táncban megfáradt közönség finom szilágysági töltött káposztából és egy kis temesrékási borból meríthetett erőt az újabb csárdásra.
A resicai magyar bál kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a jelenlévők kulturált körülmények között szórakozhassanak. Az esemény iránti érdeklődést jelzi, hogy a helyi magyar közösség tagjai a belépőjegyeket néhány nap alatt elkapkodták. De nemcsak a mulatozásról szólt az este, hanem a Bánság romániai és szerbiai oldalán élő magyarok ismerkedéséről, kapcsolatépítéséről és barátkozásáról is. A Romániában élő bánsági magyar fiatalok egymás között már sokkal inkább a román nyelvet használják, itt azonban anyanyelvük volt a közös nyelv, amelyen meg tudták egymást érteni a verseci és nagykikindai fiatalokkal. Így hatványozottan volt a jelen a bálon a hagyományőrzés és a nyelvápolás.
A Farsangi Magyar Bált hagyományteremtő céllal rendezte meg 2016. január 23-án, Resicabányán a Templom és Iskola Szórvány Egyesület, a készülődés azonban már jóval korábban elkezdődött. A bált megelőző szombaton a resicai gyermekek és fiatalok álarckészítő kézműves foglalkozáson vehettek részt Kovács Ágnes ösztöndíjas vezetésével. A helyi óvodások is elkészítették saját farsangi maszkjukat, így például tündéreknek, kalózoknak és nyomozóknak beöltözve vettek részt a bálon.
Míg a gyermekek az álarcokat és a jelmezeket cserélgették, addig a felnőttek élő zenére járták a csárdást a Szeged Néptáncegyüttes tagjai, Adorjányi-Szabó Nóra, Számfira Máté, Nagy Zita és Adorjányi Botond közreműködésével – utóbbiak 2015. szeptember óta havi rendszerességgel tanítják a resicai fiatalokat csárdásozni. 2016. februártól pedig már nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is indult táncház Resicabányán Zita és Boti vezetésével.
A fiatalok néptáncbemutatója után tanítással egybekötött táncház következett, mindehhez a Temesvári Szinkron Együttes húzta a talpalávalót, vacsorára a finom töltött káposzta sem mAradt el. Az élő zene varázsa és a táncosok lendülete magával ragadta a bálozókat, szinte sohasem volt üres a táncparkett. Volt olyan vendég is, aki hívás közben kirakta a telefonját az asztalra, így „közvetítette” a magyar zenét a bálon részt venni nem tudó barátainak. Hogy mi a titka a sikernek? „A minőségi munka – legyen szó zenélésről, néptáncról, tanításról – mindig meghozza a gyümölcsét. Csak így érdemes csinálni” – mondta a bál végén Szabó Ferenc, a Szinkron Együttes vezetője.
A bálon közel 150 fő vett részt, de a rendezvény sikerességének és eredményességének az egyik fokmérője az is, hogy sikerült becsalogatni több olyan resicabányai és környékbeli magyart is, aki eddig nem vett részt magyar rendezvényeken. Reméljük, ez a pozitív tendencia folytatódik!
Idén először Resicabánya is bekapcsolódott a Temesvár központú Bánsági Magyar Napok műsorába. A rendezvénysorozat április 30-án kezdődött Resicabánya új negyedében, Govondáron, a Magyar Kulturális Központ átadójával. Ezáltal hivatalosan is megnyitotta kapuit a resicabányai magyarok új találkozóhelye, amelyet 2015-ben vásárolt meg a resicabányai református egyházközség a Nemzetpolitikai Államtitkárság segítségével. A kulturális és közösségi céloknak megfelelően felújított és berendezett földszinti, kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakás 2016 februárja óta már „próba üzemmódban” működik: hétfőnként csigatésztát készítenek az asszonyok, keddenként magyar nóta és népdaléneklés zajlik a központ falai között, szerdánként a Magyar Asszonyok Klubjába várjuk a hölgyeket.
A székházavató után azonban senki sem ment haza, ugyanis színházi előadással folytatódtak a Bánsági Magyar Napok. 18 órától a govondári Líra Teremben lépett fel a Vajdaságból érkező tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műkedvelő színtársulata. Mindkét humoros színdarabjuk – a Lónak vélt menyasszony és a Viaszkvirág – egyöntetű sikert aratott a körülbelül hatvanfős resicai közönség körében, legalábbis a sok nevetés és tapsolás erre engedett következtetni.
2016. május 1-jén folytatódtak a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. Anyák napja alkalmából a református templomban, az istentisztelet után a Hóvirág Daloskör köszöntötte az alkalomhoz illő énekekkel az édesanyákat, amihez a gyülekezet tagjai is csatlakoztak egy-egy szívhez szóló versmondással. Az anyák napi műsor után az épület iskolai részében folytatódott a program Farkas Ibolya resicabányai születésű naiv festőművész kiállításának megnyitójával. A megnyitón az alkotó elmondta, hogy közel negyven évig tanított középiskolában matematikát, és nyugdíjazása után vágott bele fiatalkori álmába, a festésbe. Mint mondta, számos európai díj és tárlat után most ismét szülővárosában állít ki, hogy az itteni magyar közösség is megismerhesse festményeit. A virágcsendéletek és önarcképek között resicabányai motívumokra is bukkanhatunk az élénk színvilágú, aprólékosan kidolgozott festményeken. A megnyitó koccintással és szeretetvendégséggel zárult.
Május 3-án délután az esős idő ellenére, több mint ötven érdeklődő gyűlt össze egy közös főzésre a Templom és Iskola épületében, illetve udvarán. A Magyar Gasztronómiai Napon hagyományos magyar ételeket készíthettek a résztvevők helyi asszonyok vezetésével. A gulyáshoz először közösen megtisztították és feldarabolták a hozzávalókat, majd az udvaron felállított sátor alatt – amire a zuhogó eső miatt nagy szükség volt – kitartóan őrizték, keverték a két bográcsban készülő gulyást. Közben készült a desszert is: miután az asszonyok begyúrták a fánknak és a csörögének való tésztát, a legkisebbek szaggatták ki, illetve vágták és hajtották formára. A kisült fánkokat szintén a gyermekek szórták meg porcukorral. Az elkészült ételek egyöntetű sikert arattak, amit csak fokozott egy helyi termelő bora és pálinkája. Az este jókedvű nótázással zárult.
Május 7-én délután Farkas Ibolya festőművész tartott alkotódélutánt, amelybe nemcsak a gyermekek, hanem a szülők és a nagyszülők is bekapcsolódtak. Sok vízfestékkel, jó adag fantáziával és nem kevesebb bátorsággal készültek az élénk színek kavargásából álló nyomatok.
Magyar nótaesttel zárult május 8-án, vasárnap este a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. A Temesvári Magyar Színház művészeiből álló zenekar, a Shake Kvartett vendégszereplését közel hetvenen tekintették meg a govondári Közgazdasági Szakközépiskola éttermében. A színészzenekar előadásában felcsendültek olyan ismert nóták is, mint a Jaj, de szép kék szeme van magának, a Rózsalevél vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, amelyeket együtt énekelt a közönség a színészekkel.
A júniusi második hét végén újabb rendezvénnyel gazdagodott a kis magyar közösség. Népzenei estet szerveztünk, ahol a szolnoki Tiszavirág Daloskör tagjai vezették a jókedvű nótázást, citerakísérettel a gyulai Kiss Ferenc szolgált, de megszólalt a hegedű, a kisbőgő, a tárogató is a szolnokiak jóvoltából. Ugyanezen az esten láttuk vendégül a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjait, amelynek a néhány hónapja alakult citeracsapata itt lépett fel először nagyobb közönség előtt, és nagy sikert aratott. A jelenlévők jó néhány új dalt – köztük kalocsai népdalcsokrot is – megtanultak a jó ízű bográcsos elfogyasztása előtt.
A Templom és Iskola Szórványegyesület másik fontos éves tevékenysége az Ébresztő című információs lap kiadása, amellyel célunk a közösségformálás a szervezett programok révén, valamint a magyarságtudat erősítése.
A szórványegyesület által szervezett minőségi programok hozzájárultak ahhoz, hogy a szétszórtan élő magyarság közösséggé formálódjon, és hisszük, hogy programjaink és tevékenységeink révén a Krassó-Szörényben élő magyarok megmAradnak magyarnak.
Kovács Ágnes
Művelődés (Kolozsvár)

Kettős ünnep Angyaloson
Falunappal ünnepelte Angyalos lakossága vasárnap a település műgyepes sportpályájának átadását és a Forró Elek nevét viselő iskola épületének befejezését. A korszerű sportpálya a helyiek adójából, önerőből készült, az iskola épületét kormánypénzből kezdték bővíteni, s ugyancsak önerőből kellett befejeznie a gidófalvi önkormányzatnak.
Az ünnepi istentiszteletet Isten szabad ege alatt tartották az új műgyepes pályán. Ezzel ért véget a tanulók és vallásórás gyermekek evangelizációs hete, amelynek témája a Szeretsz-e engemet? kérdés volt. Igehirdetésében (Luk. 9, 18–20) Mátyás István helybeli református lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője a textusban szereplő tanítvány, Péter feleletét példázta, és találó módon kötötte össze a keresztény hívő ember életével s a falu ünnepének valós hozadékával. A gyülekezet és a szülők előtt vizsgázó gyerekek pedig bebizonyították, hogy nem volt hiábavaló az eltelt nyolcnapi evangelizáció.
A sportpályáról a jelenlevők a falu iskolájába vonultak, hogy megtekintsék az épület befejezett emeleti részét. Berde József, Gidófalva község polgármestere ismertette azokat a buktatókat és nehézségeket, amelyekkel az önkormányzatnak az elmúlt években meg kellett küzdenie a kivitelezés során. A Tanügyminisztérium nem tudta finanszírozni a megkezdett tanintézmény építésének befejezését – magyarázta a polgármester, így a fogyasztási szövetkezetektől az önkormányzat által iskolának megvásárolt épület emeleti részét önerőből kellett befejezni. Ügyelniük kell a korszerű sportpályára a helybelieknek, amelynek gondnoka is lesz – figyelmeztetett az elöljáró, aki a falu lelkészével közösen két szalagot vágott el Angyaloson. Mátyás tiszteletes áldást mondott, az átadáson jelen volt Ördög Gábor mérnök, a munkálatokat kivitelező cég tulajdonosa. Ezután következett a népünnepély, szólt a rezesbanda, nyárson sült a borjú.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csutak Vilmos, az országos vándorzászló és kollégiumi lobogó őrzője
E visszatekintő megírására egy nemrég lezajlott ünnepi esemény és egy közeledő tragikus évforduló késztetett. Egyrészt ez év június 17-én az Amőba Oktatási Központ udvarán a Bereczki Kinga által irányított Székelyföldi Tehetséggondozó Tanács szervezésében Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium 1916 és 1936 közötti igazgatója mellszobrának avatására került sor, másrészt száz éve annak, hogy az első világháború idején, 1916. augusztus 28-án törtek be Háromszékre a román csapatok, menekülésre kényszerítve a megye lakosságának nagy hányadát.
A Székely Nép 1940. szeptember 25-i száma felidézi a Székely Mikó Kollégium ereklyeként őrzött két zászlójának (az 1905-ben Budapesten rendezett középiskolák országos tornaversenyén elnyert vándorzászló és az 1908-ban felavatott díszzászló) sorsát az első világégéstől a második bécsi döntést követő bevonulásig.
Csutak Vilmos a román támadás hírére a két zászlót személyesen vitte Kolozsvárra, s apósa házában rejtette el. 1918-ban visszahozta és a kollégiumi lobogó koszorús lányainak ezüstkoszorújával, valamint a díszes zászlófejekkel együtt fehér bársonnyal bélelt zöld ládájukba zárta. Az említett tárgyak képét lásd József Álmos A Székely Mikó Kollégium képes története című könyvében (T3 Kiadó, 2008). Az 1918. december 1. és 1940. augusztusi bécsi döntés közötti román megszállás alatt nem érezve ezek biztonságát a kollégium épületében a sziguránca kopóinak szimatolása miatt, Csutak levitte múzeumőri lakásába, a lakatot esetleges feltűnés miatt levette, a ládát leszegezte, majd a lakás padlásának félreeső részébe helyezte könyvekkel, ládákkal palástolva, megtiltva a padlás azon részének takarítását is. Óvatosságát igazolta, hogy a politikai rendőrség három alkalommal is tartott házkutatást a múzeumi épületekben.
Csutak Vilmos 1936-ban hirtelen bekövetkezett halála után felesége, fiai tudta nélkül, a szemerjai iskola szomszédságában, az időközben elköltözött Balásovits Sándor gyógyszerésztől vásárolt házba vitette a ládát.
A bécsi döntést követően, 1940. szeptember 20-án, tehát a magyar helyőrségi csapatok bevonulása előtti napon Csutakné Benedek Károly kollégiumi testnevelő tanárt kérte fel, hogy juttatná el a lobogót Demeter Béla igazgatóhoz. A kollégium diákjai – élükön igazgatójukkal és Benedek Károllyal – szeptember 21-én a két zászlóval felvonulva köszöntötték az érkező csapatokat vezénylő szotyori Nagy Gyula tábornokot, aki maga is tagja volt az országos vándorzászlót 1905-ben véglegesen elnyert mikós tornacsapatnak.
A második világháborút követő kommunizmus idején a Székely Nemzeti Múzeum raktárában lapultak a zászlók. 1991-ben a mikós diákok második világtalálkozóján (az elsőre 1941-ben került sor) mindkét zászlót bemutatták, a kollégium lobogójáról hű másolat készült, amely ma az iskolai ünnepélyek elmAradhatatlan kelléke.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A gazdasági növekedés nem jár a szegénység visszaszorításával Romániában
Bár a romániai gazdaság a második harmadévben az egyik legnagyobb növekedést produkálta az Európai Unióban, a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélye Bulgária mellett a legnagyobb az unióban - írja az Adevărul.
Az országban a második harmadévben 5,9 százalékos gazdasági növekedést regisztráltak 2015 hasonló időszakához képest. Az Eurostat jelentése szerint a dübörgő gazdaság ellenére a szegénység mértéke továbbra is ijesztő Romániában, a lakosság 40 százaléka a létminimum alatt él. Ezzel az eredménnyel Bulgária mellett a szégyenlista első helyén szerepelünk az unióban. Csehországban például ez az arány 14,8, Szlovákiában 18,4, Lengyelországban 24,7, Magyarországon pedig 31,8 százalékos.
A lakosság 38,1 százalékának pottyantós vécéje van
Hogy mekkora a szakadék a kelet és nyugat között, jól mutatja az Adevărul szerint az Eurostat májusi jelentése. Eszerint a romániai háztartások 38,1 százalékának pottyantós vécéje van, míg ez az arány uniós szinten 2,7 százalék. Ebből a szempontból még Bulgária is leköröz, ahol a háztartások 26,4 százalékánál végzik a szükségleteket pottyantósban.
Ami a szennyvízhálózathoz való hozzáférést illeti, Romániai szintén hátul kullog. Az Országos Statisztikai Intézet 2015-ös adatai szerint a lakosság 47,7 százaléka élvezhette a szennyvízhálózat előnyeit. A legnagyobb elmAradás falun tapasztalható, ahol bár hivatalos adatok szerint 3,6 millió gazdaság működik, ezek nagy része a minimális életszínvonalhoz szükséges jövedelmet sem termeli meg.
Évente másfél tubus fogkrémet fogyasztunk
A GSK Consumer Healthcare idei felmérése szerint évente átlagban másfél tubus fogkrémet használunk el, és másfél évente cserélünk fogkefét. 2012-ben átlagban két évente vásároltunk új fogkefét, és 12 hónap alatt mindössze egy tubus fogkrémet kentünk a fogainkra. Összehasonlításképpen: Németországban a lakosság 77 százaléka három havonta cseréli a fogkeféjét.
A felmérés szerint nőtt azoknak a száma, akik az utóbbi egy évben nem voltak fogorvosnál: míg 2012-ben 49 százalékos volt ez az arány, addig 2016-ban 54 százalék.
Tavaly a családok 17 százaléka engedhetett meg magának olyan több mint egy hetes szabadságolást, amelyet lakásán kívül töltött.
A kisebbségekkel cudarul bánunk
Ami Románia szociális politikáját illeti, a Bertelsmann Foundation jelentése szerint hazánk egyre rosszabbul teljesít. Romániában például a kötelező oktatás csak a szavak szintjén kötelező, a rendszerből rengeteg fiatalkorú kiesik. Ugyanakkor az is hátrányt jelent, hogy mindössze tíz osztály elvégzésére kötelez az állam a 12 helyett, a romák egyre nyilvánvalóbb kiszorítása a társadalom perifériájára pedig egyre aggasztóbb.
A közegészségügy alulfinanszírozása szintén krónikus rendszerhibákat eredményez, ugyanakkor a családtámogatás szintén hagy kívánnivalót maga után. A jelentés azt is megemlíti, hogy a fiatalok nagyfokú elvándorlása komoly veszélybe sodorta a nyugdíjrendszert.
maszol.ro

Mentor – A háború és béke kérdése az alapvető és legnagyobb perspektíva
Egyed Péter életpárti filozófussal logikáról, kereszténységről, iszlámról
Kávéfilterre írta az adatokat, miközben az interjú ideje alatt segíteni próbált egy bajba jutott páron – lerobbant az autójuk – Egyed Péter filozófus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora. Szívélyes vendéglátásban volt részünk új, kolozsi lakásán. A „bemelegítő” beszélgetés során nagy izgatottsággal mutatta meg személyes tárgyait, könyveit, régi rádióját, amely már esett be fürdőkádba, zuhant le a harmadikról, mégis működik. Kicsit áthallásosan ugyan, de a beszélgetés után talán a filozófiáról is mondhatjuk, hogy igazi túlélő, hiszen mindig megtalálja a megfelelő utakat – slisszol, ahogy Egyed fogalmaz. Nem lehet egykönnyen elhallgattatni.
– Városról vidékre költözött. A megpihenés és az elcsendesedés vágya vezette ide, vagy éppen az elmélyülés igénye és a nyugodt környezetben való munka vonzotta Kolozsra?
– Az egészen pontos történet a következő – konkrétan beszélek mindig, a Kolozsvári emberek ilyenek: ezelőtt két évvel történt, hogy a Kolozsvári lakásunk kilencedik emeletén 30 és fél fok volt. Ezt három-négy napig bírtam, de ötödik nap már nem tudtam elviselni. Ráadásul tavaly kezdődött az Untold fesztivál is. Végül úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy jobb lesz körülnézni, és egy nyári rezidenciát vagy lakást vásárolni valahol. Szerencsénk volt, mert a Kolozsvári lakásunkban kolozsi építőmesterek dolgoztak, akiknek elmondtuk a problémánkat. Nem sokat haboztak, így tavaly novemberben bejöttünk Kolozsra, megnéztünk kilenc házat, és végül a tizediket megvásároltuk. Úgy gondolom, hogy jó vásár volt. Nem a pihenés és kikapcsolódás vágya vitt rá tehát arra, hogy ezt a lakást megvásároljuk, hanem a kényszerítő körülmények.
Ez egy teljesen felszerelt lakás, amit a rokonaink, barátaink számára is hozzáférhetővé teszünk. Egyáltalán nem menekülési útvonal ez számunkra. Kolozsvár és Kolozs között 24 kilométer a távolság, pontosan közlekedő buszjáratokkal, jönnek-mennek az emberek.
Olyan ez a kutatás, mint a filatélia
– Amikor készültem az interjúra, meg kell vallanom őszintén, zavarba jöttem, látva azt a széles témaspektrumot, amivel korábban foglalkozott: a szabadság kérdésétől kezdve a szenvedésen keresztül a kisebbségi jogokig, a jelenlét kérdéséig sok mindent kutatott; író, költő, kritikus, filozófus. Úgy érzem, hiba lenne önkényesen kiragadnom most egyet mindezek közül, ezért inkább azt kérdezem, hogy most mi foglalkoztatja? Milyen témák járnak a fejében?
– Egy befejezetlen tanulmányom jár a fejemben, kísért. Megírtam a tavaly négy nagy, kemény tanulmányt, de volt egy, amelyet nem sikerült megírnom. És ez épp a Kolozsvárhoz rengeteg szállal kötődő Somló Bódogról szól. Emlékhelyét nemrég avatták fel a Kolozsvári evangélikus temetőben. Somló Bódog – németül Felix Somlóként ismert – volt az a híres jogász, jogfilozófus, pedagógus, a Szabadelvű Társaság elnöke, Adynak pártolója és kritikusa, aki a trianoni összeomlást követően lelkiismeretfurdalás miatt az anyja sírján lett öngyilkos Kolozsváron, 1920-ban. Ma is egy megbecsült alakja a német jogi irodalomnak.
Felix Somló kantiánus filozófus volt, rengetegszer hivatkozott Kantra. A rendkívül terjedelmes életművében lábjegyzetszerűen és egészen pontosan citálja Kantot. Olyan ez a kutatás, mint a filatélia, a bélyeggyűjtés. Meg kell nézni a német öt kötetes akadémiai Kant kiadásnak azokat a vonatkozó szövegrészleteit, amelyekre hivatkozik. Viszont ez nem elismert kritikai szempontból, ezért meg kell nézni egy német kritikai kiadást is, ami elismert. Utána összehasonlítani a két német változatot, azt összevetni a két elfogadott magyar Kant fordítással. Közben kiderül, hogy a magyar fordításban mi nem jó, hol van elcsúszás. A végén pedig valahogyan megspekulálni, hogy akkor Félix Somló miért gondolta azt, amit. Nehéz ügy. És továbbra is foglalkoztat. 245 ilyen hivatkozása van csak a híres alapművében, a Juristische Grundlehre-ben, jogi alaptanában.
Annyit tegyek hozzá, hogy nála doktorált Lukács György Kolozsváron. Soha nem tudtuk előkeríteni Lukács György doktori disszertációját. Az is lehet, hogy ott van valahol elásva a Lucian Blaga könyvtár, az Egyetemi Könyvtár valamelyik archívumában.
Szemünk láttára alakul a posztmodern hibrid háború
– Mit lát a jelenkor legnagyobb kihívásának, és lát-e megoldást erre a kihívásra?
– Az embernek tudatában kell lennie, hogy van egy általános tematikarendszer, amelyben esetleg mi is meghatározunk bizonyos uralkodó tematikát. A politika, a sajtó, egyéb diszkussziók is meghatároznak ilyen témákat, a Facebookon futnak témák és így tovább. Nehezen tudom megtenni, hogy azt mondjam: ennek a korszaknak ez vagy az az uralkodó tematikája.
Azonban a filozófiai gondolkodás szempontjából azt kell mondanom – és ez sem új dolog –, hogy egy általános perspektíva, amelyben gondolkodni lehet, az a háború és a béke. A különböző nyilvánosságokban nagyon sokan nem tudják elfogadni azt a gondolatot, ami a filozófiában mindig is egy alapálláspont volt, hogy az emberiség háborúzik. Tulajdonképpen tehát itt a háború kérdésével kell foglalkozni. Sajnos – ugye azért ez is benne van a nyilvánosságban – a különböző szakértői, katonai, politikai frontokon igyekeznek meghatározni, hogy a hadviselő felek milyen hadviselési módusokkal, eljárásokkal vannak jelen ebben a dologban. Azt kell mondanom, hogy Európa mégiscsak a béke szigete. Ha megnézzük azokat a nyilvántartásokat, amelyek arról szólnak, hogy a világnak hány pontján van háborús tűzfészek, háborús övezet, akkor, ha jól emlékszem, 145 a számuk. Az alapvető és legnagyobb perspektíva a háború és béke kérdése, mindig.
Amikor az emberek ezeket a dolgokat el akarják fedni vagy el akarják hallgatni, akkor szerintem elég sok rosszat tesznek önmaguknak. Például a Francia Köztársaság vezető politikusai, vagy legalábbis közülük egyik-másik kijelentette, hogy háborúban vannak. Hogy ha ezt ilyen módon közelítjük meg, azt is kell tudnunk, hogy ez sokrétű háború. Maguk a katonai szakértők sem tudják egészen pontosan, hogy milyen módon, hány féle alakzatban vívják. Szemünk láttára alakul a posztmodern hibrid háború…
Amit maguk elé tártam, az egy alapvető filozófiai álláspont. Ezen belül lehet a dolgokat tovább finomítani: hogy a politikusok, a politikák, a helyi politikák mit tesznek, mit csinálnak, hogyan viselkednek, hogyan próbálják a békeállapotot fenntartani. Nem akarok most belemenni a nemzetközi szerződések kérdésébe.
A másik szempont, ami nemcsak engem, hanem a kollégáimat és barátaimat is foglalkoztatja, az a jogi kérdés: a jogszerűség, az európai jog kérdése, a kisebbségi jogok és egyéb összefüggési rendszerek. Minálunk nagyon sokan nem veszik tudomásul, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának preambuláris meghatározása azt mondja, hogy az európai jogrendnek az alapja az individuális jog. Individuumokként vagyunk tehát benne az európai polgári, politikai és jogi rendszerben. A mi jogérvényesítő, jogkereső álláspontjaink általában a közösségi jogból indulnak ki, a közösségi jog konceptusát kívánják az európai összefüggésekben érvényesíteni, ami alapjában véve egy módszertanilag elhibázott álláspont.
Akkor lehet majd illesztési problémák nélkül a közösségi jogok mellett érvelni, ha az európai chartának a bevezető, preambuláris részében az szerepel, hogy Európa az individuális és a közösségi, vagy egyszerűen a közösségi jogok alapján határozza meg magát. A mi közösség menti érveléseinknek, a politikai, jogi harcnak a problémája elvileg és szerződési szinten is azon bukik el, hogy az európai charta preambulumában az európai polgárt individuumként határozzák meg. Punktum.
A filozófusok istene
– Volt egy másik nagy vita a preambulum kapcsán, miszerint bekerüljön-e vagy sem, hogy Európa keresztény gyökerekkel rendelkezik. Ön patrisztikát és transzcendentális fenomenológiát is oktat. Mit gondol erről a vitáról?
– Ez számomra nem filozófiai kérdés. A felvilágosodás óta, Voltaire óta a filozófia Isten és a transzcendencia nélkül határozza meg magát. Az európai szekularizációban a filozófia az a gondolkodástartomány, amelyben az evilági ember önmaga autonómiájával és akaratával determinálja magát. Isten ki van zárva.
Ugyanakkor a filozófia soha nem tudja nélkülözni azt a perspektívát, ami a transzcendencia. Ez a végtelen, az örök, az abszolútum távlata. A keresztény filozófia probléma nélkül azonosította ezt az Istennel, az istenkérdéssel. Ami engem a különböző skolasztikus tudományokban érdekel, leköt és lebilincsel, az a végtelen kérdése, ami azt jelenti, hogy a földi gondjainkat úgy gondoljuk végig, hogy abban Isten a centrum, ő a centralitás. Az európai filozófiában erre vonatkozóan van egy nagy életmű, Schelling életműve, aki arra az álláspontra jutott, hogy egyetlen értelmes gondolat van, és a szabadság gondolata is ebbe tartozik, ami mind Isten felé visz. A híres klasszikus német filozófiában megjelent ismét ez a kérdés.
A másik kérdés a keresztény kultúrkörnek, a keresztény hagyományoknak az ismerete, amire azt kell mondanom, hogy diákjaim – sok hallgatóm van a pszichológián például – ebből a szempontból ismerethiányosak. Nulla a szentírásismeretük. Nekem nagyon nehéz a skolasztikus tantárgyak érvrendszeréből felépíteni valamit, ha semmilyen ismeret nincs ezen a téren. Azt gondolom, hogy amikor az európai politikusok vagy a nyilvánosság mezejében megjelenik a keresztény/keresztyén kérdéskör, akkor ezzel kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy nincs ismeret. Nem tudom, hogy mennyire van vallásgyakorlat. A hit kérdésébe ne is menjek bele, mert az végképp nem az én asztalomra tartozik. Hibás az érvelés az európai keresztény hagyományok mellett. Európai keresztény hagyományok akkor vannak, ha azok élők.
A filozófusok logikusok
– Melyik filozófiai iskola érvelését látja a legrelevánsabbnak, amelyik a legjobban beszél a világról?
– A filozófia és a filozófusok logikusok. Ezt nagyon sokan nem értik meg. A szakszerűen művelt filozófia tiszta logika. Hogy ebbe a logikába mit tesznek bele, szinte másodrendű kérdés. Ha a mai filozófiai vitákra nézek, továbbra is rendkívül fontos az egzisztencia, az egzisztenciaanalízis, a személyes lét problémái filozófiai megközelítésben, akár terápiás megközelítésben is. Nálunk, Kolozsváron is rendkívül fontos és intézményesen épült ki a logoterápia és egzisztenciaanalízis, amelyik fontos gondolatrendszerek összefoglalásával, az életértelem-, a szabadság-, a szenvedés-, a boldogság-elképzeléseknek az alapján igyekszik összefoglalni azokat a kérdéseket, amelyek az embert a személyes egzisztenciájában foglalkoztathatják, vagy amelyek esetleg segítséget vagy megoldást jelenthetnek a számára.
A régi meghatározás az volt, hogy a filozófia Minerva baglya, ami mindig éjjel repül. Én ma sokkal inkább azt látom, hogy a filozófia – jassz (szerk. megj.: csavargó) kifejezést kell használnom – slisszol. A filozófia bemegy és megkeresi azokat a helyeket és összefüggéseket, ahol mondanivalója lehet. A tudományokban, a vallásban, akármiben, ahol meggondolkoztathatjuk az embereket arról, hogy használt fogalmaik szempontjából milyen igazság-, valóságértelmezési lehetőségeik vannak.
A kurzusaimban és a szemináriumokon is amellett, hogy a filozófiának van egy ismereti része, sokkal inkább a gondolkodásmódra helyezem a hangsúlyt, ez az, ami a filozófia lényege. Az, hogy: „miért mondja így”, vagy „én ezzel a dologgal nem találkoztam, de rácsodálkozom”, „muszáj kézbevennem, meggondolnom, hogy mit tudok ezzel kezdeni”, mint a gyerekek. Tehát találkozom egy fogalommal, egy valóságösszefüggéssel, és azt megpróbálom elhelyezni a személyes életvilágomban vagy a gondolkodási rendszereimben. Azt hiszem, hogy az élő, eleven filozófia sokkal inkább erről szól.
Elővettem néhány lapot (az asztalra helyezett folyóiratokra mutat), amelyeket külföldi útjaimon szoktam megvásárolni, vagy mások hoznak nekem. Ez a Philosophie magazin, ami a nagy filozófiai kultúráknak, a nagy nemzeti kultúráknak az apportja, hozzájárulása. Egy ilyen kultúra, amilyen a francia vagy a német, az megengedi, sőt egyenesen megkívánja, hogy a filozófiát magazinszerű kiszerelésben árulják az utcasarkokon – ne mondjam, hogy a szexlapok között. Az a fantasztikus, hogy fogy, mint a cukor.
Ezeket a lapokat olvasgatva és tanulmányozgatva, amelyekben a különböző kérdéskörök legnagyobb szakértői szólalnak meg, látja az ember, hogy körülbelül hogyan teremtik meg azt a fajta filozófiai nyilvánosságot, amelyben a tematikákat felhozzák. Itt több lapszám foglalkozik az iszlám kérdésével, elkülönítve mindattól, ami migráció, terrorizmus és így tovább.
Ha ebbe belemegyünk, hadd szóljak két szót, mert elég sokszor megszólítottak engem, néha lehet, hogy avatatlanul. Amit itt látni lehet, a következő módszertani eljárás: megszólaltatnak egy európai szaktekintélyt, valamelyik nagy európai katedráról elővesznek egy „poros” iszlamistát, Korán-tudósok azért vannak, ugyanakkor keresnek egy származásilag arab, mindenképpen az iszlám kultúrkörhöz tartozó szakértőt. Leültetik őket a Korán elé, hogy értelmezzenek egy adott részt. Egy bizonyos helynek az értelmezése az európai szakfilozófus szerint így szól, az arab iszlámtudós szerint úgy szól. Majd jön az összevetés, az összehasonlító perspektíva. Ezekből természetesen az derül ki – én is néhányszor keresztül-kasul olvastam a Koránt is –, hogy valóban a Korán számos olyan helyet tartalmaz, amelyik az erőszakról szól. Az egyiket szoktam is idézni, az egyik szúrának a végét, amit úgy értelmeznek, hogy maga Mohamed szólította fel a négy bérgyilkost az őt szatirikusan ábrázoló zsidó származású költő meggyilkolására. Ilyen konkrét dolgok olvashatók ki belőle. Nyilván a Korán-értelmezésnek nagyon fontos, alapvető kérdései vannak: de ki teszi le nálunk magát a könyvet, az olvasmányt? Jóllehet hozzáférhető Simon Róbert nagyszerű fordításában és hatalmas jegyzetkönyvével. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Korán, és ami a Koránnal kapcsolatos erőszaktematika, kimerítené a kérdéskört. Nem. A mi ószövetségi iratainkban is rendkívül sok erőszak-hely van. Az egyik kedvenc könyvem Ezékiel könyve. Ha az ember végigolvassa, elrémül, hogy mi történik ott.
– Számtalan olvasmány van ön mögött és gazdag élettapasztalattal rendelkezik. Talán fellengzősnek hangzik, de mégis komolyan kérdezem: mindezek után miben látja az emberi lét lényegét és értelmét?
– Mindig életpárti voltam. A filozófiában ennek óriási hagyománya van. Jóllehet azt szokás tanítani, hogy Szókratész szembesítette az embert a halállal és a végtelen perspektívával. Ezzel szemben a nagy arisztotelészi hagyomány szerint minden az életről szól. Úgy látom, hogy az életnek a forgatagos, szenvedélyes, néhol szenvedtető összefüggéseiben van azonban valami – ahogy maga is mondta –, amit tapasztalatnak nevezünk. És ez a tapasztalat, az élettapasztalat, amit a pszichiátria is nagyon fontosnak tart és használ, felhívja az emberek figyelmét arra, hogy éljenek ezzel. Rendkívüli módon rávilágíthat arra, hogy mi az ember saját személyes élete, annak a buktatói, sikerei. Az élettapasztalat egyáltalán nem kiürült fogalom. Nem old meg mindent, de nagyon érvényes, sokat lehet belőle kamatoztatni.
Itt volt nemrégiben egy kiváló barátnőm Los Angelesből, aki egy nagy regényt írt. Azt mondta, hogy négyéves korában volt a legboldogabb, és azokat a tapasztalatokat, azokat az élményeket, emlékeket próbálja most különböző írói technikákkal visszahozni, bevilágítani. Ez az élettapasztalat egy anyagszerű dolog. Nabokov az, aki az irodalom szempontjából ezt a legjobban tudja kezelni. A regényeiben, főleg a Szólj, emlékezetben van egy olyan elképesztő leírás, regénytechnikai leírás, amelyben még a négyéves kor előtti élményekre is megpróbál visszamenni egy sajátos írói technikával: a fények és az árnyak összefüggésében próbálja meg feltalálni azt, hogy legfiatalabb éveiben a lakásnak melyik sarkában állt, hogyan volt, hogyan feküdt. Persze aztán ezt meg is írja.
A nagy kultúrák luxusa
– Hogyan látja a filozófia helyzetét az oktatásban és a társadalomban?
– Nagyon fontos számunkra, az erdélyi magyar kultúrkörben és általában a filozófia körül dolgozó kollégák számára, hogy mi történik a BBTE-en a filozófusképzésben. Erről azt kell tudni, hogy az emberek, akik az alapképzésre, a tiszta filozófiára szánják el magukat, vagy rendelkeznek, vagy nem egy pályaképpel. A filozófus pályakép nehéz dolog: elhelyezkedni egy filozófus diplomával középiskolában, sajtóban vagy politikában – viszont nézze meg, hogy hány politikusunknak van filozófusi diplomája, mert tanulságos.
Itt van tehát ez a probléma, amit úgy kívánunk kezelni, hogy a filozófiát minor szakként kívánjuk csatlakoztatni más szakokhoz: nyelv, történelem, tudományos szakok és így tovább. Nagyon fontos a mesterképzőnknek a helyzete, ami kritikai elmélet és multikulturális tanulmányok mesterképző, amelyre főleg a vallástudományok, nyelvszakok felől jönnek igen sokan. Itt keresztkérdések lehetségesek. Ami a legfontosabb, és az én tevékenységemnek is a törzsét képezi, a doktorképzés. Doktorvezető vagyok 16 doktorandusszal, ami többek között bibliográfiai eligazítást, kutatásvezetést, tanulmányírást, szerkesztői műveletet jelent. A tevékenységemnek a karnális, törzs része ez: a tanítás és a doktorképzés.
A filozófia tulajdonképpen mindig a nagy kultúráknak egyféle luxusa, haszontalan és mégis nagyon hasznos luxusa. A filozófia, mint általános stúdium nagyon fontos volt itt mindig. A filozófián keresztül hozták be a nyugat legfontosabb eszméit. Olyan fajta cenzurális viszonyok voltak, amelyek azokat a filozófusokat – Körmöczi Jánost, Sipos Pált, Kötelest –, akik ezeket a dolgokat jól ismerték, nem engedték kibontakozni. Rettenetes volt az osztrák császári cenzúra is. Ezekben a társadalmi rendszerekben és politikai összefüggésekben a filozófiának a helyzete mindig speciális, kényes dolog. Kényes, mert ott van a kritikai gondolkodás. Valahogy a politika mindig zsigerileg érzi, hogy mi a baj a filozófusokkal. A kritikai gondolkodást nem preferálja a dogmatikus politika. Ez azt jelenti, hogy rendkívül nagy a kihívás számunkra, akik ezeket a diszciplínákat tanítjuk. Folyamatosan meg kell teremteni azokat a látható felületeket, amelyek a filozófia alkalmasságát bizonyítják. De ehhez mi kevesen vagyunk. Ha megnézik, tulajdonképpen ma a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kilenc ember csinálja az egészet, ami igazán nem csúcs szám.
Egyed Péter
• 1954-ben született, Kolozsváron
• filozófia és történelem szakon végzett a BBTE-en 1978-ban
• 1999-ben doktorált, szintén a BBTE-en
• 2008 óta a BBTE doktorátusvezető professzora
• Pécsen, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Rómában volt vendégtanár
• kutatási területei: erdélyi magyar filozófiatörténet, szabadságelméletek, liberalizmus, kisebbségi jogok
• 20 könyv és 500 körüli esszé és tanulmány szerzője
• az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság elnöke, a Magyar Filozófiai Társaság elnökségi tagja
• egy párizsi székhelyű doktori konzorcium elnökségi tagja
• legutóbbi kitüntetései, elismerései: 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét, a Romániai Írók Szövetségének kritikai díját, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-nagydíját
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Közel fél évszázada gyűjti a régi korok tárgyi emlékeit
Balázsi Dénes székelyszentléleki nyugalmazott tanár idén decemberben tölti nyolcvanadik életévét. Dénes bácsi gyűjtőmunkájának eredménye a már közel negyven éve látogatható szentléleki múzeumház, amelynek gondozásán és fenntartásán – családjával együtt – fáradhatatlanul dolgozik napjainkban is.
Az 1970-es években kezdődött a gyűjtőmunka, akkor alapozták meg az azóta is folyamatosan bővülő gyűjteményt. A gyűjtéshez nagyban hozzájárult az akkori tantestület és a tanulók többsége. A vidéken kallódó értékekre a pionírszövetségben működő Kincskereső-mozgalomban hívták fel a figyelmet, így igen sok, még fellelhető, olykor száz-kétszáz éves tárgyakat sikerült megmenteni, hogy aztán kiállítás formájában közkinccsé tehessék. A tárgyak többnyire a 19. századból valók, a község falvaiból, valamint Sóvidékről kerültek a gyűjteménybe. A kiállított régiségeknek helyet adó ház – amelyet a község vásárolt meg – eredetileg a Bíró utcában állt, később költöztették mai helyére a múzeumot, amelyet 1977. május 9-én avattak fel. Az épület jelenleg is jó állapotban van, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum működteti, és a nyugalmazott tanár gondozza nagy odaadással, közel negyven éve.
A tájház udvarába, egy 1848-ban készült patinás székely kapun léphetünk be, amelyet idén nyáron a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak köszönhetően restauráltak. Dénes bácsi ezt is fontos előrelépésnek tekinti, de sok más tennivaló is lenne, amelyekre olykor nehézségek árán sem sikerül megoldást találni. Régi tervei között szerepel például egy új épület felhúzása a jelenlegi szomszédságában, mert a múzeum a helyszűke miatt zsúfolt. Sok a szép és értékes tárgy, melyek például a ház körüli hagyományos munkákról, a népi mesterségekről mesélnek, ezeket időszakos kiállításokon lehetne bemutatni – magyarázta.
Balázsi Dénes azt is elmondta, külön kiállítást lehetne nyitni a hozományos ládákból, festett bútorokból, és gyűjteményük alkalmas lenne a kalondai taplófeldolgozás, a havasalji, valamint a pásztor élet megelevenítésére is, ehhez azonban egyetlen épület nem elegendő, a bővítés megpályázásában pedig adminisztratív nehézségek adódtak. A Haáz Rezső Múzeum viszont segítségükre volt és van a restaurálásban, a tárgyak tartósításában, de a közművesítésben is, például az áram bevezetését is nekik köszönhetik – magyarázta a nyugalmazott pedagógus.
A múzeumház nagy népszerűségnek örvend a Nyikó mentén nyaraló turisták körében. Dénes bácsi tapasztalatai szerint a fellendült faluturizmusnak is jót tesz, hogy a vendéglátók a kulturális programok közé betervezik a könnyen megközelíthető tájház felkeresését, így évente több külföldi csoport is megcsodálja a múzeumi tárlatot.
A jelenlegi gyűjtemény közel hétszáz tárgyból áll, több évtizednyi gyűjtőmunka eredménye, mely a Felső-Nyikó mente néprajzi hagyományait mutatja be. A tájház gazdagításán fáradhatatlanul ténykedő Balázsi Dénes azonban attól tart, nem lesz, aki tovább vigye munkáját. Úgy véli, nagyon fontos lenne, hogy a község vezetősége, de még az egyszerű polgárok is felfigyeljenek erre a pótolhatatlan értékeket őrző munkára, és részt vállaljanak a megőrzésében, hiszen rohamosan fogynak az őseink által ránk hagyott, különböző korokat visszatükröző, kézzel fogható értékek.
Balog Emese
Székelyhon.ro

Sorra veszi célba a DNA a legnépszerűbb magyar önkormányzati vezetőket
Horváth Anna kolozsvári alpolgármester az utolsó azoknak a népszerű magyar önkormányzati vezetőknek a sorában, akiket a korrupcióellenes ügyészség meghurcolt és hosszabb-rövidebb ideig ellehetetlenítette a munkájukat. Szembetűnő, hogy közben a több százezer eurós károk okozásával és nagy összegű csúszópénzek elfogadásával gyanúsított román polgármestereket (mint például Dorin Florea vagy George Scripcaru) egyetlen percig sem tiltottak el hivataluk gyakorlásától.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) elsők között a csíkszeredai városvezetést fejezte le. Ráduly Róbert polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokos alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolják. Ráduly emiatt le is mondott a tisztségéről, majd idén fölényesen megnyerte az önkormányzati választásokat, és visszatérhetett a hivatalába.
A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester a 2007–2014-es időszakban „jogosulatlan előnyben részesítették” a Topo Service céget, mert állítólag – több részletben – indokolatlan kifizetéseket engedélyeztek e cég számára, amelynek az általános kataszteri munkálatok elvégzésére volt szerződése. Annak ellenére, hogy nem teljesültek a műszaki és a törvényi feltételek, az Országos Kataszteri Hivatal megtagadta a munkálatok átvételét.
Az ügyészek vádjai azonban nevetségesnek bizonyulnak. A dossziéban nincsenek konkrét bizonyítékok az állítólagos bűncselekmények elkövetésére. Az ügycsomó szerint az ügyészek ugyan 2000 eurónyi készpénzt megjelöltek a tettenérés megszervezése érdekében – tettenérés viszont nem történt.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a pályázatértékelő bizottság elnökeként szabálytalanul ítélte oda a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária középiskolák felújítására és korszerűsítésére vonatkozó, 18 millió lej értékű és a Regionális Operatív Programból finanszírozott szerződést. A nyomozók szerint az alpolgármester cserében kedvező feltételekkel részesült építőipari szolgáltatásokban a nyertes cégtől.
Nyelvészkedő ügyészek – hatmillió eurós veszteség
A DNA Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád ellen is vizsgálatot folytatott. A házkutatást követően az ügyészek kihallgatásra Bukarestbe vitték a városatyát. A vádhatóság szerint „bűne” az volt, hogy 12 millió eurós szerződést kötött az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bankkal városfejlesztésre, és az összeget nem rendeltetésszerűen használta fel. A bank folyamatosan ellenőrizte és teljesen rendben találta a pénz elköltését, de a DNA azt állítja, hogy a polgármester nem a pénzintézetet, hanem a hitelért garanciát vállaló román államot károsította meg.
Az ügyészek abba is belekötöttek, hogy a hitelszerződésben a Romániában használatos ellenmérnöki tevékenység szakkifejezés helyett a Nyugat-Európában elfogadott konzultánsi tevékenység kifejezést használtak. Szerintük ugyanis az nem lehetséges, hogy a konzultáns biztosítsa az ellenmérnöki tevékenységet, a polgármester pedig hiába érvelt azzal, hogy ez így működik a nagy európai uniós projektek esetében.
Az Antal Árpád elleni vádaskodásnak elsősorban a város lakossága látja kárát. A 12 millió eurónak ugyanis csak kevesebb, mint a felét sikerült lehívni, a többi összeget pedig feltehetően már nem használhatják fel. Egyébként a vádak légből kapottságát is bizonyítja, hogy a polgármestert egy időre felfüggesztették a tisztségéből, de végül visszatérhetett a hivatalába. Rádulyhoz hasonlóan szintén fölényesen nyert az önkormányzati választásokon.
Sajátos szóhasználat
Gergyószentmiklós polgármestere, Mezei János ellen olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. A DNA hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolta az elöljárót, akit hosszú időre eltiltott hivatali gyakorlásától, és idén már nem is indult a választásokon.
A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt, és amely nem lett volna eladható a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül.
A zsarolás ténye – a vádhatóság szerint – abban merül ki, hogy a városatya a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le tisztségéről, a sikkasztásra való felbujtást pedig akkor követte el, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének videofelvételét.
Florea, Scripcaru tisztségben maradhatott
Most pedig Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ színeit képviselő Horváth Anna következett, akit hatvan napos hatósági felügyelet alá helyeztek és eltiltották hivatal gyakorlásától, befolyással történő üzérkedés gyanújával. Az ügyészek azt állítják, hogy az alpolgármester egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének kibocsátásáért 60 darab fesztiválbérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben, amelyekkel a választási kampányában segédkező önkénteseket akarta jutalmazni. Euróban számolva az összeg 4500 eurónak felel meg.
Kettős mércére vall, hogy miközben Horváth Anna be sem mehet a városházára, a három korrupciós dossziéban is megvádolt Dorin Florea továbbra és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal élén maradhatott. Az ügyészek szerint fiával együtt egy üzletembernek adott kedvezmények fejében mélyen a piaci áron, 74 ezer euróért megvásárolt lakást röviddel később 130 ezer euróért értékesítettek. Ugyanakkor a város atyja egy húszezer négyzetméteres telek sportegyesületnek való ingyenes bérbeadásával 1,1 millió lejes – azaz 250 ezer eurós – kárt okozott városának, a polgármester kedvenc csapata, a jelentős önkormányzati támogatásban részesített ASA számára törvénytelenül kiutalt 7 millió lejjel – azaz 1 600 000 euróval – rövidítette meg Marosvásárhelyt.
De zavartalanul hivatalában maradhatott Brassó polgármestere, George Scripcaru is, aki a vádirat szerint egyéni haszon érdekében több vállalatot is kiszorított a helyi energiapiacról, ezzel egymillió eurós kárt okozva a városházának. Az elöljáró ellen egyébként hivatali visszaélés és csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt indult vizsgálat 2011 őszén. Az ügyészek tavaly októberben is meglátogatták a brassói polgármesteri hivatalt is, akkor az állatkert, a városi uszoda és a sportcsarnok, valamint az olimpiai korcsolyapálya felújításával kapcsolatos dokumentumokat nézték át. maszol.ro