Sajtószabadság
Március 15-e a sajtószabadság napja is, joggal merül fel tehát a kérdés: szabad-e a romániai sajtó? Ha azt nézzük, hogy a bukaresti kereskedelmi televíziók milyen szemérmetlenül hazudnak, azt mondhatnánk, talán túlságosan is szabad. Ha azt nézzük, hogy 15, vagy éppen 150 ezer magyar ember méltóságteljes felvonulása egy mínuszos hírt ér, vagy éppen agyonhallgatják, akkor nyilvánvaló a politikai befolyásoltság.
De jöjjünk közelebb: szabad-e az erdélyi és ezen belül a háromszéki magyar sajtó? Nehéz kérdés. Elsősorban azért, mert sok esetben kiszolgáltatottá válik gazdaságilag, és ha valamelyik párt vagy érdekcsoport pénze nélkül nem él meg, ott nehéz elvárni a pártatlanságot. Persze, az újságírók egyenként is felelősek azért, hogy híradásaik, tudósításaik kiegyensúlyozottak, objektívek, tárgyszerűek legyenek. Azonban a kiegyensúlyozottság sok kérdést felvet. Még a CNN-t is bírálták, amikor a lakosság 85 százaléka támogatta az iraki beavatkozást, hogy miért foglalkozik azzal a kéttucat emberrel, akik a Fehér Ház előtt a háború ellen tüntetnek. A számarány körülbelül 1:1 000 000-hoz volt.
A hazai magyar sajtót is sokszor megszólják, hogy nem „egyenlő” módon kezeli a pártokat. Mennyi vajon az annyi, ha egyikük a szavazók bizalmának több mint 80 százalékát bírja, a másik kettő összesen a maradék húszat? Nem mindig egyszerű eldönteni.
De sokat tehet a sajtó szabadságáért az olvasó. Ha van előfizető, ha van stabil eladott példányszám, akkor van reklám, és van bevétel. A Székely Hírmondó húszéves történelme alatt naponta nőtt az előfizetők száma. Köszönjük. Azt jelenti, hogy van igény a lapra, hogy írásaink érdeklik az olvasókat, és bár bizonyára többször hibázunk, kitartanak mellettünk. Csak ez biztosít függetlenséget számunkra. Mert szabad sajtó nélkül nincs szabadság – tudták ezt 168 évvel ezelőtt is. Nem lehet az véletlen, hogy az 1848. március 15-én kitört forradalom 12 pontos kiáltványának első tétele az volt: „kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését”.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az Erdély-zászló mellett
Kikelt Sabin Gherman transzilvanista újságíró a március 15-én Kolozsváron történt hatósági fellépés ellen, amellyel bevonatták Erdély történelmi zászlaját. Minden rendben zajlott, amíg közbe nem léptek a rendőrök. Az ünneplők arra is gondosan figyeltek, hogy a magyar, a székely zászló mellett a román trikolór is ott legyen – ecsetelte Gherman. 
A rendőrök az Erdély zászlajával való vonulást tiltották meg arra hivatkozva, hogy az etnikai gyűlöletet szít, mert 1918 előtti. Miképpen lenne törvényellenes a történelmi Erdély történelmi zászlaja?! Az a zászló, melynek jelképei ma is ott vannak Románia címerében? Miképpen lehet törvénytelen az a zászló, amelyet Iuliu Maniuék is elismertek, és amely – jól látszik az eseményt megörökítő Samuil Mîrza fényképész felvételein – az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen is ott volt, az odasereglett románok vitték oda. Mert akkor is Erdély történelmi zászlaja volt, az után is az maradt – magyarázta Gherman, aki szerint „ott tartunk, hogy engem erdélyi románként diszkriminálnak: miért ne vonulhatnék én a saját jelképeimmel, ha például Victor Ponta Moldva zászlajával pózol?” Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere tegnap fényképpel és bejegyzéssel tudatta, hogy a rendőrségi fellépés elleni tiltakozásul hivatalában kitűzte Erdély zászlaját. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állami múzeumokat a terrornak
Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Viszont sokak szerint kellene. Nem is egy, hanem annyi, ahány nagyobb bv-intézet volt.
Már nem az első ilyen volt: tavaly és tavalyelőtt is megtartotta a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és a Román Disszidensek Elmékét Ápoló Intézet (IICCMER) azt a nemzetközi konferenciát, amelyen a kommunizmus rémtetteit bemutató romániai múzeumok létrehozását sürgetik, ugyanakkor a korszakot tanulmányozó szakemberek egyeztetnek. Az idei konferencia Nagyváradon volt, pénteken, a várban. A megbeszélések zárt körűek voltak, előadásokat hallgattak meg a témakörről, esettanulmányokat vizsgáltak, ugyanakkor mesterkurzusokon részt vevő egyetemistákat is bevontak a tevékenységekbe.
Az IICCMER a közvélekedéssel ellentétben nem civil szervezet, hanem kormányzati: 2005-ben hozták létre, és a miniszterelnök, valamint a kormány alárendeltségében tevékenykedik. Az általuk szervezett váradi konferencián Radu Preda, a szervezet elnöke elmondta: ”Intézetünk egyik fő célja, hogy múzeumot hozzon létre a kommunizmus bűneinek és áldozatainak, Bukarestben. Ugyanakkor az ország többi fontosabb városában is kellenek emlékhelyek. Most próbálunk egyfajta informális hálózatot létrehozni, azokból, akik benne lennének ebben.” Hozzátette: az összes olyan büntetés-végrehajtó intézet esetében felmerül, hogy ilyen múzeumokat hozzanak létre, ahol politikai foglyokat is őriztek – márpedig sok ilyen volt.
Huszár István váradi alpolgármester és más hivatalosságok köszöntője után láttak hozzá az említett hálózatépítés váradi részéhez. Ötletadók egyébként bőven lesznek, még külföldről is: a megbeszéléseken ugyanis részt vett a nyugati mintára kialakított budapesti Terror Háza múzeum képviselője is.
Romániában még mindig hiányosság tapasztalható a kommunizmussal való elszámolás terén, és a vonatkozó múzeumok léte is megoldatlan. Tavaly ugyan például Temesváron megnyílt A Kommunista Fogyasztó Múzeuma, de az jellegében más. Ovidiu Mihăiță, annak a múzeumnak alétrehozója akkor el is mondta, hogy a múzeumnak nincs politikai vagy ideológiai jellege, pusztán azzal a céllal hozták létre, hogy segítsen visszahozni a feledésből a kommunista kor tárgyait, hangulatát.
Nem új ötlet
Egy egészen más kezdeményezés, de annak is már egy éve, hogy törvénytervezetet terjesztett be a PNL a kommunizmus múzeumának létrehozásáról. A múzeum a bukaresti parlament épületében kapna helyet. A kezdeményezők szerint a múzeum a kommunizmus borzalmait mutatná be, és ezáltal emléket állítanak a korszak áldozatainak. Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Máramarosszigeten létezik egy ilyen intézmény, amely civil kezdeményezésre jött létre. A tervezet szerint azért éppen a parlament épületében kapna méltó helyet a múzeum, mert a Pentagon után a világ második legnagyobb építményének számító monstrumot “Európa egyik legkegyetlenebb diktátorának” számító Ceaușescu álmodta meg. A betonkolosszus emberéletek, valamint egy egész nemzet áldozatvállalása árán épült meg – érveltek a kezdeményezők. Romániában nem új keletű egy ilyen múzeum alapításának a gondolata. Már Traian Băsescu volt államfő is javasolta 2006-ban, amikor egy történészek által készített jelentés alapján elítélte a kommunizmust. Az ő két elnöki mandátuma alatt azonban nem valósult meg, ezért tavalyelőtt decemberben Temesváron az 1989-es rendszerváltozás negyed évszázados évfordulója alkalmából  is szorgalmazta az alapítást. A jelenlegi államfő állásfoglalása azt követően született meg, hogy tavaly a parlament elutasított egy erről szóló törvénytervezetet, miután a Ponta-kormány nem támogatta az ötletet.
Szeghalmi Örs. erdon.ro

Kezdődik Ponta pere
Megkezdődött tegnap Victor Ponta volt kormányfő korrupciós ügyének érdemi tárgyalása a legfelsőbb bíróságon. A politikus ártatlannak vallotta magát, és nem járult hozzá, hogy ügyét az esetleges börtönbüntetés időtartamát egyharmaddal csökkentő, egyszerűsített eljárásban tárgyalják. Ezt az ajánlatot az ügy másik vádlottja, Dan Şova szenátor is elhárította.
Az úgynevezett Turceni–Rovinari-ügyben a korrupcióellenes ügyészség többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával tavaly szeptemberben küldte bíróság elé az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Pontát. A per eddig előzetes szakaszában volt: a bíróság zárt ülésen formai szempontból ellenőrizte a vádirat törvényességét. Victor Ponta továbbra is mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselő, akit csak azért állíthattak bíróság elé, mert olyan bűncselekményekkel vádolják, amelyeket ügyvédi minőségében követett el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támaszt nyújtani önerőből
Tőkés Attila fiatal lelkipásztorként került 2007-ben a Havad községhez tartozó, félreeső, elöregedő Gegesbe. Jól szervezett szociális hálót alakított ki: már van támaszuk az időseknek és fiataloknak egyaránt.
A semmiből nem teremtett új világot, de kiépített egy olyan helyi szociális programot, amely minden korosztályát felkarolja a kétszáz lelkes településnek. Ma a falu bármely gyereke, fiatalja zenét és idegen nyelvet tanulhat otthon, a diákok tanszertámogatást kapnak, aki műtétre szorul, annak anyagi segítséget nyújtanak, de megoldották az óvodai oktatás, otthoni beteggondozás kérdését is a sok egyéb mellett. Mindezt helyi munkaerővel, hittel, szeretettel – gegesiekkel a gegesiek érdekében.
Látva, hogy nagyon sok az idős – főleg férfi –, aki nem tud főzni, akinek gyerekei messze költöztek és ritkán járnak haza, az egyházközségben 2010-ben elindítottak egy ebédszolgáltatási programot, azaz hetente kétszer meleg ételt szállítanak ki az igénylőknek. Az anyagi háttér megteremtése érdekében külföldi támogatóknál pályáznak, emellett a helyiek is besegítenek terményekkel. A jövedelmet próbálják kiegészíteni tombolázással és használt ruhák kiárusításával is, hogy mindig kikerüljön a főznivaló. A „kedvezményezettektől” nem várnak el fizetséget, hiszen olyan személyekről van szó, akiken segíteni kell. Ezek az emberek évente egyszer adományozhatnak lehetőségük szerint, egy borítékba névtelenül betett összeggel. Jelenleg tizenhét idősről gondoskodnak. Hogy ki kaphat ingyen ennivalót, azt az egyházközség keretében működő héttagú diakóniai bizottság dönti el, ők vizsgálják meg a kérelmeket.
Két éve nagyobb anyagi megterhelést jelentő program is indult a faluban. Jelenleg hat helyi egyetemista fiatal tanulását segítik, erre külön alapot nyitottak, és legalább öt évre megoldottnak látszik támogatási rendszer működése. Hosszú távon és folytonosságban gondolkodnak, ezért a hallgatóktól nem várják el, hogy tanulmányaik után visszafizessék a támogatást. Azt viszont írásban felvállalják a fiatalok, hogy amikor már keresnek, megállnak a saját lábukon, támogatni fogják egy másik gegesi fiatal továbbtanulását.
Egyházi beteggondozást is folytatnak a faluban, egy helyi alkalmazott hetente négy-öt alkalommal látogatja meg és látja el lakhelyükön a betegeket. A szolgáltatás jogi hátterét egy éve átengedték a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, de a szakképzett alkalmazott fizetését az egyházközség biztosítja.
Ugyanakkor a legkisebbekre is figyelnek. Mivel kevés a gyerek, csak fél állásban fizeti az állam az óvónőt, ezért bérének felkerekítésével megoldották, hogy ne csak kétnaponta járhassanak a gyerekek óvodába. Tavaly az elemisek számára délutáni oktatást, a másnapi iskolára való felkészülést is biztosították.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Potápi: elfogadhatatlan Tőkés kitüntetésének visszavonása
MTI  - Tiltakozását fejezte ki Magyarország nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása miatt, amely szerinte jól illeszkedik a magyar tisztviselők, képviselők elleni fellépések sorába.
Potápi Árpád János az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt 25-26 évben senki nem kérdőjelezte meg Tőkés László kiállását, és azt a bátor tettet, amelynek köszönhetően Temesvárott elindult a román forradalom és felszámolták az egyik legkegyetlenebb kommunista diktatúrát. „Ha ez nem lett volna, ma nem beszélhetnénk demokratikus Romániáról” – mutatott rá. Hozzátette: Klaus Johannis tette, azaz a kitüntetés visszavonása is történelmi tett, de negatív előjellel. Mindez jól illeszkedik abba a sorba, ami a román belpolitikában az elmúlt 1-1,5 évben zajlik. Románia politikai értelemben jelentősen visszalépett, folyamatos a magyar tisztviselők és önkormányzati vezetők meghurcolása, megvádolása, és olyan légkör alakult ki, amiben a magyar szereplők egyre kevésbé tudnak érvényesülni.
Kitért a magyar válaszra is, amellyel Tőkés László magyar becsületrendben részesült és megjegyezte: ezt az elismerést rajta kívül eddig csak Tamás Aladárné kapta meg.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke szerint a kitüntetés visszavonása túlmutat Tőkés László személyén, üzenet Magyarországnak és a magyar nemzetnek, egyúttal kísérlet a romániai forradalom relativizálására. A döntés jogtalan, méltatlan, szégyenteljes, jogilag megkérdőjelezhető és politikailag motivált – összegzett. Kiemelte: Tőkés László román forradalomban játszott szerepét a világon mindenütt elismerik. A román államfő ezzel „elveszítette a gerincét”, a magyarok nagyon bíztak benne, de semmilyen gesztust nem tett irányukba. Lomnici Zoltán felidézte petícióját is, amelyet az erdélyi magyarok jogairól nyújtott be és amelynek nyomán az Európai Parlament megkezdte a vizsgálatot. Megjegyezte: az első közmeghallgatás az ügyben április 5-én lesz.
Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Băsescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát az 1989-es forradalom és a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. Klaus Johannis román elnök március 3-án vonta vissza az állami kitüntetést. Székelyhon.ro

Régiós viták újratöltve
A román szakértői kormány vezetője, Dacian Cioloş idén januárban Temesváron nyilatkozott arról, hogy kormánya napirendre tűzné a régiósítást, de sietett leszögezni, hogy erről „politikai” döntés kell. Összeállításunkban a román régiós viták eddigi 150 évét mutatjuk be. Az írásból kiderül: Romániában soha nem működött igazi önkormányzati rendszer.
Nagyon is gyakorlati okok miatt mindig támogattam a régiósítási terveket. A kormány újraindíthatja a vitákat – és ha igény lesz rá, valószínűleg meg is teszi –, de meg kell értenünk, hogy bizonyos döntéseket a politikumnak kell meghoznia. Egy szakértői kormány nem vállalhatja ezeket magára. A nép által megválasztott politikusoknak kell dönteniük: a pragmatikus, gyakorlati részein túl a regionalizáció elsősorban politikai döntés. Túlságosan fontos ahhoz, hogy csak rövidtávú politikai célok elérésére használja valaki – szögezte le Dacian Cioloş temesvári sajtóértekezletén.
Február végén a kormányfővisszatért a régiósításra. Elmondta, újra kellene gondolni a helyi adók és illetékek rendszerét – példaként a tulajdonadót hozta fel –, és beszélt a jelenlegi megyék alacsony hatékonyságáról. Megoldási lehetőségként felvetette nyolc régió létrehozásának a lehetőségét és a megyei tanácsok felszámolását. A jelenlegi területi-közigazgatási rendszernek a miniszterelnök szerint három nagy baja van: különösen faluhelyen, de regionális szinten is erős a fragmentáció; emiatt súlyos hiányosságokkal küzdenek a fejlesztési programok. A helyi közigazgatási egységek pénzhiányban szenvednek, soknak nincs jövedelme, így csak a leosztásokra, a transzferjövedelemre támaszkodhatnak. A kormányfőtörvénnyel szüntetné meg azokat a közigazgatási entitásokat, amelyekhez kevesebb, mint 3–5 ezer lakos tartozik. Mint fogalmaz, ezek az egységek szegények, működési költségeik nagyok és alacsony szintű szolgáltatásokat nyújtanak.
„A megyei tanácsok rendszerint csak területi feladataikra és érdekeikre összpontosítanak: túl kicsik ahhoz, hogy ösztönözni tudják a gazdasági fejlődést. A regionális fejlesztési tanácsok sem képesek teljesíteni azokat a feladatokat, amire létrehozták őket, az erőforrásokat és a munkát sok elszigetelt projektre fecséreljük el, amelyek hatása csekély. Ez történik az úthálózattal, a víz- és a csatornarendszerekkel, de néha az iskolákkal is” – összegezte a bajok főforrásait a miniszterelnök. Cioloş szerint, ha minden marad a régiben, 2020 után még nagyobb lesz az ország leszakadása, mert a kétezerhúszas évek elejétől az európai uniós pénzeket versenyben lehet majd elnyerni, ehhez pedig felkészült és kompetens, valamint versenyképes helyi adminisztráció kell.
Egy kis történelem
A romániai régiósítási tervek idén matuzsálemi korba lépnek, ugyanis 154 éve zajlik a vita arról, hogy kemény, központosított vagy a decentralizációra épülő, a történelmi tájegységeknek megfelelő, erős államigazgatás felel-e meg Romániának. E tárgyban rengeteg írás, cikk, tanulmány íródott több nyelven is, de mivel közülük sok politikai „meghajtó motorral” született, érdekesebb elolvasni Bajtalan Hunornak az Erdélyi Társadalom című társadalomtudományi szakfolyóiratban megjelent rövid összefoglaló tanulmányát, amelyik érzelemmentesen leltározza fel a történteket (www.erdelyitarsadalom.ro).
A fejedelmi vérből származó Barbu Catargiu – felmenői közt volt Constantin Brâncoveanu és Barbu Vãcãrescu – Párizsban tanult többek közt jogot, filozófiát és gazdaságtant, amikor szokatlan feladattal találta szembe magát: egyeztetni kellene a frissiben létrejött állam – Románia két különböző összetevőjének, Moldvának és Havasalföldnek a – területi-közigazgatási rendszerét. A jeles román szakember felszámolta volna Moldva vidékekre (þinut) épülő rendszerét, hogy kiterjessze a havasalföldi megyerendszert. Elképzelése szerint széles jogkörökkel felruházott, négy történelmi tájegységre épülő régiót kellett volna létrehozni. Javaslata a politikai-hatalmi elit kemény ellenállásába ütközött, hiszen úgy vélték, hogy bizonyos régiók gyors megerősödése veszélybe sodorhatja a fiatal román állam integritását. Barbu Catargiu részletesen kidolgozott javaslata ellenére az 1864. április 2-án elfogadott törvény a havasalföldi megyerendszert terjesztette ki Románia akkori területére. Ez Trianon után is érvényben maradt 1925. június 14-ig, de bizonyos előírásai a mai romániai közigazgatást is meghatározzák. Barbu Catargiut pár hónapos kormányfői munka után agyonlőtték.
Az első világháborút követő területszerzés komoly kihívások elé állította az új Romániát, hiszen Besszarábiával, Bukovinával és Erdéllyel nemcsak területeket kapott, hanem egy módosított vidékrendszert (þinuturi), osztrák körzeti (bezirk) rendszert és a magyar vármegyerendszert.
Ismét győzött az erős régióktól való félelem: 1925-ben vezették be az adminisztratív egyesítési törvényt: Romániának 71 megyéje és 429 járása lett. A tarthatatlan helyzet miatt 1929-re ismét fellángolt a központosítás-régiósítás vita. A liberálisok erősen központosított, centralizált államot akartak, a konzervatívok viszont régiókra tagolták volna az országot. A vitából a Maniu-vezette konzervatív Nemzeti Parasztpárt került ki győztesen: az 1929. augusztus 3-án megszavazott új közigazgatási törvénnyel a történelmi régiók mentén hét minisztériumi igazgatóságot hoztak létre, de működésüket a bukaresti hatalomnak rendelték alá. A felemás megoldás nem volt jobb az addigi megyerendszernél: 1938-ben eltörölték a megyék jogi személyiségét és tíz új tartományt jelöltek ki anélkül, hogy figyelembe vették volna a történelmi tájegységeket.
A kommunizmus hozta el a gyökeres átalakulást: az 1950-ben elfogadott úgynevezett „rajonálási” területrendezési törvény felszámolta az évszázados román megyerendszert és szovjet mintára 28 tartományt hozott létre, ezek 200 járásba (rajonba) tagolódtak. 1952-ben 18-ra csökkentették a tartományok számát, 1956-ban 16-ra, de mindez semmit sem változtatott a központi hatalom és a helyi közösségek viszonyán, a Maros–Magyar Autonóm Tartományban sem lehetett önrendelkezés.
1965-ös hatalomra kerülésével Nicolae Ceauşescu hadat üzent az addigi közigazgatási rendszernek: az 1968-ra kidolgozott új területi-közigazgatási reform keretében 39 megye született. Ezt a megyerendszert toldották meg 1981-ben még két megyével.
1989 utáni esélyek
E rövid történelmi visszapillantóból is jól látszik, hogy másfél évszázad alatt Romániában mindig a centralizáció hívei győztek, valós önkormányzati modell nem alakulhatott ki. Veress Emőd, a Romániai Magyar Jogtudományi Közlönyben megjelent írásában feleleveníti, hogy a prefektus intézményének romániai bevezetése az 1800-ban létrehozott francia napóleoni mintára alapozott, de az 1989-es rendszerváltás után merítettek a két világháború közötti romániai modellből és hagyományokból is. A rendszer lényege, hogy a prefektus a kormány képviselője, ő vezeti a minisztériumok és a többi központi szerv területi-közigazgatási egységekbe decentralizált közszolgálatait. A prefektus a közigazgatási bíróságon támadhatja meg a megyei és a helyi tanácsok vagy polgármesterek döntéseit, amennyiben ezeket törvényellenesnek véli. A megtámadott aktus jog szerint felfüggesztettnek tekintendő.
A román alkotmány 122. szakasza tisztán kimondja, miért nem működhet az önkormányzati rendszer: „Romániában az önkormányzatok államigazgatási felügyeletét a prefektus végzi.”
Az átöröklött megyerendszerről és a prefektusi túlkapásokról már a kilencvenes évek elején kiderült, hogy nem beszélhetünk a szó nyugati értelmében vett önkormányzatokról. Ez újra elindította a regionalizációs vitát, amelyet most már az uniós csatlakozás is motivált. Az EU-hoz való közeledés felvetette a statisztikai célú területi egységek (röviden: NUTS) nómenklatúráját, amely nyugat-európai mintára lehetővé teszi az összehangolt regionális statisztikák elkészítését. A NUTS-osztályozás a tagállamok gazdasági területét osztja fel. A regionális statisztikák összehasonlíthatósága megköveteli, hogy a földrajzi régiók a népesség tekintetében összehasonlítható méretűek legyenek. Egy-egy közigazgatási egység NUTS-szintbe történő besorolását a népesség-küszöbértékek alapján határozzák meg: a NUTS1 szint 3–7 milliós, a NUTS2 800 ezer–3 milliós, a NUTS3 150–800 ezres lakost feltételez.
Lesepert magyar elképzelések
1989 után elsőként az Adrian Năstase által vezetett kormány hozakodott elő a regionalizálással, de 2011-ig jegelték a tervet, amikor Traian Bãsescu és az Emil Boc vezette kormány ismét elővette. Megvalósítására – a parlamenti többség birtokában – az igazi esélyes a Szociálliberális Unió (USL) volt, de a körülötte kialakult viták miatt a kezdeményezés 2013 végén elhalt.
Michel Barnier uniós biztos 2002-es romániai látogatásán fogalmazódott meg az az európai uniós elvárás, hogy Romániát európai mintára kellene fejlesztési régiókra felosztani. A román és magyar értelmiségiekből álló Provincia-csoport által közzétett memorandum – amelyben a romániai politikai régiók nyilvános megvitatását javasolták – váratlanul heves ellenreakciót váltott ki a román politika és sajtó képviselőiben, az Adrian Năstase-vezette román kormány a régiósítást levette napirendről.
Az RMDSZ 2007 októberében mutatta be a fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát. Tervezetében Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. A szövetség által elkészített hatástanulmány 16 fejlesztési régiót ajánlott, azonban a román politikai elit érdemben nem foglalkozott vele.
Az Erdélyi Magyar Néppárt régióterve szerint Erdélynek 6 régiója lenne: a Bihar, Szatmár és Szilágy megye területeiből álló Partiumi régió, Kolozsvár központtal az észak-erdélyi régió, Marosvásárhely központtal a Székelyföld régió és Nagyszeben központtal a Szászföldet magába foglaló dél-erdélyi régió. Temesvár lenne a Bánsági régió fővárosa, amely Arad megyét is igazgatná, Brassó pedig a Barcaság régióközpontjaként van feltüntetve.
Liviu Dragnea kormányfőhelyettes 2013 februárjában jelentette be, hogy a kabinet év végéig szándékszik létrehozni az új régiókat. A bukaresti rádiónak így fogalmazott: „nem biztos, hogy nyolc régió lesz, csak az, hogy székely régió biztosan nem lesz”.
2013 novemberében a Ponta-kabinet felelősségvállalással elfogadta a decentralizációs törvényt, 2014 januárjában az alkotmánybíróság egészében alkotmányellenesnek minősítette. A törvényt megtámadó Demokrata Liberális Párt (PDL) egyik kifogása az volt, hogy a jogszabály megkérdőjelezi a román állam egységes jellegét.
Úgy tűnik, a kör ismét bezárult.
Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Lépni kell! – a brüsszeli terrortámadás margójára
Ha az embernek súlyosan beteg hozzátartozója, akinek a napjai meg voltak számlálva, eltávozik közülünk, akkor is mélyen megrendülünk, ha pontosan tudni lehetett, hogy a közeli végzet elkerülhetetlen. Így áll a világ józanabbik része a brüsszeli terrortámadással. Tudni lehetett, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik és sejteni lehet azt is, hogy a közeljövőben nem kevesebb, hanem több hasonló akcióra kerül majd sor.
Ártatlan emberek tucatjai haltak, százak sebesültek meg. Mindannyian egy korlátolt, csőlátású, a valóságról tudomást nem vevő európai politika áldozatai. Mert ne kerteljünk! Nem elsősorban azok a felelősek az áldozatok haláláért, akik robbantottak, vagy akik megbízást adtak nekik, de még azok sem, akik fanatizálták őket, hanem azok, akik ezeket az embereket beengedték Európába, amikor pontosan tudni lehetett, hogy ennek mi lesz a következménye. 
Jelen pillanatban az európai muzulmán közösség vallási vezetői sem tudják, hogy híveik soraiban hány potenciális terrorista rejtőzik. Egy olyan közösséggel állunk szemben, melynek az Európában született és szocializálódott tagjainak jelentős része rokonszenvezik a merénylőkkel. De a belga rendőrség nem azzal foglalkozik, hogy beazonosítsa és a továbbiakban figyelemmel kövesse azokat, akik ünnepeltek a terrortámadás hírére, hanem azzal, hogy megfélemlítse azokat, akik közösségi portálokon közzé merték tenni a muszlim bevándorlók perverz és embertelen örömének hírét.
Ki kell mondani: nem tartozik a lelkiismereti szabadság közé az, ha egyes vallások nyíltan uszítanak más vallások hívei ellen. Az iszlám szent könyveiből hosszan citálhatók azok a részek, melyek a keresztények megtévesztésére vagy akár megölésére hívnak fel, vagy melyek meghódítandónak mondanak minden nem muszlim területet.
Miért kellene a keresztény Európát érdekelje az, hogy nem minden muszlim veszi komolyan ezeket a passzusokat és hogy akadnak közöttük békés emberek is, amikor semmi garancia nincs arra, hogy e békés emberek gyermekei nem fordulnak vallási alapon saját szüleik és a befogadó országok  ellen? 
Igen, ki kell mondani, hogy az európai muzulmánok veszélyt jelentenek a keresztény kultúrára és a keresztény emberekre nézve, hogy jelentős – megkockáztatom, hogy nagyobbik - részük asszimilációképtelen. Soha nem gondoltam, hogy Fico példakép lehet valaha Európa számára, de amikor a szlovák kormányfő kijelentette, hogy minden muzulmánt megfigyeltet a maga országában, akkor bizony az egyetlen garantált receptet fogalmazta meg.  
Hányan kell még meghaljanak a liberalizmussal ópiumozott országok ártatlan lakosai közül, hogy ez evidens legyen? Hány tüntetésen kell eltorzult arcú muszlimok „nekünk nem kell demokrácia, csak iszlám” feliratú transzparensekkel hirdessék valódi céljukat, ahhoz, hogy oda küldjék őket, ahonnan jöttek? Hány nőt kell még megerőszakoljanak a egyelőre még keresztény és fehér többségű Európában saját vallási elöljáróik erkölcsi támogatásával, ahhoz, hogy végre valós megoldást keressenek választott vezetőink? Hány „no go” zóna kell kialakuljon Európában, hány helyen kell felmondja a szolgálatot a jogbiztonságot garantáló francia, holland, svéd vagy norvég állam, hogy ennek a velejéig hazug multikulti propagandának vége legyen? 
Nem arról van szó, hogy fel kell függeszteni az emberi jogokat Európában. Egyáltalán nem.  Pont az emberi jogok védelme érdekében kell veszélyként beazonosítani és megfelelően kezelni azt a vallási közösséget, melynek tagjai ahol csak többségbe kerülnek, felszámolják azokat. Nem a titkosrendőrségek által figyeltetett és üldözött úgynevezett szélsőjobboldaliak veszélyeztetik egész Európa anyagi- és jogbiztonságát hanem a muszlim megszállók. 
Még nem késő. 
Európa még képes lehet önmagát megvédeni, megvannak ehhez az infrastrukturális feltételek és emberi erőforrások. A határok hermetikus lezárásával, az eddig illegálisan beözönlöttek válogatás nélküli kitoloncolásával és a törvényesen itt tartózkodók fokozott ellenőrzésével még rendet lehetne tenni. Igen, még a „no go” zónákban is, sőt ott kellene kezdeni. Törvényesen, jogszerű eszközökkel. Mindez csak politikai szándék és akarat kérdése.
Mindössze annyi lenne ehhez szükséges, hogy azok, akiknek a kezében a döntés joga van a valóságból induljanak ki és nem abból a teljességgel komolyan vehetetlen demagóg hablatyból, amit máris elkezdtek a magukat liberálisnak mondó, de valójában buta, öngyilkos, a fát maguk alatt vágó álszabadelvűek terjeszteni, miszerint „nem kell összekötni a menekültkérdést a terrorizmussal”. Mert a 444-től Fodor Gábor liberális pártjáig már nem kevesen ezt a valóság által naponta megcáfolt tézist mantrázzák újra, mely úgy hangzik, mintha azt mondanánk, hogy nem kell összekötni a betegségek jelenségkörét a kórokozók létével és szaporodásával. 
Naponta megcáfolt tézisről beszélek, mert nemcsak a robbantásnak van megfélemlítő, terrorisztikus hatása. Hanem annak is, amikor a befogadó közösség tagjai egy bevándorlók által ellenőrzött területen ébrednek fel őslakosként, ahonnan földönfutóként kénytelenek menekülni, a mindennapos terror elől.
Lépni kell! 
Határozottan, keményen és dogmamentesen, mert különben unokáinkra – ha lesznek egyáltalán - vért, káoszt és rettegést hagyunk. A huszonnegyedik óra perceit számolgatjuk.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Magyarságpolitikánk csődje
Mohi Csaba nemzetközi jogász, az előző Orbán-kormány nagykövete a Magyar Nemzetben tegnap megjelent írásában elemzi a balliberális kormányok meghunyászkodásának és az azóta eltelt időszakban történt további meghátrálásoknak a következményeit.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter január végén Bukarestben tárgyalt román kollégájával, Lazăr Comănescuval. Ennek befejezéseként kiadott zárónyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a nehéz, alapvetően a nemzeti közösségekhez kapcsolódó kérdéseket levették a kétoldalú kapcsolatok napirendjéről, és a hangsúlyt mostantól a közös sikertörténetekre helyezik. Ugyan jócskán vannak megoldatlan kérdések – folytatta Szijjártó Péter –, amelyek alapvetően az országaink területén élő nemzeti kisebbségekhez tartoznak, ám előbb sikertörténeteket kell csinálnunk, hogy a nehéz kérdéseket később meg tudjuk oldani.
A hagyományos bizánci iskolán felnőtt román külügyér sietett megdicsérni ifjú kollégájának bölcsességét, „pragmatikusnak és cselekvésorientáltnak minősítette” őt. Mosolyogva és sietve elfogadta a magyar javaslatot, miszerint a jövőben a sikertörténeteknek kell prioritást adnunk. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Immár száz év óta valóban vannak sikertörténetek a magyar–román viszonylatban, ezek azonban kizárólag a román fél sikerei. Nézzük át, a Szijjártó-nyilatkozat jegyében milyen „magyar sikertörténetek” születtek a közelmúltban.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke február 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén úgy értékelte, hogy a korábban is ismert, de még kezelhetőnek tartott romániai magyarellenesség immár veszélyes dimenziókat mutat, felerősödött, és új köntösben jelent meg. Majd így folytatta: már az igazságszolgáltatást is felhasználják jogaink csorbítására, javaink visszavonására, megcsonkítására. Tervszerűen és folyamatosan, hivatásos feljelentők bírósági keresetei alapján, egymás után születnek az ellenünk irányuló, jogcsorbító és megalapozatlan ítéletek. A magyar nyelvet – a szlovákiai nyelvtörvényhez hasonlóan – 
Romániában betiltani kívánó törvényjavaslat kapcsán a magára hagyott romániai magyarság felelős vezetője azt hangsúlyozta, hogy „rajtunk már csakis a magyar kormány tudna segíteni az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain kezdeményezendő eljárásaival”. Kormányunk ilyen kezdeményezéseiről nincs tudomásunk, ugyanakkor a hivatkozott magyar külügyminiszteri nyilatkozat felbátorította és megalapozta az újabb „sikertörténetet”, nevezetesen azt, hogy röviddel ezután, március 3-án a román köztársasági elnök visszavonta Tőkés Lászlótól azt a magas kitüntetést, amit korábban a mai „demokratikus” Románia megteremtéséért tett kimagasló érdemeiért kapott.
Maga az erdélyi püspök úgy értékelte, hogy kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba a magyarellenes hangulatba, amely Romániában Victor Ponta hatalomra kerülésével jelentősen megerősödött. Tőkés László nem csupán szikra volt, amely felrobbantotta az egyik legaljasabb kommunista rendszert, de egyúttal fáklyalángként mutatta a helyes utat Erdélyben, az elszakított területeken, és egyúttal idehaza is.
Az Antall-kormány a Ceaușescu utáni Románia megteremtését követően kezdeményezhette volna 
Tőkés László Nobel-békedíjra való előterjesztését, s jó okunk van azt gondolni, hogy ehhez a nemzetközi közvélemény támogatását is megkapta volna. A történelem által felkínált pillanatnyi lehetőséget csakis a legnagyobb politikusok veszik észre. Ezt a kegyelmi pillanatot – mint annyi mást a magyar rendszerváltás során – elmulasztotta a hazai vezetés, és az évek alatt sikerült következetes sárdobálással befeketíteni ezt a szentéletű embert. (A római bölcsesség szerint: „A művészet örök, az élet rövid, az alkalom pedig elillan”. Eredetiben „Ars longa, vita brevis, occasio praeceps”.) Így aztán ez is – sok más elpuskázott magyar lehetőséggel együtt – elillant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar kormány a Tőkés Lászlót ért méltánytalanságot megpróbálta kompenzálni azzal, hogy március 11-én Magyar Becsületrenddel tüntette ki. Tőkés László korábban (Magyar Nemzet, 2005. november 19.) így értékelt: „Harcom igazi protestáns örökség, de nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy megéri-e vagy nem éri meg. A becsületesség olykor nem éri meg. Az embernek jobb volna beilleszkednie egy korrupt vagy hazug világba, de amint Luther Márton mondta: másként nem tehetek.”
Erdélyi magyarságunknak a legfelső hazai politikai vezetés által történt elárultatására álljon itt két példa. Az egyik 2002. december 1-jéhez fűződik, és a budapesti Kempinski szállodához. Ezen a napon ünnepli Románia Erdély Magyarországtól való elcsatolásának napját. A cikkhez mellékelt képen a magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter pezsgővel ünnepel Adrian Nastase román miniszterelnökkel, teljes hazai „főpapi kíséret” mellett, Göncz Árpád államfővel és Kovács László külügyminiszterrel. Figyelmet érdemel Nastase győztes nevetése, valamint a hazai stáb megalázkodó és kínos mosolya.
Az eseményhez tartozik, hogy Medgyessy ugyanezen év januárjában lépett hivatalába, és annyira sietett, hogy miniszterelnökségének már első évében megünnepelte ezt a magyarság számára oly gyászos napot, továbbá az is idetartozik, hogy a Magyar Nemzet Medgyessy hivatalba lépését három héttel követően megírta, hogy az új magyar demokrácia miniszterelnöke a Kádár-rendszerben D-209 fedőkód alatt III/II-es szigorúan titkos ügynökként tevékenykedett. 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésekor ugyanitt, a Kempinski előtt nem pezsgő folyt, hanem gyászharang szólalt meg. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament képviselője bocsánatkérésre szólította fel Göncz Árpádot, Medgyessy Pétert és Kovács Lászlót. Itt jegyezzük meg, hogy az egyéni kiállás szép példáját adta Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki bejelentette: visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét.
Az e cikkhez mellékelt második fotó egy közelmúltban történt eseményt örökített meg: Orbán Viktor külügyminisztere, Szijjártó Péter – a magyar–román sikertörténetek propagátora – magas kitüntetést adott át az Erdély elszakítását korábban ünneplő szocialista miniszterelnöknek. No comment.
Mindezek után Tőkés László – aki annak idején Orbán Viktornak köszönhetően szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot – a közelmúltban ezt nyilatkozta: „most már én sem értem Orbán Viktor nemzetpolitikáját”, majd elhagyta a határon túli magyar vezetők részére összehívott tanácskozást. A magyar külügyminiszter és számos magas rangú kormányzati vezető megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a magyar történelem területén komoly ismerethiány van, ezért most csak egy dolgot emelünk ki Erdély legfontosabb magyar–román összefüggéseiből. Az évszázadok során Erdélyben nagyszámú különböző nemzetiség (székelyek, szászok, románok, zsidók, örmények stb.) élt egymással békében. A középkori Erdély szabad szellemisége azt eredményezte, hogy ami sehol a világon nem sikerült, az itt igen: kis területen nagyon sok eltérő „filozófiájú” vallás háborítatlanul működött. Éltek itt evangélikusok, kálvinisták, római katolikusok, unitáriusok és trinitáriusok, baptisták és anabaptisták, ortodoxok és görög katolikusok, továbbá ortodox zsidó vallásúak, valamint olyan székelyek is, akik szabad elhatározásból a zsidó vallás rítusait követték. Ők a „szombatosok”. Bocskai István fejedelmünk felismerte, hogy Erdélyben csakis úgy tud a sokszínű és sokvallású lakosság körében békét és ezzel virágzó gazdaságot teremteni, ha teljes nemzeti egyenrangúságot és teljes vallásszabadságot biztosít.
Ezt a megoldást ajánljuk a mai román és valamennyi európai vezetőnek, valamint mindazoknak, akiknek Erdély ügyében mondandójuk vagy teendőjük van. itthon.ma/szerintunk

Büntetnek
Nemhiába büntettek meg 84 személyt a rendőrök és a csendőrök a székely szabadság napján, a március 10-én ünneplők közül. Az autóbuszoknak nem égett a stoplámpája, a zászlórudak igen hosszúak voltak, s egyeseknek még hegyes is a végük; lobogtatták és fel-fel emelték a transzparenseket; a szélen haladóknak nem volt sárga mellényük; hangosan gondolkodtak és megzavarták a rendet és a csendet Marosvásárhelyen, ahol 1990 óta síri csend volt. Izsák Balázs elnök nem jól intézte az engedélyeztetést, habár le is volt tiltva a megmozdulás.
Utánanéztem és azt tapasztaltam, hogy 1918. december 1-jén a nagygyűlésen részt vevő százezer román közül senkit sem büntetett meg a magyar csendőrség. Most a 15 ezer székelyből jó sokat megbírságoltak a román rendőrök és csendőrök.
De most már megbüntetik az egészségügyi dolgozókat és főképp az orvosokat, mert japán sztrájkba léptek, megbüntetik a Hunyad megyei bányászokat is, akik éhségsztrájkba kezdtek, megbüntetik a mezőgazdászokat is Ötvös Mózessel az élen, mert Bukarestbe mennek tüntetni. Megbüntetik visszamenőleg a december 1-jén Sepsiszentgyörgyön felvonult hazafiakat, akik azt ordibálták románul (falkában), hogy ki a magyarokkal, vissza Ázsiába, Székelyföld nem létezik, Hargita és Kovászna megye román föld. De most megbüntetik a bevándorlókat is, akik illegálisan lépnek a román földre. Megbüntették Tőkés Lászlót is.
Na végre, most már lesz igazság, mert az államelnök egyformán viszonyul minden romániai polgárhoz, nemzetiségre való tekintet nélkül. Nemhiába szavazott az erdélyi magyarság 99 százalékban őrá, a nacionalista, soviniszta Pontával szemben. És mit látunk? Nem ilyen lovat akartunk!
N. Kányádi Mihály,
 Szentivánlaborfalva. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eldőlt: felépülhet a bukaresti óriásmecset
Sínen van a Bukarestben török anyagi támogatással létrehozandó, viták kereszttüzében álló mecset építése – derült ki szerdán Klaus Johannis román államfő törökországi látogatásán.
A két államfő ankarai találkozóját követő sajtótájékoztatón Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte: a romániai muzulmánok muftiátusa már elkezdte az építkezéshez szükséges engedélyek beszerzését.
„A muftiátus ajándékba kapott egy telket Bukarestben azzal a céllal, hogy ott mecsetet építsen. Jelenleg a szükséges engedélyek beszerzésével foglalkozik. Törökország pedig készen áll minden támogatást megadni ennek a projektnek” – jelentette ki a török államfő. Erdogan azt is elmondta, hogy Isztambulban már kijelölték azokat a helyeket, ahol cserében kápolnát és szállást építenek a román zarándokoknak.
„Ezekről barátommal, Johannis úrral is tárgyaltunk” – mondta Erdogan. Hozzátette: Ankara a román tiltakozások ellenére is folytatni kívánja a mecsetépítést. Szerinte a tervek már készen vannak, a mecset pedig „a két ország közötti párbeszéd és szolidaritás legszebb megnyilvánulása lesz”. Klaus Johannis a téma kapcsán megerősítette: a projekt az engedélyeztetési szakaszban van, ami a bukaresti önkormányzat hatásköre, és jelenleg dolgoznak a papírmunkán.
Mint arról beszámoltunk, a mecsetépítés terve tavaly heves tiltakozást váltott ki. Az óriásmecset felépítésére szánt 11 ezer négyzetméteres bukaresti telek átadásáról szóló jegyzőkönyvet még tavaly júliusban írta alá Victor Opaschi román vallásügyi államtitkár és Murat Iusuf muzulmán főmufti, a török közösség vallási vezetője.
A megállapodás értelmében a román állam 49 évre ingyenesen adja a muzulmán felekezet használatába a főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében található telket, azzal a feltétellel, hogy ott a felekezet közhasznú épületeket, nevezetesen egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot építsen. A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokkal egészítenek ki.
Traian Băsescu volt államfő viszont biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját. Băsescu azt állította, hogy a több millió euró értékű telken kétezer hívő befogadására alkalmas mecset és hatezer diák oktatását lehetővé tevő muzulmán egyetem épül, a kormány „nagylelkűségét” pedig azzal hozta összefüggésbe, hogy Victor Ponta akkori miniszterelnök hetekig Törökországban gyógykezeltette magát.
„Talán nem tudják elképzelni azt a bukaresti metrómegállót, amelyben egy vallásos fiatalember csúcsforgalom idején Allah nevében felrobbantja magát, vagy nem képesek maguk elé képzelni azokat a kudarcot vallott román fiatalokat, akik iszlám hitre térve Szíriába vagy Irakba indulnak kiképzőtáborokba, hogy aztán Európába visszatérve elhozzák nekünk az Iszlám Állam jótéteményeit” – vágott vissza a volt államfő, amikor első megszólalását számos politikus felelőtlennek minősítette.
Szeptemberben a muzulmán imaház elleni tiltakozásul száz fakeresztet állítottak fel a Bukarestben tervezett óriásmecset ellenzői a muzulmánoknak adományozott telken. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak az országban, a török közösség főleg Dobrudzsában él.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Kovács Péter: a magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt
A kilencvenes évek elejére röpíti vissza Romániát az a törvénytervezet, amellyel a Szociáldemokrata Párt (PSD) állt elő a választási időszak apropóján, vélekedik Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. 
"Elkeserítő és sajnálatos, hogy letűnt rendszerek hangulatát megidézve, egyes román politikusok a választás közeledtével újraszítják a nacionalista gyűlölet lángját, és erre egy olyan székelyföldi esetet használnak fel, amelyet azóta sem tisztáztak a hatóságok”– nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke annak kapcsán, hogy egy törvénytervezet hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná azokat, akik Romániát vagy a román nemzetet becsmérlik.
Az ügyvezető elnök veszélyesnek nevezte azt, hogy a kezdeményező Szociáldemokrata Párt, Konzervatív Párt (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) néhány politikusa a jogszabály szükségességének bevezetését a tavaly december elsején, Kézdivásárhelyen történtekkel indokolja. ,,Igazságtalan a tavaly decemberi eseményekre hivatkozni. Újra és újra el kell mondanunk, hogy a kollektív bűnösség elve alapján nem lehet egy egész nemzetet terroristának kikiáltani. Elítéljük ezt a fajta szélsőségességet, akár magyar, akár román oldalról származik.” – nyomatékosított, majd hozzátette: felfoghatatlan, hogy a törvénytervezet szellemi atyjai szerint tévedés volt törölni a büntető törvénykönyv nemzet- vagy országgyalázásra, a nemzeti jelképek megsértésére vonatkozó cikkelyeit.
,,26 évet húznak át a jogszabály kezdeményezői azzal, hogy bizonyos „más etnikumú”, irredenta állampolgárokkal riogatnak, akik szerintük veszélyeztetik a román nemzet biztonságát. Ez azt bizonyítja, hogy sok a teendőnk a kisebbségi lét biztonságának megteremtéséig, sokat kell még azon dolgoznunk, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat. És nagyon nehéz dolgunk lesz, ha egyesek naponta azon munkálkodnak, hogy az etnikai békét feldúlják csak azért, mert így akarják választások előtt visszaszerezni az elveszített népszerűségük.” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki arra is emlékeztetett, hogy a PSD korábban elutasította Bogdan Diaconu nacionalista képviselő hasonló tervezetét. Most pedig ugyanez a párt állt elő ezzel a vállalhatatlan kezdeményezéssel. maszol.ro

A családfakutatás érdekességei
Változó, hogy hány generációra visszamenőleg ismerjük őseink kilétét, nemzetiségét, vallását, esetleg foglalkozását. Hidvéghy Norberttel, aki bár magyarországi, munkája kapcsán gyakran látogat Székelyföldre. Különleges munkájáról beszélgettünk.
– Ki és miért tartja fontosnak manapság családfája felkutatását?
– Van, akit csupán a kíváncsiság vezérel: milyen nemzetiségű, vallású felmenői voltak, illetve hol laktak, mi volt a foglalkozásuk; voltak-e kiemelkedő személyiségek, esetleg nemesek az ősök között. Nagyon népszerű, hogy ajándékba készíttetik el a családfát, születésnapra, házassági évfordulóra például, de az is előfordult már, hogy állampolgárság felvételéhez kérték a kutatást. Sokan vannak, akik nemesi származásukat szeretnék igazolni, de előfordul, hogy ennek nincs valóságalapja. Másik eset, hogy a megrendelő nem tud nemesi származásról, de kutatás közben kiderül, hogy mégis voltak ilyen ősei.
– Kerülnek-e elő érdekes történetek egy ilyen munka során?
– Természetesen igen. Előfordult, hogy az anyakönyvbe be volt írva: a földesúrnak törvénytelen gyermeke született a cselédlányától, és így egy, 1500-as évekig visszavezethető székely nemes család került bele a képbe. Bizonyítékot találtam Hunyadi János román származására, de nem a „törökverőére”. Egy Békés megyei településen élt egy Hunyadi János nevű férfi a XVIII. században, akinek a foglalkozásához azt jegyezték fel, hogy oláh juhász, ortodox vallású. A feleségét pedig egyszer Oláh, egyszer Juhász Mária néven említették, aminek az oka lehetett, hogy eredeti nevét nehezen tudták kimondani, és Hunyad megyéből származó román pásztor volt. Egy németországi hölgy a fiának ajándékba készíttette el a családfáját, kiderült, hogy Madách Imre testvérének a leszármazottja. Említhetném, hogy egyik esetben a megrendelő őse abból az anyaországi városból került Erdélybe 200 évvel ezelőtt, ahol ő most él. Volt rá példa, hogy családfakutató fórumon találkoztam olyannal, akivel összeér a családfánk, és eddig nem ismertük egymást. Találtam XIX. században bejegyezve sziámi ikreket, vagy 18 éves ifjú legényt, aki 48 éves nőt vett feleségül, vagy éppen 75 éves vőlegényt, akinek 30 éves felesége volt.
– Mi okozhat nehézséget?
– Sok buktató van. A sokszor pontatlanul vezetett, sőt olykor megsemmisült anyakönyvek, máskor egy-egy vezetéknév túl gyakori előfordulása egy településen szintén nehezíti a keresett személy beazonosítását. Példaként említhetem még, hogy ha az ősök a történelmi Magyarország különböző pontjairól származtak, akkor például több országba is utazni kell (mert ezek az anyagok sokszor csak személyesen hozzáférhetők). Egyes országokban csak állami engedéllyel kutathatók az anyakönyvek. Volt rá példa hogy azért nem tudtam elkészíteni a családfát, mert Avram Iancuék az 1848-49-es szabadságharc idején felgyújtották a templomokat és az iratok is ott égtek.
– Mennyiben tér el a romániai családok esetében a kutató munka?
– Romániában sokkal kedvezőtlenebbek a kutatás körülményei mint Magyarországon, és rengeteg utazást is igényel – én egyébként Szilágy megye kivételével az összes erdélyi megyében kutattam már. Az első komoly feladat, hogy egyáltalán kiderítse az ember, hol találhatók azok az anyakönyvek, amelyekből dolgozni lehet, ugyanis egy részüket beszedte az állam vagy az önkormányzatok, másik részét meghagyták az egyháznál – ez településfüggő. Sok anyakönyv elveszett: a rendszerváltás előtt a papok sok anyakönyvet eldugtak, hogy ne tudják tőlük elvenni, a következő lelkészek viszont már nem tudták, hogy az iratokat hová rejtették, így nyomuk veszett. Az erdélyi családok esetében külön kell beszélnünk a különböző felekezetekről. A római katolikus anyakönyveket többségében latinul vezették, az unitáriusokat és reformátusokat magyarul, a román ortodox anyakönyveket pedig román nyelven, de cirill betűkkel. A görög katolikus anyakönyv nyelve és írásmódja területenként változó volt. A székely családok esetében egyébként az a tapasztalatom, hogy nagyon ritka volt a beházasodás Székelyföldön kívülről.
– Általában mennyi időt vesz fel egy család esetében ez a kutatás, és mennyire lehet visszamenni az időben, hányadíziglen, hány évre?
– 1-2 hónaptól kezdve egy évig is terjedhet a családfa elkészülte. Az átlag családfát 250-300 évre lehet visszavezetni. A nemeseket a nemesség szerzéséig, ami sokkal távolabbi időpont is lehet. Sikerült már egyszerű földműves családot visszavezetnem 13. generációig.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro

Székelyzászló-ügy – Büntetik Szováta polgármesterét a zászló eltávolításának késéséért
A Maros megyei törvényszék ítélete értelmében Péter Ferencnek, Szováta polgármesterének minden egyes napra bírságot kell fizetnie, amíg nem távolítja el a székely zászlót a polgármesteri hivatal épületéről.
A múlt pénteken kimondott első fokú ítéletről szerdán számolt be az Agerpres hírügynökség. A bírósági ítéleteket összesítő portálon közölt bejegyzés szerint a polgármesternek naponta a bruttó minimálbér ötödrészének megfelelő 210 lej (mintegy 14 700 forint) bírságot kell az államkasszába fizetnie, és napi 200 lej (14 ezer forint) késedelmi díjat pedig a prefektusi hivatalnak kell átutalnia. Az ítélet nem jogerős, a polgármester a hivatalos közlés utáni 15 napban fellebbezhet ellene.
Lucian Goga, Maros megye prefektusa az Agerpresnek elmondta: az általa vezetett hivatal, majd a bíróság is felszólította a polgármestert, hogy távolítsa el a zászlót, de ez nem történt meg, ezért újabb pert indított, amelyikben immár bírság megállapítását kérte.
Péter Ferenc polgármester az MTI-nek adott nyilatkozatában értetlenségét fejezte ki az ítélet miatt. Elmondta: tavaly decemberben levették az épület homlokzatáról a székely zászlót, és erről a prefektust is tájékoztatták. Hozzátette, mihelyt megkapja az ítélet indoklását, azonnal fellebbez ellene. Elismerte, hogy a községháza udvarán levő székelykapun továbbra is ott lobog egy székely zászló, de a szimbólum eltávolítására vonatkozó bírósági ítélet nem erre, hanem az épület homlokzatára kitűzött zászlóra vonatkozott. erdon.ro

„Kabaréba illő nyelvészkedés” Vásárhelyen
Újabb tükörfordítással készült háromnyelvű feliratok jelentek meg Marosvásárhelyen, ezúttal a vár udvarán. Ez a sokadik eset, amikor az illetékesek hozzá nem értő személlyel fordíttatják le a szöveget.
A helyi önkormányzat a napokban függesztette ki a restaurált vár udvarán a román, magyar és angol nyelvű tájékoztató táblákat, melyek jelentős része különböző hibákat, pontatlanságokat tartalmaz. Az ügy pikantériája, hogy ezúttal a román nyelvű szöveg is helyesírási hibákat tartalmaz.
Ilyen például a „Casa Negustorului sec XVI” felirat, mely még nevetségesebb módon a magyar változatban „Századi Kereskedőházként” jelenik meg. Érdekes módon az angol „16th Century Merchant’s House” feliratot sikerült helyesen megfogalmazni.
Nem vették figyelembe a javítást
Eredetileg az önkormányzat azt ígérte, hogy a várral kapcsolatos valamennyi információs anyag megszerkesztését a Maros Megyei Múzeum szakembereire bízza, akik ingyen vállalták a munkát. Utólag azonban kiderült, hogy az intézmény nem kapott semmiféle felkérést, a városháza inkább magyarul helytelenül fogalmazó és író személyekhez fordult. A várért felelős városházi igazgató ugyan megmutatta a még papíron lévő szöveget Soós Zoltán múzeumigazgatónak, a javításokat azonban már nem vette figyelembe.
„Az oldal kétharmada piros lett, annyi hibát találtam benne. A felvonóhíd helyett például csapóhidat, a kézműves műhely helyett Mesterek Házát írtak. Amikor mindezt jeleztem, az volt a válasz, hogy a táblák már elkészültek. A városháza magát röhögteti ezzel a kabaréba illő nyelvészkedéssel. Nincs mit tenni, ez az illetékesek színvonala” – fejtette ki lapunknak Soós Zoltán, aki elítéli a félanalfabetizmust, amit a polgármesteri hivatal művel.
„»A Casa Negustorului sec. XVI« felirat Bánk báni sejtelemmel kínál megannyi értelmezési lehetőséget: a ház tulajdonosát talán Negustornak hívták, vagy a 16. századi kereskedő házáról lenne szó, esetleg a kereskedő 16. századi házához iramodhatunk, vagy urambocsá a 16. századi száraz kereskedő-nyegusztor a történet főszereplője. Sajnos a magyar fordítás sem világosít fel, sőt: Századi Kereskedőház. Mármost Századi urat és családját nem ismerjük, roppant kíváncsi vagyok, honnét derült ki, hogy ők a tulajdonosok (pláne, hogy előbb még Negustornak hívták őket). Ha nem a famíliáról, hanem egy korszakról lenne szó, akkor nem ártana jelezni, hogy mégis melyikről, illetve kis betűvel kellene írni” – kommentálta ironikusan az újabb félrefordítási esetet Györfi Zalán, a múzeum munkatársa.
Nevetséges magyarkodás
Marosvásárhelyen ez a sokadik eset, amikor az illetékesek úgy tesznek ki magyar nyelvű feliratokat, hogy tükörfordítást alkalmaznak, vagy fittyet hánynak a helyesírási szabályokra. Tavaly nyáron például azon szórakozott a város magyarsága, hogy a városháza úgy próbálta az ASA futballmeccseire csalogatni a magyar közösséget, hogy a reklámpannókra a „Jöjjön mindenki a stadionra!” feliratot helyezte.
Előtte kis idővel az illetékesek a város magyar nevét is helytelenül írták fel a sportcsarnok homlokzatára, amit csak hosszú idő múlva és többszörös kérlelésre voltak hajlandók kijavítani. Utána a Somostetőn kialakított kis kalandparkban a drótkötélpályát „tirolianara” keresztelték. Most pedig a vár körül kitett tájékoztató táblák magyar változata hat úgy, mintha a Google fordítóprogramjával készült volna.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Előszó a fekete márciust taglaló kötethez
 A marosvásárhelyi pogrom 26. évfordulója alkalmából mutatták be március 21-én a budapesti Magyarság Házában Kincses Előd ügyvéd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének magyar és román nyelvű 3., valamint angol nyelvű 2. kiadását. Az alábbiakban közöljük az első és második angol kiadás szerkesztőjének, Christopher Keelingnek a kötetekhez írt előszavát azzal a megjegyzéssel, hogy a szerző Klaus Johannis államfővel kapcsolatos illúziói időközben elszálltak.
Egy kis magyarázat: én vagyok az a Harry Richards, aki e könyv első angol kiadását szerkesztette negyed évszázaddal ezelőtt. Álnevet használtam, mert akkor még a müncheni Szabad Európa Rádió központi hírrészlegének voltam szerkesztője.
Amikor a Szabad Európa Rádió készült átköltözni Prágába, úgy gondoltam, inkább szabadúszó újságíróként folytatom a munkám, maradva a Kelet-Európa témánál. A hozzáférhetőség és az interjúk létfontosságúak egy újságíró számára. Azt gondoltam, nem válik hasznomra a román Vatra-vezetőknél, ha azonosítanak és megtudják, hogy nyomtatásban fasisztának neveztem őket. Nos más karriert választottam, úgyhogy ez a probléma már nem áll fenn.
Látom, hogy Kincses Előd könyvének ezen új, angol nyelvű kiadásában – a tisztázott problémák következtében megejtett több módosítás közt – megemlíti azt a megalapozott feltevést is, miszerint a Vatra csupán egy fedőszerv volt, és a forradalmat követő évtizedben rejtett erők manipulálták a romániai nacionalizmus instabil formáit. Azonosít egy Szekuritáté-egységet és annak parancsnokezredesét, amely feltételezhetően a későbbi bukaresti bányászjárást szervezte, amikor a Bukarestbe szállított bányászok kormányellenes tüntetőket bántalmaztak. És megemlíti azt az elméletet, miszerint ugyanez az egység szervezte a feltüzelt román parasztok marosvásárhelyi támadását is.
Hogy állunk most? Bizonyos dolgok, amelyeket 1992-ben említettem, nem történtek meg: a szlovákok valóban rosszul bántak a magyar kisebbséggel, de nem úgy, hogy az bármiféle magyar akcióhoz vezetett volna. Ugyanakkor a szerbek által Boszniában és Koszovóban elkövetett bűncselekmények sokkolták a civilizált világot. S persze most Keleten a Putyin-rezsim viselkedése foglalkoztat minket − a Grúzia elleni támadások, a Krím-félsziget elcsatolása Ukrajnától, és a kelet-ukrajnai szeparatista mozgalom támogatása, hazai ellenfeleinek megölése London utcáin és otthon, a balti köztársaságok és intézményeik ellen irányuló megfélemlítési kísérletek és kibertámadások.
Súlyos problémák. Akkor pedig miért is említésre méltó ez a viszonylag csekély jelentőségű incidens Erdélyben, amely csupán öt életet követelt egy nap folyamán? Nos én úgy vélem (és ezt az eredeti előszóban is megjegyeztem), hogy azért, mert ez volt az első nemzetiségek és közösségek közti öldöklés, amely közvetlenül a kommunizmus bukása után robbant ki Kelet-Európában. És elég gyorsan bekövetkezett.
1992-ben Francis Fukuyama amerikai politológus megjelentette A történelem vége és az utolsó ember című munkáját, amelyben azt írta: „Aminek tanúi vagyunk, az nem pusztán a hidegháború vége vagy a háború utáni történelem egy bizonyos korszakának elmúlása, hanem a történelem, mint olyan vége is... Vagyis: az emberiség ideológiai evolúciójának végpontja és a nyugati típusú liberális demokráciának mint az emberi társadalomszervezés végső formájának egyetemessé válása.”
Ez a tézis már akkor is kétséges volt. Akkor is lehetett volna érvelni amellett, hogy a kommunizmus csupán befagyasztotta a történelem témáit. Magyarok és románok, lengyelek és oroszok hivatalosan testvéri, szocialista szövetségesekké váltak. A kommunizmus összeomlása nem azt jelentette, hogy a világ túllépett a történelemről alkotott legutóbbi (és hamis, kommunista) megközelítésen, és felkarolta a nyugati liberális demokrácia „egyetemessé válását”, hanem sokkal inkább az történt, hogy a kortárs történelem – főleg a nacionalizmus témája – felszabadult, hogy folytathassa történetét.
A kommunista Románia korrupciója és törvénytelensége lassan tűnik el. Többen megjegyezték már, hogy – ellentétben más kelet-európai országokkal – Romániában nem született olyan új párt, amely a kommunisták közvetlen örököse lett volna (nem úgy, mint például Magyarországon a Magyar Szocialista Párt). Ez azonban nem szükségszerűen a politikai egészség jele volt. Sokkal inkább az történt, hogy a régi rezsim cinikus káderei eltűntek szem elől, majd új köpönyegben bukkantak fel, gyakran a román nacionalizmuséban.
Ez most megváltozott. Erdély német lakossága ugyan rendkívül megfogyatkozott, de ma Románia elnöke német – Klaus Johannis, az erdélyi Szeben városának volt polgármestere, aki megválasztásakor fogadalmat tett, hogy megerősíti a tényleges jogállamiságot, és azonnal „munkához lát”. Ugyanakkor Victor Ponta volt miniszterelnök ellen adócsalás, pénzmosás és okirat-hamisítás miatt emelt vádat 2015 novemberében a román korrupcióellenes ügyészség. Ez is egyfajta haladás.
Christopher Keeling. Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor a magyar-magyar együttműködésről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma előtt
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt. 
„Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen. 
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. „Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit. Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian” – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön. 
„Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma. „Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. maszol.ro

Kelemen: egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök március 31-én, csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt. 
"Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen. 
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. "Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit. Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian" – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön.  "Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma. 
"Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné" – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a Szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. (rmdsz-tájékoztató) Transindex.ro

KESERŰ ERDÉLY SOK CUKORRAL
Csibi László: A kastély árnyékában; Kós Károly; Édes Erdély, itt voltunk
Csibi László dokumentumfilmjei azáltal válnak széleskörben is élvezhetővé, hogy mindvégig elfogulatlan odaadással beszélnek az erdélyi múltról. Az interjúk dominanciája nem csak szerethetőséget kölcsönöz a filmeknek, hanem úgy mossa el a történelmi események és a jelen közötti papírszagú határokat, hogy azok érdeklődését is felkelti, akik nem kimondottan rajonganak a történelmi témájú dokumentumfilmekért.
A rendező mindhárom filmjére jellemző az a tiszteletteljes és mégis bensőséges viszonyulásmód, amellyel a választott témához közelít – legyen az akár egy helyszín (A kastély árnyékában), egy személy (Kós Károly) vagy egy eseménysorozat, egy időszak (Édes Erdély, itt voltunk). A filmeken egy sajátos, következetes emberközpontúság vonul végig, amely már-már saját stílusjeggyé növi ki magát.
A kastély árnyékában a bonchidai Bánffy-kastélyról (Electric Castle-rajongóknak kötelező!) és annak utolsó uráról, Bánffy Miklósról szól. Idős emberek mesélnek arról, milyen volt a kastély Bánffy ideje alatt, és arról is, miként esett sokkal inkább az emberek, mint az idő áldozatául az épület. A film egyik erősségét azok a megszólalók adják, akik képesek felelősségvállalással beszélni erről az egyébként nem egyedi jelenségről: sok erdélyi vár, kastély jutott a lassú pusztulás sorsára. Az üres vádaskodások és rövidéletű bosszankodások mellett megtalálja a rendező azokat is, akik felvállalják: nemzetiségtől függetlenül kollektív felelősségünk a műemlékeink védelme. Az interjúk célja nem a tényszerű informálás, hanem inkább az alanyok hozzáállásának, viszonyulásának a megjelenítése. Ezért van az, hogy csak bizonytalan találgatások hangzanak el arra vonatkozóan például, hogy kinek a tulajdonában van ma a kastély, de végül egy felirat formájában pontosítják ezt az információt is.
Az említett három film közül legkönnyebben emészthető a Kós Károly építésszel készített archív interjú köré felépített alkotás. Ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy Kós Károly – mivel több téren is tevékeny volt – ismert alakja az erdélyi történelemnek. Másrészt az interjú lassú könnyedsége, az, hogy nagyrészt életrajzi képekre, anekdotikus történetekre épít, egészen közel hozza a nézőhöz Kóst. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a választott közlésforma nem biztosít elég mozgásteret a rendező számára: a képek főként az interjúban elhangzottak szigorúan konkrét vizuális megjelenítésére korlátozódnak. Bár illusztrációként remekül funkcionálnak, és az operatőri munka is kifogásolhatatlan, hiányzik belőlük a kreatív megközelítési mód, tiszteletteljességükkel a túlzott óvatosság érzetét keltik. A montázs ezzel szemben helyenként nem elég óvatosnak, elhamarkodottnak tűnik, a hirtelen témaváltások – annak ellenére, hogy az interjúalany végig változatlan – kizökkentő hatást érnek el. Viszont mindezek nem vesznek el a film valódi értékéből: betekintést nyújt ennek a sokoldalú, a paneleket nagyon találóan ketreceknek nevező művésznek, és szeretnivaló, tiszteletreméltó férfinak a világába.
A rendező legkiforrottabb munkája, az Édes Erdély, itt voltunk az 1940-es, második bécsi döntés (amely szerint Észak-Erdély négy évig ismét Magyarország része lett) utáni időszakot dolgozza fel, szintén kizárólag interjúkra építve. A XV. Lakitelki Filmszemlén és a Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon egyaránt díjazott alkotás ötvözi az előző munkák erősségeit, miközben összeszedettebben és rendszerezettebben járja körül a választott témát. Viszont míg A kastély árnyékában és a Kós Károly esetében már a címben megtörténik a témamegjelölés (és a nyitóképek is fogódzót adnak: látjuk a bonchidai kastélyt és a Varjúvárat, Kós Károly egykori lakhelyét), addig az Édes Erdély, itt voltunk olyan helyzetből indít, amely azt feltételezi, hogy a néző rendelkezik a téma behatárolásához szükséges háttértudással. Ez pedig egy zavaró megoldás: rengeteget veszít a közérthetőségéből azáltal, hogy mellőzi a történelmi kontextus konkrét megjelölését. Az interjúalanyok megválasztása itt is nagyon találóan sikerült, az apró személyes, gyakran humoros történetekben abszolút meg van a potenciál, hogy közel hozzák a nézőhöz a múlt eseményeit, viszont mindez nem tud megvalósulni, ha egyszerűen nem egyértelmű, hogy milyen eseményekről van szó.
A rendező legkiforrottabb munkája, az Édes Erdély, itt voltunk az 1940-es, második bécsi döntés (amely szerint Észak-Erdély négy évig ismét Magyarország része lett) utáni időszakot dolgozza fel, szintén kizárólag interjúkra építve. A XV. Lakitelki Filmszemlén és a Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon egyaránt díjazott alkotás ötvözi az előző munkák erősségeit, miközben összeszedettebben és rendszerezettebben járja körül a választott témát. Viszont míg A kastély árnyékában és a Kós Károly esetében már a címben megtörténik a témamegjelölés (és a nyitóképek is fogódzót adnak: látjuk a bonchidai kastélyt és a Varjúvárat, Kós Károly egykori lakhelyét), addig az Édes Erdély, itt voltunk olyan helyzetből indít, amely azt feltételezi, hogy a néző rendelkezik a téma behatárolásához szükséges háttértudással. Ez pedig egy zavaró megoldás: rengeteget veszít a közérthetőségéből azáltal, hogy mellőzi a történelmi kontextus konkrét megjelölését. Az interjúalanyok megválasztása itt is nagyon találóan sikerült, az apró személyes, gyakran humoros történetekben abszolút meg van a potenciál, hogy közel hozzák a nézőhöz a múlt eseményeit, viszont mindez nem tud megvalósulni, ha egyszerűen nem egyértelmű, hogy milyen eseményekről van szó.
Persze sokszor működőképes az a koncepció, hogy a nézőnek kell fokozatosan összeraknia az elhangzott információkból a film témáját, viszont jelen esetben az alapos háttérismeretek nélkül valahogy túl későre állnak össze a töredékek.  Míg egy nagyjátékfilmről könnyedén kijelentjük: bár nem vagyunk biztosak abban, miről szól, de zseniális film, mindezt egy dokumentumfilmről már csak vonakodva mondjuk el. Ez pedig azért nagy kár, mert az Édes Erdély, itt voltunktényleg egy remekül és tudatosan megszerkesztett film. Olyan történeteket ragad meg, amelyek bemutatják, hogyan csapódott le a nagy politikai huzavona a kisember mindennapi életére. Benne van mindaz, ami a történelemkönyvekben soha nem lesz – ezáltal válik hatásossá. Viszont hatásvadászattal egyáltalán nem vádolható, mert van valami elemi tisztaság abban, ahogy az „így se volt jó, úgy se volt jó” határállapotokat megélt emberek már-már mosolyogva tudnak beszélni arról, ami velük történt.
Az a nagyfokú érzékenység, ember- és hazaszeretet, amellyel Csibi László a választott témákat körüljárja, mindenképp becsülendő. Az esetek többségében ez elegendő is ahhoz, hogy élvezettel szemléljük a filmeket, viszont van, amikor a pontatlanság túlságosan elvonja a figyelmünket a filmek erényeiről. Így ha érettnek nem is, de jellegzetesnek és figyelemreméltónak nevezhetjük a rendező eddigi munkásságát.
György Szidónia. filmtett.ro

Kelemen Hunor a magyar-magyar együttműködésről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma előtt
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt.
„Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen.
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. „Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit.
Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian” – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön. „Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma.
„Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. Közlemény
Erdély.ma

Ünnepelt az egész város
A Sepsi-SIC történelmet írt, hiszen először nyert bajnoki címet a sepsiszentgyörgyi kosárlabda történetében – ennek örömére Sepsiszentgyörgy új főterén tegnap Sepsi-SIC-napot szerveztek, amelyen több ezren vettek részt.
A résztvevők – a Székely Légió tagjai zöld-fehér zászlókat, sálakat, mezt viselve, idősebbek és fiatalabbak, sokan családostul, babakocsival – már délután ötkor gyülekeztek, így lassan zöld-fehér tengerben úszott a színpad előtti tér. A hangulatot a Vass-Vitus Kinga és a Molnár Enikő által irányított Sport-All Sport Klub világbajnokságra készülő Z-Dance tánccsoportjának tehetséges kis és nagy táncosai alapozták meg, akiket már a kosárlabda-mérkőzések szüneteiben számtalanszor láthattunk. A folytatásban spontán tánccal biztatták mozgásra a jelenlevőket, majd az újdonsült bajnokok is bekapcsolódtak, és hamar átvették a stafétát. A tánc után továbbra is a Román Kupa-győztes és bajnokcsapatra irányult a reflektorfény, akiket a műsorvezető-páros, Kádár Zoltán és Vlad Manolăchescu egyenként szólított színpadra. Miközben a lányok a magasba emelték a két kupát, nagyszerű hangulat uralkodott a nézőtéren, ahol a már ismert rigmusokkal éltették őket az ország legjobb szurkolói: tudta már az egész város, bajnok lett a székely város. A zöld-fehérek folyamatosan autogramot osztogattak a jövő kosárlabdázóinak, és fényképeket készítettek, majd a kissé ellaposodó hangulatot az Amanda Thompson–Tyaunna Dominique Marshall páros tette újra vidámmá rögtönzött táncelőadással, amelybe a gyerekek is bekapcsolódtak. Az estét a várva várt koncerttel zárták: az Ismerős Arcok zenekar együtt énekelte el a zöld-fehér szurkolókkal a Nélküled című közkedvelt dalt.
Miska Brigitta
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iohannis szerint korai (Óriásmecset Bukarestben)
Az Agerpres hírügynökség értesülései szerint az elnöki hivatal nem ellenzi, hogy felépüljön a Bukarestbe tervezett óriásmecset, csak az időpontot tartja alkalmatlannak a „terrorizmus és bevándorlás” miatt.
Klaus Iohannis múlt heti törökországi hivatalos látogatásán Recep Erdogan török elnök „a két ország közötti párbeszéd és szolidaritás legszebb megnyilvánulásának” nevezte a bukaresti mecset megépítését, Iohannis pedig megerősítette: a terv az építési engedélyezés szakaszába került, ami a főpolgármesteri hivatal hatásköre.
Mint ismeretes, a kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenesen a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a főváros északi részén, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket – egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot – építsen. A mecset emelését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki. A telken több ízben rendeztek tiltakozó megmozdulásokat a mecsetépítés ellenzői.
„A múlt heti törökországi államfői találkozón Klaus Iohannis nem tagadhatott meg egy olyan kötelezettségvállalást, amit Románia az utóbbi időben háromszor is a legmagasabb szinten megerősített” – magyarázta az elnöki hivatal egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselője. Mint kifejtette: egy bukaresti mecset és isztambuli ortodox templom megépítéséről még Adrian Năstase kormányfő állapodott meg 2004-ben az akkor szintén miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogannal, 2011-ben Băsescu államfőként szintén elvi beleegyezését adta Erdogannak, majd 2015-ben Victor Ponta miniszterelnök egy kormányhatározattal telket is adott a muzulmánoknak. Az ortodox egyháznak – amely egy kápolnával is megelégedne Isztambulban – állítólag hat telket is felajánlottak azóta a törökök, de egyiket sem fogadta el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eszteró-könyvbemutató a temesvári szerkesztőségben
„A vers az én hazám!”
Március utolsó napján a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségében tartottuk meg Eszteró István temesvári költő Haza a magányban című epigrammakötetének a bemutatóját. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent, igényes és tetszetős kivitelezésű kötetet dr. Magyari Sára mutatta be, óriási érdeklődés közepette (rég nem látott teltház volt a szerkesztőségben!). A könyvbemutató jó alkalom volt rá, hogy a résztvevők a 75. születésnapját ünneplő költőt is felköszöntsék.
A végvári születésű, tősgyökeres bánsági költő és magyartanár, Eszteró István irodalmi pályafutásáról dr. Magyari Sára beszélt, majd röviden bemutatta a kicsiny, de rendkívül látványos és mély mondanivalójú epigrammakötet tartalmát, amelyben „minden benne van, ami egy kisebbségi magyar értelmiségit nap mint nap foglalkoztatja”. A Haza a magányban hat ciklust és összesen 108 verset tartalmaz, amelyek közül 102 antik epigramma formájú, a többi modern rímes versformában íródott. Dr. Magyari Sára az ókori görögök által magas fokon művelt, de a XXI. században egyre inkább háttérbe szoruló epigramma műfajáról is tartott egy kiselőadást, majd átadta a szót a „beszervezett embereknek”, akik művei felolvasásával lepték meg az ünnepelt költőt. Mészáros Ildikó magyartanár, Eszteró István költészetének nagy tisztelője a Tudós hölgy című epigrammát olvasta fel, egy izgalmas versértelmező mini esszével megtoldva a felolvasást, Lehőcz László rádióriporter és alulírott a Programozó lecke fiúknak című epigramma felolvasásával köszöntötték fel Eszteró Istvánt. A szerző azonban nem engedte „eltéríteni” a könyvbemutatót, és átvette az irányítást, így első kézből tudhattuk meg miért ír epigrammákat és egyáltalán verseket a Haza a magányban kötet szerzője.
„Hogy jó verset írjon, a költőnek be kell falaztatnia magát, ahogyan Kőműves Kelemen befalazta a feleségét” – mondta Eszteró István, aki szerint a költő lelkét, a szívét falazza be a verseibe, erről szól a Kőműves Kelemen unokája című epigramma. A kötet címadó alkotása a Haza a magányban című epigramma, amelyben Eszteró István világosan megfogalmazza ars poeticáját: „vers az én hazám”, vagyis bővebben kifejtve: a vers szuverenitása, amit az ember megalkot, azzal megteremti saját maga számára a hazáját, úgy, hogy abban otthon érezze magát. Ez ugyanígy érvényes egy festőre vagy akár egy kőművesre, minden ember az alkotással teremti meg a hazáját. „Nekünk, kisebbségieknek az otthonosság megteremtése a legfontosabb célunk – mondta Eszteró István –, megteremteni az otthonunkat ott, ahol naponta emlékeztetnek rá, hogy nem vagy itthon, csak jövevény vagy. Ezért kell megküzdenünk nap mint nap, úgy, hogy az anyanyelvünket, a jogainkat védjük és alkotunk. Az alkotásainkkal, a tevékenységünkkel megmutatjuk, hogy jobbak vagyunk vagy legalább olyan jók vagyunk mint mások – ez a Haza a magányban.”
A kötet további részletes ismertetésétől most eltekintünk, de annyit azért elmondunk róla, hogy a kisebbségi szórványlét, a magyar irodalom gyöngyszemei, a költő személyes élményei, a napi politika, a migrációs válság, a civilizációnk és a környezetünk féltése egyaránt benne vannak, így arra is kiválóan alkalmas, hogy oda tegyük az éjjeliszekrényre és esténként elalvás előtt elolvassunk belőle egy-egy négysoros epigrammát. A könyvbemutató végén a szerző dedikálta legújabb kötetét, amely méltó összegzése, sűrített esszenciája alkotói munkájának.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Jobb sorsra váró hősök
Rég hiányzik az egykori kórház elől Fejér Dávid szobra. Mi lett vele? Lemállott Petőfi-szobor talapzatának egy része. Mikor teszik rendbe? Az hírlik, a központátalakítás a Szent Miklós-alkotás költöztetését vonja maga után. Mikor és hova viszik? – ezekre a kérdésekre vártak választ a gyergyószentmiklósiak.
Nagy Zoltán polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester közölte: az idén nagy figyelmet szánnak a köztéri alkotásoknak.
A Burján Gál Emil alkotta Fejér Dávid orvos alakját megörökítő szobor hányatott sorsot élt meg addig is, amíg a volt kórház előtti talapzatán állt. A fejet el-elfordították ismeretlen tettesek, sőt az orrot is letörték. Ezért szállíttatta el alkotója, hogy otthon, műhelyében felújítsa. A hosszasabb időt igénybe vevő munkálatnak valószínűleg hamarosan a végére ér Burján Gál, a szobor viszont nem eredeti helyére kerül majd vissza.
„A központtól félreeső hely adott lehetőséget, hogy a rossz szándékúak garázdálkodjanak, a szobrot megrongálják. Hasonló atrocitásoktól kívánjuk megvédeni azzal, hogy az új kórház udvarára helyezzük” – közölte Nagy Zoltán. A városvezető hozzátette: hamarosan hozzálát az önkormányzat – az alkotóval egyeztetve – a talapzat elkészítéséhez, hogy a nagy tudású orvos halálának századik évfordulójára az alkotás méltó helyen őrizze emlékét.
A mű korábbi talapzatával más a szándék. A fél keresztet ábrázoló alakzat kiegészítésre kerül – szintén Burján Gál Emil ötlete nyomán –, egy egész keresztté válik, így jelképezve az egészségügy, az életmentés szimbólumát, a vöröskeresztet.
A gyergyószentmiklósi képzőművész Virág negyedi parkból elszállított, absztrakt alkotása a saját udvarán van, felújításra vár, további sorsáról még nem lehet pontosat tudni. Szintén Burján Gál „szülötte” a Szent Miklós-szobor, melynek elmozdítása többször szóba jött. Egyelőre marad – tudtuk meg a pénteki sajtótájékoztatón.
„Nem nyúlunk hozzá ahhoz, amíg a főtér átépítése nem történik meg. Egy Szent Miklós-szobornak helye van Gyergyószentmiklós főterén mindenképp, hogy hol és milyen formában, erről a központátépítéskor fogunk tisztább képet látni. Ez nem a közeljövőben lesz” – fogalmazott Nagy Zoltán. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a központmódosítás az integrált városrendezési terv része, idén azonban támogatásra csak megyeszékhelyek számítanak, Szentmiklós kimarad. Így a közeljövőben csak annyi módosításra kell számítani, ami a tér látogatottságát segíti, nagyobb beruházás, szoborelszállítás nem várható.
Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobra a sürgősen felújítandók sorában szerepel. Kossuth egész alakos szobra alapos felújítást, az is, lehet, hogy újraöntést is igényel, a Petőfi-mellszobor és hősi emlékmű módosítást is. Az alpolgármester azt szeretné, ha a restaurálás során sikerülne olyan talapzatot biztosítani számára, mellyel az alkotó is meg tud békélni. Ezen emlékmű históriáját többen ismerik részben vagy egészében, a felújítást, a nézeteltérések kezelését követően szeretné a városvezetés a múlt homályába veszni. Októberre tervezik az új talapzat új burkolatát és a mellszobor rendbetételét is.
„Idén helyre szeretnénk hozni a köztereken lévő, megrongálódott szobrokat. Sőt, újabb kihelyezésére is sor kerül. A Batthyány iskola elé névadójának szobra kerül Burján Gál Emil alkotásaként, vélhetőleg a Szent István-templom búcsúünnepén” – fogalmazott Nagy Zoltán. Jelezte: tisztában van azzal, hogy jelentős anyagi ráfordítást igényelnek tervei, példaként felhozta a készülő Batthyány-szobor megöntésének költségeit, amelyek 20 ezer lejre rúgnak. „Nagyon költséges, de én szeretném, hogy egyszer megérjük: minőségi köztéri szobraink legyenek” – összegzett.
Gyergyószentmiklósi szobrok számbavétele
Három évvel ezelőtt készített egy összegző írást Bajna György újságíró a Gyergyószentmiklós területén lévő köztéri alkotásokról. Ezt idézzük sűrítve, Felszegtől Alszeg felé haladva egy körséta során.
„A Szent Erzsébet Öregotthonban Oláh Szilveszter kábai szobrászművész egy remek, Szent Erzsébetet ábrázoló, egész alakos bronzszobra látható. II. András király 1207. július 7-én született leánya, 1231. november 17-én halt meg. Jóságos és irgalmas életének története minden római katolikus előtt ismert lehet. Szentté 1235-ben avatták.
A Csíki-kertben Miholcsa József fából készült Honfoglaló szobra végül is Árpád apánk szobrának is tekinthető. A nagyfejedelem születése napját nem említik, azt ellenben tudjuk, hogy 907. július elején hunyt el (sz. 845-ben).
A Szent Miklós plébániatemplom megrázóan szép Szent Miklós-szobra a város egyik legfontosabb ünnepnapjának központi alakja is. Kellő tisztelet és gondoskodás övezi. A templom előterében, a harangláb mellett látható a Miholcsa József alkotta Márton Áron-műkőszobor. A nagy püspök 1896. augusztus 28-án született, boldoggá avatásáért minden szentmise végén imádkozunk. Vele szinte párhuzamosan, a régi kórház parkjában árválkodik a város egyik leghíresebb orvosának, dr. Fejér Dávidnak a szobra. Róla valószínű, hogy alig tud már a ma ifjúsága, de az önkormányzat se sokat. Erről tanúskodik a megcsúfolt szobor, amelyre ugyancsak ráférne egy alapos feljavítás. Fejér Dávid 1912. január 20-án, Baróton látta meg a napvilágot. Mellszobrát Burján Emil szobrászművész készítette, rendbetételét, kijavítását is bizonyára elvégezné, ha felkérnék rá.
A központi parkban lévő, a templomban található Szent Miklós-szobor felnagyított műkő hasonmása szintén Burján Emil alkotása.
A gimnázium előtt Salamon Ernő költő bazaltszobra található. Izsák Márton marosvásárhelyi művész alkotása. Salamon Ernő 1912. május 15-én született, 1943 februárjában, Ukrajnában olasz tábori csendőrök lőtték le a Szomorú sors nagybeteg, dühöngő költőjét.
A művelődési ház előtti parkban, a Kossuth utca felőli részen Kossuth Lajos műkőből készült szobra áll. Miholcsa József alkotása. Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én született Monokon, Torinóban halt meg 1894. március 20-án. A szobrot kijavították az ősszel, de állaga megőrzése érdekében vajmi keveset tesznek. Télire ugyanis a műkőszobrokat ajánlatos beburkolni vízhatlan anyaggal, megakadályozandó a hólé behatolását a repedésekbe.
A Petőfi Sándor mellszobor. A Bálint Károly szobrászművész által elképzeltekkel ellentétes felfogásban kivitelezett emlékmű továbbra is várja szerződések és ígéretek betartását. (Pl. a csempeszerű márványbevonat eltávolítását és terméskőre cserélését). A „Kik érted haltak szent világszabadság” szöveg felkerülése hanyagságból késik, bár a névsor alapján nem illő, hiszen azon a szabadságharcban részt vett gyergyóiak neve szerepel, dr. Garda Dezső kutatásai alapján, a művész pedig azon gyergyói tisztek számára álmodta meg az emlékművet, akik, szerinte, meg is haltak a szabadságharcban. Tény ellenben, hogy a sietve végzett munka eredménye napról napra egyre jobban látszik. Az emlékmű lassú enyészete elkezdődött. A szobrot egyébként a gyergyószentmiklósi öntödében Oláh Szilveszter Szilveszter és Bálint Károly öntötte ki a Bajtalan István öntőmester által vezetett csoporttal.
Bethlen Gábor bronzba öntött mellszobra a református templomkertben áll. Oláh Szilveszter Szilveszter alkotása. A fejedelem születési dátuma nem biztos. Marosillyén látta meg a napvilágot 1580-ban, talán november 15-én. 1613 és 1629 között Erdély fejedelme. (E két időpontot jelölte meg a szobron a művész is.) 1629. november 15-én, Gyulafehérváron hunyt el.) Amiről nem sokszor esik szó: 1620. augusztus 25-én a besztercebányai országgyűlés I. Gábor néven magyar királlyá választotta. 1622. január 6-án mondott le e címéről.
A Virág lakótelep északkeleti részén idén decemberben avattak mellszobrot a legnagyobb székelynek, Orbán Balázsnak. A kerámiaszobor Varga Gábor szobrászművész alkotása és Cegléd polgármesterének, Földi Lászlónak személyes ajándéka. Orbán Balázs 1830. február 3-án született SzékelyLengyelfaván, Budapesten hunyt el 1890. április 19-én, író, néprajzi gyűjtő, politikus volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.”
Bajna György kiegészítéssel is szolgált az egyébként Gyergyószentmiklós honlapján található, szobrokat számbavevő írásához: „A múzeum előtt a Gáll Ferike síremlékét, Szervátius Jenő szobrát láthatjuk, a templomkerten ismeretlen szobrász: Nepomuki Szent János szobrát, a járványkórház udvarán Burján Gál Emil Bacilus-térplasztikáját, a Sétáló utcában a Bajtalan István öntötte Balog Péter Anyaság című szobrát. Fogarasi Mihály püspök mellszobrát gyergyói alkotó, Jánosi József készítette, és az első szentmiklósi szoborkiállításon, talán 1910-ben láthatták először. Bajtalan István öntötte alumíniumból.
Jól állunk tehát nagyjainkat ábrázoló szobrokkal, a városi temetőben még Szabó György apát Szervátius Jenő által készített síremléke érdemelne meg egy komolyabb felújítást, de abból valószínű, soha nem lesz semmi” – összegez az újságíró.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Tüntet az RMOGYKE
Egyenlőséget a MOGYE-n!
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület Marosvásárhelyen kívánja folytatni tüntetéssorozatát április 4–9. között. Az első három alkalommal a MOGYE központi épülete előtt lesznek jelen naponta 7-17 óra között. A következő három napra átköltöznek a megyeháza elé, hogy felszólítsák a kormányhivatalt: őrködjön az ország törvényeinek betartása felett.
A bukaresti tüntetéshez hasonlóan hangos felszólítások, felhívások fognak elhangzani óránként Marosvásárhelyen is.
Tisztelettel felkérnek minden képviselőt, politikust, egyetemi oktatót, hallgatót, hogy csatlakozzon a figyelemfelkeltő akcióhoz, hangosbemondón olvassa fel véleményét a magyar oktatás helyzetéről és fogalmazza meg ennek fejlesztésével kapcsolatos igényeit. A pozitív fejleményekről (ha vannak) említést kell tenni, megköszönve ezeket.
A hozzászólni kívánók jelentkezzenek a 0742-152-767 telefonszámon, hogy időpontot egyeztessenek, hiszen a hangosbemondást minden egész órában – kivétel 13-14 óra között – tíz percre engedélyezték. A beszédek nem tartalmazhatnak alkotmányellenes és uszító felhívásokat. A beszédeket videó rögzíti, kikerülnek a sajtóba és közösségi portálokra (youtube).
Kedden, április 5-én 10 órakor petíciót fognak benyújtani a MOGYE vezetőségéhez. A petíció tartalmával kapcsolatos javaslataikat szíveskedjenek megírni az adam.valerian@gmail.com levélcímre – áll a dr. Ádám Valerián által aláírt közleményben
Népújság (Marosvásárhely)

Válaszúton
Megdöbbentő az a kép, amely most már adatszerűen is a szemünk elé tárul a Szabadság hasábjairól a romániai széles néprétegek elszegényedéséről. Benne élve ebben a valóságban ki-ki csak a saját bőrén érezhette, hogy a család jövedelmével valami nagyon nincsen rendben, mert a „széle sehogy se adja ki a hosszát”. Azt azonban nem tudhattuk, hogy ez mekkora tömegeket érint.
A statisztikai adatokból kiderül, hogy a fizetésből élő honfitársainknak mindössze 13 százaléka visz haza bruttó 2415 lejt, vagyis él a középosztály színvonalán, 83 százaléka a minimálbér és azt alig meghaladó bérek színvonalán nyomorog. (A nyugdíjasokról nem is beszélve). A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az 1 százaléknak, a gazdagoknak nagyobb a jövedelme, mint az összlakosságé.
Azon túlmenően, hogy a pauperizálódás, amely a gazdasági válság múltával se mutat csökkenő tendenciát, milyen szenvedést ró az emberekre, mint egyénekre, látnunk kell az össztársadalmi következményeket is. Ha a második világháború előtt az ilyen mértékű elnyomorodás nagy társadalmi megmozdulásokhoz, vagy legalábbis nagy sztrájkharcokhoz vezetett (gondoljunk csak az 1929-es lupényi, vagy az 1933–as kolozsvári és grivicai sztrájkokra és sortüzekre), ma az alkalmazotti rétegek (egyelőre) hallgatnak. Hallgatnak, mert azok a politikai erők, amelyek az elégedetlen tömegeket a múltban megmozdíthatták Kelet- Európában, 1948-1989 között kompromittálódtak s a szakszervezetek mára végképp sóhivatalok.
Ha a nyomor fokozódik (s ebbe a menekültáradat is besegít), az elégedetlenség előbb-utóbb mégis csak tömegmegmozdulásokhoz vezet. Mivel azonban hiányoznak azok a szervezetek, amelyek ezeket a mozgalmakat kiszámítható és legalább a szegény néprétegek számára kedvező mederbe terelhetnék, a spontán utcai megmozdulások elkerülhetetlenül társadalomromboló zavargásokká fognak fajulni, ahogy azt láthattuk az utóbbi nyugat-európai (és amerikai) eseménysorozatok példáin, függetlenül attól, hogy mi vitte az utcára a tömegeket.
Nagy Károly
A Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete elnökségének részéről
Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ-árnyékjelentés: Románia nem tartja be a kisebbségvédelmi keretegyezményben vállaltakat
Az elmúlt hat évben Romániában visszalépés tapasztalható a kisebbségi jogok betartása terén – állapította az európai kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról szóló árnyékjelentésében az RMDSZ. A 72 oldalas dokumentumot Kelemen Hunor szövetségi elnök ismertette csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Az árnyékjelentés a román kormány által az Európa Tanácshoz – két éves késéssel – idén februárban benyújtott jelentését pontosítja. A külügyminisztérium által készített dokumentum ugyanis az RMDSZ elnöke szerint hamis képet mutat arról, miként tartja be Románia kisebbségvédelmi keretegyezményben foglaltakat.
Kelemen elmondta, az árnyékjelentés technikai, nem politikai dokumentum. A kisebbségi jogok gyakorlásának fontosabb problémáit leltározza, konkrét példákkal támasztja alá azt a megállapítását, hogy Románia nem tartotta be a keretegyezményben vállaltakat, és megoldásokat is javasol a felsorolt jogsérelmekre. A leltár a 2010 és 2016 közötti időszakot öleli fel, és az kisebbségi jogok korlátozásának legfrissebb esetei – például a kolozsvári kórházban megalázott magyar lány ügye – is szerepelnek benne. Román nyelven itt tanulmányozható, az angol és magyar nyelvű változata is hamarosan elkészül.
A magyar közösség biztonságérzete meggyengült
Az árnyékjelentés fő következtetése az, hogy a kisebbségi joggyakorlásban visszalépés tapasztalható. „A magyar közösség biztonságérzete meggyengült, az alapvető kisebbségi szabadságjogokkal nem tud élni. Megnőtt a magyarellenes incidensek száma, naponta megtagadják a közösség jogait, így nem gyarapodhat megfelelőképpen” – sorolta Kelemen Hunor a jelentés megállapításait.
Az RMDSZ elnöke elmondta, az utóbbi időszakban új fajta támadások is érik a magyar közösséget. A román állam olyan intézményeket – például az igazságszolgáltatást – használ fel a megszerzett jogok csorbításához, amire még nem volt példa. „A gyűlöletbeszéd, a destruktív nacionalizmus a mindennapok részévé vált, az illetékes hatóságok pedig nem hoznak szankciókat” – részletezte a politikus.
Kelemen Hunor tájékoztatása szerint az román pártoktól és kormánytól, hogy mélyebb párbeszédet kezdeményezzen a magyar közösség képviselőivel az árnyékjelentésben jelzett problémákról. Arra kérdésre, hogy mit várnak az árnyékjelentéstől, Kelemen Hunor úgy reagált: „Arra számítok, hogy szétszednek ma este a román tévék”. Komolyra fordítva a szót, hozzátette: reményei szerint amikor helyszíni szemlét tartanak az Európai Tanács jelentéstevői, az általuk megfogalmazott anyagba belefoglalják az RMDSZ javaslatait, és a román döntéshozók az RMDSZ-szel együtt korrigálják ki mindazt, amit a szövetség problémának tart.
Példák a kisebbségi jogsérelmekre:
Nem született meg a kisebbségek jogállását rendező törvény, pedig elfogadását Románia a keretegyezményben is vállalta
A hatóságok azért büntettek meg magyar embereket, mert vállalták nemzeti identitásukat. Konkrét eset a Székely Szabadság Napját követő büntetésáradat
Székelyföldön tervszerű, folyamatos a jogtiprás; országszerte bátorítják a regionális önazanosság megerősítést, ám Hargita és Kovászna megyében ezt a jogot megtagadják a magyar közösségtől adminisztratív intézkedéssel, vagy bírósági ítélettel
Korlátozzák az anyanyelv használatát a közszolgáltatások, az egészségügy és az igazságügy területén;
Az oktatás terén is van diszkrimináció, nem alkalmazzák a tanügyi törvény egyes cikkelyeit (például a MOGYE esete)
Késlekedik a jogtalanul elkobzott ingatlanok restitúciója
A gyűlöletbeszédet nem büntetik vagy felszínesen büntetik, vagy sokszor kettős mércét használnak a hatóságok
Megszerzett jogok megcsorbításáról születnek folyamatosan törvénytervezetek
Nyolc régiót hoznának létre, adminisztratív eszközökkel változtatnák meg az etnikai arányokat, amit
Székelyföldön a bíróságok megtagadják, hogy a régió neve megjelenjen különböző jogi személyiségek elnevezésében
A román kormány jelentése nem vette figyelembe a DRI javaslatait és nem is konzultáltak róla, ezen változtatni kell, ehhez nyújtunk javaslatokat. Ez a negyedik jelentés volt, amit a román kormány letett, de már 2014 elején le kellett volna tennie.
Cs. P. T.
maszol.ro

Nemzetközi nagydíj
Héjja Barbara, a Bod Péter Tanítóképző diákja március 30.– április 2. között résztvett a Szolnokon megrendezett nemzetközi tudományos diákkonferencián (TUDOK), ahol közgazdaságtan–néprajz szekcióban a legrangosabb elismerésben, a Nagydíjban részesült, melyhez a magyarországi egyetemekre való felvételihez szükséges 30 pont, káptalanfüredi nyári táborozási lehetőség, valamint könyv- és pénzjutalom is társult. Dolgozatának témája a Széki táncház régen és ma, melyben azt vizsgálta, hogyan és miért változott meg a táncnak, táncháznak a mindennapi életet szabályozó, közösségformáló szerepe a faluközösség, az ifjúság életében. Spontánul vagy irányítottan, a helyiek vagy idegenek kezdeményezésére működnek-e inkább a jelenlegi táncházak a faluban, valamint a Székről elszármazottak, köztük kézdivásárhelyiek is, hogyan éltetik tovább a tánc szeretetét közösségünkben. „Úgy gondolom, ha a diáknak van önbizalma és belső motivációja, bármit elérhet az életben. Soha sem gondoltam volna, hogy egy ilyen rangos versenyen nagydíjat kapjak, viszont Deák Magdolna magyartanárom segítségével és sok munkával sikerült elérnem a célomat” – nyilatkozta a boldog diáklány.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Azok a sötét nyolcvanas évek, 2. (A magyartalanítás módszertana)
1983 januárjában Sepsiszentgyörgyön magyarellenes uszító röpcédulák bukkannak fel, melyeken többek között az olvasható, hogy „Gondjaink és bajaink forrása a magyarság”. Feltételezések szerint az akciót a Securitate tudtával szervezték. Az eseményt követő letartóztatások, az őrizetbe vételek és kihallgatások alanyai szinte csak a magyarok.
Februárban Sepsiszentgyörgyön elhurcolják hazulról Visky Árpád színművészt. Zárt tárgyaláson a bukaresti katonai törvényszék „Románia, a román nép és a szocialista rendszer rágalmazása vádjával” 1983. július 11-én 5 évre elítéli. A nemzetközi tiltakozások hatására 1984. szeptember 7-én amnesztiával szabadlábra helyezik, de színészként nem dolgozhat tovább. Márciusban megjelenik az államtanács 98. sz. törvényerejű rendelete, mely szerint már egyenesen belügyminiszteri engedély kell az írógépek birtoklásához, s az engedély meghosszabbításához évente friss írásmintát kell bemutatni. (Kányádi Elrontott rondóját – akár a Mese az írógépről-t – közvetlenül a romániai valóság kínálta a költő tolla alá: „nyilvántartásba vétetett / gépem számozott járom / illúzióim nincsenek / nulla nulla hatvanöt hetvenhárom”.) Szeptemberben a szegedi Tiszatájban megjelenik Köteles Pál kritikája Ion Lăncrănjan könyvéről. A számot megjelenése után két nappal összeszedik az újságárus standokon – Magyarországon. A marosvásárhelyi színház műsortervéből kiveszik Az ember tragédiáját, „a darab misztikus jellegére” hivatkozva. Októberben leváltják a bukaresti A Hét főszerkesztőjét, Huszár Sándort. Az ok, hivatalosan: a lap 43. számában fejjel lefelé jelent meg egy gyulafehérvári oklevél pecsétjét ábrázoló faliszőnyeg reprodukciója. 1984. június 4-én Sepsiszentgyörgyön felrobban egy pár dinamitrúdból álló robbanószerkezet a Gábor Áron téren álló Mihai Viteazul-szoborcsoport alatt. A szobornak nem lesz nagyobb baja, de egy helybeli kisgyerek életét veszti. A Securitate nagy erőkkel nyomoz, de a tettest nem találják meg. Általános vélekedés, hogy provokáció történt, az egész a Securitate bukaresti vezetésének az akciója volt, azzal a céllal, hogy ürügyet találjanak az állambiztonság helyi vezetőinek eltávolítására és regáti származású tisztek odahelyezésére. Szeptemberben a kolozsvári 3. sz. Matematika–Fizika Líceumba (a 400 éves református kollégium utódjába) román tannyelvű osztályt helyeznek. Ezzel megszűnik a városban az utolsó, csak magyar tannyelven oktató elméleti középiskola. Ugyanekkor megszüntetik Marosvásárhely egyetlen, csak magyar nyelven oktató ipari líceumát is, az 5. számút. Gyergyószentmiklóson öngyilkos lesz Böjte Balázs vasúti forgalmista, aki számos beadványt küldött a különböző felettes szerveknek, melyekben kisebbségi sérelmeket panaszolt fel. Emiatt a Securitate egy idő után rendszeresen zaklatta, kihallgatásra hurcolta. Az Erdélyi Magyar Hírügynökség jelentése szerint Bákóban őrizetbe vették és durván bántalmazták, majd kitoloncolták a megyéből Gazda József kovásznai középiskolai tanárt, néprajzkutatót. Decemberben megszűnik Romániában a kisebbségek nyelvén sugárzott televízióadás. Beszüntetik a sugárzást a kolozsvári és marosvásárhelyi vidéki rádióstúdiók, ezután csak a bukaresti rádióban van naponta egy- (majd csak fél-) órányi magyar nyelvű rádióadás. 1984-ig a magyarországi statisztikai nyilvántartás szerint összesen 442-en, a román szerint 773-an telepedtek át Magyarországra. A magyar belügyminisztérium az elfogadott áttelepülési kérelmeknek csak 54 százalékát hagyja jóvá.
1985. február 1-jén minden indoklás nélkül elbocsátják A Hét-beli állásából Beke György publicistát. Vétke csak gyanítható (ekkor születik a már idézett, szedésben maradt Beke-portréja Farkas Árpádnak), de a gyanú valószínűsége igen nagy: évek óta szociografikus riportokban mutatja be Erdély egy-egy tájegységét, illetve az ott lakó magyarságot. Legutóbbi, a bihari és szatmári magyarságot bemutató kötetét (Boltívek teherbírása) kivonják a forgalomból. A tiltakozások hatására az írót végül mégis visszaveszik a szerkesztőségbe, ám továbbra is „fél-indexen” van. 1986-ban nyugdíjazzák. 1989-ben, a forradalom napjaiban települ át Magyarországra. Márciusban „belső” belügyminiszteri rendelettel megtiltják, hogy családtagok egy időben hagyhassák el útlevéllel az országot. Az intézkedést – feltehetően az Egyesült Államok fellépése miatt – áprilisban csendben visszavonják, illetve csak bizonyos esetekben alkalmazzák. Az iskolákban már minden felirat csak román nyelvű lehet, az ifjúsági szervezeti programok és a politikai oktatás is csak román nyelven folyhat. Szeptembertől nem indul újabb magyar tagozatos osztály a kolozsvári Zeneművészeti Középiskolában. A szülők tiltakozására a minisztérium azt válaszolja, egyéni-eseti akció, nem jelenti általában magyar oktatás megszüntetését. Házkutatást tartanak Bözödi György író, történész lakásán, elviszik minden kéziratát, indok nincs. Román osztályokat telepítenek a kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceumba – ezzel megszűnik az utolsó kolozsvári magyar szakközépiskola is. Román osztályokat telepítenek a bukaresti magyar líceumba is. (A következő tanév elején létszámhiányra hivatkozva megszüntetik a magyar IX. osztályt, helyette két újabb román tannyelvű osztályt állítanak be, melyekbe egy jelentkező sem akad, ezért a környező iskolákból kell átirányítani diákokat. Ebben a tanévben négy – csak románul tudó – tanárt neveznek ki az iskolába.) Sütő naplójából tudható az is, hogy a kenyérgondokkal küszködő Farkas Árpádot (hiszen félnormás, azaz félállású munkatársa az Igaz Szónak), nem alkalmazzák Sepsiszentgyörgyön könyvtárosként, mert, írja Sütő, „a művelődési munkahelyeknek csak 50 százalékát tölthetik be magyarok. A másik ötven százalékot a beköltöző románoknak kell fenntartani. Gyerekszáj! Az effélét Marosvásárhelyt nem kotyogják el. Hiszen a betelepítés államtitok. Nyíltan gyakorolt pártállami ténykedés, de beszélni nem szabad róla.” Sütőt már rendszeresen, évek óta zaklatják, leveleit kifogják, telefonját lehallgatják, fenyegető üzenetek tömegeit kapja, ablakait kővel bezúzzák, autója kerekeit kiszúrják, s bár külföldi ismertsége, elismertsége nyújt némi védelmet zámára, az évtized vége felé – naplója beszél erről is – már egy-egy kisbaltával a párnája alatt tér nyugovóra esténként az író és felesége. 1986. január 5-én Sepsiszentgyörgy szélén gyanús körülmények között holtan találják Visky Árpádot. Szabadon engedése óta Visky csak segédmunkásként dolgozhatott egy gyárban. 1986 nyarán a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés. 1986 folyamán a román statisztikák szerint összesen 1184-en telepedtek át Magyarországra, míg a magyar statisztikák 9445 romániai migránst tartanak nyilván. A különbözetet az illegálisan, zöld határon át érkezett személyek és azok adják, akik érvényes útlevéllel érkeztek ugyan, de megtagadták a visszatérést Romániába. 1987 júniusában Kányádi Sándor kolozsvári költő bejelenti, hogy kilép a Román Írószövetségből. Júliusban megszűnik a bukaresti Tankönyvkiadó kolozsvári magyar szerkesztősége. Sepsiszentgyörgyön megalakul a helyi színház román tagozata. Ezzel jogilag megszűnik az Állami Magyar Színház, csak tagozatként működik tovább. Decemberben Huszár Sándor is bejelenti, hogy kilép a Román Írószövetségből. 1987 folyamán a román statisztikák szerint összesen 1262-en telepedtek át Magyarországra, a magyar statisztikák szerint ez a szám 10445.
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sall-ang mentes beszélgetés Sall Lászlóval a postás poétával
zámtalan kézbesítendő dolog miatt szokták várni a postást, legyen az egy levél vagy a nyugdíj de, hogy a legfrissebb verseskötetét várják tőle az egészen ritka. Márpedig a helyzet pontosan így áll Sall László költő, postás esetén – derült ki a költészet napi kötetbemutatóján az Illyés Gyula Könyvesboltban.
Sall László Versutánzó szavak című a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában megjelent kötetét mutatták be a költészet napján, hétfőn délután. Sall ezúttal nem képes hanem verses lapokat hozott magával. A nagyváradi származású költő ugyanis mellékesen svédországban postás, verseskötetét pedig az ottani mindennapi munka (is) katalizálta, inspirálta. Az az az izzadtságos kemény munka amelyről Woody Alleni humorral így vall: “Tegnap a munkába, ma az életbe halok bele”. Kötete szerencsére nem az a belehalós fajta, sokkal inkább meghatározhatatlanul egyedi, a költővel beszélgető Szűcs László szerint a műfaja “sajátos”, nem egyértelműen kategorizálható. Már a kötet címe a “Versutánzó szavak” is sugallja replikázott Sall, hogy nem feltétlen verseket kell várni, de azokhoz hasonló szövegeket. A kötetet sajátos szövegeiben pedig: több kor 1986, 2006, a jelen illetve számos helyszín, Nagyvárad, Göteborg is keveredett fiktív helyszínekkel és valós helyzetekkel, rendszerekkel, érzésekkel.
Versek és selfiek
A kötet egyfajta helyzet és hangulat jelentés mondta el Sall, valamiféle jelhagyás, jeladás. Egyik verse inspirációján elhatározta, hogy egy hónapig naponta készít magáról egy fotót (selfiet) így a szöveg mellett vizuálisan is ábrázolttá válik az arcára kiülő kedélyállapota, hangulata és minden ami történik vele. A napi fotózkodás rutinjával, a selfie-zés hagyományát teremtette meg, jegyezte meg viccesen Szűcs László. A Versutánzó szavak kötet bórítóképét a szintén tehetséges ifjú nagyváradi költő és fotós Ozsváth Zsuzsikészítette. A kötet hátoldala sem szokványos ugyanis a könyv teljes szövege (szabad szemmel ha el nem is olvasható de) megtekinthető parányi, bolha méretű betűkkel szedve. Ennek a szimbolikája pedig egész sorsokat kicsiben mutató látszat, mint az egymásra tevődő szitákon átütő festékanyag úgy látszunk mi kicsiben egymás számára mesélte Sall.
A boldogság és az olimpia lángjának nyomában
Jelen pillanatban leginkább a boldogság problematikája foglalkoztatja, vallotta merengve Sall, hogy hová tünhet a fogantatás pillanatában még koncentráltan jelen lévő öröm és boldogságérzet, és mi az a konkrét pillanat, momentum, szakasz vagy folyamat amikor ezt az érzést valahol, valahogy elhagyjuk az életünk során. “Tudományos” ámbár sokkal inkább humoros tézisekkel Sall Lászlónak sikerült megmagyaráznia azt is, hogy miért hűtlen a nőkhöz, mindaddig amíg meg nem találja az igazit. Ha a korábbi sorokat olvasva most azt gondolnák, hogy az ilyen költő az léha, bohém és nem törődöm is, akkor tévednek, ugyanis a Nagyváradon eladott könyvei bejövetelének összegét Acél Nórának adományozza, aki azon álmát szeretné megvalósítani, hogy olimpiai önkéntes lehessen.
A Szigligeti Színház és a Várad folyóirat közös kezdeményezésében a magyar költészet napjára dedikált “feldolgozás” sorozatban Sall László egyik verse is megtekinthető:
A sajátos műfajú költő postással és Versutánzó szavak c. kötetével a marosvásárhelyi közönség április 14-én csütörtökön, ismerkedhet.
Totka László
erdon.ro