Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. december 17.
Az autonómiából nem szabad kiábrándulni
Noha az erdélyi magyar politikából kiábrándult, meggyőződése, hogy a Székelyföld autonómiájáért indított mozgalom sikerre van ítélve. Gazda Zoltánnal, a Székely Nemzeti Tanács több autonómia-megmozdulásának főszervezőjével beszélgettünk.
– Legutóbb Székelyföld 750 km-es határának a kivilágítását célul kitűző SZNT-akció főszervezője volt. Mennyire elégedett a rendezvény visszhangjával?
– Úgy gondolom, csak részleges sikert arattunk. Sikerült felhívni az emberek figyelmét a rendezvény fontosságára, ugyanakkor számba kell venni azt is, hogy adottságából kifolyólag nem mozgathatott meg annyi embert, mint a Székelyek Nagy Menetelése. Azért sem volt igazán sikeres, mert nem értük el sem a román, sem a nemzetközi média ingerküszöbét.
– Mi kell ahhoz, hogy a román média a székelyföldi autonómiatörekvésekről tudósítson?
– A román médián belül óriási a versengés, ami azt feltételezné, hogy a hírversenyben mindenkinek érdeke valamilyen módon tálalni egy ekkora horderejű eseményt. Egy-két tv-adó vérszegény híradásán kívül azonban az audiovizuális média elhallgatta akciónkat. Noha erre bizonyítékom nincs, feltételezem, titokban összebeszéltek, hogy lehetőleg senki ne tudósítson a kivilágításról. Amikor magyar ügyről van szó, nagyon is egy húron pendül a román média. A román nyelvű írott sajtó a két nagy román hírügynökség hírét közölte.
– Érdekes jelenség, hogy miközben az RMDSZ csúcsvezetősége kihátrált az SZNT akciója mögül, a székelyföldi polgármesterek és önkormányzatok mégis támogatták.
– Ez a szervezés zömében a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok részvételével jöhetett létre: legtöbb helyen ők biztosították a helyszínt, a tűzifát vagy a távolról érkezettek megvendégelését. A háromszéki és a csíkszéki RMDSZ-szel jó viszony alakult ki, Udvarhelyszéken és Marosszéken adódtak ugyan gondok, de összességében jó, hogy az akciót mindenhol sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani.
– Eljutott-e az üzenet a román hatóságokhoz?
– Egyértelmű, hogy a román politikum az első, aki értesült róla, hiszen minden mozdulatunkat figyelik. A bukaresti politikum visszaigazolását mutatja, hogy a rendezvényt követő napokban a Székely Nemzeti Tanács akcióinak jogi és anyagi hátterét biztosító két alapítványnál, a marosvásárhelyi Siculitasnál és a sepsiszentgyörgyi Sepsireformnál a pénzügyminisztérium keretében tevékenykedő nagyszebeni Regionális Csalásellenes Hatóság ellenőrei folytattak átfogó ellenőrzést.
– A román hatalom által el nem ismert Székelyföld területi autonómiájáért harcoló SZNT vezetősége számára, gondolom, ez nem meglepő.
– Jogállamban az kellene meglepő legyen, hogy az ellenőrök minden áron büntethető hibát keresnek. A Sepsireform esetében mindenféle igyekezetük ellenére sem sikerült. Marosvásárhelyen egy vitatható adminisztrációs procedúra miatt büntették meg az alapítványt tízezer lejre, amit természetesen nem fizettünk ki, hanem megfellebbeztük. Szentgyörgyön hiába kutattak pénzek után, mert a kasszában mindössze 168 lejt találtak. Amikor a jegyzőkönyv tanúsága szerint dolgavégezetlenül kellett távozzanak – merthogy mindent rendben találtak –, megkértem az ellenőröket, hallgassanak végig, és egy kiselőadást tartottam az autonómiáról. Elmondtam, azért is fontos a székelyföldi autonómia, hogy az itt élő románokat illesse meg pozitív diszkrimináció, és ne az a gyakorlat, mint most minket a bukaresti hatóságok részéről.
– Milyen az együttműködése a román hatóságokkal?
– Háromszéken a csendőrséggel a Székelyek Nagy Menetelése és a mostani akció alkalmából jó kapcsolatok alakultak ki. Ugyanez nem mondható el Marosvásárhelyről: a Székelyföld határának kivilágítása kapcsán az ottani megyei csendőrségtől egy nagyon durva hangvételű, fenyegető levelet kaptunk, amiben három oldalon sorjázták, mire számíthatunk kihágások esetén. Az akció ilyen szempontból különös próbatétel volt, hiszen fel kellett készülnünk provokációkra is, ha a mi nyakunkba akarnak sózni egy esetleges tűzesetet. A megyei csendőrség, a rendőrség, a helyi polgármesteri hivatalok és a megyei tanács részletes tájékoztatót kaptak a helyszínenként sorra kerülő akciókról és azok felelőseiről. Mindenhol igénybe vettük a helyi önkéntes tűzoltóságot is. A legellenségesebben viselkedő Maros megyei hatóságoknak sem adtunk támadási felületet.
– Az SZNT iránt érdeklődő titkosügynökök mennyire zaklatják?
– A nagy menetelés megszervezése előtt már nem is titokban dolgoztak. Beállt a rendőrkocsi a székház elé és onnan követtek, bármerre mozdultam. Nem leplezték a megfigyelésemet. Mondanom sem kell, hogy telefonjainkat lehallgatják. Mivel a román titkosszolgálat lehallgató-készülékei valószínűleg nem utolsó generációsak, a lehallgatást nem tudják nyomtalanul megtenni. Sokszor hallom, amint bekapcsol a szerkezet. De olyan trükkjük is van, hogy éjnek idején felhívnak, és senki nem szól bele a kagylóba. Nyilvánvaló, hogy itt hemzsegnek, figyelnek, minden lépésünket követik. Nagyon is érdekli őket Székelyföld autonómiája!
– Gyakran hallok olyan véleményt, hogy ez a fajta civil tiltakozás nem vezet sehova...
– A Székely Nemzeti Tanácsnak nincs más útja. Nekünk nincsenek fegyvereink, csak a szánk van. A román törvényeket betartva, alkotmányos jogainkat érvényesítve tiltakozhatunk. Tudom, hogy sokan türelmetlenek, ezért is egyre nehezebb önkénteseket találni. Az emberekben egy idő után tompul, majd letörik a lelkesedés. Még emlékszem az alakuló települési székely tanácsok gyűléseire, ahol csillogó szemű emberek ajánlották fel önzetlen segítésüket. De hát emberi tulajdonság a türelmetlenség és a fásultság, ha azt érezzük, hogy látszólag potyára dolgozunk. Nekem mégis meggyőződésem, hogy ha egy porszemet is tovább tettünk az ügy érdekében, azzal is előbbre vagyunk.
– Önt sokféle csalódás érte már az erdélyi magyar politizálásban...
– Először az RMDSZ-ben csalódtam, pedig 1989-ben alapító tagja voltam a szövetségnek. Erdélyben elsőként függesztettem fel nyilvánosan a tagságom 1998-ban, jelezve, hogyha a szövetség visszatér igazi medrébe, visszavonom a beadványomat. De csalódnom kellett a Magyar Polgári Pártban is. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban, 2008-ban, az RMDSZ-es képviselők számához képest eggyel több, 9 képviselői mandátumát az MPP-nek négy év alatt sikerült lenulláznia, a következő választásokon egyetlen önkormányzati képviselőjük maradt... Mindenre rányomta a bélyegét a szakmaiatlanság és az esetlegesség. Az ellenzék minden szinten lejáratta magát belső perpatvaraival, szakmaiatlanságával és lustaságával. Egyértelmű, hogy csalódtam az erdélyi magyar politikában. Ma már ott tartunk, hogy az RMDSZ és az ellenzéki magyar pártok egyformán padlón vannak. Ebből a helyzetből a magyarság feleszmélése, egy belső „forradalma” mutathat kiutat.
– Ön 24 évig volt a Tamási Áron Színház művésze. Nem hiányzik a színpad?
– A színháztól öt évvel ezelőtt azért távoztam, mert megromlott a viszonyom a színházvezetéssel. Irodalmi, művészeti titkárként sok gondom volt a műsorpolitikával, és azzal büntettek, hogy nem kaptam feladatot. A színház vezetőségi tagjaként naponta kényszerültem konfrontációra. Azt mondtam, hogy egy kőszínháznak sok műfajban és sokkal szélesebb rétegekhez kellene szólnia igényesen. Egy idő után aztán eljöttem.
– Két mandátumban volt városi önkormányzati képviselő, és dolgozott egy önkormányzati hatáskörbe tartozó turisztikai egyesületben. Ellenzéki képviselői mandátuma megszűntével önt jogellenesen kirúgták állásából...
– A megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó turisztikai céghez úgy kerültem, hogy az RMDSZ nyomására nem lehettem MPP-s alpolgármester, viszont Sepsiszentgyörgy új polgármestere, Antal Árpád – akivel mai napig jó viszonyt ápolok – és a megyei közgyűlés elnöke, Tamás Sándor cserébe felajánlott egy turisztikai állást, amit három év alatt megszerettem, a szívemhez nőtt. A 2012-es helyhatósági választások éjszakáján – amikor kiderült, hogy az MPP elveszítette a választásokat – Tamás Sándor SMS-ben közölte velem, hogy ki vagyok rúgva.
– Immár a román fináncok is bebizonyították, hogy az SZNT-ét nem veti fel a pénz. Hogyan lehet megélni pártfüggetlen autonómiaharcosként Székelyföldön?
– Nehezen. Amíg volt állandó állásom, önkéntesként végeztem az SZNT irodájának az ügyintézését. Miután a turisztikából utcára kerültem, egy igen nehéz periódus következett, pár hónapig sehol nem kaptam állást. Azt fontolgattam, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyön utcaseprőnek, hadd lássák az emberek, én dolgozni akarok. Mentőövként pályázatokból sikerült előteremteni annyi pénzt, hogy az SZNT-iroda ügyintézéséért valamennyi fizetést kaphassak, és emellett versenyvizsgával bekerültem olvasószerkesztőnek a Háromszék című laphoz, részmunkaidős állásba. Két egyetemista gyerekünk van, a feleségem a színháznál súgó.
– Elismeri, hogy az emberek türelmetlenek, miközben a saját bőrén tapasztalja, hogy magyar politikusaink egy része nem veszi komolyan a székelyföldi autonómiaküzdelmet. Hogyan lehet hitet adni a tömegeknek, hogy mégis érdemes a küzdelmet folytatni?
– A Székely Nemzeti Tanács nem sűrűn tart megmozdulásokat. Amikor viszont tartunk, elvárjuk a székelyektől, az erdélyi magyarságtól és a magyarországi magyaroktól is, hogy álljon mellénk, és egyként lélegezzünk, egyként mozduljunk. Csak ez a fajta összefogás adhat hitet egy olyan mozgalom számára, amely sikerre van ítélve.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Noha az erdélyi magyar politikából kiábrándult, meggyőződése, hogy a Székelyföld autonómiájáért indított mozgalom sikerre van ítélve. Gazda Zoltánnal, a Székely Nemzeti Tanács több autonómia-megmozdulásának főszervezőjével beszélgettünk.
– Legutóbb Székelyföld 750 km-es határának a kivilágítását célul kitűző SZNT-akció főszervezője volt. Mennyire elégedett a rendezvény visszhangjával?
– Úgy gondolom, csak részleges sikert arattunk. Sikerült felhívni az emberek figyelmét a rendezvény fontosságára, ugyanakkor számba kell venni azt is, hogy adottságából kifolyólag nem mozgathatott meg annyi embert, mint a Székelyek Nagy Menetelése. Azért sem volt igazán sikeres, mert nem értük el sem a román, sem a nemzetközi média ingerküszöbét.
– Mi kell ahhoz, hogy a román média a székelyföldi autonómiatörekvésekről tudósítson?
– A román médián belül óriási a versengés, ami azt feltételezné, hogy a hírversenyben mindenkinek érdeke valamilyen módon tálalni egy ekkora horderejű eseményt. Egy-két tv-adó vérszegény híradásán kívül azonban az audiovizuális média elhallgatta akciónkat. Noha erre bizonyítékom nincs, feltételezem, titokban összebeszéltek, hogy lehetőleg senki ne tudósítson a kivilágításról. Amikor magyar ügyről van szó, nagyon is egy húron pendül a román média. A román nyelvű írott sajtó a két nagy román hírügynökség hírét közölte.
– Érdekes jelenség, hogy miközben az RMDSZ csúcsvezetősége kihátrált az SZNT akciója mögül, a székelyföldi polgármesterek és önkormányzatok mégis támogatták.
– Ez a szervezés zömében a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok részvételével jöhetett létre: legtöbb helyen ők biztosították a helyszínt, a tűzifát vagy a távolról érkezettek megvendégelését. A háromszéki és a csíkszéki RMDSZ-szel jó viszony alakult ki, Udvarhelyszéken és Marosszéken adódtak ugyan gondok, de összességében jó, hogy az akciót mindenhol sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani.
– Eljutott-e az üzenet a román hatóságokhoz?
– Egyértelmű, hogy a román politikum az első, aki értesült róla, hiszen minden mozdulatunkat figyelik. A bukaresti politikum visszaigazolását mutatja, hogy a rendezvényt követő napokban a Székely Nemzeti Tanács akcióinak jogi és anyagi hátterét biztosító két alapítványnál, a marosvásárhelyi Siculitasnál és a sepsiszentgyörgyi Sepsireformnál a pénzügyminisztérium keretében tevékenykedő nagyszebeni Regionális Csalásellenes Hatóság ellenőrei folytattak átfogó ellenőrzést.
– A román hatalom által el nem ismert Székelyföld területi autonómiájáért harcoló SZNT vezetősége számára, gondolom, ez nem meglepő.
– Jogállamban az kellene meglepő legyen, hogy az ellenőrök minden áron büntethető hibát keresnek. A Sepsireform esetében mindenféle igyekezetük ellenére sem sikerült. Marosvásárhelyen egy vitatható adminisztrációs procedúra miatt büntették meg az alapítványt tízezer lejre, amit természetesen nem fizettünk ki, hanem megfellebbeztük. Szentgyörgyön hiába kutattak pénzek után, mert a kasszában mindössze 168 lejt találtak. Amikor a jegyzőkönyv tanúsága szerint dolgavégezetlenül kellett távozzanak – merthogy mindent rendben találtak –, megkértem az ellenőröket, hallgassanak végig, és egy kiselőadást tartottam az autonómiáról. Elmondtam, azért is fontos a székelyföldi autonómia, hogy az itt élő románokat illesse meg pozitív diszkrimináció, és ne az a gyakorlat, mint most minket a bukaresti hatóságok részéről.
– Milyen az együttműködése a román hatóságokkal?
– Háromszéken a csendőrséggel a Székelyek Nagy Menetelése és a mostani akció alkalmából jó kapcsolatok alakultak ki. Ugyanez nem mondható el Marosvásárhelyről: a Székelyföld határának kivilágítása kapcsán az ottani megyei csendőrségtől egy nagyon durva hangvételű, fenyegető levelet kaptunk, amiben három oldalon sorjázták, mire számíthatunk kihágások esetén. Az akció ilyen szempontból különös próbatétel volt, hiszen fel kellett készülnünk provokációkra is, ha a mi nyakunkba akarnak sózni egy esetleges tűzesetet. A megyei csendőrség, a rendőrség, a helyi polgármesteri hivatalok és a megyei tanács részletes tájékoztatót kaptak a helyszínenként sorra kerülő akciókról és azok felelőseiről. Mindenhol igénybe vettük a helyi önkéntes tűzoltóságot is. A legellenségesebben viselkedő Maros megyei hatóságoknak sem adtunk támadási felületet.
– Az SZNT iránt érdeklődő titkosügynökök mennyire zaklatják?
– A nagy menetelés megszervezése előtt már nem is titokban dolgoztak. Beállt a rendőrkocsi a székház elé és onnan követtek, bármerre mozdultam. Nem leplezték a megfigyelésemet. Mondanom sem kell, hogy telefonjainkat lehallgatják. Mivel a román titkosszolgálat lehallgató-készülékei valószínűleg nem utolsó generációsak, a lehallgatást nem tudják nyomtalanul megtenni. Sokszor hallom, amint bekapcsol a szerkezet. De olyan trükkjük is van, hogy éjnek idején felhívnak, és senki nem szól bele a kagylóba. Nyilvánvaló, hogy itt hemzsegnek, figyelnek, minden lépésünket követik. Nagyon is érdekli őket Székelyföld autonómiája!
– Gyakran hallok olyan véleményt, hogy ez a fajta civil tiltakozás nem vezet sehova...
– A Székely Nemzeti Tanácsnak nincs más útja. Nekünk nincsenek fegyvereink, csak a szánk van. A román törvényeket betartva, alkotmányos jogainkat érvényesítve tiltakozhatunk. Tudom, hogy sokan türelmetlenek, ezért is egyre nehezebb önkénteseket találni. Az emberekben egy idő után tompul, majd letörik a lelkesedés. Még emlékszem az alakuló települési székely tanácsok gyűléseire, ahol csillogó szemű emberek ajánlották fel önzetlen segítésüket. De hát emberi tulajdonság a türelmetlenség és a fásultság, ha azt érezzük, hogy látszólag potyára dolgozunk. Nekem mégis meggyőződésem, hogy ha egy porszemet is tovább tettünk az ügy érdekében, azzal is előbbre vagyunk.
– Önt sokféle csalódás érte már az erdélyi magyar politizálásban...
– Először az RMDSZ-ben csalódtam, pedig 1989-ben alapító tagja voltam a szövetségnek. Erdélyben elsőként függesztettem fel nyilvánosan a tagságom 1998-ban, jelezve, hogyha a szövetség visszatér igazi medrébe, visszavonom a beadványomat. De csalódnom kellett a Magyar Polgári Pártban is. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban, 2008-ban, az RMDSZ-es képviselők számához képest eggyel több, 9 képviselői mandátumát az MPP-nek négy év alatt sikerült lenulláznia, a következő választásokon egyetlen önkormányzati képviselőjük maradt... Mindenre rányomta a bélyegét a szakmaiatlanság és az esetlegesség. Az ellenzék minden szinten lejáratta magát belső perpatvaraival, szakmaiatlanságával és lustaságával. Egyértelmű, hogy csalódtam az erdélyi magyar politikában. Ma már ott tartunk, hogy az RMDSZ és az ellenzéki magyar pártok egyformán padlón vannak. Ebből a helyzetből a magyarság feleszmélése, egy belső „forradalma” mutathat kiutat.
– Ön 24 évig volt a Tamási Áron Színház művésze. Nem hiányzik a színpad?
– A színháztól öt évvel ezelőtt azért távoztam, mert megromlott a viszonyom a színházvezetéssel. Irodalmi, művészeti titkárként sok gondom volt a műsorpolitikával, és azzal büntettek, hogy nem kaptam feladatot. A színház vezetőségi tagjaként naponta kényszerültem konfrontációra. Azt mondtam, hogy egy kőszínháznak sok műfajban és sokkal szélesebb rétegekhez kellene szólnia igényesen. Egy idő után aztán eljöttem.
– Két mandátumban volt városi önkormányzati képviselő, és dolgozott egy önkormányzati hatáskörbe tartozó turisztikai egyesületben. Ellenzéki képviselői mandátuma megszűntével önt jogellenesen kirúgták állásából...
– A megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó turisztikai céghez úgy kerültem, hogy az RMDSZ nyomására nem lehettem MPP-s alpolgármester, viszont Sepsiszentgyörgy új polgármestere, Antal Árpád – akivel mai napig jó viszonyt ápolok – és a megyei közgyűlés elnöke, Tamás Sándor cserébe felajánlott egy turisztikai állást, amit három év alatt megszerettem, a szívemhez nőtt. A 2012-es helyhatósági választások éjszakáján – amikor kiderült, hogy az MPP elveszítette a választásokat – Tamás Sándor SMS-ben közölte velem, hogy ki vagyok rúgva.
– Immár a román fináncok is bebizonyították, hogy az SZNT-ét nem veti fel a pénz. Hogyan lehet megélni pártfüggetlen autonómiaharcosként Székelyföldön?
– Nehezen. Amíg volt állandó állásom, önkéntesként végeztem az SZNT irodájának az ügyintézését. Miután a turisztikából utcára kerültem, egy igen nehéz periódus következett, pár hónapig sehol nem kaptam állást. Azt fontolgattam, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyön utcaseprőnek, hadd lássák az emberek, én dolgozni akarok. Mentőövként pályázatokból sikerült előteremteni annyi pénzt, hogy az SZNT-iroda ügyintézéséért valamennyi fizetést kaphassak, és emellett versenyvizsgával bekerültem olvasószerkesztőnek a Háromszék című laphoz, részmunkaidős állásba. Két egyetemista gyerekünk van, a feleségem a színháznál súgó.
– Elismeri, hogy az emberek türelmetlenek, miközben a saját bőrén tapasztalja, hogy magyar politikusaink egy része nem veszi komolyan a székelyföldi autonómiaküzdelmet. Hogyan lehet hitet adni a tömegeknek, hogy mégis érdemes a küzdelmet folytatni?
– A Székely Nemzeti Tanács nem sűrűn tart megmozdulásokat. Amikor viszont tartunk, elvárjuk a székelyektől, az erdélyi magyarságtól és a magyarországi magyaroktól is, hogy álljon mellénk, és egyként lélegezzünk, egyként mozduljunk. Csak ez a fajta összefogás adhat hitet egy olyan mozgalom számára, amely sikerre van ítélve.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. december 18.
Választások: új arcokat ígér Kelemen Hunor
Marosvásárhelyen a polgármesteri szék megszerzése a fontos, ami jelen pillanatban semmiféle összefüggésben nincs azzal, hogy a jelenlegi elöljáró ellen folyik-e eljárás, illetve indul-e a jövő évi választáson – jelentette ki csütörtökön a Krónikának Kelemen Hunor.
Kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke egyértelművé tette, továbbra sem híve az EMNP által javasolt helyi magyar koalíciónak az önkormányzati megmérettetés tekintetében. Arra azonban lehetőséget lát, hogy Soós Zoltán ne az RMDSZ, hanem a magyar összefogás jelöltjeként, akár mindhárom alakulat jele alatt pályázza meg a marosvásárhelyi polgármesteri tisztséget.
Kelemen Hunor tudomása szerint Dorin Florea fontolgatja, hogy 2016-ban függetlenként indul ötödik mandátumáért, és elképzelhető az is, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hallgatólagosan támogatni fogja. Mint megírtuk, Marian Petrache, a PNL első alelnöke lapunknak elmondta, az alakulat által frissen elfogadott feddhetetlenségi feltételek értelmében az ellene foganatosított vádemelés miatt Florea nem indulhat liberális színekben.
Kérdésünkre, miszerint ez az eshetőség növeli-e az RMDSZ összefogási kényszerét, Kelemen közölte: a szövetségnek nem szabad ilyen körülményekhez igazítania az álláspontját, mert abból szerinte rossz döntések fognak születni. „A legfontosabb, hogy a magyar emberekkel megértessük: van esély magyar polgármestert választani Marosvásárhelyen. Annál is inkább, mivel egy szeptemberi közvélemény-kutatás szerint a város magyarságának 54 százaléka úgy gondolja, hogy mindegy a polgármester nemzetisége. Őket kell meggyőzni, hogy a magyar jelöltre szavazzanak, aki nem RMDSZ-es, nem a néppárté, hanem magyar" – jelentette ki a politikus.
Aki egyébként Soós Zoltán lehetséges közös jelölésének formájáról a napokban szélesebb körben is egyeztet, pénteken ugyanis Biró Zsolt MPP-, hétfőn pedig Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel ül tárgyalóasztalhoz. (A szövetség meghosszabbítani készül együttműködését a polgáriakkal az önkormányzati és a parlamenti választásokra, pénteken ennek feltételeit rögzítő megállapodást ír alá a két alakulat vezetője).
Tasnádi tiltakozás
Nincs rendben – válaszolta tömören kérdésünkre Kelemen Hunor, amikor arról faggattuk: helyénvaló-e, hogy a bukaresti belügyminisztérium a helyi lakosok és elöljárók megkérdezése nélkül döntöttek egy menekülttábor létrehozásáról a Szatmár megyei Tasnádon.
A partiumi kisvárosban egyre nagyobb az elégedetlenség a tervezett létesítmény miatt. Adrian Ştef megyei tanácselnök felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a kormány illetékesei a döntés előtt nem konzultált a helyiekkel. Leszögezte, mindent elkövetnek a termálfürdő közelében helyet kapó, hatszáz férőhelyes menekülttábor megnyitása ellen, amely Vasile Mitraşcă polgármester szerint veszélybe sodorhatja a fürdőváros turizmusát. A szatmári RMDSZ bejelentette, lakossági konzultációt indít az ügyben.
Évértékelőjében Kelemen Hunor politikai értelemben atipikusnak nevezte az idei esztendőt amiatt, hogy a bukaresti Colectiv-tűzvész után kirobbant utcai tüntetések nyomására a Ponta-kabinet lemondott, „román találmányként" pedig technokrata kormány alakult, amelynek se többsége, se ellenzéke.
A politikus szerint a kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés évének tekinthető Romániában, amely ebben a vonatkozásban továbbra is következmények nélküli országnak számít. Emlékeztetett: az év elején a belügyminisztérium közvitára bocsátott stratégiájában minden autonómiatörekvést közbiztonsági veszélynek nyilvánított, majd két héttel ezelőtt jött a kézdivásárhelyi „össznemzeti hisztéria", amelynek során az egész magyarságot a kollektív bűnösség elvén felelőssé tették az állítólagos merényletkísérletért.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy számos, a parlament által megszavazott törvényeket nem alkalmazzák, vagy bírósági ítéletekkel korlátozzák a végrehajtását, többek között a himnuszénekléstől a közösségi jelképekig és a különböző magyar feliratok eltüntetéséig.
Kelemen a jövő év prioritásai közé sorolta az idei áprilisi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett újratervezés végrehajtását egészen a jövő évi parlamenti választásokig. Közölte, az alakulat jövőre sok új arccal, más politikai megközelítéssel, stílussal próbál majd megfelelni a magyar közösség elvárásainak. Az önkormányzati megmérettetés tekintetében áprilisban véglegesítik a jelöltlistákat, a cél pedig a jelenlegi 203 polgármesteri tisztség megőrzése, illetve a korábban elveszített elöljárói székek visszaszerzése.
Kelemen elmondta, nem szavazta meg a honatyák számára különnyugdíjat biztosító törvényjavaslatot, és azt javasolta RMDSZ-es képviselő- és szenátortársainak, hogy ők se támogassák. Hozzátette, nem örül, hogy ennek ellenére néhány magyar honatya támogatta a jogszabályt, ám szerinte nem a szövetség frakcióinak többsége.
Kérdésünkre tiszteletreméltó gesztusnak nevezte Mircea Ionescu Quintusnak, a PNL tiszteletbeli elnökének szándékát, miszerint nem kér a speciális illetményből, amelyet vissza fog utasítani. Kelemen úgy véli, a jövőben valamilyen megoldást kell találni az olyan honatyák esetére, akik parlamenti mandátumuk lejárta után nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, szerinte azonban a mostani nem megfelelő ennek a kérdésnek a rendezésére.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Marosvásárhelyen a polgármesteri szék megszerzése a fontos, ami jelen pillanatban semmiféle összefüggésben nincs azzal, hogy a jelenlegi elöljáró ellen folyik-e eljárás, illetve indul-e a jövő évi választáson – jelentette ki csütörtökön a Krónikának Kelemen Hunor.
Kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke egyértelművé tette, továbbra sem híve az EMNP által javasolt helyi magyar koalíciónak az önkormányzati megmérettetés tekintetében. Arra azonban lehetőséget lát, hogy Soós Zoltán ne az RMDSZ, hanem a magyar összefogás jelöltjeként, akár mindhárom alakulat jele alatt pályázza meg a marosvásárhelyi polgármesteri tisztséget.
Kelemen Hunor tudomása szerint Dorin Florea fontolgatja, hogy 2016-ban függetlenként indul ötödik mandátumáért, és elképzelhető az is, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hallgatólagosan támogatni fogja. Mint megírtuk, Marian Petrache, a PNL első alelnöke lapunknak elmondta, az alakulat által frissen elfogadott feddhetetlenségi feltételek értelmében az ellene foganatosított vádemelés miatt Florea nem indulhat liberális színekben.
Kérdésünkre, miszerint ez az eshetőség növeli-e az RMDSZ összefogási kényszerét, Kelemen közölte: a szövetségnek nem szabad ilyen körülményekhez igazítania az álláspontját, mert abból szerinte rossz döntések fognak születni. „A legfontosabb, hogy a magyar emberekkel megértessük: van esély magyar polgármestert választani Marosvásárhelyen. Annál is inkább, mivel egy szeptemberi közvélemény-kutatás szerint a város magyarságának 54 százaléka úgy gondolja, hogy mindegy a polgármester nemzetisége. Őket kell meggyőzni, hogy a magyar jelöltre szavazzanak, aki nem RMDSZ-es, nem a néppárté, hanem magyar" – jelentette ki a politikus.
Aki egyébként Soós Zoltán lehetséges közös jelölésének formájáról a napokban szélesebb körben is egyeztet, pénteken ugyanis Biró Zsolt MPP-, hétfőn pedig Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel ül tárgyalóasztalhoz. (A szövetség meghosszabbítani készül együttműködését a polgáriakkal az önkormányzati és a parlamenti választásokra, pénteken ennek feltételeit rögzítő megállapodást ír alá a két alakulat vezetője).
Tasnádi tiltakozás
Nincs rendben – válaszolta tömören kérdésünkre Kelemen Hunor, amikor arról faggattuk: helyénvaló-e, hogy a bukaresti belügyminisztérium a helyi lakosok és elöljárók megkérdezése nélkül döntöttek egy menekülttábor létrehozásáról a Szatmár megyei Tasnádon.
A partiumi kisvárosban egyre nagyobb az elégedetlenség a tervezett létesítmény miatt. Adrian Ştef megyei tanácselnök felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a kormány illetékesei a döntés előtt nem konzultált a helyiekkel. Leszögezte, mindent elkövetnek a termálfürdő közelében helyet kapó, hatszáz férőhelyes menekülttábor megnyitása ellen, amely Vasile Mitraşcă polgármester szerint veszélybe sodorhatja a fürdőváros turizmusát. A szatmári RMDSZ bejelentette, lakossági konzultációt indít az ügyben.
Évértékelőjében Kelemen Hunor politikai értelemben atipikusnak nevezte az idei esztendőt amiatt, hogy a bukaresti Colectiv-tűzvész után kirobbant utcai tüntetések nyomására a Ponta-kabinet lemondott, „román találmányként" pedig technokrata kormány alakult, amelynek se többsége, se ellenzéke.
A politikus szerint a kisebbségi jogok érvényesítése terén 2015 a visszalépés évének tekinthető Romániában, amely ebben a vonatkozásban továbbra is következmények nélküli országnak számít. Emlékeztetett: az év elején a belügyminisztérium közvitára bocsátott stratégiájában minden autonómiatörekvést közbiztonsági veszélynek nyilvánított, majd két héttel ezelőtt jött a kézdivásárhelyi „össznemzeti hisztéria", amelynek során az egész magyarságot a kollektív bűnösség elvén felelőssé tették az állítólagos merényletkísérletért.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy számos, a parlament által megszavazott törvényeket nem alkalmazzák, vagy bírósági ítéletekkel korlátozzák a végrehajtását, többek között a himnuszénekléstől a közösségi jelképekig és a különböző magyar feliratok eltüntetéséig.
Kelemen a jövő év prioritásai közé sorolta az idei áprilisi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett újratervezés végrehajtását egészen a jövő évi parlamenti választásokig. Közölte, az alakulat jövőre sok új arccal, más politikai megközelítéssel, stílussal próbál majd megfelelni a magyar közösség elvárásainak. Az önkormányzati megmérettetés tekintetében áprilisban véglegesítik a jelöltlistákat, a cél pedig a jelenlegi 203 polgármesteri tisztség megőrzése, illetve a korábban elveszített elöljárói székek visszaszerzése.
Kelemen elmondta, nem szavazta meg a honatyák számára különnyugdíjat biztosító törvényjavaslatot, és azt javasolta RMDSZ-es képviselő- és szenátortársainak, hogy ők se támogassák. Hozzátette, nem örül, hogy ennek ellenére néhány magyar honatya támogatta a jogszabályt, ám szerinte nem a szövetség frakcióinak többsége.
Kérdésünkre tiszteletreméltó gesztusnak nevezte Mircea Ionescu Quintusnak, a PNL tiszteletbeli elnökének szándékát, miszerint nem kér a speciális illetményből, amelyet vissza fog utasítani. Kelemen úgy véli, a jövőben valamilyen megoldást kell találni az olyan honatyák esetére, akik parlamenti mandátumuk lejárta után nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, szerinte azonban a mostani nem megfelelő ennek a kérdésnek a rendezésére.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 20.
Folytatja a monitorizálást az EMNP
Rendhagyó módon egy pizzázóban, évzáró ebéddel egybekötött sajtótájékoztatót tartott az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon. Az évet értékelte a tömörülés két képviselője.
Indulni akar jövőre mindkét választáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ezt mondta kérdésünkre a tömörülés két képviselője, amikor évzáró sajtótájékoztatót tartottak egy nagyváradi pizzázóban. Zatykó Gyula országos alelnök, valamint Csomortányi István az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke azt válaszolta: mindenképpen indulni akar a párt az önkormányzati és a parlamenti választáson is. Hogy aztán valóban fog is mindegyiken, mégpedig önállóan, azaz versenyben, vagy pedig időközben lesz valami változás, esetleg egyezkedés az RMDSZ-szel, azt is megkérdeztük, és ez most is kétesélyes. Mint mondták, ők továbbra is tárgyalni is szeretnének. Zatykó Gyula hozzátette: „egy dolog biztos, mégpedig az kizárt, hogy olyan formában legyen végül az egész, hogy a mi képviselőink egyszerűen csakis RMDSZ-színeket képviselő, és csak az utóbbi nevében összeállított listákon induljanak”.
Értékelés
Az elmúlt évre való visszatekintést a terveikkel ötvöző évértékelő során elmondták: az ENMP folytatja azon 18 Bihar megyei település vezetésének monitorizálását, amely települések RMDSZ-es irányítás alatt állnak. Kérdésünkre hozzátették: nem csak ennyi RMDSZ-es vezetésű település van, de – mint Csomortányi István megjegyezte – „ennyi esetében kell odafigyelni, hogy hogyan is mennek ott mennek-e az ügyek, a többi helyen inkább rendben van”. Országos kitekintésben ők jövőre is a helyi autonómia megerősítését célozzák meg, már csak azért is, mert „Erdély az egész ország bruttó nemzeti össztermékének legfontosabb előállítója, az egész motorja”, ezért felemás, hogy ez a régió tartja el az egész országot, mégsem lehet autonóm. Kifejtették még, hogy a migránsok ügye várhatóan 2016-ban is napirenden lesz – Zatykó Gyula szerint a menekültek igenis megérdemlik az emberséges bánásmódot, ugyanakkor „jó részük nem áll meg ott, ahol a háborús övezetnek vége, hanem tovább jön, ami azt mutatja, hogy valójában jobb életkörülményekért jönnek, ami már nem humanitárius kérdés”. Üdvözölték a romániai kormányváltást (amit Zatykó Gyula véleménye szerint az utca kényszerített ki), ugyanakkor szorgalmazzák a nagy infrastrukturális beruházások folyatását. Mert „Nyugat felé már az óceánig is el lehet jutni Váradról autópályán, Kelet felé, befelé az országba viszont még Bukarestig sem”. Kifogásolták azt is, hogy a parlament kedden újból megszavazta a törvényhozók nyugdíjának kiegészítéséről szóló törvényt, amelyet nyáron Klaus Iohannis államelnök visszaküldött a törvényhozói testületnek. Az EMNP szerint ez az átlagpolgárok diszkriminálását jelenti, ráadásul felháborító, hogy a honatyák még több pénzhez juttatása után most a helyi vezetők esetében is ilyesmi készül. Már eleve csak a szóban forgó kiegészítés értéke a honatyák számára egy mandátum esetén 1550 lej , két mandátum után 3100 lej, három után 4600 lej. Ennyi jár a rendes öregségi járandóság mellett egy nyugdíjas honatyának. Közben 2600 lej a bruttó átlagbér, az átlagnyugdíj értéke 892 lej. A parlament 2010-ben, a gazdasági válság miatt törölte el a katonák, rendőrök, titkos ügynökök, pilóták és törvényhozók speciális nyugdíjait, a 2012 májusa és 2015 novembere között hatalmon levő Victor Ponta vezette PSD-s kormány visszaállította ezek nagy részét.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Rendhagyó módon egy pizzázóban, évzáró ebéddel egybekötött sajtótájékoztatót tartott az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon. Az évet értékelte a tömörülés két képviselője.
Indulni akar jövőre mindkét választáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ezt mondta kérdésünkre a tömörülés két képviselője, amikor évzáró sajtótájékoztatót tartottak egy nagyváradi pizzázóban. Zatykó Gyula országos alelnök, valamint Csomortányi István az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke azt válaszolta: mindenképpen indulni akar a párt az önkormányzati és a parlamenti választáson is. Hogy aztán valóban fog is mindegyiken, mégpedig önállóan, azaz versenyben, vagy pedig időközben lesz valami változás, esetleg egyezkedés az RMDSZ-szel, azt is megkérdeztük, és ez most is kétesélyes. Mint mondták, ők továbbra is tárgyalni is szeretnének. Zatykó Gyula hozzátette: „egy dolog biztos, mégpedig az kizárt, hogy olyan formában legyen végül az egész, hogy a mi képviselőink egyszerűen csakis RMDSZ-színeket képviselő, és csak az utóbbi nevében összeállított listákon induljanak”.
Értékelés
Az elmúlt évre való visszatekintést a terveikkel ötvöző évértékelő során elmondták: az ENMP folytatja azon 18 Bihar megyei település vezetésének monitorizálását, amely települések RMDSZ-es irányítás alatt állnak. Kérdésünkre hozzátették: nem csak ennyi RMDSZ-es vezetésű település van, de – mint Csomortányi István megjegyezte – „ennyi esetében kell odafigyelni, hogy hogyan is mennek ott mennek-e az ügyek, a többi helyen inkább rendben van”. Országos kitekintésben ők jövőre is a helyi autonómia megerősítését célozzák meg, már csak azért is, mert „Erdély az egész ország bruttó nemzeti össztermékének legfontosabb előállítója, az egész motorja”, ezért felemás, hogy ez a régió tartja el az egész országot, mégsem lehet autonóm. Kifejtették még, hogy a migránsok ügye várhatóan 2016-ban is napirenden lesz – Zatykó Gyula szerint a menekültek igenis megérdemlik az emberséges bánásmódot, ugyanakkor „jó részük nem áll meg ott, ahol a háborús övezetnek vége, hanem tovább jön, ami azt mutatja, hogy valójában jobb életkörülményekért jönnek, ami már nem humanitárius kérdés”. Üdvözölték a romániai kormányváltást (amit Zatykó Gyula véleménye szerint az utca kényszerített ki), ugyanakkor szorgalmazzák a nagy infrastrukturális beruházások folyatását. Mert „Nyugat felé már az óceánig is el lehet jutni Váradról autópályán, Kelet felé, befelé az országba viszont még Bukarestig sem”. Kifogásolták azt is, hogy a parlament kedden újból megszavazta a törvényhozók nyugdíjának kiegészítéséről szóló törvényt, amelyet nyáron Klaus Iohannis államelnök visszaküldött a törvényhozói testületnek. Az EMNP szerint ez az átlagpolgárok diszkriminálását jelenti, ráadásul felháborító, hogy a honatyák még több pénzhez juttatása után most a helyi vezetők esetében is ilyesmi készül. Már eleve csak a szóban forgó kiegészítés értéke a honatyák számára egy mandátum esetén 1550 lej , két mandátum után 3100 lej, három után 4600 lej. Ennyi jár a rendes öregségi járandóság mellett egy nyugdíjas honatyának. Közben 2600 lej a bruttó átlagbér, az átlagnyugdíj értéke 892 lej. A parlament 2010-ben, a gazdasági válság miatt törölte el a katonák, rendőrök, titkos ügynökök, pilóták és törvényhozók speciális nyugdíjait, a 2012 májusa és 2015 novembere között hatalmon levő Victor Ponta vezette PSD-s kormány visszaállította ezek nagy részét.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2015. december 21.
Nem szabad a művészet prostituálása árán megszólítani a közönséget
Beszélgetés Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetőjével.
– Egy korábbi interjúnkban Kántor Lajos rendszerváltó darabnak nevezi az ön 1989-ben, még a rendszerváltás előtt bemutatott, A buszmegálló című előadását, amelynek a végén felmegy a vasfüggöny, és a szereplők tanácstalanul bámulnak bele a reflektorfénybe, mintegy a jövőbe. Sejtették bármiből is, hogy mi fog következni néhány hónap múlva?
– Éppen nyolc hónap volt még hátra a december 22-ei fordulatig – április 22-én volt a bemutató. Akkor nemcsak hogy nem sejtettük, mi következik, de egyre jobban elvesztettünk minden reményt. Persze a kétségbeesés is a remény egyik formája, de mégis a kétségbeesésünk volt erősebb. A buszmegálló a várakozásról szól, egyfajta ázsiai Godot-ra várva, egy kicsit lírikusabb, mint Beckett műve. Kao Hszing-csien – az azóta Nobel-díjjal kitüntetett kínai szerző – a darab megírásakor, és talán még a mi bemutatónk idején is, Kínában disznópásztorként töltötte valamelyik hegyi faluban a büntetését szellemi tevékenysége miatt.
Nagyon szűkös anyagi lehetőségeink voltak, a színház történetének egyik legolcsóbb előadása volt, talán háromszáz lejbe került összesen. Az első előadás volt valószínűleg az országban is, amelyben a nagyszínpadra hoztuk föl a nézőket a vasfüggöny mögé, és tulajdonképpen az egész díszlet csak két improvizált vaskorlátból állt, amely a buszmegállót jelképezte, illetve egy zongorából. Ezt a minimalista díszletet a nézők három oldalról ülték körbe, csak a vasfüggöny felőli rész volt szabad, amit aztán egy adott pillanatban a szereplők döngetnek, megállnak arccal a vasfüggönynek, ahonnan úgy tűnik, nincs tovább.
A nyolcszereplős darabnak van egy hallgatag férfi szereplője, akinek nincs szövege, és én úgy gondoltam, hogy ez a hallgatag férfi, aki egy adott pillanatban eltűnik az előadásban, egy művész. Különböző foglalkozásúak, korúak, társadalmi hátterűek a szereplők, de erről a férfiról semmit sem tudunk. Csak akkor figyelnek fel rá az emberek, amikor már nincs ott, amikor hiányzik. Valahogy így van ez a művészettel, a színházzal is: ha nem lenne, nagyon hiányozna, de ha van, akkor néha figyelembe sem vesszük, nem támogatjuk, szidjuk, és a többi. Ezt a szereplőt Demény Attilára bíztam, aki kiváló zongorista is. Az előadás végén ez a szereplő – és talán ez jelképezte a remény mozzanatát – visszatér, éppen amikor a legnagyobb a kétségbeesés, és istenien kezd el zongorázni. Annyira, hogy erre a zongorahangra fölmegy a vasfüggöny.
A vasfüggönyt akkor a nagy nézőtértől a lefedetlen zenekari árok választotta el, a szereplők közeledtek félénken az árokhoz, nem látták, mi van ott, hiszen a szemükbe világítottak a reflektorok, ugyanúgy, ahogy a nézők szemébe is. Egy nagyon keskeny hidacska vezetett át a színpad és a nézőtér közötti árkon, de arra már a szereplők nem mertek rálépni, csak leültek a színpad szélére, és lógatták le a lábukat a semmibe, háttal a nézőknek, akik így ugyanazt a nagy ürességet látták. Talán ez egy ösztönös próféciája volt az előadásnak, mert kicsit később a valóságban is fölemelkedett a vasfüggöny, de hogy aztán hogyan találtuk meg a szabadságunkat, és mit kezdtünk ezzel a ránk szakadt szabadsággal, azt most, 25 év távlatából talán keserűbben látjuk, mint a pillanat eufóriájában.
– Hogyhogy bemutathatták ezt az előadást akkor?
– Magunk is csodálkoztunk, hogy az előadást át tudtuk verni a cenzúrán. Talán szemet hunytak, talán nem mertek szembenézni azzal, hogy mi ennek az előadásnak a metaforája. Amikor fordítottuk az ideológiai bizottság egyes tagjainak a szöveget, magyaráztuk, hogy a darabban a buszvállalatról van szó, azt bírálják a szereplők. Nem gondolom annyira naivnak vagy hülyének az akkori bizottság tagjait, talán megfordult a fejükben, hogy miért nekik kellene eszükbe jusson, hogy ez mégsem a buszvállalatról szól.
– Aztán következett a fordulat, ön a színház igazgatója lett, 1992-ben pedig megrendezte Ionesco A kopasz énekesnőjét, amely sokak szerint egyfajta művészi program is volt. Mi volt pontosan ez a program?
– A program röviden az volt, hogy erős művészszínházat hozzunk létre, hogy kompromisszumoktól mentes műsorpolitikát folytassunk, hogy magaskultúrára neveljünk, és hogy fölzárkózzunk az egyetemes kulturális vérkeringésbe, ahol ugyanazon a szinten alkotunk, mint Európa legjobb színházai, anélkül, hogy feladnánk a sajátosságunkat, a magyar nyelvű kultúrát, amit egyébként nem is tudnánk feladni, hiszen ez egyfajta biológiai adottság is egyben. Azt mondtuk, hogy a magyarul megszólaló előadás Erdélyben is lehet univerzális, és ezt megértik azok is – mint a jó színházat mindig –, akik esetleg nem beszélik az előadás nyelvét.
Visszagondolva nagyon nagy volt a közeg ellenállása, talán nagyobb is, mint amire számítottunk, bár tudtuk már Harag György – akinek munkássága tulajdonképpen egyfajta modellt jelentett számunkra – vallomásaiból, hogy nagyon konzervatív közeg volt a kolozsvári közönség közege, és nem fog egyik napról a másikra áttörést hozni, ha mi magas színvonalú színházat próbálunk folyamatosan csinálni. Ami nem azt jelenti, hogy ne lettek volna bukásaink, de megpróbáltunk a szakmaiságnak egyfajta becsületességet adni, olyan színházi nyelvet beszélni, amely kerüli az olcsó politizálást, az olcsó szórakoztatást, a rutint.
A kopasz énekesnő volt az az előadás, amelyik áttette a hangsúlyt egy másfajta politikumra. Nem az volt már hangsúlyos, ami óhatatlanul benne volt egy '89 előtti előadásban, többek között A buszmegállóban is, hanem lehetőséget adott arra, hogy olyan egyetemes emberi problémákról beszéljünk, amelyek az egész emberiséget egyformán foglalkoztatják. A kopasz énekesnő például az emberi beszéd, a gondolatok és magatartásformák kiüresedéséről, a kommunikáció hiányáról beszél, arról, hogy egyre nagyobb szakadék keletkezik az emberek között. Eme abszurd, tragigroteszk műfajban vagy bárhogy is nevezzük, de valóban megszólalt az előadás. A kolozsvári magyar színház történetében először nagy nemzetközi turnén vett részt vele, Angliában öt hétig játszottuk, ez jelentette az áttörést tulajdonképpen Európa felé.
– Az áttörés itthon viszont mintha nem történt volna meg, a Szabadság napilapban a kétezres évek legelején volt egy botrányos „levelezés" a két oldal, az ön azonnali leváltását követelők és az önök színházát pártolók között, amikor is az utóbbi csoportba tartozó értelmiségiek kerekedtek felül. Hogyan élte, élték meg ezt a heves vitát?
– Ezt a pillanatot nem szívesen idézem fel, mert azt hiszem, a kulturális életünknek, a város kulturális életének sem válik dicsőségére. Egészen a boszorkányüldözésig elmenően voltak reakciók, olyan szélsőjobboldali szövegeknek, illetve olyan alpári és nem szakmai hangoknak adott helyet a sajtó, ami szerintem nagyon alacsony röptű és nagyon színvonaltalan volt. Mi azonban végeztük a dolgunkat, folytattuk a munkánkat, hosszabb távlatokban gondolkodtunk, így nem figyeltünk túlságosan oda erre. Úgy gondolom, hogy rögtön ezután ismét létrejött néhány jelentős előadás, továbbra is meg tudtunk győzni jelentős alkotókat, hogy nálunk dolgozzanak, ez pedig bizonyította a társulat erejét.
– A társulatét, amelyet a rendszerváltás után újra fel kellett építeni.
– Valóban, a nyolcvanas évek társulata nagyjából eltűnt a fordulat után, a legjobb színészek közül alig maradt nálunk néhány, sokan kivándoroltak, mások nyugdíjba vonultak, vagy sajnos eltávoztak közülünk. Amikor én a kolozsvári színházhoz kerültem Harag György hívására, 44 színésze volt a társulatnak, a rendszerváltáskor viszont mindössze 15 színésszel maradtunk. Nagyon fontos volt a fiatalítás, a kilencvenes évektől megpróbáltam a legerősebb évfolyamokat, többségüket legalábbis ide szerződtetni Marosvásárhelyről és Kolozsvárról egyaránt.
Elég hosszú út volt, nem volt sima, sok mindenért meg kellett küzdenünk. Azt gondolom azonban, hogy egy erős társulat jött létre – éppen azért, mert sok mester kovácsolta, hiszen olyan nagy rendezők fordultak meg nálunk, akikkel a munka egy-egy új iskolát is jelentett a színészeknek. A fiatalítás ugyanakkor továbbra is egyik célunk, de a vérátömlesztés is nagyon fontos: olykor nemcsak fiatal tehetségeket, hanem más színházak erős színészegyéniségeit is szívesen látjuk. Megemlíthetném, hogy Szatmárról szerződött hozzánk például Szűcs Ervin és Kató Emőke, Marosvásárhelyről Kézdi Imola, Sepsiszentgyörgyről Péter Hilda, Váta Loránd, majd nemrégiben Kicsid Gizella, akik szerintem mind-mind gazdagították és erősítették a társulatot.
– 2009-ben volt egy újabb kellemetlen vita a Hosszú péntek, illetve a Visszaszületés című előadások kapcsán. Előbbit Visky András Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regénye alapján írta át színpadra, ön pedig megrendezte 2006-ban, utóbbi Visky saját műve, amelyet ugyanazzal a díszlettel, illetve rendezői koncepcióval mutattak be két évvel később. Voltak, akik szerint a Visszaszületés nem a Kertész-mű alapján készült előadás továbbgondolása, pusztán azért született, mert kaptak egy meghívást a Hosszú péntekkel az Avignoni Színházi Fesztiválra, ám szerzői jogi problémák miatt azt már nem játszhatták. Hogyan emlékszik vissza erre a polémiára?
– Azt gondolom, hogy mindkét előadás érvényes volt. A Visszaszületés tulajdonképpen folytatása a Hosszú pénteknek: míg az a náci koncentrációs táborok világát próbálta megidézni, addig a Visszaszületés a kommunista lágerek világát, de a szereplők gyakorlatilag színpadi értelemben ugyanazok maradtak. Erre mintha egy kantori modellt láttam volna, aki ki is jelentette, hogy minden előadásában ugyanazok a szereplők. Egyfajta ismétlése volt a formának, de mégiscsak kiegészítés is egyben, úgy tekintek rá, mint egy ikerelőadásra. Nagyon sokan látták mindkét verzióját, köztük Patrice Pavis is, aki hosszú esszét írt mindkét előadásról francia szemiotikai lapokban. Emlékszem, egy nagyon butácska kijelentés hangzott el az egyik ilyen vitairatban a hazai sajtóban: „Patrice Pavis rosszul látta az előadást". Nagyobbat rég nem nevettem leírt mondaton, mint akkor.
Azt gondolom, megint csak egy nagyon provinciális vita volt ez, amiben én nem is kívántam részt venni. Nem az a lényeg, hogy az előadás valaminek az esetleges formai megismétlése, hanem az, hogy működik-e önmagában, még akkor is, ha a Hosszú péntekkel párban, egyfajta összecsukható ikerikonként volt elképzelve. Tény, hogy a Hosszú péntek című előadásunkra íródott az új szöveg is, azt mondtam, mi lenne, ha ezt a formát egy új szöveggel, ha nem is teljes mértékben, megismételnénk, de ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazzal a díszlettel továbbgondolnánk.
Most már nem foglalkoznék azzal, hogy miért született meg a Visszaszületés. Lehet, hogy azért, mert volt egy meghívásunk Avignonba – a francia kritikusok egyébként meg is választották a fesztivál off-programja legjobb előadásának –, de megszületett, és ez a fontos. Kár lenne, ha nem lenne, hiszen irodalomként önálló életet él Visky műve, és mások majd másképpen nyúlnak hozzá. Akörül is volt egyébként nemrég egy országos vita – és az is igen középszerűre sikeredett –, hogy joga van-e egy rendezőnek ugyanolyan formában megrendezni egy előadást, mint ahogy egy másik színházban korábban tette. Hát hogyne volna joga! A színháztörténet folyamatosan remek példákkal bizonyítja ezt. Én magam is megrendeztem például A kopasz énekesnőt Párizsban is ugyanabban a formában, ahogy itthon 1992-ben, és nagyon jól működött. A színészek a maguk módján ott is érvényessé tették a formát.
– Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a közönséget az étteremben és a bordélyházban kell kiszolgálni, nem a művészetben. Milyen a jó közönség?
– A jó közönség nyitott, kíváncsi, hagyja, hogy megérintsék, képes kapcsolatba kerülni a művel, az előadással. Matthias Langhoff, a nagy német rendező, aki két előadást is rendezett nálunk (Mértéket mértékkel, 2010; Don Juan ünnepélyes vacsorája, 2013), azt mondta, hogy van színházművészet, és van nézőművészet is. Nem szabad előítéletekkel színházba menni: éppen úgy, mint a színész, amikor egy szereppel találkozik, a néző is próbáljon meg kiüresedni, hogy aztán be tudja fogadni mindazt, amit lát. Aztán elutasíthatja, ha mégsem tudta megérinteni a mű, de csak akkor, ha esélyt adott neki.
Sajnos nálunk sok olyan ember szidja a színházat, aki húsz éve nem is járt itt. A néző nagyon fontos, nincs olyan színházi ember, aki ne szeretné megszólítani a közönség minél több rétegét, de hogy ezt mindenáron, akár a művészet prostituálása árán tegye meg, azt visszautasítom. Akinek ez kell, vannak olyan intézmények, amelyekben az olcsó szórakozásnak jól megszabott ára van.
– A Kolozsvári Állami Magyar Színház rendszerváltás utáni időszakának nyilván fontos szereplője Visky András is, akivel hosszú ideje együtt dolgoznak. Hogyan kezdődött az együttműködésük, és hogyan hatott ő az ön munkájára, az intézmény útjának alakulására?
– Visky Andrással a nyolcvanas évek elejétől ismerjük egymást, versekkel is szerepeltünk együtt különböző romániai magyar folyóiratokban, antológiákban. Ő akkor Szatmárnémetiben dolgozott mérnökként, de rendszeresen járt a kolozsvári magyar színház előadásaira, több előadásomról (Tangó, Hamlet, Szerelemeső) írt is A Hétben és másutt is. Már akkor, ezekben az esszékben is felfigyeltem sajátos színházi látásmódjára, a teatralitás iránti érzékenységére, és bizonyos voltam benne, hogy kiváló dramaturg válna belőle, ha színházban dolgozhatna. A színházról azonos nézeteket vallottunk, és ez rendkívül fontos. Többször próbálkoztunk már akkor Kötő Józseffel, hogy áthívjuk Kolozsvárra, de ez a nyolcvanas években lehetetlen volt.
1990-ben aztán átszerződött a színházhoz. Akkor írtuk közösen a Romániai Magyar Négykezesek verseit, ami a pécsi Jelenkor Kiadónál jelent meg. Hosszú beszélgetéseinkből, gyakori együttlétünkből rajzolódtak ki a 90-es évek hosszú távú művészi programjának körvonalai. András hatására tudatosult bennem, hogy a nyolcvanas évek erősen átpolitizált előadásai után a színházban a szakrális, metafizikus réteget kell keresnünk, ez az, ami előidézheti színészben és nézőben egyaránt az átváltozást, ami a színház lényege. Drámáinak kolozsvári ősbemutatói is külön fejezetet jelentettek színházunk életében. Az évek során András jelentette számomra folyamatosan azt a szeretetből, szakmai pontosságból és őszinteségből fakadó kritikai szellemet, amely nélkül az alkotásban annyira fontos önvizsgálat és művészi megújulás elképzelhetetlen.
– 2007-től San Diegóban tanít, de azt beszélik, hogy amikor éppen ott tartózkodik, akkor is mindig pontosan tudja, mi történik a kolozsvári színházban. Ugyanakkor egyes elégedetlen hangok kifogásolják, hogy „San Diegóból vezeti a kolozsvári színházat".
– Nagy kihívás volt elvállalni a rendezői tanszék vezetését Amerika három legnagyobb színházi egyetemi programjának egyikében. Miután szenvedélyesen érdekel a rendezőoktatás, és kissé csalódottan vonultam ki a „átbolognizált" és botcsinálta doktorokkal tarkított itthoni egyetemi csendéletből, úgy döntöttem, hogy ezt ki kell próbálnom, nem utasíthatom vissza. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz úgy, hogy évente négy-öt hónapot is távol leszek. Szerencsére kialakult egy olyan, javarészt fiatalokból álló csapat a színházban, akikre nagyon sok mindent lehetett bízni. Esetenként talán túl sokat vagy legalábbis többet a kelleténél, és ebből többször adódtak feszültségek, nézeteltérések is. Ugyanakkor az én ottani munkám – amit 2017 nyaráig vállaltam – az erdélyi magyar kultúra és a romániai színjátszás világhírét is öregbíti az óceánon túl is. Valószínűleg ezért tüntettek ki New Yorkban a Magyar Kultúra Követe címmel.
Természetesen, amikor távol vagyok, naponta tartom a kapcsolatot a színházzal, interneten, telefonon, Skype-on, és nem hárítom másra a fontosabb döntések felelősségét. Az évad bemutatóit, az előadások és próbák rendjét jó előre meg szoktuk tervezni, a színház naptára hál'istennek itthoni és külföldi projektekkel egyaránt rendkívül zsúfolt. Munkatársaim folyamatosan tájékoztatnak a mindennapi gondokról. Ugyanakkor egy színházban egészségesebb, ha mindenki tud élni a hatáskörével (anélkül, hogy azt átlépné!), ha személyes felelősséget vállal a maga helyén, és saját kezdeményezéséből fakadó döntéseket is hozhat. A kérdés mindig az, hogy működik-e a színház, milyenek az előadásai... Fontos, hogy ugyanannak a célnak az érdekében dolgozzunk, és ez a folyamat minden pillanatban a teljes színházi közösség számára áttekinthető legyen. Vagyis hogy folytonosan kommunikáljunk egymással. Ez a közösség működésének alapfeltétele, és ezen a téren van még bőven tennivaló.
– Immár 25 éve áll a sétatéri teátrum élén. Ha jól tudom, az országban egyedülálló, vagy legalábbis nagyon ritka, hogy egy állami fenntartású intézményt ilyen sokáig vezesse ugyanaz a szakember. Mi a titka?
– Valószínűleg a bizalomnak köszönhető, amely irányomban megszületett, azért, mert az eredmény felől nézték, amit képviseltem vagy jelentettem. Másrészt soha nem is ragaszkodtam az igazgatói székhez, hiszen bármikor vezethetnék más színházakat is, akár más országokban, ha szabadúszó lennék, akkor pedig sokkal többet dolgozhatnék rendezőként. Azt mondtam, hogy amíg rám bízzák ezt a feladatot, azokat az elképzeléseket szeretném megvalósítani, amelyeket a legjobb tudásom szerint a legjobbnak tartok.
Édesapám, aki 21 évig igazgatta Marosvásárhelyen az általa alapított Székely Színházat, azt mondta, hogy az igazgatói szerepkör a leghálátlanabb és a legmagányosabb feladatok egyike. Számomra két dolog segített ebben. Egyrészt sikerült az utóbbi években egy olyan fiatal csapatot összehozni, amely most már a színház különböző vonatkozásait – gazdasági, marketing, irodalmi titkárság – kézben tudja tartani. Másrészt maga a társulat egy olyan fajta nyitottságot mutatott, amelynek köszönhetően nagyon sok stílust, irányzatot, hitvallást képviselő rendező otthonra talált, így meghívhattam ide olyan nagyszerű, világhírű művészeket, akiknek a munkáját csodálom.
– Igen szigorú vezetőnek tartják, aki igazgatóként is, rendezőként is kemény kézzel fogja össze a társulatot. A színház tehát diktatúra?
– Az azért túlzás. Semmiképpen sem önkényuralom a színházvezetés, hanem egyfajta rendre való törekvés, és a rendet erős kézzel, de szeretettel kell valahogy fenntartani. A színészvilág, a színházi világ sokban hasonlít a gyerekek világához, másként nem is működne, hiszen itt a játék a fontos, játszani pedig csak gyermeki hittel lehet. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a gyerekeket rendre kell szoktatni. A tiszteleten, a szakmánk iránti alázaton alapszik ennek a nagy családnak a működése, a legfontosabb mindig az, ami a színpadon történik, és annak érdekében kell mindent megtenni, hogy ez a legmagasabb színvonalon történjen.
A színház egy olyan demokrácia, ahol mindenki egyformán fontos, de mindenkinek fel kell ismernie a maga helyét. Például nem mindenki rendezhet, nem játszhat bárki Hamletet, nem dönthet bárki bizonyos kérdésekben. A magyar nyelv nagyon pontosan kifejezi a szakmám lényegét: a rendező szó gyökere a rend. A rendezés nemcsak egy színmű színpadra állítását jelenti, hanem egyfajta egyensúlyteremtést, a világban való káosz és rend közti egyensúlynak a keresését minden előadásban.
A színház fegyelmezett játék, még ha néha felszabadult is tud lenni. A felszabadultság és a fegyelmezettség a két legfontosabb színészi irányvonalat is adja a Sztaniszlavszkij-féle és a Brecht-féle iskolában. A színészi munka a szerepből való ki- és belépés, azaz átlényegülés, és közben ennek az átlényegülésnek a kontroll alatt tartása. Kell lennie a színházon belül egyfajta értékrendnek, és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.
Tompa Gábor
1957. augusztus 8-án született Marosvásárhelyen, világhírű rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője, egyetemi oktató, költő. Egyetemi tanulmányait a bukaresti Színház és Filmművészeti Akadémia rendező szakán végezte. 1981-től a kolozsvári teátrum rendezője, 1990-től tevékenykedik igazgatóként az intézményben.
Irányítása alatt a teátrum világhírű művészszínház lett, a társulat Európa és a világ számos nagy színházában vendégszerepelt, fontos fesztiválokra kaptak meghívásokat. Tompa meghívására ugyanakkor rendszeresen nagynevű rendezők dolgoznak a kolozsvári társulattal. 2007 óta szervezik meg az Interferenciák színházi biennálét. Irányítása alatt a sétatéri intézmény felvételt nyert a mindössze 18 tagszínházat számláló Európai Színházi Unióba. Tompa 2007-től a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen oktat, világszerte rendez előadásokat.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Beszélgetés Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetőjével.
– Egy korábbi interjúnkban Kántor Lajos rendszerváltó darabnak nevezi az ön 1989-ben, még a rendszerváltás előtt bemutatott, A buszmegálló című előadását, amelynek a végén felmegy a vasfüggöny, és a szereplők tanácstalanul bámulnak bele a reflektorfénybe, mintegy a jövőbe. Sejtették bármiből is, hogy mi fog következni néhány hónap múlva?
– Éppen nyolc hónap volt még hátra a december 22-ei fordulatig – április 22-én volt a bemutató. Akkor nemcsak hogy nem sejtettük, mi következik, de egyre jobban elvesztettünk minden reményt. Persze a kétségbeesés is a remény egyik formája, de mégis a kétségbeesésünk volt erősebb. A buszmegálló a várakozásról szól, egyfajta ázsiai Godot-ra várva, egy kicsit lírikusabb, mint Beckett műve. Kao Hszing-csien – az azóta Nobel-díjjal kitüntetett kínai szerző – a darab megírásakor, és talán még a mi bemutatónk idején is, Kínában disznópásztorként töltötte valamelyik hegyi faluban a büntetését szellemi tevékenysége miatt.
Nagyon szűkös anyagi lehetőségeink voltak, a színház történetének egyik legolcsóbb előadása volt, talán háromszáz lejbe került összesen. Az első előadás volt valószínűleg az országban is, amelyben a nagyszínpadra hoztuk föl a nézőket a vasfüggöny mögé, és tulajdonképpen az egész díszlet csak két improvizált vaskorlátból állt, amely a buszmegállót jelképezte, illetve egy zongorából. Ezt a minimalista díszletet a nézők három oldalról ülték körbe, csak a vasfüggöny felőli rész volt szabad, amit aztán egy adott pillanatban a szereplők döngetnek, megállnak arccal a vasfüggönynek, ahonnan úgy tűnik, nincs tovább.
A nyolcszereplős darabnak van egy hallgatag férfi szereplője, akinek nincs szövege, és én úgy gondoltam, hogy ez a hallgatag férfi, aki egy adott pillanatban eltűnik az előadásban, egy művész. Különböző foglalkozásúak, korúak, társadalmi hátterűek a szereplők, de erről a férfiról semmit sem tudunk. Csak akkor figyelnek fel rá az emberek, amikor már nincs ott, amikor hiányzik. Valahogy így van ez a művészettel, a színházzal is: ha nem lenne, nagyon hiányozna, de ha van, akkor néha figyelembe sem vesszük, nem támogatjuk, szidjuk, és a többi. Ezt a szereplőt Demény Attilára bíztam, aki kiváló zongorista is. Az előadás végén ez a szereplő – és talán ez jelképezte a remény mozzanatát – visszatér, éppen amikor a legnagyobb a kétségbeesés, és istenien kezd el zongorázni. Annyira, hogy erre a zongorahangra fölmegy a vasfüggöny.
A vasfüggönyt akkor a nagy nézőtértől a lefedetlen zenekari árok választotta el, a szereplők közeledtek félénken az árokhoz, nem látták, mi van ott, hiszen a szemükbe világítottak a reflektorok, ugyanúgy, ahogy a nézők szemébe is. Egy nagyon keskeny hidacska vezetett át a színpad és a nézőtér közötti árkon, de arra már a szereplők nem mertek rálépni, csak leültek a színpad szélére, és lógatták le a lábukat a semmibe, háttal a nézőknek, akik így ugyanazt a nagy ürességet látták. Talán ez egy ösztönös próféciája volt az előadásnak, mert kicsit később a valóságban is fölemelkedett a vasfüggöny, de hogy aztán hogyan találtuk meg a szabadságunkat, és mit kezdtünk ezzel a ránk szakadt szabadsággal, azt most, 25 év távlatából talán keserűbben látjuk, mint a pillanat eufóriájában.
– Hogyhogy bemutathatták ezt az előadást akkor?
– Magunk is csodálkoztunk, hogy az előadást át tudtuk verni a cenzúrán. Talán szemet hunytak, talán nem mertek szembenézni azzal, hogy mi ennek az előadásnak a metaforája. Amikor fordítottuk az ideológiai bizottság egyes tagjainak a szöveget, magyaráztuk, hogy a darabban a buszvállalatról van szó, azt bírálják a szereplők. Nem gondolom annyira naivnak vagy hülyének az akkori bizottság tagjait, talán megfordult a fejükben, hogy miért nekik kellene eszükbe jusson, hogy ez mégsem a buszvállalatról szól.
– Aztán következett a fordulat, ön a színház igazgatója lett, 1992-ben pedig megrendezte Ionesco A kopasz énekesnőjét, amely sokak szerint egyfajta művészi program is volt. Mi volt pontosan ez a program?
– A program röviden az volt, hogy erős művészszínházat hozzunk létre, hogy kompromisszumoktól mentes műsorpolitikát folytassunk, hogy magaskultúrára neveljünk, és hogy fölzárkózzunk az egyetemes kulturális vérkeringésbe, ahol ugyanazon a szinten alkotunk, mint Európa legjobb színházai, anélkül, hogy feladnánk a sajátosságunkat, a magyar nyelvű kultúrát, amit egyébként nem is tudnánk feladni, hiszen ez egyfajta biológiai adottság is egyben. Azt mondtuk, hogy a magyarul megszólaló előadás Erdélyben is lehet univerzális, és ezt megértik azok is – mint a jó színházat mindig –, akik esetleg nem beszélik az előadás nyelvét.
Visszagondolva nagyon nagy volt a közeg ellenállása, talán nagyobb is, mint amire számítottunk, bár tudtuk már Harag György – akinek munkássága tulajdonképpen egyfajta modellt jelentett számunkra – vallomásaiból, hogy nagyon konzervatív közeg volt a kolozsvári közönség közege, és nem fog egyik napról a másikra áttörést hozni, ha mi magas színvonalú színházat próbálunk folyamatosan csinálni. Ami nem azt jelenti, hogy ne lettek volna bukásaink, de megpróbáltunk a szakmaiságnak egyfajta becsületességet adni, olyan színházi nyelvet beszélni, amely kerüli az olcsó politizálást, az olcsó szórakoztatást, a rutint.
A kopasz énekesnő volt az az előadás, amelyik áttette a hangsúlyt egy másfajta politikumra. Nem az volt már hangsúlyos, ami óhatatlanul benne volt egy '89 előtti előadásban, többek között A buszmegállóban is, hanem lehetőséget adott arra, hogy olyan egyetemes emberi problémákról beszéljünk, amelyek az egész emberiséget egyformán foglalkoztatják. A kopasz énekesnő például az emberi beszéd, a gondolatok és magatartásformák kiüresedéséről, a kommunikáció hiányáról beszél, arról, hogy egyre nagyobb szakadék keletkezik az emberek között. Eme abszurd, tragigroteszk műfajban vagy bárhogy is nevezzük, de valóban megszólalt az előadás. A kolozsvári magyar színház történetében először nagy nemzetközi turnén vett részt vele, Angliában öt hétig játszottuk, ez jelentette az áttörést tulajdonképpen Európa felé.
– Az áttörés itthon viszont mintha nem történt volna meg, a Szabadság napilapban a kétezres évek legelején volt egy botrányos „levelezés" a két oldal, az ön azonnali leváltását követelők és az önök színházát pártolók között, amikor is az utóbbi csoportba tartozó értelmiségiek kerekedtek felül. Hogyan élte, élték meg ezt a heves vitát?
– Ezt a pillanatot nem szívesen idézem fel, mert azt hiszem, a kulturális életünknek, a város kulturális életének sem válik dicsőségére. Egészen a boszorkányüldözésig elmenően voltak reakciók, olyan szélsőjobboldali szövegeknek, illetve olyan alpári és nem szakmai hangoknak adott helyet a sajtó, ami szerintem nagyon alacsony röptű és nagyon színvonaltalan volt. Mi azonban végeztük a dolgunkat, folytattuk a munkánkat, hosszabb távlatokban gondolkodtunk, így nem figyeltünk túlságosan oda erre. Úgy gondolom, hogy rögtön ezután ismét létrejött néhány jelentős előadás, továbbra is meg tudtunk győzni jelentős alkotókat, hogy nálunk dolgozzanak, ez pedig bizonyította a társulat erejét.
– A társulatét, amelyet a rendszerváltás után újra fel kellett építeni.
– Valóban, a nyolcvanas évek társulata nagyjából eltűnt a fordulat után, a legjobb színészek közül alig maradt nálunk néhány, sokan kivándoroltak, mások nyugdíjba vonultak, vagy sajnos eltávoztak közülünk. Amikor én a kolozsvári színházhoz kerültem Harag György hívására, 44 színésze volt a társulatnak, a rendszerváltáskor viszont mindössze 15 színésszel maradtunk. Nagyon fontos volt a fiatalítás, a kilencvenes évektől megpróbáltam a legerősebb évfolyamokat, többségüket legalábbis ide szerződtetni Marosvásárhelyről és Kolozsvárról egyaránt.
Elég hosszú út volt, nem volt sima, sok mindenért meg kellett küzdenünk. Azt gondolom azonban, hogy egy erős társulat jött létre – éppen azért, mert sok mester kovácsolta, hiszen olyan nagy rendezők fordultak meg nálunk, akikkel a munka egy-egy új iskolát is jelentett a színészeknek. A fiatalítás ugyanakkor továbbra is egyik célunk, de a vérátömlesztés is nagyon fontos: olykor nemcsak fiatal tehetségeket, hanem más színházak erős színészegyéniségeit is szívesen látjuk. Megemlíthetném, hogy Szatmárról szerződött hozzánk például Szűcs Ervin és Kató Emőke, Marosvásárhelyről Kézdi Imola, Sepsiszentgyörgyről Péter Hilda, Váta Loránd, majd nemrégiben Kicsid Gizella, akik szerintem mind-mind gazdagították és erősítették a társulatot.
– 2009-ben volt egy újabb kellemetlen vita a Hosszú péntek, illetve a Visszaszületés című előadások kapcsán. Előbbit Visky András Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regénye alapján írta át színpadra, ön pedig megrendezte 2006-ban, utóbbi Visky saját műve, amelyet ugyanazzal a díszlettel, illetve rendezői koncepcióval mutattak be két évvel később. Voltak, akik szerint a Visszaszületés nem a Kertész-mű alapján készült előadás továbbgondolása, pusztán azért született, mert kaptak egy meghívást a Hosszú péntekkel az Avignoni Színházi Fesztiválra, ám szerzői jogi problémák miatt azt már nem játszhatták. Hogyan emlékszik vissza erre a polémiára?
– Azt gondolom, hogy mindkét előadás érvényes volt. A Visszaszületés tulajdonképpen folytatása a Hosszú pénteknek: míg az a náci koncentrációs táborok világát próbálta megidézni, addig a Visszaszületés a kommunista lágerek világát, de a szereplők gyakorlatilag színpadi értelemben ugyanazok maradtak. Erre mintha egy kantori modellt láttam volna, aki ki is jelentette, hogy minden előadásában ugyanazok a szereplők. Egyfajta ismétlése volt a formának, de mégiscsak kiegészítés is egyben, úgy tekintek rá, mint egy ikerelőadásra. Nagyon sokan látták mindkét verzióját, köztük Patrice Pavis is, aki hosszú esszét írt mindkét előadásról francia szemiotikai lapokban. Emlékszem, egy nagyon butácska kijelentés hangzott el az egyik ilyen vitairatban a hazai sajtóban: „Patrice Pavis rosszul látta az előadást". Nagyobbat rég nem nevettem leírt mondaton, mint akkor.
Azt gondolom, megint csak egy nagyon provinciális vita volt ez, amiben én nem is kívántam részt venni. Nem az a lényeg, hogy az előadás valaminek az esetleges formai megismétlése, hanem az, hogy működik-e önmagában, még akkor is, ha a Hosszú péntekkel párban, egyfajta összecsukható ikerikonként volt elképzelve. Tény, hogy a Hosszú péntek című előadásunkra íródott az új szöveg is, azt mondtam, mi lenne, ha ezt a formát egy új szöveggel, ha nem is teljes mértékben, megismételnénk, de ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazzal a díszlettel továbbgondolnánk.
Most már nem foglalkoznék azzal, hogy miért született meg a Visszaszületés. Lehet, hogy azért, mert volt egy meghívásunk Avignonba – a francia kritikusok egyébként meg is választották a fesztivál off-programja legjobb előadásának –, de megszületett, és ez a fontos. Kár lenne, ha nem lenne, hiszen irodalomként önálló életet él Visky műve, és mások majd másképpen nyúlnak hozzá. Akörül is volt egyébként nemrég egy országos vita – és az is igen középszerűre sikeredett –, hogy joga van-e egy rendezőnek ugyanolyan formában megrendezni egy előadást, mint ahogy egy másik színházban korábban tette. Hát hogyne volna joga! A színháztörténet folyamatosan remek példákkal bizonyítja ezt. Én magam is megrendeztem például A kopasz énekesnőt Párizsban is ugyanabban a formában, ahogy itthon 1992-ben, és nagyon jól működött. A színészek a maguk módján ott is érvényessé tették a formát.
– Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a közönséget az étteremben és a bordélyházban kell kiszolgálni, nem a művészetben. Milyen a jó közönség?
– A jó közönség nyitott, kíváncsi, hagyja, hogy megérintsék, képes kapcsolatba kerülni a művel, az előadással. Matthias Langhoff, a nagy német rendező, aki két előadást is rendezett nálunk (Mértéket mértékkel, 2010; Don Juan ünnepélyes vacsorája, 2013), azt mondta, hogy van színházművészet, és van nézőművészet is. Nem szabad előítéletekkel színházba menni: éppen úgy, mint a színész, amikor egy szereppel találkozik, a néző is próbáljon meg kiüresedni, hogy aztán be tudja fogadni mindazt, amit lát. Aztán elutasíthatja, ha mégsem tudta megérinteni a mű, de csak akkor, ha esélyt adott neki.
Sajnos nálunk sok olyan ember szidja a színházat, aki húsz éve nem is járt itt. A néző nagyon fontos, nincs olyan színházi ember, aki ne szeretné megszólítani a közönség minél több rétegét, de hogy ezt mindenáron, akár a művészet prostituálása árán tegye meg, azt visszautasítom. Akinek ez kell, vannak olyan intézmények, amelyekben az olcsó szórakozásnak jól megszabott ára van.
– A Kolozsvári Állami Magyar Színház rendszerváltás utáni időszakának nyilván fontos szereplője Visky András is, akivel hosszú ideje együtt dolgoznak. Hogyan kezdődött az együttműködésük, és hogyan hatott ő az ön munkájára, az intézmény útjának alakulására?
– Visky Andrással a nyolcvanas évek elejétől ismerjük egymást, versekkel is szerepeltünk együtt különböző romániai magyar folyóiratokban, antológiákban. Ő akkor Szatmárnémetiben dolgozott mérnökként, de rendszeresen járt a kolozsvári magyar színház előadásaira, több előadásomról (Tangó, Hamlet, Szerelemeső) írt is A Hétben és másutt is. Már akkor, ezekben az esszékben is felfigyeltem sajátos színházi látásmódjára, a teatralitás iránti érzékenységére, és bizonyos voltam benne, hogy kiváló dramaturg válna belőle, ha színházban dolgozhatna. A színházról azonos nézeteket vallottunk, és ez rendkívül fontos. Többször próbálkoztunk már akkor Kötő Józseffel, hogy áthívjuk Kolozsvárra, de ez a nyolcvanas években lehetetlen volt.
1990-ben aztán átszerződött a színházhoz. Akkor írtuk közösen a Romániai Magyar Négykezesek verseit, ami a pécsi Jelenkor Kiadónál jelent meg. Hosszú beszélgetéseinkből, gyakori együttlétünkből rajzolódtak ki a 90-es évek hosszú távú művészi programjának körvonalai. András hatására tudatosult bennem, hogy a nyolcvanas évek erősen átpolitizált előadásai után a színházban a szakrális, metafizikus réteget kell keresnünk, ez az, ami előidézheti színészben és nézőben egyaránt az átváltozást, ami a színház lényege. Drámáinak kolozsvári ősbemutatói is külön fejezetet jelentettek színházunk életében. Az évek során András jelentette számomra folyamatosan azt a szeretetből, szakmai pontosságból és őszinteségből fakadó kritikai szellemet, amely nélkül az alkotásban annyira fontos önvizsgálat és művészi megújulás elképzelhetetlen.
– 2007-től San Diegóban tanít, de azt beszélik, hogy amikor éppen ott tartózkodik, akkor is mindig pontosan tudja, mi történik a kolozsvári színházban. Ugyanakkor egyes elégedetlen hangok kifogásolják, hogy „San Diegóból vezeti a kolozsvári színházat".
– Nagy kihívás volt elvállalni a rendezői tanszék vezetését Amerika három legnagyobb színházi egyetemi programjának egyikében. Miután szenvedélyesen érdekel a rendezőoktatás, és kissé csalódottan vonultam ki a „átbolognizált" és botcsinálta doktorokkal tarkított itthoni egyetemi csendéletből, úgy döntöttem, hogy ezt ki kell próbálnom, nem utasíthatom vissza. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz úgy, hogy évente négy-öt hónapot is távol leszek. Szerencsére kialakult egy olyan, javarészt fiatalokból álló csapat a színházban, akikre nagyon sok mindent lehetett bízni. Esetenként talán túl sokat vagy legalábbis többet a kelleténél, és ebből többször adódtak feszültségek, nézeteltérések is. Ugyanakkor az én ottani munkám – amit 2017 nyaráig vállaltam – az erdélyi magyar kultúra és a romániai színjátszás világhírét is öregbíti az óceánon túl is. Valószínűleg ezért tüntettek ki New Yorkban a Magyar Kultúra Követe címmel.
Természetesen, amikor távol vagyok, naponta tartom a kapcsolatot a színházzal, interneten, telefonon, Skype-on, és nem hárítom másra a fontosabb döntések felelősségét. Az évad bemutatóit, az előadások és próbák rendjét jó előre meg szoktuk tervezni, a színház naptára hál'istennek itthoni és külföldi projektekkel egyaránt rendkívül zsúfolt. Munkatársaim folyamatosan tájékoztatnak a mindennapi gondokról. Ugyanakkor egy színházban egészségesebb, ha mindenki tud élni a hatáskörével (anélkül, hogy azt átlépné!), ha személyes felelősséget vállal a maga helyén, és saját kezdeményezéséből fakadó döntéseket is hozhat. A kérdés mindig az, hogy működik-e a színház, milyenek az előadásai... Fontos, hogy ugyanannak a célnak az érdekében dolgozzunk, és ez a folyamat minden pillanatban a teljes színházi közösség számára áttekinthető legyen. Vagyis hogy folytonosan kommunikáljunk egymással. Ez a közösség működésének alapfeltétele, és ezen a téren van még bőven tennivaló.
– Immár 25 éve áll a sétatéri teátrum élén. Ha jól tudom, az országban egyedülálló, vagy legalábbis nagyon ritka, hogy egy állami fenntartású intézményt ilyen sokáig vezesse ugyanaz a szakember. Mi a titka?
– Valószínűleg a bizalomnak köszönhető, amely irányomban megszületett, azért, mert az eredmény felől nézték, amit képviseltem vagy jelentettem. Másrészt soha nem is ragaszkodtam az igazgatói székhez, hiszen bármikor vezethetnék más színházakat is, akár más országokban, ha szabadúszó lennék, akkor pedig sokkal többet dolgozhatnék rendezőként. Azt mondtam, hogy amíg rám bízzák ezt a feladatot, azokat az elképzeléseket szeretném megvalósítani, amelyeket a legjobb tudásom szerint a legjobbnak tartok.
Édesapám, aki 21 évig igazgatta Marosvásárhelyen az általa alapított Székely Színházat, azt mondta, hogy az igazgatói szerepkör a leghálátlanabb és a legmagányosabb feladatok egyike. Számomra két dolog segített ebben. Egyrészt sikerült az utóbbi években egy olyan fiatal csapatot összehozni, amely most már a színház különböző vonatkozásait – gazdasági, marketing, irodalmi titkárság – kézben tudja tartani. Másrészt maga a társulat egy olyan fajta nyitottságot mutatott, amelynek köszönhetően nagyon sok stílust, irányzatot, hitvallást képviselő rendező otthonra talált, így meghívhattam ide olyan nagyszerű, világhírű művészeket, akiknek a munkáját csodálom.
– Igen szigorú vezetőnek tartják, aki igazgatóként is, rendezőként is kemény kézzel fogja össze a társulatot. A színház tehát diktatúra?
– Az azért túlzás. Semmiképpen sem önkényuralom a színházvezetés, hanem egyfajta rendre való törekvés, és a rendet erős kézzel, de szeretettel kell valahogy fenntartani. A színészvilág, a színházi világ sokban hasonlít a gyerekek világához, másként nem is működne, hiszen itt a játék a fontos, játszani pedig csak gyermeki hittel lehet. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a gyerekeket rendre kell szoktatni. A tiszteleten, a szakmánk iránti alázaton alapszik ennek a nagy családnak a működése, a legfontosabb mindig az, ami a színpadon történik, és annak érdekében kell mindent megtenni, hogy ez a legmagasabb színvonalon történjen.
A színház egy olyan demokrácia, ahol mindenki egyformán fontos, de mindenkinek fel kell ismernie a maga helyét. Például nem mindenki rendezhet, nem játszhat bárki Hamletet, nem dönthet bárki bizonyos kérdésekben. A magyar nyelv nagyon pontosan kifejezi a szakmám lényegét: a rendező szó gyökere a rend. A rendezés nemcsak egy színmű színpadra állítását jelenti, hanem egyfajta egyensúlyteremtést, a világban való káosz és rend közti egyensúlynak a keresését minden előadásban.
A színház fegyelmezett játék, még ha néha felszabadult is tud lenni. A felszabadultság és a fegyelmezettség a két legfontosabb színészi irányvonalat is adja a Sztaniszlavszkij-féle és a Brecht-féle iskolában. A színészi munka a szerepből való ki- és belépés, azaz átlényegülés, és közben ennek az átlényegülésnek a kontroll alatt tartása. Kell lennie a színházon belül egyfajta értékrendnek, és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.
Tompa Gábor
1957. augusztus 8-án született Marosvásárhelyen, világhírű rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője, egyetemi oktató, költő. Egyetemi tanulmányait a bukaresti Színház és Filmművészeti Akadémia rendező szakán végezte. 1981-től a kolozsvári teátrum rendezője, 1990-től tevékenykedik igazgatóként az intézményben.
Irányítása alatt a teátrum világhírű művészszínház lett, a társulat Európa és a világ számos nagy színházában vendégszerepelt, fontos fesztiválokra kaptak meghívásokat. Tompa meghívására ugyanakkor rendszeresen nagynevű rendezők dolgoznak a kolozsvári társulattal. 2007 óta szervezik meg az Interferenciák színházi biennálét. Irányítása alatt a sétatéri intézmény felvételt nyert a mindössze 18 tagszínházat számláló Európai Színházi Unióba. Tompa 2007-től a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen oktat, világszerte rendez előadásokat.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 23.
In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 23.
Az idei évről és a 2016-os kihívásokról kérdeztük Kelemen Hunort
A 2018-as év, az egyesülés centenáriuma közeledtével az RMDSZ elnöke egyre fontosabbnak tartja a többség-kisebbség paktum létrejöttét. Kelemen Hunor szerint a következő időszakban folyamatosan emlékeztetni kell a román társadalmat arra, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. A politikust a 2015-ös évről és 2016 kihívásairól kérdeztük.
A menekültválság és a terrorizmus elleni küzdelem meghatározta a 2015-ös nemzetközi évet. Menekültügyben az EU nagyon nehezen mozdult, első lépésként bevezették a kötelező befogadási kvótákat. Helyesen járt-e el Románia, amikor szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott?
Helyesen. A RMDSZ-es EP-képviselők is nemmel szavaztak az Európai Parlamentben az Európai Bizottság kvótatervére. Sok-sok indok szól Románia álláspontja mellett, és ez nem jelenti a rászorulókkal szembeni szolidaritás hiányát. Az Európai Unió ugyanis képtelen a külső határait megvédeni. A menekültek normális ellenőrzési mechanizmus nélkül lépnek be az EU-ba, átjönnek több olyan országon, ahol az életük már nincs veszélyeztetve. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy pontosan hányan érkeznek, mert addig, amíg a külső határok védelme nincsen biztosítva, számuk folyamatosan nő. Ugyanakkor ezeknek a bevándorlóknak a nagy többsége nem is akar Romániába jönni. Ilyen körülmények között értelmetlen kötelező kvótáról beszélni. Van a kérdésnek több jogi vetülete is. Semmilyen európai uniós alapszerződésben nincs benne, hogy a kötelező kvótát el kell fogadni, másrészt a román alkotmány is tiltja különböző közösségek kényszerített betelepítését az országba. Ugyanakkor nem tudja senki garantálni, hogy ha Romániába küldenek mondjuk 4000 menekültet, regisztrálják őket és érvényes papírokkal rendelkeznek, ezek az emberek a következő nap nem utaznak el, nem mennek el Nyugat- vagy Észak-Európába. Hiszen Romániában nem lehet táborokba zárni őket. A kötelező kvóta bevezetése tehát politikailag, jogilag, szervezésileg, logisztikailag is problémás. Ám ismétlem: ez egy percig sem jelenti azt, hogy a szolidaritást fölülírnánk, és akinek az élete veszélyben van, nem kellene hogy megkapjon minden segítséget.
Romániának végül el kellett fogadnia a kötelező kvótákat, és a kormány új menekültállomások létesítését jelentette be. Az egyik ilyen központot Tasnádon nyitnák meg, ami ellen az RMDSZ elsőként tiltakozott. Miért?
Egyrészt a kötelező kvóta érvényesítése még nem biztosított, mert az Európai Bíróságon megtámadta legalább két tagállam, és ha sikerrel járnak, esik a brüsszeli terv. Másrészt pedig egyelőre van egy kötelező érvényű döntés, amire még akkor is fel kell készülnie az országnak, ha ezt Románia nem támogatta. Azt se feledjük, hogy tavasszal a menekülthullám újabb lendületet kaphat, és nem biztos, hogy az útvonala elkerüli Romániát, az embercsempészek erre terelhetik őket. Tehát fel kell minderre készülni, például menekültközpontok kialakításával. Ezt meg tudjuk érteni. Azt viszont kifogásoljuk, hogy a helyi hatóságok megkérdezése nélkül fognak bele ilyen típusú előkészületekbe. Ez ugyan az állam feladata, ám az önkormányzatiság elve mégiscsak megkövetelné, hogy a helyi önkormányzattal, a helyi közösséggel konzultáljanak, egyeztessenek, kikérjék a véleményét, s azután hozzanak döntést egy menekültközpont helyszínéről. Ez az elv nem csak a Tasnádra érvényes.
Más településekre is terveznek menekültközpontokat, és ez nem váltott ki ekkora tiltakozást, mint a magyarok lakta Tasnádon. Nem áll így fenn az a lehetőség, hogy az RMDSZ-t sokan markánsan menekültellenes politikai szervezetnek tekintsék?
Nem. Szerintem téved, aki azt gondolja, hogy hosszú távon a közösség akaratával szemben lehet olyan döntéseket meghozni, mint például menekültek befogadása. Meg kell nézni, hogy mi van ma Európában, meg kell nézni azt, hogy az európai emberek többsége mit gondol erről, és szerintem figyelembe is kell venni. Nem az az alapvető kérdés, hogy Románia tud-e valamit kezdeni 4700 emberrel. Nehogy úgy tegyünk, mintha csak 4700 emberről lenne szó, mert lehet, hogy ma 4700-ról beszélünk, de ennek a többszöröse is lehet. Nem szabad ezt a jelenséget statisztikai adatokká leegyszerűsíteni, meg kell nézni a kulturális hatását, az érzelmi fogadókészséget. Az RMDSZ a menekültkérdésben az első pillanattól árnyaltan fogalmazott. Olyan álláspontot nem lehet megfogalmazni, amivel mindenki egyetért.
Tény, hogy – különösen a párizsi merényletek óta – Schengen megroggyanni látszik, épülnek a kerítések Európában. Az EU alapvető értékei kérdőjeleződtek meg. Milyennek látja az Európai Unió jövőjét 2016-ban?
Az Európai Unió nincs semmivel sem rosszabb állapotban, mint két-három évvel ezelőtt. Csupán most szembesült egy olyan kihívással, válsággal, amelynek nyomán kiderült, hogy nincs felkészülve bizonyos kérdéseknek a megoldására, nincsenek meg azok a döntéshozatali mechanizmusok, amelyekkel ilyen válsághelyzetben gyorsan, hatékonyan lehet lépni. Ilyen körülmények között szerintem nem kevesebb EU-ra van szükség, hanem több EU-ra van szükség. Nem arra gondolok, hogy nagy léptekkel haladjunk az Európai Egyesült Államok felé (bár nagyon hosszú távon ilyen konstrukció felé kell haladni), de több Európára van szükség minden tekintetben. Abban a tekintetben is, hogy a különböző kompetenciákat újragondoljuk. Tetszik vagy nem, az élet felülírhatja egy adott pillanatban azt, ami azelőtt egy évtizeddel vagy öt évvel volt, és így a szerződéseknek a kiegészítése, újragondolása is be fog következni, másképpen nem fog tudni az EU sikeres lenni. Körülöttünk tulajdonképpen szinte mindenki abban érdekelt, hogy az EU ne legyen sikeres, hogy megroppanjon, de azt hiszem, hogy nincsen egyetlen olyan ember sem, aki azt gondolja, hogy az Európát érő kihívásokra a tagállamok külön-külön sikeres választ tudnak adni. Meg kell tehát nézni, melyek azok a kompetenciák, amelyeket uniós hatáskörbe kell utalni. A külső határok védelmét, a biztonságpolitikát, a külpolitikát, a védelmi politikát mindenféleképpen ilyen kérdéseknek tekintem. Ez azt is jelenti, hogy a szuverenitásból fel kell adni. Ha nem tudja Görögország vagy Olaszország a külső határait megvédeni, akkor ez EU-s hatáskör kell hogy legyen, mert másképpen maga az Európai Unió fog összeomlani. Másrészt pedig bizonyos kérdéseket vissza kell utalni tagállami hatáskörökbe. Nem kell az EU-nak azzal foglalkoznia szerintem, hogy az akácfákat hol kell élve hagyni, vagy az uborkának mekkorának kellene lennie, nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, ami az EU-s polgárok életszínvonalát, biztonságérzetét nem fogja javítani. Van egy alapvető kérdés ma, és erre kell választ adni az EU-nak: a biztonság versus szabadság kérdésére. Amíg az emberek élete nincs biztonságban, addig nem tudnak szabadok lenni. Semmiféle szabadságjogból, még az utazás, mozgás szabadságából sem szabad visszanyesni, de a biztonságot kell tudni szavatolni. A párizsi merényletek óta az EU sem lehet olyan, mint 2015 októbere előtt volt, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok sem olyan 2001. szeptember 11-e óta, mint előtte volt.
Idén több olyan lépés történt, ami nagy mértékben meghatározza a 2016-os gazdasági évet: elfogadták az új adótörvénykönyvet, jelentős béremelések voltak a közszférában, és kidolgoztak egy olyan költségvetést, amely a 3 százalékhoz nagyon közeli deficittel számol. Az RMDSZ mindezeket megszavazta. Ezek szerint nem tartanak attól, hogy jövőre elszabadul a gyeplő és kisiklik a gazdaság?
Úgy vélem, hogy amilyen állapotban most van Románia gazdasága, illetve az európai és a világgazdaság, ha nem történik egy olyasvalami, ami nem Romániától és nem a költségvetéstől függ, akkor ezek az intézkedések és ez a költségvetés 2016-ban, 2017-ben nem rejt magában vállalhatatlan kockázatokat. Kockázat persze mindig volt, mindig lesz, főleg egy olyan világban, ahol a nemzetgazdaságok szinte minden paramétere nagy mértékben összefügg a szomszéd nemzetgazdaságok, a kontinens és a világgazdaság változásaival. Emlékeztetnék arra, hogy a gazdasági válság idején azt mondta az RMDSZ: mihelyt lehetőség lesz, akkor visszaadjuk a társadalomnak mindazt, amit a megszorító intézkedésekkel elvettünk. Tehát megnöveljük a levágott béreket, csökkentjük a megemelt áfát. A megszorító intézkedésekre annak idején szükség volt, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amibe Görögország sodródott. Amikor ezeket meghoztuk, vállalnunk kellett annak a kockázatát, hogy a választóink egy részét elveszítjük. Most úgy érezzük, hogy az akkori ígéretünket minden kockázat nélkül be tudjuk váltani. Az infláció alacsony, az állam küladóssága kicsi, a gazdasági növekedés az európai átlagnál nagyobb. A lényeg az, hogy ne veszítsük el a mértéket, és a következő egy évben ne legyenek olyan populista intézkedések, amelyek a kiadásokat megnövelik. Azt gondolom, hogy a mostani technokrata kormány sok mindenre alkalmas, többek között arra is, hogy mivel nem készül választásokra, ne engedjen a populizmusnak, ne engedje három százalék fölé a deficitet, illetve ne engedje a fogyasztást túlpörögni. Ha ezeket a paraméterek tudja tartani, akkor én azt hiszem, hogy nem lesz baj. Sőt szerintem 2017-re az adótörvénykönyv számos intézkedése éreztetni fogja a stimuláló hatását a munkahelyteremtésben, beruházásokban, kis- és középvállalkozásoknak a megsegítésében.
Pedig a független szakértőkből álló Költségvetési Tanács a földbe döngölte a büdzsé tervezetét. A testület éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy már a jövő évtől kezdődően a meghaladhatja a deficit a 3 százalékot, és 2017-ben még rosszabb lesz a helyzet. Egyáltalán mi szükség a Költségvetési Tanácsra, ha senki nem figyel rájuk?
Az EU valamennyi tagállamában léteznek a Költségvetési Tanácshoz hasonló intézmények. A testületben azok a pénzügyi, makrogazdasági szakemberek ülnek, akik mindent mindig borúlátóan állítanak be. Figyelmeztetéseiket meg kell hallgatni, észrevételeiket meg kell hallgatni, de áltatában nem következik be az, amit ők mondanak. Az elmúlt években sem Románia, sem Magyarország esetében nem vált be, amit a költségvetési tanács előrejelzett, de az elővigyázatosság, az óvatosság a költségvetés tervezésekor, a pénzügypolitikák alakításakor mindig egy alapszempont. A kérdés, hogy ki mennyire óvatos. A költségvetési tanácsnak nincs politikai felelőssége, a politikusak sokkal több kockázatot vállalnak, mint tenné azt egy bankár, aki a pezsgőhöz és a kaviárhoz van hozzászokva, nem a sáros utcához.
A belpolitikai évet Klaus Johannis államfő mandátuma, illetve a Ponta-kormány bukása határozta meg. Milyennek látja az új elnök első évét?
Traian Băsescu mandátumához képest hihetetlen pozitív változás történt a Johannis-mandátum első évében. Nincs a folyamatos cirkusz, nincs a folyamatos hol ezt, hol azt piszkáló, lejárató, nyilvános elnöki jelenlét, ami jó. Ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokat fogalmazott meg az a nagy választóközösség, amelyik Johannist tisztségbe jutatta, akkor nem hiszem, hogy mindenben beigazolódott az elvárása, de egy elnöki mandátumot nem egy év perspektívájából kell megítélni. Klaus Johannisszal 2014 júniusában volt egyszer egy hosszabb beszélgetésem, amikor ő még csak elnökjelölt volt. Visszaigazoltnak látom, amiket akkor nekem mondott mindarról, amit ő gondol a 2015-os évről – beleértve azt is, hogy megnyerte a választásokat. Klaus Johannisnak van egy elképzelése arról, hogy milyen irányban akarja az országot vinni, még akkor is, hogyha ezt nem világosan, nem egyértelműen és nem olyan gyakorisággal mondja el, mint a politikusok nagy része. A kommunikációban, azt gondolom, hogy sokkal jobb lehetne, de ez minden politikusra igaz. Mérleget egy év után nem akarok készíteni, de ha szabad ilyet mondani, akkor sokkal több, mint az elődje, és valamennyivel kevesebb, mint a hozzá fűződő elvárások.
Az egyik első találkozón azt javasolta az államfőnek, hogy kezdeményezzen egy többség-kisebbség paktumot. Ez jelentős előrelépést jelentett volna a romániai kisebbségvédelemben. Akkor Klaus Johannis úgy reagált, hogy megvizsgálja ezt a lehetőséget. Eltelt egy év, de nem történt elmozdulás ebben az ügyben. Ezek szerint beigazolódott az RMDSZ-nek az a korábban már többször hangoztatott álláspontja, miszerint Klaus Johannisnak – származása ellenére – nem szívügye a kisebbségvédelem?
Amit Klaus Johannisszal kapcsolatosan 2014-ben mondtunk, azt a mandátuma első éve igazolta, de nem ez a lényeg. Továbbra is fenntartom, hogy szükség van a többség-kisebbség paktumra, és továbbra is fenntartom, hogy jó lenne, ha az államelnök részéről érkezne a kezdeményezés. De azt is látom, hogy egy választási esztendőben ennek a paktumnak az aláírása, tető alá hozása sokkal bonyolultabb, mint egy nyugodtabb időszakban. Tehát 2016-ban érveket kell újra felhozni, fenn kell tartani a szükségességét, kell keresni hozzá a partnereket, de úgy látom, hogy reálisan csak a 2016-os választások után lenne tető alá hozható ez az egyezség. A paktumot egyre inkább fontosnak tartom, ahogyan közeledik a 2018-as év, amikor a román társadalom a nagy egyesülés centenáriumát készül megünnepelni. Nekünk ezt a 2018-as esztendőt nem szabad szem előtt téveszteni. A román társadalmat emlékeztetnünk kell folyamatosan, határozottan, de elegánsan, európai módon, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. Van még idő 2018-ig, a 100 éves évfordulóig a többség-kisebbség viszony javítására, az ígéretek jelentős részének beváltására. A román államnak meg kell szereznie a kisebbségeknek a bizalmát, meg kell győznie a romániai kisebbségeket, hogy nem akarja őket beolvasztani, felszámolni. Mivel az egyesülést ünneplik, ilyenkor a nemzeti érzelmek is fellángolhatnak, erősebbek lehetnek, nagyon nagy körültekintésre, ugyanakkor határozottságra lesz szükségünk. Tehát bonyolult időszak előtt állunk, és nekünk az a kötelességünk, hogy a román társadalmat, a politikai döntéshozókat, az államelnök kezdve, próbáljuk meggyőzni arról, hogy ez a többség-kisebbség paktum Románia érdekeit szolgálná. Meggyőzni arról, hogy az 1918-as ígéretek betartása, a román állam nyitása a kisebbségek felé nem egy extravagáns elvárás, hanem európai, demokratikus igény, amitől nincs miért irritáltnak lennie a román társadalomnak
Mennyire nehezíti meg ennek a paktumnak a létrejöttét a kézdivásárhelyi „terrorista” ügye?
Ez a kézdivásárhelyi ügy nagyon nagy károkat okozott, ma még talán ezt fel sem tudjuk mérni, mekkorát. Ezért amikor az államelnökkel, majd a kormányfővel találkoztam, ennek az egész történetnek a komplexitását próbáltam hangsúlyozni, felhívni a figyelmet arra, hogy akkor járnak el helyesen, ha ezt egyéni, elszigetelt esetén kezelik. Ha vicceltek a kézdivásárhelyi vármegyések, az is baj, ha komolyan gondolták, az is, az egyéni cselekedeteinek a felelősségét mindenkinek vállalnia kell. Nem szabad egy közösséget megbélyegezni egyéni esetből kiindulva, mert annak a következményei hosszú távúak, és nem szabad egy ilyen esetet felhasználni arra, hogy a jogos törekvéseket veszélyesnek, kockázatosnak állítsanak be. Nekünk az a szükséges és nagyon fontos hozzáállásunk, hogy semmilyen szélsőségnek, erőszakos kezdeményezésnek ne legyünk és ne lehessünk a támogatói. A románoknak meg az, hogy ne túlozzanak el egyéni eseteket, és ne állítsanak be bűnösnek egy közösséget, mint ahogyan megtették egyik-másik hírcsatornán közvéleményt formáló emberek. A közös bölcsességünkön múlik, hogy hogyan tudunk ezen a helyzeten túllenni.
Az új elnök mandátuma alatt változatlanul nagyon tevékeny volt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Mire számít ezen a téren 2016-ben?
Nem foglalkozunk a DNA tevékenységével. Akkor nyilatkozunk róluk, amikor úgy gondoljuk, hogy nyilatkozni kell, mert túlkapást észlelünk, vagy úgy gondoljuk, hogy korrupció ürügye alatt más valami történik. Ilyenkor ezt jelezzük, mint ahogyan megtettük a Ráduly Róbert és mások esetében is. Ha mindenki a törvény szelleme és betűje szerint végezné a dolgát, akkor az égvilágon semmi baj nem lenne.
RMDSZ-es önkormányzati politikusok ellen is elkezdődtek bűnvádi perek. A kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján is említett új típusú politizálás jelenti-e azt, hogy bűnvádi per alatt lévő politikusokat (például Kiss Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert) nem jelölik a helyhatósági választásokon?
Nem szabad fehérnek és feketének látni a világot, mert a világ árnyaltabb. Ha olyan társadalomban élnénk, amelynek 200 éves demokratikus működési múltja van, és a társadalom mentalitása is más, egészen más konklúzióra jutnék ebben a kérdésben, mint egy olyan társadalomban, mint a román társadalom. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy egy politikai szervezet káderpolitikáját a szervezettel és az általa képviselt közösséggel közvetlen kapcsolatban nem lévő entitások határozzák meg. Korrupción én azt értem, hogy valaki a közpénzekhez hozzányúlt és a közösségnek kárt okozott, sikkasztott, lopott, és nem azt, hogy rosszul számolt 275 lejt a szolgálati autó benzinpénzéből. Tehát esetről esetre kell megítélni ezeket az ügyeket. Mi azt mondtuk, hogy nem indítunk olyan embereket a választásokon, akik ellen bizonyítottan korrupciós vádak merültek fel, ítélet születetett ellenük. De én például nagyon szeretném, ha Csíkszereda volt polgármestere indulhatna és indulni akarna a választásokon. Nem vagyok meggyőződve, hogy Ráduly Róbert indulni akar, de én nagyon szeretném, mert jó polgármester volt, nem lopott el a közösségtől semmit.
Változott a parlamenti választási törvény. A módosított jogszabály is lehetővé teszi, hogy az RMDSZ akkor is bejusson a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot. Ez nem jelent majd hátrányt a jelöltek motiváltsága, a mozgósítás szempontjából?
2012-ben is ugyanebben a helyzetben voltunk, mert akkor is volt alternatív küszöb, ilyen szempontból nem változott lényegében semmi. Másabbak azonban most a kihívások, felnőtt egy másik nemzedék, amely másképpen látja a közéletet, a politikát, mint a szüleik vagy nagyszüleik nemzedéke. Nincs emlékük, közvetlen élményük a diktatúráról, a mai körülmények jelentik számukra a normalitást, és ehhez képest fogalmazzák meg az elvárásaikat. Ennek a nemzedéknek a megszólítása teljesen más kihívás, teljesen más válaszokat vagy nagyon nagy mértékben más válaszokat is igényel, mint mondjuk 15, 20 vagy 25 évvel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy nekem most nehezebb a dolgom, de biztos, hogy más a dolgom, nem úgy nehéz, mint volt ezelőtt 20 évvel azoknak, akik akkor voltak a politika első vonalában. Azt szeretném, ha 2016-ban az öt százalékos küszöböt teljesítve legyünk a parlamentben, ne a biztonsági háló fogjon ki bennünket. Bízom abban, hogy képesek leszünk ezt megtenni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
A 2018-as év, az egyesülés centenáriuma közeledtével az RMDSZ elnöke egyre fontosabbnak tartja a többség-kisebbség paktum létrejöttét. Kelemen Hunor szerint a következő időszakban folyamatosan emlékeztetni kell a román társadalmat arra, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. A politikust a 2015-ös évről és 2016 kihívásairól kérdeztük.
A menekültválság és a terrorizmus elleni küzdelem meghatározta a 2015-ös nemzetközi évet. Menekültügyben az EU nagyon nehezen mozdult, első lépésként bevezették a kötelező befogadási kvótákat. Helyesen járt-e el Románia, amikor szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott?
Helyesen. A RMDSZ-es EP-képviselők is nemmel szavaztak az Európai Parlamentben az Európai Bizottság kvótatervére. Sok-sok indok szól Románia álláspontja mellett, és ez nem jelenti a rászorulókkal szembeni szolidaritás hiányát. Az Európai Unió ugyanis képtelen a külső határait megvédeni. A menekültek normális ellenőrzési mechanizmus nélkül lépnek be az EU-ba, átjönnek több olyan országon, ahol az életük már nincs veszélyeztetve. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy pontosan hányan érkeznek, mert addig, amíg a külső határok védelme nincsen biztosítva, számuk folyamatosan nő. Ugyanakkor ezeknek a bevándorlóknak a nagy többsége nem is akar Romániába jönni. Ilyen körülmények között értelmetlen kötelező kvótáról beszélni. Van a kérdésnek több jogi vetülete is. Semmilyen európai uniós alapszerződésben nincs benne, hogy a kötelező kvótát el kell fogadni, másrészt a román alkotmány is tiltja különböző közösségek kényszerített betelepítését az országba. Ugyanakkor nem tudja senki garantálni, hogy ha Romániába küldenek mondjuk 4000 menekültet, regisztrálják őket és érvényes papírokkal rendelkeznek, ezek az emberek a következő nap nem utaznak el, nem mennek el Nyugat- vagy Észak-Európába. Hiszen Romániában nem lehet táborokba zárni őket. A kötelező kvóta bevezetése tehát politikailag, jogilag, szervezésileg, logisztikailag is problémás. Ám ismétlem: ez egy percig sem jelenti azt, hogy a szolidaritást fölülírnánk, és akinek az élete veszélyben van, nem kellene hogy megkapjon minden segítséget.
Romániának végül el kellett fogadnia a kötelező kvótákat, és a kormány új menekültállomások létesítését jelentette be. Az egyik ilyen központot Tasnádon nyitnák meg, ami ellen az RMDSZ elsőként tiltakozott. Miért?
Egyrészt a kötelező kvóta érvényesítése még nem biztosított, mert az Európai Bíróságon megtámadta legalább két tagállam, és ha sikerrel járnak, esik a brüsszeli terv. Másrészt pedig egyelőre van egy kötelező érvényű döntés, amire még akkor is fel kell készülnie az országnak, ha ezt Románia nem támogatta. Azt se feledjük, hogy tavasszal a menekülthullám újabb lendületet kaphat, és nem biztos, hogy az útvonala elkerüli Romániát, az embercsempészek erre terelhetik őket. Tehát fel kell minderre készülni, például menekültközpontok kialakításával. Ezt meg tudjuk érteni. Azt viszont kifogásoljuk, hogy a helyi hatóságok megkérdezése nélkül fognak bele ilyen típusú előkészületekbe. Ez ugyan az állam feladata, ám az önkormányzatiság elve mégiscsak megkövetelné, hogy a helyi önkormányzattal, a helyi közösséggel konzultáljanak, egyeztessenek, kikérjék a véleményét, s azután hozzanak döntést egy menekültközpont helyszínéről. Ez az elv nem csak a Tasnádra érvényes.
Más településekre is terveznek menekültközpontokat, és ez nem váltott ki ekkora tiltakozást, mint a magyarok lakta Tasnádon. Nem áll így fenn az a lehetőség, hogy az RMDSZ-t sokan markánsan menekültellenes politikai szervezetnek tekintsék?
Nem. Szerintem téved, aki azt gondolja, hogy hosszú távon a közösség akaratával szemben lehet olyan döntéseket meghozni, mint például menekültek befogadása. Meg kell nézni, hogy mi van ma Európában, meg kell nézni azt, hogy az európai emberek többsége mit gondol erről, és szerintem figyelembe is kell venni. Nem az az alapvető kérdés, hogy Románia tud-e valamit kezdeni 4700 emberrel. Nehogy úgy tegyünk, mintha csak 4700 emberről lenne szó, mert lehet, hogy ma 4700-ról beszélünk, de ennek a többszöröse is lehet. Nem szabad ezt a jelenséget statisztikai adatokká leegyszerűsíteni, meg kell nézni a kulturális hatását, az érzelmi fogadókészséget. Az RMDSZ a menekültkérdésben az első pillanattól árnyaltan fogalmazott. Olyan álláspontot nem lehet megfogalmazni, amivel mindenki egyetért.
Tény, hogy – különösen a párizsi merényletek óta – Schengen megroggyanni látszik, épülnek a kerítések Európában. Az EU alapvető értékei kérdőjeleződtek meg. Milyennek látja az Európai Unió jövőjét 2016-ban?
Az Európai Unió nincs semmivel sem rosszabb állapotban, mint két-három évvel ezelőtt. Csupán most szembesült egy olyan kihívással, válsággal, amelynek nyomán kiderült, hogy nincs felkészülve bizonyos kérdéseknek a megoldására, nincsenek meg azok a döntéshozatali mechanizmusok, amelyekkel ilyen válsághelyzetben gyorsan, hatékonyan lehet lépni. Ilyen körülmények között szerintem nem kevesebb EU-ra van szükség, hanem több EU-ra van szükség. Nem arra gondolok, hogy nagy léptekkel haladjunk az Európai Egyesült Államok felé (bár nagyon hosszú távon ilyen konstrukció felé kell haladni), de több Európára van szükség minden tekintetben. Abban a tekintetben is, hogy a különböző kompetenciákat újragondoljuk. Tetszik vagy nem, az élet felülírhatja egy adott pillanatban azt, ami azelőtt egy évtizeddel vagy öt évvel volt, és így a szerződéseknek a kiegészítése, újragondolása is be fog következni, másképpen nem fog tudni az EU sikeres lenni. Körülöttünk tulajdonképpen szinte mindenki abban érdekelt, hogy az EU ne legyen sikeres, hogy megroppanjon, de azt hiszem, hogy nincsen egyetlen olyan ember sem, aki azt gondolja, hogy az Európát érő kihívásokra a tagállamok külön-külön sikeres választ tudnak adni. Meg kell tehát nézni, melyek azok a kompetenciák, amelyeket uniós hatáskörbe kell utalni. A külső határok védelmét, a biztonságpolitikát, a külpolitikát, a védelmi politikát mindenféleképpen ilyen kérdéseknek tekintem. Ez azt is jelenti, hogy a szuverenitásból fel kell adni. Ha nem tudja Görögország vagy Olaszország a külső határait megvédeni, akkor ez EU-s hatáskör kell hogy legyen, mert másképpen maga az Európai Unió fog összeomlani. Másrészt pedig bizonyos kérdéseket vissza kell utalni tagállami hatáskörökbe. Nem kell az EU-nak azzal foglalkoznia szerintem, hogy az akácfákat hol kell élve hagyni, vagy az uborkának mekkorának kellene lennie, nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, ami az EU-s polgárok életszínvonalát, biztonságérzetét nem fogja javítani. Van egy alapvető kérdés ma, és erre kell választ adni az EU-nak: a biztonság versus szabadság kérdésére. Amíg az emberek élete nincs biztonságban, addig nem tudnak szabadok lenni. Semmiféle szabadságjogból, még az utazás, mozgás szabadságából sem szabad visszanyesni, de a biztonságot kell tudni szavatolni. A párizsi merényletek óta az EU sem lehet olyan, mint 2015 októbere előtt volt, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok sem olyan 2001. szeptember 11-e óta, mint előtte volt.
Idén több olyan lépés történt, ami nagy mértékben meghatározza a 2016-os gazdasági évet: elfogadták az új adótörvénykönyvet, jelentős béremelések voltak a közszférában, és kidolgoztak egy olyan költségvetést, amely a 3 százalékhoz nagyon közeli deficittel számol. Az RMDSZ mindezeket megszavazta. Ezek szerint nem tartanak attól, hogy jövőre elszabadul a gyeplő és kisiklik a gazdaság?
Úgy vélem, hogy amilyen állapotban most van Románia gazdasága, illetve az európai és a világgazdaság, ha nem történik egy olyasvalami, ami nem Romániától és nem a költségvetéstől függ, akkor ezek az intézkedések és ez a költségvetés 2016-ban, 2017-ben nem rejt magában vállalhatatlan kockázatokat. Kockázat persze mindig volt, mindig lesz, főleg egy olyan világban, ahol a nemzetgazdaságok szinte minden paramétere nagy mértékben összefügg a szomszéd nemzetgazdaságok, a kontinens és a világgazdaság változásaival. Emlékeztetnék arra, hogy a gazdasági válság idején azt mondta az RMDSZ: mihelyt lehetőség lesz, akkor visszaadjuk a társadalomnak mindazt, amit a megszorító intézkedésekkel elvettünk. Tehát megnöveljük a levágott béreket, csökkentjük a megemelt áfát. A megszorító intézkedésekre annak idején szükség volt, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amibe Görögország sodródott. Amikor ezeket meghoztuk, vállalnunk kellett annak a kockázatát, hogy a választóink egy részét elveszítjük. Most úgy érezzük, hogy az akkori ígéretünket minden kockázat nélkül be tudjuk váltani. Az infláció alacsony, az állam küladóssága kicsi, a gazdasági növekedés az európai átlagnál nagyobb. A lényeg az, hogy ne veszítsük el a mértéket, és a következő egy évben ne legyenek olyan populista intézkedések, amelyek a kiadásokat megnövelik. Azt gondolom, hogy a mostani technokrata kormány sok mindenre alkalmas, többek között arra is, hogy mivel nem készül választásokra, ne engedjen a populizmusnak, ne engedje három százalék fölé a deficitet, illetve ne engedje a fogyasztást túlpörögni. Ha ezeket a paraméterek tudja tartani, akkor én azt hiszem, hogy nem lesz baj. Sőt szerintem 2017-re az adótörvénykönyv számos intézkedése éreztetni fogja a stimuláló hatását a munkahelyteremtésben, beruházásokban, kis- és középvállalkozásoknak a megsegítésében.
Pedig a független szakértőkből álló Költségvetési Tanács a földbe döngölte a büdzsé tervezetét. A testület éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy már a jövő évtől kezdődően a meghaladhatja a deficit a 3 százalékot, és 2017-ben még rosszabb lesz a helyzet. Egyáltalán mi szükség a Költségvetési Tanácsra, ha senki nem figyel rájuk?
Az EU valamennyi tagállamában léteznek a Költségvetési Tanácshoz hasonló intézmények. A testületben azok a pénzügyi, makrogazdasági szakemberek ülnek, akik mindent mindig borúlátóan állítanak be. Figyelmeztetéseiket meg kell hallgatni, észrevételeiket meg kell hallgatni, de áltatában nem következik be az, amit ők mondanak. Az elmúlt években sem Románia, sem Magyarország esetében nem vált be, amit a költségvetési tanács előrejelzett, de az elővigyázatosság, az óvatosság a költségvetés tervezésekor, a pénzügypolitikák alakításakor mindig egy alapszempont. A kérdés, hogy ki mennyire óvatos. A költségvetési tanácsnak nincs politikai felelőssége, a politikusak sokkal több kockázatot vállalnak, mint tenné azt egy bankár, aki a pezsgőhöz és a kaviárhoz van hozzászokva, nem a sáros utcához.
A belpolitikai évet Klaus Johannis államfő mandátuma, illetve a Ponta-kormány bukása határozta meg. Milyennek látja az új elnök első évét?
Traian Băsescu mandátumához képest hihetetlen pozitív változás történt a Johannis-mandátum első évében. Nincs a folyamatos cirkusz, nincs a folyamatos hol ezt, hol azt piszkáló, lejárató, nyilvános elnöki jelenlét, ami jó. Ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokat fogalmazott meg az a nagy választóközösség, amelyik Johannist tisztségbe jutatta, akkor nem hiszem, hogy mindenben beigazolódott az elvárása, de egy elnöki mandátumot nem egy év perspektívájából kell megítélni. Klaus Johannisszal 2014 júniusában volt egyszer egy hosszabb beszélgetésem, amikor ő még csak elnökjelölt volt. Visszaigazoltnak látom, amiket akkor nekem mondott mindarról, amit ő gondol a 2015-os évről – beleértve azt is, hogy megnyerte a választásokat. Klaus Johannisnak van egy elképzelése arról, hogy milyen irányban akarja az országot vinni, még akkor is, hogyha ezt nem világosan, nem egyértelműen és nem olyan gyakorisággal mondja el, mint a politikusok nagy része. A kommunikációban, azt gondolom, hogy sokkal jobb lehetne, de ez minden politikusra igaz. Mérleget egy év után nem akarok készíteni, de ha szabad ilyet mondani, akkor sokkal több, mint az elődje, és valamennyivel kevesebb, mint a hozzá fűződő elvárások.
Az egyik első találkozón azt javasolta az államfőnek, hogy kezdeményezzen egy többség-kisebbség paktumot. Ez jelentős előrelépést jelentett volna a romániai kisebbségvédelemben. Akkor Klaus Johannis úgy reagált, hogy megvizsgálja ezt a lehetőséget. Eltelt egy év, de nem történt elmozdulás ebben az ügyben. Ezek szerint beigazolódott az RMDSZ-nek az a korábban már többször hangoztatott álláspontja, miszerint Klaus Johannisnak – származása ellenére – nem szívügye a kisebbségvédelem?
Amit Klaus Johannisszal kapcsolatosan 2014-ben mondtunk, azt a mandátuma első éve igazolta, de nem ez a lényeg. Továbbra is fenntartom, hogy szükség van a többség-kisebbség paktumra, és továbbra is fenntartom, hogy jó lenne, ha az államelnök részéről érkezne a kezdeményezés. De azt is látom, hogy egy választási esztendőben ennek a paktumnak az aláírása, tető alá hozása sokkal bonyolultabb, mint egy nyugodtabb időszakban. Tehát 2016-ban érveket kell újra felhozni, fenn kell tartani a szükségességét, kell keresni hozzá a partnereket, de úgy látom, hogy reálisan csak a 2016-os választások után lenne tető alá hozható ez az egyezség. A paktumot egyre inkább fontosnak tartom, ahogyan közeledik a 2018-as év, amikor a román társadalom a nagy egyesülés centenáriumát készül megünnepelni. Nekünk ezt a 2018-as esztendőt nem szabad szem előtt téveszteni. A román társadalmat emlékeztetnünk kell folyamatosan, határozottan, de elegánsan, európai módon, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. Van még idő 2018-ig, a 100 éves évfordulóig a többség-kisebbség viszony javítására, az ígéretek jelentős részének beváltására. A román államnak meg kell szereznie a kisebbségeknek a bizalmát, meg kell győznie a romániai kisebbségeket, hogy nem akarja őket beolvasztani, felszámolni. Mivel az egyesülést ünneplik, ilyenkor a nemzeti érzelmek is fellángolhatnak, erősebbek lehetnek, nagyon nagy körültekintésre, ugyanakkor határozottságra lesz szükségünk. Tehát bonyolult időszak előtt állunk, és nekünk az a kötelességünk, hogy a román társadalmat, a politikai döntéshozókat, az államelnök kezdve, próbáljuk meggyőzni arról, hogy ez a többség-kisebbség paktum Románia érdekeit szolgálná. Meggyőzni arról, hogy az 1918-as ígéretek betartása, a román állam nyitása a kisebbségek felé nem egy extravagáns elvárás, hanem európai, demokratikus igény, amitől nincs miért irritáltnak lennie a román társadalomnak
Mennyire nehezíti meg ennek a paktumnak a létrejöttét a kézdivásárhelyi „terrorista” ügye?
Ez a kézdivásárhelyi ügy nagyon nagy károkat okozott, ma még talán ezt fel sem tudjuk mérni, mekkorát. Ezért amikor az államelnökkel, majd a kormányfővel találkoztam, ennek az egész történetnek a komplexitását próbáltam hangsúlyozni, felhívni a figyelmet arra, hogy akkor járnak el helyesen, ha ezt egyéni, elszigetelt esetén kezelik. Ha vicceltek a kézdivásárhelyi vármegyések, az is baj, ha komolyan gondolták, az is, az egyéni cselekedeteinek a felelősségét mindenkinek vállalnia kell. Nem szabad egy közösséget megbélyegezni egyéni esetből kiindulva, mert annak a következményei hosszú távúak, és nem szabad egy ilyen esetet felhasználni arra, hogy a jogos törekvéseket veszélyesnek, kockázatosnak állítsanak be. Nekünk az a szükséges és nagyon fontos hozzáállásunk, hogy semmilyen szélsőségnek, erőszakos kezdeményezésnek ne legyünk és ne lehessünk a támogatói. A románoknak meg az, hogy ne túlozzanak el egyéni eseteket, és ne állítsanak be bűnösnek egy közösséget, mint ahogyan megtették egyik-másik hírcsatornán közvéleményt formáló emberek. A közös bölcsességünkön múlik, hogy hogyan tudunk ezen a helyzeten túllenni.
Az új elnök mandátuma alatt változatlanul nagyon tevékeny volt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Mire számít ezen a téren 2016-ben?
Nem foglalkozunk a DNA tevékenységével. Akkor nyilatkozunk róluk, amikor úgy gondoljuk, hogy nyilatkozni kell, mert túlkapást észlelünk, vagy úgy gondoljuk, hogy korrupció ürügye alatt más valami történik. Ilyenkor ezt jelezzük, mint ahogyan megtettük a Ráduly Róbert és mások esetében is. Ha mindenki a törvény szelleme és betűje szerint végezné a dolgát, akkor az égvilágon semmi baj nem lenne.
RMDSZ-es önkormányzati politikusok ellen is elkezdődtek bűnvádi perek. A kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján is említett új típusú politizálás jelenti-e azt, hogy bűnvádi per alatt lévő politikusokat (például Kiss Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert) nem jelölik a helyhatósági választásokon?
Nem szabad fehérnek és feketének látni a világot, mert a világ árnyaltabb. Ha olyan társadalomban élnénk, amelynek 200 éves demokratikus működési múltja van, és a társadalom mentalitása is más, egészen más konklúzióra jutnék ebben a kérdésben, mint egy olyan társadalomban, mint a román társadalom. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy egy politikai szervezet káderpolitikáját a szervezettel és az általa képviselt közösséggel közvetlen kapcsolatban nem lévő entitások határozzák meg. Korrupción én azt értem, hogy valaki a közpénzekhez hozzányúlt és a közösségnek kárt okozott, sikkasztott, lopott, és nem azt, hogy rosszul számolt 275 lejt a szolgálati autó benzinpénzéből. Tehát esetről esetre kell megítélni ezeket az ügyeket. Mi azt mondtuk, hogy nem indítunk olyan embereket a választásokon, akik ellen bizonyítottan korrupciós vádak merültek fel, ítélet születetett ellenük. De én például nagyon szeretném, ha Csíkszereda volt polgármestere indulhatna és indulni akarna a választásokon. Nem vagyok meggyőződve, hogy Ráduly Róbert indulni akar, de én nagyon szeretném, mert jó polgármester volt, nem lopott el a közösségtől semmit.
Változott a parlamenti választási törvény. A módosított jogszabály is lehetővé teszi, hogy az RMDSZ akkor is bejusson a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot. Ez nem jelent majd hátrányt a jelöltek motiváltsága, a mozgósítás szempontjából?
2012-ben is ugyanebben a helyzetben voltunk, mert akkor is volt alternatív küszöb, ilyen szempontból nem változott lényegében semmi. Másabbak azonban most a kihívások, felnőtt egy másik nemzedék, amely másképpen látja a közéletet, a politikát, mint a szüleik vagy nagyszüleik nemzedéke. Nincs emlékük, közvetlen élményük a diktatúráról, a mai körülmények jelentik számukra a normalitást, és ehhez képest fogalmazzák meg az elvárásaikat. Ennek a nemzedéknek a megszólítása teljesen más kihívás, teljesen más válaszokat vagy nagyon nagy mértékben más válaszokat is igényel, mint mondjuk 15, 20 vagy 25 évvel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy nekem most nehezebb a dolgom, de biztos, hogy más a dolgom, nem úgy nehéz, mint volt ezelőtt 20 évvel azoknak, akik akkor voltak a politika első vonalában. Azt szeretném, ha 2016-ban az öt százalékos küszöböt teljesítve legyünk a parlamentben, ne a biztonsági háló fogjon ki bennünket. Bízom abban, hogy képesek leszünk ezt megtenni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2015. december 24.
Karácsonyi hagyományok, szokások
Nálunk
Karácsony: Jézus születésének ünnepe a keresztényeknél. Az év legszebb, legfontosabb és legjelentősebb vallási ünnepe. De hogy valójában milyen régóta léteznek karácsonyi hagyományok és szokások, azt talán kevesebben tudják.
A legelső betlehemállításra és betlehemi játékokra 1223-ban került sor. Szent Ferenc találta ki őket Greccio városában, mert ezekkel szerette volna még szemléletesebbé tenni a történetet hallgatói számára. Egy földbirtokos barátját kérte meg, hogy egy barlangot rendezzen be úgy, ahogy az istálló kinézhetett Krisztus születésekor, és szervezzen be alkalmi színészeket, hogy a mese életre kelhessen. Greccio városa azóta pápai kiváltságot kapott, és az év bármelyik napján lehet karácsonyi szentmisét bemutatni, ráadásul minden nap karácsonyi hangulatban telik.
A magyar népi kultúra legrégebbi hagyománya, a betlehemezés, a 17. századból maradt fenn. Ennek több változata is van: a bűnbeesés, a szálláskeresés és a pásztorjáték. Kevésbé ismert talán a szentcsalád-járás, melynek során kilenc család összeáll, hogy december 15-től karácsony estig naponta, felváltva szállást adjanak a Szent Családnak, illetve a Szent Családot ábrázoló képnek. A regölés szintén fontos eleme a karácsonyi szokásoknak. Rendkívül nagy zajjal vonulnak házról házra, láncos bottal verik az ütemet. A regölés szöveganyaga gazdag és sokrétű.
A karácsonyi lakomát, az ősi hagyomány szerint, december 24. éjfélig szigorú böjt előzte meg. VI. Pál pápa 1966-ban megszüntette a böjtöt, de azelőtt az öregek egész nap kenyéren, vízen és són éltek, és az esti vacsoránál is csak növényi eredetű étel kerülhetett az asztalra.
Manapság a karácsonyfa nélkül el sem lehet képzelni az ünnepet. A fa isten ajándékozó mivoltának a jelképe; „A karácsonyfa az élet fája, mely a Paradicsom közepén a jó és a rossz tudásának fája mellett állt (Ter. 2, 9 ), s melyet a bűnbeesés után tüzes kard és kerubok zártak el az ember elől (Ter. 3, 24)” – olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban. A fenyő örökzöldsége az örökkévalóságra utal, háromszög alakú formája pedig a szentháromságra. Az ajándékok sem voltak mindig a fa alatt: eredetileg minimális anyagi értékeket, a természet kincseit vagy kézzel készített tárgyakat adtak ajándékba, később azonban, a világ anyagiasodásával ez változott. Már nem az ajándékozás vagy az ajándékfogadás érzésének, hanem magának az ajándéknak örülünk.
Másoknál
Krisztus születésének évfordulóját számunkra furcsa módon ünneplik egyes helyeken. Az áhítatos és meghitt, családi kör, a bibliai szereplők megelevenedése nem mindenütt divat. Az ajándékokat sem mindenhol az angyaltól, a Jézuskától vagy a Mikulástól várják a gyerekek. Spanyolországban például a háromkirályok gondoskodnak a meglepetésről, Olaszországban pedig Szent Lúcia, esetleg Befana, a csúf, öreg, de jóságos boszorkány. Az oroszoknál Bábuska járkál házról házra, aki a napkeleti bölcsekkel együtt maga is meg akarta látogatni a kisded Jézust, ám elkésett. Azóta is keresi…
A skandináv országokban a fenyőfa kivágásakor az egész család jelen van, otthon pedig, feldíszítés után, vidáman körbetáncolják azt, majd kibontják az alá rejtett ajándékokat. Nemcsak templomba, hanem szaunába is eljárnak ilyenkor, és néhányan a temetőbe is kimennek.
Svédországban és Dániában csipkelődéssel és tréfálkozással telik az ünnep, mivel előbújnak a koboldok. A tomténak vagy nissének nevezett szakállak kis lények csínytevésekkel bosszantják a ház lakóit. Ellenük csak egy tál, a padláson elhelyezett rizskásával lehet védekezni, ami csillapítja éhségüket, és barátságosabbak lesznek. Norvégiában viszont el kell dugni a seprűket, mert fennáll a veszélye, hogy egy gonosz boszorka ellopja őket.
Nem annyira hagyományos, de mindenképpen szokás Japánban, hogy a család a KFC-ben fogyasztja el a karácsonyi vacsorát. 1974-ben ugyanis olyan jól sikerült kampányt folytatott az amerikai eredetű gyorsétterem-lánc, hogy befolyással volt a kultúrára is. Afrikában is kiegészül a karácsonyi menü, igaz, nem szárnyassal, sőt, nem is négylábúval. A helyiek marékszámra eszik a frissen kisült császárlepke-hernyókat.
A görögöknél a karácsonyi ünnep 12 napig tart, és ebben benne van Vízkereszt is. Feléjük azt tartják, hogy a Föld mélyén gonosz manók élnek, ún. kalikandzaroszok, akik év közben azon ügyködnek, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék, karácsonykor azonban inkább az embereket bosszantják. Rendetlenséget csinálnak a házban, megeszik az ételeket, összetörnek ezt-azt. Mivel a tűztől félnek, elkerülhető a látogatásuk, ha a családi tűzhelyben mindig van láng. Vízkeresztkor mennek vissza a föld alá, mikor a pap által megszentelt víz elűzi őket.
Végül egy jó tanács: az arachnofóbiásoknak valószínűleg nem árt elkerülni Lengyelországot… Egyes helyeken a karácsonyfát pókokkal és pókhálókkal díszítik, mert a legenda szerint a kis Jézus takaróját pókok szőtték. Ezért tisztelegnek ilyen furcsa módon a pókok előtt.
Források: mno.hu, femina.hu, családinet.hu, Nők Lapja Café
Nyugati Jelen (Arad)
Nálunk
Karácsony: Jézus születésének ünnepe a keresztényeknél. Az év legszebb, legfontosabb és legjelentősebb vallási ünnepe. De hogy valójában milyen régóta léteznek karácsonyi hagyományok és szokások, azt talán kevesebben tudják.
A legelső betlehemállításra és betlehemi játékokra 1223-ban került sor. Szent Ferenc találta ki őket Greccio városában, mert ezekkel szerette volna még szemléletesebbé tenni a történetet hallgatói számára. Egy földbirtokos barátját kérte meg, hogy egy barlangot rendezzen be úgy, ahogy az istálló kinézhetett Krisztus születésekor, és szervezzen be alkalmi színészeket, hogy a mese életre kelhessen. Greccio városa azóta pápai kiváltságot kapott, és az év bármelyik napján lehet karácsonyi szentmisét bemutatni, ráadásul minden nap karácsonyi hangulatban telik.
A magyar népi kultúra legrégebbi hagyománya, a betlehemezés, a 17. századból maradt fenn. Ennek több változata is van: a bűnbeesés, a szálláskeresés és a pásztorjáték. Kevésbé ismert talán a szentcsalád-járás, melynek során kilenc család összeáll, hogy december 15-től karácsony estig naponta, felváltva szállást adjanak a Szent Családnak, illetve a Szent Családot ábrázoló képnek. A regölés szintén fontos eleme a karácsonyi szokásoknak. Rendkívül nagy zajjal vonulnak házról házra, láncos bottal verik az ütemet. A regölés szöveganyaga gazdag és sokrétű.
A karácsonyi lakomát, az ősi hagyomány szerint, december 24. éjfélig szigorú böjt előzte meg. VI. Pál pápa 1966-ban megszüntette a böjtöt, de azelőtt az öregek egész nap kenyéren, vízen és són éltek, és az esti vacsoránál is csak növényi eredetű étel kerülhetett az asztalra.
Manapság a karácsonyfa nélkül el sem lehet képzelni az ünnepet. A fa isten ajándékozó mivoltának a jelképe; „A karácsonyfa az élet fája, mely a Paradicsom közepén a jó és a rossz tudásának fája mellett állt (Ter. 2, 9 ), s melyet a bűnbeesés után tüzes kard és kerubok zártak el az ember elől (Ter. 3, 24)” – olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban. A fenyő örökzöldsége az örökkévalóságra utal, háromszög alakú formája pedig a szentháromságra. Az ajándékok sem voltak mindig a fa alatt: eredetileg minimális anyagi értékeket, a természet kincseit vagy kézzel készített tárgyakat adtak ajándékba, később azonban, a világ anyagiasodásával ez változott. Már nem az ajándékozás vagy az ajándékfogadás érzésének, hanem magának az ajándéknak örülünk.
Másoknál
Krisztus születésének évfordulóját számunkra furcsa módon ünneplik egyes helyeken. Az áhítatos és meghitt, családi kör, a bibliai szereplők megelevenedése nem mindenütt divat. Az ajándékokat sem mindenhol az angyaltól, a Jézuskától vagy a Mikulástól várják a gyerekek. Spanyolországban például a háromkirályok gondoskodnak a meglepetésről, Olaszországban pedig Szent Lúcia, esetleg Befana, a csúf, öreg, de jóságos boszorkány. Az oroszoknál Bábuska járkál házról házra, aki a napkeleti bölcsekkel együtt maga is meg akarta látogatni a kisded Jézust, ám elkésett. Azóta is keresi…
A skandináv országokban a fenyőfa kivágásakor az egész család jelen van, otthon pedig, feldíszítés után, vidáman körbetáncolják azt, majd kibontják az alá rejtett ajándékokat. Nemcsak templomba, hanem szaunába is eljárnak ilyenkor, és néhányan a temetőbe is kimennek.
Svédországban és Dániában csipkelődéssel és tréfálkozással telik az ünnep, mivel előbújnak a koboldok. A tomténak vagy nissének nevezett szakállak kis lények csínytevésekkel bosszantják a ház lakóit. Ellenük csak egy tál, a padláson elhelyezett rizskásával lehet védekezni, ami csillapítja éhségüket, és barátságosabbak lesznek. Norvégiában viszont el kell dugni a seprűket, mert fennáll a veszélye, hogy egy gonosz boszorka ellopja őket.
Nem annyira hagyományos, de mindenképpen szokás Japánban, hogy a család a KFC-ben fogyasztja el a karácsonyi vacsorát. 1974-ben ugyanis olyan jól sikerült kampányt folytatott az amerikai eredetű gyorsétterem-lánc, hogy befolyással volt a kultúrára is. Afrikában is kiegészül a karácsonyi menü, igaz, nem szárnyassal, sőt, nem is négylábúval. A helyiek marékszámra eszik a frissen kisült császárlepke-hernyókat.
A görögöknél a karácsonyi ünnep 12 napig tart, és ebben benne van Vízkereszt is. Feléjük azt tartják, hogy a Föld mélyén gonosz manók élnek, ún. kalikandzaroszok, akik év közben azon ügyködnek, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék, karácsonykor azonban inkább az embereket bosszantják. Rendetlenséget csinálnak a házban, megeszik az ételeket, összetörnek ezt-azt. Mivel a tűztől félnek, elkerülhető a látogatásuk, ha a családi tűzhelyben mindig van láng. Vízkeresztkor mennek vissza a föld alá, mikor a pap által megszentelt víz elűzi őket.
Végül egy jó tanács: az arachnofóbiásoknak valószínűleg nem árt elkerülni Lengyelországot… Egyes helyeken a karácsonyfát pókokkal és pókhálókkal díszítik, mert a legenda szerint a kis Jézus takaróját pókok szőtték. Ezért tisztelegnek ilyen furcsa módon a pókok előtt.
Források: mno.hu, femina.hu, családinet.hu, Nők Lapja Café
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 25.
„Karácsonykor mindenki hazajön feltöltődni”
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
2015. december 29.
Közel ezer idősnek szereztek örömöt Ákosfalván
Folyamatos a segítségnyújtás
Hagyomány Ákosfalva községben, hogy karácsony előtt a polgármesteri hivatal a Napsugár Emberjóléti Egyesülettel közösen ajándékcsomaggal kedveskedik az időseknek és gyerekeknek. Az ajándékozáson túl, a szépkorúaknak sokat jelent, hogy kimozdulnak otthonaikból, összegyűlnek, és érzik, hogy valaki odafigyel rájuk.
Harmadik éve, hogy létrejött Ákosfalván a Napsugár Emberjóléti Egyesület, amelynek fő célkitűzése, hogy a községben élő időseket, betegeket felkarolja. Karácsony táján pedig a község önkormányzatával karöltve köszöntik és megajándékozzák a 65 éven felülieket. Osváth Csaba polgármester elmondta, mindenik településen a helyi kultúrotthonban gyűltek össze az idősek, ahol a helyi diákok műsorával, szeretetvendégséggel és édességcsomaggal szereztek örömöt a szépkorúaknak. Községszinten 850 idős és 600 gyerek kapott csomagot.
A nyárádszentbenedeki idősek ebben az időszakban fokozott odafigyelésnek örvendenek, dicséretre méltó hagyomány, hogy karácsony harmadnapján a Nyárádszentbenedekért Egyesület és elnöke, Nám Emese színvonalas ünnepséggel kedveskedik a hatvan éven felülieknek és külön köszöntik azokat, akik betöltötték a 90. életévüket. Idén a Nyárádszentbenedekért Egyesület, valamint a Napsugár Emberjóléti Egyesület összehangolta a két eseményt, és előbbi élelmiszer-, utóbbi pedig édességcsomaggal lepte meg e korosztály képviselőit.
Az idősekre, betegekre viszont nemcsak karácsony táján terjed ki az egyesület figyelme, egész évben azon munkálkodnak, hogy némiképp megkönnyítsék mindennapjaikat. Osváth Csabától megtudtuk, nemrég a belga Kasterlee testvértelepülés jóvoltából egy nagyobb szállítmány érkezett a községbe egészségügyi segédeszközökkel, amelyeket az egyesület ingyenesen bérbe ad azoknak a betegeknek, akiknek szükségük van rá. Rendelkezésre áll több mint ötven mozgatható ágy, ugyanennyi kerekes szék, több mint húsz járókeret, valamint mozgatható vécék ágyhoz kötött személyeknek. Polgár Márta, a Napsugár Emberjóléti Egyesület elnöke lapunknak elmondta, a községhez tartozó településeken falugondnokok vannak, akik rendszeresen meglátogatják a helybéli időseket, napi rendszerességgel az ágyban fekvő betegeket, és segítenek, amiben tudnak: behordanak nekik vizet, a fűtéshez fát, felíratják a gyógyszert, vagy ha a szükség úgy hozza, elviszik az időst a családorvoshoz, vagy laboratóriumi vizsgálatokra. Eddig sok esetben mindezt saját gépkocsiikkal tették a falugondnokok, viszont nemrég a belga jótevők egy mentőkocsit is adományoztak a községnek, ezt fogják az elkövetkezőkben betegszállításra használni.
– A községhez tartozó falvakban sok olyan öreg ember van, akiknek nincsen családja, nagy szükségük van a segítségre. A terveink között szerepel – persze, ha sikerül támogatókat szerezni –, hogy naponta meleg ebédet biztosítsunk számukra – fűzte hozzá az egyesület elnöke.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
Folyamatos a segítségnyújtás
Hagyomány Ákosfalva községben, hogy karácsony előtt a polgármesteri hivatal a Napsugár Emberjóléti Egyesülettel közösen ajándékcsomaggal kedveskedik az időseknek és gyerekeknek. Az ajándékozáson túl, a szépkorúaknak sokat jelent, hogy kimozdulnak otthonaikból, összegyűlnek, és érzik, hogy valaki odafigyel rájuk.
Harmadik éve, hogy létrejött Ákosfalván a Napsugár Emberjóléti Egyesület, amelynek fő célkitűzése, hogy a községben élő időseket, betegeket felkarolja. Karácsony táján pedig a község önkormányzatával karöltve köszöntik és megajándékozzák a 65 éven felülieket. Osváth Csaba polgármester elmondta, mindenik településen a helyi kultúrotthonban gyűltek össze az idősek, ahol a helyi diákok műsorával, szeretetvendégséggel és édességcsomaggal szereztek örömöt a szépkorúaknak. Községszinten 850 idős és 600 gyerek kapott csomagot.
A nyárádszentbenedeki idősek ebben az időszakban fokozott odafigyelésnek örvendenek, dicséretre méltó hagyomány, hogy karácsony harmadnapján a Nyárádszentbenedekért Egyesület és elnöke, Nám Emese színvonalas ünnepséggel kedveskedik a hatvan éven felülieknek és külön köszöntik azokat, akik betöltötték a 90. életévüket. Idén a Nyárádszentbenedekért Egyesület, valamint a Napsugár Emberjóléti Egyesület összehangolta a két eseményt, és előbbi élelmiszer-, utóbbi pedig édességcsomaggal lepte meg e korosztály képviselőit.
Az idősekre, betegekre viszont nemcsak karácsony táján terjed ki az egyesület figyelme, egész évben azon munkálkodnak, hogy némiképp megkönnyítsék mindennapjaikat. Osváth Csabától megtudtuk, nemrég a belga Kasterlee testvértelepülés jóvoltából egy nagyobb szállítmány érkezett a községbe egészségügyi segédeszközökkel, amelyeket az egyesület ingyenesen bérbe ad azoknak a betegeknek, akiknek szükségük van rá. Rendelkezésre áll több mint ötven mozgatható ágy, ugyanennyi kerekes szék, több mint húsz járókeret, valamint mozgatható vécék ágyhoz kötött személyeknek. Polgár Márta, a Napsugár Emberjóléti Egyesület elnöke lapunknak elmondta, a községhez tartozó településeken falugondnokok vannak, akik rendszeresen meglátogatják a helybéli időseket, napi rendszerességgel az ágyban fekvő betegeket, és segítenek, amiben tudnak: behordanak nekik vizet, a fűtéshez fát, felíratják a gyógyszert, vagy ha a szükség úgy hozza, elviszik az időst a családorvoshoz, vagy laboratóriumi vizsgálatokra. Eddig sok esetben mindezt saját gépkocsiikkal tették a falugondnokok, viszont nemrég a belga jótevők egy mentőkocsit is adományoztak a községnek, ezt fogják az elkövetkezőkben betegszállításra használni.
– A községhez tartozó falvakban sok olyan öreg ember van, akiknek nincsen családja, nagy szükségük van a segítségre. A terveink között szerepel – persze, ha sikerül támogatókat szerezni –, hogy naponta meleg ebédet biztosítsunk számukra – fűzte hozzá az egyesület elnöke.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 30.
Később, de nagyobb mértékben nő a minimálbér
Május elsejétől bruttó 1250 lejre nő a minimálbér – döntött a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány. A Ponta-kabinet még azt ígérte, hogy január elsejétől a jelenlegi 1050 lejről 1200 lejre emelik a juttatást, de Cioloşék szerint ez elhamarkodott lenne, egy hasonló kaliberű intézkedést ugyanis nem lehet hatástanulmány nélkül megvalósítani.
A kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői hétfőn késő délután ültek össze, hogy egyeztessenek a minimálbér 2016-os szintjéről olyan körülmények között, hogy csütörtökig dönteniük kellett a kérdésben. Az ülésen a kabinet azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy az összeg 2016. május elsejétől emelkedjen 1200 lejre, ezt pedig azzal indokolták, hogy hatástanulmányra van szükség. A szakszervezetek azonban nem támogatták a javaslatot, és azt kérték, hogy már január elsejétől legyen 1200 lej a kötelezető legkisebb munkabér.
Tüntetést helyeztek kilátásba
Az érdekvédelmi szervezetek tiltakozó megmozdulásokat is kilátásba helyeztek, amennyiben nem tesznek eleget kérésüknek. Ezt Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke szögezte le hétfő este, miután véget ért a megbeszélés. Az alkalmazottak képviselője egyúttal arról is beszélt, hogy meglátásuk szerint a hatástanulmánynak akkor sincs értelme, ha májustól nő csak a minimálbér, mivel a vonatkozó döntést még az idei év utolsó napjaiban meghozza a kormány. „Hatása lehetne viszont arra, hogy milyen megsegítő intézkedéseket hoznak egyes tevékenységi ágazatokban például az adópolitika, a munkahelyteremtés vagy az európai uniós programok kapcsán. De az elemzés elkészítését tulajdonképpen nem indokolja semmi, ha már megszületett a döntés a minimálbérről” – fejtette ki Hossu az egyeztetések után.
A szakszervezeti elnök arról is beszámolt, hogy egy másik javaslatuk szerint, amennyiben mégis csak májustól emelik a juttatást, az összeg legyen 1275 lej, hiszen így az év során megtérülne a kiesés, amely annak nyomán keletkezi, hogy az év első négy hónapjában a minimálbér 1050 lej marad.
Elégedettek az alkalmazottak
Hossu leszögezte: a jelenlegi kormánynak „nincs oka arra, hogy diszkriminálja az üzleti szféra 3 millió alkalmazottját, akik közül 1,3 millióan minimálbérből élnek”. Kijelentésével arra utalt: az már bizonyos, hogy a közalkalmazottak már januártól több pénzt vihetnek haza a parlament által korábban elfogadott intézkedéscsomagnak köszönhetően. A minimálbérre vonatkozó kompromisszumos megoldás megszületését követően Hossu elégedetten nyilatkozott a Mediafax hírügynökségnek. Ugyanakkor elmondta, a dokumentum – az előző évektől eltérően – immár nem különbözteti meg a közalkalmazottakat olyan értelemben, hogy a garantált minimális juttatás a közszférában is alapfizetést jelent.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a 2016-os állami költségvetés elfogadását követően úgy nyilatkozott: a kormánynak év végéig kell döntést hoznia a minimálbérrel kapcsolatban. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ezt megelőzően azt kérte a kormánytól, hogy jelölje meg, mikor és milyen mértékben készül emelni a minimálbért még a költségvetés elfogadása előtt. Mint fogalmazott, ez az általa vezetett alakulat „határozott kérése". Erre azonban nem került sor. Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke ugyanakkor úgy nyilatkozott, a liberálisok informális tárgyaláson vettek részt a kormány tagjaival, amelyen kérték, hogy a minimálbér emelését vizsgálják párhuzamosan a munkára kivetett adó csökkentésének lehetőségével.
Csak Bulgáriában rosszabb
A munkaügyi felügyelőség főfelügyelője, Dantes Nicolae Bratu elmondása szerint egyébként december 11-én 1 402 329 személy dolgozott az 1050 lejes minimálbérért, és további 129 950 személynek volt 1200 lejes fizetése. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint ugyanakkor a jelenlegi, 218 eurós romániai legkisebb garantált fizetés a második legalacsonyabb az Unióban, nálunk rossza helyzetben csak a bolgárok vannak a maguk 184 eurójával.
A legnagyobb minimálbért a Benelux államokban biztosítják: Luxemburgban 1923 euró, míg Hollandiában és Belgiumban 1502 euró. Németországban eközben 1473 euró, Franciaországban 1458 euró, de Spanyolországban már „alig” 757 euró. A térség országai közül Lengyelországban 410 euró, Szlovákiában 380 euró, Magyarországon 333 euró, Csehországban 332 euró, Litvániában pedig 300 euró.
Bálint Eszter
Szabadság (Kolozsvár)
Május elsejétől bruttó 1250 lejre nő a minimálbér – döntött a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány. A Ponta-kabinet még azt ígérte, hogy január elsejétől a jelenlegi 1050 lejről 1200 lejre emelik a juttatást, de Cioloşék szerint ez elhamarkodott lenne, egy hasonló kaliberű intézkedést ugyanis nem lehet hatástanulmány nélkül megvalósítani.
A kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői hétfőn késő délután ültek össze, hogy egyeztessenek a minimálbér 2016-os szintjéről olyan körülmények között, hogy csütörtökig dönteniük kellett a kérdésben. Az ülésen a kabinet azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy az összeg 2016. május elsejétől emelkedjen 1200 lejre, ezt pedig azzal indokolták, hogy hatástanulmányra van szükség. A szakszervezetek azonban nem támogatták a javaslatot, és azt kérték, hogy már január elsejétől legyen 1200 lej a kötelezető legkisebb munkabér.
Tüntetést helyeztek kilátásba
Az érdekvédelmi szervezetek tiltakozó megmozdulásokat is kilátásba helyeztek, amennyiben nem tesznek eleget kérésüknek. Ezt Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke szögezte le hétfő este, miután véget ért a megbeszélés. Az alkalmazottak képviselője egyúttal arról is beszélt, hogy meglátásuk szerint a hatástanulmánynak akkor sincs értelme, ha májustól nő csak a minimálbér, mivel a vonatkozó döntést még az idei év utolsó napjaiban meghozza a kormány. „Hatása lehetne viszont arra, hogy milyen megsegítő intézkedéseket hoznak egyes tevékenységi ágazatokban például az adópolitika, a munkahelyteremtés vagy az európai uniós programok kapcsán. De az elemzés elkészítését tulajdonképpen nem indokolja semmi, ha már megszületett a döntés a minimálbérről” – fejtette ki Hossu az egyeztetések után.
A szakszervezeti elnök arról is beszámolt, hogy egy másik javaslatuk szerint, amennyiben mégis csak májustól emelik a juttatást, az összeg legyen 1275 lej, hiszen így az év során megtérülne a kiesés, amely annak nyomán keletkezi, hogy az év első négy hónapjában a minimálbér 1050 lej marad.
Elégedettek az alkalmazottak
Hossu leszögezte: a jelenlegi kormánynak „nincs oka arra, hogy diszkriminálja az üzleti szféra 3 millió alkalmazottját, akik közül 1,3 millióan minimálbérből élnek”. Kijelentésével arra utalt: az már bizonyos, hogy a közalkalmazottak már januártól több pénzt vihetnek haza a parlament által korábban elfogadott intézkedéscsomagnak köszönhetően. A minimálbérre vonatkozó kompromisszumos megoldás megszületését követően Hossu elégedetten nyilatkozott a Mediafax hírügynökségnek. Ugyanakkor elmondta, a dokumentum – az előző évektől eltérően – immár nem különbözteti meg a közalkalmazottakat olyan értelemben, hogy a garantált minimális juttatás a közszférában is alapfizetést jelent.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a 2016-os állami költségvetés elfogadását követően úgy nyilatkozott: a kormánynak év végéig kell döntést hoznia a minimálbérrel kapcsolatban. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ezt megelőzően azt kérte a kormánytól, hogy jelölje meg, mikor és milyen mértékben készül emelni a minimálbért még a költségvetés elfogadása előtt. Mint fogalmazott, ez az általa vezetett alakulat „határozott kérése". Erre azonban nem került sor. Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke ugyanakkor úgy nyilatkozott, a liberálisok informális tárgyaláson vettek részt a kormány tagjaival, amelyen kérték, hogy a minimálbér emelését vizsgálják párhuzamosan a munkára kivetett adó csökkentésének lehetőségével.
Csak Bulgáriában rosszabb
A munkaügyi felügyelőség főfelügyelője, Dantes Nicolae Bratu elmondása szerint egyébként december 11-én 1 402 329 személy dolgozott az 1050 lejes minimálbérért, és további 129 950 személynek volt 1200 lejes fizetése. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint ugyanakkor a jelenlegi, 218 eurós romániai legkisebb garantált fizetés a második legalacsonyabb az Unióban, nálunk rossza helyzetben csak a bolgárok vannak a maguk 184 eurójával.
A legnagyobb minimálbért a Benelux államokban biztosítják: Luxemburgban 1923 euró, míg Hollandiában és Belgiumban 1502 euró. Németországban eközben 1473 euró, Franciaországban 1458 euró, de Spanyolországban már „alig” 757 euró. A térség országai közül Lengyelországban 410 euró, Szlovákiában 380 euró, Magyarországon 333 euró, Csehországban 332 euró, Litvániában pedig 300 euró.
Bálint Eszter
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 1.
Semjén Zsolt: 2015 a magyar nemzetpolitika talán legsikeresebb éve volt
Semjén Zsolt szerint 2015 a magyar nemzetpolitika talán legsikeresebb éve volt, de úgy vélte a Kossuth Rádióban, hogy sok nagyon jó történés mellett még mindig van javítanivaló.
Év- és helyzetértékelésében elmondta, hogy most már „zökkenő nélkül" működik az összes nemzetpolitikai program, amit a kormány az elmúlt öt évben beindított. Példaként említette a Kőrösi Csoma Sándor Programot, amelynek keretében száz ösztöndíjas ment ki a diaszpóra magyarságához, ahol most már teljesen bejáratott módon bonyolítják le a magyar nyelvórákat és a kulturális rendezvényeket. A létrehozott szervezetek „minden magyarnak az otthonai lehetnek", azoknak is, akik csak pár évre költöztek ki dolgozni vagy tanulni – jegyezte meg.
Hozzátette: nagyon fontos, hogy ezt a kezdeményezést kiterjesztették a Kárpát-medencére is. A Petőfi Sándor Program Ausztriát, Csehországot érinti, hiszen ezeken a helyeken szintén él szórványmagyarság, még ha azt nem is nevezzük diaszpórának.
Kárpát-medencei sikertörténetek
Semjén Zsolt a tematikus évek elindítását is nagyon lényegesnek nevezte, mert ezek „egy-egy speciális területre irányítják a figyelmet, és a pénzügyi forrásokat is oda fókuszálják". Úgy fogalmazott: az első „finomhangolás" az volt, amikor a szakképzésre helyezték a hangsúlyt, hiszen fontos, hogy a magyarság nemcsak kulturálisan, de anyagilag is meg tudjon maradni a saját szülőföldjén. Ez akkor lehetséges, ha „nemcsak a Himnuszt énekelheti és iskolái lehetnek, de meg is tud élni".
Kifejtette, hogy a Vajdaságban egy példátlan kezdeményezés indult: 50 milliárd forintot nyújtottak gazdaságfejlesztésre részint vissza nem térítendő támogatás, részint nagyon kedvezményes hitel formájában. A program egyszerre segít megtartani a magyarságot, és teszi lehetővé a gazdasági növekedést. A fejlődés komolyan támogatja a magyar vállalkozókat, a szerb vállalkozókat pedig Magyarországhoz köti – fűzte hozzá.
A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy Kárpátalját is hasonló gazdaságfejlesztési tőkeinjekcióban kívánják részesíteni, ennek azonban az ukrán állam ellenáll. Ukrajnában „részben háborús, részben anarchikus" állapotok uralkodnak, ezért az állam Magyarországgal való viszonyát nem lehet a magyar-szerb viszonyhoz hasonlítani. Kárpátalján ugyanakkor „a legnagyobb probléma a létbizonytalanság", ezért a következő nagy gazdasági fejlesztést mindenképpen ide tervezik – hangsúlyozta.
Szlovákiáról és Romániáról Semjén Zsolt azt mondta, hogy mivel ezek az országok tagjai az Európai Uniónak, ezért más források is a rendelkezésükre állnak. Ez az oka, hogy a magyar kormány a támogatások odaítélésénél elsősorban Szerbiára és Ukrajnára összpontosít.
A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy „szárnyalnak a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatok" a Felvidéken, és a visegrádi együttműködés keretében a politikai kapcsolatok is jobbak, mint valaha. Úgy fogalmazott: „történelmi dolog", hogy szlovák katonák jöttek segíteni a magyar határ védelmében. Mindez „megágyaz" annak, hogy a nemzetiségi kérdésekben is előre lehessen lépni idővel – nyilatkozta, hozzátéve: ha a Magyar Közösség Pártja jövő márciusban bekerül a pozsonyi parlamentbe, akkor ez még könnyebb lesz.
Kakukktojás: a magyar-román viszony
Ugyanakkor nagyon megromlott a magyar-román viszony mind államközi szinten, mind a román politikai elit és az erdélyi magyarság között, itt tehát „sajnos visszalépésről kell hírt adnunk" – mondta Semjén Zsolt, aki úgy gondolja, hogy a Victor Ponta-féle baloldali kormány alatt történt a hanyatlás, amikor „tudatosan rombolták" a magyar-román kapcsolatokat, tönkretéve mindazt, amit a korábbi kormányok alatt felépítettek.
A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy „ha a jobbközép végre összeszedi magát" Romániában, akkor lehetővé válik Magyarország és Románia együttműködése, és hangsúlyosabb lehet a magyarság érdekképviselete. Hozzátette: mindig a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni" az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket. Szavai szerint ha az RMDSZ esetleg kiesne a bukaresti parlamentből, akkor fennállna annak a veszélye, hogy román pártokba integrálódik a magyar értelmiség, ezért, mivel az erdélyi magyarok a korábbi választásokon eldöntötték, hogy az RMDSZ a legerősebb, parlamentbe kerülni képes magyar szervezet, az együttműködés „nemzeti parancs".
MTI. Erdély.ma
Semjén Zsolt szerint 2015 a magyar nemzetpolitika talán legsikeresebb éve volt, de úgy vélte a Kossuth Rádióban, hogy sok nagyon jó történés mellett még mindig van javítanivaló.
Év- és helyzetértékelésében elmondta, hogy most már „zökkenő nélkül" működik az összes nemzetpolitikai program, amit a kormány az elmúlt öt évben beindított. Példaként említette a Kőrösi Csoma Sándor Programot, amelynek keretében száz ösztöndíjas ment ki a diaszpóra magyarságához, ahol most már teljesen bejáratott módon bonyolítják le a magyar nyelvórákat és a kulturális rendezvényeket. A létrehozott szervezetek „minden magyarnak az otthonai lehetnek", azoknak is, akik csak pár évre költöztek ki dolgozni vagy tanulni – jegyezte meg.
Hozzátette: nagyon fontos, hogy ezt a kezdeményezést kiterjesztették a Kárpát-medencére is. A Petőfi Sándor Program Ausztriát, Csehországot érinti, hiszen ezeken a helyeken szintén él szórványmagyarság, még ha azt nem is nevezzük diaszpórának.
Kárpát-medencei sikertörténetek
Semjén Zsolt a tematikus évek elindítását is nagyon lényegesnek nevezte, mert ezek „egy-egy speciális területre irányítják a figyelmet, és a pénzügyi forrásokat is oda fókuszálják". Úgy fogalmazott: az első „finomhangolás" az volt, amikor a szakképzésre helyezték a hangsúlyt, hiszen fontos, hogy a magyarság nemcsak kulturálisan, de anyagilag is meg tudjon maradni a saját szülőföldjén. Ez akkor lehetséges, ha „nemcsak a Himnuszt énekelheti és iskolái lehetnek, de meg is tud élni".
Kifejtette, hogy a Vajdaságban egy példátlan kezdeményezés indult: 50 milliárd forintot nyújtottak gazdaságfejlesztésre részint vissza nem térítendő támogatás, részint nagyon kedvezményes hitel formájában. A program egyszerre segít megtartani a magyarságot, és teszi lehetővé a gazdasági növekedést. A fejlődés komolyan támogatja a magyar vállalkozókat, a szerb vállalkozókat pedig Magyarországhoz köti – fűzte hozzá.
A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy Kárpátalját is hasonló gazdaságfejlesztési tőkeinjekcióban kívánják részesíteni, ennek azonban az ukrán állam ellenáll. Ukrajnában „részben háborús, részben anarchikus" állapotok uralkodnak, ezért az állam Magyarországgal való viszonyát nem lehet a magyar-szerb viszonyhoz hasonlítani. Kárpátalján ugyanakkor „a legnagyobb probléma a létbizonytalanság", ezért a következő nagy gazdasági fejlesztést mindenképpen ide tervezik – hangsúlyozta.
Szlovákiáról és Romániáról Semjén Zsolt azt mondta, hogy mivel ezek az országok tagjai az Európai Uniónak, ezért más források is a rendelkezésükre állnak. Ez az oka, hogy a magyar kormány a támogatások odaítélésénél elsősorban Szerbiára és Ukrajnára összpontosít.
A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy „szárnyalnak a szlovák-magyar gazdasági kapcsolatok" a Felvidéken, és a visegrádi együttműködés keretében a politikai kapcsolatok is jobbak, mint valaha. Úgy fogalmazott: „történelmi dolog", hogy szlovák katonák jöttek segíteni a magyar határ védelmében. Mindez „megágyaz" annak, hogy a nemzetiségi kérdésekben is előre lehessen lépni idővel – nyilatkozta, hozzátéve: ha a Magyar Közösség Pártja jövő márciusban bekerül a pozsonyi parlamentbe, akkor ez még könnyebb lesz.
Kakukktojás: a magyar-román viszony
Ugyanakkor nagyon megromlott a magyar-román viszony mind államközi szinten, mind a román politikai elit és az erdélyi magyarság között, itt tehát „sajnos visszalépésről kell hírt adnunk" – mondta Semjén Zsolt, aki úgy gondolja, hogy a Victor Ponta-féle baloldali kormány alatt történt a hanyatlás, amikor „tudatosan rombolták" a magyar-román kapcsolatokat, tönkretéve mindazt, amit a korábbi kormányok alatt felépítettek.
A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy „ha a jobbközép végre összeszedi magát" Romániában, akkor lehetővé válik Magyarország és Románia együttműködése, és hangsúlyosabb lehet a magyarság érdekképviselete. Hozzátette: mindig a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni" az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket. Szavai szerint ha az RMDSZ esetleg kiesne a bukaresti parlamentből, akkor fennállna annak a veszélye, hogy román pártokba integrálódik a magyar értelmiség, ezért, mivel az erdélyi magyarok a korábbi választásokon eldöntötték, hogy az RMDSZ a legerősebb, parlamentbe kerülni képes magyar szervezet, az együttműködés „nemzeti parancs".
MTI. Erdély.ma
2016. január 2.
Csíkszék 2015-ös krónikája - júliustól december végéig
A romániai magyarságnak nem sok jót hozott ez az év, mondhatják olvasóink, ha számba veszik a 2015-ös esztendő fontosabb történéseit. Mi is ezt tettük, Csíkszék említést érdemlő történéseit elevenítettük fel. Második rész.
Július – Kollégium eurómilliókból, áthelyezett csíkszentmiklósi plébános
Panasszal fordult a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez több csíkszentmiklósi lakos, azt kérvén, hogy helyezzék át máshová Drócsa László plébánost. A falubeliek egy másik tábora viszont épp a pap maradása érdekében gyűjtött aláírásokat, amelyeket el is juttattak Tamás József püspökhöz.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.
A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök előadásában többek között arról beszélt, hogy a magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában.
Július végén jelentették be, hogy több millió euróból építik meg a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia kétszáz férőhelyes kollégiumát, amelynek egy része lelátóként fog működni.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.
A napközbeni 32–33 Celsius-fokos hőmérsékletben – amely a talajban, magházakban elérte az 50 fokot – nem tudott fejlődni a burgonya. Így nem volt meglepő, hogy már augusztus első felében láthattunk pityókaszedőket a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőben, hiszen azokon a parcellákon, ahol a nap leégette a növény szárát, a gumók már csak károsodhattak a talajban.
Elkezdődött a kutyákat széttépő medve ámokfutása: néhány héten belül kerítéseket tett tönkre, és több kutyát megölt Csíkszentmihályon, Ajnádon, Zsögödben, Fitódon és Csíkszentléleken. A helyi lakosokat megdöbbentették a történtek, a helyi vadásztársulás kilövési engedélyért folyamodott, amit meg is kapott.
De amire sikerült volna kilőni a medvét, azt egy teherautó elütötte Csíkszereda szentkirályi bejáratánál. Bizonyos körökben vita alakult ki arról, hogy valóban a „kutyás medvét” gázolta-e el az autó, azt a tényt viszont nem szabad elhallgatni, hogy a gázolás után nem érkeztek panaszok medvetámadásról.
Augusztusban az is kiderült, hogy a Hargita megyei tanügyi rendszerben a következő tanévtől az eddiginél 161-gyel kevesebb oktatói, kisegítő személyzeti állás lehet. A megyében a diáklétszámhoz viszonyítva az országos átlagnál nagyobb ezeknek az állásoknak a száma – ezzel indokolták a leépítéseket a tanügyi minisztériumban.
A megyeszerte érintett 89 tanintézet közül augusztus végéig közel hatvan közölte a tanfelügyelőséggel, hogy hogyan oldja meg az elrendelt leépítéseket. Többnyire teljes állásokat csökkentettek részmunkaidősre az óvodákban, iskolákban, amelyek vezetői figyelmeztettek ugyanakkor, hogy jelentősen megnehezedik így az oktatási egységek működtetése.
Szeptember – „Migránsválság” Hargita megyében, behívóparancsot kapott tartalékosok
Az egész évben tartó migránsválság Székelyföldet elkerülte ugyan, szeptemberre viszont egy összesítés erejéig Hargita megye is képbe került. Gyorsfelmérést végzett ugyanis az oktatási minisztérium, és tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségektől arról, hogy hány menekült elhelyezésére tudnak szükség esetén helyet biztosítani.
Mint kiderült, 320 menekült elszállásolására lenne hely: a sportszállókban kaphatnának ideiglenes szállást. Csíkszereda és Hargitafürdő is képbe került.
Szeptember 13-án érseki misével zárult a Mária-év: a 11 órakor kezdődött szentmisével lezárták a csíksomlyói Szűzanya-kegyszobor létrejöttének 500. évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-évet.
Az „Oltalmad alá futunk” mottójú jubileumi Mária-év pontosan egy éve, tavaly szeptember közepén kezdődött, ennek minden egyes napjára Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a szokott feltételekkel.
Nagyon sok Hargita megyei, korábban sorkatonai szolgálatot teljesített férfi kapott szeptemberben behívóparancsot, amelynek értelmében meg kellett jelennie a megjelölt katonai egységnél. A korábban kiadott sajtóközlemény szerint szeptember 22–24. között a védelmi minisztérium vezetésével mozgósítási gyakorlat zajlott a megyében, ennek keretében pedig a lakosság védelmi felkészültségét ellenőrizték.
A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívták, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására került sor.
Október – „Árvák” sorsától az elsöprő sikerű Ezüst Akadémiáig
Habár októberben még nem állt rendelkezésre a Márton Áron püspök életét bemutató nagyjátékfilm elkészítéséhez szükséges összeg fele sem, az ötletgazdák bíztak abban, hogy nemsokára meglesz a szükséges pénz.
Ősszel már zajlottak az előkészületek: a stáb feltérképezte a helyszíneket, hogy jövő februárban folytathassák a jelenetek felvételét. Közben adománygyűjtő koncerteket tartottak több településen, a befolyó összeget a filmre fordítják.
Októberben közöltünk egy kimutatást arról, hogy folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek szülei külföldön vállalnak munkát: már olyan iskolák is vannak, amelyekben legalább száz „árván” maradt diák tanul. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság félévi adatai szerint 1920-ra nőtt az olyan családok száma, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő külföldön dolgozik.
2014 végén még 1619 volt ezeknek az eseteknek a száma. A statisztikai adatok szerint Maroshévízen van a legtöbb olyan család – több mint háromszáz –, amely szétszakadt a külföldi munkavállalás miatt, de az arányok tekintetében Parajd és Balánbánya is a lista elején szerepel.
Akkora volt az érdeklődés a Sapientia egyetem ötven éven felülieknek szóló, Ezüst Akadémia elnevezésű oktatási programjára, hogy idő előtt le kellett zárni a jelentkezést: az előzetesen meghirdetett 170 helyre rekord rövid idő alatt több mint 250-en iratkoztak fel Csíkszeredából és környékéről.
A Székelyföldön újszerű rendezvény hivatalos megnyitóját október végén tartották. Azóta kéthetente tartanak előadásokat.
November – Az első ítélethirdetések a Borboly-perben, eltávolított községháza felirat
Lemondott november 4-én miniszterelnöki tisztségről Victor Ponta, egyben kormánya lemondását is bejelentve. Ponta a Hargita megyei Mircea Dușa védelmi minisztert javasolta ügyvivő miniszterelnöknek, ebből viszont nem lett semmi, ugyanis az államfő Dacian Cioloșra bízta a kormányfői teendőket.
Ponta és kormánya belebukott a bukaresti Colectiv klubban október 30-án este pusztított, 32 ember életét kioltó tűzvész kiváltotta elégedetlenségi hullámba. Időközben 63-ra növekedett az áldozatok száma.
Kihirdették november 12-én az első ítéleteket a Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőperben. Három vádlott, aki korábban beismerő vallomást tett, felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A per legutóbbi tárgyalásán a tizenháromból három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását esetükben, egyúttal beismerő nyilatkozatot tettek, elismerve a vádiratban foglaltakat. Akkor az ítélethirdetés elmaradt, de ez a kijelölt, egy héttel későbbi időpontban sem történt meg. Végül november 12-én kihirdették az ítéleteket, a tárgyalóteremben sem a vádlottak, sem ügyvédjeik, csak a sajtó képviselői voltak jelen.
Terjedelmes írásban számoltunk be arról, hogy törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak helyet adó épületekről eltűnjenek a Községháza feliratok. Csíkkozmáson ez meg is történt.
Időközben kiderült, hogy nem csak a csíki községek polgármesteri hivatalairól akarja leszedetni a törvény erejével a Községháza feliratokat: a feljelentő szerint a csíkszeredai polgármesteri hivatal épületén sincs mit keresnie a Városháza feliratnak, ezért pert kezdeményezett. Mi több, már a városháza gyűléstermében lévő magyar zászló és a Szabadság téren álló székely zászló is szemet szúrt Dan Tănasănak.
December – Magyarázat nélkül eltüntetett székely zászló, robbanó lámpatestek a hokimeccsen
Miután egyik napról a másikra eltűnt a székely zászló a megyei tanács homlokzatáról, a Csíki Hírlap újságírója rákérdezett ennek okára. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke indirekt módon megígérte, hogy magyarázatot ad a székely zászló megyeházáról való eltávolítására, erre végül nem került sor.
Helyette a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként fogadta el a székely lobogót. Borboly Csaba tehát azóta is adós a válaszadással.
Nagyon közel volt a kupagyőzelemhez december 20-án este a Csíkszeredai Sportklub Gyergyószentmiklóson rendezett jégkorong Románia-kupán, de a Steaua elleni döntőt nem sikerült befejezni, mert a jégpálya világítóberendezése meghibásodott.
A mérkőzést 7–2-es csíki vezetésnél lefújták, már csak a hátralevő játékidőt kellene lejátszani, de nem lehet tudni, mikor. Továbbra sem egyértelmű, hogy folytatni kell a meccset, vagy újrajátszani.
Szerkesztőségünk kiderítette: megeshet, hogy új helységnévtáblákat kell kihelyezni a 132-es megyei úton, ahol egyébként a múlt héten adták át nagy csinnadrattával a magyar nyelvű táblákat. A frissen kirakott táblák ugyanis eltérnek az idevágó jogszabály előírásaitól.
A jogszabályhoz képest nemcsak a betűméret problémás, hanem a táblák száma is, mert egy táblán kellene legyen mind a román, mind a magyar felirat. A téma kapcsán e-mailen kerestük Borboly Csabát, Hargita megye tanácsának elnökét, aki a magyar helységnévtáblák átadásán hangsúlyozta, a teljes megyei tanács érdeme az útszakasz felújítása. A tanácselnöktől többek között azt szerettük volna megtudni, hogy mikor tervezik lecserélni a kihelyezett táblákat? Székelyhon.ro
A romániai magyarságnak nem sok jót hozott ez az év, mondhatják olvasóink, ha számba veszik a 2015-ös esztendő fontosabb történéseit. Mi is ezt tettük, Csíkszék említést érdemlő történéseit elevenítettük fel. Második rész.
Július – Kollégium eurómilliókból, áthelyezett csíkszentmiklósi plébános
Panasszal fordult a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez több csíkszentmiklósi lakos, azt kérvén, hogy helyezzék át máshová Drócsa László plébánost. A falubeliek egy másik tábora viszont épp a pap maradása érdekében gyűjtött aláírásokat, amelyeket el is juttattak Tamás József püspökhöz.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.
A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök előadásában többek között arról beszélt, hogy a magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában.
Július végén jelentették be, hogy több millió euróból építik meg a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia kétszáz férőhelyes kollégiumát, amelynek egy része lelátóként fog működni.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.
A napközbeni 32–33 Celsius-fokos hőmérsékletben – amely a talajban, magházakban elérte az 50 fokot – nem tudott fejlődni a burgonya. Így nem volt meglepő, hogy már augusztus első felében láthattunk pityókaszedőket a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőben, hiszen azokon a parcellákon, ahol a nap leégette a növény szárát, a gumók már csak károsodhattak a talajban.
Elkezdődött a kutyákat széttépő medve ámokfutása: néhány héten belül kerítéseket tett tönkre, és több kutyát megölt Csíkszentmihályon, Ajnádon, Zsögödben, Fitódon és Csíkszentléleken. A helyi lakosokat megdöbbentették a történtek, a helyi vadásztársulás kilövési engedélyért folyamodott, amit meg is kapott.
De amire sikerült volna kilőni a medvét, azt egy teherautó elütötte Csíkszereda szentkirályi bejáratánál. Bizonyos körökben vita alakult ki arról, hogy valóban a „kutyás medvét” gázolta-e el az autó, azt a tényt viszont nem szabad elhallgatni, hogy a gázolás után nem érkeztek panaszok medvetámadásról.
Augusztusban az is kiderült, hogy a Hargita megyei tanügyi rendszerben a következő tanévtől az eddiginél 161-gyel kevesebb oktatói, kisegítő személyzeti állás lehet. A megyében a diáklétszámhoz viszonyítva az országos átlagnál nagyobb ezeknek az állásoknak a száma – ezzel indokolták a leépítéseket a tanügyi minisztériumban.
A megyeszerte érintett 89 tanintézet közül augusztus végéig közel hatvan közölte a tanfelügyelőséggel, hogy hogyan oldja meg az elrendelt leépítéseket. Többnyire teljes állásokat csökkentettek részmunkaidősre az óvodákban, iskolákban, amelyek vezetői figyelmeztettek ugyanakkor, hogy jelentősen megnehezedik így az oktatási egységek működtetése.
Szeptember – „Migránsválság” Hargita megyében, behívóparancsot kapott tartalékosok
Az egész évben tartó migránsválság Székelyföldet elkerülte ugyan, szeptemberre viszont egy összesítés erejéig Hargita megye is képbe került. Gyorsfelmérést végzett ugyanis az oktatási minisztérium, és tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségektől arról, hogy hány menekült elhelyezésére tudnak szükség esetén helyet biztosítani.
Mint kiderült, 320 menekült elszállásolására lenne hely: a sportszállókban kaphatnának ideiglenes szállást. Csíkszereda és Hargitafürdő is képbe került.
Szeptember 13-án érseki misével zárult a Mária-év: a 11 órakor kezdődött szentmisével lezárták a csíksomlyói Szűzanya-kegyszobor létrejöttének 500. évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-évet.
Az „Oltalmad alá futunk” mottójú jubileumi Mária-év pontosan egy éve, tavaly szeptember közepén kezdődött, ennek minden egyes napjára Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a szokott feltételekkel.
Nagyon sok Hargita megyei, korábban sorkatonai szolgálatot teljesített férfi kapott szeptemberben behívóparancsot, amelynek értelmében meg kellett jelennie a megjelölt katonai egységnél. A korábban kiadott sajtóközlemény szerint szeptember 22–24. között a védelmi minisztérium vezetésével mozgósítási gyakorlat zajlott a megyében, ennek keretében pedig a lakosság védelmi felkészültségét ellenőrizték.
A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívták, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására került sor.
Október – „Árvák” sorsától az elsöprő sikerű Ezüst Akadémiáig
Habár októberben még nem állt rendelkezésre a Márton Áron püspök életét bemutató nagyjátékfilm elkészítéséhez szükséges összeg fele sem, az ötletgazdák bíztak abban, hogy nemsokára meglesz a szükséges pénz.
Ősszel már zajlottak az előkészületek: a stáb feltérképezte a helyszíneket, hogy jövő februárban folytathassák a jelenetek felvételét. Közben adománygyűjtő koncerteket tartottak több településen, a befolyó összeget a filmre fordítják.
Októberben közöltünk egy kimutatást arról, hogy folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek szülei külföldön vállalnak munkát: már olyan iskolák is vannak, amelyekben legalább száz „árván” maradt diák tanul. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság félévi adatai szerint 1920-ra nőtt az olyan családok száma, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő külföldön dolgozik.
2014 végén még 1619 volt ezeknek az eseteknek a száma. A statisztikai adatok szerint Maroshévízen van a legtöbb olyan család – több mint háromszáz –, amely szétszakadt a külföldi munkavállalás miatt, de az arányok tekintetében Parajd és Balánbánya is a lista elején szerepel.
Akkora volt az érdeklődés a Sapientia egyetem ötven éven felülieknek szóló, Ezüst Akadémia elnevezésű oktatási programjára, hogy idő előtt le kellett zárni a jelentkezést: az előzetesen meghirdetett 170 helyre rekord rövid idő alatt több mint 250-en iratkoztak fel Csíkszeredából és környékéről.
A Székelyföldön újszerű rendezvény hivatalos megnyitóját október végén tartották. Azóta kéthetente tartanak előadásokat.
November – Az első ítélethirdetések a Borboly-perben, eltávolított községháza felirat
Lemondott november 4-én miniszterelnöki tisztségről Victor Ponta, egyben kormánya lemondását is bejelentve. Ponta a Hargita megyei Mircea Dușa védelmi minisztert javasolta ügyvivő miniszterelnöknek, ebből viszont nem lett semmi, ugyanis az államfő Dacian Cioloșra bízta a kormányfői teendőket.
Ponta és kormánya belebukott a bukaresti Colectiv klubban október 30-án este pusztított, 32 ember életét kioltó tűzvész kiváltotta elégedetlenségi hullámba. Időközben 63-ra növekedett az áldozatok száma.
Kihirdették november 12-én az első ítéleteket a Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőperben. Három vádlott, aki korábban beismerő vallomást tett, felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A per legutóbbi tárgyalásán a tizenháromból három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását esetükben, egyúttal beismerő nyilatkozatot tettek, elismerve a vádiratban foglaltakat. Akkor az ítélethirdetés elmaradt, de ez a kijelölt, egy héttel későbbi időpontban sem történt meg. Végül november 12-én kihirdették az ítéleteket, a tárgyalóteremben sem a vádlottak, sem ügyvédjeik, csak a sajtó képviselői voltak jelen.
Terjedelmes írásban számoltunk be arról, hogy törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak helyet adó épületekről eltűnjenek a Községháza feliratok. Csíkkozmáson ez meg is történt.
Időközben kiderült, hogy nem csak a csíki községek polgármesteri hivatalairól akarja leszedetni a törvény erejével a Községháza feliratokat: a feljelentő szerint a csíkszeredai polgármesteri hivatal épületén sincs mit keresnie a Városháza feliratnak, ezért pert kezdeményezett. Mi több, már a városháza gyűléstermében lévő magyar zászló és a Szabadság téren álló székely zászló is szemet szúrt Dan Tănasănak.
December – Magyarázat nélkül eltüntetett székely zászló, robbanó lámpatestek a hokimeccsen
Miután egyik napról a másikra eltűnt a székely zászló a megyei tanács homlokzatáról, a Csíki Hírlap újságírója rákérdezett ennek okára. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke indirekt módon megígérte, hogy magyarázatot ad a székely zászló megyeházáról való eltávolítására, erre végül nem került sor.
Helyette a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként fogadta el a székely lobogót. Borboly Csaba tehát azóta is adós a válaszadással.
Nagyon közel volt a kupagyőzelemhez december 20-án este a Csíkszeredai Sportklub Gyergyószentmiklóson rendezett jégkorong Románia-kupán, de a Steaua elleni döntőt nem sikerült befejezni, mert a jégpálya világítóberendezése meghibásodott.
A mérkőzést 7–2-es csíki vezetésnél lefújták, már csak a hátralevő játékidőt kellene lejátszani, de nem lehet tudni, mikor. Továbbra sem egyértelmű, hogy folytatni kell a meccset, vagy újrajátszani.
Szerkesztőségünk kiderítette: megeshet, hogy új helységnévtáblákat kell kihelyezni a 132-es megyei úton, ahol egyébként a múlt héten adták át nagy csinnadrattával a magyar nyelvű táblákat. A frissen kirakott táblák ugyanis eltérnek az idevágó jogszabály előírásaitól.
A jogszabályhoz képest nemcsak a betűméret problémás, hanem a táblák száma is, mert egy táblán kellene legyen mind a román, mind a magyar felirat. A téma kapcsán e-mailen kerestük Borboly Csabát, Hargita megye tanácsának elnökét, aki a magyar helységnévtáblák átadásán hangsúlyozta, a teljes megyei tanács érdeme az útszakasz felújítása. A tanácselnöktől többek között azt szerettük volna megtudni, hogy mikor tervezik lecserélni a kihelyezett táblákat? Székelyhon.ro
2016. január 3.
Médiafogyasztás szokásai
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a romániai magyar médiafogyasztás, különös tekintettel a közszolgálati rádiók és televíziók magyar nyelvű adásainak fogyasztására vonatkozó felmérést készített- mondta Rácz Éva felvezető beszédében.
A felmérés 2015. szept. 24.-október 18. között készült Erdélyben és a Partiumban, 1573 alany megkérdezésével. Eredménye reprezentatív a Kolozsvári Rádió és Kolozsvári Televízió (valamint a marosvásárhelyi hasonló stúdiók) adáskörzetére; a mostani bemutatón kiemelték a kolozsvári központú csatornákra vonatkozó adatokat.
A kutatásban ugyanakkor feltettek olyan általános kérdéseket is, amelyek az írott és az internetes média fogyasztására nézve is érvényesek, ezért az eredmények az erdélyi és partiumi média bármely csatornájának érdekesek lehetnek.
TV nézettsége
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok ismertették a felmérés eredményeit a Kolozsvári Rádió koncerttermében. Kiss Tamás kutatásvezető a TV nézés és a rádiózás fogyasztási szokásaival kapcsolatos felmérés adatait mutatta be. Kiderült, hogy a megkérdezettek 93,3% nézi a tévét. Legtöbbször kábelszolgáltatással vagy műholdas vétellel rendelkezik. Ugyanakkor a 2007 és 2015-ben készült felmérések adatait hasonlították össze. Főleg az esti idősávban vagy a hétvégi nézettség nagyobb. A TV nézők köre növekedést mutat. Ha a többi kelet- európai országhoz hasonlítjuk, elmondható, hogy Romániában a TV nézésére fordított idő magas (4,06 óra). A megkérdezettek válaszából kiderül, főleg a híradót, humoros adásokat, valamint játékfilmeket néznek. Háttérbe szorulnak a talk show-k (beszélgető műsorok) nézettsége. (Ez főleg a román mintán nagyobb.) 2007-ben a magyarországi TV adások vezették a rangsort, a Duna TV, az RTL Klub, TV2, valamint a romániai Pro TV. 2015-ben az RTL Klub nézettsége 73%, a Duna TV 67,3 % volt. Visszaesett M1 és a M2 nézettsége. Az RTL Klub magas nézettséggel rendelkezik. A román adók közül továbbra is a PRO TV-nek van piacvezető szerepe. A román közszolgálati TV nézettsége csökkenő tendenciát mutat. A Román Televízió magyar adásának nézettsége is csökken.
A Kolozsvári Stúdió magyar adásának a kulturális és a szórakoztató műsorait nézik. Ellenben a Bukaresti TV adás magyarnyelvű hétfői adásának van a legnagyobb nézettsége.
A rádiózás szokásai
A kérdezettek 64,7 %-a hallgatja a műsort. Az sem közömbös, hogy az erdélyi magyarság milyen körzetekben hallgatják ma a rádiót. A háttér rádiózás szerepe is megnőtt. Főleg az autóban hallgatják. A rádiózás szokásai főleg az autózás szokásaihoz igazodtak, amikor munkába, vagy ha hazamegy hallgatja a rádiót. Az internetes vagy az okos telefonon történő beszélgetéseket nem vizsgálták meg. Ellenben nőtt azok száma, akik inkább hétköznapokon hallgatják az adásokat. A leggyakrabban hallgatót rádió a Marosvásárhelyi adás, a KISS FM (a zenére alapuló román adás) és a Mária Rádió. Figyelemre méltó az, hogy a zenére alapuló magyar nyelvű kereskedelmi adások előretörtek. A román nyelvű kereskedelmi rádiózás felerősödött.
A rádió hallgatók 32,2%-a követi a Marosvásárhelyi Rádió magyar adását, 12%-a a Kolozsvári Rádió magyar adását, majd sorrend szerint Erdélyi FM (5,1 %), Bukaresti (4,9%) és a Temesvári Rádiót (2,5%). A Kolozsvári Rádió magyar műsorait a kérdezettek 36 %-a naponta, és 40%-a hetente hallgatja. A szerkezete átgondoltabb. Városon többen hallgatják. A fiatalokat is érdeklik az adások. A Zenetár, Hangoló, a Dal posta, a Cifra palota adásait kedvelik.
Milyen típusú adást szeretnek? Az erdélyi közélettel foglalkozó híreket, a zenei műsorokat hallgatják. A rádióhallgatás jellege megváltozott. Az erdélyi magyarok ízlésvilága konzervatív. Főleg a régi slágerek, magyar nótákat kedvelik. Előtérbe kerülnek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók adásai.
Nyomtatott és online média
Barna Gergő a nyomtatott és az online médiának az olvasottságát elemezte. Felmérésekből kiderült, hogy a helyi lapok előtérbe kerülnek az olvasottságot illetően. A megkérdezettek 88,5 %-a a helyi lapokat olvassa. Az erdélyi lapok olvasótábora szempontjából a rangsort helyi lapok, a Székely Hírmondó, a Háromszék, a szatmári Friss Újság vezeti. A vallási jellegű lapok olvasottsága jelentős. Főleg a magyar nyelven történő médiafogyasztás jellemző.
2007-hez képest nagy ugrás észlelhető, 57 %-ra emelkedett az internetezők százalékos aránya. Új elemként jelent meg a Facebook használata, ennek következtében csökkent a levelezés (az e-mailezés) részaránya, viszont nőtt az internetes tartalmaknak az aránya. Mennyi időt töltenek el? kérdésre válaszolva kiderül, hogy az internetezők jó része naponta több órát tölt el a Facebookon.
Az internetes hírportál olvasottsága szempontjából piac- vezető a szekelyhon.ro, a maszol.ro, a Transindex és az erdely.ma is.
A média, mint hírforrás kiegyensúlyozottabb képet mutat. A megkérdezettek 76%-a a TV, 43%-a a rádiót tekinti fő hírforrásnak. Leginkább az egészségügyi kérdések, az erdélyi magyar ügyek, tudományos és gazdasági kérdések érdeklik.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a romániai magyar médiafogyasztás, különös tekintettel a közszolgálati rádiók és televíziók magyar nyelvű adásainak fogyasztására vonatkozó felmérést készített- mondta Rácz Éva felvezető beszédében.
A felmérés 2015. szept. 24.-október 18. között készült Erdélyben és a Partiumban, 1573 alany megkérdezésével. Eredménye reprezentatív a Kolozsvári Rádió és Kolozsvári Televízió (valamint a marosvásárhelyi hasonló stúdiók) adáskörzetére; a mostani bemutatón kiemelték a kolozsvári központú csatornákra vonatkozó adatokat.
A kutatásban ugyanakkor feltettek olyan általános kérdéseket is, amelyek az írott és az internetes média fogyasztására nézve is érvényesek, ezért az eredmények az erdélyi és partiumi média bármely csatornájának érdekesek lehetnek.
TV nézettsége
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok ismertették a felmérés eredményeit a Kolozsvári Rádió koncerttermében. Kiss Tamás kutatásvezető a TV nézés és a rádiózás fogyasztási szokásaival kapcsolatos felmérés adatait mutatta be. Kiderült, hogy a megkérdezettek 93,3% nézi a tévét. Legtöbbször kábelszolgáltatással vagy műholdas vétellel rendelkezik. Ugyanakkor a 2007 és 2015-ben készült felmérések adatait hasonlították össze. Főleg az esti idősávban vagy a hétvégi nézettség nagyobb. A TV nézők köre növekedést mutat. Ha a többi kelet- európai országhoz hasonlítjuk, elmondható, hogy Romániában a TV nézésére fordított idő magas (4,06 óra). A megkérdezettek válaszából kiderül, főleg a híradót, humoros adásokat, valamint játékfilmeket néznek. Háttérbe szorulnak a talk show-k (beszélgető műsorok) nézettsége. (Ez főleg a román mintán nagyobb.) 2007-ben a magyarországi TV adások vezették a rangsort, a Duna TV, az RTL Klub, TV2, valamint a romániai Pro TV. 2015-ben az RTL Klub nézettsége 73%, a Duna TV 67,3 % volt. Visszaesett M1 és a M2 nézettsége. Az RTL Klub magas nézettséggel rendelkezik. A román adók közül továbbra is a PRO TV-nek van piacvezető szerepe. A román közszolgálati TV nézettsége csökkenő tendenciát mutat. A Román Televízió magyar adásának nézettsége is csökken.
A Kolozsvári Stúdió magyar adásának a kulturális és a szórakoztató műsorait nézik. Ellenben a Bukaresti TV adás magyarnyelvű hétfői adásának van a legnagyobb nézettsége.
A rádiózás szokásai
A kérdezettek 64,7 %-a hallgatja a műsort. Az sem közömbös, hogy az erdélyi magyarság milyen körzetekben hallgatják ma a rádiót. A háttér rádiózás szerepe is megnőtt. Főleg az autóban hallgatják. A rádiózás szokásai főleg az autózás szokásaihoz igazodtak, amikor munkába, vagy ha hazamegy hallgatja a rádiót. Az internetes vagy az okos telefonon történő beszélgetéseket nem vizsgálták meg. Ellenben nőtt azok száma, akik inkább hétköznapokon hallgatják az adásokat. A leggyakrabban hallgatót rádió a Marosvásárhelyi adás, a KISS FM (a zenére alapuló román adás) és a Mária Rádió. Figyelemre méltó az, hogy a zenére alapuló magyar nyelvű kereskedelmi adások előretörtek. A román nyelvű kereskedelmi rádiózás felerősödött.
A rádió hallgatók 32,2%-a követi a Marosvásárhelyi Rádió magyar adását, 12%-a a Kolozsvári Rádió magyar adását, majd sorrend szerint Erdélyi FM (5,1 %), Bukaresti (4,9%) és a Temesvári Rádiót (2,5%). A Kolozsvári Rádió magyar műsorait a kérdezettek 36 %-a naponta, és 40%-a hetente hallgatja. A szerkezete átgondoltabb. Városon többen hallgatják. A fiatalokat is érdeklik az adások. A Zenetár, Hangoló, a Dal posta, a Cifra palota adásait kedvelik.
Milyen típusú adást szeretnek? Az erdélyi közélettel foglalkozó híreket, a zenei műsorokat hallgatják. A rádióhallgatás jellege megváltozott. Az erdélyi magyarok ízlésvilága konzervatív. Főleg a régi slágerek, magyar nótákat kedvelik. Előtérbe kerülnek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók adásai.
Nyomtatott és online média
Barna Gergő a nyomtatott és az online médiának az olvasottságát elemezte. Felmérésekből kiderült, hogy a helyi lapok előtérbe kerülnek az olvasottságot illetően. A megkérdezettek 88,5 %-a a helyi lapokat olvassa. Az erdélyi lapok olvasótábora szempontjából a rangsort helyi lapok, a Székely Hírmondó, a Háromszék, a szatmári Friss Újság vezeti. A vallási jellegű lapok olvasottsága jelentős. Főleg a magyar nyelven történő médiafogyasztás jellemző.
2007-hez képest nagy ugrás észlelhető, 57 %-ra emelkedett az internetezők százalékos aránya. Új elemként jelent meg a Facebook használata, ennek következtében csökkent a levelezés (az e-mailezés) részaránya, viszont nőtt az internetes tartalmaknak az aránya. Mennyi időt töltenek el? kérdésre válaszolva kiderül, hogy az internetezők jó része naponta több órát tölt el a Facebookon.
Az internetes hírportál olvasottsága szempontjából piac- vezető a szekelyhon.ro, a maszol.ro, a Transindex és az erdely.ma is.
A média, mint hírforrás kiegyensúlyozottabb képet mutat. A megkérdezettek 76%-a a TV, 43%-a a rádiót tekinti fő hírforrásnak. Leginkább az egészségügyi kérdések, az erdélyi magyar ügyek, tudományos és gazdasági kérdések érdeklik.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro
2016. január 5.
Továbbra is Székelyföldön a legalacsonyabb az átlagbér
A korábbi évekhez hasonlóan a Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron dolgozó alkalmazottak fognak 2016-ban is a legtöbbet keresni, a bérek tekintetében ugyanakkor ebben az évben is a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna lesz a sereghajtó.
A Ziarul Financiar pénzügyi napilap az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adataira hivatkozva számolt be arról, hogy idén a fővárosban biztosított átlagfizetések meghaladják majd a nettó 2800 lejt, ezzel a bukaresti bérek jelentősen, 65 százalékkal haladják meg az országos átlagbért, illetve 7 százalékkal lesznek magasabbak, mint a tavaly Bukarestben mért adatok.
Nem panaszkodhatnak a Kolozs megyében dolgozók sem, a becslések szerint ugyanis ebben az évben átlagosan 2166 lejt fognak keresni, 7,8 százalékkal többet, mint 2015-ben, míg Temes megyében a bővülés mértéke 7,5 százalékos lesz, ez idén 2050 lejes átlagjuttatásokat jelent.
Az Adecco meglátása szerint ebben az évben is Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron lesz a legnagyobb a kereslet, de Brassóban is körvonalazódnak fontosabb beruházások, bővítések. A fejvadász cég szakértői szerint ezek a térségek még kiaknázatlanok a humántőke szempontjából.
A számottevő fejlődés ezzel szemben továbbra is elkerüli a székelyföldi megyéket: a gazdasági előrejelzési bizottság szerint ebben az évben Hargita megyében lesz a legkisebb, mindössze nettó 1317 lejes az átlagfizetés. Nem áll sokkal jobban Kovászna megye sem, ahol a becslések alapján az alkalmazottak átlagosan 1398 lejes juttatásokra számíthatnak. Erdélyi viszonylatban a negatív listán Beszterce-Naszód megye következik 1472 lejjel, és Bihar megyében is alig 1490 lej lesz az átlagbér.
Jó hír viszont a kiskeresetűeknek, hogy májustól bruttó 1250 lejre (nettó 917 lej) emelkedik a minimálbér – az intézkedés több mint 1,1 millió alkalmazottat fog érinteni. A Victor Ponta vezette kormány még azt tervezte, hogy a jelenleg bruttó 1050 lejes minimális munkabért már január elsejétől 1200 lejre növelik, Dacian Cioloş szakértői kabinetje azonban úgy döntött: később, de nagyobb mértékben bővítik a minimálbért, mindezt pedig azzal indokolták, hogy az intézkedés gyakorlatba ültetéséhez hatástanulmányra van szükség.
Kőrössy Andrea. Székelyhon.ro
A korábbi évekhez hasonlóan a Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron dolgozó alkalmazottak fognak 2016-ban is a legtöbbet keresni, a bérek tekintetében ugyanakkor ebben az évben is a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna lesz a sereghajtó.
A Ziarul Financiar pénzügyi napilap az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adataira hivatkozva számolt be arról, hogy idén a fővárosban biztosított átlagfizetések meghaladják majd a nettó 2800 lejt, ezzel a bukaresti bérek jelentősen, 65 százalékkal haladják meg az országos átlagbért, illetve 7 százalékkal lesznek magasabbak, mint a tavaly Bukarestben mért adatok.
Nem panaszkodhatnak a Kolozs megyében dolgozók sem, a becslések szerint ugyanis ebben az évben átlagosan 2166 lejt fognak keresni, 7,8 százalékkal többet, mint 2015-ben, míg Temes megyében a bővülés mértéke 7,5 százalékos lesz, ez idén 2050 lejes átlagjuttatásokat jelent.
Az Adecco meglátása szerint ebben az évben is Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron lesz a legnagyobb a kereslet, de Brassóban is körvonalazódnak fontosabb beruházások, bővítések. A fejvadász cég szakértői szerint ezek a térségek még kiaknázatlanok a humántőke szempontjából.
A számottevő fejlődés ezzel szemben továbbra is elkerüli a székelyföldi megyéket: a gazdasági előrejelzési bizottság szerint ebben az évben Hargita megyében lesz a legkisebb, mindössze nettó 1317 lejes az átlagfizetés. Nem áll sokkal jobban Kovászna megye sem, ahol a becslések alapján az alkalmazottak átlagosan 1398 lejes juttatásokra számíthatnak. Erdélyi viszonylatban a negatív listán Beszterce-Naszód megye következik 1472 lejjel, és Bihar megyében is alig 1490 lej lesz az átlagbér.
Jó hír viszont a kiskeresetűeknek, hogy májustól bruttó 1250 lejre (nettó 917 lej) emelkedik a minimálbér – az intézkedés több mint 1,1 millió alkalmazottat fog érinteni. A Victor Ponta vezette kormány még azt tervezte, hogy a jelenleg bruttó 1050 lejes minimális munkabért már január elsejétől 1200 lejre növelik, Dacian Cioloş szakértői kabinetje azonban úgy döntött: később, de nagyobb mértékben bővítik a minimálbért, mindezt pedig azzal indokolták, hogy az intézkedés gyakorlatba ültetéséhez hatástanulmányra van szükség.
Kőrössy Andrea. Székelyhon.ro
2016. január 8.
A legismertebb erdélyi magyar videókészítő
A sepsiszentgyörgyi Dezső Bence még csak tizenegyedikes a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, de már két éve foglalkozik videók készítésével, és ez idő alatt ő lett Erdélyben a legfelkapottabb magyar youtube-os vlogger (videoblogger). Az új médium lényege, hogy bárki részese lehet, bárki elkészítheti – akárcsak az írott blogot –, nem kell hozzá más, mint egy kamera meg internetkapcsolat. No, persze a jó beszélőke sem árt. Bence – azaz 2Face – Magyarországon nagyobb népszerűségnek örvend, mint Erdélyben. 2015-ben több mint 13,5 millióan tekintették meg videóit, összesen 48 millió percen keresztül nézték a tinisztárt. Tavaly 111 ezer rajongó iratkozott fel a Youtube-csatornájára, és jelenleg a legjobb 25 magyar videós között van. A fiatal srác mindig olyan témát dolgoz fel videóiban, ami érdekli a korabelieket, célja, hogy mindig tudjon újat nyújtani, és szórakoztassa rajongóit. – Kezdjük az elején. Miért döntöttél a videókészítés mellett? Honnan jött az ötlet?
– Nagyjából két éve foglalkozom videókészítéssel, de intenzíven csak egy éve. Amikor Magyarországon berobbant a videókészítés, láttam, hogy van jó pár srác, aki elkezdett ezzel foglalkozni, s gondoltam, én is kipróbálnám. Tudtam, hogy van egy-két ismertebb vlogger, akiket persze én is követtem, és megtetszett a munkájuk. Nagyon megkedveltem ezt a világot, és az is előnyömre vált, hogy már azelőtt is szerettem a kamerákkal bánni. Sokan félreértik, mert azt hiszik, hogy videózni szeretek, pedig nem. Az embereket szeretem szórakoztatni, és szerintem ez a legjobb módja. – Miért lett a 2Face a művészneved? Ha jól tudom, először nem erre esett a választásod.
– A 2Face előtt még jó pár művésznevem volt, sokat váltogattam őket. Ezt a nevet egy osztálytársam találta ki, én pedig poénból felvettem, aztán ez maradt, mert tetszett az embereknek. – Jó pár kérdezz-felelek videód is van. Mennyire szeretik ezeket a rajongóid?
– Nagyon kedvelik, mert ezzel kicsit közelebb kerülhetnek a magánszférámhoz, illetve titkokat és kulisszatitkokat leshetnek el. Általában azt kérdezik, hogy anyukámat és apukámat hogy hívják, hol lakom, a barátnőm hogy van. Persze én döntöm el, hogy mennyire engedem őket közel, mire válaszolok. – Sepsiszentgyörgyön felismernek az utcán. Hogyan kezeled az így kialakuló helyzeteket?
– Először nehezen viseltem, sétáltam az utcán és leszólítottak. Most már mindennapossá vált, hogy megyek a városban, és vagy a hátam mögött vagy a szembejövők összesúgnak, hogy nézd ott van 2Face. Néha meg is szólítanak. Most már van egy réteg, akik sírva jönnek oda hozzám, pedig én is ember vagyok. Szeretem őket szórakoztatni, és ha ők ennyire szeretik a videóimat, az engem csak boldoggá tesz. – Jelenleg több mint 126 ezer ember iratkozott fel a csatornádra, és több mint 14 millióan nézték már meg a videóidat. Ez mennyire változtatta meg az átlagos tinédzseréleted? – Gyökeresen átformálta, teljesen más az életem, amióta videózom, főleg, amióta berobbantam a köztudatba. Ahogy már az előbb is mondtam, naponta leszólítanak, emellett pedig cégekkel dolgozom együtt. – Mikor kezdtek el tömegesen feliratkozni a rajongók?
– Körülbelül egy éve, amikor a barátnőmmel közösen készítettem videót. Azt hiszem, azt több mint 600 ezren látták. Addig naponta nagyjából 40 ember iratkozott fel a csatornámra, ezután megháromszorozódott ez a szám. Olyan nap is volt, hogy 700-an jelentkeztek be. – Ha jól tudom, van már menedzsered is. Miért érezted szükségét? Miből áll az ő munkája? – Elsősorban azért döntöttem úgy, hogy szükségem van olyan emberekre, akik segíteni tudnak nekem, mert egyedül nagyon nehéz az egészet kézben tartani. A menedzser dolga az, hogy képviseljen engem, ha cégek keresnek meg, ő méri fel, hogy nekem abból mennyi hátrányom és mennyi előnyöm származik. A menedzser mellett még együtt dolgozom egy jogásszal és egy grafikussal. – Már anyagi hasznod is származik ebből a tevékenységből. Több reklámfelkérést is kapsz? Milyen termékeket reklámozol?
– Több cég is megkeres, hogy készítsek a termékükről videót vagy foglaljam bele az egyik anyagomba. Nálam az elsődleges, hogy csak akkor reklámozok valamit, ha nekem is tetszik. Ígérhetnek bármennyi pénzt, csak akkor vállalom el, ha látom a fantáziát és a lehetőséget. A másik kikötésem pedig az, hogy a reklámvideót én magam készítsem el, az a bizonyos cég nem szólhat bele semmibe a videót illetően. Amúgy van egy elég híres román videókészítő, aki annyira eladta magát, hogy követői már elég nagy számban elfordulnak tőle – szóval, vigyázni kell a reklámokkal. Engem nagyon sokan megkeresnek, de csak a felkérések mintegy negyedére bólintok rá. Mindenképp olyan terméket és eseményt reklámozok csak, ami szerintem a fiatalságot érdekli. Szeretném kimozdítani a fiatalokat a számítógép elől, és az általam reklámozott eseményeken én is megjelenek, így akár találkozhatnak velem, és közös fotót is készíthetnek.
– A hónapok folyamán szemmel láthatóan jobb lett a videóid minősége.
– Ez így van. Megtanultam, hogy a pénzt forgatni kell. Amit sikerül begyűjtenem, annak egy jó részét visszafordítom a videózásba. Szerintem fontos, hogy mindig próbáljak újítani, nem szabad hagynom, hogy monoton legyen és megunható. Csak így lehet egyre több embert elérni. Általában egy kamerával dolgozom, csak az objektívek változnak, emellett még használom videózás közben a laptopomat, amibe beleírok egy rövid vázlatot, illetve van két reflektorom és egy stúdiómikrofonom. Szerintem ennek a technológiai felkészültségnek is köszönhető, hogy előkelő helyen állok a magyar videókészítők körében.
– Magam is megnéztem pár videódat, sokat fejlődtél az elmúlt fél évben. Hogyan látod a lehetőségeidet a jövőre nézve?
– Egyet biztosan tudok: ezentúl is szeretnék videókészítéssel foglalkozni. Érzem magamon, hogy nagyon sokat fejlődött a szókincsem, és ennek hatására videóim is jobbak lesznek. Emellett pedig van egy-két nagyobb projekt, az is lehetséges, hogy készül egy film velem, és piacra dobunk egy mobilalkalmazást, ha minden jól megy.
– Lassan elhagyod székely akcentusodat. Mi a rajongóid véleménye erről?
– Egy éve kezdtem megválni a székelyes akcentustól, így az új rajongók észre sem veszik, hogy egyáltalán volt. Nyilván, vannak olyanok, akik hiányolják, mert attól is egy kicsit egyedibb voltam. Amikor például Magyarországon van közönségtalálkozó, sokszor megkérnek, hogy próbáljak meg székely akcentussal beszélni.
– Szerinted előnyben van az a vlogger, aki jól néz ki?
– Azt kell mondanom, hogy igen. Mindig törekszünk arra, hogy azt mondjuk, nem a ruha teszi az embert, pedig mindenki vonzódik egy jó stílusú lányhoz/fiúhoz. Ha jól nézel ki, akkor többen iratkoznak fel a videócsatornádra, és erre példát is tudok mondani, hiszen van egy olyan ismerősöm, aki nem készít videókat, amivel felhívhatná magára a figyelmet, de annak köszönhetően, hogy jól néz ki, több tízezren követik Facebookon.
– Most tizenegyedikes vagy. Mivel foglalkoznál szívesen iskola után?
– Mindenképp szeretnék továbbtanulni. A média–kommunikáció nagyon érdekel. Lehetséges, hogy Kolozsváron tanulok, de az is, hogy az Egyesült Államok felé veszem az irányt. Még nem tudom konkrétan, hol, de azt igen, hogy mit. Persze, az egyetem mellett tovább folytatnám a videókészítést.
– Ismersz más romániai és magyarországi vloggereket? Milyen a kapcsolatod velük?
– A magyarországi híresebb vloggereket ismerem, és jóban is vagyok velük. Családias a hangulat, amikor összeülünk, megosztjuk észrevételeinket a videóinkkal kapcsolatban. Romániai magyar videósokat nem ismerek, mert az az igazság, hogy nem nagyon van konkurenciám, viszont a román vloggerek nagyon jók.
– Magyarországon népszerűbb vagy, mint Erdélyben...
– Ott sokkal jobban elterjedt a vloggerség, mint Erdélyben, az emberek jobban rákattantak. Viszont nálunk is egyre népszerűbb lesz a videókészítés. Itt is nagyon szeretnek, de Magyarországon tapasztaltam azt, hogy sírnak vagy remegnek, amikor találkoznak velem, esetleg utánamszaladnak a plázákban. – Te vagy Erdélyben a legfelkapottabb magyar YouTube-os. Mi a sikered titka?
– Szerintem a kitartás nagyon fontos, valamint az, hogy mindig arra kell törekedni, hogy valami újat és innovatívat adjunk a közönségnek. Azokról a témákról kell beszélni, ami a fiatalságot érdekli, hiszen a videókat nem magunknak készítjük.
– Azt hiszem, a sok pozitív vélemény mellett akad negatív kritika is. Te hogyan dolgozod fel, ha többen beszólnak és sértegetnek?
– Tény, hogy néha akad, aki kritikával illet. Erről készítettem egy videót is, mert szerettem volna nyilvánosságra hozni, hogy nem érdekel, ha valaki rosszat akar, és nem építő jelleggel szól hozzá a videóimhoz. Nem értem, ha nem szeret, akkor miért követ, hiszen megvan az a lehetősége, hogy nem figyel rám. Az életben bármit teszünk, biztos, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, szóval, ha valamihez kezdünk, akkor tisztában kell lenni azzal, hogy negatív kritika is ér majd.
Miska Brigitta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A sepsiszentgyörgyi Dezső Bence még csak tizenegyedikes a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, de már két éve foglalkozik videók készítésével, és ez idő alatt ő lett Erdélyben a legfelkapottabb magyar youtube-os vlogger (videoblogger). Az új médium lényege, hogy bárki részese lehet, bárki elkészítheti – akárcsak az írott blogot –, nem kell hozzá más, mint egy kamera meg internetkapcsolat. No, persze a jó beszélőke sem árt. Bence – azaz 2Face – Magyarországon nagyobb népszerűségnek örvend, mint Erdélyben. 2015-ben több mint 13,5 millióan tekintették meg videóit, összesen 48 millió percen keresztül nézték a tinisztárt. Tavaly 111 ezer rajongó iratkozott fel a Youtube-csatornájára, és jelenleg a legjobb 25 magyar videós között van. A fiatal srác mindig olyan témát dolgoz fel videóiban, ami érdekli a korabelieket, célja, hogy mindig tudjon újat nyújtani, és szórakoztassa rajongóit. – Kezdjük az elején. Miért döntöttél a videókészítés mellett? Honnan jött az ötlet?
– Nagyjából két éve foglalkozom videókészítéssel, de intenzíven csak egy éve. Amikor Magyarországon berobbant a videókészítés, láttam, hogy van jó pár srác, aki elkezdett ezzel foglalkozni, s gondoltam, én is kipróbálnám. Tudtam, hogy van egy-két ismertebb vlogger, akiket persze én is követtem, és megtetszett a munkájuk. Nagyon megkedveltem ezt a világot, és az is előnyömre vált, hogy már azelőtt is szerettem a kamerákkal bánni. Sokan félreértik, mert azt hiszik, hogy videózni szeretek, pedig nem. Az embereket szeretem szórakoztatni, és szerintem ez a legjobb módja. – Miért lett a 2Face a művészneved? Ha jól tudom, először nem erre esett a választásod.
– A 2Face előtt még jó pár művésznevem volt, sokat váltogattam őket. Ezt a nevet egy osztálytársam találta ki, én pedig poénból felvettem, aztán ez maradt, mert tetszett az embereknek. – Jó pár kérdezz-felelek videód is van. Mennyire szeretik ezeket a rajongóid?
– Nagyon kedvelik, mert ezzel kicsit közelebb kerülhetnek a magánszférámhoz, illetve titkokat és kulisszatitkokat leshetnek el. Általában azt kérdezik, hogy anyukámat és apukámat hogy hívják, hol lakom, a barátnőm hogy van. Persze én döntöm el, hogy mennyire engedem őket közel, mire válaszolok. – Sepsiszentgyörgyön felismernek az utcán. Hogyan kezeled az így kialakuló helyzeteket?
– Először nehezen viseltem, sétáltam az utcán és leszólítottak. Most már mindennapossá vált, hogy megyek a városban, és vagy a hátam mögött vagy a szembejövők összesúgnak, hogy nézd ott van 2Face. Néha meg is szólítanak. Most már van egy réteg, akik sírva jönnek oda hozzám, pedig én is ember vagyok. Szeretem őket szórakoztatni, és ha ők ennyire szeretik a videóimat, az engem csak boldoggá tesz. – Jelenleg több mint 126 ezer ember iratkozott fel a csatornádra, és több mint 14 millióan nézték már meg a videóidat. Ez mennyire változtatta meg az átlagos tinédzseréleted? – Gyökeresen átformálta, teljesen más az életem, amióta videózom, főleg, amióta berobbantam a köztudatba. Ahogy már az előbb is mondtam, naponta leszólítanak, emellett pedig cégekkel dolgozom együtt. – Mikor kezdtek el tömegesen feliratkozni a rajongók?
– Körülbelül egy éve, amikor a barátnőmmel közösen készítettem videót. Azt hiszem, azt több mint 600 ezren látták. Addig naponta nagyjából 40 ember iratkozott fel a csatornámra, ezután megháromszorozódott ez a szám. Olyan nap is volt, hogy 700-an jelentkeztek be. – Ha jól tudom, van már menedzsered is. Miért érezted szükségét? Miből áll az ő munkája? – Elsősorban azért döntöttem úgy, hogy szükségem van olyan emberekre, akik segíteni tudnak nekem, mert egyedül nagyon nehéz az egészet kézben tartani. A menedzser dolga az, hogy képviseljen engem, ha cégek keresnek meg, ő méri fel, hogy nekem abból mennyi hátrányom és mennyi előnyöm származik. A menedzser mellett még együtt dolgozom egy jogásszal és egy grafikussal. – Már anyagi hasznod is származik ebből a tevékenységből. Több reklámfelkérést is kapsz? Milyen termékeket reklámozol?
– Több cég is megkeres, hogy készítsek a termékükről videót vagy foglaljam bele az egyik anyagomba. Nálam az elsődleges, hogy csak akkor reklámozok valamit, ha nekem is tetszik. Ígérhetnek bármennyi pénzt, csak akkor vállalom el, ha látom a fantáziát és a lehetőséget. A másik kikötésem pedig az, hogy a reklámvideót én magam készítsem el, az a bizonyos cég nem szólhat bele semmibe a videót illetően. Amúgy van egy elég híres román videókészítő, aki annyira eladta magát, hogy követői már elég nagy számban elfordulnak tőle – szóval, vigyázni kell a reklámokkal. Engem nagyon sokan megkeresnek, de csak a felkérések mintegy negyedére bólintok rá. Mindenképp olyan terméket és eseményt reklámozok csak, ami szerintem a fiatalságot érdekli. Szeretném kimozdítani a fiatalokat a számítógép elől, és az általam reklámozott eseményeken én is megjelenek, így akár találkozhatnak velem, és közös fotót is készíthetnek.
– A hónapok folyamán szemmel láthatóan jobb lett a videóid minősége.
– Ez így van. Megtanultam, hogy a pénzt forgatni kell. Amit sikerül begyűjtenem, annak egy jó részét visszafordítom a videózásba. Szerintem fontos, hogy mindig próbáljak újítani, nem szabad hagynom, hogy monoton legyen és megunható. Csak így lehet egyre több embert elérni. Általában egy kamerával dolgozom, csak az objektívek változnak, emellett még használom videózás közben a laptopomat, amibe beleírok egy rövid vázlatot, illetve van két reflektorom és egy stúdiómikrofonom. Szerintem ennek a technológiai felkészültségnek is köszönhető, hogy előkelő helyen állok a magyar videókészítők körében.
– Magam is megnéztem pár videódat, sokat fejlődtél az elmúlt fél évben. Hogyan látod a lehetőségeidet a jövőre nézve?
– Egyet biztosan tudok: ezentúl is szeretnék videókészítéssel foglalkozni. Érzem magamon, hogy nagyon sokat fejlődött a szókincsem, és ennek hatására videóim is jobbak lesznek. Emellett pedig van egy-két nagyobb projekt, az is lehetséges, hogy készül egy film velem, és piacra dobunk egy mobilalkalmazást, ha minden jól megy.
– Lassan elhagyod székely akcentusodat. Mi a rajongóid véleménye erről?
– Egy éve kezdtem megválni a székelyes akcentustól, így az új rajongók észre sem veszik, hogy egyáltalán volt. Nyilván, vannak olyanok, akik hiányolják, mert attól is egy kicsit egyedibb voltam. Amikor például Magyarországon van közönségtalálkozó, sokszor megkérnek, hogy próbáljak meg székely akcentussal beszélni.
– Szerinted előnyben van az a vlogger, aki jól néz ki?
– Azt kell mondanom, hogy igen. Mindig törekszünk arra, hogy azt mondjuk, nem a ruha teszi az embert, pedig mindenki vonzódik egy jó stílusú lányhoz/fiúhoz. Ha jól nézel ki, akkor többen iratkoznak fel a videócsatornádra, és erre példát is tudok mondani, hiszen van egy olyan ismerősöm, aki nem készít videókat, amivel felhívhatná magára a figyelmet, de annak köszönhetően, hogy jól néz ki, több tízezren követik Facebookon.
– Most tizenegyedikes vagy. Mivel foglalkoznál szívesen iskola után?
– Mindenképp szeretnék továbbtanulni. A média–kommunikáció nagyon érdekel. Lehetséges, hogy Kolozsváron tanulok, de az is, hogy az Egyesült Államok felé veszem az irányt. Még nem tudom konkrétan, hol, de azt igen, hogy mit. Persze, az egyetem mellett tovább folytatnám a videókészítést.
– Ismersz más romániai és magyarországi vloggereket? Milyen a kapcsolatod velük?
– A magyarországi híresebb vloggereket ismerem, és jóban is vagyok velük. Családias a hangulat, amikor összeülünk, megosztjuk észrevételeinket a videóinkkal kapcsolatban. Romániai magyar videósokat nem ismerek, mert az az igazság, hogy nem nagyon van konkurenciám, viszont a román vloggerek nagyon jók.
– Magyarországon népszerűbb vagy, mint Erdélyben...
– Ott sokkal jobban elterjedt a vloggerség, mint Erdélyben, az emberek jobban rákattantak. Viszont nálunk is egyre népszerűbb lesz a videókészítés. Itt is nagyon szeretnek, de Magyarországon tapasztaltam azt, hogy sírnak vagy remegnek, amikor találkoznak velem, esetleg utánamszaladnak a plázákban. – Te vagy Erdélyben a legfelkapottabb magyar YouTube-os. Mi a sikered titka?
– Szerintem a kitartás nagyon fontos, valamint az, hogy mindig arra kell törekedni, hogy valami újat és innovatívat adjunk a közönségnek. Azokról a témákról kell beszélni, ami a fiatalságot érdekli, hiszen a videókat nem magunknak készítjük.
– Azt hiszem, a sok pozitív vélemény mellett akad negatív kritika is. Te hogyan dolgozod fel, ha többen beszólnak és sértegetnek?
– Tény, hogy néha akad, aki kritikával illet. Erről készítettem egy videót is, mert szerettem volna nyilvánosságra hozni, hogy nem érdekel, ha valaki rosszat akar, és nem építő jelleggel szól hozzá a videóimhoz. Nem értem, ha nem szeret, akkor miért követ, hiszen megvan az a lehetősége, hogy nem figyel rám. Az életben bármit teszünk, biztos, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, szóval, ha valamihez kezdünk, akkor tisztában kell lenni azzal, hogy negatív kritika is ér majd.
Miska Brigitta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 10.
Hagyomány és újdonság Medgyesen
Gazdagodik a medgyesi plébánia lelkiekben, hiszen ezen dolgozik teljes odaadással a plébánia teljes személyzete és közössége. A lelki építkezés a legnagyobb kihívás, és öröm látni, hogy az idő nem telik hiába, mert a különféle események, élmények valóban gazdagítják, erősítik lelkiekben a közösséget, és segítik magasabb szinten megélni a hitet, mécsesként világítva a megújulás felé vezető úton.
Az adventi időben sikerült Babota Tibor plébánosnak Medgyest is beiktatni Thurzó Zoltán neves zongoraművész Szereti ön Chopint? erdélyi hangverseny-körútjába. A lengyel–magyar barátság jegyében Chopin hagyatékának legszebb darabjait két Liszt-művel kiegészítve hallgathatták az érdeklődők. Csodálkozhattak a 600 éves falak, amikor a gyertyafényes, meghitt környezetben virtuóz kezek által megszólaltatott hangok szálltak a magasságba. Ilyen esemény még nem volt Medgyesen. A művész emberi közvetlenségével, magyarázó szavaival, amelyek nemcsak zenéről, hanem hitről, hazaszeretetről, szépségről, emberségről is szóltak, meghódította a közösséget.
Csíki Szabolcs segédlelkész alig néhány hónapja érkezett Medgyesre, de a közösség máris sajátjának érzi, ő meg mágnesként vonzza a gyermekeket. A gyermekek karácsonyán, amelyet ő szervezett, a környezet, a hangulat, a kis „tehetségek” spontán szereplése, gyermeki őszinte hozzáállása, valamint a betlehemi jászol előtti közös ima és ének megdobogtatta a jelen levő szülők, nagyszülők szívét, a gyermekek pedig olyan közös élménnyel gazdagodtak, mely hosszú időre megmarad szívükben-lelkükben.
A közösség a legszebb ajándékot idén is a fiataloktól kapta, akik már negyedik alkalommal felvállalták a pásztorjáték előkészítését, bemutatását. Még arra is futotta erejükből, hogy a Báthory István iskolával szövetkezve, december 17-én a Traube teremben (a szászok régi színháztermében) jótékonysági estet szervezzenek Tedd szebbé a karácsonyt! címmel. A tanulók műsora mellett kis karácsonyi vásár is várta az érdeklődőket, hogy a bevétel segítségével a rászorulókat, de főleg a szeptemberben, Csaba testvér által elindított Kolping gyermekotthon kis lakóit tudják meglepni ajándékokkal. Ilyen sem volt még Medgyesen.
A pásztorjátékra a MADISZ 30 szereplőt verbuvált, akik között ott voltak a református és unitárius gyermekek, fiatalok is. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy átlépnek a felekezeti határokon, és a pásztorjátéknak ökumenikus jelleget, szellemet adnak Valóság és képzelet szárnyán címmel, és bemutatják nemcsak a medgyesi ferences, hanem a református és unitárius templomokban is, valamint Erzsébetvároson az örmény templomban. Olyan magot vetettek el a fiatalok, amely nem szavakat fog teremteni, hanem testvéri megértést, összefogást és cselekvést. A forgatókönyv a hagyományokat követte, de jó rendezéssel, fiatalos lendülettel, zenével, verssel sikerült élővé tenni az adventi szent idő várakozásának szép beteljesülését. Ahol cselekvő ifjúság van, ott remény is van, jövő is van.
A somogyomi filiában az ottani alig 130 lelket számláló közösség önerőből szervezte meg a pásztorjátékot. Bár kevesebb a szereplő és egyszerűbb a környezet, a leleményes díszlet és a gyermekek igazi természetessége olyan élményt képes nyújtani, mint akármelyik városban. Mivel nincs lehetőség az éjféli misére, a somogyomi katolikusok a hagyományos kántálás után, amelyen részt vesznek a reformátusok is, közös imára gyűlnek össze a templomban. Dávid Sándor kántornak mindig oroszlánrésze van a pásztorjáték betanításában, amiben Edit testvére segíti őt. A közösség életének szervezésében fontos szerepet tölt be Dávid Ferenc harangozó, ifj. Szabó Sándor gondnok egész családjával, valamint az egyháztanács és az önkéntesek meg az adományozók, hiszen egy ilyen kis közösségben csak összefogással lehet megbirkózni a feladatokkal, a nehézségekkel. A somogyomiak már 200 éve tanulják ezt a leckét, és különös kegyelme Urunknak, hogy nem a panasz, hanem a hála imádságos hangjait lehet hallani a közösségben.
Búzás Árpád. Vasárnap (Kolozsvár)
Gazdagodik a medgyesi plébánia lelkiekben, hiszen ezen dolgozik teljes odaadással a plébánia teljes személyzete és közössége. A lelki építkezés a legnagyobb kihívás, és öröm látni, hogy az idő nem telik hiába, mert a különféle események, élmények valóban gazdagítják, erősítik lelkiekben a közösséget, és segítik magasabb szinten megélni a hitet, mécsesként világítva a megújulás felé vezető úton.
Az adventi időben sikerült Babota Tibor plébánosnak Medgyest is beiktatni Thurzó Zoltán neves zongoraművész Szereti ön Chopint? erdélyi hangverseny-körútjába. A lengyel–magyar barátság jegyében Chopin hagyatékának legszebb darabjait két Liszt-művel kiegészítve hallgathatták az érdeklődők. Csodálkozhattak a 600 éves falak, amikor a gyertyafényes, meghitt környezetben virtuóz kezek által megszólaltatott hangok szálltak a magasságba. Ilyen esemény még nem volt Medgyesen. A művész emberi közvetlenségével, magyarázó szavaival, amelyek nemcsak zenéről, hanem hitről, hazaszeretetről, szépségről, emberségről is szóltak, meghódította a közösséget.
Csíki Szabolcs segédlelkész alig néhány hónapja érkezett Medgyesre, de a közösség máris sajátjának érzi, ő meg mágnesként vonzza a gyermekeket. A gyermekek karácsonyán, amelyet ő szervezett, a környezet, a hangulat, a kis „tehetségek” spontán szereplése, gyermeki őszinte hozzáállása, valamint a betlehemi jászol előtti közös ima és ének megdobogtatta a jelen levő szülők, nagyszülők szívét, a gyermekek pedig olyan közös élménnyel gazdagodtak, mely hosszú időre megmarad szívükben-lelkükben.
A közösség a legszebb ajándékot idén is a fiataloktól kapta, akik már negyedik alkalommal felvállalták a pásztorjáték előkészítését, bemutatását. Még arra is futotta erejükből, hogy a Báthory István iskolával szövetkezve, december 17-én a Traube teremben (a szászok régi színháztermében) jótékonysági estet szervezzenek Tedd szebbé a karácsonyt! címmel. A tanulók műsora mellett kis karácsonyi vásár is várta az érdeklődőket, hogy a bevétel segítségével a rászorulókat, de főleg a szeptemberben, Csaba testvér által elindított Kolping gyermekotthon kis lakóit tudják meglepni ajándékokkal. Ilyen sem volt még Medgyesen.
A pásztorjátékra a MADISZ 30 szereplőt verbuvált, akik között ott voltak a református és unitárius gyermekek, fiatalok is. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy átlépnek a felekezeti határokon, és a pásztorjátéknak ökumenikus jelleget, szellemet adnak Valóság és képzelet szárnyán címmel, és bemutatják nemcsak a medgyesi ferences, hanem a református és unitárius templomokban is, valamint Erzsébetvároson az örmény templomban. Olyan magot vetettek el a fiatalok, amely nem szavakat fog teremteni, hanem testvéri megértést, összefogást és cselekvést. A forgatókönyv a hagyományokat követte, de jó rendezéssel, fiatalos lendülettel, zenével, verssel sikerült élővé tenni az adventi szent idő várakozásának szép beteljesülését. Ahol cselekvő ifjúság van, ott remény is van, jövő is van.
A somogyomi filiában az ottani alig 130 lelket számláló közösség önerőből szervezte meg a pásztorjátékot. Bár kevesebb a szereplő és egyszerűbb a környezet, a leleményes díszlet és a gyermekek igazi természetessége olyan élményt képes nyújtani, mint akármelyik városban. Mivel nincs lehetőség az éjféli misére, a somogyomi katolikusok a hagyományos kántálás után, amelyen részt vesznek a reformátusok is, közös imára gyűlnek össze a templomban. Dávid Sándor kántornak mindig oroszlánrésze van a pásztorjáték betanításában, amiben Edit testvére segíti őt. A közösség életének szervezésében fontos szerepet tölt be Dávid Ferenc harangozó, ifj. Szabó Sándor gondnok egész családjával, valamint az egyháztanács és az önkéntesek meg az adományozók, hiszen egy ilyen kis közösségben csak összefogással lehet megbirkózni a feladatokkal, a nehézségekkel. A somogyomiak már 200 éve tanulják ezt a leckét, és különös kegyelme Urunknak, hogy nem a panasz, hanem a hála imádságos hangjait lehet hallani a közösségben.
Búzás Árpád. Vasárnap (Kolozsvár)
2016. január 11.
Nem tiltható be a székely szabadság-napi megmozdulás
A Maros megyei törvényszék hétfőn közzétett ítélete értelmében a vásárhelyi önkormányzat és Dorin Florea polgármester nem tilthatja be a március 10-i Székely Szabadság Napjára tervezett tiltakozással egybekötött menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a jogállamiság jelét véli felfedezni az ítéletben.
Miután a tavaly kénytelen volt lemondani a Székely Szabadság Napjára meghirdetett menetelésről, a Székely Nemzeti Tanács az idén – egy hétfőn közzétett törvényszéki alapfokú döntésre hivatkozva – nem szándékozik meghátrálni Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester akadályozó szándékai előtt. A 2376/102/2015-ös számú dossziéban ugyanis a bírói testület kimondta az ítéletet, mely helyben hagyta az SZNT tevékenységét támogató, jogi háttérrel rendelkező Siculitas Egyesület panaszát és arra kötelezte Dorin Floreát, hagyja jóvá a 2016. március 10-re tervezett tiltakozó megmozdulást. A törvényszék a tüntetés útvonalát is pontosítani kívánta; az indulás a székely vértanúk emlékoszlopától lenne, a tömeg az egykori Szentgyörgy utcán keresztül a főtérre, a prefektúra épületéig menetelne.
A jogállamiság jeleként értékeli az alapfokú, nem végleges döntést Izsák Balázs. Az SZNT elnöke még a tavaly áprilisban perelte be a polgármestert, mivel az – miután elgáncsolta a 2015-ös rendezvényt – nem volt hajlandó a törvény által előírt 48 órán belül választ adni a 2016 tavaszára tervezett tüntetéssel és utcai felvonulással kapcsolatosan. Florea azt kérte a főszervezőtől, hogy kérésével térjen vissza harminc nappal a megmozdulás előtt. „Ez egy olcsó trükk, mivel mindkét fél tudja, hogy amennyiben a polgármester betiltja a tüntetést, és a kezdeményezők pert indítanak, a törvényszék nem hoz harminc napon belül döntést” – fejtette ki megkeresésünkre Kincses Előd, a Siculitas jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy bízik-e abban, hogy a városháza elfogadja a döntést, Izsák Balázs reményének adott hangot, mondván, hogy nem hinné, hogy Florea újabb kifogásokat talált volna. A per során a városháza azzal próbált érvelni a bírói testület előtt, hogy a Siculitasnak előbb az önkormányzatnál kellett volna megóvnia az engedélyeztető bizottság döntését. A törvényszék érdemben megalapozatlannak ítélte a felvonulás esetleges betiltását.
Mint ismeretes, Marosvásárhely polgármesteri hivatala a tavaly az 1991/60-as törvény nem létező cikkelyeire valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva gátolta meg a menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács és a Siculitas Egyesület elképzelései szerint a résztvevők a székely vértanúk postaréti emlékoszlopától vonultak volna a főtérre, ahol a prefektúra épülete előtt tiltakoztak volna az akkor még hatalmon lévő Ponta-kormány regionalizációs tervei ellen. A 2015-ös tüntetésről Izsák Balázs még a múlt év január 29-én értesítette az önkormányzatot, rá egy napra, 30-án viszont kedvezőtlen választ kapott. A polgármesteri hivatal ugyan engedélyezte a vesztőhelyen tervezett történelmi megemlékezést, viszont megtiltotta a belvárosba való menetelést és a főtéri tüntetést. Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozott. „Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezésre nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomos okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyiak tisztázása meg a bíróság dolga” – nyilatkozta a Krónikának a tavaly márciusban Izsák Balázs.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
A Maros megyei törvényszék hétfőn közzétett ítélete értelmében a vásárhelyi önkormányzat és Dorin Florea polgármester nem tilthatja be a március 10-i Székely Szabadság Napjára tervezett tiltakozással egybekötött menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a jogállamiság jelét véli felfedezni az ítéletben.
Miután a tavaly kénytelen volt lemondani a Székely Szabadság Napjára meghirdetett menetelésről, a Székely Nemzeti Tanács az idén – egy hétfőn közzétett törvényszéki alapfokú döntésre hivatkozva – nem szándékozik meghátrálni Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester akadályozó szándékai előtt. A 2376/102/2015-ös számú dossziéban ugyanis a bírói testület kimondta az ítéletet, mely helyben hagyta az SZNT tevékenységét támogató, jogi háttérrel rendelkező Siculitas Egyesület panaszát és arra kötelezte Dorin Floreát, hagyja jóvá a 2016. március 10-re tervezett tiltakozó megmozdulást. A törvényszék a tüntetés útvonalát is pontosítani kívánta; az indulás a székely vértanúk emlékoszlopától lenne, a tömeg az egykori Szentgyörgy utcán keresztül a főtérre, a prefektúra épületéig menetelne.
A jogállamiság jeleként értékeli az alapfokú, nem végleges döntést Izsák Balázs. Az SZNT elnöke még a tavaly áprilisban perelte be a polgármestert, mivel az – miután elgáncsolta a 2015-ös rendezvényt – nem volt hajlandó a törvény által előírt 48 órán belül választ adni a 2016 tavaszára tervezett tüntetéssel és utcai felvonulással kapcsolatosan. Florea azt kérte a főszervezőtől, hogy kérésével térjen vissza harminc nappal a megmozdulás előtt. „Ez egy olcsó trükk, mivel mindkét fél tudja, hogy amennyiben a polgármester betiltja a tüntetést, és a kezdeményezők pert indítanak, a törvényszék nem hoz harminc napon belül döntést” – fejtette ki megkeresésünkre Kincses Előd, a Siculitas jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy bízik-e abban, hogy a városháza elfogadja a döntést, Izsák Balázs reményének adott hangot, mondván, hogy nem hinné, hogy Florea újabb kifogásokat talált volna. A per során a városháza azzal próbált érvelni a bírói testület előtt, hogy a Siculitasnak előbb az önkormányzatnál kellett volna megóvnia az engedélyeztető bizottság döntését. A törvényszék érdemben megalapozatlannak ítélte a felvonulás esetleges betiltását.
Mint ismeretes, Marosvásárhely polgármesteri hivatala a tavaly az 1991/60-as törvény nem létező cikkelyeire valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva gátolta meg a menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács és a Siculitas Egyesület elképzelései szerint a résztvevők a székely vértanúk postaréti emlékoszlopától vonultak volna a főtérre, ahol a prefektúra épülete előtt tiltakoztak volna az akkor még hatalmon lévő Ponta-kormány regionalizációs tervei ellen. A 2015-ös tüntetésről Izsák Balázs még a múlt év január 29-én értesítette az önkormányzatot, rá egy napra, 30-án viszont kedvezőtlen választ kapott. A polgármesteri hivatal ugyan engedélyezte a vesztőhelyen tervezett történelmi megemlékezést, viszont megtiltotta a belvárosba való menetelést és a főtéri tüntetést. Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozott. „Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezésre nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomos okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyiak tisztázása meg a bíróság dolga” – nyilatkozta a Krónikának a tavaly márciusban Izsák Balázs.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. január 11.
Tusnádi templomfelújítás meglepetéssel
Lemeszelt falfestményt találtak a sekrestye bejárata fölött a tusnádi templom szentélyének felújítása során. A restaurálás után a plébános szerint még hangsúlyosabban kitűnik, hogy a templom többi részére is ráfér a tatarozás.
A tusnádi templom szentélyének renoválása szeptemberben kezdődött: rendbe hozták és újrafestették a falakat, illetve felújították az elavult villanyhálózatot. A megyei önkormányzathoz leadott 50 ezer lej értékű pályázatból előbbi munkálatra 47 ezer lejt költöttek, míg utóbbira 3 ezer lejt fordítottak. Habár tervezték a szentély nyílászáróinak cseréjét is, azt elhalasztották, mivel nem gyűlt össze az ahhoz szükséges pénz – részletezte a beruházással kapcsolatban Csont Ede. A tusnádi plébános hozzátette, a helyiek adományából valósítanák meg ezt a munkálatot, amire egyelőre 9 ezer lej áll rendelkezésre. A több mint négy négyzetméteres ablakok cseréje azonban egyenként 5 ezer lejbe kerül, így a három ablakszem kicseréléséhez további hat ezer lejre van szükségük.
Egy lemeszelt – valószínűleg a templom első festéséből származó – falfestményt is találtak a sekrestye bejárata felett. A festett felület vélhetően a vele szemben levő baldachin – személy, tárgy vagy hely méltóságát hangsúlyozó mennyezet – tükörképe. Hozzáláttak a rajz restaurálásához is, anyagi forrás hiányában viszont csak részben tudták helyreállítani, a következő munkálatokba azonban belefoglalják annak befejezését is.
Karácsony alatt már a felújított templomban ünnepelhettek a tusnádi hívek, az éppen elkészült szentélyben játszhatták a pásztorjátékot a helyi gyermekek. Azóta a vasárnapi és ünnepi szentmiséket, valamint a nagyobb gyászmiséket a templomban tartják, hétköznaponta viszont a kántori lakban kialakított kápolnában gyűlnek össze a hívek. „A munkálat által még látványosabbá vált, hogy a templom többi része nincs felújítva. Nagyon erős a kontraszt aközött, hogy milyen volt és milyen lett” – jegyezte meg Csont Ede.
A templomhajó és a villanyvezetékek felújítása lenne a legfontosabb tennivaló, ugyanakkor nagy gondot jelentenek a nyílászárók is, mivel nem szigetelnek kellőképpen – ismertette a lelkipásztor. A templomhajó falának felújítása mintegy 200 ezer lejbe kerül, míg a villanyhálózat korszerűsítésére 15 ezer lejre lenne szükségük. Csak ezt követően foghatnának neki az orgona felújításához.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
Lemeszelt falfestményt találtak a sekrestye bejárata fölött a tusnádi templom szentélyének felújítása során. A restaurálás után a plébános szerint még hangsúlyosabban kitűnik, hogy a templom többi részére is ráfér a tatarozás.
A tusnádi templom szentélyének renoválása szeptemberben kezdődött: rendbe hozták és újrafestették a falakat, illetve felújították az elavult villanyhálózatot. A megyei önkormányzathoz leadott 50 ezer lej értékű pályázatból előbbi munkálatra 47 ezer lejt költöttek, míg utóbbira 3 ezer lejt fordítottak. Habár tervezték a szentély nyílászáróinak cseréjét is, azt elhalasztották, mivel nem gyűlt össze az ahhoz szükséges pénz – részletezte a beruházással kapcsolatban Csont Ede. A tusnádi plébános hozzátette, a helyiek adományából valósítanák meg ezt a munkálatot, amire egyelőre 9 ezer lej áll rendelkezésre. A több mint négy négyzetméteres ablakok cseréje azonban egyenként 5 ezer lejbe kerül, így a három ablakszem kicseréléséhez további hat ezer lejre van szükségük.
Egy lemeszelt – valószínűleg a templom első festéséből származó – falfestményt is találtak a sekrestye bejárata felett. A festett felület vélhetően a vele szemben levő baldachin – személy, tárgy vagy hely méltóságát hangsúlyozó mennyezet – tükörképe. Hozzáláttak a rajz restaurálásához is, anyagi forrás hiányában viszont csak részben tudták helyreállítani, a következő munkálatokba azonban belefoglalják annak befejezését is.
Karácsony alatt már a felújított templomban ünnepelhettek a tusnádi hívek, az éppen elkészült szentélyben játszhatták a pásztorjátékot a helyi gyermekek. Azóta a vasárnapi és ünnepi szentmiséket, valamint a nagyobb gyászmiséket a templomban tartják, hétköznaponta viszont a kántori lakban kialakított kápolnában gyűlnek össze a hívek. „A munkálat által még látványosabbá vált, hogy a templom többi része nincs felújítva. Nagyon erős a kontraszt aközött, hogy milyen volt és milyen lett” – jegyezte meg Csont Ede.
A templomhajó és a villanyvezetékek felújítása lenne a legfontosabb tennivaló, ugyanakkor nagy gondot jelentenek a nyílászárók is, mivel nem szigetelnek kellőképpen – ismertette a lelkipásztor. A templomhajó falának felújítása mintegy 200 ezer lejbe kerül, míg a villanyhálózat korszerűsítésére 15 ezer lejre lenne szükségük. Csak ezt követően foghatnának neki az orgona felújításához.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
2016. január 11.
Dacian Cioloș: nem indulok újra
Megerősítette a független politikusként miniszterelnökké kinevezett Dacian Cioloș, hogy nem kíván indulni az idei év végén esedékes parlamenti választáson.
A kormányfő németországi látogatása zárásaként, csütörtökön este Berlinben a Németországban élő románok képviselői előtt, a román nagykövetségen beszélt jövőbeni terveiről.
„Elsősorban átlátható kormányzást szeretnénk meghonosítani, amely közelebb áll a társadalomhoz, nagyobb erőfeszítést szánunk arra, hogy elmagyarázzuk, mit teszünk, még akkor is, ha ezek a magyarázatok kezdetben kívülről esetlennek tűnnek. Olyan emberek erőfeszítéseiről van szó, akik nem a politika világából jönnek, és akik nem bizonyos politikai célok miatt hoznak döntéseket. Ezért én magam is úgy döntöttem, hogy mandátumom végéig megőrzöm a függetlenségemet, és nem indulok el a 2016-os választásokon, éppen azért, hogy megőrizzem a hitelességemet, hogy én miniszterelnökként, a kormánnyal együtt is azt tesszük, amit mondunk” – szögezte le Cioloș.
A kormányfő megjegyezte: jelzést kívánt adni arra nézvést, hogy egy évre korlátozott mandátuma ellenére is elindítható egy olyan reformfolyamat, amelyet aztán a következő kormányok folytathatnak. Reményei szerint a kormány erőfeszítéseinek eredményét az EU is értékelni fogja. A miniszterelnök az év végi választások megszervezéséről is beszélt. Mint kifejtette, az idei év – választási év lévén – bonyolult lesz, mivel nem csupán korrektül kell megszervezni a választásokat, de úgy is, hogy minden polgár élhessen szavazati jogával.
Biztosította a külföldön élő románokat, a kormány minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy zavartalanul élhessenek szavazati jogukkal, annak ellenére is, hogy fölmerülhetnek nehézségek, mivel idén első ízben alkalmazzák a levélben szavazást. Ezzel arra utalt, hogy a tavalyelőtti elnökválasztáson óriási botrányt okozott, hogy a külföldi románoknak hosszú órákig kellett sorban állniuk a külképviseletek előtt, hogy leadhassák szavazatukat. A gyanú szerint a baloldali kormány szándékosan nehezítette a voksolást, mivel a diaszpórában élő románok rendszerint a jobbközéppel szimpatizálnak. Ennek nyomán a parlament tavaly elfogadta a levélben szavazást lehetővé tevő törvénymódosítást.
Mint ismeretes, Dacian Cioloș volt európai uniós mezőgazdasági biztost annak nyomán kérték fel kormányalakításra egy úgymond pártfüggetlen szakértői kormány élén, hogy a szociáldemokrata Victor Ponta kormányfő a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen október 30-án kitört, 63 ember életét követelő tűzvész nyomán lezajlott, a politikai osztály megújulását követelő utcai megmozdulások nyomán lemondott, a parlamenti pártok pedig nem voltak hajlandóak a kormányzás felelősségét vállalni.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
Megerősítette a független politikusként miniszterelnökké kinevezett Dacian Cioloș, hogy nem kíván indulni az idei év végén esedékes parlamenti választáson.
A kormányfő németországi látogatása zárásaként, csütörtökön este Berlinben a Németországban élő románok képviselői előtt, a román nagykövetségen beszélt jövőbeni terveiről.
„Elsősorban átlátható kormányzást szeretnénk meghonosítani, amely közelebb áll a társadalomhoz, nagyobb erőfeszítést szánunk arra, hogy elmagyarázzuk, mit teszünk, még akkor is, ha ezek a magyarázatok kezdetben kívülről esetlennek tűnnek. Olyan emberek erőfeszítéseiről van szó, akik nem a politika világából jönnek, és akik nem bizonyos politikai célok miatt hoznak döntéseket. Ezért én magam is úgy döntöttem, hogy mandátumom végéig megőrzöm a függetlenségemet, és nem indulok el a 2016-os választásokon, éppen azért, hogy megőrizzem a hitelességemet, hogy én miniszterelnökként, a kormánnyal együtt is azt tesszük, amit mondunk” – szögezte le Cioloș.
A kormányfő megjegyezte: jelzést kívánt adni arra nézvést, hogy egy évre korlátozott mandátuma ellenére is elindítható egy olyan reformfolyamat, amelyet aztán a következő kormányok folytathatnak. Reményei szerint a kormány erőfeszítéseinek eredményét az EU is értékelni fogja. A miniszterelnök az év végi választások megszervezéséről is beszélt. Mint kifejtette, az idei év – választási év lévén – bonyolult lesz, mivel nem csupán korrektül kell megszervezni a választásokat, de úgy is, hogy minden polgár élhessen szavazati jogával.
Biztosította a külföldön élő románokat, a kormány minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy zavartalanul élhessenek szavazati jogukkal, annak ellenére is, hogy fölmerülhetnek nehézségek, mivel idén első ízben alkalmazzák a levélben szavazást. Ezzel arra utalt, hogy a tavalyelőtti elnökválasztáson óriási botrányt okozott, hogy a külföldi románoknak hosszú órákig kellett sorban állniuk a külképviseletek előtt, hogy leadhassák szavazatukat. A gyanú szerint a baloldali kormány szándékosan nehezítette a voksolást, mivel a diaszpórában élő románok rendszerint a jobbközéppel szimpatizálnak. Ennek nyomán a parlament tavaly elfogadta a levélben szavazást lehetővé tevő törvénymódosítást.
Mint ismeretes, Dacian Cioloș volt európai uniós mezőgazdasági biztost annak nyomán kérték fel kormányalakításra egy úgymond pártfüggetlen szakértői kormány élén, hogy a szociáldemokrata Victor Ponta kormányfő a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen október 30-án kitört, 63 ember életét követelő tűzvész nyomán lezajlott, a politikai osztály megújulását követelő utcai megmozdulások nyomán lemondott, a parlamenti pártok pedig nem voltak hajlandóak a kormányzás felelősségét vállalni.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 11.
Fátyol borul a 25 évvel ezelőtti történésekre
„Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor” – beszélgetés a Csép Sándor-díjjal kitüntetett Boros Zoltán tévéssel, zenésszel.
– 1971-ben szerződött a nem sokkal korábban megalakult országos magyar tévéműsor szerkesztőségéhez, de ezzel párhuzamosan dzsesszzongoristaként, zeneszerzőként is aktív volt. Hogyan tudta összeegyeztetni a pályafutása során ezt a két komplex és időigényes területet?
– Már érettségi előtt dilemma volt számomra, hogy milyen egyetemre felvételizzek. Anyám zenetanár volt, zeneiskolába is járatott, apám irodalmár, rendszeresen elém tette az életkoromhoz illő olvasmányokat. Magyartanárom és osztályfőnököm, dr. András Ágoston pedig a magyarórákon arról tudott meggyőzni bennünket, hogy az irodalom a legfontosabb dolog a világon. Tulajdonképpen zeneakadémiára szerettem volna menni, de a Bartók-tanítvány Fischer Stefánia, Nagyvárad leghitelesebb zenetanára szerint még legalább egy évig kellett volna készülnöm, hogy zongora szakra egyáltalán felvételizhessek. Így a bölcsészkar felé vettem az utam. A Bolyai Egyetemen, a magyar szakon évfolyamtársaim többek között Nagy Kálmán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi Domokos voltak.
A magyar szakról negyedéven, 1958-ban hat társammal együtt kizártak, mert egy kari gyűlésen tiltakoztunk a diktatórikus ülésvezetés és a kiszólított diákoknak feltett provokatív kérdések ellen. Az előre megírt forgatókönyv szerint ugyanis meg kellett félemlíteni a diákokat, hogy ne legyen tiltakozás a néhány hónap után bekövetkezendő Babeş–Bolyai egyetemegyesítés ellen.
– Ekkor kezdődött a zenei pálya.
– Négy év múlva sikerült ismét egyetemre kerülnöm, immáron zeneakadémiára, amit Iaşi-ban kezdtem, és Kolozsváron fejeztem be. Nyaranta zenekarommal a román tengerparton muzsikáltunk, ebből tartottuk el magunkat. Dzsesszegyüttesemmel a kolozsvári rádióban és a bukaresti tévében is felléptünk.
A fővárosban megrendezett álláselosztáson médiám szerint a zenetanári szakok diplomásai közül elsőként választhattam, de hiába, mert a rádiós zenei szerkesztői állást – amit választottam volna – a bizottság bukaresti állandó lakhelyhez kötötte, tehát nem kaphattam meg.
Így történt, hogy abban a kötöttségekkel teli, agyonszervezett társadalomban elmentem szabadúszónak. Zenekarommal bárokban, vendéglőkben és hajón muzsikáltunk, ’69-ben pedig elszerződtem karmesternek a nagyváradi színházhoz.
Később kiderült, hogy a két terület, illetve a három: zene, irodalom, színház egy olyan színes, sokrétű pályán, mint a televíziózás, kiválóan hasznosítható. A román televízió mindössze két évvel korábban alakult magyar adásához Bodor Pál főszerkesztő zenei szerkesztőnek vett fel.
Itt mindenekelőtt az erdélyi magyar könnyűzene felélesztésén kezdtem dolgozni, de a régizene is hivatásom és hobbim lett. A Csíkszeredai Régizene Fesztivált Pávai Istvánnal, Miklóssy Vilmossal együtt kezdeményeztük, emellett a Kriterion kérésére egy 16–18. századi énekgyűjteményt szerkesztettem Énekben hallottam címmel, amit máig forgatnak a régizene szerelmesei.
– A 70-es évek közepétől készülő műsoraira azt szokták mondani, hogy metakommunikációs eszközökkel bátorították, ösztönözték megmaradásra az erdélyi magyarságot. Ma már sokan nem ismerik azt az időszakot. Milyen lehetőségei voltak akkor egy újságírónak a burkolt üzenetek eljuttatására?
– Én kissé csodálkozva észlelem, hogy a 25 évvel ezelőtti erdélyi történésekre szinte fátyol borult. A sajtó főleg az üldöztetésekre emlékeztet, itt-ott előfordul egy-két anekdota is, de a valós történések dokumentumkötetek lapjain maradnak, ezeket elsősorban történész szakemberek és egy szűk érdeklődő-kör olvassa. Így is magyarázható, hogy nagy sikere lehet egy-egy színdarabnak vagy regénynek, amely eltúlzottan, nagy ecsetvonásokkal, túlzásokkal ad elő 40–50 éves történeteket a szocializmus korszakából, amin lehet szörnyülködni vagy röhögni, csak éppen aki akkor élt, az nem ismer rá sem a korra, sem az akkori emberekre.
Ugyanis akkor is volt élet. Akkor is volt gondolkodó értelmiség, a Sétatéren este összebújtak a párok, szombaton szólt a zene a döcikben, és nagyokat tudtunk kacagni a naponta támadt vicceken. Közben persze tudtuk-sejtettük, hogy Koczka Gyuri évfolyamtársunk valahol egy börtön mélyén senyved, hogy a Duna-csatornánál meghalt egy családi ismerősünk, de az önfenntartási reflexünk ezeket az ismereteket mintegy zárójelbe tette. Aztán amnesztiakor azt hittük, hogy vége a lázálom-kommunizmusnak, és jön az emberarcú. Ebben többször is tévedtünk.
Megszoktuk, hogy a gondolatainkat csak egymásnak, valós vagy vélt barátoknak mondjuk el, a nyilvánosság előtt vigyázni kell, hogy mit beszélünk. De voltak szentélyek. Például a színházak, a templomok. Voltak szimbólumemberek, akik megszólaltak mindenki által érthető metaforákkal, történelmi példázatokkal beszéltek a máról. Voltak zeneszerzők, akik a könyvek lapjairól eljuttatták dalban a szélesebb közönséghez azoknak a költőknek a verseit, akikre hallgattunk. Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos szavai visszhangoztak bennünk.
Mi, tévések a magunk eszközeivel úgy válogattuk, állítottuk össze a műsorainkat, hogy magára ismerjen bennük az erdélyi ember. Hogy érezni kezdje a saját városán, megyéjén túl az erdélyiség ízét, Áprily szavaival „a titokzatos szót: Erdély”. Ha éppen sikerült kijátszani a cenzúrát, még betiltott versek is adásba kerültek, mint amilyen a trianoni összeomlásról szóló A tetőn (Áprily Lajos) megzenésített változata. Nagyszámú közönséget vonzó nyilvános tévéfelvételeket rendeztünk, ilyen volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő domboldalán az egyik Zenés Karaván, amelyre több mint 7000 néző váltott jegyet.
A tévéadásokban kötelezővé tett hazafias nevelést a magunk módján értelmezve Kányádi, Farkas Árpád, Czegő Zoltán a szülőföld, azaz a Székelyföld szeretetéről mondták a verseiket, a műsorban felléptek legjobb rockegyütteseink, ugyanakkor a színiakadémia diákjai középkori magyar iskoladrámát adtak elő. Az adás üzenetét leegyszerűsítve így fogalmazhatnám meg: még sokan vagyunk, itt a helyünk, a szülőföldünkön, amit nem vehet el tőlünk senki, amíg itt élünk. Akkor már nagyon sokan fontolgatták az elvándorlást.
Erdély valódi történelméről nem lehetett a médiában beszélni. És mégis, a helytörténeti vonatkozásokat vagy a művelődéstörténetieket nem gyomlálták ki. Váradon a várról és a barokk (püspöki) palotáról, a váradi sajtó történetéről, Vásárhelyen a Bolyaiakról, Bernádyról, a Kultúrpalotáról, a Székely Színházról, Kolozsváron a színház történetéről szólt a Klubdélután című műsorunk. Ma is nézhetők lennének ezek a műsorok, ha színesben készültek volna, mai technikával.
A magyar adás szerepet vállalt erdélyi rendezvények működtetésében is. A helyiekkel együtt szerveztük, sőt részben finanszíroztuk az udvarhelyi Siculus táncdalfesztivált, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, önálló rockkoncerteket, versenyfesztivált hoztunk létre. Azt az érzést próbáltuk sugározni, hogy vagyunk, sokan vagyunk, itthon vagyunk. Az „itthon vagyunk” érzése súlyosan sérült, amikor egy telefonon kiadott parancs következtében egyszerre szűnt meg a kolozsvári, a marosvásárhelyi rádióadás és a televízió egyetlen magyar nyelvű műsora 1986. január első napjaiban.
– A magyar adás megszüntetésével a zenei karrierje lendült fel, sokat koncertezett dzsesszzenekarával. Milyen volt akkoriban a romániai zenei élet?
– A dzsessz érdekes módon nem tartozott a tiltott műfajok közé, pedig lett volna rá ideológiai ürügy: a halódó imperializmus dekadens terméke stb. És mégsem. A szebeni dzsesszfesztivál szünet nélkül működött. A kötöttségekkel és hazugságokkal tele kommunista világban ez a szabad, rögtönzésen alapuló zene a hallgatókban és a muzsikusokban az ország általános hangulatától merőben elütő felszabadultság érzését keltette. Hetekre feltöltődve távoztunk, és csak lassan illeszkedtünk vissza a mindennapok ritmusába. 1983-tól kezdve én is felléptem zenekarommal minden szebeni dzsesszfesztiválon egészen 91-ig.
A magyar adás megszűnte után zenei képzettségemnek köszönhetően aránylag könnyű dolgom volt, mert átigazoltam a tévénél zenei rendezőnek. Hobbiként a magyar adás zenei felvételeit addig is én készítettem rendezőként is, 86-tól a közrádió és a tévé zenei stúdiójában dolgoztam minden műfajban, a szimfonikustól a dzsesszig, operától a könnyűzenéig. Ugyanakkor maradt időm és energiám zenélni, együttesemmel felléptünk szinte minden romániai dzsesszfesztiválon, koncerteztünk országszerte, lemezt készítettünk. A kommunizmus legsötétebb öt évében paradox módon a zene segítségével felszabadult, kellemes koncertélményekkel teli életet éltem.
Aztán jött a forradalom. A bukaresti Északi pályaudvar közelében, ahol laktam, szinte egész nap ropogtak a fegyverek. Nem lehetett tudni, hogy ki lő és honnan, azt sem, hogy kire. A zenei felvételek szüneteltek, mégis valami belső kényszer hatására felöltöztem, megpusziltam a fiacskám és a feleségem, a blokk kijáratánál megvártam, amíg a gépfegyverropogásban egy kis szünet támadt, beültem a Trabantomba és a televízióhoz hajtottam. A máskor szigorúan őrzött épület udvara tömve volt emberekkel. A toronyblokk és a stúdió között, egy mikrobusz tetején egy férfi mikrofonba beszélt a tömeghez, mintha Caramitru lett volna. Alig hallatszott, mert a tömeg skandálta a „Jos Ceauşescu”-t és énekelt. Úgy éreztem, hogy nekem is kell mondanom valamit.
Felmásztam a mikrobusz tetejére és lelkesen elkiabáltam, hogy a magyarok is mennyire együtt örülnek a románokkal a forradalomnak, hogy itt az ideje, felejtsük el a magyarellenes sajtókampányokkal felszított bizalmatlanságot, szeressük egymást... vagy valami ilyesmit. Azt hiszem, senki nem hallotta, a tízezres tömeg hangja töltötte meg a teret.
– Ekkor az egykori magyar tévések, köztük ön, hivatalos felkérés nélkül, „saját szakállra” újraalapította a magyar adást.
– Kiderült, hogy nemcsak én éreztem úgy, hogy a tévében van a helyem, hanem odajött néhány volt szerkesztőségi kolléga is, akik már rég nem dolgoztak a televízióban. A négyes stúdióban, ahonnan akkor szinte éjjel-nappal folyt a közvetítés, Simonffy Katival egy héten át váltottuk egymást, hogy próbáljuk valamilyen módon a magyarságnak a forradalomban való részvételét jelezni. Magyar karácsonyi dalokat is bejátszottunk, a képernyőn öt év után először jelent meg magyar felirat: Kellemes karácsonyi ünnepeket! A stúdióban eldadogtuk a nézőknek, hogy mi magyarok is... hogy Temesváron egy magyar lelkész... hogy ezután így, együtt... és a Mondod-e még című filmünkből idéztük „a hajdani és a majdani alma materről” Sütő András szövegét. Másnap vidékről kerestek telefonon, hogy ugye újraindult a magyar adás. Mindez az addig évtizedeken át nem létezőnek tekintett karácsony idején.
Azóta karácsonykor gyakran végiggondolom tisztább fejjel, hogyha akkor Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron a korábbi rádiósok, televíziósok egyszerű polgárokként nem éreznek elemi késztetést, hogy felvállalják az akkor még bizonytalan kimenetelű, véres, sok helyen manipulált forradalom fegyverropogása közepette, hogy a magyar szót ismét hallhatóvá tegyék, talán máig sem jöttek volna létre az immáron közel huszonhat éve működő közszolgálati szerkesztőségek. De az is eszembe jut, hogy akár a mi nevünk is ott lehetne, azon az emlékkereszten „troiţán”, amire Bukarestben a televízió udvarán lelőtt emberek nevét rótták. A mi – szerencsére vértelen – médiaforradalmunk zajlott le ’90 januárjában. Az azt követő első években magánéletre, családra, gyermekekre csak nagyon kevés időt szánva dolgoztak rádiósaink, tévéseink a hazai magyar közmédia megteremtésén.
Engem a kollégáim megválasztottak főszerkesztőnek, mert akkor még azt hittük, hogy ez után ez így fog működni. De felmerült bennem a kérdés, hogy mi legyen a zenével. A marosvásárhelyi ’90-es véres napok utáni áprilisban román zenésztársaim nagyon akarták, hogy legyen egy koncertünk a városban, mert el akarták mondani, hogy nem minden román gyűlöli a magyarokat. A Kultúrpalotában megtelt a terem, a levegőben még érezni lehetett a szörnyű napok feszültségének utórezgéseit, hiszen az épület közelében nemrég még kőzáport zúdítottak egymásra románok és magyarok. Román zenésztársaimmal együtt valahogy azt próbáltuk sugallni, közölni – a zongora mellől szóban is elmondtam –, hogy egy mesterséges konfliktuskeltés áldozatai voltunk, vegyék tudomásul, hogy számtalan dolog köt össze bennünket, és főleg a zene nyelvét egyformán értjük és beszéljük, s ezt nem veheti el tőlünk senki.
– A rendszerváltozás után az ön vezetésével a magyar adás a szókimondó, világos beszédet választotta, ugyanakkor pártatlanságra törekedett. A mai magyar adás, illetve a romániai magyar sajtó általában milyen ebből a szempontból?
– Közvetlenül a nyolcvankilences események után, a kereskedelmi adások megindulása előtt még körülbelül három évig a leghatásosabb médium a köztelevízió volt. A képernyő legnézettebb műsora, a híradó az első években egyértelműen a hatalomban elhelyezkedett korábbi nómenklatúra érdekeit szolgálta. A tájékoztatás manipulálása már a forradalom napjaiban elkezdődött, akkor azt sikerült egy időre elhitetni az emberekkel, hogy a nép akarata helyezte vezető pozícióba a volt kommunista vezetők második vonalát. Folytatódott a félretájékoztatás az etnikai konfliktus létrehozására irányuló februári, márciusi magyarellenes kampányban, majd az Egyetem téri, hetekig tartó tüntetésről és a bányászok beözönléséről kidolgozott hamis kép elhitetésével.
Az országos televízió magyar adása a közszolgálati televízióban felvállalta mindezekről az eseményekről a tárgyszerű, valós tájékoztatást, adásainkból meg lehetett tudni, hogy márciusban Marosvásárhelyen nem spontán, hanem lélektanilag előkészített és felülről szervezett atrocitássorozat zajlott, amibe a rendfenntartó erőknek nem volt szabad beavatkozni, vagy hogy a bányászjárás egyszerűen Iliescu parancsára történt. Amikor először felmérték az országos adás nézettségét, kiderült, hogy a televíziótulajdonosok 34 százaléka nézte rendszeresen.
A mi adásunkkal szinte egy időben létrejött kolozsvári magyar televízióműsor Csép Sándor vezetésével szintén felvállalta a valós tájékoztatást, csak sajnos az adáskörzete sokkal szűkebb volt. Közben Csép Sándort is, engem is értek fenyegetések, az újra megalakult Vasgárda a családom kiirtását helyezte kilátásba. Sokat gondolkoztam azon, hogy a gondosan ellenőrzött esti híradó mellett, ugyanabban az épületben hogyan működhetett egy azzal sokszor ellenkező mondanivalót hordozó adás is? Talán mert minden beavatkozási kísérletet nyilvánosságra hoztunk, nemcsak az adásban, hanem nemzetközi fórumokon is (Helsinki Bizottság, Európa Tanács, Szabad Európa stb.).
Visszatérve a kérdésre, a mai magyar közszolgálati adások szakmailag és műszakilag általában meghaladják a kilencvenes évek elején sokszor hazulról hozott amatőr eszközökkel és nagyon kevés személyzettel készült műsorok színvonalát, ugyanakkor a köztévé adásaiban a szerkesztők nagy többsége ma sem vállalna fel olyan tartalmat, amiről tudja, hogy nem felel meg a valóságnak. Hogy a kényes vagy vitatott témák – például a magyar korrupciós esetek – alig jelennek meg, az igaz. Az is igaz, hogy rendkívül ritka a tényfeltáró ankét, ahol a sajtónyilvánosság végül is ki tudja kényszeríteni az igazságszolgáltatás fellépését is. Pedig ma is vannak az erdélyi magyarságot érintő hatalmi túlkapások, törvénytelenül kirótt büntetések, koncepciós perekre emlékeztető eljárások. Hiányzik a valós tévévita, amelyben két, más-más koncepciót valló közéleti személyiség ismertetné, védené szemtől szemben a saját álláspontját. Ehelyett gyakoriak az egyszemélyes interjúk, nyilatkozatok, kinyilatkoztatások.
Mindennek az lehet az oka, hogy a szerkesztőségek, a köztévés, közrádiós újságírók helyzete megváltozott, a közmédiát érintő törvénykezés stabilizálódásával kialakult egy új hatásmechanizmus. Korábban az is megesett, hogy egy politikai párt vezetője felhívta és leteremtette a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, ha valami nem tetszett az adásban. Volt, aki megijedt tőle, volt, aki egy kis iróniával nézői visszajelzésnek tekintette. Ma is érvényben van ugyan az a médiatörvény, amely szerint a szerkesztőre tilos bármilyen nyomást gyakorolni valamely politikai, gazdasági csoportosulásnak vagy személyiségnek, de a láthatatlan nyomások így is hatnak.
Bár a közmédiát szabályozó törvénycikkelyek megtiltják a pártok küldötteinek részvételével működő vezetőtanácsok tagjainak, hogy személyzeti kérdésekbe beavatkozzanak, vezetőváltáskor rendszeresen eltávozik egy-egy szerkesztőség éléről a befolyásos párt számára kényelmetlenné vált főszerkesztő. És utána néma csend. Ezeket az eseteket bátrabban meg kellene szellőztetni a sajtóban, meg kellene vitatni. Ha nyilvánosságra kerülne egy-egy túlkapás vagy beavatkozás, máskor meggondolná a nyomást gyakorló, hogy megismételje-e. Magyarán, van, akinek csak a nyilvánosság a fegyvere, de az erős is tud lenni.
Egyáltalán jobban meg kellene becsülni a közmédia embereit, hiszen sokat tehetnek az erdélyi magyarságért. Ők értékeink rögzítésének és megőrzésének letéteményesei. Ne feledjük: a közmédia van a legkevésbé kitéve a reklámhajsza hátulütőjének, az olcsó, alpári kereskedelmi műsorok gyártási kényszerének. Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor. Azt is felháborítónak tartom, hogy az immár negyedszázados múltra visszatekintő kolozsvári magyar televízióadást sem lehet egész Erdélyben látni, a marosvásárhelyi is csak ott nézhető, ahol a kábeltulajdonos méltóztatik befogadni.
– Decemberben a Kolozsvári Televízió Magyar Szerkesztősége 25 éves jubileumát ünnepelte, amelynek keretében elsőként ön vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat. Mit jelent önnek ez az elismerés?
– Az életműdíj, amelynek a megjelenítője egy Vetró András által készített Csép Sándor-emlékplakett, különösen megtisztelő és kedves nekem. Kedves, mert egy régi barátomra, küzdőtársamra emlékeztet, akivel a hetvenes években kollégák voltunk, kilencven után pedig párhuzamos pályán, ő Kolozsváron, én Bukarestben, feszültséggel terhes időkben vezettük a kollégáinkkal együtt létrehozott magyar audiovizuális média két fontos műhelyét. Megtisztelő, mert a szakmától, a kolozsvári kollégáktól kaptam, akik felvállalták Csép Sándor médiaetikáját, azt, hogy a közszolgálat számunkra közösségünk szolgálatát jelenti, követendő példaképnek tekintik az alapító főszerkesztő erkölcsi tartását és a meggyőződéseihez való hűséget. Köszönet érte.
Boros Zoltán
1939-ben született a Bihar megyei Gyantán. A Bolyai Tudományegyetem filológia fakultásán is tanult, de diplomát a kolozsvári zeneakadémia tanár és karmester szakán szerzett 1967-ben. Színházi zenét komponált az állami színház számára, majd 1971-ben került az országos magyar tévéadáshoz, ahol előbb zenei műsorokat, majd több műfajú nyilvános adásokat készített. A nyolcvanas évek közepétől, amikor a magyar adást megszüntették, zenei rendezőként működött tovább a tévénél, emellett dzsesszzenekarával országszerte koncertezett, lemezeket készített. 1989. december 22-én az elsők között szólalt meg magyarul a „Szabad Román Televízió képernyőjén”, majd 90-ben néhány régi kollégájával újraindította a magyar adást, amelynek 2002-es nyugdíjazásáig főszerkesztője volt. Számos egyéb elismerés mellett tavaly decemberben elsőként vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének 25 éves évfordulóján.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
„Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor” – beszélgetés a Csép Sándor-díjjal kitüntetett Boros Zoltán tévéssel, zenésszel.
– 1971-ben szerződött a nem sokkal korábban megalakult országos magyar tévéműsor szerkesztőségéhez, de ezzel párhuzamosan dzsesszzongoristaként, zeneszerzőként is aktív volt. Hogyan tudta összeegyeztetni a pályafutása során ezt a két komplex és időigényes területet?
– Már érettségi előtt dilemma volt számomra, hogy milyen egyetemre felvételizzek. Anyám zenetanár volt, zeneiskolába is járatott, apám irodalmár, rendszeresen elém tette az életkoromhoz illő olvasmányokat. Magyartanárom és osztályfőnököm, dr. András Ágoston pedig a magyarórákon arról tudott meggyőzni bennünket, hogy az irodalom a legfontosabb dolog a világon. Tulajdonképpen zeneakadémiára szerettem volna menni, de a Bartók-tanítvány Fischer Stefánia, Nagyvárad leghitelesebb zenetanára szerint még legalább egy évig kellett volna készülnöm, hogy zongora szakra egyáltalán felvételizhessek. Így a bölcsészkar felé vettem az utam. A Bolyai Egyetemen, a magyar szakon évfolyamtársaim többek között Nagy Kálmán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi Domokos voltak.
A magyar szakról negyedéven, 1958-ban hat társammal együtt kizártak, mert egy kari gyűlésen tiltakoztunk a diktatórikus ülésvezetés és a kiszólított diákoknak feltett provokatív kérdések ellen. Az előre megírt forgatókönyv szerint ugyanis meg kellett félemlíteni a diákokat, hogy ne legyen tiltakozás a néhány hónap után bekövetkezendő Babeş–Bolyai egyetemegyesítés ellen.
– Ekkor kezdődött a zenei pálya.
– Négy év múlva sikerült ismét egyetemre kerülnöm, immáron zeneakadémiára, amit Iaşi-ban kezdtem, és Kolozsváron fejeztem be. Nyaranta zenekarommal a román tengerparton muzsikáltunk, ebből tartottuk el magunkat. Dzsesszegyüttesemmel a kolozsvári rádióban és a bukaresti tévében is felléptünk.
A fővárosban megrendezett álláselosztáson médiám szerint a zenetanári szakok diplomásai közül elsőként választhattam, de hiába, mert a rádiós zenei szerkesztői állást – amit választottam volna – a bizottság bukaresti állandó lakhelyhez kötötte, tehát nem kaphattam meg.
Így történt, hogy abban a kötöttségekkel teli, agyonszervezett társadalomban elmentem szabadúszónak. Zenekarommal bárokban, vendéglőkben és hajón muzsikáltunk, ’69-ben pedig elszerződtem karmesternek a nagyváradi színházhoz.
Később kiderült, hogy a két terület, illetve a három: zene, irodalom, színház egy olyan színes, sokrétű pályán, mint a televíziózás, kiválóan hasznosítható. A román televízió mindössze két évvel korábban alakult magyar adásához Bodor Pál főszerkesztő zenei szerkesztőnek vett fel.
Itt mindenekelőtt az erdélyi magyar könnyűzene felélesztésén kezdtem dolgozni, de a régizene is hivatásom és hobbim lett. A Csíkszeredai Régizene Fesztivált Pávai Istvánnal, Miklóssy Vilmossal együtt kezdeményeztük, emellett a Kriterion kérésére egy 16–18. századi énekgyűjteményt szerkesztettem Énekben hallottam címmel, amit máig forgatnak a régizene szerelmesei.
– A 70-es évek közepétől készülő műsoraira azt szokták mondani, hogy metakommunikációs eszközökkel bátorították, ösztönözték megmaradásra az erdélyi magyarságot. Ma már sokan nem ismerik azt az időszakot. Milyen lehetőségei voltak akkor egy újságírónak a burkolt üzenetek eljuttatására?
– Én kissé csodálkozva észlelem, hogy a 25 évvel ezelőtti erdélyi történésekre szinte fátyol borult. A sajtó főleg az üldöztetésekre emlékeztet, itt-ott előfordul egy-két anekdota is, de a valós történések dokumentumkötetek lapjain maradnak, ezeket elsősorban történész szakemberek és egy szűk érdeklődő-kör olvassa. Így is magyarázható, hogy nagy sikere lehet egy-egy színdarabnak vagy regénynek, amely eltúlzottan, nagy ecsetvonásokkal, túlzásokkal ad elő 40–50 éves történeteket a szocializmus korszakából, amin lehet szörnyülködni vagy röhögni, csak éppen aki akkor élt, az nem ismer rá sem a korra, sem az akkori emberekre.
Ugyanis akkor is volt élet. Akkor is volt gondolkodó értelmiség, a Sétatéren este összebújtak a párok, szombaton szólt a zene a döcikben, és nagyokat tudtunk kacagni a naponta támadt vicceken. Közben persze tudtuk-sejtettük, hogy Koczka Gyuri évfolyamtársunk valahol egy börtön mélyén senyved, hogy a Duna-csatornánál meghalt egy családi ismerősünk, de az önfenntartási reflexünk ezeket az ismereteket mintegy zárójelbe tette. Aztán amnesztiakor azt hittük, hogy vége a lázálom-kommunizmusnak, és jön az emberarcú. Ebben többször is tévedtünk.
Megszoktuk, hogy a gondolatainkat csak egymásnak, valós vagy vélt barátoknak mondjuk el, a nyilvánosság előtt vigyázni kell, hogy mit beszélünk. De voltak szentélyek. Például a színházak, a templomok. Voltak szimbólumemberek, akik megszólaltak mindenki által érthető metaforákkal, történelmi példázatokkal beszéltek a máról. Voltak zeneszerzők, akik a könyvek lapjairól eljuttatták dalban a szélesebb közönséghez azoknak a költőknek a verseit, akikre hallgattunk. Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos szavai visszhangoztak bennünk.
Mi, tévések a magunk eszközeivel úgy válogattuk, állítottuk össze a műsorainkat, hogy magára ismerjen bennük az erdélyi ember. Hogy érezni kezdje a saját városán, megyéjén túl az erdélyiség ízét, Áprily szavaival „a titokzatos szót: Erdély”. Ha éppen sikerült kijátszani a cenzúrát, még betiltott versek is adásba kerültek, mint amilyen a trianoni összeomlásról szóló A tetőn (Áprily Lajos) megzenésített változata. Nagyszámú közönséget vonzó nyilvános tévéfelvételeket rendeztünk, ilyen volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő domboldalán az egyik Zenés Karaván, amelyre több mint 7000 néző váltott jegyet.
A tévéadásokban kötelezővé tett hazafias nevelést a magunk módján értelmezve Kányádi, Farkas Árpád, Czegő Zoltán a szülőföld, azaz a Székelyföld szeretetéről mondták a verseiket, a műsorban felléptek legjobb rockegyütteseink, ugyanakkor a színiakadémia diákjai középkori magyar iskoladrámát adtak elő. Az adás üzenetét leegyszerűsítve így fogalmazhatnám meg: még sokan vagyunk, itt a helyünk, a szülőföldünkön, amit nem vehet el tőlünk senki, amíg itt élünk. Akkor már nagyon sokan fontolgatták az elvándorlást.
Erdély valódi történelméről nem lehetett a médiában beszélni. És mégis, a helytörténeti vonatkozásokat vagy a művelődéstörténetieket nem gyomlálták ki. Váradon a várról és a barokk (püspöki) palotáról, a váradi sajtó történetéről, Vásárhelyen a Bolyaiakról, Bernádyról, a Kultúrpalotáról, a Székely Színházról, Kolozsváron a színház történetéről szólt a Klubdélután című műsorunk. Ma is nézhetők lennének ezek a műsorok, ha színesben készültek volna, mai technikával.
A magyar adás szerepet vállalt erdélyi rendezvények működtetésében is. A helyiekkel együtt szerveztük, sőt részben finanszíroztuk az udvarhelyi Siculus táncdalfesztivált, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, önálló rockkoncerteket, versenyfesztivált hoztunk létre. Azt az érzést próbáltuk sugározni, hogy vagyunk, sokan vagyunk, itthon vagyunk. Az „itthon vagyunk” érzése súlyosan sérült, amikor egy telefonon kiadott parancs következtében egyszerre szűnt meg a kolozsvári, a marosvásárhelyi rádióadás és a televízió egyetlen magyar nyelvű műsora 1986. január első napjaiban.
– A magyar adás megszüntetésével a zenei karrierje lendült fel, sokat koncertezett dzsesszzenekarával. Milyen volt akkoriban a romániai zenei élet?
– A dzsessz érdekes módon nem tartozott a tiltott műfajok közé, pedig lett volna rá ideológiai ürügy: a halódó imperializmus dekadens terméke stb. És mégsem. A szebeni dzsesszfesztivál szünet nélkül működött. A kötöttségekkel és hazugságokkal tele kommunista világban ez a szabad, rögtönzésen alapuló zene a hallgatókban és a muzsikusokban az ország általános hangulatától merőben elütő felszabadultság érzését keltette. Hetekre feltöltődve távoztunk, és csak lassan illeszkedtünk vissza a mindennapok ritmusába. 1983-tól kezdve én is felléptem zenekarommal minden szebeni dzsesszfesztiválon egészen 91-ig.
A magyar adás megszűnte után zenei képzettségemnek köszönhetően aránylag könnyű dolgom volt, mert átigazoltam a tévénél zenei rendezőnek. Hobbiként a magyar adás zenei felvételeit addig is én készítettem rendezőként is, 86-tól a közrádió és a tévé zenei stúdiójában dolgoztam minden műfajban, a szimfonikustól a dzsesszig, operától a könnyűzenéig. Ugyanakkor maradt időm és energiám zenélni, együttesemmel felléptünk szinte minden romániai dzsesszfesztiválon, koncerteztünk országszerte, lemezt készítettünk. A kommunizmus legsötétebb öt évében paradox módon a zene segítségével felszabadult, kellemes koncertélményekkel teli életet éltem.
Aztán jött a forradalom. A bukaresti Északi pályaudvar közelében, ahol laktam, szinte egész nap ropogtak a fegyverek. Nem lehetett tudni, hogy ki lő és honnan, azt sem, hogy kire. A zenei felvételek szüneteltek, mégis valami belső kényszer hatására felöltöztem, megpusziltam a fiacskám és a feleségem, a blokk kijáratánál megvártam, amíg a gépfegyverropogásban egy kis szünet támadt, beültem a Trabantomba és a televízióhoz hajtottam. A máskor szigorúan őrzött épület udvara tömve volt emberekkel. A toronyblokk és a stúdió között, egy mikrobusz tetején egy férfi mikrofonba beszélt a tömeghez, mintha Caramitru lett volna. Alig hallatszott, mert a tömeg skandálta a „Jos Ceauşescu”-t és énekelt. Úgy éreztem, hogy nekem is kell mondanom valamit.
Felmásztam a mikrobusz tetejére és lelkesen elkiabáltam, hogy a magyarok is mennyire együtt örülnek a románokkal a forradalomnak, hogy itt az ideje, felejtsük el a magyarellenes sajtókampányokkal felszított bizalmatlanságot, szeressük egymást... vagy valami ilyesmit. Azt hiszem, senki nem hallotta, a tízezres tömeg hangja töltötte meg a teret.
– Ekkor az egykori magyar tévések, köztük ön, hivatalos felkérés nélkül, „saját szakállra” újraalapította a magyar adást.
– Kiderült, hogy nemcsak én éreztem úgy, hogy a tévében van a helyem, hanem odajött néhány volt szerkesztőségi kolléga is, akik már rég nem dolgoztak a televízióban. A négyes stúdióban, ahonnan akkor szinte éjjel-nappal folyt a közvetítés, Simonffy Katival egy héten át váltottuk egymást, hogy próbáljuk valamilyen módon a magyarságnak a forradalomban való részvételét jelezni. Magyar karácsonyi dalokat is bejátszottunk, a képernyőn öt év után először jelent meg magyar felirat: Kellemes karácsonyi ünnepeket! A stúdióban eldadogtuk a nézőknek, hogy mi magyarok is... hogy Temesváron egy magyar lelkész... hogy ezután így, együtt... és a Mondod-e még című filmünkből idéztük „a hajdani és a majdani alma materről” Sütő András szövegét. Másnap vidékről kerestek telefonon, hogy ugye újraindult a magyar adás. Mindez az addig évtizedeken át nem létezőnek tekintett karácsony idején.
Azóta karácsonykor gyakran végiggondolom tisztább fejjel, hogyha akkor Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron a korábbi rádiósok, televíziósok egyszerű polgárokként nem éreznek elemi késztetést, hogy felvállalják az akkor még bizonytalan kimenetelű, véres, sok helyen manipulált forradalom fegyverropogása közepette, hogy a magyar szót ismét hallhatóvá tegyék, talán máig sem jöttek volna létre az immáron közel huszonhat éve működő közszolgálati szerkesztőségek. De az is eszembe jut, hogy akár a mi nevünk is ott lehetne, azon az emlékkereszten „troiţán”, amire Bukarestben a televízió udvarán lelőtt emberek nevét rótták. A mi – szerencsére vértelen – médiaforradalmunk zajlott le ’90 januárjában. Az azt követő első években magánéletre, családra, gyermekekre csak nagyon kevés időt szánva dolgoztak rádiósaink, tévéseink a hazai magyar közmédia megteremtésén.
Engem a kollégáim megválasztottak főszerkesztőnek, mert akkor még azt hittük, hogy ez után ez így fog működni. De felmerült bennem a kérdés, hogy mi legyen a zenével. A marosvásárhelyi ’90-es véres napok utáni áprilisban román zenésztársaim nagyon akarták, hogy legyen egy koncertünk a városban, mert el akarták mondani, hogy nem minden román gyűlöli a magyarokat. A Kultúrpalotában megtelt a terem, a levegőben még érezni lehetett a szörnyű napok feszültségének utórezgéseit, hiszen az épület közelében nemrég még kőzáport zúdítottak egymásra románok és magyarok. Román zenésztársaimmal együtt valahogy azt próbáltuk sugallni, közölni – a zongora mellől szóban is elmondtam –, hogy egy mesterséges konfliktuskeltés áldozatai voltunk, vegyék tudomásul, hogy számtalan dolog köt össze bennünket, és főleg a zene nyelvét egyformán értjük és beszéljük, s ezt nem veheti el tőlünk senki.
– A rendszerváltozás után az ön vezetésével a magyar adás a szókimondó, világos beszédet választotta, ugyanakkor pártatlanságra törekedett. A mai magyar adás, illetve a romániai magyar sajtó általában milyen ebből a szempontból?
– Közvetlenül a nyolcvankilences események után, a kereskedelmi adások megindulása előtt még körülbelül három évig a leghatásosabb médium a köztelevízió volt. A képernyő legnézettebb műsora, a híradó az első években egyértelműen a hatalomban elhelyezkedett korábbi nómenklatúra érdekeit szolgálta. A tájékoztatás manipulálása már a forradalom napjaiban elkezdődött, akkor azt sikerült egy időre elhitetni az emberekkel, hogy a nép akarata helyezte vezető pozícióba a volt kommunista vezetők második vonalát. Folytatódott a félretájékoztatás az etnikai konfliktus létrehozására irányuló februári, márciusi magyarellenes kampányban, majd az Egyetem téri, hetekig tartó tüntetésről és a bányászok beözönléséről kidolgozott hamis kép elhitetésével.
Az országos televízió magyar adása a közszolgálati televízióban felvállalta mindezekről az eseményekről a tárgyszerű, valós tájékoztatást, adásainkból meg lehetett tudni, hogy márciusban Marosvásárhelyen nem spontán, hanem lélektanilag előkészített és felülről szervezett atrocitássorozat zajlott, amibe a rendfenntartó erőknek nem volt szabad beavatkozni, vagy hogy a bányászjárás egyszerűen Iliescu parancsára történt. Amikor először felmérték az országos adás nézettségét, kiderült, hogy a televíziótulajdonosok 34 százaléka nézte rendszeresen.
A mi adásunkkal szinte egy időben létrejött kolozsvári magyar televízióműsor Csép Sándor vezetésével szintén felvállalta a valós tájékoztatást, csak sajnos az adáskörzete sokkal szűkebb volt. Közben Csép Sándort is, engem is értek fenyegetések, az újra megalakult Vasgárda a családom kiirtását helyezte kilátásba. Sokat gondolkoztam azon, hogy a gondosan ellenőrzött esti híradó mellett, ugyanabban az épületben hogyan működhetett egy azzal sokszor ellenkező mondanivalót hordozó adás is? Talán mert minden beavatkozási kísérletet nyilvánosságra hoztunk, nemcsak az adásban, hanem nemzetközi fórumokon is (Helsinki Bizottság, Európa Tanács, Szabad Európa stb.).
Visszatérve a kérdésre, a mai magyar közszolgálati adások szakmailag és műszakilag általában meghaladják a kilencvenes évek elején sokszor hazulról hozott amatőr eszközökkel és nagyon kevés személyzettel készült műsorok színvonalát, ugyanakkor a köztévé adásaiban a szerkesztők nagy többsége ma sem vállalna fel olyan tartalmat, amiről tudja, hogy nem felel meg a valóságnak. Hogy a kényes vagy vitatott témák – például a magyar korrupciós esetek – alig jelennek meg, az igaz. Az is igaz, hogy rendkívül ritka a tényfeltáró ankét, ahol a sajtónyilvánosság végül is ki tudja kényszeríteni az igazságszolgáltatás fellépését is. Pedig ma is vannak az erdélyi magyarságot érintő hatalmi túlkapások, törvénytelenül kirótt büntetések, koncepciós perekre emlékeztető eljárások. Hiányzik a valós tévévita, amelyben két, más-más koncepciót valló közéleti személyiség ismertetné, védené szemtől szemben a saját álláspontját. Ehelyett gyakoriak az egyszemélyes interjúk, nyilatkozatok, kinyilatkoztatások.
Mindennek az lehet az oka, hogy a szerkesztőségek, a köztévés, közrádiós újságírók helyzete megváltozott, a közmédiát érintő törvénykezés stabilizálódásával kialakult egy új hatásmechanizmus. Korábban az is megesett, hogy egy politikai párt vezetője felhívta és leteremtette a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, ha valami nem tetszett az adásban. Volt, aki megijedt tőle, volt, aki egy kis iróniával nézői visszajelzésnek tekintette. Ma is érvényben van ugyan az a médiatörvény, amely szerint a szerkesztőre tilos bármilyen nyomást gyakorolni valamely politikai, gazdasági csoportosulásnak vagy személyiségnek, de a láthatatlan nyomások így is hatnak.
Bár a közmédiát szabályozó törvénycikkelyek megtiltják a pártok küldötteinek részvételével működő vezetőtanácsok tagjainak, hogy személyzeti kérdésekbe beavatkozzanak, vezetőváltáskor rendszeresen eltávozik egy-egy szerkesztőség éléről a befolyásos párt számára kényelmetlenné vált főszerkesztő. És utána néma csend. Ezeket az eseteket bátrabban meg kellene szellőztetni a sajtóban, meg kellene vitatni. Ha nyilvánosságra kerülne egy-egy túlkapás vagy beavatkozás, máskor meggondolná a nyomást gyakorló, hogy megismételje-e. Magyarán, van, akinek csak a nyilvánosság a fegyvere, de az erős is tud lenni.
Egyáltalán jobban meg kellene becsülni a közmédia embereit, hiszen sokat tehetnek az erdélyi magyarságért. Ők értékeink rögzítésének és megőrzésének letéteményesei. Ne feledjük: a közmédia van a legkevésbé kitéve a reklámhajsza hátulütőjének, az olcsó, alpári kereskedelmi műsorok gyártási kényszerének. Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor. Azt is felháborítónak tartom, hogy az immár negyedszázados múltra visszatekintő kolozsvári magyar televízióadást sem lehet egész Erdélyben látni, a marosvásárhelyi is csak ott nézhető, ahol a kábeltulajdonos méltóztatik befogadni.
– Decemberben a Kolozsvári Televízió Magyar Szerkesztősége 25 éves jubileumát ünnepelte, amelynek keretében elsőként ön vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat. Mit jelent önnek ez az elismerés?
– Az életműdíj, amelynek a megjelenítője egy Vetró András által készített Csép Sándor-emlékplakett, különösen megtisztelő és kedves nekem. Kedves, mert egy régi barátomra, küzdőtársamra emlékeztet, akivel a hetvenes években kollégák voltunk, kilencven után pedig párhuzamos pályán, ő Kolozsváron, én Bukarestben, feszültséggel terhes időkben vezettük a kollégáinkkal együtt létrehozott magyar audiovizuális média két fontos műhelyét. Megtisztelő, mert a szakmától, a kolozsvári kollégáktól kaptam, akik felvállalták Csép Sándor médiaetikáját, azt, hogy a közszolgálat számunkra közösségünk szolgálatát jelenti, követendő példaképnek tekintik az alapító főszerkesztő erkölcsi tartását és a meggyőződéseihez való hűséget. Köszönet érte.
Boros Zoltán
1939-ben született a Bihar megyei Gyantán. A Bolyai Tudományegyetem filológia fakultásán is tanult, de diplomát a kolozsvári zeneakadémia tanár és karmester szakán szerzett 1967-ben. Színházi zenét komponált az állami színház számára, majd 1971-ben került az országos magyar tévéadáshoz, ahol előbb zenei műsorokat, majd több műfajú nyilvános adásokat készített. A nyolcvanas évek közepétől, amikor a magyar adást megszüntették, zenei rendezőként működött tovább a tévénél, emellett dzsesszzenekarával országszerte koncertezett, lemezeket készített. 1989. december 22-én az elsők között szólalt meg magyarul a „Szabad Román Televízió képernyőjén”, majd 90-ben néhány régi kollégájával újraindította a magyar adást, amelynek 2002-es nyugdíjazásáig főszerkesztője volt. Számos egyéb elismerés mellett tavaly decemberben elsőként vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének 25 éves évfordulóján.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 12.
Kedves Barátaim!
Boldog Új Évet kívánok nektek! Magamnak meg azt kívánom, hogy az eltelt, 2015-ös év maradjon a legboldogtalanabb…
Mint amikor régen nem írtunk valakinek, nem is tudom, hol kezdjem, ezzel egyúttal megértve többetek nehézségét, amikor nekifogtok vagy fognátok levelet írni. Jól vagyok. Bővebben – nem, mint a viccben –, a körülményekhez képest. Egészséges vagyok, sikerült az elmúlt évet kisebb egészségi gondokkal megúszni. Igyekszem formában tartani magam, ha már valakik úgy gondolták, ellopnak éveket az életemből, ártatlanul, akkor legalább én tegyek meg mindent, ami lehetséges az egészségem érdekében. Lelkileg is jól vagyok, hála ezért elsősorban hozzátartozóimnak, akik szívvel-lélekkel mellettem álltak ebben az időszakban. Mondhatnátok, mi sem természetesebb ennél, én csak annyit teszek hozzá, az itt tapasztaltak alapján, hogy ez nem éppen így van.
Rengeteget jelent barátaim szolidaritása, az, hogy nem feledkeztek meg rólam egy percig sem. A levelezés az egyedüli igazi kapcsolattartási lehetőség, hálás vagyok mindenkinek, aki írt. Sokan tették ezt, ismerősök és ismeretlenek is, köszönet nekik. Ha valaki nem kapott volna választ, az azt jelenti, hogy nem kaptam meg levelét. Megható és tanulságos volt az ’56-os politikai foglyok gondolatait olvasni, szinte vagy teljes hiányában az ismeretségünknek tudtak rátapintani a szabadságtól jogtalanul megfosztott ember gondolataira, és a legmegfelelőbb biztatására.
Voltak kollegák és barátok, itthoniak és külföldiek, akik hivatalos minőségükben látogattak meg több alkalommal, meglepve az itteni személyzetet az ilyen mértékű kiállással. Nem sorolom nevüket, mert nem kértem ehhez hozzájárulásukat.
Az igazságtalanság az marad, annak ellenére, hogy nem rágódom rajta naponta. Marad a tény, hogy ártatlanul, minden bizonyíték hiányában, más emberek telefonbeszélgetései alapján, úgymond „szellemi és morális támogatásért” vagyok itt, már majdnem 1 éve! Az igazságomért folytatott harcot nem adtam fel, bár azt is látnotok kell, hogy erre kevés esély van egy méltánytalan igazságszolgáltatásban. Amiről a sajtó is mintha megfeledkezett volna…
Egy pár gondolat a sajtó utóbbi időben kedvenc témájává vált „börtönirodalomról”. Mind a sajtó, mind a hatóságok ebben az esetben nem látják a fától az erdőt. Nos, előbb a „fáról”, azaz a könyvekről. Üdv, Zsolt
2016. január 10.
[Nagy Zsolt, börtönbüntetését töltő volt államtitkár] Szabadság (Kolozsvár)
Boldog Új Évet kívánok nektek! Magamnak meg azt kívánom, hogy az eltelt, 2015-ös év maradjon a legboldogtalanabb…
Mint amikor régen nem írtunk valakinek, nem is tudom, hol kezdjem, ezzel egyúttal megértve többetek nehézségét, amikor nekifogtok vagy fognátok levelet írni. Jól vagyok. Bővebben – nem, mint a viccben –, a körülményekhez képest. Egészséges vagyok, sikerült az elmúlt évet kisebb egészségi gondokkal megúszni. Igyekszem formában tartani magam, ha már valakik úgy gondolták, ellopnak éveket az életemből, ártatlanul, akkor legalább én tegyek meg mindent, ami lehetséges az egészségem érdekében. Lelkileg is jól vagyok, hála ezért elsősorban hozzátartozóimnak, akik szívvel-lélekkel mellettem álltak ebben az időszakban. Mondhatnátok, mi sem természetesebb ennél, én csak annyit teszek hozzá, az itt tapasztaltak alapján, hogy ez nem éppen így van.
Rengeteget jelent barátaim szolidaritása, az, hogy nem feledkeztek meg rólam egy percig sem. A levelezés az egyedüli igazi kapcsolattartási lehetőség, hálás vagyok mindenkinek, aki írt. Sokan tették ezt, ismerősök és ismeretlenek is, köszönet nekik. Ha valaki nem kapott volna választ, az azt jelenti, hogy nem kaptam meg levelét. Megható és tanulságos volt az ’56-os politikai foglyok gondolatait olvasni, szinte vagy teljes hiányában az ismeretségünknek tudtak rátapintani a szabadságtól jogtalanul megfosztott ember gondolataira, és a legmegfelelőbb biztatására.
Voltak kollegák és barátok, itthoniak és külföldiek, akik hivatalos minőségükben látogattak meg több alkalommal, meglepve az itteni személyzetet az ilyen mértékű kiállással. Nem sorolom nevüket, mert nem kértem ehhez hozzájárulásukat.
Az igazságtalanság az marad, annak ellenére, hogy nem rágódom rajta naponta. Marad a tény, hogy ártatlanul, minden bizonyíték hiányában, más emberek telefonbeszélgetései alapján, úgymond „szellemi és morális támogatásért” vagyok itt, már majdnem 1 éve! Az igazságomért folytatott harcot nem adtam fel, bár azt is látnotok kell, hogy erre kevés esély van egy méltánytalan igazságszolgáltatásban. Amiről a sajtó is mintha megfeledkezett volna…
Egy pár gondolat a sajtó utóbbi időben kedvenc témájává vált „börtönirodalomról”. Mind a sajtó, mind a hatóságok ebben az esetben nem látják a fától az erdőt. Nos, előbb a „fáról”, azaz a könyvekről. Üdv, Zsolt
2016. január 10.
[Nagy Zsolt, börtönbüntetését töltő volt államtitkár] Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 13.
Váradon hallgatták ki Pontát és Govort is
A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) váradi kirendeltségén hallgatták ki kedden a PSD-s Victor Ponta exminiszterelnököt és volt pártelnököt, jelenlegi parlamenti képviselőt. Szatmári párttársa, Mircea Govor a gyanúsított, aki immár Váradon van letartóztatásban.
Nagyváradon járt Victor Ponta, de a régebben szokásostól eltérő minőségben. A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi területi kirendeltségén hallgatták ki ugyanis, szatmári párttársa, a PSD-s Mircea Govor korrupciós ügyeiben. Govor a Szatmár Megyei Tanács volt elnöke és jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke, és tavaly december 23-a óta előzetes letartóztatásban van. Hat rendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják.
A tanú
Ebben az ügyben Pontát tanúként hallgatta ki a DNA. Azért a váradi kirendeltségén, mert ehhez a területi képviselethez tartozik Szatmár is, ahol Govor ténykedett. Victor Ponta kedden délelőtt másfél órát töltött a DNA itteni székhelyén, kijövetelekor pedig csak annyit mondott, hogy tanúként hallgatták meg, az ügyről magáról nem nyilatkozott, azt hangoztatva, hogy „erről többet csak az ügyészek mondhatnak önöknek”. A DNA ügyészei azt próbálják kideríteni, milyen szerepet játszott Ponta, aki akkoriban a PSD elnöke volt, abban, hogy megmenekítsék a büntetőjogi felelősségre vonástól Ovidiu Silaghi parlamenti képviselőt, aki akkoriban iratkozott át a PNL-ből a PSD-be. Ovidiu Silaghi 2014 elején lépett be a PSD-be, és indult a szatmári időközi képviselőválasztáson, hogy parlamenti mentelmi jogot szerezve így ússza meg a felelősségre vonást amiatt, hogy amikor még szállításügyi miniszter volt, 200.000 eurónyi kenőpénzt kapott egy ügyben, Nelu Iordache vállalkozótól. Ovidiu Silaghi ezen menekülési próbálkozását a Szatmár megyei PSD-elnök, azaz a mostani gyanúsított, Mircea Govor nagyban segítette, ez utóbbi intézte ugyanis azt, hogy a megyei PNL-elnök Silaghit a PSD fogadja, és indítsa a választáson. A DNA ekkor már rajta volt az ügyön, és kérte Silaghi európai parlamenti képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, ezért a hazai parlamentbe akarták bemenekíteni. Ugyanis a szatmári időközi választás során egyszerre tartották ott a romániai parlamenti és az EP-választást – és ha már Silaghi ellen az EP-nél próbált eljárni a DNA, a politikus a hazai parlamentbe bejutva akarta lenullázni az ügyet, hogy elölről kelljen kezdeni a mentelmi jogának felfüggesztését is. Govor egy telefonbeszélgetésben még el is ismerte, hogy ő intézte Silaghi „megmentését”. (Később amúgy Silaghi a PSD-t is elhagyta: 2014 augusztusában Călin Popescu Tăriceanu új pártjába lépett át, ahol alelnöknek is megválasztották, már a párt alakuló kongresszusán.)
Visszaéléssel gyanúsítják
Silaghi manővereinek segítése miatt most a Korrupcióellenes Ügyosztály most befolyással és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja a PSD-s Mircea Govort. Emellett más ügyek miatt is eljárnak ellene, például amiatt, hogy egy község vezetője ellen lejárató kampányt indíttatott a sajtóban, továbbá amiatt, hogy a szatmári pénzügyi hivatalnál nyomásgyakorlással és zsarolással próbálta elérni, hogy pártjának embereit nem szakmai, hanem politikai alapon tartsák meg ott, valamint egyik rokonát alkalmazzák is ott, emellett egy közbeszerzésen nyertes cégtől azt kérte, hogy a befolyó összeg egy részét az általa ellenőrzött vállalkozásnak juttassa, ellenkező esetben sajtóbeli leleplezéseket ígért a nyertes cég közbeszerzéseket kijátszó húzásairól, és így 124.800 lej illegális haszonra tett szert, amely megszerzésekor le is állíttatta a sajtókampányt, egy másik esetben pedig a munkaügyi hivatalnál tiltatta meg, hogy az általa politikai alapon támogatott vállalkozónál büntessenek szabálytalanságok miatt. A DNA ezek alapján olyan akciókkal gyanúsítja, amely tettek illegális hasznot hajtottak neki, vagy más személynek – ez egyből két bűncselekmény; továbbá a nyomásgyakorlás során elkövetett, minősített zsarolással, ami a Büntető Törvénykönyv szerint további négy tételre osztható bűncselekmény. Ezen ügyek közül tehát a Govor-Silaghi ügyben járt Váradon Victor Ponta is, akinek olyan kérdéseket tettek fel a DNA-nál, hogy milyen szerepe volt akkori PSD-elnökként Ovidiu Silaghi ügyének intézésében, a PSD-be való átléptetésében és parlamenti képviselői jelölésében. Váradról való távozásakor Ponta nyilatkozatokat nem adott, mindössze arra a kérdésre felelt, hogy segítette-e Silaghi megmentését, így reagálva, mielőtt autóba ült: „Meg tudok én menteni valakit?” Az ügyiratban egyébként a PSD mostani országos elnökének, Liviu Dragneának a neve is szerepel. Utóbbit már kihallgatta a DNA, szintén tanúként.
Váradon van
Maga Mircea Govor, az ügy egyik kulcsembere egyébként már maga is Nagyváradon van, mégpedig egyelőre rács mögött. A Szatmár Megyei Tanács volt elnöke, jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke előzetes letartóztatásban van tavaly év vége óta, és ezzel kapcsolatban azt a döntést hozták, hogy Szatmárról a Bihar megyei rendőrség fogdájában helyezik át. Ez most hétfőn meg is történt. Tegnap pedig Govor újra kihallgatáson volt, a DNA itteni, területileg illetékes képviselői előtt.
Szeghalmi Örs. erdon.ro
A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) váradi kirendeltségén hallgatták ki kedden a PSD-s Victor Ponta exminiszterelnököt és volt pártelnököt, jelenlegi parlamenti képviselőt. Szatmári párttársa, Mircea Govor a gyanúsított, aki immár Váradon van letartóztatásban.
Nagyváradon járt Victor Ponta, de a régebben szokásostól eltérő minőségben. A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi területi kirendeltségén hallgatták ki ugyanis, szatmári párttársa, a PSD-s Mircea Govor korrupciós ügyeiben. Govor a Szatmár Megyei Tanács volt elnöke és jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke, és tavaly december 23-a óta előzetes letartóztatásban van. Hat rendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják.
A tanú
Ebben az ügyben Pontát tanúként hallgatta ki a DNA. Azért a váradi kirendeltségén, mert ehhez a területi képviselethez tartozik Szatmár is, ahol Govor ténykedett. Victor Ponta kedden délelőtt másfél órát töltött a DNA itteni székhelyén, kijövetelekor pedig csak annyit mondott, hogy tanúként hallgatták meg, az ügyről magáról nem nyilatkozott, azt hangoztatva, hogy „erről többet csak az ügyészek mondhatnak önöknek”. A DNA ügyészei azt próbálják kideríteni, milyen szerepet játszott Ponta, aki akkoriban a PSD elnöke volt, abban, hogy megmenekítsék a büntetőjogi felelősségre vonástól Ovidiu Silaghi parlamenti képviselőt, aki akkoriban iratkozott át a PNL-ből a PSD-be. Ovidiu Silaghi 2014 elején lépett be a PSD-be, és indult a szatmári időközi képviselőválasztáson, hogy parlamenti mentelmi jogot szerezve így ússza meg a felelősségre vonást amiatt, hogy amikor még szállításügyi miniszter volt, 200.000 eurónyi kenőpénzt kapott egy ügyben, Nelu Iordache vállalkozótól. Ovidiu Silaghi ezen menekülési próbálkozását a Szatmár megyei PSD-elnök, azaz a mostani gyanúsított, Mircea Govor nagyban segítette, ez utóbbi intézte ugyanis azt, hogy a megyei PNL-elnök Silaghit a PSD fogadja, és indítsa a választáson. A DNA ekkor már rajta volt az ügyön, és kérte Silaghi európai parlamenti képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, ezért a hazai parlamentbe akarták bemenekíteni. Ugyanis a szatmári időközi választás során egyszerre tartották ott a romániai parlamenti és az EP-választást – és ha már Silaghi ellen az EP-nél próbált eljárni a DNA, a politikus a hazai parlamentbe bejutva akarta lenullázni az ügyet, hogy elölről kelljen kezdeni a mentelmi jogának felfüggesztését is. Govor egy telefonbeszélgetésben még el is ismerte, hogy ő intézte Silaghi „megmentését”. (Később amúgy Silaghi a PSD-t is elhagyta: 2014 augusztusában Călin Popescu Tăriceanu új pártjába lépett át, ahol alelnöknek is megválasztották, már a párt alakuló kongresszusán.)
Visszaéléssel gyanúsítják
Silaghi manővereinek segítése miatt most a Korrupcióellenes Ügyosztály most befolyással és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja a PSD-s Mircea Govort. Emellett más ügyek miatt is eljárnak ellene, például amiatt, hogy egy község vezetője ellen lejárató kampányt indíttatott a sajtóban, továbbá amiatt, hogy a szatmári pénzügyi hivatalnál nyomásgyakorlással és zsarolással próbálta elérni, hogy pártjának embereit nem szakmai, hanem politikai alapon tartsák meg ott, valamint egyik rokonát alkalmazzák is ott, emellett egy közbeszerzésen nyertes cégtől azt kérte, hogy a befolyó összeg egy részét az általa ellenőrzött vállalkozásnak juttassa, ellenkező esetben sajtóbeli leleplezéseket ígért a nyertes cég közbeszerzéseket kijátszó húzásairól, és így 124.800 lej illegális haszonra tett szert, amely megszerzésekor le is állíttatta a sajtókampányt, egy másik esetben pedig a munkaügyi hivatalnál tiltatta meg, hogy az általa politikai alapon támogatott vállalkozónál büntessenek szabálytalanságok miatt. A DNA ezek alapján olyan akciókkal gyanúsítja, amely tettek illegális hasznot hajtottak neki, vagy más személynek – ez egyből két bűncselekmény; továbbá a nyomásgyakorlás során elkövetett, minősített zsarolással, ami a Büntető Törvénykönyv szerint további négy tételre osztható bűncselekmény. Ezen ügyek közül tehát a Govor-Silaghi ügyben járt Váradon Victor Ponta is, akinek olyan kérdéseket tettek fel a DNA-nál, hogy milyen szerepe volt akkori PSD-elnökként Ovidiu Silaghi ügyének intézésében, a PSD-be való átléptetésében és parlamenti képviselői jelölésében. Váradról való távozásakor Ponta nyilatkozatokat nem adott, mindössze arra a kérdésre felelt, hogy segítette-e Silaghi megmentését, így reagálva, mielőtt autóba ült: „Meg tudok én menteni valakit?” Az ügyiratban egyébként a PSD mostani országos elnökének, Liviu Dragneának a neve is szerepel. Utóbbit már kihallgatta a DNA, szintén tanúként.
Váradon van
Maga Mircea Govor, az ügy egyik kulcsembere egyébként már maga is Nagyváradon van, mégpedig egyelőre rács mögött. A Szatmár Megyei Tanács volt elnöke, jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke előzetes letartóztatásban van tavaly év vége óta, és ezzel kapcsolatban azt a döntést hozták, hogy Szatmárról a Bihar megyei rendőrség fogdájában helyezik át. Ez most hétfőn meg is történt. Tegnap pedig Govor újra kihallgatáson volt, a DNA itteni, területileg illetékes képviselői előtt.
Szeghalmi Örs. erdon.ro
2016. január 13.
Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját
Erősítheti a határon túli magyarok el-, azaz Magyarországra vándorlását a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyet külhoniak is igényelhetnek. Az erdélyi ifjúságkutatások szerint a magyar fiatalok körében két erős trend figyelhető meg: a kivándorlási és a gyerekvállalási kedv növekedése.
„Mibe fog ez nekünk, erdélyi magyaroknak kerülni?" – fogalmazta meg aggodalmát Horváth István szociológus az akár tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosító családok otthonteremtési kedvezményével kapcsolatban (csok) a Facebookon. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője azt vetette fel, hogy a magyarországi szociálpolitikai intézkedés nem idéz-e elő újabb kivándorlást a magyarlakta területeken.
A kormány a feltételek ismertetésekor a külhoni magyarok ügyére külön kitért. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a köztévének adott interjújában hangsúlyozta, hogy
a határon túli magyarok is igénybe vehetik a támogatást, ha Magyarországra költöznek. Az intézkedés elviekben a külhoni fiatalok jelentős körét érintheti.
A határon túli magyar politikusok és a kisebbségi közösségekkel foglalkozó kutatók okkal félnek attól, hogy felgyorsul a magyarság fogyása a szomszédos országokban. A népszámlálási adatok egyébként is azt mutatják, hogy az utóbbi húsz évben jelentős volt a lélekszámcsökkenés:
Romániában 1992 és 2011 között a 25 százalékot is elérte. Vajdasági szociológusok 2012-ben még azt is kiszámolták, hogy Szerbiában naponta 11 magyarral van kevesebb. Ennek az elvándorlás a fő oka, de szerepet játszik az elöregedés, a csökkenő születésszám is.
A Népszabadság által megkeresett szakemberek szerint egyelőre
még Magyarországon is nehéz megbecsülni a csok hatását, nemhogy a határon túl. Ám azt többen is biztosra veszik, hogy lesz elszívó ereje.
Ráadásul tovább erősítheti azt a tendenciát, ami a kettős állampolgárság 2011-es bevezetése óta megmutatkozik a statisztikákban.
A KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott 2015-ös Demográfiai portré szerint az utóbbi években ismét növekedett abból a négy szomszédos országból – Romániából, Ukrajnából, Vajdaságból, Szlovákiából – a bevándorlás, ahol nagyobb magyar közösség él. A tanulmány szerint nem zárható ki, hogy az egyszerűsített honosítás bevezetése váltotta ki ezt a hatást: azaz az állampolgárság megszerzése után már csak egy lépés az anyaországi lakcímkártya beszerzése.
A nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Wetzel Tamás arról tájékoztatta lapunkat, hogy eddig 740 ezren tették le az állampolgári esküt, a kérelmek 97 százaléka pedig a Kárpát-medencéből érkezett, döntően Romániából, Szerbiából és Ukrajnából. Közülük 80 ezren rendelkeznek hivatalosan magyarországi lakcímmel: 50 ezren már eleve itt laktak, 2011 óta pedig 30 ezren jelentkeztek be magyarországi lakcímre. Egy 2014-es adat a trend erősödésére utal: két éve 17 ezer külföldi születésű, de magyar állampolgárságú bevándorló jelent meg a statisztikákban. (Igaz, ebben benne vannak a külföldre vándorolt magyarországiak gyerekei is, nem mindenki határon túli magyar.)
A trendforduló azért is figyelemre méltó, mert
a külhoniak körében az utóbbi időben már nem volt olyan vonzó Magyarország, mint az 1980–1990-es évek fordulóján vagy a 2000-es években.
Míg a rendszerváltást megelőző évek alatt, majd egy ideig azt követően is az erdélyiek nagy számban menekültek a Ceausescu-diktatúra, majd a magyarellenes atrocitások elől, később a konjunktúra szívta fel a külhoni munkaerő egy részét: a Moszkva teret megtöltötték a határon túli feketemunkások. Ám Szlovákia, majd Románia uniós csatlakozása után számukra is megnyíltak Nyugat-Európa kapui, ráadásul a gazdasági válság miatt a magyarországi bérek már nem voltak vonzók. Viszont ha lassan, de már nálunk is megindult az átlagbér növekedése,
ráadásul a csok és a lakásépítések áfájának csökkentése miatt beinduló építőiparnak ismét szüksége lesz a munkaerőre.
Mindez újra munkaerőt szívhat el például a székely megyékből, melyek az átlagbér és vásárlóerő tekintetében a román statisztikai hivatal szerint az ottani lista végén kullognak. Összehasonlításképp: míg 2015 harmadik negyedévében Budapesten 204 ezer volt az átlagos nettó fizetés (az országos átlag pedig 160 ezer), Kovásznában lejről átszámolva 91 ezer, Hargitában 84 ezer forint.
Ha a statisztikák mögé nézünk, árnyaltabb a kép. A 2013-ban bemutatott erdélyi ifjúságkutatás szerint a 18–35 éves romániai magyarok körében nőttön-nő a kivándorlási kedv is,
ám egyre kevesebben jönnének Magyarországra.
Messze nem biztos tehát, hogy az anyaországi lakcímkártya egyenlő a letelepedéssel. Sokan egy magyar jogosítványért jelentkeznek be, mások egy műtét miatt. Fedinec Csilla kisebbségkutató szerint az idősebb ukrajnai „kettős állampolgárok” stratégiája, hogy a magyar nyugdíjjogosultság megszerzése érdekében bejelentkeznek Magyarországon, de továbbra is Kárpátalján élnek.
A magyar útlevél sok vajdasági és kárpátaljai számára csak eszköz ahhoz, hogy az unióban vállalhassanak munkát.
Ugyanakkor az erdélyi ifjúságkutatás szerint nőtt a gyerekvállalási kedv, sőt a három vagy több gyereket kívánók aránya 17-ről 21 százalékra emelkedett. Körükben is vonzó lehet a csok. Azt Horváth István is elismerte lapunknak válaszolva, hogy tömeges elvándorlást nem fog előidézni, de elvezethet a „gyöngyhalászathoz”. Azaz növelheti a fiatal diplomások kivándorlási kedvét, gyengítve ezzel a határon túli elöregedő közösségeket.
M. László Ferenc. Népszabadság
Erősítheti a határon túli magyarok el-, azaz Magyarországra vándorlását a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyet külhoniak is igényelhetnek. Az erdélyi ifjúságkutatások szerint a magyar fiatalok körében két erős trend figyelhető meg: a kivándorlási és a gyerekvállalási kedv növekedése.
„Mibe fog ez nekünk, erdélyi magyaroknak kerülni?" – fogalmazta meg aggodalmát Horváth István szociológus az akár tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosító családok otthonteremtési kedvezményével kapcsolatban (csok) a Facebookon. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője azt vetette fel, hogy a magyarországi szociálpolitikai intézkedés nem idéz-e elő újabb kivándorlást a magyarlakta területeken.
A kormány a feltételek ismertetésekor a külhoni magyarok ügyére külön kitért. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a köztévének adott interjújában hangsúlyozta, hogy
a határon túli magyarok is igénybe vehetik a támogatást, ha Magyarországra költöznek. Az intézkedés elviekben a külhoni fiatalok jelentős körét érintheti.
A határon túli magyar politikusok és a kisebbségi közösségekkel foglalkozó kutatók okkal félnek attól, hogy felgyorsul a magyarság fogyása a szomszédos országokban. A népszámlálási adatok egyébként is azt mutatják, hogy az utóbbi húsz évben jelentős volt a lélekszámcsökkenés:
Romániában 1992 és 2011 között a 25 százalékot is elérte. Vajdasági szociológusok 2012-ben még azt is kiszámolták, hogy Szerbiában naponta 11 magyarral van kevesebb. Ennek az elvándorlás a fő oka, de szerepet játszik az elöregedés, a csökkenő születésszám is.
A Népszabadság által megkeresett szakemberek szerint egyelőre
még Magyarországon is nehéz megbecsülni a csok hatását, nemhogy a határon túl. Ám azt többen is biztosra veszik, hogy lesz elszívó ereje.
Ráadásul tovább erősítheti azt a tendenciát, ami a kettős állampolgárság 2011-es bevezetése óta megmutatkozik a statisztikákban.
A KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott 2015-ös Demográfiai portré szerint az utóbbi években ismét növekedett abból a négy szomszédos országból – Romániából, Ukrajnából, Vajdaságból, Szlovákiából – a bevándorlás, ahol nagyobb magyar közösség él. A tanulmány szerint nem zárható ki, hogy az egyszerűsített honosítás bevezetése váltotta ki ezt a hatást: azaz az állampolgárság megszerzése után már csak egy lépés az anyaországi lakcímkártya beszerzése.
A nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Wetzel Tamás arról tájékoztatta lapunkat, hogy eddig 740 ezren tették le az állampolgári esküt, a kérelmek 97 százaléka pedig a Kárpát-medencéből érkezett, döntően Romániából, Szerbiából és Ukrajnából. Közülük 80 ezren rendelkeznek hivatalosan magyarországi lakcímmel: 50 ezren már eleve itt laktak, 2011 óta pedig 30 ezren jelentkeztek be magyarországi lakcímre. Egy 2014-es adat a trend erősödésére utal: két éve 17 ezer külföldi születésű, de magyar állampolgárságú bevándorló jelent meg a statisztikákban. (Igaz, ebben benne vannak a külföldre vándorolt magyarországiak gyerekei is, nem mindenki határon túli magyar.)
A trendforduló azért is figyelemre méltó, mert
a külhoniak körében az utóbbi időben már nem volt olyan vonzó Magyarország, mint az 1980–1990-es évek fordulóján vagy a 2000-es években.
Míg a rendszerváltást megelőző évek alatt, majd egy ideig azt követően is az erdélyiek nagy számban menekültek a Ceausescu-diktatúra, majd a magyarellenes atrocitások elől, később a konjunktúra szívta fel a külhoni munkaerő egy részét: a Moszkva teret megtöltötték a határon túli feketemunkások. Ám Szlovákia, majd Románia uniós csatlakozása után számukra is megnyíltak Nyugat-Európa kapui, ráadásul a gazdasági válság miatt a magyarországi bérek már nem voltak vonzók. Viszont ha lassan, de már nálunk is megindult az átlagbér növekedése,
ráadásul a csok és a lakásépítések áfájának csökkentése miatt beinduló építőiparnak ismét szüksége lesz a munkaerőre.
Mindez újra munkaerőt szívhat el például a székely megyékből, melyek az átlagbér és vásárlóerő tekintetében a román statisztikai hivatal szerint az ottani lista végén kullognak. Összehasonlításképp: míg 2015 harmadik negyedévében Budapesten 204 ezer volt az átlagos nettó fizetés (az országos átlag pedig 160 ezer), Kovásznában lejről átszámolva 91 ezer, Hargitában 84 ezer forint.
Ha a statisztikák mögé nézünk, árnyaltabb a kép. A 2013-ban bemutatott erdélyi ifjúságkutatás szerint a 18–35 éves romániai magyarok körében nőttön-nő a kivándorlási kedv is,
ám egyre kevesebben jönnének Magyarországra.
Messze nem biztos tehát, hogy az anyaországi lakcímkártya egyenlő a letelepedéssel. Sokan egy magyar jogosítványért jelentkeznek be, mások egy műtét miatt. Fedinec Csilla kisebbségkutató szerint az idősebb ukrajnai „kettős állampolgárok” stratégiája, hogy a magyar nyugdíjjogosultság megszerzése érdekében bejelentkeznek Magyarországon, de továbbra is Kárpátalján élnek.
A magyar útlevél sok vajdasági és kárpátaljai számára csak eszköz ahhoz, hogy az unióban vállalhassanak munkát.
Ugyanakkor az erdélyi ifjúságkutatás szerint nőtt a gyerekvállalási kedv, sőt a három vagy több gyereket kívánók aránya 17-ről 21 százalékra emelkedett. Körükben is vonzó lehet a csok. Azt Horváth István is elismerte lapunknak válaszolva, hogy tömeges elvándorlást nem fog előidézni, de elvezethet a „gyöngyhalászathoz”. Azaz növelheti a fiatal diplomások kivándorlási kedvét, gyengítve ezzel a határon túli elöregedő közösségeket.
M. László Ferenc. Népszabadság
2016. január 15.
Az SRI és a Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román-székely-magyar társkapcsolat mozgatórugóit.
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez.
Aztán a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is, ennek a népességnek joga van nyilvánosan használnia az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy valósággal eltorzított képet a magyarokról, mely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, mely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (ez az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a hardcore nacionalizmus „dühös” feléledése, beleértve és kimondottan az állami struktúrákban, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit) vagy olyan neoszekus politikusok, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a Képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezeknek az etno-imposztoroknak a szövegeit - akik láthatóan jó kapcsolatokat ápolnak a „szervekkel”, nulla- és féligazságok hivatásos kitalálói mindenről, ami nem illik bele a hiányos felfogóképességükbe, valamint etnikumok közötti konfliktusok és mesterséges ellenségességek buzgó gerjesztői - azonnal átveszik és felerősítik a neten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, melyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarokként ők is őshonosak (nemcsak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), mint ahogy az összes többi erdélyi etnikai csoport, illetve azért, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „terveinek” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ Külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk azt a logikus következtetést, hogy mesterségesen fokozni akarják a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják azt (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy ’megoldják’ azokat a ’gondokat’, melyeket éppen a jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz).
Ez egy banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetők nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy, „neo-ceauşiszta” ihletésű személyek, csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) a stay-behind/Gladio típusú utóvéd hadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője ennek erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre/Tg. Mureş ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a Ponta-kormány Kovászna megyei kormánymegbízottai; a milicista-pribék Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és az FB-on, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldözési és inkriminálási bánásmód, aminek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(Videoösszeállítás Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Hova akartam valójában kilyukadni: Csak egy újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung (NZZ) neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság – a szerk.) a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terrorista petárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” Az NZZ eredeti cikke itt érhető el>>>
Az az árboc, melyre a székely identitást kifejező jelképet felhúzták ugyanakkor az a helyszín is volt, melyet a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.), a DIICOT, a MAI (Belügyminisztérium – a szerk.) Székelyföldön egyre nagyobb számban jelenlévő tisztviselői által régóta ismert radikálisok a december 1-i petárdák majdani elhelyezéséhez kiválasztottak. (A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.), tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal –, de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben látensen vagy nyíltan ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek,
ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében…) Íme, tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: nyíltan megmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, melynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy a riporter Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a SRI-nek van magyar nyelven beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… SRI, mondjatok KÖSZÖNETET a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékokkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek az adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasszátok egymásnak őket!). De az, hogy az NZZ-ben megjelent cikkről a SRI-nak még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a SIE-s (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) kollégák, vagy legalább a volt kormányfő Ponta apósa, aki… Svájcban volt DIE-s (Külügyi Hírszerző Főosztály, a Ceauşescu-rezsim külföldön tevékenykedő hírszerző szolgálata – a szerk.), komoly aggodalmat jelent Románia számára: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de NEM adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a SRI-ből/DIICOT-ból és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
A SRI-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba,
időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készültek megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke 1.+2. hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek annál az államnál, melynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével TUDATOSAN kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Ezáltal azzal, hogy Bukarest megtagadta 1920 után, egyértelmű ígéretei ellenére, az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki „Sieben Richter” erdőit, melyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket) és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–1945-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához is Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál – hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, melynek célja megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak egy lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neo-ceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a PACTA SUNT SERVANDA. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna elcsatolni Magyarországtól és Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde si aruncatori de petarde (la propriu si la figurat), scapati de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog újévet Erdélynek és az erdélyieknek. – a szerk.)
Boldog es bekes uj evet Erdelynek es az erdelyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
Hans Hedrich, politológus és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország) foter.ro
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román-székely-magyar társkapcsolat mozgatórugóit.
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez.
Aztán a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is, ennek a népességnek joga van nyilvánosan használnia az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy valósággal eltorzított képet a magyarokról, mely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, mely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (ez az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a hardcore nacionalizmus „dühös” feléledése, beleértve és kimondottan az állami struktúrákban, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit) vagy olyan neoszekus politikusok, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a Képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezeknek az etno-imposztoroknak a szövegeit - akik láthatóan jó kapcsolatokat ápolnak a „szervekkel”, nulla- és féligazságok hivatásos kitalálói mindenről, ami nem illik bele a hiányos felfogóképességükbe, valamint etnikumok közötti konfliktusok és mesterséges ellenségességek buzgó gerjesztői - azonnal átveszik és felerősítik a neten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, melyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarokként ők is őshonosak (nemcsak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), mint ahogy az összes többi erdélyi etnikai csoport, illetve azért, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „terveinek” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ Külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk azt a logikus következtetést, hogy mesterségesen fokozni akarják a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják azt (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy ’megoldják’ azokat a ’gondokat’, melyeket éppen a jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz).
Ez egy banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetők nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy, „neo-ceauşiszta” ihletésű személyek, csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) a stay-behind/Gladio típusú utóvéd hadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője ennek erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre/Tg. Mureş ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a Ponta-kormány Kovászna megyei kormánymegbízottai; a milicista-pribék Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és az FB-on, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldözési és inkriminálási bánásmód, aminek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(Videoösszeállítás Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Hova akartam valójában kilyukadni: Csak egy újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung (NZZ) neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság – a szerk.) a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terrorista petárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” Az NZZ eredeti cikke itt érhető el>>>
Az az árboc, melyre a székely identitást kifejező jelképet felhúzták ugyanakkor az a helyszín is volt, melyet a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.), a DIICOT, a MAI (Belügyminisztérium – a szerk.) Székelyföldön egyre nagyobb számban jelenlévő tisztviselői által régóta ismert radikálisok a december 1-i petárdák majdani elhelyezéséhez kiválasztottak. (A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.), tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal –, de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben látensen vagy nyíltan ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek,
ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében…) Íme, tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: nyíltan megmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, melynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy a riporter Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a SRI-nek van magyar nyelven beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… SRI, mondjatok KÖSZÖNETET a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékokkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek az adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasszátok egymásnak őket!). De az, hogy az NZZ-ben megjelent cikkről a SRI-nak még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a SIE-s (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) kollégák, vagy legalább a volt kormányfő Ponta apósa, aki… Svájcban volt DIE-s (Külügyi Hírszerző Főosztály, a Ceauşescu-rezsim külföldön tevékenykedő hírszerző szolgálata – a szerk.), komoly aggodalmat jelent Románia számára: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de NEM adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a SRI-ből/DIICOT-ból és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
A SRI-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba,
időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készültek megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke 1.+2. hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek annál az államnál, melynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével TUDATOSAN kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Ezáltal azzal, hogy Bukarest megtagadta 1920 után, egyértelmű ígéretei ellenére, az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki „Sieben Richter” erdőit, melyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket) és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–1945-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához is Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál – hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, melynek célja megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak egy lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neo-ceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a PACTA SUNT SERVANDA. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna elcsatolni Magyarországtól és Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde si aruncatori de petarde (la propriu si la figurat), scapati de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog újévet Erdélynek és az erdélyieknek. – a szerk.)
Boldog es bekes uj evet Erdelynek es az erdelyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
Hans Hedrich, politológus és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország) foter.ro
2016. január 16.
Tőkés László: Az RMDSZ-nek is meg kell tisztulnia
Az RMDSZ-re is ki kell terjednie annak a megtisztulásnak, amelyet a romániai társadalom az utcán követelt a bukaresti Colectiv Klubban történt tavalyi tragédia után, és amely a Ponta-kormány bukásához vezetett – jelentette ki Tőkés László fideszes EP-képviselő tegnap nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Az EMNT elnöke úgy véli, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt huszonhat év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”. Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadozik a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon. Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román–magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja. Tőkés helyesli az EMNP csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek, szerinte Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott autonómiakoncepciók összehangolására tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az RMDSZ-re is ki kell terjednie annak a megtisztulásnak, amelyet a romániai társadalom az utcán követelt a bukaresti Colectiv Klubban történt tavalyi tragédia után, és amely a Ponta-kormány bukásához vezetett – jelentette ki Tőkés László fideszes EP-képviselő tegnap nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Az EMNT elnöke úgy véli, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt huszonhat év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”. Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadozik a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon. Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román–magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja. Tőkés helyesli az EMNP csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek, szerinte Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott autonómiakoncepciók összehangolására tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 16.
Európai pénzen megújulhat a temesvári Máltai Központ
Fekete Nagy László mérnököt dr. Bárányi Ferenc, a Máltai Segélyszolgálat országos alelnöke ajánlotta a figyelmünkbe, mint olyan személyt, aki eddig is sokat tett, és a jövőben még többet tehet a temesvári fiókszervezet felvirágoztatásáért. Fekete Nagy László tősgyökeres bánsági magyar katolikus családból származik, iskoláit is magyar nyelven végezte Temesváron, az 1-es számú Általános Iskolában és a Loga Líceum magyar tagozatán. 1981-ben szerzett építészmérnöki diplomát, a rendszerváltás után tovább képezte magát ezen a területen. 1971 óta dolgozik az építőipari szakmában, ma már saját építőipari vállalkozása van. Több mint negyvenéves szakmai tapasztalatát elsősorban ipari létesítmények megtervezése és műemlék épületek rehabilitálása területén kamatoztatta. Felesége az építészeti egyetemen tanít, fia a Gerhardinum Líceum XI-dik osztályos diákja, máltai önkéntes.
Fekete Nagy lapunknak elmondta, hogy 1997-ben került kapcsolatba a Máltai Segélyszolgálattal, amikor dr. Bárányi Ildikó lehetővé tette kisfia szegedi kezelését. Amikor a kisfiú egészségügyi problémái megoldódtak, dr. Bárány Ildikó, a Segélyszolgálat akkori vezetője megkérdezte, hogy akar-e a szervezet önkéntese lenni? Természetesen élt ezzel a lehetőséggel, és így kezdődött gyümölcsöző együttműködése a Máltai Segélyszolgálattal, ami azóta egyre szorosabbá vált. Szakmai tudását kamatoztatva, elkészítette a Gh. Barițiu utcai Máltai Szociális Központ terveit, a szűkös anyagi lehetőségekhez igazítva azokat, majd az építkezés irányításából is kivette a részét. Fekete Nagy László tervei szerint épült fel az öregek napközi otthonának, a máltai patikának, az orvosi rendelőnek otthont adó új épület és a szociális kantin új épülete, de kivette a részét a régi épületek tűzfalainak megerősítéséből, az udvar kikövezéséből stb. Az elmúlt közel 20 évben Fekete mérnök úr, aki jelenleg a Máltai Segélyszolgálat vezetőségi tagja, mindenben benne volt, ami építkezésről, engedélyeztetésről, telekkönyveztetésről szólt a Máltai Segélyszolgálatnál.
„Most azt tervezzük, hogy európai uniós támogatást szerzünk a Máltai Központ teljes felújítására – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Fekete Nagy. – Erre azért van szükség, mert már azok az épületek is felújításra szorulnak, amelyeket mi építettünk 15-20 esztendővel ezelőtt, nem is beszélve a központ kiinduló pontjául szolgáló régi épületekről. Az európai pályázatnak az egyik feltétele az, hogy az ingatlan a temesvári Máltai Segélyszolgálat nevére legyen telekkönyvezve. A tulajdonviszonyok rendezése nehézkes és költséges folyamat, de reméljük, hogy ezt sikerül hamarosan megvalósítani és akkor hozzáláthatunk a pályázat megírásához. Ciolac Márta ügyvezető igazgatónk rendelkezik kellő pályázatíró tapasztalattal ahhoz, hogy sikeresen pályázhassunk európai forrásokra”
Fekete Nagy László úgy véli, hogy két dolog szükséges ahhoz, hogy továbbra is jól működjön a temesvári Máltai Segélyszolgálat. Az egyik és talán a legfontosabb dr. Bárányi Ildikó öröksége, az emberszeretetből és keresztény szellemiségből fakadó állandó helytállás. „A Máltai Segélyszolgálat nem üzlet. Amíg dr. Bárányi Ildikó vezette a szervezetet, ő a keresztény eszme szellemében cselekedett, és erre buzdította a segélyszolgálat mintegy 30 alkalmazottját és 120 önkéntesét is. Most úgy érzem, mintha a keresztény eszme, az önzetlen segíteni akarás egy kicsit háttérbe szorult volna” – nyilatkozta Fekete Nagy László, aki szerint a másik fontos dolog a katolikus egyházzal fenntartott kapcsolatok szorosabbra fűzése lenne. „A Városháza is támogat bennünket, de szükség van egy erős háttérre, amit csak a katolikus egyház biztosíthat. Emellett előrelépési lehetőséget látok abban is, hogy a nyereséges cégek a profitjuk 20%-át adományozhatják jótékonysági és civilszervezeteknek. Felvesszük a kapcsolatot a nagyobb cégekkel, és próbálunk adományokat gyűjteni a Máltai Segélyszolgálat működtetésének javítására. Egyetlen elégtételünk az általunk gondozott idős személyek öröme, a naponta meleg ebédhez juttatott nehéz helyzetben levő embertársaink köszönete, ez minden erőfeszítést megér!”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
Fekete Nagy László mérnököt dr. Bárányi Ferenc, a Máltai Segélyszolgálat országos alelnöke ajánlotta a figyelmünkbe, mint olyan személyt, aki eddig is sokat tett, és a jövőben még többet tehet a temesvári fiókszervezet felvirágoztatásáért. Fekete Nagy László tősgyökeres bánsági magyar katolikus családból származik, iskoláit is magyar nyelven végezte Temesváron, az 1-es számú Általános Iskolában és a Loga Líceum magyar tagozatán. 1981-ben szerzett építészmérnöki diplomát, a rendszerváltás után tovább képezte magát ezen a területen. 1971 óta dolgozik az építőipari szakmában, ma már saját építőipari vállalkozása van. Több mint negyvenéves szakmai tapasztalatát elsősorban ipari létesítmények megtervezése és műemlék épületek rehabilitálása területén kamatoztatta. Felesége az építészeti egyetemen tanít, fia a Gerhardinum Líceum XI-dik osztályos diákja, máltai önkéntes.
Fekete Nagy lapunknak elmondta, hogy 1997-ben került kapcsolatba a Máltai Segélyszolgálattal, amikor dr. Bárányi Ildikó lehetővé tette kisfia szegedi kezelését. Amikor a kisfiú egészségügyi problémái megoldódtak, dr. Bárány Ildikó, a Segélyszolgálat akkori vezetője megkérdezte, hogy akar-e a szervezet önkéntese lenni? Természetesen élt ezzel a lehetőséggel, és így kezdődött gyümölcsöző együttműködése a Máltai Segélyszolgálattal, ami azóta egyre szorosabbá vált. Szakmai tudását kamatoztatva, elkészítette a Gh. Barițiu utcai Máltai Szociális Központ terveit, a szűkös anyagi lehetőségekhez igazítva azokat, majd az építkezés irányításából is kivette a részét. Fekete Nagy László tervei szerint épült fel az öregek napközi otthonának, a máltai patikának, az orvosi rendelőnek otthont adó új épület és a szociális kantin új épülete, de kivette a részét a régi épületek tűzfalainak megerősítéséből, az udvar kikövezéséből stb. Az elmúlt közel 20 évben Fekete mérnök úr, aki jelenleg a Máltai Segélyszolgálat vezetőségi tagja, mindenben benne volt, ami építkezésről, engedélyeztetésről, telekkönyveztetésről szólt a Máltai Segélyszolgálatnál.
„Most azt tervezzük, hogy európai uniós támogatást szerzünk a Máltai Központ teljes felújítására – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Fekete Nagy. – Erre azért van szükség, mert már azok az épületek is felújításra szorulnak, amelyeket mi építettünk 15-20 esztendővel ezelőtt, nem is beszélve a központ kiinduló pontjául szolgáló régi épületekről. Az európai pályázatnak az egyik feltétele az, hogy az ingatlan a temesvári Máltai Segélyszolgálat nevére legyen telekkönyvezve. A tulajdonviszonyok rendezése nehézkes és költséges folyamat, de reméljük, hogy ezt sikerül hamarosan megvalósítani és akkor hozzáláthatunk a pályázat megírásához. Ciolac Márta ügyvezető igazgatónk rendelkezik kellő pályázatíró tapasztalattal ahhoz, hogy sikeresen pályázhassunk európai forrásokra”
Fekete Nagy László úgy véli, hogy két dolog szükséges ahhoz, hogy továbbra is jól működjön a temesvári Máltai Segélyszolgálat. Az egyik és talán a legfontosabb dr. Bárányi Ildikó öröksége, az emberszeretetből és keresztény szellemiségből fakadó állandó helytállás. „A Máltai Segélyszolgálat nem üzlet. Amíg dr. Bárányi Ildikó vezette a szervezetet, ő a keresztény eszme szellemében cselekedett, és erre buzdította a segélyszolgálat mintegy 30 alkalmazottját és 120 önkéntesét is. Most úgy érzem, mintha a keresztény eszme, az önzetlen segíteni akarás egy kicsit háttérbe szorult volna” – nyilatkozta Fekete Nagy László, aki szerint a másik fontos dolog a katolikus egyházzal fenntartott kapcsolatok szorosabbra fűzése lenne. „A Városháza is támogat bennünket, de szükség van egy erős háttérre, amit csak a katolikus egyház biztosíthat. Emellett előrelépési lehetőséget látok abban is, hogy a nyereséges cégek a profitjuk 20%-át adományozhatják jótékonysági és civilszervezeteknek. Felvesszük a kapcsolatot a nagyobb cégekkel, és próbálunk adományokat gyűjteni a Máltai Segélyszolgálat működtetésének javítására. Egyetlen elégtételünk az általunk gondozott idős személyek öröme, a naponta meleg ebédhez juttatott nehéz helyzetben levő embertársaink köszönete, ez minden erőfeszítést megér!”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 16.
„Itt vagyunk és jövőt építünk!”
Nagyenyeden és Felenyeden emlékeztek az 1849-es tömegmészárlás áldozataira
Miközben a nemzetközi sajtó figyelme a párizsi terrortámadások következményeire összpontosít, és látványos megemlékezéseket tartanak világszerte, naponta kihangsúlyozva az áldozatok magas számát, Nagyenyed csendben, mélységes megrendüléssel koszorúz annál az 1849-es szimbolikus tömegsírnál, amely tízszerannyi ártatlanul legyilkolt magyar holttest mementója.
„167 éve kérjük és hisszük Isten kegyelmét” – hangzott el Tóth Tibor vasárnapi igehirdetésében, amikor az 1848–49-es forradalom legnagyobb öldöklésének nevezte az Enyeden történteket. 1849 január 8. és 11. között 12–16 ezer, mócvidéki csőcselék támadta meg a védtelen várost, ahol 1500–2000-en tartózkodhattak akkor, elsősorban nők, gyerekek és idősek. Szilágyi Farkas megrendítően írta le az eseményt: a –27 ° C-fokos hidegben a támadók kétfelől kezdték meg a minden képzeletet felülmúló tömegmészárlást. Míg a római katolikus templom előtt futószalagon mentek a kivégzések, a portákon a randalírozók egyéni akciója oltotta ki minden válogatás nélkül az életeket (legmeghatóbb annak a 6 éves kisgyereknek az esete, akit a lábától lógatva addig vágtak a falhoz, amíg kiloccsant az agyveleje). Közel 1000 ember legyilkolásáról és ugyanannyi kétségbeesett meneküléséről tudunk. A dermesztő januári szélben a híres levéltári iratok és ősnyomtatványok foszlányai keveredtek az utcakövekre fagyott emberi vérrel, a fosztogatók által hátrahagyott mocsokkal. A Bethlen Kollégiumot és az egész várost szétzúzták, egyetlen ház sem maradt ép; a kolozsvári Honvéd című lap írta: „Enyed meg van semmisülve, törölni lehet a városok sorából”.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)
Nagyenyeden és Felenyeden emlékeztek az 1849-es tömegmészárlás áldozataira
Miközben a nemzetközi sajtó figyelme a párizsi terrortámadások következményeire összpontosít, és látványos megemlékezéseket tartanak világszerte, naponta kihangsúlyozva az áldozatok magas számát, Nagyenyed csendben, mélységes megrendüléssel koszorúz annál az 1849-es szimbolikus tömegsírnál, amely tízszerannyi ártatlanul legyilkolt magyar holttest mementója.
„167 éve kérjük és hisszük Isten kegyelmét” – hangzott el Tóth Tibor vasárnapi igehirdetésében, amikor az 1848–49-es forradalom legnagyobb öldöklésének nevezte az Enyeden történteket. 1849 január 8. és 11. között 12–16 ezer, mócvidéki csőcselék támadta meg a védtelen várost, ahol 1500–2000-en tartózkodhattak akkor, elsősorban nők, gyerekek és idősek. Szilágyi Farkas megrendítően írta le az eseményt: a –27 ° C-fokos hidegben a támadók kétfelől kezdték meg a minden képzeletet felülmúló tömegmészárlást. Míg a római katolikus templom előtt futószalagon mentek a kivégzések, a portákon a randalírozók egyéni akciója oltotta ki minden válogatás nélkül az életeket (legmeghatóbb annak a 6 éves kisgyereknek az esete, akit a lábától lógatva addig vágtak a falhoz, amíg kiloccsant az agyveleje). Közel 1000 ember legyilkolásáról és ugyanannyi kétségbeesett meneküléséről tudunk. A dermesztő januári szélben a híres levéltári iratok és ősnyomtatványok foszlányai keveredtek az utcakövekre fagyott emberi vérrel, a fosztogatók által hátrahagyott mocsokkal. A Bethlen Kollégiumot és az egész várost szétzúzták, egyetlen ház sem maradt ép; a kolozsvári Honvéd című lap írta: „Enyed meg van semmisülve, törölni lehet a városok sorából”.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 19.
Apadó kutak Felső-Háromszéken
Az utóbbi években egyre nő az ivóvízhiánnyal küszködő kézdiszéki települések száma. Felső-Háromszék több falujában – köztük Kézdialmáson és Kézdicsomortánban is – állandósult a vízhiány, a kutak vize a szárazság miatt elapadt.
Kézdialmás polgármesteri hivatala tavaly és tavalyelőtt új kutakat fúrt, amelyeknek köszönhetően el tudják látni a vízhálózatra csatlakozott háztartási fogyasztókat.
A régi hálózatot az Avas-tető oldalából eredő források táplálták vízzel, de ezek száraz időben már nem tudták biztosítani a szükséges vízhozamot, elapadtak, ezért az önkormányzat 2014-ben új kutat fúratott a mezőben, hogy a vízhiányt pótolni tudják. Kiderült azonban, hogy annak hozama sem elegendő, csak napi nyolcvan köbmétert lehetett belőle kiszivattyúzni. Ezért arra kényszerültek, hogy tavaly újabb, ezúttal 82 méter mély kutat fúrassanak, ennek hozama már sokkal nagyobb, 150–160 köbmétert szolgáltat naponta.
A két kút fedezni tudja a napi 150–200 köbméteres fogyasztást, de gondot jelent, hogy vizük eléggé vasas, időnként sárgás. Ezért idén erre is megoldást keresnek, egy újabb vastalanító berendezést szereltetnek fel – tudtuk meg Molnár István polgármestertől.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az utóbbi években egyre nő az ivóvízhiánnyal küszködő kézdiszéki települések száma. Felső-Háromszék több falujában – köztük Kézdialmáson és Kézdicsomortánban is – állandósult a vízhiány, a kutak vize a szárazság miatt elapadt.
Kézdialmás polgármesteri hivatala tavaly és tavalyelőtt új kutakat fúrt, amelyeknek köszönhetően el tudják látni a vízhálózatra csatlakozott háztartási fogyasztókat.
A régi hálózatot az Avas-tető oldalából eredő források táplálták vízzel, de ezek száraz időben már nem tudták biztosítani a szükséges vízhozamot, elapadtak, ezért az önkormányzat 2014-ben új kutat fúratott a mezőben, hogy a vízhiányt pótolni tudják. Kiderült azonban, hogy annak hozama sem elegendő, csak napi nyolcvan köbmétert lehetett belőle kiszivattyúzni. Ezért arra kényszerültek, hogy tavaly újabb, ezúttal 82 méter mély kutat fúrassanak, ennek hozama már sokkal nagyobb, 150–160 köbmétert szolgáltat naponta.
A két kút fedezni tudja a napi 150–200 köbméteres fogyasztást, de gondot jelent, hogy vizük eléggé vasas, időnként sárgás. Ezért idén erre is megoldást keresnek, egy újabb vastalanító berendezést szereltetnek fel – tudtuk meg Molnár István polgármestertől.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 19.
A magyar kultúra napját ünneplik
Formabontó képzőművészeti kiállítást nyitottak meg kedd délután a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A magyar kultúra napja alkalmából számos eseményt szerveznek Hargita megyében.
Számos érdeklődő tekintette meg kedden a székelyudvarhelyi fiatal alkotók grUnd nevű tárlatát. Berze Imre, a tárlat kurátora érdeklődésünkre elmondta, hogy a kiállításba választott darabok többsége ősszel a budapesti Vármegye Galériában volt kiállítva. A most megnyitott tárlaton hasonló gondolkozású, udvarhelyi képző- és iparművészek spontán csoportosulása fedezhető fel, akiket a város köt össze. A kiállítás címe, valamint a nagy U is Udvarhelyre utal. A kurátor szerint a hasonló gondolkodás és a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában szerzett tapasztalat visszacseng az alkotásokban, de ugyanakkor a különböző egyetemek jellegzetességei is érezhetőek.
Nyitottak a székelyudvarhelyiek a kortárs művészetre – véli a kiállítás kurátora, szerinte jobban kellene vezetni őket erre a rendezvényekkel. A kiállításmegnyitón Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, a képzőművészet terén is a helyi értékeket fogják előtérbe helyezni. A grUnd kiállítást a következő négy hét alatt tekinthetik meg az érdeklődők.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak az emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ez alkalomból szemléztünk a székelyudvarhelyi, csíkszeredai és gyergyószentmiklósi magyar kultúra napi programkínálatból.
Székelyudvarhely
Ambrus Lajos A sünkirályfi című mesés könyvét mutatja be szerdán este héttől P. Buzogány Árpád művelődésszervező a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A mesékből részleteket olvas fel Sarkadi Zoltán színművész, az est házigazdája Gálovits Rózsa könyvtáros. A Forró Ágnes rajzaival illusztrált vaskos könyvben a mesék mellett sok vidéki történet is helyet kapott. Utóbbiak közül több a szerző szülőhelyén, Korondon és környékén esett meg.
Múzeum plusz címmel tartanak előadást szerdán a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A 17 órakor kezdődő eseményen Sófalvi András régész a Székely Támadt-várban végzett régészeti ásatások eredményeit ismerteti. 19 órától a Hargita Megyei Tanács által támogatott dokumentumfilmeket vetítik le a Városi Könyvtárban. Bemutatják Bocskor-Salló Lilla szerkesztő „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című filmjét. Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha címmel a szerkesztő-rendező és operatőr Szabó Károly filmje az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálja. A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalácssütés folyamatát örökítette meg. Este kilenctől pedig a Slambajnokság székelyudvarhelyi fordulóján vehetnek részt az érdeklődők a Harmónia kávézóban.
A vasárnapig tartó rendezvénysorozat ideje alatt a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyének előtérben a Népi hagyományok Hargita megyében című fotókiállítást lehet megtekinteni. Az intézmény fotográfusa, Balázs Ödön által készített néprajzi tárgyú felvételeket láthatnak az érdeklődők, az alkotó válogatásában.
Csíkszereda
A Csíki Székely Múzeum északnyugati bástyatermében szerdán délután 18 órától mutatják be A székelység története című kiadvány második, javított kiadását. A Kájoni János Megyei Könyvtárban csütörtökön 17 órától kerül sor Balázs Lajos néprajzkutató Menj ki én lelkem a testből című kötetének bemutatására, amely a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokat ismerteti. Szintén 17 órától (csütörtökön) tartják a Székelyföld kulturális folyóirat januári lapszámának bemutatóját a Székelyföld Galériában. Az eseményen Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, nyelvész, etnográfus tart előadást az oktatás mai helyzetéről.
Csütörtökön a nagyszebeni Orth István grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás 18 órától a Lázár-ház dísztermében (Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa). A tárlatot Nagy Miklós Kund művészeti író méltatja. Pénteken délelőtt 11 órától a Hargita Megyei Kulturális Központban tartanak nyílt napot, hogy a központ ez évi tevékenységét, programjait ismertessék az érdeklődőkkel. A részvételi szándékot a 0266-372044-es telefonszámon vagy a kultura@ccenter.ro e-mail címen lehet jelezni.
Egy éve indult az Olvasókör a Kájoni János Megyei Könyvtárban, az idei év első találkozóján nem csak az egyéves születésnapot ünneplik a kör tagjai, hanem a magyar kultúra napja előtt is tisztelegnek. A pénteken 16 óra 30 perctől kezdődő találkozó programjában szerepel a múlt év olvasóköri tevékenységének értékelése, valamint a 2016-os év témáinak megbeszélése is.
A csíkszeredai F'10 fotóklub által 2015-ben meghirdetett IV. „Best 100” – A legjobb száz fotó nemzetközi fotóművészeti pályázat kiállítását csütörtökön 18 órától a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum aulájában (Szabadság tér 18 sz.) Bács Béla János nyitja meg, közreműködik a Sunshine mandolin együttes.
Gyergyószentmiklós
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban január 22-én, pénteken 17 órától könyvbemutatóra várják az érdeklődőket. A gyergyóditrói Gergely Géza nyugdíjas magyartanár Nevetni jó! című könyvét Zöld János mutatja be. A kötetet Biró Zsuzsa képzőművész illusztrálta, a grafikákból kisebb tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők.
A Tarisznyás Márton Múzeumban január 22-én 18 órától nyitják meg a Márton Árpád festőművész jubileumi kiállítását. A tárlatot megnyitja Bajna György újságíró és Ferencz-Mátéfi Kriszta művészettörténész-muzeológus, ezt követően Márton Árpád festőművész rendkívüli tárlatvezetést tart. A rendezvény házigazdája Csergő Tibor András múzeumigazgató. A megnyitón lehetőség lesz az igényes kiállítási katalógus megvásárlására is.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a magyar kultúra napján Cseh Tamásra emlékezik, a zeneszerző 73. születésnapján. Az emlékestre 19 órától a Bocsárdi Angi Gabriella Stúdióteremben kerül sor. Az eseményen György László gitározik és Korpos Szabolcs zongorázik.
Baricz Tamás Imola, Péter Beáta, Veres Réka. Székelyhon.ro
Formabontó képzőművészeti kiállítást nyitottak meg kedd délután a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A magyar kultúra napja alkalmából számos eseményt szerveznek Hargita megyében.
Számos érdeklődő tekintette meg kedden a székelyudvarhelyi fiatal alkotók grUnd nevű tárlatát. Berze Imre, a tárlat kurátora érdeklődésünkre elmondta, hogy a kiállításba választott darabok többsége ősszel a budapesti Vármegye Galériában volt kiállítva. A most megnyitott tárlaton hasonló gondolkozású, udvarhelyi képző- és iparművészek spontán csoportosulása fedezhető fel, akiket a város köt össze. A kiállítás címe, valamint a nagy U is Udvarhelyre utal. A kurátor szerint a hasonló gondolkodás és a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában szerzett tapasztalat visszacseng az alkotásokban, de ugyanakkor a különböző egyetemek jellegzetességei is érezhetőek.
Nyitottak a székelyudvarhelyiek a kortárs művészetre – véli a kiállítás kurátora, szerinte jobban kellene vezetni őket erre a rendezvényekkel. A kiállításmegnyitón Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, a képzőművészet terén is a helyi értékeket fogják előtérbe helyezni. A grUnd kiállítást a következő négy hét alatt tekinthetik meg az érdeklődők.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak az emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Ez alkalomból szemléztünk a székelyudvarhelyi, csíkszeredai és gyergyószentmiklósi magyar kultúra napi programkínálatból.
Székelyudvarhely
Ambrus Lajos A sünkirályfi című mesés könyvét mutatja be szerdán este héttől P. Buzogány Árpád művelődésszervező a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A mesékből részleteket olvas fel Sarkadi Zoltán színművész, az est házigazdája Gálovits Rózsa könyvtáros. A Forró Ágnes rajzaival illusztrált vaskos könyvben a mesék mellett sok vidéki történet is helyet kapott. Utóbbiak közül több a szerző szülőhelyén, Korondon és környékén esett meg.
Múzeum plusz címmel tartanak előadást szerdán a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A 17 órakor kezdődő eseményen Sófalvi András régész a Székely Támadt-várban végzett régészeti ásatások eredményeit ismerteti. 19 órától a Hargita Megyei Tanács által támogatott dokumentumfilmeket vetítik le a Városi Könyvtárban. Bemutatják Bocskor-Salló Lilla szerkesztő „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című filmjét. Székely ízőrzők – hagyományos székely konyha címmel a szerkesztő-rendező és operatőr Szabó Károly filmje az étekkészítés székely jellegzetességeit dokumentálja. A Keresztes család idősebb és fiatalabb tagjainak mindennapi munkája révén a kenyérsütés, sajtkészítés, ünnepi kürtőskalácssütés folyamatát örökítette meg. Este kilenctől pedig a Slambajnokság székelyudvarhelyi fordulóján vehetnek részt az érdeklődők a Harmónia kávézóban.
A vasárnapig tartó rendezvénysorozat ideje alatt a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyének előtérben a Népi hagyományok Hargita megyében című fotókiállítást lehet megtekinteni. Az intézmény fotográfusa, Balázs Ödön által készített néprajzi tárgyú felvételeket láthatnak az érdeklődők, az alkotó válogatásában.
Csíkszereda
A Csíki Székely Múzeum északnyugati bástyatermében szerdán délután 18 órától mutatják be A székelység története című kiadvány második, javított kiadását. A Kájoni János Megyei Könyvtárban csütörtökön 17 órától kerül sor Balázs Lajos néprajzkutató Menj ki én lelkem a testből című kötetének bemutatására, amely a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokat ismerteti. Szintén 17 órától (csütörtökön) tartják a Székelyföld kulturális folyóirat januári lapszámának bemutatóját a Székelyföld Galériában. Az eseményen Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, nyelvész, etnográfus tart előadást az oktatás mai helyzetéről.
Csütörtökön a nagyszebeni Orth István grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás 18 órától a Lázár-ház dísztermében (Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa). A tárlatot Nagy Miklós Kund művészeti író méltatja. Pénteken délelőtt 11 órától a Hargita Megyei Kulturális Központban tartanak nyílt napot, hogy a központ ez évi tevékenységét, programjait ismertessék az érdeklődőkkel. A részvételi szándékot a 0266-372044-es telefonszámon vagy a kultura@ccenter.ro e-mail címen lehet jelezni.
Egy éve indult az Olvasókör a Kájoni János Megyei Könyvtárban, az idei év első találkozóján nem csak az egyéves születésnapot ünneplik a kör tagjai, hanem a magyar kultúra napja előtt is tisztelegnek. A pénteken 16 óra 30 perctől kezdődő találkozó programjában szerepel a múlt év olvasóköri tevékenységének értékelése, valamint a 2016-os év témáinak megbeszélése is.
A csíkszeredai F'10 fotóklub által 2015-ben meghirdetett IV. „Best 100” – A legjobb száz fotó nemzetközi fotóművészeti pályázat kiállítását csütörtökön 18 órától a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum aulájában (Szabadság tér 18 sz.) Bács Béla János nyitja meg, közreműködik a Sunshine mandolin együttes.
Gyergyószentmiklós
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban január 22-én, pénteken 17 órától könyvbemutatóra várják az érdeklődőket. A gyergyóditrói Gergely Géza nyugdíjas magyartanár Nevetni jó! című könyvét Zöld János mutatja be. A kötetet Biró Zsuzsa képzőművész illusztrálta, a grafikákból kisebb tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők.
A Tarisznyás Márton Múzeumban január 22-én 18 órától nyitják meg a Márton Árpád festőművész jubileumi kiállítását. A tárlatot megnyitja Bajna György újságíró és Ferencz-Mátéfi Kriszta művészettörténész-muzeológus, ezt követően Márton Árpád festőművész rendkívüli tárlatvezetést tart. A rendezvény házigazdája Csergő Tibor András múzeumigazgató. A megnyitón lehetőség lesz az igényes kiállítási katalógus megvásárlására is.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ a magyar kultúra napján Cseh Tamásra emlékezik, a zeneszerző 73. születésnapján. Az emlékestre 19 órától a Bocsárdi Angi Gabriella Stúdióteremben kerül sor. Az eseményen György László gitározik és Korpos Szabolcs zongorázik.
Baricz Tamás Imola, Péter Beáta, Veres Réka. Székelyhon.ro
2016. január 20.
Több pénz a menekültek ellátására
Az eddigi háromról tíz lejre növelte a magukat eltartani nem tudó menedékkérők napi élelmiszeradagjára szánt pénzösszeget a kormány. A tegnapi ülésen elfogadott határozat a menekültügyi eljárás számos részletét módosítja, hogy mindenben megfeleljen a vonatkozó európai irányelveknek – áll a kabinet közleményében.
A jogszabály szerint a külföldi állampolgár védelmet igénylő kérelmét – a nála található iratokkal együtt – a bevándorlási hivatalhoz kell eljuttatni a hatóságoknál való jelentkezésétől számított három napon belül. A módosítások között olvasható, hogy a hatóságok „arányos kényszerítő erőt” alkalmazhatnak a menedékkérővel szemben, ha az nem hajlandó alávetni magát az előírt fényképezésnek és ujjlenyomatvételnek.
A kormányhatározat kitér arra, hogy a tolmácsok, illetve a menedékkérő származási országát ismerő, megbízható szakértők igénybevételének költségeit a bevándorlási hivatal fedezi. Az élelmiszerre szánt napi tízlejes összeg mellett a menedékkérők további hat lejt kaphatnak naponta tömegközlekedésre és tisztálkodásra. Akiknek elszállásolását az állam nem tudja megoldani a kialakított menekültközpontokban, azoknak havi 450 lejt adnak albérletre. Nyári időszakban 67 lejes, téli időszakban pedig 100 lejes ruházkodási támogatást kaphatnak egy-egy alkalommal, a menedékkérőknek azonban csak akkor jár segély, ha nincs miből eltartaniuk magukat. Tavaly az első félévben mindössze 12 százalékkal, 750-re nőtt a Romániában menedéket kérő külföldiek száma. Az országot az év második felében is elkerülte a migránsválság, de erről az időszakról még nincs hivatalos összesítés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az eddigi háromról tíz lejre növelte a magukat eltartani nem tudó menedékkérők napi élelmiszeradagjára szánt pénzösszeget a kormány. A tegnapi ülésen elfogadott határozat a menekültügyi eljárás számos részletét módosítja, hogy mindenben megfeleljen a vonatkozó európai irányelveknek – áll a kabinet közleményében.
A jogszabály szerint a külföldi állampolgár védelmet igénylő kérelmét – a nála található iratokkal együtt – a bevándorlási hivatalhoz kell eljuttatni a hatóságoknál való jelentkezésétől számított három napon belül. A módosítások között olvasható, hogy a hatóságok „arányos kényszerítő erőt” alkalmazhatnak a menedékkérővel szemben, ha az nem hajlandó alávetni magát az előírt fényképezésnek és ujjlenyomatvételnek.
A kormányhatározat kitér arra, hogy a tolmácsok, illetve a menedékkérő származási országát ismerő, megbízható szakértők igénybevételének költségeit a bevándorlási hivatal fedezi. Az élelmiszerre szánt napi tízlejes összeg mellett a menedékkérők további hat lejt kaphatnak naponta tömegközlekedésre és tisztálkodásra. Akiknek elszállásolását az állam nem tudja megoldani a kialakított menekültközpontokban, azoknak havi 450 lejt adnak albérletre. Nyári időszakban 67 lejes, téli időszakban pedig 100 lejes ruházkodási támogatást kaphatnak egy-egy alkalommal, a menedékkérőknek azonban csak akkor jár segély, ha nincs miből eltartaniuk magukat. Tavaly az első félévben mindössze 12 százalékkal, 750-re nőtt a Romániában menedéket kérő külföldiek száma. Az országot az év második felében is elkerülte a migránsválság, de erről az időszakról még nincs hivatalos összesítés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)