Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Orbán Viktor
3079 tétel
2004. május 29.
Funar kampányol. Miután évekig elhanyagolta a város utcáit, a „hitvány kolozsvári bíró" – ahogyan Markó Béla elnevezte – lázas kirakattevékenységbe kezdett: a belváros számos utcáját egyszerre javíttatja. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere – Fey László szerint a hitvány udvarhelyi bíró – is kampányol. Nem elégszik meg egy szoborral, ő egy egész panoptikummal rukkol elő. A szűk nyugdíjasparkban 13 szobornak kell szorongania, az Emlékezés Parkjának nevezték el. Köztük van a legendák Csaba királyfia. Ez kell a népnek!? – kérdezte Fey László. Jó stratégiai érzékkel Orbán belátta, hogy számára kifizetődő erdélyi klientúrába befektetni, állapította meg Fey. Pénzt és fáradságot nem kímélve itt jártak (járnak) a Fidesz vezetői és propagandistái (Orbán Viktor, Németh Zsolt, Kövér László, Bayer Zsolt stb.), és toborozzák a híveket. /Fey László: Kéz kezet mos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./
2004. június 2.
Ladányi Lászlóról, Székelyudvarhely polgármesterjelöltjéről, a városi RMDSZ elnökéről azt mondják, hogy több időt tölt Németországban mint itthon. Felesége Németországba kivándorolt magyar család sarja, akivel itthon, a városban élnek. Névtelen szórólapok szerint Ladányi Verestóy Attila szenátor embere. Ladányi László elismerte, hogy jó a munkakapcsolata a szenátorral. Verestóy Attila szenátor ott segített, ahol szükség volt rá, hangoztatta Ladányi. Ladányi László szerint a szoboravatás és az Orbán Viktor udvarhelyi látogatása kampányrendezvény volt. /B. B. J.: Kényes kérdések Ladányi László polgármesterjelölthöz. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 2./
2004. június 5.
Tőkés László püspök Hajdúnánáson azt mondta, hogy Trianon nem tartozik a lezárt történelmi múlthoz, hanem folyamatként fogható fel, amely az eszkaláció, a kiterjedés egymást követő fázisain megy keresztül. "A területvesztést egy még súlyosabb emlékezetvesztés követte" – jelentette ki a trianoni tragédiára emlékező nagygyűlésen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Kifejtette: létrejött egy önsorsrontó magyar társadalmi tudat, egy olyan történelmi amnézia, amely országvesztő, öncsonkító politikába torkollott. Megítélése szerint a helyzet ma sem rózsásabb, hiszen 1996-ban olyan magyar-román alapszerződést kötöttek, "amely még az erdélyi magyarság területi autonómiájáról is lemondott". "Területért jogokat, ez a nagy tanulsága a jelenkorban Trianon évfordulójának" – hangoztatta a püspök. Tőkés László utalt Orbán Viktornak a közelmúltban Székelyudvarhelyen tett kijelentésére, miszerint az Európai Unió Erdély nélkül csonka lenne Magyarország szemszögéből nézve. "Azt szeretnénk, hogy az európai integráció szerves részévé váljék az összmagyar integráció" – fűzte hozzá Tőkés László. Tőkés László bejelentette: június 16-án Nagyváradon összhatáron túli magyar találkozót tartanak, ahol létre kívánják hozni a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanácsot. A hajdúnánási nagygyűlésen Kiss Dénes, a Trianon Társaság elnöke arról beszélt: "még ma is sokan hiszik úgy, hogy mi követtünk el valami rosszat, s ezért Trianont szégyellni kell". "Mi határon inneniek és túliak 84 éve olyasmiért bűnhődünk, amit nem követtünk el. Ezért kell emlékezni" – jelentette ki a szónok. Debrecenben fáklyás felvonulással emlékeztek Trianon 84. évfordulójára. /Trianoni megemlékezések Hajdú-Biharban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 5./ Szolnokon a Jobbik Magyarországért Mozgalom tart megemlékezést. A Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Igazság és Élet Pártja és a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és a Magyar Jövő Csoport jún. 4-én Budapesten emlékezett meg a békeszerződés aláírásáról. A trianoni békeszerződést 1920. jún. 4-én írták alá. A békeszerződés értelmében Magyarország területe a csaknem 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent. A szomszédos államok fennhatósága alá így több mint hárommillió magyar került. /Trianoni megemlékezések. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./
2004. június 7.
Az MSZP szerint nemzetellenes, ahogy a Fidesz megpróbálja a magyarországi politikai viszonyokat kivetíteni a határon túlra, és jobb- vagy baloldalinak minősíti az ott működő magyar szervezeteket” – közölte Géczi József Alajos MSZP-s országgyűlési képviselő az MTI-vel. „Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz nemzetközi szinten támogatja, az erdélyi politikájában azonban támadja az RMDSZ-t” – mondta. Hozzátette: sajnálják, hogy a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Szövetség nem állíthatott listát a romániai helyhatósági választásokra, de úgy vélik, „ilyen szinten nem avatkozhatnak be Románia belügyeibe”. Kifogásolta, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök és Kövér László választmányi elnök „az RMDSZ ellen kampányolt az elmúlt hetekben”. Németh Zsolt „komikusnak” nevezte az MSZP-s vádakat. „Az erdélyi magyarság megosztottságának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Tőkés Lászlót elmozdították az RMDSZ tiszteletbeli elnöki posztjáról. Tőkés Lászlót nem a Fidesz mozdította el, hanem az RMDSZ” – mondta a magyar parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke /„Nemzetietlen magatartás”. = Krónika (Kolozsvár), jún. 7./
2004. június 11.
Erdélyi látogatása során Szent-Iványi István és Csőzik László, az SZDSZ két politikusa, egyértelműen Orbán Viktort hibáztatta a romániai magyarság jelenlegi megosztottságáért. Azonban volt egy korábbi megosztottság is. Meglehet, hogy azt éppenséggel az SZDSZ okozta, kéz a kézben hűséges szövetségesével, a Magyar Szocialista Párttal. Előző kormányzásuk idején a magyar–román alapszerződésből kigyomlálták az Európa Tanács által ajánlott 1201-es határozatban előírt kisebbségi közösségi jogokat, ugyanígy az elorzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Vagy azzal, hogy 1997 januárjában – amikor az erdélyi magyarság képviselői is beléptek a frissen megalakult kormányba, s amikor a Bolyai Egyetem újralétesítése minden addiginál valósabbnak látszott –, az SZDSZ-es Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori helyettes vezetője azt írta a Magyar Hírlapban, majd a kolozsvári Szabadságban, hogy "önálló egyetemet követelt nagy hangon boldog-boldogtalan", "...nem lett átgondolva, nem lett feltéve a kérdés, hogy milyen egyetemet, kinek, miből, kikkel is akarnak?", "A nagy követelők az adott országok állapotának, társadalmi jelenségeinek figyelmen kívül hagyásával követelőztek...", ami aztán fölöttébb sikeresen kisiklatta a Bolyai kérdését. Vagy azzal járultak hozzá az egység helyreállításához, hogy amikor 1998 tavaszán fölmerült a kettős állampolgárság kérdése, hallani sem akartak róla. Amikor 2001 végén Orbán Viktor és Adrian Nastase aláírta az e törvénnyel kapcsolatos egyezményt, azzal rémisztették a jámbor adófizetőt, 23 millió román özönli el Magyarországot! Nagy egységen élt a romániai magyarság, írta Asztalos Lajos ironikusan, amikor Orbán Viktor kifundálta a státustörvényt, amely anyagi támogatást nyújtott a magyar nyelven tanuló gyermekek számára. Ugyanez az Orbán, a magyarigazolványra, rábiggyesztette a koronás címert. Továbbá alávaló módon, évi kétmilliárd forintot ajánlott föl a magánegyetemre. Nyilván egységóvó szándékkal a mostani magyar kormány csökkenti azt a bizonyos két milliárdot. /Asztalos Lajos: Volt egyszer… Egy nagy egység… = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./
2004. június 15.
Magyarország jún. 13-án megtartotta az első európai parlamenti választást. A voksoláson eldőlt, hogy a Fidesz–MPSZ 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF 1 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe (EP). A Fidesz-MPSZ a voksok 47,41 százalékát, az MSZP 34,30 százalékát, az SZDSZ 7,73 százalékát, az MDF 5,33 százalékát szerezte meg a szavazatok 99,95 százalékának megszámlálása után közzétett adatok szerint. Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke hatalmas győzelemként értékelte pártja eredményét: "Mintegy 400 ezerrel több ember szavazott ránk, mint az MSZP-re" – jelentette ki. Schmitt Pál, a Fidesz–MPSZ listavezetője hangsúlyozta, hogy a Fidesz önmagában több szavazatot szerzett, mint a kormánykoalíció összesen. /Győzött a Fidesz–MPSZ a magyarországi EP-választáson. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./
2004. június 15.
Magyarországon a Fidesz nyerte az európai parlamenti választásokat Orbán Viktor nagy győzelemként értékelte pártja eredményét. „Bár már máskor is győztünk, ilyen nagyon még sohasem” – jelentette ki a Fidesz elnöke. Szlovákiában a kormánykoalícióban részt vevő Magyar Koalíció Pártja a szavazatok 13,24 százalékával két képviselői helyzet szerzett meg az Európai Parlamentben. A választási eredmények alapján azonban nemcsak a felvidéki Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád lesz a kisebbségi sorban élő magyarság szószólója a parlamentben. A Fidesz-listán bejutott Gál Kinga személyében erdélyi származású képviselője is lesz az európai törvényhozásnak. Gál Kinga Kolozsváron született, általános iskolai tanulmányait Nagyváradon végezte. Szüleivel 1984-ben telepedett ki Magyarországra, de ezt követően sem veszítette el kapcsolatát az erdélyi magyarsággal. 1994-ben Markó Béla RMDSZ-elnök külpolitikai tanácsadójaként tevékenykedett Bukarestben, a Fidesz-kormány idején pedig a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke volt. Gál Kinga az MTI-nek elmondta: részt kíván venni a Románia csatlakozásával foglalkozó bizottságban. Jelentős kisebbségpolitikai tapasztalattal utazik Brüsszelbe a szocialista Tabajdi Csaba is, aki a Horn-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekben illetékes politikai államtitkára volt, és a fideszes Schöpflin György, a londoni egyetem politológiaprofesszora, aki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem állandó résztvevője. – Az Európa-szerte lezajlott választások nyomán az Európai Parlamentben az Európai Néppárt alkotja a legnagyobb képviselőcsoportot 269 mandátummal. Második helyre került az Európai Szocialisták Pártja 199 képviselővel, a harmadikon a liberálisok képviselőcsoportja 63 képviselővel. /Gazda Árpád: Erősödhet a kisebbségi lobbi. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./
2004. június 15.
Erdély-szerte sokaknak örömet jelent a magyarországi európai parlamenti választások végeredménye: a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség győzött, illetve a Magyar Demokrata Fórum mandátumával kiegészítve a konzervatív-nemzeti oldal fontos győzelmet aratott a szocialista–liberális kormánypártok fölött. Az anyaország határain túli magyarság számára Orbán Viktor, a volt magyar miniszterelnök a rendszerváltás utáni idők legkedveltebb miniszterelnöke volt, akinek választási veresége sokakban megingatta a reményt, hogy az általa elkezdett törődés a határon túli magyarsággal révbe jut. A félelmek beigazolódtak, a szocialista–liberális kormányzat a tőle megszokott módon mindent megnyirbált. Mindenhol az úgymond hivatalos érdekcsoportot ismerték el a kisebbségi politizálás egyetlen üdvözítőjeként, miközben az ellenzék táborától megtagadták a párbeszéd, és ezzel együtt a vitás kérdések tisztázásának esélyét is. Közben két éve tart a kampány az elmúlt kormány négy éves határon túli magyar politikájának lejáratására. Amit elkezdett Antall József, azt Horn Gyula derékba törte, és amit hosszú, áldozatos munka árán Orbán Viktor próbált tető alá hozni a Kárpát-medencei magyarság érdekében, az ismét dugába dőlt. /Makkay József: Sovány és kövér esztendők. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./
2004. június 18.
Raoul Sorban közeledik a századik életévéhez, de tolla termékeny. Invazie de stafii (Kísértetek inváziója) cím alatt megjelent önéletírás első kötete 600 oldalas. Barabás István újságíró emlékezett: A Hét bukaresti szerkesztőségében 1983 novembere végén különszámot készítettek elő Kós Károly születésének 100. évfordulójára. Már összeállt az anyag, amikor telefon jött a pártvezetőség propaganda titkárságától: Kós Károlynak mostantól kezdve még a nevét sem szabad leírni! A romániai sajtóban 1989. dec. 22-ig érvényben volt az embargó. Raoul Sorban ugyanis beadványt intézett a Központi Bizottsághoz: Kós Károly a Horthy-megszállás alatt ellenségesen viszonyult románokhoz és zsidókhoz. A feljelentés még nem került elő, de valóságalapját igazolta Raoul Sorbannak a Cronica Romana hasábjain 2003. márc. 4–5-én megjelent visszaemlékezése. Ebben ismételten kirohant Kós Károly ellen. Sorban könyvéhez a bálványozott eszmetárs, Adrian Paunescu szenátor írt lelkendező előszót. A feljelentésekben megőszült aggastyán a Romániai Magyar Lexikont vette inkvizíciós vizsgálat alá. Most Balogh Edgáron, Demeter Bélán, Mikó Imrén és az Utunk szerkesztőségén verte el a port. Mikó Imrét náci ideológusként mutatta be. Tudor Bugnariu kolozsvári tanszékvezető professzor özvegye megtudta: a férjéről rendszeresen besúgói jelentéseket küldözgető, Dragomir fedőnevű ügynök Raoul Sorban volt. Sorban azért gyűlölte Bugnariu professzort, mert a professzor elmondta: Sorban kedvenc meséjének, miszerint 1944-ben kolozsvári zsidók százait mentette meg, semmilyen valóságalapja nincs. /Barabás István: Kísértetparádé. Raoul Sorban beszélget a halottakkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
2004. június 19.
Megkezdte munkáját az Európai Néppárt (EPP) megbízásából a romániai demokrácia helyzetét vizsgáló bizottság, amelyet Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, az EPP egyik alelnöke vezet. Ezt maga Orbán közölte magyar újságírókkal jún. 17-én Brüsszelben. Az EPP által létrehozott bizottságnak rajta kívül három tagja van, de közéjük nem került be az RMDSZ egyetlen képviselője sem, miközben az EPP-nek a romániai parlamenti pártok között egyedül az RMDSZ a tagja. A vizsgálóbizottságot azt követően hozta létre az EPP, hogy fideszes képviselők jelezték: Romániában egy törvénymódosítással lényegében megakadályozták az erdélyi Magyar Polgári Szövetség indulását a helyhatósági választásokon. Az RMDSZ viszont azt állítja, hogy ebben az ügyben szó sem volt politikai okokról, hátsó szándékról, azaz a panaszok téves értékelésen alapulnak. Orbán bejelentette, hogy a hét végén delegáció megy Romániába a helyzet áttekintésére, s várhatóan szeptember elejére készítik majd el a jelentést. A Romániában vizsgálódó delegáció találkozik majd Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. /(S. Tóth László, Erdész Jenő / MTI): Orbán vezette EPP-bizottság vizsgálja a román demokráciát. Markóval konzultál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./
2004. június 19.
A magyarországi 1956-os áldozatok emlékére szervezett rendezvények egyikén Medgyessy Péter bocsánatot kért azért, ami akkoriban történt. Tizenöt évvel a rendszerváltás után. – Miért nem mondta ezt ki eddig senki? – tette föl a kérdést Markó Attila helyettes államtitkár. Sorra vette a kormányokat. „A Horn-kormány sem tette meg, ők viszont bevitték Magyarországot a NATO kötelékébe.” /!/ „Horn Gyula politikai tőkéje elsősorban az osztrák-magyar határnyitásban ellátott szerepére épült, akkori külügyminiszterként vállalva a szembenállást saját kormányának megtörőfélben lévő irányvonalával.” Orbán Viktor „a ’90-es évek derekától vette fel a nemzeti selyemfonalat (egy 2001 októberében Budapesten megszervezett konferencia elemzői szerint épp az 56-os kép átértékelése nyomta rá a bélyegét a Fidesz új arculatára – Népszabadság, 2001. október 18.).” „Akkor tehát mennyivel „illetékesebb" Medgyessy Péter a bocsánatkérésre, mint a rendszerváltás utáni bármelyik kormányfő?” Markó Attila szerint a rendszerváltás utáni magyar kormányok egyik legjelentősebb gesztusa volt ez. /Markó Attila: Egy bocsánatkérés – és ami mögötte van. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ Köztudott, hogy nem Horn Gyula, hanem Orbán Viktor vitte be Magyarországot a NATO kötelékébe.
2004. június 25.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöke közölte: eddig 181 ezer 500 aláírás gyűlt össze népi kezdeményezésük keretében, amely népszavazás kiírására irányul a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében. Patrubány Miklós köszönőlevelet írt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, mert az ellenzéki párt aktivistái a nemzeti petícióval kapcsolatos aláírásgyűjtés során több helyen lehetővé tették az érdeklődőknek az MVSZ kezdeményezésének aláírását is. /Csaknem kétszázezer aláírás a kettős állampolgárságért. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./
2004. június 29.
Magyar–román miniszterelnöki találkozó lesz a jövő héten Erdélyben. Nagyváradon négyszemközti megbeszélést folytat a két kormányfő. Ezután Medgyessy Péter és Adrian Nastase Tusnádfürdőn előadást tartanak a Kárpát-medencei ifjúság és az Európai Unió című nemzetközi diákszemináriumon. Tusnádfürdőn júl. 18-án kezdődik a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyen a tervek szerint jelen lesz többek között Orbán Viktor, Németh Zsolt és Deutsch Tamás is. /(k): Orbán Viktor később jön. Újabb Nastase-Medgyessy találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./
2004. július 1.
Makkai János, a Népújság főszerkesztője beszélgetett Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Makkai János emlékeztetett, mennyi gratuláció jött a helyhatósági választások eredményeiért az Európai Néppárt elnökétől, Dávid Ibolyától, a Magyar Demokrata Fórum elnökétől, Medgyessy Péter miniszterelnöktől, Kuncze Gábortól, az SZDSZ elnökétől, majd megkérdezte, Orbán Viktor is gratulált? Orbán Viktor még nem gratulált, felelte Markó, hozzátéve, reméli, rá fog jönni, hogy az erdélyi magyar politika más, mint a magyarországi. Erdélyben nagyon rossz lenne a magyar közösségnek a feldarabolódás. Makkai János megjegyezte, hadjárat folyik az RMDSZ ellen. „A Fidesz- politikusokban is ez a sértődöttség munkál”, állította Markó. Szerinte nevetséges, hogy a Fidesz az Európai Néppárton belül kezdeményez vizsgálatot. A főszerkesztő kijelentette, a Fidesz az építésben kevésbé, a bontásban viszont eredményesnek látszik. Markó leszögezte: „egyik-másik magyarországi politikus megpróbál beleszólni a mi dolgaink alakulásába”, ez nevetséges. 1990 óta az erdélyi magyar közéletben mindig volt egy erős többség, amely az együttműködés, a mérsékelt politizálás pártján állt, és mindig volt egy ideges, ultraradikális kisebbség. Markó szerint „butaság egyszerre autonómiáról és kettős állampolgárságról beszélni, hiszen a kettő egymásnak ellentmond.” Az autonómiát ő is vállalja. – Szász Jenő az idén kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. – Az előző években az egyházak felhívásai egyértelműbbek voltak, idén gyengébb volt ez az üzenet. – Az erdélyi magyarság, nem engedheti meg magának, hogy négy évig kormányon van, majd négy évig ellenzékben, és így tovább. Programokkal fognak együttműködni és nem feltétlenül az lesz a szempont, hogy ki a baloldali és ki a jobboldali. Markó kész a párbeszédre, de csak az RMDSZ-en belül. /Makkai János: A felszín alatt sok a gond. Beszélgetés Markó Bélával. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 1./
2004. július 3.
Dicséretes lenne, ha Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke leülne tárgyalni az MPSZ-szel, mert bűnrészességgel gyanúsíthatók a helyhatósági választási törvény és végrehajtási rendelkezés elfogadásában. Markó Béla is elismerte, hogy az ötszázalékos bejutási küszöb is a nagy pártoknak, köztük magának az RMDSZ-nek kedvezett, ezért is érhették el a párját ritkító nagy sikert június 6-án és 20-án, mikor mindössze félmillió magyar ember szavazott rájuk. Frunda György szenátor, az Európai Parlament román delegációjának tagja, hogy védje a román mundér becsületét, felkérte az ET-t, a hazai helyhatósági törvény kisebbségi vonatkozásait hasonlítsák össze az unió államaiban létező hasonló rendelkezésekkel. Frunda tudja, Európa ilyen vonatkozású törvényei nem nagylelkűek. Frunda képes szembemenni az Európai Néppárt Orbán Viktor vezette bizottságának vizsgálódásaival s a Velencei Bizottság őszre elkészülő, ugyancsak e témába vágó jelentésével, ez méltatlan az egykor harcos szenátorhoz. Cselekedetével szolgálatot tett a magyar és főként a román szocialistáknak. /Simó Erzsébet: Lesz-e nyitás? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./
2004. július 5.
Júl. 3-án Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülését. A helyhatósági választások kiértékelése szerepelt a napirenden. Az SZKT szept. 4-én dönt arról, hogy indít-e önálló magyar államfőjelöltet az elnökválasztásokon. – Az RMDSZ kiválóan szerepelt a helyhatósági választások első és második fordulójában, összegezte Markó Béla, az RMDSZ elnöke az eredményt. A polgármestereket, alpolgármestereket, megyei és helyi tanácsosokat beleértve mintegy háromezren állnak készen Erdély ügyeinek rendezésére. A magyar közösség továbbra is az egységes politikai fellépést, az egységes magyar érdekvédelmi szövetséget tartja elfogadhatónak. Nem mindegyik RMDSZ-szervezet tudta saját közösségét maga mellé állítani. Ezekben a szervezetekben el kell végezni az önvizsgálatot, és tisztújítást kell tartani. Az RMDSZ nem áll sem baloldalt, sem jobboldalt, hanem középen, hangsúlyozta. Magyarországi politikusok kampányoltak az RMDSZ ellen, szerinte ez a helyzet teljes félreértése, ugyanis "Erdélyben nem a bal-magyar nyomja el a jobb-magyart, vagy fordítva, hanem még mindig a román rendőr hatalmaskodik a székely vagy magyar emberrel sokfelé." "Ma már a közélet néhány területén van autonómiánk, de ennek semmiféle stabilitása nincsen, mert nem nemzeti, hanem politikai hovatartozás alapján tárgyalható, építhető és őrizhető meg" – mondta. Markó szerint a választások legnagyobb újdonsága az etnikai átszavazás, az etnikai válaszfalak leomlása, a román szavazók RMDSZ iránti bizalma. Szatmárnémeti, Szászrégen és Margitta bizonyítja, hogy Erdély több régiójában is szemléletváltás ment végbe. Markó Béla tisztességtelen ajánlatnak minősítette Szász Jenő indítványát, hogy az RMDSZ-nek és az MPSZ-nek egyeztetések útján fele-fele arányban kellene osztozkodnia az erdélyi magyar közösség parlamenti mandátumain. Markó Béla a kolozsvári helyzetről úgy vélekedett: nem örül annak, hogy nem sikerült kompromisszumos megoldással a kormánypártot is vezető tisztséghez juttatni a megyei tanácsban. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke felajánlotta becsületbeli lemondását erről a tisztségről, mert alulmaradt a marosvásárhelyi polgármester-választáson, de a szövetség vezetése nem fogadta el a gesztust. /Papp Annamária: Megerősített bizalom – a választások üzenete. Kampány után, kampány előtt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./ Markó szerencsének tartotta, hogy olyanok vették kezükbe a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) megalapításának kísérletét, „akik az RMDSZ-ből képesség, tehetség, munkabírás, éleslátás és tárgyalókészség híján koptak ki”. Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: nincs szükség olyan szoborparkra, melyben Csaba királyfi szobra Orbán Viktorra emlékeztet. Sófalvi László pedig a választások első fordulójára Székelyudvarhelyre delegált európai uniós néppárti megfigyelőcsoportot fideszes kommandónak nevezte. A sepsiszentgyörgyi Márton Árpád úgy vélte, az MPSZ-szel legfennebb csak 95–5 arányban lehetne osztozkodni, a nagyváradi Lakatos Péter viszont arra intett, gyorsan elsüllyedhet az RMDSZ hajója, ha belülről ütnek rajta léket. /L. P.: Lemondatták a választás veszteseit. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./
2004. július 7.
A román helyhatósági választási törvény felveti "az antidemokratikus és diszkriminatív jelleg gyanúját" – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke júl. 6-án Budapesten. "Romániát továbbra is megfigyelés alatt kell tartani a választási jog alakulása szempontjából" – jelentette ki Orbán Viktor a román helyhatósági választásokat vizsgáló, az Európai Néppárt (EPP) által delegált bizottság ülését követően. A politikus mint a bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a testület a román helyhatósági választások kapcsán jelentést készített az EPP elnöksége számára, amelyben ajánlásokat is megfogalmazott. /Orbán: aggályos a román helyhatósági választási törvény. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./
2004. július 9.
Hat éve szervez alkotótáborokat hivatásos és műkedvelő képzőművészek számára a gyimesfelsőloki Lépések Színekben és Formákban Alapítvány. Idén jún. 28. és júl. 3. között Récepatakán dolgoztak a táborozók. Timár Károly, az alapítvány vezetője elmondta, idén a táborban volt grafikus, festő, szobrász és textilművész. Összesen húszan táboroztak a Gyimesekben, a hazaiak mellett magyarországiak is voltak. A meghívott táborozók szabadon választott témán dolgoznak, a szervezők nem várnak el mást tőlük, mint azt, hogy a táborban született alkotásokból egyet bocsássanak a szervező alapítvány rendelkezésére, egyet pedig ajánljanak fel az anyagi támogatóknak. A Lépések Színekben és Formákban Alapítvány havi, kéthavi rendszerességgel szervez egyéni vagy csoportos kiállításokat gyimesfelsőloki galériájában. /Sarány István: Tárlat a csűr oldalán. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./
2004. július 10.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a mai Magyarországon civil kurázsira van szükség, ami a polgári értékek védelmét és az azok melletti kiállást jelenti. A Fidesz elnöke erről júl. 9-én Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján beszélt. "Ismét olyan időket élünk ma Magyarországon", amikor ha valaki valamivel nem ért egyet, és ezt szóvá teszi, előfordulhat, hogy a bíróság előtt találja magát – jelentette ki az ellenzéki politikus, volt kormányfő. Úgy fogalmazott, manapság Magyarországon "gyalázatos dolgok történhetnek és történnek is". Hozzátette, ezekkel a jelenségekkel szemben manapság ugyanúgy, mint 1988–1989-ben, civil kurázsira van szükség. /Civil kurázsira van szükség Magyarországon. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./
2004. július 10.
A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként posztumusz egyéni díjjal tünteti ki Tonk Sándort, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elhunyt alapító rektorát a kisvárdai Tőkés László Alapítvány. A díjat júl. 11-én adják át az egykori egyetemi tanár hozzátartozóinak a kisvárdai református templomban, díjátadási laudációt mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. /Posztumusz Tőkés-díjas Tonk Sándor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./
2004. július 12.
A Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem tevékenységét méltatta Orbán Viktor Fidesz-elnök júl. 11-én Kisvárdán, a Tőkés László Alapítvány egyéni díjának ünnepségén. – Az erdélyi magyar egyetem léte és működése azt bizonyítja, hogy a politikai határok által szabdalt magyarságot szellemiségében külső erő nem oszthatja meg – jelentette ki a volt kormányfő. A posztumusz elismerést Tonk Sándor, a Sapientia Egyetem alapító rektora kapta. Orbán Viktor kifejtette: csak akkor lesz igazán sikeres a magyar nemzet, ha mindenki szert tesz a versenyképes tudásra és az elődöktől örökölt kultúrára. /Orbán az EMTE-t méltatta Kisvárdán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./
2004. július 13.
Németh Zsolt fideszes politikus tájékoztatott az idei, most tizennegyedszer megrendezendő Bálványosi – Tusványosi táborról. A Pro Minoritate Alapítvány a kezdetektől a tábor szervezője volt. A Jakabffy Alapítvány és a Reform Alapítvány szintén részt vesz a tábor szervezésében. A román szervezők közül eleinte a Pro Európa Ligával szervezték a tábort. Az elmúlt négy-öt évben már a Román Liberális Párthoz közelálló Horia Rusu Alapítvánnyal szervezik. A tábor az első időszakban Bálványoson kapott helyet, és most már öt-hat éve Tusnádfürdőn rendezik meg. Idén beszállt a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem a társszervezők közé partner státuszban. Andrei Marga személyesen vállalt a tábor felett egyfajta védnökséget. Mindennap lesz egy kiemelt téma délelőttönként, és ezután délutánonként meg öt párhuzamos helyen zajlanak majd a kerek-asztal fórumok. Az idei tábor címe: “Együtt vagy külön utakon”, az alcíme: “Integrációs és nemzeti érdek”. Az integráció és nemzeti érdek lesz a főnap témája, amikor is Orbán Viktor fog fellépni Adrian Severinnel. Adrian Severin a polgári kormány külügyminisztere volt, jelenleg pedig az Európa Tanács delegációjának főtitkárjelöltje. A tavalyi táborban is részt vett, közösen Orbán Viktorral. A táborban Orbán Viktor mellett a Fidesz-vezérkar elég jelentős arányban fölvonul. A kormánypártok részéről is jeleztek részvételi szándékot. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a gazdasági blokkban fog fellépni. Markó Béla szabadságára hivatkozva lemondta a tábort. Ugyanakkor fontos RMDSZ vezetők és megyei elnökök, mint a Hargita megyei elnök, vagy a Temes megyei elnök, Toró T. Tibor, aki egyébként a Reform Mozgalomnak a vezetője, illetve számos helyi RMDSZ elnök, vezető jelezte részvételét. Természetesen ott lesz Tőkés László püspök, valamint Szabó Árpád unitárius püspök, és jelen lesz Anusca görög katolikus püspök.  Nyugatról is jönnek jó néhányan, így Gahler, az Európai Parlament képviselője, a német CDU politikusa és Christoph Pan, a Dél-Tiroli Néppárt elnöke. – Németh Zsolt megjegyezte, hogy az Európa Tanács elfogadta Andreas Groos svájci szocialista képviselő jelentését és a határozattervezetét az autonómiáról. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ezután felhívta az Európa Tanács minden tagállamát, hogy államigazgatási, etnikai, kulturális problémák kezelésére alkalmazzák a területi autonómiának az eszközét. Kevés híradás született erről.– Minden eddigit felülmúló az előzetes jelentkezés, amely több ezres nagyságrendű. (A Gondola internetes újság nyomán) /Bálványostól Tusványosig. Beszélgetés Németh Zsolttal. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 13./
2004. július 17.
Oláh István újságíró a Székelyudvarhely főterén felállított szoborcsoport ról írt. Annak egyik darabja a Vándor székely, sokak szerint Wass Albert. Már van másik verzió is, hogy a szobor Orbán Viktorra hasonlít. Oláh István sietett jelezni, hogy Csaba királyfiról nem maradt fenn rajz. /Oláh István: Ez a szobor más, mint ami. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2004. július 20.
Sokan gondolják úgy, hogy az erdélyi magyarság sorskérdéseit csak önrendelkezési jogának biztosításával lehet megoldani, közölte Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke a vele készült interjúban. Annak idején a gyermekotthonok szörnyű helyzetéről készült beszámolók hívták életre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületét, amelynek Kövér László is alapítója. – Téves az a beállítás, hogy a magyarországi pártviszályok szűrődnek át a határokon, bár ennek is van jele, mondta Kövér László. Kárpátalján például az ottani magyarság ügyéért következetesen kiálló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mellé a szocialista kormány kreált a Máértben egy új, kétes legitimitású, meglehetősen zavaros hátterű szereplőt. Erdélyben azáltal jelentek meg a feszültségek, hogy stratégiai vita bontakozott ki az autonómia kérdése körül. Vannak, akik úgy látják, ez a politika csak az RMDSZ szűk elitjének hozott befolyás növekedést és kirívó mértékű meggazdagodást. Az RMDSZ képviselői kifejthetik véleményüket a magyarországi politikáról – ezt néha meg is teszik –, a magyarországi politikusoknak pedig jogukban áll véleményt mondani olyan kérdésekről, amelyek néhány éve még RMDSZ-belügynek számítottak. Közös ügyeink vannak, amiként egy olyan család tagjainak, akik nem élnek egy fedél alatt. Amikor a Fidesz kormányon volt, 1998 és 2002 között, szigorúan tartotta magát ahhoz, hogy a határon túli magyar legitim szervezetekkel minden körülmények között bizalmi és építő kapcsolatban legyen. Az RMDSZ vezetősége viszont azt várta el, hogy tegyék kizárólagossá a velük fenntartott viszonyt. „Én büszke vagyok arra, hogy Szász Jenő a barátom, és nem Verestóy Attila. Markó Béla pedig bizonyára arra büszke, hogy neki újabban Kovács László és Medgyessy Péter a barátja, nem pedig Orbán Viktor” – mondta Kövér László. /Gazda Árpád: Egységes nemzetben nincs erdélyi magánügy. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./
2004. július 26.
Az Európai Unió bővítése és következményei című előadáson Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke a maga nemében egyedülállónak nevezte a Bálványosi Szabadegyetemet, mivel olyan, magyar–magyar, illetve román–magyar párbeszédre ad lehetőséget, mely Közép–Európa stabilitása szempontjából nagyon fontos. Emil Constantinescu, Románia egykori elnöke beszédében hangsúlyozta: az első Szabadegyetemre a ’90–es marosvásárhelyi konfliktus után három hónappal került sor, amikor az értelmiségiek úgy döntöttek, példát adnak a párbeszédre. A következőkben Constantinescu az uniós csatlakozásról szólt: szerinte a romániai társadalom nem ismeri a csatlakozás árát, hiszen az gyökeres átalakulást feltételez. Tőkés László EMNT–elnök elmondta, ők rendszerváltást és alternatívát, nem pedig megosztást akarnak – a vezetőknek menniük kell, azonban úgy, hogy ne rántsák magukkal a romániai magyarságot. Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, a Fidesz–MPSZ elnöke szerint 11 millió magyar lépett be az unióba, így itt az ideje, hogy végleg töröljük a "kis ország vagyunk" kifejezést. A romániai demokrácia igazi fokmérőjének az autonómiát tartja a volt magyar miniszterelnök. Orbán szerint most lehet ilyen ügyben kellő nemzetközi támogatással porondra lépni. Milyen eszközökkel lehet fellépni ellenzéki helyzetből a határon túli magyaroknak jutó támogatások megkurtítása ellen? – kérdezték Orbán Viktortól. A miniszterelnök szerint ez az eszköz: a nyilvánosság. Orbán kiemelte, a támogatás nem szociális segély hanem valójában beruházás, hiszen a határon túli magyarok hozzáadnak az anyaország erejéhez. /Szombaton véget ért a tizenötödik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és diáktábor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 26./
2004. július 26.
A lelkekben már megtörtént a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítése – fejtette ki júl. 24-én tartott hagyományos tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki több ezer ember előtt vázolta fel gondolatait – a jelenlegi magyar kormány határozatlanságát is bírálva – a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor színhelyén. Ma már nem függetlenek egymástól az Erdélyben, Magyarországon, a Felvidéken vagy a Délvidéken hozott politikai döntések, választói akaratnyilvánítások. Kimondatlanul utalva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) irányvonalára, bírálta azokat, akik úgy gondolják, hogy az Erdélyben élő magyarok politikai értékeit figyelmen kívül lehet hagyni, paktumokat lehet kötni a romániai elit különböző csoportjaival. A 2002 után kialakult új helyzetben a politikai elitek nem tehetnek meg akármit a Kárpát-medencei magyarság körében, a választópolgároknak mindenütt kialakult értékrendjük, álláspontjuk van – hangoztatta. Élesen bírálta a magyar kormányt is. Az európai parlamenti választások eredményeire utalva megállapította: a választók megvonták tőle a bizalmat, s most az a kérdés, hogy sikerül-e visszaszereznie azt. A nyár eddigi fejleményeiből ítélve kevés esélyt lát erre. Orbán utalt a költségvetési megszorításokra, a koalíciós huzakodásokra, az adóemelésekre, az állami közvagyont "kilapátoló" privatizációs döntésekre. Orbán Viktor felrótta a jelenlegi kormánynak, hogy a szomszédos Romániában antidemokratikus törekvéseket támogat. Külön kitért a romániai magyarok autonómiájának kérdésére, amely szerinte Romániában a demokrácia igazi fokmérője lesz a jövőben. Emlékeztetett arra, hogy az ő vezetésével figyelte meg a helyhatósági törvény alkalmazását az Európai Néppárt (EPP) bizottsága. Az autonómiát Orbán szerint Romániában soha nem fogja kiegyezéssel elérni az ottani magyarság, csak azzal érheti el e célját, ha erőt mutat. Erre – hangoztatta – éppen most, a román EU-csatlakozás küszöbén van történelmi esély. Ami a kettős állampolgárságot illeti, Orbán Viktor kijelentette: ő személy szerint támogatja annak intézményét. A kettős állampolgárság Orbán szerint biztonságot jelent, s ezt a biztonságot lehet exportálni a határon túlra, de csak az autonómia biztosíthatja a romániai magyarság problémáinak megoldását. /Orbán Viktor: a lelkiekben megtörtént a nemzet egyesítése. Az EU-csatlakozás küszöbén van esély az autonómiára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ Orbán Viktor hangsúlyozta: ,,tömegtámogatás nélkül, ügyeskedéssel, egyezkedéssel az erdélyi magyar politikai elit sohasem tud autonómiát elérni, ezt csak és kizárólag tömegtámogatással lehet megtenni, ehhez pedig az kell, hogy az ember ne féljen a választóktól.” /Mózes László: Hátszélben hajózni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 26./
2004. július 26.
Nyilatkozatából ítélve Orbán Viktor immáron belpolitikai játszótérnek tekinti a kelet-közép-európai térséget és benne a határokon túli magyarlakta területeket, sodródó kormányoknak nevezte az ottani választók akaratából kormányra került pártokat – közölte az MSZP szóvivője a Fidesz elnökének Tusnádfürdőn elmondott beszédére reagálva. A szóvivő szerint Orbán Viktor azért tett szemrehányást a romániai magyarság egységes képviseletét ellátó RMDSZ-nek, mert "nem úgy táncol, ahogy a Fidesz fütyül". Az MSZP számára a szomszédsági politikában mindig fontos szempont a kisebbségi sorban lévő magyarok helyzete és az ott működő kormányok demokráciafelfogása – hangsúlyozta Nyakó István. Nyakó István szerint "Orbán Viktor hihetetlen sebességgel váltogatja politikai kabátjait, a szociáldemokráciával és a baloldallal kapcsolatos felvetéseit, lásd panelprolitól munkástagozatig. Mi ezeket tisztelettel megköszönjük, de nem kérünk belőle." /MSZP: Orbán belpolitikai játszótérnek tekinti Kelet-Közép-Európát. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./
2004. július 27.
Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök autonómiát követel a romániai magyarok számára, arra buzdítva őket, hogy harcoljanak ügyükért – tudósítottak a jún. 26-i román napilapok. A legfontosabb politikai napilapnak tekintett Adevarul, az ugyancsak mértékadó Ziua, akárcsak a Jurnalul National politikai bulvárlap címében kiemelte: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint most van a legalkalmasabb pillanat az erdélyi magyarság autonómiájának. A Curentul a címlapon nagy betűkkel írta: Orbán Viktor arra bujtogatja a magyarokat, hogy harcoljanak autonómiájukért. A cikkíró szerint a magyar radikálisok azt találták a legjobb választási reklámfogásnak, hogy a romániai magyarok autonómiájának ügyét helyezik középpontba, mintegy zsarolva ezzel Romániát. A Curierul National tudósításának címe: Orbán Viktor azt képzeli, hogy az EU-t a magyarok ügyéért találták ki. A nacionalista hangvételű Cronica Romana szerint Emil Constantinescu volt államfő (aki Tusnádfürdőn ott volt Orbán Viktorral) "a román nemzetállam ellenségeivel találkozott". E lap szerint Orbán Viktor Budapest arcátlan revizionizmusának újabb példáját mutatta be a székelyföldi összejövetelen. /"Autonómiát követel a romániai magyaroknak Orbán". A Fidesz-elnök tusványosi beszédének román visszhangja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./
2004. július 27.
A határon túli magyarok kettős állampolgárságának kérdése az idei nyári politikai vitatáborok egyik központi témája volt. Románia esetét véve a Moldova Köztársaság állampolgárai számára alanyi jogon jár a román útlevél, ezért Bukarest nem gördíthet akadályokat az erdélyi magyarok kettős állampolgársága elé sem. Orbán Viktor sincs elsőre elragadtatva az ötlettől, „pedig ő jó ideje a nemzet megmentőjének pózában tetszeleg” – írta Bálint Zsombor. A cikkíró hozzátette: a munkahelyeiket, életszínvonalukat féltő anyaországi átlag állampolgárok nem biztos, hogy lelkesednek az ötletért. Az erdélyiek nem nyernek vele. /Bálint Zsombor: Higgadtan a kettős állampolgárságról. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./
2004. július 28.
Elavult rögeszméknek minősítette Orbán Viktornak a romániai magyarok autonómiájával kapcsolatos tusnádfürdői kijelentéseit az Adevarul júl. 27-i vezércikke. "Már csak az hiányzott, hogy Orbán fegyverbe szólítsa a (romániai) magyarokat" – olvasható a cikkben. A lap szerint az etnikai alapú területi autonómia eszméjét a koszovói események nyomán elvetették és ezt a gondolatot az 1996-os román–magyar alapszerződés is elutasította. A vezércikk szerint Orbán nem az erdélyi magyarok iránti aggodalomtól vezérelve, hanem választási megfontolásból teszi ezt. Az RMDSZ-ben a mérsékeltek kerekedtek felül, írt a lap, ez a politika szilárd jogokat teremtett a romániai magyarok számára, lehetővé tette a román–magyar megbékélést. /Adevarul: Orbán nézetei ártanak a romániai magyaroknak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./