Könyv jelent meg Erdőcsinádról
Az elmúlt esztendő utolsó napjaiban látott napvilágot egy falukönyv a Gyöngykoszorú néptánctalálkozók bölcsőjéről, számos sikeres művésztábor helyszínéről, Erdőcsinádról. A kötetet Molnár Dénes, Szász Albert és Mihály Attila állították össze, a település református lelkipásztorának, Bálint Csabának kezdeményezésére.
Erdőcsinád régi marosszéki település, amelyről az első írásos feljegyzések a XIV. századból maradtak ránk. Ennek ellenére még nem jelent meg hagyományos falumonográfiája. A közelmúltban azonban sikerült kiadni egy könyvet, amely Erdőcsinád történeti anyagjait, az utóbbi évek többnyire egyházi jellegű tevékenységeit, valamint a faluval kapcsolatos hagyományőrző rendezvényeket foglalja magába, részletesen beszámolva a legutóbbi művésztáborról.
Tavaly újraindult az alkotótábor
Aki már járt Erdőcsinádon, az EMKE által szervezett Gyöngykoszorú találkozók alkalmával, meggyőződhetett az itt élő emberek népi értékeket és hagyományokat ápoló erényeiről, vendégszeretetéről. A néptánctalálkozók megszervezése mellett a település lakói arra is büszkék, hogy tavaly ősszel újraindulhatott a néhány évig szünetelő erdőcsinádi alkotótábor. Oroszlánrészt vállalt ennek megszervezésében Bálint Csaba tiszteletes, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy kettős céllal folytatják a művésztáborok megszervezését. „Fő célunk segíteni a művészet kibontakozását a művészeti alkotásokban – festmények, rajzok, faragványok, agyagformázás, fényképek, vagy más művészeti technikák által –, kihasználva az őszi évszak gyönyörűséges tájai nyújtotta lehetőségeket, hiszen az itt részt vevő művészek igyekeztek megalkotni mindazt, ami a falu és környezete természeti szépségéből ered. Másik célunk, hogy a helyi és a környékbeli iskolások látogatása alkalmával megmutatni és a tanulók számára érdekessé tenni a művészet szépségeit” – fogalmazott a lelkipásztor.
Katalógus vagy falukönyv?
A tiszteletes elmondta, az alkotótábor megszervezésében személyén kívül Molnár Dénes erdőcsinádi lakos és festőművész, valamint Miholcsa József Marossárpatakon élő művész vállaltak szerepet. „A Bethlen Gábor Alap segítségével is létrejövő alkotótábor utólagos elszámolásához, bemutatásához hozzá tartozott elsősorban a tábori tevékenységeket, alkotásokat bemutató kis könyv is. Ennek a katalógusnak a megszerkesztésére Molnár Dénes festőművészt kértem meg. Persze, ezt a katalógust akár egy erdőcsinádi falukönyvnek is nevezhetjük, hiszen településünk múltjáról és jelenéről szól. A szerkesztésben Molnár Dénes két megbízottja segédkezett: Szász Albert és Mihály Attila, akiknek ezúttal is köszönjük odaadó munkájukat” – mondta el Bálint Csaba.
Egyelőre nem lesz könyvbemutató
A könyvben olvashatunk Erdőcsinád földrajzi elhelyezkedésről, az Árvácska tánccsoportról, a színjátszócsoportról, a Búzavirág citeraegyüttesről, a borszéki ifjúsági táborról, a helyi IKE csoport tevékenységeiről, a sikeres biblia hetekről, a helységben szervezett citera és furulyatáborokról, húsvét és karácsony erdőcsinádi megünnepléséről, szüreti bálokról. „Szeretettel ajánlom e kis kiadványt azok számára, akik szeretik a művészetet, a művészeti alkotások nyújtotta természeti szépségeket valamint szívesen látogatnak Erdőcsinádra, illetve olvasnak rólunk” – mondta a tiszteletes. A szerzők egyelőre nem terveznek könyvbemutatót, de a több mint 700 fényképpel díszített kiadvány megrendelhető Molnár Dénes festőművésznél.
Berekméri Edmond
Székelyhon.ro,

Ortodox térhódítás Kovásznán
A kormány karácsonyi ajándékaként a román ortodox egyház Hargita–Kovászna püspökségének tulajdonába került a kovásznai Tündérvölgyben levő Fenyő Szálloda.
A korábban az állami protokollalap tulajdonát képező, tízmillió lej leltári értékű ingatlan odaítélése azóta is borzolja a kedélyeket: tiltakoznak a magyar történelmi egyházak, melyek hasonló ajándékban soha nem részesülnek, mi több, a kommunista rezsim által elvett ingatlanjaikat sem tudják visszaszerezni – ráadásul azt is el akarják venni tőlük, amit visszakaptak. Tiltakoznak a hazai magyar politikai alakulatok, szervezetek is, és aggódnak a kovásznai magyar lakosok: úgy tűnik, az ortodoxia székelyföldi térhódításának helyőrsége lett a Fenyő Szálloda is.
Aggódik a lakosság
A Fenyő Szálló tulajdonoscseréjének esetleges következményeit a kovásznai lakosság is csak találgatja – van, aki úgy tudja, Moldova Köztársaságból érkezők laknak majd ott, akiket honosítanak, később pedig kovásznai polgárokká válnak, így akarják a románság javára billenteni a lakosság etnikai arányának mérlegét. Mások állítják, a jelenlegi személyzetet elbocsátják, helyüket apácák és szerzetesek veszik át, de még olyan híresztelés is felröppent, miszerint a szálloda mellett impozáns kolostor épül, mely a görögkeletiek egyik fellegvára lesz.
Eme találgatások közös eleme az etnikai arányok megváltoztatása, a görögkeleti egyház térnyerése miatti aggodalom. Hogy a jobbára aggodalom szülte szóbeszéd mellett hiteles forrásból tájékozódjunk, megkerestük a szálloda igazgatóját, Paul Vișinescut, aki Gheorghe Onea adminisztrátorral együtt állítja: semmit nem tudnak a Fenyő Szálló jövőjéről. Ők is csak az ominózus kormányhatározatot ismerik, de hivatalos értesítést a tulajdonosváltásról nem kaptak. Ha többet akarunk tudni, próbálkozzunk az állami protokollalap sinaiai kirendeltségén – ott viszont csak a telefax hangja válaszolt telefonos megkeresésünkre.
A Fenyő Szálló most csendes. Az egységvezetők szerint az év végi ünnepek alatt sok vendéget fogadtak. Jelenleg 58 alkalmazottat foglalkoztatnak, 65 százalékuk magyar nemzetiségű. Nem tartanak a leépítésektől, az ortodox egyház az alkalmazottakkal együtt kapta meg a szállodát – hangsúlyozták. Pártszállónak építették
Amennyire bizarr a mostani tulajdonoscsere, legalább annyira különös a szálló története is. A Román Kommunista Párt Kovászna város tulajdonából kapta/vette ingyen használatba a több mint két és fél hektáros területet, ahová később a szálloda épült. A nyolcvanas évek elején kezdett működni, kizárólag a párttagok (leginkább „főelvtársak”) üdülőhelyeként. A telekkönyv szerint a terület 1999. május 18-ig volt Kovászna tulajdona, akkor a 834-es kormányhatározattal állami tulajdonba sorolták. A szálloda alegységeként tartották nyilván a közelben lévő, korábban a Ceaușescu házaspár által használt vendégházat. Ezt az épületet nem az egyház kapta meg decemberben: az új tulajdonosa a román hadsereg.
A szálloda gazdaságosságáról sokan értekeztek. A legtöbb vélemény szerint jelenlegi működési formájában nem jövedelmező, kizárólag az állam által finanszírozott kezelő- és üdülőjegyekkel érkezők teszik ki látogatóközönségét. Semmi jel nem utal arra, hogy a vendégforgalmi szabadpiacon is labdába szeretne rúgni az egység, pedig felszereltsége nem mindennapi. 186 személyt tudnak elszállásolni 87 kétágyas, két egyágyas szobában és öt lakrészben (melyek nappaliból és hálószobából állnak). Kezelési potenciálja is jelentős, meleg borvízfürdőt, mofettát, borvizes ívókúrát, aeroszolos és inhalációs kezelést, elektro-, fizio- és hidroterápiát biztosítanak.
Jobb lenne a Ceaușescu-villa
Kovászna önkormányzata számára kihívás lenne, ha a kormány esetleges ajándékaként szállodával gazdagodna. Magyarországon találunk példát önkormányzati cégek által működtetett szállodákra, például Zalakaroson – mondta érdeklődésünkre Thiesz János polgármester. A működtetéshez szükséges jogi keretet ugyan nem ismeri, de meg lehetne találni a járható utat. Ám a szállodánál több hasznot hozna, ha az önkormányzat a volt Ceaușescu-vadászházat kapná meg. Vendégforgalmi látványosság lenne, hazai és külföldi turistákat vonzana az érdekes múltú épület.
Sokan kíváncsiak lennének, hol és milyen volt egykoron a Ceaușescu házaspár kéthelyes moziterme, háló- vagy dolgozószobája. A látogatók belépti díja mellett jövedelmet hozhatna a termek vagy az egész épület bérbeadása különböző eseményekre – véli Thiesz János.
A szálloda amúgy most sem hajt nagy hasznot a városnak. Tavaly épületadóként 150 ezer, területadóként 4200, tűzoltósági illetékként 350 és cégérilletékként 28 lejt fizettek be a város kasszájába. A Fenyő Szálló befizeti a fürdővárosi illetéket is (szállóvendégenként napi egy lej). A 2013-as összesítés – amely az összes vendégfogadó egység hozzájárulását jelenti – még nem készült el, de 2012-ben az illetékből 820 ezer lejes bevétele származott a városnak. A Fenyő szálloda alkalmazottjai által befizetett jövedelmi adó 41,75 százaléka is a városhoz kerül vissza – mondta el érdeklődésünkre Bagoly Zsolt, a városháza gazdasági igazgatója.
Görögkeleti templomok
A vajnafalvi ortodox nagytemplom
A Fenyő Szálloda birtoklásával nőtt a görögkeleti egyház súlya Kovásznán. A fürdővárosban ezenkívül három templomuk és egy kápolnájuk áll. Utóbbit tavaly szentelték a Benedek Géza Szívkórházban, és ökumenikusnak nevezik – eddig azonban történelmi magyar egyház lelkésze nem kapott oda meghívást istentiszteletre, misére. Ha hívnának, szívesen tennénk eleget a kérésnek – jelentette ki Balogh Zoltán, a Kovászna-belvárosi egyházközség lelkésze.
A kovásznai – pontosabban vajnafalvi – görögkeleti izmosodáshoz és történetíráshoz ugyancsak jól jön a kormány ajándéka. A Crestinortodox.ro honlapon a Kovásznát tárgyaló fejezetben (az alábbi adatok is innen származnak) kijelentik: „jelen pillanatig nem ismeretesek dokumentumok a XVIII. század előtt létező ortodox templomot illetően.
Információk vannak 1777-ből, amikor megépült a Szent Miklósnak szentelt fatemplomocska.” A fatemplomot 1800-ban lebontották, helyét egy tölgyfából készült kereszt jelzi. Ugyanabban az évben fejezték be egy másik templom építését. 1794-ben 130 forinttal vásároltak telket, „melyen ma is templom és temető áll”, az új templom felhúzását 1794. július 17-én kezdték el. (Orbán Balázs írta: „A kovásznai ref. egyházközség birtokában van egy igen szép fedeles kehely, melynek oldalán minuskel betükkel ez van irva: »Hoc est corpus meum VI. XIII.« A betűk idoma mutatja, hogy a XV. században készült.” A vajnafalvi református hívekről az első lényegesebb híradást egy 1762-ből származó jegyzőkönyvben találni, melyben az áll, hogy az 1762-es kovásznai esperesi vizitáció során derült ki az egyházi hatóságok előtt, hogy a vajnafalvi hívek egy temetőben lévő színben tartották az istentiszteleteket.)
1940 nyarán a nagyszebeni ortodox érsekség jóváhagyta egy Kovásznára tervezett új templom tervét – ám a bécsi döntés keresztülhúzta elképzeléseiket. Jóval később, 1992-ben kezdte el a kovásznai ortodox közösség gyűjteni az anyagot egy új templom építésére. Erre többek között a megnövekedett turistaforgalom miatt volt szükség – írja a honlap. Az építkezést 1993-ban kezdték el – a helyi tanács engedélye nélkül. Az új templom harangjai 1995. november 5-én – Iustinian Teculescu püspök születésének 130. évfordulóján – szólaltak meg először. 2002. június 16-án, három nappal a hősök napja után szentelték fel (az egyház Szent Zsinatja június 13-át nemzeti egyházi ünneppé, valamint a 2003/379-es számú törvény a Hősök Napjává, román nemzeti ünnepé nyilvánította). 2006. november 12-én tették le egy újabb ortodox templom alapkövét. 2008 februárjában Traian Băsescu államfő jelenlétében szentelték fel a Montana Szálloda mellett épülő máramarosi stílusú ortodox fatemplom keresztjét, és helyezték a toronyra. A templomot félkész állapotban is használták, 2012. november negyedikén szentelték. Az újabb templom építése akkoriban ugyancsak kiütötte a biztosítékot: sokan megkérdőjelezték, miért épp oda – a város magyar részébe – építik, egyáltalán szükség van-e rá.
Máramarosi stílusú templom
Nemrég a szívkórházban szenteltek kápolnát az intézményt látogató betegek kérésére, Monica Sporea akkori menedzser és Ioan Sălăjan, Kovászna és Hargita ortodox püspöke közbenjárására készülhetett el. A kórház régi épületében korábban gyűlésteremnek használt részt rendeztek be kápolnának, mely ortodox rítusú, de nem zsúfolták tele görögkeleti jelképekkel, azt akarják, hogy minden felekezet használhassa imádkozásra. A szentelésre nem hívták meg a római katolikus és a református egyház papjait, de készen állnak a velük való együttműködésre – mondta akkor a menedzser asszony. Az alapvető intézmények és a nemzeti identitás
A Fenyő Szálloda ortodox egyházi tulajdonba utalásának célját maga a kormány határozta meg: az állam alapvető intézménye, a nemzeti identitás megőrzésében fontos szereppel bíró Román Ortodox Egyház tevékenységének segítésére. Az állam más „alapvető intézményei” is részesültek a kormány nagylelkűségében. A december 18-án kelt 2013/114-es sürgősségi kormányrendelettel (a Hivatalos Közlönyben december 24-én jelent meg) az ortodox egyház mellett a Román Hírszerző Szolgálatnak adták az Olănești fürdői protokollpalotát („a szolgálat specifikus tevékenységéhez szükséges optimális körülmények biztosítására”), és a védelmi minisztériumnak ítélték oda a tündérvölgyi Ceaușescu-villát. Az átadásokat a kormányhatározat Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított harminc napon belül megejtik.
* * * Támogatás szentkeresztre
Háromszéken a megyeháza a maga során támogatja az egyházakat. A megyei tanács honlapja szerint a kovásznai magyar baptista gyülekezet 2012-ben és 2013-ban is 3000 lejes támogatásban részesült, a belvárosi reformátusokat tavaly 2000 lejjel, a vajnafalviakat szintén 2000 lejjel támogatta a megyeháza. Ugyanakkor a zágonbárkányi ortodox felekezet szentkeresztállítását 2012-ben 80 000 lejjel, 2013-ban 10 000 lejjel támogatták – ekkora összeget más egyházközösség nem kapott. Ismeretünk szerint a megyei tanács eddig minden – a követelményeknek eleget tevő – pályázatra nyújtott támogatást.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

.
Tőkés: tovább él a hungarofóbia
Tőkés László szerint a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának a kitüntetése visszavonását kezdeményező határozata nemcsak a személye ellen irányuló vádiratnak, hanem magyarellenes kiáltványnak illik be, amelyet nem szabad nem komolyan venni.
Az erdélyi európai parlamenti képviselő mindezt keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján jelentette ki, megerősítve a Krónika hétfői számában közölt információt, miszerint jogorvoslatért fordult a bukaresti táblabírósághoz a grémium döntése miatt.
A becsületbíróság napokban kézhez vett indoklását kommentálva (amelynek magyar fordítása itt elérhető) – amelyre alapozva a grémium a kitüntetés visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől – Tőkés László megkérdőjelezte a Szekuritáte magyarellenes ügyosztályának felszámolását. A húszoldalas dokumentum többek között „románellenes tevékenységgel, nyilatkozatokkal és kampányokkal, horthista-fasiszta vétetésű eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, horthista-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel, valamint az ideológiai terrorizmus fegyvertárába tartozó tevékenységekkel” vádolja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét.
„Mindezek láttán és hallatán, negyedszázaddal a félelmetes Ceaușescu-diktatúra bukása után, a „deja vu” nyomasztó benyomásával fogalmazódhat meg bennünk a kérdés: vajon annak idején valóban felszámolták volt a hírhedt Szekuritátét? Vagy: az erdélyi magyarok, illetve a magyar egyházak megfigyelésére szakosodott Magyar irredenták elnevezésű titkosszolgálati ügyosztály netalán azóta is megszakítás nélkül tovább folytatja áldatlan működését?! A Romániában dúló és időről időre kiújuló, állampolitikai szinten érvényesülő magyarellenesség mindenesetre ezt a feltételezést támasztja alá. A kommunista visszarendeződésnek a jelek szerint a tovább élő hungarofóbia is természetes velejárója” – állapította meg Tőkés, hozzátéve: újból meggyőződött arról, hogy helyesen döntött, amikor ragaszkodott a jogi képviselethez, sőt szerinte az ügy képviseletéhez alkotmányjogászra és nemzetközi jogászra is szükség lesz.
Noha a dokumentum kerüli az autonómia kérdésének felvetését, az EP-képviselő szerint a háttérben, a sorok mögött mindvégig ott lebeg a magyar önrendelkezés tagadása, az alkotmányellenességgel, valamint az ország területi integritásával és szuverenitásával kapcsolatos hamis vádak pedig valójában a magyarság közösségi jogai és autonómiája ellen irányulnak.
Tőkés képtelen rágalomnak nevezte, hogy a becsületbíróság a nemzetközi szerződések megsértésével is megvádolta. „Ennek apropójára éppen az ellenkezőjére kell rákérdeznünk: Románia mikor fog végre eleget tenni az általa aláírt nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinek, vagy éppenséggel a Gyulafehérvári határozatok reánk vonatkozó előírásainak?” – fogalmazott a politikus, aki szerint a szöveg olyan, nacionál-kommunista ideológiától áthatott, előregyártott szöveg, mely akár Nicolae Ceaușescu megrendelésére is készülhetett volna.
Tőkés kifogásolja azt is, hogy a tavalyi tusnádfürdői szabadegyetemen elhangzott beszédéből neki felrótt, Ausztria védhatalmi státusával kapcsolatos megfogalmazás szinte teljességgel elsikkad a terjedelmes indoklásban. „Az olaszországi dél-tiroli autonómiára vonatkozó hivatkozásom legitim volta olyannyira nem érdekli a szövegcsinálókat, hogy még a tusnádi beszédem hiteles fordítását sem tartják szükségesnek megvizsgálni, illetve figyelembe venni. A recept ismerős: a kommunista igazságszolgáltatás hajdani boszorkánykonyháiban ekképpen készültek a koncepciós perek.” – húzta alá Tőkés László.
A sajtóértekezleten részt vevő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azt mondta: az érdemrend becsületbírósága a magyarság legitim autonómiatörekvései ellen intézett támadást, de valójában lejáratja Romániát, amikor nem a korrupcióért többszörösen elítélt politikusoktól, hanem a temesvári forradalom hősétől akarja visszavenni a kitüntetést. A pártelnök kijelentette: az EMNP szolidaritást vállal Tőkéssel és minden rendelkezésére álló eszközzel fellép „Temesvár szellemének” védelmében. Hozzátette: Romániára ma is a Szekuritáte árnyéka vetül, ha az országban élő magyarságot és törekvéseit az állam biztonságát veszélyeztető kockázati tényeként kezeli.
Krónika (Kolozsvár),

Országgyűlésből nemzetgyűlést
Az idei magyarországi parlamenti választásokon való szavazáshoz elengedhetetlen regisztrációban nyújt konkrét segítséget a háromszéki RMDSZ. Többek között erre is fény derült csütörtökön a Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselővel tartott közös tájékoztatón.
Hétfőtől kereshetik fel az érdekeltek az RMDSZ sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és baróti irodáit, ahol segítséget kapnak a várhatóan áprilisban sorra kerülő, anyaországi választások regisztrációs eljárásával kapcsolatosan. A bejelentésre azon a tájékoztatón került sor, amelyet Tamás Sándor, a szövetség területi, valamint Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke tartottak Hidvéghi Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője és Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul társaságában.
Az alkalomból Hidvéghi, aki egyben a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, ismertette, hogy meghaladta a százezret azon külhoni állampolgárok száma, akik már éltek a regisztráció lehetőségével. Noha ez egy szép szám, még sok a tennivaló figyelembe véve, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok száma meghaladta az ötszázezret. Hidvéghi a külhoni magyaroknak a választáson való részvételét az összetartozás, az egymásért viselt felelősség jelképeként azonosította, amely révén megvalósulhat, hogy a tavasszal létrejövő országgyűlés valójában nemzetgyűlés legyen. „Közös érdek, mind az anyaországi, mind a határon túli magyarság számára. A magas részvétel mindig erőt mutat, az önszerveződésnek egy fontos jele – magyarázta a képviselő, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke egy korábbi nyilatkozatát idézve, mely szerint a határon túli magyarok számára ez egy szerzett jog, és a joggal élni kell. Ugyanakkor felszólított minden voksolásra jogosult erdélyi magyart, hogy eszerint járjon el. A szavazás előfeltétele a regisztráció – tette hozzá.
A képviselő továbbá a szintén idén esedékes Európai Parlamenti választások kapcsán is a részvételre buzdított, hiszen egy erős erdélyi magyar brüsszeli képviseletre is szükség van.
Zsigmond Barna Pál főkonzul egyrészt örömét fejezte ki, hogy a választási jegyzékbe történő felvétel terén minden erdélyi magyar politikai alakulat, szervezet és történelmi egyház részéről pozitív hozzáállást tapasztaltak. A diplomáciai képviselő ugyanakkor beszámolt arról is, hogy tavaly novembertől már nem csak levélben, hanem elektronikus formában is van lehetőség a regisztrációra a Nemzeti Választási Iroda weboldalán. Lényeges még, hogy aki a levélben való regisztrációt nem postai úton szeretné lebonyolítani az a magyar külképviseleteken keresztül is megteheti, így Csíkszeredában is.
Antal Árpád a választási részvétel kapcsán úgy értékelte, a gesztus az erdélyi magyarság megerősödését is szolgálja, hiszen minden erdélyi magyar érezheti, hogy két ország sorsába szólhat bele. Antal szerint a tény, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek mindkét országban szavazhatnak kihangsúlyozza Erdély különleges státuszú régió jellegét, és egyben azt is, hogy az erdélyi magyarság a híd szerepét tölti be Románia és Magyarország között. Ez pedig kiemelten fontos, mivel a két ország közötti jó viszony a közösség esetében nagy fontossággal bír. Sepsiszentgyörgy polgármestere végül akárcsak Hidvéghi a minél magasabb részvételre buzdított.
Újságírói kérdésre válaszolva, Tamás Sándor kifejtette, hogy a szövetség nem csak a mozgósítás terén, de a személyes kapcsolatfelvételen keresztül is aktívan részt vesz a regisztrációs folyamat gördülékennyé tételében, mivel meggyőződésük, hogy minél többen kell éljenek ezzel a joggal.
Szintén a sajtó érdeklődésére, hogy mennyire lehet zavaró a mozgósításban az, hogy a választók egy jelentős része Erdélyben is elfordult a politikától Hidvéghi Balázs röviden annyit válaszolt, a helyi magyar politikai alakulatok segítségére mindenképp szükségük lesz ezen a téren, a bizalom és a voksolási kedv felélesztése pedig szintén a helyiek feladata.
Nagy D. István
Székelyhon.ro,

A magyarok ágyúitól
Ismét csak elismerésünknek kell hangot adnunk a román állami szervek ébersége kapcsán, hiszen újfent sikerült egy olyan magyar tevékenységet leleplezniük, amely alapjaiban rengette volna meg a román nemzetállam területi épségét, és akár polgárháború veszélyét is magában rejtette.
A Hargita megyei rendőrség egy ágyút foglalt le Székelyszenterzsébeten. Igaz ugyan, hogy egy hatvan centiméteres, hagyományőrző játékok során használt, kizárólag hangeffektusok keltésére alkalmas makettről van szó, de hát egy öntudatos román rendészeti hatóság sohasem lehet eléggé elővigyázatos, amikor a magyarokról van szó. Elvégre a középkorban nem voltak ágyúk, mégis mindenki a magyarokat rettegte Európa-szerte, még imába is foglalták, hogy A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket. Márpedig egy ágyú még akkor is veszélyesebb lehet, mint a nyilak, ha csupán egy alig több, mint fél méteres makett, elvégre azzal is maradandó károsodást lehet okozni, ha elég keményen fejbe vágnak vele valakit.
Ha viszont már ennyire óvatosak az állami szervek, ilyen alapon elkobozhatnák a 15 centiméteresnél nagyobb pengehosszúságú késeket és a húsvágó bárdokat is minden magyar háztartásból, elvégre bármikor szúró- és vágófegyverként lehetne őket használni.
Meg kell jegyeznünk mindazonáltal, hogy az ágyúmakett lefoglalása nem fest túl pozitív képet a román állami szervek, főleg pedig a fegyveres erők felkészültségéről. Mert gondoljunk csak bele: itt van egy egész állam, amelynek rendelkezésére áll egy komplett hadsereg, gyalogsággal, páncélos egységekkel, haditengerészettel és légierővel. Ehhez képest patáliát csapnak egy olyan makett miatt, aminél még egy csúzli is veszélyesebb fegyvernek minősül.
Kíváncsian várom, mi lesz, ha a román közvélemény tudomására jut, hogy magyarok ezrei vesznek részt olyan hagyományőrző egyesületekben, amelyek tagjai korhű ruhában, íjakkal, illetve életlen kardokkal felfegyverkezve honfoglaló magyar, illetve huszárhagyományokat ápolnak. A mostani reakció alapján a hatósági és médiafelhajtás olyan képet festene, mint ha egy lovashuszár-regiment alkalmas lenne egész harckocsizó egységek ártalmatlanítására, a légi célpontok megsemmisítésére is képes íjászok pedig a légierőt tartanák rettegésben.
Az ágyúaffér elég sovány és nevetséges ürügy ahhoz, hogy úgy tűnjön: a magyarok fegyverkeznek. De azért ki tudja, bármi megtörténhet még itt. Úgyhogy mindenki tartsa üzemképesen és kézügyben a pisztoly formájú öngyújtóját.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

.
Hamis mítoszok
Minden nemzetnek megvannak a maga mitologikus figurái. Ezeket az illető közösség nagyobbik része jellemzően olyan erényekkel ruházza fel, amelyekkel az illető nem rendelkezett, párhuzamosan a hibáinak elhalványításával vagy akár azok nyílt tagadásával. Ha akad olyan történész, aki vállalja az igazság érdekében a mítoszrombolást, az akár egyfajta közösségi skizofréniát is előidézhet.
A sajátos igazság és a haza
Szép, erre vonatkozó példákat láthatunk napjainkban a román közéletben, ami nem is csoda, hiszen az utóbbi másfél évszázad román történelemírásának és -oktatásának több köze volt az ideológiai szférához, mint a tudományhoz. Kezdve a hipotézisnek is gyenge, régészetileg alá nem támasztott dáko-román kontinuitáselmélettel, el egészen a „Vitéz” eposzi jelzővel ellátott Mihály vajdáig, akit úgy ábrázolnak, mint a„román” országok első egyesítőjét, fittyet hányva e prezentáció teljes történelmietlenségére és megalapozatlanságára. Hogy ismondta Nicolae Iorga? „Mihez kezdjek az igazsággal, mikor a hazámról van szó?”
E hozzáállás jellemző mindmáig a román közgondolkodásra, a politikum, a sajtó és az értelmiség fősodrára. A vélt nemzeti érdek szolgálatában a napot is le lehet tagadni az égről, lehet középkorinak vagy akár sztálininak nevezni a megannyi modellértékű jelenkori európai példával illusztrálható autonómiát. Lehet képzelegni 1848-ban a magyarok által elpusztított 40 ezer románról és több száz felégetett faluról, elegánsan figyelmen kívül hagyva a magyar revansnál sokkal több áldozattal járó, ürügy és ok nélküli román vérengzéseket, amelyek fő felelőse a románok által a legfőbb hősök egyikévé emelt Avram Iancu.
Mítoszaink De seperjünk inkább a magunk portája előtt!
Számunkra a legérdekesebbek az utóbbi száz év magyar történelmének azon figurái, akiknek esélyük van mítosszá válni, akiknek a nemzeti köztudaton belül elfoglalt helye tőlünk is függ. Ezen belül is azok a legfontosabbak, akik – ha netán bekerülnek a nemzeti pantheonba – méltatlanul kerülnek oda. Érzékeny kérdés: kit szabad demitizálni, s ki az, akinek árnyalt, tabumentes bemutatása akkora sérülést okozhat a kollektív nemzeti öntudatban, hogy jobb hozzá sem nyúlni. Az utóbbira példa Szent István, az előbbire Károlyi Mihály, Ady Endre és Antall József. Károlyi esete egyértelmű, ő az ismert, kutatott magyar történelem leggyászosabb figurája. Azt a kárt, amit a nevével fémjelzett kurzus okozott a magyar haderő leszerelésével épp akkor, amikor a magyar katona négy éven át idegen érdekért folytatott háború után a saját hazájáért küzdhetett volna, méghozzá eredménnyel, aligha lehet felülmúlni. Károlyi sztárolásával lényegében a magyar baloldal is leleplezi önmagát, hiszen világosan következik belőle: a nemzeti megmaradásnál, a nemzeti érdekérvényesítésnél fontosabbak számára az importált absztrakt elképzelések, a polgári radikális „társadalommérnökség”. Károlyi demitizálása, bűneinek minél szélesebb körben való ismertté tétele nemcsak megengedett, de kifejezetten kívánatos, a nemzeti ébredésnek, a megalapozott történelmi öntudat megteremtésének épp annyira elmaradhatatlan feladata, mint Kun Béla, Szamuelly, Rákosi vagy Kádár történelmi bűneinek tisztázása.
Adyval bizonyos fokig más a helyzet. A zseniális költő sajátos nemzeti szemléletmódja sokak nemzeti szocializációjához hozzájárulhatott, mindazonáltal aligha tagadható publicisztikájának szabadkőműves ihletettsége, s a tény, hogy szekértolója volt a történelmi Magyarországot szétprédáló Jászi-Károlyi-féle polgári radikális társaságnak. Zseniális líra, szociális érzékenység – amit olyan nemzeti próféták is igen sokra tartottak, mint Szabó Dezső – és végzetes politikai vakságból fakadó, tartalmában-következményeiben tragikus közírói tevékenység.
Antall helyzetkihagyásai
Végül itt van Antall József, akinek szobrot emelnek, akire sokan úgy tekintenek, mint a modern nemzeti politizálás etalonjára, holott a retorikán túl leginkább helyzetkihagyásban jeleskedett. Átvállalta az előző rendszerben felvett államadósságot, nem tudunk arról, hogy legalább megpróbálta volna azt mérsékelni vagy átütemezni. Miniszterelnöksége alatt folytatódott a legenyhébb kifejezéssel is visszásnak nevezhető privatizáció, asszisztált a magyar ipar és mezőgazdaság szétveréséhez, Magyarország az elsők között ismerte el Szlovákiát ahelyett, hogy kérje a magyar–szlovák határ megállapítását az etnikai határok mentén – elvégre a párizsi békeszerződés Csehszlovákia és nem Szlovákia határait rögzítette. A „kárpótlással” lényegében megcsúfolta a kommunisták által megrabolt gazdákat és ingatlantulajdonosokat, és miként a minap sugárzott Az igazság soha nem késő című, a lényegről szóló és a lényeget láttató filmben elhangzott, rajta is múlt, hogy nem történt semmiféle történelmi igazságtétel. Hogy az 1956 után sortüzeket vezénylők, a forradalmat vérbefojtók, a megtorlásban jeleskedők, a pufajkás véreskezű kegyetlenkedők nem nyerték el méltó büntetésüket, sőt, kiemelt nyugdíjban részesültek, míg áldozataik tengődhettek a demokrácia nagyobb dicsőségére. Antall József akarva-akaratlanul hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet birodalom által feladott Magyarország zavartalanul cseréljen gazdát, az új urak, az euroatlanti globalizmus képviselői pedig kényelmesen berendezkedhessenek. Nem meglepő, hogy a globalizmus helytartó elitjének emblematikus figuráját, Bokros Lajost Brüsszelbe küldő MDF-elnök, Dávid Ibolya előszeretettel hivatkozik az „antalli örökségre”. Aligha indokolt azonban, hogy ezt azok tegyék, akik tisztában vannak globalista erők gyarmatosítási törekvéseivel, akik megpróbálnak önálló magyar gazdaságpolitikát folytatni, s tágítani a bel- és külpolitikai mozgásteret.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A Királyföld megújuló élete
Szászfehéregyháza tájékára (a Brassó megyei Szászbuda, románul Bunești, német nevén Bodendorf Segesvár felöli végében, amikor gyorsítanánk Marosvásárhely irányába, van egy balra mutató, Viscri feliratú tábla, azt kell követni), a valamikori Deutschweißkirch irányába indulni elhatározás kell, oda nem téved csak úgy, véletlenül az ember. Hacsak ténylegesen el nem téved a kőhalmi bekötőúton Dacia – a valamikori német Stein, magyar nevén Garat – felé, mert onnan is megközelíthető. Bárhogy is történjen, az ismeretlen Viscri meglepő, új világot villant fel a látogatónak. Nyolcszáz év hagyatéka
A szászok földjének bejárására már 2005 végén megszületett bennem az elhatározás, csak idő híján halogattam az expedíciókat. Pedig sürgetett az idő, hiszen 2005 novemberében Homoród akkor 79 éves egyházi gondnoka könnyekkel a szemében búcsúzott tőlem: „Ne feledj el!”. Tizenhárman éltek még akkor a „flandrenses” leszármazottak közül, egy-kettő élhet még az erődtemplom igazi tulajdonosai közül – ha él még egyáltalán – azon a földön, amelyet nem alaptalanul neveztek el Királyföldnek (Fundus Regiusnak). A II. András Mátyás által is megerősített arany szabadságlevelével létezhettek ott a szászok mintegy nyolcszáz esztendőig, hogy a múlt század hetvenes éveitől kezdve két-három évtized alatt tömegesen itthagyják e vidéket és az 1989-es változások pontot tegyenek a szász falvak kiürülésének fájdalmas folyamatára. A látható végeredmény a Homoród, a Küküllők völgyeiben, vagy Beszterce környékén portyázók számára az itt-ott felhagyott bennvalók, a felénk községházának is beillő romos épületek látványa. Mi lesz a szászok földjével, a valamikori ragyogó Királyfölddel, amely magába foglalja a valamikori Kőhalomszéket,Nagysinkszéket, Segesvárszéket, Szászsebesszéket, Szászvárosszéket, Szebenszéket, Szerdahelyszéket, Újegyházszéket, majd később Medgyesszéket és Selykszéket is. Nyolcszáz év folyamán hatalmas gazdagságot voltak képesek kitermelni, nemcsak az összes erődített templom mellett kötelező módon felhúzott iskolaépületeket, hanem pompázó, rendezett falvakat és városokat. Mi lesz ezzel a gazdagsággal?
A választ a királyi udvarokban érdemes keresni, hiszen a Fundus Regius 20. századvégi elnéptelenedése után ismét egy királyi sarj, a brit trónörökös, Károly foglalkozik a vidék sorsával. Rhédey Klaudia magyar grófnő szépunokája nem bizottságok kinevezésével, hanem hatékony stratégiákkal próbálja segíteni a Királyföld értékeinek megőrzését a Mihai Eminescu Trust fővédnökeként. Örökmozgó szervező
Caroline Fernolend leginkább egy csomag élesített dinamitra emlékeztető hölgy, a Mihai Eminescu Trust brit–román alapítvány vezetőjeként 73 helységben kommunikál a többnyire roma közösségekkel, és együtt próbálják kitalálni, mitől lehet könnyebb az életük, miközben megmentik a szász örökséget is.
„Valamennyi ősöm Weißkirchben született, jómagam és a férjem is odavalósiak vagyunk” – meséli Caroline. Magyarázatként közbeszúrja: a szászok egymás között házasodtak, nem utolsó sorban azért, hogy el ne veszítsék az előjogaikat, és ez a „zab földjén” is így volt: Szászfehéregyháza környékén nem volt igazán jó termékeny föld, ezért többnyire állattenyésztésből éltek az emberek. Az önálló falu gondolata (a Mihai Eminescu Trust projektje) ebből a szükségből fakadt, valamint a létező hagyományokra épült – részletezi az elnök. Valamennyi szász falunak saját szabályrendszere volt, benne a szomszédságok intézményével, a szászfehéregyházai szabályok dokumentáltan 1623-ban már léteztek. Ez a rendszer magába foglalta a szomszédságok szabályait a maguk külön rendelkezéseivel, amelyek nem teljes mértékben ugyan, de 1990-ig is megmaradtak. Egy ilyen, ma viccesnek hangzó, de szigorú szabályt említ: ha úgy alszol el a mise idején, hogy a második szomszéd is meghallja, büntetést kell fizetned! – nos, a múlt század végén ezt már nem alkalmazták, de a káposztalopásra vonatkozót ma is megszívlelhetőnek tartanánk: ha látod, hogy a szomszédasszony elemel egy fej káposztát, és nem szólsz a tulajdonosnak, ugyanolyan büntetést kaphatsz, mintha te loptál volna.
Család, közösség
Caroline és a férje nem is próbálkoztak a kivándorlással Németországba. A húga élt odakinn, de tizenhárom év után hazajött, a lányuk is dolgozott Berlinben, a német parlamentben öt éven keresztül, ma már ő is itthon van, fiuk Segesváron vezet egy gyárat, Caroline szülei is itt maradtak. Mindannyian azért, hogy megmentsék az utódok számára a szász örökséget. Velük együtt 15 szász él ma Weißkirchben.
A szász falvak faluközösségeiben ma a romák vannak többségben – mondja Caroline – csak Almakeréken (németül Malmkrog, románul Mălâncrav), ahol az alapítványuk megvásárolta az Apafi-kastélyt, van szász közösség, a legnagyobb az országban. Almakerék nem volt szabad falu, ott van az egyetlen festett szász templom, mert ott katolikusok maradtak az emberek, nem tértek át a reformáció idején, mint a többi faluban. Ott él még egy közösségben 130 szász ember, egy nagy, 1100 lelkes faluban. „Mi, Szászfehéregyházán tizenöten vagyunk szászok a négyszázhúsz lakosból, de vannak olyan helyek, ahol már nem élnek szászok, például Szászfenesen (Florești) vagy Szászalmádon (Alma Vii). És ott van Erked is (Archita), ahol még él két szász!”
Átvállalt felelősség
Az Önálló falvak nevet viselő projekttel megpróbálnak néhányat megoldani a közösségek szociális, gazdasági, kulturális gondjai közül. Az egykori szász falvakban élő többségi roma közösségnek képzési lehetőségeket ajánlanak fel, hogy hagyományos mesterségeket tanulhassanak. Kőműves, ács, asztalos, téglavető vagy cserépkészítő lehet belőlük, és hozzásegítik őket ahhoz is, hogy magánvállalkozókká válhassanak, felelősséget vállaljanak. „A képzés után jövedelemre tehetnek szert, jobban élhetnek, és a találkozókon, amelyeket ezekkel a közösségekkel bonyolítunk le, ők jönnek különböző ötletekkel – meséli Caroline. – Elmondják, mire van szükségük, mit szeretnének tenni, ezeket a szükségleteket mi projektekbe öltöztetjük, gyakorlati alkalmazásokat keresünk számukra, és hozzálátunk, hogy megvalósíthatósági alapokat szerezzünk hozzájuk.” Riomfalván (Richiș) például elmondták, hogy tatarozni kellene a kultúrházat, erre alapítványi ács- meg kőművestanfolyamokat szerveztek, aztán megkérdezték, lenne-e önkéntes az építkezéshez, mert ők adnak téglát, cserepet, de dolgozniuk kell. Találtak is tizenöt roma és román fiút, akik a tatarozás végeztével jogot nyertek, hogy három alkalommal ingyenesen használhassák a kultúrházat. „Meg kell érteniük, hogy ha van önkéntes egy-egy munkához, könnyebben jutok pénzhez is, mert az ilyen jellegű munkákat támogató szervezetek is látják: a közösség motivált, tenni akar.” Egy-egy ilyen akció révén megmentenek egy, az örökségünk részét képező épületet, az emberek pedig szinte öntudatlanul átvállalják a felelősséget egy olyan örökségért, ami nem az övék volt! De most hozzájuk került, dolgoztak rajta, büszkék rá, és vélhetően nem fogják megrongálni vagy elpusztítani – az övék lett, felelősek érte. Talán ez a legszebb a Mihai Eminescu Trust alapítvány munkájában – mondja Caroline.
Turistaszétszórási projekt
„Az a munkánk, hogy ezekben a falvakban létező közösségeket rávegyük: ismerjék fel ennek a kulturális-természeti örökségnek a jelentőségét, amely ott még létezik körülöttük, segítsük hozzá őket egy emberibb élethez, és ők vállalják át ennek az örökségnek felelősségét.” Az alapítványnak összesen 11 féle projektje van: a 13 éves működése alatt összesen több mint ezret futtatott a közösségekkel együtt, és ez a 11 eközben kristályosodott ki. Caroline Fernolend szerint nagyon fontos, hogy ők a gyakorlatban végzik ezt. 13 év munkájának a tapasztalatai alapján leszűrték, hogy a legfontosabb projektek a magánszemélyek örökségéhez kapcsolódtak: házak, csűrök, gazdasági épületek helyreállításához. Ezen túl pedig logikusan következett, hogy a kulturális turizmusban kaphatnak helyet a helyreállított házak, ahol hagyományos étkeket szolgáltak fel, amelyekhez az alapanyagot ugyanott termelték meg. Így nőtt egy keveset a létfenntartó gazdaságok színvonala.
A valaha létező 240 erődített templomból mára talán 150 maradt meg, legalább azokat meg kellene, meg lehetne még menteni, csak az egyházakat kell még meggyőzni, hogy a helyiek segítségével végeztessék el a helyreállítási munkálatokat – mutat rá Caroline. Aki egyébként „szétszórná” Weißkirchből a turistákat más szász falvak felé, mert ott túl sok van.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Matlap, akár a borókafenyő
Fontos pillanat volt a Bolyai Egyetem életében, amikor az egyetem magyar állampolgárságú tanárait 1949-ben felszólították, hogy mondjanak le állampolgárságukról, különben elveszítik állásukat. Az érintettek – néhány kivételtől eltekintve – vállalták állásuk elvesztését, és elhagyták az országot. Helyükre tehetséges középiskolai tanárokat alkalmaztak, akik azonban többnyire nem rendelkeztek megfelelő tapasztalattal a tudományos munkában. A Bolyai Egyetem jellege megváltozott: a tanárképzésre helyeződött át a hangsúly. Nem véletlen hát, hogy a magyar nyelven tanuló diákok minél jobb felkészítése céljából itt kezdeményezték először egy nekik szóló szaklap elindítását a matematika és fizika tárgykörében. Kezdetben csak a nagy hagyományokkal rendelkező Gazeta Matematică și Fizică tükörfordítását engedélyezték Matematikai és Fizikai Lapok címen, 1957 januárjától azonban sikerült függetleníteni a lapot, amely önálló szerkesztőbizottsággal működött tovább.
A lap csak ezt követően vált igazán hatékonnyá, érdekes cikkeivel, kitűzött feladataival és önálló feladatmegoldók rovatával közelebb került az olvasókhoz, felkeltette a tanárok és a tanulók érdeklődését egyaránt, sok kiváló matematikus, fizikus és műszaki értelmiségi kineveléséhez járulva hozzá. Fénykora azonban hamar véget ért: 1962-ben a Román Matematikai és Fizikai Tudományos Társaság visszaállította a régi állapotokat, csak a román nyelvű folyóiratban megjelent anyag fordítását lehetett közölni, beleértve a feladatmegoldók rovatát is. A lap iránti érdeklődés ismét megcsappant, főleg miután 1964-től kezdődően a román nyelvű Gazeta Matematică seria B tükörfordításaként csak matematikai tárgyú anyagot közölt. A szerkesztőség egyetlen fizetett alkalmazottal működött, aki egyszemélyben volt felelős szerkesztő, titkár, könyvelő és mindenes. A társaság akkori elnökével, Nicolae Teodorescu akadémikussal kialakított személyes kapcsolatnak köszönhetően 1974-től némileg javult a helyzet, engedélyezték a magyar anyanyelvű feladatmegoldók nevének külön közlését. A lap tartalma egy-egy önálló rovattal fokozatosan bővült, szaporodtak a feladatmegoldók, és évről-évre haladt az önállósodás felé, míg 1997-ben végre sikerült függetleníteni. Az 1993-ban alakult Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság segítségével Matlap néven folytatta életét a lap. Ettől kezdve ismét növekedésnek indult a népszerűsége, egyre több tanár és diák kapcsolódott be a munkába, és a feladatmegoldók rovata is gyarapodott. Az egyetemisták is részt vettek a szerkesztésben a beküldött megoldások javítása és feladatsorok összeállítása révén.
A lap munkatársai évente jelen vannak a Magyar Tudomány Napja alkalmával rendszeresített konferencia szervezésében, amelyet tavaly november 8-10-én tartottak. Ezeken a didaktika szekció keretében a matematika tanárok találkoznak, előadásokat hallgatnak és tartanak, megvitatják a matematika oktatásának helyzetét, jövőjét és a lap szerepét a tanításban, a versenyekre és felvételi vizsgákra való felkészülésben a magyar tannyelvű iskolákban. Ekkor adják át a Farkas Gyula Emlékérmet is, amelyet a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elérő tanárok kapnak. Bár nem jár pénzzel, évek óta nagy megtiszteltetésnek számít a díj, amelyet legutóbb a székelyudvarhelyi Dávid Géza, a nagybányai Longáver Lajos és a sepsiszentgyörgyi Simon Ilona kapott.
A hatvanadik születésnap jó alkalmat szolgáltatott az emlékezésre: a küzdelmes évtizedekre, a tanárok és diákok részéről érkező sok önzetlen segítségre. ők tették lehetővé, hogy a lap a legnehezebb időket is túlélje.
Kolumbán József
(A szerző a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Matlap főszerkesztője.)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Évértékelő beszélgetés Halász Ferenccel, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnökével
„Az RMDSZ-szervezet megérett a generációváltásra”
A tavalyi év választásoktól mentes esztendő volt, amelyben a szervezetépítésre és a magyarság ügyeinek rendezésére koncentrálhatott az RMDSZ Temes megyei szervezete.
Halász Ferenc megyei elnökkel a 2013-as év eredményeiről, újdonságairól, a 2014-es évi tervekről beszélgettünk az újév első napjaiban.
– A tavalyi évben történt legfontosabb változás: néhány éves kiesés után ismét parlamenti képviselőnk van, Molnár Zsolt személyében, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyitott a szervezet számára, annak ellenére, hogy országos szinten ellenzékben van az RMDSZ. Másik újdonság az, hogy megújult az RMDSZ Önkormányzati Tanács vezetősége, Csáki-Gál Károly személyében új elnöke van ennek az intézménynek.
A tavalyi év során a temesvári polgármesternek javasoltuk egy Kisebbségi Konzultatív Tanács felállítását, amelyen keresztül – tekintettel arra, hogy nem vagyunk jelen a megyei, illetve a városi tanácsban – hatékonyabban tudjuk képviselni a magyar közösséget. Elküldtük a javaslatainkat a működési szabályzatra, és a következő napokban átküldjük azon prioritásainknak a listáját is, amelyeket a 2014–16 időszakban szeretnénk megvalósítani a magyar közösség számára.
Újdonság volt az is, hogy megalakult az RMDSZ Nőszervezete, amely elkezdte tevékenységét, ami az elmúlt esztendőben a karácsonyi ajándékozásban nyilvánult meg. Bejegyeztünk egy civilszervezetet is, a Bánsági Közösségért Egyesületet, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az RMDSZ által szervezett rendezvényekre összegyűjtse a pénzforrásokat.
Gőzerővel folytatjuk a magyar állampolgársággal kapcsolatos tevékenységünket. Az előző évben 420 személy számára tettük lehetővé, hogy kérelmezzék a magyar állampolgárságot. Útlevél-kérvényezéssel és regisztráció elvégzésével is foglalkozunk azok számára, akik az idei magyarországi választásokon részt óhajtanak venni.
– Melyek voltak a 2013-as év legfontosabb eseményei az RMDSZ-szervezet szemszögéből?
– Először azt szeretném kiemelni, hogy elkészült egy olyan eseménynaptár a megyében, amely tartalmazza a legfontosabb rendezvényeket (városi és falunapok, templombúcsúk stb.). Tavaly sikerült minden, a magyar közösség számára fontos esemény alkalmával rendezvényt szervezni (március 15., június 4., október 6., október 23.), amelyekről méltósággal megemlékeztünk. Az Összetartozunk program kissé korlátozottabban működött a tavalyi esztendőben, tekintettel a Hargita megyei tanács elnöke körüli eseményekre, de az oktatás és a művelődés területén itt is sikerült előrelépni. Összehoztuk a bánsági magyar települések találkozóját, amelynek keretében romániai és szerbiai bánsági magyar települések elöljárói két alkalommal is találkoztak. Ez egy olyan együttműködés, amely reméljük, hogy Szerbia EU-s csatlakozása időszakában különösen aktív lesz. Elkezdtük olyan rendezvények szervezését, amelyekből hagyományt szeretnénk teremteni Temes megyében: ilyen a Családi Nap és a Szórványnapi rendezvények, ezeknek a palettáját megpróbáljuk az elkövetkezőkben bővíteni. A 2014-es esztendőben szeretnénk ezt az eseménynaptárt, vagy legalább a legfontosabb eseményeket nyilvánosságra hozni, egyrészt azért, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, másrészt azért, hogy kerüljük el a rendezvények „egymásra szervezését”.
A 2014-es eseménynaptár abszolút újdonságai: február végén egy jótékonysági bál megszervezése vállalkozók részvételével, április végén pedig a Magyar Hagyományok Napjának a megszervezése.
– Készül a bánsági magyar közösség saját adatbázisa. A beérkezett adatok alapján mennyire helytállóak a hivatalos statisztikák a magyarság lélekszámát illetően?
– Nagyon fontos célkitűzésünk egy magyar adatbázis elkészítése. A vidéki településekről, ahol RMDSZ-szervezet működik, döntő többséggel már beérkeztek az adatok. Véleményem szerint a statisztikai adatok többé-kevésbé helyesek, ami a magyar lakosság lélekszámát illeti. Nekünk nem áll rendelkezésünkre olyan eszközrendszer, hogy ezeket a statisztikai adatokat pontosítani tudnánk. A beérkezett adatok majdnem minden esetben kevesebb magyart tüntetnek fel, mint ami a statisztikákban létezik. Ez az adatgyűjtés nehézségeinek számlájára írható. 2014-ben ezt a tevékenységet folytatni kell. A legnagyobb gondot a temesvári adatok begyűjtése jelenti, hiszen itt nagyon nehéz megkeresni a 15 000 magyart a 300 000 lakos között! Úgy vélem, hogy 2014-ben sikerül egy használható magyar adatbázist létrehozni, amely hasznosítható a következő választások idején, ugyanakkor közvetlen kapcsolatteremtést biztosít sokkal több magyarral, mint amire jelenleg lehetőség van.
– Sikerült-e valamelyik Temes megyei településen RMDSZ-szervezetet alapítani, vagy újjáéleszteni a 2013-as esztendőben?
– Vannak olyan RMDSZ-szervezetek, amelyek megújításra, tisztújításra várnak, ilyen például Újszentes, ahol az előkészületek már megtörténtek. Ezen túl Varjason, Temesrékason sikerült az RMDSZ-életet felpezsdíteni, Facsádon is próbálkozunk egy sokkal aktívabb tagsági életet kialakítani. A 2014-es prioritások között ez a téma is szerepel, és az adatbázis elkészítése kellő motivációt biztosít nekünk és a helyi közösségek számára is. Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül a politika iránti érdeklődésüket felkeltsük a bánsági szórványban élő magyaroknak, hanem egyáltalán arra, hogy magyar rendezvényekre igény legyen.
Nem csak az RMDSZ-szervezeteket akarjuk újjáéleszteni, hanem aktívan kezdtünk foglalkozni a fiatalsággal is. Rendszeres találkozók megszervezésében gondolkodunk. Tavaly Végváron volt egy ilyen találkozó, és most februárban szervezzük az ifjak számára a következő rendezvényt. Úgy érzem, hogy megérett ez a szervezet a generációváltásra! Az új generáció felépítése, a politika és a magyar közösség iránti érzékennyé tétele nem egyszerű dolog…
– Melyek a 2014-es év prioritásai, újdonságai, legfontosabb eseményei?
– A legfontosabb politikai esemény az Európa Parlamenti választás, amelyre május 25-én kerül sor. Temes megyei magyar jelölt befutó helyen biztosan nem lesz, de aláírásokat és szavazatokat innen is kell gyűjteni, hogy országos szinten az 5% meglegyen. Az év első felét a választási kampánynak és a választás előkészítésének fogjuk szentelni. Eddig négy RMDSZ-es politikus jelezte részvételi szándékát az EP-választásokon, mind a négyen megkeresték a Temes megyei szervezetet a támogatásunkra számítva, de arról még nem döntöttünk, hogy kit fogunk támogatni. Az RMDSZ jelöltlistáját 5-6000 aláírással kellene támogatnunk, ezek összegyűjtése nem kis feladat lesz, komoly szervezést igényel.
A 2014-es esztendő az évfordulók éve lesz: 25 éves lesz az RMDSZ és a 89-es decemberi forradalom, igyekszünk mindkettőt méltóképpen megünnepelni. Idén lesz az 500 évfordulója Dózsa György kivégzésének, ebből az alkalomból is szándékunkban áll megemlékezést szervezni. Tavalyi adósságunk Ormós Zsigmond és Krecsányi Ignác szobrainak a felállítása Temesváron, ezeket a kezdeményezéseket a Magyar Színházzal és a Temesvári Magyar Nőszövetséggel együttműködve próbáljuk megvalósítani.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

A Románia Csillaga Érdemrend visszavonásának üzenete
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,

Felélesztik a romtemplomot Tamáshidán
Felújítják a Bihar megyei Tamáshida (Tămașda) Árpád-kori romtemplomát, hogy ott a jövőben kulturális központot alakítsanak ki benne.
Erről Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke tájékoztatta lapunkat, miután az elmúlt évben a nagyszalontai szervezet segítségével sikerült 49 évre koncesszióba venniük az épületet a Pro Partium Alapítvány javára. Pontosabban csak annak maradványait, hiszen az egykoron szebb időket is megélt háromhajós román stílusban épült kegyhelyből mára csak a csonka torony és a szentély maradt.
Az egykori mezőváros – amelyet a helyiek csak Tamásdaként emlegetnek –, jelenleg csak egy perifériára szorult kicsiny falu, ahol a magyarság is szórványba került. Többnyire reformátusok élnek itt, akik a 18. században új templomot építettek. A romos szentély báró Liptay Frigyes családjának a kápolnája volt az 1920-as évek földreformjáig, amikor is elvesztette azt.
„A koncesszióba vétellel az első számú probléma épp az volt, hogy sokáig nem lehetett tudni, hogy ki is az épület tulajdonosa” – magyarázta a Krónikának Csomortányi István. Tájékoztatása szerint a különben román vezetésű Keményfok (Avram Iancu) önkormányzata derítette ki a pontos tulajdoni viszonyokat és megoldotta, hogy a rom a község tulajdonába kerüljön. „Abszolút nyitottak voltak arra, hogy mi ebbe a projektbe belevághassunk. Ingyen és bérmentve használatba adták az épületet 49 évre azzal a feltétellel, hogy mi tíz éven belül felújítjuk és valamilyen közösségi funkciót adunk neki” – mondta a néppárti vezető, aki az építmény idegenforgalmi jelentőségére is felhívta a figyelmet.
Tájékoztatása szerint a délkelet-bihari térségben más komoly Árpád-kori emlék nincs, ráadásul ezt még annak idején a Szentföldről hazatérő, itt átvonuló Teuton Lovagrend építette. „Egy részük itt megtelepedett és várost alapított Tamáshidán. Stílusjegyeiben is teljesen más, észak-európai tájakat idéz az épület, egészen sajátos” – magyarázta Csomortányi.
A restauráció viszont nem lesz egyszerű, mivel nagyon kevés feljegyzés és kép maradt fenn a templomról, a 19. század végén készült metszeteken már a romos állapotot rögzítették. „A régészeti feltárás lesz az, ami majd sok mindenre választ ad” – mutatott rá Csomortányi. Az épület amúgy régészeti besorolás alatt áll, jelenleg épp a feltárások engedélyeztetésén dolgoznak, és reményeink szerint tavasszal már nekiláthatnak a kutatásnak.
A törvényi szabályozás szerint azt elvileg csak a Körösvidéki Múzeum, illetve annak szakemberei végezhetik, de a projektgazdák bíznak abban, hogy az intézmény felügyelete mellett akár külsős szakembereket is bevonhatnak majd a munkába. „Azt még nem tudom, hogy az, amit találni fogunk, kinek a tulajdona lesz, de ha a tulajdonjog nem is minket illet majd, a kezelési jogot mindenképp szeretnénk megszerezni. Amit találunk, az az épülethez tartozik, és szeretném, hogy mindent helyben állítsunk ki” – jelezte Csomortányi.
A várható kiadásokat még nem tudták felbecsülni, pontosabb képet csak a régészeti feltárás után kapnak. Azt viszont jelezték: ez nagyon bonyolult és költséges projektről van szó. „Ígéretet kaptunk vállalkozóktól, és bízunk benne, hogy egyéb költségvetési forrásokat is be tudunk vonni ahhoz, hogy megvalósuljon” – mondta a néppárti vezető. Szeretnének ugyanis mindent, amit lehet az eredeti állapotába helyreállítani, hogy legyen egy világi, közösségi épület Tamáshidán. „A falunak jelenleg még egy modern kultúrháza sincs” – mutatott rá Csomortányi, aki azt sem tartja kizártnak, hogy az ökuménia jegyében majd valamilyen egyházi funkciót is kap a restaurált romtemplom.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

A magyar OTP a legstabilabb romániai bank
Közzétette az Európai Bankfelügyelet a 64 banknál végzett átláthatósági vizsgálat eredményeit. A vizsgálatban résztvevő, a romániai piacon jelen levő pénzintézetek közül az OTP érte el a legjobb eredményt, fizetőképességi vagy tőkemegfelelési mutatója az átlagosnál magasabb, 15,4 százalék.
A vizsgált bankok átlagos fizetőképességi rátája 11,5 százalék. A fizetőképességi ráta azt mutatja, hogy egy adott pénzintézet üzletpolitikája mennyire előrelátó a fedezet-hitel arány szempontjából. Az átláthatósági vizsgálatban egyetlen román tőkéjű bank sem szerepelt.
2013-ban egyébként két neves gazdasági szaklap, a Bloomberg és a Global Finance is összeállította a világ legstabilabb bankjainak listáját, teljesen eltérő eredménnyel. Előbbi a három leginkább mérvadó minősítő ügynökség, a Fitch, a Moody’s és a Standard & Poor’s hosszú távú minősítéseire támaszkodva rangsorolta a bankokat. A toplistát az európai hitelintézetek uralják, az első tíz hely kivétel nélkül az öreg kontinens bankjainak jutott.
Az élen a német Kfw áll, majd a holland Bank Nederlandse Gemeenten és a svájci Zürcher Kantonalbank következik. Az első tízbe még három német, két holland, valamint egy-egy francia és luxemburgi bank fért be, Romániában egyikük sincs jelen. Az ötvenes listán 17 európai bank szerepel, amerikai ellenben csak hat, s a legjobban jegyzett BNY Mellon csak a 31-ik helyen áll.
A Bloomberg a fizetőképességi mutató és a bedőlt hitelek aránya alapján állította össze a rangsort, melyet a Qatar National Bank, a szingapúri Oversea-Chinese Banking és a Canadian Imperial bank of Commerce vezet. A húszas listán szereplő pénzintézetek fizetőképességi mutatója 14 és 21 százalék között mozog, míg a bedőlt hitelek aránya 0,1 és 1,5 százalék között van. A hazai bankrendszerben ez utóbbi mutató 19 százalékon áll.
Érdekesség, hogy a Global Finance által az első tízbe rangsorolt bankok egyike sem fért be a Bloomberg listájára. A Bloomberg rangsorban megtalálható hitelintézetek közül kettönek van romániai leányvállalata: a kilencedik helyen található amerikai Citigroupnak és a 19-ik Turkiye Garanti Bankasinak.
Pengő Zoltán
maszol.ro,

A békéé legyen a főhatalom…
Vasárnap az 1943-ban a Donnál megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, a néhai hősök tiszteletére szervezett túrát a nagyváradi Tanoda Egyesület a püspökfürdői erdőben, másodízben.
A Don-kanyari offenzíva 71. évfordulója alkalmából szervezett túra résztvevői a püspökfürdői buszvégállomásnál gyülekeztek. Talán a jobb időnek is bemutathatóan, sokkal többen jöttek, mint tavaly, és a kirándulókhoz kiscserkészek is csatlakoztak a váradi Rákóczi György-csapatból, hétvégi portyájuk részeként. Igazoltan hiányzott idén az az öregúr, Józsi bácsi, akinek az édesapja éppen a püspökfürdői erdő lövészárkaiban vesztette az életét, de a múltkori túráig azt sem tudta, hogy hol helyezkednek el ezek.
A gyülekező helytől egy rövidebb utat tettek meg az egybegyűltek, egészen az erdészházig, ahol meleg tea és pogácsa várta őket. Kecse Gabriella tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmüket: a hagyományőrzés szándékával, az ifjabb korosztály bevonásával és természetesen a szépkorúakra mindig számítva szervezik meg az emléktúrát. 1943. január 12-én, tehát 71 évvel ezelőtt történt az a bizonyos doni offenzíva, mely a magyar hadtörténelem során a legnagyobb, legesztelenebb és legembertelenebb áldozatot követelte. A 250 ezer fős 2. magyar hadtestből 125 ezer honvédet hiába várt haza a családja. Ezek az emberek 2 ezer kilométerre a szülőföldjüktől harcoltak, akiknek vannak olvasmányélményeik erről, azok is tudják, hogy milyen szörnyű körülmények közt: nyári ruházatban, időnként fegyvertelenül várták a halált tudatosan, elszántan és becsülettel. A magyar történelemben ugyan voltak mélypontok – Muhi, Mohács, Világos, Arad vagy Trianon -, de talán éppen ennyire értelmetlen sorsot kevés szereplőnek szánt a végzet.
– Azért kell emlékezni, és tanítani a Don-kanyarban történtektől a diákok is, mert minden kornak van egy sajátos feladata. Manapság szerencsére a térségünkben nincsenek háborúk, és a mi feladatunk az, hogy soha ne is legyen, soha többé ne forduljon elő, hogy idegen érdekek miatt a fiaink az életünket áldozzák, hangsúlyozta a pedagógus, aki zárógondolatként egy doni túlélő szavait idézte. „Legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, tegyen boldoggá minden embert és országot, és mély tisztességgel takarja be a koporsókat.”
Útvonal
Kecse Attila túravezető hangsúlyozta: a teljes túra útvonala körülbelül 7,5 kilométer addig a pontig vissza, ahonnan elindulnak. Egy kicsit feljebb, másfél-két kilométernyi erdei séta után fölmennek azokhoz a második világháborús állásokhoz, amelyeknél a magyar és a német katonák próbálták védeni a várost, a domboldal felől ugyanis be tudták lőni a Kolozsvár felől érkező II. szovjet-ukrán frontot, azért számított ez stratégiailag fontos domboldalnak. Utána megnézik azokat a több kilométer hosszan húzódó árkokat is, melyeket váradi munkaszolgálatosok ástak ki.
A körülbelül két-két és fél óra, ameddig a túra tartott, gyorsan eltelt, menet közben az emlékezők néha megálltak egy-egy jelentősebb helyszínnél, melyeknél a szakember további magyarázatokkal szolgált. Két fáklyát is meggyújtottak az elesettek előtt tisztelegve, miközben Kecse Ákos elénekelt egy korabeli katonadalt. Örvendetes, hogy az idősebbek érdeklődését tapasztalva, a gyermekek is felbátorodtak, és különféle kérdéseket tettek fel a több mint hét évtizeddel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

Külhoni magyar képviselők a román kormányt bírálták - Mind Winkler Gyula, mind Tőkés László romániai magyar európai parlamenti (EP-) képviselő a román kormányt bírálta egyperces felszólalásában hétfő este az EP plenáris ülésén, Strasbourgban.
Winkler szerint az idei EP-választásokon az embereknek lehetőségük lesz arra, hogy eldöntsék, azokat választják-e, akik le akarják rombolni az európai építményt, vagy azokat, akik egy új Európában hisznek. Hozzátette: ő ez utóbbiak közé tartozik.
Az RMDSZ politikusa kijelentette: elítél minden olyan kezdeményezést, amely az alapján osztályozná az unió állampolgárait, hogy melyik tagállamból származnak, egyúttal elítélte a román kormány kezdeményezését, hogy a májusi EP-választással egy időben népszavazást is tartsanak a román alkotmány módosításáról.
"Ez a döntés tisztán mutatja, mennyire nem érzékeli a balliberális kormánykoalíció Romániában a XXI. századi európai uniós értékrendet" - húzta alá Winkler.
Tőkés László az ellen emelte fel a szavát, hogy Victor Ponta román kormányfő "felelőtlen, demagóg, fasiszta gondolkodású" politikusnak nevezte Elmar Brokot, az EP külügyi bizottságának néppárti elnökét, majd felidézte, hogy szerinte Ponta utasítására a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága őt is "horthystának, fasisztának, revansistának, revizionistának" minősítette.
"Romániában a Ceausescu-diktatúra kísértetei járnak vissza" - hangoztatta Tőkés emlékeztetve, hogy annak idején a pártállami titkosszolgálat is hasonló ürüggyel kriminalizálta az erdélyi magyarokat és németeket.
Úgy tűnik, az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánításért ugyanez a bánásmód jár Victor Ponta országában - húzta alá az egykori királyhágómelléki református püspök.
(MTI)

Basescu: Romániát elszigetelhetik nyugati partnerei a jogállamiság törékenysége miatt
Románia a szakadék szélén áll, nyugati partnerei elszigetelhetik amiatt, hogy a kormány és az őt támogató parlamenti többség nem erősíti, hanem tovább gyengíti a jogállamiságot – jelentette ki kedden Traian Basescu államfő.
Basescu az elnöki hivatalban sajtótájékoztató keretében nyilatkozott Victoria Nulandnak, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesének múlt heti bukaresti látogatásáról.
Kijelentette, a kormánypárti vezetők megnyugtató nyilatkozatai ellenére Románia azt kockáztatja, hogy hosszú időre elszigetelődhet, amennyiben a politikusok továbbra is támadni fogják az igazságszolgáltatás függetlenségét, a bírósági határozatokat, s ezáltal gyengítik a jogállamiságot. Basescu szerint Nuland látogatásának lényegében ez volt az üzenete még akkor is, ha az államtitkár-helyettes nem ennyire nyíltan, hanem sokkal diplomatikusabban fogalmazott.
Hozzátette: kötelességének érzi, hogy ezt az üzenetet lefordítsa, és ennyire nyíltan megfogalmazza. Basescu szerint ugyanis a Románia iránti bizalom a 2000-es évek elejére csökkent, amikor az ország még nem volt tagja az Európai Uniónak. Úgy vélte, Románia lassan újból ott tart, hogy nyugati partnerei a koppenhágai kritériumokat fogják számon kérni rajta, hiszen az Egyesült Államok és az Európai Unió sem hiszi már el a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetőinek a nyilatkozatait, miszerint nem fogják felszámolni az igazságszolgáltatás függetlenségét.
„Hogyan győzhetnénk meg az Egyesült Államokat arról, hogy képesek vagyunk védekezni például a terrorizmus ellen, ha senki nem hiszi el, hogy hosszú távon biztosított a független igazságszolgáltatás, és a törvényeket alkalmazni fogják" – mondta Basescu. Szerinte Nyugat nem hiszi el, hogy az eddig végrehajtott igazságszolgáltatási reform visszafordíthatatlan folyamat lenne.
Crin Antonescu, az USL társelnöke kedden este megcáfolta Basescut, kijelentve: senki nem üzente Romániának, hogy a szakadék szélén állna vagy el lenne szigetelve. Antonescu ugyanakkor jogosnak nevezte az Egyesült Államoknak a romániai jogállamiság megerősítése iránti követelését.
Nuland szombaton találkozott Titus Corlatean román külügyminiszterrel, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok rendkívüli módon érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében.
MTI
Erdély.ma,

Balázsi-Pál Előd
MINDENT VISSZA
Kovács Péter: az RMDSZ támogatja a listás szavazást
Az RMDSZ főtitkára szerint a jelenlegi, egyéni választókerületes törvény egy agyrém: kiszámíthatatlan rulett-rendszer, amely nem hozta közelebb a választókhoz a választottat.
Mennyire tekinthető komolynak az USL elképzelése, hogy a parlamenti választásokon visszatérjenek a listás szavazáshoz?
– Ez a kormány a 70 százalékos többségével már nagyon sok bombasztikus ötletet bedobott az elmúlt bő egy évben, és ezek egyikéből sem lett semmi. Vannak persze olyan témák – mint például a régióátszervezés –, amelyek esetében kimondottan örvendünk, hogy nem lett belőlük semmi, illetve dolgoztunk is azért, hogy ne tudják megvalósítani.
Így tekintem ezt a bejelentést is: akkor, amikor a kezek fel kell emelkedjenek a levegőbe, és valamiért ki kell állni, már rögtön kiderül, hogy a 70 százalék két nagy részből áll, és a nyilatkozatok szintjén lehet, hogy egyet tudnak érteni, de amikor megvalósításokra kerül a sor, akkor nem tudnak egységesen fellépni.
A politikai logika mentén miért lenne érdekében az USL-nek egy ilyen választási törvény bevezetése vagy visszavezetése?
– Az ő fejükkel nehezen tudok gondolkodni. Azt viszont el tudom mondani, hogy az RMDSZ ezt az elképzelést teljes mértékben támogatná. Ne felejtsük el, hogy amikor bevezették az egyéni választókerületes rendszert, mi voltunk az egyetlen politikai szervezet Romániában, amelyik azt mondta, hogy ez egy hiba, hiszen a román pártok belelovalták magukat egy populista retorikába, amely szerint ezentúl meg reformálódik a politikai képviselet, sokkal szorosabb lesz a kapcsolat a választó és a választott között. És láthatjuk, hogy nemhogy jó irányba mozdult volna el ez a viszony, hanem teljes mértékben kiszámíthatatlan a mostani rendszer: a parlamentben ülők kétharmada ruletten jött ki, tehát nem lehet tudni, hogy ki jut be, illetve úgy szervezünk Romániában választásokat, hogy nem tudjuk, hány tagja lesz a későbbi parlamentnek. A mostani törvény egy agyrém.
Mi támogatjuk azt is, hogy listás legyen a szavazás, mert ez az arányos választási rendszer legmegfelelőbb változata, és el tudjuk képzelni azt is, hogy 300 fős legyen a képviselőház, természetesen abban az esetben, ha ehhez hozzáadódik a 18 nemzeti kisebbség, hiszen ez egy alkotmányos kötelezettség. Azért kérjük, hogy ez a 18 képviselő hozzáadódjon, mert ha benne lenne a 300-ban, akkor arányossági problémák, aggályok merülnek fel. Ez egy olyan elképzelés, amelyet mi már évek óta támogatunk, amelyre már 2011-ben törvénytervezetünk, írott javaslatunk volt. Lássuk, mi fog ebből megvalósulni?
Az RMDSZ számára miben hozna újat a listás szavazás, miben könnyebbítené vagy nehezítené a munkát? – Két új dolgot hozna. Az egyik az arányosság. Most hiába kaptunk 5 százalék fölötti szavazatot, mandátumban 5 százalék alatt vagyunk, de amennyiben az arányos, listás rendszert visszavezetik, egy 6 százalékos eredmény 6 százaléknyi mandátummal társul.
A másik a kiszámíthatóság. Sokkal valószínűbb az, hogy amennyiben jól szerepel egy illető szervezet, akkor azok a képviselők, szenátorok fognak bejutni, akik a lista elején vannak. A jelenlegi rendszerben például számítottunk arra, hogy Máramaros megyéből bejut egy képviselőnk, de hogy ki lesz az, azt teljes mértékben lehetetlen volt meghatározni. Számítottunk arra, hogy Kolozs megyéből be fog jutni egy szenátorunk, de hogy ki lesz az, az teljes mértékben kiszámíthatatlan volt. Ebből a szempontból nekünk nagyon nagy előny, hogy nem egy rulett lesz, hanem lehet tudni, hogy a közösségi és szervezeti szinten a legnagyobb támogatottságot élvező személy lesz a listavezető, és ő jut be. Ha a szavazatok száma kettőt vagy hármat hoz be, akkor is tudjuk, hogy az első kettő, első három jut be, és nem a mostani kiszámíthatatlan, szerencsén alapuló rendszer lesz.
Az RMDSZ-nek volt egy működő gyakorlata a listák összeállítására. Várhatóan hasonló rendszerben állítják össze a listákat a törvény változása esetén is?
– Az elmúlt választási kampányokban nem módosítottuk a belső szabályozási rendszerünket, vagy nem nyúltunk hozzá lényegesen. Történt egy rangsorolás, és a jelöltek abban a sorrendben, ahogy elnyerték a támogatást, opciójukat fejezték ki arra vonatkozóan, hogy melyik választókerületben fognak indulni. Persze volt olyan, hogy valaki a rangsoroláskor az utolsó helyre jött ki a szervezeten belül, és utána bejutott a parlamentbe – és ez megint a jelenlegi törvény visszássága.
Úgy gondolom, hogy a kiválasztási szabályzatunkon nem kell lényegében változtatni, fogjuk tudni, hogy aki a legtöbb szavazatot kapja a szervezeten belül, az lesz a legesélyesebb, hogy bejusson. Az egyéni választókerületes rendszernek a hibái ellenére volt egy olyan pozitív hozadéka, hogy az emberek kezdtek tisztában lenni azzal, hogy ki az, aki őket képviseli a parlamentben. Ilyen szempontból mennyire lesz visszalépés a listás szavazás?
– Én ezzel az állítással, hogy az emberek tisztában lennének azzal, hogy ki képviseli őket, nem tudok egyetérteni. Az elmúlt időszakban láttam olyan közvélemény-kutatásokat, amelyekben épp arra kérték az embereket, hogy nevezzék meg, hogy az ő körzetükben ki a képviselő vagy a szenátor, és nagyon alacsony volt azoknak az aránya, akik ezt meg tudták tenni. Semmiképpen sincs arról szó, hogy a választó és a választott viszonya jó irányba változott volna, arról nem is beszélve, hogy jelenleg rengeteg egyéni kerületből ketten jutottak be – még az elnevezésben is ellentmondás van. Az RMDSZ szempontjából pedig szó sincs arról, hogy csak az illető körzetben lévő embereket képviselnénk. Vegyük csak a tömbmagyarságot: Hargita megye északi része – ahonnan román képviselő jutott be – le van osztva a magyar képviselők között. Máramaros megye egyetlen magyar képviselője az egész megye magyar közösségét képviseli, nemcsak azét a körzetét, ahonnan bejutott. A tapasztalat szerint az egyéni választókerületes rendszer a nagy pártoknak, míg a listás szavazás a kis pártoknak előnyös. Ilyen szempontból is furcsa a kétharmados többséggel kormányzó USL kezdeményezése. – Azt, hogy ők hogy gondolkodnak, egy politikai elemző bizonyára jobban el tudja magyarázni, mint én. Való igaz, hogy az egyéni választókerületes rendszer hátrányba hozza a kicsiket, főleg az olyan rendszer, mint a nagy-britanniai, ahol a győztes mindent visz. Jelenleg Romániában azért van egy kompenzációs rendszer, tehát nem csak az jut be, aki elnyerte a körzetét, tehát egy bizonyos fokig az arányosság mégis be van tartva. Éppen ezért, ha egy tiszta egyéni választókerületes rendszer lenne, akkor valóban nehéz lenne a politikai logikában megmagyarázni az USL elképzelését, viszont figyelembe véve, hogy most van kompenzációs rendszer, nem annyira egyértelmű, hogy ez a kicsiknek hátrányos és a nagyoknak előnyös.
Úgy gondolom, az ő szempontjukból nagyjából mindegy, viszont az ő szempontjukból is kiszámíthatóbb lesz a rendszer, nem juthatnak abba a helyzetbe, hogy teszem fel a pártelnök nem jut be, mert éppen egy rossz választókerület mellett döntött. A PDL elnöke például majdnem kiesett a parlamentből, ő is csak a visszaosztással, ruletten jutott be – és itt egy közel 20 százalékos pártról beszélünk. Mit jelenthet a listás szavazás visszavezetése a magyar kispártok, az EMNP és az MPP számára? - Amikor valaki a választásokon fél százalék alatt teljesít, nem a választási rendszerrel vagy a választási törvénnyel van baj, hanem a párttal. A jelenlegi törvény szerint be lehetett volna jutni úgy is, hogy nem érik el az 5 százalékos küszöböt, de a számok azt mutatták, hogy a Néppárt – mert ők indultak a parlamenti választásokon – fényévnyi távolságra volt attól, hogy ezt a bizonyos alternatív küszöböt elérje. Sem az MPP, sem az EMNP életére, tevékenységére, támogatottságára, eredményeire semmiféle ráhatással nem lesz, ha megváltozik a választási törvény.
Viszont az RMDSZ-nek is el kellene érnie az 5 százalékos küszöböt – bár az USL még nem hozta nyilvánosságra az elképzeléseit, de valószínűtlennek tűnik, hogy bármilyen alternatív küszöböt határoznának meg.
– Bizonyára nem lesz alternatív küszöb.
Transindex.ro,

Jogi szupermarket – a Borboly-per tárgyalásán jártunk
Mivel meguntam, hogy Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének és más tisztségviselőknek, illetve beosztottaknak a peréről az újságok mindig csupán két új mondatot írnak, és előző cikkeikből átmásolják a többit, eldöntöttem, hogy 2014. január 6-én elmegyek Marosvásárhelyre, részt veszek a tárgyaláson.
A Marosvásárhelyi bíróságot és Táblabíróságot, illetve más szakbíróságokat magába foglaló épület amolyan igazi jogtechnológiai negyedben helyezkedik el. A környék kétszáz méteres körzetében szinte mindegyik épületben ügyvédi vagy közjegyzői iroda működik, a bíróság mellett ott a börtön, kissé omladozó falán pedig egy hatalmas plakát: kopaszra nyírt, csíkos ruhás fickó bámul ki az útra, és azt mondja románul, amit én most leírok magyarul: annak a társadalomnak vagyunk a terméke, amelyben élünk.
Mivel reggel fél kilencig még van öt perc, elgondolkodom, hogyan értendő ez az uniós pénzekből megpályázott műalkotás és jelmondat. Józan ésszel ugyanis úgy vélekednénk, hogy minél jobban működik egy társadalom, annál többet termel. Itt egy kis baj lehet a logikával – tűnődöm magamban, és máris megnyitom a bíróság központi ajtaját, ahol egy csendőrrel és egy beléptető kapuval találom magam szemközt. Autókulcsot, telefont a kosárba, átlépek ezen a reptéri check-in klónon, de úgy elkezd csipogni, mintha valami fémdorongot szorítanék a kabátom alatt.
A csendőr a csíki fagyot alighanem még magával hurcoló bakancsomra néz, és kimondottan cipész szakértelemmel megjegyzi: nem törődünk vele, gyakori ez, fém van az ilyen talpakban. Ezzel is többet tudva, felballagok az első emeletre. Sötétszürke linóleum a folyosókon, fehér márványborítás a falakon, patikatisztaság és román feliratok sokasága, hogy hová lehet benyitni és hová nem. Rajtam kívül a folyósokon még sehol senki, néhány képernyőérintős infópulttal találom magam szembe, érintem-érintgetem, de nem működnek.
Az első feladat: kideríteni, hol lesz a tárgyalás. Amolyan kafkai per-érzéssel a gyomromban elindulok körbe-karikába a folyosón, végül a harmadik benyitásra egy idősebb hölgy készségesen felvilágosít: 52-es terem. Megkeresem, ott van az egyik folyosó fordulójánál, ajtaja mellett, amelyen nagybetűkkel írja és piktogramokkal mutatja, hogy filmezni, fotózni, hangot rögzíteni csak az elnök engedélyével lehet, egy nagy barna csempekályhában úgy ég a gáz, mintha szó sem lenne energiaválságról. A falon, egy A4-es méretű fejléces papíron, nyomtatott szöveg mindazon tárgyalásokról, amelyeket a Marosvásárhelyi Táblabíróság bűnügyi valamint kiskorúakkal és családügyekkel foglalkozó ügyosztálya Creţu Mihaela Ramona elnöknő vezetésével aznap tart meg.
A Borbolyék pere a harmadik, de kezdési időpont nincs a papíron, így nem mozdulok el, hanem tovább olvasgatom a keskenyebb-szélesebb hasábokra tördelt szövegeket.
Az első oszlopban tizennégy vádlottnak a neve mindennemű és rangú tisztség nélkül, valamint a per tárgya: korrupciós bűncselekmények a 78/2000-es számú törvény alapján. A második oszlopban az Arestat/Liber (azaz Letartóztatott/ Szabadlábon) fejléc alatt csupán az L betűvel találkozni, és akarva-akaratlan az embert kissé mellbevágja, hogy sorsa, lám, hogyan szorulhat be két nagybetűbe.
De még mindig csak kilenc óra, tovább sétálok egy másik feliratig. Ez egy nyomtatott plakát a www.faraspaga.ro honlapról, amint az alján rejtőzködő kisbetűkből kiderül, és két nagyobb méretű fotó között von párhuzamot. Az egyik a szocializmus lendületes éveiben épített, de mára már lerobbant garzonlakásos tömbházat ábrázol és alatta a szöveg: „Itt lakik George Caraban, aki kenőpénzt adott, hogy elkészítsék az iratait.” A másik fotón egy hatalmas épület, sok ablakú és merész tetőzetű villa, a következő mondattal: Itt lakik Gică Butoi, a tisztviselő, aki elfogadta a pénzt, hogy elkészítse az iratokat.”
Mindkét mondat persze románul és miközben elmosolyodom a nép egyszerű fiainak szánt példázaton, megint csak Kafka jut eszembe, hiszen ha jól tudom, a caraban az valamiféle bogár, szegény ott ücsöröghet a tömbházlakás ajtórése előtt, és várhatja, hogy magát átalakítva butoi, azaz hordó legyen belőle.
Már fél tíz, időközben elindulnak a fekete taláros ügyvédek és ügyészek, csinos lányok kezdik tologatni a bevásárló kocsikat. Igen, éppen olyan kocsikat, mint a hiper- és szupermarketekben, csakhogy ezekben a tej, olaj, liszt és miegymás helyett vékonyabbra-vastagabbra bekötött aktacsomagok hevernek egymás hegyén-hátán, súlyuk ránézésre is lehet tíz-húsz-harminc kiló, így máris előttem áll a maga valóságában az egyik teremből a másikba történő törvényszéki aktatologatás.
Leírok még néhány kört, pontosabban négyzetet, felbandukolok a második emeletre, majd le a félemeletre, ahol nagy táblákon ott a jog minden fogaskerekének pontos szobaszáma és eltűnődöm: lám csak az apród szavunk közös, itt az ékezet nélküli szóval megjelölt törvényszolgáknak is meg van a maga külön gyülekezőhelye. Fél tizenegy, éppen elegendő idő van még ahhoz, hogy több, egymás melletti falfelirat nyomán tudomásul vegyem, miképpen nem léphetek be a tárgyalóterembe. Rövidnadrágban, testre feszülő nadrágban, sapkában, kalapban, nadrágból kibuggyanó ingben, papucsban semmiképpen. Ám akinek itt akad dolga vagy bámészkodni kedve, az lemondhat bármiféle olyan feliratos pólóról, amely csoporthovatartozást jelöl vagy felhív valamilyen eszme terjesztésére és hosszú, nagyon hosszú még a sor. Teljességgel kizárt például, hogy valaki valamilyen, kihívóan előtérbe helyezett testrészével vagy éppen fejcsóválásával netán fejbólogatásával helyes döntésében befolyásolja a bírói figyelmet.
Háromnegyed tizenegy, egy ügyvéd teszi le csomagját a mellettem levő padra, mintha láttam volna már Csíkszeredában, majd a folyosói asztal túloldalán, ugyancsak talárban, megjelenik egy középkorú férfi. Tekintetükkel csak éppen köszöntik egymást mint ugyanazon szakma művelői, az antikorrupciós ügyész lehet, gondolom magamban. Időközben érkezik még négy férfiú, de egyik sem Borboly, majd az ötödik, a sztárügyvéd, akit az eddigi tárgyalásokat követő fotókról ismerek.
Tizenegy óra előtt néhány perccel a csendőr (vagy egyenruhás törvényszolga) megnyitja az ajtót,és bevonulunk: két vádlott, két tanú, két ügyvéd, egy ügyész és jómagam, a tárgyalás egyszemélyes közönsége. Az elnöknő szemből, egy hátsó ajtón keresztül bukkan fel, jobbról pedig egy halom, asztalra púposodó akta félig takarja a jegyzőnőt. Amúgy sem sokat írhatna, mindenfele mikrofonok, számítógépek.
Felállunk, leülünk, az elnöknő tudomásul veszi a jelenlétet és az időközben beadott ügyvédi kéréseket, többek között arra vonatkozóan, hogy a korrupcióellenes ügyészség egyik nyilatkozatát az egyik tanú nem írta alá, mert nem értette, ezért hivatalos fordítót kérnek. Az elnöknő megkérdi a tanúktól, hogyan érzik, jelenleg szükségük van-e hivatalos tolmácsra. Egyikük románul arról beszél, hogy igen. Az elnöknő megkérdi az ügyvédeket és az ügyészt, egyetértenek-e a kéréssel. Mondják, hogy igen. Az elnöknő utasítja a jegyzőnőt, hogy keressenek tolmácsot, és felfüggeszti az ülést.
Az elnöknő és a jegyzőnő elhagyja a termet, jómagam pedig igyekszem felmérni, hogy a per több oszlopba rakott aktái hány folyómétert tennének ki. Hármat vagy négyet mindenképpen. Az ügyész, az ügyvédek is emelgetik mobiltelefonjaikat. Inkább unalom, semmint izgalom van a teremben, amikor félóra után megjelenik az elnöknő és forgatni kezdi a perrendtartás ugyancsak vastag könyvét, majd közli, hogy mivel mind a négy hivatalos tolmács foglalt, január 9-re napolja az ügyet. Ezzel ügyész, ügyvédek egyetértenek és alig ötven perc telt el a belépésünk óta, máris igyekszünk kifelé.
Az igazságszolgáltatás kereke nagyot nem fordult. Január kilencedikén ügyvédi jelenlét hiánya miatt halasztottak, és ha a négyméternyi iratcsomóra, a perrendtartás vaskos könyvére és a több mint tucatnyi vádlott több mint tucatnyi ügyvédjére, a nem kevés számú tanú többszörös megidézésére, illetékességekre vagy illetéktelenségekre, lehetséges betegségekre, megjelenésekre vagy meg nem jelenésekre gondolok, akkor úgy érzem, hogy sok-sok kilométert megtesznek még bevásárló szekérkéikkel a csinos lányok a marosvásárhelyi táblabíróság folyosóin. Amíg végleg a levéltárba kerülhetnek ennek a pernek is az iratai.
Székedi Ferenc
maszol.ro,

Zsidó tiltakozás a gyergyószentmiklósi Nyírő-est miatt
Tiltakozik a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok" megemlékezést rendeznek Nyírő József író tiszteletére.
Aurel Vainer parlamenti képviselő, a szövetség elnöke kedden felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát: akadályozzák meg az eseményt.
A városi Művelődési Központban szerdán délután valóban rendeznek Nyírő József- és Tompa László-megemlékezést, ezt azonban nem a hatóságok, hanem az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség szervezi, tisztelegve a két író irodalmi munkássága előtt. A város kulturális felügyelői tisztségét is ellátó Kisné Portik Iréntől, az est házigadájától megtudtuk, a rendezvényt mindenképpen megtartják.
„Szövetségünk nem ért egyet azzal a nézettel, miszerint egy író vagy művész esetében a művet szét lehet választani a politikai tevékenységtől, hiszen az ideológia befolyásolja az alkotást" – állapítja meg közleményében az FCER. A zsidó szervezet a magyarországi fasiszta kormány közismert támogatójának nevezi az erdélyi írót, éppen ezért úgy véli: még Nyírő írói munkásságának a méltatása is a fasiszta jelképek és személyek népszerűsítését tiltó, 2006/107-es számú törvény hatálya alá esik.
„Bár nem volt tagja az 1944. októberi hatalomra kerülése után budapesti zsidók ezreit halálba küldő szélsőséges és fasiszta Nyilaskeresztes Pártnak, Nyírő József a rezsim ideológiája propagandistájának számított, horthysta és nyilas kiadványokat szerkesztett, és éppen Szálasi-kormány által végrehajtott deportálások idején volt a budapesti parlament képviselője" – szerepel az Aurel Vainer által aláírt közleményben.
A zsidó szervezet a továbbiakban a „hitleri rezsim nagy csodálójának", mindemellett „meggyőződéses románellenesnek" nevezi az írót, aki Vainer elnök szerint a múlt század negyvenes éveiben „a kolozsvári Tűzharcosok magyar félkatonai alakulat tagjaként részt vett a kincses város környéki román lakosság terrorizálásában".
Egyébként a szerdai eseményt Gyergyószentmiklós kulturális programjai közé is beiktatták. Mezei János polgármester kérdésünkre elmondta: szó sem lehet arról, hogy elmaradjon a megemlékezés. „Aki 1940-45 között vezető tisztséget töltött be, az mind rossz ember?" – tette fel a kérdést az elöljáró, hozzátéve: a szervezőknek joguk van eldönteni, hogy az irodalom, történelem eseményei közül mit emelnek ki, és tartanak megemlékezésre érdemesnek.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író földi maradványait 2012-ben a magyar Országgyűlés kezdeményezésére Budapestre szállították, hamvai pünkösd vasárnapjára tervezett székelyudvarhelyi újratemetését azonban – a két ország között kirobbant politikai feszültség közzepette – a román hatóságok megakadályozták.
Balázs Katalin, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Dicsőséglista
Évfordulók, események régi témákat kavarnak fel nyugtalanítóan. Újraolvasom kedves kollégáim írásait és a hozzájuk fűzött kommentárokat ebben a rovatban. Megannyi alkalom a továbbgondolásra.
A sajtóból nem derül ki, hogy a „Don-kanyar” magyar tragédiájának hetvenegyedik évfordulóján, a megemlékezések során hol és hogyan méltatták nagyméltóságú Horthy Miklós kormányzó úr szerepét a történtekben. “Nem a gyász a megfelelő alkalom!” – szinte halljuk. (Hát akkor mi?! Mohács, Világos, Trianon, Sztálingrád... ilyenkor nincs tanulság, csak gyász?) Bizonyos dolgokat mégis el kell mondani, a történelmi hűség kedvéért is, de kegyeletből is a mintegy 100-120 ezer doni halálos áldozat emlékére.
Nyilvánvaló, hogy a veszteség „konkrét” oka az ellenség volt, hiszen ő gyilkolta le minden idők legnagyobb csatájában – igaz, a saját területén, a maga szempontjából jogos honvédő háborúban – az agresszor szerepébe kényszerített 2. magyar hadsereget. Morálisan fő bűnösnek a hitleri Németország tekinthető. Az 1942-es szovjet ellentámadás során elszenvedett vereség arra sarkallta a németeket, hogy az addiginál nagyobb mértékben vegyék igénybe szövetségeseik haderejét. A „meggyőzés” nem a belátásra és a jóindulatra, hanem a kötelezettségekre apellált, s hiába volt a magyar katonák felszereltsége katasztrofális (különösen az orosz télhez mérten, rosszabb egyébként a románokénál is), érvényesült a parancs: ha menni kell, menni kell. Horthy Miklós levélben biztosította Hitlert a magyar hadsereg részvételéről az oroszországi hadműveletekben. Ha halni kell, halni kell.
Horthy Miklós azonban nem volt sem eszelős, sem cinikus. Amikor a fő katonai felelős, a hadseregparancsnok vitéz (mi más?) Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-én kiadta a hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és a fájdalmas tragédia után még drasztikus fegyelmező intézkedéseket is kilátásba helyezett, a nemzeti felháborodás hatására Horthy a parancs visszavonására utasította Jányt – már márciusban.
Úgyhogy aki akarja, csak rehabilitálja a maga számára lovas ellentengernagyot otthon, magánban (hivatalosan soha!), de legalább erről a veszteségről ne feledkezzen meg. Persze jó volna egyebekről sem (például arról, hogy Rejtő Jenő 1943 január elsején, Szerb Antal 1945 január 27-én halt meg, hogy most csak a kormányzó úr felügyelte állapotok januári magyar íróáldozatait említsük, jutott bőven más hónapokra is). És legalább ne nevezzék hazafinak Horthyt! Mert újabban egyre többen annak tartják. Miközben például Ady Endrét nem tartják hazafinak. (Amiben annyi logika tényleg van, hogy a kettőt egyszerre nem nagyon lehet.)
Ady egyes jobboldaliak számára azért nem hazafi, sőt hazaáruló, mert nagyon rossz véleménnyel volt a klérus (Egy kis séta, ugye, amelyért ült is egy alapos kijózanodásnyit), de mondhatni általában a haladásellenes, konzervatív jobboldal nézetei, politikája és viselt dolgai iránt.
Persze akár hidegen is hagyhatna, hogy elvakult ragyabunkók Ady Endrét hazaárulónak tartják. Hagyhatna – de mégsem hagy, már a közírói szolidaritás okán sem. És azért sem, mert az ilyen laza atyafffyak lehazaárulózzák (más minősítésekről és fenyegetésekről nem is beszélve) azokat a kortárs publicistákat is, akiknek fáj, ha jelenlegi urai tönkreteszik Magyarországot. Tessék csak kommenteket olvasni.
A magyar szenvedés fájt legjobban az igazi hazafi Adynak is. Hogy mindjárt kitágítsuk az „értelmezési tartományt”, mondanak még valamit azok a sorok, hogy: „Ujjunk begyéből vér serken ki, / Mikor téged tapogatunk, / Te álmos, szegény Magyarország, / Vajon vagy-e és mink vagyunk?”
Ez a végső nagy kérdés. Amely régebbi, mint gondolnánk. A hazaárulózás még csak nem is Adyval kezdődött. A baloldal és a liberálisok kirekesztése a nemzetből a jobboldalnak több mint egy évszázados törekvése. „Kitessékelni” (Illyés Gyula kifejezése) azokat kellett, akik a „haza és haladás" fogalmait nem egymást kizáró, hanem éppenhogy együtt megvalósítható eszménynek gondolták. Nemzetietlennek, hazaárulónak, hazátlan bitangnak bélyegezték a szociáldemokratákat éppen úgy, mint az agrárszocialista szegényparasztok mozgalmait, a társadalmi betegségeket feltáró társadalomtudósokat éppen úgy, mint az új utakat kereső írókat, költőket és más művészeket. A nemzet nevében „fő-fő kitessékelők pedig, a nemzeti koalíció pártvezérei, igazi történelmi nevek viselői voltak: Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Andrássy Gyula." (Litván György: Magyar gondolat – szabad gondolat, 2008, idézi Vásárhelyi Mária.)
Jászi Oszkár már 1907-ben így ír: „...közel van az idő, amikor a hazaáruló jelző megtiszteltetetés lesz ebben az országban". Ady pedig: „Vagyok olyan jó magyar, mint bárki. Csak az országos eszeveszettség idején kell magyar írónak ilyen gyanúsítások ellen védekezni. Nem hazaárulás, ha a magyar kultúrviszonyok valakit nem elégítenek ki. Sőt ez a legmagasabb hazafiság. Mert jelenti azt, hogy ez országot a legnagyszerűbbek között akarja látni az ember". Bizony, a legnagyszerűbbek között! Ott, ahol volt már, és ahol a haza haladásával lészen még, amikor majd bölcsen, világra nyitotta vezetik.
Ugyanettől az eszeveszettségtől szenvedett a húszas-harmincas években a magyar szellemi-művészeti élet nem egy jeles személyisége. 1944-es Naplójában erről ír Márai Sándor – és félve idézem, nehogy emiatt hirtelen őt is balliberális bérencnek bélyegezze valamelyik Horthy-, Wass- vagy Nyírő-rajongó: „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint keresztény magyar ember előjogokkal élhet e világban (...) joga van tehetség és tudás nélkül jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar«, vagy »úriember«. S ez a fajta soha nem tanul. (...)" Bizony, sokan képzelik, hogy előjogokkal élhetnek.
Mintha nem hetven év, hanem kettő sem telt volna el azóta! „Ez a fajta” még mindig nem tanul! És úgy tűnik, nincs mit tenni. A 2010-es választási győzelmét követően a Fidesz a szimbolikus politikát tettekre váltotta: gőzerővel zajlik a köztársaság, a jogállamiság, a nemzeti szellemi örökség lerombolásának folyamata, a kulturális talibanizmus.
Idézzünk tovább Vásárhelyi Mária két évvel ezelőtti esszéjéből: „A szakmai és művészi teljesítménytől független, politikai indíttatású kirúgásokkal és kinevezésekkel, forrásmegvonásokkal, a működési feltételek jogi vagy anyagi ellehetetlenítésével, a baloldali és liberális szellemi elit elleni lejárató kampányokkal. A parlamentben a politikai uborkafára felkapaszkodott, ostoba és műveletlen senkik hazaárulózzák, gyalázzák a magyar szellemi örökség és a kortárs kultúra legkiválóbbjait, koncepciós eljárásokkal, koholt vádakkal, lejárató kampányokkal próbálják diszkreditálni a tudomány, kultúra és a művészet nemzetközileg elismert, autonóm személyiségeit. Miközben nemzetről, hazáról, hagyományról papolnak, jól láthatóan éppen számukra nem jelentenek semmit e fogalmak, eszközök csupán diktatórikus uralmi céljaik eléréséhez. A magyar baloldal és a liberálisok hosszú időre jóvátehetetlen bűne pedig, hogy évszázada hagyják magukat kirekeszteni a nemzetből és a hazából. Szellemi restségből, gyávaságból vagy valamiféle meghatározhatatlan gyökerű bűntudatból leszegett fejjel tűrik, hogy elvitassák tőlük magyarságukat, a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket. (...) Eljött az ideje, hogy a baloldal és a liberálisok – ha útját akarják állni a politikai és kulturális talibanizmus végső győzelmének – ne csak mondják, hanem el is higgyék Ady szavait, hogy vannak olyan jó magyarok, mint bárki.”
Szándékosan nem tértem ki a sajtóra, már azért is , mert feszélyez áldozatainak gyávasága, opportunizmusa, nem ritkán „átállása”.
A fentiek figyelembe vételével is azonban ne higgyük, hogy például a Magyar Krónika indítása amolyan ártatlan, kedélyes akció. Ellenkezőleg – egyik fő végrehajtó szerafinjának együgyű candide-izmusa ellenére – a szóbanforgó kulturális talibanizmus giccses groteszkségében is aggasztó ideológiai propagandaeszköze. További problematikusságai csak ez után következnek.
Ágoston Hugó
maszol.ro,

Zavartalan megemlékezés Tompa Lászlóra és Nyírő Józsefre
„Tisztelt ügynök úr, arra kérem, rögzítsen mindent, ami ezen a megemlékezésen elhangzik, hogy mindenki tudhassa, nem valaki ellen, hanem magunkért szerveztük ezt a megemlékezést” – e románul elhangzó gondolattal nyitotta a Tompa-Nyírő megemlékezést Kisné Portik Irén.
Az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség által szervezett rendezvényen, mely a város kulturális programjának részét képezi, az est házigazdája hozzávetőleg negyven fős hallgatóság előtt szólt a két személyiségről. A videobejátszásokkal színesített ünnepség zavartalanul zajlott, mindössze a sajtó képviselői rögzítették az eseményt.
Selyem Antónia magyar szakos tanárként a két ünnepelt írói pályájáról szólt. Tompa Lászlóról mint a sorskérdéseket felvető csendes költőről, a jelentős műfordítóról beszélt, aki önként vállalt száműzetést, majd öreg korában kitört az általa vállalt magányból. Arról, aki a székelyek nagyjainak is emléket állított alkotásaiban. A Bicsak Péter által mondott Lófürösztés című vers után szintén a pedagógus méltatta Nyírő Józsefet, aki sosem szűnt meg a népének szószólója lenni, aki Kide plébánosa, később molnára volt, az Erdélyi Szépmíves Céh, majd a Helikon egyik alapítója. A mélyen katolikus és igaz székely halála utáni hányattatott sorsa egy képes összeállítás során került megelevenítésre, mely által a hallgatóság felidézhette a madridi exhumálást, a koporsó Budapestre szállítását, majd a székelyudvarhelyi, meg sem ásott sír előtt elhangzott beszédeket.
Szőcs Géza és Kövér László szavaikkal a rendezvényszervezők gondolatait is tolmácsolták – hangzott el a Karancsi teremben, ahonnan az egybegyűltek a város központjában, a Megmaradunk kopjafánál helyeztek el koszorúkat. A két koszorú felirata: „Emlékezünk – megmaradunk”, illetve „Kegyelettel adózunk – Nem felejtünk”.
A rendezvény során senki sem ejtett szót arról, hogy az eseményt megelőző napokban a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok” megemlékezést rendeznek Nyírő József író tiszteletére, felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát, hogy foganatosítsanak határozott és sürgős intézkedéseket az akció megakadályozása érdekében.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Magyari a szülőkhöz: ne fogadjanak el semmit, ami magyarellenes
Az oktatás súlyos pénzhiányos állapotában – amelyről a kormány tehet – ezekben a hetekben különféle kényszermegoldásokat keresnek az iskolák, tanfelügyelőségek. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese közleményben szólította fel a szülőket és pedagógusokat arra, hogy jelezzék, ha a magyar oktatás számára hátrányos változtatásokat vetnének fel számukra különféle értekezleteken.
„Be kell látni, hogy egyes átszervezések az észszerűséget, a jobb működtetést szolgálják, más átszervezések, bár keserűek, elkerülhetetlenek. Híreket szereztünk olyan esetekről, főleg Maros és Kolozs megyében, hogy a kisebbségpolitika balkán bajnokai ezt a helyzetet bizonyos esetekben arra használnák, hogy megpróbálják kilencvenéves álmukat megvalósítani: megszüntetni a magyar oktatást adott intézetben. Úgy tűnik, hogy tesztelik az éberségünket, figyelmünket” – fogalmazott Magyari, majd hozzátette: az ilyen esetekben úgy vetik fel magyar csoportok, osztályok megszűnését, költöztetését, átszervezését, csökkentését, mintha az kész tény, törvényszerű dolog, felülről kényszerített intézkedés, sőt a jobb oktatás céljából történne. Az oktatásért felelős főtitkárhelyettes elmondta: tapasztalták, hogy ilyen érvelések és rábeszélések nyomán a magyar szülők már-már belenyugodva fogadják el az országos változásokat.
„Nos, ne legyen így. Ezért az RMDSZ Oktatási Főosztálya arra kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy bármikor, bármilyen szülői értekezleten vagy valamilyen megbeszélésen, gyűlésen a legkisebb jelét is tapasztalják annak, hogy román részről valamely iskolai magyar osztály, magyar tagozat, óvodai csoport összevonását, költöztetését, megszüntetését, áthelyezését, jogi státusának vagy típusának megváltoztatást vetnék fel, ne egyezzenek bele, hanem még aznap értesítsék a tanfelügyelőség magyar tisztségviselőit, a helyi RMDSZ-t, illetve a Szövetség Oktatási Főosztályát vagy a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálatot” – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkárhelyettese, aki szerint egyes esetekben valamilyen változás akár indokolt is lehet, és szükségszerűen változtatni kell, még ha hátrányos is.
Mivel ebben a változtatásban egyesek magyarellenes terveket is szőhetnek, az alapállás kezdetben az legyen, hogy először nem fogadunk el semmit, bármennyire is kész tényekként tálalják nekünk, még akkor sem, ha magyarul mondják, magyarokkal mondatják nekünk, és fűt-fát ígérnek - hívta fel a figyelmet Magyari Tivadar, figyelmeztetve, hogy egyesek arra hivatkozhatnak, hogy ez már valamilyen szinten egyeztetve volt a magyar érdekvédelemmel.
maszol/közlemény,

Néma tiltakozó akció a Schweighofer üzeme ellen
Kétszáz környezetért aggódó civil gyűlt össze szerda délután a Kovászna megyei önkormányzat székháza elé, hogy tiltakozzon a rétyi Schweighofer fűrészüzem engedélyeztetése ellen. A beruházást ellenző Indigó csoport nevű társadalmi szerveződés felhívására Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Barótról és Csíkszeredából érkeztek résztvevők a több órás néma tiltakozó akcióra. A szervezők korábban felkérték a tiltakozókat, hogy semmilyen szimbólumot, jelképet ne vigyenek magukkal. Ez így is történt, érkezésükkor a tiltakozók átvették a szervezők által biztosított táblákat, amelyeken többek között „Állítsátok meg Székelyföld letarolását!” „Döntés a közösség ellen egyenlő árulás” „Követeljük az építkezési engedély visszavonását” feliratú táblákat tartottak magasba, illetve sötétedéskor mécseseket, fáklyákat gyújtottak.
Toró Attila a tiltakozás kezdeményezője a Sláger Rádiónak elmondta: a megmozdulással azt szerették volna bizonyítani, hogy közösségi támogatottsága van a rétyi fűrészüzem megvalósítása elleni tiltakozásnak. Emlékeztetett, hogy korábban több mint 7000 aláírást gyűjtöttek a beruházást ellenzőktől, de ezeket az engedélyezés során nem vették figyelembe.
Az Indigó csoport képviselője leszögezte: megmozdulásuk nem az osztrák beruházó ellen irányul, hanem azért aggódnak, mert szerintük a gyár súlyosan veszélyezteti a környezetét, tevékenysége erdőirtáshoz vezethet, csődbe viszi a térség faipari kisvállalkozásait, illetve veszélyezteti a közeli Rétyi-nyír természetvédelmi területet és rossz hatással lesz a turizmusra. Toró Attila hozzátette: amennyiben nem sikerül megállítani a rétyi fűrészüzem megvalósítását, folyamatosan monitorizálják és dokumentálják majd annak építkezési fázisait, majd tevékenységét is, és minden olyan esetet közzé tesznek, amikor emiatt sérül a környezet.
A tanácsülés keretében szó esett a Holzindustrie Schweighofer rétyi beruházásáról is. Tamás Sándor felszólalásában leszögezte: „Nem létezik olyan törvényes követelmény, amelynek a külföldi beruházó ne tett volna eleget. Több mint 40 szakmai engedélyre van szükség az üzem felépítéséhez, a Schweighofer pedig beszerezte ezeket. A beruházást a helyi közösség is akarja, mindenki emlékszik arra, hogy a tavaly nyáron rendezett közmeghallgatásokon egy kérdést tettek fel a rétyi emberek, mégpedig azt, hogy mikor lehet alkalmazásért jelentkezni. Munkahelyekre van szükség a megyében – ha valamilyen mondvacsinált okkal megtagadtuk volna az építkezési engedély megadását, akkor azt értük volna el, hogy a faipari cég jogi úton érvényesítette volna velünk szemben az igazát, és megtagadtuk volna a munkalehetőséget olyan emberektől, akik kenyeret akarnak családjuk asztalára tenni."
Ugyancsak a tüntetést megelőzően érkezett egy közlemény a háromszéki sajtóhoz, amelyben András Nagy Róbert a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója arról tájékoztat, hogy az osztrák Gerald Schweighofer, a Holzindustrie Schweighofer cég tulajdonosa, Olosz Gergely javaslatára adott 223.770 lejes támogatást a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak. A közlemény szerint ez az adomány lehetővé teszi, hogy felújítsák a gyermek fertőzőbetegségek osztályát, mely évente több mint 1.000 beteg gyermeket lát el Kovászna megye területéről.
Egyébként a rétyi beruházás elleni akcióba hangsúlyosan beszállt a Greenpeace természetvédelmi szervezet is, amely korábban interneten gyűjtött aláírást a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal vezetőjének menesztése érdekében. Mivel ezt az akciót az érintett intézmény félresöpörte, a Greenpeace szerdán, a sepsiszentgyörgyi tüntetés előtt a Környezetvédelmi Minisztériumhoz fordult, és azt kérte váltsák le Gheorghe Neagu igazgatót, aki szerint évi egy millió fa kivágása nincs hatása a környezetre. Kovács Zsolt
Szöveg és fotók forrása: slagerradio.ro
Erdély.ma,

A román bírói tanács szerint Ponta megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét
A bírák és ügyészek szakmai testületeként működő román Legfelső Bírói Tanács (CSM) csütörtökön megállapította, hogy Victor Ponta miniszterelnök megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. A CSM múlt héten kezdeményezett vizsgálatot a szociáldemokrata miniszterelnök ellen, amiért a politikus egy televíziós műsorban politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt.
Vizsgálati részlege jelentését és következtetéseit magáévá téve a CSM megállapította, hogy Ponta nyilatkozata megingatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, és aláássa a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szakmai hitelét.
A CSM azt is megvizsgálta, megalapozott-e Ponta azon megjegyzése, miszerint az ügyészség csak Basescu politikai ellenfeleit zaklatja, és halogatja azoknak a kormány által beterjesztett feljelentéseknek a kivizsgálását, amelyek a korábbi jobbközép hatalom visszaéléseire világítanak rá. A vizsgálati részleg jelentése szerint 83 ilyen ügy közül 63-at a DNA már lezárt, a többi ügyön még dolgoznak az ügyészek.
„Engem megnyugtat, hogy az igazságszolgáltatás olyannyira független, hogy senki sem tudja befolyásolni, sem az, akinek a zsebében vannak az igazságszolgáltatás kulcsai, sem én, sem önök" – mondta ironikusan az újságíróknak Victor Ponta a CSM állásfoglalására reagálva. Ezzel a megjegyzésével is Traian Basescu államfőre utalt, akinek hivatali feladatai közé tartozik a bírák és ügyészek kinevezése.
A CSM állásfoglalásának nincs jogi következménye. A testület vizsgálati részlege elsősorban a bírák és az ügyészek ellenőrzésére hivatott, ha magatartásukkal, szakmai munkájukkal kapcsolatban kételyek merülnek fel. Az igazságszolgáltatás rendszerén kívül eső személyek esetében a CSM-nek nincs lehetősége szankciókat elrendelni, legfeljebb állásfoglalást tehet közzé arról, hogy a közéleti nyilatkozatok milyen mértékben tekinthetők az igazságszolgáltatással szembeni nyomásgyakorlásnak. MTI
Erdély.ma,

Rudolf Ágnes magyar tanárnővel, a Csiky-Csuky projektvezetőjével beszélgettünk
Egy színvonalas diáklap presztízs az iskolának
„A Csiky-Csuky a Csiky Gergely Iskolaközpont diáklapja, amely 1991-ben látott napvilágot. Eleinte rendszeresebben jelent meg, később azonban voltak olyan tanévek, amikor teljesen szünetelt, vagy csupán egyetlen lapszám látott napvilágot.
2005-ben Aradon rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát, amelynek tiszteletére a Csiky-Csukynak két száma is megjelent. Ezután három év szünet következett.
2008 szeptemberében az akkori XI. A osztály elvállalta a lap újraindítását, és azóta a csikys diákok havonta kézbe vehetik és olvashatják iskolánk színes havilapját.
A szerkesztőség tagjai – annak ellenére, hogy érettségire kellett készülniük – a 2009–2010-es tanévben is vállalták a munkát. Tavasszal meghirdettük, hogy megújul a szerkesztőség, és kreatív, energikus, kitartó diákok jelentkezését várjuk. Ennek eredményeként a tanév utolsó, májusi számában már bemutatkozott az új szerkesztőség. A 2010–2011-es tanév elején még két-három emberrel bővült a szerkesztőség.”
A fenti szöveggel „mutatkozik be” Arad megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának diáklapja a tanintézmény internetes oldalán.
Rudolf Ágnes magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő 2000-től dolgozik a tanintézményben, 2008-tól a Csiky-Csuky szerkesztőségi vezetője – ha lehet így fogalmazni.
Minden iskola életében nagy dolog egy diáklap, és bizony sokan nem tudják, hogy kemény munka áll mögötte még így is, hogy egy diáklap nem naponta jelenik meg.
Rudolf Ágnestől érdeklődtünk, hogy betekintést kapjunk egy iskola diáklapjának szerkesztőségi munkájába.
– Huszonhároméves múlt, kisebb-nagyobb kihagyásokkal... Követted-e, hogy az idők során hogyan változott a lap arculata, szerkezete, tartalma stb.?
– Vannak korábbi lapszámaim, van hasonlítási alapom, mondhatom hát, hogy a mostani diáklap egészen más. Ebben megvannak a konkrét rovatok, eléggé egységes – talán már túlságosan is egységes – és kiszámítható, lehet tudni, hogy a következő hónapban megint ugyanazok a rovatok lesznek. A 2008. előttiekben inkább egy-egy írás dominált, de talán éppen ezért volt nehezebb régen rendszeresen megjelentetni, mert nem gyűlt össze annyi írás. Most 12 oldalon jelenik meg, azelőtt is talán 12 oldal volt, de akkor A5-ös formátum, tehát a mostaninál kisebb. A régebbi lapszámok fekete-fehérek voltak, mi most már elértük, hogy a 12-ből négy oldalt színesben nyomtatunk.
– Az újság szerkezeti felépítését a mostani munkatársak találták ki, vagy ezt így örököltétek?
– Csak a címet örököltük, és amikor 2008-ban, az akkori XI. A osztállyal elkezdtük a munkát, akkor a diákoktól kértem javaslatokat, hogy ki milyen rovattal, témával szeretne foglalkozni. Ők ügyesen tömörültek kettesével, hármasával, mindenki kitalált egy rovatot, annak egy frappáns kis címet, elmondták, hogy mire gondolnának, és akkor mindenki a maga rovatát elkészítette minden hónapban. Kezdetben még logója is volt a Csiky-Csukynak, amit most már elmaradt, szlogenünk is volt – Csikysektől Csikyseknek –, ezt is a diákok találták ki 2008-ban. Ez a szlogen még benne van az újságban.
– A logó miért maradt el időközben?
– Volt egy időszak, amikor a tördelőnek más ötletei voltak a borítólappal kapcsolatban s akkor egy párszor lemaradt a logó, utána már meg is feledkeztünk róla.
– Hányan dolgoztok most a diáklapon? Ők állandó munkatársak, vagy havonta változik az „alkotó brigád”?
– Állandó tagokkal dolgozunk, akik a IX–XII. osztályból kerülnek ki. Jelenleg 23 szerkesztő van, ezért kicsit nehéz összefogni a munkájukat. Mindegyikük önként jelentkezett. Általában tavasszal – amikor a végzősök már leadják a rovatot, mert az érettségire készülnek – szoktuk meghirdetni, hogy új jelentkezőket várunk a megüresedett helyekre. Ekkor elég sokan jelentkeznek, zömében IX. osztályosok.
– A lapban az írások mellett rajzokat, „festményeket”, grafikákat is találunk.
– Úgy gondoltuk, hogy nem mindenkinek a nyelv, az írás az erőssége, van, aki jobban szeret és tud rajzolni, és akkor egy oldalt szenteltünk ezeknek az alkotásoknak. Volt időszak, amikor ugyanabban a rovatban fotóversenyre beérkezett fotókat is megjelentettünk.
– Hogy kell elképzelni egy lapszám összeállítását? Hogyan zajlik a folyamat az anyaggyűjtéstől a nyomdáig?Mi a te szereped ebben a szerkesztésben?
– Az újság megjelenése mindig attól függ, hogy van-e még olyan fontos esemény az iskolában, amit meg kell várnunk. Igazodunk az eseményekhez, de azért igyekszünk, hogy lehetőleg a hónap vége előtt már megjelenjen az újság.
Nagyon jó kis csapat van, mindenki teszi a dolgát, a szerkesztők önállóan dolgoznak, én koordinálom a munkájukat. Kiosztani nem kell nekik a feladatokat, maximum felhívom a figyelmüket egy-két eseményre, melyekre jobban oda kell figyelni. Megadom nekik, hogy milyen napra kérem a cikkeket, persze ezt nem mindig tartják be, általában 2–3 nap késés van. Aztán kijavítom és továbbítom a tördelőnek, akinek jó esetben egy hét áll a rendelkezésére, vagy ennél is kevesebb idő. Aztán mikor be van tördelve, leadjuk a nyomdának, ott is kell legalább egy hét, amíg kinyomtatják. Ezért is történik meg néha, hogy – főleg sport rovatban – egy-egy esemény már aktualitását veszti mire megjelenik az újság, de én mondtam a diákoknak, hogy idővel azért igyekezzenek általánosabb dolgokról írni, hogy ne legyen az, hogy már rég tudja mindenki a focimeccs eredményét, amit mi csak beharangoztunk, hogy lesz.
– A diákok szeretik ezt csinálni? Aki nem vesz részt a szerkesztésben, annak is fontos, hogy megjelenjen a Csiky-Csuky?
– Én úgy látom, hogy a szerkesztők szeretik csinálni, és nem azért, mert bárki is kényszeríti őket. Mindenki otthon, a szabadidejében foglalkozik ezzel, és senkinek nem jelent ez gondot. A többiek pedig várják az újság megjelenését, hiszen ha néha kicsit késik a nyomtatás, akkor már érdeklődnek, hogy mikor lesz lap. Mondjuk, ha a számokat nézzük, akkor nem mondhatom, hogy az érdeklődés jajdenagy, hiszen 250 példányban nyomtatjuk a Csiky-Csukyt, az iskolának pedig van vagy 600 diákja és 50 lapszám általában meg szokott maradni.
– Miért szeretsz ezzel foglalkozni?
– Amikor elindult, akkor láttam, hogy mennyire megmozgatta az osztályt. Utána már a diákok igényelték a folytatást, plusz az iskolának is növeli a tekintélyét, ha van egy színvonalas diáklapja. Úgy gondolom, hogy 12 oldal színes oldalakkal és érdekes írásokkal az iskola büszkesége, és kár lenne abbahagyni.
***
A Csiky-Csuky szerkesztőségében 23 diák dolgozik, helyhiány miatt nem tudtuk megszólaltatni mindannyiukat, ezért választásunk a fotósra és a tördelőre esett. Megkértük őket, meséljék el milyen érzés egy diáklap munkatársának lenni.
Bortoș Júlia (X. C osztály, a Csiky-Csuky fotósa)
XI. osztály óta vagyok a Csiky-Csuky diáklap fotósa. Nagyon jól érzem magam, hogy ezt a feladatot végezhetem, és jó érzéssel tölt el az, mikor az olvasók meg vannak elégedve azzal, amit én vagy a szerkesztőség többi tagja kínál fel minden egyes lap megjelenésével. Időközben a szerkesztőség egy igen kiegyensúlyozott és együttműködő csapattá vált. Örülök, hogy a tavalyi tanév elején jelentkeztem a Csiky-Csuky szerkesztőségébe, és mai napig tagja vagyok.
Tóthpál Béla (X. A osztály, a Csiky-Csuky tördelője)
2012 őszétől tördelem a diáklapot. Nem foglalkoztam még ilyesmivel, hetedikes koromban tanítottak meg a szüleim az Adobe InDesign tördelő programot használni pusztán szórakozásból, akkor még nem gondoltam, hogy hasznát veszem majd... Az akkori „munkám” a húgomnak készített karácsonyi ajándék volt, egy kis mesefüzet, amely általam írt mesét és illusztrációkat tartalmazott.
A Csiky-Csukyhoz úgy kerültem, hogy elballagott az előző tördelő és kihirdették az iskolában, hogy keresik az utódját. Úgy éreztem, hogy szívesen foglalkoznék ilyesmivel, és jó tanulási lehetőségnek tűnt. Nem gondoltam, hogy kilencedikesként esélyem van megkapni az „állást”. Nem volt túljelentkezés. Amikor szembesültem a munkamennyiséggel és a tényleges feladattal rájöttem, hogy miért nem... Az első számokat megizzadtam, de aztán egyre jobban ment, és Rudolf Ágnes tanárnő is nagyon türelmes volt hozzám.
Nagyon jó kis közösség van, szeretek csapatban dolgozni. Jó érzés volt, hogy a tanárnő és a nagyobb diáktársak bátorítottak az elején, amikor izgultam, hogy helyt tudok-e állni.
Nagyon jó érzés tördelőnek lenni, mert minden elkészült lapszám egy kicsit az enyém is... Viszont felelősség is, hogy milyen lesz, tetszik-e majd az olvasóknak, tanároknak, és az sem könnyű, hogy mindig valami új arculattal kell előállni, hogy színes és vonzó legyen a diáktársak számára.
***
A Nyugati Jelen napilap a Csiky-Csuky diáklapnak felajánlotta 2014-es Nyugati Jelen falinaptár novemberben eladott példányszámaiból befolyt összegnek a 10%-át mintegy támogatásként. Beszélgetésünk végén Rudolf Ágnes megköszönte a Jelennek a támogatást, és biztosította szerkesztőségünket, hogy a pénz jó helyre ment, hiszen nagy szükségük van rá és sokat jelent számukra mindenféle támogatás.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Az asszimiláció ellen küzd a Bukaresti Magyar Élet
Új, magyar nyelvű kiadvány jelent meg: a Bukaresti Magyar Élet novemberben mutatta be első számát a Brassó Lapok havi mellékleteként. Az egyelőre második lapszámánál tartó, négyoldalas, nyomtatott kiadvány születésének körülményeiről, céljairól, túlélési esélyeiről kérdeztük Bencze Mihály szerkesztőt.
Hogyan született meg az ötlet, hogy saját nyomtatott kiadványt jelentessenek meg a bukaresti magyar közösség számára?
A bukaresti magyar oktatás kétszáz éves múltra tekint vissza. A Barátok katolikus temploma, majd a református és evangélikus templomok köré tömörült erdélyi magyarok ebben a városban egy csodálatos magyar világot építettek. Iskolák, újságok sokasága, könyvkiadás, színház, cégek, gazdasági és kulturális élet fémjelzi az ide került magyarok munkásságát. Ha a két világháború nem teszi tönkre ezen intézményeket, akkor Budapest után minden téren Bukarest lenne a második legnagyobb magyar város.
Kikből áll az a közösség, amelyhez a lap szól?
A bukaresti magyar lakosság széles skálát ölel fel az 5-6 generációs "ősmagyaroktól" a jobb munkalehetőségért ide telepedett magyarokig. Az utolsó népszámláláskor háromezren vallották magukat magyarnak, noha harmincezer magyar él itt. A jövő tehát nem rózsás, évtizedeken belül az asszimiláció hullámai eltörlik az anyanyelvünket. Ezért a legfontosabb az anyanyelv oktatása, védelme és ápolása. Ezt az itt működő Ady Endre Elméleti Líceum, a Petőfi Ház, valamint a római katolikus, a református és az evangélikus egyházak vállalják fel. Ennek az öt intézetnek a kulturális, tudományos egyesítését vállalta fel a három hónapja beindult Bukaresti Magyar Élet újság, melynek szerkesztői Forró László és jómagam.
Milyen időközönként jelenik meg a Bukaresti Magyar Élet?
Egyelőre havonta egyszer jelenik meg, a Brassói Lapok mellékleteként. A mindennapi kulturális és tudományos élet mellett közli a bukaresti magyarok történelmét, neves magyar személyiségek életrajzát, akik Bukaresten keresztül ráhatással voltak az ország kulturális, gazdasági fejlődésére. Mindenkitől szívesen várunk írásokat, visszaemlékezéseket, történelmi fényképeket és dokumentumokat a következő címre: bukaresti.magyar.elet@gmail.com
Végeztek valamiféle piackutatást? Mekkora olvasóközönségről beszélhetünk?
Nagyszabású piackutatást nem végeztünk, de felmértük a lehetőségeket. A nyomtatott változatra idáig 125-235 olvasó volt kíváncsi, de az elektronikus változatot biztos többen fogják olvasni.
Ezek szerint lesz online felülete is.
Igen, az elektronikus változat az Ady Endre Líceum honlapján lesz elérhető, ami most készül.
Hol lehet majd megvásárolni a lapot?
A történelmi magyar egyházaknál, az Ady Endre Líceumban, valamint a Petőfi házban.
Lévén, hogy – legalábbis egyelőre - havilap lesz, a hangsúly nyilván nem az aktualitásokra tevődik majd. Mi lesz a lap erőssége, vonzereje?
A kultúra, a történelem, a fontos események mindig helyet kapnak a lapban. Az erdélyi magyarság bukaresti kötődéseinek a feltárása, a román-magyar kapcsolatok megközelítése mindkét irányból, és hadd ne soroljam, mert a levéltári adatok feldolgozása során még sok rejtély fog előbukkanni. A lap erőssége az maga a létezése, egy olyan városban, ahol a magyarok már lemondtak az önálló sajtóról.
Manapság nagyon merész vállalkozás lapot, főleg nyomtatott lapot indítani tájainkon. Ezt nyilván Önök is tudják. Mennyire bízhatunk a lap tartós fennmaradásában, megvan erre az anyagi fedezet?
Pitagorasz azt mondta: a kezdet az egész fele. Még nincs anyagi fedezetük, de remélem, hogy vannak még mecénások, és lesz pályázati lehetőségünk is.
A Bukaresti Magyar Élet hivatalos bemutatkozása 2014. január 20-án 18 órától lesz a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Házban (Bukarest, Zalomit u. 6.). A lapot Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője mutatja majd be, jelen lesznek a szerkesztők: dr. Bencze Mihály és Forró László.
Valóságos kortörténeti csemegével indít a Bukaresti Magyar Élet első két lapszáma: Zajzoni Rab István, a Barcaság kiemelkedő, 19. századik csángó-magyar költőjének 1851-ben írt, bukaresti útinaplójából közöl részleteket. Érdekességeket közöl Fekete József szobrászművész, a bukaresti Repülősök Emlékműve megalkotójáról, valamint a török költők magyar kultúra iránti rokonszenvéről, annak megverselt bizonyítékairól, és részleteket tudhatunk meg a Herăstrău parkban található két, magyar kötődésű szoborról is. Egy egész oldalt – a harmadikat – szánnak a szerkesztők az egyetlen magyar tannyelvű bukaresti iskola, az Ady Líceum tanárai és diáksága számára, az utolsó oldal pedig a rövid, közérdekű tudósítások, hírek felülete: itt található a Bukaresti Rádió, illetve a Román Televízió magyar adásának programja, valamint a magyar istentiszteletek, misék helyszínei és időpontjai is. A második, decemberi számban a Hungaromagyarázatok nevet viselő, Erdélyben már széles körben népszerű jelenségről és annak értelmi szerzőiről is olvashatnak a bukaresti magyarok.
T. Koós Imola
maszol.ro,

L. Balogh Béni
CSAPDAHELYZETBEN Romániai magyar érdekképviselet 1940-1944 között
Történelmi üresjáratnak bizonyult a Romániai Magyar Népközösség, mely ellenséges környezetben, személyes ellentétektől terhelve működött négy évig.
Előzmények A két világháború közötti romániai magyarság politikai érdekképviseleti szerve 1922-től 1938-ig az Országos Magyar Párt (OMP) volt, amelynek élén 1926-től a konzervatív beállítottságú gróf Bethlen György állt.
A királyi diktatúra bevezetését követően, az 1938 decemberében, korporatív alapon létrehozott Nemzeti Újjászületési Front (Frontul Renașterii Naţionale) lett az egyetlen engedélyezett politikai szervezet. Gyárfás Elemér, Kis–Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnöke, volt bukaresti szenátor, Bethlen György nevében felajánlotta Miron Cristea miniszterelnöknek a magyar kisebbség együttműködését. A román kormány a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépést javasolta.
Ugyanakkor csak az egykori OMP-vezetés ellenzékével, a liberálisabb Bánffy Miklós gróffal és bizalmasával, Szász Pállal volt hajlandó tárgyalásokat folytatni. Az új magyar érdekvédelmi szervezet, az 1939. február 11-én megalakult Romániai Magyar Népközösség vezetőjét végül Bukarest jelölte ki Bánffy személyében.
A román kormány beavatkozása nem csak a Bethlen-Bánffy ellentétet mélyítette el, de az erdélyi magyarság jelentős részét is elidegenítette a „fölülről lefelé” alakult szervezettől. Ami ráadásul a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként működött, emiatt pedig sokan a magyar érdekek „kiárusításaként” értékelték a történteket.
„Születési hibái” ellenére, a Bánffy Miklós vezetése alatt alig másfél évig működött Népközösség társadalomszervező munkája kiemelkedő volt. Főleg gazdasági és szociális téren ért el eredményeket, tehát olyan területeken, amelyek korábban az OMP figyelmén kívül estek.
Mikó Imre összegzése szerint a gazdakörök útján, továbbá a szomszédságok, tehát az ún. tízes szervezetek kiépítésével, a munkásság csatlakoztatásával és az iparosok összefogásával olyan magyar szervező munka indult meg Erdélyben, amilyenre azelőtt sohasem volt példa.
Újrakezdés Dél-Erdélyben
A második bécsi döntés nyomán a Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt. Számaránya és területi elhelyezkedése megváltozott, demográfiai, szellemi potenciálja jelentősen összezsugorodott, és ezzel egyidejűleg módosult az ország politikai berendezkedése is. A kisebbségi életforma felépítését majdhogynem az alapoktól kellett újrakezdeni egy meglehetősen ellenséges társadalmi-politikai közegben. A dél-erdélyi magyar közvélemény jelentős része a bécsi döntés után is a székhelyén maradt gyulafehérvári római katolikus püspököt, Márton Áront látta volna szívesen vezetőjeként.
A magyar kormány azonban Gyárfás Elemért bízta meg ezzel a feladattal. Jakabffy Elemér emlékiratai szerint Gyárfás beleegyezett abba, hogy ő „csak” a politikai vezetést fogja gyakorolni, „nemzetvezetőül” pedig Márton Áront ismeri el. A püspök valóban mindvégig a dél-erdélyi magyarság nem hivatalos, erkölcsi-szellemi vezetőjének számított, szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is.
A Romániai Magyar Népközösség 1940. november 4-én, Nagyenyeden tartotta újjáalakuló értekezletét. Betöltötték a bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké Szász Pált, gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választották.
Elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett megállapította: a magyarországi románokat sújtó intézkedések a dél-erdélyi magyarság helyzetét is rendkívül megnehezítették.
Az ügy előzménye az volt, hogy Gyárfás korábban előzetes meghallgatási jogot kért a magyar kormánytól az észak-erdélyi románságot érintő intézkedésekre nézve. 1940. szeptember 19-én Budapest erről írásban is biztosította.
A megállapodást azonban a magyar kormány a több száz észak-erdélyi román család 1940. októberi, meggondolatlan kiutasításával megszegte, ez pedig súlyos következményekkel járt a dél-erdélyi magyarság számára. Mindkét oldalon kezdetét vette a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, amely több-kevesebb intenzitással 1944 őszéig tartott.
Az 1940. november 4-én módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lett a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest vált, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tett szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.
A román kormány elismerte ugyan a Magyar Népközösségnek, mint a romániai magyarok átfogó képviseleti szervének létjogosultságát, de az országos és helyi politikai ügyekbe semmiféle beleszólási jogot nem biztosított számára. Tevékenységét amúgy is szinte mindvégig megbénította a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások és az igen szigorú levél- és sajtócenzúra. 1941 januárjában a hatóságok egy időre bezárták a Népközösség nagyenyedi és dévai irodáját, az utóbbi esetben az irattárat is elkobozták.
Erre azért került sor, mert a Népközösség jelentéseket készített a magyarellenes intézkedésekről, amit a román hatóságok „hamis hírek terjesztésének” minősítettek. 1941 júliusában a petrozsényi irodát zárták be. Letartóztatták a helyi elnököt, Veress Béla unitárius lelkészt, akit később kétévi börtönre ítéltek.
A Népközösség működése
A Népközösség főleg a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, központi és helyi irodái révén állandó jogsegélyt nyújtott. A leghatékonyabban működő brassói iroda például hivatalos beadványok megszerkesztésében segédkezett, eljárt a hatóságoknál a magyar panaszok orvoslása ügyében, munkaközvetítést vállalt, ezenkívül kőnyomatos körlevelekben rendszeresen ismertette a legújabb hatósági rendelkezéseket.
Rendszeresen informálta a már említett magyar konzulátusokat a dél-erdélyi magyarság helyzetének alakulásáról, és segítette ezek működését. Az egyházakkal együtt részt vállalt a Magyarországról érkezett, elsősorban szociális célokat szolgáló titkos segélyek szétosztásában a rászorultak között.
A Népközösségnek a magyar kormánnyal és a magyar külképviseleti szervekkel fenntartott kapcsolatait a román hírszerző szervek úgy értelmezték, hogy idegen érdekeket követ, és irredenta, revizionista propagandát folytat.
Napilapja a Temesváron megjelenő, Vuchetich Endre által szerkesztett Déli Hírlap volt. Papírhiányra hivatkozva a hatóságok folyamatosan korlátozták a lap terjedelmét és példányszámát. 1942 decemberében az újság már csak 10 ezer példányban és mindössze négy oldalon jelenhetett meg. A Népközösség helyi tagozatai a körülményektől függően egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
A brassói tagozat például az itteni, viszonylag kedvezőbb körülmények közepette sikerrel karolta föl a szegényügyet és népkonyhákat, gyermekotthonokat állított föl, a rászorulóknak ingyenes orvosi vizsgálatot és gyógyszerellátást biztosított.
A jóval kedvezőtlenebb helyi viszonyok dacára a bánsági tagozat 1940 szeptemberében egy ötezer kötetes népkönyvtárat nyitott Temesváron, 1941-ben egészségügyi szolgálatot szervezett.
Karácsonyi segélyakciói során több száz pár cipőt és ruhaneműt osztott szét, ezenkívül az egyházakkal együttműködve rendszeres napi ebédet biztosított kb. ötszáz iskoláskorú gyermeknek. A Magyar Nő- és Leányegylet támogatásával napközi otthonokat tartott fönn.
Az aradi tagozat főleg jogvédő és szociális tevékenységével tűnt ki, míg a Hunyad vármegyei és a dél-bihari népközösség munkáját szinte teljesen megbénították a román hatóságok.
A Népközösség keretei között a magyar gazdák érdekeit védő önálló szervezetként működött az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) Dél-Erdélyben maradt része. Szász Pál elnök Nagyenyeden állította föl az új központot, egyben hat kerületet szervezett, melyek élére gazdasági felügyelőket nevezett ki.
Az EMGE tevékenysége eredményesnek bizonyult. Az ún. gépakciók során több száz mezőgazdasági géphez juttatta ingyen vagy kedvezményes áron a magyar kisbirtokosokat. Viszonylag nagy mennyiségű gabonát, vetőmagot, tenyészállatot és műtrágyát osztott ki, a rászorulóknak kölcsönöket és gyorssegélyt is nyújtott.
A helyszíni oktató- és szervezőmunkát, valamint a gazdakörök életét azonban ellehetetlenítették a különböző csendőrségi tilalmak. Ráadásul az EMGE vezetői a hatóságok állandó zaklatásának voltak kitéve. Az egyesület központi irodáját a katonaság többször lefoglalta, és lapját, az Erdélyi Gazda című folyóiratot ismételten betiltották.
Személyi ellentétek
A Népközösség szűkebb vezetésen belül kezdettől fogva ellentétek voltak. Többen egyszemélyes vezetési stílussal vádolták Gyárfást, és szemére vetették, hogy keveset törődik a Népközösség belső ügyeinek intézésével.
A lappangó viszály 1942 szeptemberében került felszínre, amikor is Szász Pál levélben közölte Gyárfással, hogy lemond alelnöki tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Gyárfás nem hívja össze a Népközösség elnöki tanácsülését, és nem egyeztet a többi vezetővel, mielőtt a dél-erdélyi magyarságot érintő fontos kérdésekről nyilatkozik.
A Gyárfás-Szász viszály mögött részben személyes, részben elvi ellentétek álltak. Jakabffy visszaemlékezései szerint a Gyárfást támogató bánsági, aradi, brassói magyar vezetők véleménye az volt, hogy Szász megsértődött, amiért Budapest választása 1940 szeptemberében nem rá, hanem Gyárfásra esett.
Ezért később éppen olyan aknamunkát folytatott, mint 1940 előtt Bethlen György ellen. A baloldali Kacsó Sándor viszont elvi különbségekről írt. Szerinte a bankár Gyárfás csak választót és nyírni való nyájat látott a népben, míg Szász − Gyárfással ellentétben − nem a magyar kormány megbízottja volt, hanem a népet képviselte, és azt szervezte. Magyarország német megszállását követően a Gyárfás Elemér és Márton Áron közötti feszültség is kiéleződött. Míg a püspök 1944. május 18-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szózatában nyíltan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, addig Gyárfás az „árral úszott”, és a németbarát Sztójay-kormánnyal igyekezett jó viszonyt ápolni.
A Népközösség „közép-erdélyi” vezetői: Márton Áron, Szász Pál, gróf Haller István, Nagy Ferenc református püspökhelyettes és Gál Miklós unitárius főgondnok május elején azt kérték Gyárfástól, hogy hívja össze az elnöki tanácsot a „súlyosbodó hadi és politikai helyzet” megbeszélése érdekében.
A május 25-én, Gáldtőn tartott értekezleten, amelyen csak Gyárfás és az elégedetlenkedők jelentek meg, Márton Áron élesen bírálta az elnök egyszemélyes vezetési stílusát, és tiltakozásképpen elhárított magától a „Népközösség munkájában való mindennemű kollaborációt”.
Néhány hét múlva Gál Miklós, Szász Pál és gr. Haller István bejelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a püspökkel. Júliusban, mivel Gyárfás nem volt hajlandó összehívni az elnöki tanácsülést, lemondtak elnöki tanácsi tagságukról. Ez azonban az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett fordulat miatt már nem került nyilvánosságra. A román átállás és az ezt követő események a Romániai Magyar Népközösséget nyomtalanul elsodorták.
Helyét a baloldali irányultságú MADOSZ, majd a Magyar Népi Szövetség vette át.
Összegzésként elmondható, hogy 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösségnek igen mostoha körülmények között kellett képviselnie a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekeit.
A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a központi és helyi román hatóságok gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, de a helyi tagozatok egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
Különösen a Népközösség keretein belül működő EMGE végzett eredményes szervezőmunkát. 1942 szeptemberében felszínre kerültek a Népközösség vezetésen belüli személyes ellentétek.
1944 tavaszán ezek kiéleződtek, és egyre markánsabb ideológiai jelleget öltöttek. Mindez azonban − Kacsó Sándor szavaival − „történelmi üresjáratnak” bizonyult. A Népközösség rövidesen megszűnt, legtöbb vezetője pedig (az 1945 előtti román politikai elit számos képviselőjéhez hasonlóan) személyes üldöztetésnek lett kitéve.
Transindex.ro,

A barikád másik oldalán
A helyi románság komfortérzetét szolgáló gesztusokat hiányol, ennek ellenére elképzelhetetlennek tartja Székelyföld területi autonómiáját a sepsiszentgyörgyi Ioan Lăcătușu, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fórumának ügyvezető elnöke.
– Közvetlenül a vízszentelési istentisztelet után érkezett beszélgetésünkre. Magyarokat is látott a templomban?
– Hogyne, nagyon sok magyar jár hozzánk ilyenkor. De az előző rendszerben is így volt. Még a nyolcvanas években egyszer Erdővidékről próbáltam hazajutni, s mit látok az autóban, amelyik felvett? Egy ortodox keresztet. A sofőr is észrevette a csodálkozásomat, s mondta, hogy semmi okom rá, rengeteg ismerőse jár román templomba, szentelteti meg a vizet, hiszen Isten nemzetiségre való tekintet nélkül segít a rászorulókon. Ilyen világot éltünk akkoriban.
– Valamiért mégsem felhőtlen a magyar–román együttélés Székelyföldön. Ön pedig hiába a székelyföldi románság legjelentősebbnek tartott érdekvédelmi szervezete, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fórumának vezetője, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a két nemzet közötti közeledés legfőbb akadálya. Hogyan viseli ezt a keresztet?
– Megvallom, nehezen. Főleg, hogy a polgármester még soha nem tett igazi, őszinte kísérletet arra, hogy megbeszéljük a székelyföldi románság gondjait, félelmeit. Persze tudom én, hogy azt kell mondania, amit a választói többsége hallani akar, de nem lehet színházat játszani a végtelenségig.
– Apropó, színház. Önt pártaktivistaként érte a rendszerváltoztatás, most pedig a székelyföldi ortodox egyház egyik legfontosabb világi támogatója. Hitelesnek érzi magát ebben a szerepben?
– Nézze, tisztában vagyok azzal, hogy talán halálomig hordanom kell ezt a bélyeget. Olyan világot éltünk, amikor az adott körülmények között kellett megpróbálni segíteni az embereknek. És én igyekeztem, amit talán az is bizonyít, hogy soha senki nem támadott azzal, hogy ártottam volna neki. Fiatalemberként érkeztem Szentgyörgyre Moldvából, több éven át voltam a város alpolgármestere. Templomba nem jártam, az nem fért volna bele, de ha utánakeres a nyilvántartásokban, talál egy Profira Lăcătușu nevet: a teleket nálam töltő édesanyám révén anyagilag is rendszeresen támogattam az egyházamat. S még élnek néhányan, akik igazolni tudják, hogy a háttérből segítettem az Állomás negyedi vagy a Csíki utcai katolikus templom felépítését egy olyan korban, amikor erre elméleti esély is alig nyílt.
– Ilyen előélettel és beágyazottsággal ma önnek kellene lennie a székelyföldi elöljárók legfőbb román tárgyalópartnerének. Ehhez képest Háromszéken például inkább ezerszer Mădălin Guruianut kérdezi Antal Árpád, mint egyszer önt...
– A kuruc–labanc jelenséget a magyaroknak nem kell megmagyarázni, és azt is tudom, hogyan kezeli a magyarság Hajdu Győző szerepét. Nos, a magyar elöljárók rendre a mi kollaboránsainkat keresik, Guruianut, Sabin Ghermant, Dan Manolăchescut, hasonlókat, megkérdőjelezve a többiek hitelességét, önkényesen jó és rossz románokra osztva a székelyföldi románságot. Antal Árpád számára elfogadhatatlanok azok a románok, akik ismerik a történelmet, akik képviselnek valakit, valamit. Nem tudok olyan románról, aki megkérdőjelezné az elmúlt 23 év alatt kifejtett tevékenységemet, márpedig ha az enyémek hitelesnek tartanak engem, azt egy magyar városvezetőnek is figyelembe kellene vennie. Álnok állításnak és manipulációnak tartom, hogy én, mi lennénk a magyar–román párbeszéd legfőbb akadályai. És az is elfogadhatatlan, ahogy a románság érdekében kifejtett tevékenységünket a helyi magyar sajtó következetesen magyarellenes megnyilvánulásként kezeli.
– Mitől lenne ön, illetve az ön neve által fémjelzett szervezetek hitelesebbek, mint a legutóbbi önkormányzati választásokon képviselői mandátumot szerző, önmagukat a pártpolitika második vonaláig felküzdő fiatalok?
– Több érvem is van e tekintetben. Az általam vezetett fórum ernyője alatt egyesül a legtöbb román civil szervezet. És mindenek felett: mellettünk áll az ortodox egyház. Azt hiszem, hitelességünk legfőbb garanciája, hogy a fórum tiszteletbeli elnöke maga Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
– Közel negyven éve él Sepsiszentgyörgyön, talán joggal várhatná el öntől a magyarság, hogy empátiával viszonyuljon az aktuális problémákhoz, akár az autonómia kérdéséhez. Finoman szólva viszont épp az ellenkezője történik.
– Ezúttal is szeretném leszögezni: nem támogatjuk a területi autonómia ügyét, mert az beláthatatlan veszélyekkel fenyegeti a székelyföldi románságot. A mi szempontunkból Székelyföldön de facto már 23 éve létezik autonómia, hiszen az etnikai indíttatású szavazások nyomán fel sem merülhetett román polgármester megválasztása mondjuk Csíkszeredában. A decentralizálás pedig, akarjuk-nem akarjuk, ezt a folyamatot erősíti. Az autonómiának az a fajtája, amit mostanában hangoztatnak, történelmileg amúgy is rég meghaladott, amit az is bizonyít, hogy II. Józseftől Nagy-Románia adminisztratív átalakításáig többször is felszámolták a különböző autonómiaformákat, de akár az ötvenes-hatvanas évek Magyar Autonóm Tartományát is ide sorolhatjuk.
– A felszámolások okait is tanulmányozta?
– Természetesen: az adott időszak vezetői szerint nem feleltek meg a kor modern adminisztratív kihívásainak. Akadtak, akik abban az időben is igyekeztek felzárkózni a haladó világhoz.
– Szól még valami Székelyföld autonómiája ellen?
– Bizony. Az autonómia intézményesítése nélkül is nagy gondjaik voltak a térségben élő románoknak az elmúlt 23 évben. Nem a mindennapi élettel, mert azzal soha nem voltak különösebb problémáink, főleg azoknak, akik beszélik is a magyar nyelvet. A román identitás kérdése a legégetőbb. Nem az esett rosszul nekünk, hogy a megyei múzeumból Székely Nemzeti Múzeum lett, hanem az, hogy minden a megkérdezésünk nélkül zajlott. A mód, ahogyan elbocsátottak öt román muzeológust, ahogyan kezelték a román kulturális vagyont. Az nem működik, hogy az egyik fél nyeresége a másik kárára történjen. Tudja, milyen nehéz volt elviselni a magyar értelmiség ellenségességét a Kovászna és Hargita Megyei Ortodox Püspökség létrehozásakor? A mi részünkről soha nem tapasztalhattak ilyen kizáró jellegű retorikát. Mutasson nekem egyetlen mondatot, amelyben Ioan Selejan püspök úr a magyar–román együttélés ellen szólt volna!
– Nem kerestem utána, de az ortodox egyház kivételezett állami támogatását, székelyföldi térhódítási offenzíváját talán ön sem vonja kétségbe.
– Ismerem ezeket a félelmeket, de kijelenthetem, hogy az ortodox egyház csak ott fejlesztett, ahol reális népi igény volt rá. Ne feledjük, hogy az egyházunk évszázadokon át mennyire elnyomott helyzetben volt Erdélyben, hivatalos elismertség és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen ingatlanok nélkül. A püspök úr semmi egyebet nem tesz, mint igyekszik biztosítani egyháza létét, működési hátterét.
– Viszont éppen önnek mondott ellent, amikor elismerte, hogy a templomépítéseknél nem kizárólag a jelenlegi demográfiai helyzetet veszik figyelembe, hanem a várható demográfiai jövőt is. Ezzel magyarázta például az erdővidéki Magyarhermányban – ahol egyelőre alig él román – épített ortodox templom indokoltságát.
– Ott viszont növekvőben a román nyelvű, ortodox hitű cigányok száma. Nekem a demográfiai kérdések a szívem csücske, márpedig a népszaporodási mutatók egyértelműen azt jelzik, hogy egyre jelentősebb létszámú cigány közösségekkel kell számolnunk. Ez pedig a templomépítés esetében is figyelembe veendő szempont, még akkor is, ha volt már rá példa, hogy egy nagyobb volumenű anyagi ösztönzés esetén egész cigány közösségek váltottak hitet.
– Nem gondolja, hogy a sérelmek kölcsönös sorolgatása és fenntartása csak a frontok további megmerevedését szolgálja? Elképzelhető olyan fordulat, ami az önök autonómiatörekvésekkel kapcsolatos álláspontjának árnyalásához vezethetne?
– A magyar fél részéről érkező erőteljes gesztusokra lenne szükség a székelyföldi románság önbizalmának erősödésére. Antal Árpád egyszer azt mondta, ő biztosítja a román alpolgármestert, ha a rendőrség állományának 75 százaléka magyar lesz. De hát ez nem vásár! A sokat emlegetett Dél-Tirolban is léteznek az olasz állam intézményei. És ezt nem olvasmányokból állítom, megbízottunk töltött ott három hónapot, hogy hiteles forrásból tájékozódhassunk az ottani állapotokról.
– Akkor jó lenne, ha visszaküldenék még egy időre, mert nem sikerült felfedeznie, hogy többek között az olasz állam dél-tiroli intézményei emberállományának szigorúan tükröznie kell a település etnikai összetételét.
– Igen? Akkor lépjünk tovább, mert sok úgynevezett apróság zavarja még az érzékenységünket. Hogy lehet például a térség jövőjéről kizárólag magyarországi szakemberek és politikusok jelenlétében tárgyalni, a mi mellőzésünkkel? Jelzésekre várunk. Például egy román könyvtárosra a megyei könyvtárban. Semmi kifogásom a jelenlegiek ellen, de nem lehetne egy gesztust tenni ennek a maroknyi valahnak? Évekig kellett harcolnunk, hogy a városi önkormányzat elfogadjon egy román nemzetiségű díszpolgárt. Senki nem értesít bennünket, mi történik a városban. December elsején többen felhívtak, hogy mi az a színpad a város közepén, ellentüntetés készülődik a nemzeti ünnepen? Akinek tudtam, elmondtam, hogy adventi gyertyagyújtás lesz, de csoda-e, ha ilyen körülmények között egy ünneplő román feltéved arra a színpadra? És ezért megbírságolják. A saját nemzete ünnepén.
– Mit gondol, találkozhatunk autonómiaügyben a barikád ugyanazon oldalán?
– Ha kitartanak az önrendelkezés e formája mellett, aligha. Romániában soha senki nem fogja támogatni a területi alapú autonómiát.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Baloldali együttlét, hegy alatti abrakolás?
A múlt hét legjelentősebb magyarországi belpolitikai eseménye a két legjelentősebb baloldali ellenzéki erő megegyezése volt: Bajnai Gordon visszalépett, átengedte Mesterházy Attilának a miniszterelnök-jelölti posztot. Mértékadó körökben jogos ellenszenv övezi a különböző történelmi korszakokra vonatkozó utólagos bölcselkedéseket, főleg olyankor, amikor a töprengő a múltra vetíti vissza a jelen szempontjait és ismereteit. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme az ilyen gondolatkísérleteknek, de aki ilyesmire vállalkozik – ha komolyan veszi önmagát –, azokra az információkra kellene támaszkodnia, amelyek a kor embere számára is rendelkezésre álltak. Politikai vuduzás
A tető alá hozott ellenzéki összefogás kapcsán nem kell visszavetíteni, elég józanul, tárgyszerűen és érdekmentesen mérlegelni. A választások előtt néhány hónappal könnyedén megállapítható, hogy a nemzetellenes erők szövetségének sikerült eltaktikáznia magát. Ha színrelépéskor Bajnai összellenzéki baloldali támogatást kap, a politikai erők és a média részéről egyaránt, komoly esélye lett volna a győzelemre. Ahogy azonban telt az idő, és az MSZP húzódozott besorolni mögé, ahogy egyre-másra jelentek meg levitézlett figurák a(z ön)jelölt holdudvarában, s ahogy egyik kommunikációs baklövést követte el a másik után – ezek csúcsa volt az emlékezetes Orbán-szobordöntés és „vuduzás” –, úgy csökkentek az esélyei arra, hogy elnyerje a miniszterelnöki stallumot. Egyes balos elemzők is úgy ítélik meg, hogy az aláírt egyezség nem egy győzelemesélyes stratégia origója, csak kármentés, amely legfeljebb azt akadályozhatja meg, hogy a Fidesz ismét kétharmaddal nyerjen. Különösen úgy, hogy minden előzetes csokorba gyűjthető hivatkozás dacára az MSZP–Együtt PM összefogás Gyurcsány Ferenc pártját is integrálni szándékozik. Egyelőre egyik pártvezető sem repes az örömtől, hogy netán Gyurcsány Ferenccel közös listán szerepelhet, az együttműködés részletei nincsenek is kidolgozva, de felettébb valószínűtlen, hogy Gyurcsány belemenne bármiféle megegyezésbe úgy, hogy lemond a jelöltségről. Mint például tette annak idején Jörg Haider, hogy tehermentesítse pártját, s a szalonképesség határait meghúzni igyekvő megmondó emberek üresbe lépjenek.
A Gyurcsánnyal való kiegyezést az sem könnyíti, hogy a „baloldal” mumusaként kezelt politikai szereplő azt szorgalmazza: a közös miniszterelnökjelölt ne pártember legyen, hanem „külső” szakértő. A jobboldali sajtó rá is játszik a kérdésre, előszeretettel vet fel szóba jövő neveket, amivel egyértelmű kihangsúlyozást nyer az ellenoldal amatőrizmusa, hiszen tényleg ritka fonák helyzet, amikor egy politikai tábor a választások előtt néhány hónappal egy kancellári demokráciában még nem tudja, hogy ki lesz a hivatalban levő miniszterelnök kihívója.
A gyáva nyúl-játék vége
A szocialisták több okból sem rajonganak Gyurcsány ötletéért, annak dacára, hogy ez akár többletesélyt adhat a táboruknak. Egyrészt hosszas lélektani háború után megnyerték a „gyáva nyúl”-játékot, amit Bajnaival játszottak annak színrelépése óta. (A „gyáva nyúl” játékban két gépkocsi száguld egymással szemben, a tét pedig az, hogy melyik sofőr számára válik fontosabbá a túlélés a presztízsnél, melyik rántja el a kormányt. Aki elrántja, az a gyáva nyúl. A játékban értelemszerűen az is benne van, hogy mindketten „bátrak” maradnak, és otthagyják a fogukat. A múlt héten megkötött megállapodás aláírásáig ez látszott a legvalószínűbb forgatókönyvnek.) A rövid távú pártérdek azonban azt diktálja, hogy használják ki a helyzetet és erősítsenek vezetőjük pozícióján és népszerűségén. Mesterházy Attilának, aki „Öregek tanácsa” (Kovács, Lendvai stb.) ide vagy oda, keményen kézben tartja a párt irányítását, most lehetősége van a demokrácia megmentőjének szerepében tetszelegni. Másrészt a szocialisták egyszer már erősen megégették magukat ebben műfajban 2009 őszén, amikor az emlékezetes nyilvános miniszterelnök-keresés idején igen rövid idő alatt közel 10 százalékot csökkent a párt támogatottsága. A „casting” komolytalanná tette őket, s már a barátiként számon tartott sajtó egy része is velük élcelődött. Kelemen pragmatizmusa
A Gyurcsánnyal való kiegyezést ugyan nem befolyásolja, de azért érdekes volt olvasni az RMDSZ elnökének évértékelő interjújában, hogy két párttal nincs kapcsolatuk: a Jobbikkal és a Demokratikus Koalícióval. A Jobbiktól való elhatárolódás könnyen magyarázható. A párt középtávon aligha kerül kormányra, de a legvalószínűbb, hogy soha, tesz erről a médiafősodor és a nemzetközi összefogás. Ugyanakkor a nemzeti oldalon még mindig legnépszerűbb politikus – egyben a legfőbb hatalmi centrum is manapság –, Orbán Viktor kezdettől a Jobbik elszalonképtelenítésére törekedett (a MIÉP esetével ellentétben, amely pártnak mindig az alkotmányosságát hangsúlyozta). Mindez jó ürügy arra, hogy a modernkori „újbeszélt” használó, a modern tabukat tiszteletben tartó Kelemen Hunor is beszálljon a szélsőségesező kórusba. Annál érdekesebb a Gyurcsány-párttól való távolságtartás, amely addig nem volt jellemző, míg Gyurcsány irányította az országot. Vélhető, hogy e mögött is politikai számítás van, hiszen a DK-sok nem minden RMDSZ-szervezet számára számítanak persona non gratának, viszont az erdélyi választói bázis számára annál inkább. Az erdélyi választóközönség aligha feledte a 2004. december 5-i népszavazást, amikor Gyurcsány Ferenc állt a határon túli magyarok ellen uszító kampány élén.
Sokakban visszacseng a 2002-es 23 millió román munkavállalós kampány is, ami szintén Gyurcsányhoz köthető, olyannyira, hogy egyik könyvében dicsekszik is vele: az ő ötlete volt az Orbán-Nãstase egyezség megfúrása és ilyetén tálalása. Mindezeken túl a Gyurcsány-párt volt az egyetlen, amely nyilvánosan elhatárolódott a Székelyek Nagy Menetelésétől – egyébiránt a meneteléstől szintén elhatárolódó Markó Bélához nagyon hasonló érveléssel –, e politikai csoporthoz köthető az a három képviselő, aki nem szavazta meg a magyar állampolgárság kiterjesztését a 2010-es választások után, és e párt az egyetlen, amely ebben a kérdésben változást ígér, ha kormányra jut. Egyszóval aligha van Erdélyben politikus, akinek a neve annyira rosszul csengene, mint Gyurcsányé. Amit a politikai pragmatizmussal beoltott Kelemen Hunor kitűnően érzékel is.
Kármentés és hátradőlés
Összefoglalva: a magát baloldalnak mondó politikai szövetségnek minden rezsicsökkentés, tudatos kormánypárti médiastratégia, nemzetközileg is elismert gazdasági eredmény dacára lett volna győzelemesélyes stratégiája, ha időben lép. A hegy alatti abrakolás nagy valószínűséggel valóban csak „kármentésre” jó. Amíg azonban egy meccset le nem fújnak, annak végeredményére nem lehet mérget venni. A kényelmes hátradőlésre 2002-ben már egyszer ráfizetett a Fidesz, kis híján rá is ment az ország.
Okunk van hinni, hogy e hibát nem követik el még egyszer.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Schengeni remények a zöldhatáron
A határ menti romániai és magyarországi önkormányzatok a Trianon előttről létező és azóta felszámolt mintegy húsz határon áthaladó, összekötő út tervezésébe és építésébe fogtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap programján keresztül. Eddig egyetlen, az Érsemjént Bagamérral összekötő műút készült el teljes hoszszában, de a schengeni csatlakozás hiányában ez sem járható.
Riportunkban schengeni csatlakozásra váró határ menti partiumi településeket látogattunk meg, amelyek a rendszerváltás előtti hátrányt igyekeznek előnyükre változtatni. A kiváló minőségű termőfölddel rendelkező Érsemjén község falvainak útkeresése egyebek mellett a tágabb régió útkeresését is jelzi.
A partiumi Érsemjént Bagamérral összekötő új műúton keresztbe rakott betontorlaszok előtt kényszerülök fékezésre: eddig lehet kocsival eljönni, az úttorlaszon túl már Magyarország. Ha a schengeni övezetben lennénk, most nyugodtan bekocsikázhatnék az ugrásnyira fekvő Bagamérra. Határőrnek nyoma sincs, a törvény viszont megakadályoz abban, hogy csak úgy, a senki földjén átsétáljak Magyarországra. A magas őrtornyokat lebontották, miért is szökne valaki, ha személyazonossági igazolvánnyal gond nélkül átjut a határátkelőkön. A senki földjének magyar oldalán, a lekaszált határsávban az egymástól mintegy száz méterre fekvő hófehér határkövek mellett mezei út vezet végig az országhatáron. Időnként felbukkan egy-egy határőr-terepjáró, de a két ország határőrizete formális, hiszen a rég beígért schengeni csatlakozás szellemében már sehol nem kéne határátkelőnek állnia Magyarország és Románia között.
Az elmúlt években a határ menti romániai és magyarországi önkormányzatok a Trianon előttről létező, azóta felszámolt mintegy húsz határon áthaladó, összekötő út tervezésébe és építésébe fogtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott HURO-program keretében. Eddig négy-öt út készült el – közöttük bicikliutak is –, de csak az Érsemjént Bagamérral összekötő, mintegy másfél millió euróból megépült és végig megfestett útszakaszt adták át teljes egészében. A földeken dolgozó traktorokon kívül azonban senki sem jár erre, legfentebb a kíváncsi újságíró, aki megpróbál belelátni az uniós bürokrácia útvesztőibe.
Az egyelőre céltalanul álló vadonatúj műút látványa azért is feltűnő, mert a községközpontot, Érsemjént eddig sáros szekérút kötötte össze a határmentén fekvő másik két településsel, a többségében románok lakta Érkenézzel és a magyarok és cigányok lakta Érseléndddel. A községi, illetve megyei utak rendbetételére az önkormányzat nem kapott sem román állami, sem uniós támogatást: a mintegy öt éve húzódó kormánypályázat a Boc-kormány bukásával került le napirendről. A községi utak járhatatlansága miatti közfelháborodást csak fokozta a határon átnyúló, kihasználhatatlan luxusút elkészítése, ez pedig arra késztette a helyi magyar önkormányzatot, hogy az eredeti tervekhez képest egy jóval keskenyebb útszakaszt aszfaltozzon le Kenézen át Selindig. A befejezéshez nem volt elegendő pénz, a határtól ugrásnyira fekvő magyar faluba továbbra is a hatvanas évek elején „korszerűsített” köves úton lehet eljutni. Ha valaki mégis a rövidebb utat választaná Nagyvárad fele – azaz nem kerül vissza Érsemjénen át Érmihályfalvára –, és Székelyhíd fele autózna, sofőrnek és kocsinak egyaránt megrázkódtató kaland lenne. A romániai viszonylatban is járhatatlan szekérútról elrettentő kisfilmek keringnek a YouTube-on.
A fűszerpaprika paradicsoma
A magyar határhoz legközelebb fekvő partiumi magyar településre, Érseléndre érsemjéni önkormányzati képviselő társaságában érkezem. A kilencvenes évekre emlékeztető sáros faluképpel ma már alig találkozik az ember. A községközpont, Érsemjén szépen gondozott utcái, közterei és egy kisvárost megszégyenítő, gyönyörű parkja ellenére pár kilométerrel odébb, a szintén magyar falu, Selénd, a középkorban rekedt. Pedig a kommunista rendszer évtizedei alatt a piacokon őrölt pirospaprikát kereső háziasszonyok számára a falu neve Bukaresttől Kolozsvárig mindenhol ismerősen csengett: a selindi „piros arany” olyan híres volt, mint a tágabb Kárpát-medencében a szegedi fűszerpaprika. A régi paprikamalmok elve alapján a falu egyetlen újrabarkácsolt kis kőőrlésű háztáji malmában az 1994-ben hazatelepedett vasúti nyugdíjas, Koba János mesél a messze földön híres foglalatosságról. A két világháború között országos hírnévre szert tett fűszerpaprika-őrlés sikertörténete az 1962-es kollektivizálással torpant meg. Ekkor a zömében paprikatermesztésből élő 1600 lakosú Érselénd magyarságát a kommunista hatóságok mindenükből kiforgatták. Elkeseredésükben a módos gazdaemberek aprópénzért prédálták el gyönyörű portáikat a faluba nagy számban betelepedő cigányságnak, és a kényszerszövetkezetesítés elől elmenekülve Nagyváradra költöztek ipari munkásnak. Az érvágást máig megérzi a mintegy ezer lélekszámúra zsugorodott falu, ahonnan az itthon maradók is beingáztak vonattal az 54 kilométerre fekvő Nagyváradra. A pusztulásnak indult faluban alig maradtak, akik kitartottak a paprikatermesztés mellett, és a hatósági megszorítások ellenére is rendületlenül járták az ország piacait.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Felelősségvállalás helyett vagdalkozás
Több szempontból is beszédes Tamás Sándor megyeitanács-elnök válasza a rétyi fűrésztelep engedélyeztetési folyamatát firtató kérdésre, amely az önkormányzat szerdai ülésén hangzott el. A replikából ugyanis kiviláglik mindaz, ami olyannyira jellemzi a politikai elitet – nem- csak a bukarestit, de a romániai magyar, a székelyföldi politikumot is –: a felelősség hárítása, a törekvés a mindenre kiterjedő hatalomra, illetve az a reflex, amely az érdemi vita helyett minduntalan a személyeskedő vádaskodást választja.
A megyei önkormányzat elnöke a többi állami hivatal és hatóság jóváhagyásával takarózik, azt ecseteli, szakmai kérdésekben a megyeháza nem illetékes, és – akárcsak az elmúlt hónapok során – azt sugallja: nem is állt módjukban megakadályozni az osztrák cég háromszéki megtelepedését, az intézmény autonómiája nem terjed ki arra. E logikának némileg ellentmondva sorolja a beruházás melletti érveket: a rétyiek támogatják, munkahelyek létesülnek – így vezetőhöz méltó felelősségvállalás gesztusa helyett csak politikusi magyarázkodást látunk. Ennél is súlyosabb következményekkel járhat azonban az a vagdalkozás, amellyel támogató magatartását leplezni próbálja: elnöki lendületében ugyanis Tamás Sándor politikai akciónak bélyegez egy civil tiltakozást. E hatalomittas magatartás arra világít rá: a megye vezetője képtelen kilépni a politikai logikából, abszolút uralomra törekszik, és egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy van élet pártokon, pontosabban az RMDSZ-en kívül is, és bármennyire nem tetszik neki, igenis, léteznek Háromszéken olyan emberek, akik képesek önálló gondolkodásra, képesek állást foglalni egy, a régió egészét érintő, életüket befolyásoló kérdésben, és hajlandóak akár utcai megmozdulás révén kifejezni véleményüket. Lehet azon gondolkodni, hogy sok vagy kevés az a másfél száz személy, aki részt vett a megmozduláson, lehet azon vitatkozni, hogy jó vagy rossz, ha egy párt csatlakozik ahhoz és részvételre szólítja híveit – de politikai akciónak minősíteni egy olyan rendezvényt, amely a minősítés pillanatában ráadásul még el sem kezdődött, az alighanem a háromszéki polgárok egy részének megvetéséről árulkodik. Ráadásul olyan értéket kérdőjelez meg, amely autonómiamozgalmunk egyik alapja: a civil öntudatot. Arra pedig szinte nem is volna érdemes kitérni, hogy a megyei önkormányzat ülésén a térség jövőjéről és az itt lakók életét befolyásoló beruházásról szóló vitát miként tereli politikai síkra az elnök – de az a kisstílű, inkább óvodába, semmint a megyei tanács üléstermébe illő replika, amellyel egy jelen nem is levő politikai ellenfelét illeti, mégiscsak fölöttébb árulkodó. Hűen tükrözi, hol is állunk jelenleg politikai kultúra, felelős önkormányzatiság dolgában. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),