Orbán lerótta kegyeletét Szatmárnémetiben
Lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök a szatmárnémeti temetőben annak a férfinak a sírjánál, akit a gyanú szerint egy hónappal ezelőtt a magyarországi Izsákon annyira megvert két, azóta leszerelt rendőr, hogy belehalt sérüléseibe.
A kormányfő Facebook-oldalán szombatra virradóra közzétett videó tanúsága szerint Orbán Viktor egy szál, nemzeti színű szalaggal átkötött fehér rózsát helyezett el az áldozat sírján.
Ugyancsak szombaton a Magyar Nemzetben megjelent egy nyílt válaszlevél Tamás Gáspár Miklósnak címezve, „Netuddki” aláírással. A kolozsvári származású filozófus szerdán nyílt levelet írt a kormányfőnek ugyancsak a Magyar Nemzetben, arra kérve Orbán Viktort, menjen el Szatmárnémetibe, ha lehet, Áder János államfővel együtt, és tegyen egy szál virágot Bara József sírjára. „Kedves Gazsi! Nekem címzett nyílt leveledet megkaptam. Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, jólesett. Tanácsodat megfogadtam. Az igazat megvallva, magamtól is eszembe juthatott volna. Sőt, talán eszembe kellett volna, hogy jusson. Akárhogy is, megvolt” – áll a szombaton közzétett válaszlevélben.
A miniszterelnök Facebook-oldalán szombatra virradóra közzétett videón az látható, hogy a kormányfő egy szál, nemzeti színű szalaggal átkötött fehér rózsát helyez el az áldozat sírján. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte, Orbán Viktor péntek délután Szatmárnémeti Mátyás király utcai temetőjében emlékezett meg az izsáki rendőrőrsön történt kényszervallatás során elhunyt Bara József sírjánál.
A Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án délután szolgálatukat teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek a 47 éves férfival szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről este tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont férfi elhunyt. A gyanú szerint a két, azóta leszerelt rendőr annyira megverte egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe. A Kecskeméti Járásbíróság a napokban kilencven nappal meghosszabbította a két volt rendőr előzetes letartóztatását.
szekelyhon.ro

Ahol élet van, ott jövő van: felavatták az EKE-várat
Még sok a tennivaló a tiszteletreméltó parasztház körül
Erdély minden területéről a Várfalvához tartozó Aranyosrákoson gyűltek össze ünnepelni a hétvégén a természetjárók, hiszen hét évized után újra saját házat avathatott az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Az EKE-vár létrehozását hároméves álmodozás, tervezés előzte meg, majd a szervezet országos vezetősége eldöntötte, ideje tettekre váltani a terveket, és merész elképzelését a Szentegyházason tartott országos közgyűlés elé tárta. „A néma csend azt sugallta, hogy terveinket nagy felelősség övezi” – emlékezett vissza Dezső László országos elnök. De a hétvégén nem csak ünnepeltek az EKE-tagok, hanem a településért is felelősséget vállalva 350 fát ültettek a helyi iskola udvarán, és kitakarították az Aranyosrákos-patak medrét. „Az önkéntes munkának szimbolikus jelentése is van – mondta Dezső László –, hiszen a fa a tiszta levegőt, a tiszta víz pedig az életet szimbolizálja. És ahol élet van, ott jövő is van.”
A Szentegyházason meghozott döntés után az EKE nem palotát vagy kastélyt vásárolt, hanem egy olyan tiszteletre méltó parasztházat, amelynek erős tölgygerendái már majdnem három évtizede tartották a ház falait, amikor 1891-ben az EMKE szervezésében létrejött az EKE. Egy évig tartó munkával sikerült elérni, hogy tavaly év végére rendezték az ingatlan tulajdonjogát, átírták az EKE nevére, majd sok szorgos kéz a kalákák alkalmával napról napra csinosította, építette az EKE-várat. Az országos elnök köszönetet mondott Várfalva község önkormányzatának, amelynek tagjai már az első beszélgetések alkalmával is támogatásukról biztosították, és ezt a partnerséget már több alkalommal is bizonyították az elmúlt időszakban. Kérte: fogadják az EKE-t községükbe, remélve hogy terveikkel, céljaikkal és megvalósításaikkal újabb színfoltot tudnak vinni Várfalva életébe. Dezső László kifejtette: „Az EKE-vár annyit fog érni, amennyire kihasználjuk. Addig fogja a céljainkat szolgálni, amíg mi építjük, és mi vigyázunk rá.” Elmondta, hogy egy olyan központot szeretnének kialakítani, amely fotós túrák, oktatási és képzési tevékenységek, erdei iskolák, tanácskozások és a kikapcsolódás otthona lehet. Hozzátette: még sok a tennivaló a portán, fürdőszobát, újabb szálláshelyeket kell kialakítani, és a romos csűr is felújításra vár. Másfelől, mivel Aranyosszék ezen vidéke számtalan olyan idegenforgalmi lehetőséget tartogat, amelyet érdemes megismerni és megismertetni, az EKE megpróbálja ezeket a látványosságokat egy csokorba szedni és a környék turisztikai kalauzát is elkészíteni. Álmainknak és terveinknek egyelőre csak az anyagi keretek szabnak határt.
Közös cél: megvédeni a természeti értékeket
Mărginean János, a község polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, büszke arra, hogy az EKE Várfalván találta meg főbástyájának helyét. Úgy érzi: nem csak az egyesületnek, hanem a településnek is nagy előrelépést jelent, ezért Várfalva község polgármesteri hivatala és a helyi önkormányzat ebben a nemes munkában örök partnerséget vállalt. Hiszen a céljuk ugyanaz: megvédeni a természeti értékeket, ápolni minden talpalatnyi földet. A polgármester ismertette a község idei rendezvényeit, és meghívta az EKE tagjait az augusztusi községi napokra, amely jó alkalom a testvértelepülések megismerésére is. Reméli, hogy az EKE otthonra talál Aranyosrákoson, és természetszeretetükkel, tapasztalatukkal, szaktudásukkal még szebbé, tisztábbá, zöldebbé varázsolják a községet.
Dankó Szilvia konzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében szintén örömmel látta az EKE-sek lelkesedését és azt a hozzáállását, amivel megpróbálják a fiatalokat a természeti értékek felismerésére, megőrzésére biztatni. Fontosnak tartja, hogy az olyan szerveződések, mint az Erdélyi Kárpát Egyesület, létezzenek és aktívan működjenek is. „Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy tudatosítsuk az emberekben környezetünk fontosságát, amelynek nagyszerű módja a mai rendezvény is. Az ilyen eseményeken alkalom nyílik nemcsak a környezet építésére, hanem a közösség erősítésére és a hagyományok megőrzésére is” – összegzett a konzul.
Szabadság (Kolozsvár)

Sok érdeklődőt vonzott idén is a Majális
Nagyvárad- Vasárnap a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület, és az RMDSZ XIII. alkalommal szervezett Tulipán Majálist a vársáncban. Vasárnap este tehetséges Bihar megyei tánccsoportok és énekesek léptek fel, a rendezvény Kökény Attila és Demjén Ferenc koncertjeivel zárult.
Jó hangulatban telt a vasárnap második fele is a nagyváradi vársáncban rendezett XIII. Tulipán Majálison. Kellemesen sütött a nap, mikor a délutáni, illetve esti programok első jelentősebb eseményére, a helyi RMDSZ-körzetek között zajló Magyaros ízek főzőverseny eredményhirdetésére sor került. Bár mindegyik alapszervezet finom főtt étellel készült, a győztesnek járó serleget és oklevelet a csillagvárosiak kapták. Kalmár Erzsébet és Csuzi István a Bihari Naplónak elmondták: 365 töltött káposzta töltelékkel készültek, és ezek számának megegyezése az év napjaival nem a véletlen műve. Amúgy a vetélkedés nem csupán a gasztronómiáról szólt, hiszen mind a tíz körzet 20-20 ételadagot jótékonysági célra ajánlott fel: az ezek elfogyasztására feljogosító támogatói jegyek megvásárlásával az Orsolya óvoda várad-szőllősi kirendeltségének bútorfelújítását lehetett finanszírozni, végül 715 lej gyűlt össze. A nótaszóról ezután Kiss Lívia és Kiss Géza gondoskodott, valamint Bertalan Attila citeraművész is fellépett.
Ezt követően hirtelen nagy lett a népsűrűség a színpad előtt és környékén, ugyanis körülbelül két órán keresztül olyan Bihar megyei tánccsoportok léptek fel, melyek az elmúlt években számost sikert könyvelhettek el nem csupán bel-, hanem külföldi megmérettetéseken is. Ugyanakkor emellett olyan (apró) gyermekek szárnypróbálgatásainak is tanúi lehettek a jelenlevők, akik életükben először mutatkoztak be nagyközönség előtt. Természetesen a szülők nagyon lelkesek voltak, készültek a fényképek, filmfelvételek a családi fotóalbumba, videotékába. A Francisc Hubic Művészeti Iskola kis balerináinak Gavriş Ramona volt a koreográfusa, a Mystique mazsorett-csoport tehetséges menettáncos lányait pedig Varga Friderika készítette fel. Látványos volt a Sunshine csoport akrobatikus showtánc előadása is- koreográfus Szabó Tímea- akárcsak a margittai Unique és Clevers hip-hop csoportok produkciója, utóbbi műsorok koreográfiájáért Chende Noémi felelt. A Molnár Mónika énektanárnő által felkészített Stargroup tagjai ezúttal sem okoztak csalódást: közreműködésükben számos angol és magyar pop-rock sláger felcsendült.
Koncertek
Közben többször is volt sorsolás, a fődíjat, vagyis egy több napos utazást Csüdöm István nyerte. Az esti koncertek első sztárvendége Kökény Attila volt. A Megasztár 5 zenei tehetségkutató verseny döntőse saját szerzeményekkel és jól ismert magyar slágerekkel (Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Zámbó Jimmy és Hortváth Charlie-számok) lepte meg közönségét, lassú és gyors, többnyire a szerelemről szóló dalok váltották egymást. Az énekes Michael Buble: Sway című számánál ifjú tagokból álló tánckart toborzott magának, a gyermekek később is közreműködtek a jó hangulatú koncerten.
Az egybegyűlteket Biró Rozália szenátor, Czvikker Katalin főszervező és Pásztor Sándor RMDSZ-es frakcióvezető köszöntötték, és kiderült, hogy összesen 1500 lejt ajánlottak fel a Védd a gyermekeket Egyesület számára, mely pénzt a Városi Kórház gyermekonkológia részlegének szántak. Az est utolsó fellépője Demjén Ferenc volt, akinek eddigi pályafutását úgy gondoljuk, fölösleges bemutatnunk olvasóinknak, hiszen talán nincs is olyan, a pop-rock zene iránt érdeklődő magyar ember, aki legalább egy-két szerzeményét ne hallotta volna. A fülbemászó dallamok most is megtették hatásukat a rajongók, és mindazok körében, akik számára „Rózsi” még mindig egy ikon: volt csápolás, közös éneklés és „vissza-taps”, minden, ami ilyenkor megszokott és elvárható. A vársáncbeli majális az idén is tűzijátékkal zárult.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Leástak az évszázadok mélyére
Egy hete zajlik a régészek kutatómunkája a Patkóban. Először dokumentálhatták a település Árpád-kori nyomait.
A Tamási Áron Gimnázium bentlakásának bejárata előtt kiásott, néhány négyzetméteres kutatószelvényben Nyárádi Zsolt régész és két segédje guggol – spaklival kapargatják a földet, kis műanyag-dobozokba pedig kerámiatöredéket gyűjtenek. Még egy hét áll rendelkezésükre: a Haáz Rezső Múzeum régészei (a munkába besegít Sófalvi András is) ennyi időre kapott ásatási engedélyt a polgármesteri hivataltól.
Azért kezdtek itt ásni, mert az ásatást megelőzően régészeti felügyeletet végeztek egy vízvezeték cseréjénél, és már akkor előtűnt egy 16. századi fal maradványa.
Élet a rómaiak korában
Mint Nyárádi portálunknak a helyszínen elmondta, a bentlakás előtt húzódó járdába ásott vízvezeték árkában rendkívül gazdag római leletanyagot találtak, ráadásul ezek a rétegek még nem voltak bolygatva – mint ismert, Székelyudvarhely területén már a római korban volt élet, erről maga Nyárádi írt egy korábbi tanulmányában. Egy megrongálódott búbos kemence maradványai is jól kivehetők voltak, tehát intenzív élet lehetett már akkor a mai tér területén.
Az említett 16. századi épületet eléggé „felszabdalták" a gáz-, a villany- és a vízvezetékek, ettől függetlenül az a régész szerint jól látszik, hogy egy módosabb lakóház állhatott itt, ugyanakkor egy késő Árpád-kori (kb. 13 század vége és a 14. század eleje) kövezett, kavicsozott út nyomai is kivehetők. A leletek között kerámiatöredékek, állatcsont-maradványok, vasszegek, illetve egy pénzérme is van – ezt jelenleg áztatják, letisztítása után sokat segíthet a régészeknek.
Már az Árpád-korban lakott volt
Jelenleg egyértelműen Árpád-kori rétegeket bontanak: történelmileg ilyen „mélyre" a város területén még nem ástak, de ez azt is bizonyítja ez, hogy akkor már létezett egy település itt, igaz, sokkal kisebb területen lehetett, s ez a része már a széle, a pereme lehetett a régész feltételezése szerint. „A kérdés az, hogy az Árpád-koron belül mennyire régiek a leletek és egyéb maradványok és hogy azok hozzánk, magyarokhoz, illetve a megtelepedésünkhöz köthetőek-e?" – fejtette ki a régész.
Mint Nyárádi elmondta, tevékenységükkel nem zavarják a felújítási munkát, s ezen a héten vagy a jövő hét elején be is fejezik ezt a feltárást – ezután a zöldövezetben (az éjjel-nappali üzlettel szemben) nyitnak egy újabb kutatószelvényt. „Lesz egy viszonylagos képünk a különböző korszakokról, akár az őskortól egészen az elmúlt évszázadokig." – közölte zárásképpen a régész.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

IT-fejvadászat a Sapientián
ECN 2013
Május 11-én, szombaton a nyolcadik alkalommal szervezték meg a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán a Sapientia ECN 2013 nemzetközi programozó- és matematikaversenyt, amelyre az idén tizenkét egyetem és öt középiskola nevezett be a programozói, három egyetem és hat középiskola a matematika vetélkedőbe.
Dr. Kátai Zoltán tanszékvezető tanár, a verseny szervezője lapunknak elmondta, hogy a verseny – amint a neve, ECN (Eficiency Challenge Network) is igazolja – hozzájárul ahhoz, hogy egyre hatékonyabb programozók kerüljenek ki a Sapientia padjaiból, ugyanakkor minden évben kihívás elé állítja a diákokat, hiszen különlegessége az, hogy a középiskolások az egyetemistákkal együtt mérik össze tudásukat, és volt már olyan is, amikor az előbbiek "rávertek" az utóbbiakra. Ugyanakkor azt szeretnék, hogy a Sapientia minél jobban beépüljön a középiskolák és az egyetemek hálózatába, különösen a programozó és az IT szakterületen. A versenyt az idén a nyolcadik alkalommal szervezték meg. Az első három háromfordulós volt, azóta annyira kinőtte magát, hogy csak egyfordulós, de jelentős részvétellel, hiszen a programozóira, amely angol nyelven zajlik, az egész Kárpát-medencéből bekapcsolódhatnak az egyetemek, míg a matematikaira az erdélyi középiskolák. A vetélkedő különlegessége, hogy háromtagú csapatok dolgoznak ugyanazon a feladatsoroson – egy számítógépen – a programozók tíz feladatot öt, míg a matematikusok négy feladatot négy óra alatt kellett megoldjanak. A bírók hálózatba kötve online követték a megoldás menetét. A matekeseknél a feladatmegoldás gyorsasága is számít. Az idén 16 programozó és 9 matematikus csapat állt szemben egymással.
Kátai Zoltán kifejtette: örömmel vette tudomásul, hogy évente mind több számítástechnikai cég áll a vetélkedő mögé, nemcsak támogatóként, hiszen jelentős ajándékokat oszthattak ki díjakként, hanem valóságos fejvadászterületet is jelent a verseny, mivel a cégek képviselőinek alkalmuk van végigkövetni a versenyt, és ki tudják választani azt a diákot, akit később alkalmaznak. Erre nem egy példa volt már az előző vetélkedőkön.
Ezenkívül a programozói verseny tulajdonképpen egy szelekció is a világ legrangosabb ACM versenyére, mivel a sapientiás szakasz az országos válogató kolozsvári régiójának egyik "kihelyezett" helyszíne is. Aki itt elér egy bizonyos eredményt, továbbjut az országos döntőre, majd innen akár az európai szintű vetélkedőre is. A programozói feladatokat moldvai egyetemek diákjai is átvehették és megoldhatták, ami hozzájárul a Sapientia EMTE oktatási színvonalának nemzetközi elismeréséhez.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

A törvényességre vonatkozó érveket nem vették figyelembe
A rektorhelyettes nem írta alá az akkreditációs dossziét
Miután áprilisi ülésén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa nem hagyta jóvá a magyar tannyelvű oktatás alapfeltételét jelentő külön magyar csoportok alakítását, az akkreditációs dossziét is a többségi határozat szellemében állították össze, s küldték el hétfőn Bukarestbe. Mivel a magyar tagozat képviselőinek a törvényességre vonatkozó érveit nem vették figyelembe, Szilágyi Tibor rektorhelyettes nem írta alá az újabb öt évre szóló működési engedélyt kérelmező dossziét.
– A dosszié a román szenátusi tagok által a magyar tagozatra ráerőltetett rendszert tükrözi, ami nincs összhangban a magyar tagozat akaratával, nem teszi lehetővé a tagozat fejlődését, és nem felel meg a tanügyi törvény előírásainak sem, ezért a törvényessége is megkérdőjelezhető. A szenátus úgy döntött, hogy fenntartja a jelenlegi rendszert, amiben a román és magyar tagozatos diákok vegyes csoportokban, román nyelven végeznek minden gyakorlati tevékenységet. A vegyes csoportok nem teszik lehetővé a gyakorlati oktatás kétnyelvűvé tételét és a tanársegédi állások külön meghirdetését, ami a magyar tagozat hosszú távú fejlődését biztosíthatná. Pillanatnyilag a közös rendszer egy hajszállal jobb tanári lefedettséget biztosít, de más előnye nincs. Érdekes módon az angol tagozat számára megengedett a külön csoportok létrehozása. Ha nem jelennek meg külön a magyar tagozathoz tartozó tanársegédi állások, s a jóváhagyást ilyen formában adja meg Bukarest, fennáll a veszély, hogy az összes kérésünket erre hivatkozva fogják az elkövetkező öt év során elutasítani – válaszolta a Népújság kérdésére a rektorhelyettes.
– A gyakorlati oktatásban eddig vegyesen működő csoportok szétválasztása nem volt benne a Ponta-kormány három miniszterének a jelenlétében megkötött egyezményben?
– Erre külön nem tért ki az egyezség, az akkor hivatalban levő tanügyminiszter asszony azt szorgalmazta, hogy a főtanszékek létrehozása ne előzze meg az akkreditációt, mert véleménye szerint így a két tagozat ki tudja segíteni egymást a hiányzó oktatók pótlásában. Ha valós segítő szándékkal viszonyulnának a kérdéshez, az angol csoportokhoz hasonlóan a magyar csoportok is külön meg kellene jelenjenek, ahol pedig tanerőhiánnyal küszködünk, ott a magyar tagozathoz tartozó állásra óraadóként egy román tagozatos kolléga besegíthetne. Azért ellenezzük a most elküldött akkreditációs dossziét, mert az oktatók hiányát, amit a román többség által fenntartott rendszer idézett elő a magyar tagozaton, ilyen módon továbbra is fenntartják és konzerválják. Először az oktatói lefedettségi arányt is úgy számolták ki, hogy – annak ellenére, hogy a gyakorlatok közösek –, a román tagozatnak legyen meg a szükséges 70%, és a hiányt szinte teljes egészében a magyar tagozathoz írták. Egy rövid, de igen éles vita után belátták, hogy ez nem korrekt, s áttértek arra, hogy a diáklétszámmal arányosan osztozzunk a meglévő s a hiányzó oktatókon. Bár a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség (ARACIS) által elvárt szintet a jelenlegi diáklétszámmal nem tudjuk elérni, nem éppen annyira rossz a helyzet, mint ahogy azt az egyetem vezetősége lefesti. Egy kicsit átcsoportosítva az órákat, s a professzorokat és előadótanárokat is maximumra normázva, elég sokat lehet nyerni.
A rektor szerint a dossziékat azért kellett ennyire gyorsan felküldeni Bukarestbe, mert az ARACIS még a nyári szesszió előtt be akar fejezni minden ellenőrzést.
– Mennyi ideig lesz érvényes a működési engedély?
– Elvileg öt évre szól. Az egyetem időközben kérhet egy újabb felmérést, amikor lehetne változtatni, de ez nagyon sokba kerül, és ugyanaz a vezetőség kellene kezdeményezze, aki most elutasította a kéréseinket.
– Értesültünk, hogy Bukarestben is próbálkoztak azzal, hogy törvényességet érvényre juttassák az akkreditációs kérelemben. Milyen eredménnyel jártak?
– Mi az ősszel a kinyújtott kezet elfogadtuk, megpróbáltunk együttműködni a román féllel egy fokozatos megoldás kialakításában, de most, amikor a szenátus – egyetemi szinten a legmagasabb döntéshozó fórum – egyértelműen leseperte az asztalról az összes kérésünket, be kell látnunk, hogy hiába az egyezség, itt helyben a problémát nem lehet megoldani. Szabó Béla professzorral, a magyar tagozat vezetőjével együtt magasabb szintű támogatást kértünk. A szakminisztériumban a felsőoktatásért felelős államtitkárral sikerült beszélnünk, aki megértette a helyzetet, és ígéretet tett, hogy kérésünket közvetíti a miniszternek. Az ARACIS- nál viszont minden kérésünket illetően elutasításba ütköztünk. Az ARACIS honlapján, az elbírálók listájának a végén szerepel egy állítólagos határozat, hogy a klinikai oktatásban a diák–beteg kapcsolat csak román nyelven folyhat, s ezért a kórházi gyakorlatok nyelve kizárólag a román. Véleményem szerint ez nem indokolt, sőt diszkriminatív előírás. Egy magyar beteget milyen alapon kötelezhetnek arra, hogy a magyar tanársegéddel és a magyar hallgatóval románul beszéljen, miközben természetes, hogy a román beteggel az ő anyanyelvén kommunikálnak. Egy évvel korábban a kétnyelvű gyakorlatokra vonatkozó kérésünket elgondolkoztatónak tartották, most elutasították, sőt megpróbálták kiforgatni. Hiába kértük, hogy ezt az előírást finomítani kellene, mert ebben a formájában nem teljesen törvényes, hiába próbáltuk meggyőzni őket, hogy az angol csoportokhoz hasonlóan a magyar csoportokat is külön kellene választani, mindentől mereven elzárkóztak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Teljes adatvédelem és biztonság kell
Teljes adatvédelmet és biztonságot kell nyújtani a magyarországi választásokon való részvételre külföldön regisztrálók számára – mondta el Potápi Árpád a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke kedden, azt követően, hogy a választási törvény végrehajtásáról tárgyalt a bizottság a magyar Parlamentben.
A bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy pártpolitikától és jelentős nézetkülönbségektől mentes szakmai vita zajlott a zárt ülésen a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény végrehajtási rendeletéről. Reményei szerint a kormány az állandó bizottság javaslatait figyelembe veszi és beépíti majd a készülő rendelet szövegébe.
Kérdésre válaszolva Potápi Árpád elmondta, hogy az adatvédelem a kettős állampolgárságot nem elfogadó Ukrajna és Szlovákia esetében volt hangsúlyosan téma a tanácskozáson. „A regisztrációnál értesítési címre megy ki a levél, ez lehet magyarországi és határon túli cím. Nyilván Ukrajna és Szlovákia esetében magyarországi címet fognak használni” – hangsúlyozta.
Annak kapcsán, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt többen elvesztették szlovák állampolgárságukat, azt hangsúlyozta: a magyarországi választásokat úgy kell lebonyolítani, hogy az azon résztvevő külhoni magyarokat ne érhesse semmiféle retorzió.
A politikus közölte, hogy az ülésen felvetődött a kérdés: mennyire legyen nyilvános a választói névjegyzék. „Több elképzelést említettek meg, hogyan lehet megoldani, hogy ne hozzuk nyilvánosságra ezt a névjegyzéket, ugyanakkor pedig senkiben semmi kétely ne legyen abból a szempontból, hogy esetlegesen bármelyik párt, politikai erő visszaéljen a szavazatokkal” – jelentette ki Potápi Árpád.
A javaslatok között elhangzott, hogy a névjegyzéket megtekinthessék a parlamenti bizottságok, például a nemzetbiztonsági bizottság vagy a nemzeti összetartozás bizottságának tagjai – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

Öt nap alatt két bemutató a magyar színházban
Két új produkcióval készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház: Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát Hatházi András színművész állítja színpadra, Máté Angi Mamó című regénye alapján pedig Mezei Kinga, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának tagja rendezi a Csipke című előadást, a szintén újvidéki Góli Kornélia dramaturggal közösen készített adaptáció felhasználásával.
A két bemutató között alig néhány nap telik el: míg a Muzsikaszót május 17-én, pénteken este 7 órától láthatja a közönség, a Csipkét május 21-én, kedden este 8 órától tűzik műsorra. A többi alkotó távollétében a két dramaturg – Vajna Noémi, valamint Visky András művészeti aligazgató – ismertette a részleteket tegnap délben a sajtó képviselőivel. Visky András mindenekelőtt az UNITER-gálán kitüntetett három művésznek – Kézdi Imola, Györgyjakab Enikő, Hatházi András – gratulált, különleges alkalomnak nevezve a tehetséges színészek munkájának elismerését.
Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának cselekménye eredetileg az 1880-as években játszódik, Hatházi András rendező és Vajna Noémi dramaturg döntése nyomán „kerül át” a huszadik század elejére, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó békebeli évébe a most készülő, nagyszínpadi előadás – hangzott el a sajtótájékoztatón. Nem véletlenül választották éppen az 1914-es esztendőt, hiszen – amellett, hogy ez volt a „jó világ” utolsó éve, – Móricz éppen ekkor írta meg a darabot, miután Kós Károly meghívására részt vett a híres sztánai farsangi mulatságon. Vajna Noémi elmondta: az eredeti szöveg megőrzése mellett arra törekedtek, hogy minél többet megmutassanak abból a koncepcióból, amely annak idején a mű szerzőjét vezérelte.
Hatházi András korábban így nyilatkozott erről: „Már nem akarom kényem-kedvem szerint nyirbálni a darabot, egyre jobban ragaszkodom a teljes, eredeti szöveghez, amit nem értelmezni akarok, csak elolvasni (rengetegszer), és hagyni, hogy megmutassa magát.” Előkelőnek, közönségesnek, kíváncsinak, fejlődésre éhesnek, nyomorultnak, tudatlannak, önhittnek és reménykedőnek nevezte ugyanakkor a kort, amelyben a két fiatal, Pólika és Balázs kapcsolata, szerelme kibontakozik.
– Minél egyszerűbb stílusban szeretnénk megmutatni ezt a világot, de úgy, hogy közben minél igazabb legyen – hangsúlyozta Vajna Noémi, kifejtve: a főszerepben Imre Évát és Farkas Lorándot láthatja a közönség, a társulat többi tagja mellett pedig színészhallgatók is szerepelnek az előadásban. A darab címével összhangban élő zenével is készülnek: Árus Péter klarinétosként, Pál Attila prímásként, Balla Szabolcs pedig nagybőgősként tűnik fel, és természetesen Farkas Loránd is énekel majd a Muzsikaszóban. A színművész megjegyezte: eleinte egymás után sokszor elolvasták a darabot, megmagyaráztak minden vesszőt és felkiáltójelet, hogy ezáltal még inkább felfedezzék maguknak a szöveget. Az előadás díszleteit Carmencita Brojboiu készítette, a jelmezeket pedig György Eszter tervezte.
A másik előadás, amelyről szó esett a sajtótájékoztatón, a Mezei Kinga rendezésében készülő Csipke, amely Máté Angi Mamó című nagy sikerű regénye alapján születik meg. – A regény, amely egy árva kislány és nagymamája történetét meséli el, szinte kiáltott a színpadi adaptáció után – mutatott rá Visky András, utalva ugyanakkor arra is, hogy a 2010-ben Bródy Sándor-díjjal kitüntetett regény már a kézirat olvasásakor elnyerte a tetszését. Ő szorgalmazta a darab színre vitelét, Tompa Gábor igazgató javaslata nyomán pedig a zentai születésű Mezei Kingára esett a választás rendezőként, akit tavaly decemberben színészként ismerhetett meg az Interferenciák fesztivál közönsége, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Turbo Paradiso című előadásában (rendező: Urbán András). A stúdióteremben játszódó Csipke dramaturgja Góli Kornélia és Visky András, díszlettervezője Mezei Kinga, jelmeztervezője Gömöri Éva, zenéjét pedig Mezei Szilárd szerezte.
A színház művészeti aligazgatója elárulta: a két új bemutató mellett turnékra is készül a társulat. A Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadással Franciaországban, a dijoni Théâtre en Mai fesztiválon vendégszerepelnek jövő hétvégén, június utolsó napjaiban pedig Giessenbe (Németország) mennek a Leonce és Lénával. Közben pedig Budapesten, a Vígszínházban is fellépnek, a Leonida Gem Session és a Megöltem az anyámat című előadásokkal. Johannes von Tepl A földműves és a halál című darabját Mihai Măniuţiu rendezi a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a bemutatót őszre tervezik.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Keserédes a hatvanadik Széllyes Ferencnél
Betöltötte hatvanadik születésnapját hétfőn Szélyes Ferenc színművész, aki immár negyven éve koptatja az erdélyi színpadok deszkáit. A marosvásárhelyi színművészt kedden egy nagyváradi előadással ünneplik a Nemzetiben. A vele készült beszélgetésünkből kiderült, keserédes a születésnap Szélyes számára, negyven év után az utóbbi időben hanyagolják a Marosvásárhelyi Nemzetiben.
Szélyes Ferenc– Hogyan ünnepelte a kerek évfordulót?
– Hétfőn volt a születésnapom, de egy kicsit visszakapcsoltunk az ünneplésben, mivel keddre tették az ünnepi műsoromat, s kellett tartalékolni az erőt. Hétfőn Parászka Miklós, Fülböp Zoltán meg Szabó Zoltán kollégáim látogattak meg és köszöntöttek fel, poharazgattunk egyet. Tulajdonképpen keddre terveztük a bulit, a nagyváradi előadással, fotókiállítással, meg valami meglepetést is tartogatnak számomra a kollégák. Tudom, mert az egyik társulati gyűlésről engem hazaküldtek, mondván, hogy engem fognak tárgyalni. Nem szivárgott ki semmi, ezek szerint most az egyszer megdőlt az az elmélet, hogy a színészek pletykásak.
– Hogy jött össze ez az ünnepi előadás a nagyváradi színházzal?
– Ennek az a rövid története, hogy a múlt évben felhívott Szabó K. István, a Szigligeti Társulat főrendezője, s megkérdezte, nem lenne-e kedvem eljátszani a Nagy Romulus szerepét. Mondom, nekem lenne, kéreztessen el a színházamtól, ott úgysem játszom semmit. Aztán másfél hónapot próbáltunk, majd bemutattuk, játszottuk.
– Milyen volt a munka? Megvolt az ünnepi hangulat?
– Nem, mert amikor én elkezdtem, akkor szó sem volt arról, hogy engem Vásárhelyen esetleg ezzel fognak ünnepelni. Ez meghívás volt, amelynek mint színész próbáltam eleget tenni. Nagyszerűen éreztem magam amúgy ott, annyira természetesen, barátilag, kollegiálisan fogadtak. Mert ugye ilyenkor mindig fennáll a veszély, hogy a társulat felteszi a kérdést: miért kellett vendégszínészt hívni, miért nem került ki közülünk a főszereplő. Na hát ebben az esetben, ha fel is merült, nagyon ügyesen titkolták. Nagyon jó hangulat alakult ki.
– Tényleg nem játszik semmit most a vásárhelyi színházban?
– Semmit az ég egy adta világon. Két és fél, lassan három éve.
– De miért?
– Ezt a vezetőségtől kellene megkérdezni. A legjobban én vagyok meglepődve. Már több mint negyven éve dolgozom, s ez alatt az idő alatt nem volt olyan időszakom, hogy három évig egy szerepet se kapjak. Sőt, mindig az volt a bajom, hogy túl sokat játszom, egyik szerepből estem a másikba. Ez egy idő után el is fárasztott. Kell egy kis pihenés, de ez már sok. Egy színész, ha egy évig nem játszik, akkor már érzi, hogy baj van. Ha két évig nem játszik, már kezd nagyon ideges lenni, s a harmadik év már rettenetes. Na engem a harmadik évben megmentett a váradi meghívás, a másik kettőt meg átvészeltem, mert ott van a Csűrszínház. Az leköt, lefoglal. A négy hónapos műsort összeállítani bőven elég egy embernek.
– Ilyen időszakban, hogy néz ki egy színész mindennapja? Nem kell bemenni se?
– Nem kell bemenni, nem kell kondikát aláírni, és a fizetést ugyanúgy megkapja az ember. Esetleg lelkiismeret-furdalásod van, hogy a többiek dolgoznak, s te nem, s kapod a fizetésed. De ezen belül nagyon rossz érzés, nagyon ki tudja az embert készíteni. Remélem befejeződik, Keresztes Attila művészeti igazgató már jelezte, hogy a jövő évadban számít rám.
– Úgy tudom, hogy valamelyik magyarországi színház magához akarta csábítani...
– Igen, a soproni színházról van szó, már három éve folyik ezt a csábítgatás, társulati tagnak szeretnének. De sok szempontból nem vonz engem, egyrészt messze van, másrészt idegen környezet. Egy szerepre elmennék, de aztán jönnék haza. Ott mások a szabályok, szokások, más a hangulat. Én az itteni hangulatot szeretem, ez az én közönségem...
– Mindig is színész akart lenni?
– Nem, eleinte orvosira készültem, aztán rájöttem, hogy mégsem szeretem. Tizenegyedikben váltottam, elkezdtem tudatosan készülni a színészi pályára. Nálunk van is a családban színész, egy temesvári nagybátyám például, aki Magyarországon színész. Az énekes Széllyes Ferenc, aki meghalt már, édesapám testvére volt. Ezzel a két emberrel minden nyaramat együtt töltöttem Mikházán, s előbb-utóbb elkapott a varázsa a színpadnak. A nagyszüleim Mikházán amatőr színjátszók voltak. Aztán középiskola után rögtön felvételiztem, fel is vettek 72-ben, Szatmárnémetibe kerültem, ott 16 évet dolgoztam, 91-ben jöttem haza Vásárhelyre, azóta itt vagyok. Kikerekedik ebből a negyven év, abban benne van a főiskola is, amit én mindenképp beleszámítok, mert a főiskolás éveket a négy legnehezebb évemnek tartom. Bekerültem egy olyan közegbe, amire nagyon vártam, mégis kicsit pofára estem, mert nem ment minden úgy, ahogy én elképzeltem. Amikor a tanárok azt mondták, hogy menjek fel a színpadra, s egyik saroktól menjek át a másikig, majdnem hasra estem. Meg kellett szokni, na.
– Van szerepálma, amit még szívesen eljátszana?
– Annyi van, hogy rengeteg. Nem is érdemes felsorolni őket. Hogy mit hoz a jövő, nem tudom. Hiába vannak szerepálmaid, a kutya nem veszi figyelembe. Nálunk például most az idős szerepeket is fiatalokkal játsszák. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Csak egy dologban reménykedhetem: hátha majd öt év múlva jön egy olyan rendező, aki fordítva fog gondolkodni, s lehet, akkor majd a Rómeó és Júliában én játszom Rómeót. Mert az lesz a koncepció. Vagy a Jancsi és Juliskában én leszek Jancsi, megtörténhet ez is.
Szász Cs. Emese
szekelyhon.ro

Elítélték a verekedő csendőröket
A bukaresti katonai táblabíróság végleges ítéletet hozott abban az ügyben, amelyet két gidófalvi fiatalember kezdeményezett 2010-ben öt csendőr ellen, akik a Szent György Napok alkalmával megverték őket. Korábban a kolozsvári katonai törvényszék elmarasztaló ítéletet hozott, ám ezt megfellebbezték. Az ítélet büntetőjogi része maradt, a csendőröket egyenként másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a polgári részen enyhítettek: Kolozsváron 20–20 ezer lej erkölcsi kártérítést ítéltek a szenvedő alanyoknak, Bukarestben az összeget megfelezték.
Csendőrök vertek ifjakat címmel lapunk 2010. április 28-i számában tájékoztattunk az esetről: péntekről szombatra virradó éjjel a megyeszékhelyi Szent György téren kissé spicces társaság távozott az egyik lacikonyhából. Egy parkolóból kiálló személygépkocsi fellökte a 22 éves Csulak Csongort, aki elesett, majd mérgében az autó szélvédőjére loccsantotta poharából a sört. A kocsi vezetője éles szóváltásba keveredett a sörös fiatalemberrel, amire felfigyelt a közelben tartózkodó csendőrjárőr, és közbelépett. Csulakot leütötték, földre teperték, majd a járőrkocsi felé tuszkolták, hogy bevigyék a székhelyre. Ezt látva, a 27 éves Fazakas Vincze Lajos közbelépett, Csulak és a csendőrök közé állt. Erre ketten őt is lefogták, az egyik karhatalmi gyomorszájon rúgta annyira, hogy nem kapott levegőt, majd mindkettejüket elszállították. Fazakas lapunknak elmondta: elvették tárcáikat, telefonjaikat elkobozták és kikapcsolták, a nyakából letéptek két ezüstláncot, amelyek el is vesztek. A kocsiban tovább folyt az ütlegelés. A csendőrség székhelyén egy nagy terembe vezették a két szabálytalanul őrizetbe vett fiatalembert. Ott már öten estek nekik, elsősorban Fazakasnak. Leütötték, hajánál fogva felemelték, és tovább verték. „Kikezdesz-e még a csendőrséggel?” — kérdezgették verés közben. Negyedórás ütlegelés után mindenféle jegyzőkönyvfelvétel nélkül szélnek eresztették őket, az elveszett láncokon kívül értékeiket visszaszolgáltatták. A pórul járt fiatalok a megyei kórház sürgősségi osztályára mentek. Florián Zsuzsanna ügyeletes orvos megállapította, hogy mindketten erőszak áldozatai, Fazakas esetében a sérülések egész lajstromát sorolta fel, és átvilágításra küldte. A röntgenfelvétel alapján Florentina Moroiu szakorvos megállapította, hogy megrepedt egyik bordája, és a tüdeje is megsérült. Az áldozatok hétfőn a törvényszéki orvosnál jelentkeztek, a Carmen Barbu tisztiorvos által kiállított bizonylatban Csulak Csongor esetében hat sérülés szerepel, amelyek 2–3 napi orvosi kezelést igényelnek, Fazakas Vincze Lajos esetében tíz 7–8 nap alatt gyógyuló sérülést állapítottak meg. Az ifjak feljelentést tettek a brassói katonai ügyészségen. Az ügyet alapfokon a kolozsvári katonai törvényszék tárgyalta, s tavaly március 6-án meghozta ítéletét: az öt vádlott mindenikét másfél év feltételesen felfüggesztett börtönre ítélte. Fellebbezés után a bukaresti katonai táblabíróságra került az ügy. Kilenc halasztást követően május 8-án megszületett a végzés. Részlegesen helyt adtak a fellebbezésnek. Az öt vádlottnak a megyei csendőrséggel közösen 10 000 lej erkölcsi kártérítést kell kifizetnie a két megvert fiatalembernek. Ugyanakkor fejenként 236 lej perköltséget is meg kell téríteniük. A végzésben szerepel: Gal Ioan-Radu és Sinkler Adolf főtörzsőrmesterre, Orbán Gábor, Gheorghe Prodan, valamint a tartalékállományban levő Ionică Soare őrmesterre egyenként másfél éves felfüggesztett börtönbüntetést róttak ki. Az általunk megkérdezett Fazakas Vincze Lajos és a fiatalemberek ügyvédje, Ilyés Eszter elégedett az ítélettel.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Teljes adatvédelem a választásra regisztrálóknak (Ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma)
Teljes adatvédelmet és biztonságot kell nyújtani a magyarországi választásokon való részvételre külföldön regisztrálók számára – mondotta Potápi Árpád, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke tegnap azt követően, hogy a választási törvény végrehajtásáról tárgyalt a bizottság a Parlamentben.
A bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy pártpolitikától és jelentős nézetkülönbségektől mentes szakmai vita zajlott a zárt ülésen a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény végrehajtási rendeletéről. Reményei szerint a kormány az állandó bizottság javaslatait figyelembe veszi, és beépíti majd a készülő rendelet szövegébe. Kérdésre válaszolva Potápi Árpád elmondta, hogy az adatvédelem a kettős állampolgárságot nem elfogadó Ukrajna és Szlovákia esetében volt hangsúlyosan téma a tanácskozáson. „A regisztrációnál értesítési címre megy ki a levél, ez lehet magyarországi és határon túli cím. Nyilván Ukrajna és Szlovákia esetében magyarországi címet fognak használni” – hangsúlyozta. Annak kapcsán, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt többen elvesztették szlovák állampolgárságukat, azt hangsúlyozta, a magyarországi választásokat úgy kell lebonyolítani, hogy az azon részt vevő külhoni magyarokat ne érhesse semmiféle retorzió. A politikus közölte, hogy az ülésen felvetődött a kérdés: mennyire legyen nyilvános a választói névjegyzék. „Több elképzelést említettek, hogyan lehet megoldani, hogy ne hozzuk nyilvánosságra ezt a névjegyzéket, ugyanakkor pedig senkiben semmi kétely ne legyen abból a szempontból, hogy esetlegesen bármelyik párt, politikai erő visszaél a szavazatokkal” – jelentette ki Potápi Árpád. A javaslatok között elhangzott, hogy a névjegyzéket megtekinthessék a parlamenti bizottságok tagjai, például a nemzetbiztonsági bizottság vagy a nemzeti összetartozás bizottságának tagjai – tette hozzá.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Feláldozott magyar orvosképzés
A nagy őrizetbevételes, szabadlábra helyezéses, lemondásos hét eleji cirkuszban szinte elsikkadt a hír, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége ismét gőzerővel dolgozik a magyar oktatás ellehetetlenítésén, úgy küldték el Bukarestbe a tanintézmény akkreditációs iratcsomóját, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a magyar igényeket, még az oktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásainak sem voltak hajlandóak eleget tenni.
Az egyik legnagyobb sérelem, amelyet hosszas viták során sem sikerült orvosolni: az anyanyelvű gyakorlati oktatás. Ebbe nem akar belemenni a román fél, s a magyar oktatók attól tartanak, a bukaresti szakhatóság úgy hagyja jóvá újabb öt évre az egyetem működését, hogy a korábbi ígéretek dacára nem választják külön a magyar tagozatot. Az angolul tanuló ifjak oktatása történhet külön csoportban, a magyaroké csak a románokkal közösen, s úgy tűnik, kevéssé számít: sérül így a betegek anyanyelven történő ellátásának joga is, hisz az egyetem azt követeli, hogy a magyar beteg a magyar orvosjelölttel románul értekezzék. Az RMDSZ sikerpropagandájának hatalmas fekete foltja a marosvásárhelyi orvosi ügye, az ésszerű megoldás sok évi elodázásának az lett a következménye, hogy mára a román nacionalista hőzöngők szívügyévé vált a kérdés, szemükben a magyar igény szerinti rendezés szinte felér Erdély eladásával. Hiába volt sok évig kormányon a szövetség, első embere miniszterelnök-helyettesként hiába felelt éppen az oktatásért, valahogy soha nem volt igazán és elég fontos a magyar felsőoktatás ügye, a kompromisszumok mindig felemésztették az önálló Bolyai Egyetem vagy akár a MOGYE magyar karának létrehozását. S amikor már csontig ért a kés (tavaly tavasszal), s lépni próbáltak, megbukott – részben éppen ezért – az ésszerű engedményekre hajló Ungureanu-kormány. Egy hónappal ezelőtt – mily meglepő! – a bíróság is érvénytelenítette az önálló magyar és angol kar létrehozására vonatkozó rendeletet, s vérszemet kaptak az orvosi román vezetői, minden korábbi megállapodást felrúgva állították össze, s küldték el Bukarestbe az akkreditációhoz szükséges dokumentációt. Az RMDSZ most ismét kapkod, közbejár, ígérik, Marosvásárhelyre utazik tárgyalni a tanügyminiszter. Nagy kérdés, mekkora sikerrel. Szinte fölösleges már arról értekezni, mennyire fontos az anyanyelvű oktatás – óvodától egyetemig –, és hová vezet, ha nem sikerül kiharcolni a MOGYE önálló magyar karát. Csakhogy a mostani intézkedés, közbenjárás nagyon megkésett, s drágán megfizethetjük, hogy a magyarság felkent képviselői számára mindeddig mások voltak a prioritások, utakért, sportcsarnokokért, lefölözhető lej- és eurómilliókért, s olykor saját bőrük mentéséért cserébe odavetették a magyar orvosképzést (is).
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató a Székely Menekültek Emléknapján
A Székely Menekültek Emléknapján, csütörtök délután ismertették Buczkó József Szállást adtunk hűséges, magyar véreinknek című könyvét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban
Az 1916 őszén bekövetkezett háborús fordulat 206 ezer székelyt kényszerített menekülésre. Hajdúnánásra több mint háromezren, többnyire Csík vármegye településeiről érkeztek – derül ki Buczkó József néprajzkutató könyvéből. Az első világháború második felében, amikor Románia hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, és több mint négyszázezer román katona özönlötte el a csíki térséget, 1916–1918 között kétszázezernél is több székely menekült a Hajdúságba. A menekülés körülményeiről, a menekülő székelyek lelkivilágáról, a befogadó hajdúk emberségéről, valamint az együtt töltött mindennapok szépségeiről és nehézségeiről ír Buczkó József, Hajdúnánáson élő néprajzkutató a 2011-ben megjelent Szállást adtunk hűséges, magyar véreinknek című kötetében. A IV. Székelyföld Napok rendezvénysorozat részeként csütörtök délután a szerző maga mesélt a könyv születésének történetéről, a benne megjelenő élettörténetekről a megyei könyvtár olvasótermében.
Ez a könyv két népnek a találkozása, a szeretet története, a befogadó szeretet csodálatos megnyilvánulását tárja az olvasók elé – hangsúlyozta Buczkó József.
Iochom Zsolt
Buczkó József: "Szállást adtunk hűséges magyar véreinknek" Székely menekültek Hajdúnánáson, 1916-1918 /Hajdúnánás, Önkormányzat, 2011/
szekelyhon.ro

A pénzügyi világ irányítja a gazdasági válságot
„Elég durva dolog azt mondani, hogy valaki irányítja a gazdasági válságot, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi."
Somai József
Kolozsvári közgazdász, szakíró, szerkesztő. 1931. augusztus 31-én született a Maros megyei Székelyszentistvánon. Marosvásárhelyen érettségizett, 1951 és 1955 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán folytatta tanulmányait. 1955–58 között a Kolozs Tartományi Pénzügyi Igazgatóság pénzügyi ellenőreként dolgozott, majd 1959 és 1989 között előbb a Bolyai, később az összevont Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kari főtitkár, a Brassai Sámuel Gimnáziumban óraadó tanár. 1990-ben a Kolozs megyei polgármesteri hivatal főjegyzője, majd alpolgármestere, 1991 és 1995 között az RMDSZ szervezési titkára, majd országos szervezési alelnöke. 1995-től nyugalmazott közgazdász, 1996-tól az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, 1996 és 2004 között a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület ügyvezetője. A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, számos szakmai és közéleti elismerést kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Közgazdasági Társaság nagydíját, a tehetségek szolgálatáért Parnasszus-tagja, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemérmét. Április végén átvette a tavaly alapított Wekerle Sándor közgazdasági életműdíjat, amelyet a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályájával érdemelt ki.
– Miért épp a közgazdászpályát választotta?
– A választás nem volt hivatásszerű, építészmérnök szerettem volna lenni. De annak idején nem volt építészeti szak Kolozsváron, magyar nyelven meg egyáltalán nem... Színtiszta magyar faluból származom, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdtem az iskolát és az állami Bolyai-középiskolában végeztem. Sem ott, sem az egyetemen nem tanultunk meg jól románul, de a szakmát elsajátítottuk. Később rájöttem, szakmai képzettségünk annyira jó volt, hogy azokkal is felvettük a versenyt, akik románul tanultak az egyetemen. Friss végzősként kerültem a pénzügyhöz, ahol nem akadályozott a nyelvismeret a szakmában, viszont sok idő kellett, amíg tökéletesítettem a tudásomat, és már írtam is románul.
– Ebben az is szerepet játszott, hogy akkoriban még nem történtek meg a masszív többségi betelepítések?
– Amikor közgazdászhallgató voltam a Bolyai Egyetemen 1951 és 1955 között, Kolozsváron a magyarság aránya nagyobb volt, mint a többi nyelvet beszélőké összesen. Ez a hatvanas évek elején fordult meg, akkor még a lakosság fele magyar volt, aztán csökkenni kezdett a számarányuk főleg az építkezések miatt.
– Mit lehetett akkoriban kezdeni egy közgazdászoklevéllel? Hiszen ekkorra esik a kommunizmus legdurvább időszaka...
– Valóban kemény időszak volt, akkor tombolt a legerősebben a sztálinizmus Romániában. Szerencsére megvolt a szakma objektív háttere is, amire építeni lehetett. Az biztos, hogy a közgazdászok jobban ki kellett szolgálják a rezsimet, mint mások, például a természettudományban. Nekem azzal volt szerencsém, hogy a pénzügyben kaptam állást, így politikai tevékenységet nem kellett végeznem. Persze a dolog cirkusszal járt. Eredetileg az egyetemre kaptam kinevezést, így nyugodtan hazamentem a szülőfalumba, néhány hét elteltével viszont levelet kaptam, hogy a tartományi szövetkezeteknél fogok dolgozni. Nagyon rosszulesett, mert úgy volt, hogy a tanszéknek fogok dolgozni. Kiderült: abban az évben volt az első komolyabb karcsúsítás, megszorítás a Bolyai Egyetemen, közel negyven állást szüntettek meg, és persze elsősorban azokét, akiket még fel sem vettek. Új állás után kellett néznem, és Csendes Zoltán, a közgazdasági kar akkori dékánja – akivel véletlenül találkoztam a folyóson – megkérdezte, Marosvásárhely helyett nem akarok-e inkább Kolozsváron maradni. Mondtam, hogy szívesen, hiszen akkor már itt udvaroltam, mire ő beszélt a tartományi pénzügyi ellenőrök vezetőjével, és másnaptól alkalmaztak. Ilyen az élet: egy véletlen folyosói találkozás révén lettem kolozsvári.
– Gazdasági ismeretei lehetővé tették, hogy hosszú ideig sportvezetőként is dolgozzék. Ez a tevékenysége egyfajta kompenzáció volt azért, mert a kommunista rendszer nem engedte doktorálni?
– Számomra az volt, de nem kompenzációként kaptam ezt a feladatot. Tudniillik amikor az egyetemre kerültem, elég jó fogadtatásban volt részem az akkor már egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tekintettel arra, hogy az Universitatea sportegyesületnek szüksége volt egy gazdasági szakemberre, felvettek a labdarúgó-szakosztályhoz. Ott ügyködtem négy évig, de nem szerettem, bár akkoriban elég jó volt a csapat, még az akkoriban Románia legjobb futballistájának tartott Viorel Mateianut is elhoztuk Bukarestből. Itt felvételizhetett a jogra, kapott egy szobát, és ezzel meg volt elégedve – ma egy ilyen labdarúgó milliókat kér dollárban. Nehéz volt leigazolni a tehetségesebb játékosokat, mert mindenki ragaszkodott hozzájuk, a szakosztály pedig mindenképp meg akarta szerezni őket. Nem szerettem azt a munkát, beleértve a pénzügyi stílust, de hogy mégis maradhassak az U-nál, szakosztályt kellett választanom. A röplabdát választottam, s maradtam közel 25 évig ennél a szakosztálynál, tíz évig alelnöke, majd 15 évig, 1990-ig az elnöke voltam. Ezt már szerettem, ugyanis a röplabda teljesen más, mint a foci, ezt inkább élvezetből űzték a diáklányok és fiúk. Persze szerettem futballozni is, 64 éves koromig játszottam hetente három órát nagypályán. Akkor hagytam abba, amikor az RMDSZ a rendszerváltás után elvitt Kolozs megyei alpolgármesternek; akkoriban a megyék vezetőit is polgármestereknek hívták.
– Milyen emlékei vannak arról az időszakról, amikor néhány hónapig a közigazgatásban is kipróbálhatta magát?
– Érdekes volt. Rögtön 1990 januárja első napjaiban fordultak hozzám, elvállalnám-e az alpolgármesteri tisztséget. A megye akkori vezetőségének magyar tagjai, Cs. Gyimesi Éva, Kónya Hamar Sándor javasolt. Nagyszerű élmény volt, hogy én kaptam meg a kulcsokat, hogy megnyissam az új megyei tanácsot, ugyanis a régi néptanács valamennyi vezetője megszökött. Akkor még csak megyei főjegyző voltam, majd a polgármester három hónapos együttműködés után kijelentette: „Jóska, te vagy az alpolgármester!" Tetszett a munkakör, éppen abban az időszakban kellett rendezni Kolozs megye ügyeit, elsősorban az intézmények élére kellett új vezetőket választani. Végül csak augusztusig maradtam, mert az RMDSZ-t mindenütt kidobták az önkormányzatok vezetőségéből, mert jött a Petre Roman-féle kormányzás, amikor a régi rendszer hívei új köntöst öltöttek.
– Ugyancsak 1990-ben megalakult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság is, amelynek alapító tagja volt.
– Roppant örültem, amikor azon a nyáron bejegyezték, a mai napig szeretem, ahogyan működik ez a szervezet. Megalakulásakor épp alpolgármester voltam, így különösebb szerepet nem tudtam vállalni az RMKT-ban, leszámítva a szervezet bejegyzését. Akkoriban a törvény előírta, hogy az újonnan alakult civil szervezeteket bíróságon kell megvédeni az ügyészek előtt, bizonyítva, hogy a társadalom számára is hasznos munkát végeznek. Nagy szükség volt a szakmai szervezet megalakítására, mert a közgazdászok a régi rezsimben inkább katonák, kiszolgálók voltak, ami a képzésre is kihatott. Miközben a kapitalista társadalmi rendnek teljesen más a gazdasági szabályrendszere, amelyet akkoriban nem ismertek a hazai közgazdászok. Magyar nyelvű közgazdászképzés nem volt, az ötvenes években a Bolyai Egyetemmel együtt megszűnt. Ráadásul a közgazdasági kart azzal az indokkal zárták be, hogy a Babeş Egyetemen sincs ilyen szak.
– Civil tevékenységének jelentős része az RMKT-hoz kapcsolódik, de sok minden mással is foglalkozott. Miért látta szükségesnek a civil szerepvállalást?
– 1990 után beleástam magam a civil társadalom kérdéseibe, kedvenc területem volt. Persze igyekeztem nem elhanyagolni a szakmai munkámat, viszont fontosnak tartottam a civil társadalmi építkezést. Egyik legszebb társadalmi emlékem az RMKT működtetése, amelynek voltam alelnöke, elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke; a társaságnak ma székháza, két folyóirata és nagyon jó programja van. A közéleti tevékenységek közül jelenleg az épp idén tízéves Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület működtetése a kedvencem, amit nem is adok fel, amíg dolgozni tudok. Több mint ezer, szociálisan kilátástalan helyzetben élő, tehetséges erdélyi magyar diák kapott tőlünk ösztöndíjat. Nem is akármilyent, hanem százhúszezer forintnak megfelelő lejt egy iskolai évben. Jelenleg közel négyszáz középiskolás tanulót támogatunk.
– Számos díjat, elismerést kapott pályafutása során, legutóbb a Wekerle-életműdíjjal tüntették ki. Melyik elismerést tartja a legkedvesebbnek?
– A legfrissebbet, főként azért, mert tisztán szakmai elismerés. Utólag tudtam meg, hogy tizenkét személy közül választottak ki, ráadásul külhoni magyarként. Elégtételt jelent, hogy egy teljesen ismeretlen környezetben kiválasztanak egy kolozsvári közgazdászt. Szép ünnepségen vehettem át, amelyen jelen volt családom valamenynyi tagja, a feleségem és gyerekeim is.
– Közgazdászként elsősorban a szövetkezetek kérdése foglalkoztatja. Miért?
– Az RMKT-nál tíz évvel ezelőtt létrehoztunk egy kutatócsoportot, és azzal foglalkoztunk, hogy ismertessük az erdélyi magyar társadalommal milyen jelentőséggel bírtak kezdetben a szövetkezetek, egészen a szocialista állami szövetkezetek létrehozásáig. Négy-öt év munka után sikerült kiadnunk egy 450 oldalas kötetet, viszont szomorú vagyok, mert nem mondhatjuk ma sem, hogy a kiadvány nagy hatást gyakorolt volna a társadalomra. Holott azért csináltuk, hogy végre ébredjen fel a nép: ha a világnak jó a szövetkezet, akkor legyen nekünk is jó! Még akkor is, ha roszszak az emlékeink. Ha a japán vidék 80 százaléka szövetkezesített, akkor az nekünk nem lehet jó? Ide kapcsolódik a szociális szövetkezetek kérdése is, amelyekről nem is tudjuk, mi az. Pedig ezeknek Európában nagy múltja van, Olaszországban például mintegy harmincezret tartanak számon. Ezek lényege, hogy szövetkezetbe tömöríti a rászoruló társadalmi csoportokat. Ilyenek a munkanélküliek, a fogyatékkal élők vagy a visszailleszkedéssel küzdő, börtönviselt emberek.
– Jelentős szerepe volt a magyar–román közgazdasági szótár elkészítésében is. Miben látja a szakszótár legnagyobb hasznát?
– Azt tapasztaltuk, hogy középkorú közgazdászaink, akiket felkértünk, írjanak szakfolyóiratainkba, nem vállalják, mert román egyetemen tanultak, és nem ismerik a magyar terminológiát. Ennek az az oka, hogy 1960-tól 2000-ig nem volt magyar nyelvű közgazdaság-oktatás Romániában. Ez adta az ötletet, hogy készítsünk el egy szakszótárt. A román–magyart négyen, a magyar–románt pedig ketten állítottuk össze Fazekas Emesével. Négyezer példányt nyomtattunk, és nagyjából el is fogyott.
– Az évek óta tartó gazdasági válság közepette egy közgazdásznak fel kell tennünk a kérdést: Ön szerint mennyire kilátástalan a helyzet, mire számíthatunk?
– A gazdasági válságok időszakonként végigkísérték a kapitalista rendszert, az idők folyamán pedig típusuk szerint változtak. A jelenlegi abban különbözik a többitől, hogy van benne egyfajta irányítottság is. Elég durva dolog azt mondani, hogy ezt valaki irányítja, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi. Ez az önépítkezés tulajdonképpen oda vezet, hogy fiktív pénzügyi műveletek folynak a világban, és nincs kapcsolatuk a valódi termelői és fogyasztói világgal. És ebben benne van bizonyos szereplőknek az akarata is. Olyan érdekérvényesítésről van szó, amelyet nem zavar ennek az emberi háttere. Nem számít a humánum, az emberség, csak az, hogy egyesek kezében összpontosuljon a gazdasági világuralom. Maga a válság spontán jelenség ugyan, de emberi cselekvések bizonyos rendszere nyomán robbant ki. Ugyanakkor a pénzügyi világ legmagasabb szintű hatalma nem kiadó, egyesek kezében van, és ez az uralkodás sajnos egyelőre hosszan tartónak tűnik. Ezeket az üzleti érdekcsoportokat nem érdekli a válság, hiszen abból is hasznot lehet húzni. Nehéz évek előtt állunk. Azért is nehéz kiutat keresni, mert a fontos döntéseket nem az egyes államok hozzák meg.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Kövér László szerepvállalása a Nyirő-ügyben
A román Jurnalul Naţional a magyarországi zsidóellenesség bizonyítékaként elevenítette fel pénteken Kövér László házelnök szerepvállalását Nyirő József újratemetési kísérletében.
A Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetséghez (USL) közel álló lap azzal indítja cikkét, hogy a Zsidó Világkongresszust idén „a legjelentősebb közép-európai zsidó közösség melletti szolidaritás" jeleként Budapesten rendezték meg.
„Hogy miért van szükség szolidaritásra? Egyre több elemző és politikus jut arra a következtetésre, hogy jelenleg Magyarország az európai újfasizmus újjászületésének epicentruma és a zsidóellenesség tömeges jelenséggé vált. A jobboldali szélsőségesség előretörésében meghatározó szerepe van a neonáci-hungarista hátterű Jobbiknak" – írta a Jurnalul Naţional.
Megjegyzi: a Zsidó Világkongresszus azt nehezményezte, hogy a magyar kormányzat nem határolódik el egyértelműen a szélsőjobbtól. A cikkíró szerint ezt az állítást igazolja Kövér László házelnök szerepvállalása a Nyirő-ügyben.
A „Magyar parlament elnöke visszaesőként próbálja Nyirő Józsefet rehabilitálni" – című cikk szerzője hozzáteszi: két „liberális demokrata" beállítottságú magyarországi újságíró kollégája hívta fel figyelmét arra, hogy a magyar házelnök nem tett le Nyirő József romániai újratemetéséről, amire a pünkösdi zarándoklat idején keríthetnek sort. Ennek legitimálási kísérleteként állítja be a lap azt, hogy Kövér László az év elején fogadta az ukrán oligarchák által alapított Európai Zsidó Parlament küldöttségét.
MTI
Erdély.ma

A Pallas–Akadémia húsz éve
A csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó és Könyvkereskedés húsz éve alakult, és az egyik legjelentősebb erdélyi magyar könyvműhellyé vált – eddig 570 kötetet adtak ki!
Az évfordulóra jelent meg utolsó kiadványuk, Egyed Ákos: A székelység rövid története a megtelepedéstől 989-ig. Előtte a nemrég induló Kemény János-sorozat harmadik kötete, A vízi boszorkány, Bálint Tibor meséskönyve és Mészáros Sándor volt kínai magyar konzul, Csecsenföldön élve vagy halva című könyve. S ez így felsorolva is jelzi, hogy a Pallas–Akadémia érdeklődése nem marad meg a szépirodalomnál. Sok történelmi, néprajzi, helytörténeti, turisztikai munkát is megjelentettek, jelentősebb sorozataik, a Bibliotheca Transsylvanica, a Nobile Officium, a Nagyapó mesefája, a Mesevonat, a Műterem, az Erdély hegyei, a Barangolás a Székelyföldön, az Utak, tájak, emberek népszerűek, s a Pallasnál jelent meg Nyirő József válogatott műveinek tizennégy kötetes sorozata is. Mit kívánhatnánk egy kiadónak húszéves születésnapján: kiváló és népszerű könyveket, amelyek megtartják olvasóik érdeklődését és szeretetét.
(hadházi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árpád-kori települések Székelyföldön
Honfoglaló magyarok
A régészeti feltárások bizonyítják, hogy Erdély délkeleti régiójában a magyarok már a honfoglalás kezdetén megtelepedtek. Elképzelhető, hogy ezek a magyarok a bolgárok elleni hadjáratból visszatérő Árpád fia, Levente egyik lovas csapatához tartoztak, de nem kizárt az sem, hogy itt vonult be Erdélybe a honfoglalók egyik oszlopa. Egyre elfogadottabbá válik az a felfogás, hogy a magyar honfoglalás nemcsak a Vereckei-hágón, hanem a Keleti-Kárpátok összes átjáróján keresztül történt.
Elképzelni is nehéz, hogy a Kárpátokon az egymilliós lélekszámot meghaladó magyar nép és a többmilliós ló- és szarvasmarha-állomány egyetlen szoroson gyorsan és zökkenőmentesen átkelhetett volna.
Az Ojtozi-szoroson bevonulók egy része Háromszéken maradt. A korai magyar megtelepedést több lovas sír és fegyver bizonyítja. A katonai feladatkört ellátó lovasok az Olt és a Feketeügy völgyében – a 9. század végén, a 10. század első harmadában – több magyar települést alapítottak. Az Ojtozi-szoros előterében fekvő Kézdivásárhelyről zabla és szablya maradt fenn. A Sepsiszentgyörgytől mintegy 15 km távolságra fekvő Maksa községhez tartozó eresztevényi Zádogos-tetőn talált lovas sírból származó fél vaskengyel és egy vaslándzsa a 10–11. századból maradt ránk. De az erdővidéki Köpecen, a Kőcsukk nevű helyen feltárt, honfoglalás kori két lovas sír is lovas őrség jelenlétére utal. Az első lovas sírt – írja Csutak Vilmos, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója – még az első világháború előtt találták. Ezt az akkori köpecbányai mérnök, Hoffman Géza elküldte a budapesti geológiai intézetnek vizsgálat céljából. A második lovas sírt ugyanitt tárták fel 1927-ben. A halottat a lócsontokkal együtt helyezték a sírba. Ezúttal egy értékes lópatkó is előkerült. A szakértők véleménye szerint e patkótípus a 10. századi lovas sírokban igen ritka lehetett. A Kézdivásárhely, Eresztevény, Sepsiszentgyörgy, Köpec vonalon feltárt lovas sírok mutatják az Ojtoz irányából érkező lovasok Erdély belseje felé haladó útvonalát. A feltárt régészeti anyag alapján úgy tűnik, hogy ezek a bolgárok ellen letelepített határőrök hagyatékai. Amikor Dél-Erdély a 930-as évek táján Bogát gyula uralma alá került, azonnal hozzáfogott a határvédelem megszervezéséhez. Az ide telepített magyar határőrök feladata lett a besenyő és a bolgár, később úz és kun támadások elhárítása, feltartóztatása. Erre szükség volt, mert e régió a betörések útvonalán fekszik. Itt a Kárpátokon keresztül – a Törcsvári-, a Tömösi-, a Tatár-hágón, a Bodzai- és az Ojtozi-szoroson át – több út vezetett Erdélybe. A magyar védelem megszervezése mélységében széles tagolású volt. E védelmi stratégiával magyarázható, hogy a magyar határőr közösségek miért települtek Sepsiszentgyörgyre és a térség szorosoktól távolabb eső pontjaira is. Védművek Székelyföldön a különböző stratégiai pontokon már a korai századokban erődítések épültek. A letelepedő magyarság átvette a korábbi romba dőlt földvárakat, de ő maga is emelt ilyeneket. Ezek egy-egy nemzetségfő lakhelyeként, menedékhelyeként szolgáltak. A várak egy része a gyepűvédő erődrendszer keretében – a Keleti-Kárpátok mentén – szolgálták a déli és a keleti határvédelmet. A hosszú védelmi töltések, védelmi árkok és a várak, mint például Kustaly, Firtos és Rapsonné vára, az úgynevezett rikai védelmi rendszer részei. Ezek emelésének idejét Ferenczi István régészprofesszor a magyar honfoglalás utáni évszázadokra teszi. A Ferenczi testvérek szerint a Persány-hegységben egy közel 40 kilométer hosszú védelmi töltés, erődítés húzódott. Ferenczi István azt is állítja, hogy Felső- és Alsó-Háromszéket a Piliske-tető és a Feketeügy között húzódó töltésvonal választja el. Ferenczi István „két építési szakaszt különböztet meg: az első, rekeszes-gerendavázast 9. század véginek, 10. századinak tartja, a másodikat, amelynek során csak földből magasították a korábban leégett erődítésvonalat, 11. század véginek”. Az említett védőrendszerekkel kapcsolatban még nem alakult ki egységes álláspont, mert némelyek az építés idejét az Árpád-korhoz kötik, mások szerint az erődítések és várak egy része még korábban épült. Orbán Balázs a Homárkát római eredetűnek tartja. Roska Márton Repertóriumában a következőket írja: „A rétyi Nyír-en vonul végig az alján 3 öl széles s 2 öl magas földtöltés, mely mellett nincs sánc (Homárka, Honárka, Kakasborozda).” Dr. Székely Zoltán, aki egy kutatóárokkal átvágatta a Homárkát, és csak római vízvezetékcsöveket talált, szintén római korinak tartja. Rácz Tibor Ákos szerint a Ferenczi Géza és István által feltárt határvédelmi rendszerek megkérdőjelezhetők, azonban mint belső gyepűk valóban szolgálhatták az adott terület védelmét. E védvonal mellett Erdély-szerte, a Szamos mentén, a Mezőségen is épültek cserépvárak. Rácz úgy gondolja, hogy Háromszék területe a 12. század közepéig gyéren lakott. Azonban az említett védművek léte épp ennek ellenkezőjét bizonyítja. A mélységben tagolt gyepűkre magyar határőröket vezényeltek, akik a székely letelepedés előtt magyar településeket alapítottak a stratégiai pontokon. Magyar települések a székelyek előtt
Az utóbbi évtizedekben egyre több székely településen tártak fel Árpád-kori magyar falvakat, templom- és sírmaradványokat. A Nagy-Küküllő-völgyi Székelykeresztúron a római katolikus templom helyreállításakor a templom alatti sírokban S végű bronz halántékgyűrűket találtak, amelyek 11–12. századi falu létezését bizonyítják. A Nyárád mentén több magyar település került elő. E falvak többségének népessége átlagban ötven fő lehetett. Nyilván voltak nagyobb települések is. Nyárádszentlászlón 2009-ben egy 12. században épült nemzetségi monostor alapjait ásták ki. Marosszéken is kéttucatnyi Árpád-kori magyar templomot, települést tártak fel. Köztük a pókait, a berekeresztúrit, a marosszentgyörgyit és a marosszentkirályit. Az utóbbi két helyen 12. századi halántékgyűrűk is előkerültek. A Maros völgyében, Malomfalván az 1950-es évek elején végzett ásatásokkor 11–12. századi temetőket és településeket hoztak felszínre, köztük a hajdani Csittfalvát, amelynek temetője a 12. századra keltezhető. Udvarhelyszéken szintén igazolt több kora középkori magyar templom létezése. A régészeti feltárások egyértelműen azt bizonyítják, hogy a székelyek előtti kor magyarsága nagyszámú települést alapított.
Példaként a Kányád (és Jásfalva) területén lévőt említjük, ahol 12. századi templom félköríves Árpád-kori szentélye, a szentély déli részéhez épített négyszögletű melléképület, néhány freskótöredék, több mint félszáz temetkezési hely, ékszerek, S végű karikák és még egy egyszerű kőfaragvány került elő.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nádasdy Borbála Sepsiszentgyörgyön
Vasárnap 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják gróf Nádasdy Borbála Magyarországon igazi könyvsikernek számító önéletrajzi sorozatának – Zagolni zabad?, A szabadság zaga és a Maradni zabad! – Ízes élet című, Polcz Alaine Főzzünk örömmel! című könyvével rokonítható, negyedik kötetét.
Az önéletrajzi kötetekből egy olyan izgalmas és a szerző írói kvalitásainak köszönhetően érdekfeszítően elmesélt élettörténet bontakozik ki, mely már az első sorok után magával ragadja az olvasót
Nádasdy Borbála, akinek gyerekkora a 40-es és 50-es évekre esett, bár grófi családban született, annyira „élvezhette” a származásából fakadó társadalmi előnyöket, amennyire azok „élvezhetőek” voltak a Rákosi-diktatúra éveiben… Nem csoda, hogy a 17 éves csinos leány a szabadság levegőjét csak néhány napra meghozó 1956-os forradalom leverését követően az emigráció útját választja. Tehetségének köszönhetően Bécsben azonnal filmszerződéseket kap, s az ifjú filmcsillagot olyan színészlegendák fogadják baráti körükbe, mint Yul Brynner, Romy Schneider, Gérard Philippe és mások. De ő sem menekülhet a szépséges fiatal lányokat fenyegető legnagyobb „sorscsapástól”, a nagy szerelemtől… Az ára: kínlódással teli párizsi évek, filmes karrier vége, testet-lelket igénybe vevő foglalkozások sora, többek közt hullamosás egy párizsi kórházban. Ami marad: a szülőhaza iránti rendíthetetlen szeretet, a magyar identitáshoz való konok ragaszkodás, a magyar kultúra és a magyarság igaz történetének terjesztése a nyugati kultúrkörökben. Ez a magyarságnépszerűsítő út, amelyet a fiatal leány választott magának, nem „autópálya”, hanem göröngyös, kátyúkkal és értetlenkedő népekkel teli országút… E küldetéstudat jellemzi egyébként az egész, amúgy teljesen szerény és józan életszemléletű családját. Az apa Németországban például nem fogadja el a német kárpótlásként felajánlott vagyont – mely egy életre megoldhatta volna a nyomorgó család anyagi gondjait –, mert egy nyilatkozatot kellene aláírnia, hogy német származású. De hát ő magyar! És inkább elmegy segédmunkásnak egy textilgyárba… Ott is hal meg pár év múltán. De nem a munkába hal bele – abba, hogy a családegyesítés áraként a Kádár-rezsim lemondatja magyar állampolgárságáról. Ilyen és ehhez hasonló történetekből áll össze a három lebilincselő életrajzi kötet, mely nemcsak élet- és családtörténet, hanem a XX. század második felének majdnem egész Európát felölelő korrajza is egyben.
LAKATOS MIHÁLY
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

GETTÓ?
Dicséretes kezdeményezésbe fogott az RMDSZ megyei és városi szervezete azzal, hogy rendszeresen összehívja és meghallhatja az oktatásban dolgozó magyar nemzetiségű igazgatókat, aligazgatókat, s a tanfelügyelőség képviselőinek jelenlétében arra törekszik, hogy egy egységes oktatáspolitikai stratégiát alakítson ki a megyében. Nagy szavak, hangzatos ígéretek, díszbeszédek helyett már huszonkét éve ezen a szinten is tettekre lett volna szükség. Csakhogy ettől a jó kezdeményezéstől odáig eljutni, hogy a megyei elnök gettónak nevezze az önálló magyar tanintézményeket és gettósításnak az önállóságra vonatkozó, régen megfogalmazott, de sohasem kivitelezett természetes és jogos törekvésünket, eláll az ember lélegzete. És rögtön érthetővé válik, hogy a megbeszélésekről, ahol elképzelhető, hogy felszínre kerül az eddig takargatott szennyes is, miért zárják ki a sajtót, de az már kevésbé, hogy az esemény kapcsán lehetőséget sem adnak az újságíróknak, hogy egy közvetlen tájékoztatón a kérdéseiket föltegyék. Ezzel szemben meghökkentő kijelentéseket tartalmazó nyilatkozatokkal akarják a közönség szájába rágni, hogy mit is gondoljanak.
A gettósítással azonban nagyon elhajították a sulykot. Mert a "gettónak" becézett önálló magyar iskolákra a rendszerváltás után 23 évvel sokkal nagyobb szükség van, mint bármikor korábban. Az eltelt két évtized alatt ugyanis bebizonyosodott, hogy a fél kezünkre is kevés jó példa mellett nincs akivel "európai módon" együtt élni. A kényszerpartner, sajnos, úgy képzeli el az együttlétet, hogy másodrendű, a megaláztatásokat szó nélkül tűrő, lehajtott fejű állampolgárokként húzzák meg magukat pedagógusok és gyermekek egyaránt. Ha nem így lenne, már régen megvalósulhatott volna – más közintézményekhez, köztük a tanfelügyelőség székházához hasonlóan – az óvodák és iskolák kétnyelvű feliratozása, sőt a belső tér kétnyelvű feliratokkal való ellátása is, amire a tanügyben dolgozók jelzései alapján az érdekvédelem és az általa megbízott tisztségviselők, és nem egy civil szervezet kellett volna ráirányítsa a figyelmet. Ahogy annak a természetes dolognak az érvényre juttatására sem, hogy annyi kilencedik osztályt indítsanak magyar nyelven és népszerű szakokon, amennyire egy diákról diákra elkészített pontos felmérés alapján szükség lenne. És nem kellett volna hagyni, hogy a magyar többségű iskolák önállóságát a mi segédletünkkel megszüntessék, és azt sem, hogy a magyar gyermekeket általában a legrosszabb fekvésű, a legkisebb és leghidegebb osztályokban helyezzék el. Már régen tenni kellett volna azért, hogy a szórványban megszüntetett iskolák diákjait valahol összegyűjtsük, s ne önként számoljuk fel azokat az osztályokat, amelyek még befogadhatnák őket. És nem kellett volna hagyni azt sem, hogy a vegyes általános iskolákban magyarul nem beszélő pedagógusok tanítsák az informatikát, az angol nyelvet, a testnevelést és helyenként a földrajzot, történelmet is, a szakiskolákban és szakközépiskolákban pedig a szaktantárgyakat és a már jelzett tárgyakat is. Nem kellett volna eltűrni azt sem, hogy december elsején diákkal és pedagógussal kötelező módon kitűzessék a háromszínű nemzeti jelképet, s a nyitó- és záróünnepségeken hangos beszéd, röhögés közepette mondhassa rövidke beszédét a magyar aligazgató. És ideje lenne, hogy ne csak másodrendű aligazgatóknak, hanem igazgatóknak is jók legyünk néhány óvodában, iskolában, amelyek a gyerekek arányának megfelelően már régen magyar személyiségek nevét kellene viseljék. Az ugyanis tragikomédiába illő, ami a 2-es iskola elnevezése körül történik. És akkor még nem is beszéltem a román igazgató által cenzúrázott ünnepi műsorokról, a román nyelvű jutalomkönyvekről, az egynyelvű oklevelekről, és az elemi osztályokban ma is használt román nyelvű minősítésről. És az is példátlan, hogy a meglévő törvények ellenére a rendőrség bekíséri és megbünteti a magyar nyelvű beadvánnyal jelentkező szülőt. Ami egy "gettóban" nem létezik. De ahhoz be kellene menni egy Hargita megyei iskolába, ajánlanám például a hévízi magyar iskolát, ahol rögtön otthon érzi magát a magyar gyermek, mert a saját történelmünk, művelődéstörténetünk nagyjai, földrajzunk ismert nevei, sajátos színvilágunk már első perctől az otthonosság légkörét árasztják, a többiről, ami fontos, nem is beszélve.
Persze, tudom én, hogy a városnegyedi iskolák miatti féltő szándék ragadtatta el a gettósításról nyilatkozót. Bár egyetértek azzal, hogy nem kell valamennyit felszámolni, de ugyanakkor fontosnak érzem, hogy a városközpontban erős magyar iskolák működjenek, nem elitképzésre, csak a környékbeli gyermekek befogadására, még olyan áron is, ha egy- két városnegyedi iskolát össze kell vonni emiatt. Amit igenis gettósítva kellene megoldani, úgy, hogy a két-háromból legalább egy csak a miénk legyen. Erről viszont a bevezetőben idézett kinyilatkozások mellett immár álmodni sem lehet, miközben az európai szellemű együttélésről kiderül, hogy sok helyen csak üres szlogen.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely).

Pallas-Akadémia – 20
Írtunk már a jeles csíkszeredai könyvkiadó 20. évfordulójáról, hiszen április elsejei születésnapjukat egész rendezvénysorozattal ünnepelték, és kiadványaikkal meg néhány szerzőjükkel találkozóik egyik leggyakoribb helyszínére, Marosvásárhelyre is eljutottak. Ajándékköteteik, amelyekkel jubileumi adományként számos könyvtárat, iskolát, kulturális intézményt megleptek, eljutottak a Teleki Tékába is. Az évfordulós események a múlt héten Hargita megye székhelyén csúcsosodtak, csütörtökön a nemrég felavatott Kájoni János Megyei Könyvtárban rendezett irodalmi est, péntek délelőtt a Márton Áron Gimnázium dísztermében, délután a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában lezajlott könyvbemutató és kiállításnyitó vonzotta a közönséget.
Kevés település mondhat a magáénak olyan szép, korszerű, új könyvtárépületet, mint amilyet Csíkszereda köszönhet a megyei önkormányzatnak. Kopacz Katalin igazgató joggal büszke rá, és konferenciatermükben örömmel látja vendégül az ilyen könyves rendezvényeket. Erre az alkalomra külön tárlatot is berendeztek, gazdagon válogattak a Pallas-Akadémia eddigi 570 kötetéből. Egész nagy falat betöltöttek a kiadó kiadványai. Látványként is szívderítő a sok pompás könyv, a szellemi töltet pedig, amit az olvasóknak felkínálnak, eléggé nem is méltatható. A könyvtáros házigazda nem is fukarkodott a méltatással. Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntője is bővelkedett elismerésben. A könyvkiadó főszerkesztője, Kozma Mária rövid visszatekintője, kiadótörténeti összefoglalója után a jelen levő szerzők, Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Bogdán László, Egyed Ákos, Markó Béla, Mészáros Sándor, Nagy Miklós Kund és Sarány István sem hagyta ki mondandójából a csíki könyves műhely eddigi két évtizedének dicséretét. A Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia, amely az utóbbi időben a Gutenberg kiadót, nyomdát és könyvesboltokat is működtető Tőzsér László közreműködésével is öregbíthette hírnevét, húsz év alatt a hazai magyar könyvkiadás egyik legnagyobb és legmegbecsültebb intézményévé, vállalkozásává lett. Bőséges, változatos, sok olvasói igényt kielégítő kínálatát nemcsak a kiállítás tükrözte, két átfogó katalógusból is képet kaphatunk erről. Az ünnepi esten Kozma Mária felvezető szavait követően megszólaló írók és köteteik ugyancsak e széles kiadói spektrumot érzékeltették. Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Egyed Ákos a tudományosság, Bogdán László, Markó Béla a szépirodalom, Mészáros Sándor a határokon túli kitekintés és tényirodalom, Nagy Miklós Kund és Sarány István a művészetek és a publicisztika képviseletében mondta el gondolatait a jelenlevőknek.
Egy-két mondatban érdemes külön figyelmet szentelnünk a legfrissebb kiadói újdonságoknak. Egyed Ákos akadémikus sikerkönyvének bővített kiadása az előző változatnál is keresettebbé válhat. A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig immár azt a sorsdöntő időszakot is felöleli, amely az 1918-1920-as hatalomváltozástól az 1989-es eseményekig mélységesen meghatározta a székelység életét, sorsának alakulását. Sőt, kitekintést nyújt az 1990 óta eltelt több mint két évtizedre is. A történész minden eddigi kötete sikerkönyvvé vált, ezzel sem lesz másképpen. Mint ahogy biztos igen sokan olvassák majd a diplomata Mészáros Sándor újabb visszaemlékezéseit is. Előző kötete, A pekingi követség regényes formában ismertetett meg a kínai valósággal, a távol-keleti óriás egzotikus mindennapjaival és a diplomatalét különlegességeivel, a mostani Csecsenföldön, élve vagy halva nem fikcióba csomagolva hozza elénk a csecsenföldi drámai valóságot, ez a személyesen megélt ottani realitás jól dokumentált, hiteles tükrözése. A szerző az 1994-ben kezdődött első csecsen háború idején az orosz–csecsen konfliktus rendezésére létrehozott EBESZ-csoport soros elnökeként figyelhette meg, tapasztalhatta a történteket, és teljesített békéltető feladatokat. Folytonos életveszélyben élt, sőt egy autóbalesetnek álcázott merénylet túlélője is. Visszaemlékezéseit gazdag képanyag teszi még szemléletesebbé.
Folytatódik a Kemény János-életmű-sorozat is. Új darabja a helikoni találkozók házigazdájának Víziboszorkány című regénye. A Kákoc Kis Mihály és a Kutyakomédia után ez is közelebb hozza a mai irodalombarátokhoz a Mecénás írói hagyatékát. A könyvtári találkozón vers is elhangzott. Markó Béla ismét megcsillogtatta költői erényeit. Rendkívül találó, pontos és kíméletlen látleletben fogalmazta meg mai drámai helyzetünkből adódó életérzéseinket, hangulatunkat.
Másnap a fiatalokat szólították meg a pallasosok. A Márton Áron Gimnáziumban a történelem, néprajz, helytörténet és az irodalom került terítékre, a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a kiadó művészeti könyveiről beszélt Kozma Mária. Ezek több sorozatban és sorozaton kívüli kiadvá-nyokkal olyan gazdagon próbálják pótolni a könyvkiadói hiányokat, hogy ilyen tekintetben egyik honi műhely sem versenyezhet velük. Kiállítással is illusztrálták az elhangzottakat. Botár László, Csillag István, Gaál András, Márton Árpád, Mezey Ildikó, Siklódy Ferenc és Zsigmond Márton alkotásaiból nyitottak tárlatot. A műveket az a Botár László festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe, akinek a napokban Kisinyovban nyílt Fazakas Csabával közös kiállítása.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

47 millió lej a máriaradnai kegytemplom és a ferences kolostor felújítására
„Két év alatt megvalósulhat mindaz, amiről álmodni sem mertünk”
Több mint 47 millió lej értékű európai uniós pályázat keretében újul meg a következő két évben a máriaradnai zarándokhely, a kegytemplom és a ferences kolostor.
A régió legjelentősebb zarándokhelye rendkívül rossz állapotban van: legutóbb száz évvel ezelőtt, 1911-ben végeztek komolyabb felújítási munkálatokat Máriaradnán, amikor a kegytemplom két tornyát 30 méterrel magasították. A „Kulturális turizmus fejlesztése a Nyugati Régióban a Máriaradnai Kegytemplom és Ferences Kolostor felújításával” című pályázat a Temesvári Római Katolikus Püspökség első uniós projektje, amely a következő 25 hónapban valósulhat meg. A felújítási munkálatok kivitelezője a szatmárnémeti Euras Kft.
A máriaradnai ferences kolostor udvarán május 16-án, csütörtökön megtartott projektindító konferencián részt vett excellenciás Roos Martin temesvári megyéspüspök, Ţolea Adrian-Florin Arad megyei alelnök, Bognár Levente aradi alpolgármester, Ovidiu Ganţ parlamenti képviselő, a felújítási munkálatok tervezői és a kivitelezők képviselői. A zarándokhely teljes felújítását és a turisztikai vérkeringésbe való bekapcsolását célzó európai uniós nagyprojekt célkitűzéseit Ft. Laus Nikola püspöki ökonómus ismertette a hallgatósággal. A Nyugati Jelen kérdésére válaszolva – miért húzódik el ennyire a kegytemplom évekkel ezelőtt elkezdett felújítása? – Ft. Reinholz András kanonok, máriaradnai plébános elmondta: 2005-ben hozzáfogott saját erőből, a hívek adományaiból és a temesvári püspökségtől kapott összegekből felújítani a templomot. „Részletekben szerettük volna elvégezni a felújítást, de hamar rájöttünk, hogy az évente összegyűlt 50 000 euró értékű adományokból és a püspökségtől kapott hasonló összegből túl lassan haladunk a munkálatokkal, 100 év kellene hozzá, hogy befejezzük a felújítást. Közben 2006-ban visszakaptuk a volt ferences kolostort és 2007-ben lehetővé vált az európai források megpályázása, ezért azt mondtuk, hogy ezt a lehetőséget ki kell használni. Most azt reméljük, hogy két év alatt megvalósulhat mindaz, amiről 4-5 évvel ezelőtt álmodni sem mertünk!”.
Őexcellenciája Roos Márton megyés püspök a sajtónak elmondta: a pályázatnak köszönhetően azt remélik, hogy évi 30 000-ről évi 60 000-re emelkedik majd a máriaradnai zarándokok száma. Az elsősorban az egyházmegyéből jövő, hűséges zarándokok mellett számítanak a külföldi turisták érdeklődésének növekedésére is. “Máriaradna és Csíksomlyó között nincsen és a jövőben sem lesz semmiféle versengés – nyilatkozta lapunknak a megyéspüspök – míg Csíksomlyóra elsősorban a pünkösdi ünnepek környékén érkeznek nagy számban a zarándokok, addig Máriaradnára egész nyáron folyamatosan jönnek a zarándokcsoportok.”
A máriaradnai kegyhely Arad városa számára is rendkívüli jelentőséggel bír. “Nem beszélhetünk Arad városáról anélkül, hogy a környezetében levő kulturális szellemi örökséget ne említenénk” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bognár Levente aradi alpolgármester. „Arad turisztikai vonzáskörét nem csak a város jelenti. Sokan jönnek Magyarországról az aradi Szabadság-szoborhoz, de ide, Máriaradnára is eljönnek, ez hozzátartozik ahhoz a turisztikai útvonalhoz, amelyben mi is gondolkodunk. Máriaradna az egykori Csanádi püspökség, a mai DKMT Eurorégió legfontosabb zarándokhelye, szakrális jelentősége több száz kilométerre kisugárzik, ezért aradi alpolgármesterként és RMDSZ-tisztségviselőként is lobbiztam azért, hogy ez a projekt prioritást kapjon.”
A máriaradnai kegytemplom és a ferences kolostor felújítási projektjéből Ciszter Kálmán aradi építőmérnök is kiveszi a részét, aki több mint négy éve kapcsolódott be a munkába. Ciszter Kálmán szerint a négy évből két esztendő a szakvéleményezéssal, előtanulmányok, tervek elkészítésével telt el, további két év kellett az engedélyek, jóváhagyások megszerzésére, a pályáztatásra, az építő cég kiválasztására. Komoly feladat vár az építőkre: azokat a felújítási munkálatokat, amelyek elvégzését eredetileg 4-4,5 évre tervezték, két év alatt kell elvégezni. “Nagy kihívás a számunkra a tornyok százéves vasbeton szerkezetének a megerősítése földrengés-biztonsági szempontból – mondta Ciszter Kálmán – a kolostor három szárnyának a felújítása, a födém, a fedélszerkezetek megerősítése, de új épületek is épülnek itt a kertben, mint az új információs központ épülete. A teljes homlokzat-felújítás mellett a templom előtti teret is rendezik, parkosítják.” A kegytemplom és a ferences kolostor felújításának terveit aradi és temesvári építészek készítették, Ciszter Kálmán feladata volt a statikai szakvéleményezés elkészítése.
Abban csak reménykedhetünk, hogy a következő két esztendő alatt a Temes megye határát Lippával összekötő, katasztrofális állapotban levő megyei út korszerűsítésével is elkészül az Arad megyei önkormányzat, hogy a bánságiak is tengelytörés nélkül megközelíthessék Máriaradnát.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Még lehet jelentkezni határon túli táborozásra
Meghosszabbították a határon túli hátrányos gyermekek számára kiírt tábori pályázat jelentkezési határidejét: július 8-ig jelezhetik részvételi szándékukat mindazok a csoportok, akik az Erzsébet-program Határtalan túrája keretében szeretnének eltölteni egy hetet a magyarországi Zánkán, az Új Nemzedék Központban. Az Erzsébet-program az elmúlt 20 év legnagyobb szociális programja Magyarországon, amely európai szinten is sikertörténetnek számít. Idén több mint 135 ezer ember – köztük 73 ezer gyermek – jutott üdülési és táborozási lehetőséghez az Erzsébet-program segítségével.
Csaknem teljes felújításon esik át a zánkai Új Nemzedék Központ azon négy épülete, ahová az Erzsébet-program keretében várják augusztusban a határon túlról érkező táborozó gyermekeket és kísérőiket. – Zánka neve a köztudatban egyet jelent a gyerekekkel: egy óriási táborfaluról beszélünk, amely a maga több mint 200 hektáros alapterületével Európa legnagyobb ifjúsági központjának számít. Közvetlenül a Balaton partján található, saját vasútállomással rendelkezik. Az egykori úttörőközpontban minden megtalálható, ami a kikapcsolódáshoz szükséges lehet: saját strand, kikötő, hajó- és vitorláspark, erdei tornapálya, kalandpark, haditechnikai park, stadion, sportcsarnok, színház, mozi, ráadásul minden elérhető és járható a mozgáskorlátozottak számára is: valóságos várossá fejlődött már az üdülőtelep – mondta el lapunknak Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője. Hozzátette: idén 9 ezer gyermek táborozik majd Zánkán, ebből ezren a többnyire szórványban és hátrányos helyzetben élő, 8–15 év közötti gyermekek számára meghirdetett Határtalan túra program keretében. – A telep négy épülete áll majd a gyermekek rendelkezésére. Ezek több mint 40 éves, műszakilag már nagyon elavult építmények, amelyek teljes felújításon esnek most át: kicserélik a teljes fűtési rendszert, hőszigetelik, hogy télen-nyáron használható és fűthető legyen, minden szobához külön fürdőt építenek az eddigi közös vizesblokkok helyett. A felújítás után 1200 férőhelyesre bővül a most kevesebb mint 900 gyermek befogadására alkalmas létesítmény – nyilatkozta a szóvivő. A munkálatokat június végéig befejezik, az üdülőtelep július 1-jén nyitja meg kapuit a táborozók előtt, a határon túli gyermekek számára tervezett program időpontja pedig augusztus 4–24. – Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, Szerbiából, Horvátországból és Szlovéniából várjuk a jelentkezőket. A 7-10 fős csoportok egy hetet (7 nap, 6 éjszaka) tölthetnek Zánkán, minden csoport mellé várunk egy helyi felnőtt kísérőt, aki ismeri a gyermekeket, és fokozza biztonságérzetüket. Természetesen a kísérőn kívül még számos felnőtt (táborvezető, programszervezők, önkéntesek stb.) gondoskodik a szórakozásról, felügyeletről. A részvételi díj jelképes: ezer forint személyenként. A kísérők pedig a tábor végeztével egy-egy 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak – részletezte Nagy Anna. A szóvivő azt is elmondta: folyamatosan érkeznek a jelentkezések, de még vannak helyek. A meghosszabított határidő július 8-án éjfélkor jár le, addig várják további csoportok jelentkezését is – főként olyan szórványvidékekről, ahol szociálisan rászorulók élnek – a www.erzsebetprogram.hu honlapon, ahol minden tudnivaló megtalálható. – A táborban részt vevő csoportoknak egy tízperces műsorral kell készülniük, amelyben bemutatják a régiót, ahonnan érkeznek, a maga jellegzetességeivel. Így egymást is jobban megismerhetik majd, és ez biztosan színesíti a programot – összegezte a szóvivő.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Külön utakon, de közösen?
Különbözik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) álláspontja a nemrég újra felmerült pártfúzióról. A polgári párt a két politikai tömörülés együttműködésében gondolkodik, a néppárt szerint az RMDSZ hegemóniájával szemben csak egyetlen erős nemzeti erő esélyes.
Ha eredményesen akarjuk megjeleníteni az erdélyi és azon belül a magyar közösségi célokat, rendet kell teremteni az autonómiapárti erők között. Kezdeményezésünk ezért mindig időszerű. Most azonban kedvezőbb a politikai környezet ennek kivitelezésére, hiszen 2013 nem választási év, ilyenkor a politikai pártok a szervezetépítésre koncentrálnak, keresik a legjobb megoldást programjuk képviseletére. A néppárt megújult elnökségének első döntése volt felvenni a parlamenti választási kampányban félretett egységesítési folyamat fonalát, és azt tovább vinni a pártfúzió irányába – fogalmazott lapunknak Toró T. Tibor, az EMNP elnöke a pártfúziót firtató kérdésünkre. A néppárti politikus az ésszerűségnek a zsigeri reakciók feletti győzelmében bízik, bár tudja, sem a mindennapi életben, sem a politikában nem könnyű ezt elérni.
„Már a megválasztásom utáni első nyilatkozatomban nyilvánvalóvá tettem, hogy a Magyar Polgári Párt nem fuzionál más pártokkal. Ezt most is így gondolom” – szögezte le lapunknak Biró Zsolt, az MPP elnöke, aki azonban nem zárkózik el a párbeszéd lehetőségétől. Szerinte tévedés volt a néppárt részéről fúzióról beszélni a tárgyalások megkezdése előtt.
Együttműködés, de hogyan?
A fúzió MPP-s elhárításáról szólva Toró úgy fogalmazott: „A szűk pártérdekek kalodájába bezárt egyes vezetők hajlamosak megfeledkezni arról, hogy egy párt nem öncél, hanem eszköz egy közösségi cél eléréséhez.” Fontosnak tartja a tárgyalások beindítását, ő azonban a két párt fúzióját tekinti célravezető megoldásnak: „A fúzió különböző módozatait a párttörvény pontosan leírja. Ezekből kell kiválasztani a cél szempontjából a legmegfelelőbbet.”
Biró Zsolt az együttműködésnek különböző formáit tudná elfogadni: „Lehet szó pártszövetségről, választási szövetségről, koalíciós együttműködésről, sokféle változatról, bármilyen irányba nyitottak vagyunk. Alapelvünk viszont a párt szervezeti önállóságának megőrzése” – fogalmazott az MPP elnöke.
Toró elismeri, hogy hosszú a nézetkülönbségek sora, de ezt nem tartja elegendő oknak arra, hogy elállják az egységesülés felé vezető utat: „A megoldás az, hogy a jövőnket Bukarestben kereső RMDSZ egészségtelen hegemóniájával szemben közösen erős, Erdély-központú szervezetet építsünk, és ezáltal kényszerítsük ki az együttműködést a közös nemzetpolitikai célok érvényesítése érdekében.”
Ki kinek partnere?
Az MPP elnökétől megkérdeztük, nem tartja-e ellentmondásosnak, hogy a tavalyi parlamenti választások előtt a „kisebbik rosszra”, az RMDSZ támogatására buzdították szavazóikat, miközben természetes szövetségesük éppen a néppárt lett volna. Biró szerint nincs ebben ellentmondás: „Az MPP elsőként ismerte fel az RMDSZ-szel való együttműködés szükségességét. Az MPP akkor is, és most is a választás szabadságát hirdeti, bármennyire is megpróbálják ezt egyesek megkérdőjelezni. Mi viszont nem kérdőjelezzük meg egyetlen magyar párt létjogosultságát sem.” A pártelnök ugyanakkor hibának tartja, hogy bejegyzésével a néppárt megosztotta a jobboldali szavazókat. Úgy véli, mégsem állnak közelebb az RMDSZ-hez, mint a néppárthoz: ha nemzeti ügyről van szó, mindenkivel tárgyalni akarnak.
Toró az egyik alapvető nézetkülönbséget abban látja, hogy „az MPP elnöke szerint a Néppárt létrehozásával Tőkés László és csapata megosztotta a nemzeti oldalt. Mi úgy gondoljuk, az autonómia-párti tábor szétveréséért az MPP azóta távozó alapító elnöke, Szász Jenő a felelős. Ő hatalmának konzerválása érdekében tehetséges és elkötelezett emberek sorát távolította el pártjától, ahelyett hogy megfelelő szakmai és politikai hátországot szervezett volna több mint ötszáz volt önkormányzati tisztségviselőjének.”
Önkormányzatoktól a polgári kezdeményezésekig
A pártelnökök elismerik, hogy az önkormányzatokban együttműködés van a két ellenzéki párt között. „Ez az együttműködés sajnos jóval kevesebb helyen alakult ki, mint amennyire igény és lehetőség lenne. A Néppárt országos elnöksége a kezdetektől bátorítja az együttműködést szakmai és politikai szempontok alapján egyaránt. Ennek akár intézményes formát is adhatunk, ahogyan ez például Kézdivásárhelyen történt. Hogy segíti-e ez az egységesülés folyamatát? Természetesen igen, mert a közös munka során eltűnhetnek azok a tévhitek és félelmek, amelyeket mesterségesen táplálnak az egységesülés folyamatában ellenérdekelt erők. Úgy gondoljuk, az alulról jövő pozitív kezdeményezések jó irányba befolyásolhatják az MPP országos vezetését is” – fogalmazott Toró.
Biró Zsolt természetesnek tartja, hogy bizonyos ügyekben együttműködik az önkormányzatokban a két pártfrakció, és azt is, hogy van, amiben nem. Szerinte a két párt programja sok tekintetben megegyezik, inkább a kivitelezésben vannak eltérések. Példaként említette a polgári kezdeményezések ügyét, amelyet az MPP elnöke kiemelne a pártpolitika vonzásköréből. Úgy véli, Erdélyben abszolút prioritást kell élveznie a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiáját szorgalmazó polgári kezdeményezésének, az MPP ezért sem nyújtott be saját kezdeményezést. Ettől függetlenül a néppárti aláírásgyűjtést is támogatnák, ha az további lépést jelenthet az európai kisebbségi jogok törvényi garanciájához.
Toró T. Tibortól azt is megkérdeztük, élne-e a néppárt az MPP törvényes felszámolásának lehetőségével, hiszen a párttörvény szerint ha két egymás utáni parlamenti választáson nem méretteti meg magát egy párt, kezdeményezhetik a felszámolását. „Sokan azt vallják, a politikában a cél szentesíti az eszközt. A Néppárt vezetői azonban ezt nem így látják, főleg nem a magyar-magyar versenyben. Mitől lennénk mi mások az RMDSZ balkáni praktikákban edzett egyes politikusainál, ha a román nemzetállam erőszakszervezeteitől várnánk a megoldást belső nézetkülönbségeink feloldására? Aki erre képes, bármire képes. Tehát mind politikai, mind erkölcsi megfontolásokból elutasítunk hasonló eszközöket. Ha az egységesülésnek ez lenne a fő szempontja, akkor az egész halva születik” – szögezte le a néppárt elnöke.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár) |

Nyíló Akác Napok: megkezdődött a harmadik évtized
Csütörtök reggel kezdődött, és vasárnap éjfél után ért véget Érmihályfalván a XXI. Nyíló Akác Napok fesztivál. Több részletre később visszatérünk, alább egy összefoglalóval igyekszünk egy kis hangulatot átmenteni.
Többen úgy köszöntek el egymástól Érmihályfalva főterén vasárnap éjfél után, miután a tűzijátékkal befejeződött a XXI. Nyíló Akác Napok, hogy „Boldog új évet”. Ezzel tréfásan utaltak arra, hogy a város ünnepe már szinte a helyi időszámítás sarokköve, a heteket-hónapokat a fesztiválokhoz mérik, hiszen még a ritkán találkozó ismerősök, családtagok is azzal búcsúznak, hogy – ha hamarabb nem -, jövő májusban látják egymást. Szinte lehetetlen vállalkozás a négy nap mintegy 50 programjáról összefoglalót írni, amikor külön-külön is mindegyik saját beszámolót érdemelne, ezért a krónikás ezúton is elnézést kér azoktól, akik a hely szűke miatt esetleg kimaradnak.
Sokszínűség
A csütörtöki eseményekről már beszámoltunk, péntek délelőtt sportrendezvények zajlottak, ezekre külön visszatérünk.Ugyancsak pénteken a megalapításának 10. évfordulóját idén ősszel ünneplő Egészségügyi-Szociális Központban Hajdúnánásról, Margittáról, Nagyváradról, Papfalváról és Nagyszalontáról érkezett vendégeket jelenlétében szociális megbeszélést tartottak. A kultúrházban „új színfolttal gazdagodott a város kulturális palettája”: bemutatták Sillye Judit helyi költő első, a Városháza támogatásával megjelent Holdpermet című verseskötetét, rögtön utána pedig – megőrizve a hangulatot – Kristófi János nagyváradi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás (ami vásárlással egybekötve még 2 hétig látható a könyvtárba költöztetve). Péntek délután került sor a fesztivál hivatalos megnyitójára, melyen hagyományosan felvonultak az előadócsoportok, és a meghívott vendégek is. Utóbbiak közül – Nyakó József polgármester köszöntő szavai után – rövid beszédet mondott Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Cseke Attila és Szabó Ödön, a szervezet parlamenti képviselői, utánuk a testvértelepülések polgármesterei következtek: Szögedi Anna, a felvidéki Tornalja, illetve Nyíri Béla, a szomszéd Nyírábrány elöljárója. A megnyitó után újra a kultúrházba mentünk, ahol a Thurzó Zoltán zongoraművész által „előcsalt” dallamokat a székelyhídi Gavrucza Tibor, illetve a helyi Molnár Zoltán és Hintalan Géza képzőművészek próbálták megfesteni. Később lezajlott az első Nyíló Akác Hanga verseny döntője, melyet a mezőzombori (Magyarország), de helyi kötődésű Fodor Jennifer nyert (erre külön visszatérünk).
Stílusok
Este a nagyváradi Akces, Mohácsi Brigitta, a Playtime együttes, majd a kirobbanó energiájú Tóth Gabi koncertezett, a kultúrházban a helyi, margittai, szalacsi, székelyhídi és nyírbélteki kórusok tartottak jó hangulatú találkozót. A híres erdei zsibongóban idén is ezrek szórakoztak, jókedvűket egy rövid, de kiadós zápor sem tudta elvenni. Szombaton délelőtt 17 aranylakodalmas párt köszöntöttek – erre is visszatérünk, akár csak a most is sokakat vonzott lovas bemutatóra. A strand területén oldtimer kiállítás volt néhány autó, és több motor „részvételével. Szombat délután a főtér volt a fő helyszín, ahol a gyerekeket a Bóbita együttes koncertje várta, majd az érsemjéni Ezüstperje, a helyi Nyíló Akác, illetve a nyíregyházi Újfigurás néptánccsoport részvételével tartottak néptáncgálát. A Szépkor Nyugdíjas Egyesület tagjai sárszentmihályi és hajdúnánási vendégeiket fogadták. Az AmazonÁsz koncert után helyi és környékbeli moderntánc csoportok váltották a stílust, este Alex Velea és Wolf Kati voltak a sztárfellépők, közben a Móka színjátszó csoport új bemutatóval töltötte meg a kultúrház nézőterét. Még a délután folyamán a könyvtárban az Érmellék 2009 Fotóklub hetedik saját kiállítása nyílt meg, a Gödör Rendezvényházban 55 bort kóstolt meg a borverseny zsűrije (erre is visszatérünk). Szombati utolsóként a debreceni Bakator zenekar népzenei koncertjére, és szabadtéri táncházba voltunk hivatalosak, és aki bírta még, annak irány újra az erdei zsibongó.
Színek, ízek, illatok
Vasárnap reggel rekord számú résztvevővel kezdődött meg a főzőverseny a strand területén, a mintegy harminc csapat 40 féle ételt tett le a zsűri asztalára, a fődíjat délután Pazar vegyes paraszttáljával a székelyhídi Pazar csapat vehette át (az ízeket később újra felidézzük). Még délelőtt a fegyverek kedvelőit várták a piacra – persze nem vásár volt, hanem nézelődni lehetett az airsoft bemutatón. A kultúrházban a nagyváradi Lilliput Társulat Kezeslábas című előadásával, majd játszóházzal várta a kisebb-nagyobb gyerekeket, és szüleiket. Délben – a főzőverseny közben – a székelyhídi GV Team tartott sportfavágó showt, bemutatva például az önjáró láncfűrészt (ennek titkát később leplezzük le). Délután a főtéri közönség inkább nézte, mintsem bekapcsolódott az Aktív fitnesz csoport bemutatójába, utánuk az Aladin Hero Team küzdősport bemutatója következett. Közben Thurzó Zoltán zongoraművész, Thurzó Sándor hegedűművész, és a helyi tehetség Cormos Viktória énekesnő, illetve a Jubilate Deo kórus adott a római katolikus templomot megtöltő koncertet. A főtéren a már 10 éve „visszajáró” székelyhídi Tini Dance Center mutatta meg, hogy mit sem vesztett lendületéből a csoport. A Nyíló Akác Szépe versenyen, ahogyan arról korábban már beszámoltunk, kilenc lány jelentkezett be a koronáért, aztán a divatbemutatóval fűszerezett döntőn a
Rimay Renáta, Móricz Nóra, Rusu Mădălina sorrend alakult ki (lásd 1. oldal). Sajnos ezzel egy időben zajlott a kultúrházban a magyarországi Aranyosi Péter és a diószegi Kun Zsolt közreműködésével stand up comedy előadás, melyen annyian voltak, hogy ahogyan mondani szokás egy tűt nem, esetleg néhány poént lehetett elejteni.
Dallamok
Az esti főtéri koncertek sorát a Dreamers együttes nyitotta, majd a magyarországi X-Faktor harmadik szériájának másodikja, Antal Timi csodálkozott rá a tengernyi közönségre. A szimpatikus, kedves énekesnőt a még nagyobb bulit teremtő, élőben nyomult Magna Cum Laude együttes követte, melynek énekesével sokan együtt kiáltották világgá, hogy utálják a főnöküket, nem törődve a másnapi esetleges „következményekkel”… Debreceni tűzzsonglőrök voltak az utolsó műsorszám, pontosabban a megnyitón is közreműködött Syluette menettánccsoport, mely így keretbe zárta a rendezvényt. A tűzijáték előtt még zárszót mondott Nyakó József polgármester, egyúttal színpadra szólította mindazokat a munkatársait, akik társai voltak a szervezésben, így köszönve meg munkájukat a sok-sok ezres tömeg előtt.
Hétfőn reggel pedig már mintha csak álmodtuk volna az egészet: se színpad, se sörsátrak, se szemétkupacok! A Nyíló Akác Napok jobb lábbal lépett harmadik évtizedébe.
Rencz Csaba
erdon.ro

Toró: Az utcára kell menni a politikával
Az Erdélyi Magyar Néppárt április végén újraválasztott elnöke szerint az utcai politizálás vezethet el oda, hogy meghallják hangjukat a román törvényhozásban. Tervezik és szervezik a tüntetéseket, és persze keményen dolgoznak azon, hogy megfogalmazzák az értékrendjük szerinti alkotmánymódosítással és régiósítással kapcsolatos mondanivalójukat. Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt újjáválasztott elnökével Márványi Péter beszélgetett.
- Melyek a Néppárt konkrét gyakorlati, taktikai esélyei a következő időszakban az olyan nehéz ügyekben, mint alkotmány, régiósítás stb.?
- A programbeszédemnek része ez, következik, nem mulasztottam el, csak másik napirendi pontnál jön. Valóban a következő hónapoknak van néhány nagy kihívása. Talán az egyiket, a kárpótlási és restitúciós törvény utóéletét említeném. Lehet, hogy ez az egyik legfontosabb törvény, amit most kísérel meg elfogadni a román parlament. Ennek a következményei beláthatatlanok, és erre egy határozati javaslatot terjesztünk elő, és valószínűleg el is fogadunk, a küldöttgyűlés ugye az egyik legszélesebb front, amit ki kell alakítanunk, hogy ez a törvény így életbe lépjen.
- Mit jelent ez a legszélesebb front? Az RMDSZ-t is akár?
- Természetesen, sőt, elsősorban az RMDSZ-t, hiszen ők vannak a parlamentben. Nem tudom, hogyan gondolkodnak ebben a kérdésben, igazából nem volt átlátszó ez a folyamat, ahogyan ők végül is nem társultak az ellenzék azon részéhez, amely meg szerette volna akadályozni a törvény megszületését. De minden bizonnyal nem áll távol az ő álláspontjuk a mienktől, legalábbis, ha visszagondolok az elmúlt évekre, és ebben a kérdésben egyes vezetőik megnyilvánulásaira. De a legfőbb szövetségeseink azért mégiscsak a magyar történelmi egyházak, hiszen elsősorban ők az érintettek, és az az ingatlan vagyon, és egyáltalán az az érték, amely az egyházak jogos tulajdona, az van leginkább veszélyeztetve a törvény által.
- Mik az eszközei a Néppártnak erre? Most hoznak egy határozatot, de a parlamenten kívül mit tudnak, és hogyan elérni?
- Amit most mondok, az erre is igaz, és számos más dologra: mint nem parlamenti párt, nyilván a parlamenti mikrofon eszközével nem tudunk élni, sőt, a törvénykezés eszközével is igen körülményes, bár fogunk élni vele, hiszen kezdeményezhetünk, és a közösség tagjaival együtt állampolgári kezdeményezésre benyújthatunk törvényeket, de tudjuk, hogy mennyire rögös ez az út. És ezt csak olyan esetekben kell használni, amikor ez nagyon fontos. Lehet, hogy ez a kérdés éppen olyan lesz. Viszont ahhoz, hogy ez sikeres lehessen, meg kell teremteni a társadalmi és tömegbázisát. A március 10-i autonómia-tüntetésünk bizonyította, hogy micsoda erő rejlik a közösségben, és azt hiszem, hogy ezzel új stílus is kezdődött a politizálásban. Hiszen 20 év inkább azzal telt, hogy elaltattuk a közösséget, elmondtuk, hogy majd a politikusok elintézik, majd paktumokat kötnek, a kamarillai politika előbb-utóbb eredményes lesz. Nem ezt bizonyította az elmúlt 23 év. A közösség rendkívüli erővel bíró politikai szereplő lehet, ha sikerül megszervezni, és a Néppártnak az egyik kiemelt feladata az, hogy ezt a közösségi erőt felszabadítsa, és bevesse akkor, amikor szükség van erre.
- Nagyon lakonikusan lefordítva: az utcára kell menni a politikával? - Az utcára kell menni a politikával, igen, főleg egy olyan helyzetben, amikor a magát legitimnek mondó képviselet, aki elkötelezett az ügy mellett, de nagyon korlátozott eszközökkel rendelkezik.
- Azért egy s mást csak kiharcoltak ez alatt az idő alatt.
- Egy és mást igen, de sokkal hosszabb az a lista, amit nem harcoltak ki, és stratégiai kérdésekben sem igazán sikerült áttörést elérni majdnem semmiben. Maga a mód, ahogyan ők a politikához és az érdekérvényesítéshez közelítenek, nem alkalmas a stratégiai dolgok érvényesítésére. Ezért a közösség szerepe fel fog értékelődni, és a Néppárt azon lesz, hogy ez eredményes is legyen. Ez a március 10-e igazából egy olyan típusú főpróba volt, hogy a közösség mozdul, vagy nem mozdul, ha fontos dologról van szó. És éppen Marosvásárhelyen, ami egyáltalán nem könnyű környezet, a főpróba sikeres volt. A politikusok és a közéleti személyiségek felelőssége, hogy ezt az erőt, amely a közösségben rejlik, és amely most felsejlett, ezt ki tudjuk használni a közösségi ügyek érvényesítése érdekében.
- Kétféle tendenciát lehet érzékelni: egyrészt itt vannak a sürgető, nehéz ügyek, amelyek valóban, ahogy ezt a külügyi államtitkár is mondta, egyfajta összefogást feltételeznek a romániai magyarok részéről, másfelől 2014-ben Európai Parlamenti választások lesznek, és minden választás, ugye, a konfliktushelyzetet erősíti. De az EP-választások legutóbbi történése is azt mutatta, hogy lehetséges valamiféle összjáték, összefogás.
- Igen, jómagam is összefogáspárti vagyok. Ez még akkor is igaz, ha egyesek megkérdezik, hogy akkor mit keresek ennek a pártnak az élén. Nos, azt hiszem, hogy következetesen képviselem az összefogás szükségességét, és szilárd erkölcsi, politikai talajon tehetem ezt meg, szerencsére. Két egymásnak ellentmondó problémát kell egyeztetni, feloldani, és ez nem könnyű feladat sem politikusnak, sem közéleti embernek. Az egyik az az elvárás, hogy a közösség a békét szereti, akkor, ha fenn a nagyok megegyeznek. Másrészt az is igaz, hogy a többségi román társadalommal szemben, időnként Európával szemben, együtt kell fellépni, egyeztetett, jól és markánsan megrajzolt állásponttal kell nekünk jelentkezni, ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ez az egyik része a dolognak, és ez mind a megegyezés felé mutat.
A másik része az, hogy nagyon markánsan eltérő gondolkodásmódok vannak itt a politikai érdekérvényesítésről. És ez a nagy feladat, ezeket az ellentétes, egymásnak ellentmondó politikai filozófiákat egyeztetni. Egyrészt van egy labanc álláspont, ami akár még értékítéletnek is olvasható, de most inkább tényleíró, az, hogy Bukarestben kell keresgélnünk a jogainkat, és ezeket a jogokat, ha lehet, nem egy rendszerben, hanem darabonként, esetenként kell kiharcolnunk. És ezt haza kell vinni, hogy jó sokáig tartson, hiszen egy mandátum négyéves, és akkor a következő mandátumra is kell hagyni valamit. Ez a bukaresti filozófia, az amit belülről is ismerek, hiszen két mandátumot lehúztam Bukarestben, és nekem ez nagyon idegen, elutasítom. Ezzel szemben van egy, mondjuk úgy, hogy kuruc filozófia, ami a román hatalomhoz való viszonyulásunkat illeti leginkább, ami azt mondja, hogy nekünk Erdélyben van keresni valónk, ott lakunk, az a szülőföldünk, azt kell építenünk.
- Igen, csakhogy Erdélyben nem hoznak törvényeket, és nem dönthetnek az autonómiáról, például. - Így van, éppen ezért kell nekünk nagyot álmodni, és azt mondani, hogy létre kell hoznunk egyerdélyi parlamentet. Ez egy olyan politikai célkitűzés, amivel átalakítanánk az állam felépítését, és ehhez meg kell találni azokat a szövetségeseket – nyilván a többség soraiból -, akik ugyanígy látják, és az autonómia kérdését Erdélyben kell megoldani. Ami egyrészt egy erdélyi nagyrégiónak a saját jogállása egy szövetségi Romániában, másrészt pedig Erdély magyarlakta régióinak sajátos jogállása, a Székelyföld, Partium vagy gondolok itt az erdélyi nagyvárosoknak a státusára. Ez lenne mondjuk a kuruc filozófia, amivel sok minden jár együtt természetesen. Egyáltalán, a mindennapi életet meghatározhatja az autonómia, és le is kell fordítani a szakpolitika nyelvére, és a Néppártnak ez is a célja.
Most ez a két dolog nagyon távol van jelenleg attól, hogy a közösség megértse, a közösség igazából ebből annyit lát, hogy azok ott fent egymásnak esnek, és akkor, amikor döntenie kell, akkor a régi, rongyos, kipróbált, 23 éves recept szerint dönt, engedve annak az érzelmi zsarolásnak, amit magas szinten űzött a legutolsó választásban is a politikai és képviseleti monopóliumát őrző szövetség. Igazából megfosztotta a közösséget – akik többen vannak valószínűleg – attól, hogy ők válasszanak, és ezt bátorítja, ezt a típusú politikát, amit megint határozottan elutasítok. Azt gondolom, hogy ez is a Néppárt küldetése, és a mi munkánkat fogja minősíteni, ha 2016-ban újra ez lesz. Azt jelenti, hogy mi nem dolgoztunk jól, ha nem tudjuk megmutatni a magunk elképzeléseit, a magunk csupasz célkitűzéseit, és az erőnket nem sikerül úgy koncentrálni, hogy azt el is tudják fogadni.
Ami a nemzetpolitikai víziómat illeti, az az, hogy ez a kétfajta gondolkodás szép lassan egymást kiegyenlíti. Jelenleg erősen aszimmetrikus a bukaresti kijárásos politika felé, ezt számszerűsítette is a választás, olyan 85-15 százalékos arányban. Azt gondolom, akkor lesz igazából hatékony a nemzetpolitika, ha legalább egymást kiegyenlíti ez a kétfajta gondolkodás, ez rá fogja kényszeríteni a politikai elitet arra, hogy egyeztessen, megegyezzen, munkamegosztással való politikát folytasson, és azt hiszem, hogy akkor lesz nemzetpolitikai szempontból értékelhető. Úgy látom, hogy ezt a kiegyensúlyozást a Néppárt küldetése elvégezni.
- Akár maradhat az RMDSZ a parlamentben, maradhat a Néppárt az erdélyi politizálás szintjén, tehát ez a kettő futhat együtt?
- Hát, három évig biztos így lesz, de azt gondolom, hogy Bukarestben is küldetésünk van. Nem az, hogy kijárjunk exportengedélyért, hanem az, hogy a jogi keretek közt megteremtsük annak az autonómia-berendezkedésnek az esélyét, amiről beszéltem az elején, és utána természetesen Erdélyben van a legfőbb dolgunk.
- Elég sokan aggódnak amiatt, hogy a román részről nagyon erősen radikalizálódó környezetben, amikor a magyarellenesség kézzelfoghatóan erősödik, közben a radikálisabb magyar fellépés ennek a konfrontációnak az erősítését hozza el, és még kevesebb esélyt ad arra, hogy bármit el lehessen érni a magyarok érdekében.
- Én nem látom azt, hogy radikalizálódik a román közvélemény, én azt látom, hogy akkor radikalizálódik, amikor a hatalomnak erre szüksége van, tehát ez inkább egy diskurzus, nem egy politikai vonalvezetés, amit mindig bevet a hatalom, ezt többször bevetette már.
- Ez egy manipulációs játék?
- Abszolút az. Ráadásul a román közvélemény könnyen manipulálható, a román sajtó látszólag szabad, de igazából a székely zászló ügye volt az, ami bebizonyította, hogy egy pattintásra megáll, amikor meg kell állni, és akkor ezerrel elindul, amikor el kell indulnia. Tehát igazából mélyebbek ezek a dolgok, nem a felszínen kell nézni ezt a radikalizálódást, hanem a problémákról kell beszélni, detabuizálni őket, és rávezetni a román többséget arra, hogy bizony nekik is érdekük az, hogy a kisebbségi közösségeket stabilizációs tényezőként kezeljék, és nem egy politikai veszélyforrásként.
Márványi Péter
hirhatar.hu

Erdély.ma

Ösztönzött alkotók ünnepe
Communitas-gála maratoni számmal
Negyvenkét fiatal alkotóval bővült múlt pénteken az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány ösztöndíjasainak tábora. A tizenegyedik díjátadó gála – melynek újra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színpada adott otthont – a megszokott forgatókönyv szerint a képzőművészet és fotográfia kategóriában kitüntetett pályázók kiállítás- megnyitójával indult.
– Milyen érzés kortársművészeti produktumokról ítéletet mondani, mennyire nehéz megállapítani, hogy egy festmény vagy egy szobor méltóbb-e az elismerésre, a kreativitás vagy a mesterségbeli tudás javára mozdul-e el a mérleg nyelve? – ezt fejtegette a pár perces tárlatnyitón Bartha József képzőművész, az ösztöndíjbizottság tagja, aki szerint akkor igazán jó egy alkotás, ha mindkét erény felfedezhető benne.
– Úgy gondolom, hogy találunk itt olyan fiatal művészeket, akik ezt az egységet létre tudták hozni – összegzett a méltató.
– A Communitas Alkotói Ösztöndíj első évében, 2003-ban tizenkét, egy esztendő múlva huszonegy pályakezdő tehetség vehette át a díjat, az idei negyvenkettes maratoni szám, egy évben sem volt ennyi ösztöndíjasunk – mondta gálanyitó beszédében az est házigazdája, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy mekkora tömegeket érint ez a pénzbeli támogatással járó kitüntetés.
– A Kultúrpalota 170-180 férőhelyes, tizenegy esztendő alatt pedig 377 alkotó kapott ösztöndíjat, így, ha minden korábbi díjazott itt lenne, több mint százan állnának most az előcsarnokban – mondta Markó.
– Az elmúlt évtizedekben az volt a cél, hogy szabadon közlekedhessünk, otthon lehessünk egy közös Európában. (...) Most azt kell megvalósítanunk, hogy itthon is otthon legyünk – tette hozzá az ösztöndíjbizottság elnöke, majd olyan személyiség megidézésével támasztotta alá gondolatait, mint Kós Károly, Bethlen Gábor, Dsida Jenő, akik olyan sajátos erdélyi értékeket képviselnek, amelyeket máshol nem lehetett volna megteremteni.
Ezt követően Gáspárik Attila egyenként szólította színpadra az idei nyerteseket. Film és televízió kategóriában Bántó Csaba Szabolcs, Keresztes Péter, Pálfi-Horváth Ernő- Áron, Pünkösti Laura, Ugron Réka és Zágoni Bálint, irodalom kategóriában Csuszner Ferenc, Fischer Botond, Jobb Boróka, László Szabolcs, Nagy Zoltán, Papp-Zakor Ilka, Pethő Loránd, Rigan Lóránd és Varga Melinda, képzőművészet és fotográfia kategóriában Csont Zsombor, Fogarasi Hunor, Jánosi Andrea, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Miklós Szilárd, Nyiri Dalma Dorottya, Varga Ewald Ervin és Veres Szabolcs, színházművészet kategóriában Balogh Attila, Bertóti Johanna, Boros Kinga-Mónika, Deák Réka, Faragó Zénó, György Eszter, Márton Imola, Puskás László, Vass Csaba, zeneművészet kategóriában Bordos Nagy Kinga Borbála, Csata István, dr. Beke Ferenc István, a Karaván együttes, Koszorús Krisztina Mária, Maksai József, Nagy Éva, Szőcs Kristóf és Visky Péter részesült ösztöndíjban. Az ünnepi együttlét a hagyományhoz híven a tavalyi díjazottak műsorával zárult.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A kisebbségi politika alakulása meghatározó lesz Európa fejlődése szempontjából
Az Európai Unió nem tesz eleget az európai kisebbségek kulturális és nyelvi sokszínűségének megőrzéséért, miközben nem adottak a legtöbb közösség megfelelő európai szintű közképviseletének feltételei sem. Ezen európai szintű nyomásgyakorlással kell változtatni – állapította meg a Schleswig-Holstein németországi tartomány székhelyén, Kielben tartott megbeszéléseiken Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Anne Spoorendonk, a tartományi kormány művelődési, igazságügyi és Európa-ügyi minisztere, és Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke.
A találkozó az utolsó volt abból a sorozatból, amelynek során a kisebbségi polgári kezdeményezés alapítói felkeresték azokat a közéleti személyiségeket, akik elfogadták a felkérést és a héttagú kezdeményező bizottság tagjaivá váltak. A találkozón jelen volt Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója és Vincze Loránt, az RMDSZ nemzetközi titkára.
Schleswig-Holstein, Németország legészakibb tartományában fríz, szinti roma és dán kisebbség él. A közel hárommillió lakosú tartományban mintegy ezer szinti roma, ötvenezer dán és tízezer fríz lakik. Utóbbi két kisebbség Dél-Schleswig Választási Egyesület – SSW néven politikai pártot alapított, amely koalíciós partnerként tavaly óta tagja a tartományi kormánynak, Anne Spoorendonk révén pedig a kisebbségeknek első ízben van miniszterük.
Kelemen Hunor szövetségi elnök megelégedéssel nyugtázta, hogy sikeres volt a kezdeményezés előkészítő szakasza, véleménye szerint azonban a neheze – a Minority SafePack regisztrálása és az egyéves aláírásgyűjtés – még csak ezután következik.
"Csupán az európai kisebbségek összefogása és aktív részvétele révén tudjuk összegyűjteni az egymillió aláírást. Azt tervezzük, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség erejénél és számarányánál fogva nagyobb erőfeszítést vállal, de az EU térképét lefedő, valamennyi kisebbségi közösség részvételére, támogatására szükség lesz. Nagyon örvendek annak, hogy Anne Spoorendonk miniszternek az a szándéka, hogy aktívan és közvetlenül kapcsolódjon majd a következő időszak tennivalóihoz" – fogalmazott a szövetségi elnök.
Anne Spoorendonk miniszter elmondta: "A kisebbségi polgári kezdeményezés révén most lehetőségünk van arra, hogy hallassuk a nemzeti kisebbségek hangját és növeljük európai befolyásukat. Meggyőződésem, hogy a kisebbségi politikák alakulása meghatározó lesz Európa fejlődése szempontjából. Meg kell győznünk Európát és Európa régióit arról, hogy a kisebbségek léte nem teher, és nem fenyegetés számukra, hanem olyan képességekkel rendelkező közösségekről van szó, amelyek minden társadalom javára és gazdagodására válnak".
"Két évvel ezelőtt, amikor először beszélgettünk a Lisszaboni Szerződés által nyújtott új jogi eszközről, kevesen gondolták volna, hogy ennyire erős támogatókat szerzünk. Az első időszak sikerét, az egyre növekedő számú partnerszervezetet látva, meggyőződésem, hogy a kisebbségi kezdeményezés valósággá válik" – hangsúlyozta a találkozón Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke.
Ugyancsak Kielben, a regionális parlament székhelyén találkozott a kisebbségi polgári kezdeményezés küldöttsége a dániai német kisebbség, a Sydslesvigsk Forening vezetőivel, Dieter P. Küssner elnökkel és Jens A. Christiansen főtitkárral. A németországi dán kisebbség ernyőszervezete aktív tagja a FUEN-nek, és a többi németországi kisebbségi közösséggel együtt elkötelezetten támogatják az őshonos nemzeti kisebbségek polgári kezdeményezését.
Népújság (Marosvásárhely),

A művészi tökély jegyében
Feszt László emlékezete
Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.
Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”
Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.
A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.
Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.
A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.
A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.
Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Ugron István végakarata megváltoztatta a Mál-tetőt
Kevesebb mint húsz év óta vált hagyománnyá, hogy a pünkösdi csíksomlyói zarándoklatért a Székelyudvarhely melletti Ugron-kápolnánál adnak hálát a történelmi család hazalátogató tagjai. Pünkösdhétfőn egyre többen kapcsolódnak be az Ugronok imádságába.
Sok székelyudvarhelyi az apostolok szekerén érkezett, de hosszú sorban álltak az autók is. Előbb keresztutat jártak a Székely Kálvárián, majd Botár Gábor, a Lisieux-i Kis Szent Teréz Egyházközség plébánosa paptestvéreivel együtt mutatta be a legszentebb áldozatot. „Kicsi szent hegyünkön”, a Mál-tetőn mintha az emberek szíve közelebb kerülne a Jóistenhez – hangzott el a mise kezdetén. Rátrilláztak a madarak is. A múltból táplálkozó jelen éltető és lelkesítő volt.
A pünkösd ihletésében hallgattuk László Attilának, a Szent György Egyházközség lelkipásztorának elmélkedését: mint egykor az apostolok, akik „az imával együtt töltött időben – minden másságuk ellenére – valahogyan mélyebben egymásra találtak. Egy szív és egy lélek lettek. Egy kölcsönös szeretet született köztük, mely azelőtt nem volt jelen. Mindez csak lenyűgöző múlt lenne? – kérdezte az ünnep szónoka. – Jézus Lelke ma is hív: legyünk az Ő üzenetének továbbadói társaink körében. Ismerjük magunk és kortársaink ideáljait, nyelvét, de sebeit és elvárásait, továbbá a jó utáni vágyakozásait is. Ma újra feltárul a kereső ember érzéseinek, munkájának, képzéseinek, elvárásainak és szenvedéseinek széles világa… Pünkösd tüzével lelkünkben merünk-e annyira bátraknak lenni, hogy megígérjük a Szentléleknek: mostantól egy testvért Jézus Krisztushoz törekszünk vezetni.”
A történelmi család hazalátogató tagjai zárásképpen kaláccsal és innivalóval vendégelik meg a szombatfalvi kápolnai ünneplés zarándokait. Ugron Mária néni, megpihentetve szemeit a sokaságon, csendesen megjegyezte: „ha az uram nem akarta volna, hogy hamvait hazahozzuk, mindez nem lenne”. Azelőtt itt soha nem tartottak pünkösdhétfőn misét. Mi még mellégondoltuk: a Székely Kálvária sokak zarándokhelye évközben. Aki pedig csak teheti, Kisboldogasszony napján ott ül búcsút is.
Molnár Melinda
szekelyhon.ro |

Rekordrészvétel a XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián
Minden eddiginél nagyobb idén az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia résztvevőinek a száma: csaknem 242 tudományos dolgozat érkezett mintegy 32 szekcióba. Szénás Szabolcs lapunk kérdésére elmondta, ekkora jelentkezés rekordnak számít a rendezvény történetében. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) vezetősége és az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) szervezői csapata tizenhatodik alkalommal hívja az érdeklődőket az ETDK hivatalos megnyitójára, amelyre ezúttal május 23-án, csütörtökön 17 órától kerül sor, helyszínéül a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE – Farkas/Kogălniceanu u. 1. szám) Aula Magna terme szolgál. Az alábbiakban találják a konferencia programját.
2013. május 23., csütörtök
Szekcióülések: 10:00 Nemzetközi kapcsolatok szekcióülés (Erdélyi Múzeum-Egyesület díszterme, Jókai/Napoca u. 2-4.); 13:30 Történelem szekcióülés (BBTE főépület, Bogrea-terem)
17:00Megnyitó – Fellép: Visszhang kórus (BBTE Főépület, Aula Magna)
17:20–18:20Dr. Mérő László – A pénz biológiája (BBTE főépület, Aula Magna)
2013. május 24., péntek
Szekcióülések: 8:00 Filozófia (Jogtudományi kar, P6-os terem); Magyar nyelvtudomány (Európai Tanulmányok Kar, 305-ös terem) 9:00 Matematika (Echinox, Virgil Vătăşianu terem); Pszichológia (Jogi Kar, Ionascu-terem); Szociális munkás (Európai Tanulmányok Kar, 203-as terem); Vegyészmérnöki és Fizikai Kémia (Kémia és Vegyészmérnöki Kar, 88-as terem); Zeneművészet és zenetudományok (BBTE főépület, Emil Pop-terem) 10:00 Informatika: módszerek, kísérletek, szimulációk (BBTE főépület, 9/I-es terem); Katolikus teológia (Római Katolikus Teológia Kar, díszterem); Magyar irodalomtudomány I.: Irodalomelmélet és kortárs magyar irodalom (BBTE főépület 5/I-es terem); Marketing (Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar, 329-es terem); Néprajz (Bölcsészettudományi Kar, 243-as terem); Régészet (EME díszterme) 11:00 Biológia (BBTE Echinox, I. C. Brătianu terem) 13:00 Menedzsment (Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar , 329-es terem) 14:30 Informatika: számítástechnikai termékek, alkalmazások (BBTE főépület, 7/I-es terem) 16:00 Újságírás (BBTE főépület, 9/I-es terem)
10:00Dr. Veit Stürmer: The minoan Palace of Malia – Development of a Settlement-Center from the Early to the Late Bronze Age after the Excavations of the École française d’Athènes (EME)
15:10Dr. Prószéky Gábor: A magyar nyelv a nyelvtechnológia világában (Európai Tanulmányok Kar, 305-ös terem)
2013. május 25., szombat
Szekcióülések: 9:00 Geológia (BBTE főépület, Emil Pop-terem); Kémia (Kémia és Vegyészmérnöki Kar, 88-as terem); Magyar irodalomtudomány II.: Régi és klasszikus magyar irodalom szekció (BBTE főépület, 5/I-es terem); Művészettörténet (Erdélyi Múzeum Egyesület díszterme); Testnevelés és gyógytorna (BBTE Testnevelés és Sport Kar, 92-es terem); 10:00 Fizika (BBTE főépület, AE terem); Földrajz (BBTE főépület, AM terem); Kommunikáció (BBTE főépület, 7/I-es terem); Pénzügy (BBTE főépület, Pompiliu-terem); Politológia (BBTE főépület, Blaga); 11:00 Pedagógia-Gyógypedagógia (BBTE főépület, 2/I-es terem); 13:00 Állam és Jogtudomány (BBTE főépület, 5/II-es terem)
9:00Dr. Szabadai Zoltán – A kiroptikai spektroszkópia kémiai alkalmazásai (BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Kar, 88-as terem); Szücs György – Propaganda/művészet: a szocreál (EME); Szabó Barna – Sport és extrém turizmus a Keleti-Kárpátok központi régiójában (BBTE Testnevelés és Sport Kar, 92-es terem)
10:00Dr. Bárdi Nándor – Álságos állítások a magyar etnopolitikában • Dr. Kántor Zoltán – Nemzet, nacionalizmus, állampolgárság: a nemzetpolitika elméleti alapjai (BBTE főépület, Blaga-terem)
12:10Volentiru Claudiu: A nyiroködéma kezelési lehetősége (BBTE Testnevelés és Sport Kar, 92-es terem)
15:00Előadások: dr. Gábor Csilla, dr. Kádár Magor, dr. Markó Bálint, dr. Ercsey-Ravasz Mária adnak elő. (BBTE főépülete, 5/I-es terem)
19:00–21:00Kakuk Marci, a BBTE harmadéves színészhallgatói előadásában. Rendező: Szilágyi Palkó Csaba. (BBTE Bölcsészettudományi Kar, Radu Stanca Stúdió)
22:00Táncház (Heltai Folkkocsma) • Éjszakai városnézés, indulás a BBTE Farkas utcai főépülete elől
2013. május 26., vasárnap
11:00Városnézés minden ETDK-résztvevő számára. Indulás a BBTE főépülete elől.
18:00Záróünnepség – Fellép: ContemporARTis Transylvaniae erdélyi kortárs zenei csoport. (Auditorium Maximum)
20:00Állófogadás – Fellép: Plan B, dzsessz-zenekar (Auditorium Maximum)
Szabadság (Kolozsvár)