Magyarok aránya = budik aránya?
A 2011-es népszámlálás első részletes adatai Székelyudvarhelyről is árulkodnak. Majdnem annyi a budi, mint a magyar.
Még dolgoznak a legutóbbi népszámlálás eredményein, de időnként kiszivárog ez-az, megjelenik néhány részleges adat. Előzetes számokat már tavaly novemberben és decemberben is közölt a statisztikai hivatal, de nagyon keveset az egyes települések szintjén. Most néhány számsor kiderült, így például az is, hogy
Székelyudvarhely lakossága 33 265 fő.
Ez minimális eltérést mutat a decemberi adathoz képest – a feldolgozás előrehaladtával még változhat a szám. Azt is tudni lehet, hogy Székelyudvarhelyen 15 940 férfi és 17 325 nő él, egy lakásban pedig átlagosan 2,64 személy.
A vallások szerinti megoszlást is közzétették, e szerint 17 016 római katolikus, 9632 református, 809 ortodox, 79 baptista, 51 görög katolikus, 22 pünkösdista, 19 adventista és 18 ateista él a városban. (Országszerte alig 21 ezren vallották magukat ateistának: hitbuzgó nép vagyunk.) Nyolcvanketten felekezeten kívülinek vallották magukat, 54-en nem válaszoltak a kérdésre, 5483-an pedig valamelyik más vallási felekezethez tartoznak.
Ez utóbbiak nagy része valószínűleg unitárius: a felekezethez tartozókat idén nem számolták külön, de 2002-ben igen, akkor 5438-an voltak. Észrevehető egyébként a római katolikusok számottevő fogyása: ők 1992-ben több mint húszezren voltak, számuk 2002-re 18 494-re csökkent. Az ortodoxok némileg fogytak: egyházuk 763 lelket számolt 1992-ben, míg tíz évvel ezelőtt 941-et.
A reformátusok két és fél ezerrel lettek kevesebben 1992 óta – akkor 12 227-en voltak, 2002-ben 11 138-an. A kisebb egyházhoz tartozók száma nem változott jelentősen az évek során.
Székelyudvarhely lakosságának etnikai összetételét
egyelőre nehézkes a korábbi évekkel összehasonlítani. Ennek oka, hogy a statisztikai intézet még nem tette közzé a 2011-es adatokat etnikai lebontásban, mindössze a beszélt nyelvek szerint.
Ez ideiglenesen használható összehasonlítási alapként, hiszen a legtöbb, magát magyarnak valló személy anyanyelveként is a magyart jelöli meg – ugyanígy a román nemzetiségűek is jellemzően román anyanyelvűek.
A romák esetében más a helyzet, hiszen nagyon sok, magát cigánynak valló lakos nem beszéli anyanyelveként (vagy egyáltalán) a romani nyelvet, így csak akkor lehet megbízható kimutatást készíteni a számarányukról, amikor elérhetővé válnak az etnikai összetételre vonatkozó adatok a települések szintjén is.
Ez a végleges adatokban minden bizonnyal benne lesz, ám ezek, a statisztikai hivatal becslése szerint, csak 2013 második felében lesznek nyilvánosak. Éppen ezért a mostani összehasonlításhoz a 2011-es népszámlálás anyanyelvi megoszlás szerinti adatait, míg a két korábbi népszámlálás esetén már az etnikai arányokat vettük figyelembe.
Nőtt a magyarság aránya?
A 2011-es adatok azt mutatják, Székelyudvarhelyen 32 056 magyar és 1 137 román ajkú ember él, vagyis a város lakosságának 96,37 százalékát a magyarul, míg 3,42 százalékát a románul beszélők teszik ki. 2002-ben a 36 948 fős népességnek csak 95,69 százaléka volt magyar nemzetiségű (35 357 személy), ekkor a románok aránya 2,91 százalék volt, ami 1 077 lakost jelentett.
1992-ben volt a népességi csúcs: ekkor 39 959-en éltünk a városban, így bátran nevezhettük negyven ezres városnak Udvarhelyt. Ekkor a magyarság aránya még magasabb, 97,44 százalékos volt (38937 fő), a románok a népesség 2,09 százalékát tették ki (837 fő).
Húsz éve mindössze 87 cigányt számoltak össze, míg tíz évvel később már 429-en vallották romának magukat. Hogy 2011-ben hányan tették ezt, még nem tudni, csupán a roma nyelvet beszélők számát – ők 29-en vannak.
Az egyéb kisebbségek rohamosan fogytak az elmúlt két évtizedben: a rendszerváltás utáni első népszámláláskor 39 német élt városunkban, számuk 25-re apadt 2002-re, míg idén hat olyan személy akadt, aki anyanyelveként jelölte meg a németet. Természetesen itt is fennáll a lehetősége annak, hogy több német nemzetiségű illető van, akinek nem német az anyanyelve.
Sok a kazán, nem elég a vécé
A 2011-es népszámlálás lakásfelmérés is volt egyben. Székelyudvarhelyen 13 705 lakást írtak össze, ezek nagy részébe (pontosabban 97,3 százalékában) be van vezetve a vezetékes víz, 96,9 százalékuk rendelkezik csatornázással és 98 százalékukban villanyárammal.
A megye többi városához képest igencsak magas (88,7 százalék) az egyéni hőközponttal rendelkező lakások száma: 12 154. Csak Csíkszereda előz meg a maga 90,9 százalékával, utánunk Tusnádfürdő következik, eléggé leszakadva, 66,6 százalékos lefedettséggel.
A civilizáció egyik jeleként tartják számon, ha a lakásban konyha és fürdőszoba is van. Előbbivel jól állunk, hiszen a lakások 96,9 százalékában van konyha, ám a mellékhelyiségeknél szereplő 93,9 százalék már nem annyira pozitív. Bár maga az arány nagy, érdemes hozzá számolni, hogy Székelyudvarhelyen 833 lakásban nincs angolvécé.
Persze nem állítjuk, hogy sok budi = sok magyar, de érdemes dolgozni mindkét szám növelésén.
(A cikk melletti fotó: A Székely Főváros című újságot tartja valaki a kezében)
Szász Attila,uh.ro;Manna.ro

A nyugati magyar örökség megőrzéséről rendeztek tanácskozást határon túli és szórványban élő magyarok
A nyugati magyar szellemi örökség számbavételével és megőrzésével foglalkozik a szombaton megkezdett Kufstein Konferencia az ausztriai Felsőpulyán (Oberpullendorf).
Az értekezletre meghívott magyarországi, nyugat-európai, illetve az amerikai kontinensről érkezett tudományos szakemberek előadásaikban a történelemhez, valamint a művészetek és a tudományok különböző területeihez kötődő magyar tárgyi és szellemi emlékek megőrzésének, feltárásának lehetőségeit és módjait tekintették át.
Az 1990 óta, minden második évben megrendezett találkozóra az idén 17 országból több mint 270 résztvevő érkezett a nyugati szórvány magyarságból, illetve a Kárpát-medencéből.
Az első konferenciát 1990-ben a tiroli Kufstein várában rendezték meg azzal a céllal, hogy felmérje, miként viszonyul a nyugati magyarság a rendszerváltás óta a Magyarországra való visszatelepülés lehetőségéhez - idézte fel Deák Ernő, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) elnöke az MTI-nek nyilatkozva. "Kiderült, hogy a legtöbben nem települnek vissza, tehát gondoskodni kell arról, hogy a nyugati magyar szervezetek megszilárduljanak és közösen folytassuk a munkát" - tette hozzá a kezdetekre visszatekintve. Az elmúlt több mint húsz év alatt a nyugati magyarság legfontosabb szellemi fórumává nőtte ki magát a konferencia - jelentette ki.
A konferencián részt vevő Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a Kufstein Konferencia már hagyományt testesít meg, s fontos szerepet tölt be az értékőrzésben és abban, hogy a diaszpóra tagjai találkozzanak egymással. "A nyugati magyarság, a diaszpóra fogy, sokan elveszítik a nyelvüket, másrészről az újonnan érkezők nem tudnak annyira kapcsolódni a meglévő közösségekhez" - mondta.
A kabinetfőnök az előadókhoz kapcsolódva úgy vélekedett, hogy javítani kell a világban lévő magyar értékek ismertségét. "Rengeteg olyan magyar emlék van a világban, amelyekről nem tudnak az anyaországban, és nem tudnak az adott országban sem" - mutatott rá.
A NYEOMSZSZ előző nap, pénteken megtartott éves közgyűlésén áttekintették a magyarországi intézményekkel, kormányszervekkel ápolt kapcsolatokat. Az ülésen a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságával közösen felhívták a figyelmet arra, hogy fontos őrizni a külföldi magyar értékeket a tudósok, a tudományosság képviselői, a művészek személyében is. Másrészt megfogalmazták azt is, fontosnak tartják, hogy a külföldön élő magyar tudósok, művészek is törődjenek a közösségekkel, "legyenek szellemi atyái a kulturális életnek" - mondta el Deák Ernő az MTI-nek. Kitért arra is, hogy jelenleg nagyon különböző keretek között és esetlegesen működik a magyar oktatás a nyugati országokban, ezért hasznosnak tartanák, ha annak egy közösen kidolgozott rendszere jönne létre. Ausztriára kitérve úgy vélekedett, nagy szükség lenne arra, hogy a Felsőőri két tannyelvű középiskolához hasonló középiskola jöjjön létre Bécsben is.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója felszólalásában kiemelte: az idén 20 éves Duna Televízió azzal a célkitűzéssel indult, hogy a Kárpát-medencében élő és a szórvány magyarokat összekösse az anyaországban élőkkel. A televízió ars poeticája azóta sem változott, s igyekszik minden olyan fontos eseményről beszámolni, amely határon innen és túl a magyarsággal történik és feladatának tekinti a magyarság értékeinek megjelenítését. Elmondta azt is, hogy a csatorna már meglévő magazinműsorai mellett még idén új műsorokat szeretne elindítani ebben a témában.
2012. szeptember 8., szombat (MTI)

Áll a munka az új templomnál (Adományokat vár a református gyülekezet)
Leáll az építkezés a sepsiszentgyörgyi, Gyönygvirág utcai új, épülő templomnál, a munkálatokat anyagiak hiányában nem tudják folytatni. A református gyülekezet majdani hajlékának falai már állnak, pénz hiányában azonban félő, hogy a befektetett munka kárba vész, s a tél károsíthatja az eddigi eredményeket. Ha megépül, a Zakariás Attila tervezte templom 23 méter magas tornyával meghatározó épülete lesz a városrésznek, s otthona egy fejlődő közösségnek. Bancea Gábor, az ezernyolcszáz fős gyülekezet lelkésze az épülő református templom majdani szószéke kijelölt helyén állva sorolja elképzeléseit, hogyan hasznosítanák a négyszáz férőhelyes közösségi teret az istentiszteleteken kívül is. Elszántságát jól jelzi: olyan körülmények közt is tervez, hogy jelenleg nemcsak pénze nincs a gyülekezetnek, de csaknem 350 ezer lejjel tartozik az építőnek, aki meghitelezte a munkálatokkal őket. „Ebből a stádiumból nincs visszaút, egy év alatt óriásit haladtunk, ennek a templomnak meg kell épülnie” – mondta, emlékeztetvén: tavaly augusztusban szép ünnepség során helyezték el az alapkövet. A 2005-ben alakult gyülekezetnek nagy szüksége van saját templomra – mely az Erdélyi Református Egyházkerület által használatba adott telken épül –, hisz jelenleg az istentiszteleteket és a közösségi tevékenységeket a Gyöngyvirág utcai ifjúsági központ épületében, igencsak szűk tetőtéri térben tartják, s ez nem megfelelő hasonló célokra. Az első kapavágást közel egy éve, szeptember 12-én ejtették meg, azóta annyit haladtunk, hogy elkészült (pirosban) az alsó gyülekezeti terem, gyülekezeti konyha, irodahelyiségek, az új parókia épülete pirosban áll – vázolta a lelkész, aki szerint a legnagyobb támogatást a több mint félmillió eurós beruházás megvalósításához az önkormányzattól kapták. Megjegyezte: idén a politikai helyzet annyiszor változott, hogy a lobbival kieszközölt ígéretekből alig lett valami – tavasszal például kormánypénzekre számítottak támogatás címén. Ezekre az ígéretekre is alapozva szánták el magukat az építésre. Az alap az előző év novemberéig készült el 500 ezer lejből, a falakra és az épület befedésére további 950 ezer lejre lenne szükség. Bancea Gábor szerint az önkormányzat többszöri segítsége nélkül nem tudtak volna haladni, s ha csak kevés, de támogatás érkezett a kultuszminisztérium részéről is. „A kormányváltás után minden hasonló támogatás megállt, sőt, úgy gondolom, hogy senkinek nem érdeke, hogy többnyire magyar városban újabb magyar református templom épüljön” – szögezte le. Anyaországi és külföldi egyházakhoz, helyi vállalkozói csoportokhoz intéztek számtalan esetben felhívást – utóbbiak részéről közömbösséget tapasztaltak, a kiküldött háromszáz felhívásból mindössze néhány visszajelzés érkezett –, s a gyülekezet támogatását is kérték téglajegyek árusításával. Bár jelentős magán-hozzájárulásokat is jegyeztek, a hívek folyamatos adakozása nem elegendő, a tervek megvalósítása meghaladja a közösség anyagi lehetőségeit – ennek ellenére abban reménykednek, hogy idén legalább az adminisztratív épületrész befedését sikerül megoldani. Becslések szerint a 150 négyzetméter alapterületű parókia-iroda rész befedésének költsége több mint százezer lej, az épület teljes tetőszerkezetének elkészítéséhez pedig 75–80 köbméter gerendára is szükség lenne (ezt közbirtokosságok támogatásával próbálják beszerezni). Anyagiak hiányában a gyülekezet azonban arra kényszerül, hogy leállítsa a templom építését. Ne hagyjuk!
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Napló helyett dal és játék az előkészítő osztályokban
Vidéken százával vonják össze a „nulladikosokat” a nagyobb osztályokkal
Véget ért azoknak a pedagógusoknak a továbbképzése, akik a tanügyi törvény által kötelezővé tett előkészítő osztályokban fognak oktatni. Kolozs megyében például 46 magyar tanító számára zajlottak ezek a képzések, amelyek résztvevői lapunknak elmondták: valóban hasznos volt a felkészítő, hisz sok új, gyakorlati ismerettel gazdagodtak. Azt is megtudtuk: ellenőrző és napló nem lesz, dal, játék és játékos tanulás viszont annál több. A módszertan azonban nem ad mindenre pontos útmutatást, így sok függ a tanító ötletességén és tapasztalatán például akkor, ha gyermekhiány miatt az előkészítő osztályt össze kell vonni az elemi osztályokkal. Ez a gond főleg vidékre jellemző, és különösen a környező megyékre: Beszterce–Naszód megyében a 179 előkészítő osztály közül 104-et vonnak össze, többnyire első osztállyal. Szilágy megyében 35, Fehér megyében mindössze két önálló magyar előkészítő osztály indul.
N.-H.D., S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

A Kovászna megyei intézmények 90%-ban csak románul tájékoztatnak honlapjaikon
Elismerő oklevéllel „jutalmazza” a Civilek Háromszékért Szövetség a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséget, amely a legjobb eredményt érte el a 2011 óta folyó figyelemfelkeltő nyelvi akciójukon. A megfigyelés célja az volt, hogy felmérjék, a helyi állami intézmények milyen mértékben tartják be, vagy egyáltalán betartják-e az anyanyelv-használati jogok érvényesítését az Európai Charta szellemében, a hivatalos adminisztrációban és az ügyfélszolgálatban egyaránt. A megfigyelésre a szövetség nyolc intézményt választott ki: Kovászna Megyei Tanfelügyelőség, Kovászna Megyei Prefektúra, Kovászna Megyei Közpénzügyi Hivatal, Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság, Kovászna Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség, Útlevélkibocsájtó és Nyilvántartó Hivatal, Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság és Kovászna Megyei Kataszteri Hivatal. Az első szakaszban internetes felületen lehetett szavazni a magyar nyelv használatára vonatkozóan a fenti intézményekben. A szervezet a szavazás eredményét azonban - tekintettel a leadott szavazatok alacsony számára - nem tartotta megalapozottnak, így az akció folytatódott egy második szakasszal, amelyre 2012-ben került sor. Ebben a szakaszban önkéntesek segítségével folyt a felmérés az intézmények székhelyén, ahol kilenc szempontot vizsgáltak meg. Ezek a szempontok arra irányultak, hogy milyen mértékben van jelen a kétnyelvűség a vizsgált intézményekben, és mennyire gyakorlat a magyar nyelv használata a hivatalos ügyintézésben és a tájékoztatásban. Minden esetben sorrendiségben az első a román nyelv használata, azután a magyar - ott, ahol alkalmazzák; a honlapokon az esetek 90%-ában csak román nyelvű tájékoztatás van, egyetlen vizsgált intézményben alkalmazzák a kétnyelvű kommunikációt a hivatalos közlésekben, különben csak román vagy alkalmanként magyar nyelven folyik a tájékoztatás; a hivatalos dokumentumok kizárólag román nyelvűek, és a vizsgált közintézmények alkalmazottjainak magyar nyelvtudása legtöbb esetben hiányos. A kétnyelvűség leginkább a hirdetőtáblák és az intézmények névtáblája szintjén valósul meg, a gyakorlati alkalmazásban annál kevésbé - állítja a jelentés. A szövetség a későbbiekben is tervez hasonló akciókat. (közlemény)
Transindex.ro

Az erdélyi magyarság erőpróbája
A közelgő törvényhozási választások számtalan kérdőjelt állítottak az erdélyi magyarság politizáló rétege elé. A legnagyobb kérdés, nyilván, a magyarság politikai egységének megteremtése lett volna, de legalább szándékainak összefogása. Úgy tűnik, ez nem sikerült, mert bizonyos személyek egyáltalán nem hajlandóak a tényekből adódó következtetések tanulságait levonni, mások pedig az erő pozíciójából döntenek.
Itt lett volna az ideje és alkalma a három magyar párt összefogásának, úgy látszik, ezt megint elszalasztottuk, ésszerű és irracionális okokból. Egy dolog nyilvánvaló: teljesen felesleges és öngyilkoló gesztus lenne, hogy három magyar párt induljon a parlamenti választásokon, mert ezekből kettő biztosan veszít, de a harmadik lehetséges parlamenti jelenlétét is kétségessé teheti. Ugyanígy abszurd, hogy pártszövetségben induljanak, mert annyira megugrana a bejutási arány, hogy a képviselet így is illúzióvá válna. Évek óta mondom-írom, hogy itt nincs más út, csak az egység útja, s ha kemény ellentétek és ellenérzések is vannak személyek és csoportok között, azokat nem kell az erdélyi magyarság kárára „gyümölcsöztetni”. A magyarság képviseletében egyetlen párt indulhat, egyetlen pártszignóval, hogy biztosan átlépjünk a bűvös bejutási küszöbön, mert nem mindegy, ott vagyunk-e a parlamentben, avagy itthon nyalogatjuk a sebeinket…
Aki ezt nem érti, az vagy végtelenül ostoba, vagy kibékíthetetlenül gyűlölködő, s személyes ambícióiba belerángatja a gyanútlan, de a közállapotokkal egyébként jogosan elégedetlen embertársai egy részét. Az erdélyi magyar egyeztetési fórum nem vált be igazán, s ha most az RMDSZ elzárkózik a további cimboráskodástól, én azt megértem, mert mást nem tehetek.
A háromszéki RMDSZ is megnevezte a parlamenti mandátumokért indulók névsorát, itt két megjegyzésem lenne: egyrészt Markó Attilát feltétel nélkül kell támogatnia minden magyar embernek, a másik az orbaiszéki jelölésre vonatkozna: minden kovásznai, zágoni, barátosi, kőrösi, papolci magyar menjen szavazni, hogy megszerezhessük azt a körzetet! Nem személyes rokonszenvből írom ezt, hanem egy őshonos nép védelmében, a beszivárgók ellenében. Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Vita a jogállamról: a romániai helyzetről tárgyaltak az Európai Parlamentben
Éles hangvételű felszólalások tarkította vitanapon foglalkozott tegnap délután az Európai Parlament a romániai jogállamiság helyzetével. A vitanapot – amelyen a felszólalók álláspontját párthovatartozásuk határozta meg – az elmúlt hónapokban a Traian Băsescu államfő leváltására rendezett népszavazás kapcsán kialakult politikai csatározás nyomán tartották meg.
Az ülésen először Viviane Reding európai uniós igazságügyi biztos, az Európai Bizottság (EB) alelnöke szólalt fel, kijelentve: Romániában a kormány az elmúlt hónapokban megkérdőjelezte a törvények uralmát és az igazságszolgáltatás függetlenségét, amelyek az EU alapvető értékei.
Az alkotmányos gyakorlattal szembemenve fogadtak el törvényeket és sürgősségi rendeleteket, a bírókat megpróbálta megfélemlíteni a politikum, ez pedig elfogadhatatlan, függetlenül attól, melyik oldalról jön. Ezért – mondta – a bizottság gyorsan reagált. Románia vállalta, hogy tiszteletben tartja a jogállamot. Néhány vállalását teljesítette, ám a referendum nem jelentette a politikai csata végét, ismét nyomást gyakoroltak a bírákra, hogy befolyásolják a népszavazás kimenetelét.
A referendum eredményének elfogadása ugyanakkor annak a jele, hogy véget érhetnek a politikai csatározások – mondta Reding. A helyzet ugyanakkor még mindig képlékeny – vélte. Leszögezte: nem minden vállalást teljesítettek, így az EB szoros figyelemmel követi a romániai fejleményeket. Közölte, a napokban tárgyalnak Băsescuval, Victor Ponta kormányfővel és Mona Pivniceru igazságügy-miniszterrel, majd év végén újabb jelentés készül arról, mennyire tartják tiszteletben a törvények uralmát.
„Illegitim” államfőtől „a többség zsarnokságáig”
A vita során Manfred Weber német néppárti képviselő kemény hangon bírálta a Ponta-kormány általa visszaélésnek nevezett lépéseit, Ioan-Mircea Paşcu román szocialista EP-honatya ugyanakkor úgy vélte, az alkotmánybíróság politikai szereplővé vált, és beleszólt a politikai eseményekbe. Hannes Swoboda, a szocialisták EP-frakcióvezetője Băsescu államfőt bírálta, és emlékeztetett: a népszavazáson 7,4 millióan a leváltására voksoltak. Őt viszont arra emlékeztették, hogy ez kevesebb, mint a névjegyzékben szereplő összes polgár 50 százaléka.
Graham Watson, a liberálisok és demokraták képviselője szerint a demokratikus parlamenti többség megpróbálta elmozdítani a visszaéléseiről ismert államfőt, és emlékeztetett Emil Constantinescu volt államfő tegnapi, Martin Schulz EP-elnöknek címzett levelére, amelyben illegitimnek nevezte Băsescu hatalmát. Bírálta a bizottságot, amiért megkövetelte a referendumon az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöböt. Cristian Preda PDL-s EP-honatya a többség zsarnokságáról beszélt – szerinte a kormány a gazdasági válságot politikai válsággal bővítette, amikor csupán három nap alatt leváltotta a házelnököket és az ombudsmant.
A PSD-s Cătălin Ivan szintén az érvényességi küszöböt rótta fel, valamint azt, hogy Reding parlamenti puccsnak nevezte a felfüggesztési akciót, azzal vádolva őt, hogy Băsescunak kampányol, és megsértette Románia szuverenitását. A PNL-s Norica Nicolai szintén Redinget bírálta, mondván: a kormány nem sértett alkotmányt, és ő is úgy vélte, hogy a biztos politikai alapon állt ki Băsescu mellett. Göncz Kinga MSZP-s képviselő szintén José Manuel Barrosót és Redinget bírálta, mondván: bár a román kormányfőt elmarasztalták, a magyar kormányt nem, amikor az – szerinte – korlátozta az alkotmánybíróság jogkörét, és átalakította a választási törvényt.
Monica Macovei PDL-s képviselő ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy a főügyészség szerint a referendumon nagyarányú csalás történt. Viviane Reding végezetül olyan mechanizmus kidolgozására tett javaslatot, amely az összes uniós tagállam igazságügyi rendszerének monitorozását lehetővé tenné.
Barroso: megtámadták a jogállamot
A nap folyamán egyébként korábban, a délelőtti órákban José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió helyzetéről szóló beszédében kitért az egyes tagállamokban a jogállamot ért támadásokra. „Tiszteletben kell tartanunk az alapvető értékeket és a jogállamiságot. Az utóbbi hónapokban azt tapasztalhattuk, hogy egyes tagállamok merényletet követtek el ezen elv ellen, ám az Európai Bizottság azonnal reagált” – mondta Barroso, aki szerint a globalizáció kihívásaira adott válasznak a mélyebb integrációnak és a több demokráciának kell lennie, és hatékony eszközök szükségesek a jogállamiságot lábbal tipró országok ellen.
Az eseményekre reagált Victor Ponta román kormányfő is, aki nem vett részt a brüsszeli vitán. A miniszterelnök a tegnapi bukaresti kormányülés elején azt mondta a minisztereknek: ne aggódjanak amiatt, hogy az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) bepanaszolta a kormányt Brüsszelben és Strasbourg-ban, mivel egy „fanarióta” pártról van szó, amely, amíg kormányon volt, lopott és tönkretette az országot, most pedig abban reménykedik, hogy valaki „odakintről” ismét visszahelyezi a hatalomba.
(Strasbourgban tárgyalt Corlăţean
A Velencei Bizottság elnökével, Gianni Buquicchióval és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének első emberével, Jean-Claude Mignonnal tárgyalt szerdán este Strasbourgban Titus Corlăţean román külügyminiszter. A Buquicchióval folytatott megbeszélések során a közelmúltbeli romániai politikai fejleményekről esett szó, a román diplomácia vezetője pedig ismét megerősítette Románia elkötelezettségét az Európa Tanács jogi szaktestületével való szoros együttműködés mellett. A Mignonnal folytatott beszélgetésen Corlăţean kijelentette, a kormány elkötelezett a gazdasági és szociális célkitűzések megvalósításához szükséges politikai stabilitás megteremtése mellett. A román külügyminiszter az Európai Parlament szocialista elnökével, Martin Schulzcal is találkozott, aki közölte: támogatja Románia schengeni csatlakozását, amely az utóbbi hónapok politikai fejleményei nyomán Hollandia, Németország és Belgium ellenkezése miatt ismét halasztódik.)
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Strasbourgi vita Romániáról
Bő, másfél órás, éles vita alakult ki az Európai Parlament plenáris ülésén a romániai politikai helyzetről. A román kormánypártok képviselői élesen támadták Viviane Redinget, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökét, amiért „beavatkozott a román belpolitikába”, és azzal is megvádolták, hogy részrehajló volt. Cătălin Ivan, SZDP-s képviselő szerint az igazságügyi biztos Băsescu kampányügynöke, ezt bizonyítja az is, hogy a mostani vitára is narancssárgába öltözött. Reding valamennyi EU-ország igazságügyi rendszerének módszeres áttekintését kezdeményezte a célból, hogy jobban érvényesüljenek a jogállamiság követelményei.
Viviane Reding szerint új mechanizmust kell létrehozni, amelynek segítségével mérhetővé, összehasonlíthatóvá és kritériumokkal összevethetővé válik az egyes tagországok igazságügyi rendszerének „ereje, hatékonysága és megbízhatósága”. „Az igazságszolgáltatás függetlensége kulcseleme lesz ennek az értékelésnek” – jelentette ki a bizottsági alelnök. Fontos lépésnek nevezte, hogy Romániában tiszteletben tartották az államfő elmozdítására irányuló népszavazás érvénytelenségének alkotmánybírósági kimondását, mert az lehetővé teszi, hogy normalizálódjon az ország politikai élete. Az Európai Bizottság azonban nem kapott választ minden felvetett aggályára, nem foglalkoztak Brüsszel valamennyi javaslatával – tette hozzá Reding, és közölte: az Európai Bizottság ezért továbbra is szoros figyelemmel követi a romániai helyzet alakulását. Bejelentette, hogy José Manuel Barroso bizottsági elnök és ő maga a közeli napokban találkozik Băsescuval, továbbá Barroso fogadja majd Victor Ponta miniszterelnököt, ő pedig a román igazságügyi minisztert. Az éles szópárbaj során az európai szocialisták és liberálisok többnyire védték, a néppártiak pedig támadták a Ponta-kormányt. Hannes Swoboda, a balközép Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (SÚD) frakciójának osztrák vezetője például szemrehányást tett Viviane Redingnek, úgy vélte, megkérdőjelezhető az EB tárgyilagossága, és számon kérte, miért nem léptek fel korábban is, amikor Traian Băsescunak és a demokrata-liberálisoknak voltak jogsértő akcióik. Swoboda azt állította még, hogy nem lehet államcsínyről beszélni Romániában, és az erre irányuló vádak szerinte „teljességgel igazságtalanok”. Rámutatott még, hogy 7,4 millió román szavazott a referendumon Băsescu államelnök ellen, vagyis sokkal többen, mint ahányan megválasztották. Swoboda azzal vádolta a DLP EP-képviselőit, megnevezve közöttük Monica Macoveit is, hogy hazugságokon alapuló propagandát folytatnak a Szociál-Liberális Szövetség (USL) ellen. Cristian Preda, a Demokrata-Liberális Párt európai parlamenti képviselője Victor Ponta kormányfő lemondását kérte, felemlegette, a román miniszterelnököt plágiummal vádolják, és azt is, hogy nem volt bátorsága megjelenni a brüsszeli vitán. Monica Macovei megemlítette azt is, hogy az ügyészek másfél millió elcsalt szavazat ügyében vizsgálódnak, véleménye szerint Romániában „egyes politikai pártok túszul ejtették az igazságszolgáltatást”.
Rövid, egyperces felszólalásra kapott lehetőséget Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő, aki a magyar kisebbséget ért sérelmeket és a Mikó-ügyben született igazságtalan ítéletet tette szóvá, felhívta kollégái figyelmét, hogy az egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant akar újraállamosítani a román hatalom. A kisebbségi jogok tiszteletben tartását sürgette Tabajdi Csaba magyar szocialista politikus is, de ő Reding bizonyos megfogalmazásait túlzónak és igaztalannak találta, és kiállt a magyarság jogai mellett Gál Kinga fideszes képviselő is, ám ő azt is kifejtette, nem áll a lábán a román és a korábbi magyarországi helyzet összehasonlítása, hazájában egy kétharmados, megválasztott kormány hozta az EU által kifogásolt döntéseket, Romániában pedig egy ideiglenes kormány akarta leváltani az államelnököt.
A polémiát az EB-t képviselő Andreas Mavroyiannis zárta, Szókratészt parafrazálva jelentette ki: „a demokrácia alapja, hogy szabályai nem változtathatóak a politikai opportunizmusnak alárendelten”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten fogta a kezemet
Beszélgetés Józsa Judit kerámiaszobrásszal, a Magyar Kultúra Lovagjával
– Kedves művésznő, köszönöm, hogy elfogadta a levélinterjú lehetőségét, s máris arra kérem, meséljen korondi gyermekéveiről.
– Szívesen, hiszen számomra megtiszteltetés és öröm, akár ilyen formában is, hogy a szülőföldem nem feledkezik meg rólam. A családi tűzhely melegét ma is féltve őrzöm, és az a hamuban sült pogácsa, amellyel édesszüleim, Józsa János korondi fazekasmester és Julianna, az édesanyám tarisznyált fel, soha el nem fogyó erőt, kitartást és szeretetet adó táplálék életem végéig!
Hálát adok a Jóistennek, hogy olyan családba születtem, ahol a keresztény értékrend mellett a népművészeti hagyományok tiszteletét, a különféle művészeti ágak megismerését és különösen a magyar történelemben való jártasságot fontosnak tartották. Tudatosan neveltek és irányítottak így a szüleim, hiszen azt szerették volna, hogy ezekkel az erős székely gyökerekkel olyan biztonsággal tudjak megkapaszkodni az életben – bárhová vet is a sors –, akárcsak a Hargita tetején a sziklák oldalából sudáran felemelkedő örökzöld fenyő.
– Kíváncsiságból, játékból vagy ösztönösen fogott agyaggyúráshoz, formázáshoz gyermekfejjel?
– Korondon a fazekasmesterség apáról fiúra száll, így történt ez a mi családunkban is: a kisebbik bátyám, ifj. Józsa János viszi tovább a családi hagyományt. Édesapánk joggal lehet büszke rá – olyan fazekasmesterré lett, hogy ember-nagyságú padlóvázát is meg tud korongozni. A leánygyermekeknek is megvan a feladatuk, általában az asszonyok – nagymamák, édesanyák, leányok, lányunokák – díszítik a kerámiatárgyak felületét, és az is természetes, hogy részt vesznek minden járulékos munkában. Ennek megfelelően természetes és magától értetődő volt már kisgyermekkoromban, hogy számomra az agyag, a "pala" – ahogy Korondon mondják – ösztönösségből fakadó játékként kéznél lévő eszköznek bizonyult.
– Mi volt első "alkotása", amit ma is ott hordoz a szíve csücskében?
– Minden alkotásomra emlékszem, mindegyik ott van a szívemben, és ma már pontosan számon is tartom, hogy melyik hová, kihez kerül, mert szeretem őket.
A korai alkotások közül szívem csücskében mégis a nagy bajuszú öreg székelyek mellett a keresztfára boruló székely asszonyt őrizgetem, Szeretet a címe.
– Első "tanítója", nem kétséges, édesapja, a nagy hírű Józsa János fazekasmester, de ki "fogta a kezét" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban?
– Első és egyetlen mesterem az édesapám. Mesterségbeli és technikai tudását, kutatási, fejlődési vágyát át tudta adni, és igaz, hogy tőle örököltem a tehetséget, viszont édesanyámtól örököltem mellé egy nagyon fontos dolgot: a szorgalmat. Az az igazság, hogy a világ legnagyobb tehetsége is elvész szorgalom és kitartás nélkül. Volt egy kis kitérő a pályámon, az embereken való segítőkészség és szándék arra késztetett, hogy Székelyudvarhelyen végezzem el az egészségügyi szakközépiskolát, s majd tovább tanulván olyan orvos lehessek, aki valóban segíteni is tud az embereken. Ennek az elhatározásnak az egyik régóta ápolt betegünk halála vetett véget, miután ráébredtem arra, hogy lelkileg nem tudom elviselni és feldolgozni e tényt, következésképpen nem lesz jó orvos belőlem. Ma már tudom, hogy nem véletlenül történt mindez! A Jóisten a legnagyobb rendező: még időben visszatérített a számomra kijelölt útra, amelyről igyekszem azóta is nem letérni… S hogy ki "fogta a kezemet" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban? Hiszek az isteni elrendeltetésben, és tudom, hogy Ő fogta a kezemet. Megéreztem, hogy azt, amit a kerámiaszobrászatban elképzeltem magamban, az anyaországban tudtam kibontakoztatni, és valóban magasabb szintre fejleszteni úgy, hogy ne hozzak szégyent a családomra, a szülőfalumra, Korondra, se a szülőföldemre, Erdélyre és vele együtt a székely népre.
– Miért Budapestet választotta az egyetem elvégzésére, hiszen Kolozsváron és Bukarestben is magas szintű képzőművészeti oktatás van?
– 1994-től kétlaki lettem, azóta élek az anyaországban, Budapesten. A sikeres kiállításaim mellett, úgy éreztem, hogy nem a technikai tudásomat vagy stílusérzékemet kell tovább fejlesztenem, hanem egy belső kényszer és fejlődési vágy kielégítésére a művészeti ismereteimet. A sors rendelte úgy, hogy nem Kolozsváron vagy Bukarestben tanultam, hanem neveltetésemből adódóan esett a választásom a katolikus egyetemre, a budapesti műteremlakásomhoz közeli, Piliscsabán működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténeti szakára, amelyet 2002-ben dicsérettel végeztem el.
Az egyetemi évek egyáltalán nem voltak könnyűek – nappali tagozatra jártam, naponta oda-vissza 3 órát ingázva Budapest és Piliscsaba közt –, az éjszakák különféle nyelven – francia, angol, német, olasz – íródott művészettörténeti szakkönyvekből készített recenziók írásával, kiselőadásokra, vizsgákra való készüléssel teltek, a hétvégék maradtak csak a mintázásra. Rengeteget kutattam az Országos Széchényi Könyvtárban, különféle levéltárakban, a Szépművészeti Múzeumban és a könyvtárában, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és még sorolhatnám… A sok erőfeszítés és tanulás egyáltalán nem volt hiábavaló. A művészettörténet szak csodálatosan átfogó tudást jelent – az antikvitástól napjainkig.
– A szakmai képzésen túl mit kapott még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől?
– A katolikus egyetem követelményeinek köszönhetően mélyebb ismeretekre tettem szert az ó- és újszövetségben, a vallásfilozófiában, a görög és arab filozófiában, kozmológiában, antropológiában, az egyházatyák irodalmában, a keresztény egyház társadalmi tanításaiban, tanultam didaktikát, érveléstechnikát, etikát és szociológiát is.
Művész létemre tudóssá képeztem magam: művészettörténész lettem. Művészettörténeti ismereteim és tanulmányaim segítenek a történelmi alkotásaim hiteles megfogalmazásában, nem véletlenül érezhető szobraimon a tanult ikonográfia hatása. Továbbá a különféle történelmi személyek megismerése érdekében megtanultam, hogy mit hol lehet és érdemes kutatni. A magyar társadalomban egyfajta közművelésként a megmintázott személyről vagy témáról a kutatási anyagomat mindenki számára közérthetően megfogalmazva közzéteszem a tárlataimon és az eddig kiadott nyolc könyvemben is, hogy elérhető legyen, megismerhesse és megszerethesse azt minden magyar, határon innen és túl.
– A legnagyobb sikert a Magyar Nagyasszonyok című sorozatával érte el, erre figyelt fel a világ. Honnan jött az ötlet?
– Hosszú ideig érleltem a Magyar Nagyasszonyok megfogalmazásának gondolatát, olyan asszonyokét, akik a magyar történelem alakításában jelentős szerepet játszottak, és akiknek a legtöbbet köszönhet a nemzet. Gyermekkori elképzelésem megvalósulásai e kisplasztikák, ebben később csak megerősítettek a magyar művészettörténetben szerzett ismereteim. Bármilyen hihetetlen, de még egyetlen magyar művész sem dolgozta fel és mutatta be őket tematikus csoportban. Valóban felfigyelt a világ, több mint tízezer ember volt kíváncsi e tárlatomra. Tizenhárom évnyi kutatómunka és anyaggyűjtés után, ma már történelmünk kiemelkedő személyiségű asszonyai közül – három kiállítási anyagban, Emesétől Tóth Ilonáig – eddig összesen 59 csodálatos teremtést mutattam be a nagyközönségnek.
A szobrokat ihlető személyek válogatása természetesen szubjektív. Úgy gondolom, hogy nemzeti történelmünkben, társadalmunk fejlődésében kimagasló szerepet betöltő asszonyok ők, akik eltérő gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között, más szellemi közegben és más kulturális környezetben éltek. Kimagasló intelligenciájú, csodálatra méltóan erényes, kitartó, elszánt és példás életvitelű nők, akik nem csupán származásuknál fogva érdemelték ki megbecsülésünket, hanem azáltal, amit és ahogy cselekedtek. E téren is gazdagabbak vagyunk, mint hinnénk, hiszen a teljességre törekedve elmondható, hogy még számos olyan példás nagyasszonyunk van, akiket érdemes a feledés homályából kiemelni. A jövőben szeretném mindannyiukat a Magyar Nagyasszonyok Panteonjában megörökíteni. A Patrona Hungariae, azaz a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogságos Szűz – Mária alakja mindhárom kiállítási anyag középpontjában áll, ő a magyar nagyasszonyok királynője.
– Milyen sorozata van még?
– Műveim közül a földfestékes pasztellszínűek a magyar és székely népi életképeket, kihalófélben lévő népi mesterségeket, az archaikusan patinázottak a magyar honfoglalás alakjait, a vezérektől a korabeli mesterségeken át a táltosokig – 1996: Honfoglalás, az Árpád-házi szentek alakjait – 1997: Táltosok és szentek. Árpád népe és házának szentjei – és a magyar irodalom kiemelkedő személyiségeinek múzsáit – 2006: Múzsák kertje – mutatják be.
Egy különleges kiállítási anyagom témája a tenger – 2007: TerrAqua világa – különösen a már halott élőlények meszes vázai, amelyek újra életre kelnek az úgynevezett naturáliaszobrokban. Velük nemcsak egy sajátos magán mitológiát álmodtam agyagba, hanem – a művészettörténészek szerint a világon egyedülállóan – az egyik legrégebbi művészeti ágnak számító kerámiaművészetben sikerült új műfajt teremtenem.
Művészettörténészi ismereteimre alapozva kifejezett célom, hogy olyan témákat dolgozzak fel évente megújuló tárlataimban, amelyekre addig nem vagy csak elvétve került sor a magyar képzőművészetben, különös tekintettel a szobrászat műfajára.
Így állítottam ki 2008-ban a Magyar mesevilág című kiállítás szobrait. Itt a magyar népmesék hőseinek és meseelemeinek az értelmezésével, magyarázataival lebbentettem fel a feledés fátylát a magyar nép ősi világképéről.
A kortárs képzőművészet által ritkán érintett témát dolgoztam fel a Magyar táncok című tárlat alakjainak rendkívül lendületes szobraiban 2009-ben. Térben és időben nagy és változatos kirándulásra hívtam a tárlatlátogatókat, amelynek során a magyarság táncait a Táltostánctól a csángók Árgyeleánka táncán át a kalotaszegi Szerelmes csárdásig tánctörténeti magyarázatokkal láttam el.
– Munkáinak mi az üzenete?
– Nemcsak szívemben él, hanem alkotásaimban is megjelenik szülőföldem, Erdély, de megmintáztam a megszemélyesített Magyarországot is. Nemcsak esztétikai élményt szeretnék nyújtani a szellemi-lelki értékekre fogékony látogatónak, hanem egyúttal történelmet, művelődéstörténetet, asszociációs látást is. Szeretném, ha alkotásaim mondandóját az örömről, bánatról, szépségről, szeretetről, emberségről, magyarságról megértenék és szívükbe zárnák!
– Eddig melyik alkotása jelentette a legnagyobb kihívást, s min dolgozik jelenleg?
– 2011 a család éve volt. Társadalmunk alapja és a magyar örökség örököse a Magyar család, amelyet egyedülálló, különleges kompozícióba álmodtam meg. Talán ez a kompozíció jelentette eddig a legnagyobb kihívást, nem csak a mérete miatt – csaknem életnagyságú –, hanem azért is, mert a kompozíció alapjául szolgáló gyökeres keményfát már sok-sok éve kerestem. E nagyméretű kompozíciót a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomának adományoztam, ahol a keresztelőkápolnában fogadja az Úr színe elé hozott gyermekeket, családokat. Jelenleg éppen e templom számára mintázom Szent László királyunk szobrát, amelyet Árpád-házi Szent Erzsébet szobromhoz hasonlóan, a két reneszánsz pasztofóriummal szemben fognak majd elhelyezni az oldalhajók boltívében.
– Hol voltak kiállításai Magyarországon?
– Számos hazai és határon túli kezdeményezéshez nyújtok önzetlen támogatást. Célom az, hogy akár a legszegényebb településeken is bemutatásra kerülhessenek az alkotások; hogy azok, akik egyébként nem tehetnék, de igényük van rá, láthassák és megismerhessék történelmünk kiemelkedő alakjait, vagy csak élvezzék a művészi alkotás gyümölcsét. Ez az a cél, amiért nem válok meg, nem adom el az adott feldolgozott téma kiállítási anyagait. Az évente megújuló kiállításaimat mindig Budapesten mutatom be, de több tucat kiállításom volt kisebb és nagyobb városokban, például: Sárospatakon, Székesfehérváron, Egerben, Esztergomban, Verőcén, Veszprémben, Szombathelyen, Pécsett…
– …és Európában meg a nagyvilágban?
– 2011-ben a Magyar Nagyasszonyok című tárlat válogatott anyagából az Európai Parlament épületében rendeztek szép csoportos kiállítást Brüsszelben. Egyéni kiállításom volt Hollandiában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is.
– Ha sikerülne, hová szeretne még eljutni alkotásaival?
– Nagyon szeretném, hogy a sok kiállítási anyagom közül legalább a Magyar Nagyasszonyok eljusson minden olyan, az anyaországtól elszakított magyar területre, a fontosabb településekre, ahol még élnek testvéreink…
Szomorúan mondhatom, hogy igaz az a mondás, hogy a saját hazádban nem lehetsz próféta, nem mintha az szeretnék lenni, de azért mégiscsak szomorú, hogy a szülőföldemre nem hívják meg a kiállításaimat. Eddig egy kivétel akadt: Székelyudvarhely, ahol szerették volna valamely tárlatot megrendezni, de végül a mindkét fél számára megfelelő időpontot nem tudtuk összeegyeztetni. Szülőfalum, Korond szervezésében egy gyűjteményes tárlaton részt vettek a munkáim.
– Milyen kapcsolatot ápol Koronddal és az erdélyi képzőművészeti világgal?
– Korond a szülőfalum, ha hazamegyek, ott elsősorban szüleim gyermeke vagyok, s nem az ismert művész. Kiveszem a részem a család és a ház körüli, vagy a mesterségbeli munkából, bármi legyen is az, és élvezem minden pillanatát, mert boldog vagyok, hogy együtt vagyunk. Édesanyám szoknyája mellől ilyenkor nem szívesen mozdulok, csak a hegyekben tett kirándulások kedvéért csábulok el néha. Az erdélyi képzőművészeti világot figyelemmel kísérem, mert szeretem emberként és művészként, és érdekel mint művészettörténészt. Budapesten csak a médián és az interneten keresztül lehet értesülni bármiről is, ám ha itt rendeznek erdélyi vonatkozású képzőművészeti rendezvényt, akkor azt nem hagyom ki. Különösen szeretem a Vármegye Galériában rendezett erdélyi művészek tárlatait. Több erdélyi művészt is nagyra becsülök, a teljesség igénye nélkül sorolom fel néhányukat: Páll Lajos festőművészt, költőt Korondon, Bocskay Vince szobrászművészt Szovátán, Kusztos Endre grafikust, festőművészt Szovátán, Jakobovits Márta keramikusművészt Nagyváradon, Vinczeffy László festőművészt Sepsiszentgyörgyön, és akit nagyon szeretek – Hunyadi László szobrászművészt Marosvásárhelyen. Gyermekkori emlékek kötnek Benczédi Sándor kolozsvári szobrászművészhez és kamaszkori szeretetteljes emlékek törnek fel, ha a székelyudvarhelyi festőművészre, Maszelka Jánosra gondolok, de sajnos már mindketten az égben kergetik a múzsákat.
– Amikor nem szobrászkodik, mivel tölti szabadidejét?
– Az egészség mellett a szabad idő a legdrágább kincs, és ebből van a legkevesebb. Nincs benne semmi különös, ugyanúgy töltöm a szabadidőmet, mint bárki más, csak talán nagyon megbecsülöm minden percét, mert bármennyire is igaz az, hogy leginkább a műteremben szeretek foglalatoskodni, mégiscsak szükség van arra, hogy néha-néha kimozdulva onnan új impulzusok érhessenek. A szabad időm egy részét óhatatlanul a kedvencként tartott, hiúznak kinéző és olyan méretű Hancúr cica veszi igénybe, aki imádja a virágokat, utálja a fésülgetést és kutyamód őrzi a szobraimat.
– Adja az Isten, hogy mentől többet kelljen őriznie!
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Folytatódik az „EKE-vár” építése Várfalván
A Kolozs megyei településsel összenőtt Aranyosrákoson tovább folytatódik az úgynevezett EKE-vár építése, amely az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) országos központja lesz. Hétvégén többnyire az EKE bihari szakosztályának tagjai vették ki részüket a munkából, de jelen volt Dezső László, a természetjárókat és szeretőket magába foglaló erdélyi magyar civil szervezet országos elnöke is.
Amint arról korábban beszámoltunk, az EKE központ helyszínének kiválasztásakor fontosnak tartották, hogy könnyen megközelíthető legyen, de ugyanakkor a természetkedvelők és természetjárók csendes, kevésbé forgalmas helyre vágytak. Az új központ a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, az autópálya tordai lejárójától néhány kilométerre található, egy csendes mellékutcában.
Az új EKE-központ elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont lehet a különböző túrák megszervezésében, hiszen a közelben több látványosság is található: a Tordai-hasadék 9 km-re van, Torda városa a sóbányával és a sós tavakkal alig 10 kilométerre helyezkedik el. Torockóra és Torockószentgyörgyre húsz perc alatt lehet eljutni a központból autóval, a Székelykő pedig kétórás gyaloglással közelíthető meg. De innen indulva felfedezhetjük az Aranyos-völgyét, egynapos csillagtúrával akár a Szolcsvai-búvópatak, Verespatak, a Detonáta, a Szkerisórai-jégbarlang is megtekinthető, vagy ellátogathatunk a környékbeli nagyobb városok – Torda, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár – történelmi látványosságaihoz. A honismereti túrák lebonyolításán túl, az egyesület célja gyermekkirándulások és táborok szervezése is, amelyek helyszínéül szintén ez a központ fog szolgálni
Az EKE képviselői szerint a felújított parasztházat októberben adják át.
A helyszínen készített videóriport a Szabadság hírportálon (www.szabadsag.ro) találhat
Szabadság (Kolozsvár)

Gergely Balázs: nem a rendőrségen múlik a Iorga-tábla eltávolítása
Nem a rendőrségen fog múlni a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolítása – jelentette ki kérdésünkre Gergely Balázs az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, azt követően, hogy hétfő délelőtt a Kolozs Megyei Rendőrség tanúként kihallgatta őt ez ügyben.
A Krónika érdeklődésére Gergely elmondta: a kihallgatás egy órát tartott, a rendőrség magatartása meglepő módon teljes mértékben korrekt volt.
„Abszolút bizakodásra ad okot a kihallgató tiszt hozzáállása, nyilvánvaló, hogy a rendőség is bűncselekménynek tartja a tábla kihelyezését. Úgy érzem, záros határidőn belül pont kerül a nyomozás végére” – nyilatkozta Gergely Balázs. Hozzáfűzte, a rendőrség komolyságát jelezi, hogy a korrupció miatt már korábban letartóztatott Sorin Apostu egykori kolozsvári polgármester személyében a rendőrség már az ügy gyanúsítottját is megnevezte. Mint részletezte, a rendőrség megígérte: a 15 hónapos büntetőjogi eljárás nyomozati szakaszát rövidesen lezárják.
Gergely Balázs ugyanakkor kijelentette: a jogsértés, az engedély nélküli beavatkozás olyannyira nyilvánvaló, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatalnak a nyomozás lezárásától függetlenül erkölcsi kötelessége, hogy a saját hatáskörében lépjen és a táblát eltávolítsa. Hozzáfűzte: bízik abban, hogy az új városvezetés nem várja meg a büntetőeljárás végét, hiszen hivatalosan kinyilvánított céljuk a normalitás helyreállítása Kolozsváron.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ugyanakkor hétfőn közleményt adott ki, amelyben többek közt kifejtik, az EMNP alelnöke a rendőröknek a hétfői kihallgatáson elmondta, fenntartja a feljelentésben leírtakat: a szoborrestauráció dokumentációja alapján a Iorga-idézetet tartalmazó bronztáblát törvénytelenül helyezték ki.
Mint arról beszámoltunk, Gergely Balázs 2011 májusában, akkor még az EMNT megyei elnökeként, a magyar közösséget sértő bronztábla kihelyezésének másnapján tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen.
A kolozsvári rendőrség a múlt héten közölte, hogy műemlékeken elvégzett engedély nélküli beavatkozás miatt vizsgálatot indítottak Sorin Apostu volt polgármester ellen.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Egyre távolabb Európától
Igencsak megorrolhattak Romániára az európai kancelláriákon: a korábban oly sikeresnek tűnő román diplomácia majdhogynem tehetetlenül kénytelen szemlélni, mint érik újabb és újabb pofonok az országot, miként dőlnek dugába dédelgetett tervek, mennyire elutasítóvá vált majd minden nagyhatalom Bukaresttel szemben.
Fölöttébb szokatlan ez, hisz a román külpolitika a történelem során valóban sikeresnek bizonyult, de még a közelmúltból is idézhetnénk számtalan olyan példát, amikor eredményesen szédítették az európai döntéshozókat – gondoljunk csak a „sikeresen” megoldott kisebbségi kérdésre vagy akár az uniós csatlakozásra. Alighanem ma is bánják azok a német, francia és más politikusok, akik társulásra érettnek minősítették az országot – ezért sem meglepő, ha a schengeni csatlakozás ügyében most már meglehetősen visszafogottak.
A kormányváltás, de főként a Szociál-Liberális Szövetségnek az államfő eltávolítására tett, puccsra emlékeztető, kudarcba fulladt próbálkozása után már-már nyíltan elutasító magatartásba ütköznek a Ponta-kormány képviselői. Az uniós belügyminiszterek Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának időpontjáról szóló tanácskozását például indoklás nélkül halasztották el. Kiszivárgott információk szerint egyre több állam – köztük az oly befolyásos Németország is – ellenzi, hogy a két balkáni ország a határok szabad átjárhatóságát biztosító övezet részévé váljon. Sokatmondó az is, ahogyan az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette Victor Pontát a főügyészek közelgő kinevezése ügyében, mintegy jelezve: véget ért immár az a korszak, amikor különféle mesékkel ámították a nemzetközi intézmények illetékeseit. Csak tetézi a gondot, hogy a belföldi hatóságok úgyszólván teljességgel alkalmatlannak bizonyultak az uniós alapok lehívására, mi több, az eddig beérkezett pénzek elköltésében is szabálytalanságokra derítettek fényt, és mint azt tegnap közölte az illetékes minisztérium, több ágazati program költségvetését emiatt csökkentették.
Semmi sem visszafordíthatatlan tehát ebben az országban, még az oly stabilnak hitt európai integráció iránti elkötelezettség sem. S bár közösségi jogaink érvényesítésében az unió mindeddig nem sokat segített, abba belegondolni is rossz, milyen sors várhat ránk, magyarokra egy olyan Romániában, amely az elszigetelődés útját választja.
Farcádi Botond
3szek.ro
Erdély.ma

Brassai Attila: a minisztérium tudna segíteni a MOGYE-helyek ügyében
Szinte semmilyen esélyt nem lát a magyar közösség igényeinek kielégítésére Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) tanára, a magyar karok létrehozásának ügyében is aktív Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke. Közben aláírásgyűjtés indult a MOGYE magyar fizetéses helyeinek bővítéséért.
„Az eddig is magyarellenesen viselkedő szenátus semmiképpen nem fogja megszavazni, a minisztérium esetleg besegíthet” – fejtette ki a Krónika megkeresésére kedden Brassai. Kérdésünkre, hogy miért ennyire biztos a MOGYE-vezetők negatív hozzáállásában, Brassai csak annyit mondott, hogy az intézményben tanárként eltöltött eddigi tizenkilenc év alatt volt ideje kiismerni bizonyos kollégái nacionalista megnyilvánulásait.
A professzor ugyanakkor cáfolta Ecaterina Andronescu miniszter és Király András államtitkár korábbi kijelentését, miszerint az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nem lehet a fizetéses helyek elosztási politikájába. „Ha a minisztériumnak nem lenne beleszólása, akkor a tavaly miként szabhatta meg kormányrendelettel, hogy negyven helyet adjanak a magyar diákoknak?” – kérdezett vissza Brassai Attila.
Eközben internetes aláírásgyűjtést kezdeményezett a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) annak érdekében, hogy a MOGYE-re felvételiző magyar diákoknak is ugyanannyi fizetéses hely jusson, mint román nemzetiségű társaiknak. A napok óta Bukarestben, a minisztérium épülete előtt tüntető Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára ugyanakkor arra szólította fel az RMDSZ-t, hogy ne fogadja el a megalázó húsz fizetéses helyet, amit – mint beszámoltunk – a szövetség politikusai és Ecaterina Andronescu tárcavezető közbenjárására sikerült kicsikarni az egyetem szenátusától.
„Az RMDSZ követelje a szaktárcától, hogy a MOGYE-n, mint multikulturális egyetemen, már az induló tanévben és hosszú távon is a fizetéses helyek 50 százalékát biztosítsák a magyar diákok számára” – nyilatkozta a civil szervezet titkára, aki szerint nem egyik vagy másik politikai pártnak kellene döntenie a helyek elosztásáról. Mint ismeretes, míg az elmúlt években az egyetem vezetősége egyenlő módon osztotta el a fizetéses helyeket, már a tavaly megpróbálta kirekeszteni a magyar diákokat. Akkor a még kormányon lévő RMDSZ-nek sikerült negyven helyet kicsikarnia az oktatási tárcán keresztül, az idén viszont ez a szám megfeleződött.
„Az RMDSZ közbenjárásával 20 fizetéses helyet biztosított a minisztérium a magyar fiatalok részére, miközben az egyetem szenátusa ugyanennyi hellyel bővítette a román tagozatot is. A magyar felvételizők és szülők a 20 helyet megalázóan kevésnek tartják, ezek elfogadását a magyarság egyenjogúságának feladásaként tekintik” – áll a RMOGYKE szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az eredetileg meghirdetett 155 fizetéses helyre az egyetem vezetősége mindössze öt magyar diákot szándékozott felvenni. A magukat diszkriminálva érző magyar felvételizők és szüleik petícióban követelték az egyetem vezetőségétől, az oktatási minisztériumtól és az RMDSZ elnökétől a fizetéses helyek paritásos elosztását a MOGYE-n, de az október elején kezdődő tanévben beérték volna 55 hellyel is, amelyből negyvenre az általános orvosi karon, tizenötre a fogorvosi karon lett volna szükség. A RMOGYKE petícióját az egyesület weboldalán, valamint ezen a linken lehet aláírni.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár).

Vitéz és faragó
Orbán Ferenc kőbe és fába vésett alkotásaiban az egyszerű székely falusi ember jelenik meg, de számos egyházi jellegű munka is kikerült kezei közül. Külföldön több kiállításon is láthatta műveit a nagyközönség. Gazdálkodó emberből lett faragómester, aki a második világháború poklát is megjárta, hazája védelmében. A többi között a Bilibók-tetői harcokban történt helytállásáért vitézségi érmet kapott.
Vitéz Orbán Ferenc Ajnádon született 1924. február 3-án. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte. Hárman voltak testvérek, két fiú és egy lány. A szülők földműveléssel foglalkoztak. A fiatal Orbán Ferenc már az elemi iskola elvégzését követően besegített édesanyjának a gazdálkodásba, mert édesapja korán elhunyt. Tizenhat éves volt, amikor Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. Beszélgetésünk alkalmával elmesélte: „Ajnádon nem vonultak át a honvédek, hanem Csíkrákoson keresztül mentek Csíkszereda felé, de odafent a faluban, mi is nagy örömmel vártuk a magyar katonákat, ezért a fiatalság összegyűlt. Igaz sokan lementek Rákosra, ahol volt egy nagy díszkapu állítva és ott fogadták a honvédeket. Egy teherautóval persze néhány katona feljött Ajnádra is, mert mondták nekik, hogy ott is várják őket. Azt az örömet, amit akkor átéltünk nem lehet szavakba önteni. A két világháború közti román elnyomás után végre magyarok lettünk. Sajnos rövid időre”. A bevonulást követően jöttek a háborús idők. Megalakították a levente mozgalmat melynek tagja lett Orbán Ferenc is. Minden héten egy délután kötelező volt megjelenni a katonai előképzéseken, vasárnaponként pedig templomba járni.
Búcsú a szülőfalutól
A háborús évekre nagyon részletesen emlékszik. Napra pontosan elevenítette fel az eseményeket, amiket emlékirataiban részletesen le is írt. Megtudtuk, hogy 1942-ben Kolozsvárott egy nagy seregszemlét tartottak, melyen ő is részt vett. Akkoriban építették a Déda–Szeretfalva közti vasúti szakaszt, így a vonatról Dédán leszálltak és Szeretfalváig gyalogoltak, ahol újra felültek a vonatra, így jutottak Kolozsvárra. Ott egy hónapos tanfolyamra jelölték ki. Szakaszparancsnokot képeztek belőle. Így került haza Ajnádra, ahol a legkisebb leventékkel foglalkozott.
1943-ban az 1924-ben és az 1925-ben születetteket besorozták. Októberében pedig bevonultak a gyimesbükki kiképzőtáborba. 1944. március 19-én, amikor a németek megszállták Magyarországot, a tábort megszüntették és visszakerült Ajnádra a 4. Székely Határőr Zászlóaljhoz, ahol állandó készültségben voltak. Ennek ellenére mindenki végezhette a munkáját, de amikor megszólalt a trombita, menni kellett Szentmihályra, ahol az iskolánál volt a fegyverraktár. 1944 júliusának végén ki is adták a felszerelést és a lőszereket és úgy vonultak a Gyimesekbe. A távozó katonákat Vitéz Búzás Ferenc harangozó búcsúztatta, megszólaltatva a templom harangját. „Elbúcsúztatott a csíkszentmihályi nagyharang a falutól, azokat is, akik többé nem térhettek haza és azokat is, akik ugyan hazatértek, de többé nem hallhatták annak hangját, mert a harangot a németek elvitték nyersanyagnak” – elevenítette fel emlékeit Orbán.
Nyolc napig Magyarország
Elmesélte: „1944. augusztus 23-án megtörtént a román átállás, elárulták addigi szövetségesüket. A Gyimesekben elfoglaltuk tüzelőállásainkat. Mi a Bilibók-tetőn voltunk. Az orosz támadások augusztus 26-án kezdődtek. Nappal nem, csak éjjel támadtak, majd szeptember elsején taktikát váltva, egy hirtelen nappali támadásban elfoglalták a Bilibók-tetőt. Deáky Béla zászlós hamar megszervezte az ellentámadást és délutánra visszafoglaltuk a magaslatot, így a Bilibók-tető nyolc napig még Magyarország maradt”.
Orbán Ferenc alakulata a visszavonulás során többször is tűzharcba keveredett az orosz csapatokkal. Nyíregyháza előtt bekerítették őket, de sikerült kitörniük és bevonulni Nyíregyházára, ahol utcai harcokban kiverték az oroszokat a városból, de nem sokkal azután parancsot kaptak a település feladására, így átmentek a Tisza túlsó partjára. Szerencsnél egy hónapos álló harc alakult ki, „ekkor hallottuk először, hogy román csapatok is vannak az oroszok között” – jegyezte meg Orbán, aki a Bilibók-tetőn történt helytállásáért bronz vitézségi érmet kapott, a Tisza-parti harcokban való részvételért pedig kis ezüst vitézségi érmet tűzkereszttel.
Fogság és szabadulás
1944 karácsonya előtt néhány nappal Hidasnémeti környékén orosz fogságba esett és a foksányi fogolytáborba került, ahol vérhast kapott, amiben rendkívül legyengült. „Talán ennek köszönhető, hogy a fogva tartók elhitték, hogy még nem vagyok 18 éves, így '45 tavaszán szabadulhattam” – emlékszik a nehéz időszakra Orbán. Hozzáfűzte: amikor felépült már be is sorozták a román hadseregbe, ahol egy évet szolgált. Leszerelését követően gazdálkodásba kezdett. 1947-ben elvette feleségül Tamás Ilonát, akivel 50 évig éltek együtt. Frigyükből két gyermek született. 1955-ben költöztek Csíkszeredába. 1956-ban Marosvásárhelyen elvégezte a sofőriskolát. Minden típusú járműre megszerezte a jogosítványt. Tizenöt évig a szállítási vállalatnál (IRTA) dolgozott. Tizenhat esztendőt pedig a mentősöknél.
Az alkotó ember
Orbán Ferenc amikor a mentősöknél sofőrként dolgozott, akkor kezdett faragással foglalkozni. Fából és kőből készült remekművei közül több otthonában és annak udvarán is megtalálhatók. Kiállításai voltak Bécsben, Gratzban, Alsóőrön és Budapesten. Csíkszeredában viszont csak egyszer volt egyéni kiállítása. Alkotásaiban a székely falusi embert mintázta meg. A '90-es évek elején kezdett egyházi témájú faragásokat készíteni. „Nagyon sok feszületet faragtam. Ezzel próbálok vezekelni, hogy a frontvonalban nem imádkoztam. Nem azért, mert vallástalan voltam, hanem mert ott rendkívül elfásult volt mindenki” – érzékeltette az embert próbáló időket Orbán Ferenc. A Bilibók-tetőn történt harcok emlékére is faragott egy emlékművet 2006-ban. Az alkotást még abban az esztendőben, szeptember elsején, a magaslat visszafoglalásának évfordulóján a történelmi esemény helyszínén felállították és Tamás József püspök fel is szentelte. Az akkori csatának ma már csak Orbán Ferenc az egyetlen élő résztvevője. Az emlékmű a keresztre feszített, töviskoronába zárt történelmi Magyarországot, benne a Szent Koronát ábrázolja Trianon felirattal. A kereszt fölött pedig rovásírással a „Hiszek Magyarország feltámadásában” hitvallás olvasható. A kereszt tövében pedig egy orosz és egy magyar katona néz szembe egymással.
Beszélgetésünk végeztével Orbán Ferenc elárulta, hogy a faragás mellett citerákat és néhány hegedűt is készített. Mint mondta: unokáinak, dédunokáinak készített emlékbe egy-egy citerát. Sajnos, mivel látása nagyot romlott az utóbbi időben az alkotást minden téren abbahagyta.
Létai Tibor, Székelyhon.ro.

Csiki-csuki a román nyelv oktatása körül
Mindnyájan nagyon vártuk az új oktatási törvény alkalmazását, vártuk a módszertani szabályzók megjelenését, főként a minket érintő 45-ös és 46-os cikkelyre vonatkozó gyakorlati útmutatókat, amelyek szabályoznák az anyanyelvű oktatást. Sajnos, ezek nem készültek el. Csalódtunk, mert az elvárásaink szerint alulmaradtak a megvalósítások – fogalmazta meg Kiss Imre, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének székelyföldi alelnöke, akit arról kérdeztünk, mi az álláspontja a magyar pedagógusoknak arról, hogy a törvény életbe lépése után közel két évvel sem lehet a románt idegen nyelvként tanítani elsőtől tizenkettedik osztályig. A román nyelv és irodalom, a magyar nyelv és irodalom, a történelem és a zene sajátos tanterv és tankönyvek szerinti oktatásáról szóló törvénycikkely alkalmazása terén tett lépésekről másként vélekednek a tanárok és a szülők, és másként a minisztérium képviselői. Az érintettek türelmetlenül várják, hogy a román nyelv elsajátítására készüljön olyan módszertan, tanterv és tankönyv, ami legalább annyira eredményes, mint az angol, német, francia, orosz idegen nyelv esetében, a szaktárca érintett felelősei pedig azt hangoztatják, a jó munkához idő kell. Szőcs Domokos, a minisztérium kisebbségi oktatásért felelős igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az előkészítő osztályokban már idéntől sajátos tanterv szerint ismerkednek a kisdiákok a román nyelvvel, az I. és II. osztályos programok közvita tárgyát képezik, amint véglegessé válnak, készülhetnek az új tankönyvek. Az elemi osztályokban eddig is sajátos tanterv szerint oktatták az állam nyelvét, az új program célja a tanterv tehermentesítése, megreformálása. Szőcs Domokos leszögezte, igaz, hogy a törvény alkalmazása lassú ütemben halad, de történtek előrelépések a kisebbségi oktatás terén is, ennek legutóbbi bizonyítéka annak a módszertannak az elfogadása, amely az anyanyelv, a román, a nemzetiségi történelem és a zene sajátos program szerinti oktatására vonatkozik, és a Hivatalos Közlönyben történő megjelenése után kötelezővé válik. Arra a kérdésre, hogy ebből mikor lesznek tantervek, tankönyvek, gyakorlatilag mikortól alkalmazzák, Szőcs Domokos nem tudott válaszolni, csupán arról biztosított, a szakcsoportok becsületesen végzik a munkájukat, a döntéseket ellenben nem ők hozzák. Kiss Imrétől megtudtuk, a román nyelv és irodalom sajátos tanterv szerinti oktatása előkészítésében a pedagógusszövetség abban nyújtotta a legnagyobb segítséget, hogy segédkezett a szakmai csoportok összeállításánál. Közelebbről, október első hetében, a pedagógusszövetség támogatásával Csíkszeredában véglegesíti a Murvai László vezette minisztériumi szakmai csoport az eddig elkészült vonatkozó programokat. Természetesen ezt követi a minisztériumi jóváhagyás, a tankönyvek összeállítása, kinyomtatása és alkalmazása. „A pedagógusközösség nevében merem állítani, hogy az eltelt majdnem két év alatt a jó irányban ígért változások közül nagyon keveset érzünk az iskolákban. A vezetőtanácsok működése, a decentralizációra vonatkozó cikkelyek alkalmazása és azok az előnyök, amelyek az anyanyelven történő oktatást segítenék elő, mind váratnak magukra. Ennyi idő alatt talán többet kellett volna tenni” – véli a pedagógusszövetség székelyföldi alelnöke.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Székelyek nyomában Bukovinában
Régóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam.
Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés
A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része.
A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába.
A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is.
A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk.
Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa.
Elhagyott házak, templomok
A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett.
Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát.
A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban.
A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják.
Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása.
Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat.
A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat.
A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval.
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.”
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Erdély.ma

Levéltári törvény: kis lépés a restitúció felé
Már csak a képviselőháznak mint döntéshozó testületnek kell rábólintania a természetbeni restitúciót lehetővé tevő levéltári törvényi módosításokra, miután tegnap a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Máté András, Kerekes Károly és Márton Árpád RMDSZ-es képviselők által benyújtott indítványt. A módosítások egyébként már másodjára vannak a parlament két háza előtt. Amint arról beszámoltunk, a beterjesztett módosításokat – miután 2010-ben azokat a szenátus elutasította – november elején a képviselőház döntéshozó fórumként már elfogadta. Ezt követően azonban a Szociálliberális Unió (USL) az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, tartalmi kifogásokat emelve a jogszabály ellen.
Akárcsak a szélsőséges szervezetek, a balliberálisok is azt kifogásolták, hogy ezeket a dokumentumokat visszakaphatják egykori tulajdonosaik, amelyek főként a történelmi magyar egyházak. Az alkotmánybíróság egyébként végül nem a tartalmi kifogásoknak adott helyt, hanem az alkotmány 61-es cikkelyére hivatkozva leszögezte: a törvény elfogadásának módja mond ellent az alaptörvénynek, mivel megszegi a kétkamarás parlamentarizmus elvét.
„A módosítások tartalmáról nem, csakis a törvénymódosítás procedúrájáról tárgyalt az alkotmánybíróság, s azt találta végül alkotmányellenesnek” – nyilatkozta akkor a Krónika megkeresésére Puskás Bálint alkotmánybíró. A javaslatot így az elfogadás procedúrájának hibái miatt küldték vissza a parlamentnek, onnantól kezdve a honatyák dolga, hogy akár ugyanebben a formában, de immár a helyes procedúrával újra elfogadják a módosításokat, amennyiben akarják.
A Szociálliberális Unió a nemzetállamot féltette
A tavalyi év végén azonban még demokrata-liberális párti többségű kormánya volt Romániának, amelyben az RMDSZ is helyet kapott. Azóta mindkét alakulat ellenzékbe szorult, s éppen az aggályait ismételten hangoztató USL kormányoz. Az az USL, amelynek képviselőjeként Mircea Duşa jelenlegi belügyminiszter a tavalyi alkotmánybírósági ítélet után úgy fogalmazott, hogy „az alkotmánybíróság megakadályozta az állam egységes mivolta ellen intézett támadást, amikor alkotmányellenesnek minősítette az állami levéltári törvény módosításait”.
Szerinte ugyanis a levéltári törvény módosításának 19-es cikkelye támadást jelent Románia egységes nemzetállamisága ellen „azáltal, hogy magánszerveknek átadta volna az 1918-as egyesülésre vonatkozó dokumentumokat, a tulajdonleveleket, valamint az anyakönyveket”. Hozzátette: „lehetetlenség lett volna, hogy a román állam egyik szerve (az alkotmánybíróság – szerk. megj.) – bármennyire is átpolitizált legyen – magánkézre juttatta volna az ország egységes nemzetállamiságát bizonyító dokumentumokat, azok pedig minden valószínűség szerint eltüntették volna ezeket”.
Márton Árpád már az új parlamentre bízná
Márton Árpád a Krónika megkeresésére elmondta, a jelenlegi konjunktúrában már az is eredménynek számít, hogy a szenátuson lényegi módosítások vagy éppen elutasítás nélkül átmentek a képviselőházba a módosítások, ugyanis így nagyobb eséllyel indulnak a tárgyalások. Viszont – tette hozzá – a választási kampány előtt így is minimális az esélye, hogy az alsóház rábólintson az indítványra. „Az USL túl nagyokat nyilatkozott korábban, így nem hiszem, hogy éppen most gondolná újra álláspontját” – fogalmazott a képviselő.
Szerinte éppen ezért most nem is kellene sürgetni, hogy a plénum elé kerüljenek a módosítások. Mint fogalmazott, a dokumentum várhatóan a jövő héten kerül az alsóház elé, ahol előbb a bizottságoknak kell megvitatniuk a módosításokat. „Ha sikerül megfelelő alkut kötni, akkor napirendre kerülhet, ha viszont nem, akkor nem kell sietni” – vallja a politikus.
Márton Árpád ugyanakkor abbéli véleményének is hangot adott, hogy a hasonló fajsúlyú kérdésekben már igazából csak a választások után megalakuló parlamentnek kellene határoznia. „Szerintem a jelenlegi döntéshozóknak már csak a sürgős dolgok elvarrásával kellene foglalkozniuk, a fontos jogszabályok kapcsán – mint az egészségügyi reform, a kisebbségi vagy éppen a levéltári törvény – nem kellene dönteniük” – szögezte le Márton Árpád.
Bálint Eszter.
Krónika (Kolozsvár)

Könyvbemutató a révi népi fazekasságról
Kedden délután a révi polgármesteri hivatal tanácstermében mutatták be Mózes Teréz: A révi népi fazekasság monográfiája című könyv románra lefordított kötetét. Az eseményen a még aktív fazekasok is részt vettek.
A révi fazekasság kialakulását valószínűleg a környék gazdag agyagtelepei segítették elő, melyeknek jellegzetes fehér agyaga állítások szerint Európa területén csak itt található meg. Az itteni fazekasságról az első írásos adatok a 18. századból valók. 1712-ben még csak kettő, 1717-ben pedig már hat jobbágycsaládról van adat, akik e mesterséget űzték. 1896-ban s végén már ötven fazekast jegyeznek, 1937-ben 90 aktív fazekas dolgozik Réven. A második világháborút követően a fazekasok száma rohamosan csökken. A környékbeli bányák, a csempegyár beindításával egyre több fazekas hagyja abba a régi mesterséget és munkásként dolgozik tovább, hiszen ezeknél a vállalatoknál elhelyezkedve nyugdíjra is jogosultak. Emellett a műanyagedények egyre jobban betörnek a piacra, olcsóbbak és nem annyira törékenyek. Ezen okokból is kifolyólag 1966-ban Réven már csak 16 fazekas dolgozik hivatalosan, 1973-ban 20, 1978-1980 között hét, napjainkban pedig csak három fazekas forgatja még a korongot. Nagy érvágás volt az is, amikor a 89-es fordulatot követően az addig népművészeknek titulált fazekasokat a kereskedők közé sorolták, emiatt a munkaengedély kiváltása és az adók igen megnőttek.
Fazekasok
A napjainkban még munkálkodó fazekasok beteg vagy öregségi nyugdíjas, idős személy és míg valamikor apáról-fiúra szállt ez a mesterség már igen hosszú idő óta az utánpótlás, az új nemzedék várat magára. A révi fazekasok edényei eleinte fekete-fehér színezésűek voltak, de később már mázas edényeket is készítenek. Az itteni fazekasok főleg használati tárgyakat készítenek, mint például a tejes csupor, káposztás fazék, korsó, szilke, tejes csupor, szűrő és más használati tárgyak. A révi fehér kerámia nem olyan díszes mint a korondi, de egyedülálló abban, hogy mivel az agyag igen kevés vasoxidot tartalmaz égetés után is fehérek maradnak az edények.
Könyvbemutató
A keddi könyvbemutatón Dorel Cosma helyi polgármester köszöntötte a megjelenteket majd Mircea Bradu, a könyv szerkesztője méltatta Mózes Teréz munkásságát és a megjelent könyvet. A révi népi fazekasság monográfiája című könyv a Partiumi füzetek sorozatában jelent meg még 2004-ben magyarul, ekkor mutatta be Dukrét Géza Réven is. Ennek a román nyelvű fordítása (a fordítást Szombati-Gille Anna Mária) látott most napvilágot. Mircea Bradutól és Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatójától megtudhattuk azt, hogy a most Izraelben élő Mózes Teréz a Bolyai Tudományegyetemen szerzett művészettörténeti, néprajzi, valamint francia nyelv és irodalom szakon képesítő oklevelet. Pályáját mint muzeológus Nagyváradon kezdte, ugyanott a Képzőművészek Népi Iskolájának tanára, a Népi Alkotások Házának szakirányítója, majd igazgatója. Mint a Körös-vidéki Múzeum néprajzi osztályának vezetője nyugalomba vonulásáig (1964-76) az egykori Püspöki Palotában kialakította Körös-vidéke átfogó alapkiállítását s feltérképezte e vidék tájegységeit.
Díszoklevelek
A közel 18.000 darabot számláló kollekció mintegy 70%-át Mózes Teréznek köszönhetjük, mondta Aurel Chiriac. Lucian Silaghi a Bihar megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóság vezetője szerint igen fontos az, hogy Réven még él a fazekasközpont, míg máshol teljesen eltűnt, majd egy díszoklevelet mutatott be, amit Mózes Teréznek juttatnak el Izraelben. A révi vezetőség a még Réven munkálkodó három fazekast Szolga G. Juliskát, Hasas Pétert és Halást Erzsébetet díszoklevélben részesítette. Az esemény végén a résztvevők és a fazekasok arra próbáltak közösen megoldást keresni, hogyan is lehetne tovább éltetni Réven a fazekasságot, mert félő, hogy hamarosan csak a falu központjában álló fazekasszobor fogja emlékeztetni majd a településre érkezőket arra, hogy valamikor itt egy fazekasközpont létezett.
Hasas János
erdon.ro

Változtatásra elhivatottan
A forradalom óta eltelt 22 esztendő alatt úgy tűnt, a dolgok csigalassúsággal bár, de visszafordíthatatlanul araszolgatnak előre. Az elmúlt hónapok azonban látványosan rácáfoltak erre az illúzióra.
A Lehman Brothers csődje 2008-ban recessziót indított el az Egyesült Államokban, amely Európára is kihatott. Hamarosan elindult egy bizalmi válságtól kísért gazdaság-politikai fordulat kontinensünkön, mely azóta is tart. Elkezdődött a leminősítési hullámsorozat, a hitelezési folyamatok döcögni kezdtek, a piacok pedig szűkülni. A hitel és a bizalom pilléreire épült évtizedes struktúrákban gyorsan táguló repedések keletkeztek, a politikusok pedig minden igyekezetüket arra fordították, hogy mérsékeljék az erősödő pánikhangulatot. Itt tartunk ma. Egy átalakuló Európában, melyben a tagországok igyekezete arra irányul, hogy minél fegyelmezettebben próbálják feldolgozni a felelőtlen ígéretek okozta csalódásokat.
Bizalmi válság
A bizalmi válság Erdélyt is elérte. A létbizonytalanság hatására mindennapossá vált a jövő iránti aggódás, a vállalkozók pedig veszteségük miatt a politika segítségével igyekeznek menteni a menthetőt, végsőkig élezve a büdzsét kontrolláló pozíciókért zajló küzdelmet. A gazdasági prés hatására megjelent a Nyugatellenes propaganda (nyugaton meg a Keletellenes), teret nyertek a szélsőséges szemléletek, megnőtt a volatilitás és fokozódott a stabilitás iránti igény.
Ebben a környezetben történt a bukaresti kormányváltás, melynek eredményeként visszatérni látszottak azok az idők, amelyeket minden józan erdélyi igyekezett elfeledni. Egyes politikai elemzők farkast kiáltottak, az EU és az USA azonnal reagált, és végül az ő segédletükkel sikerült kordában tartani az elszabadulás szélére sodródott eseményeket. De a magyar közösséggel szembeni ellenséges megnyilvánulásokra – MOGYE, Mikó, craiovai polgármester, a legmagasabb szintekről elhangzó magyarellenes nyilatkozatok stb. – a Nyugat informáltsága dacára nem reagált.
Az etnikai jellegű, rosszindulatú megbélyegzések, úgy látszik, a Nyugatot nem érdeklik. A magyar etnikum nem tartozik a szent tehén kategóriába, ezért az EU diplomatikusan kihátrál minden olyan kezdeményezés mögül, mely az erdélyi magyarok diszkriminációját igyekszik szóba hozni. Ilyen fogadtatás mellett a diplomáciai falak áttörésén fáradozó politikusainknak nem ártana elgondolkodniuk azon, hogy az eredményesebb képviselet érdekében nem érdemesebb-e terminust és nevet változtatni? Diszkrimináció helyett használhatnának mondjuk korrupciót, erdélyi magyarok helyett pedig... Klub Rádiót. De ezt bízzuk rájuk.
Egy ilyen gazdaság-politikai környezetben luxusnak számít a reálproblémákkal való szembenézés további halogatása, hiszen az elméletesdi és az alaptalan ígérgetések világszerte bebizonyították kártékonyságukat. Azok a közösségek, amelyek most nem újulnak meg, teret veszítenek, és a káros hatások rabjai maradnak (sajnos nem kevesen vannak). Ami Erdélyt illeti, lejárt az a kor, amikor szépen emelkedtek a gazdasági mutatók, Románia a NATO- és az EU-csatlakozásra készült, majd azokon belül igyekezett helytállni. Ide tartozott a nyugati standardoknak való megfelelési kényszer is, amely megnyitotta az utat a restitúció, a magyar iskolák és egyetemek létrehozása előtt, az egyenjogúság irányába próbálva terelni a társadalmi megkülönböztetésekbe gyökeresedett folyamatokat. Most mindez visszaesni látszik.
Az utóbbi hetekben saját szemünkkel láthattuk, milyen könnyedén lepi el ismét az országot a szabadjára engedett szellemi mocsok, amiben – mint az ilyenkor lenni szokott – a disznók élvezettel lubickolnak. A társadalmi megkülönböztetések kísértése újból tombol az országban, ami kettős teher a magyar közösségek vállán. Egy olyan destruktív folyamat felerősödése zajlik most Romániában, amely veszélyessé válhat, ha nem időben, határozottan és ésszerűen kezelik. A változtatás szükségessége minden szempontból imperatívusszá vált. A változtatást vigyázva, bölcsen kell végrehajtani. És nem szabad megelégedni a felületes változtatással, ami nem változás.
Ma többre van szükség. Olyan újragondolásra, mely alapjaiban méri fel a helyzetet és az önkritika gyakorlása mellett ragaszkodik az azonos mércével kikövezett konstruktív úthoz. Az útkereső szemléletek mögött ugyanis sok esetben a látszatreform állogikája, a hatalmi harcokat kísérő ellenséges indulatok vagy a fiatalos hév naivitása áll a gyakorlati eredményekben érdekelt józan megfontolások helyett. Sokatmondó ebből a szempontból a román Szociáldemokrata Párt (PSD) példája.
Elemzők szerint a jelenlegi pártvezetés – annak dacára, hogy megfiatalodott (pl. Victor Ponta, Dan Şova) – továbbra is a régi beidegződések szerint politizál. Sőt, az újak rosszabbak a régieknél! Úgyhogy a fiatalítás nem jelent feltétlenül reformot. A reform szó lényegi változást takar. Ez létrejöhet a régiek megújulásával (elég ritka eset, de nem kizárt) vagy olyan személyek előtérbe helyezésével, akik felvállalják az értékteremtő közösség érdekében való kiállást, vagyis azt, hogy a szavakról a hangsúly visszakerüljön a tettekre, a kettős mércéről pedig az azonos mércére.
Politikai szlogencsapdák
Ami a romániai magyar etnikum politikai érdekképviseleteit illeti, nemrég néhány konstruktív javaslatot fogalmaztam meg a mesterségesen gerjesztett etnikai feszültségek ellensúlyozására és az érdekképviseletek megújulására, melyeket a nagybányai RMDSZ-gyűlésen pártfüggetlen polgárként vetettem fel. Javaslataim az átláthatóság, a helyes hozzáállás és a módszeres követés jegyében fogantak. Helyes a hozzáállása, szerintem, annak az úszónak, aki erejét megfeszítve igyekszik elérni a túlpartot, helytelen pedig a gyáva kúszónak, aki a „Világ Opportunistái Egyesüljetek!” zászlaja alatt kifekszik az önkénynek.
Az átláthatóság és a módszeres követés a lakosságarányosság szerinti egyenlő bánásmód princípiumának betartására vonatkoznak, annak mérésére és igénylésére. Ezen az elven belül három konkrét javaslatot fogalmaztam meg a nagybányai, illetve az országos RMDSZ számára. Azáltal, hogy etnikai érdekvédelmet lát el, az RMDSZ speciális szerepet tölt be a román politikában. De csak elméleti síkon, mert a gyakorlatban az etnikai érdekvédelmet a román pártok is művelik anélkül, hogy a terminus megjelenjék az alapszabályukban. Ezt a formalitásbeli különbséget kihasználva egyes hatalmi elitek éveken át támadták „többletjogáért” az RMDSZ-t.
Médiatámogatott szemléletüknek köszönhetően a román emberek szemében az RMDSZ a megrövidítésük szimbólumává vált. Az a tény, hogy az olaszországi és spanyolországi román közösségek szintén etnikai alapon igyekeztek párttá szerveződni, merthogy ez a fajta érdekvédelem a civilizált országokban jogszerű és természetes, már nem került be az információs csatornákba. Hasonló a helyzet a magyar szeparatizmussal. Ez a vád is számtalanszor elhangzott anélkül, hogy az érvek asztalánál feldolgozták volna; így aztán ez is szlogenszinten rögzülhetett a köztudatban.
Mint ahogy a pozitív diszkrimináció új verziója is, mely szerint az RMDSZ mindig hatalmon volt, és ennek köszönhetően a magyarok zavartalanul nyalogathatták a tejfölt. Az objektív szemléletre (pl. etnikai jellegű statisztikák, más pártok viselkedéskultúrájával történő összehasonlítás) ez esetben sem nagyon jutott műsoridő. A magyar választók részéről is megfogalmazódtak kritikák az RMDSZ-szel szemben. Sokan úgy vélik, a szervezet megalkudott, eladva az egyenjogúságot egy tál lencséért.
Hogy megvénült, és merevedettségének ellensúlyozásaként igyekszik vasfalakat állítva kisajátítani az érdekvédelmi palettát. 22 éves tevékenysége a kudarc 6:2-es győzelmét hozta a siker ellenében, mivel a magyar régiók a nagyfokú bukaresti centralizáltság miatt nem kaptak lehetőséget a kibontakozódásra, a magyar egyházak, iskolák és civil kezdeményezések pedig mindvégig alulfinanszírozottak maradtak román társaikkal szemben. Ide tartozik az is, hogy a vezető funkciókat betöltő magyarok aránya mélyen a lakossági arány által meghatározott mérték alatt volt és van. És ami a legrosszabb, hogy hallgatásával az RMDSZ cinkosságot vállal a magyar közösségeket hátrányosan megkülönböztető erőkkel.
Összességében elmondható, hogy az RMDSZ neve és munkássága sok román és magyar szívében kelt gyanút és kétséget egyszerűen azért, mert mindkét etnikum diszkriminálva érzi magát. A politikai szlogencsapdák közt eligazodni kívánó polgároknak korrekt tájékoztatásra van szükségük. Erre legjobb megoldás a transzparencia. Itt az ideje, hogy 22 év után az RMDSZ kiálljon és megmutassa, „hány óra”. A román és a magyar etnikum közt konstruktív viszonyulásra és kölcsönös bizalomra van szükség, nem felülről táplált gyanúra és diszkriminációra. Ezt pedig csakis a valóság felvállalása és az egyenlő mértékkel való mérés (gyakorlatban, nem elméletben!) alapján lehet eredményesen megvalósítani.
Rendszeresen be kellene számolni
A rendszeres beszámoló etnikumalapú összehasonlítást jelent a kapott pénzekről és más javakról. Eszerint az RMDSZ szervezetei negyedévenként (pl. április–július–október–január) beszámolnának választópolgáraiknak a helyi önkormányzatok és a kormány által odaítélt anyagi juttatásokról. A jelentés két alkotóelemből tevődne össze.
Egyik az ún. számlista, másik a szóbeli beszámoló. A számlista alapját az etnikai meghatározhatóság szerinti tételek képeznék. Ilyenek az iskolák, a templomok, a kultúrközpontok, a műemlékek, a könyvtárak, a civil kezdeményezések stb. anyagi támogatása, megfelelő korrekciós súlyozással. A lista összegeket és részösszegeket is tartalmaz. Vegyünk egy példát. Ha a 10 százalékos nagybányai magyarság 2 százalékot kap a helyi büdzséből, akkor az RMDSZ helyi képviselői nehezebben győzhetik meg választóikat ügyességükről, amiért kiharcoltak mondjuk egy épületfelújítást.
A helyi románok pedig – gyanúkeltő politikai szlogenek ide vagy oda – megértenék, hogy a diszkrimináció nem őket, hanem a magyar közösségeket éri. Ha viszont 15 százaléknyi pénz jut a 10 százalékos közösségnek, akkor előbb-utóbb vissza kell térni arra a szintre, amit az egyenlő arányosság elve előír. Az egyenlő mértékű finanszírozás ugyanis az esélyegyenlőség egyik alapfeltétele.
Persze felmerülnének a kifogások. Például hogy a számokat nem lehet etnikai alapon meghatározni. A büdzsé szintjén valóban nem. De szép számmal vannak olyan kategóriák, amelyek alapján kidolgozható egy elfogadható hibaszázalékú módszer, aminek a segítségével – az adott kategóriákon belül – ez az arány meghatározható. Vagy hogy nem törvényes, mert a modern törvényekben az etnikumok nem szerepelhetnek alanyként. A választókat nem a jogi, hanem az erkölcsi vetület érdekli, aminek ez tökéletesen megfelel.
„A román politikai erők ellenkezése miatt nem tudunk többet elérni”. A magyarázat elfogadható, de csak akkor, ha az okokat publikussá teszik, és az egyenlő esélyteremtés jogán átadják felsőbb fórumoknak. Mivel a titkolt ügyek a homályban lébecolnak, ezért egyes befolyásos RMDSZ-es pártvezetők ellenezni fogják a tervezetet. Akkor majd akadnak mások, akik meggyőzik őket az ellenkezőjéről. Ha nem, akkor minden szavazó levonhatja magában a következtetést, hogy érdemes-e egy ilyen szervezetbe fektetnie a bizalmát.
Milyen előnyökkel jár az elképzelés? Csökkenti az előítéleteket mindkét közösség köreiben. Ez különösen fontos egy gazdasági nyomás alatt préselődő környezetben. Megújító hatással bír azáltal, hogy átvilágít és egészséges versenyhelyzetet teremt. Pl. ha kiderül, hogy az X helységbeli RMDSZ 1,4-es arányszorzót produkált, míg az Y helységbeli csak 0,2-est, akkor az Y helységbeli képviselők kénytelenek lesznek sebességet váltani ahhoz, hogy lekerüljenek a szégyenpadról. Gyengíti a hatalmi pozíciók mámorító hatását azzal, hogy rendszeresen napfényre kerül a valóság egy lényegi szelete, az önkényesség és az opportunizmus teret veszít. Ez mindenkinek hasznos. (A módszer alkalmazható a román etnikum által is – pl. a Victor Ponta szerint „nem létező” Székelyföldön, ahol kisebbségben van vagy máshol, ahol többségben).
Halott látszat helyett élő kultúrát
Évekkel ezelőtt szorgalmas olvasója voltam a megyei könyvtárnak. A nagybányai téka csodálatosan felszerelt épület, ahova minden könyvszerető örömmel jár. Az egyik szinten vannak a román könyvek, egy különálló, nagy részlegen az angol könyvek, van egy internetrészleg, egy szellemi értékek védelmét szolgáló iroda, tágas olvasóterem, konferenciatermek, stb.
De mi van a magyar részleggel? Mikor először odavezettek, az volt az érzésem, hogy valami labirintuson keresztül haladok. Előbb átvittek a román részlegen, majd kimentünk egy lépcsőházba, ahol a kísérőm előhúzott egy kulcscsomót, és kinyitott egy ajtót, amin azt írta: „multicultural”. Ott voltak a kínai, japán, orosz, olasz stb. és a magyar könyvek. A magyar írásokat tartó állványokat a terem leghátsó részében helyezték el, a sarok mentén felépült pókbirodalom szomszédságában. Állítom, ennél jobban eldugni nem lehet. És ez így van ide s tova tíz éve.
Nem akarom minősíteni a nagybányai magyarsággal szembeni tisztelet mértékét, amit ez a gesztus kifejez. Sőt azt sem kérdem, hol voltak ez idő alatt az RMDSZ helyi képviselői? Csak arra kérem őket, hogy sürgősen pótolják ezt a komoly hiányosságot, és munkálkodjanak a román szekció szomszédságában felállítandó magyar részleg létrehozásán. Egy 650 éve itt lakó közösség kaphatna egy tisztességes helyet a helyi könyvtárban.
Egy új magyar részleg együtt járna 2-3 személy alkalmazásával is, akik aktívan támogatnák a potenciális olvasók köreiben a könyvszeretetet, és egy lakosságarányos büdzséből gazdálkodva, értelmes olvasnivalóval tölthetnék fel a silány minőségű részleget. Az embereknek élő kultúrára van szükségük, nem halott látszatokra. A jelenlegi könyvállomány olyan, mint egy elhagyatott burjántelep – többnyire használhatatlan, kidobandó művekből áll. Ponyvaregények, egy rakás kommunista kiadvány és néhány találomra kiválasztott méregdrága lexikon. Na meg a pókok és a multikulturalitás.
Etnikumarányos közmédia-képviselet
Miért nem kapnak a magyar polgárok lakosságarányos műsoridőt a közmédiában? Hiszen adófizetésükkel ugyanúgy hozzájárulnak a közszolgálati tévé (TVR) fenntartásához, mint román ajkú felebarátaik. Milyenek a jelenlegi arányok? TVR1-es csatorna: 2,2 százalékos magyar műsoridő, 1,1 százalékos német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. TVR2-es csatorna: 0,9%-os magyar műsoridő, 0,9%-os német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. TVR3-as csatorna: 1,6%-os magyar műsoridő (+ ismétlés) délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva.
Amíg működött, a TVR Cultural csatornán: 1,3%-os magyar műsoridő, 0,7%-os német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. Összátlag: 1,5 százalékos magyar és 0,68 százalékos német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva.
Az adatok önmagukért beszélnek. Nem akarom minősíteni a magyarsággal szembeni tisztelet mértékét, amit ez a gesztus kifejez. Sőt azt sem kérdem, hol voltak ez idő alatt az RMDSZ országos képviselői? Csak arra kérem őket, hogy sürgősen pótolják ezt a komoly hiányosságot, és munkálkodjanak egy lakosságarányos műsoridőért a közmédiában. Egy 1100 éve itt lakó etnikum kaphatna egy tisztességes műsoridőt a televízióban és a rádióban. Különben érdekes adalékkal szolgál a német és a magyar műsoridők összehasonlítása.
A német közösség kb. 0,35 százaléknyi számarányt képvisel, és kétszer annyi műsoridőt kap. A magyarok 6 százalékos számarányukhoz képest négyszer kevesebbet. Eszerint a németek érdekképviselete nyolcszor hatékonyabb a magyarokénál, amely mélyen arányain alul teljesít. És ne feledjük azt sem, hogy korrektül súlyozva a 1,5 százalékos arány a valóságban jóval kevesebb, mivel médiaberkekben más súllyal mérik a főműsoridőt és a hétvégét, mint az alacsony nézettségű hétköznapi délutánokat. Hasonló számításokat el lehet végezni a közrádiók és a regionális műsorok esetében is. Ám az eddig tapasztaltak valósága azt sejteti, hogy ezek esetében sem fogunk jobb aránypárokat találni.
Jó lenne 2014 januárjában – a tisztességes gazda szellemében – az 5. jelentést olvasni az RMDSZ-től, és a korábbi jelentések fényében levonhatni néhány következtetést. A számszerűsített beszámolókat kísérő grafikonok és összehasonlítások segítségével immár könnyű lesz értékelni. Thomas Jefferson szerint minden nemzedéknek forradalomra van szüksége. De hogy a változás vonata elindulhasson, át kell állítani a váltót. Fütyül-e már a gőzmozdony? Él-e még a váltókezelő? Mert a hiábavalóságnak nincs létalapja.
Lőrinczi Lóránd.
Krónika (Kolozsvár)

Nemzetpolitikai irányok - Répás: jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme
Jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme - emelte ki Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián pénteken a fővárosban.
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában rámutatott: fontos ezt azért is tudatosítani, mert sok esetben védekező álláspontra szorulunk ebben a kérdésben.
Répás Zsuzsanna hozzátette: a pénteki tanácskozás bebizonyította, hogy nemzetpolitikát a világ országainak jó része folytat, helyzetünkkel nem állunk egyedül sem Európában, sem a világban.
"Hisszük, hogy az elmúlt 22 év során olyan magyar megoldások is születtek ebben a témában, amelyeket büszkén tárhatunk a világ elé" - fogalmazott.
A helyettes államtitkár azt mondta, tudják, fontos feladatuk - sok esetben hiányosságuk volt eddig - elmagyarázni és megértetni a szomszédos államok és a világ más országai felé, hogy az, amit mi szeretnénk, nem egy realitásoktól elrugaszkodott törekvés, nem példa nélküli a világban.
"Sok esetben viszont olyannyira a külhoni magyarságra koncentrálunk, hogy elfelejtünk meghallgatni másokat, tanulni más nemzetektől" - mondta, hozzátéve: az ilyen tanácskozások lehetőséget nyújtanak egymás közelebbi megismerésére. Rengeteg félreértést ugyanis az szül, hogy nincs megfelelő csatornája a kommunikációnak, az ismeretek megosztásának, hogy nincsenek találkozási pontok - jegyezte meg.
Kiemelte: Magyarország történetében ez volt az első olyan konferencia, ahol nem elsősorban a saját közösségük helyzetére, partikuláris problémákra fókuszálva beszéltek az előadók, hanem egy közös problémának a megoldási módjait igyekeztek megtalálni és bemutatni.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője zárszavában jelezte: a tanácskozásról kötetet jelentetnek meg.
Az egész napos konferencián kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a nemzetpolitika és kettős állampolgárság a szomszédos államokban címmel, illetve külön a magyar nemzetpolitikáról, és előadások hangzottak el a nyugat-európai és a tengeren túli külhoni szavazásokról
MTI

Botrány
Még jóformán el sem simultak az iskolai becsengetés gyűrődései, az egyetemi év kezdetét országra szóló botrány "vezeti be." Ami most egy diák feljelentése nyomán a fővárosi Bioterra magánegyetemről – ahol Hunyad megye elöljárói, rendőrök, igazgatók, sőt Déva volt polgármestere szerzett diplomát – kiderült, nem ismeretlen dolog az egyetemi hallgatók körében. Köztudott, hogy néhány kétes hírű magánegyetemen (de nemcsak), pénzért lehet jó jegyet, a tételek megoldását és diplomát vásárolni, anélkül, hogy megjelenni, vizsgázni kellene. A korrupció helyenként annyira átfogta a felsőoktatási rendszert, hogy jó hírűnek mondott egyetemeken is közutálatnak örvend az a tanár, aki ragaszkodik ahhoz, hogy legalább a minimumot tudják a hallgatói. Korábbi mandátuma idején a jelenlegi miniszter asszony nem véletlenül viaskodott egy, az egész országot behálózó magánegyetemmel, amely hasonló esetek miatt lett híres és kedvelt azok közében, akiket nem a csillapíthatatlan tudásszomj ösztökél a diplomaszerzésre. A küzdelem végül a szóban forgó egyetem javára dőlt el, s így megmaradhatott a felsőoktatási palettán. Eközben más intézmények számára a működésüket szavatoló akkreditáció megszerzése valóságos kínt jelent. S nem tudni, hogy meddig élhetnek vele, hisz a nagy bőségben az idén már voltak olyan szakok, ahol az érdeklődés hiánya miatt nem indíthattak első évet. A "bekamerázott" érettségi vizsga hozadéka, hogy olyan elit egyetemeken és szakokon, ahol a korábbi években többen is versengtek egy-egy helyért, kénytelenek voltak ősszel is felvételi vizsgát hirdetni, s a tandíjköteles helyek zöme mégis üresen maradt. A romániai felsőoktatási kínálat ugyanis már régen túlburjánzott az igényeken. Az oktatáspolitikusok szerint az új mederbe terelt érettségi, s az egyetemi felvételire nem jogosító szakérettségi bevezetésével a felsőbb szinteken is rendeződnek a dolgok. Azok a diákok, akik már a középiskolai követelményeknek sem tudnak eleget tenni, ezentúl nem léphetnek tovább a felsőoktatásba. Még akkor sem, ha a korrupciógyanús magánegyetemek lasszóval fogják majd a hallgatókat, s emiatt az állami egyetemeken is – a felvételi vizsgáról lemondva – egyre lennebb kell engedni a felvételi mércét. Holott ki ne tudná, hogy az oktatás, s elsősorban a felsőoktatás minőségén múlik egy ország versenyképessége, jövője, de a jelek szerint a korrupció mértéke is.
Kérdés, hogy a pénz és az érdekek erős szövevényében kinek lesz bátorsága a rossz hírbe keveredett magánegyetemeket felszámolni, s a munkaerőpiac felvevőképességéhez méretezni az államilag támogatott helyek számát az arra érdemes felsőoktatási intézményekben. Amire előbb-utóbb Románia is rákényszerül, mert a gazdasági válság csapdájában vergődve egyre kevesebb pénz jut arra, hogy tandíjmentesen képezzen külföldre is szakembereket.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Albert Ernőnek még sok a dolga (Nyolcvan esztendő tapasztalatával)
Gyermekként azt láttam szülőfalumban, Csíkdánfalván, hogy az emberek olyan keményen dolgoztak, azt elmondani nem lehet. * A családban mindig szívósan őrizték a hagyományokat. * Kisgyermekkorom óta vonzódom a balladához. * Édesanyámnak köszönhetem, hogy tanár lett belőlem. * Életem nagy baklövése volt, hogy iskolaigazgató lettem. * Mindig kerestem az újítást. * Olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett.* Soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. * Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével augusztus 20. alkalmából kitüntetett Albert Ernő, Pro Urbe-díjas nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzkutató és -gyűjtő, történelmi író, egyszemélyes könyvkiadó, szenvedélyes horgász életművét talán az általa megfogalmazott néhány fenti mondat jellemzi legjobban. A napokban ezekről a kérdésekről faggattuk sepsiszentgyörgyi lakásában. – Az Albert Ernő dolgozóasztala fölötti falon két portré vonja magára a tekintetet: Kriza János és Benedek Elek.
– Mind a kettőjükhöz kötődöm. Amióta bővebben megismertem Kriza János és Benedek Elek életművét, azóta kerestem, hogy valami ahhoz hasonlót készítsek, amit ők értékes hagyományként az utókorra testáltak. Kriza Jánoshoz különösen azért, mert balladákat, népdalokat, a népköltészet szinte minden műfaját megörökítette a Vadrózsákban, és én is elsősorban a balladákhoz ragaszkodtam. Az első ráhatást kisgyermekként egy verstől kaptam, amiről nem is tudtam, hogy ballada. Nagyon szép volt, meghatott, és elkezdtem könnyezni. Ez volt a Budai Ilona. Tragikus megszépülése, keserve az életnek szülte a balladákat.
– Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a háború után a csíkszeredai gimnáziumba került. – Az iskolában figyeltek a népköltészetre, népi táncokat tanítottak, és ott megint láttam néhány balladafeldolgozást. A Kőműves Kelement nagyon szépen adta elő a diákság, aztán idő teltével már a tánccsoportnak egyik szervezője lettem. A halálra táncoltatott lány ballada nyomán egyik tanárunk készített táncjátékot számunkra, ez is nagyon hatásos történet, később a 110 éves ünnepségek során a Székely Mikó Kollégium kultúrcsoportja is nagy sikerrel mutatta be. A tanítóképzősök nagyon gyakran szerepeltek a városi Vigadóban, végigtáncolták és -énekelték a Jöjjön haza édesanyám, A rossz feleség, Sírdogáló János balladát. Egy-egy ballada csupa tömörített vidámság, de olyan éles ellentétekre épül, hogy azt végiggondolni nem tudta az ember, csak érezte, hogy ebben valami rendkívüli dolog van.
Az egyetemen ismét a balladára irányult a figyelmem. Faragó József volt a tanárunk, de akkorra már a néprajzszak megszűnt az egyetemi tanításban, két félév népköltészetet tanultunk csupán. Később, néhány évtizeden át kerestem a klasszikus balladákat. Ahol egyszer megfordultam, mindenütt érdeklődtem ezek felől. Ditróban például véletlenül találkoztam egy kilencvenhét éves asszonnyal, Ádám Jovákimné Kurkó Juliannával, akitől az Édesanyám sok szép szava (1989) kötetben közölteket gyűjtöttem. Nála is bebizonyosodott, hogy kétszer egymás után nem énekli ugyanazokkal a szavakkal, még a dallamon is változtat, az emlékezetében megvan a történet, de örökké változtat valamit rajta.
Szerencsés helyre születtem
– Édesapámék kilencen voltak testvérek, tizenketten születtek, kilenc felnőtt. A családban szívósan őrizték a hagyományokat, a szokásokat, a rokoni ragaszkodást, gyermekként ebben éltem. Nagyapám halálakor ötvenkét unoka és dédunoka volt, az iskolában hárman is voltunk egy-egy osztályban unokatestvérek. Ahogy végeztem a középiskolában, Vajnovszki Kázmér, aki csíkszeredai tudósítója volt a Bukarestben megjelenő Magyar Szónak, tudomást szerzett arról, hogy írogattam, hívott, elvitt anyaggyűjtésre, hozzánk is eljött, hogy menjek újságírónak. Nekem ez nagyon tetszett, hát én ilyen nagy fiú lettem, hogy egy komoly újságíró biztat. Édesanyámék és a rokonság nem voltak olyan nagyon jó anyagi helyzetben, ezért arra gondoltam, érettségizem, munkába állok, azzal pénzt keresek, újságíró leszek. Felvételi cikket kellett írni, elküldtem, táviratoztak, induljak. Anyám nem akart semmiképpen újságírónak engedni, ő azt nem tartotta sokra. Négy elemije volt, de fontosnak tartotta, hogy a fia tanuljon egyetemen. Én mégis elbúcsúztam otthonról, bementem Csíkszeredába, hogy az éjjeli gyorssal indulok Bukarestbe. Bátyám írt egy levelet, hogy mégis jobb lenne, ha egyetemre mennék, de én ezt már nem kaptam meg. Ahogy anyám kézbe vette a levelet, el akarta juttatni nekem, de a vonat már nem jött aznap Szereda felé, s félt attól, hogy mégis elmegyek Bukarestbe, ezért elindult gyalog húsz kilométert. Azt sem tudta, hol vagyok a városban, sétált, s egyszer csak találkoztunk.
Ő mind mondta, fiam, gyere vissza, menjünk haza, menjél egyetemre, én pedig makacskodtam, nem megyek, hisz várnak Bukarestben. Megegyeztünk, kikísérem a vonathoz, ő indul haza, és én egy óra múlva a gyorsvonatra ülök. Csak sírt, nem hagyhattam ott, a vonat elindult, és én is azzal hazamentem. Ha akkor édesanyám nem jön utánam, lehet, soha nem végeztem volna egyetemet.
A mikós évek
Huszonhárom éves korában pártutasításra lett aligazgató a Székely Mikó Kollégiumban és igazgató az esti líceumban. Huszonöt évesen bízzák meg a Mikó igazgatásával, egy év múlva, az ötvenhatosokkal szimpatizáló diákok koszorúzása miatt leváltják, elhelyezik. 1960-ban újból kinevezik a Mikó igazgatójának, ezt a tisztséget viseli 1976-ig. Ma úgy véli, „életem nagy baklövése volt, hogy igazgató lettem”. Szeretett tanítani, újítani. Bevezette a házi dolgozatokat, előbb irodalmi témákat javasolt diákjainak, később Faragó József bíztatására indítványozta, hogy gyűjtsünk (jómagam is tanítványa voltam) balladákat a vakációban, majd ezt kiterjesztette az egész iskolára. Így gyűlt össze háromezer ballada és balladaváltozat, ebből 425-öt közölt a Háromszéki népballadák (1973) kötetben. Albert Ernő szerkesztett irodalmi szöveggyűjteményt, közzétett kántálókat, betlehemes játékokat, lejegyzett népi életrajzot, foglalkozott cigány folklórral, felgyűjtötte Csíkdánfalva népi kultúrájának jelentős szeletét és három kötetben közölte felcsíki falvak adataival együtt. Létrehozta az Albert Kiadót, más szerzők munkáit is felvállalva. Egyik legnagyobb gyűjtéséből hat kötetnyit közölt, de ez csupán töredéke annak, amit a gyimesi Albert Mátyástól és feleségétől, Tamás Katalintól lejegyzett 1977 és 1993 között. Balladákat, népdalokat, szólásokat, közmondásokat, meséket, mondákat, játékokat, a gazdálkodás módját, életrajzi történeteket mondatott el velük, akik ezt a tudást mind fejben őrizték, soha egy mondatot le nem írtak belőle.
A történelem vonzásában
Albert Ernő magyaróráiról nem hiányzott a magyar történelem egy-egy vonatkozása, amit az éppen soron lévő irodalmi műhöz lehetett csatolni. 1996-os nyugdíjazása után, levéltári kutakodásai alatt valósággal belevetette magát a történelembe. – Magyar történelmet nem tanítottunk, vagy a könyvekben elferdítve jelent meg. Még a kicsiknek is olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről a tankönyvekben, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett, és az irodalom jó alkalom erre, nem is tudnak belekötni. Amikor a népköltészeti munka miatt levéltárba kezdtem járni, Szentgyörgy történetével kapcsolatban keresgéltem, és láttam, hogy sok negyvennyolccal összefüggő anyag van, amit nem ismerünk, nem jelent meg sehol. Különösen az az időszak, amikor az oroszok bejöttek Háromszékre, és a korábbi feljegyzésekkel ellentétben, nem augusztusban vonultak ki, hanem itt maradtak november 10-ig. Erről soha nem jelent meg írás. A falvakban készítettek a bírók, elöljárók panaszos leveleket, hogy miként bánnak az orosz katonák, mennyire követelőznek. A maksaiak írták, hogy el kell költözniük innen, mert lovaikat elhajtották, minden héten újabb és újabb élelemköveteléssel állnak elő, most már nekik semmi nem marad. Az oroszok jöttek Brassó felől, Kökösben szálltak meg, Kököstől Maksáig, Maksától Kézdivásárhelyig mentek. Akkor készítettem el a levelek és a korszakhoz kapcsolódó irodalom alapján az Eltiport szabadság – Jöttek az oroszok, 1849 (1999) című kötetet. Elküldtem Egyed Ákos történésznek, hogy nézze meg, ő a szakember, nagyon ajánlotta, az ő biztatásával született meg ez a könyv. A madéfalvi eseményekről sokat olvastam, de azokat a háromszéki vonatkozású adatokat, amelyekkel találkoztam a levéltári munka során, nem közölte korábban senki. Ez ösztönzött A halál völgye (2004) megírására. Ebben az egész eseménysort próbáltam összekapcsolni, a csíkit és a háromszékit, közelebbről azt szeretném, hogy külön a háromszéki vonatkozást adjuk ki.
Ezt láttam a faluban
Amikor hitvallásáról kérdem, egykori tanárom kissé zavarba jön, mert nem szereti, ha az ilyesmiről nagy szavakkal beszélnek.
– Én gyermekként is azt láttam, hogy szüleim keményen dolgoznak, ha pedig nehézségeik voltak, nem keseredtek bele, hanem a kiutat keresték, és nagyjából meg is találták. De voltak olyan évek is, hogy bizony szorongtunk válság idején, de tőlük csak azt tanultam, keményen kell dolgozni, s akkor eredményt lehet elérni. És ezt láttam a faluban is. Hogy jó volt-e, vagy rossz, amit elvégeztem, azt mások tudják megállapítani, de én a jót akartam. Ellenben soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. Azt is tudtam, hogy nem mindig tetszik a diákoknak, amit követelek, és könnyebb lett volna azt mondani, legyen kedvük szerint, de kamaszkorban minket is kellő szigorral neveltek Csíkban a gimnáziumban, hát gondoltam, ha nekem csak hasznomra vált, próbálom én is ezt igényelni.
Ameddig lehet, csinálom
– Sok minden teendőm van még, nem élek én addig, hogy mind el tudjam végezni. Például feljegyezték, hogy 1694. február 13–15. között a tatárok betörtek Csíkba. Pusztítottak, Felcsíkot felégették. A falvakban sok férfit megöltek, vagy hétezer embert elvittek akkor Felcsíkról fogságba azzal a gondolattal, hogy majd váltságdíjat kérnek értük, és abból ők gazdagodnak. Csíksomlyóra is be akartak törni, de amikor a diákok tudomást szereztek arról, hogy Somlyó felé közelednek a tatárok, a borvízkútnál gyülekeztek, az asszonyok is odagyűltek, jöttek a szomszéd falvakból is. Kezdtek a diákok harangozni, énekeltek, dobokat vertek, amivel lehetett, zajt csaptak, kiabáltak. Ködös reggel volt, és amikor a tatárok megérkeztek, s mentek volna arrafelé, ettől a nagy zajtól megfordultak, nem folytatták a rablást Somlyón. Hát ezt is meg akarom örökíteni. Jelenleg Faragó József-monográfián dolgozom, életét és munkásságát akarom megírni. Még össze kellene foglalni az iskola történetének minket érintő időszakát, szeretnék foglalkozni Kriza Jánossal, Benedek Elekkel is, meg kellene jelentetnem az összegyűjtött népköltészetet, de jól látom, nem lesz arra időm. Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külügyminiszteri találkozó: erős magyar–román együttműködés kell –
Martonyi János magyar és Titus Corlatean román külügyminiszter ma megbeszélést tartott a két ország közötti kapcsolatrendszer kérdéseiről és a fennálló nézeteltérésekről. Legutóbb márciusban találkozott a magyar külügyminiszter akkori román kollégájával, Cristian Diaconescuval Bukarestben. Corlateant látogatása során fogadja Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Martonyi János szerint Magyarország és Románia folytatja a partnerségi együttműködését, és tovább is akarják azt fejleszteni. Az elmúlt hónapokban „érzékeny szakaszba kerültek” a két ország kapcsolatai, emiatt „többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek” az utóbbi években elért eredmények. A kétoldalú kapcsolatokban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározónak lenniük. Titus Corlăţean szerint is „minden viszonylatban” meg kell erősíteni az együttműködést a két ország között.
Corlatean szerint a kisebbségeket illetően Románia álláspontja változatlan, közösségeik fontos hidat jelentenek a két ország között. Problémáikat kiegyensúlyozottan kell megközelíteni, hogy megőrizhessék identitásukat. Bukarest továbbra is támogatja a magyarországi román közösséget. A külügyminiszter arra kérte Magyarországot, hogy a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a román fél érzékenységét is vegyék figyelembe. Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában, ebben az időszakban a belpolitikai és a kisebbségügyi kérdéseket szét kellene választani. Martonyi azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös.
Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár a Hotnews.ro-nak pénteken elmondta, hogy Bukarest nagyon fontosnak tartja a Budapesttel ápolt jószomszédi, stratégiai partnerségi viszonyát. Titus Corlăţean külügyminiszter budapesti látogatására is a stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának (2002. november 29.) tizedik évfordulója ad alkalmat.
Németh Zsolt a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román külügyminiszter mára tervezett budapesti látogatásáról szólva a Népszabadságnak adott interjúban kifejtette, hogy Magyarország szeretné világosan látni, hogy számíthat-e a román kormányra.
A kormány kíváncsi, hogy készen áll-e Bukarest az elmúlt években felépített kapcsolatrendszer fejlesztésére, továbbá arra, hogy „a térségbeli szolidaritás talaján” maradjon. Németh kifogásolta, hogy a román kormányfő a nyáron „negatív bizonyítványt” állított ki Magyarországról.
„Ha pedig szolidaritásról beszélünk, emlékeztetném Németh kollégámat arra, hogy Románia hangosan kiállt Magyarország mellett, amikor az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsában (ECOFIN) felmerült az európai alapok felfüggesztése és kötelezettségszegési eljárás indítása Magyarország ellen. Másfelől voltak a kapcsolataink egyensúlyát zavaró tényezők is az utóbbi időben, főleg a nemzeti kisebbségek vonatkozásában” – idézte Bogdan Aurescu államtitkárt a Krónika.ro. „Több mint 16 éve hatályos a két ország közti alapszerződés, következésképpen Románia szemszögéből és, reméljük, Magyarországéból is, a román–magyar megbékélés egy megvalósult tény” – fogalmazott Aurescu. Szerinte az utóbbi években Románia a pozitív, építő jellegű témákra helyezte a hangsúlyt a Magyarországhoz fűződő viszonyában. Ezek közé tartozik a Duna-stratégia, a kohéziós alapok és az energiabiztonság terén megnyilvánuló együttműködés, illetve a kereskedelmi kapcsolatok.
Aurescu szerint azonban a magyarországi románok helyzete távolról sem kielégítő, mert nem rendelkeznek parlamenti képviselettel, megoldásra vár a román kisebbségi önkormányzatok problémája, az anyanyelvű oktatás és számos kulturális kérdés. Aurescu megjegyezte, hogy a magyar politikusoknak is voltak a kétoldalú viszonyt érintő ellentmondásos nyilatkozatai, így Románia hasonlóan nagy várakozással tekint a külügyminiszteri találkozó elé.
Az államtitkár szerint Nyírő József újratemetésének ügye, az önkormányzati kampányba való beavatkozás, vagy „a román alkotmánnyal és a nemzetközi joggal ellentétes”, a trianoni szerződés revíziójára vonatkozó nyilatkozatok nem egyeztethetőek össze a stratégiai partnerség szellemével.
MTI/index.hu;
Erdély.ma

Családtörténeti időutazás a Kálnoky-kastélyban
Nem létezik Erdélynek egyetlen olyan szurdoka sem, melyet a Jóisten ne tűzdelt volna tele tehetséggel – idézte találóan Bethlen Gábort szombaton a miklósvári Kálnoky-kastélyban Tüdős S. Kinga művelődéstörténész.
A gróf Kálnoky Borisz által egy évvel korábban meghirdetett családtörténeti esszépályázat díjkiosztóján hét tehetséges háromszéki diáklány kitartó munkáját értékelték. Tüdős S. Kinga – aki az ötletgazda szerint szeretetteljes odafigyeléssel, de szakmai szigorral követte a dolgozatokat – a pályázók munkájának pozitívumaira összpontosított, hangsúlyozván: nemcsak szeretet, odaadás, de türelem is szükséges a családtörténethez. Gróf Kálnoky Boriszt saját családja történetének megírása késztette arra, hogy hasonló pályázatot hirdessen – a kiértékelőt megelőzően a kastély felé tartva mesélte érdeklődésünkre: a kutatómunka összehozta a családot az öt kontinensről, s ez nagy élmény volt számukra. Attól, hogy jobban megismertük elődjeinket az okmányokból, a levelekben személyes megnyilvánulásaikból, önmagunkat ismertük meg jobban. Szerettem volna ezt az élményt továbbadni a fiataloknak, ezért hirdettem meg a pályázatot – összegzett. A zsűri értékelése szerint olyan kiváló munkák születtek, hogy némelyiket módosítás nélkül közölni lehetne – így vélekedett Tüdős S. Kinga Makkai Fanni dolgozatáról, mondván: kordokumentumot fogalmazott meg néhány tíz oldalban, s arra buzdította: az írással a továbbiakban se hagyjon fel. Hasonlót kértek Szász Kovács Rékától is, akinek munkája kapcsán elhangzott: a Mikes Kelemen Líceum végzős diákja egyszerűen regényírónak született. A zsűri szerint a családtörténetet a legjobban Csíki Réka közelítette meg, dolgozatát szakirodalommal dokumentálta, illusztrálta. Duka Tímea Iringó kiváló, írásra termett érettségét bizonyította, Györfi Hajnalka pedig édesanyja segítségével elevenítette fel az erdővidéki Huszár család történetét. A pályázók legfiatalabbika, az alig 15 éves Boga Bíborka családja múltját megidéző fényképekből építkezett, Mild Andreát pedig a családi életképek színes, izgalmas leírásáért illette dicséret. A megmérettetésnek bizonyosan lesz folytatása, hiszen gróf Kálnoky Borisz nem titkolt szándéka, hogy fiúkat is írásra késztessen következő témáinak egyikével. – Szeretném, ha a díjazással nem merülne ki ez a verseny – vázolta lapunknak –, ezért egy hálózat kiépítésén dolgozunk, a szándék pedig az, hogy a diákok egymással és velünk is kapcsolatban maradjanak, legyenek egymás támaszai, ha pedig szükség van rá, pályafutásuk során, a továbbtanulásban, elhelyezkedésben mi is támogatjuk. Ahogy fejlődik a dolog, olyan hálózat épülhet ki, amely a háromszéki ifjúság támaszává erősödhet – összegzett gróf Kálnoky Borisz.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanévnyitó a Csiky-kerti egyetemen
185 diák kezdte el az új tanévet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán. A Csiky-kerti egyetemen idegenforgalom-földrajz alapképzés, valamint az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés mesterképzés zajlik.
Az idei gyenge érettségi eredmények ellenére volt elegendő jelentkező a gyergyószentmiklósi egyetemen, így mind a magyar nyelvű, mind pedig a román tagozaton beteltek az állami támogatású helyek a 2012/13-as tanévben is – mondta Dombay István egyetemi docens, az intézmény igazgatója a tanévnyitón. Ez azt jelzi, hogy a turizmusban ma is sokan látnak jövőt, érdemesnek tartják, hogy ezt a pályát válasszák. Ha jobb eredmények születtek volna az érettségin, biztosan több lett volna a jelentkező is az egyetemre – vonta le a következtetést.
A turizmusnak a válság sem árt
Hogy mennyire van jövője a turizmusnak, mind Székelyföldön, mind világszerte, azt Horváth Alpár egyetemi adjunktus érzékeltette – elmondva, hogy a gazdasági válság alig éreztette hatását a vendéglátásban, turizmusban, sőt, egyes helyeken növekedés is mutatkozott az ágazatban. Horváth hozzátette, szükség van jól képzett szakemberekre a turizmusban, hogy megfelelő módon lehessen idevonzani a vendégeket. Ennek előnyeit nem csupán a vendéglők, szállodák tapasztalhatják, hanem ennél jóval tágabb réteg, az építkezésben érdekeltektől a gazdákig, akik a vendégek által elfogyasztott ételek alapanyagait megtermelik. A turizmus fejlődik, munkahelyet tud biztosítani a jól képzett szakembereknek, így a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán diplomát szerzőknek is.
Itthon kell a boldogulást keresni
Az egyetemi oktatók kifejtették, az itt szerzett és Európai Uniós szinten elismert oklevéllel jó eséllyel helyezkedhetnek el szülőföldjükön a diákok, nincsenek rákényszerülve arra, hogy elvándoroljanak. Ezzel csengett egybe Mezei János polgármester beszéde is, aki kifejtette, azon dolgoznak, hogy Gyergyószentmiklós húzó gazdasági ágazata a turizmus legyen, amihez szükség van a szakemberekre. Mezei idézte Vizi E. Szilveszter gondolatát, miszerint minden termék értékének nyolcvan százaléka a szellemi tőke. A diákok számára az egyetemi évek jelentik azt a lehetőséget, hogy minél több ilyen szellemi tőkét gyűjtsenek, amit a későbbiekben kamatoztathatnak. Az új tanévben idegenforgalom-földrajz szakon 30 magyar és 12 román tagozatos, valamint az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés mesterképzés szakon 27 mesteris „gólya”, vagyis elsőéves kezdte el a Csiky-kertben.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Kétszázan készülnek a magyar érettségire
Közel kétszáz fővel indult be az oktatás hétvégén a magyarországi Kölcsey Ferenc Gimnázium felnőttoktatási, levelezői munkarend szerint működő, Csíkszeredába kihelyezett gimnáziumi osztályaiban. A magyar állami normatív támogatással zajló, a diákok számára ingyenes oktatásba helybeli, magyar állampolgárságú, 28-30 év körüli fiatalok jelentkeztek.
Beszámoltunk korábban arról, hogy magyar állami normatív támogatással a magyar állampolgárok számára ingyenes gimnáziumi képzést indítana Csíkszeredában egy magyarországi oktatási intézmény. A SZILTOP Nonprofit Kft. által működtetett Kölcsey Ferenc Gimnázium szándéka meg is valósult, beindult az elmúlt hétvégén Csíkszeredában a levezői munkarend szerinti gimnáziumi oktatás 18 éven felüli diákok számára. Az oktatás a magyar állampolgárságú diákok számára ingyenes, a magyarországi cég magyar állami normatív finanszírozással tartja fenn magániskola-hálózatát.
Szilasi György, a SZILTOP Nonprofit Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint közel kétszáz diák jelentkezett a Csíkszeredában elindított gimnáziumi osztályaikba. A korábbi romániai középiskolákban végzett tanulmányokat elismerték, így vannak, akik a tizenkettedik osztályba iratkozhattak be, és jövőben már érettségizhetnek. A gimnázium a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolában bérel helyiségeket, és havi egy alkalommal szombaton reggeltől estig tartanak konzultációt a diákok számára. A képzés többnyire az otthoni felkészülésre épül – mondta el az ügyvezető. Közölte, ehhez az internet segítségével juttatnak el tananyagot a diákoknak, és a szombaton lezajlott tanévnyitón több mint ezer magyar nyelvű tankönyvet is kiosztottak.
A levelező központ Vásárosnaményben van, a tanárok többsége pedig Magyarországról utazik ide a konzultációkra, de például a román nyelvet helyi tanár oktatja – közölte Szilasi György. Elmondta, az első oktatási napot is megtartották szombaton, és a tanárok visszajelzései szerint jók a diákok alapismeretei, van mire építeni. A gimnázium tananyagában a román nyelv is szerepel, fontosnak tartják, hogy a diákok ismerjék az ország nyelvét – mondta az ügyvezető. Közölte, románból érettségizniük is kell a diákoknak, de mint második nyelvből, a magyarországi érettségi szabályai szerint. Az ügyvezető még elmondta, mindent el fognak követni azért, hogy a gimnázium diákjai helyben érettségizhessenek, ne kelljen ezért Magyarországra kiutazniuk.
Szilasi György tájékoztatása szerint a Székelyföld számos településéről beiratkozott diákok átlagéletkora 28-30 év között van, mintegy fele-fel arányban nők és férfiak és vagy kettős (magyar-román) állampolgárok, vagy pedig a magyar állampolgársági eskü előtt állók. Az oktatási ajánlat a felnőtteknek szól, Szilasi György szerint nem akarnak a helyi középiskolákkal versenyezni. „Aki 18 év alatti, az járjon középiskolába, menjen oda, ahol a korosztálya van. Mi második esélyként szoktuk emlegetni az oktatásunkat, ez azoknak szól, akiknek már van munkahelyük, családjuk vagy esetleg épp munkanélküliek, és be szeretnék fejezni vagy folytatni akarják tanulmányaikat” – mondta az ügyvezető.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Az EMNP szerint két magyar párt juthat be a román törvényhozásba - Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) értékelése szerint reális annak az esélye, hogy két magyar párt jut be a decemberi választásokon a román parlamentbe.
Toró T. Tibor pártelnök az EMNP keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Erdélyben 15 olyan képviselői választókerület és hét olyan szenátori választókerület van, amelyben a magyarság képezi a többséget. Megállapította: ezekben a kerületekben mindenképpen valamelyik magyar párt jelöltje nyeri meg a versenyt, és két magyar párt is átlépi az úgynevezett alternatív választási küszöböt, azaz elnyerhet három szenátori és hat képviselői mandátumot. Toró kijelentette: az RMDSZ vezetői tudatosan félretájékoztatják a magyar közösséget az alternatív választási küszöbbel kapcsolatban.
Toró elismételte: az alternatív küszöb fogalmát a 2008-as választás előtt éppen az RMDSZ kezdeményezésére foglalták a választójogi törvénybe, amikor még ő maga is az RMDSZ frakciójának volt a tagja. A törvény értelmében az a párt, amelyik akár az ötszázalékos, akár az alternatív küszöböt teljesíti, a megszerzett szavazatok arányában részesül a mandátumokból. "Nem homályos a tétel. Ha az RMDSZ vezetői a törvény értelmezhetőségéről beszélnek, az nem azért van, mert nem értenek hozzá, hanem azért, mert félre akarják tájékoztatni a közösséget" - jelentette ki Toró.
Az EMNP elnöke szerint nem képzelhető el olyan helyzet, hogy a magyarság parlamenti képviselet nélkül marad a decemberi választás után; nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ nem jut be a törvényhozásba, az viszont elképzelhető, hogy az EMNP is teljesíti az alternatív küszöböt. Hozzátette, az a kérdés, hogy az "RMDSZ-től megszokott balkáni politizálást" kiegészíti-e az EMNP autonómiapolitikája a következő törvényhozási ciklusban. Toró elmondta, nem azért törekednek csupán az alternatív küszöb teljesítésére, mert kishitűek lennének, hanem azért, mert tudnak számolni.
A pártelnök szerint az EMNP a jelöltállítás során azt tekinti céljának, hogy valamennyi szimpatizánsa számára megteremtse a lehetőséget, hogy rá adja szavazatát. Kijelentette, az elnökség valamennyi tagja jelöltként indul a választásokon, arról viszont nem kívánt nyilatkozni, hogy Tőkés László, a párt védnöke megméretteti-e magát decemberben. Hozzátette, ha ez megtörténne, arról majd a megfelelő időben maga Tőkés László tájékoztatja a közvéleményt.
Toró azt is kijelentette, ha a Magyar Polgári Párt (MPP) úgy dönt, hogy nem indul el a választásokon, az EMNP szívesen befogad embereket jelöltjei közé az MPP politikusai közül. "Akár odáig is hajlandók vagyunk elmenni az együttműködésben, hogy egyesítsük a két pártot" - jelentette ki Toró. Hozzátette, a választások után ismét azon kell munkálkodniuk a romániai magyar pártoknak, hogy kialakítsák az együttműködés kereteit.
A sajtótájékoztatón Papp Előd, a párt alelnöke megemlítette: a bukaresti szenátusban a múlt héten úgy utasították el a Székelyföld autonómia-statútumát, hogy az RMDSZ "főurai" hiányoztak az ülésről, a jelen lévő négy magyar szenátor pedig "lapított", és nem szólalt fel a vitában. "Ennél több nem is kell annak az elmagyarázására, hogy mennyire nagy szükség van az EMNP-re a parlamentben" - jelentette ki az alelnök.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
(MTI)Kolozsvár

Románia számára továbbra is elfogadhatatlan Nyirő József újratemetése
Újrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák – derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából.
Titus Corlatean a Realitatea hírtelevízióban számolt be hétfői budapesti látogatásáról, amelyet összességében jónak minősített. Megemlítette, hogy a tárgyalásokon az érzékeny témákat sem kerülték. Corlatean szerint az utóbbi időben „diszkréten", a nyilvánosság tudtán kívül, újrakezdődtek Nyirő József romániai újratemetésének előkészületei.
„Nem járulhatunk hozzá egy olyan író újratemetéséhez, akinek románellenes, szélsőjobboldali, tulajdonképpen fasiszta és antiszemita megnyilvánulásai voltak" – mondta a román külügyminiszter. Corlatean hozzátette – és ezt elmondása szerint a magyar parlament elnökének is kifejtette -, politikusként el tudja fogadni, hogy Nyirő a magyarok számára fontos jelkép lehet, de a románok számára egészen más töltetű jelképrendszer kapcsolódik hozzá. Az ügy érzelmi vetületén túl a román diplomácia vezetője jogi és külkapcsolati akadályokra is hivatkozott.
Arra utalt, hogy Nyirő József romániai kultusza szerinte a román büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedet, másfelől azzal érvelt, hogy több hazai és az Egyesült Államokban működő zsidó szervezet és Izrael állam is tiltakozott az író tervezett újratemetése miatt.
Egy másik interjúban, a Digi 24 hírtelevízió műsorában Titus Corlatean a „teljesség kedvéért" elmondta: Nyirő József Székelyudvarhely környékén született, és valóban az volt a végakarata, hogy szülőföldjén temessék el.
„Ő egy bizonyos jelképrendszert képvisel egyes budapesti politikusok számára, és hangsúlyozom, csak egyes politikusokról beszélek, nem mindenkiről, és egészen más valamit jelképez és rendkívül komoly érzékenységeket érint Romániában. Ezért elmondtam budapesti kollégáimnak, hogy jó lenne, ha megértenék ezt az érzékenységet, és nem tennének újabb lépéseket az ügyben" – mondta a politikus. Miután a műsorvezető rákérdezett, hogy vannak-e olyan információi, miszerint a választási kampány közeledtével a magyar fél újra próbálkozna az újratemetéssel, a román külügyminiszter igenlően válaszolt.
„Igen, voltak diszkrétebb lépések, amelyek a következő heteket, október hónapot célozták meg, vagyis azt az időszakot, amikor Romániában megemlékezünk a holokauszt napjáról október 9-én. De nem csak erre az időszakra, hanem bármely más periódusra érvényes: ez nem egy olyan dolog, amit el tudnánk fogadni" – mondta a Digi 24-nek Titus Corlatean román külügyminiszter.
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetése a városháza által kiadott temetési engedély formai hibája miatt elmaradt. A szervezők – az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány – közölték, hogy az író végakaratának teljesítésére egy későbbi időpontban, a román törvényeknek maradéktalanul eleget téve kerül sor.
Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke az MTI kérdésére elmondta: Nyirő József végakarata szerinti újratemetése nem politikai, hanem kegyeleti kérdés. Hozzátette, hogy a román féllel keresik a függőben lévő ügy lezárásának lehetőségét.
MTI
Erdély.ma

Nem akarnak diplomás munkanélkülieket képezni az egyetemek
Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a magyar nyelven oktató romániai tudományegyetemek arra, hogy meghirdetett szakjaik összhangban legyenek a munkaerőpiac igényeivel. Mint a Babeş– Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem illetékesei a Krónika megkeresésére elmondták, nem feltétlenül a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségektől szerzik be a szükséges információkat, ám többféle módszert is alkalmaznak arra, hogy ne diplomás munkanélküliek kerüljenek ki padjaikból.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) például szakmai partnerségi kapcsolatban áll a Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökséggel – tudtuk meg Flóra Gábortól, a felsőoktatási intézmény egyetemi kancellárjától. A szakember rámutatott, több olyan, határon átnyúló, Európai Uniós finanszírozású projektben is együttműködnek a megyei hivatallal, amelyek a szakemberképzés, a felnőttképzés struktúráinak, módozatainak javítását célozzák a határ menti régióban.
„Egyetemünkön ugyanakkor szociológia szak is működik, ez is hozzájárul ahhoz, hogy rendszeresen munkaerő-piaci felméréseket végzünk, illetve folyamatosan nyomon követjük hallgatóink szakmai életútját. Közösségi egyetemként határozzuk meg magunkat, ebből természetszerűen következik, hogy foglalkoztat volt hallgatóink sorsa, igyekszünk az egyetemi évek során kialakult kapcsolatokat fenntartani, hiszen ezen kapcsolati hálók számunkra jelentős erőforrást is jelentenek” – fogalmazott Flóra Gábor.
A PKE egyébként 2009 és 2012 között bekapcsolódott abba az EU-s alapokból finanszírozott országos kutatásba, amely a felsőoktatás végzettjeinek munkaerő-iaci esélyeit vizsgálta, a felmérésben minden romániai akkreditált állami és magánegyetem részt vett. „A felmérésnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy az országos mezőnyben is elhelyezzük a PKE-t. Elégtétellel állapíthattunk meg, hogy eredményeink számottevően jobbak az országos átlagnál mind az elhelyezkedési arányszámok, mind pedig a nemzetközi hallgatói mobilitási arányok tekintetében” – mondta el lapunknak a partiumi intézmény kancellárja.
Arra a kérdésre, hogy az egyetemen tervezik-e informatika szak beindítását a közeljövőben annak fényében, hogy az amerikai Emerson vállalat nemrég jelentette be, hogy Nagyváradon épít méretes üzemet, Flóra úgy nyilatkozott, túl korai lenne még erről beszélni. „Az Emerson által tervezett beruházásról szóló hírek még túl frissek ahhoz, hogy az egyetem vezetőinek lett volna lehetőségük rá reflektálni, azonban folyamatosan nyomon követjük a munkaerő-piaci mozgásokat, és törekszünk arra, hogy képzési kínálatunk a lehető legjobban megfeleljen a régió szakemberek iránti keresletének” – hangsúlyozta az illetékes.
Hozzátette, a PKE szakkínálata folyamatosan bővül, hosszú távú törekvésük pedig kialakítani a partiumi régión belüli anyanyelvű felsőfokú képzés lehetőségét egyre több olyan területen, ahol erre munkaerő-piaci igény és potenciális hallgatói érdeklődés mutatkozik.
Sapientia: folyamatosan résen
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is több módon próbál felkészülni a munkaerőpiac kihívásaira. Az intézmény vezetősége elsősorban a végzettek és elhelyezkedettek tapasztalataira alapoz, akik egyébként szívesen megosztják munkahelyi tapasztalataikat. Másrészt négy éve figyelik azt az európai egyetemi felmérést, amelyben több mint félmillió hallgató vesz részt. Harmadsorban pedig a munkaerőpiacon végzett felméréseket is figyelembe veszik.
A munkaerőpiac követésének másik módozata a közvetlen kapcsolatteremtés az illető régió gazdasági szereplőivel. Az egyetem illetékesei megpróbálják figyelembe venni az alkalmazók követelményeit, észrevételeit. „Mindemellett össze szeretnénk hozni egy olyan grémiumot, mely közvetlen tanácsokkal látja el a karokat arról, hogy milyen irányba mozduljanak” – fejtette ki lapunknak a Sapientia rektora, Dávid László. Kérdésünkre, hogy az elmúlt évtized alatt voltak-e olyan szakok, amelyeket a valós piaci igényt szült, a professzor hármat is felsorolt.
Mint mondta, a marosvásárhelyi mérnöki szakok nagy részét a piac követeli. Az egyetem nyilvántartásai szerint a Sapientián végzettek Bukaresttől Nagyszebenen keresztül Temesvárig mindenütt ott vannak, és megállják a helyüket. Az uniós csatlakozás és az Európa felé nyitás eredményezte a szinkrontolmácsképzést is. Szintén a sokasodó igényeknek próbál eleget tenni a hosszas vajúdás után született tájépítészeti szak is. De a piac diktálja a fordított folyamatot is. Az EMTE kénytelen volt lemondani a Csíkszeredában indított környezetgazdaság szakról, illetve jegelte a pénzügyi előrejelzés és statisztika szakot. A Marosvásárhelyen indított és nagy népszerűségnek örvendő szociál-pedagógiát a törvény számolta fel.
BBTE: a vállalatokkal egyeztetnek
Soós Anna rektorhelyettes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetője is arról beszélt a Krónikának, hogy nincs kifejezett együttműködésük a megyei munkaerő-elhelyező ügynökséggel, a felsőoktatási intézmény ehelyett különböző vállalatokkal egyeztet folyamatosan a munkaadók igényeiről. „A magiszteri programokat például kifejezetten a munkáltatók, illetve vállalatvezetők igényei alapján alakítjuk vagy módosítjuk. Ez különösen lényeges például az informatika szak esetében, hiszen ez a terület folyamatosan változik, fejlődik. Így azáltal, hogy alkalmazkodunk a vállalatok elvárásaihoz, közelebb hozhatjuk egymáshoz a cégeket és hallgatóinkat” – magyarázta Soós Anna.
A magyar tagozat vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, azt is nyomon követik, hogy a BBTE-n végzett diákok mely területeken milyen sikerrel helyezkednek el, az adatok alapján pedig szükség esetén bővítik az egyes szakokon kínált helyeket, esetleg újakat indítanak.
Van még tennivaló
A helyzet azonban úgy tűnik, hogy a munkaerőpiacon közel sem ennyire rózsaszín. Mint Tiberiu Pănescu, a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője lapunk megkeresésére elmondta, az egyetemi képzés részben válaszol csak a keresletre, a gondok pedig szerinte már ott kezdődnek, hogy sokkal többen végeznek egyetemet, mint ahány felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert a piac fel tud szippantani, másrészt viszont még mindig vannak hiányszakmák.
A szakember hangsúlyozta, például túl sok közgazdász és jogász kerül ki az egyetemekről, ezekben az ágazatokban pedig csak azok a frissen végzettek reménykedhetnek abban, hogy munkahelyet találnak, akik kiváló minőségű képzésben részesültek. Mint megtudtuk, eközben a cégek egyre gyakrabban keresnek mérnököket, akár friss diplomásokat is alkalmaznának, de nem találnak jelentkezőt.
A munkaügyi szakember ugyanakkor arra is kitért, hogy Hargita megyében 15 évvel ezelőtt még több gyár működött, amelyek sok technikai szakembert foglalkoztattak, ám ezek a vállalatok időközben bezártak, a mérnökök saját vállalkozást indítottak, vagy más szakmában helyezkedtek el, ők már nem szívesen térnek vissza eredeti mesterségükhöz. „Ezt kellene kihasználniuk az egyetemeknek, és több gépészmérnököt és fafeldolgozó mérnököt kellene képezniük” – szögezte le Tiberiu Pănescu.
Kérdésünkre elmondta, néhány éve nincs kapcsolat a Sapientia egyetem csíkszeredai karai és a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség között. Korábban állásbörzét próbáltak szervezni a végzősöknek, ám az nem járt a várt sikerrel, az egyetemisták ugyanis a közös börzéig még nem tették le a záróvizsgát, a munkaadók pedig elvárták ezt, de nem tartották a felkínált állást még néhány hónapig. Az igazgató ugyanakkor úgy látja, hogy nincs szükség hosszú egyeztetésekre az egyetemek képviselőivel arról, hogy milyen szakokra lenne szükség, szerinte az illetékesek rövid tájékozódás után, például az ügynökségek honlapján is felmérhetik a munkaerőpiac igényeit.
„Az egyetemek vezetősége ritkán egyeztet a munkaerő-elhelyező ügynökséggel” – fejtette ki érdeklődésünkre Reghina Fărcaş, az intézmény Maros megyei igazgatója is, aki egyúttal azt is beismerte, hogy az általa vezetett felügyelőség sem követi nyomon az egyetemek kínálatát. A laza kapcsolat Fărcaş szerint azonban nem sodorja hátrányos helyzetbe az egyetemekről elballagottakat, szerinte ugyanis a helyzet már csak azért sem vészes, mert a térségben a munkanélküliek közül alig 5-6 százalék kerül ki a diplomával rendelkezők közül.
Maricica Juca, a Bihar megyei AJOFM szóvivője közben kérdésünkre úgy nyilatkozott, a hivatal inkább a végzett hallgatók elhelyezkedését segíti, emellett pedig rendszeresen szerveznek beszélgetéseket, tanácsadói konferenciákat a diákok, illetve az egyetemi illetékesek számára. Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Ismét újratemetnék Nyírőt? – a román külügyminiszter beszólt a magyar kormánynak
A román külügyminisztériumnak tudomására jutott, hogy október folyamán ismét megkísérelnék újratemetni Székelyudvarhelyen Nyírő József író Madridból hazahozott hamvait, ezért hétfői budapesti látogatásán nyomatékosan felkérte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy a magyar kormány ne támogassa ezt – közölte Titus Corlățean külügyminiszter. A román diplomácia vezetője a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva, kedden este beszélt arról, hogy tudomása szerint ezúttal a nyilvánosság kizárásával zajlanak előkészületek arra, hogy még ebben a hónapban eltemessék Nyírő hamvait.
„Ez elfogadhatatlan számunkra. Objektív okok miatt nem mondhatunk igent az újratemetésre” – mondta Corlăţean. A külügyminiszter szerint Nyírő újratemetése szimbolikus jelentőségű lehet, mivel Székelyudvarhely környékén született, és végrendeletében kérte, hogy ott temessék el. „Bizonyos szimbolikával bír egyes budapesti politikusok számára, nem mindegyikük számára, és egészen más szimbolikával rendelkezik Romániában, ahol érzékeny téma, mivel fasiszta, szélsőjobboldali és antiszemita magatartású íróról van szó, amit nem tudunk elfogadni. Az ügyre az ország zsidó közössége is reagált, és komoly reakciókat váltott ki a világ zsidó szervezetei részéről” – mondta a miniszter.
Mint arról beszámoltunk, idén májusban a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László személyes támogatásával kívánták megadni a végtisztességet Székelyudvarhelyen az írónak, azonban a román hatóságok – arra hivatkozva, hogy Nyirő antiszemita volt, és tagja volt 1944-ben a nyilas parlamentnek – nemkívánatosnak nevezték az eseményt. A vasúttársaság megtiltotta, hogy az író hamvait a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokvonaton vigyék el Székelyudvarhelyre, majd a hatóságok valóságos hajtóvadászatot indítottak a hamvak ellen: az esemény egyik szervezőjét, Lukács Csaba újságírót rendőrök állították meg útban a székely város felé, és átkutatták a csomagjait, hogy kiderítsék, nála vannak-e a maradványok. Victor Ponta román miniszterelnök közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasiszta-szimpatizánsnak tartott Nyírő József udvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos „incidensek” miatt. Az újratemetés végül hivatalosan azért maradt el, mert a székelyudvarhelyi önkormányzat hibásan iktatta az újratemetésről szóló engedélyt, a szervezők pedig közölték, hogy csakis a hatályos román törvényeket betartva kívánják újratemetni Nyírőt. Az újratemetés helyett így csupán megemlékezést tartottak, amelyen többek között Kövér László és Szőcs Géza akkori magyar művelődési államtitkár is beszédet mondott. Akkor olyan vádak érték Kövért, hogy az újratemetés ürügyén politikai kampányt folytatott Szász Jenő pártja mellett a júniusi önkormányzati választások előtt.
Szász Jenő, a májusi újratemetést szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónikának nyilatkozva nem erősítette meg, hogy valóban zajlanának az előkészületek. „Mi azt szeretnénk, ha a román kormány is olyan gesztusokat gyakorolna, amilyeneket a magyar, hiszen Corlăţean hétfői látogatása során felvetette, hogy Gyulán a román közösség felállíthassa Andrei Şaguna erdélyi ortodox román püspök szobrának, amit a magyar kormány elfogadott. Pedig Şaguna 1848-49-es magyarellenes szereplése nyomán komoly kifogások merülhetnének föl ellene, de a történelmi sérelmek állandó felhánytorgatása nem mutat előre. Mi azt szeretnénk, ha a román kormány is hasonló gesztust tenne az újratemetés ügyében” – mondta el a Krónikának Szász Jenő. Kifejtette: a Székelyudvarhelyért Alapítvány a Magyar Országgyűlés mellett társszervezője volt az újratemetésnek, az ügyről a két állam között a legfelsőbb szinten egyeztetnek, az újratemetés kezdeményezésére vonatkozó döntést pedig a budapesti fél, pontosabban az Országgyűlés elnöke hozza meg, nem ő. „A Székelyudvarhelyért Alapítvány készen áll arra, hogy amennyiben megkapja a jelzést, közreműködjön az újratemetés megszervezésében” – szögezte le Szász Jenő.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)