Frigyre lépni a szülőfölddel – Ides hazának szerelme. Sorsom hazámnak sorsa
Gróf Teleki Pál ülőalakos bronzszobrának balatonboglári avatásához annyi színt és derűt szállítottak a lengyelek, amennyi éppen elegendő volt ahhoz, hogy a súlyos lelki válságot megjelenítő szoborember ezer arcráncba összeszaladó vívódásának komorságát a tisztesség és becsület fényébe emeljék.
Az üde színt és hangulatot, a fiatalos derűt a Skomielna Czarna-ból, egy Krakkótól félszáz kilométerre fekvő apró hegyi településről Boglárra érkezett 50 tagú diák-fúvós zenekar tagjai, tanáraik és papjaik hozták. Részvételüket Kovács István költő, műfordító, az utóbbi időkig krakkói magyar főkonzul járta ki.
A lengyel ifjak erre az alkalomra repertoárjukba iktatták a magyar himnuszt is, mintegy engesztelésként azért a kisebb etikai incidensért, ami lengyelhonban a magyarokkal megesett: az egyik kisváros stadionjában a labdarúgó mérkőzés előtt a felnőttek zenekara „elfelejtette” eljátszani a magyar himnuszt. Mivel meg sem tanulták. És most Bogláron a lengyel becsületet is helyreállítandó nem csak a magyar himnuszt, hanem sokak által az első himnuszunknak tartott Mária-éneket is hallhattuk a gimnázium fúvós zenekarának előadásában. És, természetesen a lengyel állami himnuszt, és a himnikus hangulatú egyházi énekeket is.
A goral hegyi nép kötődése Balatonboglárhoz árnyaltabb annál, mint amit eddig mondtunk. A fúvós zenekart egy delegáció élén elkísérte ugyanis a gimnázium igazgatója, akinek az édesapja a lengyel hadsereg őrnagyaként a második világháború időszakában magyarországi közvetítéssel jutott ki Angliába. A lengyelek mostani jelenlétükkel hálájukat akarják leróni és köszönetüket kifejezni azért a magyar oltalomért és vendégszeretetért, amelyben országukat a nagy megpróbáltatásainak idején részesítették. Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester mondja, hogy Teleki Pál 1939-ben személyesen is járt a balatonparti településen, Varga Bélát, a falu akkori plébánosát kereste, és azt mondta: „Te bátor ember vagy, fogadd be a lengyeleket. Korra, nemre, hitvallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül.” Ez a magyar-lengyel kapcsolatok alaptörténete. Varga Béla Országgyűlési képviselő és társai eleget tettek a miniszterelnöki kérésnek, befogadták nem csak őket, hanem a szolyvai tiszti táborban lévő franciákat is. „1944-ig, amíg a nácik le nem rohantak bennünket, ez így működött” – mondja dr. Kovács polgármester. „Ezen kívül működött Bogláron az egész időszakban egy lengyel gimnázium is. A kontinentális Európában akkor ez volt az egyetlen lengyel tannyelvű gimnázium. Állítólag Angliában volt még egy.”
Végigpásztázzuk a Teleki szobor Boglárra telepítésének történetét is. Az ötletet a balatonboglári Lengyel-Magyar Baráti Egyesület elnöke, Szőllősi Ferenc plébános fogalmazta meg. A boglári öreg cserkész, miután egyeztetett a budapesti Teleki Emlékbizottsággal, levéllel kereste fel a polgármestert. Arra kérte a város képviselő testületét, hogy fogadják be a Budapestről a hatóságok által előbb engedélyezett, majd kitiltott Teleki Pál szobrot. Ezzel a boglári események felpörögtek, a képviselő testület március 15-i rendkívüli ülésén 13 igen és egy ellenszavazattal a szobor befogadása mellett döntött. Majdnem egyöntetűen, pártállásra való tekintet nélkül. Ennek a gesztusnak nem csak helyi értéke van.
Kérdezem Szőllősi Ferenc plébános urat, hogy még milyen lengyel emlékeket őriznek Bogláron, mennyire ép még a háború idején kialakult kapcsolatok gyökérzete? Egyrészt élnek még a régi emlékezők. A temetőben lengyel sírokat is gondoznak. A templomban márványtábla emlékeztet a lengyelek boglári jelenlétére. A település lengyel kapcsolatai csupán a Rákosi-korszakban váltak tetszhalottá, de a mélyben akkor is éltek.
A város polgármestere szerint mintegy ötszáz lengyel család tartózkodott hosszabb időn át Balatonbogláron. Az átutazók, a Franciaország és Anglia felé távozók számát csak becsülni lehet.
A mostani lengyel vendégek között jelen vannak azok a 80 év körüli idős hölgyek és urak, akik egykor a boglári lengyel gimnázium tanulói voltak. Számukra gyerekkorukat és ifjúsági éveiket idéző ez a szoborállító ünnepség. Valósággal beleszépülnek az emlékekbe. Ezt viselkedésükön, arckifejezésükre kivetülő lelkiállapotukon lehet érzékelni. Ez az az állapot, amikor a lengyel honi goránok fiataljai, a magyar cserkészek, az egykori balatonboglári lengyel diákok, a helyi lakosság egésze, és a Teleki-ügyet felvállaló választott vagy kinevezett hivatalviselők együvé tartozóknak érzik magukat. Az ünnep felemelő pillanataiban meg is feledkeznek a történelmi tényeket egyoldalúan eltorzító, a magyarságot megalázó, és ennek múltját a valójából kiforgató politikai botránysorozatról, amelyre a budapesti sajtóban és a hivatalok bizonyos szintjein került sor a szoborállítás miatt.
Már az ünnepi ceremónia közben belelapozok a Polonia Wegierska lengyel-magyar nyelvű folyóirat friss számába. A magyarországi lengyelek havi lapja a belső címoldalon nyílt levelet közöl a Magyar Köztársaság hatóságaihoz és a magyar társadalomhoz.
„Különféle hírek érkeznek Lengyelországba Teleki Pál néhai magyar miniszterelnöknek a magyar történelemben játszott szerepével kapcsolatban kibontakozott széles körű vitáról. Nem csodálkozunk ezen. Ellenben erősen felháborított bennünket az, hogy Budapest Fővárosi Közgyűlése visszavonta gróf Teleki Pál emlékművének budapesti felállítására kiadott engedélyt. Ezért a volt lengyel katonai internáltak és polgári menekültek, a magyar iskolák és felsőfokú tanintézetek egykori lengyel tanulói és hallgatói nevében, akik a II. világháború idején öt évig Magyarországon éltek, továbbá a lengyelországi lengyel-magyar baráti társaságok sokezres serege nevében kötelességünknek érezzük, hogy nyilvánosan megszólaljunk.
Számunkra, lengyelek számára Teleki Pál olyan személyiség, akinek nagyon sokat köszönhetünk. 1929-ben, mint a magyar kormány feje a hitleri Németország hatalmának ismeretében egyáltalán nem lett volna kötelessége Lengyelországra gondolni. Hiszen annyim más állam tehetetlenül nézte a lengyel tragédiát. Teleki miniszterelnöknek mégis volt bátorsága, hogy kiálljon védelmünkben, és megadjon minden segítséget. Most mi állunk ki az ő védelmében.”
Az Iga Sikora-Zeisky lengyel és Józsa Péter magyar újságírók szerkesztésében megjelenő lapban közölt Nyílt levél lélekbe markolóan ecseteli, hogy a hitleri terrortól meggyötört egész akkori Lengyelország miként tekintett Magyarországra, mint szigetre a német nagyhatalom tengerében, a nyugalom és barátság szigetére, ahol menedékre és biztonságra találtak, és ahol lengyel nemzeti értékeiket megbecsülés övezte. Ennek a történelmi momentumnak a felidézése során kiemelik: „Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy Teleki miniszterelnök kormánya teremtette meg a feltételeket sok ezer zsidó származású lengyel menekült magyarországi túlélése számára.”
Hogy fér ez össze azzal – egyébként teljesen történelmietlen – „feltételezéssel”, hogy Teleki miniszterelnök szerepet játszott volna, illetve előkészítette volna a zsidó holokausztot, miközben tízezernél több lengyel állampolgárságú zsidót ment meg a biztos haláltól?
Balatonboglár egykoron a lengyelek, most az őket mentő Teleki Pál tudós és magyar államférfi menedékhelyévé vált. Ez a látszat, mert Teleki Pál budapesti száműzetése pillanataiban lelt olyanok tudatában és lelkében is otthonra, akik eddig keveset, vagy semmit sem tudtak róla. Bizonyság rá a mostani balatonboglári ünnepi gyülekezet is, mert az itt lévők között a helybélieken kívül ott láthattuk az európai kontinens reprezentáns magyar személyiségeit és közembereit, a Nyugat-Európában élő Teleki-rokonokat, magyarhoni Országgyűlési képviselőket, hivatalviselőket, a cserkészeket, alapítványok és egyesületek tagjait. Az ünnepségen még háromszéki cserkészekkel is találkoztam.
Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester nagy nyomatékkal emelte mondandója csattanójává azt a gondolatot, hogy gróf Teleki Pál bronzszobra Balatonbogláron örökös otthonra talált, és ha bárki más Teleki Pál emlékműállítás szükségét érzi, erre a műalkotásra ne számítson. Alkottassanak új Teleki-szobrot, vagy állíttassák fel ennek a mását. Az eredeti a helyi tanács képviselő testületének döntése és a Teleki Emlékbizottság ünnepélyesen aláírt adománylevele szerint az övék.
Csicsery Rónay István, a Teleki Emlékbizottság elnöke mondta ünnepi beszédében, hogy a Balatonbogláron elhelyezett Rieger Tibor-alkotást a Teleki Pál szobrok sora követi majd.
Akiknek pedig máig sem volt alkalmuk és érkezésük, hogy megismerkedjenek azokkal a történelmi tényekkel, hogy ki volt gróf Teleki Pál, olvassanak bele azokba az ünnepi beszédekbe és üzenetekbe, amelyeket lengyel személyiségek mondtak el Balatonbogláron, illetve Varsóból vagy Londonból postáztak. Egy tűz mellett azt is megtudhatják, hogy lengyel értelmiség és a köztudat milyennek véli a magyarságot. Ez nagyon fontos, mert a becsület és tisztesség morális értékeit felsorakoztatva olyan mércével mérnek bennünket, amelynek újabb és újabb kiérdemlése felé lesz alkalmunk még a mostaninál is bátrabb lépéseket tenni.
Bakos István, a Teleki Emlékbizottság titkára a szoborállítás gáncsoskodásait temetve mondta, mikor a nyolctonnás süttői márványtalapzatra rácsodálkoztunk, hogy ennek a kőtömbnek az elhelyezésével az ő szívéről is ekkora kő esett le.
A miénkről is. Mert folyamatosan szégyelltük magunkat mi is, akik feje fölött a magyar alkotmány nem fedél, hanem, jobbik esetben is, egyelőre ennek eresze alá – erdélyiesen a csepegés alá –férhetünk be. Van egyéb is, ami miatt szégyenkeznünk kellet – illetve kell. Egy szűk kör, egy fővárosi kis csoport Teleki Pál elleni randalírozása és szánalmas hadakozása közben mi is hallgattunk. Az erdélyi írott és elektronikus sajtóban alig van nyoma annak, hogy az erdélyi ember tisztességét, becsületességét és emberi tartását szimbolikusan is megjelenítő és történelmileg hitelesítő személyiség ellen nemtelen támadás indult. Megfeledkeztünk Erdély múlt századi történelmének tanulságairól, Erdély egy részének rövid ideig, de hatását tekintve máig is érzékelhető nemzeti, gazdasági, szociális és kulturális felemelkedéséről, amelyben Teleki Pálnak nem csak származása, építő munkássága játszott szerepet, hanem az ő irányítása alatt elkészített „térképpel írott történelem” is. (Rónay András)
Eddig vigasztalhattuk magunkat azzal, hogy lengyel nemzet akkor is létezett, amikor fővárosában mások voltak hangadók. A franciák is, a lengyelek is telepítettek árnyékkormányokat más országba. Más országok nyújtottak számukra menedéket, akárcsak Boglár, a Balaton partján a lengyelnek egykoron –Teleki szellemiségének most. A kitoloncolt szellemiség minden esetben újra visszahódította a fővárosokat. Ez történelmi evidencia.
Balatonbogláron a sajtóértekezleten kérdeztem meg, hogy mikor lesz Budapesten Teleki-szobor, amikor egyesek, ott, képletesen, éppen a Wass Albert szobrát döntögetik. Nem azt kérdeztem, hogy lesz-e szobor. Hanem azt, hogy mikor lesz. Mert ez csak idő kérdése.
2004. április 9.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

Pomogáts: Az irodalmi munkásság számít
Nagyvárad- Hétfő délután A művelődés hete- A tanulás ünnepe rendezvénysorozat keretében dr. Pomogáts Béla tartott előadást Nagyváradon Nyirő Józsefről és az erdélyi gondolatról, az Ady Endre Középiskolában.
A Bethlen Gábor Alap támogatásával zajlott rendezvény fő szervezői a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a váradi Sapientia Varadiensis Alapítvány voltak, partnerségben a debreceni Megyei Népfőiskolai Egyesülettel, a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesületével, a berettyóújfalui Bihari Népfőiskolával és a Biharország Civil Társulással.
Az Ady Endre Középiskola könyvtártermében megjelenteket dr. Fleisz János egyetemi tanár, BINCISZ-elnök köszöntötte. Felvázolta a 2005-ben indított A művelődés hete- A tanulás ünnepe eseménysorozat célkitűzését és eddig történetét, kiemelve a kisebbségi művelődés, illetve közösségi kultúra fejlesztésének, valamint a felnőttoktatásnak és az élethosszig tartó tanulásnak a fontosságát, melyek amúgy beilleszkednek az európai folyamatokba. Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője arra hívta fel a figyelmet: egy 2006-os uniós direktíva azt tartalmazta, hogy 2012-ig az EU nagykorú lakosságának legkevesebb 12 százaléka részt kell vegyen a felnőttképzésben, ehhez képest azonban ez az arány napjainkban Romániában és Magyarországon sem éri el az 5 százalékot. Elgondolkodtató adat, hogy az anyaországban 1 millió lakos nem végezte el a nyolc osztályt, s ugyanennyi embernek nincs szakmája, a körülbelül 4 millió fős munkaerő-piacnak azonban csupán a 0,6 százalékát teszik ki az ezen kategóriába tartozó személyek által igénybe vehető állások.
Nyirő-vita
Dr. Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész előadása első harmadában részletesen ismertette az erdélyi gondolat, illetve ezen szemléletmód képviselőinek főbb vonásait, tulajdonságait. Nyirő József tevékenységével kapcsolatban kifejtette: 1940-ben még a transzilvanizmus eszméjének nemes gondolatai mellett foglalt állást, sőt 1942-es parlamenti felszólalásaiban is a kisebbségben töltött évtizedek fontos erkölcsi-politikai hagyományaira figyelmeztetett. Ezután azonban néhány hónapig egy olyan utat választott magának, mely eltért korábbi életpályájától, ugyanis követte Szálasit és tagja volt a soproni nyilas Országgyűlésnek. Pomogáts Béla meglátásában Nyirő nem volt egy politikai őstehetség és ezért gondolhatta azt 1944 végén, hogy a németek megnyerik a világháborút, a szélsőjobbhoz pedig azért csatlakozott, mert meggyőződése volt, hogy csakis a német segítség tudja garantálni Erdély biztonságát. Az irodalomtörténész szerint azonban a közvélekedéssel ellentétben a Nyilaskeresztes Pártban nem vállalt szerepet, és későbbi emigrációjában visszatért korábbi nézeteihez.
Pomogáts Béla a közelmúlt Nyirő-vitájával kapcsolatban is elmondta véleményét, bírálva mindkét politikai tábort. Úgy vélte: az irodalom ügyét nem volna szabad alárendelni a politikának, és egy író tevékenységének a megítélésekor az irodalmi munkásság kellene legyen a lényeg. Úgy fogalmazott: nem akarja Nyirőt „mosdatni”, de szerinte nem volt „alkatilag antiszemita”. 1943-44-ben tett egy-két antiszemita beszólásától, illetve újságcikkétől eltekintve nem jellemző rá a zsidóellenesség, ezt támasztják alá például a zsidó származású Ligeti Ernővel folytatott beszélgetései is, vagy az Uz Bence című regényének az egyik részlete. Az irodalomtörténész ugyanakkor elszomorítónak, kamaszos, olcsó, a 19. századi francia vígjátékok jeleneteire emlékeztető meggondolatlan színjátéknak nevezte a „Nyirő temetése körüli cirkuszt”, mely meglátásában azt a politikai stratégiát szolgálta, hogy egy bizonyos oldal győzzön a romániai önkormányzati választásokon, ezen erőfeszítéseket azonban nem koronázta siker.
Meglepetés közjáték
Pomogáts Béla előadása első felében arra is kitért, hogy miként mutatkozik meg a transzilván meggyőződés Nyirő József irodalmi munkásságában. Történelmi regényeivel kapcsolatban kijelentette: az erdélyi gondolatot követő elbeszélő irodalom közös jegyeit viselik magukon, melyek megalapozták a kisebbségbe szorult magyarság sorsvédelmét. A rendezvény meglepetés-blokkjaként a Kiss Törék Ildikó-Varga Vilmos színművészházaspárt egy részletet olvasott fel az Uz Bence című regényből.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

Ember az embertelenségben (Könyv az ötvenhatos börtönévekről )
„Magyar az űzött magyarságban, / Újból élő és makacs halott” – írja Ady Endre az első világháború véres napjaiban, amikor először özönli el Erdély földjét az orvul támadó szedett-vedett román királyi hadinép.
A nemrég súlyos és hosszan tartó betegségben elhunyt Veress Sándor, a húsz évre ítélt antikommunista 2011-ben megjelent önéletrajzi emlékezésében* a Gheorghiu-Dej-i kommunista diktatúra börtöni és munkatábori megalázó és kegyetlen történetét írja le, amelyet hét évig kellett neki és rabtársainak Romániában elszenvedniük.
A Marosvásárhelyről felesége elhunyta után Sepsiszentgyörgyre költözött Veress Sándor – akárcsak a többi politikai elítélt – 1964 nyarán szabadult ki a Romániára a nyugati civilizált világ által rákényszerített közkegyelem révén. Azok az emberséget és végső fokon az életet felszámoló, kényszermunkával töltött évek egész életére – életünkre – meghatározó hatással voltak. Elfelejteni soha nem lehet a megalázást, verést és éheztető zárkát a legcsekélyebb fegyelmetlenségért vagy elrejtett tűért, kenyérből gyúrt sakkfigurákért vagy a rejtve érkezett hazai hírekért, fényképért járó botozást, élelem- és vízmegvonást.
A kegyetlenségre nevelt őrök – többnyire az ország alja népségéből toborzottak, esetleg fegyelmi vétségért elítélt katonák – vagy meg akartak felelni parancsnokaik elvárásainak némi előnyökért, vagy elhitték azt, hogy a szocialista haza esküdt ellenségei vagyunk, és igen súlyos bűnök terhelnek. Ahogy idézi Veress Sándor a marosvásárhelyi börtön egyik – jobb indulatú – őrét, aki megkérdezte az egyik rabtól, ugyan miért ítélték el, azt a feleletet kapta: „semmiért.” „Akkor csak öt évet kaptál volna. A semmiért annyit adnak.”
Veress Sándor hét év börtönből börtönbe vándorlását, a dunai munkatáborok kegyetlen szigorúságát és megbetegítő munkakörülményeit színesen írja le, csakúgy, mint az itt szövődő, életre szóló barátságokat is, a kis magyar, egymást bátorító közösségeket. Ezek enyhítették valamelyest a távol szintén szenvedő, nélkülöző család hiányát.
* Veress Sándor: Hét esztendő kálváriája 1957–1964, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2011.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítás gróf Bánffy Miklós hagyatékából
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismerése érdekében vándorkiállítást hozott létre. Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai Galériájában csütörtökön 17 órától nyitnak meg. A tárlatot Szebeni Zsuzsa kurátor, az OSZMI színháztörténésze mutat be.
Losonczi gróf Bánffy Miklós (Kolozsvár, 1873. december 30. – Budapest, 1950. június 6.) az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos család tagja, az egyik legsokoldalúbb közéleti erdélyi magyar személyiség volt a 19. században. Író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus és külügyminiszter. Bármerre is sodorta a sors, mindenhol megállta a helyét. „Érdekes, hogy Maga sem szeret tervezni. Én sem tettem soha. Álmodozni, elképzelni igen, de tervezni nem. Engem is a sors dobott ide-oda, diplomáciába, képviselőségbe, intendánssá tett és külügyminiszterré, anélkül, hogy valaha ilyet tervszerűen akartam volna. A fontos csak az, hogy az ember megállja a helyét ott, ahová állítják. Eredetileg festő akartam lenni és író lett belőlem” – fogalmazta meg Bánffy Miklós, a Bánffy Katalinhoz írt levelében (Kolozsvár, 1948. április. 7.). A tárlaton látható a gróf jurátus díszkardja, valamint a sepsiszentgyörgyi múzeum számára készített Csaba királyfit ábrázoló üvegablak-terve. Megtekinthető továbbá a Stróbl Alajos által Bánffyról készített bronzszobor. A kiállítás egyik színfoltját képezik a könyvillusztrátor Bánffynak az 1921-es génuai békekonferencián készített karikatúra-reprodukciói – vázolta fel a lényegesebb látnivalókat röviden a kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsanna. A vándorkiállítás elsődleges célja Bánffy Miklós színházhoz kötődő munkásságának bemutatása – mondta el Szebeni Zsuzsanna. Hozzátette, első ízben lesz látható Az ember tragédiája 1935-ös színrevitelének rendezőpéldánya, a kiállítás egy másik különlegessége pedig a Varázsfuvola Éj királynője jelmezének rekonstrukciója. Az utóbbi esetében megjegyezte, hogy a gróf annyira színvonalasan megtervezte ezt a jelmezt, hogy a korabeli műhelyek nem tudták teljesen a ruhakompozíció minden egyes aspektusát megvalósítani, ezért a tervek alapján készítették a rekonstrukciót. Mivel Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, az egykori gróf ezen a területen folytatott tevékenységéről is faggattuk. Mint mondta, Bánffy Miklós kapcsolatai a színházzal koraiak, már 17 évesen megírta Egy végrendelet következményei című darabját, amelyben ő maga is szerepet vállalt egy jótékonysági est alkalmával. Mikor 1913 és 1918 között intendánssá nevezik ki, örömmel fogadja a megbízatást, akkoriban ez a funkció a Magyar Nemzeti Színház mellett a Magyar Operaház irányítását is ő látta el – hangsúlyozta a kurátor. „Az operára szeretett volna összpontosítani, ezért a színháznál Hevesi Sándort nevezi ki főrendezőnek, aki megújította a magyar színházi világot. Ezután teljes energiabevetéssel az Operaház megújításán fáradozott. Meghívta az orosz balettet, korszerűsíttette a nézőteret, díszletraktárat, díszletfestő műhelyet létesített új rendszabályzatot vezetett be, amely alapján sokkal színvonalasabban folyhatott a szakmai munka. Mozart operáit és Verdi operáit tűzte műsorra, ezek nagyon számottevő előadások voltak, melyek az európai színvonalúvá emelték a magyar operát. Ami talán ennél is fontosabb, hogy az akkor még ismeretlen Bartók Bélát meghívta és két előadásához is díszletet készített. A korabeli kritika megírta, hogy főleg a látványvilág, a díszlettervezés szempontjából vitte világszinten élvonalba a Magyar Operaházat.” Kiemelte még, hogy a Helikonon belül Bánffy Miklós szorgalmazta hogy a színházzal többet foglalkozzanak, hogy drámapályázatot írjanak ki, stb.
Szőcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)

Jelképek árnyékában
Aki máris pezsgőt bontott Szász Jenő fő nemzetstratégává való kinevezésének hírére, valamint a kinevezésbe kódolt pártelnöki visszalépésének valószínűségére, máris keresgélheti a messze pukkanó dugót. A vélekedések, melyek a két hazai jobboldali alakulat, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) gyors összeolvadásának lehetőségét jövendölték, leginkább arra voltak alkalmasak, hogy a polgáriak rögtön veszélyeztetve érezzék néhány éves közéleti erőfeszítéseik, civil kurázsijuk gyümölcsét. Vészhelyzetben pedig egy igencsak megosztott közösség is többnyire félreteszi sérelmeit, és összezárja sorait.
Erre a helyzetfelismerésre építve az MPP vezetői máris megtalálták a hatalomváltások idején olyannyira fontos közös nevezőt a párt tagságával.
Az identitás határozott kinyilatkoztatásának és erősítésének tényén túl azonban némi szomorúsággal kellett tudomásul vennünk, hogy nincs új a nap alatt, bármilyen irányból süssön is. A rendkívüli MPP-kongresszus határozata ugyanis épp annyira kirekesztő, mint az RMDSZ sokszor bírált meghívója, miszerint bárkit szívesen látnak, de csakis a tulipán árnyékában felsorakozva. Az MPP a fenyőt kínálja hasonló cinizmussal az EMNP-nek, arra a törékeny fölényre hivatkozva, melyet a legutóbbi önkormányzati választások alkalmával elért. A politikai alkuk természetrajzának ismeretében persze letudhatnánk a dolgot azzal is, hogy a hasonló üzengetések nem jelentenek többet megszokott csatazajnál. Csakhogy egy ideje helyzet van a romániai magyar politikában, még akkor is, ha a decemberi parlamenti választások ezt egyelőre nem teszik teljes mértékben indokolttá. A választói és választási számmisztikán túl ugyanis elkerülhetetlenül közeleg a hazai nemzetstratégia-váltás pillanata, márpedig egy paradigmaváltás óhatatlanul másfajta kommunikációt követel. A nyílmérges üzengetésekből, a gyerekes kiszorítósdiból egyre inkább elegük van az embereknek, akik képtelenek, de talán már nem is akarnak feltétlenül belátni a politikai kulisszák mögé. A bizalmi tőke újrateremtéséhez most már sokkal őszintébb – vagy legalábbis őszintének tűnő – kiállásokra van szükség, mintsem ínyencek csettintését kiváltó machiavellisztikus pengeváltásokra. Mert ha nem így történik,hamarosan senkit sem találnak maguk mögött a zászlóvivő politikai vezérek. És itt már korántsem történelmi léptékű időről van szó. Olyannyira nem, hogy azt nem csak unokáink, de mi is látni fogjuk.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megmaradunk!?
Én is olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is, ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. Természetesen én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik tíz cserép a házamról, akkor mikor fog elfogyni az összes cserép és rám roskadni a ház.
Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha ezer méterről ötvennel nekem jön az autó, akkor hány másodperc múlva fog elütni... csak az nem logikus, hogy akkor miért nem ugrok félre, miért nem igazítom meg a cserepeket az otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?
Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez van, ezt kell elfogadni. Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: „ha nincs kenyér, keresünk!" Igen, mi keresztények a mi Urunktól, Istenünktől azt halljuk: „Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek", „bármit kértek az én nevemben, azt megkapjátok"... Igen, Isten változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett, és mi ennek a folyamatosan születő világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodásnak kellene vezetnie bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkületnek, a mi Urunk, Istenünk szellemének. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, örömmel meg merem-e osztani gyermekeimmel?
Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy kis csodát teremtett, van panziója, sípályája és főleg sok-sok vendége. Egy nap szomorúan felhívott, hogy nagyra nőtt fia összepakolt és elment Amerikába... Leültünk beszélgetni, és én őszintén megkérdeztem: „Mit gondolsz, amit itt 15 év alatt megálmodtál, felépítettél, más országban el tudtad volna érni?
Saját szájával mondta ki, hogy nem. Hát akkor miért kell nap mind nap azt mondani, hogy itt Erdélyben nem lehet eredményesen dolgozni, meg nem is érdemes, mert úgyis minden hiába, meg stb., stb. Ha a gyerekeid nap mint nap csak azt hallják, hogy nehéz, hogy nem éri meg, akkor miért ne mennének el a mi „rossz" világunkból?? Barátom némán hallgatott, láttam, hogy érti azt, amiről beszélünk. Végül is a problémák folyamatos felemlegetésével ő űzte el magától, szépen fejlődő vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs – mondtam neki – most neked kell vissza is édesgetned a fiadat!
Ha felhívod, ha írsz neki, mindig mondd el, hogy mennyi vendég volt, hogy ma hányan lovagoltak és hogy mennyi állatot tudtál értékesíteni a saját tehéncsordádból. Nem kell bölcselkedni, valótlan dolgokkal hencegni, csak az igazat mondd ki, de azt újból és újból örömmel mondd el, mert a te örömödnek, bizakodásodnak teremtő ereje van! Használt a gyógymód, a fiatal ember mint szakács hazajött és vezeti apja konyháját.
Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagynunk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást, és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúráznunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében! Miért sírunk? Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból?
A félelem, a szorongás, még ha irreális is, mindenképp kifejti a maga pusztító hatását. Hogy mennyire így van, elmondok egy kísérletet: A tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy kísérleti terembe, a másik ötvenet egy ugyanolyan terembe zárták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a félelem, a szorongás, a stressz mit fog eredményezni az egereknél? Éppen ezért az egyik megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe zárt macskát.
Így bezárva a macska nem bánthatta az egereket, de a szaga érződött, közben nyávogott, morgott félelmetesen és a kis parányi állatokra ez az irreális félelem is hatással volt. Abban a teremben, hol nem volt cica, az élet szépen ment a maga medrében, sok-sok kis egérke született, a párok gondoskodtak a parányi utódokról, vígan fejlődött az egérpopuláció.
A másik teremben, hol a cica a ketrecben biztosította a stresszt, a félelmet, bár egyetlen egeret sem tudott bántani, az egerek nem hoztak kellő mennyiségű utódot, sőt sokszor a megszületett utódokat is megették, és azok a kis egerek, amelyek életben maradtak, sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek voltak, sőt mindenféle deviancia gyakrabban fordult elő náluk, pl. több volt itt a saját neme iránt vonzó egyed... Igen, a félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl, pusztít, hogy megfojtsa az áldozatát! Ezt a gonosz lélek is jól tudja, ezért lengi be világunkat ez a hatalmas nyugtalanság, félelem!! A gonosz mindig, de mindig a pánikol a szentírásban, ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. Jézus Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri újból és újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!
Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben tavaly télen a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli vakációt, és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes, a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét. Szerintem ebben a mai gazdasági, társadalmi hullámverésben is, ha magunkban, környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten áldása kiáradna ránk és megmaradnánk. Ha hitetlenül a gonosz lélekre figyelünk, akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször felesleges pánik, alaptalan stressz összemorzsolja a szívünket is, de a népünket is.
Böjte Csaba t.
Erdély.ma

Európa- és magyarellenes hőzöngők
Több Európa mottóval zajlott a bukaresti parlamentben az Európai Néppárt kongresszusa – az esemény napján, azzal párhuzamosan a kormánypártok több tízezres nagygyűlést szerveztek a Nemzeti Arénában azzal a nyilvánvaló céllal, hogy eltereljék a figyelmet a jobboldal rendezvényéről.
Európa neve mindkét helyszínen igen gyakran elhangzott. De míg a néppárt összejövetelén többnyire a válságból való lehetséges kiutakról értekeztek az állam- és kormányfők, a Szociál-Liberális Szövetség tüntetésén erőteljesen Európa-ellenes beszédek hangzottak el, a baloldal képviselői Traian Băsescu elleni gyűlöletüket kiterjesztették mindenkire, aki csak részt vett a kongresszuson vagy szóba állt a román államelnökkel. S mert önmagában az EU mégsem lehet célpont, hát előrántották ismét a magyar kártyát. Victor Ponta azzal fenyegetőzött, hogy Băsescu barátai, Orbán Viktor meg Tőkés László épp most osztják fel egymás között az országot, Crin Antonescu pedig azt harsogta, Bukarest példaértékűen bánik kisebbségeivel, de vegye tudomásul mindenki: Románia egységes nemzetállam. Került hát ellenség, nacionalista mámorban úszott a tömeg, megvédték az országot, teljes volt a siker… Túloldalt a román államfő az integráció elmélyítését szorgalmazta, az Európai Egyesült Államok mielőbbi létrejötte mellett szállt síkra. A legnagyobb európai pártcsalád programjába a romániai magyar EP-képviselők közös fellépése nyomán bekerült az őshonos kisebbségek védelméről szóló passzus is. Tőkés László regionalizációról, az ország föderalizálásáról beszélt – mert lehet tárgyalni erről, mert ez is a krízisből kivezető utak egyike, mert mikor, ha nem akkor, amikor a föderális berendezkedésű német állam feje, Angela Merkel kancellár is ott van? A stadionban szekusnak nevezték Băsescut – azok, akik ismét jelöltként indítják a bizonyítottan szekus besúgó Dan Voiculescut, alias Felixet. A tüntetésen Románia korszerűsítését, felzárkóztatását ígérték – azok, akik most éppen Gigi Becalival szövetkeznek. Csak néhány benyomás a két nagyszabású politikai rendezvényről. De jóval több kérdés, fokozódó aggodalom. Mi lesz még itt december 9-ig, ha a politikusok már most ily felelőtlenül szítják a gyűlöletet? Mi következik, ha azoké lesz majd a tér a parlament falain belül is, akik a stadionban hőzöngnek, és akiknek ily megnyilvánulások mellett csakis ott lenne a helyük? Mi lesz majd, ha e posztkommunista szövetség pillanatnyi pártérdekből, kihasználva a válság gerjesztette társadalmi elégedetlenséget, egyszer csak hátat fordít Európának? Fracádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

1956 októberére emlékezve
Több mint fél évszázadból visszatekintve 1956 októberére már nem emlékszem az események időbeliségére, a napok és hetek történései egybefolynak, csak egy-egy felvillanó kép vagy képsor él még tovább bennem, és az a felemelő bizonyosság, hogy a történelem általam ismert forradalmai közül ez volt a legigazibb és erkölcsileg a legmagasztosabb.
De jól emlékszem viszont arra a temesvári írószövetségi gyűlésre, ahol egyedüli felszólalóként elhamarkodottnak (hotărâre pripită) minősítettem azt a párthatározatot, amely a magyar forradalmat ellenforradalomnak bélyegezte. A románul elmondott beszédemben, mert jelen voltak a román, német és szerb írók is, azt próbáltam bizonyítani, hogy ha a kommunista pártok egyazon marxista történelemszemlélet kritériumai alapján ítélnek meg egy társadalmi eseményt, akkor hogyan lehetséges, hogy egyes pártok népfelkelésnek, a tömegek jogos fegyveres harcának vagy éppen forradalomnak vélik a magyarországi eseményeket.
Amikor leültem, Anavi Ádám csak annyit mondott: „a szívemből beszéltél!”. Ezt az epizódot különben a kilencvenes évek elején részletesen és irodalmilag feltupírozva megírta. Felszólalásom utáni másnapon Bukarestből megérkezett Domokos Géza, az Előre főszerkesztő-helyettese (én Forrai néven a fővárosi lap bánáti tudósítója voltam) és hosszasan tárgyalt a helyi döntéshozókkal, majd közölte, hogy szerencsére megúsztam egy írószövetségi kizárással, ami néhány nappal később meg is történt. De egy hét múlva az Előrétől is megérkezett az elbocsátó szép üzenet, a romániai sajtóban az első és az utolsó újságírói felmondás 56 okán. Hónapokig munka nélkül tengtem-lengtem, majd visszaköltöztem Kolozsvárra, a szüleimhez.
1957 kora tavaszán, amikor Domokos Géza az újrainduló Ifjúmunkás szerkesztőit verbuválta, Páskándi Gézának és nekem félnormás tudósítói állást ajánlott. Első megbízatásom az volt, hogy írjak Dávid Gyuláék tárgyalásáról. Úgy látszik, hogy felsőbb ukázra meg akarták szellőztetni a pert, mert a zárt tárgyaláson jelen volt Asztalos István, az Utunk megbízásából, Zimán József az Igazság, és Korda István az Előre részéről. És mintha összebeszéltünk volna, egyikünk sem írt egy sort sem.
A tárgyalóteremben karnyújtásnyira ültem az előttem álló Dávid Gyulától, és nem az ügyész vádpontjait és nem a magyar nevű törvényszéki bíró ügybuzgó beszédét hallgattam, hanem volt bolyais egyetemista kollégám keményvonalú és egy darabból kifaragott arcát néztem-figyeltem. És figyeltem a tekintetét, mert már annak előtte olvastam arról, amit a bölcsek évezredek óta tudtak, a tudósok pedig kísérletek alapján bizonyítottak: a tekintet adott helyzetben híven tükrözi az ember érzelmi állapotát, a szeretettől el egészen a halált megvető bátorságig. Ámulva és csodálkozva láttam, hogy szemrebbenés nélkül hallgatta végig az ügyész súlyosnál súlyosabb vádpontjait. Ennél súlyosabbakat talán még a bibliai filiszteusok sem mondtak az általuk megvakított nagy erejű Sámson fejére, akinek tragikus sorsát a szellem óriásai, Miltontól Németh Lászlóig, színpadra álmodták, Händel és Saint-Saëns zenébe szőtték, a reneszánsz legnagyobbjai pedig arcát szoborba faragták, vászonra festették.
És Dávid Gyula tekintete rezzenetlen maradt még a nehéz börtönévekkel teletűzdelt ítélethirdetéskor is. Ezt az arcot és ezt a tekintetet azóta sem tudtam elfelejteni. Németh László írja, hogy amikor drámáját írta a nagy erejű bibliai Sámsonról, a hamvaiból önmagát megújítani képes tragikus hősről, az általa csupán elképzelt sámsoni arc és tekintet egész életében elkísérte.
Nekem akkor úgy tűnt, hogy tekintetében ő mondott ítéletet a kolozsvári katonai törvényszék bírái felett, akik azért ítélték hosszú évekig tartó börtönbüntetésre, mert diákjaival a Házsongárdi temetőben gyertyát gyújtott a forradalom mártírjainak emlékére.
Komor idők sötét tárgyalása, még sötétebb ítélettel!
Kolozsvár szívében, ha néha találkozom Dávid Gyulával és köszöntjük egymást, külön öröm számomra, hogy láthatok még itt, fehérek közt egy európait.
ANTAL JÓZSEF
Szabadság (Kolozsvár)

Beszélgetés Varga Károllyal, a dévai Corvin Könyvkiadó vezetőjével
Mentőöv a könyvpiacon: a gasztro-forradalom
Több tucatnyi helybeli, illetve más vidékről meghívott kiadó vett részt a XIII. alkalommal megrendezett Hunyad megyei könyvszalonon. A standokon azonban hiába kerestünk magyar kiadványokat.
Mint kiderült, a megye egyetlen magyar könyvkiadójának a szíves meghívás ellenére nyomós oka volt a távolmaradásra. Ám a kiadó vezetőjével, Varga Károllyal folytatott beszélgetés során az is kiderült, hogy immár a könyvpiacon is a gyomrunk és ízlelőbimbóink diktálják az irányt.
–Abszolút rajtunk múlt e könyvszalonon való részvétel vagy távolmaradás, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan idén is meghívtak a szervezők. Néhányszor ott is voltunk. De sajnos, be kell látnunk, hogy olyan környezetben élünk, ahol egy effajta rendezvényen három nap alatt 8-10 magyar könyvet lehet eladni. Ez valahol megalázó is, meg gazdasági szempontból teljesen nonszensz – magyarázza a dévai Corvin Kiadó vezetője.
–Mi a tapasztalat a székelyföldi és magyarországi könyvvásárokon?
–Vegyes. Attól függ, milyen jellegű a rendezvény, illetve, hogy mibe kerül a részvétel. Manapság számunkra az is sikernek számít, ha a részvételi költségeket ki tudjuk hozni. Mert általában elég borsos árat kell fizeti az effajta rendezvényeken. És a könyvszakma amúgy is mélyrepülésben van. Ennek én kettős okát látom. Egyrészt a mai úgynevezett kultúrát teljes mértékben a vizuális média diktálja. Az emberek zömének bőségesen elég megnézni egy-két-három tévéműsort, s ezzel ki is merül a kultúra iránti igénye. Másrészt a könyvkiadás mélyrepülését idézi elő az is, hogy a könyvek előállítási, illetve terjesztési költsége olyan mértékben emelkedette, hogy egyszerűen lehetetlen manapság olcsó könyvet gyártani. Ha pedig nem olcsó a könyv, akkor nem számít tömegcikknek, és ettől kezdve csak kis példányszámú luxuskiadványokról beszélhetünk. Vannak persze csodaszép kivitelezésű könyvek a piacon, de ezeket multinacionális cégek gyártják, végigfuttatva őket a fél világon. Gyakorlatilag egyetlen szerző munkáját több nyelvre lefordítva adják ki.
–Ilyen körülmények között a Corvin Kiadó milyen címeket mert bevállalni az utóbbi időben?
–Mi mindig is kötődtünk az iskolákhoz, mivel tankönyveink, munkafüzeteink vannak, s odafigyelünk arra, hogy biztosítsuk az erdélyi könyvpiacon a kötelező házi olvasmánynak számító kiadványokat. Ezekre valós igény van és megpróbáljuk elérhető áron kínálni őket. Én mindig is az olcsó könyvkiadás híve voltam. 10-15 lejnél magasabb áron ritkán jelentetünk meg könyvet. Azonban ilyen keretek között, úgy érzem, minden lehetőséget kimerítettünk. Ami kiadható volt klasszikus magyar irodalomból, azt kiadtuk. Vannak persze még vonzó címek, mint például a Pál utcai fiúk, de ezek kiadásánál olyan szerzői jogi bonyodalmakba ütköztünk, hogy egyelőre le kellett mondanunk róla.
–A Corvin kiadó valójában a rejtvénymagazinok által vált ismertté. Az Erdély-szerte ismert jelszó is erre utal: Rejtvényben az élen! Mi a helyzet e kiadványokkal?
–Sajnos, a rejtvénylapok is mélyen az alatt a szint alatt vannak, mint ahol én látni szeretném őket. Itt azzal próbáltunk „élen” maradni, hogy mind több és több kiadvánnyal rukkoltunk elő. Míg valamikor 30-35 ezer példányban jelent meg egy-két rejtvénylapunk, manapság örülök a 6-8 ezres példányoknak. És igyekszünk minél több címmel jelen lenni a piacon. Ezért hetente akár 2-4 lapot is megjelentetünk. Próbálkozunk a magyarországi piaccal is, de ott a kétszáz rejtvénylap mellett kell kitartóan utat törni. Ezért inkább a hagyományos erdélyi piacot tartjuk szem előtt. Itt ismernek, szeretnek minket, s rejtvényben valóban élen járunk. Csak sajnos, egyre kevesebben választják ezt a fajta kikapcsolódást a sokkal könnyebben elérhető más szórakozási lehetőségek mellett.
–Az amúgy általánosságban leáldozó könyvszakma és rejtvényvilág mellett azonban a Corvin kiadónak ismét van egy világraszóló sikersztorija. Ez pedig az Erdélyi Konyha, ami néhány hónap alatt meghódította a hazai és magyarországi piacot. Hogyan született e lap? Kik a munkatársak? És hogyan alakul mostanában a sorsa?
– Ez valóban optimizmusra okot adó történet. Az Erdélyi Konyha idén decemberben lesz hároméves. E lap valahol a piac szülöttje. Ugyanis hosszú évekig próbálkoztunk a Köténykével, Gazdasszonnyal, de az innen-onnan összeollózott ötletekkel nem voltunk annyira autentikusak, ahogyan a piac ezt elvárta volna tőlünk. Úgy 3 évvel ezelőtt eszméltem rá arra, hogy a gasztronómiában igazi forradalom zajlik. És ez világjelenség. Ez a sejtésem beigazolódott. Így nagyjából egy időben indultunk a gasztro-forradalommal. Úgyhogy az erdélyi piacon egyedülállóak vagyunk, Magyarországon pedig a különlegesség kategóriájában jegyeznek. Tény, hogy igyekszünk a havonta megjelenő lapunkat minél több eredeti erdélyi recepttel megtölteni. Nagyon tartalmas és nagyon népszerű lett a lap. És olyan példányszámban nyomtatjuk, amit már én is szeretek. A havi 30 ezer példánynak nagyjából fele Magyarországon, fele Erdélyben talál gazdára. Ami a szerkesztőgárdát illeti, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Erdély majdnem minden gasztrobloggerét sikerült megnyernünk ez ügynek, így Aradtól Brassóig és Vásárhelytől Csíkszeredáig, aki ebben a szakmában él és mozog, az mind megfordult már a szerkesztőink körében. És a kör továbbra is nyitva áll. Továbbra is várunk gasztrobloggereket, hiszen ez ma már túlnőtt a hobbi szintjén, egyfajta szakmának számít. És aki követi a magyarországi gasztronómiai történéseket, az láthatja, hogy komoly sztárok nőtték ki magukat ebben a témában. Az Erdélyi Konyha mellett hasonló témájú könyvekkel arattunk még igazán sikert. Most a hetedik gasztronómiai kötetünk kiadására készülünk, és két-három héten belül kerül piacra a nagysikerű Erdélyi Konyha Kalendárium 2013-as kötete is.
Én azt hiszem: az, hogy a Corvin Kiadónak sikerült megmaradni és folyamatosan fejlődni, immár 24. éve, annak köszönhető, hogy mindig voltak megújulási lehetőségeink. És az Erdélyi Konyha határozottan egy ilyen!
Nyugati Jelen (Arad)

Érdemes vállalni a felelősséget!
1956-ra emlékeztek a Kultúrpalotában
Október 22.én, pénteken délután a Kultúrpalota Kistermében 1956 áldozataira emlékeztek. Az RMDSZ rendezvényén jelen volt Kelemen Atilla megyei elnök, Frunda György szenátor, Kerekes Károly képviselő és Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke, városi és megyei tanácsosok.
Az akkori politikai elítéltek közül Horváth Matild, Szilágyi Domokos és Kelemen Kálmán volt jelen. Felléptek a Bolyai Farkas líceum diákjai, valamint Buta Árpád előadóművész. A volt politikai elítélteket emléklappal és virággal köszöntötték.
Elvek nélkül maradék értékeinket is elveszítjük!
Az ’56-osok nevében felszólaló Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy eljött az idő, hogy ne csak bánkódjunk ’56 felett, hanem ünnepeljünk, hiszen mára világszerte elismerték, hogy a magyar forradalom volt az a nagy népi megmozdulás, amely, annak ellenére, hogy egy aránylag kis népről van szó, és bár nagy véráldozat árán, de Góliát, azaz a kommunizmus bukásához és a Szovjetunió széthullásához vezetett.
A véráldozatnál nagyobb áldozatnak azt a lelki traumát nevezte, amellyel Magyarországon az ÁVH-sok – nálunk a szekuritáté – megnyomorította nemcsak a bebörtönzötteket, de a szabadon élőket is. A kínzásokról szólva mondta el, hogy nagy megdöbbenést keltett, hogy nemcsak fizikailag, de lelkileg is tönkre akarták tenni az embereket. Példának saját esetét hozta fel:
– Valamilyen módon szintetizálták anyámnak, apámnak a hangját, mintha a szomszéd szobában verték volna, mialatt engem vallattak. Ez a fizikai kínzásnál is nagyobb traumát okozott. A későbbiekben pedig az, hogy teljesen elszakadva a világtól, az emberektől, a társadalomtól, nagy lelki megpróbáltatáson mentem át. Egy időre eltávolodtam a hitemtől, a vallásomtól, amit később szerencsére visszanyertem annyira, hogy a későbbi megpróbáltatásokat aránylag bátran és nem lelkileg megnyomorodva vészeltem át.
Arról is beszélt, hogy nem volt hiábavaló az áldozat, utólag kárpótolta az élet, államfők, kormányfők ismerik és tisztelik, legutóbb is a bukaresti EPP-kongresszus alkalmával többen személyesen üdvözölték.
Ugyanakkor arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a változó világban érdemes vállalni a felelősséget, az eszmék melletti kitartást, mert utólag az ember megbékél, és a Teremtő meghálálja.
– Nem hiábavaló a szenvedés a szabadságért és az elvek megtartásáért. Ez az az út, amelyen az erdélyi magyarság is haladhat, mert elvtelenül semmilyen célt nem tudunk elérni, hanem még a maradék értékeinket is elveszítjük, mondta egyebek között Kelemen Kálmán.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Szentek és kárhozottak
Néhány héttel ezelőtt, egy kora őszi, tikkasztó délutánon, amikor a kolozsvári flaszter koptatása közben is még a nyári, távolkeleti tájak árnyai és fényei között botorkál az ember, váratlan és szívesen látott vendégek jelentkeztek be hozzám, városlátogatni. Botcsinálta idegenvezető vagyok, ám a szakmát rutinos és hozzáértő napszámosoktól igyekszem ellesni már évek óta, tudom hát, hogy az élmény nem föltétlen a látnivalókban, hanem a hozzájuk kapcsolódó legendákban és a rejtett, első látásra fel sem tűnő értékekben lakozik, így a kolozsvári körsétánk alkalmával olyasmiket mutogattam, amiket csak a ráérőseknek szokás. Amilyen a város hajdani védműveinek egy-egy udvar mélyén szerénykedő, beépített falszakasza, vagy Pécsi Tölcséres János leánya, Kata mint amolyan Bethlen-utca házfalába vakolt alkalmi Kőműves Kelemenné 1585-ből. Netán a Filstich-Kemény ház udvarán árválkodó két reneszánsz ajtó, a minoriták templomának magyar szenteket mintázó, de felirataiktól megfosztott színes üvegablakai, a barátok templomában megbújó késő-gótikus Korniss-kereszt, amelynek ikertestvérét valahol egy bécsi templom féltett kincseként mutogatják a turistáknak, hatalmas korpuszára pedig mintha Laokoon kínjait faragta volna föl a mester… Végül pedig a Szent Mihály-templom toronyaljában Fadrusz János pályadíjas feszülete és a Schley-nig-kápolna festett falai. Ha valaha megkérdeznék tőlem – sosem fogják! –, hogy mit jelent számomra Erdély, lehet, hogy a levakart, elmeszelt, befalazott, megcsonkított, faragott és fes- tett szentek legendáit emlegetném erdélyi történetként, amelyben immár az együttélő vallások és népek egész tündérmeséje és kálváriája benne van.
Míg a vendégek azon elmélkedtek, hogy a vallásszabadság szülőföldjén hogyan sikerült a szenteket és hősöket ennyire összekaszabolnunk, az én gondolataim egészen más irányba kalandoztak el. Szent István idejében minden tíz falunak templomot kellett emelnie, hogy azokban imádják a magyarok immár megkeresztelt istenét és dicsérjék a Babba Márivá szelídült jóságos ősanyát. A nemes és kegyetlen középkor (v)iszonyai között vergődő, frissen keresztény magyaroknak példakép is kellett, kinek az erényeihez a maguk nyomorúságos életét a sárga föld helyett mérni lehetett. A templomok falára tehát a biblikus szörnyűségek és gyönyörűségek mellé kortárs magyarok legendáit festették, hiszen azok térben, időben és eszményeikben egyaránt közel álltak a néphez, amelyből vétettek és amely szép, színes szentekké, glóriás lovagokká csiszolta őket. Máig ható, modern művek, igazi képregények költöztek a falakra – tessék csak elmenni a Kárpát-medence keleti csücskébe, Gelencére művelődni, kedves vendégeim! –, és nem csak azért, mert a kor embere sem olvasni, sem írni nem nagyon tudott, hanem legfőképpen azért, mert a középkori képírók már akkoriban is tudták, amit a számítógépes ikonográfiák megalkotói modern elméletnek álcázva mantráznak: a kép ereje sokkal nagyobb, mint a megszentelt szövegeké.
Néhány utcával arrébb, a hajdani Heltai-, ma már Cipariu-téren a Szent Péter-bazilikára hajazó katedrálist építenek a görög katolikusok. Templomaikat itt-ott már nem is bitorolják, hanem elevenen fölfalatják bizánci mintára növesztett hatalmas hagymakupolákkal, ahogyan csak az ógörög legendákban nyelik el a titánok az elevenen szült isten-gyermekeket. Az évtizedek óta épülő betonkolosszus hivatalosan is a XX. századi Mártírok és Hitvallók Katedrálisa kíván lenni. Makovecz Imre tervezett csak ennél merészebb jelentéstartalmú, Szentek és Kárhozottak tiszteletére szánt nagytemplomot, amolyan magyar La Sagrada Familiát a maga sajátos és egyedi stílusában, amely, ha egyszer megépül a hálátlan Budapesten, csodájára járnak majd messzeföldről. Káromkodásból katedrális: vajon kiket festenénk a falaira, kortárs szenteket?
A XX. század magyar történelme szempontjából a 2012-es év egyértelműen a falakra festhető kortárs szentek és kárhozottak emlékéve volt. Az egyik ilyen szent és kárhozott Raoul Wallenberg, az ember az embertelenségben. A másik a 120 éve született bíboros, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egyik központi alakja, Mindszenty József, akit nemes egyszerűséggel csak a magyarok lelkiismereteként aposztrofál az utókor. Mindszenty mindkét embertelen és milliók életét követelő XX. századi diktatúrával szembeszállt – és mindkettő bebörtönözte őt. Így emelkedett a jelenkori magyar történelem és egyháztörténet egyik vezéralakjává olyanok társaságában, mint Apor Vilmos, Scheffler János vagy Márton Áron. Megalkuvást nem ismerő helytállása miatt a kényesen egyensúlyozó vatikáni diplomácia sem tudott vele életében mit kezdeni. Több, mint húsz esztendőnek kellett eltelnie hamvainak hazahozatala és a rendszerváltás után, hogy az igaz-ságszolgáltatás békeidőben és jogállami keretek között olykor túlságosan is lassan örlő malmai a végére járják Mindszenty bíboros teljes körű rehabilitációját. Kínzásának és kihallgatásának helyszínén, a hírhedt Andrássy út 60-ban jelenleg működő Terror Háza Múzeum egyik termében külön emlékhelyet alakítottak ki az üldöztetést szenvedő egyházi méltóságok tiszteletére. A terem központi kegytárgya a Mindszenty bíboros alakját idéző, egykor általa viselt liturgikus palást, a propaganda és a verbális agresszió szimbolikus kellékeként megjelenő tölcséres hangszórók ráirányított sokasága között. Aki valaha látta ezt az installációt, ugyanúgy megérti jelenkori történetünk egyik drámai epizódját, mint egy templomi freskótöredékről a Szent László-legenda lényegét.
Október 23-a van, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapja. Remek alkalom, hogy megidézzük a XX. századi szentek és kárhozottak emlékét. Mindannyiunk lelkiismeretét!
Laczkó Vass Róbert
Szabadság (Kolozsvár),

Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot ünnepelte Magyarország
A kormányoldal több százezres rendezvényen, az ellenzék erői nagygyűléseken emlékeztek meg tegnap Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulójáról. Az ünnepségek a szokásos forgatókönyv szerint a Kossuth téren, Magyarország lobogójának felvonásával kezdődtek. A ceremónián első alkalommal mutatkozott be a Magyar Honvédség Vitéz Szurmai Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó honvéd díszzászlóalj a trikolor színekkel ékesített egyenruhájában.
Hivatalos becslések szerint a Kossuth téren 400 ezren gyűltek össze
A délutáni állami díszünnepség szintén a Kossuth téren kezdődött el. Az ünnepi rendezvényen a Ghymes együttes játszott, szavalatok hangzottak el, majd Orbán Viktor miniszterelnök lépett a szónoki pulpitushoz. A téren ekkor a hivatalos becslések szerint mintegy négyszázezren voltak jelen, nemzeti zászlókkal és a településeket jelző táblákkal, köztük a kormány támogatására összehívott békemenet résztvevőivel, akik mintegy százhúszezren gyűltek össze azért, hogy kifejezzék szolidaritásukat a kabinettel.
Orbán: ne kívülről kormányozzanak!
Orbán Viktor elöljáróban bejelentette: a bátorságért járó Magyar Becsületrendet az idén százéves Szűcs Ilona felvidéki tanítónő vehette át, aki a könnyített honosítás révén visszavette magyar állampolgárságát, ezért a szlovák hatóságok megvonták tőle a szlovák állampolgárságot. Szűcs Ilona rövid beszédét követően Orbán Viktor elmondta: az ünnep szent, mert a magyarok szabadságért hullott vére megszentelte. „Ilyenkor lélekben itt van velünk minden magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig” – hangoztatta. Leszögezte: hazugságokra, dogmákra, önámításra és megtévesztésre nem lehet sem gazdaságot, sem államot építeni. Úgy vélte, a nagy változás éveit éljük az egész földgolyón.
A tengelytörés előtti időszakba nincs visszaút, a nagy változás eldönti, ki lesz szegény és jómódú, ki süllyed anarchiába, és hol lesz biztos a jövő. Orbán Viktor rámutatott: Európa még nem tudja, hova álljon, ugyanakkor keleti és nyugati versenytársai nincsenek híján a bátorságnak és a józan észnek. „Európának nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke” – figyelmeztetett. Leszögezte: elfogadhatatlan, hogy méltányos tehermegosztás helyett ismét az emberek viseljék a válság terheit. „Elfogadjuk az európai együttműködés szabályait, de nem fogadjuk el, hogy bármilyen kifinomult módszerekkel kívülről kormányozzanak” – szögezte le.
A kormány által elért gazdasági eredmények mellett többek között megemlítette, hogy a trianoni békediktátum után 90 évvel Magyarország képes volt visszaadni több százezer ember magyar állampolgárságát. Zárásként a kormányfő kijelentette, a világon minden magyarnak emlékeznie kell: annyira élünk csak, amennyire Magyarország él. A szónoklat után a több százezres tömeg elénekelte a Székely himnuszt.
Mesterházy: Orbán „áruló”
Az ellenzék erői a kormányt bírálták. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Országgyűlési frakcióvezetője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mai üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig, minden nap küzdeni kell. A pártelnök azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök „elárulta 1956 emlékét”, a magyarok által akkor és 1989-ben megfogalmazott vágyakat, a köztársaságot, a szabadságot, a demokráciát, a nemzet érdekét és korábbi önmagát is. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt megemlékezésén úgy vélte, a ’89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert „az elmúlt 22 év bőven elegendő volt belőlük”. Gyurcsány Ferenc a demokratikus ellenzék összefogására szólított fel a Demokratikus Koalíció (DK) megemlékezésén, szerinte az ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltjének Bajnai Gordonnak kell lennie.
Bajnai: új közép kell
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) egyesület nagygyűlésén – amelyen mintegy húszezren vettek részt – Bajnai Gordon volt kormányfő mondott beszédet. Szerinte ahhoz, hogy 2014 valóban sorsforduló legyen, korszakváltás is kell. Ehhez pedig a regisztráció miatt – amit ő a szabad választások megszorító csomagjának nevezett – már választói összefogásra van szükség. „2014 nem a bal- és jobboldal szokásos küzdelme lesz” – mondta, hanem a normális országot akarók és a megosztásból hatalmat építők összecsapása. Ehhez pedig új politikai közép kell, amely elzárkózik „a kommunistáktól, a szélsőjobboldaliaktól, a hatalom megszállottaitól és kufárjaitól”. Az eseményen Együtt 2014-ért! elnevezéssel közös választói mozgalom megalakulását jelentették be a Milla, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület együttműködésével.
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ-ből kizárt Csegzi Sándor azt nehezményezi, hogy nem hallgatták meg – interjú
"Annak dacára, hogy a hétvégén állítólag kitettek az RMDSZ-ből, én ezt a szervezetet tisztelem. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az eredményeihez – legalábbis, ami Marosvásárhelyt illeti – én is hozzájárultam. Persze ezért soha nem vártam se dicséretet, se elismerést; annyit szerettem volna, ha az én véleményemet is meghallgatják."
– Amikor a képviselő-jelölési szándékát a napokban nyilvánosságra hozta, azt mondta, idejét érezte kilépni abból a háttérből, amelybe az RMDSZ csúcsvezetői kényszerítették. Ön több polgármester-választás alkalmával is visszalépett olyasvalakik kedvéért, akik többre tartották magukat, aztán mégis csatát veszítettek. Miért kellett ennyi időnek eltelnie ahhoz, hogy végre erre a lépésre szánja el magát?
– Erre a kérdésre még magamnak sem tudtam válaszolni. Én lojális ember vagyok: embertársaimhoz is, szervezethez is – amennyiben az én értékrendszeremet képviseli. Annak dacára, hogy a hétvégén állítólag kitettek az RMDSZ-ből, én ezt a szervezetet tisztelem. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az eredményeihez – legalábbis, ami Marosvásárhelyt illeti – én is hozzájárultam. Persze ezért soha nem vártam se dicséretet, se elismerést; annyit szerettem volna, ha az én véleményemet is meghallgatják. Sajnos az utóbbi néhány évben egy afféle nagyfiú–kisfiú viszony alakult ki a szervezeten belül, ahol én választmányi elnökként és alpolgármesterként is csupán az öcsike lehettem. Ha nem tudunk egyenlő partnerként asztalhoz ülni, és a közösséget érintő kérdésekben dönteni, akkor nekem ott semmi keresnivalóm. Elismerem: ezt a döntést jóval korábban meg kellett volna hoznom.
– Éppen erre vonatkozott a kérdés: miért csak most lépett?
– Egyszerűen azért, mert tiszteltem a szövetségen belüli hierarchiákat. De elvártam volna, hogy magára valamit is adó szervezetként az RMDSZ legalább a saját szabályait tartsa be. Éppen ezért úgy érzem, ha jelölésem eredményeként a szervezet a jövőben komolyabban fogja venni a szabályzatát, akkor már nyugodtan állíthatom, hogy részemről megérte ezt a lépést megtenni.
– De hát a választásokon nem ezért szoktak indulni az emberek, hanem azért, hogy jussanak be a parlamentbe…
– Ezért lettem független. Persze, hogy be szeretnék kerülni a parlamentbe, ez nem vitás. Mindent, amit kaptam, a közösségtől kaptam; ezért természetszerűen tudásomat, tapasztalatomat csakis a közösség érdekében értékesíteném. Éppen ezért polgárközpontúnak képzelem el parlamenti képviselői tevékenységemet. Ezzel szemben azt látom az összes romániai politikai pártban, hogy a párbeszéd a helyi és a felső szint között már rég megszakadt, óriási szakadás van a tagság és a csúcsvezetők között, a fentiek az egymás közötti harcokra pazarolják az energiájukat, miközben csatározásuk nagyjából arról szól, ki hol és milyen hatalmi pozíciót foglaljon el. Megítélésemben ezt a helyzetet csakis úgy lehetne megreformálni, ahogyan Magyarországon, ahol a döntéshozásba az utóbbi időben egyre több olyan ember került, akinek köze volt a helyi szinten felmerülő gondokhoz. Ez a recept Marosvásárhely összes anyaországi testvérvárosában bevált: az ottani polgármesterek országházi képviselők is egyben. Ebből nem csak az általuk képviselt közösségek, hanem általában az önkormányzatok, és így az állampolgárok nyernek.
– Matematikusként viszont nem nehéz kiszámítania: egy olyan körzetben, ahol a választók szűk 50 százaléka magyar és az RMDSZ-t Kerekes Károly képviseli, önnek rendkívül nehéz lesz megszereznie a szavazatok fele plusz egy arányát.
– Érdekes az, hogy amikor négyszemközt vagyunk – akár egy pártvezetővel, akár egy utcafelelőssel –, az emberek teljesen másként nyilvánulnak meg. Amint más is bekapcsolódik a beszélgetésbe, olyan feszültség és olyan visszakozás jelenik meg, ami csakis félelemérzetből fakadhat. Úgy hiszem, a bizonytalanság és a félelemkeltés táplálja a görcsösséget. Ezt a félelemérzetet függetlenként fel lehet oldani. Remélem, meg tudom majd osztani a polgárokkal ezt a szabadságérzetet, ami a függetlenedésemből adódik.
–Térjünk vissza a kérdésre meg a minimális esélyekre.
– Azt kell megértetnem a választópolgárokkal, hogy ha csak egy fecske is létezik, amely megpróbál tavaszt csinálni, az egy szabad és független fecske. Az Európai Parlamentben jelenleg harminc függetlenként bejutott képviselő van. Ez azt jelenti, hogy ennek van már előzménye és jövője.
– De hát itt a román parlamentről van szó, ahova a huszonkét év alatt – többnyire a választási rendszernek köszönhetően – egyetlen független jelölt sem jutott be.
– Ez így igaz. De miért ne tenne csodát a marosvásárhelyi polgár, akinek most itt az esélye, hogy elsőként bejuttasson egy függetlent. Egy követendő példa lenne, amely egy civil szerveződés kinövéséhez vezethetne. Ez pedig bármelyik pártnál is erősebb lehetne.
– Hogy lehet valaki úgy politikus, hogy közben hisz a csodákban?
– Én a földön járok és csakis a konstruktív csodákban hiszek. Ha az ember nem álmodik, akkor a céljait sem tudja kellőképpen megfogalmazni. Azt érzékelem, hogy az emberek megcsömörlöttek az állandó politikai hercehurcától, és éppen ezért szükségük van egy szabadon gondolkodó és cselekvő független képviselőre.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Őriznünk kell az eszme tisztaságát
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek október 23-án, kedden délután Csíkszeredában a Gloria Victis-emlékműnél, ahol ünneplők sokasága hajtott fejet az 56 évvel ezelőtti események hősei és mártírjai emléke előtt. A városi és egyházi elöljárók mellett az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Zsigmond Barna Pál főkonzul és Szarka Gábor konzul.
„Hirtelen szabad lett a gondolat, és szabad lett a szó, kitárultak a bezárt ablakok, a bedeszkázott ablakok, a rácsos ablakok, és bedőlt a napfény” – kezdte beszédét Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Ünnepi szónoklatában hangsúlyozta, Magyarországon és Erdélyben is a kommunista elnyomás idején, minden pillanatban szabadságharc folyt. 56 esztendővel ezelőtt egy lett a magyar nemzet, és láthatóvá vált az egység, a magyarországiak mellett megmozdultak a partiumi és az erdélyi magyarok. Reménykedtek a forradalom győzelmében, latolgatták, vitatták az eseményeket. „Tíz napig tartott a boldogság, ám ez is elég volt ahhoz, hogy megmutassuk, élünk, vagyunk, élni akarunk, és meghalni is tudunk a szabadságért. Sokan meghaltak abban a reményben, hogy a nemzetközi közvélemény és a szabad népek segítségével sikerül kivívni a szabadságot. Ám a szabad világ többnyire hallgatott. Néhány írástudó szólt, tiltakozott. A lengyel nép a vérét küldte, ám a nemzetközi nagypolitika szégyenteljesen elárulta a magyar szabadságharcot” – fogalmazott az államtitkár. Felelevenítette a megtorlás iszonyatos voltát: a több mint 200 ezer külföldre menekült magyart, a halálos ítéleteket, az életfogytiglani börtönbüntetéseket, a meggyötört embereket, a tönkretett életeket, a megnyomorított családok ezreit, a tomboló terrort, a temesvári katonai törvényszék ítélkezéseit, a Szoboszlay-pert, a Dobai-pert, a szilágysomlyói pert, a szászrégeni pert, a kényszermunkákat, mely egyet jelentett a halállal.
„De nem a test rabsága a legszörnyűbb, hanem a léleké, s ha a lélek, a tudat erősebb, mint a test, akkor a szabadság megmarad, rejtve az imában, a pillantásban, a kézszorításban. Az áldozatok felmagasztosulnak. Nem akartak hősök lenni, csak szabadok akartak lenni, csak emberhez méltó életet akartak maguknak, és mindenkinek, de hősök lettek, az eltiport szabadságharc hősei lettek. Mi, mai emlékezők egyet tehetünk, őrizzük az eszme tisztaságát, s nem engedjük feledésbe hullani azok nevét, akik életüket, sorsukat áldozták érte. Ez a mi munkánk, ám ez nem kevés” – osztotta meg felemelő és biztató gondolatait a megemlékezőkkel Bába Iván.
„Az 1956-os forradalmárok az első olyan sebet ejtették a kommunista diktatúrán, amely a későbbiekben annak megbukásához vezetett” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A többi között utalt arra, hogy a magyarság szabadságra teremtetett, a méltánytalanságot nem tudja elviselni. '56 tanulságairól szólva megemlítette, hogy azokban a napokban a magyarság egy emberként tudott összefogni, viszont a szabad világ cserbenhagyta a nemzetet. Kiemelte, hogy az erdélyi magyarságot a forradalmat követően fosztották meg intézményeitől.
Orbán Péter, a Szoboszlay-per egyik elítéltje felolvasta a meghurcoltak nevét, majd felkérte a megjelenteket, hogy egy perces néma csenddel adózzanak az erdélyi vértanúk emléke előtt.
Vitéz Kelemen Csongor és vitéz Szilágyi Árpád szavalatukkal emelték az ünnep méltóságát. Előbbi Márai Sándor Mennyből az angyal, utóbbi Heltai Jenő Szabadság című versét szavalta el. A történelmi egyházak képviseletében Tamás József római katolikus püspök, valamint Szatmári Szilárd református lelkipásztor osztották meg ünnepi gondolataikat.
A beszédek elhangzását követően civil és politikai szervezetek, városi és megyei intézmények, 56-os egyesületek, iskolák képviselői, magánemberek helyezték el a megemlékezés koszorúit, virágait majd közösen elénekelték a székely himnuszt.
Létai Tibor
Székelyhon.ro

Újabb békemenet, négyszázezren a Kossuth téren, jobbikos rendbontás (Ötvenhatos rendezvények Budapesten)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján számos megemlékezést tartottak Budapesten. Az október 23-i rendezvények százezreket mozgattak meg, a központi állami ünnepségen, a Kossuth téren a belügyminisztérium közlése szerint mintegy négyszázezren vettek részt. A tárca a rendőrségi létszámbecslések alapján azt írta: a békemeneten több mint 150 ezren, a Milla tüntetésén csaknem 20 ezren, a Jobbik demonstrációján néhány ezren, a Demokratikus Koalíció rendezvényén több százan voltak.
Békemenet lengyel részvétellel
A békemenet tegnap kora délután indult a budapesti Széna térről a Kossuth térre. Az ország függetlenségéért és a kormány melletti kiállásért szervezett menetet több ismert közéleti személyiség vezette, köztük a rendezvény egyik szervezője, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője, Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője, Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója és Bayer Zsolt újságíró. A magyar és lengyel zászlók, valamint a kormányt éltető, biztató táblák alatt álló tömeg az indulás előtt teljesen megtöltötte a Széna teret és környékét. Csizmadia László az MTI tudósítójának elmondta, a mostani menetnek hármas célja van: tisztelgés 1956 és a magyar ifjú forradalmárok előtt, „akik a vérüket hullajtották azért, hogy Magyarországon tíz napig szabadság legyen”. Másrészt tisztelgés Nagy Imre „kommunista vezér” előtt, aki képes volt félredobni „azt a mocskos ideológiát”, és a magyar szuverenitásért kiállni, így lett belőle mártír és hős. „És van még egy üzenetünk: az adósrabszolgaságot nem tűrjük. Tehát üzenjük mindenkinek a világban, a pénzhatalmaknak, hogy Magyarország nem marad adós” – hangsúlyozta Csizmadia László, hozzátéve: a kormánynak szüksége van a támogatásra, „meg kell mutatnunk, hogy egy demokratikusan választott, kétharmados kormány mögül nem álltak még ki az emberek”.
Orbán: ne idegenek kormányozzanak
A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés szabályait, de azt nem, hogy idegenek kormányozzák a magyarokat, ahogyan azt sem, hogy EU-s intézmények tiszteletlenül bánjanak velük – jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen, a budapesti Kossuth téren mintegy négyszázezer ember előtt elmondott beszédében, amelyben arról is szólt, hogy az 1956-os magyar forradalommal az egész világ jobb lett. A miniszterelnök 1956 ünnepét szentnek nevezte, mert azt megszentelte a magyarok szabadságért hullott vére, majd azt mondta: „itt van velünk lélekben minden szabadságszerető magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig”. Az 56 évvel ezelőtti forradalom hősei ütötték az első és végzetes rést a szovjet világbirodalmon, ők ébresztették fel a nyugati baloldal lelkiismeretét, négy évtizeddel később, a rendszerváltáskor pedig ők adtak erőt a szovjetek kiszorításához, a szocialista munkáspárt földre döntéséhez és a szabad világtól elválasztó aknazár és szögesdrót akadályok megsemmisítéséhez – méltatta beszédében a szabadságharcosokat Orbán. 1956. október 23-án – folytatta – a Kossuth Lajos téren történt meg az az addig elképzelhetetlennek tűnő csoda, hogy mindenki, még a párttagok többsége is felfedezte: becsület nélkül nem lehet élni. A miniszterelnök párhuzamot vont a szocializmus bukása és a nyugati világ gazdaságának 2008-ban kitört válsága között, és azt mondta: azért rendült meg mindkettő, mert egyik sem az igazság útján járt. Európa ma a feje búbjáig eladósodott, a saját dogmái kötik gúzsba, a világban jelenleg zajló változással azonban el fog dőlni, „ki gályázik reménytelenül az adósságtengeren, és ki az, aki visszanyerve szabadságát partot ér”, ahogyan az is, hol állandósul a felfordulás, és hol lesz szilárd a jövő – vázolta a miniszterelnök Európa mostani helyzetét, jelezve, hogy szerinte a kontinens még nem döntötte el, hova álljon, Brüsszelben még nem tudják, „a fékre lépjenek, vagy a gázpedálra”. Megítélése szerint Európának meg kellene értenie, hogy nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke. A hegy valóban magas, de van út a tetejére – fogalmazott a kormányfő, aki a csüggedőket, a megfáradtakat és a reményvesztetteket arra emlékeztette: 1956 legnagyszerűbb leckéje az volt, hogy a forradalmat javarészben munkások, az akkori bérből és fizetésből élők csinálták. Ők valóban kisemmizettek és jövőtlenek voltak, de nem törődtek bele a kilátástalanságba, hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat, fellázadtak, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát – jelentette ki. „Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint nekik volt, hegyeket tudunk megmozgatni” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor a forradalom emlékére összesereglett magyar ünneplőknek azt kívánta, október 23-a mindig emlékeztesse őket arra, hogy „annyira élünk csak, amennyire Magyarország él”.
Bajnai korszakváltást szorgalmaz
Kormányváltásnál több, rezsimváltás, korszakváltás kell, ehhez pedig széles választói összefogás és a közös célok megtalálása szükséges Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint. A napokban létrejött Haza és Haladás Egyesület vezetője az ugyancsak egyesületté alakult Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-ai fővárosi demonstrációján azt hangsúlyozta: az ország egységéhez először a változást akarók egységét kell megteremteni. Ebben – a reménykedő baloldaliak, a csalódott jobboldaliak, a politikailag elárvult szabadelvűek és a zöldek összefogásában – központi szerepet szán az Együtt 2014 elnevezésű választói mozgalomnak, amelynek létrehozásáról a Haza és Haladás, a Milla és a Magyar Szolidaritás Mozgalom döntött. Nem alakulnak párttá, de tudják, hogy a szövetségben szükségük lesz demokratikus pártokra és politikusokra – mondta Bajnai Gordon, közölve, várják azok csatlakozását, akik nem akarják megtagadni pártkötődésüket, és azokat is, akik nem akarnak párthoz tartozni, ám tenni kívánnak a változásért. Szerinte a három szervezet együttműködésével létrejött az „új politikai közép”. Céljaikként a jogállam helyreállítását, a szolidaritást, a haza és haladás ügyének összebékítését, valamint az európai értékek erősítését nevezte meg. Bajnai azzal kezdte beszédét, hogy nehéz döntés volt visszajönnie „a nézőtérről a színpadra”. Azonban szerinte megint „utcára kell menni a jövőnkért és a jogainkért, politizálnia kell annak is, aki csak egyszerű polgár, civil akar lenni”. „Politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként” – mondta. A volt kormányfő szerint sokan vannak, akik 2010-ben a változásra szavaztak, és jó okuk volt rá: véget akartak vetni a korrupciónak, meg akartak szabadulni a rossz kompromisszumoktól, a kapkodó és félbemaradt reformoktól, a teljesületlen ígéretektől. „Általuk győztek, és most ellenük kormányoznak” – utalt a Fidesz vezette kormányra. Azt mondta, a kormány csigolyánként törte el a magyar demokrácia gerincét, és hűbérurai között osztja fel az országot, így az állam mára a korrupció eszközévé vált. Bírálta a szegényeket sújtó társadalompolitikát, a szegények előrejutását nehezítő oktatási reformot, és úgy fogalmazott: a mostani a kudarcok kormánya, mert noha biztonságot, nyugalmat és gyarapodást ígért, ehelyett félelmet, kilátástalanságot és szegénységet hozott az országra.
Több ezer jobbikos tüntető
A Jobbik elnöke szerint a ’89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert „az elmúlt huszonkét év bőven elegendő volt belőlük”. Vona Gábor erről pártja tegnapi nagygyűlésén, több ezer ember előtt beszélt a belvárosi Deák Ferenc téren. Az ellenzéki pártvezető – aki a Jobbikot és annak szimpatizánsait a 2006-os politikai generációnak nevezte – azt mondta, az ő generációja nem akar „aljas, áruló és hazug politikai generáció lenni”, mint amilyen a ’89-es. Példaként említette Demszky Gábor, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nevét, amit a tömeg hangos pfújolással fogadott. Vona Gábor szerint ezek a politikusok „eljátszották a politikai lehetőségüket, elhazudták a rendszerváltást, és megalázó feltételekkel betoloncolták az országot az Európai Unióba”. A Jobbik elnöke a nagygyűlésen meghirdette a Független Magyarország programját. A 16 pontos programban szerepel a magyar föld alkotmányos védelme, az egykulcsos adórendszer megszüntetése, a csendőrség felállítása és a halálbüntetés visszaállítása, Magyarország kilépése az Európai Unióból, a privatizáció visszamenőleges felülvizsgálata és a jogtalanul szerzett magánvagyonok elkobzása, a felső tízezer, a politikai szereplők és a cigányság vezetőinek vagyonosodási vizsgálata és a nem igazolható módon szerzett vagyonok utólagos megadóztatása, valamint „a magyar föld védelmében a Magyarország és Izrael közötti társulási szerződés felmondása”. Szintén a programpontok között van a történelmi jogfolytonosság visszaállítása, az államadósság újratárgyalása, „a szétszabdalt magyarság ügyének nemzetközi fórumok elé vitele”, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala, egy új földbirtokrendszer bevezetése, a magyar élelmiszer-önrendelkezés, külgazdasági minisztérium felállítása a magyar termékek keleti piacra juttatása érdekében, európai munkáért európai bérek kifizetése, valamint az „indokolatlan cigány túlszaporodás megállítása”.
A nagygyűlésen Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője arról beszélt: mindenkinek meg kell találnia a maga módját arra, hogy fellázadjon a jelenlegi rendszer ellen, amely „lelki terrorban tartja a társadalmat, és folyamatosan megalázza az embereket”. Szerinte 1956 nem történelem, hanem meggyőződés és világnézet, ezért kell a mai nemzeti radikálisoknak is fellázadniuk és ellenállást tanúsítaniuk.
A több ezer összegyűlt nagy része a beszédek elhangzása után elhagyta a Deák Ferenc teret. Az ott maradt több száz szimpatizáns egy koncertet hallgatott. A koncertet követően a Jobbik Ifjúsági Tagozat szervezésében néhány ezer ember átvonult a Deák Ferenc térről a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza elé. A tömeg útközben a Mocskos zsidók!, ÁVH!, Orbán, takarodj!, Gyurcsány, takarodj!, Orbán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon! és Fegyverbe! jelszavakat skandálta. Később a tömeg nagyobbik része a Múzeum körút felé elhagyta a Bródy Sándor utcát, azonban néhány tucat tüntető elindult a Kossuth térre. Útközben, a Blaha Lujza térnél felborítottak egy kukát, és végig a fáklyás felvonulás alatt is használt jelszavakat skandálták. A Szabadság térnél rohamrendőrök igazoltatták a tüntetők egy részét.
A Magyar Becsület Rend első kitüntetettje
Tamás Aladárné Szűcs Ilona, a felvidéki Balogvölgy tanítónője kapta a Magyar Becsület Rend első kitüntetését, amelyet Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében adott át Áder János államfő a Parlamentben tegnap. Orbán Viktor az ünnepségen Magyarország nevében köszönetet mondott Tamás Aladárnénak mindazért, amit a magyar nemzetért tett. A kormányfő felidézte: Tamás Aladárné az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő magyarországi törvénymódosítást követően, 99 évesen, a lányával együtt a magyar állampolgárság felvétele mellett határozott. Lépése miatt a szlovák állam megfosztotta őt a szlovák állampolgárságától. Több mint egy éve, minden viszontagságot vállalva, egyik élharcosa annak, hogy a magyarságukhoz ragaszkodó felvidéki közösség tagjai a magyar állampolgárságuk felvétele után a szlovák alkotmány rendelkezéseivel összhangban megtarthassák szlovák állampolgárságukat is – mutatott rá a miniszterelnök. Orbán Viktor kitért arra is, hogy idős kora ellenére Tamás Aladárné aktív tagja a rimaszombati közéletnek, tagja az MKP-nak, alapítója és aktív vezetője a Wass Albert Nyugdíjasklubnak. A kormányfő rámutatott: a kitüntetett megélte a XX. század legnehezebb időszakait, és azt, hogy a történelem szeszélyei folytán ötször is változott az állampolgársága úgy, hogy szülőföldjét sosem hagyta el, és mindig magyar maradt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszámoló az Erdélyi Múzeum-Egyesület bemutatkozásáról
A 2012. október 16-án tartott rendezvényt Fodor Pál, az MTA BTK mb. főigazgatója nyitotta meg, aki Ady Kocsiút az éjszakában című versét és Jakó Zsigmond Az erdélyi magyar történetírás kérdéseicímű tanulmányát nevezte meg mint az alkalomhoz illő szövegeket. A találkozó célja, emelte ki a főigazgató, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület méltóképp bemutatkozhasson.
Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke megköszönte az MTA BTK TTI meghívását, majd röviden kitért az egyesület 150 éves történelmére. A szervezet változó formában 1859 óta tevékenykedik azzal a céllal, hogy összegyűjtse és megőrizze Erdély történetének írásos és tárgyi emlékeit. Többek között kézirattár, könyvtár, képzőművészeti és néprajzi gyűjtemény, paleontológiai és más természettudományi szekciók és egyéb részlegek működnek az egyesület keretében. Folyóiratok és gyűjtemények létrejötte kíséri a történetüket, mely a tudományos háttér megteremtésével fontos szerepet játszott abban is, hogy Kolozsváron annak idején egyetem alakult. A szervezet a két világháború közötti nehéz időszakban kieső tudományos hátteret is igyekezett pótolni, majd 1940–1944 között munkája új lendületet kapott. A szocializmus idején azután hosszú időre megszűntek a hivatalos keretek, és az egyesületi munka néhány személy kezében összpontosult. Az 1990-es évek, majd 2004 fémjelezte a közösségi munka megújulását. Kovács András vette át a szót, aki elmondta: az 1990-es évektől kezdve Jakó Zsigmondnak köszönhetően formálódni kezdett az intézet. Ezzel az újonnan létrejött, magyar oktatási nyelvű csoportoknak is munkát adtak. Fő kutatási irányuk a két kora újkori erdélyi hiteles hely, a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent anyagának vizsgálata. A középkori forrásokkal Jakó Zsigmond foglalkozott. Az előadó a fiatal kollégák tevékenységét méltatta, majd rámutatott: forrás és munka akad bőven, optimális esetben a mai fiatalok nyugdíjas korukig dolgozhatnak a forrásanyag feldolgozásán. Hegyi Géza az okmánytárról beszélt, célja a középkori Erdély okleveles iratainak közlése. Erdély alatt a kutatók a történeti Erdélyt értik, középkor alatt pedig az 1541-ig terjedő időszakot. A kutatás egyre bővülő tárgykörébe oklevelek, misszilisek, gazdasági levelek tartoznak. A kutatás a teljesség igényével zajlik, 30-35 ezer oklevél kiadása a cél. A közlés regesztákban történik, a Jakó-féle módszerrel, majd az iratokat közlési jegyzetekkel, mutatóval, térképekkel látják el. Eddig 2896 regeszta készült el – a feldolgozómunka gyökerei 1943-ig nyúlnak vissza, Jakó Zsigmond a legnehezebb időszakokban egyedül folytatta a munkát. 2000 után már többeket bevonhatott ebbe. Az előadó a jövőre vonatkozó tervek között említette a 14. századi anyagok feldolgozásának befejezését. Hegyi Géza egyéni kutatása az egyházi tized történetével, bővebben a 13–14. századi Erdéllyel foglalkozik. W. Kovács András az okmánytár szerkesztésében vesz részt, melyhez segédleteket is készít, és az erdélyi vármegyék középkori archontológiájával foglalkozik. Sajnos néhány romániai levéltár anyaga még nem került be a gyűjteménybe. Emellett az erdélyi vajdai tisztség fejlődését és az azt érő hatásokat kutatja.
Fejér Tamás az erdélyi fejedelmek királyi könyveit vizsgálja 1999 óta, ezeket a fejedelmi kancellárián vezették. 1565 és 1602 között összesen 31 királyi könyv született, eddig 2540 regeszta készült ezekből. 5 királyi könyv feldolgozása már befejeződött 2 kötetben, és további kötetek vannak előkészítés alatt. Az előadó egyéni témája Fogarasfölde 16–17. századi történelme, különösen az egyház és az oktatás kérdései, valamint az úriszék intézménye.
Pakó László Kolozsvár szabad királyi város bírósági gyakorlatát kutatja, és a város bűnözőtársadalmát, valamint a „százférfiak” (centumvirátus) döntéshozását vizsgálja. Forráskiadási tervei között szerepel a korszak törvénykezési jegyzőkönyveinek feldolgozása, ezek mintegy 22 kötetre rúgnak, valamint a közügyigazgatók (direktorok) számadásai. Bogdándi Zsolt kolozsmonostori jegyzőkönyvek kiadásával foglalkozik. A szekularizáció utáni jegyzőkönyvek közzététele szintén regesztákban történik, a kutató Jakó Zsigmond munkáját szeretné folytatni. A kolozsmonostori konvent fejedelemség kori jegyzőkönyveit requisitorok (könyvkeresők) vezették, leginkább különféle ügyletek, eladások bevallásai szerepelnek bennük, többnyire bekötött formában. A tervezett kötetek az 1676–1690 közötti időszakot dolgozzák majd fel, mintegy 800 kivonat formájában, megjelenésük 2014-re várható.
Gálfi Emőke a gyulafehérvári káptalan fejedelemség kori jegyzőkönyveit kutatja. 27 kötet maradt fenn, ez mintegy 9-10 ezer lapot jelent. Az első kötet három jegyzőkönyvet „regesztázott” a 16. századból. Körülbelül 500 regeszta elkészítését tervezik az 1600–1613 közti időszakból. Fehér Andrea egyéni témái többek között a történetelmélet, a történeti reprezentáció és a gyermekszülés a 18. században. Ezenkívül Székely László (1716–1772) életével foglalkozik, egyelőre Székely önéletírását dolgozta fel, ezután a róla szóló forrásokat kutatja. Szász Anik a Wesselényi-kutatócsoport nevében ismertette annak munkáját. A kutatócsoport a Wesselényi család erdélyi ágára vonatkozó középkori és kora újkori levéltári anyagot tárja fel. Ennek regeszta-kiadvány formájában történő publikációját tervezik.
A bemutatkozáson szó esett még az „Intézmények és politikai vezetőréteg a Szilágyságban a XIV–XVII. században” című kutatási projektről. 2009-ben az EME-t a romániai Kutatási Tanács akkreditálta. A Kolozsváron és Budapesten zajló levéltári kutatások célja egy okmánytár kiadása. Eddigi eredményeik közé tartozik egy angol nyelvű tanulmánykötet megjelenése és nemzetközi konferencia szervezése, melyből szintén kötetet terveznek. A kutatásról Sipos Gábor tartott összefoglalót. Az ezt követő rövid beszélgetésben Fodor Pál mb. főigazgató és Oborni Teréz az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa néhány kérdést tett fel az egyesület munkájával kapcsolatban. Szó esett az egyesület és a Debreceni Egyetem kiváló kapcsolatairól, valamint a BTK Történettudományi Intézettel való együttműködés bővítéséről, a teljesebb körű forráskiadás esélyeiről és arról, hogy a csoport kutatói a forrásfeltárás feladatkörén dolgoznak, és ez határozza meg a további publikációs terveiket is. Ami az egyesületnek a romániai tudományos palettán elfoglalt helyét illeti, a román kollégákkal ápolt viszony udvarias, de egyelőre nem olyan gyümölcsöző, mint lehetne. Az egyesület tagjai mércét szeretnének állítani az erdélyi tudományosság elé: igényességre törekszenek, jól megszerkesztett folyóiratokkal, precíz publikációkkal szeretnének egyfajta etalont képezni a térség kultúrájában.
Péterfi András
tti.hu/esemenyek

Hitélet – Virtuális templomok – a gyülekezetről, a közösségért
Megszületett a Kalotaszegi Református Egyházmegye honlapja
Húsz évvel ezelőtt még nem is hallottunk róla, ám két évtized alatt a világháló elképesztő gyorsasággal a mindennapi életünk szerves részévé vált. Olyannyira, hogy mára a társadalom konzervatívabbként – tehát az újra kevésbé fogékonyként – észlelt-érzékelt intézményei, jelenségei is megteremtették a maguk virtuális világszeletét. Az egyházak sem maradtak távol a világhálótól: egyházi portálok tömkelege született, vallásos rádiók működnek szerte a világon, apácák blogot vezetnek. Erdélyben sincs ez másképp. Most a Kalotaszegi Református Egyházmegye honlapját üdvözölhetjük Virtuáliában.
Ma már az intézmények hasznos információkkal, tartalmakkal állnak az érdeklődők rendelkezésére a világhálón is, így például a Királyhágómelléki és az Erdélyi Református Egyházkerületnek (ERE) is külön honlapja van. Most az ERE részét képező Kalotaszegi Református Egyházmegye önálló honlapja is elkészült, legjobb tudásunk szerint az ERE 17 egyházmegyéje közül elsőként. A nyitólapon a kalotaszegi református templomok építészeti és művészettörténeti kincseit-érdekességeit ábrázoló mozgóképek sora üdvözli a látogatót.
– 2008-ban készült el az egyházmegye első honlapja, még régi technológiával, az döcögősen kb. egy évig működött, majd az ingyenes tárhely fizetőssé válásakor végleg megszűnt – beszélt a kezdetekről a honlap készítője, Hover Zsolt, Magyargyerőmonostor lelkipásztora, a kalotaszegi egyházmegye sajtószóvivője. – Egyházmegyénk vezetője, Vincze Minya István esperes a nyáron kezdeményezte egy új honlap elkészítését, így láttunk hát hozzá a megvalósításhoz. A kalotaszegieme.ro a kapcsolattartás kiváló eszköze, közli az egyházmegyét alkotó többtucatnyi egyházközség lelkipásztorainak elérhetőségét, ugyanakkor közéleti is szeretne lenni. Átfogóbban tükrözné a kalotaszegi kálvinisták világát, ám kitekintene a többi vallásra is – mondta az első honlap óta újságírói tanulmányait is elvégző Hover Zsolt.
A kalotaszegi egyházmegye honlapján színes híreket is találunk, itt például olvashatjuk Böjte atya gondolatait, de vallási hírt Kínából is. Az egyházmegye 32 temploma szerepel a lajstromban, egyelőre néhány fényképpel és a lelkipásztorok nevével, elérhetőségével, de a tervek szerint az adott gyülekezet aktuális helyzetét ismertető leírást is közölnének majd, néhány történelmi adattal együtt. A napi áhítat egy-egy igét kínál, a tervek szerint idővel ezt is az egyházmegye lelkészei szolgáltatnák.
Római katolikus, evangélikus, unitárius, református internetes felületek, ifjúsági egyházi szervezetek honlapjai mellett külön kategóriát képeznek a világhálón az egyházközségek – egy-egy település egy templomának, gyülekezetének – virtuális oldalai. Egy falu esetében ez többnyire a gyülekezet lelkipásztorának kezdeményezésére történik. Az ilyen honlapok száma, bár egyre nő, még nem számottevő. A kalotaszegi egyházmegyében is akad néhány, ezeknek a címét is megtaláljuk a honlapon. Az egyik legújabb a bánffyhunyadi református gyülekezet honlapja, amelyet az idén nyáron beiktatott Kiss-Cserey Tibor helybeli lelkipásztor hozott létre.
Az áttekinthető honlap igényes tálalásban gazdag és naprakész tartalommal készteti visszatérésre az olvasókat, akik közül sokan aligha gondolták volna, hogy ilyen pezsgő és szerteágazó egyházi élet zajlik Kalotaszeg egyetlen városában. Hasznos hírek a gyülekezeti-közösségi életről, beszámolók és fényképek az eseményekről, emellett a templomot is bemutatja a banffyparokia.hu címen böngészhető honlap. Magyarbikal, Magyargyerőmonostor, Nádasdaróc mellé így zárkózott fel most a virtuális térben Bánffyhunyad is, de minden bizonnyal korántsem zárja a kalotaszegi sort.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Kontyolt tetők, faragott tornácok, díszes gyalogkapuk
Tanácskozás a nyárádmenti épített örökségről
Egyértelműen sikeres volt a Jövő a múltban – a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén témájú konferencia, amelyet október 24-én tartottak a nyárádszeredai szép, tágas Bekecs vendéglőben. A romániai, magyarországi és francia szakemberek mellett jelen voltak a kistérség településeinek polgármesterei, településrendezési alkalmazottai, s a megyei tanács képviselői is, diákok, érdeklődők. A vendégeket két nagy pannón az e témában meghirdetett fotópályázat képei fogadták, a diákok jó szemmel éreztek rá a lényegre, s szinte profi módon örökítettek meg régi szép portákat a térség falvaiban.
A szervezőket dicséri, hogy az örökségvédelemre és hasznosításra vonatkozó nyárádmenti projekt helyből indult, a kistérségi társulás kereste meg a Transylvania Trust Alapítványt, és támogatónak sikerült megnyerniük a Román Nemzeti Kulturális Alapot, résztámogatóként pedig Franciaország romániai nagykövetségét – hangzott el Furu Árpád, az erdélyi építészeti örökség védelmét felvállaló alapítvány építőmérnökének előadásában. Az összegzésből az derült ki, hogy Balássy András kezdeményezése nemcsak azért sikeres, mert kiváló szakembereket sikerült megnyernie ennek a projektnek, hanem azért is, mert a fiatalokat is bevonta a munkába, akik megszerették és immár nem lebontandó régiségnek, hanem megőrzésre érdemes örökségnek tartják a népi építészet még létező emlékeit. Ezt bizonyította a Hodos – Venerque Baráti Társaságot képviselő két középiskolás fiatal, Bereczki Éva és Török Zsolt vallomása, akik a múlt évi székelyhodosi nemzetközi diáktáborban éreztek rá ennek a munkának a szépségére és fontosságára. Ezt az érzést egy találó idézettel is aláhúzták: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ami túlmutat a szerdai konferencián, s előrevetíti, hogy a számba vett és megőrzött örökség, a jellegzetes falukép egyben gazdasági, turisztikai tevékenység kiindulópontja lehet, ahogy például Torockón is történik. Erről Furu Árpád számolt be, az énlaki példáról Albert-Homonnai Márton műemlékvédelmi szakmérnök, aki 1996-tól lelkes védője a korábban pusztulásra ítélt falu rendkívül értékes építészeti örökségének. Énlaka a Transylvania Truston keresztül Budapest V. kerületi önkormányzatának a támogatásával megmenekülni látszik, a 108 porta 70 százalékánál ugyanis már megtörtént a felújítás.
A tanácskozáson hasznos és érdekes volt hallani a francia vendégek előadását. Agnes Legendre okl. településmérnök és tájépítész elmondta, hogy Franciaország déli közép-pireneusi régiójában mennyire körültekintően leltározták fel az épített örökséget, hogyan nyerték meg a lakosság érdeklődését, képeztek ki a hagyományos építészetben jártas szakembereket, hogyan vitték be az érintett helységek településrendezési tervébe a feladatokat és hoztak létre segélyalapot az örökség restaurálása céljából. Hasonló tevékenységről számolt be Robert Marquie a művészet és a történelem földjének nevezett Aure és Louron völgyében kifejtett hasonló munkáról, ahol a nemzeti örökség részét képező települések állami támogatásban részesülnek.
Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdekes előadásban ismertette a leltárt, amelynek során öt településen – Jobbágytelke, Székelyhodos, Nyárádköszvényes, Maja és Márkod – történt meg a meglévő hagyományos porták (házak, melléképületek), kapuk leltárba vétele. A legteljesebben Májában maradt meg a falukép, a többi településen szigetszerűen őrződtek meg a hagyományos nyárádmenti porták. Ezek jellegzetessége az utcára merőlegesen, kontyolt tetővel, cseréphéjazattal elhelyezett lakóépület, amelynek udvari bejáratánál kiugró tornác, veranda van. Ennek felületi oromfalát gazdag faragással díszítették, házról házra, faluról falura más-más mintával. Nem maradt el a melléképületek, a csűr díszítése sem. A tájegység másik jellegzetességét a szépen faragott fedeles gyalogkapuk jelentik, amelyekben Köszvényes a leggazdagabb. A székely és gyalogkapukról, e kapukat készítő mesterekről Balassa M. István néprajzkutató tartott előadást. A gazdasági épületekről Nagy Ákos néprajz szakos doktorandus, a népi örökséghez való viszonyulásról Vajda András néprajzkutató beszélt.
A szakemberek által készített leltárt kell kiterjeszteni a kistérség többi településére is, hogy elkezdődhessen a falukép és a kiemelt fontosságúnak tartott épületek védelme. Furu Árpád megfogalmazta a polgármesteri hivatalokra és a térség lakosaira vonatkozó tanácsokat is, miszerint meg kellene őrizni az épületek tömeges elhelyezkedésének módját, a régi házakat a hagyományos elemek megőrzésével kellene felújítani, s az új házak építésekor fel kellene használni a helyi örökség jellegzetes elemeit. Az előadó a negatív példákat is bemutatta: kirívó színekre festett, helyidegen tömegű és formahasználatú épületeket, amelyek tönkreteszik a hagyományos faluképet. Ezt kellene elkerülni a tízévente megújított általános területrendezési tervek segítségével, s a nyárádmenti kezdeményezést ki kellene terjeszteni a megye más kistérségeire is, hangzott el a megye főépítészének, építészeknek a hozzászólásában.
Az e téren folyó tevékenységet Hargita megyében Márton Ildikó építész ismertette, Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke az Országépítő Kós Károly Egyesülés terveiről szólt, amelyek célja az építészeti ízlés javítása. Ennek érdekében hirdettek pályázatot olyan épületek tervezésére, amelyek összekötik a múlt hagyományait a jövő építészetével, s amelyek úgy korszerűek, hogy a jellegzetes építészeti elemeket is felhasználják. Ezt példázza a Székelyház projekt, majd annak folytatásaként a Hargita megyei mintaház program és a 2012-ben bemutatott Magyar ház tervcsomag.
A vita során felmerült a kérdés, hogy mit ér az épített örökség megőrzése, ha nem lesz, aki a falvakban lakjon. Ha azonban Torockó példájára gondolunk, akkor a hagyományos falukép megtartása lehet a kiindulópont ennek az értéknek a gazdasági, jövedelmet hozó felhasználásában. Ez a feladata a fiatal polgármestereknek, az erős önkormányzatoknak – fogalmazott Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke, aki szerint, ha pusztulásra ítélt zsákfalvakat meg lehetett menteni, akkor erre sokkal több esély kínálkozik a Nyárádmentén.
Ezt erősítette meg kérdésünkre Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője is, aki elmondta, hogy míg az elmúlt tíz év alatt a infrastrukturális beruházások megvalósítását helyezték előtérbe, két éve a Leader fejlesztési stratégián dolgoznak, amibe beletartozik a kulturális és néprajzi örökség, a biodiverzitás, a természeti kincsek számba vétele mellett a népi építészeti örökségé is, amelyek együttesen a térség egyedi jellegét adják. A helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és értékesítése nélkül nem lehet faluturizmust elképzelni. A társulás célja az, hogy a lakosok mellett a helyi döntéshozókat is a szemléletváltásra ösztönözzék, s a településrendezési tervekben szabályokban is megjelenjen a faluképvédelem.
A szakmai előadások és viták hangulatát Lőrinczi György gitárjátéka és a Bekecs együttes tagjainak tánca színesítette. A fiatalok számára meghirdetett fotópályázat nyertesei: Fancsali Ferenc (Nyárádszereda), Gáspár Hajnalka (Koronka), Dávid Erika (Somosd), Erdős Szabolcs (Koronka), akiket osztálytársaik is elkísértek a díj átvételére.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Elvetemült magyarok
Végre hátradőlhetünk. Sikerült a román közvéleménnyel megértetnünk, mit is akarunk elérni azzal, hogy visszaköveteljük a kommunisták által a magyar egyházaktól, szervezetektől, intézményektől ellopott ingatlanokat.
Szándékaink immár tiszták és világosak. Mindez egy kolozsvári hírportálnak köszönhető, amely a kincses városban a héten az elorzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgető utcai akció nyomán a következő címet adta az eseményről szóló írásának: A magyarok ki akarják rúgni a KFC-t a Főtérről.
A címből csak úgy sugárzik az ügy iránti megértés és a jóindulat: nagyjából úgy interpretálható, hogy itt vannak ezek a mindig okvetetlenkedő, betolakodó magyarok, akik mindenféle lehetetlen követelésekkel állnak elő. Az még hagyján, hogy autonómiát követelnek, vagy esetleg egész Erdélyt, az még nem olyan nagy tragédia, de most ez az elvetemült társaság arra készül, hogy kiűzze a kolozsvári főtérről a KFC-t. (Amely amúgy a katolikus egyháztól ellopott ingatlanban tanyázik.)
Már várom, hogy ennek nyomán mikor vonul ki trikolórerdőkkel felfegyverkezve a soviniszta Új Jobboldal a Főtérre tüntetni, hogy a megmozduláson a lánglelkű szónok kiderítse: a panírozott baromfialkatrészeket forgalmazó cég a román identitás szerves és elidegeníthetetlen része, olyannyira, hogy a dákoromán kontinuitás megalapozásában élen járó egyik történész már azt is kiderítette, hogy Decebál dák király is rántott csirkeszárnyat majszolt papírvödörből pikáns mártással, miközben Traianus római császárral a román nép létrehozásán ügyködött.
Azt is elképzelem, hogy a rémült román közönség élénkebb fantáziával megáldott tagjai a portál riogatása nyomán már látják is lelki szemeik előtt, amint a Deák Ferenc utcából vadul hujjogatva egy csapatnyi magyar érkezik vágtázva a gyorsétkezde elé, és hátrafele nyilazva úgy űzik ki az éttermet az épületből, mint annak idején Jézus a kufárokat a templomból. Ezt követően pedig minden civilizált ember legmélyebb megbotránkozására olyan kifőzdévé alakítják a helyet, ahol csupán nyereg alatt puhított pacalpörköltet árulnak.
De mindez már nem valósulhat meg, mert a szemfüles hírportál jóvoltából lelepleződtünk. És joggal válunk közmegvetés tárgyává, hiszen egy világszerte elismert érték ellen próbáltunk orvtámadást intézni. Olyan érték ellen, amelyhez fogható az egész kolozsvári főtéren nincs.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Megalakult az Erdélyi Művészeti Központ
Megalakult csütörtökön az Erdélyi Művészeti Központ. A Kovászna megyei tanács, a Székely Nemzeti Múzeum fenntartója a múzeumban tartott ülésén fogadta el az intézmény létrehozására vonatkozó határozatot.
Vargha Mihály múzeumigazgató a tanácsülést követő sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását. Hangsúlyozta, az intézménynek székháza is lesz, de addig is elkezdi a munkát: a kallódó életművek felkutatását és megmentését, a Nyugatra irányuló műalkotások helyben tartását, a tudományos munkát, az erdélyi művészeti élet feltérképezését és a kanonizációs rend felállítását.
A központnak már van leltárkönyve, 45 alkotást kapott adományba, azonkívül a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában levű műtárgyak közül több százat meghatározott tematika szerint átadnak. A központ még ebben az évben megszervez egy kiállítást az eddig adományba kapott alkotásokból, azonkívül felkérték Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, hogy állítson össze egy tárlatot Erdélyi Képzőművészet 1945–1965 címmel, majd tavasszal a MaMű Társaság tagjait látják vendégül, a munkáikat állítják ki. A tárlatokat Erdély és a Partium nagyvárosaiban és Bukarestben is bemutatják.
Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a közösségépítés része a kultúra támogatása, az Erdélyi Művészeti Központ székházának a telket megvásárolták, a rajta levő kisebb ingatlant annyira felújítják, hogy jövőre kiállítások megszervezésére alkalmas lesz.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy a Székely Nemzeti Múzeum megalakulása után 37 évvel, 1912-ben épült meg a Kós Károly által tervezett múzeumépület, abban bíznak, hogy a központ székházára nem kell ennyit várni. „Lobbizunk, hogy a magyar kormány is kiemelt fontosságú intézményként kezelje az Erdélyi Művészeti Központot, de elsősorban a romániai közpénzekből, a székelyek és az erdélyi magyarok adólejeiből szeretnénk megépíteni.
Kérdés, hogy a román kormány csak csendőrlaktanyát és rendőrszékházat akar építeni a Székelyföldön vagy a kultúrát is hajlandó támogatni” – fogalmazta meg az elöljáró. Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) elnöke felidézte, hogy az erdélyi közgyűjtemény megvalósításának gondolata már a kilencvenes években megfogalmazódott, de a kivitelezés megtorpant, mert nem volt pénz arra, hogy Kolozsváron megvásároljanak egy hatalmas ingatlant.
„Ma már egyértelmű, hogy a civil szféra nem tud egy ilyen nagyságrendű intézmény létrehozására közpénzt bevonni, ezért erős önkormányzati hátteret kellett találni, csak Kovászna és Hargita megyék jöhettek számításba. A helyszín tekintetében is az erdélyi képzőművészek, művészettörténészek és intézményvezetők konszenzusára volt szükség, hogy az összerdélyi kitekintésű intézményt mindenki magáénak érezhesse” – szögezte le Székely István. Kósa András a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának igazgatója kifejtette, az egyetemes magyar kultúra számára is fontos az intézmény megalakulása, meg kell találni a forrásokat, hogy megépüljön a székház is.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Román lap a Nyirő-ügyről
A Bukarestben kormányzó Szociál-Liberális Szövetséghez közel álló Jurnalul National című napilap a Nyírő-ügyről közölt írást hétvégi számában.
A román lap „A fasiszta Nyirő József a magyarországi színházakban!" című cikke kiemeli, hogy a budapesti Új Színház műsorra tűzte a Jézusfaragó ember című Nyirő-művet. A lap szerint Martonyi János külügyminiszternek magyarázkodnia kellett a múlt héten Washingtonban, a külpolitikai kutatóintézet rendezvényén: miért próbálja Magyarország a Horthy-rendszert és Nyirő Józsefet rehabilitálni. „Nem fogjuk rehabilitálni Horthy Miklóst vagy a rendszerét. Sehol sem fogunk hivatalos emlékművet állítani neki" – idézte a román lap a külügyminiszter válaszát.
A cikk szerint a Nyirő-üggyel kapcsolatban a külügyminiszter rámutatott: az újratemetés nem történt meg, Nyirő műveiben „nem volt fasizmus", azt pedig, hogy 1944 októbere után is a parlament tagja maradt, „elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan".
Erdély.ma

Szép álmok a jövendőről
Beszélgetés a 75 éves Ráduly János népköltészet- és rovásíráskutatóval, költővel, fordítóval
– Kedves Ráduly János, 2012. október 27- én lesz 75 éves. Hogy érzi magát?
– Az elmúlt 2011-es esztendő végén ilyen elgondolásom született: "De hiszen jövőben töltöm a 75. életévemet. Milyen jó lenne, ha 75 önálló kötettel ünnepelhetném." Akkor a könyveim száma 70 körül volt. A szerencsés véletlenek folytán már befutott a 81. kötetem. Felajzott lelkiállapotomnak háromsoros versben, a Hetvenöt című haikumban adtam hangot. Íme: Hetvenöt évem: / Visszapillantó tükör / Aranykeretben.
– Kiszámítottam, hogy 1975-től, első kötete megjelenésétől a 37 év alatt megjelent 81 kötet több mint kétkötetes átlagtermést jelent évente. Persze, voltak "gazdagabb" és "szegényebb" évek is…
– Úgy van, de ne feledjük: első cikkem a sajtóban 22 éves koromban jelent meg, és már 38 esztendős voltam, amikor az első, Kibédi népballadák című gyűjteményem napvilágot látott. A kötetkésésnek egyszerű a magyarázata: a kibédi balladakincs első bemutatására 1966-ban került sor, ugyanis akkor védtem meg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen Kibéd népballada-költészete című államvizsga- dolgozatomat. Ezt aztán bővítettem, fejlesztettem, tökéletesítettem tovább, hogy végül a bevezető tanulmányomat így kezdhessem: "Ez a balladagyűjtemény (...) a Maros megyei Kibéd (Chibed) élő népballada-költészetének bemutatására vállalkozik..." Könyvem tehát műfajmonográfia volt, első kísérlet egy adott faluközösség balladatudásának a taglalására. Érdekes a "gazdagabb" meg "szegényebb" termésű évekre való utalás: 1981-1984 között nem jelent meg könyvem, 2008-ban viszont 13 önálló kötet "birtokosa" lettem.
– Kérem, szíveskedjék megadni a 81 kötet műfaji besorolását.
– Elsőként a néprajzi/népköltészeti kiadványokat említem, ezek száma 48. Zömében népmese- és mondakötetekről, népi tréfákról van szó, ezek mintegy 1200 népi epikumot tartalmaznak. De vannak népballadákat, találós kérdéseket, népi imákat, szolgavallomásokat tartalmazó könyvek is, valamint három tanulmánykötet. A székely (magyar) rovásírást taglaló művek száma 11. Újabban fölfedezett rovásemlékeket (is) bemutatnak, valamint számos, nyelvtörténetileg is igazolható olvasattal vagy olvasatpontosítással hozakodnak elő. A szépirodalmat 22 kötet képviseli, ebből a verseskönyvek, fordításkötetek száma tizenhárom.
– Mint látjuk, a legtöbb néprajzi kiadvány, de nem elhanyagolandó a verseket, rovásírás-tanulmányokat és fordításokat tartalmazó kötetek száma sem. 1962-ben kezdte népköltészeti gyűjtéseit Kibéden, amiből aligha hiszem, hogy maradt volna még, ami nem került "ceruzavégre". Vagy mégis?...
– Sok anyag van, ami Kibéden nem került "ceruzavégre". A néprajz mint fogalom roppant tág, gyűjtése mai és eljövendő nemzedékek hosszú sorának alapos kutatómunkáját igényli. A magam pászmáján maradva: nem foglalkoztam – például – a gazdag szokásvilággal, a szokásvilág költészetét is csak itt-ott említettem – érintőlegesen. A tárgyi néprajz kérdésköre úgyszólván a figyelmemen kívül maradt. Csak bizonyos szellemi műfajokra "specializáltam" magamat, de ott sem végeztem teljes értékű munkát. A lehetőségeim már behatárolódtak. Ez a tény többirányú érdeklődési köröm/köreim természetes következménye is.
– Hol gyűjtött még Kibéden kívül?
– Elsősorban Hármasfaluban, ahol nevelkedtem, majd Erdőszentgyörgyön, ahol 1955-ben hivatali munkámat megkezdtem. Említésre méltó, hogy Erdőszentgyörgyön állt össze A tulipános láda című személyi mesemonográfiám (1958–1961-es gyűjtés), amely közel ötven esztendős késéssel látott napvilágot. Kibéden és Hármasfalun kívül anyagokat közöltem még Nagykendről, Bözödújfaluból, Székelyvéckéről, Havadról, Havadtőről, Egrestőről, Ravából, Szovátáról stb.
– Ismer-e olyan erdélyi magyar települést, ahol nem jártak még a "parlagtörők", azaz: találni mesét, balladát, lakodalmi búcsúztatót, sirató kesergőt vagy egyebet, ami még nincs lejegyezve?
– Igen, az úgynevezett "fehér foltok" eltüntetésében nagy feladataink vannak. A főutaktól távolabb levő kis települések folklórkincse elevenebb, ezt Bartók és Kodály is hangsúlyozta a XX. század elején. Ma Romániában van magyar néprajzi képzés, az iskola, a pedagógusok egyik szép feladata – a hivatali munka mellett – a gyűjtőmunka megsokszorozása. Az előjelek biztatóak: egyre több cikk, tanulmány, sőt gyűjtemény lát napvilágot a főiskolát/egyetemet végzett pedagógusok tollából. De nyilvánvaló: mint ahogy írónak/költőnek születni kell, jó gyűjtőnek is születni kell. Ők akadályozhatják meg a néphagyomány "sírba-vitelét".
– Amit eddig publikált, abból mi került tankönyvekbe, gyűjteményes válogatásokba, mit oktatnak a néprajzi egyetemen?
– Számos antológia, kalendárium, évkönyv, tankönyv stb. közölte már eddig – a gyermekversek mellett – meséimet, mondáimat, találós kérdéseimet. Íme néhány adalék: 1982-ben jelent meg a Nyitva van az aranykapu. Versek, mesék, játékok óvodásoknak című összeállítás, a munkaközösség irányítója Péterfy Emília volt. Kibédi anyagok is helyet kaptak benne. Megemlítem a Nagyapó mesefája új sorozatának Az égbe nyúló fa című kiadványát (10. kötet, 2003), amelyben az összeállító egyáltalán nem említette a nevemet és gyűjteményeimet, holott a könyvnek vaskos fele kibédi népmese. A kötetcím is kibédi mesecím. Roppant beszédes a következő adalék: Varga Ferencné: 1111 találós kérdés című, több kiadásban megjelent gyűjteménye (1998) 304 kibédi találós kérdést tartalmaz, a forrás pompás megjelölésével.
– Egyébként milyen a kapcsolata a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékével?
– Jók a kapcsolataim a tudományegyetem néprajzi munkaközösségével és más egyetemek megfelelő tanszékeivel. Itt két, munkásságomról szóló dolgozatot említek. Az első: "Van itt mese zsákszámra". Ráduly János és a kibédi népmese hatása. Készítette Jenei- Szenner Emőke-Szende (2008). Babes-Bolyai Tudományegyetem. Kolozsvár-Marosvásárhely (a mellékletekkel együtt 118 old.). A második: A Ráduly János gyűjtötte kibédi népmesék az oktató-nevelő munkában. Készítette: Bereczki Erzsébet (2008). Károli Gáspár Református Egyetem, Nagykőrös-Marosvásárhely (a mellékletekkel együtt 67 old.).
– Gyűjtéseiből, verseiből bizonyára kazetták és CD-k is készültek...
– Hát igen, íme néhány kazetta: Szép Magdolna. Kibédi népmesék. Előadják Albert Júlia és Katona Éva (1997), Tündérszép Mosolygó Ilona. Kibédi magyar népmesék Katona Éva előadásában. Kibédi népmesék Katona Éva előadásában (2006). Most CD-k következnek: Válogatás Ráduly János népmeséiből (Csobánka, 2010), Kis- Küküllő menti népmesék (Csobánka, 2012). Előadják Bagi Rea és Koncz Hédy. Három megzenésített gyermekversem szerepel az Álomjáró című kiadványban, a zenét szerezte Székely Réka és Orsolya János (2009). Két felnőtteknek szóló versem is található az Üzenet, másként című CD-n, megzenésítette és előadja a budapesti Németh Viktor (2012). Külön kell megemlítenem azt a svéd sztereó lemezt, amelynek anyagában három kibédi népballada is szerepel a pécsi Janus Pannonius Női Kórus előadásában. Conductor: Mátyás Ivasivka (1976). Három kibédi népmese dramatizált változatáról is szólok, a szerzők: Bölöni Domokos, Kolcsár Irén, Jenei-Szenner Emőke- Szende. Ezek nyomtatásban is megjelentek.
– Régebbről tudom, hogy gyakran jönnek látogatói kibédi otthonába; ezek milyen "súlycsoportba" sorolandók?
– Elsősorban a baráti körömhöz tartozó belföldiek/külföldiek "ütik be" magukat hozzám, de lám, 1994-ben a japán Bartók- kutató Susumu Kuroishi látogatott meg, 2007-ben pedig az ugyancsak japán Takashi Yamazaki volt a vendégem. Bartók és Kibéd kapcsolata érdekelte őket. Takashi – Bartók életművének japán népszerűsítéséért – megkapta a magyar Pro Cultura Hungarica díjat. Az idén pedig a mongóliai Ulánbátorból érkeztek egyetemi tanárok, a rovásírás kérdésköre érdekelte őket. Rögtönzött előadásomat több tévékamerával rögzítették, a tolmács dr. Obrusánszky Borbála (Barbi) volt. Megkérdeztem, miért a több tévékamera? "Mert más-más egyetemeken tanítunk, s meg akarjuk őrizni találkozásunk félóráját /óráját" – válaszolták.
– Egy-egy székely rovásírásos emlék felkutatása akár több száz kilométeres út megtételét is megköveteli. Melyik volt a legtávolabbi pont Romániában, ahol ez ügyben megfordult?
– Számomra a legtávolabbi romániai rovásemlék a moldvabányai (Baia) volt, amelyet Tánczos Vilmos egyetemi tanár fedezett föl. 2006. augusztus 18-án magával vitt a helyszínre, ahol "meg- tanulmányoztam" a feliratot. Még aznap haza is hozott Kibédre (hatalmas vállalkozás volt!), így nem kényszerültem arra, hogy magammal vigyem félpatikányi gyógyszereimet. Persze, vonattal, busszal, alkalmikkal más rovásemlékgócokat is megközelítettem, például Székelyzsombort (Nyirő szülőfaluját), Sepsikilyént, Csíksomlyót, Bonyhát. Át a hegyeken sokszor jártam Berekeresztúron, rendszerint gyalog tettem meg a huszonvalahány kilométeres utat.
– Most min dolgozik?
– Pillanatnyilag bibliográfiámat állítom össze, a mintegy kétezer publikációból a néprajz és rovásírás témakörébe vágó közléseimet lajstromozom. Különben is: fel-felváltva mindig több kéziraton dolgoztam, kb. húsz újabb könyvkéziratom van kész, fokozatosan számítógépbe viszem át őket.
– Ha már "túlszárnyalta" a 75 kötetet, gondolt-e arra, hogy 75. születésnapja alkalmával egy többszáz oldalas válogatást tegyen le az olvasó asztalára, amelyben mindegyik Ön által művelt műfaj képviselve legyen?
– Ilyen típusú könyvre nem vágyom, a műfajmonográfiák híve maradok ezután is.
– Mit ajánl a most induló néprajzos(ok)nak?
– Nincs bátorságom az ajánlásokhoz, végül is – ahogy a sláger mondja – "mindenki másképp csinálja".
– Beszéltünk könyvekről, munkáiról, beszéljünk az életéről is. Hol született, s milyen volt a gyermekkora?
– A Hargita megyei Korondon születtem 1937. október 27- én. Édesapám akkor pénzügyi tisztviselő volt, s mint ilyent, minden két, két és fél év elteltével tovább helyezte a hatalom. Apám 35 éves korában meghalt, s Gizella édesanyám visszaköltözött három gyermekével Hármasfaluba (Csokfalvára). Itt végeztem elemi iskolai tanulmányaimat. Akkoriban faluhelyen is nagy volt a szegénység, varrónő édesanyám éjt nappallá téve dolgozott érettünk. Ilyen körülmények között is szép, nagyon szép álmokat dédelgettem a jövendőről.
– Korondon kívül Erdőszentgyörgy és Kibéd is fontos állomás az ön életében. Mit kapott a két helységtől?
– 1955. október 1-jén lettem – frissen érettségizettként – az induló erdőszent- györgyi líceum egyszemélyes "titkársága" (kívül ez volt az ajtóra felírva). Tizennyolc éves voltam akkor, már gyűjtöttem a népköltészetet, és folytattam a még harmadik osztályosként elkezdett versírást. 1957 őszétől bentlakási nevelő (pedagógus) lettem. Épp akkor felvételiztem a mai Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára, a levelező tagozatra. Erdő-szentgyörgyön váltam érett legénnyé. Kezdtem közölni a sajtóban, a marosvásárhelyi Vörös Zászló lap hozta első cikkeimet, riportjaimat. Az erdőszentgyörgyi helyi rádióstúdióban egyre gyakrabban jelentkeztem könyvrecenziókkal, Kádár Klári, a szerkesztő épp hármasfalusi volt. 1960-ban, 51 éves korában elhunyt édesanyám, így egyik napról a másikra családfenntartó lettem, két húgom eltartásáról is gondoskodnom kellett. Anyám mondogatta volt: "Fiam, mikor bajba kerülsz, nehézség támad, szorítsd össze a fogaidat, a lelkedet acélosítsad, az Isten megsegít". Úgy cselekedtem, ahogy anyám mondta. 1962-ben, huszonöt évesen kerültem Kibédre, ahol magyartanárként dolgoztam nyugdíjas koromig. A község akkor még elevenen őrizte az évszázados hagyományokat. Csodavilágba csöppentem, már könyvekben kezdtem gondolkodni, döntöttem: fokozatosan megörökítem Kibéd szellemi arculatát. Erőfeszítéseim nem voltak/lettek hiábavalóak, ezt megjelent könyveim zömével igazolom. Különben: Kibéd vezetősége, önkormányzata díszpolgári címet adományozott 2009-ben.
– Gyerekei nem viszik tovább a néprajzkutatást, de mindannyian a tanári pályát választották…
– Úgy igaz: Jutka lányunk magyartanár, Ani lányunk matematikát tanít, Zoltán fiunk történelemtanár, több írása jelent meg a kolozsvári Korunkban.
– Milyen kapcsolatot ápol Koronddal, a Hazanéző folyóirattal és a "hazanéző" írókkal, művészekkel, a korondi táj szerelmeseivel?
– Amikor első írásaim kezdtek megjelenni, a korondi értelmiségiek újólag fölvették velem a kapcsolatot. Neveket mondok: Ambrus Lajos, Páll Lajos, Tófalvi Zoltán, István Lajos. Ez utóbbi azon is ügyködött, hogy kiderítse: melyik házban születtem? A szülőházam ma is áll a városiasodó nagyközség régi központjában, a volt patika épülete mellett, István Mihály bácsi lakik benne. A Hazanéző folyóiratnak indulása pillanatától állandó munkatársa lettem, egyben szerkesztőbizottsági tagsággal is megtiszteltek. Föltétlenül meg kell említenem, hogy a Hazanéző Könyvek sorozatban három könyvem is napvilágot látott: egy kibédi meséket tartalmazó kötet (1993) és két rovásíráskötet (1995, 1998). Aztán 2007 novemberében a Firtos Művelődési Egylet vezetőtanácsa tiszteletbeli tag címet adományozott. Az együttműködés azóta sem lanyhult. Ragaszkodásomat Serlegén című haikuversemben örökítettem meg, íme: Korond álmai / Aranypénzként csengenek / Sorsom serlegén.
– Köztudottan nem vállal nagy utazásokat, előadásokat, elég ritkán hagyja el a kibédi Belszeget. Ha mégis sikerülne, hová szeretne elmenni a nagyvilágban?
– Külföldre először 1990-ben jutottam el, Budapest, Pécs, Bonyhád, Mohács voltak állomáshelyeim. 1991-ben Szegeden részt vettem a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, ahol előadást is tartottam. A futó évekkel már nem bírom a versenyt, úgyszólván sehová sem utazom. Kolozsváron például jó 25 éve nem jártam. Ha kimerészkedem is a közelebbi városokba, betegen térek haza. Itthoni munkálkodásom teljesen leköt. A legelső kibédi tanítványaim már 63 évesek, tehát ők a legfőbb adatközlőim. Mert ma is gyűjtök népköltészetet.
– Egyik régebbi könyvének ezt a címet adta: Siratóim lesznek az égi madarak. Ezt komolyan gondolta?
– Az elmúlás gondolata már apró gyermekségem idején foglalkoztatott. A siratóim lesznek motívuma azóta kísért. Ezt időskori lírám is tanúsítja. Íme a Fokozatosan című haikum: Most önmagamnak / Leszek – fokozatosan – / Végállomása.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Szabó Miklós köszöntése
Dr. Szabó Miklós tudományos kutató, neves történész nyolcvanéves. Ez alatt a több mint háromnegyed évszázad alatt – amikor hatalom- és rendszerváltozások tragikus körülmények között követték egymást – nemegyszer megpróbáltatásoknak kitéve ténykedett egy jobb, emberibb társadalomban való helytállásért. Tette ezt diákként, főiskolai oktatói, majd kutatói tevékenységével, magánéletével, az emberi közösségekhez való viszonyulásával. Kutatói tevékenységének köszönhetően az erdélyi magyar tudományos élet kimagasló képviselőjévé vált, és írásaival jelentősen hozzájárult történelmi ismereteink gazdagításához, feledésbe merült múltunk feltárásához.
Marosvásárhely mellett, Sáromberkén született sokgyermekes családban 1932. november 13-án. Elemi tanulmányait szülőfalujában végezte. Tehetségére már akkor felfigyelt tanítója, szülei pedig vállalták a továbbtanulás feltételeinek biztosítását. Középiskolába a neves Marosvásárhelyi Református Kollégiumba iratkozott be, és annak jogutódjában, a 2-es Számú Fiúiskolában folytatta. Pályaválasztásában jelentős szerepet játszott egykori iskolája, ahol kiváló tanárok oktattak. Itt bontakozott ki a társadalomtudományok iránti érdeklődése, történelemszeretete. Ehhez hozzájárult az is, hogy – vallomása szerint – matematikából nem mindig jeleskedett, ami befolyásolta későbbi szakmai irányultságát. Középiskolai tanulmányai után beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre, ahol a nagy tekintélyű tudós történészprofesszoraink – Jakó Zsigmond, Pataki József, Bodor András, Imreh István és mások – óráit hallgathatta, megtöltve tarsolyát a tudományos élet elkezdéséhez szükséges ismeretekkel. 1957-ben államvizsgázott a Filozófia- Történelem Kar történelem szakán.
Történelemtanári oklevéllel és levéltárosi kinevezéssel 1957. július 15-én jelentkezett a Belügyminisztériumhoz tartozó Állami Levéltár marosvásárhelyi hivatalánál, ahol levéltárosként több évig tevékenykedett. Jakó Zsigmond professzor jóvoltából már egyetemista korában betekintést nyerhetett a levéltárba, a levéltárosi munka világába, amelyet megszeretve, örömmel választotta munkahelyeként. Első munkahelye tehát a levéltár lett.
Levéltárosként aktívan kivette részét az ötvenes években felmerülő levéltári kérdések intézéséből. Az 1952-ben alakult marosvásárhelyi Állami Levéltár (mai megnevezéssel Nemzeti Levéltár) akkor még a kezdeteknél tartott. Nem volt saját székhelye, nem rendelkezett megfelelő raktárakkal a begyűjtött levéltárak és iratok tárolására, és hiányoztak az egészséges, higiénikus munkafeltételek is. Mindezen hiányosságok ellenére az ott dolgozó néhány levéltáros méltányolandó munkát végzett, amely során Szabó Miklós az intézmény egyik alapemberévé vált. Ellenőrizték az akkori Magyar Autonóm Tartomány területén működő intézmények kialakulóban lévő irattárait, rendezték, cédulázták és leltározták a begyűjtött iratokat, és sok száz munkaigazolást adtak ki nyugdíjba készülő embereknek. Az akkori egészségtelen körülmények között végzett munka megviselte egészségét, és kénytelen volt más, egészségére kevésbé káros munkahelyet keresni. Végzettségének és képességeinek megfelelő új munkahely akkor adódott, amikor megalakult a marosvásárhelyi 3 éves Pedagógiai Főiskola, a mai Petru Maior Tudományegyetem jogelődje. Így ötévi levéltárosság után, 1962. október 1-től másfél évtizeden át főiskolai tanárként tevékenykedett. A levéltárral azonban szoros kapcsolatban maradt továbbra is, hiszen tudományos munkáinak fő forrása máig a levéltár maradt.
A főiskolán számtalan diák kapott tőle útravalót, amelynek birtokában tanárként oktathatták a történelmi ismeretek elsajátítására a tanulókat. Főiskolai oktatói pályafutása 1975 végéig tartott, addig, amíg az 1975/1976-os tanévben a főiskolán önkényesen fel nem számolták a magyar nyelvű oktatást. De nem vált munkanélkülivé. Elismerve eredményes oktatói tevékenységét, kutatói állást ajánlottak fel neki, amit szívesen vállalt, hiszen már a levéltárban, és ha jobban utánanézünk, diákként is kezdett forrásfeltárással foglalkozni.
1975. december 1-jén került a Társadalomtudományi Akadémia marosvásárhelyi részlegéhez, amely a továbbiakban meghatározta élete folyását. 1989 után az intézetet a Román Akadémiához csatolták, így akadémiai kutatóként folytatta tevékenységét 2003 decemberéig, nyugdíjazásáig. Nyugdíjazása azonban nem az aktív tevékenység végét jelentette, hanem annak folytatását, intézménnyel való munkaviszony nélkül. Csak egészségi állapotának a megromlása miatt kényszerült az utóbbi időben tevékenysége leszűkítésére.
A kutatóintézetben lehetősége adódott kutatói hajlama érvényesítésére, kedvenc kutatói témáinak ápolására. Származásánál fogva is érdekelte a falusi élet múltja, a paraszti gazdaság története, de emellett magáévá tette az oktatás- és értelmiségtörténethez kapcsolódó külföldi egyetemjárás kérdését. Ez utóbbit előbb munkahelyi feladatként végezte, de hamar megszerette, és máig tartó, pályafutását meghatározó kutatási témájává vált.
Már évekkel nyugdíjazása előtt, magyar történésztársaival együtt, bekapcsolódott az Erdélyi Múzeum Egyesület tevékenységébe. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály, majd 1997-től a marosvásárhelyi fiókegyesület választmányi tagjaként aktív tevékenységet fejtett ki a tudományos ülésszakokon, a fiatal kutatók szakmai felkészítésében és irányításában.
Időközben, 1970-ben doktorátusra jelentkezett. Andrei Otetea bukaresti akadémikusnál felvételizett, ahol vizsgáit sikerrel letette. Az 1789-es nagy francia forradalom erdélyi hatásáról írt doktori disszertációját 1975-ben elkészítette és megvitatásra, illetve elfogadásra benyújtotta, de megvédenie hosszú ideig nem volt alkalma, mivel professzora időközben elhunyt, és nem volt aki átvegye azt. Hosszas halogatás után végül 1994-ben Kolozsváron, Camil Muresan akadémikus tudományos vezetése alatt sikerült megszereznie a történelemtudományok doktora címet.
Tudományos tevékenysége rendszeresen a munkahelyhez kötődött. Olyan kérdésekkel kellett foglalkoznia, amelyeket a munkaadó intézmény tervbe vett, igényelt vagy elfogadott. Első tanulmányát levéltárosként a marosvásárhelyi városi levéltár történetéről közölte 1960-ban. A pedagógiai főiskolán munkásmozgalmi, iparosodástörténeti, falusi gazdaságtörténeti és társadalmi kérdésekre vonatkozó cikkeket közölt. Meg szeretném jegyezni, hogy azok csak a korabeli ideológiai elvárások kielégítésével jelenhettek meg. Szerzőjük azonban a történelmi igazságot szem előtt tartva, mindig ügyelt az objektivitás kereteinek betartására.
Új munkahelyén, a kutatóintézetben bekapcsolódott az erdélyiek külföldi egyetemjárását feltáró tevékenységbe. Ez a nagy horderejű feladat csapatmunkát igényelt, hiszen – amint később beigazolódott – több évtizedes kitartó kutatás hozta meg az összességében értékelhető eredményt. A kérdés kutatásának elindítása Tonk Sándor nevéhez fűződik, aki kidolgozta a vizsgálódás módszertanát és megtette az első lépéseket. Feldolgozta az erdélyiek középkori külföldi egyetemjárásának történetét. A kutatóintézet új munkatársa, Szabó Miklós ezután kapcsolódott be a kutatásokba, és folytatja azt máig. Mivel a kutatóintézetben végzett kutatások eredményei többnyire kiadatlanok maradtak, ez a sors várt az egyetemjárás terén végzett kéziratokra is. Közben az intézet változó – a pártpolitikai útmutatásokat követő – elvárásai miatt kénytelen volt egyéb kérdésekkel is foglalkozni. Így került sor a falujegyzők, paraszti gazdálkodás, mezőségi életforma stb. kutatására, illetve egyes régebbi témák kutatásának folytatására is.
Az egyetemjárásra vonatkozóan az első, rövidebb lélegzetű munkáját, az Erdélyi diákok külföldi egyetemjárása a XVI–XVIII. században c. tanulmányát 1980-ban sikerül magyar nyelven közzétennie a Művelődéstörténeti Tanulmányokban. Munkái zömének a közzétételére az 1989 utáni megváltozott viszonyok teremtettek megfelelő körülményeket. Elsőként 1992-ben, Szegeden sikerült megjelentetni a Tonk Sándorral közösen összeállított kötetet, az Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521–1700 címen. A szerzőtárs Marosvásárhelyről való távozása után tovább folytatta a szívügyévé vált oktatástörténeti kérdés vizsgálatát. Tisztában volt azzal, hogy nem lesz ideje egyedül befejezni ezt a rendkívül időrabló munkát. Ezért szívesen vette a hasonló kérdésekkel foglalkozó magyarországi kollégák közeledését és együttműködését. Máig tartó szoros szakmai és baráti kapcsolatba került Szögi László egyetemi tanárral, az ELTE könyvtárának és levéltárának igazgatójával és másokkal. Közös munkájuk eredménye az Erdélyi diákok európai egyetemeken 1701–1849 c. munka, amelyet a marosvásárhelyi Mentor Kiadó tett közzé 1998-ban.
Szükségesnek vélve az anyaországi egyetemeken tanult erdélyiek megismerését és a felsőoktatásban résztvevők között elfoglalt helyét és szerepét, külön kötetet szentelt e témának, amelyet 2005-ben közölt ugyancsak a Mentornál. Egyetemjárási kutatásainak befejező részeként az 1850–1918 időszakot kutatta, és folyó év elején sikerült befejeznie azt. Ez a hatalmas terjedelmű kézirat mintegy 9.500 erdélyi diák nevét tartalmazza, amelyben az egyetemjárási adatokat kiegészítette a diákok személyére vonatkozó egyéb információkkal is. Ilyenek a születési hely, az előtanulmányok, a hazatérés ideje, az itthoni pályafutás, az elhalálozás ideje stb.
Összességében nézve, a külföldi egyetemjárás feltárása terén kifejtett tevékenysége felbecsülhetetlen értékű, hiszen neki köszönhető, hogy ma már rendelkezünk azokkal a felsőfokú végzettségű erdélyi értelmiségiekre vonatkozó – mintegy négyszáz évet felölelő – forrás jellegű adatokkal, amelyek nélkülözhetetlenek az értelmiségtörténeti kutatások számára.
Amint már említettem, a paraszti gazdálkodás történetének kutatásáról sosem mondott le. E kérdésről több tanulmányt is írt, amelyeket többnyire román nyelven sikerült értékesítenie. A nyugdíjba vonulása előtti években elkészítette több tanulmánya magyar nyelvű változatát, és 2003- ban Művelődés és gazdálkodás az újkori Erdélyben címen tanulmánykötetben közzétette azokat.
Szabó Miklós tudományos tevékenységének a sommázását nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne szólnánk helytörténeti kutatásairól, amelyek eredménye több falutörténet (Sáromberke, Csíkjenőfalva, Székelykál, Mezőmadaras). Írásai főként levéltári forrásokra alapozott magas tudományos szintű dolgozatok, amelyek követendő példaként szolgálnak a hasonló kérdésekkel foglalkozók és foglalkozni szándékozók előtt. Ő egyike a legalaposabb és legképzettebb helytörténet- kutatóinknak. És arról sem feledkezhetünk meg, hogy számos alkalommal irányított, tanácsokkal látott el vagy véleményezett helytörténet tartalmú kéziratokat, így igyekezve emelni azok tudományos értékét.
Szabó Miklós pályafutása során példamutató tevékenységet fejtett ki. Főiskolai tanárként tanítványai alapos felkészítését tekintette feladatának, és mindig támogatta azok szárnybontogatását. Kutatóként rendkívüli igényességgel készítette dolgozatait. Mindig a levéltári forrásokra alapozott. A más munkákban fellelhető adatokat – levéltárosi vénával megáldva – rendszeresen ellenőrizte, sohasem elégedett meg azok egyszerű idézésével, minduntalan az eredeti forrásokhoz fordult megbizonyosodás végett. Ezért vált a levéltárak állandó látogatójává itthon és külföldön. Következésképpen írásai nagyon jól dokumentáltak, megbízhatók és a tudományos igényeket kielégítők. Munkássága pedig követendő példa a pályafutásuk elején járó történészeknek.
Nem fejezhetem be köszöntőm kapcsolatunk, barátságunk megemlítése nélkül. Szinte ötven éve ismerjük egymást. A levéltár kutatótermében ismerkedtünk meg, ő mint kutató és én mint kezdő levéltáros. Kapcsolatunk szakmai vonalon indult, ami időközben személyes barátsággá vált. Történetírásunk, közművelődési tevékenységünk kérdéseit, tennivalóit – a konkrét lépések előtt – előbb megbeszéltük, és csak azután cselekedtünk. Több alkalommal szerveztünk tudományos ülésszakot, készítettünk tanulmányokat és ismertetőket, szerkesztettünk tanulmányköteteket. Őbenne mindig megbízhattam, vállalásait példamutatóan elvégezte. Jó volt vele barátként és szakemberként is együtt dolgozni. És szeretném, ha együttműködésünk tovább folytatódna, még ha öregesebben is, nem a valamikori fiatalos hévvel.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Autonómiaharc magyar módra
Nem könnyed hét végi olvasmány, de annál érdekesebb, tartalmasabb és tanulságosabb Bakk Miklós politológus autonómiakronológiája: élesen megmutatja, huszonhárom évre visszatekintve e küzdelem ívét, s kitetszik az is, mikor állt az ügy mellé a politikum, milyen érdekek vezérelték, illetve mikor akadályozta. Tükröt tart a romániai magyar társadalomnak, s ha figyelmesen követjük, azt is megtudhatjuk, hogyan, de főként miért szakadt mára háromba az ezredfordulóig még egységes magyar képviselet.
Már az 1989-es fordulat napjaiban akadtak, akik ráébredtek: önrendelkezésre van szüksége a romániai magyarságnak, ám az RMDSZ csak jó három év múlva kezd foglalkozni a kérdéssel, s nem sietik el a dolgot, évente, kétévente történik egy-egy apró lépés, többnyire néhány elkötelezett politikusnak, szakértőnek köszönhetően. Ma már jóformán egyikük sem a szövetség tagja, abbahagyták a harcukat, vagy az ellenzékhez csatlakoztak. Szépen követhető, hogy az RMDSZ vezetői munkacsoportok alakításával és különböző tervezetek elkészítésének engedélyezésével tulajdonképpen letudták-forma dolgukat, s az is egyértelműen tetten érhető, hogy az autonómiaharc elkötelezett hívei számára jó öt év várakozás után betelt a pohár, 2003-ban önálló szervezetek létrehozása mellett döntöttek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Székely Nemzeti Tanács egyetlen célt tűzött ki: az RMDSZ programjában is szereplő autonómiaformák megvalósítását. Az RMDSZ inkább burkoltan, mint nyíltan szembement az önrendelkezés harcosaival, majd népszerűségének apadásával, politikai hatalma csökkenésével lépett, és előkapta a kisebbségi törvényt. A szövetség vezetői szerint ez első lépés lett volna az autonómiánk felé – de ma már egyre nyilvánvalóbb: az volt a szerepe, hogy tompítsa a már elkészült, sokkal erőteljesebb törvénytervezetek súlyát, elodázza azok felvállalását. Hét éve küzdenek érte (ebből majdnem hatot kormányon!), látszólag minden kül- és belföldi befolyásukat bevetették, de egyre távolabb kerülnek attól, hogy olyan jogszabályt szavaztassanak meg a parlamenttel, amely valóban tartalmaz valami hasznosat is. S mert a körülmények rákényszerítették, mindeközben az RMDSZ egyre gyakrabban emlegette az autonómiát –, harca azonban megrekedt a szavak szintjén. Érdemes tanulmányozni az amúgy nem könnyű, figyelemre igényt tartó olvasmányt, mert a kort felnőttként megélők számára is rejtegethet újdonságokat, a fiatalabbak pedig jobban megérthetik a jelent. Lehet elmélkedni azon, melyik tábor cselekedett helyesen, melyik a járható út, de az ma már vitathatatlan tény: az erdélyi, a székelyföldi magyarság számára csak a különböző autonómiák szavatolhatják a megmaradást. Azokat pedig nem adják könnyen. Mindannyiunknak feladatunk van, tennünk kell érte. Ha mást nem, támogatnunk kell azokat, akik valóban elvégzik ezt a munkát, s utcára vonulnunk, akár százezren, ha eljön az ideje.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fehér akác Sylvester Lajos emlékére (Kisborosnyói emlékpark)
Mert Ember volt, s ebben a székelymagyar emlékparkban ennek a fának itt a helye – indokolta Damó Gyula az ő kezdeményezésére kopjafákkal, kiemelkedő közéleti személyiségek emlékére ültetett facsemetékkel benépesített kisborosnyói parkban tegnap délben, amikor Szőts Dániel egy fehér akácot ültetett el lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos emlékére.
A bensőséges kis ünnepségen az emlékfa ültetője elmondta, megtiszteltetés számára 88 évesen fát ültetni, hiszen Sylvester Lajos többszörösen is megérdemli az emlékállítást, életműve példaértékű, mindig, minden körülmények között népéért cselekedett. Az emlékére ültetett fehér akácot – a fafajta és színe egyaránt beszédes, Sylvester Lajos jelleméhez illő – az Oltból hozott vízzel locsolták meg, s majd a Csernáton patakából származó vizet is öntenek tövére, illetve a néhány méterre csörgedező Kisborosnyó patakából táplálják. Az emlékünnepségen Veres László színművész Magyari Lajos Úz-völgyi rekviem című versét adta elő, s egy régebbi történet elmesélése után (színházigazgató korában egyik előadást azért akarták betiltani, mert nemzeti imánk is elhangzott volna benne, ezt a Kossuth-nótával helyettesítve már „szalonképessé” vált a darab) Szőts Dániel vezényletével elénekelték „Sylvester Lajos magyar himnuszát”: Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje – az érces hangok a ködös, nyirkos légben talán az égig is elhatoltak...
Váry O. Péter Sylvester Lajos

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (3.)
Börtönlázadások és túlélő hóhérok
A túlélők visszaemlékezése szerint a politikai foglyok számára fenntartott börtönökben az életkörülmények a szovjet gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. Ez ellen csak a szamosújvári rabok lázadtak fel 1958. július 14-én, a francia forradalom napján.
Ennek a börtönlázadásnak aktív résztvevője, szenvedő alanya volt Szilágyi Árpád, a Bolyai Tudományegyetem IV. éves természetrajz-biológia szakos hallgatója, aki még gimnazista korában, 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, Gyergyószárhegyen. Ezeken a plakátokon először használta a Fekete Kéz aláírást. A magyar forradalom idején egyetemi hallgatóként levelet írt a Budapesten megjelenő Irodalmi Újság szerkesztőségének, és a levéltitok szentségében naivan bízva részletesen beszámolt a Bolyai Egyetemen kialakult lelkes hangulatról, a diákok nagy részének a forradalom melletti elkötelezettségéről. 1956. november 1-jén a karon néma felállást kezdeményezett a forradalom halottainak emlékére. 1957 februárjában tartóztatták le, előbb hazaárulás vádjával 20 év börtönre ítélték, később a Fekete Kéz nevű szervezetben való részvételéért a Kolozsvári Katonai Törvényszék – a korábbi büntetés „megfejeléseként” – 22 év börtönbüntetéssel sújtotta. 1964. július 27-i szabadulása után Balánbányán dolgozott, 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louis-ban. Ott írta meg és angol nyelven publikálta The Victime című visszaemlékezését. 2003-ban visszatelepedett Csíkszeredába.
Az eredetileg magyar nyelven írt visszaemlékezés alapján pontosan rekonstruálható a szamosújvári börtönlázadás. A lázadás oka: az őrök brutális bánásmódja és a mind elviselhetetlenebbé váló börtönviszonyok. A kiváltó ok az volt, hogy az egyik cellában – ahová száz rabot zsúfoltak be – befalazták a vécét, s helyette csebreket raktak be. Az emberi ürülék elviselhetetlen szaga, a levegőtlenség ingerlékennyé tette az embereket. A fellázadt rabok ledobálták az ablakokra szerelt faredőnyöket, és a börtön tízezer foglya artikulátlan üvöltésben tört ki. Tizenegy óra körül megszólalt a börtön szirénája. A rabok túlharsogták a hangját. Olaj volt a tűzre, hogy adott pillanatban az udvaron megjelent Petre Goiciu szekusezredes, hírhedt verőlegény, a börtön parancsnoka. A tízezer rab egyszerre üvöltötte: „Le Goiciuval! Le a gyilkossal!” A börtönparancsnok Kolozsvárról erősítést kért. Állig felfegyverzett belügyi alakulatok körbevették a börtönt, majd megkezdték a leszámolást. A folyosókon gépfegyvereket helyeztek el, majd a teljesen védtelen rabok közé lövettek. A halottak, sebesültek számáról soha nem készült semmilyen nyilvántartás. A géppuskázás után felrántották a cellák ajtaját, akit állva találtak, azt elvitték. (Goiciu Galacról került Erdélybe. Az egykori politikai elítéltek visszaemlékezése szerint a Szamosújvárra érkező transzportokat azzal fogadta: „Borítékban fogtok innen szabadulni: a családotokkal majd közöljük, hogy megdöglöttetek!” Kínzásai nyomán életét vesztette egy Onac nevezetű fiatal móc. A börtönlázadás idején ő adta ki a parancsot, hogy gépfegyverrel lőjenek be a cellákba. Az áldozatok számát soha senki sem összesítette. A túlélők arra viszont emlékeznek, hogy az egyik halottnak Petre Goiciu ezredes személyesen vágta le a lábát, mert a holttest nem fért be az összetákolt deszkakoporsóba. A híres disszidens író, Paul Goma Gherla című kötetében Gheorghiu-Dej kegyeltjeként említi. A galaci vasúti műhelyekben bádogos, semmihez nem értő lakatos, Alexandru Drăghici és Gheorghiu-Dej munkatársa volt. Nekik köszönhetően látványosan ívelt felfelé a Securitate ranglétráján. Kéjjel és nagy élvezettel gyilkolt. Paul Goma szerint a megtestesült hóhér volt. Ágyban és párnák közt, kitüntetések birtokában, nyugdíjasként halt meg. A magyar forradalom idején annyira rettegett, hogy a szamosújvári börtönt övező többsoros szögesdrótot kifelé fordíttatta, nehogy a lakosság megtámadja. A lánya férjhez ment egy börtönőrhöz, aki folytatta apósa szadista módszereit.)
Tudoran, az egyik foglár, mások szerint a börtön alparancsnoka, egy Dés melletti pap fia „vette kezelésbe” az alig 160 centiméter magas Szilágyi Árpádot. Agyba-főbe verte, amikor elájult, a csizmájával belerúgott, s amikor magához tért, 250–300 véresre vert rab feküdt körülötte a cementen. A rabok személyi adatainak felvétele után azzal fenyegették meg őket, hogy Szibériába deportálják. A börtönlázadás után még elviselhetetlenebbé váltak a viszonyok, mindennapossá az ok nélküli verések, a magánzárka.
A „magyar” vonatkozású, a magyar vádlottak elleni perekben a mellényszabóból gyorstalpalással „hadbíróvá” előléptetett Macskási Pál őrnagy, majd ezredes „jeleskedett”. A periratokból, visszaemlékezésekből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a vádlottakból, elítéltekből a magyar forradalom eszméivel való azonosulásnak még az írmagját is ki akarta irtani. Az általa elnökölt tanács a legszigorúbb ítéleteket hozta. Életútjának, szerepének pontos felderítése további kutatásokat igényel, de a rendelkezésünkre álló adatok azt bizonyítják: Macskási Pállal végeztették el a janicsármunkát.
A 15 év börtönbüntetésre ítélt báró Bánffy István megőrizte Macskási Pál halálakor a kolozsvári Igazság napilapban megjelent gyászjelentést, amely a „drága jó férj, édesapa, szomszéd, jó barát” emlékét hivatott idézni. A minden nehézségen felülkerekedő arisztokrata a gyászjelentés oldalára odaírta: „hamarabb is meghalhattál volna!” P. Ferencz Béla Ervin Ferenc-rendi szerzetes börtönből való szabadulása után megkereste Macskási Pál nyugalmazott ezredes sírját a Házsongárdi temetőben – minden „nagy embert” Erdély Panteonjában helyeznek örök nyugalomra –, és megköszönte az életfogytiglani kényszermunkát, a mérhetetlen szenvedést, megbocsátott neki, majd imádkozott üldözőjéért.
Macskási Pál „utóéletének” van egy teljesen ismeretlen fejezete, ami engem, a szülőfalujához őszintén ragaszkodó korondiként ma is sokkol: az 1956-os elítéltek hóhérának felesége – bizonyos Bíró Berta – korondi származású volt, s a férje halála után átköltözött Marosvásárhelyre, a Budai Nagy Antal lakónegyedbe, dr. Pál-Antal Sándor történész akadémikus édesanyjának tőszomszédságába. „Sic transit gloria mundi” – az e világi dicsőség mulandó – tartja a latin közmondás.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Választási esélylatolgató
Nem kockáztathatunk!
Toró T. Tibor EMNP-elnök a minap kijelentette, miszerint az EMNP és az MPP közösen indulva a december 9-i parlamenti választásokon, az alternatív lehetőséggel 3 szenátori, továbbá 6 képviselői körzetben győzve, az RMDSZ mellett bejuthat a törvényhozásba, két párt is képviselheti az erdélyi magyarságot. 
A rompol.ro legújabb felmérése szerint az RMDSZ 5,4% szavazatot kaphat első körben, de a töredékszavazatok visszaosztása után sem jutna neki több 5,84%-nál. Tehát az RMDSZ éppen csak bejutna a parlamentbe, de ezen kívül hogyan juthatna további 3 szenátori, illetve 6 képviselői hely a másik magyar pártszövetségnek? A fentiek fényében Faragó Péter parlamenti képviselővel próbáljuk latolgatni az esélyeket.
– Képviselő úr, mi a véleménye a magyarság kettős képviseletének a fent vázolt lehetőségéről?
– Nagyon érdekes hozzáállás Toró T. Tibor részéről, csakhogy számolt-e azzal, hogy mi, magyarok a szavazásra jogosult polgároknak hozzávetőleg a 6%-át képezzük? Ha a jelzett létszámot elkezdjük százalékra vagy 3/6 arányokra bontogatni, azzal mindenképp rosszul fog járni minden erdélyi magyar, illetve magyar párt. Egy ilyen esélylatolgatást legalább képzelet szintjén meg lehetne tenni akkor, ha mi legkevesebb 10%-ot tennénk ki az országban. Ebben az esetben, a jó részvételt is beszámítva lehetséges lenne, hogy 2 magyar párt is képviselőket küldhessen a parlamentbe, de amint a szlovákiai példa bizonyította, ez sem működik igazán. A józan számítások viszont azt igazolják, hogy ezt a 6-6,5% magyarságot két szervezetre bontani, a siker hiú ábrándjaival kecsegtetni, óriási tévedés. Ennek csakis mi, erdélyi magyarok ihatjuk meg a levét. Véleményem szerint, Romániában egyedül az RMDSZ képes arra, hogy az 5%-os küszöböt vagy a 3 szenátor és 6 képviselő által jelentett alternatív bejutási lehetőséget megvalósítsa. Úgy gondolom, hogy 2012. december 9-én, aki magyar létére nem az RMDSZ-re szavaz, az tulajdonképpen azt támogatja, hogy a román parlamentben az erdélyi magyarságnak a jelenléte, az ereje csökkenjen. Mivel az RMDSZ-en kívül más magyar szervezet képviselője nem tud bejutni, az ő szavazata elvesz, azzal támogatni fogja a visszaosztásból bejutó román pártokat. Véleményem szerint, a 3/6-ba kapaszkodva felelőtlen kijelentéseket téve, megpróbál kampányolni a maga pártjának, amelyik amúgy sem érvényesülhet. Nem hiszem, hogy a jelzett 5,4% RMDSZ-támogatottság mellett még bármilyen hazai magyar tömörülés még képes lenne 3 szenátori és 6 képviselői körzet megnyerésére. Ez matematikailag is lehetetlen, számomra viszont érthetetlen a számolásuknak a logikája. Ez csakis egy olyan kampányfogás lehet, hogy a hezitáló magyar választópolgárokat megnyerje, csakhogy Toró T. Tibor e kijelentésével arra ösztönzi a bizonytalan magyarokat, hogy az RMDSZ úgyis bejut a parlamentbe, tehát minket támogassatok, mert mi is bejuthatunk. Ez viszont nem igaz, nem szabad ilyen ábrándokban ringatni a magyar választókat, mert ha sokan elhiszik, úgy üthet vissza, hogy egyik sem jut be. Ez viszont óriási érvágás lehet az erdélyi magyarságnak.
– Tegyük fel, hogy az a bizonyos 3/6 alternatív lehetőség jóvoltából mindenképp bejut az RMDSZ.
– Igen, de mi lesz a szórványmagyarsággal? Hazabeszélve, ha az Arad megyei magyarságnak 22 év után nem lesz parlamenti képviselője, az beláthatatlan következményekkel járhat. Mi ugyanis annyira kevesen vagyunk, hogy egyetlen választási körzetben sem tudunk összegyűjteni egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot, csakis a töredék-szavazatok visszaosztásából juthat be valaki. Ehhez viszont arra is szükség van, hogy az RMDSZ országos szinten is jól szerepeljen, 6% körül teljesítsen. Ha nincs meg a jelzett arány, az olyan szórványmegyék, mint Arad, Brassó vagy Máramaros, a visszaosztáskor nem jutnak mandátumhoz Ha ezt elveszítjük. olyan fokú lemorzsolódás indul be megyékben, hogy már nagyon rövid távon is érezhető következményekkel jár. Mindez azért következhet be, mert más versenypártok indulásával a tömbben élő magyarokat megosztva, gyengébb eredményt gerjesztettek. Meglehet, hogy a negatív hatás a tömbvidéken nem fog azonnal érződni, mert a Székelyföldön 55% vagy 75% megszerzése esetén is mandátumot nyerhet valaki, csakhogy a többlet szavazatok jóvoltából országos szinten fontos pozíciókat veszíthetünk.
– Megyei szinten hogyan tud közvetlenül segíteni egy RMDSZ-es parlamenti képviselő?
– Akik a politikában nincsenek annál az asztalnál, ahol a döntéseket meghozzák, igen alacsony szinten tudják érvényesíteni a maguk érdekeit. Tehát ha a szórványban nincs RMDSZ-es parlamenti képviselő, az országos szervezet sokkal alacsonyabb hatékonysággal tudja a jelzett közösség érdekeit szolgálni. Ha viszont az RMDSZ jól szerepel, kormánytényezővé válhat, a fejlesztések alkalmával olyan területek felé orientálódik, ahol jelen vagyunk az önkormányzatokban. Helyi parlamenti képviselő nélkül viszont a figyelem lankadhat, mert nincs, aki a megfelelő helyen és időben szóljon. Erre sok példát lehetne felhozni a törvényalkotások terén is, hiszen más érdeke van egy aradi, mint egy udvarhelyi magyarnak. Ha nem vagyunk ott, a mi érdekeink sokkal alacsonyabb szinten érvényesülhetnek. Mert mindenképp szükséges, hogy Arad megyei képviselő az RMDSZ frakcióban elmondhassa, mit szeretnénk, illetve követni az igényeknek a megvalósulást. Ugyanakkor követni kell a kisebb helyi érdekeknek az előmozdítását is, amelyek kellő támogatás nélkül semmiképp sem haladnak a megfelelő ütemben. Mert a helyi tisztségviselőink szinte naponta kapcsolatba kerülhetnek az RMDSZ szövetségi elnökével, csakhogy a Bukarestben kialakított személyes kapcsolatok, a döntésekben való részvétel, biztonságot, más megítélést biztosít a megyei magyarság számára. Tehát egy szórványmegye e lehetőségéből nem engedhet, ez nem képezheti alku tárgyát, semmiféle csalóka ígéretért nem szabad kockára tenni. Állítom ezt abban a tudatban, hogy előre nem lehet kiszámolni, hogy a visszaosztás következtében melyik választókörzetben induló juthat a törvényhozásba, te hát nem haza beszélek.
– Köszönöm a véleményét.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Örökségmentés – az utolsó pillanatokban
Faluképvédelmi konferenciát tartottak Nyárádszeredában a Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Hodos-Venerque Baráti társaság által kezdeményezett épített örökségvédelmi projekt részeként. Nemcsak bemutatták a nyárádmenti és hasonló kezdeményezéseket, hanem javaslatokat is megfogalmaztak.
Jövő a múltban: A hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén címmel indították el másfél hónapja a faluképvédelmi programot. Balássy András projektvezető szerint érdemes a fiatalokat is bevonni ezekbe a kezdeményezésekbe, ők már a tavaly megtették ezt, amikor francia, olasz és lett fiatalokkal felmérték Székelyhodos község hagyatékát. A jelen projekt ezt terjeszti ki más településekre. Ennek a vidéknek vannak értékei – véli Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester is, aki a projektre utalva kifejtette: jó úton haladunk, és ezen kell járnunk, mert a jelenlegi építészeti divatok nagyon követendőek az ifjúság számára. A kistérség elnöke, Takács Olga szerint a rengeteg helyi projekt közül talán ez a legszebb, és sajnálja, hogy egyes községekben, mint az általa képviselt Koronka is, „már sok minden megváltozott”, így nem vehetnek részt ebben. Lokodi Edit Emőke, a megyei önkormányzat alelnöke úgy látja, ez az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük ennek a tájnak az értkeit, ezért arra buzdított mindenkit, hogy próbáljon meg visszatérni a hagyományos építészeti elemekhez, és ezeket a kincseket tegye ismét vidékivé, nyárádmentivé.
Egyedi sajátosságokat hordozva
Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a Nyárádmente sajátos építészeti jegyeket hordoz, mint a telekhasználat, az épületek arányai, a gazdagon díszített tornácok, csűrök és kapuk. Azt is ismertette, mitől romlik el szinte észrevétlenül a hagyományos falukép: akár egyetlen épület más tetőszerkezete, a falak elütő, élénk színe, a kőburkolat használata teljesen tájidegen formákat hoz. Ezért az a javaslata, hogy az önkormányzatok és a szakma a hagyományos értékekben gazdag falurészeket le kellene határolja, ahol az új építkezések és régi épületek felújítása esetében bizonyos szabályozások lépnének érvénybe, amelyek helyet kellene kapjanak az általános rendezési tervekben (PUG) is.
Ugyanakkor az elmúlt hetekben zajló felmérésekről is beszámolt Furu: a tavaly harminc nyárádmenti települést térképeztek fel, ebből ötöt vizsgáltak meg alaposabban ebben a projektben: Székelyhodost, Jobbágytelkét, Nyárádköszvényest, Máját és Márkodot.
Van-e székelykapu a vidéken?
Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató alaposabban szemügyre vette a vidék faragott kapuit: a Nyárádmente legrégebbi ismert kapuja a mikházi ferences kolostoré volt 1673-ból, de Köszvényesen ma is áll 1855-ből, Mikházán 1899-ből való kapu, és említésre méltó a nyárádremetei plébánia 1901-ben faragott bejárata is.
Mindezeket udvarhelyszéki mesterek készítették. A két világháború között a Nyárádmentén a köszvényesi Kajcsa Jakab mester hagyott sajátos nyomokat a kapufaragásban, de tanítványa, Nagy László is. A vidéken továbbá kőből faragott kapukat is találunk, ez is a Kajcsa család „kézjegye”. Az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának elnöke két javaslatotot is megfogalmazott: a teljeskörű felleltározást és egy kapumentési program beindítását.
Hasonló kezdeményezések
Nagy Ákos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos doktorandusza az elmúlt hetekben a Nyárádmente gazdasági épületeinek kérédésében tett vizsgálatát mutatta be, dr. Vajda András néprajzkutató a népi épített örökséget jellemző attitűdökről és kontextusokról értekezett a hallgatóság előtt, majd a Franciaországból érkezett Agnes Legendre és Robert Marique mutatták be a Pirenneus-hegységben zajló örökségvédelmi állami programokat. A Hargita megyei épített örökség védelméről Márton Ildikó építész számolt be, míg Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke a Székely Ház projektet boncolgatta. Az Énlakán folyó örökségvédelemről Albert-Homonnai Márton számolt, be, míg ennek „ikertestvérét”, a Torockó Értékvédő Programot Furu Árpád ismertette. A konferencia kerekasztalbeszélgetéssel, különböző ötletek, meglátások ismertetésével, javaslattétellel zárult. A szervezők örülnek annak, hogy jelen voltak az önkormányzati szféra és fiatalok is, nemcsak „a szakma beszélgetett önmagával”.
Díjazták a fotósokat
A projekt keretében a kistérségi társulás fotópályázatot is hirdetett meg a diákok számára. Erre 150 fénykép érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt, és közülük 56 került kiválasztásra és bemutatásra a konferencián. Ugyanakkor díjazták is a legjobb fotósokat: a nyárádszeredai ifj. Fancsali Ferencet, a koronkai Gáspár Hajnalkát és a somosdi Dávid Erikát, míg a koronkai Erdős Szabolcs különdíjat vehetett át.
Vitathatatlan haszna van
A backamadarasi Barabássy Somogy Örs kapuács nagyon hasznosnak tartja ezt a projektet, hiszen összegyűjtve láthatta a nyárádmenti értékeket. Szerinte már húsz évvel ezelőtt helye lett volna egy ilyen kezdeményezésnek, de még most is hasznosítani lehet az itt tanultakat. Nyárádszeredában és falvaiban kevés már a hagyományos porta, de a városháza területrendezési munkatársa, Ferenczi Zsófia úgy érzi, tanulhatott, és ezáltal buzdítani fogja az embereket, hogy minél több hagyományos elemet vigyenek bele az új épületekbe. A Kis-Küküllő menti Makfalva polgármestere szerint ez a kérdés olyan vonat, amelyre vagy most lehet felülni vagy már sosem. A vidék nem szegény a népi értékekben, bár egyre több hagyományos épület megy tönkre és oda nem illő új épül. Ezért Márton Zoltán úgy véli, sürgősen másutt is ismeretterjesztő előadásokat kell szervezni, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az örökségvédelem és a vele járó szabályozások nem ellenük, hanem az ő érdekükben történő és hasznos dolog.
A Nyárádmente Kistérségi Társulás is felismerte, hogy a globalizáció során mennyire fontos a helyi sajátosságok megőrzése, és ilyen meggondolásból indította el ezt a kísérleti projektet – mondta el portálunknak Antal Zoltán ügyvezető. A sikereken felbuzdulva ezt szeretnék kiterjeszteni az egész Nyárádmentére. A projekt során olyan szakmai anyag, útmutató is készül, amely azoknak a szakembereknek a kezébe kerül, akik a PUG-okat elkészítik. Ezeknek a szakmai szabályozásoknak. Ha a polgármesterek és a területrendezési szakemberek is felkapják a fejüket erre a kérdésre, az már konkrét eredmény. Az az ötlet is felvetődött, hogy kistérségi szinten szerződtetni kellene legalább egy műépítészt is, aki  megvizsgálja és véleményezi a készülő építkezési terveket, mielőtt engedélyeket bocsátanának a ki a hivatalok.
Amint megtudtuk, a kistérségi projektet anyagilag a Román Nemzeti Kulturális Alap és Franciaország romániai nagykövetsége támogatta, a megvalósításban partnerek a Transylvania Trust Alapítvány, a Maros és Hargita megyei önkormányzatok, az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a H-Patrimoine, a Le CAUE de l'Ariege, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros megyei központja, a nyárádremetei, székelyhodosi és székelyberei polgármesteri hivatalok.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

„Együttműködés csak az RMDSZ ernyője alatt!”
Az erdélyi magyar pártok közötti szövetség egyelőre nem fog összejönni, mert nincsen hogyan.
„Azzal egyetértek, hogy beszélő viszonyban kell lenni mindenkivel, de itt elsősorban nem az RMDSZ-nek, hanem a Szövetségen kívüli csoportosulásoknak kell keresniük az együttműködés lehetőségét velünk, és ennek a végcélja az kell hogy legyen: az RMDSZ-en kívüli pártok fogadják el az egységes politikai képviselet gondolatát, más szóval azt, hogy közös ernyő alatt dolgozzunk – jelentette ki Markó Béla szenátor az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című műsorában.
Az RMDSZ volt szövetségi elnöke úgy értékelte, a magyar szervezeteknek nemcsak Bukarestben, hanem Budapesten és Brüsszelben is egységes véleményt kell képviselniük, és ehhez egységes ernyő szükséges. Ezen belül lehet veszekedni, vitatkozni, kialakítani a közös véleményt, erről szólt és szól ma is az RMDSZ – szögezte le.
Markó Béla úgy fogalmazott, egyes magyarországi politikai pártok is le akarják gyúrni a torkunkon a többpártrendszert, ami nagyon szép, mert a demokrácia többpártrendszer alapján működik, de épp azok mondják nekünk ezt, akik már-már az egypártrendszer felé nyomják a dolgokat, hiszen az a sok dicsekvés a kétharmaddal nem biztos, hogy a többpártrendszerről szól, hanem lehet, hogy valami másról – mondta.
Markó Béla nagy butaságnak nevezte azt az érvelést, miszerint esély lenne arra, hogy két magyar szervezet is bejusson a román parlamentbe. Az rendben van, hogy beszélő viszony, párbeszéd van, de ha valaki azt hiszi, hogy kitör a többpártrendszeri boldogság, az nagyon téved, vagy lehet, hogy kitör, de akkor ez azt jelenti, hogy a magyarság nem jut be a parlamentbe. Most is hallom azokat a spekulációkat, hogy két magyar szervezet is bejuthat. Én ennél nagyobb butaságot rég nem hallottam. Egy szervezet is csak akkor jut be, ha megszerzi a romániai magyar szavazatok elsöprő többségét, arról szó sincs, hogy két szervezet is bejusson. Toró T. Tibor annyi mindent állított az elmúlt huszonvalahány évben, hogy ez is elfér az állításai között, de erről nincsen szó – tette hozzá Markó Béla.
Markó Béla ugyanakkor arra figyelmeztetett, nemcsak a szórványmegyékben, hanem a tömbmagyar vidékeken való párhuzamos jelöltállítás is veszélyes a magyar parlamenti képviseletre nézve.
„Azzal is probléma van, ha a tömbmegyékben, a Székelyföldön az RMDSZ-szel szemben ezek a pártok indítanak jelölteket, hiszen lehet, hogy Maros, Kovászna vagy Hargita megyében nem tudnak annyi szavazatot elvinni, hogy az RMDSZ-t ott megfosszák mandátumoktól, de összességében így kevesebb szavazata lesz az RMDSZ-nek, és a szórványban nem jut a visszaosztásból. Winkler Gyuláéknak abban nincsen igazuk, hogy ők csak arra hívták fel a figyelmet, a szórványban való párhuzamos jelöltállítás veszélyes. Nem! Minden ellenjelölt-indítás veszélyes, és különösen a szórványra nézve. A tömbmagyar vidékeken az ellenjelöltek elvihetnek néhány száz vagy ezer szavazatot, ezzel pontosan egyik szórványmegyében, Hunyad vagy akár Kolozs megyében ütik ki a magyar jelöltet. A dolgok összefüggenek – mondta.
Markó Béla egyértelművé tette: a pártok közötti együttműködés tekintetében az RMDSZ-ben megvolt a szándék, az akarat és a cselekvés is. „Annak idején az európai parlamenti választásokon összefogtunk, és így lett Tőkés László RMDSZ-es európai parlamenti képviselő. És utána mit csinált? Utána az volt a legfőbb dolga, hogy ott ütötte-verte az RMDSZ-t, ahol csak tudta, és többnyire csak ezzel foglalkozott. Teljes tisztelettel mondom, nem tudom, hogy egyebet kivívott volna nekünk, mint azt, hogy most úgy néznek ránk Brüsszelben: ezek csak hárman vannak, és ők sem tudnak egyetérteni. Jöjjenek tehát az RMDSZ-be, egyénileg vagy csoportosan, platformként, áramlatként ajánlják fel a hozzájárulásukat. Ilyen összefogásra van szükség!” – hangsúlyozta Markó Béla az ETV-ben.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Kidőlt a fenyőfa: nem indul a parlamenti választásokon az MPP
Nem állít jelölteket a decemberi parlamenti választásokon a Magyar Polgári Párt (MPP) – jelentette be hétfőn a szervezet elnöke.
Nem indul a december 9-i parlamenti választásokon a Magyar Polgári Párt (MPP) – jelentette be tegnap a szervezet elnöksége. Viszont ha lesznek olyan független jelöltek, akiknek támogatását a párt is érdemesnek tartja, a vezetőség nem zárkózik el ettől.
Azokban a választókerületekben, ahol nem indul MPP által támogatott független jelölt, a választók bölcsességére bízzák, hogy a magyar jelöltek közül kit támogassanak. A párt egyébként bejegyzése óta a második parlamenti választást hagyja ki. Amint arról a Krónika is beszámolt, a párt elnöksége 2008 szeptemberében úgy döntött, nem indul a november 30-i parlamenti választásokon, azonban öt független jelöltet támogat Hargita, Kovászna és Maros megyében.
Annak ellenére, hogy a párttörvény lehetővé teszi az egymás után két választást kihagyó politikai szervezetek felszámolását, Biró Zsolt, a polgáriak két héttel ezelőtt megválasztott elnöke nem tart az általa vezetett politikai szervezetet sújtó intézkedés lehetséges következményeitől. Biró úgy tudja, Romániában több mint harminc kisebb párt van ebben a helyzetben, és eddig még egyik ellen sem indult felszámolási akció.
„Miért pont a polgári párt lenne az első, amelynek a felszámolását kérnék? Ha mégis megteszik és sikerül is, mi is vagyunk annyira erősek, hogy újból összegyűjtsük a 25 ezer aláírást, és ismét bejegyeztessük magunkat” – fejtette ki a Krónikának Biró Zsolt. Felvetésünkre, hogy döntésük összefüggésben áll-e a hétvégi RMDSZ–MPP-egyeztetéssel, Szász Jenő utódja nemmel válaszolt. „A néppártosok híresztelik azt, hogy az RMDSZ vezetői győztek meg, hogy ne induljunk. Ez nem igaz; mi annak tudatában mondtunk le a választásokon való részvételről, hogy ne veszélyeztessük a magyar képviseletet. Nem tolódtunk az RMDSZ felé, de nem is akarjuk megosztani a magyarságot” – szögezte le Biró, aki megválasztása után még elképzelhetetlennek tartotta, hogy a polgári alakulat valamilyen formában ne vegyen részt a december eleji megmérettetésen.
Biró Zsolt: kizárják az átigazolókat
Biró Zsolt elnök lapunknak kijelentette továbbá, azzal, hogy valaki felkerül egy másik párt listájára, megszűnik az MPP-tagsága. Kérdésünkre, hogy amennyiben az „átigazoltak” bejutnának a parlamentbe, a polgári alakulat visszafogadná-e őket, Biró két kérdéssel válaszolt: „Bejutnak a parlamentbe? Egyáltalán vissza akarnak jönni?” Vass Imre, a Magyar Polgári Párt új, ideiglenes Maros megyei elnöke szerint is azok a polgáriak, akik felkerültek a néppárt listájára, csakis magánemberként tehették meg a lépést, hisz a párttörvény értelmében elveszítik MPP-tagságukat.
„Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei szervezetei között semmilyen hivatalos választási együttműködés nem jött létre. Véleményünk szerint ezt valótlanságokat tartalmazó közleményekkel kikényszeríteni nem lehet, és az ilyen lépések csakis a további együttműködési lehetőségek elé gördíthetnek akadályt” – szögezi le tegnap kiadott közleményében Vass Imre, aki a néppárt listájára felkerült László György helyébe került a megyei szervezet élére.
Elszánt polgári néppártosok
A néppárt listájára felkerült MPP-sek nem tartanak Biró Zsolt vagy Vass Imre haragjától. Valamennyien úgy értékelik, hogy ha az országos vezetőség kizárja őket a pártból, megtalálják a helyüket a másik jobboldali alakulatban. Egyébként ahhoz, hogy az EMNP színeiben indulhassanak, formailag ki kellett lépniük a polgári pártból, és be kellett iratkozniuk a néppártba. „Mi választói parancsot teljesítettünk. A választók pedig a két alakulat szoros együttműködését szorgalmazzák” – érvelt döntése mellett a Krónikának nyilatkozó Pálosi Csaba.
Az MPP marosvásárhelyi elnöke hozzátette: tudatában van cselekedetének és vállalja annak következményeit. Hasonlóan közelített a kérdéshez Ölvedi Zsolt is, aki kijelentette: akkor is indul a választásokon, ha az MPP országos vezetősége a kizárásáról dönt. „Ha a polgári párt eddig a jobboldal együttműködését szorgalmazta, akkor számomra természetes ez az egyezség. Ugyanakkor egy dolog, amit az országos vezetőség mond, és más, amit mi, Maros megyeiek vagy marosvásárhelyiek akarunk. Annak idején azért lett elegünk az RMDSZ-ből, mert a felső vezetést nem érdekelte a helyi szervezetek döntése. Az MPP-nek épen ezt kellene elkerülnie” – hangoztatta Ölvedi. Tőkés Andrást sem érdekli, ha az országos vezetők visszavonják a megyei tiszteletbeli elnöki címét, amit azok után is megőrizhetett, miután az MPP-ből az EMNP-be igazolt. „Nekünk most az a legfontosabb, hogy ne osszuk meg a jobboldalt, és legyen közös listánk” – fejtette ki Tőkés.
Kérdésünkre, hogy a választások után mi lesz a polgári oldalról átigazolt személyek sorsa abban az esetben, ha a pártjuk nem fogadja vissza, Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke úgy vélekedett, a kampány közeledtével pártját most nem az efféle kérdések kell hogy foglalkoztassák. „Semmi esetre nem rúgjuk ki őket, hisz ez nem az MPP. Ha nálunk szeretnének maradni, megtehetik, és akár a tisztújításon is részt vehetnek” – nyilatkozta Portik.
Toró: a közös munka nem a pártelnökön múlik
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, pártelnöki dekrétummal nem lehet a helyi szintű együttműködést megtiltani. Az, hogy Biró Zsolt, az MPP elnöke kiad egy cáfolatot, nem jelenti azt, hogy Maros megyében a helyi és a megyei szervezetek nem fognak együttműködni a néppárttal, mint ahogy Sepsiszentgyörgyön is valószínűleg azon fognak dolgozni a polgáriak, hogy Sánta Imre, az EMNP képviselőjelöltje minél több szavazatot kapjon. „Ebben a kampányban az EMNP és az MPP ugyanabba az irányba fogják tolni a szekeret, azt a vonalat támogatják, amely egyformán közel áll hozzájuk” – fogalmazott Toró.
Az EMNP elnöke az EMNP–MPP-együttműködésről leszögezte, a jelöltállítás törvényes határidejének lejártával, október 30-án „pontot tesznek az ügy végére”. Közölte továbbá, a néppárt a szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indít, képviselőjelölteket nem, mivel nem akarja gyengíteni a magyar képviselet esélyét. „Szórványban az igazi veszélyt az jelenti, hogy 22 év alatt nem sikerült lelassítani, visszafordítani az asszimilációt, szórványban is a határozott nemzeti-autonomista törekvéseket kell felvállalni” – mondta Toró T. Tibor.
(Kolozs megye: nincs közösködés
Az önkormányzati választásoktól eltérően nem lesz megállapodás az EMNP és az MPP között Kolozs megyében sem – közölték lapunkkal a pártok megyei szervezeteinek vezetői. Keizer Róbert, az MPP Kolozs megyei elnöke a Krónikának csupán annyit mondott, a helyi szervezet álláspontját egy későbbi sajtótájékoztatón fogják ismertetni. Szász Péter, az EMNP Kolozs megyei elnöke ugyanakkor megkeresésünkre elmondta: a két párt országos vezetősége tárgyalt egymással, a Kolozs megyeiek pedig elfogadták a döntést.)
Krónika (Kolozsvár)