Andrassew Iván nem tart Tőkés László perétől
„Az embereknek joguk van tudni, miféle ember az, aki milliók sorsát befolyásolja” – jelentette ki tegnap lapunknak Andrassew Iván, a Tőkés László viselt dolgait feltáró, Ne vígy minket a kísértésbe című könyv szerzője, akit az európai parlamenti képviselő perelni készül a kötetben megjelentek miatt.
Elmondta: a könyvet azért kezdte el írni, mert attól tartott, hogy Tőkés lesz Magyarország elnöke Schmitt Pál után.
„Fogalmam nem volt, hogy mikor lesznek választások Romániában” – jelentette ki azokra a vádakra reagálva, miszerint a kötet a választásokra időzített, tudatos lejárató kampány része.
A Népszava napilap publicistája elmondta: számított arra, hogy a volt református püspök az igazságszolgáltatáshoz fordul a könyv megjelenése után. Kérdésünkre kijelentette: áll elébe a pernek. Annál is inkább, mert Tőkés Lászlót a tárgyalásokon az a Futó Barnabás ügyvéd képviseli, aki ellen korábban már nyert a bíróságon. „Ha a könyvembe foglalt dokumentumok nem lennének közismertek, nem lennének föllelhetők a világhálón, vagyis személyesen szereztem volna meg azokat, akkor is vállalnám a felelősséget” – tette hozzá a publicista.
A könyv megjelenése után Tőkés Lászlóék azzal vádolták közleményben Andrassew Ivánt, hogy Kuncze Gábor volt szabad demokrata politikussal együtt „hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen”. A publicista szerint Kunczénak egyetlen „bűne” az, hogy a múlt heti budapesti könyvbemutatón beszélt a kötetről a sajtónak. „Tőkés Lászlóék arra építenek, hogy Kuncze Gábort talán sokan utálják Erdélyben, és akkor majd engem is. Mi együtt – mint valami szekusok – hazugságkampányt folytatunk az erdélyi magyarok ellen. A szekuzás várható volt, erről szól a könyvem” – reagált a vádakra a szerző. Szerinte az „erdélyi magyarok ellen” megfogalmazás azt sugallja, hogy az erdélyi magyarok maga Tőkés László. „Tudtam, hogy tiszteli magát, de azt nem, hogy ennyire. Annak meg, hogy Erdély nem kér a hazugságpolitikánkból – vagyis a könyvemből –, kicsit ellentmond, hogy a Bookline.ro sikerlistáján napok óta az első helyen áll” – mondta Andrassew.
Az EMNT közleménye azt is állítja, hogy a könyvet ismeretlen feladó ingyenesen elküldi minden erdélyi lelkésznek. Tőkés László sajtósa, Demeter Szilárd ennek kapcsán azt mondta a Krónikának: feljelentést tesznek Romániában ismeretlen tettes ellen a kötet terjesztése miatt.
„Elképzelem a rendőr arcát, amikor ezt a följelentést megkapja” – reagált Tőkés sajtósának nyilatkozatára a publicista. „Gondolom, Demeter úr újságíró lehet, az Európai Parlament sajtószabadságért is ádázul küzdő képviselőjének szolgálatában. Nyilván valami új, unortodox sajtószabadságot akarnak bevezetni. Ezt kipróbálják Erdélyben, Romániában, aztán jöhet Magyarország, sőt Európa is” – jelentette ki Andrassew, aki szerint a következő lépés az lesz, hogy az olvasót is büntetni kell.
Cseke Péter Tamás. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lukács Csaba: Ennyi magyarellenes intézkedést még a Ceausescu-korszakban sem hoztak
Bízunk abban, hogy a román államvasutak is meggyőzhető, hiszen Európában az áruk és az emberek szabad áramlása biztosított, és ez egy halott író esetében is alapvető emberi jog – jelentette ki Lukács Csaba, Nyirő József újratemetésének koordinátora az m1 Ma reggel című műsorában. Hozzátette: van másik forgatókönyv is, szóba jöhet a közúti szállítás, ez ügyben egy konzuli engedélyre várnak.
Beszélt arról is, hogy egyetlen nap alatt három levelet is kapott a román államvasutakról a MÁV, a többi közt arra kértek garanciát, hogy a zarándokvonat utasainak csomagjaikban nem fognak koporsót szállítani, ne legyen kegyeleti kocsi, és ne legyen a szerelvényen Nyirő Józsefre utaló jel.
Arra a kérdésre, mindez azt jelenti-e, hogy átvizsgálják a román hatóságok a zarándokvonatot, a koordinátor azt válaszolta: Románia is szeretne a schengeni övezethez csatlakozni, melyben nincs határvizsgálat két ország között. Megjegyezte ugyanakkor: a csíksomlyói búcsú történetében voltak olyan időszakok, amikor a turistabuszokat átvizsgálták, a zarándokvonatok is nagyon nehezen kaptak engedélyt, és úgy látszik, az idő kereke Romániában is visszaforgatható. Még a legsötétebb Ceausescu-korszakban sem született egy időegység alatt annyi magyarellenes intézkedés, mint amennyit a mostani kormány hozott. Romániában a kormányváltás után ismét a magyar kisebbséget találták meg arra, hogy szórakozzanak – szögezte le. Felhívta a figyelmet arra: Nyirő József megítélése Romániában sem egyértelmű, míg özvegye a 60-as években a román írószövetségtől özvegyi nyugdíjat kapott, 2010-ben rágalomhadjárat indult az író ellen, miszerint ő fasiszta volt és vállalhatatlan az ország számára. Hangsúlyozta: mi vállaljuk, hogy maradéktalanul betartjuk a magyar és a román törvényeket, törvénysértést nem akarunk elkövetni. A román fél kérésére a zarándokvonatot leválasztották az újratemetésről, a szerelvény csak a csíksomlyói búcsúra szállítja csak az utasokat. Bízom benne, hogy nem éri őket semmiféle atrocitás – fogalmazott Lukács Csaba. m1, Ma reggel. Erdély.ma

Frunda Nyirő újratemetése ellen
Nyíltan felvállalták a nemrég megbukott kormánypárt, a jelenleg ellenzékben politizáló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai, hogy azonosulnak Románia kormányának elképzeléseivel. A Victor Ponta vezette kabinet ellenzi Nyirő József székely író pünkösdvasárnapra tervezett székelyudvarhelyi újratemetését.
Mint ismert, a bukaresti külügyminisztérium felszólításának tett eleget a román vasúti társaság (CFR), amikor megtiltotta, hogy a Nyirő József hamvait vasúton szállítsák Románia területén – közölte kedden este a Romania TV hírtelevíziónak nyilatkozva Antonel Tudose, a román közlekedési minisztérium tanácsosa, akit a Hotnews hírportál idéz.
A tanácsos elmondta: a CFR közölte a magyar vasúti társasággal, hogy az író hamvait szállító kegyeleti kocsit nem csatolhatják a csíksomlyói búcsúra érkezőzarándokvonathoz, amit a magyar fél tudomásul vett. A hírportál szerint Tanase közölte: a román külügyminisztérium felszólította a CFR-t, hogy tegyen meg minden szükséges lépést Nyirő József hamvainak vasúton történőromániai szállításának megtiltására.
Ugyancsak a Romania TV televízióban, hétfő este Frunda György RMDSZ-es szenátor és Marosvásárhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje az újratemetés kapcsán kifejtette: „Nyirőek rendkívül szép regényei vannak. Ezért nem lehet kitörölni az emberek emlékezetébő. Az a tény, hogy fasiszta volt, az egészen más kérdés”. Amikor a műsorvezető Szász Jenő Székelyudvarhely polgármestereként mutatta be, Frunda György helyreigazította: „Szász Jenő nem a polgármester, hanem az alpolgármester. A polgármester Bunta Levente (ugyancsak RMDSZ-es), aki ellenzi ezt az újratemetést”.
A műsorvezető kérdésére, miszerint lesz-e temetés Székelyudvarhelyen, Szász Jenő azt válaszolta, hogy igen, mivel semmilyen okunk nincs arra, hogy ne legyen.
Kristály Lehel
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Előadás az 56-os forradalomról
Sulyok László, magyarországi tanár, újságíró tartott előadást kedden az 1956-os magyarországi forradalomról.
A meghívott a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetének alelnöke, ’56 fényes napjai, avagy a kommunizmus igazi arca címmel tartott vetített képes előadást a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. Sulyok László elöljáróban elmondta, hogy a magyar népnek soha nem anyagi érdekű, hanem eszmei forradalmaik és szabadságharcaik voltak. Akár a Rákóczi -féle szabadságharcra, akár 1848-ra, vagy 1956-ra gondolunk, mindegyik célkitűzése a nemzet szabadságának kivívása volt, hangsúlyozta. Ezt követően rátért az 1956-os forradalom eseményeinek ismertetésére, elárulva, hogy anyagát személyes tapasztalatai, levéltári kutatások és a forradalomban résztvevőkkel való beszélgetései alapján gyűjtötte össze. Nagyon érdekes meglátás volt az, amikor kijelentette, hogy a szovjet csapatoknak 1955-ben ki kellett vonulniuk Ausztriából; mint mondta, ha ez nem történt volna meg, akkor lehet, hogy a magyarországi forradalomra se robbant volna ki. Az előadás során Sulyok László a levetített képek segítségével elevenítette fel az 1956-os forradalom budapesti és vidéki eseményeit. Hangsúlyozta, hogy a magyar nép talán soha sem volt annyira egységes mint azokban a napokban, és azt is aláhúzta, hogy a nép mindvégig békés szándékú volt, a népi megmozdulás az elnyomó erők agresszív reakciója miatt vált erőszakossá. Sulyok László előadása végén a forradalom leveréséről és a kommunista hatalom megtorló akcióiról beszélt a megjelenteknek, majd válaszolt a feltett kérdésekre. Az eseményt a Bihar megyei Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte.
Pap István. Erdon.ro

„Antiszemita magatartása” miatt nem ért egyet Nyirő újratemetésével Bukarest
A bukaresti külügyminisztérium azért nem ért egyet Nyirő József újratemetésével, mivel az író tevékenysége „antiszemita magatartást” jelez.
A külügyminisztérium már közölte a magyar féllel a román vezetés álláspontját, vagyis azt, hogy nem ért egyet Nyirő József romániai újratemetésével. A román fél rámutatott, hogy Nyirő József 1941 és 1945 közötti politikai tevékenysége szélsőjobboldali, antiszemita magatartásra, és egy fasiszta rendszerrel való együttműködésre utal” – áll a külügyminisztérium válaszában, amelyet az Agerpres hírügynökség megkeresésére küldött.
„A külügyi közlemény szerint „a két világháború között Nyirő József újságíróként dolgozott több erdélyi kiadványnál és novellákat is közölt. 1941 után, miután Magyarország elcsatolta Észak-Erdélyt, a budapesti parlamentbe hívták erdélyi képviselőként, és a magyar fővárosba költözött. Két szélsőjobb lap – a Magyar Erő és a Magyar Ünnep – főszerkesztője volt. Az 1944. október 15-i államcsíny után folytatta tevékenységét a magyar parlamentben (a soproni parlamentben), amely antiszemita törvényeket fogadott el. Ebben a minőségében Nyirő József támogatta Szálasi Ferenc fasiszta kormányát. 1940-ben megkapta a Horthy Miklós által létrehozott Corvin Korona kitüntetést”. Krónika (Kolozsvár)

Jobboldali kurzus – baloldali akciózás
Néhány évtizednyi tiltás, majd tűrés után minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi magyar vezetés támogatja a Horthy-kultusz újjáéledését. A két világháború közötti magyar kormányzóról közterületeket neveznek el, szobrokat és emléktáblákat avatnak – s a korszakához kapcsolódó személyek is hasonló elismerésben részesülnek.
Jövőre lesz húsz esztendeje, hogy a portugáliai Estorilból – ahol a kormányzó a második világháború után emigrációban élt, s ahol 1957 februárjában (állítólag 1956 kudarca fölötti elkeseredésében életkedvét vesztve) elhunyt – hazaszállították Magyarországra a hamvait, és egykori birtokán, Kenderesen újratemették. Az évforduló jó alkalmat kínál a szélsőséges Jobbik számára, hogy egyenesen azt javasolja: 2013 legyen Horthy-emlékév. E sorok írásakor a javaslattól nem határolódott el a kormánypárti szövetség, a Fidesz–KDNP, mint ahogy nem, vagy csak nagyon erőtlenül hallatja a szavát a Horthyval kapcsolatos egyéb eseményekről is. Sőt: épp a Horthyval való titkos rokonszenvezésre tartják a baloldalon bizonyítéknak, hogy a Parlament előtti Kossuth Lajos teret épp az 1944-i állapotnak megfelelően rekonstruálják, e hét keddjén pedig bejelentették, hogy a kormány újralapítja a Corvin-lánc nevű kitüntetést, amelyet 1930-ban Mátyás király emlékére Horthy Miklós alapított. (Ebbe a jobboldali kurzusba illik bele egyébként a Nyirő József újratemetésével kapcsolatos terv is.)
A Jobbik helyi képviselőjének indítványára és a többségében független tagokból álló képviselőtestület támogatásával Gyömrőn Horthy Miklósról nevezték el a város főterét, amely 1945-ig Horthy Miklós nevét viselte, a javaslatot benyújtó önkormányzati képviselő szerint a mostani határozattal csak ezt az állapotot állítja vissza a város képviselőtestülete. Sas Zoltán szavai alapján itt az ideje, hogy Horthyra mint „Magyarország egyik meghatározó történelmi személyiségére” gondoljanak az emberek, ám az szerinte is természetes, hogy tevékenységének megítélése különböző lehet.
A „különböző megítélés” legkirívóbb példája azonban a Somogy megyei Kerekiben, a „főméltóságú úr” – ez volt Horthy hivatalos megszólítása – egyik valamikori vadászhelyén történt. A település a napokban egész alakos Horthy Miklós-szobrot avatott, bár az esemény megosztja lakosságát. Egész alakos Horthy-szobrot 72 esztendő óta először állítottak az országban. Marton Lajos, az 570 lakosú somogyi falu független polgármestere pedig arról számolt be, hogy a település öt független tagból álló testülete jóváhagyta a szoborállítást, amit ő maga ugyan nem támogatott, de elfogadja a testület többségének akaratát.
Vörös festék
Gyömrőn még mintegy 80-100 ember békés megmozdulással tiltakozott a közterület elnevezése ellen, a demonstrálók Radnóti Miklós Töredék című versének sorait tartalmazó zászlókkal fejezték ki tiltakozásukat. Kerekiben azonban ennél látványosabb, mondhatni bolsevik akciózásra került sor. Az avatás éjszakáján valaki vörös festékkel öntötte le a kormányzó faszobrát, Kücsön Norbert alkotását, és a nyakába „Tömeggyilkos, háborús bűnös” feliratú táblát akasztott. Mint utóbb kiderült – maga is büszkén hirdette –, mindezt Dániel Péter ügyvéd követte el, aki egyebek mellett arról vált ismertté, hogy kaszinótojással kente be a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának egy középületben kifüggesztett példányát.
Dániel lefényképezte magát akciója közben, a fotót közszemlére tette az interneten, és megígérte, a jövőben is hasonlóképpen fog cselekedni, amennyiben újabb szobrokat állítanának fel. Az ügyvédet a Jobbik feljelentette, és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, korábban baloldali országgyűlési képviselője, Bánáti János közölte, Dánielt akár ki is zárhatják a kamarából. Érdekes fejlemény, hogy még a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) is elítélte az életnagyságú Horthy Miklós-szobor meggyalázását. (A hét elején egyébként szintén vörös festékkel öntötték le a kérlelhetetlenül antikommunista és ezért évtizedekig indexen tartott Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját is.)
Újraavatták a napokban Debrecenben – tiltakozások közepette – Horthy Miklós, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját is, a tudományegyetem épületében. A kormányzó személye más alkotáson is feltűnik, sőt: már korábban látható volt. Szegeden, az ugyancsak az egyetemhez kapcsolódó Hősök Kapuja boltívének freskóit Aba-Novák Vilmos készítette, akit ezért a második világháború után nem is tartottak művésznek, egyéb alkotásait is agyonhallgatták. A freskón 1945-ben előbb csak Horthy alakját fedték be, majd 1949-ben az egészet bevakolták cementtel és le is meszelték, mivel a volt kommunista rendszer nem tűrhette. A képek szinte teljesen elpusztultak, mert a cement tönkretette a freskók felső festékrétegét, a rendszerváltozás után feladatot adva a restaurátoroknak. Egyébként a kurzusváltás példája, hogy közadakozásból visszaállítják a Horthy Miklós kormányzó fiának, Horthy Istvánnak az emlékművét Siófokon, a régi helyén. (Igaz, Siófok fogadja be a Kossuth térről eltávolított Károlyi Mihály-szobrot is.)
Gy. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hadovázik a középszer
Április végén beszélgetést szervezett a Kolozsvár Társaság a színház repertoárjáról, közönségéhez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet. A beszélgetésen jelen volt három felháborodott hölgy is, akik hol a múlt rendszer kultúraaktivistáira jellemzően dirigáltak, hogy mit játsszanak és mit ne, hol pedig a jólneveltség nevében törtek pálcát a KÁMSZ előadásai fölött.
Az egyik hölgy be is jelentette, hogy márpedig ő soha többé nem néz meg olyan előadást, amelyet Tompa Gábor rendezett, mert Az elveszett levél például azzal kezdődött, hogy a szereplők kigombolták a nadrágjukat, s egy jót pisiltek... Azt már persze nem mondta meg, hogy hol is történt mindez – nos, a Nép Háza gyönyörűen kicsempézett WC-termében, ahol a képviselők „kéz kezet mos alapon” rendezik nagy ügyleteiket, miközben az ülésterem többnyire üres... A hölgy hiába ment színházba, mert semmit sem látott. A másik, aki a kultúraktivistát alakította, azt követelte, hogy a közönségnek játsszanak, az ő színvonalán, az általa kedvelt darabokat, és legyen mindig teli a színház (mintegy nyolcszáz férőhelyes) nagyterme. Vagyis, tennénk hozzá, térjen vissza az úgynevezett tömegkultúra időszaka, amely olyan gyönyörűségeket produkált, mint a Megéneklünk, Románia Fesztivál.
Ma tehát már senki sem gátolja meg a színházainkat abban, hogy művészetet produkáljanak – csupán a középszert istenítő néző, akinek nem kell a művészet, hanem az előítéleteit és a beidegződéseit kívánja igazoltnak látni, illetve megvalósulni. A félműveltek paradicsomát...
Erre keményen rájátszik a média is. Aradon, az Interetnikai Fesztivál idején egy fiatal tévés egyenes adásban feltette nekem a kérdést. „A mai néző gyomra nem veszi be a modern színházat. Mi a véleménye erről?” Hát mit mondhattam volna egyebet, mint azt, hogy „a színház nem a gyomornak szól, néhány emelettel feljebb kell keresni a címzettet. Aki a gyomrát akarja tömni, menjen a vendéglőbe”.
Persze ezzel az ügy nem zárul le. A néző pont olyan fontos szereplője – résztvevője! – az előadásnak, mint a színész. Ha partnerek és együtt produkálják, akkor működik a színház, létrejön a művészi aktus a színházban. Ha nem, megbukik a legcsodálatosabb rendezés is. Ezt gyakran szem elől téveszti, sőt, el is felejti mindkét fél. A rendezés szólózik, a néző pedig pusztán fogyasztóként ül be a nézőtérre, valójában nem akar csinálni semmit, azt várja, hogy kiszolgálják, mint a vendéglőben.
Így nem jöhet létre a színházhoz szükséges kapcsolat. Ami létrejön, az már gyomor alatti...
Bukarestben nemrég a Történelmi Múzeum előtti lépcsőn felállították Traianus császár szobrát, kezében a dákokat jelentő vicsorgó farkassal, amelynek a nyakából egy ötödik végtag, egyesek szerint vakbél nyúl ki vagy félméter hosszan. A szobor a 2008-ban elhunyt Vasile Gorduz műve. Nagy elismeréssel szólt róla két szakértő is – Pavel Şuşara és Răzvan Theodorescu. Ők csak tudják, hogy a szobrászatban mi az érték. Mindenesetre elgondolkoztató az, hogy Traianust meztelenül ábrázolja a szobrász – időtlenné teszi, mert ha valamely kor ruháját adná rá, nem kellene vele többet foglalkozni. Viszont a nagyszájú járókelők és a newsmanek, akik ugye mindenhez értenek, el vannak hűlve, profanizálást látnak benne, mocskos tréfát. Egy elegáns hölgynek például az jutott eszébe: „Mit csodálkozunk azon, hogy Traianus meztelen?
A rómaiak és a dákok között a szexuálison kívül más kapcsolat nem volt.” Egy fiatalember pedig a farkas toldalékán kajánkodik: „Biztos Csernobil áldozata, azért nőtt farok a nyakán.” És a sajtó világgá kürtöli ezeket a mélyenszántó vélekedéseket. Sőt, még hozzátesz egy-két lapáttal. Hát mit is várhatnánk mást Vasile Gorduztól, aki megmintázta Ştefan cel Marét is: kis nyomorék figura, gebén lovagolva – s a bákói tanács szinte elfogadta? Eminescura pedig hálóköntöst adott a szobrász. A nemzeti költő arca bolondéra emlékeztet, aki most szabadult a tébolydából – és egy talapzaton áll Montrealban. „Hát nem gyalázat?!” Tény, hogy a művészet és a középszer, nacionalizmus, populizmus stb. más-más úton halad.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje helyteleníti Nyirő József újratemetését és szerinte párttársa, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is ezen az állásponton van - derült ki a Romania TV hírtelevízió egyik vitaműsorából, amelyet szerdán az interneten is elérhetővé tettek.
Frunda a csatorna hétfő esti "Utolsó óra" című műsorának egyik vendége volt, amelyben egyebek mellett Nyirő József pünkösdre tervezett székelyudvarhelyi újratemetése is terítékre került. A műsorvezető kérdésére, hogy miért kell egy fasiszta nézeteket valló írót a választási kampányban újratemetni, Frunda azt mondta: az újratemetéssel ő sem ért egyet, de azzal sem, hogy a román közbeszédben háborús bűnösként állítják be az írót.
"Nyirőnek rendkívül szép regényei vannak. Ezért nem lehet kitörölni az emberek emlékezetéből. Az a tény, hogy fasiszta volt, az egészen más kérdés. De formálisan - és ez nem ügyvédi csűrés-csavarás - nem ítélték el. És ha a jóhiszeműség szabályaira hallgatunk, az, akit nem ítéltek el, az egy korrekt ember. Ráadásul akkor élt, amikor valóságos boszorkányüldözés folyt a fasiszták ellen és mégsem ítélték el" - érvelt Frunda a műsorban.
A műsorban telefonon kapcsolták az újratemetés helyi szervezésével foglalkozó Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökét, Szász Jenőt is, aki kifejtette: semmi sem bizonyítja, hogy Nyirő József fasiszta lett volna. Az írónak Horthy Miklóssal kapcsolatos nézeteire utalva Szász kijelentette: 1940-ben valószínűleg nem létezett olyan magyar ember, aki nem hitt Horthyban és Nagy-Magyarország újjászületésében.
A műsorvezető Szász Jenőt Székelyudvarhely polgármestereként mutatta be, de Frunda György helyreigazította. "Szász Jenő nem a polgármester, hanem az alpolgármester. A polgármester Bunta Levente, aki ellenzi ezt az újratemetést" - szögezte le az RMDSZ szenátora.
Az Országgyűlés Hivatala korábban állásfoglalást tett közzé, amely szerint a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban kialakult "magyar-román szakmai és politikai vitában" Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere "és társai" nem a magyar álláspontot erősítik.
Fráter Olivér, a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kifejtette: a polgármester már a személyes tárgyalásokon is Nyirő József "nyilas múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős felvetéssel élt". Hozzáfűzték: utóbb a román hatóságok és a román média is fasisztának, nyilasnak és antiszemitának minősítették az egykori írót. Mint hangsúlyozták, Bunta Levente nyilvánosan megtámadta a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökét és a magyar Országgyűlés elnökét, az újratemetés védnökét. Ezek után a román hatóságok már azt kifogásolták, hogy a tervezett újratemetés "jobboldali ceremónia" lesz - jegyezték meg.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi.
Szász Jenő szerdán a gyászszertartás tervezett helyszínén, a székelyudvarhelyi Papkertben tartott sajtóértekezletén közölte: semmilyen tiltásról nem kapott hivatalos értesítést a román hatóságoktól és a városban folytatódnak Nyirő József pünkösd vasárnapjára tervezett újratemetésének előkészületei. MTI

Toró: Frunda György paktumot kötött Dorin Floreával
Érthetetlen, ám egyáltalán nem meglepő az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői számára, hogy a polgármesteri székért folytatott harcban négy hónap alatt Frunda György, az RMDSZ jelöltje miért alakult át Smaranda Enache támogatójából vetélytársává.
Toró T. Tibor, az alakulat elnöke szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján utalt arra az interjúra, amit az RMDSZ szenátora a tulajdonában levő Gaga Rádiónak adott az elmúlt év novemberében.
Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke szerint Marosvásárhelynek következetes polgármesterre van szüksége, nem olyanra, aki novemberben egyet mond, és négy hónap múlva, áprilisban mást tesz. „A következetességet Smaranda Enache jelenti, aki több mint húsz éve ugyanazokat az értékeket képviseli” – vélekedett szerdai sajtótájékoztatóján a néppárt megyei vezetője.
Az alakulat országos elnöke, Toró T. Tibor sokkal keményebben fogalmazott. „Aknamunkájával Frunda félreállított egy fiatal jelöltet, aki az összes marosvásárhelyi magyart tudta volna képviselni, és aki egy jó kampánnyal Dorin Florea regnáló polgármester komoly kihívója vagy akár legyőzője lehetett volna. De nincs miért csodálkoznunk Frundán és a következetlenségén, hiszen többször is becsapta választóit” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Példaként a 2007-es EP-választásokat említette, amikor a kampányban brüsszeli terveiről beszélt, majd miután listavezetőként bejutott az uniós parlamentbe, visszalépett Winkler Gyula javára. Toró szerint Frunda ezúttal Dorin Floreával kötött paktumot.
Az EMNP vezetői szerdán első ízben beszéltek arról, hogy ők már akkoriban „Smaranda Enachéban gondolkodtak”, amikor Vass Leventét javasolták közös jelöltnek. „Mivel az RMDSZ hallani sem akart Enache asszonyról, az A-tervből B-terv lett, és így került előtérbe a fiatal orvos-politikus Vass Levente” – magyarázta Toró.
Nyirő József újratemetése kapcsán az EMNP elnöke kifejtette, egyetért az író földi maradványainak hazaszállításával, de – mint mondta – nem természetes, hogy ez politikai üggyé váljon, és talán nem kellett volna választási kampány idejére tenni az újratemetés időpontját.
Toró szerint „a szélsőségesség felé mutat” az a törvénytervezet, amely román nyelvvizsgát ír elő a köztisztviselők számára. Hozzátette: reméli, hogy a képviselőház nem szavazza meg a szenátusban hallgatólagosan elfogadott tervezetet.
Az EMNP elnöke úgy véli, az új választási törvény „mélységesen antidemokratikus”, szerinte az etnikai arányosság elvét kellene alkalmazni a jogszabályban.
Toró szerint ugyanakkor szükség van az erdélyi magyar politikai erők és a civil társadalom együttműködésére, hogy közös álláspontot alakítsanak ki válaszképpen a kormány és a parlament „magyarellenes és antidemokratikus” lépéseire. Példaként említette a magyar prefektusok, alprefektusok és intézményvezetők menesztését.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Kegyeletgyalázás
Iszonyú zavar és rosszindulat kavarog Nyirő József hamvainak itthoni örök nyugalomra helyezése körül, mert nyilvánvaló, hogy a magyar nyelvterületen tisztelt és szeretett író újratemetéséhez jócskán eltúlzott körítést terveztek a szervezők. Hogy azt ne mondjam: a kegyeletadásból politikai tőkét is kovácsolnának maguknak, ami így egyenesen kegyelet-, sőt halottgyalázás.
Ráadásul kettős, ha ide számítjuk a bukaresti szolgálatosok acsarkodását. Pedig jó volna végre megtanulni, hogy – főleg most, a magyar érdekképviseletnek a hatalomból való kiebrudalása után, s ennek következményei közepette – a román közvélemény és politikum egyetlen magyar kezdeményezést, egyetlen magyar zászlót vagy kokárdát sem nyel le olyan könnyen, mint azt gondolnánk.
Azt is jó volna tudni, hogy Horthy kormányzó neve, az 1940 és 1944 közötti észak-erdélyi időszak egészen másképpen cseng a román elmék többségében, mint azt hinnénk, s mint azt a történelmi igazság is megkövetelné. Mindemellett én nem hiszem, hogy a történetkutatás egyértelműen tisztázta volna: milyen mértékben voltak igazságosak a kommunista és bosszúeszméktől átitatott egykori népbíróságok – ma kész ténynek vett – ítéletei, azok mennyire voltak valós vagy vélt sérelmek megtorlásának az eszközei, s ezzel együtt Nyirő mit tett vagy mondott a kérdéses időszakban, kit, hogyan és milyen mértékben szolgált ki.
Én még annak a magyar irodalomtörténeti értékelésnek sem hiszek, amely Nyirő írói munkásságát úgy értékeli le, ahogyan, s azt ma tananyagként is tálalja. Mert ha kritikátlanul elfogadunk mindent, amivel Nyirő nevét ma (is) bemocskolják, akkor ugyanolyan kritikátlanul bűnösként kezelhető a másik terror, a nem kevésbé gyilkos kommunista diktatúrát kiszolgáló tollforgatók, lapszerkesztők egész hada – mondjuk Asztalos Istvántól Zimán Józsefig. Ugye, hogy senki sem vállalja? Amúgy Nyirő Józsefet azzal a szeretettel kell hazahozni, amellyel ő a szülőföldjét szerette. S amelynek úgy kell őt visszaadni, ahogy illik: keresztény módon. És csendes méltósággal.
Benkő Levente. Krónika (Kolozsvár)

Nyirő József újratemetése
Emlékkonferenciával tisztelegtek az író előtt
A székely apostol címmel emlékkonferenciát tartottak a Magyar Írószövetség budapesti székházában szerdán az 1953-ban Madridban elhunyt Nyirő József író újratemetése alkalmából.
A konferenciát Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Bevezető előadásában rámutatott, hogy nincs olyan ország, ahonnan annyi "kiművelt emberfőt" üldözött el a "20. század két nagy pusztító izmusa", a nácizmus és kommunizmus, mint amennyit Magyarországról. A politikus példaként Wass Albertet, Tordas Tibort, Határ Győzőt, Püski Sándort és Gombos Gyulát említette.
"Magyarországon a magyar hagyományok és a magyar észjárás szerinti írásművészet és művelődés mind a Rákosi-, mind a Kádár-korban tiltott irodalomnak minősült" – vélekedett, hozzátéve, emiatt a magyar közönség nem ismerhette meg olyan írók műveit, akiknek ma "megingathatatlan helye" van a magyar szépirodalomban, közoktatásban. Lezsák Sándor szerint ilyen Nyirő József is. Megjegyezte: az elüldözött alkotók a száműzetésben is írták műveiket, sokszor csak az asztalfióknak. Szerinte mindezt nem tették volna, ha nem bíztak volna igazukban, abban, hogy az utókor kárpótolja őket.
"Az újratemetés alkalmat ad újrakezdésre, újraértékeléshez, újraszületéshez is" – szögezte le Lezsák, hozzátéve, hogy Nyirő József újratemetése jelképesen is lezárja száműzetését. "Szellemének a száműzetését még csak ezután kell felszámolni" – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az író műveit meg kell ismertetni az ifjúsággal és azokkal a "százezrekkel", akik az 1990-ig tartó kultúrpolitika miatt nem találkozhattak alkotásaival.
Lezsák Sándor úgy vélte, hogy az író rehabilitációját nem lehet csupán a könyvpiacra bízni, abban segítenie kell az államnak is, például filmadaptációk készítésével is. Emlékeztetett: az újratemetéssel Nyirő József végakarata teljesült.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár előadásában négy erdélyi író, Tamási Áron, Wass Albert, Bánffy Miklós és Nyirő Jószef életútját hasonlította össze. Az államtitkár rámutatott arra, hogy az 1930-as éveket optimizmus, az elkészült és megjelent művek feletti öröm jellemezte mind a négy írónál.
Felidézte, hogy a II. világháború és a század második fele "szétzilálta és megölte" mind a négy írót, valamennyiüket a szülőföldjüktől távol érte a halál. Csak ezután térhettek haza: elsőként Tamási Áron, majd Bánffy Miklós, Wass Albert, utolsóként pedig a mostani újratemetéssel Nyirő József "fenyvesei, forrásai közé".
Szőcs Géza kiemelte: a halálukkor megvont "keserű mérleget" enyhítheti, hogy hőseik mindvégig az olvasóikkal voltak és vannak az 1930-as évek bizakodásával, önbizalmával, humorával, önérzetével, "átmentve számunkra a termékeny évek igézetét, megteremtve a kapcsolatot a halhatatlan szerzők és az örök olvasók között".
Szőcs Géza hozzátette: hirdették és hirdetik, hogy noha az író maga múlandó, az irodalom örök.
A konferencián Medvigy Endre és Pomogáts Béla irodalomtörténész; Mács József felvidéki magyar író, szerkesztő; Lakatos Mihály író; Tari István költő, író; Hegedűs Imre János és Márkus Béla irodalomtörténész; Skultéty Csaba író; Bertha Zoltán irodalomtörténész, kritikus és Vári Fábián László költő tartott előadást. Népújság (Marosvásárhely)

Budapesti búcsú Nyirő Józseftől
Számos tisztelője rótta le kegyeletét Nyirő József író hamvai előtt tegnap a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az 1953-ban Madridban elhunyt író munkásságát délután konferencia idézte fel a Magyar Írószövetségben. Boér Zoltán, az újratemetés egyik szervezője szerint Nyirő József dédunokái is megjelentek a ravatalnál. Az író földi maradványait április elején hozták Budapestre. A koporsót az eredeti tervek szerint a csütörtök reggel hatkor induló Boldogasszony-zarándokvonat szállította volna Romániába, ám a román vasúti igazgatóság bukaresti központja ehhez nem adta meg az engedélyt. A szervezők csütörtökre ígértek tájékoztatást, miként juttatják el a koporsót Székelyudvarhelyre, Nyirő József végső nyughelyére. Szabadság (Kolozsvár)

Szobrozgatunk
Jeles német kutatóintézetek minden évben elkészítenek egy úgynevezett békejelentést. Az ideit kedden mutatták be Berlinben, néhány órával azután, hogy a chicagói NATO-csúcs résztvevői elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól, remélve, hogy tettek valamit a világ biztonságáért, egy erősebb és hatékonyabb védelmi szervezet működéséért. A berlini jelentés alapján, sajnos, szükség is lehet rá.
Jeles német kutatóintézetek minden évben elkészítenek egy úgynevezett békejelentést. Az ideit kedden mutatták be Berlinben, néhány órával azután, hogy a chicagói NATO-csúcs résztvevői elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól, remélve, hogy tettek valamit a világ biztonságáért, egy erősebb és hatékonyabb védelmi szervezet működéséért. A berlini jelentés alapján, sajnos, szükség is lehet rá.
A német kutatók szerint az európai gazdasági pénzügyi válság olyan méreteket öltött, hogy az már az öreg kontinens békéjét veszélyezteti. Európában akut szolidaritáshiány lépett fel, miközben rohamosan növekedett a rasszizmus és az idegengyűlölet, ami a megszorítások keltette társadalmi elégedetlenség talaján egyre nagyobb veszélyforrást jelent. Európát lefoglalja a válságkezelés, nincs ideje, ereje, energiája, megfelelő intézményrendszere az unión belüli feszültségek kezelésére, a Kelet–Nyugat, az Észak–Dél közötti fejlettségbeli különbségek kiküszöbölésére, s az ezzel járó belső frusztrációk orvoslására. Európa nemcsak fölényét veszíti el a feltörekvő országokkal szemben, hanem belső békéjét is, állítják.
Olyan érzésem támadt a jelentés kapcsán, mintha majd egy évszázadot visszamentünk volna az időben, odáig, amikor megjelent Oswald Spengler nyugtalanító műve, A Nyugat alkonya. Ez a keddi figyelmeztetés sem kétségbeejtőbb, mint a spengleri jóslat, ez is azt jelzi, hogy fejlett demokráciája és haladó politikai vívmányai ellenére a nyugati civilizációban kezdetét vette valamiféle bomlási folyamat. Ma azt látjuk, hogy eltűnt a szolidaritás, kihalóban a tolerancia – és ez már több is, mint bomlás, ez már maga a rothadás.
Még aggasztóbb a berlini kutatói figyelmeztetés, ha történelmi kontextusban szemléljük a mát. A második világháború előtti időszak, amelyben megszülethetett, elhatalmasodhatott és Németországból kiszabadulva Európa-szerte hódíthatott a nemzetiszocializmusnak becézett kollektív elmebaj, kísértetiesen hasonlít napjainkra. Gazdasági válság, nyomor, az első világháborút lezáró igazságtalan békeszerződések, társadalmi feszültségek és a másság iránti gyűlöletben levezett frusztráció torkollt a nemcsak Európa, hanem az egész világ békéjét felőrlő háborúba.
De maradjunk csak a saját kis szemétdombunkon. Mi, magyarok akkor is nagyon sértettek és megcsonkítottak voltunk. Most sem érezzük magunkat jobban, sőt azóta már a régi sérelmek mellé újakat, európai uniósakat is szereztünk. De a biztonság kedvéért élesztgetjük a régit is, felkaparjuk a hegedni készülő sebeket. És ebben az országhatár sem húz gátat közénk. Határon innen és túl reneszánszát éli a Horthy-korszak érzés- és jelképvilága. Budapesten hatalmi szóval élesztgetik mindezt, Erdélyben csak szolgálatkészen majmolják egyesek. A Magyar Országgyűlésnek helyet adó Kossuth teret épp most készülnek visszaállítani a negyvenes évek szerinti állapotába, amelyben nincs helye József Attila és Károlyi Mihály szobrának. Szaporodnak viszont a kormányzó emlékét megörökítő szobrok, emléktáblák, kötelezően helyet kap a nemzeti alaptantervben a nem éppen toleranciájáról és másságtiszteletéről elhíresült sokadrangú lektűrszerző, Wass Albert, vagy a nyilasok mellett mindvégig kitartó, vegyes értékű életművet maga után hagyó Nyirő József. Horthy Miklós szobrot kap (egyik ismerős szerint fehér lova pedig maholnap alanyi jogon páholyt a parlamentben) a 21. századi Magyarországon, ott, ahol a hivatkozott jelentés bemutatásával egy időben disznólábakat aggattak Raoul Wallenberg svéd diplomata szobrára, aki magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól.
Nyirő dísztemetést kapna, „székely apostolként” minden bizonnyal előbb-utóbb szobrot is valahol a Székelyföldön. Mert nincs erőnk megálljt parancsolni az egyre inkább elhatalmasodó kötelező magyarkodásnak, mert nincs bátorságunk kimondani: ne kapjon szobrot, emléktáblát, dísztemetést, aki nem érdemel, és nem kevésbé magyar, aki vállalja, hogy a mi háborús bűnösünk sem különb a Deákné vásznánál. Mi kollektíve csak némán szobrozgatunk, vezetve az idegengyűlölet európai listáját.
Reméljük, ezúttal hülyeséget beszélnek a német társadalomtudósok.
Gál Mária. Új Magyar Szó (Bukarest)

LAM-történet: A mozgalom erkölcsi felelőse (Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása)
A Kató Bélával folytatott interjú első részében a nevéhez fűződő, rendkívül termékenynek nevezhető újítás és kezdeményezéssorozat legszemélyesebb indítékairól vallott, valamint arról az erkölcsi fordulatról és felismerésről, mely az alapítványt a kedvező feltételek melletti hitelezés útján elindította.
Ezzel legalább két alapcéljához juttatta közelebb a mozgalmat, így valósítva meg a kis- és középvállalkozási szféra erősítése mellett a piacgazdasági feltételek ismeretébe való bevezetést, a szükséges szakmai és üzleti ismeretek terjesztését is azok körében, akik támogatásában részesültek. A viszonylag szerény anyagi eszközök fölött rendelkező mozgalom kisugárzása mondhatni fordított arányosságban áll pénztőkéje nagyságával. Ennek titkait is firtatjuk az alábbiakban.
Településfenntartók
– A riporter is tartozik egy vallomással. Nem állt szándékomban LAM-történetet írni, de a gazdatársadalomnak szentelt sorozataimban az utóbbi két évtizedben akarva-akaratlan mindenütt a megyében a LAM-kapcsolat példáira bukkantam. Azt kell mondanom, hogy a viszonylag szerény tőkét, mely azonban kezdetben relatíve többet nyomott a latban, mint ma, senki hatékonyabban nem forgatta, mint Önök, s az emberi kapcsolati háló mint bizalmi tőke legalább olyan szerepet játszott, mint a befektetésekre szánható kölcsönök. Azt a hitet sugározta, hogy lehet boldogulni az új világban, rámutatva a kiutak egyikére is. Ahol falvainkon valami-valaki mozog és mozgat, ahhoz, mint kisült, Önöknek mindig volt valami közük. Ahol kezdetben még csak egy gép, kaszáló vagy vetőgép, eke vásárlására mertek gondolni, Önök jelen voltak, de azok a használt svájci felszerelések is jó évtizedig vagy tovább kiválónak bizonyultak, és kiszolgálták az akkori igényt.
– Nem elhanyagolható az a 600 kint járt ember sem. Nem mindenki gazdálkodik ugyan közülük, de azok is világot láttak, és megismertek egy másik társadalmi berendezkedést.
– Továbbmennék: a svájci inaskodás hónapjai bekerültek a családi legendáriumba, valósággal folklorizálódtak. Amit korábban a katonatörténetek jelentettek, azok szerepét az alpesek alján termett tapasztalat adomái vették át a beszélgetésekben, a mesélésnek szentelt meghitt percekben.
– Igen, már nem a doberdói, hanem a svájci "kalandokat" hallgatják a gyerekek. Nekem akkora öröm, valahányszor nyaranta falun járok, és svájci rendszámú autót látok a kapuk előtt! Ezeket a kapcsolatokat már nem követtük, nem a mi dolgunk, de a svájci gazdák jönnek látogatóba, a kapcsolat kitart húsz év múltán is. Talán ha eltelik még egy kis idő, az is világosabb lesz, hogy ennek a befektetésnek – emberekbe fektettünk be – milyen óriási a hozadéka. Mert ezek a gazdák ama falu legértelmesebb rétegét képezik, ők az iskolafenntartók, ők alapítanak ott családot, ők gondolkodnak abban a faluban, ha egy emelő, egy traktor kell valamilyen közcélra, az náluk megtalálható. Ők az élet kútfeje. Erdélyben ugyanis nem egy olyan falu akad – sajnos –, ahol már nincs, akit megszólítani, nincs, akit összefogásra bírni. Nos, az említett réteg falufenntartóként élhet és dolgozhat.
Találkozás Sorossal a Gyimesekben
– Legyen szabad néhány olyan dologra rákérdeznem, mely tevékenységük vitatottabb oldalaira vonatkozik. Felkeltette a kíváncsiságomat, hogy Soros Györggyel is történt kapcsolatfelvétel, a plutokrata világmágnás mesés tőkéje egy részét a "nyitott társadalmat" építő alapítványai szolgálatába állította. Mintha lenne valami közük a Bangladesben működő, ún. népi bankokhoz...
– Nincs. A bangladesi hitelezés lényege az, hogy ők arra a világra kitalált rendszereket hoztak létre, melyek pici összegekkel dolgoznak. Ha például öt nőnek adnak száz rúpiát, és egy kecske húsz rúpiába kerül, akkor azok vesznek öt kecskét, és mindenkinek vissza kell fizetnie a rá eső részt, mert ha egy nem teszi, akkor nem kapnak többet. Ezek nagyon egyszerű dolgok. Egy másik modell, amit az amerikaiak akartak velünk gyakorolni, felajánlván a segítségüket, arra vonatkozott, hogy fogalmazzunk meg projekteket, és ők ehhez támoga­tást nyújtanak. Összehívtuk az embereket, hatalmas listám volt már, mit kellene tenni. S akkor megjöttek repülőgépen tizennégyen – csak a jegyek mibe kerülhettek? Hogy mennyire nem ide illő dolgot ajánlottak, az abból látszott, hogy 15 ezer dollárjuk volt összesen erre a célra. Akkor már viszont nálunk egy vállalkozást öt-, tízezer dollárból még csak megindítani sem lehetett. A felajánlott száz dollárokkal tehát nem lehetett semmire sem menni. Nem mérték fel: ez egy más kontinens, ez Európa, ez egy más ország, úgyhogy ezt el kellett utasítanunk. Nálunk a svájci támogatás volt az alap, ők végig itt voltak szakmai segítségükkel mind a mai napig. No de Soros: Romániában a Soros Alapítvány egy kiépített irodahálózatot működtetett. A kolozsvári fiókot Salat Levente irányította. Jó viszonyt ápoltam vele és sógorával, Zakariás Attilával is, akik annak idején az illyefalvi imaterem építésében is segédkeztek. Ezekben az években sok olyan konferenciát tartottunk Illyefalván, amelyet a Soros Alapítvány finanszírozott, és sokan reménykedtek ebben a támogatásban. Nekünk akkor nagyon kellett a pénz a fejlesztésekre, és megkértem őket, közvetítsenek, vessék fel: nem ajándékot kérnénk, hanem kölcsönt, kedvező kamattal. Soros ellátogatott Romániába az akkori feleségével és két kisgyerekével, kiment a Gyimesekbe, ahol Salatéknak házuk volt, és biztattak, itt az alkalom, gyere ki! Találkoztam vele, és elmondtam, mivel foglalkozunk, s hogy a pénzt visszafizetjük. Nagyságrendileg olyan három-négymillió dollárról lett volna szó. Ez a kilencvenes évek végén még mindig nagyon komoly összegnek számított a mi viszonyaink között. Azt felelte, nagyon tetszik neki a dolog, hazamegy, és küldi a megbízottjait. És itt történt a baj, mert a lengyel irodavezető, akit küldött, nem Kolozsvárra szólt be, hanem egyenesen Bukaresthez fordult, és a bukaresti ügyvédjei lebeszélték, mert mi az, hogy alapítvány, és nem is biztos, hogy legális, ki tudja... Ezzel a dolog be is fejeződött, hogy aztán értesüljünk, Moldovában ugyanabból a forrásból megcsinálták. Hogy azzal mi lett, nem tudom, de nem kizárt, a kész ötletet, a mienket használták fel hozzá.
– De siker esetén részükről vajon semmi feltételt nem támasztottak volna?
– Nem. Nekünk pedig a kedvező kamatlábra volt szükségünk, mert ma is úgy tudunk csak segíteni, ha kisebb kamattal kapjuk, és ehhez mi csak annyit teszünk hozzá, amennyibe a pénzkihelyezés kerül, és így a felvevők, az emberek is jól járnak.
Korrupciómentesen
– Munkatársa említette a hollandokat mint lehetséges partnereket.
– Történt kapcsolatfelvétel az Oikokredit holland egyházi pénzintézettel, amely az egyházban összegyűjtött tőkét adja tovább fejlesztésre. Velük sokat tárgyaltunk, de olyan kemény kapitalista feltételeket szabtak, hogy végül lemondtunk róla. Tárgyaltunk még néhány német és svájci alapkezelővel, jó együttműködés jött létre velük. Én ’90 után nem Magyarország, hanem a Nyugat irányába indultam el, sok erdélyi magyartól eltérően. Miért? Nekem nem voltak magyarországi ismerőseim. A másik: a nyelvtudásom, a korábbi egyházi kapcsolataim Svájc felé irányítottak. Magyarországon ráadásul eléggé zavaros volt a helyzet. És nem bántam meg, mert az első éveket teljesen korrupciómentesen és politikai befolyásolásoktól függetlenül, játszmák nélkül tudtuk végigvinni. Akkora szabadságot jelentett, amit csak ma tudunk igazán felbecsülni. A LAM a Horn-kormány idején is sokak érdeklődését felkeltette. Tabajdi Csaba többször személyesen is lejött, és akkor fogalmazta meg híres tézisét, miszerint Erdélyben autonómiaszigeteket kell építeni, és Illyefalva ebből ad példát. Elkezdtem gondolkodni: mi a svájci segítséget jól fel tudtuk használni, de milyen kár, hogy a magyar támogatások annyi csatornán keresztül annyifelé szétfolynak, és nem látszik semmi eredmény. Ha nem is voltak túl nagy összegek, de azért hol itt, hol ott jelent meg, hogy ennyit adtak, annyit adtak. Nem lehetne azt is tisztességesen kezelve valóban népünk hasznára fordítani? Kisebb-nagyobb próbálkozásokra sor került, de igazából soha nem értette meg senki, mi a teendő, mert a politika sajátos módon viszonyul az adakozáshoz, mindig elvár érte cserébe valamit. Nem értették meg, hogy nem kell egyre újabb bombasztikus ötleteket kiötölni, hanem a jól bejáratottakat kellene támogatni. Sokszor a támogatások a klientúraépítés eszközévé váltak.
"Csodálatos" dolgok
– Nagyon érdekes, hogy két évvel a mostani kormány hatalomra kerülése után nekünk lejárt az Új Kézfogással kötött egyik szerződésünk, amit azért kötöttünk, hogy segítsük a föld megtartását a régió gazdái kezén. A piacon ugyanis pontosan a tőkehiány miatt mások kezdték el felvásárolni a földeket, olyanok, akiknek semmi közük nem volt sem a faluhoz, sem a mezőgazdasághoz. Mi azoknak juttattunk hitelt, akik ott laktak helyben, és akik gazdálkodtak. A hitel garanciáját a föld képezte. Hét-nyolc éves bérlet fejében meg lehetett vásárolni azt a földet, arra János bácsinak nem volt pénze, hogy egyszerre kifizesse, ezért bérlethez folyamodott. Viszont ha tőlünk kölcsönt kap, és a bérrel azonos összeget nekünk törleszti, akkor a föld idővel az övé lesz. Nagyszerűen ki van gondolva. Tapasztalhatjuk a Székelyföldön, hogy évente olyan húsz hektárt "vernek dobra" falvanként, mert kihalnak a gazdák, és a földek gazdát cserélnek. Kiváló projekt volt, mi ehhez a pénzt az Új Kézfogástól kölcsönkaptuk tíz évre. A keretszerződés, úgy hiszem, talán 300 ezer dollárról szólt volna. Minden faluból bárki jöhetett, aki földet szeretett volna vásárolni. Az első kilencvenezret meg is kaptuk, azt gyümölcsözően forgattuk, aztán a szocialista kormány tovább nem folyósította a pénzt! No de eltelt tíz év, ismét Fidesz-kormány van. Mi a megállapodás szerint jártunk el, azt hiszem, 70–80 ember látta hasznát, mert a visszafizetett összegeket rögtön újra kiadtuk, jöhetett a régióból bárki. Tavaly lejárt a szerződés, és mi jelentkeztünk, hogy a kölcsönvett pénz megvan, és "csodálatos" dolog lett belőle. Az új kormány illetékesei nagyon csodálkoztak: Megvan az egész pénz? Hát hogy? Jaj, akkor gyorsan küldjük vissza!... És visszautaltuk mind az utolsó centig... Én azért megkérdezném, hogy azokból a támogatásokból, amiket nem ajándékként, hanem hitelként kaptak az emberek, hányat és mennyit fizettek vissza. Hányról hallottuk, hogy a projekt bebukott, hogy ellopták, hogy magánkézbe került a pénz... Tényleg az a kérdés: létezik-e egyáltalán erkölcsi tartás? Tényleg meg kell a pénz világában mindenkinek tébolyulnia? Vagy pedig lehet az egészet úgy kezelni, hogy abból a közösség is lásson valamit...
B. Kovács András
Előző rész: A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet), Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2012. május16.
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kövér: Valamennyi ügy közös
Forrás: MTI
Az erdélyi és a magyarországi magyarságnak nincsenek külön ügyeik, valamennyi ügy közös – jelentette ki a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi országos fórumán Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az MPP tiszteletbeli elnöke.
Kövér László úgy vélte, nincsenek határon inneni és határon túli magyar emberek, csak magyar emberek vannak. A tiszteletbeli elnök önmagában is győzelemnek tartotta, hogy az MPP négy évvel a megalakulása után is talpon maradt, és megsokasodva, megerősödve állhat a választók elé. Ezt azért tartotta jelentős eredménynek, mert – mint fogalmazott – az MPP jelöltjének lenni négy éve sem volt jó üzlet, és most sem az.
„Aki ezekben a sorokban ül, az többet kockáztat, mint amennyit haszonként remélhet” – fogalmazott Kövér László. A házelnök mindezt nem tartotta bajnak, úgy vélte, mindez a jelöltek erkölcsi meggyőződését jelzi. Egy délvidéki falu tanítójának a szavait idézve kifejezte meggyőződését, hogy a világ jobb, szebb, emberibb, tisztességesebb a Fidesszel és az MPP-vel, mint e két párt nélkül.
„Megmutatjuk a helyes utat”
Az MPP jelöltjeihez szólva Szász Jenő pártelnök egy katalán parlamenti képviselő szavait idézte, aki szerint az erdélyi magyarságnak akkor lesz autonómiája, amikor leszámol saját árulóival. „Ahhoz, hogy az autonómiáért tehessünk, még fajsúlyosabban kell megjelennünk az önkormányzatokban” – jelentette ki Szász Jenő. Az elnök úgy vélte, az MPP-nek az erdélyi magyar közélet lelkiismeretévé kell válnia. „Megmutatjuk a helyes utat mind az RMDSZ-nek, mind az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP)” – fogalmazott Szász Jenő.
A pártelnök elmesélte, hogy a rendőrök csütörtökön az autójában keresték Nyirő József hamvait. „Számomra megnyugtató, hogy figyelnek ránk, ez azt jelzi, hogy az MPP jó úton jár” – vonta le a következtetést az elnök. Megemlítette, hogy Nyirő Józsefet a Székelyudvarhelyen született Rajk László száműzte Magyarországról.
Kövér László korábbi, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján arról beszélt: ajánlatos szétválasztani Nyirő József politikai és írói munkásságát. Elmondta még, hogy mindenkinek biztosítani kell, hogy anyanyelvén tanulhasson és hogy az anyaföldben nyugodhasson. A bukaresti kormányváltás kapcsán a fideszes politikus azt mondta, reméli, hogy feszültségmentes légkörben tudnak majd együttműködni. Az Országgyűlés elnöke szombaton a csíksomlyói búcsún, vasárnap Nyirő József hamvainak újratemetésén vesz részt.
Forrás: MTI. MNO

Furdalása van
Parászka Boróka
Andrassew Iván Tőkés László magánéletéről, válásáról és családtagjairól állított össze kötetet. Ki ítél és ki ítéltet? A kötet szerzőjével beszélgettünk.
Hogy érzed magad a könyv megjelenés után? Kaptál hideget-meleget egy hét alatt.
Azt nem mondom, hogy jól, mert nekem vannak itt furdalásaim. De örülök a sikernek, mert a bookline.hu és a bookline.ro oldalon is első helyen áll ez a könyv, ami azt jelenti, hogy nagyon nagy az érdeklődés.
Mire vártál, hogy fogják fogadni?
Amikor ezt elkezdtem írni, akkor megmérgedtem. Abban se voltam biztos, hogy megjelenik. Hosszú ideig vártam, vártam, hogy… aki elolvassa ezt a könyvet, az pontosan tudja, miért voltak kétségeim. Ezért semmire sem gondoltam, semmire se számítottam. Kétségeim azért vannak, mert ez egy nagyon brutális könyv. De brutális a téma.
Itt mindenféle gazembernek beállítanak engem, miközben van egy szakmai kötelességtudat az emberben, és van egy etikai érzék. A kettő küzd. Megtehetem-e azt, ami szakmai szempontból a kötelességem? Egy újságírónak, egy írónak az a kötelessége, hogy beszéljen arról, amiről nem lehet, és ha olyan információk jutnak elé, amelyek döntően befolyásolják egy olyan ember megítélését, aki emberek százezreire, millióira van hatással, akinek nagy hatalma van, akkor azt a következmények mérlegelése nélkül köteles nyilvánosságra hozni.
Másrészt tudom, hogy mindezzel embereket sértek. Nemcsak Tőkés Lászlót, hanem azokat, akiknek az a kincs jutott az életükbe, hogy őt szeretik. Azt ne felejtsük el, hogy ő egy hős, aki a példaképünk volt. Nagyon fura érzéseim voltak végig. Végülis Tőkés László magatartása bírt rá, hogy mindez jelenjen meg.
Kaptál-e visszajelzést a kötet szereplőitől?
Nem, csak Tőkés Lászlótól kaptam, aki följelentett. Ugyanaz fogja képviselni, aki Pörzse Sándort és a goj motorosokat képviselte.
Láttál-e ehhez hasonló könyvet magyar nyelven? Mi az a műfaj, amihez ezt a kötetet közel akartad vinni?
Egyrészt ezt nem néztem, valószínűleg nincs ilyen. Nem akartam semmit. Sorba raktam azokat a dokumentumokat, amelyek elém kerültek a világhálón, és kicsit kommentáltam őket. Én novellaíró vagyok, még csak regényben sem tudok gondolkodni. Egyszerűen összeállt ez a kép és ez a történet.
Persze nagyon sok mindent nem írtam meg, és nem hoztam nyilvánosságra. Például csak 1992-es anyagi ügyeket tárgyalok, nem véletlenül. Nem akarok beleszólni a mostani politikába azzal, hogy vizsgálatok induljanak. Nekem nem volt célom a közvetlen beavatkozás.
Mégis felmerült a gyanú, hogy ez egy kampánykötet, amely jelentős szerepet tölthet be a közelgő romániai választások során.
Valóban kampánykötetnek indult abban az értelemben, hogy én attól tartottam, hogy Tőkés Lászlót Magyarország köztársasági elnökévé választhatják. Volt erre esély. Látszott, hogy Schmitt Pál nem lesz sokáig köztársasági elnök, majd meg is bukott. Már olyan értelemben, hogy kiderült róla egy csomó dolog. Nagyon sok olyan utalás van Orbán Viktor beszédeiben, hogy ő a magyarság köztársasági elnöke is, nekünk is van olyan elnökünk, mint Václáv Havel.
Amikor ezt írtam, fogalmam sem volt, hogy mikor lesz választás Romániában. Amikor elkészült, már láttam, de ez engem egyszerűen nem befolyásolt. Bármikor jelenik meg egy könyv, azt lehet azzal vádolni, hogy kampánykötet. Az más kérdés, hogy mindig lesznek emberek, akik ezt kihasználják. Ha megjelenik egy ilyen könyv, akkor azt fel fogják használni hivatkozásként Tőkés László ellen azok, akik őt nem szeretik.
Nem érzed úgy, hogy beleavatkoztál egy olyan történetbe, amibe neked nem kellett volna? Mennyire vagy te kívülálló? A legtöbb erdélyi író és olvasó ember, akivel erről a könyvről beszélgettem, azt mondta: „hogy jön ehhez egy kívülálló, hogy ő írja meg”.
Miért nem írták meg ők? Ezek a történetek, dokumentumok szerteszét keringenek egész Erdélyben, Magyarországon is. Egyrészt.
Másrészt hadd legyen egy kicsi közöm Erdélyhez is. Kolozsvári származású vagyok. Éveken át dolgoztam az erdélyi és csángó költészet antológiáján, több száz költő több ezer versével. Életem jelentős részét Erdélyben töltöttem, gyerekkoromat a nagymamámnál, Erdélyhez nagyon erősen kötődöm. Egyébként meg az Európai Uniónak a polgára vagyok. Ugyanannak a birodalomnak, mint bárki más.
Harmadrészt meg azt is vegyük figyelembe, hogy Tőkés László EP-képviselő, volt alelnök. Azért az én sorsomra is meg a magyarországi magyarok sorsára is rendkívül jelentős befolyással van az, amit ő csinál.
Szerinted miért nem írták meg erdélyiek ezeket a történeteket? Azokat, amelyeket nagyon sokan ismertek, és amelyekről nagyon sokan beszéltek. Mi a véleményed arról, hogy a magánélet szentségét tiszteletben kell tartani?
Hogy miért nem írták meg? Erdélyben járva azt tapasztaltam, hogy Tőkés Lászlóról elképesztő dolgokat mesélnek. Amikor bekapcsolom a magnót, vagy föl akarom írni a mondottakat, akkor azonnal figyelmeztetnek, hogy jaj, „de nem én mondtam”. Újságírók is így viselkednek. Az volt az érzésem, mintha a magyarországi félelem, a Fidesz hatalma bekúszott volna Erdélybe is.
Amint viszont hazaérek, jönnek a telefonok, emailek, hogy ezt nézd meg, azt nézd meg, figyelj oda. Nem tudom, mi az alaphangulat Erdélyben, de valami nagyon-nagyon fura dolog történik. A magyaroszágihoz nagyon hasonló. Talán mások a függelmi viszonyok az újságírók között, vagy a hatalom és az újságírók között, pontosabban a vélt hatalom és az újságírók között.
Én azt gondolom, hogy ott is nagyon erős öncenzúra működik. Nem tudom, miért, de ezt érzem. Azt gondolom egyébként, hogy ezt a könyvet egy erdélyinek kellett volna megírnia, és nagyon sajnálom, hogy végülis nekem kellett megcsinálni. És bocsánatot kérek az erdélyi kollégáktól.
Igaz az, hogy ezt a könyvet több ezres példányszámban, ingyen szórják?
Hallottam, sőt azt hallottam, hogy Tőkés László följelenti azokat, akik ezt szórják. Én nem tudom…
Elképzelhetőnek tartod?
Igen. Hát miért ne? Bár milyen jog korlátozza, hogy fölvásárolják és szórják azoknak, akik hangadók? Fogalmam sincs, ki lehet, de hát bocsánat, de van ilyen a politikában.
Ha ez igaz, akkor ez a kötet propaganda anyaggá minősül, és egy csomó más dimenziója, amiről lehetne beszélni – szövegminőség, szerkesztés, módszertan, műfaj – mind eltörpül. És marad a kötet mint kampánytéma: az idei választásokkor megjelentek az óriásplakátok, a szórólapok, a rádiószpottok és a te műved. Mi lehet ennek a könyvnek a következménye?
Most ítéljem el azokat, akik terjesztik a könyvemet? Lehet bárki, ad absurdum Tőkés belső ellenségei. Majd biztos kiderül. Mindenesetre bocsánat, hogy nem ítélem el. Propaganda anyagként használják, de nem gondolom, hogy ez az érdeklődés fő csapásiránya, hiszen az eladási listán is vezet. Tehát valamiféle közérdeklődést is kifejez.
Elég fura, hogy bármilyen terjesztő ellen eljárást akar indítani Tőkés László. Ezek szerint együtt kerülünk a máglyára. Hát igen, vannak ilyen módszerek is. Elég régóta híre terjed annak, hogy írom ezt könyvet, valakik úgy gondolták, hogy akkor ez jó lesz.
Nem keresett meg írás közben senki, nem akart segíteni, megállítani? Éreztél bármilyen irányú pressziót?
Nem.
Nem válaszoltál a következményre vonatkozó kérdésemre.
Egyetlen célom van. Hogy kapjon mindenki reális képet erről az emberről. Az előbb kérdezted a magánélet szentségét. Igen, a magánélet szentsége megillet mindenkit mindaddig, amíg nem egy olyan jelentőségű politikusról van szó, aki döntően befolyásolja az életünket.
Itt kiderül, családon belüli erőszakról van szó, én annak nevezem. Magyarországon most készül az új büntető törvénykönyv. Ebben az úgynevezett „ridegen tartást”, a lelki nyomást, nyomasztást már büntettként nevezik meg. Ha Tőkés Lászlóról kiderülne, hogy a kutyáit úgy tartja, hogy bezárja őket, és soha nem szól hozzájuk, csak bedobja nekik a húst, és hogy a kutyakölykökkel is borzalmasan bánik, akkor egy idő után a romániai sajtó a lemondását követelné. És teljes joggal.
Na most, ha a feleségével, aki pontosan ugyanolyan hős volt, mint ő, hiszen terhesen végig küzdötte annak idején a forradalmat, így bánhat, akkor senki sem szólhat, mert úgy illik, hogy ne szóljunk. Valami közmegegyezés van, hogy a kutya még igen, a család meg már nem. Ez egyszerűen abszurdum.
Ez nem a magánéletről és a közéletről szól. Egy embert szembesíteni kell a saját tanaival, prédikációival, politikai megnyilvánulásaival, és azt gondolom, hogy amit ő leír, amit róla írnak, azt nem lehet, az tűrhetetlen. manna.ro

Orbán-Ponta márpedig nem lesz
Nincs napirenden magyar–román kormányfői találkozó – közölte az MTI-vel Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője ugyanakkor megerősítette: Orbán Viktor részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről június elsejére tervezett bukaresti tanácskozáson, amelynek házigazdája a román miniszterelnök lesz.
A távirati iroda Mircea Dusának, a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős miniszterének nyilatkozatára reagáltatta Szijjártót. Dusa az Agerpres román hírügynökségnek azt mondta: június elseje körül találkozik Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök, és akkor talán tisztázzák a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket. Dusa a román hírügynökségnek nyilatkozva nehezményezte, hogy Nyirő román területen való újratemetésében a magyar kormány és Országgyűlés közvetlenül is szerepet vállalt.
Szerinte ez sérti Románia méltóságát és egy európai állam stabilitását. Véleménye szerint nyilvánvaló, hogy a Magyar Polgári Párt kampányrendezvényéről van szó, és nem jó, hogy erre a célra egy ellentmondásos személyiséget használnak fel, aki a történelem egy sötét korszakára emlékeztet.
MTI. Erdély.ma

Kegyelet és politika
Tegnap Marosvásárhelyen járt Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. Nincs ebben semmi különös, máskor is megfordultak mifelénk anyaországi politikusok. Most csak az egyik legkedvesebbet említeném, aki egyike volt azoknak, akik jelenlétükkel is a demokrácia mifelénk nehezen induló kibontakozását segítették. Göncz Árpád köztársasági elnökre gondolok, aki épp itt, Marosvásárhelyen találkozott az akkori román államfővel.
Mindig tisztelettel, szeretettel és örömmel fogadtuk egy- egy anyaországi politikus látogatását, akik néha örömet, de sokszor zavart okoztak az erdélyi magyarok körében és viszályt a politikusok között.
Az Országgyűlés elnökének látogatását is tisztelettel fogadjuk, hisz az anyaország egyik olyan közjogi méltóságáról van szó, akiről köztudott, szívügye a Magyarország határain kívül élő nemzettársai sorsa. Ez a látogatás azonban megzavarhatja az erdélyi magyarságot: egyrészt, mert éppen a választási kampány idejére esik, másrészt egy politikai pártnak kampányol, közbeiktatva a pünkösdi búcsút és Nyirő József író újratemetését. A politika és a kegyeleti aktus keveredik.
Persze, Kövér László kampányolhat, hiszen az MPP tiszteletbeli elnöke, ilyen minőségében kötelessége támogatni a saját szervezetét. Ám ennek ellenére nem jó, ha választási kampányban az Országgyűlés elnöke elkötelezettséget vállal egy szervezet mellett.
Mert az üzenet, még akkor is, ha szép szólamokba burkolják, az erdélyi magyarság megosztását jelenti. Kövér László állítja, nem közméltóságként, hanem pártpolitikusként, és a magyar nemzet erdélyi közössége egy részének a bizalmából, mint a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke vesz részt a kampányrendezvényeken.
Csakhogy Kövér László akkor is Magyarország egyik legmagasabb rangú közméltósága, ha átjön a határon. Nincs olyan határ, hogy Budapesten az Országgyűlés elnöke, Marosvásárhelyen "csak" az MPP tiszteletbeli elnöke. Ez az érv azért sem elfogadható, mert az RMDSZ főtitkárához intézett levélben azt állítja, hogy az RMDSZ húszesztendős politizálásával "több mint félmillió magyar embert fordított el a közélettől és a szavazófülkéktől". Ez már kemény ellenkampány, amit az MPP hazai politikusaitól el lehet fogadni, de a magyar Országgyűlés elnöke szájából visszásan hangzik.
Az sem hiteles érv, hogy éppúgy meg kell adni a választás jogát az erdélyi magyarságnak, ahogy a román többségnek megadatik. A kulcsszó épp a kisebbség: a többség megengedheti magának, de egy fogyó kisebbség esetében túl nagy luxus.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Szeretjük a várost, szeretünk benne élni
Bemutatták a Kincses Kolozsvár Kalendáriumot
Minden résztvevő a bemutatott kiadvány egy-egy példányával távozhatott szerdán este a Reményik Galériából, ahol az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács (EMNT) és a Kriterion Könyvkiadó közös munkája gyümölcsének örvendhettek a lokálpatrióták. A Kincses Kolozsvár Kalendárium 2012 hiánypótló kiadvány, amely a nehezebben megközelíthető rétegekhez, a külvárosokban élő, mindennapi gondokkal megterhelt magyarsághoz is kíván szólni.
– Másfél éve, az első Kolozsvári Magyar Napok sikeres megszervezése után megtapasztaltuk, mekkora igény van olyan közösségi terek kialakítására, amelyek túlmutatnak a rendezvényeken. Az értelmiségi réteg többnyire megtalálja az eszmecsere lehetőségét, a hétköznapi emberekkel azonban nehezebb a kapcsolattartás: ezért találtuk ki műfajilag a kalendáriumot, amelynek ötletét Éder Ottó tanár úr adta – elevenítette fel a kezdeteket Gergely Balázs, az EMNT Kolozs megyei alelnöke, a kötet egyik kezdeményezője, aki az előszóban is leszögezi: „Mi otthon vagyunk Kolozsváron.” Ezt követően felsorolta mindazon szerzők, szerkesztők és munkatársak nevét, akik részt vettek a kalendárium anyagának összeállításában. A tekintélyes névsor egyfajta garancia is arra, hogy a kötet gazdag tematikát ölel fel, a helytörténettől a sporton és gasztronómián át az irodalomig sok minden helyet kapott benne.
A kalendárium egyfajta lírai értékelésének feladatát Szántai János író-kritikus vállalta, Idők és marslakók című rövid jegyzete akár egy hagyományos évkönyv utolsó, üresen hagyott oldalaira kívánkozna. Az idő telésén-múlásán elmélázó írás végkövetkeztetése egy anekdota kapcsán: nem vagyunk marslakók, és az a dolgunk, hogy ne is váljunk azzá.
– Voltak időszakok, amikor kezdtük elhinni, hogy nincs helyünk Kolozsváron, meg kell húzódnunk, háttérben kell maradnunk. Ez a kötet annak a bizonyítéka, hogy be tudjuk lakni ezt a várost – fejtette ki H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója, aki szerint Kolozsvár még számos kincset rejteget, ezért érdemes tovább kutakodni, és a kalendárium folytatásán gondolkodni. Kiemelte: a múltbéli események, épületek és emberek „csokorba gyűjtése” során a szerkesztők is rengeteg újdonsággal, érdekességgel szembesültek, és izgalmas anekdotákat is sikerült beemelni, amelyekből sokkal jobban megismerhető és megérezhető egy város hangulata. – Jó ebben a városban élni, szerethető a múltja és a jelene, és dolgoznunk kell a jövőjén – összegezte az igazgató.
A kalendárium egyik érdekessége és erőssége a kétnyelvű, műemlékjegyzékkel kiegészített várostérkép, amelyről Asztalos Lajos helytörténész elmondta: régi utcaneveink szellemi műemlékek, ilyenként pedig sérülékenyek, megőrzésre, védelemre szorulnak. A kötet igényes külleme Könczey Elemér munkáját dicséri, tartalma pedig a kellemes olvasnivalókon túl hasznos információkat is kínál politikai és civil szervezetekről, egyházakról és egyebekről.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

Oktondi jelenünk
Először az újságírói reflexek kezdtek működni bennem. Gyerünk, mondtam magamban, nézzek utána mindennek, állítsam össze Nyirő József dossziéját, derüljön ki végre, aminek ki kell derülnie. Rövid i vagy hosszú? Mindent tudni akartam, és persze azonnal.
Aztán rájöttem, mindez teljesen fölösleges. A két oldal (s milyen mélyen jellemző, hogy ismét sikerült egy olyan helyzetet teremteni, amelyben két oldal van, ráadásul két nemzet oldala, mert az árnyaltabb véleményeket, ahogy az lenni szokott, kevesen hallgatják meg), a két oldal tehát politikai okokból mondja ezt vagy azt, s akik felsorakoznak mögöttük, maguk is politikai logikát követnek.
Így, ennek a politikai logikának köszönhetően lett az újratemetés Szász Jenő választási kampányának csúcsa, s ugyancsak ezt használja ki Victor Ponta kormánya, hogy megerősítse nacionalista táborát; mindkettő mandátumhoz, hatalomhoz szeretne jutni, vagy nem akarja elveszíteni a váratlanul ölébe pottyant hatalmat. Ha az újratemetést nem kötik össze a csíksomlyói búcsúval, nem lesz ekkora hatása, de hát mertek nagyot álmodni. Mindamellett az is világos, hogy a jelenlegi román kormány gyakran húzza elő a magyar kártyát, hiszen egyik első gesztusa az volt, hogy visszavonta a MOGYE magyar vonalát engedélyező határozatot, mintha mi sem lett volna fontosabb. A leginkább beszűkült gondolkodású, legsötétebb rétegnek kedvez ezáltal, melynek számára minden magyar „revizionista”, „gőgös” és természetesen „ellenség”.
Fanyarul mulatságos az a lelkesedés is, amellyel fasisztának neveznek egy magyar írót abban az országban, amelyben nemrég a legcsúcsabb értelmiségiek (Liiceanu, Pleşu, sőt, Cristian Mungiu!) védték meg Corneliu Zelea Codreanut, s amelyben Antonescu tábornokot sokan még mindig afféle nemzeti hősnek tekintik. Nem emlékszem, hogy a PSD vagy a PNL, az USL-t alkotó pártok olyan nagyon tiltakoztak volna bármelyik szépmúltú személyiség ellen.
Ez az egész botrány egyvalamire jó: hogy azok, akik amúgy is fröcsögnek, tovább fröcsögjenek. Minősíthetetlen hozzászólásokat olvas az ember mindenféle fórumokon: az egyiken Szász Jenő játssza a Megváltó szerepét, a másikon Bunta Levente, a harmadikon bárki, aki megmenti Romániát a magyaroktól, akik „ki akarnak harapni Románia testéből”. Az ilyenek számára áruló minden olyan ember, aki gondolkodni merészel.
De ha visszafogottabban fogalmazunk, akkor is legfeljebb azt mondhatjuk: az ügyben olykor bukkan csak fel olyan kiegyensúlyozott szöveg, mint a Lakatos Mihállyal készült interjú (Ocsú és búza. Kérdezett Sólyom István. Transindex). A reményt számomra az olyan jellegű hozzászólások jelentenék, mint amilyent Horváth István írt ehhez a cikkhez: „A tévelygéseiből is sokat tanulhattunk volna, de ha már a vita odafajult, hogy hős vagy hóhér volt, akkor már csak egy buta erdélyi megosztott jelen része lehet.” Egy bután megosztott erdélyi jelené.
DEMÉNY PÉTER. Szabadság (Kolozsvár)

Eckstein-Kovács Péter: Visszaadom a New York szállót!
Eladják a kolozsvári Continental szállodát a június 15-én megtartandó árverésen – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Eckstein-Kovács Péter. Az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje kifejtette: a helyi önkormányzatnak elővásárlási joga van, jómaga pedig élni fog ezzel, arra utalva, hogy a fentebbi időpontban már a város polgármestere lehet. Eckstein-Kovács az 1894-ben Pákey Lajos tervei alapján épült ingatlan földszintjén a hagyománynak megfelelően kávézót alakítana ki, az emeleten pedig civil szervezeteknek biztosítanának székhelylehetőséget, továbbá kulturális központként üzemeltetné az ingatlant.
Kolozsvár és Erdély szíveként romjaiból éled újjá az egykori New York, ma Continental szálló. Ez nemcsak a kolozsváriaknak tett ígéret itt, a Conti előtt: Kolozsvár polgármestereként ez az első megoldott feladatom lesz – mondta Eckstein-Kovács Péter.
Úgy vélte, a Continental szálló megérdemli, hogy hamvaiból újjáéledjen, és újra a kolozsváriaké legyen. Mivel a kulturális tárca nem gyakorolja elővásárlási jogát, a Polgármesteri Hivatal meg fogja vásárolni, és ezáltal visszaadja a kolozsváriaknak. Eckstein-Kovács tájékoztatása szerint elkészült a helyreállítási terv, a felújítás 6,7 millió euróba kerül, de ez a befektetés megtérül a kolozsváriaknak hozott haszonból.
– A felújítást európai uniós forrásokból kell megvalósítanunk. A Conti Kulturális Központnak a kolozsvári kultúra 0. kilométerkövévé kell válnia, azzá a jelképpé, amely magába sűrítené mindazokat az energiákat, amelyek hitelesen akarják Kolozsvárt élő, nyitott és kozmopolita európai fővárossá tenni. A Conti a „Kolozsvár Európai Kulturális Főváros 2020” projekt otthona lehet – mondta Eckstein.
Az RMDSZ polgármesterjelöltje leszögezte: ellenfelei, akik nem reális projektekben, hanem felmérésekben versenyeznek, és próbálják felhívni magukra a kolozsváriak figyelmét, arról beszélnek, hogy Kolozsvár 2020-ban Kulturális Főváros lesz, a sétatéri parkban található egykori Kaszinót kulturális központtá alakítják, mi több, hogy törődnek Kolozsvárral!
Nem telik el sok idő, és a bukaresti felfüggesztett utakat Kolozsváron is megépítjük. Nem részletezem, hogy mennyire légből kapottak és megfontolatlanok ezek az ígéretek. De azért mindenképpen meg kell említenem egy példát: áprilistól júliusig a Műcsarnok, Budapest legfontosabb kortárs művészeti galériája, a kolozsvári művészeti utóbbi tíz évének szentelt kiállításnak ad otthont. Ez nemzetközi elismerését jelenti azoknak a művészeknek, akikre Berlin, New York kiállítótermeiben figyelnek fel, de saját városukban, amely európai kulturális fővárosi címről álmodik, nincs egy reprezentatív kiállító terük – tette hozzá Eckstein-Kovács Péter. Szabadság (Kolozsvár)

Autókat kutatnak át a hatóságok a Székelyföldön Nyirő hamvait keresve
Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön csütörtökön – közölte Lukács Csaba, az erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető. Lukács szerint Korond közelében megállították a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjának Fráter Olivérnek az autóját, és fél órán keresztül vizsgálták civil ruhás rendőrök, akik konkrétan rá is kérdeztek, hogy ő szállítja-e Nyirő József hamvait az újratemetésre. Hozzá hasonlóan Marosvásárhely előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének gépjárművét is átvizsgálták.
Az Országgyűlés hivatala főszervezőként az előkészítés során különös figyelmet fordít a román és a magyar törvények maradéktalan betartására – nyilatkozta Lukács Csaba.
A székelyudvarhelyi szervezők nevében Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke csütörtökön bejelentette: adottak Nyirő József újratemetésének kegyeleti feltételei és a pünkösd vasárnapra tervezett szertartásra sor fog kerülni.
„Olyan megoldás született, amely nem sérti sem román, sem a magyar jogrendet” – közölte Szász csütörtökön délben tartott sajtótájékoztatóján, de elhárította azokat a kérdéseket, amelyek azt firtatták, milyen módon szállítják Székelyudvarhelyre az emigrációban elhunyt erdélyi író földi maradványait. Mint kifejtette, a román féllel az Országgyűlés Hivatala tartja a kapcsolatot.
Mint ismeretes, a hét elején a román vasúti társaság közölte a szervezőkkel, hogy nem csatolhatják a csíksomlyói búcsúra érkező Boldogasszony-zarándokvonathoz azt a kegyeleti kocsit, amelyen az író hamvait akarták szállítani.
„Nyirő József földi maradványainak kegyeleti gondnokságát a magyar Országgyűlés Hivatala végzi, ennek megfelelően minden technikai kérdésre ők tudnak választ adni, amire legkésőbb vasárnap délelőtt sort is fognak keríteni. De az újratemetés kegyeleti feltételei adottak, és Kövér László házelnök védnökségével és jelenlétében vasárnap sor kerül az újratemetésre” – közölte Szász Jenő, hozzátéve, hogy a gyászszertartást a Duna Televízió élőben közvetíti.
A székelyudvarhelyi szervezőbizottság vezetője azt mondta: vasárnap 10 óra 30 perckor lesz a Papkertnél a kapunyitás, ahol 12 órakor kezdődik a szertartás.
„A fontos az, hogy minden fajta kétséget eloszlassunk, és mindenki, aki azzal számolt, hogy el szeretne jönni Székelyudvarhelyre, az legyen itt, mert Nyirő József újratemetésére sor kerül” – mondta Szász Jenő.
Kövér László: Szét kell választani Nyirő József politikai és írói munkásságát
Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke célszerűnek tartotta Nyirő József politikai és írói munkásságának a szétválasztását.
Kövér László örvendetesnek és a normalitás jelének tartotta, hogy a román állam is tekintettel volt erre, hiszen – mint megemlítette – több iskola is viseli az író nevét. „Az én könyvespolcomon is ott vannak magyar fordításban Mircea Eliade román filozófus munkái. Én sem dobtam a szemétbe azokat, csak azért, mert a szerző valamikor a Vasgárda tagja volt” – jelentette ki Kövér László, utalván a két világháború közötti Románia antiszemita, náci mozgalmára.
Kövér László hangsúlyozta, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként érkezett Erdélybe, és akárcsak négy évvel ezelőtt, most is segíteni kívánja a hozzá hasonló értékrendet képviselő erdélyi magyar pártot a választási kampányban. Az európai normalitás jelének tartotta, hogy az azonos értékrendet valló politikusok támogassák egymást a választási kampányban.
Kövér azt is megjegyezte, két másik oka is van az erdélyi látogatásának. Pünkösd szombatján részt vesz a csíksomlyói búcsún, pünkösd vasárnapján pedig Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvainak az újratemetésén. Hangsúlyozta, amikor a pünkösdi programot előkészítették, még nem lehetett tudni, hogy ebben az időszakban zajlik a romániai önkormányzati választások kampánya. Akkor az önkormányzati és a parlamenti választásokat is őszre tervezték. „Az lenne a helyes, ha nem is keveredne össze a politikai kampány és a kegyeleti esemény. Én ezt kívánom elősegíteni” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
Smaranda Enache: választási célzattal „kisajátították” Nyirő újratemetését
Nyirő József újratemetése egy privát, családi esemény, kampánycélzattal történő „kisajátítása” pedig nem öregbíti az író emlékét, annál is inkább, hogy olyan személyről van szó, akinek közéleti tevékenysége a náci korszak Magyarországának szélsőjobb értékeihez kötődik – jelentette ki csütörtöki közleményében Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, független marosvásárhelyi polgármesterjelölt. Ez a kisajátítás nemkívánatos diplomáciai feszültséget teremtett Románia és Magyarország között – tette hozzá. Krónika (Kolozsvár)

Otthon a nyelvben – húszéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Huszonkét évvel ezelőtt a szabadság élménye volt a legfontosabb, a nyelvhasználat szabadságának, a magyar nyelv nyilvános megjelenésének az élménye. El is kápráztatott bennünket a kezdeti hősi időszak, amikor a román televízióban is szólni lehetett magyarul, közéleti személyiségeink, politikusaink is magyarul beszélhettek, sőt román honfitársaink közül is nagyon sokan vették elő rejtett magyar tudásukat, hogy aztán a későbbiekben és manapság is újra elrejtsék.
Velünk együtt a magyar nyelv is kikerült a diktatúra börtönéből, a nyilvánosság fényében tündökölhetett, természetes kapocs lehetett újra a magyarul beszélők teljes közösségével. Megszűnt a hatalom és a félelem skizofrén kettős beszéde, újra hitelesebbek lettek a szavaink, tisztábbak a mondataink. Gerincünkkel a beszédünk is kiegyenesedhetett. Amikor tudni lehetett, hogy nincs már akadálya az intézményesülésnek, háromszéki barátaink tették meg ezt a döntő lépést: húsz évvel ezelőtt hivatalosan is bejegyeztették az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét.
Azért ők, és azért itt, mert a nyelvterületnek ebben a keleti zugában már 1990 előtt is több bátorsággal gondoskodtak tanítványaik anyanyelvi műveléséről. Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő elnöke is lett az AESZ-nek, aztán Zsigmond Győző. A megye szaktanárai közül nagyon sokan játszottak kulcsszerepet a Szövetségben: Erdély Judit, Török Katalin és Péter Sándor, aztán Gazda József, Kőrösi Csoma emlékének ápolója, valamint Ördög-Gyárfás Lajos, aki mérnöki pontossággal és felelősséggel vette kezébe a szövetség ügyeinek intézését. Háromszéken a történelmi példa is több volt, mint máshol, a már-már héroszi példák: Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor, akik emlékeikben kézzelfoghatóan helyiek, hűségükben és munkájukban egyetemesek, egyetemesen magyarok.
A névválasztásban is gondolni lehetett volna az erdélyi hagyományra, az említett nevekre vagy az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra. Annak kifejezése viszont szintén fontos volt, hogy az intézményesülő erdélyi anyanyelvi mozgalom csatlakozni kíván az anyaországihoz. Ezért a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége neve egészült ki az erdélyi jelzővel. Így ebben a névben a természetes egység és a természetes különbözőség egyaránt kifejeződik. Azt látni lehetett már a 90-es évek elején, hogy a kisebbségpolitikának alapvető célkitűzése lesz az anyanyelvűség, a nyelvhasználati jogok kiterjesztése és védelme. Azt sem volt nehéz észrevenni, hogy az anyanyelvűségért folytatott harc mellett kisebb figyelemben fog részesülni maga az anyanyelv.
Pedig már akkor sem volt közömbös, milyen lesz az a nyelv, amelyet és amelyen tanítani fognak iskoláinkban, amely mintává válik a kiterjedő médiában, amely egyre nagyobb teret kap a nyilvánosságban, és egyre inkább feltűnik majd a közigazgatásban, a hivatalokban, amelynek dominánsnak kell maradnia a magyar–román kétnyelvűségben. E feladatok fölismerésének a jegyében fokozatosan alakult ki a szövetség munkájának három alapvető területe: maga a mozgalom; a magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása; a mindezt megalapozó szakmai munka: közösségeink nyelvi helyzetének és nyelvhasználatának tudományos igényű vizsgálata.
Magáról a mozgalomról
A szövetség vezetőtestületében már kezdettől képviseltette magát minden erdélyi régió, rendezvényeinkről pedig úgy döntöttünk, hogy folyamatosan változtatjuk a színhelyeket. Úgy gondoltuk, a mozgalom lényege éppen a mozgás, a jelenlét Erdély magyar közösségeiben. Magam ezt a tavaszi határjáráshoz hasonlítottam, ahhoz a mágikus rítushoz, amelynek szerepe szerint óvnia kell a közösséget, a falut, a település határát az ártó szellemektől, a mi esetünkben a nyelvhatárt, a veszélyeztetett peremrégiókat.
Fő rendezvényünkkel, a Magyar Nyelv Napjai ünnepével, az ehhez kapcsolódó szakmai konferenciával, a Nyelvőrzés Díjának átadásával, a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedővel, a mesemondó versennyel így jártuk végig két évtized alatt nyelvi régiónk foszló peremét és megtartó központjait: Nagybányát, Szatmárt, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, Dévát, Brassót, Csíkszeredát, de Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és Zilahot is. És a magyar nyelvhatár tágabb körében, a Kárpát-medencei mozgalom résztvevőiként rendszeresen jelen voltunk Sátoraljaújhelyen, Széphalomban, Kassán, Győrben, Gyulán és Adán is.
A történelem kedvező fordulatával, a 90-es évek elején kölcsönös lehetett a felismerés, hogy a határnak túlsó oldala is van, született is mindjárt egy új nyelvi fordulat, a határon innen és túl, amely lassan sztereotípiává vált, az idő távlatában pedig mintha a népmesei fordulatok körébe kerülne. A magyarok felfedezték egymást. Felfedeztük egymást. Ennek a felfedezésnek is voltak szintjei és fokozatai. A magyarországiak közül sokan akkor szereztek tudomást arról, hogy a határon túl is van egy magyar világ, vannak olyan „románok”, „szlovákok” stb., akik – hogy, hogy nem – tudnak magyarul.
Azt is tapasztalhatták, hogy az ő magyar nyelvük jól érthető, de kissé más, hogy ők kétnyelvűek, hogy számukra fontos a magyar nyelv (ettől magyarok), hogy veszélyeztetettek magyar nyelvűségükben, de hogy ők meg akarják tartani nyelvüket. Aki pedig a határ innenső oldaláról jutott el Magyarországra, ott azt tapasztalhatta, hogy valóban van egy ország, ahol mindenki magyarul beszél, de az ottaniak ennek jószerével nincsenek is tudatában, emiatt számukra nem is fontos, hogy magyarul beszélnek.
A különböző régiók és az anyaország beszélői előbb némi meglepődéssel felfedezték egymást, rácsodálkoztak egymásra, élcelődtek egymással, lassan tudomásul vették, majd elfogadták egymást. Valóban elfogadták? Mi úgy gondoljuk, és ebben az anyanyelvi mozgalomnak is szerepe volt, hogy a versenyeinken szereplő, anyanyelvi táborainkat látogató, iskolai cserelátogatáson résztvevő fiatalok jártak elöl ebben az elfogadásban és elfogadtatásban. És talán nem túlozzuk el saját tevékenységünk jelentőségét, amikor azt mondjuk, hogy az AESZ fontos szereplője, kulcsszereplője volt a kapcsolatok építésének, az anyanyelvi mozgalom hálózatszerű kiterjesztésének.
Már jó ideje annak, hogy kitaposott útvonalak vezetnek Kézdivásárhelyről nemcsak Szentgyörgyre és Kolozsvárra, hanem Gyulára, Budapestre, Győrbe és Sátoraljaújhelyre is. És ez az út mindkét irányban járthatónak bizonyult. Már a kezdeti időszakban is tisztában voltunk azzal, hogy nem nekünk kell közvetlenül hatással lennünk az erdélyi magyarok nyelvhasználatára, a nyelvi tudatosságot és felelősséget sem leszünk képesek csak magunk terjeszteni: ehhez meg kellett nyernünk azokat, akiknek szakmája a beszéd és az írás, befolyásolói, mintaadói a nyelvi közösségnek. A pedagógusokon kívül ilyen szerepük van a papoknak, a színészeknek, a rádiók és a televíziók munkatársainak.
Ők mind professzionális használói a nyelvnek, tőlük – akik akkor is mintaadók, ha ennek éppen nincsenek tudatában – számon lehet kérni a mintaszerű nyelvhasználatot. Ezt tudatosítani kell bennük, és fel is kell készíteni erre őket. A 90-es években ilyen témájú szakmai konferenciákat és tanfolyamokat, beszédtechnikai képzést szerveztünk az éppen akkor szerveződő, induló rádió és televízió szerkesztőségek munkatársainak.
A 2. évtizedben mintha lankadt volna az erdélyi professzionális beszélők képzés iránti igénye, mintha túlságosan is tökéletesnek éreznék magukat, a nyomtatás és a könyvkiadás új technikai lehetőségeivel pedig a felületesség, a gondozatlanság és a gondatlanság terjed az írásbeliségben. Pedig erre nem terjed ki a regionalitás mentsége, ez már a restellnivaló provincialitás megnyilvánulása.
A magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása
Magának a mozgalomnak is az iskola volt a főszíntere, fő szereplői pedig a fiatalok. De közvetlenül érdekelt bennünket az is, hogyan folyik az iskolákban a magyar nyelv és irodalom oktatása, megvan-e a kellő tudatosság és felelősség abban, hogy milyen ennek az oktatásnak a nyelvi igényessége és tartalmi színvonala, eredményessége. Egyáltalán: milyen magyar nyelven és milyen magyar nyelvet oktatnak iskoláinkban? Az AESZ felelősnek érezte mindebben magát, a magyar szakos tanárok pedig ki is nyilvánították, hogy szakmai szervezetüket látják benne.
Az AESZ partner volt a tantervek készítésében; amíg lehetősége volt rá, a tankönyvek lektorálásában, ellenőrzésében; szakmai konferenciákat szervezett (több alkalommal is pl. a helyesírás tanításáról), vállalta az együttműködést az Romániai Magyar Pedagógusok Szövegségével a tanárok továbbképzésében (a Bolyai Akadémián vagy a Teleki Oktatási Központban). Igaz ugyan, és ez jelentős eredmény volt, hogy az anyanyelvi versenyeket „hivatalosként” ismerte el a minisztérium, a szövetség normatív támogatását is elértük a Communitas Alapítványnál, mindezek az együttműködések és partneri kapcsolatok mégsem bizonyultak kellően eredményesnek, hatékonynak.
Véleményünk szerint ennek alapvető oka az, hogy nem érvényesül kellő igényesség sem a pedagógusok kiválasztásában, sem a felkészítésükben. A másik, amire mindenképpen hivatkoznunk kell, a tankönyvek nyelvi igénytelensége, amelyre nekünk már jó néhány éve nincs befolyásunk, csak a sajtóban tehetjük szóvá, nem sok eredménnyel. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainknak és elemzéseinknek összegzése A romániai magyar közoktatás, különös tekintettel az oktatási nyelv(ek)re című tanulmányunk (Fóris-Ferenczi Rita és Péntek János írta, megjelent a Nyelv és oktatás kisebbségben.
Kárpát-medencei körkép című kötetben, szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2011). Az oktatással és az oktatás nyelvével való törődés folyamatosan jelen volt munkánkban, ennek további bizonyítéka a Bálint Emese és Péntek János szerkesztésében, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. köteteként megjelent Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című gyűjteményes kötet. De talán arra a szülőknek címzett levélre is hivatkozhatunk, amellyel a magyar nyelvnek mint tannyelvnek a fontosságára hívtuk föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke most kezdi az iskolát (Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?).
A közösségek nyelvi helyzetének tudományos igényű vizsgálata
A mozgalmat, az oktatást csak folyamatos szakmai munkával lehet megalapozni. A Kárpát-medencei szinten összehangolt élőnyelvi kutatások már a 90-es évek elején elkezdődtek. Fokozatosan épült ki a külső régiók szakmai központjaiban dolgozó magyar nyelvészek együttműködése a közös témákban, az azonos vagy hasonló nyelvi helyzetek és folyamatok vizsgálatában. A 2001-ben akadémiai háttérrel intézményesült kutatóállomások együttműködése az éppen itt, Illyefalván rendezett nyári szemináriumokon vált annyira szorossá, hogy létrehozhatták az első és máig egyetlen Kárpát-medencei magyar kutatóhálózatot, a Terminit.
Ennek a hálózatnak az erdélyi kutatóállomása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársakkal, szoros szimbiózisban az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével. 1990 óta fokozott az az elvárás, hogy a nyelvészek közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához. Ez a hozzájárulás elsősorban a nyelvi tervezésben valósul meg, és ennek alapvetően arra kell irányulnia, hogy minél kedvezőbbek legyenek a feltételei a magyar nyelv használatának és megtartásának. Ezeket a feltételeket nagyon tömören a következőkben határozhatjuk meg:
(1) Magukban a beszélőkben legyen meg a tudatos szándék és akarat, hogy meg akarjanak maradni a magyar nyelvben és magyar identitásukban. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok fedezzék föl azt a többletet, amelyet csak anyanyelvük révén érhetnek el. (2) Legyenek meg a jogi, politikai, nyelvkörnyezeti feltételei a nyelvválasztásnak, ill. az anyanyelv szabad, teljes körű használatának. A beszélőknek minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ismerjék nyelvi jogaikat, hogy éljenek, élhessenek velük, és legyenek érzékenyek minden korlátozásra vagy hátrányos megkülönböztetésre.
(3) Legyenek meg a feltételei, forrásai és eszközei annak, hogy a beszélők folyamatosan gazdagíthassák anyanyelvi műveltségüket; legyen meg a lehetőségük a nyelv áthagyományozására nem csupán a családban, hanem a teljes körű intézményes oktatásban is.
(4) Elengedhetetlen, hogy a magyar nyelv minden további korszerűsítése, szabályozása, a szaknyelvek bővítése és anyanyelvűsítése a magyar nyelv egészében történjék; ilyen értelemben folytatni kell a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezés legfontosabb programját, a határtalanítást. A nyelvi otthonosságot, a használt nyelvváltozat által is kifejezett közösségi szolidaritást csak a nyelvjárások, a helyi változatok használata biztosíthatja. A beszélőket bátorítani kell arra, hogy használják anyanyelvüket, beleértve a helyi változatot, és tartózkodni kell attól, hogy bárki is megbélyegezze e változatok beszélőit.
(5) Minden eszközzel javítani kell a magyar nyelv presztízsét, külső megítélését.
Számvetés a nyelvi hálózat eredményeiről
A Termini 10 éves jubileumán, a jubileumra kiadott kötetben és a Magyar Tudományos Akadémián 2011. november 24-én tartott konferenciánkon számvetést készítettünk a magyar nyelvi hálózat eredményeiről, fölvázoltuk azt is, melyek azok a témák, amelyekkel folyamatosan foglalkozni kell. Az AESZ-hez szorosan kapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet a következő témákban folytat kutatásokat (főállású kutató nélkül): nyelvi kapcsolatok, kölcsönhatások (Benő Attila); területi nyelvjárások, a moldvai magyarok és más peremszigetek nyelvi helyzete, nyelv és identitás (Péntek János); nyelvcsere, nyelvélesztés (Gál Noémi); tannyelvválasztás, kétnyelvű oktatás, revitalizációs oktatás, idegen nyelvek oktatása (Bálint Emese, Fodor Dóra, Sorbán Angella, Vremir Márta); szótárszerkesztés; fordítás; szaknyelvek (hivatali nyelv, közigazgatás stb.) (Fazakas Emese, Sárosi-Márdirosz Krisztina); interkulturalitás (kulturális szótár: Benő Attila és Péntek János).
A nyelvhasználat támogatásának és bátorításának szándékával az AESZ kiadásában jelentettük meg a román–magyar és a magyar–román közigazgatási szótárat, a román–magyar oktatásterminológiai szótárat, valamint a román–magyar kulturális szótárat. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy folyamatosan közreműködtünk a kolozsvári kisebbségkutató intézet által magyar nyelven forgalmazott hivatalos szövegek és nyomtatványok nyelvi ellenőrzésében, eleget tettünk a hasonló céllal működő szerkesztői felkéréseinek. Mindez már közvetlen közönségszolgálatot jelent, azaz a közösség közvetlen szolgálatát.
Elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól
A szövetség jelenlegi helyzetét, működésének hatékonyságát és eredményességét, tehetetlenségét vagy éppen kudarcait saját erőfeszítéseinken kívül, sőt annál valószínűleg nagyobb mértékben magyar közösségünk általános helyzete és hangulata határozza meg. A 20-22 évvel ezelőtti nagy reményekhez és célokhoz viszonyítva csalódással kell tapasztalnunk a kiegyensúlyozottság hiányát. Azt, hogy a szabadság kezdeti mámorától még mindig nem jutottunk el a felelősség józanságáig. A jogtól, a jog jogos igénylésétől a kötelesség, a kötelezettség vállalásáig. Azt, hogy még mindig alibiként kizárólag a többségiekre hárítjuk saját mulasztásainkat, rossz döntéseinket, végzetszerűnek tüntetjük föl a demográfiai kevesebbséget, saját kicsinységünket álcázzuk vele.
Azt, hogy még mindig beletörődünk a megaláztatásokba, hogy nem ismertük föl az emberi méltóság értékét, azt, amely kiemelhet bennünket a kisebbségi, a kisebbrendűségi helyzetből. Azt, hogy elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól, és félve tekintünk a jövőre. Ennek az általános helyzetnek a következménye, hogy a csúsztatásokkal és mellébeszéléssel újra hitelüket veszítik szavaink, tabuk és eufemizmusok, fennkölt üresség és hamisság kezdik elhomályosítani a magyar nyilvánosság mondatait.
Ami pedig közvetlenül bennünket illet, életünk prózai részét: szövetségünk ügyintézése a két évtized alatt mindig korrekt és hatékony volt, ezzel kapcsolatban soha nem merült föl a gyanúja sem hibának, sem mulasztásnak. Voltak olyan időszakok, és ezek nem is múltak el véglegesen, amikor nekünk magunknak kellett megelőlegeznünk vagy éppen fedeznünk rendezvényeink vagy kiadványaink költségeit. Köszönöm a mindenkori munkatársaknak, hogy megtarthattuk hitelességünket. Nem harcoltunk, mint ahogy sokan állítják magukról Erdélyben, és hősök sem voltunk, de talán azt elmondhatjuk, hogy végeztük a dolgunkat, a közösségnek a nyelvvel foglalkozó, arra figyelő munkásai voltunk. Úgy gondoljuk, részünk van abban, hogy a nyelv belső mozgásában a korábbi, közel egy évszázados távolodás után a közeledés ideje következett el: a Kárpát-medencei magyarság nyelvi, kommunikációs közösséggé vált.
Erősödött az erdélyi magyarok nyelvi öntudata, tudatosabbá vált a nyelvhasználat, spontánabbá a váltás a helyi változatok és a közmagyar között. Erősödtek a nyelvi hűség kötelékei, növekedett a nyelvi igényesség a fiatalok körében. A meghívásunkat elfogadó kollégáink, barátaink már jelenlétükkel is azt igazolják, hogy együttműködésre és a nyitottságra törekedtünk, szövetségeseket kerestünk, és bennük, valamint az intézményekben, amelyeket ők képviselnek, meg is találtuk. Ez volt az egyetlen biztos tőkénk, amit úgy szokás nevezni, hogy „kapcsolati” tőke, a bizalom, ami hiánycikk mai világunkban, és ez kárpótolt bennünket azért is, hogy költségvetési, pályázati támogatottságunk mindig szűkös volt és bizonytalan. Ami volt, és ami van, azt mindenképpen köszönjük.
De csak most, a jubileumi visszaemlékezések időszakában érezzük igazán annak visszásságát, hogy noha a szakma és az erdélyi magyar nyilvánosság elismeri tevékenységünket, a politikai élet szereplői a jelek szerint nehezen tudnak megbarátkozni azzal, hogy mi csak a közösség iránti elkötelezettséget vállaljuk – véleményünk szerint az egyetlen lehetséges közös nevezőt a megosztott magyar világban – másfajta „lekötelezettséget” nem. Ezért történhetett meg az, hogy a támogatáspolitika erdélyi kedvezményezetti listáján nem kerülhettünk be még az 56 támogatott intézmény közé sem.
Csak abban reménykedhetünk, hogy azok, akik erről döntöttek, nem hasonlóképpen rangsorolják fontossági sorrendben 57-nek az erdélyi magyar nyelvet és nyelvhasználatot. Mindennél fontosabb azonban az, hogy ezalatt a közel egy emberöltőnyi idő alatt a fiatalok ezreit-tízezreit avathattuk be az anyanyelv bűvös körébe, a magyar kultúrába. És fiatalok új nemzedéke került be pedagógusként a magyar közoktatásba, közülük nagyon sokan az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szakmai köréhez is csatlakozott.
A szakmabeliek, a nyelvészek körében is ott vannak már a fiatalok az idősebbek mellett, akik folytatják és megújítják, korszerűbbé és hatékonyabbá teszik elődeik munkáját. És ez az új nemzedék is tudatában van annak, hogy a nyelvet megtartó közösség és a közösséget éltető nyelv sorsa elválaszthatatlan egymástól.
Péntek János
A szerző az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
A szöveg beszámolóként hangzott el a szövetség jubileumi rendezvényén Sepsiszentgyörgyön, 2012. május 18-án. Krónika (Kolozsvár)

Hírsaláta
CINKELT KÁRTYÁKKAL JÁTSZIK. Frunda György ellenzi Nyirő József újratemetését, és szerinte párttársának, Bunta Leventének, Székelyudvarhely polgármesterének is ez az álláspontja – derült ki a Románia TV hírtelevízió egyik vitaműsorából, amelyet szerdán az interneten is elérhetővé tettek.
Így esik le az álarc az egyik legfuttatottabb RMDSZ-es szenátor, Frunda György arcáról, akivel kapcsolatban már az a gyanú is felmerült, hogy lepaktált ellenjelöltjével, Dorin Floreával. A gyanú azért fogalmazódhatott meg, mert meglehetősen gátlástalan módszerrel iktatta ki a választási versenyből Vass Leventét, s mert az elmúlt huszonkét év alatt többször is becsapta választóit – vélekedik Toró T. Tibor, az EMNP vezetője. (Krónika)
SZŰKÍTENÉK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG JOGKÖRÉT. Hogy terveit, elképzeléseit mihamarabb megvalósítsa, az új kormány korlátozná az alkotmánybíróság hatáskörét, az erre vonatkozó törvénytervezetet már a hét elején benyújtották. A kormánypárti képviselők javaslata szerint a taláros testület a jövőben csak a törvények és a törvényhozási házszabályok alkotmányosságát ellenőrizhetné, a képviselők és a szenátorok által elfogadott határozatokét nem. A kezdeményezők az előterjesztés indoklásában arra hivatkoznak, hogy a határozatok alkotmányossági vizsgálata túlzottan megterheli az alkotmánybíróságot, ráadásul a taláros testület túlságosan gyakran játssza a döntőbíró szerepét az állam intézményei között. (Gândul) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ természetesnek tartja Nyirő József újratemetését, de nem vesz részt az eseményen
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek nincsen kifogása Nyirő József hamvainak a székelyudvarhelyi újratemetése ellen, de átpolitizáltsága miatt politikusai nem vesznek részt a vasárnapi ceremónián - jelentette be Kelemen Hunor, a szövetség elnöke péntek délután egy székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.
Kelemen Hunor elmondta, azt tartotta volna természetesnek, hogy a romániai és a magyarországi írószövetség szervezze meg a ceremóniát, és tartsák azt távol a politikától. Az RMDSZ elnöke cáfolta, hogy a szövetség akadályozná az újratemetést. Példaként említette, hogy Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es színekben megválasztott, és újabb mandátumra pályázó polgármestere pénteken kibocsátotta a temetkezési engedélyt Nyirő József nevére.
Az MTI kérdésére Kelemen Hunor elmondta, április végén szóban hívta meg Kövér László házelnök az újratemetésre, írásos meghívót nem kapott. Elmondta, akkor még a szervezők abban gondolkoztak, hogy a két kormány kulturális minisztere mondjon beszédet az eseményen, és őt romániai kulturális miniszterként keresték meg a javaslattal. Nem sokkal ez után azonban megbukott az Ungureanu-kormány, és a szervezők elvetették eredeti elképzeléseiket. Kelemen Hunor úgy vélte, a mostani ceremóniával a szervezők csúfot űznek Nyirőből. "Nem vehetünk részt Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt elnökének a kampányrendezvényén" - jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere az MTI-nek elmondta, a romániai törvények szerint bármilyen temetéshez az illetékes polgármesteri hivatalnak kell temetkezési engedélyt kibocsátania függetlenül attól, hogy temetésről vagy újratemetésről van szó. Az újratemetés szervezői pénteken fordultak a polgármesteri hivatalhoz a kérelemmel, a hivatal pedig azonnal ki is bocsátotta az iratot. A polgármester szerint a benyújtott iratcsomóban szerepelt egy olyan dokumentum is, amely azt tanúsítja, hogy Nyirő József földi maradványait május 22-én Budapesten elhamvasztották. MTI

Nyirő József „ellenséges” irodalma
Idén két gólya költözött a katolikus templommal átellenben lévő, romosodó ház kéményére – a szomszédok örülnek, mert tavaly még nem volt párja a kelepelő madárnak. Nyirő József író nyomai után kutatva Székelyzsomboron járunk, a Kis-Homoród mentén, a színmagyar falut 1968-ban, a megyésítés idején leválasztották Székelyföldről, és Brassó megyéhez csatolták. Székelyudvarhely felől érkezve, Hargita megye határán, a falutól néhány kilométerre elfogy az aszfalt az autó kerekei alól. Nyirő, mit nyírsz?
Eredetileg szászok lakták, ez ma is jól látszik a porták erődítményszerű kapuin és a kontyos házakon. Egy pestisjárvány után jöttek homoródalmási székelyek a kiüresedett portákra, hogy aztán később Ceauşescu adja el márkáért a legutolsó német ajkú lakost is Németországnak. A 2002-es népszámlálás alapján a falut 483-an lakták, ebből 408 magyar. Kunos Lajos evangélikus lelkész fogad, ő huszonhárom esztendeje szolgál itt. Tavaly négyet temetett, kettőt keresztelt – a számok ellenére nem kihalásra ítélt falu, hiszen a fiatalok itt maradnak gazdálkodni. Annyi állatot tartanak, hogy négy vállalat is küld naponta tartálykocsit az itt lefejt tej elszállítására. A lelkész szerint a falu büszke nagy szülöttjére, Nyirő Józsefre. Már 1993-ban emléktábla került a kultúrotthonra, azóta az író születésének hónapjában minden évben tartanak kisebb-nagyobb megemlékező ünnepséget. 2004-ben mellszobrot is avattak. A katolikus egyház gondnoka kinyitja az egykori kántori lakot, amelyben az iskola is működött. Még megvan az egyik iskolapad, megmutatják azt a szobát is, amelyben a Nyirő család lakott. Előkerül az iskolanapló, benne Nyirő József neve mindjárt az első helyen azédesapa, a kántortanító gyöngybetűivel. Az első osztály bejegyzéseinél még július 26. a születési dátum, de a többi három esztendőben már 28. – ezek szerint az édesapa is rosszul emlékezett gyereke születésére. Jó és nagyon jó jegyek sorakoznak a különféle tantárgyaknál, a földrajz és a rajz volt a leggyengébb. Egy történetet is felemlegetnek: az akkori evangélikus pap „Nyirő, hogy nyírsz?”-szel cukkolta a kisfiút a kapuban, mire az követ dobott feléje. A pap elugrott, de a fejét beverte a kapu felső gerendájába, és elájult. A gyerek megijedt, és a szemben lévő templom tornyába menekült. Órákig tartott, amíg le tudták csalogatni, ám így sem úszta meg az atyai pofonokat. A verés nem viselte meg túlságosan, délután már csengő hangon szavalta a március 15-i ünnepségen a Nemzeti dalt. Kide, az utolsó sziget
Következő állomásunk Kide, ahol az író előbb katolikus papként, majd – immár megnősülve – molnárként szolgált. Aváltást okozó pillanatot, amely vészterhes időben, egy lélekerősítőnek szánt mise utolsó perceiben történt, így írja le Isten igájában című önéletrajzi ihletésű regényében: „Némelyike gondolkodva, mások ujjongva távoztak... Ekkor az embertömegen át a szószék lábáig jött egy fiatal, ismeretlen szép leány, a földről felvett egy arany falevelet, könyvébe tette, hálásan a szemembe nézett, pirulva egy »köszönöm«-öt susogott, és sietve eltűnt. Megbénulva állottam. Bensőmön végignyilallt valami csodálatos érzés, és önkéntelenül kérdeztem meg: – Ki volt?
A kántor mosolyogva hajlott a füleimhez:
– Székelyföldről menekült kisasszony. Azt mondják, hogy a bádoki tanítónő testvére. A leány eltűnt, de tudtam, éreztem, hogy abban az imakönyvbe rejtett kis aranykoporsóban egész életem boldogságát magával vitte.”
Csak harmincöt kilométerre vagyunk Kolozsvártól, de a távolság évtizedekben is mérhető. A szamosháti dombság zsákfalujába elképesztő állapotú úton lehet csak eljutni. Talán az elzártságának is tulajdonítható, hogy a magyar többségű falu megmaradt a román tengerben. A százötven fős településnek öt temploma is van (a református Árpád-kori eredetű), szilvapálinkájuk messze földön híres, a busz hetente kétszer, kedden és pénteken megy Kolozsvárra. Horváth István gondnok nyitja ki a katolikus templomot, ahol egykor Nyirő is szolgált – a falra akasztott listán huszonötödik az itt szolgáló papok sorában. Az idős férfi szomorúan mondja, hogy ma már csak nyolc katolikus él a faluban, a legfiatalabb is elmúlt ötven. Keresztelni? Hosszan gondolkodik, és azt mondja: talán akkor, amikor az ő legkisebb fiát keresztelték. Az akkori csecsemő ma negyvenegy esztendős... A faluból jelenleg négyen járnak bentlakásos iskolába Válaszútra, néhány gyermeket Kolozsvárra hordanak a szüleik. Egy román kisgyerekért minden nap iskolabusz érkezik, hogy a tizenöt kilométerre lévő Újfaluba vigye tanulni. Kidén nagyon büszkék az íróra, közéjük valónak tartják. Megőrizték azt a malomkövet is, amellyel a falu megélhetését biztosította a nagyon nehéz idők alatt: amikor kilépett a papságból és megnősült, azért lett molnár, hogy segítsen éhező népén. Uz Bence faluja
A Borsa-patak völgye után egy másik zsákfaluba, a Hargitán lévő Varságba igyekszünk. Hosszú kilométereken át kanyargunk az elszórt, inkább tanyavilágra emlékeztető házak között a Nagyküküllő mentén, a helyiek szerint településük hosszabb, mint Bukarest. Lehet benne valami, hiszen a Zsindelyországnak is nevezett település a hivatalos adatok szerint is hetvenhét négyzetkilométeren fekszik, de mindössze ezerötszáz székely lakja. Azért látogatunk ide, hogy felkutassuk Úz Bence nyomait: talán legismertebb regényének főhősét az író egy itt élő figuráról mintázta. A falu temetőjéhez érkezve egy néni, Finta Erzsébet készségesen igazít útba, hiszen ő kisgyerekként még ismerte Sári papót, a marhapásztort, aki állandóan vicces történeteket mesélt, és mindenre volt agyafúrt válasza. Amikor például a plébános számon kérte, hogy miért kerüli atemplomot, ő azonnal visszavágott: „A múlt héten (templomkerülés idején – a szerk. megj.) maguk is kerülgették, így nekem is szabad!” Pál Sári Dénes sírkövén fotó van az idős székelyről, ahogy kedves kutyájával áll, és a felirat, hogy ő volt Uz Bence. Nyirő figurái különben nem csak az olvasók emlékezetében élnek tovább, hanem az írói képzelet is élteti őket. A Sepsiszentgyörgyön élő író-költő, Czegő Zoltán tavaly megjelent regényébe, a Katonabogárba átemelt egy másik figurát, Üdő Mártont. A kafkai világot megjelenítő regény egy székely falu története, ahol egy közelgő nagy baj hírnökeiként megjelennek a katonabogarak. A tragédiát nem sikerült elkerülni: a hatalom – hogy egy új fegyvert próbáljon ki – behívja az összes férfit egy hadgyakorlatra, a kísérlet során az összes férfi elpusztul. A könyv nagy siker, hamar elkapkodták, mostanában nyomják a második kiadást. „Nyirő Úz Bencéje egész életemben végigkísért, kisgyerek koromban édesanyám ebből olvasott fel rendszeresen a konyhában nekem és nyolc testvéremnek. Később, az egyetemen egy zárt könyvtári részen juthattunk hozzá az „indexre tett” könyvekhez, így a tiltott gyümölcs ízének örömével is olvashattuk a regényeit. Amikor a Katonabogarat írtam, szükségem volt egy időtlen, a falu életét végigélt ősöreg emberre, akit soha senki az élők között nem látott fiatalon. Ennek a figurának az a szerepe, hogy a maradék hagyományrendszert képviselje, így az olvasó is elgondolkodhat rajta, mi is maradt abból a régi, valós értékeken alapuló világból. Üdő Márton a sejtjeimben él, egyesek szerint annyi éves, mint Dávid király a Bibliában. Olyan figura, aki a dupla fenekű ég lakóival szót tud érteni.
Bezúzott könyvek
A négy generáció óta fényképészettel foglalkozó székelyudvarhelyi Kováts-család napfénytetős műtermében megtudjuk: a nevesebb klienseknek saját dobozuk volt. Így aztán hamar megtalálták a Nyirő-fotográfiákat rejtő üveglapokat. Egyelőre húsz felvétel bukkant elő: az akkor már neves író udvarhelyi évei alatt a környéken gyűjtött anyagot könyveihez. Az egyik képen például három jó barát látható: az író társaságában a múzeumalapító Haáz Rezső tanár, valamint idős Kováts István fényképész áll. Ők hárman bejárták a vidéket, mindenki a saját műfajában próbálta felleltározni az értékeket. Kováts Árpádnál mintegy nyolcvanezer negatív vár még feldolgozásra, ezek nem csak egy fényképészdinasztia archívumát jelentik, hanem egész Udvarhelyszék kulturális, népművészeti és szociográfiai múltját is.
A Maros megyei Radnóton, Balázs Imre portáján szembesülhetünk azzal, hogy milyen megtorlástól kellett tartania annak, aki tiltott irodalmat, például Nyirő-könyveket birtokolt Ceauşescu Romániájában. A elyi hőerőműben dolgozó férfi zaklatása 1981-ben kezdődött egy tévéműsor után, amelyben a könyvek iránt érdeklődő munkásifjakat mutattak be. Előbb a helyi pártitkár és rendőrparancsnok érkezett leltározni a lakására, majd a megyei örökségvédő hivatal semmihez sem értő szakemberei. Aztán megérkezett három szekus.
„Soha nem felejtem el azt a napot, 1982. május huszadikát – meséli Balázs Imre. – Épp ebédeltünk a feleségemmel, amikor három ember érkezett. Egyikük bejött a konyhába, kettő őrt állt a kijáratnál. Egyből rájöttem, hogy kik ők, és mit akarnak. Házkutatási parancsuk volt, mindent feldúltak, a nejem intim holmijait is, még a kéménybe is benéztek tükörrel, hogy nincs-e ott valami tiltott tárgy. A házkutatás hat órán át tartott, sok mindent elvittek, köztük egy balatoni hangverseny fénymásolt, aláírt műsorfüzetét, szerintük az is provokatív propagandának számított. Természetesen a legféltettebb könyveimet is magukkal vitték, köztük hat halinakötéses Nyirő-kötetet. Utána volt még egy ellenőrző házkutatás, állandó megfigyelés alá kerültem, háromszor vittek be vallani a Szekuritátéra. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen erdélyi és magyarországi írókat és művészeket ismerek, ők milyen híreket hoznak-visznek, ki csempész aranyat, és én miért akarom eladni Erdélyt. A rendszerváltást követően Balázs Imre levelet írt a hatóságokhoz, hogy adják vissza a könyveit. A Maros megyei Nemzeti Megmentési Front akkori vezetője, Kincses Előd magyarul írott válaszában nem voltak jó hírek: a Szekuritáte jegyzőkönyvei szerint az elkobzott ellenséges irodalmat bezúzták. Megtagadott engedély
Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésének előkészületeit több sajnálatos esemény zavarta meg. Az esemény helyi szervezői a város RMDSZ-es polgármesterétől, Bunta Leventétől a válaszadási határidő utolsó napján elutasító választ kaptak közterület-foglalási kérelmükre. Sőt, az elöljáró azt is jelezte, hogy az emlékműsor színhelyének tervezett Márton Áron téren várhatóan felszedik a kockaköveket. A döntés hátterében kimondatlanul az áll, hogy a polgármester szólni szeretett volna az eseményen – a pünkösdvasárnapi újratemetés után két héttel helyhatósági választásokat tartanak –, ezt azonban sem a helyi szervezők, sem az újratemetést kezdeményező magyar Országgyűlési Hivatal nem támogatta. A politikus pártja néhány éve bíróságon támadta meg a Nyirő-szobornak is helyet adó Emlékezés parkjának a megvalósítását, Bunta többek közt azt nehezményezte, hogy Csaba királyfi szobra hasonlít Orbán Viktorra.
Lukács Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Frusztrációtörténet Nyirővel
Lassan és lehangolóan közép-kelet-európai frusztrációtörténeti körkép kerekedik Nyirő József újratemetéséből. A „székely apostolként” aposztrofált író nem csak életével és munkásságával osztotta meg a közvéleményt, hanem földi maradványaiban való hazatérésével is. Nyirő szülőföldjéhez való ragaszkodása, a végakaratot tiszteletben tartó újratemetési igyekezet ugyanis olyan előítéletekbe,félelmekbe és kicsinyes gáncsoskodásba ütközött, amitől a legnemzettagadóbbaknak is óhatatlanul a turáni átok jut az eszükbe. Pedig jóval egyszerűbb a magyarázat: a világ, amelyben élünk. Benne a regnáló hatalommal, amely mintha a tizenöt évnyi, kényszerűségből elviselt RMDSZ-kormányzati részvétel alatt elfojtott összes dühét most engedné szabadjára. Az eszköz perverz módon adminisztratív: az államvasutak nem engedélyezi a zarándokvonat belépését Románia területére, ha a Nyirő-csontok is a fedélzeten vannak. Az újratemetés engedélyeztetésének nyílt visszautasítása nem hangzott el, csak az időszerűtlenség tragikomikus érve cseng vissza külügyminisztériumi osztályvezetői szinten. Civil ember számára érthetetlen, hogy legalább pártideológiamentes kérdésekben miért nem nyilvánul meg az erdélyi magyar összefogás. Például a kormányzó szociáldemokratákkal élénk kommunikációs viszonyt szorgalmazó RMDSZ révén, jelezve, hogy vannak ügyek, amelyek felülírnak minden pártkötődést. A válasz kézenfekvő: a kezdeményezés egy konkurens formációhoz, az MPP-hez közelálló alapítvány nevéhez fűződik, amelynek szereplői minden bizonnyal választási tőkét is szívesen kovácsoltak volna a néplélek-simogató újratemetésből. Ez az „összeférhetetlenség” képes volt a román hatalom kiszorítósdiját is megelőzni, hiszen a Nyirő végső nyughelyeként kiszemelt város, Székelyudvarhely elöljárósága eleve megtagadta a végtisztességnyújtás kísérőrendezvényeihez szükséges közterület-foglalási engedély kibocsátását. A történet innentől vészesen kezd puskaporos hordóhoz hasonlítani. Ha ugyanis a szervezők továbbra is ragaszkodnak az újratemetéshez, könnyen tilosba tévedhetnek a nemkívánatos koporsóval. S ha az anyaországban Nyirő József elsősorban életműve okán veri ki egyes körökben a biztosítékot, itthon már az anyaföldben való pihenéshez kinyilvánított joga is közéleti harcokat gerjeszt. A hittel élő zarándokok a mindennapi bűnös életük nyomán kiszabott büntetésük elengedésében reménykedve kapaszkodnak fel évente a somlyói nyeregbe. A Nyirő-ügyben elkövetettekért azonban talán még a Szűzanya közbenjárása is kevésnek bizonyulhat.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

SOS-jelzés az erdélyi kastélyokért
Két csíkszeredai tanárember, Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt a szerzője annak a meglehetősen vaskos, szép kivitelezésű kötetnek, amelyet csütörtökön délután ismertettek a főkonzulátus nagytermében, és amelynek címe: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Szilágyi Mátyás főkonzul elmondta: az erdélyi magyar folytonosságot biztosító politikai-kultúrtörténeti örökségünkről van szó benne, valamint az itteni nemes családokról, akik minden gyarlóságuk ellenére a magyar kultúrát éltették ezeken a tájakon. Napjainkban újra fel kell fedeznünk a nagyrészt leromlott állapotban lévő kastélyokat, valamint a családok történetét, hagyatékát. A visszaszolgáltatás ügye megoldatlan, számunkra nem lehet közömbös, és a jogállamiság ismérvéül szolgál, tette hozzá a főkonzul. A múlt emlékeinek konzerválásáért mindenkinek tennie kell valamit, és ebben sokat segíthet a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság honlapja. Szilágyi Mátyás szerint érthetetlen viszont, hogy Kolozsvárnak mind a mai napig nincs magyar nyelvű internetes építettörökség-védő szolgálata.
A kötetet az est folyamán Kovács Kiss Gyöngy történész mutatta be. Hangsúlyozta: a rendszerváltás után több munka jelent meg kastélyainkról, egyesek szakszerű, mások inkább dilettáns kiadásban. Ez a könyv a jók közé tartozik: az ingatlanok részletes ismertetése mellett foglalkozik a főrendek sorsának alakulásával, amelyek sok kiemelkedő személyiséget adtak nemzetünknek. Zajlik ugyan jelenleg a visszaigénylés, de az újjáépítés többnyire elakad a nosztalgia szintjén. Ezért a hiánypótló kötet legfőbb célja a figyelemfelkeltés.
A Gutenberg Kiadó részéről a könyv szerkesztője, Burus János Botond elmondta: a szerzők nyolcévi kutatása 60 nemesi családra, 130 kastélyra és 100, eredeti aláírásokat tartalmazó levélrészletre terjedt ki, mindezeket 1200 színes felvétel illusztrálja. A kötet erénye, hogy a szerzőknek sikerült mellőzni az érzelmi túlfűtöttséget. Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt elismerte, hogy az ügy érdekében hasznos lehetne, ha munkájuk román és angol nyelven is megjelenhetne. Pontos statisztikájuk nincs, de az erdélyi kastélyoknak körülbelül a fele esetében van folyamatban visszaigénylés, negyvenre tehető a reménytelen állapotú romok száma, és igen kevés az üdítően pozitív példa, amikor az épületet sikerült felújítani, és funkcionalitást szerezni számára.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Lapszemle
Hunyad Megyei Hírmondó 2012. május, 142. szám
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű havilapja megpróbálja összefoglalni a térség legjelentősebb politikai, kulturális és közéleti eseményeit. A májusi szám részletesen foglalkozik az április végén, május elején megtartott Hunyad Megyei Magyar Napok eseményeivel. Ugyanakkor közelednek a helyhatósági választások, erre készülve az első oldalon fényképes beszámoló tudósít a Déván megtartott kampánynyitóról. Az első és második oldalon szerkesztőségi interjú olvasható Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével. A második oldalon Deák Levente jogász magyarázza, mennyire volt alkotmányellenes a 2006. évi egészségügyi törvény 259. szakasza, és ismerteti a nyugdíjasok egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos jogait. A harmadik oldalon Winkler Gyula, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke a helyi és parlamenti választások fontosságáról ír. Az oldal második felében Csatlós Erzsébet beszélget Kun Kriza Ilona óvónővel, aki több mint 38 év pedagógiai tevékenység után a tanév végén nyugdíjba vonul.
A negyedik és ötödik oldalon interjúkat, beszámolókat olvashatunk a III. Hunyad Megyei Magyar Napok eseményeiről. Így beszámolnak a vajdahunyadi hivatalos megnyitóról, ahol fellépett a népszerű Republic együttes. Majálisoztak május elsején Déván, erről számol be László Anna tanárnő. A vulkáni eseményekről Illyés Katalin, a lupényiról Antal Amália tudósít. Csernakeresztúron májusfát állítottak, olvashatjuk a negyedik oldalon. Három könyvbemutatóról is szó esik: Vajdahunyadon Könczey Elemér karikatúráiból összeállított könyvet ismertettek, Markó Béla új kötetét is bemutatták, és egy 19-20. századi Vajdahunyadról készült képeslapgyűjteményt is közkinccsé tettek. Dr. Hauer Erich a VII. Hauer Erich fizika-emlékversenyről ír, amelyet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban tartottak. Az utolsó oldalon a családi vasárnappal zárult Magyar Napok rendezvénysorozat összefoglalója olvasható. Végül az utolsó oldalon találjuk Kun Árpád ismertetőjét a 14. században épült nagyrápolti református műemléktemplomról. Ebben a régi gyülekezetben, ahol a múlt század első felében még önálló lelkészi állás volt, ma a hívek számát két kezünkön is megszámlálhatjuk. A lapot Csatlós Erzsébet szerkesztette. Szabadság (Kolozsvár)

Feltartóztatták Korondon a Nyirő újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt
Feltartóztatták Korondon a Nyirő József újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt, egyelőre nem tudni, miért.
Lukács Csaba, aki úton volt a vasárnapra tervezett újratemetés helyszínére, Székelyudvarhelyre, az MTI-nek csak annyit tudott mondani, hogy rendőrök feltartóztatták. Egyelőre nem tudni, hogy mi az oka a rendőri intézkedésnek. Lukács korábban úgy nyilatkozott, annak ellenére is Nyirő József vasárnapi újratemetésére készülnek, hogy a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere pénteken azt mondta: Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a Nyirő József nevére kibocsátott temetkezési engedély semmisségének megállapítását.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint Mircea Dusa miniszter pénteken este újságíróknak elmondta: személyesen járt Székelyudvarhelyen, hogy áttanulmányozza azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a polgármesteri hivatal pénteken kibocsátotta a temetkezési engedélyt Nyirő József nevére.
„Megállapítottam, hogy léteznek olyan elemek, amelyek azt bizonyítják, hogy a temetkezési engedély semmisnek minősül, és még ma (pénteken) este Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a temetkezési engedély semmisségének megállapítását" – jelentette ki Mircea Dusa, aki korábban Hargita megye prefektusi tisztségét töltötte be.
Lukács Csaba, aki úton van az újratemetés helyszínére, azt mondta: információi szerint egy szám szerepel rosszul a dokumentumban. A szervezők helyesen és a megfelelő adatokkal nyújtották be a kérelmet. A vonatkozó jogi rendelkezés szerint, ha a kérelem beadója helyesen tölti ki a dokumentumokat, de a hivatal hibázik, az nem halasztó hatályú – tette hozzá.
Ilyenkor ezt a hivatalnak kell rendeznie – magyarázta a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy egy jogállamban a hivatal hibája miatt az ügyfél nem szenvedhet kárt. Romániában is munkaszüneti nap van, és az engedélyt a Hargita megyei közigazgatási bíróság semmisítheti meg, azt pedig Lukács elképzelhetetlennek tartja, hogy a bíróság egy nap alatt befogadja a kérelmet, lefolytassa az eljárást és döntést is hozzon.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi. Nyirő József hamvait szerdán ravatalozták fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A tervek szerint a temetést vasárnap tartják Székelyudvarhelyen.
hirado.hu. Erdély.ma