Szőcs Géza csempészte a fasiszta író hamvait?
Minden jel szerint sikerrel kijátszotta a román hatóságokat a magyar Országgyűlés Hivatala Nyirő József író elmaradt vasárnapi újratemetésénél; Bayer Zsolt publicista a Magyar Hírlapban vetette fel, hogy az írónak a román hatóságok által keresett hamvait Szőcs Géza kulturális államtitkár rejtegette a Székelyudvarhelyen megtartott "ökumenikus áhitaton".
"Látni fogják, hogy Szőcs nagy táskával megy fel a színpadra, a táskát leteszi az író fényképe alá, majd beszéde végeztével elviszi" - írta Bayer hozzátéve: "az udvarhelyiek tudni vélik, hogy ott volt az író az ünnepségen." A felvételeken Szőcs mellett valóban volt egy nagy táska. Az Index szerint Szőcs nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy táskájában ott volt az urna a vasárnap elmaradt temetésen.
Mint arról beszámoltunk, az Országgyűlés Hivatala - a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) segítségével - annak ellenére rendezte volna meg a fasiszta író újratemetését; hogy azt a román kormány nem támogatta. A II. világháború idején a nyilas parlament képviselőjeként politizáló, Szálasi Ferenc mellett a végsőkig kitartó Nyirő "nem részesülhet nyilvános tiszteletadásban" - jelezte Victor Ponta román miniszterelnök.
A román hatóságok nem engedték, hogy az író hamvait vonattal vigyék Székelyudvarhelyre, majd az újratemetés kommunikációs vezetőjét is megállították Korondon a hamvakat keresve. Vasárnapra kiderült, hogy az újratemetés az önkormányzat hibás temetkezési igazolása miatt nem megtartható, helyette egy megemlékezést tartottak. Bunta Levente polgármester, aki a közelgő román helyhatósági választásokon az RMDSZ-t erősíti, cáfolta, hogy törvénytelen lett volna az igazolás. Az MPP mellett "kampányoló" Kövér László magyar házelnök ezután "lebarbározta" a román kormányt.
Az LMP még vasárnap sajnálatosnak nevezte, hogy a román hatóságok "megakadályozták" Nyirő újratemetését, de tegnap már ennek ellenkezőjét közölték: szerintük "félő, a nyilas eszméket valló Nyirő írói teljesítményét a kormány arra akarja felhasználni, hogy rehabilitálja ezen nézeteket a magyar nyilvánosságban".
Bakot lőhetnek Kövérék
Egyelőre csak tippelni lehet, hogy a hétvégi magyar-román "államközi hecc" hogyan hat a június 10-i romániai helyhatósági - vagy éppen a novemberi parlamenti - választásokra. A román pártok választási esélyeit valószínűleg nem befolyásolja, ugyanis nem vált román-román vitatémává. A temetés - eredeti célja szerint - a Szász Jenő vezette MPP kampányának központi rendezvénye lett volna, és már a szervezés időszakában folyamatosan Bunta Leventét - és pártját, az RMDSZ-t - tették felelőssé Szászék, állítva róla: nem a "magyar álláspontot" képviseli. Ám az a tény, hogy minden romániai magyar hivatalosság, beleértve az egyházfőket is, elhatárolódott az eseménytől, azt vetíti előre, hogy Kövérék fegyvere saját protezsáltjuk ellen fordulhat. Népszava

A nyilasokról
Somogyi Zoltán politikai elemző így ír: „A Magyar Országgyűlés pénzén, illegálisan Romániába csempészik egy nyilasként ismert, íróként nem jegyzett rasszista hamvait.” Szanyi Tibor MSZP-s képviselő pedig így: „Abszurdnak tartom, hogy a magyar kormányzó erők a szélsőjobbal karöltve egy nyilas náci hamvaival cirkuszolnak, habár az inkább idegesít, hogy ezeknek a valaha volt fasiszta pribékeknek a szellemi utódai itt élnek velünk, sőt a magyar parlamentben óbégatnak.”
Az „íróként nem jegyzett” Nyirő a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotója. S ezek a Somogyi-féle kijelentések természetesen csak arra jók, hogy vérig sértsék mindazon milliókat, akiknek Nyirő könyvei fontosak, akiknek Uz Bence nélkül nem lenne elképzelhető a magyar kultúra. Ezért mondom még egyszer, tessék megnézni végre Bergman Kígyótojás című filmjét, hogy megértsétek végre, mit miért nem lehet tenni és mondani. Szanyira pedig nem vesztegetek szót, ugyanis ő valóban ellentéte Nyirőnek, amennyiben is Nyirő nélkül szegényebb és szomorúbb lenne a világ, Szanyi nélkül pedig gazdagabb és vidámabb. De azt azért ne feledjük el, hogy amikor Kertész Ákos genetikailag alattvalónak és moslékzabálónak titulálta a magyarságot, a mainstream értelmiségi körök hümmögtek kicsit, majd elsikálták a dolgot azzal, hogy egy írónál az életművet kell nézni, s azt nem teheti semmissé egy szerencsétlen mondat. Rendben van. De akkor ez miért nem igaz Nyirő Józsefre?
S tényleg: hogy is állunk akkor ezzel a nyilasozással, rasszistázással, antiszemitázással? Nézzünk egy érdekes párhuzamot: szintúgy Székelyudvarhelyen élt a Rajk család.
A tizenegy gyerekből kettő lett „híres”: László és Endre. S az az iszonyatos kor, amelyben élniük adatott, egyiküket a nyilasok, másikukat a kommunisták karmaiba taszította. (Bár ez semmiképpen sem mentesít az egyéni felelősség alól!) A nyilas Endre Szálasi élelmezésügyi biztosa lett. Befolyását felhasználva megmenti kommunista László testvérét a bitótól. Majd a háború után amerikai fogságba kerül, s várja a kiadatását. S ekkor – egész élete szinte egyetlen emberi cselekedeteként – az immáron hatalommal bíró László minden befolyását latba vetve megakadályozza, hogy a Szövetségi Ellenőrző Bizottság kikérje Endrét. Most ő menti meg nyilas testvérét a bitótól. De kommunista lelke nyilván háborog emiatt, és kompenzálásként eszeveszett hadjáratot indít többek között Nyirő József ellen, s követeli a „nyilas” és „háborús bűnös” író azonnali kiadatását és elítélését. A kor erre szakosodott szervezete megvizsgálja Nyirő ügyét, múltját és cselekedeteit, és úgy találja, Nyirő József nem követett el háborús bűnöket, ezért megtagadja a kiadását Magyarországnak.
A Szálasi minisztereként tevékenykedő, nyilasságát élete végéig vállaló Rajk Endre békében hal meg Németországban 1960-ban. A háború poklában, Erdély elvesztésének árnyékában, kétségbeesésében néhány rossz, sőt vállalhatatlan mondatot papírra vető, amúgy semmilyen bűnt el nem követő Nyirő József kitagadott páriaként hal meg Spanyolországban, és halála után ennyi évtizeddel megpróbálják megakadályozni paranoiás románok, hogy szülőföldjén nyugodhasson, idehaza pedig földbuta, aljas és nyomorult gazemberek nyilasozzák és antiszemitázzák őt. (Tényleg: Kosztolányink ájult csodálattal írt Mussoliniről. Kitagadjuk őt is?) A sors pedig úgy mutat fityiszt, hogy amikor Rákosi töpreng, ki is legyen a „nagy hal” a soron következő koncepciós perben, sokáig nem tud választani Nagy Imre és Rajk László között. Végül az aktív NKVD-ügynök Nagy Imrét mégsem meri felakasztatni, így esik választása Rajkra. S a Székelyudvarhelyről származó Rajk Lászlót, akit a nyilas rémuralom idején megment nyilas bátyja, a saját elvtársai akasztják fel. Ilyen kor volt az. Iszonyatos emberi tragédiákkal, emberi tévedésekkel, rettenetes bűnökkel. De Nyirő éppenséggel bűnt nem követett el. Ezt egy akkor és erre specializálódott testület állapította meg hivatalosan. A SZEB szovjet, amerikai és angol tábornokokból és azok katonai apparátusából állt. Ha ők nem találták bűnösnek Nyirőt, akkor most, hetven évvel később nem kéne őt bűnösnek kikiáltani a kiskörúti kávéházakból. Ha pedig mégis, akkor tessék vállalni: akik tehát most, hetven évvel a történtek után nyilasozzák, antiszemitázzák és háborús bűnösözik Nyirő Józsefet, azok felülírják a hivatalos döntéseket, és a történelmet mindig is minden skrupulus nélkül átíró és összevissza hazudozó kommunisták szövegét szajkózzák tovább. Vagy azért, mert ők maguk is azok és ugyanolyanok (Szanyi, Vadai), vagy azért, mert fogalmuk sincs semmiről (Somogyi). Ugyanezt üzenjük Ponta román kormányfőnek is: ahányszor háborús bűnösnek nevezi Nyirőt, annyiszor hazudik.
Amúgy, az antiszemitázók figyelmébe: ha mindenki antiszemita, akkor senki sem az. Ha mindenki nyilas, akkor senki sem az. Ha mindenki háborús bűnös, akkor senki sem az. Ezt is relativizálni akarjátok, aggódók?
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Nyirő József újratemetése: csak a szelleme
Egy végre nem hajtott kegyeleti szertartás krónikája
Megemlékező ünnepség lett Nyirő József tervezett székelyudvarhelyi újratemetéséből, miután a Hargita megyei prefektus formai hibára hivatkozva semmisnek nyilvánította az udvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott temetkezési engedélyt. A Nyirő-ügyből diplomáciai pengeváltás kerekedett, ennek ellenére a szervezők nem mondtak le a „székely apostol” hamvainak tényleges újratemetéséről.
Úgy éreztük, elértünk a falig, ha tovább akartunk volna menni, már embereket sodorhattunk volna bajba – jelentette ki Lukács Csaba, az újratemetési szervezőbizottság kommunikációs felelőse. – Úgy tartjuk, a vasárnapi szellemi újratemetéssel megfelelően adóztunk az író emléke előtt, de természetesen nem mondunk le a tényleges újratemetésről sem. Ahhoz azonban nyugalmasabb, normálisabb idők kellenek.
Az újratemetés körüli eseménysorozat mindenesetre fájdalmas felismeréssel járt az erdélyi magyarság számára: a román államhatalom gyakorlatilag semmilyen eszköz bevetésétől nem riad vissza, ha a kisebbségek megfegyelmezése a cél. Mint ismeretes, a tiltások eredőjénél a román külügyminisztérium áll, amely a magyar nagykövetség ügyvivőjének jelezte: nem tartja időszerűnek az újratemetés megtartását. A következő lépés már adminisztratív szinten zajlott: a külügyminisztérium felszólítására a román államvasutak megtagadták az író hamvait szállító vasúti kocsi zarándokvonathoz való csatolásának engedélyezését. A lépésre adott válaszban a szervezők egyértelműsítették: megtalálják a módját annak, hogy Nyirő – időközben elhamvasztott – földi maradványait eljuttassák Székelyudvarhelyre. A temetést mindenképpen megtartják, hangzott el.
Vérre menő ellenőrzés
Ezzel elindult a hír- és üldözési lavina. A pünkösdi hétvége előtt valamennyi magyar–román határátkelőnél hatalmas sorok alakultak ki, miután a hatóságok úgynevezett alapvizsgálatot hajtottak végre az átkelésre jelentkező gépkocsiknál. De az sem érezhette magát biztonságban, aki átjutott a határszűrőn. Több gépkocsit is megállítottak közúti ellenőrzés ürügyén, ám a feltett kérdések egyértelműen arra utaltak, hogy az egyenruhás és civil rendőrök urnát keresnek.
Megállították Lukács Csabát is, akinél első körben kábítószert kerestek – és urnát találtak. „Természetesen nem véletlenül volt nálam urna – mondta el Lukács. – Azt akartam bebizonyítani, hogy tudatos zaklatás zajlik. A rendőrök kérdésére azt válaszoltam, hogy nem tudom, mit tartalmaz az urna, és felhívtam a figyelmet, hogy ügyészségi engedély nélkül nincs joguk felnyitni az edényt. Csakhamar bebizonyosodott, mennyire gyorsan és hatékonyan működik a román szakapparátus, hiszen annak ellenére, hogy munkaszüneti nap volt, gyakorlatilag perceken belül befutott az ügyészségi engedély. Ügyvédem tanácsára bekísértettem magam a korondi rendőrőrsre, megpróbálva megelőzni, hogy azonosíthatatlan módon például kábítószer kerüljön a holmim közé.”
A rendőrségen már részben a sajtó nyilvánossága előtt zajlott az ellenőrzés, az újságírók egy részét Lukács Csaba mozgósította, a többieket valószínűleg a rendőrség, egyes tévéstábok ugyanis azzal a rendőrségi információval érkeztek a helyszínre, hogy elcsípték a Nyirő-hamvakat szállító személyt. Mivel azonban az urna üres volt, közel hatórás procedúra után – szabálytalanság vagy kihágás híján – szabadon engedték a kommunikációs felelőst.
Prefektusi „rajtaütés”
Máris kéznél volt azonban az újabb adminisztratív eszköz: a Hargita megyei prefektus jelezte, hogy érvénytelennek tekinti a Bunta Levente polgármester által aláírt temetkezési engedélyt. Ez még a prefektúra által szombat délelőtt (!) a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban végzett „rutinvizsgálat” előtt hangzott el, holott ez a vizsgálat szúrta ki az engedélyen szereplő téves iktatószámot, azt a formai hibát, amely megfelelő jogalapot teremtett a prefektusi tiltáshoz. Amúgy ez volt az egyetlen rendellenesség, amit a kontrollbrigád talált a hivatal működésében.
A kormánybiztosnak ilyetén ugyan nincs tiltási joga – csak a közigazgatási bíróságon tehetett volna feljelentést, aminek eredménye jóval pünkösd után született volna meg –, a szervezők nem feszítették tovább a húrt. „Valószínűnek tűnt, hogy akár hatóságilag is megakadályozták volna az aktust, ezért aztán a megemlékezés mellett döntöttünk” – hangzott Lukács Csaba indoklása.
A szervezők döntését az is „segítette”, hogy ekkor már Mátyás Károly katolikus esperes sem volt hajlandó eltemetni Nyirő hamvait, arra hivatkozva, hogy az igénylők nem fizették ki az egymillió forintos sírhelyet. „Ez valóban így van – támasztotta alá Lukács is –, viszont aláírt szerződéssel rendelkezünk. Az Országgyűlés elszámolási rendje szerint azonban csak számla ellenében lehet fizetni, a számlát viszont máig nem bocsátotta ki az esperesi hivatal.”
Az esperes álláspontjának megváltozását némileg érthetőbbé teszi, hogy szombaton már izmos fiatalemberek érdeklődtek az udvarhelyi temetőbe tartók úti céljai felől. „Engem is megállítottak, s ha netán ásó-kapa lett volna nálam, biztosan nem engednek be. Nemhivatalosan el is ismerték, hogy a sírásás megakadályozása a feladatuk” – erősítette meg Lukács Csaba is.
A zavarkeltés a megemlékezés napján is folytatódott, a csíksomlyói búcsúról érkező autók egy részét Székelyudvarhely csíkszeredai bejáratánál a rendőrök szorgalmasan terelték a Marosvásárhely felé vezető elkerülő útra azzal, hogy minden Nyirővel kapcsolatos rendezvényt töröltek. „Egy, már Balavásárnál tartó autóbusz utasától értesültünk a fejleményekről, és saját embereink révén igyekeztük elhárítani ezt az üzemzavart” – mesélte Lukács.
A kérdés, ami természetesen mindenkit izgatott: hol vannak, egyáltalán Székelyudvarhelyen vannak-e Nyirő József hamvai? Lábra kapott egy olyan „tuti értesülés” is, miszerint Szőcs Géza államtitkár mindenhová maga után cipelt hatalmas táskája rejtette volna. Lukács Csaba cáfolta ezt, viszont megerősítette, hogy az író hamvai biztonságban várják a tényleges újratemetést. „Hogy hol, arról mindössze két embernek van tudomása – Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke nincs közöttük.”
Román aggodalmak
Victor Ponta román miniszterelnök közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos „incidensek” miatt. A román külügyminisztérium sajtóközleményében csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a magyar parlament elnöke szerepet vállalt a Nyirő József emlékének szentelt vasárnapi nyilvános szertartás megszervezésében, annak ellenére, hogy a korábbi nyilatkozatokban magánjellegű eseményről volt szó. A román diplomácia ugyanakkor „meglepődve értesült” Kövér László házelnöknek a román hatóságokat bíráló sajtónyilatkozatairól, és ezek tisztázását igényli. A román külügyminisztérium ugyanakkor nem ért egyet egyes budapesti politikusok nyilatkozataival, amelyek „mintha tudatosan járulnának hozzá a térség jószomszédi szabályainak megsértéséhez, és egy olyan személyiség dicsőítéséhez, aki minden nemzetközi értékelés szerint szélsőjobboldali, antiszemita tevékenységet folytatott.”
Magyar sajnálatok
Kövér László kegyeleti aktusnak tartja Nyirő József újratemetését, ezzel kapcsolatban egyáltalán nem kíván ideológiai vitába bocsátkozni a román féllel – mondta a magyar házelnök kabinetfőnöke. Veress László a román kormány, illetve a román külügyminisztérium által megfogalmazott bírálatokkal összefüggésben úgy fogalmazott: az Országgyűlés elnöke sajnálatát fejezi ki, hogy a román hatóságok közigazgatási úton megakadályozták Nyirő József vasárnapra tervezett újratemetését. Hozzátette, a házelnök különösen sajnálja, hogy ebben a közigazgatási akadályoztatásban Székelyudvarhely magyar polgármestere is aktív szerepet vállalt. A kabinetfőnök hangsúlyozta, a törvényességet felügyelő Hargita Megyei Prefektúra maga állapította meg, hogy Nyirő József újratemetésének szervezői mindenben betartották a román jogszabályokat. A szervezők bíznak abban, hogy az újratemetés miatt kialakult függő jogi helyzet megoldódik, és ezt követően megtartják majd a szertartást, amelyen Kövér László házelnök is részt kíván majd venni.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Becsületbeli kötelességünk
Több mint két évtizede bukott meg a 20. század egyik legrettenetesebb, legtöbb áldozatot követelő és legsúlyosabb emberi-lelki-szellemi nyomort hozó diktatúrája, a kommunizmus, s annak egy helyi változata, a csausizmus. Árnyai mégis itt settenkednek körülöttünk. Az alkotmányjogi rendszerváltást nem követte elitváltás és alapvető szemléletcsere a politikában. A román politikum magyarellenessége tulajdonképpen semmit nem változott. Mondvacsinált jogi indokokra hivatkozva, az állami erőszakszervezetek pártállamot idéző gesztusaival – román és magukat magyarnak mondó politikusok rágalmaitól kísérve – akadályozták meg a bukaresti politika alakítói, hogy örök nyugalomra helyezzék az egyik legnagyobb magyar írót, Nyirő Józsefet.
Nyilván el lehet gondolkodni azon, hogy nem lett volna szabad választási kampány idején belefogni ebbe a nagyszabású, nemzetpolitikai reakciókat kiváltó, a magyar lélek mélyrétegeit érintő vállalkozásba. A fő felelősség mégsem azokat terheli, akik ezt az időpontot választották ki – vélhetően tudatosan, e mellett szólt a csíksomlyói búcsú tömegeket mozgató ereje –, hanem azokat, akik beszálltak a szélsőségesek kórusába, akik eszmei muníciót adtak az eddigieknél nyíltabban magyarellenes új román kormánynak.
Aki egyetlen Nyirő-könyvet elolvasott, pontosan tudhatja, hogy a Madéfalvi veszedelem, a Kopjafák, az Isten igájában, A sibói bölény vagy a Néma küzdelem írója távol állt mindenféle embertelenségtől vagy diktatúrától. A vita azonban már rég nem erről szól, mint ahogy Wass Albert, Tormay Cécile esetében sem számítanak a tények. A magyar szellemi életben igen komoly pozíciókat birtokolnak mindmáig a kádár-aczéli nemzeti öntudatpusztító kultúrpolitika örökösei, akiknek fő célja a liberális kozmopolitizmus cégére alatt folytatni azt a lelki roncsolást, amit a korábbi rendszerben a proletár internacionalizmus zászlaja alatt műveltek. Olvasom az egyik legnépszerűbb anyaországi internetes portálon, hogy az MTA irodalmi lexikona egy sort sem ír Nyirő Józsefről. Nos, ez az, ami nem Nyirőt, hanem az Akadémiát, a lexikont és annak szerkesztőit minősíti. S tanúskodik az Akadémia rendszerváltás idején jelszavakat cserélt, de nemzetellenességében töretlen maradt hatalmáról. Erdélyben is csak egy fokkal jobb a helyzet.
Magyar ember csak egyet tehet ebben a helyzetben. Becsületbeli kötelességünk kiállni a nemzeti méltóság, a holtában megtiport székely próféta mellett – a félművelt közírókkal és félig sem művelt álmagyar politikusokkal szemben. Kiállni az igazság és igazságosság, az emberségesség és tisztesség, a magyarság és az emberiség egyetemes eszméi mellett.
Nyirő József emléke és életműve mellett.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Temetetlen múlt
Kíváncsi vagyok, milyen fogadtatásra lelne a világ szerencsésebb vidékein az a film, amelynek eredeti forgatókönyve ama történésekre épülne, amelyek az utóbbi napokban zajlottak Nyirő József újratemetése címen. Félek, a dologból csak akkor lenne kasszasiker, ha a mozi valamennyi fontos szerepét a nagy komikus, Sacha Baron Cohen alakítaná. Van ugye egy író, akiről sokszor leírták, hogy életműve jelentékeny, de anélkül, hogy pontosan ki akarnánk jelölni a helyét a huszadik századi magyar próza alkotói közt, hogy mondjuk Tamásihoz méricskélnénk, szóvá kell tenni dicstelen politikai szerepét, kitartását a legvégsőkig Szálasi Ferenc nyilas rendszere mellett. Ama rendszer mellett, amely megölte Radnótit, halálba küldte Karácsony Benőt, hogy csupán néhány további kiváló írókollégát említsek. A mi hősünk a háború után eljutott egészen Madridig, a falangista Franco diktatúrájában élte utolsó éveit. Sokat emlegetett végakarata szerint hamvainak hazai földben kellene nyugodniuk. Több mint érdekes, hogy e testamentumba foglalt óhaj eddig nem volt elég sürgős a tisztelőinek, pedig az utóbbi húsz-huszonkét évben lett volna alkalom a majd hatvan esztendeje elhunyt író földi maradványainak hazahozatalára szülőföldjére. (Igaz, maga a szülőhely a Brassó megyéhez tartozó Székelyzsomboron van, s nem Udvarhelyen.) Csakhogy a politikai szempontok minden mást felülírnak, a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke, a minap ideiglenes államfő, Kövér László házelnök egy fesztív újratemetéssel próbált segíteni barátján, az önkormányzati választásokon Udvarhelyt visszanyerni akaró Szász Jenőn. Milyen különös, épp a temetést politikai eszköznek használók kérik nyomatékosan Nyirő alakjának bírálóitól, hogy válasszák külön a politikusi és az írói szerepét. Ha valóban csak íróként fontos, miért politikusok nyüzsögnek újratemetése körül, miért nem írók, civilek, családtagok? S miért két héttel a választás előtt, holott pár hét múlva, július 18-a, Nyirő születésnapja méltóbb időpont lett volna. Ha már a politikánál tartunk, nem csupán az érdekes, hogy ki, mit mond, hanem ki, miért hallgat. Hallgat például Orbán Viktor, ami érthető is, hiszen Kövérrel szemben ő inkább az Erdélyi Magyar Néppártot preferálja, márpedig az EMNP nem mozdult rá a temetésre, a néppárt informális vezetője, Tőkés László egyenesen „kampánycélokra használt végtisztességről” beszélt, ami Szásszal szembeni viszolyát ismerve érthető. Nem lenne kerek a történet a román hatóságok nélkül. Az, ahogy a zarándokvonatról leparancsolt urnát a székelyek apostolának hamvaival autókat megállítva csomagtartókban keresgéljék, hogy aztán az a szóbeszéd terjedjen el, hogy valójában Szőcs Géza államtitkár táskájában történt meg a nagy hazatérés. Azt is csak kezdő filmrajongók hinnék el, hogy a temetést valóban azért halasztották el, mert a polgármesteri hivatalban nem a megfelelő számmal iktatták az engedélyt. Ha jó lett volna a szám, akkor a közigazgatási bíróság mit vizsgálna? Az is érdekes kommunikációs megoldás, hogy Frunda György „árulja el” az egyik román hírtévében, hogy Bunta Levente polgármester is ellenzi Nyirő újratemetését. Maga Bunta eddig nem mondott ilyet. Persze, lassan már édes mindegy, hogy ki, mit mond, szerintem már Nyirő is inkább visszamenne a békés madridi sírkertbe. A temetés elnapolva, az urna pihen valahol, a kampány dübörög tovább, a film megszakadt.
Szűcs László. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A város reneszánsza? Vagy valami (egészen) más?
Kolozsvár reneszánszáról természetesen többféleképpen lehet – vagy nem lehet – beszélni. Művészettörténészeink néhány éve (újabb) választ adtak a históriai kérdésre, kutatásaik eredményét a Kolozsvár Társaság kis könyvben jelentette meg (magyarul és román fordításban). Hogy ez lett volna, mármint az európai reneszánsz Erdélybe, Kolozsvárra is eljutott irányzata építéstörténetileg, művelődéstörténetileg városunk nagy korszaka? Ezt a legelfogultabb lokálpatrióták sem igen állítják.
De akkor hol keressük Kolozsvár nagy korszakát? A napokban hozta el nekem a posta a Kaposvárt megjelenő, Somogy című folyóirat idei első (január-márciusi) számát, benne találok egy tanulmányt, pontosabban esszét, ezzel a címmel: Kolozsvár nagy korszaka. Hát persze, most már felidézem a körülményeket is, a felkérést, az alkalmat, amely létrehozta. Ugyanis a szöveget (és a címet), jóval korábban, én követtem el, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ünnepi rendezvényére készült. A bevezetőt Pomogáts Béla tartotta (Városos Magyarország), és olyan mai meg hajdani magyar (vagy részben magyar) városokról hangzottak el előadások, mint Pécs, Debrecen, Budapest, Pozsony – és Kolozsvár. Én egy közelmúltbeli, már irodalomtörténetinek mondható (?) szakaszt választottam: a 20. század hatvanas éveinek végén, a hetvenesekben itt született, itt megjelent verses és szépprózai alkotások, drámák sorát, no meg akkoriban elég élénk irodalmi életünket vettem számba (lapjainkkal, az Utunkkal, Korunkkal, Echinoxszal, a Fellegvár oldalt megjelentető Igazsággal, a Kriterion Könyvkiadóval, annak kolozsvári fiókszerkesztőségével és persze a Pezsgő-díjjal), Szilágyi Domokos Búcsú a trópusoktól című verskötetétől, Bodor Ádám novelláitól Páskándi Géza történelmi drámáiig s a Bretter-tanítványok antologikus fellépéséig (Szövegek és körülmények) sorjáztatva érveimet. És hogy ez reneszánsz volt-e? Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy nem akármilyen megújulás – ezt 2012 májusának legvégén is merem állítani, amikor különféle újjászületések reményében, ígéretének ízlelgetésében várjuk a nyár első hónapját. Irodalomról is szó van meg más művészetekről és nyilván politikáról, várospolitikáról.
Térfoglalás – könyvekkel
A városi (és országos?) térfoglalásnak természetesen nem elsődleges eszköze, lehetősége az irodalom. Korántsem elsődleges eszköz – és ez természetes – , noha lehet, hogy tartósabb jelet adhat, mint sok más kísérlet. Mindenesetre a kolozsvári tér(vissza)foglalásnak örvendetes mozzanata az, ami Mátyás király szülőháza előtt történik, és aminek újabb érdemleges eseményére készülünk júniusban. A tavaly sikerrel elindított, idén – hetven évvel egy emlékezetes májusi-júniusi kolozsvári irodalmi-művészeti ünnepségsorozat után, amelyen Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Márai Sándor és Cs. Szabó László is jelen volt (és hetveneggyel az 1941-es kolozsvári könyvnapot követően, melynek vendége Móricz Zsigmond!) –, szóval a 2012-ben újra sorra kerülő Kolozsvári Magyar Könyvnapokon alkalom kínálkozik sok mindenen elgondolkodni. (Csak zárójelben egy igényes emlékeztetőről: Poszler György akadémikus, Kolozsvár szülötte a 42-es Művészeti Hetekről írt tanulságos esszét, Eufóriahullámon túl – illúzióvesztésen innen címmel. Megtalálható a KOMP-PRESS kiadta kötetben, A „másik” városban.)
Nem úgy általában kell elmélkednünk, siránkoznunk vagy örvendeznünk, hanem új kiadványokkal a kezünkben, nem utolsósorban az elmúlt napok tapasztalataival gazdagabban. (Még egy rövid zárójel a 2012. májusi Szabédi Napok és a kolozsvári Hitel folyóiratra emlékező budapesti konferencia alkalmából: Szabédi László a Hitelben méltatva az 1942-es könyvnapokat, a magyar önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet.) A visszhangos, erdélyi megjelenésű (önvizsgáló) könyvek közül most csupán kettőt emelnék ki. A második kiadásban hozzáférhető, 639 oldalas összefoglalását az erdélyi történelmi családok kastélyainak („Isten segedelmével udvaromat megépítettem...”) A csíkszeredai fiatal Gutenberg Kiadónak köszönhető óriásalbumnak van kolozsvári vonatkozása, például a Bánffyak, különösen pedig a Házsongárd (sírjai) révén. A másik, hangsúlyosan Kolozsvárhoz kötődő kiadvány, a Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben (1919-2011) – a Korunk jelentette meg – látványos szakmai siker, az idei budapesti Könyvnapokon adják át a szép könyvek versenyében elnyert oklevelet az alkotóknak. Van hát mire büszkének lenni, már azért is, mert helybeli és más erdélyi városok kiadóival, friss címeivel gazdagíthatnánk a felsorolást, népszerűbb, illetve szaktudományos darabokkal, sorozatokkal (így az Erdélyi Múzeum-Egyesület Tudományos Füzeteivel, amelyekben fiatal kutatók juthatnak, az idősebbek mellett, megjelenéshez). A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2012-t azért sorolnám ide, mert ahogy épp a Szabadság ismertetőjében olvasom, a külvárosokban élő magyarsághoz kíván szólni, márpedig pontosan ezt a réteget nehéz megszólítani (könyvvel, illetve egyéb, ott bizonyára sokkal hatásosabb utakon). Szeretnék hinni H. Szabó Gyulának, a Kriterion igazgatójának, aki szerint a kalendárium azt bizonyítja, hogy be tudjuk lakni ezt a várost.
Térfoglalás – a nagyváros terében
Helyhatósági választások előtt ennek az igénynek, az igény okos hangoztatásának különös súlya van. Érthető, hogy ez áll a kampány(ok) fókuszában. A jelenlegi (PDL-es) városvezetés, bizonyára nem függetlenül a 2012.júniusi megmérettetéstől jó ideje nekikezdett a Sétatér átrendezésének – a fák alapos megnyirbálásával, a belső utak kövezésével-aszfaltozásával, a padok kicserélésével (nem funari módra!), a hosszú időn át parlagon hagyott Kaszinó épületének restaurálásával (a tó jobb hasznosítása további terv) – és ami hetek óta a járműveken közlekedők és a gyalogosok (meg a környéken lakók) bosszantására igencsak alkalmas: a villamossínek kicserélése van folyamatban, az úttesti mély alapozással, ez pedig útelzárásokkal jár, a fő útvonalakon. Egyelőre tehát a városi közlekedés teljes felborulása az eredmény. Nemsokára megtudhatjuk, ha befejeződnek a nagymértékű munkálatok, hogy az újraindult villamossal jobb, könnyebb lesz-e a város élete, vagy jobb lett volna trolibuszokra költeni a pénzt. Bízzunk benne, mégis jobb lesz. (Útelzárás nélkül biztosan.) A Karolina teret az autók kitiltása után birtokba vehették a fiatalok (a kávézók és sörözők melegedő időben kiköltöztek szabadtérre – ahogy ez a Deák Ferenc utca Főtértől számított bal oldalán is történik).
Természetesen van még birtokba, használatba veendő épület a belvárosban. „Visszaadom a New York Szállót!” – ígéri Eckstein-Kovács Péter a legutóbbi tulajdonostól elhagyott, lezüllött Continental előtt állva. És rokonszenves polgármesterjelöltünk szellemes ötlettel megnyitotta a Szent Mihály templom bejáratával szemben az „Eckstein-patikát” (egy üresen állt üzlethelyiségben), gyógyírt kínálva panaszainkra. A kolozsvári kertek programját ígéri választóinak, magyaroknak, románoknak egyformán. EMNP-s ellenjelöltje a Kétágú református templom mögötti telken nyilatkozik, és a Hójában ifjúsági-kulturális teret alakítana. Gergely Balázs és megméretkezésre készülő pártja eleve a fiatalításra hivatkozik – jóllehet a (város)politikában a tapasztalat sem árt, ebből viszont az RMDSZ-jelölt Eckstein-Kovács Péternek összehasonlíthatatlanul több van.
Ami pedig a térfoglalást illeti, emlékeztetnék a Bolyai Egyetem egykori központi épületéhez közeli, a Kolozsvár Társaság által kezdeményezett és felállított 1956-os emlékműre. Ehhez a végül (tanácsosaink által támogatott) sikeres akcióhoz kapcsolódtak az októberi, úttörést jelentő Kolozsvári Napok (amiről Gergely Balázs folyamatosan elfeledkezik). Noha eltartott egy ideig a szoborállítás engedélyeztetése – akár a Márton Áron szoboré a Főtéren, a templom parkjában –, mégis az összefogásnak sikerült legyőznie a polgármesteri huzavonát. Végül is az utóbb kezdődött Kolozsvári Magyar Napok ugyancsak így bizonyultak sikereseknek.
Térfoglalásilag még két, egyértelműen a művelődési élethez kapcsolódó példát említenék. A napokban már esedékes 11. TIFF, a kolozsvári tereket ugyancsak bekapcsoló Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál román rendező kezdeménye, de az egész város dicsősége – terv szerint Törőcsik Mari, Geraldine Chaplin és Claude Lelouch lesz a 2012-es TIFF-életműdíjas. Nem ér hát minket eleve diszkrimináció, mint ahogy a Jókai utcában (hivatalos nevén ugyan a Napocában) két fontos közösségi tér (az Erdélyi Múzeum-Egyesület tanácsterme mellett) szintén nem „ellenünkre” nyitott – éppen ellenkezőleg. A Quadro Galéria kiállításai, legújabban pedig a Minerva Alapítvány emeleti (a Kós Károly Akadémiának is otthont adó) és alagsori termében tartott tárlatmegnyitók, könyvbemutatók, különböző érdeklődésű embereket vonzó találkozók igazolni látszanak H. Szabó megjegyzését: valóban kezdjük belakni (újra!) ezt a várost, még ha számbelileg fogytunk is. Csak ne csökkentsük – hiúságból, hatalomvágyból – itt-ott (netán a polgármester-választáson is?) jelentkező esélyeinket...
Nyirő József és a végakarat
Ez persze nem kolozsvári, nem elsősorban kolozsvári ügy, de tanulságaiban természetesen ránk tartozik. Minden erdélyire, minden magyarra. És nem csupán magyarra. Aki végigkövette 2012. május 27-ig, 28-ig az eseményeket, a Duna TV adásait is beszámítva, az egyrészt felháborodhat, másrészt alaposan elgondolkodhat az (elmaradt, illetve ökumenikus emlékezéssel behelyettesített) újratemetési histórián. Felmondani az egészet fölösleges, közvetítésekből és kommentárokból bőven lehetett részünk. A Ponta-kormány a MOGYE magyar (magyar-angol) fakultásának megtorpedózásával már kimutatta foga fehérét, legutóbbi, a Nyirő-újratemetést ellenző irányított (külügyes és prefektusi) intézkedésével, majd újabb nyilatkozatával sikerült ismét nacionalista bizonyítványt kiállítania magáról. Választások előtt vagyunk, ugye, országos parlamenti választások előtt is. No meg Szász Jenő és pártja közvetlenül a helyi választás előtt...
Emlékezzünk azért arra is – ezt ugyanis a május 27-i szónokok nem említették –, hogy Nyirő József végakaratában első helyen Kolozsvár szerepel, az itteni temetés, ha pedig ez nem lehetséges, Székelyudvarhelyen legyen a végső nyughelye. Kolozsvárral senki nem próbálkozott, pedig igazán méltó írói helye lehetett volna (vagyis nem politikusként) a házsongárdi panteonban, Bánffy Miklós hamvai, Reményik Sándor, a Benedek Elek „székely fiai” közül Szentimrei Jenő, Kacsó Sándor vagy a transzszilvanizmus fő képviselője, Kós Károly sírja közelében. A magyarországi és a romániai írószövetség összefogásával – politikamentesen – talán meg is valósulhatott volna a házsongárdi temetés. (Egy ilyen írószövetségi lebonyolítás feltételezését Kelemen Hunortól olvashattuk.) A székelyföldi újratemetést természetesen senkinek nincs joga kifogásolni – a „második szándék” (mármint a Nyirőé) akár elsőnek vehető, székely elkötelezettségű életműve ismeretében.
A szónokokat, kommentátorokat hallgatva, egy apró kiegészítést még szükségesnek vélek Nyirő József 1990 előtti erdélyi recepcióját, állítólagos teljes elhallgatását illetően. Kétségtelenül igaz, hogy évtizedeken át Nyirő a kitagadottak közé számított, például Reményik Sándorral együtt. 1969-ben azonban Marosi Péter Utunk-szerkesztő (a pesti tévésként most szerepeltetett Marosi Péter nagybátyja) felkért mint ifjú kritikust, hogy írjak a lapba a három székely prózaíró, Tamási Áron, Nyirő József és Kacsó Sándor novelláiról. Népiség – mítosz – novella címmel elkészült egy hosszabb, méltató és kritikai tanulmány, az Utunk vállalkozott a közlésre, és a Kriterion első kiadói évében, 1970-ben bekerülhetett Alapozás című kötetembe. Ennél fontosabb, beszédesebb egy 1980-as évekből származó emlék. Domokos Gézával, a Kriterion alapító-igazgatójával éppen székelyudvarhelyi író-olvasó találkozón jártunk, kevéssel Az építész fia című Reményik-kötet megjelenése (1983) után. Domokos ott mondta el, hogy nemsokára lesz a Kriterionnak Nyirő-kötete (engem már felkért, Reményik-kötetünk sikeres, bár csonkított kiadását követően, hogy válogassam és előszavazzam a Nyirő-novellákat). A tervet keresztülhúzta a cenzúra – a Ceauşescu-diktatúra már éberebbnek bizonyult.
Politikusoktól nem – irodalomtörténésztől a múlt teljesebb ismeretét várná el az ember.
Röviden a bakui fesztiválról
Csak azért keverem ide a „könnyű” műfajt, mert a nemzeti önismerettel kapcsolatba hozható. Hosszú versenysorozat előzte meg a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál bakui döntőjének világközvetítését. Bevallva a tökéletes kívülállást adott témában – ami nem zárja ki nemzeti elkötelezettségemet, az egészségesnek vélt szurkolást a „mieinknek” –, a Compact Disco magyar képviselőként történt kiválasztását éppúgy furcsálltam, mint a korábbi küldött (hölgy) előzetes magyar feldicsérését. Nyilván elavult az én könnyűzenei ízlésem, próbáltam elkönyvelni az idei (magyar) döntést. Aztán Bakuban, a második fordulóban a 26 továbbjutott közül sikerült az együttesnek megszereznie a kiváló 24. helyet. Valószínűleg a zsűri ízlése is elavult és természetesen más országokban a tévés szavazóké. (Nemzeti szabadságharc volna ez is? Compact Disco?) Valamivel jobban járt, ám ugyanúgy csalódott a Romániát képviselő Maninga. Pár órával korábban a román közszolgálati tévében még azt hallottam, hogy az első ötbe, de akár az első helyre is esélyes a román csapat (kubaival megspékelve). Végül a 12. helyen végeztek. (Mínusz 14 – a 26-hoz mérve.)
A nemzeti önismeret a könnyű műfajban is könnyűnek bizonyul? Vagy Baku ugyanolyan messze van tőlünk, a Kárpátok övezetétől, mint Svédország?
KÁNTOR LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

Szabadság és felelősség
„A mikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
Jules Renard francia író békebeli, magvas gondolata száz-egynéhány esztendős, mégis jól jellemzi képlékeny demokráciánk szavatosságát. Az áthallás az erdélyi magyarság számára nagyon is egyértelművé válhatott az elmúlt hetekben, hónapokban, amikor egy sor, a közösség számára fontos ügyben a kiteljesedés helyett a visszaszorulás és a „megleckéztetés” jelei mutatkoztak meg. (Azt mondják a jövőbe látók, hogy ez még csak a kezdet. Ne legyen igazuk!) Kérdés persze, hogy a hétköznapok nyavalyáiba, megélhetési gondjaiba temetkező kisebbségi magyar ingerküszö­bét mindezekből mi és mennyire is érte el.
A Renard-i gondolat arra mindenképpen jó, hogy rádöbbentsen, hová jutottunk, hol is találjuk éppen magunkat. Akit érdekelt a délvidéki vagy felvidéki magyar közösségek, a szerb és a szlovák politika útvesztőiben taktikázó kisebbségi érdekképviseletek sorsa, nemrégiben még viszonylagos nyugalommal gondolhatott arra, hogy az ő történetük mégsem egészen a mi történetünk, az ő tanulságaik nem egészen a mi tanulságaink, az ő helyi színezetű békáikat pedig nem nekünk kell majd lenyelni keresztben. (És persze, hogy nem: hisz fuldokolhatunk a mieinktől!) Jelentem: tévedtünk! Sokkal nagyobb a hasonlóság Szabadka és Marosvásárhely, netán Szlovákia nemzetiségi szempontból már zanzásított önkormányzati egységei és a nálunk megálmodott (vissza)fejlesztési régiók között, mint azt gondolnánk! A népszámlálás meg itt is, ott is, amott is ugyanazt a vészesen fogyást és lemorzsolódást mutatja.
Képlékeny demokráciát említettem, amelyben – képletes szavakkal élve – divatos lett a pálfordulás. Nem, ez így nem fedi a valóságot: Saulusból a saját és mindannyiunk javára lett Paulus, egyszer és mindenkorra. Nálunk, a „Nép Háza” táján inkább a szélkakasjárás jelzi, mikor milyen irányt vesz a nagy nemzeti zűrzavar, amelyben mindennek van ára, de semmi sem drága. Á lá Caragiale! (És most gyorsan kérjünk bocsánatot a templomok toronygombjain táncoló szélkakasainktól: derekabb jószágok ők, mert ingyen és bérmentve, semleges jószándékkal mutatják, honnan is fúj és hová!)
Képlékeny időkben márpedig létkérdés értékeink védelme, létkérdés az értük vállalt, cselekvő felelősség. A gazda bekeríti házát – mondaná Babits: bekeríti törvénnyel és joggal, a közösség megtartó és megújhodó erejével, hatékony munkával, éber nyugalommal. Ezzel állít jelet, hogy megvan, itt van és joga van a maga módján lenni!
„Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
A hosszúra nyújtott mézesmadzagok, a Kánaán ígéretével és összes javaival gazdagon rakott kortesbeszédek idején egy-egy hasonlóan tömör és nyers aforizma bizonyára jobban elgondolkodtat minden retorikai mesterfogásnál. Márpedig most ideje van a józan, indulatoktól mentes gondolkodásnak, hogy felmérjük esetleges (már-már esedékes) veszteségeinket, erőforrásainkkal pedig azonmód, a lehető leghatékonyabban gazdálkodhassunk.
Részt vállalni „a köz életében” – felelősség. Választani – és választhatónak lenni – szintén felelősség! Mi több: a szabadság egyik megnyilvánulási formája, mellyel nem élni paradox módon már nem a szabadság ismérve, csak a felelősség hiányáé.
„Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!”
Mindig egymásért, sohasem a másik ellenében!
LACZKÓ VASS RÓBERT. Szabadság (Kolozsvár)

Nincs ebben semmi túlzás
Vannak közönséges, kis sértegetések, (diplomáciai) modortalanságok, elszólások – és vannak a konkrét helyzettől, személyektől, esetektől független meggyőződések, olyan „leckéztetés” – azaz elszánt nagy szlogenekre, fenyegető, gyilkolni-kész „sohák!”-ra ragadtató szenvedélyek, tiltások, amelyek a hatalmi fölényt képviselők szerint tartós ítéletek és törvény tárgyát is képezhetik. Az elmúlt napok incidenseinek számunkra ez a legkísértetiesebb tanulsága. A bevett kategóriákat (egységes ország, nemzet, határ) pajzsként magasba emelő többségi románság, nemcsak az újdonsült – sok mindenben, jogi ügyekben is botcsinálta – kormányfő, de a fogyasztó tömeget (annak szinte már genetikailag megélt és tovább éltetett sztereotípiáit) oszthatatlan „kórusban” kiszolgáló, a hatásos reklámfogásokra berendezett média kiszolgálói is elképesztő vádakat és konklúziókat vontak le. Közben még annyi javításra sem voltak képesek, hogy az egyszer elírt halott (horthysta, fasiszta stb. állandó jelzővel ellátott) költőnek titulált idegen nevű valakit írónak nevezzék. Ez a totál tudatlanság és közöny valójában a jogos autonómia hiányát bizonyítja! (Különben már csak a hamvak sorsáról, jogfosztottságáról van szó, mivel az ellenőrzés ezek szerint kiterjeszthetővé és gyakorolhatóvá válhat a porhüvelyek, valamint az ortodox dogmákban s nevelésben egyértelműen hangsúlyozott keresztény szellemiség felett is.)
A Ceauşescu-diktatúra idejéből – de a két világháború közti Románia beolvasztó nemzetiségi politikája vajon más volt? – átvett /ál/fölény, arrogancia, nagynemzeti korlátoltság folytatását vagy ismétlését jelenti a Pontáék „román földdel” fenyegető s a végleges tisztázáson tisztogatást értő érvelése, amennyiben egyáltalán nem kerülhetnek vissza a szülőföldbe a székely író hamvai. A minden-állampolgár-kormányfője helyett a rég meghaladott, kizárólagosan ortodox-román gondolkodásmódot képviselő miniszterelnök szerint Székelyföld sem létezik (mi több: nem is létezett), s az iskola- és utcanevek után a Székelyföld és minden, történelmi és mai realitást kifejező jelkép tagadása, eltüntetése következik, úgy, amint az „átkos” korszak példamutató évtizedeiben?
Összefüggéseiben nézve, az időben: ez nem is a legújabb bal- vagy jobboldali pártocskák ugrabugrálását jelentené nálunk, hanem valahol a jobbágyrendszer jogi rendjének, nyílt megosztottságának naiv kifejezője, „demokrata” urak! – A többszázezer bekebelezett székely-magyar alattvaló sorsa feletti döntés, tévedhetetlen hatalmi ítélkezés a minden téren egyenlőségre, méltányosságra s pozitív diszkriminációra épülő Európával szemben a gyarmatosítás idejének végzetes tudatlanságára emlékeztet: akkor kezelték így az indián őslakosokat.
Csakhogy ez a kizárólagosságot kinyilatkoztató, a másságot korlátozó, sújtó gyakorlat a mindenkori román történelemben egyértelműen bűnbakká kikiáltott „nemesi nemzet” fogalmát juttatja eszünkbe, groteszk módon; fura egy lecke a nemtelenek huszonegyedik századi utódai részéről.
Valamilyen új irány, eszementek álma s csapdája (?) – annyi megszerzett-megadott jog és egyenlőség, összeurópai ígéret és jóvátétel után.
Ez a tanulság a legfélelmetesebb.
-------------------------------------------------------------------------------
„Szintén a román ellenzékkel szimpatizáló România liberă című tekintélyes román napilap hasábjain Ovidiu Pecican kolozsvári történész Nemkívánatos radikalizálódás címmel írt Nyirő újratemetéséről. A történész „képmutatásnak, ideológiai ostobaságnak és következetlenségnek” nevezi azoknak a románoknak az álláspontját, akik saját szélsőségeseiket elfogadják, de másokéit elutasítják. A szerző utal arra, hogy zsidó emberek életének kioltása miatt felelős Corneliu Zelea Codreanu vasgárdista vezért és Ion Antonescu tábornokot sok román hazafinak tartja, és csodálattal tekintenek rájuk, ugyanakkor tiltakoznak Nyirő újratemetése ellen.
Pecican szerint Nyirő is pont ugyanolyan hazafi volt, mint például Octavian Goga, Nechifor Crainic vagy Radu Gyr költők, csakhogy Nyirő számára a hazát Magyarország jelentette.
Pecican szerint Nyirő székelyföldi újratemetésének engedélyezése jóérzésről tanúskodó gesztus lett volna, emellett úgy véli, hogy a románoknak tisztelniük kell a székelyeknek Nyirő életművéről alkotott esztétikai véleményét, ami a magyarok iránti bizalom és tisztelet jele…”
LÁSZLÓFFY CSABA. Szabadság (Kolozsvár)

A háború állása
A rendkívül demokratikus és kulturált országban szimbolikus háború folyik, a bal- és a jobboldal a történelem értelmezésén folytat mélyenszántó vitát. Előbb az egyik állít szobrot a tengernagynak, aztán a másik a műszerésznek. Az egyik eltávolítja az ország fő teréről a baloldalinak tekinthető első köztársaság elnökét, a másik festékkel szennyezi, leönti a fasisztának minősített szobrokat. És ez így megy kedélyesen, mint egy történelemről folytatott kulturált párbeszéd. Kihívásra válasz, szóra szó, tettre tett.
A sajátosan magyar vitakultúra (hogy ne tartsuk tovább kétségek között az olvasót, igen, Magyarországról van szó, de érintik a kérdések a szomszédos államokat, az európai politikát, sőt időnként Izraeltől is bocsánatot kell kérni, amikor valaki tudományos hevülettől elragadtatva vérig sért pár milliónyi érzékenységet), szóval ez a ránk jellemző vitastílus tanulmányozásra érdemes, idővel exportcikk válhat belőle. Nem először adunk a világnak valami originálisat, amiért hálás lehet nekünk, magyaroknak.
Nézzük, mondjuk, Nyirő József esetét. Végakarata volt szegénynek, hogy hazai földben nyugodhasson. S ha valamelyik erdélyi egyházközség (ahol paposkodott) vagy az írószövetség (romániai magyar tagozat) méltó alázattal címzettnek érzi magát, akkor a kellő engedélyekkel felszerelkezve, szépen céltudatosan hazahozza, eltemeti, évenként koszorúzza, lelke rajta. De a baloldal csak azt tudja mondani, hogy fasiszta volt, kitartott Szálasi mellett, megszavazta a zsidótörvényeket… És a jobboldal csak azt tudja mondani, hogy a szülőföldről írt, a hazáról, arról az érzésről, amit tanítani kellene, mert kiveszőben van a világból… És mindkettőnek igaza van: egy közepes író, aki egyben középszerű fasiszta. Semmi különös, nem volt egyedül a maga idejében. Csak most mindkét oldal emeli a tétet, zajlik a licit, már a legnagyobbak között van. Nagy író, nagy fasiszta.
Ebben az országban és ebben a közösségben az emberek leszoktak az olvasásról és a saját vélemény kiküzdéséről. Egyik fele a fasisztára mozdul, a másik a hazaszeretetre, s máris tudja hová kell állni ebben a csatározásban. Nálunk Wass Albertnek több szobra és rajongója van, mint olvasója. S az, hogy a román kormány és hatóság nem aszszisztál a mi elképzeléseinkhez a Nyirő-újratemetés konfliktuskereső külsőségeiben, ad az egésznek még egy adag hazaffyas bukét. Hogy azért is megcsináljuk! Nekünk nem parancsol Ceauşescu népe és szelleme!
Mellékesen választási kampány zajlik, és szívesen szavazunk – mi magyarok – a tökös legényekre.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kamu politika, kamu hamu
És sikerült, kiloptuk a hamut Romániába! Eszméletlen győzelmeket aratunk minden fronton, pont ezt érezhette a nemzeti oldal a világháborúban. És mekkorát csodálkoztak a végén. Szóval először is fejünkbe vesszük, hogy veszélyes hulladékot temetünk el a szomszédos Románia területén. Az osztrákok például füstöt és szennyvizet engednek időnként a folyóinkba, a románok meg ciánt, tehát kettős mérce, ha mi meg nem áshatunk ott el egy nyilast.
Áder próbája
Bednárik Imre, Népszabadság
A médiatörvény módosítása megerősíti a Népszabadság szerkesztőségének a lap 2011. január 3-i számában a címlapon, az Európai Unió összes hivatalos nyelvén közzétett álláspontját: az új médiaszabályozással Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. A mostani változtatás ellenére a jogszabály tartalma, elfogadásának nyilvánvalóan házszabályellenes volta, a fideszes politikusok által belecsempészett, majd csak részben visszavont „lex klubrádiós” módosító javaslatok, az emiatt kitört hazai és nemzetközi botrány, a tiltakozásra adott kioktató és pökhendi válaszok újra és újra alátámasztják akkori és azóta is megálló érveinket, amelyek szerint a médiatörvény minden hangzatos szava ellenére valójában a Fidesz–KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja: megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron elhallgattatásának. Noha Navracsics Tibor Brüsszelben négyszemközt – ami nyilvánosságra is került – megígérte Neelie Kroesnek, az unió illetékes biztosának, hogy elfogadja és a magyar gyakorlatba ülteti az Európa Tanács médiatörvénnyel kapcsolatos ajánlásait, a kormány és a parlament semmibe vette ezeket. Nem fogadta be a tanács, a hazai és nemzetközi szervezetek által folyamatosan hangoztatott megoldási javaslatait, nem tisztelte a kérést, hogy változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság elnökének és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján. A most módosított törvény továbbra is fenntartja a Fidesz egyoldalú és tartós hatalmát a médiarendszer irányításában azáltal, hogy a médiahatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, és a Médiatanácsban továbbra is csak a Fidesz által jelölt személyek ülnek. A Fidesznek továbbra is az a célja, hogy korlátlanul felügyelje a teljes írott, elektronikus és online sajtót, elfoglalhassa a közszolgálati médiát, a nagy összegű bírságok – egyelőre csak elvi – lehetőségével sakkban tartsa a kormánnyal vitatkozó, az ellenzék álláspontját is bemutató orgánumokat. (...) Az új köztársasági elnök kinevezése után azt ígérte, hogy ragaszkodni fog az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához. Áder János azt mondta, hogy ha száz kifogástalan törvényt kap az Országgyűléstől, mind a százat alá fogja írni, ha száz rosszat, hibásat, mind a százat visszaküldi. Ez a házszabályellenesen elfogadott médiatörvény továbbra sem felel meg a magyar alkotmánynak és az európai értékeknek. Elnök Úr! Hát tessék!
Üzemi veszteség
Friss Róbert, Népszabadság
Mi van? Nem tudjuk. Meghallgatásakor nem tudta Vajda Mihály filozófus, de az őt kérdező nyomozó sem. Álltak egymással szemben értetlenül. Kell lennie valaminek, ha a parancs egymással szembekényszerítette őket. Most már tudjuk, mi van. A több nagyon komoly filozófusra hányt politikai fekáliát finnyás feltakarítani, aki az ürülékkel dobálózott. A rendőrség a maga részéről ugyanis bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a „filozófusüggyel” kapcsolatos összes eljárásban. A feljelentést még tavaly télen tette Budai Gyula ismeretlen tettesek ellen négy, összesen vagy félmilliárd forintos „elcsalt” pályázat ügyében. A jobboldali sajtó aztán pillanatok alatt lerántotta a leplet az ismeretlenekről, hajszát indított „egy bizonyos szellemi kör” tagjai ellen, akik „talicskában tolták haza a pénzt”. Az elszámoltatási kormánybiztos és a kormánypárti sajtó levegőt markolt. Ennyi. Megjegyezzük: mi már tavaly februárban úgy gondoltuk, hogy igaza van Pálinkás József Akadémia-elnöknek, aki a külföldi bírálatokra válaszoló nyílt levelében azt mondta: senki és semelyik tudományterület nem áll „üres támadások” alatt, és nincsenek „nyilvános számonkérések rosszindulatú, informálatlan és megalapozatlan vádak alapján... Az Akadémia és én magam teljes támogatást biztosítunk a filozófiai kutatásoknak, de a közpénzekkel a filozófusok is elszámoltathatóak.” Mi értjük ezt a finom álláspontot, s a legcsekélyebb mértékben sem értjük Heller Ágnest, aki most bocsánatkérést vár. Csak kiterjedt és az urak íróasztalától távoli etikai munkásságának tudjuk be, hogy a tisztesség számonkérése felmerülhet benne. Mi nem gondoljuk, hogy a jobboldali sajtónak, vagy akár Budai Gyulának, horribile dictu, magának az Akadémia elnökének újra ki kellene állnia a nyilvánosság elé. Mit mondhatnának? Hogy ez most nem sikerült, de majd legközelebb? (…) Amúgy el kell ismerni: az akció elérte célját. A hecc „ezek” ellen hangolta a könyvtáraktól távoli közvélemény nagy részét, amelynek még rémlik a többtucatnyi hírlapi beszámoló és eszmefuttatás hangulata, de amely a minapi pár soros rendőrségi közlemény tényeit alighanem észre sem veszi. Nyolcmillió polgár már a postást lesi, hogy megválaszolhassa a kormányfő legújabb, negyedik nemzeti konzultációs kérdőívét.
Űrgebőrbe varrva
Tóta W. Árpád, hvg.hu
És sikerült, kiloptuk a hamut Romániába! Eszméletlen győzelmeket aratunk minden fronton, pont ezt érezhette a nemzeti oldal a világháborúban. És mekkorát csodálkoztak a végén. Szóval először is fejünkbe vesszük, hogy veszélyes hulladékot temetünk el a szomszédos Románia területén. Az osztrákok például füstöt és szennyvizet engednek időnként a folyóinkba, a románok meg ciánt, tehát kettős mérce, ha mi meg nem áshatunk ott el egy nyilast.
Ez hozzánk méltóan romantikus vállalkozás, figyelembe véve, hogy az osztrákok bőrgyár és szemétégető, a románok meg egy aranybánya melléktermékeként követték el a szennyezést; mi viszont eleve csak azért csináljuk, hogy idegesítsük őket. Mennyivel elegánsabb ez az önérdekmentes genyózás! A ravaszságunkat évszázadok óta irigylő lúzer románok feldühödnek, hamuvadászatba kezdenek, és kábítószergyanú örvén próbálják elkobozni a cuccot. Ekkor már diplomáciára is szükség van, ezért odaküldjük a feketeöves vaddisznót, hadd lássák, hogy ez nem irodalmi és nem kegyeleti ügy, hanem igenis politikai. És nem adjuk fel, miért is tennénk? Előttük járunk három lépéssel. Lehetőségeink számosak. Például préselhetnénk a hamvakból tablettát, azt még könnyebb elrejteni. (...) Vagy kerítünk egy megfelelő űrtartalmú talpast, és mivel egyéb hasznát úgysem vesszük, megkérjük, hogy csempéssze át a cuccot. Odaát előveszi, és viheti suttyomban, lompos bőrtáskában a megemlékezésre. Nyirő József mégis jelen volt molekuláiban, és az nekünk – vudu vallásunk miatt – mindennél fontosabb. Túljártunk a buta románok eszén, szintet léptünk! Na ki győzött, he? Azok, akik meg akarták akadályozni a kegyeletet, vagy mi, akik mégis odavittük zacskóban? Van néhány rossz hírem, magyarok. Az egyik, hogy egy nyilast babusgatni, az mérgező ugyan, de nem termel aranyat. Már az elején olyan csatát választottunk, amivel legjobb esetben sem nyerünk semmit. A másik, hogy ilyen hajmeresztő módszerekkel csempészni szoktak ugyan más államok is, de ők nem emberi hamuval, hanem például plutóniummal teszik. (...) Mi ilyen győzelmekre pazaroljuk az erőinket és a pezsgőt. Jól megtanítottuk a románokat kesztyűbe dudálni. (...) Csak az maradt ki megint a látókörünkből, ami miatt mi ritkán nyerünk a román diplomácia ellen: a világ. Hogy vajon minek néz ki mindez Németországból, az Egyesült Államokból és mind a többi országból, ahol nem értik, mi az a kesztyűbe dudálás egyáltalán, és ahol nem tudunk leszólni a híradóba, hogy a náci vonalat hagyják ki a tudósításból. Uz Bencét nem látják, de nem is érdekli őket. Azt látják, hogy a magyar állam felsorakozik egy megrögzött náci mellé, és látványos erőfeszítéseket tesz érte. (...) A végén aztán kesereghet megint Kövér László, mint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után: nem ők találták ki ezt az egészet, csak muszáj volt beleállniuk. Hát nem, nem volt muszáj. Annyi eszük sincs, mint Horthynak: ő legalább a háború végére felfogta, hogy rossz úton jár. Ezek hatvan évvel utána sem értik. Nyirő József megpihenhet békében: ostobasága fennen ragyog. Új Magyar Szó (Bukarest)

Se hamu. De gyémánt
Irodalombarát családból származom, megvolt otthon az Uz Bence, miként az Erdélyi Szépmíves Céh több más kiadványa is, például a Magyar irodalomtörténet (apám önképzőköri tanárától). Nyirő József könyve kamaszfejjel nagyon tetszett, éppenséggel jobban az Ábelnél, pedig (vagy mert) az utóbbi ajánlott olvasmány volt. Mondogatták, hogy a szerzőnek van valami flekkje, de hát Márainak is volt, ebből gondoltam, hogy nem lehet valamilyen (irodalomtörténészi eufemizmussal) szélsőjobboldali vagy (apám precízebb szavával) nyilas kapcsolat. Azt ugyanis rendszerint megbocsátották. (Ellenben Márainak a hazai állapotokra mondott NEMjét soha.) Erdélyi Józsefet például még csak nem is a nagy kiegyensúlyozó, Aczél, hanem két kemény moszkovita, Révai József és az Irodalmi Újság főszerkesztője, Illés Béla emelte vissza a magyar szellemi élet kebelére 1954-ben, a leült három év után, nagyjából egyetlen bűnbánó rigmus árán.
A továbbiakban nem túlzottan izgatott, mi lehetett a baj a székely íróval, egészen addig, amíg Szász Jenő székelyudvarhelyi (pereskedés után tisztségét visszaszerző) alpolgármesternek eszébe nem jutott, hogy az idén június 12-én esedékes polgármester-választáson úgy tehet szert több szavazatra, ha éppen a választás előtti pünkösdkor újra eltemeti Nyirő József hamvait. Az egzotikus politikus ötletéből azáltal lett diplomáciai és kultúrbotrány, hogy Kövér László, aki jelenleg a magyar Országgyűlés elnöke, mindenkori tisztségétől függetlenül mindig és mindenben támogatja Szász Jenőt, úgy is, mint az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökét. Így hát most kötelességének érezte, hogy Nyirő hamvainak újratemetését, halaszthatatlan és mellőzhetetlen teendőként, teljes mellszélességgel támogassa.
A hazai demokrata ellenzéki közvélemény ebből – többnyire – azt szűrte le, hogy itt már megint egy sötét, kompromittált történelmi figurát akarnak kimosdatni és felmagasztosítani. Holott az, hogy egy magát jobboldalinak kinevező párt újra megemelte – puszta erőből – a magyarországi közvélemény zsarnokság- és emberijogtiprás-észlelési küszöbét – ha még van hová –, szóval az csak tünet, melléktermék. Annak a tünete, hogy a magyar politikai kultúra idáig jutott. Hogy a lehető legtermészetesebb dolognak hatnak a következők:
– A magyar Országgyűlés elnöke részt vesz egy másik állam helyhatósági választásának kampányában.
– A Fidesz következetesen a határon túli vesztesek mellett kampányol, s nem veszi észre, hogy maga is hozzájárul vereségükhöz. Egyáltalán, nem vesz észre semmit a saját húsz éve megrögzült mániáin kívül, és ezt nevezi nemzetpolitikának.
– A magyar Országgyűlés elnöke szentül hiszi, hogy joga van irodalmi, sőt irodalomoktatási ügyekben ítélkezni. Rendben, szét kell választani Nyirő irodalmi és politikai tevékenységét. De a politikusok politikusok újratemetésével szoktak foglalkozni. Országgyűlési elnök a nemzetgyűlési képviselőével. Ha pedig Nyirőnek mint írónak kell igazságot szolgáltatni, miért nem, mondjuk, az Írószövetség szolgáltat?
– Az a magyar politikus, aki lebandázza a Nemzetközi Valutaalap nevű ENSZ-szervet, és leidiótázza az Emberi Jogok Európai Bíróságát, barbárnak nevezi a román kormányt, és diplomáciai illemtanra tanítja.
– Magas rangú állami tisztségviselők hamucsempészéssel foglalkoznak, csak hogy a civilizálatlan románoknak megmutassák, mi a kultúra meg az emberi jóérzés.
– Arra pedig, aki az egész kampányötletet politikailag ízléstelennek és elemi kulturális értékek megalázásának tartja, a legenyhébb szavuk a kollaboráns.
Az az ország, amelyiknek ilyen politikusai vannak, nemcsak őket érdemli meg, hanem a vereséget is. Mindezzel együtt az eset a hazai demokrata közvéleménynek is alkalom lehetne a saját dolgai tisztázására. Ha Nyirő ellen csak az a kifogás, hogy nem elég mély, hogy rasszista volt, és hogy szimpatizált egy totalitárius rendszerrel. Tudnék mondani élőben is, holtban is olyan írót, aki nem elég mély, viszont rasszista, és egy másik totalitárius rendszerrel – annak is a gyilkosabb fajta változatával vagy képviselőivel – szimpatizált. Aki halott, arról út, gimnázium, művház van elnevezve. Soha a magyar demokrata közvéleménynek ez ellen kifogása nem volt. Aki pedig él, arról még a művelt ellenségei sem mernék kimondani azt az igazságot, amit Nyirő Józsefről oly bátran. Merthogy olyan sokat tettek a magyarságért.
Mennyit is?
Széky János. Élet és Irodalom

Rákóczi-szobrot avattak Szatmárnémetiben
II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, Deák Ferenc alkotását avatták fel pénteken Szatmárnémetiben, a Láncos templom mögötti Kálvin téren. Az ünnepi eseményre több száz magyar ember gyűlt össze, és képviseltette magát Nyíregyháza és Beregszász is.
„Rákóczi egy szimbólum! Először sikerült összefognia a magyarságot egy közös cél, egy közös szándék, egy közös jövő érdekében. Ez a közös cél pedig a magyar szabadság volt. Hiszem, hogy az a történelmi kényszer és szükség nem szűnt meg, amely a magyar egységet sürgeti" – mondta Markó Béla szenátor az avatóünnepségen.
„Biztos jövőt csak akkor építhetünk, ha nem feledkezünk meg nagyjainkról és ha megtaláljuk az egyensúlyt a hagyományőrzés és a fejlődés között" – jelentette ki Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A felszólalók sorát Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármester zárta, aki nosztalgiával emlékezett vissza arra a 22 évvel ezelőtti időpontra, amikor közvetlenül a rendszerváltás után visszaállították Kölcsey Ferenc szobrát. „Valahogy akkor könnyebb volt megvalósítani, mint most ezt a Rákóczi szobrot felállítani. Pedig az egy zavarosabb politikai környezet volt. Éppen ez bizonyítja, hogy a magyarságnak szüksége van a politikai képviseletre" – jelentette ki az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Az RMDSZ-tájékoztató nyomán. Erdély.ma

A rektor: a MOGYE magyar tagozatával kapcsolatos vita lezárult
Nem engedjük meg, hogy a politikum játékszerévé váljanak a felsőoktatási intézmények, s különösen az orvosi egyetemek, amelyek a romániai értelmiségi elit csúcsát képezik. Szolidaritást vállalunk a MOGYE-val, hisz a marosvásárhelyi egyetem bebizonyította, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy a saját álláspontunkat érvényre juttassuk. A fenyegető hangú végkövetkeztetés tegnap azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a romániai orvosi és gyógyszerészeti egyetemek rektorai és dékánjai országos egyesületének tanácskozása után tartott Vasile Cepoi egészségügyi miniszter jelenlétében Leonard Azamfirei, a vendéglátó marosvásárhelyi, Vasile Astărăstoaie, a iaşi-i és Ioanel Sinescu, a bukaresti Carol Davila egyetem rektora.
Az egyetemi autonómia nem képezheti alku tárgyát, a MOGYE-n a magyar tagozattal kapcsolatos vita lezárult, mivel azt a táblabíróság döntése is szentesítette, s ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania – jelentette ki Leonard Azamfirei rektor, majd kérdésre válaszolva hozzátette: nem tud több perről, amely a vásárhelyi egyetem helyzetét érinthetné. Következésképpen az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem hajlandó többé válaszolni. Szavait a iaşi-i rektor azzal egészítette ki, hogy a kormány csak a vonatkozó jogszabályok szigorú betartásával hozhat létre egyetemi karokat.
A résztvevők hasznosnak ítélték a tanácskozást, mivel a rektorok és dékánok mellett az egyetemek gazdasági vezetői is külön-külön megvitatták az orvosi és gyógyszerészeti felsőoktatási intézményeket érintő problémákat. Közös nyilatkozatukban a tanügyi törvény felsőoktatásra vonatkozó fejezetének az egyetemi autonómiára, a minőség biztosítására s a menedzseri és pénzügyi hatékonyságra, az oktatószemélyzet kiválasztására és a teljesítmények méltányos elismerésére vonatkozó előírásait bírálták, és azok kiigazítását kérik. Az egyetemi oktatók előrelépésére vonatkozó nyugati követelmények átvétele súlyos válságba sodorhatja a romániai felsőoktatást, ezért javaslatokat tettek azok módosítására.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az orvosi egyetemeknek joguk van önálló egyetemi klinikákat működtetni, s Iaşi-ban készen állnak a klinika átvételére, Marosvásárhelyen elemezni fogják a lehetőséget, Bukarestben nehezebben megvalósítható, mert sok kórházzal működnek együtt az oktatás terén.
A iaşi-i rektor, aki egyben a romániai Orvosi Kamara elnöke, kijelentette, hogy bár jó az egyetértés a jelenlegi minisztériumi vezetéssel, az őszig el szeretnék érni az orvosok, s először is a pályakezdő rezidensek fizetésének az emelését, ez utóbbit a jelenlegi minimálbérnek a háromszorosára. A béremelés érdekében a romániai orvosok felkészültek arra, hogy közösen beadják a lemondásukat. Ha a 43.000 orvosból 6.000, vagy a 634 altatóorvos megteszi, ezzel megbénítják a romániai egészségügyi ellátást – ígérte a kamara elnöke.
Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy június elsejétől beindult ugyan az elektronikus receptírás, ami valójában ketyegő bombát jelent az egészségügyi tárca számára, mivel azt az Egészségbiztosítási Pénztár korábbi vezetői dolgozták ki. Az Orvosi Kamara elnöke az orvosok kifogásait tolmácsolta: nem volt kellőképpen előkészítve, nem lehet tudni, hogy mit tartalmaz a sebtében elfogadott kormányhatározat, nem képezték ki az orvosokat, homály fedi, hogy mit tartalmaz a program. Ha olyan hiányosságokkal fog működni, mint a családorvosok jelentéstevő programja, akkor január elsejétől nem szabad és nem is lehet kötelezővé tenni – hangsúlyozta. A kifogásokra Vasile Cepoi egészségügyi miniszter azzal válaszolt, hogy elemezni fogják a program működését, és ha szükséges, átértékelik az alkalmazását.
Annyira jól érezték magukat a vásárhelyi egyetemen, hogy ezután itt fognak összegyűlni – jelezték a résztvevők, majd a iaşi-i rektor hozzátette: ha szükséges, meg fogják alakítani az Észak-dáciai Egyetemet az erdélyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemek szövetségéből.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro. Erdély.ma

Kézfogás megbeszélés nélkül (Orbán–Ponta találkozó Bukarestben)
Nem volt tegnap Bukarestben Orbán–Ponta megbeszélés, A kohézió barátai elnevezésű csúcstalálkozó végén Victor Ponta miniszterelnök úgy nyilatkozott: sem ő, sem a magyar miniszterelnök nem kezdeményezett kétoldalú találkozót, mert mindkettőjüknek fontosabb volt, hogy a kohéziós politika ügyében jussanak közös álláspontra, de az első adandó alkalommal tárgyal a magyar kormányfővel.
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerint semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett a magyar kormányfőhöz arra vonatkozóan, hogy folytasson kétoldalú tárgyalást a román miniszterelnökkel, de Orbán Viktor mindig készen áll egy ilyen találkozóra.
Orbán Viktor a konferenciát követően felkereste hivatalában Traian Băsescu államfőt. Arra a kérdésre, hogy kétoldalú témák is felmerültek-e a Băsescu–Orbán találkozón, Szijjártó Péter azt válaszolta: "természetesen, az aktuális kérdéseket is megvitatták, azt már egy négyszemközti találkozón".
Mircea Duşa parlamenti kapcsolatokkal megbízott miniszter a konferencia előtt egy héttel úgy vélekedett, a kohéziós csúcsértekezlet jó alkalom lesz arra, hogy a magyar és a román miniszterelnök tisztázza egymással a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket. Bár a magyar fél már akkor közölte, hogy kétoldalú találkozó nem szerepel napirenden, a román sajtó Orbán Viktor és Victor Ponta kétoldalú találkozójának elmaradását a magyar fél elutasításaként értelmezte.
Szijjártó Péter tegnap úgy nyilatkozott: nem érkezett hivatalos megkeresés a magyar kormányfőhöz a kétoldalú tárgyalásra vonatkozóan, de Orbán Viktor mindig készen áll egy ilyen találkozóra. "Most itt, az elbúcsúzásnál egy rövid kézfogás erejéig váltottak is egypár szót: Orbán Viktor biztosította Victor Pontát, hogy bármikor, amikor akar vele találkozni, ő készen áll erre. Nem jött ilyen megkeresés, ezért nem is volt ilyen találkozó, viszont a részünkről bármikor lehet" – mondta.
A konferencia végén a bukaresti újságírók a román miniszterelnöknél is rákérdeztek az általuk feltételezett "magyar elutasításra", de Victor Ponta is azt mondta: sem ő, sem a magyar miniszterelnök nem kezdeményezett kétoldalú találkozót, mert mindkettőjüknek fontosabb volt, hogy a kohéziós politika ügyében jussanak közös álláspontra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángóföldön kisimulnak a ráncok (A nemzeti összetartozás napja)
Csak az tegye be a lábát a moldvai csángó falvakba, aki szeretettel és megértéssel közeledik az itt lakó emberekhez, nem akarja mindenáron megváltoztatni őket, nem kéri számon, miért nem beszélnek magyarul a fiatalok, miért csak az öregek, nem úgy megy közéjük, mintha múzeumba látogatna, hanem szeretettel, elfogadással, mintha csak a szomszédot, a barátot, a testvért akarná köszönteni.
Ezekkel a gondolatokkal tértem haza a napokban legutóbbi csángóföldi utamról, Klézséből, ahol a Csángó Tanácsnak a Petrás Incze János Napok egyik rendezvényeként megtartott ülésén vettem részt a hallgatóságban, mint régi ismerőse a tanácskozó csángó szervezeteknek. Áldja meg a jó Mária! – bocsátottak utamra induláskor, s bár nem mondták, éreztem, arra kérnének, ne a háborúskodásról adjak hírt, hanem arról, hogy össze akarnak fogni a közös ügyért – és előre tekinteni. Márton Attila lészpedi tanító ahhoz hasonlítja ebbeli törekvéseiket, "aki úgy biciklizik, hogy folyton hátrafelé néz, az előbb-utóbb esik egy jó nagyot".
A katolikok nagy embere volt
Reggeliben nagy a jövés-menés a faluban, később kiürülnek az utcák. Mielőtt a magyar házhoz mennénk, kérdezősködöm, tudnak-e arról, hogy szobrot avatnak másnap a Szent Ferenc-templom udvarán, hallottak-e Petrás Incze János (1813–1886) forrófalvi származású klézsei papról, folklórgyűjtőről, aki az ő falujuk temetőjében nyugszik.
Mesterká Borbála hallott János páterről, az ünnepről nem, de a magyar házat ismeri, mert oda járnak magyar órára az unokái. "Huszonhét unokám van a két gyermek és hat leányom után. A két fiú egyszerre született, ikrek. Tudnak mind oláhul is, tudnak magyarul is. Én kiciskétől tanítom magyarul őket. Hetvenhét esztendőt elértem, a gazdám meghót öt esztendeje. Megvagyok békében, nem szeretem a rosszat, nem szeretem senkivel a dusmanét. Na, menek, mert dolog van. Menek itt fel a sáros ulicán." A templom udvarán gyermekek beszélgetnek, találgatják, milyen lesz a bérmálás, "nagy nap lesz, még a piscop is eljön", aztán indulnak iskolába.
A sors valahogy úgy hozza, a következő asszony, akivel szóba állok, szintén Borbála, családneve Bilibók, Klézsén sokan viselik ezt a nevet. Szinte nem is kell kérdezni, mondja, hogy nem valami jó az élete. "Az első ember akkor hót meg, amikor hat hónapos volt a gyermek. Aztán eladódtam megint, de ez az ember nem olyan, mint a másik vót. Az jobb volt, az tudta a dolgot. Az első embertől való gyermek handicap, olyan, hogy nem zsudekál. Menen a misékre, gyónik, de nem zsudekál. Vagyon még hat gyermek, nagyon nehéz. Vót még egy beteg cinkám, tizenkilenc esztendőt kínlódtam vele, aztán meghalt." Bilibók Borbála unokái is járnak magyar órára, a szoborállításról nem hallott, János páter nevét ellenben ő is ismeri, mert a klézseiek úgy tartják, Petrás Incze János "a katolikoknak nagy embere volt".
Együtt a megmaradásért
"Fontos a moldvai magyarság számára, hogy itt, Moldvában találkozzunk: moldvai, erdélyi, székelyföldi, magyarországi és bárhonnan jövő magyarok, hogy együtt örvendjünk létezésünknek, együtt tegyünk megmaradásunkért, kulturális örökségünk védelméért" – olvassuk a hetedik Petrás Incze János Napok meghívójában. A Szeret–Klézse Alapítvány kezdeményezésére ebből az alkalomból ült össze az egyeztető kerekasztalként működő Csángó Tanács, amelynek ülésén jóval kevesebb szervezet képviseltette magát, mint ahányan érintettek lennének.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke ülésvezetőként rögtön az elején leszögezte, azért ültek össze, hogy összefogásra buzdítsák a moldvai csángó szervezeteket, mert csak együtt képviselhetik a csángók ügyét. A legtöbb kérdés a magyar oktatási program körül vetődött fel: Hogyan képzeli a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a programban való részvételét? Milyen egyez­séget köt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével saját ingatlanjainak használata tekintetében? Elfogadja-e, hogy a magyar állami támogatást és a magyarországi magántámogatásokat, beleértve a Keresztszülő programban begyűlt pénzeket, a pedagógusszövetségen keresztül folyósítsák?
Pogár László, az MCSMSZ áprilisban megválasztott új elnöke leszögezte, jelenleg elsősorban az elmaradt elszámolásokat pótolják a támogatók felé, bizonyítani akarják, hogy a szervezetnél nem volt semmi lopás, sikkasztás. Az oktatásra vonatkozóan elmondta, ősztől szeretnék visszavenni a programot, de ha nem jutnak egyetértésre a magyar kormánnyal, "hogy az RMPSZ-en keresztül jöjjön a magyar állami támogatás, a magánadományok, köztük a keresztszülők támogatása pedig közvetlenül a csángószövetségnek", akkor kivonják a csángószövetség ingatlanjait a programból, és azokban saját oktatást bonyolítanak le. "Az egész programot szeretnénk folytatni a szövetségen belül, nyilván a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai felügyeletével, ahogy eddig is volt. Még bővíteni is szeretnénk olyan helyszínekkel, ahol most nincs oktatás, mert még legalább harminc ilyen falu van. Az oktatás mellett a kulturális, ifjúsági, egyházi programokat is kötelessége továbbvinni a csángószövetségnek. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy a helyi csángószervezetek, amelyek Moldvában foglalkoznak a csángó kérdéssel, együttműködjenek. Itt nem akkora a magyarság, hogy ketté vagy háromfelé tudjuk választani. Nem vagyunk annyian, hogy megosztódjunk. A csángószövetségnél volt ez a zűrzavar az elmaradt elszámolások miatt, de azon dolgozunk, hogy a jó hírnevét visszakapja."
Csoma Gergely a magyarországi Lakatos Demeter Egyesület képviselőjeként reagált a csángószövetség megtépázott hírneve okán. Szerinte "annyi olyan visszajelzés érkezett az oktatási programról, ami nyugtalanította a támogatókat. Olyan súlyos elszámolási problémák voltak, ami már túllépte a tűréshatárt, és akkor megbíztak egy erdélyi számvevő- céget, hogy vizsgálja át a csángószövetség pénzügyeit, és nagyon sok visszaélésre bukkant. Nem akartak ebből bűnvádi eljárást indítani, csak nagyon azt akarták, hogy végre tiszta emberekkel induljon el ez a tevékenység."
Valós szövetség létrehozását sürgette Duma András, amelyben egyenrangú tagként vegyenek részt a moldvai csángó szervezetek, az RMPSZ-nek pedig meg kellene alapítania Bákó megyei szervezetét; Gyurka Valentin, a Külsőrekecsinért Egyesület elnöke szerint tisztázni kell, milyen költségeket vállal a pedagógusszövetség az MCSMSZ házainak használatáért; Legedi István hagyományőrző zenész, furulyaoktató, a Szeret- és Tatros-völgyi Csángó Népművészek képviselője azt hangsúlyozta, támogatni kellene, hogy a gyermekcsoportokkal felléphessenek különböző rendezvényeken, s a szülők és a gyermekek lássák a valós hasznát annak, amit tanulnak.
A minőségen legyen a hangsúly
Az RMPSZ országosan elismert szakmai szervezet, a legérdemesebb arra, hogy koordinálja a moldvai magyar oktatási programot – hangsúlyozta Márton Attila lészpedi tanító, a pedagógusszervezet által megbízott oktatási felelős. Szerinte a pedagógusszövetségnek nem érdeke, hogy az oktatási programot kivegye a csángó emberek kezéből, de törvényes és szakmai hátteret tud biztosítani ehhez a tevékenységhez. "A programnak lesz jövője, ez biztos, a múltjával nem szeretnénk foglalkozni, mert a hibákból lehet tanulni. Aki úgy biciklizik, hogy folyton hátrafelé néz, az előbb-utóbb esik egy jó nagyot. Itt kialakulóban egy új irányvonal, rá kell térni a minőségi oktatásra. Nagyon sok iskolán kívüli oktatási helyszín létezik, és egyre kevesebb hangsúlyt kap az iskolai oktatás bővítése. Pedig ezt kell tennünk, az oktatásnak az iskolában a helye, igazából ott ellenőrizhető, és a román kollégák előtt is meg kell mutatni, hogy szakmailag kifogásolhatatlan munka folyik a magyar órákon, ne érezzék, hogy ez valamiféle délutáni lóti-futi, amit vagy megtartanak, vagy nem. Úgy érzem, hogy ez sérti gyakran a román kollégákat, az igazgatónő pedig úgy érzi, nem kontrollálható a tevékenységünk. Ha leteszünk az iskolában egy módszertant román nyelven, akkor az igazgató tudja követni a munkánkat. Másrészt a minőségre kell hangsúlyt fektetni. A gyermekek számára ezt az archaikus kultúrát össze kellene kapcsolni a fejlődéssel. Fel kell rakni a katrincát a szakteremben, de legyen egy vetítő is a gyermeknek, legyen jövőképe. Össze kell kapcsolni ezt a két dolgot, és akkor a gyermek nem akarja levetkőzni a saját kultúráját.
A módszereken változtatni kell. Évekig az volt a szójárás, hogy nekünk, csángóknak, tanítóknak senki ne mondja meg, mit és hogyan kell csinálni az oktatási programban. Van ebben igazság, viszont el kell fogadni, hogy a pedagógia egységes, ugyanúgy kell alkalmazni a moldvai magyar oktatásban is, mint bárhol. A szakmai továbbképzésekre el kell küldeni a kollégákat. Nem kell összetörni ezt a sokszínűséget, hogy van közöttünk földrajz szakos, biológus, fotográfus, de mindenkibe bele kell csepegtetni a pedagógia alapelvárásait. Külön kellene szervezni ezeket a képzéseket az iskolában tanítók, illetve iskolán kívül tanítók számára. Akik iskolában tanítanak, azoknak legyen egységes tankönyvük, és az iskolán kívüli oktatásnak is legyen egységes programja, amit egy tanév alatt el kell érni. Ha pedig a csángószövetség úgy gondolja, hogy szeretné kivonni a saját ingatlanjait a pedagógusszövetség szárnya alól, akkor kell hagyni, nem kell megakadályozni. Nem úgy kell megélni, mint egy szakadást az oktatási programban, lehet, hogy a csángószövetség másként szervezné a tanítást, de az iskolai magyar órák mindenképpen a pedagógusszövetség szárnya alatt maradnak. Az iskolán kívüli oktatásban pedig együtt működnénk a csángószövetséggel ott is, ahol ők felügyelik a foglalkozásokat."
Csángó tanítók otthon
Somoskán nyitottabb az igazgatónő, a klézsei nem közeledik semmit – mondja Istók Angéla klézsei magyartanár. "Készítünk kis előadást karácsonyra, anyák napjára, oda sem jönnek a kollégák. Somoskán van olyan terem, ahol az előadásokat tartjuk, ott a közös ünnepeken bemutatunk mi is valamit, néhány perc, de számít, hogy mi is énekelhetünk, bemutathatjuk műsorunkat, verset, éneket, táncot. Ha odajönne a polgármester vagy az igazgatónő, a pap, ha látja a nép, hogy ők is jelen vannak, jóváhagyták, akkor egy kicsit nyitottabbak az emberek, akkor nem félnek, és elismerik a munkánkat is, ami nem könnyű, mert az olyan gyermek, aki otthon nem hallja a magyar beszédet, megtanulja ugyan a magyar szövegeket, de nem érti. Velük a legnehezebb dolgozni, de ha látjuk, hogy akár egy gyermek is továbbtanul egyetemen, akkor megéri. "
A csángó származású tanítók maguk is megküzdöttek a magyar írással-olvasással, egyikük sem tanulta kicsi korától, legtöbben felnőttként ismerkedtek a magyar ábécével. Egy korábbi külsőrekecsini látogatásomkor Gyurka Valentin mondta el az ő történetét.
Gyurka Valentin: 1991-ben a külsőrekecsini árvízkor jöttek a segítségek. Volt itt egy teológus, akkor én Bákóban tanultam, és ő mondta édesanyámnak, menjek Csíkszeredába tanulni. Otthon csángóul beszéltünk, de az nem elég. Édesapámnak volt egy kis füzete, amiben magyarul voltak imák és szólások, azokat próbáltam olvasni, de egyedül nem ment olyan könnyen. Furcsa módon én soha nem kötöttem össze azt a nyelvet, amit beszélek, azzal, amit Hungariban beszélnek, amiről tanultam az iskolában. Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos. Ez nekem nem jutott eszembe. Utólag csodálkozom ezen. És akkor jöttek a nyaraló önkéntesek, testvéreim, hoztak egy ábécéskönyvet Magyarországról, és ezektől a segítőktől három hét alatt megtanultam valamennyire írni, azzal mentem Csíkszeredába esti tagozatra. Könnyűipari szakon voltam, nagyon nem boldogultam magyarul. Le kellett jegyezni, amit a tanár mond, keveréknyelven írtam le, nem is tudtam igazán tanulni abból, amit írtam. Aztán csak érettségiztem, majd kikerültem Budapestre az előkészítő intézetbe, aztán a jászberényi tanítóképző főiskolán végeztem, mint művelődésszervező, mellékszakom volt a néprajz és kommunikáció. 2000-ben jöttem haza, megnősültem, és kezdtük az oktatást itthon. Egy idő múlva kölcsönt vettem fel, hogy építsek házat, nem tudtam törleszteni az adósságot, és elmentem újból Magyarországra, Olaszországot is megjártam, építkezésben dolgoztam, takarítottam, irodai munkát végeztem, de nem vált be. Hazajöttem, gyermekeim vannak, tanítok, most már itthon maradok.
Csíksomlyó üzenete
A pünkösdi búcsú előtti délutánon magyar misét celebrált Berszán Lajos zágoni származású nyugalmazott gyimesi plébános a klézsei Szent Ferenc-templomban, a katolikus egyház által turisztikai misének nevezett esemény után a templom udvarán felállították Petrás Incze János tölgyfa mellszobrát. Csoma Gergely alkotásának elhelyezésére a jászvásári püspökségtől és a helyi egyháztanácstól is megkapta az engedélyt a Szeret-Klézse Alapítvány, Demeterce Iosif klézsei plébános korábban a templomban kihirdette a szoborállítást.
A klézseiek másnap hajnalban Csíksomlyóra mentek a pünkösdi búcsúra, a többi csángó faluból érkezett búcsúsokkal a csobotfalvi templomnál gyülekeztek szombaton reggel. Márton Attila elmondása szerint "onnan együtt, szervezetten indultak föl a nyeregbe, amolyan lassú mennybemenetel hangulattal, hisz amikor az ember nagy erőfeszítések után fölbukkan a tetőn, és a szeme elé tárul a keresztény magyarok sokaságának látványa, akkor »feljön a bőre«, és elönti az a kellemes érzés, ami páratlan, és amitől érzi az ember, hogy összetartozunk."
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogás a kohéziós alapok szinten tartása érdekében
Uniós csúcstalálkozó helyszíne volt tegnap Bukarest, ahol a részt vevő 15 tagország elfogadott egy közös nyilatkozatot a kohéziós, azaz felzárkóztatási politika folytatásáról az Európai Unió következő hétéves költségvetési időszakában.
A Kohézió Barátai elnevezésű bukaresti csúcstalálkozón a résztvevők elismerték, hogy az unió elmaradottabb térségeinek felzárkóztatására fordítandó támogatási rendszer reformra szorul, de ez szerintük nem járhat a kohéziós alapok csökkentésével. A nyilatkozat szerint a kohéziós politika bebizonyította létjogosultságát, az elmúlt időszakban ezzel 2,4 millió új munkahely jött létre.
A bukaresti tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök képviselte Magyarországot, de jelen volt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek kifejtette: Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy a felzárkóztatásra fordítható uniós támogatás ne csökkenjen a 2014–2020-as költségvetési időszakban.
A közös nyilatkozatot aláíró országok (a 2004 óta csatlakozott uniós államok, valamint Spanyolország, Portugália és Görögország) úgy értékelik: a kohéziós politika egyszerűsítésére és hatékonyságának növelésére egyaránt szükség van. Az informális csoport tavaly jött létre, amikor kiderült, hogy az Európai Unió 2014–2020-as többéves pénzügyi keretében a nettó befizető országok csökkentenék a fejletlenebb régiók felzárkóztatására előirányzott pénzösszegeket.
Orbán csak Băsescuval találkozott
Orbán Viktor csak Traian Băsescu államfővel találkozott az elnöki hivatalban annak ellenére, hogy a román média szerint Victor Ponta kétoldalú megbeszélésre várta a magyar miniszterelnököt. Végül ezt a hírt mindkét fél cáfolta, maga Ponta is úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen fontos uniós tanácskozásra nem akart olyan megbeszélést rászervezni, amelyen csak Romániát és Magyarországot érintő kérdések szerepelnek. Előtte Szijjártó közölte, hogy a magyar miniszterelnöki hivatal nem kapott felkérést a román kormányfőtől kétoldalú találkozó megszervezésére. Ponta korábban úgy nyilatkozott, hogy a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket szeretné megbeszélni a magyar miniszterelnökkel.
A román hatóságok a hétvégén megtiltották az erdélyi író újratemetését azzal az indokkal, hogy Nyirő vitatott politikai múlttal rendelkezik lévén, hogy tagja volt Szálasi Ferenc kormánya idején a magyar parlamentnek. Szabadság (Kolozsvár)

K… mint összekötő
Kiegészítés városunk „reneszánszához”
Természetesen tudom, hogy sokféle kiegészítés fűzhető a pár nappal ezelőtt, a Szabadság „Vélemény” oldalán közölt kérdésfelvetésemhez; most csak a tér és idő szorításában kimaradt két, egymástól nagyon különböző területről vett példát próbálok pótlólag hozzáadni a „reneszánsz” vitához, egyúttal pedig a nemzeti önvizsgálat szükségességéhez.
Utaltam a Budapesten sorra kerülő Hitel-konferenciára, ezzel kapcsolatban pedig Szabédi László hetven évvel ezelőtt elhangzott figyelemfelhívására: a magyar önvizsgálatra. Azóta (május végén) a Magyar Írószövetségben lezajlott egy egész napos tudományos tanácskozás a Kolozsvárt 1935 januárjában indult, 1936-ban újraindított és 1944-ig megjelent folyóirat, a meglehetősen elfelejtett, noha igazán jelentős szerzőket és tanulmányokat, felméréseket közölt Hitel éveiről, reális helyéről az erdélyi és az egész magyar folyóirat-történetben. Szó került az egyes előadásokban a felejtés okairól, mulasztásokról és bűnökről. Nem kívánom összefoglalni a rendkívül hasznos rendezvényen elhangzottakat, igazságot téve a közülünk régebb eltávozottaknak Makkai Lászlótól és Venczel Józseftől Tamási Áronig (aki mintha kezdene háttérbe szorulni, messze Nyirő mögé, a médiában és a helyszíni beszédekben átpolitizált múltban-jelenben) s a Hitel-feledtetésben nem alaptalanul elmarasztalt Balogh Edgárig. Mindenesetre szükségesnek tartanám, hogy e 2012. májusi, budapesti kezdetet kövesse majd egy kolozsvári, további tisztázást segítő tanácskozás. A Kolozsvár Társaságban remélhetőleg fogunk tudni erre is vállalkozni.
A másik pótlás a sport világába visz. Lehet, egyeseknek furcsa, de hát a nemzeti önképnek nem akármilyen tartozéka „dicsőségünk” (netán a szégyen) e részlege. Álljon tehát itt a legutóbbi K… mint összekötőből helyszűke miatt kimaradt alfejezet.
Sportpályákon: a nemzet büszkesége vagy szégyene?
A Korunk európai labdarúgásra (Európa-bajnokságra) és a londoni olimpiai játékokra „előzetest” ígérő számának szerkesztése közben az ember folyamatosan figyel arra is, ami már nem fér be a tanulmányok, esszék nyersanyagába. A büszkeség és a szégyen ugyanis természetszerűen újratermelődik. Bukaresti román tévéadón (TVR2) követni a debreceni úszó Európa-bajnokságot (M1 vétel híján), magyarként, ritka öröm volt. Annyi dicséretet a „szomszéd” nemzetről rég nem hallottam, mint ezektől a román közvetítőktől. Hát persze, megérdemeltük. Még azt is – pozitívan – szóba hozták, hogy Magyarország miniszterelnöke adta át Cseh Lászlónak a harmadik aranyérmét. (És van a világbajnok amerikai Sőni-lány vagy unoka után anyai ágon erdélyinek mondott Európa-bajnokunk, Kapás Boglárka. – De ezt már én mondom.)
Egy másik médiás sportélményemről is szólnom kell az elmúlt hetekből. Ellenkező előjelű, noha „autochton” ügy. Talán nem is a sportról szól. A kolozsvári CFR országos bajnoki címéhez, az idáig vezető úthoz kapcsolható. Ismét az ún. magyar futballcsapat a főszereplő, amelynek bajnoki címe a kolozsvári „testvércsapat”, a román nemzeti színeket hagyományosan képviselő-megtestesítő, egyébként most a 7. helyre jó „U”, az egyetemista gárda elleni mérkőzéstől függött. Ráadásul ez a sorsdöntő meccs a most felépült városi stadionban került sorra. Elvben ez a mutatós, modern stadion Kolozsvár minden csapatának egyformán otthona, a gyakorlatban azonban ez nem így van. Mindenütt olvasni, hallani lehetett, hogy az egész ország az „U”-nak szurkol – a Pászkány Árpád tulajdonában levő CFR drukkereit kivéve természetesen egész Kolozsvár is. És amikor az úgymond egyetemisták tettlegessége miatt, CFR-vezetésnél, félbeszakadt a mérkőzés, Bukarestben a hivatalosak egyformán marasztalták el a két csapatot, újrajátszást rendeltek el. A második meccset is megnyerte – immár horvát játékvezető bíráskodása mellett – a CFR. Természetesen a horvát bíró részrehajló volt, netán lefizették, mondta egyik-másik tévés kommentátor. De már nincs mit tenni, nem lehetett a Vasluit vagy a páratlan egykori juhász Gigi Becali csapatát, a Steauát kihozni országos bajnoknak. A BL selejtezőjében a CFR indulhat.
Én csak azt nem értem, hogyan fér össze ez az „U” kontra CFR ügy – ennek a kolozsvári oldala – a városvezetés és a lakosság óhajával, hogy 2020-ban Kolozsvár legyen Európa kulturális fővárosa. Horvát bírót kérünk majd a pályázat elbírálásához?
(Netán a PSD-s miniszterelnök Victor Pontának és liberálisnak mondott szövetségesének, Crin Antonescunak is ajánljunk egy horvát vagy még inkább finn tanácsadót?)
KÁNTOR LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen: Kövér nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fennállása óta a politikai párbeszéd, a tolerancia és a kölcsönös tisztelet elkötelezett híve. Ismételten megállapíthatom és leszögezhetem, hogy az erdélyi magyar közösség problémáit itthon, Romániában lehet és kell megoldani. Bárki, aki abban a hitben él, hogy erős nyilatkozatokkal meg tud oldani valamit, mélységesen téved. A magyar közösség problémáit helyi és országos szinten csak párbeszéddel, érvekkel és megegyezésekkel lehet megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök aradi sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre válaszolt, mely szerint Ioan Rus belügyminiszter szombaton azt nyilatkozta, Magyarországnak bocsánatot kell kérnie Romániától Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének kijelentései miatt.
Kelemen Hunor kijelentette: „nem értek egyet Kövér László nyilatkozataival és stílusával, ez őt jellemzi. Kövér Lászlónak nem lett volna szabad beavatkoznia a romániai önkormányzati választások kampányába. A múlt héten kialakult helyzetért mind a Nyirő József újratemetésének szervezőit, mind pedig a román kormányt felelősség terheli. Kövér László nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat. Úgy vélem, pénteken, Bukarestben létrejöhetett volna egy kétoldalú találkozó Victor Ponta és Orbán Viktor kormányfők között, akik számos témáról egyeztethettek volna, ezek közül nagyon sok az erdélyi magyar közösség sorsát is érinti. Remélem, hogy egy kétoldalú találkozóra minél hamarabb sor kerül.”
Kelemen Hunor hozzátette, neki személyesen korrekt kapcsolata van Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, ugyanakkor emlékeztetett Martonyi János külügyminiszter tavaszi, bukaresti látogatására, amikor az határozottan kijelentette, Magyarország nem avatkozik be semmilyen módon a romániai választásokba. A szövetségi elnök emlékeztetett ugyanakkor Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének a nyilatkozatára is, aki aggodalmának adott hangot az erdélyi magyar közösség megosztására irányuló törekvések miatt, ennek érdekében pedig párbeszédet kezdeményez Magyarország vezető pártjával. Az RMDSZ elnöke ismertette továbbá a Szövetség önkormányzati kampányának országos helyzetét, leszögezve: az a cél, hogy az RMDSZ minden magyarlakta településen rendelkezzen önkormányzati képviselettel, hiszen a helyi tanácsok jelentős jogköröket kaptak az elmúlt időszakban, az itt meghozott döntések egyenes módon érintik és befolyásolják a közösség életét.
„Bízom abban, hogy az RMDSZ 2012-ben is ugyanolyan jó eredményeket ér el, mint a 2008-as önkormányzati választásokon. Politikai szövetségeket az eredményhirdetés után kötünk, és remélem, hogy az RMDSZ tanácsosai kellenek a tanácsi többségek kialakításához azokon a településeken, ahol a magyarság nincs számbeli fölényben. Az RMDSZ a teljes közösség érdekében kíván cselekedni úgy, hogy a magyar emberek identitáshoz fűződő igényeit sem téveszti szem elől” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, egy héttel az önkormányzati választások előtt nagyon fontos a magyar közösség mozgósítása, a 2012-es önkormányzati választásokon való részvétel fontosságának a tudatosítása.
Bognár Levente, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, aradi polgármesterjelölt ismertette: a Szövetség a megyében 17 településen állított polgármester-jelöltet és helyi tanácsosi listát, a megyei tanácsosi listát pedig Faragó Péter parlamenti képviselő vezeti. (közlemény) Transindex.ro

Traian Basescuval tárgyalt Orbán Viktor Bukarestben
Orbán Viktor miniszterelnök az uniós kohéziós alapok jövőjéről tárgyalt pénteken Bukarestben Traian Basescu román államfővel. A magyar kormányfő, aki a felzárkóztatási politika folytatásában érdekelt uniós országok csúcsértekezletén vett részt Bukarestben, a konferenciát követően hivatalában kereste fel Traian Basescut.
Orbán Viktor gratulált a román államfőnek a konferencia időzítéséhez, mert így arra az unió következő hétéves költségvetésének vitája idején, a június 28-29-i Európai Tanács előtt került sor. „A kohéziós politikának, az európai építkezésen túl, fontos érzelmi üzenete is van, hiszen az európai szolidaritás kifejezője, s az egész európai építkezés nagy bajba kerülne a felzárkóztatási politika nélkül” – mondta a miniszterelnök. Egyetértettek a román államfővel abban, hogy mindkét országnak nagyon fontos, hogy a kohéziós források ne csökkenjenek a következő időszakban.
A találkozóról Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, a Miniszterelnökség június 2-i hatállyal kinevezett külügyi és külgazdasági államtitkára úgy nyilatkozott: „természetesen, az aktuális kérdéseket is megvitatták, azt már egy négyszemközti találkozón”.
Mircea Dusa, a kormány parlamenti kapcsolatokkal megbízott minisztere a konferencia előtt egy héttel úgy vélekedett, a kohéziós csúcsértekezlet jó alkalom lesz arra, hogy a magyar és a román miniszterelnök tisztázza egymással a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket. Bár a magyar fél már akkor közölte, hogy kétoldalú találkozó nem szerepel napirenden, a román sajtó Orbán Viktor és Victor Ponta kétoldalú találkozójának „elmaradását” a magyar fél elutasításaként értelmezte.
Szijjártó Péter szerint semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett a magyar kormányfőhöz arra vonatkozóan, hogy folytasson kétoldalú tárgyalást a román miniszterelnökkel, de Orbán Viktor mindig készen áll egy ilyen találkozóra.
„Most itt, az elbúcsúzásnál egy rövid kézfogás erejéig váltottak is egy pár szót: Orbán Viktor biztosította Victor Pontát, hogy bármikor, amikor akar vele találkozni, ő készen áll erre. Nem jött ilyen megkeresés, ezért nem is volt ilyen találkozó, viszont a részünkről bármikor lehet” – mondta.
A konferencia végén a bukaresti újságírók a román miniszterelnöknél is rákérdeztek az általuk feltételezett „magyar elutasításra”, de Victor Ponta is azt mondta: sem ő, sem a magyar miniszterelnök nem kezdeményezett kétoldalú találkozót, mert mindkettőjüknek fontosabb volt, hogy a kohéziós politika ügyében jussanak közös álláspontra.
MTI. Erdély.ma

Összetartozás?
Van, persze hogy van, ahol értelmetlen, sőt fájdalmas a kérdőjel.
Ilyen a múlt. Összetartozunk a múltunkkal. A történelmünkkel. Minden egyes napjával.
Örökre és eltéphetetlenül. Aztán e múlt, e história némely eseményét s alakját megpróbáljuk kitörölni önmagunkból. Az sem megy. Néhány eseményt és alakot gyűlölünk – az meg most, a jelenben szül újabb és újabb gyűlölséget. Nehéz tenni ellene, és egyre kevésbé látom, hogy lehetne egyáltalán. De felejtés, megtagadás, gyűlölet hasztalan: a múlt mi vagyunk. Mi játsszuk tovább.
„A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés…”
Nem oldotta békévé. Ki tudja, talán nem is oldhatja soha. Olyan sebeket ejtettünk egymáson a múltban, amelyek nem begyógyíthatóak. S a megbocsátó belepusztulna a megbocsátásba. Ez nem keresztényi mondat, tudom. S félem is az Istent miatta. S azt is tudom, nincsen kibúvó az utolsó ítéletnél – hát csak azt fogom tudni dadogni, hogy az elkövetett rettenetes bűnöknek csak egyikéről esett szó mindig, csak az egyiknek járt ki a tisztelet s az emlékezés. A mások rettenetes bűneit mindig illett nagyvonalúan megbocsátani, s még inkább elfelejteni. Ez növesztette naggyá ismét a gyűlöletet.
A múltunkkal összetartozunk tehát, de múltunk emlékei s az emlékekből, családi legendáriumokból fakadó, jelenbe nyúló ítéletek s gyűlölségek mélyen megosztanak bennünket. Nem mi, most élők leszünk azok, akik ezen felülemelkednek. Sebaj. Egy illúzióval legfeljebb kevesebb. Aztán, persze, összetartozunk ővelük, akiket ezen a napon elszakítottak mitőlünk.
1920. június 4., 16.30. Nem elfelejthető pillanat. S ők – mi vagyunk.
Nincs kérdőjel, ha közéjük megyek. Oda, ahol elrongyosodott a csönd, dunyhát húz magára a csecsemősírás is, oda, a hegyek közé. Vagy Kassára, reménykedve, hogy Márai majd megvált bennünket. Vagy éppen a Délvidéken, Csáth rémlátomásai közé. Lám-lám, doktor úr, semmi az ópium iszonyata ahhoz képest, amit a történelem produkált fél kézzel arrafelé…
Összetartozom velük.
Összetartozás? „»Szeresd a magyart, de ne faragd le« – szóla, / »Erejét, formáját, durva kérgét róla: / Mert mi haszna símább, ha jól megfaragják? / Nehezebb eltörni a faragatlan fát.«” Arany János üzen így a Toldi estéjében, s Hunnia mélysége, csodája világlik fel az üzenetből. A zsírral kevert korommal kent hajú hajdúk bizonysága és tanúságtétele, a nyakas reformáció halk, szótlan, mély ereje és elpusztíthatatlansága. Leborulok eléjük…
„S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?”
Íme, Janus Pannonius szelíd szavával szól Pannónia is. A mély zengésű orgonán búgó egyetemes katolicizmus s a szent, templomépítő, fenséges barokk – leborulok eléd… Mert összetartozom véletek is.
Összetartozunk mi sok mindennel, csak nem tudunk róla. Vagy nem merünk tudni róla. S mert nem merünk, s mert a múlt elválaszt, s mert mást és mást meséltek szüleink, hát idehaza, idehaza térben és időben, vagyis hát a maradék hazában és ebben a nyomorult, szánalmas jelenben inkább gyűlölködünk. Egyszerűbb is, látványosabb is talán, csak hát, ha így folytatjuk, belehalunk. Ezért inkább menekülök. Gyerekekhez, megjuhászodott önmagamhoz. Odaátra, Wass Albert tizenhárom almafája alá, Nyirő Uz Bencéjéhez, Tamási rengetegébe. Balassi szép szavához, Márai bölcsességéhez. Csáth Gézához, Kosztolányihoz. Ha kell, egészen az Adriáig. Otthon vagyok az Őrvidéken, s ismerem a testőr költő minden panaszát. Enyém Hunnia s Pannónia – s tudom a varázslatot:
„Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:
te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.”
Illyés is megvigasztal… De növekvő rettegéssel értem egyre mélyebben
az ifjú Babitsot:
„Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg! / ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha / nem hallott verseket ma, múzsák / papja, erős fiatal füleknek.”
Lám, nem is Babitsot: Horatiust. S már nem szállok szembe vele. Mivel otthon vagyok mindenütt, mindenütt a múltban, mindenütt a régi hazában, csak itt nem vagyok otthon, a „varázstalanított” világban és a tömegben, hát én igenis az arany középszert kívánom. Sajnálom. De élni akkor is gyönyörűség. E világ ellenében is…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Az SMOSZ nyilatkozata a román kormány magyarellenes intézkedései kapcsán
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége megdöbbenve és értetlenül figyeli az új román kormány magyarellenes határozatait és cselekedeteit: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű karának megalakulásáról szóló határozat felfüggesztését, a Nyirő József temetésével kapcsolatos zaklatásokat és szabotáló akciókat, a magyar nemzetiségű prefektusok azonnali felmentését és a magyar anyanyelvű hivatalnokokat fenyegető kormányrendeletet.
A Svédországban élő magyarokat megdöbbenti, és különösen a Ceausescu korszak üldöztetése miatt nyugatra menekült erdélyi magyarokban félelemérzetet és aggodalmat kelt az 1989 előtti időket idéző hangulat, a román rendőrség, a biztonsági szervek és a kormány hozzáállása, magaviselete, amint törvénytelen módon zaklatják, követik, megfélemlítik az erdélyi magyar közösség tagjait és az Erdélybe látogató magyar turistákat.
Ezen nyilatkozattal nemtetszésünknek és aggodalmunknak adunk hangot, mind a nemzettársaink jogai, mind az európai demokrácia és emberi jogok megsértése miatt. Továbbá kérjük az Európai Unió érintett szerveit, hogy szólítsák fel a román kormányt a demokrácia útjára való visszatérésre, valamint a kisebbségi és alapvető emberi jogok betartására és ezen jogok korlátozásának beszüntetésére. A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének vezetősége. Erdély.ma

Szijjártó: Nem kér bocsánatot a magyar kormány
Az államtitkár kiemelte: egy demokráciában a házelnök szuverén, saját döntései szerint cselekszik.
A román miniszterelnök is minden bizonnyal kiválóan ismeri a demokrácia működését, a parlament elnöke szuverén, amit tesz, kizárólag a saját döntésein alapul – jelentette ki Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában.
Szijjártó arra reagált, hogy Victor Ponta azt várja a magyar kormánytól, határolódjon el Kövér László Romániában, a Nyirő József újratemetése kapcsán tett kijelentéseitől.
Az államtitkár leszögezte: a kormány továbbra is kegyeleti ügynek tartja Nyirő József újratemetését, mellyel politikai minősítések nem férnek össze.
Arra a felvetésre, hogy sokak szerint az ügy alapján nem változott a román-magyar viszony, miszerint az indulatok a felszínen fortyognak, Szijjártó azt válaszolta: csütörtökön és pénteken Bukarestben tartózkodott, a 16 uniós tagállam találkozóján, és ott nem érezte ezt. A magyar és a román miniszterelnök – valamint másik 14 tagállam vezetője – egyetértett abban, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban a kohéziós források ne csökkenjenek, és a felhasználásukon javítsunk.
Úgy fogalmazott: kifejezetten együttműködésre vagyunk szorítva. Felhívta a figyelmet arra: az elmúlt 16 év az bizonyította, hogy egyedül a kohéziós politika képes gazdaságot élénkíteni, munkahelyeket teremteni.
Annak kapcsán, hogy Varga Mihály a jegybanktörvény módosításának elhalasztását javasolta, Szijjártó Péter azt mondta: nyilvánvalóan a folyamatban lévő konzultációk eredményessége érdekében kérte ezt. Az államtitkár szerint nincs akadálya annak, hogy minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ülhessünk a valutaalap képviselőivel. Úgy vélte: Varga Mihály a tárgyalásokon az ésszerűség határáig fog elmenni, és a nemzeti érdeket képviseli majd. Minden olyan javaslatra nyitottak vagyunk, melyek a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét növelik – tette egyértelművé.
hirado.hu. Erdély.ma

Összetartozás
Harmadik alkalommal emlékezhetünk úgy az újkori magyar történelem legnagyobb tragédiájára, a trianoni diktátumra, hogy közben ünnepelünk: a történelmi Magyarország idegen hatalmak általi szétdarabolásának évfordulóján a nemzeti összetartozást hangsúlyozzuk.
Hogy a mai napig meghatározó trauma a trianoni szétszakíttatás, az is bizonyítja, hogy a 2010-ben hatalomra jutott konzervatív kormány egyik első döntése volt az összetartozás emlékünnepének bevezetése.
A rendszerváltás óta a magyar kormányoknak szembe kellett nézniük azzal, hogy a trianoni trauma továbbra is feldolgozatlan. A balliberális kormányok láthatóan nemigen tudtak mit kezdeni a határon túliakkal – a számukra biztosított támogatással letudottnak vélték a kötelezettségeiket. A jobboldali kormányok 15 millió magyarban gondolkodtak, és az egyetemalapítások révén tevékenyen is megpróbáltak hozzájárulni a külhoni magyar közösségek gyarapodásához. A második Orbán-kormány új alapokra helyezte a magyar–magyar kapcsolatokat: a nemzeti összetartozás elvont eszméjét a könnyített honosítás biztosításával konkrét formába öntötte. A külhoni magyarok védelmére ugyanakkor még mindig nincs kellő eszköze, ám a szocialista-liberális kormányokhoz képest akár a konfliktusokat is felvállalja a hamis idill látszatának fenntartása helyett.
Más kérdés, hogy Budapest olyan konfliktust is felvállalt, amelyet nem feltétlenül kellett volna – legalábbis nem úgy időzítve és nem hivatalosan, lásd a Nyirő-ügyet. A mostani retorika és egyes külsőségek azt jelzik, a kormány arra az alapvetésre épít, hogy 1944-ben megszakadt a jogfolytonosság Magyarországon, így annak helyreállítására törekszik. Ez nem is baj – a trianoni trauma ugyanúgy él, mint akkor, ám ma a jelek szerint mások az eszközök a feloldására: a revízió eszméjét a határok fölötti, konkrét, politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatépítéssel próbálják fölváltani.
Oda kell viszont figyelni, hogy a Horthy-korszakból valóban annak pozitívumai mentődjenek át: az üres neobarokk fellengzősség helyett az egész nemzet gazdasági és kulturális gyarapodásának fontosságát hangsúlyozó bethleni és klebelsbergi eszme.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Összefogásban rejlő erő
Örömmel nyugtáztuk, hogy több év után Sepsiszentgyörgyön a magyar pártoknak sikerült összehangolniuk a trianoni békediktátum évfordulója alkalmából szervezett megemlékezéseket...
...és június 4-e legalább városunkban azzá válhat, amivé a magyar Országgyűlés nyilvánította: az összetartozás napjává, melyen a múltban történt nemzeti tragédia fölötti siránkozás helyett a jövőbe vetett hitre, az előttünk álló feladatokra összpontosíthatunk.
Valamiféle büszkeséggel kiáltottuk világgá a hírt, remélve, ragadós lesz a példa, Erdély más vidékein is képesek lesznek bár egy napra félretenni viszálykodásaikat vezetőink, hisz szükség van arra, hogy megmutassák: nemzeti jelentőségű ügyekben képesek a közös fellépésre.
Különösen fontos lenne az erő felmutatása most, amikor a nemrég hivatalba lépett Ponta-kormány első intézkedéseivel bizonyította, még a Magyarországgal való jószomszédi kapcsolatok megrontása árán sem képes kordában tartani nacionalista indulatait, és a legkülönfélébb intézkedések révén próbálja csorbítani a magyarság megszerzett jogait. A hatalomátvétel után néhány héttel már ott tartunk a korábban mindkét fél által nagyon jónak minősített magyar–román kapcsolatokban, hogy Victor Ponta és belügyminisztere nyilvános bocsánatkérést vár a magyar kormányfőtől Kövér László országgyűlési elnök azon kijelentései miatt, amelyekkel a román hatóságoknak a Nyirő József tervezett újratemetése ügyében tanúsított magatartását kifogásolta. Valami megváltozott hát a romániai magyar–román viszonyban éppúgy, mint az államok közti kapcsolatban – és ezért is lenne oly jó demonstrálni azt, amit az Orbán-kormány törvénybe is iktatott: a magyar nemzet összetartozását.
Ehelyett azonban az RMDSZ elnöke a választási kampány hevében, néhány órával az összetartozás napja előtt éppenséggel arra látta elérkezettnek az időt, hogy Kövér Lászlót oktassa ki, azt fejtegetve, az Országgyűlés elnökének kijelentései Magyarországnak ártanak, nem az RMDSZ-nek. Mindamellett, hogy Kelemen Hunor időzítése sem a legjobb, nyilatkozata a szövetség vezetőinek az összetartozással kapcsolatos magatartásáról is árulkodik. Arról a meggyőződésről, mely szerint csakis ők tudják a legjobban, mi a jó az erdélyi magyarságnak, és arról az ösztönről, hogy hamarabb keresik a kompromisszumot a román hatalommal is, mintsem a megegyezést erdélyi vetélytársaikkal vagy anyaországi szövetségeseinkkel.
Alighanem ezeken kellene változtatniuk elsősorban ahhoz, hogy a magyar szervezetek közötti együttműködés létrejöhessen, és az összetartozásban rejlő, eddig kihasználatlan erő megnyilvánuljon. Micsoda dolgokra lehetnénk képesek, ha minden erdélyi magyar párt, civil szervezet, egyház, karöltve a budapesti hatalommal, a többi Kárpát-medencei magyar tényezővel együttesen lépne fel jogaink védelme, bővítése, autonómiánk kivívása érdekében...
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem csitul a Nyirő-ügy
"A magyar kormány szerint a kegyeleti ügyek nem férnek össze a politikai minősítésekkel, márpedig a magyar kormány erre az ügyre továbbra is kegyeleti kérdésként tekint" – közölte az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap annak kapcsán, hogy Victor Ponta miniszterelnök szerint Orbán Viktornak kötelessége lenne elhatárolódnia Kövér László házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől.
"Orbán Viktornak kötelessége világosan elhatárolódnia kollégáitól, ha jó kapcsolatokat szeretne Románia és Magyarország között, és azt szeretné, hogy a két ország úgy viselkedne, mint két európai uniós ország. Úgy vélem, bocsánatot kell kérnie Magyarország nevében" – idézte Ponta miniszterelnök szombati, egy krajovai választásikampány-rendezvényen elhangzott szavait a Mediafax. Ponta – utalva ezzel az emigrációban elhunyt Nyirő József erdélyi író múlt hét végére tervezett székelyudvarhelyi újratemetésére – hozzátette, Románia nem fogadja el románellenes, antiszemita és fasisztaszimpatizáns személyek ünneplését. Szombaton Ioan Rus belügyminiszter is azt mondta egy kolozsvári sajtóértekezleten, hogy a budapesti hatóságoknak bocsánatot kell kérniük a magyar parlament elnökének "Romániát ócsárló kijelentéseiért", és kitért arra is, hogy a maga részéről arra számított, hogy ez pénteken meg is történik abból az alkalomból, hogy mindkét miniszterelnök részt vett az unió kohéziós politikájáról rendezett bukaresti csúcsértekezleten.
Szombaton Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is kitért a Nyirő-ügyre egy aradi rendezvényen, szerinte Kövér Lászlónak nem lett volna szabad beavatkoznia a romániai önkormányzati választások kampányába, és a magyar házelnök nyilatkozatai nem az RMDSZ-nek, hanem Magyarországnak tettek rosszat. Népújság (Marosvásárhely)

Cseke Attila elutasította a nyilvános vitát
Nem fogadta el Cseke Attila, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje Zatykó Gyulának, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) polgármesterjelöltjének nyilvános vitára történő meghívását. Minderre a szövetségi politikus pénteki válaszleveléből derült fény. Cseke egyben bűnnek nevezte azt, hogy Zatykó is versenybe szállt, szerinte ugyanis ellenkező esetben lett volna esély arra, hogy magyar elöljárója legyen a városnak. Válaszképpen szombati sajtótájékoztatóján az EMNP jelöltje úgy vélte: nem volt bűn elindulni. „Nem mondanak igazat, amikor azt hangoztatják, hogy egyetlen magyar jelölttel lehetett volna esély arra, hogy a városnak magyar polgármestere legyen. Nem mondja ezt komolyan Cseke Attila sem, aki azért nem indul a tanácsosi listán, mert nem akar Váradon maradni, vissza akar menni Bukarestbe. Csak riogatni akarják az embereket” – szögezte le Zatykó, aki szerint előfordulhat, hogy Cseke azért nem vállalta a nyilvános vitát, mivel programja „más fajsúlyú”, mint az EMNP-é. Arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte az a tény, hogy Váradon az RMDSZ jelöltje csak a kormánypárti polgármesterjelölttel hajlandó tárgyalni, lehet-e egy országos stratégia része, Zatykó Gyula azt mondta, megtörténhet, hogy az RMDSZ már helyezkedik. „A jelenlegi kormánypártok már kimutatták a foguk fehérjét, elég csak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet vagy a Nyirő-ügyet megemlíteni. Ha az RMDSZ ezzel a pártszövetséggel fog lepaktálni, az felér a magyar nemzetnek való hátat fordítással” – szögezte le az Erdélyi Magyar Néppárt polgármesterjelöltje. A sajtótájékoztatón részt vett Deutsch Tamás Fideszes európai parlamenti képviselő is. „Az elmúlt hetekben olvasva-hallva az erdélyi magyar közéletben megfogalmazott állításokat, olyan érzésem támadt, mintha nem 2012-t, hanem 2007-et írnánk” – fejtette ki. Mint felidézte, az akkori riogatások sem váltak valóra, hiszen bejutott az Európai Parlamentbe a függetlenként induló Tőkés László, illetve az RMDSZ két jelöltje is, miközben a következő EP-választásokon, amikor közös listán indultak, szintúgy három magyar jelöltet sikerült a romániai magyarok szavazataival bejuttatni az Európai Parlamentbe.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Felavatták a Rákóczi-szobrot
Péntektől új magyar történelmi személyiség szobrával gazdagodott Szatmárnémeti. II. Rákóczi Ferenc szobra hitet és erőt ad, valamint példát mutat a térség magyar lakossága számára.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, a szoborállítás kezdeményezője ismertette a szoborállítás történetét. A Rákóczi zászlaján máig is olvasható szöveg — Cum Deo pro patria egy libertate!/Istennel a hazáért és a szabadságért! —, a kuruc szabadságharc jelmondata máig érvényes tartalmú igazságot hordoz a szatmárnémeti magyarság szempontjából is. Szatmár város szorosan kötődik a Rákóczi vezette szabadságharchoz, tavaly októberben pedig az RMDSZ kezdeményezésére, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta a vezérlő fejedelem szobrának felállítását. A városi tanács egyik régebbi határozata alapján erre a helyre Mihai Viteazul–szobrot akartak állítani, nem volt könnyű ezt elkerülni, hogy a református egyház területén Rákóczi–emlékhelyet hozzanak létre.
Ünnepi beszédek
Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyés püspök elmondta, áldást kell mondanunk azok emlékére, akik áldozatot hoztak értünk. Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese áldás előtt felolvasta II. Rákóczi Ferenc imáját.
Markó Béla szenátor szerint a felavatott szobor érdekessége, hogy nem egy harcos, hanem egy töprengő, szövetségest kereső államférfit, egy politikust ábrázol, aki képes volt szövetségeseket állítani maga mögé Franciaországtól Törökországig, de sajnos csak ideig–óráig. De képes volt egy nagyon nehéz helyzetben megtalálni azokat a politikai megoldásokat, amelyek szerencsésebb esetben elvezethettek volna a magyar szabadság kivívásához. A kurucmozgalom is példája annak, hogy voltak és vannak olyan pillanatai a magyar történelemnek, amikor a nemzet tagjai képesek voltak félre tenni a viszályokat, és össze tudtak fogni a közös cél érdekében.
Gajdos István, Beregszász polgármestere kifejtette, hogy a Trianon által szétszóródott magyar nemzet számára nagyon fontos, hogy példaképpé állítsa azokat a történelmi személyeket, akik összefogták, egyesítették a magyarságot. Szemán Sándor, Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője elmondta, hogy a távolság megszépíti a történelmet. Vannak azonban olyan személyiségek — közéjük tartozik Rákóczi is —, akiknek a tetteit nem kell megszépíteni.
Csehi Árpád kiemelte, hogy a kuruckor harcosai különbözőségük ellenére sem az ellenséget látták egymásban, hanem az egységet keresték. Nekünk is elődeink életstílusát kellene követni annak érdekében, hogy olyan szellemi kincseket hagyjunk magunk után, ami erőt ad a mindennapi megpróbáltatások közepette. Minden egyes emlékezésünkkor múltunkat állítjuk tükörbe, ebben a tükörben azt látjuk, hogy a jelenben is hittel és bátorsággal kell vállalnunk az előttünk álló feladatokat.
Ilyés Gyula polgármester felidézte azt az eseményt, amikor Szatmárnémeti első köztéri szobrát, a Kölcsey Ferencét avatta fel Szatmárnémeti magyar lakossága. Az azóta is szaporodó szobraink szükséges részei nemzeti kultúránknak. Megpróbálunk mind többet visszaállítani abból, amit elvettek. Ez az, ami erőt ad majd az utánunk jövő nemzedékeknek. Az ünnepség koszorúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget.
Elek György. erdon.ro

Irinyi János szobrot avattak Albison
Bihar megye – Az albisi Meteor Sportklub szervezésében pünkösdhétfőn leleplezték Irinyi János diófából faragott mellszobrát. Az albisi egyház imatermében került sor a szoboravatásra, és az ezzel egybekötött kiállításra is.
Milyen kell legyen egy eseményről tudósító cikk? Tényekre alapozó, közérthető, pártatlan, érzelmi kitörésektől mentes. Ez a cikk nem ilyen lesz, mivel nem tudom kizárni érzéseim ezzel az eseménnyel, s szülőfalummal kapcsolatban. Mindezek ellenére a tényekre alapozva mutatom be azt a pünkösdhétfői délutánt, amikor is történt valami Albison.
Irinyi János, a zajtalan, biztonsági gyufa feltalálója 1817-ben született. Az, hogy hol, sokáig vita tárgyát képezte. Évtizedekig a határon túli Nagyléta tartotta szülöttének a feltalálót, de ma már támadhatatlan bizonyitékaink vannak arról, hogy Irinyi János, akárcsak testvére József – az 1848-as forradalmi 12 pont megszerkesztője – a Bihar megyei Albison született. Ennek tiszteletére az albisi Meteor Sportklub szervezésében pünkösdhétfőn leleplezték Irinyi János diófából faragott mellszobrát. Az albisi egyház imatermében került sor a szoboravatásra, és az ezzel egybekötött kiállításra is. Érdemes megemliteni a terem díszítéset. A feltaláló munkásságát tükrözte a dekoráció is, hogy csak néhány példát említsek: mindenhol gyufa hevert a földön, gyufaszálakból volt kirakva egy 100cm x 60cm nagyságú plakáton Irinyi János neve, egy korabeli falióra pedig az múló időt szimbolizálta.
Csekély érdeklődés
A sportklub vezetője, Szabó László volt a főszervező, aki már évek óta kutatta az Irinyiek Albishoz kötődő viszonyát. A már említett kiállítás az elmúlt évek kutatásainak eredményeit szemlélteti. Bár napokkal az esemény előtt minden albisi családhoz juttattak el meghívót a sportklub kézilabdajátékosai, sajnos, elég csekély volt az érdeklődés: kb. 70 személy jelent meg a szoboravatón. Szomorúan hozzá kell tennem, hogy az albisi értelmiség is kis számban képviseltette magát. A főszervező köszöntötte az érdeklődőket, meghívottakat, vagyis dr. Szabó Józsefet, a margittai kórház gyermekorvosát, aki az Érmellék történelmét kutatja, Weisenbacher Szabó Istvánt, a szobor társalkotóját, illetve az óvodásokat. Utóbbiak Szabó Ibolya és Kerékgyártó Anetta óvónők vezetésével egy kedves pünkösdi daljátékot mutattak be. Az előadás után a főszervező Szabó László szólt néhány szót a szoboravatás előzényeiről, majd dr. Szabó József vette át a szót, aki igényes előadásban bemutatta a térség Irinyiekhez kapcsolódó történetét, Irinyi János és édesapja id. Irinyi János életútját.
Lángelme, de rossz menedzser
A doktor úr diószegi lakos, főleg települése történelmét kutatja, de érdeklődése az egész Érmellék történelmére kiterjed. Előadását hármas egységre építette fel, amely Bihardiószeg és Albis kapcsolatára illetve az Irinyiekre épült. Bemutatta a térség, akkori megnevezésben uradalom, tulajdonosait, vezetőit, a Zólyomiaktól a Stubemberg családig. Szemléltette a görög ortodox vallás jelenlétét a térségben Bihardiószeg központtal, mivel az Irinyi család görög ortodox vallást gyakorolt, Irinyi Jánost, Józsefet és Antóniát a bihardiószegi görög ortodox templomban keresztelték meg. Ismertette a térség társadalomtörténetét és nemzeti összetételét. Beszélt az Irinyi család történetéről, kiemelte id. Irinyi Jánost, aki a kor elismert mezőgazdásza volt. Már az ő életrajza is érdekes, és sejteti, hogy ez a család értékes embereket ad a nemzetnek, a világnak. Irinyi János lángelme volt, de hogy a doktor úr szavaival éljek, rossz menedzser. Ez abban is látszik, hogy találmányát, bár az országban ismerték és elismerték, ő nem tudta úgy híressé tenni ezt, hogy gondok nélkül megéljen belőle. Más üzleti próbálkozásai sem jártak sikerrel. A ’48-as forradalmi 12 pont megalkotásában is szerepe volt: segített testvérének. Ezért a forradalom leverése után börtönbe került, de kis idő múlva amnesztiában részesült. Végül leszegényedett nemesként halt meg nővére otthonában, 1895 decemberében. A magas színvonalú és izgalmas történelmi bemutató után elérkezett a szobor leleplezése.
Nagylelkű támogató
Mielőtt lekerült volna a nemzeti színű szalaggal átkötött fehér lepel a mellszoborról, az albisi egyház lelkésze olvasott fel egy igét Pál apostol korinthusbeliekhez írt I. leveléből, majd rövid fohászt követően a szeretet jegyében megáldotta a mellszobrot. Tervben volt, hogy a bihardiószegi ortodox lelkész is megáldja a szobrot, de Nyirő József újratemetése körüli politikai csatározás ezt lehetetlenné tette. Megjegyzendő, hogy az ortodox tiszteletes ennek ellenére is szívesen eljött volna, de ezt felettesei megtiltották neki. Maga a mellszobor faból lett kifaragva, Weisenbacher Szabó István és testvére, János keze által. A tökéletes ábrázolásnak lelke van, nem csak a vonások tükrözik híven Irinyi János alakját, de az összkép is sugallja azt a lelkiséget, szellemiséget, amely oly fontos nekünk, albisiaknak. A költségeket egy Albishoz közelálló üzletember fedezte, ki nevét elhallgatni óhajtja. A szobor leleplezése után Szabó László bemutatta az üvegszekrényben található kutatási anyagokat: Irinyi János keresztelésének bejegyzését, mely eredetije a nagyváradi levéltárban található, a bihardiószegi ortodox templomban levő görög ortodox emlékekről készített képeket, illetve a síremlékeket ábrázoló képeket.
A jövő a lakosokban rejlik
Megjegyzendő, hogy a kutatáshoz szükséges információk nagy részét dr. Szabó József bocsájtotta Szabó László rendelkezésére. Egyesek valós, már kutatott, de még nem publikált dokumentumok, míg mások sejtések, feltételezések voltak részéről. E nyomon elindulva Szabó László eljutott az úgynevezett diószegi falusi román ortodox templomba, ahol rátalált arra a szentképekkel teli ikonosztázra, mely alatt a három Irinyi testvért keresztelték, amiről az ottani hívek nem tudtak, csak azt tudták, hogy nagyon régi. A szerencsének is köszönhető, hogy a meglévő dokumentumok elemzésekor fény derült arra, hogy az 1800-as évek végén a görög ortodox templom lebontásakor a kegytárgyakat átmentették az akkor még nagyon kicsi és szegényes, ma ellenben szép, rendezett ortodox templomba, ahol ma is megtalálhatók. A terem másik sarkában a Meteor Sportklub kézilabdában elért sikereit bizonyító kupák és oklevelek találhatóak. Elmondta, hogy következő célja egy Irinyi Józsefet ábrázoló fa mellszobor kiállítása, amely a testvére mellett kapna helyet. A főszervező ezek bemutatását követően beszélt a mai kor Albisának lehetőségeiről, jövőjéről. Albis jövője a lakosaiban rejlik, és attól függ, hogy merünk-e nagyok lenni, merünk-e hinni magunkban, a fiataljainkban. Ezek hiányában kis falunk eltünik a globalizáció süllyesztőjében annyi más hétvégi házak tömkelegévé átsilányult faluval együtt.
Ne legyünk megosztottak
Szabó János, a szobor társalkotója arról beszélt, hogy ne hagyjuk, hogy a politika megosszon minket, magyarokat, mert egy a nemzet, s minden magyar egy egységet alkot, mely csak egészében értékes. Csiha Kálmán Szeressétek a templomot című versét Szabó Jutka mondta el, s így a rendezvényt addig is körüllengő meghitt hangulat mindenkit megérintett. A rendezvény záró gondolatait Szabó József fogalmazta meg a jövő tekintetében, vagyis, hogy kamatoztassuk az Irinyi-örökséget a falu fejlődése, épülése végett. Kiemelte a diószegi példákat – diószeg-álmosdi csataimitáció, pincefesztivál – s azt, hogy nem a politikai hovatartozás, eszmei különbözőség kell meghatározó legyen, hanem a közös cél a falu felemelkedése, a múlt értékeinek kamatoztatása által. A himnusz eléneklése után a jelenlevők emlékként egy doboz gyufával és lelki, szellemi felüdüléssel térhettek meg otthonaikba. A régi mondás – aki kimarad, az lemarad – már nem állja meg a helyét a mai világban: ez a rendezvény is megtekinthető a legismertebb internetes videómegosztón az Irinyi János szoboravató Albison címszó alatt, három részben.
A szoboravató margójára
Ez az esemény elgondolkodtatott: miért van az, hogy ma olyan nehéz hősöket találni, akikre felnézünk, akik tesznek valamit értünk, a szülőfalujukért, hazájukért. Nem gondolok nagy tettekre, sőt, nem is feltétlenül tettekre gondolok. Sokszor elég lenne az is, ha kiállnának az emberek magukért, azokért az értékekért, amiket képviselnek. Nem az a fontos, hogy valaki kiemelkedjen, és unokáink, dédunokáink az ő nevét említsék, az a fontos, hogy együtt tudjunk tenni falunkért. Elég csak alig néhány évtizeddel ezelőtti falunkra visszatekinteni, nagyszüleink korára. Ők voltak azok a „hősök”, akik felépítették a kultúrházat közös erővel, színielőadásokat mutattak be a környező falvakban, hogy fedezni tudják az építkezés költségeit, harangot hoztak templomuknak, és még sorolhatnám. Nem tudom a neveiket, de azt igen, hogy mit tettek, s büszke vagyok rájuk. Bárcsak a nyomdokaikba léphetnék! De nem egyedül, hanem mindazokkal, akiknek fontos az otthonuk. Nemrég valaki azt mondta erről a faluról, hogy csak egy kis „szutyok falu”. Vérig sértett vele. De aztán rájöttem, hogy nem elég büszke lenni arra, hogy albisi vagyok, tennem is kell, hogy büszke lehessek rá. A mi falunk nem „szutyok”, és én tudom, hogy nem is lesz az soha, mert az ősök lelke bennünk él. Merjünk mindennapi hősök lenni magunk előtt, a családunk előtt, a falunk előtt. Tudom, elcsépelten hangzik, de együtt sikerülni fog, csak fogjuk meg egymás kezét.
Baikó Szabó Ágnes Zsuzsanna. erdon.ro

Trianon sebei
A sors fintora, hogy épp egy francia politikus, Théophile Delcassé fogalmazta meg talán legpontosabban, hogyan kell értelmeznünk Trianont. „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy hogy aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.” Talán erre született a magyar válasz: „Nem, nem, soha!”
Békeszerződés? Nem békeszerződés volt az Trianonban. Rossz szóösszetétel ez arra az irathalmazra, amit az orrunk elé toltak a versailles-i kastélyban kilencvenkét éve, 1920. június negyedikén. A világháborút lezáró béke helyett viszont már ott sistergett a következő világégés valamennyi kelléke: a győztesek gátlástalansága, a féktelen területrablás, a hadisarc, megannyi ordító igazságtalanság. Az az iromány maga volt a garancia a következő világháborúra. Nem volt ott semmiféle szerződés; diktátumot írattak alá velünk azon a szomorú napon.
Igaz, hónapokkal előbb, ahogyan kell, meghallgatták a győztesek jó Apponyi Albertet, aki három világnyelven is elmondhatta szívszorító, legendás védőbeszédét az ezeréves hazáért. „Érzem a felelősség roppant súlyát, amely rám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót ejtem. Nem tétovázom azonban, és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.” De addigra készen volt a ránk szabott ítélet, belefoglalva a harmadára csonkolt ország, a szétdarabolt nemzeti vagyon, az otthon nélkül maradt sok millió magyar, a bánathegyek és a kilátástalan sorsok. Henri Pozzi tanulmányában ezt írta 1935-ben: „A háborús vesztesek közül Magyarországot nem büntették – Magyarországot kivégezték.”
És végül mégsem használt senkinek a trianoni diktátum – a győzteseknek sem. A térképasztal mellett összetákolt Csehszlovákia éppúgy életképtelennek bizonyult, mint ahogy Jugoszlávia, a délszláv turmixállam is darabjaira hullott (Koszovó környéke még mindig füstölög). Az ábrándos utódállamok csődöt mondtak, nem igazolták vissza Trianont, Közép-Európa máig önmagát keresi. Magyarország az igazát. Megtörténhetett, hogy egy kárpátaljai magyar öregember hosszú élete során öt állam polgárává is lett – megtűrt, kisebbségi sorban, persze –, holott ki sem lépett a falujából, csupán a történelem masírozott át rajta.
Mivel szolgáltunk rá Trianonra? Ekkora méltatlan büntetésre? És miért éppen mi, magyarok? Máig keressük a választ. Sok történész szerint valójában szelídebbre tervezték a békekötés forgatókönyvét, korántsem ilyen kíméletlenre; az ítélet gerince hamar el is készült, ám közbejött a tizenkilences tanácskommün, ez felbátorította a Monarchiából kiszakadt kisantantállamokat. Kun Béláék ámokfutásának letöréséért cserébe szabad kezet kaptak az országkoncoláshoz a nagy győztesektől. Éltek is az alkalommal, de még mennyire: hiénaként zúdultak a vérző anyaországra, benne látva elmúlt évszázadok minden bajának okozóját. Tehették bátran, nemzeti hadereje már régen nem volt a hazának, szélnek eresztette azt Károlyi Mihály, mielőtt átadta hatalmát a kommunista csőcseléknek.
Szólhatott-e másról Horthy Miklós kormányzó Trianon évében kezdődő negyedszázados országlása, mint a meggyalázott, feldarabolt és kifosztott ország testi, lelki talpra állításáról, a békediktátum revíziójáról? Ezzel kezdődött minden magyar ember gondolata, álma, imája, reménye, bármelyik oldalán élt is a gyalázatos határvonalnak. Trianon fájdalmáról, igazi arcáról évtizedeken keresztül beszélni sem lehetett. Bélyeget kapott, aki csak szóba hozta, hogyan bánt el velünk a „művelt Nyugat” abban a Párizs melletti kastélyban azon a kegyetlen napon, amikor Nagy-Magyarország-szerte szirénák szóltak, harangok zúgtak. Károlyi és Kun Béla később szobrot kapott a diktatúrában – Horthy irredenta, fasiszta bélyeget. Trianon óta csak annyi változott, hogy már beszélhetünk róla. Már megírhatják az újságok, hogy megverték Nyitrán a diáklányt, mert magyarul beszélt. Hogy megfosztották szlovák állampolgárságától a százéves felvidéki Ilonka nénit, mert magyar papírokért folyamodott. Hogy a vereckei szobrot újra és újra meggyalázzák ismeretlen barbár ukránok. Hogy továbbra sem kaphat végtisztességet a délvidéki vérengzés több tízezer magyar áldozata. Hogy a nagy székely írónak még a hamvait is kitiltják Erdélyből.
Más nemigen változott az eltelt kilencvenkét év alatt. Legutóbb még azt reméltük, talán majd a nagy csatlakozás Európához biztosan segít. Hogy a megnyitott határok megoldanak mindent, az előítéletek eltűnnek, a falak leomlanak. Nem így történt, az Európa Unió „megoldása” is íróasztal mellett született – olyan is lett. Sólyom László köztársasági elnökként még a komáromi Duna-hídon sem mehetett át.
Trianonra emlékezni annyi, mint szót emelni az igazságért, ha tabukat sért, akkor is. Európa hallgat, a mi médiatörvényünk az uniós bürokraták szerint égre kiált, de a fejlett nyugat-európai államokban mindenütt elfogadott kettős állampolgárságot ellehetetlenítő szlovák törvény nekik „belügy”. Mintha Attila hunjai lennénk, olyan veszélyesnek tartanak minket – pedig csak felemelt fejjel szeretnénk járni, kívül rekedt nemzettársainkkal együtt.
Pihál György. Magyar Nemzet

Semjén: Belakjuk a Kárpát-medencét
Olyan személyes hajszálgyökerekkel tudjuk áthálózni a Kárpát-medencét, amelyek a magyar megmaradás és az egységes magyar nemzet biztosítékai – mondta a miniszterelnök-helyettes az m1 Este című műsorában.
2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjának június 4-ét az Országgyűlés. Tegnap felvonták a nemzeti lobogót, és a Parlamentben is megemlékezést tartottak.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, miniszterelnök-helyettes az m1 Az Este című műsorban ezzel kapcsolatban kifejtette: Trianon sebének gyógyítása a nemzet közjogi egyesítése, az állampolgárság megadása. Mint mondta, ezzel lehet egyesíteni a magyarokat, akik útlevéllel, szavazati joggal együtt kapcsolódhatnak teljesen a magyar nemzethez. „A magyar állam feladata ezen túl a határon túli közösségek identitásának megerősítése is egyben"- tette hozzá.
„Gyurcsányi nemzetárulás"
A Magyar Szocialista Párt nem vett részt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett megemlékezésen. Ezzel kapcsolatban Semjén Zsolt azt mondta: a magyar társadalom természetesnek veszi, hogy minden magyar a nemzethez tartozik. „A 2004. december 5-i gyurcsányi nemzetárulás után kínosan érezhetik magukat a szocialisták egy ilyen napon, de hogy nem vettek részt az eseményen, ezzel azt mutatják, hogy bizonytalan a kötődésük a magyar nemzet sorskérdéseihez. Ezzel azt is demonstrálták, hogy semmibe veszi a határon túli magyar vezetőket” – fogalmazott Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes szerint a kormány hivatalba lépése óta sokkal többet tett a jó kapcsolatokért, mint korábban bárki más.
„Szlovákiával való vitáink Gyurcsány, Fico, illetve Slota idején „sokkal durvábbak” voltak, mint ami azóta van. Törekszünk megoldást találni azokra a problémákra, melyek abban az időszakban mérgesedtek el a két szocialista kormány között. Romániával, nagyságrenddel jobbak a kapcsolataink, mint a szocialisták idején” – fogalmazott a műsorban Semjén Zsolt.
Mint kiemelte, fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg választások vannak Romániában. „A szocialista-liberális kormánytöbbség, a Ponta-Antonescu szövetség, mikor Magyarországot támadja, akkor tulajdonképpen a Basescu politikáját támadja a románságon belül, mondván, hogy Basescu és Orbán Viktor között olyan szoros politikai kapcsolat volt, melyet ők nem támogatnak. Mikor a magyarokat támadják, akkor tulajdonképpen a román belpolitikai konfliktusban próbálnak voksokat szerezni” – fejtette ki a KDNP elnöke.
Kiemelte: Magyarország alapvetően érdekelt egy román-magyar kiegyezésben. „Egymásra vagyunk utalva, a magyarság és a románság történelmi sorsközösségben van, ezt nem szabad alárendelni politikai hullámverésnek”- mondta.
A műsorban kiemelte egy észak-déli tengely fontosságát is; mint mondta, az ország és a környező országok érdeke is, hogy legyen egy észak-déli tengely a balti tengertől a fekete tengerig. Mint mondta, ez olyan gazdasági érdek is, mely „a józan ész alapján felül kell írjon egy választási csatát.”
Nyirő-temetés
A temetéssel kapcsolatosan Semjén Zsolt úgy fogalmazott: alapvetően egy olyan írónak a temetéséről van szó, aki „rendkívül szerencsétlen módon” politikai vizekre tévedt. De ez a temetés egy magyar író végtisztességének a megadása, ehhez pedig mindenkinek joga van – fejtette ki.
Belakjuk a Kárpát-medencét
A Nemzeti Összetartozás Napját a határokon túl is megünnepelték. Semjén Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta: soha nem szabad elfelejteni Trianon tragédiáját.
„A történelmi igazságot meg kell tanítani. Tisztelettel kell adózni, hogy az ország túlélte ezt a katasztrófát. Évente 15 ezer gyermek tud elmenni a támogatásunkkal határon túli magyar közösséghez, hogy a külhoni nemzetrészeknél is megismerje személy szerint is az embereket.
Ezért a célunk nemcsak az, hogy Erdélyből jöjjenek Budapestre, vagy a budapesti gyerekek menjenek a Felvidékre, hanem az is, hogy a felvidékiek menjenek Erdélybe, a kárpátaljaiak Délvidékre, és így „belakjuk” a Kárpát-medencét. Olyan személyes hajszálgyökerekkel tudjuk áthálózni a Kárpát-medencét, amelyek a magyar megmaradás és az egyetemes és egységes magyar nemzet, a magyar kultúra biztosítékai”- mondta a miniszterelnök-helyettes.
hirado.hu. Erdély.ma