A Kossuth utca perében lehetett, a Gusa-perben nem
Elutasították Tőkés László kérését a megyei törvényszéken!
A megyei törvényszéken tegnap megszületett az első bírói döntés a Gusa-szobor perében: elutasították a felperes Tőkés László azon kérését, hogy az alapper lefolytatása idején szüneteltessék a Gusa-szobor felállítására vonatkozó helyi tanácsi határozat végrehajtását.
A múlt heti halasztás után a tegnapi tárgyaláson a helyi tanács nevében Dorin Florea polgármester ismét halasztást kért, arra hivatkozva, hogy a Tőkés László által indított perben a tanácsnak jogi képviselőt kell találnia. Mint írtunk róla, Tőkés László a Gusa-szobor felállítását jóváhagyó tanácsi határozat semmissé nyilvánítását jogi úton próbálja elérni, a jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd pedig kérte, hogy az alapper lefolytatásáig, mindaddig, amíg végleges bírósági ítélet születik, a megyei törvényszék szüneteltesse a tanácsi határozat végrehajtását. Azaz: addig ne állíthassák fel a kommunista rezsimet kiszolgáló, a temesvári forradalmárok közé lövető tábornok szobrát, amíg a tanácsi határozat ügyében nem dönt a bíróság. A helyi tanács halasztási kérelmének elutasítását kérte Kincses Előd tegnap Maria Ristache bírótól, aki a tanács kérését megalapozatlannak ítélte és elutasította a tárgyalás elnapolását. Az első kis "győzelem" után Kincses Előd újabb iratot adott át a bíróságnak, valamint a tanácsot képviselő jogásznak, amelyből kitűnik, hogy Gusa a Jurnalul nationalban megjelent cikk szerint nemcsak a temesvári megtorlásokért, hanem az otopeni-i repülőtéren meggyilkolt 50 katona haláláért is felelős. Az ügyvéd hangsúlyozta, ha a tanács határozatának végrehajtását az alapper idejére nem szüneteltetik, Gusa szobrát akár holnap is felállíttathatja a Gusa Alapítvány, ami – ha az alapperben a határozat semmisségét jóváhagyó ítélet születik – a szobor lerombolását jelenti. "Ez mindenképpen erkölcsi és anyagi kárt jelent, hiszen az alapítvány akár kártérítést is kérhet majd" – mondta Kincses Előd. Hozzátette: az Európai Néppárt (amelynek a PD-L is tagja, tehát Dorin Florea is) decemberben felhívást intézett a posztkommunista országokhoz, hogy kerüljék azon személyek dicsőítését, akik a rendszerváltás idején történt megtorlásokért tehetők felelőssé. "Olyan elismert személyiségek, mint Herta Müller Nobel-díjas író is tiltakoztak a szoborállítás ellen. El lehet képzelni, hogy a nemzetközi sajtó mennyire megszellőztetné a szoborállítást és roppant kellemetlen lenne Romániára nézve, ha egy ilyen személy kultuszát ápolnák, mint Gusa tábornok, akit csak azért nem ítéltek el 1990 után, mivel elhunyt" – mondta.
A bíró a tárgyalás után egy órával már közölte az ítéletet: elutasította Tőkés Lászlónak a szoborállítási határozat végrehajtását szüneteltető kérelmét. Kincses Előd a Népújságnak kijelentette: az ítélet közlésétől számított 5 napos határidőben fellebbezést nyújtanak be. "Furcsállom a törvényszék kettős mércéjét, hiszen a Kossuth utca perében a táblaelhelyezésre vonatkozó határozat szüneteltetését kérő román veteránszervezetek kérésének engedtek, pedig a Gusa- szoborállítással nagyobb erkölcsi és anyagi kár keletkezik" – nyilatkozta az ügyvéd.
Az alapperben az első tárgyalás 2010. január 22- én lesz.
Antalfi Imola. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Elfogadták a költségvetést
Elfogadták tegnap a parlament két házának együttes ülésén a 2010-es állami költségvetési törvényt. A tervezet mellett 192-en szavaztak, ellene 138-an. A négy napon át tartó vitát nagyban felgyorsította, hogy tegnap a szociáldemokraták úgy döntöttek, lemondanak módosító javaslataik előterjesztéséről.
A sietség hátterében vélhetően az áll, holnap Bukarestbe érkezik a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége, hogy a Románia számára folyósítandó hitelrészletről tárgyaljanak, ennek pedig feltétele volt a büdzsé elfogadása.
Ugyancsak tegnap este fogadták el — 176 vokssal 147 ellenében — a társadalombiztosítási költségvetés törvényét. Igen éles vitát váltott ki az ellenzék által benyújtott javaslat, miszerint a bruttó átlagbér 45 százalékára — azaz a jelenlegi 732 lejről 826 lejre — emelnék a nyugdíjpont értékét. Végül ezt a módosítást is elutasította a törvényhozás, ami azt jelenti, egyelőre nem növekednek a nyugdíjak.
Emil Boc kormányfő kifejtette: csak a szociális nyugdíj inflációs aránnyal megegyező növelésére van pénzügyi fedezet. Hangsúlyozta: a kabinet csak akkor képes biztosítani a nyugdíjak és bérek kifizetését, ha nem növelik azokat. Nem sok jót ígér az idei esztendő az alkalmazottaknak sem, hiszen júliusig biztosan nem emelik a minimálbért, a közszférában pedig a fizetések befagyasztása mellett nagyszabású elbocsátásokra is számítani kell, a vállalkozókat pedig várhatóan újabb adóterhekkel sújtják.
A tegnapi együttes ülésen a honatyák többnyire a kormány által eredetileg beterjesztett formában fogadták el a különféle állami intézmények és a minisztériumok büdzséjét, még azokat a módosításokat is elutasították, amelyekre néhány nappal korábban a szakbizottságokban rábólintottak. A legnagyobb kárvallott a mezőgaz- dasági minisztérium, amelynek költségvetését a szakbizottságban elfogadott módosítás révén 2,1 milliárd lejjel kellett volna kiegészíteni — végül azonban ezt a javaslatot is elutasította a plénum.
Az idei költségvetési törvényben egyébként 3,7 százalékos inflációval számolnak, 1,3 százalékos gazdasági növekedésre számítanak. A vita során elhangzott még: idén nem emelik a hozzáadottérték-adót és a társadalombiztosítási járulékot, adómentes marad az újrabefektetett profit, folytatják és bővítik a roncsautó- és az Első otthon programot.
A büdzsé elfogadását üdvözölték a kormány képviselői, Emil Boc miniszterelnök szerint a tervezet minden állampolgár számára reményt keltő lehet. Élesen bírálták viszont a tervezetet az ellenzéki alakulatok, a szociáldemokraták különösen a nyugdíjpont emelésének elutasítását vették zokon, a liberálisok szerint pedig a büdzsé nem tartalmaz gazdaságélénkítő intézkedéseket, a valóságtól elrugaszkodott, túl nagy bevételekkel számol, ezért hamarosan kiigazításra szorul.
Farcádi Botond. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres egyeztetés: a háromszéki közintézmények kétharmadát magyarok fogják vezetni
A háromszékiek országos viszonylatban elsőként írták alá a megyei RMDSZ–PDL-együttműködést, az egyeztetések eredményeként a kormánynak alárendelt megyei közintézmények 65 százaléka magyar irányítás alá kerül.
Az országban elsőként Kovászna megyében írták alá az együttműködési megállapodást az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi szervezetei. Két nap intenzív tárgyalás után szerda estére megegyeztek, hogyan osztják el a dekoncentrált intézmények vezetői tisztségeit.
A szövetség megyei szervezetének vezetői szerint az RMDSZ az elmúlt húsz év legjobb eredményét érte el a tárgyalásokon. A kormányhoz tartozó 35 háromszéki intézmény 65 százalékát az RMDSZ szerezte meg, így 24 igazgatóság élére kerül magyar vezető. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és RMDSZ-elnök rámutatott: eddig a megyei intézményvezetőknek legtöbb 45 százaléka volt magyar nemzetiségű. Mint mondta, több intézmény élére első alkalommal sikerül magyar igazgatót kinevezni, így például az országos levéltár vagy a sportigazgatóság is az RMDSZ-hez került. Ugyancsak a szövetség jelöl igazgatót többek között a pénzügy és a pénzügyőrség, a környezetvédelmi, az erdészeti, a művelődési felügyelőség, az egészségbiztosítási pénztár, a mezőgazdasági és ifjúsági igazgatóság élére.
Magyar marad a főtanfelügyelő, a főállatorvos, az építészeti főfelügyelő és a közegészségügyi hatóság igazgatója is. Az egyezség értelmében, ahol az egyik alakulat jelöli az igazgatót, a másik szervezet kapja meg az igazgatóhelyettesi tisztséget. Azokban az intézményekben, ahol több aligazgatói tisztség van, azokat fele-fele arányban osztják el. Az igazgatókat mindkét párt a következő napokban nevesíti.
„A tárgyalások kiindulópontját az etnikai arány jelentette, a Háromszéken fennmaradó 10 százalékot – a 65 százaléktól 75 százalékig – a szórványközösségek megerősítése érdekében más megyékben használhatjuk fel, erre ígéretet kaptunk a PDL tárgyalócsapatától – mondta a Krónikának Tamás Sándor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke. – Fontos ez a lépés is, hiszen a szórványközösségek a megmaradásukhoz szükséges kulcspozíciókhoz juthatnak – gondolok itt Hunyad, Arad, Temes megyére például.”
Scripcaru: tévedés volt összefogni
A tárgyalásokon a PDL-t George Scripcaru brassói polgármester, a párt országos alelnöke és Dan Manolăchescu sepsiszentgyörgyi elnök képviselte. Gheorghe Baciu Kovászna megyei elnök nem volt jelen a megállapodás aláírásán. Újságírói kérdésre Scripcaru elmondta, a Magyar Polgári Párttal nem tárgyaltak az igazgatói állásokról. „Több politikai alakulattal van kapcsolatunk, de ez a párt belügye, a koalíciós partner az RMDSZ, a koalíciós egyeztetések csak ezzel az alakulattal zajlanak” – fejtette ki Scripcaru. Ugyanakkor tévedésnek nevezte, hogy a helyhatósági választások alkalmával a román pártok megyei képviselői koalícióra léptek, ezt a hibát, mint mondta, többször nem követik el.
Elégedetlen az MPP
Az MPP megyei szervezetének képviselői szerint elkeserítő, hogy az RMDSZ helyi szinten is tisztségekre vadászik a kormányzati szerepvállalást követően, ahelyett hogy a területi autonómia ügyéért harcolna. „Vissza nem térő alkalom adódott, hogy az RMDSZ az önrendelkezésről tárgyaljon a demokrata-liberálisokkal, ehelyett bársonyszékekre vadásznak. Elkeserítő, ami történik” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Kulcsár Terza József, a polgári párt megyei elnöke.
Az RMDSZ csíki szervezete bejelentette: tanácskozássorozatot, szakmai fórumokat indított el különböző szakmai ágazatok képviselőivel. A velük folytatott kommunikáció eredményeképpen megfogalmazott, intézményvezetéssel kapcsolatos elvárásokat, kéréseket, problémákat a csíki RMDSZ közölni fogja az illetékes intézményvezetőkkel, ugyanakkor annak függvényében jelölne vezetőket, hogy mennyire felelnek meg a megfogalmazott elvárásoknak, illetve rendelkeznek-e azokkal a képességekkel, amelyek a kérések megvalósításához szükségesek. Orvosokkal, ifjúsági szervezetek, civil szervezetek, művelődési intézmények, vállalkozók érdekvédelmi szervezetek, mezőgazdasági szakmai szervezetek képviselőivel terveznek tanácskozásokat. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Folytatják a fejlesztéseket
Interjú Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat elnökével
Mi lenne az a három 2009-es sikerélmény, amiért most azt mondhatja: másfél évvel ezelőtt megérte újabb elnöki mandátumért versenybe szállni?
– A legnagyobb örömmel a Kultúrpalota kistermének átadása tölt el. Miután két évvel ezelőtt teljesen rendbe tettük a nagytermet, most sikerült restauráltatni a kistermet is, amely újra eredeti fényében pompázik. Sikerként könyvelem el a vidrátszegi nemzetközi repülőtér második termináljának a befejezését, valamint a kifutópálya feljavítását. Jó úton haladunk a pálya meghosszabbításáért tett lépéseinkkel is.
Folyik a kisajátítási procedúra, a tulajdonosok kártalanítása, és már az uniós pályázat tervén gondolkodunk. Persze ehhez bizonyos mértékben politikai támogatás is szükséges, de a pályázat sikere főleg a mi operativitásunkon múlik. Helyhiány miatt a kolozsvári röptér kifutópályáját már nincs hova fejleszteni. A napokban éppen a mi támogatásunkat kérték egy új, Désen felépítendő repülőtérre.
Az, hogy jelenleg jóval kevesebb járat indul Vidrátszegről, mint Kolozsvárról, tény. A tavalyi fejlesztések után azonban ismét érdeklődni kezdett a Ryanair, amely több járatát hozná Marosvásárhelyre. Végül még hadd tegyem hozzá, hogy amikor nem fog füstölni a marosvásárhelyi vegyipari kombinát, nem lesz annyi ködös nap a környéken, így nem lesz mire panaszkodniuk a légi járatokat működtető cégeknek.
– Mire jut még az idei, amolyan túlélési költségvetésből?
– Folytatnunk kell a korábban elkezdett hulladékgazdálkodási, illetve víz- és csatornarendszer programunkat. Európai pénzekre számítunk, de még így is mindkettő sokat fog felemészteni, mert az önrésszel nekünk kell megelőlegeznünk a munkálatok elkezdését. Fel kell újítanunk a bábszínház részére vásárolt egykori zsidó művelődési központot és a volt pártszállodát, amelynek emeleti helyiségeit irodaházként használnánk.
A földszinti egykori pártkantinba a Kultúrpalotában már nem férő megyei könyvtár egy részét költöztetnénk. Szintén 2010-ben kezdenénk el a Csergedi-tetőre tervezett motorversenypályája építését, amely hazai szinten a legnagyobb ilyen jellegű létesítménynek számítana. Ezenkívül csak kisebb beruházásokkal számolunk, amelyekről éppen a napokban tárgyalunk az intézményvezetőkkel.
– Ha a költségvetésről, pénzszerzésről és -elosztásról van szó, mennyire érzi biztonságban magát azok után, hogy az RMDSZ kormányra került?
– Erre azt mondhatnám, hogy jól esik, hogy nem maradtam magamra. Viszont hangsúlyoznám, hogy az RMDSZ Bukarestben tevékenykedő politikusai eddig is támogatták Maros megyét. Odafigyeltek és követték a projektjeinket: amikor valami gond támadt, mindig próbáltak segíteni.
– Gondolja, hogy jót tesz a megyei önkormányzat-prefektúra-marosvásárhelyi városháza háromszög eddig egyáltalán nem felhőtlen viszonyának a PDL és az RMDSZ közötti, felső szinten hozott, de a megyékre is levetítendő együttműködési egyezség?
– Ha mindhárom intézmény végzi a maga törvényes keretek körülhatárolta dolgát, nem adódhatnak gondok. Annál is inkább, mivel érdekeink azonosak. Viszont, ha belegondolunk, hogy Marius Paşcan prefektus a megyei tanács ostorozásával zárta az elmúlt évet, idei első sajtótájékoztatóján pedig ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, elég nehéz felhőtlen együttműködésre számítani.
Hasonló a helyzet Dorin Florea polgármesterrel is, akinek meg kellene tanulnia, hogy az egyezség nemcsak addig tart, amíg felállunk a tárgyalóasztaltól. Én a hat év alatt rájöttem, hogy nem kell minden támadásra azonnal reagálni, főleg, ha percemberekkel van dolgom. A párbeszéd híve vagyok, ám úgy vélem, nem elég tárgyalni, meg is kell egyezni, és azt az egyezséget be kell tartani.
– A polgármester immár visszaköltöztetné a hivatalt a régi városházára, ahol a prefektúra és a megyei tanács székel. A főispán is belemenne a cserébe, most csak önökön múlik, hogy visszakaphatja Marosvásárhely Bernády György korában épült városházát vagy sem. Állítólag ön nem támogatja az RMDSZ által korábban szorgalmazott ingatlancserét.
– Engem ennél fontosabb gondolat foglalkoztat: amíg itt vagyok, restauráltassam ezt a csodálatos épületet, amely 2008-ban töltötte a századik évét. Habár a prefektúrával közösen működtetjük, a megyei tanács a saját pénzén készítette el a restaurálási terveket, szerezte be az engedélyeket. Most csak a kormányhivatal hozzájárulását várjuk a munkálatok elkezdéséhez. Ha Vásárhely jelképe ismét úgy fog kinézni, mint megálmodója és építője idejében pompázott, gondolkodhatunk a cserén. Viszont az sem tőlünk függ, hosszas folyamat, mely végső soron kormányhatározatot igényel.
– És fog úgy kinézni a hajdani városháza, mint Bernády idején? A kommunista hatalom által eltávolított, magyar jelképeket ábrázoló vitrál ablakok is visszakerülnek a helyükre?
– Egyelőre sajnos nem. A művelődési minisztérium korábbi válaszát idézve „annak még nem jött el az ideje”. A csodálatos ablakokat restauráltattuk, és kiállítottuk a múzeumban.
– Magyar jelképekkel vagy anélkül, sokszor tűnik úgy, mintha Maros megye, vagy legalábbis annak marosszéki oldala nem is lenne a Székelyföld része.
– Sajnos tényleg így van, és ez engem is nagyon zavar. Ennek két oka van. Egyrészt könnyű a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatoknak, mert minden egyes alárendelt intézménnyel jól együtt tudnak működni. Maros megyében, ahol már jó ideje kisebbségben vagyunk, nem tudjuk bizonyos kérdésekben érvényesíteni az akaratunkat, annál is inkább, mivel bizonyos határozatok megszületéséhez kétharmados többség szükséges. Ráadásul sokkal nehezebb lenne úgy vezetni az önkormányzati testületet, hogy folyton a Székelyföld közös dolgaival foglalkozzam.
Ettől függetlenül jól együtt tudunk működni kulturális, és akár önkormányzati vonalon is. A másik oka annak, hogy sokszor úgy tűnik, mintha nem lennénk része a székelyföldi régiónak az, hogy az ottani illetékesek egyszerűen kifelejtenek bennünket. A minap azzal hívott fel a Hargita megyei kollégám, hogy bocsássak meg neki, de Maros megyét véletlenül kihagyták a székelyföldi turisztikai reklámanyagból, ha viszont gondolom, írjak valamit, és újranyomtatják az egész anyagot. Mit mondjak, sértő ránk nézve, de ettől függetlenül tudunk jól együtt dolgozni.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

„Zárjuk össze sorainkat”
Évfordulós beszélgetés Markó Bélával, a húszéves „születésnapját” ünneplő RMDSZ elnökével
Nagyszabású gálával ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját Kolozsváron szombaton az RMDSZ. A rendezvényre hétszáz meghívottat várnak. Markó Béla szövetségi elnököt a szervezet elmúlt két évtizedéről kérdeztük.
Húsz éve bukott meg a kommunista rezsim, húszéves a demokrácia, húszéves az RMDSZ. A húszéveseké most a világ, elnök úr?
– Nem, nemcsak a húszéveseké... Én magamat sem érzem húszévesnek...
Hát nem, mert ön még csak tizenhét. A napokban tölti a tizenhetedik évét az RMDSZ elnökeként...
– Valóban, én magam csak jövőre leszek nagykorú.
Az RMDSZ-t 1990 januárjában jegyezték be véglegesen a bukaresti 1. kerületi bíróságon, a romániai magyarság érdekképviseleti, illetve politikai ernyőszervezeteként. Ez a kettősség végigkísérte az RMDSZ-t ez alatt a húsz év alatt.
– Sok vita nem volt erről annak idején, és csak néhány ember volt azon a véleményen, hogy pártot kellene alapítani. Köztük voltak jelentős személyiségek is, én például tudom, hogy Király Károly így vélekedett a kezdet kezdetén. Aztán 1990 elején létre is jött több kisebb magyar párt, a Kereszténydemokrata Párt, a Kisgazda Párt és a Független Magyar Párt. De ők is aztán – kivéve a Független Magyar Pártot, amelynek volt egyféle RMDSZ-ellenes éle – hamar bekerültek az RMDSZ ernyője alá.
Az ernyőszervezeti, mozgalmi jelleg akkor nagyon nyilvánvaló volt. Nem merült fel a kezdet kezdetén, hogy az RMDSZ ideológiailag is helyezze el, határozza meg magát a politikai skálán. Ez jóval később vált témává, amikor felmerült, hogy melyik európai pártszövetséghez csatlakozzunk. Természetes módon indult így, hogy a szervezetbe minden magyar beletartozik.
– Marosvásárhely fekete márciusa keresztútnak számít Románia és az egész erdélyi magyarság életében. Az volt a nagy kérdés, hogy az erdélyi magyarság politikai úton kívánja-e a problémáit rendezni, vagy előáll itt a későbbi jugoszláviai helyzet. Végiggondolva a marosvásárhelyi eseményeket megelőző három hónapot, számos kérdés maradt nyitva.
Elvben az RMDSZ azzal a céllal jött létre 1989 decemberében, hogy a román parlamentben és más politikai fórumokon ellássa a romániai magyarság érdekeinek védelmét. December utolsó és január első napjaiban még úgy tűnt, hogy ez nagyon zökkenőmentesen történik majd, akkora volt az eufória. Utána viszont kiderült, hogy ez nem olyan egyszerű, fellángolt a nacionalizmus – minden bizonnyal nem spontánul, hanem a háttérből irányítva.
Ez vezetett a marosvásárhelyi fekete márciushoz, és akkor és ott dőlt el, hogy erőszakos konfrontáció által próbálja valaki rendezni a román-magyar viszonyt, vagy pedig a politikai utat választjuk. Az utóbbit választottuk.
Hogyan jellemezné egyetlen mondatban a Domokos Géza nevével fémjelzett, 1990–1993 közti korszakot?
– A programalkotás és az önmeghatározás korszaka.
1993 januárjában, a brassói kongresszuson Markó Bélát választották meg az RMDSZ elnökévé. Hány évre rendezkedett be akkor?
– Annak idején még két évre választottuk meg az RMDSZ elnökét, azután tértünk rá a négyévenkénti mandátumokra, és meg kell mondanom, nekem akkor a rám váró két esztendő is rendkívül hosszúnak tűnt. Aki volt katona, tudja, mire gondolok: én akkor arra a két évre úgy tekintettem, mint a rám váró katonaságra. Szó sincs arról, hogy életpályát terveztem volna ebből.
1992-ben már nyilvánvaló volt, hogy Domokos Géza nem akarja folytatni – és az is igaz, hogy nem is tudta már akkor az RMDSZ-ben kialakult két tábort összetartani. Ő bölcs és kiegyensúlyozott ember volt, de annyira besorolták az egyik táborba, és annyira polarizáltak voltak az RMDSZ-ben a viszonyok, hogy már akkor látszott, nem tudja ezt a két tábort összetartani. Valamiféle szükségmegoldás voltam én erre...
1993 nyara, Neptun. Hosszú ideig szitokszó volt az erdélyi magyar közéletben a fekete-tengeri üdülő neve, ahol az RMDSZ az első tárgyalásait folytatta a román hatalommal.
– Az én RMDSZ-elnökségemnek is ez volt az első nagy megrázkódtatása. A román hatalom képviselőivel való első jelentős tárgyalás amúgy 1990. március 20-a után zajlott, a marosvásárhelyi eseményeket követő napokban. Két álláspont ütközött az RMDSZ-ben: megpróbálni tárgyalásos úton, kis lépésekkel, részeredményekkel, kompromisszumokkal elindulni a megoldás útján, vagy pedig az az álláspont, hogy addig nem érdemes ebbe belevágni, amíg a radikális megoldásokat legalább elvben el nem fogadtatjuk.
Ugyanaz volt a szembenállás, mint most: akkor is Tőkés László volt a fő-fő képviselője annak az álláspontnak. Neptunnal az volt a gond egyébként – és azért ítélte el a Szövetségi Képviselők Tanácsa –, mert azok a kollégák, akik tárgyaltak, nem egyeztetett mandátummal tették. De ezek a kezdet, a teremtés kínjai, a szülés fájdalmai voltak.
1995 márciusa, RMDSZ-kongresszus Kolozsváron. A küldöttek célul tűzik ki a területi autonómia megvalósítását. Újabb szitokszó, ezúttal román oldalról...
– Engem például nyilatkozatban ítélt el a román szenátus azért, mert Londonban egy előadáson az erdélyi magyarok autonómiaköveteléseiről beszéltem, amiből rendkívüli botrány lett. Ezek eléggé kivételes dolgok, hogy egyetlen szenátort a szenátus elítéljen egy politikai nyilatkozatáért. Azóta beszélünk, beszélhetünk az autonómiáról, ma már nem borzolódnak fel a kedélyek.
A központosított, autoritárius állam eszméje Romániában fellazult, a helyi autonómia gondolata nem talál ellenkezésre, sőt cél mindenki számára. Most az a kérdés, hogy csak beszélünk róla, vagy valami történt is? Valami egészen biztosan történt. Az, hogy ma Romániában van valós választott megyei és helyi önkormányzat, amely még nem jutott el ugyan a helyi autonómia állapotába, de ezeknek a választott megyei elnököknek, tanácsoknak, polgármestereknek van valós költségvetési erejük és hatáskörük.
A magyar nyelv nyilvánossá válhatott Romániában, és bizonyos helyzetekben hivatalos jellege van. Ezek olyan nyelvhasználati jogok, amelyek közelebb vittek az autonómiához.
1996-ban a Demokratikus Konvenció oldalán – történetében először – kormányra került az RMDSZ. Ez jelentős minőségi változás.
– Az azt megelőző években megtapasztaltuk: a parlamenti ellenzékiség alkalmas arra, hogy a hangunkat hallathassuk, hogy lefolytassuk a vitáinkat a románokkal, hogy megfogalmazzuk a céljainkat. De arra nem alkalmas, hogy megoldásokat érvényesítsünk. Gyakorlatilag a tanügyi törvény tekintetében – 1995-ben elfogadtak egy rendkívül diszkriminatív törvényt – sem tudtunk előrelépni.
A nyolcvanas években a magyarságot már kiszorították az államvezetésből, a helyi vezetésből is, úgyhogy nem volt igazán vezetési tapasztalatunk, de 1996-ban végül úgy döntöttünk, hogy kormányra lépünk, aminek az érzelmi feltételei is megvoltak, mert olyanok készültek kormányozni, akikkel összekapcsolt az addigi közös ellenség, az Iliescu-féle Nemzeti Megmentési Front.
Attól kezdődően a román kormányra és parlamentre tettük a hangsúlyt ami a megoldások keresését illeti. Nyilván, ez háttérbe szorította a protesztpolitikát.
Ennek a négy évnek mi volt a legfontosabb eredménye és kudarca?
– Jelentősen bővült a magyar nyelvű egyetemi oktatás Kolozsváron. Az a cél viszont, amelyet nem értünk el abban a pillanatban, az önálló magyar egyetem visszaállítása. A nyelvhasználati kérdésben is léptünk előre: egy sürgősségi kormányrendelettel a hússzázalékos szabályozást bevezettük, de azt az Alkotmánybíróság aztán visszadobta, és csak 2001-ben, a Szociáldemokrata Párttal együttműködve fogadtattuk el.
A legnagyobb eredmény azonban az oktatási törvény volt: hosszú, éles viták után 1999-ben sikerült úgy módosítanunk az 1995-ös, diszkriminatív oktatási törvényt, hogy bennemaradt ugyan egy-két megszorító intézkedés a Románia földrajza és a történelemoktatás tekintetében, de szinte minden egyebet megoldottunk.
A szakoktatás lehetségessé vált magyarul, felvételizni lehetett anyanyelven, az egyetemi oktatásból kiiktattuk a tiltást, ami az anyanyelven való tanulást illeti, önálló iskolák létesítését tettük lehetővé.
A kisebbségpolitika tekintetében a leggyümölcsözőbb periódus a szociáldemokrata kisebbségi kormány támogatása volt a parlamentből, 2000–2004 között. Ez volt az RMDSZ–PSD protokollumok korszaka, melynek végén a Szabadság-szobrot is sikerült felállítani.
– Adrian Năstaséék pragmatikus politikusok voltak, Năstase szerintem akarta is a reformot a román–magyar viszony tekintetében, és nem is volt olyan rossz az az együttműködési forma, hogy mi hagytuk őket kormányozni, s a protokollumok jobbára kisebbségjogi célokat tartalmaztak. Ez egy klasszikusan kisebbségpolitikai együttműködés volt: nem volt meg számunkra a kormányzás felelőssége, nekik pedig nagy érdekük volt, hogy egyedül kormányozhassanak.
Miközben a román–magyar viszony javulóban volt, az RMDSZ-beli belső feszültségek növekedtek. A 2003. januári szatmári kongresszuson megszűnt a tiszteletbeli elnöki tisztség, Tőkés László az RMDSZ-en kívülre került. Jó döntés volt, vagy megbánta?
– Ezt nem én döntöttem el egyedül, számomra az utolsó percig dilemma volt, hogy kell-e ilyen döntést hozni. A döntés lényege az volt, hogy meg kell-e szüntetni a tiszteletbeli elnöki funkciót. Én úgy láttam, hogy abban a formájában a tiszteletbeli elnöki funkciót így is, úgy is meg kellett szüntetni, és ez úgy volt Tőkés Lászlóhoz igazítva, hogy volt is valós hatásköre is, meg nem is, amivel lehetett élni, és lehetett visszaélni is.
Szerintem ezt mindenképp tisztázni kellett, de pontosan azért, mert Tőkés Lászlóról volt szó, én az utolsó pillanatig dilemmában voltam. Meg kell mondanom, hogy végül engem is és a kongresszusi küldöttek nagyrészét is az győzte meg, hogy akkor Tőkés László erőnek erejével ütközni akart az RMDSZ-szel, hiszen ellenrendezvényt hozott össze a Láncos-templomban.
Ennek a kongresszusnak azért voltak előzményei is, ne felejtsük el, hogy Tőkés László ezt megelőzően az RMDSZ-t bíróságra adta. Mindannyian okultunk abból, ami akkor történt, de szerintem Tőkés László kikényszerítette a válást, és úgy próbálta csinálni, hogy ne ő adja be a válókeresetet. Rég volt, azóta létrejött a Magyar Összefogás. Van, amiben változott a viszony, van, amiben nem.
2004, választások, az RMDSZ ismét kormányon. Kisebbségpolitikai szempontból kevésbé eredményes négy év következik.
– Ahhoz, hogy eredményeket érjünk el ilyen téren, kényelmes, stabil korményzati többségre lett volna szükség, és ilyen az első hónapokat kivéve nem volt. A kisebbségi törvény elakadása jelezte tulajdonképpen a többségi szolidaritás végét, aztán következett a kisebbségi kormányzás a Nemzeti Liberális Párttal, amikor kisebbségpolitikai szempontból sok mindent megoldottunk a meglevő jogszabályokra támaszkodva: iskolakérdést, anyanyelv-használati problémákat, visszaszolgáltatást – mindent, amit a végrehajtás eszközeivel meg tudtunk csinálni.
Sőt, jogszabályi szempontból is – csak erről kevesen tudnak – az én kormányfő-helyettesi tisztségem, amikor az oktatást is felügyeltem, bizony alkalmas volt arra, hogy a minisztériumi rendelkezésekbe, az ezzel kapcsolatos határozatokba, bevittük nemcsak az elvet, hanem a gyakorlati megoldást is azzal kapcsolatban, hogy mindenütt kell lennie kisebbségi képviseletnek. Egy egész rendszert építettünk fel, a meglevő törvények alapján.
2008 végén ellenzékbe került az RMDSZ. Hasznos volt ez az egy év ellenzékiség, és ha igen, mire volt jó?
– Hasznos volt. Minden helyzetet lehet kamatoztatni a politikában, és ennek az egy évnek megvolt a haszna, hogy mindenki végiggondolhatta az RMDSZ helyét, szerepét, azt, hogy kell-e kormányra törekedni. Az én konklúzióm egyértelműen az volt ezekben a hónapokban, hogy amint lehetségessé válik, ki kell alakítani ismét a kormányzás lehetőségét az RMDSZ számára, és hát ki is alakítottuk.
Egy eredménye biztosan volt ennek az egy évnek: a Magyar Összefogás.
– Igen, és látszik is, hogy most, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum legutóbbi találkozóján már élesebbek voltak a véleménykülönbségek, megint előjött az alapvető elvi konfliktus. Tőkés Lászlóék tulajdonképpen ellenzik azt, hogy egy magyar érdekvédelmi szervezet kormányzati szerepet vállaljon. Pedig a Kárpát-medencében a magyar közösségek egyike sem talált még ennél hatékonyabb eszközt.
Való igaz, a kormányralépés most valószínűleg el fog bennünket megint távolítani, de mi konzultációt, egyeztetést kínáltunk, és továbbra is kínálni fogunk Tőkés Lászlóéknak. Döcögve bár, de működni fog a Magyar Összefogás.
Az összefogás az ön meglátásában újraintegrálást jelent, vagy alkalmi koalíciót bizonyos helyzetekre?
– Újraintegrálódást ebben a pillanatban nem látok, és nem is erőltetnék. Én továbbra is egységpárti vagyok, de most, ha józanok vagyunk, csak arra látok esélyt, hogy amikor szükséges, összezárjuk sorainkat.
Salamon Márton László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A Civil Elkötelezettség Mozgalom nyílt levele Izsák Balázshoz
Tisztelt Izsák Balázs!
Örömmel vettük tudomásul, hogy amióta az Ön kezdeményezésére, Sepsiszentgyörgyön, 322 ember megszavazta a „magyar nyelv hivatalos” nyelvként való bevezetését, életünk minősége jelentősen megváltozott Marosvásárhelyen, pontosabban javult. A szavazás óta, az állami hivatalok, valamint az önkormányzatok alkalmazottai, helyi és megyei tanácsok képviselői fontosnak tartják Románia nyelvi jogokra vonatkozó törvényeit alkalmazni, a marosvásárhelyi és más, Maros megyei településeken; magyarul zajlanak a tanácsülések, többé már nem bocsátják útjukra azokat az ügyfeleket, akik magyarul fogalmaztak meg állami hivatalba benyújtott dokumentumokat, hanem kellő tisztelettel és odafigyeléssel iktatják azokat, és azt ígérik, hogy az állami intézmény válasza a beadványra két nyelven lesz megfogalmazva, hiszen ezt írja elő a Helyi Közigazgatási Törvény (215/2001) már jó ideje, pontosabban, 2001 óta. Marosvásárhely polgármestere, a román anyanyelvű városi és megyei tanácsosok, valamint a megye prefektusa magyar nyelvórákra járnak, és azt ígérték, hogy egy év múlva magyarul fognak beszélni a magyar ajkú lakosokkal megtisztelvén őket anyanyelv-használati törekvéseikben. Városunkban megjelentek a kétnyelvű utcanévtáblák, és a román anyanyelvű iskolaigazgatók magyarul köszöntik a magyar diákokat minden egyes reggel, nem beszélve az iskolák nyelvi tájképéről, amely egyik napról a másikra óriási módosuláson ment keresztül, az eddigi egynyelvű iskolák, minden nehézség és pénzügyi gond ellenére, kétnyelvűekké váltak. Az utcán sétálva az az érzésünk támad, hogy otthon vagyunk, nyelvünk és kultúránk ugyanolyan mértékben jelen van a város terein és utcáin, mint a többségi társadalomé. Marosvásárhelyen beköszöntött a demokrácia, és mindehhez egyetlenegy kézfelemelés volt szükséges, köszönjük, hogy megoldották ezeket az oly nehéz kérdéseket, és most már végre fellélegezhetünk és elmondhatjuk: „megy ez nekünk, kár, hogy hamarabb nem jutott eszünkbe, hiszen akkor annyi mindent megszavazhattunk volna, és most még jobb lenne.” Természetesen most sem rossz, hiszen a fent említett szavazás óta kicserélődött teljesen a város levegője, már a rosszhírű Vegyipari Kombinát sem a régi, városunkba beköszöntött a tavasz és vele együtt megjelentek a számunkra oly fontos emberi értékek: a tolerancia, a kölcsönös elfogadás és tisztelet.
Mindezeket köszönjük szépen!
Azért mégis lenne egy néhány apró megjegyzésem, fenntartásom az Ön által kezdeményezett szavazással kapcsolatosan. Amióta ez megtörtént, a romániai hírcsatornák folyton arról beszélnek, hogy ez a kezdeményezés alkotmányellenes és igazán felbőszülve, egyoldalúan tájékoztatják a közvéleményt, sajnos még azokról a törvényekről sem tesznek említést amelyek már meglehetősen régóta nyelvi jogokat biztosítanak az itt élő kisebbségek számára, amely törvények és nemzetközi egyezmények viszont támogatták annak idejét Románia EU-s csatlakozási szándékát, amelyek miatt az ország kivívta a „példaértékű kisebbségi és nyelvpolitikával rendelkező ország” státuszát és amelyeket valahogy aztán elfelejtettek alkalmazni. Négy napja semmi másról nem beszél a román média és politikum, mint arról, hogy ez már azért több a soknál.
Felmerül bennem a gyanú, hogy ez a szavazás elsősorban azt a célt szolgálta, hogy felbőszüljön a román sajtó és politikum, és újfent bebizonyítsa, mennyire „toleráns” és „demokratikus” az állam az itt élő kisebbségekkel. Nos, ha ez volt a cél, akkor szeretnék gratulálni. Viszont a többségi társadalom ezt a fajta nem túlzottan tiszteletteljes magatartását már ismerjük, rég lejárt lemez, és ettől nem lesznek a jogaink tiszteletben tartva, legkevésbé sem fognak érvényesülni. Az is félő, hogy egy reggel arra ébredünk, hogy megfosztottak egy részüktől, igaz ez csak papíron lehetséges, hiszen nem érvényesültek azok eddig sem, csak papíron és politikai kampányok során.
Ami a médiát és a tájékoztatásokat illeti azok természetesen méltatlan módon, és a kisebbséggel szembeni minimális tiszteletadás hiányában tájékoztatattak a fenti témakört illetően, ennek következtében szervezetünk úgy döntött, hogy hozzájuk is elküldünk egy nyílt levelet (tájékoztatásképp Önnek is elküldjük a román nyelvű sajtó számára elküldött nyílt levelünket), amelyben elítéljük azt, ahogyan a nyelvi jogok tematikáját bemutatták. Sajnálom, hogy ezt nem tették meg Önök, fontos lett volna ez a reakció. Sok erdélyi magyar érezte magát kellemetlenül a napokban a két országos hírcsatorna egyoldalú tájékoztatása miatt. Ismervén a román sajtó magatartását, amelyet ilyenkor – a magyar ünnepek alkalmával – tanúsít, talán nem kellett volna több okot adni nekik a tűzokádásra, mert ezek nélkül is találnak ürügyeket, és sajnos mindez csak hátráltatja a kisebbségi jogérvényesítést.
Szervezetünk (CEMO) az elmúlt három év során nyelvi jogérvényesítéssel foglakozik, és tesszük ezt napi szinten, kidolgozott stratégiák, és szigorúan összeállított cselekvési tervek lépéseinek a megvalósításán keresztül, nem mondhatja magát ennyire sikeresnek, igaz lehet, hogy a szavazások több eredményt hoztak volna, mégis mi inkább más tevékenységeket választottunk. Azt viszont elmondhatjuk magunkról, hogy a kétnyelvűség és a nyelvi jogok jelenlegi fontossága talán egy kicsit a mi munkánknak és más, hasonló tevékenységet végző szervezetek munkájának is köszönhető részben, és még egyszer szeretném megismételni a „munka” szót.
Hisszük és valljuk, hogy nyelvi és kisebbségi jogokat nem lehet nyilatkozat és szavazások szintjén érvényesíteni, a sikerhez kemény, hosszú ideig tartó, következetesen és lépésről lépésre megvalósított munka és áldozathozatal szükséges.
Ezt tették más közösségek is, olyanok, akik ma valóban hivatalosan használhatják nyelvüket, kisebbségi közösség tagjaiként.
Jelenleg Romániában rengeteg nyelvi jogokra vonatkozó jogszabály, kismillió törvény létezik, valamint mindezekhez, mint a hab a tortán hozzáadódik a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, ezek a dokumentumok együttesen szabályozzák, és KÖTELEZŐ jelleggel előírják a kisebbségi nyelvhasználatot, viszont sajnálatos módon nincs Erdély szinten egyetlen egy helyi önkormányzat vagy más állami intézmény sem, ahol ezek a törvények teljes mértékben érvényesülnének. Részleges és majdhogynem kizárólag beszélt kétnyelvűségről beszélhetünk és a munkám során azt a szomorú tényt is megtapasztaltam, hogy a valós szándék is nagyon erősen hiányzik a magukat magyarnak, vagy székelynek valló felelős tisztséget betöltő személyek szintjén is. Természetesen vannak nagyon pozitív példák is, de lévén, hogy 2010-et írunk, ezekből még mindig nagyon kevés van. És a fent említett szavazás következtében sem várható több siker, mert nagyon hétköznapi és objektív akadályok állnak a hivatalos magyar nyelvhasználat elterjedésének útjába.
Szeretném tájékoztatni, hogy jelenleg nincsenek megfelelő magyar nyelvű, jól bejáratott és mindenki által ismert, valamint használt közigazgatási, jogi, orvosi stb. hivatalos magyar szakkifejezések. Ezek kidolgozása, és ami a legfontosabb, elsajátítása jelenleg nyitott kérdés, nem tudni, hogy megvalósul-e vagy maradunk a „két nyelven” zajló tanácsüléseknél (jelenleg ez a példa jut eszembe) amelyeken a következők hangzanak el: „Ma ki írja a procseszt? A notár kellene írja, de ma nincs itt, delegációban van. Hozzunk egy decsíziót közösen, mert másképp nem tudjuk eldönteni?” És így tovább, de talán nem untatnám Önt ezzel a konyhanyelvvel.
Ennek a jelenségnek a kialakulásáért – véleményem szerint még nagyon hosszú ideig történő fennmaradásáért – nem csupán az „ördögi” tulajdonságokkal megáldott román anyanyelvű többséget terheli felelősség. Nemrég Csíkszeredában jártam és a nyelvi jogokról beszélgettem emberekkel, és ezen a találkozón beszélgettem egy jogász hölggyel akik elmesélte, hogy ő már nyugdíjas, viszont az előző rezsimben jogtanácsosként dolgozott a „tanácsnál” és bizony minden két nyelven készült, határozattervezetek, döntések stb. voltak 40-50 oldalas két nyelven megírt dokumentumok, sajnálatos módon, a magyar nyelvű anyagok rendszerint a kukában végezték rövid életüket, és nem a gonosz többségi társadalom tagjai juttatták őket oda. A szemétbe kerülés oka egy mentalitás, egy nem túl szerencsés gondolkodásnak a következménye, valamint a nem kismértékű félelem volt. Kétségtelen az akkori félelmek abban a politikai rendszerben majdhogynem elfogadhatóak voltak, de az a fajta rendszer és annak megfélemlítő mechanizmusai már jócskán elavultnak tekinthetők és mégis ez a mentalitás a hétköznapok valósága mindmáig.
Az elmúlt napokban azon gondolkodtam, hogy ezt a mentalitást, amely azóta sem változott túl sokat, és amely jelenleg is megtalálható az állami – és nem csak- alkalmazottak magatartásban, meg lehet-e változtatni egy szavazással és arra hajlok, hogy azt gondoljam, hogy teljesen kizárt.
A magatartásváltozás nehéz és hosszú folyamat, rengeteg áldozatot és még több munkát követel azok részéről, akik esetleg a munkájukon keresztül azt a célt tűzték ki, hogy hozzájárulnak egy közösség megerősödéséhez, amihez valljuk be őszintén, elsősorban mentalitásváltozás szükséges. Ennek megvalósulása hiányában, nem lehet eredményesen szavazni, tartalom nélküli célokat kitűzi és azokat soha nem megvalósítani, lévén, hogy nem lesz, ki megvalósítsa.
Erre a legjobb példa a fent említett marosvásárhelyi magyar „nyelvhasználat”. Higgye el, kérem, hogy a hatvanas években kinyomtatott kétnyelvű buszjegyek olyan távolinak tűnnek itt, ebben a városban, mintha nem is ezen a településen lettek volna azok a jegyek felhasználva, az itt élő lakosok még ezeket is elfelejtették, de nem azért, mert jelenleg szabadabban használhatják az anyanyelvüket. Ami az elmúlt évtizedekben, ebben a városban történt az nem egyedi eset és sajnos nem kerülte el a román többséget sem, annak mentalitásában is a rossz beidegződéseket erősítette meg, ahogy a magyar kisebbség sem mer magyar nyelven ügyintézni.
Ennek megváltoztatása nem egyszerű munka, mindamellett, hogy létezik egy kitűnő jogi háttér, azonban a valódi szándék mindkét közösség tagjainál megkérdőjelezhető, a magyar nyelvhasználatot nagyon sokan konfliktusteremtő eszköznek élik meg, többség kisebbség egyaránt.
Azt gondolom, hogy mielőtt hangzatosnak tűnő szavazatok meghozatala mellett döntünk, fontos betekinteni a hétköznapok valóságába, ahol nem az a legnagyobb vágya a kisebbségnek, hogy hivatalos lesz-e anyanyelve vagy sem. Természetesen meg kell tanulni élni az anyanyelvi jogainkkal, mert ha nem tesszük meg azt, félő, hogy azok elsorvadnak, viszont ezt sajnos nem lehet szavazással megejteni.
Ehhez folytonos és következetes munkára van szükség, nem kis mértékben egy jól kidolgozott stratégiára, amely figyelembe veszi a többség-kisebbség jelenlegi „viszonyát” és azt igyekszik jó irányba terelni.
Az anyanyelvi jogaink jelenleg is élnek, igaz papíron, lehet nem jók és nem reálisak, és nem épültek az esélyegyenlőség elvére, de nem is használjuk őket, még meg sem próbáljuk érvényesíteni azokat a saját cselekedeteinket keresztül. Tudatosítani kellene a magyar közösségben, hogy kisebbségként vannak anyanyelv-használati jogai és ezzel napi szinten próbáljon meg élni, ha atrocitás éri jogainak érvényesítése közben merjen fellépni. Első lépésként azt kellene tennünk, hogy megtanulunk élni elsősorban a már létező jogainkkal, ugyanakkor ez tudatosíthatja többségi társadalom tagjaiban is, hogy vagyunk, létezünk, és nem teszünk mást, mint hogy jogainkkal élünk. Minden más üres szópuffogtatás és provokáció, amely hasonló állapotokhoz vezet, amelyben esélyünk sincs megvédeni állásainkat, legfeljebb megalázva visszahúzódhatunk „csigaházainkba”, vagy valamilyen terrorszervezetté alakulva közmegvetés tárgyává válunk, ami szintén nem segíti „közös dolgaink” rendezését.
Ahhoz, hogy valóban élhessünk anyanyelvi jogainkkal, talán érdemes egy kicsit megfontolni lépéseinket és mérlegelni azokat, mert nem kizárt, hogy már valamelyik fiókban ott hever a román nyelvtörvény is, amely arra vár, hogy megérkezzen a megfelelő pillanat és nem lesz nehéz megszavazni azt.
Addig talán el kell kezdeni kétnyelvű formanyomtatványokat, használni mindennapos ügyintézéseink során, ezek már léteznek régóta, de valahogy kevesen használják őket, és az adóbevallásunkat készítsük el magyar nyelven, hiszen erre lehetőségünk van tavalyi év óta.
Ha időközben kiderül, hogy az anyanyelvi jogérvényesítés során egyik vagy másik törvény nem igazságos ránk nézve, akkor lehet törvénymódosítást javasolni, csak kérem, ne kezdjük a cserepek megvásárlásával, mert az alapot még nem öntöttük ki.
Munkájukhoz sok sikert és megfontoltságot kívánok,
Szigeti Enikő, Ügyvezető Igazgató
Civil Elkötelezettség Mozgalom. Forrás: Erdély.ma

Körös utcát, Széles utcát… magyar utcaneveket! – Városszeretet könyvben és díjazásban
Jussuk iránt elkötelezett, ekképp európaiságukban is példamutató emberek gyűltek össze pénteken a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A megyeszékhely egyik legszebb terére, az Ezredévi emléktérre – melyet immár jó ideje Szabadságnak, azaz Libertăţiinek kellene titulálni – nyíló, a váradolaszi református egyházközség udvarában, a templom mellett lévő épületben talán a megszokottnál is többen tömörültek össze, hogy meggyőződjenek arról, nem mellőzendő nyakasság Körös utcának nevezni a Körös utcát.
Erre a visszaigazolásra – úgy tűnt – sokaknak igényük támadt, hiszen az intézmény vezetője, Török Sándor is szólt házigazdai köszöntőjében arról, hogy több szék vált szükségessé. Hiánypótló könyvről beszélt a továbbiakban az esemény egyik szervezőjeként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei elnöke: a Várad lelke – Nagyváradi magyar utcanevek című kötet azonképpen rendszerezi a várost, hogy az itteni magyar megmaradást erősítse.
A másik szervező csoportnak, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Partiumi–Nagyváradi organizációjának nevében Lovassy Cseh Tamás elnök beszélt arról az őrállási szükségről, amely arra vezetett maroknyi fiatalt, hogy tevékenykedjen a már-már eltünedező magyar utcanevekért is.
A lélekmelegítő rendezvény kevésbé fenséges pillanataként a könyvben is szereplő verseket igyekeztek elszavalni diáklányok. A közönség szerint több-kevesebb sikerrel… Persze taps biztatta a továbbgyakorlásra az előadót az első poéma után. Ám összehasonlíthatatlan vastaps méltatta a következő előadást: az EMI elnökségi tagja, Csomortányi István jó érzékkel hol adalékokkal, hol konkrét tényadatokkal domborította ki, hogy mennyire is a tolerancia városa Várad. Beszélt a passzív beolvasztásról s az etnikai tisztogatás egyik számadatáról: a mai 754 utcanévből tucatnál is kevesebb a magyarsághoz köthető. Az áldatlan állapot egyik felelősének mondta az RMDSZ-t, melynek vezetői „dőzsölnek”, szobrot állítanak maguknak, és bár a megyeszékhely elöljáróiként lépnek fel, nem biztosítják még a városházán sem a magyar nyelv használatának lehetőségét. A továbbiakban Lakatos Péter parlamenti képviselőt bírálta, amiért a magyarországi média pöcegödréből Váradra invitálta a kádári-horni-gyurcsányi rezsim vezető propagandistáját, Aczél Endrét. Az öt éve alakult váradi EMI tevékenységéről is szólt, valamint arról, hogy szerte a kontinensen elfogadott a többnyelvű utcanévtábla, s ezt határozatba foglalta a váradi tanács is, de semmi sem történt a gyakorlatban…
A lokálpatrióták gyülekezetének nevezte a teremben lévő bő száz Váradért elkötelezettet Kupán Árpád nyugalmazott tanár, helytörténész. Beszélt arról, hogy a szótárak meghatározásai szerint negatív töltettel is bírhat ez a lokálpatrióta kifejezés, mert földhözragadtságot, köldöknézést és elvakultságot sugall. Szerinte ez a könyv nem erről szól, mert itt elsődlegesen értékmentésről és dokumentálásról van szó. Ismertetésében szólt a kötet igen értékes részeiről, így az utcanevek 20. századi változásairól számot adóról. A térképfüggeléket, a Várad-szeretetükről tanúbizonyságot tett költőóriások verseinek szerepeltetését is méltatta, akár azt, hogy a kortárs versíró, lapunk külmunkatársa, Pataki István költeménye is helyet kapott a kiadványban. Könyvértékelését azzal zárta, hogy minden lokálpatriótához jusson el ez a kötet, s használja a benne lévő adatokat.
Ezután a szerző vette át a szót. Nagy József Barna elmondta, hogy nemcsak az övé, hanem az EMI-sek munkája is a kötet. Segítséget is kért a jelenlévőktől és könyvének minden majdani olvasójától: mivel nem teljes az utcák elnevezéseinek magyarázatát és a névadók rövid életrajzát taglaló fejezet – az adatokat bővíteni lehet majd az utánnyomásig. A kötetben szerepel az utcanevek régi magyar, valamint a mai, a hivatalos megnevezése. Az összeállító elmondta, a magyar elnevezéseket szeretné népszerűsíteni, mégpedig azért, hogy a magukat a magyar nemzethez tartozóknak vallók használják ezeket beszédben és írásban egyaránt.
A könyvbemutatót az EMNT Bihar megyei szervezete „Magyar helytállás” elnevezésű díjának átadása követte. Előbb a szervezet elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a váradi magyarság megaláztatásának egyik példájáról: a városalapító király, Szent László nevét mindössze egy 300 méteres, teljességgel jellegtelen utca viseli, ráadásul Sfântul Ladislau-ra fordítva-torzítva. Szólt arról is, hogy a tizenöt általános iskola közül egyetlennek sincs magyar a neve, s a tucatnyi állami középiskola között is csak egynek. Kiegészítette Kupán Árpád észrevételét is: a patrióták a sajátjukat értékelők megnevezése, s ennek ellentettje a sovinisztáké, akik annyira gyűlölik a másét, hogy azonképpen sajátjukat sem szeretik. Javaslattal is élt a volt református püspök: a magyar tannyelvű és tagozatú középiskolákban is mutassák be a könyvet, ezzel is elősegítve az összeállítók céljának elérését.
A laudáció felolvasása után kiderült, hogy a magyar helytállásért odaítélt díszoklevelet és emlékplakettet hatan kapták meg idén, köztük a tavaly elhunyt, Várad-szeretetben is példamutató Tolnay Tibor (özvegye vette át) és a Reggeli Újság, amely 2004-es elindulása óta következetesen használja a régi magyar utca- és helyneveket.
A Váradot egykori fényében bemutató filmhíradók részleteinek levetítésével zárult volna az esemény, ám technikai gondok adódtak, így a Szózat eléneklését a dedikáció követte. Egyébként száznál több kötetet vásároltak meg a bemutatón, a további érdeklődők a Teleki utcai Illyés Gyula és a Garasos-híd melletti Libris Antica könyvesboltban vásárolhatják meg.
Megyeri Tamás Róbert
Nagy József Barna: Várad lelke – Nagyváradi magyar utcanevek. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megloptak
Plagizálás, vagy az Internet rossz vicce
Minden azzal kezdődött, hogy évtizedes kutatómunka után megírtam és megjelentettem a Kriterionnál a Bölcselet az Erdélyi Múzeum-Egyesületben című monográfiámat. Néhány nappal ezelőtt, amikor szörföltem az interneten, értesülnöm kellett arról, hogy ezt a könyvet nem én, hanem névrokonom, Balázs Attila írta. Mivel elég sokan viselik ezt a nevet, a tévedések elkerülése végett tisztázom: az 1955-ben Újvidéken született, majd Magyarországra áttelepült neves íróról, drámaíróról, műfordítóról, szerkesztőről van szó, akiknek számos regénye sikert aratott, aki nem egy irodalmi díjban részesült.
A www.bookline.hu honlap eladásra kínálja Balázs Attila munkáit, könyveinek címlapjai színesben láthatók, a Kinek Észak, kinek Dél, A meztelen folyó a Vágyak gyűjteménye című és a többiek, köztük a Bölcselet az Erdélyi Múzeum Egyesületben. Ennek a borítólapján csak nagyításban volna olvasható az igazi szerző neve, de minek ez, amikor a könyvterjesztő vastag betűkkel kiírja: ezt a kötetet is ő írta. A hirdetés pontos: Bölcselet az Erdélyi-Múzeum Egyesületben – Kriterion Kiadó, 2007 – 242 oldal – Kötés: papír / puha kötés – ISBN: 973260951 X. Csak az auktor neve nem stimmel.
A www.nimezis.hu honlap ugyancsak a szépíró névrokonom művei közé sorolja a könyvemet. E két reklámhirdetés között legfeljebb az árban van némi eltérés: az egyik a mindkettőben megjelölt 2100 Ft-hoz viszonyítva 15 %-os engedménnyel 1785 Ft-ért, a másik 16 %-os engedménnyel 1760 Ft-ér kínálja a regényíró könyvét. Az Animare Webáruház sem maradhatott le, a webshop.animare.hu honlapon terjeszti a szép írónak tulajdonított munkát. A kiadón, az oldalszámon s a többi adaton túl némi többletinformációval is szolgál: „Aranykártya: 20 pont” (Nem tudom, ez sok-e vagy kevés?) S hogy azért a román olvasóközönség se maradjon le, a www.bookline.hu egy másik weblapján lejben is hirdeti Balázs Attila eszmetörténeti munkáját, mégpedig 32.9 RON-ban, persze 15%os engedménnyel 28.0 RON.
Tévedés ne essék. A neves írót, drámaírót, publicistát, műfordítót, a Sinkó-, Fórum Regény-, Madách-, az 1999 Évkönyv-díjas s annyi más elismerést kapott literátort a világért sem akarom plagizálással vádolni. Végül is nem a saját honlapján jelentek meg ezek az adatok. Az értelmező szótárak szerint plagizál az, aki más szellemi tulajdonát saját nevén adja elő. Ezúttal nem a „saját nevén”-ről van szó, de – még ha ezt a könyvterjesztők követik is el – arról igen, hogy valakinek a szellemi tulajdonát az önkényes névváltoztatással (formálisan) ellopták.
Az persze számomra rejtély, hogy Attila névrokonom eddig miért nem tiltakozott e neki tulajdonított kakukktojás-könyv besorolása ellen. Azt nem várom el a könyvterjesztőktől, hogy feltűnjék nekik: vajon itt minden rendben van-e, az újvidéki születésű, tőről metszett szépíró egyszer csak egy kolozsvári szakfolyóirat filozófiai munkásságáról közöl eszmetörténeti monográfiát? Ám neki, a közös családnevünk viselőjének, aki ugyancsak áldozat, mint én, ez feltűnhetett volna. Igaz, vannak olyannyira szerény emberek, akik nem követik nyomon saját könyveiknek a terjesztését.
Nagyon hálás vagyok a Kriterion kiadónak, s mindenek előtt az igazgatójának, H. Szabó Gyulának az odaadó fáradozásáért, minek nyomán e könyvem megjelenhetett. Megpályázta a kiadását és elnyerte, alaposan véleményeztette a kéziratot, gondosan megszerkesztették, példásan kinyomtatták, megszervezték a könyvbemutatómat, amelynek sajtóvisszhangja volt, lelkiismeretesen reklámozták a munkát. Ezért olvastam csodálkozva a kiadó honlapját (www.kriterion.ro), amelyen miután az igazgató bemutatja a szerkesztőség munkáját, közlik a náluk megjelent könyvek címét és szerzőjét. Ott van közöttük a Bölcselet az Erdélyi Múzeum-Egyesületben című is – ám szerzőjének Balázs Attilát tüntetik fel. Aligha hiszem, hogy valaki a kiadó berkeiből állította volna össze ezt a listát. Másra kell gondolni: a világhálón terjesztett hamis információt egy be nem avatott személy egyszerűen beemelte ebbe a lajstromba. Ez pedig az Internet rossz vicce. Sajnos, ha ebbe a világméretű információs rendszerbe bekerül egy hibás adat, ez – akár a lavinát okozó hógolyó – elindul a maga útján. Most aztán ember legyen a talpán, aki kikutatja: ugyan bizony ki indította el ezt a hógörgeteget.
Igen ám, de az Internet rossz tréfája vastagodik, egyre otrombább lesz. „Balázs Attila kötete” kezd hiteles, tudományos információs forrássá válni. Olvasom Tasi István honlapján (tasi.istván@pamho.net) a tudósszerző provokatív című szaktanulmányát: „Állatok vagyunk-e, vagy Isten fiai” A darwinizmus fogadtatása Magyarországon a kiegyezés időszakában, korabeli értelmiségi portrék és publikációk alapján. Beható szakmai elemzés ez, széleskörű tudományos apparátussal, a forrásanyag igényes megjelölésével. Ebben felfedeztem, hogy a tanulmányíró az én könyvemre is hivatkozik. Parafrazálja egyik megállapításomat, miszerint Brassai Sámuel bírálta azokat, akik a természettudományokból anyagelvű mondanivalót próbáltak kihámozni. A szaktudós a 27. jegyzetben gondosan meg is jelöli, honnan vette ezt az információt: Balázs Attila: Bölcselet az Erdélyi Múzeum-Egyesületben című könyvéből. S ez nem egyszerű elírás. Ezt bizonyítja az, hogy – miként a tudományos szakdolgozatoktól elvárható – Tasi István a közleménye végén közli a forrásmunkáinak a listáját, köztük ismét csak a névrokonomat megjelölve szerzőnek. Jó, jó, rendben van, az internetre sok mindent rá lehet kenni – ő a hibás! – , de azért bennem ott motoszkál valami: aki ezt az igényes tanulmányt megírta, gondolom nem csak a világhálón megjelent téves adatokból inspirálódott, kezébe vette a könyvemet, hiszen parafrazált belőle. Nem furcsa, hogy csak a családnevemig jutott, hagyta magát félrevezetni a Google kártékony tréfájától.
Na de azért ne csak szidalmazzuk a világhálót, van benne sok dicsérendő: a hibáit, csínytevéseit könnyű helyrehozni. Néhány kattintással törölni, helyesbíteni lehet mindent. De a tény mégiscsak tény marad: ha nem is szándékosan, de plagizálás történt. Nem kívánok elégtételt, csupán azt a néhány helyesbítő billentyű lenyomást várom el. A könyvterjesztőknek pedig köszönet azért, hogy olyan lendületesen reklámozzák a könyvemet Ft-ben meg RON-ban, tegyék csak továbbra is ezt – persze az igazi szerző nevével.
BALÁZS SÁNDOR. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Szászrégeni játszótervek
Próbál a Kemény János Népszínház
A válság, a kisvárosi élet és a csökkenő lélekszámú magyarság ellenére javában zajlik a munka a szászrégeni Kemény János Népszínház kulisszái mögött. A népszínházi rangot szerzett, műkedvelő magyar színjátszó társaság vezetője, Tamás Ibolya bizakodó: a nehézségek, költségvetési gondok ellenére sem állt le a társulat és a hozzá tartozó bábcsoport, illetve két tánccsoport, próbálnak, bemutatókra készülnek, találkozókat szerveznek.
– December 12-én műkedvelő színjátszó-találkozót szerveztünk, a Kemény János Népszínház ezen mutatta be legutóbbi, Bubus című előadását. Vaszary Gábor darabját Kozsik József színművész rendezte: háromfelvonásos bohózat, nagy sikert arattunk vele a találkozón, amelyen részt vett Gyergyószentmiklós műkedvelő társulata, a hozzánk tartozó Csim-Bumm gyerek-színjátszó csoport, a marosszentgyörgyi Kolping Család. Jelenleg épp tapogatózunk, új bemutatandó darabot keresünk, illetve beszéltünk Kárp György színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház gazdasági igazgatójával, hogy szívesen fellépnénk Vásárhelyen is. Ő beleegyezett, így fennáll a vásárhelyi vendégjáték lehetősége.
Ami a bábcsoportot illeti, készülünk a március 15-i, hagyományos fellépésünkre, amelyen ezúttal újítani szeretnénk: Kossuth- nótákat, huszár- és katonadalokat adunk majd elő, szemben az eddigi, többnyire Kormorán- feldolgozásokkal. Azok is szépek, de most hagyományosabb előadást tervezünk az ünnepre. Ugyanakkor új mesejátékkal készülünk a Vitéz László Maros menti Műkedvelő Bábostalálkozóra, amelyet szintén mi szervezünk és amelyet hagyományosan nagyszerű fesztiválhangulat jellemez.
– A színház kis és nagy társulata mellett a tánccsoportok is próbálnak.
– Igen, február végén farsangi előadással jelentkezünk. A Kerekerdő tánccsoport a nagyok, egyetemisták tánccsoportja. Ők a mezőségi, nyárádmenti, szentiványi, küküllőmenti táncrendeket próbálják, míg a Hagyományőrző Rügyecskék tánccsoport éppen az utóbbit tanulja, de már ők is járják a nyárádmentit és a mezőségit. A gyerekeknek a felkészülésben, koreográfiában Nagy Levente, a Maros Művészegyüttes táncosa segít nekünk. A Vitéz László mellett másik találkozónkat, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedőt is szervezzük, amelyen harmadik-negyedik osztályos diákok vesznek majd részt, ezt április végére-május elejére időzítettük.
– A válság és a vele járó kellemetlen következmények sorozata valószínűleg megnehezíti a munkát, mégsem állt le a régeni magyar kulturális élet... Hogyan bírják?
– Nem túl könnyen, de kitartunk. A népszínház a művelődési ház égisze alatt működik, az pedig a polgármesteri hivatalhoz tartozik. De szerencsénkre sokat segít a Humana Regun Egyesület, amelynek én is alapító tagja vagyok. Rengeteget pályázunk, tulajdonképpen ezekből a pályázatokból finanszírozzuk tevékenységünk nagy részét. És ami a legfontosabb: nagyon sok tehetséges gyerek, fiatal vesz körül minket, nem hagyhatjuk, hogy elkallódjanak.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Magyar kultúra?
A politikai magamutogatás, felsőbbrendűségi érzés, a „nekünk mindent szabad, ti meg mindent lenyeltek” elve alapján élő (pontosabban: működő, mert ez már egy embertelen, emberellenes politikai gépezet) választott vezetőink a napokban újra megmutatják, számukra semmi sem számít, csakis saját népszerűségük, hatalmuk növelése. Most éppen a magyar kultúra napját használják ki alantas céljaik elérésére.
De nem is a magyar kultúra napját, mert ők már Magyar Kultúra Ünnepéről, Magyar Kultúra Hetéről (természetesen csak így, nagybetűsen) beszélnek. Hogy rendezvényeik, azoknak szellemi, kulturális üzenete semmi kapcsolatban nincs a magyar kultúra napját jelentő Himnusszal, annak üzenetével, az mindenki számára egyértelmű. A bihari, nagyváradi egypártrendszerű, diktatórikus, a húsz évvel ezelőtti időket továbbéltető, magyarnak és érdekvédőnek hazudott politika, mint mindig, most is a civil szervezeteket használja fel a maga hasznára. A „civilek” meg nem tehetnek (tehetnének, de ahhoz tisztesség is kellene) mást, mindenben kiszolgálják a pénzt adó pártjuk igényeit. Kiszolgálják, mert kiszolgáltatottak. Biharban, Váradon már régen meghaltak, pontosabban pártérdekeket szolgálnak (a kettő végül is ugyanaz) a „civil” szervezetek. Most azt kellene mondjam, akinek nem inge, ne vegye magára, de sajnos ez az ing nagyon ritka.
Elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak egyesek. Van képük egyeseknek az RMDSZ születésnapjával összekötni ezt a napot. Székelyhídon pedig a magyar kultúra napján a következő fellépők közvetítik a magyar kultúrát: Cynthia és Ianc Sebastian, Control Dance Club, Open Stage – Székelyland humortársulat, Tini Dance Center, B 612. Nem ismerem az említett társulatokat, személyeket, de nem hiszem, hogy az év 365 napjából éppen a magyar kultúra napján kellene megmutatniuk tehetségüket, anglomán nyugatmajmolásukat. De nem is róluk szól ez a történet, hanem a pártról, amelyik „civil” segítséggel ilyen rendezvényeket szervez erre a napra.
Nagyváradon is kitesz magáért az RMDSZ, ide Aczél Endrét hívták, hogy közvetítse a nagyváradiak számára a magyar kultúrát. Aczél Endre bemutatandó könyve, amely saját élettörténetéről, pályájáról szól, a balliberális irodalom egyik teljesen értéktelen (de azért jó drága) alkotása. Megismerhetjük belőle a Galíciából bevándorló Aczélok sorsát, a kommunizmusban Saigonban, Pekingben, Londonban élő, majd a módszerváltás után a Magyar Televízió munkatársát, aki máig az Aczélok szellemi örökségének, a balliberális eszmének közvetítője. Aztán olvashatunk egy jó adag kritikát Orbán Viktorról, a nemzeti oldalról meg mindenről, ami szerinte magyarkodás.
Jellemző, hogy Aczél elvtársat egy itteni elvtárs, a Lakatos elvtárs hívja Váradra. Annak idején Lakatos Péter semmi kivetnivalót nem talált Gyurcsány őszödi beszédében. De idehívta már Kunczét is, most meg Aczélnak szervezi a könyvbemutatót a nagyváradi városháza dísztermében. Meddig lehet ezt még folytatni, magyar testvéreim? Meddig alázhat meg bennünket az RMDSZ néhány embere? Meddig alázhatja meg az RMDSZ jóérzésű tagjait, magyarjait az RMDSZ vezetéséből megélő néhány akarnok? Mikor vesszük észre, hogy ez a vezetésű párt nem használ, de ÁRT!
Belső-Magyarországon nem csak kormányváltásra, de rendszerváltásra készülnek magyar testvéreink, mi, itt Nagyváradon, Erdélyben, mikor harcoljuk ki a rendszerváltást? De ha jó az nekünk, hogy Lakatos-félék terjesszék a magyar kultúrát, hogy Nagyváradon Aczélok, Demszkyk, Kunczék, Gyurcsányok stb. mondják meg nekünk, hogy ki tartozik a magyar nemzethez, ki nem, akkor maradjon úgy.
Itt az ideje, hogy mi is tevőlegesen részesei legyünk a határok feletti magyar rendszerváltásnak. Pozsonyi Ádám újságíró nagy vihart kavart írásából idézek: „Mondjuk ki nyíltan, a magyar szellemi élet idegen irányítás alatt van már jó ideje, de ennyire a maradék magyar gondolat még a XX. század legsötétebb éveiben sem volt kigyomlálva a közgondolkodásból, mint napjainkban. Mivel politikai és szellemi elitünk idegen, úgy kell cselekednünk, mint hős elődeink a végvári harcok, vagy mint a trianoni ország-csonkítás idején. Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál. Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el, s nem mindegy, hogy – egyre csökkenő létszámú – fiatalságunk mivel mérgezi lelkületét. Mit ad át a következő (megszülető) generációnak.”
Nemzeti felemelkedésünk, megmaradásunk érdekében a feladatunk világos: minden eszközzel harcolni a balliberális szennyirodalom, a határok feletti magyarellenes politika ellen, mert nem csak Belső-Magyarország, de az egész magyar nemzet – Budapesttől Nagyváradig, Kassától Szabadkáig – rendszerváltást akar!
Nagy József Barna. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egy folyóirat sikertörténete
Beszélgetés Kovács András Ferenc főszerkesztővel a Látó húsz évéről
– A gazdasági válság okozta általános lehangoltságban, panaszáradatban a Látó hogyan éli meg a huszadik évfordulóját?
– Sopánkodhatnánk mi is, de úgy hiszem, hogy a Látó bizakodóan tekinthet a jövőbe, annál is inkább, mert az előző 20 év nehéz vagy könnyű, ám mindenképpen örömosztó munkával elért sikertörténet volt. Nevezzük annak.
– Akkor is annak nevezhetjük, ha azt tapasztaljuk, hogy az emberek mind kisebb csoportja ragaszkodik igazán a szépirodalomhoz?
– Az íráshoz, a szépirodalomhoz ragaszkodó emberek mindig megtalálják maguknak a Látót, a lap bármikor elérhető számukra. Egyébként a szépirodalmi jelleget nagyon hangsúlyoznám, mert a Látó kimondottan szépirodalmi folyóirat. Ez nagyon fontos nekünk, amennyiben az írás, maga az irodalmi aktus egyszerre örömet és játékot is jelenthet, meg hát valamiféle bölcsességet és kételkedést is ugyanakkor. Persze, körülnézve más folyóiratok háza táján, bemérve a közép-kelet-európai irodalmi, művészeti folyóiratok jelenlegi helyzetét, elmondhatjuk, hogy ’89 előtt mindez másról szólt. Más olvasási szokások voltak. Az ízlés csapásai mélyebbek voltak, de nem volt ennyiféle inger, ami akár az irodalmon belül is annyira változatos rétegízléseket szült volna. Én úgy gondolom, hogy nem az emberek fordultak el a Látótól vagy a szépirodalomtól, hanem nagyon gyors és differenciált világban élünk, és emiatt olvasnak általában kevesebbet, mint korábban. A mai sokféle kínálatot különben a színházak sínylették meg a legjobban. A színház lényege nem változott, egy-egy előadás elkészültének a módja más, és az, akinek illetve ahogyan szól. Azt hiszem, ez a fontos. Szemléleti kérdésekben lett nagy a különbség hirtelen. Ez a folyamat az irodalomban is elkezdődött már ’89 előtt, de ’89 után különösen felgyorsult.
– Hivatkoztál a magyar nyelvterület irodalmi, művészeti folyóiratainak egészére. Beszélhetünk arról, hogy az eltelt két évtizede során a Látónak kialakult valamilyen sajátossága, különleges erénye, ami megkülönbözteti más lapoktól?
– Nyilvánvalóan minden lapnak megvan a maga érdekessége és az ehhez ragaszkodó mikroközössége. Kiváló szerkesztő kollégámmal, Láng Zsolttal beszéltük éppen a minap, hogy mennyire érdekes például a nyíregyházi Vörös Postakocsi című irodalmi folyóirat, ami egy teljesen sajátos nyírségi lap, és azt is példázza, hogy vidéken is mennyi mindent meg lehet csinálni. A figyelem középpontjába is lehet emelkedni, az élvonalba is be lehet törni. Az számít, hogy mennyire tud élővé válni egy lap, mennyire képes érdekessé válni az emberek számára. És ez nem feltétlenül azzal mérhető, hogy mennyit lehet eladni egy lapból, vagy hogy hány előfizetője van. A szépirodalmi lapoknál különösen nem ez a mérvadó, hiszen ebbe beleszólhat az említett válság, a pénzhiány is, de az előfizetők el-elmaradása mással is magyarázható. A Látó esetében azzal is például, hogy van egy jó honlapunk, és a folyóirat megjelenése után legalább egy héttel a teljes lapanyag felkerül a világhálóra. Sokan ott olvassák.
– Ily módon tehát a Látó könnyen eljuthat a nagyvilágba. A lap létét, sajátosságait mennyiben határozza meg az, hogy mégiscsak provinciában készül?
– Azt hiszem, hogy jó értelemben vett provinciáról kell beszélnünk, hiszen bizonyos szempontból minden provincia, még Budapest vagy Párizs is. Azok is mutathatnak fel provinciális jegyeket. Csak nyilván nagyobb városok. Azt hiszem, hogy ezt fontos tudatosítanunk az elkövetkezendő 20 évben. A Látó egyébként igyekezett elébe menni az elvárásoknak. Ha jó az internetes hozzáférhetőség, akkor a lap ennek köszönhetően is ismertségnek örvend. A Látónak 7-8000-es létszámú az olvasottsága, a példányszám természetesen nem ekkora. Közben nő fel egy teljesen más nemzedék, persze ez is rétegzett, de a lapot nem nagyon veszik. Pedig nyilvánvaló, hogy a lap a külalakra, a megjelenési formára is sokat ad. Viszont a mostani tizenéveseknél más olvasási szokások alakulnak ki, már ha egyáltalán kialakulnak.
– A lap érdemeit sorolva meg kell említenünk, hogy kevés olyan, a tietekhez hasonló vállalkozás ismeretes, ahol ennyire rendszeres, élénk, közönségvonzó irodalmi színpadi program, hosszú távon tervezett pódiumtevékenység működne.
– Ez valóban így van. Mi nagyon régóta csináljuk, úgy 90-91-től. Még itt volt Markó Béla, amikor elkezdtük, hogy a régi főszerkesztőket is említsem, és Gálfalvi György, aki a Látó Irodalmi Színpadot egyedül, aztán velünk, a szerkesztőséggel együtt művelte. Most már más lapoknál, más városokban is zajlanak ilyen megnyilvánulások. Gondolok itt elsősorban a nagyon fiatal Várad című folyóiratra vagy a Korunkra, amelyik újabban Balázs Imre József főszerkesztősége alatt valósít meg hasonló projekteket. Mi ezt váltakozó szerencsével és váltakozó nézőszámmal, de nagy türelemmel tényleg hosszú ideje csináljuk. A ’90-es években más helységekre ez igazán nem volt jellemző. A Látó, ha valamelyest benne van a magyar köztudatban, és úgy hiszem, hogy benne van, sőt, nagyon előkelő helyen szerintem, akkor az mindenképpen a Látó Irodalmi Színpadának is köszönhető.
– Aligha van olyan szerkesztőségi műhely a magyar irodalmi életben, amelynek a képviselői ne fordultak volna meg az irodalmi színpadotokon. De ugyanezt a jelentős írókra, költőkre vonatkoztatva is elmondhatnám. Lehet ezt így folytatni? Van olyan fontos alkotó, akit még nem hívtatok meg Marosvásárhelyre?
– Persze hogy van. Mióta elkezdtük, felnőtt egy egész más generáció, új, érdekes emberek tűntek föl, új folyóiratok is. És könyvkiadókat is hívtunk, azokra is számítunk.10-15 év teltével vissza is hívunk csapatokat, ezt tettük például a Holmival, a nagyon rangos budapesti lappal. Ezt lehet folytatni. Sőt, az ember néha a bőség zavarával küszködik. Sok ötlet van, sok lehetőség. Megismétlem, a Látó kezdetétől így van ez, amiről beszélek, nem csak a saját főszerkesztőségem érdeme, Markó Béla és Gálfalvi György érdemei elévülhetetlenek. Itt egy közösség csinált valamit. Egy csapatnak volt elképzelése valamiről, az ő érdemük is, hogy a Látó Irodalmi Színpad létrejött, hogy van Látó- nívódíj. 1991-től adjuk át, általában négy Látó- nívódíjas van. A huszadik évfordulóra megjelenik a Látó-nívódíjasok írásaiból egy antológia, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor válogatta. Tehát a fiatal szerkesztők néztek vissza ilyenképpen. Láng Zsolt kollégámmal nem is nagyon szóltunk ebbe bele. Szép antológia, szép a címe is: A hibátlanság vágya. Király László egyik verssorából kölcsönöztük. A csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában jelenik meg, a Látó szerkesztőségével közös kiadásban. Ez lesz a jubileum egyik fontos eseménye.
– Kell egy csapat, szokták mondani, amikor valamit mérlegelnek. Szóba hoztad a szerkesztőség fiataljait. A lap menet közben igyekezett erre is figyelmet fordítani, az utánpótlást is biztosítani.
– Igen. Bár tegyük hozzá, hogy egy jó író mindig fiatal. Lehet 28 vagy 58 éves, akkor is fiatal, azért aposztrofálhattam tulajdonképpen fiatalként Vida Gábort, aki időközben itt nőtt íróvá mellettünk. Elég nagy szerencsének tartom ezt is. A mellettünk az egész szerkesztőséget jelenti, Gálfalvi Gyurkától Láng Zsoltig. Nyilvánvaló, hogy vannak konzisztenciák a Látóban, vannak hagyományosan megtartott vonalak. Lehetséges, hogy az új Látó, ami 2008-tól köntösében is új Birtalan Zsolt és Irsai Zsolt elképzelésének köszönhetően, hangsúlyaiban egy picit más, mint a korábbi. Erről már beszéltünk a Népújság hasábjain. De ez a Látó alapvetően ugyanaz a Látó, mert az igényesség, ami a lapot jellemzi, töretlenül megmarad, bárki a főszerkesztő.
– Vajon a munkatársi gárdával együtt, és most azokra is gondolok, akik szerzőkként szerepelnek a lapban, fiatalodott az olvasóközönségetek is?
– Úgy hiszem, hogy igen. Ugyanakkor sajnálattal attól tartok, hogy vannak, akik útközben le is koptak erről a folyóiratról. A honlap látogatottsága kiváló, illetve az érdeklődés irántunk azért megvan. Érzek egy pozitív kisugárzást, erőteret a Látó körül, az fiatalodott nyilvánvalóan. De remélem, mi is fiatalodunk. Szeretném még elmondani, hogy húsz év egy ilyen lap életében nagyon nagy dolog. Ráadásul ez sűrű két évtized volt. Nagyon jó a szerkesztőség, a nyugalom vagy béke szigete bizonyos szempontból napjaink nagyon ideges, túlhiszterizált világában. Itt irodalomról van szó. Jó csapat gyűlt össze, jó volt a társulatépítés, ahogy egy színidirektor mondaná. Ezt a társulatépítést nem én kezdtem, hanem az előttem járók. Szeretném, ha a lap jó volna ezután is, akkor is, ha nem volnék a főszerkesztője a következő 20 évben. Biztos vagyok abban, hogy a Látónak van annyi ereje, kisugárzása vagy vonzása, hogy magához közelítse a legfiatalabb nemzedéket is. Sok fiatal írónk van. Sok olyan költő vagy író van, aki a gyengébb nemhez tartozik, hogy így fejezzem ki magam, mert nem szoktam írónőt mondani vagy költőnőt, ugyanis egyesek közülük olykor ezt pejoratívnak érzik. Tudom, hogy a macsóság vagy a feminitás nem mond el sokat el az írás minőségéről. Érdekes a másik tapasztalatom, hogy kik olvasnak. Ezt is kérdezted. A nők. Olyan ez most, mint a magyar XVIII. század vagy a reformkor, a nők olvasnak, a nők írnak. Ők a költők, az írók. És vannak férfiak is.
– És ez jó?
– Persze. Miért ne lenne jó? Ez mindig változik az idő teltével.
– Akkor hát újabb sikeres és békés évtizedeket kívánok. Lényegében túl is vagyunk az évfordulón, valamilyen rendezvénnyel megünneplitek?
– Igen. A hónap végére tervezzük, január 30-án lesz egy tartalmas gálaműsor. Tíz szerkesztőt láthat a kedves néző a színpadon. A Látó jelenlegi öt szerkesztője és az időközben eltávozott öt régi szerkesztő lép fel. Beszélget, felolvas. Meglepetések is lesznek. Bemutatásra kerül a már említett antológia is, és bemutatkoznak barátaink, a Tiberius vonósnégyes zenél. Ez is rendhagyó, a Látó keretében ilyen még nem volt, de a Látó szerkesztői igazi zenebarátok, szeretik a zenét. Remélem, hogy a közönség is. Jöjjenek el minél többen!
Nagy Miklós Kund. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A kormány embere – A gyermekközpontú oktatás mellett teszi le a garast Ferencz S. Alpár
Hargita megye szerdán kinevezett főtanfelügyelője a fejkvótáról, a tanári posztok leépítéséről, az iskolaelhagyás megfékezéséről. [interjú]
Ferencz Salamon Alpár kinevezését kedden írta alá az oktatási miniszter, egy nappal később iktatták be funkciójába. A 33 éves tisztségviselő az ország legfiatalabb főtanfelügyelője. Tagja a csíkszeredai tanácsnak, a Csíki Területi RMDSZ oktatási ügyekért felelős alelnöke, és jelenlegi tisztsége előtt a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója volt. A Transindexnek az elkövetkező időszakban rá háruló munkáról és feladatokról, elképzeléseiről, terveiről beszélt.
Ferencz S. Alpár: – Sajnos bizonyos tervek elő vannak írva, mint a fejkvótás rendszer bevezetése, vagy a tanári posztok csökkentése. A két téma kapcsán kistérségenként konzultáció-sorozatot szervezünk helységenként, ahol az önkormányzatokkal együtt keressük a legkielégítőbb megoldást, hogy a kormányhatározatok előírásainak is megfeleljünk és a helyi közösségek számára is elfogadható legyen. Tehát és a kommunikációnak, a partnerségnek és az együttes döntéshozatalnak vagyok a híve, lévén, hogy ezek a kormányhatározatok bevonják az önkormányzatokat a döntésekbe.
Kersztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő felhívta a napokban a figyelmet Kovászna, Hargita és Maros megye oktatási rendszerének különleges helyzetére, nevezetesen arra, hogy az említett megyékben nem lehet a többi megyéhez hasonló mértékben végrehajtani a tanári posztok számának lecsökkentését anélkül, hogy az intézkedés ne veszélyeztetné az anyanyelvi oktatást. Arról beszélt továbbá, hogy Kovászna megyében mintegy 100 tanári állással kevesebbet lehet felszámolni, mint amennyit a kormányhatározat előír. Ön hogyan képzeli el a tanári állások számának csökkentését Hargita megyében?
‒ Kovászna és Maros megyéhez képest a főtanfelügyelő-kinevezés Hargita megyében egy hónapot késett, így le vagyunk egy picit maradva. De teljes mértékben osztom a főtanfelügyelő-asszony véleményét, nem lehet ugyanazzal a mércével mérni Hargita, Maros és Kovászna megyét, mint Románia más vidékeinek a megyéit. Mi úgy oldanánk meg a posztok számának csökkentését, hogy közben javaslatokat is megfogalmazunk a minisztérium felé.
Hargita megyében 328 posztot kell leépíteni, mi ezt úgy szeretnénk végrehajtani, hogy a didaktikai személyzetet a legkevésbé érintse. Az önkormányzatokkal együttműködve megnézzük, hol vannak feleslegek, hol indokolt a nem-didaktikai, kisegítő-személyzet elbocsátása.
A méltányosság betartására törekszünk, tehát csak ott hajtunk végre leépítéseket, ahol indokolt. Például bizonyos megszűnő bentlakásokhoz kapcsolódó személyzetre már nem lesz szükség. Az anyanyelvi oktatás prioritást élvez és nagy hangsúlyt fektetünk a vidéki oktatás megvédésére is.
Mi történik azokon a településeken, ahol bentlakások szűnnek meg? Hogyan oldódik meg a diákok lakhatása az oktatási periódus alatt?
‒ A bentlakások fenntartása legtöbb esetben az önkormányzatokra tartozik, természetesen a felekezeti bentlakások kivételt képeznek. Például Csíkszereda esetében a Márton Áron Gimnázium felújítási terve többé nem írja elő a bentlakást, így most a városvezetés azon dolgozik, hogy a bentlakó gyerekek számára megtalálja a megoldásokat. Vannak megoldások, az önkormányzatoknak kell fenntartaniuk az épületeket, a kisegítő személyzeti – konyhai személyzeti, mosódás és egyéb posztok esetében pedig a főtanfelügyelőség rendelkezik, amelyeket vagy átcsoportosít, vagy leépít.
Szeptembertől fejkvóta alapján határozzák meg a tanári fizetésekre szánt összeget. Ön szerint azokon a településeken, ahol alacsony a diáklétszám, gondot okozhat az új típusú finanszírozási rendszer bevezetése?
‒ Az új finanszírozási rendszer akkor sem fogja fenntartani a tanügyet, ha az előírt 328 posztot leépítjük. Nemcsak a vidéki oktatás van gondban, sőt, mi több, ha megnézzünk a megyei, vagy akár az országos adatbázisokat, a fejkvótás rendszerben nem feltétlenül a vidéki jogi személyiségű iskolák vannak veszélyeztetve, hiszen sok esetben több alegység tartozik hozzájuk, így a létszámuk is nagyobb.
Nem azt mondom, hogy minden esetben, de többnyire a vidéki iskolák a fejkvóták által a pénzügyi alapnak több, mint felét képesek fedezni. Azok az iskolák a veszélyeztetettebbek, ahol teljes egészében, vagy részben művészeti oktatás folyik, ezek a fejkvóta alapján 50%-os anyagi fedezettel bírnak. Azok az iskolák is veszélyben vannak, amelyek pedagógusai magasabb képzéssel, nagyobb didaktikai régiséggel rendelkeznek, hiszen nekik magasabb bér jár.
Továbbá az alternatív oktatást nyújtó iskolák is nehéz anyagi helyzetbe kerülhetnek, mert például a step-by-step típusú oktatás esetében egy osztályban két pedagógus tanít egyszerre. Ennek a típusú oktatásnak az a lényege, hogy egyszerre négy tantárgyat tanulnak a diákok egy tematikus központban reggel 8 órától délután 4 óráig, ezért indokolt a két tanító jelenléte.
A fejkvótás rendszer által okozott problémákat tovább lehetne sorolni. A fejkvótát kiegészítő finanszírozás létezik a hagyományos anyanyelvű oktatás esetében, azonban ezt a kiegészítést ki kellene terjeszteni az alternatív anyanyelvű oktatásra is.
Vidéken, vagy a szerényebb anyagi körülmények között élő családok esetében magasabb az oktatási rendszerből kieső diákok aránya. Létezik valamilyen elképzelés arra, hogyan lehetne ezt az arányt csökkenteni?
‒ Ha megszervezünk egy iskolai buszjáratot, máris lehet arra számítani, hogy a gyermekek eljutnak az iskolába. Itt a törvénymódosításnak, illetve -szigorításnak is szóba kellene jönnie, amely révén a köztudatban ivódna, hogy a szülőnek kötelessége a gyerekét iskolába járatni. A tanfelügyelőség fontos szerepet vállalhat fel ebben a folyamatban: az iskolával karöltve hatékonyabban tudatosíthatja a szülőben a gyermekek iskolába küldésének fontosságát.
Ennek érdekében különböző programokat kell kidolgoznunk. A tanfelügyelőség pályázni fog egy szülők iskolája típusú Grundtvig programra, a megyei tanács fejlesztési ügynökségével közösen pedig uniós forrásokat kísérelünk meg lehívni.
Sikeres pályázás esetén olyan programokat fogunk szervezni, amelyek révén a szülőket arra neveljük majd, hogy a gyerekek oktatása nemcsak a család prioritása, hanem a közösségé is, és ez egy kötelezettség. Ezt a programot összekapcsolnánk egy olyan projekttel is, amely keretében a munka nélkül maradt szülőkre fordítanánk a figyelmet.
Így az ő formálásukat, átképzésüket, más pályákra való irányításukat ugyancsak az iskolán keresztül lehetne megvalósítani. Egy ilyen képzésen való részvételnek így lenne konkrét eredménye is, amely a család életszínvonalának emeléséhez vezetne.
Kinevezése alkalmával azt mondta, hogy a gyermekközpontú oktatásnak a híve. Hogyan fogalmazná meg pár mondatban, hogy mit ért gyermekközpontú oktatás alatt?
- Az oktatási folyamatnak egy közösségen belül legkevesebb négy szereplője van, ezeknek egymást támogatva együtt kellene dolgozniuk a gyermek érdekében. Az egyik szereplő a szülői közösség, a másik az iskola vezetősége, illetve tanári kara, a harmadik az egyházak képviselői az adott településen belül, a negyedik pedig az önkormányzat, akiknek a gazdasági szereplők és a civil szervezetek bevonásával arról kell gondoskodniuk, hogy iskolai felszerelésben, ellátottságban, az utaztatásban a gyermekek ne szenvedjenek hiányt.
A szereplők tevékenységének középpontjában a gyermeknek kell állnia. Az alternatív vagy felekezeti oktatással pedig változatossá teheti a tanítást, hogy a szülőnek legyen, miből választania. Azt szeretném, hogyha egy tanintézmény felépíti az értékrendjét, azt ne az iskola, hanem az odajáró gyermekek érdekébe tegye. Forrás: Transindex

Basescu "gyermetegnek" minősíti az autonómiát szorgalmazó politikusokat
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
- "Gyermetegnek" minősítette Traian Basescu román államfő azokat a politikusokat, akik területi autonómiát szorgalmaznak.
Az államelnök a hétvégén Iasi-ban (Jászvásáron) a Moldova és Havasalföld egyesülésének 151. évfordulóján tartott ünnepen így fogalmazott: "A területi autonómiát emlegető politikusok nem értik, hogy a román nép egysége a románok lelkében lakozik."
Basescu már sokszor hangsúlyozta, hogy nincs ellene a közigazgatási autonómiának, de az "etnikai alapú" önrendelkezést elveti. Híressé vált tavaly februárban Budapesten tett kijelentése: "Arra a kérdésre, hogy mikor lesz területi autonómia Székelyföldön, azt tudom válaszolni, hogy sohasem, mivel Románia egységes, szuverén nemzetállam". Emlékeztetett, hogy ez szerepel az ország alkotmányában is. Bukarest soha nem fogja elismerni a nemzetiségi kollektív jogokat, ugyanakkor fenntartja a nemzetiségek képviselőinek egyéni jogait – hangsúlyozta.
Az autonómia ügyét nagyon is felvállaló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről akkor azt felelték: a politikában soha nem szabad azt mondani, hogy soha.
Basescu mostani kijelentése mindenesetre annak tükrében vált "érdekessé", hogy éppen az RMDSZ romániai magyar ellenzéke látta a román államfőben a magyar ügynek, így az autonómiának is a támogatóját.
Tavaly nyáron azonban Tusnádfürdőn füttykoncert kísérte az államfőnek azt a kijelentését, mely szerint az alkotmány szellemében Székelyudvarhelynek is csupán annyi autonómiája lehet, mint Tulceának vagy Caracalnak.
A XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor meghívottjaként beszédet mondó Basescu a hallgatóság reakcióját látva háromszor ismételte el az alaptörvény első cikkelyét, amely szerint Románia nemzetállam, szuverén és oszthatatlan. Bukaresti elemzők szerint az államfő tusnádfürdői jelenlétének az volt a fő célja, hogy a magyar szavazók egy részét is meghódítsa magának az elnökválasztáson. Bármennyire is kifütyülték őt Tusnádfürdőn, a választásokon sok székelyföldi magyar szavazott éppen őrá.
Ősszel azonban volt még egy esemény, amely felizgatta a kedélyeket a román belpolitikában. Szeptember elején két különböző székely önkormányzati nagygyűlés zajlott, az egyiket Csíkszeredában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a másikat Székelyudvarhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívta össze a Magyar Polgári Párt (MPP) támogatásával. A román politikai erők haragját különösen ez utóbbi váltotta ki, elsősorban az, hogy a székelyudvarhelyi találkozó résztvevői elfogadták Székelyföld jelképeit is.
Egy vezető szociáldemokrata politikus akkor (persze már az elnökválasztási verseny előszeleként) Basescut tette felelőssé a történtek miatt, szemére vetve, hogy az államfő korábban támogatást nyújtott az SZNT-nek, amelyben az RMDSZ bomlasztását segítő eszközt látott. "Most ugyanazok a székelyek, akiket Basescu többször meglátogatott, himnuszt, lobogót és egy sor önrendelkezésről szóló dokumentumot fogadtak el" - panaszolta a szociáldemokrata politikus.
Azóta Basescu megnyerte a választást, az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) adja a miniszterelnököt Emil Boc személyében, aki az RMDSZ-t vonta be a kormányzásba. Ily módon e pillanatban a magyarok e szervezete kormányzati szövetségese lett a sokak szerint Basescu "hátországát" jelentő PD-L-nek.
Ilyen körülmények között tette Basescu azt a kijelentését, amelyben "gyermetegnek" minősítette az autonómiát hangsúlyozó, általa néven nem nevezett politikusokat. Szerinte ezek a közszereplők a román állam egységének megbontását célozzák. Bukaresti megfigyelők most azt próbálják kibogozni, hogy kinek is szól ez az "üzenet": a koalíciós szövetséges - az autonómiáért kormányzati szerepben is küzdeni kívánó - RMDSZ-nek, avagy az RMDSZ-en kívüli más magyar erőknek, amelyek azzal vádolják az RMDSZ-t, hogy eddig nem eléggé határozottan és következetesen szállt síkra az autonómia ügye mellett. Forrás: MTI

Csíki lesz a mezőgazdasági tárca államtitkára
Megerősítették a hírt az illetékesek, hogy magyar nemzetiségű államtitkára lesz a mezőgazdasági minisztériumnak Haschi András kertészmérnök személyében, aki osztályvezetői állást töltött be a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) keretében.
– Mit tart a legfontosabb tennivalónak, elképzelései szerint mivel kezdi az államtitkári munkát?
– A hazai mezőgazdaság egyik legégetőbb problémáját az uniós támogatások kihasználásának maximalizálásában látom. Az ágazat jelenlegi nehéz helyzetében az összes lehetséges forrásra szükség van a fejlesztés, az élhető jövő érdekében. Természetesen egy jól működő kisfarm esetében, amely biztos egzisztenciát képes biztosítani egy családnak, a várható jövedelmet, többletbevételt nem az esetleges állami vagy uniós támogatásoknak kellene jelenteniük. A vállalkozásszerűen űzött gazdálkodásnak – mint jövedelmező termelői tevékenységnek – segítség nélkül, önmagában is életképesnek kellene lennie. A térség technológiai, módszertani hátrányát lefaragni, Európa-szinten versenyképes mezőgazdasági tevékenységet folytatni azonban olyan beruházásokra, fejlesztésekre lenne szükség, amely meghaladja a helyi gazdaréteg lehetőségeit. Ezért kell megszerezni minden egyes eurócentet, amelyre lehetőség kínálkozik. Idővel csökkenni fog vagy teljesen megszűnik a támogatások mértéke, de amíg meleg, addig ütni kell a vasat.
– Kissé pontosabban beszámolna munkaköréről?
– Egyelőre a hivatalos kinevezésre várunk, abban majd pontosítanak, ugyanis még nem tudjuk a tárca melyik részlegének államtitkári teendőit szánták nekem. A hazai mezőgazdaság csődközeli állapotát figyelembe véve azonban elmondható, hogy feltehetően sokkal több munka vár, mint amennyire számítottam, amikor elsőként felmerült a nevesítésem gondolata.
– Mit várhatnak majd el a csíki gazdák öntől, miért kellene örüljön egy Hargita megyei gazda annak, hogy földije a mezőgazdasági tárca államtitkára lett?
– Először is azért, mert magam is a gazdatársadalomból érkeztem, így nem ismeretlenek számomra a székely szántóvető gondjai, illetve jellegzetes gondolkodásmódja. A fenti állítás nemcsak a múltra vonatkozik, hanem a jelenre is, ugyanis a kifizetési ügynökség osztályvezetőjeként folyamatosan jártam a terepet a kollégákkal, igyekeztünk informálni a termelőket a támogatásokról, különböző pályázati lehetőségekről. A gyakori megyejáró körutak során több gazdával beszélgettünk, elemeztük a nehézségeket, kerestük a kiutat a problémára. Azzal a tudattal indulok neki a bukaresti küldetésnek, hogy tisztában vagyok a termelők helyzetével és specifikus gondjaival. Úgy kezdem tehát az államtitkári munkát, hogy ismerem a megoldásra váró „mit”, igyekszem megtalálni – a lehetőségek szerinti legjobb – „hogyant” is.
– Az APIA egykori megyei igazgatóját az intézmény országos vezetőjévé léptették elő, önt pedig államtitkárrá nevezték ki. Ennyire jó „dobbantó” a kifizetési ügynökség?
– Mint már említettem, az RMDSZ helyi szervezete nevesített, a javaslattal a párt központi vezetősége is egyetértett, személyem ellen a koalíciós partner sem emelt kifogást. A megyei APIA helyettes igazgatójaként megszerzett jogi-szakmai ismeretek, tapasztalatok, természetesen számítottak akkor, amikor a nevem szóba került, az említett magas állami tisztség kapcsán. Leendő államtitkári pozícióm tehát a szövetség kormányzati szerepvállalásának, valamint az RMDSZ vezetősége részéről a személyem iránti szakmai bizalomnak köszönhető. Utóbbiért hálás vagyok és igyekszem majd úgy végezni a munkámat, hogy ne okozzak csalódást sem a szövetségnek, sem pedig a gazdáknak. Bármennyire magasra kerül az ember, nem szabad elfelednie, honnan indult – erre tanítottak egykor, és igyekszem megszívlelni a mondást.
Haschi András, a mezőgazdasági minisztérium frissen kinevezett államtitkára 1972-ben született, pályakezdő kertészmérnökként a csíkszeredai burgonyatermesztő állomásnál dolgozott, majd 2006 óta a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) osztályvezetője, helyettes igazgatója.
Hompoth Loránd, Hargita Népe. Forrás: Erdély.ma

Hogyan érzi magát Mátyás király (szobra) fél évvel a restaurálási szerződés megkötése után?
Aláírták a szerződést, kezdődik a szobor restaurálása – írta 2009. július 23-án a Szabadság. Fél év elteltével lássuk, mennyi volt a valóságalapja a fenti kijelentésnek. [Kommentálható]
Elöljáróban, úgy érzem, szükséges egy-két pontosítás a Mátyás király-szoborcsoport restaurálási folyamatával kapcsolatban.
1. A Mátyás király-szoborcsoportnak mindenekelőtt képzőművészeti örökségértéke van, természetes tehát, hogy bármilyen beavatkozás (legyen az kutatás, tervezés vagy kivitelezés) csak képzőművész-restaurátor irányításával képzelhető el. Véleményem szerint a műalkotás örökségértékének megoszlását 70%-ban a bronz, 25%-ban a kő és 5% pedig tartószerkezeti érték képezi (lehet, hogy a művészettörténészek ellentmondanak nekem az első két százalékra vonatkozóan, de biztos vagyok benne, hogy a harmadik százalékot inkább sokallják, mind kevesellik). Ezt figyelembe véve azt gondolom, mindenki számára világos, hogy az Utilitas Kft. nem támasztott, és nem is támaszthatott igényt sohasem a vezetőtervező szerepre. A vezető szerep egyértelműen a bronzrestaurátoré, őt a kőrestaurátor követi, a talapzatépítmény-tartószerkezeti (építőmérnök tartószerkezet-szakértőt érintő) vonatkozások eltörpülnek mellettük. A restaurálás vezető a bronzrestaurátor, szakmailag neki van alárendelve mindenki más. Az érdem az övé, és az övé a felelősség. Őt követi dicsőségben és felelősségben a kőrestaurátor. Ilyen vonatkozásban a kutatótervező konzorcium vezetője nem az Utilitas Kft., hanem a Part of Art Alapítvány. A vezető tervező tehát a Part of Art Alapítvány (elnök Kolozsi Tibor képzőművész-restaurátor, a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia adjunktusa), az Utilitas Kft. (ügyvezető igazgató Kirizsán Imola építőmérnök) a vezetőtervező kizárólag talapzat-tartószerkezeti vonatkozásokat kezelő tervezőtársa. Tévedés, tehát mind a nyilatkozók részéről, mind az újságírók részéről csak az Utilitasról szólni, amikor a tervezőkről esik szó. Helyénvaló lenne a bronzalakok, illetve a kőtalapzat minden kutató-tervező kérdésével kapcsolatban a Part of Art Alapítványt említeni.
2. A kivitelezést, tehát a helyreállítás (kutatást és tervezést követő) harmadik szakaszát, a fentebb említett okok miatt szintén a bronzrestaurátor vezeti, besegít neki a kőrestaurátor. Az építmény-tartószerkezet felújítójának akkor van dolga, amikor kibontják a biztonságba helyezett bronzalakok alatti kőtalapzatot, és (esetleg) meg kell erősíteni a talapzat tartószerkezeti komponenseit, hogy át tudja venni a terheléseket és közvetíteni tudja ezeket az alapok felé (illetve az alapozási talaj felé). Mivel a kőtalapzat kibontásához még hozzá se kezdtek, a tartószerkezet-felújítónak eddig nem volt dolga. Az építménytartószerkezet-szakértő (Utilitas Kft.) akkor kerül majd képbe, amikor a biztonságba helyezett bronzalakok alatt felszabadul a kőtalapzat, és meg kell vizsgálni, vajon a talapzat tartószerkezeti komponensei át tudják-e venni a terheléseket, és közvetíteni tudják-e ezeket az alapok felé.
3. Más kérdés, hogy az (eléggé természetellenes módon team liederré előlépett) építmény-tartószerkezet-felújítónak (ez esetben a CONCEFA Rt.-nek) a bronzalakok biztonságba helyezésében, illetve a kőtalapzat kibontásában is szerepe van, mivel a bronz, illetve kőrestaurátor nem rendelkezik megfelelő műszaki infrastruktúrával, mint amilyen a bronzalakok biztonságba helyezéséhez, vagy a kőtalapzat kibontásához szükséges emelődaru-park, a bronz- és kőrestauráláshoz is szükséges állványzat stb. (A természetes az lett volna, ha a restaurálás szakmai vezetője, a bronzrestaurátor, mint fővállalkozó, felkéri alvállalkozóként – a kőrestaurátoron kívül – az építménytartószerkezet-restaurátort a különböző melléktevékenységek elvégzésére).
4. A helyreállítási terv a következő főbb restaurálási szakaszokat helyezte kilátásba: (1) a bronzalakok in situ biztonságba helyezése, (2) a kőtalapzat (részleges, vagy teljes) kibontása, (3) az alapszerkezet, illetve talapzat-tartószerkezet (esetleges) megerősítése, (4) a kőtalapzat in situ restaurálása, (5) a bronzalakok in situ restaurálása. Pillanatnyilag az első szakaszon dolgoznak a restaurátorok (menet közben szóba került, hogy esetleg a bronz mellékalakokat nem in situ, hanem – az elkerített munkatelep egy részében – néhány méterre a talapzattól restaurálnák).
Rátérve a restaurálás – fél éve megkezdett – kivitelezési szakaszára, a következőket állapíthatjuk meg:
5. A kivitelező csoport július 22-én – a tulajdonossal, a kolozsvári polgármesteri hivatallal, megkötött szerződés aláírását követően – egyetlen felelős tagból állott: Claudiu Cioncan építőmérnökből (a CONCEFA Rt. helyi kirendeltségének az igazgatójából). Őhozzá társult – viszonylag hamar – Nagy Benjamin képzőművész-restaurátor, a kőrestaurátori munkálatok felelős vezetőjeként (a szerződés a ConcefaRt. és a Nagy Benjamin vezette kft. között augusztusban lépett érvénybe). A csapat (bronzrestaurátor irányító nélkül) október 9-ig vegetált, amikor is a tendernyertes fővállalkozó nagyszebeni vezetősége beadta a derekát és szerződést kötött Kolozsi Tiborral, az ország egyetlen minősített bronzszobor-restaurátorával. Kénytelen volt megtenni ezt a lépést, mert nem volt, aki a kivitelezési koncepciót kialakítsa, és erre a tényre a szerződéskötéstől eltelt szinte három hónap alatt rá kellett jönnie. A felállt csapat és felelős vezetői (Kolozsi Tibor felelős restaurátor-koordinátor és bronzrestaurátor, Nagy Benjamin felelős kőrestaurátor és Claudiu Cioncan felelős építménytartószerkezet-felújító), véleményem szerint, a legjobbak, akik ma Erdélyben fellelhetők.
6. A felelős jelzőt tudatosan hangsúlyozom. Mint minden fontosabb kulturális örökségérték helyreállításnál, a Mátyás király-szoborcsoport restaurálásánál is rengeteg a (felelősség nélküli) tanácsos: politikusok, közemberek, szakemberek és nem szakemberek. A helyreállítás kivitelezéséért azonban – Isten és ember előtt – csak hárman felelnek: Kolozsi Tibor, Nagy Benjamin és Claudiu Cioncan. Ebben a sorrendben – mint már említettem – övék a dicsőség is, a felelősség is. Persze minden érdemi tanácsnak és tanácsosnak megvan a maga pozitív szerepe, amiért – nagyon valószínű – a restaurálás felelős vezetői igen hálásak.
7. Megvolt hát a csapat október 9-én, hozzá is kezdett a restaurálás kivitelezés-technológiai koncepciójának kialakításához. Kolozsi Tibornak volt kutatási-tervezési koncepciója, de kivitelezés-technológiai részletekkel nem foglalkozott, csak a szerződés megkötése után. Amíg a kivitelezők kialakították együtt a koncepciót, még eltelt másfél hónap és jött a karácsony, majd az emberpróbáló hidegek. Az első – technológiai koncepciót leíró – jelentés december elején született meg. (Természetesen sok vonatkozásban ez a koncepció is csupán elvi maradt, hiszen bronzalakok, illetve kőtalapzat kibontása nélkül nem volt lehetséges a beavatkozási technológia részletes és teljes kidolgozása.)
8. Miután a lovat „meglékelték”, kiderült többek között, hogy nincsen belső merevítése, csak a részelemek összecsavarozása révén megjelenő bordák merevítik hosszában valamennyire a szobrot, keresztirányú merevítés egyáltalán nincs. (Arra is fény derült, hogy a részelemeket összefogó csavarok jelentős része cserére szorul). De akkor mi akadályozza meg a ló és lovasa összeroppanását a felfüggesztéskor (amikor a talapzatrestaurálás idejére biztonságba helyezik)? Az is kiderült, hogy a kivitelezés számára nem megfelelő a kutató-tervező faállvány, szükség van egy nagyobb restaurálási teret biztosító fémállványra, illetve amennyiben a restaurálás télen is zajlik, hasznos lenne lefedni a fémállványt, hogy fűteni lehessen. El kellett tehát készíteni a fémállványt is, amelynek viszont alapot kellett ásni, s ez alkalommal a régészek találtak is egy-két figyelemre méltó dolgot.
9. A bronzszobor-restaurátor tehát szokatlan helyzetbe került: merevítés nélküli szobrot kell – biztonságba helyezés végett – felfüggesztenie. Még ma sincs egyértelmű megoldása a kérdésnek. Az csak véletlen, hogy e sorok írója doktorátusi dolgozatát még 1984-ben a vékonyfalu héjívekből és héjgerendákból írta, és hogy ismeri a Brazier-féle effektust. (1929 óta tudunk a héjívek és héjgerendák ellaposodásból származó törésérzékenységéről.) Igaz, hogy a Brazier-féle effektust megfékező beavatkozások léteznek – a repülő áll például acél héjgerendákból, de vasbetonból is készültek héjívek és héjgerendák; Románia 1988-ban megjelent vasbetontörténetének négy oldala az általam tervezett hasonló építményekről szól – de azok építőanyaga garantált-minimális szilárdságú, ami a szobrászbronzról nem mondható el. Továbbá az említetteknél a falvastagság (a fesztáv 1/100 és 1/250 része) állandó, ami a lovas szobornál nem áll fenn! Ha még ehhez azt is hozzátesszük, hogy nincsen a tartószerkezeti számítóprogramokkal kompatibilis térfelmérés (íme, kiderült, hogy nemcsak egy esetleges szoborrekonstrukció esetében szükséges a térfelmérés – erről sok szó esett júliusi cikkemben, Szabadság, 2009. július 31.), világos, hogy a felfüggesztéskor – tartószerkezeti szempontból – a szobrot a képzőművész-restaurátor nem tudja szilárdságtani módszerekkel ellenőrizni. Marad tehát az intuíció, de mi, mérnökök ezt nem tarjuk elegendőnek. Esetleg marad még az ima, de mi, mérnökök ezt sem tartjuk elégségesnek. Így tehát dönteni kell, és főleg felelni – a felfüggesztés alkalmával – az esetleges szobor-összeroppanásról. És senki másnak, mint a bronzszobrász-restaurátornak.
10. Mint azt már korábban mondtuk, a következőkben a bronzalakok in situ biztonságba helyezése következik, utána pedig a többi helyreállítási szakasz, a 4. pont szerint. Ehhez pillanatnyilag nélkülözhetetlen az állványzat, amihez függesztik Mátyást és lovát (ami hozzáférést biztosít a talapzatrestauráláshoz is), illetve ezeknek – az állványzatra történő – törést kizáró felfüggesztési koncepciója és technológiai részletei.
Következtetések:
1. Július 23-án nem kezdődött el a restaurálás. Az első félévben alig történt valami, mert: (1) későn állt fel a csapat, (2) a csapat a felállás után kezdett azon gondolkozni, mit is kell tennie. A késés 4–5 hónapra tehető az eltelt 6 hónapból. Az első félév mulasztásai még további késedelemhez vezetnek majd, hiszen e mulasztások miatt felkészületlenül érte a restaurátorokat a tél.
2. A tendert kiíró polgármesteri hivatalt terheli a felelősség azért, hogy fél évvel a szerződés megkötése után úgy állunk, ahogy állunk – mint azt a július 31-én a Szabadságban megjelent cikkemben részletesen bizonyítottam –, mert nem kérte a kivitelezési koncepciót a versenytárgyaláson résztvevőktől. Meg lehetett nyerni a tendert anélkül, hogy (a) a nyertes belegondolt volna, mi a feladata, (b) hogy bronz szakértő bevonásáról gondoskodtak volna! Tehát ha a versenykiírás törvénytisztelő (csak minősített szakértő pályázhat) és minőség-koncentrikus (csak restaurálás kivitelezés-technológiai koncepcióval rendelkezőket fogadnak), ma már rég a talapzatot restaurálja a kőrestaurátor, és a bronzrestaurátor a vezérekkel foglalkozik, míg Mátyás és lova felfüggesztve – de elégedetten – legelteti szemét a szorgos restaurátorokon és sorára vár.
3. Négy-öt hónapos késést a (vállalt 12 hónapból) behozni nem lehet, számolni kell a határidő legalább négy hónapos halasztásával. (Más kérdés, hogy a tervezők továbbra is az általuk 15 hónapban megállapított kivitelezési időt tarják valósnak és nem hisznek a csodákban!)
4. Az Utilitas Kft.-nek semmi dolga nem volt az elmúlt 6 hónapban, hiszen a talapzat tartószerkezet-komponenseiről újat nem tudott meg, mert nem történt meg a talapzat kibontása. Persze, lélekben és tanácsosként a restaurátorok mellett volt (a CONCEFA Rt. külön kérésére elkészítette például a kivitelezési állványzat terveit).
5. E sorok írója, a Műemlékek Országos Bizottságának, illetve az UNESCO Román Nemzeti Bizottságának tagja (akinek a tagságból adódóan joga és kötelessége őrködni az országban zajló műemléki beavatkozások szakszerűsége fölött), minden követ megmozgatott, hogy létrejöjjön a ConcefaRt.-nek Kolozsi Tiborral, az ország egyetlen – a művelődési szaktárca által akkreditált – bronzrestaurátorával való szerződése.
6. Az Utilitas Kft. a bronzszobroknál esetleg fellépő Brazier-féle effektushoz nem tud hozzászólni, nem is feladata, hiszen nem építményszerkezeti kérdés. De az előbbi pont szellemében azon leszek (még ha nem is számít szerződéses kötelességemnek), hogy minél veszélytelenebb legyen Mátyásnak és lovának a felfüggesztése, belátva: intuíció és ima nélkül nem biztos, hogy boldogul a bronzrestaurátor.
Dr. Szabó Bálint. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Cseke „jelentős változtatásokat” emleget
Ahol szükség lesz, leváltjuk a kórházak vezetőségét, és „nagyon rövid időn belül” jelentős változtatások következnek az egészségügyi rendszerben, fejtette ki Cseke Attila egészségügyi miniszter csütörtökön, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
Cseke kifejtette, hosszú évek után ő az első egészségügyi miniszter, aki nem folyamodik a kórház-vezetőségek leváltásának módszeréhez, és nem is szándékozik ezt tenni, de „ott, ahol szükséges lesz” leváltja a kórházigazgatókat.
„Vannak jó példák is, amelyek bizonyítják, hogy nem csak a finanszírozás számít, néha számít az ember is, a kórházigazgató hozzáértése” – mondta Cseke.
Arra a kérdésre, hogy a politikai kritérium mennyire fog számítani a leváltások ügyében, Cseke kifejtette, ezt a kritériumot még nem vette számításba, és nem kívánja kommentálni a kormánypártok között helyi szinten kötött egyezményeket.
„Elemezni fogjuk a helyzetet, és változtatásokat eszközlünk, mivel az e hónapi jelzések arra mutatnak, hogy gondok vannak egyik-másik kórház vezetőségi szintjén. A hatékonyságot fogjuk elemezni” – tette hozzá a miniszter.
Cseke Attila egészségügyi miniszter csütörtökön Marosvásárhelyen volt, ahol felavatott egy magán egészségügyi központot.
Mediafax. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Magyar rivalizálás a tanácsokban
A háromszéki városok önkormányzataiban tevékenykedő tanácsosok közül legtöbben úgy látják: van még javítanivaló az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közti együttműködésben. A helyhatósági választások óta eltelt időszakban a 9 MPP-s, 8 RMDSZ-es és 4 román párti képviselőből álló sepsiszentgyörgyi testület ülései rendszerint a két frakció közti vitáktól voltak hangosak.
Sepsiszentgyörgy: vitáktól hangos testületi ülések
Klárik Attila, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, az elmúlt másfél év tapasztalata azt mutatja, a polgári párti képviselőkkel egyénenként jól tudnak kommunikálni, a teljes frakcióval azonban már sokkal nehezebb együtt dolgozni. „Úgy tűnik, a polgári párti képviselők attól tartanak, ha kompromisszumot kötnek az RMDSZ-szel, elveszítik a szavazótáborukat.
Az ellenzéki magatartás azonban gyakran abszurd helyzetekbe sodorja az MPP-s tanácstagokat: az is előfordult, hogy a polgári párti képviselő a vita hevében a saját benyújtott javaslata ellen szavazott” – mutatott rá a frakcióvezető. Klárik úgy látja, az MPP képtelen csapatként fellépni, ezért gyakran megtörténik, hogy a bizottságokban egyetértenek, majd a plénumban felrúgják a megállapodást. Gazda Zoltán MPP-s önkormányzati képviselő szerint a polgári frakció gyakran elkövette azt a hibát, hogy első körben rendszerint Antal Árpád RMDSZ-es polgármesterrel és nem a szövetség frakciójával egyeztettek.
„Az együttműködési megállapodást a polgármester rúgta fel, amikor novemberben Bálint József MPP-s alpolgármester leváltását kezdeményezte és végül el is érte a célját – mondta Gazda. – Véleményem szerint minél hamarabb újra kell tárgyalni az együttműködést a város fejlődése érdekében.” Hangsúlyozta: az MPP-nek fontos a városfejlesztés, ezért a jövőben a sarkalatos döntések előtt szorgalmazzák az egyeztetést az RMDSZ frakcióval.
„Az újabb megállapodás azonban nem lesz feltételek nélküli” – tette hozzá. Mint kiderült, a hat RMDSZ-es, öt MPP-s és négy független képviselőből álló baróti önkormányzati testületben is rendszeresek a két frakció közötti nézeteltérések. Pál Szilágyi Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, mindkét fél nyitott a párbeszédre. „Szándékosan egyik fél sem akadékoskodik, a város érdekeit tartjuk szem előtt” – szögezte le az önkormányzati képviselő. Véleményét Szabó Miklós polgári párti tanácsos is osztja. „Érződik a szemléletbeli különbség, de a város érdekében mindkét fél hajlandó a kompromiszszumra az eredményes munka érdekében” – nyilatkozta a Krónika érdeklődésére.
Kézdivásárhely: rosszabbra számítottak
Kézdivásárhelyen az önkormányzati választások eredményeképpen Rácz Károly, az MPP jelöltje foglalta el a polgármesteri széket, a tanácstestületben pedig tíz MPP-s és kilenc RMDSZ-es képviselő tevékenykedik. A város alpolgármestere, Szarvadi József is az MPP-t képviseli. Rácz Károly polgármester a Krónika érdeklődésére elmondta: elfogadhatónak tartja a két frakció közti együttműködést, bár néha úgy érzi, hogy az RMDSZ-es tanácsosok a párt érdekeit tartják szem előtt.
Ennek ellenére a tanács működik, s a polgármester szerint most, a gazdasági válság idején még szorosabb együttműködésre lesz szükség a két frakció között, hogy a pénzhiányt a városatyák leleményességével ellensúlyozni tudják. Deme László RMDSZ-es tanácsos kifejtette: kezdetben úgy vélte, nehéz, vitáktól terhes négy évnek néznek elejébe. Ennek ellenére a szövetség képviselője szerint a két frakció reményein felül együtt tud működni. Deme László elmondta, hogy a bizottsági üléseket, majd frakción belüli megbeszéléseket követően nem a tanácsülésen terjesztik elő javaslataikat, hanem a polgármesterrel konzultálnak a viták elkerülése érdekében.
Csíkszereda: „összerázódott” a testület
Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert-Kálmán érdeklődésünkre úgy nyilatkozott: az RMDSZ és MPP közti együttműködés folyamatosan javul a helyi önkormányzatban. A 12 szövetségi és 7 MPP-s tanácsosból álló testület Ráduly megfogalmazása szerint „2008-ban összerázódott, az elmúlt évben pedig a két frakció nagyon jól együtt tudott működni a város érdekében.” Xántus Attila, az RMDSZ-frakció vezetője is pozitívnak értékelte a polgári párttal fenntartott viszonyt.
„A közös munka jónak mondható annak ellenére, hogy voltak döntések, melyek kapcsán nem értettünk egyet az MPP-vel. A kényesebb problémákban azonban meg tudtunk egyezni” – mondta a frakcióvezető. Az MPP-s Pap Előd is hasonlóan nyilatkozik a kérdésben. „Az első fél év szinkópái után normálisnak mondható viszony alakult ki a két párt képviselői között”– magyarázta a polgári párti frakcióvezető.
Tusnádfürdő: a többség diktál
Tusnádfürdőn azonban szintén nem felhőtlen a viszony a két frakció között, az együttműködésének megítélésében, mint kiderült, jelentős különbségek vannak. Míg a fürdőváros MPP-s polgármestere, Albert Tibor érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, a négy MPP-s, három szövetségi és egy független képviselőből álló tanácstestület munkáját eddig eredményes együttműködés jellemzi, az RMDSZ-es Butyka Zsolt szerint a jelentős döntéseket rendszerint a többségben lévő polgáriak hozzák meg. „Az MPP lehetne nyíltabb, közlékenyebb is” – mondta a szövetség tanácsosa.
Székelyudvarhely: marad a viszály
Székelyudvarhelyen mindössze néhány hónap telt el azóta, hogy újraalakult a városi tanács, s az eredményhirdetést követően a testület képviselői egyaránt úgy nyilatkoztak: remélik, hogy eredményesebb lesz majd a két, egyaránt 9-9 tagú frakció együttműködése. Az új testületben, mint ismeretes, a Zöld Párt is kapott egy mandátumot. A csütörtöki tanácsülést követően megtudtuk: az RMDSZ és az MPP képviselői mára már nem enynyire derűlátóak.
„Azt látom, hogy az RMDSZ frakciója nem elég nyitott, nem elég rugalmas, ugyanakkor bizalmatlanságot is érzek, és azt, hogy rendszerint erőből állnak hozzá a feladatokhoz – nyilatkozta kérdésünkre Szász Jenő, Székelyudvarhely MPP-s alpolgármestere. – Sokszor nehezen, kompromisszumok révén hozzuk meg a legtöbb döntéseket.” Szász úgy véli, Bunta Levente polgármester részéről aktívabb munkára van szükség a jövőben. A polgári párt elnöke azt is elvárja, hogy az RMDSZ-es városvezető jóval több munkát bízzon a képviselő-testületre. Nehezen megy az együttműködés Bunta Levente szerint is.
„Sok energiába kerül, hogy bármiféle előrelépés történjen a közös munkában. Sokszor úgy érzem, hogy csak akkor vagyunk eredményesek, ha jól kifárasztjuk egymást” – magyarázta a Krónikának Székelyudvarhely polgármestere. Bunta szerint Szász Jenő tevékenysége is kifogásolható. „Keveset jár be dolgozni, és olyankor is két órát dolgozik. A helyébe szégyellném felvenni a fizetést. Egyedül a tanácsülésen villog” – jegyezte meg Bunta. Ami az MPP-s tanácsosok munkáját illeti, a polgármester elmondta, van, aki többet, van, aki kevesebbet dolgozik, attól függően, hogy kit milyen feladatokkal bíznak meg.
A gyergyószentmiklósi tanácsban tíz polgári párti és hét RMDSZ-es tanácsos dolgozik. „A testületbeli viták nem amiatt vannak, mert más pártokat képviselünk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Gáll Árpád, az RMDSZ-frakció vezetője. Véleményét az MPP-s frakcióvezető, Dr. Simon Katalin-Emese is osztja. Emlékeztetett: korábban kizártak öt RMDSZ-es tanácsost a szövetségből amiatt, hogy a pártérdek ellenére megszavazták a távfűtésrendszer felújítására vonatkozó polgári párti beadványt.
A frakcióvezető elismerte, hogy noha éppen az említett munkálatokat célzó döntések meghozatalánál kezdetekben kemény RMDSZ-es ellenállásba ütköztek, az említett öt RMDSZ-es tanácsosnak köszönhetően, „az utolsó száz méteren, még tél beállta előtt sikerült felújíttatni a város fűtésrendszerét a magyarországi érdekeltségű Thermoenergy Kft.-vel. Érdeklődésünkre mindkét frakcióvezető a rendszer felújítását nevezte a tanácstestület legfontosabb megvalósításnak. Az RMDSZ soraiból kizárt öt tanácsos – Tinka Kálmán, Gáll Árpád, Kastal László, Suciu Gábor és Len Emil – továbbra is folytatja tevékenységét mindaddig, amíg hivatalos törvényszéki határozat nem születik a mandátumuk megszűnéséről.
Bíró Blanka, Csáki Emese, Forró Gyöngyvér, Gyergyai Csaba, Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

„A kereszténység és a magyarság egy és szétválaszthatatlan” – Jakab Antal püspökre emlékeztek tegnap Nagyváradon
Zsúfolásig megtelt a váradi barokk palota díszterme, ahol a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében bemutatták Varga Gabriella budapesti újságíró és Vencser László erdélyi származású, ma Ausztriában élő teológiaprofesszor Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című életrajzi könyvét.
Böcskei László püspök köszöntötte a szép számú közönséget és a könyv szerzőit. Mint elmondta, a könyvbemutató alkalom arra is, hogy a váradiak megemlékezzenek Jakab Antalról, arról a papi vezetőről, aki bebizonyította, hogy az Istenbe vetett hit erősebb a kommunista börtönök poklánál és az ateista elnyomásnál. A bevezető után a kötet két szerzője vette át a szót, s a könyv fejezeteit bemutatva ismertették néhai Jakab püspök életét.
Amikor Márton Áront a kommunisták elvitték, Róma akaratából Jakab Antal lett az egyházmegye első titkos ordináriusa, vagyis püspök-helyettese. 1951-ben őt is elfogták, majd ólombányában végzendő kényszermunkára ítélték, összesen 13 évet raboskodott. 1971. december 23-án VI. Pál pápa utódlási joggal kinevezte Márton Áron segédpüspökének. A román állam nem engedte meg, hogy Gyulafehérváron szenteljék fel, ezért a pápa a római Szent Péter Bazilikában szentelte püspökké. 1980. április 2-ig, Márton Áron nyugdíjba vonulásáig volt gyulafehérvári segédpüspök, ettől kezdve 1990. március 14-ei visszavonulásáig megyéspüspökként vállalta a főegyházmegye kormányzását. 1993. május 5-én halt meg súlyos betegségben, a gyulafehérvári székesegyház kriptájában nyugszik.
A kötet váradi bemutatója a harminckettedik volt, azonban egy esemény az összes eddiginél érdekesebbé tette. A rendezvényre ugyanis eljött egy idős váradi, Kelemen Béla is, akiről kiderült, együtt raboskodott Jakab Antallal, így érdekes részleteket is megtudhattunk az egykori bányabörtönök pokláról. A rendezvénynek misztikus hangulatot adott, hogy a szervezők bejátszottak egy hangfelvételt, melyen Jakab Antal imádkozik. Böcskei püspök mesélt saját emlékeiről, amelyek Jakabhoz kapcsolódnak, s kiderült, a váradi katolikus főpapot Jakab Antal is vizsgáztatta, amikor az a szemináriumba jelentkezett. Böcskei kiemelte, mennyire aktuális és figyelemre méltó ma is Jakab Antal egyik gondolata, miszerint: „A kereszténység és a magyarság egy és szétválaszthatatlan. Ha szétválasztjuk, az olyan, mint amikor a test a lélektől válik el: az a halál.” Szót kapott még Fodor József vikárius, aki szintén emlékeit, gondolatait osztotta meg a jelenlevőkkel.
A Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című kötetet az érdeklődők megvásárolhatják a püspökségen.
Szőke Mária. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

A magyar oktatás sorsfordító pontjai
Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport pénteki ünnepségének, a Csiky-napnak egyik fontos programpontja volt a délutáni ülésszak, amit Az Arad megyei magyar oktatás története 1919–2009 között címmel tartottak meg a Jelen Házban.
Nemcsak a Csiky Gergely Iskolacsoport – illetve a jogelődje, a Magyar Vegyes Líceum – kilenc évtizedes történetét, hanem a megyeszékhely és a megye magyar nyelvű oktatásának sorsfordító pontjait is taglalták.
A megnyitót Király András, a Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatója, egyben az RMDSZ megyei elnöke és az oktatási államtitkári cím várományosa tartotta meg, ami után Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezetének elnöke ecsetelte a Trianon utáni magyar oktatás helyzetét, a román államnyelv bevezetésének korszakát, az ebből származó visszásságokat. Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes a különböző mutatókkal, európai uniós irányelvekkel és statisztikákkal mintha azt próbálta volna alátámasztani, hogy miért van szükség a tanügy átszervezésére, a fejkvóta-rendszer bevezetésére, az osztályösszevonásokra. Két megállapításával mindenesetre egyet lehet érteni: „Láttuk, hogy mire képes a politikum, ha valamit el kell rontani, ezért most lássuk, mire képes, ha fel kell építeni valamit” – mondta a bevezetőjében, de megjegyezte azt is, hogy „minden befektetés dacára a haladás, a minőségbeli javulás nem nagyon látszik a romániai tanügyben”.
Ujj János helytörténész, a Csiky Gergely Iskolacsoport volt tanára az iskola történetéből szolgált tanulságos dolgokkal, de a jelenlévők a gáji, a pécskai a kisiratosi és a nagyzerindi magyar oktatás történetével is megismerkedhettek.
A rendezvényen szép számban jelentek meg a Csiky magyarországi testvériskoláinak képviselői mellett Arad megyéből más magyar (tagozatos) tanintézmények tanárai is, ennek ellenére hiányérzetünk támadt, mert azt vártuk, hogy a pedagógustársadalmat jobban fogja érdekelni az oktatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott szimpózium. Különösen most, amikor magyar nyelvű oktatási intézmények szűnhetnek meg, vagy olvadhatnak be más intézményekbe szeptembertől. Reményt abból lehet meríteni, hogy a Trianont követ években megmaradt a magyar nyelvű oktatás, akkor most is meg fog maradni. Bár most nem annyira az állam „kegyességén” múlik, mint inkább a pénzen, a gazdasági helyzeten – no meg az iskoláskorú gyerekek szüleinek szándékán.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Magyar osztályok szűnhetnek meg, oktatási intézményeket zárhatnak be az új tanévben
Oktatási intézmények adminisztratív összevonását, több településen magyar osztályok kényszeregyesítését vagy megszüntetését eredményezheti többek között az a kormányrendelet, melynek értelmében az új tanévtől kezdődően fejkvótarendszer alapján kapnak finanszírozást a tanintézetek. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a tanügyi tárca idén országos szinten tizenötezer pedagógust bocsátana el. Bár pontos adatokkal nem tudnak szolgálni, a partiumi megyék magyar tanfelügyelői szerint szeptembertől várhatóan kevesebb magyar tannyelvű osztály indul.
A kormányrendelet szerint szeptembertől a közoktatásban az óvodások és a diákok nevelésére, oktatására megszabott költségek alapján számítják ki a tanintézeteknek nyújtandó állami támogatás mértékét, az illető oktatási intézményben dolgozók béralapját.
Mindez függ majd többek között az oktatási intézményben alkalmazott szakoktól, a diáklétszámtól és az oktatás nyelvétől is, sőt aszerint is változik a finanszírozás mértéke, hogy a tanintézet városon vagy vidéken működik. A tanintézeteket koefficiensek alapján rangsorolják, a kiindulópont pedig a városi gimnáziumi oktatás számára megszabott 1-es szorzó, amely 2857 lejes ráfordítást jelent diákonként.
Az erdélyi megyék magyar szakos tanfelügyelői arra hívták fel a figyelmet, az 1618-as számú kormányhatározat csak oktatási szintekre, oktatási típusokra és kisebbségi oktatásra lebontva differenciál, amikor különböző koefficiensekkel számol. Mivel a válságra hivatkozva a tanügyi tárca már így is csökkentette a tanintézetek finanszírozási szintjét, félő, hogy számos tanintézet már a naptári év közepén pénz nélkül marad.
A rendelet gyakorlatba ültetéséről javában zajlanak a tárgyalások a tanfelügyelőségeken, a tanintézet-vezetők és önkormányzatok képviselőinek bevonásával. Bár konkrét megoldásokról, tanintézetek, osztályok kényszerösszevonására vonatkozó pontos adatokról még nem beszélhetünk, a tanfelügyelőségeknél érdeklődve megtudtuk, a kivitelezés várhatóan rendkívül nehéz lesz.
Veszélyben a magyar iskolák
A nemrég oktatásügyi államtitkárnak kinevezett Király András volt RMDSZ-képviselő érdeklődésünkre elmondta, a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a különböző szintű intézmények között nagyok a különbségek a bérköltségeket tekintve: már látszik, hogy a megyében sok helyen csak 70-80 százalékban biztosított az alkalmazottak bére.
„Másik probléma, hogy a tanügyben már tavaly is voltak leépítések, újabb elbocsátásokkal ellehetetlenítenék a munkát” – hívta fel a figyelmet Arad megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolája, a Csiky Gergely Iskolacsoport eddigi igazgatója. Király szerint a nemzetiségi iskolákban különösen körültekintően kell eljárni. „Több olyan település is van a megyében, ahol nincs annyi gyerek, hogy osztályokat lehessen összevonni, ilyen esetben is biztosítani kell az anyanyelvi oktatáshoz való alkotmányos alapjogot. A szülőkkel és az önkormányzatokkal konzultálva kell majd kiderítenünk, hogyan fogjuk ezeket a kérdéseket megoldani” – mondta a pedagógus.
Több iskolára lakat kerülhet
Szilágy megyében még szintén keresik a megoldásokat. Rozs Rita Éva kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő a Krónikának elmondta, az iskola-összevonásokról tegnap tárgyaltak a polgármesterekkel. A megbeszéléseket ma is folytatják a helyi önkormányzatok vezetőivel, a bezárásra ítélt tanintézetek végleges listája várhatóan a napokban készül el. A tanfelügyelőtől ugyanakkor megtudtuk, többek közt arról egyeztettek a polgármesterekkel, hogy magyar tannyelvű intézményeket csak magyar iskolával vonjanak össze. Az Agerpres információi szerint a megyei tanfelügyelőség 9 gimnázium összevonásával számol, további tizenhárom tanintézet pedig elveszítheti jogi személyiségét.
Kevés a magyar diák
Szeben megyében 17 tanintézetben működnek magyar tannyelvű osztályok, melyek közül egyikben sem éri el a diáklétszám a minimális 15-öt – tudtuk meg a Keresztes István tanfelügyelőtől. Mint mondta, egyelőre korai beszélni arról, hogy a minisztérium által elrendelt megszorítások következtében a tanfelügyelőség milyen intézkedéseket fog hozni, de elképzelhető, hogy az átszervezés a magyar tannyelvű osztályokat, óvodákat is érinti majd. „Mind a leépítésekre, mind a létszám szerinti finanszírozásra vonatkozó rendeletek életbeléptetése nehézségekkel jár, ráadásul sok tisztázatlan kérdést vet fel. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy jóval kevesebb pénzből fogunk gazdálkodni” – mondta Keresztes.
Hunyad megyében 280 tanügyi állást kell megszüntetni idén szeptembertől – olvasható a leépítéseket szorgalmazó minisztériumi közleményben. A leépítést itt is osztály- és iskola-összevonásokkal kell megoldani. Borbély Ágnes magyar oktatásért felelős tanfelügyelő a Krónika érdeklődésére elmondta, a magyar oktatás terén egyelőre a vajdahunyadi elemi osztályokat érinti negatívan a rendelkezés: a mostani létszám alapján két összevont osztály engedélyezhető a jelenlegi három helyett.
Intézményeket vonnak össze
A kormány által megadott képlet alapján a Szatmár megyei tanfelügyelőség illetékesei kiszámították, a partiumi megyében tavaly az országos átlagnál jóval több volt az egy diákra eső kormánytámogatás. „Míg országosan 3400 lej körüli összeg jutott egy gyerekre, addig nálunk ez az összeg a teljes tanévre kiszámítva majdnem elérte a 4 ezer lejt. Az új rendelet értelmében idén szeptembertől ez a fejpénz nem lesz több 2870 lejnél, így 464 tanügyi állást kell megszüntetnünk” – közölte Kónya László főtanfelügyelő-helyettes. A szatmári tanügyi vezető szerint eddig olyan speciális minisztériumi engedéllyel is működtek iskolák a megyében, amelyek alsó tagozatos osztályaiban 4-5 gyerek tanult.
„Ezeket a többnyire elszigetelt falvakban működő iskolákat át kell szerveznünk, és össze kell vonnunk őket a legközelebbi községközpontban működő tanintézetekkel” – fogalmazott Kónya, aki úgy látja, ahol van iskolabusz, ott az önkormányzat oldja majd meg a gyerekek szállítását, amelyik település nem kapott ilyen közlekedési eszközt, ott a tanfelügyelőség kifizeti a diákok távolsági buszokra váltott bérleteit. Több kisiskolát és gimnáziumot kényszerülnek összevonni Szatmárban, de pontos számokat a tanfelügyelőség csak a minisztérium jóváhagyása után tud mondani.
A történelmi Máramaros megye területén több falusi iskola különleges, kihelyezett működési státussal rendelkezik. „Az itt tanuló kisdiákoknak több mint 5-6 kilométerre kellene ingázniuk naponta, ha megszűnnének ezek a tanintézetek. Félő, hogy az átszervezésekkel ősztől sor kerül erre, hiszen a folyamatosan csökkenő gyereklétszám miatt be kell zárnunk néhány intézményünket” – részletezte a Krónika kérdésére Pavel Filip máramarosi főtanfelügyelő.
Elmondása szerint eddig voltak olyan iskolák, ahol 100 gyerek tanult összesen, ám az átszervezések és összevonások után kevesebb épületben működik majd oktatási intézmény, és az általános iskolák nagy része 300 személyes, az óvodáké pedig 200 személyes lesz. „Pontosan még nem tudom megmondani, hány iskolát érint az átszervezés, mert a napokban összesítjük az adatokat” – tette hozzá a határ menti megye főtanfelügyelője.
Tiltakoznak a szülők
A szülők és a diákok akadályozták meg nemrég, hogy a nagyváradi Alexandru Roman Általános Iskolát gazdasági okokra hivatkozva összevonják egy másik tanintézettel. A tanintézet megszüntetésével 207 diák került volna át a Lucreţia Suciu általánosba, és felszabadult volna egy épület, amelybe akár a Partenie Cosma szakközépiskolát is átköltöztethette volna a tanfelügyelőség, ez ugyanis jelenleg olyan ingatlanban működik bérleti díj ellenében, amely visszaszolgáltatása óta újra a Római Katolikus Püspökség tulajdonát képezi.
Dorel Luca tanfelügyelő azzal indokolta az ötletet, hogy a kormány által kért leépítések véghezvitelében is segíthetne. Múlt héten a gyerekek a szülőkkel együtt a tanfelügyelőség székháza, majd a városháza előtt is tüntettek az iskola bezárása ellen. Ilie Bolojan polgármester megígérte: megakadályozza az összevonást. Ramona Bacter, a tanfelügyelőség szóvivője a Krónika kérdésére elmondta: más iskolák összevonásáról még nincs szó Bihar megyében, ez volt az egyetlen eset, hogy egy iskola neve konkrétan szóba került volna. Mint mondta, megvárják a beiskolázási terveket, azok alapján döntenek majd.
Alternatív megoldások
Elsősorban azokban a megyékben gyökeresen átszervezni a tanügyi rendszert, ahol ezt a korábbi években nem tették meg, mondta Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő. Kifejtette, Háromszéken már 3 éve készülnek a normatív finanszírozási rendszer bevezetésére. Vidéken már semmit nem lehet változtatni, összevonni, jelenleg az optimális szinten műkődnek az iskolák. A falvakban a kis létszámú vagy párhuzamos gimnáziumi osztályokat kénytelenek megtartani, mert nem lehet megoldani a diákok ingáztatását vagy a községközpontban nincs elég tanterem a községhez tartozó falvak gyerekeinek a befogadására.
A városokban az önkormányzatokkal tárgyalnak, hogy azok vállalják-e a hiányzó összegek pótlását. Keresztély Irma hangsúlyozta: körültekintően kell összevonni, vagy felszámolni a meglevő osztályokat, mert néhány év múlva nehezebb lesz ezeket újraalakítani. A főtanfelügyelő elmondta, az előrejelzések szerint négy-öt éven belül jelentősen emelkedni fog a beiskolázott gyerekek száma Kovászna megyében, és akkor nehéz lesz a megszüntetett osztályokat újraalakítani. Jelenleg különböző változatokról egyeztetnek az önkormányzati vezetőkkel.
A hétvégéig kell elkészíteni a beiskolázási tervet, amelyben már figyelembe kell venni a normatív finanszírozási rendszert és a 221 tanügyi állás megszüntetését. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az önkormányzat nem tudja előteremteni a jelenlegi tanügyi rendszer fenntartásához szükséges pénzösszeget. Sepsiszentgyörgyön tízmillió lejjel kellene kipótolni a tanügyi költségvetést, hogy a jelenlegi szinten tudják tartani a rendszert, hiszen tavaly egész évben a helyi adókból és illetékekből 9,2 millió lej folyt be a város kasszájába – mutatott rá a polgármester.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A szeretet hadművelete a szórványban
Bihar megye – Berke Sándor tenkei tiszteletessel készítettünk interjút, aki sokrétű tevékenységével már hosszú évek óta szolgálja Dél-Bihar szórvány magyar közösségét.
- Hogyan látja Ön Tenke község jelenlegi helyzetét? Milyen lehetőségek adottak Tenkén?
- Egy erősen szorványosodó, elöregedő közösség a tenkei. Ugyanakkor még mindig vagyunk négyszázan, a katolikusokkal együtt hétszázan a magyarság vonatkozásában. Ez egy jó lehetsőség arra, hogy ha tartalommal töltődik meg a magyarságunk akkor ez egy életformává nőhet. Én tenkei szültésű vagyok, 1990 óta élek itt a családommal, minden lemenőm itt élt és nekem ilyen értelemben a szívem csücske Tenke. Döbbenetes az, ahogy az elmúlt 30-40 évben mennyire leépült itt minden. Kisebb-nagyobb társadalmi életet jelző megnyilvánulás, a disznótortól kezdve a tengeri morzsolásig. Nem jött semmi olyasmi létre ami az akkori viszonyokhoz hasonlóan valamilyen módon egy kulturális élményként szolgáljon. Talán az óriási közönyhullámmal magyarázható ez. Itt nincs táncházmozgalom, továbbá népviselet az 1910-es években volt utoljára, Alföld széli, nem is túl karakterisztikus. Egy polgári közöség volt itt századokra visszamenőleg, ami megint csak sajátos értékekkel rendelkezett. Ez teljesen megszűnt az iparosítás és a kommunizmus ideje alatt. Valami kell ami ezt a közösséget az identitás felvállalásában segíti, támogatja, bátorítja. Ugyanakkor kell egy szociális háló is. Jelenleg ezt a szerepet a szeretetotthon szolgálja. Persze ez nem pótolja azt ami államilag kellene legyen, de mégis jelent valamit. Tizenhat éve működik a szeretetotthonunk és tavaly május 30.-án nyílt meg a művelődési központ, amiben van egy természettudományi múzeum, van egy hatezres könyvtár, van 120 fős konferenciaterem és 10 vendégszoba ami a vendégfogadásnak az alapfeltétele. A szobákhoz van fürdőszoba és minden ami szükséges. Szeretnénk egy kicsit a falusi turizmus útjára lépni. Ehhez ideális a fürdő, a Körös part, az Erdélyi Szigethegység, Szalonta, Várad, Belényes, Arad közelsége. Mindenekelőtt egyházi vagy hitmélyítéssel egybekapcsolt turizmust képzelek el.
- Ön szerint az egyháznak szerepe ez az értékmenés?
- Nem szabad a sorrendet felcserélni. Nekünk továbbra is a megújult élet szépségében való életforma a döntő. Ez egy különösen gazdag élet. Nem lehet, hogy valaki az Igét tanulmányozza és közbe elfelejtse az anyanyelvét. A kulturával is így van. Ez nem azt jelenti, hogy minden kultúrember hívő ember fog lenni, de azt igen, hogy minden hívő embernek kultúrembernek kell lennie. Második helyen tehát a kultúra áll. Fontos még a kultúrszelektivitásnak a kérdése. Nem mindent eszünk meg, mert nem minden táplál. Vannak értékek amiket felvállalunk, ami a tudományosság vagy éppen a művészeti érzékenységünk szerint is érték. Itt kell meghúzni a határvonalat, hogy meddig tart ez az érték. Másodrendű kérdésként, de nagyon komolyan kell venni a kultúrával való találkozást, érintkezést.
- Milyen terveik vannak? Mi fog a közeljövőben történni Tenkén?
- Továbbra is szeretnénk szervezni művelődési köröket, havi rendszereséggel. Van egy filmklubunk is, ami nagyon változatos volt a tavaly is. Tizenkét alkalommal vetítettünk. Volt, hogy csak öten néztünk meg egy filmet, volt amikor harmincan. Utánna pedig együtt megbeszéltük a látottakat. Ilyenkor az üzenetet próbáljuk megérteni. Voltak dokumentumfilmek, de művészfilmek is. Még az idei film terveink nincsenek kidolgozva, de mindenképp folytatjuk, ugyanis van egy alapérdeklődés.Tavasszal és ősszel rendszeresen ifjúsági napot szervezünk. Az idén szeretnénk négy hitmélyítő csendeshetet tartani, külön a nőknek és a férfiaknak, és külön a családoknak. A lelki gondozást egybekötjük a testivel, lesz majd közös fürdőzés is a tenkei kádasfürdőben. Vendégeket is szeretnénk fogadni. A Nyíradonyi Művelődési Központtal van egy nagyon jó gyümölcsöző kapcsolatunk, Békéscsabával ugyszintén. Ők is jöttek már néhányszor. A vasárnapi iskolát Benke Ildikó indította el. Ők is hoznak sokszor régi magyar filmeket, amiket közösen megnézünk. Próbálunk lelki többletet megélni, hogy a hitélet nem csak a templomba érvényesüljön, hanem a magánéletben is legyen egy pulzusa, egy lüktetése. Úgy kell áramoljon a hit, mint a vérkeringés.
- Milyen támogatásból valósítják meg a fent említett tevékenységeket?
- Most ősztől szeretnénk egy évre szóló közös program keretében erdei iskolát is létesíteni, megismertetni Nyíradonnyal Tenkét és fordítva. Ez a jövőben egy pályázat keretében lehetséges, addig pedig önerőből. A szeretetotthont részben az itt lakók támogatásával sikerül működtetni (70-90 %-ban). Célirányos támogatás is van hollandoktól, németektől, de ez egyre szűkül. A komolyabb támogatások elmaradoznak, de hát nincs ezen mit csodálkozni. Tizenhat éve működünk, nem motiválható minden a puszta létünkkel. Nem kaphatjuk tizenhat éven keresztül a folyamatos támogatást, csak azért, mert a romániai szociális háló még mindig a béka ülepe alatt van…Sajnos az államtól az idén sem kaptuk meg a nekünk járó állami támogatást, azért mert egyházi intézmény vagyunk, pedig tevékenységünk szociális. Ugyanúgy nem támogatják a művelődési központunkat sem.Tizenkét éve létezik a törvény mely lehetővé teszi, hogy megpályázzuk az állami támogatást és minket tizenkettedik éve utasítanak el. Mindig volt valami indok amivel visszadobták a kérésünket.
- A költségeket lehet e pótolni turizmussal?
- Ezt még egyelőre nem tudni pontosan, hiszen még csak most van indulóban. Sokat számítana, ha a művelődési központ is hozna valami kis jövedelmet. Az egész nagyon összetett. A gyülekezetben is van mindig valami építkezés. Jelenleg egy temetői kápolnát, ravatolozót építünk. Nagyon sokmindent lehetne még építeni, ha méginkább megindulnának a szívek felismerve azt, hogy mennyire fontos ez. Amennyiben nem teszünk valami konkrétumot és nem élünk ezekkel a lehetőségekkel, nem építkezünk és nem művelődünk, akkor itt húsz év múlva még én sem beszélek magyarul egy szót sem. Itt rosszabb lesz a helyzet mint Felvidéken jelenleg. Sokszor úgy érzem, hogy egész Dél-Biharban egyedül harcolok ez ellen, mintha én lennék az utolsó mohikán. Ez akkor változhat, ha felismerjük ezt a helyzetet és meglátjuk egymásban az értéket. Látnunk kell azt, hogy mindenki valamilyen szinten a közösséghez tartozik és ezért értékes; ugyanakkor, nem azzal kell törődnünk, hogy a másik közösséget pocskondiázzuk, hanem befele kell támogassuk egymást és kifele a másikat, hogy maga is megélje a saját identitását. Nem abban látjuk a lényeget, hogy a magunkét túlértékelve a másikat pedig letaposva érezzük hogy vagyunk, hanem abban, hogy felértékelve, örömmel egymást elfogadva és gazdagítva és tiszteljük egymást. Ez amit a szeretet hadműveletének nevezhetnék.
Mészáros Tímea. Forrás: erdon.ro

Tüntetéseket szerveznek civilek a Guşă-szobor ellen
Az 1990-es évek elején a bukaresti Egyetem téren rendezett megmozdulásokhoz hasonló tüntetéseket helyezett kilátásba Marosvásárhelyen a Pro Europa Liga, ha a városi önkormányzat nem mond le arról a tervéről, hogy köztéri szobrot állíttasson a néhai Ştefan Guşă tábornoknak, aki az 1989 decemberi forradalom idején a tömegbe lövetett Temesváron. A marosvásárhelyi városi képviselő-testület a múlt héten jóváhagyta, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a tanácsot abban a perben, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított az önkormányzat terve ellen. Az ügyvéd megbízásával kapcsolatos döntést a szoborállításról tavaly ősszel elfogadott tanácsi határozatot támogató, majd sikertelenül visszatáncolni próbáló RMDSZ-frakció is megszavazta.
A marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga civil szervezet elnöke, Smaranda Enache szerdán leszögezte: ha a városi önkormányzati testület nem mond le a Guşă-szobor felállításának tervéről, a civil társadalom hosszú távú, folyamatos tiltakozó megmozdulásokat rendez Marosvásárhelyen, azokhoz hasonlóan, amilyenek az 1990-es évek elején zajlottak a bukaresti Egyetem-téren. „A Pro Europa Liga és több más civil szervezetek már elkezdték az informális egyeztetéseket a tiltakozó akciókról (…), de reméljük, hogy a pártok és közéleti személyiségek még konzultálnak egymással ez ügyben és a lobbi is folytatódik” – fejtette ki sajtótájékoztatón Smaranda Enache.
A Pro Europa Liga elnöke szerint a civil társadalom nem nézheti tétlenül, hogy egy olyan embernek állítsanak szobrot, aki vélhetően bűnös a temesvári tűzparancs kiadása miatt. „Nincs más kiút, ezt kell tennünk. Számomra érthetetlen, hogy egy képzett, értelmiségiekből álló önkormányzati testület ennyire felelőtlenül ragaszkodjon egy olyan tervhez, amely Marosvásárhelynek sem hírnevet, sem elismerést, sem nyugalmat nem biztosítana” – fogalmazott Smaranda Enache. Hozzátette: A Guşă-szobor felállítása elleni tiltakozáshoz eddig 117 közéleti személyiség csatlakozott, köztük Herta Müller Nobel-díjas író, Tőkés László, Vladimir Tismăneanu, Alexandru Cistelecan, Zoe Petre, Adrian Cioroianu, Renate Weber, Horia Roman Patapievici.
A marosvásárhelyi városi tanács egyébként a múlt héten határozatban hagyta jóvá, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a testületet abban a perben, amelyet Tőkés László indított az önkormányzati határozat ellen, írta a Népújság című marosvásárhelyi napilap. A lap szerint a városi tanács egyetlen, szociáldemokrata ellenszavazattal, vita nélkül fogadta el a határozatot.
Mint ismeretes, a Ştefan Chiţackal és Victor Atanasie Stănculescuval egyetemben, az 1989-es temesvári forradalom megtorlásával vádolt, de időközben elhunyt Guşănak azok után emelnének szobrot Marosvásárhelyen, miután 2009 őszén a helyi tanács egyhangúlag megszavazta a polgármester és a tábornokról elnevezett alapítvány javaslatát. A határozatot az RMDSZ-frakció is megszavazta. Utólag azzal mentegetőztek, hogy cserében a román politikusok is támogatták azon tervüket, hogy szobrot állítsanak Sütő Andrásnak. Később a sajtó és a közvélemény nyomására az RMDSZ tíz képviselője megpróbálta érvényteleníteni a tanács korábbi döntését – sikertelenül. Benedek István frakcióvezető tavaly novemberben azt nyilatkozta: annak ellenére, hogy egyesek román–magyar ellentétként próbálják beállítani a Guşă-ügyet, a kérdésnek nincs etnikai színezete. Mi több, hangsúlyozta Benedek, az utólag megszerzett információk alapján kiderült, hogy a tábornok marosvásárhelyi parancsnoksága idején sok magyar sorkatonát segített abban, hogy az eskületétel után közel kerülhessen a szülői házhoz.
A szoborállítás mellett kardoskodó román tanácsosok azzal érvelnek, hogy egyetlen törvényszék sem bizonyította Ştefan Guşă állítólagos bűnösségét. A tábornokot, aki ellen elkészült a vádirat, valójában a korai halál mentette fel a per és a rá váró esetleges ítélet alól. Két társát, Mihai Chiţackot és Victor Atanasie Stănculescut 15-15 év börtönbüntetésre ítélték.
A szoborállítás ellen az 1989-es forradalmárokon kívül számos civil szervezet tiltakozott, és sikertelenül próbálta elérni a marosvásárhelyi RMDSZ is, hogy a tanács visszavonja, vagy a prefektus visszavonassa a határozatot. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Vidéki magyar osztályok szűnnek meg
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőségen még mindig nem döntöttek véglegesen arra vonatkozólag, hogy mely osztályokat, illetve tanintézeteket érint majd a pedagógusok létszámcsökkenése miatt bekövetkezett összevonás. Eddigi értesüléseink szerint a megye beiskolázási keretszámát pénteken, február 5-én juttatják el Bukarestbe, ám más források arról tájékoztattak, hogy az oktatási tárcavezető február 8-ra, hétfőre rendelte be az ország főtanfelügyelőit. Az biztos, hogy az összevonás főleg a kis létszámú osztályokat és a vidéki tanintézeteket érinti. Még a szakembereket is megosztja a tanintézetek megszüntetése: egyesek úgy vélik, hogy a gyermek jövője jobb kezekben van a községközponti iskolákban, mint az összevont falusi iskolákban. Mások pedig az ingázás miatti hátrányok miatt féltik az elemistákat. Szilágy és Fehér megye magyar oktatását kevésbé érinti az összevonás, gondok inkább Beszterce-Naszód megyében adódnak.
Péter Tünde: tömbösíteni kell az oktatást
„A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség vezető tanácsa ma délután ül össze az osztályösszevonások véglegesítése érdekében. Az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, hogy a szülők által gyakorolt nyomás hatására a polgármesterek nem visszakoztak a helységbeli iskolák megszűnésének gondolatától. A legtöbb vidéki polgármester nem számolta ki azt, hogy a fejkvóta-rendszer bevezetése után mennyi pénzt kap? Kimutatásaink alapján a vidéki iskolák összesen százötven-kétszázezer lejjel kapnak kevesebb pénzt bérekre 2009-hez képest. Mi lesz majd 2010 májusában, amikor a polgármester rájön, hogy a fejkvóta alapján odaítélt pénzalap elfogyott, és nincs miből tovább fizesse a tanszemélyzet bérét? Arra ne számítsanak, hogy a megyei tanács költségvetésének kiigazításakor kapnak pénzt erre. A béreket nem, csak a fenntartási költségeket lehet a költségvetés-kiigazításból fizetni” – magyarázta Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes, majd folytatta: „Nem hiszek az összevont osztályokban. Az oktatás tömbösítése folytán gyerekeinknek a legjobb tanítási körülményeket biztosíthatjuk.
Egeres községben öt külön helységben működött elemi magyar tagozat összevont osztályokkal. Ezeket most tömbösítenénk, és ennek következtében az elemista külön osztályban tanulhat. Mikeháza községből behoznánk az elemistákat Désre az 1-es általános iskolába, ahol tanítás után a gyermek megebédelhet, szakképzett irányítás alatt elvégzi leckéit, és délután 4-kor hazamegy a busszal. Mit nyújt az elemistának az összevont osztály, amikor ötven perc alatt a másodikos tanuló román nyelvet tanul, az elsős matematika feladatot végez, a harmadikos Ady-verset szaval, és a negyedikesnek énekórája van? Az összevont osztályokban nehezebben alakulnak ki a gyerekek nyelvi kompetenciái, írás- és számítási készsége, ötödiktől nagyon nehéz ezt pótolni. A vidéki településekről már így is többen behozzák a gyereküket kolozsvári iskolába, mert így kívánják biztosítani számára a minőségi oktatást. Ugyanebből a meggondolásból csökken a lakónegyedi iskolákban a létszám, mivel a kolozsvári szülők – a legjobbat akarván gyermekeiknek – a belvárosi iskolákat részesíti előnyben” – vélekedett Péter Tünde.
Gondot okozhat a tanulók ingáztatása
A főtanfelügyelő-helyettes azt is elmondta, hogy a tanfelügyelőség szakemberei hamarosan kiszállnak vidékre, hogy megtapasztalják: a megszüntetett osztályokból származó gyermekeket hogyan segíthetnék. Kolozs megyében eddig összesen 116 iskolabusz működik. Tavaly további 29 erre vonatkozó kérést iktattak, ám új iskolabuszokra nincs pénz. „A szülőket nem érintheti anyagilag az osztályok összevonása. Az önkormányzatokkal közösen a tanfelügyelőségnek meg kell találnia a módot a gyerekek szállítására” – vélekedett Péter Tünde. Ami pedig az állás nélkül maradt pedagógusokat illeti, a címzetes tanároknak a tanfelügyelőség biztosít állást, a helyettesítő tanárok pedig a nyári versenyvizsga után juthatnak újra katedrához.
Fekete P. P. János, Egeres alpolgármestere is a gyerekek ingáztatásáért aggódik, mivel úgy vélte: az elemista gyerek túl kicsi a napi ingázáshoz, s ha az eddigi két tanítónő helyett három gépkocsivezetőt kell majd fizetni, akkor ez anyagilag is nehezen megoldható. Továbbá gondot okozhat az önkormányzatvezetőknek, hogy mi legyen a sorsa az elnéptelenedett falusi iskoláknak, amelyek felújítására két-három évvel ezelőtt tetemes összeget áldoztak.
Lakatos András: minőségi oktatást a vidéki gyermeknek is
Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi ügyvezető alelnöke, aki egyúttal a Kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója is, lapunknak az ügy kapcsán a következőket nyilatkozta: „A kalotaszegi iskolában lenne hely ama gyerekek számára, akik most a környező településen – például Magyarvistán – laknak. Az elemisták napi ingáztatása az idő miatt lenne nehezen megoldható. Harminc év tapasztalata azt mondatja velem, hogy a minőségi oktatást csakis külön osztályokban, stabil tanerőkkel lehet biztosítani. A kalotaszentkirályi iskolában ebédet, délutáni pihenést és tanulást biztosítunk a gyerekeknek, tornateremmel, korszerű könyvtárral és internet-hozzáférhetőséggel rendelkezünk. Az már a múlté, hogy a tanító négy különböző osztállyal egyszerre foglalkozik. A szülők ne játsszanak gyerekeik jövőjével, mert ily módon az ő esélyüket rontják. Az összevont osztályok helyett az erős községközponti iskolákat kell létrehozni” – vélekedett Lakatos, akitől azt is megtudtuk, hogy Magyarvistáról, ahol most megszüntetnék az összevont I–IV. osztályos oktatást, már eddig is jöttek gyerekek Kalotaszentkirályra. Amennyiben a jelenleg még Magyarvistán tanuló 26 elemista szülője úgy gondolja, gyerekeiket befogadja a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola.
„Mind az összevont osztályoknak, mind a községközponti iskoláknak megvan az előnyük és a hátrányuk” – közölte Ráduly-Zörgő Éva pszichológus, egyetemi oktató. „Minél kisebb a gyerek, annál kevesebbet kellene utaznia, hiszen ez a korcsoport még nagyon fáradékony. Amennyiben az osztályok, illetve az iskolák összevonása elkerülhetetlen, akkor a cél az, hogy csökkentsük az ebből származó hátrányokat” – vélekedett a szakember.
Szilágy megyében nem eszközölnek összevonást
Szabó István Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak elmondta: a megye magyar oktatását sokkal kisebb arányban érintik az összevonási intézkedések, mint a román vonalat: – Nálunk olyan esetek fognak előfordulni, hogy például három osztály helyett csak kettőt indítunk, de sehol nem kell iskolát vagy óvodát megszüntetni. Egy esetünk lett volna: Ketesden felajánlottuk az elemi iskolás gyermekek szüleinek, hogy járjanak be a kalotaszentkirályi iskolába és bentlakásba, de ők nemet mondtak – mondta el a tanfelügyelő, hozzátéve, hogy Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi ügyvezető alelnöke még a diákok ingáztatásának költségeit is vállalta volna, a helyi önkormányzat és a szülők azonban elutasították az ajánlatot, és inkább vállalták, hogy összevonják a négy elemi osztályt. Azt is megtudtuk: Szilágy megyében egyelőre nem elbocsátások, sokkal inkább átszervezések szintjén gondolkodnak. – A február során zajló tárgyalások végére 214 személlyel kevesebben kell hogy legyünk, ez azonban nem feltétlenül jelent elbocsátást, és azt sem tudjuk, hogy ebből hányan lesznek pedagógusok vagy a kisegítő és egyéb személyzet tagjai. Ugyanakkor a márciusi átszervezések során máris igyekszünk nekik intézményben helyet találni – magyarázta a tanfelügyelő, hozzátéve, hogy kidolgoznak egy kritériumrendszert, amely alapján pontozni fogják a különböző iskolák személyzetét, és a legalacsonyabb pontszámot elért személyektől fognak megválni, ha szükséges.
Fehér megyében a gyereklétszám csökkenése a gond
Fehér megyében a magyar oktatást egyelőre nem érintik az összevonási intézkedések, tudtuk meg Szabó Hajnaltól, a Fehér Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőjétől: – Mivel szórványvidék vagyunk, egyszerűen nincs megoldás arra, hogy a kis létszámú vidéki iskolákban tanuló magyar gyermekek átmenjenek valahová a közelbe, hiszen 15–20 km-re lenne a legközelebbi magyar iskola. A szülők érthető módon ezt nem vállalják, ezért nem nyúlnak hozzá ezekhez az iskolákhoz. Egyetlen érdekes esetünk van: Balázsfalván ősztől valószínűleg csak 4 magyar gyermek kezdene első osztályt, míg a közelben lévő Péterfalván 23. Mivel nem valószínű, hogy a városi szülők átvinnék a falusi magyar iskolába a gyermekeiket, így inkább azt próbáljuk megoldani, hogy győzzünk meg néhány péterfalvi szülőt: hozzák be Balázsfalvára tanulni a gyermekeiket, így megmaradna Péterfalván is az osztály, de indulhatna Balázsfalván is. Sajnos, Balázsfalván még mindig szomorú tendencia, hogy a szülők román osztályba íratják gyermeküket – magyarázta a tanfelügyelő. Hozzátette: nem az összevonás, hanem a gyereklétszám csökkenése miatt ősztől valószínűleg mintegy 3 tanítónőtől fognak megválni.
Beszterce-Naszód megyében gondok akadhatnak
Nem ennyire egyértelmű a helyzet Beszterce-Naszód megyében, ahol komoly gondokkal küszködik a kisebbségi oktatás. Balázs Dénes tanfelügyelőtől megtudtuk: a Vicében, Szentmátén és Magyardécsében működő magyar iskolák is egyre kevesebb gyermekkel, kislétszámú osztályokkal működnek, és leépítések is várhatók ezekben az intézményekben. – Igyekszünk minden megtenni, hogy megtartsuk ezeket az iskolákat, átiratot is küldtünk Pásztor Gabriella államtanácsosnak, amelyben ismertettük a helyzetet, és felhívtuk a figyelmet arra, hogy a vicei iskola például egyedülálló a környéken, mivel nem csak a környező falvak gyermekei, hanem csángó gyermekek is tanulnak itt – ismertette a tanfelügyelő. Hozzátette: a besztercei és bethleni román iskolákban működő magyar osztályok esetében nem lesz gond, a többségi oktatásban viszont várható, hogy a 20-as létszám alatti párhuzamos osztályokat összevonják. Az előzetes becslések szerint a megyében mintegy 278 pedagógusi állás fog majd megszűnni.
N.-H. D., S. B.-Á. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Tárgyi bizonyíték – múltunk és jelenünk képei
Kolozsvár – A ma Erdélyben élő ember szellemi és kulturális örökségét rögzítik és mutatják meg Baló Levente Tárgyi bizonyíték című egyéni kiállításának képei.
A tárlatot a kolozsvári FOTOmART Galéria (Bolyai u. 8.) fogadta be, az ünnepélyes megnyitóra 2010. február 9-én délután 6 órakor kerül sor. Bevezető beszédet Szabó Attila, zilahi festőművész és Mira Marincaş, kulturális referens, fotó szakos doktorandusz tart. 
„Baló Levente képein láthatunk olykor lábnyomokat, utakat, ösvényeket is, de talán fontosabb rajtuk a kezek nyoma: az emberek tevékenységére, az anyag megmunkálására utaló jelek. Érződik az emberi jelenlét, érződik, hogy a tárgyakat és tájakat emberek használják és emberek hozzák létre. Falak, romok, rácsok vesznek körül bennünket, de felhalmozott építőanyagok is. A fotók átalakulásaink, változásaink tárgyi bizonyítékai” – vélekedik Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője a kiállítás képeiről.
A művész egyfelől követte a dokumentumfotózás hagyományát, másfelől egy képzőművészeti alkotásmód szubjektív megközelítését alkalmazta. A fotók az életigenlés, a remény és az alkotókedv tárgyi bizonyítékát nyújtják, felmutatva azt, hogy igen gazdag örökséggel rendelkezünk, amelynek tudatában méltóságteljes életet élhetünk, sőt, kell élnünk; örökségünk nem csak feljogosít, de egyben kötelez is.
„A művész a figyelem spontán technikáit működteti, amikor elkattint egy-egy képet: nem is annyira a kép egésze, mint valamely, olykor nehezen, hosszas keresgélés után felfedezhető, kívül eső részlete alkotja a látvány értelmi-érzelmi centrumát… Mintha csak a nézőre lenne bízva, hogy mit tekint, tekint-e valamit a maga lelki-szellemi beállítottsága, netán esztétikai ízlése, szakmai felkészültsége szerint központinak, kiemelkedőnek” – írja Dankuly Csaba a Nappali Menedékhely szerkesztője.
A Bolyai utca 8 szám alatt található FOTOmARTGaléria egyéves múlttal rendelkezik, úttörő magánkezdeményezés, az erdélyi és kolozsvári fotóművészetnek kíván otthont teremteni. Az ötletgazda és tulajdonos Márton Zoltán, maga is kiváló fotóművész, akinek eddig kétfotóalbuma jelent meg. Forrás: Erdon.ro

A tudás és a kommunkáció hatalom – Megtudhatjuk, ki kicsoda ma Erdélyben
Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda a kisebbségi körülmények között élő romániai magyar közösség minden olyan tagját számba veszi, aki cselekvő részt vállalt nemzetiségünk életében. A kiadvány célja, hogy bizonyítsa: az élet legkülönbözőbb területein élnek és dolgoznak olyan honfitársaink, akik tevékenységükkel hozzájárultak nemzeti identitásunk megőrzéséhez, közösségünk gazdagításához, építéséhez, kulturális értékeink megóvásához és gyarapításához. Tavaly karácsonykor jelent meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a BMC Kiadó gondozásában az új kötet, amelyet kellő érdeklődéssel fogadott a közönség. Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda ötletgazdájával és a főszerkesztőjével, STANIK ISTVÁNNAL beszélgettünk a kiadványról.
– Mikor és hogyan született meg az ötlet, hogy meg kellene próbálni egy ilyen kötetet kiadni Erdélyben?
– Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda első kötete 1996-ban jelent meg, a második pedig 2000-ben. Tíz év elteltével adtuk ki a harmadik Erdélyi Magyar Ki Kicsodát, s a négyezer példányban kinyomtatott kiadványra akkora volt a kereslet, hogy jelenleg csupán két helyen kapható még, a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadónál és egy budapesti könyvforgalmazónál. Nekem még pontosan tizenkét darabom van az új kötetből a szerkesztőségben, amit persze nem fogunk eladni.
– Nem tartott attól, hogy veszteséges manapság bármilyen könyvet kiadni?
– Gondoltam arra, hogy a recesszió, az emberekre szakadt pénzzavarok miatt esetleg nem lesz igény a Ki Kicsoda, legújabb kiadására, de kellemesen csalódtam, ugyanis több mint háromezren rendelték meg. Volt már némi kellemetlen tapasztalatunk az előző kötetekkel, ugyanis nagyon sokan felelőtlenül megrendelték ezeket, s aztán nem vették át. Tehát nemcsak a megrendelt kötet maradt rajtunk, de még a postaköltséget is a kiadó kellett fizesse. Szerencsére ez a harmadik kötet kiadásakor nem így történt.
– Hány személy adatait tartalmazza az új kiadvány?
– A legújabb Erdélyi Magyar Ki Kicsodában 7000 szócikk található, ebből 2500 teljesen új. Természetesen a régebbi szócikkeket, amelyekben változtak az adatok, s ezt jelezték nekünk, módosítva közöltük.
– Közösségi szempontból miért véli fontosnak egy ilyen adatbázis nyilvánosságra hozását?
– Az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát azért kezdtük el összeállítani, mert láttuk, hogy az elmúlt hatvan évben az erdélyi magyar társadalomban nagyon sok változás történt. Világháború, holokauszt, kitelepítések, kommunizmus, rendszerváltás formálták át a Trianon után többé-kevésbé nyugvópontra jutott Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot, s szükségszerűnek találtuk, hogy valahol rögzítsük és bemutassuk, kik maradtak meg, kik lettek azok az egyének, akik valamilyen értéket képviselnek a környezetünkben. Azokat a személyeket akartuk ebbe a kiadványba feltüntetni, akik alkottak valami hasznosat, szépet, maradandót. Művészeket, írókat, olyan közéleti személyiségeket, akik olyan szakmát gyakorolnak, ami befolyásolja a közösség életét.
– Nehéz elhinni, hogy az erdélyi magyarok között akad hétezer híres alkotó.
– Természetesen nemcsak a híres alkotókra helyeztük a hangsúlyt, hiszen az is nagyon fontos, hogy egy magyar orvos, jogász vagy pedagógus adatai elérhetők legyenek. Nekik a munkájuk fontos, a társadalomban-közösségben betöltött pozíciójuk, nem feltétlenül az alkotásuk. Politikailag és közigazgatásilag persze az volna a logikus, ha négyévenkénti választásokat követően adnánk ki egy Ki Kicsodát, hogy az emberek nyomon tudják követni a politika alakulását, a köztisztségeket vállalók pályafutását.
– Az emberek tehát szeretik, ha bármilyen módon bekerülnek egy hasonló könyvbe?
– Több visszajelzést kaptam, s magam is úgy vélem, hogy megjelenni egy ilyen kiadványban egyfajta erkölcsi elismerésnek számít, s manapság, amikor nagyon sok esetben az emberek nem becsülik meg azokat, akik pont a közösség érdekeit szolgálják, helytállnak hivatásukban, biztosan jólesik az érintett tanároknak, papoknak, orvosoknak, ha nevük megmarad valahol, ha nyoma van annak, hogy itt Erdélyben tevékenykednek. Ezek az adatok, szócikkek ugyanis megmaradnak a jövő számára.
– Ez egyfajta segítség is, valami biztonságtudat, hogy tudunk arról, milyen emberek vannak köztünk? Stílusosan fogalmazva megtudhatjuk, hogy ki kicsoda?
– Valaki némi iróniával egyszer azt mondta, ez a romániai magyarság telefonkönyve, de én ezt egyáltalán nem vélem sértésnek. A mai erdélyi magyarságnak igenis szüksége van egy olyan adatbázisra, amely segíti abban, hogy megtalálja azt, akit keres, kell ez a kommunikációs lehetőség. Had legyen már egy olyan kiadványunk, amelynek segítségével igenis fel tudjuk hívni egymást, ha erre szükség van. Jó visszajelzéseket kaptam történészektől, szociológusoktól is. Például Rostás Zoltán, a Bukaresti Tudományegyetem egyik elismert szociológusa a Ki Kicsodával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ez a könyv a jelenlegi erdélyi magyar társadalom állapotát jellemzi.
– A média mennyire veszi igénybe az Önök által szerkesztett szócikkgyűjteményt?
– Bosszantónak tartom, hogy a sajtó legtöbbször a budapesti székhelyű és szemléletű Magyar Távirati Iroda adatbázisából szedi például az évfordulókat, s az erdélyiek számára teljesen ismeretlen személyek születésnapját vagy halála évfordulóját tüntetik fel, holott lehetséges, hogy az itteni embereket jobban érdekli az, hogy saját hírességeink, ismert személyeink közül mikor kinek van például születésnapja. Csalódott vagyok amiatt is, hogy például a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Ambrus Attila sem vette komolyan az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát, a szócikkét sem küldte el. Ezt azért is furcsállom, mivel a MÚRE honlapja pillanatnyilag eléggé elhanyagolt, s még a hazai újságírók nevét, elérhetőségét sem lehet megtalálni rajta. Viszont nagyon pozitív dolognak vélem, hogy a romániai magyar szerkesztőségek messzemenően támogatták az új kötet megjelenését, s nagyon sokat segítettek szerkesztőségünk munkájában. A főszerkesztők s az újságíró kollégák szerintem felfogták, hogy mekkora segítség egy ilyen adatbázis a média munkájában is.
– Jó ötlet volt kiadni tehát 2010-ben az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát?
– Összességében tekintve sikeresnek minősíthetem a 2010-es Erdélyi Magyar Ki Kicsoda kiadását. Tudomásul vettem az ezzel kapcsolatos vádakat is, egy internetes portálon egy újságíró például azt állította, hogy ez csak a „felső tízezer” kiadványa. Ezt nem nekem kell megcáfolnom, hiszen aki belelapoz a könyvbe, látja, hogy ez egyáltalán nem így van. Akadt, aki szerint ez nagyon jó üzlet volt nekünk – hát ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy nem ebből fogok meggazdagodni. Aztán olyan rosszindulatú pletykát is terjesztettek egyesek, hogy aki nem fizet elő a Ki Kicsodára, annak nem kerül be a szócikke. Ez sem igaz. Hétezer szócikk van a kiadványban, s háromezer megrendelőnk volt. A számok önmagukért beszélnek. Amit még elmondanék, hogy sajnos nem sikerült hibátlan munkát végeznünk, akadtak elírások. Szerencsére elenyésző számban, de engem már ez is nagyon bosszant, ugyanis tisztába vagyok azzal, ha valakiről hibás adat jelenik meg a szócikkében, az mennyire rosszul veszi ki magát.
– Vannak ötletei, tervei még a Ki Kicsoda kapcsán?
– Szeretném, ha az internetes változata is életképessé válna. Volna rá kereslet, hiszen így folyamatosan tudnánk frissíteni az adatbázist, s az emberek könnyebben hozzá tudnának jutni az információkhoz. Számításaim szerint évi tízezer euróból lehetne működtetni egy ilyen digitális adatbázist. Bízom abban, hogy sikerül ezt megvalósítanunk, s találok támogatókat, akik ebben segítenek. Amúgy érdekességként még elmondanám, hogy román nyelvű Ki Kicsodára is van igény, ugyanis nemrég kerestek meg román ismerőseim azzal, hogy annyira hasznosnak vélnek egy ilyen adatbázist, hogy szeretnék ezt – egyelőre csak Bihar megyei szinten – románul is kiadni. S ez is azt igazolja, hogy a tudás és a kommunikáció az a hatalom, ami ma máér megkerülhetetlen..
Szőke Mária
Szabálytalan, de terjedő nagybetűsítés
Fenti anyagunkban az Erdélyi magyar ki kicsoda címét mindvégig abban a formában írtuk, ahogy az kinyomtatva megjelent, holott az érvényben lévő helyesírási szabályzat megfogalmazása szerint csak az állandó címeknek írjuk minden szavát – a kötőszó kivételével – nagy kezdőbetűvel, az egyedi címeknek viszont csak az első szava nagybetűs. Az állandó címek közé az újságok, hetilapok és folyóiratok tartoznak, az egyediek közé a költői művek, könyvek, értekezések, cikkek, képek, szobrok, zeneművek, műsorszámok. Általános jelenséggé, szinte fejlődési tendenciává vált a mai magyar írásgyakorlatban a nagybetűsítés, azaz a korábban kis kezdőbetűvel írt alakulatok csupa nagy kezdőbetűs írása (intézmények nem önálló, alárendelt egységeinek neve; rendezvények, programok, mozgalmak elnevezése; ünnepek, nevezetes napok; fontosabb kézikönyvek; hivatalos iratok; dokumentumok; stb. nevei). Ezeknek csupán kis része természetes belső fejlemény, a nagyja idegen, legfőképpen angolszász hatást tükröz. Az Erdélyi magyar ki kicsoda nagybetűsítése tehát szükségszerűen nem kárhoztatható, de igazából akkor lenne indokolt és szabályszerű, ha egy meghatározott rendszerességgel megjelenő kiadvánnyal, úgynevezett periodikával állnánk szemben. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hány igazgatóság jár nekünk, avagy mire visz a politikai arányosság?
Nemrég még élőlánccal tüntettünk Isten látja lelkemet, fölöttébb elégedett vagyok azzal, hogy a megyei igazgatói tisztségek hatvanöt százalékát sikerült megszereznie az RMDSZ-nek, már-már fordulatszámba megy e fejlemény, hiszen úgy tűnik, sikerült e kérdést az évtizedes holtpontról kimozdítani.
Még azt az érvet is elfogadom, bár maszlaggyanús, hogy a maradék tíz százalékot a hetvenötig majd a szórványban osztják ki kisebbségünknek, noha, mondom, ez lehet beetetés is, annyira ellenőrizhetetlen.
Van azonban egy propagandisztikus frázispufogtatás is a dologban, amely fogalmi tisztázatlanságra megy vissza. Legyen szabad pár szót erről szólnom.
Két szempont keveredik az osztozkodásban, s innen az önbecsapás, a porhintés.
Hogy ki kit vezet félre, majd kiderül, mindenesetre előrebocsáthatom, hogy nem annyira minket más, viszont mi magunkat bizonyosan.
Hány igazgatói tisztség jár a közszférában az RMDSZ-nek és hány a magyar kisebbségnek? A kettő ugyanis nem ugyanaz, az egyik etnikai arányok méltányosságát feltételezi, a másik pedig esetünkben egy, a D-LP-vel koalíciót kötött pártot megillető politikai járandóságot.
Gondoljunk arra, hogy a korábbi SZDP—D-LP-s koalíció idején a megyei közintézmények igazgatói állásain fele-fele arányban osztozott a két párt, ott mást legfeljebb megtűrtek, az etnikai arányosságot pedig figyelemre sem méltatták, úgyszólván semmibe vették.
A lakosság etnikai arányai megyénkben választástól választásig nem módosulnak, a politikai szavazatarányok annál könnyebben, fel is borulhatnak, különben is, négyéves mandátumnál egyéb nincs mögöttük. A lakosság etnikai összetétele azonban évtizedekig-évszázadokig azonos maradhat, nem politikai megbízatás szüli, hanem a demográfia törvényeire hallgat lassú változásaiban.
E bevezetés után és a hazai elosztási szokások ismeretében üljünk le ismét számolni.
Kiindulhatunk az etnikai arányokból is, de akkor mi lesz a választási eredménnyel? Jobb tehát a politikai demokrácia szabályaival kezdeni, és arra rávetíteni az etnikaiakat. Itt a nemzeti méltányosság betartásával az igazgatók hetvenöt százalékának kellene magyarnak lennie mindig — választásoktól függetlenül. Meg kellene engednünk persze a pártszempontok érvényesülését, ami adott helyzetben az ún. román pártok magyar tagjait hozná előnyös helyzetbe, esetleg a két magyar pártot késztetné a helyek megosztására.
És akkor a harmadik, éppoly jelentős szempontról, a szakértelemről még nem is szóltunk.
Mindenesetre az, hogy egy kisebbség csak akkor jut tisztségekhez, ha pártja kormányra kerül, a lehető legigazságtalanabb dolog, mert két kormányzás között csak a többségieket engedi labdába rúgni, aminél nagyobb visszásság mai fogalmaink szerint el sem képzelhető. Márpedig hiába örülünk a mai elosztásnak, eredményeinket ugyanezen alapon bármikor el is veszíthetjük.
De vajon hetvenöt százalék járt volna-e az RMDSZ-nek, ha a politikai arányosságból indulunk ki? Korántsem. A megyei tanács harminc tagjából ugyanis tizenöt RMDSZ-es (50 százalék), kilenc MPP-s (30 százalék), egy független (3,33 százalék), és öt a Román Szövetség színeiben jutott be (16,66 százalék, ebből mondjuk 6,66 százalék D-LP-s). Politikai elosztás esetén tehát az RMDSZ-es és a D-LP-s arányokat tekintve, 50 plusz 6,66 százalékkal számolva, valamint a fennmaradó 43,33 százalékot ebben az arányban kétfelé osztva, az RMDSZ-t közel kilencven százalék illette volna meg, mely — ismerjük el — eléggé messze van mind a hatvanöttől, mind a hetvenöttől.
A szövetség tehát nem tíz, hanem huszonöt százalékról mondott le hirtelen nagylelkűsé­gében. (Etnikai elosztás esetén is legalább tizenötről.)
Ezért félrevezető az etnikai és a politikai viszonyszámokat összekeverni.
De ha mindenáron magyar etnikai győzelemnek kívánjuk kikiáltani az eredményt, akkor persze tanácsos lett volna az MPP-t is bevonni az osztozkodásba, még inkább a szövetkezésbe, a magyarságnak ugyanis abban az esetben még a fentieknél is több juthatott volna.
B. Kovács András. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elégedetlen pedagógusok
Elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok körében az oktatási minisztérium döntése, melynek értelmében a címzetes tanárok az eddigi 100 eurós támogatás helyett idén csupán 130 lejt kapnak könyvvásárlásra. Az összeg, mint mondják, többnyire egy szótár vagy lexikon megvásárlására sem elegendő, így legtöbben kisebb értékű készségfejlesztő vagy egyéb didaktikai segédanyagok közül válogatnak a könyvesboltokban. Az oktatási tárca indoklása szerint a támogatási program 26 millió euróval terhelte meg az államkasszát az előző években, így már tavaly is gondot jelentett a pénz kifizetése. A vásárlási támogatásban csak azon pedagógusok részesülhettek, akik már az előző tanévben is tanügyi alkalmazottként tevékenykedtek.
Még szótárra sem elég a pénz
Nicoriuc Bea, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium német–angol szakos tanára érdeklődésünkre elmondta, a minisztériumtól kapott juttatásból legfeljebb egy szótárt tudna vásárolni. „Nem találtam még olyan könyvet, ami hasznos lenne a szakmámban. Vannak kollégáim, akiknek többre futja ebből az összegből is, abban az esetben, ha olcsóbb kiadványokat, például munkafüzeteket vásárolnak” – mondta a pedagógus.
Kisgyörgy Tamás, a csíkszeredai oktatási intézmény rajztanára szerint az oktatási minisztérium gúnyt űz a tanárokból. „Ezekre az összegekre általában szakkönyveket, képzőművészettel kapcsolatos kiadványokat, albumokat szoktam vásárolni, de ez a 130 lej semmire nem elegendő. Viccelnek velünk” – kommentálta a döntést a rajztanár.
A támogatás csökkentése ellenére a pedagógusok szép számban látogatták a csíkszeredai könyvesboltokat az elmúlt időszakban – tudtuk meg az eladóktól. „Különböző könyveket vásároltak, általában karácsony előtt. Volt, aki panaszkodott az összeg csökkentésére, de akadt olyan is, aki a kevésnek is örült” – magyarázta a Krónikának a csíkszeredai Corvina Kuckó könyvesbolt egyik alkalmazottja. Amint mondta, általában szépirodalmi könyveket, különböző szakkönyveket, szótárakat és gyerekirodalmat vásároltak a pedagógusok.
Bestseller Reményik-kötetek
A szatmárnémeti könyvesboltokba még Aradról és Nagyváradról is érkeztek tanárok, hogy időben felhasználhassák könyvutalványukat. „December második felében volt a legnagyobb az érdeklődés, a legtöbben szakirodalmi, módszertani könyveket és szótárakat kerestek – mondta lapunk kérdésére Barabás Zoltán, az egyik helyi könyvesbolt tulajdonosa. Olyan könyveket is sikerült értékesítenünk, amelyből év közben kevesebb vagy egyáltalán nem fogy.”
Az üzletvezető szerint az volt az egyetlen gond, hogy a legtöbb tanár az év utolsó heteiben szeretett volna vásárolni, és hamar kifogytak a készletek. „Csak azt tudtuk ajánlani, ami a polcokon volt. Abban az időszakban már nem volt lehetőségünk komolyabb tételeket rendelni, mert a kiadók és a terjesztők év végi leltárt készítettek” – tette hozzá a partiumi könyvesbolt üzemeltetője.
Barabás olyan esetről is hallott, amikor az egyik iskola igazgatója szigorúan megszabta, melyik könyvesboltban vásároljanak az intézményben dolgozó pedagógusok. „Ez törvénytelen és etikátlan, hiszen mindenki onnan és olyan könyvet vásárol az állami támogatásból, ahol és amilyen megtetszik neki. Nálunk volt, aki csak egy részét költötte el a kiutalt pénznek, a fennmaradó összeget pedig másik könyvesboltban értékesítette” – ismertette tapasztalatait a könyvkereskedő. „Volt, aki csak egy vagy két könyvet tudott venni a kiutalt összegből, mert a drágább szótárakat vagy lexikonokat választotta. Emellett voltak olyan óvó- és tanítónők, akik több, kisebb értékű készségfejlesztő vagy egyéb didaktikai segédanyagot válogattak össze” – vázolta a vásárlói szokásokat Barabás.
Bart Márta könyvesbolti eladó szerint a legjobban a Reményik Sándor-verseskötetek fogytak, amelyek elég drágák ugyan, de a tanárok 80 lejt sem sajnáltak értük. „A támogatás jó alkalom arra, hogy a többi szaktanár is beszerezzen néhány közismert irodalmi alkotást, így a korábbinál jóval több Szabó Magda-regény is fogyott a decemberi időszakban” – véli a bolt eladója. Bart szerint a tanárok közül sokan annyi könyvet válogattak össze, amely értéke kétszeresen is meghaladta az állam által biztosított keretet.
„Mikor összeszámoltam a kiválasztott köteteket, felét vissza kellett tennünk a polcra. Volt, aki saját zsebből kipótolta, de a legtöbben szigorúan csak a kiutalt összegre szorítkoztak. Egyesek csak kevés és drágább könyvet kerestek, mások a gyengébb kiadású, olcsóbb kötetekből gyűjtöttek össze többet”– fűzte hozzá a könyvesbolti alkalmazott, aki szerint december végén és január elején a teljes készletük csaknem 20 százaléka fogyott el. A bolti eladó tapasztalatai szerint az idősebb tanárok inkább a szórakoztató irodalmat keresték, míg a fiatalabbak a szakmai útmutatók iránt érdeklődtek.
Mozgókönyvesboltok Szatmár megyében
Pataki Enikő szatmárnémeti magyar–angol szakos tanárnő a Krónikának elmondta, segítséget jelent az állami támogatás, de a 100 eurós utalványhoz képest elenyésző. „A korábbi összeg komoly segítséget jelentett, a mostani juttatásból legjobb esetben 2-3 könyvet lehet vásárolni, de van, hogy egyet sem, ha komolyabb kiadók szótárait vagy nyelvkönyveit szeretné megvenni az ember. Mindent egybevéve jókor jött, hiszen abban az időszakban vonták le a kényszerszabadság miatt a bérünket” – panaszkodott az oktató.
Szatmár megye Szilágysággal határos falvaiban zilahi könyvesboltok alkalmazottai járták az iskolákat, így kínálták a tanároknak az olvasnivalót. „Én inkább olyan könyveket vásároltam, amelyeket év közben nem találok meg, vagy saját pénzemen nem vennék meg. Mivel édesanyám is a tanügyben dolgozik, családi könyvvásárlás lett a kormány által kiutalt támogatás elköltéséből” – nyilatkozta lapunknak Sütő Zsolt, aki a Szatmár megyei Bogdándon tanít történelmet.
Információink szerint olyan Szatmár megyei könyvesboltok is voltak, amelyekben a könyvekre kiállított számlára ágyneműt és egyéb nem taneszközt is vásárolhattak a tanárok. Emellett voltak, akik irodai felszerelésekre költötték a válságbüdzsés kormánytámogatást.
Végh Balázs, Forró Gyöngyvér. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Megszűnik a magyar oktatás Temesvár két általános iskolájában
A magyar tagozatokat ősztől Temes megye egyetlen önálló magyar nyelvű tanintézményébe, a Bartók Béla Elméleti Líceumba költöztetnék át. A temesvári 1-es számú általános iskolában vagyunk, a második osztályban. A város legrégibb tanintézményében tavaly ősszel már nem indult első osztály.
- 1990-ben az iskolánk magyar tagozatán még két-két osztály is működött párhuzamosan, mára azonban annyira lecsökkent a gyermekek száma, hogy a minimumot, azaz a tíz gyermeket sem tudjuk összegyűjteni egy-egy osztályhoz – közölte Plopeanu Georgeta, a Temesvári 1. Számú Általános Iskola igazgatója.
A magyar tagozaton most 7 és 10 közötti egy-egy osztály létszáma. Az új iskolai finanszírozási rendszer pedig már nem teszi lehetővé Romániában az ennyi gyerekkel működő városi osztályok megtartását. A decemberben megjelent kormányhatározat szerint a tanári fizetéseket az határozza meg, hogy mennyi diák van egy iskolában. Városi szinten 25-ös létszámú osztályokkal számolnak.
- Ennek az a következménye, hogy egyszerűen nem lesz elég nagy az az összeg, amelyet az iskola meg fog kapni azért, hogy a tanári fizetéseket biztosítsa – magyarázta Kiss Ferenc magyar nyelvű oktatásért felelős tanfelügyelő.
A rendelkezésnek elsősorban a kisebbségi nyelvű oktatás esik áldozatául. Így az iskola magyar tagozatának szeptembertől át kell költöznie a Bartók Béla Líceumba. Ugyanebben a helyzetben van a 26. Általános Iskola is. De nemcsak a kisebbségi iskolák, hanem a művészeti és az alternatív iskolák is a kötelező gyereklétszám alatti osztályokkal működnek. Az RMDSZ abban reménykedik, hogy sikerül majd megtalálni a megoldást a finanszírozásukra. Kérdés továbbá, hogy mi lesz a felszabadult tanerővel.
- Mi, mind az RMDSZ elnökségének, mind a pedagógus szövetség vezetőségének elküldtünk egy javaslatcsomagot, amely erre a módosításra vonatkozik. Kiemelten kezeltük a szórványkérdést, hiszen minket ez érdekel elsősorban – mondta Halász Ferenc, a Temes Megyei RMDSZ elnöke.
- Mindenképp pozitív volt a hozzáállása a temesvári önkormányzatnak, a polgármestereknek és a tanácstagok azon részének, akikkel erről beszéltünk. Egyhangúan azt nyilatkozta mindenki, hogy a temesvári hagyományos oktatási formákat – értem ez alatt a kisebbségi oktatást, az alternatív oktatást, a művészeti oktatást -, mindenképpen támogatni kell – jelentette ki Szabó Ferenc, az RMDSZ helyi tanácsosa.
Ezek szerint arra is van lehetőség, hogy az önkormányzat megszavazza a fenntartásukhoz szükséges jelentős összeget a városháza saját költségvetéséből. Erről egyelőre egy elvi döntés született, amelyet február 23-án a közgyűlés vagy megerősít, vagy nem. Amennyiben igen, akkor a 2010-es évre a probléma anyagi oldalát megoldották, de ez hosszú távon nem nyújt megoldást.
- Ez így lehetetlenné teszi a működését a kisebb létszámú nemzetiségi iskoláknak, aminek pedig nem is annyira hosszútávon, de rövid- és középtávon olyan negatív következményei lesznek, melyek kihatnak a magyar közösségre. Ha azt mondom, hogy megtizedeli a magyar közösséget, akkor még optimistán fogalmaztam – mondta Szabó Ferenc.
Egyelőre a legjobb megoldásnak mindenki számára az tűnt, ha a tagozatokat átköltöztetik a temesvári Bartók Béla Líceumba. Az iskola megerősítésének pozitív vetülete lenne, hiszen az I-VIII. osztályban párhuzamos osztályok indulhatnának, amire eddig nem volt lehetőség. Itt máris lázasan készülnek az átköltöztetett osztályok befogadására.
- A három iskola már most megkezdte az együttműködést annak érdekében, hogy minél gördülékenyebben történjen meg ez a változtatás. Szülőkkel találkoztunk, pedagógusokkal találkoztunk, és a teljes előkészítést a három intézmény pedagógusai közösen fogják elvégezni – hangoztatta Virginás-Tar Judit, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója.
Mivel fennáll annak a veszélye, hogy a szülők esetleg nem vállalják majd a lakhelyüktől távolabb eső Bartók Béla Líceumba való utaztatást, a vezetőség megoldásokat keres iskolabuszok beindítására is. A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumot az elmúlt két évben kívül-belül teljesen felújították, sőt a tetőtér átalakításával újabb osztálytermeket is hoztak itt létre. Így Temes megye egyetlen önálló magyar tanintézménye ma Temesvár egyik legjobban felszerelt iskolája.
Duna TV. Forrás: Erdély.ma

Ma is időszerű
Hatvanöt évvel ezelőtt, 1945. február 7-én tették közzé a 86-os számú Kisebbségi Törvényt Romániában. Azt a törvényt, amely már akkor kimondta minden román állampolgár törvény előtti egyenlőségét, rögzítette, hogy minden román állampolgár szabadon, saját elhatározása alapján választja meg anyanyelvét és nemzetiségét. A kisebbségi egyházakat egyenlő támogatásban részesíti, sőt státusában is egyenlővé teszi a többségi felekezettel. Ugyanakkor biztosítja a magyar településnevek és utcanevek kiírását, az anyanyelv használatát a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, az anyanyelvű oktatást elemi iskolától egyetemig, és természetesen akkor még létezett a Kisebbségügyi Minisztérium.
Úgy lenne szép, ha ünnep övezné ezt a 65 esztendőt. Úgy lenne szép, ha ma, 65 év után megnyugvással gondolnánk vissza az eltelt időszakra, és építenénk, bővítenénk tovább a kisebbségi jogokat. Úgy lenne szép, ha ma azon folyna a közvita, hogy a különböző autonómiák kiteljesedése óta eltelt időszakban miképpen járultak hozzá a romániai kisebbségi közösségek az ország modernizálódásához.
Az 1945 óta eltelt esztendők bebizonyították, hogy nincs okunk és nincs jogunk ilyen ünnepre. Elegendő csupán azokat a jelenkori példákat említenünk, hogy a Kolozsvárra látogatókat kínaiul is köszöntik, de magyarul nem, vagy hogy a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanevekben csak az "utca" szó magyar. Mégis, az elmúlt 10-15 év bizakodásra ad okot, hisz ezalatt sikerült kiiktatni szinte minden olyan törvényi akadályt, amelyet a nyelvhasználat és az anyanyelvű oktatás terén a kisebbségi közösségek útjába állítottak a korábbi évtizedek. Sokat bővültek a nyelvi jogok, az oktatás terén is történtek jelentős előrelépések. De még így is csak most tartunk ott, hogy talán újra napirendre kerülhet az az 5 éve halogatott kisebbségi törvénytervezet, amely lehetőséget teremthet majd a kisebbségi közösségek kulturális autonómiájára. Ezek az eredmények azonban nem maguktól jelentek meg, ez a mai bizakodás nem attól létezik, hogy a román állam asztalra tette a lehetőséget, nekünk már csak csipegetni kellett belőle. A húszéves RMDSZ-ünnep üzenete is ugyanaz, mint az 1989-es alapításakor: kiharcolni, kiépíteni és megőrizni. Ez pedig a mindennapok harca, építése, őrzése.
A hatvanöt éves törvényszöveget újraolvasva nem nehéz észrevenni, hogy az akkor lefektetett alapelvek ma is mennyire aktuálisak. Akárcsak a Gyulafehérvári Nyilatkozat elvei. És aktuálisak maradnak majd akkor is, ha a mostani parlamenti vita alatt álló kisebbségi törvény életbe lép, de akkor is, ha majd ez a törvény tölti be a hatvanötödik évét. Van hát munkánk bőven…
Markó Attila kisebbségügyi államtitkár. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Mamutagyaron találták meg Ukrajna első térképét?
Az ukrán tudósok szerint egy mamutagyaron találták meg Ukrajna első térképét. Legalábbis ez olvasható a 8. osztályos Ukrajna természeti földrajza címet viselő tankönyvben. A hivatalos történelemhamisítás nem csak ukrán jelenség.
Ukrajna
Ukrajnában a tankönyvkészítők messzire nyúlnak vissza az ország eredetét illetően. A legújabb tudományos állítás szerint, az ország legrégebbi térképe az őskorból származik. Egyes feltételezések szerint az első ilyen térképrészletet egy mamutagyarra vésték fel. Az Ukrajna természeti földrajza címet viselő tankönyv 30. oldalán tudományos tényként állítják, hogy az első ukrán térkép az őskorból származik. Stábunk kíváncsi volt arra, hogy a 18 éves ukrán államiság hogyan köthető össze a mamutokkal, így hát elmélyedtünk egy kicsit a történelemben. Elsőként az ungvári Szvit Tankönyvkiadó igazgatóját, a könyv fordítóját, Varga Bélát kérdeztük, mi a véleménye a mamuttérképről.
- Vannak még kriminálisabb dolgok is. Jelent meg például tavaly olyan egyetemi tankönyv Ukrajnában, amely azt állította, hogy az első ukránok kb. egymillió évvel ezelőtt a mai Kárpátalja területén telepedtek meg, mégpedig Királyháza nagyközség környékén – mesélte.
Mivel a tankönyveket szöveghűen kell lefordítani, a magyar diákok is ezt a tudást kénytelenek magukba szívni az iskolákban. A könyvekre tehát felkerül a Copyright felirat, vagyis a fordítás hűen tükrözi az eredeti művet.
- Minél fiatalabb egy ország történelme, annál délibábosabb. Én úgy gondolom, hogy az ukrán népnek, az ukrán nemzetnek nincs szüksége arra, hogy óriási butaságokkal kinevettesse magát. Van olyan komoly történelme, amire igenis büszke lehet akármelyik ukrán ember. Nincs szükség, elefántagyarra, mamutagyarra, és a cromagnoni ukrán ősemberre – jelentette ki Maha László történész Tiszasalamonról.
A könyv nyilvánvalóan nem a kárpátaljai magyarság ellen irányul, de a helyiek rég hozzászoktak már a történelmi pontatlanságokhoz. Amikor a régió Csehszlovákiához tartozott, akkor a történészek azt bizonygatták, hogy az mindig is az Cseh-Morva birodalom része volt, amikor Szovjetunió lett, akkor újraegyesülést emlegettek a nagy orosz honnal. Nincs ez másként most sem.
- Ismerem a legtöbb tankönyvet, és bocsánat a kifejezésért, de ekkora baromsággal még nem találkoztam. Én történész vagyok, és tudom, hogy ez nem létezik. Hülyeség, amit ők a 30. oldalon állítanak. Viszont azok, akik nem szakosak, és ezt kell tanítaniuk, automatikusan elhiszik, és a tanulóknak ezt adják elő az órán. A tanulók pedig azt jegyzik meg, hogy Ukrajna volt, és már mamutagyaron is térkép volt róla – vélekedett Lefkó János földrajz- és történelemtanár.
A nyolcadikos földrajztankönyv ferdítése nem az első eset. Az ukrán őselméletek már a kilencvenes években megszülettek, amikor az ország keresni kezdte történelmét. Akkoriban az ötödik osztályos tanulóknak az ukrán ősember egy napjáról kellett dolgozatot fogalmazniuk. Ahogy a mondás tartja, a történelmet mindig a győztesek írják. Kérdés azonban, hogy nyolcadikos diákok mennyire fogják komolyan venni a tankönyveiket, ha az ekkora történelmi pontatlanságokat tartalmaz.
Románia
Mit keres Brigitte Bardot és a Magánélet című film plakátja vagy Elvis Presley fotója a tizenegyedikes történelemkönyv lapjain Romániában? Milyen történelmi összefüggésekre utalnak a Versace-reklámban szereplő topmodellek? Romániában nem könnyű megérteni az – időszámítást mindig saját mandátumukhoz igazító – oktatási miniszterek reformjait. A történelemtanárok szerint itt minden korosztály másképp tanulja a történelmet. Romániában nem tréfából mondják: hogy sosem lehet tudni, mit hoz a múlt.
- A fontos történelmi eseményeket két év alatt meg kell tanítani… Azt mondom, hogy nagyon sok olyan lecke van, amelynek semmi értelme a történelemkönyvben – vélekedett Hajdu Zoltán történelemtanár, Marosvásárhelyről.
Vannak azonban stabil pontok a román történelemoktatásban. Ilyen például a dákó-római kontinuitásra alapuló nemzeti eredetelmélet. Eszerint a románok az őshonos dákok és a provinciát az ókorban megszálló rómaiak leszármazottai, akik folyamatosan a Dunától északra éltek, miközben a vándor népek jöttek-mentek a térségben. A nyolcadikosok tankönyve kijelenti: áltudományos, rosszindulatú elmélet az, amely olyan balkáni pásztortörzsek leszármazottainak tekinti a románokat, akik csak a magyar honfoglalás után jelentek meg a Kárpátok körül. A tizenkettedikeseket már megpróbálják meggyőzni a románság Erdély feletti történelmi jogáról.
- Meg kell tanítani a kontinuitás elméletét alátámasztva. Meg kell tanítani a vándorlás elméletét alátámasztásokkal, és végül arra a közös nevezőre kell jutni a gyerekekkel, hogy igenis a kontinuitás elmélete az, ami igaz. Viszont ez szerintem már egy előrelépés, hogy a tankönyvekben megjelenik mind a kettő – tette hozzá Hajdú Zoltán.
A román történelemoktatás másik sarokpontja az, hogy a román nép eleve kereszténynek született. Ennek az igazságtartalmát nem is érdemes vitatni egy olyan országban, ahol az ortodox egyház nyomásának engedve három éve törölték az iskolai tananyagból a fajok eredetére, a természetes kiválasztódásra vonatkozó darwini elméletet.
Szlovákia
Közhelyszerűen hangzik, de igaz: az a pohár, ami a magyaroknak félig tele van, nem biztos, hogy a szlovákoknak félig üres. A szlovákról tükörfordításban megjelentetett magyar történelemkönyvek ugyanis zömmel úgy emlegetik Szlovákiát, mintha az több évszázada önálló országként létezne.
- Biztos, hogy nem jutottunk el odáig, hogy a tankönyvszerzők tudását kétségbe vontuk volna. De a diákok is felismerték, hogy itt valami csúsztatás van – jelentette ki Elek József, tankönyvíró, a Selye János Gimnázium történelemtanára.
Így fordulhat elő, hogy például az egyik tankönyv a Szlovákiában egykoron élt neandervölgyi emberekről ír, vagy az aranylázról, valamint Szlovákia benépesítéséről, III. Károly idejében, az 1300-as évek első felében.
Egy fotó pedig egy nézőnk juttatta el szerkesztőségünkbe. A plakát egy kiállításra hívta fel a kassai járókelők figyelmét – a szöveg értelmében a tárlat címe: Forradalmi évek Szlovákiában 1848-49-ben.
Van ilyen is!
Duna Televízió. Forrás: erdély.ma