Arcokon derengő angyalok
KZST-est a Kultúrpalotában
Rendhagyó estet szervezett múlt havi rendezvényén a Kemény Zsigmond Társaság. Különlegeset, egyrészt mert amegszokottól eltérően a Kultúrpalota nagytermébe várták a közönséget, másrészt meghívott vendégük okán, akinekelőadása egyaránt szólt költészetről, zenéről, képzőművészetről és filozófiáról, mindezt saját tapasztalatokon csiszolódott nézőpontból, szubjektív értelmezésben.
Bálint Réka zongorajátékát követően Csíky Boldizsár, a KZST elnöke kérdéseire Nagy Attila költő, számos kötet szerzője, szakmáját tekintve orvos, válaszolt.
– Verseidben van egy tudatos, világos megfogalmazás, ugyanakkor a szép állapotok mellett rendkívül fontos számodra a forma. Azt mondod, nem tudod, mi a vers, de a formára nagy gondot fordítasz és nem mindegy számodra az sem, hogy milyen kultúrák vannak a hátad mögött. Mennyire gyűr mindez maga alá?
– Amikor leülök verset írni, általában a barokk zene inspirál. Nagyon szeretek olvasni, könyves családból származom. A forma nem gyűr maga alá, hogy ki mit használ, az elsősorban alkati dolog. Vannak költők például, akik nem bírnak az antik formákkal. Inkább ihletről van szó. Elindul az emberben valami, ami hozza magával a formát. De ha ez a forma sérti a belső hangot, akkor el kell dobni. Sokat olvasom a misztikusokat, Hésziodoszt, Hermész Triszmegisztoszt. Az Eckhart mester szerinti belső elvonulás híve vagyok, ami nem a világgal való szakítást jelenti, hanem önmegtisztulást, de a köz érdekében. Ezen a ponton találkozik a keleti és a nyugati misztika. Nagyon kedvelem a dolce stil nuovo-t és Jékely szerelmi költészetét. Ezek a dolgok érdekelnek. Ami a festészetet illeti, Giotto a kedvencem, nála tudom követni a lélek működését, arcain átdereng valami angyali. Úgy érzem, az ember errefelé kellene irányodjék. Orvos vagyok, első (gyerek)versemet negyedikes koromban írtam. Székely János verseim miatt a földbe döngölt, de irodalmat, filozófiát tanultam tőle, ő vezetett be a mítoszok világába is. A formára visszatérve, nagyon összejátszik a zene a nyelvzenével. Az írásról is azt tartom, amit a szakmámról: első helyen áll az alázat. És amit körülöttem látok, messzemenően nem az... Azokat az alkotókat becsülöm, akik emberileg is nagyok voltak. Mert voltak olyan kitűnő művészek is, akik emberi szempontból elítélendők. Nem tehetek róla, de én ha ilyenről hallok, bezáródom. Jékelyt ezért becsülöm oly nagyra, egyik kedvenc költőm, mesteremnek tekintem. Akárcsak Székely Jánost, aki mindenféle plecsnit, kitüntetést visszautasított. Ami viszont nagyon fáj: hogy micsoda züllés következett be a magyar nemzet lelkében. Erdélyinek vallom magam, magyar, örmény és német vér keveredik bennem, ezért is vagyok rendkívül toleráns. De ez a züllés – fáj. Ami rendkívüli módon feltölt, az a természet. Sokszor leülök a Somostetőn, a Maros partján. Ilyenkor mindig újra rádöbbenek, hogy csoda az élet – válaszolta Csíky Boldizsár kérdéseire színes, pergő, felolvasásokkal gazdagított előadásában Nagy Attila, szép számú közönség előtt, a KZST februári délutánján.
Nb. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Emil Boc: nincs veszélyben az RMDSZ kormánytagsága
Emil Boc kormányfő tegnap cáfolta, hogy a Demokrata– Liberális Párt (PD-L) kiszorítaná az RMDSZ-t a kormányból, amint a függetlenek frakciója annyira „megizmosodik”, hogy a szövetség jelenléte fölöslegessé válik.
„Mindez vélhetően csupán az ellenzék álmaiban szerepel. A kormány stabil, megvan a többségünk, az országnak politikai és gazdasági stabilitásra van szüksége, ami most megvan. Ilyen forgatókönyv semmilyen esetben sem merül fel, legalábbis nem a mi fejünkben” – szögezte le a miniszterelnök.
Boc egyúttal ismételten cáfolta, hogy be szeretné venni a kormányba a Szociáldemokrata Pártból (PSD) a múlt héten kilépett Cristian Diaconescu volt külügyminisztert és Marian Sârbu volt munkaügyi minisztert.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke sem tart attól, hogy a szövetség pozíciója veszélyben lenne. A kormányfő-helyettes a hétvégén a téma kapcsán kifejtette, álláspontja szerint a kormányban nem csupán az általa szállított voksok miatt van szükség az RMDSZ-re, hanem azért is, mert a magyarok jelenléte törvényhozási és kormányzati szinten jótékony hatást gyakorol az ország társadalmi viszonyaira és a külkapcsolatokra egyaránt.
Markó szerint nem meglepő, hogy az utóbbi időben több honatya is elhagyta a PSD-t, mivel a pártokban az elvesztett választások után rendszerint felszínre törnek az indulatok. Az új párt esetleges megalakulása kapcsán ugyanakkor megállapította: nem tudni, annak megjelenése milyen mértékben segítené elő a romániai pártok ideológiai irányultságának tisztázását, mivel ezen a téren jelenleg is meglehetős zűrzavar uralkodik.
Gheorghe Flutur, a PD-L alelnöke tegnap úgy kommentálta az új baloldali párt esetleges megjelenését, hogy az teljesen természetes folyamat lenne. Hozzátette: a PSD-nek meg kell békülnie azzal a gondolattal, hogy elvesztette egyeduralmát a baloldal fölött.
Az RMDSZ-szel megkötött kormányzati megállapodás esetleges felrúgását egyúttal ő is az összeesküvés-elméletek kategóriájába sorolta. Leszögezte: a PD-L megállapodást kötött az RMDSZ-szel, a függetlenekkel és a kisebbségek frakciójával, amelyet be kíván tartani. A hétvégén Traian Băsescu államfő határozottan cáfolta, hogy ő állna a honatyák átcsábítása mögött.
A függetlenek képviselőházi csoportjának vezetője, Eugen Nicolicea korábban úgy nyilatkozott: az új párt elnöke Gabriel Oprea lenne, a párt pedig a Nemzeti Szövetség a Fejlődésért vagy a Román Nemzeti Szövetség nevet viselné. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

MPP: diszkriminál Borboly Csaba
Diszkriminációval vádolja Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnököt a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezete, amely azt fontolgatja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Thamó Csaba megyei elnök.
A megyei tanácsos azt kifogásolja, hogy a Hargita megyei önkormányzat politikai alapon támogatja a településeket, s az RMDSZ-es elöljárók által vezetett községek, városok több pénzt kapnak, mint azok, amelyeknek MPP-s polgármesterük van. Az MPP-s tanácsos elmondta, a polgári frakció csak aznap délelőtt értesült a csütörtökre meghirdetett rendkívüli tanácsülésről, így sem felkészülni, sem megjelenni nem tudtak.
Az ülésen többek között a költségvetésről is szavazott a testület, amelyet Thamó utólag aránytalannak és diszkriminatívnak ítél. Kifejtette, politikai alapú diszkriminációt lát az elosztás mögött, és kijelentését példákkal is illusztrálta. Mint mondta, miközben Tusnádfürdő, ahol MPP-s a polgármester, mindössze 65 ezer lejben részesült, addig az RMDSZ-es polgármester által vezetett Tusnádfalu 332 ezer lejt kapott. Hasonló a helyzet Udvarhelyszéken is, ahol a polgári vezetésű Farkaslakának 100 ezer, míg az RMDSZ-es elöljáróságú Máréfalvának 391 ezer lejt utalt ki a megyei tanács.
„Egyedüli megye vagyunk, ahol pályázni kell a támogatásra, így a polgármester hozzáállásán és szakmai tudásán múlott, hogy mennyire jó pályázatot adott le, és ezáltal mennyi pénzhez jutott. A pályázati űrlap kitöltésében minden polgármester segítséget kérhetett szakembereinktől” – reagált a vádakra a Krónika megkeresésére Borboly Csaba megyei tanácselnök. Mint mondta, a pályázatokat a megyei tanács szakemberei bírálták el.
Borboly szerint RMDSZ-es vezetésű települések is vannak, amelyek kevés pénzhez jutottak, tehát ez is bizonyítja, hogy nem történt politikai diszkrimináció. A rendkívüli tanácsülés utolsó pillanatban történő összehívását illetően kijelentette, a szabályzat alapján hívták össze a testületet, amelyen az MPP-frakció is ott lehetett volna, ha nem tartja fontosabbnak a saját pártjának az ülését.
Thamó Csaba azt is kifogásolta, hogy a tanácsülésen Csillag Péter MPP-s tanácsosjelölt mandátumigazolásáról is szó esett, amit szerinte szándékosan késleltet az önkormányzat vezetősége. Mint mondta, ezt tavaly július óta nem tűzték napirendre, és emiatt bírósági ügy lett belőle.
„A rendkívüli ülésen ez is szerepelt napirenden, de ha az MPP-sek nem jöttek el megszavazni a párttársuk mandátumát, én nem emelhetem fel a kollégáim kezét” – jelentette ki Borboly. Hozzátette, a lakosság érdekében jobban örülne, ha a cirkuszolás helyett az MPP az együttműködésre összpontosítana.
Csáki Emese. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Nagy és kis lépések politikája
Az RMDSZ húsz évének történetét felidéző Szabadság-beli sorozat olvasása közben két olyan témán akadt meg a szemem, amelyek most is aktuálisak Kolozsváron. [Kommentálható]
Aktuális kolozsvári „apró lépések”
„1992. december 22. Az Országos Műemlékvédő Bizottság határozatban tiltja meg a Kolozsvár Főterén található emlékművek és azok környezetének módosítását, elrendeli a Mátyás-szobor eredeti állapotának visszaállítását. Az intézkedést nem támasztja alá politikai akarat, ezért hatástalan marad.”
Nos, hát itt az ideje, hogy polgármesterünk bebizonyítsa: van benne politikai akarat. Ha nem is a magyarok iránti nyitottságra, legalább a miniszteri utasítások, határozatok végrehajtását illetően. A kétnyelvű emléktáblákról ugyanis azt nyilatkozta: miniszteri tájékoztatást várt, és ha aszerint is megengedett a magyar nyelv, csak akkor hajlandó magyar felirattal is ellátott táblákat kitétetni. Nos, a kis lépések eredményességét bizonyítandó, hajrá! Igazán apró lépésre lenne szükség Kelemen Hunor művelődési miniszter részéről. Egy kis írásbeli miniszteri utasítás hasznos volna az ilyesmire sokat adó polgármesterünknek. Sőt, még csak nem is kellene újonnan kitalálnia, csupán a sok évvel ezelőtti elődje utasításának érvényt szereznie. És még csak külön licitet sem kellene kiírni a nagy táblaeltávolító munkára, a szoborrestaurálásba, térátrendezésbe vígan beleférne.
Szintén jó volna a többi szoborról is eltűntetni a magyargyalázó táblákat miniszteri rendelet nyomán.
A kormányzatiság haszna/ára
A visszatekintés olvasásakor „megnyugtatóan furcsának” tűnt – ha lehet így fogalmazni – a kilencvenes évek vad, nyíltan nacionalista hangulata. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a parlamentben a magyarok internáló táborba zárását javasolják a választott törvényhozók. Ennek a lincshangulatnak az eltűnésében feltétlenül szerepe volt az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának is. Azért a hangsúlyozott „is”, mert ez önmagában nem lett volna elég. Úgy vélem, bár fontos tényező volt a kormányzati részvétel, ez mégsem abban a formában járult hozzá a szövetség, a magyarok megítélésének megváltoztatásához, ahogy az a hivatalosnak mondható eremdéeszes retorikákban szerepel, vagyis hogy „megmutattuk a románoknak, mi is értékes tagjai vagyunk a társadalomnak, hozzájárulunk az ország felemelkedéséhez, stb.” A soviniszták, ha nem is mondták/ják ki nyíltan, szerintem korábban sem vonták kétségbe, hogy a magyar közösség kompetens politikusokat adhat az országnak. Nem is ez a problémájuk a magyarsággal, kormányra kerüléssel, hanem inkább az, hogy ilyenformán nehezebben megy beolvasztásunk, kivándorlásra kényszerítésünk, vagyis az ország nemzeti homogenizálása. A szociológiai felmérések is azt jelzik – sarkított megfogalmazással élve –, hogy inkább azokból kerülnek ki a szélsőséges nacionalisták, akik kevesebbre tartják saját közösségüket (az általuk riválisként felfogottaknál).
Felborulóban a tekintélyelvű világszemlélet?
A hazai társadalombeli szélsőségesség visszaszorulásában nagy szerepe van az országunkban honos tekintélyelvűségnek, ami különben más kelet-európai országban is jelen van, különösképpen az ortodox civilizációban. Korábban Romániában a kisebbségiek, akár a társadalom alján lévő rétegek, kiszolgáltatottnak, könnyű prédának számítottak a hatalmon lévőkkel szemben, akik természetesen a többség soraiból kerülhettek ki. A soviniszták nyájszelleme szerint ez így is van rendjén. Amikor nem voltak hatalmon, a nemzetiségi olyankor is szoros kapocs volt, ami összekötötte őket az éppen hatalmon lévőkkel. Az elnyomottak/gyarmatosítottak fölötti összekacsintáson túl ez tette őket is kormányképessé, hiszen az etnikum a kormányképesség kritériumának egyik előfeltétele.
A kormányzati szerepvállalással valóban felértékelődött a szerepe a magyar szövetségnek, így nem lehetett már büntetlenül belerúgni, az addigi szokásos „áldozat” szerepéből hirtelen a hatalom sáncain belülre került. ’96-ig a felfele fejet hajtó, lefelé, a kisebbekbe rugó szélsőségesek mentalitásába nem illett bele a kisebbségi kormányzás képe, de ez a szerep mára már normálisnak mondható. A közvélemény számára is elfogadhatóvá vált, és ez jó dolog, RMDSZ-érdem. De az már kevésbé, hogy szinte hozzá is nőtt a szövetséghez ez szerep, mert ennek néha túl nagy ára volt.
A normalizáció útján?
Ugyanakkor van egy folyamat, ami a szövetség kormányzati szerepétől függetlenül ebbe az irányba mutatott volna. A tömegeket ma már nem hozza annyira lázba a politika, már nem tapasztalható az az érzelmi töltés, amivel rögtön a rendszerváltás után viszonyultak a politikai történésekhez. A bezárt, nacionalista, népbutító propaganda kizárólagossága megszűnt, sokan megfordultak külföldön is, a külföldi kulturális termékek és más világnézetek ide is betörtek. Másképpen fogalmazva: a globalizáció hatására a világ kinyílt, elmozdult a normalizálódás irányába a politikai élet is. Mert ez egyrészt a normalizálódás foka, másrészt viszont a kiábrándultságé is. A normalizálódás jele az, hogy nem lehet olyan szinten manipulálni a tömegeket, mint eddig. Az is világossá vált, hogy a politika mégsem olyan mint a foci, amihez mindenki ért, egyre többen fordultak el tőle, és hagyták a szakértőkre, az érdeklődés középpontjába más témák kerültek. Ugyanakkor sokan ki is ábrándultak, rájöttek, hogy nincs sok befolyásuk a politikára, és hát az is tény, hogy az ország politikai elitje alulteljesített az elvárásokhoz képest is. Mintha kontraszelekciós alapon választódnának ki a politikai vezetők, a tehetségesebb szakemberek inkább a magánszektorban próbálnak meg érvényesülni vagy kivándorolnak/tak.
Ugyanakkor a modernizáció egyik velejárója az elidegenedés és a közösségi ügyek iránti érdeklődés csökkenése. Ez egy több évtizedes diktatúrából kikerülő alacsony állampolgári kultúrájú népesség körében mindenekelőtt a politika iránti érdeklődés megcsappanásában is megnyilvánul.
Kihagyott „nagy lépések”
Nem tudhatjuk, mi lett volna a hozadéka a szövetség belső ellenzéke által sokszor követelt ellenzéki szerepnek. A „mi lett volna ha...” típusú kérdésekre ezesetben nincsenek egyértelmű válaszok, ezért így némiképp értelmetlenek is, viszont pár sejtés megfogalmazható. Mindenekelőtt az, hogy a kormányzás kétségbevonhatatlan előnyei ellenére még egy politikai szervezet számára is néha inkább megéri kormányon kívül maradni, azaz több utat is kipróbálni. A kormányzás egyik elkerülhetetlen velejárója, hogy olykor népszerűtlen intézkedéseket kell meghozni, ami nem tesz jót egyetlen kormánypárt megítélésének sem. Ez a magyar szervezet esetében sem volt másképp. A magyarság szavazóinak aránya folyamatosan csökkent. (Az első EP választás volt a nagy kivétel, de ez is éppen azért, mert Tőkés László is indult függetlenként.). Amikor az RMDSZ 2000-ben úgy döntött: kívülről támogatja a „vörös bárók” kormányát, az addigi román szimpatizálók nagy részét is elvesztette. A kormányzati szereppel járó népszerűségcsökkenést csak erősítette a kormányban maradás-bekerülés is, ami sokszor elvtelen helyezkedéssel (lásd a különböző szövetségváltások), megalkuvással (pl. Bolyai Egyetem, aztán Petőfi – Schiller, majd még az sem) járt. Emiatt a magyar választók is elfordultak a politikától, levonták a „a mieink sem jobbak a Deákné vásznánál” -szerű következtetést, nőtt azoknak a száma, akik más pártokra szavaztak. Ezekre a folyamatokra persze ráerősítettek más, a kormányzástól független jelenségek is. Például a kontraszelekciót erősítő belső rekrutációs politika, valamint a klientúraépítés (pl. támogatáspolitika terén).
Az állandó kormánytámogatással mintha csökkent volna az RMDSZ szövetségének az ára is.
Az RMDSZ a folyamatos kormányzati politika erősítésével kihagyott pár olyan lehetőséget, amelyet – bár átmenetileg konfliktusos állapotot idézett volna elő – talán nem ártott volna kipróbálni. A kormányzás árában benne volt néhány fontos projektnek a „parkoltatása” is, így ezek sokéves szünet, illetve négyévenkénti elővétele után hiteltelenül hangzanak a választók előtt. Nagyobb nemzetközi és hazai visszhangra talált volna, ha a NATO- és EU-csatlakozások előtt ellenzékből követelte volna az RMDSZ az autonómiát, magyar nyelv hivatalossá tételét bizonyos helyeken, illetve magyar egyetemet, mint így utólag, négyévenkénti választások idején.
A felvidéki és vajdasági példák is azt mutatják, hogy bizonyos szempontból sikeresebb volt az időnkénti ellenzéki szerep. A Vajdaságban az autonómia valóság lesz, a Felvidéken van magyar egyetem. (A Felvidéken a kétnyelvűség, a magyar nyelvhasználat most úgy tűnik, ellehetetlenül, remélhetőleg átmenetileg.)
A külföldi nyomásgyakorlás olyan elem, ami a legfontosabb időszakban kimaradt a hazai magyarság politikai eszköztárából (vajdasági autonómiáról sem beszélnénk ma enélkül). Visszaolvasva a húsz éves történetet az is kiderül, hogy időnként ellenzékből is nyert „csatákat” – mégpedig a legvadabb időszakokban – a szövetség, mégpedig a nemzetközi szervezetek segítségével (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, Project on Ethnic Relation)
Hatalmon léve immár tényleg elkezdhetnék a kisebbségi nyelveken folyó oktatást szabályozó törvénytervezet megvitatását, amit az RMDSZ még 1994 szeptember 19-én nyújtott be Románia Szenátusába 492 380 állampolgár támogató aláírásának társaságában. (Egy törvény előterjesztéséhez 250 000 aláírás volt szükséges a benyújtás időpontjában, azóta az új alkotmányban ezt levitték százezerre pár megszorítással.) Kormányon az alkotmányban előírtakat kellene betartatni, az aktualizált igényekkel kiegészítve, különösen most, amikor számtalan magyar osztályt a megszűnés veszélye fenyeget.
HERÉDI ZSOLT. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

A román standtól függetlenül népszerűsítik a székely cégek régiójukat Budapesten
Autonómiát vívott ki Székelyföld, igaz, nem területi vonalon, hanem a budapesti nemzetközi turisztikai vásáron. A három székely megye (Hargita, Kovászna és Maros) közös pavilonnal jelent meg a tegnap kezdődő magyarországi eseményen, amellyel a tavalyi bukaresti kiállításon is nagy sikert aratott.
Nem fölösleges a duplázott jelenlét a budapesti nemzetközi turisztikai vásáron – nyilatkozta az Új Magyar Szónak Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, aki a rendezvény megnyitóján vett részt tegnap.
A vasárnapig tartó idegenforgalmi seregszemlén a Székelyföld-stand megközelítőleg hetven négyzetméteres területen fekszik, Románia kínálatát pedig vele szemközt, külön ajánlgatják a résztvevőknek.
Az átfedések itt nem állnak meg: a román rész kiállítóinak legalább fele székelyföldi cég, amelyek a szomszédos hargitai–kovásznai–marosi kiállítótéren is ugyanúgy jelen vannak. Ráadásul Hargita megyének Pest megye pavilonjában is külön standja van, így a csíki termékekkel három helyen ismerkedhetnek az érdeklődők. (Érdekesség, hogy a romániai kiállítótér házigazdája is magyar, Kerekes Gábor, Románia budapesti turisztikai képviseletének vezetője.)
Párton belüli vita
„Előny, hogy a reklámozási, és ezáltal a termékek értékesítési felülete megnőtt” – így fogalmazott lapunknak Borboly jelenlétük megsokszorozásával kapcsolatban. Hozzá hasonlóan vélekedett Elena Udrea turisztikai miniszter is, aki egyik tanácsadója révén a Gândul című lapnak azt nyilatkozta, hogy a székely területek hatalmas turisztikai potenciállal rendelkeznek, és az önálló népszerűsítési kampány „szívesen látott”.
Másképp vélekedett azonban demokrata–liberális párttársa, Adrian Gurzău kolozsvári képviselő, aki az egységes és oszthatatlan román nemzetállam elleni lázadásnak nevezte a gesztust, amelyet a román napilap az autonómiára való törekvés lépéseként értékelt.
Ezer lej egy cégnek
A magyarországi Hungexpo nevű kiállítókomplexumban való jelenlétre a pénzösszeget a részt vevő vállalkozók, illetve a Hargita, Kovászna és Maros megyei önkormányzatok adták össze. „Ez az adófizetőknek nem jelent nagy anyagi terhet. A Hargita megyei önkormányzat húszezer lejt, azaz ötezer eurót fektetett a programba, és a többi megyék is – részvételük méretének függvényében – hozzájárultak a költségekhez” – nyilatkozta Borboly.
A tizenegy székelyföldi résztvevő egyikének, a Turisztikai Programok Fejlesztéséért Egyesületnek a részvétel ezer lejbe került. „Megérte ezt a kiadást, mert az önkormányzatokkal közösen szervezve sokkal kevesebből kijöttünk, mint ha magunk mentünk volna” – fogalmazott az ÚMSZ-nek Hajdó Noémi, az egyesület vezetője, aki egyben a székelyudvarhelyi Horizont Panzió működtetője is. Hajdó a Hungexpo után elsősorban arra számít, hogy több magyarországi turista látogat majd Székelyföldre.
Szemléletváltás kell
„Mentalitásváltásra van szükség a székelyföldi turisztikában, a kiállításra ezért egy fakultatív programcsomaggal jöttünk. Szállást, ágyakat eladni az idegenforgalomban már nem annyira érdekes, sokkal inkább a programokra, szórakoztatásra kell helyezni a hangsúlyt” – nyilatkozta lapunknak Hajdó. Hozzátette, programcsomagjukban vadlestől kezdve a Madarasi Hargita csúcsának meglátogatásáig, traktoros utazás, szervezett ebéd is található.
Az eladás a lényeg
A székelyföldi területi egyesületek több száz vállalkozást képviselnek. „A cégeknek, panzióknak még az ősz folyamán kiküldtünk jelentkezési leveleket, természetesen nemzetiségtől függetlenül, de nem mindenki tudta vállalni, hogy a stand költségeinek felét állja” – magyarázta lapunknak Borboly.
Kiutazásuknak szerinte kettős célja van, a székelyföldi turisztikai lehetőségek ismertetése mellett nyilván a termékek eladása is fontos. „Mindenekelőtt azt szeretnénk elérni, hogy felhívjuk a figyelmet régiónk gazdag turisztikai látványosságaira” – tette hozzá az elnök.
Mától a látogatóké
„Ma még nem lehetett felmérni az érdeklődést a székely és a romániai stand, illetve általában a rendezvény iránt, minthogy csütörtök szakmai nap volt, a nagyközönség előtt pénteken nyílik meg a kiállítás” – számolt be lapunknak egy korai nézelődő a nyitás utáni helyzetről. „Megálltak, kérdezgettek, hogy milyen változások vannak Székelyföldön, szórólapokat vittek el” – fogalmazott Borboly a szakmai nap eseményeivel kapcsolatban.
Fleischer Hilda. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

„Ha kell, elmegyünk a falig”
Beszélgetés Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszterrel
Kőrösi Csoma Sándor útját mérnénk fel, a Selyemút mintájára, de persze sokkal kisebb léptékben. Ott, ahol vannak Kőrösi-emlékhelyek, azokat feltérképezve hozhatnánk létre a Megismerés Útját. Mert Kőrösi Csoma Sándor élettörténete a kultúrák és a vallások közötti átjárást is jelenti, és az Unesco 2010-es programjában van lehetőség ezt a projektet partnerségben megvalósítanunk.
Miniszter úr, ön egy négyéves mandátum első esztendeje után vette át elődjétől a kulturális tárcát. Mi az, ami folytonosság a programjában, és mi az, ami elvetendő, ami újítást igényel?
– Valóban, ez egy más helyzet, mint amikor az ember eleve négy évre rendezkedik be. Bizonyos dolgokon nem lehet változtatni, ezeket kénytelenek vagyunk folytatni. A tárca működését ugyanakkor nagy mértékben befolyásolja a költségvetés. Sajnos, szinte nem is tudok beszélni új dolgokról, annyira kicsi az idei költségvetés – 677 millió lej –, hogy semmi új dolog finanszírozását nem teszi lehetővé.
Az olyan intézmények, mint a múzeumok, a színházak, a nemzeti könyvtár működését biztosítanunk kell, ezen felül a tárca saját működésére minimális összeget költ, a műemlékvédelemre pedig nem tudunk elegendő pénzt adni. Az igény tíz-tizenkétszerese a rendelkezésünkre álló összegnek. 280 építőtelepen vannak elkezdett munkálatok, amelyeket folytatni kellene, de ennyi pénzből majdnem lehetetlen.
A tárca programjai tehát takaréklángon lesznek.
– Igen, de néhány korrekciót azért elvégzünk. Olyasmikre gondolok, mint felvenni a prioritások listájára a marosvásárhelyi AlterNative filmfesztivált, az őszi marosvásárhelyi könyvvásárt, a csíki régizene-fesztivált. Ezek olyan kulturális programok, amelyek hatóköre túllépi a község, a város, a megye, az ország határait.
Első miniszteri sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elkezdődik az örökségvédelmi törvénykönyv kidolgozása. Ennek az a nagy előnye, hogy ilyen pénzügyi körülmények között is el lehet végezni, mert nem jelent plusz költséget.
– Pontosan, és Romániának ilyen szempontból jókora a lemaradása. A műemlékvédelem területén – ide értve a tárgyi örökséget, a régészeti örökséget is – a törvénykezés legnagyobb hiányossága az, hogy nincsenek olyan szankciók, amelyek megfékeznék a műemlékrombolást, a műkincslopást, a feketekereskedelmet, a hamisítást.
Ha Románia nem szigorítja ezt a részét a törvénykezésnek, vajmi kevés esély van arra, hogy a jóindulaton túl bármi megfékezze azokat az ingatlanberuházókat, akik szándékos pusztítást végeznek. Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban vagy Ausztriában olyan szabályozások vannak, amelyek fékezik és sok esetben tiltják a védett zónákban az építkezést; az új épületeket, az új városnegyedeket, a kereskedelmi negyedeket más városrészekben, nem a város központjában helyezik el.
A műkincskereskedelmet is liberalizálják ugyan, biztosítva a műtárgyak értékesítésének lehetőségét, ugyanakkor a feketekereskedelmet, a hamisítást, a lopást igen szigorúan büntetik.
Elődje, Theodor Paleologu miniszteri programjában a műemlékleltározás prioritásként szerepelt. Megmarad prioritásként ez a terület az ön programjában is?
– A műemlékleltározás folyamatos munka, nem új program. Románia köteles négyévente közölni a Hivatalos Közlönyben azt az új műemléklistát, amely mintegy harmincezer műemléképületet, illetve régészeti szempontból védett területet tartalmaz.
Tavaly kellett volna közölni az új listát, de ez nem történt meg; remélem, idén tavasszal sikerül. Vannak olyan épületek, amelyek eltűnnek az előző listához képest, és vannak, amelyek felkerülnek menet közben. Érdekes, hogy ipari létesítményeket, ipari épületeket is felvettek az elmúlt években a műemlékvédelmi listára, s azok most fel fognak kerülni hivatalosan is.
- A színháztörvényt annak idején Demeter András kulturális államtitkár kezdeményezte. Mi a helyzet most, bő két év után?
– A színháztörvény remek elképzelés, kitűnő ötlet volt, amelynek gyakorlatba ültetése nem sikerült úgy, ahogy reméltük. A színháztörvényt megcsonkította az új bértörvény is, amely a színházi menedzsmenttel járó minden juttatást keresztülhúzott. Ilyen szempontból egyelőre nem látok egyebet, mint káoszt, és csak olyan két-három esztendő múlva lehet majd megállapítani, milyen korrekciókra van szükség.
A Magyar Kulturális Intézet új székhelyének avatóünnepségén jelentette be magyarországi kollegájával, Hiller Istvánnal együtt, hogy meghosszabbították az együttműködési egyezményt a román és a magyar kultúrtárcák között. Beszéltek a Kőrösi Csoma Sándor-projektről is. Részletezné?
– Kőrösi Csoma Sándor útját mérnénk fel, a Selyemút mintájára, de persze sokkal kisebb léptékben. Ott, ahol vannak Kőrösi-emlékhelyek, azokat feltérképezve hozhatnánk létre a Megismerés Útját. Mert Kőrösi Csoma Sándor élettörténete a kultúrák és a vallások közötti átjárást is jelenti, és az Unesco 2010-es programjában van lehetőség ezt a projektet partnerségben megvalósítanunk.
Románia és Magyarország ebben érdekelt, és megpróbálnánk bevonni Indiát is, bár Kőrösinek a megítélése Indiában állami szempontból nem mindig egyértelmű, mert adott pillanatban az angoloknak dolgozott, hogy fenn tudja magát tartani. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne elindítani a programot.
- Egy, már folyamatban levő román–magyar projekt a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport helyreállítása. Nemrégiben ott járt; mit látott?
– Nagyon érdekes, ahogy dolgoznak. Térségünkben egyedülálló ez a helyreállítási munka, számomra nagy élmény volt látni. Úgy tűnik, a határidőt is tudják tartani, és június végére, július elejére a helyreállítási munkálatok befejeződnek. Azt hiszem, hasonló programokról fogunk még beszélni. Nem feltétlenül Mátyás-szobrokról, mert abból ugye nincs több, de más jelentős műemlékhelyreállítási, feltárási programokról, közös régészeti kutatásokról igen.
- Mennyire tud magyar lenni egy magyar nemzetiségű kulturális miniszter Románia kormányában? Hiszen a román közvélemény eleve gyanakvóan fogadta a kinevezését, ugyanakkor a magyar közösség elvárásainak is eleget kell tennie.
– Teljes mértékben magyar tud lenni, magyarnak kell lennie. Az más kérdés, hogy mit várnak el a románok egy kulturális minisztertől, és mit a magyarok, illetve, hogy milyen lehetőségei vannak a tárcának és a miniszternek. A kettő köszönő viszonyban sincs, hiszen pénzügyi szempontból a lehetőségek nagyon, de nagyon korlátozottak.
Egyéb ügyekben viszont elmegyünk a falig, és az elkövetkező hetekben, hónapokban olyan dolgokat is fognak látni, amelyek következményeikben ugyan nem változtatják meg az emberek életminőségét, de a szimbolikus térben sokat jelenthetnek a romániai magyar közösségnek. Ilyen például Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyújának hazaszállítása Bukarestből: az ágyút március 15-én Kézdivásárhelyen már megcsodálhatják az arrajárók, majd a sepsiszentgyörgyi múzeumban állítják ki.
Salamon Márton László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Néppárti ülés Budapesten
(MTI) – A szociális piacgazdaság megvédésének fontosságát hangsúlyozta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Budapesten, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciója vezetőségének kétnapos budapesti ülésének első napján.
A portugál politikus arról is beszélt, hogy be kell tartani a költségvetési fegyelmet. Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint Európának világosan ki kell mondania, hogy a munkát támogatja, a spekulációt pedig ellenzi. Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője kijelentette, a néppárti "politikai család" abban bízik, hogy a magyarok Orbán Viktornak szavaznak bizalmat az országgyűlési választáson.
José Manuel Barroso felszólalásában azt emelte ki, hogy az Európai Unió akkor lehet sikeres, ha képes "közös hangon szólni", igazi unióként fellépni, és erősíteni a tagállamok közötti politikai koordinációt.
Az új, Európa2020 elnevezésű versenyképességi stratégia lényege a növekedés helyreállítása, valamint a gazdasági, szociális és területi kohézió erősítése. Fontos, hogy a stratégia megvalósításakor a szociális piacgazdaság ne kerüljön veszélybe, és a növekedés "okos" és fenntartható legyen – mondta az Európai Bizottság elnöke.
Hangsúlyozta: a válság megmutatta, mennyire egymásra utaltak az egyes államok gazdaságai. A szociális piacgazdaságot, amely az európai értékek hordozója, ma minden korábbinál nagyobb fenyegetés éri, alapjait rázta meg a pénzügyi és gazdasági válság. Barroso hangsúlyozta, hogy az EU nagyon nehéz helyzetben van: a GDP 4 százalékkal csökkent, 22 millió ember munkanélküli, elöregszik a lakosság, szűkösek az erőforrások, miközben az unió éles versenyhelyzetben van.
Orbán Viktor pártelnök kiemelte: elsőbbséget kell adni a "termelő kapitalizmusnak", a civilizációt gyengítő "pénz- kapitalizmust" pedig – amely semmibe veszi a munkát – nagyon egyértelmű, szigorú szabályok közé kell szorítani. Mint mondta, a szociális piacgazdaság az, amely elsőbbséget ad a munkának és a termelésnek, amely folyamatosan újjáteremti a civilizáció gazdasági alapjait. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A román standtól függetlenül népszerűsítik a székely cégek régiójukat Budapesten
Autonómiát vívott ki Székelyföld, igaz, nem területi vonalon, hanem a budapesti nemzetközi turisztikai vásáron. A három székely megye (Hargita, Kovászna és Maros) közös pavilonnal jelent meg a tegnap kezdődő magyarországi eseményen, amellyel a tavalyi bukaresti kiállításon is nagy sikert aratott.
Nem fölösleges a duplázott jelenlét a budapesti nemzetközi turisztikai vásáron – nyilatkozta az Új Magyar Szónak Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, aki a rendezvény megnyitóján vett részt tegnap.
A vasárnapig tartó idegenforgalmi seregszemlén a Székelyföld-stand megközelítőleg hetven négyzetméteres területen fekszik, Románia kínálatát pedig vele szemközt, külön ajánlgatják a résztvevőknek.
Az átfedések itt nem állnak meg: a román rész kiállítóinak legalább fele székelyföldi cég, amelyek a szomszédos hargitai–kovásznai–marosi kiállítótéren is ugyanúgy jelen vannak. Ráadásul Hargita megyének Pest megye pavilonjában is külön standja van, így a csíki termékekkel három helyen ismerkedhetnek az érdeklődők. (Érdekesség, hogy a romániai kiállítótér házigazdája is magyar, Kerekes Gábor, Románia budapesti turisztikai képviseletének vezetője.)
Párton belüli vita
„Előny, hogy a reklámozási, és ezáltal a termékek értékesítési felülete megnőtt” – így fogalmazott lapunknak Borboly jelenlétük megsokszorozásával kapcsolatban. Hozzá hasonlóan vélekedett Elena Udrea turisztikai miniszter is, aki egyik tanácsadója révén a Gândul című lapnak azt nyilatkozta, hogy a székely területek hatalmas turisztikai potenciállal rendelkeznek, és az önálló népszerűsítési kampány „szívesen látott”.
Másképp vélekedett azonban demokrata–liberális párttársa, Adrian Gurzău kolozsvári képviselő, aki az egységes és oszthatatlan román nemzetállam elleni lázadásnak nevezte a gesztust, amelyet a román napilap az autonómiára való törekvés lépéseként értékelt.
Ezer lej egy cégnek
A magyarországi Hungexpo nevű kiállítókomplexumban való jelenlétre a pénzösszeget a részt vevő vállalkozók, illetve a Hargita, Kovászna és Maros megyei önkormányzatok adták össze. „Ez az adófizetőknek nem jelent nagy anyagi terhet. A Hargita megyei önkormányzat húszezer lejt, azaz ötezer eurót fektetett a programba, és a többi megyék is – részvételük méretének függvényében – hozzájárultak a költségekhez” – nyilatkozta Borboly.
A tizenegy székelyföldi résztvevő egyikének, a Turisztikai Programok Fejlesztéséért Egyesületnek a részvétel ezer lejbe került. „Megérte ezt a kiadást, mert az önkormányzatokkal közösen szervezve sokkal kevesebből kijöttünk, mint ha magunk mentünk volna” – fogalmazott az ÚMSZ-nek Hajdó Noémi, az egyesület vezetője, aki egyben a székelyudvarhelyi Horizont Panzió működtetője is. Hajdó a Hungexpo után elsősorban arra számít, hogy több magyarországi turista látogat majd Székelyföldre.
Szemléletváltás kell
„Mentalitásváltásra van szükség a székelyföldi turisztikában, a kiállításra ezért egy fakultatív programcsomaggal jöttünk. Szállást, ágyakat eladni az idegenforgalomban már nem annyira érdekes, sokkal inkább a programokra, szórakoztatásra kell helyezni a hangsúlyt” – nyilatkozta lapunknak Hajdó. Hozzátette, programcsomagjukban vadlestől kezdve a Madarasi Hargita csúcsának meglátogatásáig, traktoros utazás, szervezett ebéd is található.
Az eladás a lényeg
A székelyföldi területi egyesületek több száz vállalkozást képviselnek. „A cégeknek, panzióknak még az ősz folyamán kiküldtünk jelentkezési leveleket, természetesen nemzetiségtől függetlenül, de nem mindenki tudta vállalni, hogy a stand költségeinek felét állja” – magyarázta lapunknak Borboly.
Kiutazásuknak szerinte kettős célja van, a székelyföldi turisztikai lehetőségek ismertetése mellett nyilván a termékek eladása is fontos. „Mindenekelőtt azt szeretnénk elérni, hogy felhívjuk a figyelmet régiónk gazdag turisztikai látványosságaira” – tette hozzá az elnök.
Mától a látogatóké
„Ma még nem lehetett felmérni az érdeklődést a székely és a romániai stand, illetve általában a rendezvény iránt, minthogy csütörtök szakmai nap volt, a nagyközönség előtt pénteken nyílik meg a kiállítás” – számolt be lapunknak egy korai nézelődő a nyitás utáni helyzetről. „Megálltak, kérdezgettek, hogy milyen változások vannak Székelyföldön, szórólapokat vittek el” – fogalmazott Borboly a szakmai nap eseményeivel kapcsolatban.
Fleischer Hilda. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Románia akkor lép előre, amikor a romániai magyarság
A legutóbbi Szövetségi Képviselők Tanácsa egyhangúlag támogatta Takács Csabát, aki a miniszteri mandátuma miatt lemondott Kelemen Hunort helyettesíti és végzi az ügyvezető elnöki teendőket. A megbízott ügyvezető elnök a Népújság kérdésére kijelentette: legfontosabb feladatának a szervezetépítést tekinti, mert erős RMDSZ-re van szükség, egy olyan RMDSZ-re, amelyet a romániai magyarság is elfogad, magáénak érez.
Erős RMDSZ-re van szükség, hangsúlyozta, de ezért az erős RMDSZ-ért dolgozni kell. Itt az ideje, hogy szervezetépítéssel, közösségépítéssel foglalkozzunk, és eljött az ideje annak, amikor újra és újra el kell mondanunk azt, hogy a romániai magyarságnak az RMDSZ-be vetett hite nemcsak attól függ, hogy mi tudjuk, hogy dolgozunk, de ezt hitelesen, munkánkkal, kommunikációnkkal, a közöttük való mindennapi jelenléttel el is tudjuk fogadtatni.
A továbbiakban arról beszélt, hogy az elmúlt húsz év megtanította: annyira eredményes az erdélyi, romániai magyarság, annyira tudott előrelépni, annyit tudott megvalósítani, amennyi az RMDSZ erejéből futotta, nem egyedül, hanem a romániai politikai pártokkal, mikor egyikkel, mikor a másikkal, illetve akkor, "amikor az érdekeinket meg tudtuk fogalmazni, akkor, amikor mások érdekeit össze tudtuk hangolni a miénkkel, egymás mellé tudtuk tenni ezeket a közös érdekeket".
A szervezet elmúlt húsz évére visszatekintve jelentette ki: – Akkor, amikor az RMDSZ, amikor a romániai magyarság előrelépett, Románia is előrelépett. Lehet, hogy ha jobban ránk hallgatnak már a ’90-es évek elején, amikor az alaptörvényt megfogalmaztuk és az első Alkotmányt jóváhagytuk, Románia, és talán mi is, sokkal előbbre lennénk. Nyilván, nekünk nem az a dolgunk most, hogy a múlt sebeit borogassuk, hanem az, hogy tudatosítsuk elsősorban a romániai magyar közösségben, ám ugyanakkor a demokratikus román pártokban is, hogy mi akkor lépünk előre, amikor Románia, de ez fordítva is igaz. Vagyis Románia is akkor lép előre, amikor a romániai magyarság. Véleményem szerint ezt kell tudnunk közvetíteni elsősorban választóink felé, másodsorban mindenkori koalíciós partnereink vagy ellenzékben szövetségeseink irányába, és nem utolsósorban a magyarországi politikai pártok, illetve a nemzetközi politika irányába, ahol az RMDSZ szintén jelen van.
Tehát úgy foglalhatnám össze, hogy erős RMDSZ-re van szükség, ezért az erős RMDSZ-ért dolgozni kell, ezt kell kiépíteni az elkövetkezendőkben. Öt választáson vagyunk túl, most már itt az ideje, hogy szervezetépítéssel, közösségépítéssel foglalkozzunk, és eljött az ideje annak, amikor újra és újra el kell mondanunk azt, hogy a romániai magyarságnak az RMDSZ-be vetett hite nemcsak attól függ, hogy mi tudjuk, hogy dolgozunk, de ezt hitelesen, munkánkkal, kommunikációnkkal, a közöttük való mindennapi jelenléttel el is tudjuk fogadtatni, nyilatkozta Takács Csaba megbízott ügyvezető elnök.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Református lelkészek Tőkés besúgólistáján
Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztor, Csomay Árpád, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) generális direktora, valamint Mikló Ferenc nagyszalontai esperes is a Szekuritátéval együttműködő besúgóként szerepel a Tőkés László európai parlamenti képviselő által nyilvánosságra hozott dokumentumokban. A KREK leköszönt püspöke pénteken tett közzé újabb, az egyházat megfigyelő tartótisztek, besúgók és megfigyeltek nevét sorjázó „szégyenlistát”.
Veres-Kovács Attila neve korábban már szerepelt besúgóként Molnár János tavaly nyáron megjelent, Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumkötetében, most azonban Tőkés László részletes kivonatot adott közre a Katona fedőnéven jelentő nagyvárad-olaszi lelkipásztor állambiztonsági dossziéjából.
Eszerint a tiszteletes hálózati dossziéját 1979. május 4-én nyitották meg és 1980. július 29-én zárták le, majd ettől a dátumtól 1991 augusztusáig egy másik aktában folytatták. Veres-Kovács Attila a Bihari Naplónak azt nyilatkozta: többévnyi zsarolás után valóban aláírt egy beszervezési nyilatkozatot, de sajnálatosnak tartja, hogy volt püspöke kikényszerített aláírásokkal próbálja bemocskolni lelkésztársait.
„Nem mentem magam ezzel, de bosszúállás, és leszámolás íze van ennek a hajszának, amit Tőkés László folytat néhány lelkész ellen, mert nem nézi meg a körülményeket, amelyben születtek ezek az aláírások. Az, hogy egy lelkész, aki püspök is volt, ilyen módon számoljon le, vagy álljon bosszút a kollégáin, ez embertelen” – idézte a Bihar megyei napilap Veres-Kovács Attilát.
A lelkipásztor hozzátette: szerinte valójában azért éppen az ő és a Csomay Árpád dossziéja került most nyilvánosságra, mert Tőkés második újraválasztásakor ők ketten próbáltak érvényt szerezni annak az 1990-ben született zsinati törvénynek, amely szerint egy püspököt csak egyszer lehet újraválasztani.
Csomay Árpád, a KREK generális direktora a Krónikának nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A dossziék szerint Ákos fedőnéven beszervezett főjegyző csupán annyit jegyzett meg: nem az a módja az ilyen ügyek tisztázásának, hogy a felek nyilatkozatháborúba bonyolódnak a sajtón keresztül.
A Tőkés által újonnan közzétett részletes listán Mikló Ferenc neve – Csomayhoz hasonlóan – besúgóként és megfigyeltként egyaránt megjelenik. A nagyszalontai esperes a Krónikának elmondta: harmadéves egyetemista volt, amikor megkörnyékezte a kommunista titkosszolgálat. „Aláírtam a beszervezési nyilatkozatot, mert megfenyegettek: azt mondták, kirúgnak a teológiáról. Nem volt más választásom” – jelentette ki a lelkész.
Elmondása szerint pontosan nyolc jelentést tett akkoriban, mindegyiket zsarolás eredményeképpen, az egyetem utolsó éveiben, illetve Nagyváradon, ahol segédlelkészként szolgált. Tamáshidán 1976-ban már parókus lelkész volt, és abbahagyta a jelentések küldését, majd amikor az ottani templom és a parókia mellé pékség épült, ő feljelentette az építtetőket, innentől kezdve őt is megfigyelés alá vonta az állambiztonsági szerv.
Egyébként Mikló tiszteletes szerint Tőkés László most azért hozta nyilvánosságra az ő nevét, mert közeleg a KREK általános, év végén tartandó tisztújítása, amelyen ismét indulni fog a püspöki tisztségért, és szerinte a volt egyházfő is tudja, hogy élvezi a kollégák bizalmát és támogatását. (Az egyházkerületben tavaly novemberben rendezett püspökválasztáson Mikló is megpályázta az egyházfői tisztséget, ám 14 szavazatával alulmaradt a 68 voksot begyűjtő Csűry Istvánnal szemben).
Hozzátette: a Szekuritáté adattárában tárolt, rá vonatkozó iratok a birtokában vannak, és Csendes László, az átvilágító bizottság nemrég lemondott elnöke írásban igazolta ártatlanságát. „Tőkés László részéről az lenne a tisztességes, ha nyilvánosságra hozná az általa írott, szekérderéknyi jelentést is” – jelentette ki Mikló Ferenc. A pénteki sajtótájékoztatón egyébként Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő kabinetfőnöke közölte: nincsenek konkrét bizonyítékai, amelyek azt támasztanák alá, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő együttműködött a Szekuritátéval, de úgy véli, a politikusnak morális felelőssége lenne felvállalni, hogy nem ő a megfelelő személy a tisztségre.
Tőkés korábban úgy vélekedett: mivel Lakatos a nyolcvanas évek közepéig a belügyminisztérium kötelékében, tűzoltótisztként szolgált Nagyváradon, vagyis szoros kapcsolatban állt az állambiztonsági szervvel, a politikusnak köze volt az elnyomó rendszerhez, ami ellentmond a Temesvári Kiáltvány nyolcadik pontjának, miszerint volt szekusok, pártaktivisták és pártvezetők 12 évig, azaz három mandátum idejéig nem tölthettek volna be közméltósági tisztségeket. Lakatos Péter akkor lapunknak úgy reagált: őt 1985-ben éppen magyarsága miatt tanácsolták el a tűzoltóságtól.
Nagy Orsolya
K ö z l e m é n y
Két előző alkalommal a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate azon tisztjeinek, illetve ún. tartótisztjeinek a neveit tettük közzé (99 + 37 = 136), akik a Romániai Református Egyház szolgáit, valamint a velük kapcsolatban álló személyeket követték és tartották megfigyelés alatt.
Az előbbi években azon egyházi személyeknek, illetve lelkészeknek a neveit hoztuk nyilvánosságra – és azonosítottuk fedőneveiket –, akik informátorként figyelték meg kollégáikat, és szolgáltattak adatokat róluk, illetve környezetükről.
Ez alkalommal a tartótisztek és a kezükön lévő ügynökök, valamint az általuk megfigyeltek névjegyzékét bocsátjuk a sajtó rendelkezésére – szám szerint 40 tételben –, a kiegyensúlyozott tájékoztatás céljából és a Securitate kapcsolati rendszerének, annak természetének és működésének jobb láttatása érdekében.
A tisztek és – volt – kollaboránsaik neveit egyként titok fedi. Ez a közös titok kapcsolja össze őket, illetve a titok megőrzésének közös érdeke. A többnyire kényszerűségből együttműködésre vállalkozott, kiszolgáltatott személyek húsz év után is ezenképpen vállalnak cinkosságot egykori megnyomorítóikkal, és emezek „fogságában” maradva, velük együtt őrzik tovább a múlt titkait. – Ebben áll a cinkos áldozat szerepének anakronisztikus és tragikus volta.
Márpedig az egyház, illetve a társadalom megtisztulása s a közbizalom helyreállítása érdekében a titkot szükségszerűen meg kell törni, a múltat be kell vallani, a felelősséget meg kell állapítani. A bűnbánat és a bűnbocsánat, másfelől az igazság- és a jóvátétel útjára csak ilyenképpen léphetünk reá.
Nagyvárad, 2010. március 5.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Az EMNT állásfoglalása a második SZÖN tárgyában
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Elnöksége szomorúan állapítja meg, hogy a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) megszervezését célzó kezdeményezései meghiúsulni látszanak. Ismételten erősebbnek bizonyulnak kétes csoportérdekek és az erdélyi magyar politikát meghatározó pártszempontok a minden vitán felül álló nemzetpolitikai imperatívusznál: a Székelyföld területi autonómiája érdekében kialakítandó konszenzusos cselekvésnél.
Történik mindez annak ellenére, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) tárgyalásai és az azt követő események kezdetben bizakodásra adtak okot:
• A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői nyitottságot mutattak a csíkszeredai nagygyűlésen bemutatott Székely Memorandum szövegének kiigazításában, vállalták az RMDSZ színeiben megválasztott önkormányzati tisztségviselők támogató aláírásának összegyűjtését, és egyetértettek a Memorandum közös külpolitikai hasznosításával.
• A felek megegyeztek a második SZÖN márciusi összehívásában és egy paritásos vegyesbizottság létrehozásában, amely a Nagygyűléssel kapcsolatos tartalmi és szervezési kérdésekben egyeztet.
• Az EMNT Elnöksége által megbízott küldöttség sikeresen tárgyalt a Székely Nemzeti Tanácshoz (SZNT) közel álló Ideiglenes Házbizottság (IHB) tagjaival, mely ennek eredményeképpen visszavonta a SZÖN egyoldalú összehívására vonatkozó állásfoglalását, és az EMNT-küldöttség részeként szerepet vállalt a vegyesbizottságban.
Az ígéretes kezdetet azonban nem követte hasonló folytatás:
• Határozott ígérete ellenére, az RMDSZ mind a mai napig nem gyűjtötte össze önkormányzati képviselőitől a Memorandumot támogató aláírásokat.
• Az EMEF legutóbbi, februári ülésén az RMDSZ tárgyalóküldöttsége fontos törvényekkel kapcsolatos egyeztetésekre hivatkozva egyoldalúan visszalépett a SZÖN márciusi megszervezésétől.
• Az RMDSZ meggondolásait tudomásul véve, az EMNT küldöttsége nem tehetett többet annál, mint hogy ragaszkodott az előkészítő bizottság létrehozásához és a SZÖN-nek egy későbbi időpontra való halasztásához.
• Az MPP elnöke az IHB türelemre intő álláspontja ellenére ismételten a SZÖN egyoldalú megtartására szólította fel a párt önkormányzati tisztségviselőit, és újabb támadást indított az EMEF intézménye, személyre szólóan pedig az EMNT elnöke ellen.
• Az RMDSZ vezetői mindeddig sikerrel odáztak el minden konkrét egyeztetési kísérletet a SZÖN tartalmi és szervezési kérdéseiről: először, mondvacsinált okokra hivatkozva nem nevesítették képviselőiket a vegyesbizottságba, majd, amikor hosszas unszolásra ezt mégis megtették, a tárgyalások megkezdésére nem találtak alkalmas időpontot április előtt, ezzel a hozzáállással fokozva az amúgy is létező bizalmatlanságot a másik félben.
Pártos elfogultságtól mentesen nézve a helyzetet, napnál világosabb, hogy Székelyföld területi autonómiájának érdekében közös és egységes fellépésre van szükség. Erre pedig a leginkább célravezető utat az jelenti, hogyha a közösségtől – Székelyföld népétől – közvetlen legitimitást kapott önkormányzati tisztségviselők pártállásuktól függetlenül közösen fejezik ki autonómia iránti igényüket, és lépnek fel ennek érvényesítése érdekében. Sajnos, a szűkkeblű pártpolitikai logika ez esetben is felülkerekedett a józan ész és a nemzeti érdekek diktálta belátáson.
Kinek nem érdeke a második – teljes – SZÖN megszervezése és egyféle Székely Parlamentként való sikeres működtetése? A válasz a következőkben keresendő:
• Ellenérdekelt ebben az RMDSZ központi vezetése. A központosított és kizárólag bukaresti politikai egyezségekben gondolkodó vezetők saját párton belüli befolyásukat féltik, minden hasonló regionális szerveződés intézményesülésétől és döntéshozatali befolyásától. Ezzel együtt pedig a kormányzati alkuk szempontjából is zavaró tényező lehet egy markáns székelyföldi intézmény.
• A székelyföldi választott önkormányzati tisztségviselők összességét tömörítő, nagy legitimitású fórum létrehozásában a Magyar Polgári Párt elnöke és követői is ellenérdekeltek lehetnek, hiszen ebben, a választási aritmetika arányainak megfelelően, csupán a másodhegedűs szerepe jutna nekik.
Ennyi ellenérdekelt közéleti szereplő között fájdalmas módon maga az ügy szorul háttérbe: Székelyföld területi autonómiája. Pedig soha nem lenne ennyire fontos az összefogás, mint most, amikor a nagyobbik kormánypárt dönteni készül a fejlesztési régiók átszabásáról. Székelyföld „feldarabolása” és alkotó részeinek szétosztása a többi fejlesztési régió között nemcsak a gazdasági fejlődést vetné vissza, hanem a küszöbön álló alkotmánymódosítás és területi-közigazgatási reform vonatkozásában is jó időre ellehetetlenítené a Székelyföld sajátos közigazgatási jogállásának megvalósítását.
Mindezen megfontolások alapján az EMNT Elnöksége:
• Ezúton felszólítja az RMDSZ képviselőit, ne akadályozzák a paritásos EMEF-előkészítő bizottság munkáját, hanem haladéktalanul kezdjék meg az egyeztetést az EMNT által már jó ideje kijelölt küldöttséggel a SZÖN tartalmi és szervezési kérdéseiről.
• Felkéri az MPP vezetőit, tartózkodjanak a SZÖN ígéretes intézményét aláásó, egyoldalú döntésektől, és – amennyiben összehívják a hét végére – a párt önkormányzati tisztségviselőinek tanácskozásán fontolják meg az EMNT együttműködésre vonatkozó szempontjait, éppen a székelyföldi területi autonómia sikere érdekében.
• Biztosítja az SZNT központi és széki vezetőit, továbbá az MPP szavazóbázisát, hogy az EMNT továbbra is stratégiai partner minden olyan civil-politikai kezdeményezésben, amely Székelyföld területi autonómiájának ügyét szolgálja, és ezen kezdeményezések eszköztárának kibővítése, valamint a konkrét cselekvési lehetőségek számbavétele céljából mielőbbi egyeztetést kezdeményez.
Az EMNT Elnöksége továbbra is egyeztetést, munkamegosztást és közös cselekvést jelentő összefogásban látja az erdélyi magyar politikai képviselet eredményességének kulcsát.
Nagyvárad, 2010. március 10. Tőkés László, Toró T. Tibor
elnök, EP-képviselő, ügyvezető elnök. Forrás: Erdély.ma

A védőügyvéd kártyái
A Gusa-szobor felállítását megszavazták az RMDSZ-tanácsosok is
Erre hivatkozott tegnap a Marosvásárhelyi Táblabíróságon megtartott fellebbezési tárgyaláson a helyi tanács általmegbízott ügyvéd, Vasile Ghere. A fellebbezést Tőkés László nevében Kincses Előd ügyvéd nyújtotta be a törvényszék határozata ellen, kérve, hogy a Gusa-ügyben a jogerős ítélet megszületéséig szüneteltessék a szobor felállítására vonatkozó tanácsi határozat végrehajtását.
Kincses Előd a tegnapi tárgyaláson fenntartotta a fellebbezést, kérve, hogy mindaddig, míg jogerősen el nem bírálják, a tanácsi határozat alapján fel szabad-e állítani a Gusa-szobrot vagy sem, szüneteltessék a határozat végrehajtását. Arra is hivatkozott, hogy amennyiben azonnal felállítják a szobrot, azonnali anyagi és erkölcsi kár érheti Marosvásárhelyt. "Azt hiszem, az erkölcsi kárral kapcsolatban nem kell magyaráznom, hogy a hazai és a nemzetközi sajtóban hogy fog lecsapódni, ha mégis felállítják a szobrot. Ami az anyagi kárt illeti, ha a szobrot a Gusa Alapítvány pénzéből felállítják és azt utána le kell bontani, akkor óriási összegeket kell majd fizetni anyagi és erkölcsi kártérítés címén, és mindez a marosvásárhelyi adófizetőket terhelné. Ez egy olyan érv, amit feltétlenül figyelembe kellene vegyen a Táblabíróság" – jelentette ki Kincses Előd. A tegnapi tárgyaláson már jelen volt a tanácsot képviselő ügyvéd, Vasile Ghere is, aki azzal próbált érvelni, hogy egy teljesen törvényes határozatról van szó, hiszen valamennyi tanácsos, élen az RMDSZ-szel, megszavazta, ezenkívül minden egyes szakbizottság egyetértőleg vette tudomásul és hagyta helyben. Ugyanakkor nem lehet tudni igazán, mi a helyzet Gusa tábornokkal, hiszen nem ítélték el.
Kincses Előd replikájában elmondta, nem az a vita tárgya, hogy a törvénynek formálisan megfelel-e a tanácsi határozat, érdemben van ezzel gond: "Egy háborús bűnösnek akarnak szobrot állítani. Gusa – hogy úgy mondjam, szerencséjére – az Iliescu-rendszer idején meghalt, az Iliescu-rendszer pedig nem engedte, hogy a temesvári gyilkos sortűznek a felelőseit bíróság elé állítsák, sőt, a másik két tábornokból, Stanculescuból hadügyminisztert, Chitacból belügyminisztert csinált. Egyébként mindkét személynek a fekete március megszervezésében is jelentős szerepe volt, és érdeke is fűződött hozzá, hiszen akkor nem azt vizslatták, hogy mit is csináltak ők Temesváron, hanem azt, hogy mit is csináltak a magyarok a románokkal Vásárhelyen. Ők azóta 15 éves börtönbüntetésüket töltik, és ugyanez a sors várt volna Stefan Gusara is, mivel a vádirat róla is megállapítja, hogy milyen bűncselekményeket követett el Temesváron. Ez nem jogerős megállapítás, hiszen ítéletet már nem tudtak hozni, Gusa tábornok ugyanis meghalt és halottat nem szokás elítélni a román törvények szerint".
A fellebbezésben a döntéshoztalt március 12- ére halasztották. Ha a fellebbezést elutasítják, az érdemi tárgyalásig fel lehet állítani a szobrot. Kincses Előd szerint "Tőkés Lászlónak azt ígérte Florea polgármester, hogy egyhamar nem fogják felállítani a szobrot. Meglátjuk, mennyire szavatartó…"
Antalfi Imola. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Brassó elszékelyesítése?
Számítani lehetett arra a hírre, ami most beröppent az ablakunkon: a Demokrata-Liberális Párt — Emil Boc pártja — lehetőséget akar teremteni arra, hogy Brassót elszékelyesítsük, mégpedig úgy, hogy Háromszékhez, Csíkhoz, Gyergyóhoz és Udvarhelyszékhez csatolják. Maros megye ebből kimarad, hogy ne zavarja az elszékelyesítés folyamatát, ők majd Besztercét és a Mezőség egy részét, valamint, valószínű, Segesvárt és környékét székelyesítik el. Ilyenképpen egy helyett lesz két szép székely megye. Olyan ez, mint amikor Ó-Romániát Erdélyhez csatolták.
Komolyra fordítva a szót: Székelyföld történelmi és jelenlegi földrajzi, gazdasági, néprajzi egységének tervezett szétrobbantása bizonyos gazdasági előnyök hangoztatásával hosszú vagy nem is olyan hosszú távon a székelymagyarság bekebelezésével, felszívódásával jár.
Ez az elképzelés azért is veszélyes, mert ahogyan ez történni szokott, a magyar gazdasági szereplők köréből is ki tudják szakítani azokat az érdekelteket, akik a mammon — a pénz — istenének hódolnak, érvekként fel tudják használni azt a már eddig kiépített függőségi rendszert, amely a postát, telefont, csendőrséget, katonaságot, az egészségügyi intézményeket stb. Brassó­ban összpontosítja, a brassói magyar értelmiséget, akik közül a székelységből származókat is elszédíti a Cenk alatti város bűvölete. Az autópálya, a vidombáki reptér mind-mind érvként jelenik meg Brassó elszékelyesítésének stratégiájában.
A jelenlegi helyzetet bonyolítja, hogy a D-LP brassói képviselői, élen George Scripcaruval, szimpatikusan nagyvonalúak a magyarság irányában a Vatra bölcsőjében ringatózó nacionalistákkal szemben, és minden bizonnyal mesterien fogják kihasználni a két megye — Hargita és Kovászna — magyarságának pártos széttagoltságát, a tájegységek között emelkedő ellentétek falait, a Csík és Udvarhely, Csík és Háromszék közötti antipátiát, az eltorzult személyi és csoportellentéteket.
A térség magyar lakossága pedig elveszítette azt az immunitását, amely negyven évvel ezelőtt a(z) (agy)velejéig hatolt, mert az akkori brassói politikai és állami adminisztráció magyarellenes nacionalista brutalitását ma már nem érzékeli, és nem óhajt tanulni még a szlovákiai fasisztoid kurzusból sem, ami nálunk is bármikor trónra hághat.
Tőkés László sajtóirodája figyelmeztet: „Ennyi ellenérdekelt közéleti szereplő között fájdalmas módon maga az ügy szorul háttérbe: Székelyföld területi autonómiája. Pedig soha nem lenne ennyire fontos az összefogás, mint most, amikor a nagyobbik kormánypárt dönteni készül a fejlesztési régiók átszabásáról."
Sylvester Lajos. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Röviden, tárgyszerűen, mert jön Boc”
A pártfegyelem és politika sikeresen szétcincálta a megyei tanácsnál tartott Arad-Békés Vegyes Bizottság soron következő ülésének hangulatát.
Ráadásul Nicolae Ioţcu tisztességes protokolláris baklövést követett el, mert nem ő fogadta békési kollégáját, Domokos Lászlót, hanem a magyar vendég ácsingózott hosszú percekig a díszterem bejáratánál, amíg megérkezett a házigazda. És azonnal bocsánatot kért, hogy nem maradhat, de rohannia kell Temesvárra, mert érkezik Emil Boc kormányfő. Domokos azért némi malíciával megjegyezte, reméli, jó nagy táskával érkezik a miniszterelnök, amelyben utak, iskolák, fejlesztések lesznek Arad számára.
Így aztán a prezídiumban Ioţcut az egyik alelnök, Adrian Ţolea helyettesítette, aki szerencsére elnöke a vegyes bizottságnak. A katasztrofális tolmácsolás pedig – annyira izgult a fordító, hogy előfordult, magyarul ismételte a békési felszólaló szavait – végképp vízszint alá lesüllyesztette a bizottság ülést.
A protokolláris köszöntőben aztán Ţolea még rádobott egy utolsó lapáttal, mert kérte, a hozzászólások legyenek rövidek és tárgyszerűek, hogy befejezzék, mire jön Emil Boc. A noszogatás amúgy értelmetlen volt, mert a program szerint is a délben kezdődött ülést másfél óra alatt tervezték lezavarni, Boc pedig csak 16.00 óra tájékán érkezik ma a megyei önkormányzat székházába.
Az ekképp megágyazott ülésen aztán először ismertették majd elfogadták a bizottság 2009-es tevékenységét, bemutatták és elfogadták a 2010-es programot, majd beszámoló hangzott el a közös projektekről.
Irházi János. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Kormánypénzt várak a székelyföldi fürdőhelyek korszerűsítésére
Több székelyföldi település hagyományos fürdőtelepének felújítási, korszerűsítési terve került a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium beruházási listájára. A Hargita megyei önkormányzat által fejlesztésekre és javításokra igényelt összeg meghaladja az 1,3 millió lejt. Ebből az összegből borszéki, tusnádfalui, csíkszenttamási, gyergyócsomafalvi, lázárfalvi, csíkkozmási, csíkrákosi, madéfalvi, csíkszépvízi, csíkszentkirályi és csíkszentimrei hagyományos fürdőhelyek korszerűsítését tervezik. Borboly Csaba tanácselnök, akárcsak az érintett települések elöljárói, a székelyföldi turizmus fellendülését várja a projekttől.
„Elég sokat hangoztattuk már, hogy a turizmus fellendülése húzza ki a Székelyföldet a csávából, azonban ennek érdekében tenni is kell” - szögezte le Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere, aki a Krónikától értesült, hogy a Nyírkerti „feredő” fejlesztésére 50 ezer lejt kért az illetékes minisztériumtól a megyei önkormányzat. A Nyírkerti fürdőt egyébként néhány évvel ezelőtt a budapesti Ars Topia Alapítvány szervezte Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka keretében alakították ki azon a helyen, ahol helyiek szerint a régmúlt időkben is működött egy "borvízfürdő". A megyei önkormányzat által támogatott projektben területrendezésbe, a Maros holtágának halászatra való kiképezésébe, illetve kemping létesítésébe ruháznának be. De az összegből jutna egy szabadtéri színpadra, az ásványvizes fürdő korszerűsítésére, útjavításra és a villany bevezetésére is. „A megvalósuló létesítmény elsősorban a csomafalviaknak jelentene pluszt” - fejtette ki Márton László Szilárd, hozzáfűzve, hogy számára lényeges szempont, hogy otthon, a saját településükön érezzék jól magukat az emberek. Kifejtette, emellett nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy az esetlegesen, illetve célzatosan idelátogató turisták is annyira jól érezzék magukat, hogy még máskor is meglátogassák a települést.
Már vannak olyanok, akik visszatértek
„Nem számítottam ekkora érdeklődésre a Tündérkert iránt” - szögezte le a Krónika kérdésére Mik József borszéki polgármester, aki örömmel konstatálta, hogy tavaly augusztusban - szintén a Székelyföldi Fürdőépítő Kaláka keretében - kialakított Tündérkert létesítmény sok turistát vonz. Sőt a polgármester szerint már arra is volt példa, hogy aki nyáron kipróbálta az ásványvizes lábáztató jótékony hatását, az ősszel visszatért egy újabb kúrára. A megyei önkormányzat a létesítmény fejlesztésére 200 ezer lejt kért a minisztériumtól, de a helyi tanács is elkülönített a költségvetéséből 50 ezer lejt, hogy a Tündérkertben sóházat építsenek, napozó teraszokat létesítsenek, és minden szempontból vonzóvá tegyék a turisták számára.
Beruházás tanulmányi célokkal
Tusnádfaluban két létesítmény felújítására is pénzt kért a megyei közgyűlés: 160 ezer lejt fordítanának a nádasfürdői közfürdő felújítására, illetve további közel 123 ezer lejt az Olt-Rét Verebesi fürdő modernizálására. „Nádasfürdő természeti rezervátum, az ott kialakított létesítményt inkább tanulmányi célokra ajánlanánk természetjáró fiataloknak, mert a kockás liliom mellett még sok más védett növény megtalálható itt” - magyarázta Ravasz József alpolgármester, aki azt fájlalja, hogy a falutól távol eső létesítmény nagyon elhanyagolt állapotban van. Mint mondta, a 2004-ben létrehozott fürdőt olyan könnyű szerkezetű elemekből építették, amit kikezdett az ásványvíz és az iszap, ráadásul a tél folyamán őrizetlenül hagyott létesítmény épen maradt deszkázatát is széthordták illetéktelen arrajárók. „A község nem tud külön őrt alkalmazni a feredő őrzésére, jó lenne »időtálló« építményekkel felszerelni” - hangsúlyozta az elöljáró, aki többek közt emiatt is szívesebben látná ezen a helyen a tanáruk kíséretében érkező egyetemistákat. Az Olt-Rét Verebesi fürdő esetében viszont már szélesre tárná a kapukat, és ide minden rendű-rangú turistát szívesen látna. Elsősorban, mert nincs természetvédelmi övezetben, másodsorban pedig a faluturizmus fellendülését reméli a projekttől. Az Olt-Rét Verebesi fürdőnél egyébként fürdőmedencét alakítanának ki öltözőkkel és butikokkal, a megyei tanács által kezdeményezett projekt magában foglalná a tervezés és engedélyeztetés költségeit.
Állagmegőrzés és felújítás
„Ráfér az alapos felújítás a Dugás fürdőre” - ismerte el lapunk megkeresésére Gáll Attila csíkdánfalvi alpolgármester, kifejtve, az egyébként nyáron meglehetősen látogatott fürdő nyitvatartási idejét szeretnék meghosszabbítani az őszi szezonra is a beruházás által. A 103 millió lejt megközelítő összegből hőközpontot építenének, területrendezési munkálatokat végeznének, de jutna pénz tetőszerkezet-javításra, villanyhuzalok és nyílászárók cseréjére, masszázsszalon-építésre és a kádak kicserélésére is. A beruházás sikerétől a turistaszezon meghosszabbodását, illetve azt várná az elöljáró, hogy ne csak a környező településekről jöjjenek gyógyulni a jótékony hatású borvíztől az emberek, hanem távolabbi vidékekről is érkezzenek olyanok, akik szívesen időznek hosszasabban is Csíkdánfalván. „Mindezek az elképzelések olyan ütemben valósulnak meg, ahogy az illetékes minisztérium utalja a pénzt” - mondta a Krónikának Borboly Csaba megyei tanácselnök, kifejtve, hogy további lobbi zajlik a borszéki multifunkcionális balneológiai központ, a Gyilkos-tó környezetének védelmére, illetve az üdülőtelep infrastruktúrájának javítására, valamint a gyergyóremetei gyógyfürdőközpont építésére is.
Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Nincs átvilágítási ökuménia
A Királyhágómelléki, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház képviselőinek részvételével alakul meg pénteken Kolozsváron az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma (SZEF). Ebben azonban sem a gyulafehérvári, sem a nagyváradi, sem a szatmárnémeti, sem pedig a temesvári római katolikus egyházmegye képviselői nem vesznek részt, s visszautasították a felkínált együttműködési lehetőséget a romániai magyar baptista egyház vezetői is.
Hátat fordítottak. Nem a protestánsok mintájára néznem szembe a múlttal a római katolikusok. Szabó László unitárius lelkész, az egyháznak a SZEF-be delegált képviselője a Krónikának elmondta, a fórum létrehozásának ötlete még tavaly fogalmazódott meg a protestáns egyházak képviselőinek tanácskozásán. Célként tűzték ki egy olyan fórum létrehozását, amelynek keretében tapasztalatot cserélhetnek az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. „Szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint ha külön utakon járnánk” - szögezte le Szabó László. Kérdésünkre, hogy a római katolikus egyházmegyék vezetői mivel indokolták távolmaradásukat, a lelkész elmondta, visszajelzésükben az állt, hogy megfontolták az együttműködésről szóló ajánlatot, s közösen úgy döntöttek, hogy nem kívánnak részt venni a SZEF-ben.
Gyulafehérvár: nem bíznak a CNSAS-ban
Hasonlóképpen fogalmazott a Krónikának Potyó Ferenc gyulafehérvári általános helynök. Mint mondta, még januárban megkeresték Jakubinyi György érseket a SZEF-ben való részvétel kapcsán. „A magunk részéről megfontoltuk e kezdeményezés lehetőségeit - mind pozitív, mind negatív szempontból -, és arra a következtetésre jutottunk, hogy nem veszünk részt a tervezett SZEF-ben” - idézte a kezdeményezők levelére adott választ Potyó. Arra is kitért, tudják, hogy a távolmaradási szándékukról a sajtón keresztül híveik is értesültek, s annak is tudatában vannak, hogy „a jóhiszemű olvasó könnyen gondolhatja, hogy a katolikusok azért maradtak ki, mert rejtegetnivalójuk van”.
„Nem veszünk részt, mert nem látjuk értelmét. Nem veszünk részt, mert nem egyeztethető össze küldetésünkkel” - szögezte le lapunk kérdéseire küldött válaszlevelében az általános helynök, aki részletesen kifejtette az egyház és saját álláspontját a távolmaradásuk okáról. „Mindannyiunk előtt közismert, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) ügyintézése most is olyan kezekben van, akik szabadon manipulálhatják az ott lévő iratokat. Az átvilágításkor csak olyan iratokat adnak ki, amit jónak látnak. Állításomat személyes tapasztalatom igazolja” - kezdi Potyó Ferenc az érvek felsorakoztatását.
Többfrontos támadás
A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben sem örvend osztatlan sikernek a Tőkés László által kezdeményezett „leleplezési hadjárat”. Sokan azzal bírálják a leköszönt püspököt, hogy önös érdekei mentén hozza nyilvánosságra a Szekuritátéval együttműködők listáját, s olyan esetekről is beszélnek közéleti és egyházi berkekben egyaránt, miszerint alaptalan vádaskodások is elhangzottak.
Mint fogalmaz, ő maga már közvetlenül a CNSAS létrehozását követően jelezte, hogy megtekintené a róla készült jelentéseket. Ugyan kapott választ, amelyben azt közölték, hogy vannak őt érintő dokumentumok, azonban közel másfél évet kellett várnia, hogy értesítsék, megtekintheti az iratcsomót. Ezt követően kérte a jelentéseket író személyek nevének felfedését, ám Gheorghe Onişoru akkori CNSAS-elnök azt közölte, ez nem áll módjukban. Azóta eltelt néhány év - írja -, és minden kérés nélkül, a tavaly és néhány nappal ezelőtt kapott hivatalos levelek egy-egy róla jelentő személyt azonosítottak. „Nem csodálkoztam ezen, mert mindkettő már halott - teszi hozzá. Tudjuk, hogy állambiztonsági szempontból védett személyek neveit nem hozzák nyilvánosságra. Másképp fogalmazva, akik ma is szolgálatot tesznek jelentéseikkel, azokat titok fedi. Akiknek adatait kiszolgáltatják, azok régebb is megfélemlített, a diktatúrának nem tetsző személyek voltak. Ezektől kényszer vagy megfélemlítés hatása alatt csikartak ki nyilatkozatot. Az egyházak mostani megkeresésére kiadják ezen személyek adatait, hogy újra üssenek rajtuk, kiszolgáltatva a nyilvános megszégyenítésnek. Az igazi bűnösök továbbra is titokban maradnak, és a korábbi diktatúrát működtető személyek most más beosztásban dolgoznak, nagy fizetéssel vagy busás nyugdíjjal élik mindennapjaikat” - véli Potyó Ferenc.
Arra a kérdésre, hogy az egyház küldetésével miért összeegyeztethetetlen a kommunista rezsim bűneivel való szembenézés, az általános helynök úgy fogalmaz: amióta ember él a földön, azóta jelen van a bűn is, az emberiség története pedig a bűnbeesés után a szabadulás állandó kereséséről szól. „A bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg, amelyet mindig megad az őszinte bűnbánónak. A besúgás bűnére alig hiszem, hogy valaki önként vállalkozott volna. Mint hiányosságra és bűnre elsősorban Istentől kell bocsánatot nyernie, és egyben jóvátegye azok felé is, akiket ezzel megkárosított” - hangsúlyozza Potyó, kiemelve, egyetlen egyház gyakorlatában sem szerepel a nyilvános megszégyenítés. „Meggyőződésem, hogy a besúgásra kényszerített emberek rossz lelkiismerete már magában hordozza a bűnhődés szenvedését is. Ezeken a testvéreinken próbáljunk inkább segíteni, hogy a tettük okozta sebeket ne mélyítsük, hanem gyógyítsuk” - szögezi le. Majd ismét saját példáját hozza fel. Sok esetben annak ellenére, hogy besúgóinak kilétét nem fedték fel, egyértelműen tudja, hogy ki lehetett, s vannak köztük közeli ismerősei, barátai is, azonban egyikükkel sem éreztette, hogy tudja, mit tettek. „Mindannyian naponta imádkozzuk az Úrtól tanult legszentebb imádságot, a Miatyánkot, amelyben ez áll: s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” - vallja, arra emlékeztetve, hogy hasonlóképpen járt el a kommunista rezsim alatt folyamatos meghurcoltatásnak kitett, bebörtönzött Márton Áron püspök is. „Márton Áron a maga idejében a megtévedt és „békepap mozgalomba” sodródott papokat nem megbélyegezte, hanem bűnbánattartás után visszafogadta a nyáj közösségébe. Így tudta megőrizni egyházunk egységét, amely osztatlanul állt a diktatúra ideje alatt is” - idézi fel az érseki helynök.
Potyó Ferenc azonban leszögezi: „nem feladatunk a testvéregyházak módszerét vagy eljárását bírálni. Az egyre több sajtóvisszhang egyértelműen igazolja, hogy mennyire jó e kezdeményezés”.
Nagyvárad: Böcskei óvatosságra int
„Egyetértek a Romániai Püspökkari Konferencia álláspontjával, és nem óhajtok eljárást indítani a volt kommunista rendszer esetleges besúgói ellen” - nyilatkozta a Krónikának Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök is. Úgy véli, amíg a probléma gyökereit a társadalom nem orvosolta, nagyon nehéz objektíven megítélni a bűnösöket, hiszen sok egykori beszervező a mai napig vezető pozíciókat tölt be, vagy élvezi a nyugdíját. A püspök úgy véli, emiatt még az is lehetséges, hogy a múltról tanúskodó dokumentumok is manipuláltak, emiatt nem lehet pártatlan képet alkotni a rendszerről. A leleplezés emellett Böcskei szerint akár eszközzé is válhat az emberek kezében, amelynek használata széthúzást, lejáratást eredményez, főleg akkor, ha az információ maga sem hiteles. A püspök úgy látja: ha meg is esett korábban a nagyváradi püspökség berkeiben, hogy lelepleződött egy-egy régi bűnös, ezt igen óvatosan kezelték. „Hiszünk benne, hogy a megtérés lehetősége mindig járható út, ez pedig Isten irgalmára hagyatkozik” - fogalmazott a püspök, aki szerint, ha a múlt eseményei miatt ilyesféle negatív tapasztalatokkal kellett is gazdagodnia az egyháznak, nagyon óvatosan kell eljárni, és mindvégig vigyázni kell arra, hogy a rendszerváltás előtti idők ne folytatódhassanak.
Szatmár: senki felett nem ítélkeznének
A Szatmár megyei római katolikus püspökség sajtóirodája lapunk kérdésére leszögezte, intézményükben sohasem működött átvilágító bizottság, és nem is terveznek bevezetni ilyen jellegű vizsgálódásokat. „Tőkés László kezdeményezése kapcsán minket is megkerestek. Akkor ezzel kapcsolatban azt válaszoltuk, nem csatlakozunk az általuk létrehozott bizottság munkájához, és ezt ma is így gondoljuk” - áll abban a levélben, amit a püspökség sajtóirodája küldött válaszként lapunk kérdéseire. Mint rámutatnak, amennyiben a múltban voltak is olyan egyházi szereplők, akiket különböző fórumokon megkörnyékezett a titkosszolgálat, ők ilyen esetekben minden alkalommal egyeztettek az épp tisztségben lévő ordináriussal, akivel közösen dolgozták ki a hatalom emberének adandó választ. „Ha voltak olyan egyháziak, akik a megpróbáltatások valamilyen formájába kényszerültek, ők a mi szemléletünkben áldozatok, mi pedig senki fölött sem akarunk ítélkezni, mert ez nem a mi tisztünk” - fogalmaz Józsa János, a szatmári egyházmegye sajtószóvivője.
A temesvári püspökséggel is felvettük a kapcsolatot, azonban Roos Márton püspök a napokban Németországban tartózkodik, ezért választ csak egy későbbi időpontra tudtak ígérni.
Végh Balázs, Nagy Orsolya, Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Csutak István: mélyül a megyék közötti szakadék
A jelenlegi román régiós felosztás nem szolgálja az elmaradottabb térségek felzárkóztatását – véli Csutak István, a romániai régióátrendezési terv megalkotója. Az általa javasolt új felosztás révén a szegényebb megyék is több eséllyel pályázhatnának.
– Az RMDSZ törvénytervezetet nyújtott be a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről, javaslata szerint Romániának az eddigi nyolc helyett tizenhat fejlesztési régióra van szüksége ahhoz, hogy az uniós forrásokból származó pénzek eredeti céljukat elérhessék, vagyis az elszigetelt közösségek is felzárkózhassanak. A jelenlegi fejlesztési régiókra vonatkozó felosztás miért nem volt hatékony?
– A sikertelenség elsődleges oka a régiók heterogenitásában rejlik: gazdaságilag nagyon erős megyék gyenge mutatókkal rendelkező megyékkel kerültek egy régióba. Ugyanakkor országos szinten a rendszer egy nagyon vitatható módszertan alkalmazásával gondosan vigyázott arra, hogy a rászorulónak minősített régiók több forrást kapjanak, régiókon belül viszont az erős megyék rendszerint elvitték a gyengék elől a forrásokat. A jelenlegi régióelképzelésben tehát ez a fajta mechanizmus nem tud hatékonyan működni. A megyék közt ádáz harc dúl – ezt nevezzük forrásbevonási versenynek –, és az erősebbik kutya győz. Így az intraregionális „olló” még jobban szétnyílt: a fejlett és fejletlen megyék közötti szakadék mélyül, részben a regionális politika eredményeképpen.
– Tehát az alapelv, amely szerint az átszervezési terv elkészült, az, hogy a hasonló képességű, gazdasági mutatókkal rendelkező megyék egy régióba kerüljenek az esélyek kiegyensúlyozódása érdekében?
– Adottak bizonyos paraméterek: önrész-kötelezettség, humánerőforrás-kapacitás, és sorolhatnám. Egy olyan megye, amely nagy egyetemi központtal rendelkezik – Temes vagy Kolozs megye például – sokkal jobb eséllyel pályázik forrásokra, mint mondjuk Szilágy, Beszterce-Naszód, Teleorman vagy Giurgiu megye. Ezenkívül maga az intézményrendszer is állam az államban, amely úgy van berendezkedve ma, hogy a legnagyobb púp ennek a rendszernek a hátán épp a pályázó – ez is folyománya a kialakult régióstruktúrának. Abból kell kiindulni, hogy az Európai Unió fejlesztéspolitikai támogatásrendszerének célkitűzése az életminőség javítása, a felzárkóztatás, az elmaradt térségek életszínvonalának az EU-átlaghoz való közelítése. Romániának a csatlakozáskor vállalnia kellett, hogy betartja és alkalmazza az uniós jogrendet. A fejlesztési régiók létrehozását külön rendelet szabályozza – ez azokat az országokat érinti, amelyekben nem létezik fejlesztési régió nagyságú közigazgatási egység. Ezt a rendeletet illene tiszteletben tartani és alkalmazni. Különben a Román Európai Intézet egyik tanulmánya már 2004-ben jelezte: a román régiós felosztás nem működik, nem szolgálja az elmaradottabb térségek felzárkóztatását.
– Az uniós rendelet milyen kritériumokat fogalmazott meg a régiók felosztásáról?
– A rendelet azt mondja például, hogy egy fejlesztési régió lakosságát illetően 800 ezrestől a 3 milliós küszöbértékek közt jöhet létre. Romániának két olyan régiója is van, amelyik meghaladja ezt a küszöböt – ezeket kötelező módon át kell alakítani, így legalább négy régió összetétele automatikusan megváltozna. Az Eurostat – az Európai Unió Statisztikai Hivatala – 2006-ban hivatalosan is felszólította Romániát, hogy két túl népes moldovai és dél-romániai régióját igazítsa a vonatkozó uniós rendelet elvárásaihoz. Ez, mint tudjuk, nem történt meg. Ugyanaz a rendelet azt mondja: földrajzilag, történelmileg, társadalmilag, gazdaságilag egységes vagy hasonló térségeknek kell a régiókba kerülniük. Az európai tapasztalat is azt igazolja, hogy ott mutatható ki a regionális fejlesztési politika sikere, ahol a fejlesztési régiók tervezési alapelemei homogének, ott nincs széthúzás. Ott az alkotóelemek – esetünkben a megyék – nem egymás ellen játszanak, hanem együtt terveznek, egyszerre lépnek. De nézzük a jelenlegi régiókat: Buzău és Vrancea kevés közös vonást mutat Konstanca és Tulcea megyével, de ugyanígy felmerül a kérdés, hogy mi a hasonlóság Bihar megye és Máramaros, vagy Fehér megye és Hargita vagy Kovászna megye között – szerintünk semmi. Ha homogén egy régió, könnyebben megfogalmazhatók azok a közös célkitűzések, melyek megvalósítása mögé felsorakoznak a megyék.
– Korábban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az elmúlt 90 esztendő alatt, az ország közigazgatási határait következetesen a magyar közösség kárára rajzolták át. Az RMDSZ régióátszervezési javaslata szerint Kovászna, Hargita és Maros megye közösen alkotnának régiót. Mennyire reális, hogy megvalósulhasson egy életképes székelyföldi régió?
– Látható, hogy a román politikumot érzékenyen érinti a téma, a javaslatban mindenki valamiféle rejtett szándékot akar felfedezni. Én állandóan meglepődöm, amikor azt látom, hogy ettől mindenki idegessé válik a Dâmboviţa mentén. Mi javasoltunk egy megoldást 2008-ban, a felhördülés pedig abból is származik, hogy Bukarestben furcsa, ha valaki következetesen kitart az elképzelései mellett. Mindenki arra számított, hogy ez a régiós történet egy imidzsjavító történet, amit felhasználunk, majd eldugjuk egy fiókba. A kérdésre visszatérve: szakmailag is alátámasztható evidencia, hogy ez valójában a természetes állapot visszaállítása lenne: a Maros–Hargita–Kovászna fejlesztési régió lényegesen homogénebb a jelenlegi, Fehér–Maros–Hargita–Kovászna–Brassó–Szeben összeállítású régiónál. Mindenki tudja, hogy Hargita és Kovászna megye a hátrányos helyzetű közigazgatási egységek élbolyába tartozik – az átlagjövedelem alacsony, a munkanélküliség magas, infrastruktúra nincs vagy nagyon gyatra. A régiók „teljesítményét” statisztikai átlagokban mérik, s mivel Brassó és Szeben megye infrastrukturális ellátottsága, a lakosság jövedelme átlag fölötti romániai viszonylatban, ez a Hargita és Kovászna megyével közös kimutatásokba foglalva azt eredményezné, hogy a számok tükrében a Hargita és Kovászna megyei utak állapota például az országos átlag fölött van. Másik példa: Hargita megyében az átlagjövedelem jelenleg az egyik legalacsonyabb az országban, de a régióban az átlagos jövedelem így is az országos átlag fölött van a statisztikák szerint, mert a fejlett megyék jó helyzete statisztikailag felfelé módosítja a mutatókat.
– Ha a régiók átalakulnak, akkor a szegényebb megyéknek több lehetőségük lenne forrásbevonásra és ennek révén a felzárkózásra?
– Az RMDSZ által benyújtott tervezet szerint az erős megyék olyan régiókba kerülnek, ahol pályázásban méltó vetélytársakat kapnak, szorosabb lesz a versengés, a szerényebb gazdasági mutatókkal rendelkező megyék pedig így nagyobb eséllyel tudnak pénzt lehívni. Így országos szinten újra kell gondolni a forrásallokációs eljárásokat, illetve ha a mostani eljárásokat alkalmazzák, akkor is ezek a térségek lényegesen több forráshoz juthatnak, mint jelenleg. Fejlesztési politikáról van szó, a fejlesztéshez pedig pénz kell. Nyilván nem normatív forrásokról beszélünk, a pénzek nem kötelező módon, hanem pályázati úton érkeznek a térségbe.
– A területi újrarendezés RMDSZ-es modellje kapcsán történt előrelépés: a szenátus hallgatólagosan megszavazta. Lát esélyt arra, hogy a tervezetet elfogadja az alsóház is?
– A régióátalakítási törvénytervezet már a képviselőház asztalára került, ott dől el, hogy mi lesz a sorsa a javaslatnak. Az újrafelosztást 2012-ben lehet kezdeményezni, az átfutás idő pedig még legalább egy évet vesz igénybe, és a fejlesztési stratégiák pénzügyi terveinek elkészítéséhez is kell legalább egy év. Így ha a tervezetünket elfogadják, a 2014–2020 közötti tervezési időszakba az új régiós felosztással léphetünk be. Most a politikai alkuk, a parlamenti pártok közötti egyeztetések időszaka kezdődött el, s mint tudjuk, a politikában bármi megtörténhet.
Gyergyai Csaba. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Varga Gábor ismét az Állami Találmányi és Védjegyhivatal élén
Varga Gábort az Állami Találmányi és Védjegyhivatal vezérigazgatói tisztségébe nevezte ki Emil Boc miniszterelnök. A határozat pénteken, mácius 12-én jelent meg a 0159-e számú Hivatalos Közlönyben.
Varga Gábor 1998-tól 2009 márciusáig vezette az intézményt, azután ugyanott tanácsosként tevékenykedett.
CURRICULUM VITAE
Neve: VARGA GÁBOR
Állampolgársága: román
Nemzetisége: magyar
Születése helyszíne és dátuma: Nagyvárad, 1948. augusztus 5.
Családi állapota: nős, egy fiú (Máté, 1978) apja
Tanulmányai: Temesvári Műszaki Főiskola – Vegyészmérnöki Kar (1971)
Szakmai karrier:
– 2009 május 18 – 2010 január, Állami Találmányi- és Védjegyhivatal, tanácsos
– 1998 március 13 – 2009 március 23, Állami Találmányi- és Védjegyhivatal,
 államtitkár rangú vezérigazgató
– 1975 május – 1998 március, a bukaresti Antikorroziós, Lakk- és Festékipari
Kutatóközpont nagyváradi szervetlen pigment kirendeltségénél vegyészmérnök, tudományos kutató, tudományos főkutató,
– 1971 szeptember – 1975 május, Nagyváradi Timföldüzem, gyakorló mérnök,
diszpécser, túravezető-vegyészmérnök
Politikai tevékenysége:
Az RMDSZ Bihar-megyei Szervezetének alapító tagja, politikai alelnöke (1990-1991), elnöke (1991-1999)
Idegen nyelvismeret: angol – haladofokon, német – középfokon .
Megjelent kötetei:
– „A hatodik ostrom”, történelmi drámák, 1980
– „Az ittmaradt nyár”, elbeszélések, 1984
– „Históriás beszéd avagy Kronosz elkomorodása”, történelmi elbeszélések, 1996
– „Az Úr kutyája”, történelmi kisregény, 2002
– „A műszaki alkotás védelmének fontossága”, iparjogvédelmi írások, 2006
– „Toronyiránt”, irodalmi publicisztika, 2006
– „Europa ante portas”, iparjogvédelmi cikkek, hozzászólások, 2008
– „Városaim”, rendhagyó útleírások, 2009
Kitüntetései:
– Román Kulturális Érdemrend Lovagi Fokozata, 2000
– Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje, 2008. Forrás: erdon.ro

A kutatómunka dicsérete
Marosvásárhely és a Székely Társaságok
Örömmel és az írástudóknak járó elismeréssel lapozza és mélyül el olvasásában, aki kézbe veszi a kolozsvári Korunk két idei számát. A borítók modern grafikája, a tartalomjegyzék gazdag olvasmányígérete ébren tartja az olvasó érdeklődését. Tematikus számok. A januári 1. szám, a "Virágok hatalmá"- nak dedikált versanyaga, tanulmányai, olvasmányai és képanyaga a virágok szépségének, majd szinte csodatevő hatalmának bizonyítása. A publicisztika számos műfajában összegzik a szerzők, olvasmányosan, mit jelent a magyar históriában, költészetben, a képzőművészetben és a mindennapi életben a virágok "hatalma". Olvashatunk a gyimesi kaszálók csodálatos növényvilágáról, a sütés- főzésben felhasználható virágokról, a gyógyításban hasznosakról, és még százféle bab-babonáról, miközben szebbnél szebb virágcsendélettel találkozunk a cikkek illusztrációjaként, nemkülönben érdekes dolgokat tudhatunk meg a Romániai Rózsabarátok Szövetségéről. A második, a februári szám tematikája: Városi térvázlatok, neves műépítészek, város- és társadalomkutatók, publicisták, egyetemi hallgatók, irodalomtörténészek írásaiban mutatja be a téma hazai vonatkozásait, perspektíváit.
Mindkét szám História rovatánál szeretnék megállni, amely eddig kevésbé felkutatott témát dolgoz és tár fel folytatásban a Korunk idei két számában.
Balaton Petra történész, A székely társadalom önszerveződése és a Székely Társaságok című tanulmány szerzőjének még 2002-ben megjelent dokumentumkötete, a Székely Akció története, előzménye az ezekbe foglalt közlésének. A Székely Akció története az Erdélyi Történeti Füzetek 1. kötetébe foglalt XIX. század végi székely közgazdasági állapotok bemutatása, egyben a régió fejlesztését szolgáló, az erdélyrészi kormánykirendeltség fejlesztési programját ismertető dokumentum, Erdély, jelesen a Székelyföld históriájának olyan szelete, amely bizonyítja, hogy a magyar kormányok nagy lendülettel próbálnak cselekedni a XIX. század végén és a XX. század elején a Székelyföld felzárkóztatására, támogatni kívánják törekvéseit, mindazt a cselekvőkészséget, amely a népesség részéről is megmutatkozik. Így körvonalazódik Székely Akció néven minden társadalmi és állami tevékenység, amely az említett korszakban a székelység helyzetének javítására irányult. Minden jól indul, sőt kiterjed a négy székely megye területén kívülre is, az aranyosszéki, a Küküllő menti és a hétfalusi csángók körére is.
Az "akció" jegyében kialakulnak a széles körű társadalmi szervezkedések, társaságok, egyesületek, fórumok jönnek létre. A kormányok többnyire "merkantilista indíttatású, liberális gazdaságpolitikát" követnek ez ügyben. Éleződik a centrum és a periféria, a centrum és a hagyományos gazdaságpolitikát folytató területek konfliktusa. A székely kérdést, a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés szükségességét a Budapesten élő székely értelmiségiek vetik fel és cselekednek. Ugron Gábor, Bartha Miklós 1875-ben megalakítják a Székely Művelődési és Közgazdasági Egyesületet, amely 1000 Ft-os pályadíjat tűz ki a helyzet ismertetésére és feltérképezésére. Az egyesület működésének alapja lett az a könyv, amelyet ekkor Kozma Ferenc, a székelykeresztúri tanítóképző igazgatója megírt, és amely mindmáig "a régió gazdasági és szociális problémáit tárgyaló művek" alapja lett, előmozdította az egyesület működését, teendőinek meghatározását. Itt írja le a szerző mindazokat az intézményeket, amelyek az egyesület segítségével létrejönnek.
1886-ban alapítják meg a Székelyföldi Iparmúzeumot, és kezdeményezik a Kolozsváron megalakult Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesületet, az EMKE-t.
A "székely ügy" mellett meggyőződéssel, nagy cselekvőkészséggel szállnak síkra publicisztikával, nagy hatású tanulmányokkal Benedek Elek, Jancsó Benedek, Gaál Mózes, Petelei István, Kővári László, Szádeczky Lajos. Sok szó esik továbbá az EMKE bátorító, eredményes tevékenységéről, az 1891-ben megalakult EKE – Erdélyrészi Kárpát Egyesület – turisztikával és idegenforgalommal népszerűséget elért munkájával. Sok minden történik az ügyben a XX. század elején. Foglalkoznak a székelyek kivándorlásának okaival, 1902-ben megrendezik Debrecenben a Székely írók napját. A szerző előrevivő mozzanatként ismerteti a székely társadalom legnagyobb megmozdulását, az 1902. augusztus 28-30-án Csíktusnádon megtartott első székely kongresszust, mintegy 500 résztvevővel. Ez a kongresszus mondja ki, hogy a székely kérdés nemzeti ügy. 31 előadás hangzik el a kongresszuson.
Rózsa Mária. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Nyírő Józsefre emlékeztek
Csütörtök délután a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum egyik osztálytermében tartották szokás havi találkozójukat a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. 
Az érdeklődőket Pásztai Ottó elnök üdvözölte, majd a szépkorúakat a Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő, nőszervezeti elnök részéről megjelent Ursuţa Éva köszöntötte, egy olyan lappal kedveskedve nekik, melynek egyik oldalán egy 2010-es naptár található, a másikon pedig egy költemény olvasható. Az októberben név- vagy születésnapjukat ünneplőket Zilahi Bertalan köszöntötte, ezután Nikolits Anna két verset olvasott fel. A továbbiakban Tóth L. Ágnes ismertette Nyirő József életét és munkásságát annak apropóján, hogy 64 éves korában 64 évvel ezelőtt, vagyis 1953. október 16-án hunyt el. A rendezvény koccintással ért véget.
Ciucur Losonczi Antonius. Forrás: erdon.ro

Nemzetek egymás mellett és ellen az 1848-49-es forradalom idején
A Kárpát-medencei nemzetek közös történeti múltjának egyik legkritikusabb pontja a történeti Magyarország magyar és nem magyar nemzetei közötti kapcsolat. Az 1848-as év mérföldkő ebben a folyamatban.
1848 történései az utókor számára is megkerülhetetlenek, az eltérően értelmezett események, nemzeti célokban megmutatkozó ellentétek újra és újra visszaköszönnek nemzedékről nemzedékre. A román, szerb vagy szlovák nemzet történeti emlékezetében az 1848-as magyar forradalom nem egy nagyszerű, dicső szabadságharcként jelenítődik meg, hanem a magyar uralkodó nemzetállam megvalósítási kísérleteként.
Számukra az 1848-as mozgalom a nemzeti függetlenség, az anyanyelvért vívott küzdelem példája, amelyet éppen a magyar nemzet ellen kellett folytatniuk. Kossuth Lajos és a magyar politikusok a nemzetiségek szemszögéből a magyar nemzeti türelmetlenség, a nacionalizmus megtestesítői. A magyarok számára viszont a nemzetiségek vezetői, mint például a román Avram Iancu, a bécsi udvar kiszolgálói, akik hátba támadva a magyar szabadságharcot, siettették annak elbukását.
Az 1848-as események eltérő megítélésére jó példa a közelmúltban az aradi Szabadság-szobor visszaállítása körüli vita vagy a marosvásárhelyi Kossuth Lajos utcanév körüli bonyodalmak. A szoborcsoport visszaállításának, valamint a Kossuth Lajos utcanév elfogadásának az ellenzői érveiket az 1848-as szabadságharc magyar történetírástól eltérő értelmezésére építik.
Az 1848 márciusában kibontakozó forradalmi hullám elindította a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok önállósodási mozgalmát. A társadalmi és nemzetiségi kérdés összefonódása eltakarta a magyar liberális elit elől a különböző népek nemzeti ébredésének jelentőségét. 
A magyar elit, miközben az egységes magyar nemzetállam megteremtésére törekedett, szembe került az éppen a magyar nemzeti mozgalom által elindított kárpát-medencei nemzetiségi mozgalmakkal. A nemzetiségek a társadalmi kérdések rendezésében elismerték a forradalmi magyar kormány erőfeszítéseit, de a magyar nemzetállam létrejöttében az itt élő népek eltűnésének veszélyét vagy nemzetté alakulásának megakadályozást látták. 
Erdély esetében is nyomon követhető ez a félelem. Az erdélyi szászok, akik a lakosság 11 százalékát képezték, területi autonómiájuk és kiváltságos helyzetüknek elvesztésétől tartottak. Az erdélyi románok, akik 58 százalékkal Erdély többségi nemzetét képezték, azt szerették volna elkerülni, hogy Erdély és Magyarország uniójával kisebbségi sorba kerüljenek. 
1848. március 15. a Kárpát-medencei népek egyetértését ígérte. Minden nemzet örömmel fogadta a bécsi és a pesti forradalom hírét, a szabadságjogokat meghirdető márciusi 12 pontot.
A kezdeti lelkesedést hamarosan felváltották a társadalmi és nemzetiségi szinten megfogalmazott várakozások. Mindegyik nemzet kérte önálló nemzetként való elismerését, az általa többségében lakott megyékben nyelvének használatát a kultúra és a közigazgatás minden szintjén.
Nemzetiségi oldalról a magyar forradalomhoz való kapcsolódás eltérő. Függött attól, hogy az illető nemzet a saját nemzettudatának fejlődésében éppen hol állt, mennyire jutott túl nemzetté válásának kulturális szakaszán. Ugyanígy a nemzetiségi vezetők politikai helyzetértékelése is számított. 
Meghatározó volt ugyanakkor az illető nemzetiség területi elhelyezkedése. A szórványban élő nemzetiségek a magyar forradalom mellett foglaltak állást. Tudni kell, hogy a reformkorban elindított jogkiterjesztő és nemzeti liberális politikának köszönhetően egyes nemzetiségeknél, mint az örmények, zsidók, svábok vagy a szórványban élő románok, szerbek, horvátok, szlovákok körében megindul egy önkéntes asszimilációs folyamat. Például az 1849. október 6-án Aradon kivégzett tizenhárom tábornok közül hárman német, ketten örmény, egy-egy szerb, horvát és osztrák nemzetiségűek voltak. 
A Kárpát-medencei románok az 1848-1849-es események idején megoszlottak: a tömbben élő erdélyi románok a forradalom ellen, míg a magyarországi románok a magyar forradalom mellett foglaltak állást.
Az erdélyi románok kezdetben elismerték Erdély és Magyarország uniójának történelmi szükségletét, de nem fogadták el annak megvalósulását addig, míg a román nemzetet nem ismerik el „bevett nemzetként”. 
A románság ugyanis sérelmezte, hogy Erdély vezetése a középkorból fennmaradó három rendi-politikai nemzet (ebben az értelemben a nemzet kifejezés nem etnikai csoportot jelentett), a magyar, a székely és a szász kiváltsága. A balázsfalvi román nagygyűlésen megfogalmazódott az erdélyi románok önálló nemzeti programja.
Kérték a román nemzet elismerését, a román nemzet számarányának megfelelő arányos képviseletet az országgyűlésben és a helyi közigazgatásban, a jobbágyfelszabadítást. Továbbá azt is kérelmezték, hogy az unió kérdéséről addig ne tárgyaljanak, míg a román „nem válik alkotmányos és szervezett a törvényhozás házában tanácskozó és határozati, szavazati joggal felruházott nemzetté.” 
A román-magyar konfliktus kirobbanását az is siettette, hogy a magyar nemes és a román jobbágy közötti társadalmi vita nemzeti színezetet kapott. Az erdélyi országgyűlés nem tette meg a románok felé azt a gesztust, hogy elismerje a románokat negyedik bevett nemzetként, még mielőtt megszünteti a középkori rendi nációk rendszerét. A román parasztok között továbbra is fennmaradt a jó császár mítosza, aki szerintük már rég meg akarta szüntetni a jobbágyságot, csak ebben a magyar nemesek akadályozták. Az erdélyi császárhű hadsereg, majd a bécsi udvar, kihasználva a magyar-román ellentétek fokozódását, sikeresen kijátszotta egymás ellen az erdélyi nemzetiségeket. Az erdélyi császárhű erőkre támaszkodva megszerveződtek a román nemzetőrségek, Nagyszebenben pedig megalakul a románságot lépviselő Román Nemzeti Komité. 
1848 szeptemberében a harmadik balázsfalvi népgyűlésen az erdélyi románok a fegyveres konfliktus mellett döntöttek. Erdély történetének tragikuma az itt élő nemzetek, magyarok, románok és szászok egymással való szembefordulása, az egymást pusztító polgárháború kitörése. A nemzetiségek engedtek Bécs csalóka szabadságígéretének, a magyar elit pedig képtelen volt kilépni a nemzetállam létrehozásáról szőtt álmából.
A Nyugati-Kárpátokban Avram Iancu, a „havasok királya” indított irtóháborút. Axentie Sever katonái Enyeden 800 személyt koncoltak fel és feldúlták a református kollégiumot és annak könyvtárát. A polgárháború szörnyű sebeket ejtett az itt élő nemzetek szívén, a gyűlölet könnyen megfertőzött mindenkit. 
A magyar-román konfliktusok idején is akadtak Erdélyben békeszigetek, ahol a helyi nemzetiségek kiegyeztek, hogy elhárítsák a vérontást. Példa erre Alvinc, ahol 1848. ősszén megszületett a Béke Kötés.
„… akármelyike is a magyarok közül valamely román lakót megtámadna, az olyan letett hite nyomán, keményen fog megbüntetni-ellenben ezen egyezésből és kötésből önként folj, miként a románok által se bántassanak a magyarok az Ő Felsége által megerősített törvényekben megírt büntetés terhe alatt.” 
Az erdélyi románokkal ellentétben a magyarországi románok a magyar forradalom mellett képzelték el a jövőt. Az itteni románság vezetői személyükben is kötődtek a magyar forradalom szabadság vívmányaihoz, közvetíteni próbáltak a magyar és az erdélyi román vezetők között. A román-magyar viszonyban voltak kísérletek a forradalom napjaiban a békejobb nyújtására, szövetségek kialakítására is. Bem József 1849 telén, Erdélybe érkezése után általános amnesztiát ígért. Brassóban Cezar Bolliac román forradalmi költő magyarbarát román lapot adott ki Espatriatul címmel.
Bolliac elítélte, hogy a románok Bécstől elámítva nem a közös ellenfél ellen, hanem a román jobbágyokat is felszabadító magyar kormány ellen fordultak. Ioan Dragoş bihari képviselő közvetíteni próbált Avram Iancu és Kossuth Lajos között, megkísérelte eloszlatni a Móc-vidéki románok bizalmatlanságát. A békítő törekvést azonban a politikai és katonai vezetőség közti összhang hiánya akadályozta. A katonai csatározások mellett az erdélyi román elit politikai síkon is Ausztria szövetségesévé vált. 
849 telén Andrei Şaguna ortodox püspök is kérte az orosz csapatok bevonulását Erdélybe. A román elit megfogalmazta az osztrák tartományok románságának önálló nemzetté való egyesítésének és román nemzeti közigazgatás megteremtésének óhaját.
A magyar kormány az 1849 májusának utolsó napjaiban kezdődő együttes orosz-osztrák támadás árnyékában legfontosabb feladatának a nemzetiségekkel való kiegyezést tekintette. Tárgyalások kezdődtek Pesten a Nicolae Bălcescu, havasalföldi forradalmár vezette román küldöttséggel. Az 1849. július 14-i szegedi magyar-román egyezmény, a Project de pacification garantálta a román többségű megyékben az anyanyelv használatát, akárcsak a nemzetőrségben, az oktatásban, a közigazgatásban, valamint elismerte a románokat külön nemzetként. Az egyezmény megteremtette a területi autonómia alapjait, amit nemcsak a románokra, hanem más nemzetekre is értettek ekkor. A magyar politikai elit egy év alatt felismerte, a Kárpát-medencében tarthatatlan a nemzetállam-koncepció
A pár nap múlva, 1849. július 28-án elfogadott nemzetiségi törvény kimondta, hogy a cél „minden népiségek nemzeti szabad fejlődésének” biztosítása. Amnesztiát hirdettek, s egyben nyitva tartották az utat a további meggyezés felé. Szintén ekkor született meg a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény.
A forradalom bukása azonban közel volt: a magyar csapatok rövid időn belül, 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert Világosnál az oroszok előtt. 
Kezdetét vette az osztrák terror. Az 1849. október 6-án kivégzett 13 tábornok a történelmi Magyarország és a magyar forradalmi hadsereg nemzetiségi sokszínűségét is jelképezte, amelynek tagjai hittek még az 1789-es francia forradalom idejében megfogalmazott Szabadság, Testvériség, Egyenlőség eszméinek megteremtésében a Kárpát-medence térségében. 
A magyar forradalmat és szabadságharcot két nagyhatalom egységes hadserege verte le. Nem a nemzetiségi kérdés megoldatlansága, polgárháborúvá fajulása okozta a vereséget. A magyar szabadságharc sikeréhez azonban elengedhetetlenül szükség lett volna a kárpát-medencei nemzetiségekkel való viszony rendezésére.
A magyar elit hibáztatható azért, hogy nem tett meg mindent a nemzetiségekkel való kiegyezés érdekében és túlságosan későn született meg a nemzetiségi törvény. Viszont a nemzetiségek vezetőit is felelősség terheli:Bécs megosztó politikájának eszközévé váltak, megtévesztették saját nemzettársaikat, saját maguk vagy Bécs érdemeinek tüntetve fel a magyar kormány által érvényre léptetett társadalmi reformokat és a magyar nemességet annak megakadályozójaként állították be.
A nemzetiségek a magyar szabadságharc bukása után jutalmul ugyanazt kapták, amit a magyarok büntetésként. A bécsi udvar a kialakult új helyzetben hallani sem akart a nemzetiségek követeléseiről, autonóm törekvéséről. 
Az 1848–1849-es nemzetiségi konfliktusok elhintették az egymás mellett élő népekben az egymással szembeni bizalmatlanságot. Az elmúlt másfél évtized történetírása eltérően ítéli meg a kor eseményeit, eltúlozva egyes nemzetek áldozatvállalását. Itt utalnék arra a téves adatra, amelyet román történészek és politikusok többször hangoztatnak, amely szerint 40 000 román polgári áldozata lett volna az erdélyi polgárháborúnak.
A korabeli forrásokat figyelembe véve több történész rámutat arra, hogy a magyar, román, német áldozatok összesen érhették el ezt a számot. A történetírás és a politikai elit felelőssége az 1848-as forradalom hiteles ábrázolása és annak megakadályozása, hogy téves eszmék hatását ne lehessen ideológiaként olyan eseményekre felhasználni, mint az 1990-es marosvásárhelyi fekete március. 
Gidó Csaba. Forrás: Transindex.ro

Könyvtári este és a türelem próbája
A Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében zajló, Könytári esték rendezvénysorozat legújabb alkalmára péntek délután került sor. Több kiadványt is bemutattak az este során.
Egri, illetve sárospataki meghívottak részvételével péntek délután ismét Könyvtári estével jelentkezett a Partiumi Magyar Művelődési Céh Nagyváradon. A vendégeket és a mintegy három tucatnyi érdeklődőből álló közönséget, illetve Tőkés László európai parlamenti képviselőt Barabás Zoltán, a kulturális szervezet vezetője köszöntötte. Köbödöcz Gábor irodalomtörténész elsőként azt a breváriumot mutatta be, mely a Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Írószövetség, a Tokaji Írótábor valamint a Partiumi Magyar Művelődési Céh által tavaly szervezett zarándoklatot tetőzi be. Az irodalomtörténész elmondta, összesen 72 mű szerepel a kötetben, ezek közül néhány rövid opuszt fel is olvasott. Köbödöcz úgy véli, hogy Kazinczy Ferenc életműve az irodalmi köztudatban, de az oktatásban sincs méltó módon jelen. A nyelvújító jó példája az elhivatottságnak, hiszen életfeladatát az embert próbáló időszakok ellenére méltósággal beteljesítette. A kötet érdekessége, hogy tartalmaz néhány szerelmi művet is, melyek kevésbé ismertek Kazinczy életművéből. A kötet anyagát egyébként Fehér József és Kováts Dániel szerkesztette és válogatta.
Egy zarándoklat betetőzése
Fehér József, a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója felelevenítette hogyan született meg a Híven szeretni a jót című brevárium létrejöttének az ötlete amikor a zarándokok – élükön Tőkés László képviselő – Széphalomon jártak. Egy üveg – az egykori Kazinczy birtokon termett szőlőből készült – borral köszönte meg Tőkés Lászlónak a könyv nyomdaköltségeinek finanszírozását. Beszélt Kazinczy irodalmi jelentőségéről, fordításairól, utazásairól, illetve arról is, hogy az Erdélyi levelekben megfogalmazott kijelentés – miszerint Magyarország nem ismeri Erdélyt – mennyire aktuális kétszáz év múltán is. Az igazgató elmodta azt is, hogy végigjárva Kazinczy erdélyi utazásának útvonalát szomorúan tapasztalták, hogy Zsibón milyen állapotban található a Wesselényi mauzóleum. Tőkés László európai parlamenti képviselő is visszaemlékezett a tavalyi zarándoklatra és örömét fejezte ki, hogy az anyanyelv szakralitásának hitvallásával sikerült méltó módon megemlékezni a nyelvújítóról.
Bónusz könyvbemutató
Meleg Vilmos szavalata után az egri Köbödöcz Gábor esszéket, tanulmányokat, kritikákat és életinterjúkat tartalmazó Megtartó párbeszéd című kötetét Bertha Zoltán irodalomtörténész méltatta. A kötet a magyarság kérdéseivel, a kisebbségi léttel, a kultúra szolgálatának fontosságával, a kommunizmus bűneivel is foglalkozik, de megtalálhatóak benne József Attila, Juhász Gyula, Sütő András stb. életművével kapcsolatos elemézés is. Nagyváradi vonatkozása is van a kötetnek ugyanis Barabás Zoltán és Lipcsei Márta költők egy-egy művének elemzése is olvasható benne. A kötetet méltatásához hosszászólt Lipcsei Márta is. Az este utolsó felében a negyed évente megjelenő Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat legújabb számát mutatta be Köbödöcz Gábor főszerkesztő. Bár az előzetes programban nem szerepelt, a Sárospatakról érkezett Fehér Erzsébet, több neveléstudományi kötet szerzője is bemutatta könyveit illetve beszélt a sárospataki neveléstörténetről. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a több esetben indokolatlanul hosszú beszédek valamint az előzetes programban nem szereplő bónusz könyvbemutató miatt meglehetősen elhuzódott a rendezvény, ami miatt a közönség is többször jelét adta, hogy az ő türelme is véges.
Mészáros Tímea. Forrás: erdon.ro

Megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél
Jó érzés magyarnak lenni, különösen ilyenkor, március 15-én, amikor Kossuth Lajosék, Petőfi Sándorék végtelen szabadságszeretetére gondolunk. Olyan hatalmas, olyan végtelen szabadságot akartak ők itt Európának ezen a részén, hogy abból jutott volna bőven minden nemzetnek, és ha megvalósul az ő álmuk, senki sem lett volna híjával a szabadságnak errefelé – mondta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke a marosvásárhelyi Postaréten, ahol többezres tömeg gyűlt össze emlékezni és ünnepelni.
Markó szerint jó érzés magyarnak lenni ezen a napon még Romániában is, ahol embernek lenni sem könnyű sokszor, nemhogy magyarnak, nem könnyű nyugdíjasnak, álláskereső fiatalnak sem lenni.
A gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca
Rámutatott, nem könnyű visszagondolni a múltra, nem az 1848 óta eltelt százhatvankét esztendőre, hanem arra, ami húsz évvel ezelőtt történt Vásárhelyen. Az is szabadságharc volt, 1990. február 10-től, a gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca, amely március 20-án tetőzött. "Ha akkor otthon maradnak a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok, Ernyétől Szovátáig, és ha nem állnak mellénk a cigányok, ma szétvert, megalázott közösség lennénk. Így pedig azóta is itt vagyunk, magyarok vagyunk, számos jogunkat kivívtuk, és amit eddig nem sikerült, azt ezután ki fogjuk vívni" – hangsúlyozta, figyelmeztetve, hogy "nekünk ma erre a szabadságharcra is emlékeznünk kell". Köszönetet mondott a húsz évvel ezelőtti magyaroknak, a cigányoknak és azoknak a románoknak is, akik minden nacionalista nyomás ellenére megértették a magyarok követeléseit.
Köszönetet mondott ugyanakkor "a húsz évvel ezelőtti szabadságharc áldozatainak, halottainak, sebesültjeinek", Sütő Andrásnak és a többieknek. Mint mondta, "békés küzdelem volt ez a részünkről, és végig az maradt volna, ha a régi rend haszonélvezői ránk nem uszítják a félrevezetett, botokkal felfegyverzett falusi románokat, akik nem tudták, hogy az ő szabadságuk attól nem lesz kevesebb, ha a magyarok is szabadon használhatják anyanyelvüket".
Minket Petőfi Sándor szelleme vezérel
– jelentette ki a továbbiakban, aki világszabadságot akart, harcolt minden zsarnokság ellen, és minden nép szabadságát egyként megbecsülte. "Mi is megbecsüljük azokat, akikkel együtt élünk, a jó ügy érdekében összefogunk velük, együtt kormányzunk, amikor szükség van ránk, tudásunkat, képességeinket megmozdítjuk az ország, a megye, a város, legszebb szülőföldünk, Erdély érdekében, de nem tűrjük, hogy valaki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből. Nem elég az sem, ami van, tovább kell mennünk előre a magyar nyelvhasználat kiterjesztésében, a magyar iskolarendszer bővítésében, a különböző autonó-miaformák megteremtésében.
Valahogy úgy kellene cselekednünk, hogy az utódoknak is legyen, amire büszkén visszanézniük. Például arra, hogy nem hagyjuk annyiban a múltat, és feltárjuk, ami történt".
Az igazságot ki kell deríteni!
Felhívta a figyelmet, hogy százhatvanegy éve nem tudjuk, mi lett Petőfi Sándorral, de azt sem tudjuk igazán, hogy húsz évvel ezelőtt itt Marosvásárhelyen mi történt, kik szervezték a pogromot, kik tervezték el és szervezték meg a magyarellenes megtorlást, kik bujtogattak, kik a felelősök azért, ami történt? Az igazságot ki kell deríteni! "Kérjük, hogy az 1990. március 19–20-ával kapcsolatos dokumentumokat is tegyék hozzáférhetővé, szüntessék meg a titkosságukat. Jogunk van tudni, hogy kik a bűnösök. Érdeke ez minden becsületes embernek, magyarnak, románnak egyaránt, mert ha tudjuk, mi történt, el tudjuk kerülni, hogy valaha ismét megtörténhessen. Nekünk Petőfi Sándorék álma szerint szabad, egyenlő, testvéri életet kell teremtenünk itt, Erdélyben, itt, Romániában. Más szóval: igazi demokráciát. Ma ünnep van, szép piros-fehér-zöld ünnep, örüljünk neki, tanuljunk a múltból, és legyünk egy pillanatig büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és arra is, hogy marosvásárhelyiek vagyunk" – hangsúlyozta Markó Béla.
Közös történelmi múlt, közös európai jövő
Emil Boc miniszterelnök üzenetét Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta, aki a kormány nevében köszöntötte a romániai magyar közösséget. Március 15-ét a magyar nemzet fontos ünnepének, az 1848-as forradalom kiemelkedő pillanatának nevezte, kiemelve, hogy "a románok és magyarok közösen hittek akkor is a szabadság, egyenlőség és demokrácia eszményében, ugyanakkor azok a legitim törekvések, amelyek ezekhez az eszményekhez fűződtek, mára a nagy európai család polgáraiként a közös jövő építéséhez vezettek". Rámutatott, hogy "Románia és Magyarország, valamint az itt élő románok és magyarok közötti kapcsolatok az elmúlt években jelentősen fejlődtek, s mára már baráti, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló viszonnyá váltak", megköszönve ezt a romániai magyar közösségnek, amely a románokkal együtt jelentősen hozzájárult ennek a viszonynak a kialakításához". Ugyanakkor hangsúlyozta az RMDSZ szerepét, amely "komoly kormányzati partnerré vált", s köszöntötte a Magyar Köztársaságot is, "hisz közös a történelmi múltunk, de közös az európai jövőnk is".
A magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért
Traian Basescu államfő levelében, amelyet Marius Pascan prefektus olvasott fel, március 15-ét, a világ magyarságának ünnepét ugyanolyan felemelő pillanatnak nevezte, "akárcsak Románia nemzeti ünnepe minden román számára", hiszen "ezen a napon egyrészt az 1848-as európai forradalmi hullám részeként a magyar szabadságharc eseményeit idézzük fel, másrészt a magyarok, románok és más európai nemzetek törekvéseit a modernizációra és a nemzeti felemelkedésre. Mint mondta, "a történelem során a magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért. Megtette ezt 1956-ban is, amikor Közép- és Kelet-Európának irányt mutatva szembefordult a kommunista rendszerrel, és megtette ezt 1989 decemberében is azáltal, hogy részt vett Romániában a kommunista diktatúra megdöntésében".
Kiemelte: jelenleg Románia és Magyarország is ugyanannak az európai családnak a tagja, amelyben közös cél az állam modernizációja és jóléte, végül "minden romániai magyarnak örömet és jólétet kívánt, s azt, hogy bízzanak egy jobb európai jövőben".
1848 hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait
Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetében úgy fogalmazott, hogy bármenyire távol élnek a hazától, bármilyen régen is szakadtak el az anyaországtól, 1848. március 15. emléke és hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait. Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk megtartása ezért fontos része összetartozásunk kifejezésének. Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra való emlékezés lehetőség arra, hogy minden magyar próbálja megkeresni és megadni saját válaszait identitásának legalapvetőbb kérdéseire, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy a világ más pontján ünnepel.
Le a kalappal, marosvásárhelyiek!
Immár hagyományosan köszöntötte Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a világon mindenhol – vidámabban vagy könnyesebben –, de ünnepel a magyarság. Magyar egyenességünket, szókimondásunkat, a követeléseink egyszerű, de lényegre törő megfogalmazását tudja a magyarság hozzáadni a kormányzáshoz, hogy ne csak mi, magyarok, de az ország minden lakója: románok, magyarok, németek, és mind a 18 nemzetiség úgy érezze, hogy egy demokratikusabb, jobb országban él.
Kossuth Lajost emlegette, aki az amerikai szenátusban is felszólalt, a Capitoliumban a világ demokratái között áll a szobra, és felkérte a prefektust, tegyen meg mindent, hogy Marosvásárhelyen ismét legyen Kossuth utca. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Maros megyében 78 településen zajlottak megemlékezések, de arra is, ami húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen, és azt mondta, soha nem szabad elfeledni az események áldozatait, "az újkori hősöket".. "Tudjuk, hogy az erdélyi magyar ember egy kicsit nagyobb keresztet hordoz, de biztonsággal mondhatjuk, hogy ezt a keresztet hordozni fogjuk itt, Erdélyországban, Maros megyében és Marosvásárhelyen is" – zárta szavait Kelemen Atilla arra kérve Füzes Oszkár nagykövetet, hogy a magyarországi politikai csatározásokat ne szivárogtassák be Erdélybe.
Az ünnepi megemlékezés a székely himnusszal kezdődött, a magyar himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult. Fellépett Györffy András és Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze, Madaras Ildikó, a Marosvásárhelyi Filharmónia énekese, műsorvezető Nagy István színművész volt.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Mit gondolnak rólunk egyes román értelmiségiek?
Elgondolkodtató, hogy kolozsvári, erdélyi magyarokként mennyire hermetikus világban élünk: külön színházunk van, operánk, műszaki-tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, iskolánk, óvodánk, líceumunk, egyetemünk, külön kiránduló/túrázó egyesületünk, talán még méhész, bűvész és sírkőfaragó nem-kormányzati szervezetünk is. Más gazda egyesülethez társulunk, s talán még az erdélyi magyar sörgyártók is külön civil szervezetbe tömörülnek. Külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, a nők, gyerekek, művészek, vadászok és halászok, a „gondolkodók” (lásd: Erdélyi Gondolat Egyesület), a néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb. Hogy a politikáról és a külön (teljesen más) historiográfiáról ne is beszéljünk!
Az önálló magyar intézményekre szükség van.Az önálló intézményrendszer közösségünk kohéziójának egyik záloga, az önálló szervezeti élet rendkívül fontos eleme. De feltevődik a kérdés: mégis, hol vannak a metszéspontok?
Annak ellenére hogy a 80 százalék román, 18–20 százalék magyar etnikai arányú Kolozsváron születtem, s 34 éve itt is élek, a monostori „böjéc zsélát”-okat (amolyan HMCS-k, azaz helyi menő csávók), akikkel igen sokat verekedtünk gyermekkoromban, s az iskolai „böját dé böjátokat”, “„böját de kártiér”-eket leszámítva nekem se volt igazán kapcsolatom a románokkal: magyar család, óvoda, elemi, líceum, egyetem, ifjúsági szervezet, munkahely, barátnők (két kivétellel), baráti társaság, barlangász klub, stb.
A Főtér átrendezése alkalmával kirobbant vita közepette alkalmam volt olyan kolozsvári románnal társalogni, akinek a családjában vannak magyarok, felsőfokú végzettsége van, értelmiségi munkát végez, az átlagosnál sokkal tájékozottabb, egy ideig nyugat-európai országban tanult és élt, s jelenleg az egyik legfontosabb kolozsvári döntéshozó talán legbefolyásosabb tanácsadója. Ez a beszélgetés afféle utolsó cseppet jelentett a pohárban, ebben az évben ugyanis ez már a sokadik ilyen beszélgetés román értelmiségiekkel, aminek végkövetkeztetése, legalábbis számomra, rendszerint ugyanaz: sohasem sikerül már megértetnünk magunkat a többséggel!
Az említett hölgy értetlenül állt aFőtéravatása kapcsán kibontakozott botrány láttán.
– Nem értem az egészet. Minek ez a felhajtás, hogy nincs magyar program is? Semmilyen kapcsolatom nincs a magyar szervezetekkel, nem is ismerem őket, kit hívtam volna meg? Adj valami tanácsot, kapcsolatembereket, neveket, telefonszámokat, de gyorsan! – mondta kétségbeesve.
Elhiszem neki, hogy a jó szándék vezérelte, de csak annyit tudtam mondani neki: már késő. És még azt: ha a nemzeti-keresztény és a szabadelvű beállítottságú magyarok összefognak, akkor ti, románok valamit nagyon, de nagyon rosszul csináltok.
Az értetlenkedés folytatódott: szerinte mi, magyarok állandóan csak nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, mimóza lelkűek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Olyan ufó-szerűek, akik valahonnan a homályból hirtelen előbukkannak, aztán követelnek valamit a történelem nevében. A „dicső múlt nevében”. Hogy az nekünk jár és kell. Mert a jussunk. És hogy ő megadná, nincs ezzel semmi baj, sőt még többet is adna, tegyünk ki magyar zászlót is az intézményekre, legyen kiírva minden magyarul is, nem probléma. Hol kell aláírni, hogy ez legyen? Elmondta, ő aláírta az RMDSZ többnyelvű feliratot követelő lajstromát. Mivel nem hittem el neki, elővette az asztalából a fénymásolatot… Meglepődtem.
Ő is úgy látja, mi már csak relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. A temetővel (ki is mondták, hogy a Házsongárd Alapítványra gondolnak) foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. És hogy miért nem vagyunk „ellenállóbbak”, s ha nem vagyunk, akkor meg miért vállaljuk a vegyes házasságokat, amikor tudjuk, hogy az megfogyatkozásunkhoz vezet? Miért a múzeumokkal, és nem a kortárs művészek kiállításaival foglalkozunk? Nem értik, mi a rendeltetése, mivel foglalkozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, nekik ez egyszerűen a Societatea Muzeului Ardelean. Pedig próbáltak utánajárni, de a www.eme.ro román oldalán ez fogadta őket: Pagina este în construcţie.Beleolvastak az EME honlapjának angol változatába, de amikor ilyen szöveg fogadta őket, hogy „historical moment” (történelmi pillanat) és „tradition of our great ancestors” (dicső elődeink hagyománya), „we conserve the recognition of the following things named very nice by Márai Sándor: the country, the people and the father-land” (azt a felismerést és meggyőződést visszük így tovább, amit legszebben Márai Sándor formált szavakká: Az „ország”, a „nép” még nem „haza”), akkor unottan abbahagyták.
– A ti újságotok miért nincs románul is fent a neten? – kérdezték őszinte érdeklődéssel. – Miért nem lehet román nyelvű napi összefoglalót feltölteni? Nem, nem Băsescuról, mert azt látjuk a tévében, hanem a magyar közösségi élet történéseiről/eseményeiről szóló anyagokról miért nem lehet egy összefoglalót lefordítani? Mert érdekel minket, foglalkoztat az, hogy mi történik a magyar közösséggel.
Mondtam, hogy nincs pénz erre is.
– Szükségünk van rátok, akarunk kommunikálni veletek, kellenek a meglátásaitok, de ti vagy a „temetőben” vagy a „múzeumban” vagytok – mondták, persze sarkítva, de kifakadva.
Nem értenek és nem is fognak érteni bennünket. Még a legjóhiszeműbbje sem. Egyszerűen külön világban élünk.
Eszembe jutott az Asztalos Lajos kezdeményezésére is az 1990-es évek elején az RMDSZ által kiadott Híd-Puntea című román nyelvű, de magyar értelmiségiek által írt kiadvány. Most miért nincs egy ugyanilyen?
Arról is morfondíroztam, ma ki vállalhatná fel Octavian Buracu szerepét. (Dr. Octavian Buracu, a jól ismert, de, sajnos, nem eléggé becsült Interetnikai Párbeszéd Szövetségnek, az Erdélyben élő többségi nemzet és a kisebbségi népcsoportok közötti megbékélést szolgáló civil szervezetnek az alapítója és elnöke volt. Sokan a magyarok közül ma is tisztelettel emléleznek rá.) Szerintem például Eckstein-Kovács Péter, Salat Levente, Ádám Gábor, Tompa Gábor vagy akár Kántor Lajos kellene hogy legyen az, aki továbbviszi ezt a stafétabotot…
A fenti írást a www.koliver.wordpress.com címen elérhető személyes blogon közöltem, ahova összesen 64 vélemény érkezett. Ebből idézek néhányat.
Dunailaci felhasználó például azt írta: „Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek. Ideje volt már ilyen témát is napirendre tűzni. Valóban igaz, hogy az egész magyarság búval bélelt. Siránkozunk, hogy szegény fejünk, mit tett ellenünk a tatár, a török, az osztrák, a román.”
Erna szerint „végre valaki összefoglalta az erdélyi magyarság egyik legnagyobb rákfenéjét. Igazából nem ismernek bennünket, szinte semmit sem tudnak rólunk (csak mást ne mondjak, Kolozsvár helytörténetével foglakozó jó román nyelvű könyv jelen pillanatban beszerezhetetlen, Erdély történetéről szóló egy sincs a boltokban), akkor hogyan akarjuk elfogadtatni magunkat velük? Hogyan akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, értékeinket, a világunkat, amelyben mi élünk és melynek értékei szerint ítélünk? Követelhetjük így reggeltől estig az ősi jusst, semmi sem lesz belőle. Pedig sokan lennének ránk kíváncsiak…”
Ezzel szemben az Autonómiát Székelyföldnek nevű felhasználó úgy gondolja „Nem kell ennyire borúlátónak lenni. Nem értenek és nem is fognak? Hol itt a gond, amikor mi mindenben különválunk, mindent párhuzamosan csinálunk, külön sörözünk, néhány éve teljesen külön is kocsmázunk. Az igazság az, hogy mi NEM AKARUNK VELÜK EGYÜTT ÉLNI, s jólesne, ha ők is ugyanezt tennék, ugyanakkor pedig, ha bármit kérünk, elvárjuk, hogy szó nélkül megadják.”
Kolev felhasználó azt írta: „Teljes meggyőződéssel merem mondani, hogy nem hiszek egy szót sem abból a feltételezett jóhiszeműségből, amit a megkérdezett hölgy tanúsított. Nagyon jól tudják ők, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mik az értékeink és miben hiszünk… És igen, 1000 éves múltunkért, állam és városalapításainkért jár nekünk valami.”
Attila nevű kommentáló azt állítja, a leírt jelenséget tapasztalta román ismerőseinél. „Sokszor kérdeztek a magyarokról. A magyar kajákról, a Magyarország–erdélyi magyarok kapcsolatról, egy-egy magyar szó jelenteséről, stb. Nem utasítottak el, s nem „bozgoroztak” le. Pedig a Mărăşti tömbháznegyedben nevelkedtem, és nap mint nap velük jártam. És még el se románosodtam. Magyar család, barátok, barátnő, suli, egyetem. Ugyanakkor teljesen egyetértek azzal, hogy szükség lenne információk átadásra a magyar közösség eseményeiről a románok felé, román nyelven. Biztos, hogy eleinte tele lesz a magyarokat szidó kommentekkel. De ugyanakkor néhány ember nyitna közösségünk felé. És ez haladást jelent megmaradásunk, jövőnk felé. Az űrhajósok és a városalapítók között is meg kell találnunk az „arany középutat”. Nem szabad elfelednünk múltunkat, de oda kell figyelnünk jövőre. És a JÖVŐ A FONTOSABB!!!”
Réka azt írta: „Igen, Olivér, igazad van, nekem is ezt vágta egyszer a fejemhez egy román ismerősöm, hogy mi párhuzamos világban élünk mellettük. Először felháborodtam ezen, de aztán elgondolkoztam rajta egy kicsit, mennyire igaza van. Egy másik síkon éljük életünket és jól érezzük magunkat így, hogy a két sík csak akkor találkozik, amikor mi akarjuk.”
Ercsey-Ravasz Ferenc nem hiszi azt, hogy ha mi változtatunk ezen a párhuzamos léten, akkor egyből tökéletesen megértjük egymást, és kebelbéli jó barátok leszünk. „Mint ahogy azt sem hiszem, hogy a nyitás a beolvadásnak kedvezne (sajnos a bezárkózás viszont nem akadályozza azt meg). De néhány dolgot elérnénk vele. Először is egyértelművé tennénk, hogy nincs semmi rejtegetnivalónk.Ilyenek vagyunk, erre büszkék vagyunk, ezt tudjuk és akarjuk nyújtani a nagy közös erdélyi sorsnak, amely akár tetszik, akár nem, előttünk van, kikerülhetetlenül. Másodszor eloszlatnánk egy halom előítéletet, hiszen sok román eszében úgy élünk, mint a nyereg alatt puhított húson élő ázsiai hordák leszármazottjai. Európai kultúrát, transzszilván magyar kultúrát mutathatnánk fel nekik. Esetleg elcsodálkozhatnának azon, hogy nekünk a 16. században már volt vallási türelemről szóló törvényünk, miközben ők mostanság fejezik be a nyárádtői görög katolikus templom befalazását-lerombolását… A vitathatatlan értékek előtt az értelmes ember (még a román is) fejet hajt, az oktondival pedig úgysincs mit kezdeni. Harmadjára: eloszlatnánk sok tévhitet. Sokszor találkoztam például azzal a meggyőződéssel román körökben, hogy mi, erdélyi magyarok Magyarországhoz tartozónak érezzük magunkat. És nagyon elcsodálkoztak, amikor közöltem, hogy – legalábbis javarészt – ez nem igaz. Mi külön világot, külön kulturális, sőt, nyelvi valóságot képezünk. Sokan közülünk idegennek érzik magukat Magyarországon. Sokáig folytathatnám, de nincs értelme. Aki érti, érti.”
Kiss Olivér. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Kötő József: szükséges a diaszpórában élő közösségekkel való kapcsolattartás
Élénk beszélgetés alakult ki Kötő József parlamenti képviselő és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán működő Jelenkor Története és Nemzetközi Kapcsolatok mesterképzős hallgatók között a diaszpórában élő magyar közösségekkel való kapcsolattartás fontosságáról.
Kötő József képviselő a nemzetközi kapcsolatos mesterisek felkérésére rövid előadást tartott e témáról, beszámolt szíriai és palesztinai látogatásairól, a diaszpórában élő magyar és nem magyar közösségek sorsáról, e közösségek gazdasági és kulturális jelentőségéről. Hangsúlyozta: e közösségeknek óriási szerepük van az anyaország nemzetközi megítélésében, pozitív vagy gyakran negatív képet alkotva erről. Jó lobbizási lehetőségek rejlenek e diaszpórákban, de ugyanakkor egyes diaszpórák alaposan le is járathatják egy állam, egy nép, egy nemzet külföldön kialakított tekintélyét.
A politikai életben való szereplésük sem elhanyagolandó, csak arra emlékezve, hogy a legutóbbi romániai elnökválasztáson a diaszpóra szavazatai döntötték el a játszmát. A diákok felvetették a kérdést: mennyire etikus, hogy a diaszpórában élők döntsék el az anyaország politikai életét és egyben az anyaország polgárainak a jövőjét? Kötő József képviselő hangsúlyozta, hogy napjaink globalizálódó világában, amikor az Európai Unión belül a mozgásszabadság, a munkavállalási lehetőség és a munkaerő-áramlás szinte korlátlan, a diaszpórák jelentősége egyre nő. Ha viták is vannak arról, hogy mennyire etikus a diaszpórák beleszólása az anyaország politikai életébe, a XXI. században ez elkerülhetetlen és szükséges.
Szükséges a diaszpórákkal való folyamatos kapcsolattartás, ezek kulturális támogatása, mert az asszimiláció veszélye nagyon nagy. A Szíriába vagy Palesztinába férjhez ment erdélyi magyar nő elsősorban arabnak vallja magát (egy olyan világba került, ahol a kulturális értékek nem nagyon hagynak alternatívát), másodsorban erdélyinek (büszke arra, hogy Kolozsváron nőtt fel, itt tanult, de férjével, aki Romániában végezte az egyetemet, arabul és románul kommunikál) és csak harmadsorban vallja magát magyarnak. Nem minden diaszpórában élő közösségnél ennyire nagy az asszimiláció kísértése (vagy nyomása), de éppen ezért nagyon nagy figyelmet kell szentelni e diaszpórák kulturális támogatásának.
A különböző diaszpórák kulturális fejlődése, gazdasági befolyása, politikai lobbija kitűnő témát nyújt a nemzetközi kapcsolatokat tanulmányozó hallgatók számára mind az államvizsga, mind a mesteri vagy doktori disszertáció céljából, nem beszélve ezek kutatásának gyakorlati hasznáról. Erre való tekintettel, Kötő József az előadás alkalmával felajánlotta segítségét a diaszpórák kutatásának nem csak elméleti, hanem gyakorlati megvalósításához is. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Borzolja a kedélyeket Bukarestben a SZÖN
„Világos, egyhangú álláspontot vár Traian Băsescu államfőtől és Emil Boc miniszterelnöktől a Szociáldemokrata Párt a hét végén Sepsiszentgyörgyön megrendezett Székely Önkormányzati Nagygyűlésen (SZÖN) elfogadott alkotmányellenes határozatok ügyében” – jelentette be tegnap Ecaterina Andronescu, a PSD alelnöke.
Mint hangsúlyozta, Romániában példaértékű a kisebbségpolitika, sőt szerinte pozitív diszkrimináció is szerepel a román törvénykezésben a kisebbségeket illetően. Éppen ezért szerinte az ország vezetőinek határozott álláspontot kell az ügyben megfogalmazniuk, s meg kell védeniük az alkotmányt.
Az önkormányzati nagygyűlés miatt Radu Câmpeanu, a Nemzeti Liberális Párt képviselője is a kormányt és Traian Băsescut szólította fel, hogy tegyenek lépéseket a magyar nyelv hivatalossá tételét követelő döntések ellen. Szerinte a magyarok megnyilvánulásai kezdik veszélybe sodorni Románia egységét. „Elsősorban a kormány, valamint az államfő feladata, hogy intézkedjen az ügyben, hivatalosan és komolyan leszögezze, hogy az ország egysége nem képezheti vita tárgyát, valamint azt, hogy a székelyek kijelentései felelőtlenek, s ellentmondanak a román állam egységének.
A kormány és az államfő feladata meghozni a szükséges intézkedéseket, mivel a dolgok alakulása veszélyes lehet országunk nyugalmára” – hangoztatta tegnap Radu Câmpeanu, leszögezve, mint egykori politikai menekült, tudja, milyen hatást tud kiváltani a külföldiek szemében a „Romániából gerjesztett hazugságpropaganda”.
Eközben parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását és a belügyminiszter székelyföldi látogatását kérte Ioan Selejan Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök. Az egyházi vezető is a hétvégi Székely Önkormányzati Nagygyűlés miatt aggódik, szerinte a hatóságoknak sürgősen ki kellene vizsgálniuk az egyebek között a magyar nyelv hivatalossá tételét követelő sepsiszentgyörgyi rendezvényt. Az ortodox püspök aggodalmát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy hétfőn – a március 15-i megemlékezés alatt – a székely zászlót is kitűzték a román lobogó mellé a megyei önkormányzat székhelyének a homlokzatára. Az ortodox püspök ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az itt élő románság kisebbségben van, és szükségük van az állam védelmére.
Ugyanakkor tegnap a Konzervatív Párt (PC) mintegy ötven szimpatizánsa – többnyire nyugdíjas – vonult az RMDSZ bukaresti székháza elé tiltakozva Románia szétszabdalása ellen. „A román nyelv az egyetlen hivatalos nyelv”, „Románia egységes nemzetállam”, „PC nem engedi meg az ország területének szétszabdalását”, „Nem Románia szétszabdalására” – állt egyebek mellett a tiltakozók által kifeszített molinókon. Az akció mintegy tíz percig tartott.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Gyanús március 15.
A ’48-as eszméről, a nemzeti ébredésről, a márciusi ifjakról, a Nemzeti dalról, a Tizenkét pontról kellene most. Hogy miért március 15. a legszentebb ünnepe a magyarnak, akire egy egész világ felnézett 162 évvel ezelőtt, és vett példát haza- és szabadságszeretetből.
De legalább arról, ami gyermekkori olvasmányélmények alapján kitörölhetetlen marad az emlékezetben: a magukat a hívó szóra a birodalom, Európa minden tájáról hazaverekedő magyar huszárokról, elkötelezettségükről. Vagy csak úgy egyszerűen arról, amire igennel válaszolunk, amikor az ötéves nekünk szegezi: apa, mi magyajok vagyunk? Azaz a lényegről.
De nem lehet, még nem. Húsz éve szisztematikus gyanakvás övezi az erdélyi magyart március 15-én: fókuszban másfél millió potenciális revizionista. Ha szobrot akar emelni Kossuthnak, Petőfinek, Bemnek, ha huszáregyenruhát ölt, ha felvonul a piros-fehér-zöld alatt, kokárdát tűz a mellére, akkor olyan nincs, hogy bele ne magyaráznának Nagy-Magyarországot, nosztalgiát, szeparatizmust. Két évtized sem volt elegendő megtanulni, hogy 1848. március 15., illetve 1990. március 19–20. nem egymásból következő eseménysor, és hogy a gyertyás-könyves jogkövetelést nem szabad összemosni a fegyveres küzdelemmel, a „csak” ünnepelni vágyó gyalogmagyart a fekete bomberdzsekit, bakancsot meg barettsapkát hordó, vagánykodó székely gárdistával.
Értelmiségiek bizonygatják, mennyire kedvelik, sőt tisztelik a magyart, elvégre Jonival, Locival rúgták a bőrt a grundon, tinédzserkori szerelmük egyikét Ildikónak, Erikának hívták, nem létezik itt semmiféle konfliktus többségi és kisebbségi között, az egész műbalhét a politikusok szítják az anyanyelvhasználattal, magyar egyetemmel meg autonómiával. Dehogy van itt magyarfóbia, kérem! Aztán mégis a szobortalapzatot, kopjafa tövét, emléktábla oldalát koszorúzók adják az egész napos bréking nyúzt, a magyar legyen büszke román állampolgárságára, de ne magyarkodjon, és természetesen, érezze csak itthon magát – de csakis jó románként. Ha viszont ünnepelni akar, akkor azt tegye meg otthon. Értsd: odaát. Addig is, amíg itthon teszi, rendelni kell mellé rendőrt, sok-sok egyenruhás és civil rendőrt.
Tessék mondani, szabad magyarnak lenni?
Rostás Szabolcs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Elítélik a székely gárdisták és vármegyések március 15-i, kolozsvári megnyilvánulásait
Elítéli az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) március 15-i kolozsvári megnyilvánulásait szinte valamennyi magyar politikai és ifjúsági szervezet. A lapunk által megszólaltatott ifjúsági és politikai vezetők egybehangzóan úgy fogalmaztak, hogy a magyar szélsőséges szervezetek megjelenésükkel és cselekedeteikkel nagyon sokat ártottak a kincses városi magyarság amúgy sem túl fényes helyzetének. Valamennyien egyetértenek abban is, hogy hiba volt „Székelyföld nem Románia” táblával felvonulni, főleg, hogy a kincses városnak földrajzilag sincs köze a Székelyföldhöz.
Meg kellene próbálni eltávolítani valamennyi szélsőséges szervezetet a nemzeti ünnepi megemlékezésekről – vallják szinte egyhangúlag a kolozsvári március 15-i ünnepségen részt vevő ifjúsági és politikai szervezetek. A Krónika annak kapcsán kérdezte a civil szféra és a politikum képviselőit, hogy a kincses városi megemlékezésen felvonult az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom több képviselője is, akik egyenruhájukkal, az árpádsávos lobogóval, illetve a HVIM zászlójával már eleve felkorbácsolták a kedélyeket, az általuk felmutatott, „Székelyföld nem Románia” tábla pedig további olajat öntött a tűzre. A román sajtó ugyanis kevés kivétellel nem is számolt be magáról az eseményről, annak jelentőségéről a magyar közösség számára, ehelyett szinte valamennyi híradás a szélsőségesekről szólt, s olyan híresztelések is szárnyra kaptak, amelyek szerint maga Cseke Attila RMDSZ-es egészségügyi miniszter vitte a székelyföldes táblát.
Összemossák a résztvevőket
A gárdisták és HVIM-esek jelenléte a rendőrség akcióira is kihatott: sokak szerint azért fordulhatott elő, hogy a rendőrök három KMDSZ-es, alig 20 éves szervező diáklányt elvittek az egyik főtéri rendezvény helyszínéről, mert már a résztvevőket és szervezőket is összemosták a szélsőséges nacionalistákkal. „A Kolozsvári Magyar Diákszövetség sajnálatosnak tartja, hogy bizonyos források párhuzamot véltek felfedezni az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának rendőrségre kísért képviselője, valamint a KMDSZ-önkéntesek ügye között. Sajnálattal tapasztaltuk az ünnepet kisajátítani kívánó, és az önnön céljaikat előtérbe helyező mozgalmak megjelenését. Az intézkedő rendőrök egy félreértés okán eleinte gárdista-szimpatizánsnak gondolták a KMDSZ szervezőit, az ügy azonban rövidesen tisztázódott” – áll a KMDSZ lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Kovács Péter (RMDSZ): meggondolatlanság volt
Várható volt, hogy a román sajtó – véletlenül vagy sem – összekeveri a résztvevőket – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter kolozsvári RMDSZ-es politikus, a szövetség ügyvezető alelnöke. „Meggondolatlanság Kolozsváron egy olyan táblával felvonulni, amelyen az áll, hogy a Székelyföld nem Románia. Igenis Románia része, s Románia része lesz akkor is, ha autonómiája lesz. Kevesen akarnak független államot, illetve alagúttal vagy légi csatornával Magyarországhoz csatlakozni” – fogalmazott a politikus, aki szerint noha demokrácia van, s mindenki ott ünnepel, ahol éppen akar, de ilyen „kényes környezetben” mint Kolozsvár is, kár provokálni, hisz minden ilyen megnyilvánulás feladott labda a román sajtó képviselőinek, ők pedig rendszerint élnek is a leütés lehetőségével. Kovács Péter szerint ugyanakkor ritkán jöhetett volna éppen ennyire rosszkor ez a sajtóvisszhang. „Elfogadásra vár a kisebbségi törvény, a tanügyi törvény módosítása, illetve a régióátszervezési jogszabály. Ha egy ilyen meggondolatlan cselekedet miatt startból elutasítanak a kollégák, nagyon nehéz érvényesíteni az érdekeket” – véli a politikus, aki szerint az emberek a nemzeti ünnepen ünnepelni és nem hőzöngeni akarnak, ezért abban bízik, hogy a jövőben a szélsőséges megnyilvánulások mindkét oldalon tompulni fognak.
László Attila kolozsvári RMDSZ-es alpolgármestert tegnap nem sikerült elérnünk, korábban viszont a Citynews internetes portálnak úgy nyilatkozott, nem ért egyet azzal, hogy a HVIM és a székely gárda képviselői felvonultak a kolozsvári március 15-i megemlékezésen, mint ahogy azzal sem, hogy a „Székelyföld nem Románia” táblát is magukkal hoztak. „Aggódom amiatt, hogy felütötte a fejét ez a jelenség. Soha nem voltam híve a hasonló megnyilvánulásoknak, s soha nem fogok tudni egyetérteni semmiféle szélsőséges megnyilvánulással” – fogalmazott László Attila.
Gergely Balázs (EMNT): ki kellene tiltani a szélsőségeket
Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei elnöke. Mint hangsúlyozta, mindenkinek joga van elmondani, amit akar, amíg tette nem ütközik törvénybe, azonban nem mindegy, hogy cselekedete milyen eredménnyel jár. „A provokáció határát súrolta a székely gárda és a HVIM felvonulása. Az sem lepne meg, ha vezetőik a titkosszolgálatok küldetését hajtanák végre, hiszen mindenre rátelepednek. Látjuk, hogy Magyarországon is mik történtek. Az igazi gond az, hogy megjelenésük, stílusuk, hőbörgéseik a mi rendezvényünket is minősítik” – fogalmazott Gergely Balázs, aki szerint a szervezőknek kellene kezelniük a hasonló helyzeteket, s jövőre meg kellene próbálni akadályozni részvételüket a hasonló rendezvényeken.
„Tudom, hogy törvényes eszközökkel nem lehet megakadályozni részvételüket, de ki kellene tiltani őket valamiféleképpen, mert nagyon sokat ártanak. Azután pedig hazamennek a Székelyföldre, minket meg itt hagynak a nem túl rózsás, sőt kimondottan rossz helyzetben” –mondta a politikus. Hozzátette: a gárdisták, miután vezetőjük fasiszta jelképek használata miatt elvitte a rendőrség, úgy viselkedtek, mint a legszélsőségesebb futballhuligánok. Mint emlékeztetett, a fiatalok „Gyarmatosítók takarodjatok”, „Vesszem Trianon” jellegű szlogeneket skandáltak a város főterén, miután az ünneplő tömeg már szétoszlott.
Sándor Krisztina (MIT): mindig találnak valamit
A szintén szervező Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Sándor Krisztina lapunk kérdésére úgy nyilatkozott: a nemzeti ünnepen mindenkinek ott van a helye, mindenkinek joga van felvonulni, koszorúzni. „Nincs rosszalló véleményem a székely gárda és a HVIM felvonulásáról. Nem történt provokáció, sem rendbontás. Nem zavarták az esemény lebonyolítását, alkalmazkodtak a jó előre megállapított forgatókönyvhöz” – fogalmazott. Mint mondta, sajnálja viszont, hogy a sajtó egy kalap alatt tárgyalt valamennyi résztvevőt, de szerinte minden évben találtak valami kivetnivalót. Példaként azt hozta fel, hogy néhány éve még attól volt hangos a román sajtó, hogy Kolozsvár központjában népviseletbe öltözött fiatalok vonultak fel piros–fehér–zöld zászlókkal kezükben a magyar nemzeti ünnepen. A táblának szerinte sem volt helye a megemlékezésen, azonban szerinte a gárdista egyenruha, az árpádsávos zászló nem minősülhet önmagában provokációnak. „nem szeretném, ha odajutnánk, mint Magyarországon, ahol a fehér ing-fekete mellény kombináció lassan nem hordható” – véli Sándor Krisztina, aki szerint pont olyan mértékben érzékenyek a románok a magyar szélsőségekre, mint amilyen érzékenyen érintette az erdélyi magyarságot, hogy a román nacionalista Új Jobboldal Sepsiszentgyörgyön demonstrált tavaly december elsején.
Hívták vagy nem hívták?
Az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának szóvivőjétől, Keresztes Nándortól azt kérdeztük, miért esett választásuk éppen Kolozsvárra. „Erre a kérdésre nem válaszolhatok, a parancsnokság megtiltotta” – hangzott válasza, majd újabb kérdésünkre kiderült, hogy az egy nappal korábban fasiszta jelképek használata miatt a rendőrőrsre bekísért Balázs Pál Gergely tiltotta meg, hogy erre a kérdésre választ adjon. Hozzátette: „a szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Kolozs megyei szervezete meghívására érkeztek a kincses városba”. „A problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Örvendünk, hogy sokévnyi elfojtás után Kolozsváron is beindult a magyar nemzeti mozgalom” – fogalmazott Keresztes, aki szerint eleve diszkrimináció, hogy a román szélsőségesek szabadon felvonulhatnak, miközben a székely gárda tagjait rendszerint elviszi a rendőrség. „Szorítóba vagyunk bepréselve. Ma-holnap odajutunk, hogy a Székelyföldön sem lehet magyarul megszólalni, ünnepelni” – szögezte le a szóvivő.
Sándor Krisztina, a szervező MIT-elnöke egyébként lapunknak cáfolta, hogy a HVIM részt vett volna a szervezésben. Mint tájékoztatott, a vármegyések kérték korábban, hogy csatlakozhassanak a szervezést felvállaló kilenc ifjúsági szervezethez, ezt azonban nem minden szervezet támogatta, így maradt az eredeti felállás.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Szembe kell néznünk a kommunista rémtettekkel és elkövetőikkel
Az egyházak átvilágítása volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit Tőkés László EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke és Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház képviselője, az erdélyi történelmi magyar egyházak között létrehozandó Szakmai Egyeztető Fórum kezdeményezője tartott tegnap.
Bevezetőjében Szilágyi Zsolt, Tőkés László kabinetfőnöke tudatta, amit az EP-képviselő az Európai Parlamentben is reprezentál, és amiért immár két évtizede harcol, mégpedig hogy „nem zárhatjuk le a kommunista múltat anélkül, hogy ne néznénk szembe a kommunizmus rémtetteivel, illetve hogy ne ismerhessük meg a rendszer kiszolgálóinak, működtetőinek a listáját”.
Tőkés László kifejtette, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) munkáját nagymértékben korlátozzák, és megtorpanni látszik egy húsz évvel ezelőtt kezdődött folyamat. Egy adott pillanatban már majdnem meg is szüntették a tanácsot. A 2008. évi 293-as törvénnyel kimondták, hogy az egyházi tisztviselőket kizárólag csak az egyházvezető kérésére világíthatják át. Ezt a törvényt ugyanabban az évben megelőzte a 24-es számú kormányrendelet, amelyet akkor adtak ki, amikor a CNSAS 2008 januárjában Bortolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolitát azonosította az Apostol nevű titkosügynökkel. A január 22-ei bejelentés után a kormány alkotmányellenesnek nevezte a tanács munkáját, és kiadta sürgősségi határozatát „kedvezésképpen a román ortodox egyháznak”.
Az EP-képviselő munkájának gerincét képezi a kisebbségek, a kereszténység védelme, a kommunizmus bűneinek feltárása. Ehhez kapcsolódik az a február 24–26. között zajló prágai nemzetközi konferencia is, amelynek egyik védnöke és előadója is Tőkés László.
A képviselő egy nyilatkozatot is közzétett tegnap, amelyben tudatja: „Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezőnyét. Míg Ceauşescu Szekuritátéjának »mindössze« 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – költségvetésük évről évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan növekedett.” Tőkés képviselő ugyanakkor elmondta, a kommunizmus idején a besúgók nagy része karhatalmi nyomás miatt kezdett el jelenteni. Mára nagyjából azt is tudni lehet, hogy kik voltak azok a szekuritátés tisztek, akik a református egyház szolgáinak és a velük kapcsolatban álló személyeknek a megfigyelésével és beszervezésével foglalkoztak. Az EP-képviselő egy 102 nevet tartalmazó listát is kiadott az Erdély-szerte tevékenykedő szekus tisztek névsorával. Az említettek közül néhányan – minden bizonnyal – időközben már elhaláloztak, mások nyugdíjba vonultak és busás nyugdíjat éveznek. Ám az is valószínű, hogy a listán szereplő ügynökök egy rész ma is aktív, és a Román Hírszerző Szolgálat keretében tevékenykedik.
Szabó László arról számolt be az erdélyi magyar történelmi egyházak közötti Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásának kezdeményezőjeként, hogy a Királyhágómelléki és az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház és az Erdélyi Unitárius Egyház már beleegyezett abba, hogy megalakítsák a tanácsot, melybe minden felekezet két-két képviselőt jelöl ki, hogy megvitassák, segítsék az egyházi átvilágítás folyamatát. Sajnálatos azonban, hogy csak négy egyház egyezett ebbe bele. A Szatmári és a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség nem kíván részt venni a fórumban, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pedig még nem küldött visszajelzést a kezdeményezők meghívására. Szabó kiemelte, fontos addig lépniük, ameddig törvény adta lehetőségük van az átvilágításra. Megtörténhet, hogy az 1999-ben keltezett, majd 2006-ban és 2008-ban módosított, „kiherélt” törvényt újra megváltoztatják, netán semmissé teszik, és minden papot „politikailag szentté nyilvánítanak”.
Az átvilágítási folyamatban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt az úttörő, az egyházaknak pedig zászlóvivőknek kell lenniük a múlttal való leszámolásban, miközben a nacionalista-kommunista hatalom a saját érdekét próbálja érvényesíteni, a múlt feltárásának elodázását.
Borsi Balázs. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tisztába tenni a dolgokat
Kelemen Hunor a GDP-hez kötné a kulturális tárca költségvetését
Eddig havat lapátolt, ezután a kulturális örökség törvénykönyvét dolgozná ki a kulturális miniszter. Nagyinterjú.
A költségvetési vita során felmerült, hogy a kulturális minisztérium költségvetése feleljen meg a GDP 1 százalékának. Végül aztán nem lett ebből semmi. Miért?
Kelemen Hunor: – A felvetés a mi részünkről jött, de a képviselők rögtön ráharaptak és támogatták. Ez egyébként nem új ötlet, készséggel elismerem: '97-ben és '98-ban is próbálkoztunk ezzel, amikor én államtitkár voltam a kulturális tárcánál. Ezt a régi ötletet vettem elő, és a bizottságban többé-kevésbé vehemensen mindenki támogatta az elképzelést.
- Úgy gondolom, akkor lenne reális ez, ha sikerülne egy olyan törvényt életbe léptetni, mely előírja az 1 százalékot – ugyanúgy, ahogy a tanügyben már érvényben van egy hasonló törvény, nyilván nagyobb százalékkal.
- Nemzetközi szinten léteznek ilyen szabályozásra példák? Ez az 1 százalék általánosnak mondható?
– Ez nemzetközi szinten változó. Kevés olyan országot találni, mely a GDP 1 százalékánál kevesebbet fordít a kultúrára. Rendszerint 2 és 5 százalék között mozog ez a ráfordítás, ezt nyilván minden ország saját prioritásai függvényében állapítja meg.
A függetlenné vált Horvátországban a háború után például a GDP 4-5 százalékát fordították műemlék-felújításra. Mivel tudták, hogy a turisztikai szolgáltatásokhoz szükséges a szétlőtt, lerombolt műemlékek helyreállítása, ezért ezt tűzték ki prioritásként. Franciaországban éveken keresztül a kultúra digitalizálása volt prioritás, és emiatt nőtt meg a kulturális tárca költségvetése.
- Mivel foglalkoztál a kinevezésed óta eltelt hónapokban?
– Ha nagyon szabadon beszélnék, azt mondhatnám, hólapátolással foglalkoztunk. Próbáltuk átnézni a problémákat, és eddig csak problémákkal találkoztunk. Rengeteg elvarratlan szálat, számos megoldatlan problémát találtunk a tárcához tartozó intézmények körül.
- Ilyenkor mennyire előny vagy hátrány az, hogy a miniszter politikai karrierje kezdete óta valamilyen módon kultúrával kapcsolatos tevékenységet folytatott? Nem könnyebb ilyenkor egy rendszeren kívülről érkező ember dolga?
– Elődöm, Theodor Paleologu a rendszeren kívülről érkezett. Az, hogy korábban is kultúrával foglalkoztam, nem is hátrány, nem is előny. Olyan értelemben lehet előny, hogy engem nem lehet megvezetni a rendszerrel kapcsolatos kérdésekben. Ugyanakkor persze hátrány is lehet ez, hiszen az embernek lehetnek megcsontosodott nézetei. Én nem tartom magam ilyennek.
- Az igazi probléma nem az, hogy valaki a rendszeren kívülről vagy belülről érkezik, hanem az, hogy mennyire tudja átlátni és működtetni ezt a rendszert úgy, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzt hatékonyan költsék el? Mert a nagy kérdés, amikor kevés pénz áll rendelkezésre, az, hogy mire lehet azt fordítani a kötelező költségeken, a béreken és fenntartáson kívül?
- Mennyi marad a költségvetésben kultúrára előirányozott 689 millió lejből, miután a kötelező kiadásokat levonják?
– Ezt nem lehet pontosan megmondani, hiszen a kötelező kiadások után maradó összeg is sokfelé oszlik. A költségvetésnek több mint fele, 400 millió lej intézményfenntartásra, bérekre és egyéb kiadásokra megy el. További 60-70 millió lejt költünk műemlékek felújítására, ugyanakkor van néhány nem túl nagy beruházásunk is. Vannak aztán azok a hozzájárulások, melyeket különféle alapokba – például a Nemzeti Kulturális Alapba (AFCN) – fizetünk be. A filmhivatal (RADEF Romaniafilm) illetve a Román Szerzői Jogvédő Hivatal (ORDA) működését is mi biztosítjuk.
Szintén a költségvetés része néhány nagyberuházás – ezt azonban az Európai Fejlesztési Bank (EIB) hosszú távú kölcsönéből fedezzük. Ebből a pénzből 15-16 objektumot újítunk fel: például a közelmúltban adtunk át Zilahon egy 19. századi, reprezentatív épületet. Nagyon szépre sikeredett a felújítás, 670-680 ezer euróba került. Az épület a kulturális igazgatóságnak valamint a megyei könyvtárnak fog otthont adni. Ennek a hitelnek az iránya előre megszabott, nem lehet másra költeni, mint ami a hitelszerződésben szerepel. Sőt, az ütemezés is igen szoros, az sem mindegy tehát, hogy meddig költjük el.
- Már a költségvetés összeállításakor voltak olyan hangok, miszerint a bevételi oldalt tekintve túlságosan optimista a költségvetés, a becsültnél kevesebb pénz fog befolyni. Előfordulhat, hogy egy költségvetési kiigazításkor megnyirbálják a kulturális tárca költségvetését?
– Remélem nem, de minden forgatókönyvet figyelembe kell venni. Annyit tudok, hogy 2010 januárjában a költségvetési bevételek csak egészen kevéssel maradtak alatta a 2009-es szintnek. Van egy pici eltérés, de nem akkora mértékű, ami ebben a pillanatban okot adna aggodalomra. A kérdés, hogy tudni fogjuk-e tartani a következő hónapokban a 2009-es szintet?
Én szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban hogy az év első 4-5 hónapjában lesz annyi pénz, amennyire kiadási oldalon szükség van. Főleg azért, mert a román kormánynak van egy sor 2009-ben vállalt kötelezettsége, kölcsöne, amit vissza kell fizetni. 2010 semmivel nem lesz könnyebb, sőt, bizonyos értelemben nehezebb lesz, mint 2009: a nyugdíj- és egészségügyi reformot, valamint a közigazgatás átalakítását elhalasztották a választások miatt.
2010-ben mindezeket a dolgokat meg kell oldani, ami elbocsátásokat jelent, ezért szociális oldalon idén nagyon nagy kiadásokkal számolunk. Továbbá olyan átszervezések következnek, melyek a bevételi oldalt ugyan később megerősítik, de az idei év első felében biztosan nem hoznak pluszbevételt. Én mindenesetre remélem, hogy a kulturális tárca költségvetése nem fog tovább csökkenni, mert akkor be is zárhatunk.
- A kötelező kiadásokon kívül melyek a prioritások idén?
– A kulturális tárcának van néhány projektje, melyet évek óta támogat, és ezeket továbbra is támogatni kell: ilyen a TIFF, az Országos Színházfesztivál (Festivalul Naţional de Teatru), az UNITER-gála, az Enescu-fesztivál illetve az Őszi Művészeti Fesztivál, valamint a Velencei Biennálé. A gond az, hogy ezekre a projektekre évek óta egyre kevesebb támogatást tudunk nyújtani. Főleg 2009-ben csökkent az erre fordítható pénzalapunk, és ez idén is ugyanazon a szinten marad.
Szeretnénk néhány regionális, országos kisugárzású magyar rendezvényt is felvenni ezek közé. Úgy gondolom, támogatni kellene a marosvásárhelyi AlterNative rövidfilmfesztivált, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, illetve a csíkszeredai Régizene Fesztivált. Sajnos a támogatásként nyújtott összegek picik lesznek, de úgy gondolom, fontos az egyensúly helyreállítása a támogatott román és magyar fesztiválok között.
Szeretnénk még a bukaresti Sala Palatuluiból egy olyan 3-5 ezer férőhelyes koncerttermet létrehozni, mely bármilyen zenekarnak magas szintű szolgáltatásokat, infrastruktúrát nyújt. Bukarestben nincs ilyen modern központ. Ha sikerül erre a projektre pénzt szerezni, akkor reméljük, hogy 2011-re, a következő Enescu Fesztiválra elkészül.
A közelmúltban jelent meg egy, a nyelvijogok.ro által szignált szöveg a Transindexen. A cikk szerzője arról ír, egy miniszteri rendelettel meg lehet szünteti a műemlékek feliratozására vonatkozó jogszabály visszásságait, ami például tavaly Kolozsváron problémát okozott. Kívánsz intézkedni ilyen irányban?
– A műemlékek feliratozásáról szóló, Răzvan Theodorescu által kibocsátott miniszteri rendeletet a tavasz folyamán módosítani fogjuk. Ebben a pillanatban azon gondolkozunk, miképpen lehet olyan döntést hozni, mely minden szempontból megfelel, hiszen már látszik, nem lehet egységesen kezelni a feliratok kérdését. A kérdésnek vannak ergonómiai vetületei is: nem lehet minden műemlékre 6-7 nyelven felírni a szükséges információkat.
- Ott, ahol magyar műemlék van, természetesnek tartom, hogy magyar nyelvű szöveg szerepeljen rajta. Kolozsvár esetében azt fogjuk mondani, teszem azt románul, magyarul, angolul és franciául kell szerepeljenek a feliratok. De mihez kezdjünk a német nyelvvel? Szebenben a német nyelvet természetesen feltesszük, ott az a kérdés, hogy a magyar nyelv felkerül-e vagy sem? Azon gondolkodunk tehát, hogy milyen kritériumok szerint választjuk egyik vagy másik nyelvet, illetve hogyan tüntetjük fel kezelhetően az információkat egy táblára?
Az arányokon tehát még dolgozunk, de ezen a rendeleten mindenképpen módosítani fogunk. Csak senki ne gondolja, hogy ez olyan, mint a mesében – veszem a varázspálcát, suhintok egyet, és attól a pillanattól kezdve működik.
- A kulturális minisztérium tavaly meghirdette, majd vissza is vonta pályázatait. Ez ügyben lesz valami fejlemény?
– Nem tartom kizártnak, hogy meghirdettek valamit, és aztán észbe kaptak, de nyilvános pályázatról nem tudok. Nyilvános pályázat egyébként idén sem lesz.
- Kis költségvetésű év lévén a törvényhozás terén lehet a minisztériumnak nagyobb mozgástere. Itt melyek a tervek?
– Idén a legnagyobb kihívás a kulturális örökség törvénykönyve lesz. Egy olyan törvénykönyvet állítanánk össze, mely tartalmazná az épített, tárgyi, szellemi és régészeti örökség védelméről szóló összes jogszabályt. Ezek a törvények jelenleg is léteznek, de mivel különféle időszakokban írták azokat, egy részük már elavult, illetve egy csomó minden nem illik össze. Ezt szeretnénk kiküszöbölni, és egységes kódexbe rendezni. Nagy munkáról van szó, amit márciusban indítanánk minisztériumi munkacsoportok szintjén, majd a közvita után szeptember-október folyamán lehetne benyújtani a parlamentbe.
Módosítani szeretnénk továbbá a közkönyvtárakra vonatkozó törvényt – erre vonatkozóan már javaslatokat is bekértünk. A szerzői jogvédelmi törvényt összhangba kell hozni az uniós rendelkezésekkel, illetve az év második felében a filmtörvényhez is hozzá fogunk nyúlni. Ott is egyszerűsíteni szeretnénk, nem akarjuk a feje tetejére állítani a dolgokat.
Lenne egy további elképzelésünk is a filmgyártásról, azonban ehhez a Pénzügyminisztérium segítségére is szükség van: az adózási szabályoknál kellene módosításokat eszközölni, hogy Románia ismét versenyképes lehessen filmgyártás terén Bulgáriával és Magyarországgal.
Tavalytól Bulgáriában nagy adókedvezményeket adnak a filmgyártásban érdekelt cégeknek, eziránt pedig az amerikaiak nagyon érdeklődnek. Ők ugyanis keresik az olyan országokat, ahol olcsóbban tudnak filmeket előállítani, mint Amerikában. Románia és Magyarország volt a filmgyártók kedvence éveken keresztül, de most úgy látszik, Bulgária nagyon meg fog ugrani, és Magyarország is fölzárkózik, Románia pedig lecsúszik, mivel nem biztosít fiskális juttatásokat. Ezen azért kellene változtatni, mert a külföldi forgatócsoportok nagy összegeket hagynak itt, néhány száz, de akár ezer embernek is munkát biztosítanak produkciós irodákon keresztül. Így az adókedvezmények áttételesen megtérülnek.
- Hosszú távon melyek a terveid?
– Hogyha teljes mandátumban, tehát 3 esztendőben gondolkozom, akkor egy olyan minisztériumot szeretnék magam mögött hagyni, ahol a dolgok tisztában vannak, az alárendelt intézmények működnek, hosszú távú programok működnek mind a kulturális örökség, mind a kortárs művészek támogatására. Szeretnék továbbá egy olyan törvényes keretet biztosítani a kulturális tárcának, mely hosszú évekre biztosítja a működés pénzügyi feltételeit – ez lenne a kulturális tárca költségvetésének GDP-hez való kötése. Ha mindezt 3 év alatt el tudnám végezni, akkor azt mondanám, rendben vannak a dolgok.
- A koalíciós tárgyalások egyik vezetője voltál. Hogyan működtek a tárgyalások, az RMDSZ kért bizonyos tárcákat, vagy a demokraták mondták azt, hogy ez vagy amaz a minisztérium legyen az RMDSZ-é?
– A minisztériumok elosztásáról szóló tárgyalásokat december folyamán még Markó Béla vezette, de én is jelen voltam. Politikai értelemben alkudoztunk a minisztériumok elosztásáról. Nem volt olyan, hogy valamit nem kértünk, de kaptunk, ugyanakkor mi többet kértünk, s nem mindig azt kértük, amit kaptunk.
Például a környezetvédelmet és a fejlesztési minisztériumot is kértük. A fejlesztésügyi minisztériumot végül nem kaptuk meg, de mivel az egészségügyi tárca nekünk második prioritásunk volt, ezért megkaptuk azt. Volt 2-3 listánk, mindegyiken három-három kategóriával, ezek függvényében alkudtunk. Nem kaptunk meg mindent, amit kértünk, de nincs olyan minisztériumunk jelenleg, amit ránk sóztak.
- Milyen szempontok szerint álltak össze a listák? A rendelkezésre álló politikus, szakember mennyire számított?
– Itt több fajta szempont van. Az egyik szempont, hogy kisebbségi ügyekben milyen tárcánál lehet előrelépni. A másik fontos kérdés, hogy melyek azok a tárcák, ahol olyan beruházásokat lehet elindítani, melyek a magyar közösségnek segítenek? Minden más e két fő szemponthoz adódik hozzá.
Nem mindig miniszteri pozícióban gondolkodtunk, arra törekedtünk, hogy minél nagyobb területet fedjünk le miniszterekkel és államtitkárokkal. Világos volt, hogy nehéz lesz megszerezni a gazdasági tárcát, viszont ott kialkudtunk egy államtitkárt, aki képes a kis- és középvállalkozások programjaiba besegíteni.
Én a honvédelmi minisztériumban is el tudok képzelni magyar minisztert, ugyanúgy, ahogy az igazságügynél vagy a külügynél. A hadügyet nem kértük, a külügy egy adott pillanatban megjelent a prioritások között, de nem az A kategóriában. Egy külügyminiszter ugyanis roppant fontos, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a külpolitikát az alkotmány szerint az államelnök vezeti.
Persze a szakemberek kérdése is szóba jött, de igazából nincs olyan minisztérium, ahova ne tudnánk miniszteri szinten olyan embert állítani, aki képes adminisztrálni azt. Hiszen miniszteri szinten nem az a fontos, hogy a tárcavezető az adott területen kiváló szakember legyen: az egészségügyi miniszterünk egy jogász, mint ahogy Borbély László és korábban Korodi Attila sem környezetvédelem szakon végzett.
Második-harmadik szinten, főképp az ügynökségek esetében már bonyolultabb a dolog, ugyanis oda nem árt olyan embert találni, aki szakember, illetve olyan menedzser, akinek köze van az adott területhez. Például ha a Tarom vezetéséről beszélünk, akkor nem egy tapasztalt pilótát keresünk, hanem egy olyan menedzsert, aki el tud vezetni egy nagyon komplex céget.
- A kinevezések miért késlekedtek?
– Nem késlekednek, ilyen gyorsan még sosem mentek a kinevezések. Tavaly a PSD és a PD-L még február és március elején is nevezett ki embereket. Azonnal elkezdődtek a kinevezések, ahogy megkötöttük a koalíciós egyezséget. Egyedüli kivétel az oktatási tárca, ahol azért volt egy 3 hetes késés, mert várni kellett egy, a minisztérium átszervezéséről szóló kormányhatározatra.
1996-ban, amikor államtitkár lettem, februárban neveztek ki, pedig a kormányzás novemberben kezdődött. Így tehát ez a normális ütem, sőt, a demokratákhoz képest még jól is állunk, mert ők sok esetben még a jelölendő személyekről szóló belső döntést sem hozták még meg.
- Hargita megyében született egy olyan megállapodás a PD-L-vel, miszerint a magyarság számaránya tükröződik az intézmények vezetésében. Mi a garancia, hogy ez nem borul, ha egy PSD-kormány következik?
– A Hargita megyei megállapodás nem tartalmazza az arányosság elvét, mivel nem magyar az intézményvezetők 84 százaléka. A megállapodás persze attól még nem rossz, de azért ne szédítsük egymást. Ami a garanciákat illeti, a politikában semmiféle garancia nem létezik az egyezségen túl. Az egyezség betartására vigyázni mindenkor azok felelőssége, akik épp vezető tisztséget töltenek be városban, megyében vagy országos szinten.
Ezért fontos az, hogy miután a politikai képviselet megkapta a megfelelő támogatást a közösség részéről, olyan helyzetbe tudjon kerülni, hogy képes legyen tárgyalni. Más garancia nincs: ez nem üzleti szerződés, ahol, hogyha egy kitételt nem tart be a szerződő felek egyike, akkor büntetés szabható ki.
- Azt mondják, a kisebbségi törvény elfogadására a következő 6 hónapban van esély. Ugyanakkor a PD-L-nek érdeke minél későbbre tolni a törvény elfogadását, mert ezzel sakkban tudja tartani az RMDSZ-t. Erről mi a véleményed?
– Azt látom, hogy a kisebbségi törvénynek 2010-ben, legfeljebb 2011 elején van esélye. Másfél évvel a választások előtt már valóban csökkenni fognak az esélyek. Abban reménykedem, hogy sikerül idén keresztülvinni ezt a törvényhozáson. A PD-L vezetőivel folytatott eddigi tárgyalásokból számomra nem úgy tűnik, mintha a demokraták fékezni akarnák a folyamatot. Persze mi a pártvezetőkkel tárgyaltunk, hogy mi van az alsóbb szinteken – és egy politikai pártban sok minden van az alsóbb szinteken – nem tudjuk.
Ami az RMDSZ sakkban tartását illeti, mi nem csak 3 évnyi koalícióról beszélünk. Ez persze már nem függ majd tőlünk, és bizonyos értelemben a PD-L-től sem fog függni. 2012-ben a jelenlegi elnöknek még lesz egy dobása: egy újabb miniszterelnököt fog nevesíteni. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, mi nem csak 3 évre tervezünk, amikor tárgyalunk, és vannak kérdések, melyekről úgy tárgyalunk, hogy hosszabb távra tervezzük a koalíciót. Ez persze ebben a pillanatban még nem több egy szándéknál.
- Látszik-e már, hogy Băsescunak melyek a további politikai szándékai az 5 év múlva lejáró elnöki mandátuma után?
– Az újságírók bizonyos értelemben jobban informáltak, mint egy politikus. Azt látom, Băsescu körül politikai értelemben nincs zaj, a PD-L pedig az elmúlt másfél hónapban normálisan viselkedett, a koalícióban nem voltak gondok. A demokratákkal nem volt több vitánk, mint ami egy koalíciós partnerrel természetes és megszokott.
Az államfő szándékait nem tudom megjósolni, de arra gondolok, más stratégiával kezdte második mandátumát, mint az elsőt. Őt ugyanis többet nem fogják elnöknek választani, ilyen politikai kihívás tehát őt már nem ambicionálja. Épp ezért talán kiegyensúlyozottabb és békésebb 5 esztendőre rendezkedett be, legalábbis egy normális államférfi így tervez, így építkezik utolsó mandátuma során. Persze nem tudom, hogy az ő fejében mi van.
S. Z. Forrás: Transindex.ro