Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. február 12.
Össztűz a régióprojektre
Újabb támadást indítottak a székelyföldi autonómiatörekvések ellen a román pártok. Az alaphangot a Konzervatív Párt (PC) adta meg: az alakulat, amely alacsony támogatottsága folytán önállóan képtelen elérni a parlamenti bejutási küszöböt, ezért jelenleg is a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött szövetségben működik, csütörtökön felhívással fordult „a románul gondolkodó és érző” politikusokhoz, hogy akadályozzák meg a fejlesztési régiókról szóló 2004/315-ös törvény módosítását. Az ügy előzménye, hogy szerdán a szenátus hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ törvénytervezetét, amely oly módon alakítaná át a fejlesztési régiókat, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye közös régiót alkotna.
Mindez annak nyomán következett be, hogy a mintegy egy évvel ezelőtt benyújtott tervezetet a szenátorok nem vitatták meg az előírt határidőn belül, így a hatályos törvények értelmében elfogadottnak minősül. A PC ennek kapcsán szólaltatta meg a riadószirénákat, mondván: a jogszabály nem más, mint az RMDSZ autonómiatörekvéseinek látszólag ártalmatlan jogszabálytervezetekkel álcázott megnyilvánulása, amelyekhez a szövetség koalíciós partnere, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) is asszisztál. A jogszabály felsőházbeli elfogadása ugyanakkor csak az első lépés annak hatálybalépéséhez, mivel az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara.
A PC már évekkel ezelőtt a magyarellenes hangulat szításával próbálta felhívni magára a figyelmet és növelni szavazótáborát, a szintén az RMDSZ által 2005-ben benyújtott kisebbségi törvény kapcsán indított az ország egységét féltő retorikát alkalmazó offenzívát a magyar önrendelkezési törekvések ellen. A párt csütörtöki közleménye szerint máris felhívták a közvélemény és a politikum figyelmét arra, hogy álláspontjuk szerint az ország decentralizációját és regionalizálását közigazgatási, nem pedig etnikai szempontok alapján kell megvalósítani. Már csak azért is, mert a párt állítólag bizonyítékokkal rendelkezik arra nézvést, hogy az RMDSZ „bármi áron arra készül, hogy a kis lépések politikája révén, amely fölött átsiklik a közvélemény figyelme, etnikai regionalizációt valósítson meg Hargita, Kovászna és Maros megye egyesítése révén.” Ez pedig a PC szerint nem eredményezne mást, mint „HarKov és Maros megye egyesítése nyomán államot az államban.”
Az Autonóm Tartomány „réme” és a „dzsihád”
A PC úgy véli, a törekvés célja, hogy az így magyar többségűvé váló régió számára szélesebb körű önrendelkezést kérjenek, és így az RMDSZ „mesterségesen és törvényhozási trükközésekkel, az európai jelszavak hangoztatásával ismét létrehozza az 1952 és 1968 között meglévő Maros Magyar Autonóm Tartományt, amely akkor létezett, amikor az ország szovjet uralom alatt állt”.
A PC szerint az RMDSZ következő lépése, hogy ezt a látszólag ártalmatlan, de lényeges következményekkel járó jogszabályt a képviselőházban is elfogadtassa. A párt Kovászna megyei szervezetének elnöke, Doru Decebal Feldiorean csütörtökön egyenesen a nemzetbiztonságot veszélyeztető tényezőnek nevezte a szenátusi döntést, emlékeztetve, hogy az V-ös számú makrorégió ugyanazon megyéket foglalja magában, amelyeket Magyarország az 1940-es második bécsi döntés nyomán visszakapott.
A régiótörvény nem csupán a PC illetékeseinél verte ki a biztosítékot: Mircea Duşa Hargita megyei PSD-képviselő szintén csütörtökön úgy vélekedett, a jogszabály hátrányos helyzetbe hozná a megyében élő románokat, mivel az anyagi források elosztását a magyar vezetőkre bízná. Duşa egyúttal apokaliptikus képet vázolt fel a megyében élő románok helyzetéről, mondván: valóságos dzsihád zajlik ellenük, elkezdődött a „románvadászat”. Példaként a gyergyótölgyesi neuropszichiátriai kórház eddigi román igazgatójának, Otilia Moroşanunak a leváltását hozta fel, akinek a helyébe szerinte a község alpolgármesterének feleségét nevezték ki.
Meggyőződését fejezte ki, hogy a jogszabály elbukik a képviselőházban. Hasonló véleményen van a PSD Kovászna megyei elnöke, Horia Grama is, aki szerint az így létrejövő fejlesztési régió valójában „fejletlenségi” régió lenne, és leszögezte: a tervezetnek nincs esélye arra, hogy a képviselőház elfogadja. Egyúttal botrányosnak nevezte, hogy a jogszabály vita nélkül ment át a szenátuson, és azzal vádolta meg az RMDSZ-t, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a tervezetről ne legyen vita. Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke ugyancsak meggyőződésének adott hangot, hogy az alsóház nem fogadja el a törvényt. Nem támogatja a projektet Klaus Johannis nagyszebeni polgármester sem, aki szerint a régiók átrajzolása nyomán nem lehetne megvalósítani az eddig elkezdett regionális projekteket, amelyeket a jelenlegi határok ismeretében írtak alá.
A székelyek saját régiót akarnak
A helyi magyar önkormányzati elöljárók ugyanakkor a székelyföldi fejlesztési régió megalakítása mellett kardoskodnak. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az országnak érdeke a régióátszervezés, hiszen a jelenlegi struktúrában nem érvényesül a szubszidiaritás elve, hogy a pénz oda jusson, ahol szükség van rá. Jelenleg az európai uniós alapok nagy részét a régión belül a fejlettebb megyék tudják lehívni, így a szegényebbek nem tudnak felzárkózni, és mélyül a szakadék. A régióátszervezést tudományos alapon kell kezelni, nem elpolitizálni – hangsúlyozta Antal, aki tévesnek tartja Horia Grama Kovászna megyei szociáldemokrata politikus javaslatát, hogy Kovászna, Brassó és Prahova megyék alkossanak egy régiót, mert ez esetben is Kovászna megye lenne a hátrányos helyzetű, szegény partner.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a Krónikának nyilatkozva kifejtette, logikus lépésnek tartja, hogy a három székely megye alkosson egy fejlesztési régiót. Borboly elmondta, az Európai Unióban a régiók célja az, hogy a fejlettebbek segítsék az elmaradottabb vidékeket, de ez csak úgy lehetséges, ha egy régión belül kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. Hargita, Kovászna és Maros megyék etnikailag, a történelem és kultúra, sőt a gazdaság szempontjából is homogének, a közös fejlesztési régió újabb lépés a saját sorsunk irányításában, szögezte le Borboly.
Borbély László környezetvédelmi miniszter leszögezte: a régiók átrajzolása része a kormányprogramnak is, és az RMDSZ tervezete a megyei önkormányzatok számára is megfelelő lehet, azok ugyanis már öt éve jelezték, hogy a mostani felosztás nem jó. Rámutatott: a PDL voksai nélkül a tervezetnek nincs esélye átmenni a képviselőházon, és a koalíciós egyeztetések már el is kezdődtek. Az Euróai Unió ugyanakkor jelezte: 2012-ig dönteni kell a régiók átrajzolásáról.
Mikro- és makrorégiók
Az RMDSZ tervezete értelmében az országot fejlesztési és makrorégiókra osztanák fel. Így a jelenlegi nyolc helyett 16 fejlesztési régió jönne létre, valamint öt makrorégió. Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkotna, és Bihar, Szatmár, Kolozs, Máramaros, illetve Beszterce-Naszód megyével együtt alkotnák az ötös számú makrorégiót. A felosztás tervezete az Európai Unió által kidolgozott NUTS-rendszeren alapszik (Nomenclature of Territorial Units for Statistics – Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája).
Ez makro- (NUTS 1), közepes (NUTS 2) és kisrégiókra (ezek nálunk a megyék – NUTS 3) osztja fel az Unió országainak területét. Az RMDSZ által javasolt új regionális felosztás a NUTS 2, a makrorégiók pedig a NUTS 1 felosztást tükrözik.
Az RMDSZ szerint mindez azért szükséges, mert a jelenlegi régiós felosztás nem tartja tiszteletben a hagyományos, tájegységekkel is azonosítható, térségi hasonlóságokat és ellentéteket. A régiókat alkotó megyék gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsósorban kulturális különbözősége annyira heterogén régiókat eredményezett, hogy lehetetlen a területi és tematikus koncentráció elvét követő, összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket kidolgozni.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók jelenlegi, 2004-ben elfogadott felosztása épp ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő korábban úgy nyilatkozott, a kisebb régióknak jogi személyiséggel kell rendelkezniük, és ezeket választott regionális tanácsoknak kellene vezetniük, mivel csakis így lehet olyan szintű hatékonyságot elérni, hogy a strukturális és kohéziós alapokat sikeresen le tudják hívni.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
Újabb támadást indítottak a székelyföldi autonómiatörekvések ellen a román pártok. Az alaphangot a Konzervatív Párt (PC) adta meg: az alakulat, amely alacsony támogatottsága folytán önállóan képtelen elérni a parlamenti bejutási küszöböt, ezért jelenleg is a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött szövetségben működik, csütörtökön felhívással fordult „a románul gondolkodó és érző” politikusokhoz, hogy akadályozzák meg a fejlesztési régiókról szóló 2004/315-ös törvény módosítását. Az ügy előzménye, hogy szerdán a szenátus hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ törvénytervezetét, amely oly módon alakítaná át a fejlesztési régiókat, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye közös régiót alkotna.
Mindez annak nyomán következett be, hogy a mintegy egy évvel ezelőtt benyújtott tervezetet a szenátorok nem vitatták meg az előírt határidőn belül, így a hatályos törvények értelmében elfogadottnak minősül. A PC ennek kapcsán szólaltatta meg a riadószirénákat, mondván: a jogszabály nem más, mint az RMDSZ autonómiatörekvéseinek látszólag ártalmatlan jogszabálytervezetekkel álcázott megnyilvánulása, amelyekhez a szövetség koalíciós partnere, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) is asszisztál. A jogszabály felsőházbeli elfogadása ugyanakkor csak az első lépés annak hatálybalépéséhez, mivel az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara.
A PC már évekkel ezelőtt a magyarellenes hangulat szításával próbálta felhívni magára a figyelmet és növelni szavazótáborát, a szintén az RMDSZ által 2005-ben benyújtott kisebbségi törvény kapcsán indított az ország egységét féltő retorikát alkalmazó offenzívát a magyar önrendelkezési törekvések ellen. A párt csütörtöki közleménye szerint máris felhívták a közvélemény és a politikum figyelmét arra, hogy álláspontjuk szerint az ország decentralizációját és regionalizálását közigazgatási, nem pedig etnikai szempontok alapján kell megvalósítani. Már csak azért is, mert a párt állítólag bizonyítékokkal rendelkezik arra nézvést, hogy az RMDSZ „bármi áron arra készül, hogy a kis lépések politikája révén, amely fölött átsiklik a közvélemény figyelme, etnikai regionalizációt valósítson meg Hargita, Kovászna és Maros megye egyesítése révén.” Ez pedig a PC szerint nem eredményezne mást, mint „HarKov és Maros megye egyesítése nyomán államot az államban.”
Az Autonóm Tartomány „réme” és a „dzsihád”
A PC úgy véli, a törekvés célja, hogy az így magyar többségűvé váló régió számára szélesebb körű önrendelkezést kérjenek, és így az RMDSZ „mesterségesen és törvényhozási trükközésekkel, az európai jelszavak hangoztatásával ismét létrehozza az 1952 és 1968 között meglévő Maros Magyar Autonóm Tartományt, amely akkor létezett, amikor az ország szovjet uralom alatt állt”.
A PC szerint az RMDSZ következő lépése, hogy ezt a látszólag ártalmatlan, de lényeges következményekkel járó jogszabályt a képviselőházban is elfogadtassa. A párt Kovászna megyei szervezetének elnöke, Doru Decebal Feldiorean csütörtökön egyenesen a nemzetbiztonságot veszélyeztető tényezőnek nevezte a szenátusi döntést, emlékeztetve, hogy az V-ös számú makrorégió ugyanazon megyéket foglalja magában, amelyeket Magyarország az 1940-es második bécsi döntés nyomán visszakapott.
A régiótörvény nem csupán a PC illetékeseinél verte ki a biztosítékot: Mircea Duşa Hargita megyei PSD-képviselő szintén csütörtökön úgy vélekedett, a jogszabály hátrányos helyzetbe hozná a megyében élő románokat, mivel az anyagi források elosztását a magyar vezetőkre bízná. Duşa egyúttal apokaliptikus képet vázolt fel a megyében élő románok helyzetéről, mondván: valóságos dzsihád zajlik ellenük, elkezdődött a „románvadászat”. Példaként a gyergyótölgyesi neuropszichiátriai kórház eddigi román igazgatójának, Otilia Moroşanunak a leváltását hozta fel, akinek a helyébe szerinte a község alpolgármesterének feleségét nevezték ki.
Meggyőződését fejezte ki, hogy a jogszabály elbukik a képviselőházban. Hasonló véleményen van a PSD Kovászna megyei elnöke, Horia Grama is, aki szerint az így létrejövő fejlesztési régió valójában „fejletlenségi” régió lenne, és leszögezte: a tervezetnek nincs esélye arra, hogy a képviselőház elfogadja. Egyúttal botrányosnak nevezte, hogy a jogszabály vita nélkül ment át a szenátuson, és azzal vádolta meg az RMDSZ-t, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a tervezetről ne legyen vita. Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke ugyancsak meggyőződésének adott hangot, hogy az alsóház nem fogadja el a törvényt. Nem támogatja a projektet Klaus Johannis nagyszebeni polgármester sem, aki szerint a régiók átrajzolása nyomán nem lehetne megvalósítani az eddig elkezdett regionális projekteket, amelyeket a jelenlegi határok ismeretében írtak alá.
A székelyek saját régiót akarnak
A helyi magyar önkormányzati elöljárók ugyanakkor a székelyföldi fejlesztési régió megalakítása mellett kardoskodnak. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az országnak érdeke a régióátszervezés, hiszen a jelenlegi struktúrában nem érvényesül a szubszidiaritás elve, hogy a pénz oda jusson, ahol szükség van rá. Jelenleg az európai uniós alapok nagy részét a régión belül a fejlettebb megyék tudják lehívni, így a szegényebbek nem tudnak felzárkózni, és mélyül a szakadék. A régióátszervezést tudományos alapon kell kezelni, nem elpolitizálni – hangsúlyozta Antal, aki tévesnek tartja Horia Grama Kovászna megyei szociáldemokrata politikus javaslatát, hogy Kovászna, Brassó és Prahova megyék alkossanak egy régiót, mert ez esetben is Kovászna megye lenne a hátrányos helyzetű, szegény partner.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a Krónikának nyilatkozva kifejtette, logikus lépésnek tartja, hogy a három székely megye alkosson egy fejlesztési régiót. Borboly elmondta, az Európai Unióban a régiók célja az, hogy a fejlettebbek segítsék az elmaradottabb vidékeket, de ez csak úgy lehetséges, ha egy régión belül kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. Hargita, Kovászna és Maros megyék etnikailag, a történelem és kultúra, sőt a gazdaság szempontjából is homogének, a közös fejlesztési régió újabb lépés a saját sorsunk irányításában, szögezte le Borboly.
Borbély László környezetvédelmi miniszter leszögezte: a régiók átrajzolása része a kormányprogramnak is, és az RMDSZ tervezete a megyei önkormányzatok számára is megfelelő lehet, azok ugyanis már öt éve jelezték, hogy a mostani felosztás nem jó. Rámutatott: a PDL voksai nélkül a tervezetnek nincs esélye átmenni a képviselőházon, és a koalíciós egyeztetések már el is kezdődtek. Az Euróai Unió ugyanakkor jelezte: 2012-ig dönteni kell a régiók átrajzolásáról.
Mikro- és makrorégiók
Az RMDSZ tervezete értelmében az országot fejlesztési és makrorégiókra osztanák fel. Így a jelenlegi nyolc helyett 16 fejlesztési régió jönne létre, valamint öt makrorégió. Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkotna, és Bihar, Szatmár, Kolozs, Máramaros, illetve Beszterce-Naszód megyével együtt alkotnák az ötös számú makrorégiót. A felosztás tervezete az Európai Unió által kidolgozott NUTS-rendszeren alapszik (Nomenclature of Territorial Units for Statistics – Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája).
Ez makro- (NUTS 1), közepes (NUTS 2) és kisrégiókra (ezek nálunk a megyék – NUTS 3) osztja fel az Unió országainak területét. Az RMDSZ által javasolt új regionális felosztás a NUTS 2, a makrorégiók pedig a NUTS 1 felosztást tükrözik.
Az RMDSZ szerint mindez azért szükséges, mert a jelenlegi régiós felosztás nem tartja tiszteletben a hagyományos, tájegységekkel is azonosítható, térségi hasonlóságokat és ellentéteket. A régiókat alkotó megyék gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsósorban kulturális különbözősége annyira heterogén régiókat eredményezett, hogy lehetetlen a területi és tematikus koncentráció elvét követő, összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket kidolgozni.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók jelenlegi, 2004-ben elfogadott felosztása épp ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő korábban úgy nyilatkozott, a kisebb régióknak jogi személyiséggel kell rendelkezniük, és ezeket választott regionális tanácsoknak kellene vezetniük, mivel csakis így lehet olyan szintű hatékonyságot elérni, hogy a strukturális és kohéziós alapokat sikeresen le tudják hívni.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 12.
A „szürke eminenciás” visszatér
Holnapi ülésén erősíti meg tisztségében az SZKT Takács Csaba megbízott ügyvezető elnököt
„Én mindig azt hangsúlyoztam – saját példámmal is –, hogy nem a mindennapi szereplés a fontos. Nem az, hogy mindig odatolakodjunk, ahol nyilatkoztatnak, nem az, hogy ha két hétig nem írt rólunk az újság, akkor odatelefonáljunk a főszerkesztőnek, hanem hogy legyen becsülete annak a munkának, amit nem a rivaldafényben, nem a nyilvánosság előtt végzünk.
Ezeket az embereket kell felfedezzük, egyre több ilyen emberrel kell kapcsolatot teremtenünk, ezeknek az embereknek kell minél több lehetőséget teremtünk. Mert az RMDSZ nem párt, hanem kisebbségi érdekvédelmi szervezet és én erre büszke vagyok” – nyilatkozza az Új Magyar Szónak adott interjúban Takács Csaba, az RMDSZ régi-új ügyvezető elnöke.
Három év után, egy politikai konjunktúra – Kelemen Hunor miniszteri kinevezése – nyomán, ön most újra átveszi az ügyvezető elnöki teendőket. Mi az, amit most másképp kell csinálni ahhoz képest, mint ami évekkel ezelőtt volt?
– Valóban, egy olyan konjunktúra alakította ki ezt a helyzetet, amelyet megértettem, és Markó Béla szövetségi elnök kérésére meghatározott ideig elvállaltam ezt a tisztséget.
Az RMDSZ az elmúlt két és fél-három évben több választási kampányon ment keresztül, egyéves ellenzéki politizálás körülményei között kellett valamilyen módon megszervezni a Szövetség életét, és nem utolsó sorban a politikai változások és társadalmi mozgások terén is sok változást észlelhettem. Persze nem tekinthetem magam kívülállónak, hiszen ebben a periódusban is sok kérdés kapcsán jelen voltam az RMDSZ életében, például a 2008-as választási kampányt is én vezettem – szintén egy politikai konjunktúra következtében.
Mi változott az RMDSZ-ben azóta?
– Az RMDSZ húszéves múltra visszatekintő aktív társadalmi-politikai szervezet. Vannak megítélésem szerint jó irányú változások, de olyan prioritások is változtak ebben az időszakban, amelyeket megítélésem szerint szükséges lesz a következő időszakban újragondolni. Jelentős a fiatalítás az RMDSZ-ben, elmondhatom, hogy például a Szövetségi Állandó Tanácsban az átlagéletkor tizenöt évvel csökkent az öt évvel ezelőttihez képest.
Persze önmagában a fiatalítás nem elég, hanem annak az RMDSZ teljesítményében is látszania kell. A társadalomszervezésre kellene megítélésem szerint több hangsúlyt fektetni, minthogy a közösségben a nyomasztó gazdasági helyzet miatt befele fordulás tapasztalható.
Az elmúlt két hétben, mióta ezt a megbízatást elvállaltam, hangsúlyoztam ezen prioritások újra megfogalmazásának a szükségességét. Tulajdonképpen ezért is térek vissza, mert úgy gondolom, hogy ezen a téren van elég tapasztalatom, elég ismeretem, hogy segítségére legyek a Szövetségnek.
Az aradi, 2007-es kongresszuson tartott beszédében leköszönő ügyvezető elnökként azt mondta: „nekünk ma Romániában még mindig a román nacionalizmussal van a legnagyobb problémánk, nem a magyar-magyar vitával, ugyanis az uniós csatlakozással a román nacionalizmus problematikája még nem oldódott meg”.
– Ahogy mondani szokás, az ördög nem alszik. Az erdélyi magyarok helyzete nagyon nagy mértékben attól függ, hogy Románia milyen ritmusban tudja kiépíteni demokratikus intézményeit, mennyire tudja stabilizálni azokat a rendszereket, amelyek megvédik az etnikai közösségeket mindenfajta visszaéléssel szemben.
Jelenleg a nacionalizmusnak nem a kilencvenes évek elején tapasztalt agresszívabb, rudimentárisabb formáival találkozik az ember, hanem a lopakodó nacionalizmus olyan formáival, mint amilyen például a régióátalakítással vagy a decentralizációval szembeni ellenállás. Arra figyelmeztettem akkor is, hogy ezek ellen a rejtett nacionalizmusok ellen Románia egészét érintő döntések meghozatala révén védekezhetünk, mert ha mi csakis magunkkal vagyunk elfoglalva, akkor nem leszünk eredményesek.
Az elmúlt két és fél-három év alatt, amíg Kelemen Hunor vezette az ügyvezető elnökséget, a legtöbb bírálat arról szólt, hogy nem lehet Bukarestből ugyanolyan hatékonyan végezni ezt a munkát.
– Az RMDSZ kormányzási eszközök révén nagyon jelentősen hozzá tudott járulni az romániai magyarság intézményeinek felépítéséhez, fejlesztéséhez. Egy ügyvezető elnöknek a politikai súlya a bukaresti jelenlét révén is nő, de ennek a jelenlétnek persze tagadhatatlanul hátrányai is voltak. Háttérbe szorult a társadalomszervezésnek az a része, amely nem a kormányzati eszközök révén történik, és ezt kell visszahozni az RMDSZ-be.
Tehát jogos a kritika, de a kormányzati eszközök kihasználásában Kelemen Hunor ügyvezető elnökként Bukarestben többet tudott tenni, mintha Kolozsvárról vezette volna a szervezetet. Kelemen Hunor bizonyított államelnökjelöltként is, és az ő kulturális miniszteri kinevezése nagyon fontos volt, mert a román közvélemény nem fogadott volna el egy kevésbé erős és fajsúlyos személyiséget, aki nem jeleníthette volna meg megfelelően az RMDSZ-t a kormányban, ebben a miniszteri tisztségben.
2005-ben, amikor – ugyanúgy, mint most – kormányra került az RMDSZ, az ügyvezető elnökség szinte „kiürült”. Most ez a veszély nem áll fenn?
– 2005-ben az RMDSZ elkövetett egy hibát, és ügyvezető elnökként ez az én hibám is volt. Az RMDSZ mindig igyekezett a szakemberek sorából megfelelő személyeket találni, amikor szüksége volt diplomatára, fizikusra, közigazgatási szakemberre, Közel-Kelet-szakértőre, nemzetpolitikában jártas emberekre.
2000-ben legalább hetven önkéntes diák dolgozott az Ügyvezető Elnökségen, és az én elképzelésem az volt, hogy a fiatalokat Communitas-ösztöndíjakkal támogatva, belőlük szakembereket nevelhetünk különböző területeken. Akik közül, amikor szükséges, kiemelhetők azok a személyek, akik adott esetben betölthetnek felelős tisztségeket. Akkor az a bírálat ért, hogy „az RMDSZ ne csináljon a fiatalokból pártkatonákat”.
Óriási hiba volt ennek a nyomásnak engedni, de ezt a hibát korrigáltuk, és most egy igen jó csapatot találtam az Ügyvezető Elnökségen. Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök itt van Kolozsváron, ugyanez a helyzet Lakatos András oktatási, Szép Gyula művelődési alelnökkel. Igaz, az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök, Tánczos Barna régiófejlesztési államtitkárként jelenleg Bukarestben dolgozik, ő viszont a kormányban betöltött szerepét igen szerencsésen ötvözheti az RMDSZ-tisztséggel.
Takács Csabáról azt mondják, nem a szavak, hanem a tettek embere. A politikában a szavak és a tettek egyaránt fontosak, ön pedig, ha fogalmazhatok így, beérte a szürke eminenciás szerepével.
– Én mindig azt hangsúlyoztam – saját példámmal is –, hogy nem a mindennapi szereplés a fontos. Nem az, hogy mindig odatolakodjunk, ahol nyilatkoztatnak, nem az, hogy ha két hétig nem írt rólunk az újság, akkor odatelefonáljunk a főszerkesztőnek, hanem hogy legyen becsülete annak a munkának, amit nem a rivaldafényben, nem a nyilvánosság előtt végzünk.
Ezeket az embereket kell felfedezzük, egyre több ilyen emberrel kell kapcsolatot teremtenünk, ezeknek az embereknek kell minél több lehetőséget teremtünk. Mert az RMDSZ nem párt, hanem kisebbségi érdekvédelmi szervezet, és én erre büszke vagyok.
Salamon Márton László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
Holnapi ülésén erősíti meg tisztségében az SZKT Takács Csaba megbízott ügyvezető elnököt
„Én mindig azt hangsúlyoztam – saját példámmal is –, hogy nem a mindennapi szereplés a fontos. Nem az, hogy mindig odatolakodjunk, ahol nyilatkoztatnak, nem az, hogy ha két hétig nem írt rólunk az újság, akkor odatelefonáljunk a főszerkesztőnek, hanem hogy legyen becsülete annak a munkának, amit nem a rivaldafényben, nem a nyilvánosság előtt végzünk.
Ezeket az embereket kell felfedezzük, egyre több ilyen emberrel kell kapcsolatot teremtenünk, ezeknek az embereknek kell minél több lehetőséget teremtünk. Mert az RMDSZ nem párt, hanem kisebbségi érdekvédelmi szervezet és én erre büszke vagyok” – nyilatkozza az Új Magyar Szónak adott interjúban Takács Csaba, az RMDSZ régi-új ügyvezető elnöke.
Három év után, egy politikai konjunktúra – Kelemen Hunor miniszteri kinevezése – nyomán, ön most újra átveszi az ügyvezető elnöki teendőket. Mi az, amit most másképp kell csinálni ahhoz képest, mint ami évekkel ezelőtt volt?
– Valóban, egy olyan konjunktúra alakította ki ezt a helyzetet, amelyet megértettem, és Markó Béla szövetségi elnök kérésére meghatározott ideig elvállaltam ezt a tisztséget.
Az RMDSZ az elmúlt két és fél-három évben több választási kampányon ment keresztül, egyéves ellenzéki politizálás körülményei között kellett valamilyen módon megszervezni a Szövetség életét, és nem utolsó sorban a politikai változások és társadalmi mozgások terén is sok változást észlelhettem. Persze nem tekinthetem magam kívülállónak, hiszen ebben a periódusban is sok kérdés kapcsán jelen voltam az RMDSZ életében, például a 2008-as választási kampányt is én vezettem – szintén egy politikai konjunktúra következtében.
Mi változott az RMDSZ-ben azóta?
– Az RMDSZ húszéves múltra visszatekintő aktív társadalmi-politikai szervezet. Vannak megítélésem szerint jó irányú változások, de olyan prioritások is változtak ebben az időszakban, amelyeket megítélésem szerint szükséges lesz a következő időszakban újragondolni. Jelentős a fiatalítás az RMDSZ-ben, elmondhatom, hogy például a Szövetségi Állandó Tanácsban az átlagéletkor tizenöt évvel csökkent az öt évvel ezelőttihez képest.
Persze önmagában a fiatalítás nem elég, hanem annak az RMDSZ teljesítményében is látszania kell. A társadalomszervezésre kellene megítélésem szerint több hangsúlyt fektetni, minthogy a közösségben a nyomasztó gazdasági helyzet miatt befele fordulás tapasztalható.
Az elmúlt két hétben, mióta ezt a megbízatást elvállaltam, hangsúlyoztam ezen prioritások újra megfogalmazásának a szükségességét. Tulajdonképpen ezért is térek vissza, mert úgy gondolom, hogy ezen a téren van elég tapasztalatom, elég ismeretem, hogy segítségére legyek a Szövetségnek.
Az aradi, 2007-es kongresszuson tartott beszédében leköszönő ügyvezető elnökként azt mondta: „nekünk ma Romániában még mindig a román nacionalizmussal van a legnagyobb problémánk, nem a magyar-magyar vitával, ugyanis az uniós csatlakozással a román nacionalizmus problematikája még nem oldódott meg”.
– Ahogy mondani szokás, az ördög nem alszik. Az erdélyi magyarok helyzete nagyon nagy mértékben attól függ, hogy Románia milyen ritmusban tudja kiépíteni demokratikus intézményeit, mennyire tudja stabilizálni azokat a rendszereket, amelyek megvédik az etnikai közösségeket mindenfajta visszaéléssel szemben.
Jelenleg a nacionalizmusnak nem a kilencvenes évek elején tapasztalt agresszívabb, rudimentárisabb formáival találkozik az ember, hanem a lopakodó nacionalizmus olyan formáival, mint amilyen például a régióátalakítással vagy a decentralizációval szembeni ellenállás. Arra figyelmeztettem akkor is, hogy ezek ellen a rejtett nacionalizmusok ellen Románia egészét érintő döntések meghozatala révén védekezhetünk, mert ha mi csakis magunkkal vagyunk elfoglalva, akkor nem leszünk eredményesek.
Az elmúlt két és fél-három év alatt, amíg Kelemen Hunor vezette az ügyvezető elnökséget, a legtöbb bírálat arról szólt, hogy nem lehet Bukarestből ugyanolyan hatékonyan végezni ezt a munkát.
– Az RMDSZ kormányzási eszközök révén nagyon jelentősen hozzá tudott járulni az romániai magyarság intézményeinek felépítéséhez, fejlesztéséhez. Egy ügyvezető elnöknek a politikai súlya a bukaresti jelenlét révén is nő, de ennek a jelenlétnek persze tagadhatatlanul hátrányai is voltak. Háttérbe szorult a társadalomszervezésnek az a része, amely nem a kormányzati eszközök révén történik, és ezt kell visszahozni az RMDSZ-be.
Tehát jogos a kritika, de a kormányzati eszközök kihasználásában Kelemen Hunor ügyvezető elnökként Bukarestben többet tudott tenni, mintha Kolozsvárról vezette volna a szervezetet. Kelemen Hunor bizonyított államelnökjelöltként is, és az ő kulturális miniszteri kinevezése nagyon fontos volt, mert a román közvélemény nem fogadott volna el egy kevésbé erős és fajsúlyos személyiséget, aki nem jeleníthette volna meg megfelelően az RMDSZ-t a kormányban, ebben a miniszteri tisztségben.
2005-ben, amikor – ugyanúgy, mint most – kormányra került az RMDSZ, az ügyvezető elnökség szinte „kiürült”. Most ez a veszély nem áll fenn?
– 2005-ben az RMDSZ elkövetett egy hibát, és ügyvezető elnökként ez az én hibám is volt. Az RMDSZ mindig igyekezett a szakemberek sorából megfelelő személyeket találni, amikor szüksége volt diplomatára, fizikusra, közigazgatási szakemberre, Közel-Kelet-szakértőre, nemzetpolitikában jártas emberekre.
2000-ben legalább hetven önkéntes diák dolgozott az Ügyvezető Elnökségen, és az én elképzelésem az volt, hogy a fiatalokat Communitas-ösztöndíjakkal támogatva, belőlük szakembereket nevelhetünk különböző területeken. Akik közül, amikor szükséges, kiemelhetők azok a személyek, akik adott esetben betölthetnek felelős tisztségeket. Akkor az a bírálat ért, hogy „az RMDSZ ne csináljon a fiatalokból pártkatonákat”.
Óriási hiba volt ennek a nyomásnak engedni, de ezt a hibát korrigáltuk, és most egy igen jó csapatot találtam az Ügyvezető Elnökségen. Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök itt van Kolozsváron, ugyanez a helyzet Lakatos András oktatási, Szép Gyula művelődési alelnökkel. Igaz, az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök, Tánczos Barna régiófejlesztési államtitkárként jelenleg Bukarestben dolgozik, ő viszont a kormányban betöltött szerepét igen szerencsésen ötvözheti az RMDSZ-tisztséggel.
Takács Csabáról azt mondják, nem a szavak, hanem a tettek embere. A politikában a szavak és a tettek egyaránt fontosak, ön pedig, ha fogalmazhatok így, beérte a szürke eminenciás szerepével.
– Én mindig azt hangsúlyoztam – saját példámmal is –, hogy nem a mindennapi szereplés a fontos. Nem az, hogy mindig odatolakodjunk, ahol nyilatkoztatnak, nem az, hogy ha két hétig nem írt rólunk az újság, akkor odatelefonáljunk a főszerkesztőnek, hanem hogy legyen becsülete annak a munkának, amit nem a rivaldafényben, nem a nyilvánosság előtt végzünk.
Ezeket az embereket kell felfedezzük, egyre több ilyen emberrel kell kapcsolatot teremtenünk, ezeknek az embereknek kell minél több lehetőséget teremtünk. Mert az RMDSZ nem párt, hanem kisebbségi érdekvédelmi szervezet, és én erre büszke vagyok.
Salamon Márton László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. február 13.
A rasszista nap és az irredenta hold
A furcsa cím mögött szűkebb pátriánk, Marosszék egy túlbuzgó polgármesterének a "hőstettére" szeretnék kitérni. Pontosabban arról van szó, hogy Makfalva, azaz Ghindari (ez a hivatalos neve, a másik csak megtűrt) polgármestere feljelentette közvetlen munkatársait, azon (MPP-s) tanácsosokat, akik kitűzték a székely lobogót a polgármesteri hivatal, azaz a "Primöria" homlokzatára. A hírt olvasva, nehezen fogtam fel, hogy valójában mi is indokolhat egy ilyen "fegyvertényt". Tehát a polgármester úr feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség köteles hivatalból kivizsgálni az "ügyet". Saját szavaikkal élve meg kell vizsgálják, hogy a székely zászló mennyire irredenta avagy rasszista jellegű. (Képzelem, egyeseknek milyen perverz örömet okoz eme ügyön csámcsogni, melyet egy "lojális ungur" alattvaló kínált tálcán nekik. A polgármester úr jó pártkatona, túl jó. A polgármester úr úgy cselekedett, mint az a vadászkutya, aki nemcsak megfogja a vadat, de szét is marcangolja. A hűséges állat boldogan teszi le "megmocskolt" áldozatát a Gazda lábai elé, farkcsóválva várván az elismerést. De az elismerés elmarad. A Gazda kelletlenül félrerúgja az áldozatot (nem akarja bepiszkítani magát), és a túlbuzgó ebnek semmit sem ad. A Gazda hallgat, bosszús. Ki a fenének hiányzott ez a cirkusz? Pont most.
De lássuk csak, milyen szimbólumokról van szó.
Aranyló nap és ezüstszínű hold, kék háttérben. A székelyek címere. Ismereteink szerint a XVI. század végétől napjainkig benne van Erdély címerében. Benne volt a millenniumot ünneplő Nagy-Magyarország címerében. Amikor Ferdinánd román király 1922-ben felkérte Köpeczi Sebestyén Józsefet Nagy-Románia címerének megalkotására, bekerült a román államcímerbe is. És senkit sem zavart. 1992- ben elfogadták az új román címert, melynek kiindulópontja az 1922-es címer volt. Így a székely szimbólumok bekerültek az 1992-es mai címerbe is. És senkit sem zavartak annyira, hogy megváltoztassák őket.
Manapság tanúi vagyunk a székely közösség önkeresésének, önmeghatározási próbálkozásainak. Ennek hozadékaként a székely szimbólumokat és zászlót széles körben használják Csík, Gyergyó, Udvarhely és Háromszék számtalan településén (Marosszéken is vannak bátortalan próbálkozások), nemcsak a "polgári" oldal, hanem számtalan RMDSZ-es polgármester és önkormányzat is. Sőt, Hargita megyében éppen eme szimbólumok használatára bátorít az RMDSZ. Talán a szimbólumok szabad használata azon kevés dolgok egyike, melyben teljes összhang van a különböző oldalak között.
De van egy bátor honfiú ki szembeszáll az irredentizmusnak eme rasszista és szakadár áramlatával, a saját népével ha kell. De vajon végig tudja csinálni meghasonlás nélkül? Hogy mi lehet a fejében?
Ami a Hajdú Győző fejében lehetett...
A polgármester úr rossz politikát folytat. Lehet ugyan, hogy dicső tettét személyes bosszú mozgatta, de nem számolt azzal, hogy ez esetben a negatív reklám is reklám, meglehet, hogy akarata és szándéka ellenére e szimbólumok szélesebb körű használatát segíti elő a feljelentésével.
Polgármester úr híres, ismert lett... A kisember, aki egyből láthatóvá vált. Mindenesetre türelmetlenül várjuk, hogy érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ miképpen véleményezi túlbuzgó katonájának eme "hőstettét".
Addig is minden áldott nap felkel és lenyugszik Isten kék egén a rasszista nap és az irredenta hold.
Sásvári Előd. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
A furcsa cím mögött szűkebb pátriánk, Marosszék egy túlbuzgó polgármesterének a "hőstettére" szeretnék kitérni. Pontosabban arról van szó, hogy Makfalva, azaz Ghindari (ez a hivatalos neve, a másik csak megtűrt) polgármestere feljelentette közvetlen munkatársait, azon (MPP-s) tanácsosokat, akik kitűzték a székely lobogót a polgármesteri hivatal, azaz a "Primöria" homlokzatára. A hírt olvasva, nehezen fogtam fel, hogy valójában mi is indokolhat egy ilyen "fegyvertényt". Tehát a polgármester úr feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség köteles hivatalból kivizsgálni az "ügyet". Saját szavaikkal élve meg kell vizsgálják, hogy a székely zászló mennyire irredenta avagy rasszista jellegű. (Képzelem, egyeseknek milyen perverz örömet okoz eme ügyön csámcsogni, melyet egy "lojális ungur" alattvaló kínált tálcán nekik. A polgármester úr jó pártkatona, túl jó. A polgármester úr úgy cselekedett, mint az a vadászkutya, aki nemcsak megfogja a vadat, de szét is marcangolja. A hűséges állat boldogan teszi le "megmocskolt" áldozatát a Gazda lábai elé, farkcsóválva várván az elismerést. De az elismerés elmarad. A Gazda kelletlenül félrerúgja az áldozatot (nem akarja bepiszkítani magát), és a túlbuzgó ebnek semmit sem ad. A Gazda hallgat, bosszús. Ki a fenének hiányzott ez a cirkusz? Pont most.
De lássuk csak, milyen szimbólumokról van szó.
Aranyló nap és ezüstszínű hold, kék háttérben. A székelyek címere. Ismereteink szerint a XVI. század végétől napjainkig benne van Erdély címerében. Benne volt a millenniumot ünneplő Nagy-Magyarország címerében. Amikor Ferdinánd román király 1922-ben felkérte Köpeczi Sebestyén Józsefet Nagy-Románia címerének megalkotására, bekerült a román államcímerbe is. És senkit sem zavart. 1992- ben elfogadták az új román címert, melynek kiindulópontja az 1922-es címer volt. Így a székely szimbólumok bekerültek az 1992-es mai címerbe is. És senkit sem zavartak annyira, hogy megváltoztassák őket.
Manapság tanúi vagyunk a székely közösség önkeresésének, önmeghatározási próbálkozásainak. Ennek hozadékaként a székely szimbólumokat és zászlót széles körben használják Csík, Gyergyó, Udvarhely és Háromszék számtalan településén (Marosszéken is vannak bátortalan próbálkozások), nemcsak a "polgári" oldal, hanem számtalan RMDSZ-es polgármester és önkormányzat is. Sőt, Hargita megyében éppen eme szimbólumok használatára bátorít az RMDSZ. Talán a szimbólumok szabad használata azon kevés dolgok egyike, melyben teljes összhang van a különböző oldalak között.
De van egy bátor honfiú ki szembeszáll az irredentizmusnak eme rasszista és szakadár áramlatával, a saját népével ha kell. De vajon végig tudja csinálni meghasonlás nélkül? Hogy mi lehet a fejében?
Ami a Hajdú Győző fejében lehetett...
A polgármester úr rossz politikát folytat. Lehet ugyan, hogy dicső tettét személyes bosszú mozgatta, de nem számolt azzal, hogy ez esetben a negatív reklám is reklám, meglehet, hogy akarata és szándéka ellenére e szimbólumok szélesebb körű használatát segíti elő a feljelentésével.
Polgármester úr híres, ismert lett... A kisember, aki egyből láthatóvá vált. Mindenesetre türelmetlenül várjuk, hogy érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ miképpen véleményezi túlbuzgó katonájának eme "hőstettét".
Addig is minden áldott nap felkel és lenyugszik Isten kék egén a rasszista nap és az irredenta hold.
Sásvári Előd. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 13.
200 éve született Barabás Miklós festőművész
Kétszáz éve, 1810. február 10-én született Barabás Miklós, az első magyar festő, aki művészetéből tudott megélni.
Az erdélyi Kézdimárkosfalván, református székely családban született. A nagyenyedi kollégiumban kezdett arcképfestéssel foglalkozni, majd Nagyszebenben tanult festészetet. Elsajátította a litográfia (kőnyomat) fortélyait, e technikával készült képei egész élete során keresettek maradtak. 1829- ben Bécsbe utazott, hogy festészetet tanuljon a Képzőművészeti Akadémián, de néhány hónap múlva hazatért.
Barabás 1831-ben Bukarestbe költözött, ahol keresett arcképfestő lett, bejáratos volt a bojárok köreibe. Két év múlva itáliai tanulmányútra indult, Velencében a híres skót tájképfestőtől, William Leighton Leitch-től elleste a vízfestés technikáját, s természetábrázolását is újfajta szemlélet kezdte jellemezni.
Velencében lemásolta Veronese Európa elrablása című képét, amellyel 1835-ben Pesten nagy sikert aratott. Élete hátralevő részében kisebb megszakításokkal Pesten élt, s munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város az ország művészeti központja lett.
A legmaradandóbbat az arcképfestés terén alkotta, tökéletes technikájához kiváló kapcsolatteremtő képesség járult. Mivel mindenkiben meglátta és érzékeltette a vonzó tulajdonságokat, felkapott művésszé vált, olyannyira, hogy Magyarországon először ő tudott megélni képeinek bevételéből.
Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette, jelentős Liszt Ferencet és Bittó Istvánnét ábrázoló munkája, de Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és Petőfi Sándorról is készített portrét. Igen szorgosan dolgozott, művei között volt olajfestmény, rajz, akvarell, életkép, tájkép, megfestette a Lánchíd alapkő-letételét, illusztrált irodalmi lapokat, évkönyveket, sőt elvállalt boltcégért is.
Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit, Görgeytől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig sorakoznak aprólékosan megfestett portréi. A politikától azonban távol tartotta magát, az ötvenes években Ferenc Józsefet is megfestette. Önéletrajzában így írt: "Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S mihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem."
Barabást sokat bírálták, amiért hosszú pályája során nem fejlődött, semmit nem változott. A reprezentatív portréfestés híve volt, és ebben a műfajban tökéleteset alkotott, csoportképei, életképei ugyanakkor kissé merevek és kompozíciói is mutatnak hiányosságokat.
Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, ennek elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1836-ban levelező tagjainak sorába választotta. 1859-ben ő kezdeményezte a Képzőművészeti Társulat megalakítását, 1862-től haláláig annak elnöke is volt, 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. 1898. február 12-én halt meg Budapesten. Legkiemelkedőbb alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
Székely-Benczédi Endre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Kétszáz éve, 1810. február 10-én született Barabás Miklós, az első magyar festő, aki művészetéből tudott megélni.
Az erdélyi Kézdimárkosfalván, református székely családban született. A nagyenyedi kollégiumban kezdett arcképfestéssel foglalkozni, majd Nagyszebenben tanult festészetet. Elsajátította a litográfia (kőnyomat) fortélyait, e technikával készült képei egész élete során keresettek maradtak. 1829- ben Bécsbe utazott, hogy festészetet tanuljon a Képzőművészeti Akadémián, de néhány hónap múlva hazatért.
Barabás 1831-ben Bukarestbe költözött, ahol keresett arcképfestő lett, bejáratos volt a bojárok köreibe. Két év múlva itáliai tanulmányútra indult, Velencében a híres skót tájképfestőtől, William Leighton Leitch-től elleste a vízfestés technikáját, s természetábrázolását is újfajta szemlélet kezdte jellemezni.
Velencében lemásolta Veronese Európa elrablása című képét, amellyel 1835-ben Pesten nagy sikert aratott. Élete hátralevő részében kisebb megszakításokkal Pesten élt, s munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város az ország művészeti központja lett.
A legmaradandóbbat az arcképfestés terén alkotta, tökéletes technikájához kiváló kapcsolatteremtő képesség járult. Mivel mindenkiben meglátta és érzékeltette a vonzó tulajdonságokat, felkapott művésszé vált, olyannyira, hogy Magyarországon először ő tudott megélni képeinek bevételéből.
Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette, jelentős Liszt Ferencet és Bittó Istvánnét ábrázoló munkája, de Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és Petőfi Sándorról is készített portrét. Igen szorgosan dolgozott, művei között volt olajfestmény, rajz, akvarell, életkép, tájkép, megfestette a Lánchíd alapkő-letételét, illusztrált irodalmi lapokat, évkönyveket, sőt elvállalt boltcégért is.
Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit, Görgeytől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig sorakoznak aprólékosan megfestett portréi. A politikától azonban távol tartotta magát, az ötvenes években Ferenc Józsefet is megfestette. Önéletrajzában így írt: "Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S mihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem."
Barabást sokat bírálták, amiért hosszú pályája során nem fejlődött, semmit nem változott. A reprezentatív portréfestés híve volt, és ebben a műfajban tökéleteset alkotott, csoportképei, életképei ugyanakkor kissé merevek és kompozíciói is mutatnak hiányosságokat.
Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, ennek elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1836-ban levelező tagjainak sorába választotta. 1859-ben ő kezdeményezte a Képzőművészeti Társulat megalakítását, 1862-től haláláig annak elnöke is volt, 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. 1898. február 12-én halt meg Budapesten. Legkiemelkedőbb alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
Székely-Benczédi Endre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 13.
A képzőművészetek éve Székelyföldön
Még ősszel, a Barabás Miklós Céh 80. évfordulója alkalmából jeleztük, hogy a képzőművészetek évének nyilvánította a 2010-es esztendőt Kovászna megye önkormányzata, a kezdeményezéshez csatlakozott a szomszédos Hargita megye is.
"A tavalyi Benedek Elek-emlékév sikerén felbuzdulva megvizsgáltuk, hogy milyen ügynek szentelhetjük ezt az esztendőt, és kiderült, hogy több mint 15 háromszéki képzőművész születésének vagy halálának van kerek évfordulója az idén" – mondta az MTI-nek Tamás Sándor, a történelmi Háromszéket magába foglaló Kovászna megye önkormányzatának elnöke. Ezért nem egy személynek a munkásságáról fognak megemlékezni, hanem magáról a képzőművészetről, a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzattal együtt így a képzőművészetek évének nyilvánították az ideit. Ehhez csatlakozott Hargita megye is.
A szervezésbe bevonták a képzőművészek szövetségét, a háromszéki képzőművészek egyesületét, a Barabás Miklós Céhet, a program felelőse pedig Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lett. A tervek szerint nemcsak kiállításokat szerveznének, hanem új galériát építenének, monográfiákat, katalógusokat és emlékalbumokat adnának ki – közölte Tamás Sándor, hozzáfűzve: szeretnék előtérbe helyezni, megismertetni a fiatal képzőművészeket is. A rendezvények azonban túlmutatnának Székelyföld határain, a tárlatokat, művészközösségeket a magyarországi testvérmegyékben, a testvértelepüléseken, valamint Svédországban is bemutatják.
A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő momentuma Gyárfás Jenő festőművész szobrának felavatása lesz, a nevét viselő képtárral szemben, Sepsiszentgyörgy főterén. A másik fontos mozzanat Barabás Miklós születése 200. évfordulójának megünneplése.
Tamás Sándor tájékoztatott arról is, hogy a Kovászna megyei önkormányzat 100 000 lejt különített el a rendezvény finanszírozására. "Valljuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben is áldozni kell az értékteremtő kultúrára" – hangsúlyozta az MTI-nek Tamás Sándor.
Könyvekről inkább semmit
Miközben a média arról fecseg, hogy most aztán már csakugyan lőttek a Gutenberg-galaxisnak, egyszer s mindenkorra lejárt az ideje a könyvnek, merthogy a világhálós olvasás kiszorította a kényelmes, hátradőlős otthoni, könyvtári vagy íróasztal melletti szellemi táplálkozást, a felcseperedő nemzedék már csak az iskolában lát "hagyományos" könyvet, egyébként az e-könyveken (ingyenesen letölthető elektronikus könyveken) szocializálódik, és a büdös életben nem fog a kezébe többé papírra nyomott olvasnivalót, aközben meg azt tapasztaljuk, hogy papírra nyomott kiadványokból soha nem látott-tapasztalt dömping mutatkozik: "klasszikus" könyvek millióival árasztja el a piacot a sok száz kiadó. Szaporodnak, korszerűsödnek a nyomdák mifelénk is. Az ember hiába kapkodja a fejét, menne már-már falnak az önsajnálattól – most végre feltölthetné pár poros polcból álló soványka könyvtárát, hiszen íme, egyetlen vidéki könyvvásáron is lába elé terül a fél világirodalom –, mert úgy jár, mint az egyszeri karrierista; mire valamit is megengedhetne magának, kiderül, hogy már szinte semmit sem engedhet meg: huzat süvít a pénztárcában, cincog az eurócent a zsebben.
Méltatlankodó ismerősök állítanak meg úton-útfélen, hogy ez a fenenagy szabadság eszmeileg is mennyire felhígította a piacot: manapság könyvet ír boldog-boldogtalan; és milyeneket, uramisten!... Hát szabad ezt? Hát nincs, aki határt szabjon a sok giccsnek? Több az író, költő, mint a tisztes kenyérkereső, több az emlékezés, mint az emlék; amennyi magról kelt poéta, átokverte grafomán, önjelölt antikommunista, mosakodós nómenklaturista, reszketeg hadfi – mind-mind kötetet ad ki. Mi több, elvárják, hogy a sajtó és a szakma beszéljen, írjon – naná, hogy csakis dicsérőleg!, szemelvényeket közölve – a dicső fércművekről, zengzetes kritikák kürtöljék azok hallatlan halhatatlanságát. Hát nincs, aki megmondaná ezeknek: "Coki!, eddig s ne tovább, fűzfalombos pancser banda?!..."Maholnap belefúlunk a randa ballasztba!...
Vörösmarty Mihály is eltűnődött azon, hogy ment-é a könyvek által a világ elébb. Meg is válaszoltaforma, de a kérdés, mint a nagy gondok igazán, máig érvényes, a probléma nyitott maradt.
Jean de La Bruyere francia moralista (1645 – 1696) megfogalmazta az emberek viszonyulását az írott szóhoz. "Az ostobák elolvasnak egy könyvet, és egyáltalán nem értik; a középkorú szellemek azt hiszik, hogy tökéletesen értik; a nagy szellemek olykor nem értik egészen: homályosnak találják benne azt, ami homályos, aminthogy világosnak találják azt, ami világos; a »szép szellemek«, a tetszelgők homályosnak akarják találni azt, ami egyáltalán nem az, és nem akarják megérteni azt, ami nagyon is érthető."
Ez ma annyival egészíthető ki, hogy az ostobák egyáltalán, a középkorú szellemek egész ritkán, a »szép szellemek«, a tetszelgők majdnem sosem olvasnak, minek következtében éppúgy nem értik, találják homályosnak vagy világosnak a felkapott, éppen divatos "műveket", mint dicstelen elődeik, ellenben képesek tévés műsorok négyszögletű kerekasztalainál szakmányban csépelni a szót, pró és kontra, miután valaki, aki tényleg olvas, érdemben merészel beszélni egyik-másik alkotásról.
A műveket pedig a "nagy szellemek" állítják a közvélemény érdeklődésének fókuszába. Ezek a tévés világ intellektuális celebjei. Időnként, mint korpa közé, odakeveredik egy-egy elvetemült idióta, aki homályosnak mondja a homályost és világosnak a világost – de az efféléket hamar kipenderítik.
Ami pedig a rengeteg szemetet illeti, arról is volt véleménye mösziő Bruyer Jánosnak: "A rossz könyveknek szabadon kell a nyilvánosság elé kerülniük, hogy az emberek szabadon választhassák ki a jót."
Nincs naivabb a moralistánál. Bár az is igaz lehet, amit Szerb Antal mond róla: "Ha ma élne, talán újságkrokikat írna, és ennek a szép és nehéz műfajnak legfélelmetesebb virtuózai közé tartoznék."
Isten a lelkem, talán mégis jobb (nekünk!), hogy odaátról kontemplálja a maga hűvös derűjével ezt a cudar világot...
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Még ősszel, a Barabás Miklós Céh 80. évfordulója alkalmából jeleztük, hogy a képzőművészetek évének nyilvánította a 2010-es esztendőt Kovászna megye önkormányzata, a kezdeményezéshez csatlakozott a szomszédos Hargita megye is.
"A tavalyi Benedek Elek-emlékév sikerén felbuzdulva megvizsgáltuk, hogy milyen ügynek szentelhetjük ezt az esztendőt, és kiderült, hogy több mint 15 háromszéki képzőművész születésének vagy halálának van kerek évfordulója az idén" – mondta az MTI-nek Tamás Sándor, a történelmi Háromszéket magába foglaló Kovászna megye önkormányzatának elnöke. Ezért nem egy személynek a munkásságáról fognak megemlékezni, hanem magáról a képzőművészetről, a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzattal együtt így a képzőművészetek évének nyilvánították az ideit. Ehhez csatlakozott Hargita megye is.
A szervezésbe bevonták a képzőművészek szövetségét, a háromszéki képzőművészek egyesületét, a Barabás Miklós Céhet, a program felelőse pedig Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lett. A tervek szerint nemcsak kiállításokat szerveznének, hanem új galériát építenének, monográfiákat, katalógusokat és emlékalbumokat adnának ki – közölte Tamás Sándor, hozzáfűzve: szeretnék előtérbe helyezni, megismertetni a fiatal képzőművészeket is. A rendezvények azonban túlmutatnának Székelyföld határain, a tárlatokat, művészközösségeket a magyarországi testvérmegyékben, a testvértelepüléseken, valamint Svédországban is bemutatják.
A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő momentuma Gyárfás Jenő festőművész szobrának felavatása lesz, a nevét viselő képtárral szemben, Sepsiszentgyörgy főterén. A másik fontos mozzanat Barabás Miklós születése 200. évfordulójának megünneplése.
Tamás Sándor tájékoztatott arról is, hogy a Kovászna megyei önkormányzat 100 000 lejt különített el a rendezvény finanszírozására. "Valljuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben is áldozni kell az értékteremtő kultúrára" – hangsúlyozta az MTI-nek Tamás Sándor.
Könyvekről inkább semmit
Miközben a média arról fecseg, hogy most aztán már csakugyan lőttek a Gutenberg-galaxisnak, egyszer s mindenkorra lejárt az ideje a könyvnek, merthogy a világhálós olvasás kiszorította a kényelmes, hátradőlős otthoni, könyvtári vagy íróasztal melletti szellemi táplálkozást, a felcseperedő nemzedék már csak az iskolában lát "hagyományos" könyvet, egyébként az e-könyveken (ingyenesen letölthető elektronikus könyveken) szocializálódik, és a büdös életben nem fog a kezébe többé papírra nyomott olvasnivalót, aközben meg azt tapasztaljuk, hogy papírra nyomott kiadványokból soha nem látott-tapasztalt dömping mutatkozik: "klasszikus" könyvek millióival árasztja el a piacot a sok száz kiadó. Szaporodnak, korszerűsödnek a nyomdák mifelénk is. Az ember hiába kapkodja a fejét, menne már-már falnak az önsajnálattól – most végre feltölthetné pár poros polcból álló soványka könyvtárát, hiszen íme, egyetlen vidéki könyvvásáron is lába elé terül a fél világirodalom –, mert úgy jár, mint az egyszeri karrierista; mire valamit is megengedhetne magának, kiderül, hogy már szinte semmit sem engedhet meg: huzat süvít a pénztárcában, cincog az eurócent a zsebben.
Méltatlankodó ismerősök állítanak meg úton-útfélen, hogy ez a fenenagy szabadság eszmeileg is mennyire felhígította a piacot: manapság könyvet ír boldog-boldogtalan; és milyeneket, uramisten!... Hát szabad ezt? Hát nincs, aki határt szabjon a sok giccsnek? Több az író, költő, mint a tisztes kenyérkereső, több az emlékezés, mint az emlék; amennyi magról kelt poéta, átokverte grafomán, önjelölt antikommunista, mosakodós nómenklaturista, reszketeg hadfi – mind-mind kötetet ad ki. Mi több, elvárják, hogy a sajtó és a szakma beszéljen, írjon – naná, hogy csakis dicsérőleg!, szemelvényeket közölve – a dicső fércművekről, zengzetes kritikák kürtöljék azok hallatlan halhatatlanságát. Hát nincs, aki megmondaná ezeknek: "Coki!, eddig s ne tovább, fűzfalombos pancser banda?!..."Maholnap belefúlunk a randa ballasztba!...
Vörösmarty Mihály is eltűnődött azon, hogy ment-é a könyvek által a világ elébb. Meg is válaszoltaforma, de a kérdés, mint a nagy gondok igazán, máig érvényes, a probléma nyitott maradt.
Jean de La Bruyere francia moralista (1645 – 1696) megfogalmazta az emberek viszonyulását az írott szóhoz. "Az ostobák elolvasnak egy könyvet, és egyáltalán nem értik; a középkorú szellemek azt hiszik, hogy tökéletesen értik; a nagy szellemek olykor nem értik egészen: homályosnak találják benne azt, ami homályos, aminthogy világosnak találják azt, ami világos; a »szép szellemek«, a tetszelgők homályosnak akarják találni azt, ami egyáltalán nem az, és nem akarják megérteni azt, ami nagyon is érthető."
Ez ma annyival egészíthető ki, hogy az ostobák egyáltalán, a középkorú szellemek egész ritkán, a »szép szellemek«, a tetszelgők majdnem sosem olvasnak, minek következtében éppúgy nem értik, találják homályosnak vagy világosnak a felkapott, éppen divatos "műveket", mint dicstelen elődeik, ellenben képesek tévés műsorok négyszögletű kerekasztalainál szakmányban csépelni a szót, pró és kontra, miután valaki, aki tényleg olvas, érdemben merészel beszélni egyik-másik alkotásról.
A műveket pedig a "nagy szellemek" állítják a közvélemény érdeklődésének fókuszába. Ezek a tévés világ intellektuális celebjei. Időnként, mint korpa közé, odakeveredik egy-egy elvetemült idióta, aki homályosnak mondja a homályost és világosnak a világost – de az efféléket hamar kipenderítik.
Ami pedig a rengeteg szemetet illeti, arról is volt véleménye mösziő Bruyer Jánosnak: "A rossz könyveknek szabadon kell a nyilvánosság elé kerülniük, hogy az emberek szabadon választhassák ki a jót."
Nincs naivabb a moralistánál. Bár az is igaz lehet, amit Szerb Antal mond róla: "Ha ma élne, talán újságkrokikat írna, és ennek a szép és nehéz műfajnak legfélelmetesebb virtuózai közé tartoznék."
Isten a lelkem, talán mégis jobb (nekünk!), hogy odaátról kontemplálja a maga hűvös derűjével ezt a cudar világot...
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 14.
Kelemen Hunor támogatását kérták a zilahi Ady-emlékház feljavítására
A zilahi Ady Endre emlékház feljavítására kért támogatást Végh Sándor Szilágy megyei prefektus Kelemen Hunortól. A művelődési miniszter a hétvégén tett látogatást a megyében, amikor a prefektus a költő emlékházához is elvitte azzal a céllal, hogy "ha anyagit nem, legalább morális támogatást nyújtson" annak feljavítására.
Szánalmas állapotban van az épület. Tenni kell valamit, de nem tudom milyen pénzből, mivel az épület nincs műemlékként nyilvánítva" - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Pro Szilágyság gondozásában levő ingatlan meglátogatásakor.
Kelemen a Szilágy Megyei Kulturális, Vallásügyi és Örökségvédelmi Igazgatóság felavatásán is részt vett. ”Bármennyire megértőek vagyunk a műemlékvédelemre leosztott támogatás tekintetében, ezeknek a létesítmények gazdasági válság idején is naponta romlik az állapota. Ezért finanszírozási lehetőségeket kell találnunk legalább azok számára, amelyek halaszthatatlan beavatkozást igényelnek – jelentette ki a miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a minisztériumnak alárendelt megyei kulturális igazgatóságokat a következő időszakban átszervezik, hatáskörük pedig többnyire az örökségvédelem területén lesz jelentős. ”Az általam említett változások nem a személycserékre, inkább a decentalizációra vonatkozik. Ezek az igazgatóságok nem a helyi rendezvények megszervezéséért fognak felelni, hanem, a minisztériummal közösen, az örökségvédelmet vállalják majd fel, így a műemléklista összeállítása és a felújítási engedélyek kibocsájtása is közös feladat lesz” – mondta Kelemen Hunor, aki a vonatkozó költségvetési forrásokról úgy vélekedett, a jelenlegi támogatás összegének négy-ötszörössére volna szükség, hiszen tizenötezer műemléképület vár jelenleg komoly rehabilitációs munkálatokra. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
A zilahi Ady Endre emlékház feljavítására kért támogatást Végh Sándor Szilágy megyei prefektus Kelemen Hunortól. A művelődési miniszter a hétvégén tett látogatást a megyében, amikor a prefektus a költő emlékházához is elvitte azzal a céllal, hogy "ha anyagit nem, legalább morális támogatást nyújtson" annak feljavítására.
Szánalmas állapotban van az épület. Tenni kell valamit, de nem tudom milyen pénzből, mivel az épület nincs műemlékként nyilvánítva" - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Pro Szilágyság gondozásában levő ingatlan meglátogatásakor.
Kelemen a Szilágy Megyei Kulturális, Vallásügyi és Örökségvédelmi Igazgatóság felavatásán is részt vett. ”Bármennyire megértőek vagyunk a műemlékvédelemre leosztott támogatás tekintetében, ezeknek a létesítmények gazdasági válság idején is naponta romlik az állapota. Ezért finanszírozási lehetőségeket kell találnunk legalább azok számára, amelyek halaszthatatlan beavatkozást igényelnek – jelentette ki a miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a minisztériumnak alárendelt megyei kulturális igazgatóságokat a következő időszakban átszervezik, hatáskörük pedig többnyire az örökségvédelem területén lesz jelentős. ”Az általam említett változások nem a személycserékre, inkább a decentalizációra vonatkozik. Ezek az igazgatóságok nem a helyi rendezvények megszervezéséért fognak felelni, hanem, a minisztériummal közösen, az örökségvédelmet vállalják majd fel, így a műemléklista összeállítása és a felújítási engedélyek kibocsájtása is közös feladat lesz” – mondta Kelemen Hunor, aki a vonatkozó költségvetési forrásokról úgy vélekedett, a jelenlegi támogatás összegének négy-ötszörössére volna szükség, hiszen tizenötezer műemléképület vár jelenleg komoly rehabilitációs munkálatokra. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 15.
(Anya)ország, kezdődik!
Azért jó erdélyi magyarnak lenni, mert nem kell négy évet várni ahhoz, hogy az ember valami rendes választási förmedvényt, baromság-folyamregényt és betarthatatlan ígéretversenyt hallgasson. Elég ehhez két esztendő is.
Erdélyi szemszögből nézve 2008-ban választottunk parlamentileg, 2009-ben választottunk államelnökileg, 2010-ben pedig végignézhetjük, amint az anyaország választ. Átmenetileg.
Az embereket egyre kevésbé érdekli úgy nagy általánosságban a politika, de valljuk be, az erdélyi magyar ember mindig valahogy megbabonázva figyeli, vagy inkább lesi, hogy mi történik Magyarország jelenlegi határain belül a köz ügyeit intéző, de leginkább elintéző, sok esetben pedig gátlástalanul lenyúló elittel. Valamivel kevesebb mint két hónap múlva, április 11-én, illetve április 25-én az anyaországi magyarok megválasztják az új Országgyűlést és az új miniszterelnököt.
A szlovákok már visítanak, Ficóék fokhagymakoszorúval nyakukban, szentelt vízzel és feszülettel a kezükben tűnnek fel időnként a nemzetközi nyilvánosság színpadán, mondván, hogy Orbán Viktor az ördög maga, aki kénköves lángokkal égeti fel a maradék szlovák–magyar tárgyalási hajlandóságot és esélyt.
Valóban, egyre többen valószínűsítik, hogy az idei választásokat a Fidesz magasan megnyeri. Erre még akkor is van esély, ha közvetlenül a választások előtt a polgáriak jó szokásukhoz híven, bízva a győzelemben, elkövetnek néhány olyan hibát, ami miatt az előző két választást is elveszítették.
Akkor, egymás után kétszer is – 2002-ben és 2006-ban – nagyon sokan voltak, de nem voltak elegen. Most viszont valóban sokan vannak. A közvélemény-kutatások helyenként 40 százalékpontos fölényről beszélnek. Ez modern demokráciákban akkora előny, amit Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje akkor sem tud ledolgozni, ha maga Orbán Viktor segít neki.
Mesterházyt nem véletlenül tolta a napra a kormányzó párt. Ő még annyira fiatal, hogy az MSZP legnagyobb vereségét is képes elszenvedni, hatvanéves korára teljesen kiheveri a kudarcot és ott folytathatja, ahol abbahagyta. Viszont manapság az MSZP színeiben azzal kampányolni, hogy valaki a párt saját nevelésű utánpótlásvonalából származik, nem a legszerencsésebb dolog. Lehet, a Zuschlag-ügy után jobb lett volna Kovács Lászlót indítani, azon az alapon, hogy mindegy, ki az, csak fiatal, Zuschlag generációbeli ne legyen.
Mellesleg a BKV-körüli híresztelések is alaposan próbára teszik Mesterházy hitelességét, úgyhogy nem is annyira választási verekedés elé néz Magyarország, hanem egy irdatlanul nagy verés elé. Persze a Fidesz-faktor még szépíthet a nagy fölényen, de várjuk ki a végét.
A kampány Magyarországon megkezdődött. Azt még nem tudni, hogy az előző évekhez viszonyítva mennyire lesz durva és gátlástalan, ocsmány és gusztustalan, sok jóra azért ne számítsunk. A határon túli magyarok kérdése valószínűleg ismét tét lesz egy, az ügyhöz képest jelentéktelen kártyaparti valamelyik játékában.
Orbán Ferenc, honline.ro. Forrás: Erdély.ma
Azért jó erdélyi magyarnak lenni, mert nem kell négy évet várni ahhoz, hogy az ember valami rendes választási förmedvényt, baromság-folyamregényt és betarthatatlan ígéretversenyt hallgasson. Elég ehhez két esztendő is.
Erdélyi szemszögből nézve 2008-ban választottunk parlamentileg, 2009-ben választottunk államelnökileg, 2010-ben pedig végignézhetjük, amint az anyaország választ. Átmenetileg.
Az embereket egyre kevésbé érdekli úgy nagy általánosságban a politika, de valljuk be, az erdélyi magyar ember mindig valahogy megbabonázva figyeli, vagy inkább lesi, hogy mi történik Magyarország jelenlegi határain belül a köz ügyeit intéző, de leginkább elintéző, sok esetben pedig gátlástalanul lenyúló elittel. Valamivel kevesebb mint két hónap múlva, április 11-én, illetve április 25-én az anyaországi magyarok megválasztják az új Országgyűlést és az új miniszterelnököt.
A szlovákok már visítanak, Ficóék fokhagymakoszorúval nyakukban, szentelt vízzel és feszülettel a kezükben tűnnek fel időnként a nemzetközi nyilvánosság színpadán, mondván, hogy Orbán Viktor az ördög maga, aki kénköves lángokkal égeti fel a maradék szlovák–magyar tárgyalási hajlandóságot és esélyt.
Valóban, egyre többen valószínűsítik, hogy az idei választásokat a Fidesz magasan megnyeri. Erre még akkor is van esély, ha közvetlenül a választások előtt a polgáriak jó szokásukhoz híven, bízva a győzelemben, elkövetnek néhány olyan hibát, ami miatt az előző két választást is elveszítették.
Akkor, egymás után kétszer is – 2002-ben és 2006-ban – nagyon sokan voltak, de nem voltak elegen. Most viszont valóban sokan vannak. A közvélemény-kutatások helyenként 40 százalékpontos fölényről beszélnek. Ez modern demokráciákban akkora előny, amit Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje akkor sem tud ledolgozni, ha maga Orbán Viktor segít neki.
Mesterházyt nem véletlenül tolta a napra a kormányzó párt. Ő még annyira fiatal, hogy az MSZP legnagyobb vereségét is képes elszenvedni, hatvanéves korára teljesen kiheveri a kudarcot és ott folytathatja, ahol abbahagyta. Viszont manapság az MSZP színeiben azzal kampányolni, hogy valaki a párt saját nevelésű utánpótlásvonalából származik, nem a legszerencsésebb dolog. Lehet, a Zuschlag-ügy után jobb lett volna Kovács Lászlót indítani, azon az alapon, hogy mindegy, ki az, csak fiatal, Zuschlag generációbeli ne legyen.
Mellesleg a BKV-körüli híresztelések is alaposan próbára teszik Mesterházy hitelességét, úgyhogy nem is annyira választási verekedés elé néz Magyarország, hanem egy irdatlanul nagy verés elé. Persze a Fidesz-faktor még szépíthet a nagy fölényen, de várjuk ki a végét.
A kampány Magyarországon megkezdődött. Azt még nem tudni, hogy az előző évekhez viszonyítva mennyire lesz durva és gátlástalan, ocsmány és gusztustalan, sok jóra azért ne számítsunk. A határon túli magyarok kérdése valószínűleg ismét tét lesz egy, az ügyhöz képest jelentéktelen kártyaparti valamelyik játékában.
Orbán Ferenc, honline.ro. Forrás: Erdély.ma
2010. február 15.
Van magyar jövő Hunyad megyében
Hunyad megye- Szimbolikus helyszínen, Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézményében, a Dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor hétfőn a Háromszék-Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására.
A két térség közötti kapcsolatok előzményeit idézte fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke a megállapodás aláírásakor. Egy évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő és Antal Árpád András polgármester a Székelyföld – Szórvány Partnerség kezdeményezését. “Nemzeti cél érdekében kell összefognunk, a Székelyföld belső anyaországként kell megnyilvánuljon. Az elmúlt tíz évben Hunyad megyében a magyarság 25 százalékkal csökkent. Ezen a tendencián szeretnénk változtatni. Nagyon fontos, hogy találtunk lelkes embereket, akikkel el lehetett indítani a szórványprogramunkat” – mutatott rá Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, nem feltétlenül az anyagi vonzatát kell nézni ennek a kezdeményezésnek, hanem nagy hangsúly kerül az önkéntességre. „Belső indíttatásra van szükség. E mellé pedig Kovászna Megye Tanács nevében mondhatom, az értelmes célok és az összefogás érdekében támogatni tudjuk, hogy ez a keretegyezmény megteljen tartalommal. Nem akarjuk mi megmondani, hogy mi a teendő, hanem a Hunyad megyei közösség igényeire akarunk odafigyelni” – összegezte a program célját Tamás Sándor.
“A demográfiai adatok sajnos kíméletlenek, de a civil szervezetek, az egyházak, iskolák és a közéleti szereplők partnersége megfelelő politikai háttérrel eredményt fog hozni. Együtt tudunk gondolkodni, és ez nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is megmutatkozott, hiszen elkezdődik ez a program. Itt minden kezdeményezés jó táptalajra hull. Tudunk meglepetést szerezni, hiszen van magyar élet Déván, Vajdahunyadon, de Hátszegen vagy Petrozsényban is. Hunyad megye tele van a magyar történelem emlékhelyeivel, amelyet a székelyföldieknek is érdemes megismerniük” – fejtette ki Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma készíti a szórványstratégiáját, amely két pillérre épül, a templomra és az iskolára. “Ez a stratégia a világban élő magyarok viszonylatában készül, hozza kell tennünk viszont, hogy a Kárpát-medencei magyarság esetében ezt ki kell egészíteni a közigazgatási, kormányzati döntéshozatalban való részvétellel” – mutatott rá Winkler Gyula, utalva arra, hogy Hunyad megyében az RMDSZkormányzati szerepvállalása tudja pótolni a hiányzó önkormányzati képviseletet.
“Gratulálni kell ehhez az iskolához, amelyet itt Déván összefogással hoztak létre, Gyönyörű ez az iskola, amikor azt mondtuk, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot, arra is gondoltunk, hogy sokat tanulhatunk egymástól. Székelyföldön a testvérkapcsolatok általában Magyarország fele fordultak, és ennek köszönhetően mi – akik a tömbmagyarságban élünk – elfelejtjük, hogy mit jelent Romániában magyarnak lenni. Azt szeretnénk, hogy mind Székelyföldön, mind a szórványban az emberek büszkék lehessenek magyarságukra” – hangsúlyozta Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint mindkét közösségen múlik, hogy milyen konkrét hozadéka lesz ennek a programnak, nem véletlenül szerepel az együttműködési megállapodás szövegében, „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért”.
Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa a tavaly Kovászna megyében dolgozott kormányfelügyelőként, hozzászólásában elmondta, Székelyföldön döbbent rá, mennyire fontos a kapcsolat a tömbben és a szórványban élő magyarok között, hiszen a szórványban élő magyaroknak ez biztonságot, bizalmat eredményez.
A megállapodás aláírását megelőzően több száz diák előtt lépett fel február 12-én a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a megzenésített gyerekverseket játszó baróti Kelekótya együttes. A csernátoni Csiporkázó Játszóház ostorfonásra, szalmatárgyak készítésére, gyöngyfűzésre tanította a kicsiket. Délután Vajdahunyadon léptek fel a háromszéki előadók, ahol szintén nagy érdeklődés övezte a produkciókat, melyeket a helybeli 6-os iskola magyar tagozatának reneszánsz táncai is kiegészítettek. Vajdahunyadi pedagógusok elmondták, testvériskolai kapcsolatot szeretnének kialakítani háromszéki iskolákkal, de egyházi vonalon is kibontakozóban van a két megye kapcsolata. A nap fergeteges táncházzal ért véget a Vajdahunyadi Magyar Házban, ahol háromszéki és vajdahunyadi fiatalok közösen ropták a táncot.
A hétfői eseményen a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) is partnerségi együttműködést írt alá. A két szervezet elnöke, Széll Lőrincz és Grüman Róbert a Hunyad megyei és a háromszéki magyar ifjúságiközösségek közötti párbeszéd és együttműködés megerősítését kezdeményezte ezáltal, különös tekintettel az általuk képviselt fiatalokra. Elmondták, hosszú távon egy partiumi egyesület is be akarnak vonni az együttműködésbe. Forrás: erdon.ro
Hunyad megye- Szimbolikus helyszínen, Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézményében, a Dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor hétfőn a Háromszék-Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására.
A két térség közötti kapcsolatok előzményeit idézte fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke a megállapodás aláírásakor. Egy évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő és Antal Árpád András polgármester a Székelyföld – Szórvány Partnerség kezdeményezését. “Nemzeti cél érdekében kell összefognunk, a Székelyföld belső anyaországként kell megnyilvánuljon. Az elmúlt tíz évben Hunyad megyében a magyarság 25 százalékkal csökkent. Ezen a tendencián szeretnénk változtatni. Nagyon fontos, hogy találtunk lelkes embereket, akikkel el lehetett indítani a szórványprogramunkat” – mutatott rá Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, nem feltétlenül az anyagi vonzatát kell nézni ennek a kezdeményezésnek, hanem nagy hangsúly kerül az önkéntességre. „Belső indíttatásra van szükség. E mellé pedig Kovászna Megye Tanács nevében mondhatom, az értelmes célok és az összefogás érdekében támogatni tudjuk, hogy ez a keretegyezmény megteljen tartalommal. Nem akarjuk mi megmondani, hogy mi a teendő, hanem a Hunyad megyei közösség igényeire akarunk odafigyelni” – összegezte a program célját Tamás Sándor.
“A demográfiai adatok sajnos kíméletlenek, de a civil szervezetek, az egyházak, iskolák és a közéleti szereplők partnersége megfelelő politikai háttérrel eredményt fog hozni. Együtt tudunk gondolkodni, és ez nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is megmutatkozott, hiszen elkezdődik ez a program. Itt minden kezdeményezés jó táptalajra hull. Tudunk meglepetést szerezni, hiszen van magyar élet Déván, Vajdahunyadon, de Hátszegen vagy Petrozsényban is. Hunyad megye tele van a magyar történelem emlékhelyeivel, amelyet a székelyföldieknek is érdemes megismerniük” – fejtette ki Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma készíti a szórványstratégiáját, amely két pillérre épül, a templomra és az iskolára. “Ez a stratégia a világban élő magyarok viszonylatában készül, hozza kell tennünk viszont, hogy a Kárpát-medencei magyarság esetében ezt ki kell egészíteni a közigazgatási, kormányzati döntéshozatalban való részvétellel” – mutatott rá Winkler Gyula, utalva arra, hogy Hunyad megyében az RMDSZkormányzati szerepvállalása tudja pótolni a hiányzó önkormányzati képviseletet.
“Gratulálni kell ehhez az iskolához, amelyet itt Déván összefogással hoztak létre, Gyönyörű ez az iskola, amikor azt mondtuk, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot, arra is gondoltunk, hogy sokat tanulhatunk egymástól. Székelyföldön a testvérkapcsolatok általában Magyarország fele fordultak, és ennek köszönhetően mi – akik a tömbmagyarságban élünk – elfelejtjük, hogy mit jelent Romániában magyarnak lenni. Azt szeretnénk, hogy mind Székelyföldön, mind a szórványban az emberek büszkék lehessenek magyarságukra” – hangsúlyozta Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint mindkét közösségen múlik, hogy milyen konkrét hozadéka lesz ennek a programnak, nem véletlenül szerepel az együttműködési megállapodás szövegében, „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért”.
Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa a tavaly Kovászna megyében dolgozott kormányfelügyelőként, hozzászólásában elmondta, Székelyföldön döbbent rá, mennyire fontos a kapcsolat a tömbben és a szórványban élő magyarok között, hiszen a szórványban élő magyaroknak ez biztonságot, bizalmat eredményez.
A megállapodás aláírását megelőzően több száz diák előtt lépett fel február 12-én a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a megzenésített gyerekverseket játszó baróti Kelekótya együttes. A csernátoni Csiporkázó Játszóház ostorfonásra, szalmatárgyak készítésére, gyöngyfűzésre tanította a kicsiket. Délután Vajdahunyadon léptek fel a háromszéki előadók, ahol szintén nagy érdeklődés övezte a produkciókat, melyeket a helybeli 6-os iskola magyar tagozatának reneszánsz táncai is kiegészítettek. Vajdahunyadi pedagógusok elmondták, testvériskolai kapcsolatot szeretnének kialakítani háromszéki iskolákkal, de egyházi vonalon is kibontakozóban van a két megye kapcsolata. A nap fergeteges táncházzal ért véget a Vajdahunyadi Magyar Házban, ahol háromszéki és vajdahunyadi fiatalok közösen ropták a táncot.
A hétfői eseményen a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) is partnerségi együttműködést írt alá. A két szervezet elnöke, Széll Lőrincz és Grüman Róbert a Hunyad megyei és a háromszéki magyar ifjúságiközösségek közötti párbeszéd és együttműködés megerősítését kezdeményezte ezáltal, különös tekintettel az általuk képviselt fiatalokra. Elmondták, hosszú távon egy partiumi egyesület is be akarnak vonni az együttműködésbe. Forrás: erdon.ro
2010. február 15.
Másfél hónapnyi „béke”
SZKT: stabilizációs tényező az RMDSZ a PD-L-vel kötött koalícióban
A PD-L és az RMDSZ közötti koalíció megkötése óta eltelt mintegy másfél hónap alatt a Demokrata-Liberális Pártnak nem sikerült kihoznia a béketűrésből az RMDSZ-t, fogalmazta meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi marosvásárhelyi ülésén mondott politikai beszámolójában a közös kormányzás első konklúzióit Markó Béla.
„Amikor az RMDSZ szövetségre lépett a Demokrata-Liberális Párttal, sokan kételkedtek a koalícióban” – fejtegette a szövetségi elnök, aki figyelmeztette a kétkedőket és kritikusokat: gondoljanak bele, mi történt volna, ha ellenzékben marad az RMDSZ, ha nem szólhat bele a magyarságot érintő kérdésekbe.
„Négy minisztere van a szövetségnek, köztük egy kormányfőhelyettese, illetve hét államtitkára” – sorjázta Markó, aki azt is kifejtette: nyilvánvaló, hogy létezik aggodalom és szorongás is a jövőt illetően, de az RMDSZ azért vállalta a kormányzást, hogy a romániai magyarság szószólójaként szolgálhassa a közösséget.
Az RMDSZ elnöke szerint a Szövetség ugyanakkor nemcsak a sajátos közösségi célok érvényesítésért van jelen a kormányzatban, hanem azért is, hogy segítsen a súlyos szociális, egzisztenciális gondokkal küszködőkön, mindazokon, akik valamilyen okból reményt veszítettek. Mint mondta, a Szövetség egy olyan nehéz, válságos időszakban vállalt kormányzást, amikor a társadalomban aggodalom és szorongás van a jövőért.
Tanügyi törvény, kisebbségi törvény, régióátalakítás
„A kinevezésekkor nem a tisztségek hasznáról beszéltünk, hanem arról a lehetőségről, hogy hogyan tudunk segíteni általuk az erdélyi magyar társadalmon” – mondta Markó, elemezve a helyi koalíciókat. Mint mondta: fontos, hogy az intézményvezetői funkciók elosztásánál sikerült az etnikai arányt megőrizni.
„Másfél hónap nagyjából az átszervezésekkel telt el, ezért teljes beszámolót nem lehet készíteni erről az időszakról, de azt el kell mondani, hogy miért volt fontos lépés az RMDSZ részéről a kormányzásban résztvenni” – hangsúlyozta Markó, aki a tanügyi törvény előkészítéséről beszélt, az új nyugdíjtörvény körüli vitákról, valamint arról, hogy a kisebbségi törvényt újból útjára kell indítani.
A gazdasági fejlesztési régiók átalakítása is napirenden van, hiszen a jelenlegi régiók számát meg kell duplázni, hétről 15-16-ra kell emelni ahhoz, hogy működőképesek legyenek. Markó arra is rámutatott, hogy a másfél hónap alatt nem volt koalíciós viszály, pedig egy erős párttal szövetkezett az RMDSZ. „Mi nem néhány hónapos koalícióban kell gondolkozzunk, hanem az előttünk álló két és fél évben, amikor nem kampányolunk, hanem dolgozunk” – mondta Markó.
Beszédében az RMDSZ-elnök megemlékezett a húsz évvel ezelőtti gyertyás-könyves tüntetéssorozatról, amely, mint fogalmazott, az erdélyi magyarság szolidaritásának első és kiemelkedő pillanata volt. Ez az évforduló értelmezésében „jó alkalom arra is, hogy áttekintsük, hol tartunk ma, és mi, mennyi teljesült az akkori követelésekből az önálló magyar iskolákon át a kétnyelvű feliratokig”.
Felszólalásában Borbély László környezetvédelmi miniszter elmarasztalóan szólt a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetről, amely „elkövette a legnagyobb hibát, jóváhagyva a Guşă-szobor felállítását. Az 1989-es forradalom idején a véres megtorlásokért felelősnek tartott Ştefan Guşă tábornoknak Marosvásárhelyre tervezett szobor ügye nem román-magyar, hanem morális kérdés, és amit a helyi frakció követett el, az az egész RMDSZ-re hatással van – hangsúlyozta Borbély.
„Szégyenletes módon kenték-fenték, magyarázták, hogy milyen taktikai meggondolásból szavaztak a szobor felállítására. Ez a viselkedés nem tolerálható” – hangsúlyozta a miniszter.
Meghatódva, elcsukló hangon köszönte meg a bizalmat és munkatársai támogatását Takács Csaba, miután a Szövetségi Képviselők Tanácsa egyhangúlag – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – szavazta meg az RMDSZ megbízott ügyvezető elnökévé való kinevezését. Az ügyvezető elnöki teendőket Takács azt követően veszi át (veszi vissza – szerk. megj.) Kelemen Hunortól, hogy Kelemen kulturális miniszteri megbízatást kapott.
„Takács Csaba tapasztalatára igen nagy szükség van, hiszen egyes polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok képesek megfeledkezni arról, hogy az RMDSZ-nek köszönhetően kerültek tisztségbe” – figyelmeztette Markó a „hűtlenkedőket”. Takács „székfoglalójában” elmondta: annyira volt eredményes a romániai magyarság az utóbbi húsz évben, amennyire az RMDSZ.
„Ha elemezzük ezt a húsz évet, láthatjuk, hogy amikor a romániai magyarság előrelépett, Románia is előrelépett. Lehet, hogy ha korábban hallgatnak ránk, akkor most Románia is sokkal előbbre tartana” – foglalta össze Takács az elmúlt húsz év tanulságát. Takács Csaba megköszönte a rá szavazók bizalmát, illetve Kelemen Hunornak az eddigi tevékenységét.
Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
SZKT: stabilizációs tényező az RMDSZ a PD-L-vel kötött koalícióban
A PD-L és az RMDSZ közötti koalíció megkötése óta eltelt mintegy másfél hónap alatt a Demokrata-Liberális Pártnak nem sikerült kihoznia a béketűrésből az RMDSZ-t, fogalmazta meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi marosvásárhelyi ülésén mondott politikai beszámolójában a közös kormányzás első konklúzióit Markó Béla.
„Amikor az RMDSZ szövetségre lépett a Demokrata-Liberális Párttal, sokan kételkedtek a koalícióban” – fejtegette a szövetségi elnök, aki figyelmeztette a kétkedőket és kritikusokat: gondoljanak bele, mi történt volna, ha ellenzékben marad az RMDSZ, ha nem szólhat bele a magyarságot érintő kérdésekbe.
„Négy minisztere van a szövetségnek, köztük egy kormányfőhelyettese, illetve hét államtitkára” – sorjázta Markó, aki azt is kifejtette: nyilvánvaló, hogy létezik aggodalom és szorongás is a jövőt illetően, de az RMDSZ azért vállalta a kormányzást, hogy a romániai magyarság szószólójaként szolgálhassa a közösséget.
Az RMDSZ elnöke szerint a Szövetség ugyanakkor nemcsak a sajátos közösségi célok érvényesítésért van jelen a kormányzatban, hanem azért is, hogy segítsen a súlyos szociális, egzisztenciális gondokkal küszködőkön, mindazokon, akik valamilyen okból reményt veszítettek. Mint mondta, a Szövetség egy olyan nehéz, válságos időszakban vállalt kormányzást, amikor a társadalomban aggodalom és szorongás van a jövőért.
Tanügyi törvény, kisebbségi törvény, régióátalakítás
„A kinevezésekkor nem a tisztségek hasznáról beszéltünk, hanem arról a lehetőségről, hogy hogyan tudunk segíteni általuk az erdélyi magyar társadalmon” – mondta Markó, elemezve a helyi koalíciókat. Mint mondta: fontos, hogy az intézményvezetői funkciók elosztásánál sikerült az etnikai arányt megőrizni.
„Másfél hónap nagyjából az átszervezésekkel telt el, ezért teljes beszámolót nem lehet készíteni erről az időszakról, de azt el kell mondani, hogy miért volt fontos lépés az RMDSZ részéről a kormányzásban résztvenni” – hangsúlyozta Markó, aki a tanügyi törvény előkészítéséről beszélt, az új nyugdíjtörvény körüli vitákról, valamint arról, hogy a kisebbségi törvényt újból útjára kell indítani.
A gazdasági fejlesztési régiók átalakítása is napirenden van, hiszen a jelenlegi régiók számát meg kell duplázni, hétről 15-16-ra kell emelni ahhoz, hogy működőképesek legyenek. Markó arra is rámutatott, hogy a másfél hónap alatt nem volt koalíciós viszály, pedig egy erős párttal szövetkezett az RMDSZ. „Mi nem néhány hónapos koalícióban kell gondolkozzunk, hanem az előttünk álló két és fél évben, amikor nem kampányolunk, hanem dolgozunk” – mondta Markó.
Beszédében az RMDSZ-elnök megemlékezett a húsz évvel ezelőtti gyertyás-könyves tüntetéssorozatról, amely, mint fogalmazott, az erdélyi magyarság szolidaritásának első és kiemelkedő pillanata volt. Ez az évforduló értelmezésében „jó alkalom arra is, hogy áttekintsük, hol tartunk ma, és mi, mennyi teljesült az akkori követelésekből az önálló magyar iskolákon át a kétnyelvű feliratokig”.
Felszólalásában Borbély László környezetvédelmi miniszter elmarasztalóan szólt a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetről, amely „elkövette a legnagyobb hibát, jóváhagyva a Guşă-szobor felállítását. Az 1989-es forradalom idején a véres megtorlásokért felelősnek tartott Ştefan Guşă tábornoknak Marosvásárhelyre tervezett szobor ügye nem román-magyar, hanem morális kérdés, és amit a helyi frakció követett el, az az egész RMDSZ-re hatással van – hangsúlyozta Borbély.
„Szégyenletes módon kenték-fenték, magyarázták, hogy milyen taktikai meggondolásból szavaztak a szobor felállítására. Ez a viselkedés nem tolerálható” – hangsúlyozta a miniszter.
Meghatódva, elcsukló hangon köszönte meg a bizalmat és munkatársai támogatását Takács Csaba, miután a Szövetségi Képviselők Tanácsa egyhangúlag – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – szavazta meg az RMDSZ megbízott ügyvezető elnökévé való kinevezését. Az ügyvezető elnöki teendőket Takács azt követően veszi át (veszi vissza – szerk. megj.) Kelemen Hunortól, hogy Kelemen kulturális miniszteri megbízatást kapott.
„Takács Csaba tapasztalatára igen nagy szükség van, hiszen egyes polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok képesek megfeledkezni arról, hogy az RMDSZ-nek köszönhetően kerültek tisztségbe” – figyelmeztette Markó a „hűtlenkedőket”. Takács „székfoglalójában” elmondta: annyira volt eredményes a romániai magyarság az utóbbi húsz évben, amennyire az RMDSZ.
„Ha elemezzük ezt a húsz évet, láthatjuk, hogy amikor a romániai magyarság előrelépett, Románia is előrelépett. Lehet, hogy ha korábban hallgatnak ránk, akkor most Románia is sokkal előbbre tartana” – foglalta össze Takács az elmúlt húsz év tanulságát. Takács Csaba megköszönte a rá szavazók bizalmát, illetve Kelemen Hunornak az eddigi tevékenységét.
Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. február 16.
Tőkés László kipakolt: száz szekus nevét hozta nyilvánosságra
NY I L A T K O Z A T
a titkosszolgálati múlt átvilágítása tárgyában
Tavaly ősszel nem kis meglepetést keltett annak a híre, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke a szovjet titkosszolgálat besúgója volt. A „szovjet sport generálisa”, aki egykor a Franco-diktatúrában is magas funkciót töltött be, a KGB-vel és a Stasi kelet-német titkosszolgálattal együttműködve az egész nemzetközi olimpiai mozgalomra meghatározó befolyást gyakorolt.
A kommunista – moszkovita – titkosszolgálat a nemzetközi egyházi-ökumenikus életet is behálózta. Erre nézve jellemző példa a Reformátusok Világszövetsége volt főtitkárának, Milan Opocenskynek az esete, aki a szovjet parancsuralmi rendszer bukása után még közel tíz esztendeig töltötte be magas tisztségét a világszervezetben.
Az Evenimentul Zilei központi napilap idén januárban foglalkozott Bartolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolita Szekuritáté-kollaboránsi múltjával. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a hajlott korú érseket 2008. január 22-én azonosította be az „Apostol” fedőnevű titkosügynökkel. A „felfedezésnek” meg is lett a hatása, hiszen egy hétre rá a CNSAS működését alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány, utóbb pedig a 24/2008. számú sürgősségi határozatával – kiváltképpeni kedvezésképpen az ortodox „nemzeti egyháznak” – az egyházi szolgákat kivonta az Átvilágító Tanács hatálya alól. Nem sokkal ezután a 293/2008. számú törvény végérvényesen kimondta, hogy a klérus tagjainak átvilágítása csak saját egyházaik kifejezett kívánságára történhet meg.
Európai parlamenti hivatalom még ugyanabban az évben megkeresésben fordult Jaques Barrot igazságügyi európai biztoshoz az egyházi emberek titkosszolgálati átvilágításának alkotmányellenes korlátozása tárgyában – az áldatlan helyzet azonban azóta sem változott. A többségi Román Ortodox Egyház az államhatalommal egyetértésben hátráltatja a titkosszolgálati múlt feltárását, a hírhedt Szekuritáté volt egyházi ügynökeinek a leleplezését.
Bartolomeu Anania és a hasonszőrű informátorok esete világosan példázza, hogy a kommunista-titkosszolgálati múlttal való szembenézés és a volt ügynökök felfedése nem csupán a történelmi múlt, hanem legalább annyira a társadalmi jelen egyik parancsoló kérdése. Saját Egyházunkban sem beszélhetünk igazi változásról és megújulásról mindaddig, amíg nem egy vezető pozícióban és gyülekezet élén zsarolható és megvásárolható emberek találhatóak.
Református Egyházunkban váltakozó erővel és „szerencsével” halad előre a titkosszolgálati múlt feltárása.
2002-ben – már akkor is igen megkésve – eleve „halva született” a Zsinat átvilágításra vonatkozó, erőtlen határozata.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület mintegy három évvel ezelőtt újult erővel látott munkához. Legutóbb mind az Erdélyi, mind a Királyhágómelléki Egyházkerület Igazgatótanácsa kimondta, hogy „a múlttal való szembenézést nem lehet tovább halogatni”, és egyházkormányzó testületeink a saját kebelükben létrehozták egyházkerületi átvilágító bizottságaikat.
Az egyházi élet megtisztításának folyamatában a Református Egyház nem áll egyedül. Szándékai találkoztak a magyar protestáns testvéregyházak törekvéseivel, akikkel együtt megállapodtak az egyházközi Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában.
Komoly aggodalomra ad okot mindaz, ami az utóbbi időben a CNSAS, valamint a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (IICC) körül történik. Csendes László, az Átvilágító Tanács elnöke röviddel ezelőtt kénytelen volt lemondani tisztségéről. Marius Oprea intézeti elnöknek szintén inog a széke. Európai parlamenti hivatalunk mindkettőjük ügyében felemelte a szavát. Legutóbb Traian Băsescu államelnökhöz intéztünk levelet, melyben – egyebek mellett – az általa kezdeményezett Tismăneanu-jelentés szellemében szorgalmazzuk a „kommunizmus perének” a véghezvitelét.
Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezőnyét. Míg Ceauşescu Szekuritátéjának „mindössze” 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – a titkosszolgálatok költségvetése évről-évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan megnövekedett.
Azokkal értünk egyet, akik a múlt bűneinek feltárását, valamint a bűnösök leleplezését és felelősségrevonását követelik. Marius Opreával és Herta Müllerrel értünk egyet. És a megalakulásának 20. évébe érkezett Temesvári Társaság Kiáltványának 8. pontjával valljuk, hogy a kommunista múlt ügynökeinek és kiszolgálóinak a közhivatalokban nincs keresnivalójuk.
De nem csupán a volt kollaboránsoktól kell szabadulnunk, hanem volt tartótisztjeiket, a szekusokat, a volt titkosszolgálati főnököket is meg kell neveznünk, akiknek felelőssége az amazokénál is nagyobb. A „parancsra tettem” kifogása sem mentheti őket – mint ahogyan Adolf Eichmann sem igazolhatta magát ezzel.
Ennek megfelelően, ez alkalommal azoknak a Szekuritáté-tiszteknek a névsorát is közzétesszük, akik – a rendelkezésünkre álló iratok szerint – egyházunk és magyarságunk megnyomorításában jeleskedtek.
Csak remélni lehet, hogy a CNSAS rövidesen újból magára talál, és Dragos Petrescu új elnök vezetésével, a sok kilométernyi belügyminisztériumi iratanyag átvételével, valamint az újraválasztott Traian Băsescu elnök hathatós támogatásával tovább folytatja a demokratikus rendszerváltozás szempontjából elengedhetetlenül fontos munkáját.
Ennél is fontosabb viszont, hogy oly sok megtorpanás után egyházaink is töretlenül tovább haladjanak a megkezdett úton. A Szigorúan ellenőrzött evangélium I. kötetét is figyelembe véve: egyházkerületi átvilágító bizottságunkra nagy munka vár.
Nagyvárad, 2010. február 16.
Tőkés László
EP-képviselő. Forrás: Erdély.ma
NY I L A T K O Z A T
a titkosszolgálati múlt átvilágítása tárgyában
Tavaly ősszel nem kis meglepetést keltett annak a híre, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke a szovjet titkosszolgálat besúgója volt. A „szovjet sport generálisa”, aki egykor a Franco-diktatúrában is magas funkciót töltött be, a KGB-vel és a Stasi kelet-német titkosszolgálattal együttműködve az egész nemzetközi olimpiai mozgalomra meghatározó befolyást gyakorolt.
A kommunista – moszkovita – titkosszolgálat a nemzetközi egyházi-ökumenikus életet is behálózta. Erre nézve jellemző példa a Reformátusok Világszövetsége volt főtitkárának, Milan Opocenskynek az esete, aki a szovjet parancsuralmi rendszer bukása után még közel tíz esztendeig töltötte be magas tisztségét a világszervezetben.
Az Evenimentul Zilei központi napilap idén januárban foglalkozott Bartolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolita Szekuritáté-kollaboránsi múltjával. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a hajlott korú érseket 2008. január 22-én azonosította be az „Apostol” fedőnevű titkosügynökkel. A „felfedezésnek” meg is lett a hatása, hiszen egy hétre rá a CNSAS működését alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány, utóbb pedig a 24/2008. számú sürgősségi határozatával – kiváltképpeni kedvezésképpen az ortodox „nemzeti egyháznak” – az egyházi szolgákat kivonta az Átvilágító Tanács hatálya alól. Nem sokkal ezután a 293/2008. számú törvény végérvényesen kimondta, hogy a klérus tagjainak átvilágítása csak saját egyházaik kifejezett kívánságára történhet meg.
Európai parlamenti hivatalom még ugyanabban az évben megkeresésben fordult Jaques Barrot igazságügyi európai biztoshoz az egyházi emberek titkosszolgálati átvilágításának alkotmányellenes korlátozása tárgyában – az áldatlan helyzet azonban azóta sem változott. A többségi Román Ortodox Egyház az államhatalommal egyetértésben hátráltatja a titkosszolgálati múlt feltárását, a hírhedt Szekuritáté volt egyházi ügynökeinek a leleplezését.
Bartolomeu Anania és a hasonszőrű informátorok esete világosan példázza, hogy a kommunista-titkosszolgálati múlttal való szembenézés és a volt ügynökök felfedése nem csupán a történelmi múlt, hanem legalább annyira a társadalmi jelen egyik parancsoló kérdése. Saját Egyházunkban sem beszélhetünk igazi változásról és megújulásról mindaddig, amíg nem egy vezető pozícióban és gyülekezet élén zsarolható és megvásárolható emberek találhatóak.
Református Egyházunkban váltakozó erővel és „szerencsével” halad előre a titkosszolgálati múlt feltárása.
2002-ben – már akkor is igen megkésve – eleve „halva született” a Zsinat átvilágításra vonatkozó, erőtlen határozata.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület mintegy három évvel ezelőtt újult erővel látott munkához. Legutóbb mind az Erdélyi, mind a Királyhágómelléki Egyházkerület Igazgatótanácsa kimondta, hogy „a múlttal való szembenézést nem lehet tovább halogatni”, és egyházkormányzó testületeink a saját kebelükben létrehozták egyházkerületi átvilágító bizottságaikat.
Az egyházi élet megtisztításának folyamatában a Református Egyház nem áll egyedül. Szándékai találkoztak a magyar protestáns testvéregyházak törekvéseivel, akikkel együtt megállapodtak az egyházközi Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában.
Komoly aggodalomra ad okot mindaz, ami az utóbbi időben a CNSAS, valamint a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (IICC) körül történik. Csendes László, az Átvilágító Tanács elnöke röviddel ezelőtt kénytelen volt lemondani tisztségéről. Marius Oprea intézeti elnöknek szintén inog a széke. Európai parlamenti hivatalunk mindkettőjük ügyében felemelte a szavát. Legutóbb Traian Băsescu államelnökhöz intéztünk levelet, melyben – egyebek mellett – az általa kezdeményezett Tismăneanu-jelentés szellemében szorgalmazzuk a „kommunizmus perének” a véghezvitelét.
Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezőnyét. Míg Ceauşescu Szekuritátéjának „mindössze” 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – a titkosszolgálatok költségvetése évről-évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan megnövekedett.
Azokkal értünk egyet, akik a múlt bűneinek feltárását, valamint a bűnösök leleplezését és felelősségrevonását követelik. Marius Opreával és Herta Müllerrel értünk egyet. És a megalakulásának 20. évébe érkezett Temesvári Társaság Kiáltványának 8. pontjával valljuk, hogy a kommunista múlt ügynökeinek és kiszolgálóinak a közhivatalokban nincs keresnivalójuk.
De nem csupán a volt kollaboránsoktól kell szabadulnunk, hanem volt tartótisztjeiket, a szekusokat, a volt titkosszolgálati főnököket is meg kell neveznünk, akiknek felelőssége az amazokénál is nagyobb. A „parancsra tettem” kifogása sem mentheti őket – mint ahogyan Adolf Eichmann sem igazolhatta magát ezzel.
Ennek megfelelően, ez alkalommal azoknak a Szekuritáté-tiszteknek a névsorát is közzétesszük, akik – a rendelkezésünkre álló iratok szerint – egyházunk és magyarságunk megnyomorításában jeleskedtek.
Csak remélni lehet, hogy a CNSAS rövidesen újból magára talál, és Dragos Petrescu új elnök vezetésével, a sok kilométernyi belügyminisztériumi iratanyag átvételével, valamint az újraválasztott Traian Băsescu elnök hathatós támogatásával tovább folytatja a demokratikus rendszerváltozás szempontjából elengedhetetlenül fontos munkáját.
Ennél is fontosabb viszont, hogy oly sok megtorpanás után egyházaink is töretlenül tovább haladjanak a megkezdett úton. A Szigorúan ellenőrzött evangélium I. kötetét is figyelembe véve: egyházkerületi átvilágító bizottságunkra nagy munka vár.
Nagyvárad, 2010. február 16.
Tőkés László
EP-képviselő. Forrás: Erdély.ma
2010. február 16.
Borbély László: szemléletváltásra van szükség
[INTERJÚ] A környezetvédelmi miniszter szerint mentalitásváltásra van szüksége az országnak, ami nagyon lassú folyamat. Szerinte azért van több szemét nálunk, mint külföldön, mert ott az emberek nem dobják el a hulladékot. Szükség van a szelektív hulladékgyűjtésre, ám ez még nincs megszervezve, továbbá kötelezni kellene az üzleteket a régi árú visszavételére.
Több nagyszabású környezetvédelmi projektről tudunk, amelyeket immár dűlőre kellene vinni. Évek óta hallunk arról, hogy megvalósul a műanyag flakonok begyűjtése, újrahasznosítása. E téren most hol tart az ország? Mintha ez a folyamat is akadozna…
– Tulajdonképpen 2005-től létezik az a törvény, amely előírja, hogy a nagy termelők, az ásványvíz-palackozók, az üdítőgyárak hozzá kell hogy járuljanak az általuk forgalomba hozott palackok egy részének a begyűjtéséhez. Ha nem teszik meg, tetemes büntetést kell fizetniük. De tudtommal csak 2007-től indult be a gyűjtés. Ugyanakkor, mivel nincs megszervezve a hulladék szelektív gyűjtése, csakis olyan szinten működik ez a rendszer, hogy azok a jövedelem nélküli egyének, akik ezért némi pénzhez jutnak, összegyűjtenek annyi palackot, amennyit éppen akarnak. Három-négy olyan cég létezik, amelyek átveszik ezeket, s eljuttatják a felhasználóhoz. A minisztérium felszólította a polgármesteri hivatalokat, hogy fogadják el a nagyobb térfogatú típuskonténereket, és ezekbe lehet gyűjteni majd a palackokat. Persze hozzáállás kérdése az egész. A napokban elmondtam, hogy például a Maros megyei Ákosfalva községben, ahol megértették ennek fontosságát, kétszer annyi palackot gyűjtöttek össze a közelmúltban, mint Marosvásárhelyen.
– A roncsautóprogramról is gyakran szó esett az elmúlt időszakban. Mi lesz a sorsa a régi gépkocsiknak?
– Az autóbontó cégek szétdarabolják ezeket, s értékesítik az alkatrészeket. Ugyanakkor létezik egy olyan európai direktíva, amit nálunk nemigen vesznek figyelembe: a gyártókat arra kötelezik, hogy a régi kocsik újrahasznosítható alkatrészeit gyűjtsék be, építsék be az új gépkocsikba. A Dacia üzem például foglalkozik ilyesmivel, oda is be lehet vinni az alkatrészeket. De ez a rendszer jobban is működhetne.
– Az ország több megyéjében még mindig nem léteznek EU-konform szeméttelepek, s bár arról volt szó, hogy a régi hulladéktározókat bezárják, ez sem történt meg mindenütt. Miért hanyagolta el ennyire az ország a hulladékgazdálkodás korszerűsítését?
– Egyik kedvenc viccem jutott eszembe a kérdésről: 2007. január elsején reggel az Európai Unió tagjává váltunk. De mit csinálunk délután? Mi csak akkor vagyunk hajlandók cselekedni, amikor a körmünkre ég a gyertya, amikor az utolsó száz méteren már köteleznek a munkára. Ilyenkor nyilván kapkodunk. Ezelőtt 4-5 évvel már nyilvánvaló volt, hogy ezt a dolgot meg kell oldani. Létezik az ütemterv is, ami szerint a régi tározókat be kell zárni. Szerintem a környezetvédelmi és közlekedési beruházásokat támogató ISPA-programoknak erre kellett volna fókuszálni. Ez nem történt meg, s most mindenki rohangál. Az uniós támogatással készülő első korszerű szeméttelepeket 2011-ben fogják megépíteni. Várhatóan 2015-ig megoldódik ez a probléma, csak azt nem tudom, addig mi lesz a szeméttel.
– Egyébként az uniós direktívák szempontjából környezetvédelmi téren hol vagyunk lépéshátrányban?
– A vízgazdálkodás, csatornázás terén. Minden évben konkrét lépéseket kell tenni e téren, és 2018-ig kellene országos szinten megoldódjék a szennyvíztisztítás. Most az évekre lebontott ütemtervhez képest olyan 8 százalékos a lemaradásunk. 2014-ig e célra még egymilliárd eurót kellene fordítanunk.
– Hogy halad az elektronikus hulladék begyűjtése?
– Köztudott, hogy az Unióban évente, lakosonként 4 kiló ilyen hulladékot kellene begyűjteni. Mi a másfél kilónál tartunk a felmérések szerint. Ami nincs megoldva, hogy az üzleteket kötelezzük a régi áru visszavételére. Onnan meg el kell szállítani a termékeket. Ezzel még nem volt időnk foglalkozni.
– Környezetvédelmi szempontból mostanában kiemelt téma a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinát okozta szennyezés megfékezése. A török tulajdonosok eddig is sokat ígértek, de nem sokat tettek. Mi a garancia arra, hogy ezúttal betartják az önnek írásban tett ígéreteket?
– Amit a cégtulajdonosok eddig írásban vállaltak, azt megtették. A baj az, hogy eddig egy olyan környezetvédelmi engedély alapján működött a cég, amely túlságosan elnéző volt. Ennek az újragondolására, újrafogalmazására van szükség – ezen dolgozunk.
– Bárhol járunk az országban, szemetet látunk. Mit tehet a minisztérium annak érdekében, hogy lassan mi is felzárkózzunk a nyugat-európai államokhoz?
–A nyugati országokban egyébként azért nincs ennyi szemét, mert az emberek nem dobják el a hulladékot. Sajnos a mentalitásváltás igen lassú, nehézkes folyamat mifelénk. Fontos lenne továbbá, hogy minél több szemétlerakót létesítsünk. Meg kell néznünk, milyen intézményekkel, hatóságokkal tudunk szerződést kötni a szemét felszámolása érdekében.
– Több fiatal magyar ajkú szakembert gyűjtött maga köré új munkahelyén…
– Amikor tanácsosaimmal bementünk az első gyűlésre, azt mondtam a többieknek, hogy „v-au invadat ungurii”, vagyis ellepték őket a magyarok, utalva arra, hogy nyolc magyar munkatárssal érkeztem. A minisztériumban dolgozók is elfogadják, hogy egymás között mi magyarul beszélünk. Ez természetes. A kérdésre válaszolva sajnos az a tapasztalatom, hogy nem nagy a választék a magyar ajkú potenciális munkatársak terén. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nincsenek magyar szakértők, de ők nemigen vállalnának munkát a minisztériumban. Általában ügyes vállalkozók, jól működő céggel rendelkeznek, mások civil szervezetekben tevékenykednek, komoly projektek lebonyolításában vesznek részt. Tény és való, hogy 12 magyart vittem magammal a minisztériumba. Egy részük korábbi munkahelyemről, a fejlesztési, területrendezési minisztériumból jött át. De nyilván fiatal román szakértőket is felkértem különböző területekről.
– A minisztérium alkalmazottai hogyan fogadták, hogy ismét magyar ajkú személyt neveztek ki az intézmény élére?
– Ha egy vezető bebizonyítja, hogy szakmailag és a menedzsment tekintetében jó teljesítményre képes, akkor nem lehetnek gondok. Ez a minisztérium egy éven át le volt merevedve, különböző okok miatt nem haladtak a projektek. Látom, hogy figyelik a munkámat, próbálok maximálisan teljesíteni. Például igyekszem minden olyan aktát átnézni, ami egy nap leforgása alatt hozzám kerül. Nem tudják elképzelni a munkatársaim: miként lehetséges, hogy napirenden vagyok a dolgokkal. Hát ez úgy történik, hogy este 11-kor megyek ki a minisztériumból, magammal viszem az iratokat, elolvasom azokat, és véleményezem is. Persze ez azt jelenti, hogy fél kettő körül fekszem le. Legalább most, a kezdeti időszakban így kell dolgoznom.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
[INTERJÚ] A környezetvédelmi miniszter szerint mentalitásváltásra van szüksége az országnak, ami nagyon lassú folyamat. Szerinte azért van több szemét nálunk, mint külföldön, mert ott az emberek nem dobják el a hulladékot. Szükség van a szelektív hulladékgyűjtésre, ám ez még nincs megszervezve, továbbá kötelezni kellene az üzleteket a régi árú visszavételére.
Több nagyszabású környezetvédelmi projektről tudunk, amelyeket immár dűlőre kellene vinni. Évek óta hallunk arról, hogy megvalósul a műanyag flakonok begyűjtése, újrahasznosítása. E téren most hol tart az ország? Mintha ez a folyamat is akadozna…
– Tulajdonképpen 2005-től létezik az a törvény, amely előírja, hogy a nagy termelők, az ásványvíz-palackozók, az üdítőgyárak hozzá kell hogy járuljanak az általuk forgalomba hozott palackok egy részének a begyűjtéséhez. Ha nem teszik meg, tetemes büntetést kell fizetniük. De tudtommal csak 2007-től indult be a gyűjtés. Ugyanakkor, mivel nincs megszervezve a hulladék szelektív gyűjtése, csakis olyan szinten működik ez a rendszer, hogy azok a jövedelem nélküli egyének, akik ezért némi pénzhez jutnak, összegyűjtenek annyi palackot, amennyit éppen akarnak. Három-négy olyan cég létezik, amelyek átveszik ezeket, s eljuttatják a felhasználóhoz. A minisztérium felszólította a polgármesteri hivatalokat, hogy fogadják el a nagyobb térfogatú típuskonténereket, és ezekbe lehet gyűjteni majd a palackokat. Persze hozzáállás kérdése az egész. A napokban elmondtam, hogy például a Maros megyei Ákosfalva községben, ahol megértették ennek fontosságát, kétszer annyi palackot gyűjtöttek össze a közelmúltban, mint Marosvásárhelyen.
– A roncsautóprogramról is gyakran szó esett az elmúlt időszakban. Mi lesz a sorsa a régi gépkocsiknak?
– Az autóbontó cégek szétdarabolják ezeket, s értékesítik az alkatrészeket. Ugyanakkor létezik egy olyan európai direktíva, amit nálunk nemigen vesznek figyelembe: a gyártókat arra kötelezik, hogy a régi kocsik újrahasznosítható alkatrészeit gyűjtsék be, építsék be az új gépkocsikba. A Dacia üzem például foglalkozik ilyesmivel, oda is be lehet vinni az alkatrészeket. De ez a rendszer jobban is működhetne.
– Az ország több megyéjében még mindig nem léteznek EU-konform szeméttelepek, s bár arról volt szó, hogy a régi hulladéktározókat bezárják, ez sem történt meg mindenütt. Miért hanyagolta el ennyire az ország a hulladékgazdálkodás korszerűsítését?
– Egyik kedvenc viccem jutott eszembe a kérdésről: 2007. január elsején reggel az Európai Unió tagjává váltunk. De mit csinálunk délután? Mi csak akkor vagyunk hajlandók cselekedni, amikor a körmünkre ég a gyertya, amikor az utolsó száz méteren már köteleznek a munkára. Ilyenkor nyilván kapkodunk. Ezelőtt 4-5 évvel már nyilvánvaló volt, hogy ezt a dolgot meg kell oldani. Létezik az ütemterv is, ami szerint a régi tározókat be kell zárni. Szerintem a környezetvédelmi és közlekedési beruházásokat támogató ISPA-programoknak erre kellett volna fókuszálni. Ez nem történt meg, s most mindenki rohangál. Az uniós támogatással készülő első korszerű szeméttelepeket 2011-ben fogják megépíteni. Várhatóan 2015-ig megoldódik ez a probléma, csak azt nem tudom, addig mi lesz a szeméttel.
– Egyébként az uniós direktívák szempontjából környezetvédelmi téren hol vagyunk lépéshátrányban?
– A vízgazdálkodás, csatornázás terén. Minden évben konkrét lépéseket kell tenni e téren, és 2018-ig kellene országos szinten megoldódjék a szennyvíztisztítás. Most az évekre lebontott ütemtervhez képest olyan 8 százalékos a lemaradásunk. 2014-ig e célra még egymilliárd eurót kellene fordítanunk.
– Hogy halad az elektronikus hulladék begyűjtése?
– Köztudott, hogy az Unióban évente, lakosonként 4 kiló ilyen hulladékot kellene begyűjteni. Mi a másfél kilónál tartunk a felmérések szerint. Ami nincs megoldva, hogy az üzleteket kötelezzük a régi áru visszavételére. Onnan meg el kell szállítani a termékeket. Ezzel még nem volt időnk foglalkozni.
– Környezetvédelmi szempontból mostanában kiemelt téma a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinát okozta szennyezés megfékezése. A török tulajdonosok eddig is sokat ígértek, de nem sokat tettek. Mi a garancia arra, hogy ezúttal betartják az önnek írásban tett ígéreteket?
– Amit a cégtulajdonosok eddig írásban vállaltak, azt megtették. A baj az, hogy eddig egy olyan környezetvédelmi engedély alapján működött a cég, amely túlságosan elnéző volt. Ennek az újragondolására, újrafogalmazására van szükség – ezen dolgozunk.
– Bárhol járunk az országban, szemetet látunk. Mit tehet a minisztérium annak érdekében, hogy lassan mi is felzárkózzunk a nyugat-európai államokhoz?
–A nyugati országokban egyébként azért nincs ennyi szemét, mert az emberek nem dobják el a hulladékot. Sajnos a mentalitásváltás igen lassú, nehézkes folyamat mifelénk. Fontos lenne továbbá, hogy minél több szemétlerakót létesítsünk. Meg kell néznünk, milyen intézményekkel, hatóságokkal tudunk szerződést kötni a szemét felszámolása érdekében.
– Több fiatal magyar ajkú szakembert gyűjtött maga köré új munkahelyén…
– Amikor tanácsosaimmal bementünk az első gyűlésre, azt mondtam a többieknek, hogy „v-au invadat ungurii”, vagyis ellepték őket a magyarok, utalva arra, hogy nyolc magyar munkatárssal érkeztem. A minisztériumban dolgozók is elfogadják, hogy egymás között mi magyarul beszélünk. Ez természetes. A kérdésre válaszolva sajnos az a tapasztalatom, hogy nem nagy a választék a magyar ajkú potenciális munkatársak terén. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nincsenek magyar szakértők, de ők nemigen vállalnának munkát a minisztériumban. Általában ügyes vállalkozók, jól működő céggel rendelkeznek, mások civil szervezetekben tevékenykednek, komoly projektek lebonyolításában vesznek részt. Tény és való, hogy 12 magyart vittem magammal a minisztériumba. Egy részük korábbi munkahelyemről, a fejlesztési, területrendezési minisztériumból jött át. De nyilván fiatal román szakértőket is felkértem különböző területekről.
– A minisztérium alkalmazottai hogyan fogadták, hogy ismét magyar ajkú személyt neveztek ki az intézmény élére?
– Ha egy vezető bebizonyítja, hogy szakmailag és a menedzsment tekintetében jó teljesítményre képes, akkor nem lehetnek gondok. Ez a minisztérium egy éven át le volt merevedve, különböző okok miatt nem haladtak a projektek. Látom, hogy figyelik a munkámat, próbálok maximálisan teljesíteni. Például igyekszem minden olyan aktát átnézni, ami egy nap leforgása alatt hozzám kerül. Nem tudják elképzelni a munkatársaim: miként lehetséges, hogy napirenden vagyok a dolgokkal. Hát ez úgy történik, hogy este 11-kor megyek ki a minisztériumból, magammal viszem az iratokat, elolvasom azokat, és véleményezem is. Persze ez azt jelenti, hogy fél kettő körül fekszem le. Legalább most, a kezdeti időszakban így kell dolgoznom.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 17.
Szembe kell néznünk a kommunista rémtettekkel és elkövetőikkel
Az egyházak átvilágítása volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit Tőkés László EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke és Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház képviselője, az erdélyi történelmi magyar egyházak között létrehozandó Szakmai Egyeztető Fórum kezdeményezője tartott tegnap.
Bevezetőjében Szilágyi Zsolt, Tőkés László kabinetfőnöke tudatta, amit az EP-képviselő az Európai Parlamentben is reprezentál, és amiért immár két évtizede harcol, mégpedig hogy „nem zárhatjuk le a kommunista múltat anélkül, hogy ne néznénk szembe a kommunizmus rémtetteivel, illetve hogy ne ismerhessük meg a rendszer kiszolgálóinak, működtetőinek a listáját”.
Tőkés László kifejtette, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) munkáját nagymértékben korlátozzák, és megtorpanni látszik egy húsz évvel ezelőtt kezdődött folyamat. Egy adott pillanatban már majdnem meg is szüntették a tanácsot. A 2008. évi 293-as törvénnyel kimondták, hogy az egyházi tisztviselőket kizárólag csak az egyházvezető kérésére világíthatják át. Ezt a törvényt ugyanabban az évben megelőzte a 24-es számú kormányrendelet, amelyet akkor adtak ki, amikor a CNSAS 2008 januárjában Bortolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolitát azonosította az Apostol nevű titkosügynökkel. A január 22-ei bejelentés után a kormány alkotmányellenesnek nevezte a tanács munkáját, és kiadta sürgősségi határozatát „kedvezésképpen a román ortodox egyháznak”.
Az EP-képviselő munkájának gerincét képezi a kisebbségek, a kereszténység védelme, a kommunizmus bűneinek feltárása. Ehhez kapcsolódik az a február 24–26. között zajló prágai nemzetközi konferencia is, amelynek egyik védnöke és előadója is Tőkés László.
A képviselő egy nyilatkozatot is közzétett tegnap, amelyben tudatja: „Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezőnyét. Míg Ceauşescu Szekuritátéjának »mindössze« 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – költségvetésük évről évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan növekedett.” Tőkés képviselő ugyanakkor elmondta, a kommunizmus idején a besúgók nagy része karhatalmi nyomás miatt kezdett el jelenteni. Mára nagyjából azt is tudni lehet, hogy kik voltak azok a szekuritátés tisztek, akik a református egyház szolgáinak és a velük kapcsolatban álló személyeknek a megfigyelésével és beszervezésével foglalkoztak. Az EP-képviselő egy 102 nevet tartalmazó listát is kiadott az Erdély-szerte tevékenykedő szekus tisztek névsorával. Az említettek közül néhányan – minden bizonnyal – időközben már elhaláloztak, mások nyugdíjba vonultak és busás nyugdíjat éveznek. Ám az is valószínű, hogy a listán szereplő ügynökök egy rész ma is aktív, és a Román Hírszerző Szolgálat keretében tevékenykedik.
Szabó László arról számolt be az erdélyi magyar történelmi egyházak közötti Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásának kezdeményezőjeként, hogy a Királyhágómelléki és az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház és az Erdélyi Unitárius Egyház már beleegyezett abba, hogy megalakítsák a tanácsot, melybe minden felekezet két-két képviselőt jelöl ki, hogy megvitassák, segítsék az egyházi átvilágítás folyamatát. Sajnálatos azonban, hogy csak négy egyház egyezett ebbe bele. A Szatmári és a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség nem kíván részt venni a fórumban, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pedig még nem küldött visszajelzést a kezdeményezők meghívására. Szabó kiemelte, fontos addig lépniük, ameddig törvény adta lehetőségük van az átvilágításra. Megtörténhet, hogy az 1999-ben keltezett, majd 2006-ban és 2008-ban módosított, „kiherélt” törvényt újra megváltoztatják, netán semmissé teszik, és minden papot „politikailag szentté nyilvánítanak”.
Az átvilágítási folyamatban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt az úttörő, az egyházaknak pedig zászlóvivőknek kell lenniük a múlttal való leszámolásban, miközben a nacionalista-kommunista hatalom a saját érdekét próbálja érvényesíteni, a múlt feltárásának elodázását.
Borsi Balázs. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az egyházak átvilágítása volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit Tőkés László EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke és Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház képviselője, az erdélyi történelmi magyar egyházak között létrehozandó Szakmai Egyeztető Fórum kezdeményezője tartott tegnap.
Bevezetőjében Szilágyi Zsolt, Tőkés László kabinetfőnöke tudatta, amit az EP-képviselő az Európai Parlamentben is reprezentál, és amiért immár két évtizede harcol, mégpedig hogy „nem zárhatjuk le a kommunista múltat anélkül, hogy ne néznénk szembe a kommunizmus rémtetteivel, illetve hogy ne ismerhessük meg a rendszer kiszolgálóinak, működtetőinek a listáját”.
Tőkés László kifejtette, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) munkáját nagymértékben korlátozzák, és megtorpanni látszik egy húsz évvel ezelőtt kezdődött folyamat. Egy adott pillanatban már majdnem meg is szüntették a tanácsot. A 2008. évi 293-as törvénnyel kimondták, hogy az egyházi tisztviselőket kizárólag csak az egyházvezető kérésére világíthatják át. Ezt a törvényt ugyanabban az évben megelőzte a 24-es számú kormányrendelet, amelyet akkor adtak ki, amikor a CNSAS 2008 januárjában Bortolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolitát azonosította az Apostol nevű titkosügynökkel. A január 22-ei bejelentés után a kormány alkotmányellenesnek nevezte a tanács munkáját, és kiadta sürgősségi határozatát „kedvezésképpen a román ortodox egyháznak”.
Az EP-képviselő munkájának gerincét képezi a kisebbségek, a kereszténység védelme, a kommunizmus bűneinek feltárása. Ehhez kapcsolódik az a február 24–26. között zajló prágai nemzetközi konferencia is, amelynek egyik védnöke és előadója is Tőkés László.
A képviselő egy nyilatkozatot is közzétett tegnap, amelyben tudatja: „Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezőnyét. Míg Ceauşescu Szekuritátéjának »mindössze« 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – költségvetésük évről évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan növekedett.” Tőkés képviselő ugyanakkor elmondta, a kommunizmus idején a besúgók nagy része karhatalmi nyomás miatt kezdett el jelenteni. Mára nagyjából azt is tudni lehet, hogy kik voltak azok a szekuritátés tisztek, akik a református egyház szolgáinak és a velük kapcsolatban álló személyeknek a megfigyelésével és beszervezésével foglalkoztak. Az EP-képviselő egy 102 nevet tartalmazó listát is kiadott az Erdély-szerte tevékenykedő szekus tisztek névsorával. Az említettek közül néhányan – minden bizonnyal – időközben már elhaláloztak, mások nyugdíjba vonultak és busás nyugdíjat éveznek. Ám az is valószínű, hogy a listán szereplő ügynökök egy rész ma is aktív, és a Román Hírszerző Szolgálat keretében tevékenykedik.
Szabó László arról számolt be az erdélyi magyar történelmi egyházak közötti Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásának kezdeményezőjeként, hogy a Királyhágómelléki és az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház és az Erdélyi Unitárius Egyház már beleegyezett abba, hogy megalakítsák a tanácsot, melybe minden felekezet két-két képviselőt jelöl ki, hogy megvitassák, segítsék az egyházi átvilágítás folyamatát. Sajnálatos azonban, hogy csak négy egyház egyezett ebbe bele. A Szatmári és a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség nem kíván részt venni a fórumban, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pedig még nem küldött visszajelzést a kezdeményezők meghívására. Szabó kiemelte, fontos addig lépniük, ameddig törvény adta lehetőségük van az átvilágításra. Megtörténhet, hogy az 1999-ben keltezett, majd 2006-ban és 2008-ban módosított, „kiherélt” törvényt újra megváltoztatják, netán semmissé teszik, és minden papot „politikailag szentté nyilvánítanak”.
Az átvilágítási folyamatban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt az úttörő, az egyházaknak pedig zászlóvivőknek kell lenniük a múlttal való leszámolásban, miközben a nacionalista-kommunista hatalom a saját érdekét próbálja érvényesíteni, a múlt feltárásának elodázását.
Borsi Balázs. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. február 17.
A tanügyi átszervezés hatásai Arad megyében – Apránként morzsolódik a magyar oktatás
Több mint valószínű, hogy bezárják a bélzerindi és a nagyvarjasi iskolát, megvonják a gáji Neuman Fivérek Általános Iskola jogi személyiségét, a magyar 5–8. osztályokat beköltöztetik az Aurel Vlaicu Iskolába, és minden bizonnyal ingázniuk kell majd a zimándközi tanulóknak is.
Ezek a legfontosabb változások, amely az Arad megyei magyar oktatást érintik a 2010–2011-es tanévtől, nem beszélve az összevonásokkal járó, illetve a kormány által diktált tanügyi létszámleépítésekről. Pellegrini Miklós aradi főtanfelügyelő-helyettes bízik benne, hogy minél kevesebb pedagógustól kell megválni, és kijelentette, hogy a kevésbé rossz megoldást fogják választani. Minden körülmény között a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – szögezte le a tanügyi átszervezés kapcsán.
– A múlt hétvégén Marosvásárhelyre hívott össze tanácskozást Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RMDSZ oktatási szakembereinek. Miről volt ott szó? – kérdeztem Pellegrini Miklóstól.
– A fő cél az volt, hogy felleltározzuk azokat a problémákat, amelyek általában a tanügyet, azon belül a kisebbségi, még közelebbről a magyar oktatást érintik, mert gyökeres változások elé nézünk.
– A szóbeszéd szerint szeptembertől 320-330 tanügyi állás szűnik meg Arad megyében. Lehet-e tudni, tényleg hány, és hogyan vonják össze az iskolákat?
– Pontosan nem, csak elképzelések vannak. Az iskolahálózatot kell kialakítanunk, és ha megszűntetésekre kerül sor, át kell gondolni a beiskolázási tervet, s csak utána beszélhetünk arról, hogy ez hány személyt érint, hogy lesznek-e olyan kollégák, akik kénytelenek távozni a tanügyből, vagy akik egyik iskolából a másikba kerülnek, netán több helyen kell munkát vállalniuk. A változások kivédhetetlenek, de megpróbáljuk a kevésbé rosszat választani. A következő tanévtől bevezetik a fejkvótát, tehát az iskolák és az önkormányzatok kiszámolhatják, hogy mennyi pénz fog befolyni, és abból hány intézményt lehet fenntartani. A tanulók száma után kapott pénzből a fizetéseket kell fedezni, a fenntartási és működtetési költségek eddig is az önkormányzatokat terhelték. Arad megyében valószínűleg megszűntetünk néhány alsó tagozatos, kis létszámú iskolát. A gyerekek ingázni fognak, de nem túl nagy távolságokra. Például a bélzerindi iskolában négy gyerekünk lesz a következő tanévben – őket Simonyifalvára fogjuk utaztatni, a tőzmiskei polgármesteri hivatal vállalta ennek a költségeit. Abban bízunk, hogy a gyerekek jobb környezetben tanulhatnak majd. Minden esetben szimultán osztályokról van szó, amelyekben a gyerek a ráeső foglalkozási időnek csak egy hányadát kaphatja meg. Ilyen sors vár a nagyvarjai iskola összevont 1–4 osztályára is: a román és a magyar tagozatos gyerekek egyaránt Nagyiratosra fognak járni. Elképzelhető, hogy Zimándköz is erre a sorsra jut. A diákok a közeli Zimándújfalun tanulhatnak majd, mondanom sem kell, hogy milyen kis távolságra… Remélem, hogy a szülők, és az egész közösség elfogadja ezt. Ha a gyerekek érdekeit nézzük, és nem a tanárokét, vagy az iskoláét, akkor az előmenetel szempontjából jobb, ha nem osztatlan osztályban tanulnak, hanem olyanban, amelyikben versenyhelyzet van, ugyanakkor alkalom nyílik a társakkal való együttműködésre is.
– Ön személy szerint jónak tartja ezt az egész változtatást?
– Is-is. Vannak olyan iskolák, amelyek nem gazdaságosak – tudom, hogy az iskola nem biznisz, nem jövedelmet kell termelnie, de az önkormányzat sem szórhatja ki az ablakon a pénzt. Ha létezik egy racionálisabb megoldás, ami pedagógiai szempontból elfogadható és a gyerek érdekei nem sérülnek, azt kell választani. Másrészt a szimultán oktatás nem elvetendő, mert vannak országok, ahol ez jól működik. Nem a harmadik világra gondolok, hanem Svájcra, Finnországra, vagy más olyan országokra, ahol a települések távol vannak egymástól, és kevés a gyerek. De ott a tananyag más, mint nálunk. Ha nálunk a tanárnak lenne annyi szabadsága, mint ott, és nem lenne ennyire tantárgyiasított a rendszer, lenne jövője a szimultán oktatásnak, de így, ahogy mi csináljuk, nem.
– Nem túl nagy felelősség hat-, hét-, nyolcéves kisgyerekeket utaztatni?
– Fűtött iskolabusszal 10-15 percet utazni jobb, mint a falu széléről begyalogolni a központba. De nincs általános képlet erre, minden egyes település esetében ezt külön végig kell gondolni. Ez az új tanév kísérleti év lesz, és szerintem nem olyan merev a rendszer, hogy ha gondok adódnak, ne lehessen visszacsinálni.
– A „temesvári példa” mintájára Aradon is beolvasztanak magyar tagozatokat más iskolákba, mondjuk a Csikybe?
– Arra a döntésre jutottunk, hogy a Mosóczy-telepi és a mikelakai összevont elemi osztályokat tartsuk meg, ne utaztassuk a gyerekeket a Csikybe, vagy máshová, mert nagy a távolság. Mindkét iskola igazgatója azt mondta, hogy vállalják a létszám alatti osztályok fenntartását, remélem, ez sikerülni fog. Viszont kénytelenek vagyunk átszervezni a gáji Neuman Fivérek Általános Iskolát. A magyar tagozat elemistái, az 1–4. osztály ott marad, viszont az 5–8. osztály átköltözik az Aurel Vlaicu általános iskolába, oda fognak járni a magyar gyerekek…
– Ha a szülők nem íratják át őket román osztályba…
– Bízom benne, hogy nem, hogy megértik a helyzetet, és felfogják, milyen fontos, hogy magyar osztályban maradjon a gyerekek. Amúgy is, Gájban olyan kevés a tanuló, hogy az iskola elveszíti önálló jogi személyiségét, és beolvad az Aurel Vlaicu-iskolába.
– Akkor, gondolom, néhány tanárnak is mennie kell.
– Elvileg igen, de gyakorlatilag nem biztos. Amint az iskolahálózat végleges formát kap, meglátjuk, hány pedagógusra van szükség. Előfordulhat, hogy valakinek nem marad meg a kötelező óraszáma, vagy egyáltalán nem tudunk ott órát biztosítani, de a címzeteseket feltétlenül el kell helyeznünk más iskolákban, esetleg többfelé oszlik a katedrájuk. Nagy problémák nem lesznek, és arra számítok, hogy minden kolléga álláshoz fog jutni, lehetőleg a szakjának megfelelőhöz.
– Másutt nem szűnik meg iskola?
– A magyar, vagy magyar tagozatos iskolákat, például Pécska, Kisiratoson, Ágyán, Szapáryligeten, Simonyifalván vagy Zerinden nem érinti a változás. Egyrészt megvan a létszám, másrészt a miniszteri rendelet előírja, hogy egy közigazgatási egységen belül egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának maradni kell. Ha az történetesen magyar iskola, mint Kisiratoson, nem lesz gond, még ha a létszám kisebb is a minimálisnál. A minisztérium pótlékot ad kisebbségi osztályok, vagy művészeti iskolák esetében, mert ezeket nem lehet az átlaggal összehasonlítani.
– Az elmúlt négy-öt évben szinte mindenütt felújították az iskolaépületeket. Mi lesz azokkal az ingatlanokkal, amelyekben megszűnik a tanítás?
– Az önkormányzatoknak kötelességük fenntartani ezeket, de a minisztérium tulajdonában vannak – hacsak nem egyházi vagy magántulajdon –, és a rendeltetésüket nem lehet megváltoztatni engedély nélkül. Az önkormányzatoknak korábban meg kellett volna gondolniuk, hogy mire fordítják az államtól kapott közpénzt, mert a fejkvótás rendszerről régóta szó van, számíthattak arra, hogy előbb-utóbb ez lesz.
Vélemények a normatív támogatásról, az összevonásokról, a párhuzamos osztályokról
Király András, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős aradi illetőségű államtitkára kinevezésekor a következőképp nyilatkozott a Nyugati Jelennek a fejkvóta-rendszerről és az iskolák összevonásáról: „A tanügyi törvényben és az Országos Oktatási Paktumban is vannak kitételek, amelyek a kisebbségi oktatás esetében pozitív megkülönböztetést alkalmaznak, és azon leszünk az RMDSZ-szel, hogy ésszerű, elfogadható változások legyenek. Még parlamenti képviselői mandátumom alatt volt egy törvényjavaslatom – amit most is fenn fogok tartani –, hogy az elszigetelt, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helységekben lévő iskolákat működtessék a létszámtól függetlenül, mert mindenkinek joga van a közoktatáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz. Természetesen, ha az utaztatás, az étkeztetés és a felügyelet megoldható, akkor jobb, ha nagyobb közösségben tanul a gyerek, több pedagógus ügyel rá. Előbb-utóbb a napközis programot is be fogják vezetni, hiszen a karcsúsítás mellett valós reformra is szüksége van már a tanügynek.”
Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezetének elnöke, a tanügyminisztérium nemrég nyugalmazott kisebbségi vezérigazgató-helyettese: „Lehetetlen megmondani, hogy mi lesz szeptember elsejétől. Míg régebb fontosabb volt a jóindulat, és kevésbé számított a pénz a kisebbségi oktatás esetében, most hiába a jóindulat, ha nincs rá pénz. Örülök, hogy nem leszek a döntések aktív részese, de ütjük a vasat, amíg meleg, hogy a legkisebb faluban is megmaradjon a magyar oktatás.”
Kiss Anna tanítónő, az RMPSZ aradi szervezetének titkára a szimultán oktatásról: „Nem kell idegenkedni tőle, mert a gyerek fejlődését szolgálja az, hogy állandóan számon kérik tőle a tananyagot, ugyanakkor folyton ismétel. Már első osztályban is hallja akár a negyedikes leckét, de negyedikben is, mondjuk a másodikos anyagot. Naponta aktívnak kell lennie, míg egy nagyobb közösségben ritkábban kerül rá a sor a felelésnél.”
Gájban beletörődtek
A Neuman Fivérek Általános Iskola magyartagozat-felelőse, Nagy Gizella magyartanár azt nyilatkozta, hogy beletörődéssel vették tudomásul intézményük önálló jogi státusának megszűnését. „Sajnos számítani lehetett arra, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez. A gyerekek tudják, bizonyára a szüleik is, bár ezt még hivatalosan nem közöltük velük. Az elemi tagozat egy tanerővel itt marad, de az 5–8. osztály elköltözik. Mi azon leszünk, hogy minden diák, aki magyar osztályba jár, magyarul is folytassa a tanulmányait. A többség az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, de a távolabbról ingázók, mint a fazekasvarsándiak a Csiky Gergely Iskolacsoportban, amelynek bentlakása is van” – nyilatkozta.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
Több mint valószínű, hogy bezárják a bélzerindi és a nagyvarjasi iskolát, megvonják a gáji Neuman Fivérek Általános Iskola jogi személyiségét, a magyar 5–8. osztályokat beköltöztetik az Aurel Vlaicu Iskolába, és minden bizonnyal ingázniuk kell majd a zimándközi tanulóknak is.
Ezek a legfontosabb változások, amely az Arad megyei magyar oktatást érintik a 2010–2011-es tanévtől, nem beszélve az összevonásokkal járó, illetve a kormány által diktált tanügyi létszámleépítésekről. Pellegrini Miklós aradi főtanfelügyelő-helyettes bízik benne, hogy minél kevesebb pedagógustól kell megválni, és kijelentette, hogy a kevésbé rossz megoldást fogják választani. Minden körülmény között a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – szögezte le a tanügyi átszervezés kapcsán.
– A múlt hétvégén Marosvásárhelyre hívott össze tanácskozást Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RMDSZ oktatási szakembereinek. Miről volt ott szó? – kérdeztem Pellegrini Miklóstól.
– A fő cél az volt, hogy felleltározzuk azokat a problémákat, amelyek általában a tanügyet, azon belül a kisebbségi, még közelebbről a magyar oktatást érintik, mert gyökeres változások elé nézünk.
– A szóbeszéd szerint szeptembertől 320-330 tanügyi állás szűnik meg Arad megyében. Lehet-e tudni, tényleg hány, és hogyan vonják össze az iskolákat?
– Pontosan nem, csak elképzelések vannak. Az iskolahálózatot kell kialakítanunk, és ha megszűntetésekre kerül sor, át kell gondolni a beiskolázási tervet, s csak utána beszélhetünk arról, hogy ez hány személyt érint, hogy lesznek-e olyan kollégák, akik kénytelenek távozni a tanügyből, vagy akik egyik iskolából a másikba kerülnek, netán több helyen kell munkát vállalniuk. A változások kivédhetetlenek, de megpróbáljuk a kevésbé rosszat választani. A következő tanévtől bevezetik a fejkvótát, tehát az iskolák és az önkormányzatok kiszámolhatják, hogy mennyi pénz fog befolyni, és abból hány intézményt lehet fenntartani. A tanulók száma után kapott pénzből a fizetéseket kell fedezni, a fenntartási és működtetési költségek eddig is az önkormányzatokat terhelték. Arad megyében valószínűleg megszűntetünk néhány alsó tagozatos, kis létszámú iskolát. A gyerekek ingázni fognak, de nem túl nagy távolságokra. Például a bélzerindi iskolában négy gyerekünk lesz a következő tanévben – őket Simonyifalvára fogjuk utaztatni, a tőzmiskei polgármesteri hivatal vállalta ennek a költségeit. Abban bízunk, hogy a gyerekek jobb környezetben tanulhatnak majd. Minden esetben szimultán osztályokról van szó, amelyekben a gyerek a ráeső foglalkozási időnek csak egy hányadát kaphatja meg. Ilyen sors vár a nagyvarjai iskola összevont 1–4 osztályára is: a román és a magyar tagozatos gyerekek egyaránt Nagyiratosra fognak járni. Elképzelhető, hogy Zimándköz is erre a sorsra jut. A diákok a közeli Zimándújfalun tanulhatnak majd, mondanom sem kell, hogy milyen kis távolságra… Remélem, hogy a szülők, és az egész közösség elfogadja ezt. Ha a gyerekek érdekeit nézzük, és nem a tanárokét, vagy az iskoláét, akkor az előmenetel szempontjából jobb, ha nem osztatlan osztályban tanulnak, hanem olyanban, amelyikben versenyhelyzet van, ugyanakkor alkalom nyílik a társakkal való együttműködésre is.
– Ön személy szerint jónak tartja ezt az egész változtatást?
– Is-is. Vannak olyan iskolák, amelyek nem gazdaságosak – tudom, hogy az iskola nem biznisz, nem jövedelmet kell termelnie, de az önkormányzat sem szórhatja ki az ablakon a pénzt. Ha létezik egy racionálisabb megoldás, ami pedagógiai szempontból elfogadható és a gyerek érdekei nem sérülnek, azt kell választani. Másrészt a szimultán oktatás nem elvetendő, mert vannak országok, ahol ez jól működik. Nem a harmadik világra gondolok, hanem Svájcra, Finnországra, vagy más olyan országokra, ahol a települések távol vannak egymástól, és kevés a gyerek. De ott a tananyag más, mint nálunk. Ha nálunk a tanárnak lenne annyi szabadsága, mint ott, és nem lenne ennyire tantárgyiasított a rendszer, lenne jövője a szimultán oktatásnak, de így, ahogy mi csináljuk, nem.
– Nem túl nagy felelősség hat-, hét-, nyolcéves kisgyerekeket utaztatni?
– Fűtött iskolabusszal 10-15 percet utazni jobb, mint a falu széléről begyalogolni a központba. De nincs általános képlet erre, minden egyes település esetében ezt külön végig kell gondolni. Ez az új tanév kísérleti év lesz, és szerintem nem olyan merev a rendszer, hogy ha gondok adódnak, ne lehessen visszacsinálni.
– A „temesvári példa” mintájára Aradon is beolvasztanak magyar tagozatokat más iskolákba, mondjuk a Csikybe?
– Arra a döntésre jutottunk, hogy a Mosóczy-telepi és a mikelakai összevont elemi osztályokat tartsuk meg, ne utaztassuk a gyerekeket a Csikybe, vagy máshová, mert nagy a távolság. Mindkét iskola igazgatója azt mondta, hogy vállalják a létszám alatti osztályok fenntartását, remélem, ez sikerülni fog. Viszont kénytelenek vagyunk átszervezni a gáji Neuman Fivérek Általános Iskolát. A magyar tagozat elemistái, az 1–4. osztály ott marad, viszont az 5–8. osztály átköltözik az Aurel Vlaicu általános iskolába, oda fognak járni a magyar gyerekek…
– Ha a szülők nem íratják át őket román osztályba…
– Bízom benne, hogy nem, hogy megértik a helyzetet, és felfogják, milyen fontos, hogy magyar osztályban maradjon a gyerekek. Amúgy is, Gájban olyan kevés a tanuló, hogy az iskola elveszíti önálló jogi személyiségét, és beolvad az Aurel Vlaicu-iskolába.
– Akkor, gondolom, néhány tanárnak is mennie kell.
– Elvileg igen, de gyakorlatilag nem biztos. Amint az iskolahálózat végleges formát kap, meglátjuk, hány pedagógusra van szükség. Előfordulhat, hogy valakinek nem marad meg a kötelező óraszáma, vagy egyáltalán nem tudunk ott órát biztosítani, de a címzeteseket feltétlenül el kell helyeznünk más iskolákban, esetleg többfelé oszlik a katedrájuk. Nagy problémák nem lesznek, és arra számítok, hogy minden kolléga álláshoz fog jutni, lehetőleg a szakjának megfelelőhöz.
– Másutt nem szűnik meg iskola?
– A magyar, vagy magyar tagozatos iskolákat, például Pécska, Kisiratoson, Ágyán, Szapáryligeten, Simonyifalván vagy Zerinden nem érinti a változás. Egyrészt megvan a létszám, másrészt a miniszteri rendelet előírja, hogy egy közigazgatási egységen belül egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának maradni kell. Ha az történetesen magyar iskola, mint Kisiratoson, nem lesz gond, még ha a létszám kisebb is a minimálisnál. A minisztérium pótlékot ad kisebbségi osztályok, vagy művészeti iskolák esetében, mert ezeket nem lehet az átlaggal összehasonlítani.
– Az elmúlt négy-öt évben szinte mindenütt felújították az iskolaépületeket. Mi lesz azokkal az ingatlanokkal, amelyekben megszűnik a tanítás?
– Az önkormányzatoknak kötelességük fenntartani ezeket, de a minisztérium tulajdonában vannak – hacsak nem egyházi vagy magántulajdon –, és a rendeltetésüket nem lehet megváltoztatni engedély nélkül. Az önkormányzatoknak korábban meg kellett volna gondolniuk, hogy mire fordítják az államtól kapott közpénzt, mert a fejkvótás rendszerről régóta szó van, számíthattak arra, hogy előbb-utóbb ez lesz.
Vélemények a normatív támogatásról, az összevonásokról, a párhuzamos osztályokról
Király András, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős aradi illetőségű államtitkára kinevezésekor a következőképp nyilatkozott a Nyugati Jelennek a fejkvóta-rendszerről és az iskolák összevonásáról: „A tanügyi törvényben és az Országos Oktatási Paktumban is vannak kitételek, amelyek a kisebbségi oktatás esetében pozitív megkülönböztetést alkalmaznak, és azon leszünk az RMDSZ-szel, hogy ésszerű, elfogadható változások legyenek. Még parlamenti képviselői mandátumom alatt volt egy törvényjavaslatom – amit most is fenn fogok tartani –, hogy az elszigetelt, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helységekben lévő iskolákat működtessék a létszámtól függetlenül, mert mindenkinek joga van a közoktatáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz. Természetesen, ha az utaztatás, az étkeztetés és a felügyelet megoldható, akkor jobb, ha nagyobb közösségben tanul a gyerek, több pedagógus ügyel rá. Előbb-utóbb a napközis programot is be fogják vezetni, hiszen a karcsúsítás mellett valós reformra is szüksége van már a tanügynek.”
Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezetének elnöke, a tanügyminisztérium nemrég nyugalmazott kisebbségi vezérigazgató-helyettese: „Lehetetlen megmondani, hogy mi lesz szeptember elsejétől. Míg régebb fontosabb volt a jóindulat, és kevésbé számított a pénz a kisebbségi oktatás esetében, most hiába a jóindulat, ha nincs rá pénz. Örülök, hogy nem leszek a döntések aktív részese, de ütjük a vasat, amíg meleg, hogy a legkisebb faluban is megmaradjon a magyar oktatás.”
Kiss Anna tanítónő, az RMPSZ aradi szervezetének titkára a szimultán oktatásról: „Nem kell idegenkedni tőle, mert a gyerek fejlődését szolgálja az, hogy állandóan számon kérik tőle a tananyagot, ugyanakkor folyton ismétel. Már első osztályban is hallja akár a negyedikes leckét, de negyedikben is, mondjuk a másodikos anyagot. Naponta aktívnak kell lennie, míg egy nagyobb közösségben ritkábban kerül rá a sor a felelésnél.”
Gájban beletörődtek
A Neuman Fivérek Általános Iskola magyartagozat-felelőse, Nagy Gizella magyartanár azt nyilatkozta, hogy beletörődéssel vették tudomásul intézményük önálló jogi státusának megszűnését. „Sajnos számítani lehetett arra, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez. A gyerekek tudják, bizonyára a szüleik is, bár ezt még hivatalosan nem közöltük velük. Az elemi tagozat egy tanerővel itt marad, de az 5–8. osztály elköltözik. Mi azon leszünk, hogy minden diák, aki magyar osztályba jár, magyarul is folytassa a tanulmányait. A többség az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, de a távolabbról ingázók, mint a fazekasvarsándiak a Csiky Gergely Iskolacsoportban, amelynek bentlakása is van” – nyilatkozta.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. február 17.
Szekusokat fedett fel Tőkés
Százötvenkét szekustiszt nevét tartalmazó listát tett közzé tegnap Tőkés László EP-képviselő. A volt református püspök szerint a leleplezett titkosszolgálatiak feladata az volt, hogy a református egyház papjait és a velük kapcsolatban álló személyeket megfigyeljék.
Nyilvánosságra hozta tegnap az egykori Szekuritáté református papokat megfigyelő tisztjeinek névsorát Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke. Az EP-képviselő és családja megfigyelési aktájából származó adatok szerint összesen 152 szekustisztet azonosítottak, akik a református egyház papjait és a velük kapcsolatban álló személyeket figyelték meg, illetve szervezték be.
A lista 99 tiszt nevét tartalmazza, akik a román átvilágító bizottság szerint többnyire az erdélyi megyékben figyelték a református egyház tevékenységét. „Közülük néhányan időközben valószínűleg elhunytak, nagy részük nyugdíjba vonult és kiemelt nyugdíjat élvez, vagyis a romániai öregségi átlagjárandóságnak a többszörösét kapja” – hangsúlyozta Tőkés, hozzátéve: valószínű, hogy a listán szereplő tisztek egy része ma is aktív, és a Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI) tevékenykedik.
Az EP-képviselő Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján ismét a romániai egyházak átvilágítását szorgalmazta. Kifogásolta, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) munkája ellehetetlenült az elmúlt évben, mivel jelentősen csorbították hatáskörét. Tőkés bírálta a román ortodox egyházat is, amely „az államhatalommal egyetértésben hátráltatja a titkosszolgálati múlt feltárását”.
Úgy vélte, hogy a romániai református egyházban váltakozó intenzitással halad a titkosszolgálati múlt feltárása. Emlékeztetett arra, hogy mind az Erdélyi Református Egyházkerület, mind a KREK igazgatótanácsa létrehozta egyházkerületi átvilágító bizottságait.
Tőkés örömmel nyugtázta, hogy a reformátusoknak a múlt tisztázására irányuló szándékai találkoztak a romániai magyar protestáns testvéregyházak törekvéseivel, így az erdélyi unitárius és a romániai evangélikus-lutheránus egyházakkal együtt életre hívták az egyházközi Szakmai Egyeztető Fórumot.
A testület kezdeményezője, Szabó László unitárius lelkész az 1999-ben elfogadott átvilágítási törvény „kiherélése” fölött sajnálkozott. Mint mondta, jelen pillanatban ott tartunk, hogy csak az egyházi vezetők kifejezett kérésére lehet átvilágítani az egyházi embereket – és ebben sajnálatos módon a román ortodox egyháznak nagy felelőssége van, ugyanakkor a magyar történelmi egyházak tisztségviselői között is találhatunk olyanokat, akik haszonélvezői a törvény gyengítésének. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
Százötvenkét szekustiszt nevét tartalmazó listát tett közzé tegnap Tőkés László EP-képviselő. A volt református püspök szerint a leleplezett titkosszolgálatiak feladata az volt, hogy a református egyház papjait és a velük kapcsolatban álló személyeket megfigyeljék.
Nyilvánosságra hozta tegnap az egykori Szekuritáté református papokat megfigyelő tisztjeinek névsorát Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke. Az EP-képviselő és családja megfigyelési aktájából származó adatok szerint összesen 152 szekustisztet azonosítottak, akik a református egyház papjait és a velük kapcsolatban álló személyeket figyelték meg, illetve szervezték be.
A lista 99 tiszt nevét tartalmazza, akik a román átvilágító bizottság szerint többnyire az erdélyi megyékben figyelték a református egyház tevékenységét. „Közülük néhányan időközben valószínűleg elhunytak, nagy részük nyugdíjba vonult és kiemelt nyugdíjat élvez, vagyis a romániai öregségi átlagjárandóságnak a többszörösét kapja” – hangsúlyozta Tőkés, hozzátéve: valószínű, hogy a listán szereplő tisztek egy része ma is aktív, és a Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI) tevékenykedik.
Az EP-képviselő Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján ismét a romániai egyházak átvilágítását szorgalmazta. Kifogásolta, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) munkája ellehetetlenült az elmúlt évben, mivel jelentősen csorbították hatáskörét. Tőkés bírálta a román ortodox egyházat is, amely „az államhatalommal egyetértésben hátráltatja a titkosszolgálati múlt feltárását”.
Úgy vélte, hogy a romániai református egyházban váltakozó intenzitással halad a titkosszolgálati múlt feltárása. Emlékeztetett arra, hogy mind az Erdélyi Református Egyházkerület, mind a KREK igazgatótanácsa létrehozta egyházkerületi átvilágító bizottságait.
Tőkés örömmel nyugtázta, hogy a reformátusoknak a múlt tisztázására irányuló szándékai találkoztak a romániai magyar protestáns testvéregyházak törekvéseivel, így az erdélyi unitárius és a romániai evangélikus-lutheránus egyházakkal együtt életre hívták az egyházközi Szakmai Egyeztető Fórumot.
A testület kezdeményezője, Szabó László unitárius lelkész az 1999-ben elfogadott átvilágítási törvény „kiherélése” fölött sajnálkozott. Mint mondta, jelen pillanatban ott tartunk, hogy csak az egyházi vezetők kifejezett kérésére lehet átvilágítani az egyházi embereket – és ebben sajnálatos módon a román ortodox egyháznak nagy felelőssége van, ugyanakkor a magyar történelmi egyházak tisztségviselői között is találhatunk olyanokat, akik haszonélvezői a törvény gyengítésének. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. február 17.
Régiósorvasztás etnikai alapon
A jelenlegi fejlesztési régiókkal senki sem elégedett, és bár mindenki tudja, hogy a megoldás a régiótérkép átrajzolása lenne, eddig egyetlen román párt sem mert lépni, nehogy ellenfelei a „magyarveszélyt” kihasználva előnyre tegyenek szert. Az RMDSZ bízik abban, hogy a jelenlegi koalíciós társ mer lépni.
Háromévi uniós tagsága alatt Románia a strukturális alapoknak mindössze a tizedét használta fel. Ez annak ellenére történt, hogy a csatlakozáskor az érintett hatóságok meglehetősen derűlátók voltak. Optimizmusukat mindenekelőtt arra alapozták, hogy az elsők között készült el a román támogatási keretszerződés, amely a nemzeti fejlesztési terv alapján a források felhasználásáról rendelkezik. Ma megállapítható, hogy az akkori lelkesedésből csak a kezdőlépésekre futotta.
December végén a benyújtott projektek értéke három és félszer meghaladta a teljes keretet, sőt a jóváhagyott projekteké is felülről súrolta a támogatás határát. Ezzel szemben a tényleges finanszírozás helyzete rendkívül rossz.
A projektek jóváhagyása csak az első lépés az európai források lehívásában, és innen még jócskán van visszaút. Ezt mi sem igazolja inkább, mint az hogy a finanszírozásra elfogadott projektek teljes értéke már csupán a fele, az elszámolható költség értéke pedig – az előfinanszírozással együtt – mindössze a 10,26 százaléka a Románia számára elkülönített támogatási összegnek.
Rossz felosztás
Az alacsony felhasználási aránynak több oka van, az első a fejlesztési régiók rossz kialakítása. A 315. számú 2004. évi törvényben meghúzott határok túlságosan nagy és túlságosan heterogén régiókat eredményeztek. „... a legtöbb forrást a legfejlettebb/legnagyobb népességű megyék szerezték. (...) A három erdélyi régióban a magyarok lakta megyék jellemzően vesztesek” – összegzi Csutak István egykori integrációs államtitkár az előcsatlakozási alapok lehívásának tapasztalatait 2006 végén megjelent tanulmányában.
A RMDSZ szakpolitikusa a diagnózis alapján kezelést is javasolt, új régiós felosztást, amely tiszteletben tartaná a célt: a régiókon belüli és az azok közötti egyenlőtlenségek csökkentését. A tanulmány kitér arra is, hogy a jelenlegi régiók „gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsó sorban kulturális különbözősége” gyakorlatilag lehetetlenné teszi az összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket. A legkirívóbb példaként a szubkárpáti Vrancea és a tengerparti Konstanca megyét említette.
Soha senki nem magyarázta meg, hogyan és miért alakultak úgy a fejlesztési régiók határai, ahogyan ma is látjuk. Azonban a több mint egy évtizeddel korábban kezdődött folyamatra visszatekintve elmondható, hogy arra mindvégig rányomta bélyegét a „magyarveszély”, amelyet a román pártok és a sajtó a Székelyföld régió létrehozásában felfedezni véltek.
A Csutak-féle tanulmány alapján törvénytervezet is készült, amelyet az RMDSZ honatyái tavaly júniusban terjesztettek elő a szenátusban. Eszerint a jelenleginél kisebb, tizenhat régió egyikét a három székely megye alkotná. Az alkotmányos határidő lejártával a dokumentum a napokban átkerült a képviselőházhoz, anélkül hogy a felsőház szavazott volna róla. Az ellenzék és a sajtó egy része a nagyobbik kormánypárt „cinkosságát” sejti a veszélyesnek titulált tervezet elfogadása mögött.
Nemcsak a méret probléma
A régiók helytelen kialakítása mellett az uniós támogatások felhasználása ellen hat a régiók jogállása is, amelyet úgyszintén a „magyarveszély” alakított.
A regionális fejlesztésről a 315. számú 2004. évi törvény rendelkezik. E szerint a régió amolyan önkéntes alapon szerveződő, jogi személyiség nélküli – jobb híján – intézmény, amelyet a megyei tanácsok képviselői hoznak létre kölcsönös megállapodás alapján. A régiót a megyei önkormányzatok vezetőiből álló tanács irányítja, hatáskörei meglehetősen korlátozottak, gyakorlatilag hiányoznak.
A hatásköröket úgy alakították ki, hogy elhárítsák a „politikai veszélyt”. A Nagy-Románia párti frakcióvezető fogalmazott így a parlamenti vitában, és bár nem fejtette ki, mit ért politikai veszély alatt, mindenki értette.
Az ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint Hildegard Puwak integrációs miniszter, a kormány nevében a tervezet előterjesztője biztosította az aggályoskodó honatyát, hogy a régiók fejlesztésével kapcsolatos meghatározó döntések továbbra is Bukarestben születnek – annak ellenére, hogy a törvény elvileg a szubszidiaritásra épül.
Jogi úttorlasz
Szintén elvileg a támogatások útja rendkívül egyszerű, az EU-tól a végfelhasználóig a politika – program – projekt hármas biztosítja. A politikát az Európai Unió, vagyis a tagországok együttese határozza meg. Ezen a szinten dől el, hogy az uniós költségvetésnek mekkora hányadát fordítják a különböző területekre, mennyi jut a mezőgazdaságra, oktatásra-képzésre stb.
A programok kidolgozása a nemzeti hatóságok feladata, és hatékonyságuk abban mérhető le, hogy mennyire „vonzzák” az életképes projekteket. Amint a fentebb idézett adatok mutatják, a vonzás meglehetősen gyenge. Az ok abban keresendő, hogy – noha a törvény elvben a szubszidiaritásra épül – a döntéseket nem az érintettekhez legközelebb eső szinten hozzák, a hatáskörök jelentős része a nemzeti fejlesztési ügynökségnél és az operatív programok lebonyolításával megbízott minisztériumoknál maradt.
Az RMDSZ tervezete nem alakítaná át a régiók hatáskörét, talán mert a Szövetség nem akar egyszerre két frontot nyitni. A fejlesztést gátoló problémákra ugyanis a végleges megoldást a régiók jogi státusának és az ország területi felosztásának az átalakítása jelentené, ez pedig alkotmánymódosítás nélkül lehetetlen.
Szőcs Levente. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
A jelenlegi fejlesztési régiókkal senki sem elégedett, és bár mindenki tudja, hogy a megoldás a régiótérkép átrajzolása lenne, eddig egyetlen román párt sem mert lépni, nehogy ellenfelei a „magyarveszélyt” kihasználva előnyre tegyenek szert. Az RMDSZ bízik abban, hogy a jelenlegi koalíciós társ mer lépni.
Háromévi uniós tagsága alatt Románia a strukturális alapoknak mindössze a tizedét használta fel. Ez annak ellenére történt, hogy a csatlakozáskor az érintett hatóságok meglehetősen derűlátók voltak. Optimizmusukat mindenekelőtt arra alapozták, hogy az elsők között készült el a román támogatási keretszerződés, amely a nemzeti fejlesztési terv alapján a források felhasználásáról rendelkezik. Ma megállapítható, hogy az akkori lelkesedésből csak a kezdőlépésekre futotta.
December végén a benyújtott projektek értéke három és félszer meghaladta a teljes keretet, sőt a jóváhagyott projekteké is felülről súrolta a támogatás határát. Ezzel szemben a tényleges finanszírozás helyzete rendkívül rossz.
A projektek jóváhagyása csak az első lépés az európai források lehívásában, és innen még jócskán van visszaút. Ezt mi sem igazolja inkább, mint az hogy a finanszírozásra elfogadott projektek teljes értéke már csupán a fele, az elszámolható költség értéke pedig – az előfinanszírozással együtt – mindössze a 10,26 százaléka a Románia számára elkülönített támogatási összegnek.
Rossz felosztás
Az alacsony felhasználási aránynak több oka van, az első a fejlesztési régiók rossz kialakítása. A 315. számú 2004. évi törvényben meghúzott határok túlságosan nagy és túlságosan heterogén régiókat eredményeztek. „... a legtöbb forrást a legfejlettebb/legnagyobb népességű megyék szerezték. (...) A három erdélyi régióban a magyarok lakta megyék jellemzően vesztesek” – összegzi Csutak István egykori integrációs államtitkár az előcsatlakozási alapok lehívásának tapasztalatait 2006 végén megjelent tanulmányában.
A RMDSZ szakpolitikusa a diagnózis alapján kezelést is javasolt, új régiós felosztást, amely tiszteletben tartaná a célt: a régiókon belüli és az azok közötti egyenlőtlenségek csökkentését. A tanulmány kitér arra is, hogy a jelenlegi régiók „gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsó sorban kulturális különbözősége” gyakorlatilag lehetetlenné teszi az összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket. A legkirívóbb példaként a szubkárpáti Vrancea és a tengerparti Konstanca megyét említette.
Soha senki nem magyarázta meg, hogyan és miért alakultak úgy a fejlesztési régiók határai, ahogyan ma is látjuk. Azonban a több mint egy évtizeddel korábban kezdődött folyamatra visszatekintve elmondható, hogy arra mindvégig rányomta bélyegét a „magyarveszély”, amelyet a román pártok és a sajtó a Székelyföld régió létrehozásában felfedezni véltek.
A Csutak-féle tanulmány alapján törvénytervezet is készült, amelyet az RMDSZ honatyái tavaly júniusban terjesztettek elő a szenátusban. Eszerint a jelenleginél kisebb, tizenhat régió egyikét a három székely megye alkotná. Az alkotmányos határidő lejártával a dokumentum a napokban átkerült a képviselőházhoz, anélkül hogy a felsőház szavazott volna róla. Az ellenzék és a sajtó egy része a nagyobbik kormánypárt „cinkosságát” sejti a veszélyesnek titulált tervezet elfogadása mögött.
Nemcsak a méret probléma
A régiók helytelen kialakítása mellett az uniós támogatások felhasználása ellen hat a régiók jogállása is, amelyet úgyszintén a „magyarveszély” alakított.
A regionális fejlesztésről a 315. számú 2004. évi törvény rendelkezik. E szerint a régió amolyan önkéntes alapon szerveződő, jogi személyiség nélküli – jobb híján – intézmény, amelyet a megyei tanácsok képviselői hoznak létre kölcsönös megállapodás alapján. A régiót a megyei önkormányzatok vezetőiből álló tanács irányítja, hatáskörei meglehetősen korlátozottak, gyakorlatilag hiányoznak.
A hatásköröket úgy alakították ki, hogy elhárítsák a „politikai veszélyt”. A Nagy-Románia párti frakcióvezető fogalmazott így a parlamenti vitában, és bár nem fejtette ki, mit ért politikai veszély alatt, mindenki értette.
Az ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint Hildegard Puwak integrációs miniszter, a kormány nevében a tervezet előterjesztője biztosította az aggályoskodó honatyát, hogy a régiók fejlesztésével kapcsolatos meghatározó döntések továbbra is Bukarestben születnek – annak ellenére, hogy a törvény elvileg a szubszidiaritásra épül.
Jogi úttorlasz
Szintén elvileg a támogatások útja rendkívül egyszerű, az EU-tól a végfelhasználóig a politika – program – projekt hármas biztosítja. A politikát az Európai Unió, vagyis a tagországok együttese határozza meg. Ezen a szinten dől el, hogy az uniós költségvetésnek mekkora hányadát fordítják a különböző területekre, mennyi jut a mezőgazdaságra, oktatásra-képzésre stb.
A programok kidolgozása a nemzeti hatóságok feladata, és hatékonyságuk abban mérhető le, hogy mennyire „vonzzák” az életképes projekteket. Amint a fentebb idézett adatok mutatják, a vonzás meglehetősen gyenge. Az ok abban keresendő, hogy – noha a törvény elvben a szubszidiaritásra épül – a döntéseket nem az érintettekhez legközelebb eső szinten hozzák, a hatáskörök jelentős része a nemzeti fejlesztési ügynökségnél és az operatív programok lebonyolításával megbízott minisztériumoknál maradt.
Az RMDSZ tervezete nem alakítaná át a régiók hatáskörét, talán mert a Szövetség nem akar egyszerre két frontot nyitni. A fejlesztést gátoló problémákra ugyanis a végleges megoldást a régiók jogi státusának és az ország területi felosztásának az átalakítása jelentené, ez pedig alkotmánymódosítás nélkül lehetetlen.
Szőcs Levente. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. február 18.
A többség szava
Miért van szükség a székelyföldi fejlesztési régióra? Miért nem próbál a Székelyföld, és elsősorban Háromszék a gazdasági és turisztikai húzóerőnek számító Brassóhoz igazodni? A kérdést még Sepsiszentgyörgyön is sokan felvetik, és gondolatban vagy félhangosan megannyi racionális érvet sorolnak fel a Brassó felé való igazodás mellett.
A 2007-es és 2008-as nagyarányú gazdasági növekedés megmutatta, micsoda húzóerejük van a nagyvárosoknak. Kolozsvár vagy Brassó akár száz kilométeres körzetből is képes volt felszippantani a munkaerőt, képes volt megrendeléseket biztosítani a vonzáskörében működő kisvállalatoknak. Brassó mellett szólna az infrastruktúra is, ide vezet majd az észak-erdélyi autópálya, a nagyváros szomszédságában, Vidombákon épül fel a térség repülőtere.
Az RMDSZ politikusai is a gazdasági érveket sorolták fel a székelyföldi régió mellett. Azt, hogy nem szolgálja a lemaradottak felzárkóztatását, hogy a nekik szánt uniós pénzek is rendre a gazdagok kasszájába kerülnek. Van azonban egy másik érv is, amit a parlamenti vitákban ugyan nem érdemes hangoztatni, tudatosítani viszont annál inkább.
Ez pedig a többségi elv kérdése. Meglehet, bután is hangzik, annyira természetes, mégis érdemes egy kicsit elidőzni a gondolat fölött. A Román Kommunista Párt Maros megyei bizottságának 1985. november 1-jén keltezett titkos feljegyzése az egyetlen nyilvánosságra került bizonyíték arra, hogy a román hatalom miként próbálta tervszerű betelepítésekkel megváltoztatni Marosvásárhely etnikai arányait. Az eredményt látjuk.
A város sorsának alakításában immár a többségbe került románság jövőképe az irányadó. Bármilyen magyar törekvés afféle etnikai színezetű akadékoskodásnak tűnik. A románság ugyanis nem nemzeti, hanem többségi alapon építi a jövőjét. Nem kell semmire magyarázatot adnia, hiszen a többségi elv a demokrácia alapelve.
Ezért is fontos, hogy a fejlesztési régiók határai legalább egy olyan területet is kirajzoljanak, amelyben a magyarság az elrománosító, homogenizáló politikai igyekezet ellenére is megőrizte jelentős többségét. Ezen a területen ugyanis a magyar jövőkép szabhatná meg az európai uniós források felhasználási prioritásait, és ezt különösebben magyarázni sem kellene, hiszen a többségi elvet mindenütt értik a világon.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
Miért van szükség a székelyföldi fejlesztési régióra? Miért nem próbál a Székelyföld, és elsősorban Háromszék a gazdasági és turisztikai húzóerőnek számító Brassóhoz igazodni? A kérdést még Sepsiszentgyörgyön is sokan felvetik, és gondolatban vagy félhangosan megannyi racionális érvet sorolnak fel a Brassó felé való igazodás mellett.
A 2007-es és 2008-as nagyarányú gazdasági növekedés megmutatta, micsoda húzóerejük van a nagyvárosoknak. Kolozsvár vagy Brassó akár száz kilométeres körzetből is képes volt felszippantani a munkaerőt, képes volt megrendeléseket biztosítani a vonzáskörében működő kisvállalatoknak. Brassó mellett szólna az infrastruktúra is, ide vezet majd az észak-erdélyi autópálya, a nagyváros szomszédságában, Vidombákon épül fel a térség repülőtere.
Az RMDSZ politikusai is a gazdasági érveket sorolták fel a székelyföldi régió mellett. Azt, hogy nem szolgálja a lemaradottak felzárkóztatását, hogy a nekik szánt uniós pénzek is rendre a gazdagok kasszájába kerülnek. Van azonban egy másik érv is, amit a parlamenti vitákban ugyan nem érdemes hangoztatni, tudatosítani viszont annál inkább.
Ez pedig a többségi elv kérdése. Meglehet, bután is hangzik, annyira természetes, mégis érdemes egy kicsit elidőzni a gondolat fölött. A Román Kommunista Párt Maros megyei bizottságának 1985. november 1-jén keltezett titkos feljegyzése az egyetlen nyilvánosságra került bizonyíték arra, hogy a román hatalom miként próbálta tervszerű betelepítésekkel megváltoztatni Marosvásárhely etnikai arányait. Az eredményt látjuk.
A város sorsának alakításában immár a többségbe került románság jövőképe az irányadó. Bármilyen magyar törekvés afféle etnikai színezetű akadékoskodásnak tűnik. A románság ugyanis nem nemzeti, hanem többségi alapon építi a jövőjét. Nem kell semmire magyarázatot adnia, hiszen a többségi elv a demokrácia alapelve.
Ezért is fontos, hogy a fejlesztési régiók határai legalább egy olyan területet is kirajzoljanak, amelyben a magyarság az elrománosító, homogenizáló politikai igyekezet ellenére is megőrizte jelentős többségét. Ezen a területen ugyanis a magyar jövőkép szabhatná meg az európai uniós források felhasználási prioritásait, és ezt különösebben magyarázni sem kellene, hiszen a többségi elvet mindenütt értik a világon.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 19.
Közös stratégia a határon túli kórházakkal
Arad megyében folytatta ma kórházlátogató kampányát Cseke Attila (RMDSZ) egészségügyi miniszter. A politikust sajtósok hada fogadta a városházán tartott délutáni sajtóértekezleten, az állami kórházaknál tett „vizitjein” ugyanis a sajtót nem engedték a közelébe.
A megyei és a városi kórház után az önkormányzati vezetők a Mikelaka negyedben felépült Genesys magánklinika avatóünnepségére vitték el a vendéget.
A városháza dísztermében zajló sajtóértekezleten Cseke elismerte, nehéz évnek néznek elébe, ennek ellenére itt az ideje, hogy komoly intézkedéseket hozzanak a romániai egészségügyi rendszer fellendítésére. A szaktárca és a kormány idei legfontosabb projektjei közé sorolják az egészségügyi intézmények decentralizálását, melyben a kórházak adminisztrálását az önkormányzatok veszik át.
„Már vannak megoldásaink, a legjobb példa erre Arad, ahol az önkormányzatok komoly lépéseket tettek ez irányban. Ha az önkormányzatok a kórházak menedzselését is átveszik, bízom benne, hogy a közpénzt is hatékonyabban fogják felhasználni az egészségügyi intézmények esetében” – nyilatkozta a miniszter, aki pozitívumként könyvelte el a határon túli (ez esetben magyarországi) kórházakkal folytatott együttműködéseket is. Szerinte az elkövetkezőkben – tekintve, hogy hamarosan Románia is csatlakozik a Schengen-térséghez – a határ menti szomszédos (román és magyar) települések egymást kiegészítve tarthatnának bizonyos szakrendeléseket. „Ha van egy bizonyos szakrendelés Szegeden vagy Makón, nem biztos, hogy indokolt egy ilyet Aradon is működtetni. Ha pedig Aradon működhet egy adott rendelés, akkor megegyezhetünk a magyar féllel, hogy a magyar pácienseket nálunk kezelhessék (…). Én arra bíztatom a helyi vezetőket, hogy ezeket a kapcsolatokat erősítsék, úgy gondolom, hogy egy adott pillanatban egy közös stratégia is elkelne a határon inneni és azon túli egészségügyi rendszer fejlesztését illetően.”
Szigorítanák a betegszabadságok feltételeit
S hogy mi a véleménye arról, hogy egyre több romániai állampolgár választja a magyarországi kórházakat a hazaiak kárára?
„Természetesen ez egyfajta minősítése is a rendszernek. Mi azon kell legyünk, hogy ezen változtassunk. Az lenne jó stratégia, ha meghatároznánk a határ egyik és másik oldalán, hogy milyen szakképzésekben vagy szakterületeken tud az egyik oldal többet nyújtani, mint a másik, és egy koordinált fejlesztéssel egységesen gondolkodni az egészségügyi ellátást illetően. Az, hogy Romániából elég sokan Magyarországra járnak egészségügyi ellátásra, sok mindennek köszönhető, elsősorban a felszereltségnek és az egészségügyi ellátás minőségének. Valószínűleg ezen sem fogunk tudni változtatni egyik napról a másikra, de ehhez hozzátevődhet az, hogy közösen gondolkodunk a román és a magyar oldalon a fejlesztéseket illetően.”
A magánkórházak kapcsán Cseke úgy véli, támogatni kell azokat a szolgáltatásokat, melyekre az állami kórházakban nem képesek.
„Mindazokon a területeken, ahol az állam nem tud komoly szolgáltatást nyújtani, a privát szférának a bejövetele, alkalmazása mindenféleképpen támogatandó. Hogy ez mennyire tudja csökkenteni vagy visszaszorítani azt, hogy romániai állampolgárok külföldre járnak kezelésre, nem tudnám megítélni. Nagyon sok múlik a felszereltségen, hisz nagyon sok műtétet azért végeztetnek el külföldön, mert ezt a román egészségügy nem tudja elvégezni.”
Ami az indokolatlanul adott betegszabadságokat illeti, Cseke Attila elismerte, ezen a területen is van javítani való, hiszen az elmúlt években horribilis összegeket költöttek el ez irányban. Elmondása szerint tavaly az országos egészségbiztosítási alapból – 16-17 milliárd lejből – 923 millió lejt (!) a betegszabadságokra költöttek. Ez a romániai orvosi szolgáltatások, illetve a hazai egészségügyi rendszer működésére kiutalt finanszírozások mintegy 6%-át teszi ki. 2006-hoz képest ez az összeg országos viszonylatban megduplázódott, és ez a helyzet jellemző minden megyére, Aradra is. A miniszter szerint ezen változtatni kell, ezért a közeljövőben mindenképp szigorítani fogják a betegszabadságok engedélyezéséhez szükséges feltételeket.
A fast-food termékekre vonatkozó, sokat bírált adó kapcsán elmondta: kimondottan örül, hogy ebben a témában komoly társadalmi közvita bontakozott ki. „Nem rosszat álmodtam, hanem megnéztem a romániai statisztikákat, amik azt mutatják: 50%-a a felnőtt férfiaknak elhízott, nőknél ez 44%. A felnőttnek szíve-joga eldönteni, mit cselekszik, a fiataloknál, a gyerekeknél azonban az államnak kell minimum felhívni a figyelmet, hogy mi a tendencia. 2001-től 2008-ig megduplázódott az elhízott gyermekek száma. Ezek a hivatalos adatok Romániában, és ha az európai államok komolyan foglalkoznak ezzel a tendenciával és próbálják ezt visszaszorítani, akkor a román egészségügyi miniszternek is ez a kötelessége” – nyilatkozta Cseke, aki szerint javaslatának nyugati megítélése sokkal jobb volt, mint hazánkban.
A miniszter egyébiránt szeretné, ha a kórházakat ezután egy egységes, korrekt pontozás alapján finanszíroznák, mivel gyakran előfordul, hogy azonos kategóriájú kórházak különböző „bánásmódban” részesülnek.
Sólya R. Emília. Forrás: Nyugait Jelen (Arad)
Arad megyében folytatta ma kórházlátogató kampányát Cseke Attila (RMDSZ) egészségügyi miniszter. A politikust sajtósok hada fogadta a városházán tartott délutáni sajtóértekezleten, az állami kórházaknál tett „vizitjein” ugyanis a sajtót nem engedték a közelébe.
A megyei és a városi kórház után az önkormányzati vezetők a Mikelaka negyedben felépült Genesys magánklinika avatóünnepségére vitték el a vendéget.
A városháza dísztermében zajló sajtóértekezleten Cseke elismerte, nehéz évnek néznek elébe, ennek ellenére itt az ideje, hogy komoly intézkedéseket hozzanak a romániai egészségügyi rendszer fellendítésére. A szaktárca és a kormány idei legfontosabb projektjei közé sorolják az egészségügyi intézmények decentralizálását, melyben a kórházak adminisztrálását az önkormányzatok veszik át.
„Már vannak megoldásaink, a legjobb példa erre Arad, ahol az önkormányzatok komoly lépéseket tettek ez irányban. Ha az önkormányzatok a kórházak menedzselését is átveszik, bízom benne, hogy a közpénzt is hatékonyabban fogják felhasználni az egészségügyi intézmények esetében” – nyilatkozta a miniszter, aki pozitívumként könyvelte el a határon túli (ez esetben magyarországi) kórházakkal folytatott együttműködéseket is. Szerinte az elkövetkezőkben – tekintve, hogy hamarosan Románia is csatlakozik a Schengen-térséghez – a határ menti szomszédos (román és magyar) települések egymást kiegészítve tarthatnának bizonyos szakrendeléseket. „Ha van egy bizonyos szakrendelés Szegeden vagy Makón, nem biztos, hogy indokolt egy ilyet Aradon is működtetni. Ha pedig Aradon működhet egy adott rendelés, akkor megegyezhetünk a magyar féllel, hogy a magyar pácienseket nálunk kezelhessék (…). Én arra bíztatom a helyi vezetőket, hogy ezeket a kapcsolatokat erősítsék, úgy gondolom, hogy egy adott pillanatban egy közös stratégia is elkelne a határon inneni és azon túli egészségügyi rendszer fejlesztését illetően.”
Szigorítanák a betegszabadságok feltételeit
S hogy mi a véleménye arról, hogy egyre több romániai állampolgár választja a magyarországi kórházakat a hazaiak kárára?
„Természetesen ez egyfajta minősítése is a rendszernek. Mi azon kell legyünk, hogy ezen változtassunk. Az lenne jó stratégia, ha meghatároznánk a határ egyik és másik oldalán, hogy milyen szakképzésekben vagy szakterületeken tud az egyik oldal többet nyújtani, mint a másik, és egy koordinált fejlesztéssel egységesen gondolkodni az egészségügyi ellátást illetően. Az, hogy Romániából elég sokan Magyarországra járnak egészségügyi ellátásra, sok mindennek köszönhető, elsősorban a felszereltségnek és az egészségügyi ellátás minőségének. Valószínűleg ezen sem fogunk tudni változtatni egyik napról a másikra, de ehhez hozzátevődhet az, hogy közösen gondolkodunk a román és a magyar oldalon a fejlesztéseket illetően.”
A magánkórházak kapcsán Cseke úgy véli, támogatni kell azokat a szolgáltatásokat, melyekre az állami kórházakban nem képesek.
„Mindazokon a területeken, ahol az állam nem tud komoly szolgáltatást nyújtani, a privát szférának a bejövetele, alkalmazása mindenféleképpen támogatandó. Hogy ez mennyire tudja csökkenteni vagy visszaszorítani azt, hogy romániai állampolgárok külföldre járnak kezelésre, nem tudnám megítélni. Nagyon sok múlik a felszereltségen, hisz nagyon sok műtétet azért végeztetnek el külföldön, mert ezt a román egészségügy nem tudja elvégezni.”
Ami az indokolatlanul adott betegszabadságokat illeti, Cseke Attila elismerte, ezen a területen is van javítani való, hiszen az elmúlt években horribilis összegeket költöttek el ez irányban. Elmondása szerint tavaly az országos egészségbiztosítási alapból – 16-17 milliárd lejből – 923 millió lejt (!) a betegszabadságokra költöttek. Ez a romániai orvosi szolgáltatások, illetve a hazai egészségügyi rendszer működésére kiutalt finanszírozások mintegy 6%-át teszi ki. 2006-hoz képest ez az összeg országos viszonylatban megduplázódott, és ez a helyzet jellemző minden megyére, Aradra is. A miniszter szerint ezen változtatni kell, ezért a közeljövőben mindenképp szigorítani fogják a betegszabadságok engedélyezéséhez szükséges feltételeket.
A fast-food termékekre vonatkozó, sokat bírált adó kapcsán elmondta: kimondottan örül, hogy ebben a témában komoly társadalmi közvita bontakozott ki. „Nem rosszat álmodtam, hanem megnéztem a romániai statisztikákat, amik azt mutatják: 50%-a a felnőtt férfiaknak elhízott, nőknél ez 44%. A felnőttnek szíve-joga eldönteni, mit cselekszik, a fiataloknál, a gyerekeknél azonban az államnak kell minimum felhívni a figyelmet, hogy mi a tendencia. 2001-től 2008-ig megduplázódott az elhízott gyermekek száma. Ezek a hivatalos adatok Romániában, és ha az európai államok komolyan foglalkoznak ezzel a tendenciával és próbálják ezt visszaszorítani, akkor a román egészségügyi miniszternek is ez a kötelessége” – nyilatkozta Cseke, aki szerint javaslatának nyugati megítélése sokkal jobb volt, mint hazánkban.
A miniszter egyébiránt szeretné, ha a kórházakat ezután egy egységes, korrekt pontozás alapján finanszíroznák, mivel gyakran előfordul, hogy azonos kategóriájú kórházak különböző „bánásmódban” részesülnek.
Sólya R. Emília. Forrás: Nyugait Jelen (Arad)
2010. február 19.
Hazavárják az értelmiséget Székelyföldön
Értelmiségieket csábítanának a Székelyföldre az önkormányzatok, mivel Hargita és Kovászna megye egyaránt tanár- és orvoshiánnyal küzd. Míg előbbiben a megyeszékhelyre érkező orvosoknak lakást biztosítanának, Háromszéken valamennyi fiatal szakember ingyentelket kap az önkormányzattól. A szakemberhiánynak összetett okai vannak: bizonyos szakmák kimentek a divatból, így az idős pedagógusok nyugdíjazása után nincs utánpótlás.
Ingyentelket is kaphatnak a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól azok a fiatal értelmiségiek, akik hazaköltöznek a székelyföldi városba, amelynek súlyos tanár- és orvoshiánnyal kell megküzdenie. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2008-ban indította útjára a „Gyere haza!” programot, amelynek keretében idén tavasszal 50 fiatal szakember kaphat telket.
Antal Árpád polgármester többször hangsúlyozta, a városnak felkészült szakemberekre van szüksége, ám számításai szerint az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi fiataloknak csak 43 százaléka tért haza. Ezt pedig megérzi a tanügy és az egészségügy egyaránt, a kovásznai megyeszékhelyen pedagógusokra, orvosokra, aszszisztensekre, ápolókra egyaránt nagy szükség van.
Kiöregedett szakemberek
Egyre növekedni fog a szakképzett pedagógushiány a háromszéki tanügyi rendszerben, hívja fel a figyelmet Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondása szerint a közeljövőben elsősorban fizika, matematika és kémia szakos tanárok alkalmazására lesz szükség. A következő tanévtől ugyanis 75 háromszéki pedagógus éri el a hivatalos nyugdíjkorhatárt, közülük tizenöt kérte, hogy a későbbiekben is taníthasson, és tíznek a kérését jóvá is hagyták.
Értelmiségcsalogató lakások vidéken?
onzóbbá tenné a vidéki településeket a fiatal értelmiségiek számára a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium tervezett programja, amelynek keretében országos szinten 25 ezer lakást építenének a községközpontokban. Ezekben Elena Udrea tárcavezető elképzelése szerint a vidékre költöző tanároknak, orvosoknak, papoknak, mérnököknek biztosítanának lakrészt.
„Valamennyi községben kialakítunk egy külön lakónegyedet, amelyben tíz-tíz ház kap majd helyet, 100 négyzetméteres lakófelülettel. Udrea közlése szerint a szükséges földterületeket a helyi önkormányzatok biztosítanák. A miniszter azonban más konkrétumot még nem árult el, így azt sem tudni, hogy mikor kezdődik el az elképzelés, megvalósítása mint ahogy azt sem, hogy mekkora pénzösszeget különítene el erre a célra a szaktárca.
A hiányszakok esetében több jó eredményt felmutató tanárt szívesen visszatartottak volna, de ők általában nem merték ezt vállalni, mert bizonytalan, hogy később mikor, és milyen feltételek mellett kérhetik a nyugdíjazást. A főtanfelügyelő ugyanakkor leszögezte, a nyugdíjazásokkal nem lehet megoldani az előírt létszámcsökkentést.
A nyugdíjba vonuló tanár állását nem lehet egyszerűen megszüntetni, és így megoldani a költségtakarékosságot és a létszámcsökkentést, mert lehet, hogy több iskolában egyszerűen nem lesz, aki megtartsa a matematika- vagy a kémiaórát. Keresztély Irma az egyetemi központokban is érdeklődött, és mindössze két háromszéki diákot fedezett fel a reál szakokon. Fizika szakon például egyetlen Kovászna megyei állandó lakhellyel rendelkező fiatal sem tanul. Azok közül, akik a korábbi években végeztek, senki nem tért haza, és nem vállalt munkát a háromszéki tanügyben, ecsetelte a főtanfelügyelő.
Szatmár: gond van, stratégia nincs
Szatmár megyében még semmilyen stratégiát nem dolgoztak ki az értelmiség otthon tartására. A megyében uralkodó általános nézet szerint természetes dolog, hogy a szakképzett fiatalok kivándorolnak külföldre, hiszen ott sokkal jobban megbecsülik munkájukat, és a kinti bérezés sem összehasonlítható a hazaival. „Hallottunk róla, hogy a kormány szolgálati lakások építésével szeretné támogatni a falun dolgozó tanárokat és orvosokat, de konkrét lépéseket még nem tettek ennek érdekében. Az egyház hasonló módszerekkel segíti alkalmazottait, az állam is megtehetné ezt” – közölte lapunkkal Várna Levente, a szatmárnémeti önkormányzat munkatársa.
A megyei tanács sajtóirodája sem tud semmilyen átfogó tervről, amellyel megakadályozhatnák a szürkeállomány kivándorlását. A szatmári tanügyben egyébként az országos oktatási rendszer átszervezésével nem lesznek személyzetgondok. „Azt kell mondanom, hogy ősztől nem személyzethiány, hanem többlet lesz a megyében. Az idei tanévben a magyar katedrák 10–15 százalékát töltöttük be szakképzett, diplomás helyettesítőkkel, ám ezeknek a helyeknek a nagy része szeptembertől meg fog szűnni” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, megyei tanácsos.
A tanügyi szakember számításai szerint nagyon kevés helyet fognak versenyvizsgára bocsátani a nyáron. „Két héten belül készül el a pontos kimutatás arról, hogy hány állást kell megszüntetnünk, és ettől függ, a megmaradt katedrákat hogyan tudjuk majd betölteni. Mindenesetre, akiknek most végleges állásuk van a tanügyben, de ősztől megszűnik a katedrájuk, azok nyáron elsőbbséggel kérhetik az áthelyezésüket. A viszszamaradt katedrákat, már amenynyiben lesznek ilyenek, nyáron kiírjuk versenyvizsgára” – tette hozzá Kónya.
A megyei tanfelügyelőség kimutatásai alapján a partiumi megyében tavaly román-, magyar- és idegennyelvtanárból volt hiány, a fizika, számtan, biológia és kémia katedrákra pedig jelentős túljelentkezés volt a nyári versenyvizsgákon. Az egészségügy terén felemás helyzet alakult ki Szatmár megyében. „Vannak olyan községek, ahol két háziorvos is praktizál, más településeknek pedig egy sem jut” – vázolta a helyzetet lapunk kérdésére Dumitru Fanea, a Szatmár megyei orvosi kamara elnöke. Egyenetlen az eloszlás a kórházi személyzet tekintetében is.
„A nagykárolyi városi kórházban például három nőgyógyász szakorvos rendel, de egyetlen ortopéd sincsen. Szatmárnémetiben pedig két urológus dolgozik, amely indokolatlanul sok az ilyen típusú megbetegedések számát tekintve, ezzel szemben Avasfelsőfaluban egyetlen ilyen szakember sincs” – jegyezte meg Fanea.
Az orvosi kamara vezetője szerint természetes dolog, hogy a fiatal szakemberek külföldre vándorolnak, hiszen míg itthon egy tapasztalt orvos heti 7 napos munkamenet mellett 300 eurót keres, addig Nyugaton egy gyakornok orvos ennek az összegnek akár a tízszeresét is megkaphatja.
Kovászna megyében legalább harminc matematika, fizika és kémia szakos tanárra lenne szükség. A hiány egyelőre a vidéki iskolákat sújtja, de amint a jelenlegi tanárok elérik a nyugdíjkorhatárt a városi tanintézményekben is jelentkezni fog. Ezek a szakok kimentek divatból, ugyanaz történik, mint a kilencvenes években, amikor elveszítette népszerűségét a mérnöki szakma, így néhány év után kialakult a hiány, és egyre keresettebbek lettek ezek a szakemberek.
Akut orvoshiány, akadályozott alkalmazás
A háromszéki kórházakban is sok a betöltetlen állás. Vasile Neagovici, a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei elnöke elmondta, a szükségesnél sokkal kevesebb orvos és asszisztens dolgozik. Az állásokat két évvel ezelőtt zárolta az egészségügyi minisztérium, így a nyugdíjazással és az elvándorlással megcsappant a szakképzett ápolók és az orvosok száma. A szaktárca minden hetedik megüresedett állásra engedélyezett egy alkalmazást, így oda jutottak, hogy legalább kétszer annyi asszisztensre lenne szükség, mint ahányan jelenleg dolgoznak, részletezte Neagovici.
Mint kifejtette, Kovászna megyében szinte valamennyi szakterületre kellene orvos. A mentőállomáson hét orvos, a kovásznai szívkórházban harminc szívspecialista hiányzik. A kézdivásárhelyi kórházban minden osztályra kellene szakorvos, ott még szolgálati lakást is tudnának biztosítani. A baróti és a kovásznai városi kórházakban nincs röntgenorvos. A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban is még legalább tíz szakorvosra lenne szükség, ebben az intézményben is röntgenorvost, neonatológust, altató- és intenzív terápiás szakorvost alkalmaznának.
Az állások léteznek, de ezeket zárolta az egészségügyi minisztérium. Albert István orvosigazgató szerint pedig nincs túl sok remény arra, hogy ebben az évben engedélyezik az alkalmazást, bár ezt többször is kérték a minisztériumtól. Az orvosigazgató szerint a fiatal szakemberek szívesen dolgoznának Sepsiszentgyörgyön, hiszen az egyetemi központok után a megyei kórházak rendelkeznek a legjobb felszereltséggel, és a sepsiszentgyörgyi intézmény az elmúlt öt évben korszerű műszereket, berendezéseket kapott a minisztériumtól.
Lakás a Csíkszeredába költöző orvosoknak
Hargita megyében főként az egészségügyben súlyos a munkaerőhiány, Csíkszeredában például a 160 betöltendő állásból jelenleg mindössze hatvannak van gazdája, tájékoztatta a Krónikát Demeter Ferenc, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. Mint részletezte, az elmúlt években nem bizonyult optimálisnak a humánerőforrás-politika. „A szakképesítési törvény nem bátorította a környéken élő orvosok képzését, így igen kevés a helyi szakember” – magyarázta.
Kérdésünkre, hogy milyen intézkedéseket tesznek a csíkszeredai állások vonzóbbá tételére, a menedzser elmondta, aktívan kutatják a szakorvosokat, utolsóéves rezidenseket és végzősöket, akik hajlandóak lennének Hargita megyébe költözni. A csíkszeredai kórházmenedzser szerint a legégetőbb hiányosságok a járvány-, tüdő- illetve az elmegyógyászati osztályon, valamint a szemészeten és az onkológián jelentkeztek.
Azonban az új alkalmazásokhoz Hargita megyében is szükség van miniszteri beavatkozásra bizonyos állások meghirdetésére, felszabadítására, ennek érdekében a megyei önkormányzat és a kórház vezetősége folyamatosan konzultál Cseke Attila egészségügyi miniszterrel. Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint, a kórházban megközelítőleg 30-40 rezidens orvos gyakorlatozik, de sajnálatos módon munkájuk befejeztével nem maradnak a megyében, városban.
„A kezdő orvosok számára nem vonzó az állás Csíkszeredában, mivel nem egyetemi központ, így csak ideiglenesen látnak el kórházi feladatot, azután pedig odébbállnak” – fejtette ki Borboly. A tanácselnök ugyanakkor elmondta, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy Csíkszereda vonzóvá váljon a szakemberek számára, többek között idén nyolc kétszobás, összkomfortos szolgálati lakást építenének számukra.
„A szolgálati lakások terve már tavaly megszületett, azonban csak mostanra sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket” – magyarázta Borboly, aki egyben arra is kitért, hogy külföldön élő szakembereket is igyekeznek hazacsalogatni, a hazai munkahelyek vonzóbbá tételéhez azonban szerinte elengedhetetlen a politikum, az egészségügyi minisztérium támogatása is.
A tanügyben nincsenek azonban Kovászna megyéhez hasonló problémák. Ferencz S. Alpár főtanfelügyelőtől megtudtuk, ugyancsak március 10-ére készül el az adatbázisuk, a rendelkezésre álló információk alapján annyit már most tudott mondani, hogy nem annyira a tanári állások állnak betöltetlenül, hanem iskolai adminisztratív személyzetre lenne szükség.
„Elindítottunk egy úgynevezett posztésszerűsítési folyamatot, amelyhez az iskolák segítségére is számítunk” – részletezte a nemrég kinevezett főtanfelügyelő. Ferencz ugyanakkor kiemelte, igyekeznek minél kevesebb tanügyi alkalmazottat elbocsátani, hiszen véleménye szerint sok esetben csupán racionalizálni kell az állásokat.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Forró Gyöngyvér, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
Értelmiségieket csábítanának a Székelyföldre az önkormányzatok, mivel Hargita és Kovászna megye egyaránt tanár- és orvoshiánnyal küzd. Míg előbbiben a megyeszékhelyre érkező orvosoknak lakást biztosítanának, Háromszéken valamennyi fiatal szakember ingyentelket kap az önkormányzattól. A szakemberhiánynak összetett okai vannak: bizonyos szakmák kimentek a divatból, így az idős pedagógusok nyugdíjazása után nincs utánpótlás.
Ingyentelket is kaphatnak a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól azok a fiatal értelmiségiek, akik hazaköltöznek a székelyföldi városba, amelynek súlyos tanár- és orvoshiánnyal kell megküzdenie. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2008-ban indította útjára a „Gyere haza!” programot, amelynek keretében idén tavasszal 50 fiatal szakember kaphat telket.
Antal Árpád polgármester többször hangsúlyozta, a városnak felkészült szakemberekre van szüksége, ám számításai szerint az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi fiataloknak csak 43 százaléka tért haza. Ezt pedig megérzi a tanügy és az egészségügy egyaránt, a kovásznai megyeszékhelyen pedagógusokra, orvosokra, aszszisztensekre, ápolókra egyaránt nagy szükség van.
Kiöregedett szakemberek
Egyre növekedni fog a szakképzett pedagógushiány a háromszéki tanügyi rendszerben, hívja fel a figyelmet Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondása szerint a közeljövőben elsősorban fizika, matematika és kémia szakos tanárok alkalmazására lesz szükség. A következő tanévtől ugyanis 75 háromszéki pedagógus éri el a hivatalos nyugdíjkorhatárt, közülük tizenöt kérte, hogy a későbbiekben is taníthasson, és tíznek a kérését jóvá is hagyták.
Értelmiségcsalogató lakások vidéken?
onzóbbá tenné a vidéki településeket a fiatal értelmiségiek számára a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium tervezett programja, amelynek keretében országos szinten 25 ezer lakást építenének a községközpontokban. Ezekben Elena Udrea tárcavezető elképzelése szerint a vidékre költöző tanároknak, orvosoknak, papoknak, mérnököknek biztosítanának lakrészt.
„Valamennyi községben kialakítunk egy külön lakónegyedet, amelyben tíz-tíz ház kap majd helyet, 100 négyzetméteres lakófelülettel. Udrea közlése szerint a szükséges földterületeket a helyi önkormányzatok biztosítanák. A miniszter azonban más konkrétumot még nem árult el, így azt sem tudni, hogy mikor kezdődik el az elképzelés, megvalósítása mint ahogy azt sem, hogy mekkora pénzösszeget különítene el erre a célra a szaktárca.
A hiányszakok esetében több jó eredményt felmutató tanárt szívesen visszatartottak volna, de ők általában nem merték ezt vállalni, mert bizonytalan, hogy később mikor, és milyen feltételek mellett kérhetik a nyugdíjazást. A főtanfelügyelő ugyanakkor leszögezte, a nyugdíjazásokkal nem lehet megoldani az előírt létszámcsökkentést.
A nyugdíjba vonuló tanár állását nem lehet egyszerűen megszüntetni, és így megoldani a költségtakarékosságot és a létszámcsökkentést, mert lehet, hogy több iskolában egyszerűen nem lesz, aki megtartsa a matematika- vagy a kémiaórát. Keresztély Irma az egyetemi központokban is érdeklődött, és mindössze két háromszéki diákot fedezett fel a reál szakokon. Fizika szakon például egyetlen Kovászna megyei állandó lakhellyel rendelkező fiatal sem tanul. Azok közül, akik a korábbi években végeztek, senki nem tért haza, és nem vállalt munkát a háromszéki tanügyben, ecsetelte a főtanfelügyelő.
Szatmár: gond van, stratégia nincs
Szatmár megyében még semmilyen stratégiát nem dolgoztak ki az értelmiség otthon tartására. A megyében uralkodó általános nézet szerint természetes dolog, hogy a szakképzett fiatalok kivándorolnak külföldre, hiszen ott sokkal jobban megbecsülik munkájukat, és a kinti bérezés sem összehasonlítható a hazaival. „Hallottunk róla, hogy a kormány szolgálati lakások építésével szeretné támogatni a falun dolgozó tanárokat és orvosokat, de konkrét lépéseket még nem tettek ennek érdekében. Az egyház hasonló módszerekkel segíti alkalmazottait, az állam is megtehetné ezt” – közölte lapunkkal Várna Levente, a szatmárnémeti önkormányzat munkatársa.
A megyei tanács sajtóirodája sem tud semmilyen átfogó tervről, amellyel megakadályozhatnák a szürkeállomány kivándorlását. A szatmári tanügyben egyébként az országos oktatási rendszer átszervezésével nem lesznek személyzetgondok. „Azt kell mondanom, hogy ősztől nem személyzethiány, hanem többlet lesz a megyében. Az idei tanévben a magyar katedrák 10–15 százalékát töltöttük be szakképzett, diplomás helyettesítőkkel, ám ezeknek a helyeknek a nagy része szeptembertől meg fog szűnni” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, megyei tanácsos.
A tanügyi szakember számításai szerint nagyon kevés helyet fognak versenyvizsgára bocsátani a nyáron. „Két héten belül készül el a pontos kimutatás arról, hogy hány állást kell megszüntetnünk, és ettől függ, a megmaradt katedrákat hogyan tudjuk majd betölteni. Mindenesetre, akiknek most végleges állásuk van a tanügyben, de ősztől megszűnik a katedrájuk, azok nyáron elsőbbséggel kérhetik az áthelyezésüket. A viszszamaradt katedrákat, már amenynyiben lesznek ilyenek, nyáron kiírjuk versenyvizsgára” – tette hozzá Kónya.
A megyei tanfelügyelőség kimutatásai alapján a partiumi megyében tavaly román-, magyar- és idegennyelvtanárból volt hiány, a fizika, számtan, biológia és kémia katedrákra pedig jelentős túljelentkezés volt a nyári versenyvizsgákon. Az egészségügy terén felemás helyzet alakult ki Szatmár megyében. „Vannak olyan községek, ahol két háziorvos is praktizál, más településeknek pedig egy sem jut” – vázolta a helyzetet lapunk kérdésére Dumitru Fanea, a Szatmár megyei orvosi kamara elnöke. Egyenetlen az eloszlás a kórházi személyzet tekintetében is.
„A nagykárolyi városi kórházban például három nőgyógyász szakorvos rendel, de egyetlen ortopéd sincsen. Szatmárnémetiben pedig két urológus dolgozik, amely indokolatlanul sok az ilyen típusú megbetegedések számát tekintve, ezzel szemben Avasfelsőfaluban egyetlen ilyen szakember sincs” – jegyezte meg Fanea.
Az orvosi kamara vezetője szerint természetes dolog, hogy a fiatal szakemberek külföldre vándorolnak, hiszen míg itthon egy tapasztalt orvos heti 7 napos munkamenet mellett 300 eurót keres, addig Nyugaton egy gyakornok orvos ennek az összegnek akár a tízszeresét is megkaphatja.
Kovászna megyében legalább harminc matematika, fizika és kémia szakos tanárra lenne szükség. A hiány egyelőre a vidéki iskolákat sújtja, de amint a jelenlegi tanárok elérik a nyugdíjkorhatárt a városi tanintézményekben is jelentkezni fog. Ezek a szakok kimentek divatból, ugyanaz történik, mint a kilencvenes években, amikor elveszítette népszerűségét a mérnöki szakma, így néhány év után kialakult a hiány, és egyre keresettebbek lettek ezek a szakemberek.
Akut orvoshiány, akadályozott alkalmazás
A háromszéki kórházakban is sok a betöltetlen állás. Vasile Neagovici, a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei elnöke elmondta, a szükségesnél sokkal kevesebb orvos és asszisztens dolgozik. Az állásokat két évvel ezelőtt zárolta az egészségügyi minisztérium, így a nyugdíjazással és az elvándorlással megcsappant a szakképzett ápolók és az orvosok száma. A szaktárca minden hetedik megüresedett állásra engedélyezett egy alkalmazást, így oda jutottak, hogy legalább kétszer annyi asszisztensre lenne szükség, mint ahányan jelenleg dolgoznak, részletezte Neagovici.
Mint kifejtette, Kovászna megyében szinte valamennyi szakterületre kellene orvos. A mentőállomáson hét orvos, a kovásznai szívkórházban harminc szívspecialista hiányzik. A kézdivásárhelyi kórházban minden osztályra kellene szakorvos, ott még szolgálati lakást is tudnának biztosítani. A baróti és a kovásznai városi kórházakban nincs röntgenorvos. A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban is még legalább tíz szakorvosra lenne szükség, ebben az intézményben is röntgenorvost, neonatológust, altató- és intenzív terápiás szakorvost alkalmaznának.
Az állások léteznek, de ezeket zárolta az egészségügyi minisztérium. Albert István orvosigazgató szerint pedig nincs túl sok remény arra, hogy ebben az évben engedélyezik az alkalmazást, bár ezt többször is kérték a minisztériumtól. Az orvosigazgató szerint a fiatal szakemberek szívesen dolgoznának Sepsiszentgyörgyön, hiszen az egyetemi központok után a megyei kórházak rendelkeznek a legjobb felszereltséggel, és a sepsiszentgyörgyi intézmény az elmúlt öt évben korszerű műszereket, berendezéseket kapott a minisztériumtól.
Lakás a Csíkszeredába költöző orvosoknak
Hargita megyében főként az egészségügyben súlyos a munkaerőhiány, Csíkszeredában például a 160 betöltendő állásból jelenleg mindössze hatvannak van gazdája, tájékoztatta a Krónikát Demeter Ferenc, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. Mint részletezte, az elmúlt években nem bizonyult optimálisnak a humánerőforrás-politika. „A szakképesítési törvény nem bátorította a környéken élő orvosok képzését, így igen kevés a helyi szakember” – magyarázta.
Kérdésünkre, hogy milyen intézkedéseket tesznek a csíkszeredai állások vonzóbbá tételére, a menedzser elmondta, aktívan kutatják a szakorvosokat, utolsóéves rezidenseket és végzősöket, akik hajlandóak lennének Hargita megyébe költözni. A csíkszeredai kórházmenedzser szerint a legégetőbb hiányosságok a járvány-, tüdő- illetve az elmegyógyászati osztályon, valamint a szemészeten és az onkológián jelentkeztek.
Azonban az új alkalmazásokhoz Hargita megyében is szükség van miniszteri beavatkozásra bizonyos állások meghirdetésére, felszabadítására, ennek érdekében a megyei önkormányzat és a kórház vezetősége folyamatosan konzultál Cseke Attila egészségügyi miniszterrel. Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint, a kórházban megközelítőleg 30-40 rezidens orvos gyakorlatozik, de sajnálatos módon munkájuk befejeztével nem maradnak a megyében, városban.
„A kezdő orvosok számára nem vonzó az állás Csíkszeredában, mivel nem egyetemi központ, így csak ideiglenesen látnak el kórházi feladatot, azután pedig odébbállnak” – fejtette ki Borboly. A tanácselnök ugyanakkor elmondta, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy Csíkszereda vonzóvá váljon a szakemberek számára, többek között idén nyolc kétszobás, összkomfortos szolgálati lakást építenének számukra.
„A szolgálati lakások terve már tavaly megszületett, azonban csak mostanra sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket” – magyarázta Borboly, aki egyben arra is kitért, hogy külföldön élő szakembereket is igyekeznek hazacsalogatni, a hazai munkahelyek vonzóbbá tételéhez azonban szerinte elengedhetetlen a politikum, az egészségügyi minisztérium támogatása is.
A tanügyben nincsenek azonban Kovászna megyéhez hasonló problémák. Ferencz S. Alpár főtanfelügyelőtől megtudtuk, ugyancsak március 10-ére készül el az adatbázisuk, a rendelkezésre álló információk alapján annyit már most tudott mondani, hogy nem annyira a tanári állások állnak betöltetlenül, hanem iskolai adminisztratív személyzetre lenne szükség.
„Elindítottunk egy úgynevezett posztésszerűsítési folyamatot, amelyhez az iskolák segítségére is számítunk” – részletezte a nemrég kinevezett főtanfelügyelő. Ferencz ugyanakkor kiemelte, igyekeznek minél kevesebb tanügyi alkalmazottat elbocsátani, hiszen véleménye szerint sok esetben csupán racionalizálni kell az állásokat.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Forró Gyöngyvér, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 20.
Már hivatalosan is az RMDSZ kezeli az erdélyi magyarságnak járó közpénzt
Lemond a pártoknak járó támogatásról az RMDSZ, és ezután hivatalosan is a szövetség kasszájába folynak be azok a költségvetési pénzek, melyeket a kormány a magyarság támogatására szán.
Korábban a támogatást az e célból létrehozott Communitas Alapítvány kezelte, a jövőben csak az összeg egyharmadát kapja meg az RMDSZ-től, ennyire írhat ki pályázatot.
Az állam által folyósított kisebbségi támogatások 1997-ig ugyancsak az RMDSZ-hez folytak be, az ekkor megjelenő párttörvény azonban úgy rendelkezett: egy szervezet vagy kisebbségi támogatást kap, vagy a parlamenti pártoknak járó illetményt veszi fel. A szövetség ekkor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre (EMKE) bízta a magyarságnak juttatott pénzek kezelését, később, éppen az EMKE kérésére, létrehozta a Communitas Alapítványt. Néhány éve a Krónikában megjelenő riportsorozat derített fényt arra, hogy a magyarságnak kiutalt pénzek alig egyharmadát osztották el nyílt, többé-kevésbé tisztességes pályáztatással, a többi a szervezet és ennek vezetői érdekeit szolgálta.
Az RMDSZ jelenlegi ügyvezető elnöke, Takács Csaba szerint éppen a tisztánlátás végett volt szükség erre a lépésre, lemondtak a pártoknak járó támogatásról (ez jóval kisebb, alig félmillió lej), így joggal és törvényesen kezelhetik a magyar kisebbségnek szánt több mint tizenötmilliót.
Bíznak abban is, így elkerülik azt is, hogy egyfolytában magyarázkodniuk kelljen az ellenőrző hatóságnak vagy a médiának. Kezdeményezésük érthető, hisz a pénzeket kezelő Interetnikai Kapcsolatok Hivatalánál a romániai magyarság egyedüli bejegyzett képviselője az RMDSZ. Kérést nyújtottak be, s így tavaly márciustól nekik utalják a pénzt — mondta el Markó Attila államtitkár, aki ugyancsak a szövetség jóvoltából töltheti be ezt a tisztséget.
A kérdés azért vált időszerűvé, mert szerdán jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a kormányrendelet, amely szerint a kormányfőtitkárság tizenötmillió lejt utal ki az RMDSZ-nek. A főtitkárság hetvenmillió lejt osztott szét a romániai nemzeti kisebbségek szervezetei között, Frunda György szenátor szerint a magyarság pénzét azért az RMDSZ kapta, mert kettős szerepet tölt be, a politikai mellett a szövetség vállalta a reprezentatív kulturális képviseletet is.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Lemond a pártoknak járó támogatásról az RMDSZ, és ezután hivatalosan is a szövetség kasszájába folynak be azok a költségvetési pénzek, melyeket a kormány a magyarság támogatására szán.
Korábban a támogatást az e célból létrehozott Communitas Alapítvány kezelte, a jövőben csak az összeg egyharmadát kapja meg az RMDSZ-től, ennyire írhat ki pályázatot.
Az állam által folyósított kisebbségi támogatások 1997-ig ugyancsak az RMDSZ-hez folytak be, az ekkor megjelenő párttörvény azonban úgy rendelkezett: egy szervezet vagy kisebbségi támogatást kap, vagy a parlamenti pártoknak járó illetményt veszi fel. A szövetség ekkor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre (EMKE) bízta a magyarságnak juttatott pénzek kezelését, később, éppen az EMKE kérésére, létrehozta a Communitas Alapítványt. Néhány éve a Krónikában megjelenő riportsorozat derített fényt arra, hogy a magyarságnak kiutalt pénzek alig egyharmadát osztották el nyílt, többé-kevésbé tisztességes pályáztatással, a többi a szervezet és ennek vezetői érdekeit szolgálta.
Az RMDSZ jelenlegi ügyvezető elnöke, Takács Csaba szerint éppen a tisztánlátás végett volt szükség erre a lépésre, lemondtak a pártoknak járó támogatásról (ez jóval kisebb, alig félmillió lej), így joggal és törvényesen kezelhetik a magyar kisebbségnek szánt több mint tizenötmilliót.
Bíznak abban is, így elkerülik azt is, hogy egyfolytában magyarázkodniuk kelljen az ellenőrző hatóságnak vagy a médiának. Kezdeményezésük érthető, hisz a pénzeket kezelő Interetnikai Kapcsolatok Hivatalánál a romániai magyarság egyedüli bejegyzett képviselője az RMDSZ. Kérést nyújtottak be, s így tavaly márciustól nekik utalják a pénzt — mondta el Markó Attila államtitkár, aki ugyancsak a szövetség jóvoltából töltheti be ezt a tisztséget.
A kérdés azért vált időszerűvé, mert szerdán jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a kormányrendelet, amely szerint a kormányfőtitkárság tizenötmillió lejt utal ki az RMDSZ-nek. A főtitkárság hetvenmillió lejt osztott szét a romániai nemzeti kisebbségek szervezetei között, Frunda György szenátor szerint a magyarság pénzét azért az RMDSZ kapta, mert kettős szerepet tölt be, a politikai mellett a szövetség vállalta a reprezentatív kulturális képviseletet is.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. február 22.
Széchenyi István a jelenben
Szatmár megye – A150 éve elhunyt gróf Széchenyi István tiszteletére a Széchenyi Emlékévnek nyilvánított idei esztendőben Szatmár megyében is ünnepségsorozattal emlékeznek meg a legnagyobb magyarról.
Gróf Széchenyi István a magyar reformkor nagy vezéregyénisége, politikus, író, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, és a külpolitika megreformálása fűződik. Szatmár megyében Széchenyi-emlékbizottság alakult (Erdei D. István parlamenti képviselő, Szőcs Péter történész, a Szent István Kör elnöke, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, Enyedi István, a Megyei Hagyományőrző Tanács főmunkatársa és Sike Lajos újságíró, az Országos Széchenyi Kör megbízottja, az emlékbizottság ügyvivője), amely öt rendezvénnyel emlékezik meg a legnagyobb magyarról. Az elsőre áprilisban kerül sor, amikor a szatmárnémeti Szent István Kör gróf Széchenyi Istvánra emlékező ünnepi ülést szervez az RMDSZ szatmári székházában. Kortársunk Széchenyi címmel Kereskényi Sándor tanár, politológus tart előadást, majd Sike Lajos újságíró beszámol az április 8-án Budapesten, az Akadémián tartandó országos megemlékezésről. Ezt követően május 3-án gróf Széchenyi István életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílik a Szatmár Megyei Múzeum nagytermében.
A tárlatot a nyár folyamán Nagykárolyba is elviszik, s végül Kőszegremetén is bemutatják. Hogy Széchenyi életét és munkásságát az ifjúság is jobban megismerje, az emlékbizottságSzéchenyi-vetélkedőt rendez középiskolások számára, melynek megyei döntőjére június 4-én kerül sor a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Szeptember 4-én Kárpát-medencei Széchenyi-emlékünnepséget rendeznek Kőszegremetén, ahol Erdély egyedüli szabadtériSzéchenyi emlékműve áll (Emeltetett 1861-ben).Az ünnepség a helyi református templomban kezdődik, ahol Sziszik József lelkipásztor hirdet igét, orgonán játszik dr. Enyedi István, egyházi-zene és néprajzkutató. Majd az ünnepség a falu fölött lévő emlékműnél folytatódik. Köszöntőt mond Csehi Árpád RMDSZ és megyei tanácselnök, és Sike Lajos újságíró. Meghívott előadók: Kelemen Hunor kulturális miniszter, Katona Tamás budapesti történész ny. nagykövet és államtitkár, Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kenessey Károly a nagycenki Széchenyi múzeum igazgatója, Erdei D. István parlamenti képviselő, Kubik József a Széchenyi Kör nyíregyházi elnöke, valamint Dohi Károly remetei helytörténész. Végezetül pedig október első felében a Széchenyi tiszteletére külön táblával megjelölt emlékfát is ültetnek a szatmári Kossuth-kertbe.
Pándi Annamária. Forrás: erdon.ro
Szatmár megye – A150 éve elhunyt gróf Széchenyi István tiszteletére a Széchenyi Emlékévnek nyilvánított idei esztendőben Szatmár megyében is ünnepségsorozattal emlékeznek meg a legnagyobb magyarról.
Gróf Széchenyi István a magyar reformkor nagy vezéregyénisége, politikus, író, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, és a külpolitika megreformálása fűződik. Szatmár megyében Széchenyi-emlékbizottság alakult (Erdei D. István parlamenti képviselő, Szőcs Péter történész, a Szent István Kör elnöke, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, Enyedi István, a Megyei Hagyományőrző Tanács főmunkatársa és Sike Lajos újságíró, az Országos Széchenyi Kör megbízottja, az emlékbizottság ügyvivője), amely öt rendezvénnyel emlékezik meg a legnagyobb magyarról. Az elsőre áprilisban kerül sor, amikor a szatmárnémeti Szent István Kör gróf Széchenyi Istvánra emlékező ünnepi ülést szervez az RMDSZ szatmári székházában. Kortársunk Széchenyi címmel Kereskényi Sándor tanár, politológus tart előadást, majd Sike Lajos újságíró beszámol az április 8-án Budapesten, az Akadémián tartandó országos megemlékezésről. Ezt követően május 3-án gróf Széchenyi István életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílik a Szatmár Megyei Múzeum nagytermében.
A tárlatot a nyár folyamán Nagykárolyba is elviszik, s végül Kőszegremetén is bemutatják. Hogy Széchenyi életét és munkásságát az ifjúság is jobban megismerje, az emlékbizottságSzéchenyi-vetélkedőt rendez középiskolások számára, melynek megyei döntőjére június 4-én kerül sor a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Szeptember 4-én Kárpát-medencei Széchenyi-emlékünnepséget rendeznek Kőszegremetén, ahol Erdély egyedüli szabadtériSzéchenyi emlékműve áll (Emeltetett 1861-ben).Az ünnepség a helyi református templomban kezdődik, ahol Sziszik József lelkipásztor hirdet igét, orgonán játszik dr. Enyedi István, egyházi-zene és néprajzkutató. Majd az ünnepség a falu fölött lévő emlékműnél folytatódik. Köszöntőt mond Csehi Árpád RMDSZ és megyei tanácselnök, és Sike Lajos újságíró. Meghívott előadók: Kelemen Hunor kulturális miniszter, Katona Tamás budapesti történész ny. nagykövet és államtitkár, Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kenessey Károly a nagycenki Széchenyi múzeum igazgatója, Erdei D. István parlamenti képviselő, Kubik József a Széchenyi Kör nyíregyházi elnöke, valamint Dohi Károly remetei helytörténész. Végezetül pedig október első felében a Széchenyi tiszteletére külön táblával megjelölt emlékfát is ültetnek a szatmári Kossuth-kertbe.
Pándi Annamária. Forrás: erdon.ro
2010. február 23.
Markó: Alapvető véleménykülönbség van közöttünk
A múlt hét végi EMEF-tanácskozáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács átadott egy meghívót az RMDSZ-nek azzal, hogy nagyon szeretnék, ha részt vennének az igazságért induló fáklyás menetben, amely a marosvásárhelyi fekete március huszadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat nyitómomentuma lesz.
Ennek kapcsán, újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla szövetségi elnök kijelentette:
- Mi is fogunk szervezni eseményeket, és mondtam is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács-béli kollégáknak, hogy kicsit furcsállom, és talán egyeztetni kellett volna velünk is, amikor Marosvásárhely márciusáról akarunk megemlékezni, hiszen úgy adódik, hogy az RMDSZ vezetői közül ma is többen vannak, akik így-úgy részesei, szenvedő alanyai voltak az akkor történteknek. Az azért különös, hogy nem velük konzultálva és őket meg nem kérdezve történik a megemlékezés.
Az első nagy megemlékezés március 15-én lesz
- Az RMDSZ is meg fog emlékezni, és azt gondolom, hogy az első nagy megemlékezés ebben az esetben maga március 15-e lesz mint fontos ünnepünk. Húsz éve ünnepeltük meg először március 15-ét itt, Marosvásárhelyen, aztán rá néhány napra bekövetkezett március 19-20., tehát nem hiszem, hogy nekünk most azon kellene huzakodnunk, hogy ki hogyan emlékezik. Az jó, hogy mindenki tudatában van annak, hogy mennyire fontos felidézni az akkori tanulságokat, mert ezek nemcsak marosvásárhelyi érvényűek, hanem egész Erdélyt átfogó, sőt egész Kárpát-medencei fontosságúak.
- Részt vesz az RMDSZ a fáklyásmenetben?
- Nem tudom. Megmondom őszintén, egyelőre nem foglalkoztam a konkrét programmal, amelyet Tőkés Lászlóék szerveznek. Nem vagyok én ilyen fáklyásmenetpárti, de hát szervezhetünk fáklyás felvonulást. Utoljára gyermekkoromban cipeltek el különböző fáklyásmenetekre, emlékszem, egész más érzelmi háttérrel. Nem tudom tehát, hogy részt veszünk-e ezen a fáklyásmeneten.
Az erdélyi magyarok számára a lehetséges legerősebb eszköz a kormányban való részvétel
- A kormányba lépés kapcsán fejtette ki Tőkés László, hogy nem lenne jó, ha az RMDSZ közelebb kerülne a koalíciós partnereihez, mint a magyarokhoz…
- Azt hiszem, alapvető véleménykülönbség van közöttünk. Tőkés László és még néhány jelentős személyiség sem 1996-ban, sem 2004-ben, sem 2009-ben nem igazán tudták támogatni azt, hogy a romániai magyar érdekvédelmi szervezet kormányzásra vállalkozzék. Nemcsak most, amikor Tőkés László nincs az RMDSZ-ben, hanem már 1996-ban, amikor az RMDSZ-ben volt, akkor sem igazán értett egyet vele. Ez az alapvető nézetkülönbség most is megvan, és én továbbra is állítom, hogy az erdélyi magyarok számára ma, a jelenlegi politikai körülmények között a lehetséges legerősebb eszköz, ha jól használjuk ki egyrészt az önkormányzatokban való jelenlétet – az is kormányzás, helyi szinten, és attól senki sem ódzkodik –, másrészt pedig központi szinten, a kormányban való részvételt.
Mózes Edit, Népújság. Forrás: Erdély.ma
A múlt hét végi EMEF-tanácskozáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács átadott egy meghívót az RMDSZ-nek azzal, hogy nagyon szeretnék, ha részt vennének az igazságért induló fáklyás menetben, amely a marosvásárhelyi fekete március huszadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat nyitómomentuma lesz.
Ennek kapcsán, újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla szövetségi elnök kijelentette:
- Mi is fogunk szervezni eseményeket, és mondtam is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács-béli kollégáknak, hogy kicsit furcsállom, és talán egyeztetni kellett volna velünk is, amikor Marosvásárhely márciusáról akarunk megemlékezni, hiszen úgy adódik, hogy az RMDSZ vezetői közül ma is többen vannak, akik így-úgy részesei, szenvedő alanyai voltak az akkor történteknek. Az azért különös, hogy nem velük konzultálva és őket meg nem kérdezve történik a megemlékezés.
Az első nagy megemlékezés március 15-én lesz
- Az RMDSZ is meg fog emlékezni, és azt gondolom, hogy az első nagy megemlékezés ebben az esetben maga március 15-e lesz mint fontos ünnepünk. Húsz éve ünnepeltük meg először március 15-ét itt, Marosvásárhelyen, aztán rá néhány napra bekövetkezett március 19-20., tehát nem hiszem, hogy nekünk most azon kellene huzakodnunk, hogy ki hogyan emlékezik. Az jó, hogy mindenki tudatában van annak, hogy mennyire fontos felidézni az akkori tanulságokat, mert ezek nemcsak marosvásárhelyi érvényűek, hanem egész Erdélyt átfogó, sőt egész Kárpát-medencei fontosságúak.
- Részt vesz az RMDSZ a fáklyásmenetben?
- Nem tudom. Megmondom őszintén, egyelőre nem foglalkoztam a konkrét programmal, amelyet Tőkés Lászlóék szerveznek. Nem vagyok én ilyen fáklyásmenetpárti, de hát szervezhetünk fáklyás felvonulást. Utoljára gyermekkoromban cipeltek el különböző fáklyásmenetekre, emlékszem, egész más érzelmi háttérrel. Nem tudom tehát, hogy részt veszünk-e ezen a fáklyásmeneten.
Az erdélyi magyarok számára a lehetséges legerősebb eszköz a kormányban való részvétel
- A kormányba lépés kapcsán fejtette ki Tőkés László, hogy nem lenne jó, ha az RMDSZ közelebb kerülne a koalíciós partnereihez, mint a magyarokhoz…
- Azt hiszem, alapvető véleménykülönbség van közöttünk. Tőkés László és még néhány jelentős személyiség sem 1996-ban, sem 2004-ben, sem 2009-ben nem igazán tudták támogatni azt, hogy a romániai magyar érdekvédelmi szervezet kormányzásra vállalkozzék. Nemcsak most, amikor Tőkés László nincs az RMDSZ-ben, hanem már 1996-ban, amikor az RMDSZ-ben volt, akkor sem igazán értett egyet vele. Ez az alapvető nézetkülönbség most is megvan, és én továbbra is állítom, hogy az erdélyi magyarok számára ma, a jelenlegi politikai körülmények között a lehetséges legerősebb eszköz, ha jól használjuk ki egyrészt az önkormányzatokban való jelenlétet – az is kormányzás, helyi szinten, és attól senki sem ódzkodik –, másrészt pedig központi szinten, a kormányban való részvételt.
Mózes Edit, Népújság. Forrás: Erdély.ma
2010. február 23.
Markó Béla: Nem vagyok fáklyásmenetpárti
Nincs megegyezés a március 19-20-i megemlékezés ügyében
A múlt hét végi EMEF-tanácskozáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács átadott egy meghívót az RMDSZ-nek azzal, hogy nagyon szeretnék, ha részt vennének az igazságért induló fáklyásmenetben, amely a marosvásárhelyi fekete március huszadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat nyitó momentuma lesz.
Ennek kapcsán, újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla szövetségi elnök kijelentette: – Mi is fogunk szervezni eseményeket, és mondtam is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács-béli kollégáknak, hogy kicsit furcsállom, és talán egyeztetni kellett volna velünk is, amikor Marosvásárhely márciusáról akarunk megemlékezni, hiszen úgy adódik, hogy az RMDSZ vezetői közül ma is többen vannak, akik így- úgy részesei, szenvedő alanyai voltak az akkor történteknek. Az azért különös, hogy nem velük konzultálva és őket meg nem kérdezve történik a megemlékezés.
Az első nagy megemlékezés március 15.- én lesz
Az RMDSZ is meg fog emlékezni, és azt gondolom, hogy az első nagy megemlékezés ebben az esetben maga március 15-e lesz mint fontos ünnepünk. Húsz éve ünnepeltük meg először március 15-ét itt, Marosvásárhelyen, aztán rá néhány napra bekövetkezett március 19-20., tehát nem hiszem, hogy nekünk most azon kellene huzakodnunk, hogy ki hogyan emlékezik. Az jó, hogy mindenki tudatában van annak, hogy mennyire fontos felidézni az akkori tanulságokat, mert ezek nemcsak marosvásárhelyi érvényűek, hanem egész Erdélyt átfogó, sőt egész Kárpát-medencei fontosságúak.
Népújság: Részt vesz az RMDSZ a fáklyásmenetben?
Markó Béla: Nem tudom. Megmondom őszintén, egyelőre nem foglalkoztam a konkrét programmal, amelyet Tőkés Lászlóék szerveznek. Nem vagyok én ilyen fáklyásmenetpárti, de hát szervezhetünk fáklyás felvonulást. Utoljára gyermekkoromban cipeltek el különböző fáklyásmenetekre, emlékszem, egész más érzelmi háttérrel. Nem tudom tehát, hogy részt veszünk-e ezen a fáklyásmeneten.
Az erdélyi magyarok számára a lehetséges legerősebb eszköz a kormányban való részvétel
Népújság: A kormányba lépés kapcsán fejtette ki Tőkés László, hogy nem lenne jó, ha az RMDSZ közelebb kerülne a koalíciós partnereihez, mint a magyarokhoz…
Markó Béla: Azt hiszem, alapvető véleménykülönbség van közöttünk. Tőkés László és még néhány jelentős személyiség sem 1996-ban, sem 2004-ben, sem 2009-ben nem igazán tudták támogatni azt, hogy a romániai magyar érdekvédelmi szervezet kormányzásra vállalkozzék. Nemcsak most, amikor Tőkés László nincs az RMDSZ-ben, hanem már 1996-ban, amikor az RMDSZ-ben volt, akkor sem igazán értett egyet vele. Ez az alapvető nézetkülönbség most is megvan, és én továbbra is állítom, hogy az erdélyi magyarok számára ma, a jelenlegi politikai körülmények között a lehetséges legerősebb eszköz, ha jól használjuk ki egyrészt az önkormányzatokban való jelenlétet – az is kormányzás, helyi szinten, és attól senki sem ódzkodik –, másrészt pedig központi szinten, a kormányban való részvételt.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Nincs megegyezés a március 19-20-i megemlékezés ügyében
A múlt hét végi EMEF-tanácskozáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács átadott egy meghívót az RMDSZ-nek azzal, hogy nagyon szeretnék, ha részt vennének az igazságért induló fáklyásmenetben, amely a marosvásárhelyi fekete március huszadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat nyitó momentuma lesz.
Ennek kapcsán, újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla szövetségi elnök kijelentette: – Mi is fogunk szervezni eseményeket, és mondtam is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács-béli kollégáknak, hogy kicsit furcsállom, és talán egyeztetni kellett volna velünk is, amikor Marosvásárhely márciusáról akarunk megemlékezni, hiszen úgy adódik, hogy az RMDSZ vezetői közül ma is többen vannak, akik így- úgy részesei, szenvedő alanyai voltak az akkor történteknek. Az azért különös, hogy nem velük konzultálva és őket meg nem kérdezve történik a megemlékezés.
Az első nagy megemlékezés március 15.- én lesz
Az RMDSZ is meg fog emlékezni, és azt gondolom, hogy az első nagy megemlékezés ebben az esetben maga március 15-e lesz mint fontos ünnepünk. Húsz éve ünnepeltük meg először március 15-ét itt, Marosvásárhelyen, aztán rá néhány napra bekövetkezett március 19-20., tehát nem hiszem, hogy nekünk most azon kellene huzakodnunk, hogy ki hogyan emlékezik. Az jó, hogy mindenki tudatában van annak, hogy mennyire fontos felidézni az akkori tanulságokat, mert ezek nemcsak marosvásárhelyi érvényűek, hanem egész Erdélyt átfogó, sőt egész Kárpát-medencei fontosságúak.
Népújság: Részt vesz az RMDSZ a fáklyásmenetben?
Markó Béla: Nem tudom. Megmondom őszintén, egyelőre nem foglalkoztam a konkrét programmal, amelyet Tőkés Lászlóék szerveznek. Nem vagyok én ilyen fáklyásmenetpárti, de hát szervezhetünk fáklyás felvonulást. Utoljára gyermekkoromban cipeltek el különböző fáklyásmenetekre, emlékszem, egész más érzelmi háttérrel. Nem tudom tehát, hogy részt veszünk-e ezen a fáklyásmeneten.
Az erdélyi magyarok számára a lehetséges legerősebb eszköz a kormányban való részvétel
Népújság: A kormányba lépés kapcsán fejtette ki Tőkés László, hogy nem lenne jó, ha az RMDSZ közelebb kerülne a koalíciós partnereihez, mint a magyarokhoz…
Markó Béla: Azt hiszem, alapvető véleménykülönbség van közöttünk. Tőkés László és még néhány jelentős személyiség sem 1996-ban, sem 2004-ben, sem 2009-ben nem igazán tudták támogatni azt, hogy a romániai magyar érdekvédelmi szervezet kormányzásra vállalkozzék. Nemcsak most, amikor Tőkés László nincs az RMDSZ-ben, hanem már 1996-ban, amikor az RMDSZ-ben volt, akkor sem igazán értett egyet vele. Ez az alapvető nézetkülönbség most is megvan, és én továbbra is állítom, hogy az erdélyi magyarok számára ma, a jelenlegi politikai körülmények között a lehetséges legerősebb eszköz, ha jól használjuk ki egyrészt az önkormányzatokban való jelenlétet – az is kormányzás, helyi szinten, és attól senki sem ódzkodik –, másrészt pedig központi szinten, a kormányban való részvételt.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 23.
A váradi magyar feliratok kálváriája
A nagyváradi közterületek elnevezései újfent a közbeszéd tárgyát képezik. Az utóbbi hetekben, napokban kulturális eseményeken merült fel a téma, politikai és civil szervezetek beszélnek a mikéntekről, s helyenként a konkrétumok is szóba kerülnek. A realitásokról beszélgettünk SZABÓ ÖDÖNNEL, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökével.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek az a felelősége, hogy ne csak időszakosan foglalkozzon a témával. Ne csak azért, mert az éppen aktuális, vagy netán azért, mert azzal időszakosan a figyelem középpontjába lehet kerülni. Szabó szerint ebben az ügyben is tartós eredményeket kell elérni. Sikerült kieszközölniük, hogy jelenleg a többségi nemzet részéről is létezik támogatottsága a rendezésnek.
Már az év elején megkezdődtek az egyeztetések a demokrata–liberálisokkal – avatott a részletekbe. Az együttműködési szerződésük pontjai között egyértelműen szerepel a téma. Az RMDSZ nem volt hajlandó aláírni a megállapodást konkrétumok nélkül. Talán már e héten a nyilvánosság elé tárja a két párt megyei elnöke a szerződés részleteit.
A kivitelezésen a sor – fogalmazott az ügyvezető elnök. Nem titkolta azt sem, hogy már az bizakodásra ad okot, hogy két olyan erő, amely az RMDSZ nélkül, önmagában is elégséges lenne a nyelvi kérdések átvitelére, az ügy mellé állt, hiszen létezik megállapodása az RMDSZ-nek a nemzeti–liberálisokkal is. Ha a két pártból legalább az egyik támogatni fogja az elképzeléseket a városi tanácsban, már eredmények fognak születni. Ezzel magyarázta, hogy Biró Rozália alpolgármester, frakcióvezető bizakodóan nyilatkozott múlt héten minderről, hiszen ismeri mindkét megállapodás tartalmát.
A civil kurázsi is szükséges
Az elmúlt két évtizedben az RMDSZ következetes volt ebben a kérdésben. Ennek köszönhető Szabó szerint, hogy megyeszerte, így a szórványvidéken vagy városokban magyar utcanevek léteznek. Szólt több településről is, melyekben az iskolák elnevezései magyar kötődésűek. Gratulált például az élesdi RMDSZ-szervezetnek hogy bár már húsz százalék alatti ott a magyarság részaránya, mégis a közterületek megnevezései két nyelven szerepelnek.
Amint mondta, kifejezetten örül, hogy más szervezetek is az RMDSZ mellé csatlakoznak ebben az ügyben, „hogy saját érdekek miatt vagy másért, azt nem az én tisztem eldönteni”.
Az RMDSZ szempontjából az fontos, hogy következetesen tudja érvényesíteni ezeket a jogokat. „Az elkövetkezendő időszakban egy másik lépcsőfokra szeretnénk lépni. Van egyfajta hajlandóság erre a megyeszékhely vezetésében, az elmúlt két év pozitív együttműködésének következtében. Hogy ez mit fog jelenteni konkrétan, az majd a testületen belül fog kiderülni. Azt sem kell elfelejtenünk, hogy mind a váradi, mind a megyei önkormányzatban a mi szavazataink mellé – bármennyire is jogosak is a kéréseink, bármennyire is pozitívak azok a felvetések – hét, illetve kilenc plusz szavazatra van szükségünk. Ezt a többséget, amit vidéken ki tudtuk alakítani, Nagyváradon is képesek leszünk” – mondta Szabó Ödön, majd hozzáfűzte. „Emlékezzünk arra is, hogy például többéves tárgyalássorozaton keresztül tudtunk odáig elérni, hogy az Antonescu utcanevet a Városháza megnevezésre cseréljük. Akkor nagyon sokan hallgattak erről, s az újonnan létrejött civil szervezetek egy része hajlamos mindegyre feltalálni a meleg vizet. Összességében elmondhatjuk, hogy ezzel az üggyel foglalkozunk, hogy nem olyan gyorsan, amint azt mi magunk is elvárnánk, az lehetséges, de az RMDSZ-ben létezik a teljes akarat, és minden egyes eszközzel azért harcolunk, hogy ezeket az érdekeinket érvényesíthessük. Utcát neveztek el Mottl Románról, Czárán Gyuláról, de említhetném Juhász Gyulát is, akinek a nevét váradi iskola viseli, vagy Bodola Gyulát, akiről a városi stadiont nevezték el. Ezek is bizonyítják, hogy ezek a kérdések számunkra fontosak. A Rulikovszki temetőt el tudtuk nevezni választási kampányidőben is. Nem tudtuk viszont átvinni azt az elképzelésünket, hogy a Teleki Pál utca visszakapja régi nevét, de legalább Városháza lett Antonescu helyett.
Itt kénytelenek voltunk közbevetni, hogy sem a Városháza, sem a Bodola Gyula név nem szerepel kiírva sehol, hiszen a Primăriei és a Iuliu Bodola nincs magyarul, nem is beszélve a Sf. Ladislauról, ami még csak nem is hasonlít a Szent Lászlóra. Szabó szerint az, hogy miből mi lesz és mihez mennyi idő kell, az mindig attól függ, hogy a lehetőségeket mennyire tudjuk megteremteni, illetve kihasználni. „A műemlék épületekre például háromnyelvű feliratokat tudtunk kihelyezni, ami óriási előrelépés, hiszen Erdély fővárosában, Kolozsváron mind a mai napig nem tudják elérni ezt. A színházon, a filharmónia épületén régóta szerepel a magyar megnevezés is, akár a közintézményeken, így a város- és a megyeházán. Kell persze mindehhez egyfajta plusz civil kurázsi is. Kíváncsi vagyok, hogy azok közül, aki sajtótájékoztatót tartanak ebben a témában, hánynak a házán van kint a kétnyelvű utcanévtábla. Mert azt senki sem tiltja, hogy a saját kapumra kihelyezzem, esetleg a házszámtábla mellé a közterület (utca, negyed) történeti megnevezését.”
Végül az ügyvezető elnök kijelentette: „Az RMDSZ-ben megvannak ezek a plusz tartalékok, amint az eddigieket, ezeket el is fogjuk tudni érni. Azért fontos a többségiek támogatottságát megszerezni, mert nem olyan jellegű táblákat szeretnénk, amelyek egy hatalomváltásnál vagy a demográfiai mutatók esetleges rosszabbodásánál lekerülnek. Nyilvánvalóan minden olyan eredmény, amely kölcsönösségre épül, és amelyet a másik fél is elfogad, az tartósabb. Az RMDSZ-nek pontosan az a feladata, hogy ne csak időszakosan legyenek kint a magyar feliratok, mint amiket például festékszóróval fel lehet fújni, hanem ezek az utca- és más nevek egy időtálló közigazgatási döntésnek megfelelően maradjanak fenn.”
Megyeri Tamás Róbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
A nagyváradi közterületek elnevezései újfent a közbeszéd tárgyát képezik. Az utóbbi hetekben, napokban kulturális eseményeken merült fel a téma, politikai és civil szervezetek beszélnek a mikéntekről, s helyenként a konkrétumok is szóba kerülnek. A realitásokról beszélgettünk SZABÓ ÖDÖNNEL, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökével.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek az a felelősége, hogy ne csak időszakosan foglalkozzon a témával. Ne csak azért, mert az éppen aktuális, vagy netán azért, mert azzal időszakosan a figyelem középpontjába lehet kerülni. Szabó szerint ebben az ügyben is tartós eredményeket kell elérni. Sikerült kieszközölniük, hogy jelenleg a többségi nemzet részéről is létezik támogatottsága a rendezésnek.
Már az év elején megkezdődtek az egyeztetések a demokrata–liberálisokkal – avatott a részletekbe. Az együttműködési szerződésük pontjai között egyértelműen szerepel a téma. Az RMDSZ nem volt hajlandó aláírni a megállapodást konkrétumok nélkül. Talán már e héten a nyilvánosság elé tárja a két párt megyei elnöke a szerződés részleteit.
A kivitelezésen a sor – fogalmazott az ügyvezető elnök. Nem titkolta azt sem, hogy már az bizakodásra ad okot, hogy két olyan erő, amely az RMDSZ nélkül, önmagában is elégséges lenne a nyelvi kérdések átvitelére, az ügy mellé állt, hiszen létezik megállapodása az RMDSZ-nek a nemzeti–liberálisokkal is. Ha a két pártból legalább az egyik támogatni fogja az elképzeléseket a városi tanácsban, már eredmények fognak születni. Ezzel magyarázta, hogy Biró Rozália alpolgármester, frakcióvezető bizakodóan nyilatkozott múlt héten minderről, hiszen ismeri mindkét megállapodás tartalmát.
A civil kurázsi is szükséges
Az elmúlt két évtizedben az RMDSZ következetes volt ebben a kérdésben. Ennek köszönhető Szabó szerint, hogy megyeszerte, így a szórványvidéken vagy városokban magyar utcanevek léteznek. Szólt több településről is, melyekben az iskolák elnevezései magyar kötődésűek. Gratulált például az élesdi RMDSZ-szervezetnek hogy bár már húsz százalék alatti ott a magyarság részaránya, mégis a közterületek megnevezései két nyelven szerepelnek.
Amint mondta, kifejezetten örül, hogy más szervezetek is az RMDSZ mellé csatlakoznak ebben az ügyben, „hogy saját érdekek miatt vagy másért, azt nem az én tisztem eldönteni”.
Az RMDSZ szempontjából az fontos, hogy következetesen tudja érvényesíteni ezeket a jogokat. „Az elkövetkezendő időszakban egy másik lépcsőfokra szeretnénk lépni. Van egyfajta hajlandóság erre a megyeszékhely vezetésében, az elmúlt két év pozitív együttműködésének következtében. Hogy ez mit fog jelenteni konkrétan, az majd a testületen belül fog kiderülni. Azt sem kell elfelejtenünk, hogy mind a váradi, mind a megyei önkormányzatban a mi szavazataink mellé – bármennyire is jogosak is a kéréseink, bármennyire is pozitívak azok a felvetések – hét, illetve kilenc plusz szavazatra van szükségünk. Ezt a többséget, amit vidéken ki tudtuk alakítani, Nagyváradon is képesek leszünk” – mondta Szabó Ödön, majd hozzáfűzte. „Emlékezzünk arra is, hogy például többéves tárgyalássorozaton keresztül tudtunk odáig elérni, hogy az Antonescu utcanevet a Városháza megnevezésre cseréljük. Akkor nagyon sokan hallgattak erről, s az újonnan létrejött civil szervezetek egy része hajlamos mindegyre feltalálni a meleg vizet. Összességében elmondhatjuk, hogy ezzel az üggyel foglalkozunk, hogy nem olyan gyorsan, amint azt mi magunk is elvárnánk, az lehetséges, de az RMDSZ-ben létezik a teljes akarat, és minden egyes eszközzel azért harcolunk, hogy ezeket az érdekeinket érvényesíthessük. Utcát neveztek el Mottl Románról, Czárán Gyuláról, de említhetném Juhász Gyulát is, akinek a nevét váradi iskola viseli, vagy Bodola Gyulát, akiről a városi stadiont nevezték el. Ezek is bizonyítják, hogy ezek a kérdések számunkra fontosak. A Rulikovszki temetőt el tudtuk nevezni választási kampányidőben is. Nem tudtuk viszont átvinni azt az elképzelésünket, hogy a Teleki Pál utca visszakapja régi nevét, de legalább Városháza lett Antonescu helyett.
Itt kénytelenek voltunk közbevetni, hogy sem a Városháza, sem a Bodola Gyula név nem szerepel kiírva sehol, hiszen a Primăriei és a Iuliu Bodola nincs magyarul, nem is beszélve a Sf. Ladislauról, ami még csak nem is hasonlít a Szent Lászlóra. Szabó szerint az, hogy miből mi lesz és mihez mennyi idő kell, az mindig attól függ, hogy a lehetőségeket mennyire tudjuk megteremteni, illetve kihasználni. „A műemlék épületekre például háromnyelvű feliratokat tudtunk kihelyezni, ami óriási előrelépés, hiszen Erdély fővárosában, Kolozsváron mind a mai napig nem tudják elérni ezt. A színházon, a filharmónia épületén régóta szerepel a magyar megnevezés is, akár a közintézményeken, így a város- és a megyeházán. Kell persze mindehhez egyfajta plusz civil kurázsi is. Kíváncsi vagyok, hogy azok közül, aki sajtótájékoztatót tartanak ebben a témában, hánynak a házán van kint a kétnyelvű utcanévtábla. Mert azt senki sem tiltja, hogy a saját kapumra kihelyezzem, esetleg a házszámtábla mellé a közterület (utca, negyed) történeti megnevezését.”
Végül az ügyvezető elnök kijelentette: „Az RMDSZ-ben megvannak ezek a plusz tartalékok, amint az eddigieket, ezeket el is fogjuk tudni érni. Azért fontos a többségiek támogatottságát megszerezni, mert nem olyan jellegű táblákat szeretnénk, amelyek egy hatalomváltásnál vagy a demográfiai mutatók esetleges rosszabbodásánál lekerülnek. Nyilvánvalóan minden olyan eredmény, amely kölcsönösségre épül, és amelyet a másik fél is elfogad, az tartósabb. Az RMDSZ-nek pontosan az a feladata, hogy ne csak időszakosan legyenek kint a magyar feliratok, mint amiket például festékszóróval fel lehet fújni, hanem ezek az utca- és más nevek egy időtálló közigazgatási döntésnek megfelelően maradjanak fenn.”
Megyeri Tamás Róbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. február 24.
Összefogást sürgetnek a pedagógusok
Hevesen bírálja az oktatásban tervezett fejkvótarendszert a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a Krónikához tegnap eljuttatott állásfoglalása. A szervezet elnöke, Lászlófy Pál-István a dokumentumban úgy fogalmaz, a kormány által javasolt intézkedéseket nem lehet úgy kivitelezni, hogy azáltal ne kelljen iskolákat bezárni, továbbá arra hívja fel a figyelmet, hogy a „költségek csökkentésére hozott kormányhatározat egy olyan folyamatot indított el, amelyik teljesen szétveri az amúgy is összekuszált romániai és ezen belül az anyanyelvi oktatást”.
Kijelentésének alátámasztására Lászlófy idézi a szövetség egy tömbmagyar, illetve egy szórványmegyében működő szervezetének szakértői által megfogalmazott problémákat.
„Az iskola-összevonás nem érintheti az óvodai csoportokat és az elemi osztályokat. A gyermekek túl kicsik az ingázáshoz” – szögezik le a tömbmagyar vidék szakemberei. Mint hangsúlyozzák, az iskola-összevonás többnyire a hátrányos helyzetű településeket érinti, ahol további nehézséget jelent a szülők anyagi helyzete is, hisz sok olyan család él vidéken, akik számára gondot jelent a gyerekek számára a ruházat, a tízórai, illetve az ingázás ellenértékének előteremtése. Ez pedig – hívják fel a figyelmet – az analfabéták számának növekedéséhez vezethet. Ugyanakkor az iskola-összevonások tervezésekor elsődleges szempont egy olyan átfogó felmérés elkészítése, amely feltérképezi az ingázás lehetőségeit.
A pedagógusok a dokumentumban a Ceauşescu-diktatúra faluromboló politikájával magyarázzák azt, hogy az évtizedek során több tömbmagyar falu is elnéptelenedett, s ennek megakadályozására a rendszerváltás utáni kormányok egyikre sem tett megfelelő lépéseket. „Romániának most kötelessége úgymond kárpótlásként is biztosítani az óvodai és az elemi oktatást, akár egy gyermeknek is ezeken a településeken” – szögezik le az oktatók, akik a gond orvoslására javasolják a hátrányos helyzetű települések jegyzékbe vételét, s az ott működő iskolák speciális, nem fejkvótarendszer szerinti finanszírozását.
A rendszer hátulütőjét látják a dokumentum kidolgozására felkért szakértők abban is, hogy a Székelyföld településein a rendőrség, csendőrség, katonaság nem a nemzeti közösség soraiból kerül ki, gyermekeik anyanyelvi oktatása csökkentett létszámú osztályokban történik, ami hozzájárul ahhoz, hogy a székelyföldi megyék egy osztályra jutó átlag-tanulólétszáma alacsonyabb a többi megyékhez képest. Ezért ebben az esetben is speciális alapból történő finanszírozást javasolnak.
Ugyanakkor az iskolák kihasználtságának feltérképezését is javasolják, mivel szerintük ez is sok esetben segíthet a tervezett leépítések, iskolaegyesítések megvalósításában. Mindezt pedig véleményük szerint nem szabadna véghezvinni a helyi közösségek megkérdezése nélkül.
Szórványproblémák
Fontos lenne a tömb-szórvány viszony differenciálása akár olyan értelemben is, hogy a lehetséges diákok által sűrűn és gyéren lakott területekről beszélünk – így nem csak magyar ügy –, hiszen a szórványban vagy elszigetelt településeken nem alternatíva sem az osztályösszevonás, és gyakran az utaztatás sem” – szögezik le az általuk kidolgozott dokumentumban a pedagógusszövetség szórványszakértői, akik azonban a továbbiakban olyan javaslatokat fogalmaznak meg a tervezet javítására, amelyek nem csak a szórványban orvosolnák a gondokat.
Hiszen egyebek mellett kérik az egy főre számított finanszírozási alapösszeg növelését, ugyanis szerintük a kormányjavaslat jelenlegi formájában nincs esély a kerettantervek által biztosított egyéb oktatási formák működtetésére, mint az emelt óraszámú tantárgyak, a művészeti és sportkörök, a választható tantárgyak megtartásának finanszírozására. A továbbiakban azt kérik, hogy a kormány hozzon létre egy külön alapot a kisebbségi oktatással járó költségek fedezésének kiegészítésére, a több tantárgy ugyanis több költséggel is jár.
Összefogásra van szükség
„Azt hiszem, a bemutatott anyagok igazolják azt, hogy oktatási rendszerünk igen komoly gondokkal küzd, és a megoldások nem uniformizálhatók, hanem sokszor igen sajátosak és egyediek, hisz gyermekeinkről van szó. Ha valamikor, most úgy érzem, szükségszerűvé vált az összefogás, racionális érvelés mentén mind a politikummal, mind a civil szférával, hogy elkerüljük a végzetes kimenetelt” – zárja sorait Lászlófy Pál-István, aki az általa vezetett szervezet nevében egy olyan találkozó összehívását sürgeti, amelyen az RMDSZ, az RMPSZ, illetve a tanfelügyelőségek képviselői egyaránt részt vesznek. Emellett az iskolák működtetésében segítséget nyújtó jogi és könyvelési tanácsadó iroda felállítását és működtetését kérik, valamint egy olyan szakmai fórum keretének biztosítását egy webfelületen, amelyeken meg lehet osztani a problémamegoldó lehetőségeket.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
Hevesen bírálja az oktatásban tervezett fejkvótarendszert a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a Krónikához tegnap eljuttatott állásfoglalása. A szervezet elnöke, Lászlófy Pál-István a dokumentumban úgy fogalmaz, a kormány által javasolt intézkedéseket nem lehet úgy kivitelezni, hogy azáltal ne kelljen iskolákat bezárni, továbbá arra hívja fel a figyelmet, hogy a „költségek csökkentésére hozott kormányhatározat egy olyan folyamatot indított el, amelyik teljesen szétveri az amúgy is összekuszált romániai és ezen belül az anyanyelvi oktatást”.
Kijelentésének alátámasztására Lászlófy idézi a szövetség egy tömbmagyar, illetve egy szórványmegyében működő szervezetének szakértői által megfogalmazott problémákat.
„Az iskola-összevonás nem érintheti az óvodai csoportokat és az elemi osztályokat. A gyermekek túl kicsik az ingázáshoz” – szögezik le a tömbmagyar vidék szakemberei. Mint hangsúlyozzák, az iskola-összevonás többnyire a hátrányos helyzetű településeket érinti, ahol további nehézséget jelent a szülők anyagi helyzete is, hisz sok olyan család él vidéken, akik számára gondot jelent a gyerekek számára a ruházat, a tízórai, illetve az ingázás ellenértékének előteremtése. Ez pedig – hívják fel a figyelmet – az analfabéták számának növekedéséhez vezethet. Ugyanakkor az iskola-összevonások tervezésekor elsődleges szempont egy olyan átfogó felmérés elkészítése, amely feltérképezi az ingázás lehetőségeit.
A pedagógusok a dokumentumban a Ceauşescu-diktatúra faluromboló politikájával magyarázzák azt, hogy az évtizedek során több tömbmagyar falu is elnéptelenedett, s ennek megakadályozására a rendszerváltás utáni kormányok egyikre sem tett megfelelő lépéseket. „Romániának most kötelessége úgymond kárpótlásként is biztosítani az óvodai és az elemi oktatást, akár egy gyermeknek is ezeken a településeken” – szögezik le az oktatók, akik a gond orvoslására javasolják a hátrányos helyzetű települések jegyzékbe vételét, s az ott működő iskolák speciális, nem fejkvótarendszer szerinti finanszírozását.
A rendszer hátulütőjét látják a dokumentum kidolgozására felkért szakértők abban is, hogy a Székelyföld településein a rendőrség, csendőrség, katonaság nem a nemzeti közösség soraiból kerül ki, gyermekeik anyanyelvi oktatása csökkentett létszámú osztályokban történik, ami hozzájárul ahhoz, hogy a székelyföldi megyék egy osztályra jutó átlag-tanulólétszáma alacsonyabb a többi megyékhez képest. Ezért ebben az esetben is speciális alapból történő finanszírozást javasolnak.
Ugyanakkor az iskolák kihasználtságának feltérképezését is javasolják, mivel szerintük ez is sok esetben segíthet a tervezett leépítések, iskolaegyesítések megvalósításában. Mindezt pedig véleményük szerint nem szabadna véghezvinni a helyi közösségek megkérdezése nélkül.
Szórványproblémák
Fontos lenne a tömb-szórvány viszony differenciálása akár olyan értelemben is, hogy a lehetséges diákok által sűrűn és gyéren lakott területekről beszélünk – így nem csak magyar ügy –, hiszen a szórványban vagy elszigetelt településeken nem alternatíva sem az osztályösszevonás, és gyakran az utaztatás sem” – szögezik le az általuk kidolgozott dokumentumban a pedagógusszövetség szórványszakértői, akik azonban a továbbiakban olyan javaslatokat fogalmaznak meg a tervezet javítására, amelyek nem csak a szórványban orvosolnák a gondokat.
Hiszen egyebek mellett kérik az egy főre számított finanszírozási alapösszeg növelését, ugyanis szerintük a kormányjavaslat jelenlegi formájában nincs esély a kerettantervek által biztosított egyéb oktatási formák működtetésére, mint az emelt óraszámú tantárgyak, a művészeti és sportkörök, a választható tantárgyak megtartásának finanszírozására. A továbbiakban azt kérik, hogy a kormány hozzon létre egy külön alapot a kisebbségi oktatással járó költségek fedezésének kiegészítésére, a több tantárgy ugyanis több költséggel is jár.
Összefogásra van szükség
„Azt hiszem, a bemutatott anyagok igazolják azt, hogy oktatási rendszerünk igen komoly gondokkal küzd, és a megoldások nem uniformizálhatók, hanem sokszor igen sajátosak és egyediek, hisz gyermekeinkről van szó. Ha valamikor, most úgy érzem, szükségszerűvé vált az összefogás, racionális érvelés mentén mind a politikummal, mind a civil szférával, hogy elkerüljük a végzetes kimenetelt” – zárja sorait Lászlófy Pál-István, aki az általa vezetett szervezet nevében egy olyan találkozó összehívását sürgeti, amelyen az RMDSZ, az RMPSZ, illetve a tanfelügyelőségek képviselői egyaránt részt vesznek. Emellett az iskolák működtetésében segítséget nyújtó jogi és könyvelési tanácsadó iroda felállítását és működtetését kérik, valamint egy olyan szakmai fórum keretének biztosítását egy webfelületen, amelyeken meg lehet osztani a problémamegoldó lehetőségeket.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 25.
53 kabaré-előadás – a Hahota sikersorozata
Két hónap alatt rekordszámú, 53 előadást tűzött műsorra a marosvásárhelyi Hahota színtársulat, amely idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az elmúlt vasárnap 50. alkalommal játszották a szilveszteri kabaréjukat, amelyen, akárcsak az első előadáson, nem telt, hanem zsúfolt ház volt. A sorozat e hét végén zárul. A társulat rendkívüli közönségsikeréről Puskás Győzővel, a társulat vezető színészével beszélgettünk.
– Az szilveszteri kabarét illetően rekordszámot értünk el. Lett volna még folytatás is, ha a társulat két tagja nem távozik. Sajnos, idén kimaradt a zetelaki kiszállásunk, Udvarhelyre és több településre is visszavártak. Nem tudunk eleget tenni a kérésüknek. Ami számunkra a legnagyobb öröm, hogy mindenhol zsúfolt ház előtt játszottunk. Januárban 27-szer léptünk fel, például Brassóban, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, de Marosvásárhelyen is egy nap két előadásunk volt. A beharangozott előadások előtt egy héttel már minden jegy elkelt, Marosvásárhelyen 21, Sepsiszentgyörgyön hat, Csíkszeredában öt előadásunk volt. És mindenütt pótszékeket kellett beállítani, de csak annyit tehettünk be, amennyit a tűzvédelmiek megengedtek. Kihívás volt a kolozsvári előadás, ahol 1996 óta nem léptünk fel, idén nagy sikerünk volt.
– Mi a titka annak, hogy ennyire kedveli a közönség a társulat játékát?
– Az, hogy az emberek szórakoznak, szívből nevetnek. S a nevetés még a tapsnál is többet ér. Annak örülök, hogy nyújtottunk valamit a közönségnek, amely pozitív energiával tölt fel és éreztetik, hogy szeretnek bennünket. Dancs Annamari könnyen beépült a társulatba, megszerette őt az idősebb generáció, főleg, hogy élőben látta. Leginkább az operettel nyerte el a közönség szívét.
– Mi lesz a folytatás?
– A közönség visszajelzéseit figyelembe véve, úgy döntöttünk, hogy ezután nem csak szilveszteri kabaréval jelentkezünk, szeptember végén újabb előadást mutatunk be, erre készülünk, amit remélhetőleg ugyanolyan szeretettel fogad a közönség.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Két hónap alatt rekordszámú, 53 előadást tűzött műsorra a marosvásárhelyi Hahota színtársulat, amely idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az elmúlt vasárnap 50. alkalommal játszották a szilveszteri kabaréjukat, amelyen, akárcsak az első előadáson, nem telt, hanem zsúfolt ház volt. A sorozat e hét végén zárul. A társulat rendkívüli közönségsikeréről Puskás Győzővel, a társulat vezető színészével beszélgettünk.
– Az szilveszteri kabarét illetően rekordszámot értünk el. Lett volna még folytatás is, ha a társulat két tagja nem távozik. Sajnos, idén kimaradt a zetelaki kiszállásunk, Udvarhelyre és több településre is visszavártak. Nem tudunk eleget tenni a kérésüknek. Ami számunkra a legnagyobb öröm, hogy mindenhol zsúfolt ház előtt játszottunk. Januárban 27-szer léptünk fel, például Brassóban, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, de Marosvásárhelyen is egy nap két előadásunk volt. A beharangozott előadások előtt egy héttel már minden jegy elkelt, Marosvásárhelyen 21, Sepsiszentgyörgyön hat, Csíkszeredában öt előadásunk volt. És mindenütt pótszékeket kellett beállítani, de csak annyit tehettünk be, amennyit a tűzvédelmiek megengedtek. Kihívás volt a kolozsvári előadás, ahol 1996 óta nem léptünk fel, idén nagy sikerünk volt.
– Mi a titka annak, hogy ennyire kedveli a közönség a társulat játékát?
– Az, hogy az emberek szórakoznak, szívből nevetnek. S a nevetés még a tapsnál is többet ér. Annak örülök, hogy nyújtottunk valamit a közönségnek, amely pozitív energiával tölt fel és éreztetik, hogy szeretnek bennünket. Dancs Annamari könnyen beépült a társulatba, megszerette őt az idősebb generáció, főleg, hogy élőben látta. Leginkább az operettel nyerte el a közönség szívét.
– Mi lesz a folytatás?
– A közönség visszajelzéseit figyelembe véve, úgy döntöttünk, hogy ezután nem csak szilveszteri kabaréval jelentkezünk, szeptember végén újabb előadást mutatunk be, erre készülünk, amit remélhetőleg ugyanolyan szeretettel fogad a közönség.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 25.
Probléma probléma hátán – A romániai oktatás ma
Kósa András szociológus szerint "a román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket, melyeket átkötnek nemzeti szalaggal."
Kósa András Lászlót, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatóját, trénerét, valamint a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztőjét előző beszégetésünkben arról faggattuk, hogy milyen volt az oktatás az ipari forradalom korszakában, és milyen ma. Most arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a sokat vitatott romániai közoktatásról.
Milyen oktatási rendszerek léteznek?
Két nagyon fontos kiindulópont van, mindkettő meghatároz egy-egy modellt: hol hozzák meg a működést meghatározó döntéseket (centralizált – ha egyszerűek akarunk lenni, akkor ilyen a román, vagy decentralizált – efelé tendál a magyar, de ilyen a skandináv, mindenek előtt a dán), illetve, hogy kik hozzák meg ezeket a döntéseket (politikai – ilyen a magyar, vagy szakmai – ilyen a brit, ahol a magánoktatás dominál). De persze ezek csak tiszta típusok, mert teljesen pontosan, elméletnek megfelelően egyik sem valósul meg.
Van egy másik klasszifikáció, ami gyakran jelenik meg a nyilvánosságban, és a tekintélyelvűséget helyezi középpontjába (angolszász vs. porosz). Én ezt ma már bizonyos értelemben túlhaladottnak gondolom. De van egy aspektus, ami továbbra is megkerülhetetlen: a rend fogalmát érdemes körüljárni. A jezsuiták fogalmazták meg ide kapcsolódóan elsőként a Ratio Studiorumot (a jezsuiták hivatalos oktatási programja - szerk. megjegy.), majd előjött Comenius minőség-kérdése. Később a reál, majd a humán tudományok térnyerése diverzifikálta a képet.
Románia milyen modellt követ?
A román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket. Vagyis nem nagyon lehet tetten érni az elméleti modelleket a román közoktatás közpolitikai vitájában. És mindezt átkötik egy adag nemzeti szalaggal.
Ezt teszi az RMDSZ is, amikor az anyanyelvű oktatás mellett teszi le a voksát. Nem kell félreérteni, nem azt kérdőjelezem meg, hogy kell-e magyarul tanulni a történelmet vagy sem, mert ez szakpolitikai kérdésként nem is kerülhetne napirendre, hiszen nem oktatáspolitikai modell.
Melyek a román oktatási rendszer hibái és előnyei?
A működésből adódó egyik legfontosabb hibája a centralizáltság. De ez nem jelenti azt, hogy egy jelentős decentralizáció által máris jobbá válna, csak nagyobb az esélye annak, hogy levetkőzi a mindenféle problémákat. Például, ha annak kérdése, hogy a történelmet románul vagy magyarul tanulják a diákok, egy helyi, intézményi döntés lenne, akkor egyrészt a szülők civil mozgalomként tudnák ezt jelentősen befolyásolni, és nem a koalíciós algoritmus határozná meg.
Ebből a szempontból érdekes a napokban zajló, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum környékén kialakult vita. Kutatóként nagyon örülök annak, hogy a szülők rendkívül gyorsan „megszervezték” magukat, és elkezdtek egy érdekképviseleti mechanizmust működtetni. Az más kérdés, hogy a centralizáció kapcsán mindenki felfelé mutogat, és persze a diákok ezt megszenvedhetik (máris megjelent az iskolában egy nagyobb ellenőrző csoport, akik majd mindenfélét megvizsgálnak, minisztériumi mandátummal, elvileg a mostani vitától függetlenül – na ez a centralizáció nagy problémája), viszont tény, hogy mintaértékű lehet a mostani „összecsapás”.
Ha a szülők kerülnek ki győztesen, akkor várható, hogy az őszi iskola-összevonások kapcsán szintén lesz társadalmi elégedetlenség, ami a politikusok számára hoz majd forró napokat.
A román oktatási rendszer előnyeiről nem igazán tudok mit mondani, mert igazán komoly előnyt nem látok. Talán az – de ez éppen változóban van, hogy még mindig a legtöbb településen működik iskola. De ezt azért nem érdemes feszegetni, mert rögtön felvethető, hogy milyen a színvonal.
Ez is egy állandó dilemma: a lakhelyhez legközelebb legyen oktatási intézmény, vagy pedig a színvonal miatt jobb, ha iskolabuszok viszik-hozzák a gyerekeket. Azt gondolom, erről az elkövetkezendőkben komoly vitát érdemes folytatni, és nemcsak bukaresti vagy szakértői, hanem közösségi szinten is.
Mennyiben korszerű a román oktatás?
Ha technikailag nézzük, akkor egyáltalán nem korszerű. Sem az iskolaépületek, sem pedig a tantermek felszereltsége nem az.
Ha tartalmilag nézzük, akkor már lehet különbségeket tenni, hiszen nem biztos, hogy tartalmi szempontból annyira le lenne maradva a román közoktatás. Más kérdés, hogy hol tart ebben a folyamatban a pedagógus. Érdekes lenne egyszer ezt összehasonlító kutatásban megnézni.
Mi a legégetőbb probléma?
A pedagógusi életpálya-modell totális hiánya óriási probléma. Enyhe túlzással az mondható el, hogy vagy azért lesz valaki pedagógus, mert a versenyszféra többi területén nem talál helyet magának, vagy pedig olyan szinten elkötelezett, hogy az már-már a szakmai tudás rovására megy (ismerjük a világmegváltó pedagógus érzékenységét). Ezen egy politikai döntéssel, ha nem is gyors, de fokozatos változást lehetne elérni.
Mennyiben befolyásolja a romániai oktatás minőségét a korrupció, a nepotizmus?
A diplomavásárlások terén hatalmas problémák vannak. Nem utolsó sorban a romániai felsőoktatásban ezen a téren történt visszaélések kapcsán komolyan felmerült az EU-ban, hogy a diplomák kölcsönös elfogadásának irányelvén változtassanak.
Az év elején került sor a bukaresti oktatási kiállításra, ahol nyugati egyetemek jelentek meg, hogy hallgatókat toborozzanak, miközben a kolozsvári orvosi egyetem azzal büszkélkedik, hogy folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma. Érdemes mindkét kérdést fenntartásokkal kezelni.
Egyrészt ma már komoly „harc” van a hallgatók kegyeiért, az európai felsőoktatási piac mellett lassan a közoktatás területén is megjelent a diákokért folytatott határon átívelő licitálás. A romániai egyetemeket külföldi hallgatók inkább azért választják, mert olcsóbb, mint a nyugati felsőoktatási képzés.
Mi lenne a megoldás a korrupció visszaszorítására?
A már említett pedagógus életpálya modell kialakítása. Vagyis a rendszerbe bekerülő pedagógus pontosan lássa és tudja az előrelépés fázisait, és biztosítva legyen – minden értelemben – munkája elismerése. Ez az, ami közpolitikai beavatkozással megtehető. Ezen túl a korrupció társadalmi jelenség, és mint ilyen, természetes, hogy az oktatás szférájába is bekerül. A kérdés inkább az, hogy mit kezd ezzel a társadalom. A nyugati minták – márpedig ide szeretnénk felzárkózni – azt mutatják, hogy a jelen lévő korrupciót egy bizonyos szint fölött a társadalom kiveti magából.
Azt nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mi ez a küszöb, de biztos, hogy nem elegendők a törvények, hanem civil kurázsi kell hozzá. Az olasz maffia-rendszer „megrendszabályozása” is hasonló folyamat eredménye lett, de az ír szabálykerülés visszaszorításához is kellett egyféle társadalmi összefogás.
Azt hiszem, a korrupció bármilyen szinten történő visszaszorításához mindenek előtt az kell, hogy elfogadott legyen a társadalom alrendszerei közötti autonómia: a politikus ne akarjon vállalkozó vagy civil lenni, a vállalkozó ne küzdjön közhatalomért, és a civil se akarja átvenni a közhatalom helyét.
Miben különbözött, különbözik a magyarországi, romániai oktatás a más, fejlettebb országokétól?
A nyugat-európai oktatási rendszerek egyik fontos „előnye”, hogy az állami, önkormányzati intézményrendszer mellett a civil társadalmi (mindenek előtt alapítványi, vagy ha úgy tetszik magán – nem tévesztendő össze a magántanuló fogalmával, amivel kapcsolatban a napokban szólalt fel egy PD-L-s képviselő Bukarestben) oktatási formák már igen jelentős tapasztalattal rendelkeznek. Ezek a tapasztalatok lehetővé teszik egyrészt az oktatás napi folyamatában a kiterjedt intézményi és pedagógusi autonómiát.
Másrészt pedig magában a közoktatási rendszerben inkább csak hangsúlybeli eltolódások vannak. Néhány hete fejeztünk be egy nemzetközi összehasonlító kutatást a fegyelmezés intézményrendszerének szabályozásával kapcsolatban, és mi magunk is meglepődtünk, hogy mennyire hasonlítanak ezen jogszabályi keretek a legkülönbözőbb közoktatási rendszerekben…
Természetesen itt azért nem lehet megkerülni a pedagógus-képzés, pedagógus életpálya-modell stb. helyzetét sem.
Mit értesz pedagógusi, intézményi autonómia alatt?
Intézményi szinten az oktatás-szervezésnek a folyamatát, vagyis abban való önállóságot, hogy milyen formában történik az oktatás szervezése intézményen belül. Ugyanez a pedagógusnál, hogy saját óráját miként, milyen módszerekkel, technikákkal, eszközökkel működteti.
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a pedagógus felébred reggel, és ez határozza meg, hogy mit tanít aznap, hanem rá kellene venni a pedagógust, hogy ne egyetemi disszertációnak tekintse a pedagógiai program megírását, hanem olyan lehetőségnek, amely keretet és ezáltal védelmet nyújt számára az oktatás folyamatában. Ha pontosan látjuk, hogy mit szeretne a pedagógus megtanítani, illetve azt milyen formában kéri számon, akkor megspórolunk egy rakás vitát.
Tehát a pedagógusi autonómia alatt nem azt értem, hogy a tanár olyan értékelést adhat a diáknak, amit nem tud saját pedagógiai programjával alátámasztani. Viszont a pedagógiai program tartalma – amennyiben megfelel a formai kereteknek – legyen a pedagógus autonómiája.
Milyen jogai vannak ma egy romániai pedagógusnak? Szükség lenne több jogot visszaadni a pedagógusnak, hiszen sokan panaszkodnak, hogy nincs a kezükben eszköz, hogy a gyerekeket fegyelmezzék?
Ezzel a kérdéssel ma a világ szinte bármely pontján szembesül a pedagógus. Vagyis durván fogalmazva az iskolai erőszak kérdésében nem vagyunk lemaradva. Év elején került bemutatásra az oktatási jogok biztosa által a témában kezdeményezett átfogó szociológiai vizsgálat. Az eredmények azt mutatják, hogy egyrészt iskolai veszélyekről lehet beszélni, másrészt az iskolai erőszak elharapózódását jelentősen felnagyítja a nyilvánosság.
Az oktatás egy hatalmas társadalmi alrendszer, ráadásul az oktatás folyamatában sok ember vesz részt, és rengeteg időt tölt el benne. Ebből következik, hogy a konfliktusok jelenléte elkerülhetetlen. Az kérdés, hogy miként oldják fel a konfliktusokat.
A pedagógusok számára valóban nem állnak rendelkezésre korlátlan eszközök a diákok fegyelmezésére. Kérdés, hogy milyen eszközök kellenének. Nem hiszem, hogy megoldás lenne a pedagógusok „fegyverrel” való felvértezése (az is látszik, hogy a médiában megjelenő iskolai erőszakos cselekmények között a tanár-diák arányt is figyelembe véve valamivel több a pedagógus ámokfutó – a 100 főre jutó pedagógusok aránya nagyobb ebben a kérdésben, mint a 100 főre jutó diákoké, persze ettől még abszolút számban jelentősebb a „diákelkövetők” száma).
Az eszközök kapcsán én inkább arra tenném a hangsúlyt, hogy legyen lehetősége a pedagógusnak, illetve az intézménynek alkalmazni olyan módszereket, amelyek lehetővé teszik a fegyelmezetlen diákok „kezelését”. Ilyen forma például az úgynevezett Texas-szoba, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az órát zavaró diák pedagógus felügyelete mellett egy iskolai teremben „dühöngje” ki magát. Ebben a teremben akár egész órára, akár csak egy rövid időre elhelyezhető a diák, vagyis onnan saját döntése és a felügyelő megítélése alapján bármikor visszatérhet az osztályterembe.
Az iskolának van egy fontos szerepe a társadalmi együttélésre való nevelés kapcsán is. Vagyis az oktatásból valamilyen okból kizártak nem lesznek a társadalom, közösség együttműködő tagjai. Ebben az értelemben adnék eszközöket a tanárok kezébe, és nem abban az értelemben, hogy az oktatás rendszeréből eltávolítható legyen a renitens diák.
Természetesen ezek felvetnek finanszírozási és pedagógus-létszámbeli kérdéseket is. Viszont sokkal érdekesebbnek tartanám, ha ezekről a technikákról, módszerekről vitáznának a közoktatás döntéshozói. És persze a pedagógusokon túl rengeteg civil szervezet tudná segíteni a folyamatot. Mi annak idején a Bolyaiban ezt magunk között, a diákszervezetek (DéeSz) működtetésével, közvetítésével többnyire megoldottuk.
Milyen problémákkal küzd a mai európai és milyenekkel a romániai oktatás?
A tömegesedés az egyik legnagyobb probléma, de erre volt egy válasz az MBA képzések, mint elitképzések kapcsán, másrészt pedig éppen most indul egy érdekes magyar innováció: Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke indítana egy informatikai egyetemet, ami némileg új alapokra helyezné az egészet. Az Aquincum Institute of Information Technology (AIIT) néven futó intézmény alapvetően a hozzáadott értékekre fókuszál.
De ne menjünk át a határon, a napokban a Sapientia marosvásárhelyi karán jártam, ahol jónéhány olyan informatikai, fizikai innovációt mutattak meg nekünk, amelyek a világon egyedülállóak. Vagyis ezek a tendenciák afelé mutatnak, hogy lehet elitképzésben is gondolkodni, akár még erdélyi magyar egyetemen is.
A közoktatás területén jelentős probléma a gyermeklétszám csökkenése. Már most szembesülnek a döntéshozók, polgármesterek, szülők azzal a ténnyel, hogy a csökkenő gyereklétszám átalakítja az oktatási intézményi térképeket. Ez intézményi szinten egy komoly versengést hoz majd be: már általános iskolában is olyan plusz szolgáltatásokkal versengenek az intézmények, amelyeket figyelembe véve döntenek a szülők arról, hogy melyik intézményt válasszák gyereküknek.
Ugyanakkor a gyereklétszám csökkenése makroszinten közpolitikai döntést igényel: jelentős költségvetési erőfeszítések árán fenntartjuk-e a kisiskolákat, vagy pedig oktatási központokat hozunk létre. Nem fejtegetném az egyes álláspontok melletti vagy elleni érveket, mert nem az én dolgom, viszont az biztos, hogy késre menő vitákat generál már most is, és ezek a kérdések jelen vannak Magyarországon és már európai országokban is.
A tömegesedést nem lehet megakadályozni, milyen szűrőket lehetne bevezetni?
A tömegesedést nem biztos, hogy meg kell akadályozni. Inkább azt mondom, hogy jól el kell választani egymástól a tömegképzést és az elitképzést. És elitképzés alatt a szakképzést is értem.
Az egyetem elvégzése lassan ugyanolyan súllyal bír, mint régen az érettségi. Mi lehet a disztingváló elem manapság a diákok között? A mesteri, a doktori?
Igen, mindenképpen az MA és a PhD fokozatok tesznek különbséget, és nem utolsó sorban nagy hangsúlyt kap az egyetem/felsőoktatási intézmény hírneve, elfogadottsága is.
Melyek a legújabb tendenciák az európai, nyugati oktatásban?
A projekt-szemlélet az egyik legfontosabb betörés az európai közoktatásba, illetve az életen át tartó tanulás immár folyamatos megjelenése és térkitöltése. Egyre több olyan oktatási folyamat indul el, ami felnőtteknek szól.
Az egyik európai szintű törekvés a Youthpass volt, és most érdekes, hogy például az önkéntességet kiterjesztették az ifjúsági korosztályról az öregekre is. Vagyis az 55 év felettiek is mehetnek önkéntesnek európai pénzen az egyik országból egy másikba.
Egy biztos, a tudásalapú társadalomban a szellemi teljesítmény felértékelődött, hiszen a piac szinte azonnal visszaigazolja azt. Vagyis ma már a materializmus ebben az értelemben mindenképpen véget ért, hiszen a szellemi teljesítmény azonnali hozzáadott értéket jelenít meg.
Látjuk ezt a marosvásárhelyi cégünknél, a Novocomnál is, ahol a munkatársak szinte állandó képzésben vannak, és itt nem valamiféle nyugati minta átadása (lásd a Team Building, most bemutatott filmben megjelenő dilemmát), hanem sokkal inkább a cégen belüli folyamatok kezelése érdekében.
Az oktatási jogok biztosa nagyon fiatal stábbal dolgozik, és a klasszikus közigazgatástól eltérően állandóan bátorítja a fiatal jogász kollegákat, hogy iratkozzanak be PhD-re, pályázzanak meg európai közigazgatási ösztöndíjat (most pl. van egy Bosch-ösztöndíjas kollegánk, aki a német közigazgatásba tekint be), csináljanak projekteket (vidéki út, EFOTT-on és Szigeten való megjelenés), kutatásokat (iskolai veszélyek vizsgálat, vagy a Fegyelmik a világban).
Tehát nem a tipikus közigazgatási életpályára ösztökél az ombudsman, ami azt jelentené, hogy lassú, de biztos előrelépésekkel a közigazgatás csúcsa fele törhet egy ambiciózus fiatal. Sokkal inkább a dinamizmusban hiszünk: menjen és próbálja ki magát a legkülönfélébb helyzetekben. Véleményem szerint ma erre a nyitottságra van szükség a közoktatásban is.
Mennyiben követi a romániai oktatási rendszer a nyugati példákat?
Természetesen átvételre kerülnek bizonyos minták, azonban ezek nem annyira mélységükben vannak vizsgálva, mint inkább a nyilvánosság számára is látható formák, éppen ezért nem is érdemes mélyebben belemenni.
Ilyennek tartom a minap a parlamentben felvetett magántanulóság kérdését. A képviselőasszony úgy beszélt róla, hogy közben nincs végiggondolva, hogy ez mit is jelent. A média pedig azonnal hozza, hogy márpedig az európai, erre szükség van.
Nem vitatom, de nézzük meg egy kicsit mélyebben a kérdést, ne azért vegyük át, mert európai. A magántanulóság Magyarországon jelentős problémákat vet fel, mert amikor kitalálták, akkor a sportolók és művészetekben aktív diákok számára találták ki, ma pedig már a problémás gyerekek „kezelését” látják benne. Lássuk be, egy olimpikon sportoló és egy hiperaktív gyerek nem ugyanazt az oktatási formát kívánja meg.
A változás lassan megy végbe, a román oktatási miniszterek az érettségin, a képességfelmérő vizsgákon változtatnak, de mire lenne igazán szüksége a romániai oktatásnak, hogy felzárkózzon a mai, korszerű oktatási rendszerek sorába?
Egy biztos: a román oktatás, mint közpolitikai vita ebben óriásit téved, hogy gyakorlatilag csak az érettségi kérdése jelenik meg. Bocsánat, még egy állandó napirendi pont van: több pénz kell az oktatásra.
A román oktatásnak (közoktatásnak, felsőoktatásnak és természetesen a szakképzésnek és felnőttképzésnek is) az első számú fontos lépése az kellene legyen, hogy valamilyen víziót fogalmazzon meg. Băsescunak volt egy ilyen jellegű kezdeményezése, azonban – ahogy ezt tőle megszoktuk – nem volt több szavazatszerzési törekvésnél.
Ha lenne ilyen előremutató vízió, amely zsinórmértékként szolgálna minden egyes konkrét oktatáspolitikai lépésnél, akkor az lehetővé tenné, hogy minisztereken, kormányokon túlmutató folyamatok indulhassanak el. Tudom, ez illúzió…
Sokat beszéltünk az elitképzésről, de mi a helyzet a szakmunkásokkal, róluk nagyon kevés szó esik általában a médiában, pedig sok cég humán-erőforrás problémákkal küzd?
Némileg átalakult a szakmunkás fogalma az elmúlt húsz esztendőben. Egyrészt a nagy ipari létesítményeket felszámolták (arról lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de jelen kérdés szempontjából nem érdemes), az ipari termelés jelentős része ma globális, Kínába és Indiába koncentrálódik.
Ugyanakkor a technológiai fejlődés oda vezetett, hogy egyre kevesebb kétkezi munkásra van szükség. Mindezeket figyelembe véve, én nem azt mondanám, hogy a klasszikus értelemben vett szakmunkásokra van szükség, hanem azt, hogy szakemberekre. Persze tág még ez a fogalom is, és akkor úgy szűkíteném, hogy a humán értelmiségi túltengése mellett az egyensúly helyreállítása érdekében jó lenne több helyet biztosítani a felsőoktatásban a természettudományos képzésnek.
Ugyanez igaz a középfokú képzésre is. Ma Romániában a középiskola alapvetően líceumot jelent. Magyarországon ez némileg másként van. A gimnáziumi és szakközépiskolai képzés ad érettségi oklevelet. Előbbi elméletibb, utóbbi gyakorlatibb képzést nyújt (hogy ez a valóságban mennyire érződik, az leginkább iskolánként változik.)
Ezen kívül van egy szakiskolai vonal, ami jelentős támogatást kap a szakképzési alapból. Ennek a működése Romániában egyelőre kérdéseket vet fel, de a hozzá kapcsolódó EU normatívák miatt teret fog kapni. Ugyanakkor tudni kell, hogy Magyarországon is van egy jelentős biznisz-vonala ennek. Vagyis a szakképzési alapból gyakorlati helyként részesülő cégek ezt úgy fogják fel, mint bevétel-kiegészítés, ezért közel sem a gyakorlati oldal kerül előtérbe. De erről sem mondható el, hogy mindent átható.
Hogyan lehetne a szakmunkásképző becsületét visszahozni?
Mindenek előtt a képzés színvonalával, illetve a képzés gyakorlati oldalának kidomborításával. Amikor Bojár Gábor arról beszél, hogy informatikai egyetemet indít Budapesten, akkor azt el is hiszi mindenki, hogy ott valóban színvonalas képzés lesz.
Ugyanez igaz lehet, ha a cégek még hangsúlyosabban elkezdenek részt vállalni a szakképzés folyamatában, ez egyszerre érdeke a cégnek, hiszen olyan munkaerőt kap vissza, aki az ő elvárásainak megfelel, és nem kell újraképezze, és érdekelt az oktatási rendszer is, hiszen az ő oldaláról forrásbevonás történik.
Sokat szidjuk a romániai oktatási rendszert, de külföldön többnyire megállják helyüket az itt végzettek. Mi a magyarázata ennek a tulajdonképpeni ellentmondásnak, hogy mindenki szidja a rendszert, de mégis sikeres embereket képez?
Ez azért egy nagy általánosítás, szerintem ennél árnyaltabb a kép. Nem hiszem, hogy az egyéni eredmények az oktatási rendszer eredményei. Vagyis külön kell választani az elitképzést és a tömegoktatást.
Ha ezt nézzük, akkor nagy a szakadék a lemorzsolódó diákok és a tudományos világban jelentős teljesítményt felmutatni képes fiatalok között. Szerintem nem a rendszer képez sikeres embereket, hanem az egyes oktatási formák lehetővé tesznek kiugró teljesítményeket. Az oktatási integráció rákfenéje pedig éppen ez, hogy egyenletessé teszi a teljesítményt is.
Ha egy ciklusra te lehetnél a román oktatásügyi miniszter, mit tennél?
Az oktatási miniszter politikus kell legyen. Vagyis legfeljebb vizionálhatunk, és nem lenne jó, ha bármely potentát úgy érezné (mégiscsak az hangzott el a napokban, hogy az RMDSZ-ben annyi államtitkárjelölt van, hogy az EU 27 tagállama összes kormányának minden államtitkári székébe jutott volna egy romániai magyar), hogy bejelentkeztem erre a pozícióra.
De van néhány olyan lépés, amit igen gyorsan meg lehet tenni. Kérdés persze, hogy egy ciklus után mi marad meg. Ilyen például annak megfogalmazása, amiről fentebb is beszéltem, hogy milyen is a román közoktatás víziója, és ebből mit vállal a kormány.
Ha ez a keret megvan, akkor fokozatos munkával fel lehet rá fűzni azokat a közpolitikai döntéseket, amely a közoktatási struktúrát, a felsőoktatás formáit és a szakképzést is összerakják, és a finanszírozást megoldják. Szerintem nem kellene ezen túlmenjen egy miniszter. Maradjon meg politikusnak, és ne akarjon az ország főpedagógusává válni. Forrás: Transindex.ro
Kósa András szociológus szerint "a román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket, melyeket átkötnek nemzeti szalaggal."
Kósa András Lászlót, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatóját, trénerét, valamint a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztőjét előző beszégetésünkben arról faggattuk, hogy milyen volt az oktatás az ipari forradalom korszakában, és milyen ma. Most arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a sokat vitatott romániai közoktatásról.
Milyen oktatási rendszerek léteznek?
Két nagyon fontos kiindulópont van, mindkettő meghatároz egy-egy modellt: hol hozzák meg a működést meghatározó döntéseket (centralizált – ha egyszerűek akarunk lenni, akkor ilyen a román, vagy decentralizált – efelé tendál a magyar, de ilyen a skandináv, mindenek előtt a dán), illetve, hogy kik hozzák meg ezeket a döntéseket (politikai – ilyen a magyar, vagy szakmai – ilyen a brit, ahol a magánoktatás dominál). De persze ezek csak tiszta típusok, mert teljesen pontosan, elméletnek megfelelően egyik sem valósul meg.
Van egy másik klasszifikáció, ami gyakran jelenik meg a nyilvánosságban, és a tekintélyelvűséget helyezi középpontjába (angolszász vs. porosz). Én ezt ma már bizonyos értelemben túlhaladottnak gondolom. De van egy aspektus, ami továbbra is megkerülhetetlen: a rend fogalmát érdemes körüljárni. A jezsuiták fogalmazták meg ide kapcsolódóan elsőként a Ratio Studiorumot (a jezsuiták hivatalos oktatási programja - szerk. megjegy.), majd előjött Comenius minőség-kérdése. Később a reál, majd a humán tudományok térnyerése diverzifikálta a képet.
Románia milyen modellt követ?
A román közoktatásban a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket. Vagyis nem nagyon lehet tetten érni az elméleti modelleket a román közoktatás közpolitikai vitájában. És mindezt átkötik egy adag nemzeti szalaggal.
Ezt teszi az RMDSZ is, amikor az anyanyelvű oktatás mellett teszi le a voksát. Nem kell félreérteni, nem azt kérdőjelezem meg, hogy kell-e magyarul tanulni a történelmet vagy sem, mert ez szakpolitikai kérdésként nem is kerülhetne napirendre, hiszen nem oktatáspolitikai modell.
Melyek a román oktatási rendszer hibái és előnyei?
A működésből adódó egyik legfontosabb hibája a centralizáltság. De ez nem jelenti azt, hogy egy jelentős decentralizáció által máris jobbá válna, csak nagyobb az esélye annak, hogy levetkőzi a mindenféle problémákat. Például, ha annak kérdése, hogy a történelmet románul vagy magyarul tanulják a diákok, egy helyi, intézményi döntés lenne, akkor egyrészt a szülők civil mozgalomként tudnák ezt jelentősen befolyásolni, és nem a koalíciós algoritmus határozná meg.
Ebből a szempontból érdekes a napokban zajló, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum környékén kialakult vita. Kutatóként nagyon örülök annak, hogy a szülők rendkívül gyorsan „megszervezték” magukat, és elkezdtek egy érdekképviseleti mechanizmust működtetni. Az más kérdés, hogy a centralizáció kapcsán mindenki felfelé mutogat, és persze a diákok ezt megszenvedhetik (máris megjelent az iskolában egy nagyobb ellenőrző csoport, akik majd mindenfélét megvizsgálnak, minisztériumi mandátummal, elvileg a mostani vitától függetlenül – na ez a centralizáció nagy problémája), viszont tény, hogy mintaértékű lehet a mostani „összecsapás”.
Ha a szülők kerülnek ki győztesen, akkor várható, hogy az őszi iskola-összevonások kapcsán szintén lesz társadalmi elégedetlenség, ami a politikusok számára hoz majd forró napokat.
A román oktatási rendszer előnyeiről nem igazán tudok mit mondani, mert igazán komoly előnyt nem látok. Talán az – de ez éppen változóban van, hogy még mindig a legtöbb településen működik iskola. De ezt azért nem érdemes feszegetni, mert rögtön felvethető, hogy milyen a színvonal.
Ez is egy állandó dilemma: a lakhelyhez legközelebb legyen oktatási intézmény, vagy pedig a színvonal miatt jobb, ha iskolabuszok viszik-hozzák a gyerekeket. Azt gondolom, erről az elkövetkezendőkben komoly vitát érdemes folytatni, és nemcsak bukaresti vagy szakértői, hanem közösségi szinten is.
Mennyiben korszerű a román oktatás?
Ha technikailag nézzük, akkor egyáltalán nem korszerű. Sem az iskolaépületek, sem pedig a tantermek felszereltsége nem az.
Ha tartalmilag nézzük, akkor már lehet különbségeket tenni, hiszen nem biztos, hogy tartalmi szempontból annyira le lenne maradva a román közoktatás. Más kérdés, hogy hol tart ebben a folyamatban a pedagógus. Érdekes lenne egyszer ezt összehasonlító kutatásban megnézni.
Mi a legégetőbb probléma?
A pedagógusi életpálya-modell totális hiánya óriási probléma. Enyhe túlzással az mondható el, hogy vagy azért lesz valaki pedagógus, mert a versenyszféra többi területén nem talál helyet magának, vagy pedig olyan szinten elkötelezett, hogy az már-már a szakmai tudás rovására megy (ismerjük a világmegváltó pedagógus érzékenységét). Ezen egy politikai döntéssel, ha nem is gyors, de fokozatos változást lehetne elérni.
Mennyiben befolyásolja a romániai oktatás minőségét a korrupció, a nepotizmus?
A diplomavásárlások terén hatalmas problémák vannak. Nem utolsó sorban a romániai felsőoktatásban ezen a téren történt visszaélések kapcsán komolyan felmerült az EU-ban, hogy a diplomák kölcsönös elfogadásának irányelvén változtassanak.
Az év elején került sor a bukaresti oktatási kiállításra, ahol nyugati egyetemek jelentek meg, hogy hallgatókat toborozzanak, miközben a kolozsvári orvosi egyetem azzal büszkélkedik, hogy folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma. Érdemes mindkét kérdést fenntartásokkal kezelni.
Egyrészt ma már komoly „harc” van a hallgatók kegyeiért, az európai felsőoktatási piac mellett lassan a közoktatás területén is megjelent a diákokért folytatott határon átívelő licitálás. A romániai egyetemeket külföldi hallgatók inkább azért választják, mert olcsóbb, mint a nyugati felsőoktatási képzés.
Mi lenne a megoldás a korrupció visszaszorítására?
A már említett pedagógus életpálya modell kialakítása. Vagyis a rendszerbe bekerülő pedagógus pontosan lássa és tudja az előrelépés fázisait, és biztosítva legyen – minden értelemben – munkája elismerése. Ez az, ami közpolitikai beavatkozással megtehető. Ezen túl a korrupció társadalmi jelenség, és mint ilyen, természetes, hogy az oktatás szférájába is bekerül. A kérdés inkább az, hogy mit kezd ezzel a társadalom. A nyugati minták – márpedig ide szeretnénk felzárkózni – azt mutatják, hogy a jelen lévő korrupciót egy bizonyos szint fölött a társadalom kiveti magából.
Azt nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mi ez a küszöb, de biztos, hogy nem elegendők a törvények, hanem civil kurázsi kell hozzá. Az olasz maffia-rendszer „megrendszabályozása” is hasonló folyamat eredménye lett, de az ír szabálykerülés visszaszorításához is kellett egyféle társadalmi összefogás.
Azt hiszem, a korrupció bármilyen szinten történő visszaszorításához mindenek előtt az kell, hogy elfogadott legyen a társadalom alrendszerei közötti autonómia: a politikus ne akarjon vállalkozó vagy civil lenni, a vállalkozó ne küzdjön közhatalomért, és a civil se akarja átvenni a közhatalom helyét.
Miben különbözött, különbözik a magyarországi, romániai oktatás a más, fejlettebb országokétól?
A nyugat-európai oktatási rendszerek egyik fontos „előnye”, hogy az állami, önkormányzati intézményrendszer mellett a civil társadalmi (mindenek előtt alapítványi, vagy ha úgy tetszik magán – nem tévesztendő össze a magántanuló fogalmával, amivel kapcsolatban a napokban szólalt fel egy PD-L-s képviselő Bukarestben) oktatási formák már igen jelentős tapasztalattal rendelkeznek. Ezek a tapasztalatok lehetővé teszik egyrészt az oktatás napi folyamatában a kiterjedt intézményi és pedagógusi autonómiát.
Másrészt pedig magában a közoktatási rendszerben inkább csak hangsúlybeli eltolódások vannak. Néhány hete fejeztünk be egy nemzetközi összehasonlító kutatást a fegyelmezés intézményrendszerének szabályozásával kapcsolatban, és mi magunk is meglepődtünk, hogy mennyire hasonlítanak ezen jogszabályi keretek a legkülönbözőbb közoktatási rendszerekben…
Természetesen itt azért nem lehet megkerülni a pedagógus-képzés, pedagógus életpálya-modell stb. helyzetét sem.
Mit értesz pedagógusi, intézményi autonómia alatt?
Intézményi szinten az oktatás-szervezésnek a folyamatát, vagyis abban való önállóságot, hogy milyen formában történik az oktatás szervezése intézményen belül. Ugyanez a pedagógusnál, hogy saját óráját miként, milyen módszerekkel, technikákkal, eszközökkel működteti.
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a pedagógus felébred reggel, és ez határozza meg, hogy mit tanít aznap, hanem rá kellene venni a pedagógust, hogy ne egyetemi disszertációnak tekintse a pedagógiai program megírását, hanem olyan lehetőségnek, amely keretet és ezáltal védelmet nyújt számára az oktatás folyamatában. Ha pontosan látjuk, hogy mit szeretne a pedagógus megtanítani, illetve azt milyen formában kéri számon, akkor megspórolunk egy rakás vitát.
Tehát a pedagógusi autonómia alatt nem azt értem, hogy a tanár olyan értékelést adhat a diáknak, amit nem tud saját pedagógiai programjával alátámasztani. Viszont a pedagógiai program tartalma – amennyiben megfelel a formai kereteknek – legyen a pedagógus autonómiája.
Milyen jogai vannak ma egy romániai pedagógusnak? Szükség lenne több jogot visszaadni a pedagógusnak, hiszen sokan panaszkodnak, hogy nincs a kezükben eszköz, hogy a gyerekeket fegyelmezzék?
Ezzel a kérdéssel ma a világ szinte bármely pontján szembesül a pedagógus. Vagyis durván fogalmazva az iskolai erőszak kérdésében nem vagyunk lemaradva. Év elején került bemutatásra az oktatási jogok biztosa által a témában kezdeményezett átfogó szociológiai vizsgálat. Az eredmények azt mutatják, hogy egyrészt iskolai veszélyekről lehet beszélni, másrészt az iskolai erőszak elharapózódását jelentősen felnagyítja a nyilvánosság.
Az oktatás egy hatalmas társadalmi alrendszer, ráadásul az oktatás folyamatában sok ember vesz részt, és rengeteg időt tölt el benne. Ebből következik, hogy a konfliktusok jelenléte elkerülhetetlen. Az kérdés, hogy miként oldják fel a konfliktusokat.
A pedagógusok számára valóban nem állnak rendelkezésre korlátlan eszközök a diákok fegyelmezésére. Kérdés, hogy milyen eszközök kellenének. Nem hiszem, hogy megoldás lenne a pedagógusok „fegyverrel” való felvértezése (az is látszik, hogy a médiában megjelenő iskolai erőszakos cselekmények között a tanár-diák arányt is figyelembe véve valamivel több a pedagógus ámokfutó – a 100 főre jutó pedagógusok aránya nagyobb ebben a kérdésben, mint a 100 főre jutó diákoké, persze ettől még abszolút számban jelentősebb a „diákelkövetők” száma).
Az eszközök kapcsán én inkább arra tenném a hangsúlyt, hogy legyen lehetősége a pedagógusnak, illetve az intézménynek alkalmazni olyan módszereket, amelyek lehetővé teszik a fegyelmezetlen diákok „kezelését”. Ilyen forma például az úgynevezett Texas-szoba, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az órát zavaró diák pedagógus felügyelete mellett egy iskolai teremben „dühöngje” ki magát. Ebben a teremben akár egész órára, akár csak egy rövid időre elhelyezhető a diák, vagyis onnan saját döntése és a felügyelő megítélése alapján bármikor visszatérhet az osztályterembe.
Az iskolának van egy fontos szerepe a társadalmi együttélésre való nevelés kapcsán is. Vagyis az oktatásból valamilyen okból kizártak nem lesznek a társadalom, közösség együttműködő tagjai. Ebben az értelemben adnék eszközöket a tanárok kezébe, és nem abban az értelemben, hogy az oktatás rendszeréből eltávolítható legyen a renitens diák.
Természetesen ezek felvetnek finanszírozási és pedagógus-létszámbeli kérdéseket is. Viszont sokkal érdekesebbnek tartanám, ha ezekről a technikákról, módszerekről vitáznának a közoktatás döntéshozói. És persze a pedagógusokon túl rengeteg civil szervezet tudná segíteni a folyamatot. Mi annak idején a Bolyaiban ezt magunk között, a diákszervezetek (DéeSz) működtetésével, közvetítésével többnyire megoldottuk.
Milyen problémákkal küzd a mai európai és milyenekkel a romániai oktatás?
A tömegesedés az egyik legnagyobb probléma, de erre volt egy válasz az MBA képzések, mint elitképzések kapcsán, másrészt pedig éppen most indul egy érdekes magyar innováció: Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke indítana egy informatikai egyetemet, ami némileg új alapokra helyezné az egészet. Az Aquincum Institute of Information Technology (AIIT) néven futó intézmény alapvetően a hozzáadott értékekre fókuszál.
De ne menjünk át a határon, a napokban a Sapientia marosvásárhelyi karán jártam, ahol jónéhány olyan informatikai, fizikai innovációt mutattak meg nekünk, amelyek a világon egyedülállóak. Vagyis ezek a tendenciák afelé mutatnak, hogy lehet elitképzésben is gondolkodni, akár még erdélyi magyar egyetemen is.
A közoktatás területén jelentős probléma a gyermeklétszám csökkenése. Már most szembesülnek a döntéshozók, polgármesterek, szülők azzal a ténnyel, hogy a csökkenő gyereklétszám átalakítja az oktatási intézményi térképeket. Ez intézményi szinten egy komoly versengést hoz majd be: már általános iskolában is olyan plusz szolgáltatásokkal versengenek az intézmények, amelyeket figyelembe véve döntenek a szülők arról, hogy melyik intézményt válasszák gyereküknek.
Ugyanakkor a gyereklétszám csökkenése makroszinten közpolitikai döntést igényel: jelentős költségvetési erőfeszítések árán fenntartjuk-e a kisiskolákat, vagy pedig oktatási központokat hozunk létre. Nem fejtegetném az egyes álláspontok melletti vagy elleni érveket, mert nem az én dolgom, viszont az biztos, hogy késre menő vitákat generál már most is, és ezek a kérdések jelen vannak Magyarországon és már európai országokban is.
A tömegesedést nem lehet megakadályozni, milyen szűrőket lehetne bevezetni?
A tömegesedést nem biztos, hogy meg kell akadályozni. Inkább azt mondom, hogy jól el kell választani egymástól a tömegképzést és az elitképzést. És elitképzés alatt a szakképzést is értem.
Az egyetem elvégzése lassan ugyanolyan súllyal bír, mint régen az érettségi. Mi lehet a disztingváló elem manapság a diákok között? A mesteri, a doktori?
Igen, mindenképpen az MA és a PhD fokozatok tesznek különbséget, és nem utolsó sorban nagy hangsúlyt kap az egyetem/felsőoktatási intézmény hírneve, elfogadottsága is.
Melyek a legújabb tendenciák az európai, nyugati oktatásban?
A projekt-szemlélet az egyik legfontosabb betörés az európai közoktatásba, illetve az életen át tartó tanulás immár folyamatos megjelenése és térkitöltése. Egyre több olyan oktatási folyamat indul el, ami felnőtteknek szól.
Az egyik európai szintű törekvés a Youthpass volt, és most érdekes, hogy például az önkéntességet kiterjesztették az ifjúsági korosztályról az öregekre is. Vagyis az 55 év felettiek is mehetnek önkéntesnek európai pénzen az egyik országból egy másikba.
Egy biztos, a tudásalapú társadalomban a szellemi teljesítmény felértékelődött, hiszen a piac szinte azonnal visszaigazolja azt. Vagyis ma már a materializmus ebben az értelemben mindenképpen véget ért, hiszen a szellemi teljesítmény azonnali hozzáadott értéket jelenít meg.
Látjuk ezt a marosvásárhelyi cégünknél, a Novocomnál is, ahol a munkatársak szinte állandó képzésben vannak, és itt nem valamiféle nyugati minta átadása (lásd a Team Building, most bemutatott filmben megjelenő dilemmát), hanem sokkal inkább a cégen belüli folyamatok kezelése érdekében.
Az oktatási jogok biztosa nagyon fiatal stábbal dolgozik, és a klasszikus közigazgatástól eltérően állandóan bátorítja a fiatal jogász kollegákat, hogy iratkozzanak be PhD-re, pályázzanak meg európai közigazgatási ösztöndíjat (most pl. van egy Bosch-ösztöndíjas kollegánk, aki a német közigazgatásba tekint be), csináljanak projekteket (vidéki út, EFOTT-on és Szigeten való megjelenés), kutatásokat (iskolai veszélyek vizsgálat, vagy a Fegyelmik a világban).
Tehát nem a tipikus közigazgatási életpályára ösztökél az ombudsman, ami azt jelentené, hogy lassú, de biztos előrelépésekkel a közigazgatás csúcsa fele törhet egy ambiciózus fiatal. Sokkal inkább a dinamizmusban hiszünk: menjen és próbálja ki magát a legkülönfélébb helyzetekben. Véleményem szerint ma erre a nyitottságra van szükség a közoktatásban is.
Mennyiben követi a romániai oktatási rendszer a nyugati példákat?
Természetesen átvételre kerülnek bizonyos minták, azonban ezek nem annyira mélységükben vannak vizsgálva, mint inkább a nyilvánosság számára is látható formák, éppen ezért nem is érdemes mélyebben belemenni.
Ilyennek tartom a minap a parlamentben felvetett magántanulóság kérdését. A képviselőasszony úgy beszélt róla, hogy közben nincs végiggondolva, hogy ez mit is jelent. A média pedig azonnal hozza, hogy márpedig az európai, erre szükség van.
Nem vitatom, de nézzük meg egy kicsit mélyebben a kérdést, ne azért vegyük át, mert európai. A magántanulóság Magyarországon jelentős problémákat vet fel, mert amikor kitalálták, akkor a sportolók és művészetekben aktív diákok számára találták ki, ma pedig már a problémás gyerekek „kezelését” látják benne. Lássuk be, egy olimpikon sportoló és egy hiperaktív gyerek nem ugyanazt az oktatási formát kívánja meg.
A változás lassan megy végbe, a román oktatási miniszterek az érettségin, a képességfelmérő vizsgákon változtatnak, de mire lenne igazán szüksége a romániai oktatásnak, hogy felzárkózzon a mai, korszerű oktatási rendszerek sorába?
Egy biztos: a román oktatás, mint közpolitikai vita ebben óriásit téved, hogy gyakorlatilag csak az érettségi kérdése jelenik meg. Bocsánat, még egy állandó napirendi pont van: több pénz kell az oktatásra.
A román oktatásnak (közoktatásnak, felsőoktatásnak és természetesen a szakképzésnek és felnőttképzésnek is) az első számú fontos lépése az kellene legyen, hogy valamilyen víziót fogalmazzon meg. Băsescunak volt egy ilyen jellegű kezdeményezése, azonban – ahogy ezt tőle megszoktuk – nem volt több szavazatszerzési törekvésnél.
Ha lenne ilyen előremutató vízió, amely zsinórmértékként szolgálna minden egyes konkrét oktatáspolitikai lépésnél, akkor az lehetővé tenné, hogy minisztereken, kormányokon túlmutató folyamatok indulhassanak el. Tudom, ez illúzió…
Sokat beszéltünk az elitképzésről, de mi a helyzet a szakmunkásokkal, róluk nagyon kevés szó esik általában a médiában, pedig sok cég humán-erőforrás problémákkal küzd?
Némileg átalakult a szakmunkás fogalma az elmúlt húsz esztendőben. Egyrészt a nagy ipari létesítményeket felszámolták (arról lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de jelen kérdés szempontjából nem érdemes), az ipari termelés jelentős része ma globális, Kínába és Indiába koncentrálódik.
Ugyanakkor a technológiai fejlődés oda vezetett, hogy egyre kevesebb kétkezi munkásra van szükség. Mindezeket figyelembe véve, én nem azt mondanám, hogy a klasszikus értelemben vett szakmunkásokra van szükség, hanem azt, hogy szakemberekre. Persze tág még ez a fogalom is, és akkor úgy szűkíteném, hogy a humán értelmiségi túltengése mellett az egyensúly helyreállítása érdekében jó lenne több helyet biztosítani a felsőoktatásban a természettudományos képzésnek.
Ugyanez igaz a középfokú képzésre is. Ma Romániában a középiskola alapvetően líceumot jelent. Magyarországon ez némileg másként van. A gimnáziumi és szakközépiskolai képzés ad érettségi oklevelet. Előbbi elméletibb, utóbbi gyakorlatibb képzést nyújt (hogy ez a valóságban mennyire érződik, az leginkább iskolánként változik.)
Ezen kívül van egy szakiskolai vonal, ami jelentős támogatást kap a szakképzési alapból. Ennek a működése Romániában egyelőre kérdéseket vet fel, de a hozzá kapcsolódó EU normatívák miatt teret fog kapni. Ugyanakkor tudni kell, hogy Magyarországon is van egy jelentős biznisz-vonala ennek. Vagyis a szakképzési alapból gyakorlati helyként részesülő cégek ezt úgy fogják fel, mint bevétel-kiegészítés, ezért közel sem a gyakorlati oldal kerül előtérbe. De erről sem mondható el, hogy mindent átható.
Hogyan lehetne a szakmunkásképző becsületét visszahozni?
Mindenek előtt a képzés színvonalával, illetve a képzés gyakorlati oldalának kidomborításával. Amikor Bojár Gábor arról beszél, hogy informatikai egyetemet indít Budapesten, akkor azt el is hiszi mindenki, hogy ott valóban színvonalas képzés lesz.
Ugyanez igaz lehet, ha a cégek még hangsúlyosabban elkezdenek részt vállalni a szakképzés folyamatában, ez egyszerre érdeke a cégnek, hiszen olyan munkaerőt kap vissza, aki az ő elvárásainak megfelel, és nem kell újraképezze, és érdekelt az oktatási rendszer is, hiszen az ő oldaláról forrásbevonás történik.
Sokat szidjuk a romániai oktatási rendszert, de külföldön többnyire megállják helyüket az itt végzettek. Mi a magyarázata ennek a tulajdonképpeni ellentmondásnak, hogy mindenki szidja a rendszert, de mégis sikeres embereket képez?
Ez azért egy nagy általánosítás, szerintem ennél árnyaltabb a kép. Nem hiszem, hogy az egyéni eredmények az oktatási rendszer eredményei. Vagyis külön kell választani az elitképzést és a tömegoktatást.
Ha ezt nézzük, akkor nagy a szakadék a lemorzsolódó diákok és a tudományos világban jelentős teljesítményt felmutatni képes fiatalok között. Szerintem nem a rendszer képez sikeres embereket, hanem az egyes oktatási formák lehetővé tesznek kiugró teljesítményeket. Az oktatási integráció rákfenéje pedig éppen ez, hogy egyenletessé teszi a teljesítményt is.
Ha egy ciklusra te lehetnél a román oktatásügyi miniszter, mit tennél?
Az oktatási miniszter politikus kell legyen. Vagyis legfeljebb vizionálhatunk, és nem lenne jó, ha bármely potentát úgy érezné (mégiscsak az hangzott el a napokban, hogy az RMDSZ-ben annyi államtitkárjelölt van, hogy az EU 27 tagállama összes kormányának minden államtitkári székébe jutott volna egy romániai magyar), hogy bejelentkeztem erre a pozícióra.
De van néhány olyan lépés, amit igen gyorsan meg lehet tenni. Kérdés persze, hogy egy ciklus után mi marad meg. Ilyen például annak megfogalmazása, amiről fentebb is beszéltem, hogy milyen is a román közoktatás víziója, és ebből mit vállal a kormány.
Ha ez a keret megvan, akkor fokozatos munkával fel lehet rá fűzni azokat a közpolitikai döntéseket, amely a közoktatási struktúrát, a felsőoktatás formáit és a szakképzést is összerakják, és a finanszírozást megoldják. Szerintem nem kellene ezen túlmenjen egy miniszter. Maradjon meg politikusnak, és ne akarjon az ország főpedagógusává válni. Forrás: Transindex.ro
2010. február 26.
Régiók átszervezése - Téképécesz
Ha még nem is vert fel különösebben nagy port az RMDSZ által a parlamentbe terjesztett régióátszervezési törvényjavaslat, azért az illetékesek beszélnek róla. És véleményt mondanak. Ennek néztünk utána mai riportunkban.
Arad
Hol ide, hol oda dobigálják
A törvénytervezet alapján Arad újabban Temessel és Krassó-Szörénnyel alkotna egy régiót, a makrorégiót tekintve pedig az említett két megyén kívül egy ernyő alá kerülne még Hunyaddal, Fehérrel, Szebennel és Brassóval. Ezzel szemben, a Csutak István által kidolgozott és 2007 októberében Marosvásárhelyen bemutatott RMDSZ-változatban Aradot Biharhoz, Szatmárhoz és Szilágyhoz csapták. Hogy Aradnak hol lenne a helye, arról először Horváth Levente alprefektust kérdeztük.
– A régiós felosztás Romániában nem a tájegységek gazdasági mutatóit tiszteletben tartó módon történt, hanem sokkal inkább a praktikusság elve menti földrajzi felosztáson alapult, ezért nem lehet semmilyen tematikai hasonlóságokból kiinduló fejlődési, fejlesztési irányelvet kidolgozni. Azt tudjuk, hogy a jelenlegi felosztásban minden régióban van egy gazdasági vezető, és a többiek hozzá hasonlítják magukat. Nem hinném, hogy az elkövetkező időszakban lesz pénz és politikai akarat arra vonatkozólag, hogy az elképzelt régiók közigazgatási vagy önálló jogi státust kapjanak. A jelenlegi beosztás azért is hátrányos, mert egy-egy régió annyira nagy, hogy nem tudott, nem tud regionális projekteket benyújtani, és a régión belül pedig mindig a gazdaságilag leghatékonyabb, úgynevezett vezető megye viszi el a legtöbb pénzt azokból a projektekből, amelyeket egyébként kizárólag csak megyei szinten pályázott meg. Egy Arad–Bihar–Szatmár–Szilágyság felosztásban Arad megyének szintén másodhegedűsi státusa lenne Bihar mögött, mint jelenleg Temes mögött a Hunyaddal, Krassóval és Fehérrel alkotott fejlesztési régióban. Viszont az igaz, hogy Biharral sokkal kisebbek lennének a különbségek, mint Temessel szemben. Gazdaságilag több projektet tudnánk lehívni, ennek ellenére szerintem még az Arad–Bihar–Szatmár–Szilágy irányvonalú régió is még mindig túl nagy ahhoz, hogy közös projektek készülhessenek, és ezeknek a regionális projekteknek a jövőjét gyakorlatilag a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégiónak, a lassan kimúló DKMT-nek a negatív tanulságaira kellene alapozni. Ott is, mint emlékezünk, az együttműködések mindig egy vagy két határ menti megye között alakultak ki, és nem igazán tudtak felmutatni semmilyen, az egész régiót érintő eredményt.
– Tehát két-három megyénél több nem kellene egy ilyen régióba?
– Nem azt mondom, hogy nem kell, hisz létezik az unió úgynevezett NUTS2 leosztása, amely pontosan megszabja, hány lakosa, mekkora területe kell legyen egy régiónak, és ezt mi itt csak hellyel-közzel tudjuk teljesíteni. Az viszont, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyét sikerült egy kalap alá hozni, az a magyarságnak jó, csak nem biztos, hogy a románság ezt ugyanúgy látja, mint mi.
– Csakhogy a NUTS2 egy évtizedek alatt kialakult európai régiós-mentalitásra alapozódik, ami nálunk nincs, itt a politikusok kizárólag megyében képesek gondolkodni.
– Kormányzati irányból nem hiszem, hogy pozitív hozzáállást remélhet az RMDSZ, elsősorban, mert egy közigazgatási átrendeződés óriási összegeket emésztene fel, másodsorban nagy politikai akarat szükséges hozzá, hisz lecsökkenthetné az adott megyében a közigazgatási funkciók számát. Visszatérve a jelenlegi felosztásra, Aradnak mindig másodhegedűsi szerep jutott ebben a régióban, nem emlékszem egyetlen olyan, több megyét átfogó, közös koncepción alapuló projektre sem, amit ez az úgynevezett Nyugati Fejlesztési Régió tett volna le az asztalra. Ugyanez volt a DKMT-ben is, Arad Békéssel, Temes Csongráddal, Csongrád a szabadkaiakkal és sorolhatnám, készítették a kétoldalú kis projektjeiket, de regionális szinten maximum valami kulturális maszlagra volt pénz.
Apró lépésekkel
Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Bognár Levente alpolgármestert is:
– Az RMDSZ törvénymódosítási javaslata az eddigi nyolc fejlesztési régió helyett 16-ot javasol, ebben természetesen megvannak az elképzelések. Ebben Arad a Bánsági Régióba kerülne, és a vélemények megoszlanak arról, hogy a megyének itt, vagy egy partiumi régióban lenne a helye, nehéz is lenne pontos választ adni erre, hisz Temessel kapcsolatban korábban már volt szó egy úgynevezett „nyugati gazdaságfejlesztési pólusról”, Biharhoz pedig történelmi szálak fűznek. Tény, ilyen esetben egy demokratikus államban megkérdezik a lakosság véleményét. Szerintem már a ’90-es évek végén ki kellett volna írni egy referendumot, amikor legelőször került szóba a régiós felosztás. Másik kérdés, hogy az európai típusú struktúra nálunk egyszerűen nem működne. Egy európai régiónak van döntéshozó szerve, régiós tanácsa, amit nálunk a mai napig nem hoztak létre. Létezik valami vezető szerv a fejlesztési régiók fölött, de ez inkább fiktív.
– Mennyire lenne erős a jelenlegi megyei tanácsok ellenállása?
– Biztos lenne, viszont a feladatokat le kellene osztani. Egyébként több verzió is keringett már a régiós felosztások tekintetében, az egyik román változatban Aradot nemcsak a Bánsághoz, hanem Olténiához is odacsapták volna, ami elfogadhatatlan. Ebből a szempontból az RMDSZ változata sokkal megfelelőbb, hisz kialakít egy dél-erdélyi makrorégiót, amelynek Arad is része, és egy észak-erdélyi makrorégiót. Ez bizonyos autópálya-fejlesztési szempontokból reális, de gazdasági szempontból is kapcsot jelenthet. Csak zárójelben említeném a francia modellt – persze, nekünk a belga modell felelne meg leginkább –, ahol például tengerparti régió alakult ki, hisz gondjaik, céljaik közösek, összeköti őket a tenger.
– A román politikum mennyire lesz vevő erre a felosztási változatra?
– Szerintem a kérdés, hogy mennyire tudjuk meggyőzni őket a kormányban, a parlamentben mint döntéshozóban ennek ésszerűségéről. Mindenképpen az ésszerűségekre, hagyományokra kellene utalni, másrészt pedig az önmeghatározás oldaláról megközelíteni. Miként megy ez majd végbe, most elég nehéz latolgatni, de talán lépésről lépésre elérhető.
Hunyad
Józanság és érzelmek között
Jobb lenne az RMDSZ által javasolt új régiós felosztás? Már csak a kérdés megfogalmazása is a „magyar veszélyt” eleveníti fel Mircea Moloţ Hunyad megyei tanácselnök számára, aki éles RMDSZ-ellenes kirohanásba kezd. „Magyarországot ossza föl az RMDSZ. Ők úgyis előttünk járnak fejlődés és EU-s integráció téren, ott kísérletezzenek, ha annyira kísérletezni akarnak”, mondta ingerülten a liberális megyevezető.
Mit számít az, hogy az RMDSZ – és az erdélyi magyarság – román állampolgárok, s az alkotmány szerint egyenlő jogok illetik meg a többségiekkel, mit számít a liberalizmus doktrínája, melynek mérföldköve éppenséggel a civil állampolgári közösség, s nem az etnikai háttér, Moloţ számára a konspirációs szemlélet mérvadó.„Először is ismerni kellene a fejlesztési régiók átszervezésének igazi célját”, teszi fel a kérdést.
Az uniós pénzalapok hatékonyabb lehívása, a megyék közötti fejlettségi különbségek lefaragása szóba sem jöhet Moloţ számára.Hunyad megyének mi lenne jobb, ha Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékkel mellett a jelenlegi V-ös fejlesztési régióban maradna, vagy ha Fehér megyével közösen alkotna egy külön régiót, ahogy az RMDSZ tervezetében szerepel?
E kérdésnél a józanság is kap némi helyet az érzelmek mellett. Komoly érvekre lenne szükség az átszervezéshez. Jelenleg Hunyad megye már elindult egy irányba, kitaposta az utat az V-ös régión belül, kialakult az együttműködés a megyék között, az átcsoportosítás felkavarná az egészet, véli a tanácselnök, jóllehet több mint egy évtized alatt egyetlen közös régiós projekt született, a természeti katasztrófák elleni védelem terén. Azon kívül minden megye csakis saját érdekeit követi. Moloţot ez nem zavarná, mivel állítása szerint Hunyad megye szerezte meg az V-ös régió pénzalapjának 60%-át, míg Arad, Temes és Krassó-Szörény a maradék 40%-on osztoznak. A fejlesztési összegekhez való hozzájutás a projektek szakmai megalapozottságától függ, nem a régiós felosztástól, szögezte le, noha fél szájjal elismerte, hogy Hunyad megyét valóban hagyományosan erős szálak kötik a szomszédos Fehér megyéhez, s a kettő RMDSZ által képzelt összekapcsolása nem teljesen légből kapott.
Felemás megközelítés
Iosif Blaga PD-L-s parlamenti képviselő meglehetősen ellentmondásosan áll a kérdéshez, noha kizárólag racionális síkon, „magyar veszélytől” mentesen közelíti meg a dolgot.
Polgármesterként 2008-ig is hangoztatta, hogy Szászvárost át kellene csatolni Hunyad megyétől a szomszédos Fehér megyéhez. Most is kitart véleménye mellett: „Szászváros számára kétségtelenül jobb lenne a Fehér megyével való társulás, mint a jelenlegi régió”, szögezi le a parlamenti képviselő.
Hát a megyének általában? Ez már bonyolultabb kérdés, véli Blaga. Hunyad szegényebb vidék, nehéziparral, jelentős bányászattal, amely továbbra is súlyos gondokkal szembesül. Fehér megyében a bányászat úgyszintén komoly problémát okoz. Ellenben Arad és Temes megyék gazdaságilag virágzó térségek. Ráadásul Fehér megye kevésbé városiasodott térség, nincs jelentős nagyvárosa, népessége is kisebb, mint Hunyadé. Arad és Temesvár viszont jelentős nagyvárosok, igazi fejlesztési mozdonyok. Mindezeket összevetve, talán Hunyadnak mégis előnyösebb lenne, ha a fejlettebb V-ös régióban maradna, mint ha Fehérrel kapcsolnák össze, ahogy az RMDSZ átszervezési tervezetében szerepel. A PD-L-s politikus szerint a gazdasági megfontolások fontosabbak a történelmi-földrajzi-kulturális tényezőknél, melyek egyértelműen Fehér megye mellett szólnak. Mindez természetesen Szászváros kivételével, amely minden szempont szerint Fehérhez kötődik.
Temes
„Maradhat a Nyugati Régió jelenlegi formájában”
Az RMDSZ régióátszervezési törvényjavaslatát szinte egyáltalán nem ismerik a Temes megyei vezetők, a legtöbben csupán a sajtóból értesültek a kezdeményezésről. Sorin Maxim, a Nyugati Régió Fejlesztési Ügynöksége (ADR Vest) vezérigazgatója, akit talán a leginkább érintenek a fejlesztési régiók átszervezésének következményei, azon a véleményen van, hogy gazdasági és műszaki szempontból az Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyékből álló Nyugati Régió megmaradhatna jelenlegi formájában, de hatáskörét bővíteni kellene.
„Egyetértenék azzal, hogy átszervezzék a fejlesztési régiókat, amennyiben az új régióknak bővülne a hatáskörük, a szerepük. Jelenleg annak ellenére, hogy léteznek a fejlesztési régiók, az operatív fejlesztési programok továbbra is országosak. A fejlesztési régióknak alkalmazkodniuk kell az országos fejlesztési politikához, ami nem előnyös a számunkra. Románia nem homogén módon fejlődött, az operatív fejlesztési programokat régiókra kellene lebontani, ahogy ez más európai országok esetében megtörténik.Ami a fejlesztési régiók számát illeti, azt hiszem, erről érdemes vitát nyitni és ebből a szempontból örvendetesnek tartom, hogy a kérdés az RMDSZ kezdeményezésére a parlament asztalára került. Nem akarok állást foglalni egyik változat mellett sem, szó van 8, 12 és 16 fejlesztési régióra való felosztásról is. A 8 régió között vannak olyanok, amelyekben akár 7 megye foglaltatik benne és nagyok a fejlettségbeli és kulturális különbségek.
Ami a Nyugati Régiót illeti, nem vagyok meggyőződve arról, hogy kisebb régiókra kellene felosztani. A négy megye együttműködése jónak mondható, nem volt az elmúlt tíz évben olyan nézetkülönbség, amit tárgyalások során ne tudtunk volna feloldani. Ami a megyék közötti rivalizálást illeti, a meglévő politikai struktúrákat figyelembe véve természetes, hogy minden megyei tanácselnök vagy polgármester arra törekszik, hogy minél több pénzt szerezzen fejlesztésekre a közösség számára, amely megválasztotta. Ha létezne egy regionális döntéshozó testület, amelynek tagjait régiós szinten választanák meg és akiknek regionális politikát kellene folytatniuk, ők másként állnának hozzá a régiós szintű fejlesztésekhez. Jelenleg csak a megyei és a helyi érdekek számítanak. A regionális érdekek csak akkor kerekedhetnek felül, ha egyetértés és harmónia van a tagmegyék döntéshozói között. Én nem tartom kizártnak, hogy a Nyugati Régió megmarad a jelenlegi formájában, mert a mi régiónk sajátos eset: ez a terület és lakosság szempontjából a legkisebb a nyolc fejlesztési régió közül, a lakossága kevesebb, mint 2 millió. Régiónk a jelenlegi formájában megfelel az uniós elvárásoknak: kiegyensúlyozott, két fejlettebb és két fejletlenebb megye van benne, területi szempontból kompakt, a régió fővárosa, Temesvár nagyjából a közepén található. Ha viszont a politikai és történelmi szempontokat is figyelembe veszünk, akkor lehet vitatni a régió jelenlegi összetételét, de ezek meghaladják az én kompetenciáimat.
Gazdasági és működtetési szempontokat figyelembe véve a Nyugati Régió funkcionális, de fenntartom, hogy bővíteni kellene a hatáskörét, regionális intézményeket kellene létrehozni. Hiába készítünk regionális fejlesztési tervet, ha nincsenek hozzá anyagi eszközeink, nincs saját költségvetésünk. Az a véleményem, hogy a meglévő fejlesztési régiókat egyenként kell elemezni és esetenként eldönteni, hogy át kell-e őket szervezni vagy megtartani jelenlegi formájukban.”
„Az Arad– Temesvár konglomerátum kialakulásának nagy jövőt jósolok”
Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa 1994 óta foglalkozik a regionális kérdéskörrel, 1994–2002 között tagja volt az Európai Régiók Gyűlése 1-es bizottságának és 1998-ban egy Bihar – Arad – Temes – Krassó-Szörény nyugati fejlesztési régió létrehozását javasolta.
„Mi a kilencvenes években a régiók Európájában láttuk a jövőt, mert a történelem okozta sebeket így lehet a leghatékonyabban begyógyítani. Az alapelv azóta sem változott az Európai Unióban, de ami a legfontosabb, hogy az európai kohéziót célnak kitűző pénzosztás alapelve a régiók kiegyensúlyozása. Ahhoz, hogy Románia beléphessen az Unióba, kellett létezzen egy szerkezeti forma, amelyre egyes európai szabályokat rá lehet vetíteni. Az 1998-as régiós felosztás mesterséges és elhamarkodott elképzelés volt, ahogy a Szovjetunió mintájára létrehozott tartományi rendszer is az volt. Egyesek a parancsuralmi rendszer minden baját a tartományok létéhez kötik. Maradt egy keserű érzés minden olyan megyében, kisrégióban, amelynek hátrányokat okozott az akkori tartományi felosztás. Az Arad – Temesvár-vita is a parancsuralmi időkre vezethető viszsza. A két város között a monarchia idején nem volt semmilyen vita, de a Trianon utáni román királyság idején sem rivalizált egymással Arad és Temesvár. Ez az ellentét a tartományok időszakára vezethető vissza és annak a következménye, hogy aki a hierarchiában lejjebb van, annak a fejére ütnek… Az 1998-as régiós felosztási rendszer azóta bebizonyította, hogy nem az igazi. A most megvitatás alatt levő törvényjavaslat főleg anyagi források elosztása szempontjából akar orvoslást hozni. Amikor ezeket a régiókat létrehozták, azt kellett bizonyítani, hogy a román régiók is helyt tudnak állni az európai mezőnyben. Úgy hozták létre a régiókat, hogy a legfejletlenebb megyéket a fejlettebbek mellé osztották be, hogy elfogadható átlagot hozzanak ki. Így került akkor Hunyad megye a Nyugati Régióba, bár én akkoriban egy Bihar – Arad – Temes – Krassó-Szörény régió létrehozása mellett foglaltam állást és más vélemények is voltak.
A jelenlegi régiós felosztás mellett a gazdagabb megyék nagyobb önrészt tudnak előteremteni az európai pályázatokhoz és jobban meg tudják fizetni a pályázatíró szakértői gárdát is, ezért jobb eséllyel pályáznak, mint a szegényebb megyék. Ez a felosztás megfelel például Szeben vagy Brassó megyének, de Temes megyének is, mert ők viszik el a pályázati pénzeket, de az országot így nem lehet kiegyensúlyozottan fejleszteni.
Véleményem szerint a megyéket fejlettségi szint, hagyományok, az együttműködési készségek szerint kellene régiókba átcsoportosítani, és ezt akarja megvalósítani a törvényjavaslat. Aki ellenkezik, az vagy anyagi megfontolásokból teszi, vagy beteges történelmi félelmeit éli ki, mert nem érti, miről van szó.
– Hogyan látja Ön a Nyugati Régió átszervezését Temes megye és a többi tagmegye jövője szempontjából?
– Hunyadot nem tartanám meg a Nyugati Régióban, mert földrajzi és történelmi szempontból is a Kárpátokon túli részekhez tartozik. Temes megye a mostani felállásban is jól tud fejlődni, mert a szegényebb megyék elől el tudja vinni a pályázati pénzeket. Ha csak Krassó-Szörény megyével maradnánk egy régióban, akkor az új régióban csak Temes megye rúg labdába. Amennyiben Arad is a régióban marad, egyensúlyfaktor lehetne Temes és Krassó-Szörény megyék között. Azt nem hiszem el, hogy Arad megye fejlődését valamivel is gátolná, hogy Temes megyével van egy fejlesztési régióban!
– Miként látja a Nyugati Régió jövőjét Szerbia és ezen belül a Vajdaság uniós csatlakozása után?
– Szerbia uniós csatlakozása után egyáltalán nem lesz mindegy, hogy Arad megye melyik régióban van. Ha megépül az autópálya Arad és Temesvár között, amelynek a két végén fejlődőképes, megfelelő népességgel rendelkező város van, létrejöhet egy olyan konglomerátum, amelynek a szempontjából fontos lenne, hogy Arad és Temesvár együttműködjön egy közös régióban. Ebből a konglomerátumból milliós lakosságú településszerkezet jöhetne létre. A térképre nézve, a fővárosok közül Bukarest és Budapest is viszonylag távol van a mi régiónktól, csak Belgrád van közel. Ha az Arad – Temesvár település-konglomerátum létrejön, versenyezhet a zonális hatását kitágító Belgráddal! A Vajdaság pedig oda fog kötődni, ahonnan jön a pénz, a segítő befolyás, a magasabb iskolázottsági szint, a kiáradó kultúra. Ebből a szempontból nem mindegy, hogy Arad melyik fejlesztési régióba kerül! Ha Arad és Temesvár képes lesz ezt a konglomerátumot közösen létrehozni, ez sok jót hozhatna a következő generációk számára. Ha viszont Arad a partiumi régióba kerül, elszigetelődhet Temesvártól és utóbbi inkább Szeged partnerségét fogja keresni, mert egyedül túl gyengének fogja érezni magát.
Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
Ha még nem is vert fel különösebben nagy port az RMDSZ által a parlamentbe terjesztett régióátszervezési törvényjavaslat, azért az illetékesek beszélnek róla. És véleményt mondanak. Ennek néztünk utána mai riportunkban.
Arad
Hol ide, hol oda dobigálják
A törvénytervezet alapján Arad újabban Temessel és Krassó-Szörénnyel alkotna egy régiót, a makrorégiót tekintve pedig az említett két megyén kívül egy ernyő alá kerülne még Hunyaddal, Fehérrel, Szebennel és Brassóval. Ezzel szemben, a Csutak István által kidolgozott és 2007 októberében Marosvásárhelyen bemutatott RMDSZ-változatban Aradot Biharhoz, Szatmárhoz és Szilágyhoz csapták. Hogy Aradnak hol lenne a helye, arról először Horváth Levente alprefektust kérdeztük.
– A régiós felosztás Romániában nem a tájegységek gazdasági mutatóit tiszteletben tartó módon történt, hanem sokkal inkább a praktikusság elve menti földrajzi felosztáson alapult, ezért nem lehet semmilyen tematikai hasonlóságokból kiinduló fejlődési, fejlesztési irányelvet kidolgozni. Azt tudjuk, hogy a jelenlegi felosztásban minden régióban van egy gazdasági vezető, és a többiek hozzá hasonlítják magukat. Nem hinném, hogy az elkövetkező időszakban lesz pénz és politikai akarat arra vonatkozólag, hogy az elképzelt régiók közigazgatási vagy önálló jogi státust kapjanak. A jelenlegi beosztás azért is hátrányos, mert egy-egy régió annyira nagy, hogy nem tudott, nem tud regionális projekteket benyújtani, és a régión belül pedig mindig a gazdaságilag leghatékonyabb, úgynevezett vezető megye viszi el a legtöbb pénzt azokból a projektekből, amelyeket egyébként kizárólag csak megyei szinten pályázott meg. Egy Arad–Bihar–Szatmár–Szilágyság felosztásban Arad megyének szintén másodhegedűsi státusa lenne Bihar mögött, mint jelenleg Temes mögött a Hunyaddal, Krassóval és Fehérrel alkotott fejlesztési régióban. Viszont az igaz, hogy Biharral sokkal kisebbek lennének a különbségek, mint Temessel szemben. Gazdaságilag több projektet tudnánk lehívni, ennek ellenére szerintem még az Arad–Bihar–Szatmár–Szilágy irányvonalú régió is még mindig túl nagy ahhoz, hogy közös projektek készülhessenek, és ezeknek a regionális projekteknek a jövőjét gyakorlatilag a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégiónak, a lassan kimúló DKMT-nek a negatív tanulságaira kellene alapozni. Ott is, mint emlékezünk, az együttműködések mindig egy vagy két határ menti megye között alakultak ki, és nem igazán tudtak felmutatni semmilyen, az egész régiót érintő eredményt.
– Tehát két-három megyénél több nem kellene egy ilyen régióba?
– Nem azt mondom, hogy nem kell, hisz létezik az unió úgynevezett NUTS2 leosztása, amely pontosan megszabja, hány lakosa, mekkora területe kell legyen egy régiónak, és ezt mi itt csak hellyel-közzel tudjuk teljesíteni. Az viszont, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyét sikerült egy kalap alá hozni, az a magyarságnak jó, csak nem biztos, hogy a románság ezt ugyanúgy látja, mint mi.
– Csakhogy a NUTS2 egy évtizedek alatt kialakult európai régiós-mentalitásra alapozódik, ami nálunk nincs, itt a politikusok kizárólag megyében képesek gondolkodni.
– Kormányzati irányból nem hiszem, hogy pozitív hozzáállást remélhet az RMDSZ, elsősorban, mert egy közigazgatási átrendeződés óriási összegeket emésztene fel, másodsorban nagy politikai akarat szükséges hozzá, hisz lecsökkenthetné az adott megyében a közigazgatási funkciók számát. Visszatérve a jelenlegi felosztásra, Aradnak mindig másodhegedűsi szerep jutott ebben a régióban, nem emlékszem egyetlen olyan, több megyét átfogó, közös koncepción alapuló projektre sem, amit ez az úgynevezett Nyugati Fejlesztési Régió tett volna le az asztalra. Ugyanez volt a DKMT-ben is, Arad Békéssel, Temes Csongráddal, Csongrád a szabadkaiakkal és sorolhatnám, készítették a kétoldalú kis projektjeiket, de regionális szinten maximum valami kulturális maszlagra volt pénz.
Apró lépésekkel
Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Bognár Levente alpolgármestert is:
– Az RMDSZ törvénymódosítási javaslata az eddigi nyolc fejlesztési régió helyett 16-ot javasol, ebben természetesen megvannak az elképzelések. Ebben Arad a Bánsági Régióba kerülne, és a vélemények megoszlanak arról, hogy a megyének itt, vagy egy partiumi régióban lenne a helye, nehéz is lenne pontos választ adni erre, hisz Temessel kapcsolatban korábban már volt szó egy úgynevezett „nyugati gazdaságfejlesztési pólusról”, Biharhoz pedig történelmi szálak fűznek. Tény, ilyen esetben egy demokratikus államban megkérdezik a lakosság véleményét. Szerintem már a ’90-es évek végén ki kellett volna írni egy referendumot, amikor legelőször került szóba a régiós felosztás. Másik kérdés, hogy az európai típusú struktúra nálunk egyszerűen nem működne. Egy európai régiónak van döntéshozó szerve, régiós tanácsa, amit nálunk a mai napig nem hoztak létre. Létezik valami vezető szerv a fejlesztési régiók fölött, de ez inkább fiktív.
– Mennyire lenne erős a jelenlegi megyei tanácsok ellenállása?
– Biztos lenne, viszont a feladatokat le kellene osztani. Egyébként több verzió is keringett már a régiós felosztások tekintetében, az egyik román változatban Aradot nemcsak a Bánsághoz, hanem Olténiához is odacsapták volna, ami elfogadhatatlan. Ebből a szempontból az RMDSZ változata sokkal megfelelőbb, hisz kialakít egy dél-erdélyi makrorégiót, amelynek Arad is része, és egy észak-erdélyi makrorégiót. Ez bizonyos autópálya-fejlesztési szempontokból reális, de gazdasági szempontból is kapcsot jelenthet. Csak zárójelben említeném a francia modellt – persze, nekünk a belga modell felelne meg leginkább –, ahol például tengerparti régió alakult ki, hisz gondjaik, céljaik közösek, összeköti őket a tenger.
– A román politikum mennyire lesz vevő erre a felosztási változatra?
– Szerintem a kérdés, hogy mennyire tudjuk meggyőzni őket a kormányban, a parlamentben mint döntéshozóban ennek ésszerűségéről. Mindenképpen az ésszerűségekre, hagyományokra kellene utalni, másrészt pedig az önmeghatározás oldaláról megközelíteni. Miként megy ez majd végbe, most elég nehéz latolgatni, de talán lépésről lépésre elérhető.
Hunyad
Józanság és érzelmek között
Jobb lenne az RMDSZ által javasolt új régiós felosztás? Már csak a kérdés megfogalmazása is a „magyar veszélyt” eleveníti fel Mircea Moloţ Hunyad megyei tanácselnök számára, aki éles RMDSZ-ellenes kirohanásba kezd. „Magyarországot ossza föl az RMDSZ. Ők úgyis előttünk járnak fejlődés és EU-s integráció téren, ott kísérletezzenek, ha annyira kísérletezni akarnak”, mondta ingerülten a liberális megyevezető.
Mit számít az, hogy az RMDSZ – és az erdélyi magyarság – román állampolgárok, s az alkotmány szerint egyenlő jogok illetik meg a többségiekkel, mit számít a liberalizmus doktrínája, melynek mérföldköve éppenséggel a civil állampolgári közösség, s nem az etnikai háttér, Moloţ számára a konspirációs szemlélet mérvadó.„Először is ismerni kellene a fejlesztési régiók átszervezésének igazi célját”, teszi fel a kérdést.
Az uniós pénzalapok hatékonyabb lehívása, a megyék közötti fejlettségi különbségek lefaragása szóba sem jöhet Moloţ számára.Hunyad megyének mi lenne jobb, ha Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékkel mellett a jelenlegi V-ös fejlesztési régióban maradna, vagy ha Fehér megyével közösen alkotna egy külön régiót, ahogy az RMDSZ tervezetében szerepel?
E kérdésnél a józanság is kap némi helyet az érzelmek mellett. Komoly érvekre lenne szükség az átszervezéshez. Jelenleg Hunyad megye már elindult egy irányba, kitaposta az utat az V-ös régión belül, kialakult az együttműködés a megyék között, az átcsoportosítás felkavarná az egészet, véli a tanácselnök, jóllehet több mint egy évtized alatt egyetlen közös régiós projekt született, a természeti katasztrófák elleni védelem terén. Azon kívül minden megye csakis saját érdekeit követi. Moloţot ez nem zavarná, mivel állítása szerint Hunyad megye szerezte meg az V-ös régió pénzalapjának 60%-át, míg Arad, Temes és Krassó-Szörény a maradék 40%-on osztoznak. A fejlesztési összegekhez való hozzájutás a projektek szakmai megalapozottságától függ, nem a régiós felosztástól, szögezte le, noha fél szájjal elismerte, hogy Hunyad megyét valóban hagyományosan erős szálak kötik a szomszédos Fehér megyéhez, s a kettő RMDSZ által képzelt összekapcsolása nem teljesen légből kapott.
Felemás megközelítés
Iosif Blaga PD-L-s parlamenti képviselő meglehetősen ellentmondásosan áll a kérdéshez, noha kizárólag racionális síkon, „magyar veszélytől” mentesen közelíti meg a dolgot.
Polgármesterként 2008-ig is hangoztatta, hogy Szászvárost át kellene csatolni Hunyad megyétől a szomszédos Fehér megyéhez. Most is kitart véleménye mellett: „Szászváros számára kétségtelenül jobb lenne a Fehér megyével való társulás, mint a jelenlegi régió”, szögezi le a parlamenti képviselő.
Hát a megyének általában? Ez már bonyolultabb kérdés, véli Blaga. Hunyad szegényebb vidék, nehéziparral, jelentős bányászattal, amely továbbra is súlyos gondokkal szembesül. Fehér megyében a bányászat úgyszintén komoly problémát okoz. Ellenben Arad és Temes megyék gazdaságilag virágzó térségek. Ráadásul Fehér megye kevésbé városiasodott térség, nincs jelentős nagyvárosa, népessége is kisebb, mint Hunyadé. Arad és Temesvár viszont jelentős nagyvárosok, igazi fejlesztési mozdonyok. Mindezeket összevetve, talán Hunyadnak mégis előnyösebb lenne, ha a fejlettebb V-ös régióban maradna, mint ha Fehérrel kapcsolnák össze, ahogy az RMDSZ átszervezési tervezetében szerepel. A PD-L-s politikus szerint a gazdasági megfontolások fontosabbak a történelmi-földrajzi-kulturális tényezőknél, melyek egyértelműen Fehér megye mellett szólnak. Mindez természetesen Szászváros kivételével, amely minden szempont szerint Fehérhez kötődik.
Temes
„Maradhat a Nyugati Régió jelenlegi formájában”
Az RMDSZ régióátszervezési törvényjavaslatát szinte egyáltalán nem ismerik a Temes megyei vezetők, a legtöbben csupán a sajtóból értesültek a kezdeményezésről. Sorin Maxim, a Nyugati Régió Fejlesztési Ügynöksége (ADR Vest) vezérigazgatója, akit talán a leginkább érintenek a fejlesztési régiók átszervezésének következményei, azon a véleményen van, hogy gazdasági és műszaki szempontból az Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyékből álló Nyugati Régió megmaradhatna jelenlegi formájában, de hatáskörét bővíteni kellene.
„Egyetértenék azzal, hogy átszervezzék a fejlesztési régiókat, amennyiben az új régióknak bővülne a hatáskörük, a szerepük. Jelenleg annak ellenére, hogy léteznek a fejlesztési régiók, az operatív fejlesztési programok továbbra is országosak. A fejlesztési régióknak alkalmazkodniuk kell az országos fejlesztési politikához, ami nem előnyös a számunkra. Románia nem homogén módon fejlődött, az operatív fejlesztési programokat régiókra kellene lebontani, ahogy ez más európai országok esetében megtörténik.Ami a fejlesztési régiók számát illeti, azt hiszem, erről érdemes vitát nyitni és ebből a szempontból örvendetesnek tartom, hogy a kérdés az RMDSZ kezdeményezésére a parlament asztalára került. Nem akarok állást foglalni egyik változat mellett sem, szó van 8, 12 és 16 fejlesztési régióra való felosztásról is. A 8 régió között vannak olyanok, amelyekben akár 7 megye foglaltatik benne és nagyok a fejlettségbeli és kulturális különbségek.
Ami a Nyugati Régiót illeti, nem vagyok meggyőződve arról, hogy kisebb régiókra kellene felosztani. A négy megye együttműködése jónak mondható, nem volt az elmúlt tíz évben olyan nézetkülönbség, amit tárgyalások során ne tudtunk volna feloldani. Ami a megyék közötti rivalizálást illeti, a meglévő politikai struktúrákat figyelembe véve természetes, hogy minden megyei tanácselnök vagy polgármester arra törekszik, hogy minél több pénzt szerezzen fejlesztésekre a közösség számára, amely megválasztotta. Ha létezne egy regionális döntéshozó testület, amelynek tagjait régiós szinten választanák meg és akiknek regionális politikát kellene folytatniuk, ők másként állnának hozzá a régiós szintű fejlesztésekhez. Jelenleg csak a megyei és a helyi érdekek számítanak. A regionális érdekek csak akkor kerekedhetnek felül, ha egyetértés és harmónia van a tagmegyék döntéshozói között. Én nem tartom kizártnak, hogy a Nyugati Régió megmarad a jelenlegi formájában, mert a mi régiónk sajátos eset: ez a terület és lakosság szempontjából a legkisebb a nyolc fejlesztési régió közül, a lakossága kevesebb, mint 2 millió. Régiónk a jelenlegi formájában megfelel az uniós elvárásoknak: kiegyensúlyozott, két fejlettebb és két fejletlenebb megye van benne, területi szempontból kompakt, a régió fővárosa, Temesvár nagyjából a közepén található. Ha viszont a politikai és történelmi szempontokat is figyelembe veszünk, akkor lehet vitatni a régió jelenlegi összetételét, de ezek meghaladják az én kompetenciáimat.
Gazdasági és működtetési szempontokat figyelembe véve a Nyugati Régió funkcionális, de fenntartom, hogy bővíteni kellene a hatáskörét, regionális intézményeket kellene létrehozni. Hiába készítünk regionális fejlesztési tervet, ha nincsenek hozzá anyagi eszközeink, nincs saját költségvetésünk. Az a véleményem, hogy a meglévő fejlesztési régiókat egyenként kell elemezni és esetenként eldönteni, hogy át kell-e őket szervezni vagy megtartani jelenlegi formájukban.”
„Az Arad– Temesvár konglomerátum kialakulásának nagy jövőt jósolok”
Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa 1994 óta foglalkozik a regionális kérdéskörrel, 1994–2002 között tagja volt az Európai Régiók Gyűlése 1-es bizottságának és 1998-ban egy Bihar – Arad – Temes – Krassó-Szörény nyugati fejlesztési régió létrehozását javasolta.
„Mi a kilencvenes években a régiók Európájában láttuk a jövőt, mert a történelem okozta sebeket így lehet a leghatékonyabban begyógyítani. Az alapelv azóta sem változott az Európai Unióban, de ami a legfontosabb, hogy az európai kohéziót célnak kitűző pénzosztás alapelve a régiók kiegyensúlyozása. Ahhoz, hogy Románia beléphessen az Unióba, kellett létezzen egy szerkezeti forma, amelyre egyes európai szabályokat rá lehet vetíteni. Az 1998-as régiós felosztás mesterséges és elhamarkodott elképzelés volt, ahogy a Szovjetunió mintájára létrehozott tartományi rendszer is az volt. Egyesek a parancsuralmi rendszer minden baját a tartományok létéhez kötik. Maradt egy keserű érzés minden olyan megyében, kisrégióban, amelynek hátrányokat okozott az akkori tartományi felosztás. Az Arad – Temesvár-vita is a parancsuralmi időkre vezethető viszsza. A két város között a monarchia idején nem volt semmilyen vita, de a Trianon utáni román királyság idején sem rivalizált egymással Arad és Temesvár. Ez az ellentét a tartományok időszakára vezethető vissza és annak a következménye, hogy aki a hierarchiában lejjebb van, annak a fejére ütnek… Az 1998-as régiós felosztási rendszer azóta bebizonyította, hogy nem az igazi. A most megvitatás alatt levő törvényjavaslat főleg anyagi források elosztása szempontjából akar orvoslást hozni. Amikor ezeket a régiókat létrehozták, azt kellett bizonyítani, hogy a román régiók is helyt tudnak állni az európai mezőnyben. Úgy hozták létre a régiókat, hogy a legfejletlenebb megyéket a fejlettebbek mellé osztották be, hogy elfogadható átlagot hozzanak ki. Így került akkor Hunyad megye a Nyugati Régióba, bár én akkoriban egy Bihar – Arad – Temes – Krassó-Szörény régió létrehozása mellett foglaltam állást és más vélemények is voltak.
A jelenlegi régiós felosztás mellett a gazdagabb megyék nagyobb önrészt tudnak előteremteni az európai pályázatokhoz és jobban meg tudják fizetni a pályázatíró szakértői gárdát is, ezért jobb eséllyel pályáznak, mint a szegényebb megyék. Ez a felosztás megfelel például Szeben vagy Brassó megyének, de Temes megyének is, mert ők viszik el a pályázati pénzeket, de az országot így nem lehet kiegyensúlyozottan fejleszteni.
Véleményem szerint a megyéket fejlettségi szint, hagyományok, az együttműködési készségek szerint kellene régiókba átcsoportosítani, és ezt akarja megvalósítani a törvényjavaslat. Aki ellenkezik, az vagy anyagi megfontolásokból teszi, vagy beteges történelmi félelmeit éli ki, mert nem érti, miről van szó.
– Hogyan látja Ön a Nyugati Régió átszervezését Temes megye és a többi tagmegye jövője szempontjából?
– Hunyadot nem tartanám meg a Nyugati Régióban, mert földrajzi és történelmi szempontból is a Kárpátokon túli részekhez tartozik. Temes megye a mostani felállásban is jól tud fejlődni, mert a szegényebb megyék elől el tudja vinni a pályázati pénzeket. Ha csak Krassó-Szörény megyével maradnánk egy régióban, akkor az új régióban csak Temes megye rúg labdába. Amennyiben Arad is a régióban marad, egyensúlyfaktor lehetne Temes és Krassó-Szörény megyék között. Azt nem hiszem el, hogy Arad megye fejlődését valamivel is gátolná, hogy Temes megyével van egy fejlesztési régióban!
– Miként látja a Nyugati Régió jövőjét Szerbia és ezen belül a Vajdaság uniós csatlakozása után?
– Szerbia uniós csatlakozása után egyáltalán nem lesz mindegy, hogy Arad megye melyik régióban van. Ha megépül az autópálya Arad és Temesvár között, amelynek a két végén fejlődőképes, megfelelő népességgel rendelkező város van, létrejöhet egy olyan konglomerátum, amelynek a szempontjából fontos lenne, hogy Arad és Temesvár együttműködjön egy közös régióban. Ebből a konglomerátumból milliós lakosságú településszerkezet jöhetne létre. A térképre nézve, a fővárosok közül Bukarest és Budapest is viszonylag távol van a mi régiónktól, csak Belgrád van közel. Ha az Arad – Temesvár település-konglomerátum létrejön, versenyezhet a zonális hatását kitágító Belgráddal! A Vajdaság pedig oda fog kötődni, ahonnan jön a pénz, a segítő befolyás, a magasabb iskolázottsági szint, a kiáradó kultúra. Ebből a szempontból nem mindegy, hogy Arad melyik fejlesztési régióba kerül! Ha Arad és Temesvár képes lesz ezt a konglomerátumot közösen létrehozni, ez sok jót hozhatna a következő generációk számára. Ha viszont Arad a partiumi régióba kerül, elszigetelődhet Temesvártól és utóbbi inkább Szeged partnerségét fogja keresni, mert egyedül túl gyengének fogja érezni magát.
Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. február 26.
Dsida Jenő évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában tavaly megjelent Dsida Jenő emlékezete című kötetet ismertette Sas Péter magyarországi művelődéstörténész, a kiadvány szerkesztője szerdán délután, a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület által szervezett Dsida-nap záró mozzanataként.
A nőszövetség Szentegyház utca 2. szám alatti székházában tartott rendezvény keretében Laczkó Vass Róbert színművész Dsida költeményeiből, Fodor György piarista konfráter pedig Dsida prózai műveiből olvasott fel részleteket, a Potyó István karnagy által összeállított zenei műsorban pedig Mányoki Mária és a kórus tagjai működtek közre.
– Dsida Jenő egész élete során kimagasló tisztelettel viseltetett az egyház iránt: a költészetére jellemző istenszeretet annyira áthatotta a lelkét, hogy nem csak saját vallásfelekezetét szerette, hanem valamennyi, a keresztényi szeretet eszmeiségét képviselő egyházat is tisztelte. Ennek felismerésében a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület nem csak születésének vagy halálának évfordulója kapcsán tartja fontosnak a róla való megemlékezést, lehetőség szerint igyekszik hozzájárulni megérdemelten és örvendetesen megerősödött kultuszának fenntartásához és annak az ifjúság számára történő átörökítéséhez. Ehhez a célhoz járult hozzá a ma megvalósított elképzelés, hogy ne csak egy röpke időt, néhány órát, hanem egy teljes napot szenteljünk a Dsida Jenő életműve előtti tisztelgésnek – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a rendezvény népes hallgatóságát Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános.
Sas Péter művelődéstörténész elsőként annak fontosságát emelte ki, hogy erdélyi magyar tudósaink, kiváló történészeink és levéltárosaink mellett íróink és költőink emlékének is méltó helyet kell biztosítanunk, jelen esetben méltán érdemes figyelmünket „a nagyon fiatalon elhunyt, mégis teljes életművet maga után hagyó” Dsida Jenő munkásságára irányítani. – Dsidának továbbra is szerepe van az erdélyi művelődéstörténetben, ezért tettem kísérletet arra, hogy irodalomtörténészek munkáinak felhasználásával bemutassam életművét – magyarázta Sas az általa szerkesztett Dsida Jenő emlékezete (Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére) című kötete kapcsán. Mint mondta, a hat fejezetből álló könyv összeállítása során olyan, a Dsida-kultusz felélesztése érdekében közreműködő személyek munkáit szemlézte, mint Láng Gusztáv, Lisztóczky László, Mózes Huba és Kabán Annamária.
Megtudtuk: Lisztóczky László, az egri Dsida Jenő Baráti Kör megalapítója korábban arra kérte Sas Pétert, hogy olyan nézőpontból próbálja meg bemutatni Dsida Jenő életét, amellyel eddig még senki nem próbálkozott, nevezetesen, hogy a költő életművében mennyire fellelhető a ferences szellemiség. Ennek megválaszolására tett kísérletet Sas Péter a kötetben szereplő egyik írásában. – Dsida mindig hitet tett katolicizmusáról, kiemelve annak nagyszerűségét, és nagy előszeretettel kereste fel a kolozsvári ferences templomot is – hangsúlyozta a művelődéstörténész, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nemsokára emlékszobát is berendezhetnek a költő Fürdő utca 14. szám alatti egykori lakásában.
H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója szerint a kolozsváriaknak kötelességük, hogy Dsida gazdag életművét felkutassák és a fiatalabb generációknak is megmutassák, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kultusz építésének az elkövetkező időszakban is lesz folytatása. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában tavaly megjelent Dsida Jenő emlékezete című kötetet ismertette Sas Péter magyarországi művelődéstörténész, a kiadvány szerkesztője szerdán délután, a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület által szervezett Dsida-nap záró mozzanataként.
A nőszövetség Szentegyház utca 2. szám alatti székházában tartott rendezvény keretében Laczkó Vass Róbert színművész Dsida költeményeiből, Fodor György piarista konfráter pedig Dsida prózai műveiből olvasott fel részleteket, a Potyó István karnagy által összeállított zenei műsorban pedig Mányoki Mária és a kórus tagjai működtek közre.
– Dsida Jenő egész élete során kimagasló tisztelettel viseltetett az egyház iránt: a költészetére jellemző istenszeretet annyira áthatotta a lelkét, hogy nem csak saját vallásfelekezetét szerette, hanem valamennyi, a keresztényi szeretet eszmeiségét képviselő egyházat is tisztelte. Ennek felismerésében a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület nem csak születésének vagy halálának évfordulója kapcsán tartja fontosnak a róla való megemlékezést, lehetőség szerint igyekszik hozzájárulni megérdemelten és örvendetesen megerősödött kultuszának fenntartásához és annak az ifjúság számára történő átörökítéséhez. Ehhez a célhoz járult hozzá a ma megvalósított elképzelés, hogy ne csak egy röpke időt, néhány órát, hanem egy teljes napot szenteljünk a Dsida Jenő életműve előtti tisztelgésnek – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a rendezvény népes hallgatóságát Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános.
Sas Péter művelődéstörténész elsőként annak fontosságát emelte ki, hogy erdélyi magyar tudósaink, kiváló történészeink és levéltárosaink mellett íróink és költőink emlékének is méltó helyet kell biztosítanunk, jelen esetben méltán érdemes figyelmünket „a nagyon fiatalon elhunyt, mégis teljes életművet maga után hagyó” Dsida Jenő munkásságára irányítani. – Dsidának továbbra is szerepe van az erdélyi művelődéstörténetben, ezért tettem kísérletet arra, hogy irodalomtörténészek munkáinak felhasználásával bemutassam életművét – magyarázta Sas az általa szerkesztett Dsida Jenő emlékezete (Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére) című kötete kapcsán. Mint mondta, a hat fejezetből álló könyv összeállítása során olyan, a Dsida-kultusz felélesztése érdekében közreműködő személyek munkáit szemlézte, mint Láng Gusztáv, Lisztóczky László, Mózes Huba és Kabán Annamária.
Megtudtuk: Lisztóczky László, az egri Dsida Jenő Baráti Kör megalapítója korábban arra kérte Sas Pétert, hogy olyan nézőpontból próbálja meg bemutatni Dsida Jenő életét, amellyel eddig még senki nem próbálkozott, nevezetesen, hogy a költő életművében mennyire fellelhető a ferences szellemiség. Ennek megválaszolására tett kísérletet Sas Péter a kötetben szereplő egyik írásában. – Dsida mindig hitet tett katolicizmusáról, kiemelve annak nagyszerűségét, és nagy előszeretettel kereste fel a kolozsvári ferences templomot is – hangsúlyozta a művelődéstörténész, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nemsokára emlékszobát is berendezhetnek a költő Fürdő utca 14. szám alatti egykori lakásában.
H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója szerint a kolozsváriaknak kötelességük, hogy Dsida gazdag életművét felkutassák és a fiatalabb generációknak is megmutassák, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kultusz építésének az elkövetkező időszakban is lesz folytatása. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. február 27.
Elodázódott az átfogó igazságtétel – Beszélgetés Szabó László unitárius lelkésszel
Bár húsz év telt el az 1989-es rendszerváltás óta, még mindig nem mondható el, hogy sikerült leszámolni a kommunista múlt örökségével.
Miközben a hatóságok részéről felemás hozzáállás tapasztalható az ügyben, az erdélyi magyar történelmi egyházak komoly lépéseket tettek az átvilágítás és a közelmúltkutatás folyamat a terén. Jóllehet az Erdélyi Református Egyházkerület és az Erdélyi Unitárius Egyház tíz év késéssel csatlakozott az ebben a munkában élen járó Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez, jelenleg egy ütemben és együtt munkálkodnak a lusztráció és a kutatások kiteljesítése érdekében. Szabó László unitárius lelkész kezdeményezésére március derekán megalakul a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztető Fóruma is.
– Mikor kezdték el az unitárius egyházon belüli átvilágítási és közelmúlt-kutatási folyamatot? Miért tartják fontosnak a lusztrációt, a közelmúlttal való szembenézést?
– Egyházunk Főtanácsa 2001-ben tette kötelezővé az egyházi választások jelöltjeinek az államvédelmi szervekkel való esetleges kapcsolataikról szóló nyilatkozat megtételét. E nyilatkozattételi kötelességet a Zsinat 2002-ben az egyházi alaptörvénybe is belefoglalta. Azóta a bármiféle szintű egyházi hivatalok és tisztségek betöltésére jelölt személyek kötelesek nyilatkozni az államvédelmi és titkosszolgálati szervekkel való esetleges kapcsolataikról, valamint az alapvető emberi jogokat sértő más intézményekkel, hatóságokkal vagy politikai szervezetekkel való együttműködésükről. Mindezt a belkörű átvilágítás legenyhébb válfajának tekinthetjük, ugyanis a bevallott együttműködés ténye nem zárja ki az illető jelölt megválasztásának lehetőségét, a vallomástétel csupán felkínálja a választóknak a nyilatkozat tartalmának figyelembe vételét. Maga az ügy azért fontos, mert az egyházak számára a közelmúlttal való szembesülés nem lehet kényszer, hanem sokkal inkább tiszteletadási kötelesség az áldozatok és a helytállók iránt. Egyházunk is tartozik ezzel a tiszteletadással a kommunista rendszer áldozatainak és ellenálló hőseinek, ugyanakkor a múlt hibáinak feltárása történelmi tanulságul szolgálhat a jelen és a jövő számára. Tény, hogy az utóbbi húsz évben társadalmi szinten elodázódott az átfogó igazságtétel, így nem került sor erkölcsi megtisztulásra és az áldozatok méltányos kárpótlására. Az igazságot hirdető egyházaknak kötelessége saját hatáskörükben elősegíteni az államvédelmi szervek működésének feltárását és a velük együttműködők tevékenységének leleplezését. E nélkül elképzelhetetlen az egyházak erkölcsi megtisztulása és megújulása.
– Kiket érint elsősorban az egyházi átvilágítás?
– Az egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás célrétegéhez tartoznak mindazok, akik 1945 óta egyházi emberekként bármilyen minőségben részt vettek az egyházi életben, másfelől pedig azok is, akik annak megfigyelésében és befolyásolásában ténykedtek az államhatalom részéről. Az átvilágítás rendjén születő döntések csak az egyháztagokra lehetnek kötelező erejűek, azonban a tényfeltárás a múltunkat megkeserítő államvédelmi személyekre is kiterjed. Más szóval: nem csak azokat az egyházi embereket kell leleplezni, akik kényszerűségből vagy emberi gyarlóságból az elmúlt rendszerben megtévedtek, hanem a fő bűnösök kilétére és viselt dolgaira is fényt kell deríteni. Abból kell kiindulnunk, hogy az 1945 és 1989 közötti időszakban az alapvető bűnösséget maga a kommunista rendszer léte jelentette. Személyesen azokat terheli a fő bűn, akik ezt az istentelen és embertelen államhatalmi rendszert létrehozták és működtették: a különböző szintű pártvezetők, az állami és közigazgatási vezetők nagy része, az államvédelmi szervek és karhatalmi erők tagjai, valamint sokan mások. Nem kevésbé bűnösök azok sem, akik az előbbiekkel szándékosan, meggyőződésből vagy haszonelvűségből rendszeresen együttműködtek. Az államhatalmi változás utáni két évtized egyik legnagyobb mulasztása ezeknek a tényeknek a tisztázása és az igazi bűnösök megnevezése, illetve büntetőjogi számonkérése. Már csak az is eredménynek számítana, ha az általuk most is élvezett előjogok (pl. a tekintélyes összegű „érdemnyugdíjak”) megszűnnének, és az áldozatok méltányos erkölcsi, illetve anyagi kárpótlásban részesülnének.
– Az unitárius egyházon belül külön munkabizottságokat hoztak létre a kérdés tanulmányozása érdekében. Hol tartanak jelenleg a kutatásokkal, illetve jutottak-e eddig valamilyen eredményre?
– A közelmúltkutatás és átvilágítás terén 2008 decemberétől kezdődően egyházunkban gyökeres változás történt. Az Egyházi Főtanács újabb két határozatot fogadott el az átvilágítási folyamat kiteljesítéséről, valamint közelmúltkutató-csoport felállításáról. Egyéves előkészítés nyomán 2009 decemberében létrejött az egyházi közelmúltkutatással megbízott történész–kutatócsoport, valamint az egyházi átvilágítási folyamatot koordináló bizottság (a továbbiakban bizottság – szerk. megj.). A kutatócsoport elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel, míg a bizottság a még életben levő személyek együttműködési ügyeivel foglalkozik. Az elmúlt évben a kutatócsoport és a bizottság működésének szakmai előkészítése zajlott, amelynek középpontjában az anyaggyűjtés állt. Az előkészítő munkacsoportunk a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács székházában eddig 36 személy iratgyűjteményébe nyert betekintést, ami összesen mintegy 14 000 oldalnyi anyagot jelent. Az előbbiekről másolatot igényeltünk, amit kiegészít azoknak a személyeknek az iratgyűjteménye, akik önkéntesen bocsátották az egyház rendelkezésére a saját tulajdonú másolataikat. Egy hónapja újabb 142 személy iratgyűjteményét kérvényeztük. Mindeközben egyházunk vezetősége felhívással fordult az egyháztársadalomhoz, minden érintett személy segítségét kérve a használható kordokumentumok (megfigyelési és együttműködési iratcsomók, más okiratok, tanulmányok, vallomások, visszaemlékezések) összegyűjtésében.
– Tapasztaltak-e valamilyen ellenállást az egyházon belül, ami az átvilágítást és a múlttal való szembenézést illeti?
– Mondhatni természetes, hogy az egyházi átvilágítás borzolja egyesek kedélyét, ami azonban nem vezetett ellentámadásokhoz vagy szélsőséges megnyilvánulásokhoz. Néhány személyeskedéstől eltekintve a bizottság tagjai egyelőre nem részesültek különösebb bírálatban, ugyanakkor befolyásolási szándékot sem tapasztaltunk. Más kérdés a személyes lelkiismereti és szakmai felelősségünk súlya, amely elég emberpróbáló. Megnyugtató az ügy mellett tudni az egyházi közvélemény nagy részének támogatását, amit részben az is bizonyít, hogy a vonatkozó egyházkormányzati határozatok minden esetben közel egyhangú szavazattöbbséggel születtek.
– Milyen következménye lehet annak, ha valakiről kiderül, hogy köze volt az egykori Szekuritátéhoz? Felelősségre vonják-e az illető személyt, és ha igen, akkor ez milyen formában történik meg?
– Amennyiben semmilyen következménye nem lesz az egyháznak és az áldozatoknak kárt okozó együttműködések leleplezésének, akkor az átvilágítás fogalma és folyamata okafogyottá válik. Fontos azonban tisztázni, hogy az egyházi átvilágítás célját nem a személyes lejáratások és nyilvános megalázások képezik, hanem a közelmúlttal való igazságos elszámolás. A múlt igazságtalanságai és bűnei ellen nem az elhallgatás jelent megoldást, hanem az utókor igazságérzetének érvényesítése. Ugyanígy a múltbeli vétkek és botlások megbocsátásának előfeltétele azok megbánása az elkövetők által. Az említett alapelvek megvalósulását szolgálja a folyamat szabályozása. Eszerint a bizottság a szakmai anyagok tanulmányozása alapján összeállítja azoknak az élő személyeknek a jegyzékét, akik esetében feltételezhető az államvédelmi szervekkel való együttműködés valamelyik alábbi formája: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor kárt okozhatott másoknak; amikor az államhatalmi rendszer iránti lojalitásból fakadt; amikor együttműködő jutalomként anyagi juttatásokat vagy más előnyöket élvezett. Az előbbi esetekben kötelező az érintett személyek meghallgatása. Amennyiben a bizottság fenntartja a meghallgatás okát képező feltételezést, akkor az érintett személy köteles bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek az államvédelmi szervekkel való együttműködése kárt okozhatott. Az előbbiekkel párhuzamosan a bizottság összeállítja azoknak a jelenlegi egyházi tisztségviselőknek és hivatalnokoknak a jegyzékét, akik esetében eltérést észlel a 2001 óta kötelező ún. jelöltségi nyilatkozatokban foglaltak és a másfajta szakmai anyagok alapján feltételezhető tények között. Ezekben az esetekben is kötelező az érintett személyek személyes meghallgatása, ami nyomán a bizottság alaptalannak minősítheti vagy fenntarthatja a meghallgatás okát képező feltételezést. Ez utóbbi esetben az érintett személy köteles lemondani a hamis nyilatkozattétellel elnyert tisztség vagy hivatal betöltéséről.
– Az Ön kezdeményezésére megalakul az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma. Miért tartja fontosnak ennek létrejöttét, és mi lenne a fórum szerepe?
– Az elmúlt tíz-húsz évben az erdélyi protestáns egyházakban többnyire beindult egyfajta átvilágítási és elszámolási folyamat. Azok közül néhányan, akik ebben – saját egyházunkon belül – szerepet vállaltunk, az elmúlt szeptemberben tanácskozást szerveztünk a szorosabb együttműködésünk lehetőségeiről. Célszerűnek tartottuk egy olyan fórum létrehozását, amely keretében tapasztalatot cserélhetünk az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. Együttműködésünknek nem feltétele és nem is célja az egyházankénti megoldások egységesítése, így messzemenően tiszteletben tartjuk minden testvéregyházunk sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. A Szakmai Egyeztető Fórum intézményesített lehetőséget biztosít az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítással és közelmúltkutatással megbízott munkacsoportjainak a szakmai tapasztalatok és a közérdekű eredmények kölcsönös ismertetésére, az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására, továbbá az előbbiekkel kapcsolatos közös kutatói, tájékoztatási és kiadói tervek megvalósítására. Nyilvánvaló, hogy szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint kizárólagos külön utakon járva. Mindezidáig az erdélyi és a királyhágómelléki református egyházkerületek, valamint az unitárius és az evangélikus–lutheránus egyházak vállaltak szerepet a Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában. A tényleges alakuló ülésre a tervek szerint folyó év március 12-én kerül sor Kolozsváron, az egyházaink által kijelölt személyek – két-két képviselő – részvételével.
– Az egyeztető fórumhoz az összes erdélyi magyar történelmi egyház csatlakozott, kivéve a római katolikus egyházat. Miért?
– A kezdeményezésünkben való részvétel lehetőségét természetesen figyelmébe ajánlottuk minden testvéregyházunk vezetőségének. A római katolikus egyházmegyék elöljárói megfontolták az együttműködésre vonatkozó ajánlatunkat, és közösen arra a következtetésre jutottak, hogy nem vesznek részt a Szakmai Egyeztető Fórumban. Mi kezdeményezőkként elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a döntésüket, ami azt is jelenti, hogy nem minősítjük, és nem magyarázzuk az álláspontjukat. Mellesleg egy adott egyház álláspontjának indoklására nem más egyházak tagjai hivatottak, tehát elsősorban őket illeti a válaszadás. Meggyőződésem, hogy ettől az állásponttól függetlenül a felekezetközi élet más területein ugyanúgy folytatódik egyházaink együttműködése, mint eddig.
– Ön szerint a hatóságok részéről mennyire komoly a kommunizmussal való leszámolási szándék?
- Amennyiben az 1989. évi népfelkeléstől kezdődően komoly szándék létezett volna, akkor össztársadalmi szinten átfogó megtisztulási folyamat indult volna be, és nem lennénk folyamatosan tanúi a nacionál-kommunista államhatalmi és egyéni érdekek nagyfokú átmentésének. A régi-új politikai osztály nagy része 1990-től kezdődően nem véletlenül utasította el az ún. temesvári kiáltvány 8. pontját. A szándék „komolyságát” – vagyis az átvilágítás ügyének kedvezőtlen társadalmi–politikai alakulását – ékesen bizonyítja az ún. átvilágítási törvény hányatott sorsa. A sokoldalú engedmények miatt amúgy is langyosra sikerült – 187/1999-es – törvényt már elfogadásától kezdődően megpróbálták „kiherélni”. Az ellenérdekelt politikai és gazdasági erőkkel összefogva a román görögkeleti (ortodox) egyház élen járt mindebben, azonban igyekezetük gyümölcsének a társadalom minden rétegében, így más egyházak körében is akadtak „haszonélvezői”. A megcsonkított törvény még így sem érvényesül rendeltetésszerűen, ugyanis a befolyásos államhatalmi körök számára néha fegyvernek bizonyul a politikai és más ellenfeleikkel való leszámoláshoz. Amúgy a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács szakmai munkájával és ügyfélbarát működésével kapcsolatos közvetlen tapasztalataink kedvezőek. Létezik egy másik közintézmény, amely mindezidáig eredményesen töltötte be hivatását: a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet, amelynek kiváló vezetőjét, Marius Opreát valószínűleg épp ezért kívánják eltávolítani elnöki tisztségéből. Ezekkel az intézetekkel, elkötelezett szakembereikkel és a társadalmi élet más egészséges erőivel kötelességünk szövetkezni, ha áttörést akarunk elérni. Ebben az igyekezetünkben a sajtónyilvánosság igen fontos eszközünk, ezért is köszönöm az interjú lehetőségét!
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
Bár húsz év telt el az 1989-es rendszerváltás óta, még mindig nem mondható el, hogy sikerült leszámolni a kommunista múlt örökségével.
Miközben a hatóságok részéről felemás hozzáállás tapasztalható az ügyben, az erdélyi magyar történelmi egyházak komoly lépéseket tettek az átvilágítás és a közelmúltkutatás folyamat a terén. Jóllehet az Erdélyi Református Egyházkerület és az Erdélyi Unitárius Egyház tíz év késéssel csatlakozott az ebben a munkában élen járó Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez, jelenleg egy ütemben és együtt munkálkodnak a lusztráció és a kutatások kiteljesítése érdekében. Szabó László unitárius lelkész kezdeményezésére március derekán megalakul a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztető Fóruma is.
– Mikor kezdték el az unitárius egyházon belüli átvilágítási és közelmúlt-kutatási folyamatot? Miért tartják fontosnak a lusztrációt, a közelmúlttal való szembenézést?
– Egyházunk Főtanácsa 2001-ben tette kötelezővé az egyházi választások jelöltjeinek az államvédelmi szervekkel való esetleges kapcsolataikról szóló nyilatkozat megtételét. E nyilatkozattételi kötelességet a Zsinat 2002-ben az egyházi alaptörvénybe is belefoglalta. Azóta a bármiféle szintű egyházi hivatalok és tisztségek betöltésére jelölt személyek kötelesek nyilatkozni az államvédelmi és titkosszolgálati szervekkel való esetleges kapcsolataikról, valamint az alapvető emberi jogokat sértő más intézményekkel, hatóságokkal vagy politikai szervezetekkel való együttműködésükről. Mindezt a belkörű átvilágítás legenyhébb válfajának tekinthetjük, ugyanis a bevallott együttműködés ténye nem zárja ki az illető jelölt megválasztásának lehetőségét, a vallomástétel csupán felkínálja a választóknak a nyilatkozat tartalmának figyelembe vételét. Maga az ügy azért fontos, mert az egyházak számára a közelmúlttal való szembesülés nem lehet kényszer, hanem sokkal inkább tiszteletadási kötelesség az áldozatok és a helytállók iránt. Egyházunk is tartozik ezzel a tiszteletadással a kommunista rendszer áldozatainak és ellenálló hőseinek, ugyanakkor a múlt hibáinak feltárása történelmi tanulságul szolgálhat a jelen és a jövő számára. Tény, hogy az utóbbi húsz évben társadalmi szinten elodázódott az átfogó igazságtétel, így nem került sor erkölcsi megtisztulásra és az áldozatok méltányos kárpótlására. Az igazságot hirdető egyházaknak kötelessége saját hatáskörükben elősegíteni az államvédelmi szervek működésének feltárását és a velük együttműködők tevékenységének leleplezését. E nélkül elképzelhetetlen az egyházak erkölcsi megtisztulása és megújulása.
– Kiket érint elsősorban az egyházi átvilágítás?
– Az egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás célrétegéhez tartoznak mindazok, akik 1945 óta egyházi emberekként bármilyen minőségben részt vettek az egyházi életben, másfelől pedig azok is, akik annak megfigyelésében és befolyásolásában ténykedtek az államhatalom részéről. Az átvilágítás rendjén születő döntések csak az egyháztagokra lehetnek kötelező erejűek, azonban a tényfeltárás a múltunkat megkeserítő államvédelmi személyekre is kiterjed. Más szóval: nem csak azokat az egyházi embereket kell leleplezni, akik kényszerűségből vagy emberi gyarlóságból az elmúlt rendszerben megtévedtek, hanem a fő bűnösök kilétére és viselt dolgaira is fényt kell deríteni. Abból kell kiindulnunk, hogy az 1945 és 1989 közötti időszakban az alapvető bűnösséget maga a kommunista rendszer léte jelentette. Személyesen azokat terheli a fő bűn, akik ezt az istentelen és embertelen államhatalmi rendszert létrehozták és működtették: a különböző szintű pártvezetők, az állami és közigazgatási vezetők nagy része, az államvédelmi szervek és karhatalmi erők tagjai, valamint sokan mások. Nem kevésbé bűnösök azok sem, akik az előbbiekkel szándékosan, meggyőződésből vagy haszonelvűségből rendszeresen együttműködtek. Az államhatalmi változás utáni két évtized egyik legnagyobb mulasztása ezeknek a tényeknek a tisztázása és az igazi bűnösök megnevezése, illetve büntetőjogi számonkérése. Már csak az is eredménynek számítana, ha az általuk most is élvezett előjogok (pl. a tekintélyes összegű „érdemnyugdíjak”) megszűnnének, és az áldozatok méltányos erkölcsi, illetve anyagi kárpótlásban részesülnének.
– Az unitárius egyházon belül külön munkabizottságokat hoztak létre a kérdés tanulmányozása érdekében. Hol tartanak jelenleg a kutatásokkal, illetve jutottak-e eddig valamilyen eredményre?
– A közelmúltkutatás és átvilágítás terén 2008 decemberétől kezdődően egyházunkban gyökeres változás történt. Az Egyházi Főtanács újabb két határozatot fogadott el az átvilágítási folyamat kiteljesítéséről, valamint közelmúltkutató-csoport felállításáról. Egyéves előkészítés nyomán 2009 decemberében létrejött az egyházi közelmúltkutatással megbízott történész–kutatócsoport, valamint az egyházi átvilágítási folyamatot koordináló bizottság (a továbbiakban bizottság – szerk. megj.). A kutatócsoport elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel, míg a bizottság a még életben levő személyek együttműködési ügyeivel foglalkozik. Az elmúlt évben a kutatócsoport és a bizottság működésének szakmai előkészítése zajlott, amelynek középpontjában az anyaggyűjtés állt. Az előkészítő munkacsoportunk a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács székházában eddig 36 személy iratgyűjteményébe nyert betekintést, ami összesen mintegy 14 000 oldalnyi anyagot jelent. Az előbbiekről másolatot igényeltünk, amit kiegészít azoknak a személyeknek az iratgyűjteménye, akik önkéntesen bocsátották az egyház rendelkezésére a saját tulajdonú másolataikat. Egy hónapja újabb 142 személy iratgyűjteményét kérvényeztük. Mindeközben egyházunk vezetősége felhívással fordult az egyháztársadalomhoz, minden érintett személy segítségét kérve a használható kordokumentumok (megfigyelési és együttműködési iratcsomók, más okiratok, tanulmányok, vallomások, visszaemlékezések) összegyűjtésében.
– Tapasztaltak-e valamilyen ellenállást az egyházon belül, ami az átvilágítást és a múlttal való szembenézést illeti?
– Mondhatni természetes, hogy az egyházi átvilágítás borzolja egyesek kedélyét, ami azonban nem vezetett ellentámadásokhoz vagy szélsőséges megnyilvánulásokhoz. Néhány személyeskedéstől eltekintve a bizottság tagjai egyelőre nem részesültek különösebb bírálatban, ugyanakkor befolyásolási szándékot sem tapasztaltunk. Más kérdés a személyes lelkiismereti és szakmai felelősségünk súlya, amely elég emberpróbáló. Megnyugtató az ügy mellett tudni az egyházi közvélemény nagy részének támogatását, amit részben az is bizonyít, hogy a vonatkozó egyházkormányzati határozatok minden esetben közel egyhangú szavazattöbbséggel születtek.
– Milyen következménye lehet annak, ha valakiről kiderül, hogy köze volt az egykori Szekuritátéhoz? Felelősségre vonják-e az illető személyt, és ha igen, akkor ez milyen formában történik meg?
– Amennyiben semmilyen következménye nem lesz az egyháznak és az áldozatoknak kárt okozó együttműködések leleplezésének, akkor az átvilágítás fogalma és folyamata okafogyottá válik. Fontos azonban tisztázni, hogy az egyházi átvilágítás célját nem a személyes lejáratások és nyilvános megalázások képezik, hanem a közelmúlttal való igazságos elszámolás. A múlt igazságtalanságai és bűnei ellen nem az elhallgatás jelent megoldást, hanem az utókor igazságérzetének érvényesítése. Ugyanígy a múltbeli vétkek és botlások megbocsátásának előfeltétele azok megbánása az elkövetők által. Az említett alapelvek megvalósulását szolgálja a folyamat szabályozása. Eszerint a bizottság a szakmai anyagok tanulmányozása alapján összeállítja azoknak az élő személyeknek a jegyzékét, akik esetében feltételezhető az államvédelmi szervekkel való együttműködés valamelyik alábbi formája: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor kárt okozhatott másoknak; amikor az államhatalmi rendszer iránti lojalitásból fakadt; amikor együttműködő jutalomként anyagi juttatásokat vagy más előnyöket élvezett. Az előbbi esetekben kötelező az érintett személyek meghallgatása. Amennyiben a bizottság fenntartja a meghallgatás okát képező feltételezést, akkor az érintett személy köteles bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek az államvédelmi szervekkel való együttműködése kárt okozhatott. Az előbbiekkel párhuzamosan a bizottság összeállítja azoknak a jelenlegi egyházi tisztségviselőknek és hivatalnokoknak a jegyzékét, akik esetében eltérést észlel a 2001 óta kötelező ún. jelöltségi nyilatkozatokban foglaltak és a másfajta szakmai anyagok alapján feltételezhető tények között. Ezekben az esetekben is kötelező az érintett személyek személyes meghallgatása, ami nyomán a bizottság alaptalannak minősítheti vagy fenntarthatja a meghallgatás okát képező feltételezést. Ez utóbbi esetben az érintett személy köteles lemondani a hamis nyilatkozattétellel elnyert tisztség vagy hivatal betöltéséről.
– Az Ön kezdeményezésére megalakul az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma. Miért tartja fontosnak ennek létrejöttét, és mi lenne a fórum szerepe?
– Az elmúlt tíz-húsz évben az erdélyi protestáns egyházakban többnyire beindult egyfajta átvilágítási és elszámolási folyamat. Azok közül néhányan, akik ebben – saját egyházunkon belül – szerepet vállaltunk, az elmúlt szeptemberben tanácskozást szerveztünk a szorosabb együttműködésünk lehetőségeiről. Célszerűnek tartottuk egy olyan fórum létrehozását, amely keretében tapasztalatot cserélhetünk az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. Együttműködésünknek nem feltétele és nem is célja az egyházankénti megoldások egységesítése, így messzemenően tiszteletben tartjuk minden testvéregyházunk sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. A Szakmai Egyeztető Fórum intézményesített lehetőséget biztosít az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítással és közelmúltkutatással megbízott munkacsoportjainak a szakmai tapasztalatok és a közérdekű eredmények kölcsönös ismertetésére, az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására, továbbá az előbbiekkel kapcsolatos közös kutatói, tájékoztatási és kiadói tervek megvalósítására. Nyilvánvaló, hogy szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint kizárólagos külön utakon járva. Mindezidáig az erdélyi és a királyhágómelléki református egyházkerületek, valamint az unitárius és az evangélikus–lutheránus egyházak vállaltak szerepet a Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában. A tényleges alakuló ülésre a tervek szerint folyó év március 12-én kerül sor Kolozsváron, az egyházaink által kijelölt személyek – két-két képviselő – részvételével.
– Az egyeztető fórumhoz az összes erdélyi magyar történelmi egyház csatlakozott, kivéve a római katolikus egyházat. Miért?
– A kezdeményezésünkben való részvétel lehetőségét természetesen figyelmébe ajánlottuk minden testvéregyházunk vezetőségének. A római katolikus egyházmegyék elöljárói megfontolták az együttműködésre vonatkozó ajánlatunkat, és közösen arra a következtetésre jutottak, hogy nem vesznek részt a Szakmai Egyeztető Fórumban. Mi kezdeményezőkként elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a döntésüket, ami azt is jelenti, hogy nem minősítjük, és nem magyarázzuk az álláspontjukat. Mellesleg egy adott egyház álláspontjának indoklására nem más egyházak tagjai hivatottak, tehát elsősorban őket illeti a válaszadás. Meggyőződésem, hogy ettől az állásponttól függetlenül a felekezetközi élet más területein ugyanúgy folytatódik egyházaink együttműködése, mint eddig.
– Ön szerint a hatóságok részéről mennyire komoly a kommunizmussal való leszámolási szándék?
- Amennyiben az 1989. évi népfelkeléstől kezdődően komoly szándék létezett volna, akkor össztársadalmi szinten átfogó megtisztulási folyamat indult volna be, és nem lennénk folyamatosan tanúi a nacionál-kommunista államhatalmi és egyéni érdekek nagyfokú átmentésének. A régi-új politikai osztály nagy része 1990-től kezdődően nem véletlenül utasította el az ún. temesvári kiáltvány 8. pontját. A szándék „komolyságát” – vagyis az átvilágítás ügyének kedvezőtlen társadalmi–politikai alakulását – ékesen bizonyítja az ún. átvilágítási törvény hányatott sorsa. A sokoldalú engedmények miatt amúgy is langyosra sikerült – 187/1999-es – törvényt már elfogadásától kezdődően megpróbálták „kiherélni”. Az ellenérdekelt politikai és gazdasági erőkkel összefogva a román görögkeleti (ortodox) egyház élen járt mindebben, azonban igyekezetük gyümölcsének a társadalom minden rétegében, így más egyházak körében is akadtak „haszonélvezői”. A megcsonkított törvény még így sem érvényesül rendeltetésszerűen, ugyanis a befolyásos államhatalmi körök számára néha fegyvernek bizonyul a politikai és más ellenfeleikkel való leszámoláshoz. Amúgy a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács szakmai munkájával és ügyfélbarát működésével kapcsolatos közvetlen tapasztalataink kedvezőek. Létezik egy másik közintézmény, amely mindezidáig eredményesen töltötte be hivatását: a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet, amelynek kiváló vezetőjét, Marius Opreát valószínűleg épp ezért kívánják eltávolítani elnöki tisztségéből. Ezekkel az intézetekkel, elkötelezett szakembereikkel és a társadalmi élet más egészséges erőivel kötelességünk szövetkezni, ha áttörést akarunk elérni. Ebben az igyekezetünkben a sajtónyilvánosság igen fontos eszközünk, ezért is köszönöm az interjú lehetőségét!
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. március 1.
Dsida Jenő és Kelemen Lajos
Kóstoló új Kriterion-könyvekből
A kerek évszámok emlékezéskényszerétől szabadon idézi meg a "nagycsütörtökök" lírikusának és egy legendás erdélyi levéltáros-történésznek a szellemét két új kiadványával a kolozsvári Kriterion. A könyveket a szerkesztő, Sas Péter mutatta be a marosvásárhelyi közönségnek péntek délután a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében.
– A Dsida Jenő emlékezete nem valamilyen évfordulóra, hanem a költő időtlen tiszteletének kifejezésére jelent meg – fogalmazta meg a kiadói szándékot a kötet gondozója. – Ez nem az alkotó munkásságát bemutató verses- vagy prózakötet, hanem azoknak a legfontosabb lírai alkotásoknak és azok szempontgazdag elemzéseinek a gyűjteménye, amelyekből a teljes életmű kibontakozik. Hat fejezetből épül fel a könyv, mindenik fejezetnek egy Dsida-kötet a címe. Ezeken belül sorjáznak a költemények és a hozzájuk kapcsolódó tanulmányok. Úgy gondolom, nincs olyan jelentős, a költő munkásságával foglalkozó írás, ami innen kimaradt volna – hangsúlyozta a szerkesztő, majd Bartis Ildikó színművész olvasatában megelevenedtek a Psalmus Hungaricus sorai.
– Kelemen Lajosnak, bármennyire is hihetetlen, nincs klasszikus értelemben vett könyve. Forrásmunkáit, tanulmányait különböző nyomdatermékekben publikálta, önálló kötetet élete során nem sikerült megjelentetnie – mondta Sas Péter az erdélyi múlt felkutatásában elkötelezett történész, levéltáros munkáinak legújabb gyűjteménye, a Művelődéstörténeti tanulmányok II. ismertetésekor.
– Mérhetetlen tudása miatt sokan azt remélték, hogy Kelemen Lajos írja majd meg Erdély történetét. Ő azonban nem támaszkodott korábbi munkákra, hanem úgy gondolta, hogy az igazi, hiteles történetíráshoz először újra össze kell gyűjteni, fel kell dolgozni és közzé kell tenni a forrásokat. Amit tervbe vett, azt meg is valósította. Míg a századforduló elején 50 ezres nagyságrendű volt az Erdélyi Múzeum levéltára, munkálkodása során többszázezressé vált, 1947-48-ra pedig, amikor az állam átvette, egymilliós nagyságrendűvé növekedett. Kelemen Lajos nagyszerű tárházát alakította ki az erdélyi tudomány alapanyagának, ugyanakkor tanulmányaival, életművével módszertant is kidolgozott a fiatal kutatók számára, akik e tudás birtokában megvalósíthatják álmát, Erdély történetének megírását – összegezte az életmű jelentőségét a szerkesztő.
Nagy Székely Ildikó. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
Kóstoló új Kriterion-könyvekből
A kerek évszámok emlékezéskényszerétől szabadon idézi meg a "nagycsütörtökök" lírikusának és egy legendás erdélyi levéltáros-történésznek a szellemét két új kiadványával a kolozsvári Kriterion. A könyveket a szerkesztő, Sas Péter mutatta be a marosvásárhelyi közönségnek péntek délután a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében.
– A Dsida Jenő emlékezete nem valamilyen évfordulóra, hanem a költő időtlen tiszteletének kifejezésére jelent meg – fogalmazta meg a kiadói szándékot a kötet gondozója. – Ez nem az alkotó munkásságát bemutató verses- vagy prózakötet, hanem azoknak a legfontosabb lírai alkotásoknak és azok szempontgazdag elemzéseinek a gyűjteménye, amelyekből a teljes életmű kibontakozik. Hat fejezetből épül fel a könyv, mindenik fejezetnek egy Dsida-kötet a címe. Ezeken belül sorjáznak a költemények és a hozzájuk kapcsolódó tanulmányok. Úgy gondolom, nincs olyan jelentős, a költő munkásságával foglalkozó írás, ami innen kimaradt volna – hangsúlyozta a szerkesztő, majd Bartis Ildikó színművész olvasatában megelevenedtek a Psalmus Hungaricus sorai.
– Kelemen Lajosnak, bármennyire is hihetetlen, nincs klasszikus értelemben vett könyve. Forrásmunkáit, tanulmányait különböző nyomdatermékekben publikálta, önálló kötetet élete során nem sikerült megjelentetnie – mondta Sas Péter az erdélyi múlt felkutatásában elkötelezett történész, levéltáros munkáinak legújabb gyűjteménye, a Művelődéstörténeti tanulmányok II. ismertetésekor.
– Mérhetetlen tudása miatt sokan azt remélték, hogy Kelemen Lajos írja majd meg Erdély történetét. Ő azonban nem támaszkodott korábbi munkákra, hanem úgy gondolta, hogy az igazi, hiteles történetíráshoz először újra össze kell gyűjteni, fel kell dolgozni és közzé kell tenni a forrásokat. Amit tervbe vett, azt meg is valósította. Míg a századforduló elején 50 ezres nagyságrendű volt az Erdélyi Múzeum levéltára, munkálkodása során többszázezressé vált, 1947-48-ra pedig, amikor az állam átvette, egymilliós nagyságrendűvé növekedett. Kelemen Lajos nagyszerű tárházát alakította ki az erdélyi tudomány alapanyagának, ugyanakkor tanulmányaival, életművével módszertant is kidolgozott a fiatal kutatók számára, akik e tudás birtokában megvalósíthatják álmát, Erdély történetének megírását – összegezte az életmű jelentőségét a szerkesztő.
Nagy Székely Ildikó. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)