Az erdélyi Sapientia Egyetem története – Kronológia
Elfogadta a képviselőház a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. Így a Sapientia teljes jogú felsőoktatási intézmény lett, amely államvizsgát szervezhet diákjainak, mesterképzést indíthat, ugyanakkor román állami támogatásra is jogosult. Az EMTE Erdély magyar nyelvű magánegyeteme a magyar állam támogatásából tartja fenn magát. Három oktatási helyszínén, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhatnak magyar nyelven a hallgatók. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a Sapientia egyetem történetének főbb állomásairól:
2000. január 13. – Az erdélyi magyar történelmi egyházak döntöttek a Sapientia Alapítvány létrehozásáról, amelynek célja a Romániai Alapítványi Magánegyetem szervezése és kiépítése volt. A magyar országgyűlés a 2000. évre szóló költségvetésben 2 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az erdélyi egyházi hátterű magánegyetem felállításához.
2000. március 16. – Kolozsvári székhellyel hivatalosan is bejegyezték a Sapientia Alapítványt, amelynek vezető testülete a kilenctagú Kuratórium, a kuratórium elnöke Dr. Tonk Sándor lett.
2000. április – Az alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) között együttműködési megállapodás született az Erdélyi Magyar Magánegyetem finanszírozásáról.
2000. október 7. – A SA kuratóriuma elfogadta, hogy az indítandó egyetemen az oktatás négy helyszínen (Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad) folyik, s egyben döntöttek az alapítvány csíkszeredai és marosvásárhelyi fiókjainak létrehozásáról.
2000. december 6. – Kolozsváron létrehozták a Kutatási Programok Intézetét (KPI), amely az Alapítvány fiókszervezeteként működött.
2001. február – Döntöttek egy Marosvásárhely határában található telek megvásárlásáról a felépítendő egyetemi campus céljaira, majd márciusban megvásárolták a volt csíkszeredai Hargita Szálló épületét is. 2001. február – Létrejött a Sapientia Hungariae Alapítvány (SHA) az egyetemhez kapcsolódó magyarországi tevékenységek összehangolására.
2001. április l. – Arról döntöttek, hogy az Alapítvány elnöke egyben az Egyetem megbízott rektora is. 2001. május – A bukaresti Akkreditációs Bizottság megadta az ideiglenes működési engedélyt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem első szakjainak.
2001. június 6. – Az alapítvány kuratóriumának határozata szerint a létrehozandó egyetem megnevezése Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (románul: Universitatea Sapientia) lesz. A Szenátus első ülésén elfogadta a Sapientia EMTE Chartáját, Felvételi Szabályzatát, valamint Ösztöndíjszabályzatát, s megkezdték a felvételik előkészítését.
2001. október – A hónap első napjaiban Románia négy városában: Kolozsvárott, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredán nyitotta meg kapuit az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amelynek központja és rektori hivatala Kolozsvárott, a fenntartó Sapientia Alapítvány székhelyén működik. Az első tanévben Nagyváradon 800, Marosvásárhelyen 165, Csíkszeredán 209 diák kezdte meg felsőfokú tanulmányait.
2001. október 8. – Elindult az oktatás Csíkszeredában az agrár- és élelmiszeripari gazdaság, könyvelés és gazdálkodási informatika, szociológia, román nyelv és irodalom, valamint az angol nyelv és irodalom szakokon. Marosvásárhelyen pedig az informatika, mechatronika, automatika és alkalmazott informatika, számítástechnika és pedagógia szakokon.
2002. január 24. – A magyar Oktatási Minisztérium hozzáférési lehetőséget biztosított a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára az Elektronikus Információs Szolgáltatáshoz (EISZ), amelynek használata, a mintegy 1500 tudományos szakmai folyóirat, a kutatói adatbázis jelentősen segíthetik az intézményben folyó tudományos és kutatói munkát.
2002. május 23. – A román kormány határozatában engedélyezte újabb kilenc szak működését.
2002. október 10. – Bevezették a normatív finanszírozási rendszert a Sapientia EMTE működési költségeinek fedezésére.
2002. december 6. – Tonk Sándor lett a Sapientia Alapítvány új kuratóriumának elnöke.
2003. január 17-18. – Megállapodtak a Sapientia és a Debreceni Egyetem, majd áprilisban a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) közötti együttműködésről.
2003. szeptember 4. – Kató Bélát nevezték ki a Kuratórium új elnökének, majd a kuratórium kinevezte Szilágyi Pált a Sapientia EMTE rektori tisztségébe. (Augusztus 14-én elhunyt Tonk Sándor professzor, a Sapientia Alapítvány elnöke, a Sapientia EMTE első rektora.)
2004. június 11. Együttműködési megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetemmel.
2004. szeptember 20. – Csíkszeredában két különálló kar – a Gazdaság- és Humántudományok Kar, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Kar – jött létre.
2004. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Brassói Transilvania Egyetemmel.
2004. október 21. – A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium e-Magyarország pontot hozott létre a marosvásárhelyi campus diákklubjában.
2004. november 7. – Marosvásárhelyen átadták a kar új épületét.
2005. július 1. – A Sapientia EMTE első végzősei sikeresen záróvizsgáztak a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Bukaresti Egyetemen.
2005. október – Együttműködési megállapodást kötöttek a Bukaresti Műszaki Egyetemmel, majd 2006 tavaszán az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, illetve a Kecskeméti Főiskolával.
2006. október 2. – A Kuratórium kinevezte Dávid Lászlót az egyetem új rektorának, aki 2007. január 1-jén lépett hivatalba.
2007. március 6. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.
2007. május 11. – Stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel.
2007. május 25. – A Szenátus jóváhagyta a Sapientia EMTE 2007-2011 közötti időszakra vonatkozó Fejlesztési Stratégiáját.
2007. november 5. – Együttműködési megállapodást írtak alá a szlovákiai Selye János Egyetemmel.
2008. február 22. – Együttműködési megállapodást írtak alá a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel. 2008. július 8. – A Szenátus jóváhagyta az első kutatóközpontok létrehozását.
2008. október 22. – Együttműködési egyezményt kötöttek a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetemmel. 2009. június 19. – A Sapientia EMTE kérvényezte az intézményi akkreditációt.
2010. június 11. – Együttműködési megállapodást írtak alá a Miskolci Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával.
2010. szeptember 19. – A tizedik tanévben a Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar keretében elindult a Vezetés és szervezés mesterképzés. 2011. február – A Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett képzéseként Kolozsváron keresztféléves rendszerben elindult a Nemzetközi tanulmányok mesterképzés.
2011. szeptember 1. – A román kormány elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet.
2011. szeptember 19. – A tizenegyedik tanévét megkezdő egyetemen, három helyszínen összesen 1959 diák kezdte el tanulmányait. A Budapesti Corvinus Egyetem kihelyezett képzéseként a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar keretében elindult a Szociológia mesterképzés.
2011. december 1. – Együttműködési szerződést kötöttek a gödöllői Szent István Egyetemmel.
2011. december 6. – A román szenátus megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásáról szóló törvénytervezetet. A román kormány azután terjesztette a törvényhozói testület elé a tervezetet, hogy a román felsőoktatás minőségellenőrző és akkreditációs bizottsága elismerte, hogy az egyetem, amely Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen működtet karokat, valamennyi minőségi követelménynek eleget tesz.
2012. február 15. – A magyar kormány nemzetpolitikai tárcaközi bizottságának döntése értelmében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felkerült a magyarság megmaradását és fejlődését szolgáló nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
MTI
Erdély.ma

Történelmi lehetőség az oktatásban – Valóra vált egy nagy álom
Ezekkel a mondatokkal illette dr. Hollanda Dénes professzor, a Sapientia EMTE alapító tagja, a marosvásárhelyi campus megálmodója és volt rektora azt a képviselőházi döntést, amelynek alapján hivatalossá vált az egyetem akkreditációja. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót tegnap az egyetem szenátusi termében: dr. Hollanda Dénes volt rektor mellett Kató Béla lelkipásztor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Dávid László, az egyetem rektora és Székely Gyula dékán. Mindenekelőtt Kató Béla kifejtette, „normális országban” nem kellett volna abba a „kényszerhelyzetbe” kerüljön a kisebbség, hogy egy hosszú folyamat során önálló magánoktatási intézményt kelljen létrehozni. Amint a jelen események is tanúsítják, a többség továbbra sem fogékony a romániai magyarság jogos igényeire, arra, hogy anyanyelven tanuljon minden szinten. Jó döntés volt az, amikor 11 évvel ezelőtt több marosvásárhelyi egyetemi oktató elhatározta, hogy önálló felsőfokú intézményt hoz létre, bölcs döntés volt a magyar kormány részéről, amikor felvállalta ennek támogatását. S az is igazolást nyert, hogy a történelmi egyházak teremtették meg az intézményes hátteret, amely az intézményi és a tulajdonképpeni építkezést biztosította. S ehhez kellett a dr. Hollanda Dénes neve által fémjelzett szakmai, tanári közösség, amely a szellemi erőt jelentette a hosszú folyamat alatt. Az elmúlt időszakban voltak sikerek, kudarcok és az anyaországi, meg a hazai politikai élet szereplői megpróbálták kisajátítani maguknak érdemeiket –, de mindezektől eltekintve egy a lényeg: összefogás nélkül nem jött volna létre Sapientia, nem jutott volna el ehhez a történelmi pillanathoz. A küzdelmet megnyertük! – jelentette ki Kató Béla, s az elkövetkezendő időszak fontos feladata lesz az erdélyi értelmiség nevelése és itthontartása.
Dr. Dávid László tényszerű információkkal egészítette ki mindazt, ami Kató Béla elmondott. Kifejtette, 11 évvel ezelőtt négy magyar tannyelvű műszaki szak beindításával próbálkoztak a Petru Maior Egyetemen, ezt az akkori egyetemi vezetőség nem tette lehetővé, ez indította el azt a folyamatot, amelynek a keddi képviselőházi döntés jelentette a végét, amikor jogerőre emelkedett az akkreditáció a 2010. július 22-i szakmai döntést, illetve a szenátusban 2011. augusztus 31-én hozott jóváhagyást követően. Ez új fejezetet nyit az intézmény építésében is, hiszen ezentúl kibővíthetik a szakokat és beindíthatják a mesterképzést is, ami egyben romániai premier lesz, hiszen külföldi egyetemekkel közösen folyik majd az oktatás, ami azt jelenti hogy a diák egy évet Erdélyben, egyet pedig a partneregyetemen tanulhat majd. A Sapienta EMTE mindenképpen arra fog törekedni, hogy szolgáltató oktató intézmény szintjéről a kiváló kutatói státust nyerje el. Erre megvannak a feltételek, hiszen a 27 hektáros campus lehetővé teszi, hogy újabb, az említett rendeltetésnek megfelelő épületeket is felhúzzanak és sikerült egy olyan tanári gárdát kialakítani, amelynek segítségével a diákok méltan vehetik fel a nemes küzdelmet bármely nyugati egyetemmel. Ehhez azonban továbbra is számítanak a román állam jogos támogatására – mondta a rektor.
Székely Gyula dékán fontosnak tartotta az oktatás minőségének a folyamatos javítását. Kihelyezett mesterkurzusok lesznek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a középiskolai jelenlétre is. Különböző közkapcsolati rendezvényekkel próbálják népszerűsíteni majd az egyetemet, hogy a potenciális diákokat céltudatosan irányítsák a szakok fele. S legjobb lenne, ha a Sapientia Nobel-díjas professzort „nevelne ki”, hiszen ez már garantálná a világhírnevet is.
Dr. Hollanda Dénes az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hatalmas dolgokat lehet megvalósítani, ha van akarat. „Merjünk nagyot álmodni és hinni azt, hogy ez meg is valósulhat” – mondta, majd hozzáfűzte, az erdélyi magyarság úgy teremthet jobb jövőt, ha kezébe veszi a sorsát és addig küzd, kínkeservesen is, míg eléri a célját. A Sapientiának példamutató értéke van.
A továbbiakban a professzorok az újságírók kérdéseire válaszolva, az oktatás minőségéről, a további tervekről szóltak. Ezekre még visszatérünk a későbbiekben.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Csökkent a megye lakossága
80 településen vannak kevesebben
Tegnap a prefektúra kollégiumának ülésén ismertette a 2011. októberi népszámlálás részleges eredményeit a megyei statisztikai hivatal ügyvezető igazgatója, Matei Ioan. A népszámlálási adatokból ismertetünk néhányat az alábbiakban.
Eszerint 2011. október 20-án Maros megye stabil lakosságának száma 531.380 volt, országos szinten a 12. helyet foglalja el. Összehasonlítva az 1992-es, illetve a 2002- es adatokkal, 1992-höz képest, amikor a megye lakóinak száma 610.053 volt, 12,9%-kal, a 2002-es adatokhoz képest (lakosság száma 580.851) 8,5%-kal csökkent a megye lakóinak száma.
2011-ben csökkent a városon lakók száma is 52,9%- ról 49,6%-ra, ezzel szemben a vidéken élők száma 47,1%-ról 50,4%-ra nőtt. Jelenleg városon 263.812, falun 267.568 lakos él.
A megye 102 közigazgatási egységéből 80-ban csökkent az állandó lakosok száma, 22 településen mutatott csupán növekvő tendenciát. Jelentős népességcsökkenés mutatkozott Bükkösön (-24,7%), Dicsőszentmártonban (-22,4%), Kutyfalván (-18,0%), Segesváron (-18,4%), Balán (-18,0%), Ádámoson (-16,1%).
A lakosság száma Jedden (+57,5%), Koronkában (+56,5%), Marosszentannán (+31,7%), Marosszentkirályon (+16,1%), Marosszentgyörgyön (+14,1%) nőtt.
A városokban és municípiumokban az összlakosság száma 2002-ben 307.495 volt, 2011-ben 263.812, a községekben és falvakon élők száma 2002- ben 273.356 volt, 2011-ben 267.568-ra csökkent.
Marosvásárhelyen 2002-ben 150.041-en éltek, 2011-ben ez a szám 127.849-re csökkent. Szászrégen: 2002 – 36.126, 2011 31.657, Segesvár: 2002 – 32.304, 2011 – 26.370, Dicsőszentmárton: 2002 – 26.654, 2011 – 20.685, Radnót: 2002 – 9.523, 2011 – 8.373, Marosludas: 2002 – 17.497, 2011 – 14.775, Nyárádszereda: 2002 – 5.824, 2011 – 5.359, Erdőszentgyörgy: 2002 – 5.492, 2011 – 5055, Nagysármás: 2002 – 7.493, 2011 – 6.833, Szováta: 2002 – 9.987, 2011 – 10.234, Nyárádtő: 2002 – 6.554, 2011 – 6.622.
Háztáji, lakás
A megyében 194.864 gazdaságot számoltak össze, amelyekben 527.785 személy él. 2002-höz viszonyítva a gazdaságok száma 5.187-tel csökkent.
Ezzel szemben nőtt a lakások száma (+179), a lakószobák száma (+ 56.048). A lakófelületek nagysága egy személyre számítva 2011-ben 4,3 négyzetméterrel nőtt a 2002-es éviekhez képest.
Etnikai megoszlás
A megye etnikai összetétele – összehasonlítva a 2002-es adatokkal –, a következőképpen alakult:
Összlakosság: 2002 – 580.851, 2011 – 531.380
Román: 2002 – 309.375 (53,+%), 2011 – 279.488 (52,6%).
Magyar: 2002 – 228.275 (39,3%), 2011 – 200.989 (37,8%).
Roma: 2002 – 40.425 (7,00%), 2011 – 46.637 (8,8%).
Német: 2002 – 2.045 (0,4%), 2011 – 1471 (0,3%).
Más: 2002 – 122, 2011 – 792 (0,1%).
Nem nyilatkozott: 2002 – 88, 2011 – 2003 (0,4%).
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Régi viccek
Az megvan, hogy a Magyar Királyság egyszerre üzent hadat az Amerikai Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak? És az megvan, hogy Orbán Viktor megharagudott a Világbankra meg az Unióra? És az elrugaszkodás éve? Meg: tessék mondani, ez már a szocializmus (konszolidáció), vagy lesz még rosszabb? Plusz mennyivel látványosabb szaltókat fogunk bemutatni, ha egyszer végre lesz víz is a medencében?
Most a nagy kilátástalanságban, egy depressziós tél végén, talán kibújik a remény zöld fűszála a méteres hó alól. Az öreg székely javítja a tetőt, aztán megcsúszik. Kapaszkodik mindenbe és mindenkibe, de csak csúszik reménytelenül lefelé. Foggal, körömmel fékezné, lassítaná a sebességet, ám csak gyorsul, és egyre közelebb a mélység. Hosszas küzdelem és egyensúlyozás végén lezuhan, eltörik keze, lába, csigolyája, mindene. De csak mosolyra, sőt vigyorra húzódik a góbé szája: Na, hálisten, mert a bizonytalanságot nagyon nem bírom!
Bántják Magyarországot! Elnyomnak, világméretű az összeesküvés New Yorktól Tel-Avivig, a bankvilággal szövetkezett a finánctőke, beleszólnának a legbensőbb magánügyeinkbe, visszakérik a kölcsönadott pénzt, megvonják a támogatást, szaglászó bizottságokat küldenek ránk… Oda a függetlenségünk! Pedig csak az maradt nekünk, amire még büszkék lehetünk. Trükkök százait vetettük be, csaltunk, ahol tudtunk, és most nem adnak a becsületszavunkra. Azért úri társaságban ez nem volt szokás eddig.
Félretéve a vicceket, sajnos azt kell mondanunk, tekinthető örömhírnek is, hogy semmi nem változott. A kurucos hangvételű, vallásos tisztelettel övezett, mélyen a magyar hagyományba ágyazott karakán kormányozás pont oda vezet, mint a nemzetközi élvonallal parolázó, felvilágosult liberális szakszerűségnek eladott böszmeség. Gyakorlatilag csak a retorika változik, a játéktérben elfoglalt helyünk és a lehetőségeink ugyanazok. Még keményebben fogalmazva: tényleg annyira pitiáner kicsi ország vagyunk ezen a tájon a globális világgazdaságban, hogy már csak azt a néhány politikust választjuk meg, akik lenyúlják a maradék pénzeket, és elosztják a rokonok közt az állásokat. És csak azért nem vagyunk kollektíven az adósok börtönében, mert vasárnap zárva vannak a tőzsdék, és nem tudunk államadósságot csinálni.
Nosztalgikusan gondolunk vissza a diktatúra egyenlőségére, mert akkor éppen nem voltunk egyenlők. Arra emlékszünk még, hogy Brezsnyev, Kádár és Ceauşescu együtt utaznak a repülőn? Szereplőcsere megvolt, de mi még ugyanazon a repülőn (viccben) vagyunk.
Krebsz János
Új Magyar Szó (Bukarest)

Enache: a MOGYE-t érdemes kétnyelvűvé és igazságossá tenni
Pro Europa Liga csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: a Liga támogatja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kétnyelvűségét, hiszen egy demokratikus országban természetes, hogy a nemzeti kisebbségek saját anyanyelvükön tanulhatnak.
Antal Erika, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa Smaranda Enache asszonnyal, a Pro Európa Liga társelnökével beszélgetett.
Az új oktatási törvény szerint tisztán adott az a lehetőség, hogy a MOGYE keretén belül az önálló magyar tagozat létezzen – jelentette ki Smaranda Enache. Ezt az egyetemet érdemes kétnyelvűvé és igazságossá tenni, mert ez az intézmény 1948-ban magyar nyelvű egyetemként jött létre, az erdélyi magyarság érdekében – folytatta Smaranda Enache.
Az egyetemi autonómiát tiszteletben kell tartani, de az autonómia is tartsa tiszteletben a törvényeket, illetve az európai értékeket – tette hozzá Enache asszony.
Vesztesei a történelemnek azok, akik a Ceauseşcu asszimilációs politikáját folytatják, az a mi feladatunk, hogy szakítsunk ezzel a hagyománnyal – mondta a liga társelnöke. Smaranda Enache szerint azok a román diákok, akik úgymond magyar társaik érdekeiért tüntetnek, nem ismerik az egyetem történelmét.
Marosvásárhelynek adódott a lehetősége, amely a románok számára is értékes, hogy itt sok magyar tanuljon, ez európai szinten is egy modern egyetem kell legyen, ezt meglehet valósítani, ezért tenni kell, ide román-magyar összefogás szükséges – fejtette ki a liga vezetője. Smaranda Enache saját családját említette példaként, a szülei román nemzetiségűek lévén magyar nyelven tanultak annak idején a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Smaranda Enache asszony végül arról beszélt, hogy nagyon reméli létre fog jönni a MOGYE magyar tagozata, amire majd büszkék leszünk.
Forrás: marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem okkal igényel költségvetési támogatást
Dávid László rektor szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem okkal igényel román költségvetési támogatást, hiszen olyan közfeladatokat lát el, amelyek az államra hárulnának.
Noha Romániában jelenleg egyetlen magánegyetem sem részesül költségvetési támogatásban, a Sapientia tudományegyetem az akkreditálás után okkal igényelhet állami támogatást – jelentette ki Dávid László.
Az egyetem rektora az MTI-nek elmondta, azért tartják indokoltnak a költségvetési támogatást, mert a Sapientia hiánypótló szakokat is működtet. Emlékeztetett rá, hogy tíz évvel ezelőtt a román kormány kötelezettséget vállalt a magyar nyelvű képzés bevezetésére a műszaki egyetemeken. Ez a szándék akkor meghiúsult, és a romániai állami egyetemeken azóta sem képeznek mérnököket magyar nyelven. „A csíkszeredai és marosvásárhelyi műszaki képzés beindításával a Sapientia átvállalta a román állam kötelezettségét” – hangsúlyozta Dávid László. Megítélése szerint ez különbözteti meg őket a többi romániai magánegyetemtől. Hozzátette, a Sapientia bizonyította, hogy képes a magas színvonalú képzésre, most a román államon a sor, hogy besegítsen a tőle átvállalt kötelezettségek teljesítésébe. A rektor a magyar nyelvű képzés egy másik szeletét is említette, amelyben szerinte megilletné a Sapientiát a román költségvetési támogatás. Utalt arra, hogy szakemberek híján az állami magyar jogászképzésben többnyire román nyelven folyik a képzés. „Ha mi azt bizonyítjuk, hogy van elegendő szakemberünk, itt is hiánypótló a szerepvállalásunk, és ez esetben is az állammal közösen kell vállalnunk a költségeket” – jelentette ki az MTI-nek a rektor.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását kimondó törvényt kedden fogadta el a román parlament alsóháza. A törvény az államfő kihirdetésére vár. MTI
Erdély.ma

Iskolai iratkozás: páros vagy páratlan oldalon laksz?
Második szakaszban bármelyik tanintézménybe beíratható a gyermek
Március 5-én, hétfőn kezdődik az iratkozás első szakasza mind az előkészítő, mind pedig az első osztályba. A belvárosi iskolák túlzott népszerűségét meggátolandó, a minisztérium rendelkezése értelmében a megyei tanfelügyelőségek körzetekre osztották a városokat. Március 5-e és 16-a közötti időszakban – az iratkozás első szakaszában – az előkészítő és az első osztályba való iratkozáskor csakis a kerülethez tartozó gyermekek irathatók be az adott tanintézménybe. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség már február második felében közzétette honlapján (www.isjcj.ro) az utcák körzetesítését. Több olvasónk jelezte, hogy ugyanazon kolozsvári utcának a páros oldalán lakó gyermekek az egyik, míg a páratlan oldalon lakók egy másik iskolába tartoznak. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen az iratkozás második szakaszában mindenki oda írathatja gyermekét, ahova akarja.
Az oktatási minisztérium gátat kíván szabni a belvárosi iskolákba való tömeges beiratkozásnak, ezért a megyei tanfelügyelőségek már február elején elkészítették, és a múlt hónap közepén közzétették a tanfelügyelőség honlapján (www.isjcj.ro) a Kolozs megyei városok utcáinak körzetesítését. (A községközponti és a falusi iskolák esetében nincs szó erről). Olvasóink hívták fel a figyelmünket a fonák helyzetre: ugyanazon kolozsvári utcát több tanintézet között „osztottak szét” oly módon, hogy egy-egy utca páros oldalán lakó gyermekek az egyik, míg a páratlan oldalon lakók egy másik iskolába kerülnének. Például a Csillagvizsgáló (Observatorului) utca 50–150. szám között a páros házszámú ingatlanokban lakó gyermekek a Báthory-líceumba, míg a páratlan oldalon lakók a Református Kollégiumba tartoznak. Ugyanabban az utcában az 1–50. szám alatt lakó gyermekeket az Apáczai-líceumba kell beíratni. A belvárosban a Balassa/Av. Bădescu utcában a páratlan számú ingatlanokban lakó gyermekek a Református Kollégiumba, míg a fentebbi utca páros házszámú lakásaiban lakó gyermekek az Apáczai-líceumba tartoznak. Viszonylag egyszerűbb a helyzet a lakónegyedi iskolákban. Kolozsváron tíz tanintézménybe irathatók be a magyar anyanyelvű gyermekek: az öt belvárosi magyar tanintézet mellett a Donát negyedben az O. Ghibu líceum, a Monostoron az O. Goga Általános Iskola, a Györgyfalvi negyedben a N. Titulescu Általános Iskola, a Horea úti Ana Aslan Iskolaközpont és a kerekdombi Emil Isac Általános Iskola várja a magyar gyermekeket.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: a belvárosi magyar iskolák nagyon közel vannak egymáshoz, és ez megnehezítette a körzetesítést. – Az a szülő, aki elégedetlen azzal, hogy az iratkozás első szakaszában melyik iskolába kell íratnia gyerekét, várja meg a második beiratkozási szakaszt, amikor abba a tanintézetbe írathatja gyermekét, amelyikbe akarja – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, akitől azt is megtudtuk: a körzetesítés mind az előkészítő, mind az első osztályra érvényes. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta: a művészeti iskolákon kívül egyetlen tanintézmény sem szervezhet felvételi vizsgát/tesztet/felmérőt azért, hogy a vizsgán elért eredménytől tegye függővé a gyermek beíratását az illető tanintézménybe.
Az iratkozási szakaszok a következők: március 5-e és 16-a között a körzeti és a művészeti (zene, képzőművészet, balett, sport) iskolákba írathatjuk be gyermekeinket. A második – március 20-a és 27-e közötti – időszakban a gyermeket bármelyik iskolába be lehet íratni, ám az illető tanintézet elutasíthatja a jelentkezést. A harmadikban – április 23-a és 25-e között – újra a körzethez tartozó iskolába írathatják be a szülők azokat a gyermekeket, akiket március elején nem írattak be a körzeti iskolákba, a második szakaszban pedig a szülők által választott tanintézetben nem fogadták el a dossziéjukat. A negyedik szakaszban – május 2-a és 9-e között – történik a betöltetlen helyek függvényében azoknak a gyermekeknek a beiratkozása, akiket eddig bármilyen okból kifolyólag még nem írattak be szüleik egyetlen tanintézménybe sem.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A MOGYE története és mai vitája
Hajthatatlanoknak mutatkoztak álláspontjuk képviseletében a Cătălin Baba oktatásügyi miniszterrel folytatott tárgyalások során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetői, továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az intézményben. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítását adjuk közre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) történetének főbb állomásairól és a kialakult konfliktusról:
1872-ben alakult a Kolozsvári Egyetem 258 beiratkozott diákkal és négy egyetemi karral: Bölcsészettudomány és történelem, Jog és politikatudomány, Matematika és természettudomány, továbbá Orvostudomány. Az oktatás nyelve magyar volt. 1881-ben felvette a Ferenc József Tudományegyetem nevet. 1918-ban – Erdély egyesülése Romániával – a hatalom véget vetett az egyetem kolozsvári működésének, s megkezdődtek a tárgyalások egy román egyetem felállításáról. 1919. szeptember 1-jén megalakult a román tannyelvű I. Ferdinánd Tudományegyetem, a Ferenc József tudományegyetem pedig Szegeden folytatta működését.
A második bécsi döntés értelmében Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. 1940-ben visszaköltözött Kolozsvárra és újraindult a Ferenc József Tudományegyetem. Törvényerejű rendelet értelmében 1945. június 1-jei hatállyal Kolozsvárott magyar tannyelvű Állami Tudományegyetem létesült négy tudományos karral, és felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet.
Az orvostudományi kart Marosvásárhelyre költöztették, majd 1959-ben a két egyetem összeolvadt. Az így keletkezett Babeş–Bolyai Tudományegyetemen fokozatosan megszűntek a magyar csoportok. 1948-ban a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai Egyetemtől, és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet.
1962-től, pártutasításra, az előadásokat magyarul és románul, a gyakorlati órákat csak románul tartották. A hallgatói részarány fokozatosan a román hallgatók javára billent.
A 90-es években a magyarul tanulók aránya 20 százalék alá csökkent. 2008-ra ez 50 százalékra emelkedett, de a magyar oktatóké nem haladja meg a 30 százalékot.
A jelenleg is tartó vita a következőképpen alakult ki: 2011 januárjában életbe lépett az új tanügyi törvény, amely multikulturális egyetemként határozza meg a MOGYE-t is, s kötelezi az intézményt a kisebbségi nyelvű oktatás fejlesztésére, önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozására. (Ilyen tagozat már létezik a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.)
Az egyetem román többségű szenátusa (legfőbb döntéshozó szerve) olyan egyetemi chartát fogadott el, amely továbbra is szakonként, és nem tannyelv szerint alapította meg az új egyetemi intézeteket, vagyis egy, már létező törvényt hagytak figyelmen kívül.
Az egyetem szenátusa arról is döntött, hogy a 65. életévüket betöltött és nyugdíjazott professzorok óraadó tanárként sem folytathatják tevékenységüket. Ez érzékenyen érintette a magyar nyelvű oktatást, a magyarul oktató professzorokból hiány van az egyetemen és utánpótlásuk véletlenszerűvé vált. Az egyetem szabályzatát a román oktatási minisztériumnak is jóvá kell hagynia, ezért a magyar oktatók és a politikai szervezetek abban reménykedtek, hogy a minisztérium visszautasítja a chartát, és felszólítja az egyetemet a jogszabály betartására.
2011 októberében az intézmény történetében először külön tanévnyitót tartottak a magyar tanárok és a diákok, illetve a román tanárok és diákok. Constantin Copotoiu rektor „politikai problémának” nevezte az egyetemen kialakult konfliktushelyzetet. A kormány megyei képviselője, a prefektus a város polgármesterével, Dorin Floreával együtt intézményi összevonást javasolt, ugyanis az oktatási törvény lehetővé teszi a kisebb egyetemek összevonását.
2011. október 5-én az oktatási minisztérium átiratban kérte a MOGYE vezetőségét, hogy maradéktalanul érvényesítse a multikulturális jelleget az intézmény egyetemi chartájában. A javasolt szövegváltozat leszögezte, az egyetemen zajló elméleti oktatás, valamint a klinikai és szakmai gyakorlatnak román, magyar és angol nyelveken kell történnie.
A magyar diplomácia 2011. október 18-án tett lépést, amikor Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul társaságában egyeztetett Constantin Copotoiu rektorral. Az intézmény rektora ígéretet tett, hogy a törvények biztosította kereteken belül megmarad az egyetemen a magyar oktatás.
2011. október 25-ére egyetemi szenátusi ülést hívtak össze, hogy döntsön a charta módosításáról, de a testület döntésképtelen volt. 2011. november 22-én Kincses Előd a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevében eljáró ügyvéd beperelte a MOGYE-t, hogy nyilvánítsák semmissé az egyetemi chartát, mivel az nem felel meg a tanügyi törvény előírásainak. 2011. december 6-án az oktatási minisztérium arra kérte az egyetem vezetőségét, hogy érvényesítse az adott évben hatályba lépett oktatási törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó előírásait. 2012. január 13-án ismét ülésezett az egyetem szenátusa, de nem szerepelt napirenden a magyar intézetek/főtanszékek létrehozása.
2012. február 22-én Leonard Azamfirei korábbi dékánt választották meg az egyetem rektorának, a választást a magyar oktatók bojkottálták.
Ugyanazon a napon a MOGYE rektori hivatala és szenátusa beperelte az oktatásügyi minisztériumot, hogy a tárca nem fogadta el az egyetem chartáját. 2012. február 27-én Markó Béla a kormányból való kilépését helyezte kilátásba, ha az elkövetkező hetekben nem rendeződik a MOGYE magyar tagozatának az ügye. Újabb tárgyalásba kezdett Cătălin Baba oktatási miniszter a marosvásárhelyi orvosi egyetem vezetőségével, hogy meggyőzze az egyetem szenátusát. Ha ez nem sikerül, a román kormány határozatot fogad el a magyar tagozat megalapításáról.
Szabadság (Kolozsvár)

A Bánság tragédiája
Dan-Adrian Cărămidariu, Metz A. Márton fordítása
Az első világháború kitörésekor a Bánságnak nevezett, Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó történelmi terület még gazdag és virágzó régió volt. Nyugodt, több nemzetiséget számláló tartomány, mely etnikumok közül négy (a németek, magyarok, románok és szerbek) közel azonos lélekszámmal bírt, a kisebbek ( bolgárok, horvátok, csehek, zsidók, cigányok, szlovákok stb.) pedig szintúgy hozzájárultak eme európai térség egyedülálló arculatának a kialakításához. Bánság 1914-ben egy közép-európai állam egyik leggazdagabb, korszerű értékeket képviselő tartománya volt, olyan terület, amelyben a nyugati kultúra és civilizáció alaptényezőnek számított, felelős a politikai osztállyal és a gazdasági elittel, mely ugyanakkor a hazafias értékeket sem tévesztette szem elől.
Egyes osztrák–magyar statisztikák szerint Temesvár az ország második legjelentősebb gazdasági potenciáljával bírt (Budapest után), lélekszáma közel járt a százezerhez, gazdasági élete példás, 1875 és 1910 között minden tekintetben feltörekvő tendenciákat mutatott. Egyvalami hiányzott csak a városból: az egyetem. Polgármestere 1914-ben a német Karl Telbisz volt, a városi közigazgatás feje pedig a román Stan Vidrighin, a város nyelve magyar és német. Az elöljáróság nyugati nagyvárosokba küldte Stan Vidrighint, hogy tanulmányozza a csatornázást, illetve vízvezeték-hálózatot. Ezek kiépítését a háború kitörése előtt Temesváron is megoldották az adott korban példásnak számító módon. Ezzel egy időben a városi közigazgatás – hamburgi, londoni és drezdai szakértők tanácsai alapján – városfejlesztési terveket dolgozott ki, melyeket 1918-ig részben be is vezettek. Állami és magániskolákat építettek, könyvtárak, múzeumok nyíltak, művelődési társaságokat alapítottak; a jó társadalmi élet kialakítása a régióban a legjelentősebb szempontok között jelentkezett, Budapest és Pozsony után az ország harmadik legdinamikusabb urbánus társadalma volt ez. Az akkor működő temesvári gyárak szintén az Osztrák–Magyar Monarchia legjobbjai közé tartoztak, az élelmiszer-, a bőr-, a textilipar, illetve más iparágak fejlettségi foka pedig a közép-európai nívóval vetekedett. Temesvár semmivel sem maradt a monarchiabeli nagy iparközpontok mögött, amelyek akkoriban Csehország és Ausztria területén voltak. A tartomány rendkívül gazdag mezőgazdasága révén Temesvár gazdasága erőteljes volt. A kereskedelem, a bankok, a hitel- és pénzintézetek hasonlóképpen példátlan virágzást mutattak. Mind a síkvidéki mezőgazdaság, mind a hegyvidéki, fémipari vállalatok (Resica, Stájerlak, Boksánbánya) erőteljesen fejlődtek, az iparvállalatok és bányák pedig mind a jó adminisztráció, mind a gazdasági szervezés terén példaszerűek voltak. Akkor ez volt a helyzet.
Ma, 90 évvel az Osztrák–Magyar Monarchia megsemmisülése, illetve 62 évvel a kommunizmus térhódítása, valamint húsz évvel annak bukása után a Bánság nem létezik. Minden bánsági érték, legyen az gazdasági fejlődés, társadalmi és etnikumközi szervezettség, kulturális és humán érték, amit a bánságiak az osztrák–magyar katalizáló erőknek köszönhetően sikerrel megvalósítottak és alkalmaztak, ma már a múlté, halott. Gazdaságilag igen kevéssé számítunk. A mezőgazdaság tönkrement. A bánsági élelmiszeripar majdnem teljesen letűnt. A hegyi Bánság fémipara romokban hever. A multinacionális cégek gyáraiban olcsón termelnek sokat. A helyzet az előbb említett cégek által működtetett technológiai és informatikai központokban sem különbözik. Románia szintjén az infrastruktúra itt a legpocsékabb. Egy, a várost megkerülő, 12 kilométeres terelőút kiépítése nyolc évig tartott, egy hatvan kilométeres útszakasz korszerűsítése ugyanannyit. A tény, miszerint Temes megye lakosainak átlagkeresete romániai viszonylatban az első helyek egyikén áll, potomság mindössze. Ugyanis nem a moldvai megyéknek kellene összehasonlítási alapul szolgálniuk, hanem a szomszédos magyarországiaknak, amelyek infrastruktúra szempontjából ugyan jóval mögöttünk maradnak, a termelékenység tekintetében viszont messze megelőznek. A hatalmat 1920-ban megszerző románságnak gondja volt arra, hogy mindent felszámoljon. A bánsági „melting pot”-nak mára csupán az emléke maradt. A még létező kisebbségek – a cigányság kivételével – amolyan kirakatbeli bábuk, aggok gyülekezetei, melyeket a román többség – a bánsági multikulturalizmusról ömlengve – előtérbe tol. Tizenöt-húsz esztendő múlva a kirakatokba múmiákat, vagy múzeumbeli – népviseletbe bújtatott – babákat raknak. A svábok eltűntek, a magyarok száma megfogyatkozott, a szerbeké ugyancsak, zsidók sincsenek. A bánsági légkör mára csupán egy letűnt kor emléke, avítt parfüm. Bánsági politikusok gyakorlatilag már nincsenek. Akik vannak, a művelődés szempontjából jelentéktelenek. A bánsági tartományért egyikük sem tett semmit, s nem is fog. Egyikük sem bánsági születésű, nem ismerik, nem értik, és nem érzik az itteni folyamatokat. Immár valódi bánságiak sem léteznek. Ha mégis, hát kisebbségben vannak. Döntő többségük oltyán, bihari, máramarosi, csupa jövevény. Akik közvetlenül nem ítélhetőek el. Megértem őket, hiszen itt mindig jobb volt, vagy legalábbis ezt hangoztatták. Ám azt is értem, hogy a tartomány sorsa számukra közömbös, hogy nem tudnak vele azonosulni. Sem a Dómmal, sem a Korzó úti palotákkal, sem a bilédi, vagy nagyszentmiklósi sváb házakkal, sem a Szemenikkel, sem a Temessel. Semmivel sem, ami itt van, vagy itt volt. Temesvárt elfoglalták az olténiai, moldovai és más eredetű románok, a bánságiak lélekszáma pedig egyre csökken. Már kisebbséget alkotnak. Amikor a hatvanas években egy egyetemi kart – talán az agronómiát – Craiováról Temesvárra költöztettek, annak diákjai vasárnaponként összesereglettek a Korzón, lábaikat a paloták falának támasztották és magokat köpködtek az utcán. Amikor a nyolcvanas években a svábok boldogan eltávoztak, megszabadulva a román uralomtól, a házaikba beköltöző moldovaiak eltüzelték a parkettát, mert fáztak, s mert addig még sohasem láttak olyant.
Fájdalommal mondom: a Bánság már nem létezik. Létének utolsó jele, egyszersmind talán a legfontosabb, az 1989. decemberi volt. Utána a Bánság kiszenvedett, örökre megadta magát. Azok, akik eltemették, több mint húsz éve arra törekednek, hogy ellopják identitását és szokásait; ám emlékezetük csekély, felelőtlenek, öntudatlanok, hozzá nem értőek, tolvajok és velejükig romlottak, akárcsak a bizánci-fanarióta politikai osztály, amely az épphogy hatalomra jutott Băsescu-féle diktatúrában is a húsosfazék körül tolong.
A hajdan nagy és erős, illetve gazdag államot gyarapító Bánság az ország koszos perifériájává degradálódott, amelyben immár húsz esztendeje koldusbotra jutott a jóérzés, a józan ész és a rendszeretet. Erre jó bizonyíték a Temes megyében Băsescura voksolók igen magas száma. Nyíltan és hangosan kijelentem, noha számítok az úgynevezett bánságiak vagy temesváriak ellenvetésere: az igazi bánsági meggörnyedten áll, ám egyenesen ítél; az igazi bánságit nem lehet átejteni a jobboldali mezbe csomagolt szekusmázzal; az igazi bánsági megérti, hogy a munka, az építés, a jól és alaposan végzett tevékenység, a rendezett élet csendje és nyugalma mindig előbbre való, mint a modellértékűvé emelt botrány, hazudozás, faragatlan viselkedés, bugriskodás, még akkor is, ha ez utóbbiak elnöki eredetűek.
A Bánság csupán emlék...
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Rovásírásunk első említése
Rovásírás-kutatásunkban általános meglátás, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak ezt az írásfajtáját először Kézai Simon említette a 13. század végén írt latin nyelvű gesztájában. Íme három vélemény:
”Kézai Simon mester az első író, ki (…) a székelyeknél még a kereszténység fölvétele után is gyakorlatban volt külön írásról értesít minket” (Fischer Károly Antal, 1889).
”A székelyek írására vonatkozó első adatot Kézai Simonnak a 13. század nyolcvanas éveiben írott krónikájában találjuk” (Vékony Gábor, 1987).
Nyilván, az adatot magam is átvettem, s idéztem Kézai Simon 1282–83 táján írt megfogalmazását: a székelyek “…a blakokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit használják.” (Nemzeti kincsünk: a rovásírás. Székelyudvarhely, 1998).
Most módosítunk az állásponton, ugyanis olyan “adalék” került elő, amelyet nem hagyhat fígyelmen kívül a további kutatás. Jámbor Márk szép cikket írt Hitvilágunk kiirtása címmel, amely a budapesti Karpatia folyóiratban jelent meg (VII. évf. 2. 2007. február). Ezt írta: “1245-ben, Almás várában, Erdélyben folytatták le a Csele fia Kosán mágus elleni eljárást, amelynek leírásában szó van pogányul írott pálcikákról, melyekről a vádlott a gyógyfüvek neveit és a betegségek démonjai elleni imádságokat olvasta le.”
A megfogalmazás annyira pontos, hogy föl sem merülhet a “pálcák” összetévesztésének lehetősége a pásztorok számadóbotjával. Kimondottan betűhasználatról van szó, növényneveket és imádságokat rögzített a mágus. S tette mindezt Kézai Simon előtt közel negyven esztendővel.
Hasonló megmódolású “eszköz” a későbbiekben is előfordul. Sándor Klára: A bolognai rovásemlék (Szeged, 1991) című könyvében részletesen taglalta azt a gyergyói eredetű rovásbotot, amely 15. század végi naptári ünnepeket, bibliai neveket és ábécét tartalmazott.
Nagyon is témakörünkbe vág Bél Mátyás: De vetere litteratura Hunno-Scythica című könyve, amely Lipcsében jelent meg 1718-ban. Egyik adaléka egy Túróc megyei juhászról szól, akinek gyenge volt a memóriája, s a Miatyánkot “…ismeretlen betűkkel belemetszette egy botba, de még így sem tudta emlékezetből elmondani, ha nem volt kéznél a dikája, amiről úgy olvasott, mintha az ima írásba lett volna foglalva.”
Nos, 1245-től 1718-ig 473 esztendő telt el, s a rovásírás még ragyogóan funkcionált a Székelyföldön kívül is. Tehát rovásírásunk összmagyar voltát nem lehet kétségbe vonni. Bél Mátyás tevékenységéről magam külön tanulmányban számoltam be (In. Rovásíró őseink. Korond, 1995. 118-127).
Cikkünkhöz – szemléltetésképpen – Erdély legkorábbi feliratának, a torjai emléknek a rajzát mellékeljük (11. századi). Olvasata: KáSZO(N) vagy KáSZON (á ugratva).
Ráduly János
Népújság (Marosvásárhely)

A múlt elfelejtve...
60 év alatt, megalakulása óta színmagyar egyetemből román nyelvű oktatási intézménnyé vált a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Sokan nem tudják, mások elhallgatják azt, hogy eredetileg Románia egyetlen magyar nyelvű orvosi egyetemeként alapították meg. A napokban tüntető román diákok nem valószínű, hogy tudják ezt, így csak magukénak tekintik az intézményt.
Prof. Dr. Gyéresi Árpád, a MOGYE nyugalmazott professzora: „Munténiában az ország fővárosa, Bukarest, akkor Erdélyben román nyelvű egyetem Kolozsváron, továbbá Moldvában a jászvárosi egyetem, úgy nyilvánvalóan, és mint mondtam állami határozattal született ez a magyar nyelvű egyetem. Ugye következtethetjük ebből érthetően, hogy az erdélyi tömb és akár szórványmagyarság kiszolgálására is.”
A magyaroknak létesített egyetem azonban elrománosodott az évtizedek során. 1962-től a laboratóriumi gyakorlatok nyelve román lett és ettől kezdve csak románul folytak. Az egyetem élén magyar rektor utoljára 1984-ben volt. Emellett a román és magyar diákok arány is erőteljesen megváltozott.
Novák Zoltán, történész: „Gyakorlatilag egy olyan érdekes helyzet alakult ki 90-ben, hogy az 1960-as arányok álltak elő, de fordított előjellel, tehát a hallgatóknak több mint 80%-a volt 60-ban magyar nemzetiségű és 90-ben pedig gyakorlatilag román diákság került ilyen méretű túlsúlyba.”
A szakember szerint a mostani viták és a diáktüntetés azt mutatják, hogy hasonló jelek jelentkeznek Marosvásárhelyen, mint 1990 márciusában. Ma azonban nem éppen olyan súlyos a helyzet, mert más politikai helyzetben vagyunk. Kérdés azonban, hogy miért tekintik csak sajátjuknak az egyetemet a román diákok, akik a héten kivonultak tüntetni.
Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke: „Úgy gondolom, hogy azok a diákok, akik most tüntetnek, nem ismerik ennek az egyetemnek a történelmét. Máskülönben felhívok minden marosvásárhelyi, hogy nézze meg az egyetem honlapját, és rá fog jönni, hogy a történelme nagyon röviden van leírva, semmi nincs benne arról, hogy ez egy magyar egyetem volt valaha.”
A történész szerint a marosvásárhelyi magyarság kisebbségi jogai biztosításának zálogaként látja az egyetemet, a románság pedig hatalmi eszközként használja ezt. Kompromisszumos megoldásra lenne szükség, és arra, hogy az egyensúly visszabillenjen, hiszen furcsa az, hogy 60 év után sokan nem is tudják azt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar intézményként indult.
Székely Varga Edina
Erdély Tv
Erdély.ma,

Felvidéki Szolidaritás Napja
A szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok melletti szolidaritásvállalás jegyében március 4-én megtartották a Felvidéki Szolidaritás Napját.
A Nagyvárad-Olaszi református templomban megtartott szolidaritás napot a szlovák kormány kettős állampolgárságot büntető gyakorlatával szembeni fellépés és a szlovák állampolgárságtól jogtalanul megfosztott felvidéki magyar állampolgárok melletti szolidaritásvállalás jegyében rendezték meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Állampolgárok Klubja és Tőkés László Központi EP-irodájának szervezésében. Ez alkalommal igét hirdetett Kassai Gyula lévai református lelkész, akit szintén töröltek a szlovákiai lakcímnyilvántartásból, miután hivatalosan is bejelentette és vállalta magyar állampolgárságát. Kassai Gyula lelkipásztor Ézsaiás könyvéből választott igerészre építette prédikációját: „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (Ézs. 40, 2). Elmondta, hogy az ige a magyar nemzetre is érvényes, amely Istenben bízva képes új hazát építeni. „A magyarság életében a XX. század a bűn és a gyalázat százada volt. Annyi ítélet és vád érte, amit nehéz volt kibírni, főleg az anyaországtól elszakított területeken”-mondta el a lelkipásztor, majd hozzátette, hogy a magyarok sorsa Isten akarata, de csak rajta keresztül szabadulhatnak meg. „Erdélyi testvéreink kiállása mellettünk vigasztalás. Építsük közösen az utat, vegyük az Ő kezéből a próbákat, mert ha ezt tesszük megmarad a népünk. Vállaljuk identitásunkat egyénileg és kollektíven is”-fűzte hozzá Kassai Gyula. Az istentisztelet után többek között felszólaltak a szlovák állampolgárságukat elvesztő magyarok is: Fehér István, Gubík László, és Dolník Erzsébet.
Rossz törvény
Kassai Gyula lévai református lelkipásztor igehirdetése után Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy Trianon óta a magyarságnak mindig félnie kellett, annak ellenére, hogy Felvidéken és Erdélyben is a magyarok otthon vannak, és szülőföldjükön szeretnének boldogulni. Hozzátette: „nem mi költöztünk, hanem a határok, mi itthon vagyunk, még ha az állampolgárág, az utcanevek változnak is”. Fehér István felvidéki tanár elmondta, hogy az állampolgárságot elvi kérdésként fogta fel. „Tudtam milyen következményekkel jár, ha felveszem a magyar állampolgárságot, és fel is vállaltam. Nem szabad félnünk, élnünk kell a lehetőséggel, hogy újra a törvény szerint is magyarok legyünk”-fűzte hozzá. Gubík László jogász hallgató jogi szempontból közelíttette meg a törvényt ami lehetővé tette, hogy elvegyék tőlük az állampolgárságot, és amely törvény a szlovák alkotmánynak is ellentmond. „Törvénytelen módon jártak el, hiszen csak azt kaptam vissza, ami a történelem szerencsésebb alakulásával jogosan megilletne”-zárta beszédét Gubík. Dolník Erzsébet volt parlamenti képviselő leszögezte, hogy a nyolc magyar állampolgárságát a szlovák kormány előtt is felvállaló személy nem mártír akart lenni, hanem példa társaiknak. Elmondta, hogy „minden ember feladatot kap, a mi generációnk feladata az, hogy túléljük és megoldást találjunk arra a helyzetre ami az egész Kárpát-medence magyarságát érinti. A joggal amellyel nem élünk, olyan mintha nem is lenne.” Nemes Csaba a magyar kormány Egyházügyi Államtitkárság politikai főtanácsosa beszédében aláhúzta, hogy a magyar nemzeti kormánynak fontos az, hogy a Békéscsabán élő szlovákok, a Gyulán élő románok jól érezzék magukat, de az még fontosabb, hogy a Léván, Rimaszombaton vagy Nagyváradon élő magyarok is jól érezzék magukat. Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a négy szlovák állampolgárságát elvesztő magyarokhoz intézte szavait: „Rendkívüli tiszteletet érdemelnek ők, hiszen példát mutatnak nemzettársaiknak. Ha azt akarjuk, hogy ezer év múlva is legyenek magyarok, ilyen példamutatásra van szükség.”
Tettekre van szükség
Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök és az Emberi Méltóság Tanácsának egyik alelnöke kifejtette: „Az igazság és a jogtalanság valóban sok sebet ejt az emberekben, de ugyanakkor egybe tereli a nemzetet. Mai együttlétünk is üzenetet hordozó jel: egybetartozunk és lélekben ezt az egységet megvédhetjük”. A vendégek beszédei után Fábián Enikő színművésznő előadásában Sütő András Maradok, másként nem tehetek! Című Sinkovits Imréhez írott levelét hallgathatták meg a jelenlevők. Ezt követően Tőkés László tartotta meg beszédét. Elmondta: „Tettekre van szükség. Ne csak prédikáljunk és szavaljunk, hanem cselekedjünk is. Vegyük fel a magyar állampolgárságot minél többen. Ezért hívtuk össze ezt a mai alkalmat is, hogy szolidaritást vállaljunk. Álljunk ki egymás mellett, fogjunk össze egymás érdekében”. Továbbá kitért a jövő héten tartandó szlovákiai parlamenti választásokra is, kijelentette, hogy imádkozni fognak azért, hogy a magyar koalíció pártja is helyet kapjon a szlovák parlamentben. Tőkés László felolvasta a március 4-én kibocsátott Szolidaritási Nyilatkozatot, amelyet az állampolgárságuktól önkényesen megfosztott felvidéki magyarok védelmében fogalmaztak meg. Ezt követően Tőkés László Erdély tiszteletbeli polgárává fogadta a négy felvidéki meghívottat, valamint Tamás Ilonkát és Boldoghy Olivért.
Eredmények
Az eseményt követő sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán elmondta, hogy több esetben is Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak, e mellett minden érintettnek azt tanácsolták, hogy igényeljenek kártérítést. Az első eredményt elérték, hiszen a száz éves Tamás Ilonkát és leányát levélben értesítette a szlovák kormány, hogy visszakapják társadalombiztosításukat. Dolník Erzsébet hozzátette, hogy a perek megnyerésével nem csak egyéni sikereket akarnak elérni, hanem a törvény hatályosságát szeretnék megszüntetni, valamint azt elérni, hogy minden érintett kapja vissza többek között szlovák állampolgárságát, szavazati jogát, társadalombiztosítási jogosítványát és lakcímét.
Szolidaritási Nyilatkozat
„… A hazai és a nemzetközi nyilvánossághoz fordulva, határozottan kiállunk a Szlovákia lakosságának közel 10%-át kitevő, őshonos magyarság emberi méltóságának és alapvető emberi jogainak a védelmében, és visszautasítjuk azt, a kisebbségi közösségi jogaikat is durván sértő diszkriminációt, amely nem csupán az egyetemesen elfogadott európai értékrenddel, hanem a visegrádi együttműködés alapelveivel is szöges ellentétben áll. Szlovákia adófizető, törvénytisztelő magyar polgárait méltán megilleti a szabad identitásválasztás és a szabad anyanyelvhasználat joga – ezzel együtt pedig a szlovák nemzetiségű polgártársaikkal való teljes jogegyenlőség. Ezek olyan európai alapjogok, melyektől egyetlen nemzet tagját sem szabad megfosztani! Mindezek tudatában felhívással fordulunk egész Kárpát-medencei magyarságunkhoz, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a hátrányos megkülönböztetést és jogfosztást szenvedő felvidéki magyar nemzeti közösségünk védelmében útjára indított, ezen folyamodványunkhoz. Szlovákia Kormányához, politikai vezetőihez és a szlovák közvéleményhez eljuttatandó közös nyilatkozatunkban ezúton – is – követeljük a szlovák állampolgárság haladék nélküli visszaadását mindazoknak, akiket önkényes egyoldalúsággal megfosztottak ettől. Aláírásunkkal és összefogásunkkal ugyanehhez kérjük a nemzetek Európájának – az Európai Uniónak – a segítségét és támogatását.”- részlet a Szolidaritási Nyilatkozatból.
erdon.ro

Állampolgárságuktól megfosztott felvidékieket láttak vendégül Nagyváradon
Biztosan a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok javára dönt majd a strasbourgi Emberjogi Bíróság, hiszen a szlovák állampolgársági törvény több ponton is sérti az emberi jogokat – mondta el tegnap Nagyváradon Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki ugyanakkor a szlovák állam józanságában is bízik a törvény viszszavonását illetően. Elmondta, a szlovák kormány levélben értesítette a 99 éves Ilonka nénit, akit tavaly megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert felvette a magyart, hogy ismét részesülhet ingyenes társadalombiztosításban Szlovákiában.
A nyugalmazott tanítónő az elsők között volt, akitől egy szlovák törvény nyomán elvették állampolgárságát. Ügye azóta a strasbourgi Emberjogi Bíróság elé került – rajta kívül több felvidéki magyar is a nemzetközi jogvédő fórumhoz fordul hamarosan. Lomnici Zoltán, illetve négy, szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar Tőkés László meghívására érkezett tegnap Nagyváradra a Felvidéki Szolidaritás Napja elnevezésű rendezvényre, amelyre a nagyvárad-olaszi református templomban került sor.
Bíznak a szlovák állam józanságában
Lomnici Zoltán az istentisztelet után megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a strasbourgi Emberjogi Bíróságtól négy dolgot kérnek a panaszosok. Az első az önkényesen elvett állampolgárság, a másik az állandó lakcím, a harmadik pedig a szlovákiai szavazati jog visszaadása – a negyedik, a társadalombiztosításban való részesülés ismételt megadása már megoldódni látszik, legalábbis Tamás Ilonka néni esetében, amely akár precedensként is szolgálhat a további panaszokra nézve. Lomnici azt mondja, minden panaszos pénzbeli, egyénenként változó összegű kártérítést is követel a szlovák államtól az okozott kárért.
A jogvédő bízik benne, hogy a szlovák állam józanul közelít majd a kérésekhez, már csak azért is, mert a számos, magyar állampolgárságot felvevő felvidéki 7–15 ezer eurós kártérítéseinek megfizetése komoly terhet róhat az államkasszára, amennyiben mindannyiuk esetében a jogfosztottak javára dönt Strasbourg – ami valószínű, tekintve, hogy emberi jogaik hat ponton sérültek – magyarázta Lomnici Zoltán.
Vissza kell vonni a törvényt
Az emberjogi pereknél is magasabbra teszi a mércét Dolnik Erzsébet volt szlovákiai parlamenti képviselő, aki viszont azt vallja, hogy nemcsak az egyéni eseteket kell elbírálni, így a jogsértettek egy részén segíteni, hanem a szlovák állampolgársági törvény hatályosságát kell megszüntetni. A politikus azt reméli, hogy a közelgő választások után olyan politikai légkör alakulhat ki az országban, amely ezt akár lehetővé is teszi, annál is inkább, mert a törvény a szlovák alkotmánnyal is ellenkezik – mondta el a szintén jelen lévő, születéssel szerzett állampolgárságától megfosztott Gubík László felvidéki jogászhallgató.
Hozzátette: a magyar állampolgárságot is felvevő felvidéki magyarok legtöbbje érthető okokból be sem jelenti, hogy immár kettős állampolgársággal rendelkezik, hiszen jól tudja, mi lesz ennek a következménye. Fehér István felvidéki tanár azt mondja, társaival együtt biztosan elmennek majd szavazni a jövő heti parlamenti választáson, ám abban is biztos, hogy a hatóságok nem fogják engedni, hogy az urnákhoz járuljanak. A Felvidéken már mintegy kétszáz magyar vesztette el szlovák állampolgárságát amiatt, hogy felvette a magyart.
„Nyugodjatok meg, testvéreitek vannak!”
A várad-olaszi református templom vasárnap délelőtti istentiszteletén a felvidéki Léváról érkezett Kassai Gyula lelkipásztor hirdette az igét. A lelkész a babiloni fogsághoz hasonlította azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a magyar nemzetnek ki kell állnia, ám kijelentette: az ige bíztat, és már az is Isten szeretetét jelzi, hogy Nagyváradon együtt lehetnek a velük szolidaritást vállaló partiumi testvérekkel. Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke köszöntőjében a felvidéki vendégek példamutató helytállását hangsúlyozta, akik sorra fel is szólaltak a gyülekezet előtt néhány mondat erejéig. A magyar kormány biztatását hozta Nemes Csaba, az egyházügyi államtitkárság politikai főtanácsadója. „Nyugodjatok meg, testvéreitek vannak, számos millió” – fogalmazott. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök az Istenben való hit fontosságára hívta fel a figyelmet.
Erdély tiszteletbeli polgárai
Az istentisztelet után Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a szolidaritásról, mielőtt jelképesen átadott volna egy-egy tiszteletbeli erdélyi polgári címet jelentő oklevelet a felvidéki vendégnek. Tőkés elmondta: többekkel együtt levelet írt a szlovák kormánynak, amelyben azt kéri, hogy Tamás Ilonka néni közelgő századik születésnapja alkalmából, mintegy ajándékképpen kaphassa vissza elvett szlovák állampolgárságát.
A volt püspök azt a szolidaritási nyilatkozatot is felolvasta a gyülekezetnek, amelyhez a következő időszakban bárki csatlakozhat, és amelyben felvidéki magyar nemzettársaikkal vállalnak közösséget az aláírók. „Szlovákia adófizető, törvénytisztelő magyar polgárait méltán megilleti a szabad identitásválasztás és a szabad anyanyelvhasználat joga – ezzel együtt pedig a szlovák nemzetiségű polgártársaikkal való teljes jogegyenlőség. Ezek olyan európai alapjogok, melyektől egyetlen nemzet tagját sem szabad megfosztani!” – áll a nyilatkozatban.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Ötven éve fejeződött be a kollektivizálás
A romániai kollektivizálás kezdete 1949. március elejére tehető, és több mint tíz évvel később, 1962-ben, szintén tavasszal „ünnepelték” meg a „mezőgazdaság sikeres szövetkezetesítésének” a befejezését. A rendszerváltást követően sokan vizsgálták a tulajdonviszonyok változásának kérdését, illetve azt is, miként hatott az erőszakos tulajdonforma-változtatás az emberekre. Élnek még olyan gazdák faluhelyen, akik átélték azokat az időket, és valamilyen formában személyesen részt vettek a földbirtokok kikényszerített átadásában. A mérai iskola volt igazgatója összegyűjtött pár emléket azokból az időkből.
Mérai emlékek a kollektivizálásról
Nem kellemesek, sőt. Még sokan vannak, akik emlékeznek az ezelőtt több mint ötven évvel történtekre.
Az akkori hatalomnak egyik vívmánya épp a kollektivizálás határidő előtti befejezése volt. 1965-re tervezték, 1962-ben büszkén jelentették: befejeztük a mezőgazdaság teljes kollektivizálását. A méraiak azok közé tartoztak, akik utolsó percig kitartottak, de 1961 őszén már sor került az avatóünnepségre, 1962-ben pedig elkezdődött a közös – eleve halálra ítélt – gazdálkodás.
Előtte is voltak próbálkozások. A kollektivizálással megbízott „kiküldöttek” sokszor dolgavégezetlenül tértek vissza Kolozsvárra. Egyikük (Deák nevű kárpitos) meg is jegyezte: „nekem nem sok babér termett Mérában”. Ami nem sikerült neki, azt megvalósította „egy nagyon magas ember” (Maksai Vilmos) segítőtársai közreműködésével.
K. J. (90 éves) mesélte 2010 nyarán: 1961-ben mind gyakrabban és gyakrabban zaklatták az embereket, hogy írjanak be a kollektívbe. Hozzánk egy nap alatt tizenhétszer jöttek el, én még mindig kitartottam. Estefelé – tizennyolcadszorra – mosolygósan léptek be a nyári konyhánkba. Meglepett a szelídségük, hiszen addig mindig dühösek és fenyegetőek voltak.
– Mondja csak, K. elvtárs – kezdte három közül az egyik –, magának hány gyermeke van?
– Nekem kettő – felelem.
– Járnak iskolába?
– Még mindketten.
– Hova?
– A nagyobbik egy kolozsvári középiskolába, a kisebbik ide, a faluba.
– A nagyobbik hányadikos?
– Szeptemberben lesz tizenegyedikes.
– Tehát jövőre érettségizik?
– Ha az Isten is úgy akarja.
– Az Isten akarhatja, de ha mi nem akarjuk, akkor mi lesz?
Akkor rájöttem, hogy valaki tájékoztatta őket, s tudtam, hogy nincs menekvés.
– A maga gyermeke egy rendes, becsületes munkásember gyermekének a helyét foglalja el. Mit szólna, ha most, érettségi előtt kirúgatnánk az iskolából?
A belépési nyilatkozat már az asztalon volt, azonnal aláírtam.
D. J. (85 éves, 2012 január):
– Hogy mire emlékszem a kollektivizálással kapcsolatban? Sok mindenre. 1961-ben én már Kolozsváron dolgoztam, de otthon mesélték, hogy egyre több pantallós úriember jár naponta házról házra, s győzködik az embereket, hogy írjanak be a kollektívbe. Édesapám azt mondta, hogy ha agyonütik, akkor sem ír alá.
Egyik este engem is hívattak az irodára.
– Ide figyeljen, fiatalember, tudjuk, hogy maga rendes munkásember, nem gondolja, hogy itt az ideje, hogy belépjen a kollektív gazdaságba?
– De kérem, nekem nincs semmim, a földek az édesapáméi.
– A maga apjával nincs kivel beszélni, nagyon makacs.
– Akkor én most mit csináljak?
– Menjen haza, és győzze meg az apját, hogy lépjen be.
– Jól van, hazamegyek, kihúzok a kerítésből egy jó nagy karót, s agyonverem apámat.
– Ezt ne csinálja – mondták.
Többször nem hívtak, de édesapám végül is aláírt, nem bírta az állandó zaklatást, belefáradt a bujkálásba.
T. K. (70 éves, 2012 január): – Én akkor még fiatal menyecske voltam, akkor kerültem ide, nem sok mindent tudok.
Arra emlékszem, hogy apósomék a szennyesben (a kocsmában) megegyeztek, hogy ők a végsőkig kitartanak, nem lépnek be.
Egy délután épp egyedül voltam otthon, amikor belép a házba egy nagy, magas ember, hátracsapja az ajtót és azt kiáltja: „mi ez, itt még mindig a Dárius ideje van?” Nem tudtam, hogy ezzel mit akar mondani. (Valószínű, hogy fitogtatni akarta a műveltségét a parasztok előtt.)
– Hol az apósa?
– Valahol a mezőn.
– Hallottuk, hogy lázítja az embereket, hogy ne írjanak be a kollektívbe. Mit szólna, ha holnap elvitetnők a lepedős motorral? (Mikor a ponyvás terepjáró megjelent a faluban, az emberek tudták, hogy az nem jót jelent, egymás között csak lepedős motornak nevezték.)
Este elmeséltem apósomnak a történteket, anyósom szipogva mondta: „Írj alá, ember, nem te leszel az első, már úgyis sokan beliptek!”
Apósom rövidesen aláírt.
Gyakran alkalmazták a trükköt: „Már több mint százan vannak, akik aláírták a belépési nyilatkozatot, nem hisszük, hogy épp maga akar kimaradni”. Vagy: „A barátai hiába ágáltak a kocsmában, mára már mindegyik aláírt”. Legtöbbször bejöttek a cselek. Az emberek menekültek otthonról vagy bezárták az ajtókat, de végül csak megtalálták őket.
Nehéz idők voltak ezek, nem csak a falusiak, de az akkori tanítók, tanárok számára is. Őket is bevonták a meggyőző munkába. Nem csak a falakra kellett mozgósító jelszavakat írniuk, hanem házról házra kellett járniuk az aktivisták társaságában. Volt, aki lelkiismeretesebben, volt aki tessék-lássék végezte ezt a munkát. Egyik tanárunk megoperáltatta magát (kivetette a vakbelét), csak, hogy ne vegyen részt a kollektivizálásban. Utána még sok éven át kellett megalázó „iskolán kívüli tevékenységeket” folytatniuk.
H. E. (70 éves, 2012 február): – De jó lenne elfelejteni azokat az időket, de nem olyan egyszerű.
1961 nyarán, egy délelőtt újra megjelentek nálunk a kollektivizálók. Édesapám észrevette őket, kimenekült a kertbe, és elbújt egy vastag almafa mögé.
Én épp a néhány hetes kisfiammal voltam elfoglalva a szobában, édesanyám a konyhában tevékenykedett. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy édesanyám rá nem jellemző hangos és eléggé csúnya szavakkal próbálja kizavarni a vendégeket a konyhából.
– Mondtam már, hogy ne jöjjenek többet hozzánk, mit akarnak, egészen meg akarnak nyomorítani, takarodjanak!
Azok ki is hátráltak a konyhából, egyikük visszafordult, és azt mondta: nem baj, most elmegyünk, de újra visszajövünk, és azt majd megemlegeti.
Édesanyám nagyon megijedt, nem csak a saját bátorsága, hanem a fenyegető megjegyzés miatt is. Minden kisebb zajra felrezzent, menekülni próbált, gyakran elsírta magát.
Szüleim rájöttek, hogy nincs menekvés, be kell lépni.
P. J. (71 éves, 2012 február): – Mikor ezek a dolgok zajlottak 1961-ben, akkor én épp katona voltam. Egy napon hívat a parancsnokom, s közli velem, hogy azonnal haza kell mennem a falumba valami sürgős ügy miatt. Azonnal meg is kaptam a menetlevelet, felvettem az ünneplő katonaruhámat, s indultam az állomásra.
Hazaérkezésem után – nem kis meglepetésemre – már várt egy kitöltött belépési nyilatkozat, nekem csak alá kellett írnom. Szükség volt az én aláírásomra, hiszen az édesapám után örökölt földek a nevemen szerepeltek, nekem is volt „pozícióm” a néptanácsnál. Még nagyon fiatal koromban rám íratták a földeket nagybátyáim, így az ő nevükön kevesebb szerepelt, s lekerülhettek a kuláklistáról.
Belépésemet mostohaapám intézte, édesanyám még kisgyerekkoromban újra férjhez ment, miután megtudta, hogy édesapám a második világháború után meghalt egy szovjet fogolytáborban. Engem nagyszüleim és nagybátyáim gondjaira bízott.
Mostohaapám szeretett a zavarosban halászni, legtöbbször sikerült is neki nagy halat kifogni.
Mire leszereltem – kétévi katonáskodás után –, családtagjaim már a kollektív gazdaságban dolgoztak, anyósom könnyezve, apósom fogcsikorgatva indult a mezőre. Én Kolozsváron kerestem és találtam munkahelyet
Varga György
Szabadság (Kolozsvár)

Ma is érezteti hatását Szabó T. Attila életműve
Az erdélyi névtani iskola megteremtőjére, az 1987. március 3-án elhunyt Szabó T. Attilára emlékeztek szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóintézete nyelvészeti munkacsoportjának szervezésében, a civil szervezet előadótermében megrendezett, könyvbemutatóval társított tudományos konferencián, amelyen hazai és magyarországi előadók dolgozatai, a professzorral egykor fenntartott személyes kapcsolataikból eredő felidézések hangzottak el. Szabó T. Attila lelkészi képesítése után vált magyar-angol szakos tanárrá, majd nyelvtörténészként írta be magát a történelembe. Kolozsvári egyetemi tanárként és kutatóként hatalmas és értékes kiadatlan életművet hagyott hátra az utókornak, melynek feladata maradt a kiadatlan munkák megjelentetése. Munkásságában a helynévgyűjtés és -feldolgozás mellett szívügye volt az erdélyi magyar nyelvjárások kutatása, és következetesen külön figyelmet szentelt Kalotaszegnek. Köszöntő beszédet mondott Sipos Gábor EME-elnök és Benő Attila, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető igazgatója. A nyelvprofesszor fia, Szabó T. E. Attila édesapja hagyatékából az EME első időszakából származó öt pecsétet nyújtott át. Sipos Gábor felolvasta Filep Antal üdvözletét.
Az első előadás a B. Gergely Piroskáé volt, aki Szabó T. Attila kiadatlan történeti személynév-hagyatékáról értekezett. A kalotaszegi vezetéknevek, keresztnevek, ragadványnevek, becenevek, nemzedékviszonyító névformák tudományos feldolgozása négy évszázadot ölel fel, kéziratként maradt ránk. András Zselyke a professzor helynévkutatásainak jelentőségét vette górcső alá. Nagy jelentőséget tulajdonított az interdiszciplináris kutatásnak, tanulmányaiban és tudománynépszerűsítő írásaiban az erdélyi magyar–szász–román kölcsönhatásokra is felhívta a figyelmet. A biológus Szabó T. E. Attila édesapja életművéből az etnobotanika megjelentetését emelte ki, amely a következő fogalmakkal gazdagította a tudományos kutatást: történeti természetismeret, növényföldrajz, geobotanika. Tamásné Szabó Csilla bemutatta a Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése című könyvsorozatot. Bárth M. János (ELTE) ennek a sorozatnak a közzétételéről árult el kulisszatitkokat, ideértve azt is, hogy igyekeznek elektronikus változatban is elérhetővé tenni ezeket a kiadványokat. Vargha Fruzsina Sára a lokalizálható nyelvtörténeti adatok informatizálásába és térképezésébe vezette be hallgatóságát, Janitsek Jenő pedig az erdélyi névtudomány megalapítójára emlékezett vissza.
Kora délután a tanácskozás részvevői megkoszorúzták Szabó T. Attila házsongárdi sírját.
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét tüntettek az önálló magyar tagozat megalakulása ellen
Ismét tüntettek hétfőn az önálló magyar tagozat megalakulása ellen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román diákjai – közölte a román Agerpres hírügynökség. A MOGYE román diákszervezetének felhívására szemtanúk szerint több mint 150 egyetemi hallgató demonstrált hétfőn Marosvásárhelyen, a Maros megyei prefektusi hivatal előtt. A résztvevők „Egyetemi autonómiát!”, „Egységben jobbak vagyunk!”, „Ki a politikával az egyetemről!” feliratú, román nyelvű transzparenseket tartottak a magasba.
A román diákok második alkalommal demonstráltak az ellen, hogy a bukaresti oktatási minisztérium az új román tanügyi törvény előírásainak megfelelően önálló tagozatba akarja szervezni az intézményben a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést. A Marosvásárhelyi Diákliga először február 28-án rendezett tüntetést, úgymond a magyar „etnikai elkülönülés” ellen, akkor a MOGYE épülete előtt. Első nyilvános akciójukat az oktatási miniszter látogatása előtti napra időzítették.
Február 29-én Catalin Baba, a román oktatási tárca vezetője, személyesen próbálta rávenni a MOGYE oktatóit, hogy tartsák be a törvény rendelkezéseit és fogadjanak el olyan egyetemi chartát, amely utat nyit az önálló magyar főtanszékek és az egyetemen belül szervezeti önállóságot élvező magyar tagozat megalakítása előtt. A MOGYE oktatói ezt az egyetemi autonómia hivatkozva elutasították. Király András oktatási államtitkár az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a második, hétfői diáktüntetés időzítése sem lehet véletlen: ezt arra a napra szervezték, amikor az RMDSZ kormányzati beavatkozásra próbálta rávenni koalíciós partnereit a MOGYE ügyében. A szövetség azt szeretné elérni, hogy kormányhatározattal teremtsék meg a magyar oktatás szervezeti önállóságát a MOGYÉ-n.
Az RMDSZ-es államtitkár leszögezte, senki sem akarja szétszakítani az egyetemet, a magyar oktatók és diákok az intézményen belül kérnek fejlődési lehetőséget az anyanyelvű oktatás számára. Az RMDSZ vezetői a napokban nyilvánvalóvá tették, hogy a MOGYE magyar tagozatának megalakítását a bukaresti kormánykoalíció szakítópróbájának tekintik. Markó Béla oktatási ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettes nemrég kilátásba helyezte, hogy lemond a kormányzati tisztségéről, ha a kabinet nem tudja érvényesíteni a törvényt a marosvásárhelyi egyetemen.
A hétfői koalíciós tárgyaláson részt vevő Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője az MTI érdeklődésére csak annyit közölt, hogy kedden délután újabb koalíciós egyeztetést tartanak a bukaresti kormánypártok a MOGYE magyar tagozata ügyében. A Marosvásárhelyi Diákliga kilátásba helyezte, hogy folytatják a demonstrációk sorozatát, ha a politika nem tesz le arról, hogy beavatkozzék az egyetem ügyeibe. A hétfői marosvásárhelyi tüntetés incidensek nélkül ért véget.
MTI
Erdély.ma

Ha kedden sem születik döntés a MOGYE-ügyben, akkor „nem tudunk együtt menni tovább”
Eredménytelenül zárult a román kormánykoalíció keddi tanácskozása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakításáról – közölte az MTI-vel Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Az RMDSZ volt elnöke szerint most már a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PDL) is elismeri, hogy csak kormányhatározattal lehet a magyar nyelvű orvosképzés szervezeti önállóságát biztosítani, de ennek tartalmáról a koalíció nem tudott megegyezni.
A PDL március 12-ig kért haladékot: „amennyiben jövő kedden kormányhatározattal nem rendezzük ezt a kérdést, és nem érvényesítjük a törvényességet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, akkor minden valószínűség szerint nem tudunk együtt menni tovább” – jelentette ki Markó.
Hozzátette: a kormányhatározatnak a magyar főtanszékek, illetve magyar kar megszervezéséről kell rendelkeznie. Ennek tartalmáról folyik a vita, de olyan alternatíva, hogy ne szülessen ilyen kormányhatározat, az RMDSZ számára nincsen. Markó Béla az MTI-nek megerősítette: lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, ha a koalíció nem képes az oktatási törvény előírásait betartatni az állami költségvetési intézményekkel. „Ez az én esetemben egyértelmű, de az RMDSZ helyzetét is kérdésessé teszi a koalícióban” – fűzte hozzá a bukaresti kormány oktatásért felelős miniszterelnök-helyettese. A MOGYE szenátusa a bukaresti oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan alapszabályt megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt. A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézmény vezetőségének román többsége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. A koalíciós pártok tanácskozása előtt a román diákok demonstrációt szerveztek Marosvásárhelyen a magyarok „etnikai elkülönülése” ellen és elítélték az egyetem ügyeibe való politikai beavatkozást.
MTI
Erdély.ma

Beiratkozás: rendelleneségek, káosz mindenhol
Meglehetősen kaotikusan, kisebb-nagyobb rendellenességekkel indult tegnap az előkészítő, illetve az első osztályokba való beiratkozás első szakasza. A legtöbb erdélyi és partiumi iskolában már kora hajnalban sorok alakultak ki – voltak tanintézetek, ahol sorszámot kellett osztogatni a pánikhangulat elkerülése érdekében. A szülők a legtöbb helyen attól tartanak, ha hanyagolják a beíratást, akkor gyermekük számára nem jut már hely a kívánt osztályban, esetleg nem az előre kiválasztott tanítónőhöz kerül.
Kivizsgálást indít az oktatási tárca
Tudorel Urianu, az oktatási minisztérium szóvivője szerint a beiratkozás azért késett, mert tegnap hajnalban több áramszünettel is szembesült a központi informatikai rendszert működtető Siveco társaság, amelynek munkatársai hajnali 5 órától dolgoztak a hiba elhárításán. Az előzetes vizsgálatok szerint az egyik szerver merevlemeze hibásodott meg, arról kellett az adatokat átmenteni egy másik adattárolóra. Cătălin Baba tanügyminiszter elmondta: vizsgálatot rendelt el a rendszerhiba körülményeinek tisztázására. Hangsúlyozta: nem marad következmények nélkül, ha kiderül, hogy az üzemzavar személyi mulasztás miatt következett be. A tárcavezető azt is közölte: nem sokkal 11 óra körül ismét működött a rendszer, így a beiratkozások is elkezdődhettek. Baba szerint pénteken tesztelték a rendszert, akkor még kifogástalanul működött.
Késett az adatfelvételi módszertan
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő úgy véli, a tanintézetek későn kapták meg a minisztériumtól az adatfelvételi módszertant és a számítógépes programot, így várható volt, hogy lesznek fennakadások. „Legalább két héttel az iratkozások megkezdése előtt az iskolák meg kellett volna hogy kapják azt a programot is, melyet az adatbevitelhez kell használni, hogy legyen idejük azt kipróbálni, és a minisztérium is tesztelhette volna a terhelhetőségét. Várható volt, hogy amikor az egész országban megkezdődnek az iratkozások, meghibásodhat a rendszer” – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő, aki folyamatosan arra buzdította a szülőket, hogy az első napokban ne rohamozzák meg az iskolákat, hiszen a körzetbe tartozó gyerekek összeírása két hétig tart.
Egy neve elhallgatását kérő anyuka lapunknak elmondta, ez a fennakadás is azt jelzi, hogy a minisztérium elsiette a reformokat. „Egy számítógépes programot sem voltak képesek beindítani, ezért nem bízom abban, hogy a tanévkezdésre az előkészítő osztálynak berendezik a tantermeket, kidolgozzák megfelelően a tantervet. Az elsietett reformoknak a gyerekeink az áldozatai” – szögezte le az édesanya.
Kovászna megyében nem állt le az iskolai beiratkozás a központi számítógépes program meghibásodása miatt. Az iskolákban elvették az iratcsomókat a sorban álló szülőktől, akik néhány nap múlva újra be kell hogy menjenek az intézménybe, hogy láttamozzák a központi nyilvántartás alapján kinyomtatott jelentkezési dokumentumot. Az iskolák többségében iktatták a beiratkozási kéréseket, ám volt, ahol ezt nem tartották fontosnak, arra hivatkozva, hogy az első fordulóban csak a körzetbe tartozó gyerekeket írják be, őket pedig sorrendtől függetlenül kötelesek felvenni. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnáziumban csak délben kezdték el a procedúrát: Szőcs Torma Katalin igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, inkább ők dolgoznak estig, de nem akarják, hogy a szülők kora reggeltől sort álljanak.
Többszakaszos iratkozás
A beiratkozások első szakasza március 16-áig tart, ebben az időszakban a szülők azokba az iskolákba írathatják be első vagy előkészítő osztályba a gyermeküket, amelyhez a korábban megállapított körzetek szerint a lakhelyük tartozik. A beiratkozások alapelve szerint a körzetekben mindenkit be kell hogy írjanak a tanintézetek, azon szülők pedig, akik máshová akarják vinni gyermekeiket, csak a fennmaradó helyek függvényében tehetik meg. A beiratkozásokat elektronikusan is összesítik és követik az átfedések kiküszöbölése érdekében. Az iskolák március 19-én kifüggesztik az első körben hozzájuk beiratkozott gyerekek névsorát. Miután az iskolák és a tanfelügyelőségek közzéteszik a szabadon maradt helyek számát, a szülők március 27-éig nyújthatják be a jelentkezési kérvényüket.
A második szakaszban a más körzetekből beiratkozott gyerekek névsorát április 2-án teszik közzé, április 4-én pedig a körzetből és a körzeten kívülről iratkozott gyerekek névsorának, valamint a továbbra is szabadon maradt helyek listájának közlésével zárul a procedúra. Amint arról beszámoltunk, az új tanügyi törvény előírja, hogy az óvoda után nem első, hanem úgynevezett előkészítő osztályba kell járniuk azoknak a gyerekeknek, akik szeptember elsejéig betöltötték a hatodik életévüket. Azok a gyerekek, akik szeptember elseje után, december 31-éig töltik be a 7. évet, beiratkozhatnak már az első osztályba is, de a szülők kérhetik, hogy beiratkozzanak az iskolák keretében működő előkészítő osztályok valamelyikébe.
A kisdiákok nem kapnak osztályzatot a tevékenységükre, a pedagógusnak viszont feladata, hogy minden gyerekről készítsen egy úgynevezett képességfelmérő jelentést, mely szükséges az első osztályba való jelentkezéskor. Az iskolák számára a minisztérium külön büdzsét biztosít megfelelő helyiségek kialakítására, taneszközök beszerzése végett. Egyelőre úgy tűnik, a legtöbb erdélyi és partiumi iskola felkészült a szeptemberi iskolakezdésre az előkészítő osztályok tekintetében: rendeződni látszanak a teremgondok, és várhatóan pedagógushiánnyal sem kell szembenézni.
Amint arról beszámoltunk, a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség korábban a beiskolázásra vonatkozó rendelet visszavonását kérte a minisztériumtól. Az érdekvédelmi szervezet szerint a szülőknek alkotmányos joga megválasztani, hogy melyik iskolába íratják be gyereküket. Azonban a jogszabály miatt semmi garanciájuk nincs arra, hogy lesz-e ott hely a számára.
Emiatt a rendelet sérti a választáshoz való jogot, és nem veszi figyelembe a gyerek érdekeit, állítják. A szakszervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők a valóságban más kritériumok szerint választanak iskolát csemetéiknek: a munkahelyük közelsége, kisebb korú testvér esetén az óvoda közelsége, a délutáni program szintén sokat nyom a latban.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Lapszemle
Hunyad Megyei Hírmondó – 2012. február, 139. szám
A közéleti havilap legfrissebb számának első oldalán a főszerkesztő arról ír az új oktatási törvény kapcsán, hogy a szórványban különösen számítanak minden gyermekre. Ugyancsak az első oldal mutatja be Dezméri Istvánt, Hunyad megye új prefektusát. Deák Levente jogász rovatában ezúttal az ajándékoknak az örökségbe történő beszámításáról ír. Csatlós Erzsébet az oktatás aktuális kérdéseivel foglalkozik, de olvashatunk Winkler Gyula európai uniós képviselő sajtóirodájának beszámolóiból a közelgő választások előkészületeiről, valamint az új prefektus feladatairól. Benedekfi Dávid arról számol be, hogy Lupényban jártak a magyarországi testvérváros, Kecel képviselői. Csatlós Erzsébet ugyanakkor arról is tudósít, hogy Lupénynak nemcsak külföldi, hanem hazai testvértelepülési kapcsolata is van a szilágysági Sarmasággal. Az ötödik oldalon Kun Kriza Ilona gondolatait olvashatjuk arról, hogy kisgyermekeinket óvodába vagy iskolába írassuk-e. Ezen az oldalon László Anna és Csatlós Erzsébet különböző iskolai olimpiákról is beszámol. Takács Piroska Nagyasszonyaink sorozatában Cserei Helénát mutatja be, aki báró Wesselényi Miklós felesége és ifjabb báró Wesselényi Miklós édesanyja volt. Bemutatjuk templomainkat sorozatában Kun Árpád a sztrigyszentgyörgyi római katolikus templomról ír, másik cikkében pedig a népszámlálás ideiglenes adatai alapján térképezi fel azon Hunyad megyei településeket, ahol magyarok élnek. A hetedik oldalon még olvashatunk a sztrigyszentgyörgyi és a dévai Téglás Gábor iskolában lezajlott farsangi mulatságokról. Az utolsó oldal fényképes beszámolót közöl a dévai kisiskolások farsangi mulatságáról. Végül tudomást szerezhetünk arról, hogy március 15-én megyénk nagyobb városaiban hol és mely időpontban tartják a megemlékezéseket. A lapot Csatlós Erzsébet szerkesztette.
K. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

EMNP: Gáspárik ne azt magyarázza, „mit miért nem lehet”
Nem ismeri a törvényt Gáspárik Attila, a Felsőoktatás Finanszírozását Megállapító Bizottság (CNFIS) RMDSZ által delegált tagja – állítja az EMNP. A párt szerint Gáspárik korábbi kijelentéseivel ellentétben igenis van törvényes lehetőség arra, hogy magánegyetemek állami támogatást kapjanak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kedden kiadott közleménye azt kifogásolja, hogy Gáspárik Attila, a CNFIS tagja korábban leszögezte: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy állami költségvetésből magánegyetemek támogatást kapjanak.
A közlemény a 2011/1-es oktatási törvényt idézi, amely szerint „az állam támogathatja az akkreditált magán-felsőoktatást” (222. cikk, 7. bekezdés), továbbá „a kiegészítő támogatást a Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sport Minisztérium úgy az állami egyetemek, mint a magánegyetemek részére, az intézmények és a tanulmányi programok színvonalának javítása érdekében, közalapokból ítéli oda” (223. cikk, 3. bekezdés).
Gáspáriknak nem az lenne a dolga, hogy „megmagyarázza, mit miért nem lehet”, hanem hogy tudatosítsa mind a döntéshozókban, mind a román társadalomban a két akkreditált magyar magánegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem közösségi jellegét – áll a közleményben.
„Gáspárik részéről a tudást magabiztos fellépéssel pótoló megnyilatkozásnak azonban van pozitívuma is: egészséges vitát gerjesztett az érintett akadémiai körökben, és talán elgondolkoztatta a parlamenti és kormányzati képviselet monopóliumával bíró RMDSZ-döntéshozókat is arról, hogy kommunikációs trükkökkel ideig-óráig meg lehet téveszteni a közösséget – ahogyan az történt egykor a Petőfi-Schiller Egyetem szemfényvesztő tervével, – de előbb-utóbb eljön az igazság pillanata. Csak remélhetjük, hogy a 2005-ös román-magyar együttes kormányülés szándéknyilatkozata nem ilyen figyelemelterelő kommunikációs füstbomba volt” – olvasható a párt közleményében.
„Az EMNP tagjai és támogatói visszakozó magyarázatok helyett továbbra is azt várják az illetékes kormányzati tisztségviselőktől, hogy a magyar állami gyakorlathoz hasonlóan, dolgozzák ki közösségi egyetemeink, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem költségvetési támogatásának módozatait” – szögezi le a közlemény.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban polémiát váltott ki a Sapientia EMTE lehetséges állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást a Sapientiának. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, azért tartja indokoltnak az egyetem állami finanszírozását, mivel az a román államtól vállalt át kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta, nem létezik és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből. Szerinte aki ezt kéri, vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

Váltás a Csángó programnál
A csángó oktatási programmal kapcsolatos feladatok ellátását Márton Attila oktatási felelős vette át – a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel egyeztetve – Figula Olimpiu eddigi programfelelőstől.
Ezt Figula Olimpiu közölte szerdán az MTI-vel, a személyét ért méltatlan és egyre durvább támadásokkal indokolva a váltást.
Figula Olimpiut február 27-i hatállyal nevezték ki – eredetileg áprilisig – a Csángó Oktatási Program menedzserévé.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár még február elején jelentette be, hogy komoly anomáliákra derült fény a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) gazdálkodásában, az átvilágítás során. Akkor közölte, hogy a szövetség által bonyolított oktatási program ugyanakkor mindenképpen folytatódik, április végéig a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közreműködésével.
A programra április végéig célra 29,5 millió forintot állítottak be. Ez az összeg tartalmazza a tanárok munkabérét, és az egyéb, szakmai programok lebonyolítására vonatkozó költségeket egyaránt.
A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt eddig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége bonyolította. E célra évente mintegy 150 millió forintot fordítanak, ennek mintegy felét 70 millió forintot biztosítja a kormány, a másik felét a keresztszülői programon keresztül A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) adja.
A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség a hozzá érkezett adományokból hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul továbbtanuló diákok számára pedig bentlakási lehetőséget hozott létre Csíkszeredában.
Az MCSMSZ vezetősége január 30-án tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángószövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
MTI

Kutatók fognak össze a tehetséges erdélyi gyermekekért
Akadémikusok, a Magyar Tudományos Akadémia szakosztályai és Magyarország egyetlen főhivatású kutatóintézet-hálózatának intézményei egyaránt részt vesznek abban a programban, amely olyan erdélyi, falusi és szórványterületekről származó, nehéz körülmények között élő, tehetséges diákokat támogat, akik e segítség nélkül nem tudnák elvégezni a középiskolát.
Hatvanegy és fél évnyi ösztöndíjnak megfelelő összeg három hónap alatt – ez az eredménye annak a felhívásnak, amelyet a Péntek János, az MTA kolozsvári külső tagja és É. Kiss Katalin akadémikus kezdeményezésére 2003-ban alapított Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tavaly novemberben intézett a kutatókhoz.
„Az a szándék vezérelt bennünket, hogy miként az elmúlt kilenc évben, most is minél többen csatlakozzanak az erdélyi magyar közösség tehetséges, de rászoruló fiataljait segítő összefogáshoz” – nyilatkozta az Mta.hu-nak É. Kiss Katalin. A diákok közül azok pályázhatnak a havi tízezer forintos ösztöndíjra, akik igazolják, hogy családjukban az egy főre eső jövedelem nem éri el a létminimumot, és kitűnő vagy jeles tanulók.
A legutóbbi felmérés szerint az ösztöndíjasok családjában az egy főre eső átlagos havi jövedelem száznyolcvan lej, miközben az ingázás vagy a kollégiumi lakhatás átlagos havi költsége mintegy kétszáz lej. A pályázatokat tanárokból, egyetemi oktatókból álló kuratórium rangsorolja. A szülők szerződésben vállalják, hogy gyermeküket magyar tannyelvű iskolában taníttatják tovább, és az ösztöndíjat kizárólag a gyermek szükségleteire költik.
A program keretében jelenleg 283, erdélyi, falusi vagy szórványvidékről való, középiskolás vagy középiskolába készülő, jól tanuló, nehéz sorsú magyar gyermek kap ösztöndíjat. „A kilencedik éve működő egyesület most újabb, jelentős lendülettel világhírű tudósoktól kapott segítséget. Somogyi Péter, az Oxfordi Egyetem világhírű agykutató-professzora állt mellénk az elmúlt hónapokban, és vont be újabb támogatókat. Nem véletlen egyébként, hogy Magyarországról, szerte a világból és innen is elsősorban azok támogatják a programot, akik tisztában vannak azzal, hogy a jövő szempontjából is legfontosabb az a szellemi erőforrás, amely fiataljainkban van meg. Őket kell megóvni az elkallódástól” – nyilatkozta a Krónikának Péntek János.
A novemberi felhívás nyomán eddig nyolcvan hazai és külföldi magyar kutató jelentkezett családjával együtt támogatónak. „Azt reméljük, hogy ez a támogatói közösség, mely néhány hónap alatt 7 millió 380 ezer forintot gyűjtött össze, önfenntartó lesz, azaz baráti, szakmai, rokoni kapcsolatait mozgósítva el tudja érni, hogy a szeptemberben középiskolába lépő új korosztály rászoruló legtehetségesebbjeinek is tudjunk majd ösztöndíjat adni. Akik készek segíteni, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület honlapján találnak további információkat.
Az egyesület március 31-én Kolozsváron tartandó – néhány kiemelkedően eredményes ösztöndíjas bemutatkozására lehetőséget adó – tehetség napján is szívesen látjuk őket” – mondta É. Kiss Katalin. Péntek János lapunknak kifejtette, márciusban várható az Ady Endre-ösztöndíj másodszori meghirdetése a most folyó egész tanévre. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából ezt az ösztöndíjat az Oktatáskutató és – Fejlesztő Intézet a Wekerle Sándor Alapkezelővel közösen hirdeti meg a Kárpát-medence külső régióiban.
„A pályázatok összeállításában, majd a tanév végi elszámolásban fontos szerepe jut tanárkollégáinknak: az iskolák vezetőinek, osztályfőnöknek. Kérjük, hogy ebben is és majd júniusban az újra meghirdetendő Nyilas Misi- pályázatokban támogassák törekvéseinket” – hívta fel a figyelmet Péntek János. Az egyesület továbbra is ezen a honlapon érhető el: www.nyilasmisi.ro.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Önálló magyar oktatás vagy vegyes iskolák?
Betekintés a szatmári kisebbségi oktatás rendszerébe
A megye lakosságának nemzetiségi arányához képest az oktatási rendszer magyar tagozatain jóval kevesebben képviseljük magunkat. A lakosság közel negyven százalékát kitevő magyar közösség köreiből jelenleg 3681 gyerek vesz részt anyanyelvi óvodai nevelésben (27%), 5001 tanul gyermek az elemi osztályok magyar osztályaiban (33%), 4457 gyerek részesül gimnáziumi oktatásban (31%), és a diákoknak mindössze a 22%-a – 3358 diák – a középiskolai, illetve a szakiskolai oktatásban. A magasabb osztályok felé haladva az adatsorból világosan kitűnik a lemorzsolódás.
Az elemi osztályokból a gyerekek tíz százaléka kénytelen a rendszerből adódó nehézségek miatt román tannyelvű gimnáziumi osztályokba átiratkozni, középiskolai szintre jutva pedig már harminc százalék az átiratkozottak aránya. Ezekről az anomáliákról kérdeztük a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőjét, Csapó-Ilyés Attila-Csabát, aki múlt év szeptemberétől tölti be ezt a tisztséget.
Sikerült-e átlátnia a megye oktatásának kisebbségi vonatkozásait az eltelt fél évben?
– Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy energikus csapat alakult az ősz folyamán. Az új tanügyi törvény szerint egy adott nemzetiséghez tartozó tanfelügyelők az adott kisebbség számarányának megfelelő arányban kell helyet kapjanak a tanfelügyelőségen. Ez Szatmár megyében hét tanfelügyelői helyet jelentene a magyar közösség számára, de csak öt és fél helyet kaptunk. Az eddigiekhez képest ugyanakkor ezt is előrelépésként kell értékeljük. A tanítónőkért, óvónőkért, a decentralizálásért, a kémia tantárgyért, a magyar nyelvért, az idegennyelv-oktatásért felelős tanfelügyelők magyar nemzetiségűek. – Hogyan alakul a magyar gyerekek létszáma a magyarság megyei számarányához viszonyítva? – Ez az arány eléggé rossz. A napokban készült el a 2012/2013-as évre szóló beiskolázási terv, és ennek során arra törekedtünk, hogy minél több településen legyen magyar nyelvű oktatás a megyében. Ez kemény lobbiharccal, érdekegyeztetéssel járt. Szatmárnémetiben nemcsak hogy sikerült megtartani az eddigi magyar tannyelvű osztályokat, hanem még bővültek is. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban és a Református Gimnáziumban egy-egy előkészítő és egy-egy első osztály indul ősztől, két iskolához pedig hozzácsatoltunk két magyar óvodát. A megyében Domahidán indítunk ősztől magyar nyelvű óvodát, mert bár a lakosság nagy része magyar, eddig csak román nyelvű óvoda volt a településen. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben automatikusan magyar tannyelvű első osztály is fog itt indulni – holott lenne rá igény –, hiszen elég alacsony a gyereklétszám, Kismajtényban, a községközpontban pedig már amúgy is működik magyar nyelvű elemi iskola, és a két település között iskolabusz üzemel. Így az elemi iskola indítása itt még kérdéses marad. Tasnádon egy textilszakosztályt indítunk a meglévő elméleti osztály mellé, Nagykárolyban újabb mezőgazdasági osztályt, így ott kellő magyar nyelvű oktatás lesz ősztől, Sárközújlakon pedig szintén egy mezőgazdasági osztályt tervezünk. A szatmárnémeti Művészeti Líceumban egy formatervezői-műépítészi szak indul az eddigiek mellé. A szakoktatás ilyen mértékű bővülését nagy eredménynek tartja a szakma, annál is inkább, mert a gyereklétszám csökkenni fog ősztől a tanügyi reform ismert rendelkezései folytán. Én ugyanakkor a szakoktatás sokszínűségének fontosságát hangsúlyoznám, hisz épp ez az a terület, ahol a magyar gyerekek jelentős része kénytelen elhagyni a magyar tagozatot, amennyiben nincs az elképzeléseinek megfelelő szakosztály magyar nyelven.
– Ezekben a napokban folyik a gyerekek összeírása az előkészítő, illetve az első osztályokba. Szatmár megyében mintegy 2100 gyerek kezdi meg ősztől az elemit. Van-e elegendő pedagógus a megyében? – Az köztudott, hogy nagyon sok óvodáskorú gyerek az óvodából átkerül az iskola előkészítő osztályába. Így gyakorlatilag nagyon sok óvónő állás nélkül maradna, viszont Szatmár megyében szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis az itteni nevelők kettős – óvónő-tanítónő – képesítésűek, ezért minden további nélkül követhetik a gyerekeket az előkészítő osztályba is. Azok az óvónők, akik tanítónőként nem szerezhettek gyakorlati tapasztalatot, a nyár folyamán tanfolyamon fognak részt venni. Ezzel sikerül megoldani a tanítónők hiányát.
– Keveset hallottunk mostanáig a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelői tisztségről. Olyannyira, hogy joggal merül fel a gyanú: talán be sem volt töltve. Mindez azért is furcsa erdélyi kisebbségi viszonyok között, mert a románosítási politika épp az oktatási rendszerben fejti ki legnagyobb hatását, amelyből az következne, hogy etnikai feszültségekkel terhes az oktatási rendszer. Ehhez képest mintha nemzetiségi vonatkozásban itt minden idilli lenne, látványos etnikai alapú érdekkonfliktusokról nem lehet hallani. Mi a dolga tulajdonképpen a kisebbségekért felelős tanfelügyelőnek?
– Korábban is be volt töltve, azonban aki betöltötte, az visszalépett és elfoglalta újra katedráját. Ami a tisztséggel járó feladatkört illeti, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő a kisebbségi oktatást felügyeli és szervezi. Szatmár megyében a magyar mellett a német és az ukrán nyelvű oktatás felügyelete tartozik a hatáskörébe. Kisebbségként számolni kell továbbá a roma közösséggel is, nekik azonban saját tanfelügyelőjük van. Ukrán nyelvű oktatás a megyében egyetlen településen, Mikolán van, ide ugyanis sok ukrán család települt be Máramarosról még a kommunizmus idején. Óvoda és elemi iskola működik ukrán nyelven, a gimnáziumi tagozaton viszont fakultatív az ukrán közösség nyelve. Ami a német nyelvű oktatást illeti, rögtön a szatmárnémeti Johann Ettinger Német Líceum érdemel említést, amelyben a középiskolai osztályok mellett elemi és gimnáziumi tagozat is található. Szatmárnémetiben, a magyar tannyelvű Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban ugyanakkor német nyelvű óvodai csoport is működik.
– Mekkora a befolyása a kisebbségi oktatásra? Hogy érthetőbb legyek: itt vannak Szatmáron a vegyes tannyelvű általános iskolák, amelyek a multikulturalitás jegyében kettős – román–magyar – elnevezést kaptak, és olyan fából vaskarika nevet viselnek, mint a Bălcescu–Petőfi, vagy Ady–Coşbuc. De nem csak nevükben multikulturálisak, hanem tartalmukat tekintve is. Ha egy magyar gyerek bemegy egy ilyen iskolába, már a folyosón egy számára idegen kultúra szellemisége – a román – fogadja, miközben egy Ady-, vagy egy József Attila-portré, ha létezik egyáltalán, az intézményben gondosan el van rejtve. A gyerek a sajátja helyett egy idegen kulturális közegben teljesen elveszíti nemzeti azonosságtudatát. Ezek a vegyes tannyelvű iskolák a nemzetellenes politika valóságos trójai falovai az oktatási rendszerben. Van-e önnek akkora befolyása a kisebbségi oktatásra nézve, hogy ezek, a janicsárokat nevelő, vegyes tannyelvű iskolák egyszer s mindenkorra eltűnjenek Szatmárról?
– Az új tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a vegyes intézményekből az egyes tagozatok kiváljanak, illetve jogi személyiséget szerezve önálló intézményként működjenek. Erről az iskolai tanácsok dönthetnek, az intézményneveket pedig névadó bizottság bírálja el. Nagyon kényes kérdés ez, és nem is a többnevű intézmények esetében, hanem azokban, amelyek vegyes tannyelvűek ugyan, de mégis Mircea Eliadéről vagy Vasile Lucaciuról vannak elnevezve. Nos, ennek megváltoztatásához nekem nincs elegendő hatásköröm, s nem mehetek ki egy intézménybe, hogy a Lucaciu mellé biggyesszék oda Arany János nevét is.
– Nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy ön, mint a kérdés ismerője élhet javaslattal, illetve felvetheti a problémát az illetékes fórumokon.
– Az igazgatóinkkal tanácskoztunk ebben a kérdésben, és a névadással kapcsolatos javaslataink eljutottak hozzájuk. Azt, hogy ezek hogyan fognak a gyakorlatban megvalósulni, a jövő dönti el. Azt viszont elmondhatom, hogy egyre több vidéki iskola vesz fel saját nevet.
– Ez a formai része a kérdésnek, de mi a helyzet a tartalmi változásokkal, a vegyes tannyelvű iskolákban a román szellemiségű légkör kizárólagosságával?
– Ha látogatásaink során ilyet tapasztalunk, nyilván szóvá teszszük. Hogy tartalmi változásokról is beszámoljak, Vetés községben például különvált a két tagozat, és mindkettő külön jogi személyiségként működik tovább. Óváriban magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre, Vetésben pedig román tannyelvű iskola működik. Decebal faluból a román gyerekeket iskolabuszok hozzák be Vetésbe, a magyar gyerekek pedig ugyancsak iskolabusszal jutnak el Óváriba. Azt kell mondanom, hogy folyamatos ez a küzdelem. Említhetném további példaként a pedagógusok továbbképző tanfolyamait, amelyeket igyekszünk magyar nyelven is megszervezni. Mindennek a megszervezése az egyik feladatom, és a pedagógusaink értékelik is ezeket az erőfeszítéseket. Ha az intézmény vezetése valamilyen gonddal hozzánk fordul, nyilván arra is próbálunk megoldást találni. – Említette Vetés község példáját. Ennek mintájára nem lehetne Szatmárnémetiben is felszámolni a vegyes tannyelvű iskolákat? Kérdezem ezt azért is, mert az önálló magyar iskolarendszer az RMDSZ programjában is szerepel, tehát mindenképpen el kellene végre mozdulni ebbe az irányba. – Van egy ilyen középtávú stratégiai elképzelés, de azt tudni kell, hogy ez nem csak rajtunk, hanem a többségi társadalmon is múlik. Azt azonban elmondhatom, hogy dolgozunk ezen a kérdésen, valamint az iskolák igazgatóit is bevontuk a munkába. Jelenleg felméréseket végzünk, hogy megállapíthassuk, mi lenne a jobb: ha minden iskolában ott lennénk, vagy pedig, ha „bástyásítunk”, azaz, egy-egy kijelölt iskolában indítanánk párhuzamos osztályokat, és a többi iskolából áthoznánk ide a gyerekeket. Mindkét elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai is. Ha bástyásítunk, a távolabb lakó szülők vajon a magyar tannyelvű iskolát fogják-e választani, avagy a lakóhelyük közelében lévő románt? Szóval ez egy nehéz kérdés, attól pedig még nem lesz könnyebb megválaszolni, ha tudjuk, hogy hová is szeretnénk kilyukadni.
Bódi Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

MOGYE: kormányrendelet vagy bírói határozat dönthet
Az egyetem vezetői továbbra sem hajlandók létrehozni a magyar tagozatokat
Bár a tanügyi törvény multikulturális egyetemként egyértelműen kötelezővé teszi, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) vezetői továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az oktatási intézményen belül. Az oktatási tárca több ízben is elutasította a felsőoktatási intézmény alapokmányának elfogadását, mivel az nem rendelkezik a magyar struktúrák létrehozásáról. A MOGYE az érvénytelen charta ellenére új szenátust, sőt rektort is választott.
Február végén maga az oktatásügyi miniszter, Cătălin Baba és Király András oktatásügyi államtitkár ült közös tárgyalóasztalhoz a felekkel.
A hoszszúra nyúlt megbeszélés az álláspontok közeledése nélkül fejeződött be, ezért a minisztérium következő lépése a kormányhatározattal történő beavatkozás lehet. Mindeközben az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes bejelentette: ha a MOGYE kérdése nem oldódik meg, a párt kiléphet a kormánykoalícióból. Ugyanakkor Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyílt levélben fordult Mihai-Răzvan Ungureanu kormányfőhöz, melyben arra figyelmezteti, hogy a MOGYE-ügy helyett foglalkozzon az „ország valós gondjaival”, majd emlékeztet, hogy a jelenlegi oktatásügyi miniszter – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szóvivőjeként – a magyar intézmények ellen foglalt állást tíz évvel ezelőtt.
Szintén nyílt levélben fordultak a nyilvánossághoz és diáktársaikhoz a MOGYE román hallgatói. „Ha mi nem kellünk nektek, ti kellettek nekünk! Ha ti nem akartok utcára vonulni jogaitok védelmében, majd megtesszük mi helyettetek. Vegyétek már észre, hogy nemcsak ti veszítetek, hanem mi is. Mi elveszítünk benneteket! Mi továbbra is azt reméljük, hogy egységesek leszünk. Nem lehetünk egymás versenytársai: mi jelképezzük a jövőt ebben az országban” – fogalmaztak a román diákok.
Az oktatási tárca a marosvásárhelyi egyetem nemrégiben lezajlott választási eredményeit nem ismeri el, mivel azt olyan egyetemi charta alapján rendezték, melyet a szaktárca ebben a formájában nem tekint érvényesnek. A magyar oktatók túlnyomó többsége bojkottálta a választásokat.
Király András: pozícióharc és kormányrendelet
„A megbeszélésre az oktatási miniszter kérésére került sor – mondta el lapunknak Király András oktatásügyi államtitkár –, aki arra gondolt, hogy adni kell a két félnek egy esélyt, hogy még egyszer üljenek le a tárgyalóasztalhoz és próbáljanak megegyezni, illetve hogy ne kormányhatározattal kelljen rendet tenni. Az elképzelés mindenképpen az volt, hogy értessük meg a MOGYE régi és jelenlegi vezetésével azt, hogy az egyetem multikulturalitását nem elég csak beírni a chartába, hanem meg kell adni az összes lehetőséget, hogy az struktúrájában is megmutatkozzon. Viszont a felek álláspontja sajnos egyáltalán nem közeledett.”
A kilátásba helyezett kormányhatározatról Király András szakállamtitkár elmondta: „A tanügyi törvény értelmében a kormánynak lehetőségében áll létrehozni a szakot abban az esetben, ha a tanügyi törvény előírásai nem teljesülnek egy egyetem szervezési struktúrájában. A kormányhatározat törvényerejű rendelet, és csakis azt valósítja meg, amit a törvény előír. Ez a mi esetünkben a multikulturalitásnak olyan jellegű megvalósítását jelenti, ami a struktúrából is adódik, azaz a magyar vonal, vagy magyar tagozat létrehozását, magyar főintézetek alapítását, a gyakorlat lehetőségét azon a nyelven, amelyen az oktatás folyik. A törvény tulajdonképpen pótolja azt, amit nem volt hajlandó a szenátus a chartába foglalni. Meggyőződésünk szerint a kormányhatározat lesz a megoldás. Olyan még nem fordult elő – pedig ebben az országban a törvényeket inkább magyarázni, mintsem alkalmazni szeretik –, hogy egy kormányhatározatot ne alkalmazzanak”. Az oktatási államtitkár szerint a feltételek mindenképpen adottak ahhoz, hogy kormányhatározatot fogadjanak el, viszont minderről a kormánytagok döntenek majd. Adódik a kérdés: ha a MOGYE vezetősége sorozatos ellenkezése közepette tisztában volt azzal, hogy kormányhatározattal létrejöhetnek a magyar intézetek, mi értelme volt a kitartó elutasításnak? „Szerintem ezt megérteni nem, esetleg értelmezni lehet. Úgy vélem, hogy a többségiek a törvény betartásában pozíciók feladását látják. Olyan pozíciókét, amelyeket hosszú évtizedek alatt sikerült megszerezniük a törvényesség határán belül, és ami egyrészt a magyar oktatás visszaszorításával történt meg. A magyar tagozat nem kapott lehetőséget arra, hogy meghatározza például azt, hogy milyen új állásokat hirdethetnek meg, abból mennyi az övék. A térnyerés folytonos negatív diszkrimináció révén történt. Ismerjük azt a retorikát, hogy »milyen jól voltunk eddig mi együtt«. Ezt az »együtt«-képzetet nem tudják feladni, mert tudják, hogy az eddigi »együtt« nagyjából mindig 65:35 százalék felé billent el a román oldal részére. Egyebek mellett ennek a következménye az is, hogy a szenátus kétharmados többséggel a román tagozatot képviseli, miközben a diákok majdnem fele-fele arányban magyarok, illetve románok. Tehát pozícióharcokról van szó és arról, hogy nem szívük vágya, hogy a magyar tagozat megerősödjön.”
Egy bírói ítélet többet érne a kormányhatározatnál
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) jogi képviseletét látja el, a MOGYE chartájának módosításáért indított per áthelyezését kérte. „Március 15-én dönt a Legfelsőbb Ítélőtábla és Semmítőszék arról, hogy a pert áthelyezi vagy sem más megyébe. Új határidőt állapítanak meg, hiszen a májusi – elfogadhatatlan – időpontot még tavaly novemberében tűzték ki” – nyilatkozta az Erdélyi Naplónak Kincses Előd. Ami a kilátásba helyezett kormányhatározatot illeti, az ügyvéd elmondta: érthetetlen, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes nem akart tárgyalóasztalhoz ülni, és megtagadta azt, hogy az RMOGYKE oldalán beavatkozzon a perbe. A per beindításakor Kincses Előd levélben kérte a politikust, hogy lépjen közbe és sürgesse az igazságszolgáltatást, vagy a per áthelyezését, ilyen módon lehetőség adódott volna, hogy ma már előbbre tartsanak a MOGYE magyar tagozatának ügyében. „Sokkal üdvösebb lett volna egy bírói ítélettel kikényszeríteni a törvény alkalmazását, mint egy kormányhatározattal, hiszen amit a politika ad, azt a politika el is veheti. Ha viszont az igazságszolgáltatás dönt, egy jogerős ítéletet nem lehet megváltoztatni. Ugyanakkor egy bírói ítéletnek nem lehetnek politikai felhangjai sem” – vélekedik Kincses Előd. Az ügyvéd Kelemen Hunort is felszólította, hogy álljon az RMOGYKE mellé, de az RMDSZ-elnök elutasító magatartásról tett tanúbizonyságot. „Minden más magyar politikai alakulat vezetője – Tőkés László, Toró T. Tibor, Szász Jenő – gondolkodás nélkül aláírták a beavatkozási kérelmet, és az RMOGYKE oldalára álltak a perben. Az RMDSZ esetében viszont hiába hivatkoztam a nemzeti összefogásra, hiába küldtem hivatalos megkeresést az alakulat elnökéhez, válaszra sem méltattak” – hangsúlyozta lapunknak Kincses Előd, a per elindítója. A MOGYE román vezetőinek esetében felmerült plágiumgyanúról az ügyvéd a következőket mondta: jogilag üldözendő cselekmény a plágium, viszont a feljelentést azok kell megtegyék, akiket a szerzői jogokban megsértett a plagizáló. Az ügynek erkölcsi következményei is vannak, etikai bizottság kellene elmarasztalja a vétkeseket, és ki lehetne záratni Copotoiut, a volt a rektort és Clara Brinzaniuc rektorhelyettest a szenátusból. Kincses Előd szerint sajnálatos, hogy a nemzeti összefogás jegyében az RMDSZ volt és jelenlegi elnökei nem hajlandóak a per kezdeményezői mellé állni és a közös ügyet szolgálni. Kedden, lapzárta után egyeztettek a koalíciós pártok a MOGYE ügyében.
Dénes Ida, Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szakkollégiumok a kolozsvári magyar tagozatért
Soós Anna, a BBTE frissen megválasztott rektorhelyettese a minőségi tanárképzésről
Soós Anna egyetemi docenst, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika és Informatika Karának dékánhelyettesét szavazta meg a magyar tagozat tanári kara és diákjai tagozatuk rektorhelyettesi funkciójába február 27-én. A matematikus docens ezzel együtt a felsőoktatási intézmény tanulmányi rektorhelyettesi tisztségét is elnyerte. Mindkét pozícióban elődjét, Magyari Tivadar szociológust váltja. A frissen megválasztott rektorhelyettest elképzeléseiről és terveiről kérdeztük.
A magyar tagozat két jelölt, Soós Anna és Nagy László fizikus között választhatott. Az utóbbi jelölt is rektorhelyettesi funkciót kap, mivel a BBTE-n két magyar és egy német rektorhelyettes segíti a rektor munkáját. A voksoláson a dékánhelyettes 69,3 százalékos részvételi arány mellett a szavazatok 64,7 százalékát nyerte el, így a következő négy évben Soós Anna fogja a magyar tagozatot vezetni. A rektorválasztás ugyanakkor még nem zárult le: az eredménytelen első forduló után az oktatók március 8-án döntenek majd Cristina Ciumaş közgazdász- vagy Ion Aurel Pop történészprofesszor között. A BBTE-n jelenleg egyébként 42 ezer egyetemista tanul, közülük 6500 a magyar tagozat hallgatója, további, nagyjából 3000 magyar diák tanul román és angol nyelven. Rektorhelyettesi pályázatában Soós Anna kiemeli: a BBTE az egyetlen magyar érdekeltségű romániai állami egyetem a legfelsőbb kategóriában, „tudatosítani kell a magyar oktatói közösségben, hogy lényegesen hozzájárult ennek megvalósulásához”. A professzor kérésünkre kifejtette, hogy az egyetem az országos második helyen áll, viszont egy akkora közösségben, mint a BBTE tanári kara, nem biztos, hogy a magyar kollégák megfelelőképpen érzik annak a súlyát, hogy ehhez lényegesen hozzájárultak. A BBTE kutatóegyetem, vagyis a rangsoroláskor nagy százalékban a kutatási eredmények számítottak. „Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha a két tagozatot szétszednénk, akkor külön egyik sem jutna el a legjobb kategóriába.”
Az új tanügyi törvény értelmében létrejött magyar intézetek működőképességének optimalizálását tűzi ki Soós Anna egyik legfontosabb céljaként. Az oktatási nyelvenként elkülönülő, de egyenrangú intézetek tudományos és gazdasági tekintetben rendelkeznek bizonyos saját jogkörrel. „Tagozati szinten mindenképpen az együttműködés az életképesség záloga. Van, ahol szakonként formálódtak intézetek, máshol több szakirányt is lefednek annak függvényében, hogy a kollégák hogyan látták kivitelezhetőnek. Viszont az, hogy ezek mennyire működőképesek, a jövő kérdése. Mindenesetre közöttük olyan együttműködést kell megvalósítsunk, hogy az egész tagozati rendszer megfelelően működjön. Nem lehetnek kedvelt és kevésbé kedvelt szakok, tudományegyetemként fönn kell tartani olyanokat is, amelyek önmagukban nem nyereségesek, mert a társadalomnak szüksége van rájuk. Az együttműködés jegyében a tanterveket, programokat úgy próbáljuk kialakítani, hogy a tudományterületek kiegyensúlyozottan jelenjenek meg.” Szükségesnek látja Soós Anna azt is, hogy a tagozat képviselői minden szinten képviseljék magukat a döntéshozói testületekben annak érdekében, hogy az anyagi támogatásokból (diáklétszámnak megfelelő, kutatási programok szerinti) arányosan részesüljenek, hogy ezeket az összegeket aztán úgy osszák el az intézetek közt, hogy mindegyik optimálisan működhessen.
Új kihívást jelent a 2013-tól életbe lépő tanügyi reform, mely szerint a tanárképzés didaktikai magiszteriként történik majd. Jövő ősztől háromféle mesteri program közül választhatnak majd a diákok (mindeközben nem kapnak pedagógia képzést a hároméves alapszakon): tudományos magiszteri, didaktikai mesteri a leendő tanárok számára, és gyakorlati jellegű, ami olyan szakképzést ad, mely közvetlen elhelyezkedést tesz lehetővé. Mindezek működésére a szaktárca még nem dolgozott ki pontos módszertant. Soós Anna szerint a BBTE felelőssége a romániai magyar iskolák minőségi tanárutánpótlásának biztosítása. „Fontos megfelelő tanárokat képezni, és figyelembe véve az Erdély szinten mutatkozó minőségi tanárhiányt, a didaktikai mesteri remélhetőleg vonzó lesz majd.”
Rektorhelyettesi pályázatában Soós Anna azt is kiemeli, hogy a BBTE-t az egész Kárpát-medencei magyar fiatalság számára kell vonzóvá tenni. Azt kérdeztük az egyetemi oktatótól, mi ennek a gyakorlati haszna a felsőoktatási intézmény és az erdélyi magyar közösség szempontjából úgy, hogy a külföldi diákok tandíjmentes helyekre is bejuthatnak. „A kategóriás egyetemként rengeteg beiskolázási helyet kapunk, s ebbe nyugodtan beleférnek a külföldről érkezett hallgatók is. A mesteri programokon például nem sikerült hallgatókkal feltöltenünk a keretszámot. A jelenlegi körülmények közt az a feladatunk, hogy programjainkat a legjobb kategóriában tartsuk, s ezzel elég helyet biztosítsunk mindenki számára.”
Soós Anna tervei között sarkalatos pontot képvisel a szakkollégiumi rendszer kiépítése. „Szakkollégiumi rendszer működtetésével a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) keretében 2005 óta már foglalkozunk. Olyan hallgatók számára kínálunk előadásokat, kutatási programokat, akik vállalják a pluszmunka pluszterheit is. A KMEI esetében viszont sajnos nem adott az egyik lényeges komponens: az, hogy a hallgatók együtt legyenek. Az Eötvös József Collegium mintájára – ami közös bentlakást is jelent – szeretném kiépíteni a román oktatásban pillanatnyilag ismeretlen szakkollégiumi rendszert, ami a közös élethely okán közös programokat is lehetővé tesz egyrészt a saját szakterületükön, másrészt olyan általános műveltséghez tartozó területeken, amelyek átjárhatóvá teszik a különböző diszciplínákat. Ráadásul mindezzel egy olyan kapcsolati háló alakul ki a hallgatók között, amelyet nem csak diákkorukban, hanem bármilyen későbbi élethelyzetükben fölhasználhatnak.” A szakkollégiumok Soós Anna szerint a bentlakások átszervezésével valósíthatóak meg, anyagi ráfordítást a meghívott előadók és a tutorok finanszírozása igényel.
A BBTE új rektorhelyettese legnagyobb kihívásként a magyar tagozat optimális működtetésére tekint, melyet oly módon kíván megszervezni, hogy minden oktató otthon érezhesse magát az intézményben. Soós Anna az önálló állami Bolyai Egyetemmel kapcsolatban úgy vélekedik, hogy a BBTE nem pusztán alapképzést nyújtó egyetem, a rangsorban élen jár, ezért a jelenlegi struktúrákban úgy kell megtalálnia mindenkinek a helyét, hogy a vállalt feladat ne kényszert jelentsen.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar felsőoktatási hálózat kiépítése – Bodó Barna egy új szemléletről
A hazai magyar felsőoktatást merőben új helyzet elé állítja hálózati rendszerének kifejlődése, az, hogy a két magyar magánegyetem, a Partium és a Sapientia, valamint az állami ún. multikulturális egyetemek magyar tagozatai egybehangolhatják tevékenységüket, miként arra már történtek próbálkozások. E változások kívánatos irányairól kérdezte a Háromszék, dr. Bodó Barna docenst, a kérdés kutatóját.
– A nyolcvanas években utolsó roham indult a beolvasztott egykori Bolyai utolsó maradványai, a karok, tanszékek korábbi felszámolása után csökevényesen megmaradt magyar diákcsoportok ellen is. Ahol csak három-négy diák jutott be, a szak is megszűnt, mint a fizikán, a filozófián és másutt, úgyhogy a ’89-es a fordulat a csoportokból is csak néhányat talált életben. A fordulat utáni azonnali lehetőség kihasználását a Bolyai restaurálására a magyar érdekképviselet elmulasztotta, emiatt nem tudhatjuk, mit sikerült volna elérni, de ami helyette elkezdődött, és máig tart, az egy gyötrelmesen lassú és ellentmondásos építkezés, mely a hátrányos kiszolgáltatottságból a magyar, nem véletlenül „vonalaknak” nevezett három tagozatot (BBTE, marosvásárhelyi orvosi és színi) máig nem tudta kiszabadítani. A Bolyai Kezdeményező Bizottság is, melynek elnöke volt, azért alakult, mert e folyamatot nem tartotta célravezetőnek. Visz-e közelebb az önállósághoz az új oktatási törvény? – Két tanulmányomban írtam le részletesen, mit gondolok erről, ezek a Romániai Magyar Felsőoktatás fehér könyve című kötetben jelentek meg, melyet Somai József és Csetri Elek akadémikus szerkesztett. Jellemző volt, hogy a BBTE-ről egy aktív oktató sem mert részt venni a munkában, mert féltek a következményektől. Hogy csak a mai kontextusban lényegesnek tartott dologra térjek ki, az az, hogy a politika folyton mézesmadzaggal csalogatta vezetőinket, azaz folyton ígért valamit, de sosem adta meg. Ebből a legjellemzőbb az ún. Petőfi–Schiller Egyetem projektje, egy csapda. Mint ismeretes, az RMDSZ nyomására a kormány kiadott egy törvényrendeletet, amit aztán a Nagy-Románia Párt az alkotmánybíróságon megóvott, és az ott elbukott. Kimondták, hogy jogszerűtlen, csak politikatörténeti esemény marad, semmi több.
– A közvélemény nem sokat tud e fejleményről, bár a tervvel azért is elégedetlen volt, mert nem a Bolyai újralétesítését írta elő. Ön akkor a vezető garnitúrához tartozott.
– Én akkor hagytam abba az aktív politizálást. 1998-ban történt, az RMDSZ-nek döntenie kellett arról, bent marad-e a kormánykoalícióban vagy sem. Azt az SZKT-ülést, ahol erről szavaztak, én mint alelnök vezettem. Akkor egyszerű többséggel úgy döntött a testület, bent marad a koalíciós kormányban, annak ellenére, hogy előzetesen bejelentette: ha nem lesz külön magyar állami egyetem, kilép. Mellettem ült Somai József, az SZKT titkára, aki egyszer csak azt mondja: ebben a sarkalatos kérdésben csak kétharmados többség határozhatott volna, az pedig nem volt meg. Erre Somai József és Bodó Barna, az SZKT két vezetője megóvta a saját döntését. Benyújtottuk az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához a dokumentumot, hogy a döntés nem jogos, vizsgálja ki az ügyet. Szerintem ez a „legbájosabb” történetek közé tartozik, a bizottság ugyanis nekünk adott igazat, a döntés valóban nem volt jogszerű. Utána pedig egy hosszú, egyoldalas jogi csűrcsavarral megindokolta, miért nem kell mégsem újraszavazni.
– Mennyi idő telt el a tisztázással?
– Olyan három hónap. Akkor mondtuk mi ketten Somai Józseffel, hogy abbahagyjuk a politizálást, mert olyan szervezetben, mely elismeri, a döntés nem volt jogszerű, de a szavazást mégsem ismétli meg, nem tudunk benn maradni. Mindketten lemondtunk politikai tisztségünkről, én 1999-től az egyetemre mentem tanítani. Visszatérve: a politikai mézesmadzaggal való manipuláció azóta is tart, lásd a mostani koalíciós tárgyalásokat, a marosvásárhelyi orvosi kapcsán támasztott feltételeket. Holott ez nem koalíciós kérdés kellene, hogy legyen, mivel törvény van rá, és azt kellene betartani. A vásárhelyi orvosinak nincs érvényes chartája, tehát nincs vezetősége sem, nem lehet senkit legálisan megválasztani. Ilyen egyszerű! Ha a jogainkat a hátsó ajtón, zsarolással akarjuk érvényesíteni, az még rossz fényt is vet ránk.
– Ennek ellenére, az ún. intézetekre és a belőlük alakuló tagozatra szükség van, de szabad-e idealizálnunk őket?
– Egyetemszervezési szempontból világos a képlet, Magyarországon is létezik a tanszék mellett a departman. A tanszék kisebb szakmai csoport, nálunk eddig csak tanszékek léteztek. A departman nagyobb szakmai csoportot jelent, olyan struktúra, amely általában több szakot szolgál ki azzal a tárggyal, diszciplínával. Például a politológia a budapesti ELTE-n intézet, nem tanszék. Tehát az Állam- és Jogtudományi Karon nem katedra, hanem intézet, departman. Jogosítványai ugyanazok, de mégis magasabb fokozatnak tekintik.
– Magában foglalhat tanszékeket is? – Igen, be lehet azokat is sorolni alája. Ami minket illet, a csapdahelyzet miben áll? Ezzel új lehetőséget kínálnak arra, hogy a karokon belül a magyar szakok különböző tanszékeken dolgozó szakembereit összegyűjthessék. A BBTE politikatudományi karán három szakon van magyar képzés: politikatudomány, kommunikáció és újságírás. Az lett volna a normális lépés, ha ezek a szakok besorolnak egy főtanszék, „intézet” alá, tehát van egy magyar ernyő fölöttük. Nos, ez több esetben nem történt meg, s itt személyes stratégiák játszanak bizonyára közre. Hiszen egy román tanszéken belül létezik egy informális magyar tanszékvezető is, akinek nincsenek meg a jogosítványai, de annak számít. Nos, ha ő bekerül egy formális struktúrába, a három szaknak egy valakit ki kell jelölnie intézetvezetőnek. Ez a személyes rivalizálás miatt sajnos megbukott. A nagy gond ezzel még az – amiről komoly vita folyt Kolozsváron –, hogy sem a tanszékeknek, sem a departmanoknak (főtanszék, intézet) nincs jogi személyiségük a törvény szerint, tehát a jogi önállóságot továbbra sem kapjuk meg. Egyedül arra nyílik lehetőség, hogy az intézetek szakmai kérdésekben dönthetnek, de a pénzügyi jogkör ehhez már nem tartozik hozzá. Szakmai vonatkozásban eddig az volt a gyakorlat – én 2006-ban mentem át a Sapientiára –, hogy mivel sok esetben a magyar és román szakok az akkreditációt közösen szerezték meg, tulajdonképpen sokszor a román akkreditációt terjesztették ki a magyarra. A szak ugyanaz volt, kettő vagy legtöbb három tárgy térhetett el a tanmenetben. Mi például a politológián azt mondtuk, nem tudjuk a magyar képzést kisebbségpolitikai diszciplína nélkül elképzelni, erre azt engedélyezték. Ennyi volt a szabadság. Na most egy saját főtanszéken nyilvánvalóan az egész tanmenetet én tudnám összeállítani, de ez azt jelenti, külön akkreditációnak is alávetem magam.
– Megfelel-e vajon mindenkinek?
– Azért mondom, hogy milyen okokból nem alakult meg mindenütt a magyar intézet. Egyesek félnek tőle, mások a munkától félnek. Ötéves folyamat különben.
– Vezethet-e ezek után az intézetek létrehozása önigazgató magyar tagozatok létesítéséhez? – Úgy vélem, nem. Annyi történik, hogy szakmai szempontból van valamelyes előrelépés, de intézményes szempontból nincs. Ahhoz, hogy a történet úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk, másra lenne szükség. Többen tettünk javaslatot arra, hogy egy Erdély-szintű új struktúrát hozzunk létre, amit rektori tanácsnak nevezhetnénk. Magyarországon, nálunk is létezik a rektorok tanácsa, az egyetemek közti egyeztető fórum. Azaz a jelentkező problémákat előbb az intézményvezetők tárgyalják meg, elképzeléseiket közös nevezőre hozzák, és utána kommunikálják a politika világával. A mi esetünkben ez a Partium Egyetem, a hamarosan akkreditáltnak számító Sapientia EMTE összefogását jelentené, az egyházi főiskolákét, a Babeş–Bolyai magyar és a székelyföldi kihelyezett tagozataiét, együtt a marosvásárhelyi orvosi egyetem és művészeti akadémia magyar tagozataival. Ma már nem 1998-at írunk, amikor a „Petőfi–Schiller projekt” csapdájában vergődtünk, hanem létezik egy egész magyar felsőoktatási hálózat, melynek közös érdekei vannak, és saját jövőt tervezhet. A kidolgozott elképzeléseket kell aztán az érdekképviselet elé terjeszteni, hogy az valóban azt érvényesítse, amit a közösség kér. A hálózat létezik. Ma már nem csupán arról szól a történet, hogy újraalakítjuk a Bolyait, hanem arról, hogy az újraalakítandó Bolyainak e hálózaton belül mi legyen a szerepe. Ma már nem az a fő cél, mint 14 éve, hogy magyar állami egyetem kell nekünk, s hogy visszasírjuk, ami volt, hanem az, hogy milyen magyar felsőoktatásra van szükségünk az új hálózati struktúrában.
B. Kovács András
3szk.ro
Erdély.ma

Németh Zsolt: prioritás a Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítése
A Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítésének előnyeiről és szükségességéről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ma Budapesten, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Európa kilátásai a válság után címmel rendezett konferenciáján.
A szomszédos országokkal való kétoldalú kapcsolatoknak együtt kell szolgálniuk a gazdasági együttműködés fejlesztését, a környezeti és gazdasági érdekek harmonizálását, valamint a magyar közösségek védelmét. A prioritások közé tartozik a Kárpát-medencei gazdaság tér kiépülésének elősegítése – mondta Németh Zsolt.
Hangsúlyozta: a szomszédos országok a magyar külgazdaság legígéretesebb területei közé tartoznak, jelentős aktívummal, növekvő kereskedelmi forgalommal és további bővülési potenciállal.
Szakáli István Lóránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője elmondta: a gazdaságstratégiai dokumentumok mindegyikében – fontos külgazdasági stratégiai célterületként – megjelenik a Kárpát-medencei gazdasági tér.
Már készül a Wekerle-terv, amely kifejezetten Kárpát-medencei lehetőségekre fókuszáló gazdaságfejlesztési stratégia – közölte a főosztályvezető. Kiemelte: csak akkor van realitása egy Kárpát-medencei gazdaságnak, ha nem támogatáspolitikaként fogjuk fel, hanem próbáljuk megtalálni a magyar gazdaság érdekeit is ennek keretében.
Németh Zsolt is hangsúlyozta: a Kárpát-medencei gazdasági tér elnevezés arra utal, hogy a szomszédos országokra vonatkozó külgazdasági feladatok között kiemelten fontos a határon túli magyarság jelenlétében rejlő gazdasági lehetőségek kihasználása. A szomszédsági gazdaságpolitika horizontját a szomszédos országok teljes területe, teljes fogyasztói- és munkaerő-piaca jelenti – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a közös Kárpát-medencei vidékfejlesztési stratégia már elindult. Németh Zsolt ismertette, hogy Romániában több mint 3.500 magyar-román vegyesvállalat volt bejegyezve tavaly november végén, összesen közel 200 millió dollárnak megfelelő tőkével. Ukrajnában 2010-ben 1.030 ukrán-magyar vegyesvállalat működött, jegyzett tőkéjük mintegy 4 milliárd hrivnya volt.
A magyar vállalatok térségben való jelenlétéről beszélve fontos, hogy ne mossuk egybe, de ne is válasszuk el túlságosan mesterségesen a diplomáciai célkitűzéseket és a gazdasági célokat – mondta Németh Zsolt. A vállalatok célja nem lehet más mint saját gazdasági célkitűzéseik megvalósítása, a vállalat hasznot, üzletet akar csinálni, ideológiai okokból más célt nem lehet rájuk kényszeríteni – vélekedett. Ha a vállalatok jól teljesítenek, az visszahat az ország megítélésére, és ez visszafelé is igaz – hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette: egymással kölcsönhatásban kell vizsgálni az anyaországnak a határon túli magyar közösségekhez és az érintett szomszédos országokhoz fűződő viszonyát gazdaságpolitikai kérdésekben is, és mindezt bele kell helyezni az európai és globális gazdasági összefüggésekbe.
Németh Zsolt szólt arról is, hogy a magyar külpolitika nemcsak a régióban számol a magyar cégek külföldi jelenlétével, fontos feladat a magyar cégek, multinacionális cégek érdekeinek támogatása a világ bármely pontján.
Tokai Magdolna, a Magyar Villamos Művek (MVM) üzletfejlesztési osztályvezetője elmondta: cégük közép- és hosszú távú növekedési stratégiájának alapja elsődlegesen a Kárpát-medence. A cél egy optimális regionális energiamix kialakítása, amely a maximális hatékonyságot hozná a régióban. Magyarország regionális koordinátorként léphetne fel ebben az együttműködésben, elsősorban a hasonlóan állami tulajdonú villamosenergetikai cégekkel már fel is vették kapcsolatot – mondta Tokai Magdolna, megerősítve, hogy egy regionális villamosenergiai együttműködésben gondolkoznak, az MVM vezetésével.
Dezső Attila, a Budapesti Értéktőzsde felügyelőbizottságának elnöke, ügyvéd elmondta: a nagyvállalati és a kis-és középvállalati kör között nagy különbség van, teljesen más problémákkal szembesülnek. Minél nagyobb a vállalat, annál nagyobb a felelőssége, és a globális világban egyre inkább a termékekkel azonosítják az országot. Míg a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) elsősorban nemzetiségi és nyelvi kapcsolatokra építik politikájukat a Kárpát-medencében, addig a nagyok teljesen más szempontokat vesznek figyelembe. A stratégiai szolgáltatóknak geopolitikai szempontokkal is foglalkozniuk kell – hangsúlyozta.
Orosz András, a Richter exportigazgatója elmondta:10.000 munkavállalót foglalkoztatnak, akiknek fele külföldön dolgozik, 31 országban közvetlenül van jelen a Richter, 100 országba szállítanak termékeket. A román, szlovák, és a cseh piac az első 10 legfontosabb piacuk közé tartozik, három szomszédos országban – Ausztriában, Szlovéniában és Szerbiában – nemrég óta közvetlenül is jelen van a Richter – emelte ki az exportigazgató.
Ferenc I. Szabolcs, a Mol társasági kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta: a Mol tevékenysége rendkívül tőkeigényes, ezért kiemelten fontos a szomszédos országokban a szabályozás kiszámíthatósága, és vannak helyek, ahol az üzleti tevékenység csak kereskedelmi területen lehetséges, például Szerbiában. Ugyanakkor Romániában, Szlovákiában intenzíven jelen van a Mol, intézményes a kapcsolat a helyi közösségekkel.
A stratégiai gáztározókkal kapcsolatos megállapodások területén ugyanakkor nem sikerült előrelépni a régióban – jegyezte meg.
MTI/Erdély.ma

Az egyén legtöbbször nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként”
Hozzászólás az asszimiláció témához
Március 6-án este a kolozsvári Magyar Főkonzulátus érdekes előadásoknak és vitának volt a házigazdája. Az elhangzottakról a Szabadság olvasói tájékozódhattak is a megjelent beszámolóból. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdés a jelen volt népes közönségnél is szélesebb kört érdekel, s az idő szorításában abbahagyott vitát érdemes nagyobb nyilvánosság előtt folytatni. Erre tennék kísérletet az alábbiakban.
Bodó Barna professzor a kérdés mai nyugati szakirodalmának ismeretében és azt továbbfejlesztve rajzolta meg az asszimiláció elméleti vonatkozásait. Már bevezetőben hangsúlyozta, hogy nem foglalkozik a kérdés politikai vonatkozásával, az egy másik gondolatmenet része lehetne. Nagyon fontos következtetése volt az, hogy az egyénnek, az egyéni döntésnek meghatározó szerepe van abban, hogy egy adott – illetve változó jellegű – asszimilációs helyzetre miképpen válaszol. Figyelmeztetett ezzel az egyén felelősségére.
Csakhogy az egyén – legtöbbször, teszem hozzá – nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként. S döntése nem kis mértékben függ attól, hogy milyen és mennyire erős az a közösség, amelynek a része ő.
Az asszimilációs helyzeteket a gyakorlat oldaláról leírók – a Regátba, a Kárpátokon túlra megélhetési célból (ideiglenesen) kikerült (vagy végérvényesen ott ragadt) magyarok sorsával foglalkozók – mindegyike (Koós Ferenctől Nagy Sándoron át Bántó Istvánig) az asszimilálódás helyzetei és típusai mellett mindegyre leírja azt is, hogy egy adott, esetükben a tömbromán környezetbe valóban egyénként, szabad döntés (?) nyomán kikerült egyedek miképpen próbálják magukat közösségbe szervezni. Főképp Bántó István könyve (Magyar művelődés a román fővárosban. Polis Könyvkiadó, 2011.) kimondottan arról szól, miképpen próbálják összefogni a tiszta román környezetbe kikerült magyarokat a Regátban is tevékenykedő magyar egyházak, milyen saját magyar egyesületeket, szervezeteket hoztak/hoznak létre és éltettek/éltetnek az ottani magyar közösségek.
Az egyén tehát, a Bodó Barna által megrajzolt döntési helyzetekben valójában ezzel a közösséggel a háta mögött (vagy szemben) dönt, és döntését nagy mértékben meghatározza az, hogy közössége milyen támogatást ad számára ehhez a döntéshez (vagy miképpen marad magára annak híján).
Még inkább ez a helyzet a saját lakóhelyéről el nem távozott, de ott asszimilációs helyzetbe kerülő egyénnel, akinek döntésében megint fontos tényező az, hogy nyújt-e számára a lakóhelyi közösség olyan feltételeket, amelyek ellensúlyozzák az asszimiláció irányába történő választását. Ezeknek a feltételeknek a sorában nagy fontossága van az intézményeknek (egyház, iskola), de az egyéni élet mindennapjait nem egyszer meghatározó erkölcsi elveknek, szokásoknak, hagyományoknak is. A téma kutatói és gyakorlati ismerői által köztudott, hogy vannak egy idegen nyelvű és kultúrájú tömbbe beékelt sziget-települések, amelyeknek fiataljai például évszázados hagyományként a tömbből (valaha elhagyott korábbi településükről) házasodnak, így biztosítva be magukat az asszimiláció folyamatában meghatározó fontosságú vegyes házasság ellen.
Az előadásokat követő hozzászólások során előjött egy példa: a dobrudzsai török és tatár közösségeké, amelyek évszázadok alatt is megőrizték a maguk különváltságát, s ahol például a vegyes házasság a közösségből való kirekesztést vonja maga után.
Ez a „megmaradás-példa” persze a mi esetünkben kivételes, mert itt a közösség önvédelmi reflexét a vallásbeli különbözőség is erősíti: a muzulmán-keresztény vegyülés egyrészt magának a közösségnek a hite, másrészt a többségi közeg megítélése szerint is elfogadhatatlan. A keresztény közösségen belül – az ortodoxia és a „magyar vallások” között – nincs ennyire éles elhatárolódás, sőt a kulturalizáció bizonyos alacsony szintjén (a vallás és a babona összemosódásának helyzeteiben) a külsőségek egész rendszerét kínáló szertartás- és szokásrend még vonzó is lehet. (Csak emlékeztetőül utalnék az irodalomban feldolgozott példákra, Rákosi Viktor Elnémult harangok vagy Nyirő József Néma küzdelem című regényeiben. Ne felejtsük el: a mezőségi vagy a Szamos-völgyi magyarság számottevő mennyiségben a 19. század folyamán asszimilálódott, amikor pedig intézményi szinten – egyház, iskolarendszer – tulajdonképpen „hatalmi helyzetben” volt.) De nyilván az identitás-megtartó intézmények között is rangsort kell felállítani hatékonyságuk szempontjából: a „hatalmi helyzet” semmit nem ér, ha nem párosul azzal, hogy az illető – megtartásra hivatott – intézmény valóban betölti-e a feladatát, vagy ellenkezőleg, taszító tényezővé válik az őt a közösség felé képviselő személyek esendősége, alkalmatlansága miatt.
És itt elérkeztem ahhoz, ami az egész asszimiláció-kérdésben a legfontosabb: az egyént „szabad döntésében” befolyásoló közösségi tényezőhöz.
Van közösség – és ezt a dobrudzsai törökök-tatárok példája bizonyítja –, amelyik képes kidolgozni és hatékonyan alkalmazni az önmegtartás közösségi stratégiáit. És van közösség, amelyik elveszíti képességét ilyen stratégia kidolgozására, vagy egy korábban meglévő stratégiát már nem képes új helyzetében alkalmazni. És itt a regáti magyarság helyzetét húsz esztendős bukaresti lelkipásztori munkája révén mélységében ismerő Nagy Sándorra hivatkoznék, aki úgy tapasztalta, hogy a tömbmagyar vidékről Bukarestbe bekerült székely sokkal hamarabb feladja identitását, mint az, aki vegyes lakosságú vidékről származik, ahol már kialakultak a közösség önmegtartó stratégiái. Az asszimilációs helyzetbe került egyént tehát – az őt is magához kapcsoló intézmény létrehozásával és életteli működésével – a közösségnek kell megtartania. S a közösség vezetőinek felmérhetetlen felelőssége az, hogy vannak-e ilyen intézmények és hogy azok megtartó erőt tudnak-e jelenteni.
És ha igaz ez – márpedig igazsága azt hiszem, nyilvánvaló –, a közösség önvédelmi hálójának létrehozásában még nagyobb a felelőssége azoknak, akik ennek a védőhálónak a létrehozására egy egész nemzeti közösség léptékében hivatottak. Olyan védőhálóról van ugyanis szó, amely átfogó rendszert képez, de ugyanakkor árnyaltan tud alkalmazkodni minden konkrét helyzethez.
Ilyen védőháló szerepét töltötte be a két világháború között a Reményik Sándor versében jelképpé emelt „templom és iskola” – nem véletlen, hogy az 1945 utáni totalitárius (de a maga nemzeti államteremtő céljait a homlokzatra kitett jelszavak mögött nagyon is tudatosan képviselő) diktatúra épp az önálló magyar oktatási rendszert likvidálta és az egyházat igyekezett hatástalanítani. (A Székelyföldről tízezres nagyságrendben kerültek munkát keresők, például a Zsil völgyébe a mezőgazdaság kollektivizálása elől menekülve, de az ott még a 40-es évek végén meglévő magyar iskolákat épp ebben az időszakban számolták fel, rohamossá téve ennek a népességnek az asszimilációját. Hol volt ez az „egyén szabad döntése”?)
A történet lényege 1989 óta is ugyanaz: a legádázabb ellenállás a hatalom (és bármely helyi hatalmasságai) részéről épp az önálló anyanyelvi oktatással szemben mutatkozik. Mert az identitásvesztés az iskolában (sőt, amint az előadás után az egyik hozzászólásban hallottuk: az óvodában) kezdődik, amikor a gyermek fejében otthonról hozott nemzeti identitása összezavarodik (jobban mondva, amikor azt tudatosan összezavarják), s eljut arra a megállapításra, hogy „eddig magyar voltam, most román vagyok”, vagy hogy „őseim a dákok és a rómaiak”. Ennek a gyereknek – és szüleinek – csak akkor szabad a döntése a maga asszimilálódása dolgában, ha rendelkezésére áll a szülőknek magyar óvoda és iskola, akár helyben, elérhető közelségben, akár – amint erre szintén történt utalás a hozzászólások során – egy lehetőleg mindenkit (vagy minél nagyobb kört) átfogó bentlakási hálózat révén.
Ennek – általában az ilyen fajta védőhálónak – a létrehozása hatékonyan csak az egész kisebbségi magyar közösség léptékében történhet meg.
És itt újra elérkeztünk a bennünket képviselő vezetők felelősségéhez.
Manapság divat a politikai porondon az „alternatívák” fontosságáról beszélni. Ezek az „alternatívák” valójában bizonyosfajta hatalomból való részesedés igényét jelentik, míg a közösséget lehetőleg minden egyedében megtartó védőháló megléte (létrehozása) pártsemleges – sőt pártokon felüli. Elgondolások többfélék lehetnek, a politikai „alternatívákat” kínálók programjai szerint. De a létre hozandó rendszernek egyetlen mértéke van: a közösség minél nagyobb körét és a rendelkezésre állítható anyagi-emberi erőforrások teljességét átfogó hatékonyság.
Az asszimilációs helyzetben „egyéni döntés” elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének „szabadsága” a szabadság arculcsapás.
Dávid Gyula
Szabadság (Kolozsvár)

Regionális konferencia a hazai diplomások sorsáról
A líceumot, illetve egyetemet végzett fiatalok kevesebb, mint 25%-a képes csupán elhelyezkedni a szakmájában, derül ki a statisztikákból. A romániai végzősök ezrei munkanélküli segélyre kényszerülnek vagy kénytelenek szakmát váltani.
Mi a teendő? Mit tehet ezekért a fiatalokért a mai civil társadalom? Hogyan lehetne változtatni a jelenlegi román oktatási rendszeren? Mi az, ami hiányzik belőle? Ezekre és más kérdésekre próbálnak választ adni azon a március 9-én sorra kerülő három napos regionális konferencián, melyet az EDU-TIM Európai Tanácsadás Kft. vezetői szerveznek Aradon.
A Gyakorolj, hogy tanulhass, tanulj meg gyakorolni! elnevezésű, az Európai Szociális Alapból finanszírozott projekt célja tájékoztató kampányokkal rávilágítani a romániai diákok líceum/egyetem alatti gyakorlati felkészítésének a jelentőségére.
Dr. Melania Vergu projektvezető szerint kampányukkal nemcsak a romániai diákokat célozzák meg, hanem a gyakornokokat foglalkoztató gazdasági alanyokat is. Céljuk támpontot nyújtani a fiataloknak ahhoz, hogy kamatoztathassák az iskolai éveik alatt szerzett tudásukat, ugyanakkor képesek legyenek megállni a helyüket a hazai munkaerőpiacon.
A három napos regionális konferenciát – több megyében szerveznek hasonlót – pénteken 17 órai kezdettel tartják az aradi Aurel Vlaciu Egyetem M-komplexumának konferenciatermében. Cím: Aurel Vlaicu, Elena Drăgoi utca 2–4. sz. Bővebb információ a projektről a www.invatasapractici.ro, illetve a www.scoalaedu.ro honlapokon.
Nyugati Jelen (Arad)

Rendkívüli ülés rendkívüli témája
A marosvásárhelyinél csendesebben ugyan, de Segesváron is zajlik az iskolaügy: a 4637 magyar által lakott városban az RMDSZ három közgyűlési képviselője 800 szülői aláírás, az egyházak és civil szervezetek támogatólevelének birtokában már tavaly, az új tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásai alapján kért jóváhagyást a tanfelügyelőségtől az önálló magyar iskola létrehozására. A válasz: elkéstek vele. A képviselők azonban nem adták fel: legalább a 2012/2013-as tanévtől egy épületbe szervezett magyar nyelvű oktatást szerettek volna a magyar diákok számára. Ez irányú kérelmüket Gál Ernő helyi RMDSZ-elnök szerint 2011 márciusa óta válaszra sem méltatta a megyei tanfelügyelőség.
A beiskolázási tervre vonatkozó javaslatot a segesvári tanács harmadik nekifutásra tárgyalja. Február 23-án vitatkoztak rajta először, eredménytelenül, majd a március 5-i rendkívüli tanácsülés szintén kudarc lett, így aztán március 13-án e “rendkívüli” téma vitájára ismét rendkívüli ülést hívnak össze.
Teljességgel érthetetlen, hogy a jelenleg két, egymás közelségében, a városközpontban levő tanintézményben tanuló magyar diákok miért ne tanulhatnának egy épületben?! Ehhez épületcserére lenne szükség, ami csak előnyt jelentene a román osztályok számára, hiszen kevesebb magyar diák költözne ki az Eliade líceumból, mint ahány román diák érkezne helyükbe az Aurel Mosora néven futó épületegyüttesből (ide tartozik az egykori Petőfi iskola is, jelenleg a református egyház évek óta visszakövetelt, de vissza nem szolgáltatott, pereskedés tárgyát képező tulajdona).
Az RMDSZ közgyűlési képviselők épületcserére vonatkozó javaslata meglepetésként érhette a tanácsosokat a március 5-i ülésen, és úgy érezték, meg kell hívniuk (ismét!) a tanfelügyelőség képviselőjét, akitől állítólag “magyarázatokat” várnak. A keddi rendkívüli ülés feszültséggel terhesnek ígérkezik. A dolgok remélhetőleg nem fajulnak oda, ahova a marosvásárhelyi Bernády iskolanévadási határozat vagy a MOGYE-ügy jutott, de ehhez a magyar érdekképviseletnek a közbenjárására is bizonyára szükség lesz. Mert nálunk nem elég a törvényt meghozni, betartásához hosszas egyeztetésekre, kitartó, meggyőző munkára van szükség, a siker pedig egyáltalán nem garantált...
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)