Támogatások: kit húztak ki a listáról
Több mint egyéves csúszással közzétette tegnap a magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények és programok új listáját. Ezen azok a Kárpát-medencei magyar intézmények és szervezetek szerepelnek, amelyek nem évről évre, pályázatok útján, hanem egy kormányzati ciklusban előre megállapított összegű támogatásban részesülnek. A Bajnai-kormány idején, 2010-ben 14 erdélyi intézmény kapott normatív támogatást, összesen 366 millió forintot. Finanszírozásukat a Fidesz-kormány tavaly leállította arra hivatkozva, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények listája módosításra szorul.
A tegnap közzétett lajstrom már tizenhét erdélyi intézmény és program nevét tartalmazza. A 2010-ben még kiemelt támogatásban részesülő intézmények közül nem került fel az új listára három kulturális folyóirat (Látó, Korunk, Helikon), a Studium-Prospero Alapítvány és az Eurotrans Alapítvány. Újdonságként normatív támogatást kap viszont idéntől a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, egy Beszterce, illetve két Kolozs megyei szórványkollégium.
Az új lista szerint az erdélyi színházak nem az Eurotrans Alapítványtól, hanem a „Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja” keretében jutnak támogatáshoz, és csak gyanítani lehet, hogy a Látó, a Korunk, a Helikon a „Kulturális és tudományos médiatámogatási programtól” jut pénzhez.
Azt, hogy mennyihez, még nem tudni, ugyanis Semjén Zsolt kormányfő-helyettes tegnapi tájékoztatása szerint „a pontos összeg a szükségletektől és az intézménytípustól függően eltérő”, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Korunk főszerkesztője lapunktól tudta meg, hogy a folyóirat már nem szerepel külön intézményként a nyilvánosságra hozott listán. Balázs Imre József így azt sem tudta megmondani, valóban kaphatnak-e támogatást a médiatámogatási programtól. „Annyit tudok, hogy tavaly egyetlen forintot sem kaptunk” – mondta lapunknak.
Az RMDSZ még tavaly elküldte a magyar kormánynak azoknak az erdélyi intézményeknek listáját, amelyet normatív támogatásra javasolt. Kovács Péter főtitkár a tegnap közzétett listát úgy kommentálta: „továbbra is köd fedi a nemzeti jelentőségű intézmények körét”. Szerinte az egyedüli pozitívum, hogy az idén lesz normatív támogatás. A főtitkár elmondta, továbbra is kevés a konkrétum: nem lehet tudni, hogy a nevesített 11 szervezeten kívül, kik részesülnek a meghívásos pályázat által nyújtott lehetőségben, köd fedi a teljes pályázati keretet, nem hozták nyilvánosságra, hogy a döntések Magyarországon vagy Erdélyben születnek, és kik lesznek az elbírálók.
Megjegyezte, a nevesített nemzeti jelentőségű intézmények esetén is vannak érdekességek. „A Beszterce-Naszód megyei Vicén két szórványkollégium működik, akkor miért csak az egyik részesül kiemelt támogatásban? Csak remélni tudom, hogy ennek nem az az oka, hogy az egyik kollégium partnere az EMNT szórványtanácsának, a másik pedig nem” – mondta a politikus.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények és programok listája
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés); Protestáns Teológiai Intézet (működés); Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. kollégium); Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. kollégium); Bástya Kollégium, Vice (szórv. kollégium); Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) (működés+ program); Házsongárd Alapítvány (működés+ program); Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program); Szent Ferenc Alapítvány (működés+program); Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+ program); Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program); Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program); Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program); Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program); Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program).
Új Magyar Szó (Bukarest)

Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája – Az illetékesek módosításokat dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik eygetemi tanulmányaikat Magyaroszágon szeretnék folytatni
Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan – jelentette be Semjén Zsolt, a magyar miniszterelnök nemzetpolitikáért felelős helyettese kedden Budapesten. Ennek lényege, hogy ezek az intézmények nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesülnek majd támogatásban – mondta a kormányfő-helyettes a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után. Semjén Zsolt kifejtette, akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni. Az érintett intézmények listáját a Bethlen Gábor Alap honlapján teszik közzé.
Répás Zsuzsanna , a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára elmondta: a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) kérték fel, hogy határozza meg azt a kritériumrendszert, ami alapján ebbe a körbe be lehet kerülni, a Máért alapszervezetektől pedig azt kérték, javasoljanak intézményeket. Az elvárt kritériumok között említette, hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását. Feltétel volt még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek, és a remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette a helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy az ülésen arra biztatták a tárcákat, minden egyes szakterület készítse el saját szakpolitikáját, és kössön megállapodást a határon túli szervezetekkel. Fontos, hogy gazdasági konkrétumokkal is kitöltsék azt a szellemi keretet, amelyet létrehoztak, fogalmazott.
Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a közeljövőben tartják a szlovákiai választásokat, és bíznak abban, hogy azokon egyértelműen pozitív megoldást sikerül találni a hosszú ideje függőben lévő állampolgársági kérdésre. Ezt a reményt nem adják fel, fogalmazott, hozzátéve: a felvidéki magyarok addig is számíthatnak a magyar kormány és diplomácia egyértelmű támogatására. Feladatként említette annak áttekintését, hogy az állampolgársági folyamatot hogyan lehet még gördülékenyebbé tenni. Úgy látják, hogy a nyugati magyar diaszpórában komoly tartalékok vannak, ezért a külügyi tárca az év folyamán a tervek szerint újra tudja majd nyitni az előző kormány által bezárt konzulátusokat. Szólt arról is, hogy a külhoni magyarok szavazati jogának technikai részleteiről is rendelkező választási eljárásról szóló törvény szakértői munkái elkezdődtek.
Répás Zsuzsanna az ülés egy másik témáját ismertetve elmondta: módosítást dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik egyetemi tanulmányaikat Magyarországon szeretnék folytatni. Ennek értelmében az, aki magyar nyelvű középiskolában végzett, és az adott ország nyelvén leteszi az érettségit, azt elismerik középfokú nyelvvizsgának. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a felvételi pontoknál se kerüljenek hátrányba az ilyen diákok, jelezte. Az eddigi gyakorlat szerint azoknak a nyelvtudását azonnal elismerték nyelvvizsgának Magyarországon, akik otthon többségi nyelvű iskolába jártak. Azoknak viszont, akik magyar nyelvű középiskolába jártak, és letették az adott állam nyelvén az érettségit, ezt semmilyen módon nem ismerték el. Szeretnék ezt orvosolni, nem szeretnék, ha ez a határon túli magyar diákok arra ösztönözné, hogy ne magyar nyelvű középiskolában végezzék tanulmányaikat, mutatott rá a helyettes államtitkár.
MTI

Ki a miniszterelnök?
A posztkapitalista globalizmus rendszere recseg-ropog. A fedezet nélküli, nem létező, de mégis létezőként kezelt pénztömegek léggömbje hol itt, hol ott lyukad ki, s bármikor kipukkadhat, azt pedig nem tudni, hogy a bankvilág planetáris szintű kísérleti játékának összeomlása milyen következményekkel jár majd. A globális főhatalom orákulumai a lyukak foldozgatásán dolgoznak, ahelyett, hogy megpróbálnák kikötni a földre a légballont. Görögország és Olaszország élén már az ő embereik állnak, s az új román miniszterelnök életrajzát elnézve, tekintettel nyilatkozataira, illetve gazdaságpolitikai beállítottságára, minden jel szerint ő is engedelmes marionettje lesz a nemzetközi pénzvilágnak. Hiteltelen kommunikációs kísérlet lenne román fennhatóság alá kényszerült magyarként a román szuverenitásért aggódni. Sőt a kormányfőcsere rövidtávon akár még jót is hozhat az erdélyi magyarságnak. S az is meglehet, hogy egy kis országnak a makrogazdaság vonatkozásában nincs is más választása, mint úszni az árral.
Ráadásul van egy nagy különbség a magyar és a román helyzet között azon túl is, hogy Magyarország – épp önálló útkeresése miatt – nemzetközi politikai offenzíva alatt áll. Romániában elképzelhetetlen egy olyan kormány, mely kultúr- és oktatáspolitikában azt tenné, amit az SZDSZ-MSZP koalíció, mint ahogy az is elképzelhetetlen, hogy a nemzetközi fronton a román ellenzék hátba támadja a román nemzetpolitikai törekvéseket. S ez értelemszerűen tudati tényezőkre vezethető vissza.
Ez az, amivel a társadalmi jelenségeket az osztály- vagy az egyéni érdekre, azon belül pedig jellemzően az anyagi érdekre visszavezethető világképek, a szocializmus, kommunizmus és a liberalizmus (illetve ez utóbbi eszmekör egyik legmarkánsabb leágazása, az utilitarizmus) képtelen számolni. A kultúra legalább annyira meghatározza a gazdaságot, mint a gazdaság a kultúrát, ennyit a „gazdasági alrendszernek” rendszerváltás után is imamalomként ismételgetett túlsúlyáról. Romániában a nemzeti öntudatot nemhogy nem építették le a kommunizmus idejében, mint Magyarországon, hanem éppen ellenkezőleg, felhasználták azt a rendszer önlegitimációjára, mégpedig úgy, hogy közben a nemzeti gondolkodás presztízse ne sérüljön. S még ha a tömegek szintjén az aktuális felmérések mást is mutatnak, az elitnek soha nem kellett és nem kell ma sem megmagyarázni, hogy mi a nemzeti érdek. A román történelmet nemhogy nem fogják abban a szellemben átírni, mint ahogy tette azt Kádár-rendszer, amikor hősökből démonokat (Horthy, Teleki, Imrédy, Bárdossy), a hazaárulókból pedig (Károlyi Mihály) hősöket csinált, hanem még azt sem igen fogjuk megérni, hogy reális alapokra helyezzék az ország történelmét, valamint, hogy a mélyen ideologizált, teljesen valószerűtlen, régészetileg alá nem támasztott dákoromán kontinuitás eredetmondája mellett a valóságot legalább megközelítő elméletek is polgárjogot nyerjenek. Visszatérve a főkérdésre, egyelőre még egyik európai kormány sem mert szembenézni azzal, hogy milyen világ jöhet létre a jelenlegi romjain. Az Uniótól hiába várjuk a megoldást, s ha „beüt a krach”, az Unió kártyavárként omolhat össze.
Nem tudhatjuk, hogy mennyire lesz gyors az összeomlás, azonban mindenképpen indokolt lenne egy teljes paradigmaváltás, mely mind országos, mind lokális szinten az önellátás, a fenntartható fejlődés kulcsszavai köré építene túlélési stratégiát. Egy felelősségteljes kormánypolitika a mezőgazdaságra, azon belül pedig a kis- és középbirtokokra alapozna, s mindent annak rendelne alá, hogy életképes kisrégiókat hozzon létre tömegesen. A jelenlegi politikai elit kisded játékaival van elfoglalva s szajkózza a hivatalos propagandát a gazdaságélénkítésről, a fejlődés fenntartásáról, nem véve tudomást arról, hogy e gyakorlat folytatása kizsigereli a környezetet, feléli nemcsak unokáink, de, könnyen lehet, gyermekeink tartalékait is, miközben a struccpolitika iskolapéldájaként tudomást sem vesz azokról a változásokról, melyek küszöbön állnak. Ezen kellene változtatni elsősorban. S annyi hamis szólam után ebben tényleg elképzelhető lenne bizonyos román és magyar racionális, érdekek mentén megalapozott együttműködés, „közös dolgaink” legalább egy részének kölcsönösen előnyös rendezése.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sikeres volt a temesvári magyar színház anyaországi turnéja
A nyíregyházi Táncfarsang nyitóelőadásaként játszott Mellékhatásokkal a napokban ért véget a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagyszabású magyarországi turnéja.
Az intézmény a szűkebb és tágabb értelemben vett régióban több éve szervez kisebb vagy nagyobb horderejű turnékat, ezek közé tartozik a hagyományosan minden évben megszervezendő magyarországi turné is, mely iránt minden alkalommal nagyfokú az érdeklődés. A január és február hónapban kisebb megszakításokkal zajló esemény összegzése alapján kiderül, hogy a vendégjátékok során a színház hat produkcióját, kilenc településen, köztük Budapesten három színházban hozzávetőlegesen háromezer néző láthatta, így a húsz előadásból álló vendégjáték sorozatot sikeresnek könyvelheti el a színház. Az intézmény ezúton is köszöni a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának a támogatást, a befogadó intézményeknek, médiapartnereknek az együttműködést, a társulat áldozatos munkáját, a nézőknek pedig az érdeklődést.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Nagyenyed – Színi vándorlások az erdélyi szórványban
Egy nemesemberről és az ördögről
Mindössze egy-két plakát hirdette, hogy a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében szokatlan előadás készül, részleteket azonban senki sem tudott. Amikor egy kis várakozás után beléptünk, a nézőtér még üresen tátongott, de már ott volt a Duna Televízió kolozsvári stábja. A színpadon öt csinos lány – később megtudtuk, hogy színis főiskolai hallgatók – egy kupacban még elmélyülten sminkeltek. Fekete, testhez simuló kosztümjükhöz jól illett kifestett fehér arcuk. Pillanatnyilag úgy tűnt, hajdani farsangi időket idéznek fel, előadásuk folyamán azonban kiderült: ennél sokkal többről van szó.
A diákok Heltai Gáspár 99. fabulája alapján dramatizálták, vitték színre a nemesemberről és az ördögről szóló rövid történetet. A 16. századi, német anyanyelvűségből magyarra váltott (1536-ban tanult meg magyarul) író, nyomdaalapító, szerkesztő legmaradandóbb munkái éppen a fabulák. Ő maga a bevezetőben így jellemzi őket: „Mert noha a fabulák embertől talált és meggondolt dolgok, de azért ugyan velejesek és külemb-külemb szép és hasznos tanóságok vannak benne.” Tudjuk róla, azt is, hogy kiadványait jórészt maga írta, fordította és szerkesztette. Heltai az állatmeséktől eljutott a történeti jellegű novellisztikus ábrázolásig. Tanult nyelvén, következetes nyomdai helyesírással alkotta meg műveit. Vadas László rendező szerint a fabulák máig érvényes üzenetet hordoznak, amelyet az ifjú társulat modern eszközökkel, de korabeli játékstílussal adott elő. Véleménye szerint ők tulajdonképpen egy úgynevezett „moralitás játékot” mutattak be, amit kollegájával, a koreográfus Jakab Melindával együtt alkottak meg.
A társulat tagjai (Daróczi Noémi, Sebők Maya, Simó Emese, Sófalvi Krisztina, Udvari Kardos Tímea) ajándékként olyan látványos előadást produkáltak, hogy valósággal meglepték a képzős tanulókból, tanárokból és néhány városi látogatóból álló közönséget. A fiatalok azonnal érzékelték és értékelték a rövid előadás hatásos kifejezési módjait. Az előadók mind az öten kolozsvári egyetemisták, de négy különböző helyről érkeztek. Ketten Csíkszeredából, Kolozsvárról, Győrből (szintén erdélyi származású) és Budapestről, így igazi nemzeti csapatot alkotnak. Az előadáson a csapat összehangoltan, gyakorlottan szerepelt. Szavakkal és hatásos testmozdulatokkal egyaránt kifejezték Heltai gondolatait. A fabula Heltai „nyelvén” így kezdődik: „Egy kegyetlen és szegényekre megéhezett nemes ember, ki igen kegyetlenül nyomorgatja vala a szegény jobbágyokat, mind törvéntelen adóval, dolgoztatással és külemb színek alatt való sarcoltatásokkal és birságokkal annyéra, hogy teljességgel megnyomorodnak vala a szegény jobbágyok az ő kegyetlensége miatt.” A minden fabula után olvasható úgynevezett értelmezésben a 99. után ezt olvashatjuk: „inti e fabula az urakat, nemes népöket és kazdagokat, hogy kegyetlenek ne legyenek a szegényekhöz. De Szent Pál azt mondja, hogy egy kegyetlen ragadozónak sincsen az Istennek országában része.”
A sikeres kollégiumi fellépés után tovább utaztak, többek között Felvincre, Magyarpéterfalvára, Dévára, Petrozsénybe. A három nap alatt összesen hét előadást tartanak a közép és dél-erdélyi szórványban. Az enyedi előadás másnapján már pozitív visszhangja volt a péterfalvi előadásnak. A színjátszók nemes erőfeszítése mindenképpen dicséretes cselekedet azokon a vidékeken, ahol az élő színházi előadás olyan ritka mostanában, mint a fehér holló.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Megalakult az EMNP Maros megyei szervezete
Portik Vilmos a megyei elnök
Szerdán este a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban tartotta alakuló ülését az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete. Az ülésen jelen volt Toró T. Tibor megbízott elnök, Papp Előd, a Székelyföldi Régió elnöke, illetve a már megalakított nyolc helyi szervezet – Ádámos, Nyárádgálfalva, Székelybere, Marosszentgyörgy, Csíkfalva, Mezőbánd, Szováta, Marosvásárhely – elnökei és küldöttei.
Marosvásárhely erdélyi ügy
Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke a Népújság kérdésére kijelentette: – Ez az alakuló ülés egy természetes folyamat szerves része, hiszen Maros megye nélkül nem is lenne teljes a Néppárt szervezeti kerete. Maros megye és Marosvásárhely szimbolikus jelentőségű mind az EMNP, mind az egész erdélyi magyarság számára, hiszen az előttünk álló helyhatósági választásokon itt kellene olyan eredményt elérni, amely erőt adhatna másoknak is. Konkrétan: itt kellene visszaszerezni a 12 éve elveszített polgármesteri tisztséget.
– Az utóbbi időben nézeteltérések voltak az RMDSZ-szel közösen indítandó polgármesterjelölt körül. Történt azóta előrelépés? Meg tudnak ön szerint egyezni?
– Abban az esetben, ha az RMDSZ nem tart ki álláspontja mellett, hogy a fonnyadó tulipán jelével Marosvásárhelyen nyerni lehet, azt hiszem, minden esély megvan a megegyezésre. Számomra teljesen világos, hogy 2000 óta az RMDSZ háromszor próbálta meg visszaszerezni az elvesztett tisztséget, és hogy ez a tulipán jele alatt nem lehetséges. Erre három választás volt a bizonyíték. Félre kell tenni a pártérdekeket, be kell állni a sorba, és a közösen megtalált jelöltet segíteni. Ezt pártszínekben nem lehet, legyen az RMDSZ, MPP vagy akár EMNP. Kizárólag egy olyan egységes csapat kialakításával lehetséges, ahol a pártérdekeknek nincsen helyük. Ezért javasoltuk, hogy az lenne a legtisztább, ha formailag független jelöltként indulna a már megtalált Vass Levente, és a különböző politikai szereplők mellé állnának. Ha valaki a pártérdeket erőlteti, akkor tulajdonképpen azt akarja, hogy ne sikerüljön, és akkor alapos a gyanú, hogy esetleg más érdekek vagy más egyezségek vannak emögött. Ajánlom mindenkinek, így gondolja végig, mert az embereknek egyértelmű üzeneteket kell adni. Nem lesz könnyű így sem, tekintve a vásárhelyi etnikai arányokat, de azt hiszem, hogy együttműködéssel és akarással csodákra is képesek vagyunk.
– Egyes RMDSZ-politikusok szerint az összefogás csak szólam az önök részéről, mert ha valaki pártot alakít, azért teszi, hogy az RMDSZ erejét gyengítse.
– Az RMDSZ számára az együttműködés és összefogás azt jelenti, hogy feltétel nélkül támogatjuk az RMDSZ jelöltjeit, még akkor is, ha azok korruptak, tehetségtelenek és alkalmatlanok a tisztségre. Az EMNP nem azért alakult meg, hogy az elhasznált és korrupciógyanús embereket támogassa, hanem azért, hogy megkeresse azokat a tiszta embereket, akik képesek közfeladatra és azt képesek alázattal végezni. Ezért ad az EMNP ezeknek az embereknek szervezeti és jogi keretet. Az RMDSZ által hangoztatott egység, ismétlem, arról szól, hogy az ő jelöltjeiket kell támogatni. Ez tíz évvel ezelőtt talán érvényes is volt, amikor még az RMDSZ valóban ernyőszervezet volt, amely majdnem a teljes erdélyi magyarságot és annak minden szerveződéseit tömörítette, tiszteletben tartva a politikai pluralizmus elvét. Sajnos, már elmúlt, aki ma egységről beszél, az demagóg. Egység helyett én az összefogásról beszélnék, amikor egy magyar ügyet kell a többségi nemzetállami szemlélettel szemben érvényesíteni. Marosvásárhely ennek nagyon jó példája, együttműködésről kell itt beszélni, a közös cél, a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzése érdekében. Marosvásárhely erdélyi ügy, zászlóshajó a helyhatósági választásban.
Saját tanácsosi listákkal indulnak
Portik Vilmos megyei elnök legközelebbi tervei között említette, hogy megtalálják azokat a tisztességes embereket, akik eddig nem foglalkoztak politikával, vagy ha foglalkoztak is, nem szennyeződtek be ezáltal. Ezekre építkezve igyekeznek további szervezeteket létrehozni és minden lehetséges helyen olyan listát állítani, amelyre az emberek jó szívvel tudnak majd szavazni.
– Marosvásárhelyen is saját listát kívánnak állítani?
– Alapvetően az a célunk, hogy külön tanácsosi listát állítsunk mindenhol. Marosvásárhelyen sem látjuk ezt kizártnak. Ugyanakkor továbbra is keressük annak a lehetőségét, hogy valóban egységes magyar fellépést tudjunk felmutatni a polgármester-választáson.
– Mit jelent az önök számára, hogy Maros megyében is megalakult az EMNP? – kérdeztük Kali István alelnököt.
– Előrelépésnek tartom, mert növünk, ahogy gyarapodik a Néppárt. A megyei szervezet megalakulása után teljes gőzzel folytatjuk az eddigi nyolc szervezet mellett helyi szervezetek megalakítását a február 25-i alakuló kongresszusig. A választásokig legalább tíz szervezetet szeretnénk megalakítani.
A testület Portik Vilmost választotta megyei elnöknek. Alelnökök: Kali István és Benedek Zsolt, elnökségi tagok: Cseh Gábor, Borka Levente, Molnár Endre, Szakács Király István, Szakács Júlia, Hajdu Márk Christián.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Copotoiu: 2 évbe telhet a magyar szakok beindítása a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tájékozódott ma a tanügyminiszter. Catalin Baba a román és a magyar tagozat két-két képviselőjével folytatott megbeszélést, a találkozó nem volt sajtónyilvános.
A magyar oktatókat dr. Szilágyi Tibor szenátustag, egyetemi professzor is képviselte, aki híradónknak megerősítette, hogy informális jellegű volt a találkozó, a tanügyminiszter tájékozódni akart az egyetemen kialakult helyzetről, részleteket azonban nem kívánt elárulni a megbeszélésről.
Dr. Constantin Copotoiu rektor ugyancsak rádiónk megkeresésére elmondta, hogy a többi között a magyar szakok beindításáról is tárgyaltak. A tanügyminiszter arra kérte a feleket, hogy próbáljanak ideiglenes megoldást találni mindaddig, míg sikerül véglegesen rendezni a magyar szakok kérdését. Az intézmény rektora szerint legkevesebb két évbe telne az akkreditáció megszerzése, míg a magyar tannyelvű szakok elindítását az is akadályozza, hogy nincs elegendő magyar oktató.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az infrastukturális és szociális kérdések mellett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának létrehozásától is függővé teszik a kormányzati szerepvállalást. Az egyetem jelenlegi rektora, Constantin Copotoiu azonban tiltakozik ez ellen, mint mondta, nem tűrik, hogy politikai játszmák eszköze legyen a marosvásárhelyi orvosképzés.
Erdély.ma

Téli mese Háromkútról a Csángó Rádióban
Háromkút a Keleti Kárpátok belsejében, az 1800 méteres Nagy- hagymástól mintegy 4 kilométerre keletre egy kis patak völgyében, a Gyilkos-tótól körülbelül 12 kilométerre délre, míg a Gyimes völgyéből, a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen keresztül pedig 32 kilométerre található.
A település határtelepülése Hargita és Neamt megyének, ugyanis a két megyét a települést átszelő kis patakocska választja el egymástól. Közigazgatásilag a település Gyimesközéplokhoz tartozik.
A néprajzozók a gyimesieket is csángóknak nevezték el, akik a csángó szó egyik értelmezése szerint „elkóboroltak”, vagyis „elcsángáltak”. Viccesen azt is szokták mondani, hogy Háromkúton laknak a „legcsángóbb” csángók, hiszen a háromkútiak kétszer is elcsángáltak: először a Gyimes-völgyébe majd másodszor Háromkútra. Háromkútra először csak ideiglenes szálláshelyeket, úgynevezett kalibákat készítettek, és ott töltötték a nyarat állataikkal együtt, majd ősszel Szent Mihály táján leköltöztek a gyimesi falvakba.
A gazdák egy idő után rájöttek, hogy Háromkúton megvannak a megfelelő feltételek ahhoz, hogy állattartásból meg tudjanak élni és elkezdték kialakítani, építeni az állandó élettereiket. Viszont, ez nagyon hosszú folyamat volt, mert 1929-ben is csupán három család élt állandó jelleggel a településen. Rá 10 évre már 15 család élt a településen állandó jelleggel, és 70 család ideiglenesen. Ezek után már a település faluként szerepelt. Iskolája, temploma és kultúrterme is lett.
A megélhetést nagyrészt a famegmunkálás, az állattartás és a mészégetés biztosítja.
Nagyon gazdag hagyományvilággal rendelkezik, magába foglalja a régi gyökereket. Sokszínűség jellemzi a helyi népi kultúrát, amely annak tudható be, hogy nagyon sokáig elszigetelt település volt, ahonnan a lakók alig mozdultak ki.
A csángó falvakba nagyon fontos a hitélet. Amíg nem lett a településnek temploma, addig a hívők minden év június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén hallgathattak búcsús szentmisét egy haranglábnál, amely a mostani temető helyén állt. Mivel idős volt a lelkiatya, és messziről kellett bemenjen a faluba lóháton vagy szekéren, a település lakói egy évben csak egyszer hallgathattak misét, ezért többször átmentek a hegyeken a légvonalban körülbelül 15 kilométerre található a Neamt megyei Gyergyódamucra misét hallgatni. A gazdák egy idő után rájöttek, hogy Háromkúton megvannak a megfelelő feltételek ahhoz, hogy állattartásból meg tudjanak élni és elkezdték kialakítani, építeni az állandó élettereiket. Viszont, ez nagyon hosszú folyamat volt, mert 1929-ben is csupán három család élt állandó jelleggel a településen. Rá 10 évre már 15 család élt a településen állandó jelleggel, és 70 család ideiglenesen. Ezek után már a település faluként szerepelt. Iskolája, temploma és kultúrterme is lett.
Végül 1951-’52-ben a falu lakói a mostani templom helyén lévő romokban heverő bárói házból templomot építettek, ahová az akkor Gyergyószentmiklóson szolgálatot teljesítő pap kijárt minden hónapban egy alkalommal misézni. Mostanra már havonta két alkalommal tartanak szentmisét a településen. 2010-ben a település temploma egy Szűzanya-szoborral is gazdagodott, ugyanakkor a kis templomot nagyrészt újjávarázsolták, nagyon sok mindent felújítottak többségben a Dobai Sándor atya pénzadományain keresztül.
Végezetül az iskoláról is néhány információ: a 2011/2012-es tanévben 8 iskolás gyerek van szimultán oktatásban: 5 első osztályos, 1 második osztályos, 1 harmadik osztályos és 1 negyedik osztályos. Az óvodában 18-an vannak. Ezek a számok évről évre nőnek, ezért is merült fel egy közösségi ház építése, amely helyet adna az iskolának is. Egyelőre ez még elképzelés, mert nagyon sok probléma felmerült az engedélyek megszerzésénél, de a pénz folyamatosan gyűl, és remélhetőleg tavasszal elkezdődhet az építkezés.
A jelenlegi téli időjárás nem jobb mint az ország más területein, körülbelül 60-70 centiméteres hó van, –30 fokos hidegek. A közlekedés kicsit nehézkesebb, mert az utat nem takarítják, így vagy szánnal, vagy gyalog tudnak bemenni Gyergyószentmiklósra.
csangoradio.ro
Erdély.ma

Fejétől büdösödik a hal…
…tartja a szólás. És nem véletlenül. Mondhatni nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy így van. Meglepődünk, megdöbbenünk, amikor fiatalok időnként, szinte menetrendszerűen ordítják, firkálják a falra, „Ki a magyarokkal az országból!”, „Románia a románoké!”. De nincs miért megdöbbennünk, hiszen például a nagy nézettségű Realitatea Tv egyik, képpel is alátámasztott szövegében naponta sokszor elhangzik: „Románia a románoké. Azoké, akik nem lopnak, akik dolgoznak, akik küzdelmesen, de szeretettel nevelik gyermekeiket, azoké, akik nevetnek, barátaik vannak, szeretik egymást, olyan embereké, akiknek szép az arcuk és a lelkük, az okos embereké, akik a többség javáért feláldozzák magukat, akik alkotnak, építenek. Románia a miénk, nem az övék.” Tiszta beszéd. Aki nem román, annak kuss. Örvendjen, hogy eddig még nem űzték ki az országból.
Ezt a botrányos szöveget utólag, mintegy két hét múltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács beadványának köszönhetően, kivették a Realitatea Tv műsorából. A mag azonban el van vetve. Aki látta, egyhamar nem felejti el. A mérgező gyom kihajthat.
A magyarellenesség, mint szeg a zsákból, gyakran előbújik. Úgy is mondhatjuk, állandóan jelen van, benne van a levegőben. Ott él nem is olyan nagy mélységben, és amint teheti, fölüti a fejét. És állandóan vannak, akik gondoskodnak arról, hogy így legyen.
A kettészakadt Realitatea Tv másik fele sem akar lemaradni e nagy, e „dicső”, „nemzetféltő” tevékenységben. Február 11-én este, 10 óra után, a nagy havasalföldi hótorlaszok bemutatása után, ugyanabban a hatóságokat ócsárló műsorban – nehogy a nézők elunják magukat, amolyan emlékezetfrissítőként – ránk is sort kerítettek.
A két meghívott, a „kérdés” két „kiváló szakértője”, C. V. Tudor és Gh. Funar jelenlétében, szorgalmasan festették az ördögöt a falra. Nyomban az elején szóba került, immár ki tudja hányadszor, a szerintük nem létező Székelyföld. Az, hogy itt, saját hazájukban, úgymond kisebbségi sorban tartják a románokat. Hogy amint a maroshévízi polgármester keservesen elpanaszolta, a megyei tanács úton-útfélen hátrányos megkülönböztetésben részesíti városát, anyagilag nem támogatja őket kellőképpen stb. Hogy vérlázító módon a kormány szemet huny efölött, hogy a kisujját sem mozdítja értük.
Hargitából, saját hazájukból elüldözik a románokat. Az értelmiségiek legnagyobb része, így a tanárok, már el is költözött innét. Arról persze szó se hangzott el, hogy ezeket az „őslakosokat” az „aranykorszakban” az erőltetett iparosítással, a magyar oktatás tervszerű elsorvasztása, a helyi közigazgatás tervszerű elrománosítása idején telepítették a nem létező Székelyföldre.
A csíkszeredai főpap arról panaszkodott, hogy a nem létező Székelyföld egyik falva színtiszta román volt, de mára már alig laknak benne románok. Nem említette, miért. Talán „elüldözték” őket, akár a többieket. Netán az elmagyarosítás „áldozatai” lettek.
„Természetesen” sehol egyetlen szó arról, hogyan folyt 1918 után Erdély-szerte az erőszakos románosítás. És hogyan folyik ma is, erőszakmentesen, sunyi módon, de lankadatlanul.
Aztán fölvetődött a műsor szerkesztőit és a nagy nemzetféltőket rendkívüli mértékben nyugtalanító kérdés: mi egyáltalán a székely? Amit mi, mint mondták, pillanatnyi érdekünknek megfelelően hol magyarnak, hol székelynek mondunk. S amit ők nem értenek. Nem fogják föl ezt a számukra tébolyító kettősséget. Magyarok-e tehát a székelyek vagy sem?
Következett a területi önkormányzat megvalósításának nemzetállam-fenyegető réme. A területi önkormányzat igényének törvénytelensége. Mindeközben folyt a képi aláfestés. A madéfalvi emlékmű, amint ormán a „félelmetes” turul „fenyegetőn” tárja szét szárnyait. A kedves néző idegeit borzoló „rejtélyes” jelek – vagyis rovásírásos sorok – bemutatása. „Borzalmas” képek piros-fehér-zöld kokárdát viselő „marcona”, kucsmás, bajuszos bácsikról. „Felháborító”, „idegen” piros-fehér-zöld, címeres zászlót lengető „félelmetes” atyafikról. Táncoló, „ismeretlen” – székely – népviseletbe öltözött gyermekekről.
Nem maradhattak el a térképek sem. Piros-fehér-zöld Nagy-Magyarország darabokra szabdalva, amint egy kéz Erdélyt – talán ilyen nevű terület, esetleg tartomány sem létezik –, maga felé húzza. A nem létező Székelyföld ugyanilyen színekben, körülötte sűrű szögesdrótfonadék. Aztán a területi önkormányzattal rendelkező Székelyföldtől – a bemondó szavai szerint – Magyarországig vágott, azzal összekötő széles folyosó, a második bécsi döntés utáni Észak-Erdély. Amivel a székelyföldi területi önkormányzattal kapcsolatban már több ízben is riogatták a tévénézőt.
Szóval, „remek” kis műsor volt. Egy ilyen láttán nem csoda, ha a nézőben fölmerül, „mit keresnek ezek, ezek az idegenek itt, a mi országunkban?” Majd ezt követően „ki velük az országból!” Mint ahogy az sem csoda, hogy a kolozsvári önkormányzat román tanácsosai, pártállástól függetlenül egy emberként, heves ellenvetés kíséretében – legnagyobb dicsőségükre –, megtagadták a Kolozsvári Magyar Napok folyó évi rendezvényeinek anyagi támogatását.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Új elnök az E-MIL élén
A költészet megmarad, a költők is maradnak, és az sem igaz, hogy nem olvassa már őket senki – ezekkel a Király László költő által megfogalmazott szavakkal jellemezhető leginkább a hétvégén lezajlott irodalmi fesztivál hangulata.
A háromnapos rendezvénnyel az Erdélyi Magyar Írók Ligája, közismert nevén az E-MIL ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
Csütörtök este Noszlopi Botond, a 2006-ban Méhes György-debütdíjat elnyert költő A szórakoztatás mesterfoka című kötetét mutatta be Murányi Sándor Olivér. A pénteki rendezvény a Holt Költők Társaságának, azaz a fiatalon elhunyt alkotóknak állított emléket. Jancsó Noémi, a 22 évesen halálra gázolt költőnő összegyűjtött írásait tartalmazó, A webkamera-arc című kötetet Egyed Emese méltatta. „Egy nagyon fiatal és mégis veleszületett bölcsességgel rendelkező lány keresi az élet értelmét, az elvesztett szolidaritást. Jancsó Noémi a belső titkokra figyelő szerző volt, aki arra törekedett, hogy valami teljesen újat kezdjen el, valamit egészen másként csináljon” – mondta az irodalomtörténész, majd átadta a szót a két éve elhunyt Jancsó Noémi barátainak, akik felolvastak a kötetből. Egykori pályatárs, Egyed Péter költő, író emlékezett az 1998-ban, 42 évesen eltávozott Veress Gerzsonra, akinek Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét mutatta be. „Mindig lobogna, a költészeti láz-állapot természetével születik és ezzel csatlakozik a Forrás második nemzedékéhez, főleg Király Lászlónak, Farkas Árpádnak és Csiki Lászlónak a láz-állapotához. A láz marad! – kiáltja versében” – idézte meg Veress Gerzson emlékét a régi barát.
Az E-MIL szombaton közgyűlésen döntött a tisztújításról, amelynek eredményeként László Noémi költőnő vette át az elnöki tisztséget Orbán János Dénestől. Az ügyvezető elnöki feladatokat Király Zoltán látja el, a választmány további tagjai Karácsonyi Zsolt, Gáll Attila és Fekete Vince. A közgyűlés után Bréda Ferenc mutatta be Egyed Emese Briszéisz című kötetét, Király László pedig Benő Attila A kórus és a kutyák című könyvét ismertette. A fesztivál méltó zárásaként ifjabb Fodor „Netti” Sándorral és zenekarával mulatozva kívántak egymásnak további sikeres tíz évet az erdélyi írók és irodalomkedvelők.
T. K. I.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL Kolozsváron
László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke
Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált.
Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész.
Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz.
Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált.
Ferencz Zsolt
„A költészet két ember dolga”
Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását.
Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik.
Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni.
Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket.
Zay Éva
A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

Orvoshiány Erdélyben is
Az országos átlagnál is súlyosabban érinti Erdélyt a helyzet, többek között Hargita megyét az egészségügyi szakemberek külföldre távozása – tudtuk meg a Hargita Megyei Orvosi Kamara elnökétől. Dr. Pázmán Enikőt annak kapcsán kérdeztük, hogy az országos kamara adatai szerint az elmúlt öt évben több mint tízezer orvos hagyta el az országot a jobb megélhetés reményében.
Dr. Pázmán szerint Hargita megyében az elmúlt négy évben húszan kérték a kamarától a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolást, közülük végül 17-en hagyták el Romániát.
A kamaraelnök szerint legtöbben a közismert megélhetési okokból döntöttek a kivándorlás mellett, de akadt olyan székelyföldi is, aki a szakmai előmenetel nehézsége miatt távozott. „Egyik kollégám például tíz év régiség ellenére sem kapta meg a szakorvosi minősítést, mert nem végezte el a rezidensképzőt, ám ott, ahová végül kitelepedett, minden nehézség nélkül megkapta a diplomát az eddigi gyakorlata alapján” – magyarázta dr. Pázmán. A Nyugaton szerencsét próbálóktól kapott visszajelzések alapján kijelenthető: bár külföldön is keményen kell dolgozni, a teljesítményt értékelik, és kiszámítható életpályával díjazzák – tette hozzá.
Tüdőgyógyászt, vesegyógyászt, onkológust csak nagyítóval találni a székely megyékben
Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a szakemberhiány a családorvosok körében nem jelent gondot, viszont sürgősségi orvost, szülészorvost, intenzíves szakorvost, tüdőgyógyászt, vesegyógyászt, onkológust csak nagyítóval találni a megyében. Tájékoztatása szerint a kisebb kórházaknál tapasztalható munkaerőhiányban a rezidensképzés központosítása is komoly szerepet játszik. Mivel a kezdő orvosok csak a nagyobb egyetemi központokat ismerik, azt gondolják, hogy máshol már nem lehet érvényesülni, továbbfejlődni. „Románia sajnos duplán veszít az orvosok elvándorlásával: nemcsak a külföldre távozó szakemberek azonnali hiányával kell szembesülnie, hanem egy következő orvosnemzedék kinevelése is rengeteg időbe és pénzbe kerül” – fejtette ki Tar.
Nem tudják pótolni a nyugdíjasokat
Hargita megyétől eltérően Kovászna megyében éppen a családorvosi rendszerben okoz gondot az utánpótlás hiánya, mivel a praxisok betöltői közül sokan állnak nyugdíjazás előtt, viszont a kivándorlás nem kifejezetten jelentős. Bár az elmúlt esztendőben az 560 háromszéki orvosból 14-en jelezték kivándorlási szándékukat, végül mindössze hárman hagyták el az országot – tájékoztatta lapunkat Ágoston László, a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője. Ezzel szemben Kerekes Jenő, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke hét külföldre távozó orvosról tud, ám szintén úgy véli, nem kétségbeejtő a helyzet. „Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora a kísértés: Háromszéken egy rezidens orvos bére alig 800 lej, ezzel szemben külföldön ugyanazért a munkáért 2500 és 5000 euró közti fizetést biztosítanak” – figyelmeztetett.
Négyszáz, bizony, dalolva menne
Marosvásárhelyen, a megyei sürgősségi kórházban több mint 500 állás betöltetlen a létszámstop miatt, ugyanakkor egyre többen kérik a külföldi munkavállaláshoz szükséges iratokat, jóváhagyásokat – ismertette a helyzetet Lavinia Cosma, a kórház szóvivője. Maros megyében másfél év alatt közel 400 orvos és ugyanennyi szakápoló, gyógyszerész és asszisztens kérvényezte a nyugati munkakereséshez szükséges dokumentációt. A legnagyobb szakemberhiánnyal az idegsebészeten, a szülészeten és a szívsebészeten küzdenek.
Barabás Angéla hat éve végzett, általános orvosként próbált elhelyezkedni, de csak Marosvásárhelytől távoli faluban kapott volna állást egy családorvosi rendelőben. „Vagy ott kellett volna albérletet találnom, vagy naponta ingáznom. Annyi pénzt pedig nem kaptam volna, hogy bármelyik változat mellett is kecsegtető legyen a munkahely” – magyarázta a fiatal orvos, aki végül úgy döntött, Magyarországon próbál szerencsét. „Ott is vidéken dolgozom, egy kisváros kórházában, de lakást biztosítanak számomra, és az itthoninál nagyobb kezdő fizetést” – indokolta döntését. A frissen végzett orvosok közül leginkább azoknak van esélyük a külföldi munkára, akik idegen nyelveket beszélnek. „Én is és a barátom is elvégeztük az általános orvosi kart, mindketten beszélünk angolul és németül, így aztán eleve valahol ezeken a nyelvterületeken próbálkozunk” – ismertette terveit Kelemen Kata, aki elárulja azt is, hogy már az egyetem alatt tudatosan készültek arra, hogy itt megszerzett tudásukat külföldön kamatoztatják.
Ötvenhatezer aktív orvos van Romániában
Jelenleg 56 ezer aktív orvos szerepel a Romániai Orvosi Kamara nyilvántartásában, közülük 13 ezren rezidensként, kétezren pedig nyugdíjasként dolgoznak. A kamara elnöke, Vasile Astărăstoaie szerint a szakemberek számának csökkenése több okra vezethető vissza: egyrészt sokan hagyták el az országot az itthoni alacsony kereseti lehetőségek miatt, másrészt a kormány 2010-ben, a válságcsökkentő intézkedések keretében, leállította a megüresedett állások betöltését, így 45 ezer praxis orvos nélkül maradt. Ritli László egészségügyi miniszter a hétvégén bejelentette: az idei első félévben az állások egyharmadát a kormány törvénymódosítással felszabadítja a felvételi tilalom alól.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Történelem-adásvétel
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a román–magyar megbékélésnek.
A Basta generális által vezetett császáriak (18 ezer katona) és az erdélyi nemesség közötti szövetség csupán azzal magyarázható, hogy a Habsburgok megpróbáltak rendet teremteni Erdélyben, ellenőrzésük alatt akarták tartani ezt a provinciát (valamint azt, hogy ne mondjon le a törökök elleni harcról, s hogy ne közeledjék Lengyelországhoz). Ezt bizonyítja az, hogy – amikor az erdélyi országgyűlés (a Diéta), megszegve a császárnak tett esküjét, Tordán harmadszor is Erdély trónjára ülteti Báthori Zsigmondot, Lengyelország pedig növeli befolyását Moldvában, ahol visszaülteti a trónra Ieremia Movilát, és Havasalföldön 1600 és 1601 telén fejedelemmé teszi Simion Movilát – rehabilitálják Mihai Viteazult, helyreállítják a kapcsolatait II. Rudolffal Bécsben és Prágában 100 ezer tallér katonai támogatást nyújtanak neki, valamint Zilah közelében, Goroszlónál 1601. augusztus 3-án közösen győzelmet aratnak Báthori Zsigmond fölött. De Mihai meggyilkolása, amire 1601. Augusztus 19-én került sor Aranyosgyéresen, csupán csak Basta generális „egyéni ambíciójával” indokolható, a gyűlöletté fokozott rivalitással, nem pedig „a császári udvar magatartásával”, illetve „a császár céljaival”.
Ezért számunkra hamisnak tűnik az ilyen szónoklat: „Mihai tragikus alakja meghatározóan befolyásolta a román történelmet, az ő átfogó elképzelése és bátor tette modellt állított és korszakot nyitott”, illetve az, hogy „Mihai Vitezul legendás alakja (Tisztára legendás! – a szerző megjegyzése) őrködik a középkori világ távoli végein és a modern román társadalom kora hajnalán, mint az egész történelmünkön átvonuló, soha ki nem alvó egyesülési és szabadságvágy megtestesülése.”
Amint várható volt, a XVII. századról szóló leckékben még inkább felerősítik az egyesülésről, a függetlenségről és a törökellenes harcról alkotott mítoszokat. A XI. osztályos tankönyvben a lecke címe: „Mihai Viteazul politikai öröksége”; a VII. osztályosokéban pedig így lezdődik a lecke: „A Román Országok történelme a XVII. században és a XVIII. század elején a Mihai Viteazul uralkodásával létrejött megvalósítások: a függetlenség visszaszerzése, a pasalikká válás veszélyének megszüntetése és az először létrehozott egyesülés jegyében folyt.”
Megint megfeledkeznek a Magyarország királyával (ez esetben a német-római császárral), illetve az erdélyi fejedelemmel szembeni alárendeltségről, vazallusi viszonyról, vagy pedig a fogalmazásmóddal kendőzik azt. Például azt állítják, hogy „Radu Şerban havasalföldi uralkodása első felében a Mihai Viteazultól örökölt teljes függetlenség jegyében történt (1602—1605), amikor II. Rudolf császár pártfogoltja volt, előbb a császár ültette Şerbant a trónra (1603. december 10-én), még mielőtt a szultán is megtette volna (1605 áprilisában)”. Miféle függetlenségről beszélhetünk azután, hogy az említett urakodót beiktatta valaki, és hűbérúra volt neki?!
Meg kell jegyeznünk, hogy Radu Şerban szövetségi szerződéssel hűséget esküdött több erdélyi fejedelemnek is: 1605-ben Bocskai Istvánnak, 1607-ben Rákóczi Zsigmondnak és 1608-ban Báthori Gábornak. Utóbbi 1608-ban hábérura lett Constantin Movilának is, Moldva uralkodójának. De 1611 februárjában Báthori Gábor mindkét vazallusa hűbéresi szerződést kötött II. Mátyás főherceggel, Magyarország királyával kölcsönös katonai támogatás érdekében, ugyanis Báthori Gábor 1611-ben lerohanta Havasalföldet. A tankönyvszerzők viszont úgy állítják be Radu Şerbant, mint aki „1603-ban, majd pedig 1611-ben az országegyesítő helyzetében volt”.
A Bethlen Gábor (1613—1629) fennhatóságát sem ismerik el Havasalföld fölött, jóllehet megemlítik azt, hogy 1617-ben a bojárok Lupu Mehedinţeanu pohárnok vezetésével fellázadtak, és ehhez támogatásban részesültek, továbbá azt a „Habsburg javaslatot” is, amely – „egy »dák királyság« létrehozására vonatkozott, aminek keretében helyet talált volna mindhárom Román Ország – megvalósítatlanul maradt terv volt”. De szót sem ejtenek a Gavril Movilával 1619-ben kötött szerződésről. Gavril Movilă 1618 és 1620 között Havasalföld vajdája volt.
Hasonlóképpen járnak el I. Rákóczi György (1630–1648) esetében is. Jóllehet részletesen bemutatják a bojárok ellenzéki magatartását Leon Tomşa vajdával (1630– 1632) szemben, valamint azt is, hogy 1632-ben hogyan iktatták be a brâncoveni-i Matei agát Havasalföld vajdájaként, I. Rákóczi György tetteit elhallgatják, és úgy tesznek akkor is, amikor II. Rákóczi György (1648– 1660) szerepéről kellene szólniuk.
Sem „a Matei Basarab uralkodása idején 1635-ben, 1636-ban, 1638-ban, 1640-ben, 1647-ben, 1650-ben és 1651-ben Erdély és Havasalföld között megkötött hét szerződés”, sem pedig „a Vasile Lupu idején 1638-ban és 1646-ban Moldvával megkötött két szerződés” nem tekinthető elegendőnek arra, hogy az erdélyi fejedelmek fennhatóságát bizonyítsa. Pedig néhány előírást is idéznek belőlük: Mateinak évente 5000 forintot kellett fizetnie (1635), Vasile Lupu számára megtiltották, hogy I. Rákóczi György tudta és jóváhagyása nélkül katonai akciót folytasson Matei Basarab ellen (1638), különben Matei Basarab ebben az évben tett hűségesküt I. Rákóczi Györgynek – immár harmadszor. Egyébként a XI.-es történelemkönyv is megemlíti, hogy Vasile Lupu 1648 után megszegte a szövetségi szerződéseket, és ismételten megtámadta Matei Basarabot (áthágva ezáltal az 1646-ban kötött jó szomszédi megállapodást is), 1650-ben I. Rákóczi György és Matei Basarab felújította a régi szövetségi szerződéseket, sőt 1651-ben külön megállapodást kötött: véd és dacszövetséget minden ellenséggel szemben, és „Havasalföld uralkodója nem késlekedik felhasználni ezt a megállapodást arra, hogy a Vasile Lupuval szembeni konfliktust eldöntse (1653 májusában)”. A tankönyvszerzők azonban egyszer csak „elszólják magukat”. Feltételezvén azt, hogy II. Rákóczi György részt vett a seimenek felkelésének elfojtásában (1654– 1655-ben), kijelentik: „Constantin Şerban megmentette a trónját, egy újabb szerződés árán”, amit egy „hűségi szerződés” követett (1656 januárjában), ugyanakkor megemlítik azt is, hogy ennek a szerződésnek a szövegébe „belefoglaltak olyan cikkelyeket is, amelyeket elődje sohasem fogadott volna el” (jóllehet az évi 2500 arany fizetéséről megegyeztek már 1635-ben, és hogy az erdélyi fejedelem barátai közül válasszák a tisztségviselő bojárokat, az sem újdonság – lásd az 1631-ben kötött szerződést).
A Constantin Şerban uralmát követő időszak tárgyalásakor visszatérnek a vazallusság tagadásához. Így azt állítják: „a II. Rákóczi György és III. Mihnea között létrejött szövetségi és örökös barátsági szerződésben, amelyet Nicolae Iorga kizárólag katonai szerződésnek minősített, az adott körülmények között a kapcsolatok teljes mértékben paritásosak voltak, amilyenekre Matei és Constantin a maga korában hiába törekedett, amikor a szomszédban az uralkodó összetartó arisztokráciára számíthatott és erős hadsereggel rendelkezett”.
A XVII. század végén, a Habsburgok törökellenes offenzívája közepette újabb szövetségi szerződések születtek. 1685-ben Şerban Cantacuzino (1678–1688) és Apafi Mihály (1661–1690) „védelmi szövetséget” kötött, s úgy tűnt, hogy az erdélyi fejedelem, akárcsak elődei is, a felettes helyzetében volt. Miután Apafi fejedelem és az erdélyi „rendek” (a Diétát alkotó főurak) behódolnak I. Lipót Habsburg császárnak, s kötelezik magukat, hogy évente 700 ezer forintot fizetnek annak fejében, hogy megtarthatják az ország hagyományos autonómiáját, a kiváltságaikat, és védelmet nyernek a törökökkel szemben (1686–1688), Şerban Cantacuzino havasalföldi vajda is hódoltsági szerződést köt a Habsburgokkal, amelyben „elismerik családjának örökléses uralmát és birodalmi bárói rangját”. A havasalföldi küldöttséget Iordache Cantacuzino vezette, aki 1688 októberében indult Bécsbe, azzal a céllal, hogy aláírja a fenti szerződést, s 1689 januárjában alá is írta; miután Şerban Cantacuzino meghalt, és Constantin Brâncoveanu foglalta el a trónt. Ebben a szerződésben benne volt „a Habsburgok iránti hűségeskü”. A tankönyvek gyakorlatilag tagadják ennek a dokumentumnak a létét; előbb azt állítják, hogy „Brâncoveanu visszahívta az elődje által Bécsbe küldött delegációt”, majd azt állítják: „Újabb tárgyalásokat követően, 1689-ben szerződést írtak alá a Habsburgokkal, amely elismeri Havasalföld személyiségét, de a formális behódolását is”.
A Brâncoveanu és a Habsburgok közötti 1690-es konfliktust a császári terjeszkedési érdekeknek tulajdonítják, s nem pedig annak, hogy a román vajda nem teljesítette a szerződésben előírt kötelezettségeit. S a szerzők mellőzve bármi magyarázatot, azt írják: „a szerződést nem lehetett alkalmazni”. Valójában Brâncoveanu Thököly Imrét támogatta katonailag is, a kurucok fejét, akit a törökök segítettek abban, hogy kiűzze az osztrákokat Erdélyből. 1690-ben Brassó mellett, Zernyesten Brâncoveanu a törökök, tatárok, moldvaiak (Constantin Cantemir jelentős katonai alakulatot küldött) és a kurucok oldalán harcolt, és győztek, de ez nem bizonyult tartós sikernek, a Habsburgok ugyanis rövid idő alatt újra elfoglalták Erdélyt. Hasonlóan balszerencsésnek állítják be Constantin Cantemir (1685–1693) moldvai vajda próbálkozását is. Ő azért, hogy „Lengyelország terjeszkedési akcióit meghiúsítsa”, „1690-ben Szebenben titkos szerződést kötött a Habsburgokkal, amely gyakorlatilag eredménytelen volt” (ugyanabból az okból, mint a Brâncoveanu által aláírt szerződés).
A két szerződés közötti hasonlóság – hűségeskü, az uralkodó család örökléses uralmának elismerése, nemesi cím – a moldvai uralkodó fia, Dimitrie [Dimitrie Cantemir, Moldva későbbi uralkodója] grófi címet kapott –, s feltehetőleg a törökök elleni katonai együttműködés Ausztria valóságos szándékairól tanúskodik: előszedte az Anjou-terveket.
Ugyanakkor ha tekintetbe vesszük a Cantemirek és a Brâncoveanuk közötti konfliktust, s nem utolsósorban azt, hogy Constantin Brâncoveanu mennyire változékony politikát folytatott, akkor jobban megértjük az 1690-es eseményeket; s ha hozzászámítjuk azt, hogy a Porta és Franciaország támogatta a Habsburg-uralom ellen fellázadt erdélyi nemességet, sőt fejedelmi székbe juttatta és 1690 júniusától októberéig ott tartotta Thököly Imrét, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a Habsburgok törökellenes terve nem volt teljes mértékben sikeres.
Azt is megemlítenénk, hogy a tankönyv szűkszavúan kezel bizonyos dolgokat. Megelégszik azzal, hogy bejelenti: „1694-ben Constantin Duca (1693–1695) megújította a [Moldva és a Habsburgok közötti] szerződést”, néha pedig bizarrul, mondhatni kétértelműen fogalmaz: „1695-ben megerősítették a vajdának adományozott címet, azt, hogy a Német-római Szent Birodalom hercege. Brâncoveanu mindenáron megpróbálta elkerülni az ország hadszíntérré válását, vagy azt, hogy a Habsburg Birodalom részévé tegyék.”
Viszont hiányzik a képből a brâncoveanui külpolitika kétkulacsossága. Vagyis jóllehet Brâncoveanu 1703 és 1711 között [a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején] a Porta politikáját szolgálta Erdélyben, ellátta a kurucokat és menedéket nyújtott nekik (Pintea Vitéz csupán egyike volt a számos bihari és máramarosi román csapat vezetőinek, akik Rákóczi Ferenc magyar kurucainak oldalán harcoltak az osztrák uralom ellen), VI. Károly Habsburg császár mégis 1713-ra és 1714-re vonatkozóan megújította a havasalföldi vajda számára a menedékjogot, megengedte, hogy török veszély esetén családjával együtt Erdélybe meneküljön, valamint azt, hogy ott a birtokait újabb vásárlásokkal gyarapítsa; az 1701-ben kibocsátott császári oklevél alapján tehette ezt; valamint Bécs belegyezésével házat és birtokot vásárolhatott Brassó, Fogaras, Vajdahunyad vidékén. A Brassó közelében lévő Felsőszombatfalva már a tulajdonában volt, Preda Brâncoveanu országbírótól örökölte, akinek I. Rákóczi György özvegye adta zálogba, II. Rákóczi György pedig megerősítette a zálogbaadást. (Azok között a javak között, amelyekért Brâncoveanut a törökök megkínozták és lemészárolták, számos ingatlan volt – 172 havasalföldi birtok és 7 erdélyi birtok, együttes értékük 2 millió piaszter –, továbbá, marhacsordák, ékszerek, rengeteg pénz – a bécsi bankokban 244 884 forint, a velencei bankokban 196 498 dukát –, ami bőven kamatozott. Brassóban amellett, hogy több házat és telket birtokolt, sok pénze volt elhelyezve az ottani bankokban.) (Folytatjuk)
Gabriel Catalan
Új Magyar Szó (Bukarest)

Sajátosan értelmezett demokráciánk
A MOGYE-n az utolsó szenátusi gyűlésre került sor ebben az összetételben. Mert törvényesség ide vagy oda, a minisztérium által el nem fogadott charta megfelelő passzusaira hivatkozva, a magyar oktatók távolmaradása ellenére, megtörténtek az egyetemi választások, azaz a kari tanácsok és az egyetemi szenátus tagjainak a részleges megválasztása.
Amint tudjuk, hat személy elvállalta a nevünkben a “meg-mérettetést” az orvosi karon, némileg felidézve a csausiszta időkben használatba került “magyarul beszélő román dolgozók” fogalmát. A diákok dicséretére legyen mondva, egyetlen önjelölt sem akadt.
Az utolsó szenátusi gyűlés is az elvárt módon zajlott. Újból megtudtuk, hogy mindenért mi, magyarok vagyunk a hibásak (a választások bojkottálása mellett pl. a plágiumügyért is, ami nyilvánvaló módon Hobai professzortól indult), ezért már nem is mernek magyar orvoshoz fordulni (figyelem, kollégák!), aztán a rektor összemosta a saját álláspontját a miniszterével, és csak nagy nehezen hagyta szóhoz jutni a miniszterrel való megbeszélésen szintén jelen levő, tehát éppoly hiteles információkat szolgáltató Szilágyi professzort.
Amikor pedig a szenátus minden tagjához intéztem a kérdést: Milyennek minősíthető az a választás, ahol az abszolút többség választja meg a kisebbség képviselőit, demokratikusnak vagy antidemokratikusnak? – erre a rektor csak annyit válaszolt: törvényesnek. (Megjegyzem: a régi charta alapján a magyar oktatók maguk választották meg saját képviselőiket, az új chartát pedig még nem fogadta el a tanügyminisztérium.)
Coros doktor pedig – szenátusi társai nevében is – kifejtette, hogy neki nem az számít, hogy román vagy magyar, hanem a szakmaiság.
Az már költői kérdésnek maradt, amit ezután tettem fel: “Úgy gondolják, hogy ez a hat személy képviseli szakmailag a leginkább a magyar oktatókat?”
Lőrinczi professzor egyeseknél még azt is megkérdőjelezte, hogy mi jogon tanítanak magyarul, amire jött a dörgedelmes viszontkérdés: és az a sok magyar tanár, aki románul tanít? A román érettségi ténye nem bizonyult kielégítő válasznak. A szenátusi gyűléseken rendkívül heves, a rektort számtalanszor mindenféle felhang nélkül félbeszakító (ismerős, ugye: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad...) Marusteri Marius főtanszékvezető addig vetette a sulykot, miszerint Csíkszeredán csak heti egy órában tanítják a román nyelvet. (Tőle egy korábbi szenátusi gyűlésen különbet is hallhattunk, amikor a magyar tagozat törvényes létrehozására vonatkozó kérésünket az egyetemet szétfürészelő láncfűrész, románul druzsba metaforikus képével társította.)
Végül is költői kérdésemre a választ megkaptuk, mert mind a 24 jelen levő román szenátusi tag egyöntetűen megszavazta az új szenátusi összetételt.
Következő találkozónkra jó lenne meghívni “képviselőinket”, hogy az egyesek számára ismeretlenek legalább mutatkozzanak be, és magyarázzák el, hogy: amennyiben a magyar oktatás képviseletében vannak jelen a szenátusban, akkor miért nem tartják tiszteletben a magyar oktatók azon határozatát, amely megjelent a sajtóban, felkerült a magyar és román oktatók címlistájára, beszédtéma hónapok óta: miért vettek részt a törvénytelennek megítélt választásokon?
Esti mese helyett:
Ábrám Zoltán
Sz.m.: A gyűlésen Constantin Copotoiut választották a szenátus elnökének.
Népújság (Marosvásárhely)

Milyen sikereket ért el az EP Kisebbségi Munkacsoportja?
Gál Kinga fideszes néppárti politikus 2009 vége óta elnökként vezette az Európai Parliament Kisebbségi Munkacsoportjának munkáját, amely a nemzeti kisebbségek, regionális nyelvek és más nemzeti közösségek érdekképviseletét tűzte zászlójára. A Kitekintő munkatársa annak kapcsán beszélgetett a képviselővel, hogy elnöki mandátumának lejártával miben látja a Munkacsoport sikereit és gyengéit.
Milyen esélye van a nemzeti kisebbségek uniós képviseletének? Hogyan foglalná össze nagyon tömören az elmúlt két és fél éves munkáját? Mire a legbüszkébb a stafétabot átadásakor? Ha valóban nagyon rövid válaszra lenne csak lehetőségem, annyit javasolnék, hogy olvassák el a munkánkat bemutató kiadványunkat, amely összefoglalóan leírja tevékenységünk sava-borsát, és ízelítőt ad a kisebbségekért vívott küzdelmes, legtöbbször sziszifuszi munkáról. Ha ennél hosszabb is lehetek, akkor azt hiszem, annak az intézményközi kapcsolatrendszernek a kialakulását nevezném meg első helyen, amelynek keretében összekötöttük azokat a releváns nemzetközi intézményeket, többek között az Európa Tanács szakosított szerveit, az EBESZ Kisebbségi Főbiztosát, az uniós Alapjogi Ügynökséget, továbbá akadémia kutatóintézeteket és magukat a kisebbségi szervezetek, amelyek aktívan tevékenykednek a nemzeti kisebbségekért és regionális nyelvekért Európában. Úgy gondolom, hogy a több mint két éves munkánk eredményeként a Munkacsoportot sikerült az európai kisebbségvédelem megkerülhetetlen pontjává tenni.
Mióta tagja a Munkacsoportnak és miért kellett átadnia az elnöki pozíciót? Mi arról értesültünk, hogy a Munkacsoport tagjai nagyon elégedettek voltak munkájával. 2004 óta vagyok tagjai a munkacsoportnak, de ez a frakcióközi formáció már több évtizede működik az EP-ben. Habár a nyolcvanas években csak a kisebbségi nyelvek védelmére koncentrált a munkacsoport, a tíz, illetve tizenkettő új tagország csatlakozása által prognosztizált változások miatt az Intergroup is nyitni kezdett az általános nemzeti kisebbségi jogok felé. A változás viszont csak 2004-ben intézményesült, amikor jómagam és Tabajdi Csaba kollégám kezdeményeztük, hogy a Munkacsoport terjessze ki figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre, illetve a nemzeti közösségekre, alkotmányos régiókra (Katalónia, Skócia, Wales, Korzika, stb.) is.
Az első öt évben alelnökként vettem részt a Munkacsoport munkájában, és a hatodik parlamenti ciklus végén politikai megállapodás született arról, hogy az új ciklusban én szervezem újjá a formációt. Az időközben megváltozott szabályokhoz alkalmazkodva ez jó pár hónapot vett igénybe, és végül 2009 decemberében társelnök, Carl Haglund finnországi svéd képviselő és jómagam vezetésével, tehát egy néppárti-liberális elnökséggel kezdte meg munkáját az újjá alakított Kisebbségi Munkacsoport. Akkor arról is döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjog értelmében, a ciklus felénél a vezetés átkerül az addig alelnöki pozíciót betöltő szocialista és zöld frakciókhoz. Így a társelnökkel 2012 januárjától alelnökként folytatjuk munkánkat, a vezetést pedig a zöld korzikai Francois Alfonsi, és a szocialista Tabajdi Csaba vették át. És való igaz, a munkacsoport népes, öt frakciót képviselő tagsága igen nagy elégedettségének adott hangot leköszönésünk alkalmával. Milyen céllal vágott bele a munkába? Melyek voltak a reálisan elérhető célok? Az egyes témák, érdekérvényesítési ügyek mentén szerveződött frakcióközi munkacsoportokról azt kell tudni, hogy nem hivatalos szervei a Parlamentnek, amely alapvetően korlátozza az egyes ügyek megjelenítésének lehetőségét. Ennek ellenére mégis nagyon fontos, hogy lehetőségünk van az ügyek napirenden tartására az EP-ben, vagy ha úgy tetszik a parlamenti szintre való „feljátszására”.
Az Kisebbségi Munkacsoport (teljes angol nevén: Intergroup for Traditional Minorities, National Communities and Languages) alapvető célja, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek, a regionális és kisebbségi nyelvek, illetve az alkotmányos régiók érdekeinek képviseletét megjelenítse az európai politizálásban, a közösségek hangját úgymond felerősítse, rávilágítson az őket érő gyakori sérelmekre, a diszkriminációra, amivel szembesülnek, és a közösségek támogatásáért lépjen fel.
Kollégámmal egyik legfontosabb, a működésünk első évére kitűzött célunk az volt, hogy létrehozzuk azt az intézményi hálót, amelyről korábban már említést tettem. Így az első évben az összes olyan nemzetközi szervezettel – legyen az politikai, szakmai, akadémiai és nem-kormányzati – kiépítettünk kapcsolatot, akiknek nemzetközi szinten feladtuk a kisebbségvédelem. A Munkacsoport mára már megkerülhetetlen fórummá vált, ahova az összes kisebbségi közösség szeretne eljutni problémáival.
Az intézményeken kívül, kiket láttak vendégül az ülések során? Milyen magyar vonatkozású ügyeket sikerült „feljátszani” a Parlamentig?
Nagyon sok konkrét ötlettel kezdtük el munkánkat – az intézményi kapcsolatrendszer felépítésén túl -, de már az elejétől fogva nyitottak voltunk a tagság irányába is, akiknek lehetőségük volt téma- és meghívott javaslatot tenni a havonta, Strasbourgban ülésező Munkacsoport üléseire. Ezeknek köszönhetően a két év alatt vendégül láttuk többek között a messzi északon lakó számikat, a dán-német határvidék kisebbségeit, a frízeket, a spanyolországi katalánokat, baszkokat és galíciaiakat, a franciaországi kisebbségi nyelvek képviselőit, olaszországi szlovéneket vagy éppen a dél-tiroli németeket. Magyar szempontból kiemelkedő, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar tagozatának kérdése, a szlovákiai nyelvtörvény ügye több ízben, a szlovák állampolgársági kérdés és Boldoghy Olivér esete, továbbá a vajdasági magyar nemzeti tanácsok működése is napirendre került, úgy mint a régiók és autonómia fontossága a kisebbségvédelem területén. Kárpátalja egy rendkívüli ülés keretében került sorra, ahol mind a magyar kisebbségi oktatási, nyelvhasználati kérdést, mind pedig a választójogi törvény kisebbségi hiányosságait elemeztük.
A meghívott kisebbségi közösségek által leggyakrabban felhozott sérelmek a kisebbségi nyelvhasználat, kisebbségi oktatás, kisebbségi média, illetve a politikai problémák köré csoportosultak. Azok, akik rendszeresen követték munkánkat (http://gal.fidesz-eu.hu/hirkategoria/kisebbsegi_munkacsoport), vagy elolvassák majd kiadványukat, azok számára teljesen világossá válhat, hogy a kisebbségi közösségek problémái nagyon sokszor kísértetiesen hasonlítanak, noha más-más a közeg, amelyben előkerülnek, ezért más-más lehet a konkrét megoldás is. A könyvet olvasva nyilvánvalóvá válik, miért nem lehet egy kalapba tenni ezen közösségeket a bevándorló közösségekkel vagy éppen a roma közösségekkel.
Tud-e olyan példát említeni, ahol egy nemzeti kisebbségi közösségnek konkrétan tudtak segítségére lenni? Sikerült-e elfogadtatni bármilyen olyan parlamenti határozatot, amely a kisebbségekre utal? Jogos a kérdés. Való igaz, hogy a Munkacsoport hatása sokkal inkább közvetett, mint közvetlen. A legfontosabb szerepe, hogy egyfajta hangosbeszélőként napirenden tartsa Európában a nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmeket és annak tényét, hogy ezzel foglalkozni kell Európában. Az a Parlament, aki a kihaló félben lévő halakról is elfogadott már határozatot, annak minimum, hogy a kihalás szélén álló nyelvekkel kapcsolatban is kéne aggodalmat mutatnia. Sajnos a kettős mérce intézménye kifejezetten érezhető a kisebbségvédelem területén, hiszen erősen politikai területről van szó, ezért az esetek többségében sajnos szemben kell úsznunk az árral. Ez sokszor megpecsételi az érdekérvényesítési lehetőséget. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy ahhoz képest, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekkel ellentétben, amikor viszonylag sűrűn fogadtak el határozatot kisebbségeket érintő kérdésekben, a 2004-es csatlakozás óta két olyan jelentés került elfogadásra, amely utal a nemzeti kisebbségekre. A szlovák nyelvtörvény elítélését megerősítő határozat elfogadását sem támogatta a ház többsége.
A munkacsoport egyik legfontosabb szerepe az, hogy lehetőséget biztosítson, hogy az érintett felek maguk mondhassák el problémájukat az európai szintéren, amely erősítheti lehetőségeiket az otthoni érdekérvényesítésben.
Hogyan látja, milyenek a kilátások a jövő kisebbségvédelmével kapcsolatban, az Európai Unión belül, illetve azon kívül?
Ha realista választ kell adnom, azt mondom, hogy ma sokkal nehezebb a helyzet a kisebbségvédelem területén, mint volt a kilencvenes években – amikor a problémákat nemzetközi szinten akarták rendezni a politikai szereplők. Ma azt látjuk, hogy mindenki tagállami szinten, illetve bilaterális problémaként szeretni látni a kérdések megoldását. (Holott szinte minden más emberi jogi esetben azt tapasztaljuk, hogy nemzetközi szinten kezelik a kérdéseket.) Ezen csak valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az Alapvető Jogok Karta jogi erőre emelkedése, de önmagukban még ezek sem elegek ahhoz, hogy az Európai Unió a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.
Ezért az Unió által kínált eszközök mindegyikét, a kapcsolatteremtés és érdekképviselet minden formáját aktiválnia kell egy- egy közösségnek, hogy jelen legyen Európa térképén, nem csak fizikailag, de gondjaival, a kívánt megoldásokkal egyaránt. Ilyen lehet majd az áprilistól induló polgári kezdeményezés eszköze is. Összefogással, ügyes háttérmunkával hátha ez az eszköz segíti a továbblépést a közösségi jog szintjén. Továbbá arra van szükség, hogy napi kapcsolatok kössék össze Nyugat- és Kelet Európa kisebbségeit, hogy az európai normák bikkfanyelvén építsék fel érveiket, és jelen legyenek az európai porondon. A Munkacsoport egyik fontos tanulsága, hogy a leghitelesebben maguk a kisebbségek, és azok közül is főleg az elkötelezett fiatalok tudják képviselni érdekeiket.
Személy szerint meghívást kaptam a finnországi svédek közösségétől, hogy tagja legyek annak a bizottságnak, amely a svédek jogait biztosító törvény alapján szeretne egy „road map”-at készíteni az európai kisebbségi nyelvek védelme érdekében, és amelynek védnökségét Martti Ahtisaari Béke Nobel-díjjal kitüntetett finn diplomata vállalta. Ezért zárásként csak azt tudom mondani, hogy a munkát még nem végeztük el, aktív résztvevője leszek a további folyamatoknak a Parlament falain belül és kívül.
kitekinto.hu
Erdély.ma

Megmenekültek” a néprajz szakos diákok
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusa megszavazta az egyetemi záróvizsgák – régi, közismert nevén: államvizsgák – új szabályzatát. Ennek értelmében az egyetem visszatér a két próbatételből – vizsga és szakdolgozat-védés – álló záróvizsgára (az utóbbi években egyetlen próbatétel, a szakdolgozat volt).
Magyar vonatkozásban annak van jelentősége, hogy Magyari Tivadar, a magyar tagozat vezetője elfogadtatta az egyetem szenátusával azt a tételt, miszerint az egyes karok vizsgabizottságainak joga van elfogadni korábbi években megszerzett azonos vizsgák eredményeit. Ezzel az volt a cél, hogy ne kelljen újra vizsgázniuk azoknak a végzősöknek, akik valamikor már elvégezték a bölcsészkar néprajz–idegen nyelv (vagy magyar nyelv) szakát, de az egyetem hibájából nem engedélyezett szakra íratták be őket, és így nem kaphatták meg az egyetemi oklevelet, és újrairatkoztak a szakra. „A múlt évtized első felében katasztrofális hiba folytán éveken keresztül nem engedélyezett szakra írattak be több mint száz magyar tagozatos és mintegy harminc román tagozatos diákot. Amint már elmondtam, mindezért az egyetem központi vezetősége és a bölcsészkar hozzá nem értő felelősei voltak hibásak. Azóta a hátrányosan érintett diákok egy része visszairatkozott az egyetemre, viszont most újra záróvizsgázniuk kellene. A most elfogadott szabály lehetővé teszi, hogy a vizsgabizottság elfogadja a korábbi vizsgaeredményeket, ezért arra kértem a bölcsészkar magyar tagozatát, hogy a korábbi vizsgaeredményeket ismerjék el” – összegzett Magyari Tivadar
Szabadság (Kolozsvár)

Határon túli magyarok: különleges helyen
Magyarország támogatja, hogy a határon túli magyarok – az európai gyakorlattal összhangban – közösségként, szülőföldjükön megmaradva élvezhessék az önkormányzatiság és az autonómia sajátos helyzetüknek leginkább megfelelő formáit és az ezekből eredő jogokat.
Elfogadta a kormány Magyarország nemzeti biztonsági stratégiáját. A határozat szerdától lépett hatályba. A biztonság nem a határoknál kezdődik
A stratégia Magyarországot földrajzi és gazdasági értelemben nyitott országként határozza meg, amelyet, földrajzi adottságai kiemelten sebezhetővé tesznek, különösen az energiabiztonsággal, az ellátási útvonalakkal és a környezeti biztonsággal összefüggésben.
Egyben megállapítja: egy Magyarország, illetve szövetségesei elleni, hagyományos fegyverekkel végrehajtott támadás veszélye jelenleg elenyésző, de továbbra sem lehet figyelmen kívül hagyni bizonyos hagyományos fenyegetéseket. Még az euroatlanti térségben sem sikerült mindenhol lezárni az elmúlt évtizedek konfliktusait, és – amint a közelmúlt eseményei is példázzák – Európában és szomszédságában a 21. század elején is előfordulhat, hogy a katonai erő kap elsődleges szerepet egy regionális konfliktusban.
A dokumentum leszögezi: a globalizált világban a biztonság nem a határoknál kezdődik, a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközök globális terjedése, valamint egyes régiók erőteljes fegyverkezése is növekvő veszélyt jelent Magyarország és az euroatlanti rendszer biztonságára nézve.
Nincs ellenséges állam
Magyarországnak a világban betöltött helyéről és érdekeiről szólva a dokumentum mindenekelőtt kiemeli, hogy az ország egyetlen államot sem tekint ellenségének, vitás kérdéseit az ENSZ alapokmányának elveivel és a nemzetközi jog normáival összhangban, békés eszközökkel kívánja rendezni. Alapvető biztonsági érdekének tekinti szuverenitásának, területi épségének és alkotmányos rendjének védelmét, az ország stabilitását, gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok érvényesülését. Magyarország az erős, egységes és sikeres integrációs pályán maradó Európában érdekelt, ahol a „gazdasági nehézségek idején is erős marad a kohézió, és érvényesül az egymás iránti szolidaritás”. A dokumentum szerint Magyarország biztonsága szempontjából kiemelt jelentőségű keleti és déli szomszédságának stabilitása, a demokratikus értékek térnyerése. Az országnak határozott érdeke, hogy az EU és a NATO továbbra is kiemelten foglalkozzon ezekkel a régiókkal. A magyar szomszédságpolitika fontos része, hogy Magyarország valamennyi szomszédja teljes jogú tagságot kapjon, vagy a lehető legszorosabb partneri viszony fűzze ehhez a két szervezethez.
Önkormányzatiság, autonómia
„A szomszédos országokban élő magyar közösségek helyzete iránti felelősségből adódóan ugyanez nemzetpolitikai érdekünk is” – áll a stratégiában, amely a továbbiakban leszögezi: a határon túli magyarság különleges helyet foglal el Magyarország biztonságpolitikájában; tekintettel a szomszédos államokban honos magyar közösségek jelenlétére, sajátos helyzetükre és kapcsolatukra az anyaországgal, ezen államok biztonsága elválaszthatatlan Magyarország biztonságától és fordítva. Magyarország támogatja, hogy a határon túli magyarok – az európai gyakorlattal összhangban – közösségként, szülőföldjükön megmaradva élvezhessék az önkormányzatiság és az autonómia sajátos helyzetüknek leginkább megfelelő formáit és az ezekből eredő jogokat.
E célok megvalósítása elválaszthatatlan azon országok társadalmi, gazdasági és pénzügyi fejlődésétől és biztonságától, amelyekben magyar kisebbségek élnek. Magyarország a határon túli magyar közösségekkel fenntartott kapcsolataival, a magyar közösségek legitim törekvéseinek támogatásával hozzájárul a térség stabilitásához és erősíti harmonikus kapcsolatait szomszédjaival.
Szerepel a stratégiában az is, hogy a kulturális sokszínűség tiszteletét Magyarország biztonságpolitikai szempontnak is tekinti.
A terrorizmus globális fenyegetés
A regionális konfliktusok rendezésével kapcsolatban a dokumentum hangsúlyozza: Magyarország aktívan részt vesz a stabilizáció segítésében a Nyugat-Balkánon, támogatja a posztszovjet térség befagyott konfliktusainak megoldására irányuló erőfeszítéseket, valamint a közel-keleti és észak-afrikai térségben megindult átalakulás demokratikus jellegének erősítését.
Magyarország osztja azt a nézetet, hogy amíg nukleáris fegyverek léteznek, a NATO-nak rendelkeznie kell a hagyományos és nukleáris fegyverek megfelelő kombinációjára épülő hiteles, elrettentő képességgel.
Megállapítva, hogy a terrorizmus „korunk jelentős globális fenyegetése marad”, a stratégia rámutat: a jelenség csak összehangolt intézkedésekkel küzdhető le. Magyarország nemzeti érdeke, hogy továbbra is részt vegyen a terrorizmus elleni nemzetközi fellépésben, a nemzetközi terrorellenes szervezetrendszer fejlesztésében, valamint az ENSZ, az EU és a NATO vonatkozó erőfeszítéseiben. A terrorizmus megelőzésében kiemelt szerepet kap a terrorizmust kiváltó okok kezelése, a szélsőségek elleni fellépés, a szegénység elleni küzdelem – olvasható Magyarország nemzetbiztonsági stratégiájában.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bojáriból modern rabságba
Másfél évszázaddal ezelőtt hagyták jóvá Romániában azt a törvényt, amelynek értelmében felszabadították a bojárok tulajdonát képező, „ rabszolgáknak” tekintett cigányokat. A romák képviselői úgy vélik, ma modern kori, önként elfogadott rabságban élnek – hangzott el a roma rabszolgaság eltörlésének évfordulójára szervezett megemlékezésen.
A Divers, az Amare Phrala, a Pro Diversitate és a Mesogeiako Symvouleftiko System képzési központ által szervezett szemináriumon a résztvevők történelmi visszatekintőjét hallhattuk arról, hogy a különféle korszakokban milyen társadalmi jogállásuk volt a roma nemzetiségűeknek. A cigányok fölött tulajdonjogot formált a korona, a bojárok és a kolostorok, helyzetük a jobbágyság és a rabszolgaság közötti átmenetnek tekinthető, gyakorlatilag csupán az élethez volt joguk, házasodniuk például csak az uraság engedélyével lehetett, akinek joga volt családokat elválasztani, gyerekeket elvenni, eladni a cigányokat.
„Erdélyben a romák sorsa valamivel jobb volt, mint Havasalföldön vagy Moldvában, ott gyakorlatilag jobbágyok voltak. A felszabadítási mozgalmak a XIX. században élénkültek fel. A roma rabszolgaságot 1843–1856 között törölték el, akkor mintegy negyedmillió cigány rabszolga szabadult fel, minden személyért tíz arany járt a „tulajdonosnak”.
A szemináriumon Moca Rudolf hangsúlyozta, a felszabadítási folyamat nem fejeződött be, a romák ma is rabszolgaságban, a politikum önként vállalt rabságában vannak. „Hány nem roma nemzetiségű polgár fogadja el, hogy roma szomszédja legyen? A tanulmányok szerint a nem romák több mint 75 százaléka ellenérzéssel fogadja a melléje költöző romákat. Az emberek nem ismerik a romák történelmét, félretájékozottak, a tanügyi tárca pedig nem hajlandó a romák történelmére vonatkozó adatokat beengedni az iskolai curriculumba”. Koreck Mária, a Divers Egyesület vezetője szerint a politikumnak nem érdeke, hogy a romák történelméről tájékozódjon a lakosság, és ennek politikai oka van. „Nem kollektív szégyen, ami a történelem folyamán végbement, hisz nem csak Romániában tekintették rabszolgáknak a romákat. Szembe kell nézni a történelemmel” – jelentette ki Koreck Mária, hangsúlyozva, vannak megoldások a roma lakosság társadalmi integrációjára, az előítéletek felszámolására, de e programok megvalósításához elengedhetetlen az állami intézmények támogatása. Antalfi Imola
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

teszi lehetővé a nemzet közjogi egységét és így a magyarság megmaradását – jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Bécsben.
A határon túli magyarság felgyorsult asszimilációjának megállításához a hagyományos támogatási formák nem elegendőek, “erősebb impulzusra” van szükség. Ez az állampolgárság megadása, szavazati joggal együtt – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Europa Club ausztriai magyar egyesület vendégeként.
Semjén Zsolt a Collegium Hungaricum épületében, mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt tartott előadást a kormány nemzetpolitikájáról.
Előadásában úgy vélekedett: minden nemzet megismételhetetlen érték; ha a magyarság eltűnne, az egyetemes emberiség lenne szegényebb.
Az osztrák törvények jelenleg fő szabály szerint kizárják a kettős állampolgárságot, ez alól egyedi elbírálás alapján tesznek kivételt. Semjén Zsolt úgy vélte, hogy, amint korábban Németország, előbb-utóbb Ausztria is megváltoztatja a kettős állampolgársághoz való viszonyát.
Az osztrák álláspontot “az élet fogja megváltoztatni” – mondta Semjén Zsolt magyar újságíróknak nyilatkozva. A kettős vagy többes állampolgárság kizárása ellentétes minden ország érdekével és a világban zajló folyamatokkal – mondta.
Előadásában kijelentette, a magyar állampolgárság megfelel az emberi jogi követelményeknek és a nemzetközi szerződéseknek is. Visszautasította, hogy – mint fogalmazott – Szlovákia kettős mércét alkalmazzon a magyar állampolgársági törvény ügyében. Kijelentette, Pozsony korábban ugyanúgy olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy a külföldön élő szlovákok szlovák állampolgárságot szerezzenek. “A szlovák belpolitika kedvéért nem adhatjuk fel a magyar nemzeti érdekeket, nem adhatjuk fel az állampolgársági törvényt” – hangsúlyozta. “A mi kezünk ki van nyújtva a szlovákság felé” – tette hozzá.
A hallgatóság soraiból érkezett kérdésre válaszolva úgy vélekedett, az Európai Unió kettős mércét alkalmaz bírálataiban, többek között amikor bírálja az egyházügyi törvényt, a keresztény értékrendre való hivatkozást az alkotmányban, illetve a médiatörvényt.
Kitért arra is, hogy nézete szerint a Magyarországgal szembeni bírálatok egy része egy értékrendi alapú vitához sorolható, másrészről gazdasági támadás is érte Magyarországot. “Magyarország működik, minden nyomásgyakorlás ellenére” – mondta.
Kijelentette, a kormánnyal szembeni külföldi bírálatok a céljukkal ellentétes hatást érték el. Véleménye szerint ezt bizonyítja a budapesti Békemenet, az időközi választások eredményei és az is, hogy a nyugati sajtóban megjelent bírálatok hatására – mint fogalmazott – “megmozdult” a nyugati magyarság is.
Semjén Zsolt úgy vélekedett, az Európai Uniónak “meg kell próbálnia visszanavigálni az alapító atyák örökségéhez és a keresztény értékekhez”, másként “az első zökkenőnél szétesik.
Pálfy M. Katalin
MTI

Ki volt dr. Petru Groza?
Dr. Petru Groza 1884. december 7-én született a Hunyad-megyei Bácsi/ Băcia községben nagybirtokos családból. Budapesten, Bécsben és Lipcsében szerzett jogtudományi-doktori címet. Rendkívül művelt, a magyar irodalmat és történelmet kitűnően ismerő személyiség volt. Jelentéses mozzanat: Székelyföld autonómiájának pártolójaként vált népszerűvé a magyarság körében!
Földbirtokosként hogyan lehetett Petru Groza az első kommunista román kormány és később a Nagy Nemzetgyűlés elnöke? Baloldali és oroszbarát nézetei miatt – s mint ilyen, egy Băsescu-nyilatkozathoz szeretnék hozzászólni. Éspedig dr. Petru Groza szerepéről a király lemondásával kapcsolatban. Mindenekelőtt tudni kell, hogy Groza nem volt a Román Kommunista Párt, illetve Munkáspárt tagja. Az 1944 augusztus 23-i fordulat után megalapította az Ekés Frontot (Frontul Plugarilor), amelynek vezetője lett, s mint miniszterelnök, földművelési miniszterré egy értelmes parasztembert, Zăroni-t nevezte ki. (Volt szerencsém átélni azokat az időket.)
Először 1945 májusában láttam Petru Grozát, amikor a háború megszűnése napján hirtelen, miniszterelnöki minőségben, Kolozsvárra látogatott, s a sporttéren összegyűlt tömeg előtt hatásos magyar nyelvű beszédet mondott. Kolozsvár lakosságában akkor kevés román ajkú volt, de magyarul mindenki értett. Nagy gondban volt akkor a város vezetősége,mert a román himnuszt, ami a miniszterelnököt megillette volna, senki sem tudta. Tárcza Bertalan zenetanár, rövid gondolkodás után, átmeneti megoldást talált, s a gyorsan összeverbuvált diákénekkarral betanította Berzsenyi Dániel Forr a világ bús tengere, ó magyar kezdetű gyönyörű ódáját. A magyar beszédtől fellelkesedett tömeg a tapsvihar után nagy hangon kiáltotta: „Kérjük a Magyar Himnuszt!” Groza akkor a mikrofonhoz lépett, és határozott hangon bemondta: „ Kérem, tessék elénekelni a Magyar Himnuszt!” Groza jelentős anyagi támogatást nyújtott az illegalitásban működő román munkásmozgalmaknak. Meggyőződése volt, hogy a jól megszervezett mezőgazdasági szövetkezetek kisegítik a parasztságot és főleg annak szegény rétegét a nélkülözésből. Ennek érdekében munkálkodott. Emiatt történhetett meg vele a következő eset: Székelyföld egyik községébe látogatott, ahol a kultúrotthonban éppen a kollektív gazdaság létesítéséről kellett szavazni. Groza is jelen volt. Már jó félórája kínlódott az elnök, hogy megszavazzák a megalakulást, de senki se állt kötélnek. Ekkor Groza felment az emelvényre, félreállította az izzadságtól gyöngyöző homlokú elnököt, és nagy hangon, kitűnő magyarsággal elszavalta Petőfi A Tisza című költeményét, majd a hatalmas tapsorkánt kézlegyintésel lecsendesítve így szólt: „Emberek! A javatok nevében szólok. Alkossátok meg a mezőgazdasági társulást! Ki akarja? „Én igen!” S evvel felemelte a karját. E varázsmozdulatra fellendült a tömeg karja. Meg volt szavazva. (A szépemlékű Agárdy Tamás visszaemlékezéseiből.)
1947. december 30-án I. Mihály királyt lemondásra kényszerítették. Akkor katonai szolgálatomat teljesítettem, és a Biroul Mobilizării titkárságán dolgoztam a szebeni Cercul Teritorial Militar keretén belül. Mivel a román hadsereg a háborúban nagyon leszegényedett, takarékossági célból mindazok a katonák, akik Szebenben laktak, kaszárnyán kívüli engedéllyel otthon lakhattak és étkezhettek. 31-én reggel hat órakor, amikor beléptem a kaszárnyába, felparancsoltak a gyűlésterembe. Ott egy addig számunkra ismeretlen kapitány bejelentette a király lemondását, s mivel ezzel megszűnt a királyság, Románia népköztársaság lett – erre az államformára azonnal le kell tenni az esküt. Feltűnő volt, hogy a kaszárnya parancsnoka, M. ezredes nem volt jelen, és az eskü szövegét a kapitány olvasta fel, mi pedig mindnyájan utána mondtuk. Tudni kell, hogy a hadsereg és főleg a fiatal tisztek Mihály király pártiak voltak. De a parancs az parancs, s azt a hadseregben megszegni főbűnnek számít. Mint kiderült, a parancsnokot nem is értesítették. A dolog drámai kimenetelűvé vált, mert amikor hét órakor belépett a kaszárnyába, az őrség annak rendje és módja szerint jelentett, s ő felment az irodájába, majd néhény perc múlva belépett oda az említett ismeretlen kapitány, és két, addig ugyancsak nem látott főhadnagy letartóztatta a megdöbbent főtisztet. A helyét azonnal egy másik ezredes foglalta el. Az eset hátterében az áll, hogy a román pálfordulás óta eltelt néhány év alatt a Szovjetben a kommunizmus eszméjéhez hű tiszeteket képeztek ki. Ezek mint politikai tisztek kerültek a katonai egységekbe, rendszerint főhadnagyi vagy kapitányi ranggal, nevük „secund politic” volt. Logikai paradoxon, hogy habár rangjuk kisebb volt az illető parancsnokénál, a hatalmuk sokkal nagyobb. Ez volt a kommunizmus egyik módszere, amivel kézben tartotta a hadsereget. Az egész királyi lemondásnak és az eskü letételének a hátterében az akkori honvédelmi miniszter, Emil Bodnăraş állt, aki orosz nemzetiségű, valódi nevén Bodnarenko volt. (Ezt senki se tudta.)
Petru Groza jelleméről Agárdy Tamástól, volt osztálytársamtól és barátomtól szereztem tudomást. Az Agárdy család ugyancsak Hunyad megyei nagybirtokos volt, és jó viszonyt tartott fenn Grozáékkal. Amikor, a kommunizmus idején, az öreg Agárdynak kellemetlenségei lettek, Groza hatalmánál fogva segített rajta.
Személy szerint nem hiszem, hogy a király lemondásra való kényszerítéskor Groza pisztollyal fenyegette volna meg, és diákok kivégzését helyezte volna kilátásba, ha nem mond le. Groza humánus lelkületű ember volt, az egyetemi diákság nagy pártolója, és soha nem adott volna ki parancsot ilyen gaztettre. Inkább azt vallom, hogy Mihályt a lemondását követelő politikai tisztek fenyegették meg ilyesmivel. Groza miniszterelnökként természetesen jelen volt ennél az eseménynél, de nem mint végrehajtó, hanem rangjánál fogva. Miután a kommunista hatalom eszméinek megfelelő kádereket képezett ki, Grozát felfelé buktatták, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke lett. Ekkor következtek be a nagy politikai tiszogatások, amelyeknek sok magyar személyiség is áldozata lett. Hogy Groza befolyása és politikai tekintélye idővel mennyi csorbát szenvedett, bizonyítja, hogy amikor koholt vádak alapján letartóztatott Kurkó Gyárfást, a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ) elnökét a börtönben meg akarta látogatni, nem engedték hozzá.
Groza egyike volt azoknak, akik támogatták az önálló Bolyai magyar egyetem megalakulását és a Magyar Autonóm Tartomány létesítését. Ahányszor Kolozsvárra vitte az útja, meglátogatta az egyetemet és főleg a székelyföldi diákok sorsáról érdeklődött.
Szép eszméinek megvalósulását hetvennégy éves korában magával vitte az örökkévalóságba.
Kalmár Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nyilatkozat | Az Erdélyi Magyar Néppárt első Országos Küldöttgyűlése elé
Három esztendőnek kellett eltelni, amíg az 1918-as román megszállás, majd a trianoni békediktátum által sokkolt erdélyi magyarság felébredt bénultságából és Kós Károly “kiáltó szavának” szellemében nekilátott önmaga politikai megszervezéséhez a közösségi autonómia jegyében. 1989 decemberében a Tőkés László nevéhez köthető temesvári népfelkelés, majd a bukaresti, alkotmányjogi rendszerváltást hozó puccs után megpezsdült az erdélyi magyar közélet. Az akkor még egységes politikai érdekképviselet soraiba százezrével jelentkeztek a nemzetükért tenni akaró polgártársaink. Mégis, a visszahúzó erők miatt, három esztendőbe telt, míg a Kolozsvári Nyilatkozattal eljutott az RMDSZ Kós Károly programjának felvállalásához. Újabb három év elteltével viszont 1996 elején a csúcsvezetés már a kormányzati szerepvállalást készítette elő, mely egyenértékű volt problémáink nemzetköziesítésének feladásával, a külpolitikai nyomásgyakorlás nélkülözhetetlen politikai eszközének félretételével, az autonómiaprogram de facto feladásával és a lassan épülgető magyar nemzeti önkormányzat román versenypártként való működtetésével. A magyar önrendelkezés és a közösen megalkotott autonómiaprogram híveinek felelősségtudata miatt állt még fenn további hat esztendeig az erdélyi magyar érdekképviselet formális egysége. Az önálló magyar politika hívei akkor léptek csak a saját szervezet létrehozásának útjára, amikor 2003-ban bebizonyosodott: az RMDSZ végleg feladta a brassói autonómiaprogramot, s a közvetlen és általános, az egész közösséget megmozgató belső választást, melynek eredményeképpen a kétségbevonhatatlan legitimitású erdélyi magyar parlament jött volna létre, “kiváltotta” a helyi elitek önátmentésével egyenértékű, elektoros játékokat megengedő részleges tisztújítással, melynek eredményeképpen egy meggyengített kompetenciájú pártszerv jött létre.
A 2008-ban bejegyzett Magyar Polgári Párt reményteli szerveződésként indult, de fokozatosan bebizonyította, hogy alkalmatlan a következetes, autonomista, belső demokráciára épülő erdélyi néppárt szerepére. A választás szabadságának jelszavával startoló szervezet nem indult a 2008-as parlamenti választásokon, elnöke viszont nem késlekedett szárnysegédjeivel Cotroceni-ben megjelenni december 1-én, hogy Nagyromániát együtt ünnepelje a román elittel. Legalább ennyire súlyos intő jel volt az is, hogy miután az elnök akaratának megfelelően a román bíróság döntött az elnök mesterkedései miatt botrányba fulladt gyergyói kongresszus ügyében és az elnököt marasztalta el, az igazság és törvényesség híveit zárták ki a “polgári” pártból.
A demokrácia és a magyar önépítkezés híveinek nem volt más választása, mint az, hogy saját politikai szervezetet alakítsanak. A saját párt megalakítását indokolta az is, hogy nem volt Erdélyben egy következetes, tisztázott belső viszonyokkal bíró, demokratikus erő a politikai arénában, mely őszinte és megbízható stratégiai partner lehetett volna a magyar kormány nemzetegyesítő politikájának megvalósításában. Végül, de nem utolsósorban nemzetpolitikai létparancs a csalódott, bizonytalan, valamint a következetes magyar politikai érdekérvényesítés feltámadásában reménykedő szavazóknak hiteles alternatívát kínálni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ennek megfelelően 2010 decemberében küldöttgyűlési határozattal kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Az aláírások rekordidő alatt összegyűltek, s ha nem is zökkenőmentesen, de a bejegyzés is megtörtént. A tavaly decemberi, Marosvásárhelyen megtartott munkatanácskozás már megmutatta az új szervezet erejét. Az utóbbi hónapokban egyre-másra alakultak a párt szervezetei kis falvakban, községekben, városokban és megyei szinten, mára pedig megérett a helyzet arra, hogy a párt megtartsa első, program- és alapszabályzat-alkotó, tisztségválasztó országos küldöttgyűlését.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége bízik az új pártban, melynek erősödéséhez, sikeréhez minden – a közös céljaink eléréséért munkálkodó – erdélyi magyar ember támogatását kéri.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége
Mediatica.ro

Minden becsületes magyart áthatott a lelkesedés
A kommunizmus áldozatainak világnapja alkalmából a Nagykárolyban élő Ft. Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus–lutheránus püspököt kérdeztük az ellene felhozott hamis vádakról, letartóztatásának körülményeiről és börtönéveiről.
— Hogyan lett lelkész?
— 1952 őszén exmatrikuláltak a kolozsvári Bolyai Egyetemről, ahol matematika–fizika szakos voltam. Nem a rossz magaviseletem, nem is a rossz tanulmányi eredményeim miatt, hanem azért, mert édesapám kulák volt. Kollégáimmal, akiket szintén kirúgtak, elindultunk, hogy keressünk egy olyan munkahelyet, ami segít abban, hogy elkerüljük a katonaságot. Ez nem jött össze. Akkor, sajnos nem a saját elhatározásomból mentem a teológiára, hanem azért, mert minden kapu becsukódott előttem. Édesapámék felküldték Kolozsvárra a helyi lelkészt, hogy beszéljen rá, menjek teológiára. A püspök úr magához hivatott, megkérdezte: „Te vagy az a fiú, aki teológus akar lenni?” Azt válaszoltam: „Én nem, a szüleim”. Vallásos nevelésben részesültem, de az iskolában úgy teletömték a fejem az izmusokkal — ateizmus, dialektikus materializmus stb. —, hogy azt se tudtam, hol állok. A püspök úr azt mondta: „Nem baj fiam, majd itt megnyugszol!” Bende Béla tanulmányi igazgató nem akart felvenni a teológiára. Azt mondta, milyen ember az, akit kirúgtak egy állami intézményből? A püspök úr nem engedett az övéből, azt mondta, nincs több vita, fel van véve. Hála Istennek nem bántam meg, mert utólag, ha vissza gondolok, édesanyám, aki nagyon vallásos volt, és harmincnégy évesen meghalt, azzal a feltétellel adott a brassói gimnáziumba, hogy lelkész leszek. 1956. június 28–án szenteltek lelkésszé, ezt követően a püspök úr kinevezett püspöki titkárrá. Zűrzavaros idők jöttek, nagyon sok nem kívánt változás. A kommunista szellem egész világunkon végigsöpört.
Hamis vádak
— Önt olyan vádakkal ítélték el, amit el sem követett. Hogyan lehetett ilyen ítéletet meghozni?
— Az evangélikusok közül letartóztattak négy lelkészt, négy teológust és engem helyeztek vád alá. Engem jelöltek ki fő vádlottnak. A tárgyaláson azzal vádoltak, hogy Románia területi egysége ellen követtem el merényletet. Az utolsó szó jogán megkérdeztem: „Mit csináltunk mi, amivel veszélyeztettük Románia területi egységét?” A bíró azt válaszolta: „Nem csináltatok semmit, mert nem tudtatok.” Az egész ügy onnan indult, hogy a teológián volt két evangélikus tanárunk, akik mély baloldali beállítottságot képviseltek, többet foglalkoztak a politikával, mint a hittannal, velük nekem állandó vitáim voltak. Amikor kirobbant a budapesti forradalom, az ottani események hatására minden becsületes magyar ember áthatott a lelkesedés, nem tudott nyugodtan maradni az, akinek magyarul dobogott a szíve. Ez így volt Kolozsváron is. Mentem a Szőlő utcában és láttam, hogy az ablakokból örömteli arcok néznek le, az utca tele van emberekkel, a rádióban szólt a Himnusz, a Szózat és a Bánk bán nagyáriája. Akkor döbbentem rá, hogy mennyi magyar ember volt Kolozsváron. Ez a lelkesedés rám ragadt. A Kossuth Lajos utca 1. szám alatt volt egy Luther Otthon, melyben este a fiúk írtak egy beadványt a püspök úrhoz, melyben kérték, hogy intse meg a két baloldali beállítottságú teológiai tanárt, hogy hagyjanak fel a politikával és próbáljanak meg keresztyén módon, evangélikus tanárhoz méltóképpen viselkedni. Ez a beadvány eljutott a hatóságokhoz is, azok pedig elkezdték hívni az aláírókat a szekuritátéra. A beadványt nem én írtam, de mivel püspöki titkár voltam, az én nevem került az első helyre. Tudtam, hogy nyomoznak, tudtam, hogy le fognak tartóztatni, lelkileg mindenre fel voltam készülve. A nyomozás tartott, közben engem Székelyzsomboron megválasztottak lelkésznek, 1957 júliusában odaköltöztünk, addigra a fiam is megszületett. A kommunista rendszer ebben a faluban is elvégezte a munkáját, a falut kettéosztotta, fele bement a kollektívába, fele nem. Borzasztó ellentétek voltak, nekem az volt a legfontosabb feladatom, hogy a két tábort összebékítsem. Hála Istennek, ez sikerült.
Letartóztatás, vádak
— Hogyan történt a letartóztatása?
— Nem tudom, hogy miért, de késett a letartóztatásom. 1958. december 16–án Brassóban voltam az élelmiszerpiacon. Szép kertünk volt, a termés egy részét megpróbáltam eladni. Egy ismerős magyar rendőr haladt el előttem, rá szóltam, hogy:„Szőcs maga mit keres itt?” „Tiszteletes úr! — szólt rám komolyan — épp magát keressük.” Egy civil volt vele, Jakab Máté vagy Matei Jacob, ő volt a letartóztatási osztály parancsnoka. Bevittek a szekuritátéra, ott tartottak másnap reggelig egy raktárban. Reggel feltettek egy sötét szemüveget, hátrakulcsolták a kezem, azt mondták nem beszélhetek, mert van még valaki a kocsiban, amivel a kolozsvári szekuritátéra szállítottak, és az nem szabad hallja. Úgy szorított a bilincs, hogy nem bírtam tovább és ordítozni kezdtem. Megállt a kocsi, levették a bilincset és előre bilincselték a kezem. A szemüveg véresre sértette az arcom, úgy vittek fel, közben folyton azzal ijesztgettek, hogy halálra fognak ítélni. Később azzal is vádoltak, hogy 1956 tavaszán a Babes egyetem meghívására Kolozsvárra érkezett egy csoport a debreceni Kossuth Egyetemről. Néhány magyarországi egyetemistát meghívtunk a Luther Otthonba, ahol Béla napon megittunk egy-egy pohár bort és beszélgettünk, mint általában az akkori fiatalok. Azzal vádoltak, hogy hazám belső ügyeiről beszélgettem idegen állampolgárokkal, ami nem más, mint hazaárulás. Akkor, ha egy csoportot hazaárulással vádoltak, a fővádlottat hivatalból halálra ítélték. Öt hónapon át abban a tudatban éltem egy pincében, hogy bármikor kivégezhetnek. Azzal gúnyolódtak, hogy nem lőnek agyon, mert kár értem egy drága töltényt elhasználni, találnak a szemétben egy kötelet, amivel felakasztanak. Csak a hit tartotta bennem a lelket, és az, hogy a fiamnak nem kell majd szégyenkeznie azért, mert az apja megalázkodott és feladta elveit. Érdekes ez a lélektani állapot. Addig nem tudtam volna elképzelni, hogy erre képes vagyok. A tárgyaláson a vádból kimaradt a hazaárulás. Egy olyan lelkiállapotba kerültem, hogy elkezdtem röhögni. A bírák azt hitték, hogy meghibbantam. Szinte hangosan mondogattam magamban: „Na Mózes, az életed meg van mentve, most már csak lesz valahogy.” Tizennyolc év kényszermunkára ítéltek.
Börtönévek
— Hogyan teltek a börtönévei?
— Kezdetben pár hónapig a szamosújvári börtönben voltam, onnan pedig kivittek a Duna–deltába dolgozni, ahol kereken öt esztendőt töltöttem. Gátat építettünk, nádat vágtunk, és különböző mezőgazdasági munkákat kellett végeznünk. Isten mentsen meg mindenkit attól a nyomorúságos állapottól, amely ott uralkodott, sajnos sokan bele is pusztultak ebbe a büntetésbe. Volt, hogy juhhodályban, barakkokban vagy hajóuszályokon laktunk évekig. Mindig azt mondogattam viccesen, hogy biztosan a söprögetésig maradok ott, ami be is teljesült, mert a legutolsó csapattal tértem vissza. 1964. augusztus 3–án kaptam kézhez a szabadulólevelet, mert a Román Népköztársaság felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából mindenkinek elengedték a hátralévő büntetését. Ez tulajdonképpen nem amnesztia volt, hanem kegyelem, és továbbra is bűnösek maradtunk a vezetés számára.
Lelkészi szemszögből
— Lelkészként hogyan élte meg ezeket az éveket?
— Első nap úgy fogadott egy kapitány: „Vegyétek tudomásul, hogy ti nem azért vagytok itt, hogy letöltsétek a büntetést és szabaduljatok, hanem azért, hogy itt elpusztuljatok.” Ott döbbentem rá, hogy miért nevezik Székelyföldön a talicskát rabszekérnek. Olyanokat is csináltak, hogy két–három órakor felköltöttek és odaállítottak sorba, hogy várjuk a reggelit. Egy időben úgy elgyengültünk, hogy négyen–öten összefogózkodtunk és húztuk egymást, míg el tudtunk indulni. Kegyetlen viszonyok voltak és kegyetlen smasszerek (börtönőrök). Ezeket a bosszú fűtötte, mert 1955–ben, amikor Romániát felvették az ENSZ–be, bizonyos foglyokat szabadon engedtek, és ezeket a smasszereket elítélték embertelenség vádjával. Az 1956–os események után ezeket visszahelyezték állásukba, és megmutatták mi az igazi embertelenség. Erre egy példa, hogy egy katolikus pap meghalt, egy smasszer a lóról rádobta a horgot és úgy húzta be a telepre. Én egy hitben megerősödött emberként kerültem börtönbe, tudtam azt, hogy nekem küldetésem van. Már Székelyzsomboron láttam, mit jelent a jó szó a szerencsétlen, megnyomorodott emberek számára. Számomra mindig a lassan–lassan megerősödő hit adott erőt. Szakaszonként harminchárom lelkésszel voltam együtt a börtönben. Én voltam az, aki titokban mindig megszerveztem az istentiszteleteket. Amikor átvittek egyik telepről a másikra, mindig kerestem egy sarkot, ahol lehetett istentiszteletet tartani. Amikor az egyik felekezet imádkozott, a másik őrt állt. Lelkileg nagyon összeforrtunk, ezért tudtuk egymást erősíteni. A remény, az Istenben való hit és a humor segített minket a túléléshez. Igyekeztünk a fájdalmak és a szomorúság fölé emelkedni, hogy megtartsuk magunkban azt az éltető erőt és reményt, ami átvezet minket abból a boszorkány szellemmel áthatott világból.
Szabadulás
— Hogyan történt a szabadulás?
— A szabadulás egy külön történelem. A vége felé nagyon sok rémhír járta, már nem tudtuk, hogy mit higgyünk, mit nem. Az egyik ügyvéd — Bojannak hívták — tudott hajat vágni és borotválni, őt gyakran hívták a tisztekhez. Egy este épp borsót válogattunk, amikor szólt, hogy mondani akar valamit. Bementünk egy raktárba, benyúlt a csizmájába és kivett egy Scanteat. Abban írta, hogy az államtanács úgy döntött, hogy augusztus 23–ig, Románia felszabadulásának huszadik évfordulójáig, minden politikai foglyot hazaengednek. Többször elolvastam a szöveget, megtanultam és elmondtam a csoportnak.
Visszaemlékezések
— Úgy tudom könyvet ír életéről, lelkészi pályafutásáról, amiből gondolom nem maradnak ki a börtönévek sem.
— Sok feljegyzésem van, ezeket már rendszereztem, az írással is jól haladok. Én nem tudok számítógépbe írni, a kézzel írott szövegemet majd diktálni fogom valakinek. Ennyi év után már eléggé tisztán látok mindent. Megtanultam mi a szenvedés, a fájdalom, az embertelenség, de megerősödött a hitem. Ma már tudom, hogy mennyire fontos a jó szó, az összetartozás, a szeretet és az Istenbe vetett hit. Engem nem a világi emberek, nem a szekuritáté emberei juttattak börtönbe, hanem a teológusok és az egyetemi tanárok. Amikor hazamentem, a feljelentőm Júdás csókkal akart kedveskedni. Nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá. Rabságból, egy rab országba kerültem szabadulásom után. Továbbra is be kellett fogjam a számat. Tudtam, hogy ki kicsoda, ki mire volt képes, de ezeket nem lehetett leleplezni. A munkatábort katonák vették körül. Volt egy szatmári magyar katona, aki sokat segített rajtam, nem tudom, hogy él–e még, fiatalabb volt nálam, azzal mindig szerettem volna találkozni.
erdon.ro

Egyre népszerűbbek a határon túli magyar egyetemek –
A felsőoktatási keretszámok átrendeződésével, az államilag finanszírozott helyek csökkenésével mind népszerűbbé válnak a határon túli magyar, vagy magyar nyelven is oktató egyetemek.
Erdélyben különösen a marosvásárhelyi és a kolozsvári egyetem a népszerű, a színművészet, a közgazdaságtan és a biológia a slágerszakok.
Magyari Tivadar rektorhelyettes a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán közel hétezer diák tanul magyar nyelven teljes képzésben, 72 szakon és 28 mesterszakon. A tanulók közül körülbelül kétszáz a külföldi, nagy részük magyarországi. Mivel az oktatás teljes egészében magyar nyelven történik, egy magyar állampolgárnak nem nehéz beilleszkednie, tette hozzá Magyari Tivadar. Mostanáig csak költségtérítéses helyre iratkozhattak be a külföldi diákok, de az egyetem tervei szerint az ingyenes, az állam által finanszírozott helyeket is megnyitják a külföldi diákok előtt.
A felvidéki egyetemek közül a révkomáromi Selye János Egyetem a legvonzóbb célpont, ahol szlovák nyelvismeret nélkül tanulhatnak a diákok. Szlovákiában az egyetemek nappali tagozatán nincs tandíj, a hazaiak mellett a külföldi hallgatóknak sem kell a képzésért fizetni. Levelező tagozaton azonban van tandíj, de nem egységes, mértékét a felsőoktatási intézmény maga határozza meg.
Csiba Péter oktatási rektorhelyettes elmondta, a Selye János Egyetemen három kar van. A gazdaságtudományi karra vállalati, gazdaságtan-ismereti és menedzsment szakon alap- és mesterképzésre iratkozhatnak be a tanulók. Van továbbá alkalmazott informatikaképzés, valamint teológia kar, melyen a református teológia mellett diakónia-missziológia-szociális munka szakot lehet elvégezni. A tanárképző karon tanári, óvópedagógiai és tanítói szakon kívül jelenleg szociológia szak is van, a tanári szakon belül pedig több szakpárosítás tanulható.
A Selye János Egyetemre több mint 2200 diák jár, ebből jelenleg mintegy ötven a magyar. A tandíjmentesség és a magyar nyelvű oktatás mellett előnyt jelent, hogy Révkomárom közel van a határhoz, a kollégiumi szállás havi 40-50 euró körüli összegből kijön, és az intézmény minden hallgató számára nemzetközi diákigazolványt biztosít.
Komzsik Attila, a nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanumányok Karának dékánja hangsúlyozta Nyitra ideális hely a diákok számára:, olcsó, közel van a határhoz, de a szlovák nyelv ismeretének hiánya korlátozza a tanulók lehetőségeit, ezért is sokkal kevesebb a magyarországi hallgató, mint Révkomáromban. Szlovák nyelvtudás nélkül finnugor tanulmányokat, hungarológiát lehet tanulni, a tanítóképzésnél a szlovák nyelv és irodalom tárgyakon kívül mindent, a tanár szakos képzésnél pedig a matematika és biológia szakokat 85-90 százalékban lehet magyarul hallgatni.
hirado.hu/Kossuth Rádió
Erdély.ma

Emlékezés a kommunizmus áldozataira
Aktuálpolitikai utalásoktól sem volt mentes a kommunizmus áldozataira emlékező vasárnapi rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem nagyváradi székhelyén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvény este hat órakor Forró László református lelkész igei köszöntőjével kezdődött, majd Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Tőkés László, az EMNT elnöke, az esemény fővédnöke szólalt fel. Elöljáróban kijelentette, hogy Csíkszeredában megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mely az 1989-es rendszerváltás jegyében kívánja a magyar MSZP típusú pártnak alternatívát nyújtani. „Joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy mikor tudjuk már végre tűzre vetni ezt a bűnös kommunista korszakot” – fogalmazott, majd elárulta, hogy pénteken Marosvásárhelyen találkozott a „December 21.” forradalmár egyesület vezetőségével. Velük arról beszélt, hogy anyagi előnyökkel, forradalmár igazolvánnyal lekenyerezték a forradalmárokat, de amikor a posztkommunista rendszernek már nincs szüksége arra, hogy semlegesítse őket, akkor nagyot rúg beléjük. Ezt követően felidézte Orbán Viktornak Tusnádfürdőn 2009-ben tartott beszédéből azt a gondolatot, hogy a kommunisták a huszadik században időről időre rárontottak saját népükre. 2006-ban ugyanez ismétlődött meg: a szó szoros értelmében megint rárontottak a posztkommunisták a békés megemlékezőkre, és ugyanez történt 1956-ban, amelynek évfordulójára emlékeztek 2006-ban. Elmondta, hogy 1956-ban szovjet csapatokat hívtak be, manapság pedig olyan időket élünk, amikor a szovjet tankok helyét baráti bankokat szabadítanak Magyarországra. „Tehát más értelemben megint rárontottak Magyarországra, és most az eszményített unió részéről érik békés, de annál súlyosabb támadások drága hazánkat, nemzetünket, nemzeti kormányunkat” – fogalmazott Tőkés László. A továbbiakban kifejtette, hogy a kommunista rendszer diskurzusát hazugságbeszédnek lehet minősíteni, mint ahogy hazugságbeszéd volt a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett politikai diskurzus is, de lényegében az EP felszólalásai is hazugságbeszédek a maguk módján. „Az fáj ugyanakkor, hogy ez a fajta beszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjed. A legutóbb éppen tegnapelőtt folyamodott hazugságbeszédhez az RMDSZ elnöke, megpróbálván a magyarságban bizalmatlanságot kelteni irántunk, akik az EMNT-vel és az EMNP-vel következetesen harcolunk együtt a kommunizmus utáni demokratikus rendszerváltás folytatására és betetőzésére.”
Végezetül örömét fejezte ki, hogy Magyarországon végre törvénybe iktatták, hogy a nemzeti szocializmus és a kommunizmus bűnei nem évülnek el. „Sajnos csak 22 év késéssel, de mégis kimondatott ez a fontos elv, és ennek köszönhetően készülhetett el a Balsai jelentés, és ennek köszönhetően nyert hivatalos legitimitást is a Civil Jogász Bizottság” – fogalmazott.
Megdöbbentő adatok
Tőkés László felszólalása után dr. Horváth Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának docense tartott előadást A szovjet diktatúra emberiesség elleni bűnei Magyarországon címmel. Elmondta: 1945-ben a Független Kisgazdapárt a szavazatok 57 százalékát nyerte el. Ezt követően hirdette meg Rákosi Mátyás a korrekció elvét, aminek célja a Kisgazda Párt szétverése volt. 1945 és 1956 között mintegy ötszáz embert végeztek ki koncepciós perek alapján, az 1956-os forradalom után kétszázezer ember emigrált Magyarországról, négyszáz embert kivégeztek, de azt nem lehet tudni, hogy hány embert lőttek le mindenféle peres eljárás nélkül, hány embert hurcoltak meg, kínoztak meg, huszonegyezer embert vetettek börtönbe, tizenhatezer embert internáltak. A közhiedelemmel ellentétben a hatvanas években folytatódtak Magyarországon a koncepciós perek, még 1989-ben is ítéltek el egy nyugdíjast koncepciós perben, szerencsére a másodfokú ítéletet már a rendszerváltás után mondták ki, és felmentették a polgárt. 1950-53 között összesen kétmillió ember ellen folyt valamilyen eljárás, volt időszak Magyarországon, amikor egyszerre hetvenezer ember ült börtönben, miközben manapság, amikor a bűnözés sokkal nagyobb méreteket öltött a magyar társadalomban, összesen 17 ezer ember van börtönben egyszerre. Kijelentette továbbá, hogy Magyarországon burkolt falurombolás zajlott, mely kezdődött a téeszesítéssel, majd következett a körzetesítés. 1989-ig több ezer falusi iskolát zártak be, felszámolták a vidéki értelmiséget, hiszen városokba zavarták a tanítókat, a papokat, a történelmi magyar egyházak klérusának egy negyede börtönbüntetést szenvedett. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma is sokan mentegetik a kommunizmust azzal, hogy az tulajdonképpen egy jószándékú ideológia. „Én elolvastam Marx, műveit, és elmondhatom, hogy olyan gyűlölködő szófordulatai vannak, amilyenek aztán Hitler beszédeiben köszönnek vissza. Ne dőljünk be azoknak, akik próbálják menteni a menthetetlent” – zárta előadását Horváth Attila.
Ne idealizáljunk
Felelősségre vonás a pártállamban elkövetett emberiesség elleni bűntettekért címmel dr. Juhász Imre az ELTE jogtudományi Karának adjunktusa, a Civil jogász bizottság alapító tagja tartott előadást. Elmondta, hogy a magyarországi rendszerváltás felemásra sikeredett, mert az MSZMP élére állt a folyamatnak, de az új Alkotmánnyal talán sikerül lezárni a posztkommunista korszakot. Megtudtuk, hogy Magyarország 1968-ban csatlakozott egy nemzetközi egyezményhez, mely kimondja, hogy az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el, csakhogy a magyar kormányok nem emelték be ezt az egyezményt a magyar jogrendbe, ahogy azt az eljárásrend megkívánta volna. Ezt most az Orbán kormány megtette, sőt az egyezményt fogalommagyarázattal is ellátta, ezek között az első helyen szerepel a kommunista bűnök meghatározása, így most már nem lehet jogi kiskapukat találni azoknak, akik a kommunizmusban bűnöket követtek el. Az előadó véleménye szerint 1956 után megtört a magyar nemzet gerince és a kommunizmus szelleme nem múlt el, bizonyítja ezt az is, hogy az állampárt jogutódja ma is gondolkodás nélkül nyúl a fegyveres erőszak eszközéhez. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy ne idealizáljuk az Európai Unió intézményeit; példaként említette a Strasbourgi európai emberi jogi bíróság egyik döntését, amely felmentett egy Magyarországon önkényuralmi jelkép viseléséért elítélt embert. A strasbourgi bíróság azzal az indoklással mentette fel a vörös csillagot hordó személyt, hogy jogában van a vörös csillagot hordani, mert az egy igazságos társadalomért küzdő eszmerendszer jelképe. E mondat elhangzása után döbbent moraj hangzott fel a díszteremben.
Megkomponált akció
Az eseményen levetítették a Becsapott ország című filmet, mely a 2006-os magyarországi utcai megmozdulásokat dolgozza fel, majd dr. Völgyesi Miklós a Civil Jogász Bizottság alapító társelnöke beszélt a rendszerváltás utáni állami erőszakról. Kiemelte, hogy a 2006-os brutális rendőri fellépés azt bizonyítja, hogy a kommunizmus szelleme még mindig Magyarországon van. Leszögezte, hogy a rendőrség bevetett alakulatai bűncselekményeket követtek el. Majd Gyurcsány Ferenc politikai életútját ismertette, leszögezve, hogy első alkalommal alkotmányellenesen lett miniszterelnök, hiszen úgy jelölték erre a tisztségre, hogy nem volt parlamenti képviselő. Völgyesi Miklós elmondta, hogy a 2006-os tiltakozó megmozdulások brutális leverése egy megkomponált akció volt, melynek az volt a célja, hogy megfélemlítse az embereket. A mai napig nem tisztázott, hogy ki és mire adott felhatalmazást Gergényi Péternek, Budapest főkapitányának a budapesti tüntetések brutális leverésekor, mondta Völgyesi, de leszögezte, hogy bűn volt az, amit a politikai és a rendőri intézmények akkor műveltek, amiért a fő felelősséget az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kell vállalja. Az előadó fontosnak nevezte a felelősségre vonást, mert mint mondta, „ha nincs jogkövetkezmény, akkor nincs visszatartó erő.”
Elrománosítás
A díszteremben megtartott előadások között a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok léptek fel rövid műsorral. A díszteremben lezajlott eseményt követően a megjelentek levonultak a székház belső udvarára, ahol koszorúkat helyeztek el a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál. Itt Tőkés László elmondta: „kegyelettel hajtsunk fejet a katolikus és református súlypontú két kirakatper áldozatairól az egyik a Szoboszlai per néven híresült el, a másik a Sas Kálmán nevéről ismeretes. Sas Kálmán ügyében még nem sikerült perújrafelvételt elérnünk, a másik ügyben viszont sikerült perújrafelvételt elérni, és jogilag rehabilitálni az áldozatokat. (…)Várjuk a Tismaneanu jelentés folytatását, mert Trianon óta első ízben ismeri el román hivatalos dokumentum azt, hogy a magyar településeinket erőltetettet betelepítéssel románosították el a kommunizmus idején. Többek között így románosodott el Kolozsvár, Vásárhely, Nagyvárad, de különösképpen Zilah és Szilágysomlyó is “- fogalmazott Tőkés László.
Pap István
erdon.ro

EMNP: rendőrségről az urnák elé
A tavaly szeptemberben hivatalosan bejegyzett, alakuló kongresszusát a hétvégén megszervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) aláírásgyűjtői ellen jelenleg is rendőrségi vizsgálat folyik. A büntetőjogi eljárás a bejegyzéssel kapcsolatos jogi procedúrával párhuzamosan indult be, miután a sajtóban bizonyítékok jelentek meg arról, hogy a támogatók névsorát tartalmazó aláírási listák hamisak.
A tavaly szeptemberben hivatalosan bejegyzett, alakuló kongresszusát a hétvégén megszervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) aláírásgyűjtői ellen jelenleg is rendőrségi vizsgálat folyik: az illető személyeket azzal gyanúsítják, hogy szignókat hamisítottak rá a gyűjtőívekre a párt bejegyeztetése érdekében. Mint arról a sajtó tavaly decemberben beszámolt, az egyik ilyen vizsgálatot a Hunyad megyei rendőrség folytatja, három kolozsvári és három dévai személy – az EMNP aláírásgyűjtő önkéntesei – ellen. A „Tőkés-pártként” emlegetett politikai alakulat illetékesei szerint a rendőrségi eljárás „politikai színjáték”, amely „az aláírásgyűjtők megfélemlítését és az aláírók elbizonytalanítását” szolgálja. Szász Péter, az EMNP kezdeményező bizottságának tagja – az egyik gyanúsított – akkor elmondta: tudomása szerint a rendőrség mind a 812 aláírót felkeresi és kikérdezi az aláírás körülményeiről. A grafológusi verdiktum
A büntetőjogi eljárás egyébként a bejegyzéssel kapcsolatos jogi procedúrával párhuzamosan indult be, miután a sajtóban bizonyítékok jelentek meg arról, hogy az EMNP támogatóinak névsorát tartalmazó aláírási listák hitelessége megkérdőjelezhető. A dossziéban megfogalmazott vád – amely ismeretlen elkövetők ellen szól – okirat-hamisításra és hamis iratokkal való visszaélésre vonatkozik. Az okirat-hamisítás gyanúját az Új Magyar Szó és a Jurnalul Naţional tényfeltáró cikksorozata támasztja alá. A két központi napilap által felkért írásszakértők megállapították: az EMNP-nek a Bukaresti Törvényszékre idén májusban benyújtott aláíráslistái ezrével tartalmaznak hamis aláírásokat. A vâlceai román rendőraltiszt esete a „Tőkés-párttal”
Emellett beigazolódott az ankétot lefolytató két újságíró másik gyanúja is, miszerint nemcsak az aláírások hamisak, hanem a bukaresti és az Erdélyen kívüli megyék támogatói listáin szereplő nevek is légből kapottak. Erre az a bukaresti terepszemle engedett következtetni, amelynek során az újságírók kiszálltak szúrópróba-szerűen kiválasztott lakcímekre, és melynek nyomán a két lap szerkesztőségébe érkezett, majd az újságírók által a törvényszéken leellenőrzött aláíráslista-másolatokon szereplő személyek létezése is kérdésessé vált. Ezenfelül ismertettük Mircea Vasile Ion Râmnicu Vâlcea-i rendőraltiszt esetét, akinek neve tudta és beleegyezése nélkül került fel az Erdélyi Magyar Néppárt Vâlcea megyei támogatólistáira. Az ő esetében a nevével való visszaélés, személyi adatainak illetéktelen felhasználása és aláírásának meghamisítása egyéb jogi problémákat is felvet, ugyanis a rendőrök jogállását szabályozó törvény számukra nem teszi lehetővé politikai párt támogatását, annak soraiba való belépést.
Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások meghamisításával kapcsolatos bűnvádi dossziét a bukaresti törvényszéki ügyészség továbbította a 3. kerületi ügyészségre, azzal az indokkal, hogy a Bukaresti Törvényszék a főváros 3. kerületi bűnüldözési szerveinek kompetenciájába tartozik. A harmadik kerületi ügyészség a rendőrségnek továbbította az ügyet. Érvényteleníthető a bejegyzés
Mint jogi szakértők lapunknak korábban megerősítették: amennyiben az ügyészségi vizsgálat vádemeléssel zárul, és végleges bírósági határozat mondja ki az aláíráshamisítás és hamis aláírásokkal való visszaélés tényét, a polgári perrendtartás törvénykönyve 322. cikkelyének 4. pontja szerint a párt bejegyzéséről szóló táblabírósági határozat érvényteleníthető, lévén, hogy hamisnak nyilvánított okiratok alapján született meg.
S. M. L.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Soós Anna matematikust választották a BBTE magyar tagozata vezetőjének
Soós Anna egyetemi docenst választották meg hétfőn az oktatók és diákok a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata új vezetőjének. A matematikus a szavazatok 64,7 százalékát szerezte meg, tehát ő követi Magyari Tivadart, aki öt éven át volt e tisztségben. Mindkét jelölt viszont rektorhelyettes lesz, a magyar tagozatnak ugyanis két hely jár az egyetem vezetőségéből.
Soós Anna 1959-ben született, 1997-től a BBTE oktatója, korábban Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön volt iskolai tanár. Szakterülete a matematikai statisztika és valószínűségszámítás.
A BBTE magyar tagozatának közleménye azt írja: a BBTE hagyományai szerint a magyar tagozat vezetőjeként Soós Anna az egyetem tanulmányi rektorhelyettesi tisztségét is betölti.
Az egyetem magyar tagozatának képviseletét ellátó rektorhelyettesi tisztségre Nagy László fizikus professzort, Soós Anna matematikus professzort és Pozsony Ferenc néprajzkutató professzort jelölték, utóbbi azonban közvetlenül a jelölés után bejelentette, nem vállalja a jelöltséget.
A versenyben maradt két jelölt február 21-én nyilvános beszélgetésen ismertette főbb célkitűzéseit és válaszolt a magyar oktatók, diákok kérdéseire. Mindketten a magyar tagozat önállósága megerősítését tartották legfontosabb céljuknak.
Nagy László aktívabb részvételre buzdította a magyar nyelven oktató tanárokat ahhoz, hogy az egyetemi charta által megszabott keretet tartalommal töltsék meg. „Nem lehetünk önállóak, ha nem vállalunk tisztségeket, többletmunkát” – jelentette ki a jelölt. Fontosnak tartotta, hogy valamennyi területen legyen magyar doktori témavezető.
Soós Anna azt hangsúlyozta: Romániában elsősorban a BBTE feladata, hogy tanárokat képezzen a magyar nyelvű közoktatáshoz. Meglátása szerint a tanárképzésnek a magyar közösség érdekeit kell szolgálnia.
Krónika (Kolozsvár)

Soós Anna a tagozatvezető
Soós Annát választották meg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata új vezetőjének. Ellenjelöltje Nagy László fizikus volt. Dr. Soós Anna matematikus, egyetemi docens 1959-ben született, 1997-től a BBTE oktatója, korábban Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön volt középiskolai tanár, szakterülete a matematikai statisztika és valószínűség-számítás
Tegnap reggeltől délután hat óráig járulhattak a Farkas utcai főépületben felállított szavazóurnához a BBTE magyar oktatói és a diákok képviselői, hogy leadják voksukat a két magyar rektorhelyettes–jelölt valamelyikére. Dr. Soós Anna a szavazatok 64,7 százalékát szerezte meg 69,3 százalékos részvételi arány mellett, tehát ő követi a tisztséget öt éven át betöltő Magyari Tivadart a tagozatvezetői székben.
Mivel az egyetem vezetőségében a magyar tagozatnak két hely jár, az új tagozatvezető mellett a szavazásban alulmaradt Nagy László fizikus is rektorhelyettes lesz. Soós Anna, a BBTE-n immáron bevett szokás szerint, elődjéhez hasonlóan, a tanulmányi ügyekért felel majd.
„Örülök, hogy nagy részvételi arány volt a szavazáson. A következő napokban a rektorváltásig hivatalban vagyok; a folyó ügyeket megoldjuk, kezeljük, de hosszabb távon ható döntéseket már nem hozunk, az utódomat pedig minden részletről tájékoztatom.” – fogalmazott tegnapi, voksolást követő sajtónyilatkozatában Magyari Tivadar leköszönő tagozatvezető.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

“A vlachok nem románok”
”A vlach közösség tagjaitól senki sem várhatja el, hogy románoknak vallják magukat”, jelentette ki ma Radiša Dragojević a Vlach Nemzeti Tanács elnöke.
Dragojević szerint Románia nem állíthatja ultimátum elé Szerbiát, ha a vlach kisebbségről van szó, mégpedig két okból sem: egyfelől azért, mert a vlachok nem érzik magukat jogfosztottaknak, másfelől pedig azért, mert a vlach kisebbség mellett létezik legitim román kisebbség is. Emlékeztetett arra, hogy a 2002-es szerbiai népszámlálás adatai szerint Szerbiában megközelítőleg 31 ezer román és mintegy 40 ezer, magát vlachnak valló polgár van, s a vlachok többsége Kelet-Szerbia 19 községében él, míg a románok java része Bánátban. “Minden hasonlóság mellett ez két autochton nemzeti kisebbség. A románok anyaországuknak Romániát nevezik meg, a vlachok pedig anyaországuknak Szerbiát tekintik. Nekünk semmi okunk, semmi alapunk Romániához fordulni, de neki sincs oka és joga, hogy a nevünkben bármit is követeljen”, hangsúlyozta Dragojević.
Szavai szerint, a vlach közösségen belül létezik az elégedetlenek egy csoportja, akik úgy vélik, a román nyelv az anyanyelvük, s ők – mondta – csináltak ebből problémát, a román hatóságokhoz fordulva segítségért.
Románia, magyarázta Dragojević, a legutóbbi népszámlálás előtt azt kérte, töröljék a vlach kategóriát, illetve, hogy a vlach kisebbség minden képviselőjét románokként vagy vlacho-románokként jegyezzék, amire a vlachok semmi szín alatt nem hajlandók ráállni. “A kelet-szerbiai mintegy 40 ezer vlachra, az előző népszámlálás adatai szerint kb. 1500 román jut. A Petrovac na Mlavi melletti Melniciben, ahol én dolgozom, az 1072 helybeliből 770 a vlach és 13 a román. Ez az arány van Petrovac na Mlavi község szintjén is, ahol 2002-ben 3500, manapság pedig kb. 7000 polgár vallja magát vlachnak. Egy részük szerbnek vallotta magát, ami a szívük joga. Egy részük nem nyilatkozott a nemzeti hovatartozásáról, viszont anyanyelveként a vlachot jelölte meg”, mondta Radiša Dragojević, aki úgy pontosított, hogy a tavalyi szerbiai népszámlálás nem hivatalos adatai szerint Szerbiában mintegy 64 ezer vlach él, vagyis az előző népszámláláshoz képest jelentősen nőtt a magukat vlachoknak vallók száma. Azt, hogy milyen kis számban vannak a vlach közösségben azok, akik megpróbálják “romanosítani” ezt a közösséget, Dragojević szavai szerint ékesen beszél az a tény is, hogy a Vlach Nemzeti Tanács 23 tagja közül mindössze négyen képviselik a “proromán opciót”.
”Nemzeti tanácsuk választási ülésén, a proromán opciót képviselő listán hét jelölt szerepelt, közülük hárman azonnal csatlakoztak hozzánk, s onnantól a mai napig, úgy szavaznak, mint mi. Magában a nemzeti tanácsban, a Romániával kacérkodó politikai opció képviselőinek csoportja mindössze négy személyre korlátozódott”, magyarázta Radiša Dragojević, a Vlach Nemzeti Tanács elnöke. (Tanjug) *** A vlachok (ejtsd: vlah) a Balkán-félsziget különböző országaiban élő népcsoportok, akik a latin nyelvből származó nyelveket beszélnek. A következő országokban élnek: Görögország, Románia, Albánia, Macedónia, Bulgária, Szerbia és Horvátország. Jelentősebb etnikai kisebbséget alkotnak Romániában (Dobrudzsa tartományban).
Saját magukat Görögországban, Romániában, Macedóniában és Albániában arománoknak nevezik, és csak a többi országban használják önmagukra a vlach nevet. A többi nép azonban mindenhol vlachoknak hívja őket. A horvátországi csoportjukat horvát elnevezéssel csiribirinek is nevezik. Magyarországon és Szerbiában az aromán népcsoport tagjai régen cincár néven voltak ismertek. A dél-romániai románokat a 19. századig szintén vlachoknak hívták. Havasalföld román fejedelemség román neve Valachia, azaz Vlachföld volt. A vlach szó régi magyar változata az „oláh” volt, amellyel a románokat jelölték a régi Magyarországon. A vlachok egymáshoz igen közel álló, a román nyelvhez hasonló, kölcsönösen érthető nyelveken beszélnek. A nyelvészek ezeket a következő nyelvjárási csoportokra osztják: dákoromán vagy román, aromán, meglenoromán és isztroromán. Mindezek a nyelvek vagy nyelvjárások együtt az újlatin nyelvek keleti ágát alkotják.
A vlachok ma ortodox vallásúak. Régen a kisebbik részük – főleg Horvátországban – katolikus volt, de az idők folyamán ők asszimilálódtak.
A vlachok hivatalosan becsült lélekszáma a balkáni országokban együttvéve 200 000 körüli lehet, bár egyes román források egy-kétmilliós létszámról is beszélnek. A korábbi évszázadokban még valóban milliós volt a vlach népesség, a 20. században azonban rendkívül felgyorsult az asszimiláció, így ez a magas szám ma már inkább csak a vlach származásúakra igaz. A legnagyobb lélekszámú vlach közösségek Görögország északi felén, a romániai Dobrudzsában és Albániában élnek. A vlachok népcsoportjai lakóhely és becsült létszám szerint:
Arománok • Görögország, főként a Pindosz-hegységben – 65 000 fő
• Románia – 50 000 fő, elsősorban Dobrudzsában
• Albánia – 40 000 fő
• Macedónia – 10 000 fő
• Szerbiai vlachok: az ország keleti megyéiben (román nyelvűek) – 40 000 fő.
Moglenai vlachok: hat falu Észak-Görögország Pella és Kilkisz megyéiben (Moglena völgy) – 20 000 fő
• Bulgáriai vlachok (román nyelvűek) – kb. 10 000 fő
• Isztriai vlachok: Horvátország, az Isztriai-félsziget néhány falvában – 1 200 fő
A vlachoknak egyik balkáni országban sem biztosítják a nemzetiségi jogokat, így az anyanyelvi oktatást és médiát sem. Egymástól elszigetelt, szórványos elhelyezkedésük és kis létszámuk miatt eddig nem tudtak eredményesen küzdeni a jogaikért. A második világháború előtt Görögországban román állami támogatással saját iskoláik voltak, melyeket mára teljesen felszámoltak a Pindoszi Fejedelemség idején létesített intézményekkel együtt.
A vlachok nyelve, néprajza, település- és néptörténete alapvető fontosságú a románok eredete szempontjából. A balkáni vlach népcsoportok nyelvi elkülönülése a románságtól viszonylag későn, a 10–11. század körül bontakozott ki.
Bár a bizánci típusú feudalizáció a vlachokat korán érintette, nemzeti államuk, szervezetük nem alakult ki. Az aromán népcsoport azonban jelentős szerepet játszott a Balkán-félsziget városainak életében. Pásztorkodással foglalkozó falusi közösségeik mellett sokfelé keresettek voltak építőmestereik, ötvöseik, kereskedőik. Sokan foglalkoztak fuvarozással is. Híresek voltak szőtteseik. A Déli-Kárpátok vidékén megjelenő vlach pásztoroktól származnak a terület mai román lakói. Az Északi-Kárpátok vidékén a vlachok a 14. században tűntek fel. Hatásuk hamar megfigyelhető az itt élő népek, a magyarok, ruszinok, szlovákok, lengyelek és morvák juhtartásában, elsősorban a havasi és a transzhumáló pásztorkodásban, valamint a juhtej feldolgozásában. A 13-16. század között Erdélytől Galíciáig és Morvaországig úgynevezett vlach jogú juhtartó falvak jöttek létre. Ezek népeit nem terhelték a jobbágyok királyi és földesúri szolgáltatásai, kedvezőbben adóztak és saját kenézeik irányítása mellett élhettek. A vlach jogú juhászok között a táj minden népe – románok, magyarok, ruszinok, lengyelek, szlovákok, morvák stb. – megtalálható volt. (Wikipédia)
Vajdaság.ma

A tanügyminisztert várták a MOGYE-ra
A “szétválasztás” ellen tüntettek a román tagozat hallgatói
Tegnap délután mintegy 200 fős diáksereg gyűlt az orvosi egyetem elé, a ’90-es évekre emlékeztető jelszavakat skandálva: Le a szeparatizmussal!, Egység az országban, egység az iskolában! stb.
A román diákszövetség elnöke, Dan Zolog elmondta, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek és petíciót is megfogalmaznak, amelyet az aláírásokkal együtt elküldenek a tanügyminisztériumnak, a kormánynak, az államelnöknek, és amelyben azt követelik, hogy a politikum ne avatkozzék bele az egyetem autonómiájába. Zolog szerint a magyar diákok elutasították a részvételt, bár korábban abban egyeztek meg, hogy együtt fognak tiltakozni a tagozatok szétválasztása ellen. Mások azt állították, hogy a magyar tanárok tiltották meg a diákjaiknak, hogy részt vegyenek a tiltakozáson.
Leonard Azamfirei rektor szerint a diákok kezdeményezték a tiltakozást, a tanárok pedig szolidarizálnak velük. Egyetlen közös üzenetet fogalmaztak meg: tiltakoznak a politikum beavatkozása ellen, amelyet károsnak és veszélyesnek tartanak.
A délután folyamán Catalin Baba tanügyminisztert várták. A tárcavezető lapzártáig nem érkezett meg.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Akkreditálták a Sapientia-egyetemet
Megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditálását tegnap a képviselőház. A magyar felsőoktatási intézmény akkreditálásában a képviselőházé volt az utolsó szó, a szenátus már múlt év decemberében rábólintott a törvénytervezetre. Annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok nem vettek részt a gyűlésen, a 172 jelen lévő honatya közül hárman a törvénytervezet ellen szavaztak, heten pedig tartózkodtak. Ezzel lezártnak tekinthető az intézmény amúgy is szokatlanul hosszúra nyúlt akkreditációs folyamata.
Ünneplő intézményvezetők. Dávid László rektror, Hollanda Dénes egykori és Tonk Márton jelenlegi dékán
A hír örömére tegnap délután az egyetem mindhárom székhelyén – Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Csíkszeredában – pezsgőt bontottak, és diákjaikkal koccintottak az oktatók. A parlamenti döntést követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a szövetség valamennyi tisztségviselőjének, akik az évek során hozzájárultak a nemzeti ügynek tartott Sapientia akkreditálásához. „Az erdélyi magyar közösség számára egy olyan intézményt sikerült hivatalosan elfogadottá tennünk, amely hosszú évtizedekre meghatározza sorsunk és jövőnk alakulását” – nyilatkozta a szövetségi elnök.
Dávid László: a következő lépésen gondolkodunk
Tizenegy év kemény munkájának az eredményeként értékelte a tegnapi napot Dávid László, az egyetem rektora. Szerinte a romániai magyarság életében a Sapientia akkreditálása nemcsak a 2012-es év, hanem az utóbbi huszonkét év egyik legfontosabb eseménye. A rektor tegnap már a következő lépéseken gondolkodott. Mint mondotta, most már a mesterképzés és a doktoriskola szervezésén kell hogy dolgozzanak. „Tudtuk, hogy megérdemeljük az akkreditációt. Lezárult egy szakasz, amely nem volt könnyű, de ami következik, talán még nehezebb lesz. Az igazi eredmények majd évtizedek múltán mérhetők, miután több nemzedék is kikerül egyetemünk padjaiból” – értékelte a helyzetet a Krónikának nyilatkozó rektor.
Kérdésünkre, hogy ennyi várakozás után nem feltűnő, hogy éppen a választási kampány küszöbén szavazza meg a parlament az erdélyi magyar egyetem akkreditációját, Dávid úgy vélte, a közelgő választások mindenképpen siettették az eredményt. „Minden politikus úgy érzi, ez az az időszak, amikor oda kell figyelnie az eredményekre. Ettől függetlenül úgy érzem, a Sapientia ügye nem politikai ügy, hanem mindanynyiunk közös kisebbségi ügye. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetembe valamennyiünk közös jövője van bekódolva” – fogalmazott Dávid László. A szinte váratlan esemény miatt a rektor kénytelen volt egy órával elhalasztani magyarországi utazását. Dávid előbb tanár kollégáival, majd a diákokkal koccintott.
Hollanda Dénes: életem legszebb születésnapja
Hollanda Dénesnek, az egyetem megálmodójának és első dékánjának – aki tegnap utódjával, Székely Gyulával és Dávid Lászlóval ünnepelt – szinte nem jött hogy higgye, hogy végre eljött az akkreditáció napja. „Nyugodtan kimondhatom: életem legszebb születésnapja a mai – mondta el lapunknak a 73. évét töltő professzor. – Már a ’90-es évek elejétől erre tettem fel mindent; hittem és tudtam, hogy az erdélyi magyarságnak szüksége van egy önálló műszaki egyetemre.”
A Sapientia létrejöttét a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt uralkodó magyarellenes hangulat is elősegítette. Hollanda Dénesben akkor fogalmazódott meg a magyar egyetem létrehozásának fontossága, amikor kisebbségellenes gesztusaikkal, egyes román kollégái ellehetetlenítették a magyar tanárok és diákok létét a Petru Maior Műszaki Egyetemen. A professzor húsz évvel ezelőtti álmát annak idején sokan még azok közül is megmosolyogták, akik jelenleg a Sapientia legnagyobb pártolójának vallják magukat. „Ha az év elején kérdezett volna, hiszem-e, hogy február végére a parlament is megszavazza a hitelesítést, nemmel válaszoltam volna.
Pedig már rég eljött egyetemünk akkreditációjának az ideje” – vélekedett az EMTE első dékánja. Azt már csak viccesen tette hozzá, hogy a román politikusok számára valószínűleg azért vált oly sürgőssé a végső szavazás, hogy az RMDSZ-t a koalícióban tudják tartani. Hollanda megítélésében a végső igen legalább két évet késett, jelentősen hátráltatva az intézmény fejlesztését. „Megszoktuk, hogy nekünk kétszer annyit kell dolgoznunk ahhoz, hogy valamit elérjünk” – nyugtázta az egyetemi tanár. A magyar kormány is nagy örömmel értesült az elismerésről – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. „A Sapientián folyó komoly szakmai munka eredménye a döntés, amelynek értelmében román állami támogatásban részesülhet. Reméljük, hogy ezek a források is meg fognak nyílni a Sapientia számára, hiszen az onnan kikerülő szakemberek is gazdagítják Románia gazdaságát” – fogalmazott Répás Zsuzsanna.
A Sapientia akkreditálása azt jelenti, hogy az egyetemet teljes jogú felsőoktatási intézményként ismerik el, és joga lesz többek között államvizsgát szervezni, ugyanakkor a román állam is támogathatja. A szenátus plénuma már 2011 decemberében jelentős szavazati többséggel döntött a hitelesítés mellett. A kormány tavaly szeptember elsején fogadta el a Sapientia EMTE akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet. A Boc-kabinet döntésére egy évvel azt követően került sor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) 2010 júliusában jóváhagyta az egyetem intézményes elismerését. A felmérések során bebizonyosodott, hogy a Sapientia teljesít minden követelményt, ezért az ARACIS tizennégy szak, valamint az intézmény akkreditációját javasolta.
Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit a magyar kormány támogatásával, a felsőoktatási intézménynek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is vannak karai. A magyar kormány és az Országgyűlés 1999-ben döntött úgy, hogy támogatja az önálló erdélyi magyar egyetemi oktatást, és létrehozza a magyar tudományegyetemet. Az ehhez szükséges forrásokat a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséből különítették el. A Sapientia EMTE 11. tanévét kezdte meg tavaly szeptemberben, a három oktatási helyszínen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron az egyetemnek négy kara működik, amelyek keretében 27 alapképzési szakon tanulhat magyar nyelven csaknem kétezer hallgató.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)