Sylvester Lajos: Az anyaország ernyője alatt
Hódmezővásárhelyi állampolgári eskütételünk napjára virradóan egész éjszaka szakadt az eső. A várostól tíz kilométerre, ahol szálláshelyünk volt, a mártélyi üdülőfalu vendégházának nádfedele suttogóra fogta és elnyelte a másutt dobhártyát szaggató műanyag fedél vagy bádogtető pattogását.
A Tisza holtágának martjára – nem véletlenül Mártély a falu neve –, hatalmas nyárfák védőszárnya alá bújtatott ártéri üdülőtelepet egyébként is a Csend Birodalmaként aposztrofálják. Ezt a jól árnyékolt csöndet kereste Makovecz Imre is, amikor nyaralóját majdnem az árvízvédelmi töltés belső lábához telepítette, s a másik magyar építészhírességen, Csete Györgyön sem csodálkozhatunk, hogy hétvégi háza révén ő is itt keresett nyugalmat. Makovecz nyaralóépülete a Mesterre vallóan építőanyagával, formájával is a tájba kapaszkodó, úgy simul bele a mártélyi csend nyugalmába, hogy mégis észreveteti magát. A hullámosra formált nádfedél a vizet, a vízpartot, az alföldi tanyabokrok építkezését harmonikusan hozza együvé, az épületen alig találni egyetlen egyenes vonalat, még a holt Tisza partja felé futó lépcső is köríves, s oldalfalai bumfordian hullámosak, akárcsak egy ódon tanyasi ház fehérre meszelt paticsfalai. Mártélyon egyébként még a víz sem locsog, nem fecseg, halkan fodrozódik, és édesgetve csókolgatja a ladikok kátránnyal impregnált deszkafalát. Csak egy-egy, a kopoltyúját öblítő termetes hal csobbant nagyokat loccsantva, miközben visszahuppan a folyóba. Ezek a mutatványok cáfolják a "holtágnak" nevezett egykori folyószakaszt, s az élő folyóág képzetkeltésébe besegítenek a ködös hajnalon is horgászcuccaikkal bíbelődő, lomhán mozgó horgászok is.
Nemzetrészek színezete
Szóval, október, eső, állampolgári eskütétel. Mi, hogy a következő napon Hódmezővásárhelyen a Nagy Imre sétányon az esővel paskoltassuk magunkat, hatszáz és egynéhány kilométert kocsikáztunk Háromszékről földrajzilag az egyik legnagyobb kiterjedésű városba. Ilyenkor én azzal szoktam az út fáradalmait arrébb hessegetni, hogy valaha eleink szekérrel vagy lóháton, az elesettebbje gyalogosan tett meg ennél nagyobb távolságokat. És képes volt a Kárpát-medence egészét belakni. Ott szolgálni, ahová szólította őket a kötelesség. Ennek a belső migrációnak a következménye, hogy igencsak nehéz próbálkozás lenne felmenői révén szétválogatni, ki melyik nemzetrész fia-lánya. Magyarok vagyunk, s ezen belül különülnek el táji, földrajzi tagoltság szerint az egymástól csak árnyalatokban különböző, egységes nemzeti közösség tagjai, a mártélyi galériaerdő őszi színekben tobzódó palettájához hasonlatosan. Akik valamelyik tájegység közösségébe bekerülnek, akár már életük során is, de utódaikban mindenképp az ott illőkhöz hasonulnak. Arcuk karaktere, szemük állása, étkezési és viselkedési szokásaik, esetleg nevük utal származásukra. Ily módon tagolódunk székelyekre, csángókra, palócokra, jászokra, kunokra és így tovább. De mindannyian magyarok vagyunk. Sőt, sokszor kedves túlzással, mint ahogyan ezt a székelység körében szokás hangoztatni, magyarabbak vagyunk a magyaroknál.
Mindez hazulról hozott fonnivalóként azért foglalkoztat még a Tisza partján is, mert a hazai – azaz romániai – népszámlálás zsivajából érkezem, ahol s amikor nemcsak a bennünket életterünkből kiszorítani szándékozó politikai erők akarnak megosztani, magyarra és székelyre bontani, hanem mi magunk is.
Feleségem s a bennünket erre az útra elkísérő Anna lányunk elővigyázó gondosságának köszönhetően erre jövet több ízben is hallottam, mekkora szerencse, hogy esernyővel felfegyverkezve érkeztünk. Aztán a csendes októberi eső azt is eszembe juttatja, hogy 1848. március 15-én Budapesten zuhogott a tavaszi eső, amikor Petőfi és társai kiléptek a Pilvax kávéházból, s ítéletidőben loholtak, hogy kiszabadítsák az elítélt Táncsics Mihályt budai börtönéből. Ehhez képest ez a mártélyi meleg eső simogatóan kellemes, az előző napok erdélyi fagyosságát is engeszteli. És az asszonynép jóvoltából vannak ernyőink. Ez juttatja eszembe: mostani hódmezővásárhelyi családi utunk is "úgy jött össze", hogy bár mindannyian be fogunk állni az alá az ernyő alá, amelyet a könnyített visszahonosítással az újra anyaországunkká visszaváltozott Magyarország fölénk tart, az eskütétel helyszínéül csak én és feleségem választottuk az alföldi várost, családunk többi tagja otthon, a csíkszeredai konzulátuson esküszik. A család többi tagja kísérőnk, gardírozónk csupán, de most ebben az esős időben esik le nekem a tantusz, hogy jó ez így, mert egyrészt a vejem a hosszú úton az úrvezető, másrészt a családunk ily módon generációs és földrajzi bontásban is részese lesz magyar állampolgári ernyő alá állásunknak. Én és feleségem – korunknál fogva – voltunk már magyar állampolgárok, otthoni anyatársunk is ebbe a kategóriába tartozik, lányunk, vejünk és negyedik elemista unokánk, Peti Csíkszeredában lesz magyar állampolgár, és majd, ha bokrosodik a család, az ő gyerekeik már beleszületnek a magyar állampolgárságba, hisz szüleik immár nemcsak lélekben, hanem állampolgárságuk révén is magyarok. Érdekes, hogy a könnyített eljárással visszaszerzett magyar állampolgárságunk generációs örökölhetősége nekem eddig eszembe sem jutott, ez a mártélyi csendes eső mosta partra a felismerést, hogy az az ernyő, amelyet ezzel a gesztussal Magyarország fölénk tart, majd maradékainkat is védi az esőveréstől. A mi esetünkben – de nem csak – családi bontásban az állampolgárságok visszaszerzésének vagy megszerzésének esetei és ennek módja igen változatos. Zoltán fiunk és Anikó menyünk román állampolgárságukat is őrizve az Egyesült Államokban élnek. Otthon, Erdélyben viszont, lévén rendszeresen hazajárók és szülőföldjükhöz, Háromszékhez és Csíkhoz ezernyi szállal kötődők, természetes tehát, hogy magyar nemzetiségűekként és magyar anyanyelvűekként számláltattuk meg őket is. Egyetlen család tagjai között vagyunk, akik visszahonosíttatjuk magunkat, hisz már voltunk magyar állampolgárok, vannak családtagjaink, akik most szerzik meg az állampolgárságot, és ismét vannak, akik a Minden magyar felelős minden magyarért mottóval állnak a nemzet egész világot átérő óriásernyője alá.
Hódmezővásárhely, Nagy Imre sétány
Ez az ernyőhasonlat az állampolgári eskütételt megelőző ünnepségen gondolataimba mélyen befészkelte magát. Hagytam. S egyébként is, mintegy négyszázan tódultunk ki mi, magyar állampolgársági várományosok Hódmezővásárhelyen a Nagy Imre sétányra, a mártír miniszterelnök emlékműve elé, a számunkra szalaggal behatárolt területre, ahol esernyők oltalmában hallgattuk Lázár János polgármester ’56-os emlékbeszédét. A napi politikai aktualitásokra is ráhangolt szónoki szó a sűrű esőfüggönyön átszűrődve érkezett hozzánk. Látványként a legmaradandóbb élmény egyébként nem a külhoni magyarokból alkotott központi sziget volt, hanem ezt a magot gyűrűként magához ölelő hódmezővásárhelyi esernyős sokaság, akik mintegy várfalként vettek körbe bennünket, s akiket, minden bizonnyal, nem a politikai-adminisztratív kényszer rendelt ki erre a placcra, hanem az a felismerés, hogy mégiscsak ők voltak azok, akik 2004 decemberének bennünket, külhoniakat kitagadó országos szégyene után dr. Grezsa István városi tanácstag javaslatára s a tanács döntése nyomán tiszteletbeli polgárrá fogadtak. Számunk az országos kiebrudaltságunk idején húszezernyire gyarapodott, s ezzel virtuálisan és matematikailag is mintegy hetvenezresre növeltük Hódmezővásárhely lakosságát. Ekkor meghatódottságunkban – szinte spontán kialakuló közakarattal – A legmagyarabb város titulus odaadományozásával tisztelegtünk a dél-alföldi mezőváros lakossága előtt. A hódmezővásárhelyiek ugyanis a következő választások alkalmával – tudtommal – országos szinten is a legmagasabb arányban arra a pártszövetségre (Fidesz–KDNP) szavaztak, amely a balliberális globalista tobzódás éveiben is a legmagyarabbnak bizonyult. A város polgármesteri hivatala, a civil szervezetek sokasága élő kapcsolatot alakított ki, és ápolta ezeket, s ápolja ma is. A testvértelepülési és testvérintézményi kapcsolatok új tartalmakkal telítődtek. Erdélyt, Vajdaságot, Kárpátalját, Felvidéket behálózó viszonyrendszer alakult ki, amelynek tematikai, kivitelezési sokfélesége átszövi a civil szféra egészét. Az érdekesség kedvéért mondom, hogy a Házsongárd Alapítvány támogatásától a nyaranként ismétlődő székelyföldi szekértúrákig a legváltozatosabb tevékenységi formákat hívta életre. És amire talán a mozgalom elindítói sem gondoltak, a hódmezővásárhelyi példa szimbólummá vált, országossá terebélyesedett. Más városok is "örökbe fogadtak" külhoni magyarokat, s ennek a kapcsolatrendszernek a csúcsát jelentheti az is, amiben most nekünk Hódmezővásárhelyen részünk van: a magyar állampolgárság vissza- vagy megszerzéséért tömegesen kérik a magyarhoni települések közreműködését. A dél-alföldi városban ez év augusztusának huszadikán került sor az első könnyített honosításra. A mostanival együtt közel hétszázan keresték fel Hódmezővásárhelyt, hogy eskütételüket ott tegyék emlékezetessé. Kószó Péter alpolgármester szerint folyamatosan és tömegesen érkeznek a határokon túli honosítási kérések. Engem, többek között, vendéglátóink dr. Berényi Károly, a Tiszta Lap Polgári Egyesület elnöke közvetítése révén arra is felkértek, hogy az eskütétel után a Háromszék és a magam nevében mondanék néhány szót az egybegyűltekhez. Tenném ezt azért – érveltek –, mert a mi lapunk bizonyult a médiumok közül a legkövetkezetesebbnek, a hódmezővásárhelyi kapcsolatok építésének folyamatát támogatta és végigkísérte. A megbízatást természetesen megtisztelőnek tartottam, és vállaltam. Közben kollégánk, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal, aki kopjafákkal "beültette" Székelyföld után főleg a dél-alföldi tájakat is, ez alkalomra faragott emléktáblával jelentkezett. A tábla szövegét otthon előzetesen be is mutatta. Felirata: MAGYARNAK LENNI JÓ!
2011. OKTÓBER 23-ÁN,
AZ ÚJBÓL MAGYARRÁ LETT
MAGYAROK NEVÉBEN,
AZ IGAZI MAGYAR VÁROSNAK,
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYNEK
Mivel Hódmezővásárhely esetében "a legmagyarabb város" formula már foglalt, ezért került a míves faragású táblára az "igazi magyar városnak" szöveg. Balázs Anti volt az egyetlen külhoni, "újból magyarrá lett magyar", aki Lázár János polgármestertől, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjétől a Nagy Imre sétányon vehette át a honosítási okmányokat. A sokak által ismert Kopjafadoktor kiváló szónok, mondandóját ez alkalommal is hatalmas tapssal jutalmazták. Az ünnepség záróaktusa természetesen a virágkoszorúk elhelyezése volt. Ki tudja, hány, talán félszáznál is több, valóságos virágözön lepte el a Nagy Imre sétányt. Az eső csak nem akarta abbahagyni. A virágárusok a nyári rekkenőségben időnként vízpermettel élénkítik a vágott virágot, sőt, az árusítóhelyek körül a sétányokat, a füves területeket is locsolják. Hódmezővásárhelyen a virágokra hulló égi permettel biztosította a Fennvaló ezt a szolgáltatást. A virágrengeteget az esernyősök sorfala övezte. Az ernyők vásznáról óvatoskodva osontak alá a vízcseppek, és voltak, akiknek az arcán is alápergett valami, amikor a Szózat akkordjai a katonazenekar hangszerein felcsendültek.
Pedig még hátravolt a város főterén, a Fekete Sas palotában a honosítási akták ünnepélyes átadása. De ezt megelőzően is éreztük: a Nagy Imre téri esernyőrengeteg fölé emelkedik egy még nagyobb ernyő, akkora, hogy a nemzet egészét óvja mindenféle esőveréstől.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

SAS PÉTER: MARIANUM
A 100 éves római katolikus tan- és leánynevelő intézet emlékezete (1911–2011)
Az iskolák minden időben a katolikus nevelés legerősebb bástyái közé tartoztak. Az Erdélyben működő oktatási intézmények között az eredményes munkát folytató nyolc középiskolából csupán egyetlen volt leánygimnázium, a kolozsvári Marianum, amelyet az alapítók kérésére a Temesvárról érkezett Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek irányítottak. Az egykoron Kolozsváron tanító rendtagok közül már senki nincs az élők sorában.
Vonzó külalakú kötettel köszöntötte a kolozs-dobokai főesperesi hivatalnak köszönhetően Kolozsvár és Erdély magyarsága a messze földön híres leánynevelő intézet alapításának centenáriumát. A reneszánsz lelkületű alapító dr. Hirschler József főesperes plébános - aki az egyház Reményik Sándor által megverselt két alappillérére, a templomra és az iskolára összpontosított - mai utóda, Kovács Sándor kanonok, a Szent Mihály-templom plébánosa előszavában hangsúlyozza: „Az Erdély művelődéstörténetében és egyháztörténetében egyaránt járatos, szinte az egyházközségünk munkatársává vált Sas Péter művelődéstörténész a dr. Hirschler Józsefről szóló monográfia megírásakor, összeállításakor már érintette a reneszánsz lelkületű kolozsvári főpap életművének számító egyházi oktatási intézmény, a Marianum megszületését és annak jelentőségét. Ennek ismeretében elmondhatom, hogy a főesperes és plébános elődömről megszületett kiadványt a monografikus szintű feldolgozás első kötetének tekinthetjük, melynek befejező, második része a most megjelentetett Marianum tan- és leánynevelő intézet történetét és az ott folyó életet bemutató könyv. [...] Természetesen mit ért volna önmagában a jól felszerelt, elegáns épület, ha ez nem válik második otthonukká az ott tanítóknak és az ott tanulóknak, ha együttműködésükből nem születik meg a Marianum sajátos, máig élő és tiszteletet parancsoló szellemisége."
Sas Péter gazdagon illusztrált és alaposan dokumentált kötetet összeállítva ismerteti az olvasókkal az Auguszteumtól a Marianumig tett utat, az intézet megalapítását és kiteljesedését, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek munkásságát. Bemutatja a tanintézetnek a két világháború közötti tevékenységét és a kommunista hatalom általi jogtalan államosítását. Művében mintegy átmentette az utókornak a Marianum tanszemélyzetének 1910-1923 közötti törzskönyvét, az érdeklődők pedig megismerkedhetnek az Auguszteum és a Marianum bibliográfiájával is.
Az iskolaalapító főesperes-plébános 1911. június 2-án kérelmezte a leánygimnázium megnyitásának engedélyezését. Püspökének írt levele megfogalmazásából is kitűnik, milyen mély lelki kapcsolat fűzte egyházközségének és plébániatemplomának kincses városához, Kolozsvárhoz. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök 1911. december 10-én délelőtt 11 órakor, a kolozsvári római katolikus iskolaszék negyedszázados évfordulójára időzítve fényes ünnepség keretében szentelte fel a korszerű tan- és leánynevelő intézetet, a Fehér Madonna nevére keresztelt Marianumot. Az épület szépsége láttán, a pillanat nagyságának hatására a püspök így kiáltott fel: „Imádja Isten segítő jóságát, kinek léptei nesztelenek, útjai csodálatosak". Az épületkomplexum H betű formájú, az általános vélekedés szerint méltó emléket állított mind alapítójának, mind budapesti tervezőjének, Hübner Jenőnek. Hirschler József az épület felszentelésekor elmondott beszéde hangvételét, eszmei mondanivalóját tekintve a H betűben inkább Hungária fogalmát lehet sejteni, állítja Sas Péter. A kiadványból megtudjuk, hogy 1919. szeptember 1-jén Hirschler József a Marianum épületében újabb intézményt, zeneiskolát létesített Csipkés Ilona zenepedagógus vezetésével, amelyet idővel egyháziasabb szelleművé kellett átszervezni. A tantestület tagjai a zongora, a hegedű, az ének, az összhangzattan és a formatan tanszakon oktatták a 102 növendéket.
Olvasói csemegének számít a szép kalligráfiával írt dokumentum, fényképes album közlése a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Árpád-házi Boldog Margit pártfogása alatt álló Hölgyek Mária Kongregációjának az 1916-1941 közötti életéből.
Akik a mai fiatalok közül kézbe veszik a kötetet, azoknak az olvasottak alapján érthetőbbé válik, miért érintette annyira mélyen a Marianum iskolanővéreit, világi tanári karát és növedékeit Hirschler József 75 esztendővel ezelőtt bekövetkezett halála 1936. november 17-én. A neves emberbarátot nemcsak a katolikusok szerették, hanem mások is, főleg az értelmiségiek, akiket a közösnek tekintett ügy szolgálatába tudott hívni és állítani. Közéjük tartozott a Hirschler József alapította Művészeti Szalon folyóirat egyik fő munkatársa, az unitárius Kelemen Lajos levéltáros-történész is.
A második világháború befejező időszakában, 1944. június 2-án a Kolozsvárt súlyosan érintő légitámadás során a Marianum hátulsó szárnyát is bombatalálat érte. A világháború befejeződése után, 1945-1948 között zavartalanul működhetett a leánynevelő intézet, azonban az 1948. augusztus 23-án kibocsátott, 176-os számú rendelettel a kommunista hatalom állami tulajdonba juttatott minden ingó és ingatlan egyházi vagyont, 1949. július 30-án pedig feloszlatta a férfi és a női szerzetesrendeket, köztük a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérekét is. Meghatódva olvashatjuk a könyvben a marianumi rendház krónikásának utolsó, 1948. június 29-én keltezett bejegyzését: „Az idegfeszítő, fárasztó munka után megkönnyebbülve köszöntük meg a jó Istennek, hogy a megkezdett évet befejezhettük. Pihenésre ugyan nem számíthattunk, mert megjött a leltározásra vonatkozó rendelet, az államosítás küszöbön állott. Tornyosultak felettünk a sötét fellegek. Nem kutatjuk az Úr terveit. Egyforma készséggel akarjuk fogadni a jót és a rosszat és a gyakorlatban megvalósítani Krisztus követése szavait: Ha azt akarod, hogy sötétség boruljon ránk, áldott légy, ha azt akarod, hogy fény vegyen körül, ismét áldott légy. Ha vigasztalásra méltatsz, légy áldott, és ha azt akarod, hogy szenvedjünk, hasonlóképpen légy mindenkor áldott."
Amint azt a jubileumi emlékkönyv epilógusa is hangsúlyozza, a Marianum épülettömbje a rendíthetetlen hit és a közösségért végzett munka máig romolhatatlan emléke, a 100. évfordulón a határon innen és túlról összesereglett öregdiákok és hozzátartozóik büszkén hirdették a leánynevelő intézet alapítója, az iskolanővérek és a tanári kar által kialakított halhatatlan szellemiséget. Ezt fejezi ki Kende János marianumi paptanár - írói nevén Fausztin - költői ihletésű, a jövőbeni reménységre is bátorító szavai: „S vérezzék bár a szív a küzdelemben, / Az eszme él, az eszme győzni fog!"
Verbum, Kolozsvár 2011
Fodor György
Keresztény Szó (Kolozsvár)

Még mindig ezrével érkeznek a honosítási kérelmek
Hetente átlagosan négyezer új kedvezményes honosítási kérelem érkezik, az érdeklődés folyamatosan növekszik a magyar állampolgárság iránt a határon túli magyarok körében – mondta a Kossuth Rádiónak Wetzel Tamás miniszteri biztos.
A kérelmek száma megközelítette a kétszázezret, több mint százezren pedig már az állampolgársági esküt is letették. Az újabb eskütételekre a következő hetekben kerülhet sor. Wetzel Tamás úgy fogalmazott: az állampolgárság megszerzése a közösségeket lelkileg is táplálta.
Március 10-én tartják a szlovákiai választást, amelynek nyomán az előrejelzések szerint a korábbi, Robert Fico vezette koalíció kerülhet ismét hatalomra. A tavasz folyamán derülhet ki, hogy a szlovákok miként akarják rendezni az ellentörvény következtében kialakult helyzetet – jegyezte meg a honosításért felelős miniszteri biztos.
Erdély.ma

Az ojtozi honvédemlékmű cikk-cakkos útja Szent István országában
Szent István országának legkeletibb csücskében, a Kárpátok külső lejtőjét árkoló Ojtoz völgyének kistelepülésén augusztus 20 előestéjén alapkövet helyeztünk el az 1917. augusztus 8 –12 közti négynapos kegyetlen harcokban elesett, a Magyar Királyi Soproni 18-as Honvéd Gyalogezred kötelékeihez tartozó hősi halottak emlékére. Az ojtozi római katolikus templomkertben, egy törött székely kapu torzója mellé állított andezit tömbre később bronzplakett kerül, amelyet a soproni Erdélyi Kör készíttetett, és, a tervek szerint még ezen az őszön ünnepélyes keretek között a Kör képviselői és meghívott vendégei az ojtozi sziklára elhelyeznek.
Szent István országának két települése, az Ojtoz és Sopron közötti nyolcszáz kilométernyi távolság is jelzi, hogy valami, a mai Magyarország méreteihez szokott szem számára a szó földrajzi értelmében „szélsőséges” ügyről van szó. De ha belemélyedünk históriánk összekuszált és meg sem írt lapjainak olvasásába, a história még szövevényesebb tekercseihez jutunk.
A Keleti Kárpátok egyik legfontosabb históriai átjárójának, az Ojtoz-völgyének védelmezése a magyar hadakra, a székely katonanemzetre, majd a székely határőrségre hárult.
1917-ben a magyar hadvezetés az Ojtozi völgyszoros védelmét a soproni ezredre bízta.
A sors fintoraként eközben Székelyföld harcosai az Olasz fronton, Doberdónál, Piave-nál harcoltak és véreztek el, s groteszk módon, Linder Béla hadügyminisztersége, majd Kun Bélának és körének országot rontó és nemzetpusztító komisszárkodása idején mire az összeomló nyugati frontról a székelyek visszatértek, már nem volt hazájuk, mert a magyar hadügyminiszter, a világtörténelemben is páratlan és példátlan módon, „nem akart többé katonát látni.”
Kratochwill Károly, a nyugati frontról visszatérve megpróbálta menteni a még menthetőt, megszervezte a Székely Hadosztályt, szembeszállt a katonák szülőföldjét elözönlő román hadakkal, de hamarosan két, magyar és román front közé került, fegyverletételre kényszerült, s amiről az utókor szeret szégyenérzetében szemérmesen hallgatni, inkább a román hadsereg előtt tette le a fegyvert, minthogy a bolsevizmus magyarországi hatalomra kerülését segítse.
A románok, „természetesen” ígéretüket nem tartották be, az egész székely kompániát internálták.
Az így összekuszálódó politikai és katonai helyzetben azok a székely katonák, akik nem tudtak vagy nem akartak szülőföldjükre visszajutni és ott román uralom alá kerülni, a felső-magyarországi csatákban vettek részt, és nem kis szerepük volt például a csehek Magyarországról való ideiglenes kiszorításában. És aztán következett Trianon.
A soproni 18-as gyalogezred ojtozi történetéhez visszatérve: 1918-ban rettenthetetlen harcosoknak bizonyultak. A már említett csatában négy napon át feltartóztatták és visszaverték a túlerőben lévő orosz csapatokat. A soproni Cyberpress internetes lapból is tudjuk, hogy az ezred elveszítette tiszti állományának háromnegyedét és legénységének mintegy felét.
A kitüntetések számadataival is érzékeltethetőek a részvétel arányai: az ezredet Ojtoz Hősei címmel tüntették ki, öt arany, 175 nagyezüst, 322 kisezüst és 852 bronz vitézségi érmet adományoztak a harcok résztvevőinek, s az ezred számára odaítélt díszkürt is jelzi az elismerés mértékét.
Nos a soproniak még a világháború harcainak idejében hősi helytállásukat honvédemlékművel örökítették meg az Ojtoz völgyében. Ezt az emlékművet az ország politikai összeomlása közben barbár módon lerombolták.
Az emlékmű egy hatalmas, az országút fölé benyúló sziklafalra elhelyezett egész alakos honvéd féldomborművéből állott. A sziklát az emlékműről Honvédkőnek hívták akkor is, amikor már csak a honvéd emlékképe függött a sziklafalon. Aztán 1961-ben az Ojtoz – Bákó műút szélesítése ürügyén a Honvédkövet is berobbantották, amelyet a helybéliek képzeletben még mindig ott látnak, és a helyet ma is Honvédkőként mutogatják, holott már se honvéd nincs, se kő.
De van még emlékezet.
Emlékeztek a soproniak is.
A soproni 18-as bajtársi kör 1934-ben Dabóczy István szobrászművésszel, a Rákóczi Honvéd Főreáliskola tanárával elkészíttette a honvédemlékmű féldomborművének mását, amelyet 1934. augusztus 5-én avattak fel Sopronban, és az akkori Gleinchenberg allé Ojtozi fasorában helyeztek el. Érdemes megjegyezni, hogy az Ojtoz sétány Sopronban azóta sűrűn látogatott kegyeleti hely, s arról sem szabad megfeledkezni, hogy Dabóczy István a hírhedt Recski táborban pusztult el, ahová Rákosi pribékjei 1951-ben elhurcolták.
Úgy kerek a világ, ha emlékezni is tudunk.
A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, 2003-ban egy törött székely kapuból ihletett térplasztikai alkotást helyezett el az ojtozi római katolikus templom cintermében, ezzel tisztelegve két világháború hősi halottai előtt. Az emlékmű, ahogyan ez nálunk történni szokott, minimális pénzadományból készült el, az anyagféleségeket, a művészi, a szakképzett és szakképzetlen munkát az ojtozi, berecki, és más illetőségűek biztosították.
Az ojtozi emlékmű és az Ojtoz-völgyi harcok történetét felelevenítő írásaink és rendezvényeink hatására a Soproni Erdélyi Kör elhatározta, hogy elkészítteti a Magyar Királyi 18. Számú Soproni Gyalogezred emlékműve honvédalakjának kicsinyített mását.
A bronzmásolat Sz. Egyed Emma soproni éremművész alkotása.
Ez és vázlatosan ennyi az ojtozi honvédemlékmű összekuszálódott története, amely látszólagos ziláltsága ellenére egyenes és jól járható gondolati-érzelmi vonallal köti össze a Szent István-i Magyarország nyugati és keleti végvidékét. De bizonyságul szolgál arra is, hogy Sopront nem csupán a Magyarországhoz tartozás voksolásos megerősítése végett lehet a „Hűség Városa” titulussal kitüntetni, hisz ezredének katonái a keleti végeken is közemlékezetre érdemes módon védték a hazát, s akiknek maradékai olyan időkben is átmentették kegyeleti tárgyainkat, alkotásainkat és emlékeinket, amikor ezért Recsk járt, és nem kitüntetés.
Az ojtozi két és féltonnás sziklatömböt és az alapzathoz szükséges követ a mikóújfalusi kővágó műhelyt működtető Bozin Sándor ajándékozta, az andezit tömb a Vajda Lajos megyei tanácselnök-helyettes és Kasléder Ferenc málnási polgármester közreműködésével jutott el Ojtozba, ahol Pál Andor vállalkozó erőgépei és munkavállalói, valamint Bereck polgármesteri hivatala és három település, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos mesterei és munkavállalói segítkeztek.
Az alapkőletétel alkalmával megható volt a háromszéki emlékműállítókkal együtt a helyszínen látni olyan soproniakat is, akik még mindig a háborúkban elveszett nagy- és dédszülők ojtoz-völgyi emlékei után kutatnak.
2006. augusztus 18.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

Bővül az egyházi oktatás Szatmárnémetiben
Alsó tagozatot és óvodát indítana a Szatmárnémeti Református Gimnázium, az egyházmegye pedig erdei iskolát tervez – derült ki azon a tegnapi sajtótájékoztatón, melyen ismertették a Szatmári Református Egyházmegye tavaly elért eredményeit, valamint vázolták az idei terveket.
Kovács Sándor esperes elmondta: az iskola igazgatója benyújtotta az első osztály, valamint az óvoda indítására vonatkozó kérelmet a megyei tanfelügyelőségre, valamint a helyi önkormányzathoz, és azt remélik, hogy idén, de legkésőbb a 2013/2014-es tanév kezdetétől lehet alsó tagozatuk.
„Az egyházmegyénkhez tartozó 45 egyházközségből 28-ban 300 alatti a lélekszám, ami azt jelenti, hogy vagy nincs már magyar iskola a faluban, illetve községben, vagy hamarosan megszűnik a magyar nyelvű oktatás. Elsősorban ezeknek a gyerekeknek kívánjuk biztosítani az anyanyelven való tanulás lehetőségét” – indokolta az elemi szükségességét az esperes.
Hozzátette: szatmárnémeti diákokat is szívesen fogadnak, a szórványtelepülésekből ugyanis valószínűleg nem sikerül majd teljesen feltölteniük az első osztályt.
Az esperes szerint egyébként a megyeszékhelyen van igény az egyházi oktatásra, többen érdeklődtek már aziránt, hogy a református gimnázium szándékszik-e alsó tagozatot is működtetni. Ahhoz viszont, hogy fogadhassák a vidéki kisdiákokat, be kellene fejezniük a Rákóczi-kollégiumot. A 70–80 személyesre tervezett (de akár 100 diák befogadására is alkalmas) kollégium építése az 1990-es éves elején kezdődött, azonban félbemaradtak a munkálatok. Mint kiderült, az egyházmegyének máig sem gyűlt össze elegendő pénze az ingatlan „felöltöztetéséhez”, melynek egyelőre csak a tartószerkezete készült el. Az esperes szerint 500–600 ezer euróra lenne még szükségük. Mint elmondta, nagyon büszkék ugyanakkor arra, hogy a tavaly visszakapott ingatlanukhoz tartozó tornatermet sikerült saját erejükből felújítaniuk, annak ellenére, hogy több szakértő szerint is bontásra volt ítélve.
Kovács Sándor arról is beszámolt, hogy még e hónap folyamán benyújtanak egy európai uniós pályázatot, melynek révén egy diáktábort kívánnak létrehozni. A magyar–román határon átnyúló együttműködést támogató program igénybevételével Nagytarna mellett egy 1,6 hektáros területen alakítanák ki az erdei iskolát, ahol konferenciaterem és egy pillepalackokból épült szállás várná majd a diákokat. A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel közösen, valamint a csengersimai egyházközséggel partnerségben beterjesztett pályázatban szerepel bicikliút építése, egy sportpálya kialakítása, valamint egy tó létrehozása és egy kisebb erdő ültetése, hogy a gyerekeknek alkalmuk legyen a környék élővilágának megismerésére.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Február 25-én tartja alakuló kongresszusát az EMNP
Az Erdélyi Magyar Néppárt alakuló kongresszusát február 25-én, Csíkszeredában tartják – jelentette be Toró T. Tibor megbízott elnök csütörtökön, Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökével, Sándor Krisztinával közösen tartott sajtótájékoztatójukon a felek kijelentették: sikeres volt az EMNT 2011-es tevékenysége, a Néppárt megalapítása révén idén együttműködve, a politikum és a civil szféra eszközeit is kihasználva folytatják tevékenységüket.
Az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökségének döntése szerint az alakuló kongresszust február 25-én, Csíkszeredában tartják – jelentette be Toró T. Tibor elnök. Itt fogadják majd el a szervezeti és működési szabályzatot, a bővített programot, valamint a választási esztendő prioritásait is. Mint elmondta, januárban folytatódnak a helyi szervezetek megalakulásai, melyeket februárban a megyei szervezetek létrehozása követ. Az alapító elnök hozzátette: a párttörvény értelmében a helyi szervezetek székházait az önkormányzatok kellene biztosítsák, a Néppárt igénylései eddig azonban jobbára válasz nélkül maradtak.
Toró közölte: a Néppárt az időközi választásokra is készül. A Hargita megyei választókerületben önálló jelöltet álítanak. „Az etnikai arányoknak köszönhetően nincs veszélyben a magyar képviselet, sőt, a verseny serkent és munkára késztet” – jelentette ki Toró. Mint fogalmazott, kusza a jogszabályi háttér, de a Néppárt értelmezése szerint törvényesen indíthatnak önálló jelöltet. „Semmiképp sem a megfonnyadt tulipán jele alatt indulunk” – tette hozzá a megbízott elnök. A Néppárt Bihar megyében ugyanakkor már tavaly jelezte az RMDSZ-nek, hogy konszenzusos döntést, és pártoktól független jelölt állítását javasolják. „Most majd kiderül, hogy az RMDSZ együttműködési szándéka csak retorikai fogás, vagy komolyan vehető. Egyelőre a támogatásukra szólítanak fel, de még jelöltjük sincs. Nem akarjuk, hogy megint előhúzzanak egy kétes közéleti szereplők a kalapból” – fogalmazott Toró. Kijelentette: korrupciós vádaktól mentes, a helyi közösségbe kellőképpen beágyazott, kreatív, a pártpolitikától független jelöltre van szükség. A Bihar megyében megüresedett képviselői szék esetében a kiírásra a törvény által előírt 90 nap január 17-én jár le, de volt már arra precedens, hogy a hatóságok megkerülték a törvényt és elodázták a kiírást.
Az EMNT leköszönt ügyvezető elnöke eredményesnek nevezte a szervezet 2011-es tevékenységét. A húsz területi szervezet olyan közösségépítő rendezvények sokaságát koordinálta, mint a Kolozsvári Magyar Napok vagy a Brassói Magyar Napok. Sikeres évet zárt a magyar állampolgárság megszerzéséért segítséget nyújtó Demokrácia Központ-hálózat is. A honosítás közszolgálati munkáját 30 iroda vállalta, ahol 143 ezer személy kapott tájékoztatást és 74 ezer személynek állítóttoák össze az iratcsomóját. Az EMNT a népszámlálás alatt nagyméretű kampányt folytatott a magyar identitás vállalásáért. „Az eddigi hírek nem túl biztatóak, de reménykedve várjuk a hivatalos eredményeket” – mondta a népszámlálás sikeréről Toró T. Tibor. A két szervezet viszonyáról elmondta: közös, nemzeti értékrendben gondolkodó csapat áll mögöttük, akik két különböző szervezeti keretben bár, de azonos célokért küzdenek. „Az érdekérvényesítés egy új eszköze az Erdélyi Magyar Néppárt, amelyet a közösség kezébe adunk” – jelentette ki.
Toró elmondta: kíváncsian várják, hogy a román kormány a magyar miniszterein keresztül milyen döntést hoz a verespataki bányaberuházás ügyében, amely egyben politikai és erkölcsi kérdés is a Néppárt számára. Az esetleges bányanyitás „nemzetbiztonsági veszélyforrás” lenne – mutatott rá az elnök. Az új magyar Alaptörvény elfogadása kapcsán úgy fogalmazott, hogy „egy új korszak kezdődik a magyar nemzet történetében.” Mint mondta, büszkék rá, hogy az EMNT javaslatainak egy része szövegszerűen is helyet kapott az Alaptörvényben. „Aktív nemzetpolitikára sarkall és számos elem jelzi, hogy nem csak a 10 millió magyarországi Alaptörvénye, de az egész Kárpát-medencei magyar nemzeté is” – mutatot rá Toró T. Tibor. A Magyar Szocialista Párt tiltakozó akcióiról kifejtette: nevetséges, hogy azok, akik az elmúlt nyolc évben a nemzetpolitikát „lebutították”, a 2004. decemberi sikertelen népszavazás felelősei, így tiltakoznak a nemzetpolitikai fordulat ellen. „Határozottan szolidaritást vállalunk az új alaptörvény kidolgozóival, és örülünk annak, hogy érvénybe lépett” – jelentette ki a politikus.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács új ügyvezető elnöke elmondta: sikeres, kiépített hálózatot tartanak fent az EMNT-szervezetek, amelyeket nagymértékben a tavalyi évben sikerült megerősíteni. Hozzátette: a társadalomszervező munkát folytatják, arra törekednek, hogy a már létező helyi rendezvények közös szervezése mellett a párhuzamosan dolgozó civil szervezetek munkáját is összehangolják, valamint a már elkezdett országos terveket folytassák. Az EMNT jelenléte 2012-ben is meghatározó lesz a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Az ügyvezető elnök véleménye szerint a magyar honosítás igénylése a továbbiakban is az eddigi mértékben alakul, így szeretnék megismételni a tavalyi számokat.
Az új tervekről kifejtette: az EMNT és a Néppárt szakmai hátterét a Bálványos Intézet keretein belül működő szakbizottságok fogják biztosítani. „Ebből is látszik, hogy a két szervezet együtt halad tovább” – mutatott rá Sándor Krisztina. Az EMNT idén hozza létre a Közszolgálati Szabadegyetemet is, amely jelölteknek, a közéletben aktív, köszolgálatot vállaló szereplőknek nyújt majd szakmai képzést.
Az EMNT új országos elnöksége január folyamán megtartja első ülését, valamint a Választmány is ülésezik, amelynek tagjai az országos elnökség mellett a területi elnökök és a szakbizottságok elnökei is – ismertette az ügyvezető elnök. Decemberben a Közép-erdélyi régió vezetésében is megtörtént a „staféta” átadása, és megalakult a területi egyeztető tanács is. Ennek mintájára a partiumi és a székelyföldi régióban is hasonló egyeztető tanácsok megalakítása van folyamatban – tette hozzá.
Újságírói kérdésre felmerült a fiatalok nagyobb arányú bekapcsolódása, melyet mindkét fél egyaránt örvendetesnek és ígéretesnek tartott. „Az elmúlt időszakban a MIT házatájáról valóban több fiatal döntött úgy, hogy az ifjúsági szférában szerzett tapasztalatait, tudását a továbbiakban a civil-politikai erőtérben kamatoztatja, s ezt egy szerencsés és természetes folyamatnak tartom” – értékelt Sándor Krisztina.
EMNP-közlemény 
Erdély.ma

Széttörték az információs táblákat Csíkszeredában
Megrongáltak több információs táblát az éjszaka leple alatt ismeretlenek Csíkszereda központjában. A turisztikai célokat szolgáló pannókat alig egy hete adták át hivatalosan a városnak.
Csíkszereda forgalmas részein 15 turisztikai információs táblát helyezett ki az Új Összefogás Egyesület az Erdélyi Kárpát-Egyesület csíkszéki szakosztályával közösen. Hivatalosan december 29-én adták át a városnak, de nem sokáig maradtak épek a tájékoztató táblák, ugyanis ismeretlenek január 5-ről 6-ra virradó éjszaka kettőt közülük összetörtek, egyet pedig megrepesztettek. A szándékos ropngálást egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, de minden jel erre mutat: a kettőbe tört tábla Petőfi Sándor utcában, a széttört borítólemezű pannó a Gál Sándor szobor közelében valamint a megrepedt tábla a Majláth Gusztáv Károly téren. Az információs táblák egyébként a városba látogató turisták és a lakosság tájékoztatását, Csíkszereda nevezetességeinek bemutatását és népszerűsítését hivatottak szolgálni.
„Sajnos a vandalizmus ellen nem tudunk mit tenni, ez ellen csak a jóérzés tudna tenni. A pannók darabja körülbelül 1000 euróba került felszereléssel együtt. A rongálás után a kár értéke pedig meghaladja a 2000 lejt – közölte Szabó Károly a Erdélyi Kárpát-Egyesület csíkszéki szakosztályának elnöke – természetesen vissza fogjuk állítatni, amint lehetőségünk lesz rá. A táblákat átadtuk a város gondozásába, igaz egyelőre csak jelképesen, de reméljük, hogy ők is segítenek ebben” – tette hozzá.
A járókelők értetlenül bámulták az összetört információs táblát a Petőfi Sándor utcában.
„Ez vandalizmus, ez egyértelműen vandalizmus, nagyon sajnálatos, hogy ilyenek vannak, az otthoni neveltetés hiánya a fő oka – magyarázta egy csíkszeredai lakos, egy másik is éppen a táblát vette szemügyre közelről: „Nem szép, éppen most nézem, hogy mit csináltak, valamelyik nap itt a csatornát törték le, a fákat is kitörik, nem szép dolog az ilyen”– méltatlankodott.
„Az esetek többségében sajnos nem kerülnek meg a tettesek –válaszolta megkeresésünkre Szőke Domokos alpolgármester – így a város kénytelen közpénzből helyreállítatni a megrongált közjavakat: az út menti fákat, a közúti táblákat, a letört csatornákat, az ellopott csatornatetőket. Kérjük a lakókat, hogyha észlelnek ilyen jellegű tevékenységet, azt jelezzék a rendőrségnek, vagy mobiltelefonjukkal készítsenek fényképet és küldjék el a Polgármesteri Hivatalhoz vagy a rendőrséghez” – fogalmazta meg kérését az alpolgármester.
Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő is kiemelte a lakossági együttműködés fontosságát, felhívta a figyelmet arra, hogy a vandalizmust csupán a lakók segítségével lehet visszaszorítani.
„Mindent megteszünk, hogy ilyen rongálások ne forduljanak elő, kérjük ebben a polgárok segítségét is, hogyha szemtanúi egy ilyen vandalizmusnak, akkor jelentsék fel és segítsenek az elkövetők azonosításában, azért, hogy felelősségre vonhassuk őket” – hangsúlyozta a rendőrségi szóvivő.
Legtöbbször az út menti facsemeték, az esővízcsatornák, a padok, a kukák, telefonfülkék és közúti táblák esnek a vandálok áldozatául. Sokan úgy gondolják erejüket fitogtató, vagy az alkohol hatása alatt lévő fiatalok követik el a közjavak rongálását. Azt nem tudni, hogy valójában kik az elkövetők, az biztos a városlakók igenis tehetnek a környezetük rendben tartásáért. Egyébként a közjavak megrongálásáért pénzbírsággal és akár egy hónaptól – 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják a tetteseket.
Barabás Hajnal
csh.ro 
Erdély.ma

Cáfolja Csutakot a Duna Tv munkatársa
Stanik Bence, az MTI Hírcentrum bukaresti munkatársa csütörtökön pontosította Csutak-Nagy László szavait, szerinte ugyanis a hatóság alelnöke saját magának, továbbá saját, kamera által rögzített nyilatkozatának mondott ellent, amikor a Krónikának utólag tagadta, hogy felettese a román nyelv használatára kérte.
Cáfolja Csutak-Nagy László, az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) alelnöke lapunknak adott nyilatkozatát az MTI Hírcentrum bukaresti munkatársa. Mint arról keddi lapszámunkban beszámoltunk, Csutak-Nagy a Krónikának úgy nyilatkozott: szó sem volt arról, hogy neki román felettese decemberben megtiltotta volna, hogy magyarul nyilatkozzon, a történteket szerinte tendenciózusan állította be a Duna Tv.
Emlékezetes, a Duna Televízió Híradója szerint a bukaresti székhelyű állami intézmény vezető beosztású munkatársa felettese, Radu Roatiş Cheţan ANSVSA-elnök utasítására nem nyilatkozhatott anyanyelvén az MTI Hírcentrum tudósítójának. Stanik Bence, az MTI Hírcentrum bukaresti munkatársa csütörtökön pontosította Csutak-Nagy László szavait, szerinte ugyanis a hatóság alelnöke saját magának, továbbá saját, kamera által rögzített nyilatkozatának mondott ellent, amikor a Krónikának utólag tagadta, hogy felettese a román nyelv használatára kérte.
„Korábban, a Duna Tv Híradójában megjelent anyagban még elismerte, sőt reagált is az erre vonatkozó kérdésre. A szóban forgó anyag szerkesztő-riportereként szeretném megcáfolni, hogy stábunk – amint Csutak úr fogalmazott – tendenciózusan állította volna be a történteket. Ezt a vádat alá kell támasztani, vagy bizonyítékok hiányában nyilvánosság előtt vissza kell vonni” – közölte lapunkkal Stanik Bence.
A bukaresti újságíró hozzátette: szükség esetén nyilvánosságra hozható a vágatlan felvétel, amelyből szerinte a Híradóban megjelent anyaghoz hasonlóan egyértelműen kiderül, hogy a hatóság elnöke december 21-én félreérthetetlenül arra kérte Csutakot, tekintsen el a magyar nyelv használatától, mikor a Hírcentrumnak nyilatkozik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A dráma és a pedagógia összeolvadása
Az Országos Drámapedagógiai Napok helyszíne volt a váradi Szent László Római Katolikus Gimnázium óvodája. A kétnapos rendezvényre sokan érkeztek.
A Nagyváradi Drámaműhely szervezésében 1997 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenötödik éve szervezik meg a drámapedagógiai napokat, amelyre idén is számos pedagógus érkezett. A kétnapos képzés megnyitóján jelen volt Pető Csilla parlamenti képviselő, Szabó Emese a Szent László óvoda vezetője, János Szatmári Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem rektora és Soós Sándor a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Bihar megyei elnöke. Pető Csilla elmondta, hogy a drámapedagógiai képzés mögött nagyon sok év küzdelme áll, viszont mára már bátran ki lehet jelenteni, hogy Nagyvárad a drámapedagógia fővárosa lett. Hozzáfűzte: „Sokan fenntartásokkal fogadták ezt az alternatív képzést, de az évek alatt bebizonyosodott, hogy ez a módszer helytálló és sok érdeklődőt vonz.”
Módszertan
Továbbá a nulladik osztály kérdését vetette fel. Elmondta ez egy olyan megoldás, amellyel a fiatalok iskoláztatása nem 14, hanem 16 éves korukig tart. „Eddig 14 éves korukba végezték el a gyerekek a nyolc osztályt és sok helyen már ezután munkába állították őket. Az új törvény ezt akadályozza meg.”-tette hozzá Pető Csilla, majd elmondta, hogy azok akik a nulladik osztályokban fognak tanítani hatékonyan felhasználhatják a képzésen szerzett tudást és azok a pedagógusok is akik tanulási nehézségekkel küzdő diákokat tanítanak. János Szatmári Szabolcs a színház, templom, iskola hármasságáról beszélt, hozzátéve azt, hogy a drámapedagógia lényege az ismeret közvetítése, a közösségi élmények és az önismeret. Elmondta, hogy a PKE szívesen vendégül látja a jövőben az ilyen és ehhez hasonló képzéseket. Végezetül Soós Sándor elmondta, hogy a szervezőknek nagy kihívás a minden évben megszervezni az eseményt, de a RMPSZ és a Bihar megyei szervezet a lehetőséghez mérten támogatja a drámapedagógiai képzést.
Előadók
A köszöntők végén Rusz Csilla főszervező ismertette röviden a napi programot, ami után kezdetét vette a képzés. A résztvevők négy csoportot alkotva különböző témájú előadásokat hallgathattak meg hazai és magyarországi drámapedagógusoktól. Kovács Andrásné Jászfényszaruból, Bíró Gyula Szarvasról, Dr. Előd Nóra Budapestről, Kiss Tibor és Kovács Éva Fótról, Emont Rusz Mónika Párizsból, Kunné Darók Anikó és Kun Dóra pedig Jászberényből érkezett, hogy megossza drámapedagógiai tudását és tapasztalatát a résztvevő óvónőkkel, tanítókkal és tanárokkal. A képzés alatt Nemezmesék címmel kiállítást tartottak Erős Zsuzsa, Bíró Erzsébet és Bacsó Pál Erika nemez munkáiból.
A kétnapos képzés előadásai: Árnyak játéka, Integrált Tantárgyak és művészeti nevelés, Bábjáték koktél, Kávémasina (egy magyar népmese feldolgozása), Philemon és Baucis (a hitestársi hűség jelképe), Jálob-játéka (testvérkapcsolat, szemet szemért elv, élelmesség-átverés határai), Személyiségfejlesztéstől a színpadig, Doja- a cigány tündér (Szécsi Magda művein kersztül bepillantás a cigány mitológiába), Bemutató gyerekekkel, A kíváncsiságvezérelt módszer, Szülői értekezletek szervezése drámás eszközökkel.
Nagy Noémi
erdon.ro

A kettős mérce ellen
Kónya László szatmárnémeti tanár úgy véli, a jogok kivívása nem elegendő, ha nincs bátorság élni ezekkel
Alig van olyan magyar ember Szatmárban, aki ne örült volna beszélgetőtársunk nemrég kapott Ezüstfenyő díjának. Az érintettek közül csaknem mindenki tudja róla, hogy megyei főtanfelügyelő-helyettesként, az RMDSZ által kiharcolt törvényes lehetőségekkel élve, sokat tett az anyanyelvi oktatás bővítéséért, egyúttal a magyar iskolák anyagi feltételeinek javításáért. Azt kevesebben ismerik, hogy történelem- és néprajzkutató tevékenysége is igen jelentős. A nemrég nyugdíjba vonult Kónya Lászlóval természetesen erről is beszélgettünk
Az Ezüstfenyő díj önmagában sejtetni engedi, hogy a körülményekhez viszonyítva milyen állapotban hagyta tavaly ősszel, négy évtizednyi oktatói és tanfelügyelői tevékenysége után, a Szatmár megyei magyar oktatást. De lássuk a részleteket! Mi volt a legnagyobb gond, amikor jó tíz éve felelős posztot kapott a tanfelügyelőségen? – Mindenképpen az, hogy sok magyar gyermek nem tanult, tanulhatott anyanyelvén. Nagyobbrészt azért, mert az ezt ösztönző politikai döntés mellett hiányoztak a tárgyi és a személyi feltételek, az iskola, osztály vagy éppen a szakképzett pedagógus, másrészt azért, mert több szülő úgy látta, hogy a román iskolával „jobban érvényesül” csemetéje – amit a tapasztalat messze nem igazol. Alsóbb szinten a magyar gyermekek 15–17 százaléka, középfokon 40–45 százalékuk tanult románul. Mivel a mai oktatásban az alap az óvoda, azzal kezdtük, hogy növeltük a magyar óvodai helyek számát. Hogy milyen sok tennivalónk volt ezen a területen, jól bizonyítja: a magyar többségű Nagykárolyban is négy új magyar csoportot kellett indítani. Az elemiben is javult a helyzet, főleg annak köszönhetően, hogy   13-15 faluban újraindítottuk a korábban úgymond gyermekhiány miatt vagy más csinált indokkal megszüntetett anyanyelvi oktatást. Olyan helyeken, mint Görbed, Kismajtény vagy Királydaróc több évtizedes mulasztást kellett pótolni. Nem részletezem, de könnyű elképzelni, hogy mennyi aprómunkával, ráhatással járt az ilyesmi, különösen ott, ahol a magyar osztály beindítása román osztályt vagy éppen tanítói állást veszélyeztetett. A felső tagozaton, az V–VIII. osztályban még bonyolultabb volt a helyzet. Például Józsefházán, ahol korábban már vagy kétszer-háromszor megszűnt a felső ciklus, de legutóbb is sikerült visszaállítanunk. Jelenleg 36 szimultán, vagyis összevont V–VIII. osztály van a megyében, ebből 16 magyar, ami arányainkhoz viszonyítva is igen jó. Az csak természetes, ha Szilágypérben, Mezőpetriben vagy Ákoson román osztályok működhetnek 8-10, esetleg még kevesebb diákkal, akkor Vámfaluban, Józsefházán, Gencsen, Irinyben is működhetnek hasonló létszámú magyar osztályok. Ma már csak rajtunk múlik, hogy ne engedjünk kettős mércét érvényesülni, még akkor sem, ha olykor a helyi politika inkább ezt pártolná vagy csak sugallná. Legyen bennünk kellő tartás, s ha kell, bátorság, hogy éljünk nehezen kivívott törvényes jogainkkal, lehetőségeinkkel! Ez nagyon fontos. Igen, e bátorság nélkül a középiskolai és szakmai oktatásban sem következett volna be mifelénk olyan kedvező változás, mint amilyen bekövetkezett. Jóllehet még ez sem elég, mert nemrég éppen egy szakmai tanácskozáson vetették fel, hogy némelyik mesterséget a magyar fiatalok még ma sem tanulhatják anyanyelvükön!
– Igazuk van, de mindjárt hozzátenném, hogy nem lehetett pár év alatt mindent megváltoztatni. A legkeresettebb szakmákban, mint a kereskedelem, vendéglátás, könyvelés, víz- és gázszerelés, élelmiszeripar, autószerelés, faipar, már évek óta működnek magyar osztályok, csoportok. A továbblépést több minden hátráltatja, például a magyar szakkönyvek hiánya, de nem kis részben egyes oktatók hozzáállása vagy inkább felelőtlensége, hozzá nem állása is. A működő magyar osztályoknál is megesik, hogy a tanár azt mondja: ezt meg azt inkább románul adja elő, mert ő is így tanulta! Ez azért is lehetséges volt, mert a szakoktatáshoz mindeddig nem rendelkeztünk megfelelően képzett magyar tanfelügyelőkkel. Most már itt is változás lesz, köszönhetően annak, hogy a nyugdíjazásomkor helyembe lépő Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes igyekszik mielőbb megoldani a tőlem örökölt ügyeket. Szóval maradtak gondok, de a lényeg az, hogy a magyar oktatás szépen araszolt előre az elmúlt években. Említettem, hogy egy évtizede az itteni magyar gyermekek 40-45 százaléka még román szaklíceumokba járt, mára ez az arány 20-25 százalékra csökkent, ami még mindig nagy, ám látnunk kell, hogy az ilyen fiatalok többsége vegyes házasságból származik. A változásban nem kis szerepe van az anyagi feltételek javulásának, az iskolai épületek modernizálásának és bővülésének, például Sárközújlakon, Avasújvárosban vagy Csomaközön, a központi fűtés bevezetésének, az új sporttermeknek, laboratóriumoknak, számítástechnikai berendezéseknek. S nem utolsósorban annak, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatán mind több, jól képzett pedagógus végez. Mindez együtt fejti ki pozitív hatását!
Van mit számbavenni, bár önt nem olyan tanárnak és tanfelügyelőnek ismeri környezete, aki csak úgy rábólint a dolgokra. Mi az, ami leginkább bosszantja? – Az, hogy néhány fejlesztést nemcsak a gazdasági válsággal járó kevesebb pénz, hanem az elburjánzott bürokrácia miatt sem tudtunk befejezni. Több szaklíceumnak ezért nincs még korszerűen felszerelt műhelye, például a mechanikai, vízszerelési, építészeti és élelmiszeripari szakmákban. Az is fáj, hogy néhány vidéki iskolában, minden igyekezetünk ellenére, máig nem tudtuk megoldani a központi fűtést – Pelekeszin és Nagypeleskén még annak árán sem, hogy modernizáltuk az épületet. Mindezzel együtt nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy Szatmár megyében mindenki tanulhat magyarul, aki csak akar, s talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy nálunk az anyanyelvi oktatásban az országos vagy inkább erdélyi átlagnál jobb a helyzet. Persze, a Székelyföldet leszámítva, ahol azért más hatások is érvényesülnek.
Talán azok is észrevették ezt, akik az Ezüstfenyő díjról döntöttek. Néhány éve elég sok fiatal, egyesek szerint csak Szatmár megyéből legalább három osztályra való, az érettségi vagy éppen a nyolc osztály elvégzése után Magyarországon folytatta tanulmányait. Most mi a helyzet? – Sokkal kevesebben mennek át, ami a gazdasági bajok mellett az itteni anyanyelvi oktatás bővülésével is összefügg. Az uniós integrációnak is köszönhető, hogy most már onnan is jöhetnek át diákok. Nemrég például Csengerből érdeklődtek, hogy milyen szakmákat lehet nálunk magyarul tanulni, mert Nyíregyháza száz, Szatmárnémeti pedig mindössze tizenöt kilométerre van! Szóval, változik a világ!
Akkor váltsunk mi is témát. Most már kutatásra, írogatásra is több ideje jut. Várhatunk-e újabb könyvet a történelemkutató és néprajzos Kónya Lászlótól? Olyat például, mint a múlt években megjelent Szatmáriak a szabadságharcban, Szatmár megye népi építészete, Mesék és legendák a Kárpátok Eurorégióból vagy a Lakodalmi szokások az erdélyi kultúra sokszínűségében... Nem beszélve az olyan nagy tanulmányokról, mint az, amelyet az amerikai polgárháborúban, a mai Egyesült Államok megszületésében kimagasló fegyvertényt végrehajtó magyar 48-as honvédtiszt, Zágonyi Károly életéről írt!
– Igyekszem, már csak azért is, mert a jelzések szerint ezt sokan várják tőlem, de temérdek olyan anyagom is felgyűlt, amit zsúfolt tanfelügyelői tevékenység mellett nem tudtam rendszerezni, még kevésbé megszerkeszteni. Csak legyen erőm mind végigcsinálni... Az első nagy feladatot mindjárt Csehi Árpád megyei tanácselnöktől kaptam a Szatmár megyét bemutató magyar nyelvű, történelmi tárgyú olvasókönyv elkészítésére. Ez amolyan segédkönyv is volna a magyar iskolások számára. Ennek az összeállítása nem kis munka, de helyzetemet megkönnyíti az a tény, hogy az utóbbi időben sok kisebb-nagyobb monográfia jelent meg falvainkról és jellegzetes tájainkról, vidékeinkről, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatának hallgatói többféle gyűjtőmunkát, felmérést végeztek ebben a témakörben. Külön kötetben szeretném összegyűjteni és bemutatni a magyar lakodalmas szokásokat. Az előbb idézett lakodalmas könyv a multikulturalitás jegyében készült, így nemcsak magyar, de román, sváb, német, szlovák, ukrán, cigány szokások is belekerültek. Sok minden ki is maradt belőle, olyasmik, amik megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Hogy csak egy példát adjak: Szilágypérből négy-ötféle változat volt lejegyezve, vőfélyversekből talán még több is. Az új könyvben már minden változat benne lesz. De hogy mást mondjak, volt egy tanulmányom a vargák céhéről, most a csizmadiák céhének történetét szeretném feldolgozni és kiadni. Foglalkoztat továbbá a szatmári könyvnyomtatás művészetének története, hisz sok szép művészi munka, rajz, illusztráció maradt fenn. Érdemes ezeket összegyűjteni, és akár egy nagyobb tanulmányban, albumszerűségben is kiadni. S akkor még nem beszéltem Bethlen Gábor és Szatmár kapcsolatáról, ami már azért is érdekes, mert itt esküdött meg Károlyi Zsuzsannával. Úgy hallom, újabban nyelvészettel is foglalkozik! – Inkább a nyelvek egymásra kifejtett hatásával, a nyelvi türelmetlenséggel és asszimilációval. Mert az ember nem lehet közömbös az iránt, ami szűkebb környezetében történik. Csak itt, Szatmár körül, mondhatni, pár száz négyzetkilométeren, amit akár egy kiáltással el lehet érni, furcsa dolgok történtek az utóbbi szűk száz esztendőben. Már-már hihetetlennek tűnhet, hogy Halmi környékén, az ugocsai részeken, harminchat faluban Trianonig tizenkét nyelvet beszéltek, amiből mára alig egyharmada maradt meg. Mégiscsak elgondolkodtató: miként lehetséges, hogy korábban tizenkét népcsoport békésen megfért egymás mellett, majd a térségre erőltetett totalitárius rendszerek Európa szeme láttára mindent szétvernek? Ki hallott ma már a cipszerekről, huculokról vagy akár a ruszinokról? De hol vannak innen a svábok, a jidiszek, a lengyelek? S látjuk, hogyan kopnak, szívódnak fel a megmaradt magyarok! Vajon kellő eszközökkel és erővel rendelkezik a mai Európa, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessen meg? Az is jelenthet valamit, ha kellő időben ilyen kérdéseket teszünk fel – minél nagyobb hangsúllyal, annál inkább. Ez mindenképpen kötelességünk!
Kónya László (1945, Nagyenyed)
Tanár, kutató. A középiskolát a Bethlen Gábor Kollégiumban, felsőbb tanulmányait (történelem, magyar nyelv és irodalom) Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Negyvenhárom éve Szatmár megyében él és dolgozik. Tanított Ákoson, Krasznadobrán, Szamoskrassón, Ombódon, Szatmárnémetiben (miközben politikai okokból háromszor kitették állásából). 1998-tól tanfelügyelő, 2000-től nyugdíjazásáig főtanfelügyelőhelyettes volt. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője, többek között a következőké: Az erdélyi magyar tanító- és óvónőképzés évszázadai, Szatmár megye az 1848-as szabadságharcban, Szatmár megye kismonográfiája, Szatmár megye népi építészete, Lakodalmi szokások az erdélyi kulturális sokszínűségben. Szakmai és társadalmi tevékenységéért többször kitüntették, így az Ezüstgyopár díjjal, illetve az általa nemrég átvett Ezüstfenyő díjjal.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bogdán László új könyve
Nagyívű vállalkozásba kezdett Bogdán László A kintrekedtek című regényfolyammal – Tatjána, avagy kifelé a férfikor nyarából (2008), A vörös körben (2010), A két boldog fénygombolyag (2011) –, mely 1400 oldal terjedelemben trilógiának indult, de a harmadik kötetben a cselekményszálak egy nagyon izgalmas ponton abbamaradnak, ez a szöveg folytatását teszi szükségessé.
Akárcsak a posztmodern prózairodalom olyan jeles képviselői, mint Umberto Eco vagy Milorad Pavic, Bogdán olyan szöveglabirintust szerkeszt, melyben több olvasói réteg is megtalálja a maga számára kedves tartalmat.
A kisebbségi magyar irodalmakban tipikusnak tételezhető mágikus realista, szövevényes cselekményű, konkrét kisebbségi léthelyzetre utaló művet kap az olvasó, a kalandos történetek kedvelői valamelyik populáris műfajba tartozónak vélhetik: utazási regényként, kalandregényként, pikareszk-, sci-fi-, fantasy- vagy éppen detektívregényként értelmezhetik a szöveget, az erotikus témák kedvelői ugyanúgy megtalálják benne a maguk elvárása szerinti részeket, mint a transztextuális játékokat értékelő olvasók.
Bogdán úgy kíván megfelelni a kortárs (erdélyi) irodalmat érintő kihívásoknak, hogy tematizálja ezeket a kihívásokat. Így jelenik meg a felvetett témák között a művészet korábbi közösségformáló szerepének megszűnése olyan hősök, mint a kábítószercsempésszé váló, volt kiváló erdélyi magyar színész, Szabó Attila, vagy az alkalmi utcanőséget vállaló világhírű opera-énekesnő, Carla figurája révén. A regényciklus a pénz mindenható hatalmát és birtokosainak a totalitarizmusénál burkoltabb, de nem kevésbé veszélyes manipulációs technikáit fedi fel a hősök kalandos hajóútja kapcsán, akik a (részben Onassisról és Soros Györgyről mintázott) “filantróp olasz milliomos”, Eduardo de Sica és “halhatatlan” társai “szegénység elleni programjának” részeseiként, a Sirály nevű jachton hajókázva az adriai szigetvilágban, parapszichológiai kísérletek áldozataivá válnak.
A regények hősei többnyelvű értelmiségiek, akik idegen környezetben találják magukat, s ezért sokszor kérdéses: vajon milyen nyelven is beszélnek egymás között ezek a szereplők? Asztalos János ügyvéd legjobb barátai még bukaresti tanulóéveiből, nevük alapján román, szerb és német anyanyelvűek: Alex (esetleg csángóként) Szegeden telepedett le, Mirkó, aki “visszatért Jugóba” és Rolf, aki újra Bécsben él.
A férfi narrátorok (a bizonyos életrajzi vonatkozások tekintetében írói alteregónak tekinthető), Asztalos János és Szabó Attila erdélyi magyarok, szerelmeik, az orosz Tatjána (pesti egyetemi évei folytán), a székely történelemtanárnő, Anna, vagy “ikertestvére”, a román színésznő, Laura Chelaru Kellner pedig kettős identitásúak lévén, jól beszélnek magyarul. Ám nem tudni, Laura jelenlegi szerelme, Ahmed, az arab műgyűjtő üzletember érti-e, amikor a színész páros a Rómeó és Júlia egy jelenetének különböző magyar fordításait elemzi. Mint ahogy azt sem, hogy a hozzájuk csapódó olasz énekesnő, Eduardo kedvese, Carla milyen nyelven tesz nekik vallomást intim kalandjairól. Vendéglátóik, a “halhatatlanok” közül Eduardo és Vittorio olaszok, Kiseleff kapitány (a neve alapján) orosz, Diana amerikai, de halhatatlanságba vezető útja egy olasz kisvárosból indul. Az álmok, emlékek folyton megszakítják a történetszövést, így nem csupán a cselekmény veszíti el linearitását, a személyiség is töredezetté válik: az identitás a széttartó történetek, tudatos és tudattalan vágyak halmaza lesz.
Az identitás problémája a regényfolyam kulcskérdésévé nő: nem csupán a kísérleti nyúl helyzetébe belecsöppent értelmiségieknek kell minduntalan szembenézniük saját és mások múltjának tudatalattiba szorított traumáival, definiálniuk egyéni céljaikat, megtalálniuk a rájuk erőltetett kollektív rémálmok szorításából a kiutat, kideríteniük, hogy kik is a velük játszó “halhatatlanok”, maguk a titokzatos vendéglátók sem tudják önmagukról, hogy kik is ők valójában. A harmadik kötet, A két boldog fénygombolyag vége felé, amikorra Tatjánának sikerül megszerveznie a szökést, derül csak ki, hogy mielőtt felvették az évezredek alatt nem romló földi alakjukat, Eduardo és társai egy másik bolygón élő civilizációnak egy kozmikus összecsapásban alulmaradt képviselői voltak. A “halhatatlanoknak” csak azóta vannak emlékeik, mióta beleköltöztek egy-egy erőszakkal megölt ember testébe. Nekik is harcolniuk kell tehát saját identitásuk megtalálásáért, megőrzéséért, akárcsak azoknak az embereknek, akikkel unalmukban vagy rejtett célból pszichológiai kísérleteket folytatnak. A tér-idő koordináták egy része a rendszerváltás előtti és huszonegyedik század eleji Sepsiszentgyörgyre utal: Sugás-kert, Kripta nevű vendéglő stb. Az első kötet főszereplője, én-elbeszélő narrátora (a szerző életrajzára utaló biográfiai tényekkel felruházott), Asztalos János ügyvéd Bukarestben tanult, de egy vidéki kisvárosból, Bronz Béla szobra elől stoppolva indul Szegeden, Bécsen át Velencébe, ahol megismeri szerelmét, Tatjánát, és csatlakozik Eduardo de Sica társaságához, hogy velük hajóutat tegyen a Földközi-tenger szigetvilágában.
A második kötet fő narrátora, Szabó Attila, a pályáját elhagyó színész szintén felismerhetően e kisvárosi keretek közül jár fel csempészútjaira Bukarestbe, s többször visszatér emlékeiben az öngyilkosságra kényszerített színész-mestere, akinek alakja – a szentgyörgyi olvasó számára evidens módon – a tragikus sorsú, a Securitate által halálba kergetett, vagy öngyilkosságnak álcázva kivégzett Visky Árpádot idézi. János elmeséli egy 1984-es emlékét, kihallgatását a Securitate tisztje által. A bejárt tér a hősök utazásával párhuzamosan fokozatosan tágul, az idő az álmok és paranormális úton előhívott emlékek révén a közelmúltra, de a “halhatatlanok” esetében kétezer évre (Caesar, Ovidius kora, vogul sámánok áldozati szertartása a medveünnepen), a szuggerált rémálmok alapján közelebbi és távolabbi múltra (őslények, dionüszoszi bacchanáliák, kísértethajók, középkori boszorkányégetés stb.) is kinyúlik. A második kötetben konkretizálódik a cselekmény jelene: a kerettörténet 2004 kora őszének három hete alatt játszódik. Ezer szövegoldal, különböző tér- és idősíkok váltogatása után a “reális időben” még mindig csak két hét telt el. Az első és második regényben is ismétlődik az ironikusan ábrázolt jelenetsor, hogy a hős Bukarest felé utazva szembesül román utastársainak agresszív, nacionalista indulataival. Pl. “Nem akarunk autonómiákat etnikai alapon! – villogott a hölgy. – Nem akarunk magyar konklávékat... – Talán enklávét akart mondani – helyesbítette a szigorú katona.” (Tatjána)
”– A magyarok vissza akarják venni Erdélyt. Soha nem is mondtak le, nem is mondanak le, és soha nem is fognak lemondani róla.
– Ugyan már, drága asszonyom – húzódok el, hiszen félő, hogy a hadonászó, teljesen begerjedő hölgy véletlenül kiszúrja a szemem, s akkor egy félszeművel több lesz.” (A vörös körben) Az irónia mellett ott az önirónia is, a félszemű magyar esetleg Sütő Andrásra utalhat, akinek 1990. fekete márciusában Marosvásárhelyen a felbőszített román tömeg kiverte a fél szemét.
A magyarok is jól beilleszkednek a sötét képbe: a drogcsempész banda nemzetközi, ám az ismeretlen megbízók magyarul leveleznek a dílernek kiszemelt színésszel... Az ügyvéd János azért akar elválni feleségétől, mert kiderül: míg ő a politikai üldözötteket védte, a nő a Securitate besúgója lett. A kisebbségi volt célszemélyt lelkiismeret-furdalás nélkül bemártó, azt mégis fiaként szerető Badea ezredes figurája is arra figyelmeztet: kitörölhetetlen a romániai diktatúra világának jelenléte az erdélyi magyar szereplők tudatából.
A szövevényes történet mikrorétegének alaptézisei kitágíthatók és levetíthetők a makrorétegre is. (A hősnők majdnem vagy ténylegesen erőszakot szenvednek el: a hősök első szerelmei megszöknek a kommunista Romániából, vagy meg akarnak szökni, és közben mindketten balesetben meghalnak.) A nyílt vagy rejtett erőszak, és az ebből következő szabadulásvágy, szökés, menekülés a szövegfolyam alapmotívumai.
A harmadik kötetben részletes leírást kapunk a diktatúra Romániájában alkalmazott lehallgatási módszerekről, a Securitate által gerjesztett félelemről, az iskolában uralkodó terrorról. Ám nem csupán a Ceauşescu-féle Romániáról, hanem az átmenet nehézségei közt bukdácsoló egész Kelet-Közép-Európáról képet alkothatunk. Igazi kisebbségi művel állunk szemben, amelyikben a hely, nyelv és én közötti törések mind tematikusan, mind pedig – a beiktatott álmok, rémálmok, emlékek révén – a linearitás megszakításával, formailag is érzékeltetik egy posztkolonialista léthelyzet jellegzetességeit. A populáris műfajok beépített témái (szex, jeti, féregjáraton bejutó őslények, hajsza) eltakarják a regényfolyam eszmei vezérfonalát, ami nem más, mint a harc a személyiség integritásának, az önazonosságnak a megőrzéséért, a szabadságért. Ez pedig nagyon is egybecseng a transzszilván irodalom hagyományos értékrendszerével.
Tapodi Zsuzsa
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az utolsó végvárat adták fel...” – Interjú Kincses Elemérrel
Tanügyi fronton Marosvásárhely siralmas helyzetben áll: a MOGYÉ-n fél éve folyik a magyar tagozatok (departamentumok) megalakításáért folyó harc, szinte ugyanennyi ideje próbálkoznak a 2-es általános iskola Bernády Györgyre való keresztelésével, a tényleges eredmény pedig közelít a nullához. Azt mondják, lehetőségekkel nem dobálózik az élet. Nekünk volt egy. Ötven államilag támogatott egyetemből egyetlen egynek magyar rektora lehetett volna, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemnek. Nem éltünk a lehetőséggel. A miértről Kincses Elemért, írót, rendezőt, drámaírót kérdeztük. – Bár többségben magyar összetételű a Színművészeti Egyetem szenátusa, mégis román nemzetiségű rektort választottak. Mit gondol, miért történt ez így? – Nem biztos, hogy egyértelmű választ lehet rá adni, de az bizonyos, hogy az átszavazók egyéni sérelmeiket fontosabbnak tartották, mint a közösség érdekeit. Pontosabban az a helyzet állt fent, hogy az új jelöltet, Bács Miklóst a régi rektor, Gáspárik emberének tartották, aki több oktatónak is antipatikus volt, és ezen nem tudtak túllépni. Ez a szavazás világos példája annak, amikor az emberek a saját sérelmeiket előbbre helyezik, mint a nemzeti közösség sorsát. Az viszont evidencia, hogy aki azt állítja, mindegy, milyen nemzetiségű rektora van a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemnek, az vagy hazudik, vagy gazember. Sokan egyszerűen nem értik azt, hogy sajnos nem egy olyan országban/városban élünk, ahol teljesen mindegy, milyen nemzetiségű egy egyetem vezetője. Az országban létező ötven állami egyetem közül egynek sincs magyar nemzetiségű rektora, ennek tükrében pedig tagadhatatlan politikai hiba volt ilyen könnyen és ilyen felelőtlenül lemondani erről a kínálkozó lehetőségről. Tudniillik, amit az átszavazó tanárok elkövettek az felelőtlenség. A tények vitathatatlanok.
– Vajon Sorin Crisan jobb menedzser, színművész, mint Bács Miklós, vagy etnikai- politikai alapú döntésről volt szó? – Az egyik jelöltről, Bács Miklósról nagyon jó a véleményem, Sorin Crisant nem ismerem személyesen. Egy biztos, Crisan nem volt jelen sem a város, sem az egyetem szellemi életében, Bács Miklós viszont országosan elismert színész, és egy olyan nagyszerű pedagógus, akit imádnak a diákjai.
Meglepő számomra, hogy bár több politikai és civil szervezet is hallatta a hangját a történtekről, „árulást”, „bundázást” kiáltottak, viszont az „ellentáborból” semmiféle érvet nem hallottunk, ami Sorin Crisan mellett szólna. Mélységes csend van, és ez módfelett gyanús. Az is gyanús, hogy az átszavazók – akiket szinte biztosan azonosítani tudnánk – kerülik a tekintetünket.
– A sajtóban azt lehetett olvasni, a volt rektor is ilyen értelemben nyilatkozott, hogy a döntést inkább emberi, mint etnikai-politikai érdekek határozták meg. Azaz Crisan engedékenysége győzött Bács szigorúsága fölött?
– Bács Miklós remek színész, emellett ő változásokat ígért, sok embernek pedig nem fűlik a foga ehhez. Valószínűleg azok, akik átszavaztak, féltek a változástól is. Nem tudom elképzelni, hogy mi járhatott a fejükben, amikor úgy döntöttek, ahogyan, de azt tudom, hogy az eredmény kétségbeejtő. Hangsúlyoznám, hogy szerintem nem politikai gyökerű a probléma, hanem azoknak az embereknek a bosszúja szülte ezt a döntést, akik haragudtak az előző rektorra. Nekik túl kellett volna lépniük azon, ami a saját kis egyéni életüket megalázta, bántotta, sértette, de ezen átszavazó hölgyeknek és uraknak ez nem sikerült. Úgy gondolom, a kérdésre a válasz itt keresendő, és nem politikai vonzatú dologról van szó elsősorban.
– Milyen megoldás lehetett volna ennek elkerülésére?
– Egyrészt megbocsáthatatlan morális vétséget követtek el a magyar szavazók, amikor a jelölt Bács Miklósnak egyöntetűen bizalmat szavaztak. Akkor kellett volna bátran kimondani, hogy nekik esetleg más véleményük lenne, és ha azt nem veszik figyelembe, akkor megmondani, hogy ők lehet, hogy a román nemzetiségű jelöltre szavaznak. Felháborító az is, hogy egy ilyen borzasztóan fontos dologban titkos szavazást szerveztek. Milyen döntés az, amikor nem kell vállalnunk annak felelősségét? Én ezt aljas dolognak tartom. Hirtelen Sütő András jut eszembe, aki azt mondta, hogy „ott kezdődik az ember, ahol összetéveszti magát a törvénnyel”, azaz nyíltan vállalja, hogy a szavazata igenis önmaga, vagy legalábbis tükörképe. Állítom, hogyha nyilvános szavazáson döntöttek volna az új rektor személyét illetően, akkor holtbiztosan magyar rektorunk lenne.
– Véleménye szerint, azon kívül, hogy magyar nemzetiségű, milyen pozitív változást tudott volna Bács hozni az egyetemnek, amit esetleg Crisan nem?
– Gondolom, hogy Sorin Crisan is jó szakember, de azt tudom, hogy Bácsnak a diákokkal való konkrét foglalkozásban sokkal nagyobb tapasztalata van. Ugyanakkor rendező, színész, tanár, művelt európai ember, akinek több köze van a színházhoz, mint Crisannak. Az előbbi gyakorlati színházi ember, az utóbbi pedig elméleti színházi ember.
– Mit gondol, fogja-e a magyar diákokat befolyásolni ez a változás?
– Remélem, hogy a csúfos átszavazás következményei nem fogják, vagy csak csekély mértékben érinteni a diákságot. Lehet, hogy az átszavazó tanárok is remek szakemberek, de korrektségüket vonták kétségbe azzal, hogy egyéni sérelmeiket a közösségi érdek elé, fölé helyezték. Valószínűleg ez vissza nem térő lehetőség lett volna, hisz a tantestület etnikai aránya többet ilyen kedvező számunkra soha nem lesz. Az öt vagy hét (tulajdonképpen mindegy is) átszavazó „elvtársak és elvtársnők”, hölgyek és urak azt felejtették el, hogy amíg a városunkban keresztes hadjáratot vívunk több tanintézményért is, ahol etnikai és politikai kötélhúzás miatt nehezítik a diákok sorsát, ők egy pecsétleütéssel adták fel az utolsó végvárat.
Pál Piroska
Központ 
Erdély.ma

Erősíteni az összetartozást (Szórványprogram)
Az Összetartozunk programban rejlő lehetőségekre, más, román többségű megyékben élő magyarok iránti elkötelezettségre hívja fel a székelyföldiek figyelmét Demeter László szórványprogramért felelős megyei önkormányzati képviselő, hangsúlyozva, hogy a kínálkozó lehetőségek sora végtelen, mindannyiunkon múlik, hogy a szórványprogram tartalmasabbá váljék.
Mint év eleji levelében írja, Háromszék immár több mint két éve hivatalosan is követi a Hunyad, Fehér és Szeben megyében élő magyarok sorsát, próbálják erősíteni a közösségek közti köteléket. “Szomorúan szemléltük és szemléljük Dél-Erdélyben pusztuló épített örökségünket, elnéptelenedett magyar egyházközségek néma tanúit, de örömmel tapasztaljuk sok lelkes ember közösségépítő munkáját, kik olykor a romokon is új életet voltak képesek építeni az elmúlt húsz évben.” Hangsúlyozza, folytatják az elkezdett munkát, a már bejáratott közös programokat, ugyanakkor arra bátorítja az érdeklődőket, ötleteiket, javaslataikat osszák meg a szórványprogramban dolgozókkal. Háromszéken egyre többen tartják fontosnak a közös célt, többen vállalnának önkéntes munkát is, több egyházközség, ifjúsági szervezet között már élő a kapcsolat, de szeretnék, ha még több egyházközség, egyesület, intézmény, önkormányzat létesítene testvérkapcsolatot a négy megye magyar közösségeivel. Továbbra is fontosnak tartják az ifjúság, a diákok nevelését, identitásuk erősítését olyan programok által, amelyekben háromszéki és dél-erdélyi fiatalok közösen vesznek részt. Elképzeléseik szerint idéntől szerepet vállalnának a dél-erdélyi magyar épített örökség megőrzésében, a szóványprogramban dolgozó Kún Kocsárd Egyesület huszonöt évre bérbe venné a Hátszeg melletti Őraljaboldogfalva romosodó református parókiáját, ezt a XIII. századi műemlék templom melletti évszázados épületet felújítanák, közösségi térré, kulturális központtá alakítanák.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az EMNP közös magyar jelölteket szeretne az időközi parlamenti választásokon
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke azt javasolja a többi magyar szervezetnek, azaz RMDSZ-nek és az MPP-nek, hogy közös jelölteket állítsanak az időközi részleges parlamenti választásokon, amelyet hat választókerületben tartanak meg.
„Az országban hat olyan képviselői és szenátori szavazókörzet van, ahol az RMDSZ által elnyert mandátumok különféle okok miatt megüresedtek, és ahol időközi választásokat tartanak majd. Az EMNP már javasolta a többi erdélyi magyar pártnak, hogy közös jelölteket állítsanak ezekben a körzetekben. Olyan jelöltekre gondoltunk, akik nem korruptak, párt fölöttiek, jól ismerik a térség helyzetét és gondjait” – nyilatkozta pénteki sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke. Toró hozzáfűzte: egyelőre a közös jelölt ötletét az RMDSZ Bihar megyei szervezete elutasította. Ott azt követően üresedett meg egy képviselői mandátum, hogy a 2008-ban megválasztott Lakatos Pétert tavaly kinevezték a Számvevőszék tanácsosává. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is elmondta véleményét az RMDSZ Bihar megyei szervezete elutasítása kapcsán: „Ez az elutasítás valamilyen módon megtisztel bennünket, mert a Bihar megyei RMDSZ-ben sok a korrupt politikus” – mondta Tőkés.
Nyugati Jelen (Arad)

kérdezett:Bakk-Dávid Tímea ELNAPOLT KATARZIS Akire 84 informátort állítottak: egy katolikus pap és a Szeku Az egyház a szocialista átalakítás ellenpólusa volt, ám kebeléből is akadtak, akik jelentettek a “veszélyes elemekről”.
Interjú Novák Csaba Zoltánnal.
Novák Csaba Zoltán és Denisa Bodeanu történész tollából tavaly év végén a Pro Print kiadónál jelen meg Az elnémult harang. Egy megfigyelés története. Pálfi Géza katolikus pap élete a Securitate irataiban című kötet.
Pálfi 1941-ben született Máréfalván, Márton Áron püspök szentelte pappá, még teológusként titokban kapcsolatot vett fel a Vatikánnal, egyházi könyveket, diafilmeket csempészett Romániába, Erdély-szerte megszervezte a hittanoktatást, még belső vallási mozgalmat is alapított. Tanított a gyulafehérvári teológián, ahol a magyar irodalom, kultúra, történelem ismeretének fontosságát terjesztette a hallgatók között. A “legveszélyesebb katolikus elemek” közé sorolták. Márton Áron egyik belső bizalmasa volt, a Securitatenak azonban mégis sikerült elérnie, hogy elhelyezzék Gyulafehérvárról.
Élete végéig megfigyelték, követték, sokszor behívatták a szókimondó, prédikációiban a fennálló hatalom elnyomása ellen felszólaló papot. Amikor 1984-ben gyanús körülmények között, hosszú betegség után kórházban elhunyt, elindult a szóbeszéd, hogy a Szeku végzett vele. A pap megfigyelésének történetét a két történész a román titkosszolgálat fennmaradt irataiból próbálta feltárni és tágabb kontextusba helyezni.
- Tudtommal ez az első olyan szekusdosszié-kutatása a fiatal történésznemzedéknek, amely a katolikus egyház egyik elöljárójára fókuszál. Eddig “múltfeltáró bizottságok” – ahogy a kötetben fogalmaztok – és személyek csupán részleges forrásokból dolgozva mutattak be néhány személyt. Hogyan esett a választás Pálfira? Lesznek-e még hasonló kötetetek?
Novák Csaba Zoltán: – Úgy gondolom, az erdélyi magyar és román társadalom 1989 előtti kutatásának fontos témája az egyház, ám korábban a mi generációnk számára annyira nem került előtérbe. Az egyház mint társadalomszervező tényező szerepköre háttérbe szorult az olyan kutatásokban, amelyeket én is végeztem az RKP kisebbségpolitikáját illetően. Tényleges, egyházra fókuszáló kutatás nem volt erdélyi magyar vonatkozásban.
A román történetírás előbbre áll, de ott sem beszélhetünk szervezett kutatásról, hanem inkább a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) munkatársainak különböző belügyis dossziék kapcsán létrejött munkáiról. Valamilyen szinten tehát ez egyfajta hiánypótló dolog is lenne, a kezdete egy erre fókuszáló kutatásnak.
Mégsem egy tudatos projekt része a kötet. Szerzőtársam, Denisa Bodeanu, a CNSAS munkatársa találta meg a Pálfi-dossziét, ideadta, hogy véleményezzem, mit lehetne kezdeni egy ilyen típusú iratanyaggal. Átolvastam ezeket a forrásokat, megfigyelési jegyzőkönyveket, s úgy találtam, ez egy rendkívül komplex történet, amely túlmutat egy átlagos pap vagy lelkész megfigyelésén. Pálfi esetében a megfigyelés egy nagyon hosszú folyamat volt – gyakorlatilag élete 43 évének több mint felét megfigyelte a Securitate. Ennek a megfigyelésnek a történetén keresztül számos olyan leágazásba nyerünk betekintést, ami nagyon fontos egyrészt a katolikus egyház belső életének, az egyház és a hatalom viszonyának megismeréséhez, másrészt az erdélyi magyar katolikus egyház és az erdélyi magyar társadalom viszonya tekintetében.
Olyan kis mellékszálak bukkantak föl, amelyek érdemessé tették az anyagot önálló formában is feldolgozni, és belevágni ebbe a pionírmunkába. Távolról sem gondolom a munkát tökéletesnek, nem válaszolja meg a római katolikus egyház kommunizmus alatti történetének legfontosabb mozzanatait, de úgy gondolom, jó kezdőpont lehet további kérdések felvetéséhez.
- Hogyan körvonalazódnak a kutatás további irányai?
- Pálfi pályafutása a 60-as, 70-es években és a 80-as évek elejéig számos olyan kérdést vet föl, amit érdemesnek tartanék kibontani. Egy ilyen példa a Pálfi Géza által kezdeményezett Pro Juventute mozgalom is. Nem tudott kicsúcsosodni, szervezett keretei nem igazán léteztek, utóélete is részleteiben csak egy-két személy tevékenységében érhető tetten, de mindenképpen egy érdekes példája annak, hogy a római katolikus egyház papjai milyen belső szellemi vagy vallási mozgalmakat kezdeményeztek az egyházon belül.
Érdemes lenne megvizsgálni a közeljövőben, még milyen társadalom- és egyházszervező mozgalmak léteztek, ezeket milyen tényezők befolyásolták. Ebben az időszakban, a II. Vatikáni Zsinat után Nyugaton több mozgalom szerveződött, és érdekes lenne megnézni, ezek a főképp Magyarországról érkező mozgalmak hogyan befolyásolták az erdélyi hitéletet. Pálfi Géza is aktív kapcsolatokat ápolt ezekkel a magyarországi csoportosulásokkal, ez lehetne egy érdekes kiindulópontja a történet továbbfűzésének.
A legfontosabbnak azt tartanám, hogy olyan kérdésekről kezdjünk beszélni, amelyek elhanyagolódtak: pl. hogy a katolikus egyház és Márton Áron személye milyen súllyal bírt az erdélyi magyar társadalmi életben az épülő szocializmus korszakában.
Akkor, amikor a társadalom szocialista átalakítása zajlott, az egyházak folyamatosan egy ellenpólust, egy másik világot, alternatívát kínáltak fel, s ennek alappillére volt az állami szervekkel ki nem egyező római katolikus egyház. Érdekes lenne megvizsgálni Márton Áron körleveleit, hogy milyen lépéseket tett az egyház. Mivel a források nagyrészt egyházi tulajdonban vannak, a püspökségekhez tartoznak, egy vegyes, világi és egyházi történészekből álló csoport kutathatná ezt a témát. Jelen pillanatban mondjuk túl sok esélyt nem látok erre, de mindenképp fontosnak tartanám.
Meg lehetne vizsgálni Pálfihoz hasonló kaliberű egyházi személyiségek tevékenységét, érdemes lenne egy oral historys projektet indítani a még életben lévő, ehhez a generációhoz tartozó lelkészekkel. Nem Pálfi szerepét akarom minimalizálni, de személye elhíresüléséhez hozzájárult nem tisztázott körülmények között bekövetkezett halála is. Pontosan azt kellene megvizsgálni, a halálán túlmenően mi volt fontos az ő munkásságában, s ugyanígy más lelkészek esetében is.
Kényes kérdés, és ehhez az egyházi vezetés felsőbb hozzájárulása is kellene, hogyan lehetne pont egy ilyen történet talaján kibontani azt, hogyan alakult az egyház és hatalom viszonya a szocializmus különböző időszakaiban. Pálfi esetében kiderült, hogy az egyházi intézményes hálózatba is sikerült beférkőznie a Securitaténak, és különböző módszerekkel sikerült rábírnia embereket, hogy információkat szolgáltassanak az egyházi életről.
Érdemes lenne ezt megvizsgálni, ugyanakkor hangsúlyoznám, bizonyos egyházakban már elkezdődött egyfajta átvilágítás. Bár én ezt nem tartom történészi szemmel mérvadónak, hiszen nagyon sok esetben ezek az átvilágítások egyfajta belső tisztogatással járnak, és nem vagy nemcsak az egyház múltjának az elsődleges megismerése a cél, hanem vannak személyes jellegű indokok is.
Úgy gondolom, ezt a folyamatot két szinten lehetne megvalósítani: ha egy egyház igényli ezt, szükségesnek tartja belső átvilágítását, akkor oldja ezt meg egy belső egyházi bizottság felállításával, és ez döntené el például azt, hogy nyilvánosságra hozzák a besúgók listáját, vagy sem. Egy másik szinten pedig egyháztörténészek és világi történészek bevonásával szülessenek olyan monográfiák, amelyek segítenek megérteni az embereknek ezt az igencsak bonyolult és komplex világot. Én ezt tartanám helyénvalónak.
- Két dossziéban található iratok alapján dolgoztatok. Elképzelhető, hogy lehetett vagy valahol még mindig lappang olyan dosszié vagy egyes dokumentumok, amelyekhez nem férhettetek hozzá, és amely segítene tisztázni a homályban maradt eseményeket, történetelemeket, különös tekintettel arra, hogy pont a halála előtti és utáni időszakból kevés irat maradt fenn?
- Igen, és ez a válasz, azt hiszem, minden megfigyelt személy esetében érvényes. Gyakorta történik meg az, hogy egy adott kérdésre vonatkozó dokumentum, pl. egy lehallgatási jegyzőkönyv más dossziéba, problémakatalógusba kerül be. Pálfi esetében is több irat került elő más dossziéból. Elképzelhetőnek tartom tehát, hogy idővel továbbiak kerülnek elő. Nagyon sok szála volt a történetnek, Pálfiról 84-en jelentettek, néhányan közülük kimondottan a Pálfi-ügyre voltak ráállítva, de voltak, akik más ügyek mentén kerültek kapcsolatba Pálfi Gézával, az ő jelentéseik közt még lehet rá utaló nyom.
Érdekes lenne összevetni ugyanakkor a Márton Áron és Pálfi Géza közti, lehallgatott beszélgetéseket, hogy megtalálhatók-e a Márton Áron dossziéjában. Átszervezés során is kerülhettek a süllyesztőbe iratok, és arról se feledkezzünk meg, hogy 1989-ben nagyon sok irat megsemmisült, a forradalmárok vagy maga a Szeku semmisítette meg ezeket. Székelyudvarhelyen 1989 decemberében az egykori milícia és a Szeku épületét feldúlták, felgyújtották, szabályos legendák keringenek arról, hogy a gyerekek játszottak a lehallgatásokat rögzítő magnószalagokkal.
- Hogy lehet egyébként, hogy a Márton Áron-dosszié még nem került terítékre? – Voltak kutatások, de ez egy hatalmas téma, komplexebb kérdéseket vet föl, mint egy nem főpapi rangú személy megfigyelési dossziéja. Részkérdésekről többen írtak, és ha jól tudom, egy hosszabb dokumentumfilm készítése is zajlik a boldoggá avatási folyamata kapcsán.
- Pálfi halálának tisztázatlan körülményei azóta is tápot adnak a találgatásoknak, illetve egy kvázi mítoszteremtés eszközeivé váltak. Hogy a Securitatenek része volt a halálában, tényként állítja több forrás is. Mennyiben járulhat hozzá a történészi feltáró munka a köztudat megváltozásához?
- Pálfi a 80-as évek közepére a romániai magyar ellenállás felkapott szimbóluma lett, mert halála gyanús körülmények között következett be. A Szeku is meglehetősen zárolta az erre vonatkozó információkat. A nyugati világ, a Szabad Európa rádió, a magyar emigráció is gyorsan felkapta a hírt, és azonnal meg is jelent a fontosabb médiumokban. A Szeku megpróbált ellenlépéseket eszközölni, nagyon sok beépített embert küldött ki Nyugatra, hogy cáfolják a hírt, miszerint közük lett volna a pap halálához. A katolikus egyház is a hivatalos verziót fogadta el, miszerint Pálfi gyakorlatilag betegség következtében hunyt el.
A 80-as években vagyunk, amikor a diktatúra a legrosszabb időszakát élte. A társadalomnak akkor is és később is szüksége volt kierősített, felnagyított pozitív példákra, hogy igen, lehet másképpen is, vannak olyan kaliberű személyiségeink, akiknek vezérletével ellent lehet állni egyrészt a politikai, másrészt az egyre erőteljesebben jelentkező etnikai elnyomásnak. Pálfi Géza történetének utóélete is ide kapcsolható, és már a 90-es évektől elkezdődött egyfajta mítoszépítés körülötte. Én történészként nem szeretnék állást foglalni ebben, hogy ez jó vagy sem, de úgy vélem, gondolkodó értelmiségiként a tényeket a maguk helyén kell kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy ezáltal csorbítjuk Pálfi jelentőségét, kisebbítjük kvalitásait, vagy nem ismerjük el az egyházáért és az egész erdélyi magyar társadalomért tett, nagyon fontos munkájának érdemeit. De jelenleg elsietett lenne egy mítoszt továbbgenerálni, és akár az ő, akár más, például Sütő András esetében, egy túldimenzionált kultuszfigurává emelni valakit.
Úgy gondolom, az időnek kell eldöntenie, egy adott személy tevékenysége mennyire volt fontos, mennyire volt jó. Nem tartom ildomosnak, hogy azonnal nekiugorjunk és kultuszt építsünk egy-egy ilyen személyiség köré. Ettől persze lehet emlékezni az adott személy munkásságára, lehet az emlékét ápolni.
Pálfi példája az egyházszervezésben, a hittanórák megszervezésében követendő volt, a nemzeti megmaradás gondolatkörében kifejtett eszméit is meg lehet szívlelni, ezáltal “örökké élni fog”, ugyanígy Sütőt is olvasni, értelmezni kell, és vitázni szellemi örökségén. De azt az idő majd eldönti, tágabb dimenzióban kell-e az emléküket ápolni vagy sem.
- Vajon miért nem egy olyan személy ügye került be a nemzetközi köztudatba, akit minden kétséget kizáróan a Szeku nyírt ki?
- Hogy valakit megölt-e vagy sem a Szeku, roppant nehéz bizonyítani. Ha ehhez a módszerhez folyamodtak, azt mindenképp olyan szervezés előzte meg, és olyan módon hajtották végre, hogy nagyon kevés nyom maradjon róla. Nem is nagyon dokumentálták az ilyen történeteket. Nagyon nehéz bizonyítékokat szerezni, és nagyon sok legenda él.
Sokan állítják például, hogy a Szeku sugarazta őket. A székelyföldi könyvbemutató turnénk szinte minden állomásán találkoztam olyan személyekkel, akik meg voltak győződve arról, hogy őket sugarazták. Nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni ezeket a történeteket, de az biztosnak tűnik: egy ilyen szintű beavatkozás nagyon pontos szervezést igényelt. Román körökben például a Szabad Európa Rádió román szerkesztőiről terjedt el, hogy így likvidálta volna őket a Szeku, ám bizonyítékokat ott sem tudtak szerezni.
A titkosszolgálat azért végzi titokban e tevékenységeit, hogy úgymond “a földi halandók” módszereivel ne lehessen leleplezni. Király Károly is említi, őt is sugarazták a nyolcvanas években, de rá is lőttek, és különböző baleseteket rendeztek meg – ez is érdekes jelenség, erre is többen hivatkoznak, hogy baleseteknek álcázott merényletekkel próbálták meg eltenni láb alól az áldozatokat. Ez egyébként másképp működött a szocializmus építésének 50-es éveiben, amikor a kollektivizálás, a szocialista átalakítás volt a tét, és ahhoz, hogy egy falut, egy vidéket megtörjenek, szükségesnek látták az emberáldozatot. Akkor a Szeku primitív eszközökkel oldotta meg ezeket az ügyeket, amelyek ma is bizonyítékul szolgálnak számunkra, hogy szervezetten, tudatosan elkövetett merényletekről van szó. Ez a Szeku irataiból is miden kétséget kizáróan kiderül (lásd László Márton ilyen irányú kutatásait).
De az ilyen kifinomultabb módszerekre, mint a sugarazás, nem történnek utalások a Szeku irataiban. Másrészt az ismert személyekkel nem járhattak így el, mert gyanússá váltak volna – az ő esetükben a Szeku embereinek inkább az volt a szerepe, hogy eltávolítsák a személyt abból a közegből, ahol az államra nézve veszélyesnek tekintett tevékenységét végezte. Pálfinál a cél az volt, hogy elhelyeztessék a gyulafehérvári teológiáról, mert ott magukra a közösségformálókra volt tekintélyes befolyással, míg egy parókián csupán a gyülekezetére. És ez sikerült is.
- Több mint 80 informátor volt Pálfira állítva, ebből 5 tanár, 26 tanuló, 25 pap, és csupán 27 világi személy. Többségük feltételezhetően ma is él, és egy részük funkciót tölthet be az egyházon belül. Mikor tudhatja meg az “igazságot” a közvélemény, az érintett katolikus hívők, hogy kik voltak ezek? Lehetséges lenne-e, hogy akár valamilyen belső, lelkiismereti, akár valamilyen külső nyomás, mondjuk a saját feletteseik felszólítására ezek az emberek felfedjék magukat?
- Az eddigi példák azt mutatják, nagyon kevesen voltak azok, akik 1989 után önszántukból fölfedték besúgói vagy együttműködési tevékenységüket. Nem tudom megmagyarázni, milyen belső mozgatórugók miatt, talán a legtöbben ezt igyekeztek elodázni, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb az egész feledésbe merül.
A “teljes igazságot”, ahogy ezt földi halandókként értelmezzük, semmiképp sem tudhatjuk meg. De a történet nagyon sok vonatkozását, sok apró részletét meg lehetne ismerni. Az a kérdés, mikor jut el az egyház arra a pontra, hogy fontos legyen számára saját múltjának megvizsgálása, hogy mi volt a viszonya az elmúlt rendszerhez. Én ezt fontosnak tartanám, gondoljunk csak arra, a katolikus hitéletnek is milyen fontos eleme a szentgyónás. Katartikus szerepe van. Úgy gondolom, egy adott közösség akkor tud világos jövőképet felmutatni, ha tisztában van saját múltjának történéseivel. Az erdélyi magyarság esetében fontosnak tartanám, hogy a kényes kérdéseket kibeszéljük, elismerjük, hol tévedtünk, s tiszta lelkiismerettel, hatékonyabban tudjunk egy normális jövőképet körvonalazni. De ez az én véleményem, ezzel sokan nem értenek egyet.
A történet komplexitása az egyik magyarázat, amiért egyesek óvakodnak a múlt tisztázásától. Nem fehér és fekete, jó és rossz szereplős történet ez, hiszen ha akár a besúgókat vesszük, roppant sok árnyalatra kell tekintettel lennünk. Egy besúgó tevékenységét csak akkor tudjuk teljes mértékben kielemezni, ha ismerjük a teljes munkásságát, az általa feljegyzett információk összességét. Ez alapján lehetne meghatározni, mennyire volt káros a tevékenysége. Sokukat zsarolással, a papokat pl. kisebb kihágások leleplezésének fenyegetésével szervezték be, és nem mindegyikük végzett egyenértékű információközlő munkát.
Vannak, akik a túlélésért súgtak be. A Securitate követelésének is igyekeztek megfelelni, de ugyanakkor próbálták megőrizni belső integritásukat. Ilyen esetben a Szeku által kvázi használhatatlan, a megfigyelt személyre ártalmatlan információkat közöltek. Én úgy gondolom, hogy egy olyan ember, aki ugyan aláírta az együttműködési nyilatkozatot, de máskülönben az általa adott információk döntő többsége nem okozott kárt a megfigyelt személynek, nem esik ugyanabba a kategóriába, mint egy olyan informátor, aki tudatosan arra játszott, hogy a megfigyeltnek ártson.
Nehéz ezeket a kategóriákat elkülöníteni, de kellő szakértelemmel, odafigyeléssel meg lehetne tenni, hogy ne minden besúgót egy kalap alá vegyünk. Ez csupán megnehezítené, de nem akadályozná meg az átvilágító munkát.
Úgy gondolom, a besúgók világa elsősorban a rendszert minősíti, és csak utána a rendszerben élő embereket. Inkább emberi esendőségünkre, gyarlóságunkra mutat rá, meg arra, hogy adott diktatórikus rendszerben, ahol különböző nyomások érnek, a társadalom különböző tagjai más-más módon reagálnak ezekre a pressziókra.
A könyvbemutatók során sokan – és jogosan – tették fel a kérdést, hogy mi történik a rendszer működtetőivel? A besúgók általában csupán szerény fogaskerekei voltak a rendszernek, amelynek voltak magasabb szintű működtetői, tisztek, belügyi alkalmazottak – velük mi történik?
Mi azt a módszert követtük, hogy az informátorok nevét nem hoztuk nyilvánosságra. Ezt is sokan kifogásolták, de én azon a véleményen vagyok, a történésznek nem az a feladata, hogy levadássza a besúgókat, hanem hogy bemutassa és értelmezze egy rendszer működését. Ám az összes, az ügyben érintett Securitate-tiszt és belügyi meg rendőrségi alkalmazott neve szerepel a könyvben. Innen továbblépve nem a történész, hanem a mindenkori román politikai elit feladata lenne, hogy az előbb feltett kérdést valamilyen szinten megoldja.
Ez a romániai rendszerváltás egyik nagy problémája már 1990 januárjától kezdődően: az új rendszer hogyan fog viszonyulni az elmúlt, bukott rendszerhez? 20 év távlatából tudjuk, hogy a román politikai elit megpróbálta elodázni ezt a kérdést. Nem látom, hogy bármilyen komoly társadalmi következménnyel járó jogi szabályzást dolgozott volna ki annak érdekében, hogy szembenézzünk a múlt e szeletével.
- Milyen volt a kötet eddigi fogadtatása?
- Nagyon sok visszajelzést kaptunk világi és egyházi körökből egyaránt. Sokan olvasták, sokan vásárolták meg, sokan érdeklődtek a munka iránt. A reakciók egyébként vegyesek. Mint említettük, Pálfi haláláról két markánsan elkülönülő vélemény létezik – ebből következően a mítosz éltetői szkeptikusan viszonyulnak a mi könyvünkben megjelenő magyarázatokhoz. De ez már hit kérdése is, túlmutat a racionalitás keretén. Ha valaki hiszi, hogy a Szeku áldozata és mártír volt, és ez neki fontos, akkor úgysem lehet meggyőzni tudományos módszerekkel ennek ellenkezőjéről. Szakmai berkekben fontosnak nevezték, hogy a kötet egy ilyen nyelvezettel, strukturáltsággal jelenik meg mind a magyar, mind a román olvasóközönség előtt. Megpróbáltuk történelmi kontextusba helyezni a történetet, a bevezető tanulmányban leírtuk, milyen volt a politikai miliő, az RKP magyarságpolitikája. Sokan kiemelték, hogy fontos, hogy ez a fajta narratíva román nyelven, egy román szerzővel való együttműködésben jött létre. Román-magyar együttműködésről beszélhetünk tehát, s az sem mellékes, hogy a román nyelvű változat a CNSAS keretén belül jelent meg.
A román nyelvű bemutató még várat magára, tél végén tervezünk egy turnét, Bukarestben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Eddig csak Szebenben mutattuk be román tudományos közegben, és pozitív visszajelzéseket kaptunk.
Annak is örülök, hogy sokan kiemelték a kötet kiegyensúlyozott hozzáállását. A negatív visszajelzések szakmai téren eddig főleg a szerkesztési, tördelési, olvasószerkesztési hibákat rótták fel. Amúgy a kötet szakmai hiányosságai szerintem nagyrészt abból fakadnak, hogy a témáról eddig keveset írtak. Amikor a Pálfi-történetet tágabb, elsősorban egyháztörténeti kontextusba helyeztük, sok fehér foltba ütköztünk, és sok kérdésre nem tudjuk a választ azóta sem. Ilyen szempontból is úttörő a kötet, mert jelenlegi információink alapján ebből ennyit lehetett kihozni, sok mellékszálat évek múlva biztosan sokkal jobban lehet majd felgöngyölíteni.
Jól kiegészíti a kötetet Maksay Ágnes dokumentumfilmje. A történetet így közelebb lehet vinni az átlagemberhez, akit esetleg elriasztana a tudományos kifejezések világa, a száraz dokumentumok. Úgy vélem, a történésznek nemcsak az a feladata, hogy különböző forrásokat felhasználva értelmezze a múlt történéseit a maga szakmai közegében, hanem ezt a tudást el kell szállítania a szélesebb tömegekhez is, akár tompítani a tudományosságán, hogy az átlagolvasónak is hozzáférhetővé váljon. Hiszen pontosan az “átlagolvasó” a főszereplője ennek a korszaknak.
Transindex.ro

Nesze neked dák elmélet! – Dr. Kazár Lajos: Kérdések a román történészekhez
Nesze neked dák elmélet! Érdekes kérdések. Ezt a kérdéskört akár még bővíteni is lehetne... Tehát kik is voltak azok a dákok? És kik azok a románok és honnan jöttek?
Dr. Kazár Lajos (Australian National University, Canberra): Kérdések a román történészekhez 
- 1. Feltételezve, hogy az oláhok/románok állandó lakosai voltak azon földnek, melyet ma Erdélynek hívnak, s ahonnét a római telepeseket és légiókat Kr. u. 270 körül kivonták, és tekintve, hogy a rómaiakat ott követő népek: a gótok, hunok, gepidák, avarok, bolgárok mind elsöprődtek a népvándorlás sodrában, miközben – a dákó-román elmélet követői szerint – az oláhok/románok „dákó-román” elei ugyanott „barlangokban élve” megmaradtak, jó lenne tudni, pontosan mely barlangokban élték túl észrevétlenül a háborúkkal teli hat évszázadot a magyar honfoglalásig? És hol vannak az idevágó régészeti bizonyítékok: hálófülkék, edénytöredékek és egyéb háztartási eszközök, szemétdombok és más leletek, amelyek tanúsítják a „dákó-román” tömegeknek ilyen barlangokban folytatott állandó életét? (U.i. ilyen leleteket még nem talált senki).
- 2. Minthogy a dákó-román elmélet követői azt állítják, hogy az oláhok/románok a IV. vagy V. században vették fel a kereszténységet a ma Erdélyként ismert földön, tudni szeretnénk az oláhok/románok „dákó-román” őseinek olyan lehető alkotásairól, amelyek jól rejtett barlangokban fennmaradhattak volna, például – vallásos alkotások az állítólagos megkeresztelkedés előtti időszakból; – vallásos alkotások a megkeresztelkedés és az oláhoknak/románoknak a Magyar Királyság okmányaiban a 13. század elején először történt említése között. Különösen érdekelnének bennünket feliratok (akár dák, akár latin nyelven az első időszakból és latin vagy új-latin nyelven a másodikból) barlangtemplomok falain, sírköveken vagy egyéb kultikus tárgyakon? U.i. a római civilizáció ilyen tanújelei nem hiányoznak más területeken, amelyek valaha a rómaiak birtokai voltak.
- 3. Mi a magyarázat arra, hogy az oláhok/románok nyelvében Erdélynek sem a dákoktól származó neve (ha ilyen egyáltalán volt), sem a tartomány római neve (Provincia Dacia) nem maradt meg? Miért volt szükséges az oláhok/románok őseinek az ómagyar Erdei nevet kölcsönözniük, amit némi hangtorzítással mindmáig Ardeal-nak neveznek?
- 4. A 19. században élt Alexandra de Cihac román nyelvész elemzése szerint (Dictionnaire étymologique de la langue roumainé) a román nyelv szókincse akkor a következő összetételű volt: 45,7% szláv , 31,4% latin , 8,4% török , 7,0% görög , 6,0% magyar , 0,6% albán , és valamelyes ismeretlen eredetű, de dák eredetű egy sem.
Hol vannak a dák maradékok?
- 5. Mivel lehet magyarázni, hogy számos, feltűnően közös vonás van az albán és a román nyelvben? A történettudomány nem tud arról, hogy az albánok elei Erdélyből vándoroltak volna a történelmi Albánia területére, viszont Albánia szomszédsgában már a 10. században nagy terjedelmű oláh (vlach) szállásterületek léteztek. Arumun és Megleni románok ma is élnek ott jelentős számban.
- 6. Miért volt az oláhok/románok liturgiája (egyházi szertartási nyelve) Erdélyben még a 19. században is szláv (tehát sem latin, sem görög, de még oláh/román sem), és miért volt az oláh/román papság olyan sok tagja évszázadokon át szerb vagy bolgár eredetű?
- 7. Mi a magyarázat arra, hogy a rómaiak állítólagos leszármazottai között még a papok is nem a latin írást, hanem a cirillt használták még a 19. században is? Ha az oláhok/románok dákó-román ősei a tőlük elvárható latin betűket később cserélték fel a cirillel -amely csere nem történhetett a 9. század közepe előtt (mert korábban cirill írás nem létezett) -, akkor miért történt ez a csere Erdélyben, a Magyar Királyság területén, ahol semmilyen más népcsoport nem használt cirill írást a törökök elől menedéket kérő szerbek és oláhok előtt? Mi értelme lett volna egy ilyen cserének Magyarországon?
- 8. A Regestrum Varadiense (Váradi regesztrum) nagyváradi püspökségnek isten ítéletek pere egész Kelet-Magyarországra kiterjedő illetékességi területén 1205 és 1238 között lefolyt perekre vonatkozó hivatalos feljegyzéseit tartalmazza, melyekből kb. 600 helységnevet és kb. 2.500 személynevet gyűjtöttek ki. Egyik lista sem tartalmaz egyetlen olyan nevet sem, mely oláh/román eredetű volna. Mennek a magyarázata?
- 9. Mi a magyarázata annak, hogy az állítólag dák és római ősöktől származó oláhok/románok -jóllehet a dákoknak voltak megerősített városaik, a rómaiak pedig messze földön híresek voltak nagyszerű városok építéséről – egyetlen város nem létesítettek Erdélyben, sem a magyar honfoglalás előtt, sem azután? Mi több: az oláh/román nyelvben az órás (város) szó az ómagyar waras kölcsönzése? – 10. Erdély településtörténete azt mutatja, hogy a 13. század végén 511 falunévből csak 3 volt oláh/román eredetű. Talán csak a 13. században kezdtek az oláhok/románok Erdélybe bevándorolni?
- 11. Mi az oka annak, hogy Erdélyben egyetlen folyó vagy nagyobb patak neve sem oláh/román eredetű?
Erdély.ma

Új szakokat indít Erdély 1989. utáni első magyar egyeteme
Egy jótékonysági fogadáson 600 ezer forint gyűlt össze az iskolának. Erdély első akkreditált magyar egyeteme a román államtól semmilyen támogatást nem kap.
600 ezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági fogadáson, amelyet a Partiumi Keresztény Egyetem javára tartottak Nagyváradon. Az intézmény idén több új szakot is indítana. Erdély első akkreditált magyar egyeteme a román államtól semmilyen támogatást nem kap.
Erdély első, a román állam által is elismert magyar egyetemén 14 szakon jelenleg 950 hallgató tanul. Az intézmény idén több új szakot is indít, a többi között kulturális mediátor, romológiai, tanítóképző valamint bank- és pénzügyszakot. „Jól működő közgazdászképzés működik az egyetemen belül és ennek természetes kiegészítője a bank- és pénzügyszak, amelyik egy nagyon is konkrét piaci igényre válaszol” – nyilatkozta az egyetem rektora.
Magyar bank- és pénzügyi szakemberekre ugyanis nagy szükség van, mert eddig ilyen képzés nem volt a Partiumban. Az új szakok beindítására, működtetésére valamint a hallgatók ösztöndíjának kiegészítésére fordítják az idei jótékonysági esten begyűjtött adományokat. Tőkés László, az egyetem elnöke azt mondta: az Erdély fellendülését szolgáló Mikó Imre terv mellett Nagyvárad híres labdarugójáról, Bodola Gyuláról elnevezett ifjúsági- és sportstratégiát dolgoznak ki az erdélyi ifjak itthon maradásért és felzárkóztatásáért. „Ezért is mennek el ifjaink, sportolóink a tanügy illetve a sportélet területén mostoha viszonyok miatt nem tudnak érvényesülni, ezért kigondoltuk egy újabb stratégiai ágazat fejlesztését” – mondta Tőkés László, az egyetem elnöke.
A Közjó Szolgálatában díjat idén a nagyváradi asszonykórus kapta hagyományápoló munkásságáért. hirado.hu 
Erdély.ma

Szegény, szegény Európa
Szívesen vendégül látnánk azokat a londoni pénzpiaci elemzőket, akik Magyarország számára a romániai példát ajánlják a Nemzetközi Valutaalappal esedékes hitelszerződés lebonyolításában.
Várnánk azokat a nemzetközi szakértőket, véleményformáló újságírókat, hitelminősítőknél dolgozó közgazdászokat, európai politikusokat, európai bizottsági képviselőket is, akik oly igen szapulták az elmúlt időszakban a magyar kormányt, fennhangon siratták a demokráciát és a szabadságjogokat Magyarországon, diktatúrát vízionáltak az alaptörvény elfogadása után.
Jönnének mifelénk, vennék csak szemügyre közelebbről is, milyen modellt is ajánlanak Orbán Viktor és kormánya számára, mi történik a nemzetközi pénzintézetek utasításait készségesen végrehajtó Traian Băsescu és Emil Boc országában.
Mert akadna itt néznivaló bőséggel. Demokráciát tanulhatnának például a román kormánytól, amely nemrégiben egyetlen huszárvágással fél évvel meghosszabbította a négy évre választott helyi vezetők mandátumát, összevonta a parlamenti és az önkormányzati választásokat. Azt is elleshetnék, hogyan lehet a felelősségvállalásnak nevezett manőverrel milliók életét meghatározó törvényeket parlamenti vita nélkül áterőszakolni. Ugyancsak a demokrácia jegyében.
Megtapasztalhatnák továbbá, a mindent behálózó korrupció, egyes pénzéhes vezetők megkörnyékezése révén hogyan lehet egyszer s mindenkorra lejáratni a szakszervezeti mozgalmat, hogy manapság már az sincs, aki valamirevaló tüntetést szervezhetne az országban. De láthatnák az Európában még divatos multikulturalizmus hazai értelmezését is, például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében, ahol a törvényt semmibe véve akadályozzák a magyar tagozatok létrehozását. Tanulmányozhatnák az önkormányzatoknak politikai kritériumok szerint osztogatott közpénzek kacskaringós útját az államkasszától a „baráti cégeken” át a pártkasszáig.
S mivel munkalátogatásra érkeznek, és amúgy is gazdasági tanácsokat osztogatnak, talán kipróbálhatnák, tudnak-e ugyanúgy örvendezni a makrogazdasági mutatók stabilitásának, a másfél százalékos gazdasági növekedésnek, ha például pedagógusi vagy kezdő orvosi fizetésből kell megélniük. Tanulmányokat írhatnának arról, miként lehet a megszorítások politikáját gátlástalanul alkalmazni oly módon, hogy az csakis a kisembereket sújtsa, a bankok, egyéb hatalmas tőkét felhalmozó nemzetközi vállalatok érdekei még csak véletlenül se sérüljenek.
Vagy talán éppen ezért lenne Románia a követendő példa? És ezért Magyarország a renitens, Orbán Viktor pedig a diktátor?
Kinek az érdekeit is képviseli az Európai Unió? Polgáraiét? A nemzetközi tőkéét? Szegény, szegény Európa...
Farcádi Botond, Háromszék 
Erdély.ma

Ortodox érdeket sért a váradi tanintézmény-átszervezés
A nagyváradi ortodox líceum és az egyház képviselői meg szerették volna tartani az Aluminei utcai ingatlant azok után is, hogy a líceum visszaköltözik saját, Fő utcai ingatlanába. Szerintük a líceum a magyar osztályok miatt működik deficitesen.
Felháborodást keltett a nagyváradi ortodox líceum tanárai és az ortodox egyház képviselőinek körében a nagyváradi önkormányzat által előterjesztett és a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által jóváhagyott nagyváradi iskolarendszer-átszervezési tervezet. A helyi tanács által tegnap megszavazott átszervezés nyomán az eddigi 66 nagyváradi tanintézmény helyett 45 fog működni. Eddig 28 óvoda, 12 általános általános iskola valamint 26 líceum működött a városban, de az átszervezés után marad kilenc önálló óvoda, tizenegy iskola és huszonöt líceum. A jogi személyiségüket elveszítő óvodákat líceumok irányítása alá helyezik, és az Octavian Goga iskolát összevonják a Transilvania iskolával. Mivel az ortodox egyház visszanyerte a várostól a Dimitrie Leonida műszaki kollégium Fő utcai épületét, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy az Aluminei utcai épületben jelenleg működő ortodox líceum beköltözik saját tulajdonú ingatlanába, és összevonják azt a Dimitrie Leonidaval, míg az Aluminei utcai épületben maradó osztályok az Eminescu Főgimnázium hatáskörébe kerülnek. A tanácsülés előtti sajtótájékoztatón Ilie Bolojan polgármester elmondta, hogy ennek az átszervezésnek köszönhetően állások nem, csak igazgatói tisztségek szűnnek meg, ami költségmegtakarítést jelent, továbbá egyes óvodák adminisztratív részlegén lehet leépítésekre szémítani.
Mindkettő kell 
Mint nem sokkal később kiderült, az ortodox egyháznak nem felelt meg a város által felvázolt megoldás, melynek értelmében az ortodoxok nem tarthatják meg maguknak a Fő utcai ingatlan mellett az Aluminei utcai iskolát is. A sajtájékoztató utáni helyi tanácsülésen ugyanis megjelent az ortodox líceum tanári kara valamint az ortodox egyház képviselői is, hogy meggyőzzék a tanácsot arról, hogy ne szavazzák meg az előterjesztést. A napirendi pont vitáján szót kért Gheorghe Erdeli az ortodox líceum igazgatója, aki kifejtette: az Andrei Muresanu iskolát a szülők beleegyezésével vonták össze az ortodox líceummal, ugyanakkor ezzel a beolvasztással eleget tettek annak az előirányzatnak is, miszerint az általános iskolát olvasztották be egy középiskolába. Kifejtette, hogy az összevonás után nőtt az első osztályba iratkozó gyerekek száma, és a jövő évre máris 75 gyereket irattak be első osztályba oda. Elmagyarázta, hogy a költségdeficitük abból származik, hogy a magyar tagozatos osztályok a törvény által megszabott gyereklétszám alatti létszámmal működek, és a magyar tanerőknek is többet kell fizetniük. Kijelentette, hogy a tanári gárda egyöntetűen azt akarja, hogy ne változtassanak a jelenlegi struktúrán, és megítélése szerint a városvezetés döntése igazságtalan és diszkriminatív a tanintézménnyel szemben. Végezetül arra kérte a helyi tanácsot, hogy adjon egy kis időt a tanintézménynek arra, hogy átszervezze magát.
Magyar kártya
Carmen Butnaru a szülőbizottság nevében megismételte Erdeli érveit, kiegészítve azzal az utalással, hogy a helyi önkormányzat a nemzeti kisebbségek egyházi iskoláinak megadta a fejlődés lehetőségét, az ortodox líceumnak viszont nem. Radu Rus a nagyváradi ortodox püspökség vikáriusa felidézte az ortodox líceum történetét, elmondva, hogy a 2007-ben alapítottott tanintézmény a Muresanu iskolában kapott helyet, és egy idő elteltével úgy ítélték meg, hogy mindkét fél számára az lenne a legmegfelelőbb, ha az ortodox líceum magába olvasztaná a Muresanu iskolát. Rus nehezményezte azt, hogy az iskolahálózat átszervezése után minden líceumhoz mellérendeltek óvodákat, csak az ortodox líceum mellé nem, pedig mint mondta, a 10-es számú óvoda a Fő utcai épületük közvetlen közelében működik. Erdeli igazgatóhoz hasonlóan Rus is feltette a kérdést, hogy az Aluminei utcai iskola miért nem maradhat az ortodox líceum hatásköráben, miért kell azt az Eminescunak alárendelni.
Megszavazva
Válaszában Ilie Bolojan elmondta: a nagyváradi középiskolák közül az ortodox líceumnak van a legnagyobb hiánya, ami a tanintézménynek megszabott iskolai finanszírozási keret huszonhét százalékát teszi ki, miközben az összes többi líceumnak ebből a szempontból többlete van. A polgármester leszögezte: természetes dolognak tartja azt, hogy mindenki a saját tulajdonú épületében fejlessze iskoláit, és erre az ortodox püspökségnek is lehetősége van, miután megnyerte a város ellen indított, a Fő utcai Leonida Műszaki Kollégium épületének tulajdonjogára vonatkozó perét. Kifejtette továbbá, hogy a város oktatásszervezési koncepciójának része az, hogy a lakónegyedbeli iskolákat a központi nagy líceumokhoz utalják át, így kívánják elkerülni azt, hogy a gyerekek a lakóhelyüktől távol eső iskolákba járjanak, miközben a közelükben is működik tanintézmény. Ennek a koncepciónak az első lépése volt az, hogy az Aluminei utcai iskolát az Eminescuhoz utalták át. Elárulta azt is, hogy mivel a város anyagi helyzete ezt nem engedi meg, ezért nem tudnak minden ortodox projektet finanszírozni. A helyi tanács az önkormányzat által előterjesztett tanintézmény-átszervezési javaslatot megszavazta, a huszonöt jelenlévő tanácsos közül huszonnégyen igennel szavaztak, a demokrata-liberális Nicusor Lepadatu tartózkodott.
Magyar kártya 2
Az eredmény ellen tiltakozott Radu Rus, aki ismét szót kért és elismételte, hogy az iskola költségvetési hiánya a magyar osztályok miatt keletkezett, kijelentette továbbá, hogy ez a döntés merénylet a nagyváradi ortodox oktatási intézmény ellen, ami annál is inkább elfogadhatatlan, mert az ortodox egyház képviseli a többséget Nagyváradon. Dorel Luca helyi tanácsos, aki egyébként a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője is, erre reagálva elmondta, hogy nem a magyar diákok miatt van kevesebb pénze az iskolának, épp ellenkezőleg, ha a líceum törekedne arra, hogy magyar tagozatokat működtessen, akkor több pénzhez jutna. Hozzátette, hogy a Fő utcai ingatlan nagyon jól fel van szerelve, ami biztosítani fogja annak lehetőségét, hogy az ortodox líceum fejlődjön, az Aluminei utcán maradó tanárok pedig az Eminescu Főgimnázium címzetes tanárai lesznek. „Sokan szeretnének címzetes tanári állást az Eminescuban” – zárta beszédét Luca. A szavazás és a vita után a líceum tantestülete és az ortodox egyház képviselői csalódottan hagyták el az üléstermet.
Háttér
Az ülés után Biró Rozália alpolgármester az ügy kapcsán lapunknak elmondta: „Az RMDSZ javaslata volt az, hogy az Aluminei utcai iskola az Eminescu líceumhoz kerüljön, mert abban az intézményben a magyar nyelvű oktatás elismert szinten zajlik. Így lehetőség nyílik a magyar szülők számára, hogy egy magas szinvonalú anyanyelvi oktatásban tudják gyermekeiket. A magyar diák után mintegy harminc százalékkal több pénz jár, mint a román gyerekek után, ezért nem örül az ortodox líceum annak, hogy a magyar osztályok az Eminescuba kerülnek át.” Az ortodox líceum képviselőinek érveire vonatkozó kérdéseinkre válaszolva Biró Rozália elmondta: „Tekintettel arra, hogy magyar nyelvű oktatás folyik máshol is, ezért ez a költségekben azon iskolák esetében is meg kellene jelenjen, tehát az iskola képviselőinek érvelése, miszerint a magyar osztályok miatt van költségdeficitjük, nem állja meg a helyét. Az az állítás sem igaz, hogy minden líceumhoz hozzárendeltünk óvodákat, például az Ady Líceum sem kapott, mint ahogy a többi felekezeti oktatási intézménynek is megvan a saját felekezeti óvodája, így nem kellett azokhoz óvodát rendelni.”
Pap István
erdon.ro

Az államfő segítségét kéri a római katolikus egyház
Az egyházak több mint 20 éve szeretnék visszakapni a kommunista diktatúra idején elkobzott levéltári dokumentumaikat.
Traian Basescu segítségét kérik a romániai római katolikus és görög katolikus püspökök, hogy visszakaphassák a diktatúra idején államosított levéltári dokumentumaikat. Az egyházi levéltárak visszaszolgáltatásáról szóló törvényt tavaly novemberben fogadta el a Képviselőház, de a Szociáldemokrata Párt azt az Alkotmánybíróságon támadta meg.
A dokumentumok között több évszázados iratok is vannak, amelyekről azt sem lehet tudni, hogy megvannak-e még – mondta a Duna TV Híradójának Tamás József római katolikus püspök.
A csíkszeredai levéltárban mintegy 900 Hargita megyében államosított egyházi anyakönyvet őriznek. Egyelőre ezeket sem tudják visszaszolgáltatni, mert a Képviselőház által elfogadott jogszabályt a Szociáldemokrata Párt Alkotmánybíróságon támadta meg.
A romániai katolikus püspökök nyílt levelükben arra kérik Traian Basescu államelnököt: írja alá a jogszabályt, hogy az érvénybe léphessen.
hirado.hu 
Erdély.ma

Magyarság Háza: találkozási pont kíván lenni az összmagyarság számára
– Találkozási pont kíván lenni az összmagyarság számára a budapesti Szentháromság téren működő Magyarság Háza; az intézményben kiállítások, kulturális programok és konferenciák várják majd a többi között az érdeklődőket.
Papp-Váry Borbála, az intézményt kezelő Bethlen Gábor Alap vezérigazgató-helyettese egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta: pénteken kiállítás nyílik a végvári vitézségről a Hadtörténeti Múzeummal és a honvédelmi tárcával közös szervezésben. A kiállítás anyagát Jánváry Zoltán, USA-ban élő, magyar grafikusművész fotóiból állították össze, és a tárlaton korhű fegyvereket, eszközöket is bemutatnak.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján tartják a Kárpát-medencei esszéíró-pályázat díjátadóját felvidéki magyar diákok részvételével.
Az intézmény honlapja szerint a februári programok között szerepel a Civilek Napja, Civil börze – Kárpát-medencei civil szervezetek tanácskozása. E hónapban tartják még a Határtalanul! Programigazgatóság szakmai fórumát nemzetstratégiáról pedagógusok számára, valamint lesz Kárpát-medencei borászati konferencia és borbemutató.
Emellett a Magyarság Háza ad majd otthont a Nemzetpolitikai Kutatóintézet műhelybeszélgetéseinek kisebbségi kérdésekről, és a Magyar Emlékek a Világban – magyarságismereti előadásoknak.
Papp-Váry Borbála az idei év programjai között említette még egy állandó kiállítás megnyitását is a nemzeti összetartozás jegyében.
A vezérigazgató-helyettes kiemelte: a Magyarság Háza összmagyar intézmény kíván lenni, találkozási pont, és kulturális centrum. Nemcsak rendezvényeket szerveznek, megpróbálják a fiatalokat is megszólítani. A tervek között szerepelnek nyári, és különböző oktatási programok, és gondolkodnak azon, hogy a Klebelsberg kastélyt is bevonják a “vérkeringésbe” – közölte.
Papp-Váry Borbála kitért arra is, hogy többszakaszos beruházást terveznek, amelynek első fázisa már idén megvalósulhat, és megújul a Magyarság Házának honlapja, az online-kommunikáció is.
MTI

Új könyv a keleti magyarokról
Nemrég mutattuk be olvasóinknak Benkő Mihály Budapesten élő magyarságkutatót, akit felmenői, az árkosi Benkő családdal való kapcsolatai keresése közben ismertünk meg. Örömmel jelezte, hogy megjelent kedves barátja, kutatótársa, a 43 éves Ajbolat Kuskumbajev Magyarok Keleten és Nyugaton* című könyve.
Amikor megkapta a kiadótól könyvének elektronikus változatát, a szerző a következőket írta válaszul: „Köszönöm, hogy a kiadó vette a fáradtságot, és kiadta könyvemet. Jómagam keleti magyar származású vagyok. A munkát, amit csak most kezdtem el, teljes erőmmel folytatni fogom.” Kuskumbajevnek apja gyerekkorában a következőket mondta: „Mi nem vagyunk kazakok; mi nem vagyunk kipcsakok; mi mások vagyunk: magyarok vagyunk!” Azért lett történész, hogy a magyar-kipcsak törzs eredetét kutathassa. Tizennyolc éves pályafutása során megkapta a legjobb fiatal kazak kutató és a legjobb egyetemi oktató címet. Akadémiai nagydoktori értekezését az Aranyhorda politikai és hadi ügyeiről írta. 
A keleti magyarokat kutató kazakföldi felfedezőút tagja, két alkalommal (2006, 2009) járt velem – írja levelében Benkő Mihály – az Omszk-vidéki magyar-kipcsakok között. A keleti magyarokról szóló cikke, jelen könyvének alapja, az én fordításomban megjelent a kovásznai Kőrösi Csoma Társaság 2010-es évkönyvében. (A. K. Kuskumbajev: A magyar [madijar, madžar] etnonym kérdéséhez. Kőrösi Csoma Sándor és az út, Kovászna, 2010, 121–133.)
* Napkút Kiadó, Budapest, 2011. Orosz nyelvből fordította: Benkő Mihály, az előszót írta Erdélyi István történészprofesszor. A könyv beszerezhető a kiadónál: Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 1. szám.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék
Erdély.ma

Visszahelyezték a Székelyföld-táblát
Visszahelyezték csütörtökön a helyi hatóságok a Székelyföld-táblát a Kovászna megyei Nagyajta határába. Mint arról beszámoltunk, a pannót azt követően távolították el, hogy erről a brassói törvényszék jogerős döntést hozott. Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke csütörtökön közölte, hogy a nagyajtai hatóságok megszerezték az engedélyt a tábla elhelyezésére, ezt követően került vissza a helyére.
A megyei elöljáró ugyanakkor ismételten leszögezte, a háromnyelvű – magyar, román, angol – tábla célja a térség turisztikai népszerűsítése.
Mint ismeretes, a pannót első ízben 2008-ban helyezték ki Nagyajta határába, majd a jogerős bírósági ítélet nyomán a tavaly nyáron távolították el onnan. Az eltávolítást Codrin Munteanu, Kovászna megye korábbi prefektusa kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy az építési engedély nem felelt meg a törvényi előírásoknak, s az ügyben jogerősen pert is nyert. Hasonló, ám jóval nagyobb táblát helyeztek ki 2007-ben Kökös határában is, azonban rövid időn belül az útügyi hatóság eltávolíttatta azt, mivel kihelyezésekor nem tartották be a vonatkozó jogszabályi előírásokat, és túl közel volt az úttesthez.
Demeter János több ízben is leszögezte, hogy a megyei hatóságok célja hasonló pannók elhelyezése Háromszék Brassó és Bákó megyével határos településein.
Krónika (Kolozsvár)

Pápai nyomás Băsescura
Segítséget kértek az államfőtől a katolikus egyházi vezetők a levéltári törvény ügyében
Vatikáni nyomásgyakorlásnak is minősíthető nyílt levél érkezett a napokban a román államelnöki hivatalhoz, amelyben a romániai katolikus egyházi főméltóságok arra kérik Traian Băsescut: járjon közbe annak érdekében, hogy mielőbb lépjen életbe az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását lehetővé tevő törvény.
A múlt év decemberében tartott katolikus püspökkari konferencia résztvevői nyílt levélben fordultak Traian Băsescuhoz, a lapunk birtokában lévő dokumentumot múlt héten iktatta az államelnöki hivatal. Ismeretes, hogy az egyházak által kért törvényt tavaly elfogadta a parlament, ám elakadt az Alkotmánybíróságon, így a kommunista hatalom által „átvett” levéltári anyagok nem kerülhettek vissza jogos tulajdonosaikhoz.
Bíborosi tekintély
Nagy Mihály Zoltán, az Állami Levéltár aligazgatója úgy véli, a nyílt levél – annak ellenére, hogy késve kerül az államfő elé, mert alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályt nem írhat alá az államfő – azért jelentős, mert így az érintett felek is megszólalhattak. „Az egyházak eddig nem igazán hallatták hangjukat a szakma és a közvélemény előtt” – magyarázta. Kérdésünkre, mekkora súlya van egy ilyen nyílt levélnek, Nagy hangsúlyozta: a hónap elején bíborossá kreált Lucian Mureşan, a balázsfalvi székhelyű Fogaras–Gyulafehérvári Görög Katolikus Főegyházmegye nagyérseke is a levél aláírói között szerepel, így mindenképp sokat nyom a latban, még akkor is, ha a keltezésekor még nem volt bíboros. „Amikor a püspökkari konferenciák megszólalnak, ott van mögöttük a Szentszék is” – hangsúlyozta Nagy, aki szerint egy ilyen lépés a nyomásgyakorlás egyik eszközeként is felfogható.
Az egyház nem adja fel
„Függetlenül az Alkotmánybíróság döntésétől és a törvény alakulásától, továbbra sem mondunk le az egyházi levéltári anyagainkról, és továbbra is harcolni fogunk azért, hogy visszakapjuk a dokumentumainkat” – fogalmazott lapunk megkeresésére Potyó Ferenc, a gyulafehérvári érsekség általános helynöke. A pápai káplán hozzátette, különösen nagy anyag nem illeti egyébként a római katolikus egyházat, az „igazi várományosok” a görög katolikusok, akiknek iratai az egyház 1948. évi felszámolása alkalmával vagy megsemmisültek, vagy az ortodox egyházhoz, onnan pedig az állami levéltárba kerültek.
Az egyházak kérését kommentálva Nagy Mihály Zoltán úgy vélekedett: el kell fogadni és tiszteletben kell tartani a tulajdonjogi kérdéseket, amelyek az ügy kapcsán felmerülnek. Emlékeztetett: első szakaszban, 1950-ben az egyházak belső igazgatása szempontjából is fontos  iratokat, az anyakönyveket kellett átadni  az állami hatóságoknak, később az 1971-es  – 1974-ben módosított – levéltári törvény  iratanyagaik állami levéltárnak történő beszolgáltatására kötelezte az egyházakat. „Ha az egyházak betartják az irattárolás szabályait, biztosítják az iratokhoz való hozzáférést és a dokumentumokról pedig mikrofilm készül, amely az állami levéltárakba kerülnek megorzésre, szakmailag nincs semmi, a visszaszolgáltatás ellen felhozható érv” – hangsúlyozta az Új Magyar Szónak az Állami Levéltár aligazgatója.
Hogyan tovább?
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a taláros testület nem tartalmi, hanem csupán formai okokra hivatkozva nyilvánította alkotmányellenesnek a törvényt, azzal érvelve, hogy a jogszabályban a képviselőház által elfogadott jelentős módosításokat a szenátus már nem véleményezhette, ezzel pedig sérült a parlament kétkamarás törvényhozási jogalkotási elve. A törvényt az ellenzék támadta meg az Alkotmánybíróságon.
Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő, a tervezet egyik előterjesztője lapunknak elmondta: a február 1-jén kezdődő parlamenti ülésszakban a törvény a szenátus szakbizottsága elé kerül, utána a szenátus plénumának kell megszavaznia. Ezt követően a képviselőház kulturális és művelődési szakbizottsága, illetve plénuma kell hogy jóváhagyja. „Ez a procedúra akár másfél hónapig is eltarthat, nagy valószínűséggel ismét jogi huzavona lesz belőle” – nyilatkozta lapunknak a képviselő. A politikus tart attól, hogy a Demokrata Liberális Párt ezúttal nem fogja egykönnyen megszavazni a szociáldemokrata párt által „magyarbarátnak” tartott törvényt, de – mint mondta – „a kedvező döntés elmaradása esetén koalíciós vitákra kell számítani, ugyanis az RMDSZ számára prioritás ez az ügy”.
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)

Az élhető város: interneten is mehetsz a könyvtárba
Új szerver, új program, nyílt rendszer: ha minden a terv szerint halad, február elsejétől a városi könyvtár egy teljesen új, számítógépes, olvasóbarát rendszerre áll át. Nem mintha eddig nem lettek volna barátságosak az ott dolgozók, de az új program elindulása után nekik is könnyebb lesz, de neked is. Amennyiben látogatod a könyvtárat.
Székelyudvarhely városi könyvtárában már több mint tíz éve használnak egy számítógépes programot, de ez csak a könyvtárosoknak nyújt segítséget. Hiányzik belőle az olvasók felé mutató rész, ezt szerették volna létrehozni: habár a program gyártóját megkeresték, a bővítésért olyan összeget kellett volna fizetni, amit a könyvtár képtelen lett volna előteremteni.
Szabó Károly igazgató szerint ezután esett a választás a HunTéka könyvtári rendszerére. Az udvarhelyi könyvtár Erdélyben a hatodik lesz, amely csatlakozik a rendszerhez, eddig a Sapientia Tudományegyetem karai, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem és a Gyulafehérvári katolikus papnevelő intézet használja ezt a megoldást.
Nézzünk bele!
A könyvtárak listáját böngészve találunk néhány ismerős intézményt. Vegyük például a csíkszeredai Sapientiát, s keressünk egy szakkönyvet. A baloldalt található gyorskeresőbe, a szerzőhöz Balázs Lajos nevét begépelve pillanatok alatt megkapjuk a listát a neves néprajztudós munkáiról – mármint azokról, amik megvannak az egyetem könyvtárában. Hat találatunk van, ebből válasszunk ki egyet, tegyük fel, hogy ki szeretnénk kölcsönözni.
A Menj ki én lelkem a testből... cíművel próbálkozunk, amiben a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokról olvashat a hallgató. A kiadvány adatai között azt láthatjuk, hogy a kötetből egy példány van, ami kölcsönözhető és hozzáférhető, így már indulhatunk is utána.
Ez természetesen csak egy kis ízelítő, az udvarhelyi könyvtárban azonban, a rendszer élesítése után, ugyanilyen könnyedséggel tudjuk böngészni a katalógust.
Zárás az átállás idejére
A kölcsönzés ezután vonalkód-leolvasóval történik, ezért az elmúlt hónapokban a könyvtár teljes állományát vonalkóddal látták el, s februártól az olvasók kártyái is vonalkódosak lesznek – a folyamat egyszerű, de előbb a könyvtárosoknak is el kell sajátítaniuk a tudnivalókat.
A képzés rövid kieséssel is jár, így január 23-24-én biztosan zárva lesz az intézmény az olvasóközönség előtt, ugyanis ezeken a dátumokon a munkaközösség, szakirányítók segítségével, megtanulja kezelni az új rendszert. Hasonló okokból számíthatunk arra, hogy február elején is zárva lesz néhány napig az épület.
A könyvek útja
Az újdonságok közül Szabó Károly megemlítette azt is, hogy a rendszer nemcsak a kölcsönzés folyamatát segíti, de a kölcsönzési idő lejárta után, a késedelemnél automatikusan e-mailt, majd SMS-t küld az olvasónak, akárcsak a bankok, tévé- és internetszolgáltatók, vagy a telefontársaságok. Ezáltal könnyebben követhető lesz a könyvek útja a polcról az olvasóig, majd vissza.
Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az eddigi, klasszikus kartoték-rendszerrel, Szabó azt válaszolta, hogy egyelőre nem tűnik el. „Érzelmi okokból egyelőre megtartjuk, mert például az elektronikus rendszer is leállhat. De idővel eltűnik a régi rendszer”.
Az új számítógépes program tehát megkönnyíti a könyv útját az olvasóhoz, illetve fordítva – a város művelődési életének részeként a könyvtár is élhetőbb lesz.
Pályázatból készül
Az új rendszer összesen 1,8 millió forintba kerül. Ebből 1,2 milliót kifizetett a könyvtár, amit a Bethlen Gábor Alapból pályázott, illetve a polgármesteri hivatal vásárolta a hardvereket, a szervert, kódolvasót, nyomtatót. A fennmaradó összeget szintén pályázatokból teremtik elő.
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Katolikus püspökök fordultak Băsescuhoz a levéltári törvény módosítása érdekében
Levélben kérte Traian Băsescu segítségét a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia, amelynek tagjai az államfőtől várnak segítségét az egyházaktól a kommunizmus idején elkobzott egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatása érdekében. A római, a görög, az örmény és a bolgár katolikus egyházakat magában tömörítő szervezet decemberi ülésén döntött a levél tartalmáról. A parlament tavaly megszavazott egy törvényt, amely lehetővé tette volna az egyházi levéltári anyagok restitúcióját, azonban az alkotmánybíróság formai kifogások miatt alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a jogszabályt. Potyó Ferenc, a gyulafehérvári római katolikus érsekség általános helynöke az Új Magyar Szónak elmondta: nem mondanak le a román állami levéltárhoz került irataikról függetlenül attól, hogy mit döntött az alkotmánybíróság. A pápai káplán szerint különösen nagy anyag nem illeti egyébként a római katolikus egyházat, az „igazi várományosok” a görög katolikusok, akiknek iratai az egyház 1948. évi felszámolása alkalmával vagy megsemmisültek, vagy az ortodox egyházhoz, onnan pedig az állami levéltárba kerültek. Nagy Mihály Zoltán, az Állami Levéltár aligazgatója a lapnak elmondta, a nyílt levél – annak ellenére, hogy késve kerül az államfő elé – jelentős, mert így az érintett felek is megszólalhattak. Nagy szerint a lépés a nyomásgyakorlás egyik eszközeként is felfogható. A katolikus egyházon kívül a romániai magyar protestáns egyházak is vissza szeretnék kapni a tőlük jogtalanul elkobzott levéltári anyagokat, amelyek között többnyire az egyházak belső igazgatása szempontjából fontos iratok, például anyakönyvek találhatók. Az alkotmányellenesnek nyilvánított törvény szerint az állami levéltárnak mikrofilmes másolatot kellett volna készítenie az egyházak által visszakért iratokról, de ezeket csak akkor adhatták volna át, ha az egyházak megfelelő tárolási helyet biztosítanak. Kerekes Károly, a levéltári törvény módosításáról szól törvény egyik kezdeményezője szerint a jogszabály a február 1-jén kezdődő parlamenti ülésszakban a szenátus szakbizottsága elé kerül, majd a szenátusnak és a képviselőháznak is döntenie kell a tervezetről. Az RMDSZ képviselője szerint a folyamat akár másfél hónapig is eltarthat. A politikus ugyanakkor megjegyezte, az egyházi levéltári iratok restitúcióját nacionalista hangvételű vita övezte, és előfordulhat, hogy a PDL ezúttal nem fogja megszavazni az ellenzék által magyarbarátnak” tartott törvényt. (maszol)
Transindex.ro

K Ö Z L E M É N Y
Az erdélyi magyar felsőoktatás állami finanszírozása, Székelyföld területi autonómiája és általában véve a romániai magyar őshonos kisebbség szabadságának és egyenjogúságának biztosítása érdekében szólalt fel George Elmer Pataki, New York állam volt kormányzója 2012. január 15-én, Nagyváradon. Lánya, Allison Pataki kíséretében Romániába látogató republikánus politikust Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fogadta.
Az amerikai vendégek első útja a Nagyvárad-Olaszi Református Templomba vezetett, ahol a keresztények egységéért meghirdetett ökumenikus imahét keretében Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, a gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét. Prédikációjában a hatalomra és dicsőségre törekvő embert állította szembe Krisztus példájával, aki nem azért jött el közénk, hogy uralkodjon, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket. „Az emberek inkább trónra változtatnák a keresztet, dicsőségre a szolgálatot. De Jézus hatalma nem a diadalívek, nem a trónok és nem a háborúk által megszerzett győzelmek világa. Aki ezért jön Jézushoz, annak csalódnia kell. Ő nem meghódoltatni, nem térdre kényszeríteni, hanem felemelni akar bennünket.” – mondotta az igehirdető. A 1989-es rendszerváltás szellemiségét felidézve a volt temesvári lelkipásztor hozzáfűzte, hogy mindazok, akik a Ceaușescu-diktatúra bukásának napjaiban nemzeti vagy felekezeti hovatartozástól függetlenül összefogtak, Istennek engedelmeskedtek és nem a diktatúrának; az isteni szeretet jézusi útját követték és nem a népek közötti gyűlöletét.
George Pataki istentisztelet utáni felszólalásában magyarul köszöntötte a gyülekezet tagjait, majd angol nyelvre átváltva elmondta: megtiszteltetés számára, hogy Tőkés László vendége lehet, akit Amerikában is nagyra becsülnek a romániai rendszerváltásban játszott szerepéért, illetve az emberi és kisebbségi jogok védelmében vívott fáradhatatlan küzdelméért. A magyar származását büszkén vállaló amerikai politikus visszaemlékezett arra, hogy 1973-ban, amikor feleségül vette Allison lányának anyját, hazautazott Magyarországra, hogy megtekintse az egykori szülői otthont. Az egyhetesre tervezett látogatásból végül csak egy nap lett, mert látván a magyar nép elnyomását, megfogadta, hogy csak akkor tér vissza ősei szülőföldjére, ha az ismét szabad föld lesz. „Hála Tőkés Lászlónak és a hozzá hasonló bátor embereknek, az a hatalom megdőlt és most újra szabadságban élhetünk” – fogalmazott az egykori kormányzó. Hozzáfűzte, hogy a magyar nép igazi szabadsága csak akkor teljesedik ki, ha a kisebbségi sorsba került nemzettársak számára is biztosítják az őket megillető jogokat, mint például az anyanyelv használatához vagy az oktatáshoz való jogot. Azzal az ígérettel zárta beszédét, hogy időről időre el fog jönni Nagyváradra, illetve Erdélybe egészen addig, ameddig az igazi szabadság el nem jön számunkra is.
George Pataki ezt követően a magyar és román történelmi egyházak helyi vezetőivel találkozott a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ gyülekezeti termében. Igei köszöntőt mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, majd Radu Țîrle, a Bihar Megyei Tanács elnöke a megyei önkormányzat nevében is köszöntötte az illusztris vendéget.
Délben a volt kormányzó az erdélyi magyar akadémiai szféra képviselőivel tanácskozott az önálló magyar felsőoktatás lehetőségeiről. A zárt ülésen részt vett többek között Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora, János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatója, Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének nemrég leköszönt elnöke, Kötő József RMDSZ-es képviselő, oktatáspolitikus, valamint Kincses Előd ügyvéd is, aki a MOGYE magyar karának jogi képviseletét látja el.
A romániai magyar felsőoktatás helyzete volt a fő témája annak a sajtótájékoztatónak is, amit Tőkés László és George Pataki közösen tartott az egyházi központ múzeumtermében. Az Európai Parlament alelnöke bevezetésképpen felidézte a volt kormányzó 2006-os látogatását, amelynek alkalmával két fontos váradi oktatási intézményt keresett fel: a Partiumi Keresztény Egyetemet és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot. Többek között a republikánus politikus akkori vizitjének köszönhető az, hogy a református iskola sportpályájának elhúzódó ügye rendeződött, emlékezett vissza Tőkés László. A magyarok jogai melletti kiállás egy másik példája a felvidéki Selye János Egyetemen tartott előadás, melynek keretében George Pataki a demokráciaellenes szlovák nyelvtörvény ellen is felemelte szavát. Az erdélyi EP-képviselő köszönetet mondott a volt kormányzónak az eddigi segítségért, ugyanakkor támogatását kérte a magyar nyelvű felsőoktatás és az autonómia ügyében is. Viszonzásképpen felajánlotta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács segítségét az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar származású személyek összekapcsolását szolgáló, Reconnect Hungary elnevezésű programban.
Tőkés László kifejtette, hogy a délben megtartott tanácskozás keretében az akadémiai szféra jeles képviselőivel egy problématérképet vázoltak fel az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetére vonatkozóan. Ennek két kiemelkedő pontja a Marosvásárhelyi Orvosi Gyógyszerészeti Egyetem és a Sapientia Egyetem ügye. Előbbi esetében a hatályos törvények tiszteletben tartását, míg utóbbiéban az akkreditáció halogatásának beszüntetését követelik a kormánytól.
George Pataki a sajtótájékoztatón elmondta, hogy két okból jött el Nagyváradra: egyrészt azért, hogy köszönetet mondjon Tőkés Lászlónak, a totalitarizmus elleni küzdelem szimbólumának az igazságtalanság ellen vívott bátor küzdelméért, másrészt pedig azért, hogy felmérje az emberi és kisebbségi jogok betartását Romániában, és tágabb értelemben, a kelet-európai régióban. „Nagyon jó látni, hogy eddigi munkánk nem volt hiábavaló és sikerült visszaszerezni a Lorántffy Gimnázium sportpályáját. Bőven van még mit tenni az anyanyelvhasználati jogok és más kisebbségi jogok érvényesítésének területén” – mondotta New York állam volt kormányzója. Úgy véli, hogy a román államnak támogatnia kellene a kisebbségi felsőoktatást, hiszen a magyar anyanyelvű diákoknak nincs elég lehetőségük megszerezni a felsőfokú képesítéseket, hangzott el a sajtótájékoztatón. Tőkés László mindehhez hozzáfűzte: „adófizető polgárai vagyunk Romániának, jogunk van ahhoz, hogy költségvetési forrásokból támogassák egyetemeinket”
Román újságírók Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó kérdése kapcsán George Pataki kifejtette: „Székelyföld egyedi. Egyedi kultúrával, értékekkel, sajátos nyelvezettel, történelemmel rendelkező régió, ezért remélem, hogy a román kormány ezt észre és figyelembe veszi. Aki ismeri New York állam térképét az pontosan tudja, hogy azon belül számos autonóm régió működik, saját kultúrákkal, etnikumokkal és mindez az állam törvényeivel harmóniában áll” – fogalmazott George Pataki.
Tőkés László végezetül elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, amiképpen az Erdélyi Magyar Néppárt is egy európai normáknak megfelelő önrendelkezési rendszerben gondolkodik, melynek nemcsak Székelyföld, hanem a Partium is része lenne.
A látogatás zárásaképpen Tőkés László otthonában fogadta amerikai vendégét egy rövid négyszemközti beszélgetésre.
2012. január 15., Nagyvárad
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája

Forrong Románia (Több ezren vonultak utcára országszerte)
Románia huszonnégy nagyvárosában tüntettek az elmúlt napokban, a főként közösségi oldalakon toborzott megmozdulások a Raed Arafat melletti szolidarizálásból államelnök- és kormányellenes gyűlésekké alakultak.
Általában pár száz, a fővárosban néhány ezer tiltakozó gyűlt össze péntek óta estéről estére, a hatalom igen jelentős számú rendfenntartót vonultatott fel. Szombat, majd vasárnap este Bukarestben a rohamrendőrséget is mozgósították, a tüntetők és a rendfenntartók összeverekedtek, könnygázt is bevetettek. Több tüntető és rendőr is megsérült. Az ellenzék rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását követeli, Emil Boc miniszterelnök tegnap délután bejelentette, a koalíció ma egyeztet az egészségügy reformjáról. Traian Băsescu államelnök a péntek délutáni, az egészségügyi törvény visszavonását kérő bejelentés után többet nem nyilatkozott, tegnap egy szűkszavú jelentésben köszöntötte a Román Kultúra Napját. Nem szólalt meg az RMDSZ és egészségügy minisztere, Ritli László sem. Az összes romániai nagyvárosban, köztük Kolozsváron, Temesváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen volt tüntetés szombaton és vasárnap, az összesereglett tiltakozók Traian Băsescu államfő lemondását, a kormány menesztését követelték, előrehozott választásokat, azt, hogy ne vonják össze az önkormányzati és parlamenti voksolást, méltányos és a polgárok javát szolgáló egészségügyi rendszer kiépítését, nagyobb költségvetést a tanügynek, a nyugdíjak emelését.
Összecsapások Bukarestben
A legnagyobb és leghangosabb tömeg Bukarestben gyűlt össze, nem hiányoztak a provokátorok, a futballhuligánok sem. A rendfenntartók könnygázt használtak, a tüntetők kövekkel dobálták a csendőröket, a mentők és a SMURD adatai szerint 29 civil és csendőr szorult sürgősségi ellátásra az Egyetem téren zajlott tiltakozás során, hatot közülük kórházba kellett szállítaniuk. Volt, aki gázmérgezés miatt szorult orvosi kezelésre, 11-en elájultak, egy esetben lázat észleltek, két személynek mellkasi fájdalmai voltak. Három személy koponyasérülést szenvedett.
Megszólaltak a politikusok
Vasárnap, akárcsak szombaton, a tüntetők többnyire délután, estefelé kezdtek gyülekezni, nem késlekedtek a politikusok sem, már szombaton beindult a nyilatkozatháború. A liberális párt elnöke, Crin Antonescu bejelentette: az NLP arra kéri a jelenlegi hatalmat, mielőbb készítsék elő az előrehozott választásokat, hiszen ez az “egyetlen megoldás” arra, hogy 2012-ben “a közelégedetlenségből fakadó megnyilvánulások ne mélyüljenek el”. Antonescu kifejtette azt is, ma arra kéri az alakulat politikai bizottságát és USL-s szövetségeseit, hagyják jóvá az aláírásgyűjtést és a közvitát az államfő tisztségből való felfüggesztéséért. Elmondta, az NLP “teljes mértékben szolidáris” mindazokkal, akik az elmúlt napokban utcára vonultak tiltakozni, jóllehet “az NLP semmilyen módon nem vett részt” a bukaresti és más városokban tartott tüntetések szervezésében. A kormánypárt részéről a DLP szóvivője, Sever Voinescu nyilatkozott: pártja felvállalja az egészségügyi törvény teljes kidolgozási folyamatának újrakezdését, és nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy a visszavont tervezet legyen a kiindulópont. “Teljes mértékben jogos a lakosság elégedetlensége az ország egészségügyi rendszerével szemben, és az annál frusztrálóbb, minél tovább halogatják a reformot a politikai döntéshozók” – nyilatkozta Voinescu. Victor Ponta, az SZDP elnöke tegnap üdvözölte a tiltakozásokat, de elutasította az erőszakot, és a déli órákban az Szociál-Liberális Szövetség (USL) kiadott egy közleményt, amelyben rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kéri, amelyen megvitatnák “a jelenlegi politikai helyzetet és az előzmény nélküli szociális feszültségeket, és olyan politikai megoldást találjanak, amellyel elejét vehetnék a feszültségek fokozódásának”.
Új törvényt ígér Boc
Emil Boc kormányfő tegnap azt követően nyilatkozott, hogy a Floreasca Kórházban meglátogatta azt a csendőrt, aki szombat este az Egyetem téren megsérült a csendőrök és a tüntetők közötti összecsapásban. A miniszterelnök nagyon röviden annyit közölt: a koalícióban ma tárgyalnak egy új egészségügyi rendszerről szóló törvény kidolgozásáról, amely nem írja majd elő a rohammentő-szolgálat (SMURD) felszámolását vagy a sürgősségi ellátás magánosítását. Mint mondta, az új tervezetet a politikai erőkkel és a civil társadalommal partnerségben dolgozzák ki. Vasárnap délután, este a szombatihoz hasonló módon folytatódtak a tüntetések. A közösségi hálón, főként a Facebookon történő mozgósításnak köszönhetően majd mindenütt nőtt az utcára vonulók száma, megjelentek a szakszervezeti vezetők, politikusok is. Vasárnap este a bukaresti Egyetem térre több száz diák is kivonul, itt azonban elszabadultak az indulatok, erőszakba torkollott a tiltakozás. A tömeg üvegekkel, kövekkel dobálta a rendfenntartókat, azok könnygázzal válaszoltak, egy férfi a Molotov-koktéltól lángolni kezdett, a körülötte állók oltották el. Lapzártakor tartott a macska-egér játék az Egyetem téren, a tüntetők többször átszakították a csendőrök védőláncát, és megpróbálták elfoglalni a teret, a rendfenntartók azonban rövid időn belül visszaállították a kordont. Több fiatalt őrizetbe vettek.
Erdély.ma

Arafattól a napi politikáig: felszínen a társadalmi feszültségek
Vasárnapra futótűzszerűen terjedtek az országban az egyre nagyobb tömegeket megmozgató tüntetések, amelyek a múlt héten lemondott Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettes iránti szolidaritás kifejezéseként kezdődtek, majd az aktuális társadalmi, gazdasági helyzettel és a politikai hatalommal szembeni nagyfokú tiltakozásba torkolltak. A dominóeffektus-szerű megmozdulások hangsúlyos hulláma pénteken este indult: az egészségügyi törvénytervezet visszavonását követően Bukarestben többszázan a Cotroceni-palota elé vonultak, kormány- és államfőellenes rigmusokat skandálva. A tiltakozások szombaton is országszerte folytatódtak. Bukarestben könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen, többen megsérültek. Vasárnap estére Kolozsváron mintegy ötszázan vonultak fel a város utcáin, a fővárosban pedig ismét erőteljes összetűzések történtek a demonstrálók és a rendfenntartó erők között, lapzártáig a sérültek számáról nem érkezett hír.
Kolozsvár Főterén szombaton kezdődtek a tiltakozások: mintegy félszázan fejezték ki általános elégedetlenségüket az országban uralkodó állapotok miatt. A megmozdulás eredetileg a Raed Arafat volt egészségügyi államtitkár-helyettes melletti szimpátia-demonstrációként indult – akárcsak az ország többi városában –, de rövidesen szélesebb skálájú sérelmekre is kiterjedt.
A Mátyás-szobor tövében ilyen feliratokat lehetett látni: „Ne bilincseljék meg a demokráciát!”, „Ne ítéljenek bennünket halálra!”, „Az egészségnek nem kell luxuscikké válnia!”, „Hiszek Raed Arafatban”. Vasárnap délben a metsző hidegben ismét összegyűltek a Boc- és Băsescu-ellenes rigmusokat skandáló polgárok, akiknek száma az esti órákra már ötszázra emelkedett.
A kolozsvári vasárnapi tüntetésre kivonult csendőrség szóvivője a sajtónak elmondta: utasítást kaptak arra, hogy csakis incidensek esetén avatkozzanak be. Arra a kérdésre, hogy pontosan mit értenek incidens alatt, nem érkezett válasz. A tüntetők ma átadják követeléseik listáját Florin Stamatiannak, Kolozs megye prefektusának. Igényléseik között szerepel egyebek között Traian Băsescu államfő és a kormány lemondása, az állampolgárok javát szolgáló méltányos egészségügyi rendszer létrehozása, a bérek és nyugdíjak emelése, a tanügy költségvetésének kiegészítése, a verespataki aranykitermelésre irányuló szerződés felbontása, valamint az állami televízió politikától való mentesítése is.
Mint ismeretes, Raed Arafat múlt kedden mondott le egészségügyi államtitkár-helyettesi tisztségéről, miután Traian Băsescu államfő élő adásban bírálta amiatt, hogy nem ért egyet az új egészségügyi kerettörvénynek a sürgősségi ellátásra vonatkozó előírásaival.
Az államelnök pénteken az egészségügyi törvénytervezet visszavonását kérte Emil Boc kormányfőtől a Cotroceni-palotában elhangzott nyilatkozatában. Döntését azzal indokolta, hogy meglátása szerint sem az adófizetők, sem pedig az egészségügyben dolgozók többsége nem óhajtja a rendszer reformját. „Hazugságoknak” minősítette azokat a felvetéseket, hogy a javasolt jogszabály a SMURD magánosításához, felbomlásához vagy előnytelen átalakításához vezetne, a közegészségügyi sürgősségi ellátás színvonala pedig romlana.
Pénteken este Emil Boc kormányfő felkérésére Ritli László egészségügyi miniszter vissza is vonta a közvitáról a törvénytervezetet.
Ugyanaznap este már többszázan vonultak a bukaresti Egyetem térről a Cotroceni-palota elé, kormány- és államfő-ellenes rigmusokat skandálva, illetve Arafat melletti szimpátiatüntetések zajlottak Brassóban, Temesváron és Nagyszebenben is. Marosvásárhelyen már csütörtökön mintegy 1500 személy gyűlt össze a rohammentő-szolgálat és megalapítója iránti támogatásuk kinyilvánítása céljából. Raed Arafat nyilvános felkérést intézett a polgárokhoz, ne vonuljanak az utcákra, és ne engedjék magukat politikai szempontból befolyásolni az interneten vagy az elektronikus médiában terjedő felszólítások vagy egyéb eszközök által.
Mindemellett szombaton az ország több nagyvárosában, így Kolozsváron, Jászvásáron, Ploieşti-en, sőt Galacon is szimpátiatüntetések zajlottak Raed Arafat, a romániai rohammentő-szolgálat megalapítója mellett, az események azonban többnyire Băsescu-, illetve kormányellenes megnyilvánulásokba torkolltak. Bukarestben a rendőrség szombaton már könnygázt vetett be, és letartóztatásokat eszközölt a tüntetők ellen, akik a kormány és Băsescu távozását követelték, a hatalom megszorító intézkedései miatt hangsúlyosan lecsökkent lakossági életszínvonalra hivatkozva. Az AFP, az Associated Press és a Reuters hírügynökség megállapítása szerint 2004-től kezdődően az utóbbi napok eseményei minősíthetők a legjelentősebb romániai tüntetéseknek. Beszámolnak arról is, hogy kilenc személy megsérült a tüntetők és a rendfenntartó szervek közötti összetűzések során, köztük egy televíziós újságíró, illetve néhány csendőr is. Megjegyzik, hogy a rendőrség által feltartóztatott 29 demonstráló között erőszakos megnyilvánulásaikról híres futball-rajongók is voltak. A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint a Bukarest – Ilfov megyei mentőszolgálat és a SMURD szombaton déli két óra és éjfél között 29 civilt és csendőrt látott el, hat személyt kórházba szállítottak.
Aurel Moise, a román csendőrség közrendészeti és közbiztonsági osztályának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: az országban szombaton szervezett tüntetéseken 3–4 ezer ember vett részt, és mintegy ezer csendőr vigyázott a rendre. Mint mondta, Bákó volt az egyetlen város, ahol a tiltakozók engedélyt kértek és kaptak a megmozdulásra.
Aurel Moise szerint január 14-én országos szinten ötven figyelmeztetést vagy bírságot róttak ki, főként súlyos csendháborítás és engedély nélküli gyülekezésekben való részvétel miatt.
Bukarestben az Egyetem téren tegnap is több száz ember tüntetett, a Boc-kormány távozását kérve. A dominóeffektus-szerűen terjedő megmozdulásokból Szatmárnémeti, Brassó, Déva, Vajdahunyad, Resicabánya és Krajova városa sem maradt ki. Kolozsváron vasárnap estére már mintegy ötszáz főre emelkedett a város utcáin demonstráló, a Főtér és az Bocskai (Avram Iancu) tér között felvonuló polgárok száma. A hatósági engedéllyel nem rendelkező tüntetők között a csendőrök röplapokat osztogattak, amelyek arról tájékoztatták őket, hogy bírságot kockáztatnak.
Lapzártakor: Bukarest belvárosát feldúlták, gyújtogattak a tüntetők. Több demonstráló Molotov-koktéllal, kövekkel dobálózott, a csendőrség könnygáz bombákat vetett be.
Emil Boc kormányfő vasárnap bejelentette, hogy a hétfői koalíciós egyeztetésen egy újabb egészségügyi törvénytervezetről tárgyalnak majd, amely nem írja elő a közegészségügyi sürgősségi ellátás magánosítását, sem a SMURD megszüntetését. Az új javaslatot a politikai szereplőkkel és a civil társadalom képviselőivel dolgozzák majd ki – hangsúlyozta. Mint kifejtette, az egészségügyi rendszer reformjára szükség van, a megoldás pedig nem az erőszakos megnyilvánulásokban rejlik. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a kormány sorsát a törvényhozásnak kell eldöntenie, a politikai állandóság pedig kiemelten fontos válság idején.
A Szociál-liberális Szövetség (USL) közleményben jelezte, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kérik a „jelenlegi politikai helyzet és az előzmény nélküli társadalmi feszültségek” megtárgyalása és a megfelelő megoldás kidolgozása érdekében. Mindemellett internetes aláírásgyűjtő kampányt indítanak az államfő lemondatására. Az űrlapot a http://uslonline.ro/petitie/ honlapon tölthetik ki a szándékukkal egyetértő polgárok. Az USL szerint csak az államfő leváltásával, és előrehozott parlamenti választásokkal lehet kilépni a válságból.
Szabadság (Kolozsvár)

Tüntetések országszerte, utcai harcok Bukarestben
Tiltakozó megmozdulások zajlottak a hétvégén az ország nagyvárosaiban az egészségügyi törvénytervezet, a Boc-kormány és Traian Băsescu államfő ellen, illetve Raed Arafat, a szaktárca napokban lemondott államtitkár-helyettese mellett. A szombat és vasárnap esti bukaresti tüntetések erőszakba torkolltak, a résztvevők – futballszurkolók, valamint a szélsőségesen nacionalista Noua Dreaptă szimpatizánsai – összecsaptak a csendőrökkel, utóbbiak közül többen súlyosan megsérültek, mintegy harminc tüntetőt előállítottak. Băsescu utasítására Ritli László egészségügyi miniszter visszavonta a közvitára bocsátott jogszabályt.
Bukarestben a csendőrséget is utcára vezényelték az incidensekkel tarkított tüntetés idejére
Erőszakba torkolltak az egészségügy részleges magánosítása ellen, valamint Raed Arafat, a SMURD rohammentő-szolgálat megalapítója iránti szolidaritásból Bukarestben rendezett tüntetések. A nemrég közvitára bocsátott egészségügyi törvénytervezettel szembeni elégedetlenség miatt több nagyvárosban – elsősorban Marosvásárhelyen és Kolozsváron – már csütörtök este utcai megmozdulást rendeztek, az akciók az ország más régióira is átterjedtek. Nem csillapította a kedélyeket az sem, hogy péntek este Traian Băsescu államfő utasítására Ritli László egészségügyi miniszter visszavonta az egészségügyi jogszabályt: szombaton még nagyobbra duzzadt a rohammentő-szolgálat és az egészségbiztosítás privatizációját is lehetővé tévő elképzelések ellen tiltakozók száma.
Erőszakba torkollt a tüntetés
Miközben vidéken mindenütt békésen zajlottak a megmozdulások, a fővárosban a tüntetők szombaton és vasárnap este összecsaptak a kezdetben kis létszámban kivezényelt csendőrökkel, majd a rohamrendőrökkel is. Engedély nélküli demonstrációjuk során a bukaresti tüntetők – a rendvédelmi szervek becslése szerint több mint ezren – előbb az 1990 tavaszán a posztkommunista Iliescu-rezsim ellen tartott megmozdulások helyszínén, az Egyetem téren gyülekeztek.
Itt azonban már nemcsak az egészségügyi tárca államtitkár-helyettesi posztjáról a múlt héten távozó Raed Arafatot éltették, hanem bírálták a 2010-ben foganatosított megszorító intézkedéseket, ugyanakkor távozásra szólították az Emil Boc vezette kormányt és Traian Băsescu államfőt. A tüntetők a nap folyamán elvonultak az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota elé is, majd visszatértek az Egyetem térre, ahol a kora este folyamán torkollt erőszakba a demonstráció. A résztvevők először megpróbálták áttörni a rendfenntartó erők által létesített kordont, később többen kövekkel, üvegekkel dobálták a csendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. Három csendőr súlyos sérüléseket szenvedett, valamennyiüket kórházban ápolják.
Törtek, zúztak a „demonstrálók”
Többen megsérültek a tiltakozók közül is, őket a helyszínen a SMURD rohammentő-szolgálat munkatársai látták el, akiket a tömeg nagy ovációval fogadott. A hatóságok a demonstrálók között azonosították a bukaresti Steaua és Dinamo klubcsapat szurkolótáborának tucatnyi tagját és vezetőjét is, Aurel Moise, a csendőrség rendvédelmi szervének parancsnoka szerint ők tehetők felelőssé az összecsapások kiprovokálásáért. Georgian Enache, a csendőrség szóvivője közölte, a szombati incidensek során harminc személyt állítottak elő és bírságoltak meg engedély nélküli tüntetésen való részvétel, közrendháborítás, valamint különböző erőszakos cselekedetek, például a rendfenntartók dobálása miatt.
A bukaresti demonstráción nagy számban vettek részt a szélsőségesen nacionalista Noua Dreaptă (Új Jobboldal) szimpatizánsai is. Az utcai harcok vasárnap este megismétlődtek: az Egyetem teret elfoglalni kívánó tüntetők egy része kövekkel, üvegekkel, sőt Molotov-koktélokkal dobálta a csendőröket, akik ismét könnygázt vetettek be.
A tüntetők törtek, zúztak, több üzlethelyiség ablakait betörték, hirdetőtáblákat tettek tönkre, kerítéseket döntöttek ki. Egy mobiltelefon-boltot teljesen kifosztottak, újságosbódékat vertek szét, szemeteskukákat gyújtottak fel.
A csendőrség mintegy 40 tüntetőt állított elő és kísért be.
Arafat felhívása a tüntetőkhöz
Raed Arafat egyébként felhívást intézett a tüntetőkhöz, amelyben a demonstrációk berekesztésére szólított, és arra kérte az egészségügyi törvénytervezet ellenzőit, ne engedjék magukat „politikailag manipulálni”. Az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) vezetői szolidaritásukról biztosították a tüntetőket, túlzottnak nevezték a rendvédelmi szervek beavatkozását, egyúttal a parlament rendkívüli ülésszakának összehívását követelték az „ország politikai helyzetének megvitatása és a társadalmi feszültségek enyhítése” érdekében.
Az államelnöki hivatal hallgat
Egyébként az államelnöki hivatal nem foglalt állást a tüntetések ügyében azóta, hogy Traian Băsescu viszszavonatta a sokat vitatott egészségügyi törvénytervezetet. Az államfő péntek este szólította fel Emil Boc miniszterelnököt az államelnöki hivatal egészségügyi szakbizottsága által kidolgozott jogszabály társadalmi vitájának leállítására, amit Ritli László miniszter aznap este végre is hajtott. Băsescu csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a szakma és a lakosság egy része is ellenzi az egészségügy reformját, holott szerinte a jelenlegi rendszer rosszul működik, „virágzik a korrupció”.
„A fiatal orvosokon kívül sem a kórházak, sem a háziorvosok, sem a rohammentő-szolgálat nem támogatja az ágazatban tervezett változásokat, és ahogy az elmúlt napokban tapasztaltam, a nyilvánosság egy része is elégedett a jelenlegi egészségügyi rendszerrel” – állapította meg az államfő, aki egy héttel ezelőtt „kiprovokálta” a mentőszolgálat magánosítását hevesen ellenző Arafat lemondását egy televíziós vita során. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök helyesnek nevezte a törvény visszahívását, szerinte ugyanis „erőszakkal nem lehet változást kieszközölni”.
Emil Boc: új egészségügyi törvény jön
Emil Boc – miután a Floreasca kórházban meglátogatta a szombati tüntetés során megsérült Virgil Coroboianu csendőr őrmestert – tegnap bejelentette: a koalíció már ma egyeztetni fog egy új egészségügyi jogszabály kidolgozásáról, amelyben nem lesz szó a SMURD megszüntetéséről vagy a sürgősségi mentőszolgálat magánosításáról. A kormányfő egyúttal nyugalomra és párbeszédre intett az ágazati reformról szóló közvita kapcsán, szerinte ugyanis az erőszak, a „téglák jobbra-balra hajigálása” nem jelent megoldást.
(Békés demonstrációk az ország több városában. A hétvége folyamán az ország számos városában – Kolozsváron, Nagyszebenben, Gyulafehérváron és Jászvásáron – zajlottak hasonló szimpátiatüntetések, incidenseket azonban Bukaresttel ellentétben sehol sem jegyeztek. Ezek valamennyi esetben a Traian Băsescuval és a kormánnyal szembeni megmozdulássá fajultak: Kolozsváron például a tüntetők vasárnap követeléslistát állítottak össze, amelyben az államfő és a Boc-kabinet lemondásán kívül szorgalmazták többek között a bérek és nyugdíjak 25 százalékos emelését, a Verespatakra tervezett aranybánya elutasítását, a helyhatósági és parlamenti választások összevonásáról szóló törvény visszavonását.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)