Szonettől kormányülésig és vissza
Beszélgetés Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ volt szövetségi elnökével
„Én arra gondolva építettem politikusi pályámat, hogy jó, ha az embernek van másik hivatása. Ad egyfajta hátteret, biztonságot, s ezt másoknak is ajánlom: ne felejtsék el az eredeti hivatásukat” – inti politikustársait Markó Béla volt RMDSZ-elnök
Elnök úr, ön nemrég, a marosfői táborban éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben a határon túli magyarok szavazati joga kapcsán. Most, az épp rajtoló tusványosi táborban ismét előtérbe kerül ez a kérdés. Miért nem ért egyet a magyarországi szavazati jog kiterjesztésével?
– Először is elvi kifogásaim vannak. Szavazni ugyanis azért szavazunk, mert bele akarunk szólni a saját sorsunk alakulásába azáltal, hogy olyan képviselőket választunk, akik reményeink szerint jól fognak dönteni velünk kapcsolatosan. Éppen ezért elsősorban azok számára fontos a szavazati jog, akik ott élnek, abban az országban, ahol a választások zajlanak, ahol egy önkormányzatot vagy parlamentet kell megszavazni.
Ez egy általános európai elv, ugyanez az elv érvényesül az európai parlamenti választásokon: a szavazást elválasztották az állampolgárság kérdésétől. Az elvi probléma tehát az, hogy elsősorban azoknak kell szavazniuk, akik viselik is később döntésük következményeit. Hasonló probléma áll fenn az RMDSZ koalíciós partnerei részéről jött javaslatnál is, mely szerint levelezéses módszerrel szavazhatnának a külföldön élő román állampolgárok.
Csak Olaszországban tudomásom szerint több mint 900 ezer román állampolgár él, és ezekhez hozzájönnek azok, akik nincsenek a nyilvántartásokban. Ugyanez a helyzet Spanyolországban. Levelezéses választási módszerrel több százezer, de akár egymillió szavazat is érkezhetne külföldről, ami már eldöntené a hazai választások sorsát.
2009-ben nem lehetett levélben szavazni, mégis a külföldi szavazatok döntötték el a román államelnök-választás végeredményét.
– Valóban, de a nagyságrend kérdését mégiscsak kulcsfontosságúnak látom. Ha a nem Romániában élő román állampolgárok – akik már elszakadtak az itteni állapotoktól, de ennek ellenére a választásokon részt vesznek – nemcsak tízezres, hanem milliós nagyságrendben szavaznak, akkor ők dönthetik el, hogy milyen legyen a román parlament összetétele, és én ezt nagy problémának látom.
Markó Bélával az ÚMSZ szerkesztőségében beszélgettünk
Térjünk vissza a magyarországi szavazásra. Azt is lehetne mondani: legyen Magyarország problémája, hogy a határon túli magyarok szavazataival dől el, milyen összetételű a magyar országgyűlés, és ne a miénk...
– Igen, viszont azt gondolom, hogy a határon túli, köztük az erdélyi magyarokat elsősorban arra kell most biztatni, hogy vegyenek részt minél többen a romániai parlamenti választásokon. Nem vagyok meggyőződve például, hogy aki fontosnak tartja a budapesti parlament összetételére szavazni, ugyanolyan fontosnak tartja majd a bukaresti parlament esetében is.
Az Élet és Irodalomban megjelent legutóbbi írásában, amelyet az Új Magyar Szó is leközölt, súlyos kritikákkal illeti a magyar kormányoldalt, főleg a Fidesz itteni politikai partnereinek nyújtott segítség miatt. Az írásban eléggé borúlátóan látja az RMDSZ helyzetét.
– Ha már arról beszélgetünk, hogy az elmúlt időszakban mit írtam, mit nyilatkoztam, le kell szögeznem: nem azt a célt tűztem ki magam elé, hogy én legyek az RMDSZ megmondóembere. Ha ez lett volna a célom, akkor nem jelentem be, hogy fokozatosan kivonulok a politikából...
Viszont most nagyobb a szabadsága, mint szövetségi elnökként volt.
– Nagyobb a szabadságom, de az RMDSZ elnökeként is kimondtam olyan dolgokat, amelyekről úgy gondoltam, hogy ki kell mondani. Itt van például a pártalakítási kísérlet kérdése: azt azért ne várják el tőlem, hogy ujjongjak attól, hogy megpróbálnak bejegyezni egy újabb magyar pártot, és hogy nem lóg az orrom attól, ha nem sikerül bejegyezni
Ha már a pártalakításról beszélünk: Tőkés Lászlóék politikai befolyást vélnek felfedezni az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének alapfokon történt elutasítása mögött. Mit gondol erről?
– Romániában mindig mindenki politikai befolyásról beszél az igazságszolgáltatás egyes döntései kapcsán...
Az RMDSZ is, lásd „Borbély-ügy”...
– Igen, az RMDSZ-szel is meg-megtörténik, hogy ilyesmit feltételez, és azt gondolom, hogy meg is történik ilyen eset. Én magam sem merem állítani, hogy teljesen független lenne az igazságszolgáltatás. Persze az a legkönnyebb, amikor egy pártot nem jegyeznek be a bíróságon, hogy azt mondjuk: politikai döntés áldozatául estünk. Amit én erről tudok, az az, hogy bajok voltak a támogató aláírásokkal, de azt sem figyeltem, hogy miért utasították el, mi is volt a kifogás.
A névválasztással szemben merültek fel olyan kifogások, amelyeknek a bíróság helyt adott.
– Nos, ha már a névválasztásnál tartunk, én azt gondolom, hogy egészen cinikus dolog volt részükről a néppárt elnevezést használni. Hogy a bíróság fejében egészen más okok voltak, amikor kifogásokat fogalmazott meg, az más kérdés. Tehát mondjuk már el, hogy ez végtelenül cinikus dolog.
Az RMDSZ az Európai Néppárt tagja, mégha az RMDSZ-t nem is hívják néppártnak, és nem mostantól fogva, hanem a kilencvenes évek elejétől, amikor az Európai Néppárt jogelődjének volt tagja. Az történik, hogy még a névvel is megpróbálják elvenni az RMDSZ identitását.
Meddig bírja még ez a sokat próbált kormánykoalíció?
– Az RMDSZ-nek érdeke kormányozni, és nem látom, hogy nagyon hamar előállhat egy olyan helyzet, hogy ne legyen érdeke. Ez csak akkor történhet meg, ha a másik oldal, a koalíciós társ ellenérdekeltté teszi az RMDSZ-t, például egy olyan régióátalakítási elképzeléssel, amely nem felel meg a magyarságnak. Amely szétverne mindent, amit mi felépítettünk. Az RMDSZ az önkormányzatokra alapozta az erejét, a mostani önkormányzatokban lehet erős, és egy ilyen átalakítás feloldaná a magyarság erejét.
A másik ilyen kérdés a választási törvény módosítása a levelezéses szavazás bevezetése révén. Az RMDSZ nem fogadhat el egy olyan intézkedést, amellyel még a Romániában élőkhöz képest is megkönnyítenék a külföldön szavazók dolgát! Hiszen ha én Romániában történetesen nem tartózkodom éppen Marosvásárhelyen, hanem mondjuk Nagybányán, akkor nem szavazhatnék, de aki Spanyolországban tartózkodik, az szavazhat. Tehát ha kezdenek sorra előállni ezek az egymással ütköző elképzelések, akkor problémák lehetnek a koalícióban.
Taktikailag nem lenne előnyösebb ellenzékből indulni a jövő évi választásokon, mint egy népszerűtlen kormány tagpártjaként?
– A nagy népszerűtlenségi hullám, hogy nevezzük így, már lefutott. Az igazán népszerűtlen intézkedések tavaly voltak, akkor érezhettük mi is, hogy csúszunk lefelé, a kormánnyal együtt. Ezek az intézkedések meghozták a megfelelő eredményt, a gazdaság stabilizálódott, bár azt nem állítom, hogy meggyógyult.
A kormány népszerűsége azonban nem emelkedett...
– De nem is zuhant tovább, és a közvélemény-kutatások az RMDSZ-nek mindig megadják a küszöb fölötti értéket. Persze én nem nyugtatom magamat ezekkel a felmérésekkel, de az RMDSZ mint politikai szervezet támogatása és a kormány támogatása nem mosható egybe.
Szintén a marosfői táborban mondta azt, hogy van élet az RMDSZ-elnökségen kívül is. Milyen ez az élet, hogy megy az írói pálya?
– Sok politikusa van még az RMDSZ-nek, akik nem elnökök, és ők nem mind azon törik a fejüket, hogy írniuk kellene. Nem ártana egyiknek-másiknak, hogy egyében is törje a fejét, mint a politikán, de ez nem feltétlenül a versírás kell, hogy legyen. Én arra gondolva építettem a magam politikusi pályáját, hogy jó, ha az embernek van másik hivatása. Ad egyfajta hátteret, biztonságot, amikor nehéz döntéseket kell meghozni, és ezt másoknak is ajánlom: ne felejtsék el eredeti hivatásukat.
Írt már szonettet kormányülésen? Például ha éppen akkor jut eszébe egy rím, lejegyzi, hogy ne vesszen el?
– Nem szívesen keverem össze a kettőt. Sok mindent elveszít az ember a politika által, ezeket a rímeket is a veszteségek közé kell sorolni...
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kárpát-medence mint magyar belgazdasági tér
Tusványos talpraállt az előző napi vihar okozta sokkból. Ehhez nyilván kellett az égiek jóindulata is, hiszen az eltévedt cseppeket leszámítva tegnap nem esett napközben Tusnádfürdőn.
A kárlista így néhány elrepült sátorra – köztük a Corvina rendezvénysátrára – korlátozódott, három, letört ágak által károsított gépkocsira és a sajnálkozásra, hogy a sokak által nagyon várt szerda esti Intim Torna Illegál- és a Shantel-koncert a szabadtéri kezdést követően a sportcsarnokba szorult – és értelemszerűen csorbult.
Az egyetlen út
Még pipáltak a hegyek, amikor meglehetősen szép számban kezdtek gyűlni az érdeklődők a nap első előadására a fősátorban, ahol rangos társaság értekezett a gazdasági válságról, új fejlesztési stratégiákról. Christopher P. Ball amerikai professzor elsősorban a krízis globális kialakulásáról és az amerikai gazdaságra gyakorolt középtávú hatásairól beszélt. Szatmáry Kristóf, a magyar nemzetgazdasági minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára már földrajzilag is közelebb hozta a válságot. Ő elsősorban az államok, illetve az állami költségvetések válságáról beszélt, amelyek hatásai a 2008 előtti praktikákkal már nem túlélhetőek. Az eurorégió válságáról azt állította, hogy a közös pénz hosszú távú fenntartásához közös gazdasági stratégia szükséges, amiről egyelőre aligha beszélhetünk. "Az Orbán-kormány a munka alapú, értékteremtő gazdasági fellendülést szorgalmazza az eddigi spekulatív kapitalizmus helyett. Szerintünk ez az egyetlen járható út" – fogalmazott Szatmáry. Az ezt célzó intézkedések – bár meglehetősen nagy nemzetközi ellenállásba ütköztek – szempontjából szerencsésnek nevezte, hogy Európa ennél sokkal nagyobb deficitszámokkal küszködött, s a maga bajával elfoglalva nem helyezte még szigorúbb "karanténba" Magyarországot. Kollégája, Hidvéghi Balázs nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár szerint a gazdasági fellendülés legfőbb motorja a kisvállalkozói réteg, amelyet csak kiszámítható gazdasági környezet megteremtésével lehet átsegíteni a túlélés dimenziójából a megerősödés területére. A kilábalás útjai közül kettőt nevezett meg: a vallási turizmust és a fürdőturizmust. "A Kárpát-medencében meglehetősen élénken él a Mária-kultusz, Mária-utak kialakításával akár Il Camino rangú és látogatottságú programokat is ki lehet alakítani" – magyarázta. Egy másik, sokat ígérő ágazat lehet a fürdőturizmus, mely Erdély rengeteg vizét az anyaországi vállalkozók szakértelmével párosítva lehetne sikeres. A két magyarországi előadó egyetértett abban, hogy a Kárpát-medence gazdasági térségének kialakítása révén ezek az ügyek rövidesen a magyar belgazdaság kategóriájába kerülnek. Népszámlálás trükkökkel
Az év egyik legfontosabb kihívásának "környékét" járták be a Népszámlálás 2011 – mi és miért fontos? című előadás résztvevői. A sort Kiss Tamás szociológus, az Országos Kisebbségkutató Intézet munkatársa kezdte, aki arra számít, hogy a romániai magyarság száma 1,275–1,3 millió közötti lesz a felméréskor. A legutóbbi népszámlálás sokkjának ismétlődését nem tartja valószínűnek, mivel csökkent az elvándorlás, illetve a magyar értelmiségiek körében nőtt a gyermekszaporulat. Számcsökkentő tényező lehet viszont a roma öntudatosodás. Szerinte összességében a magyarság enyhe aránynövekedése várható. Székely István, a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke a népszámlálás technikai részleteiről beszélve elmondta: lesznek magyar űrlapok és kétnyelvű kérdezőbiztosok is. Van néhány pozitív változás, az űrlapokon például üres mezőbe kell beírni a vallási hovatartozást, nem pedig opciót választani, ahogy eddig volt. A népszerűsítésre szánt költségvetés 6,6 százaléka a magyarság rendelkezésére áll, az ebből készülő anyagokkal elsősorban a vegyes házasságokban élőket, illetve a vegyes etnikai környezetben élő magyarokat szeretnék elérni. Roppant fontos a lebonyolító önkormányzatok felkészítése, minél több magyar kérdezőbiztos rendszerbe emelése, a nyelvi periférián élők megszólítása.
Az EMNT népszámlálási munkacsoportjának vezetője, Demeter Szilárd – a népszámlálás szlogenje, A magyarnak lenni jó ötletgazdája – úgy tartja, hogy mivel a népszámlálás nem a jelenről, hanem a jövőről szól, jövőképet is kell mellékelni a népszámláláson megszólítandó embereknek. A nemzetpolitikai töltetű üzenet remélhetőleg ösztönzően hat majd a tévelygőkre, már-már identitásukat vesztőkre is. Kapitány Balázs, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal tudományos titkára szerint majdnem minden tekintetben előrelépés tapasztalható a 2001-es népszámlálás körülményeihez képest, ám a részletes utasítás még mindig rengeteg trükkre ad lehetőséget. Többek között felhívta a figyelmet arra, hogy regionális jellegű identitásbevallást – csíki, erdélyi stb. – a biztosoknak be kell írniuk, ám ezek automatikusan a románság lélekszámát gyarapítják az utólagos kódolásokkor.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos: a bejegyzés előtt álló EMNP terveiről beszéltek az ideiglenes vezetőség tagjai
Bukarest több gondot okoz, mint amennyit megold – hangzott el abban a panelben, amelyben a bírósági bejegyzés folyamatában a múlt heti, alapfokú elutasító ítélet nyomán időlegesen megrekedt Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jövőjéről, céljairól, valamint a többi magyar politikai képviselettel kialakítani szándékozó kapcsolatról beszéltek a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtöki, második napján a jövendő párt ideiglenes vezetőségének tagjai. Toró T. Tibor, a párt létrehozása fölött bábáskodó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, az ideiglenes pártvezetés feje a beszélgetés elején a pártbejegyzés eddigi történetét ismertetve rámutatott: álláspontjuk szerint az elutasító ítéletet meghozó bukaresti törvényszék erős politikai nyomás alatt dolgozott, Romániában ugyanis a pártbejegyzés a mai napig kőkemény politikai döntés.
 „A pártokrácia továbbra is van annyira fejlett, hogy nem szívesen enged új szereplőket megjelenni, emellett a romániai magyar politikai képviselet sem látja szívesen az új riválist: az RMDSZ egy-két túlbuzgó aktivistája is megpróbálta megakadályozni a párt bejegyzését, de az ő érveik elbuktak” – ecsetelte az előzményeket Toró Tusnádfürdőn. Leszögezte: várhatóan augusztusra megkapják az alapfokú elutasító ítélet indoklását, amelyet azonnal megfellebbeznek a bukaresti táblabíróságon, és reményét fejezte ki, hogy a folyamat hamarosan – immár pozitív döntéssel – lezárul.
Temesvár protestáló szellemisége
Az EMNP keretprogramja kapcsán Toró kifejtette, a párt kezdeményezői Temesvár protestáló szellemiségét tekintik alapnak, elvetik ugyanakkor „a posztkommunista értékhálót és az illúziókon alapuló rossz kompromiszszumokat”, mint ahogy a központi érdekkoalíción alapuló rendszert is. Ezek helyett a romániai magyar közösség jövőjét szolgáló közjogi kereteket kívánják megalapozni. „Az érdekérvényesítő összefogás és a verseny helyes arányát akarjuk megvalósítani” – szögezte le a politikus arról szólva, milyen viszony kialakítására törekszik az EMNP a többi magyar politikai képviselettel, hozzátéve, vissza szeretnék állítani az egység fogalmának valós tartalmi töltetét, azt ugyanis – szerinte – az eddigi politikusok kiüresítették.
Toró azt is elmondta, hogy az olyan megoldásokat kívánják támogatni, amelyek megalapozzák a közösségi integrációt és az önkormányzatiságot. Emellett a határok fölötti nemzetegyesítés és a Kárpát-medencei magyar szolidaritás eszméjét is képviselni kívánják, amelyek leghitelesebb képviselőiként Toró Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét, az EMNT elnökét, valamint Orbán Viktor miniszterelnököt nevezte meg. Toró leszögezte: az EMNP öt alapértéke a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. Emellett alapelvnek tekintik az alkotmányos régiók szolidaritását, és az aszimmetrikus regionalizmust szorgalmazzák. Toró szükségesnek nevezte, hogy a tervezett romániai közigazgatási reform ebbe az irányba induljon el, ehhez viszont – mint fogalmazott – alkotmánymódosításra is szükség van.
Leszögezte: az EMNP konszenzusorientált alakulatként kíván szerepet vállalni az erdélyi magyar politikában, nem a többségi, hegemonisztikus rendszert támogatják, amelyet jelenleg Toró szerint az RMDSZ képvisel. Kifejtette, az együttműködési eljárások intézményesítését szeretnék, erre állandó testület felállítását tartják szükségesnek. „Mindezek biztosítására erdélyi stabilitási egyezmény megkötését kezdeményezzük, amely keretbe foglalja mindezeket” – mondta Toró.
Eltérő régiók, eltérő programok
A továbbiakban a párt regionális vezetői ismertették programjukat, lévén, hogy az EMNP a tervek szerint mindegyik régió számára sajátos programot kíván kidolgozni. Zatykó Gyula partiumi régióelnök leszögezte: legfőbb célkitűzésük a magyarság megmaradása, ennek három pilléreként a gazdaságot, a kisebbségi jogokat és a családpolitikát nevezte meg. „A cél, hogy a magyarországi gazdasági teret kiterjesszük a határ partiumi oldalára is. Fontos a két országot öszszekötő autópálya továbbépítése, addig is azonban kétoldalú kezdeményezések révén gyorsforgalmi utakat kell építeni a gazdasági fellendülés érdekében” – mutatott rá Zatykó. Fontosnak nevezte emellett a határt átszelő gyorsvasutak megépítését, a két ország települései közötti állandó tömegközlekedés beindítását, valamint a mobiltelefon-hálózatok kiterjesztését a másik ország határától számított 30-40 kilométeres sávban, hogy ezáltal is megkönnyítsék a határ mentén élők munkavállalását a másik országban.
Ugyancsak szükségét látja a kis- és középvállalkozók támogatásának, a középosztály megerősítésének, az oktatás stratégiai fejlesztésének, valamint annak, hogy a politikai képviselet tagjai is gyakorolják a nyelvi jogokat. Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök rámutatott: az általa képviselt, öt tájegységből álló régió igencsak heterogén, szinte minden egyes megyében eltérő helyzetben van a magyarság. Így van olyan, amelyben tömbben is élnek, de olyan is, ahol szórványban, ezért mindegyik számára más program szükséges. Külön említette a régió központját, Kolozsvárt, amelynek kiemelt szerepet szánnak. Rámutatott: az RMDSZ azon gyakorlatával szemben, hogy a jobb szakembereket Bukarestbe viszi, „kiürítve” így a megyéket, az EMNP célja az, hogy regionális szinten is maradjanak hozzáértő szakemberek. Ennek érdekében a Sapientia-egyetem diákjainak bevonásával monitorozni kívánják az önkormányzatok munkáját, egyfajta „árnyéktanácsokat” hozva létre, így próbálva javítani az önkormányzatok munkáját. Papp Előd székelyföldi régióelnök elöljáróban leszögezte: autonómiára van szükség. Indoklásul kifejtette: a Székelyföld gazdasági, politikai és kulturális értelemben is egységes régiónak tekinthető, ugyanakkor azt is elmondta, hogy „kibővített” Székelyföldben gondolkodnak, azaz olyanban, amelynek Hargita, Kovászna és Maros megye mellett a Csángóföld és Brassó megye egyes régiói is részét képezik.
Autonómia, mint stabilitási tényező
Szilágyi Zsolt, az EMNP külpolitikai koordinátora a jövendő párt külpolitikai célkitűzéseit vázolta. Mint kifejtette, határokon átívelő nemzetegyesítés és erős külpolitika szükséges. Ez utóbbit konszenzusos eszközökkel a Kárpát-medencei magyar politikusok bevonásával szükséges megvalósítani. „E külpolitika révén az euro-atlanti értékeket kell megvalósítani. Fontos, hogy a közösségek jól érezzék magukat, ehhez hatalommegosztás, valamint autonómia kell. Enélkül nem lesz stabilitás, Románia nem lesz jóléti állam, ha a Székelyföldnek nem lesz területi autonómiája” – hangsúlyozta Szilágyi. Hozzátette: van európai megoldás Közép-Európa stabilitására: ez a Kárpát-medencei autonómiák megvalósulása. „Bukarest több problémát okozott közösségünknek, mint amennyit megoldott – e helyzet feloldására a devolúció, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása, valamint az önrendelkezés jelenthet megoldást” – mutatott rá Szilágyi Zsolt.
Bakk Miklós politológus az EMNP programbizottságának szakmai koordinátoraként felszólalva elmondta, a programnak – német mintára – tartalmaznia kell a párt által felvállalt értékeket, mivel az egyben integrációs eszköz is, amely eligazítja az alakulat politikusait. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy meg kívánják újítani a közbeszédet, illetve a politikai nyelvezetet. Rámutatott: a képviseletet az önrendelkezés révén le kell vinni megyei szintre, emellett azonban kormányszinten is változtatni kell, az RMDSZ ugyanis szerinte eddig egypártrendszerként uralta az elosztó rendszereket. Az EMNP kulturális autonómiakoncepciójával kapcsolatosan elmondta, az abban különbözik az RMDSZ-étől, hogy míg az RMDSZ a kisebbségi törvény révén olyan kulturális autonómiatanácsokat akar létrehozni, amelyeket a kormányszint mellé rendelne – továbbra is biztosítandó hegemóniáját, az etatista modell fennmaradását –, az EMNP ezirányú programja a decentralizációra épít: a kulturális autonómiát a jövendő régióknak kellene megtölteniük tartalommal.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Kiváló felvételi eredmények a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem több száz "gólyajelöltje" élte át a bejutás örömét, sok diák viszont csalódott a szerda este kifüggesztett eredmények láttán. Idén szorosabb volt a harc, mind a tandíjmentes, mind a tandíjas oktatásra jóval magasabb médiával lehetett jogosultságot szerezni, mint tavaly.
Az általános orvosi, gyógyszerészeti, illetve fogorvosi fakultáson az egyetem 50-50 arányban biztosít tandíjmentes helyeket a magyarul, illetve a románul tanuló diákok számára, a fizetéses helyeket az elért média függvényében lehet elfoglalni, függetlenül attól, hogy milyen nyelven folytatják majd tanulmányaikat a fiatalok.
Az általános orvosira 528 román és 274 magyar diák jelentkezett. Az ingyenes helyre bejutott román diákoknál 9,99 volt a legmagasabb és 9,61 a legkisebb média, a tandíjmentes helyekre felvételt nyert magyar diákoknál 9,98 volt a legjobb, 9,04 a leggyengébb jegy. A román orvosjelöltek közül 62-en, a magyarok közül 21-en írtak tízest a felvételin, a vizsgajegyet 60 százalékban, az érettségi, illetve a középiskolai átlagot 20-20 százalékban vették figyelembe a média kiszámításakor. Fizetéses helyekre 9,60 – 9,30 közötti általánossal kizárólag a román diákok jutottak be, amennyiben viszont nem foglalják el a helyeket, a felvételi átlag függvényében, a 305, hely nélkül felvételt nyert magyar diák közül is kerülhetnek be néhányan tandíjas helyekre.
A gyógyszerészeti szakra 89 román és 56 magyar diák jelentkezett, tandíjmentes helyekre 9,94 – 9,05 közötti átlaggal jutottak be a román, 9,96 – 8,08 közötti médiával a magyar diákok. A fogorvosi szakot 224 román, 133 magyar diák választotta, itt 9,93 volt a legjobb, 9,42 a leggyengébb bejutási jegy a román vonalon, a magyarul tanuló diákok közül 9,82-es médiát ért el az első, 8,85-öt az utolsó, ingyenes helyre bejutó diák.
A katonaorvosi szakra jelentkezett felvételizők jelentősen jobban teljesítettek, mint tavaly, míg múlt évben 5,2, idén 8,25 volt az utolsó bejutási jegy ezen a szakon.
Bábaképzőn 6 magyar diák ingyenes, 12-en tandíjas helyen kezdhetik tanulmányaikat, ugyanez az arány az egészségügyi asszisztensképzőn is, ahol ingyenes helyekre 9,28 – 8,39 közötti médiával jutottak be a magyar diákok.
Jelentősen növekedett a színvonal a román nyelvű, kizárólag tandíjas oktatást biztosító fizio-kinetoterápia, illetve a táplálkozás-egészségtani szakon is, előbbin tavaly 6,99, utóbbin 6,89 volt az utolsó bejutási jegy, ezzel szemben idén 7,84-gyel, illetve 7,62-vel jutott be a sikeres vizsgázók sereghajtója. Fogtechnikusi szakon 7,98-ast, gyógyszerészasszisztensin 6,75-öt ért el az utolsó bejutó.
Dr. Nagy Örs, az egyetem rektorhelyettese "meglepően jónak" minősítette az idei felvételi eredményeket.
– Pár évvel ezelőtt amiatt szomorkodtunk, hogy 5,80- as bejutónk is volt, és annak örültünk, hogy egyáltalán beteltek a helyek. Idén nem volt okunk aggodalomra – mondta a rektorhelyettes. Dr. Nagy Örs szerint a román, illetve magyar diákok eredményei közötti különbségek azzal magyarázhatók, hogy a román diákok körében nagyobb volt a túljelentkezés.
– Ez egy hullámzó jelenség, olyan évünk is volt, amikor a magyar diákok vizsgajegyei voltak jobbak – jegyezte meg a rektorhelyettes. Ősszel valószínűleg kizárólag testnevelés szakon szervez pótfelvételit az egyetem, itt ugyanis 25 hely maradt betöltetlenül – tudtuk meg a tanintézet titkárságán. Az eredményeikkel elégedetlen vizsgázók ma délután 2 óráig fellebbezhetnek, a végső eredményeket hétfőn ugyanebben az órában függesztik ki.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Orbán: nem lesz diadalmenet az ország újjászervezése
A nyugati életmodell bukásával, a hanyatló Nyugat és Európa válságával magyarázta Orbán Viktor azokat a változásokat, melyeket a kormány vezetett be a hatalomra kerülése óta eltelt időben. A miniszterelnök tusnádfürdői előadásában felfedte eddigi döntéseinek hátterét: egy átfogó tervet vázolt fel a magyar nemzet megmentésére, melyet szerinte kormánya egy éve pontról pontra követ a médiatörvénytől a közmunkaprogramokon keresztül az új adópolitikáig. Szerinte a régi, reflexeit meghaladni nem képes elit bírálja a terv megvalósítását.
A kettős állampolgárság bevezetése nem egy folyamat vége, hanem kezdete: akik igényelték a honpolgárságot, azok egy politikai közösséghez és jövőképhez kívánnak csatlakozni – mondta szombaton Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára a 22. alkalommal megrendezett Bálványosi Szabadegyetemen megtartott felvezető előadásában, majd felkérte Orbán Viktort az említett jövőkép bemutatására.
Az idei fesztiválnak is a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor szombati előadása volt a legfőbb, legnagyobb közönséget vonzó eseménye. A kezdetektől fideszes rendezvényként számon tartott szabadegyetemre a kormánypártok vezetői, ismert politikusai voltak a fő meghívottak. A Fidesz tavalyi kormányra kerülése után a kabinet számos államtitkára, minisztere, országgyűlési és európai parlamenti képviselője fordult meg a táborban, idén az Orbán-kormány új nemzetpolitikája, a kettős állampolgárság – az előzetesen kiadott program szerint –, a „nemzetegyesítés” a fő téma.
Míg a magyar kormányfő egy új világrend eljöveteléről, a Nyugat hanyatlásáról, az állam átszervezéséről beszélt, a közönség főleg olyan kérdéseket szegezett Orbánnak, hogy a kormány miért nem támogatja a határon túliak autonómia-törekvéseit, milyen kapcsolatokat ápol a hatalmon lévő román erőkkel (Traian Basescu román államfő közismerten jó kapcsolatban áll Orbánnal), melyek a közigazgatás átszervezésével hozhatja nehéz helyzetbe a magyarok lakta területeket. Ám a kérdésekre válaszoló Orbán szerint előbb meg kell erősíteni a magyar államot és együtt kell működni a hasonló gondolkodású szomszédos politikai erőkkel, ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket is rendezni lehessen.
Ebben némi feszültség alakult ki a szintén felszólaló Tőkés László és Orbán között, mert az erdélyi politikus úgy ítélte meg, hogy a kormány nem lép fel elég határozottan az új erdélyi párt bejegyzését elutasító román állam, és a kezdeményezést támadó RMDSZ-szel szemben. 
A nyugati világ összeomlás előtt áll
A világban korszakváltás zajlik, melynek a magyar kétharmados forradalom az egyik következménye – mondta Orbán Viktor a Bálványosi Szabadegyetemen tartott szombat délelőtti előadásában.
Orbán szerint a régi nyugati életmód fenntarthatatlan, rövidesen összeomlás következik be, aminek az államadósság a fő oka. Példaként Görögországot említette, amit szerinte csak azért akarnak megmenteni az EU-ben, hogy ne kelljen szembenézni azzal, hogy a balkáni állam valójában csődbe ment, képtelen lesz visszafizetni az adósságait. Orbán Viktor szerint az elmúlt egy évben történt változások is azt igazolják, hogy valóban jelentős változás zajlik a világban: Európa pereme – Görögország bedőlésével, Spanyolország, Olaszország meggyengülésével – leszakadóban, Amerika újabb hitelekre szorul, Észak-Afrikában forradalmak zajlottak, Kína ereje viszont töretlen. Szerinte Nyugat felett újabb viharfelhők gyülekeznek.
Orbán azt mondta, ennek az összeomlásnak Magyarországra nézve is jelentős következményei lehetnek a multinacionális bankok tönkremenetele, az esetleg bekövetkező jelentős infláció miatt. Ennek a válságnak a jövőjét felemésztő, hitelekből élő fogyasztói társadalmak kifulladása az oka Orbán szerint.
„A magyarok harcolni akarnak”
„Nem tehetjük meg, hogy hipnotizáltan várakozzunk, cselekednünk kell” – mondta a miniszterelnök, aki szerint elébe kell menni a változásoknak. Szerinte az államnak kezdeményező szerepe kell legyen, így vissza kell fizetni az államadósságot, át kell szervezni felülről a gazdaságot, és vissza kell terelni - első lépésben a közmunkáztatással, az idő előtt nyugdíjba vonultak visszahívásával - az embereket a munkaerőpiacra.
De az állam csak akkor tudja betölteni a hivatását, ha kellően erős, és ha erős közösség, nemzet áll mögötte – mondta Orbán, miért van szükség az magyarság újjászervezésére, melynek fontos része a kettős állampolgárság megadása. A miniszterelnök szerint Magyarország minden Európai országot megelőzően ismerte fel a helyzetet, szerinte ezt érezte meg ösztönösen a nép, amikor kétharmados forradalommal választott magának kormányt. Azt mondta, ez folytatódott akkor is, amikor a nemzeti konzultációban milliók vesznek részt, mert szerinte „a magyarok harcolni akarnak”.
Európa hozzánk jár tanulni
„Nem lesz diadalmenet Magyarország újjászervezése, mert nem egyszerű arra kérni az embereket, hogy változtassanak életmódot” – mondta Orbán szombati előadásában, aki szerint ezt kényszerűen meg kell tenni, különben nem tudunk kitörni a válságból. Példaként a nagy tömegek közmunkáztatását említette, amit a változások bírálói tévesen munkatáboroknak neveznek. A miniszterelnök szerint a változások végül a „nemzet reneszánszát” fogják elhozni.
Ennek a leképeződése szerinte többek között az adócsökkentés, a nyugdíjak visszaszerzése, az új alkotmány. Ám folyamatos a vita a régi, a hanyatló Nyugatot képviselő hazai politikai elit és a változásokat szorgalmazók között – mondta Orbán. Szerinte régi, meghaladandó reflex a Nyugat követése, hiszen magyarok már egy-két lépéssel az európai nemzetek előtt járnak, sőt szerinte az európaiak tőlünk fognak átvenni ötleteket. Példaként a médiatörvényt, a bankadót említette, amit szerinte sokan fognak másolni Nyugaton.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak gyorsuló sebességgel kell távolodnia a válságba került zónától. Szerinte nem kell sajnálni a hanyatló Nyugatot, mert az a világ börtön, „legalább is kényszerlakhely” volt Magyarország számára. Azt mondta, hogy a válság után az európai gazdaság fő motorja Közép-Európában lesz, nem déli vagy nyugati országok. Ha ezt felismerik a térségbeli országok, akkor széleskörű együttműködés fog kialakulni az országok, illetve a hasonlóan gondolkodó „nemzeti alapon álló demokratikus” erők között.
"Akár le is válthatjuk Orbánt"
Feszülté vált a hangulat az előadások alatt Orbán Viktor és Tőkés László között, miután a magyar miniszterelnök az erdélyi politikus többszöri felszólítása ellenére sem akart határozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy miként viszonyul a kormány és a Fidesz az új magyar párt bejegyzését támadó RMDSZ-hez és a román állam, a bukaresti kabinet viselkedéséhez (a román bíróság elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését - a szerk.). 
Tőkés azt mondta, a kettős állampolgárság birtokában akár le is válthatják a határon túli magyarok Orbán Viktort, ha nem jár el megfelelően az érdekeikben. Az erdélyi politikus szerint ugyanis a magyar miniszterelnök "nem fogja kellően erősen a gyeplőt". 
Tőkést azt követően fakadt ki és tett bíráló megjegyzéseket Orbánra, hogy a miniszterelnök a közönség soraiból érkezett kérdésekre válaszolva azt mondta, "nem lehet Pestről megmondani, hogy az itt élők életét milyen szervezeti egységben kívánják jobbá tenni”.
A miniszterelnök azt mondta, a kormány az egységet támogatja, ám szerinte elfogadható azok hozzáállása is, akik úgy érzik, hogy az eddigi létező egységben már nem képesek megvalósítani céljaikat, így érthető, ha önállósodni akarnak. Orbán szerint ez nem zárja ki, hogy később az egyes szervezetek ismét együttműködjenek egy új alapon.
A miniszterelnök válasz nélkül hagyta Tőkés László megjegyzéseit, az erdélyi politikus kifakadása után nem kért már szót.
"Kérjenek bocsánatot a románok”
Orbán Viktor Trianon gyógyítását önsajnálat helyett egy új nemzetépítéssel kezdte el – mondta még a vitát megelőzően szombati előadásában Tőkés László, európai parlamenti képviselő. A korábbi erdélyi reformtus püspök azt mondta, a rendszerváltás óta semmilyen különösebb stratégiai eredményt nem tudott a nemzetpolitika felmutatni, példaként a Horthy-korszakot említette, amely szerinte ugyanilyen rövid idő alatt jelentős eredményeket tudott elérni Trianon után.
Az 1989-es román forradalom egyik elindítója azt mondta, a román rendszerváltás csak egy puccs volt, majd két évtized alatt a lakosság jelentős része nyomorba süllyedt. Kiemelte, sem magyar egyetemet, sem nemzetiségi autonómiát nem tudtak elérni a magyarok Romániában. Tőkés arról beszélt, hogy a magyarországi és az európai szocialisták is felelősek a sikertelen nemzetpolitikáért, akik a sikertelen 2005-ös kettős állampolgársági népszavazás során "rárontottak a nemzetre", sőt a második Orbán-kormány idején is folytatják e tevékenységüket, amikor a kabinet által hozott törvényeket bírálják az EU intézményeiben. Tőkés bírálta az Romániai Magyar Demokrata Szövetség tevékenységét – amely szerinte az erdélyi magyarokat elnyomó románokkal együttműködik – és Kelemen Hunor elnökét, aki szerinte román művelődési miniszterként lehetővé teszi a kolozsvári magyar műemlékek – köztük a Házsongárdi temető – pusztítását. Beszédében egy adott pillanatban Markó Hunornak nevezte Kelment, arra utalva, hogy az RMDSZ idén megválasztott új elnökét a korábbi vezető, Markó Béla támogatta, akivel korábban Tőkésnek számos konfliktusa volt.
Tőkés László azt mondta, rosszul működő érdekképviseleten akarnak változtatni azzal, hogy a nemrég létrehoztak egy új magyar pártot, az Erdélyi Magyar Néppártot. Azt mondta, a román bíróság arra hivatkozva utasította a párt bejegyzését, hogy nem a teljes nemzet, hanem csak egy közösség, a romániai magyarok érdekeit akarja képviselni. Szerinte ezt nem lehet másképp értelmezni, hogy a bíróság szerint az erdélyi magyarok törekvései nem képezik részét a román nemzetnek. Azt mondta, nem a kisebbség és a többség viszonyát kell rendezni Romániában, hanem az egyenrangú két nemzet kapcsolatát. Kérte, hogy a románok kérjenek bocsánatot az erdélyi magyaroktól a Trianon óta eltelt időszakban ellenül elkövetett bűnökért.
Németh Zsolt Orbán és Tőkés László előadását felvezető beszédében sajnálatát fejezte ki, hogy a román államelnök nem tudott részt venni az eseményen – a köztársasági elnök a korábbi évektől eltérően idén nem kapott meghívott az „Összenő, ami összetartozik” címet viselő rendezvényen –, ugyanakkor bejelentette, hogy Traian Basescu nemsokára Magyarországra látogat.
M. László Ferenc. Hvg.hu

Orbán a Sapientia akkreditációjáról: mondják el Önök, mit segíthetünk, és megtesszük
Mintegy egy órán keresztül válaszolt a közönség kérdéseire a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróelőadásának végén Orbán Viktor és Tőkés László.
Azokra a felvetésekre, amelyek a magyar kormány segítségét kérték a Sapientia akkreditációjának előmozdítására, illetve a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának megerősítésében, a magyar kormányfő azt válaszolta: minden eszköz rendelkezésre áll a segítségnyújtáshoz, csak kellene tudjuk, mit tegyünk. "Románia nem adta meg Önöknek az önálló magyar egyetemet, a saját gyerekünk a Sapientia, találják ki a kari tanácsban és mondják el Önök, mit segíthetünk, és mi megtesszük" – fogalmazott. Ugyanígy a MOGYE esetében is segítenek, csak jó lenne, ha az ott tanító professzorok részéről érkezne ilyen értelmű megkeresés. Ne Budapestről mondjuk meg, mi a baj – minden beavatkozás, amely az érintett meghallgatása nélkül történik, káros lehet – tette hozzá.
Tőkés a Sapientia EMNT akkreditációja kapcsán elmondta, félő, hogy ugyanabban a cipőben jár, mint a Partiumi Keresztény Egyetem. Emlékeztetett, 2004-ben a PKE elnyerte a szakmai akkreditációt, azonban 4 évbe telt, míg megkapta az akkreditációt. „Noha a szakmai akkreditációt megszerezte a Sapientia, félő, hogy egy hasonló politikai játék révén elodázzák az akkreditációs folyamat törvényes véglegesítését” – vélte az EP-alelnök.
Az oktatás terén egy másik problémára is rámutatott: a diákok nem azzal az alaphozzáállással mennek külföldre tanulni, hogy a tanulmányaik elvégeztével visszatérnek szülőföldjükre. Kiürülnek a saját iskoláink, külföldre, Magyarországra mennek tanulni a diákok.
Orbán a kivándorlással kapcsolatban azt mondta: a legóvatosabban kell eljárni egy politikusnak ebben a kérdésben, ahol a nemzet érdekeke versus a „mindenkinek egy élete van” állhat szemben egymással. Tízezrével mennek el Magyarországról egyetemet végzett fiatalok, a kérdés, hogy a magyar kormány képes lesz-e olyan országot felépíteni, ahova érdemes visszajönni. Akkor lehet nemzeti érdeket építeni, ha az egyéni érdekkel is egybecseng; biztatni kell a fiatalokat, hogy menjenek, lássanak világot, ám a kulcs az, hogy utána érdemes legyen visszajönniük. (tudósítónktól) Transindex.ro

Erős anyaország, erős magyar nemzet
A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróakkordja – ezrek helyszíni érdeklődése mellett – Orbán Viktor és Tőkés László együttes "fellépése" volt a Nagyszínpadon, a moderátor feladatát immár hagyományosan Németh Zsolt parlamenti külügyi államtitkár látta el.
Az utóbbi időben megszokott színpadi képből hiányzott Traian Băsescu államfő – már akinek hiányzott –, Németh Zsolt, hogy a találgatásoknak elejét vegye, leszögezte, hogy az erre illetékesek már munkálkodnak a román államelnök őszi budapesti látogatásának előkészítésén. A magyar államvezetésnek és Orbán Viktornak, az Európai Néppárt alelnökének brüsszeli törekvése is egyértelművé teszi, hogy a két ország közötti kapcsolatokat a közös európai integráció érdekében olyan mederben akarja tartani, amely kedvez és lehetővé teszi az anyaország és az elszakított magyar nemzetrészek egyesítését, az utóbbiaknak elősegíti autonómiatörekvéseik és az önkormányzatiság megvalósítását. Egyébként Orbán Viktor beszéde, a kérdésekre adott válaszai is ennek a törekvésnek a jegyében fogantak. A magyar miniszterelnök a magyarság nemzeti ügyeit és az ország sorsának alakulását az Európai Unió egyik meghatározó politikusának szintjére emelte, a világpolitika fő áramlatainak sodorvonalához passzította, semmi olyant nem mondott, amit akár román, akár magyar részről félrement szájjal lehetne értelmezni, hogy valami is "más ország belügyeibe való beavatkozásnak" s ehhez hasonlóknak minősülne. A "sem román, sem magyar" párosítást nyomatékosítani szeretném, mert bizonyos hazai lapok és politikusi állásfoglalások a magyar kormányzati szándékok lejáratásán igen intenzíven munkálkodnak. Orbán Viktor tusványosi záróértekezése ezek következtében más dimenzióba került, mint a Tőkés László EP-alelnöké, aki ez alkalommal sem mulasztotta el, hogy húsz esztendő romániai magyar nemzeti politikai törekvéseinek kudarcait szóvá ne tegye. ("Sem autonómiánk, sem államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincsen, a felemelkedés helyett elburjánzott a korrupció, nem volt időnk szembenézni a múlttal", és így tovább.) Tőkés László konkrétabb és érdesebb, személyi kötődésű kérdésfelvetései ellenére mindkét politikus – különösen Orbán Viktor – az erős nemzet megteremtésének szükségességét és a cél elérésének feltételeit, a nemzeti összefogás szükségességét hangsúlyozta. Sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte, ha nincs erős anyaország, nincs erős Kárpát-medencei magyar nemzet sem – nyomatékosította.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos – Németh Zsolt: autonómia lesz, előbb vagy utóbb
Erdély az egész kárpát-medencei magyar autonómiastratégia szempontjából kulcskérdés: az erdélyi magyarság nagy szolgálatot tesz az egész magyar közösségnek, ha itt sikerül az autonómia terén áttörést elérni – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Tusványosként közismert Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki napján.
Autonómia változó feltételei című nemzetpolitikai kerekasztalbeszélgetésen több kárpát-medencei magyar kisebbségi párt vezetője mellett Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vett. Németh Zsolt leszögezte: arról nincs vita a magyarságon belül, hogy autonómia kell, és optimizmusának adott hangot atekintetben, hogy sikerüljön az autonómiatörekvések terén szót érteni a román politikum képviselőivel. „Racionális politikai osztállyal van dolgunk. A román politikum tudatában van annak, hogy a romániai magyar közösség milyen mértékben tudja befolyásolni az ország stabilitását. Székelyföld Autonóm Tartomány erősíti Románia szuverenitását” – szögezte le a politikus, aki arról is beszélt: a határon túli magyar szervezeteknek „két ligában”, hazájukban és az összmagyar politikai porondon is politizálniuk kell érdekeik érvényesítéséért. Rámutatott: fontos, hogy a differenciált helyzetben lévő magyar nemzeti közösségek mindenhol előrelépést tudjanak elérni az önrendelkezés kivívása terén. „Szlovákiában abnormális módon hiszterizált az autonómia fogalma, ezért segíteni kell a felvidéki magyarokat abban, hogy a szlovák-magyar viszonyt olyan mederbe tereljék, amelyben nem tekintik ördögtől valónak az autonómiát” – fejtette ki.
Kelemen: az autonómia nem cél, hanem eszköz
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az önrendelkezés kapcsán kifejtette: az autonómiát nem célként, hanem eszközként kell tekinteni annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok megmaradhassanak biztonságban, szabadon, magyarként. Kelemen szerint az autonómiacélok kitűzésekor azt kell figyelembe venni, hogy mit akarnak az erdélyi magyarok: Erdélyben, magyarként megmaradni. A politikus emlékeztetett: az elmúlt húsz évben két megoldási lehetőséget vázoltak fel az autonómia elérésére. Az egyik szerint „kijelentjük és megteremtjük”, a másik szerint viszont arra van szükség, hogy lépésről lépésre építsük, keressük a megegyezés lehetőségét a többséggel.
Rámutatott: Erdélyen belül, a Székelyföldön, a Partiumban illetve Közép-Erdélyben különböző autonómiaformákat kell megteremteni, mert más körülmények között élnek az emberek. Sikerként könyvelte el a nyelvi jogok és a nemzeti szimbólumok használatának kivívását, és kijelentette, ezeket a mozaikkockákat összerakva, napi aprómunkával, építkezéssel érhető el az autonómia. Emlékeztetett: a külső körülmények is folyamatosan változnak, így ezek figyelembe vételével kell az eszközöket megteremtenünk a területi, a kulturális vagy a személyi elvű autonómia létrehozásához. „A transzszilván értékekre, a nyitottságra és a párbeszédre kell építeni, és partnereket kell keresni Romániában, a parlamentben. Nekünk ugyanis ahhoz, hogy elérjük céljainkat, a magunk hét százaléka mellé még meg kell szereznünk további 43 százaléknyi támogatást” – ecsetelte Kelemen.
Leszögezte: a célok eléréséhez szükséges Budapest támogatása, az, hogy Budapestnek tekintélye, szava legyen a régióban és az Európai Unióban, ugyanakkor Budapest nélkülünk nem tudja ezt a kérdést megoldani. Szerinte Brüsszel sem kerülhető meg az autonómiaküzdelmek tekintetében, és emlékeztetett, hogy az Unión belüli magyar jelenlét kezdetétől számítva jelent meg a napirenden a kérdés. „Az EU-nak és tagállamainak is kötelességük lesz olyan kereteket megteremteni, amelyek segítik a nemzeti közösségek megmaradását, megerősödését” – vélte. „Napról napra történő építkezés szükséges a Budapest-Bukarest-Brüsszel tengely mentén” – szögezte le.
A romániai közigazgatási átszervezés kapcsán kijelentette: a mai gazdasági régiókat kell koherens gazdasági fejlesztési régiókká átalakítani, és ezekhez a régiókhoz kell majd közigazgatási hatásköröket rendelni. Az eredeti tervekkel ellentétben a nyári parlamenti ülésszakban el nem fogadott kisebbségi törvény kapcsán megjegyezte: az abban foglalt kulturális autonómia intézményes feltételei megteremtésének csak akkor van értelme, ha a kulturális autonómiatanácsok megkapják a szükséges hatásköröket.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, az autonómia kereteinek, eszközeinek megteremtéséről nincs vita a romániai magyarságon belül, és arra buzdított, hogy a jövő szempontjából kulcsfontosságú idei népszámlálás előtt a teljes politikai és civil szféra fogjon össze annak érdekében, hogy minél többen vallják magyarnak magukat. A jövő szempontjából szintén rendkívüli jelentőségűnek nevezte azt, hogy a jövő évi parlamenti választásokat követően is erős parlamenti képviselettel rendelkezzen a romániai magyarság.
Toró: konszenzus és stabilitási paktum kell
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke – némiképp vitába szállva Kelemennel – leszögezte: előbb a Nagyvárad- Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda tengely mentén kell az együttműködést kialakítani, azaz meg kell teremteni a konszenzust a romániai magyar politikai alakulatok között. „Nagyon fontos a nemzeti konszenzus kialakítása: ezt egy erdélyi stabilitási egyezmény keretében kívánjuk rögzíteni” – hangoztatta. Szükségesnek nevezte, hogy az autonómia ügyét megtisztítsák a pártpolitikai sallangoktól, és emlékeztetett: ott, ahol sikerült konszenzust elérni, történt előrelépés, ahol nem, ott ezt a többség kihasználta ellenünk. Leszögezte: konszenzus nélkül nincs siker. „A politikai konszenzusteremtés alapja Neptun feloldása lehetne” – utalt az RMDSZ akkori vezetői és a román kormánypártok közötti, a 90-es évek elején a Fekete-tenger partján lévő üdülővárosban megkötött paktumra.
Toró szerint az RMDSZ-en belül nem születtek olyan döntések, olyan önrendelkezésről szóló javaslatok, amelyek az összes, belső és külső csoport konszenzusát bírták volna, és a két út közül – az egyik a közösségi autonómiát állítja a politika homlokterébe, a másik nem határoz meg koherens keretet, ehelyett beépül a bukaresti politikai elitbe, és ott alkud ki bizonyos engedményeket – az utóbbit választotta. Úgy vélte, ennek nyomán az erdélyi magyar eliten belül is vannak ellenérdekeltek az autonómiában, mivel őket kapcsolatrendszerük Bukaresthez fűzi. „Ezt az ellentmondást föl kell oldani” – állapította meg. „Meg kell próbálni közösen fellépni a régióátszervezés ügyében, a kamarillapolitika révén ugyanis nem lehet stratégiai eredményeket elérni. A nemzeti minimumot tartalmazó erdélyi stabilitási egyezmény kidolgozásába és megvalósításába a civil szférát, és a felsőoktatás képviselőit is be kell vonni” – mondta. „Budapest csak akkor tud támogatni, ha sikerült kialakítani a konszenzust” - vonta le a következtetést Toró. Hozzátette: a kisebbségi törvény RMDSZ által kidolgozott tervezete 2012-ben látványosan elbukik majd a parlamentben, mivel választási év van. A bukás egyik okát ugyanakkor abban látja, hogy kidolgozásakor nem volt meg a nemzeti konszenzus.
Autonómiától a nacionalista hisztériáig
A Kárpát-medence különböző régióiból érkezett magyar pártelnökök is felvázolták a beszélgetés során, milyen problémákkal küszködnek. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke arról beszélt, hogyan próbál a délvidéki magyarság a Belgrád által biztosított, korlátozott autonómialehetőségekkel élni. Elmondta, a Magyar Nemzeti Tanács munkáját, presztízsét javítja az új magyar kormány hiteles politikája, az, hogy nemzetpolitikai szempontból beváltotta korábbi ígéreteit, és az is, hogy támogatja Szerbia EU-csatlakozását. Leszögezte ugyanakkor: azt, hogy mit akarnak elérni, a határon túli magyar közösségeknek kell megfogalmazniuk. „Fontos, hogy Budapest támogasson az autonómia kivívásában, de ezt a feladatot helyettünk nem tudja ellátni” – szögezte le. Mint elmondta, a nemzeti tanács kétéves stratégiai tervet dolgoz ki az oktatás, a tájékoztatás és a művelődés terén, megkeresik a kisgyerekes családokat, hogy meggyőzzék őket: írassák gyermeküket magyar iskolába, az egyetemre bejutott hallgatók közül pedig mindenki ösztöndíjat kap, hogy ezáltal újratermeljék a magyar értelmiséget. Emellett megkezdődött az oktatási és művelődési intézmények alapítói jogainak átvétele is.
Berényi József, a pozsonyi parlamentből a tavalyi választásokon kiesett Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint a Híd-Most szlovák-magyar vegyespárt mandátumszerzése ellenére hosszú távon a vegyespártok sikere nem biztosított, mert a magyar kérdésekben már a párton belül kompromisszumkényszer van, így, miután még a szlovák pártokkal is meg kell állapodni, csak „a kompromisszum kompromisszumának a kompromisszuma” alakul ki, ami végül nem elégséges megoldásokhoz vezet. Ilyennek nevezte az új nyelvtörvényt is, ami néhány kedvező cikkelye ellenére számos téren visszalépést is jelent. Leszögezte: az autonómia ügyéről csak úgy lehet érdemben tárgyalni, ha valamilyen módon sikerül rábírni a szlovák politikusokat, hogy árukapcsolás formájában, valamilyen ellenszolgáltatásért cserében támogassák a magyar törekvéseket.
A kárpátaljaiak helyzetéről Kovács Miklós, a Kárpátaljai magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Brenzovics László alelnök beszélt. Mint elmondták, náluk mostanra megfordult a kedvező trend: míg a 90-es évek elején sikerült kedvezményeket kivívni, mára megerősödött az ukrán nacionalizmus és a magyarellenesség, ami néha hisztérikus sajtótámadásokban és a kettős állampolgárok hatósági zaklatásában nyilvánul meg. Ennek ellenére a jövő évi választásokon ismét esély mutatkozik a parlamentbe való bejutásra, és ott is igyekeznek rábírni a magyar szülőket, hogy gyerekeiket küldjék magyar iskolába.
A beszélgetés záró következtetését Németh Zsolt vonta le, kijelentve: az autonómia nem követelés, hanem prognózis. „Autonómia lesz, előbb vagy utóbb” – szögezte le.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Egyetemek: van elég felvételiző
A gyenge érettségi eredmények ellenére nem csökkent a felvételizők aránya a nagy népszerűségnek örvendő kolozsvári felsőoktatási intézményekben, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) azonban húsz százalékkal kevesebb a jelentkező.
ár még nem ért véget a beiratkozási időszak, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem legtöbb karán a tavalyi beiratkozási adatokhoz hasonlóan számottevő túljelentkezést regisztráltak – derült ki a felsőoktatási intézmény rektorátusának közleményéből. Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese a Krónikának elmondta: a magyar tagozaton várakozásaiknak megfelelően csaknem azonos a tavalyival az eddig beiratkozottak aránya. Hozzáfűzte, a kisebb egyetemeknél előfordulhat, hogy kevesebben iratkoznak be, azonban az ország négy legnagyobb egyetemét, köztük a BBTE-t a demográfiai hullámvölgyek sem szokták érinteni.
Az egyetem közleménye szerint a legtöbben a politológia és jogi karra iratkoztak be, az itt oktatott szakokon hatszoros volt a túljelentkezés a tandíjmentes helyekre. A legkevesebben a környezettudomány és kémia szakokra jelentkeztek, itt egyelőre alig van túljelentkezés 1,15, illetve 1,39 diák jut egy tandíjmentes helyre.
Senki sem jelentkezett Székelyudvarhelyen
A kolozsvári egyetem kihelyezett karain már jóval kisebb az érdeklődés. A Székelyudvarhelyen meghirdetett matematika–informatika szakra például senki nem jelentkezett. A kihelyezett tanszék vezetői csak találgatni tudnak, hogy miért ennyire népszerűtlen az újonnan elindított szak. „Tizenöt államilag támogatott helyet hirdettek meg. Nem értem, miért nem iratkozott be senki. Talán a sikertelen érettségi is hozzájárult, de talán a nagyobb reklám is jól jött volna, vagy egyszerűen nincs még hagyománya a szaknak” – mondta a Krónikának dr. Antal Sándor, a matematika–informatika szakra történő felvételi lebonyolításával megbízott pedagógusi szak tanulmányi igazgatója. Ezzel szemben a már tizenkét éve Udvarhelyen működő tanító és óvónői szakra a várakozásoknak megfelelően iratkoztak be a frissen végzettek. A meghirdetett hatvan nappali tagozatos helyre hetvenen jelentkeztek, a harminc távoktatási helyre pedig huszonhárman.
Mint ismeretes, korábban a BBTE Csíkszeredában működtette a matematika–informatika szakot, de az egyetem vezetősége tömbösíteni igyekszik a kihelyezett tagozatokat, így idén Udvarhelyen indulna a szak. Egyelőre azt remélik, hogy az őszi pótfelvételi még javíthat a helyzeten.
Zavartalan beiratkozás a Sapientián
A gyenge érettségi eredmények a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) felvételiét sem befolyásolták. „Tavalyhoz képest gyakorlatilag semmilyen visszaesés nincs, ami a beiratkozó diákok létszámát illeti” – közölte a Krónikával Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának dékánja. Mint mondta, nem tartottak különösebben az esetleges létszámhiánytól, hiszen az erdélyi és partiumi magyar gimnazisták sokkal jobb eredményeket értek el az országos átlagnál, mintegy 67 százalékuknak sikerült az érettségije. „Az, hogy egy picit komolyabban veszik az érettségit, nekünk egyetemi oktatóknak még jó is, mert hosszú távon azt jelentheti, javul a minőség, a gyenge felkészültségű gimnazisták nem iratkozhatnak be automatikusan az egyetemekre” – nyilatkozta lapunknak Tonk Márton. Arról is beszámolt, hogy a foto - film - média szakon már most túljelentkezés van, de a kolozsvári kar másik három szakára is szép számban jelentkeztek diákok, ugyanakkor biztosan maradnak helyek az őszi beiratkozási időszakra is, de ezek valószínűleg tandíjkötelesek lesznek.
Kevés jelentkező a PKE-n
Ezzel szemben a másik magyar magánegyetemen, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen mintegy 20 százalékkal csökkent a beiratkozottak száma tavalyhoz képest – tudtuk meg Nyíri Enikő titkárságvezetőtől, aki ezt az idei rossz érettségi eredményeknek tudja be. A szerdán lezárult beiratkozáson 280 végzős nyújtotta be a mappáját. Legnépszerűbbnek idén is azok a szakok bizonyultak, amelyeket minden évben a legtöbb hallgató keres: az angol, a menedzsment, a turisztika és a képzőművészet, illetve az idén másodjára felvételit hirdető magyar nyelv és irodalom szak – az elmúlt esztendőktől eltérően azonban idén e szakok egyikére sem volt túljelentkezés. Minden szakon a meghirdetett helyek száma alatt maradt a jelentkezők létszáma, ezért szeptember elsejétől kezdődően minden szakon szerveznek pótfelvételit.
Nagy jegyek az orvosin
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), ahol már lezajlott a felvételi, idén is nagy volt az érdeklődés, mintegy három jelölt jutott egy helyre, és kevesen jutottak be 9-es alatti átlaggal. Orvosi szakon magyar tagozaton 131 tandíjmentes hely telt meg, a bejutóknak 9,98 és 9,04 közötti átlaga volt. 16 vizsgázó tízest kapott az írásbeli vizsgán. Fogorvosi szakon 35 végzős jutott be államilag támogatott helyre 9,26 és 8,08 közötti átlaggal, míg 37-en tandíjköteles helyen folytatják tanulmányaikat. 35 tandíjmentes hely volt meghirdetve gyógyszerészi szakon is, míg újabb 17 végzős költségtérítéses helyre jutott be. A felvételizők péntekig nyújthatták be az óvásokat, a végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

A román kormány botrányosan gáncsolja a Sapientiát. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet számtalan hátrány éri a végleges akkreditáció késleltetése miatt
Szomorú születésnapot ünnepel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: pontosan egy évvel ezelőtt, a Tusványosi Szabadegyetemen jelentette be ünnepélyesen dr. Dávid László rektor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (RFMÜ) elfogadta az intézmény akkreditációját. Ettől a pillanattól a végleges akkreditáció ügye a politikum térfelén pattogott, és egy év alatt emiatt nem történt semmi.
Nagy kérdés, hogy a kormányon lévő, és a magát minden erdélyi magyar érdeket képviselő szervezetnek nevező RMDSZ képviselői, miért nem tudták megsürgetni a folyamatot, ami Romániában más magánegyetemek esetében átlagosan négy hónapos procedúra. Egyebek mellett, a késlekedés okairól és annak az egyetem számára káros következményeiről a felsőoktatási intézmény vezetőjével, Dávid Lászlóval beszélgettünk.
– Az akkreditáció szakmai folyamata már tavaly júniusban lezárult. Ez röviden azt jelenti, hogy az RFMÜ bizottsága meglátogatta egyetemünket, elvégezte az ilyenkor szokásos felméréseket, megadta a jóváhagyását és javasolta a Sapientia intézményes akkreditációját. Ezután a bizottság a javaslatot átküldte a román kormánynak, pontosabban az oktatásügyi minisztériumnak. A szaktárcának az lett volna a feladata, hogy kidolgozzon egy olyan törvénytervezetet, amelyben javasolja az akkreditált Sapientia magánegyetem létrehozását. Múlt év októberéig minden esetleges, de főként az intézményünk vagyoni helyzetére vonatkozó kérdést tisztáztunk a minisztériummal, és azóta ketyeg az óra. Négy hónapi várakozás után Lányi professzor úrral közösen felkerestük a minisztert, aki adminisztrációs okokkal magyarázta a törvénytervezet elkészítésének csúszását. A dokumentáció végül márciusra készült el, azóta a kormány jóváhagyására várunk. A tervezetre előzőleg áldását kell adja többek között a pénzügyi és a munkaügyi minisztérium is, és bár ezek formális dolgok, a kormányhoz még nem jutott el a beadvány.
– A beiktatás késlekedése mögött lát-e szándékosságot, vagy tényleg ilyen lassan őrölnek a bürokrácia malmai?
– Tudomásunk szerint mostanáig egyetlen egyetem esetében sem húzódott el ilyen hosszasan az akkreditációs folyamat. A gyakorlatban az eljárás általában négy hónapig tart, amely időintervallumba a parlamenti jóváhagyás is belefér. A kormány beleegyezéséhez a – parlamenti szavazással ellentétben – nincs szükség politikai egyeztetésekre, hiszen az egész procedúra egy egyszerű adminisztratív dolog. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) esetében is, nem a kormány jóváhagyása miatt késett négy esztendeig az akkreditáció, hanem a két ház szakbizottságainak lassú munkájáért. Sokszor megtörtént, hogy a bizottságokban nem volt meg a megfelelő kvórum, és a nagyváradi kollégák teljesen feleslegesen utaztak Bukarestbe. Mi még ettől is messze állunk, hiszen ahhoz, hogy a bizottságok elé kerülhessen ügyünk, már rég meg kellett volna kapnunk a kormány jóváhagyását. Éppen ezért legnagyobb fájdalmunk az, hogy az RFMÜ nagyon jó minősítése – amely sokat nyomhatna a latban a parlamenti viták során –, az időhúzás miatt egyre veszít súlyából, jelentőségéből és lassan a homályba vész.
– Sokan azt hihetik, hogy a végleges akkreditáció kérdése csak formális ügy, hiszen az egyetem működik, a diákok végeznek. Mégis: milyen hátrányai származnak az intézménynek a huzavona miatt?
– A többszörösen megreformált tanügyi törvény és az átszervezések értelmében a romániai egyetemeket rangsorolják. Ebben a versenyben, mert nyugodtan annak nevezhetjük, nem akkreditált egyetem nem indulhat. Ha megkaptuk volna a végleges működési engedélyt, akkor a három kategóriából már megcélozhatnánk a középsőt, vagyis azt, amelyik az oktatással és tudományos kutatással foglalkozó egyetemek szintjét jelenti. Így viszont kénytelenek leszünk a legalsó szintről kezdeni a vetélkedést, ami számos hátránnyal jár. A kutatási elismeréssel bíró intézmények jobb esélyekkel pályázhatnak, tanáraik előmenetelében és megítélésében nagyobb elismerésben részesülnek. Közérthetőbben fogalmazva: egy campust nagyon könnyen visszaminősíthetnek alapképzést nyújtó intézménnyé, például főiskolává, az igazi egyetemek pedig oktatással és kutatással is foglalkozhatnak. Ebben rejlik a huszonkettes csapdája: nem indíthatunk mesterképzést és doktori iskolát, amíg nincs meg az akkreditáció, de a jó minősítés előfeltétele éppen a maszterátus és a doktori képzés létezése volna.
– A rangsoroláson és az egyéb adminisztratív kényelmetlenségek mellett milyen további hátrányok érik a Sapientiát?
– Egyik legnagyobb gondunk az, hogy a diákjaink nem nálunk államvizsgázhatnak. Az imént vázolt okok miatt mesterképzésüket is más egyetemeken kell elvégezzék. Mi annak idején teljes értékű egyetemi képzést építettünk ki. A Sapientia induláskor Romániában még nem volt kétszintű a posztliceális oktatás, és ezért négy, illetve ötéves képzéseket hirdettünk meg, amelyekre megkaptuk a hivatalos engedélyeket. Magyarán: minden feltételt teljesítettünk a mesterképző szint teljesítéséhez és működtetéséhez. Nemcsak azért vállaltuk a kétszintes oktatást, mert az kötelező volt, hanem azért is, mert bíztunk benne, hogy belátható időn belül megkapjuk az akkreditációt, és akkor ez a struktúra nem vet vissza bennünket. Az eddig felsoroltakon kívül jelentős hátrányt jelent a diákösztöndíjak elérhetetlensége. Az Erasmus, illetve Socrates ösztöndíjak csak az akkreditált egyetemek diákjainak lehívhatóak Romániában. E hátrányok összessége rendkívül kellemetlenül érinti egyetemünket.
– Felelevenítené a végleges akkreditációs folyamat főbb stációit?
– A beadványt tavaly télen nyújtottuk be, a bizottság márciusban, áprilisban és májusban több ízben is vizsgálódott intézményünknél. Az RFMÜ végleges döntése éppen a múlt évi Tusványos idejére esett, amit ott Markó Bélával és Tőkés Lászlóval közösen, nyilvánosan és nagy örömmel be is jelentettünk. Keserűen mondom, hogy a döntés egyéves évfordulójára készülünk. Mindenki arra számított, hogy az idén már nem idegenben kell államvizsgázzanak a diákjaink. Sajnos nem így történt.
– A magyarországi szociálliberális kormányzatok köztudottan megnyirbálták a Sapientia költségvetését. Mi a helyzet most az egyetem finanszírozásával? Kaptak-e valamilyen visszamenőleges póttámogatást a jelenlegi anyaországi kormányzattól?
– Visszamenőleg semmilyen kiegészítő támogatást nem kaptunk. Viszont az új kormány visszaállította az eredeti anyagi segítség hátterének volumenét, vagyis az évi kétmilliárd forintot. Az infláció miatt ez az összeg nyilván kevesebbet ér, mint az egyetem indulásakor. A gesztus viszont jelzésértékű: figyelnek ránk, és megbecsülik a munkánkat. A támogatás a Sapientia Alapítványhoz érkezik, és ebből részesedik a PKE is, egy régi egyezségünk alapján a következő arányban: a mi egyetemeink közül a kolozsvári 10, a marosvásárhelyi 30, a csíkszeredai 30, míg a nagyváradi PKE 30 százalékban. Ami újdonság: a törzskeret mellé eszközvásárlásra is kaptunk engedélyt, amivel részben ki tudjuk egészíteni azokat a hiányosságainkat, amikre az elmúlt években nem voltak anyagi lehetőségeink. Ilyen háttérrel lehetőségünk nyílik bizonyos kötelező fejlesztések elvégzésére vagy legalábbis azok elkezdésére. Ilyen a kolozsvári új kari épület, a marosvásárhelyi diákbentlakás, és a csíkszeredai épületünk felújítása, szigetelése. Kolozsváron a Tordai-úton szeretnénk építkezni, aminek költségeibe a korábban erre kiszemelt ingatlanunk árát szeretnénk beforgatni. A gazdasági válság folytán kialakult alacsony telekárak miatt vártunk az eladással, de úgy tűnik, végre találtunk egy komoly vevőt, és hamarosan nekifoghatunk az alapozásnak a Tordai-úton.
– Amennyiben meglesz a végleges akkreditáció, számíthat-e a Sapientia valamilyen romániai állami támogatásra?
– Személyesen jogos elvárásnak tekintem a román állam hozzájárulását. Az új tanügyi törvény értelmében az állam támogathatja a magánegyetemeket, és nagy valószínűséggel ezt a minőséghez fogja kötni. Az idei katasztrofális érettségi után persze lehet általánosan vitatkozni az oktatás minőségéről, de ilyen szempontból talán még a javunkra is válhatnak azok a kritikák, amelyek szerint a Sapientia egy nehéz, más intézményekhez képet túl igényes egyetem. Ha ez az igényesség a megfelelő módon kerül be a köztudatba, azt hiszem, joggal reménykedhetünk a román állam támogatásában.
– Ha már az érettségit említette, milyen befolyással lesznek ezek az eredmények az idei Sapientiás felvételikre, és milyen az egyetem PR-ja?
– Évek óta figyelemmel kísérem az érettségizők eredményeit, és az a szomorú tapasztalatom, hogy a hozzánk bejutó végzősök jó része felkészületlensége miatt kiesik az első éven. Általában: aki abszolválja a második évet, el is végzi az egyetemet. A rossz érettségi átlag fő okát a szaklíceumok rossz teljesítményében látom. A kollégákkal konzultálva kiderült, a hozzánk szaklíceumkból jelentkezők aránya harminc százalék alá esik. Közülük tehát – nagyobb elvárásaink miatt – eddig is kevesen választották a Sapientiát. Egy marosvásárhelyi példát említenék: ott az egyik szaklíceumban távközlési osztály működik, és mivel mi is indítottunk hasonló szakot, azt hittem, az egész tagozat nálunk fog jelentkezni. Ezzel szemben mindössze két tanuló iratkozott be hozzánk. Ezek az elmúlt években kialakult beiratkozási tapasztalataink. Idénről még nincsenek és nem is lehetnek adataink, de valószínűleg nem lesznek nagy eltérések a korábbi esztendőkhöz képest. Nem hinném, hogy a jelentkezők megoszlása az egyetem hibás PR-tevékenységének köszönhető, hiszen a legjobb PR az, hogy a nálunk végzettek szakmailag miként érvényesülnek a továbbiakban. Az önreklámozásnak vannak árnyoldalai is, és messzemenően el szeretnénk kerülni annak a látszatát, hogy lasszóval akarjuk a diákokat idefogni. Mindezek ellenére az idén, a szabad kezet kapott ifjú kollégáink által összeállított reklámfüzetünket az erdélyi középiskolák zömében a legjobbnak minősítették. A fiatalok nagy része manapság a világhálóról tájékozódik, ezért PR-tevékenységünket igyekszünk a folyamatosan frissülő honlapunkon súlypontozni, ahol a sikereinket is próbáljuk minél szélesebb körben nyilvánosságra hozni: a tantárgyversenyeken való sikeres részvételünket, fiatal tanáraink sikeres pályázatait, az új értelmiségi generáció felnevelésében vállalt szerepünket. Kevés más egyetem büszkélkedhet azzal, hogy az oktatással párhuzamosan a fiatal tanárait is képezi, akik az idősebb, sorra nyugdíjba vonuló generáció tagjait pótolják.
– Lesz-e az idén tandíjemelés, indulnak-e új szakok a Sapientián?
– Nem lesznek új szakok, minden beiskolázási feltétel a tavalyihoz hasonló, így a tandíjak összege sem változik. Közvetlen célunk egyértelmű: az idén beiratkozóknak és a már bentlévő hallgatóinknak is mesterképzési lehetőséget fogunk biztosítani. Legközelebbi beszélgetésünk alkalmából valószínűleg már arról fogok beszámolni, hogy milyen mesterképzőket indítunk.
– Visszakanyarodva beszélgetésünk elejéhez: milyen konkrét ígéretek és dátumok hangzottak el a végleges akkreditáció ügyében?
– A tanügyminisztérium elvégezte a feladatát, érdemi nyilatkozatokat két esetben hallottunk az érdekképviseletet is ellátó RMDSZ részéről. Markó Béla miniszterelnök-helyettes egy kolozsvári iskolai ünnepségen a kormány döntéshozatalának dátumaként az őszi, vagyis a 2011-es szeptemberi ülésszakot jelölte meg. Kelemen Hunor szövetségi elnök pedig egy marosvásárhelyi értelmiségi találkozón a tervezet jóváhagyását 2012 tavaszára jósolta. Az évzáró ünnepségünkön is elmondtam: nagy áldozatot jelentett számunkra ez az elvesztegetett év, és semmiképpen nem szeretnénk még egyet így, végleges akkreditáció nélkül átélni.
Jakab Lőrinc. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felcsúttól Tusványosig
Az elmúlt éveknél alacsonyabb érdeklődés mellett zajlott Tusványoson Orbán Viktor és Tőkés László közös fellépése. Akik azonban ott voltak a szombati eseményen, nem csalódtak várakozásaikban: Orbán és Tőkés ezúttal is „kitett magáért”.
Aki a tusványosi táborban járt a diáktábor „fénypontjának” tekintett magyar miniszterelnöki fellépés előestéjén is, végigcsápolva a péntek esti Edda-koncertet, kifejezetten üresnek találhatta másnap délelőtt a tusnádfürdői Univers kemping nagyszínpadát.
Orbán Viktor és Tőkés László európai parlamenti képviselő közös fellépésére ugyanis ezúttal negyedannyian sem voltak kíváncsiak, mint Pataky Attilára és legendás együttesére. Az elmúlt éveknél alacsonyabb érdeklődést alighanem Traian Băsescu távolmaradása is okozhatta: idén a román államfőt a 22. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor szervezői nem hívták meg a magyar kormányfőnek „tercelni”.
A Németh Zsolt államtitkár által moderált tusványosi fórumon Tőkés László és Orbán Viktor vett részt. Traian Băsescu széke üresen maradt
Példás büntetés a „hazaárulóknak” Akik azonban ott voltak a Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár által moderált szombat délelőtti eseményen, nem csalódtak a várakozásaikban: Orbán és Tőkés ezúttal is kitettek magukért. Kijutott a jóból az „erdélyi magyarságot eláruló” RMDSZ-nek és a hazaárulóknak, határokon innen és túl – akiknek Tőkés példás büntetést, elszámoltatást ígért –, de kijutott a Magyarország és a világ levegőjét fertőző „internacionalistáknak” is, a földkerekség új korszakának eljövetelét kozmikus képekben vizionáló Orbán révén.
A magyar miniszterelnök hosszan ecsetelte a tábor zárónapján „az erős állam és a mögötte álló erős nemzet” közötti összefüggéseket. Orbán Viktor előadásában kifejtette: az egész világ egy új korszak határán áll, korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek.
„Ez a korszakváltás az előző korszak összeomlásával fog megtörténni. A nyugati világban ugyanis az államadósság olyan mértékűvé válik, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni. A most véget érő korszakban sokan azt hitték, hogy a gazdasági növekedés és a fogyasztás korlátlan mértékben fokozható, a piaci verseny átalakult fogyasztási versennyé, de a vagyonok és az erőforrások nem nőttek ezzel arányosan” – fogalmazott a magyar kormányfő.
Kozmopolita jólét helyett nemzetépítő munka
Orbán Viktor szerint az újonnan felépülő új korszakban az államnak merőben új szerepe lesz a gazdaságban, amelyet az államnak kell újjászervezni, megteremtve a „munkaalapú társadalmi rendszert” a „pazarló, fedezet nélküli fogyasztást gerjesztő jóléti állam” helyett. „Sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte” – ismételte meg tézisét a magyar kormányfő, majd – átvéve a román kormánypárti retorikát – azt kezdte ecsetelni, hogyan figyeli irigykedve Európa az átütő magyar sikereket.
„Magyarország minden más európai országot megelőzve adta meg a helyes választ e korszakváltásra - szögezte le Orbán Viktor, aki szerint az utóbbi időszak főbb budapesti döntéseinek helyességét az európai országok kezdik sorra felismerni és leutánozni. A magyar kormányfő példaként említette a bankadó és a válságadó bevezetését, a nyugdíjalap államosítását, illetve a médiatörvényt – ez utóbbit egyébként szerinte London mintaként alkalmazza majd az új nagy-britanniai sajtószabályozás kidolgozásakor.
Orbán a budapesti sikerek közé sorolta a kettős állampolgárság megadását, az új alkotmány és az új közteherviselési rendszer kidolgozását, az államadósság csökkentését és a demográfiai hanyatlás megállítását célzó erőfeszítéseket. Idézte az idei tábor mottóját, amely szerint “összenő, ami összetartozik”, és úgy vélte, hogy éppen az említett korszakváltás legfontosabb következménye lesz a magyar nemzet “összenövése”.
Vélhetőleg ezt az “összenövést” volt hivatott szimbolizálni az Orbán Viktor szülőfaluja, a Fejér megyei Felcsút község népes és zajos delegációjának jelenléte is a székelyföldi Tusnádon zajló táborban...
Tőkés: területért jogokat!
A magyar kormánypártnak, a Fidesznek a határon túli magyar politikai alakulatokkal való kapcsolatainak kérdéskörét Orbán alig érintette, csupán a hallgatóságtól érkező kérdésekre adott válaszaiban tért ki erre, igen óvatosan fogalmazva. „Az egység felé az elkülönülés utáni együttműködés rendszere is elvezethet” – vélekedett egy azt firtató kérdésre válaszolva, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek közül melyikkel van jóban a magyar kormány.
Tőkés László azonban nem óvatoskodott: az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a tőle megszokottnál is lendületesebben sorolta az RMDSZ-szel szembeni vádjait. Mint fogalmazott, az RMDSZ „totalitárius egységet“ akar rákényszeríteni az erdélyi magyarságra, és – felidézve a kilencvenes évek közepének politikai eseményeit és retorikáját – azt hányta a „neptunista RMDSZ-vezetők” szemére, hogy „jobban szót ért a román pártokkal, mint saját magyar atyafiaival”.
Tőkés úgy vélte, hogy az elmúlt két évtizedben kevés maradandó eredmény született Romániában. „Se autonómiánk, se államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincs” – hangoztatta az egykori püspök, aki úgy vélte: Romániában máig nem zárult le a posztkommunista korszak, amiért szerinte szintén az RMDSZ hibáztatható.
Ami a többségi románsághoz való viszonyt illeti, Tőkés arról beszélt, hogy a románoknak bocsánatot kellene kérniük a magyaroktól a Trianon óta elszenvedett sérelmek miatt, és a romániai magyaroknak úgy kell leülniük tárgyalni a románokkal, „mint nemzet a nemzettel”, nem mint kisebbség a többséggel. Ezt a tézisét megtoldotta a románoknak szóló, követelő hangnemben előadott ajánlatával: „Ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk cserébe. Területért – jogokat! Területért – jogokat!” – nyomatékosította a volt püspök.
Különböző utakon az autonómiához
A szombati „Orbán-koncertet” megelőző napon, pénteken Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tusványosi jelenléte és fellépése váltotta ki a legnagyobb érdeklődést a politika iránt érdeklődő táborlakók körében. Kelemen a határon túli magyar vezetők részvételével megtartott nemzetpolitikai kerekasztalon vett részt, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai vezetők társaságában. Az RMDSZ elnöke elsősorban az erdélyi magyar közösség azon igényéről beszélt, hogy „itthon, magyarként, szabadon és biztonságban” akar élni.
„Ehhez az elmúlt húsz év megteremtette az alapvető feltételeket, az autonómia eléréséhez pedig meg kell vizsgálni, melyik a járható út” – hangsúlyozta Kelemen, aki az előtte felszólaló Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetsége elnökének mondandójához csatlakozott, miszerint „az autonómiát napi munkával, következetességgel lehet elérni”.
A konfrontáció politikáját tartotta az előtte felszólalókkal szemben szükségesnek Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. Berényi arról beszélt, hogy a szlovák politikai erők magyarok nélküli szlovák nemzetállamot igyekeznek építeni, ezért a vajdasági magyar érdekérvényesítési lehetőségekkel szemben Szlovákiában nincs lehetőség a partnerség kialakítására.
Kovács szintén a kisebbségek megalkuvások nélküli érdekképviseletének szükségességéről beszélt. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke kifejtette: az autonómiához vezető út kérdésében erős alapra épülő nemzeti konszenzust kell teremteni, egyfajta „stabilitási egyezményt” kellene kötni az erdélyi politikai szervezetek között, meghatározva a „nemzeti minimumot”.
Nacionalista uszításra alkalmas árut koboztak el Csibi Barnától
Illegálisnak minősített árpád-sávos zászlókat és irredenta propaganda-anyagokat koboztak el a román hatóságok Tusványoson Csibi Barnától. Az Avram Iancu jelképes felakasztásával elhíresült csíkszeredai fiatalember közvetlenül az Orbán Viktor és Tőkés László beszédének is helyet adó nagyszínpad mellett állította fel standját.
A Székelyföld nem Románia! feliratú, valamint a Romániát Erdély nélkül ábrázoló térképpel illusztrált pólók, rovásírásos kiadványok iránt a nyári egyetem első három napján gyér volt az érdeklődés.
A hatóságok képviselői pénteken váratlanul érkeztek a tábor területére, és elkobozták a Csibi által forgalmazott pólókat, a rovásírásos kiadványok egy részét, mert úgy érveltek, ezek nacionalista uszításra alkalmasak. A volt pénzügyőr utóbb arra panaszkodott, hogy 3000 lejes kár érte a hatósági akcióval.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Összenő?
Ki-ki eldöntheti magában: hogyan élte és éli meg a magyar nemzethez való tartozását. Furcsa, de magam Ceusescu diktatúrájában éreztem legerősebben, hogy a magyar nemzethez tartozom!
Ki-ki eldöntheti magában: hogyan élte és éli meg a magyar nemzethez való tartozását. Furcsa, de magam Ceusescu diktatúrájában éreztem legerősebben, hogy a magyar nemzethez tartozom! Akkor, amikor állandóan ütöttek bennünket, rombolták falvainkat, bezárták iskoláinkat, magyar nemzetiségű románnak neveztek, az újságban nem volt szabad leírni, hogy Nagyvárad vagy Kolozsvár, csak a román megfelelőjét. Amit sokan elfelejtettek: magyar diákok csak románokkal mehettek kirándulni, különben nem kaptak autóbuszt!
A sok megaláztatásra az én válaszom is az volt, mint a legtöbb erdélyi magyaré: azért sem olvadok be, azért is csak jobban ragaszkodom ahhoz, ami a miénk! S azért sem vándorolok ki, nem hagyom itt szülőföldemet, felmenőim sírját és a gyámolításra szoruló öreg szülőket, azért sem lököm át a határon gyermekeimet, hogy ezzel örömöt szerezzek a hatalomnak, inkább a változásban bízva, százezrekkel tűröm az ütéseket.
Közben többet jártam templomba, hangosabban énekeltem a zsoltárokat, s ahol csak lehetett, kijátszottuk vagy megkerültük a rendelkezéseket, Oradea helyett Ady városát, Kolozsvár helyett kincses várost írtunk. A leadott kérvényen nem kirándulni, hanem „gyógyfüvet gyűjteni” vittük kisiskolás gyermekeinket. Aztán a Túr zugában csak úgy fújtuk velük a szép magyar népdalokat.
Soha nem jutott eszembe, hogy valamilyen papír, netán parlamenti határozat kellene igazolja azt , ami számomra természetes: a magyar nemzet része vagyok, még akkor is, ha Trianon Romániába kényszerített. Mert azt sem kell törvénybe iktatni, hogy a Nap reggel felkel és este lenyugszik! Aki törvényt hoz róla, valami mögöttes célja van, nemde?
A német is német Tanzániában, az angol is angol Nepálban! Ha a tudat mélyén mégis ott lappangott valami, azt Antall József egy rövid mondattal ügyesen megoldotta:„Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke vagyok!”. Tehát az enyém is!
Úgy érzem, össze vagyok nőve a nemzettel, még akkor is, ha minden pereputtyom itt él a közelemben, Szatmárban. Hogy ritkábban megyek az anyaországba, mint a rendszerváltás utáni években, annak egy oka van: taszít az ottani megosztó szellem és kirekesztés, amit az utóbbi években sikerült hozzánk is átplántálni!
Ezért, ha tartalmát el is fogadom, cinikusnak tűnik az Összenő, ami összetartozik felirat a tusványosi fősátoron, akkor, amikor a főszervező, a pesti kormánypárt nem támogatja a legnagyobb befolyással (és szavazati megerősítéssel) rendelkező erdélyi magyar pártot! Világos: úgy kíván egyesíteni bennünket, ha az ő engedelmes nyájába terelődünk. Ami, merjük kimondani, inkább a diktatúrához hasonlít!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Aláírásgyűjtés a MOGyE-n elvett magyar helyekért
Mint már tudjuk, miután megbukott a magyar tagozat indítása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (a többségben lévő román szavazatok miatt) újabb botrány volt a felvételi eredményhirdetésekor.
Ekkor derült ki ugyanis, hogy az Általános Orvosi Karon a 80 fizetéses helyet mind a román szekcióra felvételiző diákok kapták meg. Mindezt annak ellenére, hogy a felvételi napjáig minden plakáton, tájékoztatón, honlapon úgy szerepelt, hogy a helyek egyenlően oszlanak meg a román és magyar vonal között. Mindezt az egyetem román vezetősége a teljes magyar tanári kar – beleértve a magyar vezetőséget – tudta nélkül döntötte el.
Megkérlek, ha egyetértetek a gondosan megfogalmazott petícióval, írjátok alá és terjesszétek minél szélesebb körben!
Hlavathy Kata MMDSz elnök. Erdély.ma

Tőkés a kisebbségi jogokat nem követelheti területvesztésre hivatkozva
Lapvélemény
Tőkés Lászlónak el kell fogadnia, hogy a román forradalom hőse, nem pedig a magyarországié, és hogy az Európai Parlamentben is Romániát képviseli, így a kisebbségi jogokat nem követelheti Magyarország területvesztésére hivatkozva – írta hétfőn a România libera című napilap.
Az Európai Parlament (EP) alelnöke a Tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati előadásán jelentette ki: "ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk cserébe, beleértve a korlátozott nemzeti önrendelkezéshez, az autonómia valamennyi fajtájához való jogot".
Ovidiu Pecican kolozsvári történész, a lap publicistája kifejti, hogy első látásra komolynak tűnik Tőkés érvelése. A szerző szerint azonban felmerül a kérdés, hogy "a Románia által az EP-be küldött" Tőkés a magyar állam nevében beszélt-e, hiszen a szerző szerint ez lenne az egyedüli magyarázat érvelésére.
A szerző leszögezi, hogy a romániai magyarok nem veszítették el Erdélyt, ahol továbbra is teljes körű állampolgári jogokat élveznek. Hazug érvnek nevezte azt az állítást, miszerint a romániai magyarság elvesztette az általa lakott területeket. Hozzáteszi: egy demokráciában nincs szükség a területiség elvére hivatkozni a kisebbségi jogok követelése érdekében.
Pecican szerint nagyobb mértékben részesülhetne a román és a magyar közösség a demokrácia előnyeiből, ha a politikusok nem térnének vissza "más korszakok retorikájához és kliséihez". A szerző szerint Tőkés Lászlónak el kell fogadnia, hogy a román és nem a magyarországi forradalom hőse, hogy Románia képviselője az európai törvényhozásban, és hogy a romániai magyarság legfőbb legitim szervezete évek óta részt vesz Románia irányításában, a közügyek rendezésében.
A szerző szerint románoknak és magyaroknak szükségük van még sok mindenre, de nincs sok magyar – román még annyi sem –, aki felsorakozna Orbán Viktor lobogója vagy "egy kiújuló kossuthizmus" mögé. A szerző szerint románok és magyarok együtt vannak Európában, amelyet nem kötelező kompromittálni olyan politikai filozófiákkal, amelyek százötven évvel ezelőtt is már valójában utópikusnak bizonyultak – olvasható a România liberaban. Népújság (Marosvásárhely)

Jogainkból nem engedünk
Jaj annak, aki már csak emlékeiből él, de annak is, aki képtelen az emlékezésre, ugyanis múltunk határozza meg egyéniségünket. Ezért felidézésének és értelmezésének elmaradása kockára teszi a jövőt, az önmagunkkal és cselekedeteinkkel való szembesülés elodázása pedig a jelenben való céltalan botorkáláshoz vezet. Ezek a megállapítások egy nép esetében még fontosabbá válnak, hiszen a kollektív emlékezet ébrentartása lényeges feltétele a fennmaradásunkhoz szükséges nemzeti öntudat kialakulásának. Ilyen és hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem, miközben az évforduló küszöbén egy harmincéves történet eseményei peregtek le lelki szemeim előtt.
A Szent Anna-tó és környéke hagyományosan kedvenc találkozóhelye volt az erdélyi magyar fiataloknak. Nyaranta több ezren jöttek pihenni, megnyugodni és felfrissülni e legendák övezte festői vidékre, különösen Anna-napkor, ugyanis ilyenkor az együttlétből fakadó öröm és biztonságérzet vallásos töltetet is kapott. Ezért esett néhány nemzete iránt felelősséget érző és vállaló fiatal választása erre a helyszínre, hogy hangot adjon a kommunista rendszer embertelen és folyamatosan fokozódó magyarellenes intézkedéseivel szembeni tiltakozásának.
Mivel ez nagyon veszélyes tett volt a Ceauşescu diktatúráját nyögő Romániában, megtörténése érdekében körültekintően kellett eljárni. Talán ennek a fokozott óvatosságnak tulajdonítható, hogy bár egyik cselekvő szereplője voltam az eseményeknek, a mai napig sem tudom, ki volt a megnyilvánulás ötletgazdája és ki hangolta össze a tömeges tiltakozást kiváltó történéseket. Amint az várható volt, a hatalom megtorlása sem késlekedett, otthonaikból elhurcolt, egyetemekről, főiskolákról kicsapott magyar diákok százai estek áldozatául.
Megérte? – tevődik fel sokakban a kérdés mindezek tudatában. A következmények egyik viselőjeként, csak határozott igennel válaszolhatok, hiszen ekkor az erdélyi magyarság végre megmutatta, hogy még mindig fel tudja emelni fejét, képes hangot adni felháborodásának és megfogalmazni követeléseit. Ugyanakkor a lelkekben elindult egy máig tartó megújulási folyamat, mely végül nemzeti öntudatunk megszilárdulásához és szabadságunk megvalósításához vezet. Éppen azért kell nyilvánosan emlékeznünk a Szent Anna-tónál az 1981. július 25–26-án történtekre, hogy tudassuk, szabadságvágyunk ma is a régi és jogainkból nem engedünk.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Titkos tusványosi széljegyzet
Július második felét éljük, ami azt jelenti, hogy ismét automatikusan lezajlott, immár huszonkettedik alkalommal, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A hagyomány kötelez nemcsak az illető rendezvény szellemiségének ápolására, hanem arra is, hogy odafigyeljünk hátterének egyik látszólagos részletkérdésére. Arról van szó, hogy Romániában minden „magyarkodással” összefüggő esemény lépesmézként vonzza a titkosszolgálatokat. Főleg azután, hogy fokozatosan kialakult a szokás: ezen a tusnád-fürdői kiemelkedő vitatalálkozón olykor egy-egy román politikai nagyágyú is tiszteletét teszi. Tehát kétszeres az ügynökök fokozott érdeklődésének a megindoklása, egyrészt szakmai, másrészt állambiztonsági-méltóságbiztonsági okokba kapaszkodva.
Pedig a „rövidnadrágos politizálás” – ahogyan az ifjúsági eszmecserét szervezői elnevezték még mielőtt az turistaipari méreteket öltött volna – csupán az elvek szabad áramoltatását, a szellemi látóhatár szélesítését, közös ügyeink megtárgyalását tűzte zászlajára. Közös ügyeinket, határon innen és túl, magyar–magyar és magyar–román viszonylatban. Annak idején, amikor még Bálványos-fürdőn, alig egy-kétszáz résztvevő előtt rendezték meg a „radikális” magyarországi és erdélyi fiatalok a tábort, nem gondolhatták, hogy néhány kilométerrel odébb, Tusnád-fürdőn ekkora tömegméretű erővé növi majd ki magát, ahol – a szabadon kimondott szó fegyverével – minden Kárpát-medencei magyar a nemzeti egység iránti feltöltődésben részesülhet. Nem csoda tehát, ha a tusványosi sorozat idei láncszemén minden bizonnyal szintén magas volt a spiclik száma.
1990 júliusában, az első bálványosi nyári szabadegyetem idején az Iliescu-rezsim nemzetbiztonsága a régi idők stílusában, erőszakosan járt el: a szabad ég alatt, a Várhegy tövében megtartott előadásokat tankok és más katonai járművek zúgása, jövése-menése zavarta, a megfélemlítés szándékával, ugyanis „véletlenül” éppen abban az időben és azon az üdülővidéken tartottak hadgyakorlatot. Azóta a módszerek minden bizonnyal finomodtak, műszakilag és emberileg profikká váltak. Mert, ugyebár, egy szabad országban akkor is szabad és illik félni, ha nincs mitől.
Pedig a huszonegy év alatt bebizonyosodott, hogy a román állambiztonságiaknak nincs mitől remegniük a Tusnád-fürdőn minden alkalommal elhangzottak miatt, mert senki sem rabolta el Erdélyt. Viszont ténykedéseik felhasználhatóságának módja mindig bizalmatlanságot vált ki. Miért? Hadd idézzek egy szakértői véleményt: „Minden információ, a legártatlanabb is – információ. Adat, ami – túl azon, hogy a szerv létjogosultságát hivatott igazolni – bármikor ártalmas is lehet, hiszen a szerven kívül senki más nem tudja, hogy kiről mi van az ő birtokában, mit, mivel és hogyan kombinál, eszkábál a legártatlanabb, akár félrevezető szándékkal leírt vallomásból olyan fegyvert, amit éppen az ellen vet be, akin segíteni akart az ügynök.” (Élet és Irodalom/Kőrössi P. József)
Az idei Tusványos „bombamondása” alighanem Tőkés László EP-képviselő nevéhez fűződik, aki ott kijelentette: a Trianon után velünk történtek miatt a románságnak nem, mint nemzeti kisebbséggel, hanem egyenlő félként, nemzet a nemzettel felállásban kell tárgyalnia az ország magyarságával, melynek eredményét a kollektív bocsánatkérés jelentené. A várható visszhang nem maradt el: a román sajtó megint habzó szájjal, egymást túllicitálva szidta a „hazaárulót”, sokan ismét kifelé mutogatnak neki utat. Ilyen esetben mindenféle titkosszolgálati munkálkodás fölöslegesnek bizonyul, ekkora nyilvánosság előtt született információn nincs mit eltussolni vagy elferdíteni. Ami pedig a gondolat igazságtartalmát, jogosságát illeti, azt most a többség még nem képes, és nem akarja objektíven megítélni. De ezzel is vélhetően úgy lesz, mint a verespataki aranykitermelő beruházási tervvel: amilyen sokan tiltakoztak kezdetben ellene, mostanában olyan sokan állnak ki mellette, beismerve, hogy a befektető RMGC-re hallgatni aranyat ér.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Önálló magyar tagozat: közeledünk vagy távolodunk?
Az elmúlt időben a magyar közvélemény méltán sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével, azon aggodalmát fogalmazva meg, miszerint az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségek ellenére mégsincs előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén. A hiteles tájékoztatás és véleményformálás jegyében kötelességemnek érzem az alábbiak közlését, tisztázását.
Az 1989-es változásokat követő euforikus hangulat előrevetítette azt a jogos kisebbségi elvárást, miszerint az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé vált Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen valóban kialakuljon és önállóvá váljon a magyar tagozat. Az 1990 februári-márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom ezen törekvést befagyasztotta, kialakított egy ránk kényszerített status quot. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében is fokozódott.
Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán elérkezettnek tűnjön az idő a magyar tagozat létrehozása igényének az újabb felvetésére. Az 1999 júliusában elfogadott tanügyi törvény ugyanis lehetőséget nyújtott önálló karok, kollégiumok létrehozására, valamint magánegyetemek alapítására a kisebbségek nyelvén. És miközben a Babes-Bolyai Tudományegyetemen megerősödött a magyar nyelvű oktatás, és elkezdődött a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása, az orvosin nem történt előrelépés. A politikusok hallgattak, mintha mostohagyermeküknek tekintették volna a marosvásárhelyi orvosegyetemet, miközben a magyar oktatók többsége által 1999. november 19-én beterjesztett beadványt nem tűzte napirendjére az egyetemi szenátus. Alulírott a 2000. január 12-i szenátusi gyűlésen a beadvány sorsáról érdeklődött, mire az akkori rektor (tisztsége több mint tíz évvel túlélte a diktatúra bukását, talán egyedüliként Romániában) ingerült válaszában viccnek minősítette az egészet, majd következett a fejmosás.
Akkori beadványunk így kezdődött: "Románia parlamentje, elfogadván az új tanügyi törvényt, a létező felsőoktatási intézményekben lehetővé tette a csoportok, tagozatok, karok és kollégiumok létrehozásának lehetőségét a kisebbségek nyelvén...."
Abszolút semmilyen előrelépés sem történt. Hacsak annyi nem, hogy kétezerben választásokra került sor az egyetemen, új rektor és új román és magyar rektorhelyettes került a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem élére.
Néhány évvel később végre megszólaltak az RMDSZ-politikusok is. A PSD és az RMDSZ közötti 2003-as megállapodás értelmében megjelent az 1432. számú kormányhatározat, amely a 2004/2005-ös tanévtől külön beiskolázási számokat határozott meg a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára. A politikum mindezt sikeres áttörésnek tekintette, a valóságban azonban félmegoldás. Csak két negatív következményt említenék: 1. Mivel az adott keretszámban az utolsó magyar hallgató általában nagyobb médiával jutott be, az évek során több százra tehető azon hallgatók aránya, akiket a sikeresnek vélt kormányhatározat tandíjas helyekre "száműzött". 2. Mivel a nehézkes és pontatlan szövegezésű kormányhatározat (talán akarattal) nem tesz külön említést tandíjmentes és tandíjas helyekről, ezért az egyetem vezetősége aközött lavírozhat, hogy a tandíjas helyeket vagy fele- fele arányban osztja szét a román és magyar diákok között, vagy a törvényre hivatkozva a média csökkenő sorrendjében. Ez történt az idei felvételin, és ennek "köszönhető", hogy több tucat magyar diák elesett a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől.
Alulírott a beiskolázási számok kérdését, a marosvásárhelyi orvosegyetem helyzetét, a bizonytalan jövőképet, saját hibáinkat részletesen kielemezte "A beiskolázási számoktól az önálló magyar tagozatig" című írásában (Krónika, 2004. március 5-7).
De mi történt azóta, főleg az elmúlt hónapokban, hetekben, napokban?
Az évek teltek, a magyar oktatás néhány írott rendelkezés és számos kompromisszum alapján fennállt, és a többnyire behatárolt keretek között működött tovább. A magyar oktatók alacsony aránya megmaradt, az újonnan létrehozott szakok zöme (kivétel az általános egészségügyi asszisztensképzés és a bábaképzés) csak román nyelven indult és zajlik manapság is. Miközben a felsőoktatás átreformálására, a minőség követésére, az oktatók előléptetésére, az egyetem akkreditálására számos rendelkezés, határozat jelent meg. No, és 2008-tól beindult az angol nyelvű orvosképzés.
Eredmények? Hirtelen néhányat tallózok: apró kompromisszumokkal kicsikart behatárolt magyar oktatói helyek, a MOGYE vezetése által is támogatott Tudományos Diákköri Konferencia, egyre javuló kapcsolatok magyarországi orvosegyetemekkel, vendégtanár professzorok meghívásának rendszeresítése, korszerűbb könyvtár, a nemrég tatarozott egyetem parkjának fokozódó szépsége és a többi.
Kudarcok? A javuló lehetőségek ellenére a diákok érdeklődése változó, a minőségi és felszabadult oktatás gyakorta még várat magára, az elvándorlás csökkent ugyan, de még mindig jelentős (lásd: Ábrám Zoltán: Az erdélyi magyar orvosmigráció újabb hullámai, Korunk, 2011. április), a méltánytalanul alacsony fizetések és a korlátozott lehetőségek miatt nehéz oktatói pályára állítani a tehetséges végzetteket, az egyetemünkön tanuló magyarországi diákoknak a mai napig románul kell államvizsgázniuk stb., stb. Továbbá: a MOGYE szenátusa tehetetlenségénél fogva ma is leginkább szavazógépezet, mint értelmes vitafórum helyszíne.
Sikerek és kudarcok együttes eredménye, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ma egy olyan szekérhez hasonlítható, amelyet egyre több ló egyre több irányba húz, miközben az alig-alig halad előre, néhol akár téves irány felé veszi útját.
Az idén januárban megjelent legújabb tanügyi törvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozása által, hanem azt elő is írja (135. cikkely). Az egyetemi autonómia nyilván az alkotmányban garantált jog marad, ám az egyetemi szenátusnak a döntéseit a törvény szellemében kell meghoznia (123. cikkely).
A tanügyi törvény hatályba lépését követően a MOGYE vezetőiből, szenátusi tagjaiból külön román és külön magyar munkacsoport alakult meg, amelyek az egyetemi charta (belső működési szabályzat) új formáján dolgoztak. Előbbit a román rektorhelyettes, utóbbit prof. dr. Szabó Béla dékánhelyettes irányított, és jelentős szerepet vállalt benne dr. Szilágyi Tibor professzor. A megbeszélések és egyeztetések beindulásáról és menetéről a magyar oktatók két alkalommal értesülhettek, amikor a dékánhelyettes összehívta őket. Bár a szenátus időközben megtartott gyűlésein a kérdés nem került még említésre sem, a kompromisszum körvonalazódni látszott, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (departament) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, amikor június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz tartoznak.
A június 9-i szenátusi gyűlésen akkor támadtak kételyek egyesekben, amikor a szeptemberi licencvizsga szabályzatának elfogadásakor az egyetem vezetősége elzárkózott az új tanügyi törvény átal lehetővé váló magyar nyelvű államvizsgavédés lehetőségétől, arra utalva, hogy a chartát majd úgyis módosítani lehet, amikor időszerűvé válik.
Egy hétre rá, június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatot a jelenlegi állapotában nem sikerülne akkreditálni, és ez veszélyeztetné az egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől, és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést sem jelentett az addigi állapothoz képest. Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ra újrahívott szenátusi gyűlést sem erősítették meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú egyetemi szenátus 13 magyar tagja távolmaradt, és így a kétharmados többségre nem volt lehetőség, a chartatervezetet megszavazták, és – ezúttal az új tanügyi törvény szellemében – közvitára bocsátották, azaz egy hónapon át az egyetem honlapján megtekinthető volt bárki számára.
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyminiszterhez címzett levelükben a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek, felhíva a figyelmet a törvény szellemiségének a megtagadására és a törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában.
A beadványra válaszként, a tanügyminiszter a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttséget fogadta, és leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében. A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős, amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hivatott szenátusi gyűlést július 22-re tűzte ki a vezetőség. A pártfegyelem azt diktálta, hogy amíg a vakációzó magyar diákok mindnyájan távolmaradtak, addig a szenátus román diáktagjai a tanárok képviselőivel együtt teljes létszámban jelen voltak. Ráadásul az egyik elhunyt szenátusi tag helyére mindjárt új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették érvényesíteni. És bár e gyűlés törvényességéről is kötekedni lehetne, mindez értelmetlen, hiszen bebizonyították, hogy megvan a kétharmad, ha szükséges.
A szenátusi gyűlés jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (azaz leginkább beszűkítésének) a megvitatását a legvégére hagyták. Bár elkezdődtek a szabadságolások, az egyetemi életnek folytatódnia kell ősszel, és azt nem lenne etikus bojkottálni: elfogadtuk hát az oktatási szabályzatot, a nyugdíjazandó professzorok tevékenysége meghosszabbítására vonatkozó lehetőségeket és feltételeket, az új tanévben induló mesterképző oktatási formákat, sőt a charta részeként, kiegészítéseként a három prorektori tisztség leosztását, valamint a választási szabályzatot is. Néhol egy-egy tartózkodással, ellenszavazattal, ám többnyire az évek óta megszokott szavazógépezeti stílusban.
A szenátusi gyűlés már négy órája tartott, amikor az új egyetemi charta megvitatása, a magyar oktatók és egy szenátusi tag által benyújtott módosító javaslatok megbeszélése következett. Miközben az ásványvizes palackok némelyikébe sárga rózsa került – magyar civil kezdeményezésre gyűlés előtt minden szenátusi tag kapott egy szálat, de a többség nem vette át –, és az asztalon virítottak a rózsaszállal együtt járó zöld cetlik a János apostoli idézettel: "Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.".
A rektor mindannyiunk tudomására hozta, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, és ennek érdekében "szimulálásra lenne szükség", tehát akarják, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani. Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, az előrelépések és a kutatási eredmények kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek?)
Végül szavazásra került sor. Egy olyan egyetemi chartáról, amelyben nyoma sincs a magyar tagozat, sőt még az annyit vitatott magyar vonal létrehozásának sem (amikor az előbbit elvetették, még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy legalább az utóbbiban gondolkodjunk). Egy olyan szabályzatról, amely említést sem tesz magyar nyelvű gyakorlatról, államvizsgáról, mesterképzésről, doktorálásról, bár a tanügyi törvény szabad utat nyit előttük.
Egy olyan dokumentum került terítékre, amely az eddigihez képést visszalépést jelent. Hiszen a chartát kiegészítő választási szabályzatban a román fél még azt az eddig gyakorlatban levő gesztust sem teszi meg, miszerint a kari tanácsba beválasztott tagokat külön választják meg a román és magyar oktatók, onnan kezdve viszont mindenki szavaz román és magyar szenátusi tagokra és tisztségviselőkre. Tehát: amíg eddig a magyar oktatók saját képviselőiket juttatták tovább, akik közül a román többség választotta meg például a magyar rektorhelyettest, addig az új szabályzat szerint bárki jelöltetheti magát, és a gyakorlatban majd a kétharmados többséget élvező románság dönt. Pédául arról, hogy a MOGYE szenátusa magyar oktatói közé ne olyan jámbor, saját lelkiismeretükkel küszködő, jóindulatú és ügyszerető képviselők kerüljenek, hanem leginkább "bólogató jánosok".
Mi más maradhatott hátra a maratoni és ominózus szenátusi gyűlés utolsó mozzanataként: a rektorhelyettes kivételével a jelen levő magyar szenátusi tagok felálltak, és a terem elhagyására készülődtek. Távozásig még végig kellett hallgatnunk a rektori útmutatásokat, az alapos fejmosást és az igazolatlan távolmaradások miatt esedékes kizárás lehetőségét. A rektorhelyettes, akinek legmagasabb magyar tisztségviselőként egyetlen hozzászólása sem volt egész szenátusi gyűlésen, két perc múlva hagyta el a termet. Kommentár nélkül...
Hiteles tájékoztatásom talán igen hosszúra sikeredett, de a MOGYE szenátusa magyar oktatói nevében tisztáznom kell: a magunk részéről minden lehetségeset megtettünk, ennyire tellett, és immár a helyzet meghaladott bennünket.
A tanügyi törvény értelmében a tanügyminisztérium átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. Tehát innen kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére.
Amennyiben viszont nem történik előrelépés, ne csodálkozzanak, ha az idén tandíjas helyekre be nem jutó potenciális orvostanhallgatók és családtagjaik, a nagyszerűnek beharangozott, ám csapnivalóan alkalmazott törvények szenvedő alanyai nemcsak most, hanem a választások idején is kiábrándultak lesznek.
Mivel a fenti történet személyes és közösségi csalódottságról szól, legalább említenem kell saját hibáinkat, széthúzásunkat, helyenként egyéni és nem közösségi érdekérvényesítésünket. Sajnos, húsz év távlatában még mindig nincs egy egységes, pozitívabb jövőképet előrevetítő stratégia az erdélyi (marosvásárhelyi) orvosképzés ügyében.
Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret.
Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár,
a MOGYE szenátusának tagja. Népújság (Marosvásárhely)

Újabb magyarellenes megnyilvánulás a vásárhelyi orvosin
Újabb magyarellenes botrány tört ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). Miután néhány héttel ezelőtt az új oktatási törvény biztosította lehetőségek ellenére az intézmény román többségű szenátusa megakadályozta a magyar intézetek létrehozását, most a tandíjköteles helyektől fosztotta meg a magyar felvételizőket. Constantin Copotoiu rektornak a magyar tanári kar tudta nélkül hozott döntéséről csak az eredmények kifüggesztésekor értesülhettek az érintettek. Ekkor derült ki, hogy az általános orvosi karon a 80 fizetéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg.
Mindezt annak ellenére, hogy a felvételi napjáig minden plakáton, tájékoztatón, honlapon úgy szerepelt, hogy a helyek egyenlően oszlanak meg a román és magyar tagozat között” – állítja Hlavathy Kata, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) elnöke, aki egy petíciót is készül átnyújtani az egyetem vezetőségének.
Tiltakozás a kész tények ellen
Constantin Copotoiu rektor újabb diszkriminatív döntése szerdán számos tiltakozást váltott ki. Az RMDSZ Maros megyei szervezete szerint a többségi fölénnyel hozott intézkedés semmiként nem egyeztethető össze a kor szellemével, főként egy olyan nagy múltú tanintézetben, ahol a magyar nyelvű orvosképzés komoly hagyománnyal rendelkezik.
„Ez a diszkriminatív döntés súlyosan veszélyezteti a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar nyelvű oktatásának létét, és fenntarthatóságát, valamint jelentős mértékben korlátozza a tanuláshoz való alkotmányos jogot. Alulírottak nyomatékosan kérjük az egyetem vezetőségét, álljon el a fent említett nacionalista és kirekesztő döntés megvalósításától az esélyegyenlőség, az européer gondolkodás és a tanuláshoz való jog szellemében” – áll a diákszövetség által megfogalmazott tiltakozásban, melynek interneten terjesztett változatát bárki aláírhatja.
Kérdésünkre, hogy az egyetemen tanuló és oktató magyarságot sújtó újabb pofon összefüggésbe hozható-e azzal az egy hónappal korábban hozott, szintén magyarellenes döntéssel, miszerint a kisebbséget nem illeti meg külön tagozat, Nagy Örs, az egyetem rektorhelyettese nem tudott válaszolni. Mint elmondta, lehet összefüggéseket keresni a történtek között, de bizonyítékokat találni már nehezebb.
„Tény, hogy a Charta megszavazásával az új tanügyi törvény által lehetővé vált magyar tagozat létrehozása egyelőre elúszott” – ismerte el a rektor helyettes. Megjegyezte azonban, hogy a MOGYE magyarsága egyelőre csak csatát vesztett, háborút nem.
Utólagos korrekcióval próbálkoznak
Nagy Örs rektorhelyettes szerint az egyetem román vezetőinek az írásbeli egyezség hiánya miatt sikerült kijátszaniuk a magyar diákok érdekeit. „Írásos megállapodás eddig sem volt, de az elmúlt években mindig helyben született szóbeli egyezség alapján osztottuk el a fizetéses helyeket. Úgy, hogy jutott a román felvételizőknek is, maradt a magyaroknak is. Ezúttal a rektor kizárólag a vizsgán elért eredményeket vette alapul, és mivel az utolsó vonal fölötti magyar diák mindössze 9,04-es átlagot ért el, az utána következők a jóval nagyobb jeggyel rendelkező román társaikkal szemben labdába sem rúghattak” – magyarázta lapunknak az intézményvezető, aki azonban még így sem tartja méltányosnak Copotoiu döntését.
Szerdán az egyetem magyar rektor-helyettese megpróbált egyeztetni mind felettesével, mind a szaktárca vezetőjével. A professzor szerint abban állapodtak meg Constantin Copotoiu rektorral és Daniel Funeriu miniszterrel, hogy a gyógyszerészeti szakon fennmaradt több mint harminc fizetéses helyet „átirányítják” az általános orvosi karra. Ahhoz, hogy a szóbeli egyezség törvényerőre emelkedjék, minisztériumi rendelet kibocsátására van szükség. Nagy Örs reméli, hogy az érintettek állják a szavukat, és sikerül részben korrigálni a kialakult helyzetet. Constantin Copotoiu rektort nem sikerült elérnünk.
Daniel Funeriu oktatási miniszterrel szerdán Markó Béla miniszterelnök-helyettes is megbeszélést folytatott, hogy megoldást találjanak a helyek kiegészítésére a MOGYE általános orvosi karának magyar tagozatán. A miniszterelnök-helyettes és a tárcavezető, az egyetem vezetőségével is egyeztetve, megállapodtak abban, hogy a magyar tagozaton még biztosítani kell negyven fizetéses helyet azok számára, akik eredményesen felvételiztek – adta hírül az RMDSZ sajtószolgálata. Krónika (Kolozsvár)

Meghalt Kristóf Ágota író
Életének 76. évében meghalt Kristóf Ágota (Agota Kristof) Svájcban élő Kossuth-díjas író – tudatta családja szerdán az MTI-vel.
A francia nyelven alkotó írót, aki idén márciusban vehette át a Kossuth-díjat, neuchateli otthonában keddről szerdára virradóra érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Kristóf Ágota 1935. október 30-án született Magyarországon, Csikvándon. Kilencéves volt, amikor szülei nagymamájához költöztették Szombathelyre, majd internátusba került. Ekkor születtek első versei.
Az érettségi után férjhez ment történelemtanárához, majd közös gyermekükkel 1956-ban Svájcba emigráltak. A háztartás vezetése és a gyermeknevelés mellett egy óragyárban is dolgozott. Kristóf Ágota elmondása szerint a gépek ritmikus zaja beindította lírai kreativitását. 1978-tól kezdett francia nyelven hangjátékokat és színpadi darabokat írni. A Svájci Irodalmi Archívum, amely megkapta hagyatékát, 23 drámáját tartja számon, de csak kilenc került a közönség elé. A nyolcvanas években zajos sikert aratott a Nyugat-Európában, majd később Magyarországon is megjelent A nagy füzet, A bizonyíték, valamint A harmadik hazugság című kisregényekből álló trilógiájával, amely körkép a második világháború éveiről, az azt követő világról egy család történetén keresztül. A trilógia több országban kötelező iskolai olvasmány. 2004-ben elkészült Az analfabéta című rövid önéletrajza. 2005-ben jelent meg Mindegy címmel novellákat és színműveket tartalmazó kötete, s mint akkor elmondta, „most már nincs kedve többet írni”. Az írónőt 1988-ban Olaszországban Alberto Moravia-díjjal, Németországban életművéért 2001-ben Gottfried Keller-díjjal, 2005-ben pedig Schiller-díjjal tüntették ki. 2008-ban megkapta az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját. Tavaly a Neuchateli Intézet díjátadójára nem tudott elmenni megromlott egészségi állapota miatt, viszont idén a Kossuth-díjat személyesen vette át Budapesten.
Akkor az írónő az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy vagy fél évtizede nem írt új művet, mert az egészségi állapota nem teszi lehetővé. „Olvasni sem tudok, mert a napjaimat kórházban töltöm, a kezelések nem engedik” – mondta, majd hozzátette: családjában, gyerekeiben, unokáiban leli örömét. Szabadság (Kolozsvár)

EMI-tábor: központi téma a népesedés
Megszámláltattál. És híjával találtattál? mottóval szervezi meg augusztus 10–14-e között nemzeti jellegű táborát Gyergyószentmiklóson az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI). – Annak idején a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szerettünk volna kint lenni egy EMI-sátorral, de a szervezők nem engedélyezték. Akkor fogalmazódott meg bennünk egy, a nemzeti értékekre összpontosító tábor ötlete – emlékezett Soós Sándor EMI-elnök tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján. – Már az első tábor résztvevőinek száma is túlszárnyalta elvárásainkat, tavaly pedig már 17 ezren fordultak meg az eseményen. A fesztiválszervezésre alkalmas helyszínek már foglaltak, ezért nekünk évente az alapoktól kell felépítenünk a tábort, amelyre az egész Kárpát-medencéből várjuk az érdeklődő családokat – mondta.
Soós Sándor elmondta: a népesedés, a szórvány tematikája még inkább időszerű így a népszámlálást megelőzően, ezért idén fokozott figyelmet fordítanak erre, külön sátor várja a téma iránt érdeklődőket. Kifejtette: a tartalmas előadások mellett esténként csak magyar zenekarok szórakoztatják a táborlakókat: első nap Charlie, második nap a Kárpátia, harmadik nap a Bojtorján és Kalapács, negyedik nap a Bikini, ötödik nap pedig az Ossián lesz a húzónév.
– A rendezvény más táboroktól eltérően nemzetpolitikai műhely szeretne lenni, ahova minden politikai faktort meghívunk, olyan embereket, akik valójában formálói a nemzetpolitikának – hangsúlyozta az EMI-elnök, aki hozzátette: úgy igyekeznek összeállítani a programot, hogy minden korosztály találjon számára megfelelő foglalkozást.
– Az előadások közül kiemelném Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének új alkotmányról, állampolgárságról, szavazati jogról szóló előadását és Vona Gábornak, a Jobbik elnökének Nemzetpolitika ellenzékből című előadását. De ugyanilyen érdekesnek ígérkezik az autonómia, a politikai, a sajtó és a sportkerekasztal is – részletezte a programot az elnök.
– A tábor költségeit igyekszünk a belépők árából fedezni, de természetesen támogatóink is vannak. Idén a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa, a Magyar Parlament Elnöki Hivatala, a Fabó Imre Alapítvány, a gyergyószentmiklósi önkormányzat is hozzájárul a fesztivál megszervezéséhez – mondta. – A tábor költségvetése más táborokhoz képest jóval alacsonyabb, mert a 100–110 fős szervezőcsapat önkéntes alapon dolgozik, de becsléseim szerint idén is eléri a 240 ezer lejt – tette hozzá.
Lovassy Cseh Tamás alelnök a tematikus sátrakról beszélt. Kézműves sátor, Keskeny út missziós sátor, EMI társalgósátor, a Caritas Családsegítő Egyesület sátra, művészetek sátor, film- és borsátor várja az érdeklődőket a fesztivál ideje alatt. Újdonságnak számít a tavaly bemutatott szórványsátor népesedés sátorral való bővülése, valamint az Erdélyi Mentőcsoport jelenléte. De lesz táncház a kisszínpadon, íjászverseny, és EKE által szervezett túralehetőség is. A tábor honlapján (www.emitabor.hu/erdely) minden hasznos információ, újdonság megtalálható.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Tizenkét európai fővárosban készülnek tüntetni a MOGYE-ért
Tizenkét európai főváros román nagykövetsége előtt készül csendes tüntetést szervezni a Marosvásárhelyen bejegyzett Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE). A nagyrészt orvosokból és egyetemi tanárokból álló civil szervezet arra a diszkriminációsorozatra kívánja felhívni a közvélemény figyelmét, amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyarságát sújtja.
Az akció főszervezője, Ádám Valérián ugyanakkor arra szeretné ösztönözni a tanintézet magyarságát, hogy a jelenlegi körülmények között október elsején ne kezdje el a 2011/12-es tanévet. Az egyetem volt diákja, aki jelenleg a RMOGYKE titkára, Marosvásárhelyen imával egybekötött főtéri körmenetet készül szervezni, melynek eszmei támogatására neves politikusokat, orvosprofesszorokat és pápai képviselőket próbál megnyerni. A városháza egyelőre nem hagyta jóvá az egyesület kérését, ennek ellenére Ádám nem mond le eredeti elképzeléséről. „Minden egyes megmozdulást a felebaráti szeretet jegyében szervezek. Éppen ezért mind az európai fővárosokban, mind a Marosvásárhely főterén felszólalók majd a békét fogják hirdetni. Így próbálunk igazságot teremteni Marosvásárhelynek” – fejtette ki a Krónikának Ádám Valérián. A szervezet titkára egyébként a múlt héten egy román, illetve magyar nyelvű bibliai idézettel tűzdelt rózsát nyújtott át az egyetem szenátusi tagjainak. Miután kiosztott huszonhat virágszálat, a gyűlésezni készülő egyetemvezetőség rendőrséggel tessékeltette ki a MOGYE épületéből a szenátus tagjait toleranciára intő Ádám Valériánt.
A felsőoktatási intézmény egykori diákjának gesztusa emlékezetes, ám hatástalan maradt: az intézmény többségben lévő román vezetői a magyarságra nézve kirekesztő, diszkriminatív chartát szavaztak meg. Néhány nappal később, Constantin Copotoiu rektor kezdeményezésére az általános orvosi karon mind a nyolcvan fizetéses helyet román diákoknak ítélték oda. A vonal alatt rekedt magyar felvételizők közül negyvenen csak a kormány beavatkozása után jutottak tandíjas helyekhez. Lapunk kíváncsi lett volna a RMOGYKE elnökének álláspontjára is, de Csiszár Anna Adrienn elzárkózott a sajtónyilvánosságtól.
„Nem nekünk való charta”
A napokban megszavazott új chartáról nyilatkozva, Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora a Krónikának úgy fogalmazott: „Az nem nekünk való! Visszalépést jelent, hisz rosszabb, mint a régi. Egyrészt nincs döntéshozatali jogunk, másrészt az új oktatási törvény által lehetővé tett tagozatalakítási lehetőséget startból kizárja” – sorolta a retrográd szellemben született új charta hátrányait az egyetem helyettes rektora. Nagy Örs szerint – aki egy nappal korábban azt állította, hogy az egyetem magyarsága egyelőre mindössze csatát vesztett, háborút nem – most már a politikának kell beavatkoznia a kérdés megoldásába. Az intézményvezető ismételten el szerette volna oszlatni azokat a kételyeket, melyeket a román nemzetiségű pedagógusok és diákliga-vezetők fogalmaztak meg, miszerint a magyarok a MOGYE kettészakítását tűzték ki célul. „A magyar tagozat létrehozása, az önállósodás semmiképp nem jelenti az egyetem kettéosztását” – szögezte le Nagy Örs.
Egyetlen járható út: az önállósodás
Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke, Benedek István szerint is minél előbb lépni kellene az egyetem ügyében: a MOGYE-n tanító professzor a magyar tagozat létrehozásában és annak önállósodásában látja az egyetlen megoldást. „Az a magyar tagozat, amelynek megkerülésével, a megkérdezése és beleegyezése nélkül a többségiek döntenek, halálra van ítélve. Ezért az egyetlen járható út a függetlenedés” – fejtette ki az orvos-politikus. Benedek arra is felhívta a figyelmet, hogy a többség diktatúrája nemcsak az egyetem magyarságának, hanem magának az intézménynek és a városnak is árt. Ugyanakkor a Copotoiu-féle vezetés, eddig törvényes köntösbe bújtatott, szintén magyarellenesnek vélt másik mozzanatára is felhívta a figyelmet. Benedek István emlékeztetett arra a kisebbséget érintő döntésre, melynek értelmében a tavasszal számos, európai hírnévnek örvendő idős professzort kényszerítettek nyugdíjba. „Miután az egyetem vezetősége megszabadult a számára kényelmetlen személyektől, most meghirdette, hogy az is maradhat, aki betöltötte a 65. életévét. Hát nem a magyar tagozat ellehetetlenítése ez is?” – tette fel a kérdést az egyetemi tanár.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Önálló magyar tagozat a MOGYE-n: közeledünk vagy távolodunk?
Az utóbbi időben a magyar közvélemény méltán sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével, azon aggodalmát fogalmazva meg, miszerint az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségek ellenére sincs előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén. A hiteles tájékoztatás és véleményformálás jegyében kötelességemnek érzem az alábbiak közlését, tisztázását.
Az 1989-es változásokat követő euforikus hangulat előrevetítette azt a jogos kisebbségi elvárást, miszerint az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé vált Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) valóban kialakuljon és önállóvá váljon a magyar tagozat. Az 1990. februári–márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom ezen törekvést befagyasztotta, kialakított egy ránk kényszerített status quót. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében fokozódott. Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán elérkezettnek tűnjön az idő a magyar tagozat létrehozása igényének az újabb felvetésére.
Az 1999 júliusában elfogadott tanügyi törvény ugyanis lehetőséget nyújtott önálló karok, kollégiumok létrehozására, valamint magánegyetemek alapítására a kisebbségek nyelvén. És miközben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen megerősödött a magyar nyelvű oktatás, és elkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása, az orvosin nem történt előrelépés. A politikusok hallgattak, mintha mostohagyermeküknek tekintették volna a marosvásárhelyi orvosi egyetemet, miközben a magyar oktatók többsége által 1999. november 19-én beterjesztett beadványt nem tűzte napirendjére az egyetemi szenátus. Alulírott a 2000. január 12-i szenátusi gyűlésen a beadvány sorsáról érdeklődött, mire az akkori rektor (tisztsége több mint tíz évvel túlélte a diktatúra bukását, talán egyedüliként Romániában) ingerült válaszában viccnek minősítette az egészet, majd következett a fejmosás.
Tandíjas helyekre száműzött magyar diákok
Akkori beadványunk így kezdődött: „Románia parlamentje, elfogadván az új tanügyi törvényt, a létező felsőoktatási intézményekben lehetővé tette a csoportok, tagozatok, karok és kollégiumok létrehozását a kisebbségek nyelvén....” Abszolút semmilyen előrelépés sem történt. Hacsak annyi nem, hogy 2000-ben választásokra került sor az egyetemen, új rektor és új román és magyar rektorhelyettes került a MOGYE élére. Néhány évvel később végre megszólaltak az RMDSZ-politikusok is. A PSD és az RMDSZ közötti 2003-as megállapodás értelmében megjelent az 1432. számú kormányhatározat, amely a 2004/2005-ös tanévtől külön beiskolázási számokat határozott meg a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára. A politikum mindezt sikeres áttörésnek tekintette, a valóságban azonban félmegoldás. Csak két negatív következményt említenék: 1. Mivel az adott keretszámban az utolsó magyar hallgató általában nagyobb médiával jutott be, az évek során több százra tehető azon hallgatók aránya, akiket a sikeresnek vélt kormányhatározat tandíjas helyekre „száműzött”. 2. Mivel a nehézkes és pontatlan szövegezésű kormányhatározat (talán akarattal) nem tesz külön említést tandíjmentes és tandíjas helyekről, ezért az egyetem vezetősége aközött lavírozhat, hogy a tandíjas helyeket vagy fele-fele arányban osztja szét a román és magyar diákok között, vagy a törvényre hivatkozva a média csökkenő sorrendjében. Ez történt az idei felvételin, és ennek „köszönhető”, hogy több tucat magyar diák elesett a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől.
Alulírott a beiskolázási számok kérdését, a marosvásárhelyi orvosegyetem helyzetét, a bizonytalan jövőképet, saját hibáinkat részletesen kielemezte A beiskolázási számoktól az önálló magyar tagozatig című írásában (Krónika, 2004. március 5–7.). De mi történt azóta, főleg az elmúlt hónapokban, hetekben, napokban? Az évek teltek, a magyar oktatás néhány írott rendelkezés és számos kompromisszum alapján fennállt, és a többnyire behatárolt keretek között működött tovább. A magyar oktatók alacsony aránya megmaradt, az újonnan létrehozott szakok zöme (kivétel az általános egészségügyi aszszisztensképzés és a bábaképzés) csak román nyelven indult és zajlik manapság is. Miközben a felsőoktatás megreformálására, a minőség követésére, az oktatók előléptetésére, az egyetem akkreditálására számos rendelkezés, határozat jelent meg. No, és 2008-tól beindult az angol nyelvű orvosképzés.
Eredmények? Hirtelen néhányat tallózok: apró kompromisszumokkal kicsikart, behatárolt magyar oktatói helyek, a MOGYE vezetése által is támogatott Tudományos Diákköri Konferencia, egyre javuló kapcsolatok magyarországi orvosegyetemekkel, vendégprofesszorok meghívásának rendszeresítése, korszerűbb könyvtár, az egyetem parkjának tatarozása és a többi. Kudarcok? A javuló lehetőségek ellenére a diákok érdeklődése változó, a minőségi és felszabadult oktatás gyakorta még várat magára, az elvándorlás csökkent ugyan, de még mindig jelentős (lásd: Ábrám Zoltán: Az erdélyi magyar orvosmigráció újabb hullámai, Korunk, 2011. április), a méltánytalanul alacsony fizetések és a korlátozott lehetőségek miatt nehéz oktatói pályára állítani a tehetséges végzetteket, az egyetemünkön tanuló magyarországi diákoknak a mai napig románul kell államvizsgázniuk stb., stb. Továbbá: a MOGYE szenátusa tehetetlenségénél fogva ma is leginkább szavazógépezet, mint az értelmes vitafórum helyszíne.
Több irányba húzott szekér
Sikerek és kudarcok együttes eredménye, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ma egy olyan szekérhez hasonlítható, amelyet egyre több ló egyre több irányba húz, miközben az alig-alig halad előre, néhol akár téves irányba veszi útját. Az idén januárban megjelent tanügyi törvény a MOGYE-t multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozása révén, hanem azt elő is írja (135. cikkely). Az egyetemi autonómia nyilván az alkotmányban garantált jog marad, ám az egyetemi szenátusnak a döntéseit a törvény szellemében kell meghoznia (123. cikkely). A tanügyi törvény hatálybalépését követően a MOGYE vezetőiből, szenátusi tagjaiból külön román és külön magyar munkacsoport alakult, amelyek az egyetemi charta (belső működési szabályzat) új formáján dolgoztak. Előbbit a román rektorhelyettes, utóbbit prof. dr. Szabó Béla dékánhelyettes irányította, és jelentős szerepet vállalt benne dr. Szilágyi Tibor professzor.
A megbeszélések és egyeztetések beindulásáról és menetéről a magyar oktatók két alkalommal értesülhettek, amikor a dékánhelyettes összehívta őket. Bár a szenátus időközben megtartott gyűlésein a kérdés nem került még említésre sem, a kompromisszum körvonalazódni látszott, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (departament) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, amikor június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz tartoznak. A június 9-i szenátusi gyűlésen akkor támadtak kételyek egyesekben, amikor a szeptemberi licencvizsga szabályzatának elfogadásakor az egyetem vezetősége elzárkózott az új tanügyi törvény által lehetővé váló magyar nyelvű államvizsgavédéstől, arra utalva, hogy a chartát majd úgyis módosítani lehet, amikor időszerűvé válik.
Egy hétre rá, június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatot a jelenlegi állapotában nem sikerülne akkreditálni, és ez veszélyeztetné az egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől, és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést sem jelentett az addigi állapothoz képest. Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ára újrahívott szenátusi gyűlést sem erősítették meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú egyetemi szenátus 13 magyar tagja távol maradt, és így a kétharmados többségre nem volt lehetőség, a chartatervezetet megszavazták, és – ezúttal az új tanügyi törvény szellemében – közvitára bocsátották, azaz egy hónapon át az egyetem honlapján megtekinthető volt bárki számára.
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyminiszterhez címzett levelükben a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek, felhívva a figyelmet a törvény szellemiségének a megtagadására és a törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában. A beadványra válaszként a tanügyminiszter a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttségét fogadta, és leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében. A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős, amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hívatott szenátusi gyűlést július 22-ére tűzte ki a vezetőség. A pártfegyelem azt diktálta, hogy amíg a vakációzó magyar diákok mindnyájan távol maradtak, addig a szenátus román diáktagjai a tanárok képviselőivel együtt teljes létszámban jelen voltak. Ráadásul az egyik elhunyt szenátusi tag helyére mindjárt új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették érvényesíteni. És bár e gyűlés törvényességéről is vitázni lehetne, mindez értelmetlen, hiszen bebizonyították, hogy megvan a kétharmad, ha szükséges.
Akarják, de nem lehetséges?
A szenátusi gyűlés jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (azaz leginkább beszűkítésének) a megvitatását a legvégére hagyták. Bár elkezdődtek a szabadságolások, az egyetemi életnek folytatódnia kell ősszel, és azt nem lenne etikus bojkottálni: elfogadtuk hát az oktatási szabályzatot, a nyugdíjazandó professzorok tevékenysége meghosszabbítására vonatkozó lehetőségeket és feltételeket, az új tanévben induló mesterképző oktatási formákat, sőt a charta részeként, kiegészítéseként a három prorektori tisztség leosztását, valamint a választási szabályzatot is. Néhol egy-egy tartózkodással, ellenszavazattal, ám többnyire az évek óta megszokott szavazógépezeti stílusban. A szenátusi gyűlés már négy órája tartott, amikor az új egyetemi charta megvitatása, a magyar oktatók és egy szenátusi tag által benyújtott módosító javaslatok megbeszélése következett. Miközben az ásványvizes palackok némelyikébe sárga rózsa került – magyar civil kezdeményezésre gyűlés előtt minden szenátusi tag kapott egy szálat, de a többség nem vette át –, és az asztalon virítottak a rózsaszállal együttjáró zöld cetlik a János apostoli idézettel: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.”
rektor mindannyiunk tudomására hozta, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, és ennek érdekében „szimulálásra lenne szükség”, tehát akarják, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani. Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, az előrelépések és a kutatási eredmények kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek?)
Végül szavazásra került sor. Egy olyan egyetemi chartáról, amelyben nyoma sincs a magyar tagozat, sőt még az annyit vitatott magyar vonal létrehozásának sem (amikor az előbbit elvetették, még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy legalább az utóbbiban gondolkodjunk). Egy olyan szabályzatról, amely említést sem tesz magyar nyelvű gyakorlatról, államvizsgáról, mesterképzésről, doktorálásról, bár a tanügyi törvény szabad utat nyit előttük. Egy olyan dokumentum került terítékre, amely az eddigihez képest visszalépést jelent. Hiszen a chartát kiegészítő választási szabályzatban a román fél még azt az eddig gyakorlatban levő gesztust sem teszi meg, miszerint a kari tanácsba beválasztott tagokat külön választják meg a román és magyar oktatók, onnan kezdve viszont mindenki szavaz román és magyar szenátusi tagokra és tisztségviselőkre. Tehát: amíg eddig a magyar oktatók saját képviselőiket juttatták tovább, akik közül a román többség választotta meg például a magyar rektorhelyettest, addig az új szabályzat szerint bárki jelöltetheti magát, és a gyakorlatban majd a kétharmados többséget élvező románság dönt. Például arról, hogy a MOGYE szenátusa magyar oktatói közé ne olyan jámbor, saját lelkiismeretükkel küszködő, jóindulatú és ügyszerető képviselők kerüljenek, hanem leginkább „bólogató Jánosok”. Mi más maradhatott hátra a maratoni és ominózus szenátusi gyűlés utolsó mozzanataként: a rektorhelyettes kivételével a jelen levő magyar szenátusi tagok felálltak, és a terem elhagyására készülődtek. Távozásig még végig kellett hallgatnunk a rektori útmutatásokat, az alapos fejmosást és az igazolatlan távolmaradások miatt esedékes kizárás lehetőségét. A rektorhelyettes, akinek legmagasabb magyar tisztségviselőként egyetlen hozzászólása sem volt egész szenátusi gyűlésen, két perc múlva hagyta el a termet. Kommentár nélkül...
A MOGYE szenátusa magyar oktatói nevében tisztáznom kell: a magunk részéről minden lehetségeset megtettünk, ennyire tellett, és immár a helyzet meghaladott bennünket. A tanügyi törvény értelmében a tanügyminisztérium átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. Tehát innen kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást, és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzésben. Amenynyiben viszont nem történik előrelépés, ne csodálkozzanak, ha az idén tandíjas helyekre be nem jutó potenciális orvostanhallgatók és családtagjaik, a nagyszerűnek beharangozott, ám csapnivalóan alkalmazott törvények szenvedő alanyai nemcsak most, hanem a választások idején is kiábrándultak lesznek. Mivel a fenti történet személyes és közösségi csalódottságról szól, legalább említenem kell saját hibáinkat, széthúzásunkat, helyenként egyéni és nem közösségi érdekérvényesítésünket. Sajnos, húsz év távlatában még mindig nincs egységes, pozitívabb jövőképet előrevetítő stratégia az erdélyi (marosvásárhelyi) orvosképzés ügyében.
Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret. Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár, a MOGYE szenátusának tagja. Krónika (Kolozsvár)

Sarmaság a két arcú község
Az Ady hepehupás, vén Szilágyságához való közeledésre még nem sok jel utal, mindössze hosszan elnyúló, észrevétlen emelkedők láttatják, hogy véget ért az Alföld síkja. Nagyvárad irányából rendszerint Szilágysomlyón át vezet az út Sarmaságra, de mi letérünk a Báthoriak, majd Károlyiak szép kastélyát rejtő Bályoknál, amely az „aranykorban” Ceauşescu, manapság a gazdasági elit vadászatairól vált inkább hírhedtté, mint híressé. Kémeren és Kárásztelken vezet át a részben aszfaltos, részben kaviccsal szórt kanyargós, legelők ölelte út, amelyet Szabó Ödön útjaként is emlegetnek az ottaniak, nem véletlenül, hisz a szilágysági származású Bihar megyei politikus közbenjárására tették a személygépkocsik számára is elfogadható állapotúvá. Az ily módon megnyirbált távolság jócskán lerövidül, a kikerült Magura hegy csupán kaszálóvá szelídülve kísér. Valamikor az átkos utolsó éveiben jártam errefelé, jóleső érzés kerít hatalmába, amint „rápattanunk” a falut érintő, Zilahot Szatmárral összekötő kiváló minőségű aszfaltútra. A vidékkel nem fukarkodtak a teremtéskor, a gabonának való sík termőföld, a szőlőművelésre, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldal mellett gazdag szénkészletet rejt a mély.
Megérintő bányászmentalitás. Sarmasági éveim alatt előbb a régi falurészen, majd az úgynevezett Bányatelepen laktam hosszú ideig. Az utcán jövő-menőket fürkészve keresem az emlékezetembe vésődött arcokat, de mind idegenek számomra. Azóta felnőtt egy új nemzedék, a régiek pedig elköltöztek, vagy az évek jócskán átcsiszolták az ábrázatukat. Az erre tévedt idegen első pillantásra megállapíthatja, hogy gazdag településre tévedt, az emeletes házak némelyike már-már hivalkodó, a giccses megoldás sem ritka, a jómód gyakori errefelé. Közel száz éven keresztül volt pénzforrás a szénbánya, emellett a szorgalmáról is ismeretes sarmasági ember soha nem szakított a földdel, a gazdálkodással. A vasúti csomóponttal áldott településről három irányba fut a vicinális, és Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad piacaira mindig jutott a sarmasági tejfölből, túróból, zöldségből, baromfiból. A Szilágy megye északi részén elterülő nagyközséget 25 kilométer távolság választja el a megyeszékhelytől, Zilahtól. A Nagykároly–Szilágysomlyó autóút itt ágazik el a megyeközpont felé. A bányászmentalitás szellője megérintette bár az ott élőket, mégis inkább megmaradtak nyakas, büszke magyar gazdának, aki számára a tisztességes munka becsülete elsődleges.
Macskafarknyi történelem. Sarmaság vaskori település, első írásos emléke a 14. század közepéről való, amikor is a Sarmassághyak birtokolták a környéket, értelemszerűen az elnevezése is innen eredeztethető. Bár akadtak, akik egy hasonló hangzású növénynévből, a medvehagyma jelentésű sarmásból származtatják a falu elnevezését. A későbbiek során, házasság révén, a Kemény família tulajdonába került a település; a legrégibb – ma faluházként működtetett – épület az általuk 1745-ben emelt udvarház. 2005-ben a helybéliek szobrot emeltek Kemény János fejedelem tiszteletére. Az egykoron magyarok lakta Sarmaság lakossági összetétele jócskán megváltozott. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint Szilágy megye legnagyobb községében 5168 magyar, 1156 román és 217 cigány él, 4 ukrán, valamint egy-egy német és orosz nemzetiségű polgár mellett. Ide tartozik még közigazgatásilag Szilágylompért, Selymesilosva, Majád, Magurahegy és a ma már lakatlan Parttanya.
Városiasodó falukép.
A polgármesteri hivatalt keresem, de a régi épület helyén háromszintes ingatlan éktelenkedik, a külső falak szigetelésén még dolgoznak a kivitelezők. A belső tér viszont már teljesen elkészült, és számtalan nagyváros megirigyelhetné a funkcionalitásában is remek hivatalt. Már belépéskor polgárbarát figyelmességként kávéautomata, ivóvíz-adagoló fogadja az ügyfeleket. Dombi Attila János polgármester, ahogyan a sarmasági emberek általában, mosolyogva fogad, bizalmat előlegez a messziről jövőnek. Elsőként azzal sikerül meghökkentenie az elöljárónak, hogy nem tősgyökeres sarmasági. Bevallom, elképzelhetetlennek tartottam mind ez idáig, hogy egy bányatelepit maguk fölé válasszanak az „őslakosok”. Tudni kell ugyanis, hogy Sarmaság két részre tagolódik, az egyik a régi falurész, a másik a szénbányának köszönhetően kialakított, többnyire tömbházakból álló telep, ahol jobbára más vidékekről érkezett munkások leltek otthonra. A polgármester maga is így került ötéves kisgyerekként Sarmaságra. Emellett – kimondva vagy kimondatlanul – az sem segítette a polgármesterré válásban, hogy édesanyja román nemzetiségű. Dombi úgy véli, hogy a lakosság elégedetlen volt az előző évek vezetési stílusával, az ő hiteles választási programja ezért is hozta meg a sikert. Olyannyira, hogy az RMDSZ szervezte előválasztáson négy jelölt közül aratta le a babért, míg a végső megmérettetésen a szavazók nyolcvan százalékának a bizalmát élvezte, miközben a Magyar Polgári Párt jelöltjének meg kellett elégednie a maradékkal. Dombi fájlalja az erősen érezhető megosztó politikát, véleménye szerint ez nem használ a magyarságnak; amúgy a település két református lelkipásztorából egy élenjáró képviselője a Tőkés-vonalnak – ahogy ott fogalmaznak.
„Ez nemcsak az egyházat, de a magyarságot is megosztja” – toldja meg az elhangzottakat az időközben hozzánk csatlakozó Dari Tamás iskolaigazgató. A tanügyért felelős sarkítva fogalmaz, úgy véli, hogy a helyi RMDSZ ellenlábasai elvesztették hitelüket, mivel az említett lelkipásztor helyi RMDSZ-es tanácsos volt előzőleg, az MPP helyi elnöke pedig a megyei tanács tagjaként a tulipánt képviselte, Dombi ellenpolgármester-jelöltje korábban szintén helyi RMDSZ-es tanácsosként működött. Az ok nélküli pálfordulást nem tolerálja a választók többsége – vélekedik Dari Tamás.
Megragadva az alkalmat iskolaügyekről ejtünk szót, s evidens módon a nemrég lezajlott érettségi eredményeiről érdeklődöm először. Az igazgató bizonygatja, hogy diákjai semmivel sem maradtak alatta a megyei átlagnak. És ez, falusi középiskoláról lévén szó, igen nagy dolog. A líceumi oktatás kétnyelvű, románul és magyarul képezik a diákokat mechanikára, elektrotechnikára, és reál tagozat is működik. Az óvodától kezdődően közel hétszáz gyerekkel, fiatallal foglalkoznak, amint azt Dari mondja, kiváló körülmények között. Erről később, az iskolában tett látogatásom során magam is meggyőződöm: a tantermek rendezettek, az alig három éve épült tanműhelyek felszereltsége is modern, a testedzésre pedig a szabvány sportterem ad lehetőséget. Dombi Attilával útnak eredünk egy kis falunézőbe, s a község első embere közben sorolja az eredményeket, a még megvalósulásra váró terveit. Már pirosban áll a 24 lakrészes ANL-tömbház, a kultúrház rendbe téve, nemrég az erdélyi származású Tamás Gábor énekes volt a vendégük. A szennyvízelvezetést, a vízellátást szinte teljes egészében megoldották.
Tárnazárás - talajvesztés.
Húsz esztendőn át szinte senki nem foglalkozott a telepen élőkkel. A múlt század ötvenes éveiben épült bányászházak, panelek lelakottá váltak, itt volt az ideje a vízvezetékcserének. Ottjártunkkor javában folyt egy mini sportpályával megtoldott park kiépítése, egy sikeres pályázat eredményeként. A teleplakók nehezen birkóztak meg a kilencvenes évek változásai után bekövetkezett bányabezárással. Ez a bevándorolt réteg hozzászokott a nehéz munkáért járó jó fizetéshez, az ingyen lakáshoz, a különböző kedvezményekhez. A munkaidő végeztével többnyire a tömbházak előtt verték a kártyát, sörözgettek, mondhatni, gond nélkül éltek. A munkahelyvesztéssel egyben talajvesztetté váltak, szemben a faluban élőkkel, a régi sarmaságiakkal, akik számára ott volt a gazdálkodás, ami perspektívát jelentett. Persze nem lehet általánosítani, hisz az ember hihetetlen mértékben alkalmazkodó, ezért a bányatelepen lakók közül sokan magukra találtak, vállalkozásba kezdtek, külföldön próbáltak szerencsét – sorolja a szociológiai tanulmánynak is beillő helyzetképet a polgármester.
A bányavállalat irodaépülete ma elhagyottan áll, kivert ablakok, kosz mindenfelé. A valaha szép napokat látott virágoskertet embermagasságú gyom, gaz, bozót uralja. Odébb foghíjas lépcsőjű felüljáró, a szénosztályozó óriás rémként mered a homályba, a csendet kóbor kutyák és szúnyogzümmögés-kíséretű békabrekegés teszi még kietlenebbé. Egy kis fantáziával a bagolyhuhogást is odaképzelheti az ember, és készen is állnak egy kísértetfilm díszletei. De a tikkasztó nyári nap, a poros kánikula sem kelt több bizalmat, a tömbházak előtt elvadult gaz, helyenként a tetőzet is csak mutatóba cipeli még a cserepeket. Egyes vállalkozók igyekeznek színvonalas kereskedelmet folytatni, ízléses terasszal ellátott szórakozóhely is akad. Furcsa kontraszt – már-már groteszkbe hajló – a telep látványa: a korszerűség lenyomatainak szomszédságában romokban hever a bányavállalat egykori klubépülete, ahol hajdanán naponta folyt a filmvetítés. Beljebb merészkedek, ürülék- és vizeletszag, a tetőzet a csillagos ég, a még ottfelejtett vörös bársonycsíkú függönyszegély a múltból kiált. E borzalom-házából kilépve szemközt még üzemel a régi csorgó, az emberek gondtalanul cseverésznek a jó artézi vízre várva. A felszíni fejtés után megmaradt bányató környéke szemétteleppé degradálódott, s az ölnyi gazban ha látszani nem látszik is a lopva odavitt hulladék, a szag óhatatlanul is trehányságról árulkodik. Dombi szeretné a tavat a falu tulajdonában tudni, hogy bekerített, korszerű, vonzó halastóvá alakíthassa. A kilencvenes évek után a fokozatosan leépített bányavállalat vezetői széthordtak mindent. A meglévő értékek megőrzésének jogcímén hatalmas összegeket nyúltak le, és állagmegőrzés helyett töméntelen mennyiségű vasszerkezetet értékesítettek ócskavasként, amiből csinos kis vagyont kapartak össze. A megyei tanács most próbálja valamilyen úton-módon megvásárolni a bányaépületet, benne öregotthont létesítenének. Az ingatlanban nagyméretű ebédlő, konyha szolgált egykoron a bányászok étkeztetésére. A polgármester további álma egy strand megépítése, mivel Szilágy megye igencsak híjával van a fürdőhelyeknek. A hajdani bányavállalatnál saját orvosi ügyelet működött; jelenleg a nagyközségben mindössze két általános orvos óvja az egészséget. Dombi most talpal egy sürgősségi osztály létrehozásáért, de így is három kilométert kell gyalogolniuk a telepieknek a falusi rendelőig.
Bányamúlt bányászszemmel.
Még jól emlékszem Spurigán Géza mérnökre, aki éveken át a vállalat aligazgatójaként dolgozott, mígnem 1991-ben nyugdíjba vonult. A ranglétra minden fokát megjárta, fiatalként segédbányászkodott, a zsebében már technikusi diplomával érkezett Lupényba, szüleinek kulákká való nyilvánítása nehezítette a pályája alakulását, de végül elvégezte az egyetemet. 1965-től él a sarmasági bányatelepen. Az öregúr szívélyesen fogad, fizikai és szellemi frissessége irigylésre méltó. Beszélgetésünk óhatatlanul a bányászatra terelődik. Az első tárnát 1910 körül nyitották meg, akkoriban még kezdetleges eszközökkel dolgoztak, jobbára szekerekkel szállították a kitermelt portékát az állomáson pöfögő gőzmozdonyok etetésére. A második világháború után beindult a nagyüzemi kitermelés. Összesen huszonhárom rétegben folyt a munka, 30-tól 180 méter mélységig merészkedtek le. Összefüggő, nagy kiterjedésű szénrétegeket rejtett a mély, a tizenhatos réteg volt a leggazdagabb, ott két és fél méter vastagságot is elért a szén – hallgatom a nyugalmazott mérnök-igazgató szakszerű magyarázatát. A sarmasági szén jellemzői kiválóak, szennyezettsége alig 3-4 százalékra tehető, kalóriaértéke 2,4–2,8 kilónként, vagyis az egy kilogramm elégetett szénből felszabaduló energia három kilogramm keményfáéval egyenlő. 1965-re az évi kitermelés közel 500 ezer tonnára volt tehető, 1975 és 1989 között felpörgették a termelést évi 900 ezer tonnára, és 2500 munkással dolgoztak. A nyolcvanas években megkezdődött a külszíni kitermelés is, hat méter mélyen már találtak szenet. Ebből évente 30 ezer tonnát szedtek ki. Spurigán mérnök megítélése szerint még nyolcvan évig gondtalanul működtethető lett volna a bánya, már ami a mélyben lapuló tartalékokat illeti. De az emberi szándék másként döntött, mindinkább visszafogták a termelést, 2004-ben pedig leállt a mélyszíni fejtés.
Új gyülekezetnek új templom dukál.
Manapság ritkán fognak új templom építésébe, mármint a magyar közösségek, mert a hagymakupolás az gombamód terem, ha kell, ha nem. A templomépítés már önmagában is csoda, hát még ha új gyülekezet születésével társul. A bányatelepen élő reformátusok zöme egyáltalán nem vagy csak ritkán jutott el a falusi templomba, a távolság gyakran legyűrte az ige iránti éhséget. Hamar felismerték a lehetőséget a Jehova Tanúi szekta tagjai, és bevetették magukat a bányászok megtérítésébe. Ennek veszélyeit felismerve az akkori lelkipásztor, Bessenyei István kibérelt egy helyiséget a telepen, és a Ha a hegy nem megy Mohamedhez… mondást szem előtt tartva minden vasárnap délután istentiszteletet tartott az ottani híveknek. A telep 1400 lakosából körülbelül 450 református, ami tetemes lélekszám külön gyülekezet létrehozásához. Így gondolták ezt az ott élők is, és testvéri szeretettel leváltak a falusi gyülekezettől 2001-ben – tudom meg a gyülekezet főgondnokától, Nagy M. Sándortól, aki szívesen informál a történtekről, mivel a lelkipásztor épp szabadságát tölti. Az új gyülekezet egy lelkes és elszánt papot is kapott Lucza István személyében. A polgármesteri hivatal kiutalt egy lakrészt, ahol a lelkipásztor ideiglenesen meghúzódhatott családjával. Közös összefogással megvásároltak egy romos épületet, felújították, még harangot is szereltek be. Ez volt az első „temploma” a kis közösségnek. Hamarosan felmerült új templom és paplak építésének a gondolata is, s a tervet tett követte, így 2008-ban már megtarthatták az első istentiszteletet az új templomban. Az épület többfunkciójú, az alagsorban iroda, valamint egy konferenciateremnek is beillő helyiség is található. Az eltelt években a gyülekezeti tagok száma megközelítette a hétszázat, ami a falu közelebb eső részén lakó hívek „átigazolásának” tudható be – magyarázza a tisztségét öt éve ellátó főgondnok. Az elmúlt hónapban ünnepelték a gyülekezetalapítás 10. évfordulóját, s a megemlékezésre többek között Csűry István püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is meghívást kapott. Ez utóbbi annál az oknál fogva, hogy a magyar szervezet másokkal egyetemben hathatós támogatást nyújtott a templomépítéshez.
Teraszárnyék vagy pincehűs.
Már délutánba szaladt az idő, aki csak teheti, árnyékba menekül a tikkasztó kánikula elől. A telepen élők többnyire vendéglők teraszain ücsörögnek, jéghideg üdítő, sör mellett, a falubéliek inkább a gyönyörű panorámát nyújtó szőlőhegyet választják menedékként. Régi ismerősömet, Meleg Imrét is a pince hűvösében köszönthetem, karimás szalmakalapjában a hordók igencsak megapadt borszintjét méregeti. Nemcsak az okos beosztás, de a hőség miatt is ajánlatosabb fröccsöt fogyasztani, nem tiszta bort. Nyaralószerű pincéje előtt 500 tőke szőlőt művel, s mióta nyugdíjas, itt szinte naponta talál elfoglaltságot, matatnivalót. A sorok között megterem a télire való zöldség, hagyma. Jó terméskor ötszáz liter bornak valót is kisajtol, most éppen azon bosszankodik, hogy nemrég jégeső verte el a szemeket. A kollektivizálás az ősi pincék zömét tönkretette, a legtöbb már új építésű, tetőtérrel hivalkodó.
Amikor tiszta, páramentes a levegő, messzire ellátni innen, a látóhatárnak csak a szilágysomlyói hegyek szabnak határt. A képzeletnek még az sem, hisz tárnák mélyére látni innen, csillék zakatoló csattanása réveszt, mígnem átköszön a pinceszomszéd, amúgy bányászmódra: Jó szerencsét! Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Gondot jelent a szövegértés
Minden második romániai fiatalnak gondot jelent az olvasott szöveg értelmezése, derül ki egy felmérésből. A funkcionális analfabetizmus terjedése ér újratermelése európai, sőt világjelenség. Uniós viszonylatban Románia évek óta sereghajtó.
Az olvasási képességek mérése tekintetében uniós viszonylatban évek óta sereghajtónak számít Románia, így annak a felmérésnek az eredménye sem meglepő, amely szerint az általános iskolás diákok közül minden második tanuló szövegértési gondokkal küszködik, azaz funkcionális analfabéta.
A szaktárca ezen a szégyenletes eredményen oly módon szeretne javítani, hogy ősztől az I–VIII. osztályban ismét kötelezővé teszi az olvasás órát.
Mit mutat a felmérés?
Felmérések alapján a 15 éves fiatalok között két fiatal közül minden másodiknak gondot okoz az olvasott szöveg értelmezése. Nemcsak az irodalmi szövegek megértése nehézkes a fiatalok számára, de a matematika feladatok értelmezése is problémát okoz, sőt a földrajz vagy a történelem tárgyak esetében is szövegértelmezési nehézségekkel küszködnek.
A szaktárca lépése (ti. az olvasás bevezetése az általános oktatási rendszerben) része az Oktatás 2020 intézkedéscsomagnak. A program céljai között szerepel az iskolaelhagyás 11,3 százalékra való visszaszorítása, illetve az óvodáskorú gyermekek bevonása az oktatási rendszerbe. Romániában jelenleg az óvodáskorú gyerekek 73,4 százaléka jár óvodába.
Mire vezethető vissza?
A funkcionális analfabetizmus terjedése és újratermelése európai, sőt világjelenség. A problémával kapcsolatban Bagosi Ilona, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium magyar szakos tanára elmondta, a középiskolában szerencsére nem elterjedt, de nagyon kevés kivételként találkozott már a jelenséggel, főként a IX. és X. osztályokban. Hozzátette, azok a diákok, akik ezzel a problémával küszködnek, az érettségiig behozzák a lemaradást.
Bagosi Ilona tapasztalata szerint azoknál a diákoknál jelent ez gondot, akik otthon nem kapják meg a szükséges támogatást, több családban már újságot sem olvasnak. Kisebb korban minden szülőnek mesét kellene olvasnia gyermekének, így talán megelőzhető lenne a funkcionális analfabetizmus — fogalmazott a magyartanárnő. A főgimnázium diákjai körében a 2010/2011–es tanév második félévében készítettek is egy erre vonatkozó felmérést, ebből kiderült, hogy elég sok gyermeknek nem olvastak mesét kisebb korban.
Háttér
Az Európai Bizottság minden évben értékeli a tagállamok teljesítményét az oktatás és a felnőttképzés területén is, a Lisszaboni Stratégia célkitűzéseit szem előtt tartva. A jelentés tizenhatféle mutatószámot használ, mérve többek között az iskolai felkészítésben való részvételt, a felsőoktatásban végzettek számát, és az infokommunikációs képességeket. Ezen kívül felügyeli az oktatásra és képzésre szánt források felhasználását. A tagállamoknak egyébként 2010–ig a következő célokat kellett volna teljesíteniük: a 18–24 év közötti diákok maximum 10%–a hagyja félbe iskolai tanulmányai, a rosszul olvasó tanulók aránya legalább 20%–kal csökkenjen, a fiatalok legalább 85%–a befejezett középfokú végzettséggel rendelkezzen, a matematikai, természettudományos vagy műszaki képzést végzettek arányának mintegy 15%–kal növekedjen, a felnőttek 12,5%–a részt vegyen az élethosszig tartó tanulási programokban. erdon.ro

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Hoffmann Rózsa nem tudja, mit beszél
Egyre elviselhetetlenebb terhek
Aczél Endre, Népszabadság
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tusnádfürdői beszédében fölbukkant egy racionális elme számára teljességgel értelmezhetetlen fogalom: a még kialakításra váró „egységes Kárpát-medencei tudástér”. E térben erősödne szerinte az összmagyarság azonosságtudata, nyelvi kultúrája, kultúrája – az oktatáson keresztül. A húzóerőt a magyar pedagógiai reform jelentené.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tusnádfürdői beszédében fölbukkant egy racionális elme számára teljességgel értelmezhetetlen fogalom: a még kialakításra váró „egységes Kárpát-medencei tudástér”. E térben erősödne szerinte az összmagyarság azonosságtudata, nyelvi kultúrája, kultúrája – az oktatáson keresztül. A húzóerőt a magyar pedagógiai reform jelentené.
Először is egységes Kárpát-medencei tudástér csak akkor létezhetne, ha abban a bizonyos egységesülő „tudásban” a magyarság osztozna a Kárpát-medencét belakó többi néppel: szlovákokkal, románokkal, ukránokkal, szerbekkel, sőt talán horvátokkal, szlovénokkal, osztrákokkal is. A Kárpát-medence nem a miénk. Minden olyan referencia, amelyik összeköti ennek a földrajzi térségnek a létét a magyarsággal, de/és csak azzal, a közel száz éve nem létező történelmi Magyarország továbbélésének illúzióját kelti vagy épp a „Kárpát-Duna-Nagyhaza” irredenta szlogenjét idézi föl. Létezett „egységes Kárpát-medencei tudástér” a dualizmus idején, csak akkor és ott az egyenlő volt a nemzetiségek nyelvének, kultúrájának, iskolázásának elnyomásával, a magyar kultúrfölény hirdetésével. S mint ilyen, halálra volt ítélve.
De nem is ezzel van bajom igazán. Hanem az államtitkár asszonynak azzal az ábrándjával, hogy ami majd a magyar közép- és felsőktatási reformban megvalósul, az egyenest átszivárog a határon túlra, s ott, ahogyan Hoffmann Rózsa fogalmazott, éreztetni fogja a hatását. Ez annyit jelent, hogy Romániában, ahol Hoffmann szónokolt, olyan irányt vesznek a dolgok, amilyeneket az Orbán-kormány megszab nekik. Tartok tőle, a szónok nem egészen volt tisztában azzal, hol van. A romániai (és kiterjesztőleg: szlovákiai, szerbiai, ukrajnai) tanügy az ottani parlament kezében van. Bármilyen fokon újuljon is meg Hoffmann kezén a magyar pedagógia, annak tovasugárzó hatása csak akkor lesz, ha azok a parlamentek is úgy akarják.
Ami súlyosabb: Hoffmann-nak tudnia illett volna arról, hogy a román parlament a Fidesz-kormány által nagyon nem szeretett RMDSZ sokéves, kitartó harca eredményeképp elfogadott egy oktatási törvényt, amely (ha szeptember 15-én valóban életbe lép) a magyar kisebbség régi követeléseit teljesíti: 1. a magyar tannyelvű iskolákban a történelmet és a földrajzot magyarul tanítják – idővel majd erdélyi magyar szerzők műveiből; 2. az „államnyelv”, a román ugyanezekben a tanintézetekben tanítható idegen nyelvként is; 3. megvalósul az anyanyelvi szakoktatás (nagyon fontos!); 4. megkapják a normatív támogatást a magyar tannyelvű egyházi és magániskolák is.
Az RMDSZ, a román parlament nagy lépést tett afelé, hogy az államtitkár asszony által megjelölt célkitűzés, az egy tömbben vagy szórványban élő magyarság anyanyelvi kultúrájának erősödése megvalósulhasson. Ő viszont nem létező magyarországi pedagógiai reformokra hivatkozik. Igaz, még a politizáló magyar közvélemény se tud arról, hogy az RMDSZ a román politika színpadán – ahol Hoffmann statisztaként sincs jelen – mit ért el. Új Magyar Szó (Bukarest)

Sérelemlista
Veszélybe került a kolozsvári Kétágú templom, időközben pedig negyven hellyel egészítette ki a román oktatási minisztérium a magyar diákoknak járó tandíjas helyek számát a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, miután az intézmény rektora elvett ugyanennyi helyet a magyar tagozattól – csak két magyarellenes intézkedés Romániából, ami az elmúlt két napban került be a különböző hírfolyamokba, s akkor még nem beszéltünk a kolozsvári Mátyás-szobor körüli táblaháborúról, a gyulafehérvári magyar rektor megveréséről, a csaknem nyolcezer egyházi és közösségi ingatlan visszaszolgáltatásának vontatottságáról, az autonomista Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése körüli bizánci gáncsoskodásról, a magyar megyék megszüntetéséről szóló komédiáról, a kisebbségi törvény megszavazásának elodázásáról, a szoborgyalázásokról, az emlékműrongálásokról, a házsongárdi temető háborgatásáról, az állami magyar egyetem ordító hiányáról, a polgármester által lebontásra ítélt marosvásárhelyi Kós Károly-épületről, a Tőkés László meggyilkolására buzdító kiadványról, az egykori Securitate magyarok körében (is) kifejtett mai aktivitásáról, a székely és partiumi önrendelkezés esélytelenségéről, a kulturális autonómia halogatásáról, a népszámlálási trükkökről, Székelyföld elrománosításáról, a kormánytag Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikertelenségéről, a brüsszeli Székelyföld-iroda elleni ágálásról, románok magyarellenes masírozásáról, de a felsorolást helyszűke miatt kénytelen vagyok berekeszteni.
Amikor az elmúlt napokban átautóztam egykori Tündérkertünkön, megpróbáltam száműzni e sérelmeket a gondolataimból. Hadd legyen pihentető az utazás, a fenyőillat, a transzilván táj.
Csucsa környékén már éppen Ady és Goga barátságát kezdtem elirigyelni, amikor kénytelen voltam rádöbbenni, nemcsak a magyarellenes intézkedések szaporodtak el, de egyik évről a másikra egész dombok, hegyek, erdők tűnnek el a Kőrös, a Maros vagy az Olt folyása mentén.
Kavicsbányákban porladnak el a kárpáti bércek, számlálatlanul lopják a fenyőt, a bükköt, a tölgyet, a követ éjszakánként nyugodtan alvó tolvajok, s mialatt Románia többi része megállíthatatlanul fejlődik, Erdélyben az elmúlt húsz évben kiépült ötven kilométernyi autópálya, a székelyföldi települések infrastruktúrája háborús időket idéz, s az emberek többsége jövőkép nélkül botladozik a mindennapi betevőért.
A múlt hét végén véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik eszmecseréjének előadói kifejtették: a román pártokban erős a hajlandóság arra, hogy a lakosság magyarellenes érzéseinek meglovagolásával próbáljanak maguknak támogatókat szerezni, ráadásul a romániai „politikai kártyajátékban” mindig a magyarok a Fekete Péterek. A romániai „ügyeletes ellenzék” mindig keményebben játssza ki a magyar kártyát, mint a hatalmon lévők, ráadásul szociológiai felmérések igazolják a román társadalomban szunnyadó, magyarokkal szembeni elutasítást.
Miután az előadáson az is elhangzott, hogy Románia és Magyarország viszonya nem vonatkoztatható el az erdélyi magyarság helyzetétől, kénytelen vagyok a fentebb csak nagy vonalakban összefoglalt sérelemlistára mutatni és megállapítani: az elmúlt húsz év mindenképp, de az azt megelőző évtizedek is azt bizonyítják, Románia képtelen megbecsülni a Trianonnal ölébe hullajtott Erdélyt, az ott élőket, a transzilvanizmus értékeit.
A jelek szerint Bukarestnek csak az erdélyi altalaj és a térség különböző erőforrásai a számottevők, míg a románokból a mindennél erősebb birtoklási vágy (és az orvul szerzett zsákmány miatti lelkiismeret-furdalás) csalja elő a magyarellenességet. E támadásokat azonban tovább tűrni nem lehet. Az eddigi viszonyrendszer (az Európai Unió, a NATO) nem bizonyul elegendőnek a románok észre térítéséhez, de ősszel Traian Basescu államfő Budapestre látogat. El kell mondanunk neki: többé nem vagyunk Fekete Péterek!
Melyik nemzet visel még el ennyi sérelmet? Magyar Hírlap

Hírsaláta
ELÍTÉLTETNÉK TŐKÉST. A szocdemek arra kérik a külügyminisztériumot, fogalmazzon meg hivatalos álláspontot Tőkés László EP-képviselő kijelentései kapcsán.
Tőkés azt mondta Tusnádfürdőn, hogy Romániának meg kell adnia a trianoni szerződésben is szereplő területi autonómiát, s bocsánatot kellene kérnie a magyarság ellen eddig elkövetett atrocitásokért. Ezt a szocdemek, de nem csak ők, a román állam elleni támadásnak tekintik. (Paprika Rádió) FUNERIU ÚJABB ZSENIÁLIS ÖTLETE. Jegyeik alapján három – gyenge, közepes és nagyon jó – kategóriába osztaná a diákokat az oktatási minisztérium. Az ötlet a katasztrofális eredményekkel végződő érettségi vizsgát követően pattant ki a tárca vezetőségének fejéből. A rendszert már idén bevezetnék. Az intézkedés célja megakadályozni a tanárokat abban, hogy jó jegyet adjanak azoknak a diákoknak, akik erre nem szolgáltak rá. A tanulók képességeinek értékelése már zsenge kortól, első osztálytól megkezdődne. (Realitatea) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

TGM: Még van idő, állítsátok meg őket!
A hagyományosan istenverte, elátkozott ügyek egyike a magyar–román viszony
Ebben benne van a román állam és a magyar állam, a romániai magyar kisebbség és a román többség, Magyarország és az erdélyi magyarság, a székelyek és a többi magyarok, Erdély és Partium viszonya, a magyarországi jobboldal és liberális/szocialista balközép zűrzavaros kapcsolatai a romániai magyar politikai erőkkel és a román pártokkal, a román „elitek” változatos és változó „magyarpolitikái”, a kölcsönös értetlenség és tudatlanság, a „Trianon” nevű mítosz, a „bécsi döntés” nevű mítosz, a „Magyar Autonóm Tartomány” nevű mítosz, a lényegükben elfelejtett, de a szívünkbe fúródott gyilokként betokosodott, kölcsönös történelmi sérelmek; képzeltek és még a képzeltnél is rosszabbak.
A „társtalan magyarság” kihal a Kárpát-medencéből. Ez a régi magyar félelem. A magyarok és külföldi (nyugati és/ vagy orosz) szövetségeseik darabokra tördelik a soha nem eléggé egységes Romániát. Ez a román rettegés régi tárgya.
A két állam kölcsönös tudatlanságban leledzik egymás felől, s a tartalmilag üres „riválisképet” paranoid gyanakvással vizslatja. A politikai elitek ingadoznak a vaksi gyanakvás és a legcinikusabb közöny között. A kölcsönös közöny és a merőben taktikai manőverezés az elmúlt évtizedben – némi óvatossággal, józansággal és lustasággal elegyedve – többet ért el, kellemesebb viszonyokat teremtett, mint a sovinizmus heveny szakasza. Bár a józan lustaság elviselhetőbb, mint a sovén tombolás, szilárd alapnak alig nevezhető. Egymás – kölcsönösen leereszkedő – eltűrése, amiben semmi tudatosság nem volt, csak a két társadalom belső fejlődése (érése és lottyadt, szotyogós túlérése), erkölcsileg meglehetősen silány. Ennélfogva aztán ingatag, időleges, súlytalan.
A gazdasági világválság és nyomában az esztelen megszorító intézkedések tovább mélyítették a már régóta készülő politikai válságot, amelynek Magyarországon az egyre képtelenebb féldiktatúra a következménye, Romániában egyelőre a zűrzavar (ámde a román állam már ugyancsak az Übü-rezsim felé halad). Ilyenkor az államok legfontosabb legitimációs föladata a bűnbakok gondos kiválogatása. A bűnbaklisták élén Nyugat-Európában az arabok és más muszlimok állnak (EU-állampolgárok és bevándorlók vagy menekültek egyaránt), Kelet-Európában a romák, nem pusztán azért, mert „etnikailag és kulturálisan (habitusukban) idegenek”. Főleg azért, mert ők is igényelnek szociális segélyt, amelynek az összegére befolyásosabb rétegek, csoportok is szemet vetettek.
A romániai magyarok, ha nincsenek is túl jól eleresztve, semmiképpen nem hasonlíthatók a cigányokhoz. A mai körülmények között meglepő, hogy föllobbant ellenük a román többség ellenséges indulata, illetve rájuk vetül a romló magyar–román államközi viszony árnyéka. Nyugat-Európában a helyzet némileg különböző: a nyugati EU-államok között nincs gyűlölet, etnikai és regionális konfliktusok vannak, de az etnicizmus NEM nacionalizmus (a nacionalizmusnál is rosszabb, de NEM azonos vele; ám nem is tiszta rasszizmus, mert legalább annyira kulturális, mint „fajbiológiai”). Nyugat-Európában nem vetődik föl államok között a határkérdés, nincs expanzív és militarista nacionalizmus, ám a gazdag régiók igyekeznek elválni a szegényektől, pl. Flandria Vallóniától, Észak-Olaszország a Mezzogiornótól, Katalónia Kasztíliától, Asztúriától: ezek belső régióhatárok. Elválni akarnak, nem egyesülni: mint korábban a gazdag Szlovénia és Horvátország a szegény Szerbiától, Macedóniától, Koszovótól. Skócia, ahol már a függetlenségi párt van kormányon, nem akarja megosztani az északi-tengeri kőolajból származó jövedelmeket az angolokkal. Az adószeparatizmus meglehetősen viszolyogtató.
Kelet-Európában mind a hagyományos nacionalizmus él – például a hagyományos, bár néha csak mostanában keletkezett irredenták –, mind az új etnicizmus, mind a fajgyűlölet.
A magyar–román viszony sajátossága, hogy megromlásában döntő szerepet játszik a két és fél politikai „elit” (a magyarországi, a román és az erdélyi magyar) kétségbeesett igyekezete, hogy fönntartsa magát a gyorsuló hanyatlás körülményei között – hiszen ez már régen nemcsak gazdasági, hanem egyben politikai, kulturális/civilizációs válság is –, és hogy a még úgy-ahogy megjutalmazható, klienssé tehető, „államfönntartó” polgári középet a magánérdekei révén magához kösse, mint manapság minden állam. Ez a „polgári közép” azonban Magyarországon nem, de szerintem Romániában sem elég. Az Orbán-rezsim a kettős állampolgárság révén mozgósítani tudja a határokon túli magyarokat (a belső Fidesz-zsargonban: „hatumákat”), ami szinte semmibe se kerül, viszont a magyarországi adófizető állampolgárok ezért útépítést, állásokat stb. várhatnak és várnak el cserébe.
A Basescu-kormányzat („rezsimnek” nem nevezhető, ahhoz nem elég eredeti, szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, amelyet a nemzeti ügyek kormánya, azaz Orbán Viktor miniszterelnök alkotott meg) azt az érdekes újítást vezette be, hogy kitűnő viszonyt ápol a budapesti kormánnyal, a kormányzati lét kisebb-nagyobb előnyeivel, olykori politikai engedményekkel kenyerezi le a romániai magyarság hivatalos vezetőit, miközben a magyar kisebbség emancipációs törekvéseinek mereven ellene szegül, és nem állja útját a magyarellenes uszításnak.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy az erdélyi-partiumi-bánsági magyarok bukaresti parlamenti és kormányzati képviselet nélkül maradjanak, és hogy olyan kalandor akciókba zsarolja bele őket, amelyek után már csak őhozzá fordulhatnak segítségért, az egyes helyhatóságokkal – s velük is csak a kevés magyar többségű körzetben – pedig majd csak elbánik valahogy. Aztán majd sovén tűzbe boríthatja Magyarországot, amellyel újabb évtizedekre szerezhet magának „parlamenti” többséget. Orbán Viktor miniszterelnök a status quót védő (vagy rontó) bukaresti politikai osztály éles fegyvere Erdélyben.
Az erdélyi magyarok nem érdeklik.
Traian Basescu, Románia elnöke egyfolytában – lassan, ravaszul – szorítja mind szűkebb sarokba a magyar érdekeket, miközben a pokolian népszerűtlen Boc-kabinet parlamenti többségét az RMDSZ tartja fönn, az az RMDSZ, amely már évek óta hiába vár a kisebbségi törvényre (eredeti alakjában a tervezet nem is rossz!), ezért a romániai magyar közvélemény nem Basescu elnököt, hanem az RMDSZ-t okolja. Az RMDSZ kénytelen-kelletlen támogatja a román kormány megszorításos, reálbér- és reálnyugdíjcsökkentő, intézményromboló, elszegényítő politikáját, amellyel minden héten magyar etnikai (nemzetiségi) szavazatok százait veszíti el. A magyarellenes hangulatban a román ellenzék nagy pártjai (a szociáldemokraták és a liberálisok) sovén irányban előznek, a magyarok jobbágyának nevezik Basescu elnököt (haha), magyarellenességben versenyeznek a Basescu-párttal – miközben a maguk oldalára kívánják vonzani az RMDSZ-t az eddigieknél rosszabb föltételekkel.
A Basescu nélküli Basescu-párt kifutó modell, „a román baloldal” – amelynek valószínű elnökjelöltje, majd Románia lehetséges elnöke, aki épp most nevezte magát meggyőződéses monarchistának, Crin Antonescu nemzeti liberális vezető – pedig őszintén nacionalista, szemben az őszintétlen nacionalista Basescuval. (Ő képes ma helyeselni Románia részvételét a második világháborúban a tengelyhatalmak oldalán: „ő is úgy tett volna, mint Ion Antonescu” marsall, jogerősen elítélt és kivégzett háborús bűnös; mintha ez a háború nem jelentette volna egyben a transznisztriai, besszarábiai, moldvai zsidóság kiirtását, az odesszai vérengzést, majd Románia függetlenségének elvesztését. Románia elnökének nyilvánvalóan azért ellenszenves Hohenzollern-SigmaringenMihály – 1947. december 30-áig Románia királya –, mert túlságosan antifasiszta volt az elnök ízléséhez képest.)
De ez még mind semmi.
A nacionalista vetélkedés kényszere a mindeddig óvatos, reálpolitikus RMDSZ-t is nyomja. Nyomja mind a bukaresti kormány, mind a román ellenzék, mind a budapesti kormány (a magyarországi parlamenti ellenzék nem számít). Az Orbán-rezsim vélhetőleg tudja, hogy külön erdélyi magyar kedvence, az Erdélyi Magyar Néppárt nem arathat sikert, két romániai magyar párt azt jelenti: egy se.
De az elkeseredett erdélyi közvéleménynek Kelemen Hunor és Markó Béla egyszerűen nem mondhatja meg, hogy az Erdélyben (Magyarországon már nem) nagyon szeretett Orbán miniszterelnök milyen sorsot szán a gyorsan csökkenő lélekszámú magyar kisebbségnek. A névleg az RMDSZ-hez tartozó, de lélekben már Orbán Viktorhoz átállt tisztségviselők provokáló akcióit nem bírálhatják, mert akkor egyszeriben „rossz magyar ember(ek)nek” látszanának. Így a két csoport (RMDSZ, EMNP) politikája egyre hasonlóbbnak tűnik föl, miközben egyre jobban gyűlölik egymást. És politikájuk valójában nem is hasonlít, de voltaképpeni politikájukat titkolni kénytelenek.
Vegyük a Mátyás király kolozsvári szobrára illesztett „táblácska” (placuta) történetét. A „táblácska” a nagy történész, Nicolae Iorga butácska, nacionalista, ám csavaros mondata, amely egyrészt büszkélkedik vele, hogy a hírneves uralkodó román származású volt, másrészt afféle nemzetárulónak állítja be, harmadrészt azt mondja, hogy valami jelentéktelen ütközetben (amelyről nem valószínű, hogy egyáltalán hallott) legyőzték a katonáit a moldvaiak. Ez nem kevés egyetlen mondatban, de a történelmietlen őrületnek elég szép esete.
Nem kétséges, hogy Hunyadi Mátyás részben román eredetű volt. De mit jelentett a „román” és a „magyar” az ő századában? A „magyar” (a „natio Hungarica”) azt jelentette, hogy valaki nemesember („una eademque nobilitas”), ami egyben azt jelentette: katolikus. Olyan nagy hűbérurak, mint a Drágffyak meg a Kornisok, szintén román származásúak voltak, de ezt soha nem hangoztatták, mert az ő esetükben ennek nem volt jelentősége. Mátyás román eredetét az udvarában élő olasz humanisták azért hangoztatták, mert – a korabeli olasz reneszánsz propagandisták (udvari „történetírók”) szokása szerint – római (mítoszi) hátteret kívántak neki biztosítani birodalmi (császári) ambícióihoz, mellesleg mintegy balkézről megteremtve hozzá a dákoromán kontinuitáselméletet. Mátyás apja, a nagy condottiere, Hunyadi János a „törökverés” közben Magyarország legnagyobb földbirtokosa lett, ez tette Mátyást királlyá, nem a „római” eredet.
Mátyást Erdély nem érdekelte, Magyarország többi része se nagyon az adóbevételeken kívül, Bécs és Prága irányában folytatta pazarló és értelmetlen katonai műveleteit. Megteremtette ugyan szűk körű udvari asztaltársasága körében a magyar reneszánszot és humanizmust, amelynek a legjellegzetesebb alakja Janus Pannonius pécsi püspök volt, a biszexuális pornográfia jeles művelője. Annak, hogy Mátyás édesanyja véletlenül – átutazóban – a család egyik hívének a kolozsvári házában szülte meg ezt az érdekes embert, az égvilágon semmi fontossága nincs.
Jellemző a századfordulós magyar „nemzetpolitika” és nemzetpropaganda Erdély-vakságára, hogy nem a Báthoryak, Rákócziak, Bethlenek, Kemények, Apaffyak, Telekiek közül valamelyik erdélyi nagyságnak állíttattak szobrot, hanem ennek a nagy formátumú, ám Erdélytől idegen fejedelemnek. (Az egyetemet meg Ferenc Józsefről nevezték el, nem pedig – mondjuk – Kemény Zsigmondról, ha már ragaszkodunk a főurakhoz.)
Arról vitatkozni tehát, hogy Mátyás király magyar vagy román volt-e, értelmetlenség, hiszen a modern értelemben egyik se volt, hiszen maga a „nemzet” mint olyan sokkal későbbi eredetű. Tehát a „táblácska” (placuta) kitűzése – meg a magyar föliratok lankadatlan üldözése – semmi másra nem szolgál, mint a magyarok megsértésére, akik persze okosabban tették volna, ha sértődés helyett harsányan kacagnak. De már áll a bál, a kolozsvári városi tanács román tagjai minősíthetetlen hangot használnak a magyarokkal szemben, akik kivonulnak. Magyarország bukaresti nagykövete hatalmas virágcsokorral óhajtja eltakarni a „táblácskát”, a rendőrőrszemmel dulakodik. Fiatal magyar tudósok és diákok négynyelvű műanyag táblával ragasztják le a „táblácskát”, amelynek szövege történettudományi vitába keveredik Iorgával, és az évszázados magyar–román együttélést méltatja. Kelemen Hunor, romániai művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke, följelentést tesz az ügyben (a román hatóságok a szobor fölújítása előtt megígérték, hogy a „táblácska” nem kerülhet vissza), válaszul a román nyelvű internet úgy beszél a magyarokról, hogy az még egy harcedzett vasgárdistát is meghökkentene. A magyar alpolgármester reklámterületet bérel Kolozsvár határában, és több nyelven – magyarul is! – föltünteti az óriásplakáton a város nevét. A tereptárgyat „ismeretlen tettesek” lerombolják, újbóli fölállítását a polgármesteri hivatal megtiltja.
Magyar szamárságok követik a román szamárságokat, de amint most is látjuk, az adott demográfiai és hatalmi körülmények között a román szamárságok érvényesülnek (amint 1918 előtt mindig a magyar szamárságok érvényesültek). Ezért nem lehet könnyedén legyinteni rájuk.
A mindenkori és mindenünneni kisebbségek agyonhorzsolt érzékenysége, lelki sérülékenysége nem pusztán lelkiállapot: súlyos történelmi okai vannak. A román demokratikus sajtónak és közéletnek – már amennyi maradt belőle, remélhetőleg több, mint Magyarországon – ezt meg kellene értenie, még az erősödő nacionalizmus és etnicizmus hangulatában is, amely persze sokkal nehezebb föladattá teszi a méltányosságot, mint akár egy esztendővel ezelőtt.
Magyarok és románok egyaránt tágra nyílt szemmel masíroznak a csapdába, közös erőfeszítéssel teszik tönkre azt a soha nem tapasztalt együttműködést, kreativitást, amely a román közönség kedvencévé tette a kolozsvári Állami Magyar Színházat (a sepsiszentgyörgyi magyar színház mellett), amely létrehozta az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF), az Ecsetgyár multikulturális „alternatív hely”-ét, a problémák ellenére eleven (magyar–román) diákéletet teremtett az állami egyetemen, a legjobb alternatív kocsmákat, remek kiállításokat, kiváló könyvkiadókat, folyóiratokat. Természetesen a kultúra, még a legbátrabb se helyettesítheti a jó politikát, de még ennek a kezdetei is tapasztalhatók: megszületett a GAS (Grupul de Actiune Sociala, Szociális Akciócsoport), amely országos föltűnést okozott avval, hogy a nagy nyilvánosság előtt radikálisan szállt szembe a kilakoltatásokkal a cigánynegyedben.
Akármilyen reménytelen a romakérdés, morálisan egyszerűbb, mint a magyarkérdés. A nyomor és a diszkrimináció tisztességes emberekből fölháborodást vált ki (egyszerű, áttekinthető), de a magyarkérdés tele van történelmi tisztázatlanságokkal, az erdélyi magyar középosztály és értelmiség önvédelmi harcai – mivel a magyaroknak van szociális és kulturális tőkéjük, állítólag mellettük áll a magyarországi állam, nem ébresztenek spontán szánalmat; a magyar népességfogyás tragédiá ja a román többség számára érthetetlen – belebonyolódnak a hagyományosan kupeckedő és opportunista „nagypolitika” liános dzsungelébe, ami a balfelé radikalizálódó, de azért kisebbségben lévő román fiatalságnak nem rokonszenves. A Romániában is erősödő szélsőjobboldal, a mainstream erők dalmahodó sovinizmusa is nyomja őket, a többségében nagyon konzervatív erdélyi magyar politikai osztály pedig olyan, amilyennek bukaresti ellenfeleiket megismerték. Tehát a „magyar ügy” még a kisméretű, de fontos antinacionalista román ifjúság szívét se dobogtatja meg. Pedig már rá kellett volna jönnie, hogy a „magyarkérdést” a válság miatti mély szociális és erkölcsi elégedetlenség elterelésére, semlegesítésére fújják föl Románia vezetői, mint ahogy a trianoni gyászharangok szakadatlan kongatása Pesten ugyanerre szolgál. A felelőtlen politikai osztályok mindenre képesek a hatalomért. S az az értelmiség, amely érdekből vagy kritikátlanságból hajlandó fölülni az ilyesminek, soha nem moshatja le magáról a felelősség sarát.
A legutóbbi magyarbarát román országos párt a Kommunisták Romániai Pártja volt a föld alatt, az illegalitásban 1944/45 előtt. De hát magyarok és zsidók és bolgárok vezették (lásd erről Stelian Tanase érdekes könyveit, amelyekben minden álnevet és nom de guerre-t megfejt)...
A nacionalista hangulatkeltés a székelyföldi magyar autonómia ellen teljesen oktalan, hiszen ez a román nemzetnek nem árt (elszakadásra nincs földrajzi lehetőség), de az még kérdéses, hogy milyen hatással lesz a Székelyföldön kívüli – erdélyi és partiumi – magyarok sorsára, hiszen ők el fogják veszíteni a rájuk irányuló, amúgy is szűkülő figyelmet. Meg hogy miként föstene egy autonóm terület, ahol a lakosság fele egyben külföldi (magyarországi) állampolgár, ahol majd éles választási harcok zajlanak a magyarországi pártok között képviselői helyekért a pesti parlamentben?... Ezt nem tudjuk. A területi autonómia reménytelen ügyével azonban sikerült gyakorlatilag levenni a napirendről a kulturális és a személyi autonómia valamelyest esélyesebbnek tetsző tervét.
Az egész dolog annyira össze van kuszálva, hogy – a pesti és a bukaresti kormányok ily módon megerősített pozíciójának kivételével – semmi világos eredmény nem látszik. Ámde a politikai osztály tudatlansága, lelkiismeretlensége már megint egyre sikeresebben fordítja egymással szembe a két népet (miközben a közvélemény háta mögött, ha kell, simán megegyeznek), s az évszázados tanulság az, hogy mindig a kisebbség jár pórul. A történettudomány – amelynek újabb eredményei a művelt középosztály számára ismeretlenek, de legalább hadd említsem meg Ioan Dragan kitűnő tanulmányát a Korunk júliusi számából – megindította már a magyar és a román uralkodó osztályok szörnyű és kölcsönös bűneinek tárgyilagos elemzését. Vannak itt fájó hiányok, például annak a ténynek a széles körű ismerete, hogy a Ceausescu-rezsim egyik középponti eleme volt a magyarellenesség, s benne az etnikai arányok átszabása, továbbá az oktatáspolitika és az áttelepítések révén az erdélyi magyarság proletarizálása.
Most még a históriai tisztázás is lehetetlenné válik, pedig milyen fontos lenne!
Magyarországon néhány szaktudóson kívül alig sejti valaki, hogyan bánt az Erdélyben már évszázadok óta többségi, ám a maga egészében jogfosztott és kegyetlenül elnyomott román nemzetiséggel a gőgös arisztokrácia által vezetett magyar állam. A tanulságok kézenfekvőek, de mivel a probléma megoldása vagy enyhítése tárgyilagosságot, tudást, empátiát, visszafogottságot és humort igényelne, a jelenlegi politikai osztály képtelen a haladásra, nem is hajlandó rá, mert csak a rövid távú előnyökre néz – még kimondani is unalmas.
Ezek az államok a maguk mai alakjában népeik ellenségei, s mivel a nép erőtlen, csak arra lehet biztatni, hogy forduljon el a hagyományos nemzetállami politikától, nézzen át fölötte, bízzék a saját eszében, fittyet se hányjon a politikusaira, nevesse ki őket. És ne keveredjék ilyen ostobaságokba, mint a „táblácska”-ügy. Annyi elvárható azért a néptől is, Erdélyben és mindenütt, hogy ne működjék közre lelkesen a saját tönkretételében.
Ez az írás román nyelven is megjelenik, a 22 című bukaresti hetilapban.
Tamás Gáspár Miklós| Népszabadság

Szívmentve jön a bátorság
Fehéregyháza vasárnap
Enyhén szólva a provokált vagy csak számítógépelt információhiány jegyében „kerítettek sort” az idei Petőfi-emlékezésre Fehéregyházán. A világháló, a napisajtó előzetesen alig tudhatott meg valami lényeget a végül „spontánul” alakult programról: hogy a szószéki beszédet a millenniumi unitárius templomban Nagy László püspökhelyettes mondja, hogy a három székely megye közgyűlési elnökei jóval a hivatalos műsor előtt, mintegy mutyiban koszorúznak (mínusz egyes „kivitelben”) a turulmadaras emlékműnél, hogy a testvértelepülések hűséges odajárói közül kik beszélnek, hogy az ez idáig ott „mérvadó politikusnak” számító kardosjákobok közül miért nem jön el senki sem –, hogy ezt az ez idáig a magyarság reprezentatív megnyilvánulásának tartott ünnepet kinek vagy kiknek áll érdekében/érdekükben a süppedő rét alá duvasztani… Nem tudható, bár sejthető: ismét belecsülkölt a magyarok ünnepébe az ólbeli tenyészetek locsot kavargató vályúit porciózó perchivatalnokok suppendáréja.
Ennek ellenére Fehéregyházán a vasárnap délután széljárása, a felhők tobzódása ellenére is ragyogóra sikerült. A fúvósok, a szavalók, a székelyudvarhelyi magyar férfikórus Kovács László vezette pompás dallamszervezete hoztak örömteli emelkedést, hasonlóképp a politikus vendégszövegek a turulmadaras emlékműnél.
Barátok és szerelmesek, élők és lélekölők, kikben hinnénk: ingyen és szívmentve adták a kősziklás bátorságot –¸ hét ágra, századszor annyira tágra nyíló magyarságunkhoz. Népújság (Marosvásárhely)

Köszönet
Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanári karának, az MMDSZ tagjainak illetve az RMDSZ vezetőségének, akik kiálltak ez alkalommal is a magyar diákokat megkülönböztető, jogtalan döntések orvoslása érdekében, mely a MOGYE felvételi eredmények kihirdetésekor történt.
Wass Albert írja: "Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége – a Te veszteséged is."
Köszönettel,
a MOGYE-re felvételiző tanulók szülei. Népújság (Marosvásárhely)