Zarándokként visszatérni
Zizi könyve
Ahol leoldom saruimat (Arcok és szent helyek – erdélyi szemmel) – ez a címe annak a kötetnek, amelyet igen érdekes könyvbemutató keretében múlt szombat délután ismertettek a vásárhelyi közönséggel.
Telt házas publikum gyűlt össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében, ahol elsőként Nagy László lelkész, unitárius főjegyző köszöntötte házigazdaként a megjelenteket. A kötetet és szerzőjét – dr. Gellérd Juditot – barátnője, Koszta Gabriella színművésznő méltatta.
– Barátságunk több mint ötvenéves. Édesapáink együtt raboskodtak a Duna- csatornánál, míg mi pionírokként kalászgyűjtők voltunk. Barátságunk azóta tart, így boldogan olvastam Gellérd Judit, vagy ahogyan mindenki ismeri – Zizi – könyvét. Sokoldalú tevékenysége, nyitottsága okán a világon mindenhol vannak barátai. Mostanában rengeteg útikönyv jelenik meg, kitárult a tér és az idő. Akik turista- útikönyvet keresnek, azoknak nem ajánlom a Zizi kötetét, mert nem az. Hanem egy rendkívül szenvedélyes, kíváncsi ember szemlélődése a világban. Erdélyi látásmóddal szemléli a legtávolabbi kultúrákat, biztos szemszögből keresi a mindenhol egyformán érvényes kapcsolódási pontokat: a megértést, a nyitottságot, a rejtett titkok megtapasztalását. A kötetben nyolc utazás nyolc útleírása szerepel igényes, szép, erdélyi magyar nyelven, élményeit közvetlenül és láttatóan osztja meg. Zizi orvos, emellett aktívan zenél és fontos karitatív tevékenységet végez. Sokat gyűjtött az erdélyi egyházaknak, e nyolc útjáról saját élményeit szeretné megosztani, tapasztalatait hazahozni. Ehhez tehetségre van szükség. Másik értéke, hogy e rohanó világban állandóan a transzcendenssel találkozik, rejtett, titkos dolgokra irányítja a figyelmet, összefüggéseket keres és talál az erdélyi és a távol-keleti kultúrák között. Ez látásmód kérdése és én ezt nagyon értékelem. Jósága, szeretetre való törekvése ötvenkét éves barátságunk alatt semmit sem változott – mondta a méltató, majd egy megkapó részletet olvasott fel a kötetből: olvasmányos és elgondolkodtató beszámolót egy Gangesz-parti hamvasztásról.
A méltatás után a szerző is felszólalt, szokatlan, de érdekes módon: Zizi's Movie címmel 28 perces, képekből, filmfelvételekből álló kisfilmet láttunk a kötetében szereplő utazások helyszíneiről Dél-Afrikától Nepálig, a vetítés közben ezeket ismertette. – Akárhova utazom, mindig zarándokként térek haza, mert a szentség magva mindenhol megvan. Ha huszonkét évvel ezelőtt amerikai férjem nem vesz el, ma nincsen ez a könyv. Kétszer kaptunk meghívót az úszó egyetemre: egy luxushajón három hónap alatt körbeutaztuk tanítványainkkal a Földet. Férjem keleti vallástörténész, így sokszor jártunk Ázsiában, Japánban. Meghívtak esküvőre a Machu Pichura, ahol én voltam az eskető pap. Nepálban megemlékező istentiszteletet tartottak az édesapám emlékére, a tibetiek iránt mélységes vonzalom él bennem: örökre megmaradt a Katmanduban hazájukért folyamatosan imádkozó emberek látványa. Csatlakoztam hozzájuk én is, Tibetért, Erdélyért imádkoztam hat órán keresztül. Azóta Tibet–Erdély analógiáról prédikálok Amerikában. Gyászoltam az Ararát alatt a legrégebbi keresztény ország lakói, az örmények ellen elkövetett genocídium áldozatait, amelyet a mai napig nem ismer el Törökország. Erdélyi szemmel úgy látom, hogy csak akkor van jövő egy kisebbség számára, ha ismeri a múltját, az értékeit. Ezért van itt, az erdélyi magyarságnak jövője és ezért nincs a hawaii őslakosságnak. A férjemmel oda költöztünk, ő ott azóta önkéntes, az őslakosok kultúrájának feltámasztásán dolgozik. Több életveszélyes fenyegetést kaptunk, hogy hagyjuk el a szigetet. A huszonegyedik század Amerikájában a hawaii őslakosság nyelve és szokásai tiltottak. A hágai bíróság elé is vittük az ügyet, sikeresen. Utazásaim tapasztalata, hogy minden mindennel összefügg, a szeretet ellentéte pedig nem a gyűlölet, hanem a közöny – mondta a szerző, aki az est végén rövid műsort adott elő – hegedűn.
Nagy Boton. Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László EP-alelnök a magyar-magyar párbeszédről
A szeptembertől újrainduló Európa parlamenti ülésszak erdélyi nyitányaként tartott sajtóértekezletet Nagyváradon Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő brüsszeli kabinetfőnöke. Az újságírókkal való találkozón elsősorban a magyar-magyar párbeszéd lehetséges alakulásáról és a verespataki bányanyitásról esett szó.
Az Erdélyi Napló Tőkés Lászlót a pártbejegyzés rögös útjáról, illetve az ehhez kapcsolódó magyar-magyar párbeszédről kérdezte.
– Több, mint négy hónapja tart az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési procedúrája, miközben a bíróság újabb és újabb okokat talált a pártbejegyzés elnapolására. Ön szerint mi áll ennek a jogi huzavonának a hátterében? – A kérdésnek egy általános és egy konkrét vetülete van. A jelenség általános vetülete kilencven évre, újabban pedig húsz évre nyúlik vissza: le kellett törni az önálló kisebbségi, ezen belül az önálló magyar érdekképviseletet. Annak lehettünk tanúi, hogy 1989-1990 fordulóján a magyarság mintha magára talált volna, megszerveződött, kialakította politikai érdekérvényesítő és képviseleti rendszerét. Az öröm azonban rövid ideig tartott: az áldemokratikus, posztkommunista, posztszekurista, nacionalista rendszernek öt-hat évre volt szüksége ahhoz, hogy véget vessen az önálló magyar érdekérvényesítésnek. Babits Mihály verssorát idézve, megalázatosította a magyarságot: a magyar politikumot sikerült becsatolnia a többségi politika rendszerébe, és pénzzel, hatalommal és feltételezhetően titkosszolgálati eszközökkel kihúzta a talajt a magyar politika alól. Ennek isszuk most a levét! Ma az RMDSZ színeiben egy magyarul beszélő román politikai alakulat ténykedik, és ez végletesen behatárolja és korlátozza politikai mozgásterünket és érdekérvényesítési lehetőségeinket. Ezt a helyzetet akarjuk feltörni, megváltoztatni, amikor az egyik kísérletet a másik után végezzük, kezdve az alsócsernátoni fórummal, folytatva a szatmárnémeti egyházi autonómia-közgyűléssel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával, a Magyar Polgári Párt létrehozásával, és legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítási kísérletével. Konkrét formában arról beszélhetünk, hogy a többségi hatalommal cinkos együttállásban lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ – amelynek nevéből már csak a „romániai” bír hiteles tartalommal –, minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját. Kirívó az az orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az Erdélyi Magyar Népáárt bejegyzésével kapcsolatban. Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének megakadályozását. Ebben a helyzetben csak abban reménykedhetünk, ha a román politika több vasat tart a tűzben, és nem föltétlenül fog eleget tenni az RMDSZ exkluzív óhajának.
– Ilyen előzmények után milyen esély van arra, hogy az az EMNT, illetve a megszülető új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel? – Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel. Egy másik extrém példával élve: valószínűleg a verespataki ciános bányaterv meg fog valósulni, mert a román hatalmi érdek ezt kívánja, ennek ellenére minden lehetőt meg kell tennünk a verespataki projekt megvalósítása ellen. Hasonló a helyzet az erdélyi magyar politikában is: akkor is fel kell vennünk a harcot az opportunista, hatalomnak alárendelt RMDSZ-szel, ha történetesen eredménytelenül végződik a küzdelem. Hitem szerint azonban megvalósítható az a törekvésünk, hogy a romániai magyar politikai rendszerváltozás megtörténjen. A magyarországi nemzeti erőknek sikerült ezt megvalósítani, és nekünk is esélyünk van az erdélyi magyar politikában a politikai változások végrehajtására. Ezért kezdeményeztük az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását: ezzel szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét, ugyanakkor árnyaltan kell látnunk az RMDSZ tagságát. Hasonlattal élve, egy jármű utasaiként foghatjuk fel a tagságot, akik arra utaznak, amerre a jármű vezetője halad. Számíthatunk az utasokra: ők vagy kiszállnak a járműből, és átülnek egy más járműbe, vagy tesznek arról, hogy jó irányba utazzanak, tehát olyan vezetőket választanak, akik jó irányba vezetik őket.
– Úgy tűnik, a választás megtörtént, és minden marad a régiben ... – Ha csak az RMDSZ-nomenklatúrát nézzük, akkor valóban szomorú a helyzet: Kelemen Hunor Markó Béla epigonjaként működik. Az RMDSZ-ben teljes mértékű a folytonosság, azzal a különbséggel, hogy Markó Béla jobb vezető volt, mint a mostani vezetők. A párbeszéd tekintetében mi azokra számítunk az RMDSZ-ből, akik egy másfajta RMDSZ-t képzelnek el. Ezek az erők viszont nagyon gyengék, és az egyszerű tagság szintjén léteznek. Nekünk alkupozícióba kell kerülnünk! Rá kell kényszerítenünk akár a mostani vezetést is arra, hogy a közös nemzeti érdekek céljából tárgyaljon velünk. Súlyos gond, hogy akárcsak az egyház, az RMDSZ egyes vezetőit is fogva tartja a titkosszolgálat. Ez ellen nehéz tenni! Zsarolhatók, ezáltal a volt titkosszolgálatok fogságában vannak.
– A hét végén tartotta kongresszusát a Magyar Polgári Párt. A párt elnöke, Szász Jenő az RMDSZ-szel szemben jobboldali összefogást sürget, amelynek része lenne az EMNT, az SZNT és az MPP. Lát-e esélyt egy ilyen szövetség kialakulására? – Egy vezető magyarországi politikus, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t összehasonlítva, tréfásan azt mondta: az egyik a kisebbik, a másik a nagyobbik rossz. Az előbbi hasonlattal élve, az egyik egy kisebb jármű, a másik egy mamut jármű, de közös vonásuk, hogy egyikkel sem érhetünk célba. A kérdés nem úgy tevődik fel, hogy a kisebbik vagy a nagyobbik autóba ülünk. Az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására: elveszítette hitelét és tagságát is. Akárcsak az RMDSZ esetében, az MPP tagságával sincs semmi bajunk: annak idején szeretetre méltó, derék magyar emberek szavaztak az RMDSZ-re és a Magyar Polgári Pártra egyaránt. Az RMDSZ-hez hasonlóan a Magyar Polgári Párt vezetőinek a hitelével van baj, mindenek előtt elöljárójával, aki menet közben olyan exkluzivista módon szabadult meg párttársaitól, mint az RMDSZ annak idején. Olyan embereket távolított el a pártból, akik nem az ő akarata szerint politizáltak. Ráadásul egy kongresszusi határozat valósággal kiátkozza a párt EMNT-és tagjait. Ebben a helyzetben nincs miről beszélnünk. Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni.
– Hetek óta tartó, megújult vita övezi a verespataki bányanyitás ügyét. A román államfő, Traian Băsescu kemény fellépése egyértelműen a bányanyitás irányába mozdította el a román kormányt. Az Európa Parlamentben többek között az ön kezdeményezésére elfogadott határozat ellent mond a ciános bányakitermelésnek, ami viszont nem kötelező érvényű ajánlás. Év végéig az Európai Bizottságnak kellene állást foglalnia, és szerencsés esetben törvénytervezetben megtiltania a ciános aranybányászatot. Van-e esély arra, hogy hasznos időn belül elfogadásra kerül egy ilyen összeurópai érvényű törvény? – Már eddig is sokat késlekedett az Európai Bizottság. Ennek bizonyára az az önellentmondás az oka, hogy az európai törvényhozás elsöprő többségével szemben kellene a Bizottságnak döntenie, így inkább a diplomatikus kivárás, halogatás álláspontjára helyezkedik. Jelen helyzetben sajnos nem kérdéses, hogy milyen döntést fog hozni az Európai Bizottság, hacsak valami olyasfajta fordulat nem következne be, mint például az atomerőművek esetében Németországban. Be kell látnunk, hogy az Európai Unióban a nagyhatalmaknak van döntő szavuk: amíg, az európai nagyok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – nem döntenek, nincs esélyünk a helyzeten változtatni. Ilyen esetben nincs, aki feltartóztassa a válság mélypontjára süllyedt, arany- és pénzéhes román politikát. Szinte csodával érne fel, ha működésbe lendülne a felemás román demokrácia, és a kisebb-nagyobb polgári egyesületek és a zöldek hathatós nyomást tudnának gyakorolni a román politikára. Ebben az ügyben csak egy országos méretű, demokratikus fellépés akadályozhatná meg a kormányt. – A nyáron ért véget az uniós magyar elnökség. A kormánypártok szerint ez sikertörténetnek számít, az ellenzék viszont nem így látja. Az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyói táborában a Jobbik elnöke úgy vélekedett, hogy nemzetpolitikai ügyekben a magyar kormány nem képviselte megfelelő módon a határon túli magyarság autonómiatörekvésit. Ön ezt hogyan látja? – Fordítsuk meg a kérdést: mi lett volna, ha a frissen hivatalba került kormány hangsúlyosabban képviselte volna a határon túli magyar, és ezáltal az össznemzeti érdekeket? A három alaptörvényért – a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alkotmány – mérhetetlen össztűz zúdult a magyar kormányra: el lehet képzelni, hogyha még ennél is fokozottabban áll ki ügyeinkben, mi várt volna a kormányra? Maximalista és populista álláspontnak tartom ezt a fajta elégedetlenkedést, amivel nem tudok egyet érteni. A felsorolt három alaptörvény olyan alappillérei a magyar nemzetpolitikának, amelyek hosszú távon a tényleges határok feletti nemzetegyesítés irányába mutatnak. Olyan keretviszonyokat valósítanak meg, amelyek rövidebb-hosszabb távon tartalommal tölthetők meg. Ne felejtsük el, hogy a honosítási törvényt még azok táborában is sokallták, akik ezt megszavazták. Olyan vélemények hangzottak el, hogy talán várni kellett volna ezzel. Erdélyi magyarként nyilván én is azt szerettem volna, hogy többet tegyünk közös ügyeinkért. Epilógusként viszont hozzá kell tennem, hogy az elnökséget betöltő államok esetében nem szokás saját problémáikat előtérbe helyezni. Gondoljunk Belgiumra: előjöhetett volna Belgium a már-már országos szakadást okozó flamand-vallon ellentétekkel? Sőt, a belgák kormány nélkül hajózták végig a soros uniós elnökséget. Ezután kell megtennünk azt, amit joggal elvárunk az anyaországtól.
– Az Európai Parlament alelnökeként az ön feladatkörébe tartozik az európai egyházak közötti párbeszéd kiszélesítése. Hogyan látja a mai uniós keretek között a párbeszéd térnyerését? Van-e esély arra, hogy az egyházak az európai politikában nagyobb figyelmet kapjanak? – Az egyházak nem találnak párbeszédre egy ultraliberális irányba elhajló, vallásellenes közegben. Gondoljunk a XVI. Benedek pápa spanyolországi látogatását övező, erőszakba torkolló tüntetésekre. A francia forradalomra visszavezethető szekuláris vallásellenesség – noha tábora kisebbséget élvez – nagyon hangos, és már-már provokálóan türelmetlen. Nekünk, az ateista kommunizmusból jött kelet-európai képviselőknek megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Nyugat-Európában, a volt szabad világban egy éppen olyan türelmetlen egyház- és vallásellenesség létezik, noha az eszköztáruk teljesen különböző. Osztom Orbán Viktor véleményét, hogy nem csak válságról beszélhetünk, hanem egy globális „rendszerváltozás”, korszakváltozás időszakát éljük. Ezért merem remélni, hogy a sokszínűségről, és az értékek pluralizmusáról beszélő Európában esélyünk lesz a párbeszéd intézményes kereteit megteremteni. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Harmadik kategóriában a Sapientia
Első alkalommal osztályozták a romániai egyetemeket európai kritériumok alapján. A rangsorolást az oktatási minisztérium megrendelésére az Európai Egyetemek Szövetsége végezte, amely csupán 12 egyetemet értékelt úgy, hogy az első, legmagasabb szintű kategóriába tartozhat.
Az összes magánegyetemet, közöttük a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is a harmadik, legalacsonyabb kategóriába sorolta az Európai Egyetemek Szövetsége a román oktatásügyi minisztérium megrendelésére készült rangsorolásban.
Az első kategóriába azok az egyetemek tartoznak, amelyek az oktatás mellett magas szintű kutatómunkát is végeznek. Az ebbe a csoportba tartozó egyetemek idén 20 százalékkal több helyet kapnak mesteri és doktori képzésre, mint eddig. Ez azt is jelenti – közölte Daniel Funeriu oktatási miniszter –, hogy a doktori képzés 85 százaléka ezeken az egyetemeken fog zajlani.
A második kategóriába rangsorolt egyetemek, amelyek a tudományos nevelés és kutatás feladatát látják el, az eddigivel nagyjából egyenlő számban kapnak mesteri képzésre helyeket, a doktori képzésre viszont kevesebbet, mint eddig.
A harmadik csoportba tartozó egyetemek, amelyek csupán az oktatás feladatát látják el, csak a jó minőségű mesteri képzési programra kapnak engedélyt, a doktori képzések mintegy 1,6 százaléka jut ezeknek az intézményeknek.
Az első, magas szintű kutatómunkát és oktatást végző csoportba tartozik a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mellett a Bukaresti Egyetem, a jászvásári Al. I. Cuza Egyetem, a bukaresti Közgazdasági Egyetem, a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a kolozsvári Iuliu Haţeganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a jászvásári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Bukaresti Műszaki Egyetem, a jászvásári Gh. Asachi Műszaki Egyetem, a kolozsvári és a temesvári Műszaki Egyetem.
A második csoportba rangsorolt egyetemek közül csak azokat említjük, amelyek a Hargita megyei diákok körében népszerűek: a brassói Transilvania Egyetem, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Nagyváradi Egyetem, a bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem, a kolozsvári Művészeti és Formatervezés Egyetem, a Gheorghe Dima Zeneakadémia (Kolozsvár), valamint a marosvásárhelyi színművészeti egyetem.
Takács Éva
Hargita Népe. Erdély.ma

Nekiestek a rendőrségi címernek (Határhelyzetek)
Az utóbbi napokban megrökönyödve bambulok némely román tévéműsorokra, borzongva olvasom az álneves hozzászólásokat, az aljas, förtelmes, a magyarság ellen nyíltan uszító hisztériás rohamokat, s magamat faggatom: hol vannak, hová lettek a higgadt román értelmiségiek?
A pofátlan hazudozás, csúsztatás és becstelenség mostanra odáig fajult, hogy már nemcsak a Kovászna Megyei Rendőrség címerpajzsában a Kovászna megye címeréből átemelt, átszúrt szívet felmutató kard üzenetét próbálják napi politikai petákokra váltani – a magyar kard egy "román szívet" szúrna át –, hanem a habzó szájjal hablatyoló, hisztériázva hőzöngők már a magyar zászló színeit (piros-fehér-zöld) vizionálják ott is, ahol ezeknek normális ember még az árnyalatát sem láthatja. Arról most ne is szóljunk, hogy ha valakik éppen a rendőrség esetében a kardot markoló páncélozott kar szimbólumából nem egy földrajzi-adminisztratív térség és az ott élő közösség – esetünkben magyarok, románok, zsidók, cigányok, németek – megvédésének szimbólumát, a védelem erejét és biztonságát olvassák ki, hanem magyar irredentizmus után szaglászva vájkálnak, azoktól még a heraldika pocsolyában dagonyázó értelmezését hogyan is várhatja el az ember? Ha én most a heraldikai szimbólumok konkrét román aprópénzre váltott értelmezésére, ennek orrfacsaró bűzét kiszellőztetve átváltok – az álneves bejegyzők hőzöngik, hogy mi, bozgor ganék takarodjunk az ősi román földről –, szóval, ha én most ebbe a címerszimbólum-magyarázatba beleártom magamat, azért teszem, hogy ennek abszurditását világgá kiáltsam. Látok olyan címert, amelyben kárpáti barnamedve markolja a szablyát, másikban (béke)galamb tartja csőrében a kardot – ez is a nagyrománok ellen fogna fegyvert? –, akad olyan, amelyikben nyíllal átlőtt nyakú hattyú fehérlik, s ez sem a Bécsben nagy testű fehér vízimadarakat lakomázó honfitársainkra utal, s a nyest vagy a címer menyétje sem a román aranytól sárgálló tarisznyát fogja kirágni. A kardot, szablyát markolászó címerbeli oroszlánokról már nem is merek szólni, mert ezek bizonyára a legveszélyesebb, románokat marcangoló vadak. Nem sorolom. Aki a históriai határvédő székelymagyarok kezéből ki akarja ütni a szablyát, kardot, mert azzal a mai románokat akarjuk lekaszabolni, az lapozzon utána, hogy Moldva fejedelmének, Ştefan cel Marénak a Vaslui melletti csatában mi volt a véleménye a székelyekről, érdeklődjék Mihai Viteazul cselekedetei után, hogy ő mit köszönhetett a székelyeknek. Vagy, hogy időben hozzánk közelebb eső példát is mondjak, tudakolja meg, hogy a Román Királyság régi címerét – amelynek lényegi elemei Románia mostani címerében is jelen vannak – román királyi felkérésre tervező (1921) Keöpeczi Sebestyén József hogyan és miért került a háromszéki Köpecre. És záró passzusként: minden tiszteletünk és elismerésünk a román politikusoknak és értelmiségieknek, köztük azoknak, akik a Kovászna Megyei Rendőrség címerét jóváhagyták, s akiknek a nevét, személyiségét most nyomdafestéket nem tűrő hangon pocskondiázzák.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Markó - 60
Tanár, költő, szerkesztő, műfordító, publicista, RMDSZ elnök, miniszter és miniszterelnök-helyettes – azaz politikus. És ennyi meg ennyi könyvcím és kitüntetés. Az életpálya legkülönbözőbb állomásait rögzítik a lexikonok, de van amiről nem beszélnek, pedig a hatvanadik születésnapról szólva mindenekelőtt erre kell figyelni: Markó Béla erdélyi magyar értelmiségi és erdélyi magyar személyiség.
Ha úgy tetszik, a szó legklasszikusabb és legkonzervatívabb értelmében.
Erdélyi magyar értelmiségi: azaz a magyar nyelv és kultúra, annak minden rezdülése elkíséri egész életét. De ugyanakkor nyitott marad nem csupán az erdélyi népek, hanem más népek kultúrája és annak majd minden áramlata iránt. Miközben mindvégig érzékeny saját erdélyi magyar népének minden rezdülésére és általában az emberi sokszínűségre, és ahol lehet, ahogyan lehet, ott és úgy próbál segíteni kisebb és nagyobb közösségeken vagy egyéneken, függetlenül címtől és rangtól, életkortól és minden mástól, amellyel a könnyebb kezelhetőség kedvéért be szoktuk skatulyázni egymást. Voltaképpen azt folytatja, amit közeli vagy távoli értelmiségi elődei ezzel a szóval fogalmaztak meg: közszolgálat. És ebben a közszolgálatban vált Markó Béla olyan erdélyi magyar személyiséggé, akinek nem csupán neve, hanem szava van a kultúrában, a politikában, a közéletben, akinek a véleményét még akkor sem lehet megkerülni, ha saját döntése alapján lépett vissza a felszín mindennapi küzdelmeitől.
Hogyha bármilyen távolra is pillantunk vissza a történelembe, rögtön rájövünk, hogy az erdélyi magyaroknak minden korban megvoltak a maguk személyiségei; Trianon után, kisebbségi sorsban pedig még inkább szükség volt arra, hogy legyen akikre felnézni, legyen akikhez igazodni. Noha manapság látszólag megváltozott a világ, és különböző tisztségeket betöltő hivatalnokok vagy oly könnyedén magukat politikusnak nevező vagy neveztető személyek jelennek meg és tűnnek el a közélet színpadáról, a kisebbségi létnek ez az alapvető parancsa mit sem változott: továbbra is nagy szükség van erdélyi magyar személyiségekre.
Akiknek meg van a maguk szilárd meggyőződésen alapuló, máról-holnapra meg nem változtatható hitvallása, akik soha nem mondják a feketére azt hogy fehér, a fehérre pedig azt, hogy fekete, akik képesek nem csupán megragadni, hanem meg is fogalmazni, tovább is adni a korra jellemző közgondolkodás lényegét, és akik az egyéni és csoportos érdekek kusza szövevényében is képesek egyetlen alapérdeket követni: az erdélyi magyarság jelenének és jövőjének, megmaradásának és itthon maradásának a legfontosabb érdekeit.
Markó Béla a hetedik X-be lépve is ilyen értelmiségi és ilyen személyiség marad és csak azt lehet kívánni: mások is lépjenek a nyomába.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Új tanév előtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem
Látványában és felszereltségében is megújult tantermekkel, valamint új tervekkel és nagyratörő célkitűzésekkel áll az új tanév kihívásai elé a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A siralmas érettségi és pótérettségi eredmények ellenére, a napokban záruló beiratkozási időszakban is nagy volt érdeklődés az egyetem oktatási kínálata iránt. A nyári felvételi vizsgák után betöltetlenül maradt tandíjas, esetenként tandíjmentes helyekre a napokban pályázhatnak az érdeklődők. Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nemcsak azok jelentkezésére számítanak, akik most érettségiztek, hanem azokéra is, akik már rendelkeznek egyetemi diplomával. Az alapképzésen nagy érdeklődés mutatkozott a Magyar nyelv és irodalom, a Reklámgrafika, az Angol nyelv és irodalom, a Menedzsment és a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana elnevezésű szakok iránt, melyeken már csak tandíjas helyeket tudnak biztosítani a leendő egyetemisták számára. A már meglévő négy mellett további négy új szakkal bővült a mesterképzők száma. Ezeken ingyenes és fizetős helyeket egyaránt biztosítanak. A rektor ugyanakkor elmondta: örömükre szolgál, hogy lejárt a három éven át tartó monitorizálási folyamat, így a hallgatók teljes egészében a PKE oktatói előtt államvizsgázhatnak, magyar nyelven.
A romániai egyetemek nemrég nyilvánosságra hozott rangsorolásával kapcsolatosan János-Szatmári Szabolcs kifejtette, hogy semmiben sem hoz változást az intézmény életébe az, hogy a harmadik – legutolsó – kategóriába sorolták be. Románia egyetlen akkreditált magyar nyelvű egyeteme eddig sem részesült állami támogatásban, és valószínűleg ezután sem fog. Szerencsére a magyar kormánytól kapott finanszírozás szilárd lábakon áll, fogalmazott az intézetvezető. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közös fejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben megállapították a jövőre vonatkozó prioritási köröket. Ezek közül a rektor megemlítette az új főépület építésének megkezdését.
Októberben beindulhat az engedélyezési folyamat, majd az időjárás függvényében, legkésőbb tavasszal startolhat az építkezés is. Az intézmény tervei között szerepel a képzési lehetőségek bővítése, további új szakok beindítása, az Erasmus-hálózat kiterjesztése, a nemrég alapított Janus Pannonius Szakkollégium elitképző szerepének megerősítése, a magyarországi egyetemekkel való együttműködés szorosabbá tétele. Elhangzott, hogy az Óbudai Egyetem a múlt héten díszdoktori címet adott át Tőkés László EP-alelnöknek, a PKE elnökének, ami egy ígéretes együttműködés kezdeményezését jelenti. A Budapesti Műszaki Főiskola jogutódjának számító egyetem mellett nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Nyíregyházi Főiskolával, a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, melyekkel közös konferenciák és szemináriumok szervezése is tervek között szerepel. Folyamatban van több határon átnyúló európai uniós finanszírozású projekt is.
Végezetül János-Szatmári Szabolcs a PKE keretében fél éve alakult Colloquia Nyelvvizsgaközpontról szólt, mely fennállása óta, a rektor véleménye szerint, „ezer százalékosan” teljesített. A felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló angol, német és francia nyelvtanfolyamok mellett magyar kurzusokra is várják az érdeklődők – akár a román ajkúak – jelentkezését.
A tanévnyitó egyébként október 7-én, 10 órai kezdettel lesz, rendhagyó módon a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erdély.ma

Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Idén lassan, de biztosan jön a támogatás
Évek óta biztosan érkező anyagi segítségnek számít a magyarul tanuló iskolások számára a Szülőföldön magyarul névvel meghirdetett nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás.
A 20 ezer forintnyi összeget 2002 óta ajánlja fel a magyar állam mindazoknak a diákoknak, akik szülőföldjükön magyar nyelvű oktatásban vesznek részt. Idén újdonságként az óvodások is megkaphatják a támogatást. Kolozs megyében összesen 9800 pályázati csomagot osztottak szét (ez a kinyomtatott pályázati adatlapot és pályázati útmutatót, valamint a pályázati iroda címével ellátott válaszborítékot tartalmazta) – mondta el lapunknak Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke, aki a pályázatok elbírálásának és az összeg átutalásának menetét is ismertette. A Pedagógusok Szövetségét idén május 4-én kérte fel a Bethlen Gábor Alap a pályázat lebonyolítására. Az adatlapokat tartalmazó pályázati csomagokat pedagógusaink segítségével juttattuk el a szülőkhöz. Az RMPSZ adatbázisa alapján Kolozs megyében több mint 9800 adatlapot kézbesítettünk, eljutva minden kis településre, ahol magyar tagozat működik. De figyelembe vettünk olyan helységeket is, ahol nincs magyar tagozat, de a diákok fakultatív módon tanulnak magyarul: Mezőkara jó példa erre, itt hat kisdiákot tanít magyarul az egyik pedagógus, aki el is juttatta hozzájuk az adatlapokat. Nem részesülhetnek azonban támogatásban azok a magyar gyermekek, akiknek lenne ugyan lehetőségük anyanyelvükön tanulni, mégsem teszik, hanem román óvodába, iskolába járnak – ismertette a megyei elnök. Kérdésünkre, hogy mi az eljárás azon diákok esetében, akiknek a településén nem működik magyar tagozat, és inkább a román oktatást választják ahelyett, hogy a szomszédos településre ingáznának, Tárkányi Erika elmondta: ezek egyéni elbírálásban részesülnek, és bár az RMPSZ írhat egy ajánlást vagy indoklást ilyen esetekben, a támogatás odaítéléséről a pályáztató szervezet, esetünkben a Bethlen Gábor Alap dönt. – A szövetség csak a pályázati csomagok kézbesítését, majd a visszajuttatott adatlapok összegyűjtését és az adatok feldolgozását kellett hogy elvégezze. A szovátai Teleki Oktatási Központban el is készültek a munkával, sikerült tartani a határidőt. Az átutalások megkezdését a Bethlen Gábor Alap szeptember 17-e utánra ígérte, idén ezt az OTP bankon keresztül oldja meg. – mondta az alelnök. A Pedagógusok Szövetsége, vállalt kötelezettségének megfelelően értesíteni fogja a szülőket arról, hogy sikeresen pályáztak-e, hol és hogyan vehetik fel a bankkártyát és a megítélt támogatást. Az értesítéseket nem postai úton, hanem akárcsak a pályázati adatlapokat, pedagógusaink által juttatjuk el a pályázókhoz. Esetenként az OTP bank útján már jutottak el bankkártyák a pályázóknak. Ők is megkapják a Szövetség értesítését, amelyben megtalálják a kifizetés módjával kapcsolatos tudnivalókat.
Az előző évekhez képest a késlekedés természetes, ha arra gondolunk, hogy idén nem áprilisban, hanem június végén járt le a pályázati határidő, és a létszám is növekedett az óvodásokkal. A szülők megszokhatták, hogy az őszi szezon elején biztosan érkezik a támogatás, és ez idén is így lesz, csak a folyamat valamivel több időt vesz igénybe – biztosított a megyei elnök.
S. B. Á. Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális Örökség Napjai Székelyudvarhelyen
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szeptember 16. és 17. között második alkalommal szervezi meg a Kulturális Örökség Napjait. A budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által életre hívott program nagy sikert aratott az elmúlt években mind az anyaországban, mind a határokon túl. A program célja, hogy az átlagember ingyenesen bepillanthasson azokba a különleges terekbe, épületbelsőkbe, amelyek a magyar kultúra és az épített örökség részét képezik. A program Székelyudvarhely fontosabb épületeit kívánja ingyenesen a látogatók figyelmébe ajánlani, a kulturális értékeket minél szélesebb tömegek számára hozzáférhetővé tenni. A rendezvény szeptember 16-án, péntek délután 5 órakor kezdődik Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállításával, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében.
A kiállítást megnyitja: Kovács Árpád művészettörténész, verset mond Péter Beáta, az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola VIII. osztályos tanulója. Másnap szeptember 17-én, szombaton Séta Székelyudvarhelyen címmel folytatódik a program. Diákoknak, fiataloknak reggel 9 órától indul a városi séta a Forrásközpont székhelyétől (1918. december 1. utca, 9. szám). Útvonal: Kossuth utca – Városháza tér, ahol a városközpontot veszik szemügyre. Műemlék-látogatás: Református templom, Szent Miklós-hegyi templom, Egykori vármegyeháza ma Polgármesteri Hivatal), Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Tamási Áron Gimnázium, Ferences templom. Déli 12 órától a felnőtteket várják városnéző sétára. Vezető: Kovács Árpád. Szabadság (Kolozsvár)

A besorolás nem befolyásol
Mivel a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) eddig sem kapott román állami támogatást, így a minisztériumi besorolás nem befolyásolja az intézmény tevékenységét.
Dr. János Szatmári Szabolcs a PKE rektora tegnapi sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét a Tanügyminisztérium által elvégzett besorolásról, melynek keretében a hazai felsőfokú oktatási intézményeket rangsorolták. A rektor kifejtette, hogy az egyetemek rangsorolásának késleltetése óriási károkat okozott az állami felsőfokú oktatási intézményeknek, hiszen a mesterképzések beindítása előtt egy-két héttel hozták nyilvánosságra a kategóriákba sorolás eredményét. Ugyanakkor kifejtette: ez a rangsor az állami egyetemek finanszírozását érinti, nem az intézmények képzéshez való jogát, így a PKE harmadik, oktatói kategóriába történő besorolása nem módosítja az egyetem tevékenységét, hiszen a PKE eddig sem kapott semmilyen anyagi támogatást a román államtól. János Szatmári elmagyarázta, hogy az egyetemek a továbbiakban is indíthatnak bármilyen mesterképző iskolát, de ezek állami finanszírozása függ majd a besorolásuktól. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy az ország összes magánegyeteme a harmadik kategóriába esett, „vélhetően azért, hogy ne jusson eszükbe esetleges kutatásaikra állami támogatást kérni” – fogalmazott a rektor. János Szatmári Szabolcs jelezte, hogy még most sem tudják, hogy milyen kritériumrendszer került a harmadik kategóriába a PKE, és mint mondta, hivatalosan fogják kérni az erre vonatkozó adatok kiadását a szükséges magyarázatokkal együtt.
Akkreditálva
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az akkreditáció megszerzése után az eddigi négy mesterképzés mellett további négyet indíthat az egyetem vallástudományok, vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, zeneművészet az audiovizuális kultúrában valamint vizuális kommunikáció tematikákban. A mesterképzésekre a beiratkozások a tegnapi nap folyamán lezárultak, a felvételik ma zajlanak, illetve szeptember 24-én lesz még egy felvételi. Hangsúlyozta, hogy az idén végzett az egyetem első mesterképzős évfolyama, és mivel lejárt a három éves monitorizálási időszak, ezért jövő évtől a hallgatók már a PKE oktatóiból álló bizottság előtt, magyarul vizsgázhatnak Nagyváradon.
Alapképzés
Az alapképzésről szólva a rektor kijelentette, hogy szeptember 13-ig tart a pótfelvételi a megmaradt helyekre. A rektor felhívta a figyelmet arra, hogy a szakok többségén maradtak még tandíjmentes helyek, ezalól kivétel a PKE legkeresettebb szakjainak számító magyar, angol, reklámgrafika, menedzsment és turisztika szakok, de még ezekre a szakokra is be lehet iratkozni tandíjas helyekre. Megtudtuk, hogy a legcsekélyebb az érdeklődés a filozófia és a teológia szakok iránt. János Szatmári Szabolcs aláhúzta, hogy az egyetem nem csak azokat várja, akik az idén érettségiztek, hanem a másoddiplomásokat és a korábbi években érettségizőket is. Bejelentette továbbá, hogy az idén nem indul be a tanítóképző valamint a bank és pénzügy szak, ellenben beindul a legtehetségesebb diákoknak szóló szakkollégiumi képzés, melynek keretében neves szakembereket is meghívnak előadásokat tartani. Hangsúlyozta, hogy a Colloquia nyelvvizsga központot alig fél éve indították, de máris nagy sikerük van a különböző nyelvoktatásoknak. Hozzátette, hogy a nyelvközpontban már óvodás korú gyerekeknek is indítanának képzési formákat.
A finanszírozásról
A PKE állami támogatása kapcsán a rektor elmondta, hogy a román államtól csak az egyetem által a HU-Ro programok keretében elnyert pályázatok önrészét kapták meg, de az egyetemfenntartás és az oktatás költségeinek 85 százalékát a magyar állam biztosítja, a fennmaradó tizenöt százalékot pedig az egyetem saját bevételeiből fedezi. Elmondta, hogy a magyar államtól a romániai felsőfokú oktatási intézmények finanszírozására szánt összeg 70-30 százalékos arányban oszlik meg a Sapientia és a PKE között. Ezt követően elárulta, hogy a tavalyi kormányváltás után azonnal félmilliárd forinttal emelkedett a támogatás teljes összege, mely így jelenleg eléri a kétmilliárd forintot. Emellett a magyar kormány kérte a két romániai magyar felsőfokú oktatási intézményt, hogy állítsák össze fejlesztési prioritási listáikat, a magyar kormány ugyanis külön fejlesztési alapot kíván létrehozni a határon túli magyar egyetemek támogatására. János Szatmári Szabolcs elmondta, hogy a PKElegfontosabb prioritása az új egyetemépület felépítése, melyet szintén a magyar állam anyagi támogatásával kívánják megépíteni. Az egyetemnek már megvan a pénze az építkezés engedélyeztetésének költségeire, és ezt a folyamatot már idén októberben szeretnék beindítani.
Kapcsolatok, fejlesztések
János Szatmári Szabolcs beszámolt az intézmény külkapcsolatainak bővítéséről, melynek köszönhetően az Erasmus program keretében a PKE már szakmai gyakorlatra is tud ösztöndíjakat nyújtani diákjai számára különböző külföldi cégekhez, intézményekhez. A PKE most írt alá egyzeményt a Sevillai Egyetemmel, és aláírás előtt áll az egyezség a Liszaboni Katolikus Egyetemmel, a közeljövében pedig várhatóan egy svájci és egy vagy két németországi egyetemmel köt hasonló együttműködési szerződést. Az infrastukturális beruházásokról szólva a rektor kiemele azt, hogy az egyetem épületét teljesen felújítják, a legfelső emeleten légkondicionálást, a nagyteremben és a Bartók teremben kihangosítási rendszert szereltek be, a többi tanteremet pedig projektorral és interaktív táblákkal látják el. Beszámolt arról is, hogy két tudóstól közel hatezer kötetes, főként szépirodalmi és szakirodalmi könyvadomány érkezik a PKE-hez. A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitója egyébként október 7-én tíz órai kezdettel lesz a váradi színházban. erdon.ro

Egyházi iskola – kényszerrel?
A szülők egy részének döbbenetére egyházi iskolában kezdi az új tanévet hétfőn a nagyváradi Partenie Cosma Kereskedelmi Szakközépiskola három magyar osztálya. „Mindenféle előzetes értesítés nélkül tegnap (szerdán – szerk. megj.) tájékoztattak, hogy a szakközépiskola magyar tagozatát átvette a Szent László Római Katolikus Gimnázium, a diákok pedig hétfő reggel fehér ingben és fekete nadrágban jelenjenek meg a székesegyházban a reggeli ájtatosságon” – panaszkodott az ÚMSZ-nek az egyik anyuka, aki tegnap este „kupaktanácsot tartott” az érintett szülőkkel a tiltakozásuk esetleges formájáról.
A panaszos szülő szerint a Szent László Nagyvárad egyik leggyengébb iskolája, ahol a nyári érettségin egy egész osztály megbukott, és nincsenek olyan pedagógusai, akik a kereskedelmi iskola magyar diákjainak a szaktantárgyakat oktathatnák. Elmondta: a magyar osztályok „átmentésének” ötlete nem új keletű. „Szó volt már erről egy évvel ezelőtt is, de akkor csak szóbeszéd volt, senki nem erősítette meg” – jelentette ki.
Elmondása szerint a szülők legutóbb három nappal ezelőtt érdeklődtek a magyar osztályok sorsa felől, viszont arról biztosították őket, hogy „minden marad a régiben”. Az anyuka szerint az egész ügy hátterében valószínűleg az áll, hogy a katolikus gimnázium „egy új szakot kap anélkül, hogy belebonyolódna annak bürokratikus vonatkozásaiba”.
Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Gimnázium igazgatója tudomása szerint az érintett szülők „jó ideje” értesültek arról, hogy gyerekük az egyházi iskolában kezdi majd az új tanévet. Lapunknak az ügy hátteréről elmondta: az egyház visszakapta azt az épületet, amelyben a Partenie Cosma Kereskedelmi Szakközépiskola működött. A román iskola ennek következtében kiköltözött, s a tanfelügyelőség ajánlotta fel, hogy a három magyar osztály maradjon az épületben, s tagolódjon be az egyházi tanintézménybe.
„Mi nem repestünk az örömtől, ám a román szakközépiskola vezetősége igen, mert szabadulni akart a magyar osztályoktól. Ráadásul az új épületben nem volt hely, a magyar gyerekeknek több váltásban kellett volna tanulniuk” – magyarázta az igazgatónő. Zalder úgy tudja, a magyar szülők idejekorán tudomásul vehették, hogy három opciójuk van: román osztályba íratják a gyereküket, átíratják valamelyik másik magyar iskolába, vagy beleegyeznek abba, hogy az egyházi gimnáziumban kezdjék a tanévet.
Zalder szerint a három kereskedelmis magyar osztályt csak úgy vehette át az egyházi iskola, ha idéntől kereskedelmi szakoktatást is indít. Ez is meg is történt, megkapták a minisztériumi engedélyt, idéntől meghirdették a kilencedik osztályt, így az átvett három osztállyal együtt négy évfolyam tanul hétfőtől kereskedelmi szakon.
Az igazgató hangsúlyozta, azt a három szaktanárt is átvették Partenie Cosmából, akik a magyar gyerekek szakképzését biztosítják. Emlékeztetett arra is, hogy miközben idén a román szakközépiskolába már ötössel be lehetett jutni, a Szent László kereskedelmi szakának kilencedik osztályába hetes volt az utolsó bejutó médiája.
Az intézményvezető szerint a gyerekeknek és szülőknek nincs mitől tartaniuk: a Szent László Gimnáziumban ugyanolyan a házirend, mint más iskolában. Emellett hetente egyszer fél órás szentmisén kell részt venniük, s viselniük kell az egyenruhát. „Nem áll szándékunkban katolikust nevelni belőlük. A reformátusok saját vallásukat tanulhatják a vallásórán” – magyarázta.
Szabó József, a nagyváradi önkormányzat tanügyi bizottságának tagja szerint „csak hangulatkeltés” egyes szülők elégedetlenkedése. Lapunknak elmondta: több szülői értekezletet is tartottak már idén ebben a témában Biró Rozália alpolgármester, illetve a tanfelügyelőség képviselőinek részvételével, így tudhatták, mi vár rájuk.
„A Partenie Cosma vezetőségével nem volt könnyű tárgyalni, szabadulni akartak a magyar osztályoktól” – magyarázta. Elismerte ugyanakkor, hogy a hivatalos döntés csak ezen a héten szerdán született meg a gyerekek sorsáról. „Meg kellett még kapni valami engedélyeket a minisztériumtól és tanfelügyelőségtől” – tette hozzá.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Cselekedni a csodát”
Mustármag címmel Wass Albert írásaiból összeállított egyéni műsort mutat be az idei évadban is Kulcsár-Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja.
A színművész lapunknak elmondta, a Csurulya Csongor által rendezett produkció célja, hogy „egy-egy előadást a szórványmagyar vidékekre is eljuttasson, valamint olyan magyarlakta településekre, ahol egy nagyszínpadi produkciót technikai okokból nem lehet bemutatni” – a helyszín pedig minden esetben az adott település katolikus vagy református temploma.
Nem szavalóest
A Mustármag bemutatójára a Fehér megyei Tűrben került sor a 2010/2011-es évadban, majd egy magyarországi turné után Kulcsár-Székely Attila Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, a magyar nagykövetségen is előadta egyszemélyes produkcióját.
Holnap és holnapután a Maros megyei Mikházán mutatja be a színművész az egyszemélyes produkcióját, szeptember 18-án Jobbágytelkén, október 7-én pedig Marosvásárhelyen, a vártemplomban lesz egy előadás.
„Itt nem szavalóestről van szó, hanem egy kerek előadásról” – magyarázza Kulcsár-Székely, aki kérdésünkre elmondja, azért templomban adja elő a Mustármagot, mert „a szórványvidéknek, az isten háta mögötti magyarságnak készült, ahová színház nem juthat el”.
Mint mondja, az előadást úgy építették fel, hogy minimális díszletre legyen szükségük. Felvetésünkre, hogy miért Mustármag a produkció címe, a színművész elmondta: „az előadás zárómondatai közé tartozik a jézusi mondat, ››ha csak egy mustármagnyi hitetek is lenne... ‹‹ és nagyon összhangba van a templommal, mint helyszínnel és az előadás vallásos jellegével”.
Kulcsár-Székely Attila főként a szórványvidékekre akarja elvinni Mustármag című produkcióját
A közönségnek tetszik
„A tűri ősbemutatón, amikor az előadás közepétől láttam, ahogy az öreg nénik és bácsik sírva hallgatják, amit mondok, vagy ahogyan odajöttek hozzám előadás után azzal, hogy nekik még ilyen élményben nem volt részük, ők nem gondolták már, hogy Tűrben valaha még ilyen magyar nyelvet, beszédet fognak hallani.
Ugyanilyen nagy élményben volt részem Máján, de említhetném az Udvarhelyi előadást, amit direkt június 4-re időzítettük a Trianon emléknapra, ahol perceken keresztül tapsolt felállva a közönség” – mesélt érdeklődésünkre a közönség reakcióiról a színművész.
Egy „másik” Wass Albert
Amikor egyik barátom megtudta, hogy egy Wass Albert előadáson gondolkodom, azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én ezzel a búsongó, búba forduló, nacionalista, román gyűlölő szerzővel dolgozok” – mesélte az előadás születésének körülményeit Kulcsár-Székely. Elmondása szerint az előadásban nyoma sincs a többség által ismert Wass Albertnek, a megbocsátáson, az együttélésen, a pozitív jövőképen van a hangsúly. „A csodát nem várni kell, hanem a csodát meg kell cselekedni” – összegezte a Mustármag mondanivalóját Kulcsár-Székely Attila.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Betű- és számvetés között
Ágoston Hugó
Beszélgetés a hatvanadik születésnapjához érkezett Markó Bélával
Időutazásra invitáltuk beszélgetőtársunkat, életútja és pályája eddigi jelentős stációit érintve. Óhatatlanul is onnan indultunk, ahol a költő és politikus Markó Bélával készülő interjúk többsége „megfordul”: alkotás és közéleti szerepvállalás mindig kihívást jelentő mezsgyéjéről. „Évtizedes” léptékű kor-sétánk során nemcsak múltat és jelent szemlézünk, miközben valamiképpen a gyökerekhez való visszatérésről esik szó, hanem a közeljövőbe is előrenézünk ... egy keveset, amennyire interjúalanyunk enged az ilyenfajta „kísértésnek”.
Markó Béla hatvan éves. Mit tudsz felhozni a mentségedre? Készülsz számvetéssel? Hát betűvetéssel?
– Általában nem ragaszkodom az ilyen konvenciókhoz, hogy ha az ember elrúgja az ötvenet vagy a hatvanat, ha kerek évfordulója van, akkor annak van valami jelentősége. Biológiailag nem pontosan szeptember 8-án öregszem én sem, hanem azelőtt is és azután is, és folyamatosan, mint mindannyian. De az emberi konvencióknak mégis van jelentőségük, mert megteremtik a számvetés kényszerét, és én az utóbbi időben – szintén nem éppen szeptember 8-án vagy ezekben a napokban, hanem ezekben az években – folyamatosan készítem a magam számvetését.
Ennek része volt az is, hogy úgy döntöttem, politikai pályámat fokozatosan lezárom, és ott próbálom folytatni, ahol abbahagytam, vagyis az irodalomban. Ez viszont tagadhatatlanul kötődik az életkorhoz, mert most még úgy érzem, van még egy életem, vagy lehet még egy életem, vagyis esetleg még képes vagyok kiteljesíteni egy hivatást. Ez válasz arra is, hogy készülök-e betűvetéssel. Igen, természetesen.
Most abban a szerencsésnek mondható lelkiállapotban vagyok, hogy több a megírnivalóm, legalábbis én így gondolom, mint amennyit nap mint nap meg tudok írni, különösen úgy, hogy azért más felelősségem is van. Itt nem csak versírásról van szó, hanem arról, hogy azt is meg kell írnom, ami az én tudásom és tapasztalatom szerint az elmúlt húsz évben velünk történt.
Vegyük sorra felnőtt életed stációit! 1971 szeptembere: Markó Béla húsz éves, a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke. Gyönyörű életkor, de a rendszer kezd bekomorulni...
– Talán nem a húsz éves kor volt ilyen szempontból számomra emlékezetes, hanem a tizenhét, tizennyolc éves kortól el egészen húsz, huszonegy, huszonkét éves koromig, ugyanis hogyha valaki belenéz, ha nem másba, akkor a történelemkönyvekbe, akkor látni fogja, hogy ez az időszak volt, általában Európában is, tehát nem csak a szocialista világban, hanem Nyugat-Európában is, egy radikális nyitás pillanata: a párizsi diáklázadások, mozgalmak, minden ami ide kapcsolódik, el egészen a zenéig, a Beatlesig – az valamivel hamarabb robbant be.
Romániában is ez a kor a kommunista diktatúrán belül mégiscsak a nyitás kora volt. Tehát én kamaszként és aztán fiatalon is, húsz évesen, úgy érezhettem, hogy van remény, hogy a világ minálunk is megnyílhat, hogy a dolgok elindulhatnak jó irányba. Ugye, köztudott, hogy a hatvanas évek végén új magyar intézmények jöttek létre Romániában, akkor történt a közigazgatási átszervezés, ez megpezsdítette a különböző erdélyi régiókat, beleértve a Székelyföldet is.
Az más kérdés, hogy ez utólag mind illúziónak bizonyult, és aztán a hetvenes évek elején, valamikor 1972–1973 körül tényleg, ahogy mondod, kezd a rendszer bekomorulni, de nekem azelőtt módom volt a legérzékenyebb életkorban azt is megtapasztalni, hogy nyílhat is a rendszer.
1981 szeptembere: harminc éves vagy, gyakorló kétgyermekes családapa, háromkötetes költő, folyóiratszerkesztő, írószövetségi tag.
– Igen, harminc évesen túl vagyok már a huszonéves kor dilemmáin, megtorpanásain, aprónak tűnő, de fontos személyes válságain, amelyek, nyilván, elsősorban a hivatáshoz kapcsolódnak: hogy ki tudom-e magamat teljesíteni az irodalom és a vers által... igen, a húsz éves és a harminc éves kor között sok dilemmát meg kellett nekem is élnem: vajon jól választottam-e hivatást, vajon tudok-e érvényeset alkotni ebben a hivatásban?
Meg kell mondanom, hogy nekem az emlékezetem nagyon szelektív: hangulatokra, közérzetekre emlékszem, tapintásélményeim, illatélményeim sokkal inkább vannak, mint például adatok a fejemben – tehát fogalmam sincs, hogy 1981 szeptemberében harminc évesen hogyan ünnepeltem, de az biztos, hogy akkor már bizonyosnak tűnt számomra a pályaválasztás, akkor már úgy látszott, hogy szerkesztőként és íróként, költőként megtaláltam a magam helyét, már az első irodalmi díj is mögöttem van, mögöttem vannak már méltató, értékelő, fontos kritikák a verseimről, és család van, gyermekek vannak körülöttem, ennek következtében megjelenik a gyermekvers is az életművemben, de a tankönyv is, hiszen pontosan ezekben az években írtam a Magyar irodalom tankönyvet, miközben a világ körülöttünk nagyon cudar. Akkor már lassan-lassan érződik az anyagi nyomor is körös-körül.
1991 szeptembere: negyven éves vagy, RMDSZ alapító tag, vezetőségi ember, Maros megyei szenátor. Az eltelt tíz évben további nyolc köteted jelent meg. Nemcsak a rendszerváltás eufóriáján, de a marosvásárhelyi „fekete március” okozta megrázkódtatáson is túl...
– Én azt hiszem, hogy 1991 szeptemberében fiatalabbnak éreztem magam, mint akár 1981-ben, és legalább annyira, mint 1971 szeptemberében. 1991-ben ugyanis hatalmas idő van már mögöttünk 1989 decemberéhez képest. Azok olyan évek voltak, amikor megtapasztaltam, hogy a népmesei fordulatban, amely azt mondja, hogy három nap egy esztendő, nagy igazság rejtőzik. 1991 szeptemberében már mögöttem volt az RMDSZ-alapítás, természetesen másokkal együtt, mögöttem volt sok-sok remény, rengeteg illúzióvesztés, reggeltől estig tartó munka sok-sok hónapon át, Marosvásárhely márciusa. Egy egész történelem – nekünk abban sűrűsödött az egész életünk...
Fiatal is voltam, és nagyon öreg is 1991 szeptemberében. Ha 1989 előtt a körülöttünk levő életben alig történt valami, és alig változott valami, és ilyen értelemben az akkori rendszer minket erőszakosan fiatalnak tartott meg, nem engedte, hogy minden szempontból felnőhessünk, akkor legalább annyira igaz, hogy 1989 decembere után villámgyorsan öregedtünk a felelősség terhe alatt. Úgyhogy én nem is tudom, hogy politikailag nekem ez a most betelt hatvan évem mennyi. Úgy véltem, hogy – ha biológiailag nem is – politikailag sokkal több, és azért is döntöttem úgy, hogy abba kellene hagyni. 1991 szeptemberében – mindenképpen és összességében – mégis nagyon fiatal voltam, mert megint csak pályaválasztás előtt álltam.
Igaz ugyan, hogy 1989 decemberében teljes energiával beleártottam magam a politikába, de legalább annyira igaz, hogy ugyanakkor az irodalomban is felelősséget vállaltam: az addigi lapot, az Igaz Szót átalakítottuk, az lett a Látó, én voltam a főszerkesztője, és éles választás állt előttem, hogy a politikát rövid kitérőnek tekintem-e és folytatom az irodalmi hivatásomat, vagy pedig egy időre a politika lesz a legfőbb felelősségem.
Meg kell mondanom, hogy akkor én rövid kitérőnek szántam – még 1991 szeptemberében is – a politikát, és tulajdonképpen csak 1992 második felében lett ez másként, amikor az 1993-as januári RMDSZ-kongresszusra készülve el kellett döntenünk, hogy ki vállalja az elnöki tisztséget, és végül is kollégáim feltették nekem a nagy kérdést, és meglehetősen sok érvvel és vehemensen győzködtek, hogy vállaljam el. Tehát 1991 szeptemberében még úgy tudtam, hogy a politika szép, embert próbáló, de rövid kitérő az életemben.
2001 szeptembere: ötven évesen hét esztendeje vagy szövetségi elnök (kétszer újraválasztva, majd 2003-ban harmadszor is), napvilágot látott összegyűjtött verseid reprezentatív kötete. 2000-ben megszületett harmadik gyermeked, Balázs fiad is. Nélküled nincs román és romániai magyar politika.
– Már 1991-ben vagy akár 1981-ben is, ha éppen számvetést készítettem, az irodalomra gondolhattam vissza elégtétellel, és valamennyire a szerkesztői munkára is, hiszen nekem az irodalomhoz való viszonyomat nemcsak az írás határozta meg, hanem az is, hogy szerkesztőként mindenképpen irodalmi mozgást próbáltam kiváltani, és ez nagyon sokszor sikerült is: fiatal, tehetséges embereket behozni a közfigyelembe, a reflektorfénybe...
Ilyen elégtételeim voltak nekem azelőtt. 2001 szeptemberében, azt hiszem, ahogy visszagondolok, a politikai elégtételek voltak az elsődlegesek. Akkor már mögöttünk volt két óriási eredmény: az egyik az új oktatási törvény elfogadása 1999-ben, amelyet aztán meg kellett változtatni, rá több mint tíz esztendőre, de jóval tágabb keretet adott az anyanyelvi oktatásnak, 2001 elején pedig elfogadtuk azt a közigazgatási törvényt, amely a húsz százalékos nyelvhasználati szabályozást bevezette Romániában.
2001-ben tehát, ha volt időm és energiám a magam számvetését elkészíteni, ezekre az eredményekre gondoltam vissza, és minden bizonnyal némi elfojtott fájdalommal az irodalomra, mert 1994– 1995 után hosszú-hosszú évekig – beleértve 2001-et is és még utána néhány évet – semmi verset vagy szépirodalomnak tekinthető szöveget nem vetettem papírra. És persze, éppen fiatal apa voltam, ez is igaz.
Sokszor fiatalodtam és sokszor öregedtem én meg ezekben az általad idézett korszakokban, tehát hol hirtelenjében megfiatalodtam, és harminckilenc-negyven évesen ifjú politikusként kellett tapasztalat nélkül megtanulnom egy hivatást, hol aztán megfiatalodtam mint családapa, és most megint próbálok fiatalodni mint költő.
2011. szeptember 8.: hatvanadik születésnapod. Köteteid száma a harmadik ikszet tapossa. Már nem vagy az RMDSZ szövetségi elnöke, de – hét éve, kis megszakítással – a román kormány miniszterelnök-helyettese, második embere, mérvadó vélemények szerint a Kárpát-medence legnagyobb formátumú magyar politikai vezetője. Érdemes volt? Ha újrakezdhetnéd, mit tennél másképpen? Mikor fogsz már neki a naplódnak?
– Mindenképpen érdemes volt. Egyébként rám az jellemző, hogy nem szoktam hosszan rágódni a saját hibáimon. Tudom őket, ismerem, azt is tudom, hogy mikor hoztam jó döntést, mikor nem, fölmérem, elemzem ezeket, de általában irtózom az olyan közérzettől, hogy akkor most valamit is újra kellene kezdeni. Ezt egyébként az eredményekkel kapcsolatosan is így gondolom. Nekem nagyon fáj, ha valamit lerombolnak, valamit, amit már felépítettünk, vagy elrontanak valamit, amit már felépítettünk, de ilyenkor is meg tudom teremteni magamnak azt a közérzetet, hogy ne omoljak össze, mert mindig azt mondom, hogy ami volt, az volt, azt nem lehet megsemmisíteni.
Tehát ami jó példa megtörtént velünk, azt nem lehet utólag megsemmisíteni, akkor sem, ha lebontják, ha elrontják a törvényt, az intézményt, amit létrehoztunk – ez nagy baj, nagyon fáj –, de a múltat ilyen szempontból nem tudják megsemmisíteni, s ami jó történt velünk, azt sem tudják ilyen értelemben megsemmisíteni. Így, most, hogy elém tetted ezeket a kérdéseket és ezeket az évfordulókat, azon gondolkodom, hogy érdekes alkat bontakozik ki belőle, és hogy én minden bizonnyal olyan ember vagyok, aki időről-időre a pályamódosítást szeretem, tehát az ilyen fajta változásokat: az irodalomból hirtelen a politikába, aztán egy idő után, amikor úgy érzem, hogy át kell venni másoknak a stafétabotot, vissza az irodalomba.
Egyébként az irodalmon belül is mindig így voltam, sohasem hittem azt, hogy húsz évesen az ember megtalál egy hangot, egy stílust, és akkor azt hatvan évesen is művelni kell; időről-időre váltottam, kísérleteztem, kerestem a formát, az új stílust, az új műfajt, de emögött – bízom benne – egy nagyon is kiszámítható és átvilágítható alkat van. Vagyis én nem gondolom úgy, hogy az irodalomban mást csináltam, mint a politikában, vagy mást csinálnék, ezek ugyanannak a jó vagy rossz alkatnak, világlátásnak, világszemléletnek a lecsapódásai.
Nem gondolkozom azon, hogy ha újrakezdeném, akkor mit tennék másképpen. A legnagyobb nyereség abból, hogy politikára vállalkoztam, hogy semmilyen értelemben nem vagyok fatalista – most hirtelenjében ez a kifejezés ötlött az eszembe, de megfogalmazhatnám ezt másképp is, közelebb vagy távolabb a teológiától vagy akár a filozófiától is –, más szóval nagy nyereségem, hogy jól láthattam azt, hogy mennyi minden függ tőlünk, és hogy az ember befolyásolhatja a világ menetét.
Ma már egy pillanatnyira sem hiszek abban, hogy ki vagyunk szolgáltatva a történelemnek, azt gondolom, hogy a történelmet emberek csinálják – persze, bizonyos adottságokból nem tudunk kilépni –, de ami a legfontosabb: tudom, hogy nagyon sokszor gyarló, gyenge, nem is mindig jól felkészült emberektől mennyi minden függhet, és hogy milyen fontosak egyéni döntéseink a jövő szempontjából.
Nem biztos, hogy ezt korábban, 1981, 1991 szeptemberében is így gondoltam, de most így gondolom. Ennek ellenére egy pillanatig sem kísért az a gondolat, hogy valamit is másként kellett volna tennem. Én is ismerem Ray Bradbury népszerű sci-fi novelláját, hogy, ugye, ha a múltba visszatérünk és véletlenül eltaposunk egyetlenegy pillangót, akkor attól megváltozik az egész történelem.
Aki arról kezd el gondolkodni, hogy mi történik, ha eltapossa vagy nem tapossa el a pillangót, annak azon is gondolkodnia kell, hogy jó, de akkor ettől mennyit változott volna a világ – ezt pedig magam sem tudom és nem is tudhatom megmondani. A naplómat nem fogom megírni, mert nincs naplóm, hanem sok-sok feljegyzésem van. Ezek nem azzal a céllal készültek, hogy valamikor könyv lesz belőlük, hanem a napi munkám eszközei voltak, az előjegyzési naptáraktól elkezdve el egészen addig, hogy nyilván tárgyalásokról, beszélgetésekről rövid vázlatokat én magam is ott helyben írtam. Tehát naplót nem fogok írni, de ennek a több mint két évtizednek a személyes történetét megírom, természetesen.
Játsszunk mi is az idővel, ha már ő játszik velünk. 2021 szeptembere: Markó Béla hetven éves. Hol van a politika? Hol van a költészet? Vagyis hát hol lesznek ezek az életedben?
– Ahogy a változó múlttal nem szeretek eljátszadozni, ugyanúgy a jövőt sem szeretem kísérteni. Tehát, hogy hetven évesen hol leszek, és leszek-e, ez már nem tartozik a saját döntések körébe, amiről az imént beszéltem. De ha szándékomtól és akaratomtól is függ majd ez, akkor meg kell mondanom, hogy hetven évesen nagyon távol lesz tőlem a politika – nem mintha a világ nem lenne körülöttünk tele hetven éves politikusokkal, de én nem fogok akkor közéjük tartozni –, és remélem, nagyon közel a költészet és az irodalom.
Ha úgy megy minden, ahogy én gondolom, akkor jó néhány kötetettel gyarapszik a könyvespolcomnak az a része, ahol a saját köteteimet tartom, és remélhetőleg ez nem csak mennyiségi, hanem minőségi gyarapodást is jelent. Van, mit megírnom, úgy gondolom, hogy tudom, hogyan kellene megírnom, de ez nem olyan egyszerű.
Meg kell mondanom, hogy a politikai döntések is őrlik, gyötrik, morzsolják az embert – ugyanúgy az irodalomban is az írás előtti és az írás utáni pillanatok a fontosak és felemelőek. Írni nehéz, gyötrődést jelent a számomra. Remélem, hogy hetven évesen sok újabb gyötrődés lesz mögöttem.
Markó Béla
Ujjongó kertem
Azt mondják, mintha húzná valaki, talán az Isten, úgy nőnek az égre, körték, meggyek, cseresznyék ágai kapaszkodnak egy láthatatlan kézbe,
amely kacagva, szaladva viszi a gyámoltalanokat, helyben s mégis előre az időben, s azt hiszi mind, hogy sietni kell, azt hiszem én is,
ujjongva méricskélem sorra őket, hogy izmosodnak, egyre fennebb nőnek, tavaly az árnyék még csak térdig ért
nekem, s idén, igaz, hogy csak leülve, de végig eltakar már nyári hűse, mert nő az is, szorítja ki a fényt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lágerben kötött irodalmi barátság
Egyikük, a Nobel-díjas remekíró, Ivan Gyenyiszovics egy napjának utolérhetetlen ismerője, a Gulág szigetvilágnak velejéig kiismerője és megörökítője – halott. De másikuk, a magyar tanítvány, akit fiatalemberként sodort az író mellé a sors, tovább folytatja azt, amire fogsága idején kimondatlanul is fölesküdött: papírra vetni azoknak a magyar embereknek a sorsát, akik a szovjet lágerekben sínylődtek és pusztultak el.
Ehhez a példát és a kellő tudást, a módszert barátjától, Szolzsenyicintől tanulta, s amellett, hogy kilenc évi fogságának megírta legkegyetlenebb fél esztendejét, mintegy ötezer magyar fogolysorsból összeállította a Gulág-lexikont is, s ezért 2001-ben magas állami kitüntetésben részesült.
Az elmúlt napokban Rózsás János Erdélyt s különösképpen a Székelyföldet járva, amelyre mindig nagyon kíváncsi volt, felelevenítette az őt megismerni óhajtó népes hallgatósága előtt a lágerélet és a rendkívüli irodalmi barátság halhatatlan történetét.
A Gulág szigetvilágból már tudhattuk, hogyan látta Rózsást Szolzsenyicin baráti szeme:
„... Észreveszem, hogy engem és könyvemet gyakran figyelmesen néz, oldalvást oda-odapillant, de megszólalni mégis vonakodik egy sovány, hosszú orrú, nyurga fiatalember, aki szembetűnő, kívülről hozott jólneveltséggel, nagyfokú szerénységgel kelti fel a figyelmemet. Megismerkedünk egymással. Halk, elfogódott hangon beszél, az orosz kifejezésekkel bajlódik, mulatságos szófordulatokat használ, melyekért bocsánat kérőleg mosolyog. Kiderül, hogy - magyar, és Rózsás János a neve. Megmutatom neki Dalj nagy értelmező szótárát, és a lágeri nélkülözésektől elcsigázott arcával helyeslően bólint. Igen, igen. Kívülálló dolgokra kell terelni a figyelmet, nemcsak az evésre gondolni szüntelen.
Csak huszonöt éves, de hiányzik a fiatalos pír az arcáról. A szél által kicserzett száraz, vékony bőr mintha egyenesen a koponyájának hosszúkás, keskeny csontjaira volna húzva. Fájnak az ízületei, égető reuma kínozza, melyet Északon, erdőirtás közben szerzett.
Van itt a lágerben még két-három honfitársa, de azokat napról napra csak egy foglalkoztatja: hogyan lehet túlélni? Hogyan lehetne jóllakni? János pedig zúgolódás nélkül megeszi azt, amit a brigádvezető kiírat a számára. Éhen marad ugyan, de nem engedi meg magának, hogy ételszerzés után járjon. Mindig éberen szemlélődik, odafigyel a beszélgetésekre, mindent meg akar érteni. És mi az, amit meg akar érteni?... Minket, oroszokat akar megérteni!...
...Északra szállították, ahol erdőirtáson dolgozott, majd leromlott és bekerült a kórházba. Mind ez ideig Oroszország csak az egyik oldaláról fordult feléje, azzal az oldalával, amelyik leülteti az embereket, - most pedig bemutatkozott a másik oldaláról is.
Szolikamszk városának közelében, a Szimszk-i lágerkerület kis kórházában volt ápolónővér Duszja, egy negyvenöt éves asszony. Köztörvényes elítélt, szabad mozgással a környéken, öt éves büntetés idővel. Duszja nem csak abban látta munkájának az értelmét, hogy magát fenntarthassa, hogy a büntetésideje valahogy leteljen (ami nálunk rendkívül gyakori jelenség, és a maga rózsaszínű szemüvegén keresztül János nem volt képes észrevenni ilyesmit), hanem abban, hogy a haldokló és már senkinek a számára nem szükséges embereket talpra állítsa.
De azzal, amit a láger kórháza nyújtott, nem lehetett az embereket megmenteni. És Duszja nővér a saját 30 dekás reggeli kenyérfejadagját cserélte be a faluban fél liter tejre, és ezzel a tejjel hozta vissza Jánost (és őelőtte még másokat is) az életbe...
Duszja nővér személyén keresztül szerette meg János országunkat és mindannyiunkat. És igyekezettel kezdte tanulni a láger börtönőreinek és őrkatonáinak a nyelvét - a roppant gazdag orosz nyelvet. Kilenc esztendőt ült le lágereinkben, Oroszországot csupán a börtönvagon ablakából, kis képeslapokról és a lágeren keresztül láthatta meg. És mégis - megszerette.”
Rózsás János pedig ekképpen beszélt nekünk Szolzsenyicinről a csíkszeredai polgármesteri hivatal fogadótermében:
„Közös lágerben voltunk Kazahsztánban, és haláláig tartó barátság szövődött köztünk. Csodabogaraknak számítottunk, akik nem a konyha, hanem a könyvtár körül sündörögtek. Kis illegális irodalmi társaság alakult körülötte, sokszor olyan szerzőkkel foglalkoztunk, akik ugyanúgy ültek, mint mi. Ő korábban szabadult, én későbben, címet nem cserélhettünk, mert akkor kaptuk volna rögtön a következő tíz évet kémkedésért, merthogy ezáltal kölcsönösen beszerveztük egymást. Amikor az Iván Gyenyiszovics egy napja című könyve megjelent 1962-ben a Novij Mir irodalmi folyóiratban, sok részlete visszaköszönt belőle közös életünknek, hiszen én is ültem abban a táborban.
Én rajtuk keresztül felvettem a kapcsolatot Szolzsenyicinnel, levelezni kezdtünk irodalmi témákról. Aztán mikor politikailag kényelmetlen személlyé vált, a leveleimet a feleségének címeztem. Azt hittük, hogy kicselezzük a KGB-t; naiv dolog volt. Amikor 1974-ben kiutasították a Szovjetunióból, megkeresett engem Moszkvából a politikai kiadó, hogy írjam meg az emlékirataimat a számukra. Abban bíztak, hogy én Szolzsenyicinnel ellentétben jót fogok írni a lágeréletről, mert szeretem az orosz kultúrát, foglalkozom az orosz irodalommal, együtt érzek a világ legtöbbet szenvedett népével.
Rákérdeztem, hogy mindezt honnan tudják. Közölték, hogy olvasták a Szolzsenyicinnek írt összes levelemet. Úgy gondolták, hogy én majd ellenpontja leszek a barátomnak. Eleinte nem akartam megírni, de aztán mégis megírtam, persze nem kaptam érte dicséretet. Nem azt kapták, amit vártak. Szerencsémre éppen közbejött a gorbacsovi korszak. Később kikerült Münchenbe a kéziratom, ahol meg is jelent. Közölték velem illetékes elvtársak, hogy belőlem nem csinálnak mártírt, nem leszek magyar Szolzsenyicin.”
Később azért mégis csak elvégezte azt, amiért megérdemli a magyar Szolzsenyicin elnevezést: a Gulág lexikonba átmentette a szovjet lágerekben szenvedő ártatlan magyar foglyok élettörténeteit. Különösen kényes arra, hogy sokan összetévesztik a gulág fogalmát a lágerrel. Leszögezi:
„A Gulág az a különleges intézményrendszert, az ügyosztályt jelenti, ami a lágereket működtette, szervezte. Szolzsenyicin adatai szerint közel 40 ezer lágerben 6-7 millió lágerlakó raboskodott. Ebből körülbelül 100 ezer volt magyar. Elfogásunk pillanatában szovjet állampolgároknak minősítettek és ilyen minőségben hazaárulásért ítéltek el tíz évre. Én akkor úgy tudtam, hogy soha nem léphetek többé a hazám földjére.
Amikor kiderült, sőt bizonyossá vált, hogy 1953 nyarán összeszedett, Lembergben összegyűjtött körülbelül ezerötszáz magyar, nők és férfiak, hazajöhetnek, – az első szívfájdalmunk az volt, vajon mire jövünk haza? Ugyanis, mint külföldi állampolgárok, nem levelezhettünk hozzátartozóinkkal, nem tarthattuk a kapcsolatot szeretteinkkel. Mi történt velük az elmúlt nyolc-tíz évben? Hogyan ért véget a háború a mi vidékünkön? Ki és hogyan élte túl a front és megszállás borzalmait? Ki fogad bennünket, és lesz-e, aki hazafogad minket?
A Lembergben várakozás hónapjaiban mindenkit hívattak a parancsnokságra. Meg kellett neveznünk, hogy hová és kihez akarunk hazamenni. Jaj volt annak, akit másodszor is hívattak és közölték vele: az általa megadott cím nem jó, nem megfelelő, nevezzen meg másikat! Vagy akinek végül azt mondták: majd kijelölt lakhelyre megy haza. Idegőrlő hónapok voltak, amit várakozással töltöttünk a gyűjtőtáborban. Néhányan megzavarodtak közöttünk...”
A hazaérkezésről:
„Két csoportban indították útnak a hazatérésre váró, volt magyar rabokat. A-tól P-ig, majd R-től Ja-ig, az orosz ABC sorrendje szerint. A második csoportba kerültem, amely az első csoportot egy hét múltán követte, 1953 november 24-25-én. A szovjet kísérők nem zárták be a vagonok ajtaját, nem féltek szökéstől. Engedélyezték, hogy a magunk varrta nemzetiszín zászlókkal feldíszítsük mind a mozdonyt, mind pedig a vagonokat.
November 25-én délelőtt történt az átadás-átvétel még a szovjet oldalon, Csap állomáson. Minden huzavona nélkül átolvastak minket név szerint a vagonokból a magyar, keskeny nyomtávú síneken várakozó személykocsikba. Délben indult el a szerelvény, a fegyvertelen kísérő orosz katonák leugráltak, és sapkájukkal integettek, szerencsés utat kívánva... Átértünk a magyar oldalra, és a vonat lassan gördült tova, majd hirtelen lefékezett.
A töltést szegélyező fűzbokrok fedezékéből orosz egyenruhás katonák rohanták meg a szerelvényt, de magyarul rivalltak ránk: - Felhúzni az ablakokat, az előtérből bemenni, és leülni a kupéban! És láttuk, ahogy az állig fegyverzett marcona katonák lövésre készen tartott géppisztollyal ácsorognak a vasúti kocsik lépcsőin... Szinte megkövülten, némán ültünk a helyünkön, a vonat pedig robogni kezdett, most már a magyar rónán át, ragyogó napsütésben...
A Nyíregyháza melletti Sóstófürdő egyik üdülőjébe kísérték lehorgasztott fejű csapatunkat...Ott a belügyi kormánybiztos kemény beszédet tartott: mire jöttünk haza, és mihez tartsuk magunkat. Aztán helyrevergődtünk a kijelölt, bútor nélküli szobákban. Őrök állták körül az épületet, szoros csatárláncban. Kibiztosított géppisztollyal ellenséges vagy talán riadt tekintettel lesve mozdulatainkat...”
Rózsás János nyolcvanöt éves korában, annak ellenére, hogy súlyosan mozgássérült, vállalta az élete nagy élményének számító erdélyi-székelyföldi körutat, melynek állomásai: Kolozsvár, Gyimesek, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Barót és Gyergyószentmiklós voltak, s megosztotta velünk a gulág-lét tanulságait és a lágerben kötött irodalmi barátság történetét. Köszönet érte.
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lehet még jelentkezni a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karára
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara az őszi felvételi alkalmával összesen 9 szakra, 163 helyet biztosít az érdekelteknek. Iratkozni szeptember 5-11. között lehet naponta 9 és 16 óra között a marosvásárhelyi kar koronkai campusában.
A humántudományok területén az őszi felvételire Egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások szakon összesen 6 tandíjas, a Fordító és tolmács szak Magyar-Román tagozatán 3 tandíjas és a Kertészmérnöki szakon még 7 tandíjas hely maradt.
A műszaki szakok közül a Számítástechnika volt a legnépszerűbb. Az őszi felvételire ezen a szakon még hat tandíjas helyet tudnak biztosítani. Mechatronika és az Informatika szakon 16, illetve 21 tandíjas helyük van. A Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás szakon még 9 tandíjmentes, és 35 tandíjas helyet foglalhatnak el az felvételizők. A Távközlés szakon még 4 tandíjmentes, és 35 tandíjas hely maradt. Az Automatika és alkalmazott informatika szakon egy tandíjmentes hely, illetve 20 tandíjas helyre lehet még iratkozni.
Az eredményeket 2011. szeptember 12-én függesztjük ki. Ezt követi majd a fellebbezések benyújtása, valamint a végső eredmények kifüggesztése. Az eredményesen felvételizők beiratkozása 2011. szeptember 13-14 között zajlik. Az őszi felvételivel kapcsolatos további információkat a kar honlapján, vagy a +4 0265 – 208170, +4 0365 – 403030 telefonszámokon lehet szerezni. Marosvásárhely.info

Magyar-román állambiztonsági kapcsolatok (1945-1982)
A kezdeti fagyos viszony 1956 környékén engedett fel: leveleztek, találkoztak, együttműködtek, sőt, csereüdülési program is létezett.
Első rész
A kontextus
Jelen tanulmány a második világháború utáni magyar-román kapcsolatok egyik fontos területét, a belügyi és állambiztonsági területen kifejtett együttműködést rekonstruálja. Erősen rendszerspecifikus – a Szovjetunió által létrehozott birodalmi/szövetségi struktúrákhoz köthető – jelenségről van szó, amely évtizedeken át jelentős befolyást gyakorolt a két szocialista ország viszonyára. Ismert, hogy a második világháború utáni időszakban a szovjet tömb létrehozása szoros együttműködésre késztetett olyan állambiztonsági gépezeteket, amelyek 1918 óta békeidőben is létfontosságú feladatnak tekintették az egymás elleni elhárító és hírszerző munkát. Példaként említhetjük a magyar és a román, vagy a magyar és a csehszlovák állambiztonsági szervezetek között szorgalmazott együttműködést. A szocialista országok belügyi/állambiztonsági szervei közelmúltbeli kapcsolatának mélyebb ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy túllépve a párt- és államközi kapcsolatok szűk metszetét, tágabb összefüggéseiben értelmezzük a magyar államszocialista rendszer felső apparátusanak hozzáállását a kisebbségi kérdéshez és a határontúli magyarok ügyéhez.
Milyen formális és informális keretek között működtek együtt a térség állambiztonsági szervei, és mennyire volt sikeres és gördülékeny a kooperáció? A folyamat kezdete alighanem a szovjet hadsereg 1944-45-ben végrehajtott előrenyomulására datálható, amikor Kelet- és Közép-Európa felszabadításával egy időben új, kommunista befolyás alatt működő erőszakszervezetek jelentek meg a térség országaiban. Noha a szovjet típusú állambiztonságok szervezeti felépítésükben és ideológiai célkitűzéseikben is Moszkva irányítása alatt álltak, a szovjet tömb országai igyekeztek összekapcsolni saját rendszereiket a horizontális információcsere és az operatív együttműködés céljából. Feladatuk rendkívül nehéz volt, mivel a szocialista államközösség egyik íratlan szabálya az egymás belügyeitől való távolmaradás volt. Bár a nem diplomáciai típusú információszerzés „baráti” minőségben is tiltott volt, a legtöbb ország – közöttük főként Románia – egyre gyakrabban tért el az előírástól, és hagyományos nemzetállami szemlélettel irányította a kémelhárító és hírszerző szerveit.
Intenzív kapcsolattartás, gyümölcsöző együttműködés (1948–1963) 
A két világháború közötti időszakban, majd a második bécsi döntést követő háborús években Magyarország és Románia kapcsolatait alapvető geopolitikai ellentétek határozták meg. Az Erdély hovatartozásáról folytatott diplomáciai, kulturális és gazdasági versengésben a két ország titkosszolgálata kulcsszerepet vállalt. Az ellentétes politikai célok és hatalmi érdekek miatt az együttműködés kibontakozását a közös német érdekszférához tartozás sem tette lehetővé.
A helyzet nem változott a háborút követő koalíciós kormányok alatt sem egészen 1948-ig, amikor mindkét országban létrejöttek a szovjet belügyi szervek mintájára felálló, közvetlenül Moszkva irányítása és felügyelete alatt működő új állambiztonsági szervek. Igen kevés forrással rendelkezünk az együtműködés alapjait tekintve döntő fontosságú kezdeti időszakról (1948–56). A magyar Belügyminisztérium iratanyagának jelentős része megsemmisült az 1956-os forradalom alatt, míg a román állambiztonsági iratokat kezelő bukaresti szaklevéltárban a román hírszerzés magyarországi tevékenysége máig minősített, azaz nem kutatható információnak számít. A fennmaradt magyar iratanyag szerint 1956-ig a két állambiztonsági apparátus elsősorban határrendészeti feladatok ellátása során segítette egymás munkáját: az 1948 óta gyakorlatilag lezárt magyar-román határt sokan próbálták illegálisan átlépni, míg mások csempészettel próbálkoztak, és a határon át történő „átbeszélés” is tiltott tevékenységnek számított.
Románia és Magyarország kommunista pártjai, valamint a két államapparátus egymástól szigorúan elszigetelten működött, és az információcsere diplomáciai vonalon is minimális volt. Ezt a szakirodalom részben a szovjetek „közvetlen” hatalomgyakorlásának, részben a két politikai vezetés közötti történelmi gyökerű bizalomhiánynak tulajdonítja, melynek történelmi és pszichológiai okai voltak. Ez az államszocializmus korszakában végigkísérte a magyar–román kapcsolatokat. Részben a technikai feltételek hiányosságai, részben a kétoldalú együttműködés iránti politikai akarat hiányában a szocializmus első éveiben alig találkozunk közös nyomozással, bizalmas adatcsere alapján végrehajtott intézkedésekkel. Ez figyelemreméltó körülmény, mivel 1949-ben több olyan koncepciós eljárást indítottak a magyar és a román kommunista hatóságok, amelyeknek fontos szálait vélték felfedezni egymás országában. Az erdélyi származású Rajk László letartóztatását (1949. május 30.) követően a román hatóságok párhuzamos nyomozásba kezdtek. A román belügyi szervek megkísérelték összekapcsolni az 1949. június 21-én letartóztatott Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Rajk László és Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének ügyét egy, a magyar revizionisták ellen vizionált kirakatperben. Rajk bukását követően le is tartóztatták Székelyudvarhelyen élő sógorát, Soós Józsefet a Rajkkal való kapcsolata miatt. A Securitate átal összegyűjtött nyomozati anyagok alapján Rajkot azzal vádolta a román pártvezetés, hogy 1946-ban belügyminiszterként „sovinista” álláspontot képviselt a magyar-román területi vitában, 1948 nyarán pedig külügyminiszerként Székelyföldön járt magánlátogatáson, ahol több helyi magyar kommunista politikussal és értelmiségivel – köztük az 1949-ben szintén letartóztatott Méliusz József íróval – találkozott. Ennek ellenére a két országban zajló koncepciós eljárásokat nem kapcsolták össze. Arról sincs tudomásunk, hogy nyomozótisztek utaztak volna a másik országba, vagy hogy összekötőkkel rendelkezett volna a két belügyminisztérium. 
Az 1950-es évek elején a magyar és a román belügyi szervek konkrét együttműködése két területre korlátozódott: egyrészt a második világháború alatt kompromittált személyek, elsősorban az 1940-44 között Észak-Erdélyben aktív, majd onnan eltávozott és azóta Magyarországon vagy ismeretlen helyen tartózkodó volt csendőrök és katonatisztek felkutatására és kiadatására. Az együttműködés másik vetülete a volt hadifoglyok ellenőrzése volt. 
1950-51 között a magyar hatóságok több száz, a szovjet hadifogságból hazatérő magyar nemzetiségű román állampolgárt hallgattak ki, majd adtak át a román szerveknek. Kivételt képez Demeter János erdélyi politikus testvérének, Demeter Béla kolozsvári újságíró-politikusnak az esete, aki 1944-es Magyarországra történő áttelepedése után Tildy Zoltán köztársaság elnök tanácsadójaként, majd a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztályának Erdély-szakértőjeként működött. 1944 és 1946 között Demeter jelentős szerepet játszott a magyar béke-előkészítésben, amennyiben bizalmas információkat gyűjtött és továbbított Budapestnek az ismét román fennhatóság alá került Észak-Erdély politikai és társadalmi helyzetéről. 
Demeter vizsgálati dossziéjából kiderül, hogy az 1945 óta Magyaroszágon élő újságírót, aki 1946 nyarán a párizsi békekonferencián is részt vett a magyar kormány képviseletében, 1947-ben előzetes letartóztatásba helyezte az Államvédelmi Hatóság. Április másodikai kihallgatása alkalmával részletes vallomást tett a háború utáni politikai-diplomáciai tevékenységéről, amely egyébként teljes összhangban volt a magyar kormány, valamint a Magyar Kommunista Párt álláspontjával: a trianoni határvonalat „etnikai elveken” részlegesen korrigálni kell. 
Demetert később szabadlábra helyezték, és megszüntették az ellene indított eljárást. Négy évvel később, 1951. március 15-én balatonlellei otthonában viszont ismét felkereste az Államvédelmi Hatóság a minden tisztségétől megfosztott, elszigeteltségben élő volt politikust. Letartóztatását házkutatás követte, Demetert azonban már ki sem hallgatták, hanem április 18-án átadták a román hatóságoknak, hogy támogassák annak bizonyítását, miszerint a romániai vádlottak (Teleki Béla mellett Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Venczel József egyetemi tanár, Demeter János és Balogh Edgár befolyásos baloldali politikus) Erdélyt el akarták szakítani Romániától. 
Demeter Béla 1952. december 24-én halt meg a Bukarest melletti Văcăreşti börtönben. Az ő esetében bizonyítottnak tekinthető a kétoldalú együtműködés, de az eljárás módja (a fogoly előzetes kihallgatás nélküli átadása) a már említett kapcsolat esetlegességére, gyengeségére utalhat. A kooperáció intézményesülése egyértelműen az 1956-os forradalomhoz köthető. 
A magyar események erdélyi visszhangja tüntetéskísérletben, szórólapok terjesztésében, széleskörű „politizálásban” nyilvánult meg. 1956-ban a romániai magyar nemzetiségű lakosság egy részében nemcsak a román kommunista rendszer, hanem a kisebbségi lét méltósága, elviselhetősége iránti hit is megingott. A román hatóságoknak rá kellett döbbenniük, hogy nem ismerik az erdélyi magyar lakosság és értelmiség közhangulatát. Válaszul intenzív állambiztonsági hálózatépítésbe kezdtek és kemény megtorlásban részesítettek mindenkit, aki szolidaritását fejezte ki a magyarországi forradalmárokkal. 1956 sokféleképpen hatott a szocialista országok, és különösen Magyarország és Románia kapcsolatára. Noha az újrainduló román nemzeti államépítési folyamat zavarta a szomszédos Magyarországgal való viszonyt, a magyar válság új integrációs folyamatok elindítására késztette a Szovjetuniót és a kelet-európai kommunista államokat. 
Ehhez a rendkívül fontos területhez tartozott a magyar-román belügyi és állambiztonsági kapcsolatok folyamatos fejlesztése. A szakmai közvélemény előtt ismeretes Ion Mihai Pacepa volt tábornok, hírszerzőtiszt állítása, mely szerint a Magyarországon zajló politikai eseményektől tartó román pártvezetés már a forradalom előtti hónapokban elhatározta, hogy magyar származású (vagy anyanyelvi szinten beszélő) felderítő tiszteket küld Magyarországra. Bár az eddigi kutatások nem támasztották alá Pacepa állítását a román tisztek „tömeges beáramlásáról” az 1956-os forradalom leverése után újjászerveződő magyar állambiztonsági gépezetbe, figyelemre méltó, hogy 1957 elején Románia Vilhelm Einhorn, azaz Einhorn Vilmos belügyi tisztet nevezte ki a budapesti román nagykövetség tanácsosává. Einhorn tényleges budapesti tevékenysége máig feltáratlan. Másfelől a gyakori politikai konzultációk és a Nagy Imre-ügy „megoldásában” tapasztalható együttműködés, valamint a román és a magyar belügyminisztériumban párhuzamosan történő átszervezések, fontos kinevezések egybeesése (a megtorlást levezénylő Biszku Béla és Alexandru Drăghici belügyminisztereket szinte egyszerre nevezték ki) arra engednek következtetni, hogy 1956 novemberétől a magyar-román belügyi együttműködés intenzívebbé, közvetlenebbé vált. 1957 és 1963 között a két társszerv érintkezésére már nem csak szovjet irányítás vagy közvetítés mellett került sor, noha a levelezés továbbra is orosz nyelven folyt. A kapcsolatfejlesztésben kulcsszerepet játszott a magyar forradalom részvevőinek felkutatása és elítélése. Az ÁBTL iratanyaga egyértelműen bizonyítja, hogy a két BM rendszeresen cserélt információt „ellenforradalmi” eseményekbe keveredett román állampolgárokról. Az intézkedés több esetben súlyos bírósági ítéletekhez vezetett. 1962. január 25-én a BM II/6-b alosztálya az NKO és a román állambiztonsági szervek együttműködését kérte Nagy Gyula, Budapesten élő volt köpeci főjegyző és István nevű fia elleni terhelő anyagok gyűjtéséhez. 1958-ban Nagy István Magyaroszágon élő apját látogatta meg, és „visszatérésekor 98 db ellenforradalmi sajtóterméket akart magával vinni. Kurticson a határőrizeti szervek lefoglalták.” A román belügyi szervek válasza szerint „az 1959. február 25-i 285. sz. bírósági határozat értelmében Nagy Istvánt 7 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték”. A köpeci születésű Nagy István elítélésének ténye eddig semmilyen tudományos adattárban nem szerepelt. De a belügyi szervek tájékoztatták egymást a magyarországi kapcsolatokkal rendelkező, már letartóztatásban levő román állampolgárokról is. 1958. október 30-án Harangozó Szilveszter és a belső elhárítás akkori vezetője, Hollós Ervin kérésére a Securitate kihallgatói Lakó Elemért és Varró Jánost, a kolozsvári Bolyai Egyetem augusztus 26-án őrizetbe vett oktatóit faggatták Czine Mihály irodalomtörténészről, aki 1956-ban ösztöndíjas aspiránsként járt Kolozsváron, és megismerkedett a két fiatal erdélyi pályatárssal. A román fél válasza szerint Varrót nem sikerült kihallgatni „rossz egészségügyi állapota miatt”, viszont orosz fordításban csatolták Lakó Elemér 1958. november 15-én készült kihallgatási jegyzőkönyvét, melynek eredeti példánya a román állambiztonsági levéltárban található. A két irodalomtörténészt végül 1959-ben 18 és 16 év börtönre ítélték; ismereteim szerint Czine Mihályt ez ügyben nem zaklatta a magyar politikai rendőrség. 
Jóval intenzívebben működött együtt a két állambiztonság 1960-1962 között, amikor kétoldalú megfigyelés alá vonták Domokos Pál Péter, Bodor György, Vita Sándor és más „jobboldali”, „nacionalista” – erdélyi származású és 1944 óta Magyarországon élő – értelmiségieket. A jobboldali értelmiségi körök elleni eljárásokról a kora Kádár-korszakban Standeisky Éva írt figyelemre méltó esettanulmányt. Ebben kifejti, hogy az 1905-ben Kézdivásárhelyen született Bodor György jogtanácsos a volt középosztály reformok iránt elkötelezett és a nemzeti tradíciókat az 1945 után uralmon lévőktől eltérően értelmező nagyszámú rétegéhez tartozott, amelyet a kisebbségben élő magyarok sorsa és Erdély hovatartozásának esetleges rendezése különösen foglalkoztatott. Ez veszélyérzetet keltett a kádári hatalomban, és kemény válaszra késztette. Bodort Püski Sándorral és Zsigmond Gyulával együtt tartóztatták le 1962 márciusában. Az ezt követő perben Zsigmond Gyulát háromévi börtönbüntetésre ítélték, Bodor György három és fél évet kapott. A legsúlyosabb büntetést – négy és fél évet – Püski Sándorra mérték. Témánk szempontjából fontos rámutatni a román és a magyar állambiztonsági együttműködés szerepére az említett ügy felgöngyölítésében és „realizálásában.” Miután a román hatóságok letartóztatták és elítélték Bányai Miklóst, Domokos Pál Péter erdélyi kapcsolatát, 1961 márciusában Budapestre utazott Domokos másik kapcsolata, Paál Gábor csíkszeredai ügyvéd. Ekkor a román belügy arra kérte a magyarokat, hogy vegyék őt szoros megfigyelés alá Budapesten, amit a magyar fél teljesített is. 1961. május 30-án a BM II/5-a alosztálya a következő beszámolóval és javaslattal fordult Bukaresthez: „Közöljük a Román Állambiztonsági Minisztériummal, hogy feldolgozás alatt tartunk egy nacionalista illegális csoportot, akik kapcsolatban állnak román állampolgárokkal. A feldolgozás alatt álló csoport több vezető tagja Romániából települt át Magyarországra. Így pl. Domokos Pál Péter 60 éves, pártonkívüli, tanár, budapesti lakos, dr. Bodor György 54 éves, pártonkívüli, vállalati jogász, budapesti lakos, dr. Vita Sándor 60 éves pártonkívüli, alkalmi munkás, budapesti lakos. A csoport egyebek közt azzal foglalkozik, hogy ellenséges tartalmú tanulmányokat készítenek, amelyeken az ún. »erdélyi kérdést« is tárgyalják. Ezen »tanulmányokat« és más nacionalista jellegű könyveket illegális úton kijuttatják a Román Népköztársaságba élő kapcsolataiknak. A RNK-ban élő kapcsolataik közül eddig a következő személyek merültek fel: dr. Jakó Zsigmond kolozsvári lakos, volt »Magyar Párt« képviselője, Tankanicz Ádám személyigazolvány száma: CM – 423397, könyvtáros, Bányai Miklós elítélt, dr. Paál Gábor. Számunkra hasznosan a fent leírt ügyben már régóta működünk együtt a román elvtársakkal. Az ügy feldolgozásának előrehaladott állapota szükségessé tenné, hogy rövid időn belül tisztázzuk a RNK-ba irányuló tevékenységét [sic!]. Javasoljuk az elvtársaknak, hogy a két minisztérium megbízottai ezen ügyben az együttműködés jobb megszervezése érdekében találkozzanak. A személyes találkozás megoldható lenne részletes, kölcsönös tájékoztatás, közös operatív intézkedések megbeszélése, pl. ügynökök kölcsönös utaztatása a kapcsolatok jellegének felderítésére és a bűncselekmények dokumentálására stb. Amennyiben szükségesnek tartják a fenti ügyben a további közös munkát, javasoljuk, hogy a találkozó az elvtársak által megjelölt időben és helyen, vagy Budapesten jöjjön létre. Válaszukat várjuk.” 1962 márciusában Nagyváradon találkozott a két nyomozóhatóság. Noha az értekezlet eredményeiről nem maradt feljegyzés, Hollós Ervin osztályvezető előzetes emlékeztetője jól szemlélteti az együttműködés mélységét: „A megbeszélés során – többek között – a következő kérdéseket vetjük fel, amelyek esetleges dokumentálása számunkra – a már jelzett ellenséges tevékenység félbeszakítása érdekében – különös fontossággal bír: Domokos Pál Péter 1945 előtti magatartása, tevékenysége. /:VKF/2-es besúgó volt?:/ Bányai Miklós korábban vallotta, hogy Domokos Pál Péter egy magyarországi illegális szervezkedés tagja. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok számunkra igen fontosak. Bányai Miklós letartóztatása alkalmával lakásán néhány könyvet is lefoglaltak, amelyeket – állítólag Domokos Pál Pétertől kapott. Az ezzel kapcsolatos dokumentációt is lényegesnek tartjuk. Adataink szerint Domokos Pál Péter kapcsolatot tart Antal Áron tanár, csíkszeredai, dr. Paál Gábor csíksomlyói és Erőss Mária brassói lakosokkal. A kapcsolat jellegének és formájának dokumentálását kérjük. Adataink szerint dr. Jakó Zsigmond volt ügyvéd, cluji lakos kapcsolatot tart Domokos Pál Péter köré csoportosult nacionalistákkal. Ezzel kapcsolatos esetleges dokumentumok tanulmányozását is szükségesnek tartjuk. A felsorolt kérdésektől függetlenül, a megbeszélések során felvetjük a magyarországi nacionalista csoportosulások és romániai kapcsolataik esetleges közös operatív feldolgozásának szükségességét, lehetőségét is.” Az 1957-1963 közötti időszakban a legtöbb információt a román állambiztonsági szervek azokról a Romániába utazó magyar állampolgárokról szolgáltatták magyar kollégáiknak, akik politikai múltjuk (volt katonatisztek) vagy származásuk (papi család, „volt kizsákmányoló”) miatt az elhárító szervek figyelmébe kerültek, és az erdélyi magyar kisebbség helyzetével kapcsolatosan „helytelenül” nyilatkoztak ismerőseik, rokonaik előtt. 
A magyarországi és erdélyi magyar „nacionalistákról” folytatott közös nyomozások érezhetően felerősítették a román vezetésben azt az 1956 óta széles körben osztott vélekedést, hogy az erdélyi kérdés körül erős érzelmek uralkodnak Magyarországon és az erdélyi magyarok körében is, ezt pedig határozott nemzetiségpolitikával kell orvosolni. Az 1960-as évek elején az állambiztonsági együttműködés legérdekesebb vetülete a személyes kapcsolatok kiépítése volt. 1960 áprilisában Budapestre látogatott a Kolozs tartományi állambiztonsági szervek korábbi parancsnoka, Mihai Nedelcu ezredes, aki fontos szerepet játszott az 1956-os forradalmat követő romániai megtorlásban. A vele tárgyaló magyar állambiztonsági tisztek első kézből értesülhettek a román BM-ben zajló átszervezésekről, a szovjet mintára megalakuló Román Állambiztonsági Bizottságról, a határőrség áthelyezéséről a Honvédelmi Minisztérium ellenőrzése alá, valamint egy volt belügyminiszter-helyettes, Alexandru Mureşanu (eredeti nevén Ady László) eltávolításáról és letartóztatásáról „multjára való tekintettel”. 1963 februárjában pedig egy magyar állambiztonsági tiszt, Simon Tihamér, a Vas megyei RFK Politikai Osztályának vezetőhelyettese és dr. Szabó Péter, a Vas megyei főügyész utaztak Romániába. A látogatásnak operatív célja volt: 
egy Balozsán István nevű, háborús bűnökkel vádolt személy felkutatása, akiről olyan információk érkeztek, hogy Nagyvárad környékén tartózkodik. Bukarestben Marton György alezredes, a román BM bukaresti tartományi vizsgálati osztályvezetője fogadta a magyar küldöttséget, majd Nagyváradra kísérte, ahol két magyar nemzetiségű román tiszt, Jakab József százados, a vizsgálati osztály vezetője és Buzás Imre beosztott segítette a magyar nyomozók munkáját.
Két hét alatt húsz személyt hallgattak ki, négy szembesítési jegyzőkönyvet és kilenc felismerési jegyzőkönyet készítettek, valamint 28 polgári személyről gyűjtöttek operatív információt. Noha az általam tanulmányozott iratokból nem derül ki, eredményes volt-e a Romániában végzett nyomozás, az említett személyre vonatkozóan további, eddig fel nem dolgozott iratcsomó kutatható az ÁBTL-ben. 1963-ban pedig a két BM csereüdülésről állapodott meg. A román BM húsz helyet biztosított a tengerparti Mangaliában, a magyar fél pedig ugyancsak 20 helyet Balatonlellén, összesen 23 napra, amiből három napot a fogadó ország fővárosában kellett tölteniük az üdülő tiszteknek. A részvevőknek nemcsak az utazási költségeket fizették, hanem üdítőitalt, cigarettakészletet, kulturális intézmények látogatását, kirándulásokat, saját nyelvén nyomtatott újságot, tolmácsot és költőpénzt (1185 Ft-ot, 750 lej megfelelőjét) is biztosítottak. 1962-1963 között a két állambiztonsági szerv igen intenzív levelezést folytatott; két év alatt közel 800 oldalnyi iratcsomó gyűlt össze. A felek osztályvezetői szinten tárgyaltak, de előfordultak miniszteri vagy miniszter-helyettesi szinten kezelt kérések is. A közösen feldolgozott ügyek között találunk a román-magyar határon történt tiltott „átbeszélés” felderítésére irányulót, egy közös intézkedési tervet a budapesti holland nagykövet ellenőrzésére, aki 1963. január 14-18. között Romániába utazott országa bukaresti képviseletének megnyitása alkalmával, és egy összehangolt akciót magyar és román állampolgárok letartóztatására, akiket szabálytalan devizagazdálkodással vádoltak. Még nagyobb hangsúlyt kapott azonban a háborús bűnösök és a Nyugatra disszidált személyek felkutatása, valamint – miután 1960-tól vízummal ismét lehetővé vált a két ország közötti utazás – a Romániába látogató magyar állampolgárokról folytatott információcsere, vagy a magyar-román határon folytatott csempészet elleni fellépés. 
Stefano Bottoni. Transindex.ro
Magyar–román állambiztonsági kapcsolatok (1945–1982) II.
Az Erdély visszacsatolásával kapcsolatos híreszteléseket követően Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon.
A kapcsolatok befagyasztásától a formális együttműködésig.
Földes György 2007-ben megjelent átfogó monográfiájában 1963–64-re datálja az első komolyabb konfliktust a második világháború utáni magyar–román viszonyban, melynek időzítése korántsem volt véletlenszerű. Mindkét országban lezajlott ugyanis a politikai konszolidáció, de gazdasági téren kifulladni látszott az extenzív fejlődésre alapozó, túlközpontosított tervutasításos irányítás, és a KGST belső piaccá való alakulásáról szóló fejlesztési tervek nem enyhítették a kelet-európai szocialista államok kettős (a Szovjetunióval és a fejlett nyugati/tőkes államokkal szembeni) függőségét. Ebben az egyébként is feszült helyzetben éleződött ki a romániai magyar kisebbség helyzetéről folytatott vita, amelyben mérföldkövet jelentett Illyés Gyula nagy visszhangot kiváltó interjúja a párizsi L’Express című hetilapban az erdélyi magyar kisebbség elnyomásáról, majd ezt követően az MSZMP PB 1964. januári ülése, amelyen Kádár tőle szokatlan módon kifakadt a határkérdésről és a trianoni békeszerződés fájdalmas következményeiről.
A magyar–román állambiztonsági kapcsolatok fejlődését azonban nem elsősorban az Illyés-interjú és az azt követő nemzetközi botrány, hanem a Román Munkáspárt által 1964 áprilisában kiadott „függetlenségi nyilatkozat” akasztotta meg. Noha a KGST átszervezése körüli viták már évek óta mérgezték a térség országainak kapcsolatait, Bukarest ideológiai fordulata egyenesen válságba taszította Románia kapcsolatát nemcsak a Szovjetunióval, hanem a többi „baráti” szocialista országgal is. Mivel a BM nemzetközi kapcsolatok osztályának iratanyaga az 1964 utáni időszakra vonatkozóan rendezetlen, ömlesztett formában érkezett az ÁBTL-be, a levéltári kutatást ez rendkívül nehézzé és körülményessé teszi. Nehéz tehát megállapítani, hogy 1964 után valóban megszakadtak-e román viszonylatban az állambiztonsági kapcsolatok. Tény azonban, hogy 1964 és 1966 között egyetlen utalást sem találni a két BM közötti együttműködésére. 
A román állambiztonsági levéltárból származó adatok szerint 1965–1966 körül, tehát közvetlenül Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárrá választása után korszakos paradigmaváltás ment végbe a román belügyi stratégiában, amit a magyar társszerv nem vagy csak igen későn észlelt. 1964 tavaszán-nyarán Romániában nagy riadalmat keltettek azok a híresztelések, miszerint szovjet–magyar politikai egyezség körvonalazódik Erdély visszacsatolásáról. Az állambiztonsági szervek készültségét emelték, 1964 őszén több magyar nemzetiségű személyt őrizetbe vettek néhány napra, pl. Jordáky Lajos ismert kolozsvári szociáldemokrata politikust, akit a Securitate azzal gyanúsított, hogy más „jobboldali szociáldemokratákkal” (Bruder Ferenc, Pásztai Géza) memorandumot szerkesztett Erdély kérdéséről, amit az ENSZ-hez és a magyar kormányhoz kíván eljuttatni. 1966 januárjában a román BM egyik jelentése a magyar emigráció románellenes tevékenységéről számolt be, és néhány hónappal később Bukarestben már felső szintű állománygyűlést szerveztek „az egyes tartományokban tapasztalható magyar nacionalista megnyilvánulásokról”. Nicolae Pleşiţă, a BM Kolozs tartományi igazgatóság vezetője, később a hírszerzés magyarellenességéről ismert egyik irányítója kijelentette, hogy „lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Magyarországra is ügynököket építsünk be, hogy ezek majd jelentsenek az ottani helyzetről, hogy felvegyék a harcot a magyarországi propagandától elvakult elemekkel, akik levelekkel és uszító anyagokkal bombázzák az itteni nacionalistákat, ellenséges cselekedetekre buzdítva őket”. 
Pleşiţă hozzászólása rendkívül fontos, mert arra enged következtetni, hogy Bukarest ekkor már szakítani készült a Varsói Szerződés azon alapelvével, hogy a tagállamok nem folytathatnak hírszerző vagy elhárító tevékenységet egymás ellen. Ezt az elhatározást erősítette meg az 1968-as csehszlovák válság. A prágai tavasz támogatása, majd augusztusban a szovjet bevonulás elítélése példátlan népszerűséget hozott a Román Kommunista Pártnak és személyesen Ceauşescunak. Ugyanakkor a háborús veszély riadalmat és pánikot okozott a lakosság körében. A magyar határőrség jelentése szerint szeptember elsején a Romániából visszatérő és a határon kikérdezett magyar turisták általános mozgósításról számoltak be: „Bukarestből Nagyvárad irányába páncélos és egyéb alakulatok vonultak. A vonatokon erős katonai ellenőrzés folyik, főleg röpcédulákat keresnek. A városokban megalakultak a munkás-milicia egységei, állítólag a helyi zavargások megakadályozására. A miliciában egyes források szerint csak román nemzetiségűek vehetnek részt. (...) Értesültünk arról, hogy Ceauşescu az erdélyi tartományokban előadásokat tart a magyarok megnyerése érdekében. Erdélyben elterjedt, hogy a szovjetek Erdélyt vissza akarják csatolni Magyarországhoz. A román fiatalok nagy része a hivatalos román állásponttal ért egyet. Romániában a 18 éven felüli lányok összeírása folyik azzal a céllal, hogy szükség esetén behívják őket katonai szakszolgálatra. A román szervek cseh és szlovák nyelvű propagandaanyagot adnak a csehszlovák turistáknak. Biharkeresztesen 12 darab ilyen röplapot találtak az egyik csehszlovák gépkocsiban, amelyet elkoboztak.” Ceauşescu lelkesedése Dubček különutas reformpolitikája iránt nem egyszerű taktikai fogás volt, hanem egy új nemzetpolitika szerves részét alkotta. Ennek legfőbb elemeit Románia 1967-ben fektette le, amikor a szovjet tömbben elsőként ismerte el az NSZK-t, és a „hat napos háború” után sem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Ezek után logikus lépésnek tűnik az a Marius Oprea és Dennis Deletant által feltárt körülmény, hogy a prágai invázió napjaiban, 1968 augusztusában Románia új állambiztonsági operatív egységet létesített, melynek célja a többi VSZ-tag hírszerző szerveinek hárítása volt. 1972-ben 0920. sz. katonai egységre, 1978-ban 0110. katonai egységre keresztelték a növekvő létszámú, szigorúan titkos alakulatot, mely 1989-ben már több mint háromszáz operatív tiszttel rendelkezett. Bizonyítottnak tűnik tehát, hogy a hatvanas évek második felétől Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon. 
A többi VSZ-tagtól eltérően, akik legfeljebb „kémelhárító rezidentúrát” működtettek Budapesten, vagy – lásd a fent idézett 1968-as példát – a hazatérő állampolgáraikon keresztül próbáltak bizalmas értesülésekhez jutni, a hetvenes és nyolcvanas években a román állambiztonsági szervek ellenségként kezelték Magyarországot, kiképzett ügynöki hálózatot és számos technikai eszközt vonultattak fel ellene. A hatvanas évek második felétől paradox helyzet alakult ki a két állambiztonsági szerv kapcsolatában. Egyfelől Románia távol tartotta magát a szovjet tömb országainak katonai együttműködésétől, megnehezítve a többoldalú együttműködést: kilépett a Varsói Szerződés egyesített parancsnokságából, rendszertelenül vett részt a tagállamok többoldalú állambiztonsági egyeztetésein, vagy különvéleményt fogalmazott meg a vitatott kérdésről. Ennek következtében egyrészt magyar–román viszonylatban is megszűnt a rendszeres és ügyszerű együttműködés. Másrészt a prágai tavasz előtti időszakban többnapos konzultációt tartottak Bukarestben (1966. május 2–7.) és Budapesten (1967. május 10–15.) a két állambiztonsági apparátust érintő legfőbb kérdésekről (az Egyesült Államok és a NATO katonapolitikája, az enyhülés megítélése és az ideológiai diverzió elhárítása). 
A fennmaradt jegyzőkönyv szerint a két belügyminiszter, Benkei András és Cornel Onescu részletesen megvitatta az együttműködés megvalósításának általános feladatait: „– Az információkat a két szerv – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – futárposta vagy rejtjeles kapcsolattartás útján küldi meg egymásnak. – Kölcsönösen tájékoztatják egymást azokról az adatokról, amelyekből az állami és a társadalmi rend biztonságának veszélyeztetésére lehet következtetni. – A két ország illetékes szervei – szükség esetén – megtárgyalják az együttműködés folyamán felvetődött kérdéseket. – A MNK belügyminisztere és a RSZK belügyminisztere vagy azok helyettesei /helyettese/ évenként megbeszéléseket folytatnak a jelen Jegyzőkönyvben foglalt határozatok teljesítésének értékelése és a további együttműködés érdekében szükséges intézkedések foganatosítása céljából.” 
Az egyeztetések azonban elakadhattak. 1967. október 27-én Benkei már csak azt javasolta román kollégájának, hogy legalább „a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyről szóló – 1958. október 7-i egyezményből adódó rendőri feladatok végrehajtására” kössenek kétoldalú megállapodást. Ez lehetővé tette volna, hogy az egymás országába beutazó egyes magyar, illetve román állampolgárok által elkövetett „törvénybe ütköző cselekedetekkel kapcsolatos eljárást” egységes szabályozás és eljárás szerint rendezzék. A magyar tervezet szerint nemcsak a kiadatási kérelmekről értesítették volna egymást a felek, hanem kölcsönös tájékoztatást vállaltak volna a másik fél állampolgárai ellen indított nyomozásokról. 1968. március 4-én Márkus Sándor rendőr ezredes, a BM Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztály vezetője Onescu válaszát közvetítette Benkeinek: 
„Tisztelt Miniszter Elvtárs! Értesítem, hogy az egyik fél országából a másik fél országában tartózkodó állampolgárok által elkövetett törvényellenes cselekedetekkel kapcsolatos eljárás egyesítése tárgyában kötendő egyezménytervezetet megkaptuk. Az okmányt figyelmesen tanulmányoztuk. Az egyezménytervezet tartalmazza azt a helyzetet, amely megfelel a mi jelenlegi szükségleteinknek, azonban megköveteli az érvényben levő jogszabályozás megváltoztatását. Figyelembe véve az egyezménytervezet megszövegezését, amely szerint – a BM-on kívül – egy sor feladat hárul más állami szervekre is, továbbá figyelembe véve azt a tényt, hogy az egyezménytervezet egy sor olyan kérdést is tartalmaz, amelyek meghaladják ezen minisztériumok hatáskörét, úgy véljük, hogy a tervezetben szereplő kérdéseket csak a két állam között megkötött egyezménnyel lehet szabályozni.” 
A visszautasító román választ a csehszlovák események követték, amelyek néhány hónapig lehetetlenné tették a tárgyalások újrafelvételét. 1969. május 12–17. között aztán ismét Bukarestben egyeztettek a felek és – valószínűleg szovjet nyomásra – aláírtak egy, a diplomáciai protokollnak megfelelően immár nem oroszul, hanem magyarul

Emlékezés egy íróra
Pénteken délután a nagyváradi Kiss Stúdió Színházban elékeztek F. Diósszilágyi Ibolyára. Az emlékműsorra a Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál című sorozat keretében került sor.
A műsor vezetője Kiss Törék Ildikó volt, aki F. Márton Erzsébet és Varga Vilmos színművészekkel egyetemben felolvastak F Diósszilágyi Ibolya műveiből. A jelenlevőkkel Tavaszi Hajnal a nagyváradi Gheorghe Sincai megyei könyvtár szakmai aligazgatója és Pető Csilla RMDSZ-es parlamenti képviselő osztották meg Diósszilágyi Ibolyához kapcsolódó emlékeiket. Elhangzott többek között az, hogy az írónó Makóról származott, és a nagyváradi orvostársadalom egyik tagja volt. Az írónő számára az újságírás igazi élményt jelentett, és ő volt az, aki behatóan kutatta Juhász Gyula nagyváradi életét továbbá érdemeket szerzett Nagyvárad monográfiájának újraírásában is. F. Diósszilágyi Ibolya korszakokat köt össze a magyar irodalomban, fontos alakja ő a régi Nagyváradra, mondta az alkotóról Tavaszi Hajnal.
F. Diósszilágyi Ibolya /Makó, 1918. augusztus20. – Nagyvárad, 2006. febr. 2./ erdon.ro

Szűkösre szabott tanévkezdés – Korgó gyomorral nem lehet himnuszt énekelni
Pénztelenség, személyzeti szűkítés, iskolaigazgatók leépítése, korgó gyomrú tanár, problémás gyerek – szűkre fogva Kocs Ilona szerint nagyjából ezek a jellemzői a most kezdődő új iskolai tanévnek. A szakszervezeti felelőst az udvarhelyszéki állapotokról kérdeztük.
Bár a tavalyi évhez képest nem sokat változott Udvarhelyszéken a diáklétszám, az általános tendencia mégis azt mutatja: egyre kevesebb tanulója lesz az iskoláknak. „Székelyudvarhely környékén évfolyamonként legtöbb egy osztály szűnt meg. Ez nem olyan sok, de bajnak elég”- mondja Kocs Ilona.
Román szakosok kerestetnek
A tanügyi szakszervezeti felelőstől azt is megtudtuk, Udvarhelyszéken továbbra is román szakos tanárokból van a legnagyobb hiány. A térségünkben történt iskolatáji változásokról szólva Kocs azt említette, hogy a tavalyi évhez képest idén Hargita megyében kilencvennel kevesebb katedra van, ami leépítést vagy szűkítést jelent. „Ennek egyharmadát Udvarhelyszéken kell megoldani. Nagyjából sikerült is, hiszen a logopédusok, iskolapszichológusok a helyi önkormányzatoktól a megyei tanácshoz kerültek, ezután onnan fizetik őket, illetve az iskolaigazgatókat is óraadásra kötelezik, és az óvodaigazgatóknak is csoportjuk kell legyen. Mindez már személyzetcsökkenést is hoz” – magyarázza Kocs. Mint hozzáteszi, felszámolták néhány udvarhelyszéki iskola vezető beosztását: Alsó és Felsősófalvát Parajdhoz csatolták, a szentléleki iskola igazgatásilag a farkaslakihoz került, Oroszhegy és Szentkirály pedig immáron egy iskolaközpontot képez, illetve Székelykeresztúron összevontak két óvodát: az Orbán Balázst és a Petőfi Sándort. „Az összevont iskolákban megszűnt az igazgatói poszt, vagyis azoknál az intézményeknél, ahol kicsi volt a gyereklétszám, személyzetcsökkentés történt. A községek, például Kányád és Fenyéd megúszták, hiszen a törvény azt mondja, mindegy, hogy mekkora a gyereklétszám, községenként kell egy iskola”. Nyomott hangulatú tanévkezdés
A diákokat is érintő gondokról Kocs Ilona úgy véli, hogy nem véletlen a logopédusok, iskolapszichológusok „átmentése”: korábban a fejkvótás rendszer miatt senki nem akarta fizetni őket, sokukat leépítették, aztán rájöttek, egyre több gyerek szorul rájuk. „Sok a beszédhibás, problémás gyerek. A családokban nagy a feszültség , a stressz, mindez pedig kivetítődik már a magzatra is, így sokan különböző problémákkal születnek” – magyarázta a szakszervezeti felelős. Szerinte az a központi és országos szintre kiterjesztett igyekezet, hogy a politikum a különböző társadalmi kategóriákat igyekszik egymásnak ugrasztani, rányomja a bélyegét a tanügyre is.
„Úgy látom, nyomott hangulatban kezdődik a tanév. A szülők félve viszik gyereküket az iskolába, mivel nem tudják, mi vár rájuk ott. A fiatal tanerő, ahelyett, hogy a katedrát választaná, inkább elmegy Nyugatra dolgozni, a nyugdíjazott tanárok pedig örvendenek, hogy megszabadultak a tanulóktól, a tanügytől, nem akarnak visszamenni tanítani” – érzékeltette Kocs Ilona a házuk táján uralkodó, tanévkezdés előtti hangulatot.
A szakszervezetis közölte: nem sok jót tud elmondani a 2011-2012-es időszak kezdete előtt. „Húsz esztendeje csak a selejt szaporodik, senki nem akar tanulni, senki nem akar tanár lenni, van persze jó példa, kivétel is. Olyan tanár is akad, aki ha belépőt kellene fizessen, akkor is elmenne az iskolába. Korgó gyomorral viszont nem lehet himnuszt énekelni” – összegzett Kocs.
Máthé László Ferenc
Hargita Népe. Erdély.ma

Becsengetnek
Harmincnyolcezer háromszéki óvodás és iskolás, valamint több mint négyezer tanügyi alkalmazott – köztük háromezer pedagógus – számára csengetnek be ma, holnaptól már kezdődik a tanítás.
Kicsi és nagy, gyermek és felnőtt várja, mit hoz az új tanév, kik az új osztálytársak, hangzik-e el, ti ugye jobbak, eredményesebbek lesztek, mint az előző év végzősei, utalva a katasztrofális érettségi eredményekre. Frissen meszelt osztálytermekbe, felújított sportpályákra lépnek be a diákok, és ami a nyolcadikosok és tizenkettedikesek számára abszolút újdonság, padjaikon találják a magyar nyelvű földrajz és történelem tankönyvet, ami ezúttal a végzős évfolyamnak is ingyen jár. Az ötödikesek elsőként lépnek az ötosztályos gimnáziumba, az óvodákban pedig utoljára működnek iskola-előkészítő csoportok, jövő szeptembertől ezek az elemi oktatáshoz tartoznak. Első nap, de lehet, még egy-két hétig nem lesz iskolatej, -kifli, -alma, néhol az órarend sem végleges, az ellenben biztos, a 2011–2012-es tanév sem lesz könnyebb a többinél.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar tanárokat távolítottak el a MOGYÉ-ről
Újabb döntést hozott a magyar oktatás rovására a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa. A román többségű testület a hétvégén arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést a felsőoktatási intézmény nyugdíjas óraadó tanáraival. Mivel a tizenöt, a tavasszal nyugdíjba kényszerített, majd óraadóként szerződtetett professzor közül kilenc magyar nemzetiségű, a szenátus döntése a magyarság újabb arculcsapásának számít, és jelentősen megnehezíti majd a magyar tagozat működését.
Míg az egyetem diákságának szinte fele magyar nemzetiségű, a tanárok aránya az egyharmad alá csökkent. Határozatával az intézmény szenátusa lényegében azoktól a professzoroktól szabadult meg immár végérvényesen, akiket a tavasz folyamán, az egyetemi év közepette, egyik napról a másikra nyugdíjba küldött. Akkor a MOGYE szenátusa kegyesen felajánlotta az érintetteknek, hogy óraadó tanárként továbbra is dolgozzanak a felsőoktatási intézményben.
A diákok látják kárát az intézkedésnek
Az egyik érintett éppen Kincses Ajtay Mária, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület alelnöke. Elmondása szerint a hideg zuhany nem is annyira őt meg a hozzá hasonló helyzetben lévő idősebb professzorokat érinti a legkellemetlenebbül, hanem a felsőoktatási intézményt és annak diákságát. Mától ugyanis bizonyos tanszékek tapasztalt egyetemi tanárok nélkül maradnak. „Én hétfőn még bemegyek pótvizsgáztatni, illetve az elkövetkezendőkben is foglalkozom a két, doktorátusra készülő diákommal, mert ők nem lehetnek az efféle diszkrimináció áldozatai” – fejtette ki lapunknak Kincses Ajtay Mária volt tanszékvezető. A negyvenéves pedagógiai tapasztalattal rendelkező toxikológus szerint az idei a harmadik nagy tisztogatási hullám, ami az egyetem történelmében előfordult. Először a román tagozat megalakulása után söpörtek ki jó pár egyetemépítő magyar professzort, majd 1990-ben, az akkor rendkívül erős magyarellenes hangulatban tették lapátra az idősnek tartott tanárokat. „A mostani újabb hullám a magyar tagozat teljes elsorvasztását célozza” – vélekedett a frissen menesztett professzor.
További tiltakozásokat szerveznek
A szenátus döntése elégedetlenséget váltott ki a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE) tagjaiban. A hetek óta Marosvásárhely főterén tiltakozó aktivisták újabb demonstrációra készülnek. Ezúttal az egyetem épülete előtt, hangosbemondóval készülnek fejezeteket felolvasni az új oktatási törvényből. Néhány passzust egy óriástablóra is felírattak, amit aranyozott keretbe foglaltak. A két és fél méterszer kétméteres tablót a hét folyamán készülnek átadni Constantin Copotoiu rektornak. A RMOGYKE elsősorban a szenátus román tagjai által megszavazott diszkriminatív egyetemi charta ellen tiltakozik. Mint ismeretes, a tanügyi törvénybe foglaltakkal szemben ez nem teszi lehetővé a magyar intézet megalakítását az egyetemen. „Pénteken levélben értesítettük a szenátus tagjait, hogy döntéseikkel a Románia által is felvállalt nemzetközi egyezményeket szegik meg. A héten az egyetem előtt tiltakozunk, de folytatjuk a főtéri figyelemfelhívó sétánkat is. A következő lépés az lesz, hogy megpróbáljuk rávenni a MOGYE magyar diákságát, hogy ülősztrájkkal kezdje az évet” – sorolta a civil szervezet terveit a Krónikának Ádám Valérián, a RMOGYKE ügyvezetője, az egyetem volt diákja.
Aggódó vén diákok
A MOGYE és a hazai magyar nyelvű orvosképzés jelene és jövője iránti aggodalom jegyében zajlott a hétvégén az ötven évvel ezelőtt, a felsőoktatási intézményben végzett orvosok és gyógyszerészek „aranytalálkozója” is. „Fél évszázad nagy idő. Megtörte ifjú lendületünket, letarolta reményeinket, kikezdte egészségünket, de nem törte meg az oktatóink iránti tiszteletünket, közösségi szellemünket és egymás iránti vonzódásunkat” – jelentette ki az „osztályfőnöki órán” Bakos János urológus, egyetemi tanár, a találkozó főszervezője.
Mint kiderült, a nagy múltú felsőoktatási intézményben ötven évvel ezelőtt az általános orvosi karon 108-an végeztek, közülük 73-an vannak életben, 32-en külföldre távoztak. A gyerekgyógyász karon 22-en diplomáztak, öten távoztak az élők sorából, ketten települtek ki külföldre, míg a gyógyszerészeti szak 26 végzőse közül egy él az ország határain kívül. A vén diákokat Ötvös József református főesperes köszöntötte, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte azt, hogy szólhat az idős erdélyi magyar orvosnemzedékhez. A megmaradás, a helytállás fontosságát kiemelve emlékeztetett a nehéz 1950-es, 60-as évekre. „Én és az én nemzedékem önöket példaadó generációként tisztelte, tiszteli” – jelentette ki többek között a marosvásárhelyi vártemplom lelkésze. 
Indítvány a magyar intézetért
A találkozón László Dénes indítványt terjesztett elő, amelyben az 1961-ben végzett orvosok és gyógyszerészek kérik: az egyetem szenátusa vizsgálja felül a külön magyar intézet létrehozásával kapcsolatos, negatív hozzáállását. Az idős orvosok úgy vélik: az egyetem mai, román többségű szenátusának nincs joga ahhoz, hogy megvonja a mai és jövőbeni diáktól az anyanyelven való tanulás jogát. A találkozón az egykori tanárok közül heten voltak jelen. Az ő nevükben Fazakas Béla nyugalmazott egyetemi tanár elevenítette fel a múltat, és vázolta fel a magyar tagozat jelenlegi helyzetét, külön kitérve a tanárhiány aggasztó voltára: miközben a diákok fele magyar, fele román, addig a tanároknak csupán mintegy 30 százaléka magyar nemzetiségű.
Nem okozott hátrányt, hogy magyarul tanultak
Az 1961-ben végzett orvosok és gyógyszerészek alkották az utolsó olyan évfolyamot, amely kizárólag magyar nyelven sajátította el a szükséges ismereteket. A Krónikának többen azt nyilatkozták, hosszú pályafutásuk során semmilyen hátrányuk nem származott ebből. Hoványi Gyula például Nagyváradon született és évtizedeken keresztül Svédországban gyógyított. „Már amikor az egyetemre bejutottam, tökéletesen tudtam románul. Akik most nem akarják azt, hogy különálló magyar karok létezzenek, nem tudják, hogy miért jött létre a marosvásárhelyi orvosi egyetem, amikor 1945-ben a kolozsvári román tannyelvű intézmény lett. Miskolczy Dezső és Csőgör Lajos professzorok közbenjárására az akkori román miniszterelnök, Petru Groza a rendelkezésükre bocsátotta a marosvásárhelyi hadapródiskola épületét, hogy itt magyar orvosi egyetemet létesítsenek, és az itt képzett orvosok Erdély magyar nyelvű lakosságát gyógyítsák. Erre kellene tekintettel lenni ma is” – jelentette ki a Krónikának az ötven évvel ezelőtt végzett orvos.
A Brassóban született és Marosvásárhelyen nevelkedett Friedmann Vilmos Frankfurtban él. „Mind a két nyelvet jól beszéltem, soha nem volt problémám. Az egyetem elvégzése után hét évig Dicsőszentmártonban dolgoztam, a pácienseim zöme román ajkú volt. Nem volt amiatt nézeteltérés, hogy én magyarul tanultam az orvoslást” – emlékezett vissza a kezdetekre a szakember. Brassai Zoltán nyugalmazott orvosprofesszor neje, Daróczi Erzsébet marosvásárhelyi háziorvos szintén azt hangsúlyozta, pályafutása során semmilyen hátrányuk nem származott abból, hogy magyarul tanultak. „Nagyon sok kollegám Moldvába került, és ott igen megbecsült orvosként dolgozott. Szinte hihetetlen, hogy most milyen helyzet alakult ki az egyetemen. Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy a szenátussal nem lehet betartatni a törvényt” – háborgott lapunknak a szakember.
László László belgyógyásznak, aki immár negyven éve a németországi Offenburgban dolgozik szintén nem jelentett gondot pályafutása során, hogy magyarul sajátította el a szakmát. „Soha nem volt gond számomra az, hogy különféle nemzetiségű betegeket gyógyítsak. Az alaptudás volt a fontos. Romániában 12 éven át gyakoroltam a szakmát, előbb a Herkulesfürdő melletti Bozovicsban, ahol csak románok éltek. Utána a Temesvár melletti Rékáson praktizáltam, ahol négy nemzetiség él együtt. Semmilyen problémám nem volt” – emlékezett a szakember. Elmondta, sajnálattal értesültem arról, hogy a közelmúltban magyarellenes intézkedések sorát hozták a marosvásárhelyi egyetemen. „Nincs elég tanár, és erre lehet hivatkozni, amikor gátolják a külön magyar intézet létrehozását. Ez nagy baj. Szerintem azt a színvonalat, amit a mi időnkben az egyetem nyújtott, már soha nem lehet elérni, de törekedni kell arra, hogy megközelítsék azt” – vélte a szakember.
Nemzetközi jogorvoslat
Antal Zoltán csíkszépvizi származású sebész főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkori orvosi egyetemen nemzetközi szinten is elismert tanárok tanítottak. „Nekünk olyan nemzetközi hírű tanári karunk volt, akiktől a szakmát igen magas színvonalon sajátítottuk el. Miskolczy és társaik vállalták, hogy Budapestről visszajönnek ide, a román világba, hogy fenntartsák a magyar orvosképzést. Példát vehetnének róluk azok a mai fiatal végzettek, akiknek a tinta alig szárad meg a diplomájukon, s máris azt nézik, hogy melyik nyugati országba távozzanak” – jelentette ki a hosszú időn át Csíkszeredában dolgozó szakember. Hangsúlyozta, az egyetem jelenlegi szenátusának meg kellene ismernie, tanulmányoznia kellene az egyetemes emberi jogok chartáját, és aszerint intéznie a felsőoktatási intézmény sorsát. „Szerintem nemzetközi síkra kell vinni ezt a problémát, mert úgy látszik, az országban nem találunk meghallgatásra” – jelentette ki a MOGYE-n kialakult helyzet kapcsán az intézményben ötven évvel ezelőtt végzett főorvos.
Szucher Ervin, Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Magyarságmentés újratervezéssel: bemutatta a Szent István-tervet Böjte Csaba ferences szerzetes
Az erdélyi magyarság céljainak újratervezésére irányuló Szent István-programot mutatta be a hétvégén Marosvásárhelyen Böjte Csaba. A ferences atya szerint elsősorban az egymásra mutogató acsarkodásból kell kitörnünk, hisz megítélésében az állandó panaszkodással, nyafogással, múltból való éléssel semmire nem jutunk.
Újratervez. Böjte Csaba azt vallja, az állandó siránkozás helyett dolgozni kell
 „Ahogy a GPS sem veszekszik velünk, ha netalán lementünk a helyes útról, hanem csak anynyit mond, hogy újratervezés, ugyanígy nekünk sem az elmúlt nyolc vagy húsz év hibás kanyarjait kell számba vennünk, hanem alázattal, a pillanatnyi helyzetünket ismerve újra kell terveznünk a következő évek útirányát” – hívta fel a figyelmet Böjte Csaba, hozzátéve, hogy ehhez elengedhetetlen a cél felismerése. A Ferenc-rendi szervezetes vitára bocsátott terve egy négy pillérre alapozó program.
Szép házakat a Tündérkertbe
Elképzelésében a munkát a népneveléssel kellene kezdeni, hiszen településeink virágzása minden esetben a lelkiismeretes, becsületes népnevelők és lelkipásztorok szorgalmas munkájának köszönhető. A megállapítás fordítva is érvényes, hangsúlyozta Böjte, mondván, hogy ahol egy vidék lezüllött és elnéptelenedett, ott a múltban is az első düledező fal az iskola, a média, a templom volt. „Ha az sorvad, akkor lassan minden más is enyészetnek indul” – vonta le a következtetést a szerzetes. A második lépés a szegények és a gazdagok szerepének tisztázása lenne. „Az oktatásnak és a nevelésnek az a célja, hogy megszerettessük a tehetősebbekkel a szépet, a rendezett, tiszta országot, hogy így ők is tudatosan vállalják az úgynevezett Tündérkert-adót. Fontos, hogy tudják, hogy nem céltalanul veszi el az állam a pénzüket, és adja a szegényeknek, hanem adójukból megszépül környezetük, rendezetté válik a szülőföldjük.
Áldozatukból bölcs szakemberek irányítása alatt dolgozó egyszerű emberek keze nyomán Tündérkertté válik a táj, melyben ők is élnek. Szülőföldjük szép, rendezett lesz, ahonnan már nem vágynak el gyermekeik, unokáik, és ha ezt ők megértik, és ha bíznak a hatóság szervező erejében, akkor sokan önként a Tündérkert-alapba fogják befizetni vagyonuk egy részét” – bizakodik Csaba testvér. Hasonlóan kell hatni a legszegényebb rétegre, a szociális támogatásra szoruló munkanélküliekre is. Ha az önkormányzatok kényszermunkára vezénylik őket, ténykedésük eredménytelen lesz. Ellenben, ha az emberekben sikerül az értelmes alkotómunka iránti vágyat felébreszteni, az ő hozzáállásuk is lényegesen megváltozik. „Ugyanúgy a falvaink, városaink lepusztult utcáit, roncsházait felújító, megszépítő, otthont teremtő Szép ház program is az oktatással, neveléssel kellene kezdődjön” – állítja a terv harmadik alappilléréről annak ötletgazdája. „Ne csak falunapokat szervezzünk, hanem kalákákat is. Ezeken is lehetne berbécset enni, meg sört inni, és a falu közössége nemcsak a szórakozással, hanem a megszépüléssel maradna. Olyan egyszerű lenne, ha tennénk is valamit azért, hogy a gazt a rózsatövek váltsák fel, elvégre a miénk maradna, nem másé” – beszélt elképzeléséről a Krónikának Böjte Csaba.
Helyreállítani a demográfiai egyensúlyt
A Szent Ferenc Alapítványt vezető atya a terv negyedik pillérének a demográfiai egyensúly helyreállítását tartja. „A demográfiai csőd minden más csődnek, a gazdasági, anyagi csődöknek is az oka – írta Böjte Csaba vitaindítójában. – Hol nem születnek és nőnek fel becsületesen a tiszta szemű, kacagó gyermekek, ott nincs jövő, ott egészen biztos sorvadás, összeomlás, elhalás vár a társadalomra. Mikor egy gyermek születik, nemcsak egy kisbaba jön a világra, hanem megszületik egy édesanya is, ki a félénk, gyámoltalan lányból gyermekéért küzdő oroszlán lesz, és ugyancsak a gyermek születése teszi érett, kiszámítható, megbízható férfivá a sodródó kamaszt, kiben olyan erők forrásai fakadnak fel, hogy családjáért képes lehozni a csillagot is az égről.” Ezzel ellentétben a lelkipásztor meglátásában a gyermek nem vállalása örök sodródó, hányódó létre kárhoztatja az embert. „Nem igaz, hogy olyan sokba kerül a gyermek. A szegény emberek sem attól szegények, mert esetleg sok gyereket vállaltak volna” – jelentette ki lapunknak Böjte Csaba. Az atya példaként a házszenteléseken szerzett személyes tapasztalatait emlegette fel. Mint mondta, számos olyan otthonban járt, ahol a jólét csordult ki az ajtón, a házastársak mégsem vállaltak gyermeket.
Vesztes tábornokok helyett igazszólók kellenek
A Szent István-terv kiagyalója a romániai magyar politikumhoz fordul, arra kérve a döntéshozókat, vegyék fontolóra javaslatait. „Ha ennek a tervnek utat akarnak nyitni, szervezzenek okos vitaesteket, keressenek bölcs tanítókat, papokat, olyanokat, akik a létért való küzdelemben már győztes csaták után vannak, hogy mint igaz tanúkra hallgassanak rájuk az emberek” – hangzik a szerzetes felhívása. Böjte Csaba arra is felhívja a figyelmet, hogy a vesztett csaták tábornokai hallgassanak, hiszen ők csak kudarcaikat próbálnák megmagyarázni. „Olyan igazszólók kellenek, akik valós vágyakat tudnak ébreszteni az emberekben, szárnyakat adó reményt adhatnak az iránt, amit a Jóisten mindannyiunk szívébe beleírt: a családunk, a szülőföldünk, a szép és a hasznos teremtő-, alkotómunka iránt” – tette hozzá Böjte Csaba.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Többszörös ünnep a Kölcsey tanévkezdése
A tanévnyitót megtisztelte Kelemen Hunor, aki további támogatásáról biztosította a kölcseyseket, Pataki Enikő pedig azt kérte a diákoktól maradjanak hűek eddigi eredményeikhez, őrizzék meg versenyképességüket és a minőségi tudás megszerzését tűzzék ki célul.
Szeptember 12-én becsengettek, ünnepélyes keretek között vette kezdetét a 2011/2012-es tanév. Szatmárnémetinem a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 780 diákja és 57 tanára számára az idei tanévnyitó rendkívülire sikeredett, hiszen új helyen kezdték meg az évet, azonban úgy tűnik, hogy a másfél éves kálvária véget ért, és legkevesebb húsz évre az egykori Unio líceum épületébe költözve folytathatják a kölcseysek az értékteremtő tevékenységüket. A rendkívüli tanévnyitónak akadtak rendhagyó pillanatai is, hiszen az ötödikes diákokat a XII. A osztály diákjai kísérték osztálytermükbe, ugyanakkor nem maradt el a gimnázium himnuszának eléneklése sem.
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanévnyitó ünnepsége az idei esztendőben is rendkívülire sikeredett, hiszen a gimnázium a 2011-2012-es tanévtől kezdődően húsz évre az egykori Unio iskolába költözött, ahol 5000 négyzetméteren, 29 tanteremben és 6 laboratóriumban folyik az oktatás. Pataki Enikő, a Kölcsey igazgatónője elmondta, hogy többszörös ünnep a mostani iskolakezdés, ugyanis a tanévnyitó mellett az otthonteremtés és az újrakezdés izgalma fémjelzi az eseményt. Három évvel ezelőtt, egy januári napon kapták a kölcseysek a hírt, hogy költözniük kell a mindenkori magyar líceum épületéből, akkor sokan lemondtak a Kölcseyről, temetni kezdték – idézte fel emlékeit az igazgatónő majd kiemelte, hogy a diákok, pedagógusok, szülők és közösség összefogása, tenni akarása bebizonyította, a Kölcsey erejét nem az épület, hanem a közösség adja. A tavalyi tanévben emberfeletti munkát végeztek a tanárok, diákok, melynek eredménye a különböző versenyeken megszerzett 20 első, 90 második és harmadik hely, illetve dicséret lett, de az érettségi vizsgán elért 97 százalékos sikerességi arány is a kiváló munka eredményéről tesz tanúbizonyságot. Az igazgatónő megköszönte mindenki segítségét, támogatását, akik lehetővé tették, hogy az idei tanévet az új épületben tudják megkezdeni, még akkor is, ha az épület felújításának munkálatai javában zajlanak.
Versengés a megmaradásért
Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető igazgatója is részt vett a Kölcsey évnyitó ünnepségén, beszédében kihangsúlyozva, hogy a Kölcsey azt az utat kell folytassa melyen eddig járt, újra és újra bebizonyítva, hogy a szellemiségnek nincs köze a falakhoz, az az emberben, a kultúrában él. A kölcseysek sok munkával, alázattal, szeretettel és sok tanulással vívták ki maguknak azt a helyet, melyen állnak, és ezt a jövőben is folytatni kell, hogy a teljesítményorientált világban is meg tudják állni helyüket. Kereskényi Gábor alpolgármester, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke elmondta, az almúlt 1,5 év a Kölcsey egyik legmozgalmasabb időszaka, hiszen a második költözésen van túl, és bízik abban, hogy a mostani épület méltó otthona lesz az iskolának. Az alpolgármester megítélése szerint nem volt egy könnyű időszak az elmúlt másfél év, azonban a diákok, szülők, pedagógusok, RMDSZ képviselői összefogtak, összekovácsolódtak és egy közös ügy érdekében tevékenykedtek. „A Kölcsey a szatmári magyarság egyik szimbóluma, vigyázzunk rá” – gondolattal zárta beszédét Kereskényi. Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos Markó Béla kormányfő-helyettes üdvözletét tolmácsolta, majd a magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta. Erdei D. István parlamenti képviselő, a szülői bizottság, Erdei Dolóczki Csilla pedig az elballagott diákok üzenetét tolmácsolta, Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes pedig elmondta, hogy az idei tanév nem lesz könnyű a tanügyi törvény változása miatt, de kemény munkával idén is sikerülhet jó eredményt elérniük a diákoknak, túlszárnyalva az elmúlt évek sikereit.
A közösség ereje
A tanévnyitón kíváncsiak voltunk arra is, hogy a két költözést megélt diákok hogyan vélekednek a velük történtekről, ezért a XI. B osztály diákjait faggattuk érzéseikről. Az ifjak elmondták, hogy ők a Kölcsey mindhárom épületében tanultak, és tavaly nem annyira a költözés, mint inkább a szétszakítottság viselte meg őket, azonban a közösség összetartó ereje által méginkább összekovácsolódtak, ami arra sarkallt mindenkit, hogy bebizonyítsák, a Kölcsey nem a falaktól, hanem a szellemiségtől az ami, a legerősebb szatmári magyar líceum. A diákoknak tetszett az új épület, sokkal megfelelőbbnek tartják a tanulásra, mint a Zárda épületét, de bíznak abban, hogy hamarosan minden személyes tárgy, szekrény a helyére kerül, és a takarítás végeztével sikerül belakniuk az új épületet. A diákok azt is elmondták, hogy a tanulásra nem volt negatív hatással a költözés, és bíznak abban, hogy ez az idei tanévben sem lesz másként. Az új tanévben is szeretnének az elmúlt esztendőhöz hasonló sikereket elérni a XI. B diákjai, akik részt vesznek nemcsak a kulturális és oktatási feladatokban, de a takarításban, az épület, saját osztálytermük szépítésében, lakhatóvá tételében is.
erdon.ro

Taneszközök csángóföldi gyerekeknek Győrből
A tanév kezdésre számítógépeket a hozzá tartozó monitorokkal, klaviatúrákkal, továbbá íróasztalokat, mágnestáblákat, füzeteket, és írószereket juttatott el a Győrtől 1080 kilométerre fekvő Magyarfaluba - román nevén Arinibe - a győri székhelyű Arrabona Városvédő Egyesület.
A tanuláshoz szükséges eszközöket a győri emberek pénzadományaiból vásárolta az egyesület a Magyarfaluban élő kisdiákok részére – mondta Herkely Ákos társadalmi elnök hétfőn az MTI-nek. A taneszközökön kívül mesekönyvekkel és játékokkal is meglepték a csángómagyar nebulókat - tette hozzá.
Magyarfalu Bákó megye legkeletibb csángólakta települése, hozzávetőleg 1500 lakosa van, az ott élők kevés kivételtől eltekintve katolikus vallásúak. A magyar nyelvet még a fiatal generációk is anyanyelvi szinten beszélik. Szakemberek szerint ez az egyik legjobb nyelvállapotú csángómagyar település. Magyarfalu egyébként Gajcsána faluval alkot egy községet – ismertette Herkely Ákos.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége közel egy évtizede szervez magyar foglalkozásokat a gyermekeknek. Először iskolán kívüli keretek közt folyt az oktatás, 2003-tól viszont már az állami iskolában is tanulhatják a magyar nyelvet a kisdiákok. Élnek is a lehetőséggel, évről évre szép számmal iratkoznak be magyar anyanyelvi órára, illetve a délutáni foglalkozásokra. A magyar nyelvi órák több helyszínen - bérelt házban, saját tulajdonú házban illetve az iskolában – zajlanak több pedagógus bevonásával. A faluban gyerekek háza épül. A közösségi ház elkészülte után a magyar nyelvoktatás és a magyar kultúra otthona lesz. MTI

Optimista tanévkezdés: nagyjából ugyanannyi diák tanul magyarul, mint az előző évben
Nagyjából ugyanannyi diák folytatja magyar nyelven tanulmányait idén Romániában, mint az elmúlt években – derül ki a megyei tanfelügyelőségek egyelőre hozzávetőleges adataiból. Megtudtuk továbbá, tegnap mintegy 60 önálló magyar tanintézményben szólalt meg a tanévkezdést jelző csengő, kettővel több iskolában, mint a tavaly, ugyanis idéntől a partiumi Margittán és Szalontán is Bihar megyei magyar iskola létesült.
Idén várhatóan kedvezőbb körülmények közt zajlik a magyar tannyelvű oktatás
Király András oktatásügyi államtitkár a Krónika érdeklődésére elmondta, végleges, összesített adatokat a hónap végén tudnak közölni, a megyei tanfelügyelőségek által készített részletes kimutatások alapján. „Információim szerint nem nőtt, nem is apadt drasztikusan a magyar diákok száma az új tanévben, hozzávetőleg 8-9000 diákkal számolhatunk évfolyamonként az előző évhez hasonlóan. Nyilván az általános iskolában ez a szám nagyobb, míg a gimnáziumokban valamivel kisebb. Örvendetes ugyanakkor, hogy idén is legalább annyi magyar ajkú gyerek kezdte el az első osztályt, mint tavaly, körülbelül tízezer” – mondta az államtitkár. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a magyar tannyelvű iskolák hogyan készültek fel az oktatási törvény életbe lépő előírásainak alkalmazására, Király András megnyugtató választ adott. „A magyar nyelvű oktatásról szóló, hónap eleji marosvásárhelyi tanácskozáson természetesen terítékre kerültek a törvényalkalmazással kapcsolatos kérdések is. A tanfelügyelőktől, illetve a magyar pedagógusoktól kapott visszajelzések alapján egyelőre úgy tűnik, nem lesznek gondok az előírások gyakorlatba ültetésével a magyar tannyelvű iskolákban” – nyilatkozta lapunknak az oktatásügyi államtitkár. Elmondta továbbá, mivel rendkívül kevés idő állt rendelkezésre, a nyolcadikos magyar diákok számára készített, románból fordított földrajz- és történelemtankönyvek kiosztása várhatóan pár napot késik majd, a tizenkettedikesek azonban már átvehették a köteteket. Megtudtuk, az Országos Tankönyvkiadó 2500 tizenkettedik osztályos és 11 000 nyolcadikos tankönyvet rendelt. Utóbbiak ingyenesek, a végzősöknek fizetniük kellene értük, de a Communitas Alapítvány és az etnikumközi kapcsolatokért felelős kormányhivatal támogatja a beszerzésüket. Király Andrásnak tudomása van arról, hogy a magyarra fordított tizenkettedikes földrajztankönyv minőségét többen is kifogásolják – amint arról beszámoltunk, a tankönyvben szereplő térképeken román nyelven köszönnek vissza a települések, tájegységek, folyók vagy hegységek nevei –, az államtitkár szerint ez is a sietség számlájára írható. „Nyilván az a legkönnyebb, hogy kritizáljunk, de bízom benne, hogy a tankönyvek hasznosak lesznek, és örülök, hogy elkészültek időre. Élnünk kell ugyanakkor a törvény adta lehetőséggel, és dolgoznunk kell azon, hogy következő lépésként a magyar tanárok eredeti tankönyvanyaggal rukkoljanak elő” – mondta az államtitkár.
Több a magyar iskolaigazgató Szatmáron
A Szatmár megyei magyar oktatás kedvezőbb helyzetben van ma, mint az előző évben, ugyanis több magyar tanintézetnek van magyar ajkú vezetője. Jelentős előrelépés, hogy rendeződött a Kölcsey Ferenc Főgimnázium sorsa, melynek épületgondjai, úgy tűnik, megoldódtak az elkövetkező 20 évre. Bár tegnap még dolgoztak az ácsok az új ingatlan tetőszerkezetén, mint elhangzott, az „új Kölcsey” beköltözhető állapotban van, és megfelelő körülmények között kezdhetik a tanévet. Amint arról beszámoltunk, a magyar elitiskolának tavalyelőtt ki kellett költöznie, mivel a református egyház a tulajdonában levő ingatlanba a Református Gimnáziumot költöztette, így az elmúlt tanévet három épületbe szétosztva kellett végigvinniük. Idén nyáron viszont megkapták a katolikus egyház tulajdonában levő volt Unió iskola ingatlanját, melyre 20 éves bérleti szerződést kötött az önkormányzat.
A Kölcsey tegnapi tanévnyitóján részt vett Kelemen Hunor művelődési miniszter is, aki kifejtette: a gimnázium példát mutatott összefogásból az utóbbi időben. A diákokat arra kérte, tanuljanak, és készüljenek fel az életben őket váró versenyhelyzetekre, mivel egy tudás- és munkaalapú táradalomban kell majd boldogulniuk, ahol nagyon nagy hasznát vehetik az iskolában elsajátított ismereteknek. Pataki Enikő, a Kölcsey igazgatója osztotta a miniszter véleményét, hangsúlyozva, hogy nem az épület, hanem a közösség adja a főgimnázium igazi erejét, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt tanévben, bár az oktatás körülményei jócskán hagytak kívánnivalót maguk után, jobb eredményeket értek el, mint a korábbi években bármikor.
A tavalyi évvel ellentétben idén az iskolaigazgatói kinevezések körül sem voltak problémák a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben, sőt a két kormánypárt helyi szervezeteinek egyeztetése nyomán gyarapodott a magyar vezetők száma. A megyeszékhely tekintetében egyelőre a Gheorghe Dragoş Közgazdasági Iskolaközpontba nem sikerült magyar vezetőt kineveztetni, bár több mint kétszáz tanuló vesz részt magyar tannyelvű oktatásban, öt intézményben azonban – egy napköziben, három általános iskolában és egy gimnáziumban – magyar vezető is tevékenykedik az idei tanévtől. A szatmári 2-es számú napközi új igazgatójának Szilágyi Noémit nevezték ki, Pataki Zoltán lett a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola igazgatója, az Avram Iancu Általános Iskola új aligazgatójának Laczka Zoltánt nevezték ki, ezt a tisztséget a Mircea Eliade Általános Iskolában pedig Szabó Jolán tölti be. A középiskolák tekintetében is történt változás: az Aurel Popp Művészeti Gimnáziumban mostantól Manfrédi Annamária az aligazgató.
„Ment-é a könyvek által a világ elébb?”
Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban vett részt a tanévnyitó rendezvényen. Beszédében méltatta a rangos tanintézményben zajló oktatás színvonalát, mint mondta, erre bizonyítékul szolgálnak az iskola végzős diákjai által elért, országos szinten is magasnak számító érettségi eredmények. Úgy értékelte, a nemrégiben elfogadott oktatási törvény rendkívül fontos az anyanyelvű oktatás szempontjából is, hiszen ezáltal többek között immár magyarul és magyar nyelvű tankönyvekből tanulhatják a történelmet és földrajzot a 8. és a 12. osztályos magyar diákok. „Ment-é a könyvek által a világ elébb?” – idézte Vörösmarty Mihályt a miniszterelnök-helyettes. Tegnap 1128 magyar diák kezdte meg a tanulmányait a Bolyai-gimnáziumban.
Babos Krisztina, Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Költözködő-tanügyi reformos tanévnyitó Kolozsváron
Elkezdődik a nagyenyedi Bethlen-kollégium felújítása
Kolozsvár három nagy iskolájának – az Apáczai-, a Brassai- és a magyar tagozatot is működtető S. Toduţă Zenelíceum – életébe hoz jelentős változást a 2011–12-es tanév. Az Apáczai-líceumban a délutáni oktatás szűnik meg az idéntől az elemi osztályok és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályoknak a Karolina téri ferences kolostor udvari épületeibe való költözésével. A brassaisták idéntől egy épülettel odébb, az ókollégiumban tanulnak új lendülettel és új jelszóval (Örökké Brassai!), míg a zeneiskolások a városközponttól távolabb, ám korszerű iskolaépületbe költöztek. Nagyenyeden mozgalmas időszak kezdődik: az idén startolnak a Bethlen-kollégium várhatóan több évig tartó felújításával. Mindezen túl az új oktatási törvény minden tanintézetben gondoskodik arról, hogy érdekes legyen ez a tanév: a szülőknek és önkormányzatoknak hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk az iskolák vezetőtanácsában.
Apáczais tanévkezdés Mézga családdal és tündérkerttel
Vidám csevegés zaja verte fel tegnap az Apáczai-líceum csendjét, majd az ünneplőbe öltözött diákok-szülők rendezetlen sorokban sétáltak át a Farkas utcai templomba. Az ünneplő gyülekezetet Székely Szabolcs segédlelkész fogadta. Dávid imádsága után a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Mézga család közismert mondata zendült fel: „MZ/X, jelentkezz! MZ/X, jelentkezz”. A lelkipásztor a rajzfilmsorozat epizódjainak történéseit így foglalta össze: a kapcsolatfelvételt követte a kívánság elmondása, majd a kívánság érkezése. E szakaszok jellemzik az imát is – zárta a kitérőt a lelkipásztor, hozzátéve: manapság sokan Istent, az imádságot kívánságteljesítő automataként fogják fel. Pedig az imádság nem csak erre való, hiszen az imádságban tudunk mindenkit szeretni. „MZ/X, jelentkezz! Isten jelentkezz!” – kérte végül X, majd azt a kívánságot fogalmazta meg Isten felé, hogy tegye áldásossá a most kezdődő tanévet.
Magó Vivien, Deák Petra és Gregus Fóris Gergő 2. osztályos tanulók szavalatai köszöntötték az új tanévet, majd László Attila alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket: „Mi megtettük a magunkét”. Utalt ezzel arra, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhat, és hogy sikerült elérni azt is, hogy ne délután járjanak iskolába. Megköszönte a szülőknek-tanároknak, hogy „gyöngyszemmé nevelték ezt az oktatási intézményt”, és emlékeztetett arra a jelentős lépésre, hogy a tanügyi törvénynek köszönhetően számos döntés átkerül a mi kezünkbe – ehhez kívánt sok sikert, hogy bizonyíthassuk, képesek vagyunk jó döntéseket hozni.
Vörös Alpár igazgató a szokásosnál is meghatottabban vette át a szót, hogy a vakációs események rövid számbavétele után bejelentse: 20 éves álom vált valóra, hiszen a ferences rendnek köszönhetően végre megoldódott a tantermek kérdése, és ezzel megszűnik a délutáni tanítás problémája. Az igazgató által „tündérkertnek” nevezett, egykor a zeneiskolának otthont adó ingatlanba az elemisták és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályosok költöztek, ez a változás felszabadultabbá teszi az iskolai órarendet. Ugyanakkor kifejtette: az új tanévben a rend és a fegyelem erősítése a cél, hiszen így érhetők el minél jobb eredmények. Azt is elmondta: folytatják a tematikus napok sorozatát, majd figyelmeztetett: tanszercsomag-gyűjtést szerveznek a Dorkas Aid szervezettel közösen az iskola rászoruló diákjai számára.
A tanévnyitó osztályfőnöki órákkal zárult az iskola épületében, előbb azonban az elsősöket a nagyobb elemisták fogadták, még a „régi” épületben: a legkisebbek virágkapu alatt tértek be az alma mater falai közé. (B. B.)
Erkölcsre és tudásra helyeznek hangsúlyt a Báthoryban
Minden tanévnyitó az újdonság erejével hat, és egymást ki nem záró kettősségeket hordoz: elkezdeni és folytatni, meglátni és viszontlátni jellemzi egyaránt az iskolai év első napját, amelynek ünnepélyességét elsősorban az elsős kisdiákok fogadtatása adja meg. A Báthory István Elméleti Líceum nagyépületének udvarára idén is „virágkapun” át mentek be a legkisebbek, a nap főszereplői, akiket a felújított és hangulatosan díszített osztálytermekben vártak a könyvek és egyéb tanszerek.
A tanévnyitó közös imával kezdődött. Kovács Sándor főesperes az évkezdés mottójának a következő mondatot szánta: „Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek./ Hogyha Isten úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.” Emellett több értékes és szép gondolattal, tanáccsal látta el a diákokat: légy független, gondolkodó létező; ne légy haragvó, légy önzetlen, élj tisztán és igazul, teremts rendet önmagadban és a világban.
Egy közös érdek, a tanév kezdete, több mint ezer embert hozott össze az iskola udvarára – mondta Timár Ágnes igazgató, aki ünnepi beszédében arról is szólt, hogy a tanüggyel még soha nem foglalkoztak annyit, mint idén, és ennek az érdeklődésnek a kiváltó oka elsősorban az érettségi eredmény volt, amelyek alapján ízekre szedték az oktatást. Az igazgató kiemelte, hogy a Báthory-líceumnak előnyére szolgált az érettségi körüli botrány, hiszen igazolta az intézmény által vallott értékeket, miszerint a tudás érték, amelynek haszna később mutatkozik meg. Példa erre, hogy a líceum az érettségin 98 százalékos sikeraránnyal büszkélkedhet, a megye első tíz iskolája közé sorolható, és első a magyar iskolák között. Az új tanév a változások tekintetében is sok újdonságot hoz, de az igazgató megnyugtatott: ezek jobbára adminisztratívak lesznek, a tanszemélyzet munkájának célját és érdekét továbbra is a diákok jelentik, a hangsúlyt ezentúl is az erkölcs és a tudás megszilárdítására helyezik.
Király András tanügyi tanácsos, az oktatási tárca államtitkára beszédét előbb románul olvasta fel Borsos László államtitkár-tanácsos, majd magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte az RMDSZ szerepét a tanügyben elért változtatások tekintetétben, és dicsérően szólt arról, hogy az idei érettségi eredmények átlagán a magyar oktatás 20 százalékkal emelkedett felül. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta, amelyet arra a mondásra épített, miszerint a tudás kincs, és erre alapozva kell felnőniük a következő generációknak is. Péter Tünde figyelmeztetett, új kihívásoknak kell megfelelni, tovább kell lépni és gyarapítani kell gyermekeink tudását. Szerinte a Báthory-líceum biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a diákok az elkövetkezőkben is megkülönböztethessék a jót a rossztól, az értékest az értéktelentől, majd külön köszöntötte az elsősöket, nyolcadik, kilencedik és tizenkettedik osztályt kezdőket. László Attila alpolgármester arra biztatta a diákokat, ne féljenek a megmérettetéstől, sorsuk irányításától, ennek példáját vegyék át elődeiktől, szüleiktől. (Ú. I.)
Jelszó született a Brassaiban
Nem szokványos helyen és körülmények között nyitotta meg a tanévet a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Mint ismeretes, az intézmény a nyáron költözött „egy házzal odébb”, az egykori egészségügyi iskola, az ókollégium épületébe. Így a tanévnyitót is eredeti helyszínen, a Béke téri Diákművelődési Házban tartották meg.
Telt ház előtt Vajnár János Zsolt történelemtanár üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a kolozsvári polgármesteri hivatal képviselőjét, Szabó Tamást, továbbá az iskola igazgatóját, Kósa Máriát és igazgatóhelyettesét, Iszlai Enikőt. „Örökké Brassai!” mondattal váltak meg az iskolától a ballagáskor, ez pedig mára jelszóvá vált. „Örömmel »jelentjük«, hogy sikerült iskolánk új épületbe való költöztetése, s közös feladatunk marad őrizni Brassai professzor szellemét” – mondta a ceremóniamester.
Kósa Mária a beszédében szintén kitért az újdonságra. „A szatmárnémeti Kölcsey Főgimnázium és a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium után iskolánk is költözni kényszerült ugyanazon okokból. Nem a mi hibánkból és nem a mi akaratunkból” – mondotta az igazgató. „Az az iskola, amely a kommunizmus legsötétebb éveiben is anyanyelvünk és magyarságtudatunk ápolásának egyik legfontosabb erdélyi központja volt, az új tanévre 42 tanárjával és mintegy 500 diákjával távozni kényszerült az évtizedeken át megszokott épületből.” Kozma Béla szavaival élve: „Egy iskola sohasem holt anyag […] A skóla mi vagyunk, te, én, ő – mi valamennyien. Bennem és benned, általam és általad élő. Bennünk. Sőt, a mögöttünk jövőkben. Diákjainkban.” Kósa Mária szokás szerint külön köszöntötte azokat a diákokat, akiknek még különlegesebb az évkezdés: az óvodától búcsúzó elsősöket, az tanítók védőszárnyai alól kinövő ötödikeseket, és a már saját döntéseiket követő kilencedikeseket. „A Brassai erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. S erre nagyon vigyázunk ezután is. Akárki ellenében” – zárta beszédét az igazgató.
Az ünnepi műsorban a hetedikes Balogh Mónika mondott verset; tanításról, tanulásról szóló gondolatokat osztott meg Ecsedy-Baumann Brigitta, Bagaméri Noémi és Nagy Tamás; Szallós-Kis Csaba Janikovszky-szöveget olvasott fel; Kis Szabolcs a Betűország kincsei, az elsős Szallós-Kis Flóra pedig az Utolérem a bátyámat című költeményt szavalta el – kiválóan.
A Vajnár Emese tanító néni irányításával színpadra felvonuló elsősök megkapták az igazgatóktól a brassais nyakkendőt, majd zárásként a hatodikos Szabó Norbert a Legyen öröm a tanulás című verset mondta el. Örökké Brassai – jelszó született, Vajnár János Zsolt ezzel fejezte be az ünnepélyt, amely után a tanulók átvonultak az iskola épületébe. (P. J. A.)
Kezdődik a Bethlen-kollégium felújítása
Sok változást hoz az új tanév a nagyenyedi Bethlen-kollégium életébe is: a reform értelmében novembertől megújul a vezetőtanács, a líceumi tagozaton nevelési órákat iktatnak be, ugyanakkor beindulnak a kollégium felújítási munkálatai. Az újdonságokról Szőcs Ildikó igazgatót kérdeztük.
– Még nincs meg a kivitelező, de valószínűleg a déli szárnnyal kezdjük majd a munkálatokat, ahol az internátus is van, amit átcsoportosítunk a Bagolyvárba. Az a cél, hogy a 3–4 évig elhúzódó munkálatok alatt is megmaradjon a délelőtti oktatás – tájékoztatott az igazgató, aki reméli, hogy az iskola épülete teljesen átalakul, és sokkal jobban fogja szolgálni a közösség igényeit.
Az iskola vezetőtanácsának módosulásával kapcsolatosan Szőcs Ildikó úgy véli, szemléletbeli változásra is szükség lesz: – Jó partnert kell választani majd, aki az iskola érdekében dolgozik. Azok a szülők, akik vezetőtanácsi tagok lesznek, végre „belülről” látják majd az iskola életét, gondjait és talán jobban mozgósíthatják a szülőközösséget a cselekvésre. Ők nemcsak akkor fognak feljönni, ha díjazzák a gyermeket, vagy történetesen csínytevést követett el – mondta az igazgató.
A Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött hétfőn a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanévnyitója. Szilágy Róbert informatikatanár gitárosai az alkalomra választott zenét játszottak. Krecsák Albert alpolgármester szerint az iskolán és a szülőkőn múlik az iskola sorsa, a tanácstagok biztosan együtt fognak működni. „Építő típusú” emberek kellenek – mondta. Turzai Melán igazgatóhelyettes bejelentette: új nevelési aligazgató került az iskola élére Turzai Ildikó matematika szakos tanár személyében. Krecsák Albert alpolgármester köszöntötte az ifjúságot, megemlítve, hogy a kollégium a megújulás útján halad. Szabó Hajnal tanfelügyelő a szülők figyelmét hívta fel arra, hogy a magyar iskolákat alkalmanként mi magunk szüntetjük meg, nem mások. Fogni kell a gyermekek kezét, miután a neki megfelelő iskolába íratták. Manea Florin a rendőrség részéről hívta fel a figyelmet a balesetmegelőzés szükségességére. Varga Magdolna és Zudor Mezei Mátyás 4. osztályos tanulók köszöntötték a 22 első osztályost, akik virágot és ajándékot kaptak.
A kollégium 22 első osztályossal, két ötödik osztállyal (18–18 tanuló) és három kilencedikkel (89 tanuló: matematika-informatika, tanító-óvóképző és turisztika-közélelmezés) indul az idén. Nőtt a bentlakók (123) és az ösztöndíjasok száma (csaknem 60). (Bakó Botond)
Összetartó kis közösség a Ghibu-líceumban
A Donát negyedi O. Ghibu Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén Irsai Mónika aligazgató köszöntötte magyarul a tanulókat és azok szüleit, illetve a tanárkollégákat.
– Megkérdezhetitek, miért érdemes ebbe az iskolába járni? Bárki választ adhat erre: kis közösségünk az összetartáson, együttműködésen, barátságon, közös célokon, vágyakon alapszik. Tanárok, tanítók, szülők azért fogtak össze, hogy jobbá, szebbé, élménytelivé tegyék iskolai éveiteket, családias légkört teremtsenek. Olyan élmények várnak itt rátok, melyek ide, a Donát negyedi iskolához kötnek titeket hosszú évekig. A tietek is ez az iskola, hiszen ti hozzátok magatokkal a sok új ötletet, a lendületet, a vidámságot, a segítőkészséget, ti teremtitek meg azt a diákközösséget, melyre nagyon büszkék vagyunk – magyarázta az aligazgató, majd úgy vélekedett: a közösen kitűzött és megvalósított cél mindig azt bizonyítja, hogy tartozunk valahova és közösséget ápolunk. Irsai ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy kapcsolódjanak be ők is az iskola életébe.
Goga-évnyitó: először és utoljára
Vannak, akik először, és vannak, akik utoljára vesznek részt a Monostor negyedi O. Goga Iskola évnyitóján. Újak az elsősök, akik viráglabirintuson keresztülhaladva érkeznek. Elengedik édesanyjuk kezét, de máris ott egy másik kéz, amely nem hagyja őket magukra: az osztálytársé – jövendőbeli padtársé, vagy baráté, ki tudja... Közös sors vár rájuk: ugyanazok a követelmények, ugyanaz a felkészítő program, ugyanaz a gondoskodás. Nekik szól bátorításként a legtöbb üdvözlet meg a két, társaik által elszavalt vers. Ők azok, akik talán a legnagyobb ámulattal hallgatják az Ábrahám Gizella tanítónő volt osztályának furulya- és gitárelőadását.
Utolsó évnyitójukra jöttek el ide a nyolcadikosok. Büszkén néznek körül: lám, most ők a legnagyobbak. Egyféleképpen jó, mert minden korban íratlan jogokat jelentett végzős diáknak lenni. Másrészt rossz is, mert ahogy a többgyermekes családban az elsőszülöttet terheli a legnagyobb felelősség, ők is érzik: figyelniük kell a kisebbekre, példát mutatni és eredményeikkel növelni iskolájuk hírnevét. Mindez pedig önfegyelmet és nem kevés munkát követel.
Ha szétnézünk az iskola udvarán, mindenfelé mosolygó arcok, kíváncsi szemek, sok-sok virág, fényképező szülők, ünneplő tömeg. Körülnézni mindenki tud. De előre nézni? Igazából csak azok képesek előre nézni, akik hajlandók visszafelé is pillantani.
Eszembe jut egy nem is olyan régi évzáró, amelyre eljött egy volt tanítványunk is. Végignézte az ünnepélyt, majd odajött a tanárokhoz. Nem szólt semmit, csak sírva borult a nyakunkba. Szavaknál többet mondott ez a gesztus. Iskolánk eszerint nemcsak tudást adott át, hanem sok-sok szeretetet is, amit nem lehet elfelejteni.
Kívánom, hogy a most kezdő, a most végző évfolyamok és köztük a többiek tudják bizalommal fogadni tanítóik, tanáraik odaadását, hiszen minden igyekezet értük van. Közös célunk, hogy kiteljesedjenek egyéniségként, megszerezzék a tudás biztonságát, és hagyják magukban nagyra nőni az Embert. (Korom Mária tanár)
47. tanévnyitó a Titulescu-iskolában
Immár 47. alkalommal szólította iskolába régi és új növendékeit a Nicolae Titulescu (volt 1-es számú) Általános Iskola a Györgyfalvi negyedben.
A késő nyári vagy inkább kora őszi napsütésben zsibongó tömeg: gyerekek, szülők, nagyszülők, gyülekeztek az iskola udvarán, amely tárt kapukkal, dallamos zenével hívogatta őket. Az ünnepség a szokásos rendben, bensőséges hangulatban zajlott. A négyszögbe rendeződött résztvevők valósággal körülölelték az elsősöket (két román és egy magyar tannyelvű osztály indult az idén), akik a tanító nénik vigyázó tekintete és biztató mosolya védelmében izgatottan várták a nagy pillanatot: az első csengőszót.
Az egyházi áldás meghallgatása után az intézmény igazgatója, Kőmíves Şoimiţa közvetlen hangon üdvözölte az iskola legfiatalabbjait, majd ismertette azokat az új kihívásokat, amelyek az idei tanévben várnak a tanulókra, tanárokra, szülőkre egyaránt. Köszöntését azzal a szép einsteini gondolattal zárta, miszerint a tanulás lényege a megismerés öröme.
Balog György aligazgató örömmel jelentette be, hogy az iskola magyar tagozatának megerősődését az is jelzi, hogy a most induló első osztályba 25 gyerek iratkozott be. Megköszönte a szülőknek és a helyi közösségnek az iskolának és a tagozatnak nyújtott állandó támogatást, felkérte őket a további együttműködésre. Az ünnepség az elsősök román és magyar nyelvű szavalataival zárult, majd a legifjabb iskolások a nagyobbak virághídja alatt zenei kísérettel léphettek be életük első iskolájába.
Zenelíceum a kolostori cellából a köszörűig
Az új épületre és az ebből adódó új helyzetekre való tekintettel a szokottnál ünnepélyesebb keretek között, de stílusosan dobszóval-cintányérral nyitották meg a tanévet a S. Toduţă Zenelíceumban. Délelőtt 10 órakor tanulók (kis- és nagydiákok román és magyar tagozatról egyaránt), szülők és pedagógusok sokasága töltötte be az egykori Unirea iskola udvarát, és hallgatta meg elsőként Adrian Mureşan ortodox pap rövid áldását és imádságát, majd Marinela Marc főtanfelügyelő-helyettes tolmácsolta a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség üdvözletét, kifejtve: öröm számukra, hogy annyi év izgalma után végre megoldás született, és a zenelíceum beköltözhetett saját épületébe, ahol immár el lehet kezdeni építeni a jövőt.
– Meglehet, eleinte talán kicsit kényelmetlen lesz az épület, büszkének kell lenni azonban a megye legmodernebb iskolájára. Kívánjuk, hogy a legkisebbek is érjék el, sőt haladják is meg az erre a tanintézményre jellemző színvonalat – fejtette ki a tanfelügyelő, aki ezt követően Emil Boc kormányfő üzenetét is felolvasta. A miniszterelnök tanévnyitó üdvözletében elismeréssel említette az új tanügyi reformot és a román oktatásban elkezdődött mentalitásváltást, kifejtve ugyanakkor, hogy a diákok életében az iskola és a tanulás prioritást kell hogy jelentsen az egyéb, életkorukra jellemző elfoglaltságok sorában.
Az új iskolát Sorin Apostu polgármester is köszöntötte, üzenetét Laura Marginean tolmácsolta az ünneplőknek. Az elöljáró örömét fejezte ki, hogy sikerült a lehető legjobb körülményeket megteremteni a zeneiskolások számára, és kiemelte a szülői felelősség és modellnyújtás fontosságát is. Frappáns és ihletett rövid szónoklatot tartott Adrian Pop, a Gh. Dima Zeneakadémia rektora, aki a zene templomának tartópilléreit, a diákokat köszöntötte immár saját hajlékukban, arra intve őket, örvendjenek továbbra is a muzsikának. Adrian Brănescu ifjúsági és sportminiszter üdvözletét Beniamin Chira művészetekért felelős tanfelügyelő olvasta fel, gratulálva az iskola és a város vezetőinek a megvalósításhoz. A miniszter kifejtette: türelmetlenül várja az első koncertet az új épületben.
Vasile Sandean-Ovadiuc igazgató arra biztatta a szülőket, tekintsék egyfajta nyílt napnak az évnyitót, járják be az új épületet. Ugyanakkor az intézményvezető köszönetét fejezte ki a tanári és tanítói karnak és a személyzetnek a költözés lebonyolításában nyújtott segítségükért. Csatlakozott az elismeréshez Kállay-Miklós Tünde aligazgató, aki magyarul is szólt az ünneplőkhöz, kiemelve: az ember szentesíti meg a helyet. – Hatvan évvel ezelőtt a ferences atyák elkobzott celláiban kezdődött a zeneoktatás Kolozsváron, a zene miatt azonban a cellák megbocsátottak. Most feltevődhet a kérdés: mit keres a hegedű a köszörű helyén? A zene rövid idő alatt megszenteli majd ezt a helyet is – biztosított mindenkit az aligazgató, külön köszöntve az elsősöket, a végzősöket, a szülőket és a pedagógusokat. (S. B. Á.)
Virágkoszorús iskolaünnep az unitárius kollégiumban
Solymosi Zsolt aligazgató áhítatával vette kezdetét tegnap reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitó ünnepsége a belvárosi unitárius templomban. Máté evangéliumának felidézett sorai a tágas kapu és széles út, illetve szoros kapu és keskeny út lehetőségeire világítottak rá.
Popa Márta iskolaigazgató elmondta: a természet elcsendesedése ilyenkor mindenkit emlékeztet arra, hogy a forró nyár után következik a gyümölcshozó ősz. Kifejtette: ez a tanév különösen jelentős, hiszen 110 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az imponzás unitárius kollégium. – Sok-sok élet odaadó munkájára emlékezünk ezen a jelentős évfordulón, olyan szeretettel és gondoskodással fogunk az épületre vigyázni, mint amilyen szeretettel őseink átadták – tette hozzá. Az iskolaigazgató szerint a 2011–2012-es tanévben újdonságnak számít, hogy fokozatosan bevezetik az új tanügyi törvény előírásait, délután nyelvvizsgára való előkészítőt szerveznek diákoknak, és az eddiginél is fokozottabb figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a tanévnyitó alkalmával azt kívánta diákoknak, tanároknak, szülőknek egyaránt, hogy mindig hallják azt az isteni hangot, amely rendet és harmóniát teremt bennük. – Szülőknek, pedagógusoknak, egyházi alkalmazottaknak azon kell dolgoznunk, hogy szeretetre neveljük diákjainkat, hogy azt tudják végezni, amit igazán szeretnek – hangsúlyozta a püspök.
Czire Szabolcs, a szülői bizottság elnöke kiemelte: az iskoláknak nem versengeniük kell egymással, hanem azt az érték- és irányvesztettséget, bizonytalanságot kell leküzdeniük, amit gyermekeik szemében látnak. – Az iskola feladata, hogy rávilágítson gyerekeink értékeire, önbizalmat adjon – hangsúlyozta.
A tanévnyitó ünnepi hangulatát fokozták Gorzó Boglárka ajándékdalai, Kiss-Kalló Ákos és Lukács Bíborka versei. Az évnyitó a virágkoszorúk, tájékoztató mappák átadásával zárult: az elsősök fejére a végzős diákok helyeztek virágokat a befogadás szimbólumaként, az ötödikesek iskolájukról szóló, míg a kilencedikesek a kollégium belső életének rendszabályát tartalmazó mappát vehettek át a nagyobbaktól. (dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

A második honfoglalás, avagy Szervátiusz Jenő Hét vezér szobra
2011. augusztus 16-án – a II. Kolozsvári Magyar Napok keretében – újabb műalkotással gyarapodott a Szent Mihály Plébánia udvari traktusában helyet kapott Szervátiusz Múzeum. Amint arról a híradások is beszámoltak, Szervátiusz Jenő mészkőből készült szobrát a Gaál György elnök képviselte Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság adományozta, és az Egyházközség nevében Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános vette át. A kompozíciót a Művész monográfusa, Banner Zoltán művészettörténész mutatta be. Két kérdés tisztázatlan maradt, pontosan mikor és hova készülhetett eredetileg a szobor?
A kérdések megoldás-kísérletéhez térben és időben sétáljunk el az 1941-től 1945-ig újra a honfoglaló magyarok vezére nevét viselő Árpád, mai nevén a rossz emlékű Traian utcába. A 27. szám alatt a második bécsi döntés időszakáig egy be nem fejezett középiskola építőtelepe csúfította az utcát. Az oromzatos-oszloprendes tagozásaival a kései olasz reneszánsz hangulatát megidézni kívánt, félbe maradt épület befejezése a magyar Honvédelmi Minisztérium építési osztályának lett a feladata. A háromszintes épület áttervezésének 1941 márciusában látott neki Ormay János mérnök-főhadnagy, építészmérnök. Az utca felőli, eredetileg Cour d’Honneur (díszudvar) elrendezésnek, az U betűt formáló alaprajznak csak az egyik szára valósult meg, a felhúzott falak is vakolatlanok maradtak. A kolozsvári IX. Honvéd Hadtestparancsnokságnak otthont adó, részben átalakított épület a hun és ősmagyar eszmeiség művészileg megtervezett visszaálmodása lett, melyet a bejáratok díszei is visszatükröztek: a bácstoroki mészkőből faragott kopjapillérekkel és tojástagos ívkövekkel szegélyezett félköríves falnyílások, s abban dús faragású tölgyfa szárnyak. A főbejárat két oldalán „Hun” (Hunor) és „Magyar” (Magor) kopjapillérekkel szegélyezett, dunaharaszti mészkőbe vésett, több mint három méteres alakjai magasodtak. A homlokzat sárga homokkövét a Kolozs megyei Alsótök (Tiocu de Jos) helységben fejtették. A napfényt a modern Teschauer rendszerű (egyesített szárnyú) ablakok árasztották a helyiségekbe. A kődíszeket, a fa applikációkat, az épület külső részét ékítő falképeket, sgrafitókat a vakítóan fehér nemes vakolat hatásosan kiemelte.
Az iparművészeti munkák is hasonlóan látványosak voltak: a főbejáratot kopjamintás kovácsoltvas rácsos kapu jelezte, a mennyezetekről ötlángú kovácsoltvas csillárok függtek, a szobákból faragott tölgyfaajtók nyíltak, az emeletekre tölgyfa burkolatú lépcsőkarok vezettek. A lépcsőkorlátok, a deszkamellvédek, a kopjacölöpök, a faburkolatok és a padlózat mind-mind fényezett tölgyfából készült. Az előcsarnok és a díszlépcső ólombetétes üvegablakain címerek, várképek, fejedelmi arcképek és az ősmagyar legendárium jelenetei pompáztak. A székely háziipart a rackagyapjú alapanyagú háziszőttes szőnyegek és terítők képviselték.
A 10 hónap alatt megvalósított, Kolozsvár városrendezési tervének keretébe tagozott épületet 1942. január 18-án Bárdossy László miniszterelnök és báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter jelenlétében adták át rendeltetésének.
A díszítő munkálatokba a korszak elismert művészeit is bevonták. Az iparművészetben is jeleskedő Haranghy Jenő(1894–1951) festőművész nevéhez kötődtek az elpusztult homlokzati és lépcsőházi falfestmények, sgrafitók, valamint az üvegablakok képei.
Az üvegfestmények Palka József díszüveg festő kivitelezései voltak. Hat freskó a Corvin koszorúval akkor frissen kitüntetett csíkszeredai születésű Szopos Sándor (1881–1954) festőművész alkotásai közé tartozik.
Az épület külső és belső szobrainak elkészítésére nem pályázatot írhattak ki, hihetőbb, hogy meghívásos alapon kérték fel a közreműködő művészeket és szakembereket. Ennek alátámasztásául Rátz Mihálynak, a kolozsvári római katolikus egyházközség képviselőtestületi tagjának, az építkezés ellenőrének egyik levelére hivatkozom. Kolozsvárt, 1941. november 4-én keltezett levelével Köpeczi Sebestyén József heraldikust, címerszakértőt és festőművészt kereste fel, arra kérve, hogy „szíveskedjék soraim vétele után Ormay mérnök-főhadnagy urat felkeresni, hogy a heraldikus feladat megoldásáról és megbízásáról tárgyaljanak”.
Szervátiusz Jenő Hét vezér szobrát az építmény központi részében, a kapualjban szándékozhatott elhelyeztetni, de a korabeli fényképek tanúsága szerint az épületbe lépőket az ötszínű kopja és karikó mintás terrazzó padló szélén Árpád vezér mellalakja fogadta. Úgy alakult, hogy az épület külső részén (lásd Hunor és Magor) és belső terében elhelyezett kőszobrokat a Bihar megyei Gálospetriben (Galoşpetreu) – Érmihályfalvától 10 kilométernyire – született Borsodi Bindász Dezső (1903–1979) formázhatta meg. Bár egyidős volt Szervátiusz Jenővel, többet bizonyíthatta rátermettségét. Korábban készült köztéri szobrai tették ismertté nevét: az alsózsolcai első világháborús és az ónodi hősi emlékmű, a miskolci Szent István szobor, valamint Csengey Gusztáv evangélikus teológus, költő és Lévay József költő, Borsod megyei alispán mellszobra. A Honvédelmi Minisztérium igényt tartott Szervátiusz Jenő közreműködésére is. Az életelemét jelentő fa művészi megmunkálására kérték fel, alkotásaival a hadtestparancsnok fogadó- és dolgozószobáit díszítették, berendezései adták meg a hely szellemét kiemelő méltó külsőségeket. Az általa fába álmodott figurális bútorok a székely népi és katonai élet tárgysorozatából merítették témáikat. A népies ihletésű lócák és székek mellett komoly iparművészeti remekek várták a parancsnokot és vendégeit: a Marosvásárhelyen oly sok épületet tervező Thoroczkay Wigand Ede (1870–1945) műépítész bútorainak stílusára emlékeztető, figurális faragásban végződő karosszékek. Az épületben székelő Dálnoki Miklós Béla (1890–1948) hadtestparancsnok mindennap elhaladt az előtt a történelmi tablófestmény előtt, mely Horthy Miklós kormányzót ábrázolta, amint a Főtér északi során az 1940. szeptember 11-én Kolozsvárra bevonult magyar katonák díszelgését fogadta. Dolgozószobájában a Szervátiusz Jenő megálmodta, a székely népéletből vett jelenetekkel és alakokkal díszített, diófából faragott hatalmas dolgozóasztal várta, melynek lapját négy bajuszos, székely harisnyás favágó meggörnyedt szobra tartotta. Egyedi vésőkezelését, formáinak ritmikáját, a székely lelkületet fafaragásban kifejezett beleérző képességét nem lehetett összetéveszteni a tiszti íróasztalok díszítésére szolgáló kis alakú, székely népi tárgyú faszobrok sorozatával, melyet Romulus Ladea szobrászművész egyik tanítványa, a szászrégeni születésű Csorvássy István (1912–1986) szobrász, fafaragó művész készített.
A témához kapcsolódik még egy érdekes adalék. A „kurta magyar világból”, 1941-ből származik Szervátiusz Jenőnek egy másik, ugyancsak a magyar honvédséghez kapcsolható, feledésbe merült munkája, a 21-es honvéd Bajtársi Szövetség emlékkelyhe. A kehely érdekessége, hogy a magyar heraldika legkiválóbb, korábban már említett mestere, Köpeczi Sebestyén József tervezte, melyet Szervátiusz Jenő a maga szakmájában ugyancsak művésznek tekinthető alkotótársával, Péterffy Lajos kolozsvári ékszerésszel formázott meg.
A magyar királyi kolozsvári IX. Honvéd Hadtestparancsnokság egykori épületének „magyaros” díszítőelemeire csak a korabeli fényképek, képeslapok emlékeztetnek. Az épület második világháború utáni sorsában bizonyára a magyar katonasághoz fűződő előélete is szerepet játszhatott abban, hogy az eredeti, román elképzeléseknek megfelelően nem oktatási célt szolgált. 1948-tól egészen az 1989-es romániai politikai átrendeződésig a hírhedt Securitate helyi központja volt. Az épület nyomasztó emlékét enyhítse az a tudat, hogy abban egykoron Szervátiusz Jenőnek és művésztársainak alkotásai próbálták feledtetni a világháború szörnyűségeit, a katonai drill merevségeit úgy, hogy a székely művészet derűre késztető játékosságát lopták a komor falak közé.
Szervátiusz Jenő Hét vezér szobra sokáig lappangott, a múlt rendszerben Kiss Jenő költő, egykori erdélyi helikonista kertjében, majd a Heltai Alapítványnak otthont nyújtó épület udvarában. Dési Károly és Venczel Attila szobrászoknak volt mit restaurálnia, főleg pótolnia, a szobor alakjai, a honfoglaló vezérek nem háborús sérüléseket szenvedtek, a károkat nem repeszgránátok, vagy eltévedt lövedékek okozták, a képzőművészet iránt fogékony vendégek célba dobással fejezték ki kritikájukat a nekik nem tetsző rész eltávolításának reményében. A szoborrongálások is a 20. századi erdélyi művészettörténet megíratlan fejezetei közé tartoznak.
A kolozsvári IX. Honvéd Hadtestparancsnokság Szervátiusz Jenő faragta egykori berendezési tárgyai – főként a dolgozóasztal – kapcsán egy nagyon izgalmas kérdés merül fel. Mi lehetett a sorsuk? A bútorzat nem pusztult el, Kiss András nyugalmazott főlevéltáros visszaemlékezése szerint 1946-ban a Bolyai Tudományegyetem kapta meg. Utána kellene járnia – valakinek –, hogy a korabeli bútorok a Babeş-Bolyai Tudományegyetem használatában vannak-e még, vagy esetleg leselejtezték őket. S ha tűzre vetésükkel nem emelték néhány fokkal az akkori időszak minden évszakban hűvös levegőjét, akkor kinek a szalonjában vagy dolgozószobájában lappanghatnak? Eredetüket illetően mostani gazdájuk valószínűleg teljes tájékozatlanságban él. Megeshet, hogy egy kis utánajárással, egy kis elengedhetetlen szerencsével, újabb tétellel bővülhetne Szervátiusz Jenő munkáinak szakirodalma, és egy kis égi pártfogással, újabb műalkotással gyarapodhatna a Szervátiusz Múzeum.
SAS PÉTER. Szabadság (Kolozsvár)

Református Érmellék
Bihar megye – Megjelent az Érmelléki Református Egyházmegye gyülekezeti lapjának, a Református Érmelléknek szeptember-októberi száma.
Ebben olvasni lehet a Hegyközszentmiklóson tartott ifjúsági zenei tábor eseményeiről, az egyházkerületi nőszövetségi konferenciáról, a nyúzóvölgyi találkozóról, az új érsemjéni lelkész beiktatásáról. Bepillanthatunk a margittai, a jankafalvi, az apátkeresztúri, az érszőlősi, a vedresábrányi, az asszonyvásári, az értarcsai, a kiskereki gyülekezet mindennapjaiba. Külön mellékletet szentelnek a szerkesztők a IV. Érmelléki Református Ifjúsági Tábornak, érdekesség hogy a melléklet írásait és fotóit maguk a táborlakók jegyzik.
Az újság hozzáférhető a gyülekezetek lelkészi hivatalaiban. erdon.ro

Erdélyi tanévkezdés – ballépésekkel
Feszültségekkel kezdődött tegnap a tanév: a magyar szülők ellenérzésekkel fogadták az oktatási miniszternek azt az elképzelését, hogy a diákok órák előtt énekeljék el a román himnuszt. Tegnaptól két új magyar iskola is indult Margittán és Szalontán, Marosvásárhelyen azonban helyhiányra panaszkodnak a szülők: több gyereket elutasítottak a helyi iskolákban, osztályösszevonással szüntettek meg magyar osztályokat.
Kötelező himnuszéneklés, elutasított magyar gyerekek, iskolai helyhiány: feszültségekkel indult tegnap az idei tanév.
Tisztelet vagy ellenszenv?
A magyar szülőkben már az első nap ellenkezést váltott ki Daniel Funeriu oktatási miniszternek az elképzelése, hogy ezentúl a tanintézményekben meghatározott időközönként el kell majd énekelni Románia himnuszát. „Ha a román himnuszt kötelező elénekelni, akkor én elvárom, hogy a magyar osztályokban a magyar himnuszt is énekeljék, elvégre az a mi nemzeti szimbólumunk” – nyilatkozta tegnap lapunknak Sajgó Ernő marosvásárhelyi szülő.
A szintén marosvásárhelyi Constantin Popa pedagógus úgy vélekedett: ha a himnusznak helye van a focilelátókon, miért ne lenne helye az iskolákban. „Mérték kérdése, hogy tiszteletet vált ki a gyerekekből, vagy ellenszenvet” – vélekedett a tanár a tegnapi tanévnyitón.
Krónikus helyhiány
Bírják majd az iramot? Az elsősök első lépései a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban
Bár tegnap Erdélyben 60 önálló magyar tanintézményben indult a magyar nyelvű oktatás, kettővel több iskolában, mint tavaly (Margitán és Szalontán is önálló magyar intézmény létesült), a kisebbségi gyermekek oktatása mégis több településen akadozik. „A négyes iskolában azt mondták, hogy már nincs elég hely, ne írassuk oda a gyereket. Most ősszel meg azt hallom, nincs elég magyar gyerek abban az intézményben” – panaszolta lapunknak egy marosvásárhelyi szülő.
A szintén marosvásárhelyi, belvárosi 2-es számú általános iskolában összevontak két magyar osztályt, a gyerekek a 31 fős ötödikben folytatják tanulmányaikat. „Ez a legnagyobb létszámú osztály az iskolában, hiába kértük, hogy maradjon két külön magyar osztály. Nem tudom, milyen oktatás folyhat majd ilyen körülmények között” – mondta a tegnapi évnyitón az egyik felháborodott anyuka.
A Kölcsey szellemiségét idézte a szatmári tanévnyitón Kelemen Hunor kulturális miniszter
Markó: jó esély az oktatási törvény
Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban vett részt a tanévnyitó rendezvényen. Úgy értékelte, a nemrégiben elfogadott oktatási törvény rendkívül fontos az anyanyelvű oktatás szempontjából is, hiszen így immár magyarul és magyar nyelvű tankönyvekből tanulhatják a történelmet és földrajzot a nyolcadikos és tizenkettedikes magyar diákok is.
„Ment-é a könyvek által a világ elébb?” – idézte Vörösmarty Mihályt a miniszterelnök-helyettes, aki szerint a Bolyai-líceum és a református kollégium által elért eddigi eredmények is igazolják, hogy a költői kérdésre igen a válasz.
Magyar–magyar vita
Szatmárnémetiben a református és az állami magyar iskola épületcseréje miatt indult sajátos hangulatban a tanév. A nagy múltú Kölcsey Ferenc Főgimnázium hosszas vita, évekig tartó helykeresés után talált otthonra, miután a rendszerváltás után használt épületét visszakérte és -kapta a református egyház.
„A szellemiséget soha nem a falak, hanem az ember hozza létre. A Kölcsey-főgimnázium szellemisége olyan nagy erő, amire bátran építhet az itteni magyarság, mert az biztos jövőt jelent!” – biztatta az állami iskola diákjait és oktatóit tegnapi tanévnyitó beszédében Kelemen Hunor kulturális miniszter. Új Magyar Szó (Bukarest)

A MOGYE kijavított chartaját újra felterjesztette az egyetem szenátusa
A tanügyminisztérium formai okokra hivatkozva nemrégiben visszaküldte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem chartaját. Az egyetem szenátusa most újból felterjesztette a kijavított változatot, amely továbbra is hátrányosan érinti a magyar nyelvű oktatást: nem engedélyezi az önálló magyar főtanszékek létrehozását.
Az egyetem magyar oktatói csupán a politikum támogatásában reménykednek. Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma

Oltország fővárosában (Jövőképünk)
Jövőképünket láthatjuk Fogaras, Szeben, Vízakna magyar és szász népének sorsában. Amikor szóban és írásban mondjuk a magunkét, mint Cato a római szenátusban, amikor figyelmeztünk arra, hogy Erdély színmagyar nagyvárosait, magyar többségű régióit alig egy emberöltő alatt elrománosították, tulajdonképpen ébreszteni akarjuk Székelyföld őshonos népét, hogy kötelességünk megtartani szülőföldünket, szülőhazánkat utódainknak.
Évszázadokon át ezt tették elődeink is. Nekünk sincs jogunk arra, hogy a pénzhajsza miatt, valamint történelmünk, kultúránk ismeretének hiányában karba tett kézzel, ütődött gyermek módjára, bambán bámuljuk, amint nap mint nap szorítják vissza nyelvi és közösségi jogainkat. Hogyan nyomulnak a tőlünk idegen kultúra és nyelv bajnokai azon a földön, amely a miénk is! Nemrég néhány dél-erdélyi településen jártamban tapasztaltam, hogy a magyarság és a szászok felszámolása gyors, teljes beolvasztásuk, eltűnésük még néhány év, esetleg néhány évtized kérdése. Az említett városok rövid története, demográfiai változása arra int, hogy a székely megmaradás eszköze a határozott, következetes és nyílt küzdelem az autonómiáért.
Fogaras középkori toleranciája
Brassótól 67 km-re fekszik Fogaras. Besenyő nyelven Fagar šu, azaz kőris (fás) víz jelentésű, amelynek átvétele a magyar Fogaras név. Ez utóbbiból származik a német Fugerschmarkt és a román Făgăraş településnév is. Hajdanán a türk eredetű blakok (nem románok) és besenyők lakták a vöröstoronyi szorostól a tömösi szorosig húzódó határvidéket, ahol határvédő feladatkört töltöttek be. Fogaras várát 1310-ben Apor László vajda parancsára kezdték építeni, majd évszázadokon át állandóan bővíteni. A legjelentősebb várépítő Majláth István (XVI. sz.) erdélyi vajda volt. A fogarasi váruradalom központja Fogaras mezőváros. A váruradalmat 1368-tól kezdve Mátyás király uralkodásáig a havaselvi román vajdák hűbérbirtokként, vazallusi hűségükért kapták. Ez idő alatt Havaselvéről nagyszámú román telepedett ide.
A középkori Fogarason a tolerancia szellemében oldották meg a különböző vallású, nyelvű közösségek részvételét a város vezetésében. A fogarasi varga céh Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben kiadott privilégiuma (is) előírja: a "céhben lévő mesterek kölön-kölön nemzetségekből léjendenek, tehát mindenik nemzetség között ebben az céhben az céhmesterség és atyaság renddel jártassék, minden esztendőről esztendőre". A céhszabályzat egyértelműen arra utal, hogy a tisztségek betöltésében a nemzetiségek évről évre cserélődve képviseltetik magukat. De még az egyik legkorábban alapított román tannyelvű iskola felállítása is Fogarashoz kötődik. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony – I. Rákóczi György fejedelem felesége – alapította 1657-ben. A váruradalom a fejedelemség korában az erdélyi fejedelmek és fejedelemasszonyok birtoka lett. Így került az osztrák megbízásból Erdélyt (néhány hónapig) kormányzó Mihály vajda tulajdonába is, aki feleségének adományozta. 1661-ben a törökök foglalták el. I. Apafi Mihály uralkodása idején Fogaras vált az erdélyi fejedelemség fővárosává. Itt kötötték meg 1688-ban az osztrákokkal azt a híres fogarasi szerződést, amely alapján Apafi fejedelem halála után Erdély visszakerült a magyar koronához. A várban 1689-től császári őrség vert tanyát, 1715-től 1960-ig börtönként használták. 1892 és 1910 között Mikszáth Kálmán képviselte Fogarast a magyar parlamentben. Fogarason tanított 1908 és 1911 között Babits Mihály. Itt nyugszik Árva Bethlen Kata, a XVIII. század nagy erdélyi mecénása, akinek támogatásával a csernátoni Bod Péter nemcsak külföldön tanulhatott, de nagyszámú könyve is megjelenhetett. Az ő támogatásával építették Fogaras (1715–1740) mai református templomát.
Románosítás mindenáron
A kovásznai születésű írónő, Ignácz Rózsa gyermekként került Fogarasra. Az Ignácz család épp a hatalomváltás idején költözött a városba. Erre így emlékszik: "Mielőtt a románok bejöttek, még végiglátogatták a notabilitásokat, de a város előkelői már búcsúlátogatásként adják vissza a tisztelgő első vizitet". Jött a menekülés, megszüntették az állami magyar iskolát. Ennek helyébe Ignácz Rózsa édesapja, Ignácz László református lelkész a fogarasi magyarok anyagi áldozatvállalásával református gimnáziumot alapít. Azonban a magyarság lélekszáma a trianoni békediktátum utáni években rohamosan csökkent, így a református magyar gimnázium 1926-ban megszűnt. A hajdan magyar többségű városban a – huszonegyedik század első évtizedében – már az általános magyar iskola is bezárta kapuit!
A magyarság gyors fogyását a népszámlálások adatai tükrözik a legjobban. Amíg 1910-ben a magyarok (3359) és a szászok (1000) a népesség kétharmadát alkotják, és a románság alig egyharmad (2174), addig a 2002-es népszámlás már 1643 magyart és 332 szász nemzetiségűt vett nyilvántartásba, ami az összlakosság alig 4,5 százaléka.
Oltország fővárosában, Fogarason a hatalomváltás pillanatától beindult a románosítás. A húszas évek egyik nevezetes fogarasi élményét, amely nyíltan mutatja a helyi hatóságok románosításhoz kötődő gondolkodását, Ignácz Rózsa így meséli el: "A fogarasi nagypiacon beroskadt a föld. Barlang van a fogarasi nagypiac alatt. Barlang? Az is lehet, hogy temető." A hatóság azonnal kivonult. "Két napszámos ember csonka pléhvederrel meregette a sír tartalmát. Az archeológus ott állt a sír szélén, mellette a prefekt, a szigurancafőnök, a rendőrkapitány. Az archeológus azt az utasítást kapta a hivatali uraktól, hogy minden kétséget kizáróan állapítsa meg: ősrégi román temető volt e helyen, román temető, mit századok óta lezártak, s ami éppen ezért örökre eldönti a vitát, kié hát csakugyan Oltország fővárosa. Ki volt Fogarason a városalapító, az őslakó, kié, mely nemzeté a múlt." A sírgödörből azonban a hatóságok nagy csalódására egy XVI. századi magyar sírbolt maradványai kerültek elő. Semmi dák, semmi románságra utaló anyag. A csontok mellett aranyos, piros bársonymellény maradványa, görbe kard és több nyaklánc került a felszínre. A román prefektus és a román archeológus már beérte volna fogarasi szász őslakóval is, de az ásatás csak a magyarok ittlétét bizonyította. Természetesen, így sem volt eredménytelen, mert az ékszerek a prefektus házába kerültek, míg a csontok, a ruhadarabok a református temetőbe, Bethlen Kata ma is álló síremléke mögé. A három magyar egyház még működik, de már a fiatalok, ahogy Beder Tibor írta, az apadó fájdalom eredményeképp, egyre inkább "felekké" válnak, azaz vegyes házasság révén elrománosodnak. E város és e régió néhány, még magyarok által lakott települése megérdemelné, hogy bekerüljenek a szórványprogramba. Jó lenne, ha a két székely megye, Hargita és Kovászna kiterjesztené kapcsolatait Fogarasföld magyar településeire is.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)