Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2007. augusztus 1.
Anna-napkor – mint az előző években is – fiatalok több ezres tömege jött el a Szent Anna tóhoz. A „sokan vagyunk, együvé tartozunk” érzéséből fakadó energia összeroppantotta a diktatúra félelemből kovácsolt bilincseit. Ebben a hangulatban 1981. július 26-án, Szent Anna-napján csak maréknyi fiatal ült gondterhelten, félrehúzódva a fák árnyékába. A diktatúrában éltek, de magyarként magukban hordozták a szabadságvágyat. Órákon keresztül ültek, mígnem egyikük felpattant, s határozott mozdulattal kibontotta a nemzeti zászlót. Erre mindannyian talpra ugrottak, majd a kibontott zászlóval kezükben szó nélkül elindultak a tisztás legmagasabban fekvő pontja felé. Útjuk a tömegen keresztül vezetett, mely döbbenettel nyitott utat nekik. A kiszemelt helyszínre érve magasra emelték a magyar lobogót. A tömeg némán nézte a látványt. Ilyen élményben az összesereglettek közül még senkinek sem volt része. Előbb egy öblös férfihangon szólalt meg, majd több ezer torokból tört fel a kiáltás: „Ria, ria, Hungária!” A román diktatúrában egy milliméternyi piros-fehér-zöld szalag rejtegetése is elég volt ahhoz, hogy az embert félholtra verjék. A diktatúrát kárhoztató beszédeket néma döbbenettel fogadta a több ezres tömeg. Másnap hajnalban rohamrendőrök és szekuskülönítmények szállták meg az erdőt, a tó partját és a hegygerincet, átfésülve minden sátrat, zugot és rejtekhelyet, mindenkit igazoltattak, minden személyes adatot felírtak, fényképeztek és dokumentálódtak. Ezt követően elmentek, anélkül, hogy bárkit bántalmaztak volna. Túl nagy, elszánt és meglepően egységes volt a tömeg, ezért nem vállalták a nyílt konfrontációt. Az ünnep elteltével előbb-utóbb mindenki visszatért oda, ahonnan érkezett. Ekkor csaptak le. Munkahelyekről, iskolákból, egyetemekről, otthonukból vitték el egyenként az embereket, a megtorlás kegyetlen volt. Hetekig, olykor hónapokig tartó vizsgálati fogság, kihallgatások, verés, lelki terror következett. Volt, aki eltűnt, volt, akit elzártak vagy kényszermunkára vittek, és százával voltak olyan magyar egyetemisták, akiket örökre kizártak az ország valamennyi egyeteméről és főiskolájáról, vagy ha már végzett – mint ezt az emlékezést író Bedő Zoltánt –, nem engedték államvizsgázni. Volt, akinek idegrendszere vagy beteg szíve mondta fel a szolgálatot. Sokan megkeseredtek. Bedő Zoltán mellett csak a szülei tartottak ki a szó szoros értelmében a végsőkig, édesanyja belehalt a fiát ért bántalmazás tudatába, édesapja pedig, egyedül maradva szótlanul, még tizenkilenc évig hordozta keresztként fia meghurcoltatásának emlékét. Bedő Zoltán hiszi, hogy akkor helyesen cselekedtek, ugyanis több évtizednyi kényszerhallgatás után az erdélyi magyarság megmutatta, hogy még mindig képes fejét felemelve bátran szembenézni a mindenkori elnyomókkal és zsarnokokkal. /Bedő Zoltán: Anna-napi keresztjeink. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./
2007. augusztus 3.
Régi kezdeményezésünk valósult meg végre, hiszen még 2000-ben fogadta el a kormány azt a rendeletet, amely létrehozta a Kisebbségkutató Intézetet – nyilatkozta Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője azt követően, hogy augusztus 2-án tartott ülésén a kormány elfogadta az intézmény szervezését és működését szabályozó határozatot. A mindenkori kormány mellett eddig nem működött olyan multidiszciplináris kutatóintézet, amely – háttérintézményként – segítené a helyes és hatékony kisebbségpolitikák kidolgozását és alkalmazását. A Kisebbségkutató Intézetnek lesz egy a magyarok és egy a romák problémáit kutató külön tagozata. Az intézet székhelye Kolozsváron lesz, vezetésére az jelentkezhet, aki legalább öt éve foglalkozik kisebbségkutatással. Az elnök és alelnök munkáját öttagú konzultatív tudományos tanács segíti, amely legalább havonta ülésezik. Az intézet alkalmazottai felméréseket, kutatásokat végeznek majd, például a népesedési tendenciákról, az elvándorlásról, ugyanakkor nyelvi, történelmi és kulturális témájú rendezvényeket (konferenciákat, vitákat, tudományos ülésszakokat) is szerveznek. A kutatóintézet költségvetési kiadásait a kormányfőtitkárságon keresztül fedezik, de működési költségei fedezésére támogatásokat kaphat bel- és külföldi szervezetektől, továbbá kiadhat könyveket, tudományos dolgozatokat, tanácsadást nyújthat szakterületén. Feladatai közé tartozik, hogy állandó kapcsolatot tartson fenn a hasonló feladatokat ellátó hazai és külföldi hivatalokkal és civil szervezetekkel. /Kisebbségkutató intézet létesül Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./
2007. augusztus 6.
Kóka János, az SZDSZ elnöke augusztus 3-án Budapesten megbeszélést folytatott Eckstein-Kovács Péterrel, az RMDSZ szenátorával. A találkozón a politikusok az egyik legfontosabb célként a határon innen és túl élő magyarok „közös kulturális terének kitágítását” jelölték meg. Az SZDSZ-nek új liberális nemzetpolitikát kell képviselnie, amely az európai integráció értékeire, valamint az emberi jogok, a demokratikus intézmények, a kulturális hagyományok, és a kisebbségek jogainak következetes védelmére épül – fejtette ki Kóka János. Eckstein-Kovács Péter kitért arra, hogy a regionalizmus a kibővült EU egyik legfontosabb kérdése, ennek formálásában partnernek tekinti az SZDSZ-t és a román liberális pártot is. /Kóka–Eckstein találkozó. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2007. augusztus 6.
Németh Csaba Kovászna megyei szenátor a vele készült interjúban a kettős szuverenitásról szóló elméletéről fejtette ki véleményét. A kettős szuverenitás mint megoldás (két állam szuverenitása alatt álló területek létrehozása, mindenekelőtt konfliktusfelszámoló, konfliktusmegelőző szándékkal) kompromisszumos, demokratikus rendezés. Kompromisszumos, mert kölcsönös engedményekkel járó megegyezés eredménye. A szuverenitást csak az illető két állam gyakorolhatja, más állam/államok vagy nemzetközi szervezetek csak biztosítékokat adhatnak, garanciákat nyújthatnak vagy kaphatnak. Mindeddig nem sikerült rendezni többek között Észak-Írország, Ciprus, Gibraltár, Koszovó, Hegyi Karabah helyzetét. Új alapokra kell helyezni a tárgyalásokat. /Új megoldás konfliktuskezelésre: a területek kettős szuverenitása. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2007. augusztus 7.
Ünnepélyes keretek között nyitották meg augusztus 6-án Csíkszentimrén, a Büdösfürdőn az Európa Szabadegyetem – Ifjúsági Tábor elnevezésű egyhetes rendezvényt. Kencse Előd, Csíkszentimre polgármesterének köszöntőszavai után dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, majd Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke szólt a táborlakókhoz. Beszédében rámutatott, a Kárpát-medencei magyarság feladata, hogy a közös múltat jövővé formálja. Felszólalt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és a tábor egyik fővédnöke, aki az emlékév megszervezésének előzményeit osztotta meg a hallgatósággal. A büdösfürdői szabadegyetem része a Szent Imre Millenniumi Emlékévben meghirdetett rendezvénysorozatnak. Valamennyi Kárpát-medencei, a herceg nevét viselő település megünnepli a kerek évfordulót. A tábornyitó egyben az Együtt Határok Nélkül – Szent Imre millenniumi lovastúra egyik állomása is volt. Mintegy 20 hagyományőrző lovas, huszáregyenruhában felvonult a szabadegyetem színpada előtt, majd a papi áldás után folytatták útjukat. A túra szeptember elsején ér célba, ekkor érkeznek meg a lovasok Szentjobb (Bihar megye) településre. /Orbán Ferenc: Európa Szabadegyetem. A fiatalok védőszentjének szellemében. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 7./
2007. augusztus 8.
A Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) augusztus 7-i döntése értelmében a jövőben az egyházi tisztségviselők Szekuritátéval fenntartott kapcsolatait is megvizsgálják. Mircea Dinescu a CNSAS nevében közölte, kérni fogják a Román Hírszerző Szolgálattól /SRI/ és a Külső Hírszerző Szolgálattól /SIE/ egyes magas rangú ortodox egyházi tisztségviselők múltjának felülvizsgálását, elsősorban azokét, akik Teoctist halála után elfoglalhatják a pátriárka helyét, „ne megválasztásuk után derüljön ki, hogy szekus tábornokok voltak”. A lapok arról írtak, hogy a pátriárka tisztségére jelentkező főpapok közül többen is együttműködtek Ceausescu politikai rendőrségével. Az egyháziak átvilágítását korábban a 19 nem kormányzati szervet átfogó Román Polgári Fórum (FCR) is nyomatékosan kérte. A román ortodox egyház szóvivője, Constantin Stoica leszögezte: az általa képviselt intézmény már 1997-ben síkraszállt az egyháziak szekus dossziéinak megnyitása mellett, ezt 2001-ben a Szent Szinódus megerősítette, tavaly pedig hasonló értelemben nyilatkozott Teoctist pátriárka is. Eddig egyetlen ortodox főpapnak volt bátorsága önként megvallani szekus múltját: a Bánság metropolitája, Nicolae Corneanu tette meg ezt a lépést. Miután tavaly Traian Basescu államfő kezdeményezésére a Legfelsőbb Védelmi Tanács döntött a papság dossziéinak nyilvánosságra hozásáról, három további egyházvezető vallott színt, így kiderült, hogy Tomis érseke, Teodosie besúgói fogadalmat írt alá – hazafias meggondolásból -, akárcsak Gyulafehérvár érseke, Andrei Andreicut, Iustin Marchis, a bukaresti Stavropoleos templom papja pedig „három-négy, esetleg öt-hat” jelentést írt a cheiai kolostorba látogató külföldiekről. /Bogdán Tibor: Átvilágítják a pópákat is. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./
2007. augusztus 8.
A magyarlakta régiók közül a Bánságban a legnagyobb a hitelezési kedv, míg a Partiumban a legrosszabb a visszafizetési morál. A bankok hitelcsábításának leginkább a székely megyék állnak ellen, ugyanakkor Háromszéken és a szomszédos megyékben a legalacsonyabb a hátralékkal rendelkező késedelmes fizetések száma is. /Domján Levente: Adósságunk anatómiája. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./
2007. augusztus 8.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen július közepén, a közgazdászok államvizsgájával /91 hallgatóból 90 sikeresen államvizsgázott/ teljesült az akkreditáció egyik alapvető feltétele: az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező tanintézmény végzősei három éven át sikeresen államvizsgáztak egy akkreditált romániai egyetemen. Az 50 százalék plusz 1 helyett 99 százalékban teljesítették az akkreditáció ezen feltételét. Az akkreditációs kérelmet ősszel nyújtják be. Marosvásárhelyről két (informatika, illetve pedagógia), Csíkszeredából pedig négy szak akkreditációját (román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok, szociológia és a közgazdász szakot) készítették elő. A rövid hat év alatt nem lehetett docensnek kinevelni oly számú oktatót, akikkel minden szakot lehessen akkreditálni. Van egyetemi gyakornok, tanársegéd, van még adjunktus is, és van professzor. Az idős professzorok sok esetben betöltötték a nyugdíjkorhatárt, taníthatnak, de az akkreditációnál nem veszik figyelembe titulusukat. Nagyon sok fiatal oktató megvédte tézisét, megvan a doktori címük, és hamarosan teljesítik a docenssé történő előléptetés feltételeit is. Ehhez azonban legalább tíz év szükséges. Ezért van szükségük más romániai egyetemekről vagy Magyarországról, esetleg az Európai Unióból érkező, betanító egyetemi oktatókra. Eddig a román törvény negatívan diszkriminálta a külföldi egyetemi oktatók helyzetét. Azt mondta, csak ideiglenesen, egy évig foglalhatnak el állást a romániai oktatásban. Azonban január 1-től, amióta Románia EU-tag, ez a törvény már nem alkalmazható. Ezt elismerik Romániában, de új törvényt még nem dolgoztak ki. A két egyetem hosszú távon úgy tud együtt élni, ha komplementáris képzést vállal fel. Amit a Babes–Bolyai nem tud felvállalni, erősítse a Sapientia, és fordítva. Kevés kivételtől eltekintve ez így is van. A Babes-Bolyai kimondottan tudományegyetem, soha nem indít műszaki szakokat. /Oláh-Gál Elvira: Rajt előtt a Sapientia akkreditációja. = Csíki Hírlap (Csíkszereda), aug. 8./
2007. augusztus 9.
Ebédre hívott meg magyar újságírókat augusztus 7-én Traian Basescu államfő a volt Ceausescu-villába, Kovásznán. A találkozón Bodor János, a Háromszék sepsiszentgyörgyi napilap tudósítója, valamint Kocsis Cecília, a Székely Hírmondó kézdivásárhelyi hetilap főszerkesztője vett részt. Az elnök az ebéden elismerte: az I-VIII. osztályos magyar anyanyelvű diákoknak idegen nyelvként kellene oktatni a román nyelvet. Erre – mint hangoztatta – a háromszéki látogatása során magyar nemzetiségű emberekkel lezajlott beszélgetései során jött rá. A nyilvánosságot nem vállaló újságíró adatközlő elmondta, kicsikarták az elnöktől, hogy mondja ki: egyetlen kormánynak sem volt érdeke befektetéseket hozni Háromszékre – de Hargita megyébe sem –, mert a Székelyföldről kevés szavazatra számíthattak a mindenkori bukaresti politikusok. Basescu megismételte korábbi álláspontját a székelyföldi autonómia kapcsán: támogatja az ország összes vidéke részére egyaránt hasznos helyi autonómiát, decentralizációt, függetlenül attól, hogy Kovásznáról vagy Craiováról van szó. /Domokos Péter: Székelybarát” román elnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./
2007. augusztus 9.
Kelemen Hunor tagadta, hogy létezne az RMDSZ megbízásából készített közvélemény-kutatás, amelyre Tőkés László szerint Markó Béla hivatkozott a kettejük tíz nappal ezelőtti megbeszélésén. A tárgyalócsapatban Tőkés oldalán részt vevő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke pontosított. Markó úgy fogalmazott: „friss felmérési adataik vannak”, amelyek szerint Tőkés László függetlenként nem juthat be az Európai Parlamentbe, és Tőkés ellenében az RMDSZ is csak egy huszáros kampánnyal léphetné esetleg túl az ötszázalékos küszöböt. Markó ezekre az adatokra hivatkozva javasolta a két tábor megegyezését. Toró hozzátette, a Tőkés László által idézett százalékok egy korábbi felmérésből származnak. Toró T. Tibor EMNT-alelnök elmondta az RMDSZ-szel folytatandó megbeszélésen szorgalmazni fogják, ha van ilyen felmérés, azt tegyék ki az asztalra az RMDSZ-es tárgyalópartnerek. /Gazda Árpád: Hol volt, hol nem volt felmérés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 9./
2007. augusztus 9.
Augusztus 9-én kezdődik az Artera Alapítvány legnagyobb rendezvénysorozata, a VI. Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok, ennek keretében pedig augusztus 10-én nyílik Ipó Emma virágkiállítása és az olaszteleki Kósa Bálint fametszeteiből építkező kiállítás. /B. B. H. : Az Ünnepi Játékok első napja. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 9./
2007. augusztus 10.
A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete üdvözli Traian Basescu kijelentését, miszerint a románt idegen nyelvként kellene oktatni a magyar diákoknak. Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPSZ elnöke elmondta: „a nem hivatalos látogatáson Kovászna megyében tartózkodó Traian Basescu belépett a valóság birodalmába, és meggyőződött arról, amit az MPSZ már évek óta hangoztat, hogy rendszerváltozásra van szükség a román nyelv magyaroknak való oktatásában. ” A sepsiszéki MPSZ elnöke emlékeztetett: az MPSZ feljelentést tett a román nyelv oktatásának ügyében a Diszkriminációellenes Tanácsánál, ám egyelőre nem kaptak választ. /Az MPSZ üdvözli az elnök kijelentését. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 10./
2007. augusztus 10.
Ion Iliescu személyes utasítására történt az Egyetem téri tüntetők elleni megtorlás. A tábornokok és Miron Cozma is egyöntetűen vallják: a megtorlás, illetve az azt követő bányászjárás is Iliescu utasítására történt, a volt államfőről elhárult a felelősségre vonás közvetlen veszélye. A foltos politikusokat védő Alkotmánybíróság hasonlóan járt el Nastase ügyében is: nem a korrupcióellenes eljárás létjogosultságának megkérdőjelezésével, hanem formai kifogásokkal mentette meg őt. A lakosság elhatárolódott a kompromittált személyiségektől, a politikum nagy része azonban nem hajlandó erre. /Kibúvók. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./
2007. augusztus 10.
Nemzetstratégiai kérdésekről és a határon túli felsőoktatásról szóltak az előadások augusztus 9-én Nagyváradon, a Kárpát-medencei Nyári Egyetem ötödik napján. Zilahi László, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának igazgató-helyettese előadásában kifejtette: Magyarország az állami feladatokat nem kívánja átvállalni, az anyanyelven való oktatási lehetőségeket azonban támogatja. A Magyarország által oktatási-nevelési támogatásként szétosztott 6 milliárd forint a határon túli magyaroknak szánt összes anyagi juttatás felét képezi. Zilahi szerint azonban egyelőre nem tudni, mennyire hatékony ez a fajta anyagi támogatás. Sok visszaélésről s kaptak hírt. „Egy új egyetem indítása nemcsak pénz kérdése, hanem szakmai kérdés is – vélekedett Zilahi. – Ezért a szakképzett tanárok és diákok hiányával küszködő Erdélyben kétszeresen meg kell fontolni egy állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását”. Szerinte a magyarul érettségizők száma nagyrészt azonos a már meglévő magyar egyetemi helyekével. „A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet minőségi egyetemmé kell fejleszteni. Igen komoly kérdésekkel szembesültünk a most induló akkreditációs eljárás során. Kérdéses, hogy az egyetem meg tud-e felelni a szigorú feltételeknek az infrastruktúra, a diákok létszáma és a megfelelő tudományos fokozattal rendelkező tanárok létszámának tekintetében” – tette hozzá Zilahi. Az előadás után felszólaló Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke cáfolta az elhangzottakat. Elmondása szerint Romániában jelenleg kétszer annyi magyar ajkú diák tanul román felsőoktatási intézményekben, mint magyar egyetemeken. A népességi mutatókat figyelembe véve elmondható, hogy a romániai magyarság 6,6 százalékos népességi arányához viszonyítva, a fiatalok mindössze 4,4 százaléka tanul tovább. Hantz kifejtette, az elmúlt 15 év történései is bizonyítják, hogy önálló magyar felsőoktatási struktúra nélkül sohasem oldódik meg az oktatói hiány. Hantz pontosította, hogy nem új egyetemet akarnak alapítani, hanem a már meglévő marosvásárhelyi és kolozsvári egyetemekből szeretnék visszaállítani a Bolyai Egyetemet. Ha ez megtörténik, annak akkreditálása már csupán politikai kérdés. A felvidéki hallgatók azt kérték, a magyar állam a jövőben vállalja fel a többség nyelvén tanuló magyar ajkú értelmiségiek segítését, valamint a doktorandusi képzés kiemelt támogatását is. /Gergely Gizella: „Egyetemes” ütközet a nyári egyetemen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./
2007. augusztus 10.
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenességéről ismert elnöke augusztus 9-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: pártja olyan törvény előkészítésén dolgozik, amelynek alapján a trianoni békeszerződés és a Benes-dekrétumok hatályának megkérdőjelezőit büntetőjogilag felelősségre lehet majd vonni és bírói ítélettel börtönbe zárni. „Hadd tudják meg, hogy annak, aki a II. világháború utáni európai rendezést kétségbe vonja, börtönben a helye. Ott aztán majd töprenghet mindezekről” – jelentette ki a Robert Fico vezette koalíciós kormányhoz tartozó SNS vezetője, arra reagálva, hogy az ellenzéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) a héten jelezte: a szlovákiai magyarok jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumok kárvallottjainak jelképes jóvátételét szeptemberben törvénytervezet előterjesztésével kívánja szorgalmazni. „A Magyar Köztársaság a szlovákok sérelmeit akkor sem tudná orvosolni, ha még további két évezredig fennállna” – jelentette ki Slota, aki a héten immár másodszor beszélt arról, hogy ha a magyarok bármit is követelni merészelnek, akkor pártja is benyújtja a számlát, kártérítést fog követelni azokért az 1938 és 1945 közötti sérelmekért, amelyeket a Horthy-hadsereg katonái követtek el „Szlovákia megszállása idején, szlovákok ezreit mészárolták le, családokat irtottak ki, az öregasszonyokat pedig magyar szomszédjaik aggatták lámpavasakra” – idézte Slotát a SITA hírügynökség. Slota jelezte, hogy pártja ismét a „köztársaság védelméről szóló törvény” előkészítésén dolgozik. Az SNS a kilencvenes években – akkor is kormányzati pozícióban – sorozatosan kísérletezett ugyanezzel a nyíltan magyarellenes tervezettel, amelyről annakidején még a szlovák lapok is azt írták, hogy ilyen kódexnek még az inkvizíció korában sem lett volna esélye. Slota helyettese, Anna Malíková Belousovová szerint Csáky Pál, az MKP elnöke azért állt elő a kárpótlást célzó tervezettel, mert csökken az MKP támogatottsága, és „a Trianonba belenyugodni képtelen magyarországi politikai elit nyomása alatt áll, de mert azok a revízió kérdését nem vethetik fel, ezért az MKP-val végeztetik el a munkát. ” Belousovová erkölcstelennek nevezte, hogy Csáky Pál, az MKP elnöke a holokauszt áldozataihoz hasonlította a Benes-dekrétumok kárvallottjait, s ily módon megsértette a vészkorszak áldozatait. /Slota börtönbe vetné Trianon megkérdőjelezőit. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./
2007. augusztus 10.
Lakatos Róbert filmrendező a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, fotóművészet és média szakának tanára, Csendország, Ördögtérgye, Moszny és Bahrtalo című filmjei több magyar és nemzetközi díjat nyertek. Olyan rendezőként szokták említeni, aki szünet nélkül tervez, alkot. Lakatos Róbert elmondta, hogy a Sapientia filmes szakán való tanítás sok energiát vesz el. Emellett az Argo Audiovizuális Egyesület művészeti vezetőjének feladatkörét is ellátja. Az Argo feladata olyan kisfilmek gyártása, amelyek – főként anyagi okok miatt – nem férnek bele az egyetemi keretekbe. Fő feladatként egy olyan produkciós műhely létrejöttét tekintik, amely a tehetséges alkotók rendelkezésére állna filmjeik elkészítésében, a gyártás lebonyolításában. Ilyen jellegű produkciós iroda nincs Erdélyben. Erdélyi magyar filmes alkotókról, szakemberekről lehet beszélni, de tulajdonképpeni szakmáról egyelőre nem, állapította meg. Hiányoznak a jó világosítók, a hangtechnikusok, a gyártásvezetők, a producerek. Hiányzik maga a rendszer. Örvendetes, hogy a magyarországi Szülőföld Alap támogatni kezdte az erdélyi magyar filmet. /Burus János Botond: Beszélgetés Lakatos Róbert filmrendezővel. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./
2007. augusztus 11.
Bogdan Olteanu, a képviselőház liberális elnöke kijelentette: Traian Basescu javaslata a román nyelv idegen nyelvként történő oktatásáról a magyar diákok számára ostobaság, hiszen 2003-tól ezt törvény szabályozza. A bírálatokra reagálva Traian Basescu Csíkszeredában leszögezte: románellenes az, aki nem érti meg a román nyelv idegen nyelvként történő oktatásának előnyeit. /A házelnök is kommentál. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 11./
2007. augusztus 11.
A papválasztás megszervezése miatt megszűnik a csíksomlyói egyházközség egyháztanácsának mandátuma – jelentette ki a Potyó Ferenc pápai káplán, a gyulafehérvári Érseki Hivatal helynöke. Előzőleg az egyháztanács augusztus 8-ára hívta össze azt a közgyűlést, amelyen a hívek titkos szavazás révén dönthettek, kit is szeretnének plébánosnak. Az egyetlen jelölt Gergely István volt, aki, Péter Tivadar egyháztanácsi vezető szerint szóban elfogadta jelölését. „A szerda esti eseménynek az lesz a következménye, hogy az egyháztanács feloszlatásra kerül. Történik ez azért, mert teljesen visszaéltek azzal a jogkörrel, amire kinevezést kaptak a főpásztortól. Amikor elfoglalták tisztségüket, templomi eskü alatt fogadták meg, hogy a szabályzatban foglaltakat, az egyház ügyét védelmezik, és a főpásztortól kapott mandátum szerint fognak eljárni. Ezzel teljesen ellentétbe kerültek, nem beszélve arról, hogy a szabályzat szerint az egyháztanács elnöke a plébános, az egyháztanács pedig nem gyűlhet össze a plébános összehívása és elnöklete nélkül” – részletezte Potyó Ferenc érseki helynök. Az érseki helynök szerint ez tulajdonképpen az érsek elleni kampány. „Csíksomlyó a katolikusságnak a központja, ahol soha nem volt gond a lelkipásztori ellátással, soha nem szenvedett csorbát a hitélet. Azért is nagyon fura és groteszk ez a hisztériába menő nagy aggódás, mert ott van több mint 80 szórványplébániánk, ahol elszórva, nehéz körülmények között élnek magyarok, katolikusok, ahová valóban kemény, határozott és öntudatos papokat kell állítani. Azokért érdekes, hogy senki nem aggódik a magyarság ügyét szívén viselők közül”, fejtette ki az egyházi elöljáró. Potyó Ferenc elismerte, fegyelmi okok is társulnak Gergely István áthelyezéséhez, ám erről bővebben nem kívánt nyilatkozni. /Rédai Botond: Csíksomlyó – Feloszlatják az egyháztanácsot. = Csíki Hírlap (Csíkszereda), aug. 11./
2007. augusztus 11.
Anyanyelvápoló, hagyományőrző és közösségfejlesztő szórványtábor zajlik a héten a kalotaszegi Mákófalván, amelyre Maros, Beszterce-Naszód, Kolozs és Szilágy megye településeiről érkeztek 14 évüket betöltött fiatalok. Kirándulásokon, különböző előadásokon, csoport-beszélgetéseken, közösségi játékokon vehettek részt. A mákófalvi egyház által idén szervezett szórványtábor már a nyolcadik, de célja még mindig ugyanaz: szórványközösségből érkező fiatalok anyanyelvükben való megerősítése. /Dézsi Ildikó: Mákófalva. Szórványtábor nyolcadszor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./
2007. augusztus 13.
Új nemzetpolitikát szeretne képviselni az SZDSZ, amely az európai integráció értékeire, valamint az emberi jogok, a demokratikus intézmények, a kulturális hagyományok és a kisebbségek jogainak következetes védelmére épül, mondta Kóka János pártelnök Eckstein Kovács Péternek, amikor Budapesten találkozott a Szabadelvű Kör vezetőjével. A nemzetpolitikával kapcsolatban az SZDSZ azt fogalmazta meg, hogy az nem épülhet a 20. század sérelmeire, mert „ha sérelmeken, kudarcokon alapul, és nem a kibontakozás lehetőségét keresi, hanem a konfliktuspontokat, akkor az tartós kilátástalanság-érzéshez vezet. A magyarországi konzervatívok a sérelmekre és kudarcélményekre rájátszva tartották karban ezeket a vitákat. Úgy gondolom, nekünk ki kell lépnünk ebből a viszonyrendszerből, pragmatikusan, a fejlődést szolgáló programokat megfogalmazva kell megteremtenünk a határon túli politika vízióját”, mondta Kóka. Ebben a kontextusban jelölte ki Budapesten a két liberális politikus a „közös kulturális tér kitágítását”. Markánsan ellenezte az SZDSZ a kettős állampolgárság bevezetését, mivel „a nemzet egyesítése nem teátrális gesztusok által kell történjen, hanem az Európai Unión belül”. Az SZDSZ a két ország, a határon túli magyarság integrációjában véli megvalósulni a nemzet egységét, és az európai normarendszerre, valamint a gazdasági fejlődésre, együttműködésre, a kultúrára alapozza a nemzetpolitikát. Ide sorolja továbbá a szomszédság-politikát. „Magyarország jó együttműködése azokkal a szomszédos országokkal, ahol magyar kisebbségek élnek, szintén megoldást jelent a kisebbségi jogok, az identitás megőrzésére” – áll az SZDSZ egyik, a külpolitikára vonatkozó dokumentumában. A kormány nemzetpolitikáját, az új támogatási rendszer bevezetését alapjaiban a liberális Törzsök Erika szociológus, a Miniszterelnöki Hivatal Külkapcsolatokért és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkárságának főigazgatója dolgozta ki. A liberálisok szerint a kisebbségben élő közösségek csak az adott állam többségi nemzetével együttműködve érhetik el kitűzött céljaikat. /Simon Judit: Liberális nemzetpolitika Kóka módra. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./
2007. augusztus 13.
Nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékeznek kultúrájuk közös bölcsőjére a Bukovinából elszármazott székely népcsoportok a hétvégén a magyarországi Bonyhádon; a Tolna megyei településen tizedik alkalommal rendezik meg a találkozót. A mádéfalvi veszedelem után Bukovinában élt népcsoportok minden évben összegyűlnek, hogy megrendezzék a bukovinai találkozásokat, azaz egy nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékezzenek kultúrájuk közös bölcsőjére – mondta el az esemény kapcsán a rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége titkára, Bíró Sándorné. Évről évre hagyomány, hogy júniusban Lengyelországban, júliusban Romániában, augusztusban Magyarországon, októberben pedig Ukrajnában találkoznak a 37 tagegyesület hagyományőrző csoportjai. Amint azt a székely szövetség titkára elmondta, a rendezvény célja példát mutatni a népek barátságára a bukovinai békés együttélésre emlékezve. A közös sorsú szászok, zsidók, lengyelek, szlovákok, ukránok, románok és székelyek tisztelni tudták egymás kultúráját, s ezt teszik ma is ezeken a találkozókon – hangsúlyozta Bíró Sándorné. Augusztus 11-én Bonyhád környéki székelyek lakta településeken, Kakasdon, Zombán, Kismányokon, Csátalján látták vendégül a külföldi csoportokat. Augusztus 12-én, vasárnap színpompás felvonulással, menettánccal és gálaműsorral zárult a fesztivál, amelyen 25 művészeti csoport mutatta be műsorát a magyarországi székelység központjának számító Bonyhádon. /Bukovinai találkozások Bonyhádon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./
2007. augusztus 14.
Nem kell fizetniük azoknak a diákoknak, akik megbuktak június-júliusban az érettségin, és másodszorra futnak neki a vizsgáknak, jelezte Kálmán Ungvári Zsófia Hargita megyei tanfelügyelőnő. Azok számára fizetőköteles a vizsga, akik már harmadszorra próbálkoznak. /Oborocea Mónika: Ingyenes a második próba. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./
2007. augusztus 15.
A székelyföldi lakosokat nem az autonómia, hanem az életszínvonal, a román nyelv elsajátításának nehézségei és a rossz állapotban lévő infrastruktúra foglalkoztatja leginkább – jelentette ki Traian Basescu államfő sajtónyilatkozatában. Az autonómia tekintetében leszögezte: az ország minden megyéjének egyforma széleskörű autonómiát kell biztosítani. Szerinte Romániában Hargita és Kovászna megye rendelkezik a legkiválóbb idegenforgalmi lehetőségekkel, példaként említve a számos ásványvízforrást, amelyeket azonban nem használnak fel kellőképpen. Hasonlóképpen vélekedett a székelyföldi erdőkből kitermelt fáról, az erdei gyümölcsökről és az állattenyésztésből származó termékekről, amelyek mind nyersanyagok, feldolgozatlanul hagyják el a két megyét. Basescu egyrészt a romániai az úthálózattal, másrészt pedig politikai okokkal magyarázta a két megye gazdasági fejletlenségét. Ez utóbbi esetben a demagóg nacionalista, szélsőséges román és magyar politikusokat tette felelőssé amiatt, hogy a régióról olyan látszat alakult ki a köztudatban, mintha ott bármikor kirobbanhatna egy etnikai konfliktus. Ismét szorgalmazta, hogy idegen nyelvként tanítsák a románt a magyar gyerekeknek. Basescu élesen bírálta az RMDSZ-t, amelynek – mint fogalmazott – „feudális” a magatartása a helyi közigazgatásban. Konkrétan a Szász Jenő által igazgatott Székelyudvarhely példáját említette, amelyet a kormány Basescu szerint kevesebb pénzzel támogatott az RMDSZ kérésére. Basescu szerint Borbély László fejlesztési miniszter azt kérte, hogy ne kapjon fűtéstámogatást a város. Borbély határozottan cáfolta ezt a vádat, és elmondta, hogy éppen az ellenkezője igaz. Markó Béla, az RMDSZ elnöke helyesli, hogy Basescu ellátogatott Hargita és Kovászna megyébe. Nem ért egyet azzal, hogy a székelyeknek nincs szükségük sajátos autonómiára és az RMDSZ-re. Nem fogadta el azt a vádat, miszerint a nem RMDSZ-es polgármesterek által vezetett települések kevesebb pénzt kaptak. /B. T. : Basescu: Székelyföldet az életszínvonal foglalkoztatja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./ Basescu cáfolta, hogy szándékában állna támogatni a Magyar Polgári Szövetség pártként való bejegyzését. „Az elnök nyilatkozatának politikai célja az, hogy bebizonyítsa a székelyeknek, nincs szükségük autonómiára, s nincs szükségük az RMDSZ-re sem, hiszen a román állam megoldja gondjaikat” – értékelte Basescu beszédét Markó Béla. Szerinte az államfő nem csupán megosztja a magyarságot, hanem megpróbálja a székelyekkel elhitetni, hogy nincs szükségük autonómiára. /Lokodi Imre, Szűcs László: Basescu: nem téma az autonómia. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./
2007. augusztus 15.
A szűkösebb anyagi forrásokkal rendelkező egyetemisták számára minden nyáron kálváriát jelent a lakáskeresés. A lakbérek évente emelkednek, Kolozsváron a legdrágábbak az albérletek. A diákoknak a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Palota és Kunyhó című közvetítő programjával próbál segíteni. A szervezet népszerű, ingyenes szolgáltatásának célja kapcsolatot teremteni a lakást, szobát vagy lakótársat kereső, nem kolozsvári magyar egyetemisták és az ugyanezt kínáló személyek között. Hasonló szállásközvetítő szolgáltatást nyújt a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) is. A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségének tervei szerint jövő őszre elkészül az első, Marosvásárhely melletti, koronkai bentlakás. /Albérlet a világhálón. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./
2007. augusztus 16.
Markó Béla sajtótájékoztatóján szóvá tette: ha Basescu a két megyében élő magyarok és románok konfliktusmentes kapcsolatairól beszél, el kellene ismernie az RMDSZ szerepét ebben. „Basescu ügyes politikus, megsúgták neki: a román oktatás fájó kérdés, s ő felmérte, anélkül vetheti fel, hogy román oldalról túlságosan nagy ellenkezést tapasztalna. Világos az üzenete a székelyeknek: nincs szükségetek az RMDSZ-re, magyar politikusokra. Hanem itt vagyok én, nyolc nap alatt jöttem, láttam, győztem, meg fogom oldani a problémáitokat” – mondta Markó. A téma kapcsán terjedelmes sajtóközleményt juttatott el az ÚMSZ-hez Kelemen Hunor ügyvezető elnök, aki az államfő érdeklődését üdvözlendőnek, egyes következtetéseit viszont sarkítottnak nevezi, s szembefordulást érzékel az államfő pártatlanságának alkotmányos követelményével. „Egyetlen pontban kell visszautasítanunk Basescu elnök keddi felvetését, ez pedig az autonómia tagadása” – reagált Tőkés László püspök, EMNT-elnök nagyváradi sajtótájékoztatóján az elnöki összegzésre. „Érthetetlen Markó Béla elnök úr ellenséges nyilatkozata, ahelyett, hogy az RMDSZ üdvözölné, hogy a román elnök végre beismeri, a magyar anyanyelvű diákoknak idegen nyelvként kellene a románt tanulniuk, ellenségesen viszonyul az elhangzottakhoz” – mondta a püspök. /Both Abigél, Szűcs László: Az RMDSZ támogatást vár. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
2007. augusztus 16.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) támogatásával vádolta meg a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke, aki szerint a titkosszolgálat Traian Basescu államfő tudomásával és beleegyezésével segít a Szász Jenő által vezetett szervezetnek. Voiculescu szerint a SRI Hargita és a Kovászna megyei kirendeltségei azért támogatják az MPSZ-t, hogy tönkretegyék az RMDSZ-t. A PC elnöke közölte, hogy szeptemberben törvénytervezetet nyújtnak be a parlamentben, amely a Hargita és Kovászna megyei diákokat arra kötelezi majd, hogy megtanuljanak románul. Voiculescu éles támadást intézett Basescu ellen. /A titkosszolgálat segíti az MPSZ-t? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2007. augusztus 16.
Traian Basescu államfő látogatása után négy nappal, augusztus 16-án kerül Háromszék kökösi bejáratánál Székelyföld– Tinutul Secuiesc–Szeklerland feliratú plakát az előzőleg felállított nagyméretű reklámpannóra. A plakáton székely népviseletbe öltözött fiatalok strázsálta székely kapu alatt olvasható a régió háromnyelvű elnevezése. A pannót a Kovászna megyei önkormányzat állította föl, és rendelkezik a szükséges engedélyekkel. Ennek ellenére a belügyminiszter kijelentette, megvizsgálják a pannó felállításának körülményeit. Demeter János megyei tanácselnök a román többségű Bodza-vidéken is tervez felállítani hasonló, de más feliratozású plakátokat. /Domokos Péter: Székely kapu a megyehatáron. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
2007. augusztus 16.
Mégis készült az elmúlt hetekben olyan erdélyi magyar közvélemény-kutatás, mely az RMDSZ és vezető politikusai megítélésére, az európai parlamenti választások lehetséges magyar–magyar versenyére, és az erdélyi magyarság politikai opcióira vonatkozik. A Krónika napilap birtokába jutott a felmérés kérdőívének, és a kérdezőbiztosokkal kötött szerződésnek. Több kérdezőbiztos is elmondta, a felkészítőt az RMDSZ alkalmazásában levő szociológus, Kiss Tamás végezte, neki kellett leadni a begyűjtött adatokat is. A felmérés tényét Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke korábban a városi legendák közé sorolta. Az ügyvezető elnök az után is tagadta a felmérés létét, hogy a lap szembesítette a bizonyítékokkal. Azt állította, Kiss Tamás szabadidejében foglalkozhatott a felméréssel, ő pedig ügyvezető elnökként nem tarthatja számon az ügyvezető elnökség alkalmazottjainak a szabadidejükben végzett tevékenységeit. Az ellenzék képviselőivel folytatott marosvásárhelyi tárgyalási fordulón Kelemen Hunor azt mondta tárgyalópartnereinek, nem létezik RMDSZ-es közvélemény-kutatás. A Krónikának egy kérdezőbiztos elmondta, július 6-án a kolozsvári Tanítók Házába hívták össze azt az ötven–hatvan kérdezőbiztost, akik adatgyűjtési munkát vállaltak. A szakmai felkészítőt Kiss Tamás, az RMDSZ szociológusa tartotta. A kérdezőbiztosok megkapták az ívenkénti 10 lejes munkadíjat, emellett az utazási költségeiket is megtérítették. A Krónika becslései szerint a felmérés költségei 50 ezer lejt tesznek ki. A kérdések között szerepel a Tőkés László függetlenként, vagy az RMDSZ jelöltjeként való választási részvételének megítélése, de az is, hogy miként szavaznának a megkérdezettek, ha Tőkés László nem indulhatna a választásokon. Egész sor kérdés foglalkozott az RMDSZ tevékenységével. Kiss Tamás sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a közvélemény-kutatással kapcsolatos információinkat. „Nem válaszolhatok a kérdésekre” – jelentette ki a szociológus. Sólyom Zsuzsa kutatásvezető szociológus elutasította, hogy válaszoljon a lap kérdéseire. /Gazda Árpád: A letagadott felmérés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./ Belső használatra készíttettünk felmérést, ennek eredményeit nem kívánjuk a sajtó útján nyilvánosságra hozni, mondta volna egy demokratikus elkötelezettségű, rutinos politikus, ha azzal szembesül, hogy egy titkosnak szánt közvélemény-kutatás adatait kéri tőle a sajtó. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor azonban nem ezt a megoldást választotta. Rosszul döntött. Nem mérte fel, hogy a tagadása felveti: vajon mi lehet abban a felmérésben, ha így próbálják rejtegetni? Ha az RMDSZ nem tud felülemelkedni a kinyilatkoztatások szintjén, akkor igenis, feudális viszonyok közé szorítja a közösséget. /Gazda Árpád: A feudum. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./
2007. augusztus 16.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) folytatja a harcot az önálló magyar karok létrehozásáért a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pedig közeli céljai között legfontosabbnak tartja a meglévő szakok akkreditációját. Ezt a BKB két alelnöke, Hantz Péter és Kovács Lehel, illetve a Sapientia rektor-helyettese, Szép Sándor hangsúlyozta a gyergyószentmiklósi EMI-táborban Az önálló állami magyar egyetem létrehozásának esélyei és gáncsai 2007-ben témájú kerekasztal-beszélgetésen. Kovács Lehel vázolta azt az utat, amelyet a BKB 2005 szeptemberétől bejárt a magyar karok létrehozása és a magyar feliratok elhelyezése ügyében. A román hírszerzés szerint egy lehetséges magyar állami egyetem nemzetbiztonsági kockázati tényező lenne – kezdte a gáncsoskodások felsorolását Hantz Péter. Szerinte a román hatalom nem kívánja, hogy egy erős, felelős magyar értelmiségi réteg alakuljon ki, attól is tartanak, hogy ezáltal a magyar közösség anyagi javakhoz jut, és netán növekszik komfortérzete – szögezte le Hantz Péter. A BKB alelnöke ismertette azt a folyamatot, ahogyan szervezete munkáját az egyetem vezetősége hitelteleníti külföldön, és valótlanul azt hirdeti, hogy a BBTE-n a multikulturalitás minden feltételét teljesítik. Még a magyar tanárok között is van olyan, aki azt kérdezi, mennyivel lesz több a fizetése, ha megalakulnak a magyar karok. Közel tizenháromezer hallgató tanul magyarul hazai egyetemeken, ami abszolút számban soknak tűnhet, de a magyar lakossághoz, illetve a magyar hallgatók arányához képest nagyon alacsony. Hantz Péter szerint az ideális magyar egyetemi hálózat akkor jöhetne létre, ha jogegyenlőség lenne, a BBTE (hétezer magyarul tanuló hallgatója van), a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (1200), a színi egyetem (148), a nagyváradi Partiumi Keresztyén Egyetem (1050), a Sapientia (2400), a kolozsvári protestáns teológia (140), a gyulafehérvári római katolikus teológia (83), a román egyetemek magyar csoportjai (néhány száz hallgatóval) és a hiányzó szakok (többek között mezőgazdasági, állatorvosi, műszaki képzés) együtt alkotnák a magyar felsőoktatási rendszert. /Fekete Réka: Nincs magyar felsőoktatási politika Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./
2007. augusztus 16.
Erdélyi Magyar Tudományegyetem, más néven Sapientia, Csíkszeredai Campus. Tévhitek keringenek, melyek nem túl jó színben tüntetik fel az egyetemet. Az oktatók is hisznek a gonosz pletykáknak, és nem ajánlják az itteni továbbtanulás lehetőségét. Arra hivatkoznak, hogy a szakokat nem akkreditálták! Ez téves, egyes szakokat már akkreditáltak. Az egyetem épülete Csíkszereda központjában található. Az előadótermek, étkezde, irodák, a bentlakás és a tanári lakások egyazon épületben, a hatszintes volt szállodában vannak. Az egyetem korszerűen felszerelt. Hét szakon oktatnak: kommunikáció és PR, szociológia, környezetmérnöki, élelmiszer-mérnöki, könyvelés, közgazdaságtan, román–angol. Minden szakon léteznek tandíjmentes helyek, és természetesen tandíjasak is. Háromféle ösztöndíjra lehet pályázni: szociális, tanulmányi és érdemösztöndíj. A diákélet színes az egyetemen. Több öntevékeny kör is működik, így például: Hallgatói Önkormányzat, Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség, Csíkszeredai Rákóczi Szövetség, Egyetemi Zöld Kör, EMTE Rádió, Színi Társulat, Csillagász Szakkör, különböző sportkörök stb. /Végh Tímea Hajnalka: Sapientia! Mit tudnak önök róla? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./