Verestóy Attila szenátor, a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/ felügyelő bizottság alelnöke kifejtette, egy ilyen általános utasítás, amilyent az államfő adott ki a politikusdossziék titkosságának a feloldására, nem működik. Az adatoknak azt a részét, amely nem tartalmaz a szolgálatok további működését érintő információt, nyilvánosságra lehet hozni. Ezek nem érinthetik a személyek magánéletét. Mind a megfigyelteknek, mind a megfigyelőknek joguk van a magánélet intimitásához. Verestóy hozzátette, sok esetben ezután is védelmet fog kapni például az az adatállomány, amelyikben ma is aktív diplomatákra vonatkozó adatok vannak. Verestóy szerint a nagyobb ügyek már régen kiderültek. Tudtával nincsen csontváz a szekrényben. Olyan dolgok derülhetnek ki, amelyek valamilyen szinten eddig is ismertek voltak. Az újságíró felvetette, 2000-ben az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei között is volt egy, akiről nemzetbiztonsági okokból nem lehetett adatokat közölni. Verestóy szerint nem egy olyan eset van, amikor RMDSZ-es politikus dossziéja a szolgálat titkos állományában van. Ezek igen nagy része megfigyelt személyek dossziéja. Erről többet nem mondhat, mert titoktartási kötelezettsége van. A szenátor nem számít arra, hogy az RMDSZ valamely vezető politikusának nyilvánosságra kerül most a neve. /Gazda Árpád: Nem lesz teljes a titokoldás. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./

Murádin László terjedelmes, adatgazdag tanulmányában a tanulók pályaorientációt vizsgálva megállapította, hogy informatizálódó korunknak megfelelően vezető helyet foglal el az informatika, a kommunikáció, a média, az automatika, a marketing vagy a menedzsment. Sajnálatosan visszaszorulóban van a pedagógusi pálya. Ki kell mondani, következtetett a szakember: az iskola szerkezete elavult. Ma is a Comenius (1592-1670) által elgondolt/megteremtett, több mint 400 éves iskolaszerkezet szerint folyik az oktatás. Ez egész Romániára érvényes, hiszen a magyar oktatási rendszer a román országos előírások alapján áll. A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek a kormány által jóváhagyott alapképzési szakoknak alig egyharmadát említik. Ennek egyik oka bizonyára az, hogy a tanulók szakmai orientációja hiányos. A megkérdezettek magyar érettségizettek 73,54 százaléka anyanyelvén szeretné folytatni tanulmányait a felsőoktatásban is. Erre jelentős részüknek lesz is lehetősége. /Murádin László: Maturandusok dilemmái – 2006. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

Kolozsváron kőművesek, szobafestők dolgoznak az úgynevezett Gyermekházban. Magyar neve nincs. Az 1989. évi fordulat óta ez a neve. Azelőtt évtizedekig a pártállam egyik agymosodája, az ún. Pionírház tevékenykedett itt. Az ötvenes évek közepéig a Szekuritaté városi központja volt. 1948-ban, a kommunista hatalom átvétel után az állambiztonság kiépítését Kolozsváron a szomszédos házak elkobzásával, a lakók kiköltöztetésével kezdték. Következtek az megfelelő átalakítások: az alagsorban cellákat építettek, a földszinten és az emeleten berendezték a kihallgató irodákat. A kerítés vasrácsait magas téglafallal helyettesítették. Az embereket többnyire éjszaka hozták ide. Az illetőt kitessékelték a kocsiból, és rászóltak: arccal a falnak. Kétféle cella volt. A kisebb kb. két méter hosszú, egy méter széles, egy priccses, a nagyobbik emeletes ágyas volt. A sarokban kis asztalkát is építettek betonból, melyen az ágy szélén ülők elfogyaszthatták napi kosztjukat. Amikor sok embert hoztak be, egy ágyban hárman is aludtak. Az ajtó fölött éjjel is égő villanykörte volt. Reggel félliternyi gyümölcsízzel édesített, víznél valamivel sűrűbb, félliternyi híg puliszkát vagy cikóriából főzött feketekávéval szeletnyi kenyeret és kis kockányi vegyesízt, délben kb. fél liter paszulyfőzeléket „szolgáltak fel”. Este ugyanazt, mint reggel. Akit kihallgatásra vittek, annak sötét szemüveget kellett felvenni, abban nem látott, az őr vezette. „Mi mindent tudunk, úgyhogy mondd el szépen, hogy is volt”, hangzott el bevezetőként. Néhány évvel ezelőtt a Volt Politikai Foglyok Szövetségének sikerült elérnie, hogy az épületben irodát nyisson, az alagsorban pedig két mérethű, az eredetivel azonos cellát építsen föl. /Asztalos Lajos: Egy „híres” épület: Majális utca 23. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

Előzetes kijelentései ellenére július 27-én mégis elment a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz (CNSAS) Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) elnöke, akiről a tanács megállapította: a kommunizmus idején besúgóként tevékenykedett. Mivel a CNSAS-döntés ellen Voiculescu óvást nyújtott be, az átvilágító testület köteles felülvizsgálni saját döntését, és újra meghallgatni a „vádlottat”. A meghallgatás után a PC-elnök azt nyilatkozta, igyekezett meggyőzni a testületi tagokat. „Nem arra születtem, hogy besúgó legyek” – szögezte le Voiculescu. A PC-elnök kijelentette, teljesítette „a Románia iránti kötelességét”. Cazimir Ionescu, a CNSAS sajtószóvivője azt nyilatkozta, hogy a PC-elnök által benyújtott óvásról legkésőbb augusztus 4-ig döntenek. Traian Basescu elnök kijelentette: nyilvánosságra kell hozni az eddig nemzetvédelmi okok miatt titkosított dossziékat, és át kell világítani az összes politikust, a parlamenti képviselőktől a helyi tanácsosokig. Ez azt is jelentené, hogy okafogyottá válik a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a CNSAS tagjaiból álló vegyes bizottság működése, amely eddig közösen döntött arról, mely titkosított dossziék tehetők kutathatóvá. A CNSAS jelenleg nem rendelkezik akkora személyzettel, amely belátható időn belül képes lenne átvilágítani az összes politikus dossziéját. /Gujdár Gabriella: Dan Voiculescu: nem születtem besúgónak. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

Orbán Viktor, a Fidesz–MPSZ elnöke a tusványosi táborban kijelentette: intézményesíteni kell a meglévő jogokat, még akkor is, ha nem vagyunk kormányon, mert a szlovákiai példa intő jel. Ha meg kormányon vagyunk, akkor próbáljuk minden erőnket intézményeink létrehívására összpontosítani. – Igen, harcolni kell a Bolyai Egyetemért, igen autonómia, igen Sapientia Egyetem, fönntartani és megerősíteni. Csak az intézményekben hiszünk. Csak akkor van értelme kormányzati felelősséget, s az azzal járó nehéz döntéseket vállalni kisebbségi szervezetnek, ha intézményeket tud létrehozni a saját közössége számára. A magyar nemzetpolitikának a legfontosabb célja, hogy a történelmileg, kulturálisan, s lehetőleg összetartozó nemzeti közösség különböző államokban lévő részeit ismét egyesíteni tudja. A második pillérünk, melyet érdemes megneveznünk, az, hogy a határon túl élő magyarok nem elvesznek az ország erejéből, hanem hozzáadnak. Tehát mi nem támogatjuk a határon túli magyarokat, hanem beruházunk a magyar nemzetpolitika jövőjébe. A harmadik dolog az, hogy a magyar gazdaságpolitika számára egységes Kárpát-medencei gazdasági térség létezik, ezért legyen szó gazdaságfejlesztésről, szakképzésről vagy oktatásról, ezt nem a magyar államhatárokon belül, hanem egy teljes Kárpát-medencei gazdasági összefüggésben kell kialakítani. A következő dolog, amit tennünk kell: világosan ki kell mondanunk, hogy ma a kulturálisan, lélekben, nemzetpolitikai szempontból összetartozó magyarság együttműködését az autonómiák tudják garantálni. Ezért a magyar külpolitikának nyilvánosan vállalnia kell az autonómia-törekvések szavatolását. Ki kell mondanunk: nincs kettős mérce. A baszkoknak van autonómia, a katalánoknak is, s a Finnországban élő svédeknek is van, de az erdélyi magyaroknak nincs. A következő tétel, amelyet nyilvánosan kell képviselnünk, hogy Magyarország érdekelt abban, éppen a magyar kérdés kedvező megoldása érdekében, hogy EU-s kisebbségi jogvédelmi szabályt alkosson meg. Míg ezt nem teszi meg, addig precedensekre fogunk hivatkozni a nemzetközi színtéren. Fontos dolog, hogy a világ közvéleménye előtt megjelenítsük azokat a veszélyeket, melyeket a határon túli nemzeti közösségeknek el kell szenvedniük. Erről is elkészítettünk egy lajstromot – mondta a pártelnök. /Gazda Zoltán: Orbán pillérei. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 28./

Idén a tavalyinál is kevesebb diák iratkozott be a Sapientia csíkszeredai mérnöki szakjaira annak ellenére, hogy Lányi Szabolcs tanár szerint Székelyföldön mérnökökben nagy hiány mutatkozik. Lányi Szabolcs professzor szerint nemcsak a csíkszeredai intézményre jellemző az aluljelentkezés a mérnöki karokra, hanem országos jelenségről van szó. A műszaki és társadalomtudomány kar szociológia és kommunikáció szakának 50-50 helyére 41, illetve 92 fiatal jelentkezett. Az élelmiszeripari és környezetmérnöki szakon a tavalyinak a felére csökkent a felvételizők száma. Az említett karok összesen 200 helyéből szakonként öt helyet tartottak fenn a másoddiplomások számára. /Horváth István, Vincze Judit: Mérnöki szak nem kelendő. Lezajlottak a felvételik a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) Setétpatakon szervezte meg nyolcadik alkalommal a Kárpát-medencei Anyanyelvi tábort, középiskolás diákok számára. A tíznapos esemény július 21-én zárult. A résztvevők Felvidékről, Vajdaságból, Veszprém megyéből valamint Erdély szórványtelepüléseiről érkeztek. A tábor ideje alatt a vendégek megismerkedhettek Háromszék történelmével és kultúrtörténeti jellegzetességeivel, illetve előadásokat hallgattak. Ördög-Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnökének elmondása szerint a szervezők arra törekedtek, hogy a programpontok, az ismeretterjesztő előadások kiegészítsék az iskolai tananyagot, és a helyi jellegzetességekhez, hagyományokhoz kapcsolódjanak. A tábor fontosságát Ördög-Gyárfás Lajos abban látja, hogy a középiskolás diákok megismerik egymást, szokásaikat, egymás vidékét, hagyományait, és nem utolsó sorban megtudják, mit jelent Erdély. /Knop Ildikó: Anyanyelvi tábor Setétpatakon. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 28./

A hajnal frissessége címmel jelent meg idén nyáron a szombathelyi Savaria University Press gondozásában egy esszéket, tanulmányokat és verseket tartalmazó kötet. Ezzel a könyvvel tisztelegtek tanítványai, munkatársai és barátai Láng Gusztáv előtt, hetvenedik születésnapja alkalmából, a Szombathelyen megrendezett ünnepségen. A kötetet Fűzfa Balázs, a Szombathelyi Tanárképző Főiskola oktatója szerkesztette. Negyvenegy magyarországi és erdélyi szerző írása sorakozik a gyűjteményben. Szatmár megyéből két szerző, Máriás József és Végh Balázs Béla tanulmányát válogatta be a kötetbe a szerkesztő. Láng Gusztáv /sz. Budapest, 1936. jún. 12./ Szatmárnémetiben járt iskolába, itt érettségizett. 1958-ban magyar szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. Pályáját szerkesztőként kezdte az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál. 1959-től a kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékén tanársegéd, majd lektor; az 1960-as évek végén pedig a Gaál Gábor Kör vezetője. 1974-ben védte meg Dsida Jenő költészetéről szóló doktori értekezését, de politikai okokból nem léphetett feljebb az egyetemi ranglétrán. 1984 óta Magyarországon él, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola professzora. Irodalmár barátai és iskolatársai, Páskándi Géza és Bálint Tibor nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a sebészorvosi pálya helyett az irodalom felé fordult. Idén több helyszínen is megünnepelték Láng Gusztáv hetvenedik születésnapját. Az első rendezvényre Szombathelyen került sor, a másodikat a Kolozsvár Társaság termében tartotta az Erdélyi Terasz kulturális portál, Balázs Imre József volt a moderátor. Szeptember első felében Szatmárnémetiben is megünneplik Láng Gusztáv születésnapját. A szervezők: a LiterArt magyartanárok egyesülete és a napokban alakult Dsida Jenő Baráti Társaság. /Végh M. Balázs: Tanulmánykötet Láng Gusztáv tiszteletére. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 28./

A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) szerint visszásság tapasztalható a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol a magyar jelentkezőket annak ellenére utasítják el, hogy nagyobb jegyeket kaptak, mint román kollégáik. A BKB közleménye szerint idén az utolsó bejutó magyar diák 8.09-es, az utolsó bejutó román jelentkező viszont csak 5.95-ös osztályzatot kapott. A BKB szerint a kilencvenes évek közepéig az egyetem dolgozat-alapú felvételi vizsgákat szervezett, amelyeken csalás révén a magyar diákokat rendre lepontozták, és ezért az arra érdemeseknek csak kis hányada juthatott be az intézménybe. A helyzet orvoslása érdekében az RMDSZ kérte a magyar nemzetiségű diákok számára fenntartott helyek elkülönítését, de az igényelt helyek számánál csak kevesebbet sikerült kieszközölnie. Miután az egyetem teszt-alapú felvételi vizsgát vezetett be, amelyen a csalás lehetősége megszűnt, a magyar diákok vizsgajegyei ugrásszerűen megjavultak. A közlemény szerint, Romániában húsznál is több orvosi egyetem működik, de csak egy intézményben, a marosvásárhelyi egyetemen folyik orvosképzés részben magyar nyelven. A BKB követeli, hogy első lépésként növeljék 103-ról 150-re az orvosi kar magyar tagozatának tandíjmentes helyeire fölvett diákok számát. /BKB: diszkrimináció a marosvásárhelyi orvosin. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

Július 23. és 29. között zajlik Ádámoson az immár hatodik éve megrendezett szórványtábor. A tábort az alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetség (ALKISZ) szervezi meg minden évben. Gagyi Zoltán, az ALKISZ elnöke tájékoztatott: százöt gyermek érkezett a táborba. Anyagi gondok miatt idén csak egy hétig tart a tábor. Magyar szórványtáborról volt szó, az Ádámosi Polgármesteri Hivatal nem tudja hivatalosan támogatni a kezdeményezést, a román nyelvű tanácsosok ellenállása miatt. Az egyik nap fellépett a küküllődombói fúvószenekar, a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes pedig táncházat tart a táborlakóknak. /Menyhárt Borbála: Hasznosat kellemesen. Szórványtábor Ádámoson. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 29./

A sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány e héten nyolcadik alkalommal szervezte meg Kommandón a cigányfolklór-tábort. A táborlakók mintegy tíz országból érkeztek. A szászcsávási cigánytáncokat haladóknak Kiss István és Demeter Erika tanította, kezdőknek pedig Tőkés Zsolt és Kádár Kata. A talpalávalót a szászcsávási cigányzenekarok szolgáltatták. A tábori program keretében előadást tartott Orza Calin, Fazakas Gyula, dr. Pávai István és dr. Pozsony Ferenc. /Bodor János: Cigányfolklór-tábor Kommandón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

Magyarországon a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal /BÁH/ nem vezet arról nyilvántartást, hogy a hozzá forduló külföldiek kérelmeit milyen arányban utasítja el érdemi elbírálás nélkül, formai okokra hivatkozva. A BÁH közlése szerint 2005-ben 2800 fellebbezés történt. Évente csaknem 50 ezer tartózkodási engedély iránti kérelmet bírálnak el. Ez az esetenkénti 5000 forintos eljárási illetékkel 250 millió forint, amelyhez a fellebbezések illetékével további 12,5 millió társul. Mindez majdnem 260 millió forint, amelyet leginkább külhoni magyaroktól szed be az állam, ugyanis a Magyarországon tartózkodási engedélyt kérő külföldiek 90 százaléka határon túli magyar. De díjköteles a munkavállalói vízum kiadása is, amelyet a magyar külképviseleteken lehet igényelni. Az 50 eurós vízumdíj átszámítva meghaladja a 14 ezer forintot, és évente – szintén a BÁH statisztikáját véve alapul – több mint 20 ezer határon túli magyar kér és kap tartózkodási vízumot. A vízumdíjból befolyt összeg meghaladja a 280 millió forintot. Az Illyés Közalapítvány az idén jó, ha 800 milliót kap határon túliak támogatására. A tartózkodási engedélyek illetékéből 260 milliót, a vízumok illetékéből pedig 280 milliót, azaz összesen 540 milliót maguk a határon túli magyarok „dobnak össze”. A közvetett bevételek ennek többszörösét teszik ki. Minden Magyarországon tartózkodó külföldinek igazolnia kell lakhatási feltételeit. Ehhez bizonyítania kell, hogy az a lakóhely, ahol él, tényleg annak a tulajdonában van-e, akivel lakásbérleti szerződést kötött. Ezt 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lappal tudja megtenni. A tulajdoni lap kiváltása is illetékköteles, amelynek értéke meghaladja a 6000 forintot. Mintegy 300 milliót tesznek ki ezek az illetékek. A kérelemhez szintén csatolni kell 30 napnál nem régebbi úgynevezett nullás adóigazolást is, amelynek kiváltása 2200 forint. Ha feltételezzük, hogy a kérelmezők csupán felének kell ilyet kiváltania, akkor is 55 millió forintról van szó. Egymilliárd forintos összegről van szó: ennyi folyik be az államkasszába az idegenrendészeti szempontból külföldi, valójában határon túli magyaroktól kizárólag illeték címén. A másik oldalon van az áttelepedett nyugdíjasoknak a „költsége”, akik úgy kapnak nyugdíjat Magyarországon, hogy egyetlen percet sem dolgoztak itt. Romániából és a volt szovjet országokból összesen 28 647-en vannak, akik az úgynevezett területi elven alapuló szociális egyezmények alapján kapnak nyugdíjat a magyar államtól. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2006. július 11-i nyilvántartása szerint az ilyen címen kifizetett nyugdíjak összege 1,94 milliárd forint havonta, azaz évente 23,28 milliárd. Bár előszeretettel hangoztatják, hogy ez mekkora teher Magyarországnak, az évente határon túliaktól nyert bevétel még ezt is fedezi. Ugyanis évi 40 milliárdot hoznak a határon túliak adókötelezettségeik teljesítésével, amiből az idei évre tervezett 13,7 milliárd határon túliakra szánt támogatás, de az évi 23,28 milliárd nyugdíjteher is fedezhető. Figyelembe kell venni, hogy eddig legkevesebb 5000 orvos telepedett át Magyarországra, velük előzetes befektetés nélkül kapott szakembereket az állam. A határon túlról érkezett orvosokkal tehát újabb 50 milliárd forintot nyert Magyarország, hiszen egy orvosi képzés ma 9–12 millióba kerül. A végnapjait élő Határon Túli Magyarok Hivatala megadta évekre visszamenőleg, hogy összesen mennyi pénzzel támogatja a magyar állam a határon túli közösségeket. Az idei becsült érték 13,7 milliárd forint. Ez körülbelül a harmada a határon túli – többségében magyar – munkavállalók adóterheinek. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint tavaly Magyarországon legális munkavállalási engedéllyel mintegy 58 ezer, a szomszédos országokban született, nem magyar állampolgárságú munkavállaló dolgozott. Csete Örs, a határon túli magyarság oktatási ügyeit támogató Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója végezte el azt a számítást, amely szerint ha valamennyien bruttó 100 ezer forint havi fizetést kaptak a munkáltatójuktól, a tőlük különböző jogcímen beszedett adók és járulékok egy évben összesen 39 milliárd forintot tettek ki, ennyi volt utánuk az állam bevétele. Háromszor többet nyer Magyarország a határon túli magyaroktól, mint amennyit rájuk költ. A BÁH állítja, hogy kizárólag idegenrendészeti hatóságként jár el, ezzel szemben a valóság az, hogy például olyan körülményeket is vizsgál és elbírál, amelyek kifejezetten az APEH hatáskörébe tartoznak. (Magyar Nemzet) /Határon túli magyarok az anyaországi intézményi rendszerben: ki támogat kit? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./

A holokauszt emlékezete címmel szervezett a hét végén diákvetélkedőt az oktatási tárca. Az ország valamennyi megyéjéből Szilágysomlyón összesereglett középiskolás résztvevőnek elméleti és gyakorlati jellegű megmérettetésen kellett tudását az európai holokausztról bizonyítania. A felkészülés során a diákok tájékozódhattak arról is, hogy a holokauszt milyen méreteket öltött Romániában. A verseny alkalmából felavatták a szilágysomlyói Észak-erdélyi Holokauszt Emlékmúzeumot is. Ennek az intézménynek a településen lévő zsinagóga ad otthont. 1941–1943-ban az Észak-Erdély nélküli Romániában több százezer zsidó lelte halálát. A romániai holokausztot vizsgáló Wiesel-bizottság jelentése szerint az áldozatok száma 280 és 380 ezer között mozgott. Az 1940–1944 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből a magyar és a német hatóságok 1944 tavaszán csaknem 150 ezer zsidót deportáltak a németországi haláltáborokba, akik közül 125–130 ezret elpusztítottak. /Diákvetélkedő a holokausztról Szilágysomlyón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./

Sikeres volt a X. Gyimesközéploki Tánctábor, idén többen jöttek el, kétszáznegyvenen vettek részt az egyhetes rendezvénysorozaton. A tábor egyik különlegessége a napközis foglalkoztatás. Sokan érkeztek kisgyerekekkel, apróságokkal Galaci Hajnal tanítónő foglalkozott. A napi, átlagosan ötórás tanfolyamok mellett a táborlakóknak néprajzi és tájismereti jellegű előadásokat tartott Tankó Gyula, Balázs Lajos és Pálfalvi Pál. /Jakab Lőrinc: Tegnap is ma mentek haza. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./

Július 29-én Csíksomlyón, a Hármashalom-oltárnál az egriek bemutatták a Gárdonyi Géza regénye nyomán készült Egri csillagok című musicalt. A művészek a fellépést ingyen vállalták. Blaskó Balázs, a szervező Agria Nyári Játékok vállalkozás vezetője bevallotta: két éve tervezik, hogy az Egerben három éve nagy sikerrel játszott musicalt Erdélyben, Csíksomlyón is bemutassák. Az előadás CD-változatát is megvásárolhatták a műfaj rajongói. /Horváth István: Szuperprodukció Csíksomlyón. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./

Az erdélyi civil szervezetek többsége attól fél, hogy ha a határon túlra irányuló magyar költségvetési támogatásokat a Szülőföld Alaphoz helyezik át, ez a megpályázható összeg csökkenésével jár. A magyar kormány illetékesei egy nappal az után jelentették be a közalapítványi támogatási rendszer megszüntetését, hogy a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (Maciszesz) nyílt levélben kérte a magyar állam vezetőit, ne csökkentsék a határon túlra irányuló támogatásokat. Gémesi Ferenc, a miniszterelnöki hivatal határon túli magyar ügyekben illetékes szakállamtitkára több interjúban is elmondta, a Szülőföld Alap 2007-től venné át teljesen a határon túli pénzek kezelését. A pályázat- és pénzkezelést hivatalnokok végeznék, s ez – Gémesi értelmezése szerint – kizárná a politikai befolyásolás lehetőségét. A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének képviseletében Bodó Barna, Somai József – a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke – és Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a fontosabb kérdéseket és javaslatokat tartalmazó dokumentumot juttattak el a magyar köztársasági elnökhöz, az Országgyűlés elnökéhez, a kormányfőhöz és a magyarországi pártok vezetőihez. Ebben konzultációt sürgettek a támogatási rendszer reformja kapcsán. Személyesen is kifejtették Szili Katalin házelnöknek: nem értenek egyet azzal, hogy a politika határozza meg a határon túli pénzek elosztásának a prioritásait. „Magyarországon ma már természetes, hogy a civileknek szánt támogatásokról a civil szféra képviselői döntenek. Ezt az elvet kell érvényesíteni a határon túlra irányuló támogatások esetében is” – nyilatkozta Bodó Barna. „A Szülőföld Alap állami intézmény része, és teljes egészében a politikum hatása alatt áll. A jobb ellenőrizhetőség pusztán álindok, mivel egy közalapítvány működése ugyanúgy ellenőrizhető mint egy állami intézményé” – fejtette ki Somai József. – „A Szülőföld Alap működésében eddig is érezhető volt a politikai hatás, ami minden bizonnyal a továbbiakban is megmarad” – tette hozzá. Úgy vélte, az átszervezés következtében a civil szféra 70–80 százalékát kitevő kisebb szervezetek kerülnek veszélybe. „Ha ez a réteg meggyengül, az egész közösség gyengül, hiszen a civil társadalom az itthon maradás és az itthon érvényesülés alapja” – vélekedett. Somai fontos kérdésnek tekintette, hogy ki és miként jelöli a szakkollégiumok tagjait. Eddig ugyanis a határon túli szervezeteknek nem volt beleszólásuk a Szülőföld Alap kollégiumi tagjainak a jelölésébe. Gémesi Ferenc államtitkár arra a kérdésre, hogy korábban ígérték, konzultációkon egyeztetik ezeket a célokat a határon túli közösségek képviselőivel, Gémesi válasza: A miniszterelnök úr júliusban valamennyi jelentős határon túli szervezet vezetőivel lefolytatta a konzultációt. E konzultációk keretében kialakult a rendszer,. Az erdélyi magyar civil szféra képviselői viszont úgy gondolják, hogy a civil pénzekről a civileknek kellene dönteniük. Gémesi: az a pénz, amit a magyar adófizetők a költségvetésbe beadnak, és amit a határon túli magyarok támogatására fordítanak, a magyar identitás megőrzésére szolgál. Gyurcsány miniszterelnök ígérte, tájékoztatja a magyar szervezetek vezetőit arról, hogy milyen álláspont alakult ki a konzultációk során. /Gazda Árpád, Kelemen Tamás: Félnek a „szülőföldalaposítástól” – Részt vennének a magyarországi támogatások elosztásában az erdélyi civil szervezetek. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./

Sikeres kezdeményezés főszervezője Bácsfainé Hévizi Józsa történelem szakos tanárnő, autonómiakutató, aki első alkalommal szervezte meg az autonómiavetélkedőt Európai integráció és önigazgatás címmel gimnazista fiatalok számára július 6-án Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében. A mintegy 34 csapatból a legjobb hat mérte össze erejét a döntőn. Csoportok érkeztek Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Nagykőrösről. A tanárnő fontosnak tartja a helyes nemzeti önértékelés kibontakoztatását a területi, egyházi és kulturális autonómiatípusok bemutatásával. A diákok felkészülését két könyv segítette: Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnökének műve: Autonómiák és autonómiatörekvések, illetve a tanárnő saját könyve: Autonómiatípusok Magyarországon és Európában. Az autonómiaverseny zsűritagjai között neves politikusok ültek: Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokrata Szövetségének elnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyar Demokrata Közösség elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, valamint Lipcsey Ildikó kandidátus történész. A gimnazista diákok felkészültségét mutatta, hogy mindegyik csoport bemutatta saját térségének adottságait, valamint többszintű autonómiamodelleket dolgoztak ki a fiatalok a helyi adottságok figyelembevételével. A versenyt a Beregszászi Magyar Gimnázium csapata nyerte, második helyezést ért el a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata, harmadikként végeztek a Baróti Szabó Dávid Középiskola tanulói. A győztes csapatok Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnökének felajánlására lakiteleki üdülést nyertek, valamint részvételt a kiskunmajsai ’56-os táborban.  A verseny társszervezője az Erdélyi Szövetség, Lipcsey Ildikó vezetésével. /Frigyesy Ágnes: Autonómiaverseny a Szent Margit Gimnáziumban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./

Az ÚMSZ most induló sorozatában olyanok emlékeznek a magyarországi 1956-os forradalom hatására, Erdélyben bekövetkezett eseményekre akik elszenvedték az akkori retorziót. Puskás Attilát huszonnyolc éves korában zárták börtönbe, amiért tanárként nyilvánosan rokonszenvezett az ötvenhatos budapesti szabadságharccal Csíkdánfalván. Ő még a szamosújvári börtönben is megemlékezett társaival március 15-ről, valamint október 23-ról. Puskás Attilát szabadulása után, 1964-től az 1989-es rendszerváltásig megfigyelés alatt tartotta a román állambiztonság. Letartóztatása Sántha Imre diák versesfüzetéhez kötődik. Az érettségi előtt álló iskolás fiú abbahagyta a tanulást, elment otthonról és Sepsiszentgyörgyön próbált új életet kezdeni. Maga mögött hagyott egy levelet, melyben elmagyarázta szüleinek, hogy ne keressék, mert az általa hátrahagyott, rendszernek nem tetsző írásai kellemetlenséget okoznának neki. Házkutatást tartottak Sántháéknál, és megtalálták a tanuló versesfüzetét. 1959 tavaszán tartóztattak le tanárokat és diákokat, rendszerellenes szervezkedés címén. Puskás Attilának megmutatták Sántha Imre verseit. Puskás Attila saját versét is felolvasta Október 23. címmel, éppen 1956. november 4-én, egy lakodalmon. Ezután gyász-szalagot viselt a meghalt forradalmárok emlékére. Másik „bűne” volt, hogy megkérte Lőrincz János társát: ne hagyja ki a tananyagból a magyarországi felkelésben szerepet vállalt irodalmárokat és költőket, mert részei a magyar irodalomnak. Puskást 1959. május 12-én letartóztatták, húsz év kényszermunkára ítélték, és további tíz évvel toldották meg szabadságvesztéses büntetését „tiltott iratok terjesztéséért”. Emlékezete szerint 1963 végén, 1964 elején a börtönben megindult a fegyencek átnevelése. Vasárnaponként önkéntes rabok ismertették „bűneiket” a román munkásállam ellen, megbánták ezeket, és megfogadták, hogy megváltoznak. A beismerőknek le kellett leplezniük azokat a cellatársaikat, akik a börtönben is folytatták korábbi tevékenységüket. Puskást édesanyja csak egyszer látogathatta meg. A közkegyelmi törvénynek köszönhetően 1964. augusztus 3-án szabadult. Feleségénél húzódott meg, aki elvesztette állását, amiért nem vált el Puskás bezárása után. Barátai, köztük Dankanits Ádám történész, pénzt és ruhaneműt gyűjtöttek a frissen szabadultnak. Puskás először munkásként kereste meg kenyerét, majd kereskedelmi áruszakértő volt 1971-ig, amikor végre sikerült végzettségének megfelelő állást kapnia. Ezután is évekig figyelte a Szekuritáté, követték, besúgókat próbáltak beszervezni környezetébe. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./

A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elhatározta, hogy meghallgatásra hívják a szolgálat vezetőségét a sajtóban tevékenykedő beépített tisztek ügyében, nyilatkozta Ion Stan, a bizottság titkára. Stan szerint a bizottság tagjai az okokat szeretnék megtudni, amiért tiszteket toboroztak az újságírók köréből és ezen tevékenység veszélyeztette-e vagy sem a nemzetbiztonságot. /Az RHSZ vezetőségét kihallgatják a médiába beépített tisztek ügyében. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./

Puskás Attila írásában rendet akar rakni a használt fogalmak tartalmában. Valamennyi kommunista zsarnokság ősforrása a Szovjetunió volt, illetve a KGB, azaz Állambiztonsági Biztosság. A bolsevista Szovjetunió terrorszervezete – változó nevekkel, de mindig ugyanazzal a céllal – általánosan elismerten messze felülmúlta a CIA-t, a Moszadot mind szervezettségben, mind ügynökeinek tömegbázisában. Természetes, hogy a román Szekuritáté felépítésében a szovjet ,,tanácsadóknak” meghatározó szerepük volt. Ők sohasem bűnhődtek meg elkövetett gyilkos bűneikért: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko), Alexandru Nicolschi (Boris Grünberg), Vladimir Mazuru (Vladimir Mazurov). Alexandru Draghici volt tábornok, belügyminiszter mondása volt: ,,...a törvényességet úgy értelmezzük, ahogy az nekünk megfelel.” Draghici is ,,ágyban, párnák közt” halt meg Magyarországon, nem adták ki őt a román államnak... A bonyolult szervezés – valamennyi csatlós államban – alig áttekinthető. A román Szekuritáté eleinte a belügy keretében, majd 1952-56 között önálló minisztériumként (Ministerul Securitii Statului) működött, 1956. június 11-től újra a belügyhöz tartozott, önálló ügyosztályként. A Szeku­ritáté fegyveres egységei a kezdeti 30 600-as létszámról az ötvenes évek közepére már 165 000 főre nőttek. Ennek megfelelő az eredményes működéshez szükséges ,,hálózat” is. Később az eredménytelen informátorokat eltávolították, ugyanakkor fokozzák a ,,minőségi” informátorok (tanárok, orvosok, mérnökök, közélelmezési dolgozók, postások, köztisztviselők stb.) beszervezését, ,,információs hálózat” kiépítésére. Fedőnevet nem csupán a besúgók viseltek, hanem a megfigyeltek is. Dossziét nyitottak a jelentések, elemzések részére is. Valamennyi intézmény, gyár, hivatal a besúgók egész hálózatával volt betelepítve, akik felett egy ,,rezidens” állt, aki az ,,irányító tiszttel” tartott állandó kapcsolatot. Mindegyik informátornak külön dossziéja volt. Puskás Attila példának hozta, hogy őt a következő ,,besúgók” figyelték 1989 végéig: Antonescu, Kemény, Chilachi, Kovács Károly, Olteanu, Málnási, Miklós István, Ötvös Géza, Kovács István, Poenaru Ioan, Lemhény Attila stb., valamennyi fedőnév. Ki a ,,besúgó? Karol Sauer­land német történész könyvében (Harminc ezüst – besúgások és árulások, Helikon Kiadó, 2001) nem találta elégségesnek azt a meghatározást, hogy ,,...olyan bejelentés, amit a besúgó önként és alantas szándékkal tesz egy intézménynél, amelytől azt várja el, hogy a besúgottat bűnösnek nyilvánítsa és elítélje”. ,,Denunciáns, aki valamit a felsőbbségnek bejelent.” Azaz – a névtelenségbe rejtőző denunciáns – jogi következményű jelentése egy ,,hatalmi intézményhez” kötődik. Korunkban tömeges jelenséggé vált egyrészt a társadalmi szervezettség összetettsége, bonyolultsága, másrészt az önkényuralmi rendszerek fenntarthatósága miatt. /Puskás Attila: A hálózat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Rendkívüli találkozóra hívta augusztus 1-jén a sajtó képviselőit a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB). A testület társelnöke, Kovács Lehel beszámolt a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről, ismertette azt az óvást, amelyet Hantz Péter és Bodó Barna nyújtott be a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Etikai Bizottságának elmarasztaló döntése miatt, végül Bolyai-emlékplakettet adományozott azoknak a sajtótermékeknek – köztük a Szabadságnak is –, amelyek az elmúlt időszakban rendszeresen ismertették a BKB tevékenységét. Az emlékplakett Gergely Zoltán szobrászművész munkája. A BKB ismertette azt a tíz pontot, amelyet a testület marosvásárhelyi részlege továbbított az ottani Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem tanári karának. Ebben kifejtik: követelik három magyar kar – egy általános orvosi, egy gyógyszerészeti és egy fogorvosi – létrehozását. Kérik olyan magyar csoportok létesítését, amelyben a gyakorlati oktatás magyar, a klinikai gyakorlat pedig román és magyar nyelven folytatódjon. A magyar oktatást terjesszék ki a hároméves kollégiumi képzésre is. A magyar diákok számára évfolyamonként legalább 150 helyet tartsanak fenn, különítsék el a magyar oktatóknak fenntartott helyeket, és emeljék 50 százalékra a magyar szenátusi tagok számát. A magyar nyelvet minden szinten használhassák, és jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok. Vizsgálják ki a magyar diákokat és tanárokat ért sérelmeket, végül pedig: az államvizsga, a diplomamunkák megvédése és a rezidensi vizsga magyar nyelven is legyen lehetséges. A felsorolt követelések megvitatására kérik, hogy üljön össze a magyar oktatók testülete. A BKB két vezetője, Hantz Péter és Bodó Barna megfellebbezték a BBTE Etikai Bizottságának elmarasztaló döntését. Az aláírók kifogásolják az Etikai Bizottság döntésének valamennyi pontját. Kifejtik, hogy a második pontban ez szerepel: „Kétségtelenül, ezek a vádak az egyetem akadémiai vezetősége ellen irányulnak, amely egyedül képes ilyen intézkedésekre, és nyomások gyakorlására”. Az elmarasztaltak hangsúlyozták: a szóban forgó újságcikkben nem utaltak a nyomás forrására. Hantz a tárgyalás idején kijelentette: tanúkkal tudja igazolni, hogy a Fizika Kar dékánja utasítást kapott arra, hogy őt szakmailag lehetetlenítse el, és nem egyezett bele. Dr. Karácsony János helyettes dékánról van szó. Hantz és Bodó értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az egyetem vezetősége támadásnak minősíti egy olyan információ hangoztatását, amely a tanintézmény egyik hivatalos kiadványában szerepel – a Jogi Karon dolgozó magyar oktatók számáról lévén szó. Hantz Péter az igazolatlan hiányzásokkal kapcsolatosan is állást foglal: az Etikai Bizottság véleményével ellentétben nem tíz, hanem csupán három napra utazott el, és úgy véli, etikailag elfogadhatatlan az, hogy eljárást indítsanak ellene akkor, amikor ő a doktori címét védi egy nagy hírű egyetemen. /Ercsey-Ravasz Ferenc: BKB: megfellebbezték az Etikai Bizottság döntését. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

A magyarországi Vegyépszer Zrt. tulajdona lett a csíkszeredai Út és Híd Rt., a Hargita megyei vállalat. A Vegyépszer hosszú távon 1,2 millió eurós beruházást tervez. Farkas László, a cég vezérigazgató-helyettese szerint a székelyföldi utak építéséből csak 3-4 év múlva számítanak nyereségre. Tekintve azonban, hogy a Vegyépszer lakásépítéssel, környezetvédelemmel, sőt nukleáris hulladékok szanálásával is foglalkozik, biztos abban, hogy a vállalkozás a romániai piacon is sikeres lesz. Négy éven át tartó próbálkozások után sikerült privatizálni a csíkszeredai Út és Híd Rt.-t. A három telephellyel – Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely – tevékenykedő útépítő cég privatizálására Bunta Levente szerint azért volt szükség, mert bebizonyosodott: az állam képtelen jó gazda lenni, amikor útjavításról van szó. A Vegyépszer átvállalta az Út és Híd Rt. korábbi adósságait is. A Vegyépszer ötvenfős létszámmal kívánja elkezdeni Csíkszeredában a munkát. /B. B. E.: Erdélyi sikerekre számítanak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./

Véget ért a Paks melletti Cseresnyéspusztán a 13. alkalommal megrendezett olvasótábor. Évről évre Tolna megyei intézmények, vállalkozók segítették a határon túli diákok táborát. Idén előadást hallhattak a táborozók az 1956-os forradalomról. Nagy élményt jelentettek a kirándulások Pécsre, Orfűre, Paksra. A régióból temesvári és lupényi diákok vettek részt minden évben a táborban. Az erdélyi diákokon kívül Kárpátaljáról, Délvidékről és Felvidékről voltak diákcsoportok. /Farkas Éva: Lupényi és temesvári diákok a paksi olvasótáborban. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./

A napokban zárult Kolozsváron a harmadik nemzetközi magyar nyári nyelvtábor. A Bridge Language Study House Egyesület által szervezett nyári, intenzív nyelvoktatási program egyre több magyar nyelvtanulót vonz Erdélybe. A magyar nyelv iránt érdeklődők a nyelvtanulás mellett az erdélyi kultúrába is belekóstolhattak. Ez a nyári nyelvtábor az első és egyetlen olyan program Erdélyben, amely a magyar nyelvet idegen nyelvként és intenzíven oktatja, kulturális tevékenységekkel egybekötve. A kolozsvári magyar nyári nyelvtábor megszervezésének ötlete 2004 telén született meg. Az idei nyelvtáborban a diákok többsége amerikai volt, de akadtak köztük szlovákok és hollandok is. A program keretén belül a résztvevők Kolozsvár történetével ismerkedtek, és ellátogattak Tordára, Torockóra, Bonchidára és Kalotaszegre. /Nemzetközi magyar nyelvtábor Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

Törvényellenesnek tartja Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) leköszönt igazgatója a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) július 24-i döntését, amely elrendelte a politikusdossziék nemzetbiztonsági okokból történt titkosításának feloldását. Szerinte a döntés nem a CSAT, hanem a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) és a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ vegyes bizottságának hatáskörébe tartozik. Cristian Parvulescu politikai elemző, a Pro Demokrácia Egyesület elnöke úgy véli, hogy Timofte tulajdonképpen Traian Basescura utalt, és azt sejteti a nyilvánossággal, hogy az államfői hivatal totalitárius módon az állami intézmények, valamint a titkosszolgálatok fölé kerekedett. Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, a SRI működését felügyelő parlamenti bizottság tagja korábban elmondta, ő sem ért egyet az államfő politikusi dossziék titkosításának feloldását célzó utasításával. A politikus szerint ezután is maradnak titkosított dossziék a SRI leltárában. Különben a SRI igazgatói tisztségét 1997 és 2000 között betöltő Costin Georgescu is kételkedik abban, hogy a „megaátvilágítás” során szenzációs felfedezésekre bukkanna a CNSAS. Georgescu volt SRI-vezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a politikum mindig is megpróbálta befolyása alá vonni a titkosszolgálatot. Egyben elutasította azt az ellenzéki javaslatot, amely egybeolvasztaná a SRI-t a Külügyi Hírszerzéssel. – Radu Timofte, a SRI leköszönt elnöke megerősítette a központi sajtóban megjelent híreket, miszerint a titkosszolgálatok 1989 után is beszerveztek újságírókat. Habár Emil Constantinescu volt államfő hangsúlyozta: mandátuma idején ezt megtiltotta a SRI-nek, Timofte beismerte, a titkosszolgálatok nem szüntették be az újságírók behálózását. /Barta Zoltán: Blöff a politikusok átvilágítása? = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./

A Fidesz közreműködik abban, hogy az SZDSZ kezdeményezésével összhangban, a szlovákiai magyarságot érő nacionalista támadások kérdésében európai uniós fórumokhoz forduljanak, közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke Eörsi Mátyás szabad demokrata politikusnak írott levelében. Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvivője közös, uniós fellépést sürgetett amiatt, hogy Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke ellen rendőrségi eljárás indult nézetei kifejtése miatt. A magyar politikust egy budapesti konferencián elmondott véleménye miatt jelentette fel a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amiért Duray az egyik magyarországi kereskedelmi rádióban az ellene tett korábbi SNS-feljelentés kapcsán azt nyilatkozta, hogy a Szlovák Nemzeti Párt minden megnyilvánulása alapján fasiszta párt, melynek vezetője, Ján Slota nemzetiségi gyűlöletet hirdet, és fegyveres akciókra buzdít egy másik nemzet, Magyarország ellen. Slota már tucatnyinál több esetben jelentette fel az MKP-t, vagy személy szerint Durayt, aki ellen ezúttal azért vizsgálódik a szlovák rendőrség, mert februárban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia és Duna Televízió autonómiakérdésekről rendezett konferenciáján. Duray ezt felháborítónak tartja, mert utoljára a rendszerváltás előtt történhetett meg, hogy a rendőrség az után nyomozzon, vajon ki milyen konferencián vett részt és adott elő. Duray azért beszélhetett fegyveres buzdításról, mert Slota már arra is buzdította híveit, hogy „Üljetek tankokra és tegyük a földdel egyenlővé Budapestet!” /Közös fellépés Duray védelmében. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./

Kolozsváron a kánikula ellenére a zsúfoltságig megtelt a Római Katolikus Nőszövetség díszterme, ahol a Szent Mihály Caritas és az Erdélyi Piarista Diákszövetség szervezésében megemlékeztek a nándorfehérvári diadal 550. évfordulójáról. Megjelent Szentpéteri István kolozsvári magyar konzul, Szilágyi György, az Amerikai Magyar Szervezetek nagybizottságának vezetőségi tagja, Szőcs László, a jezsuiták Manréza Lelkigyakorlatos Központjának társigazgatója és a történelmi egyházak képviselői is. Az előadó, Fodor György piarista konfrater, a diákszövetség elnöke méltatta az 1456. július 22-i diadalt a törökök fölött. Azóta megkondultak a harangok délben. /Balázs Kornél piarista öregdiák: Emlékezés a nándorfehérvári diadalra. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./

Falfestményeket találtak a homoródkarácsonyfalvi unitárius templom restaurálásakor. „Hic fuit Basilius Makay et Ajtay” – áll a homoródkarácsonyfalvi unitárius templomban tavasszal feltárt Szent László-freskóba kaparva. Az A. D. 1599 jól látszik. A falfestményeket, áprilisban bontotta ki Lángi József budapesti restaurátor, állapotkonzerválásukra augusztus–szeptemberben kerül sor. A templom restaurálása a kazettás mennyezettel folytatódik. A kazetták 1752-ben készültek. Lángi Józsefnek és Mihály Ferencnek két közös könyve jelent már meg erdélyi falképekről és faberendezésekről, a harmadik kötet kiadás előtt áll. Évek óta együtt dolgoznak, felleltározva a még fellelhető freskókat, mennyezeteket, szószékeket, faszobrokat egész Erdélyben. A karácsonyfalvi templom teljes festett templombelsőt rejt a vakolat alatt. A templom északi falán napvilágra került a Szent László kerlési csatáját, a kun elrabolta lány megmentését ábrázoló freskó. Feltehetően 14. századi a festmény, leginkább a gelenceihez hasonló. Jó állapotú, jó minőségű, a restaurálás során nem lesz esztétikai kiegészítés, csak állapotkonzerválás. A munkálatokat a budapesti bejegyzésű Homoródkarácsonyfalváért Alapítvány finanszírozza. /Kovács Csaba: Freskó Szent László kerlési csatájáról = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./

A katolikus egyházmegyék hagyományai közé tartozott, hogy időnként sematizmus néven bemutatták az egyházmegye szervezetét, a plébániáira vonatkozó adatokat, működő, illetőleg nyugdíjas papjaik névsorát. Az 1804-ben alapított Szatmári Római Katolikus Egyházmegye első száz évét az 1904-ben megjelent jubileumi évkönyv mutatta be, a második évszázadot foglalja össze a Szatmári Római Katolikus Püspökség kiadásában most megjelent kötet. Foglalkozik az egyházmegye történetével, a katolikus egyház megszervezésével. Számos színes térkép szemlélteti megelőző korszakok állapotát, illetőleg a jelent. Minden plébánia és fiókegyház templomának, kápolnájának képét is közli a kiadvány. Az emlékkönyv foglalkozik az egyházmegye szervezetében működő testületekkel, intézményekkel, a szerzetesrendekkel, az oktatási és karitatív szervezetekkel, s számba veszi az egyházmegye papjait 1904-től kezdődően. Érdekes az egyházmegye minden plébániájának és filiájának lélekszámát a száz év távlatában áttekintő statisztikai fejezet, amelyet kiegészít a minden helységre kiterjedő szórványstatisztika. A terjedelmes munka összeállítása Ilyés Csabát dicséri, a plébániák történetét Albu Ottó, Bura László, Ilyés Csaba és Kinczel István írták, a papok adatait Melega Péter állította össze. /Bura László: A Szatmári Egyházmegye Jubileumi Sematizmusa. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 3./

A lap részletet közölt Vígh Károly történész A lakosságcsere kikényszerítése és a reszlovakizáció című munkájából. Az 1945-ös kassai kormányprogram és az azt követő elnöki dekrétumok kihirdetése a magyar kisebbséget minden tekintetben jogfosztottá nyilvánította. Benes elnök a második világháború európai eseményeinek befejezésekor Pozsonyban 1945. május 9-én mondott beszédében kijelentette: ,,...a csehek és szlovákok visszavonhatatlanul elhatározták, és már el is határozták, hogy a németekkel és magyarokkal az eddigi körülmények között egy államban élni nem tudnak és nem is fognak. Ezen háború után már nem lesz az első világháború utáni értelemben vett kisebbségi jog. A bűnösök megbüntetése után a németek és magyarok legnagyobb részének ezt az országot el kell hagynia. (Taps a tömegből.) Ez a mi végleges álláspontunk, s ezt az álláspontunkat megvédjük, és a legapróbb részletekig végre is hajtjuk. Ezt a kérdést megtárgyaltam a Szovjetunióval, az amerikaiakkal és az angolokkal. A mi népünk már nem élhet a németekkel és magyarokkal közös hazában. Kérlek benneteket, hogy a kitelepítésre vonatkozó előkészületeket, amelyeket mi már Csehországban megtettünk, ti itt, Szlovákiában is tegyétek meg.” Benes kimondta: 400 000 magyart ki kell telepíteni, s a megmaradó 150-200 000-et pedig majd szétszórják Szlovákia területén. Magyar részről 1945 novemberében felkérték a szövetséges nagyhatalmakat, hogy a szlovákiai magyarok ügyét vonják ellenőrzésük alá. A kérést mind a Szovjetunió, mind az angolszász nagyhatalmak elutasították, a csehszlovák vezetésnek mégsem sikerült elképzeléseit teljes mértékben végrehajtania. A nagyhatalmak a Magyarországgal kapcsolatos csehszlovák követeléseket a potsdami tárgyalások során nem voltak hajlandók napirendre tűzni. Egészen a párizsi béketárgyalások megkezdéséig halogatták a nagyhatalmak a csehszlovák követelések megtárgyalását. Azonban a nagyhatalmak nem akadályozták meg a magyar lakosság csehországi deportálását. Ez a körülmény kényszerítette a magyar kormányt arra, hogy elfogadja a csehszlovák kormány ajánlatát a lakosságcseréről szóló tárgyalásokra. Budapest eredetileg ahhoz a feltételhez szerette volna kötni az egyezmény létrehozását, hogy a visszamaradó magyarok kisebbségi jogokat kapjanak. Csehszlovák részről azonban ezt nem fogadták el. Végül is Gyöngyösi János külügyminiszter 1946. február 27-én minden feltétel nélkül volt kénytelen a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt aláírni. A legnagyobb megdöbbenést a VIII. cikkely okozta, amely szerint a magyar kormány kötelezettséget vállal arra, hogy azokat a személyeket, akik az 1945/33. számú, a népbíráskodást elrendelő szlovák nemzeti tanácsi rendelet értelmében meghatározott bűncselekményeket követtek el, paritáson felül átveszi. Csehszlovák részről tízezerszám vontak fe­lelősségre a háború alatti magatartásért a magyar nemzetiségű állampolgárokat. Így történhetett, hogy a szlovák kor­mányszervek utasítására a kerületi és járási népügyészségek mintegy 19 564 ún. ,,nagy háborús bűnös” magyart írtak össze, akik a családtagjaikkal együtt mintegy 73 187 főt tettek ki. Ilyen előzmények után kezdődött meg 1947. április 12-én a magyar-cseh­szlovák lakosságcsere. /A lakosságcsere kikényszerítése és a reszlovakizáció (Vígh Károly). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2006. aug. 3./