Ötvenöt évvel ezelőtt indultak az első vonatok a bánsági deportáltakkal a rettegett hírű Baraganba. A hatalom urai azzal indokolták a kitelepítést, hogy az országot bármikor megtámadhatja Jugoszlávia. Elővigyázatossági okokból az “ütköző zónából” el kell távolítani a megbízhatatlan elemeket: az osztályellenséget, és azokat, akik egy lehetséges konfliktus esetén árulókká válhatnak. Ez utóbbiak közé azok tartoztak, akiknek volt rokonuk a határ túloldalán. Szalmatetős földbeásott kunyhó volt a kényszertelepesek első menedéke Vincze András, akit Torontálkeresztesről deportáltak, elmondta, annyi volt a bűnük, hogy a család egyik ága a határ túloldalán lévő Torontálszécsányon vagy Káptalanfalván élt. Miért kellett ezt felróni nekik, a második, harmadik nemzedéknek, akik már Romániában születtek? Hajnali háromkor ütöttek rajtuk, három órát engedélyeztek a készülődésre. Ez idő alatt kocsira kellett rakni az ingóságot, az aprójószágot és lábasállatot, amit magukkal vihettek, és fegyveres kísérettel elindították őket a tehervonathoz. Torontálkeresztes falunkból tizenhat családot deportáltak, másolat a szomszédos településekről vittek el. Hét napig tartott az út, és eközben az állatok majd szomjan vesztek, mert lakott helyektől távol vesztegeltek, ahol kút sem volt. A füves térség kellős közepén megállt a szerelvény, és két órát engedélyeztek a lepakolásra. Étlen-szomjan nekivágtak a mezőnek, hogy elfoglalják a számukra kijelölt lakhelyet. Földbevert számozott cölöpök határolták be a portákat, amit a kísérő hatóság osztott ki névsor szerint. A földön aludtak, épület nem volt. Először nekifogtak egy közkút ásásához, majd kunyhót ástak a földbe, föléje tetőt eszkábáltak szalmából. Az elmúlt hét végén emlékeztek az átélt megpróbáltatásokra, a szenvedésre a temesvári emlékműnél a baragáni deportáltak, akik szinte a világ minden tájáról eljöttek, hogy találkozhassanak sorstársaikkal. Az egybegyűlteket Fischer Ignác, az Oroszországba Deportáltak Egyesületének elnöke, Teofil Botlung, a Volt Politikai Üldözöttek Egyesületének elnöke és Karl Zinger, a Német Fórum elnöke köszöntötte. /Sipos János: Emlékezés a deportálás évfordulóján. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./

A romániai magyarságnak olyan önálló magyar tannyelű oktatási intézményekre van szüksége, amelyekben minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak a diákok, és a román nyelvet sajátos tantervek szerint sajátíthatják el – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke június 23-án Kolozsváron azon a konferencián, amelyen az RMDSZ oktatási szakpolitikusai, egyetemi oktatókkal, tanfelügyelőkkel és román nyelvet tanító pedagógusokkal vitatták meg a romániai magyar gyerekek román nyelvtanulási problémáit. Asztalos Ferenc, a román képviselőház oktatási szakbizottságának a tagja emlékeztetett: a kisebbségi törvénytervezet lehetővé teszi, hogy a romániai magyar gyerekek anyanyelvükön tanulhassák a történelmet és földrajzot. A tanácskozó testület egy olyan, négy-öt személyből álló munkabizottság létrehozását tartja fontosnak, amelyek a közoktatás minden szintjén kidolgozzák a ma még hiányzó, új szempontokat figyelembe vevő tanterveket. /B. T.: Sajátos tankönyvek alapján kell tanítani a román nyelvet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése által kiadott, Tőkés László püspök és Kovács Zoltán főgondnok által aláírt körlevél a nándorfehérvári diadal (1456) és a Bécsi Béke (1606) megünneplése kapcsán fordul a református egyházközségekhez. “Június 4-én a Trianoni Békediktátumra (1920) emlékeztünk. Gyászos évfordulóink sorát ez alkalommal hadd váltsa fel az öröm és a hálaadás ünnepe. Június 29-én lesz az 550. évfordulója annak, hogy III. Callixtus pápa az Imádságok Bullájában (Bulla Oratorium) közzétette a déli harangszóra való felhívását. A törökök feletti győzelemért szóló imádságokat meghallgatta az Isten, és az 1456. július 22-i, győztes nándorfehérvári csata nyomán a déli harangszó az Istenbe vetett hit és a hálaadás jelképévé vált nemzetünk életében. Június 23-án 400 éve annak, hogy a Habsburg-hatalom elleni győztes szabadságharc lezárásaképpen megkötötték a Bécsi Békét. Ezen a jeles évfordulón, amikor a déli harangszó megkondul, szava nemzeti és vallásszabadságunk ügyének győzelmét is fennen hirdesse!” A körlevél kérte, hogy június 25-én, vasárnap a délelőtti istentiszteletek keretében valamennyi gyülekezetben tartsanak hálaadást, a jövendőre nézve pedig – a nemzeti ökumenikus imaév keretében – tartsanak könyörgéseket a nemzet lelki megújulásáért. /Nándorfehérvár, Bécsi Béke. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 24./

Június 26-án ül le tárgyalni Lakatos András, az RMDSZ oktatási alelnöke és Matekovits Mihály, a szaktárca nemzeti kisebbségek oktatásáért felelős vezérigazgatója annak a tizenöt fősre tervezett szakértői csoportnak az összetételéről, amely a közoktatás minden szintjén román nyelv és irodalom tantervet dolgoz ki a magyar diákok számára. Nemrégiben az Országos Diszkriminációellenes Tanács felszólította az oktatási tárcát, küszöbölje ki a román nyelv tanítása terén tapasztalt esélyegyenlőtlenséget a román és a magyar diákok között. A szakmai találkozón részt vett Markó Béla oktatásért felelős kormányfő-helyettes is, aki Lakatos Andrást bízta meg a bizottság összeállításával. „Valószínűleg a jövő tanév kezdete még nem hozza meg ebben a kérdésben az eredményt, de nem kizárt, hogy előbb-utóbb eredménnyel ér véget” – nyilatkozta az Markó. Lakatos András szerint várhatóan őszig elkészülnek azok a tantervek, amelyek a diszkriminációellenes tanács határozatából kiindulva alternatívát jelenthet a jelenlegi tantervekre. A vezérigazgató leszögezte: nincs jogi lehetőség arra, hogy a tanügyi törvény módosítása előtt a magyar diákok a románokétól eltérő tételeket kapjanak a képességvizsgán. /Cseke Péter Tamás, Debreczeni Hajnal: Alternatíva a román nyelv oktatására. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

Kolcsár Sándor nyugalmazott unitárius esperest, a marosvásárhelyi civil szervezetek egyik nagy mecénását, aki az erdélyi közművelődés szolgálatában állt, alkotott, tevékenykedett, nyolcvanéves születésnapja alkalmából köszöntötték június 23-án Marosvásárhelyen a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban az intézmény vezetői, az EMKE, lelkésztársak, a szabédi gyülekezet tagjai, barátok és ismerősök. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület fél évtizede jelöl díszpolgárokat, ünnepli, tiszteli meg Marosvásárhely egy-egy neves nagy öregjét a város napjai keretében – hangsúlyozta Ábrám Noémi. Eddig Haáz Sándort, Kövesdi Kiss Ferencet, Kerekes Tóth Erzsébetet, és Széllyes Sándort köszöntötték közösen, idén pedig a nyugalmazott unitárius esperesre, Kolcsár Sándorra esett a választás. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke átnyújtotta a születésnapi ajándékokat, emléklapot, emlékplakettet, könyvet, majd a szervezet credójával zárta a gondolatmenetét: Ki a köznek él, annak élni érdemes. Kolcsár Sándor 1926 májusában látott napvilágot Olthévízen. A teológia elvégzése után Szabédon kezdte el a lelkészi szolgálatot. Marosvásárhelyi lelkészsége, esperessége során, a közel harminc év alatt, a város megbecsült tagjává vált, aki hozzájárult ahhoz, hogy az unitárius tanácsterem a megyeszékhely egyik kulturális központjává alakulhasson, kiállítások, előadások helyszínéül szolgálva. Az ünnepség záróakkordjaként megnyílt Novák József címerkiállítása. /Mészely Réka: 80 év az erdélyi közművelődés szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

A budapesti Szent István bazilikabeli búcsúztatása után szülőfalujában, Gyergyószárhegyen köszöntek el július 24-én utolsó útján Bartis Ferenc költő, író, újságírótól rokonai, jó barátai, ‘56-os sorstársai, író barátai. – Mostantól fogva az egész világ ismeri Szárhegy nevét – foglalta beszédébe Ferencz Ervin házfőnök, ferences szerzetes. – Hite éltette a legnagyobb kínzások között is, adott neki erőt, kitartást, vigasztalást és hősiességet akkor is, amikor minden kecsegtető ajánlat ellenére is ellen tudott állni a politikai csábításoknak. Vállalta az összmagyarság napi gondjait az egész világon. Szüleinek csodálatos emléket állít az írásaiban, férfikorában sem szégyellt kezet csókolni nekik. Mert élt benne az ősi törvény. Ember volt azokkal szemben is, akik meggyötörték, megalázták emberi mivoltában – búcsúztatta a szerzetes. Kis emléktárgyakkal, írásokat rejtő, sírba tett papírokkal búcsúztak tőle tisztelői, köztük az író fia, az íróként Magyarországon és nyugatabbra is elismert Bartis Attila. Bartis Ferencet először halálra ítélték, majd ezt több évtizedes börtönbüntetésre változtatták. Tíz évet töltött romániai börtönökben. 1984 óta Budapesten élt. Főbb művei: Konok szeretet (1970), Kegyetlen szépség (1975), Fohászok és titkok föltámadás előtt (1996), Ellopták a világ lelkét (1998), Rovások az idő mestergerendáján (1998), Akarjatok élni szabadon (1999), Fekete tűzijáték (2003), Az összmagyar eszme (2005). /Barabás Márti: Hazatért Bartis Ferenc. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

Ez az utolsó hét, amikor a kereskedők, szolgáltatók stb. még kötelesek régi lejben is feltüntetni az árakat. Július 1-jétől már csak új lejben (RON) tüntetik fel az árakat. Ennek ellenére a régi lejt december 31-ig még mindenhol elfogadják. 2007. január 1-jétől aztán már csak RON-ban lehet fizetni, viszont a Nemzeti Bank (BNR) korlátlan ideig visszaváltja a lakosságnál maradt régi bankókat, fémpénzeket. /(ij): Véghajrában a régi lej. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 26./

A gázvállalat beváltotta tavalyi fenyegetését, és gáz nélkül hagyta Székelyudvarhely kazánházait, a közös rendszeren lévő lakók azóta meleg víz nélkül élnek. Az Urbana Rt. a ki nem fizetett adósságra hivatkozik. Ha nem lesz megegyezés, hónapokra meleg víz nélkül maradhat a városban legkevesebb tízezer személy. Minél hamarabb álljon félre az Urbana vezetősége, ide juttatta a várost – mondta minderre Szász Jenő polgármester. Elmondta, kérték korábban a kormányt, hogy tartalékalapból segítsen, de nemleges választ kaptak. Nem felel meg a valóságnak, hogy az Urbana nem kapta meg szubvenciót, az ártámogatást, azt a város minden esztendőben átutalta. /Máthé László Ferenc: Meleg víz nélkül négyezer család. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 26./

Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy vagy Csíkszereda valamelyik iskolájában ül össze a nyár végén az a tizenöt szakember, aki az RMDSZ felkérésére román nyelv és irodalom tantervet dolgoz ki a magyar diákok számára. A felkért pedagógusok előbb elkezdik a munkát, hogy a találkozójukon már érdemi kérdésekről születhessen döntés. Erről egyeztetett telefonon Lakatos András és Matekovits Mihály. Az RMDSZ oktatási alelnöke és az oktatási tárca nemzeti kisebbségek főosztályának vezérigazgatója abban állapodtak meg, hogy utóbbi a tantervkészítés szakmai koordinációját vállalja, a munka anyagi hátterét pedig az előbbi próbálja biztosítani. /Cs. P. T.: Román tanterv: munkamegosztás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

Kizáró jellegűek a június 26-án megkezdődött érettségi szóbeli vizsgái, akik nem felelnek legalább ötösre, azok ősszel próbálkozhatnak ismét. A román irodalom és nyelv-vizsgát a magyar diákok és tanárok egyaránt a legnehezebbnek tartják. Román nyelv és irodalom szóbelivel kezdődött az érettségi. A román nyelvű tételek azért nehezek, mert ugyanazt várják a magyar diákoktól, mint a román nemzetiségű végzősöktől. Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelő szerint a székelyföldi gyerekek számára a román nyelv és irodalom vizsga különösen nehéz. /Benedek István, Tóth Adél: A román nyelv az érettségizők réme. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

Gheorghe Funar a legaktívabb szenátor: ő használta leggyakrabban a szavazókártyáját, a törvények tárgyalásakor neki volt a legtöbb beavatkozása, és övé a legtöbb törvénykezdeményezés. Az amerikai nagykövetség által finanszírozott és frissített adatbázis a honatyák ülésszakokon való részvételét, törvénykezdeményezéseit, felszólalásait összegzi. Az adatok szerint Gheorghe Funar, a demokrata párti Alexandru Peres és a liberális Mihai Tabuleac szavazott a legtöbbször, a listát pedig Mircea Geoana, Sorin Oprescu és Corneliu Vadim Tudor zárja. A felszólalásokat illetően Funart Nicolae Vacaroiu és Eckstein-Kovács Péter követi, Vacaroiu emellett három, Eckstein-Kovács pedig egyetlen törvénykezdeményezési javaslatot nyújtott be. /M. L.: A szenátorok sem úszták meg. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

Varga Andrea tíz évi levéltári kutatásai során, főképpen az elmúlt három évben olyan okiratokra bukkant, amelyek a romániai katolicizmus történetét új adalékokkal gazdagítják. A moldvai katolicizmust három különböző szakaszra osztható. Az első időszak a Vatikán itteni hittérítőinek megjelenésével kezdődött, és tartott az 1848-as forradalomig. Nehéz, küzdelmes szakasz volt ez, az oszmán és egyéb birodalmak fennhatósága alatt álló Moldva trónján egymást sűrűn váltó uralkodók tovább nehezítették a missziós tevékenységet. A második időszak kezdete az 1848-at követő évtizedekre tehető, és a romániai kommunizmus hatalomra jutásával ért véget. Ebben az időszakban a moldvai misszió minorita rendje volt meghatározó tényező. A csángókat sokan azonosítják a katolikusokkal. A valóság az, hogy Moldvában létezik ugyan egy katolikus misszió, de a csángó hívősereg ennek csak egyik összetevője. Több mint kétszáz évvel ezelőtt Románia mai területén megtelepedett egy vallási közösség, amely elszakadt az orosz ortodox egyháztól, a lipovánokról van szó. A román ortodox nem kísérelte meg asszimilálni a lipovánokat. Mikor ide menekültek, 15 200-an voltak, jelenleg pedig csaknem 50 000-re tehető a számuk. Ezzel szemben a csángók, akik egy régi magyar nyelvjárást beszélnek, a XIX. század elején 18 ezren voltak az akkor Moldvában élő 32-33 ezer katolikus között. A moldvai katolikus közösség jelenleg több mint 250 ezer főt számlál, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint ebből mintegy 1500 a csángó. Ennek ellenére, a katolikus egyház nyilatkozatai szerint Moldvában 250 ezer katolikus él és valamennyien románok. Tanúi lehetünk a csángók elrománosításának. A moldvai katolikusok történetének második szakaszát a romániai felekezeteknek a második helyért vívott szüntelen vetélkedése határozta meg. Az 1918. évi egyesülés, majd különösen az 1929. évi konkordátum aláírása után a katolikus egyház beilleszkedett a két világháború közötti korszak román ultranacionalista áramlataiba, amit egész sor okirat, valamint a Presa Buna Kiadó (1928) könyvei tanúsítanak. A harmadik szakasz meghatározó volt az asszimilációs folyamatban, amelynek célja a magyar nyelvet beszélők elszigetelése volt. Tíz-tizenkét nehéz éven át a moldvai katolikusok felekezeti üldöztetésnek voltak kitéve, utána valamelyes javulás állt be a kommunista hatóságokkal kialakult kapcsolataikban. A harmadik szakasz dokumentumaiból kiderül, hogy a katolikus egyház jelenlegi helyzetét három körülmény befolyásolta: a Vatikán, általában a romániai, ezen belül különösképpen a moldvai katolikus klérus, valamint a Securitatetól támogatott kommunista hatóságok. Romániában, miután Bukarest egyoldalúan felmondta a konkordátumot, törvényen kívül helyezték a görög katolikus egyházat és több száz katolikus papot börtönbe vetettek. A Vatikán, hogy a feszültségen enyhítsen, kénytelen volt engedményeket tenni Románia és a szovjet befolyás alatt álló többi ország számára. Fenyegetően lépett fel az ortodox egyház is, mert zavarónak érezte a „katolikus enklávét”. Miután a Román Ortodox Egyház megkaparintott több mint 800 görög katolikus templomot, doktrínájában újraéledt a katolikusok elleni harc, amiben segítséget kapott a hatóságoktól is. A Securitate szemmel tartotta az egész klérust, úgyszintén a hívő közösségeket is. A megfigyelés kiterjedt az egyház egész tevékenységére, kezdve a vallási szertartásoktól, egészen a Vatikánnal fenntartott kapcsolatokig. A Securitate aktív, jól szervezett hálózatot épített ki besúgókból, akik közül többet a klérus soraiból toborozott. Ez a rendszer behálózta mind az ortodox mind a katolikus klérust, beleértve az erdélyi magyar vagy román papokat is. Varga Andrea kutatásai során a moldvai csángók eltűnését vizsgálta. A moldvai katolikus egyház, amely az utóbbi 150 év alatt a csángók közösségének is pásztora volt, hibás ezért. A moldvai katolikus egyháznak a csángók eredetére vonatkozó alapmunkáit könnyen lehet cáfolni. Érvényes ez Palra a moldvai katolicizmus főművére (Iosif M. Pal: A moldvai katolikusok eredete) épp úgy, mint Dumitru Martinasra is. Martinas csángó monográfiája /román nyelvű, címe magyarul: A moldvai csángók eredete, Bukarest, 1985/, a Securitate műve (UM 0544 és D – dezinformáló – ügyosztály). Egy „forrás” besúgói jelentése szerint Gherghel (iasi-i püspök) azt állította Martinas könyvének egyik kiadójáról, hogy ezredes. A Securitate tevékenysége kiterjedt a belső helyzetre, de a külsőre is, ami főképpen a Nyugat és a Vatikán félretájékoztatására összpontosult, például a „montázs” akcióban közreműködött a Securitate minden ügyosztálya, a kultusz-főigazgatóság, valamint 15 magas rangú egyházi személyiség. Egy különösképpen kétes, ugyanakkor rejtélyes alak az ultranacionalista Josif Constantin Dragan: beleavatkozott a Vatikán, a romániai katolikus klérus és a kultusz-főigazgatóság (Securitate) kapcsolataiba. Az 1970-es évektől kezdődően lépett fel mint közvetítő, ettől kezdődően a Securitate jobban be tudott épülni a romániai katolikus egyház életébe. A Securitate-jelentésekből megállapítható: 1. Azért, hogy megmenthesse romániai enklávéját, a Vatikán sorsára hagyta a görög katolikus egyházat és a moldvai csángókat, ez utóbbiakat a magyar nyelvű istentiszteletekre vonatkozó óhajukkal együtt. 2. A kommunista hatóságok a Securitate segítségével, különösen 1976 után új nacionál-kommunista vonalat követve, megtagadták a csángók minden kérését, és határozottan visszautasították, hogy a görög katolikus felekezet elismeréséről a Vatikánnal tárgyalásokat folytassanak. 3. Bukarest és Moldva érseksége továbbra is asszimilálja a csángókat épp úgy, ahogy tette a kommunista rendszert megelőzően is, a kommunista rendszer idején pedig új jelenség volt: a klérus jelentős része a Securitate kollaboránsa lett, sokan közülük ma is aktívak. Sajnálatos, hogy ez a mentalitás 1989 után sem változott, annak ellenére sem, hogy hatályos az 1521/2001. sz. Ajánlás, a Tytti Maria Isohookane-Asuma, az Európai Parlament finn tagjának abszolút semleges jelentése, amelyet 2001. május 4-én 9078-as számmal a csángók helyzetével kapcsolatban terjesztett elő. /Fordította: Barabás István./ /Varga Andrea: Egyedüli vesztes a csángók közössége? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

A volt elnökök közül többen aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy június 30-án jogutód nélkül megszűnik a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH), az 1989-es rendszerváltás utáni korszak egyik sajátos állami intézménye. Az új kormányzati struktúrában közvetlenül a kancellária-miniszter alá besorolt Gémesi Ferenc szakállamtitkár felügyeli majd a határon túli magyarok ügyét. A főosztály vezetőjét még nem nevezték meg. Entz Gézát Antall József magyar miniszterelnök bízta meg a határon túli magyarság ügyeinek vitelével, 1990 és 1992 között politikai államtitkárként tevékenykedett a MeH-ben, majd a vezetése alatt megalakuló HTMH elnöke lett 1994-ig. Antall József koncepciója az volt, hogy a határon túli magyarsággal kapcsolatos ágazati ügyek egy helyen, a kormányfő közvetlen irányítása alatt álló MeH-ben legyenek. Entz Géza szerint a területnek ma is a MeH-ben lenne a helye, de megfelelő súllyal. Főosztályként „az ügy politikailag (...) súlyát veszti”, így nem érvényesíthető a kormánypolitika – figyelmeztetett. Véleménye szerint sodródás figyelhető meg Antall József óta, a határon túli magyarok ügye gyakran alárendelődött a belpolitikának. Lábody László, aki 1997-ig vezette a HTMH-t, és jelenleg az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedik, az MTI-nek korábban „szigorúan magánemberként” kifejtette, hogy jó megoldásnak találná, ha a jövőben a határon túli magyarok ügye a MeH-hez kerülne. Szabó Tibor, aki a Fidesz-kormány idején elnökölte a HTMH-t, úgy értékelte, hogy a hivatal a Magyar Állandó Értekezlet, valamint a közalapítványok mellett az elmúlt 15 évben kialakult intézményrendszer része. Szerinte a HTMH a magyar közigazgatás határon túliakat érintő ügyeiben gyakorlatilag koordinációs feladatokat látott el. A HTMH megszüntetése helyett inkább az említett intézményrendszert kellene megerősíteni. Szerinte a támogatási rendszer átalakítását mindenképpen el kéne végezni, azzal a céllal, hogy a támogatások és a segélyek helyett a fejlesztést szolgáló forrásokat nyújthassanak. A magyar közigazgatáson belül kell tehát egy megerősített egység, „amilyen egy megerősített HTMH lehet”. A MeH-ben létrejövő, alacsonyabb közigazgatási szintű főosztály nem lesz képes ezt a koordinációt ellátni – figyelmeztetett. Kitért arra is, hogy a közalapítványi rendszer átalakítását nem csak a sok átfedés és az „esetlegességek” indokolják, hanem az is, hogy az uniós fejlesztési források elnyerése érdekében ahhoz kell igazítani a magyarországi támogatási rendszert. Bálint-Pataki József, aki 2002 júniusától három évig állt a HTMH élén, örömtelinek tartja, hogy a határon túli magyarok ügye újra a MeH-be kerül. A kérdés számára az, lesz-e ugyanakkora súlya, mint 1990–92 között volt? Mint mondta, örülne annak is, ha nem csökkennének a határon túlra szánt források. Komlós Attila, a HTMH jelenlegi, utolsó elnöke, aki január 1-je óta tölti be hivatalát, elmondta, „szerencsés és előrevivő dolognak” tartja, hogy a határon túli magyarok ügye a MeH-be kerül be. Kérdésesnek mondta ugyanakkor, hogy a hivatal által eddig ellátott „bonyolult és összetett feladatsort” egy főosztály keretében hogyan oldják meg. (MTI) /Megoszlik a volt elnökök véleménye a megszűnő Határon Túli Magyarok Hivataláról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29., Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./

A Szekuritáté megmaradt az Igazságügyi Minisztérium belső hírszerzésében. A rabokat is törvénytelenül kihallgató, nagyrészt a szeku embereiből álló szolgálat felszámolás alatt áll, de a személyzet a rendszerben marad. Munkamódszereik sem igazán különböztek sokkal a szekusokétól – emlékezett vissza az Igazságügyi Minisztérium keretén belül működő SIPA (Belső Korrupcióellenes Szolgálat) embereivel való találkozására a marosvásárhelyi börtönben raboskodott egykori elítélt. A SIPA fő feladata a börtönökben büntetéseket töltőktől való információgyűjtés volt, az igazságszolgáltatásban elkövetett korrupciós esetek feltárása érdekében. Aki ismeri egy börtön belső viszonyait, az nagyon jól tudja, hogy mennyire lehet megbízható az olyan információ, amit a raboktól őrzőik gyűjtenek össze” – mesélte egy neve elhallgatását kérő volt rab. A fogoly egy csomag cigiért szinte bármit elmond, amit hallani akarnak tőle. A „besúgó osztályként” emlegetett ügynökség felszámolás alatt áll. Ennek ellenére a marosvásárhelyi börtönben még fenntartanak egy irodát is. A SIPA emberei továbbra is bejárnak a börtönbe. A Börtönigazgatóságon megerősítették: az Igazságügyi Minisztérium belső hírszerző szolgálataként emlegetett SIPA ügyosztály még mindig létezik. A SIPA felszámolásának már le kellett volna zárulnia, de a minisztérium halasztást kért. A „besúgó osztály” felszámolásában a tét az archívumok megszerzése. A SIPA-t 1997-ben hozta létre az akkori igazságügyi miniszter, Valeriu Stoica. Létrehozása eleve alkotmányellenes volt, mert egy ilyen szolgálatot nem lett volna szabad létrehozni és működtetni miniszteri határozat alapján. A szociáldemokrata kormányzás alatt sem helyezték törvényes alapokra a működését, csupán átkeresztelték. Cristian Diaconescu PSD-s igazságügyi miniszter a DGPA (Korrupcióellenes Védelmi Ügyosztály) nevet adta neki, a működését azonban nem törvényben szabályozzák, hanem kormányhatározatban. A 637/2004-es kormányhatározat alapján a DGPA országos börtönigazgatóságot, valamint a bíróságokat érintő, a nemzetbiztonságra vonatkozó információkat megszerezheti, feldolgozhatja és felhasználhatja. Ezzel az átkereszteléssel a szolgálat nemcsak más nevet, hanem kiterjesztett hatásköröket nyert. A „besúgó osztály” közvetlenül a miniszternek számolt be tevékenységéről. A DGPA alkalmazottai hatvan százalékban a volt Szekuritáté reaktivált embereiből kerültek ki. A szolgálat egyik parancsnokáról a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) ki is mutatta, hogy politikai rendőrségi feladatokat látott el 1989 előtt. Marian Ureche parancsnoksága alatt a DGPA nem mutatott be tevékenységéről egyetlen jelentést sem a parlament védelmi bizottságának. A börtönöket felügyelő igazgatóság többször is jelezte, hogy a DGPA tudtuk nélkül folytat információszerző tevékenységet a börtönökben. A szolgálat emberei speciális igazolvánnyal vagy titkosügynökök és informátorok beszerzésével behálózták a börtönöket. A szolgálatnak irodái voltak a börtönökben, kihallgattak embereket, nyomást gyakoroltak rájuk, hírszerző tevékenységekhez használták fel őket. A civil szervezetek képviselőjeként akkor a jelenlegi igazságügyi miniszter, Monica Macovei is követelte ennek a szolgálatnak a beszüntetését. A kihágások sora nagyon hosszú, a DGPA a javítóintézetekben is folytatott tevékenységet. Kiskorúaktól csikartak ki a szüleikre, rokonaikra vonatkozó információkat. De bírák és ügyészek megfigyelésével is foglalkoztak. Az eddigi titkosügynökökből egyszerű börtönőrök válhatnak. Azért csak válhatnak, mert Alexandru Serban, az országos börtönigazgatóság vezetője a közelmúltban javasolta egy, a SIPA-hoz hasonló hírszerzési szolgálat létrehozását az igazgatóságon belül, csak „más működési elvek mentén.” Amennyiben a miniszter elfogadja ezt a javaslatot, akkor a börtönkápók újra akcióba lendülhetnek. /Felszámolás alatt van a SIPA, de az ügynökök a rendszerben maradnak. Aktívak maradtak a szeku börtönkápói. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

A HTMH átalakításáról kétfajtaképpen lehet beszélni. Az első a hivatalos kormánynyilatkozatok nyelve. Mindenkit megnyugtathatnak, hogy funkciók maradnak, és hogy azok ellátásához a maradék másfél tucat ember biztos, hogy elégnek bizonyul. A néhány hónapja kijelölt új elnök a strukturális adottságokon nem tudott változtatni. Tamás Pál /Budapest/ megmagyarázta: a gyors cselekvés programjából következően nem maradhatott idő külső konzultációra a határon túli magyar politikai elitekkel. Ők a HTMH jóindulatától fontos részkérdésben erősen függenek. Végül is a magyar államigazgatás paternalista. Tamás Pál szerint a magyarországi politikai közvéleményben szinte egyöntetű az a hit, hogy a HTMH egyfajta nemzeti segélyelosztási hálózat. A cikkíró szerint olyan jelentős apparátust működtető hivatal EU-tagállamban nincsen, „amely bármilyen okból kiterjedt támogató és elosztó rendszert működtetne más tagállamok területén.” Tamás Pál romániai vagy vajdasági barátaitól hallott a HTMH lassúságáról, esetenként nehezen kiszámíthatóságáról. Magyarországon nem volt az államnak gyakorlata abban, hogy milyen kritériumok alapján, és milyen ellenőrzéssel vihet ki korrektül adóforintokat az államhatárokon kívülre. A határon túli magyar közösségek támogatása igen speciális helyi ismereteket igényel. A kilencvenes évek első felében a magyarországi társadalom keveset tudott a határon túli magyar társadalmakról. Fontosnak tűnt, hogy a határon túli szellemi kezdeményezések számára külön platformok alakuljanak. Nem ismerték Magyarországon a kinti magyar színházakat. Hát akkor hozzunk létre számukra egy külön fesztivált, ahol megmutathatják magukat – írta Tamás Pál. A „határon túli magyar kultúra ügye szakralizálódott”. Hasonló jó szándékú, „ma azonban nehezen indokolható ötletekkel tele van a padlás”. Értelmesebb lenne nagyobb blokkokat kialakítani és a blokkokon belül az érdekeltekre bízni az összegek feldarabolását. Lehet, hogy ezt valaki HTMH-nekrológként olvassa. Tamás Pál a kényszerből inkább erényt kovácsolna. /Tamás Pál. Szükségből erényt. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jún. 29./

1945 telén Kolozsváron az Agronómia Monostor úti falkerítésén megjelent egy román felirat (magyarul: „Eddig tart a demokrácia és itt kezdődik a Monostor”). A Monostoron lakó magyarokat terrorizálták, a magyarul beszélő vagy közismerten baloldali beállítottságú személyeket is megverték. Nagy Károlynak ez jut eszébe, 61 év után, amikor a sajtóban a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjai ellen indított hadjáratról olvas. Nagy bűnük, az, hogy a nagy nyilvánosság előtt is szóvá tették, amit majd mindenki tud. A minden tantárgyra kiterjedő magyar nyelvű oktatás jelene és jövője a „multikulturális” Babes–Bolyai Egyetemen nem biztosított. Az efféle mesterséges egyetemi képződmények helyett önálló állami magyar egyetemre, vagy legalább magyar tagozatra, illetve fakultásokra van szükség! Nagy Károly az egyetemen pedagógiát adott elő, láthatta a „multikulturálitást”. A 45 év tapasztalatai egyértelműen bizonyították azt, ami már az erőszakos egyetem-egyesítéskor előre látható volt: az egybeolvasztásnak egyetlen be nem vallott célja a magyar nyelvű egyetemi oktatás felszámolása, távlatilag pedig a magyar nemzeti tudattal rendelkező értelmiség elsorvasztása. Olyan közismert magyar értelmiségiek mint Balogh Edgár, Demeter János, Gáll Ernő, Jordáki Lajos, Márton Gyula, Nagy István, s ha megkésve is Takács Lajos, követelték Gheorghiu-Dej jelenlétében az akkori közoktatási minisztertől, hogy ha az okmány a korábbi ígéretek ellenére nem tartalmazza a magyar egyetemi tagozat létrehozását, legalább sorolja fel azokat a fakultásokat, amelyek keretében magyar nyelvű oktatás is folyik, valamint azokat a tantárgyakat, amelyek magyarul taníthatók. Ez megtörtént. (Ennek nyomán a magyar nyelven oktatható tantárgyak köre lényegesen kibővült, és mintegy tíz tantárgyat ölelt fel. Mindennek ellenére már 1961-ben kezdetét vette a magyar nyelvű oktatás további korlátozása. A Bolyain több karon úgynevezett kettős szakok léteztek, olyanok például mint matematika-fizika, földrajz-geológia, román-magyar, pedagógia-magyar. Az új egyetemen ezeket a kettős szakokat megszüntették (szétválasztották), s azzal az ürüggyel, hogy az egyetem működési szabályzatában nem szerepelnek egyszakos karok, kísérletet tettek a magyar nyelvű oktatás teljes felszámolására. Ameddig Demeter János volt a magyar prorektor, ezt a támadást sikerült elhárítani. Később azonban az olyan funkciókba, mint a prorektori, prodékáni, tanszékvezetői, eleve csak olyan magyarokat neveztek ki, akik mindenben beleegyeztek. Egy másik a 70-es évektől alkalmazott gyakorlat a magyarul tanítható tantárgyak pénzügyi fedezetének az elvonása volt. Igaz több katedrán került olyan magyar tanár, aki önként vállalta, hogy az illető órákat ingyenesen megtartja, a pszichológián pedig egy tantárgy anyanyelvű tanításának költségeit Nagy István író fedezte titokban, egészen haláláig. Sokszor úgy akadályozták a magyar nyelvű tanítást, hogy az illető órát kifelejtették az órarendből, vagy olymódon, hogy nem volt terem. Az emlékező Nagy Károly például évekig a lakásán volt kénytelen órákat tartani. A főveszélyt a magyar tanári kar fokozatos elsorvasztása jelentette. Már az egyetemek egyesítésekor több magyar tanári állás megszűnt. Később, amikor egy-egy tanár nyugdíjba ment, meghalt vagy kivándorolt, a helyébe nem vettek fel mást, hanem az óráit másodállásban plusz óránként fizették. Ami a Bolyai Kezdeményező Bizottság körül folyik, a különböző szintű fenyegetések és esetleges büntetések, nem más, mint egy megfélemlítési kampány. /Nagy Károly: Meddig tart a demokrácia? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

Nem tagja a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) annak a Kolozsvári Diákszervezetek Konzorciumának, amely a Demján Sándor Alapítvány által felajánlott 1 millió eurós ösztöndíjalapot fogja kezelni. Emiatt tagjai gyakorlatilag nem részesülnek ebből az ösztöndíjból. Béres Csaba, a KMDSZ elnöke elmondta, már léteztek megkeresések, valószínűnek tartja, hogy a közeljövőben a KMDSZ is tagja legyen a konzorciumnak. Pászkány Árpád, a Demján Sándor vezette TriGránit Fejlesztési Részvénytársaság részét képező kolozsvári Polus Transilvania elnök-vezérigazgatója június 27-én jelentette be, hogy Demján Sándor Romániában első ízben Kolozsváron ajánl fel ösztöndíjat, amely a nehéz anyagi helyzetű és rendkívüli tanulmányi eredményeket felmutató egyetemi hallgatóknak szól. Az ösztöndíjalapból 1250 diákot támogathatnak. Az alapot a Kolozsvári Diákszervezetek Konzorciuma kezeli. A BBTE Diákszövetsége bejelentette, gyanúsnak találja ezt az ösztöndíjalapot, mivel szerintük az a szándék húzódik mögötte, hogy minél több diákot és diákszervezetet vonjanak egy, szerintük kétes létű ernyőszervezet alá. A BBTE diákszervezete azt rója fel Iancu Serbanescunak, a konzorcium elnökének, hogy 2004-ben politikai propagandát folytatott a diákok között a PSD mellett. /Debreczeni Hajnal: Ösztöndíj: magyarok nélkül? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

Vizsgalázban égnek a csíkszeredai Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjai. A Sapientia–EMTE román–angol szakának történetében immár a második évjárat is a végső vizsga előtt áll. Tavaly huszonheten, idén huszonhatan végeznek. A tavaly végzettek mintegy 85–90%-a a tanügyben helyezkedett el, de van, aki fordítói állást tölt be, mások pedig nyelvtudást igénylő, rangosabb irodákban dolgoznak. A csíkszeredai Sapientián a román–angol az egyetlen olyan szak, ahol a végzős diákoknak nem kell más városban államvizsgázniuk. A szociológus végzősök a napokban vizsgáznak Kolozsváron, a leendő közgazdászok egy része szintén a Kincses Városba, illetve Temesvárra utazik. /Antal Ildikó: Tételek, vizsgák, államvizsgák. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29./

Andrei Marga felügyelte a Román Kommunista Párt részéről 1972–73-ban a kolozsvári diákrádió adásait. A Babes–Bolyai Tudományegyetem akadémiai tanácsának jelenlegi elnöke abban az időszakban több esetben cenzorként lépett fel az adások szerkesztőivel szemben. A Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain májusban megírt, a Bolyai Kezdeményező Bizottság által Kolozsváron is ismertetett információt a magyar diákrádió egykori főszerkesztői erősítették meg. Gáspár Sándor a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa elmondta, 1972 őszén ő vezette a kolozsvári bentlakásokban hallgatható vezetékes diákrádió heti rendszerességgel sugárzott magyar adását. Egyik műsorban azt próbálta feldolgozni: miért nem lakhat négy magyar diák együtt egy négyágyas bentlakásszobában; miért kell vegyesen lakniuk a diákszállásokon a román és a magyar diákoknak? Az adás sugárzása másnapján Andrei Marga felelősségre vonta. Kérte a szalagot, hogy meghallgathassa az adást, de ők akkorra már letörölték, emlékezett vissza Gáspár Sándor. Az ügy nem maradt következmények nélkül, Gáspárt megfenyegették, hogy kirúgják a diákrádiótól. Ez azonban nem történt meg. Így Gáspár 1973-ban békés körülmények között adhatta át a stafétabotot utódjának, Patrubány Miklósnak. Patrubánynak már kötelező volt heti rendszerességgel előzetesen bemutatnia a műsortervet. Amint visszaemlékezett: az első évben Margával kellett jóváhagyatnia a műsorokat. Patrubány hangsúlyozta, a rádióműsor felügyelete többszereplős volt, és Margának minden bizonnyal felettesei is voltak ebben az ügyben. „Több cenzora is volt az évek során az adásnak – idézte fel Patrubány. Andrei Marga egyébként 1971-ben szerzett diplomát az egyetemen. Fiatal tanársegédként mind a magyar, mind a román nyelvű adásokért felelt a párt vezetősége előtt. Ez a ranglétra második fokát jelentette, ugyanis Gáspár Sándor visszaemlékezése szerint a magyar adás Kutasi Róbert tanársegéd közvetlen felügyelete alá tartozott. /Gazda Árpád: Cenzor volt Andrei Marga? = Krónika (Kolozsvár), jún. 29./

Diákoknak, pályakezdőknek, de munkahelyet változtatóknak is szól a Karrier-start. Tippek az álláskereséshez című, ingyenes kiadvány, amelyet az RMDSZ Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztálya és az E-meló közösen adott ki. A füzetben minták találhatók önéletrajzokról, szándéklevelekről, magyarul, románul és angolul. A kiadvány külön kitér a diák és nyári munkára, illetve a munkavállalók kötelességeire és jogaira is. Az ötezer példányban kinyomtatott füzet letölthető az RMDSZ honlapjáról. A főosztály gondozásában megjelent tájékoztató kiadványok sorát az egyetemistáknak szóló Piros Okos nyitotta, ezt a nyugdíjasok segítségére kiadott Kisegítő, a kismamáknak szóló Anya és gyermeke, most pedig a Karrier-Start követte. A sorozat következő, Fiatalként az Unióban című kiadványa szeptemberben jelenik meg. /D. H.: Karrierrajt kezdőknek, haladóknak . = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

Murvai László minisztériumi tanácsos könyvében (Kulcsok és zárak, Corvin Kiadó, Déva, 2005) napilapokban, folyóiratokban megjelent tanulmányait gyűjtötte egybe. A romániai magyar oktatással foglakozva felvázolta azt a gazdasági-társadalmi-politikai hátteret is, amelyben az oktatás mindennapjai telnek. A szerző megoldásokat keres a magyar oktatás előtt tornyosuló gondokra. Sokfelé kell keresni a kulcsokat: „Kulcsok a törvénykezésben, kulcsok a tények, adatok objektív, szemléletes rendszerezésében, kulcsok az elemzés-összehasonlítás munkájában, kulcsok a naprakész és hatékony következtetések levonásában.” Ötleteivel, javaslataival segíthet az oktatáspolitika kidolgozóinak, a pedagógusoknak, s nem utolsósorban a szülőknek és a diákoknak. Évről évre csökken a tanulólétszám, ami kihatással van az iskolahálózatra és a pedagógusok lélekszámára is. Aggasztó, hogy az országos átlagnál nagyobb mértékben fogy a magyarul tanulók száma, amely mind szembetűnőbb az óvodától a középiskoláig haladva. Egyetlen tanév (2001–2002) adataiból kitűnik, hogy az óvodától az ötödik osztályig eltűnik a gyermekek 1,5 százaléka, a középiskola felé tartva ehhez újabb 1,5 százalék, ez több tízezer tanulót jelent. Azok a gyermekek, akik az óvoda után más iskolai nyelvi környezetbe kerülnek, gyakorlatilag sohasem fognak tudni helyesen írni és olvasni magyarul. A jelenség a szórványban gyakoribb, de a Székelyföldön is van rá példa. /Borbély László: Kulcsok a zárhoz. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./

Kolozsváron 1947-ben, a IV. gimnáziumi osztály elvégzése után letették a kisérettségi vizsgát az Unitárius Kollégiumban, emlékezett Dr. Dezső István. Kolozsváron négy magyar fiúgimnázium volt: Piarista Fiú Főgimnázium, Református Kollégium, Unitárius Kollégium és az Állami Magyar Fiú Gimnázium, vagy Gyakorló Gimnázium. A négyből kettőt természetesen csak úgy lehetett összevonni, ha kettőt megszüntetnek. Áldozatul esett a nagy diáklétszámú, rangosabb Piarista Főgimnázium és az Állami Magyar Fiú Gimnázium vagy Gyakorló Gimnázium. 1948-ban megszüntették az egyházi iskolákat. A Kolozsváron megmaradt, két elméleti magyar fiúgimnázium közül az egyik, a volt Unitárius Kollégium az 1. számú Elméleti Magyar Fiú Gimnázium nevet kapta, a második pedig a volt Kolozsvári Református Kollégium, amiből a 2. számú Elméleti Magyar Fiú Gimnázium lett. 1948-ban a kolozsvári Szekuritáté behatolt a Ferenc-rendiek épületébe, az összes szerzetest elvitték, még azt sem engedték meg nekik, hogy szobájukba felmenjenek, és a létfontosságú dolgaikat elhozzák. A rendházban maradt javak egy részét szétosztották a két magyar fiúlíceum konviktusai között. Dr. Dezső István emlékszik arra, hogy ők, az 1. számú Elméleti Magyar Fiúlíceum bentlakói kis kézi szekérrel mentek, hogy a számunkra megítélt javakat elhozzák. Ez elsősorban a ferencesek élelmiszer raktárából kerülhetett ki. Emellett nagy mennyiségű nyomdapapírt, valamint füzeteket, íróeszközöket is kaptak, itt működött addig ugyanis a Szent Bonaventúra Nyomda. Szigorúan megtiltották a diákoknak, hogy az emeletre is felmenjenek, a szerzetesek szobáiba. 1948-tól a rendházban helyezték el a város zene- és képzőművészeti iskoláját, még mindig ott működnek. 2006. június 3-án a fizika előadóteremben gyülekezett az erősen megfogyatkozott és szétszóratott egykori lelkes diákcsapat, az 1951-ben érettségizett tíz ősz hajú veteránja Fazoli Sándor, egyetlen élő tanáruk, osztályfőnökük és egykori igazgatójuk köré. Tudomásuk szerint 24-en élnek még az osztályból, de a találkozónkra csak tízen tudtak eljönni. Mindnyájukat megajándékozták Brassai Sámuel Elméleti Líceum Évkönyvvel. A tíz hajdani diák életútját mondta el a találkozón. Ajtay Ferenc a Bolyai Tudományegyetemen geológiát végzett, a majd középiskolai tanár lett. Nyugdíjas éveiben könyveket ír, eddig három kötete jelent meg, a következőt az ivóvíz jelentőségéről írja. Ábrahám Ottó a Szovjetunióban végzett bányamérnökit, hazajövetele után a Zsil-völgyi bányák magas vezetőségi posztjait töltötte be. Egyike volt a párt kinyújtott karjának. Nyugdíjasként újra politizálni kezdett, most a román Konzervatív Párt tagja. Fia anyanyelvét elvesztette, ennek ellenére magyarul érez. Dr. Dezső István nyugalmazott sebész főorvos elhagyta szülőföldjét, az anyaországban próbált beilleszkedni, úgy érzi, sikertelenül. Mihálik András látványos pályát futott be, miután Moszkvából hazatért ukrán feleségével. A romániai 1989-es fordulat után tökéletes orosz nyelvtudását kihasználva állandóan utazott, tolmácsolt, Nagyvárad alpolgármestere lett és Nagyváradon az egyetem építészeti karának professzora, a műszaki tudományok doktora, több találmánya van. Botár Ferenc Tordán dolgozott és ott él családjával ma is. Darvas István Izraelbe, aztán Amerikába ment, de meghalni Budapestre jött. Cozma Károly (Kozma) Kijevben végezte a Diplomáciai Főiskolát, külügyi diplomáciai szolgálata folytán bejárta a fél világot, világnyelveket beszél, 20 évnél több időt töltött külügyi szolgálatban. Széll Kálmán szenvedélyes sakkozó, műgyűjtő, de főleg könyvgyűjtő és magánzó agglegény. Veress Endre egyedül lett ügyvéd az osztályból. 1940-ben az Észak-Erdélyből kivonuló román bosszúállók úgy megverték ügyvéd édesapját, hogy később belehalt sérüléseibe. /Dr. Dezső István nyugalmazott sebész főorvos: Provokatív beszámoló a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban érettségizettek 55 éves érettségi találkozójáról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28., folyt.: júl. 1./

A hét végén megrendezett Nagyváradi Vár Ünnepén, idén először a magyar kultúra is jelen lehetett. A rendezvény során Várad legjelentősebb műemlék épülete középkori alakokkal népesült be. A látogatók hallgathatták a debreceni Hollóének Hungarica igriceinek énekét, akik a középkori vásárok hangulatát megidézve az árusok között sétálva szólaltatták meg hangszereiket. Egy jurtát is felállítottak. /Pap Melinda: Igricek és jurtalakók Váradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

Negyvenegy csángó gyermek és három kísérőjük töltött egy hetet Szatmárnémetiben, helyi családok vendégszeretetét élvezve. A Szatmárnémeti MADISZ által szervezett, s június 25–e és július 2–a között tartó, egyhetes nyaralás során tartalmas programok vártak a csángó gyermekekre. Tanultak vallásos énekeket, voltak magyar órák, ahol többek közt Petőfi Sándor verseivel ismerkedhettek meg. Kézműves foglalkozások mellett játékokat is tanítottak számukra, illetve mesefilmeket nézhettek. /Bodnár Gyöngyi: Egy hétig vendégeskedtek megyénkben csángó gyermekek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 3./

Július 1-jétől az ikafalvi iskola egykori kántortanítójának, Szabó Lajosnak a nevét viseli. Erre az első alkalommal megszervezett művelődési napok keretében került sor Ikafalván. Nagyoláh Ilona tanítónő a neves iskolamester életét és munkásságát, valamint a nagy múltú iskola történetét ismertette. Az iskolakeresztelőn Szabó Lajos (1863–1920) leszármazottjai is jelen voltak. Az összevont elemi iskola tanulói verssel és énekszóval köszöntötték a meghívottakat. Az iskola falán elhelyezett, Szabó Lajost ábrázoló domborművet – Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrász alkotását – Nagyoláh Ilona és dr. Krizbai Adorján, Szabó Lajos unokája leplezte le. Ezután a csernátoni Csiporkázó Játszóház Egyesület szervezésében játszóházat tartottak, megnyílt a Szász Barna testnevelő tanár művészfotóit bemutató kiállítás és a gyermekrajztárlat az iskolában, bemutatták Mátis Izabella hitoktató Ikafalva című falumonográfiáját, majd fellépett a csernátoni néptáncegyüttes és a csernátoni furulyás diákok csoportja, valamint az illyefalvi színjátszó csoport. Július 2-án falutalálkozót tartottak. Fellépett a kézdivásárhelyi református egyházközség dalárdája és az Üzenet együttes. Az istentiszteletet követően a temetőkertben megkoszorúzták Ikafalva hősi halottainak emlékművét. /Iochom István: Az öreg skóla keresztelője. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

Futásfalvát 1992 januárjában nyilvánította kegyhellyé dr. Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke. Július 2-án tizenötödik alkalommal tartottak Sarlós Boldogasszony napján fogadalmi nagybúcsút. Tifán Lajos plébános fogadta a moldvai falvakból érkező csángómagyarokat, valamint a más erdélyi helységekből érkezett zarándokokat. /Iochom István: Sarlós Boldogasszony-napi fogadalmi nagybúcsú. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

A szabadtéri előadások közötti szünetben a legkisebbek vették birtokukba a kökösi iskola udvarán felállított színpadot. Mindenki jól szórakozott a második alkalommal megrendezett falunapon Kökösön, július 1-jén, délután folyamán táncosok és énekesek egész sora követte egymást. /Ferencz Csaba: A zene és a sör volt a főszereplő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

Arad megyében, Németszentpéteren nagyon rég óta nem gyűlt egybe annyi magyar, mint június 29-én, a templom búcsúnapján, amikor több mint 50 ember találkozott, hogy az RMDSZ Arad megyei vezetőivel, néhány befektetővel együtt gondolkozva megpróbálják kilendíteni a kátyúból a település és a közösség szekerét. Az egykor virágzó településből mára alig maradt valami. Erről az évek óta csorgó fedelű templom, bezúzott ablakokkal, leszakadt mennyezettel éktelenkedő községháza, az utcákon részben megcsonkított köztéri szobrok tanúskodnak. A Németszentpéteren élő közel 250, a községbeli 400 magyar több választási ciklus alatt sem tudott tanácsost állítani a községi önkormányzatba. Tóth Csaba megyei ügyvezető RMDSZ-elnök a németszentpéteri és a Székesút községbeli magyarság körében beindítandó közösségépítést sürgette. Ígéretet tett a februárban lezajlott és Németszentpéter községi rangjának visszaszerzése ügyében pozitív döntést hozott referendum hivatalos érvényesítésére. A megbeszélésen gyűjtést kezdeményeztek a templom felújítására. Javasolták a magyar nyelvű fakultatív oktatás beindítását, Fazakas Ágnes és Nicolaiciuc Katalin felvállalták a gyermekek felkutatását. /Balta János: Sorsforduló Németszentpéteren. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./

Nem Cs. Gyimesi Évát, hanem az irodalomtörténész Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről című cikkét június 2-án megjelentető Élet és Irodalom hetilap kiadóját, az Irodalom Kft.-t pereli a Bolyai Kezdeményező Bizottság – pontosította a sajtóper kapcsán elterjedt hírt Hantz Péter, a BKB szóvivője. Az egyetemi lobbiszervezet konkrétan azt kifogásolja, hogy a szóban forgó cikkben a szerző „ágenseknek”, azaz ügynököknek minősítette a BBTE magyar karaiért, illetve a Bolyai Egyetemért akciózó testület tagjait. /Nem Cs. Gyimesi Évát, hanem az Élet és Irodalom kiadóját szándékszik perelni a BKB. = Transindex, júl. 3./

Markó Béla a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén sérelmezte, amiért verse nem szerepelhet kicsengetési idézetként a Királyhágómelléki Református Egyházkerület iskoláiban, jelentette a marosvásárhelyi székhelyű Erdélyi Magyar Hírügynökség. Markó elmondta, hogy a zilahi református kollégium igazgatóját is felelősségre vonta az egyházkerület püspöke, Tőkés László, amiért ballagó diákok az ő fiatalkori versét akarták mottóként a ballagási kártyára írni. Markó szerint ilyen körülmények között az egyházban nem lehet demokráciáról beszélni. Tőkés László püspök meglepődve vette tudomásul, hogy egy olyan kaliberű felelős politikus, mint Markó Béla, holmi sajtópletykák tálalásával foglalkozik pártja legfontosabb döntéshozó testületének, az SZKT-nak az ülésén. Tőkés határozottan cáfolta, hogy valaha is azzal foglalkozott volna, ki kinek a versét hol és miként idézi. /Markó Béla cenzort kiált. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 4./