Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kovács István (Kokó)
19364 tétel
2006. május 30.
Az árvízkárosultak ne a kocsmában várják, hogy mások felépítsék házaikat, és azt se higgyék, hogy ott a vályogviskók helyett az állam hőszigetelő ablakokkal ellátott házakat építtet – nyilatkozta Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke. A Belügyi és Közigazgatási Minisztérium szerint jelenleg több mint 10 ezer személy van továbbra is kilakoltatva. Az áradások nyomán 156 település van még mindig víz alatt, 2331 házat öntött el a víz, és további 1271 ment tönkre. /Boc: ne várják a sült galambot. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
2006. május 31.
Az utóbbi időben ismét nacionalista felhangok töltik be a román közéletet. A kormánypárti demokrata honatyák akadályozták a kisebbségi törvény elfogadását, támadva a kulturális autonómiát; az ellenzéki szociáldemokrata párt vezető politikusai magyarellenes retorikát alkalmaznak, közben a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) önálló magyar karainak, illetve egy esetleges önálló magyar egyetemnek az ötlete „nemzeti alapú” ellenállást vált ki a románok körében. A Ziua című napilap támadta az elmúlt hónapokban a közös Gozsdu-közalapítvány létrehozásáról szóló román–magyar államközi egyezményt, és cikksorozatban fejtette ki, hogy a magyarok továbbra sem nyugodnak bele Trianonba. Bukarestben hazafiatlan cselekedetnek minősült, hogy Frunda György szenátor elfogadtatta az Európa Tanácsban a nemzet fogalmára vonatkozó jelentését. Román nemzeti érzelmeket látszott sérteni tavaly Koltay Gábor Trianon-filmjének bemutatása, és bizonyos politikai erők szakadár törekvésnek tekintették a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) rendezvényeit. A magyarellenes támadások élén áll a Nagy-Románia Párt (NRP). Corneliu Vadim Tudor pártvezér gyűlöletkeltő szólamai visszhangra találnak más politikai erők soraiban is. „Romániában néhány hónapja egyre erősödik a szélsőséges nacionalista beszédmód, egyre több a magyarellenes megnyilvánulás, egyre több a próbálkozás az RMDSZ kiszorítására a román politikai életből” – fogalmazott nemrég az MTI-nek Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Bíró Béla szerint a nacionalizmus nem köthető kultúrákhoz, etnikumhoz, hanem helyzetekhez. Adrian Cioroianu történész, a bukaresti egyetem történelmi tanszékének docense szerint Ceausescu megbízásából a román történészek nacionalista szellemben szálltak vitába a magyar történetírás olyan műveivel, mint amilyen például Erdély háromkötetes története volt. A docens szerint a legjobb román egyetemek és főiskolák történelem szakain ma már korántsem tapasztalható az egykori görcsösség, túlfűtöttség. Rögtön a diktatúra bukásakor, 1989. december 22-én, miután lincselés áldozata lett a kézdivásárhelyi rendőrparancsnok, Romulus Vulpescu költő, volt nagy-romániás szenátor úgy adta elő a történetet: Székelyföldön a magyarok románok fejével futballoznak. Ezt természetesen nem volt igaz. Azután jött az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogrom volt, amikor a tudatosan feltüzelt vidéki románok csaptak össze a helyi magyarokkal. A véres összeütközés után Marosvásárhely sokáig a félelem városa volt. Radu Ciontea, a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) első elnöke a marosvásárhelyi pogrom előtti hetekben adott nyilatkozata szerint családi forrásból tudja, hogy minden magyar zsebében ott lapul a kötél, amelyre fel akarják akasztani a románokat. A nacionalizmus a kilencvenes évek közepéig erőteljesen jelen volt a román politikában, mind az írott, mind az elektronikus média vak indulattal beszélt a magyarokról. Varga Andrea Romániában élő és kutató magyarországi történész felidézett egy korabeli televíziós beszélgető műsort. Egy betelefonáló azt akarta kifejteni, milyen jól képes együtt dolgozni magyar kollégájával, s hogy nem igaz, amit a sajtó ír. Mondanivalóját nem tudta végigmondani, mert lekeverték a hangját, és a műsorvezető kikelt magából: mit szólna a kedves néző, ha az ő rokonának vágták volna le a fejét, és azzal fociztak volna a porban? A kilencvenes évek közepétől kezdve a sajtó leállt ezzel az általános uszítással. Akkor a politika úgy döntött: paradigmaváltást hajt végre a magyarokhoz fűződő viszonyában. Az RMDSZ akkorra már kormányzati tényezővé vált, mint a Demokratikus Konvencióba tömörült pártok egyike (1996–2000). Varga Andrea emlékeztet arra a vissza-visszatérő riogatásra, miszerint jönnek a magyarok, visszaveszik Erdélyt, például hátizsákos turistáknak „álcázva” magukat. Egy időben a szélsőséges román politikusok azt sugallták a lakosságnak, hogy a magyar vállalatok romániai befektetéseik révén apránként vásárolják fel Erdélyt, a Mol-kutak romániai terjeszkedése pedig arra szolgál, hogy az esetleges későbbi konfliktusos időszakokban a magyar harckocsiknak biztosítsanak üzemanyagot. Az effajta „üzenetek” egyik legfőbb terjesztője Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester volt. Sokan Markó Béla legutóbbi kézdivásárhelyi beszédét is a „magyar nacionalizmus” megnyilvánulásának tekintették, amikor a szónok így szólt a hallgatósághoz: „Aki itt, a Székelyföldön hivatalnok, az a mi kenyerünket eszi. Végtére is a mi adónkból, a székely ember adójából kapja a fizetését, nem másból. Akkor pedig tessék megszólalni magyarul, vagy ha nem tud valaki, aki hivatalt visel, tanuljon meg”. Sok román idézi a hivatalos tételt, miszerint a román ember egyik lényegi jellemvonása, hogy a mindennapi életben befogadó, nyitott a másság iránt. Azonban az alkotmány is „nemzetállamként” határozza meg a soknemzetiségű Romániát. Ezt a kitételt az RMDSZ-nek nem sikerült kivetetnie még a 2003 végén végrehajtott – népszavazással megerősített – alkotmánymódosítás során sem. A romániai magyarság aggódva figyeli a kormánykoalíciót alkotó Demokrata Párt (DP) nacionalista felhangjait. E pártba beolvadtak az NRP-ből kivált politikusok, s így tett testületileg Funar egykori pártja, a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) is. Az ellenzéki szociáldemokraták (SZDP) a nagy-romániásokkal (NRP) terveznek együttműködést a parlamentben. Bíró Béla kifejezetten derűlátó. Szerinte a román értelmiségi elitben és a román közvéleményben kihunyni látszik számos hamis félelem (például az irredentizmustól). /Garzó Ferenc MTI – Bukarest: A nacionalizmus felemelt tyúktolla a porba kívánkozik Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./
2006. május 31.
Keményen bírálta a Román Hírszerző Szolgálatot (RHSZ) a madárinfluenzára vonatkozó jelentése kapcsán szenátusi felszólalásában Puskás Bálint. ,,A legnagyobb járványveszélyt az RHSZ jelenti” – fogalmazott, és elmondta, hogy a súlyos probléma okát és eredetét, akárcsak 20–25 évvel ezelőtt, az RHSZ ismét a külföldi ügynökök tevékenységére és a magyar veszélyre próbálta visszavezetni. A jelentés révén bebizonyosodott, hogy az RHSZ felületes és rosszhiszemű hozzáállása nem vet jó fényt Romániára, és fékezi az EU-csatlakozási erőfeszítéseket. Ennek kapcsán a szenátor elengedhetetlenül szükségesnek látja az RHSZ újraszervezését, a régi szekustisztek menesztését, és egy új, átlátható és ellenőrizhető hírszerzőszolgálat létrehozását. Az ülésen Puskás Bálint szenátor kérdést intézett Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökhöz a sepsiszentgyörgyi Olt Textil Rt. vezetősége azon szándéka kapcsán, hogy 100 kínai vendégmunkást alkalmaznának a Kovászna megyei gyárba. A szenátor kérte a kormány álláspontjának ismertetését a munkaerő behozatalával kapcsolatban. /Az RHSZ átszervezését kéri. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 31./
2006. május 31.
Idén Désen tartotta vándorgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A vándorgyűlés abba a rendezvénysorozatba illeszkedett, amelyet a száz éve született Szabó T. Attila emlékének szentelnek. Egyed Ákos ünnepi megnyitója után több előadás következett /Szabó Zoltán: Nyelv és irodalom, Péntek János: A szülőföld nyelvi ihletése a nyelvész számára, Kürti Miklós: A Szótörténeti Tár statisztikai adatai, Daly Ágnes: Erkölcsi értékek a Szótörténeti Tárban, Vetési László: Mai képek egy életút állomásairól, Zsemlyei Borbála: Dési kicsinyítő képzős származékok, Kiss András: Szabó T. Attila, a kutató, Roman Márta: Szabó T. Attila néprajzi vonatkozású munkássága, Huber András: Szabó T. Attila életének főbb állomásai./ Végül a vendégek a református templomot látogatták meg. /Tamás Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Az EME vándorgyűlése Désen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./
2006. május 31.
Újra meghirdeti a Fogadj örökbe! pályázatot a kolozsvári székhelyű Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, amelyre tehetséges, vidéken vagy városon lakó VI–IX. osztályos diákok jelentkezhetnek. Dr. Péntek János egyetemi tanár, az egyesület elnöke elmondta: negyedik alkalommal hirdetik meg ezt a pályázatot, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ebben a tanévben ugyanis majdnem négyszáz kisdiák részesült támogatásban. A pályázat lényege: külföldön élő tehetős személyek vállalják, hogy havi juttatásban részesítenek – jelképesen örökbe fogadnak – egy-egy szegény sorsú VI–IX. osztályos tanulót. Ezeket a gyerekeket az érettségiig támogatják – fejtette ki az egyesület elnöke. /Nagy-Hintós Diana: Támogatás iskolásoknak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./
2006. június 1.
Május 31-én mutatta be sajtótájékoztatóján Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere „A szatmárnémeti közoktatás fehér könyve” című kiadványt, kiadta a Szatmárnémeti Pedagógusok Háza a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal támogatásával, három nyelven: angolul, magyarul és románul. Ebben bemutatják a város egész oktatási rendszerét, az óvodáktól kezdve egész az egyetemi hálózatig, a román, magyar és német tagozatokról, a diákok és pedagógusok létszámáról stb. A könyv előszavát Szász Piroska, a Tanügyiek Háza igazgatója írta. /M. M.: Megjelent a közoktatás fehér könyve. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 1./
2006. június 2.
Az osztrákok a román banki ágazat részvénytőkéjének már közel harmadát ellenőrzik. Az osztrák részvétel 2000-ben még csak 3,2 százalék volt, 2005 végén már 23,4 százalék. A BCR felvásárlásával ez az arány már 30 százalékra nőtt. Az osztrákok fő riválisai a román bankrendszer ellenőrzéséért folytatott küzdelemben a görögök. A román bankrendszer egészében a külföldi részvénytőke aránya a 2000. évi 40,4 százalékról 2005-re 75,1 százalékra nőtt. /Osztrák kézben a banki ágazat közel harmada. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 2./
2006. június 2.
A Transylvania Trust Alapítvány helyi, regionális és nemzetközi szinten egyaránt kiterjedt partnerhálózattal büszkélkedhet, ennek köszönhető, hogy eleget tehet vállalt feladatainak, eredményesen dolgozhat az épített örökség fenntartható védelméért. Tevékenységei: Erdély épített örökségének dokumentálása, tudományos rendezvények és ismeretterjesztés, szakoktatás, szaktanácsadás, csereprogramok, illetve az integrált örökségvédelem, ennek egyik eredménye a bonchidai Bánffy-kastély helyreállítása. Működésének tíz évét háromnapos: Kolozsváron, Bonchidán és Torockón zajló rendezvénysorozattal ünnepli az alapítvány. Június 1-jén Kolozsváron a nagyobb projektekről beszámoltak a programvezetők. Jelen voltak a Transylvania Trust partnereinek, szponzorainak képviselői, többek között Szentpéteri István konzul-helyettes, Entz Géza, a Pro Professione Alapítvány képviselője és a Polgár-Társ Alapítvány. Tíz év alatt 70–80 faluban mintegy 2000 objektumról készült fényképes dokumentáció, számos országos és nemzetközi tudományos ülésszakot rendeztek, a legjelentősebbek évről évre Szovátán és Kolozsváron zajlanak. Az erdélyi műemléképületeket bemutató füzetsorozat 41. számánál tart; építettörökség-fenntartó tehetséggondozó szakkollégium működik, szaktanácsadást nyújtanak az egyházi vagyonokhoz tartozó épületek helyreállításához. /F. I.: Összefogással az épített örökség védelméért. 10 éves a Transylvania Trust Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./
2006. június 2.
Elindultak az első keresztalják a pünkösdi búcsú helyszíne felé. A csíksomlyói pünkösdi búcsú színhelyén, a kegytemplomban június 2-án, péntek délutántól fogadják a keresztaljákat, majd este hat órától ünnepi szentmisét tartanak. Csíkszereda és környéke készül a búcsús közösség fogadására. Június 2-án reggel Székelyudvarhelyről ötszázan és a környékről még ennél is többen gyalogosan indultak útnak, hogy énekelve és imádkozva hagyják maguk mögött a kilométereket. Gyergyószentmiklósról elindultak a huszárok Csíksomlyóra. Június 2-án, a búcsú előestéjén a város főterén a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes új előadást mutatja be Csudatarisznya címmel, a Városi Művelődési Házban Papp Kincses Emese Székely Golgota című rockoperájának ősbemutatóját tartják. /Csíksomlyó várja a zarándokokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./
2006. június 3.
Gyurcsány Ferenc Molnár Lajost egészségügyi miniszternek, Gráf Józsefet földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, Kóka Jánost a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium élére, Szekeres Imrét a Honvédelmi Minisztérium, Petrétei Józsefet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Persányi Miklóst a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Göncz Kingát a Külügyminisztérium, Hiller Istvánt az Oktatási és Kulturális Minisztérium, Lamperth Mónikát az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Veres Jánost a Pénzügyminisztérium és Kiss Pétert a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezetőjének jelöli. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterjelölt Szilvásy György – jelentette be a kijelölt miniszterelnök június 1-jén. Kiss Péter lesz a miniszterelnök politikai helyettese, és a Szilvásy György vezette Miniszterelnöki Hivatal egyben ellátja a miniszterelnök kabinetjének feladatait is. /Gyurcsány bemutatta a miniszterjelölteket. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 3./ Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója úgy fogalmazott: ,,Úgy látszik, hogy Gyurcsány Ferencre nagyon mély benyomást tett Vlagyimir Putyin magyarországi látogatása, mert (...) az a kormánystruktúra, ami kezd kialakulni, elnöki vagy inkább félelnöki rendszerre hasonlít”. Formalitássá üresedett a miniszteri poszt, azok az új testületek viszont, amelyekben a tényleges döntések születnek, nem tartoznak a parlament ellenőrzése alá. A kormánynévsorra utalva Répássy Róbert úgy fogalmazott: ,,az MSZP nem képes megújulni. Reformkormányt ígértek, ehhez képest ugyanazok kormányoznak tovább, akik miatt most nagy a baj, akik miatt megszorításokra készül Gyurcsány Ferenc.”    /Ugyanazok kormányoznak, akik miatt nagy a baj (Gyurcsány bemutatta a miniszterjelölteket). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./
2006. június 3.
Újabb színes esemény gazdagította a Hargitai Megyenapok programját. A XI. Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánc- és Népi Játékok Találkozója keretén belül mintegy harminchat néptánccsoport lépett a közönség elé. A négyévestől az ifjú táncosig minden korosztály fellépett, mutatva, nincs veszélyben a magyar népzenei hagyomány és kultúra, ha ilyen népes gyerek- és ifjúsereggel sikerült megszerettetni a néptáncot és népzenét. /Antal Ildikó: Hargitai Megyenapok. Aprók és ifjak Csűrdöngölő találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 3./
2006. június 5.
Mintegy 400 ezer ember gyűlt össze június 2-án, a pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton. Az ünnepi szentmise előtt P. Pál Leó, a Szent Istvánról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója köszöntötte a zarándokokat. „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben” – fogalmazta meg az idei búcsú célját Jakubinyi György érsek, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye elöljárója, idézve a Kis-Somlyó hegyén található Szálvátor-kápolnán olvasható feliratot. Az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállás megszüntetésére buzdított az ünnepi liturgia szónoka, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszédében. Jakubinyi érsek köszöntötte a határon túli és a helyi zarándokokat, a keresztényeket és minden érdeklődőt, aki eljött erre a magasztos eseményre. Hangsúlyozta: az idei csíksomlyói nemzeti zarándoklat célja megegyezik az Erdő Péter bíboros-prímás által meghirdetett nemzeti imaév szándékával. Majnek Antal munkácsi megyéspüspök szentbeszédében kiemelte a csíksomlyói Mária-kegyhely jelentőségét, méltatva, hogy mit jelentett a történelem folyamán a Mária-tisztelet a magyarság, ezen belül a székelység számára. Mint mondta, a székely nép sokszor megtapasztalta imái meghallgatását, mikor „győzelmet és békét esdett”. Külön kitért arra, hogy veszélyben van a család intézménye, a házasság szentsége. Tragikusnak nevezte, hogy sok családban már „nem kell a gyermek”, s hogy az eutanázia révén többen szabadulni akarnak a betegektől és az öregektől. „Az ember Isten akar lenni Isten helyett” – mondta a szónok, hozzáfűzve, hogy közben „szétesik a család, elfogy a nemzet”. „Jönnek új népek, általunk megvetettek, de akik szeretik a gyermeket és megkapják az Istentől a jövőt” – fűzte hozzá a püspök. Majnek Antal hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére van esély a megmaradásra, ha a hit szilárd sziklájára építjük ezt a jövőt, ha hűségesek maradunk az egyházhoz és mindent alárendelünk az evangélium tanításainak. A politika kisebbségbe kényszerítette a határon túli magyarságot – mondta a szónok, aki szerint a megoldás nem a politikában, hanem e nemzeti közösség lelkében rejlik. Véleménye szerint „nagy bajban van” a nemzet, de hozzáfűzte, hogy a jövőre reménységgel kell gondolni. A nemzet megújulását a püspök abban látja, hogy a magyarok rendet tesznek önmagukban és egymáshoz fűződő kapcsolataikban. Szerinte véget kell vetni az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállásnak. /Egységet az összmagyarságon belül! Közel félmillió résztvevő a csíksomlyói búcsún. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Nem riasztotta el az esős időjárás a hét végén a Csíksomlyóra érkezett több százezer zarándokot. A csíkszeredai járhatatlan utak megpróbáltatásokat okoztak. Több tízezren vágtak neki gyalog a zarándoklatnak – egyes környékbeli hívek, mint például a gyergyóalfalusiak vagy gyimesközéplokiak „keresztaljával”, vagyis a templomi zászlókkal, kereszttel felvezetett zarándokcsoporttal gyalogosan teszik meg a mintegy hatvan kilométeres távolságot. Az utóbbi években a magyarországi testvértelepülésekről érkezett zarándokok is az itteni falvak keresztaljáihoz csatlakoznak. Idén Belső-Ázsiából hárman zarándokoltak el a pünkösdi búcsúra, ujgurok. Évente jönnek Kanadából, Új-Zélandról, valamint Európa több országából. A szertartást követően Majnek Antal püspök a lapnak nyilatkozva azért adott hálát Istennek, hogy eljöhetett Csíksomlyóra, és hogy az utóbbi napok rossz időjárása ellenére egy csepp eső sem esett a szentmise alatt. „Ez sem véletlen, hiszen az Úristen nagyon figyelmes” – mondta az egyházi vezető. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke évente elzarándokol Csíksomlyóra. „Nagy várakozásokkal jöttem idén is, mint minden évben – mondta az akadémikus -, és úgy megyek haza, hogy csodálatos pillanatokat élhettem át, mert magyarokat láttam érkezni a világ minden tájáról. Valami összeforrasztott minket, ez pedig a magyarság érzete, és ettől nagyon boldog vagyok.” /Mihály László: Pünkösd rózsafüzérrel, esőkabáttal. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Tavaly húsvétkor indították útjára első ízben Balatonzamárdiból a feltámadási jelvényt, amely stafétaként járta körbe a Kárpát-medencét, hogy pünkösdszombatjára Csíksomlyóra érkezzen. Idén nagypénteken, a tihanyi Golgotán kettévált a feltámadási jelvény útja: egyik északnak, másik délnek indult, hogy szív alakban járják körbe a magyarok által lakott területeket. A déli útvonalat követő feltámadási jelvényt Zala – Szlovénia – Somogy – Baranya – Horvátország – Bácska – az Alföld (Szeged és környéke) – Déva – Gyulafehérvár – Makfalva – Homoródújfalu – Sepsiszentgyörgy – Kászonok – és Alcsík fontosabb állomásokkal e vidékek katolikus, református és unitárius magyarsága adta kézről kézre. Az északnak induló jelvény Veszprém – Sopron – Győr – Felvidék – Budapest – Eger – Sátoraljaújhely – Felvidék – Kisszelmenc-Nagyszelmenc – Kárpátalja (Ungvár, Munkács) – Szatmárnémeti – Kalotaszeg – Kolozsvár – Torda – Marosludas – Marosvásárhely – Szászrégen – Gyergyószentmiklós – Felcsík útvonalat járta be, Somlyóra a madéfalvi keresztaljával érkezett. A jelvényeket minden állomáson ünnepséggel fogadták, mindenütt szalagot tűztek rájuk. Az utolsót Jakubinyi György érsek tűzte fel a kordon indulása előtt. /Takács Éva: Nemzeti zarándoklat Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 5./
2006. június 5.
A trianoni békediktátum megkötésének 86. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a magyar lakta vidékeken. Zebegényben a történelmi egyházak képviselői ökumenikus imát tartottak a határon innen és túlról érkezett jelenlévőkért. Sepsiszentgyörgyön több mint kétszázan vettek részt az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Polgári Szövetség által szervezett trianoni megemlékezésen a belvárosi park egykori országzászlótartójának közelében. A rendezvény a történelmi magyar egyházak templomainak harangzúgásával kezdődött. A rendezvényen beszédet mondó Gazda Zoltán, MPSZ sepsiszéki elnök kiemelte: a közelmúltban összeomlott a szovjet birodalom, megszűnt Csehszlovákia, Jugoszlávia, s nemrég tartottak népszavazást Montenegróban. „Ott a Székelyfölddel azonos nagyságú tartomány függetlenségéről döntöttek” – mondta Gazda. Hozzátette: Koszovó is előbb-utóbb rendezni fogja jogi státuszát, és Romániában is megnyugtatóan kell megoldani a kisebbségi kérdést. A trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztes nagyhatalmai és Magyarország képviselői. A békeszerződés értelmében Magyarország területe a csaknem 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent. /Trianon – megoldásra váró kérdések. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Székelyudvarhelyen június 4-én javarészt magyarországi zarándokok-turisták és látogatók társaságában emlékezett az igazságtalan trianoni békediktátumra az MPSZ udvarhelyszéki szervezete, illetve a Rákóczi Szövetség a központi szoborparkban. Hegyi Sándor református lelkész a „mert nem félelemnek lelkét adta nekünk az Isten“ jelmondat elmélyítésére kérte az egybegyűlteket, majd dr. Szakács István Péter, az MPSZ udvarhelyszéki elnöke emlékezett. /mlf: Trianon-megemlékezés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 5./
2006. június 5.
Június 3-án Lupényban léptek fel a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport diákjai változatos műsorral. A nézők premierként szemtanúi lehettek a “száraz” táncnak, ami amúgy szatmári és felcsíki koreográfia volt – zene nélkül. Ugyanis a zene a fellépéssel járó izgalomban otthon maradt. Az előadást követően Kocsis Attila igazgató ismertette a még fiatal, de talán legmodernebb erdélyi magyar tanintézményt, arra buzdítva a Zsil-völgyi diákokat, szülőket, nagyszülőket, vállalják a gyermekek anyanyelven történő továbbtanulását. /Gáspár-Barra Réka: Zsil-völgyében a Téglás Gábor diákjai. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 5./
2006. június 5.
Nagybánya középkori, régi főterének új arca miatt rendezte az idén a Zazar-parti városban az RMDSZ ügyvezető elnöksége a II. Urbanisztika, területrendezés és műemlékvédelem elnevezésű nemzetközi tanácskozást. A rendezvénynek a Millennium III. Business Center fő épülete, a hajdani Fekete Sas szálló uniós pénzekből felújított épülete adott otthont. A tanácskozáson főként RMDSZ-es polgármesterek, alpolgármesterek, városrendezési tisztségviselők vettek részt, az előadók hazai és magyarországi építészek, építőtervezők, önkormányzati tisztségviselők és műemlékvédelmi hivatalnokok voltak. Nagybánya ugyan nem nagyváros, de kimagasló eredményekkel dicsekedhet az urbanisztika terén, és az e téren szerzett tapasztalatokat át szeretnék adni másoknak, jegyezte meg a házigazda város alpolgármestere, Ludescher István. „Ez a fórum azért más, mint a szárhegyi, mert Nagybánya szórványvidék, és az urbanisztikai problémafelvetésben fontos, hogy miként tudjuk érvényesíteni a helyi döntéshozatalban saját magyarsági kultúránkból és hagyományainkból fakadó álláspontunkat” – fűzte hozzá. A házigazdák közül a nagybányai Mitru Ildikó és Paskucz István műépítészek a Millennium III Business Center kivitelezésének tervét mutatták be. Ludescher István alpolgármester elárulta, hogy a projekt megvalósulásában nagy szerepet játszott a városi önkormányzat, s azon belül is az RMDSZ-frakció. /F. Z.: Urbanisztika a máramarosi szórványban. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./
2006. június 5.
Június első szombatján a hagyományos véndiák-találkozók mellett a Nemzedékek Találkozóját is már egy évtizede megszervezik a bánsági szórványban, melyen a hagyomány szerint minden Temesváron magyarul érettségizett véndiák, illetve valamennyi magyar iskolában tanított pedagógus részt vesz. Virginás Tar Judit, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte a bel- és külföldről érkezett, közel negyedezer véndiákot, és emlékeztetett az alma mater idei hármas jubileumára: az egykor katolikus elemi fiúiskolaként működött iskolaépületet 75 éve avatták, 35 éve jött létre a jelenlegi Bartók Béla Elméleti Líceum, és 125 éve született Nagyszentmiklóson az iskola névadója, Bartók Béla zeneszerző. A véndiákok iskolájukra és életpályájukra emlékeztek. A találkozón Halász Ferenc, az iskolát támogató Bartók Béla Alapítvány elnöke összesen 11,7 millió régi lejt tartalmazó borítékokat adott át a temesvári magyar diákoknak, akik hazai és nemzetközi vetélkedőkön díjakat nyertek. /Pataki Zoltán: Bánsági nemzedéktalálkozó. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./
2006. június 6.
A Fekete-tenger térségéből és a Távol-Keletről érkező munkaerő-hullámmal kell számolnia Romániának EU-csatlakozását követően. Erre Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszter hívta fel a figyelmet, aki szerint a hatóságok nem készültek fel az országban nagyobb kereset reményében beáramló törökök, grúzok, moldovaiak befogadására. Háromszéken heves ellenkezést váltott ki a sepsiszentgyörgyi Olt Rt. textilgyár terve, hogy kínai varrónők alkalmazásával fedezzék a megszaporodott megrendelésekhez szükséges munkaerőt. A háromszéki kínai munkaerőimport ügyében Puskás Bálint szenátor is interpellált. Egy bákói konfekcióüzem ezer kínai munkásnő alkalmazására kért engedélyt a helyi munkaerő-elhelyezési hivataltól. /Králik Lóránd: Eláraszt az olcsó keleti munkaerő? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./
2006. június 6.
Másfél hónapos nagy titkolózás után Magyarországon megszületett a kormánytagok „vadonatúj” névsora: Gyurcsány Ferenc végeredményben újramásolta a listát. Nincs válasz arra, minek kellett másfél hónapos izgalomban tartani a választópolgárokat, ha a döntéshozatali kör alig változott valamit. Arra figyel mindenki, hogyan hozza helyre a költségvetési egyensúlyhiányt az új kormány. Az SZDSZ a jelentősebb embereit nem vitte be az új kormányba. Lehetséges, hogy a liberális párt a várható népszerűtlen intézkedésektől kívánja pártja népszerűségét megóvni. Kóka János egyértelműen Gyurcsány választottja, Persányi aligha „tősgyökeres” szabadelvű, Molnár Lajos sem markáns liberalizmusáról híres. A rizikós magyar egészségügyi reformok miatt, szinte borítékolható, ő lesz az első beáldozott liberális politikus. Gyurcsány Ferenc ravasz politikusi húzásokat eszközölt, az MSZP-ben tekintélyes befolyással rendelkező embereket vitt be a kormányába, s a hozzá közel álló csapattal megkísérelheti végrehajtani a sokat hangoztatott reformokat. /Lokodi Imre: Az a rongyos régi. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./
2006. június 6.
Sepsiillyefalván egy vidékfejlesztési konferencián bemutatták a Civitas Alapítvány Helyi Fejlesztési Ügynökség projektjét, amelynek egy újabb változatában hat udvarhelyszéki unitárius egyházközségben kezdtek munkát helyi fejlesztési ügynökök. A projekt célja, hogy az önkormányzatok mellett a helyi fejlesztést elősegítő fiatalok dolgozzanak, főként a helyi fejlesztési stratégiák kidolgozásán. A Project Harvest Hope, a Harvest Hope Pro Homoród és a Civitas Alapítvány „Partnerségben az unitárius vidéki települések fejlődéséért” címmel tavaly elindítottak egy programot, amelyben az énlaki, a homoródalmási, a homoródkarácsonyfalvi, homoródszentpéteri, kénosi és oklándi unitárius egyházközségek vesznek részt. Ebben a programban a fejlesztési ügynökök az egyházközségekben dolgoznak, támogatják a helyi fejlesztési kezdeményezéseket, projekteket dolgoznak ki, pályázatokat írnak. /Kiss Edit: Helyi fejlesztési ügynökök az egyházközségek mellett. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6./
2006. június 7.
Száfta Szende első éves magyarul tanuló egyetemista végigült néhány kurzust a román tagozatosokkal, szerinte a szintkülönbség magáért beszél. A magyar tagozaton megtanulják az elméleteket, a román tagozaton mindezt a gyakorlattal ötvözve sajátítják el. Az egyetemista szerint „nem vagyunk a román tagozattal egy szinten”. Miért kell külön magyar egyetem, hogy a „felzárkózást is megsemmisítsük?” – kérdezte. Hozzátette, hogy nem tudja teljesen látni az indítóokokat, az előnyöket és a hátrányokat. /Száfta Szende: Bolyai? Bezzeg. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./
2006. június 7.
Csiki Emese bátran kifejtette, soha nem volt a csíksomlyói búcsún. Az araboknak ott van Mekka. Életcél számukra legalább egyszer megtenni azt az utat. Európában itt a Camino. Szentek, pápák, püspökök, királyok, ismert filmszínészek is megjárták azt az utat. Mi készteti az embereket őszintén zarándokolni? Somlyó egy állomás. Ha elmegyek, biztosan jobb leszek? Nem ábrándulok ki valamiből? /Csiki Emese: Hm, … Csíksomlyó? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 7./
2006. június 8.
Románia és Lengyelország határozottan visszautasítja a CIA-járatokról és -börtönökről szóló jelentés rá vonatkozó állításait. Dick Marty, az Európa Tanács (ET) megbízottja ugyanis bejelentette: feltételezett terroristákat szállító titkos CIA-repülőjáratok szálltak le a két országban. Az ET vizsgálódása párhuzamosan folyik az Európai Parlamentével, amely már megállapította, az Eurocontrol nemzetközi légi irányítási szervezet információi szerint az elmúlt öt évben a CIA több mint ezer repülése érintette az európai légteret, illetve európai repülőtereket. A jelentésben csupán gyanúról esik szó, hiszen Dick Marty nem szolgál bizonyítékokkal arról, hogy voltak ilyen fogházak Romániában – jelentette ki Norica Nicolai, az állítólagos CIA-gépek ügyét kivizsgáló parlamenti bizottság elnöke. /P. A. M.: A csatlakozást fenyegeti a kiújult CIA-botrány? Románia cáfolja Dick Marty állításait. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./
2006. június 8.
Megjelent Burus János főszerkesztő, csíkszeredai tanár kiadványa, a Kútfő II. évfolyam 1. száma, amely 2006 – Tavasz tárgyválasztásával a Pünkösdi búcsújárás Csíksomlyón (régen és napjainkban) témakört mutatta be. Ez a még teljesen ismeretlen, frissforrás-ízű lap alcíme: Kis magyar néprajz diákoknak. A ,,tulajdonos” pedig a csíkszeredai Székely Károly Alapítvány és a Nagybükki Néprajzi Társaság. Félévenként megjelenő folyóirat. Felelős szerkesztője, műszaki- és képszerkesztője Sipos Gábor. A szerkesztőbizottság munkájában, a Székely Károly Szakközépiskola tanárain kívül, részt vesznek a diákok is. A mostani számban tanulmány olvasható többek között dr. Tánczos Vilmos, kolozsvári néprajzkutató, egyetemi tanár tollából Szép, boldog, csodatevő Csíksomlyó és a Mária-dogmák című írás, Tankó István csíkszeredai tanár Pünkösd. A pünkösdi csoda címmel írt jegyzetet, Mirk László írásában a pünkösdi népszokásokról volt szó. /Simó Edmund: Pünkösd után: Kútfő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 8./
2006. június 9.
A Sapientia EMTE háromnapos búcsúrendezvényének első fénypontja Marosvásárhelyen a kocogás volt. Nagy megpróbáltatás volt a diákoknak az erdei kocogás, mert a sártenger és a kedvezőtlen körülmények gátolták őket a haladásban. Hollanda Dénes, a Sapientia dékánja üdvözölte a végzősöket. Idén második alkalommal kocog a Sapientia – tájékoztatott Nemes Zoltán, a tavalyi kocogás főszervezője. /F.A.: Elkocogtak a sapientiás végzősök. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./
2006. június 9.
Az általános iskolások közül elsőként, június 9-én zárják le a tanévet a nyolcadikos diákok. A nyolcadikosoknak még egy utolsó próbát kell kiállniuk: a kisérettségit. Közel tizennégyezer szabad ifjúsági táborhely várja az itthon nyaralni szándékozó diákokat. A jelentkezők száma itt viszont duplája a tavalyinak, miközben a romániai ifjúsági táboroknak csupán 32 százaléka működik. A többit vagy visszaigényelték régi tulajdonosaik, vagy pedig annyira leromlott állapotúak, hogy nem érdemes felújítani. Emellett a Hargita megyei Úz-völgye miatt pereskedik a Bákó megyei önkormányzat és az ANT: a moldvai megye a hatályos döntés ellenére sem szándékozik a Hargita megyei szakhatóságnak átadni az üdülőhelyet. Közel ezerrel több beiskolázási hely van a magyar diákok számára az ősztől induló középiskolai osztályokban, mint ahány nyolcadikos végzős elhagyja az általános iskolák padjait. Az Oktatási Minisztérium adatai szerint a magyar osztályokban közel 11 ezer gyermek készülhet a június 20-án kezdődő kisérettségire. Az új tanévben viszont 11 800 hely várja a magyar nyelvű kilencedikeseket az elméleti, illetve szakoktatásban. Az utóbbi években drasztikusan csökkent a középiskolába lépő tizenéves gyerekek száma, ez a jelenség mostantól mérséklődik. „A rendszerváltás utáni években látványosan visszaesett a születések száma, a csökkenés csak 1994-től lassult le” – fejtette ki Veres Valér szociológus, a BBTE adjunktusa. Erősödik a gyerekekért folyó versengés az iskolák között. A kisérettségire készülő magyarul tanult nyolcadikosok legtöbbjének a román nyelv és irodalom lesz a legnehezebb. A próba-kisérettségin, melyet májusban tartottak, országszerte a diákok mintegy fele ért el átmenő eredményt, egy tantárgy, a magyar nyelv és irodalom kivételével, amelyből a diákok 82 százaléka volt sikeres. /Benedek István, Domokos Péter: Ezerrel több hely, mint magyar diák. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2006. június 10.
Ballagtak a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem első környezettudomány szakos végzősei a Sapientia székhelyén, Kolozsváron, a Bocskai-házban. Szilágyi Pál rektor beszédében kifejtette: a környezettudományi szak végzősei jó képzésben részesültek egy fontos tudományágban, amely az EU-csatlakozás után is nagy népszerűségnek és keresettségnek örvend. Szilágyi köszönetet mondott a mindenkori magyar kormánynak és a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) az egyetem működtetése érdekében tett anyagi erőfeszítésért. Mócsy Ildikó tanszékvezető a kezdeti időszak nehézségeit és a diákok eddig elért eredményeit ismertette. /Nagy-Hintós Diana: Ballagás a Sapientián. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2006. június 11.
Majnek Antal munkácsi püspök Budapesten született, 1977-ben belépett a ferences rendbe. Közben elvégezett néhány egyetemet, diplomát szerzett pedagógiából, technika szakból. Pappá szentelése után a Szentendrei Ferences Gimnáziumban tanított, majd 1989-ben jött a felkérés, hogy néhány évre el kell menni Kárpátaljára, kisegíteni az ottani egyházat, a magyarokat, mert nagyon kevés papjuk van. 1989 júliusa óta él Kárpátalján. Majnek Antalt 1995 novemberében kérte fel a szentatya a nunciuson keresztül, hogy vállalja el a püspökséget. Kárpátalján a hívek 80-85 százaléka magyar, a többiek németek és szlovákok. Újabban az elukránosodott német és magyar fiatalok is kérik az ukrán nyelvű katekézist, illetve liturgiát. Azonban ha olyan ütemben mennek el a magyarok is, mint a németek, akkor a nemzetiségi eltolódás magától megtörténik, pedig nagyon sokat tesznek a papok azért, hogy a tradíciókat tartsák, a nyelvet tanítsák. Nagy a népfogyás, a gyermekvállalás is csökken, Kárpátalján a kivándorlás egyre erősödik Magyarországra, illetve Nyugatra. Pedig helyzet gazdaságilag javul, a magyarok jobban élnek, mint például bent Ukrajnában, a falvakban az ukránok. Kárpátalján harmincöt pap van, ebből tíz más egyházmegyés, vannak még szerzetesek is: ferencesek, lazaristák, egy-két domonkos és jezsuita. Öt kispapjuk tanul Egerben. Nagyon sok katekétájuk van, 13 éve indították el ugyanis a teológia hároméves levelezői tagozatát. Nehéz Kárpátalján kisebbségiként élni, többszörös kisebbséget jelent: római katolikusként negyedikek az ortodoxok, a görög katolikusok és a reformátusok után. Nemzetiségi szempontból is hasonló a helyzet: az ukránok és az oroszok után jönnek harmadikként a magyarok. /Jakab Gábor: Erősnek maradni a hitben. Interjú Majnek püspökkel. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 11./
2006. június 12.
Miután a választási kampányban Gyurcsány Ferenc és az MSZP, a szocialista párt emberei nagyon pozitív képet festettek Magyarország gazdasági állapotáról, a múlt hét végén ütött az igazság órája: a kormányfő egy megszorító, pénzelvonó elképzelésekből álló csomagot mutatott be. Emelkednek az adók, emelkednek a járulékok, drágul az áram és a gáz, kevesebb állami támogatásra számíthatnak azok, akik lakásvásárlásra adják a fejüket. Az államháztartást rendbe kell tenni, mert túlköltekezett, de hogy ennek a költségeit miért a kisember kell hogy viselje csak, az már érthetetlen. /Veres István: Megvan a Gyurcsány–csomag is. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 12./
2006. június 13.
Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartotta jubileumi ülését május 10-én az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága abból az alkalomból, hogy tíz éve kezdte meg működését. Az ülésen részt vett dr. Fazakas József professzor, a sepsiszentgyörgyi üzleti tanszék vezetője is. Az anyaországgal szomszédos államok magyar egyetemeinek képviselői Erdélyből, Újvidékről, Felvidékről, Szlovéniából, Horvátországból, Kárpátaljából, valamint a nyugati magyarság egyetemi képviselői Ausztriából, Belgiumból és Kanadából beszámoltak eredményeikről, melyek nem valósulhattak volna meg a MTA határon túli programjai: a Domus, Arany János, Bolyai, valamint a Szülőföldprogram segítsége nélkül. A MTA elnöke, Vizi E. Szilveszter akadémikus kiemelte, hogy az Akadémiának több mint ezer köztestületi tagja van a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról. Közülük hárman a sepsiszentgyörgyi egyetemi tagozat oktatói. A tudományos ülésen akadémiai ezüstérmet vehetett át Berényi Dénes, aki tíz éven át vezette a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságot, helyét szeptemberben Görömbei András irodalomtörténész veszi át. A rendezvényen Arany János-életműdíjban részesült Egyed Ákos erdélyi professzor. Bíró A. Zoltán csíkszeredai szociológus Arany János-díjat, Balázs Imre József erdélyi irodalomtörténész és kritikus Arany János Fiatal Kutatói Díjat kapott. A tudományos ülésen ismertették a Beregszászon működő II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola jogi és anyagi helyzetét. A főiskola az egyetlen államilag elismert, akkreditált ukrajnai magyar felsőfokú iskola, 562 hallgatója van. Tanárokat, tanítókat, óvodai pedagógusokat, valamint kertészmérnököket és közgazdászokat képez. Az alaptevékenységen kívül fejlesztést, tudományos kutatást és szaktanácsadást végeznek. Az intézmény a fenntartáshoz szükséges anyagi támogatást az anyaországi oktatási minisztériumtól kapja, amit pályázati úton egészít ki. Teljes infrastruktúrával működik, amit a beregszászi ukrán helyhatóság bocsátott a rendelkezésére, bentlakásokkal, menzával, kulturális és sporttevékenységekhez szükséges helyiségekkel, pályákkal. Ez a felsőfokú tanintézmény, a sepsiszentgyörgyi tagozathoz hasonlóan, a bolognai folyamat keretében most alakul át egyetemmé. Fazakas professzor elmondta, ha sikerül a beiskolázási tervet teljesíteniük, majdnem 1500 hallgató kezdi meg az új egyetemi tanévet Sepsiszentgyörgyön. Az intézmény infrastrukturális gondjai még megoldatlanok. Czompó János: Szűkölködik a sepsiszentgyörgyi egyetem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 13./
2006. június 13.
Már hagyománnyá vált, hogy az 1989-es fordulat után, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum ballagási ünnepségén három Győrffy Zoltán-díjat osztanak ki a végzős diákok között. A kiosztásra kerülő 600 dollárt minden évben a Washingtonban élő egykori bolyais diákok, a Győrffy házaspár (dr. Győrffy Péter és Puskás Ilona) biztosítják. Ettől az évtől kezdve, az előbb említett mellett, egy újabb díj is lesz. Ezt a Kanadában élő Katonai Éva orvosnő létesítette fiatalon elhunyt férje, Szabó Jenő emlékére. Szabó Jenő tanári tevékenysége alatt az egyik legjobb és legtehetségesebb tanítványa volt, emlékezett rá Weszely Tibor. 1967-ben Bukarestben elektronikamérnöki diplomát szerzett. 1987-ben feleségével és gyermekeivel Torontóba emigráltak, ahol Jenő bio- és elektromérnökként dolgozott 1996. július 5-én tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig. /Weszely Tibor: Győrffy Zoltán- és Szabó Jenő-díjas diákok. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./