Eh, mint a milicisták...
Még nem dőlt el teljesen, hogy melyik felét higgyük el a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák miatt indított rendőrségi intézkedések hivatalos magyarázatának. Azt-e, hogy katasztrófát sikerült megakadályozni, vagy azt, hogy hülyének néznek bennünket.
A történet dióhéjban annyi, hogy magyar civilek kétnyelvű, román és magyar feliratú utcanévtáblákat helyeztek el néhány épületen. De aztán a helyi rendőrség közbelépett, és kemény pénzbírsággal pacifikálta az elvadulni látszó helyzetet. Mert az igazság, a törvény érdeke azt kívánja. Legalábbis ilyesféle magyarázattal indokolja a helyi rendőrség lépéseit az intézmény igazgatója. Valentin Bretfelean kedden sajtótájékoztatón közölte, hogy huszonöt évvel a vásárhelyi véres események után, napra pontosan március 20-án interetnikai konfliktust sikerült megakadályozniuk.
Amint elmondta, aznap a helyi rendőrség bejelentést kapott, miszerint a szülészeti parki lakók bántalmazni fogják azt a két férfit, akik akkor éppen a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú táblát szerelték fel egy épület falára. Bretfelean hozzátette, a helyszínre siető rendőrök lefényképezték, majd igazoltatták a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű akciócsoport tagjait. Amint azóta azt már megírtuk, a két önkéntest, Barabás Miklóst és Benedek Lehelt öt-ötezer lejjel bírságolták meg a „törvénytelen reklámtábla” felszerelése miatt.
Szó se róla, gratulációt érdemel mindenki, aki megakadályoz egy interetnikai összecsapást. Senkinek nem hiányzik egy újabb súlyos konfliktus. Aki erőszakos cselekményeket akar kezdeményezni, azzal szemben a legszigorúbban kell eljárni, ez nem vitás.
De itt most lassítsunk le egy kicsit, és vegyük át még egyszer a lényeget: a helyi rendőrséget arról értesítik, hogy a szülészeti parki lakók arra készülnek, hogy bántalmazzanak két táblaaggató férfit. Erre kivonul a helyi rendőrség. A beszámoló sajnos arra nem tér ki, hogy más alakulatokat, az ilyen nyilvánvaló vészhelyzetek kezelésére, a feldühödött tömegek lecsillapítására kiképzett gyorsreagálású egységeket, például a csendőrség kommandósait bevetették-e. Ez azért lenne fontos, mert az ilyen tömeges bántalmazásoknak könnyen tragédia lehet a végük. Ezért ilyenkor nem a tilosban parkoló tahók és a törvénytelennek vélt feliratok elhelyezőit megbírságoló helyi rendőröké a főszerep. Őket legfeljebb azért vezénylik ki, hogy biztosítsák a helyszínt, támogatást nyújtsanak a nagyfiúknak. Nem vitatom, hogy milyen kompetenciái, hatáskörei vannak a helyi rendőrségnek, illetve hogy eléggé képzett-e ilyen bevetésekre, csak jelzem, hogy a mesének ez a fele elég furcsa.
Túl ezeken, a végeredményt tekintve apró részleteken, mi is történik, amikor megérkeznek a helyi rendőrök a helyszínre? Azonosítják a bejelentés szerint a testi épségüket tekintve veszélyben lévő két civilt. És... és nem, nem lépnek fel a csoportos garázdaságra készülő lakókkal szemben és mentik ki a veszélyben lévő embereket, hanem... Hanem megbírságolják a fizikai bántalmazás potenciális áldozatait. Legközelebb talán meg is verik őket, hogy azt ne a békés, toleráns tömeg tegye meg.
Olyan ez, mint egy debil milicistavicc a múlt rendszerből. De ez se nem vicc, se nem múlt.
Szüszer-Nagy Róbert
Székelyhon.ro

Mit szólna Dózsa György a névcseréhez?
A gyűlölet prédái 
Az egyik tévéadásban elborzadva láttam, hogy az iszlám nevében fanatikus dühvel törik-zúzzák az emberiség közös kincseit, évezredes műremekeit. Eszembe juttatják, hogy a román nacionalisták már a román uralom első pillanatától fogva fő feladatuknak tekintik a magyar műemlékek rombolását, az intézmények külső románosítását.
Erre rendszerint olyan településeken kerül sor, ahol fontosnak érzik a román jelenlét, jelleg hangsúlyozását. A román hadsereg már 1918 novemberétől megkezdi a magyar jelképek, a magyar történelemre, államiságra utaló emlékek tudatos pusztítását. Ez Trianon (1920) után is zajlik. Jelentős értékű műemlék templomok, kastélyok, várak, szobrok sora vált romhalmazzá. Nemrég omlott össze az alvinczi kastély, a bözödújfalusi templom tornya… 
Mivel a szobrok könnyebben pusztíthatók, a vandál gyűlölködők számára többnyire ezek válnak prédává. Az értékes szobrok közül példaként említem a marosvásárhelyi polgárok pénzén készült Kossuth-szobor sorsát, melyet 1919-ben döntenek le. A megsérült szobrot 1936-ban az akkor grasszáló Maros megyei prefektus olvasztatja be és öntet belőle román címeres sasokat, amelyek a román hatalmat szimbolizálják. Néhány szobor – köztük a kolozsvári Mátyás királyé, Fadrusz János 1902-ben felállított alkotása – megmaradását annak köszönheti, hogy a nacionalista történetírás Mátyás „román származását” hirdeti.
Dózsa György vagy Gheorghe Doja? 
Hihetetlen, paradoxon, de a történelmi hamisításnak köszönheti létét a székely Dózsa György monumentális dálnoki szobra is, mert „Gheorghe Doja” a román és magyar jobbágyparasztok vezére volt. Román honfitársaink nem hibásak, amiért azt tanították nekik az iskolában, hogy Dózsa román volt, akárcsak a törökverő magyar hadvezér, az 1479-es kenyérmezei csata hőse, Kinizsi Pál. Kinizsi a tankönyvekben Pavel Chinezuként jelenik meg. Ha e nevet magyarra fordítjuk, akkor a magyar olvasó rágódhat, gondolkodhat, mert soha nem fogja kitalálni, megtudni, ki az a Kínai Pál.  A közhiedelem úgy tartja, hogy Dózsa nevének románosítása szülőfaluja, Dálnok előnyére szolgált. Sokan úgy tudják, hogy Dálnok azért vált önálló községgé – bár lélekszáma nem éri el a megszabottat –, mert Bukarestben azt hitték, Gheorghe Doja román parasztvezér szülőfaluja. Hihetetlen, hogy a büszke székely nemesnek, a magyar történelem egyik legismertebb alakjának Ceauşescu parancsuralmi rendszere idején szobrot emelnek. Ennek megértésére felidéznék egy 1987-es apró, de szimbolikus jelenetet, melynek szem- és fültanúja voltam. Az említett évben a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban – az akkori 1-es számú Líceum névre silányított iskolában – tanítok történelmet egy vegyes nemzetiségű osztályban, a román tagozaton. Dózsa Györgyről tanulunk. Úgy gondoltam, hogy a világ legtermészetesebb dolga, ha Sepsiszentgyörgyön, a Mikóban a gyermekek ismerik Gheorghe Doja valódi nevét is. Mondom, gyerekek, Dózsa az alig húsz kilométer távolságra fekvő, ma is székely-magyar falu, Dálnok szülötte. Ha arra jártok, találtok egy hatalmas szobrot, illik nevét magyarul is ismerni. A számomra kedves osztályban, ahol mindig tisztelettel fogadtak, s jellemző volt a példás fegyelem, és ahová mindig szeretettel mentem be, hirtelen óriási zajongás, mozgolódás támadt. A hátsó sarokban egy B. nevű román tanuló elég hangosan, talán azért, hogy én is halljam, odasúgta padtársának: „Tovarăşul profesor minte!”, azaz „A tanár elvtárs hazudik!”. 
Megállapítottam, hogy az I–IV. osztályban tanultak alapján a román diákok számára elfogadhatatlan Dózsa György székely-magyarsága. Az említett gyermekek ma szülők, mit fognak mondani gyermekeiknek, ha a megyei rendőrségre mennek ügyes-bajos dolgaik intézésére, miközben találkoznak a közeli csendőr-felügyelőség megnevezésében a Gheorghe Doja névvel? Elmondják, hogy hajdani tanáruk a történelmet meghamisította? Ha Sepsiszentgyörgyön ez így áll – egy háromnegyed részt székely-magyar városban és megyében – mit várhatunk azoktól, akik teljes román közegben élnek?
Lesz-e magyar neve?
Talán a magyar gyermekekben tudatosult – ha magyar ajkú tanáruk volt –, hogy Dózsa György székely-magyar, tehát a neve is magyar. Azonban úgy tűnik, hogy román honfitársaink tudatában Gheorghe Doja mint román felkelővezér rögzült. Talán ezzel és nem a román nacionalizmussal függ össze, hogy a Kovászna megyei csendőr-felügyelőség ma büszkén a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön is, mint annyi más erdélyi és székely településen, az elmúlt évtizedekben sértette szemünket a Gheorghe Doja utcanév. Ez a helyi névadó bizottságnak köszönhetően ma magyarul olvasható. Hasonlóképp a 2014. június 6-án avatott újabb dálnoki emléktáblán is. E táblaavatás alkalmával Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor megígérte, hogy levélben kéri a belügyminisztert a Kovászna megyei csendőr-felügyelőség nevének kiigazítására. A névkiigazítás azóta sem történt meg. Nem tudjuk, hol akadhatott el a név helyreállítása. Gondoljuk, nem tolakodó vélekedésünk, miszerint a csendőrségnek – a magyar lakosság iránti tiszteletből – minden kérés nélkül Dózsa György nevét úgy illene használnia, ahogy a vezért születésekor keresztelték. A rend, a törvény védelmezőitől elvárjuk, hogy az igazság mellett álljanak, és ne engedjék, hogy  saját cégérük is történelemhamisítást szolgáljon. 
Természetesen, nemcsak a csendőr-felügyelőségnek, de a dálnoki polgármesteri hivatalnak is mozdulnia kellene, mivel szégyen, hogy a Kárpát-medence közismert magyar személyiségének neve a tiszteletére állított szobor talapzatán csak román nyelven olvasható!
Vajon mit szólna?
Ha 500 év után felébredne, és azt olvasná, hogy ő román jobbágyfelkelő vezér volt, nevét átkeresztelték, bizonyára Arany János ősz Toldijának módjára, aki az őt nem tisztelő királyi lakájokat buzogányával megfenyíté, Dózsa is szétverne a mai lakájok közt, akár magyarok, akár románok! Vajon mit mondana a szabadságára oly büszke székely nemes, az a lovas hadnagy, aki párviadalban legyőzi a szendrői török szpáhik parancsnokát, dicsőséget szerezve népének? Mit mondana az a Dózsa, aki hivatását komolyan veszi, vállalja a kegyetlen mártírhalált? Mit szólnának a seregébe beállt keresztesek, köztük szép számban a mezővárosok módos parasztpolgárai, a kis- és középnemesek, deákok, papok és szerzetesek, akik önként vállalják a haza védelmét, a törökellenes harcot? Azok, akik a főurak ellen fordulnak, mert Magyaroszágon is szeretnék megteremteni a székelyek szabad társadalmát. 
Vajon mit szólnának a keresztesek, ha látnák, hogy Dózsát szülőfalujában még annyira sem becsülik, hogy nevét anyanyelvén olvashassák?
Ismerjük-e őt?
A magyar emberek tudatát is áthatja a Dózsáról kialakított hamis ismeretanyag, melynek gyökerei a 19–20. századba vezetnek. Petőfi Sándor nagy hatású A nép nevében, Ady Endre Dózsa György unokája című verse, a történelmi regények, később a kommunista osztályharcos-szemlélet teremti meg a jobbágyfelkelő vezér alakját. A magyar emberek tekintélyes részének, ha Dózsáról esik szó, a kaszás-villás jobbágyparaszt és a német nyelvterületen kialakult 17. századi mese, a kitalált tüzes vastrónus jut eszébe. A románok többsége is úgy gondolja, hogy Gheorghe Doja a román és magyar jobbágyparasztok harcát vezeti a magyar nemesség kegyetlen elnyomása ellen. 
Ideje lenne, hogy ne pórlázadásról, ne jobbágyfelkelésről beszéljünk. 
A tavalyi Székely Vágtán (is) a méltán hírneves Honvéd Táncegyüttes – immár több éve – előadott táncjátékában Dózsa György mint jobbágyparaszt figura jelenik meg. Dózsa mártírhalálának fél évezredes évfordulója alkalom lehetett volna arra, hogy megismerjük az igazi Dózsát, a hadvezért, a büszke székely lófő nemest, a nándorfehérvári hőst, aki a vállalt feladatok melletti kitartás és a bátorság szimbóluma. 
A keresztes had társadalmi összetétele egyértelműen mutatja, hogy 1514-ben nem egy jobbágyhadsereg fordul szembe a főúri önzéssel. Dózsa, amikor rádöbben arra, hogy a főnemesség akadályozza a törökök elleni harc szervezését és visszaél hatalmával, megfenyíti a keresztesnek állt jobbágyokat, korlátozza a módos parasztok, parasztpolgárok, a kis- és középnemesség jogait, elhatározza, hogy megrendszabályozza a főurakat, majd – az egész ország népére támaszkodó hadseregével – kiveri a pogány törököket Európából. Teheti, mert időközben megérkezik a hír, hogy a szultáni hadak Perzsia ellen indulnak. A veszély elmúltával a főurak, akik nem távlatban, hanem pillanatnyi érdekeik alapján gondolkodnak, követelik a keresztes hadsereg felszámolását, amely kiváltja a keresztesek haragját, akik a főurak ellen fordulnak. Ez már polgárháború a javából. Ekkor már a nagybirtokosok ellen helyi lázadások is kitörnek. 
Az 1514-ben zajló események sokkal árnyaltabbak a köztudatban ismertnél. Sokkal közelebb áll a történelmi valósághoz, hogy Dózsa György egy jogaiért küzdő, feltörekvő társadalmi rétegekből verbuvált keresztes hadsereg vezetője. Tőle (nagyrészt) függetlenül kerül sor több helyi zavargásra, felkelésekre. Sajnos, sokan nem hallották hírét Dózsa Györgynek, a keresztes hadvezérnek, aki Bakócz Tamás esztergomi érsek megbízásából vállalja a törökellenes keresztes had fővezéri szerepét. E hadsereget hirtelen kellett felállítani, megszervezni, mert híre jött, hogy a szultán hatalmas sereggel indul Magyarország ellen. Az önkéntes hadseregbe lépők felveszik a kereszt jelét, ezért őket kereszteseknek nevezik. A keresztesek jutalma a bűnbocsánat. 
Bakócz megbízásából a mozgósításban a ferencesek obszerváns rendje vállal óriási szerepet. Bár egy ilyen hadsereg vezetését – a kor szokásának megfelelően – főúrnak kellene vállalnia, ez nem volt lehetséges, mert megbontotta volna a bárói csoportok közti katonai egyensúlyt, ezért az érsek választása az országosan ismert hírneves lovas hadnagyra, Dózsára esik. Bakócz a nándorfehérvári hőst, az ünnepelt katonatisztet már korábbról ismeri, tudja, hogy rendelkezik megfelelő katonai képességekkel.
A megmaradás jelképe
1976-ban a sors érdekes játékaként Dálnok központjában, a templomtéren egy őszi novemberi napon tanúja voltam, amikor Dózsa szobrát déli 12 órakor, harangzúgás idején a mikóújfalusi kőfaragók által készített óriási faragott kőtömbökre, a talpazatra illesztették. A pillanat számomra jelképes, szimbolikus értelmet nyert. Úgy éreztem, a harangok azt üzenik a keresztesek vezérének, hogy szoborba öntve is elnyerte a keresztény világ áldását. Hisszük, hogy Dózsa György példakép mint a hit, az anyanyelv és a szülőföld védelmezője!
Szobotka András szobrászművész hattonnás szobra, a térdre könyöklő, gondolkodó Dózsa a jövőt, a jövőnket fürkészi. Azt sugallja, hogy ez a bátraké, azoké, akik kiállnak a közösség jogaiért. Népünknek ilyen elszánt vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik szembeszállnak az idegen elnyomással. Olyanokra, akik számára nem közömbös városaink, műemlékeink és közintézményeink átkeresztelése sem!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A ligetbe száműzné Bretfelean az ellene szervezett tüntetést
Nem mond le a marosvásárhelyi rendőrfőnök elleni tüntetés szervezéséről az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), csupán átgondolja annak feltételeit. A szervezők kedden délután a városháza előtt szerettek volna tiltakozni Valentin Bretfelean sokadik magyarellenes lépése ellen, az önkormányzat szakbizottsága azonban a Ligetbe szerette volna „terelni” a tüntetőket.
Hétfőn újabb beadvánnyal fordul a néppárt az önkormányzathoz, amelyben a városközpont autóforgalomtól mentes helyszíneit jelöli meg a rendőrfőnök elleni tüntetés helyszínéül. Erre azért van szükség, mert a Valentin Bretfelean által vezetett bizottság ugyan jóváhagyta a keddi tüntetést, ám közlekedésrendészeti okokra hivatkozva nem engedélyezte a kért helyszínt, vagyis a városháza melletti kis utca igénybevételét. Helyette a központtól félreeső, csupán a sportesemények alkalmával benépesedő Ligetet javasolta. Az illetékes bizottság tagjai semmilyen más helyszínről nem voltak hajlandók tárgyalni.
Néppárt: cinikus városháza
„Ezt a magatartást mi cinikusnak és a közösségi igény kigúnyolásának tartjuk, ezért a helyszínmódosító javaslatot nem fogadjuk el, vállalva ezzel együtt azt is, hogy a kedd délutánra meghirdetett tüntetést új időpontban kell megszervezzük. A törvény minden lehetséges eszközével fogunk fellépni az önkényeskedő, fenyegetőző végrehajtó hatalom ellen. Bízom benne, hogy ebben a marosvásárhelyiek kitartására is számíthatunk” – fejtette ki az EMNP megyei elnöke, Portik Vilmos.
Szerinte azokat az ügyeket, amelyek a vásárhelyi magyarok számára fontosak, és amelyekért az emberek hajlandóak utcára vonulni, sem rendőrfőnök, sem polgármester nem dughatja el a város, a nyilvánosság szeme elől. „Ha az önkormányzat alá tartozó helyi rendőrség visszaélései miatt vonulunk az utcára, akkor különösen fontos, hogy ne hagyjuk magunkat a város eldugott sikátoraiba beterelni” – tette hozzá. Portik arra is emlékeztetni kívánt, hogy a forgalmi fennakadásokra hivatkozó, Bretfelean által irányított városházi bizottság már többször próbálta korlátozni a magyarságot a szabadságjogaiban. „Ezért hétfőtől új fejezetet kezdünk a városunk jövőjéért folytatott küzdelemben. Szabadságunk törvényes kereteken belüli teljes megélése nem lehet alku és kompromisszumok kérdése” – nyomatékosította Portik Vilmos.
Az Erdélyi Magyar Néppárt közleményben erősítette meg, hogy elhalasztja a keddre tervezett tüntetést. Az új helyszínről és időpontról a napokban értesítik a lakosságot.
Aláírásgyűjtés a rendőrfőnök leváltásáért 
Közben Dorin Florea polgármesternek és a helyi önkormányzati testületnek címzett internetes petíció indult Valentin Bretfelean leváltása érdekében. A kezdeményezők hét különböző ok miatt szeretnék menesztetni a rendőrfőnököt. Ilyenek például: a magyar jellegű rendezvények akadályozása (megtiltotta, hogy a huszárok március 15-ei felvonulását), a magyar jelképek reklámanyaggá minősítése (30 ezer lejes bírságot szabott ki az EMNT-re a székházára kihelyezett székely zászló miatt), a civil akciók megfélemlítése (a piacokon a kétnyelvű árcédulákat adományozó akció szervezőjének a megbírságolása), vagy a kétnyelvűség folyamatos üldözése.
A Bretfelean leváltását követelők a rendőrfőnök tisztázatlan viszonyát a kommunista diktatúra titkosszolgálatával, a Securitatéval is kifogásolják, mint ahogy a múltbéli munkakapcsolatát a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI), ahonnan 2008-ban, fegyelmi okok miatt helyezték tartalékba.
Mint ismeretes, legutóbbi megfélemlítési akciója keretében a Cemo által koordinált Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! csoport két aktivistáját bírságoltatta meg, akik kétnyelvű utcanévtáblát szereltek fel egy háztulajdonos kérésére. Bretfelean ennél tovább ment, 30 ezertől 50 ezer lejig terjedő bírsággal fenyegeti azokat az ingatlantulajdonosokat, akik nem távolítják el magántulajdonukról a kétnyelvű utcanévtáblákat. „Az eddig lezajlott perekben a bíróság minden esetben eltörölte a Helyi Rendőrség által kiszabott bírságot, ez is bizonyítja, hogy a rendőrfőnök gyakran túllép hatáskörén, és diszkriminatívan lép fel azon közösség ellen, amelyet őriznie és védenie kellene” – mutatnak rá a kezdeményezők.
Szucher Ervin 
Székelyhon.ro

Új utakon a Maros Művészegyüttes
A táncszínház felé irányulnak
Új művészi koncepción dolgoznak a Maros Művészegyüttesnél. Mindamellett, hogy alapvető feladatuknak tartják az eredeti erdélyi magyar és román, valamint roma néptáncörökségünk megőrzését, ápolását, a táncszínház felé irányulnak. Erről a váltásról, valamint a néptánc jövőjéről Barabási Attila-Csabával, a Maros Művészegyüttes igazgatójával beszélgettünk.
– Eddig soha nem tapasztalt "nagyüzemben" dolgoznak a művészegyüttesnél, hiszen már az évad elején két bemutatót is tartott a magyar tagozat, ugyanakkor tudomásom szerint egy nagyszabású magyarországi turnén is túl vannak.
– Március 14. és 21. között Zala és Vas megyében turnéztunk. Az idén olyan településeket céloztunk meg, amelyekkel valamilyen kapcsolata van a megyének vagy az együttesnek. Így eljutottunk Zalalövőre, Celldömölkre és Bakonyszombathelyre is az Imádság háború után és Fehérlófia című felnőtt- és gyerekelőadásunkkal. Nyolc nap alatt hétszer léptünk fel. Olyan közönséggel találkoztunk Magyarországon, amilyennel eddig még nem. Fontos nekünk, hogy a budapesti Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza mellett kisvárosokba is eljussunk. Tavaly már voltunk Zalalövőn, ahova visszahívtak, ezért vállaltuk fel a turnét. Jövőre pedig mindenhova visszavárnak. Sőt, felkértek, hogy a városnapokra is vigyük el műsorainkat. Ha egy lehetőség van, visszatérünk, mert a kapcsolatfelvétel megtörtént, és a továbbiakban valóban szeretnénk ápolni ezt a kulturális kézfogást. Budapesten május 8-án a Hagyományok Házában mutatjuk be Szem látta, szív szerette és Fehérlófia című előadásainkat, június 17-én pedig Győrbe, a Győri Balett meghívására az Imádság háború után előadásunkkal részt veszünk a kortárs táncfesztiválon, ami nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen ezen a rendezvényen ott lesz a szakma krémje, a magyar táncszövetség – amelynek mi is tagja vagyunk – kihelyezett ülését tartja Győrben. Ezért a napokban a Marosvásárhelyi Filharmónia tagjaival hozzáfogtunk az előadás zenéjének próbáihoz. Itt van Bonczó István zeneszerző és Varga János koreográfus-rendező is. Új hangszerelésben, zenekarral próbáljuk színre vinni a darabot, ugyanis azt tervezzük, hogy azokban a termekben, ahol a színpadhoz tartozik zenekari árok is, élőzenével lépünk fel, ahol pedig erre nincs lehetőség, felvételről megy a zene, de a bemutató előadástól eltérően új hangszerelésben. A profi néptáncosok tavalyi találkozójának díjnyertes előadása meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház táncfesztiváljára is, amely május közepén lesz.
– Készülnek-e újabb bemutatóra?
– Az idén két új produkciót is színre vittünk. Februárban a Szívem világ, míg a világ címűt, míg márciusban a Fehérlófiát – ez rekordnak számít, ilyesmi még nem volt a művészegyüttes életében, legalábbis 1990 után. S bár 11 évvel ezelőtt már műsoron volt a Fehérlófia, az idén új szereposztásban, más hangszereléssel ismét játsszuk, mivel a közönség igényelte. Ezenkívül készülünk egy autentikus folklórműsorral, amelyet elviszünk a hivatásosos néptáncosok találkozójára is. Ebben A halálra táncoltatott lány című ballada alapjára több erdélyi vidék táncát fűzi majd egybe Varga János koreográfus-rendező. A román tagozat Marin Barbuval dolgozik, aki a CIOF (a folklóregyüttesek világszövetségének kezdőbetűi) romániai elnöke is. Mindkét produkció zenei anyagán dolgozunk, folyamatban van a kosztümök beszerzése, előállítása. Arra kértem Marin Barbut is, hogy a műsorukban jelenjenek meg az ősi népszokások, lopjon bele táncszínházi elemeket is, mivel nyitnunk kell. Ha Európába akarjuk vinni az előadásainkat, csakis ezzel a műfajjal lehet színpadra lépni, mert kizárólag erre van igény. Ez a jövő.
– Ami a jövőt illeti, jó volt látni, hogy az Iskola másként időszakában több száz gyerek jött el a művészegyüttes székházába, ismerkedett a néptánccal, népviselettel, a hagyományokkal.
– Olyan napunk is volt, amikor több ezer diákot láttunk vendégül. A két tagozat felváltva fogadta a diákokat. Előadást tartottunk, utána a diákok megtekintették a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjainak népi tematikájú fotókiállítását és gyönyörködhettek az előcsarnokban kiállított népviseletekben is. Ebben az időszakban Kibédre is elmentünk, ahol a felújított kultúrotthonban több mint 400 diáknak tartottunk előadást. Valójában ez hozzájárul a néptánckultúra népszerűsítéséhez, ami egyik alapküldetésünk. Ennek jegyében szeretnénk a Fehérlófiát nemcsak a magyar iskolákban, hanem román oktatási intézményekben is játszani, mivel a történet megtalálható a román folklórban, mesevilágban is (Harap Alb). Ezt tesszük azért is, mert a román gyermekközönség nem láthatott még ilyen típusú táncszínházi előadást, mivel a profi román együttesek még nem vittek színre ilyen jellegű produkciót, ugyanakkor ez kulturális nyitás is lenne. Ugyancsak az oktatáshoz, a tánckultúra népszerűsítéséhez tartozik az a rendhagyó történelemóra, amelyet Novák "Tata" Ferenc Kossuth-díjas táncoktató tart a néptánc történetéről. A tavalyi előadást kiegészítettük magyarországi régiók táncával. Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Besztercén, Nagyenyeden és Nagyváradon is tartunk több előadást. Ide tartozik még, hogy nagy izgalommal készülünk a tánc világnapjára, amely április 29-én lesz. Aznap kerül sor Marosvásárhelyen a rendhagyó történelemórára is, és az együttes egy kis szabadtéri meglepetéssel is készül majd a Színház téren, hogy mi lesz, nem árulom el, de érdemes lesz dél körül a főtéren sétálni.
– Ehhez a felpörgött munkaritmushoz anyagi befektetésre és – mostani kifejezéssel élve – humán erőforrásra is szükség van. Hogy állnak ezen a téren?
– A Maros Megyei Tanács támogatása révén sikerült egy korszerű videóvetítőt vásárolni, amelyet előadásainkon használunk. Vettünk egy multifunkcionális nyomtatót is, amellyel szórólapokat, plakátokat is készíthetünk magunknak. Szeretnénk a hangtechnikán javítani, de ez egy következő beruházás lesz. Ennyit a műszaki felszereltségről. Ami pedig az utánpótlást illeti, több kolléga nyugdíjba vonult, így állásokat szabadítottunk fel, amelyeket be is töltöttünk. Fiatal, középiskolát végzett táncosokat vettünk fel mind a magyar, mint a román tagozatra. Ezen a téren nem állunk rosszul, hiszen a kollégáink által vezetett hagyományőrző néptánccsoportokban olyan tehetséges fiatalok vannak, akiket bármikor átvehetünk. Az idén Ludasról, Szabédról és a Napsugár együttestől "igazoltak át" táncosok. A továbbiakban szeretnénk bővíteni a magyar tagozat zenekarát, mivel négy tagra zsugorodott, ugyanis a bőgősünk elment. Szükség lenne cimbalmosra is. A román tagozat zenekara 13 tagú, őket a Művészeti Egyetem diákjai is segítik, mivel az oktatási intézménnyel együttműködési szerződésük van.
– Tudomásom szerint nincs felsőfokú magyar népzene- és néptáncoktatás. Ez mennyiben jelent hátrányt alkalmazáskor a profi néptáncegyütteseknek?
– Valóban, a népzeneoktatás nincs jelen a magyar felsőfokú oktatásban. Nincs megfelelő utánpótlás a zenészeknél, mivel a művészek nem akarják lekötni magukat egy intézményhez, inkább az egyéni, szabadúszó pályát választják. De ezen a téren is próbálunk lépni.
– Említette, hogy a román tagozat zenekarát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai egészítik ki időnként. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen együttműködik a két intézmény. Milyen más hasonló művelődési intézményekkel van gyümölcsöző együttműködése a művészegyüttesnek?
– Az utóbbi időben igyekeztünk minél szélesebb körben kiépíteni az intézményes együttműködést. A Művészeti Egyetem mellett jók a kapcsolataink a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal is. Vannak olyan, a színház által színre vitt darabok, amelyekben a művészegyüttes tagjai is fellépnek, a színháznál dolgozó művészek pedig kiegészítik a mi előadásainkat. Nagyon jó a kapcsolatunk a tanfelügyelőséggel is. Nemcsak abban rendszeres az együttműködés, hogy előadásainkkal segítjük az iskolákat, hanem a tavaly szakképzést is szerveztünk a szovátai Teleki Oktatási Központban, amelyre több megyéből olyan tanítók, tanárok jöttek el, akik néptánccsoportot hoztak létre és vezetnek az oktatási intézményeknél. Ők szakszerű képzést kapnak olyanoktól, akik néptáncoktatással, hagyományőrző csoportok vezetésével foglalkoznak. Ennek a tevékenységnek is az a kevésbé burkolt célja, hogy népszerűsítsük a néptáncot azért, hogy minél több iskolába vezessük be akár választható tantárgyként. Majd ha lehet, akkor akár a művészeti szakközépiskolákban indítunk rendszeres oktatást. Ha van igény ezen a szinten, akkor a romániai magyar felsőfokú oktatásban is lesz létjogosultsága a néptáncnak, hiszen jelenleg nincsen ilyen szak Romániában. Román néptáncképzés van Bukarestben és a kolozsvári Gheorghe Dima zeneakadémián, de magyar nincs. Ebben közvetlenül érintettek lennénk, hiszen ha kollégáim elvégeznének egy ilyen egyetemet, akkor a fizetés is nőne, motiváltabbak lennének a továbbképzésre és a művészeti produkciók színvonala is megnőne.
– Említette, hogy az általános iskolai oktatás szintjén derülne ki, hogy lenne-e igény a romániai magyar felsőfokú néptáncoktatásra. Van-e jelenleg rálátás arra, hogy miként állunk ezen a téren?
– Nemrég felmérést készítettem Maros megyében, és kiderült, hogy elég sok iskolában jelen van a néptáncoktatás. Igaz, hetente csupán egy órát foglalkoznak ezzel egy-egy osztályban, mert ennyire biztosít lehetőséget a keret. Tárgyaltunk az oktatási minisztérium képviselőjével, aki megígérte, hogy foglalkozik a kérdéssel, és megkeresi a lehetőségét annak, hogy ezt az oktatást is bevezessék a középiskolákban. Volt már olyan próbálkozás, hogy a főiskolán kezdjük, de ez meghiúsult, mivel általános koreográfia profilúvá lett az osztály, ami nem annak indult. Ez azt igazolja, hogy fordított irányból kell megközelíteni ezt a kérdést. Az építkezést az alapoknál, az óvodában, az általános és a középiskolákban kell kezdeni, folytatni, és ha lesz erre igény a szaklíceumi osztály indítása után, akkor létjogosultságot nyerne egy ilyen szak az egyetemen is. Nemcsak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a Hargita megyei kollégáim abban is gondolkodnak, hogy a Sapientia EMTE csíkszeredai karán induljon ilyen szak. Mi azon fáradozunk, hogy ennek az építménynek elkészítsük a szolid alapzatot, a tégláit, s reméljük, idővel beigazolódik, hogy ezek a próbálkozások nem hiábavalók.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Közlemény
Az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete tüntetést kezdeményezett a polgármesteri hivatal előtt április 28-ra a helyi rendőrség túlkapásai miatt. Pénteken a hivatal illetékes bizottsága, közlekedésrendészeti okokra hivatkozva, nem engedélyezte a kért helyszínt, helyette a Ligetet nevezte meg a tüntetés helyszínének. Ez a magatartás a közösség kigúnyolása, a marosvásárhelyiek szabadságjogának korlátozása és a közösség igényeinek szőnyeg alá söprése. Ennek tükrében úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk a tüntetést eldugni, a javasolt helyszínt nem fogadjuk el, és a keddre tervezett tüntetést elhalasztjuk.
A tüntetés új időpontján dolgozunk, hétfőn újabb beadvánnyal fordulunk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben a városközpont autóforgalomtól mentes helyszíneit jelöljük meg a tüntetés helyszínéül. A törvény minden lehetséges eszközét felhasználva fogunk fellépni az önkényeskedő, szabadságjogainkat csorbító városvezetői magatartás ellen. Ehhez kérjük a marosvásárhelyiek kitartását és bizalmát. A tüntetés új helyszínéről és időpontjáról jövő héten értesíteni fogjuk a lakosságot.
Jakab István,
az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvár iparmonstrumáról fotós, szociológus és mérnökök szemével
Az iparosítás máshol jólétet eredményezett, nálunk elszegényedést hozott
A kolozsvári nehézgépgyártó kombinát (régi nevén a CUG) története egyrészt sajátos, méretéből adódóan azonban a romániai szocialista ipar jellegzetes története is – következtetett Pásztor Gyöngyi, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudmányegyetem (BBTE) oktatója a Szociológia Kar által a hét végén megrendezett 5. Szociológus Napok rendezvénysorozat egyik előadásán.
A kolozsvári rádió stúdiótermében megtartott előadást Dávid Attila Posztindusztriális terek című fotókiállításának megnyitója követte. Dávid elmondta: a fotókat készítve az emberi élet végességével szembesült. Öt magyar műszaki szakember, Gál Miklós, László Csaba, László Kálmán, Kerekes Sándor és Pálfi Károly mérnök beszélgetett Kolozsvár szocialista iparáról, és azokról a gyárakról, ahol egykor dolgoztak. A fiúkat sokszor már 14 évesen bevitték a gyárba dolgozni, amely második otthonukká vált – kezdetben jól fizettek, a hangulat is jó volt. Majd a hanyatlás évei következtek.
Szabadság (Kolozsvár)

Csontba faragott legendák
Kis Dániel érzelmeket, ősi történeteket ábrázol 
Kis Dániel munkájával, alkotásaival számos vásárban találkozhattunk már, ugyanakkor megannyi lakásban fellelhetőek az általa készített használati tárgyak. A szerény, ízes beszédű csontfaragót alkotásairól, a kezdetekről faggattuk, illetve arra is kíváncsiak voltunk, miként látja szakmája jövőjét ebben a világban, ahol kevés fiatalt vonz már a kézművesség.
 Kis Dániel 1957-ben született a Hargita megyei Székelymuzsnán. Szülei munkásemberek voltak, édesapja kőművesként, munkahelyi kötelezettségei miatt folyton úton tartózkodott, csupán hétvégenként tölthetett egy kis időt családjával. Talán ennek is betudható, hogy Dániel gyermekként főképpen nagyapja, Kinda József mellett töltötte szabadidejét, a vármegyének jármokat faragó öregúr mozdulatait leste a műhelyben.
– Kiskoromban a kalózregények, filmek hatására tengerész akartam lenni, arról álmodoztam, hogy bejárom a világot egy hatalmas árbocoson, illetve egy elhagyott szigetet is felfedezek. Aztán negyedikes gyermek lehettem, amikor előálltam, és elmondtam nagyapámnak, hogy tengerész helyett inkább asztalos-faragóként élnék, mivel ebben a szakmában télen a jó meleg műhelyben, nyáron pedig a hűs árnyékban lehet dolgozni. Nagyapámnak tetszett a bejelentés, így tanítani kezdett, szerszámait kézbe vehettem, segítettem a munkájában. Nagyon sok bölcsességet tanultam tőle, a mesterségben szerzett tapasztalatait adta át nekem, tanításaira alapoztam az életemet, és igyekszem a hátralévő napjaimat is ebben a szellemiségben eltölteni – mesélte a faragó, elárulva, hogy gyermekkori álmai ellenére életében csupán egyszer, a snagovi tavon hajókázott.
A legényke cseperedett, nagyapja mellett dolgozott, és pénz helyett jó szót, biztatást kapott, egy különleges szakmát sajátíthatott el. Iskoláit Muzsnán, Derzsen, a hároméves szakiskolát pedig Udvarhelyen végezte. Ezután kihelyezték Gyergyószentmiklósra, ahol faragászati végzettsége ellenére kárpitosműhelyben hordta a nyers- és készanyagot. A katonaságot Gyergyószentmiklóson végezte, itt egy tiszt felfedezte képességét, és biliárdasztalokat, fából készült puskatusokat javíttatott, újíttatott fel vele.
Vállalkozás végkielégítésből
A seregből távozva Udvarhelyre került vissza, ahol ajándéktárgyakat készített népművészeti üzleteknek mindaddig, amíg egyik ismerőse el nem újságolta neki, hogy a sepsiszentgyörgyi bútorgyárba faragókat toboroznak.
 Sepsiszentgyörgyre 1984-ben jöttem. A bútorgyárban hamar megszűnt a faragás, így szalagmunkára kerültem a csiszolóba. Aztán jött a magánosítás, leállt a gyár, én pedig a végkielégítés összegéből vállalkozást indítottam, újból a faragói tapasztalatomra, tehetségemre alapoztam az életemet – folytatta tanulságos történetét.
A négygyerekes családapa vállalkozóként először gyökérbe faragott, gondolatait véste a föld alól kiásott anyagba, aztán kővel, méretesebb kőszobrokkal is próbálkozott, ám ezek túlságosan is időigényesnek bizonyultak, így 2006-ban egyik kollégája csontba faragott munkáit szemlélve határozta el, hogy ezzel az ősi anyaggal próbálkozik, és vásárokban árulja alkotásait. Mostanra számos munkája igazolja, milyen szemléletesen lehet például egy-egy legendát tetszetős képbe préselni. Az alkotás alatt nagyapjától átvett motívumokat használ, illetve saját elképzelését lopja be az ornamentikába.
A csont mellett a fára, kőre is marad idő: itt éppen egy villám sújtotta almafa kapott új alakot
– Minden kuncsaftnak igyekszem elmesélni, mit faragtam rá a portékára, hogy ne csupán egy üres tárgyat adjak át nekik, hanem megértsék az ábrákat, azok mondanivalóját, ezáltal a használati tárgyak is személyesebbé válnak. Például régebb, ha egy fiatal lány muskátlit rakott az ablakba, az üzenetértékkel bírt, jelezte, hogy szíve választottját várja. Ezeket a történeteket faragom csontból készült használati tárgyakba, egy-egy motívummal megerősítve a hagyományt (például az előbb említett történetben a gondolatokkal tele virágcsokrot egy várra, bástyára emlékeztető ablakkeretbe zártam, illetve az idő múlását, a hagyomány átmentését érzékeltetve koronáztam meg az ábrát). Bóvlit nem készítek – jelentette ki a csontból szobrokat, képeket, ajándéktárgyakat, számos használati tárgyat (só-, fűszertartót, fésűt, vázát, hajcsatokat, kenőkéseket, medálokat és sok mást) készítő kézműves.
Állandó kiállításról álmodik
Érdeklődésünkre kiderült, gyermekei más pályát választottak maguknak, hiszen látták, hogy szűkösen lehet megélni ebből a szakmából (igaz, hobbiként Hunor fia a kőfaragást űzi), annak ellenére, hogy országos szinten is kevés az ilyen szakember. Kis Dániel hat csontfaragóval tartja a kapcsolatot.
– A vásárok alatt tapasztalom, mennyire rászoktak az emberek a keleti műanyag tárgyakra: olyanokkal is szép számban találkozom, akik nem tudnak különbséget tenni csont és műanyag között. Éppen ezért sok helyen nevelő célzattal is fel kell, hogy lépjek, de szívesen teszem, elmagyarázom, hogy marhalábszárcsontból, szaruból készülnek a tárgyak. Furcsa anyagokkal is kísérletezem, nemrég például lófogból készített kővel koronáztam meg egy gyűrűt. Nagyon szép erezetet fedeztem fel a lófogban, amelyet csiszolás után sokan az opállal is összetévesztettek. Ezekből a közeljövőben ékszereket szándékozom készíteni – avatott be műhelytitkaiba.
Ha gyermekei más pályán ténykednek is, a faragó szívesen tanítja az érdeklődő fiatalságot: jelenleg a sepsiszentgyörgyi Noda-Scurtu Szabolcsot okítja, akit dicsérő szavakkal illet, és abban reménykedik, egy napon a fiatal tanítványa felülkerekedik rajta. Faggatózásunkra Kis Dániel elárulta, egyedüli álma, hogy a közeljövőben falumúzeumszerű kiállítást rendezzen be egy falusi házban, saját és gyűjtött faragásokkal. Itt egy kis műhelyt is kialakítana, ahol iskoláskorú látogatóknak, csoportoknak mutatná be mindazokat a műhelytitkokat, amelyeket munkássága alatt megtapasztalt.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Markó Attila: ejtették a vádat a Bica-ügyben
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) beszüntette a bűnvádi eljárást Markó Attila ellen az úgynevezett Bica-ügyben.
A Budapesten tartózkodó Markó Facebook-oldalán közölte azt a dokumentumot, melyben a DNA közölte, bizonyítékok hiányában ejtik a vádakat, a hivatali visszaélés gyanúja megalapozatlan volt.
Amint arról beszámoltunk, a DNA tavaly novemberben indított bűnvádi eljárást a politikus ellen hivatali visszaélés gyanújával. Markó Attila tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely 2011-ben az ügyészség szerint jóváhagyott egy olyan kárpótlást, amelynek összegét úgy állapították meg, hogy egy telek értékét a reális árához képest háromszorosára becsülték.
Az ügyben többek között a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség főügyészét, Alina Bicát is őrizetbe vették, aki akkor szintén a bizottság tagja volt. Markó egyébként Facebook-bejegyzésében azt írta, 2014. december 10. óta sorozatban háromszor kérték, hogy a Bica-ügyben ejtsék a vádat, hiszen bizonyítottan ott sem volt azon az ülésen, amikor a telekről döntöttek. Ehelyett az ügyészek a parlamenthez fordultak a politikus letartóztatásának jóváhagyásáért, ám az akkor már Magyarországon tartózkodott.
Bíró Blanka 
Székelyhon.ro

Mint hajdanában a népdal (Megújult a székely himnusz emlékműve)
Sokan talán nem is tudják, hogy Sepsiszentgyörgyön emlékműve van a székely himnusznak. A belvárosi református templom kertjében, a – nem is tudom, most mi a hivatalos neve, de számunkra úgy hangzik szebben: – Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu utca kereszteződésénél, két fenyőfa közt áll a kopjafa, rávésve a székely himnusz szövegírójának és zeneszerzőjének neve, a hozzáillesztett táblán pedig a mára himnusszá vált vers sorai olvashatóak.
A nyolc esztendeje ott álló emlékművet megviselte az időjárás, városunk névadója – és a himnusz szerzője – névnapjára azonban ismét olyan, akárha új lenne. Faragója, a kopjafadoktor, Balázs Antal újította fel, s hogy az ismét széppé varázsolt emlékmű legyen újraavatva is, arra alkalmat szolgáltatott a tegnapi istentisztelet. A szertartást követő kiselőadásában Balázs Antal előbb a székely himnusz szerzőjének életútját ismertette: Csanády György százhúsz esztendeje született Székelyudvarhelyen, kolozsvári egyetemistaként sodorta el az első világháború Budapestre, ahonnan a trianoni döntés után már nem térhetett haza. 1952-ben hunyt el, azt kívánta, hamvait otthon, a családi sírboltban helyezzék el – ismert okokból erre csak később kerülhetett sor. A székely himnusz zeneszerzője, Mihalik Kálmán szintén Kolozsváron volt egyetemista, az orvosi egyetem világháború miatti menekítésekor Budapestre, majd Szegedre került, kitűnő zeneszerzőként, ígéretes orvosként ott hunyt el 26 évesen az akkor még gyógyíthatatlan tífuszban.
Trianon után a szülőföldjükről elmenekült, a csonka Magyarországon otthonra lelt székelyek körében a honvágy sok dal születését eredményezte, 1921-ben írta meg Csanády Bujdosó ének címmel versét, megzenésítésére Mihalikot kérte meg. Azért adta azt a címet versének, mert akkor mindenki bujdosott – magyarázta Balázs Antal. Az immár megzenésített verset előbb a budai hegyekben énekelgették a székelyek, első adatolt előadására 1922-ben került sor, Budapesten egy leánykórus adta elő, még az eredeti címmel. „Aztán olyan sokszor, olyan sokan énekelték, hogy székely himnusz válott belőle” – mondta Balázs Antal. A himnusznak azonban hányatott sors jutott, Erdélyben az első román világ alatt tilos volt énekelni, a kicsi magyar világban sem nagyon szorgalmazták, hiszen a magyar nemzetnek van egységes himnusza, hát akkor miért énekeljenek a székelyek egy másikat is. A második világháború után ugyanvalóst tiltott volt, de 1989-et követően már szabad, „ha tetszik, ha nem azoknak, akiknek sérti a fülét. Mert nekünk van címerünk, van zászlónk, van himnuszunk, csak önrendelkezésünk nincs” – állapította meg keserűen Balázs Antal. Elmondta azt is, a ma énekelt székely himnusz szövege nem azonos teljes egészében a Bujdosó énekével, a kisebb változásokat azzal magyarázta, a himnusz úgy terjedt, mint hajdanában a népdal. „Olyan csodálatos, hogy senki sem tanítja, mégis mindenki tudja” – zárta beszédét, megjegyezve még, hogy a templomkertben található emlékművön az eredeti versszöveg olvasható.
A templombéli előadást követően az istentiszteleten részt vevők a felújított emlékművet körbeállva énekelték el a székely himnuszt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katarzis a tanteremben
A Váróterem Projekt Bánk bánja
Huszonegyedik századbeli Biberach, Gertrudis királynő, Ottó herceg, Petúr bán, a gyermekien naiv Melinda és természetesen Bánk, a kifogástalan erkölcsű bán érkezett meg tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai középiskolába. Katona József drámáját a kolozsvári Váróterem Projekt társulat hozta el Marosvásárhelyre. Tegnap a Sincai líceum négy osztályát, ma az Elektromaros diákjait ajándékozzák meg a mű üzenetét a mai tizenévesek világának kellékeivel és gesztusaival közvetítő, humoros elemekben gazdag produkcióval. A filológia szakos tizenkettedikeseknek bemutatott előadás előtt Imecs-Magdó Levente színészt, társulatvezetőt kérdeztük a kezdeményezésről.
– Pár éve indítottuk el a Romániában akkor egyedinek számító tantermi előadásokat, eddig körülbelül 90 alkalommal játszottunk diákoknak. Minden székelyföldi városban jártunk már, nemrég pedig Szegeden vendégszerepeltünk.
– Mi motiválta a rendhagyó produkciók megszületését?
– A társulat szeret kísérletezni, ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy a líceumi korosztály eléggé el van hanyagolva a színpadi előadásokat illetően. A Bánk bán a kötelező tananyag része, éppen ezért szerettük volna mind üzenetében, mind nyelvezetében közelebb hozni a diákokhoz. Az előadás rendezője Visky Andrei, aki most Amerikában folytatja rendezői tanulmányait. A Bánk bán tulajdonképpen az ő rendezői debütje. A dramaturg Bertóti Johanna. A szöveg rövidebb az eredetinél, ugyanakkor időszerűbb, befogadhatóbb a diákok számára, a probléma sűrítve, tematizálva van. Marosvásárhelyre Kusztos Etelka, a Gheorghe Sincai líceum magyar szakos tanára hívott meg bennünket.
– Rendszerint hogyan fogadják a tizenévesek az előadásokat?
– Nagyon jó tapasztalataink vannak, ezekből táplálkozunk. A fiatal közönség egy húron pendül velünk, és ha valaki rendetlenkedne is, a produkció elég interaktív ahhoz, hogy a zavarónak tűnő magatartás is a hasznára váljék – mondta a társulatvezető.
Kusztos Etelkától megtudtuk, hogy hosszú ideje követi a Váróterem Projekt tevékenységét, és az Advertego című előadásukat látva határozta el, hogy felkéri őket arra, mutatkozzanak be az iskola diákjainak.
– A Bánk bán érettségi tétel, és ez a produkció kiváló alkalom arra, hogy a diákok jobban megértsék a nehézkes nyelvezetű művet. A Váróterem Projekt szerepeltetésének ötletét Rauca Antoaneta, a Sincai középiskola igazgatónője és György Enikő aligazgatónő is szívesen vette – tette hozzá a tanárnő.
A II. Endre magyar király udvarába repített diákok szemmel láthatóan nagyon élvezték az előadást, nevetéssel jutalmazták, amikor a haszonleső Biberach tízórais csomagokat és üdítős pillepalackokat gyűjtött a padokból, vagy amikor Otto herceg a telefonszámát táblára írva érzékeltette hősszerelmes voltát. A tantermi kellékeket zseniális természetességgel használta a társulat, a színre lépők például krétával írták nevüket a táblára, a gyilkosságok elkövetésekor pedig egymás után törlődtek le a nevek. A Biberachból II. Endrévé változó szereplő krétadarabokat osztogatva kérte fel közönségét, hogy ítélkezzen Bánk bán fölött, dobják földre a krétát vagy dobálják meg vele a bánt, és pár perces döbbent csend után be is következett a varázslat, a diákok egymás után léptek be a történetbe, amelyet bizonyára most már olvasott formában is inkább a magukénak érezhetnek. A 40 perc utáni hosszas taps nem a jólneveltség, hanem az őszinte tetszés jele volt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Jókedv, nevetés Erdőszentgyörgyön
Csütörtökön, április 23-án délután csapot-papot hagyva irodámban (pedig elborít a munka, negyedéves adóbevallási időszak lévén), Erdőszentgyörgyre utaztam. A könyv világnapján, a Szent György-napi rendezvények keretében az esemény szívélyes házigazdája, Kovrig Magdolna tanárnő meghívására gyűltünk össze a helyi művelődési ház klubtermében – humordélutánra. Székely Szabó Zoltán színművész volt a műsorvezető, beszélgetőtársai Kedei Zoltán és Bölöni Domokos. A hallgatóság mindig hálás a kölcsönadott jókedvért. Kedei Zoltán festőművész Füst és sör című írása kapcsán elmélkedhettünk az élet dolgain. Amely pedig rövid, minek töprengeni hát kicsinyes dolgokon! A versírással későn kacérkodó Márton Károly a Kedei Zoltán műtermében című négysorossal váltott ki derűt: "Ecsetnyomok a vásznon./ Kirajzolódnak félkész fejek./ S a mellettem levőről/ magamra ismerek". Ugyanő a Számadás címűben öniróniáját is megcsillantja: "Írtam néhány sort/ egy újság szélére,/ de tűzgyújtó lett/ belőle – év végére".
Székely Szabó Zoltán ízes anekdotáival harsány kacagást váltott ki a közönségből. Bölöni Domokos kortárs tollforgatók vidám sírverseiből és régi síremlékek humoros felirataiból hozott jókora csokornyit. Ha már úgyis meg kell halnunk, legalább a sírversünk legyen vidám. Osztatlan sikert aratott a múltnak ez a fajta szemlélete, amely nem nélkülözi a népi szürrealizmust sem. Például ebben: "Itt nyugoszik Balog Döme,/ Ráesett a malom köve./ Mire észrevette vóna,/ Hóttan mászott ki alóla". Vagy ebben: "Itt nyugszik egy kéményseprő,/ Akit megölt a borseprő,/ Mert berúgott keményen,/ S kiugrott a kéményen". Hát még ebben: "Tegnapelőtt péntek reggel,/Szűcs Józsi arra ébredt fel,/ hogy halva hever az ágyon,/ S nincsen többé a világon!"
A találkozót Pál Imola maturandus tréfás népdalcsokra tette még élvezetesebbé.
Miért fontosak az ilyen jellegű találkozók? Mert ismerősök, barátok társaságában tölthetünk néhány oldott hangulatú órát, egymásra figyelve, és közben szellemi értékekkel is gazdagodunk. Székely Szabó Zoltán vitriolos írásai pedig arról győztek meg, hogy az ember úgy is szeretheti hazáját, ha (akár idegen földről is) szót emel a méltánytalanságok miatt. Aki pedig, mint ő, hazajön, és nem a művelt Nyugat gondtalan életét választja, hanem nyugdíjasan is képes újrakezdeni az életet, és közben sorra jelenteti meg a könyveit, nos, az ilyen írástudó minden tiszteletet megérdemel.
Doszlop Imre Lídia Naómi
A Föld napja kapcsán
A Föld napja alkalom kellene legyen arra, hogy mindenki felfigyeljen a Föld és környezetünk tisztaságának megőrzésére. Ennek érdekében tennie is kellene valamit az utca emberének, akár csak annyit, hogy ne dobja el uzsonnájának csomagolását, söröspalackját és egyéb hulladékát.
Sajnos, nálunk ez évben a természetre való odafigyelés helyett annak fordítottja, a rombolása történt a városi hatóságok "jóvoltából". Gondolok a Hősök parkjában történt "eseményekre". Nemcsak a hősökhöz méltatlan az amúgy is gondozatlan, szemetes park, de a környéken lakó idősek és kisgyermekes szülők kedvenc sétálóhelyének sem a legmegfelelőbb, hiszen már csak két romos pad díszeleg a téren. Kinek vagy minek ártottak a 25-30 évvel ezelőtt ültetett tujacserjék, melyek napjainkra megnőttek, körülvették a park sétányait. Inkább több padot kellene elhelyezni, egy-egy szemétkosár sem ártana, de az ellopott csatornafedők pótlása lenne a legsürgősebb, mielőtt komoly baleset történik. A levágott faágak szanaszét hevernek, nemcsak a látvány rettenetes, az ösvényeken való sétálást is akadályozzák. De már kezdtük megszokni, hogy a városvezetést csak a központ szépítése érdekli, a külső területek elhanyagoltságának megszüntetése érdekében nem sokat tesz, erre nem jut pénz a városlakók adójából.
Felháborodásomnak az adott okot, hogy a minap, délutáni sétánkon a Hősök terén megdöbbenéssel vettük észre, hogy a sétány két oldalát szegélyező tujákat, fenyőket derékban "lefejezték". Kérdem, kinek az utasítására? Azt már mindenki tudja, hogy a város főembere faellenes, ahol csak lehet, kivágatja a díszfákat, ha kell, ha nem. Amint látszik, utasításait nem szakemberekre bízza. Városunkban van a Sapientia egyetemnek kertészeti és tájépítészeti szaka. Ott szakemberek tanítják a hallgatókat környezetünk szépségének biztosítására, megőrzésére. Miért nem fordulnak hozzájuk tanácsért? Forduljanak a szakértőkhöz! Hiszen az ezen a téren tevékenykedő jelenlegi ügyvezető rossz, meggondolatlan, pusztítást okozó tanácsokat ad a városvezetésnek.
Remélve, hogy a városvezetés előbb-utóbb beszünteti favágási akcióit, figyelmükbe ajánlom városunk kevés zöldövezetének megőrzését, ápolását.
Péter Mária
Népújság (Marosvásárhely)

Értékek védelmében
Valóságos kampány indult el az erdélyi magyar nevek, földrajzi fogalmak ellenében, s ez végső soron a hagyományaink, történelmi jelenlétünk ellenében folytatott összehangolt támadás. Egy folyamat része, amit bajosan irányíthat egyetlen nacionalista ember, kellenek a koncertmesterek, a másodhegedűsök, brácsások, egyszóval egy egész zenekar. Hát van is. 
A kétnyelvű feliratok ügyéről már szóltunk, most arra kell figyelnünk, nehogy bekövetkezzék rajtunk a jóslat és fenyegetés, miszerint ezeréves szülőföldünkön is kisebbségbe kerülünk, s akkor éppen azt tesznek, amit csak akarnak mivelünk. A többség úgynevezett demokráciája nevében. Eltörlik, majd megtiltják hagyományos hely- és határneveinket, s belőlünk sem marad más, mint „úgynevezett” magyar, székely, csángó…
Először a kétnyelvűség tiltása és tagadása folyik, aztán történelmünk, hagyományaink üldözése, végül mi magunk, kik – minden százados nyomorunk, kínlódásunk árán is – megőriztük eddig szülőföldünket. Különösen városkáinkat fenyegeti a veszély, s mert igen veszélyes az arcát veszített város, hát következhetnek a falvaink is. Ennek elérésére bőven van pénz, szándék és akarat, következetesen próbálják megvalósítani. Kányádi Sándor, élő klasszikus költőnk írta egyik versében, hogy ami maradt még, azt hangyaszorgalommal be kell gyűjtenünk, mert minden kallódó igekötőnknek is szerepe lehet a megmaradásban.
Településeink ezeresztendős neveit hiába csűrik-csavarják, attól azok nem vesznek el egykönnyen. Az igazi hiba ott van, ha magunk mondunk le róluk, kényelemből, tunyaságból, rosszul értelmezett lazaságból. Merthogy Pávának, Eresztevénynek meg kell maradnia akkor is, ha közben más, nagyobb közigazgatási településhez csatolták őket. Ne éppen mi folytassuk a szellemi falurombolást! Ne, mert ezek a település- és helynevek múltunk szerves részei, értékek, miktől ugyan nem fognak jobban élni a benne lakók, de otthonosabban bizonyosan. Őseikre, temetőikre való tekintettel is.
Ezer példát tudnék mondani erre, de beérem ennyivel, hiszen Sepsibesenyő például mindig is Sepsibesenyő marad, utalván eredeti lakói hovatartozására, nem lesz abból sem Beșeneu, sem Pădureni, legújabban pedig Manelefalva. Adjunk magunkra is hát, s akkor könnyebb lesz a nagy, sorsalakító harcokban is helytállnunk.
Magyari Lajos 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

TDK a Sapientián
Idén is megrendezésre került a Tudományos Diákköri Konferencia a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán április 24–25-én, immár a XIV. alkalommal.
A TDK péntek reggel kilenckor kezdődött a regisztrálással, amelyet követően köszöntőbeszédek és előadások hangzottak el. Az előadások után a sapientiás diákok dolgozatainak bemutatására került sor. Az idén 57 diák jelentkezett tudományos dolgozattal hét különböző szekcióban: alkalmazott nyelvtudományok, gépészmérnöki, hardverfejlesztések és beágyazott rendszerek, informatika és szoftverfejlesztés, kommunikáció, közegészségügy és ETDK kertész- és élelmiszertudomány. Ezt követően a rendezvény borkóstolóval folytatódott. Utána a szenátusi teremben svédasztal várta a résztvevőket.
A szombati nap előadással kezdődött, ami után már nem volt más hátra, csak a díjátadás. Mindenik szakosztály első három helyezettje részesült jutalomban.
Egy elsőéves kommunikációs résztvevő a következőképpen nyilatkozott: – A félév elején döntöttem el, hogy részt veszek a Tudományos Diákköri Konferencián. Gagyi József tanár úr javasolta a témát, miszerint a bentlakás működése érdekes lenne. Én magam is bentlakó vagyok, úgy képzeltem, erről egyszerű lesz írni. A témám végül az első emeleti konyha kommunikatív szerepe lett, mert az az a hely, ahol a legnagyobb a nyüzsgés. Emellett kedvemre való volt a megfigyelés, a vizsgálódás, hisz az én életem része is az a hely. Bemutatáskor már az első mondatnál elakadt a szavam, nem sikerült úgy előadnom az egészet, ahogy szerettem volna. Egyáltalán nem számítottam nyereményre, egyszer sem jutott eszembe, hogy díjazhatnak. Sokkal fontosabb volt számomra hogy lássam, miből is áll egy ilyen rendezvény. Inkább csak tapasztalatszerzés volt.
Szász Noémi-Henrietta és Török Anett, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Műszaki és Humántudományok Kar, kommunikáció, I. év
Népújság (Marosvásárhely)

Elsők a színpadon
Az egyetem napja
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem napjának megünneplésére került sor április 27-én a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban, ahol az egyetem hét évtizedes évfordulója alkalmából érdekes rendezvénysorozatra várták az érdeklődőket.
A program 10 órától az ötven éve végzett diákok dr. Kovács Levente által tartott osztályfőnöki órájával kezdődött, ezt követően a Stúdió előcsarnokában fényképkiállításra került sor. A román szakos díszlettervezők kiállításáról dr. Oana Leahu, a Román Művészeti Kar dékánja mondott néhány mondatot. A továbbiakban a Stúdió teremben folytatódott a rendezvénysorozat a két egyetemi hallgató, Gál Kriszta és Cristi Ghiciuc műsorvezetők konferálásával.
Elsőként Pedro Negrescu dzsesszzenész, karmester, zeneszerző, az egyetem zenetanár szakának docense lépett színpadra együttesével. A kitűnő zenei előadás után a műsorvezetők dr. Sorin Crisanrektort kérték fel ünnepi beszéde megtartására, amelyet egy további, rövid előadás követett: a közönség nagyszerű tánckoreográfiát láthatott Tőkés Imola és Dabóczi Dávid másodéves koreográfia szakos hallgatók előadásában.
Mint az dr. Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja ünnepi beszédében elhangzott, az elmúlt közel hetven év alatt sokat fejlődött az egyetem, és főként az utóbbi negyed évszázadban sok új szak jelent meg. Ez pedig a hallgatóknak és az intézmény támogatóinak köszönhető. – Erre az egyetemre olyan diákok jönnek, akik elfogadják, hogy a pályájukon csak a nagyszerű érvényesül. Akik tudják, hogy a középszerűséggel nem jutnak messzire, és ezt fel is vállalják – mondta a dékán.
Muresan Alice másodéves hallgató és Claudiu Ionut Stian volt hallgató tánckoreográfiáját követően dr. Oana Leahu szólalt fel, majd a név nélküli együttes (Pásztor Márk, Indrei Ábel, Kádár Gellért, Esti Norbert, Bereczki Botond, a Művészeti Egyetem hallgatói) rövid, de igencsak dinamikus koncertje következett.
Az ünnepi díjátadások sorát dr. Sorin Crisan rektor nyitotta, aki elsőként Jánosi Magdolnának, az intézmény főkönyvelőjének adott át érdemoklevelet sokévnyi áldozatos munkája elismeréseképpen. Ugyancsak érdemoklevelet vehetett át Bordi Aliz, az egyetem főtitkára, majd az intézmény szenátusa két új tiszteletbeli tagjának méltatása következett. Közülük Takács Csabát, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnökét dr. Balási András docens, rektorhelyettes méltatta, aki elmondta: az alapítvány mint kiszámítható és jelentős támogatásokat megítélő partner közel tizenöt éve versenypályázatok keretében segíti az intézményen zajló munkát, alkotófolyamatot. Köszönőbeszédében Takács Csaba kifejtette, az alapítvány azokat támogatja, akikre felnéz: művészeket, oktatókat, Embereket. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen nagyon sokan tanultak, tanítottak, közöttük számos híres és jelentős művész. Amikor színpadra lépnek és felhangzik a taps, annak pár decibelje az itt oktató tanároknak, az egyetemnek is szól – mondta Takács Csaba, majd bejelentette: a Communitas Alapítvány a jövő évtől minden tanévben két teljes értékű ösztöndíjat biztosít a Művészeti Egyetemen tanuló hallgatók számára.
Az intézmény szenátusának másik megválasztott tiszteletbeli tagját, Dan Masca üzletembert, a REEA cég alapítóját és menedzserét Laurentiu Blaga méltatta. – Dan Masca életének egyik alapköve az adakozás. 1999-ben alapította IT és webdesign cégét, amely azóta 250 alkalmazottal működik. Számos jótékonysági projekt létrehozója és működtetője. Gyermekmentő programot tart fent, több száz, a közösséget, a nevelést, az oktatásügyet szolgáló projektet pro bono dolgozott ki, folyóiratokat, honlapokat támogat. Dan Masca hozzátette, a cége keretében dolgozó 250 kolléga körülbelül fele-fele arányban román és magyar, 200-an technikai szakemberek, 50-en művészek: írók, animációs szakemberek, művészek, és mindannyian saját örömükre használhatják a saját cég hang- és filmstúdióját. – A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen zajló munka azért is kiemelkedően fontos, mert az egyetlen dolog, amit nem lehet robotizálni, a művészi alkotás, a kreativitás. Gyakran álmodok egy olyan nagyszerű projektről, amelynek keretében a város szinte összes egyetemének a diáksága együtt dolgozik, a sapientiás műszaki hallgatóktól a Művészeti Egyetem hallgatóságáig – mondta Dan Masca, majd az ünnepség egyik fénypontja következett.
Dr. Kovács Levente professzor mutatta be és szólította a Stúdió Színház színpadára az intézmény első, 1965-ben végzett évfolyamának jelen lévő tagjait: Bányai Irén, Botár Endre, Krausz Kuti István, Mihály Pál, Óss Enikő, Stief Magda, Széles Anna és Vásárhelyi Katalin színművésznőket és színművészeket, akik közül sokan külföldről tértek haza: Bányai Irén a nagyváradi színházi élet legendás alakja, Botár Endre a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, Vásárhelyi Katalin sepsiszentgyörgyi, majd Los Angeles-i színművésznő, Krausz Kuti István szintén sepsiszentgyörgyi, majd németországi színművész, Mihály Pál a kolozsvári színház örökös tagja, a Pesti Magyar Színház művésze, Óss Enikő a Los Angeles-i magyar színjátszás megteremtője, az ottani Thália Stúdió alapítója, Stief Magda kolozsvári színművésznő, németországi egyetemi tanár, Széles Anna kolozsvári színművésznő, majd a magyar és román filmgyártás sztárja.
– Különleges társaság ez az osztály. 1961-ben kerültek ide, és azzal kezdték egyetemi éveiket, hogy felépítették a Stúdió Színházat: ástak, lapátoltak, falat emeltek és időkapszulát helyeztek el alatta. Elsőéves koruktól minden előadásban szerepeltek, közülük többen felléptek az első, legendás Tartuffe-ben. Kovács György, Lohinszky Loránd, Csorba András, Nagy Imre tanította őket. Harmadévesek voltak, amikor én mint tudatlan filológus ide kerültem, és egyből a mélyvízbe dobtak: rám bízták Harag György velük elkezdett előadásának végső megrendezését, befejezését. Ők barátként álltak mellém, holott teljes mértékben leégethettek volna. Ehelyett közös erővel, 1965. április 15-én, ötven évvel ezelőtt színre vittük az első előadásomat. Negyedévesen 77 produkcióban léptek színre 16.500 néző előtt: az az év a Stúdió Színház történetének mindmáig egyik legemlékezetesebb évadja – mondta dr. Kovács Levente, majd egyénenkénti kiértékelő mondatok és rövid beszélgetések sorozata vette kezdetét, amelyek során a hosszúra nyúlt, de nívós, érdekes és mindvégig igen jó hangulatban zajló ünnepség záróakkordjaként a marosvásárhelyi színházi oktatás első évfolyamának jelen lévő tagjai átvették aranyokleveleiket.
(Szász Noémi-Henrietta, Török Anett, K. Nagy Botond)
Népújság (Marosvásárhely)

Bogdán Ilona emléktábla a Téglásban
Jövőt csiszolt, gonddal másnak
Bodgán Ilona piski tanítónő emlékét őrzi a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában tegnap felavatott márványtábla.
–  Egy olyan tanító nénire emlékezünk ma, aki egész életét a Hunyad megyei magyar kisdiákok oktatására, nevelésére szentelte, és fontosnak tartotta, hogy halála után is szolgálni tudja a magyar oktatást, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumra hagyva teljes vagyonát – fogalmazott az emléktábla-avatás alkalmával Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta továbbá: Icu nénit egy telefonbeszélgetés nyomán kereste fel először. – 2013 őszén hívott fel Bogdán Ilona, szinte sürgetve a találkozást, melyen megtudtam, hogy már egy évvel korábban megírt végrendeletében a dévai magyar oktatási központra testálta minden földi javát. Megtisztelő és egyben meglepő volt számunkra a döntése, hiszen nem ismertük korábban, és kiderült, hogy neki sem volt alkalma személyesen meglátogatni iskolánkat. Elmondta azonban, hogy a Nyugati Jelen napilap hasábjain annyi szépet és jót olvasott az iskolánkról, a diákokról, a sikeres tevékenységekről, hogy úgy érezte ennek a munkának a támogatására szeretné felajánlani mindazt, amit életében összegyűjtött – mesélt a különleges adomány történetéről az iskolaigazgató.
Az emlékét őrző tábla avatásán jelen volt Tasnádi Gyöngyi, piski tanítónő, Bogdán Ilona legjobb barátnője. Ő elevenítette fel a tavaly, 88 éves korában elhunyt pedagógustárs és jó barát emlékét. – Különleges ember volt, aki nagyon szerette a szépet: a virágokat, az állatokat, irodalmat, költészetet, művészetet, a természetet, az embereket és legfőképp a gyermekeket. Tanítói hivatását is emiatt választotta, és egész pályafutása idején rendületlen kitartással, türelemmel, szakértelemmel és szeretettel nevelte a reá bízott gyermekeket. Rövid dévai kitérővel, egész életében Piskin tanított. A szülők és kollegák egyaránt nagyra értékelték munkáját. A diákok hálája pedig egyértelműen tükröződik abban, hogy egy éve bekövetkezett halála óta mindig friss virág van a sírján. Számomra különleges barát volt, akitől emberként, nőként, tanítóként nagyon sokat tanultam. Mindig arra bíztatott, hogy vegyük észre a körülöttünk lévő szépet, jót, és érezzünk felelősséget a minket körülvevő világ iránt – fogalmazott Tasnádi Gyöngyi. Az emléktábla-avatásra eljött Horvát Rozália is, aki jó szomszédként gondozta, segítette a közeliek számára Icu néniként ismert tanítónőt. Az örökségével megajándékozott tanintézmény diáksága is jelen volt a megemlékezésen, és Babits, illetve Váci Mihály sorait tolmácsolva hajtottak főt Bogdán Ilona tanító néni emléke előtt. – Fontosnak tartottuk, hogy diákjaink is tudják ennek az emléktáblának a történetét, megismerjék Bogdán Ilona életét, tevékenységét, és igyekezni fogunk, hogy ezután minden esztendőben megemlékezzünk róla. Rendkívüli szerénysége miatt megtiltotta számunkra, hogy életében bármilyen formában nyilvános köszönetet mondjunk nagylelkűségéért. Örökösként azonban ápolni kívánjuk az emlékét. Az iskolánkra hagyott anyagi javaknak – egy jómódú piski utcában álló lakóháznak, teljes berendezésének, illetve annak a pénzbeli örökségnek, melyből még a ház átíratását is rendezni tudtuk – egy kuratórium viseli gondját. Azon leszünk, hogy a célnak megfelelően hasznosítsuk, a Hunyad megyei magyar oktatás javára – fogalmazott az iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Pribékperek: egykori magyar áldozata fogadta Ion Ficiort a bíróságon
Szégyentelen! Hány embert hajítottatok a Dunába? – ezekkel a szavakkal fogadta egyik egykori áldozata Ion Ficiort, a peripravai láger egykori parancsnokát, akinek kedden kezdődött el a pere a bukaresti ítélőtáblán, miután tavaly a kommunista diktatúra idején elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt vádat emelt ellene a legfőbb ügyészség.
A vádemelés a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) feljelentése nyomán történt.  
Ficior kedd reggel ügyvédje kíséretében érkezett meg a bíróságra, az előcsarnokban pedig egy idős férfi várta. Ficior eleinte mosolyogva fogadta a feléje közeledő férfit, akivel kezet is fogott, ám az ekkor azt mondta: „Látja, mégsem borítékban küldött haza, még élek. Pedig amennyit bottal vert…”. Mint kiderült, a Mokár Jánosként bemutatkozó férfit illegális határátlépés kísérlete miatt ítélték négy év szabadságvesztésre.
A férfi azt mondta: Ficior Luciu Giurgeni-nél annyira megverte, hogy eltört a válla. Ficior tagadott, azt mondta, nem igaz, amit Mokár állít, és felszólította, „ne csináljon cirkuszt.” Az egykori elítélt ekkor szégyentelennek nevezte őt.
A 85 éves Ficior ellen azért emeltek vádat, mert az IICCMER munkatársai olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek igazolják, hogy Ficior parancsnoksága idején, 1958 és 1963 között rendkívül durva bánásmódnak vetették alá a Peripraván őrzött foglyokat. A dokumentumok szerint Ficior parancsnoki mandátuma alatt összesen 103 politikai fogoly halt meg a büntetőtelepen.
Az intézet szerint a Ficior által Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható, hogy azok célja a politikai foglyok kiirtása volt.
Az IICCMER kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. Folyamatosan bántalmazták és éheztették őket, a barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt.
A rossz élelmezés miatt volt, aki harminckilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ami pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint – tömegsírokba temették.
A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER 2013 augusztusában jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, aki 1956 és 1964 között állt a a Râmnicu Sărat-i fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Miután az ő neve került először nyilvánosságra, Vişinescu ellen emelt először vádat a legfőbb ügyészség tavaly júniusban.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

„Diákelszívó” belvárosi iskolák
A bezárás veszélye fenyegeti a vidéki, valamint a városi lakónegyedekben található általános iskolákat több erdélyi megyében is, ugyanis egyre több szülő íratja gyermekét a belvárosi, népszerű tanintézetekbe. Az illetékesek úgy vélik: a körzeti iskolákat addig kell működtetni, amíg csak lehet, a cél pedig minden esetben a minőségi oktatás biztosítása minden gyermek számára.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott: a beiskolázási tervet nagyban meghatározza a szülők magatartása, hozzáállása is, hiszen ha többségük a belvárosi iskolákat részesíti előnyben, a lakónegyedi és vidéki tanintézetek elnéptelenednek, gyermekek és megfelelő számú osztály hiányában nem lesznek fenntarthatók.
Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működnek körzeti iskolák, a két városban pedig a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan összesen 162 gyermeket írattak be ideiglenes lakcím alapján a nem lakóhelye szerinti iskolába. A kisdiákok többsége belvárosi, nagynevű tanintézetben kezdi az új tanévet, emiatt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban is egy-egy előkészítő osztállyal többet kell indítani a tervezettnél.
A lakónegyedi iskolák sem maradnak üresen, de például a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolába csak 15, az Ady Endre Általános Iskolába pedig 18 gyermeket írattak be, így létszám alatti osztályokat tudnak csak indítani.
Sok helyen összevont osztályok működnek
Kiss Imre arra is felhívta a figyelmet, hogy a vidéki tanintézetek is veszélyben vannak: a gyermekhiány miatt sok helyen már régóta összevont osztályokat működtetnek, ez pedig még inkább elriasztja a szülőket. Megyeszerte hatvanöt településen összesen 324 nulladik osztályos kisdiák kénytelen ebben a tanévben nagyobbakkal együtt tanulni.
A főtanfelügyelő szerint egyetlen falusi iskolát sem kellene bezárni, hanem épphogy segíteni kellene ezeket a minőségi oktatás megvalósításában. Kifejtette: képzéseket kellene indítani az összevont osztályokban tanító pedagógusoknak, hogy a többletmunka ellenére egyenlő esélyt tudjanak biztosítani a közösen tanuló diákoknak. „A szülőket csak úgy lehet meggyőzni, hogy ne vigyék el a diákokat a falusi iskolából, ha a gyermekek annak ellenére tudnak eredményeket felmutatni, hogy felsőbb osztályos társaikkal kell osztozniuk a tanító figyelmén” – magyarázta Kiss Imre.
„Nem kell feltalálni a spanyolviaszt”
Hasonlóan vélekedik Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, aki a Krónikának elmondta: amíg csak lehet, működtetni kell minden iskolát a szórványközösségekben, és biztosítani kell ezekben a minőségi oktatást.
Az alpolgármester ugyanakkor Facebook-oldalán rámutatott: „nem kell sem nekünk, sem másnak »feltalálnia a spanyolviaszt«: mindannyiunk számára kézenfekvő, hogy a Monostor negyedben élő fiatal magyar család számára – magyar identitása és kötődésének megőrzése céljából – a legfontosabb, hogy legyen a lakóhelyéhez minél közelebbi magyar bölcsőde, óvoda, iskola, ahol gyermeke jó minőségű, magyar identitását és kötődését megerősítő oktatásban részesül, s hasonló a megoldás az erdélyi szórványközösségek esetében is”.
Horváth Anna az elmúlt napokban Kolozsváron megrendezett Média-tér konferencián arról is beszámolt, hogy ha a kincses városban megszűnnek a lakótelepi tanintézetek magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele román iskolában fogja folytatni tanulmányait.
Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, egyetlen olyan megoldást sem talált elfogadhatónak, amely a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt, a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el”.
Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes korábban a Krónikának elmondta: a 2015/2016-os tanévben nem változik a külvárosi beiskolázási arány, mindenhol ugyanannyi magyar osztály indul, mint a megelőző években.
Kevesebb magyar osztályt indítanak
Szatmárnémetiben is veszélyben vannak a lakótelepi iskolák magyar tagozatai: egyrészt évente megyei szinten mintegy ezer fővel csökken a gyermeklétszám, ugyanakkor a belvárosi magyar tanintézetek is óriási konkurenciát jelentenek a kevésbé neves körzeti általános iskoláknak.
Szász Piroska Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunknak kifejtette: ugyan még nem volt példa arra, hogy egy egész magyar tagozat megszűnjön, de a korábbi két-három párhuzamos csoporthoz képest sok lakónegyedi iskolában csak egy magyar tannyelvű osztály fog indulni ősszel.
Megtudtuk: az Avram Iancu, a Bălcescu–Petőfi és a Mircea Eliade Általános Iskolában diákhiány miatt kénytelenek kevesebb magyar előkészítőt indítani, míg a kispiac közelében lévő Vasile Lucaciu (volt 21-es) iskolában elképzelhető, hogy ősztől egyáltalán nem indul magyar tannyelvű osztály. A beiratkozási időszak ugyanakkor még nem zárult le, így a helyzet változhat.
Ezzel szemben a belvárosi neves tanintézetekben – a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban és a Református Gimnáziumban – túljelentkezés van. Szász Piroska rámutatott: csak az ide beíratott gyermekek harmadának van a városközpontban állandó lakhelye, így feltételezhető, hogy sokan ideiglenes lakhellyel érik el, hogy gyermekük az áhított tanintézetbe kerüljön.
Bihar megyében nincs gond
Bihar megyében ezzel ellentétben még nem fenyegeti a megszűnés veszélye a lakótelepi magyar tagozatokat: ugyan egyes iskolákban meglehetősen alacsony a diáklétszám, de mindegyik tervezett előkészítő osztályt el tudják indítani – tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől.
A szakember azt is elmondta: Nagyváradon nem jellemző, hogy a belvárosi iskolák „elszívják” a gyermekeket a körzeti tanintézetektől, beiratkozásnál ugyanis elsődleges szempont, hogy ki lesz a gyermek tanítója, ugyanakkor az óvoda is fontos, sok szülő ugyanis nem akarja elválasztani csemetéjét a megszokott közösségtől, így a közeli iskolába íratja őt.
Kéry Hajnal szerint a kérdés összetett, nehéz általánosítani, mert minden eset egyedi és helyzetfüggő. Tapasztalatai szerint a kistelepülésekről legtöbbször azért viszik be a városba a kicsiket, mert a szülők munkahelye ezt indokolja, de olyan esetről is tud, amikor egy tanintézet hírnevétől függetlenül, pusztán az ismerősök véleménye alapján született meg a döntés.
„Ötödik osztálytól ugyan a belvárosi iskolák elszívnak bizonyos számú diákot, de egyik körzetben sem tapasztaltunk tömeges elvándorlást. Az elmúlt három évben biztosan nem fordult elő, hogy emiatt Nagyvárad lakótelepi tanintézeteiben osztályt, tagozatokat kellett volna megszüntetni” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzátette: vidéki iskolákban előfordul, hogy nem tudnak ötödik osztályt indítani, mert a gyermekek többsége a városban folytatja tanulmányait, de nem gyakori, hogy a diákok román iskolába iratkoznak. „Elenyésző, két-három százalék azon magyar tanulók aránya, akik román tagozaton tanulnak ötödik osztálytól” – tudtuk meg.
Krónika (Kolozsvár)

Klaus Johannistól vár segítséget az EMNP
Levélben tájékoztatta Klaus Johannis államfőt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei szervezete a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán történt hatósági túlkapásokról, és azokról a jogsérelmekről, amelyek az elmúlt időszakban érték a marosvásárhelyi magyarságot. Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, a tömegrendezvények technikai részleteit vizsgáló városházi bizottság kedden a második tüntetési kérvényüket is negatívan véleményezte.
A párt már múlt héten bejelentette, tüntetéssel kívánja nyomatékosítani Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnok menesztésének a követelését. A városházi bizottság akkor közlekedésrendészeti okokra hivatkozva nem engedélyezte a polgármesteri hivatal elé keddre tervezett tüntetést. Az EMNP ezt követően a jövő hét keddjére jelentett be tüntetést, amelynek két olyan lehetséges helyszínét jelölte meg, amely a városközpontban van, és amely közlekedésrendészeti szempontból sem kifogásolható. A városházi bizottság ezúttal is a városszéli Ligetet javasolta a demonstráció helyszínéül. Portik Vilmos eddig 1500 támogatói aláírást gyűjtött össze a marosvásárhelyi előválasztáson történő indulásához. A politikus a keddi sajtótájékoztatón a kampányáról is beszélt. Mint mondta, élhetőbb Marosvásárhelyt szeretne, ennek jegyében a vegyi kombináttal kapcsolatban kell szerinte tervet készíteni. Emellett a kampányában család- és vállalkozó-barát várost is ígér, ahol az egyetemek tudományos kutatásait is hasznosítják a városfejlesztési törekvésekben.
Antal Erika/MTI 
maszol.ro

DNA: se a City Parking, se a Dedeman nem szerepel a Ráduly-ügyben
Nem szerepel sem a City Parking-, sem a Dedeman-ügy a csíkszeredai városvezetők terhére felrótt vádpontok között az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) csütörtöki tájékoztatása szerint – adja hírül Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.
Sőt a bukaresti média egy nappal korábbi kiszivárogtatásával ellentétben tízezer eurós csúszópénz elfogadásával sem gyanúsítják Ráduly Róbert Kálmánt.
A nyomozó hatóság csütörtök délelőtti közleményében hozta nyilvánosságra, milyen indokok alapján rendelte el Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester őrizetbe vételét, és kezdeményezte harminc napos előzetes letartóztatását.
Ebben azonban nem szerepel számos, a román sajtó által szerdán ügyészségi forrásokra hivatkozva közölt állítólagos gyanú, például hogy Csíkszereda elöljárója havi tízezer eurós kenőpénzt fogadott volna el a parkolódíjak begyűjtésével megbízott City Parking végtől vagy az építőanyag-kereskedéssel foglalkozó Dedeman nagyáruháztól.
A DNA Rádulyt kétrendbeli hivatali visszaéléssel, hivatali visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel gyanúsítja. Szőke terhére négyrendbeli hivatali visszaélést és okirat-hamisításra való felbujtást rónak fel.
A vádhatóság szerint a polgármester tavaly szeptemberben törvénytelenül, hiányos dokumentáció alapján hagyta jóvá a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítását célzó építkezési engedélyt. A DNA itt fontosnak tartja, hogy rávilágítson a Sapientián oktató Ráduly és a felsőoktatási intézmény vezetősége közötti kapcsolatra.
Felróják Rádulynak, hogy alulértékelt áron vásárolta meg a fizetésképtelenné vált, adósságot felhalmozó Szakszervezetek Művelődési Háza egyik épületét. A gyanú szerint az elöljáró az adásvétel szentesítése érdekében – az ügyészség által nem pontosított eszközzel – „meggyőzte” a csődbiztost, sőt az ingatlan állagát felmérő szakértőt állítólag arra is „rávette”, hogy rosszabbnak tüntesse fel az épület állapotát.
Rádulyt és Szőkét egyaránt azzal gyanúsítják, hogy hitelutalványozóként törvénytelenül hagyták jóvá 961 304 lej kiutalását a Topo Service földmérő cég javára, holott a megyei kataszteri hivatal többször jelezte: a csíkszeredai kataszter megvalósításával megbízott cég dokumentációja nem vehető figyelembe. Az önkormányzat egyébként az eredeti szerződésben szereplő 640 904 lejes megbízási díjat utólag emelte közel egymillió lejre.
Szőke Domokos alpolgármester terhére azt is felrója a DNA, hogy 2014 júniusában törvénytelenül módosított egy a csíkszeredai önkormányzat tulajdonában lévő helyiség bérléséről szóló szerződést. Ennek nyomán az ingatlant bérlő vállalkozó előtt lehetőség nyílt arra, hogy egy harmadik félnek bérbe adja a helyiség egy részét.
Azzal is gyanúsítják az alpolgármestert, hogy az önkormányzat által meghirdetett versenytárgyalásra beérkezett pályázatokat elbíráló bizottság elnökeként a bukaresti Garden Center Group Kft-t bízta meg a Rét utcai zöldövezeti munkálatok kivitelezésével, 1,3 millió lej értékben. Az ügyészek szerint azonban a fővárosi cég pályázata nem volt rendeltetésszerű, a társaságnak pedig akkora munkadíjat fizettek ki, mintha a szóban forgó terület százszorosán végzett volna munkálatokat.
Végezetül a vádhatóság amiatt gyanúsítja hivatali visszaéléssel Szőke Domokost, hogy 2014. július 18-án a polgármesteri hivatal szolgálati járművével „szigorúan magánügyben”, háromnapos szabadságra utazott Tulcea megyei rokonaihoz.
A DNA szerint az üzemanyagköltséget a városháza állta, és ez, valamint a személygépkocsi kopása „anyagi kárt okozott Csíkszereda megyei jogú városnak”. A DNA közleményében leszögezi: a gyanúsítottak ellen beindított bűnvádi eljárás dacára Ráduly és Szőke esetében egyaránt fennáll az ártatlanság vélelme – írja a kronika.ro.
Csütörtök esti sajtóhír, hogy a Bukaresti Törvényszék ítélete értelmében a két városvezető házi őrizetben tölti a következő 29 napot.
Erdély.ma

Kerüljük el a magyar-magyar (ellen)harcot! – Segélykiáltás a szórványból
Szórvány! Szomorú szó ez számunkra, csak akik itt élnek tudják talán a legjobban, hogy mit is takar! Nap mint nap küszködünk a hagyományainkért, kultúránkért, iskolánkért, vallásunkért, egyszóval a magyarságunkért, megmaradásunkért! Mindezeket elődeinktől, nagyapáinktól, apáinktól örököltük, és éppen ezért kötelességünk tovább is adni! Tömbmagyarságban könnyű magyarnak megmaradni, de viszont a szórványban ez egy harc és mindennapos kötelesség. Az ostor csattanásakor is, az ostor vége itt csattan a legjobban, ami a szórványban érezhető leginkább!
Magyarságunk alappillére elsősorban az oktatás, és ez szórványban nélkülözhetetlen. Besztercén is végre eljött az az idő amikor nagyon közel állunk a különálló magyar iskola létrehozásához. Egyetlen kérdés az hogy lesz-e elegendő diák ennek működtetésére?
Sajnos olyan időket élünk amikor több magyar iskola is bezárja kapuját gyerekhiány miatt, éppen ezért központokban gondolkodunk megye szinten. Azokon a településeken, ahol létszám miatt 5–8 osztályos általános iskola nem működhet, az itteni gyerekeket ezekbe a központokba irányítjuk, utána pedig a két város ad lehetőséget megyénkben a középiskola elvégzésére, ahova a megye diákjait irányítjuk. Szórványban az oktatást támogatni kell, nem csak anyagiakkal, hanem tettekkel is! Számunkra fontos, hogy a gyerek itthon tanulhasson! A gyerekhiány mellett az asszimiláció is közrejátszik! E két tényező mellett sajnos egy harmadik tényezővel is szembe kell szállnunk, éspedig a gyerekek korai elszívása a tömbmagyarság részéről! Ez egy kitelepítési folyamatra emlékeztet. 
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet „Magyar gyermek-magyar iskolába” elnevezésű pilot-projektjére hivatkozva, nem is olyan rég, székelyudvarhelyi oktatók jártak megyénkben és több településen is ingyenes bentlakást és ingáztatást ígértek anyaországi támogatással a nyolcadikos végzős diákoknak! És itt újból egy kérdés merül fel! Ha ezek a fiatalok 14–15 éves korukban elhagyják szülőföldjüket, mekkora az esélye annak, hogy ide még visszatérjenek és családot alapítsanak, itthon szülőföldjükön? Ez nem támogatás számunkra, hogy gyerekeinket elviszik, a támogatás az volna, ha ezek a gyerekek a szórványban, otthon, szülőföldjükön kapnák meg az ajánlott segítséget, ha a helyi magyar oktatást választják. Bízom benne hogy ezen tényezőkön a tömbmagyarság és az anyaország is elgondolkozik, és nem kell magyar–magyar harcot vívnunk a megmaradásunkért, itthon a szülőföldünkön, hanem közös összefogással, együtt kapjunk megoldást erre!
Décsei Atilla-Lehel, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke
Erdély.ma

A megvalósuló autonómia
Ki mondja azt, hogy nincs autonómia Erdélyben, Székelyföldön? Igenis van, s annak a legfőbb központja, animátora az egykori székely főváros, Marosvásárhely, s fő-fő harcosai Dorin Florea polgármester, Bretfelean rendőrparancsnok és Zamfirafia (Azamfirei) orvosdoktor, a MOGYE rektora. Nem tudom én azt, hogy az ugyancsak orvos képzettségű Floreát honnan, merről, miféle szél fútta Vásárhelyre, a rendőrparancsnokról kiderült, hogy szépreményű, nagy dolgokra hivatott szekustiszt vala, rektorunk neve pedig nagyon beszédes, hiszen csak Moldvában szokás a gyermekeket anyjuk leányneve, ráadásul keresztneve szerint elnevezni.
Ha valamin fennakadunk, akkor nem ez, hanem ahogyan ezek az emberek először bekérezkedtek az addig színmagyar orvosi és gyógyszerészeti intézménybe, aztán megszaporodván mellékvágányra tették a magyarokat, s legújabban teljesen megpróbálják kitúrni őket. A többségre vergődött jövevények azt tesznek, amit csak akarnak, ahogyan akarnak, el egészen odáig, hogy az ígéretét betartó Răzvan Ungureanu miniszterelnököt egyszerűen megbuktatták, kicenzúrázták a hatalomból, mégpedig a híres román parlament, s így ő lett alighanem a legrövidebb életű román kormányfő. S jöhetett helyébe Victor Ponta, minden miniszterelnökök gyöngye.
Ami a MOGYE mostani állapotát illeti, hát bizonyosan forognak-foroghatnak sírjaikban az alapító atyák, Csőgör Lajos, Miskolci Dezső, Mátyás Mátyás, Mülfai professzor, s olyan kiebrudalt kiváló tanársegédek, adjunktusok is, mint a mi Darkó Zsigmond doktorunk, aztán Simó Ferenc idegsebész és ideggyógyász, Bálint Jenő urológus, kik a semmiből teremtettek magyar nyelvű orvosegyetemet, s most nézhetik, hogyan költöztek be a kész fészekbe a kakukkfiókák, a készbe, amely európai rangot, elismertséget vívott ki magának, joggal. S nézheti Kisgyörgy Árpád földink, az ország legjobb agysebésze, s neki ráadásul tovább kellett tűrnie a szégyent. A „szégyent”, hogy azért nem lehet magyar képzés, mert nincsenek előléptetett professzorok, tanársegédek…
Erről ennyit, de Dorin Florea és Bretfelean is önkormányzati autonómiát épít, hiszen az ország törvényeire fittyet hányva tiltják meg a garantált kétnyelvű utcanevek kihelyezését. Hogy tudjuk: Novum Forum Siculorum fórumán már megtűrt nyelvnek számít a magyar.
Na, ugye, hogy van autonómia!? Az övék.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Tehetséges diákok felkészítése zajlott a gyergyószárhegyi alkotóközpontban
Befejeződött a harmadik alkalommal megszervezett Tehetséggondozó felkészítő tábor, amelyet a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ és Hargita Megye Tanácsa szerveztek 2015. április 19-25 között Gyergyószárhegyen. A tábor olyan végzős középiskolásoknak szólt, akik valamelyik hazai vagy magyarországi képzőművészeti egyetemre szeretnének felvételizni.
A táborban a tizennégy végzős középiskolás részesült szakmai felkészítésben az egri, a nagyváradi, a nyíregyházi és a temesvári képzőművészeti egyetemek tanárai és képviselői részéről. Ugyanakkor a diákoknak alkalmuk nyílt az egyetemek elvárásait és szakmai követelményeit is megismerni. Délelőttönként zajlottak a szakmai foglalkozások, felkészítők, előadások, tájékoztatások és az egyetemi bemutatók. Délutánonként pedig szakmai gyakorlatokra, műhelymunkákra került sor. 
A nap végén pedig sor került a mappakiértékelésekre és az elkészített munkák értékelésére is. A mappakiértékeléseket és szaktanácsadásokat az egyetemek képviselői, tanárai mellett, Ferencz Zoltán az intézmény művészeti vezetője végezte. Esténként további műhelymunkákra és szakmai anyagok vetítésére került sor a művészeti vezető közreműködésével. Ugyancsak ő mutatta be a kolozsvári és a bukaresti egyetemeket is a diákoknak.
A szakmai felkészítő tartalmas programjaiban szerepelt többek között krokizás különböző technikákkal, tájképezés, stencil, kollázs, grafika, fotófeldolgozás. De sor került a tábor végén egy interaktív tárlatlátogatásra és múzeumpedagógiai foglalkozásokra is a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. Utolsó este pedig egy szakmai kiértékelő következett, amely során értékelték a diákok pillanatnyi felkészültségét és mindenki személyre szabott szaktanácsadásban részesült a számára fontos képzőművészeti területekre vonatkozóan.
Ferencz Zoltán a tábor szakmai vezetője elmondta, hogy „a tavaly ezzel a táborral kezdtem az intézménynél a szakmai munkámat és idénre már sikerült a tavalyi tapasztalatokat is beépíteni a tábor munkálataiba. A kiértékelések után nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a tavalyi első tábor tapasztalatait kihasználva sikerült a programot úgy felépíteni, hogy az a diákok szakmai felkészültségét a leginkább elősegítse”.
Közlemény
Erdély.ma

Egy embertelen korszak tanúja: Kelemen Csongor
Lelkésznek készült, fiatal teológus volt Kelemen Csongor, amikor az '56-os forradalom leverése utáni vészkorszakban szembesült a kommunista államhatalom megtorlásával. Megjárta a szekuritáté vallatószobáit, a börtönöket, kényszermunkatáborokat, utána is üldözték, megbélyegezték. Végül Csíkszeredában talált otthonra.
Kelemen Csongor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és az '56-os bajtársi közösségek által szervezett megemlékező ünnepségek rendszeres résztvevőjeként, felszólalójaként igyekszik emlékeztetni a jelenlévőket a kommunizmus sötét múltjára, bűneire. 1940 áprilisában született Homoródoklándon, édesapja, Kelemen Imre az oklándi unitárius egyházközség lelkésze volt. Az 1940-44 közötti „kis magyar világ” szerinte „egy csodás korszak volt, ahol az akkori fiatalság megkapta, amire vágyott”. Mint mondta, biztosították a haladást, bevezették a szövetkezeti rendszert, Oklándon törvényszék, járásbíróság, kórház is működött. „Igaz, hogy négy év múlva vége lett, és menekülni kellett, mert az apám úgy gondolta, inkább elmenekülünk, amíg rendeződnek a dolgok. Budapest bombázását a budai hegyekben értük, nekem valami csodálatos dolognak tűnt, leszállítottak a vonatról, be egy kukoricásba, a gyermekeket letakarták egy pokróccal, de én felemeltem a pokróc szélét, és néztem a bombázást” – emlékezett a történtekre.
Németország északi részébe, egy, az amerikaiak által létrehozott menekülttáborba került végül a család. „Lipcsében ért a szövetséges repülőszázadok bombázása. Három napig, mint az eső, hullt a bomba, mi egy pincében voltunk, talán annyi Miatyánkot soha nem mondtam el, mint akkor. Két hét múlva a férfiak kiásták a pince oldalát, kimentünk. Nem maradt Lipcsében épület épen, egyedül a Tamás-templom, ami egy olyan értéket képviselt, hogy még a szőnyegbombázások is kikerülték. A bombázás előtt még hallottam ott a gyermekkórust énekelni” – mesélte. A menekülttábort átadták az oroszoknak, a férfiaknak kellett orosz igazolvány, menlevél, az orosz parancsnoktól kaptak. Senki nem tudta, mi van benne, minden állomáson mutogatták a férfiak, az oroszok pedig továbbengedték. „Ezzel a papírral jöttünk haza, volt olyan, hogy napokat, heteket álltunk a vonattal étlen, víz nélkül. Édesapám egyik állomás környékén vasárnap délelőtt meglátott egy udvaron egy fazék moslékot, amit a gazda hátra akart vinni a disznókhoz. Látta, hogy a gazda bement a házba, belépett, elhozta a fazekat, s amikor lépett át a kerítésen, megszólalt a harang. Lelkész létére megkövült, hogy ő, a pap, vasárnap az istentiszteleten kellett volna legyen, és pont akkor lopott. Nem tudom, ki milyen érzelmekkel tudná ezeket túlélni, az apámnak egy életre vezekelni valója lett az Úrral kapcsolatban ezért a dologért. De elhozta, mindenki evett belőle” – elevenítette fel. Az orosz menlevélről később, 1947-ben, amikor egy orosz fogságból hazatért ismerős elolvasta, derült ki, hogy valójában azt írta: „megbízhatatlan, egyenesen Szibériába”.
Hazatérve a család az élet nehézségeivel szembesült. „Részt vettem a mezei munkákban, kezdve a szántástól a vetésig, a kaszálásig, betakarításig. Édesapám azt mondta, sose tudom, mikor lesz szükségem rá. A kenyeret ötödikes koromtól én sütöttem, édesanyám minden étel főzésére megtanított. Megtanultam varrni, és hogy nem haltam meg később a börtönben, azt is ennek köszönhetem: össze tudtam varrni a ruháimat, a pokrócból kihúzott szálakból kesztyűket, zoknikat, vesekötőket kötöttem ételért, s így valahogy átvészeltem azt az időt” – mondta. A fiatal Kelemen Csongor Brassóban, az akkori Sztálinvárosban kezdte a középiskolát, később visszakerült Székelyudvarhelyre, majd Kolozsváron a teológiára felvételizett. Sikerrel, de mivel még túl fiatal volt, azt tanácsolták, egy évig maradjon otthon, ahol az elhalálozott kántort helyettesítette. Az első év elvégzése után nyáron egyházi szolgálatot végzett a környező falvakban.
Édesapját közben letartóztatták, a hatóságok őt is próbálkoztak ellehetetleníteni. „1958-ban egy volt osztálytársam, Orbán Laci bekerült a szekuritátéra, ezt mi nem tudtuk. Miután kiengedték, elindult egy lévita útra, mindenkit beszerveztetett egy olyan szervezetbe, amelyre a végén rámondták, hogy a román állam és a társadalmi rend ellen alakult (EMISZ – Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége). Orbán Laci a titkárával, Lay Imrével érkezett hozzánk, egyedül voltam otthon, fogadtam őket, Mikor kikísértem, a kapuban beszélgettünk arról – ez van benne az én dossziémban –, hogy létezik egy szervezet, ő a főnöke és Lay a titkára, álljak be én is, és szervezzem meg a fiatalságot, ők majd küldenek egy levelet, hogy mikor és hogy” – emlékezett vissza. Visszatért a teológiára, következő év januárjában egy szekus tiszt kereste, hogy Marosvásárhelyen a szekuritátén jelenjen meg. Akkor még azt hitte, tanúnak hívják édesapja miatt, és jelentkezett. „A bátorságom akkor szűnt meg, amikor felszólt a kapus, hogy megérkezett Kolozsvárról a csomag. Várt egy olyan periódus, amit nem kívánok senkinek, volt úgy, hogy két napot is kellett üljek egy széken, mikor addig rúgták, ütötték a vesémet, hogy összecsináltam magam, vagy deszkalapot tettek a talpamra és vasrúddal ütötték, pofonok, tarkón csapások után olyan volt a fejem, hogy amikor visszavittek, a régi cellatársak nem ismertek rám. A társadalmi rend elleni bűntény volt a vád” – elevenítette fel a történteket.
Ő is, édesapja is 15 évet kapott. Júniusban belepréselték a rabokat egy furgonba, hogy vonattal elvigyék, de nem fértek fel, aztán októberben indították el őket egy zárt vagonban, ahol levegőt csak a vécélyukon kaptak. Azt hitték, Oroszországba viszik őket. Leszakítottak egy ingdarabot, valakinek a gallérjában került egy gombostű, azzal addig szurkálták a karjukat, amíg annyi vért gyűjtöttek össze, hogy rá tudták írtni a rongydarabra, lehet, hogy Oroszországba tartanak. „Ezt a rongyot a vécélyukon  kidobtuk, és a jó Isten segítségével ez még az édesanyám kezében is volt. Úgy tudták meg, hogy valahol a Gyimeseken át vittek” – mesélte. Végül a Brăila melletti Duna-szigetre, Salciára kerültek, a sziget gátját építették, sáncokat, árkokat ástak, hogy öntözőberendezéseket lehessen működtetni. „Éjjel nem tudtunk aludni az egerek, patkányok miatt, mert bebújtak a gatyánkba-ingünkbe, meg sem lehetett ütni ezeket, mert megharaptak. Nyáron, a tél folyamán a sáncokba felgyűlt fekáliánkat ittuk, mert más víz nem volt, és olyan hastífuszjárvány tört ki, hogy alig tudták megfékezni. Az állatoktól paratífuszt kaptunk” – emlékezett. A menekülés egyetlen lehetősége volt, ha betegnek tetette magát az ember, így aztán Kelemen Csongor is visszakerült Szamosújvárra. Itt érte a szabadulás híre öt és fél év fogság után, amikor a politikai foglyok amnesztiát kaptak.
Szabadulása után nem mehetett vissza a teológiára, ezt azzal indokolták, hogy az állam nem engedi. „Végül kiderült, hogy az egyház nem engedett vissza. Elmentem Bukarestbe, elvégeztem egy hároméves elektrotechnikai képzést, és azzal kerestem a kenyeremet, amitől a legjobban féltem, mivel tizenhárom évesen magasfeszültség rázott meg Fogarason, és senki nem hitte, hogy életben maradok” – elevenítette fel. Lupényban nősült meg, ott dolgozott a hőerőműnél, de elzavarták, amikor megtudták, hogy elítélt volt, „nehogy a bányászokat berekesszem villany nélkül, és megfulladjanak”. Menekülnie kellett ugyanígy Déváról is, amikor kiderült a múltja, ott attól féltek, nehogy az erőművet felrobbantsa. 24 óra alatt el kellett hagynia a várost, egy bőrönddel jöttek el. „A feleségem Déván az egyéves lányommal, terhesen, három napig ott volt a tömbház előtt a füvön, míg megtudtam, mi történt, és utánuk mentem. Itt Szeredában egy román mérnök fogadott, és azt mondta, ha nem problémázok, kiáll mellettem. Isten adjon békét neki, ő nyúlt a hónom alá, így 1970-től itt maradtam” – emlékezett.
Kovács Attila 
Székelyhon.ro

Itthon maradásra buzdítanak
Harmadik kiadásához érkezett Mi leszel, ha...? Pályaválasztás tabuk nélkül című, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete és a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár közös szervezésében hét közepén tartott esemény.
A beszélgetésnek színfoltjaként említhető az a tény, hogy a művészettörténet és építészet területéről meghívott előadók egykor ugyanazon az egyetemen folytatták tanulmányaikat. Még ha az életben más-más utakon is indultak el, véleményük egyben megegyezett: a fiatalok ne engedjék, hogy bárki is befolyásolja őket a továbbtanulásban, az egyetem kiválasztásában.
Dobolyi Annamária művészettörténész segítségével a tanulók betekintést nyerhettek a művészettörténelem világába, míg Hodor Eszter építészmérnök és Gál Zoltán építész pedig többek között arról tartottak értekezést a fiataloknak: mi a különbség a két említett szakág között. Erőss Sándor belsőépítész arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy egy esetleges egyetemváltás eseten milyen nehézségekkel szembesülhetnek, továbbá melyek azok az apró hibák, amelyek miatt akár egy évet is elveszíthetnek a tanulmányi éveikből.
Nagyoláh Ágnes lakberendező elmondta, szakmájában elengedhetetlen feltétel a rugalmasság, ám nem csupán saját részéről, hanem az ügyfelek szempontjából is, mivel a terv nem mindig egyezik meg az emberek gondolataiban kialakított képpel. Az előadók különben külföldön szerzett tapasztalataik után itthon képzelik el jövőjüket és arra biztatták a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, hogy az egyetemi évek után, amennyiben külföldre is mennek dolgozni, jöjjenek majd haza, mert itt is van lehetőség az érvényesülésre.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Feloldott titkosítás
Feloldotta néhány, 1957 és 1962 közötti, a büntetés-végrehajtó intézetekre vonatkozó belügyi dokumentum titkosítását tegnap a kormány, hogy elősegítse a kommunista börtönparancsnokokkal kapcsolatos bírósági ügyek haladását. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet két éve tett büntetőjogi feljelentést több – a sajtó által „kommunista pribéknek” nevezett –, még életben lévő volt börtönőr és munkatábor-parancsnok ellen, két esetben pedig megkezdődött az ellenük indított per.
A kormány által nevesített öt dokumentumot egy szakértői bizottság válogatta ki az országos börtönparancsnokság levéltárából. Az iratok azt követően válnak hozzáférhetővé, hogy a kormányhatározat megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 4. – június 5. között lehet pályázni a Bolyai Nyári Akadémia továbbképzéseire
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén július 5–25. között szervezi meg a Bolyai Nyári Akadémiát. A 23. alkalommal sorra kerülő továbbképzés-sorozat átfogó témaköre A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán, mottója Kántor Zoltán: „A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet”.
A Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Szováta, Válaszút, Kolozsvár, Nagyvárad, Gyergyószentmiklós, Déva, Szatmárnémetibe tervezett továbbképzések olyan pedagógusi kommunikációs kompetenciák fejlesztésére, módszerek, technikák és eljárások elsajátítására kívánják irányítani az oktatók figyelmét, amelyek hatékonyabbá tehetik a pedagógusok mindennapi oktató-nevelő munkáját, fejlesztve a problémamegoldó készségeiket. A csíkszeredai székhelyű Székelyföldi Oktatási és Módszertani Központ gondozásában tanítók; óvónők; osztályfőnökök; iskolai könyvtárosok; zene és hangszer-, valamint képzőművészet; testnevelés; kémia; tanintézményvezetők; valamint a római katolikus vallástanárok továbbképzései zajlanak. A kolozsvári székhelyű Gál Kelemen Oktatási és Módszertani Központ koordinálja a népzene, néptánc és kézművesség; biológia; földrajz; fizika és református vallástanárok szekcióit, míg a nagyváradi Partiumi Oktatási és Módszertani Központ óvónők, tanítók szekciói mellett a nyelv és kommunikáció szakterület képzéseit irányítja, mint magyar nyelv és irodalom; román nyelv és irodalom, valamint idegen nyelvek.
A tervezett továbbképzések 24 szekcióban, 10 településen és 13 helyszínen kerülnek megszervezésre, amennyiben a csoportonkénti meghirdetett hallgatói szám (20 fő) betelik. A 30 kontaktórás szakmai programokra az RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok, valamint a Kárpát-medencei pedagógusszövetségek tagjai pályázhatnak online módon. Az elektronikus pályázati adatlap elérhető a www.bnya.rmpsz.ro, illetve a www.rmpsz.ro oldalon. A szakképzés nélküli, helyettes pedagógusok pályázatát csak betöltetlen helyek esetében fogadják el. A hiánytalanul benyújtott pályázati dosszié, valamint a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit záródolgozattal lezáró pedagógusok 10 kreditpontról szóló tanúsítványt kapnak. Az akkreditált képzés kreditpontjait a romániai magyar közoktatási rendszerben dolgozó pedagógusok igényelhetik. A meghirdetett képzésekre jelentkezni 2015. június 5-ig lehet.
A Bolyai Nyári Akadémia 2015-ös képzéseiről további információk ahttp://rmpsz.ro/bolyai-nyari-akademia és a www.bnya.rmpsz.ro oldalon találhatók.
erdon.ro

Kisebbségvédelmi konferencia magyarok nélkül
Nem sikerült a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport aktivistáinak feltenniük a kérdéseiket a külügyminisztérium és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem által szervezett kisebbségvédelmi nemzetközi konferencián, a felszólalók beszédei pedig sokak szerint nevetségesek voltak.
A konferencia tárgya a húsz éve elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezmény, és a kisebbségvédelem román modellje volt, ennek ellenére nem hívták meg az RMDSZ-t vagy más magyar szervezetet, és még csak a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetet sem. A résztevőket is szelektálták: újságírókat csak úgy engedtek be, ha sajtóigazolványukat jól látható helyre kitűzték, kisebb szóváltás után lapunk munkatársa is csak így léphetett be. A diákok sem hallgathatták meg a felszólalásokat, ha nem bizonyították, hogy egyetemisták.
Bár a kétnyelvűségért küzdő kolozsvári Musai-Muszáj csoport képviseltette magát a teremben, arra nem találtak alkalmat, hogy felszólaljanak. A rendezvény kiemelt vendége a Velencei Bizottság elnöke, Gianni Buquicchio volt, aki beszéde után elhagyta a termet, így nem szembesült a Musai-Muszáj kérdéseivel. A közönség soraiban egyébként látni lehetett Toró T. Tibort, az EMNP stratégiai aelnökét és Izsák Balázs SZNT-elnököt.
„Tulajdonképpen itt most azt ünnepelik, hogy Románia húsz éve nem tartja tiszteletben a Kisebbségi Keretegyezményt, a közigazgatási átszervezéssel ismét a megszegésére készül, és tulajdonképpen erre senki nem figyel oda” – fogalmazott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti tanács elnöke újságírói kérdésre. Hozzátette: a felszólalók nyilvánvalóan tisztában vannak azzal, hogy mi a valóság, de megpróbálták elkerülni annak a lehetőségét is, hogy kritika hangozzon el.
Külügyminiszter: az autonómia szegregál
Megnyitóbeszédében Ioan-Aurel Pop, a BBTE rektora több nyelven, köztük magyarul is üdvözölte a meghívottakat és résztvevőket, majd az ország kisebbségi jogokhoz való hozzáállásáról, az elmúlt huszonöt évről beszélt.
Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke egyebek mellett arról beszélt, örömmel csatlakozik egy ilyen eseményhez, "ünneplendő az együttélés és egyetértés elmúlt húsz évét". Úgy fogalmazott, reméli, lesz alkalom megvitatni az ország előtt álló kihívásokat. Azt is mondta, Kolozsvár megannyi vallási, nyelvi, kulturális kisebbségnek ad otthont, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem pedig egyike a legsikeresebb példáknak, amelyeket felmutathat az ország a multikulturalitás felvállalásában.
A Velencei Bizottság pozitív és építő jellegű megközelítést tapasztal Románia részéről a kisebbségvédelemben – fogalmazott Gianni Buquicchio. Kijelentette, a Velencei Bizottságnak nem feladata, hogy monitorozza az országok kisebbségvédelmét, de azt tapasztalja, hogy a román hatóságok kiemelten figyelnek a kisebbségvédelmi keretegyezmény és más alkalmazható normák betartására. Azt is megemlítette, hogy Románia kezdeményezően járult hozzá a Velencei Bizottság általános kisebbségvédelmi jelentéseinek az elkészítéséhez.  Bogdan Aurescu külügyminiszter többek között arról beszélt, hogy Románia nemzetállamból multikulturálissá vált, ugyanakkor szólt arról is, hogy az autonómia szegregációhoz vezet, a kisebbség izolációjához. "A magukat elszigetelő kultúrák nem képesek fejlődni, így az etnikai alapú területi autonómia sem lehet jó megoldás a kisebbségvédelemben" – jelentette ki.  Elmondta, hogy Románia kialakította saját kisebbségvédelmi modelljét, amelynek alapja a kisebbségek bevonása a politikai döntéshozatalba. A modell nem tökéletes, szükség van folyamatos fejlesztésére, de jobb megoldást nyújt a kisebbségi kérdésre, mint más modellek - közölte Bogdan Aurescu.
Kellemetlen kérdések
Bethlendi András, a Musai-Muszáj csoport aktivistája maszol.ro-nak elmondta, két kérdést szerettek volna feltenni a Velencei Bizottság elnökének. Első körben arra voltak kíváncsiak, nem tartja-e ironikusnak, hogy éppen Kolozsváron ünnepelik a keretegyezmény huszadik évfordulóját, miközben az egyezményen belüli harmadik paragrafust, a többnyelvű tábla kihelyezését figyelmen kívül hagyják. A másik kérdés az lett volna, tudtára fogja-e adni a helyi hatóságoknak, hogy ezek a vállalások nem opcionálisak, valójában egy nemzetközi szerződést sértenek meg az egyezmény ignorálásával.
Az aktivistát az elhangzott beszédekről is kérdeztük. „A keretegyezményről készült jelentések, amelyekből Gianni Buquicchio valószínűleg informálódik, nem feltétlenül állják meg a helyüket, sokkal pozitívabb képet adnak a romániai valóságról, mint amit a mindennapokban tapasztalhatunk. Romániában valóban sok törvény van, amit elfogadtak, de ezeket nem ültetik gyakorlatba” – fogalmazott.
Jó kérdések, rossz válaszok
Sajtótájékoztatóján Bogdan Aurescu külügyminiszter az RMDSZ hiányát firtató újságírói kérdésre úgy válaszolt, a magyar, a német, a török kisebbségnek számos képviselője megjelent, másokkal együtt. A kérdést többen megismételték, de a korábbinál bővebb választ végül nem kaptak – bár azt még hozzátette, a romániai kisebbségi modellt elismerik Európában.
A marosvásárhelyi utcanévtáblák ügye kapcsán azt mondta, minden egyes problémát külön kell megvizsgálni, és a húsz százalékos kisebbségi küszöbre hivatkozott, annak ellenére, hogy ez az említett város esetén nem releváns.
Kustán Magyari Attila 
maszol.ro

Kinőtték az iskolát (Országos gyermekszínjátszó-találkozó - Szent György Napok)
Szűknek bizonyult a Váradi József-iskola díszterme az idén már kilencedik alkalommal megszervezett gyermekszínjátszó-találkozón, amely legalább ötszáz kisebb-nagyobb diákot vonzott. A fellépők öt megyéből jöttek, és már ők is 280-an voltak, de a nézőtéren is egymás hegyén-hátán szorongtak, még a földön is ültek a társaikra kíváncsi tanulók; a kinti hűvös időjárás miatt szerencsére elviselhető volt a benti levegő, zavaró az volt, hogy az előcsarnok zajait az ajtó nem tudta kiszűrni.
A túlzsúfoltság elkerüléséért a rendezvényt két napra osztották: szerdán az I–IV., csütörtökön az V–VIII. osztályosok mutatták be darabjaikat – a kisebbek inkább a mesevilágra és a hagyományokra, a nagyobbak meg a mára és az őket foglalkoztató kérdésekre építették fel előadásukat. Az elbírálás szakmai megbeszélés jellegű – természetesen van pontozás, de végül Nagy Kopeczky Kálmán bábszínész zsűrielnöki minőségében értékeli a produkciókat. A fő szempont a szereppel való azonosulás, illetve a hitelesség, ami például a kamaszgondok esetében különösen nehéz ügy. No de amíg a tanárok izzadtak, a gyermekek mulattak: első nap a baróti Kelekótya együttes vidám muzsikája teremtett fergeteges hangulatot, másnap pedig a One Beat táncegyüttes mozgatta meg a tizenéveseket. Az eredmények a következők: az elemisták közül a székelyszáldobosiak Csudavíz című előadása aratott osztatlan tetszést (a szereplők ízes népi beszéde és a falusi embereket felvonultató természetessége miatt), és ugyancsak első díjat nyert a székelyudvarhelyi Lakodalmas. Második helyezettek a torjai kisdiákok a Mátyás király álruhában mesével, a váradisok pedig A kóró és a kismadár történetével, harmadikok a székelyudvarhelyiek Hapci királlyal és a másik váradis osztály A csigacsalád meséjével, dicséretet a két-két brassói, illetve felsőboldogfalva-hodgyai vendégek kaptak. Az V–VIII. osztályosok között idén nem osztottak első díjat, második a szászrégeniek Bolondos királyság, királyi bolondság című produkciója lett, harmadik díjas az oroszhegyiek Este van már... és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum A nővel című előadása lett. Dicséretben a Mrożek-feldolgozással érkező magyarfenesiek, A kis herceggel utazó kőrispatakiak részesültek, illetve a megyei előválogatáson díjazott illyefalviak a Padokkal. Két különdíjat is osztottak: a versenyen kívül fellépő (középiskolásokat is szerepeltető) szászrégenieknek az Ördögbálért, illetve a kovásznai diákszínpadnak a Szép Domokos Anna színreviteléért.
A kétnapos seregszemle végén Péter Kinga tanítónő, a rendezvény kitalálója és házigazdája elmondta: bár a fesztivál színvonalára igazán büszke lehetne a tanügyminisztérium, nem adott rá pénzt; arra hivatkoztak, hogy egy országos rendezvénynek legalább tíz megyéből kell résztvevői legyenek. Ez a kizárólag lelkes amatőrökből verbuválódó romániai magyar gyermekszínjátszás számára teljesíthetetlen feltétel, ezért évről évre önmagát szüli meg a találkozó a városi és megyei önkormányzat, a Váradi-iskola alapítványa és a szülők, pedagógusok, vállalkozók támogatásával.
Szerző: Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hitélet – 25 éve püspök Jakubinyi György
Az ünnepelt – akit az egyik legképzettebb bibliaszakértőnek és tanárnak ismernek el – hangsúlyozta: a Szentírás tulajdonképpen hálaadás a teremtésért. Isten jókedvében találta ki a papságot – mondotta az érsek –, annak kegyelmeit az egyházon keresztül gyakorolja.
Minden kegyelem, ez a 25. évforduló pedig a hálaadás napja. Megemlékezett püspökké szenteléséről, amelyet Francesco Colasuonno különleges pápai nuncius végzett, valamint a társszentelőkről, Jakab Antal és Bálint Lajos püspökökről. Hálával gondol máramarosszigeti szüleire és hitoktatóira, az őt pappá szentelő Márton Áron püspökre, Szent II. János Pál pápára, aki 1990-ben Aquae Regiae címzetes püspökévé és gyulafehérvári segédpüspökké, 1991-től a romániai katolikus örmények apostoli kormányzójává, 1994-ben a főegyházmegye érsekévé nevezte ki.
Különszámmal köszöntötte az érseket a Keresztény Szó.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Egy háttérintézmény csendes jubileuma
A Bethlen Gábor Alapítvány úgy alakult meg a millennium évében, és úgy működött az azóta eltelt másfél évtized alatt, hogy végig a háttérben maradt, onnan mozgatta, támogatta az iskola fontosabb eseményeit. Az alapítvány ötletét annak idején Krizbai Jenő akkori igazgató vetette fel, aki székelyföldi tapasztalatok alapján javasolta, hogy legyen egy alapítvány, mert akkor könnyen ki tudják fizetni az ösztöndíjakat. 2007-ben módosították az alapszabályt, hogy az ifjúsági szervezetek is részesülhessenek a támogatásokban. Ekkor fiatalokkal is bővült az eredetileg 36 alapító taggal induló civil egyesület.
Az évek folyamán sok szó esett díjazott önképzőköri diákokról, tanárokról, utazásaikról, sikereikről; évente megcsodálhattuk a szalagavatót, a mindig változó, mégis hagyományos tornavizsgát, a csodálatos ballagást, a Bethlen-bál bemutatóját, az iskolai színjátszókat, a kórusokat, és még sorolhatnánk. Mindenki tudott a keresztszülőprogramról, amelyik nem kis mértékben kiegészítette a diáklétszámot és fontos adalék volt ahhoz, hogy az iskola valamennyire megőrizhesse hagyományos „erdélyi” jellegét. Ezeknek a közismert és nélkülözhetetlen eseményeknek, jelenségeknek volt egy szilárd anyagi támogatója: az iskola érdekében működő Bethlen Gábor Alapítvány.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)