Erdélyi programindító Sepsiszentgyörgyön (A külhoni magyar szakképzés éve)
A szülőföldön boldogulás a gazdasági lehetőségektől függ, és ez a kettő jelenti a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott Szakképzés – gazdaság – társadalom című erdélyi fórumsorozat nyitórendezvényén.
A háromszéki, brassói, barcasági magyar nyelvű szakoktatás képviselői, valamint a román oktatási minisztérium kisebbségi államtitkársága, a helyi és megyei önkormányzat elöljárói jelenlétében tartott tanácskozás házigazdája a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt, mely a magyar állam erdélyi partnere az anyanyelvű szakképzést támogató programban. Húsipari szak indul
A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága javaslatára tavaly novemberben döntötte el a Magyar Állandó Értekezlet, hogy 2015 a külhoni magyar szakképzés éve, és ebben az esztendőben 500 millió forinttal támogatja a határon túli magyar szakoktatást. A Kárpát-medencében száznegyvennyolc magyarul (is) oktató szakképző iskola működik, Erdélyben hetvenhárom, Felvidéken negyven, Vajdaságban huszonhét, Kárpátalján hat és Horvátországban, illetve Muravidéken egy-egy. A támogatási összegből hét erdélyi szakoktatási intézmény fejlesztését finanszírozza a magyar állam százhúsz millió forint értékben, ebből huszonkilenc millióval járul hozzá az egyetlen háromszéki projekthez: húsipari szak elindítását támogatja a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában. Potápi Árpád elmondta, a különböző régiók helyi partnerein kívül a szakoktatás hosszú távú fejlesztése, átrendezése, összehangolása céljából az általa vezetett államtitkárság együttműködik a budapesti földművelésügyi és a nemzetgazdasági minisztériummal, de a szülőföldön boldogulást olyan programokkal is támogatják, mint az átjárhatósági ösztöndíj, amely révén idén huszonnyolc ötfőnyi diákcsapat – tizennyolc erdélyi, köztük egy sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi – vesz részt kísérővel egy hónapos szakmai gyakorlaton Magyarországon. Ide tartozik a Szakma Sztár Fesztivál, a gazdavendég tíz erdélyi résztvevővel, az augusztusban induló Petőfi Sándor program a szórványban élők identitásának erősítéséért.
Bevonni a vállalkozókat
Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szerint nem elég, hogy erős képzési központok jöjjenek létre, hanem szervezeti hálózattá, minden elemet átfogó rendszerré kell alakítani a jelenlegi iskolahalmazt. A szórványban elsősorban a megmaradás a cél, a tömbmagyarságban a versenyképesség kialakítása – hangsúlyozta a pedagógusszövetség vezetője, aki leszögezte: a régiónként sorra kerülő fórumok célja összegyűjteni az adatokat a jelenlegi hiányosságokról, az igényekről, amelyek a jövőbeni szakképzési stratégia alapját képezik. Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy véli, a brassói, barcasági szakoktatást is a háromszékivel összhangban kell átgondolni, belefoglalni a közös stratégiába, és javasolta egy szakoktatókat képző központ létrehozását, amelynek Kovászna megye szívesen lenne a házigazdája. Szerinte ezt az a tény is indokolja, hogy a határon túli magyar szakképzésben részesülő 28–30 ezer diák 8–9 százaléka, közel 2300 tanuló Háromszéken sajátítja el a szakmát.
A fórumon többször elhangzott, hogy politikai akarat és a vállalkozók bevonása is szükséges a szakképzés megerősítéséhez, ebből a szempontból a bevezetés előtt álló duális szakképzés éppen kapóra jön, de csak akkor fog jól működni, ha a vállalkozókat érdekeltté teszik, például adóügyi szabályozással. Biró Zoltán, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára bemutatta a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja által készített rövid összefoglalót, mely a legfontosabb kiindulópontokra irányítja rá a figyelmet a szakoktatás megtervezésében, hangsúlyozva: olyan szakokat is kell indítani, ajánlani a fiataloknak, amelyek a kétkezi, a kézműves mesterségekre irányulnak. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő szerint új szakképzési térkép megrajzolására van szükség Székelyföldön, javasolja konzorciumok, erős szakképzési központok létrehozását, amit a fórum brassói és kőhalmi résztvevői kétkedve fogadtak, mert attól tartanak, ha oda irányítják a diákokat, veszélyben foroghat a jelenlegi szakosztályok léte, amelyek hiányában a szórványban élő tanulók könnyen választanák a román tannyelvű tagozatot. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a szórványban működő anyanyelvű oktatásért évtizedek óta cselekvő kőhalmi református lelkész úgy vélekedett: szükség van jó mesteremberekre, akik az iskola után hazatérnek falujukba, meg tudják javítani a cipőt, a vízcsapot, kezelni tudják a mezőgazdasági gépeket, és vissza kell hozni a hagyományos szakmák becsületét.
Borsos László, az oktatási minisztérium kisebbségi államtitkárságának tanácsosa nagy jövőt lát a duális szakképzésben; Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának főkonzulja a munkahelyteremtést szorgalmazta, a külképviseleten ugyanis azt tapasztalja, hogy egyre többen igényelnek útlevelet külföldi munkavállalás céljából. Dezső Vencel, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola igazgatója szakképző iskolákat bemutató Kárpát-medencei katalógus elkészítését javasolta; Szabó Mária Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes összehangolná a Cenk alatti város magyar nyelvű szakoktatását a háromszékivel, a Remus Răduleţ Szakközépiskola pedig felajánlott helyeket magyar tagozata villanyszerelői szakán, ahol korszerűsítették a laboratóriumokat. A tanácskozáson elhangzott javaslatokat a pedagógusszövetség összesíti, majd júniusban Szovátán tartják az összegző egyeztetést, és júliusban a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen írják alá a magyar állam és a szervezet közötti részletes együttműködési megállapodást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dózsa Györgytől Gábor Áronig (A székelység története)
Honismereti jutalomkiránduláson vettek részt azok a diákok, akik összemérték ismereteiket a székelység történetéről rendezett vetélkedő második, döntő fordulójában. Mind a versenyt, mind az azt követő kirándulást figyelemfelkeltő szándékkal szervezték, hisz 35 ezer példányban kinyomtatták a székelység történetét feldolgozó oktatási könyvet – most készül a második, javított kiadás –, de alig pár iskolában tanítják.
Történelmi vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére, a Tanulók Klubja támogatásával, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében vetélkedőt rendeztek. Olyan háromszéki iskolaközösségeket szólítottak meg, ahol VI., illetve VII. osztályban tanítják a székelység történetét. Tapasztalat szerint elenyésző számú osztályban oktatják, pedig akár a romániai magyar kisebbség története című tantárgy keretében is lehetne tanítani, hisz témába vág. Az első fordulóra jelentkező négyfős csapatok közül tizenegy bekerült a második szakaszba. Képviselték a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumot, Székely Mikó Kollégiumot, Református Kollégiumot, Plugor Sándor Művészeti Líceumot, Váradi József Általános Iskolát, Tanulók Klubját, a barátosi Bibó István Általános Iskolát, a berecki Comenius Általános Iskolát, valamint az illyefalvi Lukács László Általános Iskolát. A forduló résztvevőit múlt csütörtökön tematikus, főleg az 1848–1849-es önvédelmi harc helyszíneit érintő honismereti jutalomkirándulásra vitték a szervezők. Az útvonal
A verseny helyszínéről, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjától indult az autóbusz. Zuhogott az eső, a közelben hely sem volt parkolásra, ezért a busz kétszer kerülte meg az Állomás negyed északi részét, így is csak az ablakból tekinthettük meg az Eprestetői csata emlékművének másolatát az Ady Endre Általános Iskola előtt. A csata, pontosabban mészárlás történetét Kádár Gyula történész hangosbemondón ismertette. Az első igazi állomás Eresztevény volt. Gábor Áron síremléke előtt Kádár Gyula a hős életútjáról, az uzon-kökösi csatáról és a székely hős temetésének körülményeiről beszélt. Kis kitérővel következett Dálnok, ahol Dózsa György szobra előtt tartott előadást a történész. Innen Bereckbe utaztunk, a Gábor Áron Emlékháznál a helybeli Tibád Sándor történelemtanár várt, ő mesélte el a település történetét, kiemelve Gábor Áron nagyságát. Ebéd után Kézdivásárhelyre vonultunk, de idő szűkében csak a buszról tekintettük meg Gábor Áron szobrát, melynek történetét Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára vázolta. Ezután a Nyergestetőre utaztunk. Az ottani csatáról és az emlékműállításról szintén Kádár Gyula beszélt. Onnan már haza vezetett az út. A helyszíneket kronológiai sorrendben mutatjuk be.
Dálnok A Dózsa György szülőfalujaként jegyzett település központjában emelkedő monumentális Dózsa-szobor, Szobotka András alkotása előtt gyűlt össze a diáksereg. Kádár Gyula felhívta a figyelmet, itt magyarul is megjelenik Dózsa György neve, nem csak románul. Az elmúlt évtizedekben millióknak tanították Gheorghe Doja hőstetteit. A románok tudatában Dózsa György a román jobbágyparasztok harcának vezetője. Ők úgy tudják, a magyar nemesség kegyetlen elnyomása miatt fegyvert ragadt románokhoz csatlakoztak a magyar jobbágyok is. És sok erdélyi magyar gyermek is Gheorghe Doja nevű hősről hallott, mert Románia történelmének oktatása az elmúlt évekig csak román nyelven folyt. A megyei csendőrfelügyelőség még mindig a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön egy utca évtizedekig Gheorghe Doja volt, de ma már Dózsa György.
Az 1514-es Dózsa-felkelésről elterjedt/elterjesztett tévhitek dacára az eredetileg keresztes hadjárat céljából összeállt seregben túlnyomóan nem parasztok voltak, hanem szép számmal kisnemesek, sőt középnemesek is, valamint tehetős alföldi polgárok, a küzdelem nem annyira a nemesi elnyomás, hanem a kialakult gazdasági különbségek miatt folyt.
Dózsa György seregét Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi király verte le. A vezérnek különleges kegyetlenségű kivégzésben volt része. Izzó vaskoronát helyeztek a fejére, katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából. Dózsa György az embertelen kínzást hatalmas lelkierővel, szótlanul tűrte. Nem felel meg a valóságnak, hogy izzó vas-trónra ültették, ahogy az néhány irodalmi műben megjelenik.
Bereck Itt született Gábor Áron 1814. november 27-én, a jelenleg 103-as házszámmal megjelölt telken akkor még álló házban. Ettől nem messze, a 89. szám alatt alakították ki az emlékházat. Bereck első írásos említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való, de már a római korban lakott volt, Luxemburgi Zsigmond 1426-ban mezővárosi rangra emelte, s e kiváltságát 1888-ig megőrizte. Nagyszámú oklevél bizonyítja városi privilégiumait.
Stratégiai fekvése lehetővé tette a városi rang elnyerését. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehozott egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében a szoros védelmére kötelezhetőek. Címerében a levelet tartó kéz mutatja a település szerepét a posta megszervezésében. Mivel a Bécs–Konstantinápoly közötti postai útvonalon helyezkedik el, a bereckiek feladata a levelek, a postások, küldöncök Moldvába szállítása volt, valamint lovasszekerek előállítása a fejedelmi futárok számára. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
Eresztevény Gábor Áron nyughelye. A református templom előtt, a főút szélén emelkedik Gyárfás Győző háromszéki főépítész által tervezett síremléke. Rajta a születési évszám hibás, hívta fel a figyelmet Kádár Gyula, aki ismertette a hős életútját.
Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen állt a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. Legnagyobb érdeme a székely hadiipar megteremtése mellett az önálló székely tüzérség megszervezése. Bátran küzdött a csatatereken, forradalmárként lépett fel a népgyűléseken, következetes keménységgel járt el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, miközben emberséges katonatisztként viselkedett a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Háromszék népe 1848 őszén megmutatta a világnak, hogy mire képes közössége, ha a szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot adtak, erkölcsi erőt ahhoz, hogy vállalja a lehetetlent, az önvédelmi harcot.
A szabadságharcos Gábor Áron ma az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz.
Nyergestető Kászonújfalu és Csíkkozmás között helyezkedik el, mintegy nyeregalakzatot öltve két csúcs között. Itt zajlott 1849. augusztus 1-jén az az egyenlőtlen ütközet, amely ma is a székely kiállás jelképe. A mintegy 12 ezres, Clam-Gallas császári tábornok vezette osztrák-orosz túlerő támadását Tuzson János alezredes mindössze 200 székely honvédje igyekezett feltartani. A szorosban többször sikerült visszaverniük a támadást, végül árulás nyomán az ellenség bekerítette és legyilkolta a hősiesen védekező székelyeket.
A csata helyén 1897. augusztus 8-án emlékművet avattak. A Poulini János csíkzsögödi kőfaragó által készített emlékoszlop költségeit „a Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” adták össze, tudhatjuk meg az oszlop oldalába vésett szövegből. A szemközti oldalra temették az 1849-ben itt elesett hősöket. A tömegsír fölött előbb keresztek jelentek meg, ma már kopjafaerdő díszeleg. Székelyföldi látogatásakor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is állított kopjafát a tetőn. A nyergestetői hősökre emlékezve Kányádi Sándor így ír:
„Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.” Utószó A székely történelmi vetélkedő szervezői, a zsűri tagjai, valamint a csapatokat felkészítő tanárok elemezték a verseny részleteit, levonták a következtetéseket. A becsúszott hibákat igyekeznek kiküszöbölni, a vetélkedőt érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell, sőt, kiterjeszteni egész Székelyföldre. A cél, hogy minél több iskolában tanítsák a székelység történetét, hiszen van miből, csak akarni kell.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szembenézés a múlttal: lelkészek és besúgók könyve
Egy informátor a jelentéseiért nem kapott túl nagy összeget, száz-kétszáz lejt, de mellesleg kapott valami olyasmit, amit ő kért – derül ki Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvéből, amely a református egyház és a Szekuritáté kapcsolatáról számol be, annak dokumentumait közli.
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet a szerző jelenlétében H. Szabó Gyula kiadóigazgató méltatta Marosvásárhelyen a Gecse utcai református egyházkerület vendégházában. A szerző református pap, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, nemrég lett nyugdíjas, arról számolt be, hogy hogyan települt ki Magyarországra, miután 14 év után is csak segédlelkész lehetett. Szegeden azonban nem fogadta be az egyház, a magyarázatát ma sem ismeri, az egyetemi könyvtárban kapott állást, majd a debereceni egyetem szegedi kihelyezett karán kezdett tanítani, annak megszünését követően pedig Deberecenben folytatta egyetemi pályafutását.
A szekus iratokba Tőkés László felkérésére kezdte mélyebben beleásni magát, ugyanis arra kérte a királyhágómelleki püspök, nézné át a dossziéját, lehetne-e valamire használni a református egyház története szempontjából. Az ügynök-történetet igazából csak 2006-tól lehet kutatni, miután a román államelnök hivatalosan elítélte a kommunizmust – mondta Molnár János. Igaz, hogy azok a legérdekesebb részek, amelyek esetleg sok mindenre, a rendszerváltást követő eseményekre is magyarázatot nyújthatnának, továbbra sem elérhetők, de ami megismerhető, az bőségesen elég ahhoz, hogy átlátható legyen: miként is befolyásolta az állam az egész társadalmat, beleértve a református egyházat is.
Molnár kitért arra is, hogy hogyan történt egy-egy eseperes, teológiai tanár, rektor beszervezése; különböző iratokat mutatott a kivetítőn. A négykötetetes munkához a kiadó csatolt egy CD-t is, amelyen az összes dokumentum megtekinthető, kinagyítható, olvasható. Például az informátorok által írt jelentések, amelyeket olykor kézzel, máskor írógéppel írtak. Láthatóak a beszervezési jegyzőkönyvek, a nyilatkozatok, amelyben az adott személy vállalja, hogy írásban, vagy szóban, illetve legtöbb esetben, ahogy a tartótiszt kéri, beszámol az általa megfigyelt személyekről, eseményekről, beszélgetésekről. Érdekesség az olvasó számára az úgynevezett tartalomjegyzékek dossziéja, amelyben részletesen leírják például, hogy kiről van szó, hol használható az informátor, melyek azok a jellemzői, amelyek alkalmassá teszik az ügynöki tevékenységre.
A jó informátor intelligens, népszerű, könnyen hoz létre kapcsolatokat, ápolja azokat, közszereplő, akinek véleményére kíváncsi egy adott közösség, jól tud kommunikálni, van humora. Mielőtt a szeku beszervezett volna valakit, előtanulmányt készített az illetőről, amelyben azt a stratégiát is leírta, hogy miként lép vissza, ha a kiszemelt személy nem hajlandó együttműködni. Az ügynökök túl nagy juttatásban nem részesültek, 100-200 lejnél többet nem kaptak, ha idős személyről, hozzátartozóról volt szó, akkor nagyon ritkán ezer lejt. A legtöbbször ők kértek valamit a tartótisztjüktől.
A könyvbemutatón és az azt követő beszélgetésen felmerült a kérdés, hogy szükséges-e a múlt feltárása? A válasz egyértelműnek tűnik: igen, a múltat tisztázni kell.
Antal Erika
maszol.ro

Átírhatják Gyergyó középkori történetét a legújabb régészeti leletek
Már bizonyos, hogy a feltárt Both vára korábban épült, mint ahogy az első írott források a települést említik. De a Pricske-tetőn állt vesztegintézetnél is izgalmas leletekre bukkantak.
A utóbbi években egyre több híradás számolt be értékes Gyergyói-medencei régészeti leletekről és felfedezésekről. A tudományos eredményeken túl ez azért is érdekes, mert gyakorlatilag a régióban nem volt régész, aki a középkort kutatta volna. A módszeres régészeti kutatás a medencében a 20. század hatvanas éveiben kezdődött el Tarisznyás Márton néprajzkutató kezdeményezésére, ám 2007-ig kellett várni arra, hogy szakképzett régész kerüljön az immár Tarisznyás Márton nevét viselő gyergyószentmiklósi múzeumba.
Demjén Andrea koordinálásával azóta a helyi és más intézmények szakemberei számos kutatást végeztek, amelyek nagy részét Hargita Megye Tanácsa támogatta. A szakember a Transindexnek elmondta: a Gyegyói-medence kutatása esetén beszélni lehet egyrészt a szisztematikus ásatásokról, másrészt leletmentő, megelőző feltárásokat folytattak a környező települések templomaiban, amelyek szintén nagyon jó eredményeket hoztak. A szisztematikus kutatások esetén meg kell említeni a Both váránál történő ásatásokat, a szárhegyi Lázár-kastély környezetében talált gót lelőhely feltárását, illetve a pricskei vesztegintézet öt éven át tartó kutatását.
A Gyergyószentmiklós keleti részén, az ún. Vároldalon található Both vára a Gyergyói-medence egyetlen középkori vára, amellyel kapcsolatban beigazolódott a korábbi sejtés, hogy egy a 13. század végén épült magánföldesúri várról van szó. Székelyföld középkori váraihoz hasonlóan Both váráról sem tesznek említést az oklevelek, első tudományos értékű leírása Orbán Balázshoz köthető. A hagyomány úgy tartja, hogy a 17. század végén Both András, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék alkirálybírája tulajdonában volt a vár, amit 1707-ben Acton osztrák generális csapatai romboltak le, ám történeti források mindezt ezidáig nem erősítik meg.
„2014-ben csontmintákon végzett C-14-es karbonizotópos kormeghatározás megerősítették, hogy a toronyvár építése 1260 és 1290 közé tehető. Fontos, hogy időközben a gyergyószentmiklósi római katolikus templom mellett is ástunk, ahol szintén volt egy temetkezés, amelyből hasonló eredményekre jutottunk. Úgy tűnik, hogy kezd körvonalazódni egy vár illetve egy olyan plébániatemplom léte, amit az írott források nem jeleztek” - magyarázta Demjén. A kerítőfal építési idejét egyelőre nem sikerült meghatározni, de valószínűleg a toronynál jóval később építhették.
Gyergyónak az első írásos említése az 1332-i pápai jegyzékben található. Az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékek három, Gyergyónak nevezett településről szólnak Szentmiklósról, Alfaluról és Szárhegyről. „A további írásos emlékek jóval későbbről, a 15. század második felétől származnak, ezért fantasztikus eredménynek számít, hogy kiderült, a településen már legalább hetven évvel korábban egy toronnyal rendelkező földesúri magánbirtok volt, ami jelentős gazdasági-társadalmi potenciált jelent” – fogalmazott a szakember.
A kutatók a város különböző részeit is bejárták, ám a terepbejárások alkalmával nem találták meg a korábbi település nyomait, ám feltételezésük szerint azt feltehetően a mai római katolikus templom környékén kell keresni. A templom környezetében azonban nehezíti a kutatást az, hogy a környéket teljesen beépítették. A szakemberek a további évek kutatásaitól azt várják, hogy pontosabb adatokat kapnak a vár építésére és pusztulására vonatkozóan.
Az ásatás eredményeit rendkívüli jelentőségűnek tartják Gyergyószék történetében, mivel a napvilágra került leletek és vármaradványok az Árpád-kori Gyergyószentmiklós első tárgyi bizonyítékai, és valamelyest betekintést nyújtanak a település korai társadalomtörténetébe.
Arra a kérdésünkre, hogy a környező településeken is találtak-e leleteket az első írásos említést megelőző időszakból, Demjén Andrea elmondta: egyelőre csak Gyergyószentmiklóson vannak tudományosan bizonyított korai leletek. „Az ásatások során felszínre került csontok és falmaradványok természettudományos vizsgálatára lenne szükség a pontos kormeghatározáshoz. Both vára esetén a szénizotópos vizsgálat pályázati pénzből, Hargita Megye Tanácsa támogatásából valósult meg, a vizsgálatokat pedig a Debreceni Atomkutató Intézet végezte el” – tette hozzá.
Felvetésünkre megjegyezte, a leletek kapcsán ugyan szóba jöhet a restaurálás és az állagmegőrzés, viszont valószínűleg a szikláig kell visszabontani a falakat, mert nem tudni mennyit bírnak meg. „Gyakorlatilag az alapozásból 20-30 centiméter maradt meg helyenként, a torony falaiból szinte ennyi se. A toronyvár kerítőfala viszont elég jó állapotban volt az északi részen” - magyarázta.
A szakember megjegyezte: márciusban fejezték be a gyergyóalfalvi templom kutatását, ahol feltárták a gótikus templom hajófalait, amelyek alatt három olyan temetkezést is találtak, amely kapcsán kiderülhet, hogy a leletek egyidősek a Both várával, illetve a gyergyószentmiklósi templomnál talált leletekkel. Az eredményekre 2015 végéig kell várni.
A Gyergyói-havasok legmagasabb pontján, a Pricske-tetőn állt vámházak kutatása 2008-ban kezdődött, és mára nemzetközi jelleget is öltött, hisz a szakemberek mellett kanadai, egyesült államokbeli, kanadai és norvégiai diákok is részt vettek az ásatásokban. A vesztegintézetet a 18. század elején építették, rendeltetése pedig az volt, hogy a Moldvából Erdélybe és Erdélyből Moldvába tartó kereskedőket és állataikat ezen a helyen szigorú egészségügyi vizsgálatoknak vetették alá. Normális esetben ez 40 nap kötelező veszteglést jelentett, de járványok esetén akár 90 napot is tölthettek karanténban az utazók.
A vesztegintézet 1773-ban a hivatalos erdélyi látogatáson tartózkodó II. József magyar király is megtekintette, és részletesen beszámolt az általa tapasztaltakról. Leírása szerint a karantén állapota sok kívánnivalót hagy maga után, nincsenek sebészek a területen és börtönöket sem tartanak fenn. Látogatása idején 81 ember tartózkodott a vesztegintézetben.
Felvetésünkre megjegyezte, a leletek kapcsán ugyan szóba jöhet a restaurálás és az állagmegőrzés, viszont valószínűleg a szikláig kell visszabontani a falakat, mert nem tudni mennyit bírnak meg. „Gyakorlatilag az alapozásból 20-30 centiméter maradt meg helyenként, a torony falaiból szinte ennyi se. A toronyvár kerítőfala viszont elég jó állapotban volt az északi részen” - magyarázta.
A szakember megjegyezte: márciusban fejezték be a gyergyóalfalvi templom kutatását, ahol feltárták a gótikus templom hajófalait, amelyek alatt három olyan temetkezést is találtak, amely kapcsán kiderülhet, hogy a leletek egyidősek a Both várával, illetve a gyergyószentmiklósi templomnál talált leletekkel. Az eredményekre 2015 végéig kell várni.
S. I.
Transindex.ro

Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténetéről - Budapesten
Borbély Zsolt Attila 'Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014" című, frissen megjelent munkáját mutatta be a temesvári szerző mellett Raffay Ernő és Tőkés László Budapesten.
agy hangsúlyt kapott a Kárpát-medencei nemzetpolitika, különös tekintettel a magyarországi intézkedésekre. A Fidesz EP-listájáról EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés László elmondta azt is, hogy a jelenlegi kormány nemzetpolitikai lépéseit követhetetlennek és átláthatatlannak tartja. Úgy gondolja, hogy az egyéb teendők és küzdelmek miatt a miniszterelnöknek nincs kellő ideje arra, hogy a nemzetpolitikával foglalkozzon. Rámutatott arra a szerinte furcsa ellentmondásra is, hogy a Fidesz azt az RMDSZ-t támogatja - korábbi szövetségeseivel, vagyis velük szemben -, amely szerinte az erdélyi MSZP.
Tőkés arról is beszélt, hogy a román titkosszolgálatnak ma is szerepe van az egyházi bomlasztásban. Szerinte szekus papok népes tábora települt át Magyarországra is, akik továbbra is aktívan szolgálták a megbízóikat.
„Az egyházi vonal terén sok mindent már sikerült tisztázni, ismerjük az ügynökök nagy részét, listát is küldtem róluk Bölcskei Gusztáv volt református püspöknek, de nem történt semmi. Egyéb területeken mindössze pár esetben tudtam megakadályozni, hogy zsíros álláshoz jussanak a román titkosszolgálathoz beépített ügynökök a magyar közéletben”.
A normális erdélyi vonatkozásban is a magyar kormány felvidéki viszonylatban követett politikája lenne - állította nemcsak Tőkés László, hanem Borbély Zsolt Attila is -, ahol a szomszéd államnemzeti politikával együttműködők helyett a magyar öntudatot képviselő politikai irányzatot támogatja a budapesti vezetés.
Ha nem ez történik erdélyi vonatkozásban is, akkor ott is felgyorsulhat az asszimiláció! - állapították meg.
Gecse Géza
aspektus.eu/content

Biró Rozália szenátor: mérlegen fél évszázad
Édesanya és politikus: a héten ünnepelte 50. születésnapját Biró Rozália, aki Várad alpolgármesternője, és a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke is volt, jelenleg pedig szenátor, illetve az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke.
- Ha elemzi és mérlegeli eddigi életét és munkásságát, mi az első gondolata?
- Isten gondviselő szeretetét érzem életem 50 évén. Gyermekkorom, kamaszkorom Marosvásárhelyen zajlott: gyermekkórus, balett és zeneiskola töltötte ki, mindentől óvott egyke voltam. 1984-1989 között egyetemi évek következtek Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakán. 1990. május 14-én érkeztem Nagyváradra férjemmel együtt, vállalkozás indítási szándékkal, bízva Szent László városának nyitottságában, sokszínűségében és felpezsdülő életében. Itt születtek és vállnak lassan kamasszá gyermekeink, Barna és Bernadett.
- Milyen elképzelésekkel érkezett Nagyváradra?
- 1990-2000 között cégtársammal együtt vállalkozásaink felépítésén, fejlesztésén dolgoztunk. 2000-től RMDSZ-es városi tanácsosként, majd 2001 novemberétől 2012 májusáig Nagyvárad magyar alpolgármestereként tevékenykedtem. Megtiszteltetés volt számomra ez az időszak, amikor az emberek bizalmának köszönhetően tudásom, tehetségem és erőm javát nyújtva, tehettem a magyar közösségért. Óriási felelősségtudattal és alázattal kell azért a közösségért dolgozni, amelyik méltónak tart arra, hogy szavazata által lehetőséget teremtsen az érdek-képviseleti és érdek-megvalósítási feladatokra.
- Melyek azok az események amelyek meghatározták ezt az időszakot ?
- Sok-sok munkával teli hétköznapok közül kiemelkednek azok a történések, amelyeknek fénye világítja a további utat. Emlékezetes: a 100 éves a városháza-rendezvény 2004-ben, a vár felújítási összegének elnyerése és a munkálatok elindítása 2007-ben, József Attila-szobrának felállítása a Petőfi parkban, a Szent László-iskola épületének visszaszolgáltatása és átadása jogos tulajdonosának, a nyári színház megépítése, minden második osztályos gyerekek úszás oktatási programjának beindítása, az első és ötödikes gyerekek önkormányzat által finanszírozott egészségügyi szűrési programjának beindítása, emléktáblák felállítása, magyar közösségünk kiváló személyiségeivel való együttgondolkodás és cselekvés nagyszerűsége. Természetesen a mérleg másik felébe odakerültek a visszahúzó, próbára tevő nehézségek, különösképpen a közösségünk megosztására, belső feszültségek kialakítására vonatkozó szándékok és cselekedetek, alaptalan vádaskodások, építő, összetartó igyekezet helyett. A román politikai alakulatok szavatartást csak ritkán ismerő sajátossága miatt velük sem könnyű eredményes partnerséget kiépíteni. Az RMDSZ-frakció nagyszerű, lelkes csapatával, a civil élet aktív képviselőivel együtt azonban jelentős eredményeket sikerült elérni.
Parlamenti tevékenység
- 2012 decemberétől Románia Parlamentjében tevékenykedik, az RMDSZ szenátoraként, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi szakbizottság elnökeként. Hogyan éli meg ezt a feladatkört?
- A családom számára és magam számára is új helyzet, új kihívások, új lehetőségek ideje következett. Az első fél évben, az akkor 10 éves lányom, vasárnap esténként becsomagolt saját bőröndjébe, mondva, hogy hétfő reggel jön velem Bukarestbe… Nekem pedig azzal a gondolattal kellett indulni, hogy több, mint 30 ezer ember bízta rám és két képviselő kollégámra azt a feladatot, hogy a Parlamentben érvényesítsük elvárásaikat, érdekeit. Ennek az elvárásnak csak sok munkával, kapcsolati hálózat kiépítésével, a parlamenti eszközök leleményes használatával lehet eleget tenni, miközben állandóan jelen kell lenni a döntéshozatalban és itthon is a közösségben. Igencsak nehezen megvalósítható e kettős, ellentmondásos feladat. Az eddigi parlamenti tevékenységem mintegy 33 országos konferencia és kerekasztal-beszélgetés szervezésében, 17 törvénymódosító javaslat kezdeményezésében, 30 politikai nyilatkozatban, 61 minisztereknek intézett írásos kérdésekben és interpellációkban konkretizálódik. S bár szívem szerint többet szerettem volna a Bihar megyei magyar közösség életében részt venni, a mintegy 290 rendezvényen való részvétel sem mondható kevésnek.
- Pályafutása, karrierje lépésről-lépésre előbbre vitte. Az RMDSZ Bihar megyei választmányának elnöke, szenátor, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke. Hogyan lehet párhuzamosan ellátni ezeket a feladatokat ?
- Meggyőződésem, hogy a siker sohasem egyetlen ember érdeme. Kell hozzá elkötelezettség, kemény munka, de kell hozzá támogató család, és itt a helye, hogy megköszönjem férjem önzetlen szeretetét, gyermekeim megértését, mely szerint „Anya más, mint a többi anyaˮ- ennek minden jó és rossz vetületével. Szükséges egy nagyszerű csapat, és az RMDSZ Bihar megyei szervezete a legfiatalabbtól a legidősebbig, a polgármesterektől az önkormányzati tanácsosokig része ennek a csapatnak. Kellenek azok a „nagy öregek”, akik a nagyváradi, Bihar megyei civil életben példaértékű munkásságukkal köteleznek a pontos, eredményes, következetes cselekedetre. Építeni és szilárdítani kell, együtt a magyar egyházaink lelkészeivel, a pedagógusainkkal. Köszönöm, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.
Díjak
- Ön megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, az RMDSZ Ezüst fenyő és Ezüst tulipán díjat, Varadinum-díjat. A mintegy 15 évnyi közösségi vezetői munkásságából mit könyvel el igazi sikernek?
- A közösségünk sikere az én sikerem is, amennyiben részfeladatom volt a megvalósításában. A mának és a holnapnak a formálása, ha általam élhetőbb jelent és jövőt biztosíthatunk a szülőföldjükön élő magyaroknak közös siker, melynek jó részese lenni. Egy olyan országban, mely az Európai Unióban a „nemzeti kisebbségek jogainak példaértékű tiszteletben tartásávalˮ dicsekszik, mely állítás igen távol áll a valóságtól, összefogásra, felelősségteljes magatartásra, átgondolt stratégiára és annak következetes gyakorlatba ültetésére van szükség ahhoz, hogy megvédjük közösségünket, megőrizzük elért eredményeinket és újabbakat vívjunk ki magunknak.
- Mit üzen az olvasóknak?
- Arra bátorítok mindenkit, hogy tudásához és tehetségéhez mérten járuljon hozzá közösségi életünk gyarapításához, szőjük együtt azt a hálót, mely összetartja családjainkat, településeink közösségeit, romániai magyarságunk egészét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Arisztokraták: ők is emberek
Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyvét mutatták be csütörtök délután a csíkszeredai Lázár-házban Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében. A szerzővel, az Erdélyi Napló főszerkesztőjével a bemutató előtt beszélgettünk.
– Mi történt 1949. március 3-án?
– A március 3-ról 4-re virradó éjszakán rakták teherautókra az erdélyi arisztokratákat és költöztették, gettósították, hurcolták kényszerlakhelyre három erdélyi városba: Marosvásárhelyre, Kolozsvárra és Szászvárosba. Ezzel az alkalommal fosztották meg őket mindenféle ingóságuktól és ingatlanjaiktól, gyakorlatilag megbélyegzett osztállyá vált az arisztokrácia, amelyet el kell pusztítani, fel kell számolni, ki kell irtani. Ezt a sorsot szánta neki a kommunista hatalom.
– A könyve előszavában felteszi a kérdést: kik ezek az emberek. Milyen választ talált rá?
– Elsősorban azt, hogy ők is emberek, a maguk mindenféle gyarlóságával és értékeivel. Az eredeti kérdés, ami miatt egyáltalán felmerült bennem, hogy könyvet írjak erről a témáról, az volt, hogy mi az, ami mégis különleges bennük, mi az a titokzatos kötőanyag, ami ezeket az embereket nagyon sok mindenben hasonlóvá, egységessé, egyazon értékrendet képviselővé teszi. Mert hát ahány ember, annyiféle, annyi egyéniség, annyi habitus, mégis mindannyiukban, akikkel beszéltem, jó néhány dolog közös volt: a családi kapcsolatokhoz, sajátos értékrendhez való ragaszkodás, a csokornyakkendő vagy a porcelán teáscsésze iránti igény, ami főleg az itthon maradottak esetében rendkívül plasztikus megnyilvánulása volt az életigenlésnek és az életszeretetnek.
– Kálnoky, Bethlen, Haller, Apor, Mikes, Teleki. Miért épp ez a hat család került be a könyvbe?
– Eredetileg 14-15 család volt a listán, amikor ugyanis bekattant a gondolat, hogy ezt meg szeretném írni, és elővezettem jó ismerősömnek, barátomnak, gróf Kálnoky Tibornak az általam felállított kritériumrendszert, azaz, hogy a visszaszolgáltatások során a birtokaikat visszaigénylő, részben, egészben visszakapó és azokon a birtokokon életvitelszerűen tevékenykedni kezdő nemesi családok érdekelnek, 14-15 családot soroltunk ebbe a kategóriába. Amint azonban elkezdtem az anyaggyűjtést, a különböző családok tagjaival való beszélgetéseket, és egyre duzzadt az anyagmennyiség, rá kellett döbbennem, hogy ez semmiféleképpen nem lesz egy szimpatikus, kézbe való, könnyen kezelhető, cipelhető, olvasható könyv, hanem vaskos kötetté duzzad. Ugyanakkor nagyon igényes kivitelezésben gondolkodtunk már a kezdetektől, jó papír- és nyomdai minőségben. A kiadó szempontjai között az is szerepelt, hogy kifizethető árszinten tartsuk a könyvet. A teljességre való törekvés nem találkozott ezekkel a konkrét feltételekkel, ezért aztán újraszabtuk a kabátot, és hatcsaládos keretben gondolkodtunk, abban a halkan kimondott reményben, hogy a fogadtatása majd ki fogja „kényszeríteni” a folytatást. Jó döntés volt, ez a hat család nagyon tekintélyes mértékben jelentős és jól árnyalt képét kínálja az erdélyi arisztokráciának.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Iskola nélkül kiürülhet a templom
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. Látlelet az elsősorban a történelmi magyar egyházak által szorgalmazott „identitásmentési” erőfeszítésekről.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola (képünkön) lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. A történelmi magyar egyházak vezetői 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. Míg a gyulafehérvári iskola névadója, aki négy évtizeden keresztül állt az egyház élén, élete jelentős részét az erdélyi magyarságért és az anyanyelvű oktatás jogáért folyó közdelemmel töltötte ki, utódainak ma főként a szülőkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.
A statisztikánál is szomorúbb valóság
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarság a város mindössze 1,58 százalékát jelenti. Számokra fordítva ez alig jelent valamicskével többet, mint 1000 lélek Fehér megye 63 500 lakót számláló központjában, amelynek püspökségét 1009-ben Szent István király alapította, várfalait pedig III. Károly magyar király építtette. Hogy ma pontosan hány római katolikus és református is él Gyulafehérváron, az még a két történelmi egyház vezetői előtt is talány. Gudor Kund Botond református esperes például 322 fizető tagot tart nyilván, de a legutóbbi népszámláláson csaknem kétszer ennyien vallották magukat kálvinistának. „Nagyon sokan vannak, akik valójában nem tartoznak sehova. Sajnos ezzel nem csak mi vagyunk így, a katolikus testvérek sem állnak sokkal jobban. Gyulafehérváron ugyanis közel 1200-an vallják magukat római katolikusnak, de nagyjából ennyi a magyarok száma is. Ami lényegében azt jelenti, hogy a híveknek csak fele magyar” – értelmezi a számok tükrében a tagadhatatlan fogyást a református esperes.
Ezt erősíti meg Jakubinyi György római katolikus érsek nyilatkozata is, miszerint annak dacára, hogy a városban több mint ezren vallják magukat katolikusnak, az egyházi nyilvántartásban mindössze 707 lélek szerepel. „Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak” – fájlalja az egyházfő. Egyértelművé vált, hogy a teljes beolvadás megakadályozása, de legalábbis késleltetése érdekében a templom mellett iskolára is szükség van. Az összefogásból született meg az önálló intézmény alapításának gondolata, majd maga az iskola.
Példa és összefogás
Gudor esperes szerint a városban kiépült anyanyelvű oktatási rendszer az egész szórvány számára példaértékű lehet. A két felekezet és az oktatási intézmények összefogása mentette meg a római katolikus egyház által megcsappant diáklétszámmal működtetett Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumot, a reformátusok délutáni óvodáját és a Vasile Goldiş iskolából átirányított 1–8. osztályt.
„A magyar iskola ügye nálunk nem felekezeti kérdés, a különböző vallású gyerekek a legjobb egyetértésben tanulnak iskolánkban” – jelenti ki az iskola igazgatója, Gál László. Gyulafehérváron 2007 előtt az általános iskolás magyar gyerekek a Vasile Goldiş iskola magyar tagozatán tanulhattak anyanyelvükön. Mivel azonban nem volt meg a minimális létszám a külön osztályok működtetéséhez, a magyar osztályokat összevonták, ami negatívan befolyásolta az oktatás minőségét. Az önálló magyar oktatást csupán a magyar középiskola, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium képviselte. Ebbe a struktúrába illeszkedett bele az 1989-es változások után – a magyar szülők kérésére létrehozott – Caritas magánóvoda, majd az első, illetve ötödik osztály beindítása. Jelenleg 173-an tanulnak a korszerű és patinás tanintézményben. Az óvodába 26, az elemibe 42, az 5–8. osztályba 35 gyerek jár, a további 70 középiskolás. A szép számok a Vajasdról iskolabusszal ingázó 15, az Alvincről érkező további 5 és a Balázsfalváról naponta érkező 1 diáknak köszönhetően kerekedtek ki. A líceumi római katolikus teológiai osztályok tanulóinak túlnyomó többsége székelyföldi, gyimesi, de szép számmal jönnek Erdély belső vidékeiről, mint például Marosludasról vagy a Mezőségről is.
Az önálló magyar iskola – a GMGK, ahogy tanárok, diákok előszeretettel becézik – az érsekség tulajdonát képező felújított Fogarasy-épületben, a várban működik. Fenntartását az önkormányzat segíti, de a magyar oktatás fennmaradásához a dévai Szent Ferenc Alapítvány is jelentősen hozzájárul, gyulafehérvári házának létrehozásával a gyereklétszám megnövekedett. „Csaba testvér itteni háza meghatározó segítség az iskolának: a ház lakói révén egészül ki két esetben is az a minimális csoportlétszám, mely lehetővé teszi az önálló osztályként történő működést” – mondja Gál László. A tanügyi törvény és rendelkezései is szavatolják a kis létszámú tanulóközösséggel rendelkező nemzetiségi iskolák működését, de a Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenléte Gyulafehérváron is stabilabb alapokra helyezi a magyar oktatást.
Szülői öntudatébresztés
Senki sem rendelkezik pontos kimutatással, hány magyar család csemetéje jár a város valamelyik román iskolájába. A tanárok 15–20-ra teszik az „elcsellengők” számát, de ha a szülők nem hagynak fel a régi reflexekkel, az átpártolt diákok száma tovább nőhet. „Az óvodába nagyon sok gyerek jelentkezik, de itt is a tipikus erdélyi rossz gondolkodásmód mutatkozik meg: amikor a csöppség előkészítő osztályba kerül, a szülő már román tagozatra íratja” – mondja Gudor. Ily módon a kicsik csaknem fele nem anyanyelvű osztályban kezdi az iskolát. Mivel a gyermekhiány a tanintézmény színvonalára is kihat, a katolikus érsekség több fiatal munkatársa gyermeke érdekében otthagyta az állását, és visszatért Székelyföldre.
Gál László sajnálatosnak tartja, amikor egy színmagyar családból származó gyermek a szülők különös előítéletei vagy nemzetiségi öntudathiánya miatt román osztályban kezdi a felkészítő osztályt. Talán nem véletlen, hogy épp Gyulafehérvárról került fel az internetre az az egyperces kisfilm, amelyben egy helyi magyar fiatalember, aki a december elsejei ünnepre igyekszik, azt próbálja bizonygatni, hogy „Romániában élsz, román vagy.” Mindezt azok után, hogy elmondja: gyermekkorában még csak nem is tudott románul. „Továbbra is él az a hamis felfogás, miszerint jobban érvényesül a gyermek, ha románul végzi a tanulmányait, holott ma már alig van olyan egyetemi szak, ahol ne lehetne magyarul tanulni. Hiába a jól felszerelt iskola, a kitűnő tanárok, a szülőt nehezen tudjuk magyar öntudatra ébreszteni, ha az nem alakult ki nála tanulóévei, ifjúsága folyamán” – sajnálkozik az iskolaigazgató.
A magyar vonal „szakadása” az elemi befejezése után folytatódik. Ötödik osztálytól is sok gyereket átíratnak a román tagozatra. Ezzel szemben a nyolcadik osztályt végzetteket már nem térítik el a szülők. A GMGK-s statisztikák szerint a végzősök túlnyomó többsége anyanyelvén, Gyulafehérváron vagy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatja tanulmányait.
A szülőkön múlik az iskola jövője
Gál igazgató mégis derűlátó, bár tisztában van: a Majláth Gusztáv iskola sorsának kedvező alakulásához több odafigyelésre van szükség – főként a város és a környék magyar szülei részéről. Református kollégája, Gudor Kund Botond azon a véleményen van, hogy a fehérvári iskola csak abban az esetben maradhat fenn, ha többet nyújt, mint egy román tanintézmény. Az egyház mellett működő Bod Péter Alapítványon keresztül sikerül ösztöndíjakkal támogatni az ingázó, illetve bentlakó diákokat, megszervezni a délutáni programokat, finanszírozni a nyári táborokat. „Ezzel kicsit el is kényeztettük a szülőket, akik közül már többen is eljátszották, hogy ha az ösztöndíj késik, elviszik a gyermeküket a magyar iskolából. Sajnos színmagyar értelmiségi anyukák-apukák tették ezt, olyanok, akiktől az ember egészen mást várna” – sérelmezi egyes szülők gondolkodásmódját a lelkész. Szerinte a magyar közegből kikerülő gyermekeken a „sátoros ünnepi” fellépéseken érződik leginkább az anyanyelvüktől való eltávolodás.
Évszázados múlt
Gyulafehérvárt, mint püspöki székhelyen, mindig volt iskola a középkor századain keresztül. A jezsuita iskola alapítójaként a Zemplénből származó Leleszi Jánost tartják számon, akit Báthory Kristóf fejedelem telepített Erdélybe 1579-ben. A 18. század második felében már 100 diák tanult a városban, közülük 10 a felső, 15 a középső osztályban, a többi 75 pedig alsóbb és elemi osztályokban. A jezsuita rend eltörlése alkalmával a gyulafehérvári iskola közel állt a megszűnéshez. Mária Terézia királynő azt rendelte el, hogy a rend volt tagjai az iskolai év befejezése után menjenek át Kolozsvárra, s ott vagy lelkészkedjenek, vagy a humanisták osztályainak tanítására vállalkozzanak. A rendelet híre „leverőleg hatott a város intelligens elemeire”, akik mozgalmat indítottak az iskola érdekében. A pénzverde tisztviselői kérelmet nyújtottak be a káptalanhoz, amelyben kérték, hogy a gimnáziumot hagyják Gyulafehérváron, sőt, egészítsék ki azt a humanista osztályokkal. A felterjesztés sikerrel járt, Mária Terézia engedett a káptalan és a város kérésének, és meghagyta a gimnáziumot is és a szemináriumot is Gyulafehérvárott, hogy a vidék ne maradjon katolikus nevelés nélkül. A jezsuiták is Fehérváron maradtak – a rend beszüntetése után is –, s világi papi ruhában tanítottak tovább. 1792 őszén Batthyány Ignác püspök berendezte a mostani papnevelőt, és a kisszeminárium visszakapta a régi szállását. A régi rendszerű gimnáziumot a szabadságharc idején, 1848. október 21-én bezárták, s az intézet épülete az 1849. június 24-i várostrom alkalmával lángok martalékává vált és romba dőlt. Ötévi szünetelés után – Haynald Lajos püspök közbenjárásával és támogatásával rendbe hozva – az iskola 1853-ban újra megnyílt, 8 osztállyal és 12 tanárral. Az elnyomatás éveiben a német tanítási nyelv mellett is több tárgyat magyarul tanítottak, s a hazafias szellemet ápolták. Ugyancsak Haynald püspök kezdeményezésére az intézetben több évtizeden át (1857–1886) tanították rendkívüli tárgyként a román nyelvet, s a tanári kar olyan értelmű felterjesztést tett, hogy kötelező tárggyá kell tenni. A gimnázium régi épületét a századfordulón lebontották, a helyén emelt palotában működött az iskola – 1922-től Majláth Főgimnázium néven – mindaddig, míg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit. A kommunista állam elvette a katolikus főgimnáziumot, amelyben a Római Katolikus Kisszeminárium néven a kántoriskola is működött. 1953-ban a Teológiai Intézet keretén belül Márton Áron püspök utólagos jóváhagyásával létrejött a kántoriskola, amely – saját épületétől megfosztottan – az előbb említett néven működött egészen 1990-ig. A püspök folyamodványban követelte a bukaresti kommunista vezetéstől az épületet a kántoriskolának, a Majláth Főgimnázium egykori bentlakását, a katolikus egyház jogos tulajdonát. A levél válasz nélkül maradt. Csak 2002-ben sikerült újra birtokba venni, szörnyen lelakott, romos állapotban. 1990-től a kántoriskola érettségi diplomáját visszamenőleg államilag is elismerték, az intézmény nevét Római Katolikus Líceumi Szemináriumra változtatták. Egészen 2006-ig, amikor felvette a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum nevet.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Balkáni egytálélet
Nem félreütés ez, szokatlan feladathoz szokatlan cím illik, noha pár szóban aligha lehet megragadni és felcímkézni e vállalkozás bonyolultságát, ha a romániai magyar élet és a politika viszonyáról próbálunk megvilágosodni. A feltételek, a szereplők és körülmények adottak, csak egyetlen téridőkeretbe kell beleszuszakolnunk ideig-óráig a rendelkezésre álló történések, leírások, események, hátterek és nekifutások tömkelegét, remélve, hogy egy felismerésnyi pillanatig összeállnak.
Makulátlan világ
Kampánybűz vegyül a tavaszi levegőbe. Legjobb példa erre, hogy rávetette magát az állam a Szent Baksis korábban ünnepi csókokkal illetett tetemére, friss vér csöppen az ikonosztázra, hiszen pár napja közel egymillió romániai alkalmazottnak kell reggelente kifordítania a zsebét, melltartóját, gatya- vagy szoknya korcát, mert itt a makulátlan uniós Kánaán, amikor megadózott, tisztára mosott borravaló kerülhet a zsebekbe.
Makulátlan, új világot hirdet a politika, egyelőre a választóik világát, mert kormányra való politikus ül közpénzek ellopása miatt vagy készül mostanában a rácsok mögé. Mi ez, ha nem kampány egy évvel a közelgő helyhatósági választások előtt? Akárcsak a csapvíz áfájának csökkentése, ami szép definíciója lehetne az intézményesített parasztvakításnak. Mert nagyjából 3 millió létfenntartó gazdaságból élő „szociáldemokrata” szavazónak valószínűleg csapvize sincs, mi több, áfát sem szoktak vásárolni a főutcai vegyesboltban.
Nem vitás, nagy harc lészen a fülkék körül. Aminek első egyenes következménye a magyar pártok számára az, hogy beélesedik az RMDSZ látható erőfeszítései ellenére is változatlan küszöb, mert a nagy román oldali mozgósítás ideát rontja a magyarok számait. Persze más gondjai is vannak/lesznek a hazai magyar pártoknak, amelyek pénz hiányában aligha mérhetnek piacot, és csak találgatni tudnak, hogy szavazóbázisuk mennyire öregszik, és ami veszélyesebb, hogyan változik vagy alakul. Ami biztos: a voksolóknak a statisztikákból jól ismert számbéli fogyása. Egyrészt a közismert egymillióról 350-400 ezerre az 1990-es részvétel óta a legutóbbi választásokig, és az, hogy két népszámlálás között háromszéknyi lakossággal fogy a magyar, tízévenként 200-200 ezerrel. Ami azt jelenti, hogy az erőteljes román migráció hiányában aligha csodálhattuk volna a magyarság arányának eddig még kényelmesen alakuló görbéjét, ami 7,1 százalékon indult 1992-ben, 2002-re 6,6-ra, 2011-re még mindig a kényelmesnek tűnő 6,5 százalékra csökkent. De ez vékony jég, ami jól látható a szórvány arányaiban.
A voksolásra hangolás kulcsszava az átalakuló szavazóbázis megszólítása lehet. Ez az a terep, ahol a rutin a képviselet megszűnéséhez, a politikai halálba vezethet a parlamentben, az arányok drámai megváltozásához a helyhatósági körzetekben. A korábbiakhoz képest megváltozó szavazóbázis megszólítása embert próbáló feladat, mert a romániai magyar szavazó amúgy sem hétköznapi modell.
Koloncok
Kezdve azzal, hogy a Trianon utáni Erdélybe magyarnak születni nem tűnik Isten ajándékának, az egyébként egészségesnek születő magyar gyermek marékra való kolonccal a nyakában indul neki az életnek, és ez az, amiről a politika nem hajlandó tudomást venni, a sajtó pedig vonakodik feszegetni a témát. Legelső koloncunk a tartós gazdasági hátrányt okozó románnyelv-ismeret hiánya, hiszen a nyelvismeret gazdasági és kulturális előnnyel jár szerte a világon, nálunk pedig ingyenes, 12 éves állami oktatás mellett majd’ száz év alatt nem voltunk képesek megoldani ezt az egyszerű dolgot. Aminek következményei nemcsak az általános és középiskolai vizsgák ideje alatt, majd felvételik idején mutatkoznak meg, hanem egy egyszerű sofőrvizsgán, egy-egy munkahely elnyeréséért folyó versenyben, a hivatalnok előtt a kalapját idegesen gyűrögető bácsika látványában, egy-egy élelmiszer összetételének, használati utasításának értelmezésében. A többnyelvűségért harcolni kell, de aligha elfogadható, hogy a többnyelvűség kiharcolásáig hátrányos helyzetben kell élnie milliónyi magyarnak, csak azért, mert nem tudunk vagy nem akarunk megtanulni egy nyelvet – amitől következményeiben javulna az életünk minősége.
Ennek több oka is van. Az egyik a standard tapasztalatcsomag, ami kijár a magyar gyereknek a családtól – nem feltétlenül nevezném gyűlöletre nevelésnek, csak irredenta bakanótákból letisztult vásári történelemleckéknek –, s amelyek középpontjában az áll, hogy a tóttól a labancig, szerbig, a muszkától a bocskoros oláhval bezárólag mindenki bántja a magyar legényt, de sebaj, egyszer lesz még más világ. Ez kelet-európai sajátosság, ami nemcsak felénk van így, és remélhetőleg valamikor kimarad az életünkből. Addig is egyesek pártmarketinget építenek ezekre a harmadkézből származó történetekre. De ott van még az igazi kolonc: száz év után sem vagyunk képesek megtanulni, hol, miben élünk, nincs helyismeretünk. Hogy itt Európa lenne, erős túlzás, mint ahogy az is, hogy az erdélyi magyarság képviselné az európaiságot ebben a csúnya tengerben. Még az is durva leegyszerűsítés, amikor C. P. Snow nyomán felénk húzták meg két kultúra határát. Sajnos, egyféle kultúrában élünk itt, bármilyen magasra is tervezzük a kerítést, ez pedig a mi Balkánunk itt, a megtestesült Bazár, ahol kivásárolható a bűn.
A világ, amelyben élünk, és amely még mindig tétlenül tűri, hogy felnövő gyerekeiből nagy valószínűséggel a létfenntartás határán tengődő földműves, szakképzetlen kereskedelmi dolgozó vagy pénztáros, éjjeliőr, sofőr, szakképzetlen konfekcióipari munkás, szakképzetlen építőipari alkalmazott, egészségügyi vagy tanügyi káder lesz – mert ma több mint négymillió aktív felnőtt ebből él Romániában. A kulcsszó az lehet, hogy a felnövő magyar gyereknek vajon ez megfelel-e?
A potenciálisan átalakuló, változó magyar szavazóbázisnak egyre kevésbé kell a jól ismert Székelyföld-marketing, a „gazdaság” kulcsszót nem ismerő MPP-program. És előfordulhat, hogy felteszik a kérdést: az én egyéni érdekeimet, jövőmet, boldogulásomat végül is ki képviseli? Mert a pártok csak vigyázzanak saját magukra.
Willman Walter |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felszentelt kollektíva
Az utolsó parasztforradalom – Ezerkilencszázötvenhat partiumi előszele
Az 1949-es év hallatán a legtöbb olvasóban Mindszenty bíboros elítélése, az NDK, a KGST megalakulása sejlik fel a történelemből. Ám ötvenhat évvel ezelőtt keserű napokat értek meg az erdélyi falvak is. Romániában ekkor kezdődött meg a hagyományőrző falusi közösségek tudatos szétverése, a kulákok likvidálása, a szovjet mintájú kollektivizálás: a téeszesítés megvalósítása. Ennek következtében kommunistaellenes megmozdulások törtek ki szervezetlenül, egymástól elszigetelten, amelyeket sok helyütt csak fegyverrel tudtak leverni.
Újkori magyar történetünk e fekete erdélyi, partiumi fejezetéről a történészszakma és a romániai sajtó is keveset szólt eddig. Tavaly tört meg a jég, amikor Kupán Árpád nagyváradi történész bogozni kezdte az események Bihar megyei szálait a váradi Reggeli Újság hasábjain. A román történetírás mélyen hallgat az akkori eseményekről, és a levéltárak is némák. Eddig azt sikerült hivatalosan bizonyítani, hogy a zendülések után csak Bihar megyéből közel kétszáz családot deportáltak Dobrudzsába, a Fekete-tenger mellé.
A Fekete-Köröshöz közeli magyar faluban, Bélfenyéren (románul Belfir) is parasztlázadás tört ki 1949-ben. A dél-bihari település egy a Partium „túlélő falvai” közül. A középkor megpróbáltatásait átvészelt magyar szigetnek állít emléket a neves geográfus, Fodor Ferenc Az el nem sodort falu című, 1940-ben kiadott könyve. (A Bélfenyér melletti Búzás-domb máig őrzi egy pestisjárványban kihalt szomszédos falu emlékét.)
A bélfenyéri római katolikus egyház által őrzött historia domusban, a „ház történetében” aranybányára akadtam a helyi plébános, Márton atya jóvoltából. A hajdani papok által írt és rejtegetett krónika a település történetének dokumentálásán túl megrázó korrajzot ad a háború utáni partiumi magyar világról.
„A demokratikus irányzat föltartóztathatatlanul megy előre. Június közepén államosították a gyárakat, malmokat, nagyobb üzemeket. Nagyon sok az ingyenes közmunka, bár el kell ismerni, hogy sok jót akarnak: útjavítást, öntözést. A nép azonban nagyon terhesnek érzi ezt. Július 26-án hirtelen államosították az egyházi iskolákat, épületeket, földeket, felszereléseket. Így elvesztettük a legdrágább kincsünket, a gyermekeket. Nem lesz több hittanóra az iskolában. Teljesen misztériummentes lesz a tanítás. […]
Szeptemberben (1948) megszüntették hivatalosan a gör. katolikus vallást. A gör. katolikus püspököket és a hozzájuk hű papokat elfogták. Sok és sajnálatos a hitehagyás köztük. A néptömeg hűségesebb, mint papjaik. Időközben comprimálták a róm. katolikus püspököket is. Csak az erdélyi – Márton Áron – és a iasi-i püspök urak maradtak elismerten. A többi, köztük a szatmár–nagyváradi is, nem vezethetik egyházmegyéjüket. […]
Egyházközösségünk életében fájdalmas eseménynyel kezdődött az 1949. év. A helybéli kommunista párt vezetősége kultúrház céljaira a zárda épületét szemelte ki. Január 12-én a tanfelügyelő utasította a kedves nővéreket, hogy azonnal hagyják el az épületet. 1902 óta laktak ott, imádkoztak, dolgoztak a szegényekért, gyógyították betegeiket. Tanították, nevelték a gyermekeket, vezették az ifjúságot. A faluban nagy megdöbbenést keltett, de tenni ellene nem lehetett semmit. A kedves nővérek a plébánián húzódtak meg, és nagyon visszavonultan élnek. Csak a betegeket látogatják szorgalmasan. A nép lelkében érezte magát megbántva. Fájdalmas hatást gyakorolt rájuk az is, hogy az épület tetejéről a kőkeresztet egy éjjel eltávolították. A fáma úgy tudja, hogy a kereszt levevője hasrepedést kapott…
16-án már táncmulatsággal, előadással nyitották meg a kultúrház működését. A hívek lelke kezd belefásulni a dologba.
1949. március 25-én a főhatóság táviratilag engedélyt adott, hogy a plébániai, kántori földekről lemondhassunk. Ennek értelmében – mivel csak magánművelésben munkálhatja meg mindenki a földjét – lemondtunk az állam javára. Az egyházi földekből állami mintagazdaságokat létesítenek. […] A komm. párt vezetősége úgy látja, hogy addig nem tudják a népet beszervezni, míg a pap vezeti őket. Ezért most mindent elkövetnek, hogy a jelen lelkészt is elődjeinek sorsára juttassák. Ha nem mennek a gyűlésekre az emberek, a pap a hibás, miért nem vezeti őket. Ha nem mennek az emberek közmunkára, a pap az oka, miért nem győzi meg az embereket. Ha a templom megtelik, ha a körmenetek felejthetetlenek, szinte a fogukat vicsorgatják. A közeljövőben valószínűleg fognak keresni valami ügyet vagy ürügyet, ami alapján eltávolítsanak a falu életéből és a hívek éléről.” A lazarista atya előre látta sorsát. 1952 márciusában menesztették a kis vidéki egyháztól. Helyére az akkori szinérváraljai plébánost nevezték ki, akit kezdeti tiltakozása miatt megfenyegettek, hogy a Bélfenyérig tartó 240 kilométeres utat gyalog fogja megtenni. Egyik papnak sem volt választása. Kőrösi Károly személyében Szatmár egyházmegyei áldozópap lett Mészáros Antal utóda. Az egyelőre néma levéltárak helyett az egyetlen hiteles leírást szintén a historia domus nyújtja a felkelésről: „Kis falunk népe a település fennállása óta alig élt át keservesebb, fájdalmasabb napokat, mint 1949. július vége és augusztus eleje. A baj nem nálunk kezdődött, és csak inkább szenvedő, mint cselekvő alanyai voltunk a lázadásszerű megmozdulásnak. A baj a csépléssel kapcsolatban alakult ki. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben. Azonban a pénzfizetés még csak távolról sem közelíti meg a szokásos részesedést. A munkásság a környező román falvak dolgozóinak példáján felbátorodva és velük egyetértve itt is megtagadta a munkába állást. Sőt karhatalommal megakadályozták azt is, hogy a gazdák összeállva csépeljenek. Talán két hétre is megakadt a munka: a parasztság a természetbeni részesedéséért, a gazdák a meglehetősen magas kvóta – állami beszolgáltatás – enyhítéséért harcoltak. Környékünkön a lázadás, amit sohasem lehetne megállapítani, hogy végeredményben hány megyére terjedt ki, Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. […] 28-án éjjel a feketegyőrösi munkások rendszerellenes énekekkel és fölkiáltásokkal átjöttek hozzánk. Falunk lakosságát megfenyegették, hogy ha nem tartunk velük, akkor fölégetik a házainkat, s azt követelték, hogy szombaton éjjel közös tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Éjjel félreverték a harangokat, és villával, kapákkal többen futottak a szomszéd faluba. Azonban – mint az előre látható volt – a kivezényelt katonaság elől hazatértek. Közben egy kocsubai fiút agyonlőttek.
Vasárnap reggel beköszöntött a szomorúság, a szenvedés. Heteken keresztül jajjal keltünk és feküdtünk. Megszámlálhatatlan katonaság lepte el a falunkat. Harangozni sem volt szabad egy hétig. A katonaság kettesével kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60–70 embert vittek az őrsre. Természetesen a környező falvakból is hasonlóan ugyanezt tették, mert keresték a mozgalom forrását. Ezt állítólag a több éve keresett, letartóztatása elől elmenekült Sârbu Silviu volt jegyzőben találták meg. Állítólag vele politikai kapcsolatot tartott fenn Csák László és Bíró József. Ezért őket augusztus 3-án hajnalban, egyiket a templom mellett, az utóbbit a községháza előtt, agyonlőtte a katonaság, hogy a lakosságot megfélemlítse. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Constanta melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát »állami kezelés« alá rendezték. Ők azóta is a munkájukból és az itthon maradottak támogatásából tengetik életüket. A kivégzetteket teljesen csendben – hatósági engedéllyel – egyházi szertartással temettük el közös sírba. […] A történelem tanúsága megint beigazolódott: a parasztforradalom nem győzhet!” Ismerős a forgatókönyv, ugye?
Nagyváradiként többször megfordultam a vidéken, apai ágon bélfenyéri vér csörgedezik bennem, de a helybéliek mind ez ideig nem beszéltek a történtekről. Felkerestem Fenesi Györgyöt, a nyolcvanas éveiben járó veteránt, aki 1949-ben (ismét) szembe találta magát a puskacsővel. Édesapám bélfenyéri nagybátyja szemtanúja és szenvedő alanya volt az eseményeknek. Történt ugyanis, hogy az egész falut megszállta az „új népi rendőrség”, a milícia és a Securitate. Fenesi elmondása szerint a szekusok éjjel jártak, és lesben álló nehézgéppuskás őrszemeket állítottak fel a faluba vezető utakhoz, akik potenciális ellenséget láttak a határból vasvillával hazafelé igyekvő emberekben is.
Száznyolcvanegy családot deportáltak az egykori Bihar vármegye Romániához került negyvennyolc településéről. Bélfenyérről hat famíliát költöztettek marhavagonokban dobrudzsai kényszerlakhelyre, így kiváló alkalom kínálkozott arra, hogy elkobzott földjeikből kialakítsák a falusi kollektívák csíráit.
– A dobrudzsai állami gazdaságokhoz telepített emberek helyére senkiháziakat, kommunistákat dugtak. A deportáltak földjein kezdték meg a kollektivizálást. Bélfenyéren augusztus elsején szentelték fel a kollektívát, de én nem mentem be, csak ötvennyolcban – árulta el Fenesi György. A már idézett váradi történész kutatásai azt bizonyítják, hogy erre az időszakra létrehoztak egy olyan speciális egységet, amelynek az volt a feladata, hogy a helyszínen kivégezze „a felkelésre uszítókat”. Bélfenyéren állítólag két napig haldokoltak a szerencsétlen áldozatok vízért könyörögve, de az emberek nem mertek kilépni az utcára, mert féltek a Securitatétól és a katonaságtól. Az idős szemtanú állítása szerint jobbára csak a környék magyar lakosságát vonták felelősségre. A közeli Tenkén a csendőrőrs tökéletesen megfelelt a válogatott kínzásoknak: – Akiket Tenkére vittek, azokat vagy agyon-, vagy félholtra verték. Sârbut is a csendőrségen tartották láncra verve, majd az összeszedett emberek előtt nyilvánosan főbe lőtték. Kocsobáról mégsem vittek el senkit, pedig azok rálőttek a szekusokra is, mikor be akartak menni a falujukba. Főként a magyarokon torolták meg a lázadást, mintha ők szították volna a zendülést. A románok különben sem vallottak egymás ellen.
– Akkoriban tisztelték egymást a dél-bihari magyarok és az ottani románok?
– Mindig ellenségek voltak. Harminchatban, amikor a bátyámnak tizenkettedmagával be kellett volna rukkolnia román katonának, társaival együtt lemaradt a Nagyváradra igyekvő vonatról a tolongás miatt. Tenkén megtorlásként levetkőztették, és összevissza rugdosták, majd elvitték őket. 1913-as születésű fiúk voltak. A második bécsi döntés után átmentem Váradra, onnan Kolozsvárra, majd francia hadifogságba kerültem. Bátyáim meghaltak. Nem akartam a román hadsereg katonája lenni. 1950-ben a Securitate központi igazgatósága formális kivizsgálásának konklúziói a következők voltak: „A helyi szerveknek a jövőben kérniük kell a központ támogatását és véleményét a kritikus helyzetek megoldására vonatkozólag. Fel kell hívni az intézkedő személyek figyelmét, hogy a mi rendszerünk nem fogadja el a terrort, elutasítja a balos akciókat, amelyek eltávolítják a parasztságot a rendszerünktől.”
Vagyis senkit sem kell felelősségre vonni a gyilkosságokért, a minden előzetes tárgyalás és ítélet nélküli kivégzésekért…
A kommunizmus e korai partiumi áldozatainak mind ez ideig nem állítottak emléket köztéren. Pedig ez nem bátorság kérdése, ugyanis az 1944 őszén tisztán etnikai indíttatásból elkövetett köröstárkányi és gyantai vérengzéseknek már van méltó emlékművük. Tárkányban egyenesen siratófal hirdeti, hogy a „felszabadító” román különítményesek hány embert mészároltak le a visszavonuló magyar honvédség nyomában.
A feltehetően Árpád-kori alapítású Bélfenyér ma a partiumi, szórványmagyar falvak mindennapos, békésnek mondható életét éli. A magyarok lassan fogyatkoznak, és új honfoglalók szeretnék befészkelni magukat a Csereság-patak menti faluba. Ezt ellensúlyozandó dévai mintára gyermekotthont és kollégiumot létesítettek Márton atyáék a katolikus templom melletti szépen felújított zárdában, amelyre visszakerült a kereszt és a felirat is: Istenünknek és fajunknak – 1902. A Böjte Csaba útját járó fiatal plébános elárulta, hogy ha rajtuk múlik, most már sosem fog lekerülni az épületről a kereszt, de az írás sem!
BALÁZS D. ATTILA
Magyar Nemzet

A nemzetváltás elmarad
Bár Klaus Johannis uralomra lépésével várható volt, de ilyen széles körű és alattomos terjesztése aligha volt előrelátható. Mind több helyről és mind gyakrabban hallom, hogy mindenki, aki román állampolgár, az román, legfeljebb a származása más, s az anyanyelve nem a többségié. Egyelőre. Tehát át szeretnék változtatni az etnikai nemzetet állampolgári nemzetté. Még akkor is, ha a „zöld románok” háborognak ezért, mert szerintük csak a dák és római ősöktől származó ortodox vallásúak tekinthetők velük egyenrangúaknak.
A „demokratikusabbnak” mondható többségiek azonban, akik ugyancsak Nagy–Romániáról és a homogén nemzetről álmodoznak, igencsak egyetértenek a gondolattal, s ebben nem csak egyes hazai kisebbségiek részéről, hanem anyaországunkból is támogatókra találnak, mondván, ha már a történelem országot váltatott velünk, váltsunk nemzetet is. És sorolják a példákat.
Igen ám, de azt nem teszik hozzá, hogy a hosszú évszázadokon keresztül erőszakkal franciásított Korzika ma már függetlenedni akar, a bretonok is téregetnek vissza őseikhez, a keletről nyugatra tolt Lengyelország – bár németjeit kikergette – fél, hogy a germánok egyszer csak visszakérik azt, ami az övék volt. Az USA-ban pedig mindenki amerikai, hiszen ezen a kontinensen él, de mindenki jövevény valahol, s gyakran felemlegetik eredeti származását... Arról pedig nagy csend van, hogy sem a katalánok, sem a baszkok nem akarnak spanyolok lenni, sem az írek, skótok angolok, sőt, még Nagy-Britanniához tartozni is kényelmetlen számukra; a dél-tiroliak nem mondják magukat olaszoknak, hogy csak gyorsan néhány példát említsek.
A magyarok esetében az első világégés után egy határain belül élő állampolgári nemzetet szórtak sokfelé. Nem ezreket, hanem milliókat. Így most, a nem is olyan régen még egységes nemzet, egy kegyetlen döntés értelmében most több országban él. Nagy részük sosem akart és akar más nemzethez tartozni, még ha ez „csak” állampolgári lenne is. Ők felvidéki, vajdasági, kárpátaljai vagy erdélyi magyarok. És anyanyelvüket, identitásukat nagyon nehéz körülmények között is megtartották, erről lemondani nem akarnak, és minden csalafintaság, sőt, olykor erőszak ellenére, nem is fognak. Főleg, mert ma már az erdélyi románok is látják: a nagy nemzet nevében kifosztották őket. Ma már ők is inkább erdélyiek.
Román Győző
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Bonyodalmak a nyugdíjtörvény körül
Az RMDSZ utóbbi időben született törvényhozási kezdeményezéseiről, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák ügyéről tartott tegnap sajtótájékoztatót Kerekes Károly képviselő.
Mindenekelőtt arról beszélt, hogy módosítanák a 263/2010-es nyugdíjtörvényt, amely szerint "néhány olyan időszakot, amelyben a kedvezményezettek nem fizettek be társadalombiztosítást, asszimilálják, biztosítási időnek tekintik. Egyik ilyen példa a nappali tagozaton tanuló egyetemisták, valamint a katonai szolgálatra behívott és mozgósított katonák esete, amikor nem kellett semmilyen hozzájárulást fizetniük". A képviselő azt nehezményezte, hogy erre az időszakra mindössze 0,25 nyugdíjpontot kapnak, míg másoknak ezt a fizetésük arányában állapítják meg. Véleménye szerint a diákok esetében ez elfogadható, de a katonák esetében, főleg, akiket főleg a kommunizmus idején nehéz munkatáborokba vittek – Duna-csatorna, Nép Háza, Transzfogaras, metró –, amely sok áldozattal is járt, elfogadhatatlan. A képviselő szerint a 2010-es nyugdíjtörvény rengeteg méltánytalanságot tartalmazott, ezért ő maga nem szavazta meg.
Ezért az RMDSZ parlamenti csoportja, a lakosság véleményét is kikérve, 2014-ben javasolta, hogy a nyugdíjpontot növeljék meg 0,75-re a katonák és azon civilek esetében, akiket munkatáborba hívtak be. Ez kérés alapján történne. És a már nyugdíjasoknak is jogukban állna újraszámíttatni a nyugdíjukat.
A PSD hajlik az igazságtalanságok orvoslására
Kerekes elmondta, hogy a nagyobbik kormányzó párt hajlik arra, hogy az igazságtalanságokat orvosolják. Például azt, amely azokra a személyekre vonatkozik, akik 2001. április 1-je előtt I-es munkacsoportban dolgoztak. A 2010-ben elfogadott nyugdíjtörvény nagyon keveset tartott meg az I-es munkacsoportból, nagyon keveset vitt át az úgynevezett speciális körülmények között történő munkabesorolásba. Sokan kimaradtak ebből, és nem részesülhettek úgy, ahogy korábban, korkedvezményben, – magyarázta a képviselő. A régi törvény értelmében korkedvezménnyel öt évvel korábban lehetett elmenni nyugdíjba. Ez a többség esetében esett.
"2013-ban az RMDSZ kezdeményezésére részben sikerült orvosolni a helyzetet, úgy, hogy azok mehettek korkedvezménnyel, akiknek legalább hat év régiségük volt az I-es munkacsoportban. Én az eredeti állapot visszaállítását kértem, hogy akinek legkevesebb két éve volt, korábban mehessen nyugdíjba. Azonkívül, hogy igazságtalanság, ez a rendelkezés alkotmányellenes is volt, mert egy elmúlt időszakban ledolgozott időre vonatkozó törvényt nem lehet visszamenőleg megváltoztatni."
Az RMDSZ törvénytervezetét a szenátusban megváltoztatták, mondta a képviselő, a két és hat év közötti régiséggel rendelkezőket II-es munkacsoportba sorolták. "Saját törvénytervezetemről kellett véleményt mondjak a szakbizottságban a múlt héten, és azt kellett mondanom, hogy nem tudok egyetérteni. Nem tudtam elfogadni a szenátusi változatot."
Érdekességként mondta el, hogy közel száz PSD-s képviselő is benyújott egy, az RMDSZ tervezetével azonos tárgyú és azonos formájú törvénytervezetet, és a szenátus ezt elfogadta, viszont a képviselőház szakbizottsága a múlt kedden elutasította. Szerdán a plénumban Kerekes azt kérte, hogy küldjék vissza a szakbizottságba az RMDSZ tervezetét, amit a képviselőház megszavazott.
Legnagyobb hibás a polgármesteri hivatal
Az RMDSZ képviselője a marosvásárhelyi utcanévtáblák körül kialakult helyzetről szólva a polgármesteri hivatalt nevezte a legnagyobb hibásnak, amely egy tanácsi határozat alapján meg kellett volna oldja a helyzetet.
Véleménye szerint a helyi rendőrség, amely az önkormányzat alárendeltségében van, tudta, hogy van tanácsi határozat, de ahelyett, hogy diplomatikusan járt volna el, azonnal rátért a megfélemlítésre, holott az lett volna a feladata, hogy enyhítse az amúgy is meglévő feszültséget.
A képviselő ugyanakkor azt sem helyesli, hogy "akárki tegye-vegye a táblákat, ez a hatóság feladata, amely nem tett eleget jogköri feladatának. Amellett, hogy elítélte a helyi rendőrség vezetőjének és csapatának a túlkapásait, felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi tanács a kétnyelvű táblákra vonatkozó határozatát a kisebbségek védelmére vonatkozó keretegyezményre alapozta, amelyet Románia is ratifikált, és így szerves része a romániai jogszabályoknak. Ez az egyetlen jogalap, amire hivatkozni lehet. Nevetségesnek nevezte a reklámtörvényre való hivatkozást, ami nem lehet jogalap.
"A megoldás egyszerű és egy: nem az állampolgár, nem a civil szervezet kell foglalkozzon az utcanévtáblák kihelyezésével, hanem a polgármesteri hivatal. Felelősségre kell vonni a polgármesteri hivatalt, ha nem teljesíti a tanácsi határozatba foglalt feladatait. Bárkinek joga van beperelni a hivatalt, hogy nem teljesíti törvényes kötelezettségeit. Az RMDSZ-frakció hasson oda, hogy a polgármesteri hivatal minél hamarább oldja meg a kérdést! Vannak erre eszközeik" – jelentette ki.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Emberi puzzle a többnyelvűségért
A Musai-Muszáj mozgalom újabb villámcsődületet szervezett tegnap délután Kolozsvár főterén.
A többnyelvű várostábláért, valamint a város multikulturalitásáért folytatott harcáról ismert csoport ezúttal emberekből próbálta kirakni Kolozsvár nevét három nyelven: románul, magyarul és németül. A résztvevők valamelyik nemzet zászlójának megfelelő színű pólót viselve feküdtek a földre, egyénileg vagy párban betűket formálva. Az egybegyűlteket a zuhogó eső sem riasztotta el: esőkabátokkal, szemeteszsákokkal, esernyőkkel küzdöttek a cél eléréséért. Az eredeti elgondolás szerint a város nevének mindhárom nyelven egyszerre kellett volna megjelennie, az emberhiány miatt azonban csak rendre sikerült megalkotni a szavakat. A Musai-Muszáj közösség szinte minden csütörtökön szervez hasonló multi- és interkulturalitást támogató eseményeket, fő céljuk pedig, hogy a város minden bejáratánál a román Cluj-Napoca felirat mellett magyarul és németül is olvasható legyen a kincses város neve.
(Berekméri Gabriella)
Szabadság (Kolozsvár)

Kalotaszegi terepszemlén önkormányzatoknál, vállalkozóknál
Korsós Tamás konzul lehetséges befektetésekről, üzleti lehetőségekről tájékozódott
A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus Külgazdasági Irodájának képviseletében, Korsós Tamás konzul öt kalotaszegi települést keresett fel szerdán azzal a szándékkal, hogy közvetlen módon tájékozódjék az ottani kis- és középvállalatok mindennapjairól, továbbá arról, hogy az anyaország miként támogathatná a lakosság vállalkozó kedvét és lehetőségeit. A diplomatát Magyarvistára, Magyarkapusra, Magyarkiskapusra, Kalotaszentkirályra és Kiskalotára a Szabadság munkatársa is elkísérte.
Kőbe faragott jövő
Az első állomás Magyarvista. A település bejáratánál található a kőfaragásáról, kőszobrászatáról, kőrestaurálásáról híres Levente Companie Kft., amely ügyfelei számára az áru házhoz szállításáról és karbantartásáról is gondoskodik. A vistai hagyományos kőfaragást több mint két évszázada olasz mesterek honosították meg, de a tehetséges helybeli lakosság hamar megtanulta, sőt „le is körözte” oktatóit. Az innen származó természetes kő annak idején beépült a budapesti és a bukaresti parlament épületébe is. A vistai vállalat Andrásháza és Magyargorbó községek területén működő kőbányák termését dolgozza fel. Hamarosan új bemutatótermüket avatják fel az országút szomszédságában, ami később a forgalom további növekedésével kecsegtet. Broaina Gheorghe-Lucian polgármester a település bejáratánál fogad. A tulajdonos és ügyvezető Barta Levente távollétében Barta István üzemvezető kalauzolja el a látogatókat a telepen. A cég harminc embernek ad munkát, automata gépekkel szabdalják nagy pontossággal a kőlapokat a csarnokban. A megmunkálás további szakszerű kezelést igényel. Mindent a megrendelő tetszése szerint kell alakítani, gyakran egyedi megrendelésűek a termékek: ablak- és ajtókeretek, díszítőelemek, kőpad és kőasztal, stb. A levegőben elkerülhetetlenül száll a kőpor, pedig a tömböket és lapokat vágó fűrészlemezekre vízsugár ömlik működésük közben. Beszélgetés közben felmerül, hogy volt-e olyan rövidebb-hosszabb időszak, amikor megrendelés hiánya miatt szüneteltetni kellett a munkát a műhelyben. Soha – hangzik az üzemvezető megnyugtató válasza, aki azt is elmondja, hogy ügyfeleik legnagyobb része hazai, csak ritkán kerül magyarországi is. A gépeik korszerűek, csak a marófejeket kell gyakran cserélni. Télen ebben a csarnokban nincs túl meleg, mert a sarokban levő fémkályha az egyedüli hőforrás. Embereik mégis elégedettek a feltételekkel. A szakmát pedig nem tanítják, mindenki lopja valakitől a tudást – világosít fel az üzemvezető. Az anyaországban mindenképpen megérdemelne nagyobb népszerűsítést a cég.
Fontos az infrastruktúra állapota
Magyarkapus alpolgármestere, Rácz Zoltán vázolja a község helyzetét: az infrastruktúra terén rendben a víz- és csatornahálózat, az iskolaudvar és a sportpályák beruházásai ötven százalékban valósultak meg. Az etnográfiai hanyatlás érződik a magyar és a román lakosság soraiban egyaránt, mind a kilenc idetartozó faluban. Az okok között a legfontosabb az elvándorlás, Kolozsvárra vagy külföldre. De a szórványközpontú iskola még működik. A községközpont földrajzi fekvésénél fogva elérhető közelségű a vasút, a repülőtér és itt halad át a nemzetközi országút, de az autópálya is kis távolságra fog elhaladni. A kolozsvárinál kedvezőbb adózási feltételeknek köszönhetően, egy svájci tőkéjű építőipari cég és egy osztrák állványokat bérlő vállalat vetette meg a lábát Magyarkapuson. Két helyi cég is gyökeret eresztett, és egy harmadik, üvegházi mezőgazdálkodás létesítése most van folyamatban. Az emberek többsége ács- és kőművesmunkákat űz. Az alpolgármester szerint a községben a magyar pártok között jó a viszony, a lakosság 33%-át képviselik, és remény van a 2016-os összefogásukra is.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Nyugati figyelmeztetés Bukarestnek
Ismét nyugati figyelmeztetésben részesült Románia. Az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Hollandia és Németország bukaresti nagykövetségeinek vezetői a szenátus és a képviselőház elnökével találkoztak szerdán délután a parlamentben, és felhívták a házelnökök figyelmét, hogy országaik nagyon fontosnak tartják a korrupció elleni harc folytatását, a jogállamiság érvényesülését.
A képviseletvezetők együttes fellépését a média leplezetlen nyomásgyakorlásként értelmezte, amellyel a nyugati szövetségesek Románia tudomására hozták: nem értenek egyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a (tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző) feddhetetlenségi ügynökség (ANI) mozgásterének vagy hatáskörének korlátozásával.
Mint arról beszámoltunk, a szenátus hétfőn szavazott meg egy törvénymódosítást, amely a gyanúsítottak előzetes letartóztatását nehezíti, „alapos indokhoz” kötve azt, múlt szerdán pedig a képviselőház olyan jogszabályt fogadott el, amely lazítja a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi előírásokat. Ennek nyomán az elöljárók esetében immár nem számít összeférhetetlenségnek, ha tagjai az önkormányzatnak alárendelt közhasznú társaságok igazgatótanácsában.
A házelnököktől távozó amerikai–brit–német–holland küldöttség nevében Paul Brummell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete elmondta: biztosak akartak lenni abban, hogy a bukaresti parlament is megérti, milyen „kulcsfontosságú” az ország számára a DNA tevékenysége és a korrupció elleni harc. Hozzátette: természetesen tiszteletben tartják a parlament szuverenitását.
Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök – aki több ízben vádolta már túlkapásokkal a DNA-t – elmondta, hogy a nyugati nagykövetek figyelmét is felhívta a hatósági visszaélések veszélyére. A házelnök szerint egyes vádlottakat a titkosszolgálatok a „bíróságig elkísérnek”, és mint mondta, aggasztó jeleit látja annak, hogy az igazságszolgáltatásra egy „kifinomult” külső nyomás nehezedik.
Az utóbbi hetekben több romániai politikus – köztük az RMDSZ vezetői – bírálták a korrupcióellenes ügyészség (DNA) körüli „bilincscsörgést”, a tisztségviselők százainak „médialincseléssel” egybekötött előzetes letartóztatását, amely szerintük sérti az ártatlanság vélelmét.
Több kormánypárti szenátor a büntető törvénykönyv és eljárásjog módosítását kezdeményezte, hogy a szabadságjogok korlátozása kivétel legyen, és ne váljon gyakorlattá a román igazságszolgáltatásban. Ez a jobbközép ellenzék hangos tiltakozását váltotta ki, akik szerint a szociáldemokraták valójában a pártjukat megtizedelő korrupció elleni harcot akarják megfékezni.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Dalostalálkozó Bodosban
Kétszáz erdővidéki diák énekelt
Május 7-én tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Erdővidéki Dalostalálkozót, melynek ezúttal a vitéz Egyed Gézáról elnevezett bodosi művelődési ház adott otthont.
A baróti Csala Kürtje fúvószenekar indulói által felvezetett találkozón a szervezők tervei szerint a tizenegy különböző erdővidéki iskolából érkező, székely ruhába öltözött diákoknak fel kellett volna vonulniuk a falu utcáin, de a kedvezőtlen időjárás miatt erről le kellett mondaniuk. Azonban a jókedvnek, a dalos hangulatnak az eső nem szabhatott határt: miután Sándor István bodosi lelkész köszöntötte a jelenlevőket, és a Zsoltárok könyvéből felolvasva áldását adta a rendezvényre, Benedek Erzsébet Andrea és Dávid Anna Gyöngyi helybéli tanítónők „bemelegítőképpen” közös éneklésre kérték fel a diákokat, a kultúrotthonban pedig kétszáz torokból csendült fel az ismert népdal: „Zavaros a Nyárád, nem akar megszállni…”
A bodosi iskola tanítónői elmondták, Gyulai-György Éva karnagy (a baróti Kájoni Consort régizene-együttes vezetője) kérésének eleget téve vállalták el a szervezést, a találkozót első alkalommal tartják Bodosban. A Gyulai-György tanárnő és a baróti művelődési ház egykori igazgatója, László Judit indította dalostalálkozók célja, hogy a gyermekeket a népdalok tanulására, továbbadására, hagyományaink ápolására ösztönözzék. A találkozónak eddig tíz alkalommal Barót, legutóbb pedig Nagyajta adott otthont.
A színpadon ezután sorban következtek a fellépők nép- és gyermekdalaink szebbnél szebb darabjait adva elő: a bodosi iskola furulya- és dalcsoportja (felkészítőjük Dávid Anna Gyöngyi tanítónő), a kisbaconi Benedek Elek elemi iskola dalcsoportja (Bogyor Katalin), a nagyajtai Magocska furulyacsoport (Bihari Katalin Noémi, Nagy Adél), a baróti Tanulók Klubja Hajnalcsillag dalcsoportja (Aczél Zsuzsanna), a baróti Gaál Mózes Gimnázium Csemete dalcsoportja (Tókos Gabriella), a székelyszáldobosi Benkő József-iskola dalcsoportja(Ferencz Réka), a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont kórusa (Aczél Zsuzsanna), az apácai Apáczai Csere János-iskola dalcsoportja (felkészítők Pál Szerénke, László Zsuzsanna és Jakab Ildikó), a bölöni iskola dalcsoportja (Szabó Enikő), a magyarhermányi Máthé János-iskola dalcsoportja (Dimény Mónika) és végül a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont Gyulai-György Éva tanárnő vezette Gyöngyharmat kórusa.
A szervezők a felkészítő tanítónőket, tanárokat emléklappal jutalmazták, de emléklapot kaptak azok a diákok is, akik egyénileg is felléptek a dalostalálkozón: Mátyás Adrienn, Sükei Katalin, Nagy Hanna Zsuzsanna, Cristian Eszter, Sebestyén Fruzsina, Csog Orsolya, Geréb Zsigmond, Szabó Tamara és Lakatos Ágnes. Távozáskor minden résztvevőt bodosi mézeskaláccsal ajándékoztak meg.
A szervezők köszönetet mondtak a találkozó létrejöttét segítő baróti polgármesteri hivatalnak (Lázár-Kiss Barna polgármesternek), a baróti Gaál Mózes Gimnáziumnak (Zajzon Csaba igazgatónak), a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontnak (Dimény János igazgatónak), a baróti Transloc Szállítási Vállalatnak (Benedek Csaba igazgatónak), valamint Gáspár Jenő bodosi falufelelősnek és a bodosi diákok szüleinek is, akik szintén készséggel támogatták a rendezvényt.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az idén is meghirdetik a Balassi Intézet egyetemi előkészítő képzését
A Balassi Intézet egyetemi előkészítő képzésének célja a határon túli magyar hallgatók felkészítése az emelt szintű magyarországi érettségire.
Ahogy azt már olvasóink az előző években megszokhatták, portálunk mindig első kézből tudósít a Balassi Intézet egyetemi előkészítő képzéséről. A Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) várhatóan a 2015/2016-os tanévre is meghirdeti határon túli magyar középiskolások számára az ösztöndíjas egyetemi előkészítő pályázatát. Információink szerint Felvidékről húsz diák vehet majd részt az ösztöndíjas képzésben.
Tíz közismereti tárgyból készítik fel a diákokat: matematika, fizika, informatika, kémia, biológia, magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz, angol nyelv és testnevelés. Ezzel lefedve azon tantárgyakat, amelyekkel a magyarországi érettségin számolni lehet. Intenzív képzésről van szó: közel 30 tanítási hét és tantárgyanként heti 12-20 óra, konzultációs lehetőségekkel, próbaérettségi vizsgákkal. E képzés során a hallgatók emelt szintű érettségi követelményeknek megfelelő tudásra tesznek szert, illetve a sikeres egyetemi tanulmányokhoz nélkülözhetetlen alapokat sajátíthatnak el. A meghirdetett képzésekre beiratkozhatnak önköltséges hallgatók is, akik számára kedvezményes kollégiumi elhelyezést is tudnak biztosítani. Az ösztöndíjasok azonban ingyenes kollégiumi elhelyezésben részesülnek, valamint miniszteri ösztöndíjnak megfelelő ösztöndíjban, jogosultak társadalombiztosítási ellátásra és diákigazolványra.
A Balassi Intézet egyetemi előkészítő képzésére pályázhatnak azok a szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek a meghirdetett szakok valamelyikére, akik szülőföldjükön végezték középiskolai tanulmányaikat és szereztek érettségi bizonyítványt illetve ennek megszerzése a 2014/2015-ös tanév végén történik meg. Az egyes képzési területeken belül a megadott szakokra a Balassi Intézet által meghatározott felvételi (érettségi) tantárgypárokkal lehet pályázni. A meghirdetett szakirányok, szakok és érettségi vizsgatárgyak megtekinthetők a végleges pályázati kiírás mellékletében, amely várhatóan 2015 júniusában kerül meghirdetésre és jelenik majd meg a www.balassi-intezet.hu, és a www.martonaron.hu honlapokon, illetve elérhető lesz a Szövetség a Közös Célokért internetes oldalán (www.szakc.sk), valamint révkomáromi irodájánál, és a felvidéki magyar sajtóban. A pályázatot a Balassi Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) együttműködve dolgozza ki, és a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.
A pályázat benyújtásakor – alkalmassági és/vagy gyakorlati vizsgák letételéhez kötött szakok kivételével– 1 alap- vagy osztatlan képzési szakot kell a pályázati adatlapon megjelölni. A pályázat elnyerése esetén az ösztöndíjas hallgató az így kiválasztott szakhoz tartozó 2 felvételi/érettségi tárgyból, valamint a magyar nyelvismeret szintjétől függően magyar nyelvből is folytatja az intézetben az előkészítős tanulmányait. A pályázók Budapesten a megjelölt felsőoktatási szakhoz tartozó két felvételi/érettségi tárgyból – felvételi vizsgát tesznek a Balassi Intézetbe. Angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgyakból írásbeli és szóbeli részekből áll a vizsga, a többi tantárgy esetén csak írásbeli részből. Testnevelés tantárgyból gyakorlati vizsgát tesznek a hallgatók, illetve egy előre megírt motivációs levél alapján elbeszélgetésen vesznek részt. A vizsgák időpontjáról és helyszínéről a jelentkezők a pályázat benyújtását követően értesítést kapnak a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodájától. A felvételi vizsgákra várhatóan 2015 június végén, de legkésőbb július első felében kerül sor Budapesten. A pályázaton történő eredményes részvételhez a felvételi vizsgán minden pályázónak kötelező részt vennie. A felvételi vizsgák kiértékelését a Balassi Intézet végzi. Szalai Erika
Felvidék.ma

Afrikanisztikától a sci-fin át a rovásírásig
Mandics György temesvári származású író állítja, hogy a világon minden matematikailag kiszámítható törvényszerűségek alapján történik – például az 1989-es forradalom is, amelyben ő érte el, hogy Tőkés László háza körül románok is gyülekezzenek. Erről és sok minden másról is beszélt a maszol.ro-nak adott interjúban. Irodalmi pályafutását versekkel kezdte, ám mégis reálszakra, matematikára felvételizett. Miért?
Már azelőtt írtam verseket, mielőtt a matematika egyetemre kerültem. Számomra a költészet nem jelentette azt, hogy feltétlenül nyelvészetet kell tanulnom. Az, hogy matematikára mentem, kizárólag a világpolitikának, közelebbről Hruscsov cipőjének volt köszönhető, amivel az ENSZ-ben verte az asztalt. Az amerikai és a szovjet rakéták már egymásra voltak irányítva, amikor a hatóságok bejelentették, hogy mindazok, akik nem felvételiznek, illetve nem jutnak be az egyetemre, rövidesen megkapják a behívót, s mennek Kubába „önkéntesnek”. Korábban úgy gondoltam, hogy egyetem nélkül is mindenkinél okosabb vagyok, ám ekkor úgy döntöttem, hogy a kubai önkénteskedés helyett inkább felvételizek. Négy nap volt hátra a felvételiig, s mivel általában a matematikán volt a legkevesebb jelentkező, oda jelentkeztem. A líra után az etnográfia következett. Elég éles kanyar volt. Kolozsváron találkoztam Kányádival és Farkas Árpival, akik panaszkodtak, hogy nem lehet írni, minden könyvet visszadobnak. Erre én írtam egy román nyelvű etnográfiai könyvet Afrikáról, amiben ugyanazt mondtam el, amit versben is leírtam volna, hogy utálom a rendszert és hogy a zsarnokság egy rohadt dolog. Versben ezt nem lehetett elmondani, azt ellenben le lehetett írni, hogy a bantuknak milyen jó dolguk volt régen főnök, elnök nélkül. A könyvtől el voltak ragadtatva azok is, akiket nem érdekelt az etnográfia, de értették a mondanivalót, még az etnográfusok is. Ennek köszönhetően, ‘89 után meg is hívtak a Bukaresti Egyetemre, hogy tanítsak afrikanisztikát. Mindig univerzális ember voltam, bárhol találtam olyan témákat, amiket még nem írt meg senki. A körülményekből fakadóan, kénytelen voltam lavírozni a lehetőségek mezején, olyan műfajban írni, amit éppen megengedtek.
Ennek a lavírozási kényszernek a következménye volt, hogy az etnográfia után a tudományos-fantasztikus irodalom területén is kipróbálta magát?
Pontosan. A második Afrika-kötetet, amelyben arról írtam, miként kényszerítik rá az embereket, hogy elfogadják a zsarnokságot, már nem adták ki. Nem baj, mondtam, akkor írok sci-fit. Így született meg a Vasvilágok, amiben leírtam, hogyan zajlik majd a forradalom, még a jelszavakat is megjósoltam. Innen már csak egy kis ugrás kellett, hogy eljusson az ufókig. Erről a témáról a diákjaim szerettek volna olvasni, de nem jutottak hozzá a szakirodalomhoz. Beleástam tehát magam a témába, s ennek eredményeként jelent meg a Zöld emberkék, tollas kígyók, tüzes szekerek című kötetem. Később ugyanebben a témában publikáltam egy román nyelvű könyvet is. Aztán írtam egy monográfiát a Tunguzka meteoritról is, amely azonban már nem jelent meg, mert Elena Ceaușescu épp akkoriban számolt le a parapszichológiai társaságokkal, s mindennek a kiadását, ami ufókról és hasonló dolgokról szólt, leállítottak.
Temesváriként hogyan élte meg a forradalmat?
Azon kevesek egyike voltam, akik tudták, hogy jön a forradalom, azt is, hogyan fog lezajlani, s nem fűztem túlzottan nagy reményeket hozzá, mert tudtam, hogy kik állnak mögötte. A „tudtam” túl erősnek tűnik ebben a szövegkörnyezetben. Nem az, mert tagja voltam annak az Iliescu-féle körnek, amelyik az összeesküvést szervezte, melyből végül a forradalom lett (Ion Iliescu négy éven át pártvezető volt Temes megyében - sz.m.). ´84-ben döntötték el, hogy Ceaușescut félreállítják, s csak arra vártak, hogy az amerikaiak és az oroszok megegyezzenek egymással. Ceaușescu megtudta ezt, s meg akarta akadályozni, csak hibát követett el, mert Temesvárra, s nem Marosvásárhelyre tette a Securitate koreográfiája szerint megrendezett revizionista lázadás helyszínét. Azért választotta Temesvárt, mert itt volt Tőkés, neki pedig szüksége volt egy balfácánra, akinek a nyakába varrhatja, hogy el akarja szakítani Erdélyt Romániától. Erre a koreográfiára volt kinyomtatva a propagandaanyag, erre volt beetetve a katonaság. Egy dolgot azonban rosszul mértek fel, ugyanis ők arra számítottak, hogy Tőkés háza körül magyarok lesznek, akiket majd begyűjtenek, s kirakatpert rendeznek velük. Én azonban már egy nappal korábban tudtam, hogy mi fog következni, s szóltam a román barátaimnak, hogy vigyék az embereiket Tőkés háza elé, a magyarokat meg hazaküldtem. Így aztán másnap, mikor begyűjtötték a tüntetőket, a nyolcszáz ember között három vagy négy magyar volt, a forgatókönyv nem működött. Ha jól belegondolunk, az, hogy kisakkozzuk, hogyan zajlik le egy forradalom, hogyan működik egy idegen világ vagy az ufók, mind-mind egyfajta társadalmi matematika.
Könyvet írt a titokzatos írásokról is. Ez a téma is kapcsolódik a matematikához?
Ebben is nagyon érdekes matematikai törvényszerűségek működnek, melyek arról szólnak, hogy mikor lesz egy jelrendszerből írás, illetve ez hogyan alakul át az idők folyamán. Mindezek pontosan leírható törvényszerűségek szerint történnek, mint minden más az életben.
Legutóbbi munkájának témája a rovásírás. Hogyan kezdett el érdeklődni iránta?
2007-ben keresett meg a Gondolat Kiadó azzal, hogy 2009-re írjak egy könyvet a rovásírásról. Felvettem a kapcsolatot az összes rovásírásos szervezettel, megnéztem mit kutattak, meddig jutottak, gyűjtöttem az anyagot. A könyvtárakat járva döbbentem rá, hogy a létező anyagoknak mintegy fele korábban nem volt kutatva. Az akadémia végül nem finanszírozta a kötet megjelenését, ami így Aradon jelent meg. A kutatás során jöttem rá, hogy a magyar történelemnek van egy rovásírásos krónikája, eldugva könyvtárakban, amiről az embereknek fogalmuk sincs.
Milyen tematikájú az ön által feldolgozott rovásírásos anyag, s hol található?
Egy része népköltészet, illetve irodalom, s vannak történelmi tárgyú írások, egy csomó ének Attiláról, akit közeli rokonként, elődünkként említenek. Ezen források szerint nem a Káma vidékéről, hanem a Kaukázus déli részéről, a jelenlegi Azerbajdzsán területéről jöttünk, a honfoglalás pedig már Árpád előtt megkezdődött, Erdély irányából. Tizenegy kötetben van ez az anyag, javarészt a szegedi könyvtárban és az Országos Széchényi Könyvtárban.
Mi az oka annak, hogy amint említette, ez az anyag korábban nem képezte tudományos kutatás tárgyát?
Ennek a fő oka az, hogy a rovásírásos rendszer ellentmond a magyar nyelv finnugor eredetének, ugyanis nincs olyan finnugor nép, melynek rovásírása van. Ebben az esetben két dolog lehetséges: vagy nem az illető nyelvcsaládhoz tartozunk, vagy a rovásírás egy kései jövevény, melyet átvettünk. Az akadémia ez utóbbit vallja, és próbálja elhitetni a közvéleménnyel. Az akadémia álláspontja szerint a rovásírás olyan dolog, ami egyszerűen nem létezhet, s mint ilyet, nem kell kutatni, vitázni sem hajlandóak róla.
Mi lesz a következő tematika, amit körül fog járni?
A rovásírásos anyagból eddig három kötet jelent meg, ezeket további négy követi majd.
Eddigi munkássága elképesztő mennyiségű ismeretet feltételez. Hogy néz ki egy napja, mennyi időt fordít dokumentálódásra, írásra?
24 órából napi 17-18-at tanulással, munkával töltök el. Ez így megy, mióta az eszemet tudom. Nem azt a modellt követem, hogy megtanulok egy tudományt, s aztán a kijelölt ösvényen battyogok. Ehelyett én találok egy megoldásra váró problémát, s megtanulom, ami ahhoz kell. A biokémiától kezdve a szeggyártásig mindent meg lehet tanulni, csak akaraterő és nyelvtudás kell hozzá. Én mindig az aktuális feladathoz szabom az időm, az életem. Ameddig feladat van, mindig meg kell újulni.
Mandics György 1943-ban született Temesváron. 1966-ban diplomázott a Temesvári Egyetem matematika-fizika szakán. Újváron, majd Zsombolyán tanított. A temesvári Új Szó, majd a Temesvári Szabad Szó munkatársa. Majd kéttucat kötete jelent meg magyarul, románul és németül: Gyönyörű gyökerek (versek, 1968), Zöld emberkék, tollas kígyók, tüzes szekerek (1977), A rejtélyes írások könyve. Az írás kialakulásának rejtélye (1981), Vasvilágok (sci-fi, 1986), Gubólakók (sci-fi, 1988), Temesvári Golgota (regénytrilógia, 1981), Az ufók formavilága (1992), A dromosz (sci-fi, 1993), A manipulált forradalom (2009), Róvott múltunk (2010) stb. 1977-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Együttműködési lehetőségekről egyeztettek
Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke több eseményen vett részt Székelyföldön. Pénteken a Csíki Sör Manufaktúrába látogatott, ahol együttműködési lehetőségekről egyeztettek Tánczos Barna szenátorral, illetve Tőzsér Jánossal, a magyarországi Szent István Egyetem rektorával.
„Olyan lehetőségekről beszéltünk, amelyek hosszú távon a székely gazdák, a székelyföldi egyetem és a magyarországi partnereink közötti együttműködésnek az alapját képezhetik” – vezette fel Tánczos Barna az egyeztetés tartalmát, a csíkszentsimoni sörgyár udvarán megtartott sajtótájékoztatón. Mint kiderült, több témát is átbeszéltek, amelyeknek folyamatban van a részletes kidolgozása és elindítása. Ezekre a projektekre szeretnének közösen, akár több ország összekapcsolásával, vagy külön-külön helyi, illetve uniós forrásokra pályázatokat előkészíteni. Tánczos elárulta, hogy többek között mesterképzés elindításáról is beszéltek a Szent István Egyetem segítségével, például Kolozsváron köztisztviselők számára.
Agrárgazdasági információk átadása
Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, valamint a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke a tudás megosztásának fontosságát hangsúlyozta. „Az egyetemek együttműködése, a különböző szakmai szervezetek információbázisának közös felhasználása segít minket abban, hogy versenyképesek legyünk a Kárpát-medencében, Európában és a nemzetközi piacokon is” – emelte ki. Mint magyarázta, elsősorban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által létrehozott tanácsadó rendszer mögött lévő tudásbázis, azaz az agrárgazdasági, pénzügyi és piaci információk összességének hasznosítását, elérhetővé tételét szeretnék megvalósítani határon átívelő programok keretében, hogy az itteni vállalkozások is tudjanak profitálni belőle.
Terítéken a medve és a krumpli
Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora a megbeszélt témák kapcsán hozzáfűzte, szó esett a medvekérdésről is. Mint részletezte, gyakorlatilag olyan, több országot magába foglaló projektet indítanának, amely segít felbecsülni a medvék számát korszerű, molekuláris genetikai DNS-technológiákat felhasználva. Továbbá elmondta, érdemesnek találják foglalkozni három generáción át nemesített krumplifajtákkal is, amelyek ellenállók különböző betegségek ellen. „Amikor a burgonyanemesítésben bizonyos cégek uralják a piacot, akkor a saját érdekünk ezt tenni, hogy ne kelljen mástól átvenni” – szögezte le.
Együttműködés az egyetemekkel
„Lehetőségem volt meglátogatni a Sapientia EMTE, valamint a Szent István Egyetem vidékfejlesztési és agrármérnöki szakok hallgatóinak közös terepgyakorlatát. A Csíki Sör Manufaktúra jó példaként szolgál arra, hogy a vállalkozás szféra hogyan tud együttműködni az egyetemmel” – osztotta meg a rektor, utalva arra, hogy a csíkszentsimoni sörgyár termékét a Sapientia egyetem élelmiszer-mérnöki szakának segítségével, tanárok és diákok fejlesztették ki.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Süketek párbeszéde
Jellemző a nemzeti közösségünk felszámolására törekvő Romániára, hogy a politikusok – pártállástól függetlenül – azt szajkózzák, talán el is hiszik: „Románia példaértékű nemzetiségi politikát folytat”. Az új Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke, Alina Gorghiu pártja RMDSZ-szel folytatott tárgyalásaira utalva egyértelműen jelenti ki – minden rosszindulat nélkül –, hogy a kisebbségek jogai Romániában biztosítottak. Úgy véli, a román törvények megfelelnek az európai szabványnak, s a kisebbségnek kedveznek, legfeljebb azok mindenkori betartásának lehetne utánanézni, ezért nem alkotja vita tárgyát a pártok közti egyezkedésekben.
A román–magyar megegyezés lényegében így válik süketek párbeszédévé. Példaként a 2015. március 10-ei sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés résztvevőinek petícióját említem. A prefektúra és a minisztériumi hatalmi gőg, önkény ugyanis nemlétezőnek tekinti, különböző kifogásokra alapozva válaszra sem méltatja. Eva Maria Barki nemzetközi jogász 2005-ben elhangzott szavai jóslatszerűen válnak be. A magyarságnak önrendelkezés nélkül „nap mint nap szembe kell néznie a megalázó helyzettel, amely hosszabb távon nem javul, hanem rosszabbodik”. Ezt nem kell különösképp bizonygatni, gondoljunk csak arra, hogy az 1990. február 10-ei könyves-gyertyás tüntetésen, ahogy az ezt követő években is, magyar állami egyetemet, a Bolyai Egyetem visszaadását követeltük, s ma már a hajdani marosvásárhelyi magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen belüli magyar tagozat önálló karként való elismeréséért rimánkodunk. A magyar oktatás visszaszorítása állandó jellegű. Példaként említem a szakminisztérium napokban jóváhagyott beiskolázási tervét. Nemcsak felülírja a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség javaslatait, de egyértelműen arcátlan és diszkriminatív. Amíg a sepsiszentgyörgyi egykori magyar tanítóképző épületében, székelő Mihai Viteazul Főgimnáziumban öt elméleti osztály indulhat, addig a két magyar középiskolában, a Mikesben és a Mikóban 3–3, azaz hat osztály. Ez nem jelent egyebet, minthogy a város népességének 22 százalékarányú románsága kétszeres arányban (45,45 százalékban) tanulhat elméleti osztályban. A minisztérium nem a korábbi aránytalanság megszüntetésére törekszik. Normális lett volna, ha az eddig túlméretezett 4 román osztály számát 3-ra csökkentik, arányuk ez esetben is 27,27 százalék lenne. Ezzel ellentétben mit látunk? Megemelik a román elméleti osztályok számát. Amíg a magyarok 56 százaléka tanul majd a szakoktatásban, addig a románok 25 százaléka. Természetesen nem a szakoktatás ellen vagyunk, mert erre valóban igény mutatkozik, hanem a nyilvánvaló diszkrimináció miatt emelünk szót. A közhiedelemmel ellentétben nem az a gond, hogy felhígul a román líceum tanulóinak tudásszintje, hanem az, hogy a magyar diákok egy része, aki nem akar szakiskolába járni, román elméleti osztályba iratkozik. Akik „elintézték”, hogy tovább növeljék az elméleti román osztályok számát, bizonyára arra gondolnak, hogy a város románsága túlreprezentált bizonyos elméleti ismereteket kívánó intézményekben, a bíróságon, az ügyészségen, a prefektúrán, a többágú túldimenzionált elnyomó apparátusban, ezért ha fenn akarják tartani az egyenlőtlenséget – márpedig ez cél –, akkor az utánpótlás biztosításához szükségük van az elméleti képzésre. A székely pedig ne mind fiszlikoljon az értelmiségi életpálya irányába, csak kulizzon, legyen például orvos helyett hálás beteg, s boldog, hogy szülőföldjén megtűrt, másodrangú állampolgár!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A románoknak oly nehéz időkben...”
Rólunk, nélkülünk!
Ne térjünk könnyedén napirendre a kolozsvári kirakatkonferencia fölött, mely a mindenkori román politizálás sajátos aktusa. Itt ugyanis alaposan átverték Gianni Buquicchiót, a Velencei Bizottság – az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete – elnökét, aki április 30-án elismerően nyilatkozott a román kisebbségvédelmi modellről.
A konferenciát a román külügyminisztérium és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szervezte, mely szervezés annyira jól sikerült, hogy a kisebbségek erdélyi képviselőit meg sem hívták. Találó Izsák Balázs SZNT-elnök értékelése, amely szerint valójában „a kisebbségi jogok folyamatos megsértését” ünnepelték a konferencián abból az alkalomból, hogy Románia húsz évvel korábban elsőként hagyja jóvá az Európa Tanács által kiadott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. Izsák rámutat arra is, hogy „sok szép dolgot mondtak, épp csak a valóságról nem esett szó”. A román diplomácia ezúttal is remekelt. Buquicchio urat a konferencia záróceremóniáján az egyetem díszdoktorává avatták. Megtehették, mert a bizánci, a balkáni, majd a fanarióta évszázadok hagyományai ma is érvényesülnek. Jól tudják, ígérhetnek, aláírhatnak, vállalhatnak bármit, hiszen úgysem tartják majd be. Gondoljunk csak az 1918. decemberi ígéretekre, az 1919. februári kisebbségi egyezményre stb. Tény, a Románia által biztosított nemzetiségi jogok ecsetelésekor a konferencia román részvevőit büszkeség aurája lengte körül. Elégedettek lehetnek, ismét bebizonyítják képességeiket. Mi meg figyelhetjük, hogy egy nemzetközi konferencia, amelynek Erdély őshonos magyarsága elnyomását is fel kellene tárnia, miként válik groteszkké, a valóság megcsúfolásának eszközévé.
Ősi román föld!
A románosítás az elmúlt években Erdély-szerte újult erővel indult rohamra. Ezúttal a székely-magyar települések külső arculatát varázsolná a maga képéhez hasonlóvá. Nem riadnak vissza hatalmas pénzbüntetések kirovásától sem, amikor magyar utcanevek, egy-egy magyar szó vagy a székely zászló ellen lépnek fel. Emellett emelkednek a hagymakupolás épületek, szaporodnak az új román szobrok, elnevezések. Példaként a Háromszék megyei – 1968-ban keresztelték Kovásznára – Kovászna város románosítási folyamatába nyújtunk betekintést.
A jelszavak – köztük a Romániában élünk!, Ez ősi román föld! – alkotják a románosítás jogalapját azok számára, akik következetes szívóssággal hirdetik a románság elnyomását, amely ellen minden hazafinak küzdenie kell. Az átlagembert félretájékoztatják, ezért ő (többnyire) jogosnak érzi a magyar települések „visszarománosítását”. Sokan úgy vélik, hogy valóban határozottan kell fellépni az agresszív „magyar asszimiláció” ellen, amely – még kimondani is borzalmas – „saját hazájukban” zajlik. Bár a propaganda ízű szlogenek, ahogy a szó kelta kori jelentése is tükrözi, üres, pusztába kiáltott szavak, mégis a kucsmából előrántott történelmi jogra való hivatkozás mákonyaként hatnak. Mindez nevetséges: amikor Románia elnéptelenedőben, lakossága elöregedőben, amikor az aktív lakosság milliói Nyugat-Európa földönfutói – mert itthon nem tudnak megélni –, akkor nem a munkahelyteremtés a cél, hanem a magyar települések románosítása. Ki kit provokál?
A kovásznai románság magyarok általi elnyomásának hazug propagandája – a provokálás iskolapéldája – nem szolgálja az együttélést. A román nacionalistákat sokkolja a székely-magyarság megmaradásért folytatott jogos küzdelme, már olyan vád is elhangzik, hogy őket nemzeti ünnepükön is románellenes megmozdulásokkal alázzák meg. Erről eddig nem hallottunk, viszont arról igen, hogy a kovásznai románokat nemzeti öntudatukra – 2013. március 15-én – nemzetiszínű hajpántot viselő kislány emlékezteti. Érdekes, hogy erre nem román, hanem magyar nemzeti ünnepen kerül sor! Arról nincs tudomásunk, hogy magyar diákok a román ünnepek alkalmával piros-fehér-zöld szalagot viselnének, és a magyar média belőlük hőst faragna. Arról viszont igen, hogy román kisdiákok eligazodni sem tudnak évről évre lavinaként duzzadó, szaporodó nemzeti ünnepeik sokaságában.
Diáktüntetésekre a parancsuralmi rendszer megbukását követő hónapokban, 1990-ben valóban sor került, amikor Háromszéken is gyakoriak voltak a felvonulások, népgyűlések. Egy alkalommal a sepsiszentgyörgyi mikós diákok – amikor értesültek a marosvásárhelyi vérengzésekről, azokról az eseményekről, amelyeket a történelem fekete márciusként emleget – összegyűltek az iskolaudvaron. Ekkor ismertettem a marosvásárhelyi történéseket, majd rendezett sorokban a közeli római katolikus templomba vonultak, ahol részt vettek a Csató Béla plébános által celebrált ökumenikus istentiszteleten. A közös imádkozás után – a városközpontban haladva – a Református Székely Mikó Kollégium Korzó felőli ablakából két halálfejet ábrázoló rajzlap repült, landolt elém. Alkotói olyan román tanulók, akik a magyar diákok tüntetésével kapcsolatos véleményüket ilyen szelíden juttatták kifejezésre. E „művészi alkotások” éppen annak az első emeleti tanteremnek az ablakából indultak dicső útjukra, ahol – hajdanán hetedikes-nyolcadikos tanulóként – én is tanultam. A fenyegető rajzokat az RMDSZ akkori megyei tanácsadó testületének elnökeként az egyik ülésen bemutattam, és ezzel e provokációt, mint diákcsínyt lezártuk. Ki hamisít?
A kovásznai szívkórház névmódosítását (is) követelő Teculescu Keresztény Kulturális Egyesület célja a román identitás megőrzése. Ez nagyon szép és helyes cél, ám azt állítani, hogy erre azért van szükség, mert itt, az ősi román földön ők a „románság védőbástyái”, mivel „a magyar sajtó meghamisítja a románok történelmét, a magyar vezetők kiszorítják a románokat” a vezetésből, aljas rágalom. Bizonyára nem veszik jó néven, de a dák-római teória meséjét egyetlen komoly történész sem fogadja már el. A kovásznai románok történetéről 2013 tavaszán írtakat ma is vállalom: „Ne feledjük, a kovásznai román közösség e tájon nem gyökértelen. Az ottani románok nem két-három generációs múlttal rendelkeznek, mint Marosvásárhelyen és a többi székely városban élő honfitársaik, ők nem az elmúlt fél évszázadban érkeztek e tájakra. Az első román családok több mint 200 éve telepedtek le itt.” Ez még akkor is így van, ha a több ezer éves ősiség mámorában révedezők el szeretnék hinni, hogy őslakók! Tény, hogy az 1635-ös katonai összeírásban Kovásznán egyetlen román nevűt sem jegyeznek. Az első betelepedők a 18. században jelennek meg, 1790 táján már görögkeleti felekezeti iskolát alapítanak. Mivel létszámuk csekély, az 1850-es évek derekáig a tanulókat – egy bérelt teremben – egy tanító oktatja az írás-olvasás tudományára. Orbán Balázs 1869-ben arról tudósít, hogy a románok Vajnafalva keleti részét lakják. A románok „csak az utóbbi időkben települtek ide. E század elején (19. sz.) csak néhány család lakott ott, ma már a százat meghaladja számuk. Földbirtokuk nem igen van (…) A kovásznai oláhok (románok) férfiai nem igen szoktak otthon lenni, nagy részük a havasokban s benn a Dunafejedelemségekben pásztorkodik.” 1890 táján Kovászna össznépessége 2873 személy volt, melyből a románok száma 651, a népesség 16,8 százaléka, míg a magyarságé 3179, azaz 82 százalék. A lakosság száma 1910-ig eléri az 5451-et. A kovásznai románok száma 1105-re, 20,2 százalékra emelkedik, míg a magyarok lélekszáma 4154-re, 76,2 százalékra csökken. Egy ma is élő szemtanú – a köztiszteletnek örvendő (kilencven- éves) barátom, dr. Szőts Dániel – írja, hogy hajdanán Vajnafalván állt elődei évszázados udvarháza, amely elpusztult, de a régi diófák még ma is jól látszanak a református templom és a vajnafalvi főtér között. A település e része „még 1945–47-ben is tiszta magyar lakosú volt. (…) Ma már nem ez a helyzet, a vajnafalvi főtéren csak románok laknak, új ortodox román templom épült.”
A 2011-es népszámlálás 6368 magyar, 3176 román nemzetiségű személyt vesz nyilvántartásba. Az 1890-es évekhez viszonyítva a magyarok számaránya 82 százalékról 63-ra esik vissza, míg a románoké 16,8 százalékról 31,4-re emelkedik. A magyar lakosság térvesztése egyértelmű cáfolata a románság háttérbe szorításának. Ha e tendencia folytatódik „ezekben a románoknak oly nehéz időkben”, akkor megjósolható, hogy néhány évtized múlva a magyarság kisebbségbe kerül.
A multikulturalitás nevében
A tények makacs dolgok, a jelszavak nem azonosak a történelemmel. Kovásznán nem magyarosítás, hanem románosítás folyik. Kovászna városában a diszkriminált románság saját utcanevekkel (például Justinian Teculescu) büszkélkedhet. A vajnafalvi általános iskola ma Avram Iancu nevét viseli. A Ştefan cel Mare utcában áll a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont épülete. Itt a diákok egyharmada – a nemzetiségi aránynak megfelelően – román tagozaton tanul. A belépőt a főbejáratnál ortodox kereszt fogadja. A románságnak több temploma (is) az identitás megőrzését szolgálja. Egy mellszobor a vajnafalvi származású Justinian Teculescu püspökre emlékeztet. Készül Avram Iancu népfelkelő vezér szobra is, mellyel a magyar többségű tanács egyetért, és pénzzel támogatja. Mindezt teszi akkor, amikor köztudott, hogy az Avram Iancu parancsnoksága alatt felkelők mintegy 7500–8500 védtelen magyart, köztük gyermeket, asszonyt és időst gyilkoltak le. Egy ilyen sereg épp az ő személyes irányításával mészárolt le 30 felvinci székely-magyart, de az áldozatok száma 200-ra emelkedik, mert menekülés közben még 170-en éhen haltak és megfagytak. Vajon hány román szavazta volna meg, hogy románok legyilkolásában felelős magyar személy szobra álljon egy román többségű településen? Az egyesület mégis így fogalmaz: „a magyarok megsértik az együttélés elemi szabályait, hiányzik belőlük a tolerancia”. Érthető e durcás harag, mert a kovásznai magyar tanácstagok nem járultak hozzá, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont nevében szerepeljen Teculescu neve is, a püspök ugyanis tevékenyen részt vesz az 1918. december elsején tartott gyulafehérvári nemzetgyűlés előkészítésében. Azonban a román szempontból jelentős személyiség e ténykedése, akár tetszik, akár nem, a magyarok számára nem öröm. Érthető módon Teculescu neve nem szolgálná a magyar és a román iskolaközösség egybekovácsolását. Kerül olyan személy, akit mindkét nemzeti közösség elfogad. Hamarosan a Plevna utcai városi sportcsarnok a helybéli román sporttanár, Iordan Popica nevét veszi fel. Az elmúlt hetekben nagy port kavart az a partizánakció is, amikor a helyiek megkérdezése nélkül – a már említett kulturális egyesület felkérésre – az alapító főorvosról elnevezett Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházat az egészségügyi minisztérium átkeresztelte Dr. Teculescu–Benedek… névre. Egyértelmű a cél, hadd higgye a messze földről jövő, hogy román városba érkezett. A névadó minisztérium álszent módon a „jó együttélés és a helyi multikulturalitás” megőrzésére hivatkozik. Érdekes, hogy évekkel korábban kormányrendelettel, könnyű szívvel vettek el a magyar nevű kórház területéből 10 ezer négyzetmétert, hogy a román régészet intézményének – a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeumának – adományozzák. Ezen a telken tartják egyébként a hagyományos román vajnafalvi juhászlakodalmat, és Valeriu Kavruk múzeumigazgató nyilatkozata szerint olyan skanzent terveznek építeni, ahol három megye – Kovászna, Hargita és Maros – hagyományos román népi életét mutatják be. Nemrég a román kormány – a helyi közösség megkérdezése nélkül és tiltakozása ellenére – a tündérvölgyi hatalmas értékű Fenyő Szállodát a missziós tevékenységet végző ortodox egyháznak adományozza. Tollamat az őszinte tényfeltárás vezeti, célom leleplezni az szélsőséges nacionalizmus erőszakos előretörését. Hogy néhány nap alatt összegyűlt 30 ezer román és magyar tiltakozó aláírás a szívkórház átkeresztelése ellen, azt sugallja, van még ereje a magyar és román kovásznai összefogásnak!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdőpusztítás – Nem a törvényekkel van baj, hanem a törvényesség betartásával – véli Becsek-Garda Dezső, volt Hargita megyei képviselő
Az erdővédelemről szóló politikai televíziós vitasorozat, amelyben azok az újságírók, tévériporterek és politikusok szólalnak meg, akik semmit sem értenek az erdőgazdálkodáshoz, számunkra azért kellemetlen, mert ők legtöbbször mint az erdővisszaadás ellenségei szólalnak meg, akik a tulajdon-visszaszolgáltatással hozzák kapcsolatba az erdőirtást. Ebből aztán „magától adódik” a kérdés, hogy miért juttatták vissza a magyaroknak az erdőt – vélekedik Becsek-Garda Dezső, az RMDSZ egykori gyergyószéki képviselője, aki több évig volt tagja a romániai fakitermelést és fafeldolgozást ellenőrző parlamenti bizottságnak.
– Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a romániai erdőirtásról, egyes „összesítések” szerint óránként három focipályányi erdőt pusztítanak el az országban. Mekkora felületekről van szó?
– Az erdőirtás Romániában, de főleg Székelyföldön felmérhetetlen károkat okozott és okoz. Az információk pontosak, valóban ilyen méretű jelenségről van szó. 1998 és 2000 között tagja voltam a romániai fakitermelést és fafeldolgozást ellenőrző parlamenti bizottságnak. Akkori tevékenységem során az erdészeti igazgatóságok és az erdészeti hivatalok vezetői által irányított kullancscégek sokaságának a legkörmönfontabb erdőirtó módszereivel találkoztam. Ellenőrzéseim során, az 1995-ös évi széltöréssel kapcsolatos visszaéléseket kutatva csak Hargita megyében négymillió köbméter fa elhallgatását és törvénytelen kitermelését sikerült bebizonyítani.
Törvénytelenségek sorozatát tapasztaltam a Târâţă Culiţă által Székelyföldön folytatott fakitermelések esetében is. A kár ebben az esetben is több millió köbméter törvénytelenül kitermelt faanyag volt, ami Moldva irányába vette útját. A korrupció mértékét bizonyította az a tény is, hogy az 1998 és 2000 közötti időszakban a 43 megye közül csak nekem sikerült leváltatnom Hargita megye korabeli erdészeti igazgatóját. A bizottság 2000-ben elfogadott határozata szerint az erdőirtásért felelősöket bűnügyi és bírósági felelősségre kellett volna vonni. A romániai igazságszolgáltatás azonban a korrupció védelmezését szolgálta. Sőt még a parlamentben is eltűntek a bizottsági akták.
A 2001 és 2008 közötti időszakban a korrupciót és a kéréseket kivizsgáló bizottság tagjaként számos ellenőrzést vezettem Székelyföldre, főleg pedig Gyergyó vidékére az erdőirtások megfékezésére törekedve.
A 2001-es évi kivizsgálás alkalmával Gyergyószentmiklós egykori rendőrfőnöke megkereste a kivizsgálóbizottság többi tagját, akiket arról akart meggyőzni, hagyják abba a fatolvajok keresését, mert én egy szélsőséges, nacionalista politikus vagyok. 2003-ban kétszer vezettem ellenőrzést. Ekkor meggyújtották a csutakokat és az erdőt, hogy ne fedezhessük fel az erdőlopás nyomait. Hiába bizonyult eredményesnek munkánk, a rendőrség részben, az ügyészség és a bíróság viszont teljes erejével mindent megtett a több milliárd euró értékű károk elkövetőinek a megmentéséért. 2005-ben újabb kivizsgáló bizottságot vezettem. Utolsó kivizsgálásaimra 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban került sor. Hiába bizonyítottam be az erdő-panamákkal kapcsolatos törvénytelenségeket, az igazságszolgáltatás emberei megvédték az erdőirtókat. Az általam vezetett kivizsgáló csoportokban a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztérium kiváló erdőmérnökei mellett az országos rendőrkapitányság legjobb szakemberei vettek részt.
– Milyen környezeti hatása van máris ezeknek a pusztításoknak?
– A Székelyföldön folyó erdőirtás, melyhez hozzájárul a sorozatos széltörések hatása is, súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel jár erdeink ökológiai egyensúlyára, és környezetünk egészségére nézve.
A lekopaszított és be nem ültetett hegyoldalakról rohamos ütemben mosódik le a termőtalaj, ezeknek a nagy dőlésszögű hegyoldalak egy része belátható időn belül nem lesz újraerdősíthető. Ennek következtében helyenként többé nem fog megvalósulni az erdő csapadék-visszatartó szerepe, így minden nagyobb méretű csapadékmennyiség árhullám megjelenését vonja maga után medencénk folyóvizein. Magyarán mondva állandó árvízveszélynek lesz kitéve a vidék. Ugyanígy nem valósul meg az erdők mikroklímát szabályozó szerepe, már helyi szinten is fokozódik az éghajlat szélsőségessé válása.
A hegyi patakokon történő fahúzatás, amely szintén bizonyíték a fakitermelési szabályok figyelmen kívül hagyására, teljesen tönkreteszi az élővilágot. A növények és állatok, az egyedi tájképi értékekkel együtt képezik régiónk stabil és fenntartható gazdasági fejlődésének zálogát, amelyben fontos szerepet kell kapnia a jövőben az öko-, és agroturizmusnak. A jelenlegi vandalizmus, amely az erdeinkben folyik, mindent veszélyeztet, akár ökológiai és gazdasági katasztrófába sodorhatja Székelyföldet.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

XXIII. Nyíló Akác Napok – A pénteki események
Tucatnyi, de nem tucattal mért programmal várta az érdeklődőket pénteken az érmihályfalvi XXIII. Nyíló Akác Napok fesztivál. A legnagyobb tömeget az esti Edda koncert vonzotta.
Péntek délelőtt második alkalommal tartották a kultúrházban a református egyházközség szervezésében a “Tiszán innen, Dunán túl” című népdaltalálkozót. A nézőteret megtöltő gyereksereget, illetve az őket elkísérő tanítókat, szülőket Balázsné Kiss Csilla lelkész köszöntötte. “Nyílik az akác, illatával együtt elönti szívünket a szülőföld iránti szeretet. (…) Ahogyan anyanyelvünket, úgy zenei anyanyelvünket is ápolni kell, hogy ne legyünk gyökértelenek” – mondta egyebek mellett a lelkész, köszönetet mondva a tanítóknak, édesanyáknak, nagymamáknak, akik énekre, népdalra tanítják a gyerekeket. Karászi Éva tanítónő főszervezőként hozzátette: Mint ahogyan az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik, a népdal is, mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje. Elsőként mindenki együtt énekelte a “Tavaszi szél vizet áraszt…” című népdalt, majd a gyerekek egyenként vagy osztályonként álltak színpadra, hogy énekeljenek, vagy éppen hangszeren játsszanak.
Szociális találkozó
A vendéglátók mellett öt településről érkezett vendégek vettek részt pénteken délben a szociális intézmények “Derűs őszért” című találkozóján. A programot ezúttal egy helyi panzió nagytermében tartották, mivel az Egészségügyi-Szociális Központban bővítési munkák zajlanak. A megjelenteket Csűri József igazgató, Nyakó József polgármester, Karsai Attila alpolgármester, illetve dr.Turucz Mária megyei tanácsos is köszöntötte. A továbbiakban a helyi Egészségügyi-Szociális Központ “mutatkozott be” elsőként a hallgatóságnak, majd Bradács Aliz, a Margittai Dr.Pop Mircea Városi Kórház menedzsere – melyhez tartozik a helyi Egészségügyi Központ is – mondott köszönetet a város vezetőinek a mindig gyors és hatékony együttműködésért, majd bemutatta az általa menedzselt intézményt. Következtek hasonló bemutatkozással a Balmazújvárosból, Hajdúnánásról, Papfalváról és Gálospetriből érkezett vendégek.
Területfejlesztési munkaülés
Az Észak-Nyugati Területfejlesztési Társulás résztvevő településeinek találkozóját tartották meg délben a Gödör rendezvényházban. Az eseményen gyakorlatilag egy munkaülés volt, 22 magyarok (is) lakta Bihar megyei község és város polgármestere és/vagy alpolgármestere volt jelen, továbbá Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója, a tavaly először megrendezett Partiumi Vágtát szervező Kiss Lajos és Ferencz István, továbbá Dr.Skelecz György kolozsvári konzul. Nyakó József polgármester örömének adott hangot, hogy ilyen népes vendégsereget láthat vendégül, majd sorban szót adott a gyakorlati tudnivalókat közlőknek. Szabó Ödön képviselő elmondta: a jellemzően a megye északi részét felölelő fejlesztési társulás pillanatnyilag 96 ezer lakost képvisel, a cél ezt mintegy 120 ezerre gyarapítani. Következő témaként az idei Nemzeti Vágta partiumi előfutamáról egyeztettek. Mint arról beszámoltunk, ezt valószínűleg Érmihályfalva rendezheti meg, úgy, hogy tervben van egy úgynevezett Érmelléki Futam is, melyen bárki részt vehet, ám onnan a budapesti versenyre nem lehet kijutni. A Partiumi Vágta része lehet a hosszútávú térségi fejlesztési stratégiának, mondta Szabó Ödön, és az a javaslat is elhangzott, hogy állandó helyszín legyen Érmihályfalva, a vágta pedig képezze a Nyíló Akác Napok állandó részét. Bendes Csaba elmondta: az idei a nyolcadik nemzeti vágta lesz, a 19 helyszín közül 4 lesz határon túli. Technikai okok miatt több dátum is szóba került a partiumit illetően, így a már közölt június 14. mellett augusztus 9. is – végső döntést később hoznak. A továbbiakban Szabó Ödön és Cseke Attila képviselők a törvényhozási munkával kapcsolatban osztottak meg információkat, például a választási-, a közigazgatási-, a zászló- és címer törvényekkel, a könnyített honosítás ügyintézésével, pályázatokkal kapcsolatban.
Megnyitó
A XXIII. Nyíló Akác Napok megnyitója a hagyományoknak megfelelően zajlott: gyerekek és előadócsoportok színpompás felvonulásával kezdődött, a sokadalom a Széchenyi tér túlsó végétől a színpadig vonult, melyen a Syluette menettánccsoport mutatott be egy koreográfiát. A fesztivál hivatalos megnyitása a polgármester feladata volt. Nyakó József újra elmondhatta, amit tavaly is, ám újabb aktualitásként: soha ennyi támogatója még nem volt a mintegy 150 fős gárda által szervezett fesztiválnak. Ugyanakkor ennyi vendéget sem üdvözölhetett még a megnyitón, hiszen amellett, hogy minden testvértelepülés küldöttsége megérkezett, Bihar megye 22 magyarok (is) lakta községéből, városából volt jelen polgármester vagy alpolgármester. Az idei fesztivál is szolgáljon mindenki örömére – mondta Nyakó József. Cseke Attila képviselő saját, margittaiként Érmihályfalvához fűződő emlékeiből válogatott, megjegyezve, hogy mindig barátként érkezik a városba. A testvértelepülések közül Bagdi Sándor nyírbélteki polgármester, Bódi Attila tornaljai alpolgármester és Lázár-Kiss Barna baróti polgármester köszöntötte az érmihályfalviakat, mindannyian meghívták a helyi küldöttséget saját fesztiváljaikra. Sokan vannak a Nyíló Akác Napokon, és ennek okát Szabó Ödön képviselő, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke “elemezte”. A politikus szerint aki már volt itt, az visszajár, aki nem, az jó hírét vette és azért jött el. Szerinte a sokaság bizonyítéka annak, hogy egységesek és sokan vagyunk, ahol pedig sokan vannak, ott mindig lehet segítséget találni akkor is, ha támaszra van szükség. A beszédek itt véget is értek, következett a helyi előadócsoportokat felvonultató színpadi program.
Koncertek
A megnyitót követően a program szerint két koncert kezdődött azonos időben, 18 órakor. Az egyik a római katolikus templomban volt, az egyházközség orgonáján Józsa Domokos, a nagyvárad-szőllősi plébániatemplom kántor-orgonistája játszott, mintegy egy órás koncerttel örvendeztetve meg a 45-50 fős hallgatóságot. A műsoron J. E. Kindermann, J. S. Bach, J. B. Bach, G. F. Händel, J. Stanley és C. A. Frank művek szerepeltek, melyek felhangzása előtt az orgonaművész mutatta be a felcsendült zeneműveket. Ugyanabban az időben a főtéri színpadon a No Cable együttes főleg közismert rock-slágereket adott elő, utánuk a budapesti Utcazenekar tartott lemezbemutató koncertet. Az est sztárvendége az Edda együttes volt. “40 év rock” – hirdette a zenészek hátához kifüggesztett óriásplakát: négy évtizede hogy a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóiból verbuválódott zenekar első fellépéseit tartotta. Az azóta változott összeállítású banda péntek esti koncertjére úgy megtelt közönséggel a Széchenyi tér, ahogyan az egy “nyílóakácos” nagykoncerthez illik, a sokezres tömegben pedig minden korosztály megtalálható volt. A legnagyobb sikert még mindig a régi nagy slágerek aratták, melyeket azok a fiatalok is énekeltek, kiknek a szülei álltak a kör közepén annak idején.
A két órás buli után a sörsátrak alatt folytatódott a szórakozás, mások a retro bulihoz, vagy az erdei zsibongóba készülődtek.
Rencz Csaba
erdon.ro

Huszonöt éves a MÚRE (GALÉRIA)
Megalakulásának helyszínén, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának nagy aulájában ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Üvegcsillár, posztmodern, szoc-reál stílusú épületbelső, sok kis asztal körül cigarettázó emberek, lelkes hozzászólások, elképzelések, tervek ismertetése, egyeztetések, viták – valahogy így kell elképzelni azt a miliőt, amelyben 25 évvel ezelőtt a MÚRE megalakult.
A Bukaresti Román Televízió Magyar Adásának két munkatársa, Kacsó Sándor és Bartha Ágnes egy 25 perces filmet készített az elmúlt két és fél évtized felvételeiből. A filmkockák a kezdetektől a tavalyi riporttáborig felelevenítették a legfontosabb eseményeket az újságíró-egyesület életéből. Sok ismerős arc tűnt fel, olyanok, akik ma is aktív tagjai az egyesületnek, olyanok, akik valamiért elmaradtak, vagy eltávoztak már az élők soraiból.
A Sapientia nagy aulájában Sarány István csíkszeredai újságíró, a MÚRE Hargita megyei területi képviselője házigazdaként szólította mikrofon elé a meghívottakat, társszervezetek képviselőit, egykori elnököket, munkatársakat, vendégeket.
A felszólalók között elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte az újságírókat, aki a MÚRE és az RMDSZ 25 éves fennállása között vont párhuzamot. Györffy Gábor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa beszélt az újságírói szak megalakulásáról, majd Kövér Tamás, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének delegáltja, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, Léphaft József, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének képviselője, Havasi János, az MTVA- és Tripolszky János, a sajtószakszervezet részéről, Kassai Péter, az egykori szárhegyi MÚRE-rendezvények házigazdája, valamint Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke mondott köszöntő beszédet.
„25 év, 133 díjazott” - mondta Rácz Éva, a MÚRE elnöke, majd a volt elnököket, alelnököket szólította mikrofon elé: Hecser Zoltánt, Gáspár Sándort, Karácsonyi Zsigmondot, Boros Zoltánt, Simonffy Katalint, Ambrus Attilát.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének üdvözletét Bartha Réka olvasta fel. Üzenetben köszöntötte az ünneplőket Vincze Loránt és Ágoston Hugó, majd a legvégén a MÚRE Press-ing focicsapata vonult a pódiumra és jelentette be, hogy öt háromra győzte le a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának csapatát.
A rendezvény szombaton szakmai tanácskozással folytatódik: Bodonovich Jenő Médiabiztosi ajánlások a köz érdekében címmel tart előadást, Turos Lóránd a romániai médiaszabályozásról, Kövér Tamás a Média Önszabályozó Testület tapasztalatairól, Szucher Ervin Kihívások előtt a MÚRE Becsületbírósága témát járja körül.
Antal Erika
maszol.ro

A romániai magyar tabutémák leltára
Szociológiailag teljesen irreleváns, ám mégis „dokumentum-értékű leltárt” készítettünk azokról a dolgokról, amelyekről köztudott: ezeket nem jó firtatni. Ha Ön újságíró és van önbecsülése, ne olvassa el a következőket.
A módszer: e-mail-ben felkérő-leveleket küldtünk ki körülbelül ötven címre. Szövege:
"Kedves szerzőtárs! Kéréssel fordulok hozzád. A Transindex számára készítek egy összeállítást a romániai magyarság úgynevezett szent teheneiről. Szent tehénen olyan személyt, intézményt, gondolatot, mentális toposzt stb. értek, amit mindig elnéző megbocsátással kezelünk a sajtóban, a közbeszédben. Máshogyan közelítve: melyek azok a bálványok, amelyeknek – mint minden bálványnak – születésükkor máris eljött az alkonyidejük, de erről nem illik beszélni."
A válaszokat montázsban közöljük. Szerzőink csoportja sok tekintetben heterogén; az ankét külön érdekessége, hogy a megkérdezettek – akiknek politikai nézetei számos témában erőteljesen eltérnek egymástól – gyakran ugyanazokra a jelenségekre mutatnak rá.
Általános, a társadalmat jellemző, szent tabutémák
1. A kisebbségi eliteken belüli gazdasági érdekcsoportok hálózatai és kapcsolataik érdekszövevénye a magyarországi és az adott országon belüli – jórészt a titkosszolgálatokhoz is kapcsolódó – gazdasági érdekcsoportokkal. A romániai magyar maffiák. Látott már valaki személyes vádakon (és válasz jogán) kívül valamit erről a magyar sajtóban? Esetleg a félénk átvételét annak, amiről a román újságok már hetek (évek) óta cikkeznek (lásd a Csibi-ügyet).
Akiktől a válaszok érkeztek:
Bakó Rozália, Bálint Ferenc, Bara Gyula, Bárdi Nándor, Boros-Dali Lehel, Daczó Kati, Fall Sándor, Horváth Gizella, Gáspárik Attila, Kelemen Zoltán, Lukács Csaba, Toró T. Tibor, Stanik István, Szabó Tünde, Vandra Attila, Zilahi Imre.
2. A korrupció kérdése, amely a magyar többségű településeken és a magyar intézményrendszerben is a többségi habituális világokhoz hasonló viselkedésformákat és technikákat gerjeszt.
3. Az oktatás minőségének és megszervezésének kérdése. A Sapientia Egyetem csődje. Az erdélyi magyar oktatás módszertani és tartalmi reformjának szükségessége. A lassan általánossá váló funkcionális analfabetizmus – vagyis a romániai magyarok kb. 60%-a nem érti, amit elolvas. A versenyvizsga-rendszert és a magyar oktatásügyet is áthálózó korrupció.
Ugyanez más irányból: arról rengeteget hallunk, hogy a magyar iskolákban nem jók a tanárok, suttogjuk az utcasarkon, hogy mindenért ők a hibásak, de arról, hogy egyes tanárok mennyit áldoznak a szabad idejükből arra, hogy a diákok szakkörre járhassanak, kirándulni mehessenek, az iskolában sulibulit lehessen tartani, s ezt az időt egyesek a családjuktól vonják el, arról mikor olvasunk? 4. A politikai retorika és a társadalmi valóság viszonyrendszere. Az autonómia, kettős állampolgárság, státustörvény, Budapest központúság stb., és a mindennapok habituális világa, léptéke, a mindennapi cselekvést irányító szokásvilág közti szakadék. A magyarságtudatból nem lehet megélni – a magyarságtudat túlzott kultivációjáról és káros voltáról mikor olvasunk a sajtóban? 5. A kulturális és az egyházi elitek 1989 előtti viszonya a hatalomhoz; az aggódás és kitartás diskurzusok tematizálóinak családi-migrációs története.
6. A gondolkodás-ökonómia hiánya, a közéleti és kulturális toposzok felülvizsgálatának lehetetlensége. 7. A középosztályosodás formáinak követése (társadalomtörténetileg valós, egzisztenciális középosztályosodás nélkül.)
8. A sajtó mindenhatóságának tévhite.
Romániai magyar öntetszelgés
1. Az erdélyi magyar kultúrfölény-tudat.
2. Erdély, mint földrajzi és gazdasági értelemben komoly tartalékokkal bíró régió tévhite. Az, hogy Erdély a mintaadó régió.
3. A humán jellegű műveltség felülértékelése. A "magyar önazonosság". Nemzeti erényeink konzisztencia nélküli listája.
4. Az erdélyi jobb magyarság hite Budapesthez viszonyítva.
5. A furfangos székely, a "vártán álló székely" toposza, a jég hátán is kreatív székely képe (amely egyike a balkáni tomboló-lázadó jellemképeknek – lásd Emir Kusturica filmjeit –, a mindenhez alkalmazkodó, személyiségtorzító léthelyzet-igények kompenzálására). A székely bicska.
6. A falusi műveletlen lelkész és a frissen végzett hitoktatók a helyi társadalmakban. Az egyházak középkori tekintélyelvűsége, az egyházak tehetetlensége a valódi közösségépítésben. Az egyház és a papok - véleményükkel szembeszállni ma is akkora szentségtörés, mint a Különös házasság idején.
7. Az állítólagos bánsági tolerancia
Humanoid szent tehenek
1. Választottjaink általában. Választottjaink magánélete, vezetőink külföldön felhalmozott vagyona. A magyarság vezetőinek politikai múltja, összefonódása a kommunizmussal, a titkosszolgálattal. Frunda és Verestóy titkosszolgálati kapcsolatai. Tőkés magánéleti botlásai. Tőkés Lászlóról mikor lát már napvilágot egy olyan cikk, amelyik megpróbálja helyére tenni Tőkés Lászlót érdemeivel és hibáival egyetemben? Amiről hallunk és olvasunk: a). egyáltalán nincs igaza b.)Teljesen igaza van. Markó második házassága.
2. Az újságírók általában. A korrumpálhatóságuk, a szerkesztőségek összedolgozása különböző politikai érdekcsoportokkal. A külföldi és hazai politikai szervezetek és sajtó közötti anyagi összefonódások. A szakmailag felkészületlen, potyaleső, dörgölőző, beszari újságírók ármádiája. A magyar média képtelensége a modernizálódásra.
3. Az egyházak általában. Az egyházak pénzügyei. Általában a megújulásra, az új kor kihívásaira nehezen mozduló történelmi egyházak, bár ezek ideje nem járt le. Patriarchális fundamentalizmusuk. A klérus belső élete, az egyházi korrupció; az egyházak túlsúlyos részvétele a közélet minden területén.
A "feddhetetlen" egyházi emberek (főleg katolikus papok) magánélete. Az egyházi ingatlanok teljes visszaszolgáltatása – mit tenne az egyház, ha most rászakadna több száz iskola, kórház, középület? Kiadná bérbe. A vallás megtartó erejének tévhite. Hogy folyamatosan csökken a történelmi egyházak hívőinek száma.
4. Az RMDSZ általában. A Communitas alapítvány. Vezetőink minősége. A állammodell szerint felépülő RMDSZ.
5. A civil társadalom általában. Ugyanolyan visszaélések lennének akkor is, ha a civilek osztanák ki a pénzeket.
6. Pop. Dancs Annamari, sepsiszentgyörgyi popsztár.
7. Tételesen: Németh Zsolt, Orbán Viktor, Sütő András politikai múltja, Szász Jenő, Tőkés László, Verestóy miből szerezte a vagyonát?
Kányádi Sándor, Király Károly, Tempfli atya megyéspüspök, Cs. Gyímesi Éva. Volt valamikor Szőcs Géza, Domokos Géza, de az ő bálványuk már ledőlt, őket bántatlanul szabad szidalmazni, sőt, egyesek el is várják ezt. Hasonló állapot fele tart egyrészt dr. Csapó József, másrészt Markó Béla, Frunda György. Tőkés püspök külön kategória, egyeseknek bálvány, másoknak maga a megtestesült rossz.
Mártírjaink. Például Brassóban Dr. Szikszai Jenőt ma tanári példaképként tartják nyílván, s felemlíteni, hogy "ha én ma az ő pedagógiai módszereit alkalmaznám... " szentségtörés. Reményik Sándor és Wass Albert életútja. Orbán Balázs, Petőfi Sándor.
Szent intézmények
A két világháború között működő, 1989 után újraalakított országos magyar intézmények (EMKE, RMGE, stb.). EME – többször is. MVSZ, EMTE, Partiumi Keresztyén Egyetem, EREK, KREK, FIDESZ, MPSZ.
Az ugar, mint helyszín szent tehenei
1. A hagyományok általában. Szoboravatások és koszorúzások. A székely himnusz. A március 15-i stb., stb. ünnepségek, koszorúzások üressége. A teljesen idiotikus szavalóversenyek. Templomépítések. 2. A trendi ócskaság: az aradi szoborcsoport. Csíksomlyói búcsú (ki meri leírni, hogy hótt unalmas, no meg néha kész röhej, ahogy magyarországi buszokban lúgagyú turisták jönnek indiai atmoszférát szippantani)
3. Kolozsvár, a kulturális főváros toposza. Marosvásárhely.
Politikai kinyilatkoztatások
1. A kisebbségi kérdés etnicizálódása, etnikai burokba zárása, amely nagyban hozzájárul a politikai pluralizmus intézményesülésének hiányához.
2. A transzilvanizmus.
3. A remény, hogy Románia csatlakozása az EU-hoz automatikusan megold minden etnikai problémát.
További tabujelenségek
1. A romániai magyar korrupció általában.
2. Az alkoholizmus. A falusi alkoholizmus, mint népbetegség. A romániai magyar elit képviselőinek alkoholizmusa.
3. A városi hátrányos helyzetű és hajléktalan-fogyatékos népességen belül a magyar anyanyelvűek felülreprezentáltsága. 4. A kettős identitásúak problémái.
5. A nem a történelmi egyházakhoz, hanem a szektákhoz kapcsolódó magyar vallási-kulturális közösségek. 6. A cselédtartás.
7. A magyar-magyar konfliktusok a kitelepült családtagok és az itthoniak körében.
8. A magyar nacionalizmus. Nem ajánlom bárkinek, hogy merészeljen arról beszélni, hogy egy román-magyar konfliktusban a románoknak is van igazuk.
9. A román nyelv nem ismerése. Hogy igenis meg kell tanulnunk románul, mert az nem a románság, hanem a mi érdekünk. Mit teszünk mi ezért? Ki mer erről beszélni? Aki meg meri tenni, azt rögtön nemzetárulással vádolnák. Mikor merünk arról beszélni, hogy a magyar iskola nemcsak előny, de hátrány is?
10. A csángókkal szembeni székelyföldi intolerancia.
11. A Duna TV erdélyi fogadtatása.
12. Hogy mennyire vagyunk idegengyűlölők, általában. Erdély területén a magyarok szerepe a Holokausztban. 13. A cigánykérdés. A roma kisebbség problémája a magyar lakta területeken: a roma identifikáció.
Szexuális tabuk és frusztrációk
1. A romániai magyarok bigottsága általában. Az egészséges szexuális örömről való beszéd, általában. 2. Az unguroaica-probléma: a magyar prostituáltak a többségi piacon és a magyar kisebbségi férfiak vágyai a szabadosabb román szex iránt.
3. A családi erőszak, szétesőben lévő kötelékek – nem beszélünk róla.
4. Az anyai ösztön (igaz, ez univerzális szent tehén).
5. A romániai magyarok viszonya a szexuális kisebbségekhez.
K. A.
Transindex.ro

Kultúrabemutató a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon
Kedvezett az időjárás a 49. Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválnak, gyönyörű napsütés koronázta meg a különböző kisebbségek szabadtéri előadásait vasárnap. A piknikező közönség ismét a hazai kisebbségek hagyományaiból, táncaiból és zenéjéből kaphatott ízelítőt.
Színes lett a Szejkefürdő a kisebbségek népviseleteitől, a fesztiválon az érdeklődők a hazaiak (Boróka, Kékiringó, Seríttő) mellett finn, szerb, ukrán, török-tatár, horvát, görög, szász, örmény, orosz-lipován, valamint rutén néptánc- és népdalcsoportok előadásait tekinthették meg, a kíváncsibbak pedig akár kérdéseiket is feltehették a díszes népviseletű csoportoknak.
Főként körtáncokat ad elő az aradi Kud Kolo szerb néptánccsoport, táncaikra általában a játékosság jellemző. A csoport már tavaly is jelen volt a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon dinamikus táncaival. „Ruháink elég régiek, többen száz évnél is idősebb népviseletet hordunk: bocskort, virágmotívumokkal díszített zoknit, alsószoknyát, hosszú szoknyát, szintén virágmotívumokkal díszített kötényt és mellényt. A népviselet része továbbá az érmékből készített nyaklánc, amely korábban különbséget tett a szegények és gazdagok között” – magyarázta Kovács Henrietta, aki társaival együtt dinamikus, színházi elemekkel teli körtáncot ad elő, ugyanis ez jellemző a szerb hagyományra. Csupán néhány településen terjedt el a páros tánc, ez is vélhetően a magyar, szabadkai, bácskai táncok hatása. A Kud Kolo néptánccsoport jelenleg mintegy hatvan tagot számlál, annak ellenére, hogy egyre többen csatlakoznak, kevés olyan tag van, aki szerb ajkú.
Első alkalommal vett részt a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon a tulcsai Zadunaiska Sici ukrán népdal- és néptánccsoport. „Jelenleg mintegy negyven tagot számlál a csoport, főként azok csatlakoznak, akik a széphez vonzódnak. A tánc az öröm nyelve, mi pedig azért jöttünk, hogy a multikulturális Románia részeként kifejezzük boldogságunkat” – magyarázta Dumitru Cernencu, a Romániai Ukránok Egyesület tulcsai képviseletének elnöke. A néptánccsoport nyolc hagyományos színpadi viseletet kapott ajándékba a volt ukrán elnöktől, Viktor Juscsenkótól. Szembetűnő népviseletüket a tűzpiros uralja, emlékeztetve az ukrán nép küzdelmekkel teli véres múltjára – avatott be a részletekbe Dumitru Cernencu. A tűzpiros mellényeket és ruhákat virágminták díszítik. A fiatal lányok színes virágokból összeálló pártát hordanak, míg a férjes asszonyok kendőt vagy egy szál virágot. A pazar fejkoszorút színes pántlikák egészítik ki, ezek jelképezik az ember és a természet kapcsolatát. A férfiak népviseletén érezhető a kazákok hatása, a bő vászoningekkel buggyos piros nadrágot hordanak.
Főként az iskolás párok csatlakoznak a Szebeni Német Fórum szász néptánccsoportjához – magyarázta Vlad Popa, a csoport egyik tagja. Mint kiderült a szász néptáncosok nem első alkalommal táncolnak a szejkei fesztiválon, emellett számos külföldi, többnyire osztrák és német rendezvényen is fellépnek. A csoport kifejezetten szereti a szabadtéri színpadot, és örvendenek, hogy Udvarhelyen mindig alkalmuk van jobban megismerni a hazai kisebbségek kultúráját. A fiatal táncosok egyébként elragadónak találják a székely tájat, illetve a székely ételeket.
Régi és új táncokat ad elő a Hayakaghak örmény néptánccsoport. Esztegár Erika szerint ezzel az örmény kultúrát élesztik újra. A csoport a mintegy kétszáz lelket számoló szamosújvári örmény közösséget képviseli, azonban a néptáncosok szerint a közösségből csupán hatvanan ragaszkodnak szorosabban a hagyományokhoz. Erika szerint az örmény táncok különlegesek, ugyanis ritmusosabbak és harciasabbak a megszokottnál.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Vitatja a felfüggesztés jogosságát, fellebbez Ráduly ügyvédje
Jogi úton támadja meg a védence tisztségéből történt felfüggesztéséről rendelkező prefektusi rendeletet Ráduly Róbert Kálmán ügyvédje. Szőke Domokos jogi képviselője hétfő délután még nem kapta meg a rendelet írásbeli közlését.
Az április 30. óta házi őrizetben levő csíkszeredai polgármestert és alpolgármestert május 14-énfüggesztette fel tisztségéből Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa. A polgármester ügyvédje írásban is megkapta az erről szóló dokumentumot, és a rendelkezést a Hargita Megyei Törvényszéken támadják meg – tudtuk meg. Eugen Constantin Iordăchescu, a polgármester ügyvédje kérdésünkre azt mondta, a prefektusi rendelet által hivatkozásképpen megjelölt törvények utalást tartalmaznak erre az intézkedésre, de szerintük ez nem alkalmazható Ráduly Róbert Kálmán ügyében. „Legkésőbb kedden benyújtjuk a fellebbezést” – közölte Iordăchescu. Szász Ferenc, Szőke Domokos jogi képviselője azt mondta, várják az írásbeli közlést, és utána döntenek a fellebbezésről.
A polgármester és alpolgármester tisztségből való felfüggesztéséről kiadott prefektusi rendelet a 2001. évi 215-ös számú, helyi közigazgatási törvényre, illetve a 2013. évi 255-ös számú, a büntetőjogi perrendtartási törvény alkalmazását lehetővé tevő jogszabályra hivatkozik. A helyi közigazgatási törvény azt írja, hogy a polgármester mandátumát csak akkor függesztik fel, ha előzetes letartóztatásba helyezték. A 2013. évi 255-ös számú törvény egy sor jogszabályt módosít, viszont a helyi közigazgatási törvény nincs ezek között.
Módosult viszont a köztisztviselők jogállására vonatkozó 1999. évi 188-as számú törvény. Utóbbi jogszabály 94-es cikkelye arról rendelkezik, hogy milyen okok miatt függesztik fel mérlegelés nélkül a köztisztviselők szolgálati viszonyát. Itt szerepel az előzetes letartóztatás is, amelyet a 255-ös számú törvény úgy egészít ki, hogy a szolgálati viszonyt felfüggesztik, ha az érintett „előzetes letartóztatásban vagy házi őrizetben van”.
A 2013. évi 255-ös számú törvény 22. számú cikkelye szerint ha a büntető törvénykönyv, a büntetőjogi perrendtartási törvény, a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok kivételével bármely törvény az előzetes letartóztatásra hivatkozik, ezt a házi őrizetre is kell érteni.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Egyik nyelven sem fog szerepelni Marosvásárhely neve a virágórán
Sokan tették szóvá tavaly, hogy csupán egyetlen nyelven, románul szerepelt Marosvásárhely neve a hagyományos főtéri virágórán. A városi kertészet idén salamoni döntést hozott: semmilyen nyelven nem lesz olvasható majd a megnevezés a létesítményen. Igaz, indoklásuk szerint szerkezetcsere és helyszűke miatt marad el a felirat virágokból való megformálása.
A virágóra szerkezetének kicserélése folytán és az ennek következtében keletkező helyszűke miatt idén semmilyen nyelven nem jelenítik meg virágokból a város nevét – szól Moca Teodoru, az Üvegházak, Parkok és Zöldövezetek Igazgatóságának vezetőjének válasza a Civil Elkötelezettség Mozgalom levelére.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) tavaly júliusban beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatalhoz, kérve az illetékeseket, hogy magyar nyelven is alakítsák ki virágokból a város nevét. Akárcsak idén, tavaly is a magyar nyelvű beadványra románul érkezett a válasz: a kérés teljesítéséhez nem áll rendelkezésre a megfelelő számú virágpalánta, de az illetékes igazgatóság vezetője ígéretet tett, hogy 2015 tavaszán erre is odafigyelnek.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom idén időben, március 23-án iktatta azt a Moca Teodoruhoz, a városi virágkertészet igazgatójához, és Dorin Florea polgármesterhez intézett levelet, melyben azt kérik: szerezzenek be elegendő számú palántát, hogy jusson a kétnyelvű feliratozásra. Az illetékes igazgatóság vezetője április 20-ai válaszában tudatta: az óramű szerkezetének kicserélése miatt a kis területen elhelyezkedő új alakzat nem teszi lehetővé semmilyen nyelven a feliratozást.
A CEMO által megfogalmazottakra, miszerint a virágkompozíciót sokan a város jelképének tartják és fontos, hogy tükrözze a város multikulturalitását, Moca Teodoru válaszában kifejti, a virágkompoziciót „létesítése óta olyan kis területre tervezték, mely alkalmas az óraként való működéshez, de nem arra, hogy jelvényként, címerként vagy bármilyen, a város nevét hordozó feliratként szolgáljon. Éppen ezért csak az óra számait fogják virágokból kialakítani”.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta: részükről nincs lezárva az ügy. „Moca Teodorunak még fogunk írni levelet, meg fogom szólítani amiatt, hogy nem alkalmazza a közigazgatási törvénynek azt a cikkelyét, miszerint ha magyar beadványt kap, akkor két nyelven kell válaszolnia. Ha ezt a választ is román nyelven küldi, akkor fel fogom jelenteni az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál” – mondta, hozzátéve, hogy élni fog az 2001/544-es törvény által szavatolt közérdekű adatigénylés lehetőségével, ezáltal pedig azt szeretné megtudni, hogy milyen indokok alapján döntöttek egy új óraszerkezet megvásárlása mellett, illetve hogy ez szerepel-e a költségvetésben.
Megkérdeztük az ügyben Moca Teodorut is, aki kifejtette: „felújítják a virágóra megrongálódott szegélyét, a városi képviselő-testület jóváhagyása nyomán pedig kicserélik a régi óraszerkezetet egy újra, mely műholdas helymeghatározó rendszerrel, automatikus beállítási funkciókkal rendelkezik.” Az igazgató beszélgetésünk pillanatában nem tudta megmondani, hogy mennyibe kerülnek a virágóra felújítási munkálatai, azt mondta, a hét elején több részletet fog tudni, melyet velünk is közöl.
A fentiek tükrében kérdéses, hogy mi is fog történni azzal a 2015 januárjában elfogadott költségvetési tétellel, mely 65 ezer lejt hagy jóvá a kétnyelvű virágóra kivitelezésére, valamint az is tisztázatlan, hogy van-e érvényes tanácsi határozat a Moca Teodoru által említett tervek megvalósítására, ugyanis ilyet nem találni a város honlapján a 2015-ben elfogadott határozatok között.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

A felelősség a miénk is – Ismét tüntettek erdőink védelmében Sepsiszentgyörgyön
Minden bizonnyal a neki-nekieredő eső is elriasztotta az érdeklődőket, így kevesebben, mint egy héttel korábban, de kétszáz-kétszázötvenen szombaton is összegyűltek Sepsiszentgyörgyön az erdők védelmében tiltakozni.
Ernyőkkel, esőköpenyekkel érkeztek, elsősorban az idősebb korosztály bizonyult kitartóbbnak, de sokan jöttek fiatalabbak is, szép számmal gyermekekkel. S bár sok ígéret elhangzott az elmúlt egy hétben, a táblák, a tömeg által skandált jelszavak nem változtak.
A romániai erdőirtások, a rétyi fűrészüzem engedélyeztetése ellen tüntetünk – jelentette be Toró Attila, a tiltakozás főszervezője. Kiemelte: nem vagyunk egyedül, az ország 28 városában és a világ számos nagyvárosában vonultak ismét utcára.
Az elmúlt napokban nagyon sok követelést megfogalmaztak a romániai civil szervezetek, közülük a sepsiszentgyörgyiek hetet választottak ki, ezek hangzottak el a prefektúra előtti téren Toró Attila tolmácsolásában. Első és legfontosabbként: a végleges bírósági engedélyek meghozataláig semmilyen további engedélyt ne állítson ki a szakhatóság a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzeme és a területén működő hőerőmű számára.
A követeléslista második pontja: véglegesen tiltsák be az ipari jellegű fakitermelést a nemzeti parkokban, természetvédelmi területeken. A harmadik, hogy más EU-s országokhoz hasonlóan meghatározatlan időre tiltsák be a rönk és fűrészanyag exportját. Szerepel a listán a vezető pozícióban levő faipari cégek visszaéléseinek megszüntetése és olyan jogszabályok életbeléptetése, melyek szavatolják, hogy az erdők haszonélvezői a helyi közösségek lehetnek; a fafeldolgozásban a 30 százalékos felső határ bevezetését; az erdészet megfelelő támogatását, hogy egyensúly alakulhasson ki a kitermelés és a védelem között; az illegális fakitermelés azonnali leállítását.
Toró Attila felidézte: Schweighofer a rétyi üzemét 2013-ban engedélyek nélkül kezdte építeni, és idén márciustól április végéig szintén hivatalos jóváhagyások nélkül kezdték meg a beüzemelést. Hétfőn közmeghallgatást tartanak Rétyen a vállalat területén létrehozott hőerőmű engedélyeztetéséért, ám a gyár méretei, kapacitása miatt az érvényes törvények szerint húsz kilométeres körzetben – tehát Sepsiszentgyörgyön is! – kell annak kifejtett hatását felmérni. „Minket miért nem kérdeznek meg, hogy akarjuk-e?” – tette fel a kérdést.
Ismertette továbbá: négy hazai civil szervezet – a fővárosi Bankwatch Románia, a fogarasi Neuer Weg, a kolozsvári székhelyű Energy Justice és a Greenpeace romániai csoportja – csütörtökön óvást nyújtott be a rétyi hőerőmű engedélyeztetése ellen, jogi érveik felsorolása mellett kérték, ne tartsák meg a hétfői közmeghallgatást. Toró Attila kitért arra is, a felelősség a miénk is, a városkörnyéki erdők tele vannak szeméttel, ha mi nem tudjuk megbecsülni azokat, nem várhatjuk, hogy más megtegye, s amíg mi nem vigyázunk rájuk, politikusaink is úgy érzik, nem fontosak, bárki bármit megtehet bennük.
Felhívta a figyelmet: működik az erdőradarrendszer, a 112-es számon bárki bejelentést tehet, kérheti az elhaladó rönkszállítmányok ellenőrzését. „Azt ajánlom, éljünk ezzel a lehetőséggel, ha nem is tudjuk megállítani az illegális kitermelést, a frászt beléjük tudjuk verni” – mondotta.
Az utcára vonulás, a tiltakozás nem értelmetlen, Victor Ponta a szombati megmozdulások előtt néhány órával bejelentette, hogy augusztus 31-ig leállítják a rönkexportot. „Hirtelen lett egy ilyen tervezet. Ha még kétszer-háromszor utcára vonulunk, szépen, lassan mindent vissza lehet alakítani, az erdőket meg lehet menteni. Az a felelősség is a miénk, hogy kik döntenek az elkövetkezőkben rólunk, nélkülünk” – hangzottak el Toró Attila derűlátóbb, de éberségre intő szavai.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

III. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia
A végzettek 85 százaléka a szakmában helyezkedett el
Harmadik alkalommal szervezi meg a marosvásárhelyi Sapientia Kertészmérnöki Tanszéke az Erdélyi Kertész- és Tájépítész- konferenciát, amelynek célja, hogy a hazai és külföldi szakemberek által megosztott tapasztalatok révén bővítsék a diákok látókörét, hiszen fontosnak tartják, hogy hallgatóik megismerkedjenek a szakterület újdonságaival, a kutatások legújabb eredményeivel – derült ki tegnap a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón.
Dr. Dávid László rektor, miután köszöntötte a vendégeket, elégedetten közölte a jó hírt, hogy a sikeresnek bizonyult kertészmérnöki szak után ősztől Sepsiszentgyörgyön agrármérnöki szakot indítanak, amely egyelőre a marosvásárhelyi intézmény kihelyezett tagozataként fog működni.
Tóth Katalin, Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, jó kapcsolatuk a Sapientiával régebbre nyúlik vissza, és a cél az, hogy komoly tudással felvértezett szakemberek kerüljenek ki az egyetem padjaiból.
– Harmadik éve zajlik a gyakorlatprogramunk, amely keretében a külhoni diákoknak két-három hetes szakmai gyakorlati lehetőséget biztosítunk. Tavaly indítottuk az ösztöndíjprogramot, ami szintén itteni diákoknak szól – sorolta az együttműködés módozatait az államtitkár. Rámutatott, számos lehetőség rejlik abban, hogy új költségvetési ciklus kezdődik az unióban, és a mezőgazdasági termelők szempontjából fontosak ezek a támogatások, hiszen a cél nemcsak a túlélés, hanem a versenyképesség megtartása.
– Magyarországon a kis- és középvállalkozások felkarolása az elsődleges szempont, hiszen ezek munkahelyeket teremtenek, és egészséges termékeket állítanak elő. Őket kell támogatni abban, hogy tudják bekapcsolni termékeiket a nagy üzletláncok kínálatába. Ezen a téren Magyarországon jó a tendencia, az üzletláncok polcain nyolcvan százalék a magyar termékek aránya.
A gyakorlati képzésre kell fektetni a hangsúlyt
Dr. Kovács Lóránt, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője szerint figyelemmel kísérik végzőseik pályáját, és sikerként könyvelhető el, hogy a padokból kikerült hallgatók 85 százaléka a szakmában helyezkedett el, 70 százalékuk pedig itthon talált munkát. A diákok egy része saját vállalkozásba kezdett Marosvásárhelyen vagy a Székelyföldön. Kertészeti cégeik, kertrendezési vállalkozásaik vannak, de akad olyan is, aki különféle kultúrák telepítésével foglalkozik. – Nagy szükség van szakemberekre, hiszen Románia agrárország, mégis nagyon sok terület van parlagon – fűzte hozzá a tanszékvezető. Dr. Orlóczy László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke a leendő kertészmérnökök gyakorlati képzésének a fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, Magyarországon bevezették a duális képzést, ami azt jelenti, hogy hatvan százalék a gyakorlati képzés, negyven pedig az elmélet. A gyakorlat hatékony megszervezéséhez pedig jelentős anyagi források szükségesek, hiszen tanüzemeket kell létrehozni, és a termelőkkel kapcsolatot kell kiépíteni.
– A termelőtől szerzett tapasztalat a leghatékonyabb a diák számára, mert a termelőnek a bőrére megy a vásár, ha rosszul végzi a munkáját, pénzt veszít. Erre Vásárhelyen jó példákat láttunk, a hallgatók kimennek a termelőkhöz – fejtette ki véleményét a magyarországi szakember.
Romániában gyerekcipőben jár a tájépítészet
A tájépítész szakon még nem volt végzős évfolyam, viszont lapunk arra volt kíváncsi, hogy a három évfolyamon itt tanuló hatvan diák számára milyen elhelyezkedési és szakmai gyakorlati lehetőségek kínálkoznak. Dr. Kovács Lóránt elismerte, egyelőre ez a szakterület Romániában gyerekcipőben jár, viszont remélhetőleg eljön az idő, amikor felsorakozunk a nyugati országokhoz, ahol az önkormányzatoknál az építészmérnökök munkáját tájépítészek segítik.
– A szakmai gyakorlatot itthon szervezzük meg számukra, mivel fontosnak tartjuk, hogy az itthoni táj jellegzetességeihez igazodva végezzék a munkájukat. Székelyvéckétől Bonchidáig minél több lehetőséget próbálunk biztosítani – fogalmazott.
Dr. Kentelky Endre, a tájépítészeti szak programfelelőse hozzátette, a magyarországi Corvinus Egyetem oktatóival pótolják az itthon hiányzó szakembereket, és annak ellenére, hogy három éve működő, tehát viszonylag fiatal szakról van szó, hallgatóik már most több alkalommal értek el nemzetközi sikereket. Az Európai Unió tájépítészeti szövetsége által kiírt nemzetközi pályázaton, amelyen több országból huszonkét egyetem vett részt, hatodik helyezést értek el.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)