Az egyházmegye kincstári hagyatéka volt a téma
Nagyvárad- Csütörtök kora este a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében szokásos havi találkozójukat tartották a premontrei öregdiákok. Lakatos Attila muzeológus volt a vendég.
Az egybegyűlteket Pásztai Ottó egyesületi elnök üdvözölte, majd Zilahi Bertalan köszöntötte a név- és születésnapjukat ünneplőket, Nikolits Anna pedig felolvasott egy-egy Mécs László és Árvay Árpád-költeményt. Az e havi meghívott Lakatos Attila muzeológus, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye által működtetett Vallásturisztikai Iroda vezetője volt, aki a püspökség kincstárában az évszázadok folyamán, illetve jelenleg őrzött, szinte felbecsülhetetlen értékű tárgyakról tartott egy részletgazdag, igen érdekes vetített képes előadást. Bevezetőjében kiemelte, hogy a Premontrei Főgimnázium egykori tanárai és diákjai 19. és 20. századi munkássága nélkül a térség régészeti öröksége sokkal szegényebb lenne. Megjegyezte: a téma kimeríthetetlen, hiszen Nagyváradnak hihetetlenül értékes és gazdag az egyházi ipar- és ötvösművészeti gyűjteménye, és mivel ez egy zárt világ volt évszázadokon keresztül, még az idősek is keveset tudnak róla. Amikor 1992-ben megnyílt a Székesegyházban az egyházművészeti múzeum, az tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsát jelentette, hiszen utoljára szakember szakmai szempontból több évtizeddel ezelőtt vizsgálta a kiállított tárgyakat, Némethy Gyula kanonok személyében. A turisztikai és műemlékvédelmi élet fellendítésén túl ezért is volt szükség arra az elmúlt hónapokban, hogy megújuljon ez a tárlat, bár úgymond teljes rendet teremteni szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
Az erre való törekvést több tényező is nehezíti. Például az, hogy a közel 1000 éves váradi püspökségnek csupán az utóbbi 300-350 évében tapasztalható konkréten nyomon követhető kontinuitás. Emellett sok minden elveszett annak betudhatóan, hogy Magyarországon javarészt hiányoztak a közízlésformáló intézmények. Amikor pedig kialakultak volna, jöttek valakik, akik lerombolták. Ha mégis léteztek olyan személyek, akik pótolhatták volna ezt a hiányt, ők tulajdonképpen rejtegették ezeket, így nem voltak használva vagy közszemlére téve. Ugyanakkor míg Nyugat-Európában érdekes módon kialakult valamifajta múzeumszerűség, ez Magyarországon valami miatt még a püspökségek esetében sem működött. Váradon a 19. század 30-as éveitől kezdve a Premontrei Főgimnáziumnak volt ugyan egy egyházi tárgyi gyűjteménye, de ezt csak a szerzetesek, illetve az iskola kötelékén belül használták. Az egyházat amúgy is magába zárkózási hajlandóság jellemezte, és akkoriban ráadásul a barokk művészet még az újnak számított, és sokan igénytelennek, barbárnak tartották, inkább a reneszánsz és a gótika volt népszerű- magyarázta a muzeológus.
Tanulságos pusztulások
Általában 150 évenként valamilyen pusztulás következett be, a források szinte csak erről tudósítanak. Ha valamilyen dokumentumok fenn is maradtak, ilyen típusú adatokhoz köthetőek, mert „ez a dolgok rendje”. A tatárjárás előtti időkről semmilyen iparművészeti adat vagy tárgyi emlék nincs, Rogerius mester ír erről a pusztulásról a Siralmas ének 36-37. fejezetében. Ezután valószínűleg 1401 környékén az akkori székesegyház kincstára tűzvész áldozata lett, majd egy „nyugodt” közel 130 év következett 1526-ig, ha eltekintünk attól az 1443-as feltételezett földrengéstől, mely megrázta a várat. Mohács előtt a templomok értékes arany és ezüst tárgyakat kellett beszolgáltassanak a királynak, bár a váradi egyházmegyében erről nem maradt fenn tudósítás. Az 1660-1692 közötti török uralom idején természetesen csak pusztulás volt, de az ezt követő évszázadok sem jellemezhetőek azzal, hogy folyamatos lett volna a gyűjtés. Több megrázkódtatás is érte a váradi egyházmegyei kincstárat az elmúlt 300-400 évben is, a legbizarrabb talán 1944-ben, amikor öt-hat barokk műtárgy is eltűnt, a szovjet katonák „jóvoltából” épp a legértékesebbek. Mivel kincstári darabnak számítottak a liturgikus kiadványok és a papi öltözékek is, Lakatos Attila emellett a körülbelül 400 darabos, csodálatosan szép barokk egyházi ornátus gyűjteményről is beszélt, illetve mutatott képeket, valamint érdekességképpen a 150 darabos ötvösgyűjteményre is felhívta a figyelmet, melynek legrégibb darabja 1736-ban készült Bécsben, és aminek csupán egyetlen tárgya készült Váradon.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Magyar népdalokat énekeltek
Nagyvárad- Április 11-én, Szombat délután a volt Városi Művelődési Házban Pacsirta, pacsirta címmel második alkalommal szervezett magyar népdaléneklő versenyt diákok számára a Bihar Megyei Kulturális Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ, illetve Tank Erzsébet szakreferens.
Két kategóriában- I-IV., valamint V-VIII. osztályosok- mérték össze tudásukat a jelentkezők, akik kalotaszegi és széki népdalokat énekeltek. Teljesítményüket egy szakértőkből álló háromfős zsűri- Buna Boglárka tanárnő, Brugós Anikó, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója és Benedek Árpád néptáncoktató, zenepedagógus- bírálta el. Utóbbi az értékeléskor arra hívta fel a figyelmet, mennyire lényeges, hogy a fellépők méltó viseletben, vagyis gyűrűk, karkötők és nyakláncok nélkül, a lányok pedig megfelelő hajviselettel és ruhában álljanak a közönség elé, mert csak így „tetőtől talpig gyönyörűek”. A szakember külön megdicsérte a fiúkat, azért hogy „férfiasan helytálltak”. Az I-IV. osztályosok mezőnyében megosztott harmadik helyen végzett a Csengeri-Bicsak Csongor és Csengeri-Bicsak Balázs testvérpár, második lett Kiss Adrienn, a győztesnek járó gratulációt pedig Marton Dorottya fogadhatta. Az V-VIII. osztályosok közt a képzeletbeli dobogó harmadik fokára léphetett Létai Alexandra, „ezüstérmet” érdemelt Balog Dóra, a versenyt pedig Halász Dóra nyerte meg.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

II. Rákóczi Ferenc-szobor Érköbölkúton
Április 13-án, vasárnap délután II. Rákóczi Ferenc fejedelem fából faragott mellszobrát leplezték le Érköbölkúton. Az első országos magyar szabadságharc vezére 280 éve, 1735. április 8-án hunyt el Rodostóban. Az ötlet- és házigazda Rákóczi Lajosnak további nagyszabású tervei is vannak.
Amikor néhány évvel ezelőtt Rákóczi Lajos tanár (aki nem leszármazottja a fejedelem családjának) arról beszélt, hogy a Székelyhíd városhoz tartozó Érköbölkúton szoborparkot szeretne létesíteni, hiszen a falu jelenénél színesebb múltja ezt indokolná, hát, sokan legalábbis kétkedve néztünk rá. Már akkor sorolta a jeles személyeket és eseményeket, melyek a dombok között megbúvó településhez köthetőek, aztán az évek során az ünnepségek is következtek: kopjafát állítottak a Rákóczi-szabadcsapat emlékére, fa mellszobrot kapott Vasvári Pál (1826–1849), aki 800 szabadságharcost toborzott a vidékről Köbölkút központtal, és párját rikító módon emlékjel őrzi – szintén fából – a mindenkori magyar katona lovának emlékét is. Az elmúlt vasárnapon II. Rákóczi Ferenc fa-mellszobrát leplezték le. A fejedelem egy olyan személyisége a magyar történelemnek, kit jelentőségéhez mérten kevéssé méltatnak, mondta Rákóczi Lajos, ki kutatója is az uralkodó életének.
„Élő szobor”
A köbölkúti Rákóczi család lovardájáról még januárban írtunk. A családfő már akkor elárulta szoborállítási szándékát, illetve annak eredeti kivitelezési tervét. Egy úgynevezett „élő szobrot” álmodott meg: háza kertjében egy tűzhalálnak nevezett betegségtől megtámadott gesztenyefát csonkoltak, a torzót kezeléssel megmentették a pusztulástól, és a terv szerint ebbe faragta volna bele Szabó István monospetri származású, nagyváradi lakos fafaragó mester (a többi szobornak is alkotója) a fejedelmet. Vasárnap megtudtuk: menet közben kiderült, hogy a fatörzs belseje ezt nem teszi lehetővé, így a cserfából készült szobornak a „talapzata” lett a törzs, melyen vannak hajtások, s remélhetően kizöldellve egy élő hátteret adnak a szobornak. A vasárnapi ünnepségen, miután a szikrázó napsütésben a huszárok és kurucok felvonultak az utcákon, Rákóczi Lajos házigazdaként az érdeklődők mellett köszönthette a Vitézi Rend margittai tagjait, a szentjobbi és debreceni hagyományőrző huszárokat, a hegyközszentimrei kurucokat. Az esemény apropóját adta, hogy az első országos magyar szabadságharc vezére 280 éve, 1735. április 8-án hunyt el Rodostóban, illetve, hogy annak idején Székelyhídi Kiáltványként jelent meg a rácokhoz írt levele, melyben a régió fosztogatásának beszüntetésére és a szabadságharchoz történő csatlakozásra szólította őket.
Markáns Rákóczi-arc
Gellért Gyula ny.esperes is köszöntötte a megjelenteket, majd rövid áhítatot tartott Czondi István, aki a helyi lelkek több évtizedes pásztorolása után idén nyugdíjba vonul. A bihardiószegi citerások, illetve a Székelyhídi Férfikórus alkalomhoz illő nótákat adott elő, közben helyi diákok – Jeremiás Imre, Martin Krisztina, Katona István, Kozma Claudiu – és a nagyváradi Guba Áron szavaltak. Elhangzott a fejedelemnek tulajdonított vers is, példázatául annak, hogy korának nem csak leggazdagabbja, de kimagasló írója-költője is volt. A citerások zenéje közben a fafaragó leplezte le a szobrot, melynek talapzatán a Rákócziak címere van, a szobor pedig nem a megszokott „szalon-Rákóczi ábrázolás” hanem egy markáns arc. Rákóczi Lajos hangsúlyozta még, hogy a szabadságharc után a hatalom változtatott a régió struktúráján: újraosztották a birtokokat, új települések és utak létesültek. Következett a szobor koszorúzása, Szabó József szavalt, a hajdúsámsoni Piroska János pedig korabeli fegyvereket mutatott be. Az érdeklődők jórésze ekkor már a szomszédos sportpálya melletti telek szélén gyülekezett, hogy szemtanúja legyen a programhoz tartozó lófuttatásnak. Az előkészített, 550 méteres pálya rajtjához öten álltak, két futás után a győzelmet a diószegi Gulyás László szerezte meg a Rákóczi-istállóból származó Csillag nyergében.
Kanpapucs görög olvasóval
Miközben a már említett lovardában nyeregbe is lehetett szállni, az Rákóczi porta udvarán „tábori ebéd” következett, melyen a házigazdák mintegy 120 vendéget ültettek asztalhoz, és a menü is igazodott a rendezvény hangulatához. A meghívón szerepelt ugyanis az „étlap”, rajta egy korabeli trakta: „kanpapucs görög olvasóval”. Na, ez meg mi? – tette fel a kérdést a kulináris útvesztőkben járatlan. Kiderült: ugyanezt nevezik úgy is, hogy görögolvasós leves angyalbakanccsal, de mindenkinek közismert úgy, hogy Jókai bableves – lóbabbal és füstölt disznócsülökkel. Az asztal mellett megtudtuk: Rákóczi Lajosnak további tervei is vannak, például nagyszabású Rákóczi Napokat tervez, melyre szerte a Kárpát-medencéből jönnének meghívottak. Hogy megvalósul-e ez? Először a szoborparkban is kételkedtünk…
Rencz Csaba
erdon.ro

Boia nekimegy a nagy román egyesülés mítoszának is
Lucian Boia történész új könyvében az első világháborúhoz és a román nemzetépítéshez kapcsolódó mítoszokkal is vitába száll.
Lucian Boia szokásához híven azokkal a mitológiává előlépett értelmezésekkel száll vitába, amelyekkel a román közönség eddig leginkább kikezdhetetlen igazságokként találkozhatott. 
A román sztártörténész tudományos munkásságát egy ideje olyan esszék megírásával egészíti ki, amelyek mintha arra törekednének, hogy a laikusok is körbejárhassák azokat a kérdéseket, amelyek meghatározóak voltak a románok és a romániaiak történelmében egyaránt. Ilyen esszé a Vesztesek és győztesek – Az első világháború újraértelmezése is, amely a magyarországi Cser Kiadó kiadásában, 2014-ben jelent meg. 
A könnyed hangvételű mű lazán lavíroz a történelmi események között, miközben – egyszerűsítve – azt mondhatnánk, hogy egyetlen célja van: más megvilágításba helyezni a jól bejáratott, a román nemzetépítés szempontjából meghatározónak számító történelmi pillanatokat. Ilyen vizsgált pillanat az első világháború, az abban vállalt román és német szerep, valamint a Párizs környéki békék és Erdély kérdése. 
Lehetett volna másképp is?
Mint Boia kiemeli, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének a meggyilkolása nélkül nem robban ki az első világháború. Ahogy Boia szerint az sem volt szükségszerű, hogy a trónörökös meggyilkolása egy világháborúhoz vezessen.  Erre példaként az első világháború kitörése előtt hosszan húzódó válságot hozza fel, amelyik arról szólt, hogy az egyre erősödő Németország egyre harciasabb és követelőzőbb lett, de mégis mindig sikerült megoldani a pattanásig feszült helyzeteket, mint amilyen a két marokkói válság is volt. Lehet ugyanakkor, hogy a válságkezelés csak odázta és súlyosbította a később kitörő konfrontációt - játszadozik el a gondolattal Boia. 
Boia szerint az első világháború előtt egy rendkívül kiegyensúlyozott európai hatalmi rendszer állt fenn, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az első világháború, ahol a szemben álló felek évekig harcoltak, de egyik fél sem volt eléggé erős ahhoz, hogy végleges győzelmet arathasson. 
Boia nem fél az erős hasonlatoktól sem. Szerinte a Monarchia Szerbiát érintő támadása, ami az események túlreagálásaként is értelmezhető, hasonlítható az Amerikai Egyesült Államok 2001. szeptember 11. utáni közel-keleti politikájához, pontosabban az afganisztáni és az iraki intervenciókhoz. Boia azt is kijelenti, hogy miután Németország két világháborút is elveszített, napjainkban nagyon közel áll ahhoz, hogy megnyerje a békét. 
Boia értékelésében abból sem lenne szabad szükségszerűséget kiolvasni, hogy a korban "a nacionalizmus a zenitjén volt". A korban ugyanis új erőre látszott kapni az internacionalizmus is: nemzetközi szervezetek alakultak, a világ összekötöttebbé vált, mint korábban bármikor. 
Boia szerre megnézi a világháború fő európai aktorait is, akiknek a motivációit mind lehetne legitimnek olvasni, ugyanakkor mindannyian végtelenül mohóknak is számítanak. A különbség annyi, hogy míg egyesek (franciák, britek) a status quo fenntartásában érdekeltek, addig mások (németek, oroszok, románok) annak a felborítását szeretnék elérni. Ez attól függött leginkább, hogy a fennálló rend kinek volt jövedelmezőbb és előnyösebb. 
A regionális ellenfelek, illetve a beszorítottság érzete késztette a feleket katonai szövetségekbe, és a politikai döntéseknek a katonai döntések alá rendelése, valamint az automatizálódó hadviselés (a hamarabb mozgósító, a jobb infrastruktúrával rendelkező és a nagyobb hadsereget fegyverben tartó fél előnyben van, a másik fél meg vagy megelőzésképpen, vagy védekezésképpen lépésre kényszerítve érzi magát) vezetett a gyors és véres eszkalációhoz. 
Boia ugyanakkor itt azt is kiemeli, hogy ezeknek a számos emberélettel járó eseményeknek a feldolgozása lehetséges, ahogy tették ezt a franciák és a németek közös történelemkönyvek írásával. Felveti annak a kérdését, hogy miért nem lehetett ugyanígy eljárni például a magyarok és a románok esetében is? 
Németország, Románia és a germanofilek 
Boia a következő részben arról beszél, hogy Németország végső veresége nem volt soha olyan magától értődő, mint azt az események bekövetkezte után láthatnánk. 
Így például 1917-ben úgy tűnt, hogy a németek tudnak nyerni azután, hogy Oroszország kiesett, és Romániára is vereséget mértek. Tehát a kétfrontos háború helyett ettől a ponttól fogva csak egyetlen frontra kellett koncentrálniuk. Azonban a korlátlan tengeralattjáró-háború beindítása után a világháborúba belépő Amerikai Egyesült Államok katonai és gazdasági ereje már egészen más képet festett az erőviszonyokról. Ahogy az is, hogy a franciák a várakozások ellenére sem törtek meg, és Németország is kifulladt a hosszú és véres háborúban. Németországnak az sem segített, hogy a kikapcsolt keleti frontokon még mindig sok egységet állomásoztatott azért, hogy uralhassa, gazdasági háttérországnak használhassa a térséget. 
Ebben a kontextusban értelmezhető leginkább Románia szerepe is. Ahogy Románia ekkor hozott döntései is sokatmondóak, akkor is, ha a hivatalos mitológiává vált történéseket úgy tálalják, mintha a történések nem sülhettek volna el másként, és relativizálják néhány döntés súlyát. 
Ilyen döntés Boia értékelésében az, hogy az 1916-os román hadbalépéssel Erdélyt választották Besszarábiával szemben, amelyet később – az orosz összeomlás következtében, amire nem számíthattak - megkaptak ugyan, de aztán el is veszítették, amikor a magára talált szovjet hatalom újrarendezte a térséget a második világháború után. Boia itt megint olyant ró fel a román államnak és elitnek, amivel a hivatalos diskurzusban nem igazán találkozhatunk: az imperialista kísértést. 
Románia ugyanis a számottevő román lakossággal nem rendelkező Besszarábia és Kvadrilater megszerzése után annak az Erdélynek a megszerzésére törekszik, amelynek többségi lakosai ugyan a románok, de nem csak román, hanem legalább ugyanannyira és egyszerre német és magyar is. Ez a „kis imperialista kísértés” bővül oda, hogy a Dnyesztertől a Tiszáig minden a követelések közé kerül, hasonlóan többi térségbeli nemzet valóságtól elrugaszkodott követeléseihez. 
„Romániának olyan szerencséje van, hogy már nincs is szüksége az ország sorsát intéző inkompetens politikusokra.” Petre P. Carp, 65. old.
Boia a németbarátok (germanofilek) érveit is érthetővé teszi egy olyan közvélemény számára, amelyik nagyrészt kizárta azt, hogy egyáltalán volt ilyen. A cári Oroszország összeomlása előtt a germanofilek úgy érveltek, hogy Romániának a német győzelem az egyetlen esélye, mert egy antant s egyben orosz győzelem esetén hiába kapná meg Románia Erdélyt, óhatatlanul orosz befolyás alá kerülne. Itt Boia arra is kitér, hogy míg az erdélyi románok viszonylagos elnyomásban, de szervezetten és élénk kulturális közéleti vitákat folytatva éltek, addig a besszarábiaiak vitathatatlan és kendőzetlen asszimilációs kísérleteknek voltak kitéve. 
„Minden jogos kritika ellenére Magyarország jogállam volt, alkotmányos és parlamentáris. Oroszország ezzel szemben autokrata birodalom, amelyik a besszarábiai románok módszeres és hatékony oroszításán dolgozott.” 70. old.
Azonban a cári Oroszország összeomlásával a germanofilek érvei elveszítették létalapjukat. 
Boia itt röviden az erdélyi románok kérdésére is kitér. Szerinte ezek, a regátiakkal ellentétben, inkább közép-európaiak voltak, és annak ellenére, hogy amikor a kérdés oda egyszerűsödött, hogy Budapest és Bukarest között kellett választani, az utóbbit választották, még mindig inkább voltak érdekeltek egy autonómiában, mint a román nemzetállamban, abban a projektben, amelynek végül fejet hajtottak. 
Boia itt azzal a gondolattal is eljátszik, hogy mi történt volna, ha Románia nem lép be a háborúba. Ugyanis, abban az esetben, ha a történelem többi része a megtörtént módon játszódik, akkor tulajdonképpen „ingyen”, vérveszteség nélkül kapta volna meg az áhított tartományokat, Besszarábiát és Erdélyt az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország összeomlása következtében.  A Párizs környéki békék és azok ellentmondásai 
Boia a Párizs környéki, első világháborút lezáró békék visszásságaira is felhívja a figyelmet. Ez a kérdés egy másik olyannak számít a román közbeszédben, amit nem szokás megkérdőjelezni, ugyanis 1918 számít a modern román állam születésének. 
Boia kiemeli, hogy miközben egyik oldalon a wilsoni nemzeti önrendelkezési elveket hangoztatták, addig a németek és a magyarok esetében számos esetben eltekintettek ettől. Itt Boia azt is hangsúlyozza, hogy az új nemzetközi rendszer megalkotásakor az amerikaiak izolacionizmusba vonultak, az oroszok a polgárháborújukkal voltak elfoglalva, a britek meg leginkább gyarmatbirodalmukkal törődtek, ezért egyedül Franciaország volt az, aki a térséget rendezte. Franciaország annyira el volt foglalva a saját biztonságával, hogy a briteknek többször is vissza kellett fogniuk őket. 
Erdély kapcsán a Gyulafehérváron 1918. december 1-én tartott, a tartomány Romániával való egyesülését kimondó román nagygyűlés legitimitását is megkérdőjelezi, hangsúlyozva, hogy az erdélyiek fele nem volt ezen képviselve. Miközben valószínű, hogy egy népszavazás megszervezése is hasonló eredményhez vezetett volna, csak sokkal legitimebb lett volna. Azt sem hallgatja el, hogy ekkor már egy román megszállás realitásáról is beszélhetünk, tehát korántsem olyan egyértelmű, hogy a román tartományok mindig is egyesülni szerettek volna. 
Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi románok mit gondoltak erről az egyesülésről, és hogyan képzelték el. Ugyanakkor Boia hangsúlyozza, hogy a Párizs környéki békék jelentették a modern Európai „születési bizonyítványát”, és annak ellenére, hogy olyan egységek, mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia felbomlottak, többé-kevésbé megmaradt az akkor megalkotott Európa. 
Boia felhívja a figyelmet az asszimilációs politikára is, amelyet az újonnan létrejövő, jelentős kisebbségekkel megalkotott államok folytattak a megalakulásuk után, egészen a nacionál-kommunizmus időszakáig. Így lehetséges az, hogy míg 1918-ban 70% körüli volt a románok aránya Romániában, az arány jelenleg 90% körüli lett. 
Boia arra is kitér, hogy a német nácizmus megjelenése, nem volt egyedi: különböző aspektusai – az antiszemitizmustól a rasszizmusig - Európa és a világ más térségeiben úgyszintén jelen voltak. Azonban kellett az első világháború és annak sajátos lezárása ahhoz, hogy a nácik hatalomra kerülhessenek és világuralomra törhessenek. Ugyanígy a bolsevikok hatalomra jutása sem magától értődő az első világháború által teremtett kontextus nélkül. Ezek a tényezők meg egyenesen vezettek a második világháborúba.
Főcze János
Transindex.ro

Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében.  Szilágyi Aladár  írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Újraválasztották az RMPSZ operatív elnökségét
Szombaton, április 11-én Szovátán tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Az ülés programjában az elnök négyéves tevékenységi beszámolója és a szövetség 2016–2020-ig megtervezett programjának elfogadása, valamint tisztújítás szerepelt.
A küldöttgyűlés programját az elnöki beszámoló mellett a szövetség módszertani központjainak – partiumi, Gál Kelemen,Teleki és székelyföldi –, programjainak – Bolyai Nyári Akadémia, Erzsébet-tábor, Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, Szülőföldön magyarul támogatási program –, valamint gazdasági vállalkozásainak – Ábel Kiadó és Tokimpex Kft. –, illetve az Erdélyi Tankönyvtanács, a 2014-es tevékenységi beszámolóik és a 2015-ös programterveik bemutatása és elfogadása képezte.
A testület elfogadta a négy oktatási és módszertani központ vezetői által összeállított 2015–2020-as továbbképzéseinek fő témaköreit is, melyek az előző időszak visszajelzései, igényfelmérései alapján készültek. Az elfogadott témakörök: Gyermekközpontú oktatás; A pedagógusi szerep a változó világban; Cselekvés alapú tanítási- tanulási módszerek; Tehetséggondozás–felzár- kóztatás–pályaorientáció és Online tanítási lehetőségek, formák.
A megyei és körzeti küldöttek egyhangúlag négy évre újraválasztották az Országos Elnökség által javasolt Burus-Siklódi Botondot elnöknek, továbbá Halász Ferenc partiumi, Kiss Imre székelyföldi és Virág Erzsébet közép-erdélyi alelnököket, illetve egybehangzóan elfogadták az újraválasztott operatív elnökség által bemutatott módosított programot.
Burus-Siklódi Botond újraválasztott RMPSZ-elnök a szervezet működési filozófiájának alapelvére építve – minőség, hitelesség és tisztesség –, a szövetség alapszabályzatában és programjában foglaltak szerint kívánja folytatni tevékenységét.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kényszerű különút? (A rendszerváltás és a magyarok)
Miért kényszerült önszerveződésre, és ezáltal tulajdonképpen egyfajta különutas szerepre az erdélyi magyarság a negyedszázaddal ezelőtti romániai rendszerváltozás eseményei közepette, illetve azok folyományaként? Melyek voltak azok a tényezők, amelyek végül az RMDSZ létrejöttéhez, illetve a most is jellemző szembenállásos jogérvényesítési helyzethez vezettek? Mások mellett ezekre a kérdésekre is igyekezett választ adni csütörtök délután Novák Csaba Zoltán, valamint Nagy Botond kutató a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai kutatóintézetének tudományos munkatársa, nemrégiben a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában megjelent Együtt és külön – Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet egyik társszerkesztője előadásában sűrítve igyekezett ismertetni azt a folyamatot, mely az 1990-es év közepéig tartott, és amely az erdélyi magyarság számára kijelölte a követendő utat az eljövendő évekre a jogérvényesítésben, megmaradásban. A tanulmánykötet tulajdonképpen ugyanezt az utat járja végig 12 erdélyi város forradalmi eseményeit ismertetve 12 tanulmány révén – szerzőik között ott találjuk Nagy Botond sepsiszentgyörgyi levéltáros kutatót is. Ennek a zavaros, sok szempontból máig feltáratlan időszaknak a bemutatása elképzelhetetlen a kelet-európai szocialista csatlósállamok, valamint a Szovjetunió által az 1970-es évektől kezdődően bejárt út ismerete nélkül. A hruscsovi ideológiai szürkeségtől az 1985-ben Mihail Szergejevics Gorbacsov szovjet főtitkár által meghirdetett glasznosztyban (átláthatóság), illetve a peresztrojkában (átalakítás) testet öltő reformkísérleten keresztül egészen a szocialista blokk egyre hangsúlyosabb, a Nyugattal szembeni műszaki és gazdasági lemaradás által is előidézett összeomlásáig. A kutató Lengyelország, Magyarország, valamint Bulgária példáját állította szembe Ceauşescu Romániájával. Így mutatta be azokat a folyamatokat, amelyek során a Securitate, valamint a kommunista párt sikeresen leépítette az előző évtizedben kialakult demokratikus ellenzéket, olyannyira, hogy a 80-as évek végére ez szinte teljesen felmorzsolódott, magyar oldalon is mindössze néhány képviselője maradt, köztük Sütő András vagy Domokos Géza. Az erőszakos betelepítési politika, a nagy erdélyi városok etnikai arányainak felborulása, az egyre erőteljesebb nacionalista hangvétel hatására az erdélyi magyarság helyzete kilátástalanná vált, ugyanakkor a lakosság egészét érintő – Ceauşescu modernizációs törekvéseinek bukását jelentő – gazdasági, megélhetési nehézségeknek ugyanúgy szenvedői voltak a magyarok, mint a románság. Mindez olyan körülmények között, hogy az akkori rendszert irányítók tökéletesen tisztában voltak a társadalom általános helyzetével, amint azt a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács birtokába került dokumentumok is bizonyítják. Novák szerint kutatásaik során arra is kétségbevonhatatlan választ kaptak, hogy miért nem volt esély sem arra, hogy a többi kelet-európai államhoz hasonlóan úgynevezett bársonyos forradalom révén történjék rendszerváltás Romániában. A demokratikus ellenzék hiánya, erőtlensége szinte sorsszerűen vezetett ahhoz a helyzethez, hogy az 1989 december végi euforikus állapotokat követően a rendszer másod-, harmadvonalas aktivistái ragadják magukhoz a hatalmat. Helyi szinten is a magyarság rovására kezdjék el építeni az új politikai szerkezetet olyan körülmények között, hogy sok településen a román–magyar viszony egyensúlyra alapozó struktúrát tett volna lehetővé. Novák kitért a Vatra Românească szerepére, amely Bukarest ellenében is oroszlánrészt vállalt a magyarság visszaszorításában, felborítva azt a természetes, a forradalmat követően kialakult állapotot, mely például Székelyföldet kiemelten jellemezte, azaz az etnikai arányoknak megfelelően álltak fel az új irányítószervek, például a megyei tanácsok. A székelyföldi városokban lezajlott forradalmi események – Székelyudvarhely, Kézdivásárhely – tökéletes propagandamuníciót jelentettek a Vatra számára, hiszen etnikai megtorlásként lehetett feltüntetni azokat. Az előadás és a tanulmánykötet igen pontos képet ad arról a folyamatról is, ahogyan a Nemzeti Megmentési Front átlényegülését követően az erdélyi megyékben különböző nevek alatt létrejött demokratikus szervezetek végül miként olvadtak eggyé, azaz mi vezetett az RMDSZ létrejöttéhez. A kép ugyanakkor nem lehet teljes az 1990. márciusi események elemzése nélkül. 
Nagy Botond a kötetbe foglalt tanulmányának kivonatát ismertetve a Sepsiszentgyörgyön 1990 májusáig tartó zavaros állapotokat mutatta be a gyárakból indult tüntetésektől egészen az enyhülésig, rámutatva mások mellett, hogy a diverzió itt is tökéletesen működött, illetve a nómenklaturisták hatalomátvétele hasonló volt más erdélyi városokhoz. 
A Háromszék érdeklődésére mindkét kutató megerősítette, hogy noha igen gazdag forrásanyaghoz volt lehetőségük hozzájutni, a korszak érdembeni tanulmányozását továbbra is nagymértékben akadályozza, hogy a belügyminisztérium, illetve a hadsereg dokumentumaihoz nincs hozzáférés. Az egykori káderek átmentésére, a rendszerváltozás eltérítésére vonatkozó bizonyítékok nagyrészt fellelhetőek, viszont az akkori események pontos láncolata, bizonyos összefüggések továbbra is homályosak maradnak – és ez igaz Marosvásárhely fekete márciusára is.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Önigazolástól a végső bukásig
A napokban megjelent Höncz László József annak idején sikert aratott könyvének második, bővített kiadása. Aki kezébe veszi, mindjárt a címen fennakadhat: az első kiadás fő címe – Bűnösként is győztes – elmaradt, s az alcím lépett elő főcímmé: Ilyen a történelem kereke.   
Az eredeti már önmagában sejtetett valamit, amire aztán a könyv lapozása során jön rá az olvasó: amolyan önigazolás az egész, válaszkeresés arra, hogy ami történt, miért alakult úgy,  s aki az egész történetnek középpontjában áll, milyen szerepet vállalt és  töltött be az adott helyzetben. Mindezek megértéséhez azonban szükség van néhány életrajzi vonatkozás említésére is. A szerzőről tudni kell, hogy a megyeszékhelyen született félig szász családban, a középiskola után férfikészruha-gyártásból szerzett  technikusi  diplomát. Aránylag korán kezdett politizálni az akkori ifjúsági szervezetben, innen került a pártakadémiára, ahol pénzügyi és könyvelési szakot végzett. Ez lehetővé tette, hogy előbbre lépjen, két nagy község élére állították, s uzoni polgármestersége idején következett be a rendszerváltás, ami viszont az ő vezetői beosztását nem  semmisítette meg. Lehet, sokan nem tudják, hogy az 1989. decemberi események után Háromszéken mindössze két olyan községvezető maradt a helyén, akiket a település polgárai megtartottak, most már tényleg demokratikusan újraválasztottak. Egyikük Höncz László volt Uzonban, a másik  egy Bodza vidéki elöljáró... Akkor még nem lehetett tudni, minek is nevezik az új tisztségeket, annyi bizonyos viszont, hogy Uzonban erre a választásra már délután négy órakor sor került, elsőnek az országban. Máshol még bizonytalankodtak, a nagyközségben már határozat született, a közelgő ünnepekre való tekintettel élelmiszerrel, hússal és kenyérrel töltötték fel az üzletet. Ezzel a lépéssel a régi-új községvezető kétségtelenül megnyerte azt a csatát, amely biztosította számára, hogy az elkövetkező napokban emelt fővel, határozottsággal intézze a település ügyeit. S ehhez arra is szükség volt, hogy napokig ne hagyja el a tanácsépületet, a községet. Persze, mellette ott voltak a községben tekintélynek örvendő értelmiségiek, szakemberek, de egyszerű munkások, földművesek is, akik minden hívó szóra ugrottak, s ritka fegyelmezettséggel óvták a falut, egymást, s nem ültek fel a megyeszékhelyről, Brassóból, a szomszédos településekről érkező rémhíreknek. Ilyenből éppen elég volt, s minden bizonnyal egyedüli volt Uzon abból a szempontból is, hogy nem osztottak fegyvereket, pedig azok ott voltak a községi rendőrség épületében, mindenki elől elzárva.
Ha csak Uzonra és Bölönre szorítkoznék, ez az írás sok olvasó számára kevésbé lenne  érdekes. A szerző éppen ezért a második kiadásban elhagyja az erre az időszakra vonatkozó, elsősorban  személyesen róla szóló fejezetek egy részét, s próbálja  szélesebb mederbe terelni a romániai eseményeket, de ezeket is mélyen beleágyazva olyan eseménysorozatokba, amelyek a világ  sodrását idézik fel a XVIII. század végétől napjainkig. Igyekszik megtalálni a mozgatórugókat, amelyek az emberiséget a végső bukásba taszítják. Hihetetlen szálak bontakoznak ki, s amit érzünk, azt tulajdonképpen már évszázadokkal korábban  alapozták meg. Ma már nyilvánvaló, hogy olyan világkormány felállítása a cél, amely megfojt minden szembenállást, megfoszt minden akarattól, hadat üzen mindannak, ami nem előnyös számukra. A szerző olyan írott bizonyítékokat is közöl, amelyek a világuralomra törők terveiről, elképzeléseiről vallanak. Ugyanígy, a román nyelvű sajtóból, a decemberi eseményeket taglaló művekből idézett részek alapján megbizonyosodunk afelől, hogy az ország lakossága játékszer volt egy játszmában, amelynek a forradalom nevet adták.
Péter Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az első szalagavató az Egyesülés középiskolában
"Ez a pillanat olyan különleges, amit az ember életében egyszer élhet át csupán, és amit soha nem fogtok elfelejteni… – üdvözölte április 10-én az Unirea Főgimnázium két végzős osztályának diákjait valamint a Maros Művészegyüttes nagytermét megtöltő szülőket, hozzátartozókat Brandner Emőke igazgatóhelyettes. Amint szavaiból kiderült, az iskola magyar tagozatának életében nagy ünnepségnek számít a máshol már hagyományossá vált szalagavató, mert nehézségek árán először sikerült megszervezni, de nem utoljára – ígérte.
Az ünnepségen a Kozma Tamás fizikatanár vezette XII.B természettudomány szakos valamint a Farkas Iván földrajztanár vezette XII. G társadalomtudomány szakos osztályt búcsúztatták. Kisebb társaik a két XI.-ből pompás szalagavatót szerveztek számukra. A kezdeményezőknek Chira Christiana igazgatónő gratulált, s a végzősöket arra biztatta, hogy tanuljanak, majd éljék az életet.
Ez a nap kedvetekért, a tiszteletetekre jött létre – szólt a maturandusokhoz Brandner Emőke igazgatóhelyettes, aki az emberiség történetében jelképként használt szalag jelentőségéről beszélt. Majd elmondta, hogy az, amit a maturandusoknak feltűznek, az együtt töltött időt jelképezi, viselése pedig megtiszteltetést és bátorságot jelent, valamint azt, hogy éretté váltak a tanulmányaikat záró vizsgára." A szalagnak két szára van, azt a kettősséget jelképezve, hogy valami véget ér, talán búcsút mondotok az épületnek, de ott van a szalag másik vége, valaminek a kezdete, és ezt a reményt ebből a közösségből merítitek"– tette hozzá, majd verses útravalóval látta el a végzősöket.
Beszédét követően a tizenegyedikesek vették át a szót, akik az iskola híréhez méltó műsorral szórakoztatták a közönséget. Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című darabját a diákszínjátszás legjobb pillanataira emlékeztető átéléssel és humorral adták elő, majd szép fehér báli ruhájukban látványosan táncolták el a bécsi keringőt. Műsorukért minden elismerés megilleti őket, felkészítő tanáraikat úgyszintén. Társaiktól a XII.-esek vették át a szót, s a vetített videofilmekből a közönség megismerhette a két osztályközösséget. Ezt követően Kozma Tamás és Farkas Iván osztályfőnökök tűzték fel a szalagot a sorra színpadra vonuló végzősöknek, akiket társaik külön- külön is bemutattak, ahogy az osztályfőnököket is.
Látványos, kedvesen humoros szép kezdet volt az Egyesülés középiskola első szalagavatója, s remélhetőleg nem az utolsó, hisz ahogy a rendezvény mottóját a színpadra kivetítve olvashattuk:  "Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi, az életéi".
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Akinek van füle
Kiegyezés, paktumkötés, felsőbbrendű cél, szabad előválasztást követő összefogás – zene füleinknek, ami Marosvásárhely falain szűrődik át az erdélyi magyar közélet rendszerint meddő szócsatáktól visszhangzó éterébe. 
Talán az utolsó órában, de a Bolyaiak városában végre felismerték, hogy mindenkinek csak veszítenivalója van, ha külön utakon jár.
Az elmúlt évek történései láttán bizton állítható, hogy a közös polgármesterjelölt-állítás ötletét iszonyú nehéz volt megvalósítani. A döntő löketet az RMDSZ – újratervezés gondolatával játszadozó – felső vezetése adhatta meg, amely engedélyezte a baráti kéznyújtást az addig jelentéktelen tényezőként kezelt ellenzék felé.
Emellett a jelek szerint garantálta, nem veti be az elmúlt két önkormányzati választáson alkalmazott „taktikát”, amikor is a belső előválasztások eredményeinek fittyet hányva két öreg rókát, Borbély Lászlót, majd Frunda Györgyöt „vetette oda” a trónját diadalmenetben megvédő Dorin Florea lábai elé.
Láss csodát: a végeláthatatlan fenntartások, vélt vagy valós sérelmek ellenére példaértékű együttműködés alakulgat az erdélyi magyarság legnagyobb „frontvárosában”. A feladat egyértelmű, ám a tét több, mint a polgármesteri szék.
Kiderül ugyanis, hogy a sokak által megváltásként várt politikai összefogás valóban jelentősen mozgósít-e; hogy választott vezetőink lehető legpozitívabb üzenetére vevő-e közösségünk érdektelenségben szunnyadó jelentős rétege; hogy a hétköznapi magyar ember is úgy gondolja-e, az etnikai érdekképviseletre továbbra sincs alternatíva.
A 2012-es választáson Frunda csaknem 29 ezer szavazatot kapott, ami a voksok 37 százalékát jelentette, ehhez hozzáadódik az MPP jelöltjére és az EMNP támogatta Smaranda Enachéra leadott 3300 voks (4,3 százalék).
Vásárhely magyar lakossága a város 43 százalékát teszi ki – a győzelemhez ennél jóval több kell. A 43 százalék túlszárnyalását ugyanakkor már eleve sikerként lehetne elkönyvelni, ha azonban a közös magyar jelöltre szavazók aránya elmarad ettől, a baj a hiányzó százalékok száma szerint hatványozódik.
Most úgy tűnik, Marosvásárhelyen az erdélyi magyar politikum végre megteszi, ami tőle telik. Csak legyen, kinek.
Páva Adorján 
Krónika (Kolozsvár)

Jóváhagyták a jövő évi beiskolázási tervet
Jóváhagyta az oktatási tárca a Hargita Megyei Tanfelügyelőség által előterjesztett beiskolázási tervet a 2015-2016-os tanévre.
Görbe Péter főtanfelügyelő közölte, az általuk beküldött tervezetet fogadták el a szaktárcánál, nem módosítottak azon. A tanfelügyelőség honlapján a 2015-2016-os tanévre tervezett 9-12. osztályok tervezete tekinthető meg.
Hargita megyében következő tanévben kilencven középiskolai kilencedik osztály indul összesen 2520 hellyel. 38,5 osztály elméleti középiskolai, 37 osztály szakközépiskolai és 14,5 úgynevezett vokacionális osztály, tehát pedagógiai, sport, művészeti, teológiai osztály szerepel a tervezetben. Szakiskolai kilencedik osztályt 27-et terveztek, összesen 756 hellyel.
A speciális szakoktatásban négy kilencedik osztály indul a csíkszeredai Szent Anna Speciális Iskolában. Az esti oktatásba hét osztályt terveztek, ebből egy csökkentett látogatással működne. Görbe Péter rámutatott, a helyek száma valamivel több, mint az idén végző nyolcadikosok száma. Remélik, hogy a tervezett osztályok betelnek, ha nem is mind teljes létszámmal – tette hozzá.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Egy csipetnyi Petrovits István életművéből
Szobrok, kisplasztikák, női alakokat ábrázoló akvarellek, domborművek egy alkotói életművet sűrítő kamarakiállításon – tömören így foglalható össze Petrovits István tegnap megnyílt sepsiszentgyörgyi tárlata. A szobrászművész több korszakából származnak a Köntés Pincegalériában kiállított munkák, a monumentális szabadtéri szobrok a róluk készült fényképeken vannak jelen.
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész ismertette a májusban hetvenedik születésnapját töltő Petrovits István életútját, kiemelve, hogy a kőben, fában, bronzban alkotó szobrászt a kísérletezés jellemzi, de elkötelezettsége a magyar kultúrtörténet nagy alakjai iránt állandó, erről tanúskodik a róluk készített domborműsorozat és a szabadtéri szobrok sokasága itthon és a nagyvilágban.   Lapunknak Petrovits István azt mondta, a jelenlegi kiállítással arra törekedett, hogy egy csipetnyit bemutasson mindabból, ami leginkább jellemző munkásságára, tükrözze mindazt, amivel az elmúlt ötven esztendőben foglalkozott. Kérésünkre, hogy nevezzen meg két alkotást, ami szerinte a leginkább üzenethordozó, a meg nem született gyermekek emlékművét említette, amely a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház udvarán áll, valamint a Kós Károlyról készített domborművet, mert számára Kós Károly kiindulópont mindabban, ami erdélyi. Vajdahunyadon is megismerkedhet a közönség Petrovits István munkáival, április 8-án a barcasági származású, Vajdahunyadon élő Fazakas Tibor grafikussal nyílt közös tárlata.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Szeretet Misszionáriusai Sepsiszentgyörgyön
Idén 25 éve, hogy a szent életű, boldog Kalkuttai Teréz anya Sepsiszentgyörgyre jött felkarolni a legszegényebbeket, az őrkői roma telep lakóit. 1990 júliusában érkezett Bálint Lajos érsek, akkori egyházi elöljáró (a Gyulafehárvári egyházmegye első érseke) meghívására, majd néhány nap után hazautazott, de itt hagyott négy szerzetesnővért, hogy elkezdjék a munkát az őrkői telepen.
A városvezetés segítséget ígért a szerzetesi ház felépítésében, így 1990–92-ben a Szeretet Misszionáriusai, Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ királynője tiszteletére ajánlottak... Ferenc pápa az idei évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ebből az alkalomból megkerestük a Szeretet Misszionáriusait, Teréz anya leányait. Bár rendszerint elzárkóznak a nyilvánosságtól, most mégis megengedték, hogy bepillantást nyerjünk életükbe. Szerzetes nővérek az Őrkőn
Sepsiszentgyörgyön jelenleg hat nővér lakik az őrkői szerzetesi házban. Lehet látni, amint kettesével gyalogolnak a városban vagy a telepen, fehér alapon kék szegélyű szárijukban, közben derűsen beszélgetnek valamilyen idegen nyelven. Leginkább az őrkői szegény roma családok ismerik őket, akikhez naponta eljárnak látogatóba. A ház vezetőjével, Ifsita nővérrel (aki a kezdetektől itt van) és egy másik kedves nővérrel beszélgetünk szerzetesi hivatásukról, munkájukról.  – India különböző országaiból és Lengyelországból jöttünk 1990-ben Teréz anyával Sepsiszentgyörgyre. Azóta itt dolgozunk a rendházban. A nővérek cserélődnek. A mi rendünk különleges. Míg más szerzetesek a tisztaságra, engedelmességre és szegénységre tesznek fogadalmat, mi még megtoldjuk azzal: szolgálni a legszegényebbeket. Az értük végzett munkával csillapítjuk Krisztus szomját (amikor a keresztfán függött, akkor kiáltotta: „Szomjazom”).
Megvan a napi programunk. Reggel 5-től 6 óráig ima, elmélkedés, zsolozsma. A szentmise a legfontosabb része a napnak, amit rendszerint itt, a kis kápolnánkban – ahol Teréz anya-ereklyét őrzünk – Márkus András plébános atya vagy Hajdú János főesperes mutat be. Néha elmegyünk a város más katolikus templomába is. Fél tízkor indulunk családlátogatni az őrkői szegényekhez, egészen tizenkettőig. Ebben mindenfajta munka benne van, figyelünk, hogy miben tudunk segíteni. Nem szociális munkások vagyunk, hogy adakozzunk, hanem inkább az evangéliumi örömhírt visszük. Délben rövid közösségi imát tartunk, délután három és négy között oltáriszentség ima, zsolozsma, majd jönnek a gyermekek tanulni. Felkészítjük őket elsőáldozásra, bérmálkozásra. Délután öttől hétig a roma gyermekek hitéletével foglalkozunk, utána közösségi program következik. Kalkuttában van a fő rendházunk, Európában pedig Lengyelországban működik a központunk. Oda mennek a fiatalok tanulni. Mivel a világ különböző országaiból vagyunk, közös nyelvünk az angol. Van két erdélyi rendtársunk is: Sepsiszentgyörgyről Kinga, aki Eszter nővérként Magyarországon dolgozik és Szentegyházáról Margit, aki Elisabet nővérként Albániában tevékenykedik. A jelöltek lengyelországi  tanulás után fogadalmat tesznek, majd oda mennek, ahol szükség van rájuk, megtanulják az ország nyelvét. Missziós munkát végeznek.
25 éve járt Teréz anya Sepsiszentgyörgyön
– Teréz Anya két alkalommal is járt Sepsiszentgyörgyön. Először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Albert Levente, lapunk fotóriportere megörökítette ezeket az egyedi pillanatokat... Önök hogyan emlékeznek, milyen volt 25 évvel ezelőtt a rendalapítás?
– Mi együtt laktunk három évet a rendalapító Teréz anyával Indiában. Romániai látogatásunk előtt előbb Rómába mentünk, majd Bukarestbe érkezett a repülőgépünk. Babota Tibor káplán jött értünk, ő hozott Sepsiszentgyörgyre. Amikor megérkeztünk, itt volt Bálint Lajos érsek atya, Csató Béla plébános és a polgármester. Szeretettel fogadtak a  sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Teréz anya rövid kis emlékezést tartott, ebédeltünk, majd kivittek megnézni a roma telepet. Teréz anyának nem tetszett a ház, amit felajánlottak rendháznak, mert csak a falai álltak. A polgármester úr megígérte, segíti gyors megépítését. Addig másfél évet az állomási plébánián laktunk. Az ottani egyházközségnél volt egy kis kápolna és egy kis ház... Jöttek a nénik különböző ajándékokkal... Mi meg kerestük a helyet, hol is lakjunk. Két nővér megkezdte az ismerkedést a családokkal Tibor atya segítségével, aki angolul misézett nekünk. Majd kaptunk két tömbházlakást. Fél napot tanultunk, fél napot ismerkedtünk a családokkal.... Teréz Anya két-három napot maradt velünk.
– Milyen volt a nyolcvanéves Teréz Anya? Hogyan emlékszik rá?
– Nekem az maradt meg, hogy amikor csoportban voltunk, ő mindig kiválasztott egy személyt, és hozzá beszélt. A teljes figyelmét rá irányította. Így tanított, hogy nyitott szívűek legyünk. Teréz Anyától azt kérte Jézus, hogy fényt vigyen a sötétségben élő embereknek. Volt idő, hogy minden családnak adtunk Bibliát. Mi azért vagyunk itt, hogy elhintsük a hit és szeretet magvait. Isten adja a kegyelmet, hogy foglalkozzunk velük. Teréz anya tanítását éljük: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.”
Hittel és szeretettel
A Háromszék napilap 1990. június 9-i számában írta, hogy egy nappal korábban, pénteken a városba érkezett a Nobel-díjas szerzetes. Majd június 12-én Torma Sándor összeállításában egész oldalas beszámolóban olvashattak részleteket a látogatásról Valami nagyon szépet tenni Istenért címmel. Márkus András plébánost, aki idén februárban töltötte be hatvanadik évét, 1991-ben azzal nevezték ki a Csíki utcai plébániára, hogy gondozza a nővéreket és templomukat, valamint az Őrkő negyedi cigányokat. A templomot 1992. augusztus 15-én szentelte fel Bálint Lajos érsek. 1993-tól kezdték el egy lelkipásztori központ megszervezését a cigányok részére. Iskolát építettek, valamint lakásról gondoskodtak a lelkipásztor számára, aki az 1996-ban jóváhagyott őrkői plébánia lelkésze lett. Márkus András szentszéki tanácsos így emlékszik vissza Teréz anyára, akinek nagy tisztelője, a sírjánál is járt Kalkuttában: 
– Mivel kevés idő állt rendelkezésre, nem mindenkivel tudott beszélgetni. Nekem elmenőben ezt hagyta hátra: „Hittel és szeretettel gondozza a nővéreket, és lelki gondjaikban legyen mellettük.” Szabó Lajos kanonok emlékezetében is örökre megmaradt a látogatás:
– Helikopterrel érkezett a Szemerja negyedi focipályára. A megyei tanács elnöke, Orbán Árpád és a papság fogadta, rajtuk kívül csak az apácákat engedték oda. Autóval hoztuk be a Szent József-plébániára, ahol köszöntöttük, szép fogadásban részesítettük. Teréz anya találkozott a papsággal, majd az apácákat elküldte dolgozni, és velünk egy órát beszélgetett. Amikor búcsúzott, érdekes dologra kért meg: imádkozzunk azért, hogy az ő szülőhazájában, Albániában is tudjon kolostor épülni. Azóta már kettő is van, vágya valóra vált. Arra biztatott, hogy higgyünk a gondviselő Istenben.
Elmondott egy példát. Indiában volt egy kisgyermek, akinek olyan különleges gyógyszert kellett volna adniuk, amit ott nem lehetett megkapni, ráadásul hatósági tiltás alatt is volt. Azon a héten csomagot kapott Európából. A legtetején az a gyógyszer állt, amelyre a kisgyermeknek szüksége volt...
Még mesélt egy másik történetet is, hogy miért a Szeretet Misszionáriusai ők. Egy többtagú családnak készítettek nagyobb csomagot, amit elvittek nekik. Megérkeztek, beszélgetni kezdtek a családtagokkal. Egyszer csak eltűnt a háziasszony, majd kis idő múlva visszajött. Hol volt? – kérdezte tőle Teréz anya. Csak itt, a szomszédban, mert ott is van egy nagy család, nekik is vittem belőle, mert szükségük van rá... Amikor vége volt a fogadásnak, kértem a főnővért, szeretném, ha egy szentképet dedikálna nekem. Nem lehet, mert sietnek – mondta. Teréz anya látta, hogy valamin vitatkozunk. Megkérdezte, mi a gond? Hozd ide, gyorsan – intett, és négy szentképet dedikált angolul. Ez volt ráírva: Imádkozzál értem! Kinek kellene megváltoznia?
Teréz anyával kapcsolatban nagyon sok történet maradt fenn a nagyvilágban, idézetei sokaságát ismételgetik. Sok ember szívét megérintette életével, hitével, munkásságával. Sepsiszentgyörgyön László Károly színművész szokta felidézni az élettel kapcsolatos elmélkedését, buzdítását templomokban, kórházakban, különböző rendezvényeken.
Dr. Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatójának és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetőjének könyvében, a Felelős szabadságban van egy elgondolkodtató kis történet, melynek aktualitása mindenkor időszerű. A Nobel-díjas Teréz anyát megkérdezte egy francia újságíró: 
– Mondja, kedves Nővér, ebben a nyomorúságos, válságokkal teli, embertelen világban kinek kellene megváltoznia, hogy egy boldogabb és szebb jövő is fennmaradhasson számunkra?
 Rövid csend után Teréz anya így válaszolt: 
– Tudja, kedves, nekem kell megváltoznom. És magának.
Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született albán szülőktől. Két testvérével együtt katolikus nevelésben részesült. Könyvelőnő volt. Ágnes az Indiában működő jugoszláviai misszionárius jezsuiták hívására jelentkezett bengáliai misszióba. Felvételét kérte az írországi Loreto-nővérek közösségébe, akik novíciátusa elvégzésére Indiába küldték. 1931-ben tette le szerzetesi fogadalmát; Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére a Teréz szerzetesi nevet vette fel. 1929–1948 között földrajzot tanított Kalkuttában. Egy 1946-os lelkigyakorlatos elhatározás után 1948-ban levetette a Loreto-nővérek ruháját, és felöltötte a kék szegélyű szárit; ez lett az általa alapított és 1955-ben Róma által is jóváhagyott Szeretet Misszionáriusai egyenruhája. Kalkuttai Teréz anya szegénygondozó tevékenysége ezentúl már ismert; nővérei elterjedtek az egész világon. Teréz anya 1997. szeptember 15-én halt meg szentség hírében. Boldoggá avatási eljárása rendkívül rövid ideig tartott.
2003. október 19-én, a missziós világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt mintegy 200 000 zarándok jelenlétében boldoggá avatta Kalkuttai Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját. A szentatya megválasztásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része volt ez a szentmise, melyre 27 országból érkeztek diplomaták. De a sokaságban megtalálhatók voltak ortodoxok, muzulmánok, misszionáriusok és szegények képviselői is. (...) Teréz anya élete tanúságtételével mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy az Egyház evangelizáló missziója a szeretet gyakorlásán keresztül valósul meg, amelyet az imádság és Isten igéjének hallgatásával táplálnak. Példás módon jelzi ezt a misszionáló stílust az új boldogról készült kép, amint az egyik kezében szorongat egy gyermeket, a másikkal pedig a rózsafüzér szemeit morzsolja.
(Részlet Gyorgyovich Miklós Tisztelgés Teréz anya előtt boldoggá avatása kapcsán című írásából, mely a Távlatok – Világnézet. Lelkiség. Kultúra című jezsuita lap 2003 karácsonyi számában jelent meg.)
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kapcsolatépítés iskolák között
Székelyföldi és szórványbeli diákok találkoztak 
Négy tanintézmény diákjai erősítették meg az eddigi kapcsolataikat, illetve létesítettek újakat a múlt hét folyamán. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum több osztályközössége a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont diákjaival, míg a Székely Mikó Kollégium tanulói a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium fiataljaival találkoztak az Iskola másként hét alatt.
Az első kapcsolatfelvétel a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum és a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont között öt évvel ezelőtt történt, azóta egy generáció már elballagott a tanintézményekből, az akkor még kicsiknek számító tanulók ma már tizedik osztályosok. A közösségi oldalakon ápolt kapcsolattartás azonban személyes találkozást is megkívánt, így kerekedett útra a dévai diákok egy kisebb csapata, hogy háromszéki barátaikkal együtt töltsenek néhány napot. Első nap a Kolumbán Laura tanárnő által vezetett osztállyal közös tevékenységeket folytattak, másnap reggel pedig Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke fogadta irodájában a dévai fiatalokat. Ezt követően kulturális programokban vettek részt, színházi előadást, múzeumokat tekinthettek meg Sepsiszentgyörgyön.
Ugyancsak ez alatt a hét alatt a Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Székely Mikó Kollégium hatodikos, illetve hetedikes diákjai háromnapos szórványkörutat tettek, így nem csak kapcsolatépítés, hanem történelmünk színhelyeinek megismerése is szerepelt programjukban. A fogarasi, gyulafehérvári és dévai várak mellett Piski történelmi jelentősége sem maradt ki a tanulmányi bemutatókból, illetve a Gyulai család által létrehozott arborétumban is sétálhattak a háromszéki tanulók.
Tervek szerint a közeljövőben a tanintézmények felújítják együttműködési szerződéseiket és bővebb tevékenységi lajstromot dolgoznak ki.
„Az Összetartozunk Székelyföld–Szórvány program keretében az elmúlt években számos kezdeményezés valósult meg: műemlékprogramok, templomfelújítás, emlékévek, konferenciák, könyvadományok, kirándulások, közös rendezvények, de főként az ilyen és ehhez hasonló személyes találkozások adnak lehetőséget arra, hogy a fiatal generáció tagjai megismerjék egymást, betekintést nyerjenek egymás hétköznapjaiba, barátságok alakulhassanak ki közöttük” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának vezetője. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A tavalyi szakokat indítják el idén is a MÜTF-ön
Négy alapszakot hirdettek meg a következő tanévre a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központnál, melyekre nyáron és ősszel is lehet felvételizni. A tavalyi adatokat és a helyi igényeket mérlegelve úgy határoztak, idén nem indítanak új szakirányú képzéseket.
Figyelembe véve a tavaly meghirdetett képzések többségénél tapasztalt túljelentkezést, a MÜTF vezetősége úgy döntött, 2015-ben nem hirdetnek meg új szakokat, hanem az egy évvel korábbiakat indítják el ismét – közölte Geréb László, az intézmény ügyvezető igazgatója. Ennek alapján lesz könnyűipari mérnöki (textil- és nyomdaipari mérnöki szakirány), gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki (erdőgazdálkodás specializáció), turizmus-vendéglátás (idegenforgalom és szálloda szakirány) és kereskedelem-marketing (e-kereskedelem szakirány) tagozat.
„A képzéseinket mindig úgy próbáljuk megszervezni, hogy a helyi gazdaság igényeire fókuszálunk – megkérdezve a vállalkozókat, szakembereket –, hiszen azok az emberek, akik nem tudják helyben értékesíteni tudásukat, el fognak vándorolni Székelyföldről. Ezért munkánkkal reményeink szerint  nemzetpolitikai célt is szolgálunk” – fejtette ki Geréb László. Ilyés Ferenc, a MÜTF marketing- és tanulmányi igazgatója rámutatott, a felvételiket úgy szervezik meg, hogy azok a román érettségi eredmények óvása után kezdődjenek, vagyis július 6–12., illetve szeptember 1. és 10. között lehet jelentkezni. A tanulmányi igazgató ugyanakkor hangsúlyozta: az érettségi diploma megléte elengedhetetlen a felvétel elnyeréséhez, ám azon diákoktól, akik még nem kapták kézhez bizonyítványukat, a megfelelő oktatási intézmény által kibocsátott igazolást is elfogadják.
A gazdasági képzéseken egyenként 30, a mérnöki szakokon pedig 50–50 helyet hirdettek meg. Az államilag támogatott helyekkel kapcsolatban nem tudtak még nyilatkozni, hiszen jelenleg zajlik a magyarországi emberi erőforrás minisztériuma által végzett elbírálási procedúra. A képzésekről bővebb információkat a www.egyetem.ro portálon lehet olvasni.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Bíróságon támadták meg a CEMO önkéntesei a helyi rendőrség kihágási jegyzőkönyvét
Március 20-án a helyi rendőrség fejenként ötezer lejes büntetést rótt ki a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) kétönkéntesére, Barabás Miklósra és Benedek Lehelre, a Piata Unirii – Egyesülés tér kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztésemiatt. Ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyen a két érintett mellett jelen volt Kincses Előd ügyvéd is.
Benedek Lehel elmondta, hogy a Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport tavaly májusban alakult. A csoport, amelyet a CEMO a kezdetektől támogatott, aláírásokat gyűjtött, amelyet tavaly ősszel a sajtónyilvánosság előtt személyesen adtak át Peti András alpolgármesternek, tagjai flash-mobot szerveztek, háttértárgyalásokat folytattak az alpolgármesterrel, a hivatal gazdasági igazgatójával. Tavaly ősszel nyilvános gyűlést szerveztek, amelyre meghívták az RMDSZ-es tanácsosokat, hogy tisztázzák, mi az akadálya a kétnyelvű utcanévtáblák kifüg- gesztésének Marosvásárhelyen, és hogy mit szándékoznak tenni ebben az ügyben.
Az idén felvállalták, hogy az ott lakók beleegyezésével kétnyelvű utcanévtáblákat szerelnek fel magánházakra.
Barabás Miklós szerint ezek a dolgok történtek március 20-ig, amikor épp az Egyesülés téren szerelték fel a kétnyelvű táblát két ház falára, amikor megérkezett a helyi rendőrség két rendőre, igazoltatta őket, és bár nem tudtak büntetést meghatározni az akcióra, március 23-ra behívatták őket a rendőrségre. A rendőrségen "felkészülten" fogadták, jelen volt egy jogtanácsos. A találkozón jelen volt Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója is, akinek többórás vita után sikerült elérnie, hogy a büntetést ne az önkéntesekre róják ki, hanem a szervezetre. Megígérték, sőt haladékot is adtak a helyzet tisztázására. Ennek ellenére március 30-i keltezéssel postán kézbesítették az öt-öt ezer lejes büntetést. – Számomra hihetetlenül meglepő, és megalázónak tartom azt, hogy 25 évvel a rendszerváltás után Romániában – amelyet nemzetközi szinten a kisebbségek mintaállamának tartanak – anyanyelvhasználatért a rendőrség embereket büntet. Mint mondta, az RMDSZ, amely mind helyi, mind központi szinten erős pozíciókkal rendelkezik, nem tudja hatékonyan érvényesíteni az anyanyelvhasználat jogát, bár azt hazai és Románia által is aláírt nemzetközi egyezmények szabályozzák. Felrótta, hogy az egynyelvű táblák senkit sem zavarnak, de abban a pillanatban, amikor kétnyelvűvé válik, reklámnak minősül és büntetik.
Kincses Előd bejelentette, hogy Barabás Miklós és Benedek Lehel, illetve a CEMO megbízásából bíróságon támadta meg a két kihágási jegyzőkönyvet, és szankciót kért a helyi rendőrség igazgatója és a kihágási jegyzőkönyvet kitöltő két rendőr ellen.
– Egyértelmű, hogy semmilyen jogalapja nincs a kihágási jegyzőkönyvnek, hiszen az utcanévjelölő tábla nem reklámpannóra kifüggeszthető reklámanyag, ahogyan a marosvásárhelyi helyi rendőrség minősíti, ahogyan a székely zászló esetében is tette. Azonkívül, hogy panasszal éltünk a kihágási jegyzőkönyv ellen a Marosvásárhelyi Bíróságon, a Marosvásárhelyi Bíróság melletti Ügyészséghez is feljelentést nyújtottunk be a Btk. 297. szakaszának 2. bekezdése alapján a helyi rendőrség vezetője és a kihágási jegyzőkönyvet kitöltő két rendőr ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt – jelentette ki Kincses Előd, hozzátéve, hogy ugyanakkor panaszt tettek le a Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is, mert a büntetés a magyar nyelv használata elleni diszkriminációnak minősül.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Ifjúság – Hollandiai cserediákprogram kulturális szemlélettágítással
Kolozsvári Református Kollégium
A Kolozsvári Református Kollégium idén másodjára szervezett cserediákprogramot a Hollandiában, Groningenben és környékén működő Gomarus keresztyén iskolával. A program célja az adott kultúrák megismerése, a diákok nyelvtudásának fejlesztése és a külföldi kapcsolatok építése, ápolása volt. Nagy Tibor Sándor tanár úr kíséretében a kolozsvári repülőtérről indultunk Eindhovenbe, ahol a társiskola tanárai már vártak bennünket.
Családoknál szállásoltak el ottlétünk idején. Akadtak olyanok, akik a városban vagy a városhoz közeli faluban, mások pedig farmon tengették életüket. Az ott töltött egy hét remek alkalom volt arra, hogy megismerjük a helyi szokásokat, a nyugati mentalitást, betekintést nyerhessünk egy holland család mindennapjaiba, meglátogassunk helyi nevezetességeket, látványosságokat. Sajátos élmény volt saját bőrükön megtapasztalni, milyenek egy holland diák hétköznapjai, úgy, hogy közben próbára tettük angoltudásunkat. Elég korán észrevettük az alapvető különbségeket. Többek között a hideg és esős időjárás volt szokatlan, hiszen amíg itthon hét ágra sütött a nap, addig Hollandiában komor esőfelhők fogadtak. Emellett talán a legnagyobb újdonságot a közlekedés jelentette: ott a legtermészetesebb dolognak számít az, hogy a tanulók reggelente 10-15 kilométert bicikliznek az iskoláig. Nagy meglepetést jelentett az, mikor reggel a tömegközlekedési eszközök helyett biciklit toltak elém, és jó utat kívántak. Amellett, hogy a kerékpár olcsó és környezetbarát megoldás, a jól kiépített bicikliutaknak köszönhetően gyors közlekedést is biztosít.
Zsigmond Előd
Szabadság (Kolozsvár)

Refisek a magyar uralkodók nyomában
A Magyar uralkodók nyomában című pályázat keretén belül március 12. és 17. között a Kolozsvári Református Kollégium XI. évfolyama négy kísérő tanárával – Bogya Katalin, Lapohos Ildikó, Mihályfalvi Katalin és Kovács-Varga Emília – a székesfehérvári Kodolányi János Gimnáziumba látogatott. A cél a város múltjának és az ott megfordult, esetleg ott élt magyar uralkodók életének tanulmányozása volt. Az ott eltöltött hat nap alatt számos új élménnyel gazdagodtunk.
Az eseménydús, jól megszervezett program egy percet sem hagyott az unatkozásnak. Először is lehetőségünk nyílt megnézni az Amadeus című előadást, amely Mozart életét dolgozta fel, megtekinthettük Székesfehérvár nevezetes épületeit (Országalma, Romkert, Szent István Bazilika, Mátyás-szobor, Városháza, Szent István Múzeum), amelyeket a helyi diákok mutattak be.
Zsigmond Előd és Demeter Antónia
Szabadság (Kolozsvár)

Balogh Márton: csak társulva juthatunk a piacra
A mezőgazdasági termelők piacra jutásának egyik legfontosabb feltétele a szövetkezeti társulás – állítja interjúnkban Balogh Márton, az erdélyi Civitas Alapítvány kolozsvári irodájának ügyvezetője. A szakember reméli, hogy a Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezete által felmutatott eredmények meg tudják győzni a társulástól idegenkedő gazdákat is.
– A Kolozs megyei gazdák és a Civitas Alapítvány által létrehozott Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezetének ítélte a március hónap vállalkozója díját az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. Minek köszönhető ez az elismerés?
– Két évvel ezelőtt, 2013 februárjában alapítottuk ezt a szövetkezetet, főképp abból kiindulva, hogy a társulási hajlandóság a gazdák körében rendkívül alacsony. Tény, hogy nagyon sok ügyes termelőnk van, akik tisztességesen megművelik földjeiket, a termést azonban nem tudják értékesíteni.
A Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezetének tagjai felismerték, hogy a legtöbb romániai termelő nehezen jut el a piacra, ha nem tud az áruházláncok által megkövetelt nagy mennyiségű árut szállítani. Az elismerést azért kapták, mert volt bátorságuk társulni, és rövid idő alatt sikerült elérniük, hogy két nagy áruházlánccal szerződést kössenek.
– Az Ön által képviselt Civitas Alapítvány felvállalta, hogy segít a gazdáknak a szervezésben. Hogyan zajlott az „alapozás"?
– Hat-hét hónapos munka előzte meg a szövetkezet létrehozását. Elmentünk az önkormányzatokhoz, megkértük, hogy segítsenek, hozzanak össze egy találkozót a környékbeli termelőkkel. Legalább 200 gazdával beszéltünk, találkozót, képzést is szerveztünk, melyre körülbelül ötvenen jöttek el. Végül tizenhat apahidai, nemeszsuki, bonchidai zöldségtermesztő vállalta, hogy beszáll a projektbe.
Ha csak a számokat nézzük, kiderül, hogy tervünkkel a gazdák alig 10 százalékát tudtuk megszólítani, az eredmények viszont magukért beszélnek. Míg a szövetkezet bejegyzése előtt sokan közülük a házuk kapuja előtt, zsákokból, vagy piacokon próbálták értékesíteni az árut, a szövetkezet létrehozása után már kamionszámra hordják tőlük a káposztát.
Az 1992-ben létrehozott Civitas Alapítvány egyébként székelyudvarhelyi és kolozsvári irodával működő civil szervezet, amely vidékfejlesztésre, a civil társadalom megszilárdítására, humánerőforrás-fejlesztésre és az önkormányzatok képességeinek erősítésére irányuló programokat bonyolít le. Úgy gondolom, szükség van az alapítványhoz hasonló ösztönző szervezetekre, amelyek nemcsak a szövetkezetek megalakulását, hanem az életben tartásukat is segítik.
– A pozitív példa nyomán nőtt az érdeklődés a hasonló társulási formák létrehozása iránt?
– Egyértelműen. Az elmúlt években nőtt a megdolgozott földek aránya a térségben, és javuló terményminőségről is tudunk beszélni.
– Többször elhangzott már, hogy a gazdák általában idegenkednek a szövetkezeti társulási formától, mert ez a kommunista diktatúra mezőgazdasági termelőszövetkezeteit juttatja eszükbe.
– Sajnos a rossz beidegződések megváltoztatásához még sok időnek kell eltelnie. Sokan a '89 előtti rossz tapasztalatból kiindulva hallani sem akarnak a szövetkezésről, nem is akarják megérteni, hogy ez miben segíthetne. Sokan vannak azok is, akik beérik kevéssel, léteznek kiépített eladási csatornáik, és saját sorsukat akarják irányítani. Nem beszélve az úgynevezett hétvégi vagy délutáni gazdákról, akiket semmiképp sem lehet megfogni ilyen projektekkel, ők csak saját konyhára, vagy jövedelmük kiegészítése érdekében foglalkoznak termeléssel.
Az együtt dolgozás nemcsak lehetőségekkel, hanem kihívásokkal is jár, és erre kevesen vannak felkészülve. Egyértelmű, hogy a legnagyobb gondot a piacra való betörés jelenti. A másik jelentős probléma, hogy a legtöbb termelő a visszaadott földeken kicsi, úgynevezett nadrágszíjparcellákon termel, ami a nagyobb ipari termelést nem engedi meg. Így nagyon nehezen lehet gazdaságilag fenntartható módon gazdálkodni. A versenyképességhez korszerű eszköztárra, felszerelésre is szükség lenne, amihez szintén elengedetlen a szövetkezetek létrehozása.
Az erdélyi gazdatársadalmat is egyre kedvezőtlenebb korösszetétel, az elöregedés jellemzi, ezért ezen a területen is változásokra van szükség. Ha azonban a támogatási lehetőségek iránt érdeklődők, pályázók összetételét nézzük, azt kell mondanom, nem állunk olyan nagyon rosszul, hiszen egyre több magyar fiatal él a pályázati lehetőségekkel. Fejlődést, előrelépést azonban csak hosszú távon tudunk felmutatni.
Gyergyai Csaba 
Krónika (Kolozsvár)

Marketingképzés mesterfokon - Mit jelent jó szakembernek lenni a piacon?
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének marketinges oktatói 2015. április 16-án kerekasztal-beszélgetést szerveztek vállalati képviselőkkel Marketingképzés mesterfokon címmel. A kerekasztal-beszélgetés célja: azonosítani a marketing szakmában az aktuális munkáltatói elvárásokat, illetve a vállalati együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy a Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzőn piacképes oklevéllel és kellő szakmai tapasztalattal biztosítani tudják az átmenetet a hallgatók számára az egyetemi és munkavállalói státusz között.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vettek a Mol Románia képviseletében Hunyadi Gyöngyi, HR Partner, Ilonczai Tamás, az Autonet Import Kft. marketing igazgatója, dr. Alt Mónika Anetta, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének egyetemi docense, a Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés vezetője, valamint dr. Berács József professzor, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének oktatója és a Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának igazgatója. A kerekasztal-beszélgetést Seer László, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének oktatója és marketing szakember moderálta.
Amikor együttműködik a vállalat és az egyetem
A kerekasztal-beszélgetés olyan témaköröket járt körül, mint jelenlegi és jövőbeni vállalati-egyetemi együttműködések, amelyben a marketingesek átléphetnek az egyetemista státuszból a munkavállalói státuszba, szükséges marketinges kompetenciák és más sikertényezők a munkaerőpiacon, illetve sikersztorik a vállalat életéből, amelyben a marketing szerepet játszott.
A vállalati együttműködéssel kapcsolatban Alt Mónika Anetta kiemelte, hogy a mesterképzőn jelenleg ennek egyik alapvető formája a féléves szakmai gyakorlat. A 2013-2014-es tanévtől az Erasmus+ program keretében már külföldre is küldenek szakmai gyakorlatozó marketing mesteriseket. A tavalyi hallgatók közül egyet alkalmazott is a fogadó vállalat. Emellett értékes tapasztalat a hallgatók számára a rendszeresen meghívott vállalati képviselők előadásai is.
Hunyadi Gyöngyi a MOL-csoport sikeres Growww friss diplomás programját ismertette a hallgatókkal, melyet kilenc évvel ezelőtt indítottak útjára annak érdekében, hogy a vállalat stratégiai céljai megvalósításához képzett, tehetséges, szakmájuk iránt elhivatott kollégákkal erősítse csapatát. A program keretében 2007-2014 között több, mint 1500 friss diplomás csatlakozott a MOL-csoporthoz, legtöbben még ma is ott dolgoznak. A másik ilyen jellegű kezdeményezésük a Freshhh egyetemista csapatoknak szóló verseny.
Ilonczai Tamás elmondta, hogy az együttműködés a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet marketinges hallgatóival még viszonylag új, egy éves, de olyan friss erőt tapasztaltak a hallgatók részéről, hogy elkezdték a tervezést több irányban is, úgy mint piackutatások kidolgozása, mérés és adatok feldolgozása, az egyetem által szervezett tanulmányi versenyekben való részvétel, vagy az Autonet Import által meghirdetett ötletbörze témák vagy saját tanulmányi versenyek.
Berács József egy, a Stanford Egyetem által nemrég szervezett konferencia részvétele kapcsán kiemelte, hogy a világon vezető egyetemek folyamatosan foglalkoznak a vállalat-egyetem együttműködésének és szinergiáinak kérdésével, azzal, hogy hogyan tudnak minél szervesebben egymásba kapcsolódni ezek a területek, igények és megoldások. Az együttműködésnek sok formája lehet, meg kell találni azokat, amelyekkel az együttműködő felek meg tudják oldani egymás problémáit.
Mit kell tudniuk az ideális marketingeseknek? 
A marketingesekkel szembeni munkáltatói elvárások kapcsán Hunyadi Gyöngyi kiemelte, hogy a MOL Romániánál az ideális marketingesnek magas szintű szakmai tudással kell rendelkeznie, mint például a nyelvismeret (angol nyelv-tudás), számítógép-felhasználói ismeretek, adatbázis kezelés, szakirányú végzettség. Ez utóbbi alapján lehetnek bizonyosak abban, hogy a jelentkező a marketingszakma elméleti hátterét és a lehetséges gyakorlati ismereteket elsajátította.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete által működtetett Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés hét éve indult. A Bolognai normák szerint létrehozott mesterképzők újdonsága a korábbi mesterikhez képest az, hogy két éves tanulási programot kínálnak, és hogy az utolsó félévben a diákok féléves szakmai gyakorlaton vehetnek részt. A Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés tantervében tizenöt kötelező tantárgy és két választható tantárgy szerepel, emellett a féléves szakmai gyakorlat és féléves szakdolgozat kutatási időszak. A mesterképzésen a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar és román marketinges oktatói valamint külföldi vendégtanárok oktatnak. A mesteri tanterve rendszeresen megújul, igazodva a diákok és a munkáltatók elvárásaihoz.
Ilonczai Tamás számos szakmai készséget említett, úgy mint B2B és B2C területek sajátosságait érintő magas szintű ismeretek, termékportfóliókhoz, pozicionálásokhoz kötődő ismeretek, értékesítési csatornák sajátosságainak az ismerete, kommunikációs csatornák sajátosságainak az ismerete, kiemelten fontos az online és közösségi média terület, médiatervekkel kapcsolatos ismeretek, akciós mechanizmusokkal kapcsolatos ismeretek.
A személyes készségek esetén mindkét vállalat képviselője a tárgyalási és kommunikációs képességet, kreativitást, kezdeményezőkészséget, problémamegoldó-készséget, hatékonyságra való törekvést említette. Ilonczai azt is hozzátette, hogy minden marketingesnek tudnia kell, hogy a marketing nem cél, hanem egy hatékony eszköz vagy akár fegyver kell, hogy legyen egy vállalati cél elérésében.
Berács József felhívta arra a figyelmet, hogy az elhangzott kompetenciák mellett a hallgatók nemzetköziesedése olyan készségekkel tudja felruházni őket, melyek segítségével eltűnnek a kommunikációs és interperszonális korlátok. Az itt képzett diákok háromnyelvűsége komoly versenyelőny a piacon. Alt Mónika Anetta kiemelte, hogy a mesterképzésen a tanterv kidolgozása kompetencia alapú. Az egyes kompetenciák kialakítására hivatott tantárgyakat a vállalatok igényei szerint folyamatosan alakítják, például nemrég a számítógépes grafika is bekerült a kínálatba, illetve marketing alapképzésen a business-to-business marketing.
A sikertörténeteket tekintve mindenki egyet értett abban, hogy a marketing egy komplex rendszer része, feladata a problémamegoldás, az hogy ki tudja szolgálni a vállalat céljait. Ilonczai Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a marketing munka nagy felelősség. Egy nagy projekt érinti a teljes vállalatot, a marketing felelőssége összekapcsolni a részlegeket, és összehangolni munkájukat. Ehhez nagyon nyitottnak kell lenni és folyamatosan kommunikálni és konzultálni a részlegekkel. A kerekasztal-beszélgetés zárásaként elhangzott, hogy a vállalatok, egyetem és hallgatók céljai közösek, versenyképes, gyakorlatban alkalmazható marketing tudás megteremtése. Közös célokkal jól lehet kamatoztatni az eddigi fejlesztéseket és kigondolni olyan újabb együttműködési lehetőségeket, melyek segítik a fiatal pályakezdők elhelyezkedését a szakmában.
maszol.ro

Kelet és Nyugat között az Erdélyi Fejedelemség
Az Erdélyi Fejedelemség létrejöttéről, annak az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom közötti helyzetéről, politikai állapotáról, aranykoráról és hanyatlásáról tartott előadást Oborni Teréz, a Kós Károly Akadémia meghívottja. Folytatódott az időutazás, amely a kezdetektől érkezett el a 16-17-ik századokig, az Erdélyi Fejedelemségig. A Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatának csütörtöki meghívottja, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa Oborni Teréz volt, aki egy órás előadásában három szempontból járta körül a múltnak ezt a szeletét: a Porta szemszögéből, a Magyar Királyságból nézve, valamint az erdélyiek szempontjából, ahogy ők maguk definiálták magukat, mint önálló állam az Erdélyi Fejedelemség.
Mit jelentett a fejedelemség léte? Egyrészt török vazallus állam volt, de a magyar államiság őrzője is ugyanakkor, az összenemzeti politikai érdekek képviselője, a nemzeti kultúra őrzője. Erdély a török birodalomban különleges státust élvezett: a belpolitikájába a szultán nem avatkozott be, nem küldött állandó itt-tartózkodással hivatalnokokat, sem hittérítőket, hogy a muszlim vallást erőltessék az itt élő népre. Bár szerződés született a szabad fejedelem-választás jogáról, végső soron a szultán határozta meg, hogy meddig tart a mozgástér, amely keretei között az erdélyiek politizálhattak.
Az előadó korabeli dokumentumok fotóit is bemutatta, szerződéseket, amelyek a fejedelmek és a szultán között köttettek, egy olyan festményt, amely az 1626-os követfogadást örökíti meg Bethlen Gáborral és Toldalaghy Mihállyal Gyulafehérváron, valószínűleg az úgynevezett Bokályos Házban.  A festmény néhány évvel ezelőtt bukkant fel egy bécsi aukción, a kikiáltási ára 150 ezer euró volt. Bár jó lett volna, ha a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába jut, ez nem sikerült, egy török gyűjtő vásárolta meg – árulta el az érdekességet Oborni Teréz.
Mohács és Buda között
A Magyar Királyság szempontjából nézve az erdélyi helyzetet a Mohácsi vész és Buda eleste közötti zavaros időszakban, (1526-1541) ismertette a történész. A királyok harcáról beszélt, arról, hogy mindketten, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd is legitim király volt, és egyik a másikat nem ismerte el. Az 1538-as váradi béke során az ország ketté oszlik, és ahogy Fráter György barát megállapítja, a keleti és nyugati országrész önmagában nem tud helytállni. Az Erdélyi Fejedelemség létrejöttében nagy szerepe volt az 1571-es Speyeri szerződésnek, amelyben először nevezik meg az új államot, a Principatus Transilvaniaet.
Erdélyből nézve a Szapolyaiak királysága jelentette a fejedelemség történetében a legszebb korszakot, az 1541-1571 közötti periódus az építkezésé, gazdagodásé és fejlődésé volt. Erdély a legbefogadóbb ország volt ekkor, otthont adott a reformációnak, intézményesítette a négy bevett vallást, iskolák, nyomdák működtek, amelyek hozzájárultak az anyanyelvi kultúra kibontakozásához is. Az európaiság és a nemzeti elkötelezettség közötti harmónia jellemezte. A történész a fejedelemség sorsát Apafi Mihály halálával zárja, amely egyben az önálló fejedelemség vége is (1690).
Oborni Teréz végül Áprily Lajos Bethlen Gáborhoz írt sorait idézte.
Antal Erika
maszol.ro

Emlékeket idézve töprengeni a jelenről
Az 1928-ban született Kovács Ilona nénit a falu valahai életéről faggattuk. Sok régi embert emlegetett, „akik már a temetőben vannak”. De örömmel említette, hogy egyetlen testvérével ők a legidősebb Kénosban élők. Életüket szülőfalujukban élték le, hiszen amikor fiatalok voltak és elmehettek volna, nem volt szokás az elvándorlás, dolgoztak, és jól érezték magukat családjaikban. Derűsek: egészséges humorral, pajkos mosollyal mesélgetnek a régi dolgokról.
Felkerestük a 90. évében járó Gelérd Sándor bácsit is, aki még mindig méhészkedik. Szinte hasonló a mai életterük is: kis lakószobák, ahol karos padokon pihent meg a kérdező. Mindkettejüknél ropogott a tűz a hűvös tavaszi napokon. Sándor bácsi ma is abban a házban lakik, ahol született.
– Sok utcája van ennek a kicsi falunak – jegyezte meg Ilona néni. – Télen ültünk rea a korcsolyára, vagy kihúztuk a széket, felfordítottuk, és azzal is mentünk. Az erdőn jártak keresztül Udvarhelyre: átalvetőben vitték a tojást, tejet, tejszínt, vajat a házakhoz. „Reggel korán indultunk, délre vissza kellett érni, és mentünk a mezőre” – emlékezett vissza Ilona néni. Amikor ezt felemlegettem Sándor bácsinak, kérdezvén, ha lekésném a buszt, mehetnék-e arra hazafelé, sokatmondóan mosolygott: gyalog nem lehet járni, nem használják már rég a gyalogösvényeket, benőtte a bokor…
Szüleik mezőgazdasággal foglalkoztak. Állatokat tartottak, abból jól meg tudtak élni. Patakfalván volt a csarnok, a felcédulázott tejes kondérokot szekérrel vitték. Ilona nénitől tudjuk: „Gyermekekül hajtottuk a marhákat a mezőre, őriztük, ezzel foglalkoztunk. Kellett dolgozni. Ha egy idegen ment a házhoz, egy székre leültek, nem lehetett beleszólni a nagyok dolgába. Köszönni kellett előre mindenkinek. Magyar világot is éltek. Nyolc osztályt jártak, mert közben román világ lett, és követelték, hogy ennyit ki kell járni. „Románul kellett beszélni, tanfelügyelő is jött. Elég nehéz volt.”
Volt egy téli és egy nyári cipőjük, de olyan gyermek is akadt, akinek nem jutott lábbelire. Mind lehúzták a cipőjüket, és mezítláb mentek be a templomba. Egy héten egy lejre vettek nekik cukorkát, az elég kellett legyen. A gyermekek mind egy iskolába jártak, a tanító a nyolc osztályt egyedül megtanította. Az iskola megsemmisült, Szentmártonba, Udvarhelyre járnak manapság a gyermekek.  Egy disznót levágtak, egy családnak az egy esztendeig elég kellett legyen. Ilona néni úgy véli: „most a luxért kell annyit dolgozni”. Tapaszos ház volt, úgyis felnőttek a gyermekek.
Nem is úgy volt, hogy mindenki menjen ide-oda – fűzte a szót az otthon maradásról Sándor bácsi. Nagycsaládokból mentek inkább el, ahol nehéz volt a megélhetés. Sándor bácsi nem kívánkozott el, a felesége is odavalósi volt. Húsvét utáni beszélgetésünk alkalmat kínált arra, hogy elmondja: nem jártak mindenhová locsolni legénykorukban, csak oda, ahol lány volt.
Összegyűltek cséplés, vagy ősszel a betakarodás után, húsvétkor, karácsonykor. Színdarabot is tanultak, férfiak, asszonyok sokan voltak. Két-három színdarabos bál volt évente, más vasárnapokon tánc, zenész volt, színdarab nem – mondta Sándor bácsi. A környező falvakba is jártak szórakozni, Bágyba például, ahol rokonság volt. Szépen felöltözve gyalog mentek, olyan is volt, hogy reggel jöttek haza. Átöltözött, és ment kaszálni. „Olyankor délben nagyobbat aludtam” – mondta pajkosan.
– Nem vittek el a háborúba, me’ gyenge voltam – emlékezett. Sorkatonai behívója később Máriaradnára szólt. Tüdőgyulladással került az aradi kórházba, hamar felgyógyult, de az orvos személyes szolgálatára maga mellett tartotta – hat hónapig volt Aradon. Utána előbb a szüleivel, a magángazdaságban, majd a kollektívben dolgozott: három évig brigádos, kettőt pénztáros volt, és a kerekes műhelyben is dolgozott. Mindig voltak állatai. 1950-ben megnősült, akkor „szerelte” a méheket: „két rajt vettem, arra ütte a pénzem”. Kedvelték a mézet, megtermeltették. A többletet eladták. „Most is el tudnám adni, ha lenne…” Sándor bácsi vallja: „Csípősek a méhek, de szeretem őket. Ha megmar sem dagad fel a helye.”
A kollektív gazdaság méhészeként egy alkalommal vándoroltatta az állományt Olténiában. Legtöbb negyven saját család méhe volt, legutóbb harminc. „Eltelt az idő kicsit” – villant a szeme. Ma tizennégy méhcsaláddal foglalkozik, ezeket már nem akarja eladni. Lányával, vejével és unokájával lakik egy udvaron, két dédunokája és lányunokája nem velük lakik. „Nincs más, aki rendezze a méheket” – mondta szerényen, amikor rákérdeztünk, hogy még mindig maga rendezi-e. Megemlítette: betegség soha nem volt közöttük. A jó méz titkáról elárulta: akkor a legfinomabb, amikor a méhek lefedik a lépet. Le kell kaparni a viaszfödémet, és utána lehet pergetni. Sajnos nem kóstolhattuk meg a tavalyit, mert nem tudott elvenni tőlük a kedvezőtlen virághordás miatt. Annyit termeltek, amivel kiteleltek. Nem járt még idén a méheknek az idő – Sándor bácsi tett egy szálfát a tűzre, és elkísért.
Sok juhuk volt, teheneket tartottak Ilona néniék. Jó volt az eszteringahajtás is. Pontosított a kedvünkért: hajtották a fejős állatokat a fejőlikra. Hátul szájván volt. Finom volt a frissen oltott tej – merengett Ilona néni. Számára ma is jobb Kénosban, mint városon. Lányának van tömbháza, de nem tud ott ülni.
Tíz éve özvegy, de közel lakik az unokája, akinek menyasszonya is van. Bejárnak, nincs egyedül. „Jobb falun, az ember kimegy az ajtón, lát valamit, valamihez hozzáfog.” Ottjártunkkor a kertben az unokájával rózsafákat metszettek. Tyúkok vannak, a teheneknek szénát ad. Mindig akad, mivel foglalkozni. Nyáron nem tud a mezőre menni, messze vannak a kaszálók. „Nem is kell most takarni. Fésülik fel géppel, és hozzák haza.” A tél a majorság- és állatrendezéssel eltelik. „Ezelőtt jó volt: nappal is mentünk egymáshoz fonni. Összeültünk, jókat mondtak az öregasszonyok, olyan jól eltőtt.. Kendervásznat szőttek, csináltak belőle köntöst, a gyapjúból szoknyát. „Nem volt ilyen bő világ. Most mindenki otthon ül, nézik a tévét."
Vasárnaponként a leánya visz ételt. De amit maga főz, azt szereti. Régi ételeket: tormás tárkonyos levest, pityókás tokányt, puliszkát csirkemártással. Régen szilvát aszaltak. Volt aszaló, olyan fonott, mint a kosár – magyarázta. Alatta tüzeltek. Télen megfőzték az aszalt gyümölcsöket, és azt ették. Ősszel szaragózát, csipkebogyót szedtek, pecset főztek belőle. „Most úriság van a miénkhez képest. Minden lehetőség megvan, de a miénk jobb volt. Ha nem is volt minden, jobb volt. A régiek már, ugye, elmúltak? – nézett rám kérdőn. Fiatalságuk idején a fehérnépek varrtak, fontak, szőttek. Rámutatott a falvédőre: mennyit kérték a magyarországiak… Bármennyi pénzt adtak volna érte, de amíg él, nem adja el. Hogy télen még mivel telnek a napjai? Itt van a Biblia – mutatott az asztalra. Majd fellebbentette a takaró papírlapot a patinás könyvről.
Molnár Melinda 
Székelyhon.ro

Marosvásárhely márciusa 5.
A foghíjas rendőrkordon még mindig ott állt a Grand Szálló és a park között. Ekkor érkezett meg Székelyudvarhelyről Kincses Előd. A tömeg hatalmas ovációval fogadta, a román tüntetők pedig hurrogással, füttykoncerttel. Kincses Előd beszédét azért kell figyelmesen elolvasni, mert nyoma sincs benne mindannak, amivel később vádolták.
„Itt csak a megbékélés a járható út! Csak akkor van jövőnk, ha állandóan nem gyanakodva nézünk egymásra, ha nem hagyjuk magunkat szélsőségektől félrevezetni. A tegnapi tüntetés beteges ötlet volt. Bizonysága annak, milyen fájdalmakat lehet okozni, milyen fasiszta pogromhangulatot lehet teremteni. Kérjük, hogy a tegnapi tüntetés szervezőit állítsák az igazságszolgáltatás elé, büntessék meg őket!
Természetesen nem szabad általánosítani. Jól tudom, hogy nagyon sok becsületes román elítéli a tegnapi eseményeket. Velük kell szövetkezni, hogy elkülönítsük a beteg agyúakat. Nagyon lényeges, hogy megőrizzük önmérsékletünket, hogy a szimpátiát, amit tegnap vívtunk ki, ne veszítsük el. Nekünk szükségünk van Európa demokratikus támogatására. Szükségünk van az egyenjogúságra, ami megillet bennünket, s minden kisebbséget. Ahogy a gyulafehérvári nyilatkozat is leszögezte: csak nemzetközileg elismert jogokat kérünk, s nem előjogokat.”
– Éljen Kincses! – kiáltja a tömeg. – A jogainkat akarjuk!
 Kincses Előd románul is elmondta vallomását. Ezt követően Nicolae Juncu, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt Maros megyei elnöke románul is megfogalmazta ugyanazt.   Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora a mikrofon előtt olvasta fel lemondását: „Az 1990. március 19-i szégyenteljes események után nem kívánok részt venni egy olyan városi vezetőségben, amelyik a brutalitást, az embertelenséget nem tudta vagy nem akarta megakadályozni” – jelentette ki többek közt. 
 Illyés Kinga színművésznő műsora szintén a humánum jegyében próbálta meggyőzni ama végzetes délután résztvevőit arról, hogy soha nem volt nagyobb szükség a költők, a művészek összefogására, mint éppen napjainkban. Miközben verset mondott, már röpültek a Grand Szálló felől az első üvegek. A rádióban már sebesültek szólaltak meg, de akkor még senki sem sejtette, miként végződik március 20-a. 18 óra 30 perckor a Vatrát éltető román tömeg áttörte a vékony és hézagos rendőrkordont. A botokkal, fejszékkel, vasvillákkal, husángokkal felfegyverzett falusiak rárontottak a békés tüntetőkre. A videofelvételen is tisztán hallszik, amint az egyik nő elkiáltja magát: – Nézd meg, botokkal vannak felfegyverkezve! Már verekednek is! – Jézusom, áttörték a vonalat! – kiáltja egy másik, ugyancsak kétségbeesett hang: „Uramisten, a katonaság hol van?”
 Az első támadás visszavetette a magyar tüntetőket a főtér felső felébe. A nők és gyerekek bemenekülnek a megyeháza épületébe. A román tüntetők kezdenek visszavonulni, nyomukban a magyarok. Egy bőrdzsekis magyart elkapnak, ütik, verik. Ezalatt a magyar tüntetők szétszedték a főtéri padokat, valaki megengedte a vízcsapot. Mentők szirénázva száguldanak. A megyeháza előcsarnokában mindenhol vér. Egymás után hozzák be a sebesülteket, románokat, magyarokat. Közben a szentkirályi ITSAIA teherautója teljes sebességgel belehajt a magyar tüntetők soraiba. Szerencsére annyira gyéren állnak, hogy nagy részük félre tud ugrani. Nem így Kiss Zoltán, a marosvásárhelyi gyermekház asztalosa, akit akkor ért halálos ütés. A teherautó kidöntötte az ortodox templom előtti betonoszlopot és fát, majd megállt a templom bejárati lépcsőjén. Szemtanúk állítása szerint előzetesen valaki egy fadarabot dobott a vezetőfülke felé. Ez állítólag homlokon is találta a teherautó vezetőjét.
 A teherautó száguldása felborzolta a kedélyeket. Mintegy 500–600 magyar tüntető rohant a román csoport felé. Közben a kapualjba, mellékutcákba menekült magyarok is visszaszivárogtak a megyeháza előtti térre. Nemsokára megjelent és fokozatosan felfejlődött egy tankoszlop. Kettős sorban elhelyezkedve lezárták a székesegyház előtti részt. Mindezt azonban úgy, hogy a volt municípiumi néptanács épülete és a tank között maradt egy tízméteres köz. A Grand Szálló előtti teret lezáró épülettömb és a tank között is volt egy kisebb hézag. Később ezek az üresen, fedezetlenül maradt területek forró pontokká váltak, ezek lettek a támadások felvonulási területei. A magyar tüntetők lezárták a főtérre vezető mellékutcák egy részét. A tankok közötti „senki földjén” állandóvá váltak a szórványos összecsapások. Újabb és újabb sebesülteket hoztak be a megyeházára. Néhány orvos, egészségügyi asszisztens próbálkozott az elsősegélynyújtással. A sebesültek nagy részét azonnal a sürgősségi osztályra szállították.
Az egyik libánfalvi sebesült elmondta, három autóbusz és sok-sok személygépkocsi érkezett a falujából. Meghúzták a harangokat, megmondták, hová kell jönniük. A másik sebesült a pópát hibáztatta. Az összecsapások a sötétedés beálltával nem szüneteltek. Benzinespalackok villogtak a levegőben. Következett egy húszperces kritikus időszak, amikor a román csoport újabb erősítést kapott. Betörtek a magyarok közé, ütöttek, vágtak, de ők is kaptak. A magyar tüntetők két vízágyút hoztak, sikerült a két tábor közötti távolságot mintegy 20–25 méterre növelni. A román csoport is próbálkozott a Grand Szállóból kihozott vízágyú működtetésével. Ez viszont nem sikerült.
Életem legszomorúbb napja állt mögöttem. Soha nem gondoltam, hogy minderre abban a városban kerül sor, amelyet annyira szívemhez közel állónak érzek, s amelyet méltán neveztek a megbékélés, az együttélés egyik fontos központjának. Alig három hónappal ezelőtt ezen a téren még együtt énekelte román a magyarral: „Suntem fraţi!” (Testvérek vagyunk!). Mindenki őszintén hitt benne. A hat fiatal halott – négy magyar és két román – hiába ontotta vérét? A kétnyelvű feliratok, az ideiglenesen összeállított alkalmi pódium eltakarításával a gyanakvás érzete vált uralkodóvá a két népcsoport között. Pandóra szelencéjét valakik kinyitották, s elszabadult belőle a gonoszság szelleme.  Halvány reménysugárt jelentett Kincses Előd kétségbeesett próbálkozása. Felhívta Petre Roman miniszterelnököt. Ő megígérte, hogy fél órán belül a városba érkezik egy ejtőernyős zászlóalj. (Csak másnap reggel öt óra után érkezett Marosvásárhelyre, amikor már túl késő volt.)  Alig álltam a lábamon. Eddig életem legborzalmasabb napja állt mögöttem. Hazafelé csak Radnóti Miklós szavaival fohászkodhattam: „Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg.”  Vége
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A románok nem barátságosak
Önsztereotípiákat hoztunk létre, mert sohasem hasonlítottuk magunkat össze más népekkel. Vendégszeretőknek és barátságosaknak tartjuk magunkat, de valójában nem vagyunk azok. Legalábbis ezt mutatja a Daniel David kolozsvári pszichológus által koordinált A román nép pszichológiája.
A román „Isten kenyere”, ha felszínesen olvassuk Daniel David professzor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének igazgatója által koordinált pszichológusok tanulmányát. Eszerint a románok életét három fő viszonyítási pont határozza meg: a munka, a család és a vallásosság. „Ezeket a románok egyik kardinális jellemvonása, nevezetesen az emberekkel szembeni bizalmatlanság szorítja korlátok közé; általános bizalmatlanság mindenkivel szemben, az idegenektől kezdve az ismerősökig és barátokig, csak a család képez kivételt, ahol ellenkezőleg, az előbbit nagyon nagy bizalommal kompenzáljuk”, ez a 2013-ban elkezdett és egy idén júniusban megjelenő könyv tárgyát képező tanulmány következtetése. Konkrétan azt állítja szembe, amit a románok magukról gondolnak, és amilyenek valójában. A legutóbbi profilt a szakértők 100 évvel ezelőtt körvonalazták – mutat rá Daniel David. (Az FP România folyóirat megjegyzése: Daniel David 2015-ben kutatásaival, tudománypolitikai elemzéseivel és javaslataival kiérdemelte a FPR kutatási díját.)
A munka mint a társadalmi emancipálódás eszköze
„Jelenleg a románok a munkát társadalmi emancipációs eszköznek tekintik, ami nem rendelkezik belső értékkel, mint más népeknél. A japánoknál vagy kínaiaknál például a munkának van egy belső értéke. Ha munkát vállaltak, akkor azt – a fizetségtől függetlenül – a lehető legjobban elvégzik. A románoknál a munka célja a társadalmi létrán való előrehaladás. Létezik egy »ennyit fizetnek, ennyit dolgozom« típusú cinikus komponens”, mondta David az Adevărulnak. A tanulmány szerint a románokban nagy a vágy értékeik bizonyítására, ami versengővé teszi őket a munkában. „Ha a társadalmi-kulturális feltételek is kedvezőek, akkor a versengés teljesítménnyé is átalakulhat” – hangsúlyozza.
„A románok a társadalmi előrelépést illetően nagyon ambiciózusak, amit gazdaságilag is, társadalmilag is úgy tekintenek, hogy presztízst és hatalmat biztosíthat a közösségen belül, a munkát pedig e társadalmi emancipálódás elérésének fő módjának tartják”, jegyezte meg a pszichológus. Hozzátette, hogy Romániában a dolgokat összecsapják, itt közbelép a lustaság, az emberek azt mondják, hogy nyomorúságos bérért ki sem kelnek az ágyból. Nincs bennük polgári szellem
A románok központi jellemvonása az emberekkel szembeni bizalmatlanság. A kutatás rámutat, hogy bár barátságosnak és vendégszeretőnek tartják magukat, a valóságban egyáltalán nem azok. Más kultúrákkal összehasonlítva őket, akár falusiak vagy városiak, félnek az idegenektől. „Másrészt a románok tartják a legkisebb távolságot a családtagokkal szemben. Túlzásba vittük a dolgokat, túlságosan szoros kapcsolatot tartunk fenn a családtagokkal, de túlságosan nagy távolságot őrzünk meg a kívülállókkal szemben” – mondta az egyetemi tanár. Ugyanez a kutatás arra is rámutat, hogy a románokból teljesen hiányzik a polgári szellem. Konkrétan kultúrájuk a heterodeterminálást, vagyis a hagyomány befolyását hirdeti az öndeterminálással és a pragmatizmussal szemben. „A románok érik el a legalacsonyabb pontszámokat az egyetemesség terén, mert nem érdekli őket a közjó, de még az ismerősök boldogulása sem. A látszat kedvéért érdeklődést mutathatnak ezen értékek iránt.”
Becsületesek? Ami pszichológiai profiljuk alakulását illeti, míg a 80-as években azt mondták, hogy a becsület is a jó tulajdonságok közé tartozik, ma nem túl sokan tartják ezt fontosnak. „A becsületesség a románok egyik fontos önjellemző tulajdonsága volt, de a 2005-ös és 2007-es elemzésekben kezdett eltűnni. A 2014/2015-ös elemzéseinkben sincs jelentős szerepe” – magyarázta Daniel David. Elmondása szerint egy ideális pszicho-kulturális profilnak több elemet kell összefognia. „Teremtsünk intelligens, kreatív, társadalmi alkalmazkodásra képes, széles körű verbális és cselekvési ismeretekkel rendelkező, társadalompárti viselkedéseket elősegítő személyiségű polgárokat. Mindezek aztán jó testi és lelki egészséget tudnak biztosítani, aminek pozitív hatása van a remény és a boldogság növekedésére. E pszichológiai komponens fejlesztése akár egy országterv része is lehet, melynek révén Románia nemcsak egy európai térséghez csatlakozott, hanem e térségbe integrálódott országgá is válna” – szögezte le a kolozsvári pszichológus.
Miként látják
A tanulmány egyik kulcseleme az, ahogy más népek látnak bennünket. Ennek megfelelően a románokhoz a leggyakrabban Drakulát/vámpírokat társítják, főleg Amerikában, Nyugat-Európában pedig a kevésbé lelkiismeretes, antiszociális viselkedést.
A románok az amerikaiakat erőseknek, népszerűeknek és hazafiaknak tartják, míg a briteket intelligenseknek, becsületeseknek és hazaszeretőknek. A kínaiakat dolgosoknak, a franciákat bohémeknek. A németeket két vonás, a becsületesség és az intelligencia jellemzi, míg a magyarokat – többek között – az alkalmazkodóképesség és magabiztosság. Torzuló énkép
Adevărul: A románok vendégszeretőknek és nagyon barátságosaknak tartják magukat. Ilyenek?  Daniel David professzor: A románok önsztereotípiáiban megjelennek vendégszeretettel, barátsággal és emberek iránti nyitottsággal kapcsolatos elemek, de ha azokat az adatokat elemezzük, melyek megmutatják, hogy milyenek valójában, arra a következtetésre jutunk, hogy nem vagyunk annyira barátságosak, mint a más kultúrájú országokból származó népek. Ellenkezőleg, a románoknál nagyon nagy az ismeretlennel szembeni társadalmi távolság.
A.: Hogy alakult ki bennünk ez az érzés magunkról?
D. D.: Úgy gondolják, ha enni adnak a szegényeknek, vagy ha segítenek egyes embereknek, akkor vendégszeretők, de nem hasonlították össze magunkat a franciákkal, a spanyolokkal vagy az amerikaiakkal. Más szóval, nem más országokkal és kultúrákkal összehasonlítva alakult ki egy pszichológiai profil, hanem önelemzéssel. Ha összehasonlítjuk magunkat más kultúrákkal, akkor azt látjuk, hogy alacsony az idegenekkel szembeni vendégszereteti és barátsági szint. Eddig nem volt, mihez viszonyítani, így odajutottunk, hogy ránk nem jellemző dolgokat hiszünk magunkról. A.: Nagy a különbség a városi és a falusi népesség között?
D. D.: A pszichológiai jellemvonásokat illetően kevésbé, de azt tapasztaltuk, hogy mindenféle mítoszok, klisék élnek, melyeket mi Románia nagy történelmi régióival kapcsolatosan kialakítottunk. Például azt szokták mondani, hogy az erdélyiek dolgosabbak, mint a havasalföldiek vagy a moldvaiak, ami hamis. Ha az adatokat nézzük, és nem azt, amit egyesek hisznek, akkor láthatjuk, hogy ez nem így van. Ellenkezőleg, az egyes térségeken belüli megyék közötti különbségek gyakran nagyobbak, mint a történelmi térségek között fennállók, olyan értékek szemszögéből nézve, mint a közösség vagy a munka. De ami egységesen érvényes, az a bizalmatlanság, ez alapvető, a népességen belül elterjedt vonás. Természetesen, a család kivételt képez.
A.: Miből fakad ez a bizalmatlanság?
D. D.: A válasszal csak találgathatnánk, de az biztos, hogy védelmi mechanizmusként alakult ki, történelmi tapasztalat alapján. Románia sohasem rendelkezett olyan hatalmi pozícióval, mely önbizalommal ruházhatott volna fel bennünket. Pszichológiai szempontból tudjuk, hogy ha állandóan támadnak, üldöznek, mások ellenőrzése vagy uralma alatt szenvedünk, védekezési mechanizmusként kialakul a bizonytalanság.
A.: Vannak még hasonló vonású európai államok?
D. D.: Az Európai Unió országai közül csak Portugáliának, Görögországnak és Bulgáriának van még ilyen profilja, melyet meg kell majd változtatnunk, hogy integrálódhassunk az Európai Unióba. De ezek a dolgok nehezen mennek. Például, mi létrehoztuk a közösségi asszisztensi tisztséget, de nincsenek közösségeink. Abban a szakaszban vagyunk, amikor az Európai Unió nyomására létrehozunk formákat, melyekhez még nincs tartalom.
A.: Mennyi idő alatt lenne lehetséges egy valódi változás?
D. D.: Attól függ. A romániai nemzedékek három nagy csoportra oszlanak. Az 55 év felettieknek dominánsan kollektivista a profiljuk, melyet a kommunizmus alakított ki, a 35 és 55 év közöttieknek, vagyis a középnemzedéknek kollektivista és autonóm profilja is van. Ezzel szemben a fiatalok, a 35 év alattiak dominánsan autonóm profillal rendelkeznek. A középnemzedék, melybe magam is tartozom, áldozati, jelenleg ennek a szintjén zajlik a fő csata. Ha sikerül társadalmat befolyásoló pozíciókat szereznünk, akkor a változás néhány év alatt lezajlódhatna. Ha a nemzedékem elveszti a csatát, abban az esetben akkor jutunk el a normális állapotig, amikor a mostani 20–30 évesek kerülnek majd fontos tisztségekbe. 
A.: Mi a különbség a kollektivisták és az autonómok között?
D. D.: Képességek szempontjából nincs eltérés, a különbség az értékek terén jelentkezik. Az autonómok például jobban bíznak az olyan értékekben, mint amilyen a magabiztosság, a szabad beszéd, az autonómia, a szabadság, a kritikus szellem. A kollektivisták bizonytalanabbak, ők inkább csoportérdekeket képviselnek, igyekeznek nem kitűnni.
A.: A külföldre távozók remekelnek…
D. D.: Igen, emlékezzünk csak arra, hogy hány olyan román, akik idehaza nem értek el túl sokat, egy másik kultúrában képesek voltak maximálisan kiaknázni képességeiket: Nobel-díjat kaptak, híres egyetemeken tanultak, világszintű központokban kutattak. Eliade, Brâncuşi, Enescu, a most külföldön lévő volt tantárgyolimpikonok, akiket a román oktatás képezett, de senki sem bátorított arra, hogy itt nyújtsanak kiemelkedőt. Mind elmentek. Ez a káros környezet segített nekünk túlélni a történelem folyamán, de most malomkőként húz le bennünket.
A.: A Román Ortodox Egyház akciói tartózkodóbbá tették a románokat a vallás tekintetében?
D. D.: Nem. Kulturális alapként bennünk alacsony a szkepticizmus és a kétely. Bármelyik kultúra, melyben ez a két elem dominál, általában véve nagyon nyitott a szabályok és dogmák, még akár a vallásos típusúak iránt is. A vallásosságnak nincs nagyon erős teológiai töltete. A románok, például, nem vallásosak, ha a megváltást és a feltámadást vesszük alapul. A román a vallást a mindennapi élet segítő eszközének tekinti. Annak ellenére, hogy a románok vallásossága más népekéhez képest óriási, semmi gondot nem okoz nekik templomba járni, aztán varázslót vagy asztrológust megkeresni és mindenféle nem keresztény praktikákhoz folyamodni. A vallásosságnak és babonaságnak ez a keveréke nem biztos, hogy jó dolog; ha vallásos vagy, akkor jó lenne, ha képes lennél teologikusan értelmezni az életet. Pontosabban: a vallás és a babonaság elegyítése nem segít sem egy vallásos, sem egy nem vallásos jövőkép kialakításában.
Daniel David (sz. 1972. november 23., Szatmárnémeti) egyetemi tanár, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének alapító igazgatója, az International Institute for the Advanced Studies of Psychotherapy and Applied Mental Health, a Romániai Pszichológusok Kollégiuma Kolozsvári fiókjának (2004–2012) és a Romániai Kognitív és Viselkedési Pszichoterápiák Egyesületének (2000–2011) elnöke. Jelenleg (2009-től) professzorhelyettes a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai neves egészségügyi intézményben, és a New York-i Albert Ellis Institute kutatási programjának igazgatója. FORRÁS: Adevărul.ro/Claudia Spiridon, Remus Florescu: Mituri desfiinţate: românii nu sunt nici prietenoşi, nici ospitalieri. Profilul psihologic al românilor, realizat de psihologul Daniel David
CLAUDIA SPIRIDON, REMUS FLORESCU
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jézus is dák volt
Tudjuk, a kerék, a malom dák találmány. De hogy Jézus is...   Közismert, hogy a dákok voltak a legortodoxabb trákok. Ők voltak az összes ókori titok letéteményesei. Az általuk feltalált első malomban megőrölt mandulasütitől a csillagászati titkokig, melyek több mint 1500 év múlva elkápráztatják majd az inkákat és az aztékokat. Ez a példátlan fejlődés valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a dákok voltak az első nép a földön.
Lenyűgöző dolog mítoszokat építeni. Az orvosok szerint az elménk egészsége szempontjából is hasznos, ha fantáziálgatunk. Így hát nem tekintem főbenjáró bűnnek rejtett világokról, megfejthetetlen talányokról és összeesküvés-elméletekről beszélni. Könyveket lehet ezekből írni, filmeket lehet készíteni, kutatócsoportok hozhatók létre esős délutánokra, néha még pénzt is lehet ezzel keresni. Akkor válik tragédiává, amikor az ember elkezd hinni bennük, és úgy kezd viselkedni, mintha ezek valóban léteznének. Igaz, hogy erősen kell hinni a hazugságokban ahhoz, hogy igazságoknak lehessen őket beállítani, de nekünk különleges tehetségünk van az ostobaságok és negyedigazságok intézményesítéséhez.  Valószínűleg a kommunista rezsim öröksége, hogy viselkedésünkben úgy keveredik a lázadás a hivatalossággal, hogy nem vesszük észre a disszonanciákat (amit most állítottam, tiszta spekuláció, tehát kérem, ne húzzák fel magukat; szívesen fogadok minden más elfogadható teóriát, mert nem csak bennünket nyűgöznek le az összeesküvés-elméletek). Bizonytalan állapotot kelt bennünk azoknak az éveknek a megszokása, amikor kiskanállal osztogatták az információt, és egyértelműen tudtuk, hogy a hivatalos változat számos cenzúrán és a valóság több újraképezésén ment keresztül.  Már soha senkinek sem hihetsz teljesen és fenntartások nélkül. Mindig azt fogod feltételezni, hogy a szavak mögött van egy másfajta igazság, melyet a nyilatkozó el akar rejteni. Egy intelligens ember két jelentős dologra használhatja ki ezt az egész társadalmunkban tapasztalható konstrukciós hibát. Egyrészt sohasem fogja a teljes igazságot elmondani, mert érdeke, hogy a közönségre bízza a hiányzó részek behelyettesítését, és ezáltal tarthatja a legkönnyebben ellenőrzése alatt az információt. Nézzék meg az összes politikai diskurzust. Az információt, a szónok tehetségétől függően, mindig csak részlegesen és metautalásokkal adják át. Megint csak azért, mert ez egyszerű, mert ezzel helyet hagysz a találgatásoknak, mert utólag tagadhatsz, mert nem kell felkészülnöd, elmélyedned, dolgoznod. A legnyilvánvalóbb példa az „igazságszolgáltatás ellenőrzés alatt áll”, amit csak így odavetnek. Felszínesen. És ha valaki megkérdi, hogy ki tartja ellenőrzése alatt, akkor derűsen egy másik kérdéssel válaszolnak: „ezt kérdem én is!”. Logikátlan mentális pingpong, melyből mi intézményesítjük a következtetést. „Egyszerűen nem lehet, hogy ne legyen ellenőrzés alatt az igazságszolgáltatás. Nem látod, hogy mindenkiben felmerül ez a kérdés? Nem beszélnek ezek csak azért, hogy beszéljenek”. Ki tudja? Talán a kettős tagadás miatt van ez bennünk.   Így jutottunk oda, hogy azt képzeljük, mindenki ellen összeesküvéseket szőnek Mordortól Scrovişteáig vagy Cornuig, egykutya. Adrian Năstasét az amerikaiak intézték el, vagy ott van Traian Băsescu, aki elintézte az összes mogult, pontosabban mindenkit. De Traian Băsescut is elintézték a szolgálatok. Hogyhogy, honnan tudjuk? Nos, nem megmondta Elena Udrea? Rendben, ő nem mondta, de ezt sugallta, és nem láttuk, hogy utólag Băsescu valójában megerősítette ezt? Minden összeáll, van logikája, valaki húzogatja a szálakat. Ez egy jól kidolgozott és már régóta forralt terv. El akarják venni a földünket, a dák nyelvünket és örökségünket. Mert nagyjából már csak ennyink maradt. Az erdőket, a tavakat, a gyárakat és üzemeket, a kastélyokat, a földbirtokokat és a villákat a mieink szerezték meg. Valószínűleg azért, hogy megküzdjenek az elnyomókkal. A helyzet második következménye a legalábbis extravagáns történetek egyik napról a másikra való felbukkanásában látszik. Ezek egyike a dák örökségünk. A latin a dák nyelv vulgáris változata. A dákok találták fel a kereket, a számítógépet és az űrhajót, de a kapzsi Nyugat nem akarta ezeket elismerni nekünk. Románia felett egy azonosítatlan műhold lebeg, mely energiákat sugároz a Retyezát- hegységben lévő Galaktikus Kapu felé, ahol megbújtak az utolsó dákok, míg újra be nem népesítették azt a területet, ahol ma élünk. Ebben a kvadránban van még néhány ilyen történet, és attól tartok, jövő ilyenkorra felfedezik, hogy Jézusnak románul beszélő dák nagyapja volt, és ő vitte Júdeába az ősi dák szokást, a maga Zamolxis által alapított húsvétolást. Kár, hogy bezárták az OTV-t, mert biztos vagyok abban, hogy DD (Dan Diaconescu – a szerk.) ezt is kinyomozta volna. Sajnos, amit a dákok nem találtak fel, és ezért nem tudták ránk hagyni, az a logika és nyugodtság iránti vágy. A rációval felépített és használati utasítással a kézben kidolgozott víziók iránti étvágy. Lehet, hogy 1990-ben Ion Iliescunak nem a svéd szociális modellt kellett volna csodálnia, hanem a bútorgyárakban kellett volna egy kicsit körülnéznie. Talán így nekünk is lett volna egy lapra szerelt reformunk, útmutatóval és hiányzó csavarok nélkül.
Dan Ionescu
(Damblaua conspiraţiei permanente/Adevărul.ro/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az igazi megmérettetés most kezdődik
A hétvégén Székelyudvarhely adott otthont a Gyulafehérvári Főegyházmegye hittan tantárgyolimpiájának. A versenyzők Gyulafehérvár, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Csíkszentmárton, Csíkszentdomokos, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyimesfelsőlok, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy képviseletében kaptak díjakat, dicséreteket.
A hetven diák szombat délelőtt írta meg dolgozatát: a 7–8. osztályosok egyháztörténelemből, illetve dogmatika-fundamentálisból, a 9–12.-esek Mózes öt könyvéből; Józsué, a Királyok és a Próféták könyvéből; az Evangéliumokból az Apostolok cselekedeteiből, valamint a páli levelekből kapták a kérdéseket. A kreatív tételek negyven pontot érhettek, ahol a fogalmazáskészséget és a mértékkel használt fantáziát értékelték, de a külalakot és a helyesírást is jutalmazták. Idén először érkeztek versenyzők Besztercéről – mondta Gál László főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) igazgatója. Míg a dolgozatokat értékelték, a diákok városnézésre indultak, meglátogatták a Haáz Rezső Múzeumot, este pedig táncházban ismerkedtek egymással.
A díjkiosztón Horváth István főegyházmegyei főtanfelügyelő kiemelte: ezután vizsgáznak valójában – minden élethelyzetben. Magaviseletükkel, életlendületükkel igazolják: a vallásórák elengedhetetlenül szükségesek. A földi feladatok példás elvégzése bizonyítja: vannak magasabb célok és ideálok. Oklevelet, CD-t kaptak a kitüntetettek, az első három díjazott pénzjutalomban is részesült a Confessio Alapítvány jóvoltából.
Az udvarhelyi körzet legeredményesebbjei a Tamási Áron Gimnázium diákjai voltak. Felkészítő tanáruk: Török Edit, Tarzicia nővér. II. díj: Lázár Szabolcs, 10. osztály és Ilyés Emőke 12. osztály; III. díj: Szabó Blanka Beatrix, 10. osztály. Dicséret: Somorai Boróka, 9. osztály.
Dicséretben részesült a Baczkamaradari Kis Gergely Református Kollégium 7. és 8. osztályosa: Máthé Fanni, illetve Jakab Zsanett. Őket Simó Magdolna készítette fel.
Székelyhon.ro

Pánikot keltett a kétnyelvű utcanévtáblák miatt beígért bírság
Talán az elindítója által sem remélt felháborodást okozott Valentin Bretfelean sajtónyilatkozata, miszerint tetemes pénzbírság vár azokra a marosvásárhelyi lakókra, akik az írásbeli felszólítás után nem távolítják el házukról a civilek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. 
A helyi rendőrség vezetője csütörtökön még 30 ezer lejes büntetésről beszélt, de a Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű híradójának nyilatkozva már akár 50 ezer lejig terjedő pénzbírságra srófolta az összeget.
Mint arról beszámoltunk, az általa vezetett intézmény néhány héttel ezelőtt öt-ötezer lejjel bírságolta meg a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű civil akciócsoport tagjait, Barabás Miklóst és Benedek Lehelt, akiket március 20-án a szülészeti parkban, a Piaţa Unirii – Egyesülés tér feliratú tábla felszerelése közben „értek tetten”.
A helyi rendőrségnek ez a sokadik akciója, melynek keretében megbírságolja a kétnyelvűséget, illetve a jelképhasználatot szorgalmazó személyeket vagy szervezeteket „törvénytelen reklámanyagok osztogatása vagy kifüggesztése” cím alatt. A marosvásárhelyi bíróság román nemzetiségű bírái eddig az összes esetben eltörölték a pénzbüntetést.
Román támogatásra is lehet számítani
Az egyik érintett, akinek el kellene távolítania háza faláról a kétnyelvű feliratot, épp Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos. Kérdésünkre, hogy megteszi-e, nemmel válaszolt. Emlékeztetni kívánt, hogy alpolgármesterként ő is dolgozott azon a tanácsi határozattervezeten, amely a kétnyelvű táblák kifüggesztését írja elő.
„Sem a prefektúra, sem más nem támadta meg, a határozat jogilag ma is érvényes, a gond az, hogy jóformán nem történt semmiféle előrelépés. Jó volna, ha román oldalról is érkeznének támogató jelzések, határozott lépések” – mondta Dorin Florea városvezető tanácsosa.
Az emberjogvédő civil szervezetek román vezetői részéről maximális a nyitottság. Cătălin Hegheş, az Asociaţia pentru Minţi Pertinente (AMPER) ügyvezetője portálunk megkeresésére kijelentette: a rendőrség hozzáállása egyértelműen túlkapásnak minősül, és a vásárhelyi magyarság megfélemlítésére irányul.
„Ha az illetékesek ragaszkodnának a törvény szigorú betartásához, már számos táblát leszereltettek volna, beleértve azokat is, amelyek az udvarban lévő harapós kutyára figyelmeztetnek. Ráadásul azok, akik magánúton szerelték fel, nem hinném, hogy törvénytelenül jártak volna el, elvégre a városháza mulasztását pótolták” – vélekedett Hegheş.
A civil aktivista szerint a táblaszerelők mellett szól az is, hogy az általuk rendelt feliratok sem színben, sem formában nem különböznek a hivatalosaktól. Amennyiben a dolgok odáig fajulnak, hogy valakinek pereskednie kell majd a házára felszerelt kétnyelvű utcanévtábla miatt, az AMPER jogi támogatást nyújt, biztosította az érintetteket a 2011-ben négy román személy által létrehozott szervezet vezetője.
A PEL Bretfelean lemondását kéri
Szót emelt a jogtiprás ellen a Pro Europa Liga társelnöke, Smaranda Enache is, aki emlékeztetni kívánta a városvezetőket és a fennhatóságuk alá tartozó rendőrfőnököt, hogy Románia elfogadta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek értelmében a kétnyelvűség alkalmazása már nem csupán fakultatív feladat.
Szerkesztőségünknek nyilatkozva az emberjogvédelmi aktivista azt javasolta Valentin Bretfeleannak, hogy olvassa el a chartát, és ne tegye ki magát és ez által az önkormányzatot is annak a veszélynek, hogy elveszíti az ügyben indítandó strasbourgi pereket.
„Persze a táblák kifüggesztése a polgármesteri hivatal kötelessége lenne, de úgy látszik, hogy a városháza és saját rendőrsége inkább annak meggátolásán fáradozik. A Pro Europa Liga ezennel Bretfelean lemondását kéri, mivel kijelentéseivel, kisebbségellenes gesztusaival már sokadjára mond ellent az európai uniós normáknak és törvényeknek, tettei pedig egyáltalán nem használnak Marosvásárhely megítélésének” – szögezte le Smaranda Enache.
A román alpolgármestert is meglepték?
Megrökönyödéssel fogadta a kilátásba helyezett 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírságról szóló rendőrfőnöki nyilatkozatot Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is. A diplomata telefonon kért tájékoztatást Claudiu Maior alpolgármestertől, aki pénteken délelőtt fogadkozott, hogy nem tud az ügyről.
„Megdöbbentő és nagyon rosszul esik, hogy miközben a vásárhelyi önkormányzat a Harmónia Kupára hívja focizni a főkonzulátus csapatát, a rendőrfőnök a magyarságot megalázó és megfélemlítő akciókba kezd. Az uniós joggyakorlat a többnyelvűségről, egymás tiszteletéről szól, semmiként a multikulturalitás büntetéséről” – nyilatkozta Zsigmond Barna. A diplomata hozzátette, a párbeszéd híve, ezért reméli, mielőbb sikerül tisztáznia a vásárhelyi városvezetőkkel a rendkívül kellemetlen helyzetet.
Claudiu Maior alpolgármester megismételte azt, amit a főkonzulnak mondott: pénteken délelőtt még nem tudott a helyi rendőrség buzgólkodásáról, de a későbbiekben magyarázatot kért Bretfeleantól. A parancsnok akcióját értelmetlen túlkapásnak nevezte.
„Utasítottam Valentin Bretfeleant, hogy többé ne avatkozzon bele, és főleg ne nyilatkozzon a magyarság és a kétnyelvűség ügyéről. Tudtára adtam, szó se lehet arról, hogy a helyi rendőrség pénzbírságot szabjon ki azokra, akiknek a házfalán megjelent a kétnyelvű utcanévtábla. A tanács idénre jelentős összeget különített el a kétnyelvű táblák elkészítésére és kihelyezésére. E mellett a civileknek sem tiltjuk meg, hogy tovább szereljék a tábláikat” – fejtette ki Maior.
Az alpolgármester arról is említést tett: megbeszélte a rendőrség igazgatójával, hogy az intézmény ne képviseltesse magát a két táblaszerelő aktivista perén. Amint arról beszámoltunk, Barabás és Benedek Kincses Előd ügyvéd révén a bíróságon támadták meg az állítólagos reklámtábla felszereléséről szóló jegyzőkönyvet, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) pedig bűnügyi feljelentést tett Bretfelean ellen a magyarság megfélemlítése miatt.
A civilek nem bíznak Maiorban
Sem a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! csoport tagjai, sem a mögötte álló Cemo vezetője, Szigeti Enikő nem bízik a Claudiu Maior által vázolt forgatókönyvben, annál is inkább, mivel Valentin Bretfelean fenyegetése már az első huszonnégy órában megtette a hatását.
Barabás Miklós, a csoport vezetője elmondta, a hétvégén számos idős személy, aki korábban táblát rendelt tőlük, most azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy szereljék le azokat. A pánikkeltés eredményével mi is találkoztunk, a szerkesztőségünkbe a Szebeni-havasok utcából betelefonáló Szlovácsek Félix azt kérdezte, mitévő legyen ebben a helyzetben: vegye, vagy ne vegye le a feliratot? „Nekem nincs annyi pénzem, hogy kifizessem a beharangozott büntetést” – adott hangot aggodalmának a nyugdíjas férfi.
„A megrendelők többsége kisnyugdíjas, idős személy, aki érthető módon megijedt a rendőrfőnök fenyegető szavaitól. Kérésre pedig kénytelenek vagyunk eltávolítani a táblákat” – mondta el Barabás. Úgy vélte, az alpolgármester nyugtatónak szánt szavainak akkor lenne súlya, ha azt írásba foglalná.
„Nem emlékszem, hogy az alpolgármester úr valaha is nyilvánosan felkarolta volna a kétnyelvű utcanévtáblák kérdését, sőt amikor minket fogadott, kimondottan ellenségesen viszonyult az ügyhöz. Ahogy arra sem emlékszem, hogy nekünk megígérte volna, szemet huny a táblázási akciónk fölött. Ellenben azt látom, a helyi rendőrparancsnok fenyegetése megtette a hatását, az emberek rettegnek a tetemes összegű büntetéstől, de a pereskedést sem vállalják. Claudiu Maior nyár óta mindössze négy utcát kétnyelvűsített, mi meg itt állunk továbbra is a fejenkénti öt-ötezer lejes bírsággal” – sorolta aggályait a civil mozgalom vezetője.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Civil licit, másodszor (Háromszéki Közösségi Alapítvány)
A tavalyi siker után a Háromszéki Közösségi Alapítvány  (HKA) ismét megszervezi a Civil licit nevű adománygyűjtő akcióját. Az esemény elsődleges célja, hogy erősítse a kapcsolatot a civil szféra és a vállalkozói réteg között. Előbbi újabb forráslehetőséghez jut tervei megvalósításához, utóbbi több információ birtokában növelheti közösségi felelősségvállalását. A licitet nyilvános esemény keretében tartják április 23-án Sepsiszentgyörgyön az új stúdióban.
A tavalyi Civil liciten három projektet mutattak be, és jelentős támogatást kaptak a Sepsi Zöldút felújítására, egy szakbetegápolói képzésre, illetve Mozgópont nevű mobilalkalmazás elkészítésére. A CIVEK, az EMI és a sepsiszentgyörgyi Caritas összesen 9100 lejt nyert. Az idei licitre három projektet jelöltek: Kalandozás a Kiwanissal! – szociálisan hátrányos helyzetű, tanulmányaikban kiemelkedő sepsiszentgyörgyi diákok számára egynapos szabadidős tevékenység szervezése, amit a Kiwanis Klub Sepsiszentgyörgy Egyesület kíván megvalósítani. A tanév végére tervezett kirándulás jutalmazza a nehéz családi körülmények között élő fiatal diákokat. A Balu Kalandparkba tervezett csoportos kikapcsolódás révén 43 diák kalandos, személyiségpróbáló feladatok által fejlesztheti képességeit, felelősségét. A Lajtha László Alapítvány projektje, Székelyföldi legényes-verseny címmel már-már feledésbe merülő táncok átörökítését tervezi, motivációs és szakmai visszaigazolás kíván lenni a fiatal táncos generációnak a népzene- és néptánchagyományok megőrzése és továbbadása szellemében. A verseny során a fiatal táncosok elismert szakmai zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket, így a bemutatkozási lehetőség mellett szakmai támogatás és visszajelzés is ez egyben számukra. A rendezvényt hagyományteremtő szándékkal indítják útjára, és 2015-től minden évben szeretnék megszervezni. A harmadik program a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Sepsikőröspataki Közösségi Ház szerepének hosszú távú biztosítása, nehéz sorba került családok, idősek, gyermekek helyzetét próbálják megoldani szabadidős és nevelői tevékenységek által. A liciten a javaslattevők röviden bemutatják pályázatukat, ezután a jelenlévők egy szabályzatnak megfelelően felajánlásokat tesznek. A tét a főtámogatói jogosultság megszerzése a támogatott projekt megvalósításában, amit a legnagyobb összeget felajánló vállalkozó nyer el.  Az eseményre a Háromszéki Közösségi Alapítvány székhelyén naponta 9–17 között, illetve telefonon (0267 351 959) és elektronikus levélben (hka@hka.ro) lehet bejelentkezni. További részletek a HKA honlapján.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítás identitásról és kultúráról
Identitás és kultúra. Három téma, tizenöt terv. A római limes mint kultúrtáj – hogyan tovább? címmel április 21-én, kedden 17 órakor kiállítás nyílik Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítótermében.
A kiállítás-megnyitó házigazdája Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, továbbá felszólal a kiállítás kurátora, Gaul Cicelle műépítész és Pánczél Szilamér régész. A megnyitó alkalmával kerül sor a kiállítás katalógusának bemutatására is.
A kiállított munkák alapanyaga a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének hallgatói és oktatói együttműködésével zajlott négyhetes Maros megyei felmérő tábor eredményeként állt össze. A terepgyakorlat egy többéves nemzetközi projekt (A római limes mint európai kultúrtáj – Erasmus IP) keretében valósult meg 2014 nyarán.
A diákok a budapesti egyetem által a múlt évben megszervezett Tudományos Diákköri Konferencián hasznosíthatták az erdélyi kutatások eredményeit, és a mikházi és sóváradi római lelőhelyek örökségvédelmi és turisztikai hasznosításnak lehetőségeit vizsgálták. A rendezvény feladatkiírása szerint a hallgatók három témakörben nyújthattak be pályamunkákat, melyből összesen tizenöt pályamű született. Az építészekből és régészekből álló zsűri véleményezte és díjazta a munkákat, melyek első alkalommal kerülnek bemutatására Marosvásárhelyen.
A kiállítást április 21–május 10. között lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar családok segítése: elsőrendű prioritásunk
Az RMDSZ olyan család- és népességpolitikát támogat, amely biztosítani tudja közösségünk megmaradását és számbeli növekedését szülőföldjén. A család olyan érték, amelyet kiemelten, valamennyi rendelkezésünkre álló eszközzel támogatnunk kell. A társadalmi szolidaritás legfontosabb élő és működő színtere a család. A gyermekek biztonságáért, az idősek védelméért meg kell erősítenünk közösségünk eme fontos alappillérét.
Feladatunknak tekintjük azt, hogy itthon olyan életfeltételek teremtsünk, amelyek biztosítják közösségünknek a szülőföldön való megmaradás és érvényesülés lehetőségeit, amelyek által csökkenthető az elszegényedés, és nem szorulnak a társadalom peremére a kisjövedelműek. Közös célunk kell legyen a felzárkóztatás, a középréteg szélesedése, növekedése és megerősödése.
Ezek az RMDSZ legfőbb szociálpolitikai célkitűzései.
Prioritásunk a családok, a nyugdíjasok, az ifjúság, a halmozottan hátrányos helyzetben lévő egyének, csoportok helyzetének javítása.
Egyre növekvő gondot jelent az alacsony születési ráta, a népességfogyás – ezért a társadalmi szolgáltatások javításával hangsúlyozottan ösztönöznünk kell a gyermekvállalást, nagyobb gondot kell fordítanunk a gyermeket vállaló fiatalok anyagi és társadalmi megbecsülésére.
Továbbra is kiemelten fontosnak tekintjük a munkahelyteremtést, a nyugdíjrendszer és a szociális ellátás javítását, a gyereknevelési támogatás növelését, a fogyatékkal élők társadalmi védelmét, a munkanélküliek társadalmi integrálását, az időskorúak szociális védelmét, a lakásépítés állami támogatását, a munkanélküli segély és a minimálbér közötti különbség növelését.
Fontos elvként el kell fogadtatunk, hogy társadalmi szolidaritási jogokhoz társadalmi kötelezettségek is járnak. A szülőknek kötelezettségeik vannak gyerekeik jövője és ezen keresztül is a teljes társadalom jövője iránt. Ennek megfelelően:
-         a hátrányos helyzetű családok felzárkóztatási folyamatában kiemelté kell tenni az oktatási részvételt, ezen kötelezettség elmulasztásának minden jellegű szociális támogatás megvonását kell maga után vonnia.
-         A közmunkaprogramot át kell alakítani úgy, hogy a közmunkát végző személyek státusza munkaviszonnyá alakuljon, és ezáltal jelentős jövedelemszint-különbség alakuljon ki azon személyek között, akik szociális segélyt kapnak, és azok között, akik közmunkában vesznek részt.
A gyerekotthonok, idősotthonok, szociális központok normatív jellegű finanszírozása, amelynek egységesnek kell lennie az állam által fenntartott intézmények és az egyházak, alapítványok vagy más nem kormányzati jellegű intézmények számára. Az ellátottat kövesse a finanszírozás.
Feladatunknak tekintjük és szükségesnek véljük egy koherens családbarát adópolitika megvalósítását. Szorgalmazzuk a szülők személyi jövedelemadójának csökkentését, a gyermeklétszám függvényében. Javasoljuk azt, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkező szülő igényelhesse a személyi jövedelemadójának csökkentését, az igényelhető adókedvezmény pedig legyen arányos a család kiskorú gyermekeinek számával.
Emellett hangsúlyozottan fontosnak tartjuk azt, hogy azok a vállalkozások, amelyek részmunkaidőben sokgyermekes szülőket foglalkoztatnak, részesüljenek állami támogatásban egy olyan program keretében, amely része az új munkahelyek létrehozását támogató költségvetési programnak.
A családi jellegű vállalkozások kiemelt támogatása, számukra külön pályázati és hitelforrások biztosítása.
Javasoljuk a minimálbér évente történő fokozatos növelését, 2018-ban a minimálbérnek el kell érnie az 1500 lejes értéket.
Szövetségünk célja a családközpontú társadalmi közeg kialakítása. Ehhez serkentenünk kell a gyermekvállalási kedvet, lehetővé kell tennünk a sokgyerekes családok életszínvonalának stabilizálódását, ezért indítványozzuk, hogy a kismamák a 12, 24, és 36 hónapos gyermeknevelési segély közül választhassanak.Ez utóbbi esetében szorgalmazzuk, hogy a pénzbeli juttatás az adott időszakban a nettó jövedelem átlagának 50 százaléka legyen, illetve ne legyen 1000 lejnél kevesebb, abban az esetben, ha valamelyik szülő a gyermek születését megelőző két év leforgása alatt legkevesebb 18 hónapot munkaszerződéses alkalmazásban volt.
Azok számára, akik kettőnél több gyereket vállalnak, egy sajátos támogatáspolitikát kell kialakítani az állami működtetésű kulturális, sport, szabadidős jellegű szolgáltatás, közszállítási területeken. Így például, a diákkedvezményen túl, a harmadik gyerektől ingyenes legyen a színházbérlet.
Indítványozzuk, hogy a családok a gyermeklétszám függvényében élelmiszerjegy-támogatásban részesüljenek valamint azt, hogy közszférában dolgozó szülők belföldi turizmusban értékesíthető üdülési jegyekben részesüljenek. Szorgalmazzuk, hogy a magáncégek a sokgyermekes szülőknek folyósított üdülési jegyek értékét leírhassák a cég profitadójából.
Szorgalmazzuk egy olyan program kidolgozását, amely egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesíti azokat a három- vagy többgyermekes családokat, amelyek első alkalommal vásárolnak új családi személygépkocsit. Az állami támogatás mértéke a gyermekek számával legyen arányos.
Az új munkahelyek létrehozása a népesség megtartásának, az elvándorlás csökkentésének, illetve az elszegényedés megállításának elengedhetetlen feltétele, ezért hangsúlyozottan támogatjuk az ipari parkok létesítését. Szorgalmazzuk az Európai Unió munkahelyteremtésre, versenyképesség növelésére, valamint szakmai képzésre és új készségek elsajátítására fordítható támogatásainak hatékonyabb felhasználását, valamint olyan programok kidolgozását, amelyek előnyben részesítik a sokgyermekes szülőket, és a sokgyermekes szülőket alkalmazó cégeket.
Mindemellett kiemelten fontosnak tartjuk azt, hogy az alapélelmiszerek szintjére (9%) kell csökkenteni a közüzemi szolgáltatások hozzáadottérték-adóját (TVA).
Elfogadta az RMDSZ 12. Kongresszusa,
Kolozsvár, 2015. április 18.
Nyugati Jelen (Arad)