Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
2001. november 29.
"Az RMDSZ szokásos bukaresti sajtótájékoztatóján Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke nov. 28-án elmondta: jelen pillanatban az 1918. december 1-ei Gyulafehérvári Nagygyűlés nyilatkozatának a felelevenítése különös aktualitással bír. Felelevenítve a gyulafehérvári végső nyilatkozat egyes passzusait, az RMDSZ szenátora kifejtette: ezek a gondolatok összekötik a kisebbségi magyar közösséget a többségi románsággal. A továbbiakban Verestóy Attila kitért a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság által kibocsátott dokumentum következtében kialakult helyzet értékelésére. Verestóy Attila kijelentette, hogy a Ioan Rus belügyminiszter által bemutatott dokumentum pontjai nem tükrözik a valóságot. Márton Árpád képviselő idézte azt a határozatot, amely kötelező módon előírja a jelentéseknek a parlament két háza előtti bemutatását. Végezetül Verestóy Attila hangsúlyozta: anyagot meg kell vizsgálni. /Politikai eltévelyedés a RHSZ székelyföldi jelentése. RMDSZ-sajtóértekezlet Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"
2001. november 29.
"Az RMDSZ parlamenti frakciójának vezetője, Verestóy Attila arra kérte a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/ felügyelő parlamenti bizottságot, hogy javítsák ki a bizottság elnökének, Ion Stannak a jelentését a Hargita és Kovászna megyékben uralkodó helyzetről. Verestóy részt vett a bizottság székelyföldi látogatásában, ahol a titkosszolgálat munkatársai azt nyilatkozták, a kisebbségek tevékenysége nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot, csupán egyéni kivételekről van szó, amelyet ellenőrzés alatt tartanak. Az RMDSZ-politikus azt is elmondta, hogy amennyiben a bizottság elnöke ismerné Románia Nemzetbiztonsági Stratégiáját, tudná, hogy az anyanyelven való tanulás, a nemzeti identitástudat megőrzését szolgáló állami intézkedések, valamint a helyi hatóságok közötti együttműködés nemzeti érdek, és korántsem kockázati tényező. Verestóy szerint itt az ideje annak, hogy a nemzetiségi kérdés megszűnjön a politikai harc eszközének lenni. - A Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ vezetősége a jövő héten közös tárgyalást kíván folytatni a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottsága elnökének nyilatkozata elemzésére. Verestóy elmondta, az RMDSZ a beszámoló korrigálását várja el a szociáldemokratáktól. Kár volna, hogy az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt két külön táborban ébredjen fel, egy ilyen helyzet ugyanis parlamenti és kormányzati egyensúlyvesztéshez vezetne. /RMDSZ-SZDP egyeztetés Harkov-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"
2001. november 29.
"Nov. 28-án ünnepélyes keretek között a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktorává avatták Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érseket. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői, egyetemi tanárok, az erdélyi magyar közélet kiemelkedő személyiségei. Dr. Andrei Marga, a BBTE rektora elmondta: a BBTE szenátusa úgy döntött, hogy idén a díszdoktori címet az erdélyi tudományos élet három kiemelkedő személyiségének, Bartolomeu Ananiának, Kolozsvár, Révkolostor és Erdőfelek ortodox érsekének, Jakubinyi György Miklós gyulafehérvári római katolikus érseknek és Paul Philippi egyetemi tanárnak adományozza. A BBTE-n 1996-ban megalakult a Római Katolikus Teológiai Didaktikai Kar. Ezáltal az összes erdélyi történelmi egyház része lett a BBTE-nek, és így az intézmény felsorakozott azon nemzetközi elismerésnek örvendő európai egyetemek közé, amelyek a leggazdagabb teológiai képzést nyújtják a hallgatók számára - mondotta Andrei Marga. Dr. Csucsuja István egyetemi tanár, a BBTE Történelem és Filozófiai Tanszékének dékán-helyettese mondott méltató beszédet, amelyben dr. Jakubinyi György Miklós életútját és munkásságát ismertette. Magyarul is szólva a jelenlévőkhöz, kifejtette a tudós főpapról: "Most, amikor szélesebb körű tudományos elismerést nyert, hálásak vagyunk neki azért a nagy szellemi és lelki bővülésért, amelyet híveinek, egyházának, fajtájának nyújt. Azért, hogy egyházfejedelemként méltósággal képvisel minket, s oly sokat tesz azért, hogy közösségünk eljusson önmegvalósítása legnagyobb lehetőségeihez." A Római Katolikus Teológiai Kar részéről dr. Márton József egyetemi tanár hangsúlyozta, hogy dr. Jakubinyi György hivatásának élő, igazi paptanár volt, aki tanári mivoltát püspökként sem vetkőzte le. Az ünnepség az érsek tudományos előadásával zárult. /Papp Annamária: Díszdoktorrá avatták dr. Jakubinyi György érseket. A római katolikusok "egyházfejedelme". = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"
2001. november 29.
"Kovács Béla, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora a vele készített interjúban kifejtette: a Sulyok István Református Főiskola jogutódjaként létrejött nagyváradi magánegyetem tíz éves múltra tekint vissza. 2000. dec. 7-én nyert hivatalos akkreditációt a román államtól. 210 fő első évfolyamos hallgatójuk és 165 végzősük van, öt tagozaton. A szociális munkás-vallástanár, a német nyelv-vallástanár szak végzősei Kolozsváron, az egyházzene szak első csoportja pedig a bukaresti nemzeti zeneegyetemnél végzett kitűnően, 90 százalék feletti eredménnyel. - Idén már hét egyetemi szakot hirdettek. A tanítóképző főiskolán már több, mint egy éve végzett az első generáció és nem sikerült lediplomázniuk, az egyedüli szak, amelyikre még várják az akkreditációt. Az angol nyelv és irodalmat és román nyelv szakot is akkreditáltatták. Kovács Béla javasolta, ha meglesz a Sapientia akkreditációja, járjanak el az oktatási minisztériumnál, tisztázzák, milyen körülmények között lehet összevonni a két egyetemet. A rektor részt vesz a Sapientia Egyetem ideiglenes szenátusában. - A PKE a Sulyokkal együtt nevelt már vagy 500 diplomás embert. - Az egyetemet az egyházkerületnek kellett fenntartania, az állam még 5 százalékát sem adta a költségvetésnek. A román állam most sem segít, bár a törvény jogot adna neki erre. /Balla Tünde: A román állam ma sem segít minket. Interjú Kovács Bélával a Partiumi Keresztény Egyetem rektorával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./"
2001. november 29.
"Magyar Írószövetség 1061 tagjából 339-an vettek részt a Pesti Vigadóban tartott nov. 24-i közgyűlésen, s ebből 71 tag a határon túlról érkezett. A résztvevők már érkezéskor kézhez kapták Pomogáts Béla elnöki beszámolóját, amely kitér az irodalom rendszerváltás utáni autonómiájának, közéleti szerepvállalásának kérdéseire, illetve többközpontúságából adódó struktúrájára, melynek" köztársaságában" az anyaországi mellett szerepe van a romániai, szlovákiai, jugoszláviai, kárpátaljai, valamint a nyugati magyar irodalmaknak. A beszámoló kitért az irodalom plurális szervezeti életére, az írószövetség mellett létrejöttek más írószervezetek is. A gyűlésen részt vett és némileg kampányízűen szólalt fel Kovács László MSZP-elnök. Pomogáts Babits Mihályt idézve a "kettészakadt irodalomról", a magyar irodalom szekértáborokra szakadásáról szólt, szembeállítva azt határok fölötti egységével. Gálfalvi Zsolt fölemlítette, hogy a határon túli tagok negyedik alkalommal vesznek részt a közgyűlésen, amely minden évben ugyanazokkal a gondokkal szembesül. A közgyűlésen megválasztották a választmányt. A legtöbb szavazatot (234) Pomogáts Béla gyűjtötte be, őt Kalász Márton, majd Jókai Anna követték. Erdélyiek közül Lászlóffy Aladár nyerte a legtöbb szavazatot. További választmányi tagok Erdélyből: Kántor Lajos, Szilágyi István, Farkas Árpád, Gálfalvi György, Szőcs Géza, Bálint Tibor, a korábban áttelepültek közül pedig Csiki László és Beke György. Más régiókból való tagok: Gion Nándor, Balla D. Károly, Vári Fábián László. Az új elnököt a választmány 10-15 napon belül megválasztja. /(Gál Éva Emese): A Magyar Írószövetség közgyűléséről. 71-en a határon túlról érkeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./"
2001. november 30.
"Felhívás Csíkszereda polgáraihoz címmel december elsejével kapcsolatban az aláírók megállapították: ami az egyiknek ünnep, az a másiknak gyász megállapították: ami az egyiknek ünnep, az a másiknak gyász. Erről senki sem tehet. Mi sem, hogy a velünk együtt élő román nemzet ünnepe számunkra nemzeti gyásznapjaink egyike. Csíkszeredában a román kormány, a prefektúra december elsejére harsány örömünnepet szervez: katonai parádét, népgyűlést, ortodox kulturális központ avatását, fáklyásmenetet. A város lakosságának nagy része magyar nemzetiségű, s számukra nem jár lelkesedéssel e nap. Helytelen a túlzott ünneplés a mai feszültségektől sem mentes politikai környezetben - elegendő a státustörvényre, a Har-Kov jelentésre vagy az ortodox egyház székelyföldi terjeszkedésére gondolni. "December elseje számunkra a be nem váltott székelyföldi ígéreteket, a nyolcvan év óta is hiányzó és meg nem valósult autonómiát jelenti. Éppen ezért a december elsejei ünnepségektől való távolmaradás mindannyiunk egyéni joga. Részvételre sem egyének, sem intézmények vagy iskolák nem kötelezhetők. A fentiek szellemében kérjük csíkszeredai magyar polgártársainkat: maradjanak távol a december elsejei állami ünnepségektől. Azok pedig, akik a nyilvánosság elé kényszerülnek, érzelmeiket vállalva gyászszalagot viseljenek" - áll a Sógor Csaba szenátor, dr. Csedő Csaba István polgármester, Erdei István, Papp Előd alpolgármesterek, Borbély Ernő, dr. Papp Kincses Emese megyei önkormányzati képviselők, Bartalis Csongor, Benkő Sándor, Becze Zoltán, dr. Bokor Márton, dr. Bíró Dénes, Csucsi A. Róbert, dr. Szabó Soós Klára, Szakáts István, Szikszai László, Szondy Zoltán, Szőke Domokos, Vígh Ádám városi önkormányzati képviselők, Hajdú Áron városi RMDSZ-elnök, illetve a Tamás József római katolikus segédpüspök, Boros Károly főesperes, Gergely István esperes, Gergely Géza esperes, Hegyi István református lelkész által aláírt dokumentumban. /Felhívás Csíkszereda polgáraihoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./ Az RMDSZ nem ért egyet csíkszeredai közéleti személyiségek által, "Románia Nemzeti Ünnepével kapcsolatosan közzétett felhívásával. Az említett felhívás a békés együttélés és kölcsönös tisztelet elvének, az RMDSZ programjának, alapelveinek mond ellent." Az RMDSZ "tiszteli Románia Nemzeti Ünnepét", és elvárja, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatot valóra váltsák. Az RMDSZ nyilatkozatát Takács Csaba az RMDSZ Ügyvezető Elnöke adta ki. /Nyilatkozat. = RMDSZ Tájékoztató, nov. 30. 2094. sz./"
2001. november 30.
"Mircea Dusa, Hargita megye prefektusa nov. 28-i sajtótájékoztatón az újabb Har-kov jelentés kapcsán fejtette ki véleményét, majd a december elsejei ünnepségekkel kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatta a sajtót. Dusa eddig is több ezerszer elmondotta, hogy Hargita megye egy normális közigazgatási egység, ahol az ország alkotmányát, valamint a törvényeket tiszteletben tartják. Ugyanakkor felkérte azokat, akik ezzel ellentéteset állítanak, konkrét bizonyítékokkal álljanak elő. A december elsejei ünnepségek kapcsán elmondotta: akár az ország többi megyeszékhelyén, így Csíkszeredában is, az állami ünnep alkalmából rendezvényeket tartanak, melyeket az Antena 1 televízió élőben közvetít majd. A prefektus ugyanakkor cáfolta azokat a bukaresti lapértesüléseket, melyek szerint tankok felvonulásával ünnepelnének Hargitában. A rendezvény 10 órakor kezdődik majd, dr. Csedő Csaba polgármester beszédével. Részvételi szándékról eddig Valer Dorneanu képviselőházi elnök és Georgiu Gingaras ifjúsági és sportminiszter nyilatkozott. /(Daczó Dénes): Hargitai prefektus a nemzeti ünnepről. Nem vonulnak fel tankokkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./"
2001. november 30.
"Az RMDSZ nov. 28-i sajtóértekezletén Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője és Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának alelnöke vett részt. Verestóy Attila mindenek előtt a december 1-i nemzeti ünnep jelentőségét méltatta, megemlítve az 1918-as határozatot, mely - mint mondta - a romániai magyarság számára is egy támpont, "nem annyira történelmi, mint inkább az Európai Unió, a jövő szemléletében". A Hargita és Kovászna megyével kapcsolatos kérdésre kitérve elmondta: az RMDSZ figyelmeztette kormánypárti kollégáit, hogy a Ioan Rus belügyminiszter miniszter által bemutatott program a két megyében az állam autoritásának elvesztésére hívja fel a figyelmet, egyrészt rendkívül rossz színben tünteti fel Romániát a külföld szemében, másrészt nincs valós alapja. Az ország valamennyi megyéjébe ellátogató ellenőrző bizottság a Hargita és Kovászna megyei tájékozódás után arra a közös nevezőre jutott, hogy a nemzeti kisebbségek nem veszélyeztetik a nemzeti biztonságot, a fennálló esetleges problémák egyediek és ellenőrzöttek. Mindezek után megjelent egy ellenjelentés, mely gyökeresen megváltoztatva mutatja be a bizottság által a helyszínen tapasztaltakat. Márton Áron leszögezte: nem volt szó az RMDSZ és a kormánypárt közötti protokoll megszakításáról, a szövetség egyes tagjai csupán kedvezően fogadták a javaslatot. Jövő héten kerül sor egy találkozóra az RMDSZ és az SZDP között a helyzet tisztázása végett. Verestóy elmondta: a státustörvényt felügyelő bizottság előkészületei összhangban vannak az RMDSZ és a kormánypárt által tárgyaltakkal. /(Koszta Erika): RMDSZ-konferencia. Nem a cenzúra a megoldás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./"
2001. december 1.
"Dec. 1-jén az ország több városában nagyszabású ünnepségekkel emlékeznek 1918. dec. 1-re, amikor a gyulafehérvári kiáltvány kimondta Erdély egyesülését Romániával. Székelyföldön már napokkal ezelőtt megkezdődött a magyarellenes hangulatkeltés: Mircea Dusa, Hargita megye prefektusa bejelentette, hogy idén az elmúlt 11 év legnagyobb szabású ünnepségét tartják december 1-jén Csíkszeredában és arra szólította fel a város magyar nemzetiségű lakosságát, hogy minél nagyobb számban vegyen részt az ünnepségen. A felhívásra reagálva Sógor Csaba, az RMDSZ Hargita megyei szenátora, továbbá Csíkszereda polgármestere, két alpolgármestere, a helyi RMDSZ szervezet vezetője mellett a városi tanács több tagja, valamint a történelmi magyar egyházak képviselői felhívást tettek közzé, amelyben arra szólították fel a város magyar lakosságát, hogy ne vegyen részt a román nemzeti ünnep alkalmából tervezett rendezvényeken, akik pedig hivatalból kényszerülnek a részvételre, viseljenek gyászszalagot. December elseje nemzeti gyásznapjaink egyike, a be nem tartott gyulafehérvári ígéreteket, a nyolcvan év óta is hiányzó és meg nem valósult autonómiát jelenti - szögezték le az aláírók. - Az RMDSZ csúcsvezetősége nyilatkozatban határolta el magát a csíkszeredai közéleti személyiségek felhívásától: az RMDSZ ügyvezető elnöke, Takács Csaba által aláírt közlemény elítélte a felhívást, amely ellentmond az RMDSZ politikai programjának egyik alapelvével: az együttélés és a kölcsönös tisztelet szellemének. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szerint komolyan fennáll annak a veszélye, hogy konfliktust provokáljanak a román nemzeti ünnep alkalmából a Csíkszeredában tervezett rendezvényeken. - A prefektúra részvételével és az ortodox egyház hathatós közreműködésével a régi kommunista ünnepségekre emlékeztető központi nemzeti ünnepi eseményt szerveznek - fogalmazott. Egy ilyen ünnepség, Erdély Magyarországtól való elszakításának 83. évfordulóján egy 85 százalékban magyar többségű székely városban még inkább provokáció ízű - szögezte le. Iliescu államelnök elítélően nyilatkozott az RMDSZ csíkszeredai vezetőségének felhívásáról. Ezt szélsőséges megnyilvánulásnak minősítette, amely sem Magyarország, sem Románia érdekeit nem szolgálja. Ugyanakkor nagyra értékelte az RMDSZ vezetőségének elhatárolódását ettől az ügytől. Szerinte a vétkeseket a parlamentnek kell felelősségre vonnia. /Országszerte ünnepli a románság 1918. december 1-jét. Ami egyeseknek nemzeti ünnep, másoknak gyásznap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./"
2001. december 1.
"A bákói tanfelügyelőség ,,behívójának" eleget téve Bilibók Jenő oktató és Hegyeli Attila programfelelős több mint háromórás tárgyalást folytatott az intézmény vezetőivel. Bilibók Jenő közölte: a főtanfelügyelő, helyettese, egész sor tanfelügyelő és az intézmény jogásza ,,támadólag kezdték intézni a kérdéseket", de hamar sikerült mérsékelni a hangulatot. A pusztinai magyarórák folytatódnak - szögezte le Bilibók -, Klézsén pedig az engedélyek beszerzése után folytatódhat a délutáni oktatás. A találkozó alkalmával átnyújtották azt a 37 klézsei szülő által aláírt folyamodványt is, amelyben a szülők kérik a délutáni oktatás áthelyezését a helyi iskolába, ha már a magánházakban ,,egészségtelen" körülmények vannak. Az illetékesek azonnal és írásban válaszoltak: ehhez minisztériumi engedély szükséges, és az iskolának kell kezdeményeznie. Bilibók szerint nagy előrelépés, hogy végre a tanfelügyelőség illetékesei hajlandóak voltak ennyi időt szánni a kérdés megtárgyalására. /(Ferencz): Csángókommandó. Pusztinán folytatódik a tanítás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 1./ "
2001. december 3.
"A Temes megyei Szentandrás község volt a házigazdája a kárpát-medencei Szentandrás nevű települések második találkozójának. Az eseményre november 29-30-án került sor az 1230-ban alapított, egyik legrégebbi bánsági településen. Ez alkalommal egy fából faragott, kopjafára emlékeztető emlékművet avattak fel a helyi községháza előtt, amelyre felvésték a találkozón résztvevő települések nevét. Az ünnepség második napján testvérkapcsolatra lépett egymással a Békés megyei Békésszentandrás és Temes megyei druszája. /(Pataki Zoltán): Szentandrások találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./"
2001. december 4.
"Németh Zsolt külügyi államtitkár dec. 2-án részt vett Bukarestben a Horia Rusu Alapítvány által rendezett kerekasztal-konferencián. A magyar és a román külügyminiszter tervezett megbeszélése remélhetőleg meghatározza majd a továbblépés módját a kedvezménytörvényről folytatott konzultációkban - jelentette ki Németh Zsolt, aki emlékeztetett arra, hogy a törvénnyel kapcsolatban levélváltás történt a két miniszterelnök között, a múlt hét végén pedig a magyar fél átadta a magyarigazolványok kiadásáról készített kormányrendelet tervezetét. Magyar részről már korábban javasolták, hogy a magyar-román kisebbségi szakbizottságban próbáljanak meg közös értelmezést adni a Velencei Bizottság állásfoglalásának. Magyar részről elfogadták Adrian Nastase azon javaslatát, hogy a magyarigazolvány kiadásához az RMDSZ tagsági igazolványa szolgáljon alapként, azzal, hogy az RMDSZ-tagság nem kizárólagos, hanem egy lehetséges az ismert feltételek közül - mondta. Az igazolványok kézbesítésére két lehetőség van: azokat a jogosultak vagy a konzulátusokon, vagy Magyarország területén vehetik át. Németh Zsolt kitért arra, hogy Románia épp a napokban szigorította meg állampolgárai számára az országból történő kiutazás feltételeit. Ez rendkívül megnehezíti a törvény potenciális jogalanyainak a Magyarországra utazását is. Remélhetően a csíkszeredai konzulátus ügye elmozdulhat a holtpontról, illetőleg már korábban jelezték, hogy konzuli irodákat szeretnének a Bánságban és a Partiumban létrehozni - mondta az államtitkár. /Magyar-román kapcsolatok. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./"
2001. december 4.
"Az RMDSZ-vezetők felszólítására Sógor Csaba, Hargita megyei szenátor lemondott a szövetség szenátusi frakciójának tisztségéről. - Az RMDSZ elhatárolódott Sógor Csabának a román nemzeti nap alkalmából tett kijelentéseitől, a csíkszeredai ünneplés pedig ékes bizonyítéka volt annak, hogy mi is az RMDSZ álláspontja dec. 1-vel kapcsolatban, és milyen foganatja van az ehhez hasonló felhívásoknak, a megyeközpontban ugyanis a vártnál többen jelentek meg, és senki sem viselt fekete gyászszalagot úgy, ahogy az egyes székelyföldi RMDSZ-politikusok indítványozták - jelentette ki dec. 3-án a szenátus ülésén Verestóy Attila, Hargita megye másik szenátora. Elmondta: a Sógor-ügyet az RMDSZ etikai bizottsága is tárgyalni fogja. Sógor Csaba a Szabadság kérdésére elmondta: várható volt Verestóyék reakciója. A szenátor szerint félreértették felhívását, hiszen abban nem azt állította, hogy dec. 1. gyásznap a magyarok számára, hanem hogy azok tiltakozzanak fekete szalagot viselve, akiket arra köteleznek, hogy akaratuk ellenére vegyenek részt az ünnepségeken. /Lemondatták Sógor Csabát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ Verestóy Attila újabb büntetéseket is kilátásba helyezett a szenátor ellen. /Lemondott Sógor Csaba szenátor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./"
2001. december 4.
"Az RMDSZ Nemzetépítő Platformjának (NEP) hétvégi üléséről számolt be dec. 3-i sajtótájékoztatóján Vekov Károly képviselő, a NEP elnöke. A NEP már 1999-ben megalakult, az RMDSZ csak másfél év után hagyta jóvá működését. A platformnak két fontos célkitűzése van: egyrészt a valós egyenlőség megteremtése a magyarok és a románok között, másrészt pedig, hogy ez a román politikai pártokkal közösen, partnerségi alapon történjen. Az ülésen megállapították, hogy az ország, a romániai magyar közösség és az RMDSZ válságban van. A legsúlyosabb a gazdasági és a szociális helyzet, amely a képviselő szerint a romániai magyar kisebbséget még jobban érinti. Az RMDSZ politikus külön kiemelte az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a kérdését, amely megoldásként szolgálhatna a szociális problémák orvoslására. A kolozsvári helyzetről szólva, Vekov Károly kifejtette: úgy tűnik, hogy mind a kormány, mind az RMDSZ "tartózkodó magatartást" tanúsít Kolozsvár ügyében, ezért a platform erélyesebb fellépést sürget a polgármesterrel szemben. A platform szükségesnek tartja az RMDSZ-nek és egyes intézményeinek, többek között a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) a megreformálását. A kormánypárttal kötött együttműködési megállapodással kapcsolatban, Vekov Károly elmondta: a protokollum több, lényeges pontját nem teljesítették. /Vekov: Valós partnerségi alap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ "
2001. december 5.
"Szőke László Markó Béla RMDSZ-elnököt támadta. Markó nyilatkozatában /például a Romániai Magyar Szó nov. 28-i számában közöltben/ tetten érhető mindaz, ami a mai RMDSZ-csúcsvezetés politikai retorikáját jellemzi: a hatalmon lévő politikus arroganciája, az elkoptatott közhelyek diskurzusa, a legitimizáció hangoztatása ... Szőke László szerint politikai kalandorságnak minősíthető az a szándék, ahogyan az erdélyi magyarság érdekképviseletét hirdető szervezet elnöke párhuzamot vont a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottság Har-Kov-jelentése és az udvarhelyi történések között. Hol "helyi ügynek" minősítik a székely anyavárosban zajló eseményeket, hol pedig azt mondják, hogy az egység elsődleges. Az Udvarhelyért Polgári Egyesület nem RMDSZ-ellenes, hanem egy közösség alternatív választási opciójának megnyilatkozása. - A Romániában bejegyzett magyar egyesület közül, miért kizárólag az UPE bejegyzését támadta meg az RMDSZ által vezetett Kisebbségvédelmi Hivatal? "S akkor hogyan is állunk az Agache-üggyel? A Csereháttal?" A marosvásárhelyi eseményeket követően született bírósági ítéletekkel? A Kisebbségvédelmi Hivatal miért nem fordul bírósághoz, amikor nap, mint nap érik jogsértések a csángókat? - Németh Zsolt üdvözlő távirat küldött a Székelyudvarhelyi Fórumra, Markó Béla erre kijelentette: mi belső viszonyainkba ne szóljanak bele a magyarországi politikai élet szereplői, "mert közösen mi vagyunk hivatottak megítélni, kezelni belső ügyeinket, a fennálló viszonyokat". Kivel közösen? - kérdezte Szőke László. Markó Bélának senki sem adott felhatalmazást, hogy a fentiekhez hasonlókat kijelentse. /Szőke László újságíró, Székelyudvarhely: Markó Béla köldöknézése, avagy hogyan válhat kitaszítottá az "érdekvédelemből" a védelem. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./ "
2001. december 5.
"A Gyergyói TKT legutóbbi ülésén nyilatkozatot fogadott el a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság jelentése ellen, melynek elején fölsorakoztatta a romániai magyarságot 1918 óta ért veszteségeket és sérelmeket, majd konkrét tényekkel bizonyította a SRI-jelentés alaptalanságát. "Ez a nyílt, magyarellenes gyűlöletet szító dokumentum mutatja, hogy Romániában a hivatalos politika rangján tartják a magyarság jogfosztottságát, a nemzeti alapon álló diszkriminációt, és jogi, adminisztratív eszközökkel akarják folytatni nemzeti közösségünk felszámolását, a Székelyföld románosítását az egységes román nemzet megteremtése érdekében." A nyilatkozat a magyar nemzeti közösség ellen elkövetett bűnnek tartja, hogy RMDSZ segédlettel megszüntették az Európa Parlamentben Románia kisebbségpolitikájának monitorizálását, s kérték, hogy az EP indítsa újra Románia kisebbségekkel kapcsolatos politikájának nyomonkövetését. /(gál): Nyilatkozat a SRI-jelentés ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./ "
2001. december 5.
"A Bihar megyei Albison Irinyi József Társaság alakult, hogy méltóképpen ápolják az 1848-as forradalom és szabadságharc jelentős alakjának emlékét. Ő volt az, aki márciusban indítványozta, hogy foglalják 12 pontba a nemzet követelését. Irinyi albisi szülőházának helyén emléktáblát helyeznek el, szobrot állítanak tiszteletére a róla elnevezett nyolc osztályos iskola előtti téren, ahol emlékparkot alakítanak ki. Az iskola szomszédságában pedig Irinyi- emlékházat rendeznek be. A társaságot kilencen hozták létre, védnöke Pete István szenátor, tanácsadója Dukrét Géza, a Partiumi Műemlékvédő és Emlékhelybizottság elnöke. Irinyi József 1822-ben született Albison. /(balla): Irinyi Társaság Albison. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./ "
2001. december 6.
"Dec. 3-án ülést tartott az RMDSZ szenátusi frakciója, a megbeszélés tárgya a csíkszeredai dec. 1-jei hivatalos ünnepségek előestéjén Sógor Csaba szenátor aláírásával közzétett felhívás és annak következményei voltak. A felszólaló szenátorok egybehangzó véleménye szerint a felhívás káros és felelőtlen akciót kezdeményezett. Felkérésre Sógor Csaba szenátor lemondott frakciótitkári minőségéről, a lemondást a jelenlévők tudomásul vették. - A szenátus ülésén a politikai nyilatkozatok napirendjén Verestóy Attila frakcióvezető hangot adott az RMDSZ elutasító álláspontjának, kifejtve, hogy a nagyhangú felhívások nem találnak meghallgatásra az egymásrautaltság és a tolerancia szellemében élő és gondolkozó embereknél. Megemlítette, hogy az utóbbi években a román miniszterelnökök és az államelnökök is üdvözletet küldtek a magyarság számára márc. 15-én. Nem fogjuk hagyni, mondotta, hogy egyesek a viszály almájává tegyék a romániai magyarságot. /A szenátusi frakció és a csíkszeredai felhívás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./"
2001. december 6.
"A csíkszeredai közéleti személyiségek a december 1-i ünnepséggel kapcsolatban felhívást adtak ki. A Romániai Magyar Szó kérdésére hárman válaszoltak arra, hogy miért írták alá a felhívást. Dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere elmondotta: nemrégiben a magyarságot imperialista gondolkodást vallónak minősítették, az elmúlt két hónap alatt pedig újabb Har-Kov jelentés készült, a román média ráadásul agresszív hangvételű írásokat közölt a magyarságról. A polgármester szerint a felhívás megfogalmazására azért volt szükség, hogy egy esetleges rendbontást elkerüljenek. Nem helyeselte felhívás két részletét, amely a gyászszalag viselésére vonatkozott, valamint azt, hogy Csíkszeredában nincs helye Románia nemzeti ünnepének megtartására. A fenti két megjegyzéstől elhatárolta magát a rádiónak, televíziónak adott nyilatkozatában. Dr. Szabó Soós Klára tanácsos az előkészületekről /hadsereg felvonultatása, díszszemle/ úgy érezte, ez diverziókeltés és hasonlított a hangulat március 15-ére, a marosvásárhelyi feszültségeket megelőző időszakra. Úgy értékelte, hogy ezzel a nyilatkozattal elejét vették annak, hogy itt valóban egy diverziót tudjanak kirobbantani. Nem vagyok hajlandó a nyilatkozatot visszavonni. - Szondy Zoltán tanácsos: Egyetlen dolog, amin vitatkoztak az aláírók, az a fekete szalag volt. Az lehet hogy nem a legszerencsésebb. Ennek ellenére vállalják. /Daczó Dénes: A csíkszeredai kezdeményezésről - post festum. Miért írtuk alá a felhívást? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./"
2001. december 7.
"A Magyar Tudományos Akadémia Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatások Központjának megbízásából készült felmérés szerint Magyarországon jelentősen csökkent az idegenellenesség, de a lakosság egy harmada továbbra is úgy véli, hogy egyáltalán nem lenne szabad befogadni menekülteket. Az erdélyi magyarokkal szemben táplált ellenszenv nem enyhült: a magyarországi felnőtt lakosság több mint fele attól tart, hogy az erdélyiek elveszik tőlük a munkahelyet. A felmérés szerint bár a megkérdezettek négytizede úgy gondolja, hogy az erdélyi magyarok segítségre szorulnak, ennél is többen értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy az áttelepülők cserbenhagyják az ottani magyarságot. /Magyarországon nem enyhült az erdélyiekkel szembeni ellenszenv. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./ "
2001. december 8.
"Martonyi János külügyminiszter Brüsszelben, az Euro-atlanti Partnerségi Tanács külügyminiszteri értekezlete alkalmával dec. 7-én találkozott román kollégájával, Mircea Geoanával s átadta neki Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amely választ tartalmaz a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos legutóbbi, Adrian Nastase kormányfő levelében megfogalmazott felvetésekre. A két külügyminiszter megállapodott, hogy dec. 10-én telefonkapcsolatba lépnek, és akkor döntik el, milyen formában folytatódjanak az egyeztetések a kedvezménytörvény végrehajtásának kérdéseiről. /Martonyi-Geoana találkozó volt tegnap Brüsszelben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./ "
2001. december 8.
"A Pro Európa Liga /Marosvásárhely/ Emberjogi Irodájának tevékenységét, észrevételeit tette közzé dec. 8-án Haller István, az iroda vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Emberi Jogok Nemzetközi Napja alkalmából hívott össze. A jogsértésekkel foglalkozó irodához idén 150 személy fordult panasszal. Az esetek 65 százalékában bebizonyosodott, hogy jogsértés történt. A legtöbb panasz a tulajdonjog kapcsán érkezett. Egyes polgármesteri hivatalok jogtalanul szolgáltatnak vissza területeket, nem osztják ki a birtokleveleket, eladják a bérlőknek a volt tulajdonos által visszakövetelt lakásokat. Az állam nem biztosítja a szükséges jogkeretet az egyházi ingatlanok, földek visszaadására, kibúvókat biztosít. A görög katolikus egyház például nagyon kevés hajlékát, az ortodox egyház által használt templomát kapta vissza. A római katolikus, a protestáns, izraelita egyház szintén hiába igényli vissza évek óta elkobzott javait. Haller István és Smaranda Enache, a liga társelnöke beszámolójukban külön fejezetet szenteltek a sajtószabadságnak. A kormány a Rompres hírügynökségnek a Köztájékoztatási Minisztériumhoz való csatolását tervezi. Ez az intézkedés sérti a sajtószabadságot, ezért elfogadása ellen több civil szervezet tiltakozott. A sajtótájékoztatón szó esett Románia magyarlakta vidékeiről nemrég közzétett SRI-jelentésről és az idei 141-es sürgősségi kormányhatározatról, amelynek alapján a szakminisztérium kérésére a postai hivatalnokok információkat szolgáltathatnak magánszemélyek leveleinek, telefonbeszélgetéseinek tartalmáról. /Simon Virág: December 10. - Az Emberi Jogok Nemzetközi Napja. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./ "
2001. december 8.
"Nov. 28-án közös bemutatója volt Sepsiszentgyörgyön a helybeli Háromszék Néptáncegyüttesnek és az Udvarhelyi Néptáncműhelynek a Székely sorsképek című táncjátékkal. Petre Strachinaru művelődésügyi felügyelő, a Demokrata Párt Kovászna megyei szervezetének alelnöke dec. 5-i sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az előadás sérti a románság hagyományait és érzelmeit, gúnyos felhangú üzenet az ortodox egyházra nézve. Ezért kérte a Háromszék együttest finanszírozó helyi tanácstól a produkció betiltását, illetve Deák Gyulának, az együttes igazgatójának felelősségre vonását. Albert Álmos polgármester a helyi tévéadó vitaműsorában kifejtette: nem helyénvaló művészeti témákat ilymódon értelmezni. Tendenciózus félremagyarázásról van szó. /Kultúra és aktuálpolitika ütközése? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./ "
2001. december 9.
"Három éve működik Nagykárolyban a Szent Teréz Szociális és Egészségügyi Központ, s ennek keretében az Idősek Klubja. Az idősgondozó ingyenes vagy csekély fizetség ellenében végzett szolgáltatásait - vérnyomás- és vércukormérés, injekció beadás, házigondozás stb. - mind többen igénylik a város öregei közül. Több mint hatvanan látogatják naponta. Október elsején, az Öregek Napján nagyszerű előadást szervezett az egyházmegyei Caritas a szatmári színházban. Ezen a nagykárolyi Idősek Klubjának Nosztalgia énekkara és tánccsoportja is részt vett. /Rencz Gizella: A közösség vonzásában. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 9./"
2001. december 10.
"Dec. 7-én az alkotmány elfogadásának 10. évfordulója alkalmából ünnepi együttes ülést tartottak a parlamentben. Az RMDSZ részéről Székely Ervin képviselő szólalt fel elmondva, hogy az alkotmány biztosította az átmeneti időszakban a román társadalomban a törvényességet, és ennek alapján vált Románia a nemzetközi élet elismert szereplőjévé. Hangsúlyozta, hogy az alkotmány már elfogadása pillanatában sem felelt meg teljes mértékben azoknak a követelményeknek, amelyek az alapvető emberi és kisebbségi jogok és szabadságok tiszteletben tartására és az euró-atlanti integrálódásra vonatkoznak. Az RMDSZ alkotmány-módosítási javaslatai a kisebbségek kulturális és tanügyi autonómiájának, az anyanyelv használatának és az identitás megőrzéséhez, fejlesztéséhez szükséges jogok biztosítására, a két ház hatáskörének valamint a parlamenti- és elnök-választás szétválasztására, a megyei és helyi tanácsok hatáskörének megnövelésére vonatkoznak, fejtette ki a képviselő. /Tíz éves Románia Alkotmánya. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./"
2001. december 10.
"Dec. 8-án a bázeli-marosvásárhelyi székhelyű Teleki Alapítvány megnyitotta a Teleki-évet, ugyanis 2001-2002 a Teleki Téka megnyitásának 200. évfordulóját jelenti. A Teleki-esztendő megnyitóbeszédét Sebestyén Spielmann Mihály, a Téka kutató főkönyvtárosa tartotta. A Teleki-év folyamán kiállításokat rendeznek, tudományos ülésszakokat szerveznek, fogadják a Telekieket szerte a világból, kötetet adnak ki. Az Ars typographica című kiállítás a nyomdászat művészetét, a szép könyv művészetét mutatja be a kezdetektől a 19. századig, melyhez példákat a Teleki-gyűjteményből válogattak. Az 1445 és 1500 között nyomtatásban megjelent ősnyomtatványok közül 52 címet sikerült a könyvtáralapítónak megszereznie. Látható Lucas Cranach rajzaival díszített címlap, Albrecht Dürer által készített arckép. A megyei tanács 2002-ben megkezdi a Teleki Téka épületének és kapujának felújítását. /Lokodi Imre: Megnyitották a Teleki-évet. Ars typographica. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./"
2001. december 10.
"Dec. 8-9-én a Szatmár Megyei Múzeumban rendezték meg a XII. Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei döntőjét. Ebben az évben 32 szavaló lépett a zsűri és a közönség elé, a Vajdaságból négy versenyző érkezett, közülük hárman a dobogón végeztek. Szatmárnémetiben a költő sírjánál Sike Lajos, a Romániai Magyar Szó munkatársa hangsúlyozta: "Gellért Sándor - jóllehet a kiadók mulasztása miatt a hatalmas műnek csak kisebbik része kerülhetett asztalunkra - ma jobban köztünk van, költészete és egész alkotása ma elevenebben él, mint amikor a költő fizikai valójában velünk volt." Kereskényi Sándor irodalomtörténész, RMDSZ-szenátor Kultúra és globalizáció címmel tartott előadást, ezután zajlott le a verseny. Dr. Kötő József EMKE-elnök, a zsűri elnöke, kiértékelő beszédében elmondta, hogy két napon át a kultúrát ünnepelték Szatmárnémetiben. A szavalók bebizonyították, hogy vállalják nemzetünk sorsát. Ez a nemzedék hajlandó tovább vinni az elődöktől kapott értékeket, az utókor számára. A verseny eredményei: 1. díj: Gazsó Hargita (Topolya, Szabadka), 2. hely: Orosz Georgina (Zenta) és Zalán Barbara (Nagykanizsa), 3. hely: Fekete Ágnes (Feketics, Szabadka). /Elek György: Szabadkai versenyző nyerte a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 10./"
2001. december 10.
"1910. dec. 10-én nyílt meg a Római Katolikus Leánynevelő-intézet, a Fehér Madonna nevére keresztelt Marianum. Az évfordulóra meghitt ünnepség keretében emlékeztek dec. 9-én, vasárnap a marianumi öregdiákok és egykori tanárok. A Házsongárdi temetőben koszorút helyeztek el a Marianum alapítójának, dr. Hirschler Józsefnek a sírjánál. Ezt követően az emlékezők a Szent Mihály-templomban tartott ünnepi szentmisén vettek részt, majd néhány órára ismét visszatértek az egykori iskolájába, a volt Marianum Horea út 31. szám alatti épületébe, amely jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Filológia Karának ad otthont. A Marianum-alapító dr. Hirschler József prelátus-kanonokról, Erdély egyik legkiválóbb kultúrmunkásáról Sas Péter művelődéstörténész emlékezett meg. Az egykori intézmény rövid történetét Macsek Ida tanárnő ismertette. 1948-ban a többi egyházi iskolákhoz hasonlóan a Marianumot is államosították. 1949. aug. 29-én miniszteri rendeletet adtak ki a szerzetes rendek feloszlatásáról, így a szegény iskolanővéreknek a rendházat huszonnégy órán belül el kellett hagyniuk. 1993 februárjában ismét engedélyezték a rend újraalakítását, a Miasszonyunkról elnevezett Iskolanővérek (Notre Dame) elnevezéssel. /Papp Annamária: 90. évét ünnepelte a Marianum. Kitörölhetetlen emlék a lelkekben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ "
2001. december 10.
"Dec. 7-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum Egyesület székházában bemutatták a legújabb nyelvészeti kiadványokat. A Romániai magyar nyelvjárások atlasza könyvsorozat legújabb, hatodik kötetét mutatta be Cs. Nagy Lajos, külön kiemelve: ez az első olyan nagy, regionális atlasz, amelynek egyetlen alkotója van Murádin László személyében, aki egyedül látta el a gyűjtés és anyagrendezés emberfeletti teljesítményét. A kötet, amely negyven évi munka eredménye, pontos képet nyújt a magyar nyelvterület dél-keleti régiójának nyelvjárásairól, így nem pusztán nyelvészeti, hanem szemiotikai, néprajzi és településtörténeti szempontból is jelentős. A Szilágysági Nyelvatlaszt, amely Márton Gyula gyűjtőmunkáját dicséri, Murádin László mutatta be, emlékezve a huszonöt esztendeje elhunyt kutatóra. Vetési László: Juhaimnak maradéka című tanulmánykötete a több évtizedes értelmiségi-lelkészi pálya tapasztalatait fogja csokorba. Péntek János: A nyelv ritkuló légköre című, szocio-lingvisztikai dolgozatokat tartalmazó kötetét is bemutatták. /(S. B. Á.) [Sándor Boglárka Ágnes]: Nyelvészeti kutatások Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ "
2001. december 11.
"Románia Hivatalos Közlönyének dec. 5-én megjelent száma közölte a kormány nov. 21-én elfogadott határozatát, amely Románia zászlajának kitűzéséről, a nemzeti himnusz megszólaltatásáról rendelkezik. Eszerint "Más államok nemzeti himnuszát csak nemzetközi jellegű hivatalos látogatások, ünnepségek és rendezvények alkalmával lehet megszólaltatni Románia nemzeti himnuszával együtt, ezt megelőzőleg." Más államok zászlóit is csak nemzetközi jellegű alkalmakkor, a román zászlóval együtt lehet kitűzni az ország területén. A határozat be nem tartásáért 25 milliótól 50 millió lejig terjedő bírság szabható ki. /Egy frissiben kelt kormányhatározat szerint. A Hymnus eléneklése akár 50 millióba is kerülhet! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 11./"