Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
2001. szeptember 20.
" Tizenöt európai országból érkezett több mint száz küldött részvételével tartották meg az elmúlt hétvégén Temesváron a 19. Régiók Európája Konferenciát. A Temes Megyei Tanács, a helyi Polgármesteri Hivatal és több európai intézmény által szervezett rendezvényen Bodó Barna politológus, egyetemi tanár képviselte a helyi magyar közösséget és a státustörvényről tartott előadást. A konferencia résztvevői szept. 16-án közös dokumentumot fogadtak el, Temesvári Nyilatkozat címmel. A nyilatkozat felszólított a dél-kelet-európai térség kormányait, hogy jogharmonizációval tegyék lehetővé - pl. a DKMT Eurorégió esetében - a polgárok és anyagi javak szabad mozgását, segítsék elő a kis- és középvállalatok országhatárokon átnyúló együttműködését, csatlakozzanak azokhoz a nemzetközi szervezetekhez, amelyek szavatolják a regionális együttműködést. A nyilatkozat fontosnak tartja továbbá az etnikai és vallási közösségek bevonását a regionális együttműködés kiépítésébe, a többnyelvűségre való nevelést, az együttélő népcsoportok kultúrájának kölcsönös megismerését, az egyházak közötti párbeszéd ösztönzését. /(Pataki Zoltán): 19. Régiók Európája Konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./"
2001. szeptember 20.
"A Magyarok Székelyföldi Társasága két állásfoglalást adott ki. Az egyikben a társaság elnöksége "együttérzését fejezi ki a jogtalanul elítélt Héjja Dezső és Reiner Anton csíkszeredai börtönben fogva tartott székely testvéreink iránt", "nemzeti közösségünk elleni támadás" újabb megnyilvánulásának nevezve bebörtönzésüket. "Felkérjük székely honfitársainkat, hogy vállaljanak erkölcsi közösséget az elítéltekkel." A testület másik állásfoglalása "aggodalommal veszi tudomásul a státustörvény körül kialakult helyzetet". "Nem tartjuk demokratikus eljárásnak, hogy az általunk is megválasztott kormány a romániai magyarság megkérdezése nélkül dönt a bennünket érintő sorskérdésekben" - áll a dokumentumban. A Magyarok Székelyföldi Társasága felhívja a magyar történelmi egyházak és a "magyarságunkat képviselő" valamennyi civil szervezet figyelmét, hogy "megfelelőképpen képviseljék népünk álláspontját ebben a kérdésben, és hassanak oda, hogy mindezek érvényesüljenek az egyeztetés során". /Erkölcsi közösség vállalása. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./"
2001. szeptember 21.
"A kolozsvári román és magyar szerkesztőségek közös beadványát a Román Rádió vezetősége jóváhagyta. Így a Román Rádió Kolozsvári Területi Adójának magyar nyelvű adásideje egy órával nőtt. Akik e műsort akarják hallgatni, délután a 3-4 óra között a 95,6 megahertzes ultrarövid hullámsávon megtehetik. /(Csomafáy Ferenc): Egy órával nőtt a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű adásideje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./"
2001. szeptember 21.
"Szept. 23-án, vasárnap Csíkkozmáson néhai Boga Alajos kanonokra, püspöki helytartóra emlékeznek, akinek követnie kellett főpásztorát, Márton Áront a börtönbe, ahol három éves raboskodás után meghalt. Máramarosszigeti sírhelye azóta is ismeretlen. Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek celebrálja, melynek keretében megáldja a Boga Alajos tiszteletére állított emléktáblát. A mártírpap arcképét is ábrázoló emléktábla a szintén csíkkozmási származású, Kolozsváron élő Gergely István alkotása. Az ünnepség alkalmával egy emlékfüzetet is kiadott a gyulafehérvári érsekség, a méltatlanul elfelejtett vértanú személyiségének, életútjának megismerésére. Az emlékfüzet többek között a Csíkkozmáson született papok névsorát is tartalmazza az 1600-as évektől napjainkig: a tizenöt személyből álló névsort a jelenlegi általános érseki helynök, Potyó Ferenc zárja. /Vasárnap Boga Alajos emléke előtt tisztelegnek Csíkkozmáson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./"
2001. szeptember 21.
"Szept. 16-án Dabolcon felavatták a Gellért Sándor emlékművet. A költő ebben a faluban töltötte gyermekkorát. A költő fia, Gellért Gyula, a bihari egyházkerület esperese ünnepi igehirdetésében a megmaradásról beszélt. Felavatták Kovács Albert lázári kőfaragó kivitelezésében a költő márvány emlékoszlopát, benne Gellért Sándor arcképével. Gellért Sándor a hűség költője volt, aki a legnehezebb időkben is kitartott az övéi mellett. Görbe István /Szatmárnémeti/ tanár felvázolta Gellért Sándor életpályájának fontosabb állomásait, meghatározó fordulatait. A dabolci gyermekek versmondásával megelevenedtek a költő sorai, Gellért Sándor hazaérkezett gyermekkori emlékei színhelyére, Dabolcra. /Sike Lajos: Gellért Sándor végleg Dabolcra költözött. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./"
2001. szeptember 24.
"A Csíki Magánjavakat közel tízezer hektár erdős terület illeti meg, több villa tulajdonjoga Borszéken és Tusnádfürdőn, valamint több csíkszeredai épület. Az elmúlt hétvégén megtartott ülésén a Csíki Magánjavak igazgatótanácsa megválasztotta háromtagú vezetőségét Hajdu Gábor elnök, Garda Dezső alelnök és Ráduly Róbert Kálmán jegyző személyében. Áttekintették az eddigi közel másfél éves tevékenységet. Az elmúlt időszak legfontosabb feladatai közé tartozott a 2000/1-es törvény alapján az erdős területek visszaigénylése. Hajdu Gábor elmondotta, hogy Gyergyóban kevesebb együttműködésre számíthattak. A gyergyói területek sorsa sem tisztázott. A Csíki Magánjavak igazgatótanácsa egyúttal felhívással is fordul a lakossághoz: akinek adatai, információi, bizonyító iratai vannak a birtokában a Csíki Magánjavak vagyonára vonatkozóan, azok a csíki RMDSZ-hez vagy személyesen az igazgatótanács tagjaihoz forduljanak, hogy a szükséges telekkönyvi azonosítási munkálatokat elvégezhessék és az eljárásokat megindíthassák. /(Daczó Dénes): Új vezetőség a Csíki Magánjavaknál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Szept. 23-i kétéves adminisztrációs harc után került talapzatára Szilágysomlyón Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király szobra. Felavatását Tiberiu Marc prefektus jelenléte emelte kormányszintűvé. Az ünnepi misét Tempfli József nagyváradi megyés püspök celebrálta. Zieslaw Tanda, a lengyelországi reformált evangélikus egyház beszédében kimentette a lengyelországi választások miatt elmaradt hivatalos képviseletet, és tolmácsolta a nagykövetség és a Lengyel Világszövetség üdvözletét. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke beszédében az összefogást sürgette. Az ökumenikus mise után a katolikus templomkertben Lőrincz Lehel kolozsvári szobrász alkotása előtt tisztelegtek a meghívottak. Íjártó István, Magyarország bukaresti nagykövete köszöntőjében a magyar és a lengyel nép Közép-Európában páratlan kapcsolatát méltatta. A Surányi József somlyói származású budapesti jogász által adományozott szobor előtt romániai és magyarországi intézmények helyeztek el koszorút. Széman Péter, a Báthory Alapítvány elnöke elmondta: "A Báthory Napok kilencéves történetében először történt meg, hogy a kormány nevében a megye prefektusa, Tiberiu Marc és Szilágysomlyó polgármesteri hivatala is koszorúzott. Vida Gyula parlamenti képviselő kifejtette: "Egyre közelebb kerülünk a magyarság emlékparkjának kialakításához, amelyben a Báthoryak mellett Bem József tábornok is jelentős helyet kap majd. Az ünnepség mindenképpen áttörést jelent a helyi magyarság és az állami-közigazgatási intézmények kapcsolatában. Reméljük, hogy a fél éve a polgármesteri hivatal udvarában porosodó kétnyelvű helységnévtábláink is előbb-utóbb helyükre kerülnek." /Józsa László: Példaértékű európaiság. Szobrot állítottak Szilágysomlyón Báthory Istvánnak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./ Szilágysomlyón a helyi Báthory István Alapítvány szervezésében 1992 óta minden ősszel megrendezik a Báthory Napokat, amelynek keretében szakmai továbbképzésre, kulturális eseményekre valamint várostörténeti rendezvényekre egyaránt sor kerül. Az idei Báthory Napok jubileumi jelleget öltöttek: ebben az évben ünnepli a kisváros alapításának 750., a Báthory-családnak a régióban való településének 650. évfordulóját. A háromnapos rendezvény szept. 21-én pedagógustalálkozóval kezdődött: a Szilágy megyei RMPSZ fennállásának 10. évfordulóját szakmai értekezlettel ünnepelték meg a pedagógusok. Szept. 22-én orvostovábbképzőkre, illetve diákdolgozatok bemutatására került sor. Ezután történt a Szilágysági Magyarok díszoklevelének átadására. Az idei díjazottak: Fodor Levente festőművész, Horváth Endre ny. egyetemi tanár, Moldován Lajos tanár (p.m.), Balogh Károly ny. egyetemi tanár (p.m.). /Szabó Csaba: Megnyíltak a IX. Báthory Napok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Szept. 22-én ülésezett a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa. Nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a testület szolidaritását nyilvánította ki a romániai magyar sajtó munkatársaival. Aggasztónak tartják a kormányfőnek azokat a kijelentéseit, amelyekben a lakosság tudati megfertőzésével vádolta a romániai magyar sajtót, ezzel megsértette a sajtószabadság alkotmányos elvét. A "krónikus tankönyvhiány feltételei között a miniszterelnök legfontosabb gondja azoknak az iskolaigazgatóknak a menesztése, akiknek az iskoláiban nem engedélyezett tankönyveket használnak". Az MKT szerint Nastase túllépte hatáskörét, és megsérti az iskolák autonómiájának elvét. A megyei testület felkérte az SZKT-t, tiltakozzon a miniszterelnök kijelentései miatt. /Salamon Márton László: Szolidáris az MKT. "Adrian Nastase túllépte hatáskörét". = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./ A MÚRE /Magyar Újságírók Romániai Egyesülete/. értetlenül fogadta Nastase miniszterelnök kritikáját a magyar sajtóval kapcsolatban. A miniszterelnöknek is el kell fogadnia, hogy léteznek szempontok, amelyek nem egyeznek az ő véleményével. /Tiltakozik a MÚRE. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./"
2001. szeptember 24.
"Monumentális kőkeresztet készíttetett Maksa község lakóközössége, melyet a magyarországi testvértelepülésnek, Harkakötönynek (Bács-Kiskun megye) ajándékozott. Ez az első ilyen jellegű emlék, ami a Székelyföldről érkezik az anyaországba, a magyar kereszténység 1000 éves évfordulójának emlékére. /(kisgyörgy): Emlékkereszt kőből. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2001. szeptember 25.
"Öt témakörben kezdődtek meg a tárgyalások szept. 24-én Bukarestben a magyar-román kisebbségvédelmi szakbizottság ülésén. E tanácskozás a két héttel ezelőtt Budapesten tartott ülés folytatását jelenti. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője, a szakbizottság társelnöke elmondta, hogy sikerült megtárgyalni azokat az elveket, amelyek a két ország közötti együttműködés alapját jelentik a kisebbségi témákban. Egyebek között meghatározták a pozitív diszkrimináció alkalmazásának feltételeit, valamint azt, hogy milyen feltételekkel nyújthat támogatást egy másik ország a határon túl élő kisebbségeinek. Úgyszintén foglalkoztak a romániai magyarság konkrét kérdéseivel, a magyarsággal kapcsolatos konkrét felvetésekkel. /Magyar-román tárgyalások. = Hargita Népe (Csíkszerda), szept. 25./ Szó volt a határon túli magyarokról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos rendeletekről. Szabó Tibor elmondta, hogy választ adtak az ezzel kapcsolatos román kérdésekre. "Partnereink ezeknek a válaszoknak a függvényében tovább fontolgatják, hogy van-e még egyéb észrevételük vagy kérdésük" - tette hozzá. Szabó Tibor szerint a tárgyalások kiegyensúlyozott, konstruktív légkörben folynak. A mostani egyeztetés eredményei román külügyi illetékesek szerint meghatározóak lehetnek az egész kormányközi vegyes bizottság soron következő ülése időpontjának tekintetében. /Román-magyar kisebbségvédelmi bizottság. Listát írnak a problémákról. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Szeptember 26-án Székelyudvarhelyen a Városi Könyvtár konferenciát és szakmai konzultációt tart A szolgáltató könyvtár és a nemzeti értékek védelme címmel. A könyvtáros szakmának magyarországi neves szakemberei, irányítói jönnek el a találkozóra. A meghívott előadók között szerepel dr. Ecsedy István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára, Ambrus Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke és más neves szakemberek. Az előadások után lehetőség nyílik, hogy a résztvevők, különböző könyvtárak erdélyi képviselői közvetlen formában is kapcsolatba tudjanak kerülni a meghívottakkal és a kérdéseikre választ kapjanak, gondjaikra megoldást találjanak. /Nagyálmos: Konzultáció a Városi Könyvtárban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Szent Gellért, a Csanádi Püspökség megalapítójának nyugvóhelyén, a csanádi katolikus templomban közel 50 pap és egyházi méltóság, valamint több száz hívő részvételével tegnap megtartott búcsúi szentmisét Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta. Három nyelven megtartott szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta: amit Szent Gellért hitben egyesített, azt nekünk kötelességünk szeretetben újra egyesítenünk, ami a történelem viharai közepette is sikerült. Bizonyíték erre a Szeged és Temesvár között meglévő testvérvárosi kapcsolat, amihez legújabban a vajdasági Nagybecskerek is csatlakozik. /Szent Gellért-napi templombúcsú Csanádon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Orbán Viktor miniszterelnök kérte, hogy a magyarországi politikusok ne járjanak Bukarestbe panaszkodni. Milyen anyagi vagy erkölcsi haszna származik a Magyar Szocialista Pártnak abból, hogy miniszterelnök-jelöltje tősgyökeres kolozsvár-napocás román nyelven behízelegte magát a hatalomba beláthatatlan időkre visszatelepedett román szocialisták lelkivilágába? - tette fel a kérdést Nits Árpád. Sejtető, hogy a román-magyar szocialista találkozón a Fidesz-kormányzatot szapulták, a jelenlegi "áldatlan" magyarországi helyzetre panaszkodtak és megígérték, hogy ha ők is újra visszatérnek a kormányrúdhoz, a magyar-román viszony kerékvágását a szocialista internacionálé keretében közösen mélyítik egyirányú kátyúvá. Medgyessy mellett a Szabad Demokraták Szövetsége is beletercel időnként ebbe a kórusba. Nits Árpád Tamás Gáspár Miklósra célzott: az SZDSZ "egyik ideológusa (ördög és pokol: ez is kolozsvári származású!), aki azzal a sirámmal borult a bukaresti siralomfal tövéhez, hogy ha sajtószabadságot akar látni, Romániába siet. Egy másiknak az a zseniális ötlete támadt, hogy a státusigazolvány helyett biztosítani kell az erdélyi magyarok hozzáférhetőségét a magyarországi kereskedelmi tévék műsorához." Nemcsak magyarországi pártaktivisták, hanem erdélyinek mondott magyarok is szoktak panaszkodni a jelenlegi magyar kormányra. Ezeknek kiemelt témája szintén a státustörvény, de szívesen beleakadnak a Trianon-emlékműbe is. Ezek a bedolgozókat "amúgy is túlfizetik. Ők, akik a magyarországi sajtószabadság hiányára panaszkodnak, a legkedveltebb, legpénzesebb - legpénzeltebb - sajtóorgánumokban közölnek, soha egyetlen sorral sem fordulnak olyan lapokhoz, amelyeket éppen a véleményszabadság betartása miatt egyre inkább kirekesztenek a pályáról a régi-új sajtómágnások." "Valami nagyon bosszanthatja a magyarországi balliberálisokat a határon túli magyarok viselkedésében, amit szeretnének közömbösíteni. Ez nem lehet egyéb, mint az erősebb nemzettudat. /Nits Árpád: Bukaresti siralomfal. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 25./"
2001. szeptember 26.
"Szept. 25-én Eckstein-Kovács Péter szenátor kijelentette: nem ért egyet Iuliu Pacurariu demokrata párti kollégájának azon javaslatával, hogy a képviselői vagy szenátori mandátummal rendelkező ügyvédeket ideiglenesen kizárják az ügyvédi kamarából. Eckstein, aki maga is ügyvéd és a kolozsvári ügyvédi kamara tagja, elmondta: az ügyvédi foglalkozás mindig liberális volt, függetlenül a politikai rendszertől. - Az ügyvédi szakmát sohasem tekintették összeférhetetlennek más tisztséggel - mondta. /(k. o.): Eckstein: Nem összeférhetetlen az ügyvédi szakma a képviselőházi mandátummal. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Csíkszentmártonban tartotta idei második találkozóját a négy egyházmegye - a gyulafehérvári, a temesvári, a szatmári és a nagyváradi vincéseket tömörítő Országos Szent Vince Társaság 2-es csoportja. A többnyire világiakból álló lelkiség a szegényeken való segítést tűzte ki feladatul. A képviselők a helyi iskolában tartották egynaposra tervezett konferenciájukat. Az Országos Szent Vince Társaság 2-es csoportjának lelki vezetője, Jäger Béla bagsabányai esperes plébános háláját fejezte ki az egyház támogatásáért. Köszönet jár az ottani vincések áldozatos szeretetéért, valamint a világi elnöknek, Tulit Erzsébetnek. /Koncsag László, Csíkszereda: Karöltve a szegényekért. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Csaknem két éve, hogy a szlovákiai Turócszentmárton múzeuma elhozta Szatmárnémetibe azt a fotókiállítást, mely a szlovákok legszebb fatemplomait mutatta be. Az itteni megyei múzeum most viszonozta a szép gesztust, egy kiállítással. Szatmár megyét a sokszínűség jellemzi, mind a vallás, mind pedig a templomok építészeti stílusában. A megnyitóra a szatmári múzeum vezetői utaztak el, de jelen volt a két ország kulturális tárcájának vezetése is, román részről Ioan Opris államtitkár és Karol König, a kisebbségi főosztály vezetője, a hazaiak részéről Matus Kucsera államtitkár és Janiczky Gabriella főosztályvezető. (Sike Lajos): Szatmári templomok Turócszentmártonban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./"
2001. szeptember 27.
"A kisebbségek problémáit feldolgozó román-magyar vegyes bizottság szeptember 24-25 között Bukarestben ülésezett. Munkálatairól az RMDSZ-t képviselő Márton Árpád számolt be. Ezek szerint az elfogadott jegyzőkönyvnek négy része van: egy általános, alapelveket tartalmazó rész, egy a magyarországi román, illetve a romániai magyar közösségek helyzetét tartalmazó rész, továbbá egy, a státustörvénnyel kapcsolatos fejezet, és végül a két kormány felé javaslatokat megfogalmazó, jövőre vonatkozó rész. Az első, második és negyedik pontokban sikerült konszenzusos szöveget létrehozni. A státustörvénnyel kapcsolatban a román fél egy pontos elvárás-csomagot terjesztett elő, a magyar pedig megfogalmazta ezzel kapcsolatos válaszait. A romániai magyarság helyzetét javítandó ajánlásokból: a román kormány biztosítsa a helyi közigazgatásról szóló törvény kisebbségeket érintő vonatkozásai gyakorlati érvényre juttatását; tanulmányozza a romániai magyarsággal foglalkozó tudományos kutatóközpont létrehozásának és pénzügyi támogatásának lehetőségét; hozzanak létre közös szakértői bizottságot az 1848-1849-es forradalom aradi eseményeinek emlékére a Zala György szobrászművész szobra újraállításának megvitatása végett; folytatódjon a tárgyalás arról, hogy a multikulturális egyetemeken valamely nemzeti kisebbség nyelvén történő oktatási vonal tanárainak döntési lehetősége teremtődjön a karok szervezését érintő kérdésekben, továbbá az önálló állami magyar egyetem létrehozásáról, illetve arról, hogy sürgessék az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény elfogadását. E két utóbbiban az RMDSZ képviselőjének javaslatát vették kiindulópontként. /Bukarestben ülésezett a román-magyar vegyes bizottság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./ A magyar-román kisebbségvédelmi vegyes bizottság bukaresti ülésén a státustörvénnyel kapcsolatosan a magyar fél nem hivatalos állásfoglalást adott át - válaszul a román tárgyalópartner észrevételeire -, amelynek szövegét a Határon Túli Magyarok Hivatala az MTI rendelkezésére bocsátotta. A magyar dokumentum szerint, mely hét pontban foglalja össze válaszait az ugyanennyi pontban megfogalmazott román észrevételekre, a törvény célja, hogy a benne foglalt kedvezmények és támogatások révén a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségűek sokszínű és szoros kapcsolatot ápolhassanak Magyarországgal, boldoguljanak szülőföldjükön, megőrizzék nemzeti öntudatukat. Továbbá az, hogy Magyarország fejlessze két- és többoldalú jószomszédi viszonyát, saját stabilizáló szerepét és a regionális együttműködést Közép-Európában. A magyar fél leszögezi, hogy a törvény alapján kiadandó magyar, illetve magyar hozzátartozói igazolványokkal kapcsolatos közigazgatási eljárás kizárólag Magyarországon történik, magyar törvények alapján. A magyar igazolvánnyal azonos jogokat biztosító hozzátartozói igazolványt magyar nemzetiségűek nem magyar házastársa és gyermekei is kaphatnak. A törvényben meg van határozva, hogy mely magyar hatóságok vezethetnek nyilvántartást az igazolványokkal kapcsolatban, és hogy a nyilvántartásban mi szerepelhet. Végül a nem hivatalos állásfoglalás leszögezi: a magyar fél, úgy, mint eddig, a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a törvényben foglaltak végrehajtásáról a román felet közvetlenül tájékoztassa, és arról érdemi konzultációt folytasson. /Magyar állásfoglalás hét pontban. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./"
2001. szeptember 27.
" A székelyföldi felsőfokú oktatás gondolatát első ízben a gyergyószentmiklósi Garda Dezső fogalmazta meg még 1990-ben. Az ötletet felháborodottan utasította el az akkori RMDSZ-vezetés, mint olyan kezdeményezést, amely veszélybe sodorja a rövidesen újrainduló kolozsvári Bolyai Egyetemet, emlékeztetett Papp Kincses Emese. Akkor a tanügyi törvényben bízva többen támadták Garda Dezsőt. "Van tanügyi törvény, amit egy kivétellel megszavazott az RMDSZ parlamenti képviselete, és Markó Béla több ízben is az RMDSZ legjelentősebb sikereként értékelte. Nincs Bolyai Egyetem, mert a jelenlegi tanügyi törvény nem teszi lehetővé az önálló állami magyar egyetem létrehozását." - állapította meg a cikkíró. Jelenleg a magyar fiatalok több mint hatvan százaléka román nyelven folytatja egyetemi tanulmányait. - 1998-ban Kolumbán Gábor akkori tanácselnök amely kiemelt fontosságot tulajdonított egy székelyföldi egyetem mielőbbi megalapításának. Zsombori Vilmos alelnök és Gagyi József (a KAM részéről) megvalósíthatatlan elképzelésnek tartotta az egyetem gondolatát. Tudományos érvként használták azt a felmérést, amelyből a KAM szerint az derül ki, hogy a székelyföldi közösség nem igényli az egyetemi szintű oktatás létrehozását. Kolumbán kitartott eredeti egyetem-elképzelése mellett. Elkészült egy alapítványi - önkormányzati és közösségi finanszírozású - székelyföldi egyetem megalapításának terve. E célból a Gyergyószentmiklóson tartott tanácskozáson a három megye (Hargita, Kovászna, Maros) képviselői konzorciumot szerettek volna alapítani. Ezt a kezdeményezést a csíkszeredai küldöttség két tagja: Bíró Albin (RMDSZ-elnök, alpolgármester) és Zsombori Vilmos (a megyei tanács akkori alelnöke) megfúrta. Megbélyegezték Lászlófy Pált, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökét és dr. György Antalt is. Papp Kincses Emese felidézte, Markó Béla elnök 1998-ban az MSZP-SZDSZ-kormány oktatásügyi miniszteréhez írt levelében azt állította, hogy a gödöllői egyetem csíkszeredai "kihelyezett karai a román minisztérium engedélye nélkül működnek, kellemetlen helyzetbe sodorták az RMDSZ kormánytisztviselőit és nem utolsósorban késleltették a hazai felsőoktatási hálózat kialakítását". - Az erdélyi magyar egyetem létrehozásáért folytatott küzdelem történelmi pillanata volt a "tusványosi" nyári szabadegyetemen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy támogatni fogja a székelyföldi (erdélyi) önálló egyetemalapítási kezdeményezéseket. A magyar parlament által megszavazott kétmilliárd forint anyagi támogatás lehetővé tette az egyetemépítők munkájának folytatását. Zsombori Vilmos jelenlegi tanácselnök megválasztása utáni első tanácsülésen megszüntette ezt az egyetem-előkészületi munkájában fontos szerepet játszó ügyosztályt. Ezzel a megyei tanács kivonult az egyetemszervezéssel járó, több évet felölelő építő tevékenységből. - Papp Kincses Emesét felháborította Zsombori megállapítása: "Nem a térség termelte ki magából az egyetemet". - Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem székelyföldi karát igenis a székely közösség akarata hívta életre. /Papp Kincses Emese: Egyetem lesz, gaudeamus, örvendezzünk! = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27."
2001. szeptember 27.
"Szept. 25-én a Kemény Zsigmond Társaság /Marosvásárhely/ estjén Haller István, a Pro Európa Liga emberjogi irodájának vezetője A romániai kisebbségek a tények tükrében című előadásában kitért arra, hogy az 1956-os népszámláláshoz képest a romániai nemzetiségek lélekszáma jelentősen csökkent. A háború előtt több mint 20 százalék, 1956-ban 15 százalék, míg 1991-ben már csak 10 százalékban élnek kisebbségek Románia területén. A legtöbb kisebbségi csoport Arad, Konstanca, Hunyad, Temes, Tulcea megyékben és Bukarestben él. A mintegy 2 millióra becsült roma nemzetiség megyénkénti megoszlása szerint Maros megye vezet. A kisebbségi helyzetet mutatja, hogy Maros megye líceumi tanulóinak 75 százaléka tanul román nyelvű tanintézményben, míg 25 százaléka részesül magyar nyelvű oktatásban. A megye közel fele-fele lakosságarányát figyelembe véve, következik, hogy a magyar anyanyelvű diákok ötven százaléka román nyelvű líceumba iratkozik be. A tankönyvhiány az anyanyelvi oktatás másik nagy problémája. Megoldást jelentene, hogy a szlovák, horvát vagy más nemzetiségű diákok számára az anyaországból szállítsanak tankönyvet, viszont nem számíthatnak elfogadottnak. A magyar "alternatív" tankönyvek ügyében a miniszterelnök kifejtette elutasító állásfoglalását. Az adminisztrációs törvény alkalmazása jóval az érvénybelépése után még ma is kérdéses, mert a törvény be nem tartása nem büntetendő. A diszkrimináció-ellenes kormányrendelet 2000. november 1-től életbe lépett, az erre hivatott bizottság működésére nincs előírás. Elgondolkodtató továbbá a kormányfő utasítása: a prefektusok ott, ahol indokolt, monitorizálják a megyei magyar nyelvű sajtót. Ez az intézkedés diszkriminatív, kisebbségellenes magatartásra vall. Haller kitért a romák hátrányos helyzetére is. A hadrévi tragédia idején a romák 14 házát felgyújtották, ebből mindössze nyolcat építtetett vissza az állam a konfliktus után eltelt idő alatt. /(lokodi): Kemény Zsigmond Társaság. A romániai kisebbségek a tények tükrében. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./"
2001. szeptember 27.
"Az Erdélyi Múzeum Egyesület Elnökség koszorút helyezett el gróf Mikó Imre /Zabola, 1805. szeptember 4. - Kolozsvár, 1876. szeptember 16./ szobránál, mely a régi botanikus kertben áll, valamint a Házsongárdi temetőben levő sírjánál, halálának 125. éves évfordulója alkalmából. Nevéhez fűződik az erdélyi tudományos élet megszervezése. Ő az Erdélyi Gazdasági Egyesület újraszervezője, létrehozta az Erdélyi Nemzeti Múzeumot és fenntartó intézményét, az Erdélyi Múzeum Egyesületet. /(Csomafáy Ferenc): Emlékezés koszorúja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./"
2001. szeptember 28.
"Ion Iliescu elnök sorban találkozik a parlamenti pártok képviselőivel. Lehetséges, hogy a Nagy-Románia Párt jövő heti látogatása elmarad, miután az államfő közölte, nem hajlandó fogadni Vadim Tudort, aki nemrégiben gyanús kapcsolatok fenntartásával vádolta az elnököt. - A találkozókon minden alakulat beszámol sajátos problémáiról is. A nemzetiségek frakciójának vezetője, Varujan Pambuccian biztosította az államfőt, hogy minden kisebbség anyaországában lobbizik Románia integrációjáért. A Demokrata Párt küldöttségének vezetője, Traian Basescu pártelnök kijelentette, pártja támogatja az euroatlanti integrációért tett erőfeszítéseket. Basescu intézményesített korrupcióval vádolta a kormánypártot, s figyelmeztette az államfőt: pártja harcba száll a PSD-vel. Nastase optimista nyilatkozata szerint a jövő évi költségvetés október 10-ig a parlament elé kerül. /E. Ferencz Judit: Iliescu nem tárgyal a PRM-elnökkel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./"
2001. szeptember 29.
"A román külügyminisztérium szerint "a magyar küldöttség mulasztása miatt" nem jelent meg szept. 27-én Budapesten a román küldöttség a kormányközi vegyes bizottság kisebbségi albizottsága ülésének folytatására. Victor Micula román külügyi szóvivő szerint szükség lett volna a magyar küldöttség álláspontjának kidolgozására a kormányközi jegyzőkönyvtervezetnek a kisebbségek terén való együttműködésre vonatkozó részével kapcsolatosan, beleértve a nemzetiségek nyelvén folyó felsőoktatás problémáját is, amit a román küldöttség javasolt. A román fél hasonlóképpen várta a magyar álláspontot a jegyzőkönyvtervezetnek ahhoz a részéhez, amely a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény lényegesnek tekintett vonatkozásaival kapcsolatos. Amikor majd rendelkezésükre áll a fentiekre vonatkozó magyar álláspont, akkor majd megpróbálják befejezni az ülést. /Hiányos a magyar álláspont. Budapest mulasztása miatt maradt el az ülés? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./"
2001. szeptember 29.
"Minél hamarabb szeretné elkészíteni a magyar státustörvénnyel kapcsolatos jelentését Erik Jürgens holland képviselő, akit szept. 27-én bízott meg ezzel a feladattal az Európa Tanács jogi és emberjogi bizottsága. Munkáját megkönnyíti, hogy mind a magyar, mind a román fél egyaránt őt javasolta a jelentés összeállítójának. Jürgens megfigyelőként részt vesz majd a Velencei Bizottság október végén esedékes ülésén, hogy lássa, milyen következtetésekre jutnak a törvényt szintén elemző független jogászok. / Jürgens siet a státustörvénnyel. Mind a magyar, mind a román fél őt javasolta. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./"
2001. szeptember 29.
"A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) azért kezdeményezett diplomáciai offenzívát a határon túli magyar közösségek problémáinak bemutatására az Európa Tanácsnál, mert a szlovákiai és romániai legitim magyar politikai szervezetek képviselői nem merik felvállalni ezeket a kérdéseket - jelentette ki Borbély Imre, az MVSZ Kárpát-medencei régiójának elnöke szept. 28-án Budapesten, sajtótájékoztatón. Borbély utalt arra, hogy a Szlovákiáról készült országjelentésben egy szó sem esett a magyarokat súlyosan diszkrimináló benesi dekrétumról, és a most előterjesztésre váró, Romániáról szóló országjelentésben sem esik szó az erdélyi magyarságot ért sérelmekről. Az MVSZ elnöke éppen ezért az Európa Tanácsnál ismertette az európai parlamenti képviselőkkel a Magyarország határain túl élő magyarokat ért sérelmeket. /MVSZ-delegáció Strasbourgban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./"
2001. szeptember 29.
"Elhunyt Kabós Éva /Kolozsvár, 1915. febr. 2. - Marosvásárhely, 2000. szept. 24./ Földbirtokos család sarja. Első verseskötete Zörgessetek! Megnyittatik! címmel 1937-ben jelent meg szülővárosában. 1949-ben kitelepítették kényszerlakhelyre, Marosvásárhelyre. Legnagyobb irodalmi sikerét az 1997-ben kiadott Volt egyszer egy kút című önéletrajzi visszaemlékezéseivel aratta. Ezt a könyvet várta tőle Sütő András is, aki az erdélyi sors drámájának továbbírására ösztönözte Kabós Évát. Az erdélyi magyar birtokosság közelmúltbeli sorsát írta meg Kabós Éva, a koronatanú hitelességével. Az egyház volt lelkének oltalmazó menedéke. /Nagy Pál: A hitvalló igazak erejével élt, alkotott. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 29./"
2001. szeptember 29.
"A Királyhágómelléki Református Egyházkerület esztendők óta megszervezi az Erdőháti napokat. Erdőhát elnéptelenedik. Árpád, Ágya, Ant és Feketegyarmat után idén Tamáshidán rendezték meg az Erdőháti Napokat szeptember 22-én. A református templomban Tőkés László püspök hirdetett. Az árpádkori romtemplomnál dr. Molnár János történész tartott előadást, Tőkés püspök pedig fölhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy a romok megőrzése érdekében próbáljanak tenni valamit. A délutáni előadások rendjén Király Károly közgazdász politikus és Beke György író szólt az egybegyűltekhez. /Erdőháti Napok Tamáshidán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./"
2001. október 2.
"Megkezdődik a kárpát-medencei intézmények kiépítése - hangsúlyozta a budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem révkomáromi, székhelyen kívüli képzési központjának múlt hét végi tanévnyitó ünnepségén Pálinkás József magyar oktatási miniszter. Révkomárom mellett a közeli napokban három erdélyi városban: Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is felsőfokú ismereteket nyújtó képzési központot nyitnak a magyar kormány, az oktatási minisztérium, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) valamint a befogadó települések önkormányzatainak összefogásával - mondotta. Bauer Győző, a Selye János Egyetemért Alapítvány igazgató tanácsának elnöke kiemelte: e képzési központ kialakításával a felvidéki magyarság több mint egy évtizedes kívánsága teljesült. Révkomáromban az okleveles közgazdászképzésre az összes jelentkezőből 200 fiatalt vettek fel. Az oktatási központban az 5 éves képzés tandíjmentes. A tanévnyitó után felavatták a távolabb lakó hallgatók korszerű kollégiumát. /Közgazdászképzés Révkomáromban magyar fiataloknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./"
2001. október 2.
"Kolozsváron szept. 29-én felavatták az Ifjú Keresztyének Egyesülete (IKE) új székházát. Az ünnepségre a monostori református templomban került sor. Az épület az IKE országos központjának ad otthont, és ugyanitt konferenciákat, találkozókat szerveznek majd. /Máté Erzsébet: Felavatták az IKE új székházát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./"
2001. október 3.
"A román külügyminisztérium okt. 2-án közleményben határolta el magát az Amerikai Egyesült Államok új bukaresti nagykövete elleni durva támadástól. Ion Coja egyetemi tanár, a Vatra Romaneasca szervezet bukaresti fiókjának és "a románellenesség leküzdésére" létrehozott ligának a vezetője ugyanis George Bush elnökhöz és az amerikai törvényhozáshoz intézett nyílt levelében tiltakozott az ellen, hogy Washington "egy homoszexuális diplomatát" küldött "a mélyen ortodox román nép" hazájába. /Elhatárolódik a külügy a Vatrától. Coja az új amerikai nagykövetet támadta. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./"
2001. október 4.
"Heves vita alakult ki a képviselőház okt. 4-i ülésén a 137/2000 kormányrendelet körül. A kormányrendelet jogszabályba öntötte azokat az intézkedéseket, amelyek célja mindenfajta diszkrimináció megelőzése, illetve a diszkriminatív eljárások büntetése. A bizottsági viták során még a legelemibb eljárási szabályok megszegésének árán is olyan változatot fogadtak el, amely a rendelet szövegéből kivette a "nemzeti közösségek" fogalmát azzal az ürüggyel, hogy ez a kollektív jogok elismerését jelenti. A plénum vitáján az Emberjogi Bizottság alelnöke, Tokay György felhívta a plénum figyelmét, az elkövetett eljárási hibákra, majd pedig a kérdés érdemi részének vitájában hangsúlyozta az eurokonform megoldások megalapozottságát és szükségességét. Az RMDSZ képviselője többször is felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a diszkrimináció irányultsága, Romániában és bárhol másutt a világban, nem individuális, hanem csoportokat érintő magatartási forma, és ebből következően, a diszkrimináció elleni harc a közösségek védelme érdekében folyik. Napjaink romániai közéletében számos konkrét példája van a kisebbségi közösségek elleni izgatásnak, a nemzeti közösségek nyílt diszkriminációjának, legyen ez a magyarok, a romák vagy, legutóbb, az országban élő arabok közössége. Varga Attila, Márton Árpád valamint a jogi bizottság tagjaként Székely Ervin képviselők megalapozott érvei sem találtak végül megértésre, így a képviselőház nem fogadta el véleményüket. A végszavazásnál az RMDSZ a megcsonkított törvény ellen fog szavazni, abban a reményben, hogy az egyeztetés után végül a szenátus változatát emelik törvényerőre. /Nem ismerik el a "nemzeti közösségek" fogalmát. = RMDSZ Tájékoztató, okt. 4. - 2051. sz./"