Erdély neves építészei egy kötetben
Új művészettörténeti kötettel ismerkedhettek meg az érdeklődők az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 11-i könyvbemutatóján. A Maros Megyei Múzeummal karöltve szervezett rendezvényen Bíró Annamária és Kovács Zsolt művészettörténész méltatta az Orbán János szerkesztésében megjelent Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című tanulmánykötetet.
A Maros Megyei Múzeum által 2014 októberében szervezett hasonló című konferencia tanulmányait tömörítő kötet egy hosszú, immár egy évtizede tartó konferencia-sorozat újabb eredménye, amely – Kovács Zsolt szavaival élve – egy új és fiatal erdélyi művészettörténeti iskola munkáját dicséri. A kilenc tanulmányt tartalmazó kötet a B. Nagy Margit-féle művészettörténet-írás irányzatát követi és az Erdélyben a XVII. század óta tevékenykedő neves külföldi vagy hazai építészek életútját és szakmai munkásságát foglalja össze. A kismonográfia-szerű tanulmányok egy-egy neves építész („fundáló”, „pallér”) életútját mutatják be Giovanni M. Visconti, a gyulafehérvári Vauban-féle vár tervezőjétől a neves kolozsvári építész, Pákei Lajos munkásságáig. A többségében erdélyi – kolozsvári és marosvásárhelyi – szerzőgárda gazdag levéltári kutatások alapján nemcsak egy-egy építész életrajzát ismerteti az egyenként 30-40 oldalas nagytanumányokban, hanem azok szakmai munkásságát európai és erdélyi építészettörténet és történelem kontextusában is értelmezi.
A kötetet méltató Kovács Zsolt hangsúlyozta: a kiváló szerkesztői és szervezői munkát végzett Orbán János művészettörténész érdeme, hogy a kötet ilyen formában napvilágot látott. Kiemelte ugyanakkor az Idea könyvkiadó és nyomda csapatának professzionizmusát és a kiadvánz kiváló minőségét is.
Az új művészettörténeti kötet ugyanakkor több erdélyi intézmény – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Maros Megyei Múzeum, Entz Géza Alapítvány – közreműködésének az eredménye, és a Maros Megyei Múzeum egyik projektjének, a Marosvásárhely művészettörténeti topográfiáját feldolgozó munkájának is része.
A kötetet bemutató szakemberek elmondták: remélik, hogy a kilenc szerző és a jelenlegi erdélyi művészettörténeti iskola folytatja konferencia-szervező tevékenységét, és azok több, ehhez hasonló minőségű kötetben tudják majd megszólítani a szakmai és a nagyközönséget egyaránt.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

A magyar vers ünnepe
Költők találkoztak
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató meghívására válaszolva Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről érkezett fiatal költők tisztelték meg jelenlétükkel kedden a sepsiszentgyörgyi Tein teaházat, hogy a magyar költészet napja alkalmából felolvasóestet tartsanak. Bogdán László személyében ugyanakkor a megyeszékhely, illetve az idősebb korosztály is képviseltette magát a József Attila születésnapján (április 11-én) immár nálunk is hagyományossá vált eseményen.
Az ünnepi estet annak házigazdája a jelenlévő költők bemutatásával indította. Így megtudhattuk, hogy a Székelyudvarhelyen 1985-ben született Bálint Tamás saját bevallása szerint már gyermekkorában kacérkodott az irodalommal, ennek ellenére azonban közgazdaságtant végzett, mert el akarta kerülni, hogy honoráriumért írjon. Eddig megjelent három verseskötete (A pap leánya, birtokostul 2007; Visszaút a fekete folyón 2011; Láv sztori 2015) pedig azt bizonyítja, ez sikerült neki. Mármint a versírás. A sepsiszentgyörgyi illetőségű, és itt 1948-ban világra jött Bogdán Lászlót nem kellett különösebben bemutatni, hiszen neve nemcsak újságíróként, hanem több mint negyven próza- és verskötet szerzőjeként vált ismertté a háromszéki olvasók körében és a magyar nyelvterületen. József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Lapunk vezető szerkesztője, Dimény H. Árpád Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot 1977-ben, és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán diplomázott. Eddig két önálló verseskötete jelent meg: Apatológia (2014); Levelek a szomszéd szobába (2016). Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház és irodalomkritikus némiképp kilóg a sorból, ugyanis születése révén (Arad, 1977) nem tartozik a székely tollforgatók közé, szereplése viszont teljesebbé tette a jelenleg Erdélyben művelt versfaragásról alkotható képet. Annál is inkább, hogy személyében a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökét is üdvözölhettük. Eddig hét verseskötete és egy tanulmánya látott nyomdafestéket.
Serestély Zalán szintén Kézdivásárhelyen született 1988-ban, diplomát pedig a kolozsvári BBTE BTK magyar-finn szakpárosításán szerzett. Jelenleg a BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézetének a munkatársa Kolozsváron. Egy verseskötete jelent meg Feltételes átkelés címmel, 2014-ben.
Első körben a poéták mély érzelmeket, valamint súlyos gondolatokat sűrítő, éppen ezért nehéz fajsúlyú költeményeket olvastak fel anélkül, hogy ez előzetesen megbeszélték volna. Az elhangzásukat követő pillanatnyi döbbenetes csend, majd a felcsattanó taps pedig azt bizonyította, szavaik a közönség soraiban értő fülekre találtak.
A továbbiakban a költészet napjára, az első József Attila-élményükre, a versekhez fűződő viszonyukra, valamint a vers szerepére vonatkozó kérdések hangzottak el a házigazda részéről, melyekre ki-ki a maga módján válaszolt. Bogdán László például egy-egy költeménye megszólaltatásával, Karácsony Zsolt pedig helyben szült verssel. Az ünnepi est további felolvasásokkal ért véget.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A kolozsvári kórházakban is lesz magyar nyelvű kiszolgálás
kérdezett: Kertész Melinda
2017. április 13. 14:54, utolsó frissítés: 14:54
Az anyanyelven történő egészségügyi ellátásra vonatkozó kerettörvény hatására több magyarul beszélő orvost is alkalmazhatnak. Korodi Attilát kérdeztük.
házként megszavazta a képviselőház kedden azt az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amely garantálja az anyanyelv használatát az egészségügyben és a szociális ellátást biztosító intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt. A törvény részleteiről Korodi Attila képviselőt, az RMDSZ alsóházi frakciójának vezetőjét kérdeztük.
- Kedden fogadtok el az egészségügyben az anyanyelv-használattal foglalkozó törvényt. Milyen lépések vezettek el a törvénytervezet elfogadásáig?
Korodi Attila: – Az elmúlt hetekben politikai egyeztetések sorozatát folytattuk le, nem volt könnyű meggyőzni a parlamenti pártokat a törvény fontosságáról. Kedden a plénumban már biztosnak látszott a tervezet megszavazása, viszont a szakbizottságokban a vitáink bonyolultak voltak. Szerencsére érvényben van a kormánykoalícióval a parlamenti megállapodásunk, ennek köszönhetően tudtuk ezt az anyanyelv-használatra vonatkozó tervezetet napirenden tartani, és a döntés szintjére vinni. De a végső hajrában, a keddi plenáris ülésen már a többi, ellenzéki párt is támogatta, addig viszont nem volt egyértelmű, hogy megszavazzák.
- Melyek voltak a kifogásaik a bizottságokban a kollégáknak?
- A parlamentben még most is ódzkodnak dönteni, lépni olyan ügyekben, amelyek bővítik vagy egyértelműsítik a nemzeti kisebbségek jogait. Ez a hangulat benne van a levegőben, noha az első ülésszak plenáris ülésein nem igazán fejezték ki. Azonban a bizottsági üléseken eléggé erőteljesen megjelennek ezek a vélemények, amelyeket pártvezetői és frakcióvezetői szinteken folytatott egyeztetéseken lehet ellensúlyozni. Most sikerült megszavaztatni ezt a törvényt, amit még az államelnöknek kell ellenjegyeznie. Azt gondolom, hogy az államelnök alá fogja írni ezt a törvényt, mert a parlament egyöntetűen megszavazta.
- Mikor lép érvénybe a törvény, mikor lesz érezhető a hatása?
– Ennek a törvénynek az érvényessége automatikus, viszont kezdődik egy másfajta politikai és érdekérvényesítő küzdelem. Egyfelől a minisztériumi szabályzókban le kell tisztázni, hogy ezt a törvényt hogyan kell működtetni. Megmondom őszintén, hogy itt még sok dolgunk lesz, mert a bukaresti minisztériumok nem arról híresek, hogy önszántukból és önkéntesen, nyitottan kezeljék ezeket a kérdéseket. Másfelől szükség lesz minden egyes helyi önkormányzati struktúra, helyi magyar közösségi politikai vezetés, vagy civil társadalmi csoport fellépésére azért, hogy a helybeli egészségügyi és szociális intézményekben is érvényesíteni lehessen ezt a törvényt. Nagyon komplex folyamat következik, tehát megvan a keret, de ebbe a keretbe be kell vinni a tartalmat. Ez legalább ugyanolyan nehéz lesz, mint amilyen nehéz volt a törvény elfogadtatása itt, a parlamentben.
- Ha egy kicsit gyakorlatiasabb szintre visszük le a kérdést, a tervezet megalkotása előtt felmérték, hogy hány intézményt érintene ez a törvény, ahova akár új orvosi, személyzeti állásokat kell kiírni?
– Őszintén fogalmazok: intézményi szinten, darabszámra nem lehet ezt mérni. Viszont a települések, lényeges helyszínek szempontjából mértük: gondoljunk a Szilágyságra, Kolozs, Arad, Temes, Fehér, Brassó megyére, Bihar megye néhány régiójára, ahol vannak olyan közösségek, ahol a magyarság számaránya nem éri el a 20%-ot. Éppen ezért a törvénybe a 20%-os küszöb mellett beiktattuk – egyébként első alkalommal – az 5000 fős alternatív küszöböt is. Ez azért fontos, mert kizárja annak a lehetőségét, hogy ezt a törvényt valaki ne alkalmazza például Kolozsváron. Kolozsváron a számok, százalékok mögé bújtak nemegyszer, gondoljunk csak a helységnévtábla ügyére. Az 5000 fős küszöb azért fontos, mert ettől kezdve Konstancán is ugyanúgy kell működtetni a törvényt a török-tatár kisebbség esetében, mint Kolozsváron, a magyar közösség esetében. Ennek a törvénynek érvényt szerezni nem lesz feltétlenül konfliktusmentes törekvés, szerintem ellenállásra is lehet számítani, de a törvény számbeli előírásainak megfelelő nemzeti kisebbségek tagjai számára anyanyelven is elérhetővé kell tenni az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat. Ha nem akad minden esetben az illető páciens anyanyelvén beszélő orvos, garantálni kell azt, hogy a beteg megfelelően tudjon értekezni az orvossal, és az intézményes szociális védelmi rendszerben levő személyek is haszonélvezői legyenek ennek a törvénynek.
- Ez a törvény az egészségügyben új állásokat is jelentene, ahova olyan orvosok, szakemberek kerülhetnek, akik beszélnek magyarul, illetve az adott kisebbség nyelvén?
– Én remélem is, hogy jelent. Rengeteg minisztériumi egyeztetésnek kell végbemennie, ahol lemodellezzük a szükséges orvosok és szakemberek számát. A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha fordítókkal próbálnák rendezni az anyanyelven történő kommunikálást, hiszen a törvény szelleme nem erről szól, hanem arról, hogy anyanyelvén is ki kell tudni szolgálni a betegeket, vagy a szociális intézmények szolgáltatásaira szorulókat. Úgyhogy remélem, hogy ez összességében azt is jelenti, hogy magyar orvosok azért is találnak majd állást a vegyes etnikumú vidékeken, mert magyar anyanyelvűek, és ugyanez érvényes a szociális intézményekben dolgozókra is.
- Egy kórház esetében kiválthatja a magyarul beszélő orvos hiányát az, ha az egészségügyi személyzet valamely tagja beszél magyarul, vagy az adott kisebbség nyelvén?
- – Ha a hippokratészi esküt vesszük figyelembe, szélsőséges esetben kiválthatja. Fontos az, hogy egy-egy komplikált orvosi szakágban lehessen anyanyelven értekezni a beteggel. De biztos, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor ezt megpróbálják megspórolni.
- Azt meg lehet becsülni, hogy versenyvizsgákat mikor írhatnak ki az új orvosi helyekre?
– Erről korai beszélni. Most létezik a törvény, van kötelezettség, így országos és helyi szinten kell kidolgozni annak módját, hogy ezeket a rendelkezéseket gyakorlatba ültethessük. Gondoljunk bele, az egyetemi, regionális kórházakat leszámítva, helyi szinten a megyei önkormányzatok az egészségügyi intézmények fenntartói. Ezáltal nagyon komoly szerep hárul az önkormányzati képviseletekre, a helyi szintű párbeszédre, hogy ezt a törvény adta lehetőséget úgy alkalmazzák, hogy az tényleg működjön. Szerintem lesznek erre jó példák, amelyekből kialakulhat egy egységes alkalmazási módszertan.
- Költségvetési kiegészítést kapnak erre a célra az egészségügyi és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok?
– Szerintem erre nem lesz szükség. Nézzük meg, hogy hány kórházban, hány egészségügyi poszt van jelen pillanatban lefedve, legtöbb esetben orvoshiány van. Tehát most arra kell koncentrálni, hogy az orvosok létszámát magyar orvosokkal is növeljék. Az orvosok bérezése hathatósan jó irányba változott, és az új bérezési törvény is legrövidebb távon elsősorban az orvosi béreknek kedvez. Így vonzó lehet az orvosi állások betöltése, és könnyebb lesz eleget tenni az egészségügyi anyanyelvtörvény előírásainak. Transindex.ro

A világban erőszak van, a versben béke
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix könyvesbolt 17. alkalommal szervezte meg az Atlantisz harangoz című országos versmondó vetélkedőt. A megmérettetést április 7-én tartották, központi gondolata a béke volt.
Idén az ország tíz megyéjéből és húsz iskolájából 53 líceumi diák jelentkezett, végül 47-en mondták el a verseket. Mint minden alkalommal, a tematikát ezúttal is a rendezők határozták meg. A választás – nem véletlenül – a Béke van a szívemben címet viselte. A szervezők elsősorban azt szerették volna megragadni, hogy a világban körülöttünk zajló békétlen, olykor embertelen, erőszakos eseményekhez és értékválsághoz hogyan lehet úgy viszonyulni, hogy lelki békénkben önazonosak maradjunk. A versenyre ezúttal is két kategóriában – a 9–10. és a 11–12. osztályosok – jelentkezhettek a diákok. Kötelező versként Radnóti Miklós Himnusz a békéről című költeményével kellett készülni. A szabadon választott vers magyar vagy világirodalmi alkotás lehetett, amely a témához illeszkedett.
Az ezredfordulón szervezték meg első alkalommal az Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőt, amelynek szervezője a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Phoenix könyvesbolt volt. Az ötletgazdák Reményik-verscímet választottak a verseny nevéül, amely azért „harangoz” minden évben, hogy a szórványban élő magyar nyelvet fenntartsa és megmentse az elsüllyedéstől. „Tulajdonképpen Magyari Eszter, a Phoenix könyvesbolt tulajdonosa kért meg arra, hogy adjunk helyet egy szavalóversenynek” – emlékszik vissza Solymosi Zsolt, a kollégium jelenlegi aligazgatója, az Atlantisz főszervezője, egyben szíve, lelke és motorja. Ők sem gondolták, hogy 17 év elteltével mekkora múltra tekint majd vissza a verseny. „Azt szerettük volna, ha minden középiskolából eljöhet az a szavaló, akinek fontos, hogy szépen és jól mondjon verset, szeretné egy országos versenyen képviselni iskoláját” – magyarázza az aligazgató. Nem az elitet vagy a kiválasztottakat szólítják meg: a szervezők mindig arra figyelnek, hogy Erdély minden régiójából jelentkezzenek versenyzők, ellentétben azokkal a versenyekkel, ahol feltétlenül azt kell bizonyítani, az egyik jobb a másiknál. Az Atlantisz azért szép, mert a teremben ülő diákok meghallgatják a többi szavalatát is.
„Természetesen nem vagyunk egyformák, mindenki másképp mond verset, de ez nem gond, hiszen egymástól tanulhatnak a gyerekek” – fogalmaz Solymosi Zsolt. A rendezvény sajátossága, hogy verseny után mindenki együtt mondja el a kötelező verset – ettől talán kicsit egy hullámhosszra kerülnek az addig egymással versengő diákok. A kellő színvonal minden évben biztosított, hiszen annak ellenére, hogy a versmondás a középiskolások körében kihalófélben lévő műfaj, minden évben 50–60 jelentkező van. „Az Atlantisz hangulata megkövetel bizonyos színvonalat. Jó látni, hogy egy megváltozott világban, ahol immár a szervezés is közösségi oldalakon történik, és az önkénteseket két perc alatt a helyükre lehet állítani, nem tapasztalom a verseny elsatnyulását, és az őszinte versmondás folytatódik” – véli a főszervező. A verseny tematikája évről évre változik. A szervezők minden alkalommal azt keresik, hogy éppen mi az, ami releváns a világban, és ami miatt vershez kell nyúlni. Voltak esztendők, amikor a szerelem volt a téma, hiszen ez elválaszthatatlan a kamaszkortól, máskor a lázadás. Solymosi szerint az elmúlt időszakban nagymértékben elharapózott az erőszak, a gonoszság a világban, és ezt a tizenéveseknek is fel kell dolgozniuk. A béke megélése és megéneklése talán az ifjú lelkeket is megerősíti, ezért esett az idén erre a választás.
A román oktatási minisztérium hivatalosan elismeri a versenyt: oklevelekkel támogatja, de anyagilag nem. Az utóbbit pályázatok útján szerzik be. A verseny különleges esemény a kollégium életében, hiszen Erdély magyar iskoláinak diákjait hozzák össze a költemények: barátságok szövődnek és élnek tovább.
Az esemény színvonalát emelte Szabó Balázsnak és bandájának koncertje, valamint a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup verses-zenés előadása.
Idén a zsűri elnöke dr. Nagy Éva oktatási minisztériumi kabinetigazgató volt, tagjai pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színis hallgató és Nánó Csaba újságíró.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hazák a mélyben
A minap elugrottunk a Bözödi-tóhoz. Olyan csodálatos idő volt, amelyet a Fennvaló is motorozásra teremtett. A tavat körülvevő egykori poros földút már a múlté: aszfaltkígyó kanyarog a dombok között, viszi hátán a szájtátani vágyó kirándulót. Felkaptattunk az első emelkedőn, és előbukkant A Tó. Illetve ami maradt még belőle. Bruce Springsteen dalai szóltak a motorkerékpár hangszóróiból, enyhén ironikusan és épp akkor a No Surrender. Vagyis a Nem adom fel. Úgy éreztem, a hindu karma intett be vele mindannyiunknak egy nagyot és fájdalmasat. Nem adom fel – gondolhatták egykor a bözödújfalusiak, de sajnos hiába. Muszáj volt feladniuk. Nem adom fel – gondolhatta volna a tó, ha tudott volna gondolkodni, de hiába. Arrébb csúszott a gát, a vizet hetek óta csapolják belőle. Elő- bukkantak az egykori falu romjai, a házak alapjai, a régi pincék és kutak maradványai, a tisztaszobákhoz, nyárikonyhákhoz vezető betonlépcsők, a portákat őrző kerítések. A rég elpusztult gyümölcsösök csonkjai. Körülöttük a bambuló, röhincsélő kirándulók. És azok, akik a megmaradt romokat is széthordják. Eladják. Akiknek semmi sem szent. A tó medre hol száraz, hol iszapos. Minden visszatér önmagába, csak a rombolás nyomai maradnak meg – egy ideig még láthatjuk őket. Ahol falu volt, oda víztározót erőltetett egy elnyomó hatalom, most a víz tűnik el, és újra felbukkannak a házak. Mint egy miniatűr, régészeti szempontból jelentéktelen, kultúrtörténeti szemszögből annál jelentősebb erdélyi Atlantisz. A nyomaink. Vajon ez történik majd Európával is? Egy új honfoglalás jeleit látjuk mindenütt, egy agresszív, gyilkos támadásokkal megtámogatott letelepedés kezdődött az öreg kontinensen, amelynek vége talán újra az égő Róma és az üdvrivalgó barbár csőcselék képe lesz. Egy lap leszünk a távoli jövő történelemkönyvében, amelyen az áll, hogy ismét elpusztult az európai civilizáció? Hogy vallásháború tört ki az internet, a minden eddiginél fejlettebb technológia, az űrutazások, a tolerancia és a vallásszabadság korában? Olyan, erőszakos és könnyen félreértelmezhető eszmék mentén, amelyek visszarepíthetnek a szellemi kőkorszakba. Megmarad-e a világunk, vagy olyanná válik, mint Bözödújfalu 2017-ben? A falu, amelyen végigsöpört az ár, amelyet elpusztított egy hitetlen, sötét és bunkó diktatúra csak azért, hogy negyed évszázad múltán ismét a felszínre kerülhessen? Ez történik majd a hitünkkel, a keresztény kultúrkörből származó értékrendünkkel is, amelyet vallási meggyőződéstől függetlenül minden jólnevelt európai ember a sajátjának vall? Egy tómeder leszünk, amelyben kirándulók túrják a sarat, és ámulnak azon, hogy milyen jó minőségben öntötték itt valakik egykoron a betont, hiszen a lépcsőkön nem látszik a keserű idők nyoma? Mi leszünk azok a valakik? Fogják-e majd rólunk mondani a késői barbárok, hogy „elpusztítottuk őket, de nézzétek, mennyire minőségi volt az életük”? Nem adom fel – a sors keserű iróniája, de a gát megroppant, és a mindent elöntő víznek távoznia kell. Akkor nem leszünk házak és hazák a mélyben, ha mi sem adjuk fel. Ha kiállunk amellett, ami a miénk. Ha harcolunk érte. Bözödújfalunak volt nagycsütörtöke. Volt nagypénteke. De a húsvét, a feltámadás ideje a dombok közé már nem jöhetett el. Nekünk is volt számos nagycsütörtökünk, nagypéntekünk. Most talán egy újabb golgota előtt állunk. A mi húsvétunk azonban még eljöhet. Az öreg kontinens még feltámadhat. Elfoglalását megakadályozhatja, a béke áldásos korszakát meghosszabbíthatja. Ha teszünk érte. Mi, mindannyian.
Káli Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Victor Ponta: az 1989 utáni új demokráciákban kiépült egy párhuzamos hatalmi rendszer
Victor Ponta volt kormányfő szerint Romániában és általában az 1989 utáni új demokráciákban a politikai hatalom mellett kiépült egy párhuzamos, államszerű hatalmi rendszer, amely minálunk civil szervezetekből áll, más államokban egyetemekből vagy "másféle struktúrákból". A szociáldemokrata politikus erről a magyarországi M1 aktuális csatornának adott, csütörtök este sugárzott interjúban beszélt, amelyben - idézve egy korábbi nyilatkozatát - arról kérdezték, mekkora befolyással rendelkezik Soros György magyar származású amerikai üzletember a térségben.
Victor Ponta szerint az 1989 utáni új demokráciákban párhuzamos hatalmi rendszerek épültek ki, amelyeknek normális körülmények között nem kellene beavatkozniuk a politikába, mégis bizonyos hatalommal rendelkeznek, és "az emberekbe való befektetésekkel" harcolnak a politikai hatalomért. Romániáról szólva úgy folytatta: a politikusok demokratikus küzdelmén túl megjelentek az úgynevezett civil társadalom képviselői, és "amikor alaposabban megnézed, rájössz, hogy ugyanott képezték őket, és - ha nem is ugyanaz a személy, de - ugyanaz a szervezet pénzeli őket". Szerinte viszont "a politikát a politikusoknak kell csinálniuk", és a politikának mindig átláthatónak kell lennie. Ha valaki politizálás nélkül akar részt venni a politikai döntésekben, az ártalmas a társadalomnak - mondta.
Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a "Soros-féle hálózat" közvetve vagy közvetlenül szerepet játszott a megbuktatásában, a volt miniszterelnök azt felelte: "vannak ilyen jelek". Szavai szerint a nem kormányzati szervezetek azokat a politikusokat támadják, akik szuverén álláspontot képviselnek. "Ez már nem jobb- és baloldal közötti klasszikus politikai küzdelem. Itt azok állnak szemben egymással, akik úgy vélik, a fontos politikai döntéseket előbb nemzeti alapon kell meghozni - és legfeljebb utána európai vagy nemzetközi szinten - és azok a Soros-féle szervezetek által támogatott emberek, akik úgy gondolják, hogy ez nem jó, a döntéseket nemzetközi szinten kell meghozni, és az országnak, a nemzetnek mindössze végre kell azokat hajtani" - fejtette ki álláspontját.
A külföldi egyetemek ügyében elfogadott magyarországi törvénymódosításról a politikus azt mondta: miniszterelnökként minden felsőoktatási intézményt támogatott, függetlenül attól, hogy állami vagy magán-, illetve hogy milyen nyelvű egyetem. Ám minden oktatási intézménynek be kell tartania azt az elvet, hogy nem politizál, vagyis "oktassa az embereket, de ne egy bizonyos politikai irányultságra nevelje őket".
"Úgy gondolom, hogy az a harc is, amelyet Budapesten látunk az illető egyetem körül, ugyanerről szól. Arról, hogy a döntéseket Magyarországon hozzák Magyarország számára, Romániában Románia számára, Franciaországban Franciaország számára, vagy másutt születnek a döntések, és mi csak végrehajtjuk azokat - amivel én sosem fogok egyetérteni" - fejtette ki.
Azzal kapcsolatban, hogy a külföldi egyetemekről szóló magyarországi törvényhez hasonló tervezetet készül beterjeszteni, Victor Ponta úgy nyilatkozott: nem akarja, hogy bármilyen hátrányt szenvedjenek az emberek képzésére irányuló törvényes és alkotmányos feladatukat teljesítő egyetemek. Ezért nincs szó - és soha nem is lesz - a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem betiltásáról, mint azt egyesek hitték - tette világossá. Kell azonban egy olyan törvényhozási módszer - szorgalmazta -, amely leszögezi: az egyetemek oktatási, nem pedig politikai célokat szolgálnak.
"A civil szervezetek, ha politizálni akarnak, alakuljanak párttá, és induljanak a választásokon, ne csak befolyásolni akarják a döntéseket" - mondta a szociáldemokrata politikus, aki azt is sürgette, hogy a nem kormányzati szervek finanszírozási forrásait átláthatóvá, nyilvánossá kell tenni.
Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban úgy fogalmazott: voltak pillanatok, amikor bírálta őt, és volt, amikor együttműködtek a két országnak fontos kérdésekben, de "megértettük: a helyes döntések egy ország számára az adott országban kell szülessenek, nem másutt".
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

A kolozsvári egyetem és a CEU
Fosztó László, a Szabadelvű Kör vezetője, a romakutatás nemzetközi hírű kutatója és a CEU (Közép-Európai Egyetem) egykori hallgatójának kezdeményezésére több mint száz neves erdélyi értelmiségi – egyetemi tanárok, kutatók, művészek, írók és újságírók – írták alá azt a nyílt levelet, amelyet Áder János köztársasági elnöknek címeztek. A levélben az erdélyi értelmiségiek kérték az egykori fideszes politikust, hogy ne írja alá a magyar kormány által benyújtott új felsőoktatási törvényt. Bár az aláírók között számos neves, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen oktató professzort találunk, érdekes módon, a nyilatkozathoz sem magánszemélyként, sem intézményi nyilatkozat formájában nem csatlakozott a BBTE Magyar Tagozata. Erdélyi értelmiségiként joggal kérdezzük és számon kérjük: miért?
Köztudott, hogy az elmúlt héten a Lex CEU néven elhíresült új felsőoktatási törvény felrobbantotta mind a magyarországi belpolitikát és közéletet, mind a nemzetközi tudományos világot. A világ legtávolabbi pontjairól érkező, mintegy hetvenezer tiltakozó között találjuk a Soros György által alapított CEU mellett kiálló oxfordi professzorokat, neves Nobel-díjas tudósokat és írókat, a Harvard Egyetem rektorát és megannyi más, a világ tudományosságát meghatározó személyiséget. Az aláírók döntő többsége ugyan magánszemélyként állt ki a CEU mellett, de egy-egy rektor vagy rektorhelyettes jelenléte egy ilyen támogatói listán túlmutat a személyes szimpátián: jelzésértékű, intézményi támogatást is sejtet. Egy rektor ilyen minőségében – különösen, ha aláírásában megnevezi titulusát – egyértelműen az intézményt is képviseli. Az ügyben felszólaló neves magányszemélyek és intézmények sorában találjuk szinte az összes magyarországi egyetem dékánjait, rektori tanácsát, de még a Magyar Tudományos Akadémia elnökét is.
A már említett erdélyi nyílt levél ugyan erőteljesen hangsúlyozza az erdélyi magyar közélet és értelmiség kiállását a CEU mellett, a kolozsvári BBTE magyar tagozatának vezetősége a kínos csendet választotta a véleményem szerint igenis fontos, az erdélyi felsőoktatást, tudományos életet és tágabb értelemben az európai szabad kutatást is veszélyeztető, érintő kérdésben. Sem a BBTE rektori hivatala nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az ügyben, sem a magyar tagozat vezetősége – sem magánszemélyként, sem hivatalos, intézetvezetői minőségükben. Csendben maradásuk azért is fölöttébb furcsa – és véleményem szerint elfogadhatatlan –, mivel az Áder Jánosnak írott nyílt levél is egyértelműen kifejti, hogy a BBTE számos hallgatója igazi tudományos kincsesbányaként használta évek óta a CEU könyvtárát és a két intézmény között intenzív szakmai és emberi tőkehálózat alakult ki. Minden, a nemzetközi kutatás élvonalába igyekvő kutató tudja, milyen nehéz Romániában – még a viszonylag nagy könyvtárakkal rendelkező Kolozsváron is – minőségi és világélvonalba illő tudományos kutatást végezni. A társadalomtudományok és humántudományok területén könyvtáraink messze lemaradnak a nemzetközi élvonaltól, fiatal kutatóinknak külföldre kell utazniuk vagy a mélyinternet bugyraiba férkőzniük néhány méregdrága kötetért, tanulmányért vagy folyóiratért. A CEU ilyen szempontból is egy oázisa volt az erdélyi társadalomtudósoknak és humántudományok gyakorlóinak, akik százasával vándoroltak mesteris hallgatókként vagy doktoranduszokként Kolozsvárról a Nádor utcai könyvtárba. A világ vezető 500 egyeteme közzé került BBTE nagyon jól tudja, milyen infrastrukturális lemaradással kell megküzdenie a közép-kelet európai egyetemeknek, amelyeknek hallgatói – bármennyire is tehetségesek legyenek – amikor külföldre kerülnek és a világ legnagyobb nemzetközi fórumain kell megállniuk helyüket – fájdalmasan szembesülnek a hazai kutatás hiányosságaival és pénzügyi limitáltságukkal. A CEU azon kevés egyetem között volt Bécstől Keletre, amelyben ezek a „balkáni” vagy vasfüggönyi problémák eltűntek, hiszen az ott oktató tanári gárda és a könyvtárak a világ élvonalába helyezték az egyetemet és ezáltal az ott tanuló hallgatókat is.
Úgy gondolom, hogy a minőségi oktatásért, az erdélyi magyar hallgatók boldogulásáért és általában véve a közép-kelet európai tudományosság felzárkóztatásáért küzdő BBTE vezetőségének illett volna – vagy illene – kiállni a CEU ügyéért. Függetlenül attól, hogy a Lex CEU mögött milyen magyar bel- vagy külpolitikai stratégiák sejthetőek, egy ilyen rangos, nemzetközi egyetem létének a veszélyeztetése, a nemzetközi és magyar értelmiség ilyen szintű ignorálása egy olyan veszélyes politikai ideológiát sejtet, amely ellen fel kell szólalnia minden vezető intézménynek a mi régiónkban.
A CEU és Soros György alapítványa a 80-as évek végén és a 90-es évek elején az új világ és a reményteljes, a tudósok számára a kapunyitást jelentő lehetőségek kapaszkodójaként robbantak be a Kárpát-medence magyar köztudatába. A BBTE magyar tagozatának vezetői – már csak azért a több száz egykori hallgatójáért is, akik később a CEU-n folytatták tanulmányaikat – határozott véleményt és nyilatkozatot kellene adjanak ebben az ügyben. A CEU nem magyarországi belügy, hanem kolozsvári és tágabb értelemben vett, erdélyi közügy és oktatásügy is. Ideje tehát, tollat ragadni…
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Brácsától a palástig – nyugdíjazás előtt Dobri Andrással
Hűvös áprilisi koradélután húzódtunk be a négysávos forgalomtól hemzsegő bácsi útról a város első modern építésű temploma elé, a Kerekdombon. A verőfényes mellékutca már-már valószerűtlen csendjéből nyíló parókián Dobri András fogad. Júniusig pásztorolja a kerekdombi reformátusokat, azután a gyülekezet „egyszerű” tagjává szeretne válni.
Beszéltünk-e a kommunista időkben csudamód megépült református templomot kiküszködő, börtönviselt 56-os édesapjáról, akit ő maga csak kilencévesen ismerhetett meg? A templom árnyékáról, amely egyszerre elrejt és féltő gonddal megóv? A nagyon nagy cipőről, amelybe akkor lépett, amikor hétévnyi magyarfodorházi szolgálat után a kerekdombi gyülekezett meghívta: lépjen édesapja örökébe? Csak annyit, amennyit tudnunk kellett ahhoz, hogy egy kicsit megismerjük Dobri Andrást. A lelkipásztort, aki közel negyven éve szolgál. A gyermeket, aki oly nagy tisztelettel adózik édesapjának, hogy emlékét kiadványba szerkesztette születésének századik évfordulóján. A családapát, akinek hat gyermeke és öt unokája van. Az embert, aki most úgy érzi, talán kissé megfáradt, és két évvel a nyugdíjkorhatár előtt átadná helyét a modern kor kihívásaival lendületesen megküzdeni kész fiatalabbaknak.
„Magyarfodorházán igazán megszerettem a pályát”
Brácsát és zongorát tanult, és sokáig úgy gondolta, zenész lesz – bár ma már úgy látja, a konok gyakorláshoz nem volt elég kitartóan szorgalmas. Szomszédjuk, Juhász István professzor egyszer beszélgetés közben felvetette: nem akar-e lelkész lenni, édesapja örökébe lépni? A fiatal Dobri András azután nyaralni ment, és tíznapos tengerparti távolléte alatt az elültetett gondolat megfogant, a vakációzásból már azzal az elhatározással tért haza, hogy felvételizni fog a teológiára. A hír boldogsággal töltötte el lelkész, teológiai tanár édesapját, aki korábban soha nem terelgette fiát a lelkészi pálya felé.
Ifjú papként hét évet szolgált Magyarfodorházán: „Ott igazán megszerettem a pályát, nagyon kedves emberek közé kerültünk” – emlékezik egykori híveire. Az ottani kis gyülekezetről ma is csak szuperlatívuszokban nyilatkozik, látszik, hogy feleségével együtt nagyon szerették ott az életet és nagyon szerették ott őket. „Sírva búcsúztunk el” – idézi fel az 1980-as évek derekán történteket, amikor édesapja nyugdíjazásakor a Kerekdombra meghívták.
Az őket szeretettel fogadó kolozsvári gyülekezet akkor még 2100 főt számlált, ma 900 körüli a lélekszám. „Nagyon sokan elköltöztek, sokan elhunytak, a fiatalabbak elindultak vándorútra, nagyon sokan dolgoznak Angliában most is, az idősebbek a gyermekeik után költöztek” – magyarázza Dobri András.
A legnagyobb kihívás az ifjúsági munka
– Annak idején édesapám indította el az ifjúsági munkát Kolozsváron, a volt püspök, Pap Géza is ide járt ifjúsági órára. Úgy éreztem, hogy ezt a munkát tovább kell vinni. Érdekesebb volt, könnyebb volt nekünk összetartani a fiatalokat akkor, a 80-as évek végén, amikor nem nézték jó szemmel a népesebb találkozókat, nagy igény volt az ifjúságban arra, hogy együtt legyünk, kiránduljunk, találkozzunk, rengeteget sátoroztunk. Később nehezebb lett, megváltozott az élet, eljött a szekularizáció ideje, és nagyon szerteágazó az ifjúság tevékenysége, aminek sok pozitív és sok negatív oldala van. Valamikor több gyermek volt a Kerekdombon, az iskolába a mi gyermekeink jártak. Ahogy apadt a számuk, úgy szűntek meg az osztályok, ma már szétszórtan járnak a gyerekek a város iskoláiba. Csak pár évtizeddel ezelőtt még együtt jártak iskolába, együtt jöttek vallásórára, együtt jöttek konfirmálni, ma már nem ismerik egymást, és a közös kirándulás sem annyira érdekes, mint harminc évvel ezelőtt. Ma ez a nagy kihívás, ilyen körülmények közepette ide vonzani a fiatalokat. Azt kívánom az utódomnak, hogy erre próbáljon fiatalabbként nagy hangsúlyt fektetni – mondja a lelkipásztor.
Ünnepeltek vasárnapja
Dobri András felismerte, hogy másféle módszereket kell alkalmazni a gyülekezet összekovácsolására. Ugyanakkor egy kicsit a hiányzó helybeli iskola közösségteremtő szerepét is igyekeztek pótolni. Farsangot, iskolai évnyitót, évzárót, anyák napi, karácsonyi műsort szerveztek, táborokat a bogártelki gyülekezeti házban. De nemcsak a gyerekeket célozták meg, feleségével együtt azon igyekeztek, hogy közösségi rendezvényeket kínáljanak a híveknek, ahol azok találkozhatnak, beszélgethetnek.
– Minden hónapban van nálunk ünnepeltek vasárnapja, meghívókat küldünk mindazoknak, akiknek születésnapja, névnapja, jelesebb házassági évfordulója van, és istentisztelet után a mi kórusunk énekel vagy másokat hívunk meg, verses-zenés összeállítással kedveskedünk, azután egy kis teázás, süteményezés, beszélgetés következik. Van, akit ez érintett meg, hogy odafigyeltünk rájuk, főként idősebb korban esik ez jól, amikor esetleg már elhullnak az emberek mellől az ismerősök. A kórus is találkozási lehetőség, egy foglalkozás például az egyedül élők számára, nem is az a legfontosabb, hogy kinek milyen hangja van. A Kerekdombnak két kórusa van, a fiatal házasok és fiatalabbak kórusát 2004-ben hozta létre első segédlelkészünk, aki konzervatóriumot végzett. Ezek a kórusok úgy működnek, ha énekelnek, ha szolgálatuk van, így az ünnepek mellett kiszállásokat szervezünk, évente 4-5 Nádas menti kórustalálkozón veszünk részt, amelyek egyikét mi szervezzük. Öt éve minden esztendőben kétnapos kirándulásra megyünk, 40-50-en, de voltunk hetvenen is. Jártunk az ezeréves határnál, voltunk Koltón, Máramaros vidékén stb. Alkalmanként megjelenő 48 oldalas gyülekezeti lapunk célja a távolmaradókat is megérinteni, hogy ők is tudják, mi történik az egyházban.
Mindig nagycsaládban élni
Amikor Kerekdombra jöttek, már három gyermekük volt, Kolozsváron még három született. A nagy család náluk alapadottság: Dobri András édesapjának 6 testvére volt, édesanyjának 9, neki pedig 5.
– Sok vita övezi a katolikus egyházban a cölibátusság jelenségét. A család elvonja a pap figyelmét a hivatásától, vagy gazdagítani tudja-e a református lelkész munkásságát?
– Ahhoz, hogy igazán hitelesen beszéljek házastársak közötti szeretetről, szülő és gyermek kapcsolatáról, mégiscsak könnyebb dolgom van, ha családban élek. A családon belüli egymásra való figyelés, egymással való törődés nekem segítséget nyújt a munkámban is, mert megtanulom, hogy igenis oda kell figyelni mindenkire. Persze, ezt nem tudom mindig egyforma intenzitással megtenni a gyülekezet minden egyes tagjával szemben. Az egyik oka annak, hogy nyugdíjba készülök, hogy a nagy családdal szeretnék többet foglalkozni. A lelkészcsaládokban a hétvége a templom körül telik, a hétköznapokon a gyerekeket foglalta le az iskola, nem volt könnyű közös időt találni. Így születtek meg a péntek esti közös kosarazások, amikor a család immár 21 éve az egykori Brassai tornatermét béreli, és négyes csapatokban dúlnak a kemény mérkőzések. Sokat jelent, hogy jó hangulat van a családunkban. A testvéreimmel minden évben néhány napot a bogártelki házban töltünk, és majdnem egy hetet a gyerekeink családjaival, ilyenkor mindenki úgy intézi, hogy szabad legyen, a lányomék is jönnek Brüsszelből – sorolja, és szinte érezni hangjából a várakozást ezekre a találkozókra. Feleségével munkatársak is: Vilma vezeti az egyházközség könyvelését, és egész sor szervezési feladatot is vállal. Óvó-tanítóképzőt végzett legidősebb lányuk foglalkozik a vallásórás gyerekekkel.
Az egyház, mint szelep
– Hosszú pályája során megingott-e valaha?
– A 89-es fordulat után egyszer egy teológiai professzor azt mondta, az egyháznak úgy kell működnie, mint a szelepeknek, hogy kiengedje a jót, de ne engedje vissza a világból a rosszat. Ezek a szelepek nem mindig működtek jól. A 90-es évek után, amikor Nyugatról jöttek a nagy segélyek, azok elosztásával rengeteg baj volt. Néha nagyon belekeseredtünk, de aztán megedződtünk, ma teljesen másképp tudnám kezelni, de az akkor számunkra is új helyzet volt. Később, 1996-tól kapcsolatunk lett egy holland gyülekezettel, ruhákat hoztak. Soha nem volt gond belőle, szépen csendesen rendezgettük, a ruházásból befolyt pénzt például a kórus kiszállási költségeinek részleges fedezésére fordítottuk. Öröm volt látni, hogy a holland kapcsolatnak áldása volt, és gyülekezeti otthont avathattunk Bogártelkén. Elégtétellel tölt el, hogy híveim tudják: ebben a Jóistenen és a hollandokon kívül nekünk is részünk volt. Jól éreztük magunkat itt – összegezte Dobri András.
A következő időszak a családról szól majd, segítésről az unokákkal, sok olvasnivaló vár bepótolásra, és utazni is szeretnének magyarországi, ausztriai, németországi rokonokhoz, Belgiumba a lányukhoz, holland barátaikhoz... Marad a sport is, lesz színház, opera, meg séták a parkban, a két kutyával. S ha újrakezdené? „Hiszem, hogy erre rendeltettem, hogy lelkipásztor legyek. Tudom, hogy sokkal nehezebb volna, sokkal nehezebb lenne meghozni a döntést, de én ehhez értek.”
Nem akarok elköszönni
– Mit üzenne a gyülekezetének? Milyennek szeretné látni 20 év múlva, 100 év múlva?
– Nem elköszönni akarok innen, gyülekezeti tag akarok maradni. Szeretnék mindkét kórusba járni. Ha utódom tanácsot kér, adok, ha nem, akkor nem szólok bele, mindig a békesség útját keresem...
Tartsák meg a találkozási alkalmakat, a rendezvényeket, kirándulásokat, ünnepléseket, nagyon sok embernek ez nagy összetartó erő. Minden tekintetben maradjon egy vár, az emberek itt mindig megnyugodjanak, megvigasztalódjanak, akár fiatalok, akár idősebbek, mert mindig szükség lesz hátországra. Tegyenek meg mindent azért, hogy tudjanak tartást adni a fiataloknak, nehéz megállni a világban, nagyon lényeges az a pozitívum, amit az intézmények tudnak adni, az iskola, az egyház, a család. Biztos, hogy kell haladni a korral, változások kellenek. Református egyházként gyakran belemerevedünk a magunk teremtette szerkezeteinkbe, pedig érezzük, hogy állandó reformáció kéne, állandóan szükséges lenne megújulni, akkor is, amikor a szekularizáció talán még erőteljesebb lesz. Találjon itt az ember mindig megbékélést, ezt kívánom. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adott át Mile Lajos főkonzul
A magyar állami ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök dr. Bréda Ferencnek, Fari Palkó Ilonának, Lapohos Andrásnak, Péterfy Lajosnak és Székely Zsuzsannának állami kitüntetést adományozott. A magyar köztársasági elnök által odaítélt elismeréseket csütörtök este adta át Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul.
Fari Palkó Ilona óvónő, a nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat alapítója és vezetője példás odaadással végzett óvónői munkája és a rászorulók körében folytatott karitatív tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Dr. Bréda Ferenc, esszéíró, irodalomkritikus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának volt egyetemi adjunktusa, a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alapító tagja a romániai forradalom után újrainduló kolozsvári kulturális élet fellendítését sokrétű irodalmi, irodalomtörténészi és szerkesztői munkája mellett a fiatal erdélyi alkotók felfedezésével és pályájának egyengetésével is szolgáló tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Péterfy Lajos színművész a magyar nyelv és kultúra megőrzése és népszerűsítése iránt elhivatott művészi pályája, valamint példaértékű közéleti szerepvállalása, különösen az 1989-es temesvári események során a református templom és gyülekezet melletti bátor kiállása elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Lapohos András, a Kolozs megyei Ördöngösfüzesi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, az ördöngösfüzesi Egyházi és Szórványmúzeum, valamint az Állattani Múzeum és a Dokumentum Múzeum alapítója az erdélyi Mezőség népi hagyományainak, szellemi és tárgyi örökségének megőrzését szolgáló értékmenő és közösségszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Székely Zsuzsanna, a Mendola Group vezérigazgatója, a kolozsvári Euréka Egyesület alapító tagja és soros elnöke, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság alapító tagja, ügyvezető titkára a kolozsvári gazdasági élet meghatározó szereplőjeként az erdélyi magyarság szülőföldön maradását, valamint társadalmi fejlődését és kulturális örökségének megőrzését szolgáló sokrétű támogató tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)

Egykori húsvéti népszokások
„Mint néprajzi gyűjtő – írta Harmath Lujza, közismert néprajzos az Erdélyi Kárpát-Egyesület által Kolozsváron kiadott Erdély című szaklapjában 1904-ben – nagy érdeklődéssel kísérem a nép még fennálló szokásait és mindig örömmel jegyzem fel, ha itt-ott a századokat átélt ősi szokásokra bukkanok.
Jólesik látnom, hogy különösen az én kedves székely népem mily szívósan ragaszkodik egyes dolgokban ősi hagyományaihoz. Vannak egyes községek – különösen a forgalomtól távolabb eső vidéken –, ahol ma is úgy öltözködnek, építkeznek és úgy vígadnak, búsulnak mint őseik. A központokhoz közelebb eső falvakban a nyugati kultúra már megkezdte romboló hatását. Az itt élő nép maholnap az ajtófélfa sorsára jut: se künn se benn. Sem paraszt, sem polgár. Valami szerencsétlen existencia, amely saját otthonában nem találja meg önmagát. Az asszonyok nem fonnak, nem szőnek, a férfiak nem faragnak, nem építenek kalákában, mint régen; a gyári árú, a könnyebb hozzájutás kiszorítja a háziipart, ráhagyják magukat egészen a korszellem befolyásának, az édes munkát feláldozzák a kényelemszeretetnek. S így vannak egyéb népies dolgokkal is. Míg a távolabbi falvakban székely házakat látunk, székely felírásos kapukkal, a városok közelében már hiába keressük. Ott már a divat után hajlanak mindenben. Az építkezés, ruházat, szokások, mind átvedlenek »uras« motívumokká. Hamisítatlan dolgokat csak távolabb találunk. Itt van a néprajzi gyűjtők gazdag terrénuma, ahol még – ha sietünk – megtaláljuk a hamisítatlan népélet gyönyörű és eredeti szokásait. Azért nem tartom hiábavaló munkának felkutatni, összegyűjteni és közreadni mindazt, ami a népélettel összefügg, vagyis az őseiktől átöröklött és megtartott szokásokat”.
És ha ez volt a helyzet 1904-ben, ugyanbizony mit találunk még ilyen vonatkozásban az Úrnak 2017-edik esztendejében Erdélynek a forgalomtól közelebb, illetve távolabb eső magyarlakta falvaiban? Azt, amit igencsak nagyritkán felvillantanak a magyar tévéképernyőn, évekkel ennekelőtte készült felvételek alapján, az bizony igen gyakran nem más, mint mesterséges, erőltetett megoldása és bemutatása annak a természetes lélektől, frissességtől, őszinteségtől áradozó egykori falusi népszokásnak, ami immár csupán a legöregebbek halvány emlékezetében él. Aki nem volt aktív részese, élő szem- és fültanúja az egykori falusi életnek, annak rendkívül nehéz beleélnie és azonosítania önmagát a hiteles népi hagyomány jellegzetességével, tartalmával és elhitetni a nézővel játékának eredetiségét, valódiságát.
No, de térjünk vissza eredeti gondolatainkhoz. Különleges szokás volt a Székelyföldön a húsvéti „határkerülés”, a „didergés”, a „hajnalozás”, a „húsvéti fa kitűzése”.
„Húsvét előtt hetekkel készülődik már a fiatalság a határjárásra –írta T. Pálffy Aladár az Erdély című folyóirat 1907-es évfolyamában–, gyűjtik össze a szebbnél szebb lószerszámokat, pisztolyokat, s néha napokig könyörögnek egy-egy szebb lóért, vagy magyar ruháért, hogy minél díszesebben vehessenek részt. 8-10 éves gyerekek már jóelőre gyűjtik a gyutacsot s akinek 700-800 van már, büszkén emlegeti azt. Egy botnak a végére szeget erősítenek, ráhuzzák a kápszlit [kis pukkanó szerkentyű] s így a földhöz sújtva lővöldöznek mint ágyúdörgés közt a mannlicher-recsegés [puskarecsegés]”. S a tulajdonképpeni lővöldözés aztán egész éjszakán át tartott Székelyudvarhely utcáin, majd aztán hajnalban az egész társaság a mezőre vonult, hol egy búzatáblában elrejtett Krisztus-szobrot kellett megtalálniok. És a megtalálónál nem volt aztán boldogabb és büszkébb senki. Őt vették körül a lovasok, mármint „Jézus katonái”, ő volt a nagyszabású kísérőmenet középpontja, aki nagy dérrel-durral, állandó lővöldözések közepette vitte be a szobrot a városba. Ott a templom előtt misét hallgattak, díszsortűzet adtak le majd szétszéledtek.
Határkerülésről, didergésről, hajnalozásról olvashatunk az Ethnographia című folyóirat 1900-as évfolyamában is. Így például húsvét szombatján Szentgerice apraja-nagyja, mintegy 80-100 lélek a falu piacán gyülekezett, hogy a búzavetés dülőjének megkerülését illő módon előkészítse. Ez alkalommal a gyülekezet egy „dullót” (szolgabírót) választott, aki az ítéletet meghozta, egy „falusbírót”, aki a végrehajtó szerepet vitte, két „hütest” (esküdtet), aki a végrehajtónak segédkezett, s végül két „szaglárt” (bűzölőt), kik a címükben jelzett illetlenkedést kellett ellenőrizniük. A választottak alábbi esküt tették: „Esküszünk az egy igaz Istenre, hogy mük a jelen estve a határkerülés alkalmával reánk bízott kötelességünket hűen teljesítjük. Isten münket úgy segéljen. Éljen!”
Indulás előtt a Te benned bíztunk eleitől fogva című zsoltárt énekelték, majd az égre kiáltottak e szavakkal: „Uram Jézus! Őrizd meg a határunkat cserebogártól, sáskától s mindenféle ártalmas féregtől, jégesőtől s mindennemű veszedelmes időktől. Uram Jézus hallgasd meg a mü kérésünket. Ámen!” Ezután a Kiáltásom halld meg Isten című zsoltárt, útközben pedig az Utaid, Uram mutasd meg kezdetű templomi éneket énekelték. A vetések megkerülése körülbelül este 8 órától 12 óráig tartott, melynek lefolyása teljes egészében vallásos színezetű volt. Viszont ennek ellenére, a csoportban akadtak olyan egyének is, akik nem viselték magukat az esemény méltóságához illően, s akik „Dulló uram kigyelmed”, „Esküdt uram kigyelmed” megszólítás helyett „András bá” vagy „Jancsi bá” címmel illették a választottakat. E vétkesek aztán 15-20 botütésben részesültek. Hasonló, sőt még nagyobb büntetésben részesült az, aki levegőt rontott. Az ilyent a „szaglár” „pimpédi” néven jelentette a „dullónak”, aki a levegő fertőzőjét 25-30 botütésben részesítette. A büntetést nem lehetett elkerülni, aki nem vetette alá magát a „dulló uram kigyelme” ítéletének, az fokozott büntetésben részesült. A határkerülés után a csapat a falu utcáján vonult végig világi énekeket énekelve, majd mindenki az otthonába távozott.
Húsvét első napja aztán csendben telt el. A nép a templomba vonult úrvacsorát venni. Templomozás után a lányok és legények a falu piacán labdáztak, illetve „cziczét” futottak. A férfiak hatosban „filkóztak” (kártyáztak), s a vesztesek 8-10 tenyércsapás büntetésben részesültek.
Este a „didergés” vette kezdetét. Ez esetben mindazok gyűltek össze a kiszabott helyen, akik előző éjjel a „határkerülésben” vettek részt. Előre megállapított helyekre mentek dideregni, egyben kigúnyolni mindazokat, akiknek bizonyos hibájukról, vétségükről, rossz szokásukról volt tudomásuk. Így például a teherben maradt lány házánál, pokoli zaj közepette, éles, elferdített, nyávogó hangon eképp szólalt meg: „Aggyan Izsten jú estéit, idezs gazs-uram, azst hallottam, hogy van magának egy megesett semmije. Hozstunk ajándikba egy bücsűt, hogy legyen miben ringássák a rájkót”. A gazda, aki már a nagy zajról tudta miről van szó, vízzel vagy előre elkészített trágyalével, vagy romlott káposztalével öntötte nyakon a szónokot és közelálló társait. Erre futásnak eredve, a mintegy 100 résztvevő elkezdett hangosan dideregni: „bru-u-u-um, brü-ü-ü-üm, bri-i-i-im”. Közben viszont újra megszólalt a szónok: „Na idezs gázsd uram, leöntöttél, jól kifizetted a purdikat, úgy fázsnak, még reszelnek: bru-u-u-um, brü-ü-ü-üm, s ha leöntöttél, már eressz be az üszök farkára, hogy a purdék füttezzenek meg, me ha nem, mingyár megfagynak”. Erre a gazda szótlan kiment, egy pár tojást osztogatott, mire a csapat továbbment. Ahol tolvaj lakott, „tömlöcöt” vittek ajándékba, rossz jegyzőnek segédet, hanyag papnak keresztelni való gyermeket, részeges kántornak pálinkát, bukott embernek váltót, lúdtolvajnak libát kívántak stb. „Szóval ez az ünnepély alkalmul szolgál a népnek arra – állapította meg Varga Lajos, az esemény tudósítója –, hogy ellenszenvét minden bírósági zaklatástól menten bárkivel szemben kifejezze. Sok helyen piros tojás helyett szidalom, kikergetés a bér; de ezt fel sem veszik. A sötétben didergőket, kiknek minden szabad, senki fel nem ismeri, mert ez szokásilag tilos”.
Megtudjuk továbbá, hogy a didergés célja: valakinek a megszégyenítése, no meg a piros tojás szerzés. A didergő seregben 15-60 év közötti férfiak vettek részt, öltözetük hosszú posztóruha, a csizmaszárba cifra ónosnyelű kacrot tettek. A házalás esti 9 órától éjféli 12-ig tartott. A didergés végeztével a „hajnalozás” következett. E mulatságban viszont csak a legények vettek részt, akik muzsikásaikkal és egy cimbalmossal járták végig a lányos házakat és mindenütt egyet táncoltak, miközben a lányoktól rendszerint 20 fillért s egy pár piros tojást kaptak.
A „húsvéti fa” kitűzéséről pedig Gál Sándor az Ethnographia 1895-ös évfolyamában ezeket közölte:
„Minden valamire való lánynak a szeretője, már t.i. ha van, szívbeli kötelességének tartja húsvét szombatjának éjjelén, tehát húsvét virradóra, kedvesének kapujára, kútágasára vagy háza tetejére stb., általában valamely azonnal szembetűnő helyre szép fenyőágat tenni. Nagyon élhetetlen a lányok között az, akinek húsvétkor nem tesznek fenyőágat. Nem mennek ahhoz öntözni, nem hívják azt a táncba, nem veszik figyelembe akinek kapuján vagy háza tetején nem látják meg reggel a virágot. De a legények is sokszor drágán és nagy fáradsággal szerzik meg azt a két-három darab szép fenyőágat, melyet szeretőjük számára szántak. Mert ha nincs a falunak fenyvese, elmennek a negyedik-ötödik falu határába is érette, s ha pénzért vagy egyébért cserébe nem kapják, készek lopni is, de szeretőiket kigúnyoltatni nem engedik. A három-négy darab fenyőág mesterségesen összekötőzve és színes papírszalagokkal, píros tojásokkal feldíszítve, a lányok egész évi büszkeségét képezi. Megtörténik az is néha, hogy – mivel szombaton éjjel elkéstek – talán éppen azon éjjel szerezték és hozták messziről a fenyőágat s nem értek rá feltenni, vagy pedig maguk a legények megrestelték, ha egy-egy jómódú, szép leány szégyenszemre virág nélkül maradt – húsvét első napjának éjjelén tesznek még utólagosan egy-egy lánynak fenyőágat”.
A táncot a falu 2-3 legjobb táncú legénye rendezte. Ez nyáron a csűrben, télen házban zajlott le, amiért minden táncolni szerető fizetéssel tartózott, alku szerint, mely néhány véka csős törökbúzából, egy-egy piculából, illetve nyári kaszáláskor, kapáláskor és aratáskor néhány tenyeres napszámból állott. Harmath Lujza szerint, „ha szép idő van, akkor rendesen a »berekben« táncolnak, hol aztán láncokkal, virágokkal ékesítik fel magukat s így jönnek bé a faluba estére kelve énekszóval, vidáman, amint azt a nép romlatlan ifjúságától várni lehet.”
Hol van az a régi nyár, az énekszóval, vidámsággal telt falusi fiatalság, amelynek annak idején jómagam is szemtanúja voltam?!
Györfi Dénes / Szabadság (Kolozsvár)

Ponta az M1-nek a „Soros-féle hálózatról”, a Sapientiáról
Victor Ponta volt román kormányfő szerint hazájában és általában az 1989 utáni új demokráciákban a politikai hatalom mellett kiépült egy párhuzamos, államszerű hatalmi rendszer, amely Romániában civil szervezetekből áll, más államokban egyetemekből vagy „másféle struktúrákból".
A szociáldemokrata politikus erről az M1 aktuális csatornának adott, csütörtök este sugárzott interjúban beszélt, amelyben – idézve egy korábbi nyilatkozatát – arról kérdezték, mekkora befolyással rendelkezik Soros György magyar származású amerikai üzletember a térségben.
Victor Ponta szerint az 1989 utáni új demokráciákban párhuzamos hatalmi rendszerek épültek ki, amelyeknek normális körülmények között nem kellene beavatkozniuk a politikába, mégis bizonyos hatalommal rendelkeznek, és „az emberekbe való befektetésekkel" harcolnak a politikai hatalomért. Romániáról szólva úgy folytatta: a politikusok demokratikus küzdelmén túl megjelentek az úgynevezett civil társadalom képviselői, és „amikor alaposabban megnézed, rájössz, hogy ugyanott képezték őket, és – ha nem is ugyanaz a személy, de – ugyanaz a szervezet pénzeli őket”.
Szerinte viszont „a politikát a politikusoknak kell csinálniuk”, és a politikának mindig átláthatónak kell lennie. Ha valaki politizálás nélkül akar részt venni a politikai döntésekben, az ártalmas a társadalomnak – mondta. Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a „Soros-féle hálózat” közvetve vagy közvetlenül szerepet játszott a megbuktatásában, a volt román miniszterelnök azt felelte: „vannak ilyen jelek”.
Szavai szerint a nem kormányzati szervezetek azokat a politikusokat támadják, akik szuverén álláspontot képviselnek. „Ez már nem jobb- és baloldal közötti klasszikus politikai küzdelem. Itt azok állnak szemben egymással, akik úgy vélik, a fontos politikai döntéseket előbb nemzeti alapon kell meghozni – és legfeljebb utána európai vagy nemzetközi szinten – és azok a Soros-féle szervezetek által támogatott emberek, akik úgy gondolják, hogy ez nem jó, a döntéseket nemzetközi szinten kell meghozni, és az országnak, a nemzetnek mindössze végre kell azokat hajtani” – fejtette ki álláspontját.
A külföldi egyetemek ügyében elfogadott magyarországi törvénymódosításról a politikus azt mondta: miniszterelnökként minden felsőoktatási intézményt támogatott, függetlenül attól, hogy állami vagy magán-, illetve hogy milyen nyelvű egyetem. Ám minden oktatási intézménynek be kell tartania azt az elvet, hogy nem politizál, vagyis „oktassa az embereket, de ne egy bizonyos politikai irányultságra nevelje őket". „Úgy gondolom, hogy az a harc is, amelyet Budapesten látunk az illető egyetem körül, ugyanerről szól. Arról, hogy a döntéseket Magyarországon hozzák Magyarország számára, Romániában Románia számára, Franciaországban Franciaország számára, vagy másutt születnek a döntések, és mi csak végrehajtjuk azokat - amivel én sosem fogok egyetérteni” – fejtette ki.
Azzal kapcsolatban, hogy a külföldi egyetemekről szóló magyarországi törvényhez hasonló tervezetet készül beterjeszteni, Victor Ponta úgy nyilatkozott: nem akarja, hogy bármilyen hátrányt szenvedjenek az emberek képzésére irányuló törvényes és alkotmányos feladatukat teljesítő egyetemek. Ezért nincs szó – és soha nem is lesz – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem betiltásáról, mint azt egyesek hitték – tette világossá.
Kell azonban egy olyan törvényhozási módszer „ szorgalmazta –, amely leszögezi: az egyetemek oktatási, nem pedig politikai célokat szolgálnak. „A civil szervezetek, ha politizálni akarnak, alakuljanak párttá, és induljanak a választásokon, ne csak befolyásolni akarják a döntéseket” – mondta a szociáldemokrata politikus, aki azt is sürgette, hogy a nem kormányzati szervek finanszírozási forrásait átláthatóvá, nyilvánossá kell tenni. Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban úgy fogalmazott: voltak pillanatok, amikor bírálta őt, és volt, amikor együttműködtek a két országnak fontos kérdésekben, de "megértettük: a helyes döntések egy ország számára az adott országban kell szülessenek, nem másutt".
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Péterfy Lajos kitüntetése és méltatása
A magyar nemzeti ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök több jeles erdélyi személyiségnek adományozott állami kitüntetést ez évben is, közülük egyeseknek csak április 13-án volt alkalmuk átvenni elismeréseiket, a kolozsvári magyar főkonzulátus szervezte ünnepségen. Bréda Ferencnek, Fari Palkó Ilonának, Lapohos Andrásnak, Péterfy Lajosnak és Székely Zsuzsannának csütörtök este adta át a kitüntetéseket Mile Lajos főkonzul.
A negyed évszázada Nagyváradon lakó Péterfy Lajos színművész a magyar nyelv és kultúra megőrzése és népszerűsítése iránt elhivatott művészi pályája, valamint példaértékű közéleti szerepvállalása, különösen az 1989-es temesvári események során a református templom és gyülekezet melletti bátor kiállása elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Laudációját Tőkés László európai parlamenti képviselő, volt temesvári lelkipásztor, majd királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondta el, aki egyebek mellett kifejtette: a 81. életévébe lépett Szentgyörgyi István-díjas színművész, a temesvári Csiky Gergely Színház örökös tagja alkalmi méltatása nem törekedhet a teljességre, nem életrajz és nem monografikus pályakép. Csupán jelezni és töredékesen felvillantani lehet azt ilyenkor, ami életében és művészi szolgálatában számontartásra és felmutatásra érdemes. „Péterfy Lajos életútjának és művészi pályájának legfőbb állomásai magukért beszélnek. Nagyszebenből indult. Marosvásárhelyen sajátította el szakmája titkait és tudását. Thália papjaként Sepsiszentgyörgy, Brassó, Temesvár, Kolozsvár, Nagyvárad játékszínein szolgálta közönségét és közösségét. Erdélyi művész a javából, aki házas- és művésztársával, a szintén kitűnő Gáll Annamáriával együtt a kisebbségi megkötözöttségek között kibontakozott erdélyi színművészet hőskorában a színjátszást – mondhatni – szakrális szolgálatnak tekintette” – mondotta a méltató, aki felidézte az egykori temesvári művészházaspár színházi, egyházi és közéleti szerepvállalásait.
Tőkés László a kitüntetett egykori és mai harcostárs méltatását így zárta: „Évtizedek után úgy ítélem, hogy Péterfy Lajos győzte szerepeit, győzte válaszokkal, tehetséggel, hittel, tudással, emberséggel, erővel és kitartással. Ha kellett, látszólag saját kárára is, de mindig ama krisztusi »keskeny utat«, a magyar »egyenes utat» választotta. Ezért ütik ma a Magyar Érdemrend erdélyi lovagjává.”
Erdélyi EP-képviselőnk ezekkel a szavakkal gratulált a kitüntetetteknek: „Fogadják őszinte elismerésünket és jókívánságainkat, akik a mai napon rendkívüli érdemeik elismeréseképpen nemzeti közösségünk megbecsülésében részesülnek!”
Nagyvárad, 2017. április 14.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája; erdon.ro

Húsvéti pásztorlevél – A keresztény egység jegyében
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Az idén ismét együtt ünnepeli a kereszténység – Kelet és Nyugat – Urunk Feltámadását, a húsvétot. Keresztény hitünknek ez a legfontosabb ünnepe, mert Krisztus Urunk feltámadása szent hitünk alapja. Szent Pál mondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél. Ám Krisztus feltámadt halottaiból, mint a holtak zsengéje.“ (1 Kor15,16.19-20) Feltűnő, hogy az evangélisták nem számolnak be arról, hogy a Feltámadott elsőként Édesanyjának jelent volna meg. Nem volt rá szüksége? Vagy azért nem említi az evangélium, mert szülők nem lehetnek tanúk gyermekeik perében? Meg vagyok győződve, hogy az Úr Jézus elsőként Édesanyjának jelent meg! A Szűzanya kitörölhetetlen az evangéliumból (a megváltás örömhíréből), mert ő az első keresztény, aki elfogadja és teljesíti Isten akaratát: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) – Ő szüli meg az Istenembert, Megváltónkat, és ezért minden kegyelemnek közvetítője. Emlékévvel ünnepli az idén Katolikus Egyházunk a Fatimai jelenések századik évfordulóját. A kinyilatkoztatás lezárult. Mindent tudunk, ami szükséges üdvösségünkhöz. Az Egyház által elismert Mária-jelenések nem hozhatnak újat. A Szűzanya jelenéseiben csak azt teszi, amit a kánai menyegzőn tett: rámutatott az emberi nyomorúságra „Nincs több boruk!” (Jn 2,3) és a szolgáknak azt mondja: „Tegyetek meg mindent, amit csak /Fiam/ mond!” (Jn 2,5) A hiteles Mária-jelenésekben a Szűzanya felhívja figyelmünket hitletéteményünk elfeledett igazságaira. Fatima üzenete: Tartsatok bűnbánatot és imádkozzátok a rózsafűzért. Fatimához kapcsolódik a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a tisztelete, az öt első szombat gyakorlata papi és szerzetesi hivatásokért, valamint Szűz Mária, Világ Királynője-emléknap. Fatima üzenete mindig időszerű!
Főegyházmegyénk csatlakozott a liturgikus magyar nyelvterületre meghirdetett Szent László-emlékévhez. Pasztorális Bizottságunk már ki is adta a pasztorális segédanyag kísérőfüzetet. A hagyomány szerint Szent László királyunk telepítette le a székelyeket a mai Székelyföldre. Ekként vált dicső királyunk Erdély védőszentjévé. (NB! Az erdélyi/gyulafehérvári főegyházmegye egyházi Védőszentje Szent Mihály Főangyal).
Büszkék vagyunk Szent László király erdélyi vonatkozású emlékhelyeire. Használjuk fel ezt az emlékévet arra, hogy igyekezzünk Szent Lászlót követni keresztény életünkben: egyházához hűséges, gyakorló katolikus, többgyermekes mintacsaládapa, keresztény hitére alapozott vitézsége és hazafias honszeretete... Trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján Erdélyország védőszentjét kérjük
A közéletben zavar minket a törvényhozás javaslata, az egyneműek együttélésének és gyermekek örökbefogadásának hivatalos engedélyezése. Örvendünk, hogy eddig a parlament visszautasította ezeket a javaslatokat. Ugyanakkor a magzatelhajtás – melynek terén Európában sajnos első helyen áll Románia – nemzeti öngyilkosság. Katolikus Püspöki Karunk gyakran tiltakozott ezek ellen. Ebben együtt vagyunk a többségi Román Ortodox Egyházzal, az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházakkal és a keresztény „kultuszokkal”. A változások után (1990) megindult az egyházak kommunista időbeli vagyonelkobzásának jogi helyreállítása, azaz a visszaszolgáltatás. 27 év „demokrácia” után meg kellett érnünk, hogy történelmi egyházaink részben visszaadott javait újra államosítják azon a címen, hogy 1990 után az eljárás nem volt törvényes. Legjellegzetesebb a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium sorsa volt, egy a sok közül. Most azonban ránk jár a rúd: a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot két év után ellehetetlenítették. A története közismert: Romániában nem felekezeti kérdések vannak, hanem nemzetiek. Marosvásárhelyen a magyar Státus Líceum sok városatyát zavar. Nuncius urunk volt szíves személyesen kihallgatást kérni a vagyon-visszaszolgáltatási bizottságnál… Meghallgatták. A következményeket várjuk (ha egyáltalán lesznek). Gondolom, törvényes úton már mindent megtettünk. A Státus nevében – mivel elnöke vagyok – többször adtunk ki sajtónyilatkozatot. Örvendünk, hogy az RMDSZ teljesen mellénk állt mint magyar érdekképviseletünk. Sajnos a jelenlegi helyzet ismeretében nem tudok semmit ígérni: Mi lesz a sorsa a katolikus iskolának, ha a kezdő osztályokba nem iratkozhatnak be? Köszönöm a Szülőknek, akik a megfélemlítések ellenére bátran vallották, hogy gyermekeiket katolikus iskolába akarják járatni. Követelésünk az érvényben lévő romániai Alkotmány és tanügyi törvények alapján áll! Az idén ismét elővételezzük ökumenikus mozgalmunk célját, a keresztények egységét – legalábbis naptári szinten – keresztény főünnepünk közös megtartásában Keleten és Nyugaton… Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!
Jakubinyi György római katolikus érsek / Hargita Népe (Csíkszereda)

Fába vésett arcok
„Aki a fához nyúl, tudja, hogy a fa mindent megtestesít, amit az igaz embernek önmagával szemben tanúsítania kell. A fa a becsület, a tisztesség, az egyenesség jelképe. Aki ezt az anyagot választja, nagy eséllyel közel van a néphez, a nép művészetéhez, a népi iparművészethez” – jelentette ki Tifán Irén, az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke csütörtökön, Waum Péter székelyudvarhelyi fafaragó egyéni kiállításának megnyitóján.
A székelyudvarhelyi városi könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában kiállított tizenhárom domborműről a nemzet nagyjainak fába faragott portréi tekintenek a látogatóra. A tárlat Waum Péter alkotói életpályájának csupán egy részét mutatja meg, hiszen nemcsak portrékat, hanem székely kapukat, kopjafákat, oszlopokat, történelmi csatajeleneteket, népi életképeket, valamint címereket is készít. Húsznál több székely kaput faragott már, honfoglalás kori mintákkal kiegészítve.
Munkáiban egyformán tükröződik a hagyomány és az alkotó egyénisége. Külföldön is ismert, saját tervezésű íjtartói az idők folyamán Angliába, Németországba és Törökországba kerültek.
Dósa Ildikó / Székelyhon.ro

Régi idők hangulatában (Kőrösi Csoma Sándor-emlékház)
Az 1997-ben Csomakőrösön felépített zsindelytetős emlékházban a fotókat, Kőrösi Csoma Sándor életéről és munkásságáról szóló dokumentumokat felváltották 19. század eleji bútorok, ládák, edények, a hagyományos tárló különböző darabjai, amelyek olyan érzést kölcsönöznek a látogatónak, mintha a nagy keletkutató nemrég innen indult volna útjára. Az új alapkiállítás törzsanyaga a zabolai helytörténeti és néprajzi múzeum gyűjteményéből származik, de környékbeli családok is hozzájárultak tárgyadományokkal, mesterek meg munkával. A megújult emlékházat a múlt héten tartott 28. Kőrösi Csoma Sándor Napokon nyitották meg.
Tekintettel arra, hogy Csoma Sándor elszegényedett katonacsaládból származott, a hagyományos beosztású középereszes ház korábbi tárlatát váltó új kiállítás a háromszéki katonarendi székelyek lakáskultúráját idézi. Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) korból kevés bútor, szőttes és használati tárgy maradt fenn a térség néprajzi gyűjteményeiben, ezért a kiállítás szervezői – Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár és Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa – a korabeli lakások hangulatát az eredeti darabok mellett korhű rekonstrukciók által idézték fel. Az épület három belső teréből a hátsó helyiségben konyhát/lakószobát, az utca frontján lévő teremben tisztaszobát, a kettő közötti szűk helyiségben pedig gabonást/éléskamrát alakítottak ki. A kiállítók munkáját Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának vezetője szakmai tanácsadóként segítette, de a kiállításhoz számos magánszemély és intézmény is hozzájárult. Kinda István lapunknak elmondta, a legrégebbi darabok a 18. századból származó óntányér, ónfedeles habán kancsó, hutában készült üvegtárgyak, a tisztaszobában felépített kandallós tüzelőszerkezet zöld mázas csempemásolatai pedig szintén 18. századi eredetiek alapján készültek László Károly kézdivásárhelyi keramikus műhelyében. A tűzhely fából készült, faragott szerkezeti elemeit az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum mellett működő népfőiskola műhelyében készítette Bagoly Zoltán, Haszmann Lajos és Haszmann László. Felépítése Hegyeli Győző és Hegyeli Huba zabolai kályharakó mesterek munkája. A lakószoba kemence-rekonstrukciójának fából készült elemeit Kosztándi Árpád csomakőrösi asztalosmester készítette el. Tárgyadományokkal és hosszú távú kölcsönzésekkel dr. Bíró Gábor, Biszak Mária, Bogdán Zoltán és Debreczi Tamás segített, a kiállításra kerülő műtárgyak tisztítását és állagvédelmét a zabolai múzeum munkatársa, Gál Judit végezte el, az emlékházat gondozó Teleki Gabriella, Magyari Mária Márta és Teleki Attila tárgyadománnyal és kétkezi munkával is hozzájárult a megvalósításhoz. A megnyitó napjára a papolci református egyházközség kölcsönadta a tulajdonában lévő 1798-as datálású festékes úrasztali terítőt. Bende Tamás csomakőrösi református lelkipásztor a munkálatok összehangolásától kezdve a berendezésig mindenből derekasan kivette a részét – hangsúlyozta Kinda István. A Kőrösi Csoma Sándor szülőházának feltételezett helyén álló emlékház új berendezése hűen idézi a kor lakáskultúráját, de a közeli emlékszobával – amit szintén a Csoma-rendezvényre újítottak fel – együtt sem helyettesíthet egy Csoma-múzeumot, amelynek alapítását már az 1990-es évek első felében kezdeményezte Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke. A múzeumalapítás mindeddig eredménytelen története ellenben nem kedvetlenítette el Gazda Józsefet, tovább lobbizik azért, hogy a Makovecz Imre-tanítvány Csernyus Lőrinc által készített eredeti terv alapján a múzeum felépüljön. Tapasztalva az eddigieket, azt is elfogadhatónak tartja, hogy a terv egyszerűsített változata valósuljon meg. Több ízben kapott ígéretet a kovásznai önkormányzattól, a múzeum ugyanis a helyi református egyház telkén épülne, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is támogatásáról biztosította, egy időben gyűjtés is indult a célra, de előrelépés nem történt – mondotta. Gazda József mégis hisz a múzeumépítésben, amely egyben Kőrösi Csoma Sándor dokumentációs központ is lenne, ahol a nagy keletkutató munkái egy helyen összegyűjtve közkinccsé válhatnak.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lélekcsiszolók – a temesvári szociális központok kiadványa
A Temesvári Városháza tanácstermében húsvét előtt bemutatták a Lélekcsiszolók című folyóirat első számát, a Temesvári Hajléktalanok Sürgősségi Szociális Központjának kiadványát. A temesvári önkormányzat támogatásával megjelent folyóirat bemutatóján részt vett Rodica Cojan igazgató, Nicolae Robu polgármester, Farkas Imre alpolgármester, a temesvári szociális intézmények és hátrányos helyzetű személyekkel foglalkozó civilszervezetek képviselői.
Rodica Cojan, a temesvári hajléktalanszállás igazgatója szerint a Lélekcsiszolók nemcsak a szociális szolgáltatásokat nyújtó szakemberek lapja, hanem elsősorban a szolgáltatások haszonélvezőit célozza meg. „Nyitni szeretnénk a közösség felé, hogy megértőbbek, elfogadóbbak legyenek a hajléktalanokkal szemben és lehetőségük szerint segítsenek is rajtuk” – mondta Rodica Cojan.
Cosmin Goian egyetemi tanár, a szociális asszisztens-képzés vezetője üdvözölte a hajléktalanok védelmét szolgáló kiadvány megjelentetését. „A temesvári szociális szolgáltatások sokat fejlődtek az utóbbi két évtizedben, és ha nem működnének ilyen magas színvonalon, egy ilyen kemény télnek, mint az idei volt, drámai következményei lettek volna a hajléktalanok számára.” – mondta Cosmin Goian.
A temesvári szociális központok tevékenységét irányító Farkas Imre alpolgármester a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: „A Lélekcsiszolók című kiadvány célja hogy megmutassuk, mit dolgozunk, hány rászoruló emberrel, hajléktalannal foglalkozunk. Fontos tudni, hogy több mint 2400 hajléktalan van Temesváron! Közülük kb. 500 embert ellátunk, és 800 ember kap meleg ételt a szociális étkezdében. Tudjuk, hogy ez nem elég, a civilszervezetek is segítenek, de szeretnénk tudatosítani az emberekkel, hogy mivel foglalkozunk és be akarjuk mutatni a közösségnek ezeket az embereket. Azt is el szeretnénk mondani, hogy ezek az életek nincsenek elvesztve, egy kis odafigyeléssel integrálhatja őket a közösség. Mi próbáljuk őket személyi igazolványhoz juttatni, megkeressük a családjukat, orvosi vizsgálatokat, kezelést biztosítunk, néhány esetben munkahelyet is találtunk a számukra. Segítség van, csak meg kell találjuk a módját, hogy eljusson a rászorulókhoz!” – nyilatkozta lapunknak Farkas Imre.
A Lélekcsiszolók című kiadvány háromhavonta jelenik meg Hajléktalanok Szociális Központja és a Temesvári Városi Tanács közreműködésével.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Jelenések könyve – Gy. Szabó Béla fába vésett látomásai egy albumban
Fametszet kiállítás júniusban a Refo500-on
Gy. Szabó Béla Jelenések könyve fametszet-sorozatát készülnek kiadni a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, de nemcsak albumkiadást tervez a képzőművész hagyatékát gondozó Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, hanem az eredeti fametszet-lenyomatokat az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozná ez alkalomból. Az Apokalipszis című albumban található fametszeteket nem fűzve, hanem külön lapokként rendezik albumba a kötet gondozói. – Azért döntöttünk így, mert azt reméljük, hogy a lelkészek szívesen használják majd saját gyűjteményük kiegészítésére az album tartalmát – mesélte Ferenczy, aki a képzőművész egykori műtermében fogadott bennünket. Gy. Szabó Béla alkotásai – grafikák, pasztellek, olajfestmények – köszöntek vissza ránk a falakról, ecsetek, vésők sokasága, tanulmányrajzok gyűjteménye mind-mind a szenvedélyesen alkotó művész emlékét idézik egykori otthonában. Aki oda belép, önkéntelenül is úgy érzi, a városközpont egyik rejtett kincsesládájára bukkant.
– Júniusban rendkívüli közgyűlést szerveznek a Farkas utcai templomban, ezen a református és evangélikus lelkészeket együtt szentelik fel, amire még nem volt példa a történelem során. Ekkor a templom kerengőjében állítanák ki a Jelenések könyve sorozatot. Annak kevés esélyét látom, hogy addig az album is megjelenik, de legkésőbb a Kolozsvári Magyar Napokig kiadják a kötetet – részletezte a terveket Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, majd lankadatlan lelkesedéssel tárlatvezetésbe kezd az emlékszobában
Erdei tánc, háromezer óra
– Az első nagyméretű dúca a Fáramászó volt. Ez annak apropóján született, hogy egy 1932-ben szervezett kiállításán találkozott Kós Károllyal, aki azt kérdezte tőle: fiatalember, miért nem mászik fára? A fára mászást persze nem szó szerint értette, hanem arról faggatta, miért nem készít fametszeteket – mesélte Gy. Szabó Béla első nagyméretű fametszetének történetét Ferenczy. Számos közismert személyiség látta el kézjegyével a róla készült fametszeteket. Dedikált neki verset Kányádi Sándor, Dsida Jenő is, de őriznek dedikált portrémetszetet Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Szabédi Lászlóról, Bara Margitról, Terényi Edéről, Szabó T. Attiláról, Nagy Istvánról.
– A fametszet dúcokat mindig körtefából készítette. A vésőit csináltatta, és egy-egy vésőt egy egész este fent, hogy a metszéshez megfelelő éle legyen. Nagyon jó szerszámokra volt szüksége, mert például az alkotásain megjelenő fénysugarakat nem vonalzóval, hanem szabad kézzel, egy határozott kézmozdulattal metszette ki – árult el részleteket az alkotómunka folyamatáról Ferenczy Miklós, és közben mosolyogva azt is elmesélte, hogy gyakran állt modellt Gy. Szabó Bélának figurális rajzokhoz. – Általában 40-50 lenyomat készült egy metszetről. De ott van például az Erdei tánc című fametszet, amelyből azért nincs sok, mert nagyméretű alkotás volt, és papírhiány akadályozta nagyszámú lenyomatának készítését. Később aztán ez a papírhiány is megoldódott, mert japán papírt szerzett be. Az erdei tánc témájának kidolgozásán összesen háromezer órát dolgozott. Az első metszetet megsemmisítette, aztán később újrametszette ugyanezt a témát és az első elképzelésnek csak bizonyos elemeire fektet hangsúlyt. Az első metszeten szereplő sok táncosból csak három táncospárt helyez előtérbe, és az alkotáson látható gyereknek is fontos szerepet tulajdonít, de az első változaton jól látható zenészek már háttérbe szorulnak a második verzión – mesélt az egyik különlegesebb nagyméretű fametszetről.
Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg
– Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg 1955-56-ban Nyárádszentbenedeken, ahol nagyapám lévita tanítóként dolgozott, és Gy. Szabó sokat járt oda dolgozni, rajzolni. Sok metszete készült a Nyárádmentén, vonzotta az ottani szép táj, érdekes emberi arcok – mesélt kérdésünkre a képzőművésszel való kapcsolatáról a hagyatékgondozó. – Később kisgyerekként Kolozsvárra kerültem, nagynéném Ferenczy Júlia festőművész három testvért nevelt, Imrét, aki hegedűművészként, Istvánt, aki csellistaként, tanárként tevékenykedik, és engem, aki nyomdokaiba léptem az elődeimnek olyan értelemben, hogy a felmenőim a 17. századig visszamenőleg papi, tanítói családból származtak. Júlia nénémnek köszönhetően, aki valamikor Fuhrmann Károly felesége volt, olyan környezetben nőttem fel a Farkas utcában, ahol ragyogó embereket ismertem meg. Többek között Kós Károlyt, Kelemen Lajost vagy Szabó T. Attilát. Magával ragadott ez a környezet, mert ugyan lelkész lettem, de a képzőművészethez mindig is kötődtem – mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyeknek egyik meghatározó szereplője volt Gy. Szabó Béla is.
– Talán ez az első alkalom, hogy elmesélem: gyerekként jól rajzoltam. Júlia néném biztatott, Gy. Szabó Béla pedig fel is ajánlotta, hogy oktat, de az ő tehetségük láttán visszakoztam. Ettől függetlenül mindig fogékony voltam a zene, a képzőművészetek iránt, és az életem szerves részeként tekintek ezekre a művészeti ágakra. Ez az oka annak is, hogy lelkészként több galériát is sikerült beindítani: az esperesi hivatalban működött Gy. Szabó Galériát, amely 130 kiállítás helyszíne volt; ottani lelkészségem idején felépült a Pata utcai gyülekezeti ház, amely Fehér galériaként ma is működik. Emellett a Gy. Szabó Béla hagyatékból halála után kétszáznál több képet kereteztünk be, amit 110 kiállításon mutattunk meg a nagyközönségnek – mesélt képzőművészeti missziójáról a lelkész.
A Jelenések könyve sorozatát már a 80-as években a Pata utcában és a Vártemplomban is kiállították. – Ezt a sorozatot jobbára gyülekezetekben mutatjuk be, mert tematikailag érdekes, de az üzenetéhez csak akkor kerülhet kicsit közelebb az alkotást szemlélő, ha tanulmányozza a Bibliát. Számos hazai és magyarországi gyülekezethez sikerült eljuttatni ezt az üzenetet az évek során, és 2008-ban, a Biblia évében a brüsszeli Európai Parlamentben is látható volt a 22 fametszet – mondta el a sorozatról.
– Azért fontos számomra Gy. Szabó és a hagyatéka, mert kisgyerekként, diákként, fiatal házasként mindig segített és támogatott. Mindig azt mondtam, hogy ha csak annyit kaptam volna tőle, akkor is igazán hálás lehetek, de ennél sokkal többet kaptam, hiszen neki köszönhetően nagyszerű embereket ismertem meg, ezáltal pedig lélekben gazdagodhattam. Ennek a hagyatéknak az őrzése számomra misszió, amely arra sarkall, hogy alkotásainak üzenetét, szépségét minél több emberrel megosszam – beszélt a kettejük közötti kapcsolat meghatározó jellegéről. – A legfrissebb élményem magyarlétai, ahol ugyan nem Gy. Szabó Béla képeit, hanem Olajos Istvánnak, egy 29 évesen elhunyt képzőművésznek az ő tulajdonában álló alkotásait állítottuk ki, aki egyike volt a Barabás Miklós Céh alapítóinak. Életében soha nem szerveztek neki tárlatot, halála után találtam rá a hagyatékban, egy külön albumban negyven munkájára, amit bekereteztem és paszpartukat készítettem hozzá. Így sikerül halála után több helyszínen is bemutatni az alkotásait. A létai gyülekezeti teremben négy egyszerű asszony csodálta éppen a képeket. Odaértemkor afelől érdeklődtek, hogy mennyi ideig maradhat ott a kiállítás, mert nagyon tetszettek nekik képek. Akkor is úgy értékeltem, hogy ha csak ennek a négy embernek sikerült örömet okozni a képek bemutatásával, már akkor is megérte megszervezni a kiállítást, oda is juttatni az alkotás örömének lenyomataiból – fogalmazott a „misszionárius”.iá
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Békeüzenetet hirdetett Atlantisz harangja
A versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez.
Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették.
Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében.
A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon.
A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga.
A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát.
Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ: bővíteni kellene a decentralizálandó területek számát
Az RMDSZ minden olyan kezdeményezést üdvözöl és támogatni fog, amellyel bármilyen színezetű kormány központi vagy akár régiós szintről hatásköröket és intézményeket utal át önkormányzati szintre – jelentette ki Cseke Attila RMDSZ-es szenátor.
A szövetség felsőházi frakciójának vezetője arra reagált, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormány a héten elfogadta az általános decentralizációs stratégiát.
A Bihar megyei szenátor úgy értékelte, a stratégia kidolgozása egy fontos első lépés, ugyanakkor ez csak az elveket határozza meg, amelyek mentén a kormány a decentralizációt megvalósítaná. Cseke Attila a dokumentum tartalmáról elmondta, az RMDSZ álláspontja szerint a benne foglalt területek sorát bővíteni kellene, hiszen ez csak hét területet, a mezőgazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, az ifjúságot, a környezetvédelmet és az idegenforgalmat érinti.
„Kimaradt például a decentralizációs stratégiából a munkaügy. Fontos lenne, hogy a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek a megyei önkormányzatokhoz tartozzanak. Egyre nagyobb a munkaerőhiány, és a tendencia várhatóan a következő években is megmarad, ilyen körülmények között fontos lenne, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökségek helyi és megyei stratégiák alapján olyan képzéseket szervezzenek, amelyek elvégzése révén a munkanélküli személyek, immár szakemberekként el is tudnak helyezkedni" − idézte az RMDSZ hírlevele Cseke Attilát. A szenátusi frakcióvezető hangsúlyozta, az általános decentralizációs stratégia bemutatása jó kezdet, de RMDSZ a konkrét tetteket várja a kormánytól, a szakminiszterektől.
Cseke Attila elmondta, bár a régiósítás egyelőre nem lehetséges, mert ehhez alkotmánymódosításra van szükség, köztudott, hogy az elmúlt években egyes szakterületeken „fű alatti régiósítás" ment végbe. „Tavaly, a szakértői kormány idején is történt ilyen: a megyei pénzügyi igazgatóságok elveszítették azon hatáskörüket, hogy a megyében működő közepes vállalkozások adóügyeivel foglalkozhassanak, ezért ma például egy Maros megyei vállalkozónak Brassóba kell mennie, egy Szatmár vagy Bihar megyei vállalkozó Kolozsváron intézi adóügyeit. Az átszervezés előtt minden közepes vállalkozásnak saját megyéjében kellett ügyeit intéznie. Az elmúlt évek régiósítási terveit nem támogatja az RMDSZ, amit viszont a kormány ma is megtehet, hogy a decentralizációs törvények kidolgozásával összekötve, az említett fű alatti régiósításokat megszünteti és visszahelyezi a régiósított hatóságokat megyei szintre" − nyilatkozta a Bihar megyei szenátor.
A politikus szerint a magyar közösség érdeke is az, mint minden közösségé Romániában, hogy ő maga dönthessen a legfontosabb kérdésekről. „Ha ez megvalósul, a választott vezetőin keresztül a közösség bele is tud szólni ezeknek a hatóságoknak a működési rendszerébe, az általuk nyújtott szolgáltatások minőségébe. Mint tapasztaljuk, a központosított rendszerben a beleszólási lehetőség nagyon alacsony vagy sok esetben teljesen kizárt" – állapította meg a szenátor. Krónika (Kolozsvár)

Cseke: az RMDSZ támogat minden, decentralizációt célzó kezdeményezést
Az RMDSZ minden olyan kezdeményezést üdvözöl és támogatni fog, amellyel bármilyen színezetű kormány központi vagy akár régiós szintről hatásköröket és intézményeket utal át önkormányzati szintre. Közösségünk érdeke is az, mint minden közösségé Romániában, hogy ő maga dönthessen a legfontosabb kérdésekről. Ha ez megvalósul, a választott vezetőin keresztül a közösség bele is tud szólni ezeknek a hatóságoknak a működési rendszerébe, az általuk nyújtott szolgáltatások minőségébe. Mint tapasztaljuk, a központosított rendszerben a beleszólási lehetőség nagyon alacsony vagy sok esetben teljesen kizárt” − nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője arra reagálva, hogy a héten elfogadta a kormány az általános decentralizációs stratégiát. A Bihar megyei szenátor úgy értékelte, a stratégia kidolgozása egy fontos első lépés, ugyanakkor ez csak az elveket határozza meg, amelyek mentén a kormány a decentralizációt megvalósítaná. Cseke Attila a dokumentum tartalmáról elmondta, az RMDSZ álláspontja szerint a benne foglalt területek sorát bővíteni kellene, hiszen ez csak hét területet, a mezőgazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, az ifjúságot, a környezetvédelmet és az idegenforgalmat érinti. „Kimaradt például a decentralizációs stratégiából a munkaügy. Fontos lenne, hogy a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek a megyei önkormányzatokhoz tartozzanak. Egyre nagyobb a munkaerőhiány, és a tendencia várhatóan a következő években is megmarad, ilyen körülmények között fontos lenne, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökségek helyi és megyei stratégiák alapján olyan képzéseket szervezzenek, amelyek elvégzése révén a munkanélküli személyek, immár szakemberekként el is tudnak helyezkedni” − mondta Cseke Attila. A szenátusi frakcióvezető hangsúlyozta, az általános decentralizációs stratégia bemutatása jó kezdet, de RMDSZ a konkrét tetteket várja a kormánytól, a szakminiszterektől. Cseke Attila elmondta, bár a régiósítás egyelőre nem lehetséges, mert ehhez alkotmánymódosításra van szükség, köztudott, hogy az elmúlt években egyes szakterületeken fű alatti régiósítás ment végbe. „Tavaly, a szakértői kormány idején is történt ilyen: a megyei pénzügyi igazgatóságok elveszítették azon hatáskörüket, hogy a megyében működő közepes vállalkozások adóügyeivel foglalkozhassanak, ezért ma például egy Maros megyei vállalkozónak Brassóba kell mennie, egy Szatmár vagy Bihar megyei vállalkozó Kolozsváron intézi adóügyeit. Az átszervezés előtt minden közepes vállalkozásnak saját megyéjében kellett ügyeit intéznie. Az elmúlt évek régiósítási terveit nem támogatja az RMDSZ, amit viszont a kormány ma is megtehet, hogy a decentralizációs törvények kidolgozásával összekötve, az említett fű alatti régiósításokat megszünteti és visszahelyezi a régiósított hatóságokat megyei szintre” − nyilatkozta a Bihar megyei szenátor. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

Borbély Zsolt: vállalhatatlanná vált a Jobbik, amely az álbaloldal mellé állt
Vona Gábor mostani politikájával a baloldal szavazóbázisát szeretné megnyerni, ezzel viszont szembekerül a Jobbik és a szimpatizánsok magjával – erről beszélt az M1-nek Borbély Zsolt Attila, a párt egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője. Az aradi közíró és politológus szerint a Jobbik azzal, hogy nem szavazta meg a kvóták elutasításáról szóló alkotmánymódosítást, nemzetárulást követett el.
Családi indíttatásból nemzetben gondolkodó ember vagyok, az elején még nagyon radikálisnak sem tűntek – válaszolta az M1-nek Borbély Zsolt Attila közíró és politológus, a Jobbik korábbi európai parlamenti képviselőjelöltje arra a kérdésre, hogy korábban miért szimpatizált a Jobbikkal. Hozzátette: a kezdetekkor még úgy tűnt, hogy át tudják menteni a szalonképes oldalra a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) a mondanivalóját, ez a dogmamentes nemzetépítést jelenti, amit egyébként Orbán Viktor is képvisel. Tehát, hogy az alapján hoznak döntést, hogy mi jó a nemzetnek. Már korábban voltak nézeteltérések
Borbély Zsolt Attila elmesélte azt is, hogy még a 2010-es évek elején „volt egy kis csörtéjük” Vona Gáborral, a Jobbik elnökével. E szerint a korábbi európai parlamenti képviselőjelölt azt kérdezte jobbikos pólóban a pártvezértől egy rendezvényen, hogy miért állítja, hogy a 2010-es kormányváltás után nem volt cezúra a nemzetpolitikában, miközben a Fidesz törvénybe iktatta a határon túli magyarok állampolgárságát, Trianon emléknapot intézményesítettek, nagyon megváltozott a kormányzati kommunikáció, valamint a határon túli szervezetekhez fűződő viszony is. Vona Gábor erre csak annyit felelt, hogy ezeket a kérdéseket inkább fideszes pólóban kellett volna feltennie, érdemben pedig mellébeszélt. Kiemelte: az nem tetszett neki, hogy már akkor igazságtalanok voltak a kormánnyal szemben.
Mint mondta, nagyjából 2016 ősze volt már az az időpont, amikor már vállalhatatlan volt, amit a népszavazással kapcsolatban képviselt a Jobbik. Addig is egyet nem értéssel hallgatta azokat a jobbikos fordulatokat, mint például Orbán=Gyurcsány, de ezt be tudta a politikai adok-kapoknak, a pártpolitikába ez belefért – gondolta.
A népszavazásnál a kormány mellé kellett volna állni
Borbély Zsolt szerint a tavaly őszi bevándorlási népszavazásnál egy nemzeti pártnak igenis a kormány mellé kellett volna állnia, ugyanis az az egész kontinens jövőjét meghatározó referendum volt. Szerinte itt nem kellett volna taktikázni, ellenzéki politizálást folytatni, ki kellett volna mondani, hogy mindenki menjen el szavazni.
Emlékeztetett: Vona Gábor ezt elmondta korábban, a kampányban azonban már nem. Szerinte az is nonszensz volt, hogy a Jobbik elnöke lemondásra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt. Hozzátette: a népszavazásra azért volt szükség, hogy ország-világ lássa, hogy a magyar nép nem akar egy vegyes Magyarországot, magyar Magyarországot akar. Nem akarunk multikultit, illetve hogy az unokáinknak vagy akár már nekünk félnünk kelljen, ha az utcára lépünk. Magyarország magyar akar maradni – felhívta a figyelmet, hogy ez korábban a Jobbik egyik jelmondata is volt.
Szerinte a fenti a taktikázás egy rendkívül súlyos vétek volt a nemzeti értékek ellen, amit Vona Gábor még azzal is tetézett, hogy az érvénytelen népszavazás után, – amiben 98 százalék szavazott nemmel a migrációra -, hogy nem ezt emelték ki, hanem „hisztiztek” és Orbán Viktort szólították fel lemondásra.
Személyes példaként említette, hogy a jobbikkal szimpatizáló baráti körének szinte teljes egésze megütközéssel fogadta ezt a megnyilvánulást.
Kimeríti a nemzetárulás fogalmát
Borbély Zsolt szerint ezeken felül viszont az már simán kimeríti a nemzetárulás fogalmát, hogy a Jobbik előbb feltételhez kötötte a népszavazáson való részvételét, majd amikor a kormány részben ezt teljesítette a letelepedési kötvények kivezetésének kilátásba helyezésével, akkor egy teljesen demagóg retorikával „legazdagmigránsozta” és „legazdagterroristázza” azokat az embereket, akik komoly összegekért állampapírokat vásárolnak és azt állították, hogy Orbán Viktor meggyengülve megy Brüsszelbe, miután a Jobbik meggyengítette.
Borbély szerint ilyet eddig csak a „magát baloldalnak nevező bűnszövetség” követett el. Mint mondta, ez volt az a pont, amikor szembekerült a Jobbikkal és a barátaival is.
Ugyanez történik most a CEU kapcsán
Hozzátette: ezt a vonalat követi most a Jobbik a CEU-ügy kapcsán is, miután a párt nem szavazta meg a felsőoktatási törvény módosítását, majd pedig beállt az „álbaloldal”, valamint a „globális világhatalom helyi adminisztrációja” mellé. Véleménye szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a CEU egy „liberális agymosoda”, miután egészen biztos, hogy Soros György nem fog komoly összegek áldozni arra, hogy ne az ő világnézeteit terjesszék, amit gyakran hangoztat is: mindenkit be kell fogadni, a migráció Európa számára egy nagy lehetőség. Miközben nap mint nap lehet látni, hogy van egy baltás támadás, egy gázolásos merénylet, az illegális bevándorlók „még meg se melegedtek Európa területén”, máris dzsihádot üvöltenek.
Felhívta a figyelmet, hogy azok az emberek nem menekültek, akik az anyaországukba mennek vissza nyaralni, hódító szándékkal érkeztek, hogy a kontinens a saját képükre formálják. Soros Györgynek a tevékenységét ezen a szemüvegen keresztül kell figyelni – tette hozzá. A Jobbik pedig szerinte az Orbán-Soros harc során a rossz oldalra állt, a pártnak Toroczkai László álláspontját kellett volna képviselni, ami a CEU bezárását jelenti. Egy nemzeti pártnak cselekedeteit ilyen esetben nem az ellenzéki pozíciónak kell diktálnia, hanem a nemzetérdek.
Borbély Zsolt Attila szerint a Jobbik ezek miatt jelen pillanatban vállalhatatlan. Mint mondta, az hogy a frakcióban nem volt egyetlen ember sem, aki azt mondta volna, hogy amit csinálnak az vállalhatatlan, az egy nagyon szomorú dolog. Vélemény szerint egyáltalán nem kizárt, hogy Vona Gábort megbuktatják és, hogy a Jobbikból egyszer még nemzeti párt lesz.
A politológus szerint Vona Gábor manővere, amivel baloldali szavazókat akar elcsábítani, az egyszerűen nem működhet. Amennyi szavazót esetleg sikerülne megnyerniük a Jobbiknak, ahhoz képest jóval többet fognak veszíteni a jobboldalról.
Borbély Zsolt szerint a mostani teljesen elhibázott politika már teljesen összenőtt Vona Gábor nevével. Nem nagyon látja, hogy ezek után a Jobbik elnöke válthat még egyszer és lehet még az a Vona Gábor, aki évekkel ezelőtt volt. Erdély.ma

EMKE-díjazás Marosvásárhelyen
Lelkészi hivatás és népszolgálat
A Marosvásárhelyi Evangélikus Lutheránus Egyházközség templomában április 12-én, szerdán ünnepélyes keretek között nyújtottak át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete részéről oklevelet négy lelkipásztornak népnevelő, hagyományőrző, közösségépítő tevékenységük elismeréseként. Oklevelet vehetett át Papp Noémi evangélikus, Kántor Attila református, Kecskés Csaba unitárius és Sebestyén Péter római katolikus lelkész. Amint Kilyén Ilka, az egyesület elnöke felvezetőjében kifejtette, ezúttal új helyszínen, a szépen felújított evangélikus templomban tartják a hagyományos EMKE-díjazást, és nem véletlenül, ugyanis az idei díjak átadása a lelkipásztorok munkája iránti megbecsülést jelzi. A reformáció ötszázadik évfordulójának is szerepe volt a díjazott lelkipásztorok kiválasztásában, ezáltal is hangsúlyozva az egyház identitás- és kultúramegőrző szerepét, az elismerés ugyanakkor a gyülekezeteknek is szól. Az okleveleket Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke és Ábrám Zoltán, a szervezet közép-erdélyi régiójának alelnöke nyújtotta át, aki elmondta, hogy szombaton Kolozsváron az EMKE országos elnöksége is okleveleket nyújtott át, melynek keretében Nagy Miklós Kund, lapunk munkatársa
és volt főszerkesztője munkásságát Spectator díjjal jutalmazták. Amint az EMKE elnöke hangsúlyozta, nagy súly nehezedik a lelkészek vállára ébren tartani mindazt, amit a rendszerváltás eufóriájában elfelejtett a társadalom, a nemzeti öntudat ápolása és átadása főleg az ő térfelükön és általuk valósítható meg annak dacára is, hogy lassan úgy tűnik, a keresztény hit válságba került. A lelkészek munkáját a pisztrángok életéhez hasonlította, amelyek az árral szemben úszva, dacolva a nehézségekkel is, végül célba érnek. Papp Noémi evangélikus lelkipásztor méltatásában elhangzott, hogy háromgyermekes édesanyaként is jelen van a város fontos közművelődési eseményein, és szívvel-lélekkel helytáll ott, ahová az Isten rendelte őt. Kis létszámú, de élni akaró evangélikus közösségben szolgál, ahol első perctől a nemzeti öntudatra ébredést tartotta fontosnak. A lelkésznő az „Örömöt szerzett szívemnek az Úr” bibliai igével köszöntötte az egybegyűlteket. Kántor Attila református lelkipásztor méltatásában a lelkész házaspár népszolgálatát – a Harangvirág tábor, a Hit és Fény, a diakóniai szolgálat, hagyományápolás – emelte ki szolgatársa. Az oklevél átvételét követően a felsővárosi református lelkipásztor köszönetét fejezte ki, hangsúlyozva, hogy „a szolgálat lehetősége a legnagyobb bér”. Kecskés Csaba kövesdombi unitárius lelkipásztor méltatása során elhangzott az a nagyszülői és szülői örökség, az emberek iránti mély tisztelet és szeretet, lelkészi szolgálat és népszolgálat, amit útravalóként kapott családjától. Sebestyén Péter római katolikus lelkipásztor méltatásában szolgatársa hangsúlyozta, hogy a pap és székelymagyar ember nem választható külön a díjazott személyében, ugyanis egyszerre szolgálja Istent és a népét a tizenöt kötetes egyházi író. Méltatója feltette a kérdést, hogy befejezettnek tekinthető-e a reformáció? Amint okfejtésében elhangzott, sok még a tennivaló, ezért valójában nem tekinthető befejezettnek a hitújítás. Az eseményt Kilyén Ilka színmű- vésznő szavalata és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes előadása tette hangulatossá, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének díjazási ünnepségét a Himnusz közös eléneklésével zárták
Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi magyar prózaírók román antológiája
Volt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)

Váradi öregotthonba látogatott húsvétkor Tőkés László
A nagyváradi Szent Márton Idősotthonba látogatott húsvétkor Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökeként honosította meg, hogy minden húsvét és karácsony előtt felkeres egy hátrányos helyzetű magyar közösséget.
Az európai parlamenti képviselő sajtóirodájának közleménye szerint a római katolikus egyház által fentartott váradszőllősi szociális otthonban – ahol jelenleg harminc idős személyt gondoznak – Tőkés Lukács evangéliumából az emmausi úton haladó két tanítvány történetét olvasta fel.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Isten fia mindenkivel, minden helyzetben ott van. A csüggedőkkel, betegekkel, rászorulókkal is közösséget vállal, nekünk csak az a feladatunk, hogy mindig felismerjük, megismerjük az Úr gondoskodó szeretetét, jelenlétét. „A gondoskodó szeretet legnagyobb ünnepköre a húsvéti ünnepkör, hiszen Jézus Krisztus nagypénteki áldozata a legnagyobb szeretet, ami valaha volt és lesz a földön" – hangoztatta Tőkés László.
A rövid igei köszöntő után az idősotthon lakói és a vendégek, a bentlakók kérésére, több egyházi éneket is elénekeltek. Az egyik 85 éves gondozott egy saját, megható kis verssel köszönte meg a látogatást. Tőkés László a lelkipásztori áldásmondás után húsvéti üdvözlőlapot osztott szét a jelenlévők között, ezek mellett több ládányi gyümölcsöt és minden gondozottnak húsvéti édességcsomagot is átadott. Az ajándékcsomagokat a képviselői parlamenti iroda és a Magyar Polgári Egyesület állította össze. kronika.ro

Vásárhelyi iskolaügy: folytatódik a szülők ügyészségi kihallgatása
Marosvásárhelyen folytatódik a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget.
Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő szerdai beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket a román állam visszaszolgáltatott a katolikus egyháznak. Csíky Csengele elmondta: február végén mintegy száz szülőt idéztek be az ügyészségre, a magyar szervezetek tiltakozó nyilatkozatai, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz benyújtott panasz következtében azonban a kihallgatási hullám elcsitult. Hozzátette: a mostani jelek arra utalnak, hogy újabb hullám következik. A civil aktivista úgy vélte, tűrhetetlen ügyészségi túlkapásról van szó. Hozzátette: már látszik, hogy a magyar politikai szervezetek nem képesek kezelni ezt az ügyet, ezért további civil lépéseket terveznek. Kincses Előd az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában megfélemlítési szándékot tulajdonított az ügyészségnek. Úgy vélte: az ügyészség a tömeges kihallgatásokkal azt akarja elérni, hogy a szülők álljanak el attól a szándékuktól, hogy a katolikus gimnáziumba járassák gyermekeiket. Hozzátette, az ügyészek azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig egy nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Az ügyvéd nyomatékosította: nem indokolt a szülők kihallgatása, hiszen az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, a szülők pedig a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba. Hozzátette: ezt abban a panaszban is elmagyarázta, amelyet a meghurcolt szülők nevében az Országos Bírói Tanácshoz intézett. Megjegyezte, a panaszra egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a tanács az ügy kivizsgálását az illetékes részlegére bízta. A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
MTI; Székelyhon.ro

A képviselőház elutasította a zászlótörvény módosítását
Elutasította a képviselőház április 19-én, szerdán a zászló- és himnusztörvény módosításáról szóló törvényhozói kezdeményezést, amely elfogadása esetén ellehetetlenítette volna a székely zászló kitűzését, illetve a székely himnusz megszólaltatását, nemcsak közintézményekben, hanem az ország egész területén.
A tervezet célja az volt, hogy betiltsa a Románia által el nem ismert államok, vagy „az országon belüli hivatalosan el nem ismert régiók" zászlóinak kitűzését, illetve az „alkotmányellenes, szegregációs célokat követő entitások" himnuszának megszólaltatását. A kezdeményezők nevében Sorin Avram Iacoban szociáldemokrata képviselő indoklásában kifejtette: az teszi szükségessé a törvény módosítását, hogy „szakadár szervezetek nyíltan a területi elkülönülésért küzdenek és az alkotmányos rend ellen uszítanak". A tervezet előírásai között szerepelt, hogy más államok himnuszát csak nemzetközi események, találkozók ünnepségek alkalmával szabad nyilvánosan megszólaltatni, hogy bármilyen hazai – helyi, nemzeti, nemzetközi – sporteseményen ki kell tűzni a román zászlót és el kell énekelni a román himnuszt, hogy valamennyi romániai rádió és televízió műsorát a román himnusz énekelt változatával kell kezdeni és befejezni, és hogy minden nap el kell énekelni a román himnuszt az iskolákban a tanórák kezdete előtt.
A törvénymódosítást tavaly februárban kezdeményezte 58 szociáldemokrata és liberális törvényhozó. A szenátusban hallgatólagosan már elfogadottnak nyilvánított tervezetet most szavazattöbbséggel vetette el a képviselőházi szociálliberális kormánytöbbség. A székelyföldi megyék prefektusai az utóbbi években perek tucatjait indították azon magyar többségű önkormányzatok ellen, amelyek a közhivatalokra vagy közterekre – Románia és az Európai Unió zászlaja mellé – kitűzték a székely zászlót. A román törvények tiltják más államok zászlójának kitűzését, kivéve ha diplomáciai eseményekről, vagy sportrendezvényekről van szó. Más jelképek használata nem tilos, az önkormányzatok mégis rendre elveszítették a székely zászlók kitűzése miatt ellenük indított pereket.
MTI; Erdély.ma

Húsvéti varázslat Kézdivásárhelyen
Húsvéthétfőn a hideg idő ellenére mintegy 2500–3000 résztvevővel zajlott a kézdivásárhelyi sportcsarnok környékén az első alkalommal megtartott Húsvéti varázslat családi rendezvény. Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete által, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány társszervezésében, valamint a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt. készruhagyárak főtámogatásával létrejött rendezvényt hagyományteremtő szándékkal indították el.
Az eseményre kilátogató felnőtteknek és kisgyermekeknek a szervezők igazi húsvéti hangulatot teremtettek. Bekapcsolódott több helyi civil szervezet: a Pro Pectus Egyesület, a Helen Doron Nyelviskola, a KreaKids Stúdió, a Zöld Nap Egyesület, az Antanténusz Egyesület, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Benji Állatvedő Egyesület stb. A látogatók találkozhattak Nyuszi Gyuszival és Cuki Nyuszival, kézműves-tevékenységeken, népi gyerekjátékokon vehettek részt, angol nyelvű mondókákat tanulhattak, volt állatsimogató, vásári zenebona, jó hangulat, a helyi óvodások és kisiskolások, valamint a Bod Péter Tanítóképző Gyöngyvirág néptánccsoportjának táncosai ünnepi műsort adtak elő. A kicsik Meseországba is ellátogattak, kipróbálták a lovas hintózást, a groufie-fotózást, arcfestést, mézeskalács-díszítést, a szobrászkodást, élő malmozást, és megismerhették Háromszék 7 csodáját virtuális szemüvegeken keresztül. A nőegyesület tagjai egész nap zsíros kenyérrel és meleg teával kínálták a megjelenteket, a legkisebbek pedig a rendezvény ideje alatt a kindertojásokat kereshették. Az elsősegély-ellátásról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak.
Az RMDSZ Nőszervezetének munkájában fontos szerepet kapnak a közösségépítő tevékenységek, az értékmegőrzés, a hagyományápolás – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke: „A mai eseményen sok szép húsvéti vers és ének lesz hallható, szól a zene, táncolni is lehet. Megismerhetjük a hagyományos locsolási szokásokat, és a sort még folytathatnánk, hiszen számos népszokásunk van még, amely az ünnepkörhöz tartozik, és amelyekről manapság mintha kicsit megfeledkeznénk. Úgy gondoljuk, érdemes az ünnepet újraértelmezve a hagyományokat továbbörökíteni, s megmutatni, megtanítani gyermekeinknek ezek szépségét, jelentését” – mondotta többek között. Fejér Melinda, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének elnöke köszönetét fejezte ki mindazon intézményeknek, egyesületeknek, szervezeteknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, amelyek/akik hozzájárultak a Húsvéti varázslat megszervezéséhez, sikeréhez. „Egy álmunk vált valóra azáltal, hogy az első alkalommal megszervezett esemény ilyen nagy sikernek örvendett. Boldog vagyok, hogy több száz gyerek arcára tudtunk ma mosolyt varázsolni, a családoknak pedig tartalmas és értékes pillanatokat szerezni. A Húsvéti varázslatot ezentúl minden évben megszervezzük” – emelte ki a főszervező.
A rendezvény ideje alatt eladott tombolákból, valamint a színpadon elhelyezett adománydobozba begyűlt jelentős összeget a szervezők Kelemen Kata tanítónő másfél éves beteg kislánya, Hanna támogatására ajánlják fel. A tombolán közel száz nyereményt sorsoltak ki. Bakk-Vitális Mária Kinga főtámogató, a két német tőkéjű nadrággyár vezérigazgatója meglátása szerint Sárkány Hanna, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány rendezvényszervezője és Fejér Melinda csillagos tízest érdemel szervezésből.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A pelikán jegyében a Duna-deltában
Beszélgetés a 75 éves Kiss J. Botond biológussal, szakíróval, deltakutatóval
1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutatóintézet ornitológus szakembere Tulceán. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezette. A Romániai Madártani Társaság, a Romániai Vadászati Társaság és az NGO Group Pro Delta alapító tagja.
– Hogyan lett biológus?
– Szeretném hinni: annak születtem. Édesanyám fejlesztette ki bennem a természetszeretetet. A magyardécsei templom 1765-ös építésű szószékkoronáján – amely alól egy igaz ember, édesapám 46 évig hirdette az Igét – ott a mellét föltépő, faragott pelikán három fiókájával. Gyermekként ez ragadott meg, nem az átvitt, szimbolikus értelme, hanem a madár különössége. Utánaolvastam, néztem a kevés dokumentumfilmet, ami élőhelyéről, a Duna-deltáról készült, kerestem a találkozást. Aztán megkaptam a lehetőséget, otthagytam a katedrát meg Erdélyországot, és életem a pelikán jegyébe fordult. Olyannyira, hogy a kutatóintézet címerén – ahonnan kiöregedtem – ott van a gödény. A később megszülető Őr-és Ellenőrtestületnek én terveztem a szolgálati jelvényét. Ez egy, a delta fölött átrepülő pelikán. Sok terepmunkám és tanulmányom fűződik hozzá, valaha tán könyvet is írok róluk…
– Tudtommal most is dolgozik, túl a 75-ön is aktív.
– Bedolgozom még az Intézetbe, rövid szerződésekkel, félállásban. Aiszóposz azon morálja, miszerint az öreg oroszlánnak már nincs barátja, nem minden esetben érvényes. Jó tanítványokat neveltem – most segítem a harmadik volt inasom doktorálását –, nem sietnek, hogy véglegesen kimarjanak, az ifjú farkas szindróma az adott esetben nem túlságosan éles; talán jó az öreg a háznál. Ebben az is benne van, hogy kemény önéletrajzzal rendelkezem, amely a benyújtott pályázatok elbírálásánál pontokat, több esélyt eredményezhet. Az is számba vehető, hogy életem során számos szakmabelivel alakítottam ki közvetlen, jó kapcsolatot. Ami nyomaszt, a nagy információáradat, amellyel hosszú távon képtelen vagyok megbirkózni, no meg a kutatási témák orientációja. Annak idején az egyetemről táplálkozásbiológiai érdeklődéssel távoztam, ez a témakör olyan félszáz publikációmban tükröződik. Akkoriban minden élőlényről azt kérdeztük: mit eszik, hasznos-e vagy káros?
– Herman Ottó már a múlt század elején megírta: „nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van”...
– A hetvenes években divatba jöttek a magatartáskutató kérdések, majd a századforduló után, az uniós fölzárkózás kezdetén a biológiai sokféleség fölleltározása, amely a védterületek kijelöléséhez, majd a kezelési stratégiák kidolgozásához és a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges. Szakmánkban manapság talán az egészségüggyel kapcsolatos, alkalmazott biológiai projektekkel lehet eredményesebben érvényesülni – a döntéshozók érzékenyek az ilyenekre –, mert az írott és elektronikus sajtó folyamatosan ijesztgeti a társadalmat valami világméretű nyavalyával. Ennek leküzdése rengeteg pénzbe kerül. Gondolom, nem vagyok elég rugalmas az új szemlélethez, így alakul ki az emberben a szükségtelenség érzése, és tudatosodik a törvény: aminek van kezdete, annak van vége is, és valamikor mindent abba kell hagyni… Ergo: a tudományos munkát is! Nem akarok elszakadni a természettől, levegőzni járni a városi parkokba, gyarló közszolgáltatások örökös kiszolgáltatottja lenni – nos, ebben a gondolatkörben vásároltam és hozattam rendbe egy nádfödeles, vályogfalú, öreg parasztházat a lagúnák partján, fafűtéssel, vízzel a kútból, szőlővel-gyümölcsössel, zöldségessel, no meg deszkabudival a kert sarkában. Még az utca neve is predesztinált: Darvak utcája. Kicsiny menedék, ahová jó visszavonulni az egyre inkább rohanó világ elől. A részidős munkán kívül csak bevásárolni, hivatalos dolgokat intézni járunk be a városba. Nincs úgynevezett társadalmi életünk. Az ember homo ludens: játszó ember. Vénségére mit játszhat a magyardécsei születésű-neveltetésű Kiss J. Botond, aki mindig játszó embernek szerette volna tudni magát? Azon a szűk félhektáron 350 szőlőtőke, no meg legalább két tucat faj gyümölcstermő fám és cserjém van. Köztük szokatlanabbak is: pl. jujuba, füge, kaki, gránátalma, naspolya, gozsi, szelídberkenye stb. A híres gyümölcstermesztő faluban töltött gyermekkor emlékeire ráépülnek az újabb világhálós ismeretek. Ások, ültetek, metszek, oltok-szemzek – mindez állandó elfoglaltságot ad, feleségemmel együtt. Haszonállatot nem tartunk, a helybéliekkel legfeljebb köszönő viszonyban vagyunk. Nem olyanok, mint akiket Magyardécsén gyermekkoromban vagy Havadon tanárként megismertem. Itt a parasztember majdhogynem elfelejtett dolgozni, gazdálkodni. Egy kis halorzás a Razelm vizein, járulék a részibe kiadott földek után, sokan hektáronként kótyavetyélik el a kolhozból visszakapott tulajdonukat, s a kocsma körül mindig van forgalom... No meg ott a társadalmi segély is. Akkor meg minek dolgozni?! Nem célzatosan, inkább véletlenül kapta a helyhatóságtól az utca a nevét, ahol a templom meg két kocsma áll: Kultúra utcája. Igaz, van ott kultúrház is, de elsődlegesen csak arra szolgál, hogy lagzik alkalmával kibéreljék. A „szellemi központ” tulajdonképpen a italkimérés. Erre nem látni egy rendesen visszanyesett gyümölcsfát, simára kefélt szőrű tehenet. Miről beszélhetünk a szomszédokkal? Helyi értelmiség alig van, legtöbbjükkel legfeljebb illogatni lehetne, magunkra vagyunk az asszonnyal. Mindent magunknak kell elvégeznünk; segítséget, illetve napszámost még a favágáshoz sem kapni. Aki vadfát hoz az erdőből, beoltja, neveli, gondozza, az szeretné hinni, hogy lesz még holnap, tán holnapután is… Tehát nem vagyok elveszve, a telken belül mindig van tennivaló, ha nem a gyümölcsösben, akkor a barkácsműhelyben vagy a szeszlepárlóban. S ha bemegyek szűkre szabott szobácskámba, ott a mai technika általam legtöbbre becsült megvalósítása: a világhálóra kapcsolt komputer. Az interneten pedig rengeteg ismeret, olvasnivaló, olyan könyvek, amelyek eddig kimaradtak, számomra hozzáférhetetlenek voltak. Tájékozódni lehet, a kollégák éppen mit publikáltak, milyen projekteken dolgoznak... Sőt, néha az írás is megy, bár lényegesen nehezebben, mint egy tudományos kutatóintézetben. De mit írna az ember vénségére? Publikációim jegyzékében körülbelül 330 cím van, ezek nyomtatásban is megjelent szakcikkek, és pár könyv is. Nem igazán töröm magam, hogy újabbakat hozzak létre, már nem szükséges bizonyítanom. Sokáig álmodoztam, hogy milyen jó könyvet hozok össze nyugdíjazás után. A címe ez lenne: A Nagy Kaland árnyékában. Azért kaland, mert elég hányatott, néha kalandos életem volt. De mi volt az én életsorsom pl. gróf Teleki Sámueléhez képest?... Az volt a nagy kaland, a világtérkép utolsó nagy, fehér foltjának fölszámolása Afrika mélyén! De nem elégedetlenkedem, nekem ennyi jutott. Legalább deltai fél évszázadom kissé összeolvad Románia biológiatörténetével.
És kinek is írjon az ember? A könyvolvasók lassan kikopnak társadalmunk korösszetételéből, a fiatalabbak, elsősorban a gyerekek az elektronikus fölszerelések rabjai. Őket már nem igazán érdekli a nyomtatott betű. Az Indiáról szóló könyvem jut eszembe, amelynek nem volt kellő reklámja, terjesztője – így a példányok zöme most is ott porosodik Szabó Mártánál Udvarhelyen. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónál megjelent utóbbi kötetem, a Suttog a természet sem volt nagy durranás, bár örömömre több erdélyi magyar iskolába eljutott. Mostanában tematikus előadásokat tartani sem hívogatnak, bár szívesen mesélnék, például a dél-afrikai Krüger Parkról, dúsabb hallgatóság körében.
A deltáról viszont nem akarok beszélni, mert sírva fakadnék a hallgatóság előtt, és az ilyen reakció az én koromban már nem áll jól. De azért nem érzem teljesen haszontalannak életemet, legalábbis, ameddig tart az egészségem.
– Miért mondja, hogy sírni tudna érte, hát nem egy szép, számos élőlénynek otthont adó rezervátumról van szó?
– Legyen bár pusztába kiáltott szó, megpróbálom röviden összefoglalni. Bioszféra védterület vagyunk, helyi lakossággal, jelentős gazdasági hatású turizmussal, komoly érdekeltséggel az ipari jellegű halászatban, közlekedésben, mezőgazdaságban. De ki ellenőrzi, foganatosítja a zömében helyes törvényes rendelkezést? Az Őrtestület ma már csak egy halványodó legenda, a most meglévő szervek közül pedig csak az Ökológiai Gárda mutat föl látványosabb eredményt. A többiek hathatóssága kérdéses. Én nem a Delta Force-ba való újratelepítést látom megoldásnak, hanem visszamenni a 1990-es évek elvárásaihoz. Hogy a testület ne a Természetkezelőség mostohagyereke legyen, hanem ismét önálló intézmény, ahogyan megálmodtuk. Sokszor elmondtam, többször megírtam ezt a receptet, most csak megismétlem. Példa: a nagy ichthyológus, a román halászat hajdani megszervezője, Grigore Antipa idején egytucatnyi válogatott őrből álló testülettel – evezős ladikjaikkal – delta-szerte sikerrel képviselték a törvényt. Másik, igen fontos dolog a védett terület kormányzójának személye. Annak idején nagy örömmel fogalmaztuk meg: a védterület főnöke ne legyen valami igazgatócska, hanem a terület nemzetközi jelentőségét tükröző, legalább helyettes államtitkár rangú kormányzó, akinek kinevezését a Román Tudományos Akadémia is akkreditálja. Nos, ez utóbbi kitétel már az első törvényátrendezéskor megbukott, politikai leosztás lett belőle. Az eredményt a kormányzó személye körül tavaly nyáron kipattant botrány is tükrözi: kiderült, hány milliócska euróért cserélt gazdát a kormányzói szék, egy üzletembernek álcázott maffiafőnök érdekében. Ma sem tudni biztosan, milyen házi feladattal jött a három hónapos mandátumra kibérelt kormányzó. Nagyon kemény, alaposan fölkészült szakember kellene ide, aki jól adminisztrál, nem kötik csoport- vagy egyéni érdekek, vigyáz a rendelkezések betartására, és tartja hátát az embereiért. De ki lenne ez a Grál-lovag, aki – a konjunktúra ismeretében – lecserélhetné a mostani főnököt?
Sok mindent kellene és lehetne tenni itt, például rendezni a deltai közlekedést. Ugyanakkor hiányzik az ellenőrző szerv. De ha lenne is, nincs megszabva a szabálytalanságért kiróható büntetés. Ott van a delta érintetlenségének földarabolása, a titkon fölhúzott halásztanyák, törvénytelenül besettenkedő remetelakok, turisztikai objektumok, az aggasztó méretű orvhalászat meg a vadkempingezés. Nem a természetes vízháztartás érdekében, hanem turisztikai meggondolásból végzett mederkotrások, a lecsapolt, alacsonyan fekvő területek mezőgazdasági területté való átalakítása, a helyhatósági rendeletek, amelyek megengedik a törvények áthágását. Például a védett madártelepek turisztikai objektummá való átalakítását, a kolóniákban pedig – legalább szemszúrásból – megkötéssel csak max. 5 km/óra sebességgel lehessen közlekedni. Pedig nem volna szabad bemenni sem 5, sem 55 km-es sebességgel, mert a törvény tiltja. A prefektus – persze, csak szóban – megengedte a turisztikai cégeknek… Külön könyvet lehetne mindezekről írni, de kinek és miért? A politika a gazdasági érdekek emanációja, a törvényhozó politikus pedig az üzletember kreatúrája. Ismét a pusztába kiáltó szó parabolája: a kilátástalanság.
Nos, ebben a helyzetben kell a pelikán jegyéből visszahúzódnom megint a jó öreg oroszlánéba, amely alatt születtem, és örülnöm, hogy vénségemre nem érem meg szeretett Duna-deltám végnapjait. Szomorú dolgok ezek, de ha már kérdezett, én őszintén, tapasztalataim alapján válaszoltam.
SZÉKELY FERENC / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsvétot ünnepelt Kolozsvár is
Új tűz csiholásával és szentelésével kezdődtek nagyszombaton húsvét vigíliájának szertartásai – amelyek az egyházi év középpontját képezik – a Szent Mihály-templom Irgalmasság Kapuja előtt. Erről az új, Krisztus világosságát szimbolizáló tűzről gyújtották meg a kereszttel, az Alfa és az Omega betűkkel és az évszámmal feldíszített húsvéti gyertyát és a hívek kezében lévő összes többi gyertyát a templomban. A feltámadt Krisztust jelképező gyertyát vivő Kiss Endre iskolalelkész a sötét templomon a főoltár felé haladva háromszor bekiáltotta az éjszakába, egyre emeltebb hangon: Krisztus világossága!, amelyre a jelenlevők örömmel énekelték: Istennek legyen hála! Következett a húsvéti öröm hirdetése, az Exsultet eléneklése, majd a főcelebráns, Kovács Sándor főesperes-plébános intonálta a Gloriat, amire megszólaltak a harangok, a csengők és az orgona.
Ünnepi szentbeszédben Kovács Sándor hangsúlyozta: fogadjuk be Krisztus feltámadásának kegyelmét. – Legyünk olyan csatornákká, amelyeken keresztül Isten megöntözheti a földet, megőrizheti a teremtett világot és kivirágoztathatja az igazságosságot. Kérjük a feltámadt Üdvőzítőtől, hogy alakítsa át napjainkban is a halált életté, változtassa a gyűlöletet szeretetté, a bosszúállást megbocsátássá, a háborút békévé. Vissza kell térnünk oda, hogy meglássuk a feltámadt Jézust és a feltámadás tanúságtevői legyünk. Ez nem a múlt visszasírása, hanem az első szeretethez való visszatérés, hogy lángra lobbanva attól a tűztől, amelyet Jézus gyújtott meg a világban, mi is továbbvigyük ezt a lángot mindenkinek – fogalmazott a főesperes.
A prédikációt követően vízszentelést tartottak a húsvéti gyertya vízbemerítése által, illetve a keresztségi fogadalmat is megújították, majd a jelenlevőket meghintették szenteltvízzel.
A szentmise végén a szentsírnál Krisztus dicsőséges megjelenésének felidézése után indult a feltámadási szertartás leglátványosabb, üzenethordozó része, a körmenet, amely a főtéren zajló munkálatok miatt ezúttal csak félkört írt le. Elején a legméltóságosabb Oltáriszentséget az 1728-ból származó, Bécsben készült, felbecsülthetetlen művészeti- és egyháztörténeti értékű gyönyörű monstranciában (szentségtartó) vitte a főcelebráns. Előtte a feltámadt Krisztust szimbolizáló húsvéti gyertyát és a feltámadt Jézus szobrát vitték. Jóleső érzéssel állapíthattuk meg, hogy a körmeneten idén sem csak a fő plébániatemplom, hanem egész Kolozsvár római katolikus – és nemcsak – hívei is részt vettek.
FODOR GYÖRGY / Szabadság (Kolozsvár)

Műemléki világnap: jövőnk érdeke a múltunk megőrzése
Romániában még várat magára a műemlékek felleltározása
Műemléki világnapot ünnepeltünk tegnap, de a legfontosabb, hogy két világnap között se feledkezzünk meg műemlékeinkről, megőrzésükről. Műemlékek között élünk Kolozsváron is, példa erre a város főterének felújítása alkalmával végzett ásatás és kutatás, amely ismét „felszínre hozta” történelmünket. Ilyenkor is előtérbe kerül a műemlékvédelem fontossága, a műemlékek megismertetésének szükségessége a mai fiatalokkal és a jövő nemzedékeivel, hiszen a megőrzött, megmentett műemlék erőt ad és összetartja a közösséget.
A világnap alkalmából Guttmann Szabolcs és Maksai Ádám műemlékvédelmi szakembereket kérdeztük arról, hogyan állunk épített örökségünk megőrzése terén. Virgil Pop építész pedig beavatott elképzelésébe, hogyan lehetne a Főtéren most feltárt műemlékeket láttatni. Megismerhetik ugyanakkor civil szervezeteknek (Korzo Egyesület, Transylvania Trust Alapítvány) a világnap alkalmával szervezett programjait.
Múltunk, kulturális örökségünk érték és lehetőség, történelmi hagyományaink megőrzése nélkül nincs saját jövőnk – ez lehetne a fő gondolata a műemléki világnapnak, amelyet 1984 óta április 18-án ünnepelnek, illetve megemlékeznek róla. Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites, azaz a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye, 1965-ben Varsóban alapították) 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire, szükségességére. Majd a következő évtől, 1984-től emlékeznek meg, immár 29 éve erről a kezdeményezésről, amely mondhatni világméretűvé nőtte ki magát. A világ legtöbb országában az ICOMOS által évente meghirdetett, adott témára szerveznek eseményeket, de az is lehetséges, hogy a hazai programok a helyi sajátosságokhoz, valamint az adott település műemlékvédelmi problémáihoz kapcsolódjanak. Az idei központi tematika a kulturális örökséget és a fenntartható turizmust emeli ki.
Kolozsváron a műemléki világnap alkalmából a Kolozs megyei RMDSZ és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezett fotókiállítást tegnap délután Máthé János fényképeiből, amit kerekasztal-beszélgetés követett, amelyen szakemberek osztották meg véleményüket a kolozsvári műemlékek helyzetéről. A beszélgetés meghívottjai voltak: Gál Zsófia művészettörténész, Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke, Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, Maksai Ádám műemlékvédelmi szakember, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója.
Nyitott Kapuk Napja a bonchidai Bánffy-kastélyban
A Transylvania Trust Alapítvány a bonchidai Bánffy-kastélyban Nyitott Kapuk Napot szervez a műemléki világnap alkalmából április 30-án, vasárnap. Délelőtt kiállítás megnyitó lesz, amely egy, a kastély főépületének 21 ablakába helyezett installáció. A kiállítás 21 művet tartalmaz, amelyek közvetlen vagy metaforikus módon viszonyulnak az emberiség évszázadaihoz. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem Fotó-, Videó- és Számítógépes Képfeldolgozás Kar diákjai Kalló Angéla egyetemi adjunktus koordinálásával alkotásaikkal kifordított múzeumot hoznak létre, hiszen a bent kint lesz, a múlt pedig az újraértelmezés által jelenné válik. Vezetett sétákon ismertetik a kastély történelmét, román és magyar nyelven. Megtekinthető a kőtár és a tavaly ősszel megnyitott Művészetek és Mesterségek Központ, értesülhetnek az alapítvány 2017-es tevékenységeiről is, vagy csak egyszerűen kikapcsolódhatnak az erdélyi Versailles varázslatos környezetében.
#loveheritage! a Korzo Egyesülettel
„Manapság elég sok világnap van: kiemelt időpontban ünnepeljük világszerte a csókot vagy a költészetet, a kutyakekszet vagy a parkettcsiszolást. Hamarosan viszont kedvenceinket fogjuk ünnepelni, a műemlékeket! Tehát úgy is mondhatnánk, hogy szülinapjuk van az épületeknek, szobroknak, tereknek. Így a kolozsváriaknak is. Hurrá!” – olvasható a Korzo Egyesület honlapján (korzo.org.ro).
A várostörténettel, tematikus városnézéssel, múzeumpedagógiával foglalkozó, de a műemlék épületeknek is kiemelt figyelmet szánó civil szervezet április 18-a, a műemléki világnap alkalmából idén is játékos ünneplési ötlettel szolgált: kedden reggeltől estig 8 feladványra lehetett válaszolni, amelyek Kolozsvár régi épületeiről, azok részletéről szóltak, a helyes megfejtők között pedig ajándékokat sorsoltak ki. Aki pedig ellátogat kedvenc épületéhez vagy szobrához és készít (szelfi) vele egy képet, továbbá a kép mellé leírja, mi látható és hol, valamint használja a #loveheritage és a #korzo hashtageket, hogy meg lehessen találni, a fotót pedig közzéteszi április 18. és 23. között, részt vesz 24-én, hétfőn, három ajándékcsomag kisorsolásán. (Részletek a egyesület honlapján.)
Ami a régészeti ásatások után jön: műemlékeink bemutatása és megőrzése
Virgil Pop építész, a Kolozs Megyei Regionális Műemlékvédelmi Bizottság szakértője a főtéri ásatásokkal kapcsolatban lapunknak elmondta: bár a régészeti ásatások május végén véget érnek, Kolozsvár történetének most felfedezett új lapját illene valamilyen látható, műemléki formában is bemutatni.
A neves építész a nemrég feltárt barokk fogadalmi kapu alapjainak a vizsgálatakor érdekes felfedezésre tett szert. Megfigyelte, hogy a Főtér nyugati oldalán álló Plébániaház, Scheunig Géza címerével díszített főkapuja egyenes úttal összekötve kommunikál a barokk fogadalmi kapuval és a Szent Mihály-templom főbejáratával. Virgil Pop véleménye szerint, a Veress Ferenc fotóján is megfigyelhető összeköttetés a három kapu között egy olyan, vallási ünnepek alkalmával használt processzió útjára utalnak, amelyek összekötötték a Plébániaházat a Szent Mihály-templommal.
T. SZABÓ CSABA / Szabadság (Kolozsvár)