Többtucatnyi babát hagytak a kórházban
Csökkent valamelyest tavaly Kovászna megyében a kórházban hagyott újszülöttek száma, a gyermekvédelmi igazgatóság adatai szerint azonban 2016-ban így is 41 kisbabát „felejtettek” szüleik a kórházban. Egy évvel korábban 45 olyan csecsemő volt, akit nem vittek haza.
A tavaly valamely háromszéki kórházban hagyott 41 kisbaba közül 19-et hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el, hárman a baróti, fogyatékkal élő kiskorúakat ellátó központba kerültek, hét eset megoldása folyamatban van, egy kisgyerek meghalt, és tizenegyet sikerült visszaintegrálni biológiai családjába. Ebben a tekintetben negatív tendencia mutatkozik, ugyanis éveken keresztül sikerült az elhagyott gyermekeknek legalább a felét visszafogadtatni családjukba, de 2016-ban ez csak tizenegy kisbabával történt meg – áll a Kovászna megyei önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott jelentésben.
Tavaly egyébként az igazgatóság szakemberei több ízben szembesültek azzal, hogy az újszülötteknek nem volt születési anyakönyvi kivonatuk, a dokumentumot jellemzően azért nem sikerült kiállítani, mert az anyának sem voltak anyakönyvi iratai, vagy a szülők egyszerűen nem tették meg a szükséges lépéseket a születési bizonyítvány kiállításához. Átfogó akciót szerveztek ugyanakkor a nem kívánt terhességek megelőzése érdekében, a SERA alapítvány támogatásával fogamzásgátlókat ajánlottak fel az érintetteknek, abban bízva, ezzel is hozzájárulnak, hogy minél kevesebb gyerekről mondjanak le szüleik.
Hargita megyében valamivel kevesebb, 32 kisbabát hagytak ott a kórházban tavaly, a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház újszülött osztályán ugyanakkor tíz csecsemőt „felejtettek ott”. Gyermekükről főként a szociálisan hátrányos helyzetű anyák mondanak le, ebben az esetben a szülőket a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai a rendőrség segítségével keresik fel. Ha a családi körülmények elfogadhatóak, megpróbálják meggyőzni a szülőket, hogy fogadják vissza a gyereket, ha ez nem sikerül, a csecsemőt rokonoknak adják, de ha ők sem vállalják, hivatásos nevelőszülőkhöz helyezik el.
Elekes Zsolt, a Hargita megyei gyermekvédelmi hivatal vezetője elmondta: a nevelőszülők saját otthonukban nevelik a gyereket. A jogszabályok szerint egyébként a kórházban hagyott kicsiket hároméves kor alatt nem lehet nevelőotthonba helyezni. Elekes arról is beszámolt, hogy a megyében tavaly a kórházban hagyott 32 csecsemő közül tízen visszakerültek biológiai családjukhoz, tizennyolc gyermeket hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el – három kisbabát más megyében –, egy újszülött pedig meghalt, ugyanis betegen született.
Bíró Blanka, Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)

Amikor a szovjet terror román besúgással társul – Gulág-tragédia Kolozsváron
Kevesen tudják, hogy a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben még pusztítóbb volt a szovjet terror, mint a trianoni országrészben, ott ugyanis a szovjetek vérengzését tetézték a Vörös Hadsereg mellé csapódott román katonák kegyetlenkedései. Bár nem süthető bélyeg a teljes erdélyi románságra, mégis tény: Kolozsvárról és környékéről közel hatezer magyar férfit hajtottak el a Gulág-Gupvi táborokba, a román katonaság és a magyar-vagyonra ácsingózó helyi románok segítségével, egyharmaduk sosem tért vissza. Ugyanakkor voltak magyarokat bujtató román családok is. A Gulág Emlékév zárónapján Kolozsváron több kutató és túlélő is megszólalt, a borzalmas történetet a témát régóta kutató Erdélyi Eszkimó Péter írta meg a PestiSrácok.hu olvasóinak.
A szovjet katonai vezetés jó előre gondolt a rommá tett Szovjetunió területeinek helyreállításra. Ehhez viszont rengeteg férfi munkaerőre és szakemberre volt szükségük, de az emberveszteségeik miatt erre nem állt rendelkezésre elegendő munkaerő. Ráadásul hadifoglyokból is kevesebbet ejtettek a tervezettnél, ezért találták ki a civilek számára a „málenkij robot” (kis munka) hazug intézményét, amelyet Kolozsvárt is alkalmaztak.
Nem elég, hogy 1944 őszén Tordánál a magyar hadsereg és német bajtársaik majdnem egy hónapig feltartották a román szövetségesekkel megerősített szovjet erőket, ezzel megakadályozva a Vörös Hadsereget abban, hogy betörjön a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélybe, de ráadásul szervezetten voltak képesek visszavonulni. Ennek köszönhetően Rogyion Malinovszkij parancsnok alig volt képes hadifoglyokat ejteni, ezért döntött úgy, hogy a hiányt főleg a kolozsvári civilekkel pótolja. Sztálin dühödten sürgette Malinovszkijt, aki ebben a helyzetben még a Moszkva által megkövetelt hadifogoly kvóta töredékét sem tudta teljesíteni. Tehetetlenségük miatt kimondhatatlan feszült hangulat uralkodott a szovjet főparancsnokságon éppen úgy, mint a közkatonák körében. Malinovszkij pedig hazudni kényszerült a rettegett generalisszimusznak, amikor a hadifoglyok létszámáról tett jelentést.
A ROMÁN SZOMSZÉDOK ADTÁK A FÜLEST
– A többhetes lángoló tordai pokolnak azonban október 7-én vége szakadt és a szovjet-román erők elkezdhették féktelen szabadrablásukat, erőszakoskodásukat Tordán, Kolozsvárt és a környező falvakban, amely borzalmakat a békés lakosság málenkij robotra való elhajtásával tetéztek – fogalmaz Murádin János Kristóf erdélyi történész. – Október 12-15 között – teljesen törvénytelenül – hétszáz 17 és 55 év közötti magyar fiút és férfit ejtettek foglyul Tordán és környékén, illetve ötezret Kolozsvárt, majd hurcolták el onnan a szerencsétlen embereket a Szibériai lágerekbe. A sorozatos razziaszerű fogolyszedések során előbb az utcáról, vagy a munkahelyeikről, később a lakásaikból szedték össze a magyar áldozatokat. Gyakran a szovjet katonákat a román hatóságok, vagy éppen a román szomszédok irányították azokhoz magyarokhoz, akikkel szemben ellenérzéssel viseltettek.
– A Szentlélek utcában jártak először és szedték össze az embereket. Bejöttek utánunk az oroszok a házba. a pincéből hoztak ki apámmal (Kelemen Ferenc) és György Jakab Misivel, az egyik szomszédunkkal. Először a házak udvarára csalták ki az embereket, majd átvezettek egy műhelybe a Széchenyi tér közelében, ahol „átverifikáltak”, megnézték, milye volt az embernek és elvették tőle. Onnan egyenesen vittek a törvényszékre, a börtöncellába – mesélte a történészeknek Kelemen István, aki akkor 18 éves volt.
Nagyon fontos szempontként szerepelt, hogy az emberek összeterelése gyorsan, pontosan és a lehetőségekhez mérten ellenállás nélkül menjen végbe. Ezért az oroszul tudó foglyok kérdéseire a szovjet katonák általában nem mondták meg az igazat. Legtöbbször azt mondták, hogy „málenkij robotra”, vagyis kis munkára, a háborús károk eltakarítására kell a munkaerő. Mindezeknek dacára, az elfogottakkal úgy bántak, mint valami bűnözőkkel, vagy legalábbis hadifoglyokkal. A kolozsvári utcák zengtek a „davaj, davaj!” (gyerünk, gyerünk), „bisztro!” (gyorsan) és a „pasli!” (indulás) parancsszavaktól.
16 ÉVES GYERMEK VOLTAM…
– Az oroszok bevonulása után elszaladtam a műhelyünkbe, hogy megnézzem, nem törték-e fel a ruszkik? Nem volt feltörve. Indultam vissza, hogy vigyem meg a jó hírt, hogy a műhely sértetlen… Ahogy futottam visszafelé, a Széchenyi téren egy orosz katona meglátott, és rám kiáltott, hogy „davaj!”, „davaj!” – intve a géppisztolyával, hogy álljak be a sorba. Már vagy száz ember állhatott ott a sorban. Megijedtem. Nem akartam beállni, inkább futottam tovább. De az orosz figyelmeztetésül a lábam elé lőtt egy rövid sorozatot. Akkor láttam, hogy muszáj engedelmeskednem. Be kellett álljak a sorba. Még csak 16 éves gyermek voltam. Sírtam és vártam, hogy mi lesz – meséli Török Imre, aki túlélte a borzalmakat.
A szovjet járőröket román civilek és katonák segítették a magyarok összegyűjtésében. Aki nyíltan vállalta magyarságát és fizikailag is megfelelt a nehéz fizikai munkára, azt azonnal bevágták a sorba.
Vincze Sándor túlélő emígy emlékezik: – Jöttünk a város felé, s ahol most a Horeáék szobra áll, megpillantottuk a sorba terelt tömeget. Fegyveresek vették körül az egybeterelt civileket, Több volt a román katona, mint az orosz. Minket is bevágtak a testvéremmel együtt a sorba és faggatni kezdtek: „Ce esti roman sau ungur?” (Mi vagy, román, vagy magyar?). Mondtuk, hogy magyarok vagyunk. Na, akkor csak álljunk nyugodtan. Gyönyörű októberi nap volt, úgy is öltöztem kiskabátban, félcipőben. Azt mondták, hogy a felrobbantott hidakat kell felépítenünk – mondja könnyeivel küszködve Sándor, aki egyedül tért haza a három Vincze testvér közül.
A törvényszékre kísért civileket a két-négy személyes fogdákba lökdösték, néha egyszerre húszat-harmincat zsúfolva össze. – A cellában álltunk, mint a gyufaszálak a gyufásdobozban. Nem is tudtunk lefeküdni. Éjszaka két-három óra körül adtak egy kis paszulylevest. Jó meleg volt. Jól is esett, mert nagyion ki voltunk éhezve. Mivel kanalat nem adtak, a csajkából kellett meginnunk – sorolja a körülményeket Török Imre egykori rab. – Engem október 12-én kaptak el. Elkísértek a Honvéd utcai börtönbe és ott bezártak bennünket a cellákba. Amikor aztán hajnalban lezavartak sorba állni, ott láttam apámat, sok ismerőssel együtt. Édesapám Bitay József később Magnyitogorszkba került, és ott meghalt. Elhurcolásakor negyvenhárom éves volt – közli szomorúan Bitay László, aki 1944-ben szinte még gyermek volt.
NEM KELLETTEK SZEMTANÚK…
Hogy ne keltsenek feltűnést, ne legyenek szemtanúk, akik pánikot kelthettek volna a városban, hajnalban kiterelték, majd gyalogosan elindították a magyar férfiakat Torda felé, a vasút ugyanis járhatatlan volt, mert a visszavonuló németek megrongálták.
– Nagyon „dávájoztak” az oroszok – folytatja Török Imre. – Ijesztően sokan voltunk. Szuronyos oroszok járkáltak körülöttünk farkaskutyákkal. Valósággal elijesztettek bennünket még a szökés gondolatától is. Úgy meg voltunk félemlítve, hogy még félrenézni sem mertünk.
CSAK ÚGY ROPOGTAK A MAGYAR CSONTOK A MUNKAGÉPEK ALATT
Végül Tordán vasútra tették a magyarokat, persze marhavagonokba zsúfolva, ahol a padlóba vágott lyuk, vagy két konzervesdoboz szolgált latrinaként. A vonatok három napig mentek Foksányba, ahol megtörtént a férfiak ismételt átvizsgálása, majd innen az orosz földön használatos széles nyomtávú vasúton folytathatták halálútjukat a Szovjetunió valamelyik kényszermunkatáborába. Kölley Györgyöt például Karéliába szállították. Itt jegyezzük meg, hogy a flekktífuszban, vérhasban és egyéb betegségekben elhunytak holttesteit tömegsíírokba helyezték, majd a „felszabadulást” követően a tábor helyén munkáslakótelepet építettek. A szemtanúk szerint csakúgy ropogtak a magyar csontok a munkagépek alatt!
– Körülbelül 1900 embert összekötözött kézzel indítottak el marhavagonokban. Ez volt életem legborzalmasabb utazása.A hőmérő állandóan mínusz tíz fok körül mozgott, borzasztóan fáztunk és szinte teljesen védtelenek voltunk. Egy-egy vagonba száznyolcvan személyt tereltek be, és amikor megérkeztünk útcélunkhoz, általában száz-százharminc volt még életeben – meséli elszorult hangon Kölley.
Bien György a mérhetetlenül rossz ellátásra panaszkodott leginkább. – Az étkezés feketekenyérből és sós halból állt. Víz kevés volt, a szomjúság őrületig gyötört – mondta az idős túlélő. Gergely István is túlélte a lágert. A ma kilencvenes éveit taposó tősgyökeres kolozsvári öregúr meglepő részletességgel mesél negyvennégy őszéről. – Amikor esett az eső, a drótos ablakon kinyújtottuk a kanalunkat és az összegyűjtött pár csepp vizet a betegeknek adtuk. Legalább a kiszáradt ajkukat megnedvesítettük – mondja szomorúan.
“AZ ÉN CÉDULÁMAT EGY RENDES ROMÁN LÁNY TALÁLTA MEG”
Miközben utaztak, cédulákat dobtak ki, amelyekben családjainkat értesítettük arról, mi történik velünk. Érdekes módon ezek a papírfecnik legtöbbször célba is értek. – Az enyémet egy rendes román lány találta meg Medgyesen, ma is őrzöm – mosolyog Gergely.
Több sikeres szökésre is sor került. A bátrabbak sejtették, hogy nincs veszteni valójuk meglógtak őrzőiktől. – Az egyik vagonból sikeresen megszöktek a foglyok. Volt a közöttük vasutas, tudta, hogyan állítják össze a marhavagonokat és felszedték a padozatot, majd lefeküdtek a vonat alá és megvárták, míg elmegy felettük a szerelvény. Ez valahol Brassó környékén lehetett. Másnap reggel, amikor kinyitotta az őrség a vagont, hogy adjon nekik vizet, csak egy kis sovány borbélyt találtak ott, aki nem mert megszökni. Erre őt jól megverték az orosz őrök, hogy miért nem lógott meg ő is – meséli nekem a katonás kiállású férfiú, aki végül lerobbant munkaképtelenként tért haza két, munkatáborban letöltött szörnyű esztendőt követően.
Persze a holttesteket egyszerűen a sínek melletti árokba hajították, igaz, egy ideig nem jelentették őket, mert megkapták a fejadagjukat. Aki túlélte az embertelen utazást, azok is igen leromlott testi állapotban érkeztek meg a táborukba. – Amikor kiérkeztünk a Szovjetunió valamelyik munkatáborába, már ott volt egy csomó fogoly, akik a mi viszonyainkra azt mondták, hogy csak ne panaszkodjunk, most már pazar körülmények vannak a kezdetekhez képest – emlékezik Szőregi Béla egykori kolozsvári fogoly.
A lágerélet viszonylag jól ismert a nagyközönség előtt, elég, ha Alekszandr Szolzsenyicinre író munkásságára gondolunk. Mindennek a tetejébe a lágerekből szabadultak szenvedései Kolozsváron tovább folytatódtak, hiszen a hatóságok előtt ismertek voltak a „bűneik”, amelyek miatt alapvető egzisztenciális gondokkal néztek szembe, a környezetük előtt pedig kénytelenek voltak minderről hallgatni.
– A szovjet fogságot elszenvedő civilek kálváriája a kommunista Romániában tabu-téma volt, igaz kevesen is beszélhettek volna róla… Az elhurcolt ötezer magyar egyharmada, körülbelül ezerhatszáz-ezernyolcszáz fő elpusztult az úton, vagy a munkatáborban – teszi hozzá Murádin történész.
VOLTAK MAGYAROKAT BUJTATÓ ROMÁNOK IS
Murádin János Kristóf előadásában ugyanakkor kihangsúlyozta: ahogy a történelem általában, úgy a kolozsvári terror esete sem fekete-fehér. – Az erdélyi román lakosság egy része igenis segíteni próbált az elhurcoltatás előtt álló magyarokon. Volt több olyan eset is Kolozsváron, hogy a román szomszédok bújtatták saját lakásukban a magyar szomszédot egész családjával együtt, megmentve így a szovjet deportálástól. Általában ez olyan esetekben nyilvánult meg, amikor a magyar szomszéd korábban ő maga is segített román szomszédjának a magyar közhatalom négy éve alatt 1940 és 1944 között ügyes-bajos dolgaiban, hivatali ügyei intézésében, vagy kiállt mellette adott esetben, ha a magyar hatóságokkal valamilyen konfliktusa akadt – magyarázta el a történész.
AZ ERKÖLCSI KÁRPÓTLÁS IS ELMARADT
Az egyre nagyobb eredményekkel járó kutatások nehézségeire jellemző példa, hogy az ötezer férfi neve közül mindössze hétszázötvenét sikerült feltárni. És végül még egy fontos megjegyzés: sem a román, sem az orosz politikai vezetés még elvi szinten sem kárpótolta a túlélőket a szovjetunióbeli szenvedéseikért. Ráadásul sok felelős ember még ma is úgy gondolja, hogy a kolozsváriak kényszertáborokba való elszállítása, rabszolga munkára való kényszerítése jogos tett volt.
„Mindenki vegye elő a mobiltelefonját!” – a jövőben ezzel, vagyis nem a megszokott, ellenkező utasítással kezdheti óráját az a történelem tanár, aki letölteti Farkas György és Pásztor Péter ötletgazdák-fejlesztők új alkalmazását. Ez az applikáció akár a Kolozsvárra személyesen ellátogatót, akár a világ másik szegletében a fotelban ülőt vezeti végig a kincses város azon helyszínein, ahol 1944 őszén összegyűjtötték, tartották, kínozták azt az ötezer helyi magyar férfit, akiket innen a Szovjetunió lágereibe hurcoltak – jogtalanul. Minderről a GULÁG-év zárónapján esett szó február 25-én, amely rendezvényen két, e témát feldolgozó dokumentumfilm ősbemutatóját nézhettünk meg (Farkas György: „Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?”, Tóth Orsolya: „A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron”) valamint egy olyan kerekasztal-beszélgetésben vehettünk részt, amelyre eljöttek a borzalmak egyes megélői is.
Erdélyi Eszkimó Péter
pestisracok.hu

Rejtegetik Kolozsvár magyar építészeti örökségét
Átörökítés vagy kultúrharc az erdélyi városrehabilitálás? A válasz kiderült azon a kedd esti beszélgetésen, amelyre a Kolozsvár Társaság hívta meg korzózni Guttman Szabolcs építészt, műemlékvédőt, a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókjának elnökét. Korzózni, ugyanis első felvonásként levetítették az M5 tévécsatorna Építészkorzó sorozatának Erdélyben, Guttmannal forgatott epizódját, amelyben az építész Csontos János riportert vezette körbe Nagyszeben, Medgyes és Kolozsvár belvárosában.
Míg megmászták a tornyokat, megbeszélték, hogyan és milyen kontextusban zajlott, illetve zajlik a három város központjának felújítása, amelynek tétje a közterek minősége, illetve az, hogy a középkor, újkor szász és magyar építészeti örökségét mennyire érzi magáénak a román többség. A város és lakóinak identitása kölcsönösen függ egymástól. Ha nem érzik magukénak az örökséget, nem lesznek érdekeltek a megőrzésében sem, ahogy láthattuk tavaly a kolozsvári városháza „tűzoltó beavatkozásán”. Ők is attól lesznek valódi kolozsváriak, hogy a rendezvények díszleteiként vagy felújítások tárgyaiként megismert, megszeretett épületek révén kapcsolatba kerülhetnek az építőik történeteivel, történelmével, és azok örököseinek is érzik majd magukat. (szabot)
foter.ro
Erdély.ma

Székelyföld Budapesten
Székelyföld is jelen volt a hétvégén megrendezett legnagyobb magyarországi turisztikai seregszemlén. Az Utazás Kiállítás 2017 turisztikai rendezvényen Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei népszerűsítették a térség idegenforgalmi ajánlatait – közölte közös közleményében a három megye önkormányzata.
Az idén 40. alkalommal megszervezett eseménynek helyet adó Hungexpo Budapesti Vásárközpontban a látogatók 23 ország 300 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak. Az országos képviselet mellett fontos, hogy Magyarország piacvezető turisztikai kiállításán Székelyföldet idén új arculattal, közös standdal reklámozzuk – fogalmazott Jánó Szabolcs, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója. „A külföldi turista azért utazik Székelyföldre, hogy olyan élményekben és programokban legyen része, amelyeket otthon nincs lehetősége megtapasztalni. Éppen ezért a magyarországi turisták főként a háromszéki mofetták és gyógykezelési lehetőségek felől érdeklődnek, elmondásuk szerint kirándulásuk során szívesen látogatnak el a háromszéki épített örökségekhez, kúriákhoz, kastélyokhoz” – tette hozzá. A budapesti Hungexpón Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviseli, amelynek alapító tagja Hargita Megye Tanácsa. A társulás munkatársai a megyét népszerűsítő brosúrákat és katalógusokat állítottak ki, illetve programcsomagokat és kedvezményeket kínálnak. A mostani kiállításra ötnapos húsvéti programcsomagot vittek, amely a hagyományos foglalkozásokat, mint például a tojásfestés, de a kikapcsolódást, így a wellnesst is magában foglalja. Ezenkívül sóvidéki programcsomagot is ajánlottak, de jelen voltak a Bringaexpón is, ahol a Gyilkos-tó fölötti via ferratát és a bicikliútvonalakat kínálják. Maros megye turisztikai stratégiájában kiemelt jelentőségű a megyébe látogató magyarországi turisták számának a növelése, éppen ezért tartja fontosnak a Maros megyei önkormányzat elnöke, Péter Ferenc, hogy a megye jelen legyen a budapesti kiállításon. „Jelenleg is igen nagyszámú magyarországi turista érkezik Maros megyébe, és többségük nemcsak a mi látnivalóinkra kíváncsi, hanem továbbutazik Hargita vagy Kovászna megyébe. Ez is azt mutatja, hogy a három megyének érdemes közös turisztikai fejlesztésekben gondolkodnia, illetve egy székelyföldi desztináció kidolgozásával erősíthetjük a közös brandet, és hatékonyabbá tehetjük a régió látnivalóinak és turisztikai programjainak a népszerűsítését” – emelte ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatják, ahogy Nagy-Kopeczky Kálmán megálmodta (Cimborák Bábszínház)
Pótolhatatlan a Nagy-Kopeczky Kálmán hiánya, 2015. december 3-án bekövetkezett halálával új korszak kezdődött a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház életében – magyarázza Péter Orsolya, a bábtársulat művészeti vezetője. Ő maga tudatosan próbálja tovább vinni, erősíteni azt a szemléletmódot, amelyet a bábszínházat létrehozó elődje markánsan képviselt, így nem mondtak le arról a törekvésükről sem, hogy független intézménnyé váljanak. A társulatuk bővült, előadásaik egyre népszerűbbek, legutóbbi, A három kismalac című bemutatójukat február végén tartották, a napokban pedig Debrecenben vendégszerepelnek.
Hivatalos megalapításától (1998) kezdődően a Cimborák Bábszínház a Tamási Áron Színház tagozataként működik, noha Nagy-Kopeczky Kálmán már elindult az önállósodáshoz vezető úton, „letette az alapkövet”. Támogató ígéreteket is kaptak a fenntartó városházától, Péter Orsolya szerint továbbra is van esélyük, csupán azt nem tudni, mikor történhet meg. Tavaly sikerült kibővíteni a társulatot, ma már öt bábszínész (Lukács Emőke, Nagy-Lázár József, Páll-Gecse Ákos, Szucher Ágnes, Vincze Tímea) és három színházi alkalmazott, illetve a művészeti vezető alkotja csapatukat, ez is lényeges változás 2015. végéhez képest, amikor a társulat mindössze három bábszínészből állt.
Nagy-Kopeczky Kálmán távozása után azzal szembesültek, új előadásokat kell létrehozniuk, ugyanis szinte minden korábbi darabban fontos szerepet játszott, Verstől versig hajt a csordás című, igen sikeres előadásukról le is kellett mondaniuk. Nehézségeiket az is fokozta, hogy ugyanabban az évben december elején tűzvédelmi okok miatt be kellett zárni a bábstúdiót, azóta „hontalanok és alkalmazkodók”, mindenhol játszanak, ahol éppen lehetőségük van, a nagyszínpadon, a Háromszék Táncstúdióban vagy a Kamarateremben. Készült egy terv a bábstúdió felújítására, ám a magas költségek miatt felmerült egy teljesen új bábszínház építésének lehetősége is, több vélemény szerint ez lenne a legjobb megoldás, mert Sepsiszentgyörgy megérdemel egy önálló bábszínházat.
Péter Orsolya „kapott feladatként” tekint művészeti vezetői munkájára, művelődésszervezőként szegődött a bábtársulathoz 2011-ben, azóta folyamatosan tanulja új színházi szakmáját. Jól ismerte Nagy-Kopeczky Kálmán elképzeléseit, s mint meséli, a néhai társulatvezető folyamatosan küzdött a bábszínházért, annak érdekeit mindennél előbb helyezte, túlhajszolta magát, és ma már úgy látja, beszélgetéseik alkalmával „hagyakozott”, mert tartott a haláltól. Nagy-Kopeczky Kálmán önálló műfajként tekintette a bábszínházat, mely kortól függetlenül a lélekre hat, mindig nagyon figyelt a gyermekekre, és markáns irányvonalat szabott, melynek lényege, hogy a nagyon gazdag magyar népmesei örökségre kell építeni – hangsúlyozza Péter Orsolya. Emellett folytatják a vidéki előadásokat is, mind a háromszéki falvakban, mind szórványvidéken. Tavaly ősszel a Székelyföld Napokon nyolc megyei faluban, illetve Brassó környékén léptek fel, igazi gyermeksereg követte előadásaikat.
2016-ban három új produkciót mutattak be, február végén Tasnádi István Cyber Cyrano című, kamaszoknak szánt „netdrámáját”, júniusban magyar népmese alapján készült, A rest legényről című bábjátékkal álltak színpadra, míg decemberben Nagy-Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára felújították korábbi, Benedek Elek meséje alapján készült darabjukat, A só című előadást. Legutóbbi bemutatójukat most február végén tartották, A három kismalac című hagyományos bábjátékukat szabadtéren, vásárokban is játszhatják majd. Két fesztiválra is készülnek, júniusban egy brassói nemzetközi báb- és marionettfesztiválra mennek, októberben pedig Nagyváradon várják őket a Fux Pál egykori bábtervezőnek, rendezőnek és grafikusnak emléket állító bábos találkozóra. Emellett magyarországi meghívásoknak is eleget tesznek, tegnap a debreceni Vojtina Bábszínházban léptek fel. De a Cimborák Bábszínház szívesen részt vállal minden gyermekeket érintő sepsiszentgyörgyi rendezvényen, újabban ők szervezik a Szent György Napok bábelőadásait is. Örülnek annak, hogy egyre több szabadelőadást tarthatnak, nemcsak délelőttönként fogadnak szervezett gyermekcsoportokat, hanem délutánonként egyre több család jön bábelőadásaikra, rendszeresen telt házzal játszanak, ez a sepsiszentgyörgyi közönséget dicséri, más erdélyi városokban ez kevésbé jellemző.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfogadhatatlan a tanfelügyelőség eljárása
Mivel nem létezik egy végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet, amely kimondja, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot törvénytelenül hozták létre, elfogadhatatlan a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsának határozata, amit írásban is közölt az iskolával, és amelyben megtiltja, hogy a cikluskezdő előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokba diákokat írjanak be. A tanfelügyelőség átirata a korrupcióellenes ügyészség által folytatott kivizsgálásra hivatkozik, ez azonban végleges bírói ítélet hiányában törvénysértő, mivel nem veszi figyelembe az ártatlanság vélelmét. Ezért az iskola és a szülők nevében Kincses Előd ügyvéd előzetes panaszt nyújtott be a tanfelügyelőségre és a prefektushoz. Ebben azt kéri a kormányhivatal vezetőjétől, hogy lépjen közbe a tanfelügyelőség által elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés megszüntetése érdekében.
Kincses Előd a Római Katolikus Líceum képviseletében, a szülők egyetértésével beadvánnyal fordult a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsához is, hogy a szülők kihallgatása során a DNA ügyészei által elkövetett visszaélések kivizsgálását kérje, és a történtekről tájékoztatót küldött az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének, Laura Codruţa Kövesinek is. Kérte azt is, hogy rendeljék el a szülők tanúként való meghallgatásának betiltását is, ti. a nyomozati eljárás a líceum létrehozásának körülményeit vizsgálja, amiről a szülőknek nincs tudomása, mivel ők a már létező iskolával kerültek jogviszonyba.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Romániai magyar sérelmek az amerikai külügy jelentésében
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosítása, valamint a magyar anyanyelvhasználat korlátozása és a magyar jelképek elleni hatósági hadjárat is szerepel az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében.
A kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt is bírálja Romániát az Egyesült Államok külügyminisztériumának 2016-ra vonatkozó éves emberi jogi jelentése. A helyi idő szerint pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a romániai magyar közösséggel szembeni jogsérelmekre is, így megemlíti a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítását, amelyet a vonatkozó bírósági ítélet nyomán a román állam az Erdélyi Református Egyházkerülettől kobozott el. A jelentés külön kitér arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején államosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben haladt. Megemlíti a dokumentum azt is, hogy tavaly februárban a Maros megyei táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzést.
A jelentés szerint a mintegy 1,2 milliós magyar közösség főleg az anyanyelvhasználat korlátozása miatt panaszkodott. Itt megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának romániai alkalmazásáról, amely szerint a magyar közösségtől megtagadták a jogot, hogy a bíróságokon és a közigazgatásban az anyanyelvét használja, emellett számos települési önkormányzat megtagadta a kétnyelvű feliratok kihelyezését.
Ugyancsak megjegyzi a dokumentum, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, és kitér arra is, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Megemlíti a dokumentum azt a februári, kolozsvári incidenst is, amikor egy kolozsvári orvos agresszívan szóvá tette, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt elég jól románul. Szintén szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat. A dokumentum ismét csak kitér arra, hogy néhány moldvai önkormányzat megtagadja a magyarórák tartását az ott élő csángó közösség tagjai számára.
A külügyi jelentés a romák helyzetére is kitér, azt állítva, hogy a roma közösséget folyamatos diszkrimináció sújtja, amiatt nem jutnak hozzá a megfelelő minőségű oktatáshoz, lakhatáshoz, orvosi ellátáshoz és munkahelyhez. A dokumentum a rossz börtönviszonyokról is említést tesz, emellett kitér arra, hogy még mindig nem szolgáltatták vissza a görög katolikus egyház javait, szerepel benne a nők elleni erőszak problémája, a homoszexuálisok elleni diszkrimináció, valamint a korrupció ügye is.
Nem hagyja ki a korrupció témáját sem: eszerint a román hatóságok folytatták ugyan a nagykorrupció elleni küzdelmet, és fontos közszereplő és üzletember ellen eljárás indult, ám a sikerek ellenére a korrupció továbbra is problémát okoz, a közszférában pedig továbbra is bevett gyakorlat a vesztegetés. A dokumentum felrója, hogy a parlamenti mentelmi jog miatt több volt miniszter ellen is meghiúsult a bűnvádi eljárás, és az összeférhetetlenség, illetve az etikátlan hivatali magatartás továbbra is burjánzik mindhárom hatalmi ágban. Megjegyzi: különösen a közbeszerzések terén tapasztalható a korrupció.
Kelemen: az RMDSZ tájékoztatta Washingtont
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton az amerikai jelentés kapcsán közzétett állásfoglalásában rámutatott: az RMDSZ azt reméli, hogy az Egyesült Államok lezárja az információgyűjtés folyamatát az erdélyi magyarságot ért jogtiprások ügyében és a politikai cselekvés szakaszába lép. Kelemen szerint az RMDSZ erőfeszítésének eredménye, hogy az Egyesült Államok immár jobban átlátja az erdélyi magyarság helyzetét.
Az RMDSZ elnöke méltányolta, hogy az amerikai külügyminisztérium idén is kitér az erdélyi magyar érdekképviselet által jelzett jogtiprásokra, ezek sorában pedig beszámol a magyar közösség elleni diszkriminációról, a közösségi szimbólumok és jelképek tiltásáról, a Mikó-ügyről, az elkobzott javak visszaszolgáltatásának helyzetéről, a Székelyföld-ellenességről, az anyanyelvhasználat korlátozásáról, a román nyelv anyanyelvként való oktatásának problémájáról.
„Azt reméljük, hogy ez a legutóbbi dokumentum (...) immár egy hosszú kezdet végét is jelöli, az információgyűjtés folyamatának lezárását. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy Amerika részéről eljött a tettek, a politikai cselekvés ideje” – idézte a szövetség hírlevele az RMDSZ elnökét. Az állásfoglalásból kiderül: az RMDSZ továbbra is folyamatosan tájékoztatni fogja amerikai partnereit, azt remélve: elegendő, nevén nevezett visszaélés birtokában figyelmeztetik majd a román államot arra, hogy a kisebbségek kérdése koránt sincs megoldva. A napokban az RMDSZ a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében észlelt visszaélésekről is tájékoztatta az Amerikai Egyesült Államok nagykövetét.
„Úgy véljük, minél inkább szőnyeg alá söpri Románia a magyar közösség elleni visszaéléseket, minél inkább egy mintaország képét közvetíti a nagyvilág felé, annál inkább eltávolodunk attól a 27 éves álomtól, amelyért folyamatosan küzdöttünk, amely a többség és kisebbség párbeszédére, a kölcsönös tiszteletére épül" - olvasható Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állásfoglalásában. Az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló emberi jogi jelentése évről évre felsorolja mire "panaszkodnak" az erdélyi magyarság képviselői, erről azonban az ország közvéleményének nagy része nem szerezhet tudomást, hiszen a dokumentumot ismertető román hírforrások alig vagy egyáltalán nem említik annak magyar vonatkozásait.
Csökkenő szólásszabadság
Az emberi jogi jelentés általános, nem egyes országokra vonatkozó része egyébként a szabadságjogok, köztük a szólásszabadság és a gyülekezési jog visszaszorulását állapította meg . A dokumentum nem tartalmaz általános összefoglalót, az azt ismertető videokonferencián azonban elhangzott: a minisztérium megállapítása szerint tovább szűkült a civil társadalom tere a világban. Állami és nem állami szereplők is lépéseket tettek a civil társadalom tevékenységének szűkítésére, a média- és az internet szabadságának korlátozására és az ellenzéki hangok elnyomására. Sok országban a kormányok nyílt és közvetlen eszközökkel, így például a politikai tevékenység korlátozásával, a politikai ellenzék betiltásával vagy korlátozásával, illetve körülményes közigazgatási eljárások előírásával csorbítják az alapvető szabadságjogokat - hangzott el a videokonferencián.
Magyarországról szólva a jelentés leszögezi, hogy az ország többpárti parlamentáris demokrácia. A legfontosabb emberi jogi problémának az országon áthaladni akaró migránsok és a menedékkérők kormányzati kezelését tartja. Megjegyzi, hogy egyes jelentések szerint az országba illegálisan belépő migránsokat és menedékkérőket bántalmazások érték a biztonsági szervek részéről, de a kormány nem indított független vizsgálatot ezekkel kapcsolatban.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Egy Tisza-örökös Arany Jánosról
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak, a kommunizmus idején sulykolt híreszteléseknek sokszor ellentmondanak a dokumentumok – állapítja meg Tisza Kálmán, a vele azonos nevű néhai miniszterelnök Marosvásárhelyen élő dédunokája a Krónikának a költő születésnapjának bicentenáriuma alkalmából adott interjúban. Az 1949. március 2-ai kitelepítés és vagyonelkobzás elszenvedőiként kérdezőt és válaszolót sorstársi-baráti viszony köti össze, ezért a beszélgetésben a tegező forma használata.
– Az Arany János szülővárosához, Nagyszalontához közel fekvő Geszt a mai Magyarország területén található. A két Tisza, azaz a két miniszterelnök: Kálmán és István a geszti kastélyból indult útnak. A család egy része Trianon után Erdélyben maradt, édesapád családja is. Elöljáróban talán nem árt egy kis családtörténet, hisz Arany János emléke is indokolja ezt.
– A Tisza család a borosjenői és szegedi előnevet kapta és használta. Geszt a család történetében új szerzeményű birtoknak számít, ugyanis az egyik elődünk/ősünk 1760-ban költözött oda, miután királyi adományként megkapta a török dúlások idején odaveszett Borosjenő helyett. A szegedi előnevet és grófi rangot Tisza Lajos kapta a királytól 1883-ban Szeged városának újjáépítésében szerzett érdemeiért az 1879-es árvíz után, mely csaknem teljesen elsöpörte a várost. A királyi adományozás természetesen kiterjedt jog szerint a törvényes utódokra is. Dédapám – puritán gondolkodása folytán – nehezen egyezett bele az említett méltóságcím elfogadásába, végül halálos ágyán fekvő testvérének kérésére engedelmeskedett. Már öt éve miniszterelnök volt, és még egyetlen hazai rendjelnek sem volt tulajdonosa.
Érdekes például az a történet, amikor Károly román király Budapesten tett tisztelgő látogatása alkalmával román csillagrendet adományozott Tisza Kálmánnak, s erre a magyar király személye körüli miniszter, aki egyébként a Tisza-kabinet minisztere is, azonnal előterjesztést nyújtott be a királynak, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöknek a Szent István-rend nagykeresztje adományoztassék (...). Az I. világháború után meghúzott országhatárok a Tiszák birtokait is átszelték. A Romániához csatolt birtokrészek központja Bihar megyében, Erdőgyarak községben, a Csegőd-pusztán a 19. század második felében épült kastély volt, és a miniszterelnök másodszülött fiának, az én nagyapámnak a tulajdonához tartozott. A háború után az akkori törvények értelmében nagyapám szabadon választhatott az anyaország és Erdély közt. Itt maradt. Csegődön nagyapám virágzó gazdaságot hagyott édesapámra (Györgyre), aki komoly szaktudással, modern agrotechnika alkalmazásával továbbfejlesztette azt. Fejlettségét az is bizonyította, hogy az 1945-ös földreform után is meghagyták mintagazdaságnak, ami elég ritka dolog volt akkortájt, mert a hírhedt 187-es számú törvényrendelet szerint a birtokokat 50 hektárra zsugorították.
Családunkat, szüleimet Csegődön érte az 1949-es kitelepítés, amikor minden ingó és ingatlan vagyont elkoboztak tőlünk, és kényszerlakhelyre hurcoltak bennünket Marosvásárhelyre. Majd sok-sok zaklatás, házkutatás után apámat koholt vádak alapján, a társadalmi rend elleni bujtogatás címén 14 évi kemény börtönre ítélte a kolozsvári hadbíróság. 1964-ben, ötévi raboskodás után szabadult a román politikai irányváltás következtében. Akkor engedték szabadon – amerikai nyomásra – a politikai foglyokat, rá egy évre jelentették ki hivatalosan, hogy vége az osztályharcnak. Gesztet nagyapám testvérbátyja, Tisza István (miniszterelnök) és örökösei bírták a II. világháború végéig.
– Kérlek, beszélj Arany János Geszten töltött éveiről. Hogyan került nevelőnek, házitanítónak a Tisza családhoz?
– A költő 1851-ben és 52-ben lakott Geszten, mely idő alatt már a magánéletbe visszavonult egykori bihari konzervatív politikus, Tisza Lajos (1798–1856) és Teleki Julianna grófnő legkisebb fiának, a költői hajlamú Domokosnak volt a nevelője, házitanítója. Ami most igen fontos: a szabadságharc elbukása után Arany Jánosnak is tartania kellett a megtorlásoktól forradalmi tevékenysége miatt. Szalonta környékén bujkált egy ideig, s a katonai őrjáratok ütemes lépéseit hallva a házaikba húzódott emberek azt suttogták: „Most mennek Aranyért”. De Kenyeres János szalontai szolgabírónak köszönhetően nem esett bántódása. Viszont anyagi gondokkal küzdött, állása bizonytalan volt, mert az akkori megyefőnök kifogásolta a rebellis munkatársat. Röviden: Arany János elfogadta a Tisza család meghívását, Gesztre költözött, és 1851. május 13-án állását elfoglalta. Tanítványa, Tisza Domokos akkor 14 éves volt.
A Tisza család története kötetben
Tisza Kálmán hitelt érdemlően megírta a borosjenői és szegedi nemesi előnevet viselő Tisza család történetét a kolozsvári Korunk folyóirat felkérésére, amelyben szó esik a költő geszti éveiről is (megjelent magánkiadásban is: A Tisza család krónikája, Marosvásárhely, 2003). A szerző írásának ezt a mottót választotta: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben." (Arany János: Domokos napra, Geszt, 1851. augusztus 4.)
Arany János személyében a kis Domokos a kor legnagyobb hazai költőjét nyerte mesterül, akit őszintén meg is szeretett. Felügyelete alatt bővíthette világirodalmi olvasottságát, s tőle vehette irányát költői fejlődése. Korai halála ellenére az ifjú költőtanítvány kötetnyi, mintegy kétszáz verset hagyott ránk, melyhez egykori mestere, a magyar irodalom óriása írt előszót. Rövid életrajzát is Arany János állította össze. A nagy költő geszti éveiről fiától, Arany Lászlótól tudhatunk meg többet, ugyanis Laci elég sok időt töltött apjánál, amikor is szabad idejében Tisza Domokossal és a hozzájuk érkező unokatestvérekkel, a Bethlen fiúkkal játszott a kastély parkjában, a tó körül.
Akkor kapta Arany Laci a Marokvas becenevet, mert keménykötésű, fekete hajú kisfiú volt. Aranynak Gesztről való távozásával nem szűnt meg barátsága Tisza Domokossal, amit gyakori levélváltásuk bizonyít. Azokban hazai és világirodalmi kérdésekről is szó esik. A költő később, gimnáziumi tanár korában is ellátogatott Gesztre Tiszáékhoz, majd Domokos is felkereste Aranyékat Nagykőrösön több ízben, de találkoztak ők Pesten is.
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak sokszor ellentmondanak a dokumentumok. Például nevelői állása elfoglalásakor szállást a kastély első emeletén kapott. Az, hogy a költő a meleg nyári hónapokban szívesen időzött a kastély parkjában álló kies kerti lakásban, melynek zsuppos fedelére hatalmas bükk- és szilfák terjesztették árnyékukat – Arany szabad akaratából történt. 1971 óta Sáfrán György budapesti Arany-kutató és sok egymásba fonódó kéz munkája által az említett geszti házikóban Arany János Emlékmúzeum működik. A Tisza család Arany János emlékét mindig kegyelettel őrizte, műveit olvasta és alaposan ismerte. Tisza István miniszterelnöksége idején előadást is tartott Utazás Arany János körül címmel. Arany ízlésének nemességét, műveinek formai tökéletességét és nyelvének tiszta, bájos magyarságát Tisza István nemcsak csodálta, de baráti körökben gyakran magasztalta is.
– A bő negyedszázada kimúlt párt- és rendőrállam 50-es, 60-as éveiben hazug, rosszindulatú híresztelések kaptak szárnyra Arany János Geszten, a történelmi Tisza családnál töltött éveiről. A valóság feltárása is késztetett téged a költő geszti éveinek kutatására, tanulmányozására?
– A költő iránti tisztelet és a hézagtöltésre való igyekezet mellett motoszkált bennem egy kellemetlen, bántó gyermekkori megrázó élmény, amelyet felnőttkoromban kezdtem tisztázni magamban. Most sem panaszként mondom, csak kérdésedre válaszolok. Apám grófságáról és úgymond „kizsákmányoló” voltáról először az iskolában hallottam, Marosvásárhelyen elemistakoromban B. I. tanítónőtől. Az osztály nyilvánossága előtt történt felvilágosításokból semmit sem értettem sokáig, csak a kiközösítés keserűségét éreztem szégyenkezve. Utólag visszagondolva, valószínűleg a tanítónő a párttól kaphatta az utasításokat a földbirtokosság, az arisztokrácia befeketítésére. A korabeli sajtó is szorgoskodott ilyesmiben (Világosság, Kolozsvár; Brassói Népújság stb.).
Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a tanítónő önszorgalomból a párttól eredő sugallatokra rátett még néhány lapáttal, és túlzásba vitte a dolgokat. Természetesen már rég megbocsátottam neki – de nem felejtettem el! Tőle hallottam órán osztálytársaim előtt, hogy a népnek volt egy nagy-nagy költője, nagyon szegény volt, és apáméknál szolgált (így!), kizsákmányolták, kalibában altatták, és sokat dolgoztatták... Sokáig még otthon sem mertem bevallani az iskolában történteket. Kár volt, rosszul tettem, ahogy az a későbbiekben bebizonyosodott. De a legfontosabb most mégis az, hogy a kerek évforduló és az emlékév alkalmából gondoljunk kegyelettel az áldott emlékű költőre, Arany Jánosra, a magyar nyelv kiváló művészére és védelmezőjére.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár)

A városházához fordul a minisztérium a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében
Az oktatási minisztérium felszólítja a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hívjon össze újabb tanácsülést, amelyen fogadják el a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati tervet. Ha ez megtörténik, akkor elkezdődhetnek a beiratkozások a tanintézménybe.
Minderről Király András tájékoztatta hétfőn a Maszolt. Az oktatási államtitkárt arra a levélre reagáltattuk, amelyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség sürgette a minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben. Mint ismert, a Maros megyei tanfelügyelőség, a tanintézmény bizonytalan jogi helyzetére hivatkozva határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást.
Király András elmondta, a katolikus gimnázium helyzetét „ideig-óráig” megoldaná, ha a helyi önkormányzat elfogadja a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati tervet. Közlése szerint hétfőn is egyeztettek a minisztériumban ebben az ügyben, és arra a következtetésre jutottak, hogy felszólítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hívjanak össze egy újabb tanácsülést, amelynek napirendi pontjai között szerepeljen az iskolahálózat is.
Az államtitkár emlékeztetett, azért kell újabb határozatot hozni, mert az előzőt jogszerűtlennek nyilvánította Maros megye prefektusa. „Ez a határozat a minisztériumba is eljutott, és nem felelt meg a jogi követelményeknek, így érthető, hogy miért kifogásolta a prefektus” – jelentette ki Király András, aki megerősítette: a törvény értelmében nem az önkormányzatnak kellett volna elküldenie az iskolahálózat tervét a tanfelügyelőségre, hanem a polgármesteri hivatalnak.
Az államtitkár elmondta, ha megszületik a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati javaslat, akkor a tanfelügyelőségen a sor, hogy engedélyezze a beiratkozásokat a tanintézménybe. Csakhogy ezzel szerinte továbbra sem oldódik meg megnyugtató módon a tanintézmény helyzete. „Vannak olyan ügyek, bírósági perek, eljárások, amelyekre mi nem látunk rá” – fogalmazott Király András.
Szünetelnek a beiratkozások
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Antal Erika
maszol

Milyen nyelven beszélnek a gyerekkel? – kétnyelvű családtagok mesélnek
Erdélyben a vegyes házasságban élő párok választani kénytelenek vallást, templomot, az óvoda és iskola tannyelvét. Ezek a döntések pedig befolyásolják gyerekük gondolkodását, szocializációját, későbbi párválasztását. Marosvásárhelyen élő vegyes házasságban élő párokkal beszélgettünk arról, milyen nyelven élik meg a mindennapokat, illetve hogyan viszonyulnak a kettős nemzettudathoz gyerekeik.
Maros megye etnikai összetételéből adódóan sok a vegyes házasság. A legutóbbi szociológiai felmérések azt mutatják, hogy a vegyes házasság itt is, de főként a szórványban, illetve Kolozs és Bihar megyében emelkedő tendenciát mutat.
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című, 2011-es népszámlálási tanulmányából kiderül, hogy míg Maros megyében 1992-2001 között 11 százalékos volt a román párú vegyes házasságot kötők aránya, addig 2007-re 13,9 százalékos lett. Ennek kapcsán beszélgettünk olyan vegyes házasságban élő marosvásárhelyi magyar édesanyával, aki gyerekével és férjével egyaránt románul beszél, magyar édesanyával, aki magyarul beszél gyerekeivel, a román édesapa pedig románul, és olyan párt is megszólaltattunk, akik magyarul beszélnek egymással és gyerekeikkel is.
Ahol mindketten románul szólnak a gyerekhez
Libeg Márta és férje, Claudiu úgy döntöttek, hogy mindketten románul beszélnek a kislányukkal, Mayával, aki hamarosan óvodás korú lesz. „A nagyszülők magyarul beszélnek vele, és mivel a kislányunk több mint fél napot tölt velük, ezért úgy gondoltam, ha én is magyarul beszélnék vele, nem tudna románul, de így mindkét nyelven megtanult. Ha mi és a nagyszülei is vele vannak, fordít nekünk. Tudja, hogy velünk csak románul beszél, a nagyszülőkkel pedig magyarul, és soha nem téved. Fontosnak tartjuk, hogy ismerje mindkét nyelvet, mert Vásárhelyen mindkettőnek hasznát veheti” – mondta el a Vásárhelyi Hírlapnak Libeg Márta.
Úgy döntöttek, hogy román nyelvű óvodát és iskolát választanak gyereküknek, mert úgy vélik, magyarul beszélni megtanul a nagyszülőktől, akárcsak olvasni és írni, az édesanya is segít neki ebben. Szerintük könnyebb lesz a jövőben a gyereknek, ha román tannyelvű oktatást választanak neki. „Nincs is igazán különbség a két kultúra között, legalábbis itt, Marosvásárhelyen. Lehet, hogy több vegyes nyelvű rendezvény közelebb hozná egymáshoz a románokat és a magyarokat, de azért elég összetartók vagyunk” – véli az édesanya.
Ahol aranyszabály a kétnyelvűség
Curticăpean Rékáék másképp döntöttek: náluk aranyszabály volt az, hogy egyik szülő csak egy nyelven beszél a gyerekekhez, azaz a saját anyanyelvén. A marosvásárhelyi édesanya úgy gondolja, nem hiába hívjuk anyanyelvnek az anyanyelvet, tehát egyértelmű volt számukra, hogy mindkét nyelvet megtanulják a gyerekek. Nem gondolta, hogy ennyire könnyen összejön, de mint elmesélte lapunknak, a gyerekek természetes könnyedséggel váltanak egyik nyelvről a másikra. „Az aranyszabály, amihez ragaszkodunk, hogy a férjem és én is mindig az anyanyelvünkön szólunk hozzájuk. Ha románul szólnék a lányaimhoz, akkor nagyon csodálkoznának. A játszótéren egyszer egy magyar anyuka kérte a nagyobbik lányomat, Íriszt, hogy beszélgessen románul az ő lányával, hogy tanulja a nyelvet. A lányom nem tudta megtenni, azt mondta, ez neki nagyon furcsa, kényelmetlenül érzi magát” – mesélte az óvónőként dolgozó édesanya. Hozzátette, szerencsére nem kellett különösen megharcolnia azért, hogy magyar tagozatra írassák a most harmadikos lányukat, talán azért sem, mert férje, Ovidiu maga is vegyes családból származik.
„A román nyelvet a magyar osztályban is tanulják a gyerekek, de fordítva nincs így. Úgy éreztem, túl sokat veszítene már az óvodában, ha például lemaradna a magyar népi gyermekjátékokról. Ha középiskola előtt úgy dönt, hogy váltani akar, támogatjuk abban is. Sok osztálytársának nehéz a román nyelv, neki nem. Barátságkötések szempontjából is jó neki, hogy mindkét nyelven tud kommunikálni, eddig tehát csak előnye volt annak, hogy magyar osztályba írattuk. Úgy érzem, nincs arra mentség vagy kifogás, hogy a gyerek ne tanulja meg a saját anyanyelvét” – fejtette ki az édesanya. Bevallotta, mivel ő maga magyarul gondolkodik, és mindig kell fordítson, ha kommunikál férjével, meglepte, hogy lányai kicsi koruktól kezdve már gyorsan váltottak egyik nyelvről a másikra, tehát gyorsan kialakult a két nyelven való gondolkodásuk is. Szerinte csak hátránya származna a vegyes házasságban élő gyerekeknek abból, ha nem tanítanák meg őket a szülők mindkét nyelven gondolkodni, kommunikálni.
Ahol a magyar nyelv felé billent a mérleg
Arra is van példa Marosvásárhelyen, hogy egy román-magyar vegyes házasságban mindenki magyarul kommunikál egymással, így az sem meglepő, hogy a most öt-, illetve hároméves gyerekeik nem beszélnek románul. Libeg Zsuzsa (csak névrokona fenti interjúalanyunknak – a szerk megj.) és férje, Marius – aki maga is vegyes családban nőtt fel – még a gyerekek születése előtt eldöntötték, hogy úgy lesz a legjobb, ha apa románul, anya pedig magyarul beszél velük, de hamar rájöttek, hogy nem tudják ezt betartani, mivel ők maguk is magyarul kommunikálnak egymással – vallotta be lapunknak az újságíróként dolgozó édesanya.
„A nagyobbik fiam most kezd érdeklődőbb lenni a román nyelv iránt, szeretné megértetni magát, ezért apósomat is arra kértem, hogy ne beszéljen magyarul a gyerekekkel, hogy tanulják meg a nyelvet” – mondta Libeg Zsuzsa, aki arról is mesélt, miért keresztelték gyerekeiket ortodoxnak. „Férjem ortodox, és neki fontosabb szerepet játszik a vallás az életében, ő mélyebben éli meg, mint én. Tudtam, hogy nála a gyerekek vallásos nevelése jobb kezekben van, mint nálam. Azt szerettem volna, hogy magyar iskolába járjanak, mert csak így tudnak megtanulni írni, beszélni helyesen, a román nyelvet intézményes keretek között is megtanulják, a magyart másképp nem. Ezt férjemmel szépen megbeszéltük, és megegyeztünk ebben, anélkül, hogy azt éreztük volna, hogy nagy kompromisszumokat hozunk” – fogalmazott az édesanya.
Az etnikai asszimiláció elkerülhetetlen?
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok népszámlálási tanulmánya szerint 2002-ben Romániában összességében a vegyes családok csupán 32,3 százalékában regisztrálták a gyermekeket magyar nemzetiségűként, Maros megyében a vegyes párok 35,6 százaléka jegyeztette magyarnak gyerekét. A magyar többségű székelyföldi megyékben az etnikai szocializáció kiegyenlítettebb, vagyis a gyermekek mintegy felét regisztrálták magyarként, illetve románként. Ezzel szemben Brassó, Szeben, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény megyében, ahol a magyarok aránya nem éri el a tíz százalékot, a gyermekeiket magyarként regisztráltató családok aránya 25 százalék alatt marad. A legutóbbi felmérések szerint Székelyföldön 4,3 százalék a vegyes házasságot kötők aránya, Dél-Erdélyben ez 44,2 százalék, a Bánságban pedig meghaladja az 50 százalékot is. Szociológiai szempontból ezek a számadatok akár az etnikai asszimiláció forrásaként is értelmezhetők.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

A helyi újságírók védelmében
Divatja van nálunk annak, hogy ekézzük a helyi újságírókat. Mi volnánk azok, akik nem vagyunk elég bátrak megírni az évtized helyi botrányait, mi lennénk azok, akikről mindent el lehet mondani, ha egy helyi potentátot nem úgy „készítünk” ki, ahogyan azt például a nyugati, magyarországi médiában olvasni lehet, netán látni az amerikai filmekben.
Az erdélyi, székelyföldi magyar újságíró az eddigi 27 év alatt kialakult sztereotípia szerint mind-mind be van kötve valamelyik párthoz vagy gazdasági érdekcsoporthoz, mindig megmondják neki, hogy mit írhat meg s mit nem, sőt gyakran hangzik el az is, hogy előszeretettel cenzúrázzák is őket, tehát nem csak az öncenzúra miatt nem írnak Pulitzer-díjra alkalmas leleplező cikkeket. Na persze…
Csakhogy teljesen természetes, ha egy újságíró saját világnézete, értékrendje szerint rendelkezik valamilyen ideológiai nézettel is, mint ahogy az is helyénvaló, ha a neki munkát adó médiumot kiadó/tulajdonló vállalkozó, munkaadó értékrendjét is képviselnie kell, különben nem dolgozna éppen ott. Az viszont egy másik kérdés, hogy mi is mondható el a helyi sajtót birtokló vállalkozókról, tulajdonosokról, megbízott ügyvezetőkről, akik gyakran nézik karaktergyárnak az általuk vezetett médiumot, mellesleg kőbunkó (politikai) kóklerek, netán fehérgalléros bűnözők. De ők diszponálnak, diszponáltak a helyi média tartalmi viszonyai fölött. És bizony többnyire nem szakmai, médiapaci szempontok érvényesülnek, hanem politikai vagy gazdasági érdekek, attól függően, hogy nevezett tulajdonosok, vállalkozók, kóklerek és fehérgallérosok napi érdeke mit kíván(t) meg. Ezt a rögvalóságot ugyan figyelmen kívül lehet hagyni akkor, amikor egy helyi újságíró alsójának a „tartalmát” vizsgáljuk, de ez „animáliára” (szándékos elírás!), ha úgy tetszik, kőbunkóságra vall.
És a székelyföldi helyi médiaviszonyokról elmesélek egy történetet annak illusztrálására, miről is beszélünk. Történik székely szent Udvarhelyen, hogy egy helyi médiamunkás cikket írt az évtized közvilágítási mutyijáról, amiben természetesen egy helyi oligarcha az érintett. Sajtóper született belőle, most is zajlik, csak az az apróság nem került eddig nyilvánosságra, hogy annak a lapnak az (immár egykori) ügyvezetője, ahol a cikk megjelent s ahol az újságíró is dolgozik, nos, az újságíró saját munkaadója fizette az újságírót perbe hívó oligarcha ügyvédjét, sőt ő maga üzleti kapcsolatban volt a saját alkalmazottját perelő vállalkozóval: éppen annak rádióját vásárolta meg. Egyéb kapcsolatokról most ne is beszéljünk.
Szóval, milyen agyament viszonyokra utal az, hogy saját újságírója ellen lép fel annak munkaadója ilyen-olyan mutyik, megállapodások miatt? Költői kérdés, de hiszi azt bárki is, hogy ez eddig nem volt gyakorlat? Hát az volt! A saját lapjaikban dolgozó médiamunkásokat úgy adták-vették, áldozták be- és fel a tulajdonosok vagy azok képviselői, mint a vásári majmokat. Az Udvarhelyi Híradónál és a kiadóhoz tartozó lapoknál ennek vége, de nem mindenki ilyen szerencsés…
Szőke László
Székelyhon.ro

Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Profi” időzítés
Miután a múlt héten a székelyföldi románok tettek közzé egy magyarellenes nyílt levelet, a hét végén újabb magyarellenes ügy borzolta fel a kedélyeket. Egy PSD-s képviselő törvénytervezetéről van szó, aki akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiára törekvőket. Egyelőre nem sok sikerrel, ugyanis még saját pártja is elhatárolódik tőle.
A képviselő szerint a törvénytervezet kizárólag „a szélsőséges, revizionista és szeparatista megnyilvánulások ellen irányul, amelyek megsértik az alkotmány 1. cikkelyét, amely arról szól, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan”, és „a magyar önrendelkezési törekvések elleni fellépésként” határozza meg, kiemelve a székely szabadság napi marosvásárhelyi rendezvényeket, amelyeken „Székelyföld autonómiáját követelik”.
Az agitáló képviselő politikai karrierje sokat elárul a jelleméről: a PSD színeiben lett parlamenti képviselő 2008-ban, 2010-ben átnevezett a Dan Diaconecu-féle néppártba, 2012-ben „visszatért” a PSD-be, 2015-ben a Románia Haladásáért elnevezésű formációba iratkozott be, egy ideig független képviselő volt, a 2016-os választások pedig újra a PSD listáján találták.
Magyarellenességben is „visszaesőnek” számít: 2014-ben volt már egy hasonló törvénytervezete, amellyel ugyancsak a magyaroktól akarta „megvédeni” Romániát. Hadat üzent a székely zászlónak, és már akkor börtönbe zárta volna azokat, akik „merényletet követnek el az alkotmányos rend ellen”. „Nem fogjuk eltűrni, hogy az árulás törvényerőre emelkedjék Romániában” jelszóval tiltakozott az RMDSZ kormányba való belépése ellen is.
Az eset egyébként csupán egy kis szelete a romániai diszkriminációs ügyeknek. Nem csoda, ha a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt (is) bírálja Romániát az USA külügyminisztériumának 2016-os éves emberjogi jelentése.
A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítására, arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején elállamosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben halad, hogy tavaly februárban a Maros megyei Táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzését.
A dokumentum megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának hiányos alkalmazásáról, felemlegeti, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, azt, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Szóvá teszi azt a múlt februári kolozsvári esetet, amikor egy orvos agresszívan reagált arra, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt jól románul. De egyebek mellett szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat is. Tegyük hozzá, hogy a jelentés születésekor még nem tudtak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körüli visszaélésekről…
Profi módra történt az időzítés, a törvénytervezet „kibuktatása”, hiszen pár nap múlva kerül sor a székely szabadság napi rendezvényekre. Tovább lehet borzolni a kedélyeket.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Böszörményi Zoltán József Attila-díjas költővel, íróval
Mindent az íráson keresztül látok
Mikor megkaptam kérdéseidet, Karinthy Frigyes 1938-ban megjelent kiadatlan Naplóját és leveleit lapozgattam. A Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt. gondozásában látott napvilágot, Asher Oszkár rendezte sajtó alá, Babits Mihály írt hozzá előszót. Nem emlékszem, mikor került hozzám a kötet, csak arra, hogy predeáli villámban találtam rá újra. Ezt azért említem meg, mert számtalan értékes dolgot gyűjt össze az ember az évek alatt, s ha többlaki, mint magam, hajlamos a feledés bugyraiban elhagyni értékeit. Talán azért is kötődöm annyira Karinthy Frigyeshez, mert gyermekkori olvasmányaim egyik legnagyobb élményét jelentette az Így írtok ti stílusparódia-kötete. Még ma is kuncogva emlékezem, miként szólt Jónás könyvének szerzőjéről, Dante fordítójáról, akit Babits Bihálynak nevezett: Született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy »Szekszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák.
- Szeretted az iskolát?
- Aradon, a Kapa (ma Căpitan Ignat) utcai iskolába, a Kilin-akadémián kezdtem az első osztályt. Mindig is szerettem iskolapadban ülni, de soha nem voltam kitűnő tanuló.
A hatvanas évek végén kerültem vissza Aradra, mert hét évig a Kolozsvári Balettintézet növendéke voltam. Ott sem voltam kimagasló táncos, de koreográfusnak, gondolom, jó lettem volna. Kiváló tanároknak örvendhettem: Szántó Andrásnak, Dombi Istvánnak, Valkay Ferencnek, többek között. Életem legszebb és mondhatnám, legmozgalmasabb hét évét töltöttem Kolozsváron. Két színházba jártam, két operába, minden héten kötelezően hangversenyekre, mert Zsizsmann zongoratanárnőm ezt szigorúan megkövetelte. Művészet- és balett-történetet tanultunk, történelmi és karaktertáncot. Két irodalmi kört látogattam, és akkor kezdtem el verseket és novellákat írni. A Napsugár szerkesztőségében Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor foglalkozott velem. A hatvanas évek elején jelentek meg első verseim és karcolataim a fent említett gyermeklapban. Büszkén mutattam osztálytársaimnak, tanáraimnak. Azt hittem, van valami különleges abban, ha az ember írásait kinyomtatják. Sokkal később fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nem a dicsőségért írunk, hanem mert valami fontos mondanivalónk van, s ezt – élményt, sorsot, mágiát – másokkal is meg akarjuk osztani. Azt, hogy mit gondolunk minderről, s azokról, akik megélik mindezt. Nemcsak az írást tanuljuk, hanem az írás is tanít bennünket. Nietzsche mondta valahol, ha sokáig nézi az ember az örvényt, egy idő múltán az örvény is visszanéz rá. Az ide vezető gondolat-ösvényeken akkoriban kezdtem el járni.
- Miért nem lettél balett-táncos?
- Apám hét év után kivett a balettintézetből. Szobafestőt akart belőlem faragni, mert az jól keres. Bár ő is íróember volt, remek riporter, annyira megkeserítették személyes tapasztalatai, teljesen kiábrándult az idealizmusból, az álomszerű vágyódásból, sikertelen próbálkozásaiból, fontosabbnak tartotta az anyagiakat, ontológiailag feleslegesnek a művészetet. Nem balett-kóristának, hanem sikeres, jól menő szobafestőnek szeretett volna látni. Végül egyikből sem lett semmi.
Aradra 1968-ban kerültem vissza. Mivel napközben különböző építőtelepeken dolgoztam, a líceum utolsó két osztályát esti tagozaton végeztem a mostani Csiky Gergely Főgimnáziumban. Tizenhét és fél évesen ott is érettségiztem. Nagyon jó tanáraim voltak: Sántha Alajos, Erdélyi Károly, Réhon József, Nagy Olga, Kapostyák Veronka, Amigó Sándor, Steinhübel Magda, Husztik Katalin, Kálnoky Ágnes. Emlékszem, érettségi előtt Jámbor Gyula, az akkori Vörös Lobogó napilap munkatársa – később kollégák lettünk – ellátogatott az osztályunkba, s megkérdezett engem is, mi szeretnék lenni, ha végeztem? Ahányszor eszembe jut ez e jelenet, elmosolyodom, mert akkor egy álmodozó, József Attilát, Radnóti Miklóst, Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Váci Mihályt, Somlyó Györgyöt, Bari Károlyt olvasó siheder górcsövével a világot a költészeten, irodalmon keresztül láttam, nem sejtettem, mennyi megpróbáltatás, küzdelem, csalódás – és valljam be, öröm is – vár rám.
- Miként és mikor kerültél Kanadába?
- Ezt elmondani egy regényt kellett megírnom. A Regálban erről részletesen szólok. Írás közben igen fájdalmas és lélekfárasztó élmény volt újra megtapasztalnom, amit egyszer már átéltem. Igen nehezen haladtam előre a szöveggel. Nem naplót, hanem a valóság és az álom keverékéből fikciót akartam alkotni. Messze elkerülni a személyes tapasztalatot, a traiskircheni menekülttábort, kívülről tekinteni magamra, mintha nem velem, hanem valaki mással történnének a dolgok. Az ámokfutásról, a félelemről, a kilátástalanságról, de ugyanakkor a reményről is akartam szólni. Arról is, hogy a mindenkori politikai hatalom – az én esetemben a diktatúra – ideig-óráig legyőzi az embert, de ha valami csoda folytán szorításából élve szabadul, akkor bizakodhat, remélhet.
Traiskirchenben regisztrálnia kellett a menekültnek. Három lehetősége volt: Amerika, Ausztrália és Kanada. Én minél messzebbre, Ausztráliába akartam menni. A véletlen vagy a sors végül is nem oda irányított, hanem Kanadába.
- Mit csináltál ott, mivel foglalkoztál?
- Calgary-be, Alberta provincia egyik legnagyobb városába kerültem 1984. április 12-én. Éppen véget ért a kőolajboom, nagy volt a munkanélküliség. Mégis sikerült munkát találnom. Igaz, majdnem éhbérért, három dollár húsz cent órabérért sikerült egy városszéli hatalmas szállodában elhelyezkednem. Abban az időben három dollár ötven centbe került egy üveg sör. Adófizető lettem. Beadhattam a kérelmem a családom kihozataláért. Az éj puha teste című regényemben Tamás alteregóm tapasztalatait írom meg. Az ő sorsát alakítom, mintha az enyémet.
Szeptemberben azonban tovább kellett állnom, mert bizonytalanná vált munkahelyem, s nem akartam, hogy nekem mondjanak fel, inkább én adtam be a felmondásomat. Kegyetlen, gazdaságilag labilis világban éltem. Megtörtént egyszer, hogy munkába menet, a szemközti járdára egy test zuhant. Valaki levetette magát a tizedik emeletről, mert a gazdasági válságban mindenét elvesztette. Ezt és azt is, hogy ki volt az illető, másnap az újsághírből tudtam meg.
Tehát felmondtam, és Torontóba autóztam egy lengyel családdal, a tulajnak volt gépkocsija, de nem volt jogosítványa. Nekem igen. Emlékszem arra a szeptemberi napsütötte délutánra, amikor megérkeztünk, a Concord szuperszonikus gép tartott bemutató repülést a város felett, este pedig Brian Mulroney, a Kanadai Progresszív Konzervatív párt színeiben az ország 18. miniszterelnöke lett. Ettől a naptól kezdve felfelé ívelt a pályám. Hat dollár ötven centes órabérrel munkát találtam egy autóalkatrészeket gyártó Magna-leányvállalatnál. A következő évben, nagy szerencse folytán megérkezett családom is. Ugyanis a szocialista Romániának a Most Favored Nationstátusáért teljesítenie kellett a kivándorlási kvótát, így feleségem és Melinda lányom több ezer más szerencsés emberrel együtt gyorsított eljárással elhagyhatta az országot. Később munkahelyet cseréltem, egy Chevrolet-Oldsmobile autószalonban kereskedő, majd menedzser lettem. Beiratkoztam a York Egyetemre, melyet négy év után el is végeztem. A Torontói Magyar Ház rádióadásait szerkesztettem és vezettem három évig, majd a Canadian Broadcasting Corporation nemzetközi rádió magyar adásának torontói tudósítója voltam. Az egyetem elvégzése után (1991) marketingcéget alapítottam.
- Mikor jöttél vissza, miért?
- Nyáron, 1991-ben vettem a bátorságot, hogy visszatérjek Aradra. Anyámat, apámat, testvéreimet látogattam meg. Mondanom sem kell, hogy a kürtösi állomásra érkezve torkomban dobogott a szívem, s csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor a vonat újra elindult. Nem tartóztattak le! Az év decemberében, László öcsémmel kft.-t alapítottam, s Tungsram-termékek kereskedelmével kezdtünk foglalkozni. Akkoriban a romániai fényforrásgyárak szegényesen látták el a hazai piacot, mert kifizetődőbbnek tartották majdnem egész termelésüket külföldön értékesíteni, mivel a kapott valuta beváltásával, az évi öt-hatszáz százalékos infláció mellett, jobban tudtak gazdálkodni. Az első áruszállításunkon tizennégyezer dollárt kerestünk. A következő tizennégy hónap alatt készpénzben és áruban több mint kétmillió kétszázezer dollár hasznunk volt. Ebből vettük meg Bukarestben a csőd szélén álló, a Phare-programban felajánlott Electrofar lámpagyártó céget. Ebből lett aztán a Luxten Lighting Rt. Csodálatos évek voltak. Megtanultam a fényforrásgyártás technikáját, gépeket vettünk, a nemzetközi piacon a világ legnagyobb lámpagyártó cégeivel versenyeztünk. Megvettük a temesvári AEM mérőműszereket gyártó vállalatot. Rendkívül tehetséges mérnökökkel, munkásokkal dolgoztam együtt, olyan technikai megoldásokra és bravúrokra voltunk képesek, amelyekre ma is büszke vagyok.
- Honnan a mecénási ötlet?
- Torontóban azt láttam, hogy a szórványban, kisebbségben élő magyarok szívesen mennek egy olyan központba, mint a Magyar Ház. Innen született a Jelen Ház ötlete. Januárban volt tizenhat éve, hogy átvettük. Kimondottan kulturális központnak gondoltam, nyomdával az alagsorban, de menet közben változtak a dolgok, azért lett terasza, vendéglője, multifunkcionális, esküvőknek, keresztelőknek, más rendezvényeknek otthont adó terme. Színházat is indítottam, de megfúrták, sőt még ország-világ előtt meg is feddtek érte, mondván, ne összpontosuljon túl sok kulturális erő a kezemben. De ugyanazok, akik ellenem gondoltak, nem nyúltak a zsebükbe, amikor a Jelen napilapot kellett volna megmenteni, nagy gálánsan rám bízták. Ezt nem rosszallóan mondom, de ha már erről esett szó, nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem. Tizennyolc éve finanszírozom a Nyugati Jelent. Kezdetben nagy erővel, sok pénzzel fogtam munkához. Újságíró kollegáim segítettek, tanáccsal, sok-sok, nagyon sok munkával, egyéni áldozattal. Az, hogy ma is van Aradon napilap, az ő önfeláldozásuk nélkül nem sikerült volna. Tizenhatodik évébe lépett az Irodalmi Jelen. Önálló, országhatárokon túllépő, irodalmi-kulturális havilappá nőtte ki magát. Digitális kiadása naponta frissül, havonta két nyomtatott száma lát napvilágot. Az egyik a Nyugati Jelen nyolcoldalas irodalmi melléklete, a másik könyvformátumú, 120-150 oldalas irodalmi lap. Igen, mindez pénzbe kerül. Az évi kiadások kis részét vendéglátói tevékenységünkből fedezzük, a többit én állom. Ez évi százhúsz-százharminc ezer eurót tesz ki, de ez az összeg nem tartalmazza a Jelen Ház állandó karbantartási-fejlesztési költségeit. Tehát itt haszonról nem is beszélhetünk. Szívesen költekezem, hiszen az Isten megajándékozott, nekem is kötelességem ebből a magyar közösségnek valamilyen formában adni. Nem tudom, hogy a város magyarsága mennyire becsüli ezt, de gondolom, nem teszek kedvük ellenére.
- Miért váltál meg gyáraidtól?
- Ebben is van valami sorsszerű, amit én egyéni tragédiaként éltem meg. A hivatalos, újságokból ismert verzió szerint 2003 decemberében eladtam a részvényeimet a gyáraimat menedzselő kollégáimnak potom tizenöt millió dollárért. De ez a változat nem tartalmazza azt a tényt, hogy negyvenhat millió dollárnyi nekem járó osztalékot nem vettem fel, valamint azt sem, hogy részvényeim harminchét százaléka, a gyárak és ingatlanok piaci értéke barátok között is negyvenmillió dollárt ért. A bibliai Jóbbal együtt elmondhattam, Isten adta, Isten vette el.
- Ekkor tértél vissza az irodalomhoz?
- Igen, ez volt az a fordulópont, amikor felhagytam az üzleti élettel, s visszatértem első szerelmemhez, az irodalomhoz. Eleinte igen nehezen fogadtattam el környezetemmel a paradigmaváltást. Mindenki gyárosként ismert, s nem mint versfaragót. Bebizonyosodott, az irodalom is olyan mesterség, amelyet sokáig kell űzni, hogy megismerjenek. Vannak szerencsések, akiknek egy csapásra ez sikerül. Én ennek ellentéte vagyok. Nagyon sok munkával kevés babért szereztem. Talán azért is, mert későn, majdnem ötvenöt évesen kezdtem el újra. Amit valamikor úgy hittem, megtanultam, újra kellett tanulnom. Léteznek őstehetségek, én nem tartozom közéjük. Tizenkét év alatt három regényt, két novellás-, hét verseskötetet írtam. Díjakat is kaptam. Az éj puha testéért Gundel-díjat. Krasznahorkai László és Grecsó Krisztián elől vittem el a trófeát. Szinetár Miklós a díjátadón elismeréssel szólt regényemről. A temesvári Romániai Írók Szövetségétől is két kitüntetést kaptam, József Attila-díjat is az elmúlt években, s irodalmi munkásságomért a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével ajándékoztak meg.
- Tudtommal külföldön is kiadták regényeidet.
- Az első román nyelvű verseskötetem, O sumă de sonete (Szonett-csokor) Șerban Foarță és Gábos Ildikó fordításában jelent meg. Ildikó fordította románra két regényemet, Az éj puha testét és a Regált is. Mindhárom a temesvári Brumar Kiadónál jelent meg. Idén, szintén Gábos Ildikó fordításában Fum (Füst) című novelláskötetem van a nyomdában. Kanadában a torontói Exile Editions kiadásában angol nyelven, az amerikai Sohár Pál fordításában a Far from nothing (Vanda örök, Gondolom, hogy létezem) című regényem jelent meg. Dublinban pedig két évvel ezelőtt Club at Eddy’s Barcímmel Az éj puha teste látott napvilágot. Megjelenésekor a londoni Goodreads legnépszerűbb könyvismertető honlapon a hónap legjobb könyve elismerést kapta. Oroszországban három regényemet adták ki Jurij Guszev fordításában. Franciául Manolita Dragomir-Filimonescu átköltésében a párizsi L’Harmattan Kiadónál La peau du rien (A semmi bőre) című verskötetem jelent meg, tavaly pedig Németországban a hallei Mitteldeutscher Kiadó gondozásában, Hans Henning Paetzeke fordításában Regál c. regényemet adták ki In den Furchen des Lichts ( A fény barázdáiban) címmel.
- A verset vagy a prózát szereted jobban?
- Mindkét irodalmi műfajnak megvannak a kihívásai. Nagyon kevésszer fordult elő velem, hogy regényírás közben verset írtam, s ez fordítva is igaz. Ha az ember benne él a regényben, akkor csak azzal foglalkozik, egész léte a történet körül forog. A regényt írja az ember, s aztán azt veszi észre, hogy a regény is írja az író életét. Amolyan máraisándoros szindróma ez, mágia, amely rátelepszik gondolataira, cselekedeteire, egész életére. Miközben az író alakítja szereplőinek életét, azon kapja magát, hogy ők is befolyásolják a sajátját. Átveszik rögeszméit, töprengéseit.
A vers is külön világ. A forma pedig meghatározó szerepet játszik benne. Szerintem nincs olyan, hogy modern költészet. Csak egyféle költészet van, s az maga a költészet. Persze kirándulni minden műfajban lehet, bejárni a magaslatokat, és mély szakadékokba zuhanni. A repülés, a zuhanás maga az élet. S ezzel lehet játszani, bíbelődni, fontoskodni körülötte. Az író meghatározza művét, de műve is visszahat rá. Kohézióban, szimbiózisban élnek.
- Prózai világunkban van-e létjogosultsága a lírának?
- Mindennek van létjogosultsága, aminek értelmes haszna van. A versben is éppúgy lüktet a gondolat, mint a prózában. Ha eszközökben, formában különböznek is egymástól, üzenetben kéz a kézben járnak. Az ember azért olvas, hogy olyan világokat, tájakat ismerjen meg, ahol előtte nem járt. Egzotikumaiban, látásmódjában a jó irodalom nemcsak szórakoztat, de ugyanakkor munkát is ad. Az olvasásnak, az írásnak rituáléja van, szentsége, törvénye és szabadsága. Van, aki nem szereti Dosztojevszkijt, például, vagy Thomas Mannt, urambocsá’ Krasznahorkai László regényeit. Nem a műben van a hiba. Az olvasónak be kell fogadnia az írást, rá kell hangolódnia, be kell lépnie abba a világba, mely előtte kitárul. Ha ez valamilyen okból nem sikerül, újra kell próbálkoznia. Ezért minden műnek több olvasata van, s ez függ a befogadó lelki, nyugalmi, érzelmi és értelmi állapotától.
- Milyen a viszonyod pályatársaiddal?
Sajnos keveset élek otthon, Erdélyben és Magyarországon. Monaco és Barbados között ingázom. Messze esem a magyar irodalmi történésektől, így szereplőitől is. Ez az önkéntes száműzetés, elszigeteltség sokszor rányomja kedvemre a bélyegét. Az ember barátokat csak úgy tud szerezni, ha közöttük él, együtt szívja velük a levegőt. Könyveiket, megjelent dolgaikat olvasom, de kevés alkalmam van arra, hogy nyugodtan el is beszélgessek velük. Pedig nekem, a tollforg

Szalontára ért az Önkéntesség Karavánja
Szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek találkoztak pénteken Nagyszalontán a nagyváradi Caritas Catolica meghívására, hogy egy tematikus képzés keretében az önkéntességről és az önkéntesek hatékony felhasználásáról folytassanak tapasztalatcserét. A rendezvényt a svájci finanszírozású VOLO-projekt keretében szervezték meg az Önkéntesség Karavánjának újabb állomásaként. A projekt célja egy interneten is elérhető, regionális önkénteshálózat kiépítése Bihar, Szatmár és Szilágy megyében.
A nagyszalontai találkozón – melynek a Slavia Hotel adott otthont – hat civil szervezet képviseltette magát. A nagyszalontai Smiles Egyesület, a József Ház Idősek Otthona és a Szent Ferenc Alapítvány mellett jelen voltak a Bélfenyéri Kolping Egyesület, valamint a Tenkei Keresztény Segélyszervezet és a Peniel Keresztény Egyesület képviselői is. A képzés keretében Löchli Tünde és Szabó Laura trénerek többek közt beszéltek az önkéntességet szabályozó, 2014-ben kibocsátott, 78-as számú törvény által kínált lehetőségekről és megkötésekről, ugyanakkor gyakorlati tanácsokkal is szolgáltak az önkéntesek toborzását, motiválását, megtartását és kezelését illetően.
A szervezők ugyanakkor kifejezték: továbbra is várják azon civil szervezetek csatlakozását a regionális hálózathoz, amelyek önkénteseket foglalkoztatnak a szociális szférában. Az érdekelt szervezetek a www.volonet.ro weboldalon iratkozhatnak fel a hálózatba. Ugyanitt jelentkezhet önkéntesnek is bármely 16 éven felüli személy, aki hajlandó szabadidejét, energiáját és tehetségét más, rászoruló emberek szolgálatába állítani.
A VOLO-projekt a Svájci–Román Együttműködési Program keretében valósult meg. Főpályázó a nagyváradi Caritas Catolica, projektpartner a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet.
Sz. G. T
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Grindeanu: „Mindenkinek egy egységes és nem egy többsebességes Európát kell támogatnia”
Mindenkinek, elnöki hivatalnak, kormánynak, parlamentnek egy egységes és nem egy többsebességes Európát kell támogatnia - jelentette ki kedden a közszolgálati România Actualităţi rádióban Sorin Grindeanu miniszterelnök.
„Hónap végén, Rómában többek között éppen erről nyitnak vitát és erre felkészülten kell elmennünk. Azt gondolom, hogy az a feladatunk, hogy érveket sorakoztassunk fel az unió mostani formájának megtartása mellett és utasítsuk el a többsebességes Európáról szóló elképzelést” - nyilatkozta Grindeanu.
A miniszterelnök szerint jelenleg Románia helyes külpolitikát folytat. „Azt gondolom, hogy jelenleg Románia külpolitikai téren azt teszi, amit tennie kell: erősíti az ország helyét az Európai Unióban, az Európai Bizottságban, és szorosabbra fűzi a stratégiai partnerséget az Egyesült Államokkal. Ez nem függ attól, hogy éppen ki van kormányon, ki van többségben a parlamentben, vagy melyik párté valamely ház elnöki funkciója. Ez volt az irányvonal az utóbbi időben és azt gondolom, hogy ez így helyes” - mondta a kormányfő.
Grindeanu külön kiemelte a nemzeti össztermékből a védelmi kiadásokra fordított két százalékot, amelynek „nagy visszhangja” volt nemzetközi téren. „Ezt a döntésünket mind a NATO-ban, mind az Egyesült Államokban kedvezően fogadták” - állapította meg a miniszterelnök.
Agerpres
maszol.ro

Egyre több a farkastámadás Székelyföldön
Egyre több gondot okoznak a farkasok Székelyföldön is. A gazdák egyelőre nem sokat tehetnek, hiszen nincs kilövési engedély a vadállatokra.
Több mint tíz állatot téptek szét a farkasok Molnár László nyájából. A gyergyóújfalui gazda állományának java részét elveszítette, a vadak több mint félmilliós kárt okoztak neki. Molnár László már kárbejelentést is tett, hiszen, mint az M1 Híradójának elmondta: az elszaporodott vadtámadások miatt rettegésben élnek.
De nem csak a farkasok, a medvék is folyamatosan gondot jelentenek a gazdáknak Székelyföldön. Több esetben előfordult, hogy szarvasmarhákat, juhokat öltek le a vadak, de a medvék leginkább a gabonaföldeket dézsmálták meg.
Az utóbbi hónapokban jócskán elszaporodtak a nagyvadak a környéken, ugyanis a kormány tavaly felfüggesztette a vadászatukat. Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere szerint tarthatatlan a helyzet, és annak ellenére, hogy már többször kérték a szaktárca segítségét, eddig semmilyen intézkedés nem történt.
Az elmúlt hetekben mintegy 40 juhot téptek szét a farkasok Gyergyóújfaluban. A felháborodott gazdák minden eszközzel azon vannak, hogy távol tartsák a vadakat, ám egy farkas elejtése miatt akár 1000 euró kártérítés kifizetésére köztelezhetik őket.
maszol.ro

Csak tíz személy felvonulását engedélyezte a vásárhelyi polgármesteri hivatal
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a székely szabadság pénteken tartandó napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak – közölte egy közleményben a hivatal szerdán.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Kincses Előd ügyvéd, a megmozdulás szervezőinek a jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását.
Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.
Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni a vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül" – jelentette ki a prefektus.
Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen – mint megemlítette – Marosvásárhelyen több etnikum él együtt.
A Székely Nemzeti Tanács pénteken délután helyi idő szerint 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőire emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.
MTI
Erdély.ma

Gyakorlatias és nem megterhelő (Új romántanterv ötödiktől)
Az V–VIII. osztály számára írt új romántanterv az idegen nyelv tanításának szempontjait követi, a funkcionális kommunikációs modellt alkalmazza, interaktív módszereket javasol, célja, hogy a diákok megtanuljanak kommunikálni, és azokat a nyelvi formákat, amelyeket az iskolában elsajátítanak, az életben is tudják használni – foglalta össze a nemrég elfogadott tanterv lényegét lapunk számára Szép Helga, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium román szakos tanára, aki az országos tantervkészítő bizottság tagjaként részt vett a tervezet összeállításában. A szakember szerint a magyar diákok számára írt program jó, a tankönyvírókon és a pedagógusokon múlik, miként hasznosítják az adott lehetőséget.
Az újszerű sajátos romántanterv és -tankönyv bevezetése elérkezett az ötödik osztályig, a jelenlegi negyedikesek lesznek az elsők, akik a nemrég elfogadott tanterv alapján tanulják a román nyelvet. Az oktatási minisztérium folyamatosan kívánja bevezetni az új programot, ami azt jelenti, hogy idén csak az ötödikesek tankönyveit készítik el, majd ők tanulnak először hatodikban, hetedikben és nyolcadikban is a szóban forgó tanterv alapján. Ezért fontos, hogy említett dokumentumot olyanok készítsék el, akik ismerik a különböző korosztályok nyelvi teherbírását, érdeklődését és a kisebb osztályokban szerzett ismereteiket. Szép Helga éppen ilyen jellegű tapasztalataira alapozva jelentkezett a tantervkészítők közé. A tanítóképző elvégzése után nyolc évig tanított elemiben a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, az egyetemi alapképzést és mesterit követően vált a Székely Mikó Kollégium tanárává, ahol tizenkét éve tanít román nyelv és irodalmat ötödiktől tizenkettedikig. A tantervkészítő testületben általános és középiskolai pedagógusokkal, egyetemi tanárokkal együtt dolgozott, köztük olyan kollégáival is, akik részt vettek azokban a minisztériumon kívüli munkacsoportokban, amelyek korábban már készítettek sajátos romántantervet magyar diákok számára.
Az új ismeret épüljön a régire
A szakember lapunknak elmondta, hogy tematikusan csoportosítottak olyan témákat, amelyek a gyermekek érdeklődését felkeltik, ilyen például a közvetlen környezet, az egyén és a környezet, a család, a barátok, az állatvilág, az olvasás mint hobbi, a világ dolgaihoz való viszonyulás, és ezekhez szorosan fűződnek az egyén és a mások értékei, ami által megjelenik a multikulturalizmus is a tantervben. Meghatározták a feldolgozásra kerülő szövegek számát, és követték, hogy a szókincsbővítés koncentrikus legyen, az új mindig épüljön a régire. Szép Helga elmondta, az ötödikes diáknak nem javasolnak másfél oldalasnál hosszabb szöveget olvasásra, mert megijed a szöveg nagyságától, és attól, hogy sok benne az ismeretlen szó. Meghatározták, hogy ötödikben 450–500 szóból álljanak a szövegek, hatodikban 550 és 650 között, hetedikben 650 és 750 között, nyolcadikban 750 és 850 között. Újdonság, hogy a szövegekhez javasolt szerzők között a klasszikus irodalom mellett posztmodern írók is szerepelnek, és nemcsak román szerzők jelennek meg a listán, hanem a gyermekeknek írt világirodalomból is válogattak.
Azt is előírták, hogy milyen nagyságú legyen a szövegalkotás: ötödikben száz-százötven szóból álljon, és nyolcadikig fokozatosan növekszik legtöbb háromszáz szóig. Az nem szerepel a tantervben, hogy egy szöveg hány új szót tartalmazhat, mert a szakemberek szerint ez függ attól, hogy milyen a román szóbősége a diákoknak, ami vidékenként nagyon változó, hisz nem mindegy, hogy a gyermek csak az iskolában tanul románul, vagy lehetősége van a környezetében iskolán kívül is beszélni a nyelvet. A tanterv megadja a szabadságot a tanárnak, hogy a saját osztályára mérve, a saját módszereivel formálhassa a kommunikációs készségeket – véli Szép Helga.
Kérdésünkre, hogy mennyire ismerték a tankönyvírók az elemi osztályosok új romántantervét, és mennyire vették figyelembe, hogy onnan folytassák az ötödikes elvárásokat, a pedagógus elmondta: a tantervíró bizottság minden tagja megkapta az I–IV. osztályos új romántantervet, és nemcsak a magyar diákok számára megszerkesztett tantervet, hanem a német kisebbségét is, ezeket áttanulmányozták, ebből indultak ki és ezt követték. Kifejtette, legfontosabb a beszédértés és a szóbeli kifejezés, ezért az olyan általános kompetenciák kialakítására helyezték a hangsúlyt, mint a szóbeli szövegértés, a szóbeli szöveg alkotása, az írásbeli szöveg értése és az írásbeli szöveg alkotása, és ehhez hozzájön a multikulturális fogékonyságra való hajlam fejlesztése, ami már az elemisek tantervében is helyet kap. Szem előtt tartották, hogy a nyelvi tartalmak először intuitív módon épüljenek be, aztán gyakorlati úton, és csak azután elméleti síkon – mondotta. „Az V–VIII. osztályos nyelvtan nem különálló, beépül a szövegalkotásba, a szövegértésbe, és azt szeretnénk elérni, hogy először gyakorlati úton sajátítsák el a nyelvi struktúrákat, és csak azután tanítsuk meg az elméletet. Nem a szófajtából indulunk ki, hanem a mondattanból, mert a gyermek mondatokban beszél. Nagyon sok a gyakorlat, interaktív feladat, beszéltetés. Újdonság, hogy a hallott szövegre nagy hangsúlyt fektetünk, sok a szöveghallgatás hangfelvételről, és a tanár választhatja ki, hogy milyen műfajban hallgatnak szövegeket. Ezek lehetnek párbeszédek, könnyebb szövegek, természetesen az életkornak megfelelően. A tantervíróknak az volt a céljuk, hogy olyan tantervet készítsenek, amely alapján a tanárok maguk is boldogulhatnak, kiválaszthatják a megfelelő szövegeket” – mondta Szép Helga. A következő lépés az, hogy jó tankönyveket szerkesszenek, és hogy szeptemberben ott legyen a munkaeszköz minden magyar ötödikes asztalán, annak a nemzedéknek a kezében, amely negyedikesként idén kapott először romántankönyvet, korábban új tanterv alapján tanultak régi könyvből, illetve könyv nélkül.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erről jut eszembe
Szobra áll, sírhelye jeltelen. Furcsa helyzet, különös utóélet. Aranka György, Marosvásárhely közmegbecsülést érdemlő jelese, a felvilágosodás eszméinek kitartó híve és mindenese 200 esztendeje, 1817. március 11-én hunyt el. Nyolcvan évvel korábban, 1737-ben született. Idén kettős évforduló is arra késztet tehát, hogy a vásárhelyiekben felfrissítsük az emlékezetét. A Nemzeti Színház épülete mögött, a járókelők és az ide látogató turisták szeme elől kissé eldugva, a főtérhez mégis közel, magához vonz cselekvést sugalló bronzmása, Gyarmathy János impozánsan is emberközeli, 2008-ban avatott, megnyerő alkotása. Az egykori fáradhatatlan művelődésszervező, író, történész, filozófus, a magyar akadémiát megelőző tudós testület, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság létrehozásának fő szorgalmazója egyik kezében könyv és fénysugárzó gyertya. Másikkal – igazi magvetőként – betűket szór maga köré. Kis dombocskán örökítette meg a szobrász, kemény kockakövek formázzák a halmot, a magyar ábécé véletlenszerűen szétszórt, bronzból mintázott betűit szorítják magukhoz a szikladarabok szerves összetartozásban. Aranka György jól elvan a kis parkban. Lábainál né- hány viharvert, őszi koszorú még a tavalyi drámanapi tisztelgést juttatja eszünkbe, karján vidáman lengeti a vékony piros-fehér-zöld szalagocskát a tavaszi szél. A református temetőben, ahova halála után két nappal temették, a nyughelyét hiába keresem. A sírkert ravatalozója, Erdély legrégebbi és legszebb cinterme oldalfalán márványtábla hirdeti, hogy Zágoni Aranka György, az EMNYT alapítója itt lelt örök nyugalmat. Halálával kapcsolatos információkban nem bővelkedünk, a krónikák többnyire beérik azzal, hogy jeltelen sírba temették. Hogy „Erdély Kazinczyja” miért nem kapta meg a kellő megbecsülést utódaitól, követőitől a távozása utáni években, évtizedekben, nehéz megmondani. Talán a nagy kortárs, a költő Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versében találunk rá magyarázatot? „Múzsák, most oly helyen elmélkedem, amely/a Világ abroszán legkritikusabb hely”... Vásárhely már akkor is olyan volt! Noha a szándék, hogy maradandó jel emlékeztessen az emberre és értékes életművére, időnként fel-felmerült. A Kemény Zsigmond Társaság például 1934-ben mozgalmat indított, hogy emlékművet állítsanak Aranka György jeltelen sírjára. Születésének 200. évforduló-ján is külön előadás foglalkozott a kérdéssel. De a reformátustemetőről megjelentetett tanulmányok, amelyekhez hozzáfértem, ilyen vonatkozásban konkrétumot nem tartalmaznak. Azt reméltem, ha nincs is kő, a temetőben mégiscsak rátalálok a sírra. Meddő próbálkozás. Az új gondnok igyekezett minden ide vonatkozó adatot előkeríteni, a régi is segített, ő talált rá végül is egy gépírásos dolgozatra, amelyben az áll, hogy az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságot is létrehozó Arankát a sírkert I-es parcellájába, a mai 36-os sírba temették. Talán igen, talán nem. A megnevezett helyen gondozott, szép síremlék található. A sírkő mindkét oldalán nevek, az ott nyugvóké. Egyik sem utal Aranka Györgyre. Nyilván a leszármazottak, ha ők vették át a nyughelyet, minderről többet tudhatnak. Ha mások, akkor már csekély az esély, hogy valaha is tisztázódjanak a dolgok. De jó volna, ha egyszer mégis kiderülne, anyanyelvünk e megszállott pallérozóját hova helyezték végső nyugalomra. Nyomtatásban közzétett, illetve kéziratban maradt több mint félszáz munkája és műfordítása figyelemre méltó hagyaték. A tanulmánycímek közt tallózva ma az egyik kevésbé ismert külön is kiemelendő: „Hogy a’ nemzeti nyelvnek kipallérozása és kimívelése egy hazában igen hasznos és a’nnak minden jó hazafira ‘s léányira nézve érzékeny dolog légyen, azt az Europai Keresztény Nemzeteknek szembe tünö példái bizonyitják.” A helyesírás persze mára elavult, de a több mint két évszázad teltével megfogalmazott szándék, hogy az oktatásba, képzésbe a lányokat is vonják be, csakis dicséretet érdemel. Ennek alapján is bátran kijelenthetem, ha élne, Aranka György lelkesen köszöntené a szebbik nem képviselőit ma, a nőnapon. Én is ezt teszem. Hölgyeim, csakis a legjobbakat!
(N.M.K. )
Népújság (Marosvásárhely)

Megbeszélés-sorozat indult az AMMGE szervezésében
2017. március 3-án, pénteken délután az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének Püspökség utcai irodájában sor került egy megbeszélés-sorozat első találkozójára.
A megbeszélés-sorozat indító okának az országos kongresszusára készülődő RMDSZ programjának módosítására vonatkozó felkérését tekinthetjük, vonatkozóan a mezőgazdaságra és a területfejlesztésre. Ehhez kapcsolódott a jogi, illetve természetes személyként tevékenykedő gazdálkodók gondjainak, problémáinak, kérdéseinek a megbeszélési lehetősége – ami e találkozókon tűnik megvalósíthatónak.
A péntek délutáni találkozón a gazdaegyesület vezetősége bemutatta a résztvevőknek a Magyar Földművelésügyi Minisztérium által nyújtott támogatási pénzből alkalmazott fiatal falugazdászt, Nagy Zsoltot, aki friss agrármérnöki végzettséggel, maga is gazdálkodik a családi föld szeretetéhez és megműveléséhez kapcsolódó hagyományt folytatva.
Gál Tamás Mihály, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság, Szaktanácsadó részlegének vezető munkatársa fontos, a szerződéskötésekhez kapcsolódó témával indította a vitafórumot, majd más támogatási formákhoz kapcsolódó kérdések, valamint a törvény értelmezésére és annak lehetséges változtatására vonatkozó kérdések is megvitatásra kerültek. Az egybegyűlteket Kocsik József AMMGE-elnök is tájékoztatta a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a közvetítésével adódó gazdasági lehetőségekről.
Az érdeklődő, résztvevő gazdálkodók – ha nem is túl sokan – véleményekkel és érvekkel felvértezve képviseltették a mezőgazdaságban tevékenykedőket.
A megbeszélés-sorozat folytatódik, a várható egyeztetett időpontokat a Nyugati Jelenben közölni fogjuk.
Pozsár Ibolya, az AMMGE ügyvezető igazgatója
Nyugati Jelen (Arad)

Székely szabadság napja – a törvények betartására szólít fel az SZNT és a csendőrség
Mind a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), mind pedig a marosvásárhelyi csendőrség mobil egysége arra kérte a pénteki marosvásárhelyi megemlékezésre, felvonulásra és autonómiapárti tüntetésre készülő embereket, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket.
László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén problémamentes volt a megmozdulás előkészítése, és reményei szerint ez alkalommal a karhatalom is partnere, nem pedig ellenfele lesz a szervezőknek. “Egyértelmű, hogy tavaly csendőrségi túlkapások történtek. A román bíróságok azonban nekünk adtak igazat. Ma már a csendőrök is megértették, hogy nem lehet kettős mércét alkalmazni” – mondta a sajtótájékoztató után a magyar közmédiának László György. A megmozdulás szervezői nevében László György elmondta: 20-30 ezer embert várnak a megmozdulásra, és arra kérte a résztvevőket, hogy ne hozzanak magukkal kihegyezett zászlórudakat, szúró-, vágóeszközöket. “Elhatárolódunk minden olyan szlogentől és bekiabálástól, ami nem az SZNT által megfogalmazott gondolatokat tükrözi” – jelentette ki László György. Hozzátette, volt rá már példa a korábbi években, hogy egyesek revizionista vagy antiszemita szlogenekkel próbálkoztak. Úgy vélte, hogy ezeknek nincsen helyük az SZNT megmozdulásán. A csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége közleményben figyelmeztetett szerdán a szervezők és a résztvevők törvényben előírt kötelezettségeire. Emlékeztetett arra, hogy a szervezők bejelentése szerint a tömegrendezvényre pénteken helyi idő szerint 16 és 19 óra (közép-európai 15 és 18 óra) között kerül sor. “A csendőrség a feladatainak megfelelően biztosítja és védi az állampolgárok tömegrendezvények szervezéséhez fűződő jogát mindaddig, amíg ezek a rendezvények békésen zajlanak” – áll a közleményben. A csendőrség azt tanácsolta a résztvevőknek, hogy viselkedjenek civilizáltan, ne legyenek részesei a közrend megsértésének vagy csendháborításnak, határolódjanak el a fizikai vagy nyelvi erőszak minden formájától. Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es és a 2016-os rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők. A csendőrség a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintette, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg, “be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény” szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban 2016. július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése, és az első fokon eljáró bíróság eddig 66-ot érvénytelenített a bírságolási jegyzőkönyvek közül.
(MTI)
erdon.ro

A felvonulást nem engedélyezik (Székely szabadság napja)
Miután László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: idén problémamentesnek tűnik a pénteki marosvásárhelyi megemlékezés előkészítése, és valóban úgy tűnt, hogy ezúttal a csendőrség mobil egysége és a prefektúra is partnere lesz a szervezőknek, a rendezvényeket jóváhagyó bizottság tegnapi ülése után – ahol a helyi rendőrség parancsnoka és a polgármester is részt vett – a városháza sajtóközleményben jelentette be, hogy a székely szabadság napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a felvonulást nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából”. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal „jóváhagyta hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja” – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.
Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül” – jelentette ki.
Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen Marosvásárhelyen több etnikum él együtt. A Székely Nemzeti Tanács pénteken 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőikre emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.

LEMOND HORVÁTH ANNA, KOLOZSVÁR ALPOLGÁRMESTERE
Az RMDSZ ügyvezető elnökségén Kelemen Hunor szövetségi elnökkel ezekben a percekben zajló közös sajtóértekezletén Horváth Anna bejelentette: a városi tanács következő ülésén lemond Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A politikus továbbra is a helyi döntéshozó testület RMDSZ-es frakciójának tagja marad.
A politikus azzal indokolta döntését, hogy október óta hatósági felügyelet alatt áll, a DNA kérésére pedig ezt az intézkedés immár több alkalommal jóváhagyta a bíróság (legutóbb hétfőn), fellebbezéseit pedig sorozatosan elutasították.Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolja, és 2016. október elejétől hatósági felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki eltiltása idejére.
A bíróságra karácsony előtt benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

Interjú Vaszi Leventével –
„Meg kell küzdenünk, hogy hagyományaink megmaradjanak”
Vaszi Levente népdalénekes 2014-ben elnyerte a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor közönségdíját, azonban a siker meglovaglása helyett szülőfalujában, Kósteleken folytatta tanári pályáját és családot alapított. A rendkívül szerény férfival a jelenről és a tervekről beszélgettünk.
– Hogyan tekint vissza a Fölszállott a páva-beli szereplésére?
– Húsvétkor lesz három éve, hogy elnyertem a vetélkedő közönségdíját, és úgy vélem, jó visszhangja volt a szereplésemnek. A falu számára jó hírverés volt, ahogy az azelőtti évben való szereplésünk is a Szellő tánccsoporttal, amikor különdíjban részesültünk. Igazából akkor került fel a térképre Kóstelek, majd erre erősítettem rá 2014-ben. Ugyanakkor számomra is jó volt, hogy megmutathattam az Istentől kapott ajándékot, tehetségemet.
– A szakmai elismerések és a közönségsiker ellenére nem népdalénekes-karrierjét építette tovább, hanem hazatért szülőfalujába…
– Legfőbb hivatásomat a népzene, a néptánc alapozta meg. Ferencz András és Incze Éva magyartanárok hívtak haza, és kutyakötelességemnek tartottam, hogy továbbvigyem mindazt, amit tőlük kaptam. Ők megbíztak bennem, és úgy éreztem, azt kell bizonyítanom, hogy itthon megállom a helyem. A versenynek köszönhetően valóban adódott számomra egy más lehetőség, és bár lehet úgy több pénzem, jobb sorsom lett volna, nálam nem úgy működik ez a dolog, hogy szököm ide, szököm oda. A kultúránk is erről szól: álljuk meg a helyünket, legyünk kitartóak és adjuk tovább az örökséget, ellenkező esetben tudjuk, mi történik. Itt nálunkfelé, a határ mentén meg kell küzdenünk, hogy hagyományaink megmaradjanak. A tévészereplésemmel is hagyományainkat akartam megismertetni a nagyvilággal, és megmutatni az elvándorolt magyaroknak, hogy itt mekkora értékek vannak, hátha hazatérnének, vagy legalább mozgassam meg a szívüket, lelküket.
– Bár a falut túlnyomórészt magyarok lakják, az oktatás románul zajlik…
– Földrajztanár végzettségem van, ám jelenleg történelmet tanítok. Ezt szerencsésnek tartom, tudva, milyen történelmet tanítanak gyerekeinknek. Arra törekszem, hogy ne az elferdített, hanem a valós tényeket ismerjék meg a gyerekek. Ez délelőtt történik, míg délután egy kolléganőmmel együtt hagyományőrző magyar órákat tartunk. Ő magyart korrepetál, én pedig kézműves foglalkozásokat, éneket, gyimesi és erdélyi néptáncot tanítok, hogy amikor Csíkszeredába mennek továbbtanulni, tudjanak bekapcsolódni az ottani táncház-mozgalomba. Emellett van egy egyesületünk, amely csakúgy, mint a tánccsoportunk, a közeli hegycsúcsról, a Szellőről kapta a nevét. Különböző programokat szervezünk, de iskolabuszt is beszereztünk, ugyanis a kósteleki gyerekeknek nem jutott a román állam által odaítélt iskolabuszokból…
– Milyen gyakran hívják fellépésekre?
– Nem panaszkodom, főként, mióta térerő van a faluban, így könnyebben elérnek. Múlt év végén azonban picit alábbhagytam az előadásokkal, hiszen megszületett a második kicsi leánykánk.
– Milyennek látja Kóstelek jövőjét?
– Bár a faluban vannak fiatalok, kevés gyerek születik. Nincs helyi orvosi ellátás, polgármesteri hivatal, sem rendőrség – mondjuk, ez utóbbit nem bánjuk –, ezért óriási esélyt jelentene számunkra, ha Csíkszépvíz irányába járhatóvá tennék az utat, hiszen így huszonöt kilométer lenne mindössze a távolság Csíkszeredáig, a jelenlegi nyolcvan helyett. A megyehatárig elkészült az út, azonban Bákó megye, illetve a helyi tanács attól tart, visszakerülünk Hargita megyébe, ezért nem támogatják a folytatást.
– Közben egy tanítványa is megméretkezett a Fölszállott a pává-ban. Várható folytatás?
– Valóban, Vrencsán Anita is öregbítette Kóstelek hírnevét, azonban egyelőre pihenünk. Nem ragaszkodunk a versenyzéshez, hiszen, amint azt Bartók Béla mondta, a verseny a lovaknak való. Itthon jobban esik nekem is az éneklés, mint a tévében való szereplés.
Daczó Hodor Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely „terroristaügy”: nem az, aminek látszik
Tizenöt hónapja borzolja a kedélyeket a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom két székelyföldi vezetőjének a „terrorista ügye”. Az ügyészség gyenge lábakon álló bűnvádi iratcsomót nyújtott be a bukaresti bíróságnak. Kiderült, hogy a fő vádpontot jelentő hangfelvétel még magyarul is érthetetlen.
A terrorizmussal vádolt Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két vezetőjének ügye 2015 decemberében kezdődött: Beke István Attilát, a szervezet kézdivásárhelyi elnökét azzal vádolja a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT), hogy házi készítésű bombát akart robbantani a város december elsejére szervezett katonai parádéján, míg Szőcs Zoltán erdélyi elnök bűne a robbantásra való felbujtás. A sajtóban megszellőztetett gyanúsítgatásokat a HVIM azonnal visszautasította: közleményeik szerint nem terveztek semmilyen akciót a román nemzeti ünnepre. Azt hangsúlyozták, hogy a tagok kommunikációs kapcsolatait a román hatóságok rendszeresen ellenőrzik, amivel a szervezet tagjai is tisztában vannak.
Az első házkutatásról szóló sajtóértesülések szerint a rendőrség és az ügyészség emberei nem találtak bizonyítékot a bomba elkészítésének szándékáról. Beke István lakásán a szervezet címerével ellátott zászlókat, pólókat, néhány szilveszteri petárdát, csillagszórókat, a családi számítógépet és egy Airsoft gumilövedékes fegyver tartozékait foglalták le. A DIICOT későbbi közleménye szerint a lakásban bomba készítésére alkalmas tárgyakat találtak. Hamarosan nyilvánossá vált, hogy Beke Istvánt a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az ügyészséghez eljuttatott információi alapján vették őrizetbe. A SRI közleményben erősítette meg, hogy régóta megfigyelés alatt tartotta a szervezetet. Kiderült, a vádlott kézdivásárhelyi cégének egyik irodájában helyezték el a lehallgatókészüléket. Az eszköz által rögzített október 10-i
beszélgetésből hámozta ki az ügyészség a bombakészítésre és a robbantásra utaló jeleket. A SRI állításai körüli gyanakvásokat azonban megerősítette, hogy utólag kiderült: a vád alapját jelentő beszélgetés nem is a titkosszolgálattól, hanem az egyik HVIM-tagtól származik, aki társainak tudta nélkül rögzítette a beszélgetést.
Nem bomba, csak annak hallatszik
A rögzített beszélgetés több részlete is megjelent a sajtóban. Ezzel párhuzamosan a gyanúsítottak és a tanúk vallomásai megkérdőjelezték az ügyészség bombakészítésről szóló vádját. A nyomozásból az is kiderült, hogy azért találtak Airsoft fegyvertartozékokat a vádlott lakásán, mivel a házaspár a Neoforum Siculorum Airsoft Tactical Unit nevű helyi lövész-sportegyesületnek a tagja, amely Esztelneken Airsoft-pályát működtet. Az ilyen típusú eszközök alacsony energiájú légfegyverek, amelyet műanyaglövedékekkel töltenek fel, és a paintballhoz hasonló hobbisportban használják. A találkozón résztvevő Hodor Istvánt is kihallgatták, aki azt állította: Beke István az Airsoft-pályára akart egy műanyaggolyókat kilövő szerkezetet vásárolni, amit a sportlövészet követői „bombának” becéznek, és amely a világhálón is megrendelhető. Többen is azt állították, hogy a gyanúsított ezt a szerkezetet szerette volna házilag elkészíteni, mivel drágának tartotta az eszköz árát.
Jogsértően járt el a DIICOT
Egyértelmű, hogy teljesen mást állít a DIICOT és mást a gyanúsítottak, illetve a tanúk. A kérdés csak az, ki mond igazat. A DIICOT által közzétett bűnvádi dosszié szerint a hangfelvétel arra vall, hogy a vármegyések távirányítással akartak petárdákat robbantani a december 1-jei ünnepségen, Kézdivásárhely központjában, a szerkezet elkészítésével pedig Beke Istvánt bízták meg. Az ügyészségi vádirat azt bizonygatja, hogyan tervezték meg az akciót. A vármegyés vezető okostelefonján keresztül hozzáférhetett a városközpontban található cége épületének kamerájához, így végignézhette volna, amint az ünneplő tömeg elhalad saját irodája előtt. Megfelelő pillanatban távirányítással a cége előtt található szemeteskukában robbantotta volna fel a 400 petárdából álló robbanószerkezetet. A DIICOT szerint a felvételen hallatszik, amint egyik társa a gyanúsítottnak azt javasolja: az akcióhoz új telefont és SIM-kártyát vásároljon, és használat után dobja el. A vádirat szerint Beke István számítógépének átvizsgálásakor látták, hogy a gyanúsított korábban telefonokat árusító oldalakat nézegetett.
Leszámítva azt a képtelenséget, hogy valaki saját irodája előtt akar „egyenes adásban” robbantani – erről már több román újságíró is kifejtette humoros véleményét –, a gyanúsított felesége szerint az egész perirat törvényellenesen állt össze. Egyrészt a gyanúsítottat törvényellenesen korlátozták nyelvi jogainak gyakorlásában: nem kérhetett tolmácsot és a jegyzőkönyveket is csak román nyelven olvashatta, miközben nem született meg a felvétel pontos magyar nyelvű átirata sem. Kérdés, mi alapján fordították le a vádiratban szereplő beszélgetés részleteit. Az eddigi bírósági tárgyalásokon erre senki nem kapott választ, márpedig ez a beszélgetés képezi a vádirat gerincét.
Beke István felesége szerint a dokumentumban az is szerepel, hogy a HVIM egy szeparatista és fasiszta szervezet, amelynek célja Nagy-Magyarország helyreállítása. A vádirat tehát össze-vissza kalandozik komoly bizonyítékok nélkül – vélik a hozzátartozók.
Előzetes fogságtól a szabadulásig
Beke István előzetes letartóztatás után a védőügyvéd fellebbezett, 2015. december 9-én azonban a legfelső bíróság indítványát elutasította. Az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával őrizetbe vett férfi továbbra is vizsgálati fogságban maradt. A DIICOT kérésére a bíróság 2016. január 29-ig hosszabbította meg az előzetes fogvatartás időtartamát. December 29-én a hatóságok újabb házkutatást tartottak, ezúttal a HVIM erdélyi elnökének, Szőcs Zoltánnak a lakásán. Az ügyészek a férfi otthonában Wass Albert-könyveket és nemzeti jelképeket foglaltak le, majd közölték vele, hogy Bukarestbe viszik kihallgatásra. Később kiderült: alkotmányos rend elleni cselekedetekre való felbujtással és a robbanóanyagokra vonatkozó törvény megsértésére való felbujtással gyanúsítják, mert Beke Istvánnal együtt vett részt az október 10-i találkozón. Bukaresti kihallgatása után vették őrizetbe, amit harmincnapos előzetes letartóztatás követett. Az ügyészség azzal egészítette ki a hangfelvételről készült korábbi jegyzőkönyveket, hogy Szőcs Zoltán húsz bomba elkészítésére tett javaslatot, és azt tanácsolta a szervezet tagjainak, hogy december 1-jén ne tartózkodjanak az országban. 2016 februárjában 30 nappal hosszabbították meg mindkét HVIM-vezető előzetes letartóztatását, végül májusban emeltek vádat ellenük.
A vádhatóság időközben új lehetséges bizonyítékkal állt elő: közleményük szerint Beke István korábban 400 petárdát vásárolt. Az egyik tárgyaláson az ügyészség súlyosbította a vádemelést, és azt állította, hogy a vármegyések nemcsak Kézdivásárhely központjában robbantottak volna, hanem a megyében erre a célra egy földgázvezetéket is kiszemeltek. Az újabb és újabb ügyészségi igyekezet azonban mégsem tudta meggyőzni a bíróságot a vádlottak egyértelmű bűnösségéről. Tavaly júliusban az előzetes letartóztatásukat házi őrizetre enyhítették, majd novemberben megszüntették a házi őrizetet is, de a két szabadlábon védekező férfinak időnként meg kell jelennie a bűnügyi hatóságok előtt. Az ország területét nem hagyhatják el, egymással nem léphetnek kapcsolatba, és a HVIM rendezvényein sem vehetnek részt.
Sokba került a heccelődés
Hodor István, a szervezet tagja korábban azt nyilatkozta a Székely Hírmondó című napilapnak, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai tudtak arról, hogy lehallgatják őket, éppen ezért szándékosan heccelni akarták a román hatóságokat azzal, hogy a beszélgetésük során bombarobbantást terveztek a román nemzeti ünnepre. A férfi megerősítette: a beszélgetés során elsősorban az Airsoft nevű sporthoz szükséges, gumilövedékes eszközről beszéltek, ezt követően pedig az egyik tag viccelődni kezdett, hogy egy hasonló szerkezetet december 1-jén is kipróbálhatnának. A beszélgetés során a bombát pizzának keresztelték el. Hodor szerint a hatóságok figyelmének szándékos felhívásával a vármegyések azt akarták tesztelni, milyen mértékben hallgatja le őket a román titkosrendőrség.
Közeledik az ítélethirdetés
Az Átlátszó Erdély című oknyomozó hírportál idén januárban megjelentetett cikke szerint nem hatósági hangfelvétel alapján emeltek vádat a vármegyés vezetők ellen, hanem a saját társuk által készített és a román hírszerzéshez eljuttatott felvétel nyomán. A hírportál munkatársa részt vett a január 27-i bírósági tárgyaláson, ahol a többórás felvételből 25 percet játszottak be. Az igen zavaros és rossz hangminőséget érthetetlenné tette az is, hogy többen egymásra beszélnek. A közzétett hangfelvételből érdemi információ nem derült ki. A tárgyaláson tudódott ki, hogy a magyarul is alig érthető, zavaros beszéd alapján kizárólag csak román jegyzőkönyv született rossz fordítással, illetve számos ferdítéssel. Kiderült, hogy a bombarobbanás ötletére Beke István egyik hallható „meglátjuk” szavát a román fordító így adta vissza: „facem”, azaz megcsináljuk. A bíróság megtagadta a védelem kérését, hogy hozzájusson az ügyiratcsomóhoz mellékelt teljes hangfelvételhez.
A tárgyaláson videohíváson keresztül egy védett tanút is kihallgattak, akinek eltakarták az arcát, és hangját eltorzították. A tanú azt állította, ő rögzítette az október 10-i beszélgetést, az Átlátszó Erdély munkatársai szerint ugyanakkor a tanú számos kérdésre nem válaszolt, a bíró pedig befolyásolta a tárgyalás menetét. Amikor a védett tanúval beszélgettek, az a Bandi Szabolcs nem volt jelen a tárgyaláson, aki egykori HVIM-tagként és a vádlottak régebbi barátjaként előzőleg Szőcs Zoltánék ellen tanúskodott.
A bíróság később fog arról dönteni, hogy hozzáférhetővé teszi-e a teljes hangfelvételt a jegyzőkönyvvel való összevetés érdekében. Idén februárban Beke István ügyvédje a Maszolnak azt nyilatkozta: a vádlottak feltételezett bűncselekményeit alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre, illetve az erre való felbujtásra enyhítené a bukaresti táblabíróság. Lică Dragoş Cristian ügyvéd elképzelhetőnek tartja, hogy a március 24-i tárgyalás után az ítélethirdetés következik, mivel a bíró sorra elvetette a védelem kifogásait, és olyan tanúk kihallgatását sem engedélyezte, akiknek behívatásával korábban még egyetértett.
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: Marosvásárhely polgármestere húsz éve magyarellenes
A marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy Dorin Florea ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás elé.
Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte: "Dorin Florea már nem tudja meglepni". Csak azon csodálkozik, hogy még mindig vannak olyan magyar emberek Marosvásárhelyen, akik nem veszik észre Florea magyarellenességét.
Az RMDSZ elnöke azzal kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szerdán közleményben tudatta: nem járult hozzá ahhoz, hogy a székely szabadság napjának a résztvevői felvonuljanak pénteken Marosvásárhelyen.
magyarszo.rs/hu

Migránsok az udvarhelyi színpadon
A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene, egy olyan különleges előadást, amelyért akár más városokból is Székelyudvarhelyre utaznak a nézők.
„Ahhoz, hogy a színház nagyobb figyelmet kapjon, olyan jellegű előadásokat kell készíteni, amelyek úttörők és egyediek, a Migránsooookkal ez a cél. A bemutató után egy ideig nem vinnénk máshol színpadra” – mondta el Zakariás Zalán, a darab rendezője a csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón. Szeretné, ha a Matei Vişniec drámájából született előadás olyan egyedi produkció lenne, amely nemcsak a városból csalogatná színházba a nézőket, hanem vidékiek és távolabbról érkezők is kíváncsiak lennének rá.
Matei Vişniec, a bemutatásra kerülő dráma szerzője nemcsak népszerű szerző, de még jó kapcsolatban is áll a székelyudvarhelyi színházzal – mondta el Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. A dráma szövegét a rendező éppen a színházigazgató kötetéből olvasta el, de korábbi, Székelyudvarhelyen színpadra vitt darabjának előadását is figyelemmel követte a szerző, és a mostani próbafolyamat alatt is folyamatosan tartották vele a kapcsolatot – magyarázta a színházigazgató.
Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője szerint olyan aktuális témát dolgoz fel a Migránsooook, avagy túlsúlyban a bárkánk című dráma, amelyet most kell bemutatni, hiszen a jelenség szinte percről perce változik, a színháznak pedig a napi aktualitásokról kell szólnia. Zakariás Zalán szerint a szerző jól követi az Európában most zajló társadalmi változásokat, hiszen nemcsak drámaíró, hanem újságíró is Franciaországban, így valós hírekből ihletődött és szerkesztette meg a darab szövegét. A rendező szerint a drámaíró alkotása nemcsak kortárs, hanem „emberi igazságokat” hordoz magában, nem steril tényeket felsorakoztató szöveg. Szerinte fontos az is, hogy nem foglal állást, ugyanakkor nem ítéli el a migrációs folyamatot, hanem emberien közelíti meg a problémát.
Bereczki Ágota dramaturg, a szöveg fordítója szerint belső igazságokból épül fel a dráma, körképként mutatja be az emberi sorsokat, a háttértörténéseket, a média manipulációját és a befogadók szemszögét, így a nézők saját igazságérzetük és felfogásuk szerint értelmezhetik. A szerző azért választotta éppen a színházi közeget a probléma feldolgozására, mert ott szabadon értelmezhető a problémakör. Csurulya szerint a dráma és az előadás általánosabb dimenzióba helyezi a migráció problémáját. Az alkotók úgy vélik, annak ellenére, hogy a migránsok útvonalától távolabb esik Székelyudvarhely, napjaink valóságához mégis közel áll.
A stúdióelőadás időtartama egy óra és ötven perc. Nem lesz a színház bérletrendszerének része, az idei évad alatt kevés alkalommal lehet megtekinteni, hiszen mind a társulat programja, mind a Művelődési Ház színpada zsúfolt, a színházigazgató szerint a jövő évadra tervezték a produkció kifutási idejét.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Örök emlék a kommunista diktatúra üldözöttjeinek
Ünnepséget tartottak csütörtökön, a kommunista diktatúra üldözötteinek emléknapján Csíkszeredában, a volt politikai foglyok Temesvári sugárúton található emlékművénél, amelyre több év munkájának eredményeként a csíki mártírok, hitvallók, ellenállók és börtönviseltek nevei is felkerültek.
Az ünnepséget Kelemen Csongor, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének egyik tagja nyitotta meg. Beszédében elmondta, régi álmuk teljesült azáltal, hogy sikerült nyilvánosságra hozni elítélt, meghurcolt és kivégzett csíki bajtársaik nevét.
„Óriási munkába és időbe került, hogy feltárjuk a levéltárakat, és az adathalmazok között megkeressük azokat, akiknek nevei most ezeken a táblákon szerepelnek. Nagy nap ez nekünk, hiszen ezen a napon országszerte megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól, különösen a mi vidékünkről, ahol merem állítani, hogy nincs olyan család, amelyben ne lenne olyan személy, akire emlékezni kell” – hangsúlyozta Kelemen.
Beszédét követően leleplezték az emlékmű talapzatán elhelyezett kőlapokat, amelyeket Nagy Benedek történész, volt politikai elítélt mutatott be részletesebben. „A 2010-ben felállított emlékmű Nagy Ödön szobrászművész alkotása, de azóta is úgy éreztük, hogy ez a hatalmas alap megbírna még néhány kőtáblát. Felkértük Dóczy András képzőművészt és csapatát, akik nagyon pontos és szép munkát végeztek. Első helyen a mártírok, a börtönökben elhunytak szerepelnek. Ezután a hitvallók következnek, az első két kőlapon a börtönviselt papok, utánuk pedig a többi börtönviselt szerepel. Külön táblákon szerepelnek a csíkszeredai börtönben elhunyt női elítéltek, akik között egy hercegnő is található. Legvégül az utolsó élők és emlékezők elnevezésű táblán azon személyek nevei szerepelnek, akik lábra állítottuk és azóta is vezetjük ezt a szövetséget. Ebből a 10 emberből már csak öten élünk, és jelen vagyunk itt ma. Azt szeretném, ha ez a mécses mindig itt maradna, és mindig égne ezeknek az embereknek az emlékére, mert megérdemlik” – emelte ki Nagy.
Az ünnepségen Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is felszólalt. „Mától többet tudunk, és ezáltal többek vagyunk, hiszen az itt felírt személyek által viselt kereszt mindannyiunk keresztje. Kötelességünk tenni azért, hogy az ő mártíriumuk ne legyen hiábavaló” – hívta fel a figyelmet Ráduly.
Az ünnepség végén Darvas Kozma József római katolikus esperes és Solymosi Alpár unitárius lelkész megáldották a 227 névvel kibővített emlékművet, amelyen egyébként a nevek mellett az áldozatok lakhelye és bebörtönzésük időszaka vagy haláluk időpontja is szerepel. Az ünnepségen továbbá elmondták, az elhallgatások és titkosítások miatt megtörténhet, hogy kimaradt valaki a listáról, de van lehetőség póttábla kihelyezésére.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

A magyar gyerekek tanuljanak anyanyelvükön!
Beiskolázási kampányt indított az RMDSZ
Országos beiskolázási kampányt indított az RMDSZ, amelynek célja, hogy kilencezer fő fölött tartsák a magyar tannyelvű előkészítő osztályokba iratkozó gyermekek számát. Tavaly ősszel 9300 kisgyereknek a szülei választottak magyar csoportot.
Az RMDSZ számára prioritás, hogy minden magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson, ezért a kampány során elsősorban a magyar szülőkhöz, de ugyanakkor a vegyes házasságban élőkhöz, illetve a szórványban élő családokhoz is el szeretnék juttatni az üzenetüket.
A szövetség elismeri, nem egyszerű a magyar oktatás helyzete, hiszen iskolákat lehetetlenítenek el, osztályok szűnnek meg. Éppen ezért tudatosítani kell a magyar szülőkben, hogy nemcsak személyes, de közös érdek is, hogy a gyermek anyanyelvén sajátíthassa el az ismereteket. Csak ez lehet a biztosítéka annak, hogy évek múltán is lehessen magyarul tanulni az óvodától az egyetemig.
A közleményben hangsúlyozzák, a szülők számára szempont kellene legyen, hogy anyanyelvén minden diák könnyebben, gyorsabban és magabiztosabban tanul.
– Az anyanyelvi oktatás nem akadályozza a későbbi érvényesülést. Az a gyermek, aki mindvégig magyarul tanult az iskolában, nem kerül hátrányos helyzetbe, nem fog kevésbé érvényesülni. Az egyre bővülő magyar egyetemi hálózat, főiskolai képzés lehetőséget biztosít a továbbtanuláshoz. A magyar iskola nem kerül több pénzbe, mi több, a rászoruló diákoknak számos támogatási lehetőség is rendelkezésükre áll. Aki anyanyelvén tanul, más nyelveket, így a románt is jobban, könnyebben elsajátítja. Az anyanyelv ismerete az alapja más nyelvek tanulásának. Ha a tanuló az anyanyelvén gyengén teljesít,
akkor az idegennyelv-tanulásban is alacsony szintet ér el. Gyermekkorunk népmeséit, mondókáit, dalait magyar osztályban ismertük és szerettük meg. Ezt máshol nem tanították. Ezek az élmények egy életre szólnak. A magyar kultúrával, közösségi élményekkel gyermekeink csak a magyar iskolában találkoznak. Ludas Matyi furfangjait, Mátyás király igazságait, János vitéz hőstetteit, gyermekkorunk népmeséit, kedvenc mondókáinkat és
dalainkat a magyar iskolában ismertük és szerettük meg. A
román iskolában gyermekeink nem ismerik meg hőseinket, mese- és mondavilágunkat, idegen lesz számukra mindaz a felbecsülhetetlen érték, amely összeköt minket, magyarokat – mutatnak rá a szövetség által lapunkhoz eljuttatott közleményben.
1989 után folyamatosan növekedett a magyar iskolát választó családok aránya, és csökkent azok száma, akik román iskolára voksoltak. Ez azzal magyarázható, hogy a korábban visszaszorított magyar oktatási kínálat is egyre bővült. A múlt évtized végére ez a növekedés lelassult, főleg a szórványosodás miatt, de sok helyen a magyar iskolák viszontagságos körülményei miatt is.
Valószínű, hogy hosszabb távon a népességfogyás miatt nem tartható például az évi kilencezres, magyar elemi osztályba íratott gyermeklétszám, de a magyar és román oktatás között választók körében a jelenlegi arányokat javítani kell. Mindig lesznek magyar vagy vegyes családok, ahol mindenképpen román iskolát választanak, de sok család van, ahol jobban elgondolkodnak a választáson, ha pontos, világos érveket és bátorítást kapnak.
A szövetség rámutat, az utóbbi egy-két évben egy érdekes tendenciát figyeltek meg a szakértők: a szórványban vegyes házasságban él több olyan magyar is, aki ugyan román párt választ magának, de erősebb magyar kötődésű, és ragaszkodik ahhoz, hogy gyermeke magyar óvodába, magyar iskolába járjon.
MENYHÁRT BORBÁLA
Népújság (Marosvásárhely)