Film készülhet Jakó Zsigmondról és Kallós Zoltánról is
Egyéni és családi portréfilmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek készülhetnek, valamint egy sürgős helyszíni forgatás kezdődhet el összesen 187,8 millió forintból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntései alapján, amellyel a Magyar Média Mecenatúra program két filmes pályázatának aktuális fordulóit zárták le.
Az NMHH tegnapi közleménye szerint összesen 114,1 millió forintot ítéltek meg 19 dokumentumfilm alkotóinak – köztük három határon túli pályázónak – az Ember Judit-pályázat idei második fordulójában. A Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaton keresztül 7 produkció jut összesen 73,2 millió forint támogatáshoz. Az Escher Károly-pályázaton félmillió forint támogatásban részesítette a médiatanács azt a különleges filmötletet, amely a zuglói zsinagóga október végén elégett kincsei emlékének szentelt tórabúcsúztató szertartást hivatott megörökíteni. Ilyen esemény 70 éve nem volt Magyarországon – jegyezték meg.
Az Ember Judit-pályázat keretében odaítélt támogatásoknak köszönhetően film készül a Syrius zenészéről, Orszáczky „Jackie” Miklósról, aki egyben a pikkolóbasszus szólóhangszer kifejlesztője is volt, Parászka Boróka erdélyi újságíróról, Kallós Zoltán néprajzkutatóról, az utolsó, ma is élő, második világháborúban harcoló magyar vadászpilótákról, Frankó Endréről és Szentiványi Jánosról, valamint Nádas Péter íróról és Juhász Ferenc költőről.
Kétrészes filmmel állítanak emléket Jakó Zsigmond kolozsvári történészprofesszornak, az erdélyi középkori és kora újkori művelődés- és gazdaságtörténet kutatójának. Próbajáték címmel pedig egy hátrányos helyzetű tehetséges roma sportolót, Oláh Szebasztiánt ismerhetik meg a nézők, aki egy hollandiai focitornán szeretne kitörni.
A családokról szóló alkotások között filmet forgatnak a Kurtág család három híres zenész, illetve videoművész képviselőjéről, a három Korda testvér népmesébe illő történetéről, valamint a székelyföldi Sütő családról, ahol mára a 15. generáció készíti a faragott vagy festett népi bútorokat és székelykapukat.
A Kollányi Ágoston-pályázaton keresztül hét produkció jutott támogatáshoz, köztük az a nyolcrészes sorozat is, amely a magyar nemzeti parkok természetvédelmi őreinek munkájáról, a természettel való bensőséges kapcsolatukról szól.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

„Tüntetéshalmozó” marosvásárhelyi iskolaügy
Ellentüntetést szervez a római katolikus egyház által szombaton 15 órára tervezett könyves tiltakozással egy időben a Demokratikus Marosvásárhelyért Egyesület.
Míg a római katolikusok a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által vizsgált felekezeti iskoláért vonulnának utcára, a Kovács István Dávid által alapított szervezet azok ellen szólna, akik kampánytémát próbálnak faragni az ügyből. Az egyház könyvvel hívja a résztvevőket, a civil szervezet gyertyával várja híveit. Kovácsék a Facebook közösségi portálon, egy helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzésben hirdetik az eseményüket.
Lapunk megkeresésére Oláh Dénes főesperes diverziónak nevezte az egyesület akcióját. „Láttam a felhívásukat, nem tántorít el, mi továbbra is ragaszkodunk az eredeti tervünkhöz” – jelentette ki. Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy az ellentüntetők megzavarják az iskoláért tiltakozókat, és megpróbálják lejáratni az ügyet, a főesperes annyit mondott: „ez is benne van a pakliban”.
Törvénytelen partizánakció
Az ellentüntetés kezdeményezőjét nem sikerült elérnünk, a városháza alárendeltségében működő láttamoztató bizottságtól azonban megtudtuk, amennyiben Kovács és hívei ugyanott és ugyanakkor ellentüntetést szerveznek, pénzbírságra számíthatnak, de akár bűnügyi eljárás is indulhat ellenük. „Jelenleg egyetlen bejelentett, és ezáltal törvényessé vált tiltakozó akcióról tudunk: arról, amit az Erdélyi Római Katolikus Státus szervez. A jogszabály értelmében más nem szervezhet tüntetést ugyanabban az időpontban és ugyanazon a helyen. Ellenkező esetben a karhatalom előtt felel” – mondta Valentin Bretfelean, a tömegrendezvényeket láttamoztató bizottság elnöke, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője.
A katolikus egyház zászlók és pártszimbólumok nélküli, méltóságteljes tüntetésre hívja mindazokat, akik számára fontos a DNA célkeresztjébe került magyar iskola megmentése. Az egyház által szervezett tiltakozó megmozduláson beszédek, ima és énekek hangzanak el.
Nyugalomra int Florea
A város polgármestere, Dorin Florea nyugalomra inti a vásárhelyieket, és politikamentes tüntetést kér a szervezőktől, résztvevőktől, megerősítve, hogy a katolikus egyház rendezvénye eleget tesz az 1991/60-as számú gyülekezési törvénynek. Az elöljáró ugyanakkor azt üzeni „mindazoknak, akik szeretik a várost”, ódzkodjanak attól, hogy a tüntetést „politikai tőkekovácsolásra” vagy „ígéretek és illúziók árulására” használják. „Amíg kormányon voltak, a politikusoknak bőven volt idejük bebizonyítani, hogy szeretik ezt a várost, és hajlandók tenni érte, úgy, hogy a harmónia, és ne a konfliktusok városa legyen” – fejtette ki a polgármester.
Egyébként a katolikus iskola ügyében az első napokban rendkívül óvatosnak mutatkozó két nagy román párt közül a liberálisok törték meg a csendet. Cristian Chirteş parlamenti képviselő aggasztónak tartja az RMDSZ „beavatkozását és nyomásgyakorlását”, Kelemen Hunor elnök állásfoglalását. Ugyanakkor gyanúsnak tartja Ştefan Someşan szociáldemokrata főtanfelügyelő RMDSZ-szel való kapcsolatát, és hasonlóan vélekedik Victor Ponta volt kormányfő döntéséről is, aki két éve menesztette Vasile Oprea prefektust.
Chirteş azzal a közigazgatási perrel hozza kapcsolatba a kormánymegbízott leváltását, amelyet Oprea a helyi önkormányzat ellen indított a katolikus iskola létesítése kapcsán. Akárcsak a Kovács István Dávid-féle szervezet, a Szabad Emberek Pártja (POL) is attól tart, hogy az RMDSZ kampánycélokra készül felhasználni az iskolaügyet. A vásárhelyi tüntetéssel egyidőben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is tiltakoznak, míg Csíkszeredában este 7 órától vonulnak utcára.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A magyar közösségeket ért támadásokról beszélt Vincze Loránt Berlinben
Potenciális eltérések a kisebbségvédelem terén kitűzött célok és az elért eredmények között című panelbeszélgetésen vett részt pénteken Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben, A nemzeti kisebbségek viszonya az anyaországokkal a 20. és 21. századi Közép- és Kelet-Európában c. nemzetközi konferencián.
Az RMDSZ hírlevele szerint az esemény lehetőséget biztosított a nemzeti kisebbségek helyzetének és az állami politikák összehasonlítására, valamint a különféle perspektívák ütköztetésére az európai és nemzetközi szervezetek képviselői, többségi és kisebbségi politikusok, illetve egyetemi kutatók számára.
Vincze Loránt szerint két fajta diskurzus érhető tetten a kisebbségvédelem területén: míg az egyik szerint a status quón nem kell változtatni, ugyanis az apró hibák ellenére is működőképes a rendszer, addig a másik megközelítés összehasonlító kontextusba helyezi a különböző európai megoldásokat. Az első kategóriában Franciaország negatív és Dél-Tirol pozitív példájára utalt a FUEN elnöke, a másodikban pedig a romániai magyarok helyzetét ecsetelte.
Potenciális eltérések a kisebbségvédelem terén kitűzött célok és az elért eredmények között című panelbeszélgetésen vett részt pénteken Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben, A nemzeti kisebbségek viszonya az anyaországokkal a 20. és 21. századi Közép- és Kelet-Európában c. nemzetközi konferencián.
Az RMDSZ hírlevele szerint az esemény lehetőséget biztosított a nemzeti kisebbségek helyzetének és az állami politikák összehasonlítására, valamint a különféle perspektívák ütköztetésére az európai és nemzetközi szervezetek képviselői, többségi és kisebbségi politikusok, illetve egyetemi kutatók számára.
„Mit veszít a többség, ha a kisebbségnek jobb védelmet szavatol?” – tette fel az egyszerű kérdést a FUEN elnöke, konkrét példákat adva: „Mit veszítene a szlovák többség, ha magyarul is kiírná az utcaneveket vagy a vasúti megállók nevét? Mit veszít a román állam, ha engedné a közösségi szimbólumok szabad használatát?” – utalva a székelyföldi város- és megyeházák tanácstermeiből kitiltott székely zászlóra. „Mindenhol azt látjuk Európában, hogy a régiók és közösségek szimbólumai szabadon megjelenhetnek, és ez nem vesz el semmit a többségtől” – fogalmazott Vincze Loránt, aki szerint a kisebbség lojalitását és támogatását az állam csak megfelelő védelem biztosításával és problémamegoldó hozzáállással tudja elnyerni.
A magyar közösség sérelmei közül Vincze Loránt kiemelte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Elméleti Líceum ügyét is, amelyet aggasztónak tart, hiszen alig nyerte vissza az épület tulajdonjogát és az iskola működtetési jogát a Római Katolikus Egyház, a román igazságszolgáltatás lenullázná az egész folyamatot. Az erdélyi helyzetet feszültnek nevezte, hiszen a romániai magyarok aggódnak a közösségi vezetőket, az oktatási intézményeket és a közösségi szimbólumokat érő sorozatos támadások miatt. Vincze Loránt tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy holnap Marosvásárhelyen nagyszabású tüntetés lesz a magyar iskola védelmében.
A FUEN elnöke szerint fontos és időszerű az európai kisebbségvédelmi eszközök továbbfejlesztése, hiszen az Európai Unió kisebbségvédelmi politikája gyakorlatilag kimerül a politikai nyilatkozatok szintjén, miközben az Európa Tanács már ki akarja terjeszteni a Keretegyezmény hatályát a bevándorló, új kisebbségekre is, amellyel a FUEN és az őshonos nemzetiségek nem értenek egyet.
A romániai származású újságíró, Robert Schwartz által moderált panelbeszélgetés résztvevője volt még Bernd Fabritius, a német szövetségi parlament külföldi kulturális és oktatási politikájáért felelős biztosa, Rainer Hofmann, az EU Alapjogi Ügynökségének vezetőtanács-tagja, valamint Ján Varšo, a külhoni szlovákokért felelős szlovák állami kormányhivatal elnöke. A berlini konferencia a varsói Megemlékezés és Szolidaritás Európai Hálózat szervezésében, egyebeket mellett a FUEN és más neves európai kutatóintézetek, egyetemek és szervezetek partnerségével jött létre.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

A továbbtanulást választaná a Hargita megyei végzős diákok közel kétharmada
tennének a Hargita megyei végzős fiatalok az érettségi után, illetve hol látják magukat tíz év múlva – erről készített felmérést a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség. Az eredményeket november 10-én a csíkszeredai megyeházán tartott sajtótájékoztatón ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség igazgatója és Rátz István megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsa ifjúsági és sportbizottságának elnöke. A fejlesztési ügynökség munkatársai megkérdeztek minden Hargita megyei végzőst, több mint 2500 diákot, és arra voltak kíváncsiak, hogy az iskola után a kivándorlást, az itthon maradást, esetleg a vállalkozást tervezik, ismertette Barabás Csaba. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fiatalokra, jobban oda kell figyelni a tehetségek gondozására, hangsúlyozta Borboly Csaba, aki a Régiók Bizottsága jelentéstevőjeként már európai platformon is előterjesztette a kérdést. Munkájának alapja a megyei ifjúsági stratégia volt, mondta, és hozzátette, európai szinten sikerült konszenzust teremteni, egyetértenek abban, hogy képzési és munkalehetőséget kell teremteni a fiataloknak, Navracsics Tibor illetékes biztos is már több intézkedést tett. Ahhoz, hogy a fiatalok ne szoruljanak ki az oktatásból, a munkapiacról lehetőséget kell teremteni számukra, hangsúlyozta a megyeelnök. Egy szakma elsajátítása egy lehetőség arra, hogy a fiatal ne kerüljön a társadalom peremére. Egy másik lehetőség a segítésük saját vállalkozás elindításában, emelte ki Borboly Csaba. A fejlesztési ügynökség felmérése kapcsán elmondta, a mostani eredmények jobbak a két évvel korábbiaknál, amikor egy uniós projekt keretében hasonló felmérést végeztek. Hargita Megye Tanácsa egy sor projektet indított és nagy hangsúlyt fektetett a kommunikációra, ezek is mind közrejátszottak abban, hogy a mai eredmények jobbak, mint a két évvel korábbiak, amikor a diákok több mint negyven százaléka Angliába, Németországba, Magyarországra készült. A megyeelnök továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tehetséggondozásra, azokra a gyerekekre, akik példát mutatnak, mert ha nem, elmennek, és ott is maradnak, ahol odafigyeltek rájuk. Ebben a legnagyobb felelőssége a kormánynak van, de helyben is sokat lehet tenni, hívta fel a figyelmet Borboly Csaba. Ha a fiatalok kapnak türelmet, odafigyelést, meghálálják azt, tette hozzá. Minden döntéshozó – politikusok, intézményvezetők, egyházak, civil szervezetek – vegye komolyan a fiatalokat, ha a társadalom egyharmadát teszik ki, akkor minden harmadik döntés szóljon róluk, mondta a megyeelnök. Barabás Csaba ismertette: 2507 diák válaszolt a kérdőívre, minden végzős a megyéből. Az adatok feldolgozásánál a megyét négy térségre – Csík, Udvarhely, Gyergyó, Maroshévíz – osztották. A diákok 63,6%-a szeretne továbbtanulni, a legtöbben Maroshévíz környékéről. A megkérdezettek több mint fele, 55,6% szeretne vállalkozást indítani, legtöbbjük Maroshévíz környékéről. 66,4% először továbbtanulna és utána vállalkozna, 33,6% pedig saját vállalkozást indítana továbbtanulás nélkül. Azt is megkérdezték, hogy mit szeretnének rögtön az iskola befejezése után: 4,1% munkanélküli segélyért folyamodna, 53,8% folytatná a tanulmányait, 20,3% munkát vállalna Romániában, 28,2% munkát vállalna külföldön. A lányok aránya magasabb azok közül, akik továbbtanulnának, a fiúk nagyobb arányban vállalnának munkát, térségekre lebontva, a legtöbben Udvarhelyről és környékéről. A külföldi munkavállalás tekintetében is nagyobb a fiúk aránya. A végzősök egyharmada már kapott külföldi munkaajánlatot, köztük több a fiú. A megkérdezettek 30%-ának családtagja, 50%-ának rokona, 51%-ának barátja külföldön dolgozik, 9,7% válaszolta azt, hogy senkije sincs külföldön. Azt is megkérdezték, hogy kinek a tanácsára hallgatnak a pályaválasztást illetően: a diákok többsége a családra, 20%-a a barátokra, 8,5% az ismerősökre. A fiatalok 2517 lejes átlagfizetést határoztak meg optimálisnak, itt a fiúk, akik nagyobb fizetést szeretnének, és a térségek közül itt is kiemelkedik Maroshévíz. 54,5% tíz év múlva Hargita megyében látja magát, 20% valahol az országban, 25% külföldön: egynegyedük Magyarországon, a többi Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban és egyéb külföldi helyszíneken. A román nyelvet a végzősök 6,9%-a egyáltalán nem beszéli, 31% kezdő, 36% haladó szinten, egynegyedük pedig jól beszéli. Többségben a fiúk mondták azt, hogy egyáltalán nem beszélnek románul, legnagyobb arányban Udvarhely térségében. A nyelvet jól beszélők nagyrésze lány, Maroshévíz térségében a megkérdezettek szinte 100%-ban jól beszélnek románul. Angolul 9,9% egyáltalán nem beszél, 8,9%, aki jól beszél. A német nyelv iránt kevesebben érdeklődnek, a megkérdezetteknek csupán 1%-a válaszolta azt, hogy jól beszéli a nyelvet. A megkérdezettek 40%-a véli úgy, hogy az egyetemen nem lehet piacképes tudást szerezni, 60% gondolja azt, hogy Nyugaton könnyebb munkát találni, ismertette a felmérés eredményét Barabás Csaba. Rátz István azt mondta, nem baj, ha a fiatalok világot akarnak látni, nyelvet tanulni, más kultúrákat megismerni, de azt kell elérni, hogy haza is térjenek, ne külföldön alapítsanak családot, mert akkor egyre kevesebb az esélye a hazatérésüknek. Barabás Csaba hangsúlyozta: felmérésük nem az aktuális helyzetet tükrözi, hanem a végzősök jövőbeli elképzeléseit. (közlemény)

Transindex.ro

Isten hűséges szolgája – Brüsszeli konferencia Márton Áron életéről
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén november 9-én rendezték meg a Márton Áron életéről és hitvallásáról szóló konferenciát Isten hűséges szolgája címmel, Tőkés László erdélyi képviselő irodájának szervezésében
A rendezvényre kiutazott egy székelyföldi látogatócsoport, amelynek tagjai részt vettek a brüsszeli magyar kulturális intézetben rendezett 56-os megemlékezésen is, amelyen a Balassi Intézet igazgatója, Vitézy Zsófia és a Magyar Köztársaság belgiumi nagykövete, Nagy Zoltán mellett felszólalt az 1956-os belgiumi magyar közösség képviselője is. A látogatócsoportot fogadta az európai püspökkari konferencia (COMECE) brüsszeli képviselete székhelyén a testület főtitkára, Olivier Poquillon is, aki bemutatta irodájának tevékenységét, és elmondta, hogy munkatársaival együtt az Európai Bizottság és az uniós intézmények döntési folyamatában igyekeznek a keresztény szempontokat érvényesíteni. Johanna Touzel, a COMECE szóvivője előadásában azt hangsúlyozta, hogy az európai intézmények immár partnerként, nem egyszerű lobbiszervezetként tekintenek képviseletükre, éppen ezért nagyobb esélye van annak, hogy különböző tervezetek, direktívák, európai normák kidolgozásánál érvényesíteni tudják a keresztény szempontokat.
Az Európai Parlamentet bemutató szeminárium keretében Láng Péter, a magyar látogatócsoportok felelősetartott szakavatott előadást, majd Hannu Takkula finn liberális képviselő köszöntötte a székelyföldi csoportot, aki barátjának és szövetségesének nevezte Tőkés Lászlót. Finnország sok tekintetben példa számunkra, elsősorban a svéd közösségnek biztosított autonómiája miatt, mondotta Gergely István (Tiszti), amikor a látogatócsoport nevében átadta a csíksomlyói kegytemplomot ábrázoló ajándékot.
A rendezvény házigazdája, Tőkés László EP-képviselő megnyitó beszédében a hit hősének nevezte Márton Áront, akire Székelyföld és Erdély népe valóságos szentként tekint. Mindszenty József hercegprímás, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspökök mellett a magyarok méltán büszkék Erdély egykori püspökére. Majd így folytatta: „Kettős kisebbségben élő népét oltalmazva mind hitéért, mind magyarságáért börtön és egész életére szóló üldöztetés lett az osztályrésze. A kommunista internacionalizmussal éles ellentétben a román nacionálkommunizmus brutális módon elnyomta a közel kétmilliós magyarságot. (…) Hitvalló élete és példája legyen örök tanulság számunkra. A Gonosszal szemben soha ne hátráljunk meg. Mert: »mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk«” – zárta szavait erdélyi képviselőnk a Szentírást idézve.
A COMECE főtitkára előadásában példaképnek nevezte Márton Áront, mivel ő életével, tetteivel a közjóért és a békéért harcolt. Példája jól mutatja, hogy a keresztény élet mindennapi döntéseken alapul, ezért ő azt kéri, hogy Áron püspök példájához hasonlóan mi is legyünk aktívak a közéletben, családjainkkal egyetemben vegyünk részt a társadalmi döntések alakításában.
Ezt követően Máthé Vilmos brassói plébános, esperes az erdélyi püspök életét mutatta be, majd Csapai Árpád egyetemi lelkész beszélt azokról a meghatározó háborús élményekről, amelyek Márton Áron erős személyi karakterét formálták, és később a papság felé irányították.
A felszólalásokat Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című filmjéből készített, Márton Áron börtönéveit bemutató összeállítás vetítése követte. A zsilavai és máramarosszigeti börtönökben készített megrázó képek jól érzékeltették azt a szenvedést, amellyel a kommunista hatalom meg akarta törni a hitéhez s nemzetéhez mindvégig hű püspököt.
Ezután a brüsszeli magyar közösség lelkipásztora, Havas István emelkedett szólásra. A kommunizmus alatt semmilyen hír nem jött a „szomszédos baráti országok” ellenállóinak szenvedéséről. Ki más mutassa be Brüsszelben Márton Áront, ha nem mi? Nekünk kell ismertté tenni példáját, ezáltal is felmutatva európai, demokratikus és keresztény gyökereinket és múltunkat – mondotta.
A felszólalók sorát a székelyföldi látogatócsoport vezetője, Gergely István zárta, aki egyebek mellett azt mondotta: „Köszöntöm a megidézett Márton Áront, emlékezésünk célja szellemi utódok nemzése. Emészteni, felszívni, új erőre kapni. A gyökérből így lesz magyar jövő” – zárta szavait az egykori csíksomlyói plébános.
A konferencia az ősi székely himnusz közös eléneklésével zárult: „Vándor székely reménységét, / Jézus, áldd meg Erdély földjét…”
tokeslaszlo.eu/cikk

Véget ért a Magyarok a Kárpát-medencében konferencia
A Kisebbségi Jogvédő Intézet a Magyarok a Kárpát-medencében című konferenciát a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának dísztermében november 9-11-e között rendezték meg.
Mint megírtuk, a konferencia első napján érdekes előadások hangzottak el felvidéki szakemberektől. A szerdai, november 9-i napról ITT számoltunk be.
A csütörtöki, november 10-i napot Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd nyitotta meg. A Tőkés László európai parlamenti képviselőt érintő alkotmánysértő kitüntetés-visszavonással kapcsolatban véleménye szerint merő túlzás volt egy nyilatkozat miatt visszavonni egy ilyen rangos kitüntetést. Történt ugyanis, hogy a Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloș miniszterelnök ellen indított perbe beavatkozott a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága is, amely a szabadegyetemen elhangzott kijelentése miatt méltatlannak nyilvánította Tőkés Lászlót a román állami kitüntetésre, és annak visszavonását javasolta az államfőnek.
A drávaszögi civilek jogvédelmi tevékenységébe vezette be a hallgatóságot Matijevic Oliver, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselője. Kiderült, nemcsak a felvidéki, hanem a horvátországi oktatásban is problémák vannak a magyar nyelvű oktatás területén. Biztosított róla, hogy a HMDK mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvűek oktatását mindenhol biztosítsák és a kisebbségi érdekek képviselve legyenek az országban.
Az erdélyi civil jog- és érdekérvényesítő tevékenységbe vezettek be a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, a Civil Kurázsi Egyesület, a Kossuth Lajos Társaság és a Jogaink Egyesület képviselői. Az elmondott gondolatokból leszűrve úgy tűnik, hogy az elcsatolt területek közül Erdélyben van a legtöbb tennivaló. Folyamatos probléma a jogszabályok végrehajtásának elmaradása.
A délutáni blokkot Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvéd üdítő sikertörténete nyitotta. Az ügyvédnő reméli, hogy a zászlóperekkel kapcsolatos ítéletek révén ő és társai meg tudják győzni az állami szerveket, hogy tartsák tiszteletben saját törvényeiket. Rávilágított: az erdélyi kisebbségi politika egyik sajátossága, hogy törvények és jogszabályok ugyan vannak, ám ezek végrehajtása és betartása az esetek többségében elmarad.
Az Európai Unióban folyamatban lévő ügyeket mutatta be dr. Sobor Dávid ügyvéd és dr. Korom Ágoston jogász. Sajnálatukat fejezték ki, hogy nemzetközi színtéren nagyon nehéz eredményeket elérni a kisebbségi jog területén. Ennek oka, hogy az uniót most teljesen más irányú problémák foglalkoztatják és gondot okoz az is, hogy az uniónak nincs kompetenciája a kisebbségi jog területén.
Csütörtökön a kora esti órákban került sor a Mi, magyarok kiállítás megtekintésére a budapesti Magyarság Házában, majd a program után állófogadást rendeztek.
A pénteki, november 11-i nap első paneljét Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom igazgatója nyitotta meg. Az erdélyi civil jogvédelemről szóló előadásában kiemelte: a jogsértések területén fontos olyan pereket indítani, amelyek rávilágítanak a jogsértésekre. Fontos, hogy az állami szervek megállapítsák a jogsértés tényét, melyeket hivatkozási alapként lehet alkalmazni a jövőben. A civil szféra ezúton is hatékonyan tudja ellátni a kisebbségi jog- és érdekvédelmet.
A délelőtti program dr. Kardos Gábor jogászprofesszor szakmai előadásával zárult. Prezentációjában kitért arra a tényre, hogy a Kárpát-medence egyik országában sem megfelelő a kisebbségi nyelvek használatának érvényesülése. Az előadás után a résztvevők a jogi neveléssel, a jogtudomány fejlesztésével és az autonómia kérdéskörével kapcsolatban folytattak szakmai vitát Izsák Balázs és Péterfi Dénes közreműködésével.
A konferencia Csóti Györgynek, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójának zárógondolataival fejeződött be. A háromnapos rendezvényen nemcsak színvonalas szakmai előadásokra, hasznos tapasztalatcserére és interaktív foglalkozásokra került sor, hanem minden egyes nap kulturális programokkal zárult.
A konferencia nagyon hasznos volt: a résztvevők és az előadók új ötletekkel és tapasztalatokkal gazdagodva folytathatják a munkát a kisebbségi jog- és érdekérvényesítés területén. Teszik mindezt azért, mert tudják: minden magyar felelős minden magyarért.
Szinek János
Felvidék.ma

Győzelem a felejtés felett
„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét” − fogalmazott Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken Csíkszeredában, a világháborús emlékmű megáldásának ünnepén.
Ünnepélyes keretek között áldották meg az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek állított jelképes síremléket pénteken a Millenniumi és Szent Kereszt templomok közötti téren. Számos érdeklődő gyűlt össze az emlékmű körül.
Elsőként Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközösség plébánosa szólt az összegyűltekhez, emlékeztetve őket, hogy Majláth Gusztáv Károly püspök még az első világháború idején kiadta a rendeletet, hogy minden egyházközség jegyezze fel hősi halottainak neveit.
Csíkszeredában azonban 1916. szeptemberében a román megszállás során felperzselték a fél várost, többek között a kántori és harangozói lakot, illetve a plébániát. Emiatt is nehéz volt összegyűjteni azoknak a nevét, akik elestek az első világháborúban − jegyezte meg. Hangsúlyozta, ahogyan a csíkszeredai első világháborús hősök neveit, úgy a második világháborúban elesettekét sem őrizték mindeddig emlékművek, emiatt érezték kötelességüknek, hogy ilyen módon róják le kegyeletüket a hősök előtt. A munkálat kezdeményezője beszámolt az avatást megelőző zarándoklatokról, gyűjtőmunkáról, és köszönetet mondott a kapott segítségekért, az elvégzett munkáért.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
„Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Felszólalt az ünnepségen Korodi Attila parlamenti képviselő is. Mint elmondta, a megáldásra kerülő emlékhely a mai hősök munkája révén készült el, ahol 105 valamikori csíkszeredai hősiessége előtt lehet fejet hajtani. Csodálatosnak nevezte a napot, nemcsak amiatt, hogy emlékhelyet áldottak meg, hanem mert nem sokkal előtte négy erdélyi önkormányzati vezetőnek adta át a Külhoni Magyarság Díjat Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Végül Tamás József püspök, a szülőföld védelmében hősi halált halt elődök emléke előtt rámutatott, hogy „ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát, mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük szól az ima, s hogy Isten őrizze meg a békét, óvjon meg minden háborúskodástól”.
A fohász elhangzása utána a püspök megáldotta az emlékművet, a jelenlevők pedig elhelyezték előtte a kegyelet koszorúit.
Az ünnepet az egyházközösség Gaudete kórusának énekei, diákok szavalata és éneke, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszéke tanárának és diákjának muzsikája tette még meghittebbé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

A ballada arra figyelmeztet, hogy a tetteknek, döntéseknek súlyos következménye van, a mese a reményt hozza el, hogy zűrzavaros világunkban helyre lehet hozni a dolgokat – mondta köszöntőjében Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermekfolyóirat főszerkesztője tegnap a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos döntőjének megnyitóján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által szervezett vetélkedőre idén százhetven diák nevezett be, minden olyan megyéből érkeztek versenyzők, ahol működik magyar nyelvű oktatás.
A romániai magyar nemzeti közösség megmaradásának alapvető feltétele a magyarságtudat kialakítása, szüntelen ápolása – hangsúlyozta Nagy Éva, a nemzeti kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárság kabinetjének igazgatója. A nyelv kultúránk hordozója, a nyelv viselkedési forma, a lét kifejezőeszköze, ha ápoljuk, megadja az együvétartozás tudatát, a közösségi tudatot – mondotta. Zsigmond Emese arra kérte a versenyzőket, felejtsék el a nyerniakarást, inkább legyenek hitelesek a mese és a ballada üzenetének átadásában, igazodjanak ahhoz a tisztességhez, tisztasághoz, amit ez a műfaj hordoz.
A megnyitó után a mesemondók egy része a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében maradt, a többiek a Míves Házban, a Magma kiállítótérben, a Lábas Házban és a Bod Péter Megyei Könyvtárban adták elő meséiket, a balladamondók a Kós Károly Szakközépiskolában, a balladaéneklők a Kónya Ádám Művelődési Házban versenyeztek. A Szatmárnémetiből érkezett Scheitli Krisztina az Angoli Borbála tragikus történetét elmesélő, A szégyenbeesett lány című balladát választotta, a szintén szatmári Örmény Márk pedig tavaly balladával vett részt a versenyen, idén a Lusta Jankó című mesét hozta. A nigériai származású, de magyar gyökerekkel is rendelkező diák lapunknak azt mondta, nagyon megszerette a magyar kultúrát, ezen belül különösen a népi kultúrát, a néptáncot, a magyar viseleteket. A tordai Fina Ágota Enikővel édesanyja szerettette meg a mesét, iskolatársa, Kiss Boglárka Dalma óvó nénijétől hallott kiskorában nagyon sok magyar népmesét, a szintén tordai második osztályos Ferenc Gábor öt éves kora óta mond meséket, idén A tulipánná változott királyfi címűt hozta a döntőre. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanuló Kolumbán Pál szerint a mese üzenete örök érvényű, amit nem csak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is át kell adni.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 35. (részletek)
A magyarok életében jelentős kulturális esemény volt A Hét megjelenése 1970. október 23-án. 1970-ben Bukarestben tíz magyar lap is megjelent: egy napilap, öt hetilap, egy havi és egy negyedéves folyóirat, valamint két fordítás: a Hivatalos Közlöny és egy havonta jelentkező méhészlap. A lapok arcéle változatos volt. Az Előre csapata néhány éve szerkesztett egy falusiaknak szánt hetilapot is, a többi újság a munkások, munkásfiatalok, pionírok, a tanügyesek és a könyvtárak számára készült.
A magyar értelmiségiek szerettek volna egy modern szociokulturális lapot, tudományról és művészetről szóló rovatokkal, amely a magasabb végzettségű olvasókhoz szól. Az irodalomra fókuszáló kolozsvári Korunk túl elitista volt, az Előrének pedig már amúgy is rossz volt a híre. Valamelyest élénkült az érdeklődés a Művelődés havilap iránt, miután András V. János 1969-ben de facto átvette vezetését.
A Hét indításával a neves, többkötes írót, Huszár Sándort bízták meg (egyikét azon szerencséseknek, akiknél a „jó” dossziéhoz tehetség is társult). A kolozsvári Dermata munkásaként kezdte, az irodalomhoz vonzódó fiatalembert a balos beállítottságú Gáll Ernő, az Utunk főszerkesztője karolta fel, akinek pártfeladata volt az írás iránt érdeklődő proletárok toborzása; alkalmazta, és továbbtanulásra biztatta, 30 évesen kinevezték a kolozsvári színház igazgatójának. Volt annyira bölcs, hogy meghallgassa a színházi szakemberek tanácsait, sikerült nagyszerű csapatot verbuválnia; az előadásokat Harag György rendezte. Hamarosan jó híre ment a kolozsvári magyar színháznak, Liviu Ciulei, akkoriban Románia egyik legjobb rendezője is kiszállt Kolozsvárra rendezni. 1964-ben Huszár dicsősége tetőfokán, hirtelen benyújtotta lemondását, ám ezzel a párt nem értett egyet, és büntetésből takarítónak tették meg egykori szerkesztőségébe. Huszár közel egy évig tárgyalt a hatóságokkal, mire elhatározta, hogy Bukarestbe költözik; felesége a frissen alakult televízió szerkesztőségében kapott állást. Huszár szabadon választhatta meg munkatársait, és valóságos vadászatba kezdett a jó szerkesztőkért Erdélyben és az Előrénél. Földes Lászlót nevezték ki főszerkesztő-helyettesnek, két év múlva, halála után előbb Márki Zoltán, majd 1975-től Horváth Andor vette át a helyét. Földes az Utunk egyik legjobb szerkesztője volt, de kirúgták a pártból és elbocsátották a laptól a magyar forradalom után. Hajdu Győző kollégája jelentette fel mint népellenséget, a magyarok elleni sablon szerint revizionizmussal és nacionalizmussal vádolta. Hajdu a későbbiekben is bojkottálta a lapot, és többen állítják azok közül, akik ismerik, hogy veszélyes ember volt. A párt beleegyezett Földes rehabilitálásába. A szerkesztőség 24 fős volt, a 20 oldalas lap 20 ezres példányszámban jelent meg, és főképp értelmiségiek olvasták. Több állandó rovattal jelentkezett: irodalom, zenei élet, színházi krónika (amelyet az Előrétől átkerült Kacsír Mária szerkesztett). A világirodalmi és filmrovatot a fiatal Horváth Andor vette át, aki a kolozsvári egyetemen végzett magyar–francia szakon, és egy tordai mezőgazdasági iskolában tanárkodott, amikor Bukarestbe hívták. A tudományos rovatot Dankanits Ádám vezette, ő az 1977-es földrengésben vesztette életét, s nemsokára a szintén a lapnál dolgozó felesége, a grafikus Varga Katalin is elhunyt. A rovat másik szerkesztője Ágoston Hugó lett, aki korábban Szászrégenben volt fizikatanár. Kezdetben a szerkesztőség rengeteg külföldi, főleg francia és magyar sajtótermékhez jutott hozzá, a lap teret adott a romániai magyar képzőművészeknek is. Voltak vidéki tudósítói és riporterei, számottevő pénzalappal rendelkezett. A szerkesztők feladata közé tartozott Fazekas János beszédeinek megírása is.
A főszerkesztő már az első számban, a vezércikkben letette a garast a párt mellett: a szocialista társadalom harcosának mondta magát, akinek fő célja szolgálni az RKP politikáját, a marxista-leninista ideológiát, a szocialista demokráciát. Az ilyesféle vezércikkek minden kiadványban kötelezőek voltak, és általában név nélkül jelentek meg. Aki megtagadta megírását, munkahelyével játszott Ez történt az Utunk szerkesztőjével, Tamás Gáspár Miklóssal, aki végül 1978-ban kivándorolni kényszerült. De akadtak, akiknek sikerült kibújniuk e feladat alól, őket állandóan piszkálták, nem kaptak prémiumot, vagy szankciókkal sújtották.
A lap hatalmas sikernek bizonyult. A „Dumnezeu” (Atyaisten) néven emlegetett Dumitru Popescu, a sajtó pártfelelőse is támogatta.
A szerkesztőség további értékes értelmiségiekkel bővült. 1970-ben került oda a marosvásárhelyi Gálfalvi Zsolt (sz. 1933). Egy évvel később elvállalta a művelődési tanács nemzetiségekért felelős osztályának igazgatóságát, de innen 1975-ben lemondott. Visszament A Héthez, és külsősként a televízió kulturális műsorainál is dolgozott.
1977-ben csatlakozott a csapathoz Rostás Zoltán. Habár már nehéz idők jártak a romániai sajtóban, a párt „a tömegek ateista nevelése érdekében” mégis jóváhagyta a lap tudományos melléklete, a TETT (természet, ember, tudomány, technika) megjelentetését. Ha ilyen igénnyel Erdélyből jelentkezett volna valaki, garantáltan zaklatták volna. A tudomány és kultúra különböző területéről közölt cikkekkel a lapnak meghatározó szerepe volt a magyarság tudományos, műszaki, szociológiai és politikai nyelvezetének formálásában.
A szerkesztők viszonylagos szabadsága azonban nem tartott sokáig. 1974-től az oldalak számát 16-ra csökkentették, majd nem sokkal később 12-re. A cenzúra is folyamatosan szigorodott, egyre több kötelező cikket kellett Ceaușescu felszólalásairól, a házaspár számtalan ünnepségéről, külföldi látogatásairól, vagy akár a mezőgazdasági kampányról közölni. Szaporodtak a pártvonalas, már egyenesen abszurd cikkek és versek, amelyekkel senki sem dicsekedhetett. Az egyik szerkesztő vallomása szerint az volt a legszomorúbb, hogy sokszor olyankor is zengték az ódákat, amikor nem volt kötelező. A lap kapott egy listát a tiltott témákról, ezek között a nemzetiségi kérdés is szerepelt. Bányai több újságíró interjúalanya is felsorolta a Ceaușescu-rendszerrel kötött kompromisszumok okait és indítékait: félelem, karrierizmus, cinikusság, annak a lehetősége, hogy a kötelező témák közé egyebet is beszúrhatnak. Huszár a lelkiismeretről beszélt. Mindenkinek a lelkiismerete határozta meg azt a pontot, ameddig elmehetett a kompromisszumban, s bár az felérhetett az árulással, a túlélés érdekében szükség lehetett rá. A hatalom még a terjesztési politikába is beavatkozott, Erdélybe mind kevesebb példányt postáztak, és egyre többet a magyarok által nem lakott területekre, ahol nem volt, aki megvásárolja, így visszaküldték a lapot.
Huszárnak több vitája is támadt Koppándi Sándor cenzorral, ,,a magyarság legundorítóbb figurájával”, aki túlbecsülte saját befolyását és hatalmát. A Fórum rovathoz ezrével érkeztek a panaszok szerte Erdélyből, és Huszár, akinek minderről tudomása volt, kezdett egyre kényelmetlenebbé válni a kommunista rendszer számára.
A hatalom elvárta a kiváltságos értelmiségiek háláját, és valószínűleg nem volt megelégedve a két főszerkesztő, Huszár és Horváth lojalitásával. Egy megrendezett botránnyal akarták őket a már amúgy is hanyatló laptól eltávolítani. Erre 1983-ban a nagy egyesülés ünneplése volt a megfelelő alkalom: a nyomdában fordítva kerültek az aláírások és a pecsét az egyesülési nyilatkozat reprodukciójára. Suzana Gâdea művelődési miniszter azonnal szerkesztőségi gyűlést hívatott össze, ahol várta a „bűnösök” önkritikáját és a többiek bírálatait. Azt állította, százasával kapott a magyarok gesztusát elítélő táviratokat és telefonhívásokat, holott a lapszámot bevonták a terjesztőtől. A két főszerkesztőt leváltották. Huszár megköszönte eltávolítását, mint fogalmazott, már amúgy sem érezte, hogy képes eleget tenni minden feladatának. Az elkövetkező évek zaklatásai miatt végül 1988 decemberében elhagyta az országot.
A lap vezetőségébe ezúttal „megbízható embereket” neveztek ki az Előrétől: Lázár Editet főszerkesztőnek és Barabás Istvánt főszerkesztő-helyettesnek. Barabás felesége, Béres Katalin lett később a párttitkár. A lap színvonala leromlott, de szigorúan követte a párt vonalát. Tulajdonképp az ország többi lapjánál is hasonlóan alakult a helyzet.
A Hét cenzora, Koppándi jegyezte szerkesztőként az 1981-ben megjelent, Romániai magyar nemzetiség című, a romániai magyarok áldásos helyzetét bemutató kötetet. Az RKP a nemzetiségi kérdést a marxista-leninista tanításoknak megfelelően egyszer s mindenkorra megoldotta, írta a könyvben. Most mi, magyarok „mint egyenlő polgárok, szoros egységben a szocialista Románia népeivel... immár új hidakat építünk: hidakat a jövő felé, a szocializmust felépítve, a kommunizmus felé”. A hazafias szólamokon és „szeretett vezérünk” dicsőítésén túl a kötet néhány olyan átfogó tanulmányt is tartalmazott, amelyek bemutatták a magyarok hozzájárulását az elvont vagy alkalmazott tudományokhoz, a természettudományokhoz, nyelvészethez, néprajzhoz stb. A több száz felsorolt név között néhány bukarestit is találunk, kiegészíti Demény 33 fős (2002-ben megjelent) listáját Zsidó László Bányai László elméleti fizikussal, Kahána Ernő szívgyógyásszal és dr. Demeter Andrással a Testnevelési Intézet fiziológia katedrájáról. Néhány írás szerzője jól ismert a bukaresti magyarok számára: Debreczi Árpád (az anyanyelvű tanításról írt), Demény Lajos (a román–magyar közös harci múltról), Gálfalvi Zsolt (a szocializmus korának magyar irodalmáról), Szász János (a kulturális társadalmi lapokról), Bodor Pál (a sajtóról, a magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokról). Még a magyar egyházfőkkel is készültek interjúk, egyikben Mikó Imre a Ceauşescu-korban „az igehirdetés szabadságát” hangoztatta.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyományőrző: Décse felett száll egy madár… (Beszélgetés Balla Tamás népmesegyűjtővel, helytörténésszel)
A falu őslakói óriások voltak, és az Óriásnak nevezett dombon laktak. Az óriás leánya Szállásdomb alatt sétálgatva meglátta Dani bát, ahogy ökreivel szántogatott. Felvette a tenyerébe ökröstül, ekéstül, és megmutatta az apjának: – Nézze, apám, milyen bogarakat találtam, turkálták a földet. – Vidd vissza őket, lányom, tedd le, mert mi nemsokára kipusztulunk, és ezek fogják uralni a földet. És így lett! – ezzel kezdődik BALLA TAMÁS szülőfalujáról lejegyzett meséje.
− Erdélyben, Magyardécsén születtél. Mit kell tudnunk még a faludról?
– Magyardécse a Nagy-Szamos bal partján fekszik, Déstől 24 kilométerre. Nevét Géza fejedelemről származtatják: van egy bővizű kút a Felső utcán, Nagy Feri udvarán, Király-kútnak nevezik. A falu első írásos említése 1269-ből való. Elsők között vették fel a református hitet, s a református papok ösztönzésére kezdtek áttérni a gyümölcstermesztésre. Főleg cseresznye-, meggy-, alma-, szilva-, körte-, dió- és birsfákat ültettek, valamint szőlőt. Jelenleg 800–1000 tonna cseresznyét szednek le évente Magyardécsén.
– …És ebben a faluban élt Balla János nagybátyád, akitől a vidék legszebb tündérmeséit jegyezted le – tegyük hozzá: diákfejjel.
– Balla János (1899–1980) egyszerű falusi gazdálkodó volt, akire úgy emlékszem vissza, mint jó kedélyű, humoros, mesélni szerető és másokon mindig segíteni akaró emberre. Több mint 50 mesét tudott, amiből 26-ot jegyeztem le. Ebből 25 jelent meg a Fehér Virág és Fehér Virágszál című kötetben, amelyet 1970-ben adott ki a Kriterion Kiadó. Az egyik mese ponyva jellege miatt maradt ki. János bátyám atyai nagyapjától, Balla Danitól (1843–1936) hallotta ezeket, aki több mint száz mesét tudott. Most már mindketten ott pihennek kint a temetőben, a Cserteszben.
– Ki adta az ötletet, hogy kamaszfejjel nekiláss a mesék lejegyzéséhez?
– Ahogy itthon befejeztem a 8. osztályt, 1966-ban Besztercére kerültem. Kitűnő magyartanárom volt, Horváth Pál, aki az irodalmi kört is vezette. Kilencedik végén, nagyvakáció előtt a tanár úr behozta a Pionír újságot, s felolvasta az ott megjelent mesegyűjtő pályázatot. Megkért mindenkit, hogy vegyünk részt a gyűjtésben. Főleg rám nem számított, mert félénk, visszahúzódó diák voltam. De nekem nagy szeget vert a fejemben ez a pályázat! Elhatároztam, hogy megpróbálom! Amikor hazajöttem nagyvakációra, megkérdeztem János bátyámat, aki a szomszédban lakott, hogy tudna-e segíteni. Vannak díjak is. Nem kérleltette magát: „Mondok én olyan mesét neked, hogy a legelső díjat fogjuk megnyerni” – biztatott. Abban maradtunk, hogy munkanapon ezt semmiképp sem lehet csinálni, mert kell szedni a cseresznyét a kollektívben, de vasárnap délután találkozunk nála, az elsőházban. Még nem volt magnó, vettem egy jó vastag füzetet s egy töltőtollat. Megegyeztünk, hogy elsőnek a Borsszem Pétert mondja el. Annyit előre „megsúgtak”: megállítani, ismételtetni nem szabad, mert akkor nem fog sikerülni. Gyorsan belejöttem a rövidítésekbe, s nagy szerencsém volt, hogy elemista koromból ismertem a szöveget. Három vasárnap kellett a teljes lejegyzéshez. Az elsőn sírva fejeztem be: amikor a szereplők pofozkodtak, én is kaptam, de nem lehetett panaszkodni, csak sírni és írni... Annyira beleélte magát a mesébe János bátyám, hogy mindegyik hőst eljátszotta, mint egy színész. – Azt mondtad, hogy mesélés közben felpofozott...
– Ezelőtt 30–40 évvel Décsében nagy hagyománya volt a halottvirrasztásnak. Ilyenkor 100–200 férfi gyűlt össze beszélgetni, kártyázni, mesét hallgatni. János bátyám számára előre le volt foglalva az ülőhely. Egy-két pohár pálinka után reggelig mondta a mesét a népes közönségnek. Ott is felpofozott nem egyet, mellen ragadta, istenesen megrázta, de senki sem haragudott. Élvezettel hallgatták. Mindig büszke volt magára: senki sincs a világon, aki annyi hazugságot annyi éven át észben tudjon tartani!... – Tehát lejegyezted a mesét…
– Ekkor jött a nehezebb része: a mese letisztázása, amiben senki sem segített, sőt, a család is haragudott, miért töltöm az időt ilyen hiábavalósággal. Inkább tanuljak vagy dolgozzam! De sikerült letisztázni, s elküldtem a Pionír újságnak… S ősszel, amikor kezdődött az iskola, Pali bácsi Faragó József professzor úr levelével várt. Biztatott, hogy Balla János teljes mesekészletét küldjem el neki, mert egy önálló kötet lesz belőle. Nem lehet elmondani, mekkora örömöm volt; hát persze hogy igent mondtam… – Mi volt a pályadíj?
– Egy könyv: A Pál utcai fiúk. Örök emlék! De az önálló kötet kiadásánál értékesebb díjat nem is adhattak volna…
– Volt-e valamilyen visszhang az iskolában?
– Másnap minden magyar, román tanár, diák ismerte „nagy tettemet”. Jólesett a sok gratuláció, a sok szelíd tekintet, amit nekem szántak, Faragó professzor úr levélben oktatott a szakszerű munkára. Sürgetett a gyűjtéssel, mert már megvolt a szerződés az egykori bukaresti Ifjúsági Kiadóval. Mire befejeztem a gyűjtést, a kiadót megszüntették.
– Milyen volt a további diákélet a besztercei 2-es Líceumban?
– Nem tudtam jól románul, a tanulásban pedig nem volt bocsánat. A matektanár, aki osztályfőnököm is volt, keményem rám szállt, nem tudta elviselni, miért írok. De az Isten megsegített, s én győztem. Igaz, Pali bácsi is mellém állt. Büszke volt, hogy egy tizedikes tanítványának könyvkiadási szerződése van...
– A többi mese lejegyzése hogyan ment?
– Hétvégéken találkoztam János bátyámmal, hét közben pedig éjjel a bentlakásban másoltam a meséket. Sokan nem tudták, miért vagyok olyan álmos az órákon. Ahogy kész voltam egy mesével, azonnal postáztam Faragó tanár úrnak, hogy készítse elő a kiadásra. Mindent megtett, hogy gyönyörű kötet szülessen, beszélt idős Cseh Gusztáv grafikussal, az illusztrációk készítőjével, együtt jöttek Magyardécsére is dokumentálódni.
– Említetted, hogy mire a kötet elkészült, megszűnt a kiadó…
– Mire a grafikák, a mesék, az utószó is elkészült, valóban megszűnt az Irodalmi és Ifjúsági Kiadó, és akkor alakult a Kriterion, 1969-ben. Ha nem így történik, akkor 18 évesen, ’69-ben már kötetes szerző lettem volna, Arany Lacinál korábban. Én lettem volna a legfiatalabb magyar mesegyűjtő. Így 1970-ben jelent meg a Kriterionnál Fehér Virág és Fehér Virágszál címmel.
– Emlékszünk, az ügynek volt sajtóvisszhangja is…
– Már tizedikes koromban beindultak a beszámolók, interjúk. Kijöttek a kolozsvári és a vásárhelyi rádiótól is. Így talált rám Kakas Zoltán, aki lelki és szakmai barátom lett. Ládányi hasznos és értelmes levél az eredménye. Ezután olyan személyiségek kerestek meg, mint Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc. Ők méltatták a kötetet a magyarországi és a hazai sajtóban is. A gyűjteménynek óriási sikere lett, néhány nap alatt több ezer könyv fogyott el az üzletekből. Hívtak könyvbemutatókra, városokra, vidékre, jöttek a televíziók, a rádiók…
– Ha olyan hamar elfogyott, miért nem kértek utánnyomást?
– Hiába a nagy siker, Domokos Gézával nem lehetett utánnyomásról tárgyalni… Egy újabb, szerényebb kiadás, a Cseh Gusztáv-rajzok és a Faragó-utószó nélkül 2002-ben jelent meg a székelyudvarhelyi Lytera Kiadónál (Borszem Péter), majd 2013-ban a dévai Corvin Kiadónál A világéneklő madár címmel. Ez gyönyörű kiadás volt, Szabó Erzsébet rajzaival. Ezt a Corvin saját hálózatán keresztül forgalmazta két évig, a megmaradt példányok végül hozzám kerültek, s most is kapható még 35 lejes áron – jómagam postázom.
– Milyen volt az utóbbi kiadás fogadtatása?
– A fél világot „beénekeltem” vele, valamennyi európai országba eljutott, ahová nemzetünk fiataljai elhányódtak. Sőt, vagy 60 darab még az Egyesült Államokban is gazdára talált. De ez nem dicsőség, inkább elszomorító, mert ezek az ifjú olvasók nagyrészt már nem lesznek nemzetünk utódai.
– Említenél visszajelzést is?
– Amire nagyon büszke vagyok: a Borszem Péterből sikerült ajándékozni Orbán Viktorné Lévai Anikónak is, aki gyönyörű levélben köszönte meg, hogy gyerekeit magyardécsei mesékkel altatja el. Nagy sikerű könyvbemutatóm volt a kolozsvári főkonzulátuson, Besztercén, egykori iskolámban, ahol épp 50 évvel ezelőtt, 1966-ban kezdtem el tanulmányaimat és a meséket lejegyezni. Mindkét helyre magammal vittem Máté Ariannát, aki elénekelte A vitéz és a Kegyes magyardécsei népballadákat. Ezeket csak Décsében ismerik.
– Mesélj magadról.
– 1951. május 14-én születtem Magyardécsén. Gyermekéveimet is itt töltöttem. Tiszta magyar falu, körbevéve a nagy román tengerrel. De a lakosokban keményen él a magyar öntudat és a református hithez való ragaszkodás. Szüleim küzdöttek, hogy Árpád bátyámat s engem iskoláztassanak. Árpád később Maroshévízen lett református lelkész.
– Kire emlékszel a décsei iskolás éveidből?
– Felejthetetlen magyartanárom volt Szilágyi Júlia, a Kossuth-díjas Szilágyi István író felesége. Neki köszönhetem az irodalom és a történelem felé hajlást. Az iskola lapja közölte első írásaimat. Kétszer próbálkoztam a kolozsvári bölcsészkaron, sajnos nem sikerült, gyanítom, hogy ebbe „beleszóltak” az állambiztonsági szervek is… Valamiért szemmel tartottak. 1972−75 között a dési Pékipari Vállalat alkalmazottja voltam, amikor elküldtek Aranyosgyéresre, hogy villamos technikusi képesítést szerezzek. Az iskola elvégzése után energetikusként alkalmaztak az akkor épülő bethleni huzalgyárban. Itthonról ingáztam 1998-ig, amikor megszűnt a munkahelyem. Azután már csak a gyümölcsöst rendeztem feleségemmel, Irénkével, most mentem nyugdíjba, 65 évesen.
− A család?
– Három fiúgyerekünk van: Loránd (1983) testnevelő tanár, Zoltán (1985) operatőr az ETV-nél, László (1988) kertészmérnök. Ő viszi tovább – magas szakképzettséggel – a gyümölcsfák iránti itthoni/otthoni szeretetet...
– Nyugdíjasként mivel telnek napjaid?
– Az olvasást szembetegségem miatt minimálisra kellett csökkentenem, de azért be szeretném fejezni a magyardécsei cseresznyetermesztés és juhtartás történetét, ezenkívül gyűjtöm a helyi kifejezéseket, szólásmondásokat és mondákat.
– Milyen a kapcsolatod a helybeliekkel, mennyire értékelik a gyűjtőmunkádat?
– Négyféle kategória létezik: az elsőbe tartoznak, akiket nem érdekel az irodalom, nem foglalkoznak az üggyel, úgy tesznek, mintha nem is hallottak volna róla(m)... A másodikban vannak azok, akik nem akarják észrevenni, de tudják, mit tettem, semlegesek. A harmadikban vannak az irigykedők, akik, ha tehették, régebb is akadályoztak. És végül a többség, aki megvette a kötetet gyerekeinek, keresztgyerekeinek, örömmel, érdeklődéssel elbeszélgetnek velem, értékelik, hogy a cseresznye mellett ezt a dicsőséget is megszereztük szülőfalunknak. Mi tagadás, jóleső érzés számomra, amikor a faluba érkezők mondják: a két fogalmat, Balla Tamást és Magyardécsét nem lehet elválasztani! Gyakran hívnak mesemondásra iskolába, óvodába, vagy megkérnek, hogy beszéljek a falu történetéről, főleg, ha külföldi csoportok érkeznek. Szívesen megyek! Úgy érzem, ha sokat nem is, de tettem valamicskét a magyarságért.
Lejegyezte: SZÉKELY FERENC
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan lehet manapság olvasókat nevelni?
Oktatható-e a magyar irodalom?
Ezzel a címmel hirdettek meg beszélgetést a könyvvásár első napjára a Nemzeti Színház Irodalmi Kávéháznak berendezett szigetén. Nyáry Krisztiánt, a sikeres írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt, aki a magyar irodalom és utóbb a képzőművészet sok jeles személyiségének szerelmi életét tárta fel nagy sikerrel, Balázs Imre József egyetemi előadótanár, költő kérdezte, aki a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a XX. századi magyar irodalmat oktatja.
A beszélgetés témáját olvasva azt gondolhatta az ember, hogy magyartanárok sokasága fogja cáfolni a címbeli kérdésfelvetést, esetleg lesznek diákok is, akik kifejtik véleményüket. Mindez sajnos nem következett be, valószínűleg az időpont miatt, a témát ugyanis alkalmasabb lett volna egy délutáni órára beiktatni. Akik részt vettünk, érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi arról, hogy a szakemberek szerint hogyan és mit kellene oktatni, hogy az irodalomóra vonzó legyen a mai fiatalok számára.
Mindkét beszélgetőpartner érintett az ügyben, hiszen Nyáry Krisztián is dolgozott oktatóként a pécsi tudományegyetemen, Balázs Imre János pedig egyetemi docensként bejárta Erdély iskoláit, és meggyőződhetett, hogy mi zajlik a magyarórákon.
S ha megütköztünk volna a címen, Nyáry Krisztián válaszából kiderült, hogy Magyarországon egyre gyakrabban bukkan fel az a kérdés, hogy oktatandó-e, azaz, hogy kell-e egyáltalán oktatni a magyar irodalmat, kell-e ennek a "szenvedésnek" kitenni a diákot. Nagyvállalkozók, gazdasági szakemberek szerint sokkal praktikusabb dolgokat kellene tanítani az iskolában.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja kedvező iránynak azt, hogy az alternatív tankönyvek helyett a központosított, egy tankönyves oktatás felé mozdultak el Magyarországon, ami nehéz helyzetbe hozza az irodalomtanárokat. Egy folyamatosan duzzadó anyagot kell oktatniuk, egy kaptafára készült módszertan szerint, s így a kortárs irodalomra – az érettségire való készülődés miatt – nagyon kevés idő marad, amit jól csak a nagyon hozzáértő pedagógusok tudnak felhasználni, érdekessé tenni – tette hozzá.
Mit kellene irodalomórákon oktatni, mire kellene ezeket az órákat leginkább felhasználni? – fonta tovább a beszélgetés menetét a kérdező, aki három lehetőséget villantott fel.
Elsőként azt a radikális változatot, amit Horváth Viktor a Magvető Könyvkiadónál megjelent könyvében (A vers ellenforradalma) képvisel. Véleménye szerint az irodalom egy művészet, amit úgy kellene oktatni, mint a képző- vagy a zeneművészetet, a zeneórán a gyermek zenél, rajzórán rajzol, irodalomórán pedig írnia kellene, amit eddig a legkevésbé próbáltak ki. A másik a műközpontú, a fogalmi nyelvet elsajátító, elemzési szempontokat nyújtó, gyakran a szakszerű irányba elmenő oktatás. A harmadik egy "panteon" tanítása emberekről, akiket egyszer nagy íróknak kezdtek el nevezni, és bekerültek a kötelező tananyagba.
Mindháromra szükség van, szögezte le Nyáry Krisztián, majd kifejtette, hogy az első valóban hiányzik az oktatásból, pedig jó magyar hagyománya van. A középiskolai önképzőkörökre utalt, amelyek a 20. század kezdetén a magyar irodalom oktatásának kulcsfontosságú részét képezték, abból a meggondolásból, hogy aki megpróbál verset vagy prózát írni, az olvasni is fog. Kialakul benne az irodalmi mű megközelítésének készsége, ami szerinte mára kikopott az irodalomoktatásból. Ezt véleménye szerint iskolás gyermekek magyar irodalmi szövegekkel való találkozásaként érdemes felfogni, ami elkezdődik az óvodában és az érettségiig tart. Magyarországon tízéves koráig mindenki a legkorszerűbb irodalomoktatást kapja, ugyanis találkozik a klasszikus gyermekirodalmi alkotások mellett neki szóló kortárs prózai vagy lírai szövegekkel, akár megzenésítve is, ami nagyon felhasználóbarát és nem tekinthető másodrendűnek. Tízéves koráig írással is próbálkozik a gyermek, de aztán elhitetik vele, hogy ez olyan szakma, amelyet halott szerzők gyakoroltak, akiknek a színvonalára nem ér fel, s attól kezdve meglepetést jelent, ha élő szerzőkkel találkozik.
Nyáry Krisztián nagyon fontosnak tartja a szöveg- és értelmezésközpontú megközelítési módot is, de azt néha kiszorítja a harmadik lehetőség, az irodalmi kánon, azaz a jelentősnek tartott szerzők sora, ami folyton nő, ezért kevés idő marad arra, hogy szövegértelmezést is tanuljanak. Holott 10 és 18 éves kor között dől el, hogy valaki fogyasztója lesz-e az irodalomnak a későbbiekben vagy sem. Aki nem tud megbirkózni vele, az soha többet nem fog olvasni, ami óriási veszteséget jelent. De miért tanuljon egy mérnök vagy egy bolti eladó irodalmat? Amire válaszként elhangzott: azért fontos verseket olvasni, megtanulni és értelmezni, mert az emberiség történetében nem találtak a költészetnél jobb módszert az érzelmi tapasztalat közvetítésére. Lehet konferenciákat szervezni, több száz oldalas kötetet kiadnak arról például, hogy mi a magány, de annál tömörebben megfogalmazni, mint ahogy József Attila tette "a semmi ágán ül szívem" verssorával, nem lehet. Ha ez a tudás elmarad, egy egész kultúra lesz szegényebb.
A későbbiekben Nyáry Krisztián visszatért arra, hogy nem feltétlenül kell, de érdemes és szükséges életrajzot is tanítani, mert olyan értelmezési lehetőségeket nyit meg, amelyek a szerző életének ismerete nélkül nem hozzáférhetők. Példaként Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versét említette, ami önmagában egy nagyon szép szerelmes vers, de jelentése sokkal gazdagabb lesz, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között írta a szerző. Nem szentekként kell az írók, költők életét tanítani, hanem azokat az eseményeket, történéseket kiemelve, amelyek az életmű értelmezésének a megkönnyítése mellett az adott korosztály számára érdekesek lehetnek.
A beszélgetés a klasszikus és kortárs irodalomról és annak megítéléséről, szerepéről folytatódott tovább. Nyáry Krisztián szerint minden korosztállyal lehet olyan irodalmi szövegeket megismertetni, amelyeket értelmezni tud, s ha bonyolult, az hozzásegítheti még nehezebb szövegek értelmezéséhez. A magyarországi oktatás egyik legnagyobb problémájának tartja, hogy a diák időrendi sorrendben jut el a hozzá közelálló kortárs szerzőkig, miután átrágta magát a nehéznek tartott klasszikusokon. Ezen az úton morzsolódnak le azok, akik számára leküzdendő tantárggyá válik az irodalom, amellyel szemben kialakul bennük az ellenállás, amit csak a nagyon jó tanárnak sikerül kiküszöbölnie. Jó modellnek tartja azoknak az országoknak az irodalomoktatását, ahol párhuzamosan tanítják a kortárs és a klasszikus irodalmat. Ez utóbbit pedig időszakonként átértékelik és megrostálják.
Meg kellene tenni azt a lépést, hogy a gyermek felől nézzük az irodalmat, és azt adjuk az órán, ami pszichológiai fejlettségének szintjén érdekli, amire rezonálni tud, és itt fel lehet használni akár az értékes dalszöveget is (hiszen Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott) – egészítette ki a mondottakat a kérdező, amivel beszélgetőpartnere is egyetértett.
Szó esett az irodalom és társművészetek hatásáról, valamint arról is, hogy Nyáry Krisztián művei kedvcsinálónak irodalomórákon is használhatók azon korosztály számára, amelynek a szerelem az egyik legfontosabb problémája. Könyvei elsősorban szórakoztató szövegek, amelyek felkelthetik az érdeklődést azon szerzők iránt, akikről szólnak – hangsúlyozta a szerző.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A színház kiterjedése
A színház kiterjedése. Tanulmány, esszé, párbeszéd. Ez a címe, illetve alcíme Gáspárik Attila frissen megjelent kötetének. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának könyve többek között a diktatúra idejére jellemző színházi cenzúráról, besúgásról (is) szól, a kötetet a Pont Kiadó jelentette meg. Ismertetésére a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében került sor csütörtök délután a Bernády Házban, telt házas közönség előtt.
A megjelenteket a Pont Kiadó főszerkesztője, Szávai Géza író üdvözölte: – A szerzőt ketten – Novák Csaba Zoltán történész és jómagam – fogjuk faggatni, a kérdések között részleteket hallhatnak a kötetből Illés Alexa és Kozma Gábor Viktor egyetemi hallgatók tolmácsolásában. A könyvnek nagyon örülök, nem voltunk biztosak abban, hogy erre a vásárra elkészül, de időben megérkezett. Mindez a kiadó életében is újabb fontos epizód – a könyv egy olyan nemzetközi sorozat része, amelynek köteteit több nyelven készítjük elő. Nyitunk a színház világa felé is. Bizonyos korszakokban elkerüljük azt, ami a mélyben az ember színházteremtő képességét a néző felé közvetíti. De a színház kiterjedésével számolni kell, ennek Erdélyben van egy történelmi vonulata. A könyv nem csak olvasmány, hanem az egyetemes magyar kulturális érdeklődés egy fontos epizódja.
– A ma esti beszélgetésben a társadalomkutató énem fog előtörni. A színház társadalmi szerepéről is fogunk beszélgetni. Létezik-e színháztörténet és ha igen, akkor hogy állunk? – tette fel első kérdését Novák Csaba Zoltán.
– Köszönöm, hogy Géza kiverte belőlem ezt a könyvet – válaszolta Gáspárik Attila. – Ez a kötet határozottan nem a színházi szakemberek számára, hanem a színházszeretők, a nézők számára készült. Alapvetően az erdélyi magyar közgondolkodásban a színház mint szórakoztatóipari jelenség van jelen. Pedig jóval több annál. Szimbólumokat keresünk, de közben megfeledkezünk a múltunkról. Rájöttem, hogy Erdélyben nincs színházirodalom, nem írnak a színészek. Színháztörténet van, csak nincsen megírva. Színháztörténetek vannak. Ezeket is meg kellene írni, kritikával ellátni, de vissza kéne hozni a köztudatba az olyan embereket is, akik támpontokat tudnának adni. A hazai magyar színjátszás olyan művészeti forma, amellyel egész Európában többet tudunk mondani magunkról, mint több száz székely zászlóval a brüsszeli főtéren – a magyar identitást Erdélyben a színház kezdte el.
– Az identitáskeresés fontos alapköve volt a színház, ugyanakkor a huszadik század több korszakában meg is kellett felelnie az éppen aktuális hatalomnak. Mik voltak ezek az elvárások, illetve ezeket milyen technikával játszotta ki?
– Ezt a részt soha nem kutatta senki. 1948 után rengeteg lehetőség nyílt a színházak számára. A hatalom egyrészt meg akarta nyugtatni az itteni, többmilliós magyarságot. Másrészt nagyszerű propagandaeszköznek bizonyult, amely kollektív élményt nyújtott. Ne feledjük, nem volt sem televízió, sem mozi. Később, 1988-ban Vásárhelyen 200.000 jegyet adott el a színház, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden ember háromszor ment el évente a színházba. Arról megint nem kutattunk semmit, hogy az amatőr színjátszó mozgalmak milyen erősek voltak. Minden gyárnak, vállalatnak kellett legyen saját színjátszó csoportja. A színészek kötelező módon el kellett vállaljanak egy gyárat. Ez kötelező munka volt, és ők két színházi próba között az ottani csoporttal próbáltak. Fizetség pedig nem járt érte.
– Ugyanakkor a színháznak volt egy hihetetlenül erős közösségépítő jellege is.
– Igen, mert az ember szeret felnézni valakire. Akkor fel lehetett nézni a sportolókra és a művészekre. A "Fogyasszunk hazait!" jelszó alatt itthoni sztárokat tettek a címlapokra. Inkább őket szerettük, mint Elena Ceausescut egy másik címlapon.
– Tetten tudsz-e érni olyan technikákat, amelyek segítségével a színház kereste a kiutat mindebből?
– A mi generációnkat úgy nevelték, olyan korszakban éltünk, hogy egyfolytában kerestünk egy hátsó gondolatot minden mögött. Ilyen volt az akkori színházi emberek gondolkodása is. Sokan az útkeresésben zsákutcába futottak, mint például Méhes György, aki bírálta ugyan a rendszert, de minden konklúziója az volt, hogy a rendszer egyéni mulasztás következtében nem működik. Pedig maga a rendszer volt hamis. Nagyszerű volt ellenben Harag György, aki rendezéseiben folyamatosan az embert, az emberi szituációkat kereste. Cseresznyéskertje még mindig nagyon érvényes, olyan helyzeteket vázolt fel, amelyek teljesen rendszerfüggetlenek. A művészetet nagyon nehéz meghatározni – szerintem a világ megismerésének egyik formája, és azon óhajé, hogy hátha nem követjük el még egyszer ugyanazt a hibát.
– A néző perspektívájából kérdem: meddig lehet játszani ezzel a színházi formával?
– Addig, ameddig van mit közölnöd vele. A néző is mérce. A mi művészetünk háromdimenziós, élő művészet: amelyik pillanatban befejezed, abban a pillanatban véget ér. Lehet dokumentálni, lehet rögzíteni, de akkor is vége van – hallottuk a Pont Kiadó könyvbemutatóján.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

Csikys diákok az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián
November elején tartották Lakiteleken a XXI. az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát, amelyen a Csiky Gergely Főgimnázium két tanulója is részt vett.
Bíró Endre és Godó Ákos X. C osztályos diákokat Olasz Angéla, az iskola egykori történelem szakos tanára készítette fel és kísérte el az eseményre, ahol a „Regék, mondák, történetek lakóhelyemen” témához kapcsolódva, referátumaikban kisiratosi és aradi mondákkal, történetekkel ismertették meg a Kárpát-medence különböző iskoláiból – Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, és természetesen az anyaországból – érkező résztvevőket.
A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, a Lakitelek Alapítvány elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt, támogatója pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős államtitkársága.
Olasz Angéla tanárnő beszámolójában elmesélte, hogy az alapítvány elnöke – értékes gondolatokat közvetítő köszöntője mellett – előadást is tartott „Értékfeltáró Kollégiumok a Kárpát-medencében” címmel, amelyben hangsúlyozta, hogy a Népfőiskola lehetővé teszi, hogy a Magyarország határain kívül élő magyarok is bekapcsolódjanak az értékőrző tevékenységbe.
„Felemelő érzés volt az előadás végén köszönteni a 80. születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas Buda Ferenc költőt, aki Lezsák Sándor kérésére 1956-os verseiből mondott el mély átéléssel néhányat. A néprajzkutatók és muzeológusok előadásai, valamint a diákok korreferátumai mellett a szervezők – Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke és Bartha Éva titkár – több érdekes és szívet-lelket melengető programról is gondoskodtak” – mesélte a tanárnő.
A résztvevők számára emlékezetes marad a Népfőiskolán megtett ismerkedő séta, melyen a Kölcsey-ház mellett meglátogatták a könyvtárat, a kőjurtát (Ferencz Béla fafaragó mester csodálatos alkotásaival) és a nemzeti szoborparkot. A tanárnő elmondta, hogy sok látnivalót kínált a kirándulás, amely gyönyörű építészeti alkotások – mint a kecskeméti Városháza és a Cifra Palota – mellett sok más érdekességgel lepte meg a résztvevőket. Itt megemlítette a múzeumokban tett látogatásokat, a Kiskun Múzeum udvarán látható népi műemléket, a szélmalmot és a Tiszakécskén élő Kovács Miklós kékfestő mesterrel való találkozást, aki a tiszakécskei 1956-os sortűz szemtanújaként igaz történeteket mesélt.
A találkozás záró estéjén az akadémia résztvevői 60 égő gyertyával tisztelegtek 1956 dicső emléke előtt. Mindazt, amit az előadóktól és diáktársaiktól, valamint a kirándulás színhelyein tanultak, egy izgalmas vetélkedőn értékesítették a diákok, majd a csapatok előadtak egy általuk kedvelt történetet is.
A csikys csapat tagjai – állításuk szerint – tudásban gyarapodva, élményekkel gazdagodva, hálás szívvel vettek búcsút a honismereti akadémia szervezőitől, akiknek ezúton is köszönetüket fejezik ki, valamint az új barátoktól, akikre szeretettel gondolnak.
„Bízunk abban, hogy egy új témában elmélyedve, a következő évben is lehetőségünk lesz találkozni a múlt értékeivel és együtt tervezni a jövőt” – mondta a résztvevők nevében Olasz Angéla.
Megkértük a résztvevő diákokat, osszák meg velünk a Honismereti Akadémiával kapcsolatos élményeiket.
Bíró Endre beszámolója következik:
„November 2-án, szerda reggel indultunk útnak Lakitelek felé osztálytársammal, Godó Ákossal, hogy részt vegyünk a konferencián Olasz Angéla nyugalmazott tanárnő több hetes felkészítésével (köszönettel tartozunk áldozatos munkájáért!), különböző régiókból érkező diákokkal együtt. Első nap meghallgathattunk néhány érdekfeszítő előadást a magyar mondavilággal és mondagyűjtéssel kapcsolatosan, majd a jóízűen elfogyasztott vacsorát követően egy nem mindennapi ismerkedési játékban vehettünk részt, amihez felkészítő tanáraink is csatlakoztak. A kezdetek tehát mindenképpen adottak voltak új, életre szóló barátságok kialakulásához.
Másnap reggel megkezdődött a diákok korreferátumainak bemutatása, majd ebéd után egy félnapos tanulmányi úton gyűjthettünk rengeteg emléket és információt a látottak kapcsán, szétnéztünk Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Tiszakécskén, míg Szentkirály sajnos kimaradt a programból. Visszatérésünket követően megmártózhattunk a Népfőiskolához tartozó uszoda üdítő vizében, amelyet szintén kár lett volna kihagyni.
A pénteki nap reggelén folytatódó korreferátum-bemutatások keretében mi is sorra kerültünk, elsőként Ákos szólt néhány szót Kisiratos mondavilágával kapcsolatosan, ezután jómagam ismertettem Aradi mondák, legendák, történetek című dolgozatom tartalmát, amely során megfogott egyfajta jóérzés, látván, hogy diáktársaim odafigyelnek a mondottakra, így fáradozásomat minden szempontból siker koronázta, legalábbis úgy éreztem. Ebéd után is korreferátumok sora követte egymást, majd este egy játékos vetélkedőre adott alkalmat a sors, amely közben igen jól éreztük magunkat. A nap lezártát egy tiszteletteljes megemlékezés jelentette, amely során 60 gyertyát gyújtottunk '56 hőseinek tiszteletére, ennyi éve tört ki ugyanis a forradalom, amit a szovjet tankok végül sajnálatos módon leigáztak.
Szombat reggel a zsűri kiértékelte a bemutatott dolgozatainkat, amelyeket egyformán jónak és – ha lehet így fogalmazni – tökéletesnek talált a maguk nemében. Délben végül útra keltünk, egy röpke évre búcsút mondva új barátainknak, abban a reményben, hogy jövőre valamennyien viszontlátjuk egymást, egy másik helyszínen, amit Lakitelekhez hasonlóan örökre szívünkbe zárhatunk.
Számomra ezek után nem kérdéses, hogy kedves emlékek maradtak meg e pár nappal kapcsolatban, melyek talán olyan emberekhez kötnek, akikre hosszú évek múltán is szívesen emlékezem vissza.”
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

„Ne hagyjuk az iskolát!” – több ezer magyar ember tüntetett Marosvásárhelyen
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában - hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen.
A politikus több ezer ember előtt beszélt, akik – a szervezők kérésére könyvvel a kezükben – a Vársétányon gyűltek össze, hogy a tiltakozzanak a felekezeti tanintézmény ellehetetlenítése és igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen. Hasonló tüntetést tartottak szombaton Szatmárnémetiben, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is.
Kelemen Hunor - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. A politikus bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben az államfőhöz és miniszterelnökhöz.
„Kérdem én: ki itt a tolvaj? Az, aki ellopta a vagyont és az intézményeket vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát. A válasz egyértelmű, ezért lassan mondjuk, hogy mindenki értse: sem az egyház, sem Tamási Zsolt, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Azért vagyunk itt, hogy ezt ország-világ tudtára adjuk. Több mint 400 gyerek családja és szülei bíznak ebben az iskolában, ők a katolikus egyház képviselte szellemiségben kívánják nevelni gyerekeiket” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke
Könyvvel a kezükben gyülekeztek
A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői.
A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát".
Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese nyitotta meg a demonstrációt, majd a szervezők nevében Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
„Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor iskoláinkat veszélyeztetik, a törvényesség rendkívüli útját választjuk, és utcára vonulunk. Azért vagyunk itt, mert a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létét vonják kétségbe, azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk mindenkit”- fogalmazott Holló László, majd őt követte Székely Szilárd, a gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója, aki az iskola pedagógusainak üzenetét tolmácsolta.
A szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér szólt a jelenlévőkhöz. Azt kérte az ügyészségtől, hogy ne játsszon több mint 400 diák jövőjével, ne lehetetlenítse el az iskola működését. A diákok üzenetét Kali Edina tolmácsolta: „Amit biztosan tudunk, hogy tanulni akarunk! Tanulni akarunk anyanyelvünkön, tanulni akarunk saját iskolánkban, és egyenlő állampolgárai akarunk lenni ennek az országnak!"
A tüntetés végén a jelenlévők együtt olvasták fel Reményik Sándor Templom és iskola című versét, ezt követően átadták könyvadományaikat, amelyekkel az iskola könyvtárát kívánják bővíteni.
Maszol/MTI
maszol.ro

Nélkülözhetetlen szellemi központ lett a tanulmányi ház
Az erdélyi katolikus közösség lelki-szellemi megújulását szolgáló központ, a Jakab Antal Tanulmányi Ház fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték Csíksomlyón.
A Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által celebrált szentmise után pénteken kerekasztal-beszélgetést tartottak a ház múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A Jakab Antal Tanulmányi Ház az egyházmegye első tanulmányi háza. Volt gyermekkora, kamaszkora, és most szépen elérte a felnőttkort – mutatott ár Jakubinyi György. Az egy évvel ezelőtt megújult arculatú intézmény működtetői lehetővé teszik, hogy minél többen részt tudjanak venni különböző továbbképzőkön, függetlenül az anyagi helyzetüktől.
A kerekasztal-beszélgetés moderátora, Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója beszélgetőtársaitól többek között arra várta a választ, hogy ki milyen szemmel látja a ház múltját, jelenét és jövőjét. Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes-plébános, a pasztorális bizottság vezetője néhány, a házban szervezett találkozót idézett fel. „Több lelki program is volt itt, mindig könnyedén jöttem, mintha hazamennék, ahol jól érzem magam. Egy olyan hely lett, ami minden szempontból gazdagított.”
Szakács Ferenc Sándor a Pro Educatione Egyesület vezetője, aki hat és fél éven keresztül vezette a házat, elmondta, ezek voltak élete legszebb évei. „Érdekes módon összefonódik az ember az épülettel, a térrel, amiben dolgozik. Megszerettem itt a köveket, összenőttem velük, és csodálatos volt, amit itt átéltem. A nehézségek és az örömök is egyaránt. Öröm volt számomra látni azt, hogyan fejlődik Csíksomlyó, mint a magyar lét legfontosabb lelki, szellemi központja.”
Szénégető István plébános, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője úgy véli, nagyon sok ember számára voltak hasznosak az itt elvégzett tanfolyamok, és lelki feltöltődést jelentett az itt együtt eltöltött idő. „Az itteni programok kapcsán gyermekáldásért is szoktunk imádkozni. És kaptunk ilyen visszajelzést, hogy ebben a házban megtörtént ez a csoda.”
Közel egy évvel ezelőtt került át a ház a Gyulafehérvári Caritas ügykezelésébe. „Az egyik nagyon fontos dolog, amit megfogalmaztunk, hogy legyen az itteni embereknek elérhető ez a hely, megengedhessék maguknak, hogy ide eljöjjenek, és részt tudjanak venni egy képzésen, konferencián. A kihívás ismert, fenn kell tartani, a számlákat ki kell fizetni. Amikor elkezdtük, a bevételünk csökkent is, de az irány az jó, mert év végére a kihasználtsága nőtt a háznak, az árcsökkentés, ami történt, az a kihasználtság által kompenzálódott” – hangsúlyozta Péter György, a Caritas szocio-medikális ágazatának a vezetője.
A Jakab Antal Tanulmányi Ház szellemi műhelyévé való válását a 2011-ben létrejött Pro Educatione Egyesület is elősegítette, melynek célja, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén összefogja a keresztény értékrendet képviselő, felnőttképzéssel foglalkozó szervezeteket. Sebestyén Ottó plébános, a Kalot Egyesület és az Erdélyi Háló Egyesület elnöke, valamint a Pro Educatione munkatársa rámutatott, egyházi felnőttképzési szervezetekként azt a többletet tudják nyújtani, hogy közösségben gondolkodnak. Szakács Ferenc Sándor hozzátette, hisz abban, hogy ha az emberek összefognak, akkor egy hatványozott tudásra tesznek szert és hatványozottan tudnak alkotni. „Ugyanígy hiszem, hogy ha a szervezetek összefognak, szintén hatványozódik a jobbulás, az a lehetőség, amit meg tudnak valósítani.”
A tanulmányi ház
A csíksomyói Jakab Antal Tanulmányi Ház 1996. szeptember 17-én nyitotta meg kapuit, és azóta számos országos és nemzetközi konferencia, kulturális rendezvény és lelki program színhelyéül szolgál. A ház nevét az egykori megyés püspökről kapta, aki 1990-ben megalapította az egyházmegye szeretetszolgálatát, a Gyulafehérvári Caritast.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Zárónyilatkozat a Magyar Szórvány Napján: cselekvő szolidaritás biztosíthatja a jövőt Erdélyben
Besztercén ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ahol Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Történelmünk többször is bizonyította, hogy amikor népünk egységes, legyőzhetetlen. Nekünk erdélyi magyaroknak tanulnunk kell ebből, egységesnek kell lennünk, hiszen ettől az egységtől függhet a jövőnk” – fogalmazott Décsei Attila. A megyei szervezet elnöke rámutatott: régen külső ellenségtől kellett az erdélyi magyaroknak tartaniuk, most a beolvadás, a kivándorlás, széthúzás, közömbösség az ellenség. „A szórványban a legértékesebb befektetés a magyar tannyelvű iskola. Mi itt, Besztercén gyermekeinkért harcolunk, a minőségi magyar oktatásért. De erre önerőből képtelenek vagyunk. Szükségünk van a leendő parlamenti képviselőinkre és szenátorainkra, hogy utat mutassanak a bürokrácia rengetegében, mellettünk álljanak” – fogalmazott Décsei Attila. Utalva arra, hogy november 13-a a magyar nyelv napja is, az összetartozás, összefogás, szolidaritás hármasának fontosságát emelte ki a Magyar Szórvány Napján Winkler Gyula, aki úgy fogalmazott, a szórványközösségek jövője szempontjából meghatározó ez a három szó és a legszebb tartalmat közvetíti. „Mindennapi életünk újból és újból bizonyítja a közösségi szolidaritás erejét. A szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő magyar közösségek csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve tudják céljaikat megvalósítani. A belső szolidaritás létszükséglet nemzeti közösségünk számára” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki szerint nem véletlen az sem, hogy az Összetartozunk nevet viseli a székely-szórvány együttműködés, amelyet a belső szolidaritás kiemelkedő példájának tart. Idén választásra készülve ünneplik a Magyar Szórvány Napját, az RMDSZ pedig megértve a magyar közösség kívánságát, megvalósította a magyar összefogást, együtt sikeresen tudnak szerepelni a december 11-ei megmérettetésen, vélte Winkler Gyula, kiemelve, itt volt az ideje, hogy politikai értelemben is megerősítsék a közösségi szolidaritást. Benedek Zakariás Hargita megyei képviselőjelölt, a szórványmegyék jelöltje az elkövetkező mandátumban 400 ezer szórványban élő erdélyi magyar nevében és érdekében kíván eljárni, hiszen ismeri, saját életében is tapasztalja gondjaikat. „Sajnos nem tudjuk megállítani az asszimilációt, a szórványban élő magyarok számának csökkenését. Ahhoz, hogy a magyar identitásra leselkedő veszélyeket elhárítsuk, szükségünk van a Szövetség segítségére, a székely-szórvány szolidaritásra, és a szórvány cselekvési tervre, amelyet minden olyan vidéken alkalmazni kell, ahol a magyar nyelvet beszélik” – mutatott rá a képviselőjelölt. Hozzátette: úgy látja, a Szövetség a horgony, amely a szórványt a tömbmagyarsághoz köti, és ott is tartja. Az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumuk első fél évében bebizonyították, hogy méltók voltak a közösség bizalmára – véli Antal Attila Beszterce-Naszód megyei képviselőjelölt, aki helyi tanácsosként napról napra részese az önkormányzatokban dolgozók tevékenységének. „Annak érdekében, hogy az önkormányzatok munkája a továbbiakban is hatékony legyen, erős parlamenti képviseletre van szükségünk. Akkor tudunk jól dolgozni, akkor tudunk hatékonyan a magyar érdeket képviselni, ha erős parlamenti frakciónk van. Ezt kell elmagyaráznunk szavazóinknak, ezt kell megértenie minden helyi közösségnek” – szögezte le a képviselőjelölt. Lőrincz Helga Fehér megyei szenátorjelölt, Nagyenyed alpolgármestere a szórványban történő magyar oktatás fontosságára és a fenntartását fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet: „a következő öt évben számos erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk.” A szamosújvári szórványkollégium létrehozása vagy a nagyenyedi kollégium felújítása, amire személyesen is nagyon büszke, jól mutatja azt a kiemelt figyelmet, amelyet az RMDSZ a szórványbeli oktatásra fordít. Hozzátette: „az a célunk, hogy 2020-ra befejezzük, amit elkezdtünk, és minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában magyar nyelven tanulhasson, függetlenül attól, hogy Erdély melyik településén él.” Széll Lőrincz Hunyad megyei képviselőjelölt, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa szerint Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt, és elvándorlás helyett inkább itthon maradnak vagy visszatérnek. „Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt találnak tanulmányaik befejezése után munkát, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság egészének javára válik. Olyan programot alkottunk, mely jövőt biztosít a fiataloknak. Erdély általuk lesz erősebb, közösségünk általuk gyarapodik” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A szórvány megyék képviselőinek fontos közösségépítő szerepe is van. A templomjavításoktól az ifjúsági kirándulásokig, az önkormányzatok gondjaitól a március 15-i koszorúk szalagjáig mindennel kell foglalkozni. Ezért a mi munkánk nem kiváltság, hanem a közösség megmaradásáért végzett szolgálat.” – jelentette ki Molnár Zsolt Temes megyei képviselőjelölt. A 4 éves mandátum munkájáról elmondta: a Parlamentben lehettek volna még jobb szakértői egy-egy témának, lehettek volna még aktívabbak, még szemfülesebbek, még határozottabbak. Bukarestben nincsenek minden nap nagy mutatványok és látványos győzelmek, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. „Mindnyájan azért dolgoztunk és dolgozunk ma is, hogy jó legyen Erdélyben, a Bánságban és Partiumban magyarnak lenni”- szögezte le Molnár Zsolt. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőjelölt, a Szövetség legfiatalabb, befutó helyen induló jelöltje fiatal vállalkozóként is hangsúlyozta: „a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. Minden kezdet nehéz. Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek, emellett támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani.” Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, az RMDSZ Brassó megyei képviselőjelöltjének, Ambrus Izabellának üzenetét tolmácsolta, a Szövetség kisebbségi és nyelvi jogokért folytatott harcának aktuális célkitűzéseit ismertetve. „Az nyelvi jogok terén tovább akarunk lépni: azt kezdeményezzük, hogy szállítsák le az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra, vagyis ahol a lakosság egytizede magyar, ott lehessen magyarul ügyet intézni” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „azt kérjük, hogy Románia 100 éves évfordulójára végre tartsák be, amit Gyulafehérváron ígértek nekünk. Új etnikum-közi szerződést kell kötni a román néppel, amely tartósan biztosítja az együttélés kereteit, és lehetővé teszi, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, emellett új alkotmányt akarunk, amely államalkotó tényezőként ismeri el a magyar kisebbséget.” „Aradról a 300 kilométerre lévő Budapestre autópályán 3 órát utazunk. Aradról Besztercéig az út alig 100 kilométerrel hosszabb, mégis 8 órát jöttünk. Az erdélyi magyarság négyötöde nem élvezheti az autópálya előnyeit” – mutatott rá Faragó Péter Arad megyei képviselőjelölt. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke olyan Erdély építéséért dolgozik a Szövetség színeiben, ahol normálisan lehet közlekedni autóval és vonaton is, hiszen egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást biztosít. „Bármilyen pártszínű is a leendő kormány, támogatásunknak egyik feltétele az lesz, hogy befejezze az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, és kiemelten támogassa a vasútfejlesztést is” – összegzett a képviselőjelölt. Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ szórványról alkotott meghatározását ismertette: „az a közösség, amely segítségre szorul. Kívülről kell erőforrásokat, programokat bevinni ahhoz, hogy a közösség megmaradjon magyarnak, etnikai identitását tovább tudja adni. Ehhez a partnerek a szórványkollégiumok, a magyar házak, amelyek köre gyakran egybeesik az RMDSZ-szel, a történelmi egyházak, hiszen sok szórványtelepülésen az egyház az egyetlen intézmény.” Az erőforrásokat biztosító csatornaként a Communitas Alapítványt említette, valamint a székely megyék nagyvonalú pályázati felajánlásait. Fontosnak tartja, hogy a magyar házakat a magyarországi támogatási rendszer kiemelten finanszírozza, hiszen itt elkötelezett, lelkes emberek dolgoznak, akik szem előtt tartják a szórványban élő magyarok érdekeit. „A politikai képviseletnek kiemelt jelentősége van a szórványban is. Az arányos képviselet elvének megőrzése a mindenkori választási törvényekben a szórvány számára létkérdés, ezért szorgalmazzuk, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezt az elvet következetesen képviselje és megvédje a törvényhozásban. Csak az arányos képviselet elve szerint megalkotott választási rendszer teszi elérhetővé a parlamenti mandátumot a szórvány megyékben” − hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki bemutatta a konferencián elfogadott zárónyilatkozatot is "Mi, a besztercei szórványkonferencia résztvevői, a Magyar Szórvány Napján meggyőződésünknek adunk hangot, hogy jövőnket Erdélyben csak a tömbben, az interetnikus környezetben és a szórványban élő magyar közösségek cselekvő szolidaritásával biztosíthatjuk" - áll a zárónyilatkozatban. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro

Fotókiállítás és előadás a koronáról
„Az összefogás egyik szimbólumát hoztuk el hozzátok” – mondta Szeibert András, a magyarországi Katolikus Közösségek Hálózatának társelnöke a Szent Koronáról készült fotókiállítás megnyitóján, amelyet tegnap délben tartottak a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében. A vándorkiállítás, amely Szelényi Károly, Magyarország egyik legelismertebb fotóművészének alkotásaiból készült, több hétig látható.
Szeibert András átfogó képet nyújtott arról, hogy mit is jelentett elődeinknek, mit jelent számunkra a magyar Szent Korona. Az előadás elején a korona keletkezésének körülményeiről szólt, amellyel kapcsolatban sok elmélet kering, de amelyről egészen pontos adataink nincsenek, ami Szeibert András szerint nem baj, hisz azt sem tudjuk pontosan, hogyan keletkezett a magyar nyelv, vagy például a fogantatás csodáját sem tudjuk megmagyarázni, tehát a misztérium, amely az igazán fontos dolgokat gyakran körüllengi, növeli azok értékét. A keletkezés után a koronázási szokásokról beszélt az előadó, elmondta, hogy a magyar királyok csak koronázáskor viselhették a koronát, Esztergomban, ahol a 64 vármegye földjéből emelt „királydombra” fellovagolva négy irányba kellett vágniuk a kardjukkal, amely gesztus a nemzeti egységet, de az apostoli küldetést is jelképezte. Mint elhangzott, a magyar korona által olyan mértékben fonódott össze a világi és szakrális hatalom, hogy a középkori zsinatokon csak magyar királyok elnökölhettek, a korona általi istenhit pedig áthatotta az egész nép életét, és hosszú évszázadokon át fontos eleme volt az egységes magyar állam létének. Az előadó szerint Bismarckig nem volt olyan erős államalakulat a világban, mint a magyaroké. Az ismertetőben elhangzott még, hogy a Szent Korona mindenkor külön jogi személyiséggel bírt, amelynek hatalma nagyobb volt az egyes királyok hatalmánál, hogy minden tagjának azonos szabadságjogai voltak, hogy isteni minőséget is hordoz, amely abszolút értékű erkölcsi tekintélyt ad mindennek, ami a nevében köttetik meg. Szeibert András a korona kettős (latin és görög) szerkezetéről, annak hármas tagozódásáról és három dimenziójáról is beszélt, amelyek harmonikus egységet alkotva azt üzenik, figyeljünk az isteni hangokra, és szeressük, segítsük nemzettársainkat.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Ennek a vásárnak lelke van"
Kiadók, könyvterjesztők szemével
Az elmúlt négy nap az olvasás, a szép könyv mámorában telt Marosvásárhelyen. Kisgyermekes családok, diákcsapatok, középkorú és idősebb párok, társaságok lakták be a Nemzeti Színház tereit, ahol kapunyitástól zárásig kitartott a kultúra vonzásában összetalálkozók összetéveszthetetlen moraja.
Szombat délutáni körsétánkon arra kértük a standok mögött állókat – kiadók, könyvkereskedések illetékeseit és az árusításba besegítő fiatalokat –, értékeljék az idei vásárt, illetve árulják el azt is, melyek voltak az idén a legkeresettebb kiadványok.
A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó standjánál a szinte egy percig sem pihenő, folyamatosan könyveket ajánló, mutató kereskedő, Biblia Anna szerint a tavalyinál nagyobb volt a vásárlói forgalom. A gyermekek körében Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című interaktív könyve volt az idei kedvenc, a felnőtt vásárlók leginkább Nyáry Krisztián Festői szerelmek című új alkotását keresték. De a kétlejes kifestős könyvtől a 99 lejes vagy száz lej fölötti szépirodalmi művekig és ismeretterjesztő kötetekig mindenre volt kereslet – tette hozzá a kereskedő.
Tudatosan vásárló gyermekek
A marosvásárhelyi szülők körében igen népszerű Kulcslyuk könyvesbolt standjánál Kádár Annamária új könyvéből, a Lilla és Tündérbogyóból vitték el a legtöbbet. Sokan karácsonyi ajándékként 100–200 lejért két-három könyvet is vásároltak, a forgalom azonban kicsit mintha gyengébb lett volna a múlt évinél – vélte a színes, tetszetős kiadványokat kínáló Fekete Enikő.
– Az idei volt az eddigi legjobb vásár – mondta Nyulas Ágnes, a szintén gyermekkönyveiről ismert szentendrei Cerkabella Könyvkiadó vezetője.
– Fantasztikus élmény látni azt a sok gyermeket, akik a hónapokig gyűjtögetett zsebpénzüket elhozták ide, és tudatosan, megfontoltan vásároltak. Főleg a 8–14 évesek, de a nagyobbak is szép számban jöttek. Sok volt a visszatérő kis könyvbarát, akik a korai években megvásárolt sorozatok folytatását, például Kertész Erzsébet könyveit vagy a Méhes György-sorozat új kiadványait keresték. A kezdő olvasók számára a svéd sorozatunk bizonyult igen népszerűnek – tette hozzá a kiadó vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy átlagosan két könyvet választottak a gyermekek, és, bár a statisztikák szerint a lányok többet olvasnak a fiúknál, itteni tapasztalatai ezt nem támasztották alá.
A székelyudvarhelyi Kápolnási Antikvár Könyvkereskedés termékeit kínáló Kápolnási Zsolt szintén a gyermeklátogatókra hívta fel a figyelmünket.
– Nincs még egy olyan könyvvásár Erdélyben, ahova diákcsapatok, V–VIII. osztályos gyermekek magukban vagy az osztályukkal érkezzenek, és vásároljanak is – szögezte le, aztán azt is elárulta, hogy idén a tavalyinál nagyobb felületen helyezhette el termékeit, és ez kedvezően hatott a keresletre. Leginkább a meséskönyveket keresték vásárlói, de a történelmi és gyógynövényes kiadványoknak is volt keletje – mondta, majd azt is kifejtette, tapasztalatai szerint az antikváriumoknak van jövőjük, a jó könyvre ugyanis mindig van kereslet, pláne, ha az ára is kedvező.
– Az idei vásáron a 20 lejes ár számított határesetnek, ha ennél kevesebbe került, hamar elment a könyv, 25-30 lejnél viszont már volt, aki tétovázott. Legtöbb ötven lejt költöttek el a standomnál a vásárlók – tette hozzá Kápolnási Zsolt.
A kolozsvári Kriterion Könyvkiadó standjánál Vincze József könyvterjesztőt kérdeztük.
– Nagyjából olyan a mozgás, mint tavaly. Inkább gyermekkönyveket kerestek a látogatók, de a történelmi témájú kötetek, a 101 vers sorozatból pedig a Marosvásárhelyről szóló antológia is sokakat érdekelt. Természetesen az öt lejért kínált könyvekre is volt kereslet – mondta Vincze József, majd azt is megjegyezte, hogy más könyvvásároknál hangulatában is jobb a marosvásárhelyi, illetve az is fontos szempont, hogy a hasonló rendezvényektől eltérően nem a szabadban zajlik, így nincs kiszolgáltatva az időjárás változásainak.
A sepsiszentgyörgyi Cartographia térképei és más földrajzi tematikájú kiadványai évről évre egyedi színfoltot hoznak a könyvvásár forgatagába. Huszadik alkalommal vesznek részt a könyvünnepen – tudtuk meg Mike Gábortól, a Cartographia vezetőjétől, aki azt is elárulta, hogy sehol máshol nem tapasztalta, hogy pedagógusok egész osztályokkal érkezzenek a rendezvényre.
– Évente mindössze tíz új kiadványunk van, és aki rendszeresen jár ide, azonnal észreveszi, mi az újdonság. Most éppen a Földrajzi világatlasz, amely iránt volt is kereslet, akárcsak az irodalomtörténeti és történelmi atlaszunk iránt… Igaz, nyáron Bukarestben nagyobbak az eladási mutatók, ide mégis szívesebben jövünk. Ez a könyvvásár ugyanis nemcsak a pénzről szól, ennek a vásárnak lelke van. Már ezért megéri eljönni.
"Aki ad magára, itt van"
Mint az már a szombat esti záróünnepség előtt nyilvánosságra került, az idei Szép Könyv díjat a Bookart Kiadó két kiadványa, a gyermekkönyvek közül Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy kékség című kötete, a szépirodalmi könyvek kategóriájában pedig Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című műve kapta. Hajdú Árontól, a kiadó vezetőjétől megtudtuk, hogy a két díjnyertes könyvből vásároltak a legtöbbet a látogatók. Ami a kínálat többi részét illeti, a gyermekkönyvek előnyt élveztek, de verseskötetekre is volt igény, a felnőtteknek szóló kiadványok terén azonban a rövidpróza volt a nyerő.
– A vásárlókedvet az ilyenkor szinte minden standnál megtalálható árkedvezmények is befolyásolják – tette hozzá a kiadó vezetője, majd annak kapcsán, hogy megéri-e eljönni a marosvásárhelyi könyvvásárra, így fogalmazott:
– Ez nemcsak az eladásról, hanem a láthatóvá válásról is szól. Aki ad magára, itt van.
Hajdú Áron ugyanakkor úgy vélte, 22 év alatt a vásár kinőtte a színház előterét, és annak, hogy a szorosan egymás mellett sorakozó standok között alig lehet közlekedni, a vásárlók látják a kárát.
– Tágasabb, szellősebb térre lenne szükség. Nem hiszem, hogy azok a marosvásárhelyiek, akik több mint két évtizede látogatják ezt a rendezvényt, ne mennének el az új helyszínre is – tette hozzá a kiadó vezetője.
Idén még többen
A könyvvásár társszervezőjének, a Marosvásárhelyi Kulturális Központnak a vezetőjét, Szepessy Elődöt is megkértük, hogy értékelje az idei rendezvénysorozatot.
– Úgy tapasztaltam, hogy ezúttal még többen vettek részt a könyvünnepen, mint a korai években. Ezt igazolja az is, hogy a legtöbb párhuzamosan zajló rendezvény is telt házas volt. A korábbi évek visszajelzései után még inkább odafigyeltünk arra, hogy a meghívott írók, költők ne csak pár órára találkozzanak olvasóikkal, hanem a vásár minden napján jelen legyenek. Ami az eladásokat illeti, végső kiértékelést csak a vásár utáni napokban végzünk, de a legtöbb kiadó, könyvterjesztő már csütörtökön pozitívan nyilatkozott a keresletről. A jövőbeli tervek kapcsán a hely szűkössége az, amin változtatni kellene. A Nemzeti Színháznak több szempontból is nagyon jó a funkcionalitása, egyrészt a városközpontban található, ugyanakkor több előadóterme is van, ezért ragaszkodunk ehhez a helyszínhez. Ugyanakkor viszont jó lenne, ha a korszerű európai városokhoz hasonlóan Marosvásárhelynek is lenne egy olyan többfunkciós létesítménye, amelyet ilyen rendezvényeken kényelmesebben belakhatna a kultúrabarát közönség – vélte Szepessy Előd.
Káli Király Istvánt, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetőjét arra kértük, egyetlen mondatban foglalja össze idei könyvünnepi tapasztalatát.
– Ez még mindig maga a csoda – válaszolta a főszervező.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A közmédia tematikus napja november 15-én
A megmaradásért, szórványban
A közmédia november 15-én a magyar szórvány napján emlékezik meg kisebbségben élő honfitársairól. A tematikus összeállításban televíziós és rádiós műsorok hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság sorsára.
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015 óta – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. A magyar közmédia méltó módon foglalkozik a magyarságukat híven őrzőkkel.
A műsorfolyamot a Magyarság Házából a Duna nyitja meg (13.55), majd a Duna Worldön folytatódik a tematikus nap (14.20). Az esti Duna World-adás 20 órakor kezdődik, a Duna összefoglalóját pedig éjfél után, 0.15 órakor láthatják a nézők. A műsorvezető-választásnál immár hagyománnyá vált Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának meghívása, partnere a Duna Televízió egyik alapító-műsorvezetője, Kalocsai Andrea.
A gazdag kínálat szereplői életükkel és munkásságukkal kötődnek szorosan a kisebbségben élőkhöz. Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus otthon fogadja a stábot, és menyei segítségével kalauzolja el a nézőket a csángó gasztronómia rejtelmeibe. Sebestyén István bukovinai székely népművész mesével mutatkozik be, s arról is beszél, hogy a népmesék hogyan szolgálták a magyarságtudat erősítését. Ide kapcsolódik Mákos Izolda, aki olyan népi játékokra hívja fel a figyelmet, amelyek nagyszerűen fejlesztik a gyermekek találékonyságát és ügyességét.
A zene sem hiányozhat az összeállításból, Ladányi Ferenc, a gyimesi és moldvai hangszerek kiváló ismerője két népi hangszert, az ütőgardont és a furulyát mutatja be. Egy más zenei világba kalauzol el Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar egyik alapítója. Az együttes Nélküled című száma az egész Kárpát-medencében egy csapásra ismertté vált.
A Határok nélkül, a Kossuth rádió nemzetpolitikai műsora az egész adását a jeles napnak szenteli (19.30).
A filmkínálatból kiemelkedik a Csángók dokumentumfilm, amely roman- tikától és illúzióktól mentesen tárja fel a népcsoport életét (Duna World 16.35). Az Ábel a rengetegben film története Tamási Áron egyedülálló világát idézi, és az ember és a természet, valamint az emberek kapcsolatát fogalmazza meg balladába illő képekben
(Duna World 18.15).
Népújság (Marosvásárhely)

Brüsszeli konferencia Márton Áron életéről
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén november 9-én rendezték meg a Márton Áron életéről és hitvallásáról szóló konferenciát Isten hűséges szolgája címmel, Tőkés László erdélyi képviselő irodájának szervezésében. A rendezvényre kiutazott egy székelyföldi látogatócsoport, amelynek tagjai részt vettek a brüsszeli magyar kulturális intézetben rendezett 56-os megemlékezésen is, amelyen a Balassi Intézet igazgatója, Vitézy Zsófia és a Magyar Köztársaság belgiumi nagykövete, Nagy Zoltán mellett felszólalt az 1956-os belgiumi magyar közösség képviselője is. A látogatócsoportot fogadta az európai püspökkari konferencia (COMECE) brüsszeli képviselete székhelyén a testület főtitkára, Olivier Poquillon is, aki bemutatta irodájának tevékenységét, és elmondta, hogy munkatársaival együtt az Európai Bizottság és az uniós intézmények döntési folyamatában igyekeznek a keresztény szempontokat érvényesíteni. Johanna Touzel, a COMECE szóvivője előadásában azt hangsúlyozta, hogy az európai intézmények immár partnerként, nem egyszerű lobbiszervezetként tekintenek képviseletükre, éppen ezért nagyobb esélye van annak, hogy különböző tervezetek, direktívák, európai normák kidolgozásánál érvényesíteni tudják a keresztény szempontokat.
Az Európai Parlamentet bemutató szeminárium keretében Láng Péter, a magyar látogatócsoportok felelőse tartott szakavatott előadást, majd Hannu Takkula finn liberális képviselő köszöntötte a székelyföldi csoportot, aki barátjának és szövetségesének nevezte Tőkés Lászlót. Finnország sok tekintetben példa számunkra, elsősorban a svéd közösségnek biztosított autonómiája miatt, mondotta Gergely István (Tiszti), amikor a látogatócsoport nevében átadta a csíksomlyói kegytemplomot ábrázoló ajándékot.
A rendezvény házigazdája, Tőkés László EP-képviselő megnyitó beszédében a hit hősének nevezte Márton Áront, akire Székelyföld és Erdély népe valóságos szentként tekint. Mindszenty József hercegprímás, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspökök mellett a magyarok méltán büszkék Erdély egykori püspökére. „Kettős kisebbségben élő népét oltalmazva mind hitéért, mind magyarságáért börtön és egész életére szóló üldöztetés lett az osztályrésze. A kommunista internacionalizmussal éles ellentétben a román nacionálkommunizmus brutális módon elnyomta a közel kétmilliós magyarságot. (…) Hitvalló élete és példája legyen örök tanulság számunkra. A Gonosszal szemben soha ne hátráljunk meg. Mert: »mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk«” – zárta szavait erdélyi képviselőnk a Szentírást idézve.
A COMECE főtitkára előadásában példaképnek nevezte Márton Áront, mivel ő életével, tetteivel a közjóért és a békéért harcolt. Példája jól mutatja, hogy a keresztény élet mindennapi döntéseken alapul, ezért ő azt kéri, hogy Áron püspök példájához hasonlóan mi is legyünk aktívak a közéletben, családjainkkal egyetemben vegyünk részt a társadalmi döntések alakításában.
Ezt követően Máthé Vilmos brassói plébános, esperes az erdélyi püspök életét mutatta be, majd Csapai Árpád egyetemi lelkész beszélt azokról a meghatározó háborús élményekről, amelyek Márton Áron erős személyi karakterét formálták, és később a papság felé irányították.
A felszólalásokat Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című filmjéből készített, Márton Áron börtönéveit bemutató összeállítás vetítése követte. A zsilavai és máramarosszigeti börtönökben készített megrázó képek jól érzékeltették azt a szenvedést, amellyel a kommunista hatalom meg akarta törni a hitéhez s nemzetéhez mindvégig hű püspököt.
Ezután a brüsszeli magyar közösség lelkipásztora, Havas István emelkedett szólásra. A kommunizmus alatt semmilyen hír nem jött a „szomszédos baráti országok” ellenállóinak szenvedéséről. Ki más mutassa be Brüsszelben Márton Áront, ha nem mi? Nekünk kell ismertté tenni példáját, ezáltal is felmutatva európai, demokratikus és keresztény gyökereinket és múltunkat – mondotta.
A felszólalók sorát a székelyföldi látogatócsoport vezetője, Gergely István zárta, aki egyebek mellett azt mondotta: „Köszöntöm a megidézett Márton Áront, emlékezésünk célja szellemi utódok nemzése. Emészteni, felszívni, új erőre kapni. A gyökérből így lesz magyar jövő” – zárta szavait az egykori csíksomlyói plébános.
A konferencia az ősi székely himnusz közös eléneklésével zárult: „Vándor székely reménységét, / Jézus, áldd meg Erdély földjét…”
Brüsszel, 2016. november10.
Tőkés László
EP-képviselő
sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Székely Árpádot is díjazta a Dalosszövetség
Beszámolóval, díjkiosztással és a 80 éve született marosvásárhelyi származású zeneszerző, Szabó Csaba (1936–2003) emléke előtt tisztelgő kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Dalösszövetség (RMD). Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke örömmel nyugtázta, hogy a civil szervezet célkitűzései ugyanazok, mint 95 évvel ezelőtt: az Éneklő Erdély megteremtése Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében. A közgyűlésnek és díjkiosztásnak idén is a Református Kollégium díszterme adott otthont, míg a színvonalas koncertet az Egyetemiek Háza nagytermében tartották. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zeneszerző özvegye, Szabó Csabáné Szántó Klaudia asszony is. (Képünkön: Székely Árpád karnagy, a Református Kollégium igazgatója Tóth-Guttman Emesétől vette át a Jagamas János-díjat, a felvételt Rohonyi D. Iván készítette)
Oláh József református lelkipásztor igeolvasása után Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, valamint az EMKE részéről Bartha Katalin Ágnes köszöntötte a jelenlévőket.
– A 95 éves RMD célkitűzései mind a mai napig nem változtak. Fő célunk és kötelességünk az Éneklő Erdély megteremtése Kodály és Bartók szellemében. Ezt főleg a kórustalálkozók révén valósítjuk meg: Erdély minden régiójában szervezünk kórustalálkozókat felnőtteknek és gyerekeknek, a tömb- és a szórványmagyarságban egyaránt – hangsúlyozta Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke. Örvendetesnek nevezte, hogy a magyar iskolákban újraszerveződnek az énekkarok, és ezáltal bővülhet a Dalosszövetség ifjúsági énekkarainak sora. Támogatják továbbá a népdaléneklési versenyek, zenei táborok, továbbképzések szervezését – ezek a tevékenységek egyúttal közösségépítő jellegűek, amelyek értéket, harmóniát, a szép élet stílusát alakítják ki, fűzte hozzá. Ezt követően Köllő Ferenc a Hargita megyei kórusmozgalomról, Sógor Magda pedig az egyházzenei eseményekről értekezett. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője és Kovács András marosvásárhelyi karnagy bemutatta a folyóirat azon mellékletét, amely tizenkét magyar népdalfeldolgozást tartalmaz.
Évek óta szokás, hogy a díjazottak tevékenységéről rövid videoklipet vetítenek, ám az idei első kitüntetett esetében erre nem volt szükség: a Jagamas János-díjjal jutalmazott Székely Árpád igazgató-karnagy énekkari csoportja ugyanis „élő videoklippel” örvendeztette meg a hallgatóságot.
– Székely Árpád szakmai felkészültsége kiváló, doktori értekezését az énekkar egyéni hangzásáról írta. Koncertjein az áhítat, a bensőségesség kristálytiszta élményét élhetjük meg. Énekkara az éneklő esztétikai élmény bizonyosságával van jelen a kulturális és egyházi eseményeken, a történelmi évfordulók ünneplésekor, a karácsonyi koncertek és kórusfesztiválok alkalmával. Ars poeticája több mint negyedszázada így határozható meg: a közösség szolgálata a zenei szépség jegyében – olvasta fel Angi István zeneesztéta méltatását Tóth-Guttman Emese, majd a jelenlévők hosszas tapssal fejezték ki a díjazott iránti elismerésüket.
Gergely Gábor kézdivásárhelyi kántor-tanárt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Az életút ismertetése mellett Fórika Balázs a laudált szerénységét, segítőkészségét, szakmai kiválóságát emelte ki. A díjat Zsizsmann Endre lelkipásztor, a díj névadójának dédunokája adta át.
– Máyer Róbert a közjó szolgálatába állította munkásságát. Mindent szűkebb hazája, a Székelyföld, a kórusmuzsika, a klasszikus és a népzene szolgálatába állított. Önzetlen oktató-nevelő tevékenysége mellett karmesterként is helytáll, fúvóstáborokat szervez – mondta a Rónai Antal-díj idei kitüntetettjéről Köllő Ferenc székelyföldi tanár-karnagy. A díjat a zeneszerző fia, Rónai Ádám hegedűművész adta át.
– Fülöp Judit zeneszeretete meghatározó pedagógusi pályafutása során. Óvónőként nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei nevelésére, a népi hagyományok ápolására és átadására. A gyermekek számára vetélkedőket szervezett, énekkart alapított, továbbá létrehozta a szovátai Intermezzo kamarakórust, ahol a tagok az együtténeklés öröméért, a zene szeretetért gyűlnek össze, nagy hiányt pótolva a város énekkari kultúrájában. Fülöp Judit bátor, mert megvalósította azt, amit követendőnek tartott. A kisvárosban az egyetemes zeneirodalom alkotásait adta elő, nem félt a kudarctól, az emberek véleményétől, merte vállalni önmagát – magyarázta a Márkos Albert-díj kitüntetettjéről Orosz Pál József.
A búzásbesenyői vegyeskar vezetőjét, Szakács Zoltán tanár-karnagyot Seprődi János-díjjal tüntették ki. Kovács András marosvásárhelyi karnagy ismertette a fiatal szakember életútját, majd kijelentette: az elismerés jó kezekbe került.
A negyedik alkalommal kiosztott Guttman Mihály-díjat a karnagy fia, Guttmann Szabolcs építész adta át Bartha Ilona marosújvári karnagynak. Laudációjában Fórika Éva zenetanár a díjazott sokoldalú tevékenységét, a kórus iránti gondosságát méltatta.
Ünnepi hangverseny volt a javából a Szabó Csaba-emlékhangverseny, ahol hét kórus lépett színpadra: a S. Toduță Zenei Főgimnázium V–VIII.osztályos magyar diákjait tömörítő kórus (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kamarakórusa (Farkas László), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (Kovács András), a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara (Molnár Katalin), a BBTE Református Tanárképző Karának kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Illesse dicséret a karnagyokat elsősorban a művek betanításáért, másrészt a zeneművek kiválasztásáért: minden kórus azokat a darabokat énekelte el, amelyek megfeleltek az együttes felkészültségének, zenei képességének. Biztos vagyok abban, hogy ezeket a műveket nem volt könnyű feladat elsajátítani egy nem (csak) profi énekesekből álló kórusnak, ám az eredmény kitűnőre sikeredett.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy Szabó Csaba munkásságát elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak kell megőriznünk, hiszen a zeneszerző életének javát Marosvásárhelyen töltötte. Kompozíciói a szépség megmutatkozására összpontosító, időtálló, értékes alkotások. Jó lenne, ha az erdélyi karnagyok ezt követően minél több Szabó Csaba-kórusművet iktatnának a repertoárjukba.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Szép szavunk: az inkriminált községháza
Romániában alkotmányos jog a nyelvi identitás megőrzése, azaz a mi esetünkben a magyar nyelv használata. Már ezen az alapon is minden oka megvan rá az embernek, hogy elképedjen azon, ami történik.
Hogy bíróságon lehet megtámadni magyar szavak használatát, és hogy egy-egy szó alkalmas vagy alkalmatlan voltáról hivatásos provokátorok véleménye legyen a döntő. Most már jó ideje a községháza a célpont, hogy ez nem volna tökéletes megfelelője a szent és sérthetetlen primăriának. Most – mint a Krónika nov. 3-ai számában olvasom – a felsőboldogfalviak ellen döntött a táblabíróság, Sándor József polgármester szerint a bíróság rutinszerűen hozta meg az ítéletét. Ez nyilván azt jelenti, hogy a táblabíróságnak nem volt szótára (azt talán nem kell feltételeznem, hogy az alkotmányt sem ismeri), és szakértői véleményt sem vett igénybe. Ment minden rutinból: magyar nyelvi ügyben magyar közösség ellen.
De a polgármester sincs könnyű helyzetben. Azt mondja ugyanis: „A megnevezést ugyan Magyarországról vettük át, de van egy 1906-os román–magyar szótár is, ahol ez a fordítás jelenik meg". Nem tudom, honnan gondolja a polgármester úr, hogy a községháza szót Magyarországról vettük át. Szó sincs róla. A község és a ház nagyon régi szava a magyar nyelvnek, a községháza összetétel is, és közös szavunk az adott hivatal neveként is.
De ami a kétnyelvű szótárakat illeti: a bíróság szemében bizonyára nem számít az sem perdöntőnek, hogy a primăria – községháza megfelelés megvan a 2002-ben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által kiadott Román–magyar közigazgatási szótárban és ennek 2004-es kiadású magyar–román párjában (munkatársaimmal együtt készítettük őket, kiadóként az én nevem szerepel rajtuk). Ezeket annak idején felajánlottuk a magyar önkormányzatoknak, nem volt nagy keletjük (talán még mindig vannak példányok az AESZ sepsiszentgyörgyi irodájában).
A bíróság ezek hitelességét bizonyára kétségbe vonná, mert magyar szakmai civil szervezet szerkesztette őket. Van azonban román–magyar nagyszótára (két kötetben) a Román Akadémiának is: Dicționar romîn–maghiar, Editura Academiei Republicii Populare Romîne, készült a Román Népköztársaság Akadémiája kolozsvári fiókjának Nyelvtudományi Intézetében, 1964-ben jelent meg (most készül a felújított változata). Ebben a primăria 4. jelentése: községháza, példamondatként: „primăria comunei Cozmeni a csíkkozmási községháza". Ennél jóval frissebb a Román Akadémia szintén kétkötetes Magyar–román szótára, 2011-ben jelent meg, ugyanabban az intézetben készült kiváló román és magyar munkatársakkal. Ebben a községháza mellett ennyi szerepel: primărie comunală.
Tanulság annyi a mi számunkra: nem kell 1906-os szótárban keresgélni, hanem körül kell nézni, szakmai véleményt az alperes is kérhet. Nemcsak jogit, hanem nyelvit, nyelvészetit is: van magyar nyelvészeti tanszék a kolozsvári egyetemen, ismert az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a vele szakmailag összekapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. És vannak már használható kiadványok, interneten is elérhető források.
Egyébként akár román nyelvi használatra is ajánlani lehetne a községháza mintájára kézenfekvő casă comunală elnevezést a primăria helyett, amennyiben ez a ház tényleg a közösség háza, és nem a polgármesteré. Mint ahogy – amikor szükség volt rá – az oraș szó, más fontos szavakkal együtt, spontánul került át a magyarból a románba (orașként ejtve a magyar várost). Nem tudunk róla, hogy éber provokátorok berzenkedtek volna ellene. Akkor ilyenek még nem voltak.
Péntek János
A szerző nyelvész, egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
Krónika (Kolozsvár)

Tehetségekből nincs hiány
Vasárnap szervezték meg a váradi Szakszervezetek Művelődési Házában a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület és a Szigligeti Tanoda Egyesület által meghirdetett Ki Mit Tud!? tehetségkutató verseny középdöntőjét.
Örömmel lehetett megállapítani, hogy Bihar megyében az ügyes és tehetséges gyerekekből és felnőttekből, fiatalakból és idősekből egyaránt nincs hiány, hiszen a kétévente lebonyolított vetélkedőn általában többségben vannak az új arcok, akik hol bátrabban hol pedig félszegebben állnak ki a világot jelentő deszkákra. Nem könnyű nagy tömeg előtt szerepelni, de egyikük sem vall szégyent, függetlenül attól, hogy végül továbbjuttatja-e őket vagy sem a szakma krémjét képviselő zsűri. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy az idén bővült a kör, ugyanis bekapcsolódott Berettyóújfalu és környéke is, így valóban egy biharországi össznépi örömünnepé alakult a rendezvénysorozat.
Ahogy lenni szokott, a maratoni középdöntő programját úgy állították össze, hogy a gyerekprodukciók a nap első felében zajlódjanak s ezek eredményhirdetését is megejtették a kora délutáni órákban azért, hogy a vidékről érkezettek idejében hazaérjenek. A hangulat a délutáni órákban fokozódott, illetve érte el csúcspontját, amikor a modern tánc és könnyűzenei produkciók kerültek sorra. A Communitas Alapítvány által támogatott esemény döntőjét november 25-én, pénteken 17 órától tartják a Szigligeti Színházban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Gyergyóban születtek a legszebb erdélyi magyar dalok
A gyergyószentmiklósi No Sugar és a szárhegyi Dreamland Residents zenekarok egy-egy szerzeménye nyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet idén profi, illetve amatőr kategóriában. Az elismerés hatalmas lendületet ad az alkotóknak, az ezzel járó koncertfellépési és stúdiófelvétel lehetőségek pedig a népszerűsítésben nyújtanak hatalmas segítséget.
Alig pár héttel azt követően, hogy a Cseh Tamás Program keretében elnyert támogatásrólszámoltunk be, ismét örömhírt közlünk a No Sugarról: Hiszek benned című számával az együttes elnyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázat első helyezését profi kategóriában. A díjat szombaton vehették át a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban tartott gálaünnepségen.
Bereczky Botond, a No Sugar együttes gitárosa megkeresésünkre elmondta: nagyon örülnek az elismerésnek. Mint tájékoztatott: a pályázat esetében a profi kategóriába azokat az együtteseket sorolták a szervezők, akik már lemezt adtak ki saját szerzeményeikből. A No Sugar idén tavasszal lépte meg ezt a lépést: Hiszek benned címmel készítette el első kislemezét. A címadószámmal jelentkeztek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal kiírására. A zsűri értékelése értelmében ezzel győzték le versenytársaikat.
„A dal egy része már régebben született. A szöveget jómagam és a zenekar egykori tagja, Barabás Árpád írta, hangszerelését viszont idén tavasszal véglegesítettük, átformálva az új énekesnőnk személyiségéhez” – avatott be a részletekbe Bereczky. Mint mondta, a No Sugar daloknak, így a nyertes dalnak sincs konkrét üzenete, valamennyi szerzeményükkel az a szándék, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszenek a hallgatókban. „Nekem például szólhat arról is ez a dal, hogy magamban hiszek, de másoknak jelentheti a szülők, barátok, szerelmek iránt érzett bizalmat. Egyik dalunkkal sem szándékunk, hogy konkrétumokat közvetítsünk. Arra törekszünk, hogy mindenkihez épp az a fajta üzenet érjen el, amit sajátjának érez ki belőle” – mondta a szövegíró-gitáros.
Újabb lendületet ad a hét végén kapott elismerés a No Sugar tagjainak, akik teljes gőzzel dolgoznak a jövő év elejére tervezett nagylemezükön. Addig viszont még hallhat újdonságokat a közönség az együttestől: hamarosan bemutatják a Progym jégkorongcsapatnak himnuszként szánt számot, illetve Karácsonyi dal című szerzeményüket. A közeljövőben a szélesebb közönség élőben is találkozhat az együttessel, hisz az elismeréseknek köszönhetően Erdély több városában, Magyarországon és Szlovákiában is lesznek koncertfellépéseik.
A szárhegyi együttes álma is valóra vált
Koncerteken lesznek hallhatók a Dreamland Residents szerzeményei is – a szárhegyi együttes Poros az ég című számával amatőr kategóriában nyerte el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet a hétvégén. A bandának nagy meglepetést és határtalan örömet jelent az elismerés, hisz egy éve még csak álom volt számukra ez.
„A tavaly a Bagossy Brothers Company Elviszlek című dala nyerte el ugyanezt a címet. Akkor mi elgondoltuk, hogy milyen megtisztelő lehet egy kisvárosi, egy gyergyói zenekarnak ez a neves díj. Álmodtunk mi is erről” – nyilatkozta lapunknak Mihály Csaba, a Dreamland Residents billentyűse. Kedvenc számukkal, a Poros az ég cíművel neveztek be az idei kiírásra, és várták, hogy történjen, aminek történnie kell. „Nem görcsöltünk rá a díjra. Már azt is megtisztelőnek éreztük, hogy az 52 benevezett dalból az első hat közé jutott a mi szerzeményünk” – mondta Mihály Csaba. Most, hogy már tudják, ők lettek a kategóriagyőztes zenekar, hatalmas lendületet kaptak, ugyanakkor a sikerrel járó feladatot is maguk elé tűzték. „Egy jó dolog történt velünk, egyik álmunk valóra vált, de nem kell ezt a sikert sem egymás között, sem mással szemben érzékeltessük. Ezt meg kell tanulnunk kezelni. Még nagyobb alázat kell legyen bennünk a munkánkkal szemben, mint eddig volt. Az egyértelmű, hogy ez a díj előre és még tovább késztet bennünket” – fogalmazott Mihály Csaba. Szövegíróként a nyertes dalról elmondta, érzelmeket közvetít.
„Amikor írtam, nem volt tudatos, hogy mit is szeretnék összességében átadni az embereknek. Az én akkori lelkiállapotomat írtam meg olyan formában, hogy annak legyen üzenete és tükrözze azt, hogy milyen attitűdben íródott. Csak utólag jöttem rá, hogy értelmezhető a szöveg: a kudarcokba belefáradt ember állapotát tükrözi, aki ahelyett, hogy felállna és küzdene tovább az álmai felé, egy kicsit félrevonul. Ugyanakkor a kontraszt is megtalálható benne: a kék égig el lehet jutni, csak a létrán fel kell mászni, törekedni kell. Egy társ is kell, aki a létrát tartja. Ha az önerő mellett a segítség is megvan, elérhetjük az álmainkat” – értelmezte a Poros az ég című dal szövegét Mihály Csaba.
A Dreamland Residentsről elmondta, a hattagú zenekar alig másfél éves, saját számokat pedig csupán egy éve kezdtek el írni, játszani. Alternatív folk pop sítusban játszanak. Egy sikeres pályázat révén az ősz elején készítették el első középlemezüket, az öt számot tartalmazó EP anyaga már megtalálható a Youtube-on. A tagok közül hárman Kolozsváron tanulnak, a távolság miatt összpróbákra csak kéthetente tudnak sort keríteni. A köztes időben mindenki nagyon komolyan gyakorol.
Az elkötelezett munka mellett egyelőre kíváncsian várják a visszajelzéseket a középlemezre és gőzerővel készülnek a nagylemezre, ugyanakkor tervük, hogy fellépések által minél szélesebb körben ismertekké váljanak.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dalról
Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára. A kiírás célja, hogy bátorítsa a magyar nyelvű, saját szerzemények írását és előadását, illetve felkarolni azon zenekarokat, amelyeknek még nem volt lehetőségük megmutatkozni a nagyközönség előtt.
A győzteseket a szombati gálaesten hirdették ki a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban, ahol a zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József költő, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető) értékelte is a pályázatra benyújtott dalokat.
A profi kategória második helyezettje a Koszika & The HotShots lett, a harmadik díjat az Ego Sum nyerte. Amatőr kategóriában második legjobbnak a Mary Grace zenekar, harmadiknak a Légió együttes egy-egy dalát értékelte a zsűri.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

„Lehessen magyarul is ügyet intézni” – ezért szükséges a nyelvi jogok kiszélesítése
Legyen a magyar a második hivatalos nyelv ott, ahol a magyarok többségben élnek; csökkenjen a felére az anyanyelv-használati küszöb azért, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni – tűzte ki célul választási programjában az RMDSZ. Székelyföldön és Kolozsváron néztünk utána, mit jelentenének a magyar közösség számára ezek az intézkedések, illetve milyen értékben érvényesülnek a jelenlegi törvények.
Székelyföldön esetleges és helyzetfüggő a magyar nyelvhasználat biztosítása, hiába élnek többségben a magyarok, a közélet majd-minden területén tapasztalható a közösség nyelvi jogainak korlátozása – jelentette ki a Maszolnak Benkő Erika. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint néhány éve azért hozták létre a jogsegély-szolgálatot, hogy védelmet tudjanak biztosítani azoknak, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, és tapasztalataik szerint széles a panaszosok köre az etnikai diszkriminációtól a nyelvi jogok biztosításáig. Benkő Erika szerint tevékenységüknek köszönhetően némileg változott a helyzet, pozitív példákról is be lehet számolni.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt években kérdőívekkel kereste fel a háromszéki közintézményeket, önkormányzatokat, amelyekben a magyar feliratokról, tájékoztató kiadványokról, magyar formanyomtatványokról, magyar nyelvű honlapról, magyar nyelven is megfogalmazott határozatokról érdeklődtek. Tapasztalatok szerint már attól történtek előrelépések, hogy ezekre a dolgokra rákérdeztek az intézményvezetőknél. Voltak közintézmények és önkormányzatok, ahol korábban nem voltak sem magyar formanyomtatványok, nem létezett magyar ügyfélszolgálat és magyar honlap, de azáltal, hogy érdeklődtek, az érintett intézmények legalább részlegesen próbálták megoldani a hiányosságokat.
Többletkiadásokkal is jár
Benkő Erika szerint minden szinten tenni kell annak érdekében, hogy kiszélesedjenek nyelvhasználati jogaink. Hozzátette, hogy ő maga november 23-án, az ENSZ kisebbségügyi tanácsában mutat be egy jelentést és felkéri a nemzetközi fórumot, hassanak oda, hogy Románia tartsa be a kisebbségügyi vállalásait.
„Sajnos a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat keretében elvégzett munkánk során azt tapasztaltuk, annak ellenére, hogy Románia nagyszerű vállalásokat tett arra az anyanyelvűséghez való jog biztosítására, a gyakorlatban ez esetleges és helyzetfüggő” – mondta Benkő Erika. Szerinte a közhivatalok viszonyulása attól függ, hogy van-e megfelelő alkalmazott, aki el tudja végezni a kétnyelvűséggel járó többletmunkát, hiszen ha például egy beadványra magyarul kell válaszolni, a közhivatalnoknak azt először meg kell írnia románul és lefordítania magyarra.
A kétnyelvűség többletkiadásokkal is jár, ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat azt szeretné elérni, hogy a román állam vállalja fel a kétnyelvűséggel járó plusz kiadásokat. „Rá kell vennünk a román államot, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, ezért nem elegendőek a nemzetközi ajánlások, hanem világos törvények kellenek, hiszen a jelenlegi törvénykezések biztosítják a kétnyelvűséghez való jogot, de nem rendelnek melléke finanszírozást”– mondta Benkő Erika.
Abszurd helyzetek az igazságügyben
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője több problémát is felsorolt, olyan esetekről, ahol sérül az anyanyelvhasználati jog. Például előfordult, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán a beteg nem tudott anyanyelvén beszélni az orvossal. A jogvédő szolgálat panasza nyomán a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége elrendelte, hogy a sürgősségi osztályon mindig legyen legalább egy olyan személy, aki beszél magyarul, és tud kommunikálni a kiszolgáltatott beteggel. „Azoknak is gondjuk lehet az orvosi szaknyelvvel, akik jól beszélnek románul, ezért dolgoznunk kell azon, hogy az egészségügyben biztosítani lehessen az anyanyelv használatot” – magyarázta a jogász.
Benkő Erika szerint az igazságszolgáltatásban is van helye a jobbnak, hiszen törvény szerint a tárgyalásokon tolmács biztosítja az anyanyelvűséget, de ezt előzetesen kell kérvényezni. Emellett az az abszurd helyzet tapasztalható, hogy akkor sem zajlik a tárgyalás magyarul, ha a bíró, az ügyvéd és a felperes is magyar. Emlékeztetett, hogy az elmúlt rendszerben és a forradalom után is egy ideig ez bevett szokás volt az igazságszolgáltatásban, de ma már akkor is románul kell beszélni, ha minden résztvevő magyar.
Az emberek félelmét le kell építeni
A székelyföldi önkormányzatokban történtek előrelépések a magyar nyelv használata terén, de ennek minősége és mennyisége nagyban függ a polgármestertől és tanácsosoktól. Benkő Erika szerint van lehetőség magyar nyelven megfogalmazni a beadványokat, de sok esetben csak románul érkezik rá válasz. Törvény szerint azonban, ha valaki magyarul fordul a közhivatalhoz vagy önkormányzathoz, annak kötelessége magyarul is válaszolni.
Tapasztalatok szerint jelenleg ez 60 százalékban megtörténik, de még dolgozni kell rajta, hogy minden érintett közintézmény és önkormányzat betartsa a törvényt. Ez esetben az emberek félelmét, régi beidegződéseket is le kell építeni, mivel sokan azt tartják, hogy magyarul fogalmazzák meg a beadványaikat, kéréseiket, akkor kedvezőtlenül bírálhatják el azt, vagy késve kap rá választ. „Rajtunk áll, hogy a közintézmények hogyan kezelik ezt a kérdést. Tudni kell, hogy bármikor, bármilyen helyzetben jogunk van az anyanyelv használatra, ezért éljünk ezzel a lehetőséggel”, hívta fel a figyelmet Benkő Erika.
A Maszol érdeklődésére, hogy szokott-re élni az anyanyelvhasználati jogaival, egy sepsiszentgyörgyi férfi, T. Attila elmondta: előfordult már, hogy egy önkormányzathoz leadott magyar nyelvű kérésére kizárólag román nyelvű választ kapott. Hozzátette: hiányolja, hogy az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy miként kell magyar nyelvű beadványokat megfogalmazni. Tudomása szerint a tanterv tartalmazza, hogy a diákoknak meg kell tanítani a kérések, beadványok megfogalmazását, de tanárokon múlik, hogy azt kizárólag román nyelven-, vagy magyarul is megtanítják.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint valóban fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsák az anyanyelv használatának fontosságát. „Nagyon fontos, hogy mindenki megtanuljon beszélni román nyelven is, de legkönnyebben anyanyelvünkön tudunk érvényesülni ” – mondta Benkő Erika. Hozzátette: büszke arra, hogy miután a jogvédő szolgálat néhány éve intenzív levelezést folytatott az oktatási minisztériummal és a tanfelügyelőséggel, most sikerült azt elérni, hogy az ellenőrzőbe magyarul írják be a minősítéseket. Rossz volt hallani, hogy a gyerekek a „kitűnő” minősítés helyett azt mondták: „kaptam egy fb-t vagy foarte binét”, mondta Benkő Erika, aki szerint gyermekkorban kell kialakítani az öntudatot és kifejleszteni azt a mentalitást, hogy számít az anyanyelv és lehet érvényesülni magyarul is.
Antal Árpád: reális célkitűzés
Reális célkitűzés az, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön – jelentette ki a Maszol megkeresésére Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármesterének magyarázata szerint Romániára jellemző, hogy amit tíz év alatt nem lehetett megoldani, kedvező konjunktúrában egy nap alatt megoldódik. Rámutatott, hogy ha Szlovéniában lehet regionális hivatalos nyelv a magyar, ha Szerbiában négy nyelven, így magyarul is kiállítják az anyakönyvi dokumentumokat, akkor Romániában is lehet a törvényeket és az alkotmányt a valósághoz igazítani.
Antal Árpád szerint azért van szükség arra, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé váljon, mert ezáltal több tucat pert lehetne megspórolni, és véget lehetne vetni a folyamatos jogi herce-hurcának. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a magyar nyelv hivatalos státusa arra is jogi alapot teremtene, hogy a Székelyföldön szolgáló rendőröktől, csendőröktől megköveteljék a nyelvismeretet.
Még mindig nincs többnyelvű helységnévtábla Kolozsváron
Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, ennek ellenére a rendszerváltás után sem került többnyelvű helységnévtábla a város határába. Pedig 2014. július 14-én még a bíróság is erre kötelezte az önkormányzatot, de Emil Boc polgármester fellebbezett arra hivatkozva, hogy a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot a városban. 2015. február 5-én a Kolozsvári Táblabíróság érvénytelenítette a korábbi ítéletet. Már ez a példa szemlélteti, mit jelentene a kolozsvári magyarok számára az anyanyelv-használati küszöb 20 százalékról 10 százalékra történő csökkentése.
Idén június 24-én mutatták be az RMDSZ és PNL közötti megállapodást a szövetség szervezeti vezetői, amely értelmében a kisebbségek etnikai arányától függetlenül háromnyelvű (román, magyar, német) helységnévtáblákat helyeznek azokon a Kolozs megyei településeken, amelyek helyi önkormányzatában a két párt van többségben. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta, a megállapodás továbbra is érvényben van, viszont nem kötötték határidőhöz a dokumentumban szereplő kérdéseket.
Véleménye szerint ugyanakkor egy országra kiterjedő problémát általános szabályozással kell elérni, hogy többé ne interpretációkon múljon a nyelvi jogok betartása. Ezért is érett meg az idő a törvénymódosítási javaslatra.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a törvényben határozottan megjelenjen az önkormányzat joga arra, hogy ha sem a tíz százalékos arány, sem az abszolút számú közösség nincs jelen, legyen joga dönteni ebben a kérdésben” – magyarázta. A képviselőjelölt szerint az alsó küszöbökről lehet vitázni, de a tíz százalék egy olyan cél, amit reálisan, egy adott politikai kontextusban el lehet érni.
Az a lehetőség is fennáll, hogy a törvénymódosítást követően polgármesterek továbbra is ellenállnának, de inkább az tapasztalható, hogy ahol a húsz százalékos küszöböt elérte a kisebbség, kitették a többnyelvű táblát – mondta el Csoma.
Bethlendi: fontos az ötezres küszöb
A Musai-Muszáj mozgalom képviselője, Bethlendi András szerint a küszöb csökkentése javít a nyelvi jogok helyzetén, mert így több település, tehát több magyar esne a törvény hatálya alá. Úgy véli azonban: a probléma abban rejlik, hogy Romániában viszonylag jó hogszabályok vannak, csakhogy ezeket nem tartják be. „A civilek szerepe, hogy számon kérjék ezeket, ha a politikum nem jár sikerrel. Kolozsváron ugyanakkor nem egy meghatározott küszöb miatt kellene kitenni a táblát” – tette hozzá Bethlendi.
Szerinte RMDSZ javaslatának előnye, hogy egy abszolút küszöböt is kijelöl, az ötezer főt, amely fölött az adott kisebbség közösséget nyelvi jogok illeti meg. Erre szerinte mindenképpen szükség van, mert nem csak az arányokat kell figyelembe venni, hanem egy nagyobb település több ezer fős magyar közösségének igényeit is. Ugyanakkor fontos arra odafigyelni, hogy amikor nem biztosítanak mindenkinek ugyanolyan jogokat, az visszalépést jelent. „Egy olyan küszöböt kell keresni, amelyiknél a legkisebb a visszalépés, de még működőképes tőle a rendszer. Ez a finnországi svédek példája, ahol nyolc százalékban és háromezer főben állapodtak meg” – fogalmazott Bethlendi.
Idén a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport helyi lakosok a többnyelvű táblára vonatkozó kérését gyűjtötte és adta le a polgármesteri hivatalnál, májusban arra buzdította a kolozsvári lakcímmel rendelkezőket, hogy csatlakozzanak a táblák kihelyezéséért indított perhez. 2015-ben számos villámcsődületet szerveztek, intolerancia díjat ítéltek oda. A bíróság idén február 15-én döntött: Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák, a felperes Minority Rights Egyesület keresetét nem tartotta megalapozottnak. A felperes ismét fellebbezett, mert véleményük szerint a bíróság nem vizsgálta meg helyesen az ügyet és nem indokolta meg alaposan a döntését. A bíróság alapfokra visszaküldte az ügyet, a következő tárgyalás pedig december 6-án zajlik.
A törvényt nem tartják be
Szőcs Izabella jogtanácsos tapasztalata szerint Romániában a nyelvi jogok érvényesítésében nem a 20 százalékos küszöb jelenti a legnagyobb problémát. „Számtalan helységben hiába van meg a törvényes küszöb, nem tartják be a törvényt” – állapította meg. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a húsz százalékos arányt nem a jelenlegi adatok, hanem a közigazgatási törvény hatályba lépésekor érvényben lévő népszámlálás szerint kell vizsgálni. „Ez az időpont 2001. Kolozsváron is hasonló a helyzet, mivel 2001-ben a magyarok aránya jóval 20 százalék fölött volt. Tehát a törvényes alap létezik, csak a végrehajtás, a politikai akarat hiánya miatt nem hajtották végre, ezért szükséges pereskedni” – mondta a Maszolnak.
A küszöb csökkentése véleménye szerint Kolozsváron nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ha ugyanis tíz százalékos a küszöb, de a polgármester nem akarja végrehajtani a törvényt, akkor szintén perelni kell. „Úgy gondolom, hogy első sorban az olyan helységekben kéne végrehajtatni az anyanyelv-használati jogokat, ahol megvan a húsz százalék, és majd következhet a küszöb csökkentése. Az 1206/2001-es kormányhatározat tartalmaz egy listát, azokkal a helyiségekkel, ahol esedékes a tábla kihelyezése és a többi jog betartása. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a listát, mivel a felsorolt helységek többségében nincs tábla, a többi jogról nem is beszélve” – magyarázta Szőcs Izabella.
Kovács Zsolt/Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Újabb kutatások – új megvilágítás (Háromszék középkori településtörténete)
Háromszék és Erdővidék középkori településtörténetének kérdései címmel tartott vetített képes előadást Fehér János erdővidéki művészettörténész Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezennel új előadás-sorozat indult – mondotta felvezetőjében a házigazda szerepét betöltő Tóth-Bartos András, a múzeum történésze. Az intézmény és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében zajló előadás-sorozat Székelyföld középkori történetének legújabb kutatási eredményeit igyekszik bemutatni Sepsiszentgyörgyön. Jövő héten Csíkszék, azután Marosszék és Gyergyószék településhálózatával ismerkedhetünk meg.
Írott forrásaink még vannak
Fehér János elmondta, Erdővidék középkori településtörténetének kérdéseit az elpusztult Dobó falut tárgyaló könyvében (Dobó – Egykori település a Kormos mentén. Erdővidéki Történelmi Adatok 1. A Dobó-Valál Egyesület kiadása, Barót, 2014) felvázolta, mostani előadásában igyekszik bemutatni a Három Széket – nem Háromszéket, hangsúlyozta, mert ezek a középkorban és kora újkorban is még külön entitások voltak. Levéltári források újraértelmezésével, újak felkutatásával igyekezett megközelíteni a kérdést, főképp írott forrásokra támaszkodva. Úgy tűnik, mintha a kutatás lemondott volna az új okleveles források feltárásáról, a szakemberek nagy része is a Székely oklevéltár régi sorozatának köteteire és más, esetenként több mint száz évvel ezelőtt megjelent oklevélgyűjteményekre támaszkodik csupán; gyakran hallani, hogy újat már csak a régészeti ásatások hozhatnak. Ezzel az állítással vitába szállt: a régészet szerepe a középkori településtörténet témakörben nélkülözhetetlen, eredményei nélkül nagyon beszűkülnének az értelmezési lehetőségek, ám a legfontosabb problémákat az okleveles források nélkül szintén nehéz lesz megoldani. És bizony, ismeretlen középkori írott forrásaink is vannak még, és az eddig közölteket is felül kellene vizsgálni, a meglévő közlések kritikai kiadását is jó lenne megvalósítani. Előadásában több eleddig ismeretlen középkori dokumentumot (pl. orbaiszéki településekre, személyekre vonatkozó 15. századi iratokat), középkori oklevelekről készült újkori kivonatokat is bemutatott. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy szükség van az egyes oklevelek kritikai vizsgálatára: újra és újra meg kell vizsgálni a hitelesként elfogadott írott források valódiságát (ugyanis számolni kell az oklevél-hamisítványokkal), illetve esetenként a korábban hamisnak nyilvánított dokumentumok kapcsán is újra kell gondolni az elmarasztaló ítéletet. Hamis információk a köztudatban
Arról is szólt, hogy sok esetben a korábban tévesen közölt okiratok alapján a ma embere bizony hamis információkkal is él. Például idén is megjelent a sajtóban is, hogy Kézdikőváron, az egykori Peselneken régen besenyők éltek. Valójában azonban ruténekről van szó: gróf Kemény József egy általa még 1846-ban közölt 1324. évi oklevél egyes szavait hibásan olvasta, és a „rutenorum” kifejezés helyett a „bicenorum” (besenyők) változatot közölte. Utóbb pedig még további két hamisítvánnyal igyekezett igazolni tévedését. A történész szakma már a 20. század elején korrigálta a tévedést, azonban a helytörténeti jellegű irodalomba, a köztudatba a hibás változat ivódott be. Fehér János más téves információkra is rávilágított: a helytörténeti kérdésekkel foglalkozók közül sokan készpénznek veszik a Székely oklevéltár 1872 és 1934 közötti köteteibe foglalt adatokat, és pl. egyszerű, lábjegyzetbe helyezett véleménynyilvánításra alapozva településünnepeket is szerveznek. Ezeknek a közösségépítő, identitáserősítő hatása kétségtelen, ám nem árt tudni azért, hogy éppenséggel mit is ünnepelünk: főként az egyes települések úgynevezett születésnapi évfordulói eredményezhetnek torz önképet a helyiek tudatában is, hangsúlyozta az előadó. Példát is felhozott: félreértelmezett oklevél alapján 2011-ben Nagyajta megünnepelte a falu fennállásának 800. évfordulóját, miközben a szakma már régen kimutatta, hogy a II. András által a német lovagrend rendelkezése alá bocsátott terület (Barcaság) határait rögzítő oklevélben szereplő „castrum Noilgiant/Noialt” nem Nagyajtára, hanem Szászugrára és az ott található középkori várra vonatkozik. Mellesleg Nagyajtán mindmáig nem ismerünk 12–13. századi várat sem, az unitárius templom eleddig előbukkant legkorábbi részletei is a 13–14. század fordulójára tehetők.
Településszerkezet Fehér János hangsúlyozta, az egyházi és világi területi igazgatási egységek földrajzilag nem mindig fedték egymást. Kiemelte, hogy az Erdővidék megnevezés előbb csupán a régi Miklósvárszék területére volt értendő, az 1654-ben megalakult Erdővidéki Református Egyházmegye révén terjedt ki aztán a régi Bardocszék területére is (ennek református egyházközségeit ekkor szintén az Erdővidéki Református Egyházmegyébe foglalták). Bardoc fiúszék közigazgatásilag Udvarhelyszékhez tartozott, a kis törvényhatóságot Vargyas-vidékként (districtus Vargyas) is említették már a 16. században, sőt, egy ideig a Vargyasszék és Bardocszék párhuzamos megnevezés is érvényben volt. 1635 után, amikor is a fiúszék kiváltságait oklevélbe foglalták, a Bardocszék megnevezés terjedt el.
Szóba került a Székelyföldbe ékelődött enklávék kérdése is (enklávé – olyan terület, amelyet teljes egészében más jogállású terület vesz körbe). Ilyen a Kézdivásárhely melletti, a régi (Felső-) Fehér vármegyéhez tartozó Peselnek és Kézdiszárazpatak térsége is, de a Hidvég környéki, ún. Székföld is Fehér vármegyei terület volt.
Az egyházigazgatás szempontjából mindmáig a legfontosabb középkori forrás az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzék. Háromszéki viszonylatban a középkorban itt az erdélyi egyházmegyéhez tartozó Kézdi főesperesség (a régi Kézdiszék, illetve az itt található Fehér megyei enklávé plébániáit foglalta magába) és a fehérvári főesperesség Sepsi esperesi kerülete (a régi Sepsiszék, az ún. Székfölde, illetve Miklósvár és Bardocszék egyes plébániái) jöhet szóba. Az orbaiszéki települések nem szerepelnek a pápai tizedjegyzékben. A kérdésre, hogy miért, egyelőre még nem sikerült megnyugtató választ adni. Fehér János fejtegette, megtörténhet, hogy más egyházi főhatóság alá tartozott: pl. a szomszédos Barcaságról tudjuk, hogy ekkor az esztergomi érsek joghatósága alatt állt; vagy az egykori, ún. milkói egyházmegyéhez (Moldva déli és Havasalföld keleti részét is magába foglalta) való tartozás is felmerülhet. Az előadó kiemelte, hogy míg Sepsi- és Kézdiszék plébániái esetében esperességekről (archidiaconatus) van szó az oklevelekben, Orbaiszéken a református esperest még a 18. században is dékánnak nevezték a helyiek (az esztergomi egyházmegyéhez tartozó erdélyi területi egységeket is dékánátusok alkották). Orbaiszék első írásos említéseként a szakirodalom is egy 1419-es oklevélre hivatkozik, ami szintén tévedés (ezt már korábban mások is észrevették), mert a szóban forgó oklevél eredetijében csak Sepsi- és Kézdiszék jelenik meg. Az előadó saját kutatásai eredményeként felmutatott egy oklevelet, amely szerint 1454. május 22-én Kovásznán az orbaiszéki székelyek közgyűlést tartottak Kosztolányi Ozsvát székely alispán jelenlétében. Egy 16. századi másolatban maradt fenn egy másik, eleddig szintén ismeretlen oklevélszöveg is, ezt 1455. október 20-án Hunyadi János bocsátotta ki Nyujtódon, gyakorlatilag Cófalva keletkezésének körülményeire derít fényt: a település, amelyet az oklevél Cófalva alias Jánosháza (Czohffalwa alio nomine Janoshaza) megnevezéssel illet, a középkorban minden jel szerint Telekhez tartozott, és alapítójának az oklevélben is szereplő Có János (quondam Joannes Czoh) tekinthető. Ha valaki forrást keres, talál – tette hozzá a művészettörténész. Kitért a kora újkor idején elpusztult/felhagyott, de oklevelek által említett Damokosfalva és Borcfalva nevű orbaiszéki településekre is (ilyenek a többi szék területén is előfordulnak, a kérdéskör bővebb kifejtésére sajnos már nem maradt elegendő idő).
Korai felirat Zalánban
Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi történész, könyvtáros közlései alapján Fehér János megvizsgálta a zaláni református templomot is. Bemutatta a késő román korra, gótika elejére tehető déli, kőből faragott kapuzatot (13. század vége), amelyet minden jel szerint két korábbi portálé elemeinek kombinálása révén alakítottak ki a templom 1820-as években bekövetkező bővítésekor. Ekkor a helybeli lelkész a bontás idején előkerülő korábbi feliratot is bemásolta az eklézsia jegyzőkönyvébe. Ebből a feliratból (hitelességéhez nem férhet kétség) derül ki többek közt, hogy a zaláni templomot 1319-ben szentelte fel Szent Mihály arkangyal tiszteletére Benedek erdélyi püspök (azaz nem sokkal korábban, legtöbb néhány évtizeddel előbb épülhetett maga a templom is). A zaláni felirat így egyike a legrégebbi ismert erdélyi feliratoknak, ami nem mindennapi dolog. Demeter Lajos az elmúlt évtizedekben két ízben is közölte az eklézsiai jegyzőkönyv eme adatát, de a művészettörténeti szakirodalom gyakorlatilag ma sem ismeri – mondotta az előadó. Mindemellett a felirat az egyházi igazgatás kérdéskörére vonatkozóan is adatot szolgáltat: a pápai tizedjegyzékek keletkezése előtt Zalán és nyilván a sepsiszéki plébániák már az erdélyi egyházmegyéhez tartoztak, legalábbis erre utal az a tény, hogy az erdélyi püspök szentelte fel a zaláni, akkor egyértelműen katolikus templomot.
A művészettörténész továbbá említette még azt is, hogy a nemrég megjelent háromkötetes, a Székelyföld története című kiadványban sem tisztázták, hogy hamis-e vagy sem az az oklevél, amely 1426-ban Berecket román településként említi (villa valachalis Bereczkfalva). Ez a nyitva hagyott kérdés azonban nem egészséges a magyar és a román történészek közti kapcsolatot illetően sem: a szóban forgó oklevélbe (amelynek a valódiságát a jelek szerint először tulajdonképpen egy román történész, Maria Holban kérdőjelezte meg) foglaltakból kiindulva ugyanis pl. román őstelepek létét is hangoztatják a területen. A hitelességét illetően sok szempontból gyanúsnak számító oklevél bővebb elemzésére szintén nem maradt idő.
Az előadó időhiány miatt már csak érintőlegesen említette még Sepsiszentgyörgy várossá válásának 550, illetve 555 éves évfordulóját (itt azért hangsúlyozva azt is, hogy egyes 2011. évi promóciós anyagokon a „legalább 550 éve város” kifejezést is látta) amit 2011-ben, illetve az idén is ünnepeltek; bemutatva egy eleddig szintén ismeretlen, 1427-ben kelt oklevelet is, melyben a település már oppidumként (ún. mezővárosként) szerepel.
Mint kiderült, a témakörben nagyon sok még a kérdés, a megbízható válasz jóval kevesebb. Fehér János jelezte készségét az elmaradt részletek pótlására is, igény esetén.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

60. évfordulót ünnepel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum
Iskolánk névadásának 60. évfordulóján, 2016. november 17-én 13 órakor a Bolyai Farkas Líceum dísztermében ünnepi megemlékezést tartunk.
Dr. Bálint István, az iskola igazgatójának megnyitó beszéde után Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke méltatja a történelmi jelentőségű eseményt. Ezt követően dr. Gyéresi Árpád nyugalmazott egyetemi tanár, az iskola volt diákja emlékezik az 1956. novemberi eseményekre, és feleleveníti személyes élményeit az azt követő felújítási, átépítési és bővítési munkálatokkal kapcsolatosan. A megemlékezés iskolánk tanulóinak ünnepi műsorával zárul.
1956. november 17-én, városunk magyar nyelvű lakosságának nagy megelégedésére hosszú várakozás után végre engedélyezték a 399 éves magyar iskolának a Ranghet Iosif elnevezés helyett BOLYAI FARKAS nevének felvételét. Annak a tudós professzornak a nevét, aki 47 éven át tanított ebben a kollégiumban, és több tudományos matematikai könyvet illetve tankönyvet írt. Igazi polihisztorként számos művészeti, technikai és tudományos téren jeleskedett. Fia, a zseniális Bolyai János, bővíteni óhajtván apjától megtanult ismereteit, ide iratkozott be, majd eminens diákként itt tette le a maturandusi szigorlatokat 15 évesen. Földi léte zenit és nadír közt telt el…
Az 1956. november 17-i időzítés a legmegfelelőbb volt, hiszen három nap múlva, halálának 100. évfordulóján a nagy Bolyai Farkasra emlékezett a tudományos világ. A kegyelet és hála jele volt ez! Hasonló érzésekkel emlékezünk most, halálának 160. évfordulóján.
Egy év múlva az iskola előtti téren leleplezték Csorvássy István és Izsák Márton közös alkotását: a két Bolyait ábrázoló köztéri szoborkompozíciót. A magyar tudománytörténet eme két tündöklő csillagának emelt emlékmű örök mementó: hirdeti a két kőbe vésett lángelme életművének halhatatlanságát, dacolva az idővel, és a hiperbolikus tér végtelenjében a minket fenyegető pusztító, gyilkos szelekkel.
1956. november 17-ét követően – a párt- és államhatósági szervek rendelkezése nyomán – az iskola homlokzatáról eltávolították a Ranghet Iosif nevet, és helyébe a "Bolyai Farkas Középiskola" névtábla került.
A névváltoztatást az iskola akkori tanári kara és a szülői bizottság kezdeményezte. Ebben kiemelkedő szerepe volt dr. Kozma Béla igazgatónak és Pálffy Antal matematikatanárnak. E két tanár határozott, következetes kiállásának, bölcs érvelésének köszönhetően valósulhatott meg a nemes cél. Kitartó munkájukat nemzeti kultúránk iránti aggódás és felelősség, ugyanakkor józan előrelátás jellemezte. Kiemelkedő szerepük a mindenkori utókort hálára és tiszteletteljes főhajtásra kötelezi.
Ma a Bolyai Farkas Líceum a bölcsesség fellegvára, a humánum szentélye, Erdély és az ország egyik legjelesebb szellemi műhelye, ahol az elmúlt évtizedek alatt – a Bolyai-szellem jegyében – számtalan kitűnő személyiség sajátította el az egyetemes tudás legújabb vívmányait, hogy a későbbiekben erre a szilárd alapra tovább építkezve az egyetemes tudomány és kultúra magasabb csúcsaira szárnyaljon, mindenhol és minden korban hirdetve a Bolyai-eszmeiség diadalát és fényesítvén szeretett iskolánk hírnevét szerte a nagyvilágban.
A megemlékezésre – melyre a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre rendezésében kerül sor – minden érdeklődőt várunk.
Buksa Éva-Mária ny. tanár
Népújság (Marosvásárhely)

"Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!"
Mi, a marosvásárhelyi volt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium öregdiákjai 2002-ben megemlékeztünk volt iskolánk alapításának 300. évfordulójáról egy szerény ünnepség keretében, amelyet a világ különböző országaiból érkezett mintegy 15 öregdiák társunk tisztelt meg.
Tettük ezt nemcsak azért, hogy 1948-ban megszüntetett iskolánk múltját felidézzük, hanem azért is, hogy lerójuk hálánkat volt alma materünknek azokért az értékekért, amelyeket útravalóul adott: megfelelő tudásszint, munka- és rendszeretet, felelősségtudat, erkölcsi tartás, a másság iránti tolerancia csíráinak bennünk való elültetése. Mindezek lehetővé tették, hogy az elkövetkező évtizedekben bárhol és bármilyen körülmények között becsülettel helytálljunk.
Ugyanakkor meg voltunk győződve, hogy ezeknek az értékeknek a továbbvitele hasznos magyar közösségünknek és az egész romániai társadalomnak is. Ebből kiindulva előrehaladott korunk (70-80 év) és romló egészségi állapotunk figyelmen kívül hagyásával fogtunk neki ennek az oktatási formának az újjászervezéséhez. Kétévi kemény csalódásokkal teli munka után sikerült az egyházi szervek (gyulafehérvári érsekség, marosvásárhelyi főesperesi hivatal, valamint politikusaink) Fodor Imre volt polgármester, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Murvai László tanügyminisztériumi főigazgató) jóváhagyását megszerezni egy katolikus profilú osztály beindítására.
Az osztály működési helyét illetően természetesnek vettük, hogy egykori iskolánk épületében lesz a helye. Hideg zuhanyként ért, hogy mind az épületben működő Unirea Főgimnázium, mind pedig a megyei tanfelügyelőség visszautasította ez irányú kérésünket. Hasonlóan negatív választ kaptunk a volt katolikus leányiskola (a zárda) épületében levő Művészeti Líceum tanári karától. A hontalanságtól a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégium vezetősége mentett meg, befogadván a leendő katolikus osztályt, mely 2004 szeptemberétől ott működött 12 éven keresztül eredményesen, jó körülmények között.
Volt iskolánk épületének visszaszolgáltatásával a Római Katolikus Státus számára új helyzet állt elő, megteremtődött végre a lehetőség az önálló katolikus profilú iskola újraindítására, ami a polgármesteri hivatal és a Római Katolikus Státus Alapítvány (az épület tulajdonosa) között megkötött bérleti szerződés értelmében egyelőre a kisebbik épületben (volt Fiúnevelő) működhet. Így végre a városi tanács határozata alapján megalakult a régi-új iskola dr. Tamási Zsolt-József, a tanfelügyelőség által kinevezett igazgatóval az élen.
Bár soraink megfogyatkozása, egészségi állapotunk meggyengülése miatt az eltelt évek alatt nem tudtunk részt venni az iskola szervezésében, az iskolától érkező meghívások alapján örömmel vettünk részt a tanévnyitó és az évzáró ünnepségeken is. Ezeken megnyugodva tapasztaltuk, hogy már a kezdetektől az iskola vezetése egy jól működő, összetartó, egészséges szellemű, versenyképes közösséget hozott létre.
Úgy látszik, ez is zavart egyeseket, olyan messziről érkezetteket, akik a Ceausescu-féle homogenizálási politika következtében jöttek városunkba, és feljelentést tettek a korrupcióellenes ügyészségen, ahol a XXI. század Európájában szégyenteljes határozatot hoztak. Mielőtt az említett szerv érdemben és objektív módon kivizsgálta volna az ügyet, elrendelte a megyei főtanfelügyelő őrizetbe vételét és az iskola igazgatójának hatvannapi hatósági felügyelet alá vonását, úgy tekintve őket, mint valami bűnözőket.
Ezek a tanév idején hozott intézkedések akadályozzák az iskola rendes működését, ugyanakkor megkérdőjelezik a szülőknek és a tanulóknak az iskolába vetett bizalmát, ami végső soron az iskola megszüntetéséhez vezethet. Úgy látszik, ezek az egyének nem tudják, hogy egy jól működő iskola a társadalom számára felbecsülhetetlen értéket jelent, és ennek megszüntetése társadalomellenes cselekedet, amiért egy demokratikus jogállamban megfelelő büntetés járna.
Egyáltalán nem értjük, mi köze van egy 300 éves gyökerekkel rendelkező, jól működő iskola újjászervezésének a korrupcióhoz, mivel károsítja meg az államot? Szilárd meggyőződésünk szerint ellenkezőleg: az állam érdekeit is szolgálja. Tehát az egész iskola ellen folytatott eljárást államellenes cselekedetnek is tekintjük.
Ami az eljárás emberi vonatkozását illeti: a fiatal diákok (gyermekek) lelkében negatív benyomást kelt az a tény, hogy az iskolájuk nemcsak nem felel meg a követelményeknek, de eddigi eredményeik a nullával egyenlőek.
Tamási Zsolt igazgató nagyfokú hozzáértéssel, lelkes munkával, erejét nem kímélve tett eleget feladatának. Sajnos, ma az ilyen emberek egyre ritkábbak, ezért értéket jelentenek társadalmunk számára, és feltétlen megbecsülést érdemelnek, nem pedig meghurcoltatást. Mi, öregdiákok pedig veszélyben látjuk az iskola újrateremtéséért végzett munkánkat.
És miért ez az egész a demokratikus jogállamnak ellentmondó eljárás? Mert az általunk létrehozott katolikus oktatás önállósításában gond van egy irattal? Ha nem lenne az egészre a rosszindulat jellemző, akkor az ellenőrző szervek szabhattak volna egy határidőt ennek kijavításra vagy pótlására, ha egyáltalán erre szükség van.
Az iskola öregdiákjaiként és az ország magyar lakóiként nem tudjuk szótlanul hagyni az egész nemzetiségünket ért igazságtalan eljárást, ami káros az egész társadalomra is. Ez pedig, ismerve a többségi média "objektív" tájékoztatási módszerét, feszültséget fog szülni városunkban. A feszültségkeltés magában hordozza az 1990 márciusában történt események lehetőségét. Ez lenne a cél 27 évvel a diktátor eltávolítása és Romániának az Európai Unióba való befogadását követően?
Ahhoz, hogy ne jussunk el idáig, a DNA-nak azonnal meg kellene szüntetni az egész eljárást és rehabilitálni a sértett személyeket, valamint kártérítést biztosítani az elszenvedett sérelmekért.
*
Utóirat
Ami az Unirea Főgimnáziumot illeti, amelynek az érdekében folyik állítólag a katolikus iskola megszüntetésére irányuló eljárás, a következőket szeretnénk pontosítani.
Az 1948-as tanügyi reform, amely megszüntette a felekezeti oktatást Romániában, összevonta a Református Kollégiumot és a Római Katolikus Gimnáziumot 2-es Számú (magyar tannyelvű) Fiúlíceum néven a volt Református Kollégium épületében. Az üresen maradt épületünket elfoglalta a 2-es Számú (magyar tannyelvű) Leánylíceum, amely 1945-48 között hajléktalan volt, illetve kegyelemből a Katolikus Gimnáziumban működhetett felváltva délelőtt és délután velünk, a fiúgimnazistákkal.
1956-ban a lányiskola átalakult koedukációs (vegyes, fiú- és lány-) iskolává a 4-es Számú (magyar tannyelvű) Középiskola néven.
1959-ben ez az iskola befogadta a lényegesen kisebb Unirea, volt román tannyelvű líceumot, amellyel egyesítették Unirea–Egyesülés néven, Gáspár János volt katolikus öregdiákkal az élen. Az első közös tanévben (1959-60) négy osztály, három magyar és egy román tannyelvű diákja érettségizett. A következő évben hasonló volt az arány.
Emlékezetesek maradnak számunkra Gámpé József volt igazgatónk szavai: fiúk, jegyezzétek meg, ha Romániában a hatalom meg akar szüntetni egy magyar iskolát vagy egyéb kulturális tevékenységet, azt egyesíteni fogja a testvériség nevében egy románnal. Teljesen igaza volt, az Unirea-Egyesülés Líeceumban, amelyben az 1959-es tanévben egy román osztály volt, a 2003-04-es tanávre megfordult az arány, és a hat kilencedik osztályból mindössze egy volt magyar tannyelvű. Ami azt jelenti, hogy román iskolává alakult egy megtűrt magyar osztállyal.
Feltevődik a kérdés: ha az első világháború előtti másfél évtizedben egy sor reprezentatív iskola épült városunkban, a szocializmus éveiben is több iskola és iskolakomplexum, akkor a demokrácia 27 évében nem lehetett volna egy új, megfelelő iskolát építeni az Unirea líceumnak?
A Római Katolikus Gimnázium Öregdiákjainak Sanctus Emericus Baráti Köre
Népújság (Marosvásárhely)

Szórványmédia-találkozó Nagyenyeden
Szórvány – média – nyelv témakörben szervezett tanácskozást a Magyar ÚjságírókRomániai Egyesülete (MÚRE) november 11-13 között Nagyenyeden, amelyen az országos és regionális média több képviselője is jelen volt. A Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett rendezvényre második alkalommal került sor, tavaly Vajdahunyad és Déva volt a konferencia helyszíne.
A Magyar Szórvány Napja kapcsán létrejött találkozó érdekes tematikát kínált a résztvevőknek. Pénteken a Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet bemutatójával indult a konferencia, a kötet a MÚRE temesvári riporttáborában készült riportokat tartalmazza. Ezt követően az egyesület által szervezett riporteriskola keretében szerzett tapasztalatok, vélemények, benyomások számbavétele következett. A Családi média elnevezésű előadáson a média lehetséges szerepét körvonalazták a szórványban élő családokban.
Szombat délelőtt három közéleti szereplő előadását övezte érdeklődés. Elsőnek Hegedüs Csilla ismertette az immár mozgalommá alakult Örökségünk őrei kezdeményezést, amely a 2011-ben kidolgozott, tavaly novemberben új irányelvekkel kiegészített szórvány cselekvési terv egyik sikere. A széleskörű konzultációval kidolgozott, a 2011. november 12-i, dévai Magyar Szórvány Napján elfogadott Zárónyilatkozat kimondja: „a magyar szórványok kérdése társadalmunk egyik legfontosabb ügye, ezért helyzetüknek javítása, nemzeti identitásuk megőrzése össztársadalmi odafigyelést, összefogást, cselekvést igényel”, és négy nagy területre összpontosítva fogalmaz meg konkrét feladatokat: kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság valamint sajtó. Bemutatójában Hegedüs Csilla a szórvány három legfontosabb kulcsaként az oktatást, a magyar napokat és az Örökségünk őrei programot nevezte meg. Az oktatás terén a dévai Téglás Gábor, a nagyenyedi Bethlen-kollégium és a magyarlapádi szórványközpont számítanak sikertörténetnek, a temesvári, hunyadi és dévai magyar napok pedig valósággal magyarrá változtatták a rendezvények ideje alatt az illető városokat. Az Örökségünk őreire a számadatok tükrében is reflektált Hegedüs Csilla: Erdély 8 megyéjében működik a program (kiemelkedően Fehér, Kolozs és Hunyad megyében), 20 iskola és diákszervezet kapcsolódott be ezidáig, mintegy 1000 diákkal, akik 80 műemléket fogadtak örökbe. Számtalan pozitív eredmény is kapcsolódik a tanulók kezdeményezéséhez, elég csak a kolozsvári New York szálló felújításának elkezdésére, vagy a dévaiak azon háromnyelvű szórólapjára gondolni, amilyent a megyei kulturális igazgatóságnak addig nem jutott eszébe megjelentetni. A következő években kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra is, hiszen ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás.
A szórványban megvalósítható sikeres programokról és lehetőségekről értekezett Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is, aki szerint a szórvány minden kétséget kizárólag megérdemli a média figyelmét, hiszen itt is rengeteg izgalmas téma akad. A szórványt nem szabad kikerülni, hiszen ha nem beszél róla a média, akkor gyakorlatilag mintha nem is létezne, azonban amikor alannyá válik, leggyakrabban lehangoló hiposztázisban jelenik meg. A népesség fogyatkozást nem szabad elkendőzni, azonban a borúlátó, vészjósló hangnem csak további elszigetelődést, lemondást sugall, holott számtalan pozitív példa is létezik az élniakarásra - és példaként a Hunyad megyei Lozsád 2020 tervet hozta fel az előadó. Lozsád ugyanis 2020-ban ünnepli a 700. évét annak, hogy okiratokban megemlítik a település létezését. Erre az alkalomra szeretnének a helybéliek és környékbeliek nagyszabású rendezvényeket szervezni, többek között felmerült bibliográfia, mongráfia elkészítése, vagy akár a MÚRE újabb riportkötete is szólhatna Lozsádról és lakóiról – vetette fel a témát az ötletgazda Winkler Gyula EP-képviselő.
Ezt követően sor került a Magyarul szórvány. És románul? című, Winkler Gyula képviselő által tavaly meghirdetett pályázat kiértékelésére, amelyet Szilágyi Aladárnak ítéltek oda az „etnosporă” szó javaslatáért. A képviselő hozzátette, hogy a pályázat során (a szórvány kifejezésre kellett román megfelelőt találni) Szilágyi N. Sándor nyelvész felhívta a figyelmét a comunităţi dispersate/compactemár létező kifejezésekre, amelyeket szintén lehet használni. A képviselő nem utolsó sorban támogatásáról biztosította a szórványmédiát, munkacsoportjával a kiadványok megtartására és fenntartására anyagi alapokat igyekeznek elkülöníteni, és felkarolnák azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szórványközösségek sajtótermékekkel való ellátását biztosíthatják.
Rácz Éva, a MÚRE elnöke, aki egyben az esemény moderátora is volt, felajánlotta a szervezet segítségét abban, hogy a szociográfiai felmérésekkel párhuzamosan a média hasznos partner tud lenni, hiszen a szociológusok által végzett kutatásokat követően olyan riportokat, dokumentumfilmeket lehet készíteni, amelyek átadhatók a közmédiának. Továbbá azt is lényegesnek tartotta, hogy a kutatásba bekapcsolják az újságíró- és média szakos egyetemi hallgatókat is, akik tanáraik szakmai irányításával megismerhetik és bemutathatják a szórványt.
A média képviselői fokozott figyelemmel követték Borsos Orsolya Évának, az Országos Audióvizuális Tanács (CNA) tagjának A család és a média. Lehetséges módosítások az Audiovizuális kódexben című előadását. Kiderült, hogy új meghatározásokra lehet számítani a gyűlöletbeszéd, a fiatalok által elkövetett bűncselekmények rekonstrukciója, a diszkriminatív jellegű nemi sztereotípiák használata terén, és betiltanák a gyerekek szereplését az élelmiszer reklámokban. A sok új kitétel előreláthatóan parttalan értelmezéseknek ad majd lehetőséget.
Szombaton délután a résztvevők meglátogatták a Bethlen Gábor Kollégiumot, ahol Szőcs Ildikó igazgatónő beszélt arról a projektről, amelynek eredményeként felújították a közel négyszáz éves iskolát, Dél-Erdély magyarságának mindenkori bástyáját. A szombat esti és vasárnap délelőtti kerekasztal-beszélgetések témaköre a szórvány sajtó helyzete köré épültek.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Nézmesterek
Gyermekkorom egyik megrázó élménye volt, amikor porig égett második szomszédunk hatalmas gazdasági épülete és részben a lakóházuk teteje is. Történt mindez télvíz idején, a rendszerváltás előtt nem sokkal, amikor kétszer akkora eseménynek számított egy falusi disznóvágás, mint manapság. Ez főként a rokonság proteinháztartása miatt volt így.
Klasszikusan mindig ott voltak "a közelebbiek", a mindig szolgálatos nagymamák, menyecsketársak, sógor bácsik véres tálat fogni, hurkát vakarni, májast, kolbászt tölteni, csipkehájba göngyölni a tűrthúst. A disznótoros hangulatnak persze kötelező eleme volt a köményes pálinka. Még az is megtörtént, hogy a kora hajnali pálinkázás miatt félreszúrt a böllér, a disznó pedig azon véresen elszabadult a gyermekek nagyobb örömére, hogy vörösre permetezze a szűziesre behavazott udvart. Ahol viszont hajnalban kezdődik a pálinkázás, ott előbb-utóbb megbosszulja magát a disznó. Émika néniék disznaja csúfosan röfögött vissza a másvilágról. A csűr és a lakóház között sorakozó fészer, fáskamra, nyárikonyha környékén zajló disznótoros pálinkázások elaltatták a paraszti éberséget, a mosztos kályha pedig, amely nem égett volt ki teljesen, valahogy lángra lobbantotta a nyárikonyhát.
Az emereket hajnali négy órakor riasztotta édesapám, aki buszsofőr lévén kora hajnalban vitte volna környékbeli gyárakba a váltást. A nyomorúságos jármű, amely a ház előtt parkolt éjszakánként, még csak nem is köhögött a mínusz fokokban. Kanócolni kellett. Kemény fagyok idején bizony az egész család kivette a részét a kanócolásból. Benne volt a pakliban, hogy aznap hajnalban is korán költenek emiatt, előbb azonban édesapámnak kellett fölmérnie a terepet, így ő vette észre, hogy a szomszédban szikrázik a padlás. Tíz perc alatt legalább harminc ember volt kint lapáttal, csákánnyal, vödrökkel, az asszonyok menekítették az értékeket a házból, hordták a vizet, locsoltak, ki-ki a maga helyén. Ám akkor is voltak úgynevezett "nézmesterek", bizonyos Pali bácsi például, aki nagyszerű sopánkodással tudta dirigálni a felfordulást, a vödör fülét vagy a lapát nyelét azonban meg nem fogta volna. Minket persze bezártak a házba, de a nagyablakból alaposan megfigyeltünk mindent. Mire nagysokára megérkezett a tűzoltóság - az 1980-as évek derekán alig volt még vezetékes telefon az Új utcában! -, akkorra porig égett a hatalmas, zsúfolásig tömött gazdasági épület. Széna, szalma, deszka, borona, szerszámok, szekér és lábasjószág: mind odaveszett. Megsemmisült a nyárikonyha, meg fészer és a fáskamra, minden - a házon kívül. Már a szomszédos épületeket locsolták a népek, le ne égjen a fél utca, mert közel építkeztek egymáshoz az emberek. A kétkezi erőfeszítés látszólag kevésnek bizonyult a hatalmas tűz megfékezéséhez, mégis minden fontos érték megmenekült, ami az élet újrakezdéséhez kell. Ha tétlenül a tűzoltókra vártak volna, szomszédaink földönfutóvá lesznek. Apám napokig rákvörös volt a dühtől, amikor otthon szóba jött a csudát látó Pali bácsi, attól féltünk, ha legközelebb találkoznak, fényes nappal megveri az utcán a magatartása miatt.
Szombaton a főtéri tüntetésen úgy éreztem magam, mint aki 30-40 ezer Pali bácsi Kolozsvárjának üres piacterén ácsorog, miközben odaát, a "frontvárosnak" számító Marosvásárhelyen - a magam részéről oda is jóval több embert vártam a megmozdulásra! - éppen beletörlik valakik a lábukat a kínkeservesen elért eredményeinkbe. Mindkét unokahúgom a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kisdiákja. Szeretnek ebbe az iskolába járni, Dodó tantárgyversenyeket nyer a maga korosztályában, Deli pedig, mint előkészítős csemete, már német nyelvű dalokat is énekel, kifogástalan muzikalitással. Nekem ezért is fontos, hogy ezt az iskolát ne illesse ártó szándékkal senki emberfia! De nem maradhat senki közömbös csak azért, mert történetesen egy másik városban, másik iskolában tanul a gyermeke, netán már lediplomázott. És végképp nem maradhathatna közömbös az a korosztály, amelynek ínségesebb időkben forradalmat is tudni kellene csinálni... Maroknyi magyarsággal viszont nyomást gyakorolni sem lehet egy olyan ügyben, ahol a legtöbbet éppen a következő nemzedék veszítheti. Az eseményt biztosító rendőrség diszkrét elszivárgása sajnos rólunk állít ki rossz bizonyítványt. Minek ennyi emberhez felügyelet?
Jódolgunkban sikerült kikapcsolni magunkban egy egész közösség immunrendszerét. Mennyire tudok e pillanatban örülni annak az ötven csíkszeredai diáknak, akik épp aznap jöttek ide tanulmányi kirándulásra, és valamennyien ott voltak a téren! Tudnánk mi, kolozsváriak tízezren is lenni, ha Mátyás tövében felütnék a lacikonyhát és ingyen csápolhatnánk egy nosztalgiazenekarra! De most csak Pali bácsik voltunk, pedig amikor a szomszéd háza ég, vödröt kell ám ragadni, nehogy holnap a saját házunk tetején táncoljanak a lángok! Lesz akkor majd sírás és fogcsikorgatás!
Laczkó-Vass Róbert
Szabadság (Kolozsvár)