A hősökre emlékeztek Hegyközújlakon
Mindenszentek napja alkalmából Hegyközújlakon is mindenki, aki tehette, kilátogatott a temetőbe, és megemlékezett hozzátartozóiról.
Rendhagyó módon délután öt órakor több mint ötven hegyközújlaki lakos gyülekezett az újlaki református temetőben a felújított 1944-es emlékműnél. Az 50. évforduló alkalmából 1994-ben az akkori református presbitérium kopjafát állíttatott 16 hős emlékére, akiket Hegyközújlakon végeztek ki 1944-ben.
A tragikus események után hetvenkét év elteltével az újlaki presbitériumnak Hegyközpályi község tanácsa támogatásával sikerült felújítania az emlékművet, amelyet halottak napja alkalmával felavattak, így emlékezve meg az ott nyugvókról.
A megemlékezésen Köteles László lelkipásztor hirdette az igét. Prédikációjában elmondta, hogy „most az ő emlékükön keresztül megerősödhetünk, mert ők voltak azok, akik azért küzdöttek, hogy mi most itt lehessünk”. Ezt követően rövid szabad imádságra került sor, majd Somogyi Lajos, a Hegyközújlaki Református Egyházközség gondnoka szólalt fel. A gondnok egy idézettel kezdte beszédét: „Nézz körül egy közösség temetőjében, és meglátod, hogy milyen emberek élnek a településen”. Elmondta, hogy már nincs miért szégyenkezniük, mert sikerült rendbe tenni a temetőt, és az emlékművet is sikerült felújítaniuk, így méltó módon tudtak megemlékezni szeretteikre és az itt nyugvó katonákra is. A tizenhat honvédből egyébként csak egy katona nevét lehet tudni, Csíki Dezsőét, aki hegyközújlaki származású. Bódi László presbiter kutatómunkájának köszönhetően az emlékezők megismerhették az ott nyugvó hősök életének néhány részletét is. Elbeszélésekből kiderítette, hogy régebben Magyarországról évi rendszerességgel látogatták a közös sírt.
A tizenhat honvédet Újlakon a Frigman tanyán végezték ki és ott is temették el őket, majd a későbbiekben temették át a református temetőbe. Egy ma is élő, akkor kilencéves szemtanú elmesélte, hogy egy honvéd megmenekült a sortűztől, és egy jászol mögött bujkált napokig. Egy helybéli talált rá, aki civil ruhát adott neki, így aztán hazamehetett Margittára. Ugyancsak elbeszélésekből derült ki, hogy 1944. október 12-én a Margitta felé visszavonuló egyik magyar hadosztálytól szakadtak el az itt nyugvó honvédek. Hátramaradt velük egy teherautó is tele lőszerrel. Az ő feladatuk – a saját állításuk szerint – lövészárkok ásása volt.
Bódi Lászlónak sikerült hivatalos adatokat is szereznie kutatásai során, de azt csak valószínűsítheti a Magyar Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Osztálya, hogy a 61. határvadász portyázó osztály 62 eltűnt honvédje közül valók azok, akik 1944. október 12-én tűntek el.
Sajnos a körülmények miatt homály fedi a tömegsírban nyugvó honvédek kilétét, de a kutatást nem zárják le, sőt minden évben megemlékeznek róluk.
Tarsoly Normen
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Stefano Bottoni: a DNA tevékenysége a társadalom immunrendszerét gyengíti.
A történész szerint a romániai korrupcióellenes harc a pártok szétzilálásához vezet, és közvetett célja a bírósági úton történő rendszerváltozás előidézése.
A 90--es évek olaszországi korrupcióellenes hadjáratára emlékezteti Stefano Bottoni történészt, ami jelenleg Romániában zajlik. A Bolognai egyetemen doktorált történész kutatási területe Kelet-Európa politikai és társadalomtörténete, történelme a legújabb korban. A szakember nemzeti kötődése kettős, vegyes családból származik, anyai ágon magyar, apai részről pedig olasz. 2002 óta él Magyarországon, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A történész rendszerint a Facebookon is reagál a közéleti, politikai eseményekre, a DNA által Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna ellen indított eljárás kapcsán a közösségi oldalon azt írta, hogy Romániában mindenki megvádolható, az alpolgármester ellen pedig azért indult eljárás, hogy ráijesszenek az RMDSZ-re. A Transindex megkeresésére Bottoni kifejtette, hogy a jelenleg a romániai korrupció visszaszorításán dolgozó intézmények olyan helyzetet idéztek elő, amely sok szempontból a kilencvenes évek Olaszországára emlékeztet, amelyben az igazságszolgáltatáson keresztül próbálták leváltani a politikai elitet. Bottoni elmondása szerint a hidegháború után, a rendszerváltozást követően rögtön beindult egy olyan folyamat Olaszországon belül, amelynek hatására sok ezer embert börtönöztek be korrupció miatt, de utólag kiderült, hogy nem csupán a korrupciót nem sikerült felszámolni, de az ennek mentén kialakult politikai rendszer sem vált jobbá. „Én ezt működésben láttam, sőt, akkor drukkoltam is ennek. Az ember naiv volt és nagyon fiatal. Láttam, hogyan bontottak le egy politikai felépítményt úgy, hogy rengetegszer keveredett a hazugság az igazsággal, illetve a féligazsággal. Kiderült különböző országok esetében, hogy nem az az eredménye ennek, amit ezek a jóemberek remélnek, hanem valami egészen más, és ez egy probléma.” A DNA tevékenysége kapcsán megjegyezte: „A társadalom immunrendszerét gyengíti, illetve a posztkommunista országokban ez a legrosszabb titkosszolgálati paranoiákat ébreszti fel”. A történész úgy gondolja, hogy az említett vádhatóság tevékenységének következményei az olaszországi esethez hasonlítanak, ahol a Szovjetunió szétesését követően a kilencvenes évek elején beindult a korrupt politikusok elleni harc, amely során több ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, miközben a legnagyobb példányszámú napilapok egymással versenyezve hozták le bizonyítékként az ügyeszeken keresztül törvénytelenül kijuttatott lehallgatási jegyzőkönyveket: "Persze, hogy ezek a politikusok részben korruptak voltak, hogy ez a politikai rendszer messze nem volt tökéletes, és látszott az is, hogy a hidegháború egyensúly-politikájához kötődik, de abban a pillanatban, ahogy szétesett a Szovjetunió, elindították ezt a politikai hercehurcát. Ez ebben a formában nem volt más, mint egy kollektív karaktergyilkosság és bűnbakkeresés. Aztán a vádlottak kétharmadáról később, bírósági úton kiderült, hogy felmentették, de az már senkit nem érdekelt, akkor már nem volt egyikük sem képviselő vagy polgármester.” Mit kaptunk cserében? Nem kaptunk egy jobb politikai rendszert, alacsonyabb korrupció szintet. – Az változott csupán, hogy a nyolcvanas években a politikum által lefektetett játékszabályok mellett zajlott az üzletelés; ma viszont a meggyengült legitimációjú pártok és az őket megjelenítő politikusok a nagy cégek és pénzügyi konszernek, valamint az egész országot immár átszövő második generációs, ún. „fehérgalléros maffia” hálózatok alárendeltjei" - nyilatkozta a történész. Tangentopoli, a kenőpénz városa, és Berlusconi „Az olaszországi történet 1992. február 17-én kezdődött, amikor egy teljesen ismeretlen fiatal ügyész vádat emelt egy az országos nyilvánosság számára ismeretlen helyi szocialista politikus ellen. A vád az volt, hogy hét millió líra (kevesebb mint 4.000 euró) értékű kenőpénzt fogadott el. Ez Milánóban történt, de Tangentopoli néven híresült el. A Tangentopoli egy összetett szó. A polis várost jelent, tangente pedig kenőpénzt, tehát a kenőpénz városa. A sajtóban terjedt el ez a kifejezés az ügy kapcsán. Miután a vádlott politikust hetekig tartó, igen kemény kihallgatásoknak vetették alá, újabb korrupciós esetek következtek. Másfél év alatt több ezer ember került börtönbe, újabb és újabb városokban alakultak nyomozócsoportok. 1993 őszéig, 18-20 hónap leforgása alatt teljesen összeomlott egy közel félszázados politikai rendszer." A Carlo Azeglio Ciampi volt jegybankelnök által vezetett „szakértői kormány” 1994 márciusára írta ki az előrehozott választásokat. Ekkor a kormánypártok sorra oszlatták fel magukat, miközben képviselőik nagy része már ügyészi eljárás alatt állt. Ekkor lépett színre Silvio Berlusconi médiamágnás, aki 1993 őszén új pártot alapított, a Forza Italia nevű mozgalmat, azzal a céllal, hogy megakadályozza a posztkommunisták választási győzelmét. Tudni kell ugyanis, hogy a „tiszta kezek” hadjárat alig érintette a volt kommunista pártot és a hozzá köthető szövetkezeti és „civil” szférát – pedig a szocialista tömbbel fenntartott kereskedelem révén befutó illegális pártfinanszírozás (évi több tíz millió euróról van szó: elképesztő összegbe került akkor is a politika!) nyílt titoknak számított. Berlusconi északon egy frissen alakult proteszt párttal, az Északi Ligával szövetkezett; délen pedig a korrupciós botrányok által szintén nem érintett, örök ellenzéki neofasisztákkal." "A baloldal és az elemzők meglepetésére, akik semmit nem értettek az akkori olasz valóságból, ez a furcsa szövetség megnyerte a választásokat, és ezzel beállt egy majdnem húsz éves állóháború, a Berlusconi-tábor és ellentábor között. Berlusconit éppen akkor kezdték tüzetesen vizsgálni, amikor kormányra került.” „Azt is fontos tudni, hogy az olasz bírói és ügyészi karban a nyolcvanas években történt egy nagy váltás. Tömegével kerültek be a rendszerekbe a kommunista párthoz kötődő emberek. Olaszországban a bírók politikai hovatartozása nem volt titok. A bírói függetlenségnek nem volt semmilyen álcája, a bíróknak és ügyészeknek jelentős politikai hátszelük van. Maga az olasz legfelsőbb bíróság egyfajta parlamentként működik: tagjainak politikai hovatartozása köztudott, és az utóbbi évtizedekben stabil baloldali fölény alakult ki a testületben. A Tangentopolinak tehát az első pillanattól kezdve elsődleges célja a választók által legitimált politikai berendezkedés megdöntése volt. Ezt a baloldali sajtó erőteljesen támogatta, ehhez néhány évig csatlakoztak a mérsékelt sajtóorgánumok, és elképesztő pergőtűz alá tartották a megroggyant kormánypártok képviselőit. Tucatnyi politikus és menedzser nem bírta a nyilvános kivégzést, és öngyilkos lett." "Búcsúlevelük megrázó olvasmány, az ellenük elkövetett igazságtalanságért senki nem fizetett. Azok az ügyészek sem, akik az általuk indított eljárások közel nyolcvan százalékát első, második vagy harmadfokon elvesztették. A „Mani Pulite” – azaz a Tiszta Kezek mozgalma egy ügyészi úton kikényszerített rendszerváltozás volt, ami meg is történt 1994-ben, azzal a különbséggel, hogy nem teljesen úgy történt, ahogy elképzelték, ugyanis Berlusconi nyert, és ez nem volt benne a pakliban. Mint járulékos veszteség, kiiktattak egy olyan politikai és társadalmi képviseletet, amely az olasz társadalom nagy többségét szolgálta, mivel az olasz „első Köztársaság” tömegpártjai nemcsak választási kartellként működtek, hanem sokrétű szolgáltatást nyújtottak a lakosságnak. Ezt a sokkot soha nem heverte ki Olaszország” – mondja a történész. Kívülről irányított dolog? Arra a kérdésre, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség mennyire független, a történész kifejtette: „A DNA tevékenységét a bukaresti amerikai nagykövetség kitüntetett figyelemmel kíséri, ez manapság köztudott tény, amit a társadalom nagy része normálisnak és helyesnek tart, de egyáltalán nem az. Népszerűtlenséget vállal, aki civilként bírálja ennek az intézménynek a módszereit, és megkérdőjelezi a korrupcióellenes harc eddigi eredményeit. A probléma ugyanis, hogy Romániában – de nyugodtan általánosíthatunk a térségre vonatkozóan – olyan az állam felépítése, a törvényi szabályozás, az apparátus habitusa, hogy a gyakran egymásnak ellentmondó szabályok betartásával gyakorlatilag semmit nem lehet intézni, sem előrelépni. Roppant egyszerű szinte bárkit visszaéléssel vádolni, aki közpénzt kezel. És abban az országban, ahol a rokoni vagy „keresztapai” kapcsolatok sűrű hálózata egyszerre szabályozza és meghatározza az emberek társadalmi státusát, az a jogi kifejezés, hogy „befolyással való üzérkedés” nekem nem tűnik másnak, mint egy rossz vicc. Vagy még inkább egy tragikusan félreértelmezett jogi fogalom." Elődeink példáján tanulva örökítjük tovább a korrupciót A történész úgy vélekedik, hogy a mostani fiatal generációt ugyanazok a reflexek vezénylik, a túlélés és az érvényesülés érdekében hasonló módon működnek, mint a szüleik. Azok, akik mégsem ebbe a csoportba tartoznak, és nem szeretnének hasonulni, a leggyakoribb eset szerint „lábbal szavaznak”, és elköltöznek az országból, ennél fogva pedig megszűnik a társadalmi hatásuk Romániára nézve. „Rendkívül naiv volt 1989 után az az elképzelés, hogy a társadalom viselkedési normái, az emberek személyisége 10-20 év alatt radikálisan megváltozik azért, mert megváltozott körülöttünk a politikai környezet. Ez az egyik legnagyobb félreértés a kelet-európai rendszerváltások körül. Azt is látom, hogy nagyon naivnak bizonyul a korrupció elleni harc, hogy majd megtisztul a társadalom, előjönnek a tiszták” - mondta Bottoni. A történész szerint ahhoz, hogy Romániában egy működő, stabil politikai rendszer alakuljon ki, amely több pilléren áll, szükség lenne erős, alulról építkező pártokra, valamint a civil szféra részvételére is. De a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetben ez nem tud megvalósulni, ugyanis ehhez anyagi jólétre, de még inkább „nyugodt lelkiállapotra van szükség”. Horváth Anna egy lejáratási játszma áldozata A Horváth Anna esetében kezdeményezett bűnvádi eljárással kapcsolatosan Bottoni úgy véli, politikai leszámolásról van szó: „Egy tiszta emberről van szó, akit a helyi PSD akar ellehetetleníteni, és leválasztani attól a polgármestertől, akivel jó munkakapcsolatot alakított ki. Miközben tehát meglepőnek tűnhet az ügyészség keménykedése – főleg a nevetségesen gyenge vádak tükrében – látni kell, hogy a DNA-val sajátos módon együttműködő (és néha versenyt futó) titkosszolgálatok nagyobb játszmába foghattak bele az erdélyi magyar közösséget illetően. Ezért írtam egyszer a Facebook falamon, és ma is vállalom, hogy ilyenkor nem kell felülni a hírekre, és meg kell védeni a tisztességesen cselekvő embereket, akik pont olyanok, amilyennek látszanak.” „Ezeket az embereket akkor is meg kell védeni, ha népszerűbb lenne beállni a „korrupt politikusok” megbüntetését, vagy a jelenlegi pártok felszámolását követelő kórusba. Látni kell, hogy úgy tűnik, változóban van Bukarestben az az 1990 után kialakult konszenzus, miszerint az RMDSZ-re szükség van – teljesen függetlenül attól, hogy milyen belső korrupciós ügyei vannak, vagy mennyire sikeres társadalompolitikát folytat. Mert az RMDSZ garantálta 25 éven keresztül az erdélyi magyar közösség politikai képviseletét, és érdemeket szerzett a magyar-román etnikai konfliktus lecsillapodásában. Ma viszont egyre több jel arra utal, hogy Bukarestben sokan úgy látják, hogy „a mór megtette kötelességét...”, ami súlyos következményekkel járhat. A szövetség politikai ellehetetlenítésének számtalan jelét látni, és ebben a dologban a korrupciós vádakat kiválóan lehet használni, mint ahogy ezt megtették Borboly Csaba, Antal Árpád és Ráduly Róbert esetében is. Miközben az igazi, minden újságolvasó által jól ismert „régi motorosokat” soha nem érintette a korrupciósellenes ügyészség vizsgálata” – vélekedik Bottoni. „Abban az esetben, ha a politikai érvelés nem éri el a kívánt hatását az RMDSZ-szel szemben, és kellemetlenné válik az ellenfél, mint ahogy láttuk a székelyföldi fiatal politikusok esetében, akkor jönnek az örökzöld korrupciós vádak. Nem szeretnék itt illetéktelen párhuzamot vonni a diktatúra és a többpártrendszer között, de történész szemmel a mai romániai helyzet kezd hasonlítani az általam kutatott – de a szakmai berkekben is szinte ismeretlen – antikorrupciós kampányra, amit 1957-ben indított a kommunista hatalom azok ellen, akik „loptak a közösből” (a gyárigazgatótól kezdve az egyszerű termelőszövetkezetben dolgozóig). Mi lett az eredménye? Több tízezer embert zártak börtönbe, és ítéltek el – gyakran megszégyenítő körülmények között, nyilvános perek során. És ki profitált az eljárásokból? Gheorghiu-Dej és csapata, akik elitcserét hajtottak végre (Erdélyben etnikai elitcserét) úgy, hogy a kisemberek igazságérzetére játszottak, miközben senkit nem érdekelt a korrupció visszaszorítása.” „Én attól tartok, hogy az eddig meglévő román-magyar konszenzus felbomlik, ami azt jelenti, hogy Bukarest bevállalja majd Erdély bekebelezésének a századik évfordulója kapcsán, hogy bemutassa saját magának és a teljes román lakosságnak: a magyar kérdést igenis megoldották. Azt viszont jó lenne elkerülni, hogy a létező politikai spektrum és az általa jelentett védőháló felszámolásához a magyar közösségből is tapsoljanak” – mondta a Transindexnek Stefano Bottoni. Nem az a lényege, hogy az illető el is legyen ítélve „Az emberek tönkretétele az ügyészségen kezdődik. Annak, hogy másodfokon három év után felmentenek valakit, nincs hírértéke. Ha már egyszer megfogtak valakit, és harminc napot börtönben töltött, annak az embernek vége. (Persze vannak groteszk kivételek, lásd a „cere cash”-nek becézett nagybányai polgármestert, akit annak ellenére szavaztak meg nagyon nagy többséggel, hogy tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy kicsoda ez az ember – újabb bizonyíték arra, hogy a „politikusok megbüntetése” szép, de önmagában nem elégséges, ha nem változik meg a társadalmi közérzet). De ezeknek az eljárásoknak nem az a lényege, hogy a meggyanúsítottra büntetést is kiszabjanak. Ha el van ítélve az érintettek tíz százaléka, akkor az egy járulékos dolog, de nem ez a lényeg. A cél egyes emberek kiiktatása, egyfajta állandó félelemkeltés. Ezt belső és külső erők egyaránt mozgatják, amivel fontos tisztában lenni, amikor madártávlatból vizsgálunk egy ekkora jelenséget” – nyilatkozta Stefano Bottoni történész. A téma kapcsán ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a korrupciós bűncselekmények egyik szemléletes és súlyos következménye a bukaresti Colectiv-tragédia, de a korrupció által átszőtt egészségügyi rendszer is folyamatosan emberéleteket követel. Elég csupán az idén kirobbant Hexi Pharma ügyét említeni, amelyben az előre kilobbizott közbeszerzési eljárások során hígított fertőtlenítőszert vásároltak a kórházak, ennek következményeként jelentősen megnövekedett a halálos fertőzések száma. Ugyancsak a korrupció hatására vált egyre nagyobb mértékűvé a romániai erdőirtás, amelyet Klaus Johannis államfő nemzetbiztonsági kockázatnak minősített, és a gyanú szerint a szervezett bűnözés, valamint egyes romániai politikusok közösen érintettek benne.
Ambrus István
Transindex.ro

Puskás Attila börtönévei (Megtorlás Erdélyben)
Különös hadbírósági tárgyalásra került sor 1959. szeptember 16-án. A Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke marosvásárhelyi kiszállásán a mellényszabóból „hadbíró őrnaggyá” avanzsált Macskási Pál vezette tanács a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium – ma Márton Áron nevét viseli – hat tanárának és öt diákjának perében hozott ítéletet.
1959. április 13-ával kezdődően a Securitatéhoz kerültek Sántha Attila gimnazista rendszerellenes versei. Először a diákokat tartóztatták le, majd június 6-a és augusztus 7-e között sorra kerültek a tanárok, akiket a magyar forradalom idején tanúsított „ellenséges” magatartással vádoltak. Az elsőrendű vádlott Puskás Attila volt, aki 1931. augusztus 9-én született Kolozsváron, és letartóztatásának időpontjában – 1959. május 12. – Csíkdánfalván természetrajzot tanított. A bűnjel, a corpus delicti, az Október 23 című verse volt, amelyet 1956 novemberében Lőrincz János tanártársa esküvőjén szavalt el. Ezután egypercnyi csenddel adóztak a szabadságharcban elesettek emlékének. Ezért „a társadalmi rend elleni szervezkedés” mellett „tiltott kiadványok, többek között saját ellenforradalmi verseinek terjesztésével” is vádolták. A vádirat szerint Puskás Attila a magyar forradalom leverése után vádlott-társaival elhatározta: többet nem néznek szovjet filmet, tiltakozásul, amiért a szovjet csapatok leverték a magyar forradalmat. A vád szerint: Puskás Attila 1957. március 15-én, a díszgyűlés alkalmával, „eltorzítva”, „a szocialista rendszerrel szemben állóan mutatta be az 1848–49-es magyar forradalom kitörésének jelentőségét”. Telve nacionalista és soviniszta eszmékkel, megszerezte az 1943-ban, a Horthy-rendszer idején kiadott Gábor Áron című színdarabot, amelyet tanulmányozásra átadott diákjainak, célja a színdarab bemutatása volt.
A Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke a Btk. 209. szakasza 1. pontja és a 325. szakasz előírásai alapján az 1959. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében Puskás Attilát 20, Palczer Károlyt 15, Bereczk Lajost és Kovács Gyulát 8–8, Lőrincz Jánost 7, Kovács Dénest 6 év börtönbüntetésre ítélte. Mindannyian tanárok voltak. Az öt diák büntetése: Sántha Imre – későbbi neves keramikus – 7, Szőcs László 7, Vorzsák János 7, Zsók László 6, János László 3 év börtön.
1996 szeptemberében Puskás Attilával a szamosújvári börtön földalatti kazamatáiban térdig vízben készítettem tévéfelvételt: a magánzárkákban, az úgynevezett „izolare”-ban az átható nedvesség csontig hatolt, átjárta a rabruhát, nappalra felhúzták a falra a priccset, nem szabadott leülni, csak minden két napban adtak egyszer ételt. A cél: a politikai foglyok fizikai megsemmisítése. Goiciu Petre, a szamosújvári börtön szadista parancsnoka azzal fogadta a rabokat: innen csak borítékban fognak szabadulni! Vagyis: levélben értesítik a hozzátartozókat a halálukról. Puskás Attila a szabadulásáig, 1964. augusztus 3-ig a szamosújvári börtönben raboskodott. Akkor az Amerikai Egyesült Államok nyomására a politikai foglyok nagy részét szabadon engedték. Fontos hangsúlyoznunk: Romániában nem volt közkegyelem, csak a büntetés le nem töltött részét engedték el. Még 1966 után is folytak a politikai indíttatású bebörtönzések.
Puskás Attila szabadulása után Sepsiszentgyörgyön talált menedéket. A Háromszékben folytatásokban megjelenő, családja és saját maga „nótáztatásáról” szóló sorozata alulírottnak igazi olvasmánycsemege. Még akkor is, ha ismerem, áttanulmányoztam periratát, őrzöm az Október 23 című verse rekonstruált példányát, a család históriáját: mint a hófehér gyolcson a vér, a megszenvedett élet hitelessége süt át minden során! Ismerem természetrajzi munkáit. Főművének a Csáky Ernővel és dr. Rajnai Zoltánnal közösen írt, 2012-ben Budapesten megjelent Puskás Tivadar, a nagy magyar feltaláló című kötetét tartom. Ebben állít méltó emléket Gyergyóditróból származó nagy ősének. A magyar forradalom leverésének 60. évfordulóján a Puskás Attila által utólag rekonstruált verstöredékét mellékeljük.
Október 23 A népek Dávidja Góliátra támadt, megrázta ólmos szolgaláncait, a holt bálványra sújtott, s robajjal zuhant hazug tekintély, hála, hit. Akit temetnek, tudta-e sorsát? (Az elgázolt kislány halott.) Rejtett-e szívében – alvadt vére már – a diák egy gyáva szólamot? (…) De itt csak a képzelet mereng s fegyvertelen forrt az indulat, sóhajba oszlik vágyunk, s a tett félúton marad, a zsarnok gyötrelmeinken nevet. Testvéreim, ránk tekintsetek! Hitványabb anyag mi sem vagyunk. Ma üdvözlet nektek, bátor magyarok! (holnap talán már nem szólhatunk). De most minden némuljon el, a nem méltó ne köpje átkát. Vackába bújjon szétrohadni, kit most szent tűz nem hevít, ezer évig urát szolgálja, tűrjön, mert tűrni tud, messzebb ne lásson, mint önmaga, ne érdekelje, hova jut.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 34. (részletek)
Másik, 1969-ben létrehozott intézmény a bukaresti egyetem hungarológia katedrája volt. A magyar nyelv és irodalom tanítása a bukaresti egyetemen nem új keletű ötlet, már Bitay Árpád és Avram P. Todor is gondolt rá, de csak 1956-ban kezdett Marosi Sándor fakultatív magyarnyelv-kurzust tartani a keleti nyelvek katedráján.
1969-ben a kolozsvári dr. Szabó Zoltán professzort nevezték ki a frissen létrehozott katedra élére. Az előadótanár Marosi mellett még egy adjunktust is felvettek, Szabó egykori diákját, Molnár Szabolcsot (sz. 1943). Molnár kinevezésekor egy Arad melletti falucskában tanított, pap fiaként „rossz” dossziéja volt, Szabó mégis vállalta a felvételével járó felelősséget. Elkészült a magyarországi vendégprofesszor statútuma is, úgyhogy az 1969/70-es tanévet már 32 olyan diákkal kezdték, kiknek a második szakuk a magyar nyelv és irodalom volt. Hungarológia mellékszakos diák volt Smaranda Enache is, francia főszakkal.
Kezdetben még volt valamilyen fokú autonómiája a katedrának, és a tantervet maguk állíthatták össze. Eleinte minden évben volt beiskolázás, de ez nem tartott sokáig. 1971-ben bevezették a finn nyelvet fakultatív tantárgyként, ezt 1977–1990 között Molnár tanította; öt évig dolgozott egy finn–román szótáron, amely sajnos, befejezetlen maradt. 1973-tól Molnár is előadótanár lett, két újabb adjunktust vettek föl, egyikük Murvai Olga, a tanügy-minisztériumi főfelügyelő, Murvai László felesége. Két külsős tanár is oktatott, egyikük Reinhart Erzsébet, Molnár felesége, aki akkoriban a Szocialista Művelődés és Nevelési Tanács nemzetiségi osztályán dolgozott (1972–1988 között). Ugyanebben az évben, a marosvásárhelyi pedagógiai intézet megszűnésével beindult a levelező tagozat is, az intézet diákjainak joguk volt beiratkozni a hungarológia szak harmadévére, ahol három év múlva kettős, román–magyar tanári diplomát szerezhettek. A diplomadolgozatot román nyelven kellett megírniuk és megvédeniük; a katedra archívumában 70–80 ilyen dolgozat található. Az 1970-es évek végéig a magyart második nyelvként bármelyik idegen nyelvvel lehetett párosítani, franciával, angollal, némettel, japánnal, kínaival, arabbal, törökkel, perzsával, latinnal stb., és ez jobb elhelyezkedésre adott lehetőséget. Előnyt jelentettek a külföldi, finn vagy magyar ösztöndíjak, néhányan az ösztöndíjasok közül már vissza sem tértek.
A hungarológia hanyatlása 1975-től kezdődött, amikor a katedrát beolvasztották a keleti, később az újlatin nyelvek tanszékébe. 1976-tól felvételit is csak kétévente hirdettek, 1980-tól pedig már csak négyévente. A diákok létszámának csökkentésével Molnár a teljes tanári norma érdekében arra kényszerült, hogy román nyelvet tanítson külföldi, túlnyomórészt fogorvosis diákoknak. Tolmácsként is állandóan igényelték, a külügyminisztérium is. A keleti nyelvek katedráján dolgozó kollégáival együtt őt is sokszor kényszerítették megalázó munkára. (...) Elég keveset közölt, a Berde Máriáról írt doktori disszertációján és egy magyar irodalmi szöveggyűjteményen kívül Domokos Géza kérte fel, szerkesszen a Kriterion számára egy hasonló kötetet. A kötet több helyen is módosult Pezderka Sándor cenzor beavatkozása nyomán, 1985-re lett nyomdakész, de ekkor Murvai László tanügyi felügyelő nem hagyta jóvá, mondván, hogy ilyen munkára nincs szükség, sőt még be is panaszolta a szerzőt a kultúrbizottságnál. Molnárnak az 1986-ban megjelent, Arte poetice. Renașterea (A költészet művészete. A reneszánsz) című gyűjteményben közölt tanulmánya miatt is meggyűlt a baja, ugyanis nacionalizmussal vádolta meg, és szintén a kultúrbizottságnál panaszolta be Doina Uricariu. Otthon többször is felkereste a Securitate, együttműködésre szólították fel. Szolgálataiért támogatást kapott volna a doktori cím megszerzésében. Azt is felajánlották, hogy feleségét kinevezik a magyar líceum igazgatójának, ami azért volt furcsa, mert a nevelési tanácsnál dolgozott, ami összehasonlíthatatlanul rangosabb munkahelynek számított. Az örök védekezésre kényszerített Molnár nem vállalt szerepet a magyarság ügyeiben, úgy tartotta, ez nem az ő kötelessége. A magyar követség egyik jelentése úgy számol be a hungarológia katedra tanárairól, mint elszigetelt és kompromisszumra hajló tanügyi káderekről. 1989-ben a hungarológia szak a felszámolás küszöbén állott: csupán két előadótanár maradt (Molnár és Murvai), egy vendégtanár és egyetlenegy (másodéves) hallgató.
*
Három, ugyancsak 1969-ben létrehozott intézménynek óriási hatása volt a magyar kultúra és nemzeti öntudat megtartásában: a tévé magyar nyelvű műsorának (magyar adás), A Hétnek és a Kriterion Kiadónak. A magyar adás legvirágzóbb korszaka Bodor Pál nevéhez fűződik. Miután 1967-ben visszatért Bukarestbe, amíg ki nem nevezték a román rádió-televízió magyar nyelvű műsorainak főszerkesztőjévé, az Irodalmi Kiadó (Editura pentru Literatură) kisebbségi osztályán jelentős változtatásokat sikerült elérnie a kiadványpolitikában. Míg 1966-ban csak 50 magyar cím jelent meg a kiadónál, és több állást is megszüntettek, 1967-től a könyvek száma megkétszereződött. Bodor a kiadói tervbe néprajzi, zenetörténeti, művészettörténeti munkákat is felvett, ő kezdeményezte a fiatal írók debütáló köteteit felsorakoztató híres Forrás sorozatot.
A Bányai Évának adott interjújából kiderül, Bodor ötlete volt két, a magyar kultúra számára alapvető sorozat megszerkesztése is. Egyik közülük az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, a hatalmas munka elvégzésére szerződést kötöttek Szabó T. Attila (1906–1987) kolozsvári nyelvésszel. A 15 kötetesre tervezett munka szerkesztése nagyon lassan haladt, Szabó életében csak három kötet jelent meg a Kriterion kiadónál, 1976, 1978 és 1982-ben. 1990-től a szerkesztést a Magyar Akadémiai Kiadó vette át.
A másik referenciaértékű munka a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1919-től napjainkig. Az alcím pontosítja a tartalmat: szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés. Egy ilyen mű létrehozásának XVIII. századi gyökerei vannak a magyar kultúrában (Bod Péter: Magyar Athenas). Szerkesztését szintén kolozsvári szakemberek végezték, Balogh Edgár irányításával. Később további szakembereket vontak be a munkába Erdély különböző városaiból, Bukarestből Bonyhádi Jolánt, aki az Irodalmi Kiadónál dolgozott 1948–1968 között.
A lexikon első kötete 1981-ben jelent meg a Kriterion Kiadónál, majd 2002-ig még további három kötet (az R betűig), az utolsó (két részből álló) kötet 2010 őszén került ki a nyomdából. Ideális esetben ennyi idő alatt az új, naprakész és esetleg a magyar kultúra kezdetéig kiegészített kiadásnak is meg kellett volna jelennie. A lexikon egyetlen bukaresti közkönyvtárban sincs meg; az első négy kötetnek létezik online változata, a budapesti Széchényi Könyvtár jóvoltából, megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban (mek.oszk.hu).
*
A magyar adást 1969 novemberétől sugározták, heti egy alkalommal, az I. csatornán; Románia egész területén, de még Magyarországon is fogható volt. Egy-egy adás 20-25 percet tartott, politikai és gazdasági hírekkel, népzenével. Bodor Pált egy fél év múlva, 1970 áprilisában nevezték ki a román rádió és televízió magyar és német nyelvű műsorainak főszerkesztőjévé. Ilyen kinevezésre csak Ceaușescu személyes jóváhagyásával kerülhetett sor. A rendkívül igényes és jó szervező Bodor rövid idő alatt igazán profi csapatot teremtett, amely lebilincselő, ugyanakkor a magyarságtudat erősítését célzó műsorokat készített. Másfél év után már heti két adást sugároztak, egy egyórásat, illetve egy másfél órásat, csütörtökön és vasárnap, majd ezeket háromórás műsoradás váltotta hétfőnként.(A budapesti tévénél hétfőn műsorszünet volt, és ez növelte a bukaresti nézettségét.) A magyar szerkesztőség 15 fősre bővült, köztük volt pár román műszakis is, egyikük a magyarul is tudó Al. Căpușneac. 1971-ben felvették a vágáshoz Rostás Ulieru Emíliát, Rostás Zoltán szociológus testvérét, jelenleg a magyar adás legrégebbi alkalmazottja.
Minden egyes műsor tartalmát láttamoztatni kellett a pártszerveknél; bizonyos témák kötelezőek voltak, másrészt a hírek nem szólhattak kizárólag a magyaroknak. Minden műsort feliratoztak, ami lehetővé tette a románok számára is, hogy kövessék. Dokumentumfilmeket, romániai magyar szerzők forgatókönyvei alapján készült rövidfilmeket, interjúkat közvetítettek a magyar kultúra nagy személyiségeivel, a magyar irodalom legjobb fordítóival, vagy magyar nyelven folyó beszélgetéseket románokkal (például a költő Mihai Beniuckal vagy a történész Constantin Daicoviciuval). Ez utóbbi a Szózat, a ,,legszebb hazafias vers a világirodalomban” egy szakaszát is elszavalta. Sugároztak falvak életéről, helyi szokásokról készített riportokat, és egy vetélkedőt is a romániai magyarok történetéről. Hogy minden ízlést kielégítsenek, kabaréműsorok is készültek, közvetítették az első magyar könnyűzene fesztivált, de a csíkszeredai régizene fesztivált is (melyet először 1980-ban szerveztek meg, de néhány év múlva betiltottak). Filmeket vagy Harag György rendezte TV-drámákat is bemutattak. A zeneműsorok révén futott be a nagyváradi Metropol rockegyüttes, amely Bukarestben is fellépett, és olyan énekesek, mint Józsa Erika vagy Tamás Gábor. A legtöbben később kitelepedtek. Természetesen rengeteg vívmányriport is készült. A román-magyar viszonyt teljesen konfliktusmentesnek kellett beállítani, és mindig hangsúlyozni, hogy Romániában a kisebbségeknek minden szabadságuk megvan, és jogaikat tiszteletben tartják. Előírták a vegyes házasságnak, az asszimiláció egyik leggyorsabb és legbiztosabb módjának a népszerűsítését is. Hogy mégis sok mindent el lehetett mondani, az elsősorban a szerkesztő ügyességén múlott. Nem volt szabad azonban bármi rosszat szólani a románokról, nem lehetett beszélni a szocialista gazdaság kudarcairól, a kollektív gazdaságok csődjéről. Magyarországról sem szólhatott semmi, egy gyermek- és ifjúsági folytatásos filmen kívül egyetlen magyarországi produkciót sem szabadott bemutatniuk. Minden megszorítás ellenére Bodornak sikerült magasra emelni az erkölcsi és szakmai mércét a magyar adásnál. Az 1977 márciusi földrengés után a magyar adás volt az első, amely nem csak híreket, hanem egy 35 perces dokumentumfilmet is sugározott. Dumitru Popescu, a Román Televízió elnöke is elismerte, hogy a magyar adás az országos tévéadó egyik legjobb műsora. A magyar szerkesztőség alkalmazottjai biztonságban érezték magukat, mivel Bodor a magas rangú pártaktivista, Gere Mihály sógora volt (feleségeik testvérek voltak), úgyhogy az ő vagy Fazekas János segítségével sok kényes ügyet elsimítottak. A magyar szerkesztőség Fülesi Viktor cenzor, egykori szekus tiszt felügyelete alatt állt. Állambiztonsági dossziéjuk elsősorban a főnököknek volt, hogy ellenőrizhessék párthűségüket, Bodor házát sűrűn bepoloskázták. Öt kollégája vallotta meg neki, hogy megzsarolták, hogy a Securitate ügynökeivé tegyék őket; a valódi számnak nagyobbnak kell lennie ennél, de felfedésük 1989 után sem történt meg. 1981-ben Bodor szekus dossziéjában ilyen bejegyzések kerültek: „a romániai magyarok jogai védelmezőjének nevezi magát, nacionalista és irredenta”, vagy: „nemhivatalos kapcsolatot tart fenn a Bukarestbe kinevezett magyar diplomatákkal. A szocialista rendszerrel szemben ellenséges megnyilvánulásai vannak”. Megpróbálták büntetni néhány, a műsorokban megjelent merészebb kijelentéséért. A leghatásosabb módszerhez, a szerkesztőség pénzügyi ellenőrzéséhez folyamodtak, amely két évig tartott. Néhány év elteltével fogyni kezdtek Bodor lehetőségei és ereje, hogy jó műsorokat készíthessenek. Mivel rájött, hogy már nem sokat tud tenni a magyarságért, 1979-ben lemondott. A munkahelyi stressz és a nyomás a szerkesztőségben óriási volt, Bodor két infarktuson esett át. 1983-ban ő is távozott Romániából.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múzsák, emlékek, visszhangok
Az idei első Erdélyi Tollak
Nyolcadik évében is megőrizte gazdag színvilágát, és mintha új árnyalatokkal is bővült volna a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó irodalmi- művelődési folyóirata, az Erdélyi Toll. A negyedévente megjelenő kiadvány idei első két számából nyújtunk ízelítőt, a további lapszámokat az elkövetkezőkben ismertetjük.
Csaknem harminc oldalon szólongatja olvasóit mindkét számban a múzsa. A költészetnek és szépprózának szentelt rovatban a lírai pillanatokat ritmikusan váltják az olvasmányoknak szentelt negyedórák, Csire Gabriella Regélő napkeletének soron következő fejezeteit, Ráduly János Félperces történeteit is megtaláljuk a versek között.
A folytonosságot szolgálja, az olvasói biztonságérzetet erősíti Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának 24. és 25. fejezete. Igazi csemegének számít az Élő néphagyományok rovat Cselédlánynak nem süt a Nap című sorozata, amelyben Ráduly János egykori kibédi szolgálóleányok emlékein keresztül láttatja a régmúlt időt.
Természetesen az irodalom- és sajtótörténet iránt érdeklődők sem maradnak izgalmas olvasmány nélkül. Az idei első lapszámban Bertha Zoltán Farkas Árpád költészetéről értekezik, a másodikban Sütő András életművének talán kevésbé ismert mozaikdarabját, a "vidám játék" drámatípusát hozza olvasóközelbe. A sajtótörténet rovatban a Székely Útkereső irodalmi-művelődési folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990–2007 közötti sajtóvisszhangját követhetjük nyomon. A folyóirat 1990–1999-es évfolyamaiból mindkét lapszámban kapunk ízelítőt, Jékely Zoltán, Benedek Elek, Salamon Ernő, Farkas Árpád, Nagy Gáspár, Fábián Imre, Beke Sándor (2016/1. lapszám), illetve Kölcsey Ferenc, Benedek Elek, Reményik Sándor, Beke Sándor, Gittai István, id. Szemlér Ferenc, Váli József (2016/2. lapszám) lírai alkotásait, Csomortáni Magdolna, Csire Gabriella, Nagy Irén, Tankó Gyula, Gyárfás Endre, Murádin László, Vofkori György (2016/1), Veress Dániel, Kozma Mária, Balogh Edgár, György Zsuzsa, Benkő András, Lőrincz József prózáját és a Kós Károly-féle Kiáltó Szót (2016/2.) olvashatjuk.
A szülőföldhöz szóló vallomások és a hit lírai üzenetei teszik még ünnepélyesebbé a Toll színeit. De nem hiányoznak a sötétebb árnyalatok sem, amelyektől még érdekesebb, változatosabb olvasmánnyá válik az udvarhelyi folyóirat. Ilyen a második szám Erdélyi prérin című könyvismertető rovatában Széki Barnabás Simon Attila szégyenkönyve című írása is.
A második lapszámban számos gyermekvers várja a legkisebb Toll-forgatókat, és Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregénye is folytatódik. Szintén itt találkozunk újra a korábbi lapszámokban is feltűnt Márton Tímeával, aki ezúttal lírai alkotásával ad új, friss színt az Erdélyi Tollnak.
Az Erdélyi Gondolat Kiadó könyvei, folyóiratai sohasem hiányoznak a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kínálatából, Beke Sándor, a kiadó vezetője, az Erdélyi Toll főszerkesztője idén is elhozza hozzánk régebbi és legújabb "terméseit".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Górcső alatt Széchenyi életműve a Magyar Tudomány Ünnepén
A magyar tudóstársadalom először 1997-ben emlékezett meg arról, hogy 1825-ben gróf Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megszületését. 2003 óta minden év novemberének 3. napján erre a nemzetépítő cselekedetre emlékezünk – az évforduló jegyében tegnap az MTA Kolozsvári Területi Bizottságának (KAB), a Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek a szervezésében tartották meg a Magyar Tudomány Ünnepét, s bár az esemény főrendezvénye a kialakult szokás szerint most nem Kolozsváron került volna sorra, Széchenyi István 225. születésnapja alkalmából mégis a kincses város mellett döntöttek. Az eseményen jeles hazai és anyaországi tudósok, kutatók, oktatók tartottak előadásokat, de a BBTE Aula Magnajában a KAB éves tudományos díjait is kiosztották.
A rendezvény megnyitóján, a BBTE Aula Magna termében Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja méltatta Széchenyi István életművét, aki a feudális magyar társadalom átalakítását, jól átgondolt racionális tervvel, angol mintára képzelte el. Ezzel kiérdemelte a „legnagyobb magyar” jelzőt. Köszöntőt mondott Salat Levente, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke, aki arra emlékeztetett, hogy Erdélyben tizenkilenc külső tagja van a Magyar Tudományos Akadémiának, és többségük kolozsvári. Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese Széchenyi anyagi és személyes hozzájárulását domborította ki, amellyel a magyar tudományos életet gazdagította. Az anyagi háttér biztosíthatja a tudomány semlegességét a politikával szemben, ami minden korszakban érvényes. „Legyenek mai Széchenyi Istvánok!” – kívánta a rektor-helyettes. Az ünnepélyes megnyitót a Visszhang kórus műsora színezte.
A konferencia első előadója Horkay Hörcher Ferenc (egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, MTA BTK Filozófiai Intézet) volt, aki A művelt polgár mint nemzeti érdek: Széchenyi István politikai programjának aktualitása a 21. században címmel értekezett. Az előadó végigkísérte Széchenyi munkásságát a kiművelt ember meghatározásával a nemzeti hovatartozás igényén keresztül a közbizalom és a gazdasági bizalom megteremtéséig, amikor is rájött arra, hogy a tudás hatalom, amit józanul kell tudni használni. Széchenyi István az állam, a nemzet, a gazdaság és a kultúra érdekeit próbálta összeegyeztetni – összegezte az előadó.
Egyed Ákos történész, az MTA kolozsvári külső tagja Széchenyi és Erdély 1848-ban című előadásában részletezte azt, hogy a forradalom előtt és alatt az erdélyi magyarság bizalmat szavazott Széchenyinek, de a románság és a szászok egy része is rokonszenvezett vele. Ő szorgalmazta a tudományegyetem és a Kolozsvár–Nagyvárad „vaspálya” megépítését, amit azonban a szabadságharc kiteljesedése megakadályozott, és csak később valósulhatott meg.
A folytatásban további előadások hangzottak el: Pletl Rita (egyetemi tanár, Sapientia EMTE, Marosvásárhely): Döbling szimbolikus univerzuma; Egyed Emese (egyetemi tanár, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár): Széchenyi István színházi projektuma; Bélyácz Iván (MTA tagja, Pécs): Széchenyi pénzügyi eszméi a Hitel című műve tükrében.
A rendezvény keretében adták át a Kolozsvári Akadémiai Bizottság tudományos díjait. Ezúttal három kolozsvári és egy temesvári kutató részesült elismerésben: Gábor Csilla irodalomtörténész a Tudomány Erdélyi Mestere Díjat, Borbély Sándor filozófus és Szász Levente közgazdász Fiatal Kutatói Díjat, Jancsó Árpád mérnök pedig a Tudományközvetítés és Tudományos Bírálat Díjat kapta meg. Este a Sapientia EMTE új épületében levetítették a Bereményi Géza által rendezett A hídember című filmet, a közönség Eperjes Károly színművésszel is találkozhatott.
A Magyar Tudomány Ünnepe keretében hasonló szakmai előadások hangzottak el tegnap Bukarestben, majd a közeljövőben Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Temesváron folytatódik a rendezvénysorozat.
A sajtónak Mile Lajos főkonzul azt nyilatkozta, hogy egy ilyen konferencián a szellem emberei, gondolkodók, kutatók kicserélhetik eszméiket Széchenyivel kapcsolatban, és olyan gondolatok is megfogalmazódnak, amelyek napjainkban szintén minden mesterkéltség nélkül érvényesek, eligazítók lehetnek. Salat Levente KAB-elnök azt emelte ki, hogy egy kialakult gyakorlat szerint évente nem kolozsvári helyszínen tartják meg a Magyar Tudomány Napjának főrendezvényét, hanem valamelyik más erdélyi városban. De az idén, Széchenyi István 225. születésnapja alkalmából, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa javaslatára megtörték ezt a gyakorlatot, s hogy méltó akadémiai környezetet tudjanak biztosítani, a BBTE dísztermére esett a választás.
Ördög Béla

Szabadság (Kolozsvár)

Bemutatták az Egyházak – Holokauszt című tanulmánykötetet Kolozsváron
Korántsem az a célja a két nyelven, magyarul és angolul megjelent Egyházak – Holokauszt című kötetnek, hogy bárki fölött ítélkezzék, vagy bűntudatot keltsen az egyházakban; hanem az, hogy a múltban elkövetett hibákból lehetőleg minél többen tanuljunk. Egybehangzóan fogalmazták ezt meg mindazok, akik felszólaltak a magyarországi Civitas Europica Centralis Alapítvány (CEC) által megjelentetett tanulmánykötet bemutatóján. A Minerva Ház Cs. Gyimesi Éva termében tegnap délután tartott eseményre névre szóló meghívót kaptak a magyar történelmi egyházak és a román egyházak is, de közülük csak a római katolikus egyház és a Kolozsvári Zsidó Hitközség képviselői voltak jelen.
A budapesti székhelyű Civitas Europica Centralis Alapítvány (CEC) 2013 óta folytat nemzetközi összehasonlító kutatást, amelyben a történelmi egyházak szerepét vizsgálja a két világháború közötti antiszemitizmusban, valamint a holokauszt idején, különös tekintettel a térségben erősödő etnicizmusra, nacionalizmusokra, a holokauszt-tagadás feléledő jelenségére. Az alapítvány munkatársai úgy vélik, mivel Közép-Kelet-Európa társadalmai mindeddig nem néztek szembe múltjukkal, ennek következményei pedig napjainkban is visszaköszönnek, egyre aktuálisabb a vizsgálat: a feltárt jelenségekkel való szembesülés talán segíthet a jelen kihívásainak emberséges megválaszolásában.
Ebben igyekszik segíteni az Egyházak – Holokauszt. Keresztény egyházak Közép-Kelet-Európa három országában és a holokauszt / Churches – Holocaust. Christian Churches of Central and Eastern Europe and the Holocaust című, a New York-i Claims Conference szervezet által támogatott kutatási program nyomán született tanulmánykötet. Ezt elsőként a házigazda, Tibori Szabó Zoltán ajánlotta az érdeklődő kolozsvári közönség figyelmébe, hangsúlyozva: a könyv olvasása megerősítette abban, hogy nem lehet elválasztani a klérus és az értelmiség szerepét a vizsgált időszakban, a két világháború között és a második világháború éveiben a mai Magyarország, Románia és Szlovákia területén. – Az egyházi elit körülbelül ugyanolyan kihívásoknak volt kitéve, és nagyrészt ugyanolyan kompromisszumokba hagyta magát belevezetni, mint az értelmiség. Ez pedig azért történhetett meg, mert erkölcsi és tudományos alapjaik nem voltak kellőképpen szolidak, és engedtek azoknak az ígéreteknek és propagandáknak, amelyek jelentősen alakították a korszak szellemiségét, történéseit – hangsúlyozta Tibori.
Esete válogatja, hogy az egyházi emberek közül ki miként reagált a felmerülő kihívásokra az adott helyzetben, Márton Áron katolikus püspök, Járosi Andor evangélikus esperes, Ráduly István bözödújfalui katolikus plébános és a Szociális Testvérek Társasága – élükön Slachta Margittal és Salkaházi Sárával – viszont olyan példát mutattak, amely az ember- és felebaráti szeretetről tanúskodott. Nyilván, az ellenkező pólus is jelen volt, mint ahogyan az egyházi sajtóorgánumok sorában is bőven akadtak olyanok, amelyek „vehemens antiszemita kampányokat folytattak már a két világháború között – Erdélyben, Kolozsváron is –, és engedtek azoknak a propagandáknak, amelyek azt mondták: azért él itt rosszul a 14 milliós magyarság, mert a 800 ezer fős zsidóság túl jól él”.
Tibori Szabó Zoltán hozzáfűzte: nagyon sötét az a kép, amelyet ezek az egyházi lapok tükröznek ma felénk a kötet olvasása révén, ellenben mindenki levonhatja magának a tanulságot, amely abba az irányba mutat, hogy a keresztény értékeket nemcsak prédikálni kell, de be is kell őket tartani, s a felebaráti szeretet Márton Áron-i értelmezéséről ma sem lehet lemondani. Főként a fiatalok számára bizonyulhat hasznosnak a könyv elolvasása, hogy tanuljanak a múltban elkövetett hibákból, ennek nyomán pedig tudják mérlegelni, hogy mit kell cselekedniük; fölöttébb időszerű ez napjainkban, „amikor emberek az életükért menekülnek, és senki nem akarja őket befogadni”.
Gidó Attila történész, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa az erdélyi vonatkozásokra tért ki bővebben a kilenc tanulmányt és egy kerekasztal-beszélgetés (Történelmi egyházak és a holokauszt Csehszlovákiában, Magyarországon és Romániában – 1920–1945, 2016. május 17., Budapest) kivonatát tartalmazó kötet ismertetésekor. Felidézte, hogy Lakatos Artur a zsidókérdésnek a római katolikus, a református és az unitárius sajtóban való megjelenítését tárgyalja, Péter Izabella pedig a görög katolikus egyház irányából veszi górcső alá a témát. A kiadvány továbbá a következő szerzők tanulmányait tartalmazza: Jakab Attila, Mézes Zsolt László, Szöllősy Ágnes, Erdős Zoltán, Simon Attila, Bajcsi Ildikó és Gabriel Andreescu – a Bukarestben élő professzor, emberjogi aktivista, aki a bemutatón is jelen volt, s aki az ortodox egyház és a holokauszt viszonyát vizsgálja.
Törzsök Erika, a Civitas Europica Centralis Alapítvány elnöke kifejtette: a kutatás elindítóiként, a kötet szerkesztőiként – kollégájával, a Franciaországban doktori címet szerző teológussal, Jakab Attilával – messze nem arra törekedtek, hogy holokausztkutatást végezzenek, annak már hatalmas irodalma van. Egyháztörténeti kutatásra vállalkoztak a maguk szerény eszközeivel, ez a magyarázat arra, hogy nem teljes merítése ez a különböző anyagoknak. A szövegek inkább esettanulmánynak nevezhetők, rávilágítva legfőképpen arra, hogy az egyháznak óriási szerepe van a társadalomban. Terveik szerint a kor politikai publicisztikájával folytatják a kutatást a továbbiakban, akiknek pedig nem sikerül hozzájutniuk a mostani kötethez, a honlapot ajánlják, ahol a teljes anyag megtalálható pdf-formátumban: cecid.net.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Kovács Sándor főesperes képviseletében Fodor György piarista konfráter vett részt az eseményen, aki úgy fogalmazott: aligha létezik szeretet igazság nélkül; ha valami kellemetlennek tűnik, és sötétebb oldalakat mutat meg a múltból, azt is át kell gondolnunk, hogy a jelenben helyesen döntsünk, elsősorban emberekként, másodsorban pedig keresztényként is.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Székely megyeelnökök állásfoglalása a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatban
Közös állásfoglalásban fejtette ki véleményét a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban történtekkel kapcsolatban a Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsának elnöke.
Alább teljes terjedelmében közöljük Borboly Csaba, Tamás Sándor és Péter Ferenc állásfoglalását.
Kisebbségi jogaink gyakorlását akadályozzák azok, akik egy jogállamban az anyanyelven való oktatáshoz való hozzáférést korlátozzák. Az iskola magyar identitásunk mindenkori alappillére és ehhez az értékhez ragaszkodunk!
Sorban immár a második tanintézmény, a Székely Mikó Kollégium után a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, amelynek működését megkérdőjelezi a nyomozó hatóság. Nem lehet véletlen, hiszen lépésenként folyamattá alakul, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt tudatosan szűkítik kisebbségi jogaink gyakorlását.
Tamási Zsoltot, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatóját hivatali hatalommal való visszaéléssel, Ștefan Somesant, a Maros megyei főtanfelügyelőt pedig hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel gyanúsítják.
A 2016-os választási évben egyre többször kellett megtapasztalnunk, hogy azokat a vezetőinket, akik elszántan, kemény munkával küzdenek közösségünk érdekeiért és gyarapodásáért, hatósági vizsgálódással próbálják eltávolítani tisztségükből. Ezek a törekvések nem egy személyt, nem egy oktatási intézményt céloznak meg, hanem az erdélyi magyar közösség egésze ellen irányulnak.
Meghurcolják közösségi vezetőinket, megpróbálnak megfélemlíteni bennünket, hogy erőfeszítéseink ne a közösségépítésre, hanem a folyamatos védekezésre irányuljanak.
Erdélyben a felekezeti oktatásnak nagy múltja van, hiszen az egyházi tanintézmények mindig a magyar oktatás centrumai voltak, amelyek hatékonyan biztosították kultúránk fennmaradását, magyar identitásunk megőrzését.
Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy megtorpanunk és csendben maradunk. Ők nem ismerik közösségünk összetartó erejét.
Amikor meg akarnak osztani bennünket, mi nem fordulunk egymás ellen, hanem összezárunk és kiállunk megszerzett jogainkért.
Határozottan tiltakozunk Tamási Zsolt, a katolikus gimnázium igazgatójának meghurcolása ellen, bízunk ártatlanságában, és abban, hogy a nyomozó hatóság mielőbb lezárja az ellene indított eljárást, továbbá reménykedünk abban, hogy a Ștefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelő ellen felhozott vádak is alaptalannak bizonyulnak.
Megerősítjük azt, amit a Mikó-ügy kapcsán is kijelentettünk: bármit elvehetnek, bezárhatnak, magyarságunk akkor is megmarad, hiszen mindig küzdeni fogunk megmaradásunkért. Az elbátortalanító, megfélemlítő törekvések is megerősítenek abban, hogy jövőnk itthon, Erdélyben van, nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezt valóra váltsuk.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Cs. P. T.
maszol.ro

Ötvenhat Erdélyben: „Szabadságra vágytam”
1957. március 15-én mintegy húsz magyar fiatal gyűlt össze (az éjszaka leple alatt utaztak Brassóból Segesvárra) a fehéregyházi turulmadaras emlékműnél. A legnagyobb titokban szervezték meg a Petőfi elestének emléket állító hely megkoszorúzását, bár mindenkinél volt nemzetiszínű kokárda, senki nem merte kitűzni a kabátja hajtókájára. Egy év múlva már mindegyikük letartóztatva, rácsok mögött várta a tárgyalást. A monstre perre 1959-ben kerül sor, 77 embert ítélnek el összesen 940 év börtönbüntetésre. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének a titkára, Lay Imre mesél az EMISZ-ről, a kirakatperről, és börtönéveiről. Az Ötvenhat Erdélyben sorozatunk befejező része.
Brassóban születtem…
Munkáscsaládból származom, őseim az 1700-as években vándoroltak Bajoroszágból Erdélybe. Előbb Temesvár környékén telepedtek le, majd átköltöztek Brassóba. Keresztapámnak kötélverő műhelye volt a Hosszú utcában. Csak ő tudta azokat a vastag köteleket verni, amelyeket a bányákban használtak. Anyai nagyapám, Muerth Péter pék volt. A Rézműves utcában működött a péksége. Elmagyarosodott svábok voltak mind egy szálig, keresztapám börtönben is ült magyarsága miatt az első világháború után, nagybátyámat megválasztották a Magyar Népi Szövetség helyi vezetőjévé a negyvenes években, szüleim Kurkó Gyárfásnak, a Szövetség elnökének közeli jó barátai voltak, és részt vállaltak minden magyar rendezvény megszervezésében, legyen az irodalmi est, teadélután vagy nótaműsor. Pedig a két világháború között ez nem volt könnyű, ugyanis a Romániának hagyott Dél Erdélyben élő magyarokat állandóan atrocitások érték, meghurcolták őket, sokan el is menekültek Brassóból. Az én szüleim nem menekültek el, mert édesapám jól fizetett, nélkülözhetetlen karbantartó munkás volt a Nivea gyárban.
Én 38-ban születtem, iskoláimat a katolikus zárdában kezdtem, az ötödiket már a tizenötös elemiben jártam, utána kerültem át az elektrotechnikai szakközépiskolába, vissza a zárda épületébe. Az iskolát aztán két év múlva megszüntették, nem tudtam befejezni szakképesítésemet. Ahhoz, hogy tízedik osztályba mehessek, egy elméleti líceumba, különbözeti vizsgát kellett volna tennem, de én ezt a vizsgát elkirándultam. Eléggé könnyelmű voltam abban az időben, és nem vonzott a tanulás, visszamentem tehát nyolcadik osztályosnak az esti tagozatra. Persze, akkor én már rég vasesztergályos voltam az Autómotorban, annyit kerestem, mint édesapám. Én is, öcsém is, már tíz-tizenkét éves korunk óta dolgoztunk apánk mellett. Vagy a Nivea gyárba mentünk be segíteni neki, vagy a magánúton vállalt munkáinál segédkeztünk. Hozzá voltunk szokva ehhez az élethez, inkább, mint a tanuláshoz.
Budapesti kirándulás 56 nyarán
56 nyarán Budapestre mentünk el dolgozni apánkkal. Nagybátyánk ugyanis 1944-ben kiment Magyarországra. Ingben és gatyában ment el, de tíz év múlva már három-négy háza is volt a fővárosban. Építkezési, tatarozási munkákat vállalt, és azon a nyáron mi is neki dolgoztunk. A háború nyomai még látszódtak Budapesten, de egészében véve, impozáns, európai nagyváros volt. Már akkor nagyon meglepett a két ország közti különbség. A készülődő forradalomból semmit nem vettem észre. De nem is erre figyeltem, hanem a technika újdonságait csodáltam. Akkor jelentek meg például a farmotoros Ikarus autóbuszok. Mátyásföldön laktunk, hamar megbarátkoztunk az ottani srácokkal, együtt jártunk a mátyásföldi Ikarus gyár klubjába, ahol filmeket néztünk. Munka után moziba jártunk, voltunk a Vidámparkban, a Városligetben, a Palatinus-strandon. Mi semmiféle feszültséget nem éreztünk. Csak azt láttuk, hogy Budapesten sokkal jobban élnek az emberek, mint nálunk. Aztán hazajöttünk, és néhány hét múlva hallottuk, hogy baj van, kitört a forradalom…
Hát azt sem tudtuk, hogy ez mit jelent. Az iskolatársaknak, Orbán Lacinak, Mátyás Ernőnek s a többieknek is elmeséltük, hogy mit láttunk Magyarországon az Ikarus autóbuszoktól a Vidámparkig… Amikor aztán jött a hír, hogy Budapesten kitört a forradalom, szinte tőlünk várták az információt, magyarázatot, hogy hát tulajdonképpen mi történt…
November 4-én döntöttük el, hogy megalakítjuk az EMISZ-t
A gyárban is egész nap erről beszéltünk. Este pedig az iskolában. Rögtön arra gondoltunk, hogy valamit nekünk is tenni kellene. Először az jutott eszünkbe, hogy átszökünk a határon és beállunk harcolni a szovjet hadsereg ellen, segítünk a magyar testvéreinknek, a forradalomnak. Aztán ezt a gondolatot hamar elvetettük, mert amikor jöttünk hazafelé Magyarországról, láttuk, hogy mit jelent a határzóna a magas őrtornyokkal, fegyveres, kutyás őrökkel. Minek nekivágni, ha amúgy sem tudjuk megvalósítani azt, amiért elindultunk. Így kezdett el körvonalazódni az az ötlet, hogy inkább idehaza próbáljunk meg tenni valamit.
Persze állandóan figyeltük az eseményeket. Akkoriban nem sok rádió volt Brassóban, legfeljebb minden harmadik utcában egy-kettő. Nekünk például nem volt, mert a háború alatt az egész városban összeszedték a készülékeket, s amikor visszaadták, a miénk ki volt belezve, használhatatlan volt… A mi utcánkban csak egy embernek, a mészárosnak volt rádiója, hozzá jártunk át, hogy a Kossuth Rádiót hallgassuk. November negyedikén hallottuk, hogy a szovjetek annak ellenére, hogy megígérték, hogy kivonulnak, hajnalban megtámadták Budapestet, lövik az utcákat, mindent, az embereket is. Ekkor döntöttünk úgy, hogy megalakítjuk saját szervezetünket, az EMISZ-t. Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége. Ez volt a neve a szervezetünknek.
Balogh Sipos Mihály, Mátyás Ernő, Orbán Laci, öcsém, Lay Gyurka és én összegyűltünk, és először is elhatároztuk, hogy többé nem tanulunk oroszul. Az első oroszóráról szándékosan hiányoztunk, vagyis ellógtunk. Azután felelősségre vontak, hogy hol voltunk. Megmondtuk, hogy a Budapesten történtek miatt, s azért, mert ezek a barbár szovjetek mire képesek, tiltakozásképpen nem szándékozunk többé orosz nyelvet tanulni. Kivonultunk az osztályteremből.
Ópra Benedek tanár úr
A közben gyarapodó társaság elhatározta, hogy legbizalmasabb tanárát is beavatja titkaiba és tanácsot kér. Ópra Benedek a brassói akkori 5-ös számú, ma Áprily Lajos Líceum magyar–francia irodalom és nyelvszakos tanára volt. A kedvenc pedagógusunknak az volt a szokása, hogy a magyar füzetnek egy külön lapjára felíratta velünk a magyar nemzet jelentősebb történelmi eseményeit és azok időpontját, például a honfoglalást, a mohácsi vészt, Hunyadi János nándorfehérvári győzelmét. Aztán, ha a diák mégsem tudta a napi leckét, de a történelmi eseményekre vonatkozó legfőbb adatokat elmondta, megvolt az átmenőjegye. Nekem például olyannyira gyatra volt a helyesírásom, hogy amiatt simán meg is bukhattam volna.
De ha tudtam az Ópra Benedek tanár úr által kérdezett eseményeket, akkor átmentem. Ilyen volt ő. Nos, négyen vagy öten felkerestük otthonában, s előadtuk neki a mi problémáinkat. Elmondtuk, hogy egy szabályos szervezetet szeretnénk alapítani, de nem kommunistát, hanem magyart. A tanár úr nagyon meglepődött. Azt mondta, hogy az EMISZ-be mindenekelőtt munkásifjak kellenek, olyanok, akik gyárakban dolgoznak, s hogy azért kell rájuk alapozni, mert fel kell ébredniük, fel kell figyelniük arra, ami velük, körülöttük történik. Mármint arra, hogy a hatalmon levők miket művelnek az ő nevükben. Elhatároztuk, hogy felkeressük az inasiskolásokat. Akkor lett EMISZ-tag Aczél Feri, Vinczi János, Erzse Imre és még sokan mások. Nagyon lelkesek voltunk. Egy idő után az iskolában már nem lehetett találkozni. Brassóban a Vasút utca és a Gácsmajor utca sarkán van egy kis park. Ott találkoztunk. Jöttek a Steagul roşu (Vörös zászló, a brassói teherautógyár kommunista rendszerbeli neve – szerk.) gyárból és szakiskolából a fiatalok, s ott, abban a kis parkban tartottuk a gyűléseket. Azt a helyet mi azóta is EMISZ parknak nevezzük. Még EMISZ Himnuszt is komponáltunk!
A szöveget én írtam, a dallamot Nyitrainé Deák Berta lelkésznő, Nyitrai Mózes karácsonyfalvi unitárius lelkész felesége komponálta. A Nyitrai házaspár 1957-ben a karácsonyfalvi unitárius egyházközség lelkésze volt, Orbán Laci ismerte jól őket. A Himnuszunk akkor keletkezett, amikor szerkesztettük az EMISZ szervezeti szabályzatát. Nem mondom, egészen jól összejöttek a rímek, de volt, s a mai napig is megvan a borzasztó nagy hibám: katasztrofális a magyar helyesírásom… Egy szó mint száz, megírtam a verset, Orbán Laci pedig átfestette pirosra. Ugye amikor piros ceruzával kijavította, az egész vers piros volt. Ettől függetlenül, engem választottak EMISZ titkárnak. Mert nagyon élvezték, hogy én pillanatok alatt megírtam a Himnuszt. Persze, én szabadkoztam, mondtam Lacinak, hogy - Én nem tudok titkár lenni, mert nézd meg, milyen helytelenül írok. Te leszel a tanár, fogod a piros ceruzát, s kijavítod, de akkor tiszta piros lesz, mint a kommunisták kiáltványai… - Nem baj, mondta Laci, menet közben kell minden EMISZ tagnak tanult, okos, értelmes emberré válnia. A szöveg megvolt tehát, zene is kellett volna hozzá. Egyszer azt mondta Laci, hogy Homoródkarácsonyfalván elromlott az orgona, mennék el, javítanám meg. El is mentem biciklivel. Laci már ott volt, s bemutatott Bertus néninek. Megjavítottam az orgonát, nyomban ki is próbálták, s nagyon élvezték, hogy működik. Laci szólt Bertus néninek, hogy - Imrének van egy verse, meg szeretnénk zenésíteni, hogy ez legyen az EMISZ Himnusz. Bertus néni megnézte, többször átolvasta, neki is tetszett, s az orgonán elkezdett játszani. - Hagyjátok itt a verset, s mire Laci még egyszer erre jár, a dallam is kész lesz, búcsúzott tőlünk a tiszteletes asszony. Úgyhogy amikor Laci a következő alkalommal kiment Karácsonyfalvára, hozta a dallamot és elénekelte. Hamar megtanultam. Persze, ez a dallam nincs lejegyezve sehova. Csak így terjedt szájról szájra. Jó volna, ha valaki megtanulná tőlem, mielőtt elmegyek.
Ezután esküszöveget fogalmaztunk meg, és az Orbánék kertjében az EMISZ-tagok letették az esküt. Később megválasztottuk a vezetőséget. Orbán László lett az elnök, Sándor Balázs, Vinczi János és Ambrus János az elnökhelyettesek, én a titkár és öcsém, Lay György a pénztáros. A vezetőségválasztás 1957 februárjában történt az Unitárius Egyház tanácstermében. Olyan szervezetet akartunk létrehozni, amelyik senki ellen nem fordul, hanem úgynevezett érdekvédelmi tömörülésként fogalmazza meg önmagát. Tulajdonképpen az erdélyi magyar ifjak érdekszervezetét láttuk benne, azt a tömörülést, amelyik valóban az erdélyi magyar ifjúság, nem pedig a kommunisták érdekeit képviseli, szolgálja. A vidékről a brassói iskolákba érkező diákok, fiatalok pontosan ismerték a falujukban, városukban és azok környékén végbemenő történéseket, visszaéléseket. Rengeteg panaszról számoltak be. Elmondták, hogy a kollektivizálás során mik mentek végbe, hogy a kommunista vezetők milyen önkényesek voltak. Mi ezeket a panaszokat feljegyeztük, s úgy döntöttünk, hogy miután pontos felmérést készítünk, eljuttatjuk azt a nemzetközi fórumokhoz.
Koszorúzás a fehéregyházi emlékműnél
Elmentünk Fehéregyházára 1957-ben, március 15-én, hogy megünnepeljük a 48-as forradalom évfordulóját, és Petőfi Sándor eltűnésének helyén, ahol a turulmadaras emlékmű áll, énekeltünk, verset mondtunk. Mi éjszaka utaztunk vonattal, hajnalban érkeztünk oda, ott fagyoskodtunk. Elég hideg volt, mások azután érkeztek, és akkor ott különböző verseket szavaltunk el. Orbán Laci rövid szónoklatot tartott március 15-e jelentőségéről és összehasonlította 1956. október 23-mal. Ez történt tulajdonképpen, másfél óra alatt lezajlott az egész. Dugott kokárdája mindenkinek volt, az mindig nálunk volt. Nekem például letartóztatásomkor is ott lapult a személyi igazolványomban. Hogy ne találják meg nálam, egy óvatlan pillanatban lenyeltem. Miközben szavaltunk, énekeltünk láttuk, hogy ott valami civilek megállnak, jönnek-mennek, néznek, de hát azokat helybelieknek ítéltem. Elhangzott vagy nyolc Petőfi-vers, én mondtam azt, hogy Európa csendes, újra csendes.
És akkor aztán hazajöttünk. Nemcsak a vádirat, hanem még a védőügyvédünk is elszörnyedve hangoztatta, hogy az ifjak Petőfi Sándornak a rosszabbik oldalát érzékelték, a mételyt, a mérget, valami ilyesmit mondott ott. Mi persze nagyon büszkék voltunk, hogy elmentünk, s ott fagyoskodtunk, és ezt az ünnepélyt megtartottuk. A múzeumot is meglátogattuk, ott volt egy kicsi emlékfüzetecske, s oda a nevünket tökéletesen beírtuk, úgyhogy könnyű volt minket megtalálni… Ki gondolta, hogy saját magunkat eláruljuk… Aztán lementünk Segesvárra, egy vendéglőben még pálinkáztunk, söröztünk, de nem sokat, s magyar nótákat énekeltünk. Egy év múlva, 58-ban is lementünk Orbán Lacival és egyik teológus barátjával, hogy ellenőrizzük, helyezett-e valaki virágot, koszorút az emlékműre. Akkor már volt. Jártak mások is ott. De 57-ben mi voltunk az egyedüliek, akik meg mertük kockáztatni azt, hogy hazafias verseket szavaljunk a Petőfi emlékműnél.
Telt-múlt az idő, a szervezet szépen fejlődött, már nagyon sok tagunk volt, sokan voltak olyanok is, akik csak hallottak a szervezetről, ismerték egyik-másik EMISZ tagot, de még nem álltak be. Nem is tudom, hogy gondoltuk, hogy a Szeku ezt nem veszi észre. És, ahogy ez történni szokott, nem egy nagy ügy miatt buktunk le. Pedig 57-ben két tagunk, Vinczi János és Erzse Imre megpróbáltak átszökni Szerbiába, és elfogták őket. A fiúk indulás előtt megtanulták azt a panaszlistát, amelyet az EMISZ összeállított, és az volt a szándékuk, hogy ha sikerül a szökés, akkor majd a nyugati újságíróknak, magyar emigránsoknak mondják el, hogy élünk mi Romániában, és hogy íme, itt van az EMISZ, amely próbálja felvenni a harcot a kommunistákkal. Elkapták őket, visszatoloncolták, és elítélték tiltott határátlépésért. De vallatás közben egyikük sem mondott semmit sem a szervezetről, sem a panaszlistáról. Értünk egy év múlva jöttek, 1958-ban.
Orbán Laci, az elnökünk egy levelet írt Haralyi Pál római katolikus plébánosnak, amelyben arra kérte, hogy engedje meg az EMISZ tagoknak, hogy használják időnként a plébánia gyülekezeti termét különböző megbeszélésekre. A levelet nekem kellett volna elvinnem, de én odaadtam egy templomba sűrűbben járó lánynak, Bajzárt Marikának. Máig tisztázatlan körülmények között ez a levél a szekusok kezébe került. Innen indult aztán minden baj.
„Azt hittem, hogy jól ránk ijesztenek, aztán mehetünk haza”
Az első komoly kihallgatáson kérdezte tőlem az őrnagy, hogy ki adta nekem a levelet. – Egy idegen, a parkban, válaszoltam. Zöld kalapja volt, nagy bajusza… és még folytattam volna a mesét, de a tiszt odatolta elém Orbán Laci személyi igazolványának a másolatát, és rám reccsent: - Taci, nu minți. El ți-a dat scrisoarea albastră. (Még a színe is fel volt jegyezve).
Azt hittem, hogy jól ránk ijesztenek, aztán mehetünk haza. Nem így történt. Nyolc hónap kihallgatás után 20 év kényszermunkára ítéltek. Az én esetemben a letartóztatás 1958. augusztus 15-én történt. Édesapámmal dolgoztam együtt a Mihai Viteazul utca végében, egy emeletes házat meszeltünk ki. Édesapám déltájban hazaküldött, hogy őröljek meg valami krómfestéket, és vigyek neki ebédet. Siettem, el se köszöntem tőle, hiszen fél óra-óra és ismét találkozunk. Akkor láttam élve utoljára. Mikor hazaérkeztem a börtönből, azzal fogadott sírva, zokogva édesanyám, hogy – Apádat tegnap temettük. Éppen javában őröltem tehát otthon a festéket, amikor jött két civil ember, és megkértek, hogy menjek velük, mert az Automotor gyárban, ahol én is dolgoztam, valami baleset történt, azt vizsgálják ki.
Bekísértek, én azt hittem a rendőrségen vagyok, és amikor az egyik szobában hellyel kínáltak, el akartam húzni a széket a helyéről, hogy ráüljek, akkor láttam, hogy nem mozdul, oda van csavarozva a padlóhoz. Sose láttam ilyesmit addig, nagyon csodálkoztam, és nem értettem, hogy miért van odafogva. Fogalmam sem volt, hogy a szekus kihallgató szobák mindegyikében ugyanígy van, nehogy fegyverként használják a rabok a széket vallatóik ellen. S akkor jöttek a kérdések: szülők, iskola, barátok, munkahely, minden. Végül rákérdezett a kék borítékra. Nem akartam bevallani semmit. Eltelt egy nap, kettő, három, enni nem adtak csak egy-egy darab kenyeret és vizet, éjszaka is többször jöttek értem, tették fel a pléhszemüveget, és vittek. Kezdtem nagyon lerongyolódni. Akkor aztán egyszer csak elémtolta a vallatótiszt Orbán Lacinak a személyi igazolványát, majd átvitt egy másik szobába, ahol egy asztalon ki volt terítve minden EMISZ iratunk és ereklyénk. Ott volt a könyv a tagok névsorával, és ott volt a két nemzetiszínű szalag is, amit Nyitrainé tiszteletes asszony adományozott az EMISZ-nek. Az egyiken azt írta, hogy „A Szabadság kiragad a halálból” a másikon pedig, hogy „A haza minden előtt”. Akkor már tudtam, hogy nincs miért tagadni tovább. –Recunoști aceste obiecte? –Da, le recunosc, mondtam és a tisztnek a szemébe néztem. Már repült is a pofon. –Mă, nenorocitule, m-ai mințit zile întregi. Tapsolt, jött az őr. –Ia, fă-i puțină răcoare la măgarul ăsta pentru că minte ca un drac.
Az az igazság, hogy akkkor már gyomoridegem volt, és reszkettem az ijedtségtől, a félelemtől. Az őr feltette a szemüveget, és levezetett a pincébe. Néhányszor szándékosan nekicsapott a falnak, a pléhszemüveg feltörte az orromat, folyt a vérem. Amikor beértünk a cellába, le akartam ülni a székre. - Nu, nu. Ai stat destul. Scoate scaunul. Nyújtottam ki a széket: - Ce-i mă, nenorocitule, vrei să mă lovești? Az volt az első komoly verés, amit kaptam. Amikor végzett az ütésekkel, rúgásokkal, rám szólt: -Ridică-te. Cu fața la perete. Nu mișca. Mâinile la ceafă. Álltam, arccal a falnak. Nem tudtam, mit akar. Hirtelen, mintha áramütés ért volna. A sajgó, vérző sebeimre rázúdított egy vödör jéghideg vizet. Aztán még egyet. Ez volt az a bizonyos „răcoare”, amit a vallatótiszt előírt.
Másnap egy másik cellába vittek át, ahol egy idős, ősz hajú úriember külsejű rab üldögélt, könyvei is voltak, érdekes módon, és az őr is nagy tisztelettel beszélt vele. Hirtelen azt hittem, hogy kommunista agitátorral állok szemben, és most következik az úgynevezett átnevelés, de tévedtem. Miután az őr távozott, a cellatársam bemutatkozott, és megtudtam, hogy Möckel Konraddal, a Fekete templom evangélikus lelkészével állok szemben. Ő aztán felvilágosított, hogy mire számíthatok. Jóindulatúan viszonyult hozzám, mert látta, hogy egy zöldfülű fiatalember vagyok, akinek nincs tapasztalata a Szekuritátéval. – Semmi jót ne várj tőlük, biztos nem fognak hazaengedni, mondta, legkevesebb 15 év börtönre ítélnek, ha kiderült, hogy egy szervezet tagja voltál. Aztán elmesélte, hogy valószínű ő még ennél is többet fog kapni, és hogy az ő csoportjában is vannak fiatalok. Semmi mást nem akartak, csak jogokat kiharcolni a német kisebbség számára. Ismerős volt, amit mondott. Néhány szóban én is meséltem neki az Erdélyi Magyar Ifjakról. Megtanított a Miatyánkra németül, aztán már az alapszókinccsel kezdtünk bíbelődni, mert sokat tartottak Brassóban a Szekuritátén. Végül mégiscsak felvittek Vásárhelyre.
A vásárhelyi szekuritátén
Autón vittek, mindenkinek be volt kötve a szeme. Nem volt szabad megmozdulni, nem volt szabad beszélni. Bármilyen bajunk van, nyújtsuk a kezünket, mondták, mert odamegy az őr, és akkor a fülébe kell súgni, hogy mit akarunk, hogy a többiek ne hallják. Egyetlen egyszer állították meg az autót, és amikor leszállhattunk vizelni, akkor kikötötték a szemünket. Láttam, hogy még két teherautó van a konvojban, az egyik szintén tele rabokkal, a másikban pedig fegyveres katonák követnek minket. A tisztek egy Pobedából felügyelték, hogy mi történik.
Vásárhelyen, a Borsos Tamás utcában, elölről kezdődtek a vallatások, mindenképpen egy sokkal nagyobb szervezetet akartak kreálni belőlünk, mint amekkorák voltunk. A mi családunkból nemcsak engem tartóztattak le, hanem öcsémet is néhány nappal később, sőt unokafivéremet is, Lay Günthert, akit, mivel szász volt, kineveztek külföldi kapcsolattartónak. Arról faggattak állandóan, hogy milyen országokban, kikkel és hogyan, milyen módon álltunk kapcsolatban. Lehetetlen kérdésekre, persze a válasz is hasonló volt, és akkor következtek a verések. Én nyápic, vézna gyermek voltam. Akkora pofonokat kaptam, hogy sokszor alig tudtam lábra állni utánuk. Amikor nem akartam aláírni az általuk megírt jegyzőkönyvet, akkor megrudaltak. Szerencsére gumikutyát nem kaptam… Attól irtóztam. Az egy gumilabda, a fejedre húzzák, nem látsz, úgy hagynak vagy tíz percet, egy kicsit szorít, de aztán kezdesz üvölteni… Még betesznek egy csap alá, s egy-egy vízcsepp a fejedre: csepp… csepp… addig, amíg beléőrülsz. Ebből nem kaptam, szerencsére, de egyébből… a köröm-, illetve a kézbeszorítástól az ajtó sarkába s ilyen-olyan ütésekből, jobbról-balról, pofonokból, azokból kaptam eleget. Mit akartunk csinálni, miért akartuk a nemzetbiztonságot aláásni, miért szervezkedtünk, mi bajunk van a kommunista rendszerrel, mit akartunk felrobbantani? Ezek körül forgott a kérdés. Avval indult a kihallgatás, hogy fel akartuk robbantani a Steagult. Mondtam, hogy nekünk semmi közünk ehhez, mindez nem felel meg a valóságnak. Mert mi nem ezt akartuk, mi szabadságot akartunk. Ezt mondtam nekik: a kommunizmusból akartunk kimenni, nekünk nem hiányzik, mert ez a rendszer nekünk nem megfelelő. S olyankor kaptam egy-egy „leckét”, egy-egy verést.
Az ítélet: „Uneltire contra ordinei sociale”
A kihallgató tisztek szórakoztak rajtam. - Mit akartatok ti?, hogy akartátok?, kérdezték, s akkor pofon vágtak. Utána még az EMISZ himnuszt is el kellett szépen énekeljem, s miután jól megdögönyöztek, akkor még egyszer kiadták a parancsot, hogy hangosabban fújjam el a nótát. Nagyon nehéz volt, mert ilyenkor az embernek a gyomra is görcsbe rándul, éppen csak énekelhetnékje nincs. Nehezen ment, de azért mindig elénekeltem, haragudtam rájuk nagyon, de azért fújtam. Általában vasárnap nem volt ankét, de bejöttek, Bartos, Bihari, Sîngeorzan, Suciu s ezek összegyűltek, s akkor azzal szórakoztak, hogy elővettek engemet. Hogy énekeljem az EMISZ Himnuszt a szekus uraknak… Azok pedig mondták: Nézz oda, hogy a hülye kölykök mivel foglalkoztak… A jegyzőkönyvekben aztán olyanokat írtak, hogy égnek állt az ember haja. Például azt, hogy gyárakat akartunk felrobbantani, kutakat akartunk megmérgezni, meg ehhez hasonlókat. Holott ilyesmiről egyáltalán nem volt szó. Ezek a vádak már akármelyik terrorista szervezet becsületére válnának. Azért kaptuk a legtöbb verést, legalábbis mi, akik egyáltalán feleltünk az EMISZ-ért, mert mindenféleképpen azt akarták, hogy a 154-es cikkelybe soroljanak minket, amelynek alapján akár ki is végezhettek volna néhányunkat. A 154-es arról szólt, hogy: „Acţiuni teroriste”. Tehát terrorista akciók. Hazaárulás és minden egyéb benne volt. Végül aztán a 209. cikkelynél maradtunk: „Uneltire contra ordinei sociale”. A társadalmi rend elleni szervezkedés, összeesküvés.
„Organizaţie subversivă contrarevoluţionară naţionalist şovină maghiară”. Vagyis hogy az EMISZ aknamunkát végző, felforgató, ellenforradalmár magyar nacionalista-sovén szervezet. Én már tudtam Brassóból, Möckel Konradtól, hogy mennyi jár érte. Először nem engem, hanem Csiki Sanyi cellatársamat vitték aláírni, és jött vissza boldogan, hogy 15-25 hónapot kaphatunk, s megyünk haza. Mondom Sanyinak - Te nem jól láttad, Sanyi, ne haragudjál. Én biztos vagyok benne, hogy nem 15 hónapról, hanem 15 évről van szó. Sanyinak úgy felment a cukra, hogy én őt mindig idegesítem, kétszer is pofon vágott emiatt. A tárgyalás március 19-én volt. Csiki Sanyi tizenöt évet kapott. Én húszat.
Petras, a vásárhelyi börtönőröm nem „szeretett” engem. Izgága voltam, feleselő, nem hallgattam, nem nyughattam, pedig már reszketett az inam annyira le voltam rongyolódva. Amikor aztán meghallottam, hogy húsz évig ez lesz, akkor nyughattam volna, de már késő volt. Kiszemelt az őröm, és Szamosújvárra is megjegyzett emberként érkeztem. Mielőtt elindultunk volna, kétszer tett izolátorba, és nem tudom hányszor vert meg. Búcsúként, amikor Szamosújvárra „készítettek elő”, elővett egy régi 12 kilós lábbilincset lánccal, az újak, amiket abban az időben gyártottak csak kilenc kilósok voltak, és azt saját kezűleg tette a lábamra. Így löktek be a gyűjtőcellába, ahol a rabok indulás előtt várakoztak, és amikor beléptem, egy ismerős arcot pillantottam meg, Ópra Benedek volt, a tanárunk. Megálltam az ajtóban, úgy szégyelltem magam, életem legnehezebb pillanata volt ez, amikor szembesültem azzal, hogy ez az értelmes, bátor és értékes ember, akinek ráadásul családja is van, miattunk van megláncolva. Nem mertem megközelíteni. Közben láttam, hogy Benci bácsi átöleli a fiúkat, beszélget velük. Engem is észrevett, odahívott, én pedig botorkálva, a bilinccsel a lábamon, a szégyentől és súlytól meggörnyedve álltam elé. Megölelt, bátorított: - Nem haragszom rátok, fiúk, mondta. Ő szegény szabadulása után tíz-tizenkét évre meghalt. Mai napig kimegyek szülőfalujába, Kézdiszárazpatakra, ha hívnak, mert ott is van kopjafánk, és Ópra Benedekről nevezték el a helyi iskolát.
A sárga krematórium
Egy nap és egy éjszaka utaztunk a vonattal, amíg elértünk Szamosújvárra. Günther piros ingéből szálakat húztunk ki, s felvarrtuk egy rongyra, hogy mindnyájunkat elvittek Szamosújvárra. Apahidán kidobtuk a rácsok között a vonat ablakán, valami román vasutas megkapta és eljuttatta édesanyáméknak. Ezt az üzenetet sokáig dugdostam otthon a zongorában, de aztán nyoma veszett.
A szamosújvári börtön udvarán Istrate, a híres rabverő fogadott minket. Rögtön észrevette, hogy én különleges rab vagyok, mert nagyobb a bilincsem. Rám szólt, hogy azonosítsam magam: hogy hívnak, hány éves vagyok, milyen büntetést kaptam. – Lay Emeric, douăzeci de ani și douăzeci de ani de muncă silnică. Jót nevetett, viccesnek találta, hogy ugyanannyit kell leülnöm, amennyit leéltem addig. - Na, ai găsit și tu praful de aur, mondta. Én pedig, nem tudom miért nem hagytam annyiban, gyorsan visszavágtam: - Mai știi, nu se știe niciodată. Ennyi kellett Istratenak. Csupa vér volt az ábrázatom, amikor bekísértek az udvarról.
Betettek minket a karanténba. 150 embert egy nem túlságosan tágas helyiségbe. Ez állítólag azért volt, hogy megfigyelés alatt tartsanak, nincs-e valami fertőző betegségünk. Ha addig nem is volt, az ottani körülmények között bárki megbetegedhetett volna. Négyemeletes ágyakon aludtunk, mindenféle matrac, lepedő nélkül, csak a sima sodronyokon. Az ablak alatt volt kilenc gibla, fahordó, amelybe a rabok szükségleteiket végezték, s az volt a legborzasztóbb, hogy a rácsok között beáramló levegő megtöltötte a cellát az elviselhetetlen bűzzel. 14 napig kellett volna tartsanak minket a karanténban, azonban csak másfél hónap múlva helyeztek át másik cellába.
A 33-ban együtt voltam Varró Jánossal, Orbán Lacival, Mátyás Ernővel, Sándor Balázzsal, Nagy Janival. Varró János (a 3-ik Bolyai perben elítélt tanársegéd - szerk.) nagy szeretettel fogadott minket, mosolyogva, és aztán ilyen is maradt a kapcsolatunk. Tanított minket, foglalkozott velünk, oktatott, bátorított, hogy ne szomorodjunk el. Ő már a második évét töltötte. Verseket tanultunk, János a történelem érdekes mozzanatairól beszélt. Ott tanultuk meg a morze ábécét, és kommunikáltunk egymás között celláról cellára. Például egy olyan kérdésre, hogy a testvéremet, Lay Gheorghét keresem, három-négy nap múlva jött válasz, de jött! Persze, ha elkaptak egy-egy hetet ült az ember az izolatorban kenyéren és vízen.
Persze, az őreink mindent elkövettek, hogy megkeserítsék az életünket. Beüvöltöttek a cellába, hogy -Sub pat, fuga marș. Nem fértünk be mind, hiszen három-négy emeletes ágyakról volt szó, úgyhogy, aki kint maradt, azt verték gumibottal. Mi igyekeztünk odafigyelni egymásra, hogy ne mindig ugyanaz az ember rekedjen kint, és ugyanaz kapja a verést. Máskor bezártak a zuhanyozó alá, és engedték ránk, hol a forró, szinte fövő vizet, hol a jéghideget, ők ültek kint, és röhögtek, hallgatták, hogy mi hogy üvöltünk.
Sárga krematóriumnak neveztük egymás között a börtön épületét, azért mert olyan is volt, mint egy hatalmas emberégető kemence. Nagyon sokan meghaltak ott. A mi időnkben Szamosújváron körülbelül kétszáz őr volt. Amikor nagy kutatásokat rendeztek vagy riadót fújtak, berendelték őket, de mielőtt hasra feküdtünk, kinéztünk az ablakon. Fekete volt a hely tőlük. Na, abból a kétszázból tizenkettő-tizennégy vérengző gazember volt. Ettől a tizennégytől jobban félt a többi száznyolcvan őr, mint mi. Mert nekünk már nem volt mit kockáztatni. Fiatalok voltunk, fütyültünk az egészre, noha borzasztó körülmények között éltünk.
Naponta tíz vagy tizenöt percnyi kötelező séta volt. Bottal hajtottak le sétálni. Az öregebbek s a betegebbek nem tudtak óvakodni, védekezni a botozás ellen. Fent maradtak a cellában. Az őrök felmentek a cellába, s hajtották le, majd az udvarról fel az embereket. Amikor összetereltek, akkor jól megbotoztak minket. A nagy verőfiúk a Şomlea testvérek voltak, aztán Marian, Todea, Istrate főhadnagy. Istrate szörnyű alak volt, úgy csépelte az embereket, hogy a rendőrmundérja teljesen átázott az izzadtságtól. Ha sétálni vittek, vagy ha nem volt csend a cellában, nyitották ki az ajtót, s agyba-főbe vertek. Elkiáltották, hogy: Culcat! S akkor ahogy lefeküdtünk, a csizmákkal végigmentek rajtunk s vissza. Ha csak egy neszt hallottak… mindenért verték az embert…
A börtönben nagyon emberi kapcsolat alakult ki közöttünk és a románok között. Én úgy éreztem, hogy 1956 miatt minket, magyarokat szeretettel és szimpátiával vettek körül, s ez nekem jólesett. Körülbelül ezerkétszázan dolgoztunk a szamosújvári bútorgyárban, ebből alig hetvenen–nyolcvanan voltunk magyarok. Ötvenhat miatt nagyon sok román is börtönbe került, hiszen ők is ugyanúgy a kommunizmus ellen szervezkedtek, mint mi. A szamosújvári börtönben ismerkedtem meg a Boicu testvérekkel, Vladdal és Nicolaéval, aztán ott volt még egy Hamza nevű fiú. Állandóan pozitív példaként emlegették, hogy nézzétek, a magyarok mit mertek vállalni. Egy román nyelvű vers is szájról szájra járt akkoriban Szamosújváron. Egy részletére is emlékszem, így hangzik: „Domnule Gheorghiu-Dej,/Vino la noi, dacă ai prilej./Vino la noi să vezi poporul,/cum te aşteaptă cu toporul./În Ungaria cum se spune,/s-a întâmplat chiar o minune.” Azaz: Gheorghiu-Dej úr, gyere hozzánk alkalom adtán, hogy lásd a néped, amint vár téged a fejszével. Magyarországon, ahogy mondják, valóban csoda történt.
De nemcsak ilyen román versikéket tanultunk, hanem megtanultuk Páskándi versét is, a Betyárnótát, amit ott írt Szamosújváron. „Olyan nagyon nem is bánom./Egy ideig lesz lakásom,/nem fogja a házbért kérni/elsején majd Irén néni,/s végre elmondhatom bátran,/hogy nem élek szabadságban.” Sok mindent tanultam meg ott. Amennyire nem szerettem a tanulást, amíg szabad voltam, ott csak úgy szívtam magamba a tudományt az okosabbnál okosabb emberektől. Én ott végeztem el az egyetemet.
Epilógus
1964. június 30-án utolsókként szabadultunk.
Péntek volt, amikor hazaértünk. Édesanyám gyászruhában fogadott. Egy nappal korábban temette el édesapánkat.
Én azóta is ellátom az EMISZ titkári feladatait. Tartom a kapcsolatot a bajtársakkal, és egy évben egyszer mindenkinek telefonálok, lássam él-e még. A 77 bebörtönzött EMISZ tagból 43 távozott el eddig. Írtam egy kis verset is az emlékükre: „Hullnak, hullnak, egyre hullnak/ Túlélői 56-nak/ S aki még él, minden névnél/ Összerezzen búsan, árván/ Mint egy sárga lomblevél,/Ha egy társa hull le némán.”
Mindig szerettem a verset. Úgy éreztem, hogy a rímek, ritmusok szebbé teszik az örömet, elviselhetőbbé a fájdalmat. Ezért írtam ezt is. Minden november negyedikén, az EMISZ alapításának évfordulóján, elmondom. Hátha hallják.
Víg Emese
maszol.ro

Marosvásárhelyen „iskoláztat” a DNA
Cáfolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádjait Király András oktatásügyi államtitkár, aki szerint nem igaz, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium 2014-ben törvénytelenül jött volna létre – számol be Szucher Ervin a kronika.ro-n.
A DNA úgy értékeli, hogy két évvel ezelőtt Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását és Tamási Zsolt igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez az oktatási tárca jóváhagyását. Rá egy évre, tavaly pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt – derül ki továbbá a vádhatóság közleményéből. A DNA álláspontja szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Teológiai Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A közlemény arról is említést tesz, hogy a Maros megyei prefektúra a közigazgatási bíróságon támadta meg a római katolikus tanintézet létrehozásáról szóló önkormányzati határozatot, és a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 februárjában jogerősen érvénytelenítette azt.
Király: törvényes az iskola létrehozása
Marius Paşcan, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült szenátor – korábbi prefektus – feljelentése nyomán az oktatásügyi tárca is vizsgálta a középiskola létrehozásának körülményeit. A minisztérium ellenőrző testülete, amely augusztus végén, szeptember elején járt Marosvásárhelyen, nem találta törvényellenesnek az alapítódokumentumokat. Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának azt mondta, bár nem kizárt, hogy becsúsztak bizonyos formai hibák, de az iskola létrehozása teljesen törvényes volt, ezt a helyi önkormányzat és a megyei tanfelügyelőség illetékeseinek aláírása is alátámasztja.
„Az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem az önkormányzat és a tanfelügyelőség. A Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében mindkét intézmény pozitívan bírálta el a kérést" – hangsúlyozta az államtitkár. Kérdésünkre, hogy fennállhat-e annak veszélye, hogy a román hatóságok egy újabb Mikó-ügyet fabrikáljanak, és a nehezen visszaszerzett egyházi ingatlan újraállamosítását készítsék elő, Király nem tudott válaszolni. Elmondta, nem ismeri a visszaszolgáltatás körülményeit.
Szolidaritás a gimnázium meghurcolt vezetőjével
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány a sajtóból értesült a DNA Tamási elleni eljárásáról. Közelről ismerve az iskolaigazgató tevékenységét és emberi magatartását, a státus vezetői, Jakubinyi György érsek és Holló László, az igazgatótanács elnöke úgy vélik, Tamási Zsolt a törvények előírásai szerint járt el, ezért bíznak abban, hogy az igazságszolgáltatási szervek is igazolják ártatlanságát. Jakubinyi és Holló a törvényes előírásokat betartó Ştefan Someşanról sem feledkezik meg, remélve, hogy az ő ártatlansága is bizonyítást nyer.
Tamási Zsoltot az RMDSZ Maros megyei szervezete is védelmébe vette, és szolidaritásáról biztosította. Novák Zoltán városi tanácsos, RMDSZ-es szenátorjelölt pénteki közleményében úgy fogalmazott, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében indított eljárás a magyar közösség identitásának, megmaradásnak alapjait rengeti meg.
„Úgy gondolom, hogy az elindított folyamat nem egy vagy két személyről szól, hanem a romániai magyar közösség identitásának, megmaradásának alapjait rengeti meg. A magyar érdekképviselet 1989 után megteremtette a magyar tannyelvű iskolák alapításának lehetőségét, ezek esetleges bezárásával jelentősen csorbulnak jogaink, félelmet, bizonytalanságot és megtorpanást keltenek a magyar közösségben. Joggal tesszük fel a kérdést, hogy ki lesz a következő főtanfelügyelő, pedagógus vagy köztisztviselő, aki egy újabb magyar oktatási intézmény létrehozását kezdeményezi, és ugyanazzal a szakértelemmel és lelkiismeretességgel végzi munkáját, mint Tamási Zsolt" – fogalmazott Novák.
A fiatal történész-politikus azzal a felhívással fordult a közösséghez, hogy lehetősége szerint tiltakozzék az eljárás ellen. Úgy véli, a hatóságok a törvény betűjét manipulatív módon használják fel a nemrégiben létrejött felekezeti iskola megszüntetésére. Ugyanakkor úgy véli, az ügyészség több mint négyszáz diák jövőjével, a tanárok egzisztenciájával és nem utolsósorban a szülők felelős magatartásával játszadozik.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lapunknak azt mondta, rendkívül gyanús, hogy a vádhatóság éppen egy nemrég „feltámasztott" magyar felekezeti iskolát vett célkeresztjébe. A Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium önállósítása magyar tannyelvű intézményként, illetve a Református Kollégium alapítása óta a szintén önálló magyar tanintézetként működő Római Katolikus Teológiai Gimnázium alapítása ugyanis a marosvásárhelyi érdekvédelmi szolgálat legfontosabb eredményének tekinthető.
Szombaton Kelemen Hunor szövetségi elnök is megszólalt a katolikus iskola ügyében. Szerinte a sepsiszentgyörgyi újraállamosított Székely Mikó Kollégium és a marosvásárhelyi tanintézet esete közt „elképesztő hasonlóság" fedezhető fel. „Az elmúlt négy évben korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözés az erdélyi magyar közösség vezetői ellen arra kötelez bennünket, hogy zárjuk sorainkat, és ne engedjük magunkat megfélemlíteni" – jelentette ki az RMDSZ országos elnöke. Szombaton egyébként egy autóbusznyi csíkszéki RMDSZ-es politikus, önkormányzati tisztségviselő állt sorfalat a marosvásárhelyi gimnázium épülete előtt, az ügyészségi eljárás ellen tiltakozva.
Közleményt adott ki a témában a Magyar Polgári Párt (MPP) is: az alakulat szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá vont intézményvezetők ügye „minden jóhiszemű és minden törvénytisztelő ember ügye". A párt szolidaritást vállal Tamási Zsolttal, közleményükben ugyanakkor leszögezik: a történtek azt bizonyítják, hogy társadalmi és politikai közös fellépésre van szükség az egyházi és nemzeti értékek megmentéséért. Someşan és Tamási hallgat
A hétvégén Ştefan Someşan főtanfelügyelő elérhetetlen volt, míg Tamási Zsolt csak annyit mondott, hogy nem nyilatkozhat. Kérdésünkre, hogy a DNA eljárása veszélybe sodorhatja-e az iskola létét, annyit mondott, ez nem egyértelmű.
A román állam hosszas pereskedés után, 2004-ben szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak a 20. század elején létesített II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületeit, melyekben a román és magyar tannyelvű Unirea Főgimnázium működött. Ugyanabban az évben a Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a marosvásárhelyi katolikus oktatás. Az egyháznak 2014-ig kellett várnia, míg az önkormányzat hozzájárult a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásához. Az intézmény a 2015/2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyház épületeibe, amelyeket jelenleg az Unirea Főgimnáziummal oszt meg. Marius Paşcan szenátor feljelentése nyomán a DNA egy évvel ezelőtt az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében is vizsgálatot indított.
Szombaton délelőtt az iskolában tanuló gyermekek szülei a belvárosi római katolikus plébánián találkoztak. A feszült hangulatú összejövetel résztvevői közül többen is leszögezték, nem bíznak a DNA-ban, de a romániai igazságszolgáltatástól sem várnak túl sokat. Úgy érzik, az iskolaalapítás megkérdőjelezése számukra teljes mértékben elfogadhatatlan. A szülők azt szeretnék elérni, hogy a Szentszék figyeljen oda a marosvásárhelyi történésekre, és a Vatikán bukaresti nunciatúráján keresztül kövesse fokozott figyelemmel a nyomozás és bírósági eljárás tárgyilagosságát és elfogulatlanságát – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Alkotmánymódosítási szándék és ígéretözön – megnyitotta választási kampányát az RMDSZ - Kelemen Hunor szerint az elkövetkező parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kolozsvári Horia Damian sportcsarnokban a szövetség kampánynyitó rendezvényén jelentette ki mindezt mintegy 1500 meghívott jelenlétében.
„Az a rezolúció, amelyben az ország területén élő őshonos kisebbségeknek az oktatásban, kultúrában, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban teljes jogegyenlőséget ígértek, az anyanyelv teljes körű használatát és saját maga által választott vezetőket (...), ez nem pusztán ígéret, hanem törvény. Ezt pedig egy új alkotmánynak kell rögzítenie” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor kijelentette: az erdélyi magyarság számára 1918 a veszteség éve volt, és ezt a veszteséget egy évszázad alatt sem lehetett elfelejteni és nem lehetett feldolgozni. „De ahogy tudta Kós Károly nemzedéke, tudta Márton Áron nemzedéke, tudta Sütő András és Domokos Géza nemzedéke, úgy tudnunk kell nekünk is: nem jajongani, de cselekedni, dolgozni, építkezni kell!” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Egy szárnyaitól megfosztott madár hasonlatával élve jelentette ki: az erdélyi magyarságnak sem elég, ha csak gubbaszthat. „Szeretnénk, akarunk repülni. Meg kell őriznünk mindkét szárnyunkat, és csak együtt vagyunk képesek a szárnyalásra” – fogalmazott.
Markó: tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre
A rendezvényen Markó Béla, a parlamenti politizálásból 26 év után visszavonuló volt RMDSZ-elnök a romániai autópálya-építések kudarcával szemléltette, hogy mit is jelent Erdély számára a bukaresti kormányzás.
„Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre! (...) Tessék odaadni Erdélynek azt a költségvetést, ami jár, tessék rábízni az itteni magyarokra és románokra, (...) és építünk egy másik Erdélyt, ahol tényleg otthon leszünk valamennyien, de amíg Bukarest 12 év alatt 50 kilométert tudott megépíteni a tervezett 400 kilométer autópályából, amíg a városaink kevés kivétellel úgy néznek ki, mint 25 évvel ezelőtt, arra megy el az energiánk, hogy megvédjük azokat a jogokat, amelyeket szívós küzdelemmel alkotmányba és törvénybe foglaltunk” – jelentette ki Markó Béla.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette: azért kell megmenteni Kolozsvárt, Nagyváradot és Székelyföldet Bukaresttől, „mert 98 év alatt sokkal több problémát okoztak, mint ahányat megoldottak”. Hozzátette: „azt kérjük, amit megígértek nekünk 1918-ban, ami nekünk jár. Legyen a magyar nyelv is hivatalos nyelv, ahol többségben vagyunk!” Antal Árpád hozzátette: „nem az erdélyi valóságot kell a bukaresti alkotmányhoz igazítani, hanem az alkotmányt az erdélyi valósághoz”.
Biró: a megszerzett jogokat is elvitatják
A kampánynyitón szót kapott Biró Zsolt, a választásokon az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Szerinte olyan korban kell érvényesíteni a közösség érdekeit, amikor a megszerzettnek hitt jogokat is elvitatják. „Ma mindannyian egy kicsit Tamási Zsoltok, Horvát Annák, Ráduly Róbertek, Mezei Jánosok és Antal Árpádok vagyunk” – sorolta azoknak a magyar közéleti szereplőknek a neveit, akik ellen eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA). „Józan ész, magyar szolidaritás, felelősség a magyar választók iránt!” – fogalmazta meg a hármas jelszót Biró Zsolt.
Kelemen: a magyarok körében népszerű Cioloș
Dacian Cioloş kormányfőnek a felmérések szerint jó a megítélése a magyarok körében, de ettől még „hosszú út vezet” odáig, hogy újabb miniszterelnöki mandátumot szerezzen – fogalmazott Kelemen Hunor az RMDSZ országos kampányindítója utáni nyilatkozatában. A szövetségi elnök azt mondta, neki személyesen is nagyon jó véleménye van Dacian Cioloşról, akit kormányfői mandátummal megbízni „korrekt javaslat” volna, amennyiben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) olyan helyzetbe kerül, hogy megteheti ezt a javaslatát. A döntés azonban a választók kezében van. (Agerpres)
Székelyhon.ro

Az összefogás megoldást, az információ segítséget jelenthet
Gyergyószentmiklóson ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma. Megállapodtak arról, hogy az egyeztető fórum tagszervezeteihez tartozó külhoni magyar gazdák pártoló tagként felvételt nyerhetnek a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamarába.
A csütörtöki fórumon Győrffy Balázs, a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta: elsősorban információval tudják segíteni a Kárpát-medence gazdálkodóit. A nagyoknak piacszerzéssel, exportlehetőségek felkutatásával, a kicsiknek pedig szaktanácsadással tudnak a segítségére lenni.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) 21 magyarországi, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és ukrajnai magyar agrárszervezetet tömörít. A szövetség célja a magyar gazdaszervezetek kapcsolattartásának elősegítése, tevékenységeik összehangolása, közösségi képviseletének ellátása. Feladata továbbá a tagszervezetek szakmai támogatása, illetve a kárpát-medencei közös vidékfejlesztési stratégia megfogalmazása és kivitelezésének összehangolása.
A gyergyószentmiklósi ülésen egyebek között arról döntöttek, hogy új tagok felvételéről a KEF plénuma dönt, de ezt megelőzően a felvételi kérelmet véleményezésre elküldik a területileg illetékes régió tagszervezetei számára. Arról is döntöttek, hogy minden egyes régiót két fő képvisel a testületben, akiket a régió gazdaszervezetei választanak meg.
Győrffy Balázs elmondta: az egyeztető fórum tagsága azon az állásponton volt, hogy nem alakít civil szervezetet, hanem a NAK révén kapcsolódik be a magyar agrárgazdasági hálózatba. A kamara korábbi alapszabály-módosításával lehetőséget teremtett arra, hogy az egyeztető fórum tagszervezeteihez tartozó külhoni magyar gazdák pártoló tagként nyerjenek felvételt a kamarába, és kétezer forintos éves tagdíj ellenében minden olyan információt megkapjanak, ami a kamara rendelkezésére áll.
A gazdatalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón arról érdeklődtünk, milyen problémákra lát megoldást Székelyföld szintjén Tánczos Barna szenátor, megyeszinten Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke, illetve a város szintjén Nagy Zoltán polgármester.
„Három olyan problémáról beszélnék, melyre részben megoldást jelenthetnek azok a frissen elfogadott törvények, amelyekkel elsősorban a szövetkezeti mozgalmakat szeretnénk erősíteni, másrészt a nemzetközi üzletláncokat szeretnénk megszorítani úgy, hogy polcaikra kötelező módon hazai termékeket is tegyenek” – nyilatkozta a Gyergyói Hírlapnak Tánczos Barna.
A szövetkezeti törvénymódosítás kezdeményezőinek egyike elmondta, azt sikerült elérni, hogy adókedvezményt kapjanak az újonnan alakuló szövetkezetek, nyereségadómentességet öt évre a már működő szövetkezetek bizonyos feltételek mellett. A szövetkezetbe tömörült gazdák saját jövedelemadójuk befizetése alól mentesülnének, ugyanakkor a szövetkezetek aktív gazdakénti definiálása lehetőséget ad, hogy minden uniós támogatást élvezzenek, melyek összegét visszaoszthatják a gazdáknak, szövetkezeti tagoknak bármiféle adókötelezettség nélkül. Jelezte: a lehetőségek akkor érvényesíthetőek, ha a gazdák összefognak, szövetkeznek, illetve ha jó minőségű, konstans mennyiségű áruval tudnak a piacon jelen lenni.
„Elsősorban tudástranszferre van szükség, és ebben a magyarországi agrár kormányzat nagy segítségünkre tud lenni kezdve a gazdaképzéstől a szakképzésen át egészen a felsőoktatásig, mert versenyképes tudás nélkül nehéz a problémákkal megküzdeni” – fogalmazott Borboly Csaba. A tudás mellett az összefogás szükségességét emelte ki, a tapasztalatra hivatkozva, hogy amikor sikerült szövetkezni, fel lehetett venni a versenyt a multikkal is.
„Az elmúlt pár száz évben ahogyan Székelyföldre, Gyergyószentmiklósra is igencsak jellemző volt a háztáji gazdaságok léte. Ez fenntartható volt sokáig, családjainknak meg tudtuk teremteni a megélhetést. Most viszont választóponthoz érkeztünk, amikor úgy tűnik, hogy ez már nem elég” – hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán. A városvezető rávilágított: a versenyképességet nem a háztáji gazdálkodás jelenti. „Gyergyó viszonylatában is túl kell lépnünk az egyszemélyes kezdeményezéseken, mert aki nem képes a változásokkal tartani a lépést, az el fog tűnni a porondról. És mi nem akarunk a dinoszauruszok sorsára jutni.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Horváth Imrére emlékeztek Margittán
November 4-én, a költő születésnapján, a szülőházán elhelyezett emléktáblánál idén is megemlékező ünnepséget tartottak Margittán. „Őrizzük úgy Horváth Imre emlékét, hogy köteteit lapozgatjuk, műveit olvassuk” – hangzott el az ünnepi beszédek során.
A megemlékezésnek már sokéves hagyománya van, melyet a vegyes iskola magyar tagozata alakított ki, a magyar iskola folytatta, jelen alkalommal pedig a helyi RMDSZ-szervezet és a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) vállalta magára a szervezői feladatokat. Bár kerek évfordulót ünnepeltek (110 év), mégsem vonzott nagyobb tömeget a megszokottnál, de a Horváth Imrét tisztelő törzsközönség idén is jelen volt. Elsőként Tőtős Norbert, a BÉKE ügyvezető elnöke köszöntötte röviden az egybegyűlteket, melyet követően Oláh József alapító elnök mondott megemlékező beszédet. A bevezetőben köszöntötte a jelenlévő Cseke Attila képviselőt, megyei RMDSZ-elnököt, Pocsaly Zoltán polgármestert, Bradács Alíz és Árkosi Antal RMDSZ elnököket, Bereczki Csaba filmrendezőt, valamint a magyar iskola és a civil szervezetek (Horváth János Társaság, Észak-Erdélyi Vitézi Rend Margittai Széke) képviselőit. Hiányolta, hogy nincs a költőnek köztéri szobra, mely reményei szerint valamikor meg fog valósulni. Elmesélte egy személyes élményét a költővel, amikor gyermekként édesapjával Nagyváradon járva, személyesen láthatta a színház előtti padon ülve. „Őrizzük úgy az emlékét, hogy köteteit lapozgatjuk, műveit olvassuk” – mondta beszédének befejező részében.
Mérvadó és meghatározó
Cseke Attila a költő életrajzi könyvéből vett idézettel kezdte beszédét, melyet követően, idézetekkel tarkítva, ismertette Horváth Imre életpályájának legfontosabb szakaszait. „Szerelmi költészetében párhuzamot lehet vonni közte és Ady között, mivel szintén két ihletadója volt, és ő is kora egyik meg nem értett költője volt… Hiszem, hogy Horváth Imre költészete mérvadó és meghatározó helye van az erdélyi magyar irodalomban” – mondta a képviselő. Beszédének befejező részében hangsúlyozta, hogy a margittaiak büszkék lehetnek városuk szülöttére és arra, hogy áll még a szülői ház, mely emléktáblát is kapott, Papp Attila tanár/néprajzkutató kezdeményezésére. Bereczki Csaba filmrendező, aki szintén a város szülötte, szívesen elfogadta a meghívást a megemlékező ünnepségre. Jelenleg felváltva Magyarországon, illetve Franciaországban él. Fontosnak tartja a nagy elődökre való emlékezést, mondta, majd a költővel kapcsolatos személyes élményeiről beszélt. Meghívta a jelenlévőket a másnapi, Bolondok éneke című, általa rendezett film vetítésére, mely Horváth Imre életének egy szakaszát mutatja be. Ezen eseménynek a Margaréta vendéglő adott otthont. A film magyar–francia koprodukcióban készült. A vetítésen még többen voltak jelen, mint az előző napi megemlékezésen, köztük a politikum és a civil élet már említett képviselői is. Bevezetőként a magyar iskola zenetanára, Puskás Miklós által alakított és felkészített Mi-Kis Kórus lépett fel egy igazán színvonalas és nagy gonddal összeállított műsorral. Műsoraik irodalmi része felesége, Puskás Enikő munkáját dicséri.
A film létrejöttéről
Bereczki Csaba a vetítés előtt megköszönte a meghívást, majd ismertette dióhéjban a 2003-ban készült film létrejöttének körülményeit. Tulajdonképpen ez az első játékfilmje. Horváth Imrét egy évvel a halála előtt ismerte meg személyesen, mely sokat segített a film megalkotásában. Örömét fejezte ki, amiért ilyen szépszámú közönség gyűlt össze. Megjegyezte, hogy Margitta városának filmkedvelői megérdemelnének egy mozit. Nem kellene nagy legyen, csak akkora, hogy a törzsközönséget rendszeresen befogadhassa. „Egy város kell adjon annyit magára, hogy eltartson egy mozit. Természetesen ehhez helyi, vagy központi támogatás kell, de nem kerül nagyon sokba.” A vetítés után a rendező válaszolt a feltett kérdésekre, majd a komolyabban érdeklődők és a rendező között kötetlen beszélgetés alakult ki. Ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy ezentúl gyakrabban fog hazalátogatni.
Szőke Ferenc
Horváth Imre /Margitta, 1906. november 4. – Nagyvárad, 1993. április 11./
erdon.ro

Kelemen Hunor: alkotmányba kell iktatni a 98 évvel ezelőtti gyulafehérvári ígéreteket - Kelemen Hunor szerint az elkövetkező parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kolozsvári Horia Damian sportcsarnokban a szövetség kampánynyitó rendezvényén jelentette ki mindezt mintegy 1500 meghívott jelenlétében.
"Az a rezolúció, amelyben az ország területén élő őshonos kisebbségeknek az oktatásban, kultúrában, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban teljes jogegyenlőséget ígértek, az anyanyelv teljes körű használatát és saját maga által választott vezetőket (...), ez nem pusztán ígéret, hanem törvény. Ezt pedig egy új alkotmánynak kell rögzítenie" - fogalmazott Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor kijelentette: az erdélyi magyarság számára 1918 a veszteség éve volt, és ezt a veszteséget egy évszázad alatt sem lehetett elfelejteni és nem lehetett feldolgozni. "De ahogy tudta Kós Károly nemzedéke, tudta Márton Áron nemzedéke, tudta Sütő András és Domokos Géza nemzedéke, úgy tudnunk kell nekünk is: nem jajongani, de cselekedni, dolgozni, építkezni kell!" - jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Egy szárnyaitól megfosztott madár hasonlatával élve jelentette ki: az erdélyi magyarságnak sem elég, ha csak gubbaszthat. "Szeretnénk, akarunk repülni. Meg kell őriznünk mindkét szárnyunkat, és csak együtt vagyunk képesek a szárnyalásra" - fogalmazott.
A rendezvényen Markó Béla, a parlamenti politizálásból 26 év után visszavonuló volt RMDSZ-elnök a romániai autópálya-építések kudarcával szemléltette, hogy mit is jelent Erdély számára a bukaresti kormányzás.
"Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre! (…) Tessék odaadni Erdélynek azt a költségvetést, ami jár, tessék rábízni az itteni magyarokra és románokra, (.) és építünk egy másik Erdélyt, ahol tényleg otthon leszünk valamennyien, de amíg Bukarest 12 év alatt 50 kilométert tudott megépíteni a tervezett 400 kilométer autópályából, amíg a városaink kevés kivétellel úgy néznek ki, mint 25 évvel ezelőtt, arra megy el az energiánk, hogy megvédjük azokat a jogokat, amelyeket szívós küzdelemmel alkotmányba és törvénybe foglaltunk" - jelentette ki Markó Béla.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette: azért kell megmenteni Kolozsvárt, Nagyváradot és Székelyföldet Bukaresttől, "mert 98 év alatt sokkal több problémát okoztak, mint ahányat megoldottak". Hozzátette: "azt kérjük, amit megígértek nekünk 1918-ban, ami nekünk jár. Legyen a magyar nyelv is hivatalos nyelv, ahol többségben vagyunk!" Antal Árpád hozzátette: "nem az erdélyi valóságot kell a bukaresti alkotmányhoz igazítani, hanem az alkotmányt az erdélyi valósághoz".
A kampánynyitón szót kapott Biró Zsolt, a választásokon az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Szerinte olyan korban kell érvényesíteni a közösség érdekeit, amikor a megszerzettnek hitt jogokat is elvitatják. "Ma mindannyian egy kicsit Tamási Zsoltok, Horvát Annák, Ráduly Róbertek, Mezei Jánosok és Antal Árpádok vagyunk" - sorolta azoknak a magyar közéleti szereplőknek a neveit, akik ellen eljárást indított a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA). "Józan ész, magyar szolidaritás, felelősség a magyar választók iránt!" - fogalmazta meg a hármas jelszót Biró Zsolt.
A kolozsvári sportcsarnokban összegyűlt RMDSZ-szimpatizánsokról a rendezvény végén egy drón segítségével közös fotó készült.
Gazda Árpád
(MTI)

Fórum, gyertyagyújtás, zongorakoncert
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke legutóbbi három napbeli közéleti szerepléséről olvashatnak az alábbiakban a képviselői sajtóiroda tájékoztatás alapján.
A hatvan évvel ezelőtt, 1956 októberében, Budapesten békés tüntetéssel kezdődött, majd az egész országra kiterjedő forradalmat és annak erdélyi, illetve romániai vonatkozásait eleveníti fel a Kincses Kolozsvár Egyesület október 12. és november 21. között zajló, összesen 36 programja, csatlakozva a magyar kormány által meghirdetett Magyar Szabadság Évéhez. A rendezvénysorozatot egyik epizódja az egyesület kolozsvári, Szentegyháza utcai székhelyén zajlott le november 3-án, ahol is a Forradalmár a forradalomról című fórum keretében Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével Csinta Samu újságíró beszélgetett az 1956 és 1989 közötti forradalmi ívről. A sajtó által „a '89-es temesvári események szikrájának” nevezett politikus ismert alakja helyett a meghívott „emberi arcának” előtérbe helyezésével próbálkozott a moderátor ezen a közönségtalálkozón. A román kommunista diktatúrával és az ehhez idomuló egyházi vezetéssel szembeszálló református lelkipásztor, aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendszerváltozás utáni első szabadon választott püspöke volt két évtizedig, már az elején leszögezte: nem érzi magát forradalmárnak, egyszerűen azt tette, amit tennie kellett abban a helyzetben, legjobb tudása és lelkiismerete szerint. Lelkészként, püspökként, politikusként is elsődleges volt számára a közösségszolgálat és közéleti szerepvállalás. Ezt tartja szem előtt mind a mai napig.
November 4-én este a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület szervezésében tartottak rövid, bensőséges megemlékezést a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában, az itt található 56-os emléktáblánál. Csatlakozva magyarországi testvéreikhez, a megemlékezők ezen a nemzeti gyásznapon gyertyákat gyújtottak a magyar forradalom és a szabadságharc áldozataira, hőseire, mártírjaira emlékezve. Nagy József Barna egyesületi elnök mondott bevezetőt, Szomor Abigél egyetemi lelkész tartott rövid áhítatot, Tőkés László EP-képviselő és társai pedig megkoszorúzták az emléktáblát.
A világhírű Kossuth-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze, aki rendszeresen ellátogat Erdélybe is. Legutóbb négy helyszínen szólaltatta meg azt a saját fejlesztésű zongorát, amit a szakma csodazongoraként emleget. Ingyenes hangversenykörútján Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Nagyvárad zenekedvelő polgári közönsége hallgathatta meg előadását. A koncerteken a részvétel ingyenes volt, de a helyi szervezők csatlakoztak a Kincses Kolozsvár Egyesület által meghirdetett adománygyűjtő akcióhoz, melynek kedvezményezettje a Küküllő-menti falvakban élő magyar gyermekek legfontosabb bentlakásos oktatási központja, a Magyarlapádi Szórványkollégium. A turné november 5-i zárókoncertjét a Nagyváradi Filharmónia hangversenytermében, telt ház előtt mutatta be a zongoraművész, Beethoven- és Liszt-művekből álló műsora a publikum ovációi közepette ért véget.
Elöljáróban Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a közönséghez, az esemény történelmi-politikai kontextusát vázolva, az előadóművészet, a zenetudomány és a nemzetszolgálat összefüggésében. Üdvözölte azt, hogy a szervezők és támogatók – Kincses Kolozsvár Egyesület, Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, Szent László Egyesület, Partitipatio Alapítvány – ilyen rangos kulturális rendezvénnyel adóznak 1956 emlékének. Kiemelte a rendezvénysorozat karitatív jellegét, méltatta a kiváló előadóművészt és a „csodazongorát” hét év alatt megalkotó csapatot, emlékeztetve: az újfajta hangzásideált megvalósító, formailag is azt szolgáló magyar hangszerrel végsőkig letisztult zongorajáték válik lehetővé, kristálytiszta, egyenletes hangminőség, melyet sem a levegő magas páratartalma, sem szárazsága nem befolyásol. A püspök a magyar szellem teremtő és megújuló erejét kidomborítva, a Szentírásból vett példázatokkal élve, hitünk és nemzetünk hőseit méltatva, népünk és szabadságharcaink elárulóit is felemlegetve vont ívet 1956 és 1989, illetve a magyarországi és erdélyi múlt és jelen között. „Szabadságharc és árulás kettősségében élünk hatvan éve, Magyarország újkori szabadságharcát vívja, Itt, Erdélyben idegen, elnyomó hatalommal szemben kell kivívnunk jogainkat, szabadságunkat, túlélésünket” – mondotta az EMNT elnöke, aki a számos pozitív jel és fejlemény által megelőlegezett, remélt és várt „magyar feltámadást” úgy látja bekövetkezni, ha „elejét vesszük mindenféle árulásnak, és véghezvisszük szabadságharcunkat”.
itthon.ma/erdelyorszag

Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó – vendégek Váradon
Szombaton a Partiumi Keresztény Egyetemen több egyeztetésre került sor a II. Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó kapcsán, amelynek főszervezői az Erdélyi Magyar Néppárt és a Minta ifjúsági szervezet.
Az eseményen Csomortányi István lapunknak elmondta: második alkalommal szerveztek a pécsi barátaikkal ilyet, az elszakított területekről érkeztek fiatalok, nem csak politikailag kötődő szervezetek részéről, hanem függetlenek is, kivéve Felvidéket, ahol épp választások voltak most. Az első panelben Kárpát-medencei kitekintésű politikai kérdéseket tárgyaltak meg, az itteni, illetve a magyarországi fejlemények kapcsán, a második panel a testvérvárosi kapcsolatokról szólt, ahol felmerült az is, hogy Pécs Nagyváraddal is kössön testvérvárosi megállapodást. Ezt a folyamatot el fogják indítani, de persze a megvalósulás a közgyűléstől függ. Váradnak Debrecenen kívül más testvérvárosa nincs egyelőre. A konferencián volt még a Gulágról szóló előadás, az MPE szervezésében, szabad beszélgetés is. A találkozó részeként este Varga Csaba hegymászóval is találkozhattak az érdeklődők, aki a nepáli expedíciójának vetített beszámolóját tartotta. A sajtóbeszélgetésen részt vesz Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő és Decsi István Pécs város alpolgármestere is. Előbbi lapunk kérdéseire elmondta: a rendezvény bölcsője Pécs volt, és ő maga is ott volt az első ilyenen. Szerinte vannak változások az elmúlt időszakban, mivel „Előzőleg az ilyen ügyeket úgy kezelték, hogy azok lokálisak, tehát a felvidékiek küzdjenek a jogaikért az ottaniakkal, az erdélyiek az itteniekkel, és így tovább, mi úgy gondoljuk, hogy a határon túli magyarság ügye nem helyi kérdés, hanem nemzeti. Minél több eszközt kell a kezükbe adni. Például ezért vezettük be a kettős állampolgárságot is. És fontos az élő kapcsolat is, ezért is van ez a rendezvény is, amire a kormánytól támogatást is lehetett kapni. Arról, hogy, hogy Pécs Nagyváraddal is kössön testvérvárosi megállapodást, ezt mondta: Kolozsvár és Arad eddig a testvérvárosuk innen, ugyanakkor Pécsnek sok más testvérvárosa van – e kapcsolatok harmada aktív csak. „épp ezért a városvezetésnek az az elve, hogy először alakuljon ki a partnerség, legyenek élő, kulturális, szervezeti kapcsolatok, rendezvények, és utána már csak formaság a megállapodás. Közben azonban a magyarságközi kapcsolatok már élőek.” erdon.ro

Nyelvjogi küzdelmekről tartott beszámolót az EMNT Barcelonában
Az erdélyi magyar kisebbség nyelvjogi helyzetéről, valamint a székelyföldi autonómiáért évről évre megszervezett, mozgalmi jellegű akciókról is beszámoltak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) szombati ülésén Barcelonában. Az európai kisebbségi nyelvek megőrzéséért és a nyelvi jogok kiszélesítéséért tevékenykedő ernyőszervezetnek – 2014 óta – az EMNT is tagja, a szervezetet Sándor Krisztina ügyvezető elnök és Toró Tibor egyetemi oktató képviselte a hétvégi ülésen.
Sándor Krisztina felszólalásában beszámolt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése körüli vitákról, és a román hatóságok által a magyar feliratok és a székely zászló ellen indított peres eljárásokról is.
Toró Tibor a nyelvi charta alkalmazásáról írt árnyékjelentésről és az annak kapcsán elindult egyeztetési folyamatról beszélt, melynek célja összehangolni az Erdélyben jelenleg a jogvédelem terén tevékenykedő szervezetek és mozgalmak működését.
A szombati barcelonai küldöttgyűlés résztvevői áttekintették az elmúlt időszak nyelvjogi fejleményeit és olyan aktuális kérdésekre is kitértek, mint a Brexit kisebbségi nyelvhasználatra gyakorolt hatása Nagy-Britanniában, az anyaország nélküli, különböző nyelveket beszélő népcsoportok támogatásának lehetőségei. Az FC Barcelona futballklub konferenciatermében megtartott rendezvényen jelen volt Jill Evans walesi és Josep-Maria Terricabras katalán európai parlamenti képviselő is, akik bátorították a jelenlevőket arra, hogy éljenek a nyelvi jogaikkal és ahol ezek sérülnek, ott az illető országban indított peres eljárásokkal, majd azokat kimerítve, az európai fórumokhoz forduljanak. A helyi, civil mozgalmak szerepét többen is hangsúlyozták, kiemelve azt is, hogy az uniós intézmények sem korábban, sem most nem foglalkoznak kellőképpen azzal a közel 50 millió európai állampolgárral, akik a hivatalosan elismert nyelveken kívül mást is használnak.
kronika.ro
Erdély.ma

Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt hirdettek
Első ízben írják ki a Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt – jelentette be pénteken a gelencei Jancsó Benedek-iskolában Tamás Sándor megyeitanács-elnök és a Jancsó Alapítvány képviselői, Jancsó Antal kuratóriumi elnök és Jancsó András tanár. Az emlékverseny – melyet Magyarországon a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap is felkarolt és támogatott – az 1854 novemberében született, gelencei származású neves pedagógus, publicista nevét kapta, aki az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott.
A pénteki eseményen a környékbeli községek történelemtanárai is jelen voltak. Az egybegyűlteket házigazdaként Kovács Zsuzsanna iskolaigazgató köszöntötte, majd arról szólt, hogy a faluközösség és a jeles tudós nevét viselő iskola nagy gondot fordít Jancsó Benedek emlékének ápolására, a Jancsó Alapítvánnyal megalakulása óta szoros kapcsolatot tartanak, ezért is vállalják a verseny házigazdájának szerepét és második szakaszának lebonyolítását. Tamás Sándor méltatta Jancsó Benedek munkásságát, fontosnak ítélte azt, hogy egy rangos és méltó verseny segítségével a diákok elmélyülhessenek a székelység életének, kultúrájának, történelmének, neves személyiségeinek megismerésében. Jancsó Antal arról tájékoztatta a jelenlevőket: a Jancsó Alapítvány hosszú évek óta munkálkodik azon, hogy e kiváló székely tudós ma is aktuális életműve ismét a köztudatba kerüljön. Tanulmányköteteket adtak ki tevékenységéről, és Kárpát-medence-szerte könyvbemutató előadásokon ismertetik a székely tudós munkáját. Felújíttatták a budapesti Farkasréti temetőben emelt síremlékét, emlékművet állíttattak tiszteletére Kézdivásárhelyen, a Molnár Józsiás parkban. A kiváló székely tudós minden magyar ember példaképe lehet, akinek emlékét jövőben tizedik alkalommal ünneplik majd meg Gelencén, a szülőfaluban a Jancsó Napok alkalmával – mondotta a kuratórium elnöke. A hagyományteremtő szándékkal megrendezendő verseny háromszéki VII–VIII. osztályosoknak indul, iskolánként egy háromfős csapat nevezhet be. A versenyre 2016. november 30-ig lehet jelentkezni az űrlap kitöltésével, amit le lehet tölteni a Jancsoalapitvany.hu honlapról, majd azt az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell elküldeni. A versenyt idén csak Háromszék iskoláinak hirdetik meg, de kedvező fogadtatás esetén később egész Székelyföldre kiterjesztik. A legjobb három csapat értékes jutalomtárgyban részesül (tablet, e-book, könyvajándék), valamennyi résztvevő könyvcsomagot kap. A bírálóbizottságban erdélyi és magyarországi szakemberek kapnak helyet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Török Ákos fekete-fehér billentyűi (Kézdiszentlélekről indult)
Támogatóinak köszönhetően néhány nap múlva saját elektronikus zongoráján gyakorolhat az idei tanévtől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban tanuló tizenhat éves kézdiszentléleki Török Ákos, aki a rövid őszi vakáció után ma újból visszazökken a megszokott ritmusba, és reggel fél hétkor már a fehér-fekete billentyűkön varázsolja elő az első futamokat. Múlt heti itthonléte alkalmából kérdeztük, hogy a tíz éve kezdődött szerelem a zongora iránt nem vett-e el valamit a gyermekkorából, hisz amíg mások fára másztak, rúgták a bőrt, ő gyakorolt, jelenleg a lovaglásról és az erdőjárásról is le kell mondania. Azt válaszolta: a gyermekkora teljes volt, mert azt csinálta, amit a legjobban szeret, „a lovaglás és az erdő hiányzik, elég furcsa, hogy ez kimarad az életemből, de muszáj kibírni és ki is fogom, mert ezt akarom folytatni”.
Édesanyja szerint sorsszerű volt Ákos találkozása a zongorával, hisz a családban nem volt senkinek zenei előélete. „Huncut is voltam, szerettem játszani is, de a zongora jobban megragadott, mint amit más gyermekek csináltak. Megláttam a zongorát egy esküvőben, és egész éjszaka a zongoristát figyeltem. Nagyon megtetszett, nem is tudom elmondani, hogy pontosan mit éreztem” – emlékezik vissza Ákos. Az első osztályt a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zeneosztályában kezdte, az is véletlen volt, hogy bejutott, mert a helyek már beteltek, amikor valaki visszalépett, és a kis Ákos hirtelen Páll Laura zenetanár tanítványává vált, „aki nagyon megszerettette a zongorát, és a zongora alapjait is nagyon jól megtanította”. Harmadik osztályig nem volt otthon zongora a Török családnál, hogy is lett volna, amikor Ákos három évvel nagyobb bátyja mellett a szülők két gyermeket vettek magukhoz hivatásos nevelőszülőkként, így a család hattagúra szaporodott. „Én úgy szeretem őket, mint az édes testvéremet. Szilárdka, amióta megszületett, nálunk nevelkedett, most hétéves, Szidónia Izolda tízéves lesz. Egy kicsit sajnálom is őket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de azt is látom, hogy szüleim úgy nevelik a testvéreimet, hogy mindent megtesznek értük, amit nekünk tettek meg. Ez nekem nagyon tetszik, és örvendek, hogy ilyen testvéreim vannak.” Locsolópénzből zongora
„Amíg nem volt zongoránk, az asztalon gyakoroltam be, amit felhagyott a tanárnő. Aztán a locsolópénzünkből, amit a testvéremmel gyűjtöttünk, vettünk egy zongorát, amin tudtam gyakorolni. Nem volt drága zongora, de a gyakorlásra jó volt.”
Ötödik osztálytól Diaconu Mónika volt Ákos zenetanára a Molnár Józsiás Általános Iskolában, majd VIII. és IX. osztályban Constantin Rozália egyengette az útját a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Mindkettejükről azt tartja, azért kapott sokat tőlük, mert át tudták adni mindazt, amit tudnia kell. Szerinte lehet valaki világhírű zenész, ha nem tudja tolmácsolni az adott hangszerről való tudást, akkor tanárként nem lehet eredményes. Ákos hálás mindazért, amit tőlük kapott, „nélkülük, Constantin Rozália két éve nélkül nem jutottam volna a Virtuózokig”. A Virtuózok
Török Ákost sokan a Virtuózok tehetségkutató műsorából ismerték meg. A magyarországi közmédia komolyzenei tehetségkutatójának műsorkészítő csapata azokat a fiatalokat próbálja felkutatni, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A Virtuózok határon túliakhoz való eljuttatásában és az ő bevonásukban Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes vállalt fontos szerepet, általa valósult meg tavaly a csíkszeredai előválogató, amelyen Ákos továbbjutott a budapesti meghallgatásig, majd az elődöntőbe. A neves előadóművészekből álló zsűri Csíkszeredában nemcsak az Ákos által előadott klasszikus mű kidolgozását értékelte, hanem saját szerzeményére is felfigyelt, amelynek Molnár Levente az Édes átok címet adta, Ákos szerint találóan.
A Virtuózok nem csak tehetségkutató verseny, annál jóval több, hisz a felfedezetteknek lehetőséget biztosítanak, hogy neves mesterektől tanuljanak, koncertkörúton vegyenek részt, mint legutóbb a Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is érintő székelyföldi turné, és még a továbbtanulásukban, fejlődésükben is egyengetik az útjukat. Az első mesterkurzust Ákos a Plugor Sándor Művészeti Líceumnak köszönheti. Idén júniusban a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában képezte magát Réti Tamás és Eckhardt Gábor zongoraművésznél, júliusban a pomázi György Ádám Kastélyakadémián vett részt a világ több országából meghívott tehetséges fiatalokkal együtt, mely lehetőséget a Virtuózokon nyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara különdíjaként. Itt a Liszt Ferenc Zeneakadémia több tanárától, világhírű előadóművészektől tanulhatott, György Ádám, Nádor György, Réti Balázs nevét említi, és megjegyzi, György Ádám nem csak előadói példaképe, de még a Rubik-kocka kirakását is tőle tanulta. Egy vele készített interjúban (Magyar Nemzet, 2016. július 13.) György Ádám így nyilatkozott Ákosról: „Egy rendkívül szimpatikus és szeretetre méltó fiú, aki már ezalatt a néhány nap alatt is nagyon sokat fejlődött. Az ő esetében például több szempontból is jó inspiráció ez a kurzus. Az összes magyar résztvevővel együtt láthatja, hogy egy zongoraművész karrierje nemcsak abból áll, hogy gyakorol-e a hangszeren, vagy azt éppen milyen minőségben és mennyit teszi, hanem ez egy sokkal összetettebb kérdés.”
A sorozat folytatódott a nagykanizsai mesterkurzuson, majd megcsillant a lehetőség, hogy Ákos felvételizzen a budapesti Bartók Béla-gyakorlóiskolába.
Budapesti tanévkezdés
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola (mely nevet 2014-től viseli) Magyarország legrégebbi középfokú zeneoktatási intézménye. A tanoda ismertetőjében olvassuk, hogy alapításának története a reformkorba nyúlik vissza. 1840-ben Mátray Gábor igazgatásával alakult meg a Nemzeti Zenede, a Pest-Budai Hangász Egylet Énekesiskolájaként 75 növendékkel. Az alapításhoz szükséges összeg előteremtésében vezető szerepet játszott Liszt Ferenc, aki két nagy sikerű hangversenyt adott a Hangász Egylet javára. Tíz évvel később már kétszáz növendéke volt az intézménynek, és a korábbi ének, zeneszerzés és kórus szakok mellett megalakul a zongora, hegedű, gordonka, fuvola és klarinét tanszak is. 1867-ben Nemzeti Zenedére keresztelik az intézményt, és a Zeneakadémia 1875-ös megalakulásáig a magyar zeneoktatás legrangosabb otthona. Rövid időre állami kezelésbe kerül, majd ismét egyesületben működik. A gimnáziumi tagozat létrehozása Kresz Géza hegedűművész nevéhez fűződik, aki 1941-től veszi át az intézmény vezetését. 1948-ban állami rendelettel felszámolják, és Állami Konzervatóriumként folytatja tevékenységét. 1966-tól Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolaként működik, 1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlóiskolája, új nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola. Jelenleg közel négyszáz hallgatója van huszonnégy tanszakon. Ákos meséli: „Augusztusban merült fel először, hogy mehetnék Budapestre. Jelentkeztem a pótfelvételire, ott meghallgattak, sikerült. Még nem nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha ott tanulnék, úgy belesodródtam. Budapesten nehezebb, mint itthon, mert nagyok a távolságok, reggel korán kell bemennem az iskolába gyakorolni. Háromnegyed hatkor kelek, villamossal megyek, fél hétkor már ott kell lennem. Nyolctól vannak az órák, de a zongorához csak ilyen korán férek hozzá.” Néhány nap múlva ez már a múlté. Ákosnak saját zongorája lesz, amin a kollégiumban is gyakorolhat, „csak felteszem a fülhallgatót, és nem zavarok senkit”. Összegyűjtött pénzére is büszke, hisz azért megdolgozott, „lemuzsikálta”, de a támogatók nélkül álma nem sikerülhetne. Szinte alig meri sorolni segítőit, fél, hogy valaki kimarad, hisz azokat is említenie kellene, akik mellette állnak, elsősorban szülei, egykori diáktársai, akik nem irigykednek, hanem őszintén gratulálnak, „hisz sokan tehetségesek, vannak még rajtam kívül is jók, de örvendenek az én sikereimnek”. A dr. Bock Industries és a Bóbita Egyesület közösen meghirdetett ösztöndíja, a Pro Sanitate Alapítvány, a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyár, a kézdivásárhelyi Rotary Klub, az RMDSZ, Molnár Levente és édesapja, dr. Molnár Csaba támogatása már az édesanya által összesített listán szerepel, köszönetet mond a család nevében mindannyiuknak.
Az úton végig kell menni
Ákos zongoraművész akar lenni, miközben már régóta az. Szereti Chopin, Liszt Ferenc, Haydn, Bach műveit, „és még sok másik szerzőét, mert nagyon szépeket alkottak”. Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiájával nehezen küzdött meg, „talán még nem nekem való, fizikailag is nehéz. Muszáj tornászni és jól táplálkozni. Eddig lovagoltam, erre itt nincs lehetőségem, de heti öt tornaóra van, és ez jó. Eszem is eleget, bár a házi ízek nagyon hiányoznak.”
Napi négy óra gyakorlás, „de az ennél több a jó”, hét végén egy kis pihenés, esetleg filmnézés a barátokkal, egy kis angol tanulás, és hétfőn reggel újból csörög az óra. Ákos hazagondol, szüleire, testvéreire, egykori tanáraira, barátaira. Kézdiszentlélektől nyolcszáz kilométerre egyetlen célja, hogy zongoraművész legyen. De tudja, az oda vezető út nem könnyű, „az úton végig kell menni”: négy év zenei előkészítő középiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívánja folytatni tanulmányait, el szeretné játszani a világ zongorairodalmának legfontosabb darabjait, és a sok száz többit, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsváron is megemlékeztek Szilágyi Domokosról
A négy településen lezajlott XI. Szilágyi Domokos Napok utolsó állomása volt szombaton délután Kolozsvár, a negyven éve elhunyt költőre a Házsongárdi temetőben és az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában emlékeztek.
Sírjánál Ferenczy Miklós református lelkipásztor mondott imát, Bartók zenéjéhez hasonlítva a törékeny alkatú költőóriás sajátos művészetét. Isteni ajándékként kell megőriznünk az utókor számára mindazt, amit a magyarság és az emberiség számára megalkotott – sugallta. Koszorút helyezett el Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Korsós Tamás konzul (képünkön) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület képviseletében Muzsnay Árpád főtanácsos. Pomogáts Béla irodalomtörténész beszédében azt domborította ki, hogy bármennyire is szerencsétlen volt a költő élete, nem bizonyult hiábavalónak. Életműve mintha azt üzenné, hogy magányos nemzet vagyunk, ezt a szorongató érzést mégis fel lehet oldani, fűzte hozzá Pomogáts Béla.
Dávid Gyula irodalomtörténész arra emlékeztetett, hogy Szilágyi Domokos múltját ma is homály fedi, nem ismerjük a teljes igazságot, a fél igazság pedig fél hazugság. Egy, a Securitate irattárából előkerült levelet idézett, valamint két kihallgatási jegyzőkönyvet, amelyek a költő hatósági meghurcolását bizonyítják az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc iránt tanúsított rokonszenv-megnyilvánulásai miatt. – Amit azonban Szilágyi Domokos az irodalomnak adott, azt senki nem veheti el – mondta a szónok. A házsongárdi megemlékezésen Széman Emese Rózsa a költő Számvetés című versét, a Szatmárnémetiből érkezett irodalomkedvelők közül pedig Ary Dalma a Törpe ecloga című művet szavalta el.
A rendezvénysorozat kerekasztal-beszélgetéssel zárult a Györkös Mányi Albert Emlékházban, a résztvevők Szilágyi Domokos megítélését vették górcső alá negyven év távlatából. Kántor Lajos moderálásával a Budapestről érkezett két irodalomtörténész, Pomogáts Béla és Jánosi Zoltán azt fejtette ki, amit csütörtökön a Szatmárnémetiben lezajlott Sajtóértekezlet – 2016 elnevezésű irodalmi tanácskozás megfogalmazott: a nagy költőt az utókornak nem szabad elítélnie, inkább fel kell mentenie a felelősség alól mindazokért, amiket a diktatúra elnyomása alatt követett el, annál is inkább, mert halálának pontos körülményei napjainkban sem ismertek.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Marosvásárhelyen „iskoláztat” a DNA
Cáfolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádjait Király András oktatásügyi államtitkár, aki szerint nem igaz, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium 2014-ben törvénytelenül jött volna létre.
Az ügyészség pénteken közölte, hogy hatvan napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsoltot, a vásárhelyi tanintézet igazgatóját, ugyanakkor 30 napos házi őrizetet rendelt el Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő ellen.
A DNA közleménye szerint 2014. július 29-ei ülésén a marosvásárhelyi tanács másfél millió lej kiutalását szavazta meg annak a visszaszolgáltatott épületnek a felújítására, amelyben az Unirea Főgimnázium működik azzal a feltétellel, hogy ugyanitt létrehozzák a római katolikus teológiai profilú középiskolát. A határozatot a Maros megyei tanfelügyelőséggel is ismertették, és az ügyészek szerint Ştefan Someşan főtanfelügyelő akkor azt állította, hogy az oktatási tárca jóváhagyta az új iskola létrehozását. Ennek nyomán a tanfelügyelőség igazgatótanácsa egyhangúlag megadta a Római Katolikus Teológiai Gimnázium alapítására vonatkozó engedélyt.
A DNA viszont úgy értékeli, hogy két évvel ezelőtt Someşan anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását és Tamási Zsolt igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez az oktatási tárca jóváhagyását. Rá egy évre, tavaly pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt – derül ki továbbá a vádhatóság közleményéből. A DNA álláspontja szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Teológiai Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A közlemény arról is említést tesz, hogy a Maros megyei prefektúra a közigazgatási bíróságon támadta meg a római katolikus tanintézet létrehozásáról szóló önkormányzati határozatot, és a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 februárjában jogerősen érvénytelenítette azt.
Király: törvényes az iskola létrehozása
Marius Paşcan, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült szenátor – korábbi prefektus – feljelentése nyomán az oktatásügyi tárca is vizsgálta a középiskola létrehozásának körülményeit. A minisztérium ellenőrző testülete, amely augusztus végén, szeptember elején járt Marosvásárhelyen, nem találta törvényellenesnek az alapítódokumentumokat. Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának azt mondta, bár nem kizárt, hogy becsúsztak bizonyos formai hibák, de az iskola létrehozása teljesen törvényes volt, ezt a helyi önkormányzat és a megyei tanfelügyelőség illetékeseinek aláírása is alátámasztja.
„Az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem az önkormányzat és a tanfelügyelőség. A Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében mindkét intézmény pozitívan bírálta el a kérést" – hangsúlyozta az államtitkár. Kérdésünkre, hogy fennállhat-e annak veszélye, hogy a román hatóságok egy újabb Mikó-ügyet fabrikáljanak, és a nehezen visszaszerzett egyházi ingatlan újraállamosítását készítsék elő, Király nem tudott válaszolni. Elmondta, nem ismeri a visszaszolgáltatás körülményeit.
Szolidaritás a gimnázium meghurcolt vezetőjével
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány a sajtóból értesült a DNA Tamási elleni eljárásáról. Közelről ismerve az iskolaigazgató tevékenységét és emberi magatartását, a státus vezetői, Jakubinyi György érsek és Holló László, az igazgatótanács elnöke úgy vélik, Tamási Zsolt a törvények előírásai szerint járt el, ezért bíznak abban, hogy az igazságszolgáltatási szervek is igazolják ártatlanságát. Jakubinyi és Holló a törvényes előírásokat betartó Ştefan Someşanról sem feledkezik meg, remélve, hogy az ő ártatlansága is bizonyítást nyer.
Tamási Zsoltot az RMDSZ Maros megyei szervezete is védelmébe vette, és szolidaritásáról biztosította. Novák Zoltán városi tanácsos, RMDSZ-es szenátorjelölt pénteki közleményében úgy fogalmazott, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében indított eljárás a magyar közösség identitásának, megmaradásnak alapjait rengeti meg.
„Úgy gondolom, hogy az elindított folyamat nem egy vagy két személyről szól, hanem a romániai magyar közösség identitásának, megmaradásának alapjait rengeti meg. A magyar érdekképviselet 1989 után megteremtette a magyar tannyelvű iskolák alapításának lehetőségét, ezek esetleges bezárásával jelentősen csorbulnak jogaink, félelmet, bizonytalanságot és megtorpanást keltenek a magyar közösségben. Joggal tesszük fel a kérdést, hogy ki lesz a következő főtanfelügyelő, pedagógus vagy köztisztviselő, aki egy újabb magyar oktatási intézmény létrehozását kezdeményezi, és ugyanazzal a szakértelemmel és lelkiismeretességgel végzi munkáját, mint Tamási Zsolt" – fogalmazott Novák.
A fiatal történész-politikus azzal a felhívással fordult a közösséghez, hogy lehetősége szerint tiltakozzék az eljárás ellen. Úgy véli, a hatóságok a törvény betűjét manipulatív módon használják fel a nemrégiben létrejött felekezeti iskola megszüntetésére. Ugyanakkor úgy véli, az ügyészség több mint négyszáz diák jövőjével, a tanárok egzisztenciájával és nem utolsósorban a szülők felelős magatartásával játszadozik.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lapunknak azt mondta, rendkívül gyanús, hogy a vádhatóság éppen egy nemrég „feltámasztott" magyar felekezeti iskolát vett célkeresztjébe. A Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium önállósítása magyar tannyelvű intézményként, illetve a Református Kollégium alapítása óta a szintén önálló magyar tanintézetként működő Római Katolikus Teológiai Gimnázium alapítása ugyanis a marosvásárhelyi érdekvédelmi szolgálat legfontosabb eredményének tekinthető.
Szombaton Kelemen Hunor szövetségi elnök is megszólalt a katolikus iskola ügyében. Szerinte a sepsiszentgyörgyi újraállamosított Székely Mikó Kollégium és a marosvásárhelyi tanintézet esete közt „elképesztő hasonlóság" fedezhető fel. „Az elmúlt négy évben korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözés az erdélyi magyar közösség vezetői ellen arra kötelez bennünket, hogy zárjuk sorainkat, és ne engedjük magunkat megfélemlíteni" – jelentette ki az RMDSZ országos elnöke. Szombaton egyébként egy autóbusznyi csíkszéki RMDSZ-es politikus, önkormányzati tisztségviselő állt sorfalat a marosvásárhelyi gimnázium épülete előtt, az ügyészségi eljárás ellen tiltakozva.
Közleményt adott ki a témában a Magyar Polgári Párt (MPP) is: az alakulat szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá vont intézményvezetők ügye „minden jóhiszemű és minden törvénytisztelő ember ügye". A párt szolidaritást vállal Tamási Zsolttal, közleményükben ugyanakkor leszögezik: a történtek azt bizonyítják, hogy társadalmi és politikai közös fellépésre van szükség az egyházi és nemzeti értékek megmentéséért.
Someşan és Tamási hallgat
A hétvégén Ştefan Someşan főtanfelügyelő elérhetetlen volt, míg Tamási Zsolt csak annyit mondott lapcsaládunknak, hogy nem nyilatkozhat. Kérdésünkre, hogy a DNA eljárása veszélybe sodorhatja-e az iskola létét, annyit mondott, ez nem egyértelmű.
A román állam hosszas pereskedés után, 2004-ben szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak a 20. század elején létesített II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületeit, melyekben a román és magyar tannyelvű Unirea Főgimnázium működött. Ugyanabban az évben a Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a marosvásárhelyi katolikus oktatás. Az egyháznak 2014-ig kellett várnia, míg az önkormányzat hozzájárult a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásához. Az intézmény a 2015/2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyház épületeibe, amelyeket jelenleg az Unirea Főgimnáziummal oszt meg. Marius Paşcan szenátor feljelentése nyomán a DNA egy évvel ezelőtt az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében is vizsgálatot indított.
Szombaton délelőtt az iskolában tanuló gyermekek szülei a belvárosi római katolikus plébánián találkoztak. A feszült hangulatú összejövetel résztvevői közül többen is leszögezték, nem bíznak a DNA-ban, de a romániai igazságszolgáltatástól sem várnak túl sokat. Úgy érzik, az iskolaalapítás megkérdőjelezése számukra teljes mértékben elfogadhatatlan. A szülők azt szeretnék elérni, hogy a Szentszék figyeljen oda a marosvásárhelyi történésekre, és a Vatikán bukaresti nunciatúráján keresztül kövesse fokozott figyelemmel a nyomozás és bírósági eljárás tárgyilagosságát és elfogulatlanságát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László: sosem éreztem magam forradalmárnak
Sosem érezte magát forradalmárnak, sőt ma sem tartja magát annak, egyszerűen csak tette, amit tennie kellett – jelentette ki Tőkés László európai parlameni képviselő a Kincses Kolozsvár Egyesület a Magyar Szabadság Éve című kolozsvári rendezvénye sorozatában megrendezett beszélgetésen.
A Forradalmárral a forradalomról címmel megtartott csütörtök esti fórumon Csinta Samu újságíró beszélgetett Tőkés Lászlóval az 1956-tól 1989-ig terjedő időszakról, vagy ahogy azt a szervezők írták közösségi oldalukon „forradalmi ívről”.
Tőkés László elmondta, csak négyéves volt 1956-ban, de élénk emlékei vannak az eseményről. Mint mesélte: édesapja akkor kifejezetten azzal a céllal vásárolt rádiót, hogy az ’56-os eseményekről folyamatosan értesüljenek. Csinta Samu kérdésére elmondta: a családjának köszönhetően úgy nőtt fel, hogy mindig igazi forradalomként beszéltek az környezetében 1956-ról, és nem ellenforradalomként, ahogy akkor azt a hivatalos kommunista propaganda igyekezett beállítani. Kifejtette: nagy áldásnak tartja, hogy egy nagy családban nőtt fel, amely kicsiben leképezte szinte az egész társadalmat. Felidézte: a kommunista uralom ideje alatt a forradalom hősei nem kapták meg a kellő társadalmi elismertséget, ugyanis az emberek féltek a „veszélyes emberekhez” közel kerülni.
Tőkés úgy fogalmazott, sosem tudott megfelelni a hivatalosságok elvárásainak, már ifjú teológusként bosszantotta magatartásával az elöljáróit. Sőt lelkészként, püspökként és politikusként sem tudott olyan lenni, mint azt a „kánon” megkövetelte volna. Ironikusan megjegyezte, ha 1989-ben hősi halált halt volna, most ott koszorúzna az „egész RMDSZ” a sírjánál.
Hozzáfűzte: mivel korábban azt tapasztalta, hogy senki nem áll ki az 1956-os hősök mellett, ezért „megrendítette” amikor 1989-ben Temesváron kiállt mellette a gyülekezete, családja, barátai. Hangsúlyozta: nem magányos harcos volt, mindent együtt ért el a közösség. Tőkés párhuzamot vont az 1956-os és 1989-es forradalom következményei között is. Kifejtette: miközben a Kádár rendszer egyszerűen ellenforradalomként beszélt a forradalomról, addig az 1989-es romániai forradalom után, sokkal puhábban kezdték el a történelemhamisítást, ami azóta is folyamatosan zajlik Romániában
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Erdély, hatalom, szelfi
Az RMDSZ vasárnapi országos kampánynyitójának mintegy másfél ezer résztvevőjéről egy drón segítségével készült óriási „kampányszelfi” apropóján adja magát a kérdés, hogy miként fest a romániai magyar politikai tájkép a december 11-ei nagy választási csata előtt.
Először is a szövetség a belmagyar versenytől megszabadulva vághat neki a parlamenti megmérettetésnek, miután az MPP-t sikerült „megvásárolnia” két bukaresti törvényhozói mandátummal, az EMNP pedig – jórészt anyaországi rábeszélésre – úgy döntött, hogy nem indul a választáson.
Ez a felállás akár hosszabb távon is bebetonozhatja a magyar alakulatok között jelenleg fennálló erőviszonyokat, nem ad azonban egyértelmű választ az RMDSZ idei választási szereplését illetően. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb „fölött és alatt billegő” alakulat nemigen számíthat a kevés, ám a decemberi előmenetel szempontjából nem elhanyagolható néppárti szimpatizánsok szavazatára, az összeborulás ellenére pedig nem érezheti a tarsolyában a polgári párt híveinek voksait sem. Arról nem beszélve, hogy az itt-ott rossz vért szült jelöltállítási hercehurca, a felülről diktált ukázok az RMDSZ-en belül, számos területi szervezetnél hagytak maguk után elvarratlan szálakat, ami nem a szavazatmaximálás előjele.
Az adott körülmények közepette a szövetség két pillérre fekteti kampánystratégiáját: a hangzatos, ám sok esetben fedezet nélküli ígéretekre, valamint a viktimizációra. Az előbbi kategóriára példa többek között a román nyelv speciális tanterv szerinti oktatása, amely annak ellenére szerepel ma is az alakulat kampányszlogenjei között, hogy ellenzéki pozíciója dacára államtitkári tisztséggel rendelkezik az oktatási minisztériumban. És akkor hogy akarják elérni a házi feladat eltörlését, a túlzsúfolt tananyag csökkentését?
Az RMDSZ-es retorika állandó visszatérője még az áldozattá válás panelje: a szövetség szerint a többség – beleértve a bukaresti pártokat, a prefektusokat és a korrupcióellenes ügyészséget – összefogott ellene, vele együtt pedig az erdélyi magyarság ellen. Nehezen lehet felmérni, mennyiben mozgósítja majd Bukarest démonizálása a magyar választókat, amikor az RMDSZ éppen ahhoz kéri a közösség támogatását (körülbelül úgy: „velünk, és ne nélkülünk töröljék fel a padlót Bukarestben”), hogy a sokat szidott fővárosban képviselje az érdekeit.
Tény, hogy az RMDSZ kampánytárába a DNA is bőségesen szolgáltatja a muníciót, újabban a marosvásárhelyi iskolaüggyel, amelynek kapcsán rejtély, hol a korrupció, illetve miben áll a törvénytelenség, ha az iskolaalapításban a tanügyminisztérium sem lát kivetnivalót. Ettől függetlenül furcsa azzal a céllal kérni a választói felhatalmazást, hogy majd épp a bukaresti hatalomba visszakerülve lehet megvédeni Erdélyt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutatóval – Az életünk elsősorban spirituális szinten zajlik
Sepsiszéki Nagy Balázs író, néprajzkutató és szerkesztő családjával együtt öt évvel ezelőtt költözött Sepsiszentgyörgyről Csinódba. Két évvel ezelőtt villámcsapás érte. Felépülése után ökumenikus kápolnát emelt a kertjében és meghirdette a Gyarapodó Magyarságért elnevezésű programot – többek között erről is beszélgettünk csinódi otthonában.
– Hogyan, milyen irányban változtatta meg az életét a villámcsapás?
– 2014. június 24-én, Keresztelő Szent János napján ért a villámcsapás. Nagyon felborult az életünk. Itt volt a feleségem a hegyen két gyerekkel és egy magatehetetlen férjjel, ami egy rendkívüli állapot volt, viszont én úgy látom, hogy nagyon gyorsan kikászálódtunk ebből az áldatlan helyzetből, elsősorban annak köszönhetően, hogy nagyon sokan a baráti körből, de vadidegenek is, elkezdtek imádkozni a gyógyulásomért. Hat héttel a balesetem után az orvosok szerint orvosi csoda történt, én úgy gondolom, hogy inkább isteni kegyelem, mert visszanyertem az emlékezetem java részét. Igaz, most is van pár olyan dolog, amire nem emlékszem. A feleségem képeket mutat, mesél, s én nem tudom felidézni. De a legfontosabb, hogy teljes életet tudok élni. A baleset után három hónappal már szellemi és fizikai munkát tudtam végezni, és eltökéltük, hogy építünk hálából egy kápolnát. 2015-ben június és szeptember között, három hónap intenzív munkával fel is építettük a Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolnát a kertünkben, aminek a felszentelése 2015. szeptember 26-án, egy szombati napon volt. Egy olyan napon, amikor mindenhol Csíkban esett az eső, és itt úgy ébredtünk fel, hogy a kertünk felett szivárvány ívelt át, és egy csepp eső sem esett, amíg a kápolnaszentelés véget nem ért, és a közel hatszáz ember el nem távozott a kertünkből. Azóta az életünk elsősorban spirituális szinten zajlik. Természetesen továbbra is gazdálkodunk, állatokat tartunk, mert a létfenntartáshoz ez szükséges itt fenn a hegyen, viszont idén tavasztól, a kis kápolnánk első búcsúja óta, beleérve az augusztus utolsó szombatján megtartott egyetemes imanapot is, mintegy 1600 ember látogatott el ide, fordult meg a kertünkben, úgy gondolva, hogy elmond egy hálaimát vagy imádkozik ebben a kis kápolnában. Gyönyörű szertartásoknak voltunk részesei, és ez mindenképpen erőt ad nekünk és a helyi közösségnek is. Nagy öröm számomra, hogy a helyi, a csinódi és az egerszéki lakosság – száz család lakik fent a havason – magáénak érzi a kápolnát és minden jelesebb alkalommal, amikor a kápolnában szentmise vagy imaalkalom van, szép számban megjelennek.
– Miért éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelték?
– A kelet–nyugati tájolású kápolnánk oltárán egy Szűzanya-szobor áll, amely az áldott állapotban lévő szűzanyát ábrázolja, ami egyfajta üzenet a hegyről a Kárpát-medencei magyarságnak, amellyel azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a nemzetünk jövője a magyar anyák méhében van. Hogyha lesz elég magyar gyerek, akkor meg tudunk maradni Székelyföldön és a Dunántúlon, akárhol a Kárpát-hazában, viszont ha nem lesz gyerek, ötven-száz év múlva csak a temetőink fogják jelezni, hogy itt magyar népesség élt valamikor. A Gyümölcsoltó Boldogasszony ezt az üzenetet hangsúlyozza, de választásunkat az is befolyásolta, hogy a környéken Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére nincs sem templom, sem kápolna szentelve, ennek köszönhetően évi rendszerséggel a legelső búcsú itt van Csíkban. A kápolnában helyet kapott az unitárius és a református egyház címere is, és bármelyik történelmi egyházhoz tartozó egyén betér, otthon érezheti magát.
– Milyen technikával épült a kápolna?
– Különleges technikával épült, úgy tudom, a Kárpát-medencében még ilyen épület nem áll, ugyanis csutakokból van összerakva a fal. Bara Gergely vállalkozó, jó barátunk ötletét fejlesztettük tovább azzal, hogy a rönkökből készült váz közé nem vízszintesen kerültek be a gerendák, hanem 35 cm hosszúságú csutakokban, és a köztük lévő rést agyaggal meg az agyagba kevert tönkölybúzapelyvával töltöttük ki. Ez lényegében a fal kötőanyaga. Azért, hogy az utolsó simítóréteg ne repedezzen meg, ebbe a rétegbe kecskeszőrt kevertünk, és azzal simítottuk.
– Miért előnyös ez a technika?
– Elsősorban azért, mert az épülethez különböző minőségű faanyagot lehetett felhasználni, nem volt szükség egyforma méretű gerendákra, a másik, hogy ehhez nem kellett megfizetni szakembereket, hanem mi magunk is meg tudtuk építeni. A kápolna vázát a csíkszentdomokosi Székely István ácsmester és csoportja rakta össze. A falakat Bara Gergely indította el, és azt követően mi családilag raktuk fel. A feleségem tapasztotta, fugázta, és miután a falakat felraktuk, az ácsok visszajöttek, és zsindelytetővel borították be az épületet.
– Úgy tudom, arra is odafigyelt, hogy a kápolnában minden székelyföldi anyagokból, helybéli mesterek keze által készüljön…
– Valóban. Az oltár Hajas László székelyudvarhelyi fafaragó munkája, akárcsak a hársfából készült, 77 cm magas Szűzanya-szobor. A gyertyatartókat Gál Andrea Gidófalván élő magyarországi képzőművész, keramikus készítette. Az egyedüli kakukktojás a Mária-ablak, egy kör alakú, ólomberakásos ablak, ami Budapesten készült és Tóth Erzsébet iparművész terméke. A harang Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő mester munkája. Amikor kiderült, hogy van harang, egy itteni csángó barátunk, Ambrus József jóvoltából készült a háromlábú harangláb.
– A kápolnaszenteléskor meghirdetett egy mozgalmat is a Gyarapodó Magyarságért elnevezéssel, amelynek része a „Ketten jösztök, hárman mentek” program. Miben áll ez a program? Lett már hozadéka?
– A harangunkon is ez olvasható: Gyarapodó Magyarságért. Fontosnak tartom ezt gyermekáldás szempontjából, hit szempontjából, de akár materiális szempontból is. A „Ketten jösztök, hárman mentek” iránt az érdeklődés nagyobb, a hozadék kevesebb. Ez azt jelenti, hogy mi lehetőséget biztosítunk gyereket vállaló pároknak arra, hogy a vendégházunkban, itt a havason szálljanak meg, ahol tiszta a levegő, egészséges táplálékot fogyaszthatnak, amíg itt vannak, ebben a különleges időszakban. Többértelmű a felhívásunk: egyrészt jöhetnek olyan párok kézen fogva, szerelemben, akik gyereket szeretnének nemzeni, és úgy mennek el Csinódból, hogy a terhességi teszten megjelenik a két piros csík. Ugyanakkor megtörténhet, hogy olyan párok jönnek, akik eddig nem voltak különös kapcsolatban sem Jézussal, sem az Úristennel, de ha részt vesznek néhány imaalkalmon a kápolnában, biztos vagyok abban, hogy nem ketten mennek haza, hanem viszik a jó Istent is a lelkükben.
– A Gyarapodó Magyarságért honlapon láttam, hogy keresztszülői programot is elindítottak. Ez miben áll?
– Ezzel a programunkkal olyan magyar házaspároknak próbálunk segítséget nyújtani, akik elsősorban anyagi okok miatt nem vállalják a harmadik vagy többedik gyermeküket. Ugyanakkor sok olyan magyar házaspár él, akiknek különböző okok miatt nem lehetett gyermeke, s örökbe sem vettek gyermeket, mások pedig egyedül élik le az életük javát. A keresztszülőség révén nekik is lehetőségük nyílik arra, hogy hozzájáruljanak a magyarság számbeli gyarapodásához, és támogassanak rendszeresen egy harmadik vagy negyedik gyereket vállaló házaspárt. Itt Csinódon már van egy olyan család, amely vállalta a negyedik gyereket, és ez a család egy magyar embertől havi száz euró támogatást kap. Idén júliusban pedig Csíkszeredában született egy kislány, akinek szintén tudtunk keresztszülőt szerezni egy németországi magyar házaspár személyében, akik szintén havi száz euróval támogatják ezt a családot, amely anyagi nehézségei ellenére vállalta a harmadik gyereket. Szeretnénk ezt tovább folytatni, keresünk olyan harmadik vagy akár negyedik gyereket vállaló családot, amely úgy érzi, hogy anyagi okok miatt bizonytalan, hogy vállalja-e a harmadikat, és ha ilyen jelentkezők megkeresnek, azon leszünk, hogy keressünk olyan keresztszülőket, akik akár már a fogamzás előtt vállalják a keresztszülői szerepkört, nemcsak ideiglenesen, hanem hosszú távon, 18–20 éven keresztül.
– Öt évvel ezelőtt, amikor kiköltöztek Csinódra, önellátásra akart berendezkedni. Ez mennyire sikerült?
– Amikor ideköltöztünk, nagyon nekiestünk az állattartásnak: egy adott ponton 77 növényevő jószágunk volt az udvaron, és ez eléggé leterhelt, sok munkát is jelentett. Most az állatállomány csappant, megmaradt a három ló, van tíz kecske és juh, van három anyanyúl, van annyi tyúk, ami nekünk a tojásszükségletet biztosítja, és tavasszal csirkéket lehet nevelni velük. A méhek tartásába beleavatkozott a medve, ugyanis többször medvetámadás érte a villanypásztorral bekerített méhesemet, és ez elvette a kedvemet attól, hogy továbbra is befektessek a méhészetembe. A sertésekről lemondtunk, mert a hegyre fel kell hordani a gabonát és nem gazdaságos. Maradnak a bárányok, a kecskék, a nyulak, a csirkék, amiket levágásra szánunk, tudunk tejtermékeket készíteni, kiváló érlelt sajtot, tehéntúrót, friss sajtokat. Az esztenára kiadott kecskék és juhok után szintén kapunk annyi sajt- és orda-járandóságot, hogy a család szükségletét fedezi. Az a jövőbeli tervünk, hogy nagyobb figyelmet szentelünk a növénytermesztésnek, hiszen itt ezer méter fölött is meg lehet termelni a murkot, a petrezselymet, a karalábét, a káposztát, sőt fóliasátor alatt akár paradicsomot, uborkát, más zöldségféléket is. Ebből is teljes mértékig önellátók tudunk lenni, sőt úgy gondolom, hogy fölösleget is tudunk előállítani azon a kis szántóterületen, amivel rendelkezünk.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

A nemzetért, az iskoláért, Tamási Zsoltért imádkoztak
Zsúfoltságig megtelt hétfő este a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplom, ahol a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért és annak igazgatójáért, Tamási Zsoltért imádkoztak.
Az iskola szülői közössége által meghirdetett közös imádkozásra felekezettől függetlenül gyűltek össze színészek, iskolaigazgatók, politikusok, többek között ott volt Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kecskés Csaba unitárius esperes és a Református Kántortanítóképző Főiskola igazgatója is.
Már a hatórás szentmise után telve maradt a templom, hiszen sokan szívügyüknek tartották részt venni a katolikus iskoláért és igazgatójáért tartott közös imádkozáson. Hét előtt pár perccel már nem lehetett helyet kapni a templomban, sokan az épület előtt, illetve a Deus Providebit Tanulmányi Ház udvarán húzódtak meg.
Oláh Dénes főesperes rövid és tömör beszédében arról szólt, hogy hálás azért Istennek, hogy a marosvásárhelyi és a Maros megyei magyarságot összekovácsolta a népért, az iskoláért, és annak igazgatójáért tartott közös imaalkalom.
„Isten összeterelt minket, és mindannyian érezzük, hogy felelősek vagyunk a jövőért. Nem valakik ellen gyűltünk össze, hanem gyermekeinkért, iskolánkért, a jövőnk és megmaradásunk zálogáért jöttünk az örök Istenhez imádkozni. Alapvető és elvitathatatlan jogunk van imádkozni, iskolánk és Tamási Zsolt igazgató ügyét Isten színe elé vinni. A világ meg kell értse, hogy mi senki jogos jussát nem akarjuk elvenni, de a sajátunkról sem vagyunk hajlandóak lemondani” – hangsúlyozta a főesperes, aki a katolikus iskola létének megkérdőjelezését egy régi seb felszakításához hasonlította, hiszen a tavalyelőtt ősszel létrehozott egyházi intézmény szárnybontogatását akarják megakadályozni.
„Azt a Tamási Zsoltot akarják megtörni, aki önfeláldozóan, szakmai hozzáértéssel, keresztény hittel kikaparta a gesztenyét, és a közösség élére állt. Száz éve tapasztaljuk ezt az erőfitogtatást, a megfélemlítést, s most azt üzenjük nekik, hogy ne féljenek tőlünk, hanem próbáljanak meg szeretettel megérteni, mert csak szeretetben lehet építeni” – mondta Oláh Dénes.
A felemelő együtt éneklés és imádkozás közben felolvasták Márton Áron püspök gondolatait is, aki arról elmélkedett, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy Erdélyben a templomok mellett mindenhol iskolák vannak, s ezeket körömszakadtáig védték a közösségek.
Simon Virág
Székelyhon.ro

„Fejetlenség” a Maros megyei szakhatóságon és a katolikus iskolában
Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő és Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója után hétfőn a tanfelügyelőség vezetőin volt a sor, hogy a magyar iskola kapcsán magyarázatot adjanak az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen.
Hétfőn folytatta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a kihallgatásokat a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létesítése kapcsán. A vádhatóság ezúttal a tanfelügyelőség vezetőtanácsi tagjainak az álláspontjára volt kíváncsi. A DNA által gyanúsítottak listáján Illés Ildikó, Nadia Raţă, Ferenczi Margit Gyöngyi, Adriana Blaga, Iulia Elisabeta Luca, Fejes Réka, Lavinia Mureşan, Maria Davidov és Gabriela Ruţă szerepel.
Ştefan Someşan főtanfelügyelő házi őrizetbe vétele és Tamási Zsolt iskolaigazgató hatósági felügyelet alá helyezése után mindkét intézmény aláírási joggal felhatalmazott vezető nélkül maradt. Az iskola esetében tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a tanintézetnek nincs aligazgatója, aki bizonyos jogköröket átvehetne a felfüggesztett intézményvezetőtől. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy mind ő, mind kollégái csak „apróságok” aláírására jogosultak. Ugyanakkor várják az oktatási minisztérium döntését, hogy nevezzen ki valakit ügyvivő főtanfelügyelőnek.
Hétfő reggel a helyi önkormányzat RMDSZ-frakciója is megszólalt. Állásfoglalásukban a magyar tanácsosok is támogatásukról biztosítják Tamási Zsoltot valamint az iskola diákjait, szülői és oktatói közösségét. „Minden törvényes eszközt megragadunk arra, hogy a lehető leghatékonyabb segítséget nyújtsuk a meghurcoltaknak, és törekszünk arra, hogy a kialakult helyzet minden érintett számára megnyugtató módon rendeződjön, és elkerülhessük azt, hogy a sepsiszentgyörgyi előzmény Marosvásárhelyen megismétlődjön” – olvasható az állásfoglalásban.
Az RMDSZ helyi képviselői szerint a katolikus iskola létrehozása során mind a helyi önkormányzat, mind a polgármesteri hivatal a törvény nyújtotta lehetőségekkel élt. „Az első lépéssel kezdődően minden kezdeményezésünk és közigazgatási lépés kiállta az összes jogi próbát. Éppen ezért értetlenül vesszük tudomásul azt is, hogy állítólagos közigazgatási vétség ügyében a Korrupcióellenes Ügyészség nyomoz és folytat eljárást, ami felveti ez esetben az illetékesség kérdését is” – írják az RMDSZ-tanácsosok. Állításuk részben ferdítést is tartalmaz, hiszen az iskola létrehozását megtámadó prefektúra pert nyert a városháza ellenében, a bíróságon megsemmisítették azokat a tanácsi rendelkezéseket, amelyekre az iskola elindítását alapozták.
Az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete szerint dúl a választási kardcsörte, amikor botrányok, ígéretek, nacionalizmus, illetve lokálpatriotizmus üti fel a fejét. Novák Vencel elnök szerint a tény, hogy Tamási Zsolt ellen vizsgálatot indított a korrupcióellenes hatóság, két dolgot jelenthet. „Egyrészt december 11-én választások lesznek, és ilyenkor áldozatokra van szükség, vagy pedig lecsapott az igazságszolgáltatás vasökle, amely nem veszi figyelembe az etnikai hovatartozást” – állítja az EMNP helyi elnöke.
Szolidaritást vállal a Magyar Polgári Párt (MPP) is Tamási Zsolttal, az iskola meghurcolt vezetőjével. A polgáriak úgy vélik, az intézményvezetők ügye, akik ellen a gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárást indítottak, „minden jóhiszemű és minden törvénytisztelő ember ügye”. Az MPP szerint a történtek azt bizonyítják, hogy társadalmi és politikai közös fellépésre van szükség az egyházi és nemzeti értékek megmentéséért.
A DNA szerint két évvel ezelőtt Ştefan Someşan anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását és Tamási Zsolt igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez az oktatási tárca jóváhagyását. Rá egy évre, a tavaly pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt – áll a vádhatóság közleményében. A DNA álláspontja szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Teológiai Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
Szombaton tiltakozó nagygyűlés
Tiltakozó nagygyűlést szervez szombaton délután 2 órától az RMDSZ Marosvásárhelyen a katolikus gimnáziummal történtek miatt – derült ki a szövetség Maros megyei szervezetének hétfői, a Kultúrpalotában megtartott kampánynyitó rendezvényén. Az eseményt jócskán befolyásolták az elmúlt napok történései: az egyik felszólaló, Markó Béla leköszönő szenátor szerint „baj van az engedélyekkel” Marosvásárhelyen, a katolikus iskolának nincs működési engedélye, de a zászlónak sincs engedélye lobogni, Sütő Andrásnak sincs engedélye, hogy szobra legyen s a sort még lehetne folytatni. A Kultúrpalotából a résztvevők a belvárosi plébániatemplomba vonultak át, ahol együtt imádkoztak a katolikus iskoláért.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Díjátadó gálaesten csendülnek fel Erdély legszebb dalai
Erdély legszebb dalait díjazzák szombaton 19 órától a kolozsvári Bulgakov & Macskaház irodalmi kávéházban gálaest keretében – számol be Sárosi István a kronika.ro-n.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatra idén huszonhat zenekar nevezett be összesen ötvennégy dallal. A beküldött dalokat két kategóriában (amatőr és profi) értékeli a zsűri, amelynek tagjai André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető. Október folyamán mindkét kategóriában három-három dalt választottak ki, amelyeket a gálaesten rangsorolni és díjazni fognak – mondta el a Krónikának a verseny egyik szervezője, Mák Arany.
A kiválasztott dalok betűrendi sorrendben a következők: #Ezadal (Koszika & The HotShots), Hiszek benned (No Sugar), Játsz el egy dalt! (Légió), Kelet felől (TransylMania), Nem tudom (Mary Grace) és Poros az ég (Dreamland Residents). Ám a TransylMania együttest kritériumbeli hiba miatt kizárták a versenyből, mert daluk a megadott határidőnél korábban (2015 augusztusa előtt) született. Helyét pedig az Ego Sum együttes veszi át Mese című dalával. A TransylMania képviselőjével való egyeztetés után a szervezők egy versenyen kívüli különdíjat ajánlottak fel a zenekarnak, miután a Kelet Felé című daluk az egyik legjobb értékelést kapta a zsűritől. A hat kiválasztott dalt előzetesen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) soundcloud-oldalán hallgathatják meg az érdeklődők.
A zsűri egyik tagja, André Ferenc a Krónikának elmondta, az idei felhozatal látványosan több minőségi dalt hozott, több profi zenekar született, és a fiatal zenekarok is sokkal felkészültebbek voltak, mint tavaly. Hozzátette, „idén is hiányolom a kemény metált és a hip hopot, de a jelenlétük attól is függ, hogy Erdély szinten milyen műfajok iránt érdeklődnek a zenehallgatók és az együttesek. Viszont azt látom, hogy a pályázat igenis motiválja a zenekarokat, hogy új zenéket írjanak". André Ferenc elmondta, a kiválasztott hat dal közül mindenikben lát fantáziát, és őket már nem tudná kategorizálni vagy rangsorolni, hiszen amikor újrahallgatta őket, mindig más dolgok keltették fel az érdeklődését. Megtudtuk, a beküldött ötvennégy dal közül hat-hét emelkedett ki érezhetően a többi közül. A kiválasztás kritériumairól elmondta, főleg a zenei kreativitást tartották szem előtt, és hogy mennyi újat hoz egy dal. „Az olyan dalokat szeretem, amelyek folyamatosan meglepnek apró kis finomságokkal, nem pedig kiszámíthatóak, ha egészen jól is szólnak" – vallotta André. Hozzátette, szintén fontos, hogyan írták meg a szövegét, és az hogyan képes kapcsolódni a dal hangulatához és párbeszédbe lépni a dallamvilággal.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot immár második alkalommal hirdette meg az EMKISZ és a Gitár East Egyesület idén májusban. Az erdélyi zenekarokat megszólító kezdeményezés célja a magyar nyelvű, saját művek szerzésének és előadásának bátorítása – áll a szervezők közleményében. Tamás Csilla, az EMKISZ megbízott elnöke a pályázat meghirdetésekor a Krónikának elmondta, az idei pályázatra 2015. augusztusa után született dalokkal lehetett benevezni. Egy zenekar legfeljebb három dalt küldhetett be, amelyek kizárólag magyar nyelvű saját szerzemények lehettek, illetve nem tartalmazhattak gyűlöletkeltő vagy uszító üzenetet.
Tamás Csilla azt is elmondta, tavalyhoz képest több fesztiválon tudnak fellépési lehetőséget biztosítani a zenekaroknak. Ezenkívül idén több hangstúdió vállalta, hogy beszáll a tehetséges zenészek díjazásába, így értelemszerűen több zenekarnak is lehetősége nyílik arra, hogy professzionális stúdiófelvételeket készítsen. A szombati díjátadó ünnepséget közös zenélés követi, majd utóbulival zárul, Ballok Zoltán (DJ Zola) közreműködésével – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Megtartó kapcsolatok (Mentálhigiénés konferencia Csíksomlyón)
A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat elnevezésű programja részeként Csíksomlyón szervezték meg a II. Hálózatépítő Konferenciát, amelyre Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről és Kárpátaljáról mintegy 150 mentálhigiénés segítő szakember érkezett az egyetem tanárai, végzett és jelenlegi hallgatói közül.
Amint Kovács Réka mentálhigiénés szakember, az esemény egyik szervezője lapunknak elmondta, a konferencia során különböző szakmai műhelyeket tartottak, amelyek célja, hogy a Kárpát-medence különböző régióiból érkezett segítő szakemberek megismerjék egymás munkáját, és egymásból töltekezve megéljék azt az egységet, amely Grezsa Ferenc szakvezető szerint az egész mentálhigiénés hálózatot összetartja. A program az Urbán Erik ferences atya által tartott áhítattal kezdődött a kegytemplomban, majd Sepsi Enikő dékán megnyitóbeszéde és Grezsa Ferenc felszólalása következett, amelyben összefoglalta a szak, illetve a Buda Béla Mentálhigiénés Forrásközpont hálózatépítő munkájának legújabb fejleményeit, rámutatva, hogy a szakmai közösség megszervezése a nemzetegyesítés határokon átívelő folyamatába illeszkedik, annak egyik úttörő modelljét jelenti. A konferencián más jeles személyiségek is részt vettek, mint például a szakmai körökben jól ismert Török Iván pszichológus vagy a mentálhigiéné atyjának tartott Buda Béla özvegye, Buda Júlia is. Az előadások során több mentálhigiénés segítő szakember is beszámolt munkájáról, bemutatkoztak a magyarországi, felvidéki, kárpátaljai és erdélyi szakmai egyesületek, de arra is lehetőség nyílt, hogy műhelymunkák során megosszák egymással tapasztalataikat a különböző szakterületeken dolgozó segítő szakemberek. Fontos része volt a konferenciának, hogy először adták át az idén alapított Buda Béla Díjat, amelyet magas szintű mentálhigiénés tevékenységéért és a nemzet lelki megújulása érdekében kifejtett munkájáért vehetett át a kitüntetett. A hálózat tagjainak szavazatai alapján az elismerést elsőként Kató Ibolya, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány ügyvezetője, az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság tiszteletbeli elnöke érdemelte ki, aki fontos szerepet vállalt abban, hogy a mentálhigiénés képzés Erdélyben, Illyefalván gyökeret verjen. Kovács Réka hangsúlyozta, fontosak voltak a kötetlen programok is. Első este a különböző régióból érkezettek kulturális programmal mutatkoztak be. Második este táncházat tartottak, moldvai és felcsíki táncokat tanultak a résztvevők, és megtapasztalhatták a nemzettársak, miként mulatnak az erdélyi mentálosok, akik Grezsa tanár úrral hajnalig kitartottak. Egy Gyimesekbe tett kirándulás is része volt a programnak, ahol koszorút helyeztek el az ezeréves határon, valamint áhítaton vettek részt a Kontumáci-kápolnánál. „A konferencia végére azt lehetett érezni, hogy izzik a levegő, és utólag is rengeteg visszajelzés érkezett, hogy szakmailag és emberileg egyaránt átütő erejű volt az együttlétünk” – mondta Kovács Réka, aki szerint nagy szervezőcsapat áll a konferencia mögött, és ebben a munkában is igazi egység volt tapasztalható. „Hitvallásunk egyik alapgondolata, hogy kapcsolataink tartanak meg, ez igaz a segítő és a kliens, de a segítők szakmai és emberi kapcsolatainak a vonatkozásában is. Konferenciánk is erre az alaptételre épült. Megtartó, tápláló kapcsolatok nélkül aligha lehetne eredményes a munkánk” – tette hozzá.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem történt törvénytelenség (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Nem látja törvénytelennek a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium beindítását Király András, a magyar nyelvű oktatásért felelős államtitkár, aki az iskola létrehozásakor is ebben a tisztségben volt. Elmondta: Marius Pascan korábbi prefektus feljelentése nyomán augusztus végén, szeptember elején a minisztérium ellenőrző testülete már vizsgálta a középiskola létrehozásának körülményeit, és nem találta törvényelleneseknek az alapító dokumentumokat.
Király – aki a Krónika napilapnak nyilatkozott – nem tartja kizártnak, hogy a folyamatba becsúsztak bizonyos formai hibák, de ezek szerinte nem változtatnak azon a tényen, hogy az iskola létrehozása törvényes volt. Mivel a korrupcióellenes ügyészség éppen az oktatásügyi tárca jóváhagyását hiányolta a létrehozás folyamatából, az államtitkár leszögezte: „az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem az önkormányzat és a tanfelügyelőség. A római katolikus teológiai gimnázium esetében mindkét intézmény pozitívan bírálta el a kérést”. Budapesten is aggódnak
A magyar kormány szolidaritásáról biztosította Tamási Zsolt-József iskolaigazgatót, és jelezte: támogatják Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelőt is – nyilatkozta tegnap Potápi Árpád, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkára, aki szerint a román kormány célja a magyar politikusok, közéleti vezetők, intézményvezetők közéletből való eltávolítása, a szerepvállalástól való elriasztása. A szándékosságot látják, a folyamatokat a leghatározottabban elítélik. Potápi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt EMNP-elnök is részt vett, és elmondta: a néppárt nemzetmegtartó erőként tekint a történelmi egyházakra, a felekezeti oktatás teljes körű helyreállítása pedig alapjogi kérdés. Ez az ügy is azt mutatja, hogy a vagyon-visszaszolgáltatás nagyon komoly hiányosságokkal bír Romániában, és nemcsak Marosvásárhelyen, hanem másutt sem számíthatnak az állam jóhiszemű hozzáállására. Ez esetben nem korrupcióról, hanem diszkriminációról van szó, ezért kiállnak az iskola mellett.
Intézményi garanciákat
Az autonómiastatútum benyújtására kéri az RMDSZ hivatalban levő parlamenti képviselőit és szenátorait az SZNT, amely szerint a tervezetet még a választások előtt kellene előterjeszteni a parlamentben. Ez „hatékonyan mozgósítja majd a magyar szavazókat, akiknek aktív részvétele elengedhetetlen az 5 százalékos küszöb eléréséhez, egyben jó lehetőséget kínál a választás után megalakuló frakciónak, hogy konkrét lépéseket tegyen az autonómia megvalósítása érdekében” – írja Izsák Balázs elnök tegnap kiadott közleményében. Elöljáróban kifejezi meggyőződését, hogy „a romániai magyarság parlamenti képviselete előmozdíthatja Székelyföld autonómiájának ügyét”, majd „határozott és céltudatos politikai cselekvést” sürget. Ezt „az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa által 1995-ben elfogadott, a Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17-én véglegesített” autonómiastatútum előterjesztésében látja, és a marosvásárhelyi római katolikus iskola körül kialakult helyzettel indokolja. Izsák Balázs szerint „Székelyföldön a magyar nyelvű oktatás megnyugtató rendezését is csak az autonómiától várhatjuk”, a romániai magyar nemzeti közösség jogait törvényes és intézményes garanciáknak kell szavatolniuk az áttekinthetetlen, bizonytalan és bonyodalmakat okozó politikai alkuk helyett.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia
Cél: a transzszilvanizmus megerősödése
Hétvégén a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban ülésezett a Hunyad megyei magyar egyházak, civil- és RMDSZ-szervezetek egyeztető fóruma, a MÁK (Magyar Állandó Konferencia). A rendezvényen részt vett Kelemen Hunor, RMDSZ-szövetségi elnök, valamint Winkler Gyula EP-képviselő is.
Kelemen Hunor felszólalásában hangsúlyozta: Erdélyben a jövőt a bizalomra kell építeni, a bizalom pedig a hagyományos transzszilván eszméken alapul: az egymás iránti tiszteleten, elfogadáson, a közösen vállalt munkán. – Az utóbbi néhány évben többször szembesültünk a ténnyel, hogy a megválasztott képviselőink által jogerőre emelt döntéseket (melyek a teljes román társadalom javát szolgálnák), olyan állami szervek írták felül és semmisítették meg, melyekben a döntéshozatal nem megválasztott, hanem kinevezett személyek kezében van – fogalmazott a szövetségi elnök, példaként említve a 2013-as decentralizációs törvényt, illetve a 2014-es alkotmánymódosítási kísérletet. Elmondta továbbá: meggyőződése, hogy bár a hazai politikai osztály kifulladt, az egyetlen járható út a pártokon belüli megújulás és a parlamentáris demokrácia megőrzése. Az RMDSZ komoly lépéseket tesz ez irányba. A helyhatósági választásokon sikerült megtalálni azt a közel hatszáz hiteles jelöltet, akiknek kiállása, munkája nyomán megerősödött a magyar képviselet a helyi önkormányzatokban. Ez Hunyad megyére is érvényes, ahol Lupényban is sikerült visszaszerezni a mandátumot és Déván is két RMDSZ városi tanácsos képviseli a helyi magyarságot. A szórványvidéki közösségekkel való kölcsönös támogatásra továbbra is számít az RMDSZ, hiszen e körökből több mint 50 000 szavazatot szokott kapni a szövetség. Ezért idén külön befutó helyet biztosítanak a szórvány képviselőjének: Szeben megye magyar jelöltje a befutó negyedik helyen szerepel a Hargita megyei RMDSZ listán. Úgyszintén a Magyar Polgári Párttal történt megegyezés nyomán két befutó helyet biztosítanak ezen politikai alakulat képviselőinek is. Az elkövetkező időszak kihívásaira utalva Kelemen Hunor elmondta: fontos döntések előtt áll a hazai társadalom. A közeljövőben ugyanis meg kell születnie az új közigazgatási törvénynek, 2017-ben új tanügyi törvénytervezet kerül közvitára és az RMDSZ azon lesz, hogy a következő két évben új alkotmánya szülessen Romániának. – A modern román állam 2018-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az ennek alapjául szolgáló gyulafehérvári nyilatkozatban pontosan leszögezték az őshonos kisebbségek önrendelkezési jogait. Ezeknek be kell épülniük a román alkotmányba – fogalmazott a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor felszólalását követően a konferencia résztvevői áttértek a helyi jellegű közös programok, célkitűzések megvitatására.
Kocsis Attila Levente MÁK-elnök röviden felelevenítette a megye magyar közösségének legnagyobb éves rendezvényének: a Hunyad Megyei Magyar Napoknak történetét, sikereit, a háttérben zajló munkát. Továbbá felkérte a jelenlévőket, hogy nyilvánítsanak véleményt a 2017-es rendezvénysor időpontját és időtartamát illetően. A rövid felszólalások nyomán Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke összegzett: a 2017-es Hunyad Megyei Magyar Napok minden valószínűség szerint ősszel kerülnek megszervezésre, magukba foglalva a jelenleg önállóan szerveződő Zsil-völgyi Magyar Napokat is és helységenként rövidebb időtartamra koncentrálódnak az események. Az EP-képviselő továbbá kitért a Hunyad és Vas megye közötti testvérkapcsolat látványos felvirágzására, melynek részeként a MÁK meghívottjainak soraiban ült Kovács Jenő, a szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány elnöke, aki egy Dávid Ferenc szobrot hozott ajándékba a helyi közösségnek. Winkler Gyula a MÁK elé terjesztette a 2020-ban 700 éven fennállást ünneplő Lozsád falu revitalizációs tervét is, melynek részletes ismertetésére, megvitatására november 15-én, a Magyar Szórvány Napján kerül sor a vajdahunyadi Magyar Házban. A MÁK szombati ülésén jelen volt Széll Lőrinc, Hunyad megyei ifjúsági és sportigazgató, az RMDSZ megyei képviselőlistájának vezetője, aki támogatásáról biztosította a megye valamennyi magyar közösségét és összefogásra buzdította a jelenlévőket. A MÁK külön napirendi pontjaként szerepelt a tavaly Fehér megyével közösen elindított Bethlen Gábor útja elnevezésű terv, melyről Zsargó János, Hunyad megyei református esperes tartott rövid beszámolót, külön kitérve a megyében elnéptelenedett műemléktemplomok sorsára, melyeknek konzerválásához országos szintű támogatást kért.
A konferencia résztvevői a délután folyamán testületileg részt vettek a dévai várban zajló Dávid Ferenc emlékzarándoklaton, valamint a dévai Művészeti Színházban zajló RMDSZ kampányindító rendezvényen.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)