Behódolt az RMDSZ bukaresti szervezete
Korábbi bejelentésükkel ellentétben nem léptek vissza az RMDSZ bukaresti jelöltjei a képviselői és szenátori listákról: Buday Richárd területi elnök a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a parlamenti képviselet érdekében döntöttek a folytatás mellett.
Buday RichárdA fővárosi képviselő- és szenátorjelöltek azt követően jelentették be visszalépési szándékukat, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) úgy határozott, Buday Richárd helyett az udvarhelyszéki Birtalan Józsefet állítja a képviselői lista befutónak számító első helyére, a bukaresti területi elnök pedig az esélytelen szenátorlista élére kerül. A fővárosi szervezetnek nem is volt lehetősége a fellebbezésre, Buday Richárd szerint a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) határozatát a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) vagy a kongresszus írhatta volna felül, ezek összehívására pedig a jelöltlisták leadási határideje miatt nem lett volna idő.
„Ha visszavonulunk, az a kevés szavazat is kétségessé vált volna, ami összegyűl. 54 jelöltről van szó, nem lett volna lehetséges egyik napról a másikra helyettesíteni őket" – indokolta a döntést a Krónikának a bukaresti szervezet elnöke, arra utalva, hogy Kovács Péter ügyvezető elnök új jelöltek nevesítését helyezte kilátásba, amennyiben az eredetiek lemondanak a jelöltségről. Buday szerint ezek közül sokan vissza akartak lépni, vita is kialakult erről a szervezetben, de elnökként maradásra kérte őket.
„Ha már egyszer odaraktak, nem tettem azt, hogy rossz fiú módjára összeszedem a játékaimat. Ha a kollégáimtól azt kértem, hogy maradjanak, akkor én sem mehetek. De tehettek volna a 13. helyre is, mert számomra ugyanannyi. Aztán ha véletlenül mégis mandátumhoz jutnék, az lenne csak a meglepetés. Nem sírnék, nem is nevetnék, de ők biztosan sírnának" – mondta Buday Richárd, aki szerint „jelenleg is tart a zúgolódás, morgás a szervezetben", sokan nem értettek egyet a SZÁT döntésével.
Visszakozásukat azzal is indokolta, hogy a visszalépésnek utólagos kihatásai lettek volna a területi és helyi szervezetre, amit el akartak kerülni. „Az utolsó dolog, amit szeretnénk, hogy más megyéből jött emberek irányítsanak" – jelentette ki Buday. Kifejtette, az érintettek ezért úgy döntöttek, hogy a politizálás helyett a közösségi munkára fektetik a hangsúlyt. „Nem ezért alakult az RMDSZ 1990-ben, hogy az összesen politizáljunk. Mi megmaradunk a régi fajta RMDSZ-nek, bár a világ megváltozott" – ismertette a bukaresti szervezet döntését az elnök.
„Az már sok lett volna"
Elmondta, a szervezet vezetésében a SZÁT-döntés hatására nem történt változás. „Az már sok lett volna" – jegyezte meg Buday, leginkább azt kifogásolva, hogy a SZÁT menet közben módosította a listát „Mondják meg előre a játékszabályokat. Hogy ne a saját kapunkba rúgjunk gólt, és a végén derüljön ki: a másik kapura játszottunk. Nem félünk semmitől, ha tudjuk a szabályokat, de az a baj, hogy sokszor menet közben változnak" – jellemezte a helyzetet. Kifejtette, „a vizet prédikálunk, de bort iszunk" eljárásmód nemcsak az RMDSZ-re, hanem mindhárom magyar politikai alakulatra jellemző, szerinte „a román társadalom ezeket is elérte".
„Így is kényelmetlen vagyok"
A keserű tapasztalatok ellenére a bukaresti szervezet kiveszi a részét a kampányból, ugyanis nagyon fontosnak tartják a parlamenti jelenlétet. „Abban reménykedek, hogy az emberek megértik: nem kellene országos képviselet nélkül hagyni a romániai magyarságot, mert annak nagyon káros következményei lehetnek. Ha nem lesz meg az öt százalék, utána nagyon kétséges és nehéz lesz lábra állni. Főleg úgy, hogy három magyar politikai szervezet van, és soha nem fognak tudni megegyezni: mindig kevesebb lesz a szalonna az asztalon, mint ahány igénylő van rá" – vázolta Buday Richárd. Úgy vélte, az is baj, hogy az RMDSZ esetében a „házépítés", vagyis a kormányzás mindig a tetővel kezdődik, és nem az alapokkal.
„Először a területi problémákat kellene letárgyalni, és utána szaladgálni a miniszterelnök-helyettesi, miniszteri, államtitkári tisztségek után" – jelentette ki a bukaresti politikus. Kifejtette, jogászként azért szeretett volna bejutni a román parlamentbe, mert úgy véli, jelenleg hozzá nem értő személyek – mérnökök, orvosok, állatorvosok, költők, zenészek – a törvényhozók, akik használhatatlan jogszabályokat alkotnak. „Ha bekerültem volna, valószínűleg rosszfiú lettem volna" – kommentálta azt az értesülést, mely szerint az RMDSZ csúcsvezetése kezdettől fogva nem támogatta a jelöltségét, mivel kényelmetlennek tartotta volna a parlamenti jelenlétét.
„Szerintem így is kényelmetlen vagyok. Azt mondják a kollégák: jó, hogy az SZKT-n legalább valaki elmond dolgokat, különben aludni lehetne" – értékelt Buday. Kérdésünkre, hogy kijelentései miatt nem számít-e retorzióra a szövetség vezetése részéről, kifejtette: „Mit tudnak csinálni? Kirúgnak? És ha kirúgnak, mi lesz? Kell találniuk egy másik lovat, amelyik szaladgál. Csak azt valószínűleg már fizetni kell, nem úgy, mint engem."
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Feleltették” a tanfelügyelőket a katolikus iskola ügyében
Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő és Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója után hétfőn a tanfelügyelőség tisztségviselőin volt a sor, hogy a 2014-ben létesült magyar iskola kapcsán magyarázatot adjanak az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA).
A Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő és Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója ellen foganatosított intézkedések után a korrupcióellenes ügyészek hétfőn folytatták a kihallgatásokat a marosvásárhelyi római katolikus oktatási intézmény létesítése kapcsán.
A vádhatóság ezúttal a tanfelügyelőség vezetőtanácsi tagjainak az álláspontjára volt kíváncsi. A DNA által gyanúsított személyek listáján Illés Ildikó, Nadia Raţă, Ferenczi Margit Gyöngyi, Adriana Blaga, Iulia Elisabeta Luca, Fejes Réka, Lavinia Mureşan, Maria Davidov és Gabriela Ruţă szerepel. Ştefan Someşan főtanfelügyelő házi őrizetbe vétele és Tamási Zsolt iskolaigazgató hatósági felügyelet alá helyezése után mindkét intézmény aláírási joggal felhatalmazott vezető nélkül maradt.
Az iskola vonatkozásában tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a tanintézetnek nincs aligazgatója, aki bizonyos jogköröket átvehetne a felfüggesztett intézményvezetőtől. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes lapunknak úgy nyilatkozott, hogy mind ő, mind kollégái csak „apróságok" aláírására jogosultak. Ugyanakkor várják az oktatási minisztérium döntését, hogy nevezzen ki valakit ügyvivő főtanfelügyelőnek. „Őszintén szólva, nem is tudom, mi történik itt, annyira fel vagyunk zaklatva" – vallotta be lapunknak Illés Ildikó.
Az RMDSZ-frakció újabb Mikó-ügytől tart
Hétfői állásfoglalásában a RMDSZ marosvásárhelyi frakciója is támogatásáról biztosítja Tamási Zsoltot, valamint az iskola diákjait, szülői és oktatói közösségét.
„Minden törvényes eszközt megragadunk arra, hogy a lehető leghatékonyabb segítséget nyújtsuk a meghurcoltaknak, és törekszünk, hogy a kialakult helyzet minden érintett számára megnyugtató módon rendeződjék, és elkerülhessük azt, hogy a sepsiszentgyörgyi előzmény Marosvásárhelyen megismétlődjék" – olvasható az állásfoglalásban. Az RMDSZ helyi képviselői szerint a katolikus iskola létrehozása során mind a helyi önkormányzat, mind a polgármesteri hivatal a törvény nyújtotta lehetőségekkel élt.
„Az első lépéssel kezdődően minden kezdeményezésünk és a közigazgatási lépés kiállta az összes jogi próbát. Éppen ezért értetlenül vesszük tudomásul azt is, hogy állítólagos közigazgatási vétség ügyében a korrupcióellenes ügyészség nyomoz és folytat eljárást, ami felveti ez esetben az illetékesség kérdését is" – írják az RMDSZ-tanácsosok. Állításuk részben ferdítést is tartalmaz, hiszen az iskola létrehozását kimondó tanácsi határozatot megtámadó prefektúra pert nyert a városháza ellen.
Amint arról beszámoltunk, a DNA szerint Ştefan Someşan két évvel ezelőtt anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását és Tamási Zsolt igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez az oktatási tárca jóváhagyását. Rá egy évre, tavaly pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új tanintézetbe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt, áll a vádhatóság közleményében. A DNA szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a katolikus gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
Lapunknak nyilatkozva Király András oktatási államtitkár a hétvégén azt mondta, hogy a minisztérium szempontjából az iskolaalapítás törvényes volt. Az RMDSZ egyébként szombaton tiltakozó nagygyűlést szervez az ügyben. A marosvásárhelyi római katolikus iskola létrehozását Andreea Năznean, az Unirea Főgimnázium igazgatója is kifogásolta, aki számos memorandumot írt az ügyben az illetékes intézményeknek. Őt politikai szinten Marius Paşcan szenátor támogatta, aki a parlamentben is felszólalt az ügyben, román sajtóértesülések szerint a honatya most emiatt nem kapott befutó helyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) listáján.
Szolidáris a magyar állam
A marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében a magyar kormány is megszólalt. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján a kormány szolidaritásáról biztosította Tamási Zsolt iskolaigazgatót, és jelezte: támogatják Ştefan Someşan főtanfelügyelőt is.
Szucher Ervin
„Krónika (Kolozsvár)

Magyar filmhét kezdődött Bukarestben
Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című alkotásával kezdődnek a vetítések a vasárnapig tartó 10. Bukaresti Magyar Filmhéten.
A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett, hivatalosan vasárnap kezdődött seregszemle hétfői sajtótájékoztatóján a rendező elmondta: megtiszteltetés számára, hogy jó magyar filmek között látható az alkotása, amelyet ráadásul nyitófilmként mutatnak be most először Bukarestben. Úgy vélte, hogy filmje olyan tipikus kelet-közép-európai történetet mutat be, amely nem csak az ő saját családjának, hanem a térségben nagyon sok más családnak is a története lehet.
Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója örömét fejezte ki, hogy a filmhét megérte a tizedik, jubileumi kiadást. Rámutatott: a magyar filmgyártás elkényezteti az utóbbi években a filmhét szervezőit, és bővíteni kellene a fesztivál jelenleg nyolcnapos időtartamát, hogy az összes jó, új magyar filmet bemutathassák. Iuliana Balan, a filmhétnek otthont adó Román Nemzeti Parasztmúzeum programkoordinátora örömét fejezte ki, hogy immár hatodik éve együttműködnek a Balassi Intézettel a filmhét megszervezésében, amelynek programja évről évre gazdagodik. Radu Vasile Igazság filmes szakember, bukaresti egyetemi tanár felhívta a figyelmet, hogy a filmhét a kettős jubileum jegyében zajlik, hiszen a Balassi Intézet bukaresti központja idén ünnepelte egy több hónapos vetítéssorozattal a magyar filmtörténet 120 éves évfordulóját.
Krónika (Kolozsvár)

Örüljünk Erdély elvesztésének?
Dragnea hajmeresztő kijelentést tett
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elvárná, hogy a román nemzethez hasonlóan a romániai magyarok is „győzelemnek” tekintsék Erdély és a Román Királyság egyesülését.
A december 11-i parlamenti választások megnyerésére legesélyesebb párt elnöke a Realitatea hírtelevízió műsorában reagált arra, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a vasárnapi kampányindító rendezvényen a román sajtó szerint „vereségként” beszélt 1918-ról.
Az RMDSZ elnöke valójában úgy fogalmazott: „1918 a veszteség éve volt” a magyarság számára, okfejtésének lényege pedig az volt, hogy a következő parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a nemzeti kisebbségeknek tett azon ígéreteket, amelyeket a centenáriumához közeledő modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat tartalmaz.
Liviu Dragnea az RMDSZ-elnök alkotmánymódosító javaslatára nem reagált, de – az Agerpres hírügynökség magyar kiadása által hétfőn idézett nyilatkozatában – „több mint szerencsétlennek” nevezte Kelemen Hunor kijelentését.
„Ő azt állítja, hogy nekik előnytelen volt az egyesülés. Mert ők kik? Ők szintén román állampolgárok. Mert remélem, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárokra gondolt, nem pedig magyarországi állampolgárokra, mert akkor súlyos a dolog. Nem értek egyet ezzel a nyilatkozattal. Az egyesülés a román nemzetnek győzelem volt, Kelemen Hunor egy Romániában bejegyzett párt elnöke, ezért remélem, hogy hallani fogom Kelemen Hunortól azt, hogy az 1918-as egyesülés győzelem volt a romániai magyarságnak is” – mondta Dragnea.
A PSD elnöke úgy vélte, hogy ezzel a kijelentésével Kelemen Hunor mintha Tőkés László szóhasználatát venné át.
„Több szavazatot akar? A szavazatai mindenképpen biztosítva vannak, a nyilatkozat pedig megmarad. Én nem felejtek” – figyelmeztette Kelemen Hunort a PSD elnöke.
Múlt héten Dragnea leszögezte: nem akar kormányzási megállapodást kötni az RMDSZ-szel, és azt reméli, hogy a románok elegendő szavazatot adnak a PSD-re és szabadelvű szövetségesére, az ALDE-ra ahhoz, hogy ne legyen szükségük az RMDSZ-re a kormányalakításnál.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulna Liviu Dragnea a referendum-ügyben rá kiszabott ítélet miatt. Vasárnap egy tévéműsorban azt mondta, komolyan fontolgatja, hogy az emberi jogi bírósághoz forduljon, mert az ítéletet – két év felfüggesztett börtönbüntetést – igazságtalannak találja, előbb azonban megvárja a Legfelsőbb Bíróság indoklását. Idén áprilisban ítélték jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre Dragneát, azzal vádolták, hogy a Traian Băsescu akkori államfő leváltására kezdeményezett 2012-es népszavazáson, Teleorman megyei tanácselnöki funkciójában visszaélt a hatalmával. A vád szerint az általa irányított bűnszövetkezet tagjai az ügyészség szerint nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó román vendégmunkások aláírásait, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat. Rajta kívül további 74 személy került a bíróság elé az ügyben.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ki parancsol a médiának?
Csűry István királyhágómelléki református püspök akarva-akaratlanul jókora sallert adott a romániai magyar médiának. Erről szól Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának alábbi közleménye.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újraválasztott püspöke előbb a legnépszerűbb közösségi hálón tette közzé Ha a lelkiismeret beteg című eszmefuttatását, majd a jelek szerint eljuttatta azt egyes sajtóorgánumoknak is. A nagyváradi Bihari Naplóban és Reggeli Újságban láttuk megjelenni azt. Ebben vélhetően Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak” címmel közzétett november 3-i közleményére, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Nyilatkozat a választások után, választások előtt című ugyanakkori állásfoglalására reagált. Csűry püspök Tőkés László személyére vonatkozó megjegyzéseit nem feladatunk minősíteni vagy kommentálni, csupán idézzük a KREK korábbi püspöke nyilatkozatának vonatkozó részét, amely ebben a formában nem kapott kellő nyilvánosságot: „A 2016. október 21-i egyházkerületi közgyűlés túlnyomó többséggel bizalmat szavazott Csűry István előző püspöknek, és újabb hat évre megerősítette tisztségében. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy hivatali utódom az ellene szóló bizonyítékok és érvek ellenére nem lépett vissza a jelöltségtől, megszegve ezáltal saját, erre vonatkozó előzetes ígéretét. Mindazáltal, bár nem érthetek egyet vele, meghajlok a választók demokratikusnak minősülő akaratnyilvánítása előtt, és azt kívánom, hogy Csűry István tekintse az isteni kegyelem különleges megnyilvánulásának megválasztatását, ezáltal pedig terhes múltja jóvátételének eme lehetőségét. Ebben az értelemben kívánom, hogy irgalmas, megbocsátó Istenünk tegye eredményessé jövendő működését” – írta Tőkés László.
Ugyanakkor a sajtóiroda kénytelen reagálni – az érintettség okán – Csűry István következő mondatára: „Sajnálom a média munkatársainak helyzetét, akiket erőnek erejével parancsoltak ma is a sajtótájékoztatóra.” E talányos, sugalmazó mondat sportnyelven szólva övön aluli ütésnek minősül. A KREK jelenlegi püspökét és a nyilvánosságot ezúton tájékoztatja az EP-képviselő sajtóirodája, hogy az egyes sajtóorgánumok munkatársainak programbeosztását a főszerkesztők, felelős szerkesztők végzik, akik az általában elektronikus levélben megkapott meghívók alapján döntik el, hogy küldenek-e tudósítót a tervezett sajtótájékoztatókra, vagy sem, s ha igen, akkor kit, kiket. A felelős szerkesztők meg nyilván a médiatulajdonosoknak tartoznak elszámolni a munkabeosztással és minden egyébbel. A meghívó fél legföljebb szelíden érdeklődhet a meghívottaknál, hogy alkalmas-e számukra a kijelölt időpont, érdekli-e őket a tervezett sajtóértekezlet témája. Csűry István úgy szolidarizál a „szegény újságírókkal”, hogy közben megsérti és megalázza a médiavezetőket-tulajdonosokat, amiért azok kegyetlenül dolgoztatják a beosztottjaikat, mindenféle sajtóértekezletekre küldve-kényszerítve őket. Mert azt aligha hiheti ő vagy bárki, hogy maga Tőkés László vagy az EP-képviselő sajtóirodája parancsolgat a sajtónak, úgymond „erőnek erejével” ide-oda rángatva az újságírókat.
Csak mellékesen emlékeztetjük a püspököt, kellő tisztelettel, hogy Tőkés László nem „európai tanácsos” – ahogy ő írja –, hanem európai parlamenti képviselő.

itthon.ma//karpatmedence

Antal Árpád: tiltakozásképpen mondjanak le a magyar polgármesterek!
A határozottabb fellépés jegyében közösen benyújthatnák a felmondásukat a polgármesterek, ha legközelebb a marosvásárhelyi katolikus iskoláéhoz hasonló, magyarság elleni támadás éri az erdélyi magyar közösséget – jelentette ki hétfőn Antal Árpád, akit kedden a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnökévé választottak.
A testüéetben Hargita és Kovászna megye, valamint Marosszék településeinek vezetői vesznek részt. Elnöke Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke volt, a keddi tisztújító gyűlésen pedig Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere vette át a stafétát.
Az új elnökség megválasztása előtt az egybegyűltek az RMDSZ parlamenti frakciói számára javaslatokat fogalmaztak meg. Szorgalmazzák a prefektúra intézményének és a megyei földosztó bizottságok megszűntetését, az önkormányzati közalkalmazottak béreinek növelését, a különböző kormányintézkedések révén a helyi költségvetésekből elszívott összegek visszatérítését, székelyföldi gyorsforgalmi út létesítését Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda–Székelyudvarhely útvonalon, a felmerült községösszevonások megakadályozását, hárommegyés székelyföldi fejlesztési régió létrehozását, illetve a jegyző szerepkörének módosítását.
Utóbbi szellemében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere több felelősséget ruházna a jegyzőre és visszavezetné az aljegyző intézményét. A székely fejlesztési régióval kapcsolatban Antal Árpád kifejtette: célszerű lenne profitcentrumokká alakítani a megyéket. Ilyen formán az országos cégek adott megyében megtermelt nyereségéből származó adók nem Bukarestet gazdagítanák, hanem az illető megyét.
„Nem nyomhatnak le bármit a torkunkon”
A tanács élére megválasztott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester egyébként pártoktól független, szorosabb együttműködést sürget az önkormányzati tanácson belül, továbbá titkársággal, irodával erősítené meg a testületet, a Székelyföldről pedig román és angol nyelven is közlő portált hozna létre.
A határozottabb és egységesebb kiállást szorgalmazva kijelentette: „Legalább a Székelyföldön belül jó lenne, ha együtt tudnánk lépni akkor, amikor iskoláinkat és vezetőinket támadják. Tiltakozásképpen közösen beadhatnánk a felmondásunkat, majd miután visszaválasztottak, ismét megtehetnénk, ha újra támadnak. Bukarestnek látnia kell, hogy nem nyomhatnak le bármit a torkunkon” – fogalmazott.
A gyűlésen abban is megállapodtak, hogy a Székely Nemzeti Tanáccsal való egyeztetést követően felkérik a parlamenti frakciókat, terjesszék a parlament elé a Székelyföld Napja ünnepét. Ezt a kedden elhangzott elképzelés szerint az 1848. október 16–18-i agyagfalvi székely nemzetgyűlés dátumához igazítanák.
Kovács Boglárka
maszol.ro

A közös biztonsághoz való román hozzájárulást méltatta a NATO főtitkárhelyettese
A közös biztonsághoz való román hozzájárulást méltatta Rose Gottemoeller, a NATO főtitkárhelyettese hétfőn Bukarestben, miután Lazar Comanescu külügyminiszterrel tárgyalt.
Sajtóértekezletükön Gottemoeller az afganisztáni képzési programokat, az ukrajnai kiberbiztonsági alap irányítását, a rakétavédelmi rendszer deveselui támaszpontjának hadrendbe állítását említette. A NATO főtitkárhelyettese úgy értékelte: aggodalomra ad okot az orosz katonai jelenlét bővítése a Fekete- tenger térségében, amire a NATO keleti szárnyának megerősítésével, egyebek mellett a bukaresti székhelyű új hadosztály- parancsnokságának létrehozásával válaszol.
Gottemoeller megemlítette: Romániában most szervezik a NATO egyik nemzetközi dandárját, és két hete az észak-atlanti szövetség újabb tagállamai jelentették be, hogy szolidaritásuk jeleként hozzájárulnak a NATO romániai szárazföldi és fekete-tengeri vízi, illetve légi jelenlétének növeléséhez. A NATO- tagországok védelmi minisztereinek októberi találkozóján kiderült: Kanadáról, Németországról, Hollandiáról, Lengyelországról, Törökországról és az Egyesült Államokról van szó, Nagy Britannia pedig jövőre Eurofighter Typhoon harci repülőgépeket küld négy hónapra Romániába a NATO délkeleti térsége légtérvédelmének erősítése érdekében.
Comanescu úgy vélte: a legsúlyosabb biztonsági kihívások a NATO keleti szomszédságából érkeznek, ezért most ennek a térségnek, illetve a déli szomszédságnak a stabilitására kell leginkább összpontosítania az észak-atlanti szövetségnek.
A NATO főtitkárhelyettese a közép-kelet- európai NATO-országok keddi külügyminiszteri értekezletére érkezett Bukarestbe. Románia és Lengyelország tavaly novemberben rendeztek először regionális NATO-csúcsot Bukarestben, amelyen Lengyelország és Románia mellett Magyarország, Csehország, Szlovákia, Litvánia, Lettország, Litvánia és Bulgária államfői vettek részt.
A regionális NATO-csúcson a részt vevő kilenc ország vezetői akkor közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a NATO katonai jelenlétének megerősítését szorgalmazzák a keleti szárnyon, azokon a pontokon, ahol azt "Oroszország agresszív fellépése" szükségessé teszi. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

Házi őrizetben marad a Maros megyei főtanfelügyelő
December 3-áig házi őrizetben marad a Maros megyei főtanfelügyelőség vezetője, Ştefan Someşan – döntött a marosvásárhelyi ítélőtábla.
Ezzel megerősítették a Maros megyei törvényszék múlt heti döntését, amely elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra vonatkozó kérését, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a főtanfelügyelőt – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Someşan ellen hivatali hatalommal való visszaélés és hatáskörtúllépés gyanúja miatt folytat eljárást a DNA a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása kapcsán. A házi őrizet ideje alatt Ştefan Someşannak tilos elhagynia bírósági vagy ügyészségi engedély nélkül az otthonát, nem kommunikálhat Tamási Zsolt Józseffel, a római katolikus líceum igazgatójával és további 10 gyanúsítottal, akik a Maros Megyei Tanfelügyelőség alkalmazottai.
A vádhatóság szerint 2014. július 29-ei ülésén a marosvásáhelyi tanács 1 500 000 lej kiutalását szavazta meg annak az épületnek a felújítására, amelyben az Unirea főgimnázium működik, azzal a feltétellel, hogy létrehozzák a római katolikus teológiai profilú középiskolát. A határozatot a Maros megyei főtanfelügyelőséggel is ismertették, és az ügyészek szerint Someşan akkor azt állította, hogy a tanügyminisztérium jóváhagyta egy új iskola létrehozását. A tanfelügyelőség igazgatótanácsa egyhangúlag megadta a Római Katolikus Teológiai Gimnázium alapítására vonatkozó engedélyt.
A DNA szerint azonban a tanügyminisztérium semmilyen formában nem adott helyt az oktatási intézmény létrehozására vonatkozó kérelemnek. Ştefan Someşan 2014. szeptember 12-én főtanfelügyelői minőségében határozatot bocsátott ki, melynek értelmében a 2014-2015-ös tanévtől kezdődően megalakul a Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Ugyanazon a napon a tanfelügyelő Tamási Zsolt Józsefet nevezte ki az újonnan létesült oktatási intézmény igazgatójának.
Négy nappal később a marosvásárhelyi városi tanács kérte a tanfelügyelőségtől a szükséges jóváhagyások bemutatását, de mivel ezek nem voltak meg, Ştefan Someşan elhalasztotta a gimnázium bejegyeztetésének és az igazgató kinevezésének határidejét – állítják az ügyészek. A tanfelügyelőség 2015 januárjában küldte át a polgármesteri hivatalnak a városban működő iskolák működési engedélyeztetéséről kiállított táblázatot a 2015-2016-ös tanévre, ennek 3. pontjában szerepel a Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Az ügyészek szerint azonban a tanfelügyelőség igazgatótanácsának nem lett volna szabad kiállítania a katolikus iskola engedélyét, mert a kérvényben nem voltak pontos adatok ennek létrehozásáról, a tanulók számáról, az iskola profiljáról és az intézmény struktúrájáról – idézi a DNA-t az Agerpres.
2015 augusztusában Someşan anélkül rendelkezett a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásáról és az Unirea Főgimnázium egyes osztályainak az új iskola hatáskörébe utalásáról, hogy erre nem jogosította fel a megbízatásával járó hatásköre – állítják az ügyészek, hozzátéve: ily módon Ștefan Someşan és Tamási Zsolt-József gyanúsítottak a 2015–2016 és 2016–2017-es tanévekre a törvény megszegésével engedték meg a Római Katolikus Teológiai Gimnázium működését, noha tisztában vannak vele, hogy az intézmény nem rendelkezik működési engedéllyel.
A vádhatóság hozzáteszi, az iskola létrehozásáról szóló 2014 szeptemberi tanácsi határozatot a Maros megyei prefektúra megtámadta, amelynek a Maros megyei törvényszék helyt is adott, 2015 márciusában elrendelve a határozat visszavonását. A döntést a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 február 3-ai határozatában megerősítette. A tanügyminisztérium ellenőrző bizottsága augusztusban kezdett vizsgálódni Marosvásárhelyen, a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak az Unirea Főgimnáziummal közös épületben történt létrehozásával kapcsolatban – emlékeztet összefoglalójában az Agerpres.
Krónika (Kolozsvár)

Felkérés az RMDSZ hivatalban levő parlamenti képviselőihez és szenátoraihoz
Tisztelt képviselő és szenátor urak! Abban a meggyőződésben, hogy a romániai magyarság parlamenti képviselete előmozdíthatja Székelyföld autonómiájának ügyét, és ennek egyik előfeltétele a választásra jogosult magyar szavazópolgárok részvétele a választásokon; és annak tudatában, hogy a leghatékonyabb mozgósító erő a határozott és céltudatos politikai cselekvés: arra kérem önöket, hogy a közelgő parlamenti választások megtartása előtt terjesszék Románia parlamentje elé az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa által 1995-ben elfogadott, a Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17-én véglegesített autonómia-statútumot. A törvénytervezet benyújtása hatékonyan mozgósítja a magyar szavazókat, akiknek aktív részvétele elengedhetetlen az 5%-os küszöb eléréséhez, egyben jó lehetőséget kínál a választás után megalakuló frakciónak, hogy konkrét lépéseket tegyen az autonómia megvalósítása érdekében.
A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körül zajló események ismételten megerősítik, hogy Székelyföldön a magyar nyelvű oktatás megnyugtató rendezését is csak az autonómiától várhatjuk. Ez azt jelenti, hogy az oktatásra is kiterjedő jogalkotási és végrehajtási feladatokat a statútum alapján létrejövő közhatalmi intézményeknek kell ellátniuk. Eljött az ideje annak, hogy a romániai magyar nemzeti közösség jogait törvényes és intézményes garanciák szavatolják az áttekinthetetlen, bizonytalan és a fentiekben idézett bonyodalmakat okozó politikai alkuk helyett.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Verestóy: nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni
Az RMDSZ-szenátor a kilenvcenes évek óta megkerülhetetlen szereplője a székelyföldi, erdélyi és romániai politikának. Kapott már hideget-meleget, de bírja a kritikát. Egyebek közt arról faggattuk, hogy nála miért nem kopogtatott még a DNA, mit remél az idei választásoktól, illetve milyen a viszonya az udvarhelyi polgármesterrel, a Fidesszel, valamint hogy mi változhat az eddigi kis lépések politikájához képest. Nagyinterjú Verestóy Attilával...
– Sokan azt mondják – én is többször leírtam –, hogy politikai szerepét Ön kiválóan tudta saját gazdagodására is használni…
– Addig, amíg a törvény megengedte, gazdasági érdekeltségeket is felvállaltam, építettem ki. Volt, ami nem volt eredményes, volt, ami az volt. Viszont bármilyen vállalkozásomat fokozott figyelem kísérte az állami ellenőrző szervek részéről. Egyik legsikeresebb vállalkozásomat, amit el is kellett adnom, mert politikai nyomást éreztem – azt, hogy nem engedi a közeg, amiben élünk –, megléte alatt évente tizenhét állami ellenőrzés lepte meg, közben a másik három konkurens vállalatnál összesen kettő volt. Ilyen körülmények között nehéz volt építkezni, de lehetett. Nagyon sok olyan magyar vállalkozó volt és van, aki sikeres és megfelelő anyagi feltételeket teremtett. Tegye mindenki azt, amit én is teszek, s akkor talán sokkal jobb lesz ez a mi kis világunk.
Jelenleg a vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, és az is, hogy ki mire használja megteremtett pénzét. Nem azt mondom, hogy ugyanúgy kell követni a példámat, de a vagyonnyilatkozatokból kiderül, hogy bár én nem Székelyföldön teremtek jövedelmet, a megteremtett bevételem több mint nyolcvan százalékát közcélra itt fordítom. Alapítványra, a sportmozgalom támogatására, közösségi és egyházi támogatásra. Tegye ezt mindenki megteremtett jövedelmének legalább egy tizedével.
– Nagyságrendet mondana?
– Több százezer eurót fordítok közcélra.
– Egyre gyakoribbak az ügyészségi eljárások RMDSZ-es magyar tisztségviselők ellen. Ön nem számol további eljárásokkal?
– Úgy vélem, járulékos veszteségként mi is számolhatunk azzal, hogy az ügyészség csapkodó és ide-oda kapkodó szelekciója minket sem kerül ki. Félek attól, hogy szelektíven, torzítva, a tényeket messze nem tekintetbe véve indulnak vagy indulhatnak olyan eljárások, amelyek megalapozottsága kétséges.
– Számít arra, hogy akár Ön ellen is?
– Ellenem nincs miért. Nem foglalkoztam soha közpénzzel. Nem voltam olyan helyzetben, hogy közpénzekről döntsek. Hosszú évek óta nagyon jól tudom, hogy engem megfigyelnek.
– Nem azért lehet úgymond „védettsége”, mert a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságnak is tagja?
– Ez kétirányú utca, ugyanis aki a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságban benne van, az óhatatlanul tudomásul veszi, hogy a megfigyelés rá is kiterjed. Két évig hivatalosan lehallgattak, amire akkor derült fény, amikor aláíratták velem, hogy vegyem tudomásul, hogy lehallgattak. Ennek oka az volt, hogy a politikai egyezségek során olyan feladatot kaptam, hogy a romániai költségvetésnél alakítsunk ki olyan megoldást, hogy az általunk képviselt magyar közösségek, önkormányzatok megfelelő költségvetési támogatást kapjanak. Az ügyészség által megfogalmazott vád az volt, hogy én így diszkrimináltam a magyar községek és adminisztráció javára a román adminisztrációjú polgármesteri hivatalokkal szemben. Mert feltételül szabtam – írja a jegyzőkönyv –, hogy csak akkor szavazzuk meg a költségvetést, ha a magyar adminisztrációk megfelelő anyagi támogatásban részesülnek. Hosszú idő kellett elteljen, és sok meghallgatást kellett elszenvednem, amíg kétségtelenül sikerült bebizonyítani, hogy ez járt nekünk.
– Az eddigi kis lépések politikája nem vezet átütő eredményre. A törvénykodifikációk megtörténtek ugyan, de betartatni nagyon nehéz. Mi változhat? A jelöltek nagy része nem cserélődött ki. Mitől lesz erősebb az RMDSZ?
– Kétségtelen, hogy az RMDSZ állandóan megújuló politikai szervezet, hiszen volt ereje jelöltjeinek több mint felét cserélni, miközben a nyugati demokráciákban általában húsz-huszonöt százalékos a mandátumonkénti csere. Ezt a vádat nem tudom elfogadni. Az biztos, hogy az utóbbi egy-két évben határozott csökkenését lehetett látni annak a politikai erőnek, amivel az RMDSZ-nek potenciálisan rendelkeznie kellene.
– Ennek mi lehet az oka?
– A politikai belharc jegyeit látta nap mint nap a választópolgár, és abból lassan elege lett. Azt látta, hogy van két-három olyan magyar politikai erő, amely egymás ellen próbál valamit megoldani, ahelyett hogy közösen, összefogva együtt lépne fel a közösség érdekében. Ennek feltételét most megteremtettük. Ez az első olyan esztendő a kilencvenes évek nagy összefogása után, amikor ismét esély van egy nagy összefogás jegyében megmozdítani a magyarságot, és nem olyan arányban, mint az országos átlag, hanem jóval nagyobb arányban. Ha ez megtörténik, annak következményei szerintem beláthatatlanul pozitívak lesznek a magyar közösség számára. Ha sikerül megmozdítani a magyarságot, akkor nem az ötszázalékos küszöb körüli eredmény várható, minőségi áttörést valósíthatunk meg, ha a hat, hat és fél százalék fölé tudjuk emelni a választási eredményeket.
Látszik a valós esélye annak, hogy a Romániai politikai belharc következményeként két nagyobb tömb alakíthat ki egy-egy negyven, negyvenvalahány százalékos jelenléti arányt a következő parlamentben. Ha mi öt százalék körül leragadunk, akkor beállunk egy sorba, ahol nem mi leszünk az élen, ha viszont hat százalék fölött sikerül teljesíteni, akkor annak több következménye is lehet. Az egyik az, hogy a nagy pártok után mi következünk, a másik az, hogy egy ilyen aránynál a különösen nacionalista pártok közül többet ki lehet szorítani a parlamentből.
– Ön ideális viszonyokról beszél, miközben a mai reálpolitika azt sugallja, hogy csak az erő számít a romániai belpolitikában, a román politikum már csak így működik. Vagy Ön ezt másképp látja?
– Én úgy látom, hogy a nemzeti ügy megoldása nem egy nulla összegű játék, és ezt bizonyítja a valóság, ha kicsit átlépjük az országhatárt. Ezt viszont itt megértetni a román politikummal csak akkor lehet, ha a romániai közhangulat is felfogja és támogatja. Óriási a változás ebből a szempontból, de még nem elég. A román közhangulatra – annak ellenére, hogy a média sok mindent tesz azért, hogy lerombolja – nem jellemző a magyargyűlölet. Nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig és szeretetéig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni. Ez az alapja a következő lépéseknek. Ez valójában a pozitív, konstruktív erő megmutatása, és ez lehetséges.
Első lépésként sikerült egyezséget megvalósítani a polgári párttal, ez egy nagyon fontos első lépés volt. Ezt követte a második lépés, aminek kialakításában józan magyar politikai vezetők jelentős szerepet játszottak. Féltem, hogy független jelöltek indulnak. Erről konkrét egyeztetés volt, és örülök, hogy végül nem történik meg.
– Jól érzékelem, hogy 2016-ban valamiféle hárompárti, konszenzusos érdekképviseletet vizionál a romániai magyarságnak?
– Volt idő, még a kilencvenes évek elején, amikor éppen Toró Tiborral értettem egyet abban, hogy a belső választások jegyében kell az RMDSZ-t kialakítani. Most ez az egyetlen esély.
– Apropó, kampány. Itt van a „botrányos óriásplakátok” ügye. Erről Önnek mi a véleménye?
– Egy jó figyelemfelkeltés volt, akkor is, ha tartalmilag vitatkozhatunk vele.
– Ön vitatkozott vele? Mivel győzték meg?
– Vitatkoztam vele, természetesen. Mint minden sarkításban, ebben is van támadási felület. De kiemel egy olyan dolgot, amire a közfigyelmet fel kellett hívni. Ha csak a puszta számokat nézzük: lehet, vitatható, hogy teljes egészében mi tartjuk el Bukarestet, de az tény, hogy az itteni emberek tisztességesebb és jobb adózók, mint a Kárpátokon túliak. És ezt valahol meg kellett mutatni. Ha már állandóan vitatják az állammal szembeni lojalitást, akkor itt látszik, hogy kik a lojálisak és a kevésbé lojálisak a román államot támogató, adózó polgárok szemszögéből. Mert az egyik legfontosabb szempont nem az, hogy hányszor énekeljük el a himnuszt egy rendezvényen, hanem az, hogy tisztességgel befizetjük-e az adót. Ez szerintem sokkal fontosabb tényező. Erre hívta fel a figyelmet ez a kis plakátháború.
– Sikeresnek tartja?
– Szükségesnek tartom.
– Milyen a viszonya a némileg független és önjáró udvarhelyi polgármesterrel, Gálfi Árpáddal?
– Többször találkoztunk, és úgy érzem, együtt tudunk dolgozni, mert mindkettőnknek fontos Udvarhely jövője, a város fejlődése. Azt szeretném, ha sikerülne néhány fontos projektben egyesíteni eszközeinket (például ipari park, terelőút), olyan életképes, megvalósítható tervek kellenének, amelyekhez Bukarestből megfelelő finanszírozást tudunk szerezni. Ahogy például a Kipi-Kopi óvoda építéséhez is sikerült több mint ötmillió lej kormánypénzt hozzátenni.
– Hosszú ideig az RMDSZ-nek nem volt jó kapcsolata a Fidesszel. Mi az, ami változott, és miért?
– Változott mind a két politikai erő filozófiája. A Fidesz végül is belátta, hogy az RMDSZ körül valósítható meg az a magyar összefogás, amit évekkel ezelőtt úgy látott, alternatívaként kell megfogalmazni az RMDSZ-szel szemben. Ez egy óriási előrelépés. És ehhez arra is szükség volt, hogy most arról beszéljünk, nem RMDSZ-listára kérjük a választók szavazatát, hanem az összefogás listájára, a magyar listára.
Életrajzi adatok
Verestóy Attila Székelyudvarhelyen született 1954. március 1-jén. A Bukaresti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán diplomázott 1978-ban. 1994-ben fejezte be tanulmányait a bukaresti Nemzeti Védelmi Kollégiumban (Colegiul Național de Apărare), ezt követően a németországi George C. Marshall Stratégiai Tudományok Kollégiumában tanult. 1999-ben a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem szervetlen kémia és környezetvédelem szakán doktori címet szerez. Gyakorlómérnökként kezd dolgozni 1978-ban, előbb a gyergyószentmiklósi Mecanica üzemben, majd a székelyudvarhelyi Gábor Áronban. 1980-tól tanársegéd a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem vegyészmérnöki karán, majd ’83-tól ’89-ig a Bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézet tudományos kutatója. 1990 januárjától a Nemzeti Megmentési Front tanácsosa, Király Károly alelnök irodája szakértőcsoportjának tagja. 1990 óta Hargita megye RMDSZ-szenátora, 2004-től az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, és néhány év megszakítással 1997 óta az udvarhelyszéki területi RMDSZ elnöke. Verestóy Attila alapítója, elnöke és főtámogatója a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club (SZKC), valamint a Dr. Verestóy Attila Alapítványnak. Nős, egy gyereke és két unokája van.
Szőke László
Székelyhon.ro

Ervin atya életszilánkjai
Nyár volt, amikor a csíksomlyói kolostorban utoljára készítettünk interjút vele. Fürgén jött szembe, bekapcsolta hallókészülékét is, mert most éppen meg akarta hallani azt is, amit mondanak neki. Márton Áronról kérdeztük, így kerekedett ki a történetből az ő életének is számos eseménye. Beszéd közben el-elakadt a hangja, mondta, egy pohár bor jól jönne. Kár, hogy még nem érkezett meg a tokaji. 600 litert rendelt. Hosszú távra tervez, mondta. Temetése napján az ő szavait idézzük.
Regénybe illő életútjáról beszélt Ervin atya. Arról, hogy a szárhegyi „gyermeket” Gyulafehérváron, a teológián érte az 1943. október elsején megjelent törvény, hogy az összes papnövendéket, akik nem voltak felszentelve, behívják katonának a román hadseregbe. „A filozófia tanárunk éppen Kolozsváron volt látogatóban, és elpanaszolta a házfőnöknek, hogy minket behívtak katonának. Egyelőre volt pálinkánk, és Dode őrmester mindig alul tette a behívónkat, de intézkedni kellett. Megtudtuk, hogy a görög katolikusok a másodéves teológusokat már mind pappá szentelték” – magyarázza, hogyan kerülhetett sor az előrehozott felszentelésre, 1943. június 20-án.
Nehéz idők jöttek
Hiába volt meg a felszentelés, vissza kellett menni a teológiára, befejezni az iskolát. A diplomaosztó napján már indult is Ervin atya a fogarasi rendházba. Ő volt ott a legfiatalabb kapitányi rangban. Román katonákat kellett az SS-be felesketnie. „Most nem hiszik el, de arra számítottak, hogy az SS-ben csokoládét adnak reggelire, és a románoknál puliszkát. Nekem pedig föl kellett esketnem őket.”
Nehéz idők jöttek. „Augusztus 30-án jöttek a sziguránca emberei, az egész társaságot összefogták, és börtönbe vittek. Az összes értelmiségi, tanítókat, tanárokat... Akkor volt az átállás, augusztus 23-án. Hallgattam Mihály királynak is a beszédét. Kevesen vannak, akik ezt hallhatták. Mint ahogy Magyarországon ma senki sincs, aki a Mindszenti beszédét hallotta volna kívülem. Ezért kaptam én a kitüntetést is. Ott voltam, Budapesten, megszenteltem a helyet.”
Az értelmiséget Targu Jiuba vitték, a kolostorba orosz katonák érkeztek. Németül tudót kerestek, de mivel az öregebb szerzetesek „rizegtek”, Ervin atya jelentkezett. Tolmácsnak vitték. „Aztán nagy tekintélyem lett nekem, természetesen, beálltam a MANOSZ-ba. Tudja mi az? Hát mi nagy urak voltunk akkor Erdélyben. Madosz volt az igazi neve, azt titkolták, és MANOSZ-nak nevezték. Hát kérem, mi vezettük a várost 45-ben.”
„Le kell lőni!”
Egy székelyudvarhelyi búcsú történéseiről is megemlékezett Ervin atya. „Öt év alatt öt vagy hat helyezést kaptam Márton Áron püspök atyától. Az utolsó 49-ben volt, a fehérlovas bevonulás után, amikor az én kollégám, a zetelaki plébános elmenekült, és engem odatettek a helyettesítésére. Márton Áron püspökatya eljött Somlyóról udvarhelyre az Úrnapi búcsúra. Én káplán voltam, s ezer embert bevittem Udvarhelyre. A környéknek a papjai, mindegyik bejött a búcsús körmenetre, és az akkori esperes, miért, miért nem, én lepődtem meg a legjobban, engem kért fel az ünnepi prédikálásra. Nehezen vállaltam el, de mindenféleképpen ragaszkodott hozzám. Lehet, tudtam valamit akkor. De nem ez az érdekes. A püspöki miséken mindig áldást kell kérni a püspöktől. A püspök atya misézett, odamentem, letérdeltem előtte: benedictionem, kérek áldást. Összehúzza a szemöldökét: te, miről beszélsz? Megijedtem, átfutott rajtam a hideg, olyan szigorúan nézett rám. Hirtelen elmondom a három pontot. Te, én már nem tudlak téged megmenteni, súgta vissza. Még jobban kezdtem rizegni, de aztán a szószéken, nem tudom, mi történt, beszéltem. És az ajtónál két szekus azt mondta egymásnak: le kell lőni. Mármint engemet. Szárhegyről ott volt a főgondnok, aki országgyűlési képviselő volt valamikor, ő hallotta ezt a saját fülével: le kell lőni. Állítólag a beszéd volt a veszedelmes a kereszténység középkori üldöztetéséről, hogy az oltáriszentség volt az erőt adó. De a püspök tudta, miről van szó, nagyon jól tudta. Csak most tudtam meg, egy hónappal ezelőtt, hogy ez az egész le van írva. Megkaptam Bukarestből. A szekuritaté megőrizte. Az újságcikkeket is ezzel kapcsolatban, és a többit is. 861 oldal van rólam. Nem tudom, ki voltam, ki nem voltam. Tőkés Pista bácsinak 4000 oldala van. Kilóra mérik a papokat.”
A vatikáni kémek
„Az udvarhelyi mise után Márton Áron összegyűjtötte a papokat, „világosan rendelkezett, hogyha ő börtönbe kerül, mihez kell tartsák magukat. Két hét múlva Fehérváron lefogták, és megkezdődött az ő pere.”
Kezdődött a harc az állam és a katolikus egyház között, minden katolikus pap vatikáni kém volt. Megkezdődtek a sorozatos letartóztatások. A ferencesek is tudták, deportálni fogják, a kezdeményezésekre a hívek ellenállása volt a válasz. „Udvarhelyen például 50-ben, amikor el akartak vinni minket, akkor három napig gyertyás körmenet volt a kolostor körül, és ellenálltak. 1951-ben Szent István napján szedtek össze egy éjszaka, és loptak el a kolostorokból. Vittek Máriaradnára” – emlékszik vissza, és arra is, hogy 130-140-en kerültek egy helyre, majd egy rendelet alapján kerültek Esztelnekre, Dézsre és Körösbányára. Ervin atya Máriaradnán maradt.
Az üzenetvivő
Élete legkalandosabb hat esztendejének nevezte az ekkortól kezdődő időszakot, beszélt a békepártiak és a titkos kripto-római katolikus egyház, a „föld alattiak” működéséről, a kripto-teológiáról. Arról is, hogy 1955. február közepén hogyan vitt üzenetet Bukarestbe Márton Áronnak. Akkor, amikor még senki sem tudhatta, hogy kiengedték őt a börtönből.
A március 23-án, Márton Áron Gyulafehérvárra való hazajövetelét megelőző éjszaka az összes ellenálló papot elfogták, pert indítottak ellenük. Tizenöten voltak, Ervin atya szabadon maradt. „Mozoghattam, s mivel a püspök atya tudta, hogy én tudok mindenről, behívott Fehérvárra, és mondta, ne per lesz, le vannak fogva, a titkárom is ott van, ügyvédeket kellene fogadni. A titkárom részére próbáld megfogadni ezt meg ezt, és próbáld felvilágosítani arról, ami nélkül nem tudja védeni” – emlékszik vissza a szerzetes, majd a per napján vele történt eseményekre is kitér.
Kirúgták „testvére” peréről
„Reggel megyünk a katonai törvényszék felé. Az ügyvédek természetesen mehetnek, és az elsőfokú rokonság mehetett be. Én, mint a püspök titkárának, Ferenc Béninek a gyámja odaadom a buletint az őrző katonának. Mondom, Ferenc Bénihez megyek, nézi a buletint, s látja, Ferenc Béla vagyok. Ez a világi nevem. Tessék, mondta. Tíz órakor kezdődött a nagy per. Figyeltem, nekem jelentést kell tennem a püspöknél. Este nyolc órakor, még folyt a per, jön a szekurista főhadnagy: maga kihez jött be? Mondom, Ferencz Bénihez. Hát kicsoda magának? Mondom, a testvérem. A hideg végigfutott a hátamon. A szekurista felment a színpadra. Ott voltak, mert színpad volt az egész. Odamegy Ferencz Bénihez, tudtam, nem lesz jó. Jön is vissza hozzám: magának kicsoda Ferencz Béni? Mondom testvérem. Milyen testvére? – csikorgott a foga. Mondom: paptestvérem. Az apját az anyját, azt a nem tudom mi, ha mégegyszer a szemünk elé kerül, maga soha többet napot nem fog látni. Ha megtudja a Szabad Európa Rádió, hogy itt per volt, magát eltüntetjük. Takarodjon, mert úgy rúgom, hogy... Kirúgtak. Futok haza, a sógornőmnél volt a szállásom. Lépek be az aktatáskámért, gondoltam, jobb, ha eltűnök, s azt mondja: Béla, hallottad-e a Szabad Európa rádió most mondta be, hogy valami nagy papi per van Kolozsváron.”
A rendszer fortélyai
A közismert Szoboszlay-per kapcsán is személyes élményeket osztott meg Ervin atya. „1957 nyarán a nagyfőnökömet, Szoboszlay Aladárt, a Duna Konföderáció elnökét lefogták. Mi miatt? Törvénytelen orvosi gyakorlat miatt. Természetgyógyászattal foglalkozott. Örvendtem, hogy a természetgyógyászattal hozták összefüggésbe a lefogását. Mert égett alattam is a talaj. Már benne voltam nyakig a többpártrendszerben.”
Eljött annak is az ideje, amikor Ervin atya bekerült a szekuritátéhoz. „Engem nem kínoztak. Minden be volt adva aprólékosan. Minek tagadjak? Azt mondtam, én mindig a kommunizmus ellen voltam, már itt, Somlyón, gimnazista koromban előadásokat tartottam. Nem tagadom, hogy nem tartom jó rendszernek. Gazdaságilag elsősorban. Az más, hogy Isten, s ateizmus, de én gazdaságilag sem tartom jónak. Akasszanak fel!” „ emlékszik vissza szavaira. És hogy leginkább arról faggatták, mit tárgyalt Márton Áronnal a kommunizmusról. Tagadott, ekkor közölték vele: „Itt van Márton Áron, le van fogva. Tegye oda a fülét a falhoz! A túlsó szobában beszél Márton Áron. Összerogytam. Összerogytam.”
A történtekről tudni kell, hogy magnószalagról szólt akkor a püspök hangja, a szekusok célja pedig az volt, hogy a vallomások alapként szolgáljanak Márton Áron újabb bebörtönzéséhez.
Az állambiztonságot fenyegető társaság tagjaként volt börtönben már öt hónapja Ervin atya úgy, hogy a vádat, illetve az ítéletet nem hozták tudomására. „Hogy az öt hónap alatt mi történt, annak a vége őrületbe való hajszolás volt. Miután elvittek Aradra, betettek egy cellába. Azt mondja nekem a volt madéfalvi plébános: te, mennyire ítéltek el? Mondom, három hónapra. Bolond vagy, Ervin. Mondom, nem hirdették ki, de azt mondták nekem, három hónap. Bolond vagy, Ervin. Lehet, hogy három évre, mondom. Meg van állapítva, hogy bolond vagy. Itt vagy közöttünk. Mi mind életfogytiglan vagyunk.”
„Reméltük, de nem hittük, hogy kiszabadulunk”
A történtek másnapján újabb hír érkezett: „megjött a kegyelem visszautasítása, kivégzés előtt álltak Szoboszlayék. A falon keresztül beszélnem kellett Szoboszlayval s a tízzel, akik halálra voltak ítélve. Hagyatkoztak nekem. Szoboszlay a receptre vonatkozólag is. Rákgyógyító receptje volt. Elmondta nekem, hová dugta el, s ha kikerülök a börtönből, akkor menjek, kutassam ki, s mentsem meg a becsületét. Hogy lehet életfogytiglan kényszermunkára ítélten megmenteni a becsületét? Elképzelhetetlen. Aztán jöttek az évek, sok minden történt, minden nap vártuk, hogy kiszabadulunk. De hogy kiszabadulunk, azt nem hittük. Reméltük, de nem hittük. Hét esztendeig bent voltunk. Miután kiszabadultunk, mentem, hogy megkeressem a receptet, de egy hétemeletes palota volt rá építve. Aradon. Úgyhogy a mai napig a rákkutatás nélküle ott tart, ahol.”
Szabadon az utolsó faluban
1964. augusztus 2-án szabadult ki a börtönből Ervin atya. Hazament Szárhegyre, de az őrmester „kirúgta” onnan, Radnán a kolostorba nem mehetett be, de tanárnak felfogadták volna, elutasította: „Mondom, én a papságot nem akarom otthagyni. Ha már megszabadultam a haláltól, akkor valahogy megoldjuk a dolgot.”
A püspöktől kérte, kapjon valahol helyet számára, de egyik próbálkozását sem fogadta el az akkori hatalom. Mert a püspök helyezhette a papot, de az nem kapott fizetést és tartózkodási engedélyt. Végül 1965. április elsejétől a provinciális Temesvárra küldte, a Németországba ment sváb papok helyére. „Végül az ország legutolsó falujában, Tornyán kaptam plébániát, és ott megkezdtem életem egyik legszebb időszakát, 12 évet. Javításokkal, lelkipásztori örömmel.”
Sok az áruló, mégis kevés a magyar
Az élettörténet azzal folytatódik, hogy a tizenkét éves szolgálat végén jött a hír: Kolozsvárra szól az új kinevezése. 1977 novembere volt ekkor. „Azt sem tudták a kolozsváriak, hogy csókolják a Szent Antal oltárnál a csuhámat. Borzasztó feltűnést keltett, hogy odakerültem. Mondták a hívek, hogy Erzsike még él. Ki az az Erzsike? Hát az, aki meg van bénulva. Huszonhat évvel ezelőtt, amikor elvitték a barátokat innen, Kolozsvárról, megfogadta, addig akar élni és vállalja a bénaságot, amíg a barátokat vissza nem hozzák. Meghallotta, hogy visszahoztak, első pénteken gyónni akart. Megyek hozza, összecsapja a kezeit: Jézusom, bocsáss el most már, bocsáss el, engedj el. Egy hét múlva temettük.”
A templomjavítás nem ment akadálymentesen. Szomorúan mesélt arról Ervin atya, hogy éppen magyar ember volt, aki át akarta verni. Ezt a tényt Márton Áron püspök előtt sem hallgatta el akkoriban. Amikor azt akarta elhitetni vele a mester, hogy az állványozással kimerültek az anyagi keretek, gyergyói ismerősével számoltatta újra a költségeket. Így alapos gyanú volt arra, hogy hétszázezer lejjel akarták átverni, a templom további munkálatait pedig felfüggesztetni. „Szagot fogtam, megyek be a püspök atyához, s mondom neki, nagy baj van, kellene tovább folytatni a javításokat, de ez történt, mit csináljunk? Én azt ajánlom, püspök atya, hogy akasszuk fel a mérnököt. Akasszuk fel! Elmosolyodott, s azt mondja: te, annyi fa az erdőben nincs, mint ahány áruló magyart fel kellene húzni. De tudod-e, olyan kevesen vagyunk.” Igaza volt a püspöknek, a problémát meg lehetett oldani, az építkezést pedig tovább folytatni.
A „rózsafüzérgyáros”
Úgy tűnhet, jó irányba fordult Ervin atya élete. De nem volt sokáig így. „Én keddenként ideológiai beszédeket tartottam a Hiszekegyről. Mindenki már négy órakor jött, széket is hozott, hogy beférjen valahogy. Igen sok volt már a persely, az egyikre kiírtam: kérdezz, felelek. Kezdtek kérdezni. Rázós kérdések jöttek be. Nehezebb volt nekem a mise utáni feleleteket előállítani, mint a prédikációt összeállítani. Szörnyű nehéz volt a felelet. Azonban elfogytak a kérdések. Mit csináljunk, a hívek azért jönnek, hogy a feleleteket hallgassák meg. Ha nincs kérdés, nincs felelet, nincs pénz. Fogtam magam, s én kezdtem bedugdosni a kérdéseket. S ez olyan botrányt okozott... rámléptek.
Rózsafüzérgyárosnak neveztek ki, s öt magyar bíró Kolozsváron elítélt két évre. Jakab Antal jött a tárgyalásra: megmondták, nem lehet megmenteni. Éspedig a gazemberek közé tettek be. Borzalmas volt.”
A valódi ok, a kérdések nem is jöttek szóba a tárgyalásokon. A rózsafüzér volt a fedőszöveg. „Megfogták az asszonyt, aki a rózsafüzért árulta az ajtóban, és tanúnak állították oda, hogy én adtam. És, tudják, törököt fogtak, s a török megfogott engemet. Nem is tudták azt, hogy nekem rózsafüzér-gyáram volt Tornyán. Tempfli püspök úrral is kapcsolatos ez. Mikor még plébános volt, nem volt, miből élnie, tőlem vette a rózsafüzér-hozzávalókat, s ő is csinálta a rózsafüzéreket. Később aztán Amerikából hozott nekem ezer rózsafüzért, s megköszönte, hogy nem jelentettem be a szekuritáténak.”
Amitől még Ervin atya is kicsit meghunyászkodott
1980-ban született meg az ítélet. Ekkoriban történt, hogy bevitték Bukarestbe. „Jött egy Volga, gyönyörű szép kocsi, két ezredessel. Kivettek a börtönből, a piszkosok közül, s megmutatták Bukarestet, mit építettünk. Tetszik? Mondtam, hát hogyne. A Drumul Taberei, az a legdicsőségesebb. Megállunk egy nagy palota előtt. Betuszkoltak, föl, nem tudom a hányadik emeletre. Kérdezi az ottani úr, miért jöttél ide? Mondom, nem én jöttem, hoztak. Fogalmam sincs, miért. Halálra vagy ítélve, közölte. Mondom, nézze, ezelőtt negyven évvel halálra ítéltek, s még élek. Azt mondja, ne ugrálj, mert bizonyítékaink vannak, halálra vagy ítélve. Kém vagy, Szabad Európa kéme vagy. Kicsit meghunyászkodtam. Köhögni kezdtem, s hallom, hogy az egyik cellából visszaköhög valaki. Hát ez Godó, ez Godó Mihály! Visszatelefonálok neki. Erre megkérdik: mi van a torkával? Mondom, tizenhat éves korom óta nekem torokbajom van. Hamar az orvost ide! A szájamat tátsam ki, lenyomtak valamit, elment a kedvem nekem a morzézástól.”
Ervin atya élete végén is úgy gondolta, csodálatos módon, Szent Antal s Godó segítségével szabadult meg a haláltól és a börtöntől. Kolozsvárra viszont már nem mehetett vissza, Vásárhelyre kapott kinevezést. „Jöttek Bukarestből, a kultusztól, hogy adnak ilyen előkelő helyet egy gazember banditának? Egy vásárhelyi püspök, egy bukaresti főinspektorral volt ott, s én elővettem a legjobb szilvapálinkát, s a végén az egyik beesett az asztal alá. Véletlenül.”
Azt védte, aki őt halálra ítélte
Aki ismerte Ervin atyát, tudja, a humor nála mindig keze ügyében volt. Élete további részleteit most nem boncolgatjuk annak, akin két halálos ítélet sem tudott kifogni. Sosem fogadta el a földiek alkotta szabályokat, a halál órájának megválasztásában is csak teremtőjének engedelmeskedett. Emlékének idézését zárjuk most egy olyan történettel, amelynek helyszíne a ravatal, és rávilágít a világ visszásságaira, Ervin atya lelkületére. Ezt is a nyáron mesélte el utoljára.
„Amikor Kolozsvárra kerültem, telefonál Bánffy Pista, hogy te, olvastad-e az újságot? Elolvastam, nem kaptam ott sem semmit. De a sarokban nézd meg! Nézem a sarkot, hát a katonai törvényszék elnökét délután temetik. Azt, aki engem elítélt. Veszem a telefont: Pista, fel a díszmagyart! Megyünk temetésre! Bolond vagy Ervin, megbolondultál. Most kerülsz Kolozsvárra, s megint be akarsz kerülni a börtönbe?” A díszmagyarban való temetésről le lehetett beszélni Ervin atyát, az utolsó találkozásról viszont nem. „Felöltöztem papi civilbe, s kimegyek a temetőbe, a morgába. Nyolc koporsó. Itt kell legyen az ezredesem is. S kezdem a koporsófedeleket emelgetni. Hol vagy? Hol vagy, Pali? S hát az egyiknek a mellén látom a kék sapkát. Mondom, megvagy. Bíróság előtt vagy. Van-e ügyvéd? Hivatalból adtál nekem ügyvédet, hol az ügyvéded? Azt mondja, nincsen. Hát azért jöttem ide, hogy hivatalból ügyvéded legyek. Társalogtunk. Aztán a végén elmondom a Miatyánkot vele együtt. És az Úristennek irgalmába ajánlottam.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Örök nyugalomra helyezték Ervin atyát
Rendtársa, Gurzó Anaklét mellé helyezték Ferenc Béla, Páter Ervin atya fenyőfakoporsóját. Temetése szerdán volt a gyergyószárhegyi kolostortemplom kertjében.
A Jakubinyi György érsek által celebrált szentmisén Böjte Csaba ferences szerzetes prédikált, az elhunyt életéből, közös emlékeikből idézve. „Szent az, aki Krisztus szép erényeit hősies módon gyakorolja. Én Ervin atyát szentnek tartom, aki magnificatos jókedvvel élte az életét” – kezdte beszédét Csaba testvér, az elhunyt három erényét sorolva. A szegényekhez lehajolni, a bajban lévőkön segíteni, az ártatlanok mellett kiállni, és mindezt jókedvvel végezni. Felidézte, rendtársaival hogyan védték testükkel a Csíksomlyóról elmenekített Szűzanya-szobrot Kolozsváron, hogy készen álltak a vértanúságra is. Hogyan vállalta azt, hogy akár Szibériába is deportálhatják, és hogyan akart jobb világot Szoboszlay csapatához csatlakozva, látva, amint társait kivégzik. Elmondta azt, is, nem hiszi, hogy lett volna még valaki a történelemben, aki börtönt viselt volna azért, mert rózsafüzért, a szegények bibliáját adta az emberek kezébe.
„Én 1982-ben jelentkeztem a szerzetes rendbe. Hogy mondjam, váratott magára a noviciátus. ’89-ben megkerestük Salvator és Ervin atyát és vállalták. Ez most kis dolognak tűnik, de emlékszem, hogy Marosvásárhelyen, vacsora után, sötétben, táskába csomagolva habitusunkat egyenként beszivárogtunk a templomba, és magunkra zártuk az ajtót, és Salvator úgy öltöztetett be minket ferences szerzetesi ruhába. Ervin atya a maga huncut jókedvéve mondta, ő szívesen vállal értem harmadik börtönt is, de éljek úgy, hogy érdemeljem meg” – idézte az atyai jó tanácsot Csaba testvér, hozzátéve, hogy Ervin atya mindig lehajolt a bajban lévőkhöz, mindig Isten jelenlétében élte az életét és a nehézségben sem nyomhatta el semmi az életkedvét.
„Sosem fordult meg a fejében, hogy őt Jézus magára hagyta. Ezelőtt nyolc-tíz nappal, amikor betegágya mellett voltam, mondta, két hét múlva meg fog halni. Mondtam, ne butáskodjon, meg fog gyógyulni. Csillogott a szeme. Azt mondta, lehet, hogy meggyógyulnék, de tudod, ez a fizikai világ engem már nem érdekel, láttam már békét, háborút, kommunizmust s mindent. De a metafizika az igen, az érdekel. És elkezdtünk akkor a túlvilágról, az örök életről beszélni.”
Az engesztelő szentmise után, a templomkerti sírja fölött sokan búcsúztak tőle. Beszédet mondott unokaöccse, Balogh Zsolt, kiemelve, Ervin atya akaratáról képes volt lemondani, alárendelni magát a ferences rendvezetők döntéseinek. Így lehet az, hogy bár másként akarta csak koporsóban tért vissza szülőfalujába. „Az alázat és engedelmesség mindvégig jelen volt az életében neki, aki a nagy tervek embere volt, és amit sikerült megvalósítania, azt Isten dicsőségére tette, sosem a maga javára. A végtelenül irgalmas Isten úgy találta jónak, hogy éppen az irgalmasság évében hívja haza az ő beteg szolgáját. Legyen áldott annak az akarata, akit ő sokszor a gazdájának nevezett. A mi Béla bátyánk hazaérkezett az ő gazdájához.”
Az elhunytat búcsúztatta a kolostortemplom gondnoksága, majd Danguly Ervin, Szárhegy polgármestere, aki bevallotta, ha arra gondol, mekkora veszteség érte a közösséget Ervin atya halálával, elcsuklik a hangja, de ha felidézi az együtt töltött pillanatokat, a szigorú, de szeretetteljes tanításokat, van, amiért köszönetet mondani a sír előtt. „Igazi, krisztusi életet éltél az utolsó percig. Most hazatértél. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb helyen vagy, hitünk szerint is, székelyesen szólva, fent az Úristennél, de itt is, a ferences templom árnyékában. Azt mondtad, hiába él, ki másnak nem használ. Ha igazán tiszteltünk, ehhez tartjuk magunkat” – fejtette ki a polgármester.
A búcsúbeszédet mondók sorában utolsóként szólalt Orbán Szabolcs, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa. Ő köszönetet mondott többeknek, több mindenért. „Köszönet mindazoknak, akik életében mellette voltak. Tudjuk, hogy mindazt, amit tett, nem egyedül, hanem sok-sok ember segítségével, bátorításával tette. Szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, fáradozását, akik társai voltak a közel 97 esztendőben. Köszönet azoknak is, akik Csíksomlyón látogatták őt, betegágya mellett voltak, imádkoztak érte, halála után a temetés előkészítésében tevékenykedtek. Mindazt, amit ő elkezdett, amiben mellette voltunk életében, azt folytassuk halála után is.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Nem hiányozhatott a meglepetés a könyvvásár megnyitójáról
Vizi Imre dalával és a Szőke István koreográfus által összeállított, a Színház téren előadott tánccal nyitotta meg kapuit csütörtök délelőtt a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
A rövid zenés-táncos műsort követő percekben megtelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka, ahol 41 stand kínálta könyveit, sok esetben erre az időpontra időzített, frissen megjelent kiadványait. Mint minden évben, az idén is kiválasztották azokat a köteteket, amelyek elnyerték a Szép Könyv díját.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, bár a díjat a szombat esti gálaműsoron fogják átadni, elárulja, hogy a díjazott a Bookart kiadó két kötete. A szépirodalom, illetve a gyerekkönyv kategóriában meghirdetett díjat Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című kötete nyerte el.
A dedikálások 11 órakor már elkezdődtek, az előcsarnok emeletén, a főpáholy előtti galérián berendezett Irodalmi Kávéház asztalainál Vida Gábor, Lokodi Imre és Sebestyén Mihály látta el kézjegyével saját köteteit, és beszélgetett az érdeklődőkkel. Ugyanott mutatkozott be a Magvető Kiadó is, amely első alkalommal vesz részt a marosvásárhelyi könyves eseményen. Balázs Imre József és Nyáry Krisztián arról beszélgetett, hogy oktatható-e a magyar irodalom. A Szilágyi Domokos teremben a Pont kiadó és a Kulcslyuk Könyvesbolt közös szervezésében a mesékről és mesemondókról beszélgetett a jelenlevő szülőkkel, pedagógusokkal Kádár Annamária és Szávai Ilona.
Péntek délelőtt 10 órakor nyitja kapuját a vásár. A Látó folyóirat standjánál Tamás Dénes kezdi a dedikálást, majd Tamás Kincsővel, Márton Evelinnel, Jánk Károllyal, Szakács István Péterrel lehet dedikáltatni és beszélgetni. Déli 12-kor a G-Caféban a Látó Irodalmi Játékok rendezvényén az Elsőkönyvesek délutánjára kerül sor, ahol Tamás Dénessel Láng Zsolt beszélget.
A könyvvásár szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra is, a Nemzeti Színház klubtermében gyerekkönyv-bemutatók, mesepedagógiai foglalkozások, papírszínház, beszélgetések, mesemondás, olvasóklub várja a legkisebbeket, nagyobbakat.
Erdély legnagyobb könyves szemléjének is nevezett esemény szombaton egész nap, míg vasárnap délután 2 óráig tart.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Húszéves a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon
Két évtized alatt ezerkétszáz idős embernek voltak kísérői, segítői a Szent Erzsébet Öregotthon ápolói. 1996-ban negyven személyt ápoltak, ma 150 otthonlakó van, és hosszú a várólista is. Nem kérdéses az otthon létjogosultsága, sok család hálás létéért, így bőven van ok az eltelt húsz év megünneplésére.
Bentlakók, hozzátartozók és segítők, régi és jelenlegi munkatársak, pártfogók jelenlétében ünnepeltek csütörtökön a Szent Erzsébet Öregotthonban. A falakon képkiállítás az eltelt esztendők emlékeiként, az asztalokon kézműves termékek, melyeket az otthonlakók készítettek és kínáltak megvásárlásra. Ahány fotó, ahány termék, annyi sors. Idős, magatehetetlen vagy éppen magára hagyott ember életképe útjának utolsó ösvényeiről. A védőszent, Szent Erzsébet szellemiségében működő intézmény sok ember otthona ma és ez szeretne maradni sok esztendőn keresztül.
Az ünnep alkalom az emlékidézésre. Így elevenítette fel a kezdeteket Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetője. Mint mondta, a Linzi Caritas képviselői, amint az országban megtörtént a változás, jöttek, segítséget akartak nyújtani. Hamar világossá vált számukra is, hogy nem csak a magukra maradt gyerekeknek, az időseknek is szükségük van otthonra. Bár az eredeti elképzelés az volt, hogy a városi idősek otthonát bővítenék, korszerűsítenék, hamar megszületett a döntés: új hajlékot kell építeni. A helyszín kiválasztásakor a ditrói születésű Vencser Lászlónak hazahúzott a szíve, és az önkormányzattal folytatott tárgyalások után sikerült a felszegi birtokon letenni az öregotthon alapkövét 1991-ben. Öt évig tartott az építkezés, 1996-ban indulhatott a tevékenység. Vencser, a Gyulafehérvári Caritas akkori igazgatója Szász János lelkipásztornak adta át az igazgatói stafétát, aki szintén szívügyének tartotta az otthont, és az újabb igazgatóváltással Márton András került az ő helyébe.
A visszaemlékezést hallhatták a Linzi Caritas küldöttei, az egykori és jelenlegi igazgatók, a megyei szociális intézmények küldöttei, települések polgármesterei is. Hozzájuk is szólt Magyari Vencel, az otthon igazgatója. Mint mondta, az elmúlt húsz évben sok minden átalakult az otthon működésében, és továbbra is lesznek módosulások, hiszen az idősek valós igényeihez kell igazítani a tevékenységeket. Köszönte az állami, külföldi és helyi segítséget, kérte a térség önkormányzatait, pártolják a tevékenységüket, hogy a Szent Erzsébet Öregotthon elsősorban a Gyergyói-medence időseinek biztosítson hajlékot.
Szász János, volt Caritas-igazgató pápai káplán ünnepi szónokként adott tanácsot az intézmény munkatársainak: kövessék Szent Erzsébet példáját. Ő ugyanis izzó szívvel tudta szeretni, átölelni azokat, akik mellette voltak, és azokat is, akiknek különösen fájt az élet. Ugyanakkor mindennapjait elbűvölő vidámság jellemezte, mert tudta, egy csepp vidámság mit jelent a szomorúak számára. Ha szeretsz, bármit tehetsz, hívta fel a figyelmet a szónok, jelezve: „a közösségnek csak akkor van jövője, ha szeretet működik köztünk”.
A kis kápolnában közös filmnézésre is alkalom adódott, az otthon-lakók és ápolók egy napját láthatták az ünneplők, akik közül kevesen tudták visszafojtani könnyeiket, és aligha volt, aki kétségbe vonta volna az öregotthon szükségességét.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Feljelentették a magyargyűlölő szurkolókat
A hatóságoknak és a sportkluboknak is erőteljesebben kell fellépniük a sportban tapasztalható magyarellenességgel szemben – szögezi le tegnapi állásfoglalásában a Háromszéki Területi RMDSZ.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a Román Kosárlabda-szövetség fegyelmi bizottsága klubonként 500 eurós büntetést szabott ki november 7-én a kolozsvári és a jászvásári sportegyesületnek a magyarellenes rendbontások miatt. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elnöke, Benkő Erika ezt igen csekélynek tartja „ahhoz a felfokozott magyargyűlölethez képest, amelyről az illető csapatok szurkolói tettek bizonyságot”, és úgy véli, a kosárlabda-szövetségnek, a sportkluboknak és a hatóságoknak is sokkal erőteljesebben fel kell lépniük a sportrendezvényeken egyre terjedő idegengyűlölettel szemben; épp ezért feljelentést tett a kolozsvári és jászvásári meccsen történtek miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
A közleményben Miklós Zoltán, a Sepsi-SIC kosárlabdaklub elnöke felháborodását fejezi ki, hogy „csapatunk folyamatos támadásoknak van kitéve azért, mert székelyföldi magyar csapatként az ország legjobbja”; üdvözölte a kirótt bírságokat, és arra kérte a háromszéki szurkolókat, hogy magyarellenes provokációkra ne válaszoljanak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régi fényében fog pompázni az uzoni Béldi–Mikes-kastély
A 19. század végi állapotába kívánja visszaállítani az uzoni Béldi–Mikes-kastély épületét tulajdonosa, gróf Mikes Zsigmond. Ugyanakkor az Erdélyi Fejedelemség korát idéző múzeumot alakít ki két teremben, és kastélyszállót is működtet. Nemrég régészeti ásatás zajlott, ennek nyomán negyvenzsáknyi leletet szállítottak a Székely Nemzeti Múzeumba.
Mikes Zsigmond érdeklődésünkre elmondta, a 19. század végi állapotába állítják vissza a kastélyt, az átalakítás főleg a tetőszerkezetet érinti. Korabeli fényképek alapján dolgoznak. A műemléki helyreállítás menedzsere Lőrincze Zsuzsanna budapesti műemlékvédelmi szakmérnök, a tervet Fekete Márta sepsiszentgyörgyi műépítész készíti. A régészeti ásatás okát firtató kérdésünkre azt válaszolta, egyrészt érdekli az épület múltja, másrészt, mivel műemlék épületről van szó, a beavatkozáshoz műemléki engedély kell, s annak feltétele a feltárás. Lőrincze Zsuzsanna a Székely Nemzeti Múzeumot bízta meg a régészeti feltárással. Sztáncsuj Sándor József régész irányításával maga a feltárás elkészült, negyvenzsáknyi leletet szállítottak a múzeumba. Hátravan még a helyszíni felmérés és a kiásott tárgyak feldolgozása, restaurálása. A régész lapunknak elmondta, céljuk, hogy régészeti módszerekkel új adatokkal szolgáljanak az épületegyüttes építéstörténetéhez. A kastély keleti oldalán levő két elfalazott ajtó előtt ástak, a szelvényeket a műemlékes szakember kívánsága szerint készítették. Feltártak egy mintegy 3x3 méteres, vastag kőfallal körülvett, a főépülethez ragasztott tartozékot, amelyről nem tudták, micsoda. Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész levéltári kutatásai alapján egy uradalmi leltárból kiderült, árnyékszék volt, és sejtik, hogy kettő lehetett. Egyúttal leástak a főépület alapjának kezdetéig, az 3,3 méter mélységben van. Sztáncsuj Sándor elmondta, a lelet igen gazdag, 17. századi pénzeket, kályhacsempéket, köztük ép kályhaszemeket is, bokályokat, poharakat találtak, még egy habán edény darabjait is. A kályhacsempék között több típust is meg lehet különböztetni, látszik, hogy úri kályhák részei voltak. Akár egy teljes kályhát is lehet rekonstruálni a darabok alapján. A terület a 15. századtól Béldi-birtok volt, Béldi Pál kegyvesztettsége után a Mikesek szerezték meg 1678 után. Következtek az átépítések, toldások, főleg a déli szárnyon. Úgy tűnik, a 17. századi épület jelentős része beépítve ugyan, de megmaradt. A feltárás arra enged következtetni, hogy hosszú, többhelyiséges, valószínűleg többszintes épület volt ott. A 17. században székgyűléseket is tartottak itt, tehát komoly épület állhatott, és ezt a leletek is megerősítik – hangsúlyozta a szakember. Mikes Zsigmond megmutatta a két boltíves termet, ahová múzeumot rendeznek majd be. Az Erdélyi Fejedelemség történetébe nyújtanak bepillantást, kiemeltképp a Béldi és Mikes család szerepére abban az időszakban. A Magyar Nemzeti Múzeumot megnyerték az ügynek, az anyag nagy része már megvan. Reméli, a Székely Nemzeti Múzeum is beszáll társkiállítóként. A kastélyban most feltárt anyagból feldolgozás és restaurálás után ki szeretnék állítani a jelentősebbeket. Az épület rendeltetéséről Mikes Zsigmond elmondta, kastélyszállót működtetnek, még nem reklámozták. Szállóhelyként megvan az engedélyük, nyárig el szeretnék érni, hogy a konyha is megkapja a működési engedélyt. Nem üdülőközpontot képzeltek el, hanem olyan helyet, ahol egy társaság jól érezheti magát, születésnapot, keresztelőt lehet tartani, egy pár elmehet házassági évfordulót ünnepelni, minőségi vacsorát szolgálnak fel. Jelenleg három fürdőszobával ellátott szoba és három, közös fürdővel rendelkező szoba várja a vendégeket. Ha majd meglesz a konyhára is az engedély, három teremben száz személyt is le tudnak ültetni.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csak a halál (Egy megfigyelt család / 31.)
Csak a halál szabadította meg egyszer s mindenkorra a Securitate nyilvántartottjait a megfigyeléstől, az állandó zaklatástól és képtelenebbnél képtelenebb feltételezésektől. Csaba öcsém 1970. május 22-én halt meg, a nagy árvíz idején, munkavégzés közben ragadta el a Szamos. Még nem töltötte be a 38. életévét, egyetlen gyermekének sincs róla emléke.
A nyomozati dossziét lezáró Jegyzet (Nota) a holttest megtalálásának időpontjával (1970 május 28.) közli, hogy a 34-es szám alatt Beszterce-Naszód Bethlen városának néptanácsán iktatott halotti bizonylat szerint Puskás Csaba (Lajos és Margit fia), aki 1932. december 5-én született Kolozsváron, elhunyt. Aktualizálása a nyilvántartásban 1983. november 3-án történt a személyazonosságija és a személyi lapja alapján. A Jegyzék hozzácsatolandó a Hargita megyei Securitate Igazgatóságának 13 665-ös információs alapaktájához. A Jegyzéket kiállítja a Belügyminisztérium Hargita Megyei Felügyelősége. Édesapám, Puskás Lajos 1982. április 10-én halt meg. A Belügyminisztérium Kolozs Megyei Felügyelőségének I/B osztálya (külföldi kémelhárítás) Jelentésében a „Károly” (apám titkosított neve) akció lezárását javasolja. Mivel a nevezett, aki Gyergyóalfaluban született 1901. május 22-én, és nyilvántartott volt 1973. november 12-től, elhunyt 1982. április 10-én, ezért javasoljuk a „Károly” tevékenység lezárását és a dosszié anyagának besorolását a BiD dossziéhoz, feltüntetve a nevezettet a C. G. D.-ben. Aláírja az I/B ügyosztály főnöke, Oprea ezredes és az operatív tiszt, Stănoiu Florin százados. (1. dokumentum)
Sajnos az édesapám utolsó nálam lévő aktájában szereplő két rövidítés (BiD és C. G. D.) jelentésére nem sikerült rájönnöm. (Lehetséges, hogy az akták rendszerezésében a kommunizmus előtti társadalmi rend közszereplőit elkülönítették a kommunizmus fennállásának megfigyeltjeitől.) Haláluk után, valamint kisebbik öcsém (Árpád) dossziéjának 1979-ben történt lezárása nyomán csak én maradtam családunkból a megfigyeltek között. Besúgóim utolsó feladatukat 1989. december 15-én kapták (2. dokumentum). Folyamatban volt a kémelhárító segítségét is igénybe véve a magyarországi örökségem úgymond ellenséges célra való felhasználásának kérdése. Ezzel kapcsolatban egy különös találkozást kell megemlítenem. 1990 elején, tehát már a „szabad” életben egy különös látogató keresett meg, aki egy csendes vendéglői helyre hívott, és arról győzködött, hogy most lenne alkalom fegyveres felfordulást okozni Erdély ügyében. Neki vannak bécsi kapcsolatai, nem lenne esélytelen a revízió. Természetesen kitérő választ adtam, majd egy újabb találkozás lehetőségét említette, amiből soha nem lett semmi. De sem a nevére (álnév?) nem emlékszem, ma már arcát sem tudnám felidézni. Mindenesetre az a gyanúm, hogy a soha meg nem szűnt Securitate próbálta az ellenem beindított és a „forradalom” miatt abbamaradt nyomozást „befejezni”.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Irodalmi Jelennel „Biharországban”, Benedek István nyomában
Belényesújlakon, Belényesen, Nagyváradon és Nagyszalontán jártam, hónom alatt Benedek István könyvével, a Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” cíművel. Örömest mentem. Barátaim, Siska Szabó Zoltán és Berecz Gábor kísértek el, vittek. Szép októbervégi napok voltak.
Megálltunk Belényesen. Csütörtök volt, vásárnap. Szekerek helyett csak gépkocsikat láttunk. Végigsétáltunk a „tanárok utcáján”, a Pavel utcán.
Két sor ötszobás kertes házat építettek a gimnázium tanárainak. Az utca két végét sorompó zárta le. Ide behajtani nem lehetett. Nyugodtan pihenhettek a heti 15 órától megfáradt tanár urak. Járhatott, vendégeskedhetett ebben az utcában Bartók Béla is.
Bármerre jártunk, ritka volt a magyar szó.
Így csak felidézni tudtam:
– Valál idesnél?
– Valék!
Vártak, szívesen fogadtak. Réman Elek István református lelkipásztor úr volt a házigazdánk, Boros István lelkész mutatta be a könyvet. Jó volt a hangulat a Belényesi Megmaradás Házban. Jöttek helybeliek, újlakiak, köröstárkányiak, várasfenesiek, közöttük ült Jitaru Széles Antal belényesi római katolikus plébános is.
Bemutatkozott az Irodalmi Jelen. A jelenlevők örültek az ajándékba küldött IJK-köteteknek és az IJ folyóirat példányainak. Kevésnek bizonyultak a magunkkal vitt Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” példányok.
Útban Belényes felé, szétnéztünk Nagyszalontán – fotóztunk –, megkóstoltuk a tenkei ásványvizet. Belényes-Szent-Miklósnál integettünk a magára hagyott középkori Pálos-toronynak, Belényesújlak előtt majdnem „nekimentünk” a Pontos-kőnek – a környékbeliek Pantas-kűt mondanak. Mécsest gyújtottunk a belényesi temetőben, az 1944-ben elesett honvédek sírjánál és Köröstárkányban az 1919. áprilisi vérengzés áldozatainak emlékművénél.
A Fenesi-patak völgyében felszaladtunk Béla-váráig. Csak a hegy tövéig. Onnan „már” túl messze volt a vár.
Várad felé, Felix-fürdőn megkerestünk mindent, ami régi volt. Amit érdemes volt, le is fényképeztük.
Nagyváradon szép idő fogadott, sok volt a látni való. „A HOLNAP” városát kerestük. „Beültünk a Müllerájba” – Ady Múzeum –, néhány percre „A HOLNAPOSOK” üresen hagyott székén szemtelenkedtünk. Elsirattuk a Japport-cukrászdát, több mint fél órát időztünk a multikulturálisnak mondott Mihail Eminescu Nemzeti Kollégiumban, az egykori Premontrei Főgimnáziumban. Az iskola portása kíváncsi ember volt, dióhéjban elmondtam neki az iskola történetét 1808-tól 1959-ig. Onnan már tudta ő is. Mesélt az 1700 diákról, a 8 párhuzamos román, magyar, német osztályról. Barátaim végre elhitték, hogy egykori iskolámnak már 1943-tól két torna terme van. Addig csak egy volt.
Lefotóztuk a rendházhoz tartozó kék-fehér templom belsejét, amelynek százados lépcsőin, egy részeg hajnalon, szemináriumi éveire emlékezve Juhász Gyula egy profán misét celebrált.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban, Magyari Sára elragadóan beszélt Benedek István könyvéről. Magam, többek között a város 1940–1944 közötti háborús napjairól meséltem, és arról, hogyan alakult ki az aradi születésű, kalandos életű Van der Hoschke Rozsnyay Kálmán hagyatékából a nagyváradi Ady Múzeum.
Az IJK köteteket és az Irodalmi Jelent Nagyváradon már ismerték, szétkapkodták. Szégyenkeznünk kellett, mert Belényes után, a bemutatott könyvből mindössze 5 példánnyal szolgálhattunk.
Házigazdáink – Zilahi Bertalan premontrei öregdiák és Veres-Kovács Attila tiszteletes úr – lekísértek bennünket abba a terembe, ahol egy koccintásra vendégül láthattuk az IJ és Benedek István nagyváradi barátait.
Elköszöntünk, de a várostól csak hosszas bolyongás után szabadultunk. Eltévedtünk, pedig a sofőr nem is koccintott.
Emlékeket és könyveket hoztunk magunkkal, abból az időből, amikor a Fekete-Körös különösen sok bánatot körözött.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

Nemzetközi konferencia a 700 éves Kolozsvárról
Beszélgetés dr. Lupescu Mária történésszel
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara több helyi intézménnyel karöltve nemzetközi történész-konferenciát szervez a kincses város 700 éves évfordulója alkalmából. A három napon át tartó rangos eseménysorozat ma, november 10-én délután 16 órától veszi kezdetét a BBTE Farkas-utcai főépületének Nagytermében (Aula Magna). Az eseményről, annak szervezési nehézségeiről és jelentőségéről beszélgettük Lupescu Mária egyetemi adjunktussal, a BBTE Magyar Történeti Intézet munkatársával.
- Kolozsvár királyi várossá nyilvánításának 700. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencia a 2008-as Mátyás konferencia óta az egyik legnagyobb tudományos esemény, amely a város történetének egy jelentős momentumát ünnepli. Hogyan született meg a konferencia ötlete és milyen intézmények vettek részt az esemény szervezésében?
- Szakmai körökben már 2015-ben felmerült a konferencia ötlete, intézményes lépésekre azonban sajnos nem került sor. Úgy lépett Kolozsvár az új esztendőbe, hogy egyáltalán nem lehetett érezni mennyire fontos évfordulóhoz érkezett a város. Igen erős a sejtésem, hogy más, hasonló múltú és jelentőségű európai városban egy ilyen tekintélyes évfordulót megfelelő ünnepi eseményekkel, arculati elemekkel, akár műemlék állításával és tudományos rendezvényekkel ünneplik meg. Ami ez utóbbiakat illeti, az augusztus 19-ére tervezett várostörténeti kiállítás megszervezése gyorsította fel az eseményeket, ami egybeesett a Kolozsvári Magyar Napokkal, amelyeket éppen ezen évfordulós események köré szerveztek. Az eredeti terv az volt, hogy ugyanerre az alkalomra időzítjük a konferenciát is, ami azonban különböző, többnyire objektív okok miatt, mégsem valósult meg. A kiállítás megvalósításában is szerepet vállaló Lupescu Radu, a Sapientia EMTE tanszékvezetőjének javaslatára végül több intézmény fogott össze. Először is megkereste a Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Fakultását, akinek dékánja, Ovidiu Ghitta kezdettől fogva felkarolta és minden lehetséges módon támogatta az ötletet, akárcsak a Sapientia EMTE Kolozsvári karának dékánja, Tonk Márton is. A két fő szervező intézményhez csatlakozott még az Erdélyi Múzeum-Egyesület, mint az erdélyi magyar tudományosság egyik legjelentősebb fóruma és a Román Akadémia Erdélyi Tanulmányok Központja. Ez a négy intézmény vállalta el, hogy nemzetközi várostörténeti tudományos rendezvény formájában emlékezik meg Kolozsvár 700 éves évfordulójáról. A konferencia koncepciója az volt, hogy Kolozsvár története álljon ugyan a rendezvény középpontjában, de mivel sem 700 évvel ezelőtt, sem most a város nem létezett önmagában, mai szóhasználattal élve egy hálózat része volt, kapcsoljuk be Kolozsvárt a különböző korok városhálózatába, tehát más városok történéseivel egészítsük ki, hasonlítsuk össze a kolozsvári sajátosságokat. Öt lehetséges témakört ajánlottunk a konferencia felhívásában, természetesen egyik közülük a 700. évfordulóhoz kapcsolódott: I. Kolozsvár, 1316 – előzmények és következmények, II. A városok jogállása – sajátosságok és változások, III. A városok és intézményeik, IV. A városok topográfiája. Reprezentatív épületek és társadalmi térhasználat, illetve V. A városok mindennapjai. Ebből a felsorolásból is látható, a cél az volt, hogy minél részletesebben lefedjük a várostörténeti kutatás ma is aktuális kérdéseit. Az év elejétől pedig be is indult a konferenciaszervezés gépezete, ami – ha valaki már belekóstolt a nemzetközi tudományos rendezvényszervezés rejtelmeibe tudhatja – rengeteg szervezési, koordinálási és pályázati munkát igényelt. Szerencsémre, számíthattam a kollégák (Lupescu Radu, Ionut Costea, Rüsz-Fogarasi Enikő, Ovidiu Ghitta, a BBTE, az EME és a Sapientia munkatársai) és a doktorandusz illetve mesteris hallgatóink segítségére is. A fő támogatóink – Kolozsvár Városának Polgármesteri Hivatala, Kolozs Megyei Tanács, BBTE Történelem és Filozófia Fakultása, a Sapientia EMTE és az EME mellett sikerült más hazai és határon túli támogatókat is találnunk, akiknek a nagylelkű és önzetlen anyagi segítsége nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Azt kell ugyanis mondanom, hogy nemcsak a háborúhoz, hanem egy konferenciához is pénz kell.
- Az esemény három teljes napon át, november 10 és 12 között zajlik több helyszínen, párhuzamos szekciókban. Hány résztvevő érkezett a rangos eseményre és milyen intézmények vannak képviselve?
- A konferencia statisztikai adatai: 4 ország 31 intézménye 71 résztvevőjének képviseletében zajlik rendezvényünk. Felhívásunkat célzottan olyan szakemberekhez igyekeztünk eljuttatni, akik foglalkoztak és foglalkoznak Kolozsvár történetével vagy a felhívásban jelzett területek ismert, elismert művelői. Kiemelném, hogy a magyar illetve román város-történetírásba friss fuvallatot hozó nemzetközi szinten is jól ismert kutatók mellett igyekeztünk a fiatalabb generáció azon képviselőit is megszólaltatni, akik már írásaikkal bizonyították, hogy helyük van a megújuló várostörténeti historiográfiában. A konferencia programját böngésző olvasó azt is észreveheti, hogy elsősorban a magyar és a román akadémiai oktatási és kutatási intézmények vannak nagy számban képviselve, ezeken belül pedig a történeti, társadalomtudományi, régészeti és művészettörténeti intézetek munkatársai tisztelik meg a rendezvényt előadásaikkal. Remélem, nem sértek meg senkit, ha azt mondom, hogy e napokban Kolozsváron a téma iránt érdeklődő és az ezt a kutatási irányzatot felvállaló és támogató minden jelentős magyarországi és román akadémiai intézmény jelen lesz. Külön örömömre szolgál, hogy a konferencia résztvevőinek mintegy szellemi csemegeként nyújthatjuk a már korábban említett „Kolozsvár kiváltságlevelei” c. kiállítás bemutatását magyar és román nyelvű tárlatvezetéssel. Ennek a kiállításnak az ötlete a konferenciáéhoz kapcsolódott, és az augusztus 19-én, tehát épp az 1316. évi kiváltságlevél kiállítása napjának évfordulóján az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban megnyílt kiállítás „megvárta” még a konferenciánkat, vasárnap ugyanis zárul a kiállítás. Lupescu Radu, Flóra Ágnes és Mitu Melinda kurátorok egy tartalmas, ötletes, Kolozsvár városának privilégiumait a kiállítás középpontjába állító koncepció mentén építették fel a tárlatot, olyan témát dolgozva fel tehát, amely a konferenciánknak is az egyik sarokköve. Így a két rendezvény nagyon jól kiegészíti egymást. Hasonlóképpen, a Sapientia EMTE kolozsvári karán berendezett „Látható Kolozsvár. Orbán Lajos képei a két világháború közötti városról” című kiállítás, amely ugyan nem erre a konferenciára épült, de szerencsés módon kiegészíti a konferencia tematikáját, és sokunk számára már csak a régi képeslapok megsárgult lapjairól idézi fel a két világégés közötti Szamos menti város mindennapjait, Gyáni Gábor kifejezésével élve, „kószálásait”.
- A konferencia az interdiszciplinaritás jegyében zajlik és nemzetközi, különösen román – magyar párbeszédként is értelmezhető. Hogyan egyeztethető össze jelenleg Kolozsvár középkori régészeti, levéltári és történelmi forrásai és hogyan jellemezné a román és magyar historiográfia álláspontját ebben a témában?
- Az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben megnőtt a Kolozsvár történetére vonatkozó források száma. A városi terek és utak javítása, átrendezése, illetve az épületek felújítása kapcsán végzett régészeti ásatások során előkerült leletek betekintést nyújtanak a város anyagi kultúrájába, új megvilágításba helyezik ismereteinket a polgárok mindennapjairól. Igen fontosak a műemléképületek építészeti kutatása, amelyek a város szinte minden fontosabb épületére kiterjedtek az elmúlt periódusban. Immár pontosabb ismereteink vannak a város templomainak, kolostorainak, polgárházainak a fejlődéséről, építéstörténetükről, ugyanakkor látványos építészeti részleteket sikerült feltárni. Mindehhez hozzáadódik a levéltári források folytonos feltárása, amelyek első sorban a fejedelemség korára, illetve Kolozsvár 19-20. századi történetére vonatkozó ismereteinket gazdagítják. Ezekben a kutatásokban fontos szerepet játszottak városunk oktatási intézményei, múzeumai, levéltárai, amit jól tükröz, hogy úgy a kiállítás, mint a konferencia megszervezésében a felsorolt intézmények összefogtak, együtt valósították meg őket. Azt is figyelembe kell venni, hogy általában a városok múltjának kutatása egész Európában virágzó kutatási téma, aminek köszönhetően sokkal jobb európai kontextusban elemezhetjük városaink történetét. Szinte minden európai országban működik legalább egy szakmai bizottság, amelynek célja a városok történetének kutatása. A konferenciát úgy szerveztük meg, hogy nagyobb összefüggéseiben lássuk Kolozsvár fejlődését, és ez az oka annak, hogy noha a konferencián a hangsúly elsődlegesen városunkon van, már városok történetére is kiterjednek az előadások. Ebben a kontextusban a magyar és román várostörténeti kutatás inkább kölcsönösen kiegészíti egymást. Továbbra is fontosak a forrásfeltáró munkák mindkét részről, amelyek megalapozzák a további kutatásokat. A kommunikáció a két történetírás között nagyon fontos ezen a téren is, és habár ilyen jellegű közös várostörténeti konferenciákra korábban nem igazán került sor, ez most jó alkalom lesz a kölcsönös bemutatkozásra.
Szabadság (Kolozsvár)

Egyenes adásban 1989 kommunista csőcseléke
Kampány van. Ha erről bárkinek fikarcnyi kételye lenne, elegendő bekapcsolnia egy hazai tévé- vagy rádióadót és végignéznie, végighallgatnia egy-egy bukaresti kerekasztalt. Mindennek Alfája és Omegája az egymásra licitáló ígéretek és ködös pártérdekek, amit hagyományos magyarellenességgel nyakon öntve tálalnak a választóknak.
Amiről mégis írni szeretnék, igazából nem kampánytéma, de nagy a gyanúm, azért hozakodtak elő vele, hogy a hátralevő bő egy hónapban azzá váljék. Az 1989-es decemberi forradalom aktacsomójának újranyitásáról van szó, amit pár napja bő lére eresztett talk show-szerű kerekasztalokon szednek ízeire politikusok, történészek és egykori szekustisztek. A Realitatea TV-n például a megbukott rendszer haszonélvezői, kémelhárítói szapulják békés egyetértésben a rendszerváltást elindító népfelkelés szikráját, Tőkés Lászlót „megrendíthetetlen bizonyítékokat” sorolva arról, hogy az egykori református lelkész már nemcsak a magyar titkosszolgálatnak, hanem a szovjet KGB-nek is ügynöke volt. Így jó pénzért ő forgatta fel az országot. Ha valaki végighallgatja a diktátor idegen ügynökökről szóló 1989. decemberi kijelentéseit, úgy érzi, Romániában megállt az idő. Ceauşescu véreskezű megtorló intézményének, a Szekuritáténak ma is jó nyugdíjélvező figurái még véletlenül sem börtönben vagy házi őrizetben nézik a tévét, hanem ők ülnek a kamerák előtt, és osztják az észt. S közben sajnálják Ceauşescut, akit hűséges szolgái állítólag már 1989 nyarán figyelmeztettek, hogy baj lesz, de ő nem lépett – sóhajt fel a kémelhárító szekustiszt. Mielőtt kimondaná, ami a szívén és száján van, hogy rég ki kellett volna nyírni a felforgató ügynököket, a műsorvezető hamar továbbadja a szót, hiszen a feltüzelt román tévénéző már fél szavakból is ért. A jelenlevő történész hiába magyarázza, hogy az elején valóban forradalom volt, amit később loptak el a hatalom új birtokosai, a műsor végkicsengése változatlan: az oroszokkal összejátszó magyar titkosszolgálat a felforgató, az államcsínyt kidolgozó erő. Amire áldását adta Amerika is.
A történet ismerős: az utóbbi 26 évben a diktátor egykori hűséges kiszolgálói és szellemi örökösei minden alkalommal a Ceauşescu-hagyatékot tálalják újramelegítve, vevő pedig akad bőven. A legfőbb ügyésznek a választások előtti nekirugaszkodása sokat már nem változtat a társadalomban mélyen beágyazott hazugságokon. Egyet tehet: az ellopott rendszerváltás tömegmészárlásának néhány főbűnösét bíróság elé állíthatja, de a társadalmat már nem tudja megszabadítani az átmentett kommunista és szekuritátés csőcseléktől.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Népek találkozója a Mezőség peremén
Első hallásra talán nem kelti fel az ember kíváncsiságát a Mezőség északi peremén található egykori száz település, Paszmos. Az viszont már igen, hogy itt nyugszik a Teleki-kastély egykori tulajdonosa, gróf Teleki Ferenc felfedező, a 19. század jeles személyisége. Annak jártunk utána, mi maradt meg a magyar és szász emlékekből.
Csak ismerkedni szerettem volna az egykori szász falu, Paszmos földrajzi elhelyezkedésével, amikor egy öt évvel ezelőtti blogbejegyzésben megjelent a fent említett cím: A Mezőség peremén. Amint a Sajó völgyéből átszáguldottunk a tekei vasútállomás felé, nem gondoltam arra, hogy még Paszmosra visszatérek. Első találkozásunk semmi érdekeset nem mutatott, csakhogy az otthoni keresgélésben feltűnt egy név: gróf Teleki Ferenc költő, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tiszteletbeli tagja, akit Paszmoson temettek el. Egyből érdekessé vált e Beszterce vidéki, egykor szász, ma már teljesen román falu, ahol magyar költő, akadémikus élt és nyugszik, közel kétszáz éve.
Első megválaszolandó kérdés Paszmos földrajzi fekvése, főleg azért, mert nem megy keresztül rajta vasút, sem fontos országút, ezért távolabb élő emberek számára alig ismert. Legpontosabban így határozható meg fekvése: a Nagysajót Tekével összekötő úton fekszik Szászpéntek mellett. Csakhogy sok embernek Nagysajót is keresnie kell Erdély térképén.
Az utóbbi időben az erdélyi művelődéstörténet és néprajz egyre többet foglalkozik az erdélyi Mezőség néven ismert tájegység kutatásával. Ezek összefoglalásában Paszmos úgy jelenik meg, mint mezőségi település. Makkai Gergely a Mezőség tájökológiájáról írt könyvében is a 270 mezőségi település között sorolja fel a falut.
Kelet és nyugat találkozása
Lassan száll fel az október végi köd, vasárnap délelőtt még nedves csend borítja a falut, egyetlen férfivel találkozom a szász templom előtt, aki köszönésemre barátságosan válaszol. Kézfogásából és tekintetéből megérzem, kíváncsi, mit keres egy idegen vasárnap kora délelőtt a faluban. Amikor egykori szászok felől érdeklődöm, otthonos biztonsággal igazít el az utolsó, még itt élő szász asszonyhoz, Vultur Mariahoz, majd azt is hozzáteszi, most a lánya is épp itthon van Besztercéről.
Egy falu életében még az is fontos esemény, ha az elszármazott hazajön szüleit meglátogatni. Távol a várostól, itt még mindig úgy élnek az emberek, hogy tudják, mi történik a másik udvaron. Sehol sem látok olyan magas fallal bezárt udvarokat, mint a Szászföld hagyományos falvaiban, legfeljebb az utcák elrendeződésében fedezem fel az egykori szászság sajátos faluképét. A templom melletti egykori szász iskolában is vasrácsos ajtóval ellátott vegyesüzlet működik, most még zárva, mert alig-alig ébred a falu.
Túl korán érkeztem, Vultur Marianál zárt kaput találok. Sebaj, három fekete ruhás nő megy a román templom felé, én is arra veszem az utat. Először a román temető előtt állok meg, bent érdekes látvány fogad. Az első sorban egy friss hant, a koszorúkon még zöld a fenyő tűlevele, a sírhant előtt fából faragott, egyszerű kereszt az elhunyt nevével, s a név alatt a fába faragva egy virágváza, benne tulipán. Ekkor fedezem fel, hogy a mellette levő, az időjárástól szürkére kopott, húsz évvel ezelőtt állított másik fakereszten is látható egy egyszerű vázában három, majd egy másikon egy szál szép ívű tulipán faragása, két levéllel.
A 21. század elején három torony jelzi Paszmoson a múltat, a jelent és a bizonytalan-biztató jövőt. Egyik torony az egyszerű, egykori görög katolikus templomé, amely alatt eleven ortodox egyházi élet zajlik. Másik torony a szász evangélikus templomé, amely csendben, méltóságteljesen dacol az idővel, s néha román nyelvű görög katolikus liturgia szólal meg alatta. Harmadikként a falu felett árván, várakozóan áll a grófi kastély huszártornya. Három nemzet: erdélyi szász, román és magyar. Négy vallás: szász evangélikus, román ortodox és görög katolikus, magyar nyelvű római katolikus (egykori Teleki gróf) találkozik a tornyok múltjának krónikájában. Mára már egynyelvű – román – lett a paszmosi vallásos élet, legfeljebb a hozzáértő szem veszi észre a keleti és a nyugati, a görög katolikus és a görög keleti világ találkozását.
A román templom kellemes meleggel fogad, a központi fűtés működik. Nem nagy a templom, de így legalább ezen a vasárnapon megtelt. A torony alatti bejárat belső falán olvasom rövid történetét: épült 1910-ben. Sehol nincs utalás arra, hogy görög katolikusnak épült. Belső festése 1986–1990 között készült el, valóban szép, tiszta bizánci stílusú falfestmény.
A görög katolikusok viszont az egykori szász evangélikus templomot bérelik, s amikor a szomszédból a tekei görög katolikus pap átmegy misézni, akkor kinyitják a templomot. Így legalább látszik, jobban túléli a változásokat, mint a nála jóval fiatalabb, de árván hagyott Teleki-kastély. A tornyon látható felirat szerint a falu közepén álló gótikus, szász evangélikus templomot 1975-ben javították utoljára, mert ott díszeleg – helytelen írásmóddal – RENOWIRT 1975. Csodálkozom a feliraton, hiszen negyven évvel ezelőtt azért még volt ott annyi szász, akik közül tudhatták volna, a javítást németül így írják: RENOVIERT. Igaz, a közelben lévő kolozsnagyidai református templom előtti vasajtón ezt olvastam: „Imátkozzál”.
A „paszmosi Kazinczy”
A Kárpát-medencét Kr.u. a második évezredben építették tele tornyokkal, s erdélyi sajátosság, békés egymás melletti élés példájaként néhol három-négy torony is jelzi a nemzetek, vallásfelekezetek jelenlétét. A tornyok beleépültek mindennapi és ünnepi életünkbe egyaránt: mutatták az időt, amikor a napórát felváltotta a toronyóra, egymás megsegítésére szólítottak benne a harangok, ha tűz ütött ki valahol, és a toronyban zengő harangok kísérik el a halottakat még ma is. De a tornyok útmutatóak is egyben, mi is így igazítunk el kérdezősködőket – toronyiránt.
Pár évvel ezelőtt így látta mezőségi utazásai eredményeképpen a fák épített örökségét számba vevő Wagner Péter Paszmost: „festői falucska, látképét két torony uralja. Kerített szász evangélikus temploma gótikus, 19. századi neoromán stílusú toronnyal. Ma igen rossz állapotban van, a görög katolikus egyház használja. A 18. században épült Teleki-kastély bejárati szárnyának kapuja fölött karcsú huszártorony ül. A földszintes melléképületekkel körülvett udvaron kisebb kúriaépület düledezik.”
Nagysajó felől a Teke felé tartó átutazáskor mindebből semmit sem láttam, sem a gótikus szász templomot, sem a karcsú huszártornyot, pedig intő jelként éppen ez a huszártornyos felvétel került az erdélyi történelmi családok kastélyait bemutató nagy mű címlapjára: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem.”
Legnagyobb meglepetésem nem is a kastély, hanem annak építője és egykori ura: széki gróf Teleki Ferenc, aki az MTA tagja volt, és ott temették el Paszmoson. Az Új Magyar Életrajzi Lexikonban ugyan Paszmas áll, de 500 km-re Budapesttől nagyon ismeretlen lehetett ez a falu. Kortársai a grófot „paszmosi Kazinczy”-ként emlegették. Már csak ennyi információ is kíváncsivá teszi az embert, hiszen azon a még ma is eléggé ismeretlen vidéken nem sok akadémikus nyugszik. Más helyén a világnak a hálásabb utókor emlékművel és jól látható táblával jelzi a hely fontosságát, s büszke a nagy elődök emlékére. Itt csak kéttenyérnyi barna tábla szerénykedik az út kanyarulatában: „Castel Teleki”, de az akadémikus sírhelyét eltakarta az enyészet.
Félelmetes csend fogad ezen az október végi vasárnap délelőtt a kastély udvarán. A köd lassan száll fel, a harmatos fűben vonyítva szalad egy kóbor kutya, az ablaktalan, ajtók nélküli kastély kísérteties csendben vár. A kastély mögötti fákon varjúsereg, de az udvaron, az épületben élettelen csend és sivárság. Belépek a lakóépületként ismert kastélyrészbe, a bejárat fölött még olvasható az építés évszáma: 1752, de az épület teljesen üres. Egyetlen kibelezett fekete-fehér televízió utal a huszonöt évvel ezelőtt itt működött téesz idejére.
Körbejárom az élettelen épületet, s megállapítom: a huszártorony és a lakóépület még áll, valamint mögötte a hatalmas mocsári tölgyfa is, aminek törzsét négy ember sem éri át, s látom rajta a megjelölést: ANNO 1406. 1920-ban villám csapott bele, az itteni múlt idejének tanújaként mégis él.
Erről a paszmosi domboldalról a Teleki család már eltűnt, az enyészet elviheti Erdély egyik legérdekesebb, harmadfél évszázados kastélyát is, de a tölgyfák néma tanúkként még ott állnak…
A falu utolsó szász lakója
Második próbálkozáskor sikerül Vultur Mariaval, az utolsó paszmosi szász asszonnyal beszélgetni. Ludvégről származó férje után Vultur Mariaként mutatkozik be, leánykori neve Maria Lindert. Bemutatkozás után hozzáteszi, két hónapja özvegy. Amikor németül is köszöntöm, kedvesen beinvitál a lakásba, majd egy kávé mellett mesélni kezd, alig bírom jegyzetelni a családi krónika huszadik századi megörökítését, amiben egy kicsit ennek az egész észak-erdélyi régiónak zivataros történelme is megjelenik.
Anyai nagyszüleivel kezdi, akik helyi szászok voltak, vezetéknevük Barabás. A szász evangélikus temetőben fedezem fel később, hogy a magyar vagy román eredetű családok és vezetéknevek írásban és életmódban olyan szépen belesimultak a szász falu világába: a sírköveken ma olyan német nevek olvashatók, mint Barabasch vagy Someschan.
– Mikor mentek el innen a faluból a szászok, hogy már csak utolsóként beszéli itt az egykori erdélyi nemzet nyelvét? – teszem fel a megszokottnak tűnő kérdést, és Maria Lindert mesélni kezd.
– Már száz évvel ezelőtt is volt itt egy nagy exodus. Akkor mentek el innen az én nagyszüleim is. Ez érdekes történet. Ha tudja jegyezni, elmesélem. Nagyszüleim 1913-ban vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba, és magukkal vitték az akkor még egyetlen kislányukat. Két év múlva, 1915-ben Ohio államban született még egy lányuk: Katharina Lindert. Ő az én édesanyám.
– Amerikában született az édesanyja? – lepődöm meg.
– Várjon csak, mert ez hosszú családi krónika. Megszületett ott aztán a harmadik gyermekük is, és utána, 1922-ben a háromgyermekes család hazajött Paszmosra. Kijavították a házat, bevezették a vizet, ahogy a tengeren túl látták. De az ott szerzett pénz nem volt elég mindenre, ezért úgy döntöttek, visszamennek még pénzt keresni. Közben 1924-ben itthon született egy ikerpár, akik közül az egyik meghalt, csak a másik maradt életben. Abban az időben az a hír járta: ha nem marad itt egy biztos örökös, akkor elveszíthetik az itthoni birtokot. Először abban állapodtak meg, hogy az első két lány már elég nagy ahhoz, hogy az itt élő nagyszülők segítségével és az Amerikából küldött pénzzel megállhassanak a lábukon. Végül a Paszmoson született nagyobbik lány nem akart elmaradni a szülőktől, így az alig kilencéves lány maradt itt, és a család a pár hetes fiúkkal s másik két lányukkal visszautazott Amerikába. Ott még született egy ötödik gyerek is, a szülők pedig onnan támogatták az itt élő lányukat, rendszeresen küldtek neki ruhát, csomagot. Amikor tizenhat éves lett, kapott útlevelet, hogy menjen ő is a család után, mert majd együtt meggazdagodva úgyis visszajönnek. És most következik egy titokzatos történet. Csak találgatni tudjuk, mi történt, de végül nem ment el. Úgy gondoljuk, mindez a tizenhat éves lány lázadása volt a szülőkkel szemben, amiért őt egykor egyedül itt hagyták. Más variáció szerint talán a szerelem is közrejátszott. Édesapám egy hétgyermekes, de szorgalmas családból származik. 1932-ben házasodtak össze, egy év múlva megszületett a fiútestvérem.
– Ő most Németországban él? – szakítom félbe a családi rege mesélését.
– Igen, de addig még sok van. 1937-ben megszületett a nővérem, majd jött a háború, és 1944 szeptemberében kitelepítették a falut: a család az ausztriai Amstettenig ment. Körülbelül egy-két szász család maradt csak helyben, és nem is jött vissza mindenki. Szüleim 1945-ben jöttek haza, házunkba akkor már egy román tanító lánya volt beköltöztetve, aki még sokáig itt lakott velünk.
Maria Lindert 1947-ben született Paszmoson, és ma 68 évesen ő az utolsó szász a faluban. Fia Németországban él, bátyja szintén, lánya Besztercén lakik, nővére Kanadába ment férjhez. Mielőtt feltenném a szokásos, kínos kérdést, miért maradt itt, máris magyarázni kezdi:
– Tanítónőként Ludvégre kerültem, ott ismertem meg férjemet, Vultur Emilt, aki földrajz-történelemszakos tanár volt, összeházasodtunk, s itt éltük le életünket. Két hónapja temettük el, sírja ott van legelöl a német evangélikus temetőben. Most már van hely bőven mellette nekem is.
Észak-erdélyi honvágy
Maria Lindert időnként egy-egy német szót is beiktat román nyelvű mesélésébe. Az utolsó paszmosi szász szájából történelmi hitelességként hangzik a Schicksal – ami életsorsot, végzetet jelent. Talán románul itt nem is lenne ilyen igazi mélysége és súlya a végzet szónak. Név említése nélkül kezd bele egy másik paszmosi életsorsba…
A háború befejezése után az egyik paszmosi szász férfi nem jött haza Erdélybe, Kanadában keresett új hazát. „Rossz nyelvek szerint azért, mert távollétében született még egy gyerek. De ez háborús történet, amiről most már nem illik beszélni.” Egyetlen lányát és feleségét hagyta akkor itt, majd 1961-ben az akkor huszonegy éves lányát családegyesítés jogán kivitte tengerentúli hazájába. Már egy fél évszázada élt Kanadában családjával együtt az erdélyi szász nő, amikor Beszterce vidékéről elvándorolt erdélyi szászok utódaival találkozott, akik áradozva meséltek neki – angolul –, mekkora öröm volt, amikor ellátogattak őseik szülőföldjére, és ott megtalálták a gyökereket. Maria Lindert a fontosság kedvéért a gyökér szót anyanyelvén is megismétli: die Wurzel. Ennek a találkozásnak hatására az egykori paszmosi nő 2012-ben hazalátogatott, majd szülőföldjével való találkozásának élménye és meghatódása után a nyáron újból visszajött: immár lányával, fiával és fia barátnőjével együtt. Több mint egy félévszázad után szólalt meg lelkében a honvágy.
Maria Lindert őriz egy ehhez hasonló családi történetet is. Nővére 1975-ben ment férjhez egy Kanadában élő férfihez. Két év múlva szülei – a Paszmoson született édesapa és az Amerikában született édesanya – meglátogatták lányukat Kanadában. Ott tartózkodásuk idején átmentek az Egyesült Államokba, ahol még élt az 1924-ben kivándorolt édesanya, és ötvenhárom év után találkozott újból anya a lányával. Sőt, akkor ismerte meg legkisebb testvérét, aki már a tengeren túl született.
Maria néni lassan feláll, a belső szobából bekeretezett fényképet hoz ki, rajta a Kanadába férjhez ment nővére menyasszonyi ruhában, mellette az édesanya, annak amerikai testvére, és a Paszmoson született, de Egyesült Államokban élt nagyanya. Egy paszmosi szász család három nemzedéke látható egymás mellett, és az életben csak pár napot lehettek együtt. Egy fénykép őrizte meg ennek az észak-erdélyi családnak huszadik századi kálváriáját.
Maria Linderttől a szász evangélikus temetőbe indultam lefényképezni azt az alig egy méter magas, egyszerű, fából készült két kopjafát, ami unikum, csak ott található. Láttam az alig kéthónapos sírt, ahol az utolsó paszmosi szász asszony férje nyugszik, majd beültem az autóba, a kora délutáni napfényben megcsillant a Teleki-kastély huszártornya, mellette az őszi sárguló falevelek, s valami mégis azt súgta: nincs vége, nem lehet vége!
Két nap múlva telefonon felhívtam Maria Lindert asszonyt, meg akartam köszönni a megható, szép élettörténeteket. Telefonon már németül szóltunk egymáshoz, s kérte, keressem még fel, mert volna még mesélnivalója. Mégis folytatódik a paszmosi krónika.
Széki Teleki Ferenc
Teleki Ferenc ugyan nem Paszmoson született, de ennek is megvan a maga kálváriás krónikája. Az 1784-es Horea-lázadás idején a Beszterce vidéki románok is rettegésben tartották a magyar főúri családokat, így az áldott állapotba került édesanya Besztercére menekült, s ott szülte meg fiát 1785. április 4-én. Apja korai halála (1792) után az akkor alig hétéves félárva nevelését nagybátyja segítette, aki viszont szemrehányást tett neki magyartalanságáért. Teleki Ferenc jól beszélt angolul, franciául, iskoláit a besztercei piaristáknál kezdte, majd 1799–1801 között a bécsi Theresianumban folytatta, ahol szinte teljesen elnémetesedett. 1808-ban, Bolyai Farkas után tíz évvel, Göttingenben, Gauss városában matematikát tanult, s négy évre rá feltalálta az addig csak két kézben tartható, nehézkes szögmérő helyett az egy kézzel is használható szögmérőt, s ennek gyártását egy bécsi cég el is kezdte. Nem véletlen, hogy a paszmosi Teleki Ferenc neve és életútja ott található a nagy magyar feltalálókról írt könyvben. Harmincegy éves korában megismerkedett a vele éppen egyidős író, szerkesztő Döbrentei Gáborral, későbbi barátjával, akinek hatására a magyar nyelv és kultúra felé fordult, sőt barátja ösztönzésére verseket is írt magyar nyelven. Mindez másfél emberöltőnyivel a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István előtt. A vele történt tragédiát is barátjának, Döbrentei Gábornak panaszolta el levélben: „kastélyom, virág- és hajtóházammal, a hollandus házzal és kétemeletű mulatóházzal együtt április 27-én mind egészen földig leégett”. A paszmosi kastély azt a tragédiát átélte, Teleki Ferenc négy év alatt teljesen újjáépítette, és áll a kastély mind a mai napig. Azt hiszem, jelképnél is több mindaz, hogy az erdélyi történelmi családok kastélyairól négy évvel ezelőtt kiadott 600 oldalas könyv borítóján éppen a paszmosi Teleki-kastély látható abban az állapotban, amint az enyészet már nagyon kikezdte. Széki gróf Teleki Ferenc költő, feltaláló Paszmoson hunyt el 1831. december 16-án, ott is temették el. Sírja ma már ismeretlen, de az idősebbek még emlékeznek arra a kastély mögötti dombra, ahol egykor sírkövek álltak. Halála évében az MTA tagjai közé választotta, de a hálátlan utókor vagy jelenkor(?) méltatlanul engedte sírjának eltüntetését.
A kastély utolsó ura és lakója gróf Teleki Ernő volt, aki ugyan már Kolozsváron született, de édesapja elhunyta után 1926-ban, közgazdasági tanulmányai befejezése után Budapestről visszatért Paszmosra átvenni a gazdaság és a kastély irányítását. 1949-ben származása miatt elveszítette paszmosi birtokát, sőt 1954-ben Dobrudzsába száműzték. Autodidakta művészként hunyt el Kolozsváron 1980-ban. Ikertestvére, Andor, a Francia Becsületrend lovagjaként Dél-Amerikában, Buenos Airesben halt meg.
Ötvös József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Nem árt a fejlődés!”
Közpolitikai intézetet hoznak létre
Székelyföldi Közpolitikai Intézet létrehozását jelentette be Antal Árpád a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülésén. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az intézet más szakmai szervezetekkel közösen hosszú távú stratégiákat és programokat dolgozhat ki Székelyföld számára.
Antal Árpád, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) új elnöke érdeklődésünkre kifejtette, a székelyföldi emberek, Székelyföld versenyképességét meghatározza, hogy az önkormányzatok tudnak-e dolgozni vagy sem, és lévén, hogy a SZÖT-nak nincs apparátusa, szükség van egy háttérintézetre. Ez egyrészt képzéseket tudna biztosítani az önkormányzati alkalmazottaknak, tanácsosoknak, de a polgármestereknek is, mert ugyan „okosak és mindenhez is értenek, de nem árt egy kis fejlődés”.
Másrészt, mondta Antal, össze kell hangolni az önkormányzatok munkáját, kapcsolatot teremteni az alkalmazottak között, így nem állhat elő olyan helyzet, hogy egy törvénymódosítást minden településen a jogászok külön-külön értelmezzenek. Ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy segítséget kapjanak az önkormányzatok különféle állami szervek ellenőrzéseinél, egy közös adatbázist hozzanak létre, így átláthatóvá válik, hogy például a számvevőszék minden esetben ugyanúgy értelmez-e egy törvényt vagy sem. Antal szerint szakmai szervezetekkel, egyetemekkel együttműködve bizonyos területeken közös közpolitikákat kell kidolgozni, odafigyelve az innovációra is, és ha valahol példásan megoldanak egy kérdést, azt mások is vegyék át.
A Székelyföldi Közpolitikai Intézetet a Pro Regio Siculorum Egyesület hozza létre, ennek érdekében már pályáztak támogatásra.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Négyszáz magyar diák sorsával játszadoznak az ügyészek Marosvásárhelyen
Megmozgatta az erdélyi magyar közösséget a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye: szombaton több városban is tüntetések lesznek a tanintézmény védelmében. A felháborodás oka, hogy a korrupcióellenes ügyészség „lefejezte” az iskolát, és akár az utcára is kerülhet négyszáz magyar diák. Közben pedig senki nem érti, hol van itt a korrupció?
Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és más erdélyi városok magyar közössége is utcára vonul szombaton a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium védelmében. A demonstrációk előzménye ismert: a korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi iskola igazgatóját és a Maros megyei főtanfelügyelőt többek között hivatali visszaéléssel vádolja, előbbit hatósági felügyelet alá, utóbbi házi őrizetbe helyezte.
A DNA szerint a főtanfelügyelő, Ştefan Someşan 2014-ben anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását, és Tamási Zsolt József igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez a tanügyminisztérium jóváhagyását. 2015-ben pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt.
A DNA szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak a 328 diáknak az érdekeit sértette meg, akik a 2015-2016-os tanévben olyan intézményben tanultak, mely nem rendelkezett hatósági engedéllyel, ezért tanulmányaik törvényesen nem ismerhetők el.
Kelemen Hunor: hol itt a korrupció?
A szombati tüntetésekhez az RMDSZ is csatlakozott, politikusait megdöbbentette a DNA eljárása, és jogosnak tartják a közösség felháborodását. „Az emberek megalázva érzik magukat. Ők ugyanis azt akarták, hogy legyen visszaszolgáltatva mindaz, amit a kommunisták elloptak. Itt nem csak a katolikus egyház épületeiről van szó, hanem bármelyik egyházi ingatlanról” – fejtette ki a News.ro hírügynökségnek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök elmondta: a magyar közösség másik elvárása az volt a rendszerváltás után, hogy induljanak újra azok az oktatási intézmények, amelyeket a kommunisták 1949-ben megszűntettek. Emlékeztetett: sok oktatási intézmény indult újra országszerte, mivel ezt megengedi az alkotmány és az oktatási törvény.
„Marosvásárhelyen is az történt, hogy újraindítottak egy korábban ellopott és beszűntetett iskolát. Aztán azonban hatósági felügyelet alá illetve háziőrizetbe került az iskolaigazgató és a tanfelügyelő, akik a törvényeknek megfelelően cselekedtek. Eljárás indult mindenki ellen, akik rábólintott az új iskola beindítását jóváhagyó dokumentumokra. Holnap-holnapután utcára teszik a 400 gyereket, ez az iskolai év veszélyben van” – fejtette ki a politikus.
Kelemen Hunor úgy fogalmazott: megengedhetetlen, hogy a DNA gyermekek sorsával játszadozzon. „Jött egy ügyész, aki nem ért egyet azzal, hogy az egyházaknak iskolákat hozhatnak létre” – jelentette ki. Hangsúlyozta, ha a gimnázium létrehozása körül adminisztratív hiba történt, megoldást kell erre keresni.
„Mit loptak és kitől a gyerekek, az oktatók, a főtanfelügyelő, a szülők? Az, hogy visszakapták, amit a kommunisták elloptak? Milyen kárt okoztak? Loptak a helyi vagy az országos költségvetésből? Ki gazdagodott meg ebből? Itt 400 gyerek akart magyarul tanulni, ezért szüleik úgy döntöttek, hogy egyházi iskolába küldik őket. Úgy, ahogy a másik 400 gyerek a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba jár, ami állami oktatási intézmény, vagy pedig más egyházi iskolába” – érvelt a politikus.
Kelemen Hunor megjegyezte: ez sokkal érzékenyebb probléma mint az, hogy a Bechtellel kötött szerződés eredeti példányát 12 év után sem találták meg. Hozzátette, az ügyészségi intézkedéseket aránytalanoknak tartja: hatósági felügyelet alá kerül az iskola alapítója, de kevésbé szigorúan lépnek fel azok ellen, aki százmilliókat loptak.
Ügyvéd: ennek semmi köze a jogállamisághoz
Kuti Csongor ügyvéd egyenesen nevetségesnek tartja, hogy egy tanintézmény működtetése kapcsán korrupció gyanúja merülhet fel. „A DNA vizsgálódását jogi szempontból nehéz értelmezni. Ennek az eljárásnak valószínűleg politikai töltete van, de hogy ez kinek, milyen módon hozhat hasznot, azt nem tudom megítélni” – jelentette ki a Marosvásárhelyi Rádiónak. Az ügyvéd szerint a korrupcióellenes ügyészség egyik célja, hogy megfélemlítsen közigazgatásban dolgozó embereket, eltántorítsa őket attól, hogy felelősséget vállaljanak, döntéseket merjenek hozni.
„Ez természetesen nincsen rendben. A DNA-nak a főtanfelügyelő és a gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseinek nincs sok köze a jogállamisághoz” – fejtette ki Kuti Csongor. Hangsúlyozta: sem a DNA működését szabályozó törvényben, sem a Btk-ban, sem más vonatkozó jogszabályokban nem található olyan bűncselekmény, ami a felekezeti oktatási intézmény elindítása kapcsán felmerülhet. „Nem merül fel kenőpénz kifizetése vagy elfogadása, befolyással történő üzérkedés, nem lehet felfedezni a sértettet, az anyagi kárt ebben az intézkedésben. Hacsak valakinek az nem fáj, hogy a kommunisták által elkobzott ingatlant visszaszolgáltattak a jogos tulajdonosának” – fejtette ki az ügyvéd.
Román-magyar tanteremvita
Kuti Csongor arra utalhatott, hogy a katolikus gimnázium törvénytelennek vélt létrehozását azt követően kezdte vizsgálni előbb a minisztérium ellenőrző testülete, majd az ügyészség, hogy augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény között. A figyelmet Marius Pașcan szociáldemokrata szenátor panasza irányította a felekezeti intézményre. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületét az Unirea Főgimnázium használja, a katolikus gimnázium pedig az egyik melléképületben működik. Az épületegyüttest hosszas pereskedés után 2004-ben szolgáltatta vissza az állam a katolikus egyház vagyonkezelőjének, a Státus Alapítványnak.
Az egyház 2014-ben 2019-ig szóló felhasználási szerződést kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozták a tantermek elosztását az Unirea és az egyházi iskola között. A megállapodást az borította fel, hogy az Unirea a 2015-16-os tanévtől lemondott a magyar tannyelvű osztályairól, amelyeket az általuk használt tantermekkel együtt vett át a felekezeti iskola. Az Unirea viszont a 2016-17-es tanévtől román osztályok indításával igyekezett pótolni diákjai létszámát. A tanteremhiányt végül a felekezeti iskola kárára oldották meg.
A minisztérium szerint törvényesen működik a gimnázium
Király András oktatási államtitkár nem érti, hogy a DNA ügyészei miért hivatkoznak a minisztériumi jóváhagyás hiányára a római katolikus gimnázium létrehozásának ügyében. Hangsúlyozta, nem a tárca hagyja jóvá az iskolalapításokat. „A minisztérium szempontjából a katolikus gimnázium törvényesen jött létre” – jelentette ki.
Az államtitkár elmondta: a tanügyi törvény szerint egy iskola „fizikai” gazdája a helyi önkormányzat, a minisztérium pedig a tanfelügyelőségeken keresztül az oktatás minőségéért és a törvény betartásáért felel. „A minisztérium nem hoz létre oktatási intézményt, mert nem az övé az épület” – magyarázta.
Tájékoztatása szerint egy iskola létrehozásához három lépés kell. Elsőként a főtanfelügyelőség kéri a helyi tanácstól az intézmény elindítását. Utána e kérés alapján az önkormányzat határozatot hoz az iskola létrehozásáról, majd ezt visszaküldi a főtanfelügyelőséghez. A főtanfelügyelőség pedig ezután átküldi az iskolai hálózatot jóváhagyásra a minisztériumnak. Ez a római katolikus gimnázium esetében meg is történt, a tárca pedig jóváhagyta a marosvásárhelyi iskolahálózatot – szögezte le Király András.
„A főtanfelügyelőség átküldte az iskolahálózatot, amelyben szerepelt a katolikus iskola, a minisztérium pedig befejezett tekintette az ügyet. Nem kért be adatokat, nem érdekelte a tanácsi határozat, nem volt kíváncsi arra, hogy volt-e minőségellenőrzés. Ezekről ugyanis feltételeztük, hogy mind rendben vannak” – részletezte az államtitkár.
A tanácsi határozat „sántít”
Arra a kérdésünkre, hogy akkor jogi szempontból lehet-e „fogást” találni a római katolikus gimnázium beindításán, Király András kijelentette: szerinte a marosvásárhelyi iskolahálózat módosításáról szóló 2014. szeptemberi tanácsi határozattal nincs minden rendben, nem véletlenül semmisítette meg 2016-ben a prefektúra kezdeményezésére jogerősen az ítélőtábla.
A szóban forgó határozatnak a katolikus gimnáziumra vonatkozó része így szól: „ez a pont azon feltétel alatt lép érvénybe, ha Maros Megyei Tanfelügyelőség felmutatja ennek alapítási iratát, valamint a bérbeadási szerződést, amely a 2014/241-es számú helyi városi tanácsi határozat 1. cikkelyében van előírva, legtöbb 10 munkanapon belül”.
Király András szerint ez a rész nagyon sántít. „Én voltam városi tanácsos, így nem lehet egy határozatot megfogalmazni. Ennek alapján nehéz lett volna iskolát létrehozni, mert feltételekhez kötve dönt a tanintézmény beindításáról. Ez nem egy tanácsi határozat. Akkor lett volna, ha kijelentő módban fogalmazzák meg” – jelentette ki az államtitkár.
Király András hangsúlyozta, nem érti, hogy miért nem hozott egy újabb határozatot a marosvásárhelyi önkormányzat a római katolikus gimnázium ügyben. „Más ugyanis minden rendben volt. A katolikus Státus Alapítvány, a városháza és a tanfelügyelőség közötti szerződések teljesen korrektek” – állapította meg az államtitkár.
Peti: az RMDSZ próbálta orvosolni a helyzetet
Arra a kérdésünkre, hogy mi a jogi helyzete a katolikus gimnáziumnak, és veszélyben van-e az intézmény diákjainak eddigi tanulmányi időszaka, Peti András városi tanácsos, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke kijelentette: „Nem vagyok vádhatóság, és városi tanácsosként csak azt tudom mondani, hogy a gimnáziummal kapcsolatos valamennyi határozatunk – egy kivételével – kiállta a törvényesség próbáját”.
Arra a kérdésünkre, hogy az igazságszolgáltatás mire hivatkozva érvénytelenítette a határozatot, Peti András a bírósághoz irányított. „Újságíróként kikérheti az ítéletet az indoklással együtt. Én is csak azt tudnám elmondani, ami ott szerepel” – jelentette ki Peti. A tanácsos beszélgetésünk alatt többször hangsúlyozta: csak akkor nyilatkozik jó szívvel a gimnáziummal kapcsolatos jogi kérdésekről, ha ezt szemtől szemben, a vonatkozó dokumentumokkal a kezében teheti meg. „Telefonon fennáll a veszély, hogy rosszul értelmezi, amit mondok” – jegyezte meg.
Arra a kérdésünkre, hogy az iskolai hálózatot módosító határozat bírósági megsemmisítése után városi tanács miért nem próbálta egy újabb határozatban rendezni a gimnázium jogi helyzetét, Peti kijelentette: noha ez a polgármesteri hivatal kötelessége lett volna, az RMDSZ-frakció kidolgozott egy határozat-tervezetet, de ezt a jegyző nem írt alá.
A tanácsos elmagyarázta: az iskolahálózatról szóló határozatot minden évben el kell fogadniuk a helyi önkormányzatoknak. Ennek határidejét és eljárását egy minisztérium rendelet szabályozza. Az eljárás az, hogy a polgármesteri hivatal végrehajtó szerve az iskolaigazgatóságokon keresztül elkészít egy tervezetet az új tanév iskolahálózatáról. Ezt elküldik a tanfelügyelőségnek kötelező láttamozásra.
A rendelet arra is lehetőséget biztosít, hogy a tanfelügyelőség egyoldalúan módosítsa az előterjesztett iskolahálózatot. Miután a tanfelügyelőség láttamozta a határozattervezetet, a városi tanács elé kerül, ugyanakkor az önkormányzat is módosíthat a tervezeten. Mindezeket a lépéseket azonban határidőkhöz köti a minisztériumi rendelet. „A jegyző úgy értelmezte, hogy a tanfelügyelőség nem tartotta be a minisztériumi rendeletben megszabott határidőt” – magyarázta Peti András.
Cs. P. T.
maszol.ro

Pornó. De a legkegyetlenebb
Visky András Pornó című darabja személyes történetből inspirálódott, és mégis sokak történetét mondja el. Securitatéról, üldöztetésről, színházról, öngyilkosságról.
Személyiségi jogok tiprása, lehallgatás, öngyilkosságba hajszolás, intellektuális ellehetetlenítés: az erdélyi magyar művészet nem érzi a huszonhat éve véget ért átkos korszakot eléggé táptalajnak, mintha erőszakkal ki kellene törölni az emlékezetből. Alig vannak alkotások, amelyek szembesítenék a jelen társadalmat múltbeli gyökereivel, és ennek számos oka lehet, kezdve attól, hogy annyira kicsi a tér, hogy nehezen lehet csinálni bármit, hogy ki ne teregessük valaki szennyesét. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak Visky András Pornó című drámáját, amelynek két hete tartotta ősbemutatóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, most pedig a közönség újra láthatta a 8. Interetnikai Színházfesztivál (IFESZT) keretében.
A pornó kegyetlen monodráma, főhőse egy fiatal színésznő a diktatúra utolsó évében, aki olyannyira ártatlan, játékos, talán kissé habókos is, hogy a mindennapok szürkeségét rengeteg játékkal oldja fel. Együtt él egy fiúval, akit nem akar megnevezni (lévén, csak Istennek van joga néven nevezésre), ezért csak Embernek hívja. A színházban leginkább a fények érdeklik, különösen a sarki fény, az aurora borealis. Egy panellakásban éli mindennapjait Emberrel, és amikor Görény szomszéd figyelmezteti őt, hogy bepoloskázták, először kissé megijed, de amikor megtudja, hogy nem a kellemetlen állatokról van szó, hanem csak lehallgatják, akkor rögtön megkönnyebbül, sőt, felveti férjének, hogy akkor már szeretkezzenek “nekik”. A belbiztonság figyelmébe azért kerül, mert előadásokat tart egy bizonyos Antival az utcagyerekeknek, azaz a kis koszos verebeknek, ahogyan ő nevezi őket. Ezekről az utcaelőadásokról egy Kispap fedőnevű ügynök jelentéseket készít, felforgatónak és államellenesnek minősítve azokat. Embert a hatóságok öngyilkosságba hajszolják, a lány terhes, de az őt ért tragédia miatt elvetél, majd meg nem született gyereke és férje után megy.
A darab címe, a Pornó a lány fedőneve a róla készített jelentésekben. Albert Csilla játssza, de nem ő az egyetlen ember a színpadon, ott van még a Másik, (Antal Attila) is, aki nagybőgővel kíséri az eseményeket, csak ritkán szegeződik a néző tekintete rá, lévén, hogy megbúvik a színpad egy sarkába, de kapcsolata a színésznővel mindvégig intenzív. Egymásra hangolódnak, testre a zene, zenére a szó. Egyébként csak néhány kellék van, egy keret, melynek a Lány folyamatosan megváltoztatja funkcióját, hol fogas, hol hitvesi, hol kórházi ágy lesz, egy légfúvó, amely néha beindul, és egy műanyagfóliát lebegtet, hol szelíden, hol vadul, illetve a színpad fölött felfüggesztve egy fehér, kissé kopott fém íróasztal, mint egy égitestből, úgy süt belőle az állandó fenyegetés. És van egy angyal is, igaz, csak a csontváza, Picúrnak hívják, és nem tud beszélni, gyerekkori, akkor még élő angyalának csontváza. Albert Csilla majd másfél óra koncentráltsággal van a színpadon, hol gyerekes lelkesedéssel, hol már-már misztikus elragadtatással beszél, hol megtörten sétál ide-oda, jelenléte betölti a díszletek között tátongó űrt. Mozgása már-már egyetlen nagy tánckoreográfia, mimikája remekül alakul ahhoz, ha netán gyors ritmikájú párbeszédet kell mondania a Lány és az Ember, a lány, vagy Anti bácsi között. Remekül tudja bármely elnarrált szereplő tulajdonságait nyújtani: a rettegő Görény úrét, a kimért Emberét, és a titokzatos Anti bácsiét, aki a legizgalmasabb karakter: még Kispap sem tudja, hogy ő kicsoda, de úgy tűnik, a maga bölcsességével amolyan óvó figura, elmondja a fiataloknak, hogyan működik a világ körülöttük, segít “Pornónak” az előadásokban, majd egyetlen fájdalmas, különös dallamú, erős énekkel búcsúzik Embertől, annak öngyilkossága után. Ő fogalmazza meg az egyik alaptételt: „A diktatúra, mondta Anti, nem kivételes állapot, az a kivételes, ha nincs, ha nem diktatúra van, hanem szabad a tér.” A színésznő játékát csupán Kispap jelentései szakítják félbe, ilyenkor a színpadon sötét lesz, és vetített videók közben hallható Dimény Áron hangja. A videók fehér-feketék, egy park, egy utca, majd utoljára a tömbház látható rajtuk. Kezdetben azt hihetnénk, hogy a belügyesek videóját akarja jelenteni, de az első vetítésnél már látjuk, hogy ez nem föltétlen állja meg a helyét, a szubjektív kamerabeállítás egy, a parkban bolyongó ember szemszöge, egyedül van, kezdetben mintha céltalan lenne a tekintete, de aztán a hirtelen hátrafordulás, a paranoiás mozgás már inkább egy áldozat szemszöge. Nem a lányé, hiszen ő nem fél, neki nincsenek titkai, inkább azoké az esendőké, akik a korban élve féltek annak zsarnokságától, mindenhatóságától. A Pornó jóval komplexebb előadás, mintsem egyetlen megnézés alapján össze lehetne foglalni. A pornó pedig nemcsak a színésznő fedőneve, a pornó az, ahogyan felépül a rendszer, a kukkolás rendszere, az intimitás megszűnése, a pornó a különös, empátiátlan tekintet, az áldozatra néző hideg tekintet, a pornó az, hogy konspiratív ügynökként elnevezed pornónak az áldozatot. A pornó szó mindent magába gyűjt, abortuszt, karácsonyt, erőszakot, a hatalom szorítását, majd feloldását, azt, hogy akkor is ellenség vagy, ha egyáltalán nem érdekel téged a diktatúra. A pornó az, hogy “nem félni tilos”. A Lány beszél egy részben egy pornójelenetről, a fiút és a lány testét megérinti a fény, és abban a pillanatban igaz szerelembe esnek, a stáb kétségbeesetten menekül, míg ők kisétálnak, és együtt élnek. A dráma hőse megszelídíti, esztétizálja a világot, a zsarnokságot, megkeresi a boldogság lehetőségeit, egyszerűen ilyen a természete, még a halott gyermekét kioperáló orvosokat is Napraforgóknak nevezi el. Saját erkölcsi mércéje van, egy másik, isteni hatalomnak felel, ami jóval félelmetesebb, de jóval szenzációsabb élményeket is ad, és mintha a színház sajátos metafizikája kapcsolódna össze egy keresztényi világgal a Nagy Néma Világosító személyében. A lánynak a színház nem csupán hivatás, munka, hanem egyszerre a személyiség által megérinthető végtelen tere, egyszerre etikai kódex is, amiben benne van a kegyelem gesztusa, az agape lehetősége. Nem véletlen, hogy az utcagyerekeknek, akik színházi előadásra érkeznek, a járókelők hamar elkezdenek ételt hordani. A dokudráma egyébként szatmári ihletettségű, tulajdonképpen a szerző feleségének tragikus történetéből inspirálódott a fiktív szereplő. Most mondhatni, hogy a darab hazaérkezett. Visky még 2008-ban írta, amikor a Nemzeti Színház arra kért fel szerzőket, hogy a Tízparancsolat egy-egy parancsára írjanak darabot. Viskynek a hetedik jutott, a “Ne lopj”. Életet, szabadságot, világot, jövőt. Az ősbemutató Budapesten, a Bethlen Téri Színházban volt, akkor stúdióelőadásként, a nézőkhöz közelebb, egymás mellett zenész és színésznő, elképzelhetően még nagyobb feszültséget róva így a közönségre. Nagyszínpadon azonban mintha a távolság levenne bizonyos terheket rólunk, ugyanakkor mintha így jobban elhinnénk, hogy ez bárki története lehetne. „Pornó” gyereke, majd az anya is a forradalom előtt néhány nappal halnak meg, nem lehet nem egy áldozásra gondolni. Pornó, Ember, és a Gyerek a maguk bűntelenségével magukra veszik a büntetést, így tisztítanak meg túlélőket, nézőket. Az előadás szereplői: Lány: Albert Csilla m. v. – a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, A másik: Antal Attila m. v. – a Kolozsvári Állami Magyar Opera művésze, Zene: Antal Attila m. v., Tér-fény-játék: Visky András m. v.
Kulcsár Árpád

Transindex.ro

Kirekesztők és kirekesztettek, avagy a magyar gettósítás formái
Nagy port vert fel a hét elején a Bihar megyei román sajtóban, hogy a köröstárkányi Gábor Ferenc panaszt tett Szabó Ödön parlamenti képviselő ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), aki évek óta szítja a tárkányiak között a gyűlöletet. A váradi magyar sajtó meg sem merte írni az esetet.
A Pro Tárkány Egyesület elnöke azt sérelmezte, hogy a Belényesi-medencében megrendezett Magyar Napokon a hírhedt bihari politikus leárulózta azokat a magyar embereket, akik nem szavaztak a 2016-os helyhatósági választásokon az RMDSZ-re sőt, nyilvánosan arra uszította a helybélieket, közösítsék ki maguk közül azokat, akikről biztosan tudják, hogy más pártokra adták voksukat.
A Szabó Ödön – aki a bihari RMDSZ-nek ügyvezető elnöke – ellen benyújtott panasznak a 2000/137. számú kormányrendelet 15. cikkelye alapján adott helyt a diszkriminációellenes hivatal, így a képviselőnek hamarosan alkalma nyílik megmagyarázni, miért áruló az, aki nem úgy látja a világot és a politika dolgait, mint ahogyan azt ő maga és udvartartása szeretné. S főleg miért szítja folyamatosan a magyarság soraiban a gyűlöletet, megosztót kiáltva mindazokra, akiknek alkotmány adta joguk másként gondolkodni, másként élni és politizálni, mint ahogyan azt a kommunista alapokra épülő 26 éves RMDSZ-es diktatúra engedélyezné.
Amúgy az Érmelléken is hallottuk már Szabó Ödönt ekképpen megnyilvánulni, sőt, tudomásunk van olyan megyei pártutasításról is, amelyben polgármestereket hatalmaznak fel arra, hogy azokat a helybélieket, akikről biztosan tudják, hogy nem „a tulipánt szagolják”, haladéktalanul „gettósítani” kell. Amolyan magyar módra. Azaz nem szabad fogadni a köszönésüket, még a hivatalokban sem, nem szabad szóba elegyedni velük, nyilvános helyeken pedig egyszerűen át kell nézni rajtuk. Hivatali ügyeiket, ha lehet elodázni, vagy jól meg kell őket járatni, had érezzék a közösségi megrovást az elbitangoltjai!
Nosza, kaptak is rajta a túlbuzgó választott emberek, vérbeli pártaktivisták, fennszóval hirdetve a munkaüléseken azon réteg kirekesztését, amelynek sosem volt szimpatikus az őskommunistákat és kineveltjeiket tömörítő gárda.
Pedig a sok „csúnya” ember kirekesztése végett előbb-utóbb az se marad majd, aki leoltsa a villanyt. Már érződnek a következményei a 26 éves egypártrendszeres erőlködésnek. A szétesés törvényszerűsége elébb-utóbb beteljesedik rajtuk is.
A középkorosztály, illetve az idősebbek még emlékeznek a nyolcvanas évek pártgyűléseinek kirekesztő, nyilvánosan megszégyenítő módszereire. Sőt, azon vérbeli kommunisták ügyködéseire is, akik ezeket a bolsevik módszereket újra akarják éleszteni, azzal a meggyőződéssel, hogy a mi kutyánk kölykét úgyse illik feljelenteni. Vajon az egyszerű mezei magyar ki kutyájának a kölyke?
Sütő Éva
itthon.ma/szerintunk

Antal Árpád: A hibákkal is szembe kell nézni
A múlttal való szembenézésre, az elkövetett hibák tisztázására is sort kell keríteni, nyíltan, tisztán kell beszélni – véli Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki vizuálisan szegényes kampányra és országszinten alacsony részvételi arányra számít, de úgy gondolja, ez lehetőség is az RMDSZ számára: „ha kicsit jobban tudunk mozgósítani és a szerencse is besegít, nagyon erős frakciót alakíthatunk az új parlamentben, és erre nagy szükség is lesz”.
Az elöljáró elmondta: a törvény értelmében választási plakátokat csak az erre szolgáló helyeken lehet kifüggeszteni, másutt a tulajdonos beleegyezésével sem, tehát a kerítésekről, kirakatokból nem fog egy jelölt sem szembemosolyogni a választókkal. Emiatt nagyobb hangsúlyt kell fektetni a személyes találkozásokra, ezeken kell elmagyarázni, hogy mi a tét, miért olyan fontos, hogy ott legyünk, ahol a döntések születnek. Antal Árpád szerint beszélni kell a szövetség hibáiról is, nyíltan szembe kell nézni a múlttal, és vállalni kell a felelősséget érte.
Ami a nyelvi jogok, pontosabban az anyanyelv-használat kiterjesztését, a magyar nyelv regionális szinten hivatalossá való nyilvánítását illeti – ezt tűzte most zászlajára az RMDSZ –, Antal Árpád szerint nem irreális a cél, hiszen már tapasztalhatták, hogy amit nem lehetett megoldani tíz év alatt, azt olykor egy nap alatt sikerült nyélbeütni; ehhez azonban ott kellett lenni, és ki kellett használni a megfelelő pillanatot. Azért is évek óta folyik a harc, hogy az iskolai ellenőrzőkbe magyarul írjanak a tanítók, tanárok, és rengeteg idő, pénz, energia megy el a magyar feliratok elleni perekre. Ha a magyar nyelv hivatalos lesz a magyarlakta vidékeken, megszűnnek azok a jogviták, amelyek a Községháza feliratok, utca-, és iskolanevek románul és magyarul való elhelyezését súlyozzák, és meg lehet majd követelni a magyar nyelv ismeretét az állami hivatalokban, például a rendőrségen is – magyarázta. Hozzátette: ha Szlovéniában az olasz mellett a magyar is hivatalos regionális nyelv, ha Szerbiában négynyelvű anyakönyvi kivonatokat adnak ki – és az egyik a magyar –, miért ne lehetne ezt Romániában is bevezetni?
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendezvénysorozat Dicsőszentmártonban
Ünnepeljünk együtt!
– áll a dicsőszentmártoni magyar civil szervezetek által lapunkhoz eljuttatott közleményben. A hét végén Dicsőszentmárton magyar közössége ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik többek között Szent Márton, a város névadó szentje születésének 1700. évfordulójára.
Az ünnepségsorozat keretében a Sipos Domokos Vegyes Kar fennállásának 25. évfordulóját, valamint a Kökényes Néptáncegyüttes névadó ünnepségének 10. évfordulóját ünneplik. A kétnapos rendezvénysorozat része a Szent Márton Borlovagrend Márton-napi borversenye, valamint az anyaországi testvértelepüléssel, Hajdúszoboszlóval való kapcsolat 25. évfordulójának megünneplése, ez utóbbi a helyi önkormányzat szervezésében.
Ma, november 11-én 18 órától a helyi művelődési otthonban a Sipos Domokos Vegyes Kar fennállásának 25. évfordulóját ünneplik, ezt követi a Kökényes Néptánc- együttes névadó ünnepségének 10. évfordulója. Szombaton, november 12-én délelőtt 9 órától a Három Fenyő vendéglőben a Szent Márton Borlovagrend hagyományos borversenyére kerül sor, 14 órától konferenciát tartanak a Három Fenyő étteremben, melynek témája a város és a névadó, Szent Márton születésének évfordulója. Ugyancsak szombaton 17 órától Dicsőszentmárton és Hajdúszoboszló testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját ünneplik a Mihai Eminescu Művelődési Házban, melynek meghívott vendégei az anyaországi testvértelepülés elöljárói, szervező a helyi önkormányzat. Ezt követően 19 órától Szent Márton-napi magyar bált tartanak a Három Fenyő étteremben.
A kulturális eseményeket a helyi civil szervezetek – Népszínház, Szent Márton Borlovagrend, Sipos Domokos Művelődési Egyesület, Kökényes Néptáncegyüttes – közreműködésével szervezték – tudtuk meg Fodor Sándor József helyi önkormányzati képviselőtől, a Kökényes Néptáncegyüttes vezetőjétől.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
A vásárhelyi egyetemisták a forradalom idején
(Folytatás november 4-i lapszámunkból)
A legkényesebb helyzet a városban, az első napokban az OGYI-n körvonalazódott, hiszen pillanatok alatt kialakult egy annyira feszült hangulat, amit nehezen lehetett kezelni. Az egyetemisták megfogalmazott követeléseire gyors megoldásokat kellett találni. Egy Vargancsik Lajos nevű egykori aktivista visszaemlékezése szerint is a ma- gyarországi eseményekre a leginkább érzékenyen reagáló diákságot kellett lecsitítani. "Kiadták a parancsot – mondja a kérdezett –, hogy el kell menni a kantinba, bentlakásba, mindent rendbe kell tenni, vécét rendbe rakni, villanykörtéket tenni. Látta volna valaki ezeket, az ilyeneket, mint Bodor,1 két WC-ülőkével hogy futott fel a diákbentlakásba, szóval úgy meg volt bolondulva mindenki, azt sem tudták, mit csináljanak. […] Csupor2 azt mondta, hogy menjenek fel a Somostetőre, mert azt hallották, lesz ott valami diákgyűlés. Menjenek, nézzenek szét. Mondom, jó. […] Csupor ideadta az autóját a sofőrjével, Pötörkével, idős pasas volt. Beültünk, azt mondta Csupor, ő is jön. Beültünk, elmentünk, ahol most van a Ceausescunak3 a háza (A Somostető alsó felén – sz. m.). Akkor még erdő volt ott. Megállt a sofőr, hogy addig, és nem tovább hajlandó menni. Kiszállunk, én mentem Bugyival,4 Csupor Branissal, ketten kétfelé. Na, elmegyünk, s a sofőr is kiszállt, s elment a kerítés mellé: Elbújt, nem mert az autóban maradni. Félt. Mi zsebre vágott kézzel be az erdőbe, kétfelé. Aztán jöttünk, találkoztunk. Sehol senki. Aztán leesett nekünk is a 25 banis, hogy gyorsan húzzunk el, amíg tényleg nem lesz itt valaki, meg nem vernek."5
Egy hónappal a forradalmi események után, gyors, de óvatos adatgyűjtések alapján kezdetét vette az egyetemi mozgalom vezetőinek, hangadóinak a felelősségre vonása. Már a december 15-16-ára összehívott tartományi pártkonferencia előtt, a tartományi pártbizottság december 10-i jóváhagyásával az egyetemről kizártak három diákot: Vajna Tamást és Vajna Ágnest, valamint Kondráth Gézát, mivel "a MNK-beli események alkalmából bizonyítékát adták rendszerellenességüknek, és mert az első két hallgató földbirtokos családból származik, a harmadik pedig egy Csík rajonbeli felforgató szervezet tagjaként 4 évig volt börtönben".6 Mások kizárási ügyét vagy más szankciókkal való megrovását, mivel az azokat terhelő iratokat nem találták megfelelően dokumentáltnak, elnapolták. Róluk a következő években döntöttek, állandó megfélemlítő nyomás alatt tartva nemcsak a hallgatókat, hanem a tanárokat is.
Az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak a forradalom ideje alatti magatartásáról értesülünk a tartományi pártbizottság bürójának 1956. decemberi 27-én tartott rendkívüli ülésén elhangzottakból is, amelyen az intézet megújított Ifjú Munkásszövetség (IMSZ) bizottságába választott, de a városi pártbizottság által kifogásolt négy diák ügyét tárgyalták. Az ülésen részt vett Badioc Ioan, Valter István, Vargancsik István, Molnár János7, Bugyi Pál, Fodor Géza8, György Ambrus9, Alexandru Ratiu10, König József11, valamint és Gere Mihály12 a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részéről. Az ülés első tárgya egy 105 tagú kínai küldöttség fogadásának megszervezése volt, amit hamar megtárgyaltak. A második pont, amelynek megbe- szélésére meghívták Erdélyi Lajost, a tartományi pártbizottság tudomány- és művelődési osztályának vezetőjét, Kopándi Sándort, az IMSZ központi bizottságának küldöttét, és egy Kiss nevű hölgyet, a IMSZ helyi vezetőségének képviselőjét is. Amiért Fazekas János a két központi bizottsági tagot, Gerét és Kopándit Vásárhelyre küldte, az nem volt egyéb, mint az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet IMSZ szer-vezetében kialakult helyzetnek a párt számára kényessé vált ügye.
A fő gond az volt, hogy a városi pártbizottság, bizonyos nyilvánosságra nem hozható információkra hivatkozva, elutasította négy egyetemistának – Piros Ferencnek, Ferenc Ernőnek, László Ildikónak és Nagy Lajosnak13 – az Intézet IMSZ-vezetőségébe történt megválasztását. Az egyetem ifjúsági szervezetének vezetőségéből eltávolított Piros Ferenc azonban írásbeli folyamodvánnyal fordult a városi IMSZ-bizottsághoz az intézkedés ellen, kihangsúlyozta eddigi elismert és méltányolt tevékenységét, követelve eltávolításának nyilvános megokolását az évfolyam előtt. Emiatt a tartományi pártbizottságra hárult a nyilvánosságra hozható okok keresése, közzététele és a városi párthatározat megerősítése. Fazekas utasítására a városba érkezett Gere és Kopándi, három napon át megbeszélést folytatott az egyetem vezetőségével, az intézeti és a városi pártbizottság tagjaival, valamint a tartományi és városi IMSZ-bizottságokkal, de szóba álltak több egyetemi hallgatóval is. Miután Erdélyi Lajos ismertette a tájékoztatót és az OGYI oktatási munkájának a javítására tett javaslatokat, Gere ismertette küldetésük célját: az egyetemi IMSZ vezetőségébe választott, de kifogásolt négy személy megválasztását elutasító városi párthatározat alaposságának a kivizsgálását. A megbeszélések során az intézet vezetősége, pártbizottsága és a diákok egy része is a kizárási határozat visszavonását kérte, mert ez szakadást okozott az ifjúsági szervezet és a diákság között.
A vita során elhangzottakból megtudhatjuk, hogy az intézet pártbizottságának titkára, egy Horváth nevű tanár (vagyis dr. Horváth Miklós orvosprofesszor) állítása szerint "a diákoknak nincs bizalmuk a Kádár-kormányban, mert behívta a szovjet csapatokat". Az összegyűltek ezt a magatartást úgy értelmezték, hogy a diákok szerint ezt a kormányt egy más, reakciós kor-mánnyal kell helyettesíteni. Amikor diákszövetség megalakulása során a tartományi pártbizottság részéről kiküldött Valter István14 megkérdezte a vezetőségbe jelölt Pirostól, hogy miként viselkedett a ma- gyarországi események alatt, a diákok kórusban kiáltották, hogy erre nem köteles válaszolni. Bugyi Pálnak, a tartományi néptanács elnökének szavai szerint: "Amikor a magyarországi események voltak, ezek újabb és újabb követelésekkel jöttek."15
Az egyetemisták általános hangulatát König József így jellemezte: amikor a magyarországi eseményekről volt szó, megtagadták, hogy beszéljenek róla, mert még mindig kitartanak amellett, hogy ott nem ellenforradalom volt, és kételkednek Kádár kormányában, a szovjet csapatok segítségében.
Gere a következőképpen jellemezte a négy egyetemistát: László Ildikó apja szociáldemokrata volt, de párton kívüli tanító, ő merész követeléseket megfogalmazó személy, de nem voltak ellenséges kijelentései; Nagy Lajos aktív és szakmailag jól felkészült, de az Ady-kör szabályzatának a szerkesztésekor megnyilvánulásai követelőzőek, szemtelenek voltak, és a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan nem nyilvánított "helyes" magatartást; Piros, aki IMSZ-titkár volt, aktívan tevékenykedett az ifjúsági szövetségben, tekintélye van, sokat foglalkozott művelő-dési kérdésekkel, és soha sem nyilatkozott "hülyén", még a magyarországi ese-ményekkel kapcsolatosan sem, amikor mások azt hangoztatták, hogy nem kell marxizmus, ő mindig védelmébe vette azt, de a magyarországi eseményeket nem ítélte el, és a háttérben ellenünk beszélt; Ferenc Ernő ellen nincsenek adataink, a kulturális életben aktív szerepet játszott, a tánccsoport lelkes tagja, csak azt hozhatjuk fel ellene, hogy az apja leventeparancsnok és horthysta tiszt volt. Kiegészítésként Bugyi Pál megjegyezte, hogy megoldotta Nagy szüleinek az adóügyét, de ő azt csak flegmatikusan vette tudomásul. Vele kapcsolatosan György Ambrus is megjegyzi, hogy Nagy magatartását társai elítélték, mégis a titkos szavazás során rászavaztak, még a hat párttag is. És azt is közli a résztvevőkkel, hogy még Horváth párttitkár véleménye szerint is helytelen volt a szovjet csapatok behívása.16
Az ismertetés után a résztvevők arról vitatkoztak, hogy milyen megokolásokat találjanak a négy egyetemistának az ifjúsági szervezet vezetőségéből való kizárására. Főként Piros és Ferenc esete volt kényes, mert azoknak erkölcsi joguk volt kitartóan követelni a kizárás nyilvános megokolását, mivel kollégáik széles körű bizalmát élvezték. Pirosnak nyilvánosan csak azt róhatták fel, hogy november 7- én megtagadta a felvonulásban való résztvételt. A hozzászólásokból kitűnik, hogy a nem megerősítés, vagyis kizáró ok a nevezetteknek a forradalom idején tanúsított "helytelen" magatartása volt. Végül is a megokolások további dokumentálása mellett jóváhagyták a kizárási határozatot.
A december 27-i határozatot az 1956. december 15-16-án Marosvásárhelyen tartott tartományi pártkonferencián elhangzottak szellemében hozták. A konferencia Gheorghe Gheorghiu-Dej17országos pártfőtitkár vezetése alatt zajlott, fő témája az 1956-os események értékelése volt. A főtitkár az ifjúsággal való hathatósabb foglalkozást tekintette elsőrendű feladatnak. Többek között a következőket mondta: "Az ideológiai munka terén mindenképpen le kell vonni a következtetéseket. Vegyék figyelembe a fiatalság, az értelmiség gondjait. Látható, hogy az ellenség megcélozta a marosvásárhelyi fiatalságot, meg a temesvárit (ott azért kevésbé), s más helyek ifjúságát is. Nem elégedhetünk meg azzal, amit eddig tettünk, meg kell nyernünk az ügyünknek a fiatalokat. Tudnunk kell, hogyan nyerhetjük meg őket céljaink számára úgy, hogy ne az idegen rádióadók befolyásolják őket, hanem mi. Az osztályharc objektív törvény a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején, még akkor is, ha ezt tagadni fogják. Mi nem foglalkoztunk kellőképpen a fiatalsággal, a tanulás kérdésével, kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből, ez a valóság. Megbeszéltük ezt a kérdést a Központi Bizottságban: valóban kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből. Nem engedhető meg, hogy ne tudjuk, mi történik egy egyetemen."18
A párt Központi Ellenőrző Bizottsága 1957-ben megvizsgálta az OGYI-n tapasztalható pártideológiai felkészültséget, az egyetemi hallgatók és tanárok beállítottságát illetően, az 1956. októberi események során tanúsított magatartásukat véve alapul. Az ellenőrzés megállapításait tartalmazó jelentés arról tájékoztat, hogy a 960 egyetemistából majdnem 200 "provokatív" módon viselkedett a forradalom alatt.19
1 Bodor András a marosvásárhelyi városi Néptanács Végrehajtó Bizottságának alelnöke 1953-tól.
2 Csupor Lajos (1911–1985) kommunista politikus. 1945–1946-ban a marosvásárhelyi városi rendőrség főnöke, 1946–1950 között különböző pártfunkciókat töltött be Marosvásárhelyen, 1951–1952-ben Sztálin tartományi párttitkár, 1952–1960 között a Magyar Autonóm Tartomány, 1960–161 között a Maros-Magyar Autonóm Tartomány első titkára, 1952–1969 között nemzetgyűlési képviselő.
3 Ceausescu, Nicolae (1918–1989) kommunista politikus, államfő. 1945-1989 között az RMP Központi Bizottságának tagja, 1955-től a Politikai Bizottság tagja is, 1954-től a párt egyik titkára. 1949-1950-ben mezőgazdasági miniszterhelyettes, 1950-1954 között honvédelmi miniszterhelyettes, 1956 januárjától a párt agrár- és adminisztratív osztályainak vezetője, 1965-től a párt főtitkára, 1974-től a Román Szocialista Köztársaság elnöke. A pártfőtitkár- államfőnek az ország számos helyén építettek luxusvillákat, ahol látogatásai alkalmával megszállt. Ilyen volt a somostetői is.
4 Bugyi Pál (1919 – ?) 1952–1958 között a Magyar Autonóm Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.
5 A visszaemlékezést idézi NOVÁK CSABA ZOLTÁN: A barikád "másik" oldalán. 1956 és az RKP magyar káderei. Wikipedia, 2011.
6 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 116. A jegyzőkönyv közölve: BOTTONI 2006, 198.
7 Molnár János a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik titkára.
8 Fodor Géza a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
9 György Ambrus a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
10 Ratiu, Alexandru (1913 – ?) 1952-től a Steaua Rosie újság főszerkesztője.
11 König József 1956-ban a Magyar Autonóm Tartományi Pártkollégium elnöke volt.
12 Gere Mihály, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága propagandaosztályának egyik főnökhelyettese, 1965- től a Központi Bizottság póttagja, 1966-tól a titkárság tagja, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának alelnöke, majd 1979-től elnöke, 1989-es események után letartóztatják és elítélik.
13 Marosvásárhely 1956–1959 közötti eseményeiről átfogó képet nyújt DR. NAGY LAJOS rétyi körorvos, a rendszer egykori szenvedő alanya Életünk kórtörténete (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) című könyvében, tizenkét sorstársának visszaemlékezéseivel és korabeli hivatalos dokumentumokkal kiegészítve. Kitért arra is, mi lett a gyűléseken megbélyegzett "ellenséges elemek" további sorsa. Kuna Tibor gyergyócsomafalvi "kulákivadék" Balánbánya főorvosa, Bárányi Ferenc és felesége, László Ildikó megbecsült orvosok és közéleti személyiségek Temesváron, Katz Pál igazgató-főorvos Zilahon, Piros Ferenc kórházalapító főorvos Marosvásárhelyen, Tóró Árpád népszerű szakorvos Székelyudvarhelyen, Szász István Tas a kolozsvári mentálhigiéné megszervezője, Kiss András Belényesen, majd Nagyváradon főorvos. (Ismertetőjét lásd: Barabás István: Az élet fonákja. Nehéz leckék. Hargita Népe 2008. október 21.)
14 Valter István (1925–2010?) 1956-ban a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi Bizottságának egyik tagja, a tartományi pártiskola igazgatója, később a Vörös Zászló főszerkesztő-helyettese.
15 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 340-349.
16 Uo. 346-347.
17 Gheorghiu-Dej, Gheorghe (1901–1965) vasúti munkás, 1945–1965 között a Román Kommunista (Munkás) Párt főtitkára. 1945 után közlekedésügyi és ipari miniszter, 1948- 1952 között a Minisztertanács első helyettese, 1952–1956 között miniszterelnök. Megjegyezzük, hogy a pártfőtitkár az autonóm tartomány megalakulása után először járt annak székhelyén.
18 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 140/1956. sz., 86-104. A főtitkár beszéde, magyarra fordítva, teljes egészében közölve: PÁL-ANTAL 2006, 259-273.
19 Ua. 175/1957. sz., 240
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Telt ház fogadta Juhász Béla új kötetének bemutatását
Azokról, akik tettek valamit ezért a városért
Juhász Béla (1950) ny. fizika tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium egykori igazgatójának legújabb kötetét mutatták be szerda este a Jelen Ház dísztermében. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, példa erre, hogy az ülőhelyeket hamar elfoglalták. Nem csoda, hiszen a szerző könyvében olyan kortárs közéleti személyiségeket szólaltat meg, akiket már nem kell bemutatni kis magyar közösségünkben, akik az elmúlt évtizedek során bizony nagyon sokat tettek le az asztalra, öregbítve a város hírnevét, tovább éltetve annak szellemiségét, értékeit.
Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, az aradi önkormányzat és az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával megjelent kötetet – két év alatt ez a harmadik a Legyőztük a rákot és a Száraz köd című könyvei után – Jámbor Gyula újságíró (a könyv szerkesztője) méltatta. A közel kétszáz oldalas Aradi személyiségek c. könyvben tizenhét közéleti személyiség – kilenc képzőművész, világbajnok sportoló, lelkész, politikus, mérnök stb. – válaszol a szerző olykor baráti, személyes hangvételű kérdéseire, mesél életútjáról, sikereiről, kudarcairól, karrierről, családról stb. A megszólaltatott személyiségek fényképei egyébként mind megtalálhatók a könyv borítóján.
A könyvbemutatón az interjúalanyok nagy része – közülük nagyon kevésnek nem sikerült eljutnia a rendezvényre – is megszólalt Juhász Béla felkérésére és dióhéjban elmondta, mivel tölti ki mindennapjait mostanában és mit jelent számára a kötetben való szereplés. A megkérdezettek közül bizony olyan is akadt, aki szerényen bevallotta: vért izzadt a kérdések sortüzében, a könyvet újraolvasva talán jobban meggondolt volna egy-két választ, talán nem kellett volna ennyire megnyílnia. Az interjúalanyok válaszaiból az olvasó nemcsak a kifaggatott személyiségek életébe, múltjába, hanem azok közvetlen ismeretségi körébe is betekintést nyer, sőt, mint utólag bevallották, maguk a szereplők is olyan érdekes dolgokat tudtak meg egymásról, melyekre nem is gondoltak volna.
Juhász Béla elárulta, az interjú-sorozatot szeretné folytatni, össze is állt már egy körülbelül 60 fős lista, melyből már 5 interjú elkészült. Reményei szerint jövőre sikerül napvilágot látnia az új kötetnek.
A könyvbemutató dedikálással és baráti beszélgetésekkel zárult.
„Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik éreznek vonzódást, érdeklődést Maros-parti városunk iránt. És azok iránt, akik megszólalnak ebben a kötetben, azok közül, akik tettek valamit – és nem keveset – ezért a városért, a hírnevéért, a benne lakó emberekért” – írja a szerző az előszóban.
A könyv a Jelen Ház könyvesboltjából ingyenesen elvihető, ameddig a készlet tart.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

1956, az erdélyi magyar értelmiség és az ifjak
Benkő Levente előadása a Györkös Mányi Albert Emlékházban
A Györkös Mányi Albert Emlékház és a Művelődés folyóirat által közösen szervezett Művelődés Estek legutóbbi előadása november 9-én került megrendezésre. Benkő Levente történész, újságíró az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásainak neves kutatója Romániai magyar értelmiségi elit és 1956 címmel tartott előadást. Az előadás a magyar forradalom 60. évfordulója alkalmából szervezett kolozsvári eseménysorozat részeként került megrendezésre.
Benkő Levente előadásának első felében röviden felvázolta 1956 első hónapjaira jellemző politikai és közéleti hangulatot, amely a XX. pártkongresszus és a Hruscsov – féle desztalinizációt követően elterjedt a Szovjetunióban és Európa többi kommunista államában. A kolozsvári történész idézte Mihai Nedelcut, a Kolozs megyei Securitate akkori vezetőjét, aki 1956 áprilisában tett nyilatkozatában elismerte, hogy az 1956 előtti tíz évben szándékosan félemlítették meg a helyi lakosságot és koholt vádak alapján ítéltek el százakat. A változás nemcsak a politikában, de a közéletben is érzékelhető volt. A magyarországi Petőfi Kör és az Írószövetség körében érzékelhető változások a magyar kultúra és identitás felkarolásában Erdélyben is nyomott hagyott. Ekkora tehető Arany János nagyszalontai hagyatékának felkarolása, a Petőfi kutatás feléledése valamint Orbán Balázs sírjának felújítása is. Benkő Levente részletesen taglalta a Kolozsváron 1956. szeptember 29. és 30. között megrendezésre került irodalmi találkozót, amelyen az erdélyi magyar irodalom vezető személyiségei vettek részt. Nyilatkozataikból és beszélgetéseikből kiderült, hogy döntő többségük átvette a kor szellemét és szorgalmazták az erdélyi magyar irodalom és kultúra szabadságát és a tíz év alatt felhalmozott, elhallgatott sérelmek kimondását. Benkő úgy véli, hogy az a kevés író és közéleti személyiség, aki már az 1956. szeptemberi találkozón is a Román Kommunista Párt hű tagjaként szólalt fel, elsősorban szegény családokból tehetsége miatt felemelkedett újértelmiségi volt. A változás szele 1956 őszén nemcsak a magyar, de a román értelmiséget is megérintette. Eugen Ghiţă biológus 1956. október 11-én külön szorgalmazta a magyar oktatás újraindítását az agrártudományi főiskolán és a felsőoktatás minden szintjén.
Benkő Levente ezt követően kitért az 1956. október 23-át követően elindult ifjúsági szervezkedésekre. Ezek közül részletesen elemezte a temesvári Aurel Baghiu és társai által irányított, 2000 egyetemista részvételével az egyetemi menzán 1956. október 30-án történt eseményeket. A többségében román egyetemisták által felkarolt lázadás a magyarországi eseményeket forradalomnak nevezte és követendő példaként emlegette. Követeléseiket 8 pontban állították össze. Ennek következményeként 3000 egyetemistát tartóztattak le, néhányukat – így a később Nagy Imre Emlékéremmel díjazott Aurel Baghiut is – letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Benkő Levente tartalmas előadásában kitért továbbá a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetére, a Székely Ifjak Társaságára, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségére, amelynek 79 tagját 1129 évre ítéltek el. A kolozsvári történész összehasonlította ugyanakkor az erdélyi írók és értelmiségi elit novemberi álláspontjait is, amelyek közül a marosvásárhelyi írók nyilatkozata sokkal párthűbb volt és a forradalmat „reakcionista, fasiszta, revizionista” jelenségnek nevezte. Ezzel szemben a kolozsvári nyilatkozat – amelyet Kós Károly egyedüliként utasított vissza a felkért aláírók közül – meglehetősen higgadtabb nyelvben jelezte eltávolodását az akkor már ellenforradalomként értelmezett magyarországi eseményektől.
Az előadás végén a történész rámutatott arra, hogy az 1956 és 1962 között 10 000 ember bebörtönzésével járó eseménysorozatban a román pártvezetés számos alkalommal használta az etnikai konfliktusok kiélezését is.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)