Gálaesttel zárul a 400 éves Marosvásárhely ünnepe
A végéhez érkezett Marosvásárhely szabad királyi városi rangra emelésének 400. évfordulója alkalmából a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület által szervezett jubileumi rendezvénysorozat: december 2-án, pénteken este 6-tól a Kultúrpalota nagytermében tartják a gálaestet.
„Sikeres volt a Marosvásárhelyen megszervezett Bethlen Gábor-emlékév" – ismertette a végéhez érkezett rendezvénysorozatot Náznán Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke. A Marosvásárhely főterére tervezett Bethlen Gábor-szoborpályázat nyertes alkotását is kihirdetik a péntek esti rendezvényen – mondta el Soós Zoltán. A Maros megyei múzeum igazgatója emlékeztetett, a zsűri által kiválasztott két szobor közül végül a marosvásárhelyi származású, Baján élő szobrászművész, Harmath István alkotását választották. Soós Zoltán elmondta, az önkormányzat a szobor felállításának helyszínét már megszavazta, az engedélyeket kell még megszerezni.
A gálaesten a Codex csíkszeredai régizene-együttes lép fel, Spielmann Mihály történész foglalja össze a Bethlen Gábor adományozta rang lényegét, Szélyes Ferenc színművész a kort idéző, Móricz Zsigmond Erdély trilógiájának Tündérkert című, első részéből olvas fel részleteket. Összesen nyolc történelmi előadást tartottak, amelyek során szó esett a Bethlen Gábor előtti korról, az adománylevél jelentőségéről, Erdély felvirágzásáról, az azt követő időszakokról, különös tekitettel Marosvásárhely múltjára. A szervezők marosvásárhelyi történészeket kértek fel, akik a városnak egy-egy korszakát ismertették.
Antal Erika Krónika (Kolozsvár)

Brüsszel befogadta az erdélyi kisebbségügyi petíciót
Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke idén februárban juttatta el az Európai Unió illetékes szerveihez azt a petícióját, amelyben az erdélyi nyelvjogi helyzetre hívta fel a figyelmet. Beadványára az EU Petíciós Bizottságától pozitív választ kapott. A fejleményekről a kolozsvári politikust kérdeztük.
– Mit tartalmaz az Európai Unió Petíciós Bizottságához benyújtott keresete?
– A petícióban a kolozsvári táblaügy körül kialakult helyzetet ismertetem kitérve az anyanyelvi jogok betartására Kolozsváron. Arra kértem az illetékes uniós szerveket, hogy vizsgálják meg a kérdést és foglaljanak állást az ügyben.
– Mennyire számít újdonságnak, hogy erdélyi petíciókat fogad be az Európai Unió?
– Évente hozzávetőleg 200 petíciót adnak le Romániából különböző ügyekben, ezek kétharmadát fogadják be és vizsgálják ki. Erdélyből több petíciót befogadtak már, többnyire magánkezdeményezéseket, de néhány közösségi ügyben is adtak le már beadványt. Legutóbb Tőkés László egyházi ingatlanok visszaadása kapcsán benyújtott petícióját fogadták be. Elmondható, hogy mi, erdélyi magyarok sajnos ritkán élünk ezzel az eszközzel, pedig nagyon sok lehetőséget tartogat.
– Mi lehet az eredménye egy ilyen beadvány kivizsgálásának? Mit várnak tőle?
– Először is a petíció napirenden tartja a kérdést, és magyarázkodásra kényszerítheti az illetékes szerveket. Az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia a kérdést, és jelentést kell róla írnia, Romániának válaszolnia kell a vádakra. Ha a kivizsgálás kimutatja, hogy jogsértés történt, akkor az Európai Bizottság nyomást gyakorolhat az önkormányzatra. Bármilyen is legyen a kimenetele, az ügy szempontjából hasznos lesz.
– Hogyan ítéli meg, milyen Erdélyben a magyarság nyelvi jogainak a használata? Milyen mértékben élünk a törvény nyújtotta lehetőségekkel, illetve milyenek a szabályozások?
– A széleskörű lehetőségek ellenére a helyzet elszomorító. A nyelvi jogok nagyon gyengén érvényesülnek, és ezért a felelősség közös. Sokszor a dekoncentrált közigazgatási szervek nem tartják be ezeket a jogokat tudatlanságból, érdektelenségből és gyakran szándékosan, de sokszor mi magunk nem élünk jogainkkal. Ebben az is szerepet játszik, hogy sokan nincsenek tisztában az őket megillető jogokkal, emellett sokszor nem szólalunk fel, amikor a hivatalos szervek nem tarják be ezeket. Mindenek előtt fontos lenne tájékoztatni a közösséget, hogy tudatosan éljen a lehetőségekkel. Sokszor a magyar önkormányzatainkat kellene a törvény betartására kötelezni.
– Ebben az ügyben hogyan tudnának hatékonyabban segíteni az EP-képviselők?
– A petíció kapcsán a magyar EP-képviselőink más nemzetiségű kollégáik és a közvélemény tájékoztatásával állhatnának mellénk. Erre néhányan már ajánlatot is tettek. Sokat számíthat az ügy kimenetelében, hogy ezt mennyire támogatják ottani képviselőink.
Makkay József | Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 38. (részletek)
A bukaresti magyar líceumot már a hetvenes években, Tulipánt Ilona igazgatósága alatt megpróbálták a szomszédos Iulia Hașdeu-líceumba olvasztani, de az igazgatónő és a szülői bizottság tagjai által aláírt, Fazekas Jánoshoz eljuttatott kérés megmentette az iskolát a felszámolástól. 1972–1988 között a szülői bizottság elnöke Lőrinczi Gyula volt, a katonai műszaki akadémia tanára, három gyermek édesapja. Kezdeményezésére ez idő alatt nyolc beadvánnyal fordultak a hatóságokhoz, a bukaresti magyar iskola hagyományaira hivatkozva tiltakoztak a tanárok alacsony szakmai felkészültsége és a magyar tanárok románokkal való helyettesítése miatt, ugyanis lassan már minden tantárgyat románul tanítottak.
Beadványaikat, amelyekben magyar matematika, fizika, angol–magyar szakos tanárok áthelyezését kérték más bukaresti iskolákból, általában válasz nélkül hagyták. Iuliu Furo tanügyminiszteri államtitkár, akit 1990 után a Nagyrománia Párt karolt fel, nem fogadta kihallgatásra a kérvényezőket, és a nyugdíjba vonuló magyar matematika-tanárnő helyett egy román mérnököt neveztek ki. 1985-ben a líceum alsó tagozatán (IX. osztály) egy párhuzamos, román nyelvű osztályt is indítottak, majd később már nem is indítottak magyar osztályt, azzal a céllal (ki tudja már, hányadszor?), hogy felszámolják a bukaresti magyar nyelvű tanítást. Válaszként a magyarok panaszaira, 1987-ben egy ellenőrző bizottságot küldtek az iskolába, a magyar tanárokat akarták megfélemlíteni és rávenni, hogy kérjék áthelyezésüket román iskolákba.
Az élet legapróbb részleteire is kiterjedő túlkapások tömkelegét kellett a magyaroknak elszenvedniük. Elsősorban az erdélyieknek: eltűnt a Székely (Secuiesc) megnevezés Udvarhely és Keresztúr városok nevéből; a születési bizonyítványokban a magyar keresztneveket lefordították, betiltották a magyar nyelv használatát az osztályfőnöki órákon, a magyar énekeket az iskolai évzáró ünnepségeken, s csak egyetlen, alaposan ellenőrzött tartalmú magyar vers elszavalását engedélyezték.  A magyarellenes hisztéria új formát öltött, miután 1986-ban megjelent Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt, Köpeczi Béla szerkesztésében a háromkötetes Erdély története. A román hatalom azonnal reagált: az Előre sorozatban közölte a felszólalásokat a magyar nemzetiségű dolgozók különböző megyei tanácsainak gyűlésein, ezekben a magyarok „tiltakoztak” a magyarországi hatóságok beavatkozása ellen, és éltették a párt „bölcs politikáját”. Az egész román sajtó megbélyegezte Magyarországot „irredenta és horthysta” lépése miatt. „Támogatóit” maga mögött tudva, a ceausiszta hatalomnak sikerült megakadályoznia a magyar konzulátus megnyitását Kolozsváron, az alkalmazottaknak 48 órán belül kellett elhagyniuk az országot. És bár már teljesen elkészült és felszerelték, nem volt lehetséges a bukaresti Magyar Kulturális Központ megnyitása sem. 1986-ban megjelent egy tanulmánykötet, A történelemhamisítás veszélyes játéka (Jocul periculos al falsificării istoriei) címmel, Ştefan Pascu akadémikus és Ştefan Ştefănescu egyetemi tanár szerkesztésében, több neves történész – Mircea Muşat, Florin Constantiniu, Cristian Popişteanu, Dinu C. Giurescu, Victoria Moisiuc – írásaival. A vádak elsősorban a magyarországi történészek ellen irányultak, de egy kerekasztal-beszélgetés során, amelyen Ion Coja, Gabriel Ţepelea és Mihai Ungheanu is részt vett, átbeszélték a moldvai csángó tanító, Dumitru Mărtinaş „drámáját”, aki az egy évvel korábban megjelent könyvében kétségbe vonta a csángók magyar származását, és aki szerint a csángók Székelyföldről származó románok, akiket már a XIII. században a katolikus hitre térítettek. A Román Akadémia által 1989 után kiadott történelmi írás nem vesz tudomást a Kárpátokon kívül még ma is élő csángókról. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői közül többen 1990 után a Nagyrománia Pártban kötöttek ki. 
1988-ban megjelent Francisc Păcurariu Românii şi maghiarii de-a lungul veacurilor (Románok és magyarok az évszázadok során) című, a párt politikájának szellemében megírt könyve. A magyarok csak mímelték, hogy támogatják a párt tulajdonképpen ellenük irányuló politikáját, de ugyanezt nem mondhatjuk el a románokról. Bár Ceauşescu politikája már rég nem egyezett a nép akaratával, a románokra mégis nagymértékben hatott az állam magyarellenessége, állapította meg Domokos Géza. A manipulálás mindig is nagyon hatásos stratégia volt. Ceauşescu megteremtette az új embert, aki „egy hazát, egy nemzetet, egy nyelvet” akar, és a magyarokat tartotta a román nemzetre leselkedő legnagyobb veszélynek. 
Erdélyben a magyarok kivándorlása tömegméreteket öltött. 1988-ban például csak Nagyszalontáról 150 fiatal távozott egyetlen hónap alatt. 1985–1990 között mintegy 33 ezer magyar vándorolt ki Romániából; a Bukarestből kitelepültek száma nem ismert. Kiemelten értékes értelmiségiek is távoztak, az itthon maradottakat pedig megfélemlítették és félreállították. (...) Nincsenek további konkrét adataink a bukaresti magyarok Securitate általi meghurcoltatásairól. Számunkra ismeretlen okok miatt 1981-ben elbocsátották Cselényi László rendezőt (sz. 1951) a tévé magyar szerkesztőségétől. 1983-ban kivándorolt, és sikerült ugyancsak a tévénél elhelyezkednie; 2005-ben a Duna TV igazgatójának nevezték ki.
Csiki László szerkesztőt sokat zaklatta a Securitate, de részleteket erről sohasem árult el. Csak annyit mondott el, hogy kirúgták, és megvonták a közlési jogát; három évig álnév alatt jelentek meg írásai, utána pedig Magyarországra költözött. A Securitate házkutatásairól sem tudunk közelebbit, Horváth Andor esetét leszámítva. 1988-ban elkoboztak tőle 32 darab 1986 után megjelent könyvet és minden otthonában talált magyar folyóiratot. A hatóságok egy tanulmányt kerestek, amelyet Alin Teodorescu írt, és Magyarországra szánt, és amelyet Horváth Andornak kellett volna lefordítania. Néhány napos kihallgatás után leszálltak róla. 
A terror és a nélkülözés elviselhetetlenné vált. Az írók egy beadványt akartak szerkeszteni, amelyet a pártszervekhez nyújtottak volna be; nem ez lett volna az első ilyen próbálkozás. Domokos Gézát, az Írószövetség alelnökét felkereste Mircea Dinescu, hogy meggyőzze, ő is írja alá a beadványt. Domokos Géza feltételül szabta, hogy a beadvány térjen ki a magyar kisebbség helyzetére, önazonosságához, hagyományai ápolásához és anyaországi kapcsolataihoz való jogára is. A bátrabb értelmiségiek is csak szóban vagy magánlevelezésükben támogatták a jogaiktól és önérzetüktől megfosztottakat. Ilyen gesztusokat Domokos Géza is tett, nem is egyszer. A legismertebb eset C. V. Tudornak a Saturnalii című, 1984-ben megjelent kötete zsidóellenes mocskolódásaival kapcsolatos. Domokos Géza levélben biztosította támogatásáról a bukaresti Zsidó Konföderációt; maga Moses Rosen főrabbi válaszolt neki, meghívta a zsidók deportálásának 40. évfordulóján tartott megemlékezésre. A szertartáson Elie Wiesel, a későbbi Nobel-békedíjas is részt vett. Domokos Gézát figyelmeztették a pártbizottságtól, hogy nem tartotta be az érvényes szabályzatot, amely szerint kötelessége értesíteni a hatóságokat, ha olyan eseményen vesz részt, ahol külföldiek is vannak, de azt is az illetékesek tudomására kellett volna hoznia, hogy fel kíván szólalni. Magyarok más, rendkívüli tettei nem maradtak fenn. Ez jogosította fel Ágoston Hugót (aki a román rádió és televízió vezetőségi tagja volt 2010-ig) arra, hogy kijelentse: a Balkánon, Caragiale országában a kompromisszum, a hatalommal kötött egyezség fogalma elég kétértelmű. Pár kivételtől eltekintve Romániában nem léteztek igazi disszidensek, ellenállás sem volt a szó valós értelmében: ,,egyik sem volt igazi, sem a hűség, sem az ellenállás”.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Írók és vallomások
Lakatos Mihály, Molnár Vilmos, Szonda Szabolcs és Tamás Kincső volt a vendége annak az irodalmi estnek, amelyet az Írók a Sétatéren című rendezvénysorozat részeként tartott Sepsiszentgyörgyön a könyvkiadóként működő kolozsvári Sétatér Kulturális Egyesület. A négy szerzővel Fekete Vince költő beszélgetett a könyvtár Gábor Áron Termében.
A rövid felvezető után mindössze egy kérdésre válaszoltak a meghívottak, mert az ezután következő felolvasások miatt további beszélgetésre már nem maradt idő. Azonban a rendezvény így is elérte célját, a feltett kérdés ugyanis a Helikon folyóirat egykori bemutatkozó rovatának ki vagy te? kérdése volt, amelyre a meghívottak elmondhatták mindazt, amit magukról fontosnak tartanak, a felolvasott versek és rövid prózai szövegek pedig ugyancsak reprezentatívak voltak írói egyéniségük szempontjából. Szonda Szabolcsot, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatóját jól ismeri már a sepsiszentgyörgyi irodalomkedvelő közönség, de azt bizonyára nem mindenki tudja róla, hogy az ezredforduló környékén három verseskötete is megjelent, és ugyanabban az időszakban a Romániai Magyar Szó munkatársaként rövidprózát is írt. Jelenleg a könyvtár igazgatása és a sepsiszentgyörgyi irodalmi élet szervezése mellett román prózaírókat fordít. Mint mondta, próbál következetes maradni önmagához mindenben, amit tesz.
Molnár Vilmos csíkszeredai író bemutatkozásában mesélt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium padlásáról – amelynek fontos szerepe volt az életében, ugyanis a lógásai alatt mindig ott olvasott –, majd részletesen kifejtette, hogy Bodor Ádám karcolatai hatására kezdett el írni, de nem túl termékeny szerző, hogy fiatalkorában a hegyekbe való kirándulás jelentette számára a mindennapok problémái elől való menekülés lehetőségét, és hogy íróvá válásában a Szamosnak is volt némi szerepe. Tamás Kincső, aki idén jelentkezett első prózakötetével, ugyancsak csíkszeredai származású, és saját bevallása szerint már nagyon fiatalon érdekelte az irodalom, ugyanis egész mappányi oklevelet gyűjtött össze szavaló és prózamondó versenyeken, végül mégis gyógyszerészeti egyetemet végzett. Többnyire családi okok miatt költözött Sepsikőröspatakra, de már elvált, megjelent kötete pedig arról szól, hogy hogyan lehet vígan élni férfi nélkül az erdő szélén. Később megtudtuk, hogy verseket is ír, és további három regénye vár kiadásra. Lakatos Mihály neve szintén ismerős a szentgyörgyieknek, ugyanis a közelmúltban négy évig ő volt a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi irodájának vezetője, ezúttal azonban írói, költői minőségében volt jelen a beszélgetésen. Egy Fekete Vincével folytatott rövid baráti csipkelődés után elmondta, sok minden történt vele az elmúlt ötvenkét év alatt, de a halállal továbbra sem ért egyet, Woody Allenhez hasonlóan ő sem csak az emberek emlékezetében szeretne továbbélni, hanem a nappaliban is.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Óváry-Óss József Útravalója
Az Útravaló szerzője, az 1913-ban Désen született, 1981- ben Budapesten elhunyt újságíró, kiadói lektor Óváry-Óss Józsefről, a kolozsvári Ellenzék egykori szerkesztőjéről ma már keveset tud a kollektív emlékezet. A Kráter kiadó kötete, a négy nagyobb egységre – Zászlós a fronton, Az Ítélet napjai, Iránytű nélkül, Füveskönyv – osztott, publicisztikát, verseket, leveleket, dramolettet, naplójegyzeteket tartalmazó gyűjtemény ezen próbál változtatni. A kiadvány nyilván nem csak erről a kevéssé ismert életműről nyújt átfogó képet, a zaklatott korszakot is felmutatja, amely Óváry-Óss sorsát is meghatározta. A könyv nem jöhetett volna létre a szerző lánya, Óss Enikő színésznő nélkül, ő volt az, aki édesapjának ily módon is méltó emléket kívánt állítani. A kötet előszavá- ban, amelyet mellékletünkben közlünk, elmondja, hogyan született az Útravaló, de érdemes beleolvasni azokba az ajánló sorokba is, amelyek a kiadvány hátsó borítóján Szász István Tas tollából méltatják Óss Enikő vállalkozását: „A kincses város reménykedés után lassan reményét vesztő éveiben, ravaszul meghúzott vándorló határok korszakában, fegyverek zajában, egy gyönyörű és művelt fiatal házaspár házában született a kisleány, akit aztán későbbi évtizedekben Óss Enikő néven ismert és szeretett meg Erdély és Amerika magyar színházi közönsége. Édesapját elsodorta a háború és az újra vándorló határ végleg elválasztotta őket. Életét a szolgálat szelleme irányította. A művészeté és ezen keresztül a nemzeté. Egy szép és hasznos színpadi pályafutás ki tudja hányadik szakaszában írta meg színes memoárját, de nem érte be ennyivel. A szeretett apa, egy rendkívül összetett egyéniség, akinek tehetségét a történelem fogaskerekei darálták be, mindenkor ott élt génjeiben és emlékeiben. Most elérkezettnek látta az időt, hogy a tőle fennmaradt mozaikokból összeállítsa ezt az emléknek és emlékműnek szánt kötetet. Egy generáció, egy erdélyi magyar társadalmi réteg, egy kihalóban levő férfiideál felvillanásai fedezhetők fel ebben a könyvben.” Népújság (Marosvásárhely)

Interferenciák – drámakötet, előadás, színház és börtön
Börtönként tekint a színházra Visky András dramaturg, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője, értelmezése szerint olyan hely ez, ahova szabad akaratukból bezárkóznak a nézők a színészekkel – bezárulnak az ajtók, de mindaz, ami ott bent történik, kiszabadítja őket. A fekete doboz az üres sírt idézi, ahova betérnek az emberek, eljátszani halál és feltámadás játékát – merthogy nem szabad a sírban maradni, reflektálni kell mindarra, ami velünk történik. A szerző erről csütörtökön délben beszélt a TIFF Házban, a hét drámát tartalmazó Ki innen című kötetének bemutatóján. A Koinóniánál megjelent kiadvány ismertetése előtt a kolozsvári társulat A mélyben című előadásának alkotóival találkozhatott az Interferenciák közönsége.
Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója a könyvbemutatón kifejtette: tizennyolc színházi vonatkozású kötet jelent meg eddig a Koinóniánál, az albumokkal együtt pedig már húsz fölött van ez a szám; magyar, román és angol nyelvű kiadványok egyaránt napvilágot láttak, hosszú ideig Visky András szerkesztette őket. A szerző három drámáját gyűjtötte egybe A szökés 2006-ban, a mostani, Ki innen című pedig a 2009 óta írt hét színpadi szövegét – ahogyan ő nevezi, hét újabb színpadi kísérletét – tartalmazza.Témájuk tekintetében széles skálán mozognak a művek, többségüket (Visszaszületés, Pornó – Feleségem története, Green Relief, Megöltem az anyámat, RádióJáték, Bevégezetlen ragyogás) hazai és nemzetközi színpadokon, fesztiválokon már több ízben műsorra tűzték.Az írásokat a Láng Zsolt prózaíró, szerkesztő és Visky András beszélgetése követi, amelyben színházi radikalizmusról, színházi üzemszerűségről és a kísérletezés lehetőségeiről is szó esik, jegyezte meg Tompa Gábor igazgató, majd a címválasztásra kérdezett rá: hol vagyunk, honnan kell kimenekülnünk, ha ezt a feszültséggel teli felszólítást megfogadjuk?Visky András elárulta, hogy sokára született meg a cím; nem akarta valamelyik darab elnevezését kiemelni, mert akkor eleve elmozdította volna egy bizonyos irányba az értelmezést, törekedett viszont arra, hogy problematikus címet találjon, amely saját esztétikai, teológiai, filozófiai kereséseit is tükrözi. Mint mondta, nem biztos, hogy drámaíró lenne, ha nem Tompa Gáborhoz fűzi az első színházi barátsága, ugyanakkor egyebek mellett arra is kitért, hogy az utóbbi években egyre inkább foglalkoztatja a nyitott dramaturgia – olyan dramaturgiát szeret létrehozni, amely aztán a próbafolyamat során nyeri el végső formáját. Jó az, ha a munka során úgyszólván eltűnik a szerző, mert végül az előadás fogja visszahozni, felmutatni mindenki számára.Láng Zsolt az Úrral való állandó párbeszédet emelte ki a drámaíró műveinek egyik sajátosságaként, és a sikerhez való hozzáállására is reflektált: a szerző voltaképpen a siker ellen megy, ironikusan kezeli azt – már azáltal is, hogy monodrámákat ír, és például a Tanítványokban hosszasan értekeznek a szereplők olyan dolgokról, amelyekről a nézőnek nem biztos, hogy van fogalma. A szövegek azonban kétségkívül erősek, a művek felvetik azt a kérdést is, hogy mennyire lehet szöveg nélkül színházat „csinálni” – és tulajdonképpen meg is válaszolják: nem lehet, hiszen minden megnyilvánulásunk a nyelven alapszik.                                                                                           *Korlátozottabb művészeti tevékenységnek tartja Radnai Annamária, ha olyan rendezővel együttdolgozva fordít egy készülő előadáshoz, akinek az anyanyelve megegyezik az adott mű nyelvével – egyszerűbb az, amikor mindkettejüknek idegen az illető nyelv. Makszim Gorkij világhírű színműve, az Éjjeli menedékhely (Na dnye) esetében az is ott lebegett a szeme előtt, hogy az oroszok közül nagyon sokan ismerik a realista darabokat. Korábban, egy Csehov-fordítás alkalmával Radnai Annamária édesanyja, Szerotina Szvetlana adott pillanatban meg is jegyezte: „Csehov nem ilyen”. – Gorkijjal is pontosan így vannak, tudják, hogy ő ilyen vagy nem ilyen – magyarázta a műfordító, dramaturg, egyetemi oktató csütörtökön délelőtt a TIFF Házban, a Kolozsvári Állami Magyar SzínházA mélyben című előadásának (rendező: Jurij Kordonszkij) közönségtalálkozóján.Nem nagyon szeret szlenget fordítani, egyrészt, mert az sokban kötődik a helyhez, meg aztán könnyen elavul, idővel érvénytelenné válik. Ezért kérte a produkcióban részt vevő színészeket, hogy észrevételeikkel segítsék a munkáját. Szükség is volt erre: amellett, hogy a rendező főként azokra a kérdésekre fókuszált, amelyek gyakorlatilag soha nem veszítenek fontosságukból – kik vagyunk, miért élünk, mi a dolgunk ezen a bolygón, mit jelent felelősséget vállalni a tetteinkért vagy éppen meghalni –, ragaszkodott ahhoz is, hogy a 19. századi szleng helyett egy nagyon is mai nyelven szólaljanak meg a társadalom perifériájára szorult szereplők.Visky András, az előadás dramaturgja a közös munka legizgalmasabb jellemzőjének nevezte, hogy Jurij Kordonszkij elképesztő részletességgel építette fel a cselekvések logikáját, hogy a színészek fokozatosan tudjanak eljutni A pontból B pontba. – Olyan határt kellett átlépniük a személyiségükben és a művészi tudásukban egyaránt, amilyet eddig nem nagyon kellett – hangsúlyozta.Aprólékosan, milliméterről milliméterre dolgozták ki a különböző mozzanatokat a rendezővel – mondta Laczó Júlia (Anna), Bogdán Zsolt (Luka) pedig azt emelte ki, hogy minden bizonnyal ezután is érik még az előadás, szerdán például feszesebbnek, összefogottabbnak érezte a ritmusát a korábbiakhoz képest. Viola Gábor (Vászka Pepel) szerint egyenként mindannyiuknak segített a munka abban, hogy feltérképezzék a saját határaikat – ez persze egy életen át tart, viszont meghatározó volt a mostani alkalom: az elmúlt hat évben, amióta tagja a kolozsvári színház társulatának, egyetlen próbafolyamat során sem érzett ehhez fogható kohéziós erőt.Kézdi Imola (Vaszilisza Karpovna) ritka pillanatnak nevezte, hogy az út fontosabb legyen a végeredménynél, márpedig most előbbi kerekedett felül. Hozzáfűzte: 13-an száz felől közelítettek a munkához és egyúttal a mélybe, kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni a folyamatról – színészvezetéstől kezdve a kávézásokig minden összehozta a csapatot. Pethő Anikó (Násztya) kitért arra, hogy a munka már az olvasópróbákon jócskán elkezdődött: a rendező sokat mesélt az orosz börtönkultúráról, és mindenkinek beindította a fantáziáját, arra kérte a színészeket, hogy a színpadon kívül is gondolkodjanak a különböző megvalósításokon. Dimény Áron (Színész) számára leginkább attól volt különleges ez a találkozás, mert olyan előadást szült, amelynek minden pillanatában szabad lehet, és közben folyamatosan pontosnak is kell lennie.
Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár)

Brassói szurkolók a szentgyörgyieknek: „Kifelé a magyarokkal az országból!”
Incidensek követték a Brassói FC és Sepsi OSK közötti szombati másodosztályú mérkőzést. Elhangzott a „Kifelé a magyarokkal az országból!” skandálás is.
A pályán kívül folytatódott szombat délután a Brassói FC és Sepsi OSK közötti,döntetlennel végződött mérkőzés lefújása után a két szurkolótábor „összecsapása”. A csendőrök beavatkozására volt szükség ahhoz, hogy a mintegy 500 fős sepsiszentgyörgyi galeri tagjainak ne essen bántódása.
Az OSK egyik szurkolója a Maszolnak elmesélte, a mérkőzés után a stadionhoz közeli parkolóba, az autóbuszaikhoz igyekeztek, és a brassóiak utánuk mentek. „Néhányan közülünk befutottak közénk, hogy sálat lopjanak vagy megüssék valamelyikünket. A csendőrök egy brassóit elvezettek, majd el is engedtek” – idézte fel a történteket.
A sepsiszentgyörgyi szurkoló elmondta, a brassóiaknak végül sikerült szerezniük egy „trófeát”, egy kommandói mozgássérült drukkernek lopták el az OSK-sálját. „Benyúltak a mozgássérült számára átalakított gépkocsi ablakán, és leszedték a nyakáról a sálat” – mesélte a férfi.
Mint megtudtuk a mérkőzés alatt a brassóiak kibontottak egy óriási trikolórt a lelátókon, a szünetben pedig hógolyókkal dobálták a szentgyörgyieket. Nem hiányoztak a „Kifelé a magyarokkal az országból!” skandálások sem. A háromszékiek ezekre tapssal és „bravó!” kiáltássokkal reagáltak. A parkoló fele menet több száz torokból elhangzott a „Ria, ria, Hungária!” skandálás is.
Cs. P. T. maszol.ro

A szellemi fiúöltöző
„Az lenne a normális, ha te is elnéznéd a trikolórt, és ők is a lobogót március 15-én” – mondtam valakinek, akit elragadott a sztereotipikus „magyarság”: hogy utálja a trikolórt december elsején. „Én elnézem” – visszakozott rögtön.
Tekintve, hogy egy kamaszról van szó, talán még van remény, hogy ne abban a félreértett magyarságban szocializálódjon, mely a félreértett románsággal vívja reménytelen csatáit. Illetve természetesen abban is szocializálódik, de tán meggondolja, amit mondtam neki, és mélyebben, mintsem hogy másnapra elfeledje – jól ismerem, van neki mivel.
Minden tréfán és személyes vonatkozáson túl azonban tényleg ez lenne a cél. Gyakran eltöprengek fölötte, hányan és hányszor idézik József Attilát, hányan hallgatják-mondják A Dunánált könnyes szemmel: „Anyám kún volt, az apám félig székely, / félig román, vagy tán egészen az.” És: „A világ vagyok – minden, ami volt, van: / a sok nemzedék, mely egymásra tör. / A honfoglalók győznek velem holtan / s a meghódoltak kínja meggyötör. / Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa – / török, tatár, tót, román kavarog / e szívben, mely e multnak már adósa / szelíd jövővel – mai magyarok!” Jóval több ez, mint a tankönyv unalma, üres szédelgés egy „nagy költő” előtt, jóval több, mint anyakönyvi kivonat: lélekkönyvi kivonat ez, egy valóban nagy költő, egy nagy érzékenység formába szorított, tehát annál igazabb igazsága. Annál is igazabb, mert érződik az eljutás: a folyamat, ahogyan a beszélő eljutott ehhez a felismeréshez, ahogyan megpróbálta kibékíteni magában a sokféleséget, és ahogy a versben sikerült, tehát nem próbálta becsapni magát.
A romániai magyarság már a szellemi higiénia érdekében is megpróbálhatná végre elfogadni a múltat, és tovább lépni, s nem úgy élni, mintha egy átmeneti állapotban élne, mielőtt ismét „visszakapjuk” Kassát és Kolozsvárt. Így csak túlélni lehet, élni a szó teljes értelmében semmiképpen sem.
Mint ahogy a félreértett románság is kigyógyulhatna végre önmagából. A politikusok, közéleti szereplők és más fontos emberek minden december elsején hangzatos mondatokat eregetnek az egyesülésről, lehetőleg úgy, hogy megmaradjanak önnön görcsös, merev, gumicellás identitásukban, mely csak a „törzskönyvezett románokat” fogadja el.
November 30-án írt román cikkem alatt olyan gyűlöletáradat folyik, hogy alig merek felé nézni, nehogy beleszédüljek, holott semmi olyasmit nem írtam, amit egy normális közegben ne vállalhatnék nyugodtan. Csakhogy nem a szellemi normalitásban élünk, hanem a szellemi fiúöltözőben.
Fűzzük be már a cipőnket, menjünk ki, és vágjuk be az ajtót.
Demény Péter maszol.ro

Székelyföldön társadalmi mozgalommá kívánják tenni az értékek őrzését
Lentről felfele építkező rendszerként hozták létre a Székelyföldi Értéktár Bizottságot, amely által Kovászna, Hargita és Maros megyei szakemberek döntenek a közösség által javasolt értékek felvételéről a székelyföldi értéktárba. A Székelyföldi Értéktár Bizottság elnökével, Szőts Zsuzsával beszélgettünk az értéktár mozgalomról.
A bizottság felhívására nemrégiben 23 javaslat érkezett, amiből első körben nyolcat választottak be a székelyföldi értéktárba. Ezek a székelyderzsi erődtemplom, acsíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a kürtöskalács.
Mit jelent az érték az értéktár bizottság megfogalmazásában?
Sokaknak elsőként az anyagiak, így a ház, az autó jut eszébe, aztán következik a sorban a család, az egészség, és mindaz, amit fontosnak tartanak az életükben. Léteznek azonban olyan értékek, amelyek meglétét annyira természetesnek vesszük, hogy már nem is tekintjük értéknek, legyenek ezek épületek, hagyományok, szokások, gasztronómiai termékek. Gondoljanak bele, mit jelentene, ha egyszerre eltűnnének olyan házak, hidak, kapuk, amelyekre jól esik ránézni, eltűnnének a táncok, többé nem kóstolhatnánk olyan ételeket, mint például a kapros juhtúrós palacsinta. Azért van szükség az értéktárra, hogy mindezeket megőrizzük, mert míg saját értékeinket foggal-körömmel őrizzük, addig hajlamosak vagyunk egyéb kincseinkről megfeledkezni – ezeket az értékeket nem örökbe kapjuk, csak megőrzésre.
Honnan jött az ötlet a székelyföldi értéktár megalakítására?
A Székelyföldi Értéktár Bizottság egy lassan öt éves értékgyűjtő, feltáró mozgalom része, mely azt követően indult el, hogy a Magyar Országgyűlés 2012-ben elfogadta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt. Ez alapján indult el a magyar nemzeti értékek gyűjtését, dokumentálását, átörökítését célul kitűző hungarikum-mozgalom. Tavaly módosították ezt a törvényt annak érdekében, hogy a külhoni magyar értékeket is beemelhessék a hungarikumok sorába. Ezt követően Erdélyben a Kriza János Néprajzi Társaság és az Élő Erdély Egyesület közreműködésével kezdődött el az erdélyi értékgyűjtő mozgalom kiépítése, és kolozsvári székhellyel létrejött az Erdélyi Értéktár Bizottság.
Hogyan épül föl az értéktár rendszer?
Ez egy alulról építkező rendszer, amelynek lényege, hogy településenként az emberek döntik el, hogy mit tartanak értéknek, majd továbbadják az információt a tájegységi bizottságoknak és így fölfele, de nem kötelező betartani ezeket a lépcsőket. A Székelyföldi Értéktár Bizottságot a három megye, Kovászna, Hargita és Maros önkormányzata hozta életre, ezáltal is biztosítják az intézményi hátteret, míg a bizottság szakmai titkárságát a Kovászna Megyei Művelődési Központ látja el.
Az a cél, hogy létrejöjjenek a települési és tájegységi értéktár bizottságok is, ilyen Kovászna megyében Kisbaconnak van, amely már túl van egy sikeres pályázaton, ami az értékei megőrzésére irányult. Ugyanakkor megalakult már a Kovászna megyei értéktár is, amely internetes oldalon gyűjti össze és népszerűsíti a háromszéki értékeket. A Magyarországi Földművelésügyi Minisztérium kétévente hirdet pályázatot, amelyen a külhoni magyarok is részt vehetnek.
Mit jelent a nemzeti értékpiramis?
A rendszer első lépcsőfokán a települési értéktárak helyezkednek el, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. A helyi értéktár bizottság által települési értéknek minősített érték bekerül a települési értéktárba, és ezáltal a magyar nemzeti értékek rendszerébe is.
Több szomszédos település, illetve földrajzi, történelmi vagy néprajzi szempontok alapján egységet alkotó települések tájegységi értéktárat hozhatnak létre, és a területükön fellelhető értékek közül a települési jelentőséget meghaladó értékeket tájegységi értékké nyilváníthatják.
A második lépcsőfokot Magyarországon a megyei értéktárak, a külhoni magyarság esetében az ezzel egyenértékű erdélyi értéktár és a székelyföldi értéktár jelenti.
Harmadik lépcsőfokként a Hungarikum Bizottság dönthet valaminek kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánításáról, ami bekerülhet a magyarság csúcsteljesítményének számító Hungarikumok Gyűjteményébe.
Mi és hogyan kerülhet be az értéktárba?
A hungarikumtörvény nem akar túlszabályozni, csak megteremti az értékgyűjtés kereteit és meghatározza a mozgalom szellemiségét, hangsúlyozva, hogy a magyar nemzeti értékek ügye olyan ügy, amely minden magyar embert érint, függetlenül attól, hogy a világ melyik részén él, hogy értékeink egyetemesek, velük kapcsolatban nem az a meghatározó, hogy éppen a határ melyik oldaláról származnak, hogy oda kell figyelni a ránk jellemző értékekre.
Meghatározás szerint nemzeti értéknek számít minden, a magyar alkotótevékenységhez, termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, tájhoz és élővilághoz kapcsolódó, szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték, vagy termék. Egy egyszerű űrlap kitöltésével bárki kezdeményezheti egy érték felvételét a települési és tájegységi értéktárba. Ezt az adatlapot le lehet tölteni, kitöltése nem bonyolult, tartalmazza a javaslattevő adatait és az általa javasolt értékek megnevezését és besorolását.
Nyolc értékkategóriát határoztak meg: agrár- és élelmiszergazdaság-, egészség és életmód-, épített környezet-, ipari és műszaki megoldások-, kulturális örökség-, sport-, természeti környezet és turizmus. Vannak népszerűbb kategóriák, így az épített környezet és kulturális örökség kategóriákba rengeteg jelölés érkezett a megyei vagy székelyföldi értéktár bizottságokhoz. Ennek az a magyarázata, hogy ezek kézzelfoghatóbbak. Az épített örökség kategóriában több épület is szerepel az országosan elfogadott műemlék listán. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem csak az érték, ami több száz éves, hanem az is, aminek csak tíz éves múltja van, de a közösség úgy érzi az számára érték, ezért be kell nevezni.
Levédik a védjegy-hivatalnál ezeket az értékeket?
Nem. Csak a kiemelt nemzeti értékek, és a hungarikummá váló értékek esetében beszélhetünk levédésről. Az erdélyi és a székelyföldi értékek esetében most zajlanak a tárgyalások.
Nem ütközik a hazai jogszabályokba az értéktár mozgalom?
A megyei értéktár esetében a működési szabályzatunkat igazítottuk a román törvénykezéshez, mert ha megyei értéktárról beszélünk, akkor a megye területén élő, a nem magyar ajkú lakosság értékei is a megyei értékek részét képezik, például a Kovászna megyei értékeknél a vajnafalvi román közösség felterjesztette az Illés-napi juhászlakodalmat, melyet a bizottság el is fogadott.
Létezik-e román(iai) értéktár?
Nem tudok róla, de nem tartom kizártnak, hogy hamarosan itt is elindul egy hasonló rendszer!
Kovács Zsolt maszol.ro

Húszezer lejt gyűjtött a Kincses Kolozsvár Egyesület a magyarlapádi szórványkollégiumnak
A Magyar Szabadság Éve Kolozsváron jubileumi rendezvénysorozat hat hete alatt a Kincses Kolozsvár Egyesület és partnerszervezetei összesen 20 ezer 191 lejt, mintegy 1.4 millió forintnyi adományt gyűjtöttek a Magyarlapádi Szórványkollégium javára - közölte a Kincses Kolozsvár Egyesület. Az adakozási akció elsősorban Kolozsváron zajlott, de Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész októberi koncertkörútjának, illetve Wittner Mária 1956-os szabadságharcos novemberi előadókörútjának köszönhetően más erdélyi városokra – Székelyudvarhelyre, Csíkszeredára, Nagyváradra és Marosvásárhelyre – is kiterjedt. A gyűjtésből befolyt összeget a programsorozatot koordináló Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök, Szabó Lilla ügyvezető igazgató és Csigi Levente gazdasági igazgató november 29-én adta át a Magyarlapádi Szórványkollégium képviseletében Sipos Ferencnek, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnökének, Borbándi András református lelkipásztornak és Bánffy Farkasnak. Az október 12. és november 21. között zajló, összesen 38 programot felölelő rendezvénysorozaton több mint háromezer látogató vett részt Kolozsváron. Bogányi Gergely erdélyi hangversenykörútján minden helyszínen teltházas koncertet tartott, de Wittner Mária előadókörútját is jelentős éredeklődés követte Erdély-szerte. A Kincses Kolozsvár Egyesület köszönetet mond minden nagylelkű adakozónak, és azoknak a kolozsvári és erdélyi partnerszervezeteknek, akik felvállalták a jó ügy képviseletét, ezáltal is hozzájárulva az erősen szórványosodó Küküllő-menti falvakból származó magyar gyerekek anyanyelvi oktatásához. A Magyarlapádi Szórványkollégium nemcsak oktatási központként, hanem az ott tanuló diákok magyar identitásának őrzőjeként is fontos szerepet játszik - áll a közleményben. A programsorozatot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. (hírszerk.)
Transindex.ro

Akinek elege van Romániából – beszélgetés Sabin Ghermannal románokról, magyarokról, Erdélyről
Csak közös román–magyar párt létrehozásában lenne partner, de abban nagyon. A román közvélemény szemében fekete báránynak számító Sabin Gherman kolozsvári újságíróval román ünnepekről és Erdély autonómiájáról is beszélgetett Csinta Samu újságíró.
 Van kedvenc román történelmi alakja?
– Nincs. Inkább olyan példákat tudnék felhozni, amelyek nagyon zavarnak. Baba Novac kolozsvári emlékművén például az áll, hogy magyarok által megölt román hős. Márpedig ha ugyanazt művelném, mint Baba Novac, hasonló bánásmód járna nekem is. Mert mit érdemel egy kém? Ő ugyanis szerb betyárként az ortodox pappal szövetkezve pénzért szolgáltatott információkat a temesvári pasának, hogy mikor kellene megtámadni Lugost és Karánsebest.
– Az 1918. december elsejei nagy egyesüléssel azért csak jobb a viszonya...
– Nem feltétlenül. Az én diákkoromban a nagy egyesülés korántsem volt még akkora esemény, gyakorlatilag mindent augusztus 23-ában élt ki a Ceaușescu-rezsim. A gyulafehérvári események nem sokat mondtak nekem, jelentőségük csak jóval később kezdett tudatosodni bennem. És az is, hogy december elseje nem más, mint egy győzelemre, illetve veszteségre való emlékezés apropója, amelyben mindkét érdekelt fél, a román és a magyar is abban hibázik óriásit, hogy aránytalanul felnagyítja a pillanat súlyát. Márpedig a történelmet nem lehet újrajátszani.
– A gyulafehérvári kiáltványban foglalt vállalásokat sem? Például amelyik teljes nemzeti szabadságot ígér valamennyi együtt élő nép számára.
– És amely vállalásokat a mai napig elmulasztottuk életbe léptetni. A Kárpátokon túl a magyarokat ma is hazátlanoknak, bozgoroknak nevezik, bennünket, románokat pedig magyar keverékeknek, boanghenoknak. Ha te lebozgorozod a magyart – szoktam ilyenkor válaszolni –, akkor én is az vagyok, mert azzal vagyok szolidáris, aki mellettem él Erdélyben. Persze tudom, hogy ez édeskevés.
– A magyar és román történetírás pedig továbbra is párhuzamos pályákon fut. December elseje tekintetében is.
– Ami a történelemkönyvekben ma zajlik, egyszerre szomorú és abszurd. A magyar szemlélet Erdély elvesztésének folyamatos siratásában merül ki. A román nacionalizmus ugyanakkor furcsa kettősségben fuldoklik: miközben állandóan a román felsőbbrendűséget hangsúlyozza, nem bízik saját történelmében. Minden győzelem mögött ott érzékelhető az örökös frusztráció, hogy bennünket, románokat mindig nyomorult jobbágyokként kezeltek. A német és francia diákok viszont ma saját térségük összefésült történelmét tanulják. Pedig közöttük több száz éves háborúskodás húzódik, míg mi, magyarok és románok ezer év alatt talán kétszer-háromszor estünk egymásnak háborúban, akkor sem feltétlenül nemzeti okokból. A német–francia példa alapján kellene nekünk is megírnunk közös történelmünket, előtte viszont olyan környezetet kellene kialakítanunk, amelyben mindenki saját nyelvén írhat, olvashat, énekelhet, és ebből semmiféle hátránya nem származhat.
– Közel húsz éve jelent meg a nagy vihart kavart, Elegem van Romániából című vitairata. Másként fogalmazna, ha ma írná?
– Részben biztosan, időközben ugyanis változott a befogadó közeg. A román állampolgárok negyedének van már elege ebből a Romániából, derül ki egy nem régi felmérésből. Én mindenekelőtt gazdasági érvekkel próbálom meggyőzni az embereket. Miért kell 41 megye, amikor hét régió sokkal hatékonyabban működhetne? Mindenkinek szüksége van gazdaságilag érvényesíthető régiós identitásra, Erdélynél ismertebb régió pedig kevés van a világon. A hivatalos kurzus azonban Erdélyt ma is csak az időjárás-jelentésben nevezi a nevén. Holott Erdély több száz éve létezett, amikor Romániának még nyoma sem volt. Amikor Havasalföld és Moldva még valahol a ködben bolyongott, Erdély már a vesztfáliai béke aláírói között szerepelt. Az egyik jelentős román szociológus – nevét saját védelmében hallgassuk el – máig nem merészeli nyilvánosságra hozni annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyben arra kérdeztek rá, hogy hányan szorgalmaznák Erdély adminisztratív-pénzügyi autonómiáját. Nos, 62 százalékról van szó.
– Mi akadályozza leginkább az erdélyi autonomista mozgalom – amelynek érdekében megalapította az Erdély–Bánság Ligát – sikerét? A magyarok jelenléte?
– Ellenkezőleg. Ez a mozgalom csak akkor teljesedhet ki, amikor a magyarok, a románok és a szászok egyformán akarják. Sokan megkeresnek, hogy csináljunk külön pártot. Én viszont kizárólag egy alku tárgyát soha nem képező elv- és alapvetésrendszer mentén, váltott elnökséggel működő erdélyi párt létrehozását támogatom. És ezt a magyar pártok vezetői felé is többször egyértelműsítettem már.
– Ebben a műfajban viszont elég riasztó a felvidéki Most–Híd párt példája...
– Valóban, az a modell legalább tíz évvel késleltette a mi törekvéseinket. Azóta az aludttejet is tízszer megfújja mindenki ebben a témában. A Most–Híd esetében az volt az alapvető hiba, hogy nem fektették le azokat a soha alku tárgyát nem képező alapelveket, amelyek megszabják a párt működését. Ilyen az anyanyelv használata, egy másik kulturális-nyelvi közösségben való lét jogosságát és jogegyenlőségét szabályozó megállapodás. Mindig elképeszt, amikor a magyarok kisebbségként határozzák meg magukat. Hagyjátok ezt a Ceaușescutól hallott kifejezést, mondom nekik, ti nemzeti közösség vagytok, amely az én identitásomat is alakította. Érdemes lenne a nemzeti közösségek szintjén is érvényesíteni a felvinciek és alvinciek példáját. A két Fehér megyei település lakói annak idején megegyeztek, hogy soha nem emlegetik fel az elődök által egymás ellen elkövetett sérelmeket. Sőt, a gyerekeiknek sem mondják el, hogy ne mérgezzék a tudatukat.
– A történelem elhallgatható? Mi több: elhallgatandó?
– Nem ebben az értelemben. Ha egy csepp tintát öntünk egy pohár vízbe, máris oda a tisztaság. Egyetlen csepp gyűlölettel egész nemzedékeket mérgezhetünk meg. A történelmet úgy kell ismernünk és értékelnünk, ahogy megtörtént, a teljes körülményeikkel együtt. Ki kell mondani, milyen őrült dolgokat voltunk képesek művelni egymással. Hogy mi sem voltunk okosabbak a korabeli világnál. Erdély velünk, mindannyiunkkal az igazi, ezért nem vagyok hajlandó más pártban gondolkodni, csakis vegyes pártban.
– Akkor az RMDSZ elbukásáért szurkol a december 11-i parlamenti választáson?
– Nem feltétlenül, ha ugyanis az RMDSZ nem éri el az ötszázalékos küszöböt, és csak alternatív útvonalon, mondhatni a hátsó bejáraton jut be a parlamentbe, sebzett farkassá válik, amelyet az ép farkasok – akikkel korábban kormányon volt – kíméletlenül széttépnek. Azonnal a többi jelentéktelen magyar párt közé sorolják, feladat kipipálva, ellenség hatástalanítva, mondják majd a nagy román pártok. Nem kívánom az RMDSZ vesztét, bár nem kedvelem túlságosan. Azt szerettem volna ugyanis, hogy engem, az erdélyi románt is képviseljen a parlamentben. Ezt nem nagyon érzem, de lévén az egyetlen erdélyi identitású regionális párt, szurkolok neki. Ugyanakkor számomra az egyetlen erkölcsileg elfogadható párt. Egyetlen adalék: a dák állam központját, Sarmisegetuza maradványait Kelemen Hunor kulturális miniszter mentette meg a leaszfaltozástól.
– Mit gondol, Erdély autonómiája esetén Románia milyen tekintetben veszítené a legtöbbet?
– Semmiféle veszteséget nem szenvedne el Erdély saját lábra állásával. Nyereségről annál inkább beszélhetünk. Mindenekelőtt hatástalanítani lehetne a nacionalizmust, eltűnne az a kép, miszerint a románok magyart reggeliznek, és fordítva. Egy jóléti Erdély ugyanakkor több szomszédos régiót is képes lenne maga után húzni. Persze nem az 1927-es szinten, amikor Románia költségvetésének 86 százalékát Erdély és a Bánság biztosította. Ma Bukarestben adóznak az ország legnagyobb cégei, az a 2500 vállalat, amelynek éves üzleti forgalma meghaladja az 50 millió eurót. Csak így érdemes értelmezni, hogy Bukarest adja a hazai össztermék 25 százalékát. Az ország bármelyik Mol-kútjánál vásárolsz benzint, annak adóvonzatai a bukaresti kasszát gazdagítják. Arról nem is beszélve, hogy míg országszerte 600 ezer köztisztviselő dolgozik, Bukarestben 430 ezerre rúg a számuk.
– Hol tápláltak a fejébe ennyi „hazaáruló” gondolatot?
– Így alakult. A Marosvásárhelytől 35 kilométerre fekvő Mezőzáhon születtem, Vásárhelyen éltünk, s ma is sajnálom, hogy nem tanultam meg tisztességesen magyarul. Magyar barátaink szülei ugyanis mindig arra kérték anyámat, beszéljünk románul, hogy az ő gyerekeik is megtanulhassák a nyelvet. Az egyik első dilemmám is Záhról fakad: az iskolai tankönyvekből a népnyúzó magyar nemesekről tanultunk, az öregektől viszont azt lehetett hallani, hogy a falu földesura, Ugron István egyáltalán nem a hétfejű sárkány megtestesítője volt, hanem visszahúzódó, diszkrét ember, aki sokat segített az embereken. És ott volt a gyönyörű kastély, amely mindig is meghatározta a falu identitását. 1989-ig nem is volt magyar- vagy románkérdés: együtt húsvétoztunk, szilveszterkor román és magyar éjfélkor egyaránt koccintottunk, normálisan éltünk. A disznóság a forradalmat követően tört ki, amikor hirtelen sok embernek lett fontos a nemzetiségi kérdés.
SABIN GHERMAN
Újságíró, publicista, Erdély adminisztratív autonómiája ügyének animátora. A Maros megyei Mezőzáhon született 1968. november 22-én, a craiovai egyetem román–francia szakán diplomázott, 1992 és 1999 között szerkesztőként dolgozott a köztelevízió kolozsvári stúdiójában. Ma a kolozsvári székhelyű Transilvania Look tévé népszerű műsorvezetője. A Monitorul de Cluj napilapban 1998-ban közölte a nagy vitát gerjesztő, Elegem van Romániából című vitairatát, amelyet a ProTransilvania Alapítvány saját kiáltványává nyilvánított. 2000 májusában megalapította az Erdély–Bánság Ligát, amelynek elnöke is volt. Az Európai Szabad Szövetség romániai jelentéstevője.
[Háromszék] itthon.ma/erdelyorszag

Segítség lépésről lépésre: interjú Semjén Zsolttal
Egészen biztos, hogy a Kárpát-medencében, de nem Magyarországon élő magyar közösségek helyzetéről, a nekik nyújtható és nyújtandó segítség mértékéről és állapotáról más képe van egy magas posztot betöltő kormányzati tisztviselőnek, mint az érintetteknek. A MÁÉRT idei plenáris ülését követően Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest kérdeztük.
Ön szerint milyen helyzetben van ma a felvidéki Magyar Közösség Pártja?
A Magyar Közösség Pártja stabilizálta a helyét, ami egy rendkívül komoly teljesítmény. Nagyon erős és elkötelezett szavazóbázisa van, ami magas szlovákiai szavazói részvétel esetén viszont nem elég a pozsonyi parlamentbe szükséges 5 %-hoz, hanem annál ugyan nem sokkal, de alacsonyabb. Szerény szlovákiai választói aktivitás esetén viszont elég! Ugyanakkor akár bent vannak a pozsonyi parlamentben, akár nem, vitathatatlan, hogy a magyarlakta országrészekben regionális pártként ők a meghatározó erő. A Magyar Kormány számára nem elengedhetetlenül szükséges, hogy partnere parlamenti párt legyen az adott országban. Természetesen mi örülünk annak, ha ez mégis így van, és többnyire minden támogatást meg is adunk ehhez, de azt is nagyon nagy értéknek tekintjük, ha a magyar közösség egy stabil, regionális párttal rendelkezik. És az MKP ilyen!
A szavazóbázisa biztos, megújuló, és erős pártstruktúrával is rendelkezik. Ráadásul, miután a felvidéki magyarok a szlovák-magyar határ mentén élnek, ezért az ottani települések szoros együttműködést alakítottak ki a szomszédos magyarországi megyékkel. Ennek is szerepe van abban, hogy az MKP hosszú távon kiszámítható, komoly erő, amiből az is következik, hogy akár a következőkben is átlendülhet a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöbön, és akkor immár parlamenti párt lehet!
Mi a véleménye a vegyes pártot illetőleg?
A Most-Híd kérdését sem kívánom megkerülni, hiszen ők is Szlovákia politikai életének a formálói. Szerencsétlen és tragikus, hogy a magyarság abba a helyzetbe került, hogy egy tisztán etnikai és egy vegyes párt közül kellett választania! Ráadásul sokan arra a következtetésre jutottak, ha a helyzet ilyen, akkor inkább egyáltalán nem vesznek részt a választásokon, vagyis a magyar szavazóbázis széthullott!
Ha a Felvidéken többen lennénk, akkor megkerülhetetlenek lennénk. Akkor Szlovákiában nem lenne ilyen nyelvtörvény, és az állampolgársági törvény is más lenne, a V4-ek együttműködése pedig gyorsabb, és sikeresebb lenne, hiszen olajozottabban működne. A fő problémánk a Híddal a Kárpát-medencében főként az, hogy megalapozza a félelmünket. Ugyanis ha létrejön egy vegyes párt, utána könnyen bekövetkezhet, hogy ebben a vegyes szlovák pártban előbb lesz egy magyar tagozat, majd a magyar tagozat esetleges felbomlása esetén néhány magyar képviselő marad.
Ezért a MÁÉRT a statútumában ki is mondta, hogy a MÁÉRT tagszervezeteinek kizárólag az etnikai magyar pártokat tekinti. De abban például mi nem foglalunk állást, ha az MKP a Híddal tárgyal. Ha az ottani legitim magyar civil szervezetek: a Csemadoktól, a pedagógusok szövetségén át a Via Nováig ezt fontosnak látják, és ebben megegyezésre is tudnak jutni, nem fogjuk őket ebben akadályozni.
Mi a helyzet ugyanebben a kérdésben Erdélyben? Ott december 11-én parlamenti választások lesznek.
Erdélyi vonatkozásban tisztában kell lenni azzal, és itt a személyes pártszimpátiáknak nem szabad szerepet játszaniuk, hogy ha az RMDSZ megroppan és – ne adj Isten! – nem, vagy csak nagyon megroggyant állapotában jut be a bukaresti parlamentbe, mondjuk 5% alatti eredménnyel, akkor ennek nem az lesz a következménye, hogy egy másik magyar párt jut oda be, hanem nem lesz ott a magyarok közül senki. Veszélyes, hogy a magyar értelmiség ideológiailag a román pártstruktúrába kezd el integrálódni, hogy a székelyföldi polgármesterek esetleg elkezdenek kliensrendszeri alapon helyezkedni, hogy valamiképpen mégiscsak juthassanak forrásokhoz, mert ez az erdélyi magyar érdekképviselet végét jelentené!
Ezért van minden összefogásra és szavazatra szükség, és ezért kulcsfontosságú, hogy december 11-én legyen meg az 5 százalék, már csak azért is, mert Romániában az úgynevezett regionalizáció réme is fenyeget bennünket, melynek során Maros, Hargita és Kovászna megye tömbmagyarságát különböző régiókba sorolnák be. Ha a három megyével ezt megteszik, és egyiküket Brassóhoz, másikukat a kolozsvári régióhoz csatolják, ahol e jelentős iparterületek óriási román többséggel rendelkeznek, akkor ott a magyarság nyomasztó kisebbségbe szorul, ami a magyar érdekérvényesítés megroppanását jelentené. Mindezt csak úgy tudjuk megakadályozni, hogy az RMDSZ kellő súllyal jelen van a bukaresti parlamentben.
A MÁÉRT és a Magyar Kormány is felszólította a román állampolgársággal is rendelkező magyarokat, hogy vegyenek részt a választásokon. Ez végül is nem személyes szimpátia kérdése, mert Kövér László házelnök úrról például tudható, hogy volt konfliktusa az RMDSZ-szel. De az adott helyzetben a kérdés nem az, hogy valaki nekem szimpatikus-e, vagy volt-e vele vitám, hanem létfontosságú, hogy a magyar párt, a Magyar Összefogás bent legyen a bukaresti parlamentben!
Az utóbbi hónapokban a Vajdaság, majd utána Kárpátalja kapott jelentős gazdasági támogatást. A felvidéki politikusok között van, aki sérelmezi, hogy különösen a Felvidék keleti része: az Ipolyságtól a Királyhelmecig húzódó területsáv mostohagyermeke a szlovák államnak. Úgy látják, hogy a helyzet itt rosszabb, mint bárhol másutt. Erre persze a magyar politikusok mondhatják, hogy az aggteleki térség, vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szlovákia határával érintkező járásai szintén Magyarország mostohagyermekeinek számítanak. Voltak-e, vannak-e az említett régió felemelésével kapcsolatos elképzeléseik, vagy a helyzet az, hogy bár voltak ilyenek, de egyszerűen nem jut rá anyagi erő?
Most jutottunk el először oda, hogy Magyarországon stabil állapotok vannak. A bővülő gazdaság gyümölcsét mindenki élvezheti: fizetés- és nyugdíjemelésről is szó van. Nagy összegű gazdasági támogatást tudunk ezért nyújtani – elsősorban a Vajdaságnak, majd Kárpátaljának is. Miért pont nekik? Azért, mert ők vannak az unión kívül. Vagyis uniós pénzekhez ők ilyen formában nem tudnak hozzájutni. Gazdasági értelemben Szlovákia nem szegényebb, mint Magyarország, Románia pedig szintén az Európai Unió része. Tehát nekünk az első segítséget oda kellett juttatni, ahol az ínség a legnagyobb és egy nem uniós ország nyilvánvalóan nehezebb helyzetben van, például azért is, mert nincs módja uniós pályázatokhoz hozzájutni. Ráadásul Kárpátalján kvázi háborús helyzet van…
Aminek következtében bármikor menekülésbe kezdhetnek az emberek…
Behívhatják őket katonának, vagyis a katonai behívó, de a nyomor és a kilátástalanság elől is útra kelhetnek. Kétségtelen, hogy a Felvidék keleti részén nehéz a helyzet. Persze az is igaz, hogy Miskolc és Kassa között a helyzet szintén hasonló, sőt, ettől keletre a magyar oldalon sem Kánaán például Borsod északi része. De azért mégsem hasonlítható össze azokkal az állapotokkal, amelyekkel Kárpátalján találkozik az ember.
Mindemellett nem teszünk le arról, hogy lépésről lépésre a Délvidék és Kárpátalja mellett az erdélyi és felvidéki vállalkozóknak is nyújtsunk segítséget.
Gecse Géza Felvidék.ma

Tudományos ülésszak Maros megye történetéről - Korok, emberek, történések
Egy hosszú és érdekes napot töltöttünk helybeli és vendég történészek társaságában november 26-án a Kultúrpalota kistermében. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumán Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete szervezett emlékkonferenciát. A rendezvényt Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének titkára és László Lóránt, a Borsos Tamás Egyesület elnöke ajánlotta a nézők figyelmébe és mondott köszönetet a támogatóknak. A konferencia zárszavaként Pál Antal Sándor akadémikus foglalta össze a nap tanulságait. Mint elmondta, a címben megfogalmazott témáról – Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulójára – egy mondat sem hangzott el, de nem véletlenül, hiszen április 29-én ugyanabban a teremben az idei kerek évforduló témáját már feldolgozták a vásárhelyi történészek. Az előzményeket figyelembe véve terveztek a tudomány napjára egy olyan vegyes hely- és régiótörténeti tematikájú ülésszakot, ami magába foglalja a Bethlen Gábor kiváltságlevele utáni 400 évet, sőt a korábbi korokat is. A cél az volt, hogy a múlt kutatásával foglalkozó szakemberek összegyűljenek, és egymással, valamint a történelem iránt érdeklődő közönséggel az utóbbi időben végzett kutatásaik eredményét ismertessék. Pál-Antal Sándor szerint a szervezőkben volt egy hátsó gondolat is: lehetőleg olyan előadások kerüljenek bemutatásra, amelyeknek az írott változata idővel kiadvány formájában napvilágot láthat. Az emlékkonferencián a középkortól a 20. századig terjedő idő- szakról 14 előadást hallottunk, amelyek közül kilenc Marosvásárhely város történetére vonatkozott, három Maros megyére és kettő általános témát dolgozott fel. Tartalmukat tekintve három tanulmány 20. századi köztörténetről, négy személyiségtörténetről szólt. – Ez utóbbiakat hallgatva arra gondoltam, hogy pár évvel ezelőtt kiadtunk egy marosvásárhelyi személyiségekről szóló tanulmánykötetet. A könyv sikere kapcsán készítettem egy lajstromot, amelyen 200 körüli név szerepel. Téma tehát volna, csak legyen, aki ezeket a tanulmányokat megírja – jegyezte meg Pál-Antal Sándor. A konferencián három előadó címertörténetről, pecséttörténetről beszélt, egy szerző egyháztörténeti, egy pedig nemzetiségtörténeti témát dolgozott fel. – A 14 előadóból hatan marosvásárhelyiek, nyolcan pedig meghívottak voltak, ami bizonyos szempontból rossz aránynak tekinthető, mert a vásárhelyi történészek egy része politikai útra tér, és kezdi a szakmát elhanyagolni – tette hozzá Pál-Antal Sándor. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, és még inkább a kutatóknak, akik hosszú utazás után Budapestről és távoli erdélyi településekről érkeztek Marosvásárhelyre, hogy húszperces előadásukat megtartsák. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, aki az egyedüli hiteles és országosan elismert magyar heraldikus Romániában, színesen és érdekesen beszélt és mutatott be képeket a marosvécsi református templomban látható címeres táblákról és azok feliratáról, amit az átlagember már nem vagy csak nehezen tudna kibetűzni, s talán a jelentésükkel és a háttérinformációkkal sincsen tisztában. A Gyergyószentmiklósról érkezett Garda Dezső az 1916. augusztus 27-i Gyergyó elleni román katonai támadásról és annak következményeiről, a menekülésről számolt be. Tegyük hozzá, hogy az évforduló kapcsán ezt a témát taglalta Pál-Antal Sándor is, aki az 1916-os menekülőket fogadó és továbbító Marosvásárhely helyzetét mutatta be. Simon Zsolt a marosszéki pecsétekről szóló, újonnan előkerült adatokat magyarázta. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára, aki a kolozsvári helyett a marosvásárhelyi tanácskozást választotta, Borsos Tamás lányának, Balogh Lászlóné Borsos Annának a végrendeletéről írt érdekes tanulmányt. A végrendeletet a mezőbándi Kovács család családi levelei között találta meg. Mihály János székelyudvarhelyi (lövétei) történész, aki Pál-Antal Sándorral évek óta együtt dolgozik a régi székely szimbólumok kutatásán, azt a folyamatot követte nyomon, ahogy az ősi székely címer a karról, amely szívet és medvefejet szúr át, és ami sok székelyföldi templom bolthajtásán megtalálható, hogyan vált Marosvásárhely szabad királyi város címerévé. Boér Máté (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) fiatal kutató Kovásznai Sándornak, a marosvásárhelyi Református Kollégium professzorának két fordításkötetét elemezte, amelyekből az 1871-es Erdély-szintű oktatási tervezetet támadó és védő álláspontoktól eltérő felfogás olvasható ki. Minden történészkonferenciára tanulságos, új témával érkezik a nagyernyei Nemes Gyula – hangzott el az értékelőben. Ezúttal Dillmont (Széphegyi) Gyula (1872-1921) búzaházi hangszerkészítő asztalosmesterről tartott elő- adást, aki az európai nyomdatörténetben páratlan fabetűs nyomdát hozott létre Búzaházán, és működtetéséhez saját kezűleg készítette el a felszerelést. – László Lóránt történészt mi ragadta meg szakemberként? – tettem fel a kérdést a konferencia egyik szervezőjének. – Vásárhely története szempontjából érdekes újdonságot hozott Rüsz-Fogarasi Enikő előadása, aki nagyon jó rálátást nyújtott arra nézve, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a Borsos család. Örvendetesnek tartom, hogy három heraldikai előadás hangzott el. Nagyon alapos kutatáson alapult a két életrajz két olyan személyről, akinek az élete jelentősen kötődik Marosvásárhelyhez. Süli Attila (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Jeney József, Marosszék honvéd őrnagyának életét mutatta be, akit túlkapásaiért Bem altárbornagy hadbíróság elé állított. Somogyi Gréta a kiváló marosvásárhelyi jogtudor és politikus Dósa Elek pályaképét rajzolta meg. Dósa Elek a Református Kollégium tanára, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Brassó kerület kormánybiztosa, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, az 1867-es kiegyezés jogi előkészítésében pedig Deák Ferenc fő segítőtársa volt. Külön színes foltja volt a konferenciának Petelei Klára előadása a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről, amely 1901-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra szecessziós stílusban kézzel illusztrált album készült, amely sok érdekes adatot tartalmaz a szervezet működéséről. Tamási Zsolt alapos levéltári kutatáson alapuló visszatekintése az 1913-as zsinatnak az erdélyi katolikus egyházmegyében betöltött szerepéről és a marosi esperesi kerület előkészítő koronaüléséről szólt. Nagyon keveset beszélünk Marosvásárhely zsidó lakosságának a II. világháború utáni történetéről, az újrakezdés nagyon kényes témájáról, amelyről alaposan dokumentált előadásában Spielmann Mihály beszélt. Lázok Klárának a Teleki Téka és a Bolyai-könyvtár 1950-es évekbeli történetéről tartott előadása az ismert adatok mellett sok érdekes újdonságot is tartalmazott. Összefoglalójában Pál-Antal Sándor arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a marosvásárhelyi EME-fiók a tudomány napjának megünneplését hamarabb elkezdte, mint a kolozsvári központ. Az első ülésszakot ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1997-ben tartották, 1999-től az Orvosi Szakosztállyal közösen, majd 2005-től újra önállóan. – Az utóbbi időben, érezve, hogy az erőnk lankad, sikerült hasznosan együttműködni a Borsos Tamás Egyesülettel, amelynek László Lóránt személyében kiválóan szervezni tudó elnöke van. Ami a jövőt illeti, Pál-Antal Sándor a korábbi példákra alapozva azt reméli, hogy a szerzőknek ezúttal is sikerül az előadásokból nyomtatásban kiadható tanulmányokat szerkeszteni, és lesz olyan kiadó, amely könyv formában megjelenteti a gyűjteményt. A történészek ülésszakának megtartását a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Teleki Téka, a megyei múzeum támogatása tette lehetővé.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Interferenciák: varázslatos alakítások és csalódások
A budapesti Vígszínház előadásával, Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című darabjából született, Jóembert keresünk című produkcióval zárul vasárnap este az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron. 
A november 24-én kezdődött seregszemlére több európai országból, továbbá Amerikából és Dél-Koreából is érkeztek vendégművészek, számos, különféle rendezői stílust és koncepciót, sokszínű színpadi nyelvezetet és színészi játékot vonultattak fel a fesztiválra érkezett produkciók.
A seregszemle nívója egyenetlen volt: bár számos színpadi megnyilvánulás jelentett igazi élményt, a néző több ízben is azt érezhette, a megtekintett előadás valójában nem „érinti meg", nem nyújt maradandó élményt, felejthető és nem illik egy nemzetközi fesztivál színvonalához. A rendezvénysorozat keretében több kiállítást nyitottak meg, könyvbemutatókat tartottak, az előadások alkotóival találkozhatott a közönség, és koncertek is várták esténként a nagyérdeműt. Csütörtökön mutatták be Visky András dramaturgnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének a Koinónia kiadónál napvilágot látott, Ki innen című, hét színpadi szöveget tartalmazó kötetét.
Túlzások egy „lakhatatlan világról"
A vasárnap esti budapesti záróelőadást valószínűleg azért is várták sokan, mert Brecht A szecsuáni jólélek című darabját már láthatta az Interferenciák közönsége pénteken este Andrei Şerban rendezésében, a bukaresti Bulandra színház előadásában. A korábbi években a neves rendezőnek számos nagyszerű színpadi alkotását láthatta a kolozsvári közönség – elég, ha csak Csehov Ványa bácsijára gondolunk, amelyet tíz éve mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata és amelyre éveken keresztül érkeztek más városokból, sőt külföldről is érdeklődők. A Ványa bácsit több rangos díjjal jutalmazták, akárcsak Ibsen Hedda Gablerét vagy Bergman Suttogások és sikolyokját – ezeket a produkciókat szintén Şerban állította színpadra a kolozsvári magyar társulattal.
Így nem meglepő, hogy az Interferenciák közönségének egy része hasonlóan ragyogó előadásra számított, azonban kissé csalódottan nyugtázhatta, hogy Şerban bukaresti rendezése, A szecsuáni jólélek nem jelent igazi élményt. Az üzenet kissé szájbarágósra sikeredett, akárcsak a közönség felé irányuló, fölöslegesnek tűnő „kikacsintások", „kiszólások". Az előadás több pontján is indokolatlannak, túlzónak tűnt a rendezői koncepció, amelynek értelmében a brechti világ karikatúraszerűen tart tükröt elénk. Az aktuális romániai társadalmi-politikai helyzetre a figyelmet felhívó színpadi eszközök túlságosan direktnek bizonyultak, a néző hiányolta a şerbani rendezésekre általában jellemző árnyaltságot, letisztultságot.
A színészi játéknak köszönhetően azonban összességében véve fordulatosnak, pörgőnek és változatosnak tűntek a színpadi történések. A főbb szerepeket játszó művészek játéka átütő és kitűnő volt, külön kiemelendő a címszereplő utcalányt, Sen Tét alakító Ana Ularu alakítása. Brecht 1940-ben írt drámájának főhőse, a segítőkész Sen Te a Szecsuánba látogató, egyetlen jó embert kereső istenek jóvoltából vagyonhoz jut, majd rá kell jönnie, ha jót akar cselekedni, kíméletlennek is kell lennie. Rádöbben, senkire vonatkozóan nem hozható egyértelmű ítélet, és arra is, hogy – mint elhangzik: „a világ lakhatatlan".
Elsöprő erejű egyszemélyes előadás
A fesztivál egyik legkiemelkedőbb eseményét, Jaram Lee: Stranger's Song (Az idegen éneke) című előadását szombaton este láthatta a közönség. A Gabriel García Márquez Jó utat, elnök úr című novellája nyomán írt pansori-előadást a dél-koreai Pansori Project ZA vitte színpadra Ji Hye Park rendezésében. A pansori hagyományos koreai előadásmód, amely egy énekes előadót és egy őt kísérő, bukon (népi ütős hangszeren) játszó zenészt vonultat fel. A műfajnak az az egyik jellegzetessége, hogy az előadó közvetlen kapcsolatot teremt a nézőkkel.
Kiss Judit, Sárosi István | Krónika (Kolozsvár)

Sógor: visszavehetik a megszerzett jogainkat
Már nem az a kérdés, hogy a romániai magyarság bővítheti-e a megszerzett jogait, hanem az, hogy visszaveszik-e azokat a közösségünktől – jelentette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által szervezett szombati kolozsvári fórumon. 
A politikus szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar közösséget érő újabb és újabb támadások uniós szinten is figyelmet kapjanak, hiszen a nyomásgyakorlás kitűnő eszköze lehet a brüsszeli fellépés. Hozzátette: Románia a csatlakozáskor vállalta a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, ennek ellenére az utóbbi években visszafejlődés tapasztalható ezen a téren.
Csoma Botond képviselőjelölt, kolozsvári városi tanácsos véleménye szerint a nyelvhasználat és a kisebbségi jogok az utóbbi időben többször felmerültek témaként európai intézményekben. Meglátása szerint az Európai Unió keretében is szükség lenne egy kisebbségi és nyelvhasználati keretszabályozásra. A jelölt elképzelése szerint Romániában a nyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra kellene csökkenteni, valamint egy számszerűsített, ötezer fős alternatív küszöböt is be kellene vezetni a magyar nyelvű ügyintézés és a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése érdekében.
Hegedüs Csilla képviselőjelölt az erdélyi magyar iskolákat ért támadásokat vetette fel. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának eltiltása hivatalának gyakorlásától, akárcsak a kolozsvári Apáczai-gimnázium képzőművészeti osztályának esete is a kisebbségi oktatás ellen elkövetett támadásként értelmezhető. Éppen ezért Csoma Botonddal közösen célul tűzték ki, hogy képviselői mandátumuk alatt megvédik a magyar iskolákat, és azon dolgoznak majd Bukarestben, hogy minden magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson.
László Attila szenátorjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió huszonnyolc tagállamából mindössze kettőben, Romániában és Franciaországban van rezidensvizsga, más országokban személyes interjú alapján alkalmazzák a kórházak a fiatal orvosokat. „Nálunk is el kellene törölni a rezidensvizsgát ebben a formájában, és lehetővé kellene tenni, hogy a rezidensek ne csak egyetemi központokban végezhessék gyakorlatukat, hanem akár megyei vagy városi kórházakban is” – mondta.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár) 

Ők koccintanának augusztus 30-án?
Bár tudvalevő, hogy választási kampányban fokozott érzékenységről tesznek tanúbizonyságot a politikusok és az állami intézmények egyaránt, enyhén szólva is túlzás, amit Bukarest leművel a magyar külügyminiszter december elsejével kapcsolatos rendelete miatt. 
Egészen pontosan arról van szó, hogy Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak a részvételt a román nemzeti ünnepen való megemlékezéseken. Sőt a tárcavezető meg is indokolta a lépést: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, amikor 98 évvel ezelőtt, 1918-ban kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Nem tudjuk, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter idei gesztusa összefüggésben áll-e a közelgő romániai parlamenti megmérettetéssel, az viszont egyértelmű, hogy a magyar államnak már jóval korábban egyértelművé kellett volna tennie, miként is viszonyul ehhez a naphoz. Mint ahogy az is hasznos lett volna, ha az RMDSZ nem csak most, kampány idején eszmél rá, miszerint december 1. csak gyásznap és veszteség Magyarország, valamint az elcsatolt területeken élő magyar közösségek szempontjából.
És itt nem is arról van szó, hogy bárki elvitatná Románia, a románok ahhoz fűződő jogát, hogy megünnepeljék december elsejét Bukarestben, Csíkszeredában, Kolozsváron vagy az ország budapesti nagykövetségén. Ahhoz viszont nagyfokú intoleranciára van szükség bárki részéről, hogy elvárja, miszerint ezen a napon a magyarok jó nagyokat mosolyogva eldiskuráljanak román testvéreikkel a történelem tanulságairól, a jószomszédi kapcsolatokról és egyebekről. Ugyan elmenne-e koccintani valamelyik román politikus vagy diplomata a bukaresti magyar nagykövetségre vagy a kolozsvári főkonzulátusra, ha ott éppen a második bécsi döntés évfordulójának tiszteletére rendeznek fogadást augusztus 30-án? A válasz egyértelműen – és magától értetődően! – nemleges.
Aki ezen kifogást keres, az nem akarja megérteni mások történelmi érzékenységét, és rossz úton keresi a román–magyar megbékélés módozatait. Aki azt állítja, hogy az effajta gesztusokkal és koccintásokkal a magyar érdekeket igyekezett képviselni – mint például Kelemen Atilla és Verestóy Attila 2002-ben a budapesti Kempinski Hotelben Medgyessy Péter és Adrian Năstase oldalán vagy Szász Jenő hét évvel később a Cotroceni-palotában –, az egyszerűen félrebeszél, és hülyének nézi az embereket. Akárcsak a román külügyminisztérium, amely most úgy beszél egy ország értékei és a nemzeti jelképek iránti tiszteletről, mintha ezeket az értékeket és jelképeket éppenséggel nem a román hatóságok taposnák sárba, amikor a magyar közösségről van szó.
Rostás Szabolcs | Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medencei magyar írók találkozója Kolozsváron
Hét ország huszonhat fiatal alkotójának részvételével szervezi meg december 5. és 7. között az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Kolozsvári Kikötő 2.0 – Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozója elnevezésű rendezvényt.
A másodízben szervezett nemzetközi esemény keretében az esti felolvasások és beszélgetések java a Bulgakov kávéház és kultúrbisztró fedélzetén zajlik délután 6 órai kezdettel, délelőttönként kolozsvári magyar tannyelvű iskolákba is ellátogatnak a délvidéki, erdélyi, felvidéki, magyarországi és kárpátaljai fiatal hajósok, fedélzeti tisztek – közölték a szervezők.
A Linişte, pace, perversiuni, heppiend – tineri poeţi maghiari (Csend, béke, perverziók, heppiend – fiatal erdélyi magyar költők antológiája) című kötetet december 5-én du. 4 órától mutatják be a Book Corner könyvesboltban a Deák Ferenc/Eroilor utca 15. szám alatt. Az Ex-Yu Bárka elnevezésű rendezvény keretében horvát, szerb, illetve szlovén szerzők mutatkoznak be a Sapientia EMTE Tordai úti épületében december 6-án délután 2 órától.
Az eseménysorozat E-MIL-gálaesttel zárul Marosán Csaba színművész közreműködésével. A belépés díjtalan, a szervezők várnak minden érdeklődőt a Kolozsvári Kikötőben. Az esemény társszervezője többek közt a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet, a Helikon Kulturális Egyesület, a József Attila Kör, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége, a Magyar Írószövetség, a Sapientia EMTE, a Szépírók Társasága. Krónika (Kolozsvár)

Magyar reakciók: Băsescu „bolond" és „politikai nyugdíjas"
Egy LMP-s politikus bolondnak, egy fideszes pedig politikai nyugdíjasnak nevezte Traian Băsescu volt román államfőt a december elsejei megemlékezéssel kapcsolatos magyar–román szópárbaj kapcsán.
Csárdi Antalt, a Lehet Más a Politika (LMP) budapesti közgyűlési képviselőjét vasárnapi sajtótájékoztatóján arról is kérdezték, mi a véleménye Traian Băsescunak a magyar diplomáciát érintő pénteki Facebook-bejegyzéséről. Ebben a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöki tisztségét betöltő politikus a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja annak kapcsán, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. Az exelnök azt is leírta, hogy az „igazi Románia a Tiszáig terjed". Csárdi Antal kérdésre válaszolva azt mondta: „Băsescu bolond", és a volt román államfő megnyilvánulása nem európai és nem elfogadható.
Visszatért a kérdésre Szijjártó Péter tárcavezető is. Vasárnap Dunakeszin rendezett sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter december 1-jei döntésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország mindig tiszteletben tartja mások történelmi érzékenységét, és ezt másoktól is megköveteli. „Mivel a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, főképp nem a románokkal együtt, ezért helyes az a döntés, hogy a magyar diplomaták ne járjanak fogadásokra ezen a napon, amit a román követségek szerveznek" – idézte az MTI Szijjártót. Aki hozzátette, hogy Traian Băsescu szavai pedig a nyilatkozót minősítik.
A külügyminiszter döntését egyébként korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nagyon helyes döntésként értékelte, és hozzátette: „végre, hajrá". „Azok az események, amelyekre a román nemzeti ünnepen emlékeznek, csak veszteségként foghatók fel Magyarország szempontjából" – jelentette ki Lázár János. „Băsescu kijelentése provokatív, felháborító, minden jó érzésű magyar ember számára elfogadhatatlan" – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Deutsch Tamás fideszes európai képviselő, aki azonban csupán egy „politikai nyugdíjas", egy „súly és jelenték nélküli szereplő" akciójának tartja a volt román elnök kifakadását, akinek szerinte az a célja, hogy valamiképpen magára irányítsa a figyelmet a választások előtt.
„Ne vegyük túl komolyan Traian Băsescu kijelentését!" – figyelmeztetett Schöpflin György európai parlamenti képviselő. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában zajlik a kampány, ilyen időszakban pedig a „magyar kártyát" többször is elő szokták venni. „Magyarország és Románia európai uniós tagállamok, nem csak a határmódosítás, de a diplomáciai kapcsolatok megszakítása is elképzelhetetlen" – jelezte Schöpflin György. Krónika (Kolozsvár)

Budapesten masírozó román katonákkal invitáltak
A canberrai magyar nagykövetség kapott sajátos meghívót a román nemzeti ünnepre
Az 1919-es román megszállás alatt a budapesti Szabadság hídon masírozó román katonákat ábrázoló képpel „díszített” meghívót küldtek a canberrai magyar nagykövetségre – értesült az MNO. A meghívó az 1918. december 1-i gyulafehérvári országgyűlés évfordulójának megünneplésére szólt, ezen a napon mondták ki Erdély és Románia egyesülését, ami a legnagyobb román nemzeti ünnepek közé tartozik. Az 1919-es román megszállás alatt a budapesti Szabadság hídon masírozó román katonákat ábrázoló képpel „díszített” meghívót küldtek a canberrai magyar nagykövetségre – értesült az MNO. A meghívó az 1918. december 1-i gyulafehérvári országgyűlés évfordulójának megünneplésére szólt, ezen a napon mondták ki Erdély és Románia egyesülését, ami a legnagyobb román nemzeti ünnepek közé tartozik.
A megemlékezéseket kisebb diplomáciai csetepaté kíséri, Szijjártó Péter külügyminiszter„munkajogi következményeket” emlegetve tiltotta meg a magyar diplomatáknak, hogy bármilyen, az évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezésen részt vegyenek, ami a román fél rosszallását váltotta ki.
Bukarestben ugyanakkor a múlt héten visszakerült Budapest a felújított diadalívre, azon városok közé, ahol „a román hadsereg dicsőséget szerzett magának az első világháborúban”, a magyar főváros nevét még 1953-ban a Gheorghiu Dej vezette kommunista kormányzat tette olvashatatlanná.
Pénteken Traian Basescu volt román elnök írta, hogy „figyelembe véve a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter eleddig soha nem tapasztalt módon sértő magatartását, az egyedüli válaszlépés Románia számára, hogy kitiltsa területéről a magyar nagykövetet, és visszahívja külképviseletét Budapestről. Enélkül ezek a politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart”. mno.hu

Gyalázásunkért fizettünk?
Lám, beigazolódott, amitől félt: a székely, magyar közösség még fizetett is azért, hogy meggyalázhassák – foglalható össze Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt tagjának napirend előtti felszólalása Kovászna Megye Tanácsának tegnapi rendkívüli ülésén.
A megyei önkormányzat 25 ezer lejjel támogatta a prefektúra által szervezett december 1-jei rendezvényeket. Erről döntöttek az elmúlt ülésen. Akkor Kulcsár-Terza József kifejtette, pártjának képviselete (összesen két tag – szerk. megj.) tartózkodik, ugyanis ez a nap a magyarság számára nem ünnepnap. Kétségének adott hangot, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ismét gyalázni fogják a székelyeket, magyarokat. A tegnapi ülésen lejátszott egy videófelvételt, amelyen Emanuel Ganciu ortodox lelkész a Mihai Viteazul-szoborcsoport előtt ünneplők köréből üzent „a függönyök mögül leskelődőknek”: „Testvéreink, akik magatokat székelynek és magyarnak képzelitek, nézzetek tükörbe, nézzetek egymásra, és lássátok: vajon sárga a bőrötök és mandulavágású a szemetek, fekete, egyenes szálú a hajatok? Ha igen, akkor mongolok vagytok, és őseitek is mongolok. De nézzétek meg, hogy inkább ránk hasonlítotok. (…) Ébredjetek rá arra, hogy közösek az őseitek a mieinkkel, ők a régmúlt idők legigazságosabb, legvitézebb, legvallásosabb népe. (…) Azt mondjátok, hogy jogaitok vannak ezen a földön. (…) Nem azért léteznek ezek a jogaitok, mert székelyek vagy magyarok vagytok, hanem azért, mert közösek az őseink.”
Kulcsár-Terza József megismételte, számára ez a nap gyásznap, és hozzátette: „finanszíroztuk nemzetünk meggyalázását”. Kérte, mivel a megyei tanács soha nem támogatta anyagilag a március 15-i ünnepségeket, a továbbiakban ne támogassa a december 1-jei rendezvényeket se. Florentina Teacă szociáldemokrata tanácstag hozzászólásában jelezte, hogy nem a szervezők nevében beszél, de el kell mondania, hogy az illető lelkészt nem hívták meg, nem tudtak arról, hogy fel fog szólalni. Örömét fejezte ki, hogy ezúttal nem voltak szélsőségesek az ünnepségükön, reményét azért, hogy az ideihez hasonló incidensek nem ismétlődnek meg, de hozzátette: a szónok testvériséget szorgalmazó kijelentésével egyetért.
Fazakas Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt tanácstagja úgy fogalmazott, talán el is hisszük, hogy a szervezők nem tudtak a pópa szándékáról, de a legsúlyosabb az, hogy senki nem határolódott el kijelentéseitől.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorsdöntő választás
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnökének meghívására Benkő Erika, az RMDSZ háromszéki képviselőjelöltje részt vett a bizottság tegnapi zárt ülésén, ahol tájékoztatta a bizottság tagjait az erdélyi magyarság sorsát meghatározó vasárnapi választások tétjéről, a magyar közösség helyzetéről, valamint a választásokat követő kihívásokról. A testület ülése utáni sajtótájékoztatón Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt egyaránt sordöntőnek nevezte a december 11-i választást az erdélyi magyarság szempontjából. 
Az ülést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg, aki maga is kiemelte annak fontosságát, hogy az erdélyi magyarságnak erős képviselete legyen a bukaresti parlamentben. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ, együttműködve a Magyar Polgári Párttal, átlépje az ötszázalékos küszöböt, és ott legyen a parlamentben. „Ha egyszer nem jutnak be, akkor más magyar szervezet sem tud bekerülni a parlamentbe. Ez a magyar képviselet végét jelentené” – hangsúlyozta. Hozzátette: minden magyar embernek erkölcsi és politikai kötelessége az egyetlen magyar erőre szavazni. Nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is, ha rendelkezik román állampolgársággal.  Semjén Zsolt a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a visszaszerzett egyházi ingatlanokat a Ceauşescu-időket idéző módon próbálják visszaállamosítani, s kriminalizálják a magyar vezetőket, hogy ne vállaljanak politikai szerepet. A miniszterelnök-helyettes kérdésre azt mondta, a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illeti, csak abból a szempontból, hogy „nem vágtak előbb az asztalra”. Világosan meg kell mondani, a románok átlépték a határt, amit még a magyarság el tudna viselni. 
Németh Zsolt azt mondta: a magyar–román viszony rendkívül kedvezőtlenül alakult az elmúlt időszakban. Úgy látta: december 11-e esély a viszony javítására, és nagyon fontos, hogy minél nagyobb arányban éljen ezzel az eséllyel minden érintett. Az RMDSZ számára is esély a voksolás, hiszen a párt a romániai magyarság parlamenti képviselettel rendelkező pártja. Minél erősebb képviselettel bír a romániai magyarság, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül megváltoztatni a magyar–román viszonyt – mondta. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a magyarok minél nagyobb számban menjenek el és adják le szavazatukat a magyar listára. A voksolás tétjéről szólva kiemelte: az erdélyi magyarság egyértelműen megfogalmazta, hogy az autonómia stratégiai cél. Ennek megvalósítása nem lehetséges, ha nincs jó magyar–román viszony – mutatott rá. Az ülésen részt vett Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője és Ilyés Gergő politológus, aki adatokkal támasztotta alá azt, hogy szükséges a magyarság nagyarányú részvétele a december 11-i választásokon ahhoz, hogy a magyar közösség érdekeit a bukaresti törvényhozásban sikeresen védelmezni lehessen.
Benkő Erika többek között arról tájékoztatta a Külügyi Bizottságot, amelyet a magyar parlamenti pártok képviselői alkotnak, hogy „sajnos a NATO- és EU-csatlakozás után a magyar közösség helyzetében nem történt előrelépés, a létező jogaink gyakorlására nincs lehetőség, újabban egyfajta visszarendeződés tapasztalható mind a nyelvi jogok, mind az egyházi restitúció terén. Mindezek eszköze az úgynevezett független igazságszolgáltatás, hiszen bíróságok döntenek a magyar feliratok műemlék épületekről való eltávolításáról, és kötelezik a székelyföldi polgármestereket a székely zászló levevésére a polgármesteri hivatalokról.”
Az ülést követő közös sajtótájékoztatón Benkő Erika elmondta, milyen kihívások előtt áll az erdélyi magyarság a választások után, különös tekintettel az 1918-as centenáriumra, tekintve, hogy a román és a magyar közösségek eltérően ítélik meg és eltérően viszonyulnak ehhez a kérdéshez, mindenképpen fokozódni fog a hangulat. Ebben a kontextusban a közelgő regionalizáció is elengedhetetlen témakör. A közigazgatási átszervezés Romániában hatalmas veszélyeket tartogat a magyar közösség számára. Erőteljes központosító törekvésekre lehet számítani a következőkben, ugyanis a román kormány célja már régóta az, hogy feldarabolja Székelyföldet, olyan közigazgatási régiókat kialakítva, amelyekben csupán 25 százalékot tenne ki a magyarság. „Teljesen mindegy, milyen összetételű kormányról van szó, egyikük régiósítási terve sem elfogadható a magyar közösség, különös tekintettel a székelység számára. Ahhoz képest, hogy jelenleg Kovászna és Hargita megyében közel 80 százalék, Maros megyében csak negyven százalék a magyar lakosság száma. A régiósítási terv azt eredményezné, hogy kb. 25–27 százalék között lenne az arányunk az új megarégióban” – fogalmazott Benkő Erika. „Ezért nagyon fontos az, hogy az erdélyi magyarságnak erős képviselete legyen a román parlamentben, hiszen a múltban is csak így tudtuk megakadályozni a hasonló régiósítási kísérleteket, és ezután is csak így lehetséges” – tette hozzá.
A vasárnapi választáson való részvételt, a magyar lista, a magyar jelöltek támogatását kéri az erdélyi magyaroktól Szili Katalin, a Miniszterelnökség miniszterelnöki megbízottja. Közleményében azt írta: december 5-e, a 2004-es népszavazás évfordulóján különösen az összefogásra figyelmeztet. Kiemelte: a nemzet mindenekfelett álló érdeke, hogy az erdélyi magyarság erős képviselettel rendelkezzen az elkövetkező időszakban Románia parlamentjében. Ehhez szükséges, de – mint írta – „nem elégséges” lépés volt, hogy egy magyar listára lehessen szavazni. Az érdekek együttes képviselete és egységes álláspont érdekében az európai gyakorlatnak is megfelelő autonómia kérdésében a több mint egy éve Kolozsváron megkezdett egyeztetést a politikai, társadalmi szervezetekkel tovább folytatja a kormány. Ugyanezen közös cél érdekében kérik Erdély magyarságát is, hogy a vasárnapi választáson támogassák a magyar listát, a magyar jelölteket – áll Szili Katalin közleményében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szubjektív visszaemlékezés - Tízéves a Humana Regun
Az önszerveződés követendő példája mindaz, amit a szászrégeni Humana Regun Egyesület jelent a közösségnek. A hagyományt folytatva, a korábban már létező Kemény János Népszínház néhány tagja mintegy tizenöt évvel ezelőtt aktív szerepet vállalt a március 15-i ünnep, a történelem jeles évfordulói alkalmával szervezett rendezvényeken. Ugyanakkor számos más művelődési rendezvényt is szerveztek, amelyek célja a szászrégeni magyarok együvé tartozásának megerősítése volt. Az évtizedes múltra, a teljesség igénye nélkül, Menyei Ildikó, a Humana Regun Egyesület elnöke emlékezett vissza. Az említett rendezvényeket a kezdetekben szászrégeni és a környékbeli iskolák magyar diákjai és néhány tanár bevonásával szervezték. Az évek során több tehetséges fiatal bemutatkozhatott az eseményeken. Másrészt a népszínház tevékenysége fellendült, így anyagi támogatás kellett a színdarabok elkészítéséhez, a kiszállások költségeinek fedezésére. Szükségessé vált egy olyan egyesület létrehozása, amely hivatalos keretek között felvállalja a rendezvények szervezését, a népszínház adminisztrálását, s lehetőséget teremt arra is, hogy a szervezők többet tegyenek a város magyar művelődési életének fejlesztéséért. 2006. augusztus 21-én a nagyrészt értelmiségiekből álló csapat úgy döntött, hogy létrehoz egy civil szervezetet, amely önkéntes alapon, politikamentesen működjön. Célul tűzték ki a szászrégeni magyar köz- művelődési élet értékeinek a meg- őrzését, ápolását és fellendítését. Az alapító tagok Tamás Ibolya, Sükösd Levente, Szabó Annamária, Fábián András és Menyei Ildikó voltak. 2006. október 30-án hivata- losan is bejegyezték és megkezdhette tevékenységét a Szászrégeni Humana Regun Egyesület, amelynek védjegyeként egy szívbe rajzolt tulipánt választottak, ezzel is jelképezve, hogy az egyesület tagjai „szívből, fizetség nélkül” teszik a dolgukat. A megalakulást követően sikeres pályázatok útján rendszeresebben a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta a rendezvényeket. Ezek közül kiemelendő a 2007-ben megrendezett egykori szászrégeni színjátszók találkozója, amelyen azok vettek részt, akik az utóbbi 50 évben, hosszabb-rövidebb időre, a szászrégeni műkedvelő színjátszást erősítették. A műkedvelő színjátszók találkozóján plakát- és képkiállítás, valamint egy színházi előadás is volt. Ennek folytatásaként 2008-tól évente megszer- vezik a Kemény János nevét viselő műkedvelő színjátszók szászrégeni találkozóját. 2009-ben kiemelkedő rendezvény volt Schultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió volt szerkesztője, Szabó Zsolt, a Művelődés és Agyagási Levente, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével való találkozó. Ebben az évben a város első írásos említésének 780. évforduló- ját ünnepelte. Ebből az alkalomból Bíró Donát helytörténész újabb, Szászrégenről szóló könyvet adott ki. Az Adalékok Régen monográfiájához című kötet szerkesztésében és bemutatójának megszervezésében is oroszlánrészük volt az egyesület tagjainak. Az egyesület tevékenységének köszönhetően a színjátszó, báb- és néptánccsoportok Erdély és Magyarország különböző településein is vendégszerepelhettek. Több éven át támogatták az elsősorban diákoknak szóló Historia nostra történelmi vetélkedőt, a környezetvédő rendezvényeket és a Maros menti Vitéz László műkedvelő bábos találkozót, amely szervezőjének, a Humana Regun alapító tagjának, Tamás Ibolyának az elhunyta miatt félbeszakadt. Az egyesület által hagyományosan megszervezett rendezvények között van: a március 15-i ünnepsé- gek, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedő, a 2011-ben elindított Gézengúzok Diákszínpad találkozó, az október 6-i megemlékezések, a szászrégeni magyar napok. Ezenkívül a rendszeressé vált író-olvasó találkozókon neves erdélyi írók, költők műeit is bemutatták az érdeklődőknek. Állandósult a Kemény János Népszínház gyerek- és felnőttcsoportjainak a támogatása. Az egyesület jó kapcsolatokat ápol a a Szászrégen és Vidéke helyi kiadvány, valamint a Népújság, a Krónika és a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőivel is. Kapcsolatot alakítottak ki és ápolnak a nagykőrösi NATKA és a pécsi KOMA nemkormányzati szervezetekkel. Népújság (Marosvásárhely)

Bukarest erős, központosító politikája nem csak a műemlékvédelem terén érződik
Interjú Hegedüs Csillával, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltjével
Az épített örökség jövője nemcsak Erdélyben, hanem egész Romániában fontos, csak változtatni kell a viszonyuláson. Nem terhet, fölösleges pénzkiadást kell látni a kastélyok, kúriák, egyházi, vagy bármilyen műemlékek felújításában. De azt nem szabad szem elől téveszteni, hogy kulturális örökségünk hasznosítása a helyi közösségek, az erdélyi magyarság életminőségének növelése érdekében kell történjen. Azt azonban, hogy épített örökségünket ne csak mi, a magyar közösség, hanem törvények is védjék, csak Bukarestben lehet elérni – véli Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltje.
- Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökeként számos jelentős program, így a Transylvania Trust Alapítvány koordinálása, a bonchidai Bánffy kastélyban működő Oktatási és Kulturális Központ, az Örökségünk Őrei program és az Erdélyi Magyar Értéktár létrehozása is az Ön nevéhez köthető. Milyen jövőt szán ezeknek a kezdeményezéseknek és hogyan látja Erdély épített örökségének jövőjét az új műemlékvédelmi törvény és a közelmúlt jogi intézkedéseinek tükrében?
- A felsorolt kezdeményezések mindegyike roppant fontos számomra és természetesen azt szeretném, hogyha ezek évtizedek múlva is működnének, ha nem is mai formájukban, de azokkal az elvekkel és alapokkal, amelyekkel elindítottuk őket. A legfontosabb összekötő kapocs ezek között, az az örökség - legyen az épített vagy kulturális. Mindegyik kezdeményezéssel az a cél, hogy minél több és minél változatosabb hátterű egyént megszólítsunk, úgy mutatva be például műemlékeinket, hogy a mai kor igényeihez és elvárásaihoz is igazodunk. Az épített örökség jövője nem csak Erdélyben, hanem egész Romániában fontos, csak változtatni kell a viszonyuláson. Nem terhet, fölösleges pénzkiadást kell látni a kastélyok, kúriák, egyházi, vagy bármilyen műemlékek felújításában. Nagyon fontos tudatosítani, hogy ezek a befektetések megtérülnek - gazdaságot fellendítő tényezőként működhetnek, hiszen munkát teremtenek. De nem csak a helyreállítás idejére, hanem a későbbiekben is, elég ha csak arra gondolunk, hogy a turizmus mennyit nyerhet mindezzel. Viszont nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy kulturális örökségünk hasznosítása a helyi közösségek, az erdélyi magyarság életminőségének növelése érdekében kell történjen. Azt azonban, hogy épített örökségünket ne csak mi, a magyar közösség, hanem törvények is védjék, csak Bukarestben lehet elérni.
- Az elmúlt hetekben számos iskolában megfordult, végiglátogatva az Örökségünk Őrei – fogadj örökbe egy műemléket program résztvevőit is. Hogyan értékeli az erdélyi magyar fiatalok műemlékek és kulturális eseményekhez fűződő viszonyát?
- Akármilyen hangulatban is kerestem fel az osztályokat, eddig mindig feltöltődve jöttem el tőlük. A diákok lelkesedése, a pozitív hozzáállásuk hihetetlen - olyan jó azt hallani egy 16 évestől, hogy „vagány az a ház, mert boltíves pincéje van”. Hangsúlyozni szoktam, hogy nekünk, felnőtteknek, nem csak tanítani kell a fiatalokat, hanem odafigyelni rájuk és tanulni tőlük. Az Örökségünk Őrei az egyik legjobb példa erre, amikor 2012-ben, a kezdeményezés első változatát kidolgoztuk, olyan közösségépítő program elindítása volt a cél, amelyben a műemlék ürügyet jelent a találkozásra, a közös cselekvésre. Mostanáig Erdély-szerte több mint ezer fiatal kapcsolódott be, akik közel száz műemléket fogadtak örökbe. Idén, csak Kolozsváron 13 csapat jelentkezett. Készültek dokumentumfilmek az épületekről, kitakarították a műemlékek környezetét, kertjét, felkerestek olyan idős személyeket a diákok, akiknek közük volt az adott házhoz - velük interjúkat vettek fel, de rendeztek flashmobokat is, valamint folyamatosan jelen vannak az online felületeken. Ezek alapján nem lehet azt mondani, hogy fiataljaink ne lennének érdeklődőek. Ha megteremtjük számukra a keretet és megfelelő módon szólítjuk meg őket, akkor odaadással viszonyulnak a kulturális rendezvényekhez, de az épített örökségünkhöz is. Úgy gondolom, hogy valahol az iskola feladata is ez lenne: olyan információkat közölni a gyermekekkel, mely hasznukra válik, mindezt olyan formában, hogy érdekesnek is tartsák.
- Az idei kampány szlogenje éles határt húz Erdély és Bukarest között. Mennyire érzékelhető Bukarest dominanciája az erdélyi műemlékvédelemben és milyen megoldásokat javasol ilyen téren?
- Bukarest erős, központosító politikája sajnos nem csak a műemlékvédelem terén érződik, hanem mindenhol. Gondoljunk csak az Apáczai képzőművészeti osztályának az ügyére. Vagy visszatérve a műemlékvédelemre: a nyáron leváltották a Regionális Műemlékvédelmi Bizottság két magyar tagját - Guttmann Szabolcsot és Csók Zsoltot.  Az a célunk, hogy az országos műemléki bizottságban, az albizottságaiban és a területi bizottságokban legyenek magyar szakemberek, ahogyan a  Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium erdélyi megyei igazgatóságainak alkalmazottai között is, a megye magyar lakossága részarányának megfelelően. Itt rólunk van szó, magyarokról - a műemlékek döntő hányada magyar vonatkozású, az írott források is sokszor magyarul vannak. Például hogyan lehetne sikeres egy olyan felújítás, ahol az előtanulmányok megírásában nem vesznek részt magyarul tudó személyek? A válasz egyszerű: sehogyan, hiszen így alapvető adatok, információk maradhatnak ki.
- Kolozsváron óriási mértékben szaporodtak meg a városi beruházások, amelyek nagyban rongálják és gyorsítják a műemlékek pusztulását. Januárban több műemlékértékű épület is megrongálódott és a megyei műemlékvédelmi bizottságból kizártak két magyar tagot. Hogyan valósítható meg a városi épített örökség közpénzekből történő felújítása és megóvása?
- Ahogyan az elején is említettem már, a szemléletváltás a legfontosabb ezen a téren és annak a tudatosítása, hogy műemlékeink értékesek, megőrzésük - utána hasznosításuk - kiemelten fontos. Azt szeretnénk, hogy az országos helyreállítási tervből arányosan részesedjenek azok a műemlékek, amelyek a magyar kulturális örökség részét képezik, valamint azt is, hogy állami támogatással - közpénzek bevonásával lehessen az egyházi jellegű műemlékek állagmegőrző, felújító munkálatait elvégezni. A városi épített örökség felújításában sokat segítene, ha ÁFA-mentesítenék a helyreállításokat, ez a befektetéseket is ösztönözni tudná. Mindennek a hasznosítása a helyi közösségek, az erdélyi magyarság életminőségének növelése érdekében törtéhet, emiatt szorgalmazzuk a széles körű társadalmi összefogást: önkormányzatok, civilszervezetek, oktatási és kulturális intézmények, egyházak együttműködését. Ami az építkezések elszaporodását illeti: szigorúan érvényt kell szerezni a törvénybe foglaltaknak és “bezárni” a kiskapukat, de ezek már helyi szinten nem kezelhető problémák, ezért megyek Bukarestbe.
- Az elmúlt időszakban többször kifejtette, olyan körülményeket kell teremteni Erdélyben,  hogy a fiatalabb nemzedék itthon maradjon a szülőföldjén, megtalálja itt a lehetőségeket és a kihívásokat, s ne a külföldre való kitelepedést válasszák. Mit lehet tenni ennek érdekében a parlamentben, milyen eszközökkel, módon érhető el ennek a célnak a megvalósítása?
- Elsőként a minimálbér növelése sokat segítene, hogy biztosítani tudjuk a versenyképes fizetéseket. Támogatni fogjuk a magas szintű foglalkoztatás ösztönzését és a minőségi munkahelyek megteremtését. Bátorítanunk kell a munkavállalókat, hogy sikeresen tudjanak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, ennek az alapja a magas színvonalú oktatás és képzés biztosítása. A társadalmi szolidaritás legjobban működő színtere a család. De az itthonmaradás, vagy a hazaköltözés melletti egyik legfőbb érv is - pont ezért olyan adókulcsot akarunk kidolgozni, amely őket segíti. Meg akarjuk valósítani a szülők személyi jövedelemadójának csökkentését a gyermeklétszám függvényében. Ez két gyermek után 4, három gyermek után 6, négy gyermek után 8 százalék jövedelemadó-kedvezményt jelentene. Az intézkedés most 155 000 magyar családot érintene. Úgy látom, hogy december 11 fontos nap számunkra: olyan embereket küldhetünk a parlamentbe, akik a mi ügyeinkért harcolnak, és Erdélyt, Kolozs megyét képviselik - a megújult csapat pedig annak a biztosítéka, hogy a helyi közösséget, a választókat fogja képviselni, megfelelő szaktudással és határozottsággal, nem hátrálva meg, hiszen ha a képviseletünk erős, a védekezés is erőteljesebb lesz a többség félresöprő szándékával szemben. Megvárjuk, hogy gyermekeink külföldre költözzenek, vagy megteremtjük nekik itthon is a lehetőségeket? Végignézzük, ahogy ezer éves épített örökségünket lerombolják, vagy megvédjük azokat? December 11-én erről döntünk.
– Mi a véleménye arról, ahogyan az UNESCO tanácskozásán a csíksomlyói búcsúra vonatkozó kezdeményezéssel elbántak?
- Nem volt példa arra az elmúlt években, hogy egy ország ne álljon ki a saját felterjesztése mellet, de most Románia megtette. Mindez szégyenteljes rengeteg szempontból: először is semmibe vették annak a 100 embernek a munkáját, aki összeállította a felerjesztési dossziét. De semmibe vették azt a több ezer zarándokot, aki mindent évben részt vesz búcsún, valamint az erdélyi magyarságot is. Románia keresztény országnak vallja magát. A csíksomlyói búcsú volt az első olyan előterjesztés, amely az ország keresztény értékeire hívja fel a figyelmet a világ előtt. Megengedhetetlen, hogy a kulturális államtitkár elgáncsolja az előterjesztést csak azért, mert magyar ügyről volt szó. Az UNESCO egy apró szóbeli kiegészítést kért a román államtitkártól. Ugyanazt a kiegészítést, amit a moldvai szőttes ügyében is kért. Az államtitkár a moldvai szőttes esetében megadta a kiegészítést, a csíksomlyói búcsú kapcsán pedig mellébeszélt. Az ülésen készült felvételek nyilvánosan is elérhetőek, bárki meghallgathatja.
Amikor a múlt örökségének megőrzéséről, továbbadásáról van szó, félre kelleni tenni a nemzetiségi vonatkozású sztereotípiákat, nézeteltéréseket. De látjuk, hogy erre nem hajlandó a jelenlegi román vezetőség, ezért is kérjük a kulturális miniszter lemondását. Értékeinket és érdekeinket senki nem fogja helyettünk képviselni Bukarestben. Ott kell lennünk, ahol a döntések születnek, csak így tudunk hatékonyan küzdeni az erdélyi magyar közösségért!
T. Szabó Csaba Szabadság (Kolozsvár)

Továbbra is fennállhat a „székelyföldi veszély”
Megerősítette a Szociáldemokrata Párt (PSD) háromszéki elnöke, hogy „veszélyességi bérpótlékot” kapnak a Hargita és Kovászna megyében dolgozó rendőrök és csendőrök. 
Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke hétfői sajtótájékoztatóján egy televíziós műsor részletét játszotta le az újságíróknak. A Digi 24 kampányműsorában Horia Grama, a (PSD) Kovászna megyei elnöke és képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a megyében hatalmas a pedagógushiány, főleg romántanárból van kevés a magyar és a román tagozaton is. Ezután azt javasolta: mivel a csendőrök és a rendőrök 25 százalékos bérpótlékot kapnak Hargita és Kovászna megyében, hasonló ösztönző bónuszt ajánljon fel az állam a két megyébe szegődő pedagógusoknak is.
„Mindig sejtettük, hogy a két székely megyében pluszpénzt kapnak a rendőrök és a csendőrök, bár úgy tudtam, hogy ezt korábban Vasile Blaga akkori belügyminiszter megszüntette. Ezek szerint mégsem. Nincs lehetőség ezt leellenőrizni, ám sokatmondó Grama televíziós nyilatkozata” – fogalmazott Antal Árpád.
A polgármester emlékeztetett, hogy tavaly a sajtóban nyilvánosságra került a megyei rendőrparancsnokok fizetése, és a Hargita megyei rendőrfőkapitány állt a lista élén. „Sokan számon kérik tőlünk, hogy miért nem találunk román embereket, akik velünk együtt támogatnák Székelyföld autonómiájának ügyét, ám ez a pótlék magyarázatot jelent erre” – mutatott rá a sepsiszentgyörgyi politikus, mondván: nehéz meggyőzni a románokat arról, hogy nekik is jobb lenne az autonóm Székelyföld, ha ez automatikusan azt jelentené számukra, hogy elveszítik fizetésük 25 százalékát.
Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László: indokolatlan a vészharangkongatás
Tőkés László EP-képviselő nem tartja indokoltnak a „vészharangkongatást”, szerinte nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Krónikának adott interjúban kifogásolja, hogy a Fidesz olyan RMDSZ-listákat támogat „látatlanban”, amelyeken szerinte korrupt, az autonómia ügyét eláruló jelöltek is szerepelnek.
– Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek Ön a fővédnöke, a korábbi tervekkel ellentétben úgy döntött, hogy nem vesz részt a decemberi romániai parlamenti választáson, holott már a független jelölteket támogató aláírásgyűjtésnek is nekifogtak. Miért nem indult az alakulat, és mi a véleménye a döntésről?
– Előrebocsátom, hogy én a föltétlen indulásnak voltam a híve. De mivel az EMNP belső politikai tevékenységében nem veszek részt, hanem valóban csupán védnök vagyok, ezért a döntésbe nem szóltam bele. Végül is hosszú tusakodás után Szilágyi Zsolt és csapata úgy döntött, hogy nem indulnak. Erre nézve elvárásokat támasztottak Budapestről is. Mivel a Fidesz nekünk stratégiai partnerünk, nem csupán az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) viszonylatában, hanem a magyarországi kormánypárt relációjában hozták meg a döntést, és a prioritásokat, az ellene és mellette szóló érveket súlyozva visszaléptek az indulástól.
– Hogyan tekint az anyaországi kormánypárt és az RMDSZ közötti, egyre szorosabb együttműködésre – vagy más szóval a Fidesz színeváltozására, ahogy a napokban megfogalmazta valaki egy székelyudvarhelyi fórumon?
– Nagymértékben azonosulok a Kövér László székelyudvarhelyi választási fórumán felvetődött kifogásokkal és kritikákkal. Ezen túlmenően önmagában fontosnak tartom, hogy a Fidesz megtalálja a modus vivendit az RMDSZ-szel, amely mégiscsak egyetlen képviselője az erdélyi magyarságnak a román parlamentben. Ezzel nem is volna baj, nekem a melléállás és az együttműködés módjával szemben van kifogásom. Először is nem felel meg a valóságnak az, hogy veszélyben forog a magyar képviselet Románia parlamentjében.
– Köztudott, hogy az alternatív küszöb garantálja az RMDSZ bejutását. Ön szerint nem áll fenn a reális veszélye annak, hogy jelentősen meggyengül a romániai magyarság parlamenti képviselete, ha a szövetség nem lépi át az ötszázalékos küszöböt?
– A „lex UDMR” már az előző választási ciklusban is érvényesült a 6-3-as bejutási aránnyal, a mostani listás rendszerben pedig újabb „lex UDMR” született, amely szerint ha négy megyében elérik a húsz százalékot, akkor mindenképpen bejut az RMDSZ a parlamentbe. Tehát nincs veszélyben a romániai magyarság parlamenti képviselete. Ráadásul a képviselet fontosságának a túlhangsúlyozása azért is furcsa – végveszélyről, sorsfordító választásról beszélnek –, mivel az RMDSZ a bukaresti kormányban leghosszabb ideig részt vevő vagy kormányközelben politizáló párt Romániában.
Mivel eddig is ott voltak, ugyan bizony mit csináltak az elmúlt évtizedek során? Ez a vészharangkongatás ilyen szempontból egyáltalán nem indokolt, csupán merő választási kommunikációs technika. A következő kifogásom pedig az, hogy túl sok a csont ebben a húsban. Vagyis olyan RMDSZ-listákat támogat látatlanban a Fidesz, amelyeken olyan korrupt személyek találhatók, mint Biró Rozália, Szabó Ödön. Ezen túlmenően Verestóy Attila egyszerűen elárulta a magyar autonómiát, ugyanakkor ott van Márton Árpád, aki őskövülete a parlamentnek, és a Székelyföld képviselőjeként semmi hasznosat nem tett a nemzeti önrendelkezés ügyében. Biró Zsolt MPP-elnök pedig „spágavezérként” bevallottan nem a magyar ügyek képviseletére, hanem az anyagi előnyök megszerzésére törekszik Bukarestben.
Tehát fonák dolognak tartom, hogy egyáltalán Kövér László házelnök Verestóy Attila társaságában mutatkozik a Székelyföldön, Nagyváradon pedig Biró Rozália és Szabó Ödön oldalán kampányol, akik épp a magyar államot lopták meg, amikor a nagyváradi Ady-központnak a Széchenyi-terven nyert pályázati pénzét elorozták. Emiatt ma már sem az Ady-központ nincs, sem a 320 millió forint, amellyel a magyar állam támogatta ezt a nemes ügyet.
– Ezeknek az érveknek az alapján döntött úgy, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti ülésén nem írta alá a zárónyilatkozatot? Ebben egyebek mellett arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy „a közösségük jövőjét cselekvően alakító felelős polgárként minél nagyobb arányban vegyenek részt a december 11-én sorra kerülő parlamenti választásokon, és támogassák az RMDSZ magyarösszefogás-listáját, az Erdély-központú politizálást”.
– Elsősorban ezeknek az indokoknak az alapján. De már önmagában azt furcsállom, hogy egyik pártot rá akarják kényszeríteni arra, hogy támogassa a másik pártot a választásokon. Ez ellentmond a jogállamiság, a demokratikus pluralizmus és a választási szabadság elvének. Ha akarjuk, aláírjuk, ha nem akarjuk, nem írjuk alá. De meg is indokoltuk, hogy miért nem írjuk alá. Hogyan tudnánk jó lelkiismerettel támogatni azokat, akik a romániai magyarság számára nem a megoldást jelentik, hanem legfőbb okozói, előidézői annak a helyzetnek, amelyben a romániai magyar közösség jelenleg található?
Huszonhét esztendő politikai, parlamenti tevékenysége bizonyítja, hogy nem tudták méltóképpen képviselni a magyar ügyet Bukarestben, tehát nem méltók a különleges támogatásra. Legfeljebb a puszta jelenlétünk fontossága késztethet bennünket arra, hogy az RMDSZ listáira szavazzunk, ebben az esetben viszont komoly kikötéseink lehetnek. Példának okáért kikötném az RMDSZ-nek, hogy semmiképpen ne lépjen kormánykoalícióra a posztkommunista, csontja velejéig romlott Szociáldemokrata Párttal (PSD), amelynek a jelöltjei egy román kimutatás szerint közel hatvan százalékban büntetőjogilag vagy más kritériumok alapján kifogásolható személyek. Azt is ki kellene kötni az RMDSZ-nek, hogy nyújtsa be az SZNT által elkészített székelyföldi autonómiatervezetet, általános értelemben pedig képviselje a saját programjában is szereplő autonómia, a magyar önrendelkezés ügyét.
– Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor minapi találkozóján elhangzott, miszerint a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás Erdélyben. Egyetért ezzel a megállapítással, az RMDSZ és az MPP koalíciója megtestesíti az erdélyi magyar összefogást?
– Mivel ketten vettek részt a megbeszélésen, azt feltételezem, hogy Kelemen Hunor durván félrevezette a miniszterelnök urat. Összefogásról legfeljebb olyan értelemben beszélhetünk, hogy egy a macska a farkával, és a boakígyó lenyelte az áldozatát, ezáltal egyesült vele. Hiszen az RMDSZ tulajdonképpen bekebelezte az MPP-t. Ezt nevezik összefogásnak, ami távolról sem az. Ráadásul nemhogy összefogtak volna, hanem az RMDSZ leválasztotta a nemzeti politikai oldalról az MPP-t, amely kellő megalkuvással kapható volt erre, ezáltal az RMDSZ megosztotta a nemzeti oldalt, eltaszítva magától a néppártot.
– Végeredményben mit javasol az erdélyi magyaroknak, mit tegyenek december 11-én?
– Amiképpen ilyenkor fogalmazni szokás, én magam mindenkit arra kérek, hogy vegyen részt a választáson, mert hiszen a jelenléti arány számít, és szavazzon meggyőződése, lelkiismerete szerint. Hozzáteszem, hogy jó lelkiismerettel nem lehet sem a Maros, sem a Bihar, sem pedig a Hargita megyei listára szavazni annak ismeretében, amit már előrebocsátottam.
– A bukaresti legfelsőbb bíróság néhány hónappal ezelőtt jóváhagyta az 1989-es forradalom dossziéjának újranyitását, ami nagy vonalakban annak tudható be, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a népfelkelés sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A forradalom temesvári elindítójaként miként vélekedik arról, hogy huszonhét év elteltével sem sikerült feltárni a rendszerváltó eseményeket, és kideríteni a teljes igazságot?
– Három nagy adóssága van Romániának a múlt viszonylatában, az egyik éppen a forradalom áldozatai ügyének az elszámolása, a tömeggyilkosságok elkövetőinek a felelősségre vonása. A másik adóssága időbeni sorrendben a marosvásárhelyi fekete március felderítése, hiszen nyilvánvaló, hogy ellenforradalmi kísérlet történt az 1990 márciusában történt vérengzések idején. A harmadik pedig a bányászjárások büntetőjogi kivizsgálása és a tettesek számonkérése. Mindennek szerves részét kellene képeznie a ’89-ben elindult rendszerváltozás folytatásának.
És itt kanyarodom vissza a küszöbönálló választásokra. Nem lehet hiteles választásokat tartani olyan körülmények között, hogy a múltat még mindig takargatják az ebben érdekeltek, akik ráadásul benne vannak a hatalomban, vagy annak közelében találhatók, ugyanakkor nem lehet a korrupciót tovább vinni az új választások által. Jól mondja Andrei Pleșu, hogy ő román, de nem tudja, hogy kire szavazzon. Képzeljük el, ha ezt átültetjük a magyar egypártrendszer síkjára, akkor a neves filozófust parafrazálva azt kell mondanom: magyar vagyok, nem tudom, kire szavazzak.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)

Egységes cselekvésre van szükség
Interjú Kulcsár-Terza József képviselőjelölttel 
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti együttműködési megállapodás nyomán a szövetség képviselőjelölt-listájának harmadik helyén Kulcsár-Terza József jogász, a polgáriak háromszéki elnöke szerepel. Megyei tanácsosként eddig elsősorban azáltal vált ismertté a közvélemény számára, hogy számos esetben kiállt a székelyföldi magyarság nyelvi és szimbólumhasználati jogaiért. Célkitűzései közé tartozik, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megillető jogoknak érvényt szerezzen a parlamenti képviselet adta lehetőségek által. Kulcsár-Terza Józseffel az összefogás szükségességéről, illetve jövőbeli terveiről beszélgettünk.
– A Magyar Polgári Párt elnökeként, ellenzéki politikusként miért döntött úgy, hogy vállalja a jelölést, és képviselőjelöltként szerepel az RMDSZ választási listáján?
– Jelenleg országos szinten is van egy együttműködési megállapodásunk az RMDSZ-szel, de Háromszéken már régebb sikerült megegyeznünk a szövetség helyi vezetőivel, hogy nemzeti kérdésekben a közös fellépés útját választjuk. Engem nagyon megragadott Böjte Csaba atya egyik gondolata, miszerint legyen verseny, amikor lehetséges, de legyen egység, amikor szükséges. Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy olyan időket élünk, amikor egységes cselekvésre van szükség, és nagy hiba lenne megosztani az erőinket. Voltak és vannak vitáink az RMDSZ-szel, nem mindenben értünk egyet, de abban igen, hogy a személyes vagy más jellegű nézeteltéréseket félre kell tenni, és az együttműködés lehetőségében kell gondolkodni akkor, amikor a közösség érdeke úgy kívánja. Ennek jegyében ajánlottak fel Háromszéken is egy képviselői helyet az MPP-nek, és mivel a párt országos vezetése engem kért fel, úgy gondoltam, megyei elnökként kötelességem vállalni a feladatot és az azzal járó felelősséget.
– Miért tartja fontosnak, hogy az MPP is jelen legyen képviselői által a bukaresti törvényhozásban?
– A Magyar Polgári Pártot az az igény hozta létre 2008-ban, hogy legyen egy olyan politikai alakulat az erdélyi magyarságon belül, amely mind a helyi, mind az országos politikában hallassa a hangját, vagyis fogalmazza meg azokat a célokat, amelyek fontosak megmaradásunk érdekében; ugyanakkor vállalja fel politikai szinten is a székelyföldi autonómia-törekvéseket, de ezen túlmenően tevőlegesen is hozzájáruljon ahhoz, hogy megalapozzuk közösségünk jövőjét. Ennek egyik eszköze a parlamenti képviselet, mert csak jelenlétünk által tudjuk befolyásolni a történéseket.
– Az erdélyi és székelyföldi magyarság szempontjából melyik az a legégetőbb probléma, amelyet meglátása szerint sürgősen orvosolni kell?
– Láthattuk a román nemzeti ünnep kapcsán is, hogy a magyar és a román állam viszonyában bizonyos feszültség érzékelhető. Ennek az állapotnak a fenntartása egyik félnek sem érdeke, legkevésbé nekünk, Erdélyben élő magyaroknak. Nem kérdés, hogy ezen enyhíteni kell, de ez nem fog megtörténni mindaddig, amíg nem érvényesülnek az erdélyi magyarság nyelvi, valamint szabad szimbólumhasználatára vagy éppen közösségi autonómiájára vonatkozó jogai. Viszont Románia közigazgatási átszervezése, ahogyan azt Bukarestben elképzelték, nem megoldást jelentene minderre, hanem a székelyföldi magyarság számára újabb hátrányos központosítást hozna. Ezért minden erőnket arra kell összpontosítanunk, hogy ezt megakadályozzuk, és ez egy újabb érv amellett, hogy milyen fontos ott lennünk, amikor erről fognak törvényt alkotni a parlamentben. Meg kell értetni tehát a román féllel, hogy az Európai Unió tagországaként a román államnak is érvényesítenie kell azokat az emberi jogokat, amelyekre egyébként a csatlakozáskor kötelezettséget is vállalt, hasonlóképpen az 1918-ban Gyulafehérváron tett ígéretekhez.
– Milyen további tervei vannak még a következő négyéves parlamenti ciklusra nézve?
– Számomra egyértelmű, hogy nagy előrelépés lenne, ha adóinkból minél nagyobb százalékban sikerülne visszajuttatni összegeket Székelyföldre, magyarok által lakott településekre. Ezért meg kell vizsgálni alaposan azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül ez megvalósítható, hiszen pénz nélkül nem beszélhetünk jó életről. De meg kell említenem az oktatás kérdését is, hiszen ebben én is érintett vagyok olyan értelemben, hogy két iskoláskorú gyermekem van, és a feleségem is a tanügyben dolgozik. El kell érnünk azt, hogy a magyar gyermekek a román nyelvet idegen nyelvként, más módszerekkel tanulják ahhoz, hogy azt tényleg megtanulhassák, és hiányos nyelvtudásuk miatt később ne kerüljenek hátrányba. Ugyanakkor gyermekeink túl vannak terhelve, hiszen alig marad szabadidejük. Ezt meg kell szüntetni, és időt, keretet kell biztosítani számukra arra is, hogy a sport, a művészetek területén kibontakozhassanak. De komoly gondok vannak a bérezés területén is, ahol szintén jelentős változásokra van szükség. Magyarán, a cél az, hogy tisztességes munkáért mindenki tisztességes fizetést kapjon, és akkor talán fiataljainkat is itthon tudjuk tartani.
– Habár a politikai szerepvállalás sokszor teljes embert igényel, ha éppen nem a köz ügyeivel van elfoglalva, mivel tölti szívesen szabadidejét, mi tartozik kedvenc elfoglaltságai közé?
– Szabadidőmből igyekszem a lehető legtöbbet a családomnak szentelni. Két kiskorú fiam van, akiknek szükségük van az apjukra is, ezért, amikor otthon vagyok, elsősorban velük foglalkozom. Amikor csak lehet, közös programokat szervezünk, szívesen kirándulunk együtt. Fiaimmal együtt lelkes szurkolói vagyunk Sepsiszentgyörgy focicsapatának, el szoktunk menni a meccsekre is. De gyermekkoromból hozom magammal az opera iránti rajongásomat is, és valahányszor csak lehetőségem adódik, Kolozsváron vagy Budapesten szívesen megnézek egy-egy operaelőadást. Kertészkedni is szeretek, otthon kisállatokat tartunk, hiszen mindez a kikapcsolódás mellett a család szükségleteit is jelentős mértékben biztosítja. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vincze Loránt: mi Erdélyben közösség vagyunk, ennek megfelelő jogokat követelünk
Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem kommunikáció és politológia szakos hallgatóinak tartott vendégelőadást hétfőn.
Az interaktív előadást a FUEN elnöke a kisebbségi csoportok (ön)meghatározásával és csoportosításával kezdte. Véleménye szerint a többségi társadalom eltérő módon tekinthet a kisebbségekre, másképp határozza meg őket, mint ahogyan azok saját magukat látják. „Például a román állam továbbra is egyéneket lát bennünk, magyarokban, pedig mi közösségről beszélünk, és ennek megfelelő jogokat, ügyeinkben döntési autonómiát kérünk, mert azokat ma senki meg nem oldja helyettünk” − magyarázta Vincze Loránt.
A beszélgetésen szó volt a kisebbségi érdekérvényesítésről, amelyet országos és nemzetközi szinten is vállalt az RMDSZ az erdélyi magyarság képviseletében, míg európai szinten a FUEN képes közös nevezőt találni az őshonos kisebbségek sajátos érdekei közül. „Egyszerre túl sokan akarják érvényesíteni az érdekeiket, nem lehet kizárólagosságra törekedni, és az erőforrásaink is korlátozottak. Ezért kell partnereket találni és közös nevezőt alkotva kérni a változást.” – hangsúlyozta.
Vincze Loránt a döntéshozatali szinteket modellezve kifejtette, az érdekképviselet feladata, hogy a kisebbségi törekvéseknek érvényt szerezzen, elsősorban a parlamentben, ha lehetséges a kormányzatban, valamint az önkormányzatokban, az európai és a nemzetközi intézményekben. „Mindezek közül a parlamenti szint bír a legnagyobb súllyal, hiszen ott döntenek az alkotmányról és a törvényekről, ezért az erdélyi magyar közösség létérdeke, jövőjének záloga, hogy erős képviselete legyen” – mondta el a kolozsvári egyetemi hallgatóknak, a küszöbön álló parlamenti választásokra utalva Vincze Loránt, a FUEN elnöke. maszol.ro

Belerokkanna Románia a Moldovai Köztársasággal való egyesülésbe
A hazai átlagértékű ellátás folyósítása a Pruton túli nyugdíjasoknak évi 1,3 milliárd dollárral terhelné meg az államkasszát, de töménytelen pénz kellene infrastrukturális fejlesztésekre is.
Az utóbbi időben egyre hangsúlyosabban van jelen a közbeszédben Románia esetleges egyesülése a Moldvai Köztársasággal. A politikai retorika alapvetően érzelmileg közelít a témához, a projekt pénzügyi vetületéről kevés szó esik, pedig a két ország egyesítése rengeteg pénzbe kerülne, s a számlát a tehetősebb fél állná.
„Közönséges dajkamese”
„Rámenne a gatyánk is” – foglalta össze a véleményét tömören és velősen a Maszolnak Ilie Șerbănescu. „Mit kezdjünk Moldvával? Ez az egész egyesülés egy diverzió, egy közönséges dajkamese” – tette hozzá a szókimondásáról közismert gazdasági elemző.
Lévén szó egy gyengén fejlett régióról, az egyesülés nem lenne előnyös Románia számára, véli Juhász Jácint, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudomány karának adjunktusa, a német példa alapján. „A két Németország egyesülésekor Nyugat-Németország gazdasága elképesztő iramban fejlődött, a nemzetközi konjunktúra is kedvező volt, mégis hatalmas ára volt. A keleti országrészt befektetésekkel, adókedvezményekkel próbálták fejleszteni, de 25 év elteltével még mindig nem tudott felzárkózni, most is visszahúzza a nyugati tartományokat. Románia nem tudna hasonló arányú fejlesztést megvalósítani Moldvában, mivel a belső erőforrások ezt nem teszik lehetővé” – nyilatkozta a szakember, aki szerint az egyesülés témájának napirenden tartása nem több a hazafias érzelmekkel való játszadozásnál.
A gazdasági mutatók nem sok jót, pontosabban hatalmas pluszköltségeket ígérnek Románia számára a Pruton túli országgal egyesülés esetére, ez utóbbi ugyanis egyike Európa legszegényebb államainak. A Világbank adatai szerint tavaly a Moldovai Köztársaság egy főre eső bruttó hazai terméke mindössze 1843 dollár volt, ami kb. 20 százaléka a romániai értéknek (8972 dollár).
Az elmúlt két és fél évtizedben Moldva Romániánál lényegesen lassúbb iramban fejlődött, a Szovjetunió felbomlásakor ugyanis a két ország gazdasági teljesítménye közötti arány 1,5:1 volt. A Fekete-tengeri Egyetemi Alapítvány (FUMN) által az esetleges egyesülés gazdasági hatásairól készített tanulmány szerint a szovjet utódállam bekebelezése 20 év alatt 190 milliárd dollárunkba kerülne.
Csak a nyugdíjak folyósítása hatalmas pluszterhet róna az államra, mivel a Pruton túli nyugdíjasok jelenleg átlagosan havi 82 dollárt kapnak. A hazai átlagnyugdíj 244 dollár, a különbség tehát 162 dollár. 670 ezer moldvai nyugdíjassal kalkulálva, a költségvetés számára havi 108 millió dolláros, éves szinten 1,3 milliárdos plusszkiadást jelentene, hogy a nyugdíjakat ugyanarra a szintre hozza a két országrészben.
A közalkalmazottakkal, akik a Prut keleti partján kb. feleannyit keresnek, mint a nyugatin, a pluszköltség évi 690 millió dollár lenne. Csupán ez a két tétel 20 év alatt 40 milliárd dollárnyi extrakiadást jelente a központi költségvetés számára. A Ziarul Financiar gazdasági napilap becslései szerint csillagászati összeget, hozzávetőleg 200 milliárd eurót kellene költeni infrastrukturális fejlesztésre is, a közúti- és vasúti hálózat, közigazgatási intézmények, óvodák, iskolák és kórházak modernizálására. 
Az unionisták azzal érvelnek, hogy az egyesülés eredményeként nőne a hazai piac, ami vonzaná a befektetőket és plusszbevételt generálna az állam számára, részben ellensúlyozva a többletkiadásokat.
Autonomisták és szakadárok. Moldovai Köztársaság területe 33700 négyzetkilométer, vagyis Erdélynek kb. a 40 százaléka, lakossága 3,55 millió fő. Fővárosa a 660 lakosú Kisinyov (Chișinău). A hivatalos fizetőeszköz a moldáv lej. Az országnak a Dnyeszteren túli, Transznisztriaként ismert része tulajdonképpen független, oroszbarát szakadárok és reguláris orosz csapatok ellenőrzése alatt áll. A Moldva déli részén élő gagauzoknak területi autonómiájuk van. Az idei őszi elnökválasztást Igor Dodon nyerte meg, aki a Nyugattól való távolságtartás és az Oroszországhoz való közeledés híve. 
Pengő Zoltán maszol.ro

Csoma Botond: ideje a törvényhozás szintjén rendezni a kétnyelvű táblák ügyét
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte el kellene fogadni a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt, és észszerűen kell megtervezni a magyar oktatási rendszert.
Csoma Botond Kolozs megyei képviselőjelölt első parlamenti mandátumára készül. A biztos bejutónak számító jelöltet arról kérdeztük, hogy milyen témacsomaggal megy a parlamentbe, és megpróbáltunk mellé pakolni még néhányat. A kampányban a többnyelvűség és nyelvi jogok témakörének népszerűsítését vállalta fel, a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla is egy ilyen ügy. Ön szerint a táblaügyet ki lehet mozdítani a holtpontról parlamenti eszközökkel, ha már politikai, bírósági és a civil eszközök nem hoztak eredményt?
Csoma Botond: – Éppen azért döntöttem úgy, hogy ezt a kérdést a törvényhozás szintjén kellene rendezni, mert tíz évig próbálkoztunk politikai eszközökkel elérni a többnyelvű táblák kihelyezését, de ez nem sikerült. Aztán beléptek a civilek és beperelték az önkormányzatot, ennek a pernek még nincs végleges eredménye. Úgy gondoltam, hogy ilyen körülmények között egy törvénymódosításra lenne szükség: levinni a 20%-os nyelvhasználati küszöböt 10%-ra, és emellett megszabni egy abszolút számban is kifejezett alternatív küszöböt, ami azt jelentené, hogy azokon a településeken is érvényesülnének a nyelvi jogok, ahol a lakosság körében legalább 5000 kisebbségi személy él. Emellett expressis verbis be kellene írni a törvénybe, hogy ha egy települése egy kisebbség sem a 10%-ot, sem az 5 ezer személyes alternatív küszöböt nem éri el, akkor az önkormányzatnak döntési joga van a többnyelvű táblák kihelyezését illetően, amennyiben azt jónak látja. Így elkerülhetőek lennének az olyan helyzetek, mint ami Aranyosgyéresen történt: egy politikai egyezség következtében kitették a többnyelvű feliratot, de a prefektus perelt és megnyerte a pert, így le kellett venni a táblákat.
- A küszöb csökkentése és az abszolút szám meghatározása ugyan jól hangzik, azonban mit gondol, a parlamentben sikerül átvinni ezeket a módosításokat? 
– Nyilván, felmerülnek kételyek, de akkor is meg kell próbálni. Természetesen nagyobb esélyünk van, ha a parlamenti választások következtében kormányra kerül az RMDSZ, és egy kormánytöbbség, parlamenti többség keretén belül próbálja elképzelését érvényesíteni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem elegendő a sikerhez az, hogy én bekerüljek a parlamentbe. Politikai szövetségeseket kell keresni ehhez a célkitűzéshez is, mint általában minden projekthez. A kérdés az, hogy sikerül-e meggyőznünk a leendő politikai partnereinket, parlamenti pártok képviselőit, hogy támogassák ezt a kezdeményezést.
- A nyelvhasználati jog kiterjesztéséről beszélünk ma olyan körülmények között, hogy sok helyen, ott, ahol a jelenlegi 20%-os arány teljesül, és így jogilag lenne lehetőség a nyelvi jogokat érvényesíteni, ez mégsem történik meg. Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel, még mielőtt a 10%-os küszöbről beszélünk? 
– Nem lehet kényszeríteni senkit arra, hogy egy jogával éljen. Tisztában vagyok azzal, hogy sokszor kényelemből nem használják az adminisztratív ügyek elintézésekor az anyanyelvüket az emberek. Egy tudatosító kampányra is szükség van, mert sokszor nem tudják az emberek, hogy milyen jogokkal rendelkeznek. De ha az emberek tudnak az anyanyelven történő ügyintézés lehetőségről, és önként mondanak le róla, akkor meg kell győzni őket, hogy ne tegyék, mert hosszútávon az ilyen szerű joggyakorlás is hozzájárul az identitásunk megőrzéséhez. Mert, ha nem használjuk a magyar nyelvet hivatalos közegben, akkor az a magánszféra keretei közé szorul. Így jutunk el oda, hogy bizonyos szavakat – főleg interetnikus környezetben – már a magyar emberek számára is sokkal könnyebb románul használni. Ez nem csoda, ha soha nem volt alkalmuk magyarul használni ezeket a szavakat.
- Ezt az állítást, hogy az emberek nem használják hivatalos közegben az anyanyelvüket, megfordítanám, hiszen sokszor maguk a hivatalok nem teszik elérhetővé a magyar nyelvű formanyomtatványokat, vagy nem tájékoztatják a magyar nyelv használatának lehetőségéről a lakosságot.
– Nem rejtem véka alá, hogy ilyen esetek is vannak, amikor magyar vezetőségű önkormányzatok kényelemből nem élnek a törvény adta lehetőséggel. Nyilván, itt más eszközöket kell használni szervezeten belül, hogy az önkormányzati képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek megértsék, számukra ez nem egy opció kérdése, hanem kötelező módon kellene élni ezekkel a jogokkal és lehetőséget biztosítani az állampolgárok, hogy igénybe vegyék ezeket a jogokat.
- A nyelvi jogokról és azok használatáról számos törvény rendelkezik, viszont, mivel nincsenek összefoglalva ezek egy kerettörvénybe, elkallódnak. Felmerült már tervként az, hogy ezeket a törvényeket egy kerettörvénybe gyűjtsék össze, ezzel is elősegítve ezek használatát?
– Nem egy elvetendő gondolat, de nem gondoltam egy ilyen kerettörvény kidolgozására. Véleményem szerint a 215-ös helyi önkormányzati törvény módosítása lenne a fontos, a már említett 10%-os küszöb és az abszolút szám meghatározását illetően. Ha politikai szövetségeseket találnánk ehhez a célunkhoz, akkor lehetséges, hogy egy ilyen kerettörvény is megvalósítható lenne, vagy egyáltalán beindíthatnánk ez irányban egy kodifikációs folyamatot. Az elsődleges politikai akarat az kell, hogy legyen, hogy a tartalmi módosításokat eszközöljük a 215-ös törvényben.
- Mit gondol arról a népszavazásról, amely kezdeményezőink az a célja, hogy újradefiniálják az alkotmányban a házasság fogalmát?
– Véleményem szerint első körben el kellene fogadni a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt, amit az azonos neműek is igénybe vehetnek, és amely nagyon sok európai országban is érvényben van. Sajnos, nemrégen Romániában, a parlamentben elvetették az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. Véleményem szerint egy ilyen törvénnyel megkönnyítenénk ezeknek az embereknek az életét, hiszen tudnának együtt hitelt felvenni, örökölhetnének egymás után. Ami az azonos neműek házasságát illeti, azt gondolom, hogy folytatni kellene egy tolerancián alapuló széleskörű társadalmi vitát, mint ahogyan azt Klaus Johannis államfő is javasolta, éspedig, hogy ne a szélsőségek irányába tereljük el ezt kérdést. De, mint mondtam, az első lépés a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvény elfogadása lenne.
- Azok, akik újradefiniálnák a házasság fogalmát az alkotmányban, hogy ne a felek közötti unióként, hanem expliciten egy férfi és egy nő közötti unióként határozza meg, a demokrácia elvére hivatkoznak, amikor fenntartják kezdeményezésüket. Mit gondol, fennáll a veszélye annak, hogy visszaélnek ebben a kérdésben a demokrácia fogalmával, és ennek nevében próbálják meg korlátozni mások jogait?
– Sokfajta demokrácia-értelmezés létezik. Nyilván, hárommillió aláírás akár igazolhat is egy referendumot. De én nem tartanám a referendumot jó ötletnek ebben a kérdésben. Erről a kérdésről nem láttam egy átfogó társadalmi vitát, és hibának tartanám, ha úgy kerülne referendumra ez a kérdés, hogy nincs megbeszélve annak mindenféle aspektusa. Egyébként ennek a referendumnak a megszervezését nem tartom prioritásnak. Itt felmerül az is, hogy a hárommillió aláíró között hány olyan személy volt, aki nem külső nyomásra vagy elvárásnak eleget téve írta alá ezt a petíciót.
- Ön szerint elegendő a közvita megszervezése például érzékenyítő, vagy felvilágosító, informáló kampány nélkül?
– Szerintem a közvita magába foglalhatna egy felvilágosító kampányt is, és érveket kellene ütköztetni. Azt kellene elkerülni, hogy egyetlen világnézetből közelítsük meg ezt a kérdést. A parlamentben nem kellene önnek a szomszédba menni a meggyőzés kapcsán, hiszen saját kollégái körében is voltak olyanok, akik az bejegyzett élettársi kapcsolat elfogadása ellen szavaztak. Például Tánczos Barna szenátor elutasító szavazatát még egy nyilatkozattal is megtoldotta. A Maszol.ro-nak azt mondta, hogy nem ért egyet, nem tartja helyesnek a melegek partnerségi és házassági kapcsolatát.
– Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni, és én teljesen természetesnek tartom, hogy fogadjuk el a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. És csak ezután kellene egy átfogó társadalmi vitát kezdeményezni a melegházasság kérdésében.
- A nők ellen erőszak és nőgyűlölet a román társadalom velejárója – legalábbis ez derült ki a nemrég kibocsátott Eurobarométer adataiból. Mit gondol, közpolitikák szintjén miként lehetne ezt a kérdést megfogni?
– Azt kellene tudatosítani a társadalomban, hogy nem a nők azok, akik kiváltják az ellenük elkövetett erőszakot. Társadalmi szinten meg kell értetni, hogy a férfit fizikai ereje nem jogosítja fel semmilyen előnyre egy nővel szemben. Az is járható út, hogy szigorúbbá tegyük a törvényeket, viszont a tudatosításra és a megelőzésre is hangsúlyt kell fektetni. El kell érni azt, hogy egy bántalmazó tett ne csak büntetőjogi következményekkel járjon, hanem társadalmilag stigmát váltson ki. Parlamenti eszközökkel a folyamatot úgy lehetne elősegíteni, hogy támogatást kapjanak azok a civil szervezetek, amelyek felvállalják ezt a kérdést.
- Kolozs megyében is problémát jelentett az iskolakezdés környékén az, hogy az iskolák egymástól próbálják meg elszívni a tanulókat. Mit gondol, hogyan kellene ezekhez a veszélyeztetett, vagy a megszűnés küszöbén levő oktatási helyszínekhez viszonyulni?
– Szembe kell néznünk, tudomásul kell vennünk a realitást a demográfiai folyamatokat illetően, és észszerűen kell szervezni az oktatási rendszerünket. Itt elsősorban azt kellene elérni, hogy a magyar iskolák ne ugyanazon a településen versenyezzenek a gyerekekért, ehelyett meg kellene nézni, hogy az illető településen hány magyar gyerek jár román óvodába, és onnan kellene toborozni magyar gyerekeket. A falvakon is működnek magyar oktatási intézmények, és jól működnek, nincsenek minőségi gondok. Nagyon sokszor elmondtam, hogy a mai világban az már nem elég egy magyar szülőnek, hogy magyar iskolába kell íratni a gyermeket, mert akkor tudja megőrizni a magyar identitását. De kell a perspektíva, és kell a minőségi oktatás, és úgy érzem, hogy az utóbbi időben, például a szamosújvári iskola létrehozásakor komoly elmozdulás történt a minőségi magyar oktatás megteremtése terén. Úgy érzem, hogy az oktatásszervezőknek, oktatásban dolgozó menedzsereknek, iskolaigazgatóknak meg kell érteniük, hogy kell legyen egy rendszeren belüli szolidaritás iskola és iskola között, és talán akkor elkerülhetjük az olyan típusú konfliktusokat, amiket a gyerekelszívás szít. A gyereklétszám-csökkenés reális folyamat, de kellő tervezéssel, úgy érzem, hogy Kolozs megyében el tudunk érni egy olyan létszámot a kilencedik osztály terén is, ami 10-15 évre stabilizálhatja a helyzetet. De ez nem működhet a rendszeren belüli szolidaritás megteremtése nélkül. Addig kell küzdenünk az oktatási helyszíneink megőrzéséért, amíg van gyerek, amikor nincs, akkor lehet gondolkodni az oktatási központok létrehozásában. Transindex.ro

Marosvásárhely épített örökségéről értekeznek
A város színeváltozása címmel harmadszor szerveznek tudományos értekezletet a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai. December 10-én, szombaton 9 órától a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében elsősorban a projekt keretei között zajló kutatások 2016-os eredményeit mutatják be.
A Marosvásárhely épített örökségét felleltározó művészettörténészek ezúttal főleg a 19–20. század fordulójának építészetét kutatták. Az utcakép változásait illetően olyan, az építészeti arculatukat tekintve kevéssé ismert városrészeket ismerhetnek meg az érdeklődők, mint az egykori IV. Béla király út (a mai Cuza Vodă utca déli szakasza) szecessziós lakóházai, vagy a Baross Gábor (Horea) utca 1911-ben épült látványos és különleges emlékei, Földi Imelga illetve Barabás Kisanna előadásában.
De szó esik majd számos egyedi emlék történetéről is: a programot vezető Orbán János ezúttal a Rózsák tere 52. szám alatti emlék (Zanza kávézó) történetéhez kapcsolódó kutatásait ismerteti, Oniga Erika egy Kossuth utcai szecessziós lakóház mindennapjainak rejtelmeibe vezet be, Anthony Gall a közüzemek Kós Károly által tervezett épületéhéhez köthető friss kutatásait ismerteti, Karácsony István pedig a hajdan nagy népszerűségnek örvendő Transzilvánia Szálló stílusváltozásait veszi számba a historizmustól napjainkig.
Ezúttal sem maradnak el a szobrászati témájú előadások: Vécsei Hunor a Kossuth Lajos és Iskola utcák környékének köztéri szobrait elemzi a dualizmus korától napjainkig, Székely Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóintézetének munkatársa pedig a Székelyföldi Iparmúzeum elhelyezésének és szobrászati programjának tanulságairól értekezik előadásában. Mindemellett bemutatják a Marosvásárhely műemléki topográfiája program inventarizációs eredményeinek online adatbázisát is.
A műhelykonferencián bemutatják a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben (Szerk. Orbán János. Maros Megyei Múzeum – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Marosvásárhely–Kolozsvár, 2016,) című művészettörténeti tanulmánykötet is, mely kilenc Erdélyben is tevékenykedő építész pályáját mutatja be a 17. századtól a 20. század elejéig. A vásárhelyiek kiemelt érdeklődésére tarthat számot a Jelinek Antal, Dósa László és Toroczkai Wigand Ede itteni tevékenyégét bemutató három tanulmány. A kötetet Entz Géza művészettörténész méltatja.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Antal Erika | 
Székelyhon.ro,