Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. május 18.
Veteránokat köszöntöttek
Nagybacon nem felejti el hős katonáit
Hétfőn, pünkösd másodnapján Nagybaconban 26. alkalommal ünnepelték meg a hősök napját. A több mint negyed évszázados hagyomány szerint ez az a nap, amikor a falu népe megemlékezik az első és második világháborúban elesett katonákról, köszönti a még élő veteránokat, és megkoszorúzza Nagybaczoni Nagy Vilmosnak, Magyarország volt honvédelmi miniszterének (a II. világháború idején) emléktábláját.
A délelőtti istentisztelet után az ünnepségen résztvevők a református kultúrháznál gyülekeztek, ahol Mihály Réka tanítónő, a helyi Benedek Elek Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte őket, majd Dimény Olga tanárnő vette át a szót, aki az egykori vezérezredes életéről, hitvallásáról beszélt. A tanárnőnek férjével, Dimény János iskolaigazgatóval (Baróti Szabó Dávid Líceum) együtt nagy szerepe volt az emléktábla elhelyezésében, ők azok, akik ma is tartják a kapcsolatot Nagybaczoni Nagy Vilmos családjával, miután 2002-ben felkeresték a Klotildligeten (Magyarország) élő lányát, elbeszélgettek vele, de más idős személyekkel is, akiknek emlékezetében még elevenen éltek a lófő székely vezérezredes tettei, cselekedetei. Azért, hogy azokat a fiatal nemzedék is megismerhesse, elhatározták, hogy Nagybaconban is emléktáblát állítanak tiszteletére, mely elképzelés 2004-ben valósult meg a baconi tanács segítségével. A dombormű Bodó Levente alkotása.
– Nagybaczoni Nagy Vilmos Parajdon született, de ezer szállal kötődött Nagybaconhoz. Itt töltötte gyermekéveit, itt kötött házasságot Nagy Katalinnal. Később, élete során előszeretettel használta a Nagybaczoni nemesi előnevet, hogy ezáltal is még ismertebbé váljon a falu neve a nagyvilágban. Egész élete példakép számunkra. Ízig-vérig becsületes ember volt, mindig az elesettek, a gyengék pártján állt. Nem volt sem jobb-, sem baloldali, hanem keresztény volt és magyar – mondotta róla Dimény Olga.
A Benedek Elek Művelődési Egyesület dalcsoportjának rövid előadása és a dombormű megkoszorúzása után a rossz idő miatt az ünnepség a kultúrotthonban folytatódott. Itt Simon András polgármester köszöntötte a megemlékezés résztvevőit, majd Mihály Réka a faluközpontban levő hősi emlékmű történetéről beszélt, mely mai alakját csak a ’89-es rendszerváltás után nyerte el. Addig szervezett formában emlékezni sem lehetett a világháborúban elesettekre, mondta a tanítónő.
Ezután köszöntötték a jelenlevő veteránokat: a 92 éves Baló Andrást, a 91 éves idős Mokán Ferencet és az ugyancsak 91 éves Virág Mihályt. A nagybaconi hadastyánok közül még idős Kiss Árpád és a 96 éves Nagy B. Sándor van életben, akik viszont már nem tudtak eljönni az őket köszöntő ünnepségre.
A megemlékezés a helyi iskola II. osztályos tanulóinak, a Benedek Elek Művelődési Egyesület dalcsoportjának, valamint a szintén helybéli Pásztortűz néptáncegyüttesnek az ünnepi műsorával folytatódott, végül a központi hősi emlékmű megkoszorúzásával fejeződött be, minekutána a helyi fúvószenekar kíséretében nemzeti himnuszaink is felcsendültek.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Nagybacon nem felejti el hős katonáit
Hétfőn, pünkösd másodnapján Nagybaconban 26. alkalommal ünnepelték meg a hősök napját. A több mint negyed évszázados hagyomány szerint ez az a nap, amikor a falu népe megemlékezik az első és második világháborúban elesett katonákról, köszönti a még élő veteránokat, és megkoszorúzza Nagybaczoni Nagy Vilmosnak, Magyarország volt honvédelmi miniszterének (a II. világháború idején) emléktábláját.
A délelőtti istentisztelet után az ünnepségen résztvevők a református kultúrháznál gyülekeztek, ahol Mihály Réka tanítónő, a helyi Benedek Elek Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte őket, majd Dimény Olga tanárnő vette át a szót, aki az egykori vezérezredes életéről, hitvallásáról beszélt. A tanárnőnek férjével, Dimény János iskolaigazgatóval (Baróti Szabó Dávid Líceum) együtt nagy szerepe volt az emléktábla elhelyezésében, ők azok, akik ma is tartják a kapcsolatot Nagybaczoni Nagy Vilmos családjával, miután 2002-ben felkeresték a Klotildligeten (Magyarország) élő lányát, elbeszélgettek vele, de más idős személyekkel is, akiknek emlékezetében még elevenen éltek a lófő székely vezérezredes tettei, cselekedetei. Azért, hogy azokat a fiatal nemzedék is megismerhesse, elhatározták, hogy Nagybaconban is emléktáblát állítanak tiszteletére, mely elképzelés 2004-ben valósult meg a baconi tanács segítségével. A dombormű Bodó Levente alkotása.
– Nagybaczoni Nagy Vilmos Parajdon született, de ezer szállal kötődött Nagybaconhoz. Itt töltötte gyermekéveit, itt kötött házasságot Nagy Katalinnal. Később, élete során előszeretettel használta a Nagybaczoni nemesi előnevet, hogy ezáltal is még ismertebbé váljon a falu neve a nagyvilágban. Egész élete példakép számunkra. Ízig-vérig becsületes ember volt, mindig az elesettek, a gyengék pártján állt. Nem volt sem jobb-, sem baloldali, hanem keresztény volt és magyar – mondotta róla Dimény Olga.
A Benedek Elek Művelődési Egyesület dalcsoportjának rövid előadása és a dombormű megkoszorúzása után a rossz idő miatt az ünnepség a kultúrotthonban folytatódott. Itt Simon András polgármester köszöntötte a megemlékezés résztvevőit, majd Mihály Réka a faluközpontban levő hősi emlékmű történetéről beszélt, mely mai alakját csak a ’89-es rendszerváltás után nyerte el. Addig szervezett formában emlékezni sem lehetett a világháborúban elesettekre, mondta a tanítónő.
Ezután köszöntötték a jelenlevő veteránokat: a 92 éves Baló Andrást, a 91 éves idős Mokán Ferencet és az ugyancsak 91 éves Virág Mihályt. A nagybaconi hadastyánok közül még idős Kiss Árpád és a 96 éves Nagy B. Sándor van életben, akik viszont már nem tudtak eljönni az őket köszöntő ünnepségre.
A megemlékezés a helyi iskola II. osztályos tanulóinak, a Benedek Elek Művelődési Egyesület dalcsoportjának, valamint a szintén helybéli Pásztortűz néptáncegyüttesnek az ünnepi műsorával folytatódott, végül a központi hősi emlékmű megkoszorúzásával fejeződött be, minekutána a helyi fúvószenekar kíséretében nemzeti himnuszaink is felcsendültek.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 18.
Tamás Sándor: Székelyföld újjáépítésére vállalkoztunk
"Nem választásról választásra látjuk az életet, hanem programról programra. Persze, odafigyelünk a választásra, hiszen akkor kapunk az emberektől felhatalmazást arra, hogy programjainkat megvalósíthassuk - de a programok a legfontosabbak” – nyilatkozta a Maszolnak Tamás Sándor, aki harmadik mandátumára pályázik a Kovászna megyei tanács élén az RMDSZ színeiben.
- Az elmúlt két mandátum alatt a háromszéki önkormányzatban sikerült meghonosítani a programalapú tervezést. Mi a hozadéka az elmúlt éveknek és mit tervez a következőkben?
- Nyolc évvel ezelőtt azt vállaltuk, hogy újjáépítjük Háromszéket, Székelyföldet. Ez kétirányú tevékenység: egyrészt, a fizikai értelemben vett újjáépítés, az utak, hidak, víz- és egészségügyi rendszer fejlesztése, a másik pedig a közösségépítés. Az elmúlt nyolc évben határozott, jó lépéseket tudtunk tenni ez irányban. Fontos volt az a szemlélet, hogy programokban gondolkodjunk, és azokhoz keressünk támogatást, ne pedig a pénz szempontjából nézzük a lehetőségeket. Ne azt mondjuk, csak ennyi jutott, ekkorát csináltunk belőle, mert nem lehet fél hidat építeni.
Például, Székely fürdőépítő programot hirdettünk. 6-8 évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ismét tető alá hozzuk a hagyományos székely fürdők hangulatát és épületeit is, így a Borvíz útja program keretében uniós támogatással, kormányprogramból és saját költségvetéssel építettünk fel és újra fürdőket Baróton, Előpatakon, Bölönben, Málnásfürdőn, Oltszemen, Sugásfürdőn és Hatolykán, de kaláka rendszerben épültek feredők Bodokon, Csernátonban, Kisbaconban, Zalánpatakon, Székelypetőfalván, Bálványosfürdőn. A munkát idén Dálnokon folytatjuk.
Fontos a turizmus fejlesztése, mert az munkahelyeket teremt, hiszen egyre több gyógyulni, kikapcsolódni vágyó ember keresi fel a feredőket, és ha elmennek oda, nyilván fogyasztanak is, ha ezt megteszik az jó a helyi vállalkozóknak, akik értelemszerűen újabb állásokat fognak meghirdetni. A megyei önkormányzat nem tud közvetlenül munkahelyet adni, de tud olyan feltételeket teremteni, amely munkahelyeket generál. Az utak, a hidak, a fürdők is tudnak új munkahelyeket generálni. Fontos az is, hogy a legtöbb ide érkező turista román vidékről származik, mert közben szeretnénk lebontani azt a rosszindulatú, a bukaresti politikum által gerjesztett, téves szemléletet, hogy itt, Székelyföldön nem beszélnek románul, nem adnak egy darab kenyeret.
Fontos program az egészségügy talpra állítása is, hiszen Sepsiszentgyörgyön tíz éven keresztül építőtelep volt a kórház. Ennek is a végére jártunk. Kormánytámogatással, majd európai uniós pályázattal, 30 millió lejből felújítottuk az épületet, és még 30 millióból korszerű orvosi felszereléseket vásároltunk. Amiről szintén tudunk, az a szakember gárda problémája: egy buta, országos politika miatt az orvosok kivándorolnak. Kovászna megyében a Marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány támogatásával, a Magyar Kormány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hozzájárulásával orvosi szolgálati lakásokat építettünk. Hat orvosi lakás azonnal betelt: hazahoztunk Székelyföldre szakembereket, de máshonnan is csábítottunk ide orvosokat. Emellett, Baróton és Kézdivásárhelyen a helyi önkormányzati tulajdonban lévő kórházépületek fenntartáshoz is hozzájárul a megyei önkormányzat egy támogatási rendszerrel, ugyanakkor, helyi önkormányzatokkal közösen felújítottunk 11 vidéki orvosi rendelőt. Ezt a programot folytatjuk.
Kevesen tudják, hogy a Kovászna megyei önkormányzat naponta 1350 árva gyerekről gondoskodik különböző rendszerekben. Ez nem kevés, és nagyon nagy felelősség. Az otthoni beteggondozás a szívemhez egyik legközelebb álló program. Vannak feladatok, amiket a megyei önkormányzat nem tud ellátni, ezért együttműködünk civil szervezetekkel, az egyházakkal. Évről évre növeljük a szociális pályázatok összegét, hiszen a román kormány ezt évről évre csökkenti. Az önkormányzat támogatásával, napi rendszerességgel 1300 idős ember otthoni beteggondozását végzik el ezek az elhívatott munkatársak.
- Ha csak egyet kell kiemelni, mit tart az elmúlt nyolc év legkiemelkedőbb megvalósításának?
- Az illyefalvi sajtgyár újraindítását és az ebben való részvételt. A tej behozatalának liberalizációja után az történt, hogy egyik napról a másikra elöntötte az üzleteket a külföldi, drága dobozos tej, ami nem tejből, hanem tejporból készül, és a székelyföldi gazdák hoppon maradtak. Erre a székelyföldi gazdák válasza az volt, amit Székelykeresztúron, Csíkszépvizen és Illyefalván is megcsináltak, és ami most alakul Kézdiszéken: a tejfelvásárló, feldolgozó és értékesítő szövetkezetek létrehozása. Ezek a szövetkezetek megvásárolják a termelőktől a tejet, többet fizetnek érte, mint a nagy felvásárlok - ők már nem veszik át a tejet. Ugyanakkor, két éve beindítottunk az agrárkamaránál és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolánál olyan képzéseket, amelyek munkahelyeket generálnak. Ilyen például a sajtkészítő tanfolyam: 150 ember végezte el a tanfolyamot, és ma már sok gazda tudja eladni termékeit a programszerűen szervezett kirakodó vásárokon.
- Mi az, amit a legnagyobb kudarcnak tart?
- Azt, hogy más hibája miatt a határidőket nem tudtuk betartani. Én azon politikusok közé tartozom, aki nem a rózsaszín jövőt adja el. Praktikus ember vagyok, és ha azt mondom, hogy hétfő reggel nyolc óra, akkor az hétfő reggel nyolc óra. Sok esetben azonban önhibánkon kívül, a román jogszabályi dzsungel, a kivitelezők egymás közötti harca és a spekulánsok miatt ezt nem tudtuk tartani. Ilyen például a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva és Brassó megye határa közötti 9 kilométeres útszakasz megépítésének esete. Ha most kimegyek Illyefalvára, azt mondják az emberek, hogy négy évvel ezelőtt is megígértük az útkorszerűsítést és nem történt meg. Igazuk van. Megígértük, de mások hazug ígérete mentén igértük. Ezzel a pályázattal részt vettünk két országos programban, mindkétszer megnyertük a pályázatot, de a közbeszerzési folyamat buktatói miatt nem jutottunk el a kivitelezésig. Most újrakészítettük az útszakasz felújítási tervét és saját költségvetésből fogunk neki. Idén megépítjük azt az utat is. Csak a tavalyi évben több mint 100 km utat aszfaltoztunk. Idén folytatjuk a munkát.
- Naponta ingázik kézdivásárhelyi otthona és sepsiszentgyörgyi hivatala között, de munkája során is sokszor találkozik az emberekkel, hogy érzi, mit várnak el a megyei tanács vezetőjétől és ön mennyiben felel meg ennek az elvárásnak?
- Hogy mennyiben felelek meg, azt június 5-én, a helyhatósági választáson meg fogják mondani. Az embereket nem lehet becsapni, én bízok a háromszékiek bölcsességében. Nézem a román pártok és a magyar testvérpártok kampányát, szlogenjeit, retorikáját, és az, amit egyesek elművelnek, megyefejlesztésnek kevés, bohócságnak viszont sok. Ma már nem lehet a ködöt eladni kilóra. Az emberek konkrét dolgokat várnak.
Minket a háromszéki emberek azzal bíztak meg, hogy utat, hidat építsünk, állítsuk helyre az egészségügyi rendszert, legyünk szociálisan érzékenyek és járuljunk hozzá, hogy munkahelyek létesüljenek. Székelyföld azokból az emberekből, családokból áll, akik akarnak valamit az élettől. Nem siránkoznak, hanem megoldásokat keresnek.
- Az elmúlt években hangsúlyosan foglalkoztak a térség marketingjével, sikerült-e előre vinni Székelyföld ügyét?
- A térség fejlesztése és marketingje szorosan összefügg. Székelyföldben gondolkodunk, és nem csak beszélünk, hanem teszünk is érte. 2009-ben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök úrral lementünk Bukarestbe a Romexpóra, és az egymás mellett lévő Kovászna, Hargita és Maros megyei standokról leszedtük a megyékre vonatkozó feliratokat és feltettünk egy táblát, amin azt írta: Ținutul Secuiesc. Hatalmas botrány lett belőle, de túléltük, és ettől kezdve Székelyföldként jelentünk meg Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Egyébként akkor Elena Udrea volt a turisztikai miniszter, ő kiállt mellettünk.
- Háromszéken mára szinte állandósult a konfliktus az önkormányzatok és a prefektúra, valamint más állami intézmények között, hogyan lehet ezt rendezni?
- Az a gond, hogy a prefektusok Háromszékre egy gyufásdobozt érő pénzt sem hoztak. Kovászna megyében, szinte kivétel nélkül, minden prefektus vajnafalvi volt, és annyira nem voltak képesek, hogy a Kovászna felé vezető útra kilobbizzanak egy új aszfaltszőnyeget. A román kormány megyei megbízottjának 2016-ban az a legfontosabb problémája, hogy a megyei tanács elnökének három nyelvű a fejléces papírja. Én nem tudok így viszonyulni hozzájuk. Az a gond, hogy a politikai kérdéseken túlmenően is akadályoznak néhány fejlesztési kérdést. Például, itt van Sepsiszentgyörgyön ez a gyönyörű főtér, amit Antal Árpád polgármester 555 év után épített a városnak. A prefektus behúzta a kéziféket, így a főtér egyik felét nem lehet elkészíteni, már a gaz is felvette. Gondot jelent, amit Codrin Munteanu volt prefektus Sepsiszentgyörgyön, a belügyminiszter előtt fogalmazott meg: „Kovászna megyében a prefektus dolga, hogy kézifék legyen”. Van, aki tud hinni egy ilyen feladatban, és szívesen végzi ezt. Mi nem ilyenek vagyunk.
- Kollégái, barátai, ismerősei nagy munkabírású vezetőként beszélnek Önről, emellett naponta ingázik Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között, mikor jut idő a családra, a gyerekekre?
- Ezek szerint kollégáimnak jobb a véleményük rólam, mint nekem saját magamról. Próbálok egyre több időt fordítani a gyerekeimre. Az utóbbi években hetente szervezünk legalább egy csendes napot, de fontosak a reggeli fürdőszobai lökdösődések, és a jó poénok, a kacagós mindennapok, a családi filmnézések, kirándulások. A fiammal négy éve ketten járunk sátorozni a hegyekbe. Családunkban nagy a demokrácia: vasárnapi ebédkor vagy vacsorakor szoktunk különböző kérdéseket megvitatni és szavazni. A gyerekeket mindig úgy neveltük, hogy sem az iskolában, sem máshol ne érezzenek különbséget azért, mert az édesapjukat gyakrabban látják az újságban, mint más gyerekek szüleit.
- Lelkes gyűjtőként is ismerik, térképek, könyvek, székek, tükrök, nyakkendők. Hogyan alakult ki a gyűjtőszenvedély?
Szenvedélyem kiskoromtól kezdődött, amikor idős néniktől gyűjtöttem a kancsókat. Később olyan üvegpoharakat is kezdtem gyűjteni, amelyeket a térségben - Bükszádon, Zalánpatakon - fújtak ezelőtt 100-150 évvel. Van otthon 74 darab székünk, ezek között nincs három egyforma. Újabban gyönyörű székelyföldi tükröket kezdtem gyűjteni. A térképek viszont a nagy szerelmeim: Erdélyt önállóan ábrázoló térképeket gyűjtök.
Nem csak maga a gyűjtés szenvedélye fontos, de szeretem rendszerezni és közzétenni, ami szép. Fontos, hogy a történelmet nem kell újraírni, elég, ha ránézünk egy 300-400 éves térképre és elolvassuk, mit írtak a francia, német vagy olasz szerzők a kartusba vagy a hátoldalra. Ott minden kiderül Erdély valós etnikai helyzetéről, gazdasági állapotáról, történetéről.
- Azon kevés erdélyi politikusok közé tartozik, akinek sikerült egy személyes védjegyet kialakítani. Tamás Sándor bajusza brand-é vált.
- Brand a lelke mindennek. Mindig volt bajuszom, de 15-20 évvel ezelőtt Esztelneken, egy Bajusz Ignác nevű férfi azt mondta nekem: „Képviselő úr, az a bajusz, amelyik hátulról nem látszik, az nem es bajusz”. És igaza volt! Ezután kezdtem csinosítani a bajuszomat, és volt idő, amikor nekem is látszott hátulról is. Ma már szelídebb a bajszom, de büszke vagyok rá. Egyébként barátaimtól rendszeresen kapok bajuszt ábrázoló tárgyakat - már van dugóhúzó, csésze, pizsama, óra stb.
- Van-e olyan dolog, amiért megválna bajuszától? Kötött-e már fogadást bajuszra?
- Bajuszra nem kötök fogadást, de van, amiért megválnék tőle. Az viszont maradjon az én titkom.
maszol.ro
"Nem választásról választásra látjuk az életet, hanem programról programra. Persze, odafigyelünk a választásra, hiszen akkor kapunk az emberektől felhatalmazást arra, hogy programjainkat megvalósíthassuk - de a programok a legfontosabbak” – nyilatkozta a Maszolnak Tamás Sándor, aki harmadik mandátumára pályázik a Kovászna megyei tanács élén az RMDSZ színeiben.
- Az elmúlt két mandátum alatt a háromszéki önkormányzatban sikerült meghonosítani a programalapú tervezést. Mi a hozadéka az elmúlt éveknek és mit tervez a következőkben?
- Nyolc évvel ezelőtt azt vállaltuk, hogy újjáépítjük Háromszéket, Székelyföldet. Ez kétirányú tevékenység: egyrészt, a fizikai értelemben vett újjáépítés, az utak, hidak, víz- és egészségügyi rendszer fejlesztése, a másik pedig a közösségépítés. Az elmúlt nyolc évben határozott, jó lépéseket tudtunk tenni ez irányban. Fontos volt az a szemlélet, hogy programokban gondolkodjunk, és azokhoz keressünk támogatást, ne pedig a pénz szempontjából nézzük a lehetőségeket. Ne azt mondjuk, csak ennyi jutott, ekkorát csináltunk belőle, mert nem lehet fél hidat építeni.
Például, Székely fürdőépítő programot hirdettünk. 6-8 évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ismét tető alá hozzuk a hagyományos székely fürdők hangulatát és épületeit is, így a Borvíz útja program keretében uniós támogatással, kormányprogramból és saját költségvetéssel építettünk fel és újra fürdőket Baróton, Előpatakon, Bölönben, Málnásfürdőn, Oltszemen, Sugásfürdőn és Hatolykán, de kaláka rendszerben épültek feredők Bodokon, Csernátonban, Kisbaconban, Zalánpatakon, Székelypetőfalván, Bálványosfürdőn. A munkát idén Dálnokon folytatjuk.
Fontos a turizmus fejlesztése, mert az munkahelyeket teremt, hiszen egyre több gyógyulni, kikapcsolódni vágyó ember keresi fel a feredőket, és ha elmennek oda, nyilván fogyasztanak is, ha ezt megteszik az jó a helyi vállalkozóknak, akik értelemszerűen újabb állásokat fognak meghirdetni. A megyei önkormányzat nem tud közvetlenül munkahelyet adni, de tud olyan feltételeket teremteni, amely munkahelyeket generál. Az utak, a hidak, a fürdők is tudnak új munkahelyeket generálni. Fontos az is, hogy a legtöbb ide érkező turista román vidékről származik, mert közben szeretnénk lebontani azt a rosszindulatú, a bukaresti politikum által gerjesztett, téves szemléletet, hogy itt, Székelyföldön nem beszélnek románul, nem adnak egy darab kenyeret.
Fontos program az egészségügy talpra állítása is, hiszen Sepsiszentgyörgyön tíz éven keresztül építőtelep volt a kórház. Ennek is a végére jártunk. Kormánytámogatással, majd európai uniós pályázattal, 30 millió lejből felújítottuk az épületet, és még 30 millióból korszerű orvosi felszereléseket vásároltunk. Amiről szintén tudunk, az a szakember gárda problémája: egy buta, országos politika miatt az orvosok kivándorolnak. Kovászna megyében a Marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány támogatásával, a Magyar Kormány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hozzájárulásával orvosi szolgálati lakásokat építettünk. Hat orvosi lakás azonnal betelt: hazahoztunk Székelyföldre szakembereket, de máshonnan is csábítottunk ide orvosokat. Emellett, Baróton és Kézdivásárhelyen a helyi önkormányzati tulajdonban lévő kórházépületek fenntartáshoz is hozzájárul a megyei önkormányzat egy támogatási rendszerrel, ugyanakkor, helyi önkormányzatokkal közösen felújítottunk 11 vidéki orvosi rendelőt. Ezt a programot folytatjuk.
Kevesen tudják, hogy a Kovászna megyei önkormányzat naponta 1350 árva gyerekről gondoskodik különböző rendszerekben. Ez nem kevés, és nagyon nagy felelősség. Az otthoni beteggondozás a szívemhez egyik legközelebb álló program. Vannak feladatok, amiket a megyei önkormányzat nem tud ellátni, ezért együttműködünk civil szervezetekkel, az egyházakkal. Évről évre növeljük a szociális pályázatok összegét, hiszen a román kormány ezt évről évre csökkenti. Az önkormányzat támogatásával, napi rendszerességgel 1300 idős ember otthoni beteggondozását végzik el ezek az elhívatott munkatársak.
- Ha csak egyet kell kiemelni, mit tart az elmúlt nyolc év legkiemelkedőbb megvalósításának?
- Az illyefalvi sajtgyár újraindítását és az ebben való részvételt. A tej behozatalának liberalizációja után az történt, hogy egyik napról a másikra elöntötte az üzleteket a külföldi, drága dobozos tej, ami nem tejből, hanem tejporból készül, és a székelyföldi gazdák hoppon maradtak. Erre a székelyföldi gazdák válasza az volt, amit Székelykeresztúron, Csíkszépvizen és Illyefalván is megcsináltak, és ami most alakul Kézdiszéken: a tejfelvásárló, feldolgozó és értékesítő szövetkezetek létrehozása. Ezek a szövetkezetek megvásárolják a termelőktől a tejet, többet fizetnek érte, mint a nagy felvásárlok - ők már nem veszik át a tejet. Ugyanakkor, két éve beindítottunk az agrárkamaránál és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolánál olyan képzéseket, amelyek munkahelyeket generálnak. Ilyen például a sajtkészítő tanfolyam: 150 ember végezte el a tanfolyamot, és ma már sok gazda tudja eladni termékeit a programszerűen szervezett kirakodó vásárokon.
- Mi az, amit a legnagyobb kudarcnak tart?
- Azt, hogy más hibája miatt a határidőket nem tudtuk betartani. Én azon politikusok közé tartozom, aki nem a rózsaszín jövőt adja el. Praktikus ember vagyok, és ha azt mondom, hogy hétfő reggel nyolc óra, akkor az hétfő reggel nyolc óra. Sok esetben azonban önhibánkon kívül, a román jogszabályi dzsungel, a kivitelezők egymás közötti harca és a spekulánsok miatt ezt nem tudtuk tartani. Ilyen például a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva és Brassó megye határa közötti 9 kilométeres útszakasz megépítésének esete. Ha most kimegyek Illyefalvára, azt mondják az emberek, hogy négy évvel ezelőtt is megígértük az útkorszerűsítést és nem történt meg. Igazuk van. Megígértük, de mások hazug ígérete mentén igértük. Ezzel a pályázattal részt vettünk két országos programban, mindkétszer megnyertük a pályázatot, de a közbeszerzési folyamat buktatói miatt nem jutottunk el a kivitelezésig. Most újrakészítettük az útszakasz felújítási tervét és saját költségvetésből fogunk neki. Idén megépítjük azt az utat is. Csak a tavalyi évben több mint 100 km utat aszfaltoztunk. Idén folytatjuk a munkát.
- Naponta ingázik kézdivásárhelyi otthona és sepsiszentgyörgyi hivatala között, de munkája során is sokszor találkozik az emberekkel, hogy érzi, mit várnak el a megyei tanács vezetőjétől és ön mennyiben felel meg ennek az elvárásnak?
- Hogy mennyiben felelek meg, azt június 5-én, a helyhatósági választáson meg fogják mondani. Az embereket nem lehet becsapni, én bízok a háromszékiek bölcsességében. Nézem a román pártok és a magyar testvérpártok kampányát, szlogenjeit, retorikáját, és az, amit egyesek elművelnek, megyefejlesztésnek kevés, bohócságnak viszont sok. Ma már nem lehet a ködöt eladni kilóra. Az emberek konkrét dolgokat várnak.
Minket a háromszéki emberek azzal bíztak meg, hogy utat, hidat építsünk, állítsuk helyre az egészségügyi rendszert, legyünk szociálisan érzékenyek és járuljunk hozzá, hogy munkahelyek létesüljenek. Székelyföld azokból az emberekből, családokból áll, akik akarnak valamit az élettől. Nem siránkoznak, hanem megoldásokat keresnek.
- Az elmúlt években hangsúlyosan foglalkoztak a térség marketingjével, sikerült-e előre vinni Székelyföld ügyét?
- A térség fejlesztése és marketingje szorosan összefügg. Székelyföldben gondolkodunk, és nem csak beszélünk, hanem teszünk is érte. 2009-ben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök úrral lementünk Bukarestbe a Romexpóra, és az egymás mellett lévő Kovászna, Hargita és Maros megyei standokról leszedtük a megyékre vonatkozó feliratokat és feltettünk egy táblát, amin azt írta: Ținutul Secuiesc. Hatalmas botrány lett belőle, de túléltük, és ettől kezdve Székelyföldként jelentünk meg Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Egyébként akkor Elena Udrea volt a turisztikai miniszter, ő kiállt mellettünk.
- Háromszéken mára szinte állandósult a konfliktus az önkormányzatok és a prefektúra, valamint más állami intézmények között, hogyan lehet ezt rendezni?
- Az a gond, hogy a prefektusok Háromszékre egy gyufásdobozt érő pénzt sem hoztak. Kovászna megyében, szinte kivétel nélkül, minden prefektus vajnafalvi volt, és annyira nem voltak képesek, hogy a Kovászna felé vezető útra kilobbizzanak egy új aszfaltszőnyeget. A román kormány megyei megbízottjának 2016-ban az a legfontosabb problémája, hogy a megyei tanács elnökének három nyelvű a fejléces papírja. Én nem tudok így viszonyulni hozzájuk. Az a gond, hogy a politikai kérdéseken túlmenően is akadályoznak néhány fejlesztési kérdést. Például, itt van Sepsiszentgyörgyön ez a gyönyörű főtér, amit Antal Árpád polgármester 555 év után épített a városnak. A prefektus behúzta a kéziféket, így a főtér egyik felét nem lehet elkészíteni, már a gaz is felvette. Gondot jelent, amit Codrin Munteanu volt prefektus Sepsiszentgyörgyön, a belügyminiszter előtt fogalmazott meg: „Kovászna megyében a prefektus dolga, hogy kézifék legyen”. Van, aki tud hinni egy ilyen feladatban, és szívesen végzi ezt. Mi nem ilyenek vagyunk.
- Kollégái, barátai, ismerősei nagy munkabírású vezetőként beszélnek Önről, emellett naponta ingázik Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között, mikor jut idő a családra, a gyerekekre?
- Ezek szerint kollégáimnak jobb a véleményük rólam, mint nekem saját magamról. Próbálok egyre több időt fordítani a gyerekeimre. Az utóbbi években hetente szervezünk legalább egy csendes napot, de fontosak a reggeli fürdőszobai lökdösődések, és a jó poénok, a kacagós mindennapok, a családi filmnézések, kirándulások. A fiammal négy éve ketten járunk sátorozni a hegyekbe. Családunkban nagy a demokrácia: vasárnapi ebédkor vagy vacsorakor szoktunk különböző kérdéseket megvitatni és szavazni. A gyerekeket mindig úgy neveltük, hogy sem az iskolában, sem máshol ne érezzenek különbséget azért, mert az édesapjukat gyakrabban látják az újságban, mint más gyerekek szüleit.
- Lelkes gyűjtőként is ismerik, térképek, könyvek, székek, tükrök, nyakkendők. Hogyan alakult ki a gyűjtőszenvedély?
Szenvedélyem kiskoromtól kezdődött, amikor idős néniktől gyűjtöttem a kancsókat. Később olyan üvegpoharakat is kezdtem gyűjteni, amelyeket a térségben - Bükszádon, Zalánpatakon - fújtak ezelőtt 100-150 évvel. Van otthon 74 darab székünk, ezek között nincs három egyforma. Újabban gyönyörű székelyföldi tükröket kezdtem gyűjteni. A térképek viszont a nagy szerelmeim: Erdélyt önállóan ábrázoló térképeket gyűjtök.
Nem csak maga a gyűjtés szenvedélye fontos, de szeretem rendszerezni és közzétenni, ami szép. Fontos, hogy a történelmet nem kell újraírni, elég, ha ránézünk egy 300-400 éves térképre és elolvassuk, mit írtak a francia, német vagy olasz szerzők a kartusba vagy a hátoldalra. Ott minden kiderül Erdély valós etnikai helyzetéről, gazdasági állapotáról, történetéről.
- Azon kevés erdélyi politikusok közé tartozik, akinek sikerült egy személyes védjegyet kialakítani. Tamás Sándor bajusza brand-é vált.
- Brand a lelke mindennek. Mindig volt bajuszom, de 15-20 évvel ezelőtt Esztelneken, egy Bajusz Ignác nevű férfi azt mondta nekem: „Képviselő úr, az a bajusz, amelyik hátulról nem látszik, az nem es bajusz”. És igaza volt! Ezután kezdtem csinosítani a bajuszomat, és volt idő, amikor nekem is látszott hátulról is. Ma már szelídebb a bajszom, de büszke vagyok rá. Egyébként barátaimtól rendszeresen kapok bajuszt ábrázoló tárgyakat - már van dugóhúzó, csésze, pizsama, óra stb.
- Van-e olyan dolog, amiért megválna bajuszától? Kötött-e már fogadást bajuszra?
- Bajuszra nem kötök fogadást, de van, amiért megválnék tőle. Az viszont maradjon az én titkom.
maszol.ro
2016. május 18.
A háromszéki turizmusról tartottak konferenciát Árkoson
Háromszéki Turizmus 2016-ban címszó alatt egész napos szakmai előadásokon, vitafórumokon vettek részt turisztikai szakemberek, vendéglótóipari egységek tulajdonosai az árkosi Felnőttoktatási Központban, kedden. A rendezvény célja, hogy olyan ötletek szülessenek, amelyek elősegíthetik a térség turisztikai fellendítését.
A résztvevőket Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója köszöntötte, kiemelve, hogy hosszú együtt gondolkodási időszak után hozták tető alá a mai szakmai fórumot Kovászna Megye Tanácsa, a fenntartásában működő népiskola, a Háromszéki Panziós Tagozat, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. "Ahhoz, hogy fellendítsük a turizmust a térségben szükség van arra, hogy megszólítsuk és összehangoljuk a panziósok tevékenységét, jól működő kapcsolatot alakítsunk ki közöttük, valamint igény szerint olyan képzéseket biztosítsunk, amelyek révén szakképzett emberek dolgozhatnak a vendéglátásban. Olyan előadókat hívtunk a mai találkozóra is, akik többek között a vendégfogadásról, turizmus pszichológiáról osztanak meg hasznos gondolatokat a résztvevőkkel.”
Tamás Sándor, megyei önkormányzati elnök arra kérte a jelenlevőket, hogy ötleteljenek és fogalmazzák meg igényeiket a megyei tanáccsal szembe, mert nyitottak az újdonságokra. "A vállalkozói szférában nem tudunk munkahelyet teremteni, viszont az infrastrukturális beruházásokban segítséget tudunk nyújtani. Háromszéken fürdőket létesítettünk a Borvizek útja program, illetve kormányprogram segítségével. Hatolykán például közös összefogással, kormányprogramból, helyi és megyei finanszírozással újjáépítettünk egy olyan fürdőt, amelynek száz évre visszatekintve komoly hagyománya van, a szakemberek szerint a legnagyobb gyógyászati erejű mofetta. Melléje panziórendszert alakítottunk ki és felújítottuk az oda vezető utat is. Ennek köszönhetően felgyorsult a forgalom, megnőtt a látogatók száma, akiknek a helyi vállalkozó szálláshelyet is tud biztosítani. Próbáltuk egy irányba terelni intézményeink tevékenységeit is, hogy gyarapodjanak a vállalkozások Háromszéken. Továbbá a megyei turisztikai egyesület által elhoztunk Kovászna megyébe húsz román bloggert és újságírót, akik eddig, bevallásuk szerint csak Brassóig látogattak el, és az itt töltött idő után országos szaklapokban és online felületeken tartalmas élménybeszámolókat jelentettek meg térségünkről”- tette hozzá az elnök.
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetője az intézményen belül létrejött Háromszéki Panziós Tagozat fontosságát hangsúlyozta, amelynek célja segíteni a helyi panziósokat az együttműködésben. "Össze kell fogjunk minél többen. Nálunk a turisztika fontos húzó erő kell legyen, a megye fejlesztési stratégiájában fontos alappillérként meg is fogalmaztuk” - mondta Édler. Az igazgató szerint vannak turisztikai látványosságaink, amelyeket jó ötletekkel, reklámfilmekkel vonzóvá lehet tenni a turisták számára. Ilyen például a baróti múzeumban található mamut, amely mellé, ha természetes környezetet alakítanának ki több érdeklődőt vonzana, lendületet adva a térségnek. Emellett helyi ételeket, termékeket, szolgáltatásokat, programokat, tájékoztatási lehetőségeket kínálva a turistáknak.
Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke az egyesület tevékenységét ismertette, amely Kovászna Megye Tanácsa, valamint Sepsiszentgyörgy és Kovászna város önkormányzatának támogatásával alakult meg 2008-ban, Háromszék népszerűsítése céljából. "Két irodája működik: egy a megyeszékhelyen és egy a fürdő városban. Ezidáig számos, többnyelvű kiadvánnyal, sajtómegjelenéssel, helyi, illetve bukaresti, budapesti turisztikai vásárokon, rendezvényeken való részvétellel népszerűsítettük az egyesületet, valamint a térséget. Az egyesület Facebook oldala az Irány Háromszék, az #Irány Háromszék hashtaggel népszerűsíthető. Júniusban újabb bloggerek és újságírók látogatnak hozzánk, és jövőre terveink között szerepel a Háromszéki Turisztikai Napok megszervezése is. “
A találkozón Pál Zoltán, programszervező, idegenvezető a helyi értékek turizmusba való bekapcsolásáról tartott érdekes előadást. "A helyi értékeket előtérbe helyezve van csak esélyünk olyan turizmust meghonosítani, ami a helyi gazdaságot fogja erősíteni, ami valóban hosszútávon fenntartható és működőképes. Minél több gazdasági szereplőnek, értékteremtő helyi kézművesnek kell éreznie azt, hogy munkájának, tudásának többletértéke van." (közlemény)
Transindex.ro
Háromszéki Turizmus 2016-ban címszó alatt egész napos szakmai előadásokon, vitafórumokon vettek részt turisztikai szakemberek, vendéglótóipari egységek tulajdonosai az árkosi Felnőttoktatási Központban, kedden. A rendezvény célja, hogy olyan ötletek szülessenek, amelyek elősegíthetik a térség turisztikai fellendítését.
A résztvevőket Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója köszöntötte, kiemelve, hogy hosszú együtt gondolkodási időszak után hozták tető alá a mai szakmai fórumot Kovászna Megye Tanácsa, a fenntartásában működő népiskola, a Háromszéki Panziós Tagozat, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. "Ahhoz, hogy fellendítsük a turizmust a térségben szükség van arra, hogy megszólítsuk és összehangoljuk a panziósok tevékenységét, jól működő kapcsolatot alakítsunk ki közöttük, valamint igény szerint olyan képzéseket biztosítsunk, amelyek révén szakképzett emberek dolgozhatnak a vendéglátásban. Olyan előadókat hívtunk a mai találkozóra is, akik többek között a vendégfogadásról, turizmus pszichológiáról osztanak meg hasznos gondolatokat a résztvevőkkel.”
Tamás Sándor, megyei önkormányzati elnök arra kérte a jelenlevőket, hogy ötleteljenek és fogalmazzák meg igényeiket a megyei tanáccsal szembe, mert nyitottak az újdonságokra. "A vállalkozói szférában nem tudunk munkahelyet teremteni, viszont az infrastrukturális beruházásokban segítséget tudunk nyújtani. Háromszéken fürdőket létesítettünk a Borvizek útja program, illetve kormányprogram segítségével. Hatolykán például közös összefogással, kormányprogramból, helyi és megyei finanszírozással újjáépítettünk egy olyan fürdőt, amelynek száz évre visszatekintve komoly hagyománya van, a szakemberek szerint a legnagyobb gyógyászati erejű mofetta. Melléje panziórendszert alakítottunk ki és felújítottuk az oda vezető utat is. Ennek köszönhetően felgyorsult a forgalom, megnőtt a látogatók száma, akiknek a helyi vállalkozó szálláshelyet is tud biztosítani. Próbáltuk egy irányba terelni intézményeink tevékenységeit is, hogy gyarapodjanak a vállalkozások Háromszéken. Továbbá a megyei turisztikai egyesület által elhoztunk Kovászna megyébe húsz román bloggert és újságírót, akik eddig, bevallásuk szerint csak Brassóig látogattak el, és az itt töltött idő után országos szaklapokban és online felületeken tartalmas élménybeszámolókat jelentettek meg térségünkről”- tette hozzá az elnök.
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetője az intézményen belül létrejött Háromszéki Panziós Tagozat fontosságát hangsúlyozta, amelynek célja segíteni a helyi panziósokat az együttműködésben. "Össze kell fogjunk minél többen. Nálunk a turisztika fontos húzó erő kell legyen, a megye fejlesztési stratégiájában fontos alappillérként meg is fogalmaztuk” - mondta Édler. Az igazgató szerint vannak turisztikai látványosságaink, amelyeket jó ötletekkel, reklámfilmekkel vonzóvá lehet tenni a turisták számára. Ilyen például a baróti múzeumban található mamut, amely mellé, ha természetes környezetet alakítanának ki több érdeklődőt vonzana, lendületet adva a térségnek. Emellett helyi ételeket, termékeket, szolgáltatásokat, programokat, tájékoztatási lehetőségeket kínálva a turistáknak.
Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke az egyesület tevékenységét ismertette, amely Kovászna Megye Tanácsa, valamint Sepsiszentgyörgy és Kovászna város önkormányzatának támogatásával alakult meg 2008-ban, Háromszék népszerűsítése céljából. "Két irodája működik: egy a megyeszékhelyen és egy a fürdő városban. Ezidáig számos, többnyelvű kiadvánnyal, sajtómegjelenéssel, helyi, illetve bukaresti, budapesti turisztikai vásárokon, rendezvényeken való részvétellel népszerűsítettük az egyesületet, valamint a térséget. Az egyesület Facebook oldala az Irány Háromszék, az #Irány Háromszék hashtaggel népszerűsíthető. Júniusban újabb bloggerek és újságírók látogatnak hozzánk, és jövőre terveink között szerepel a Háromszéki Turisztikai Napok megszervezése is. “
A találkozón Pál Zoltán, programszervező, idegenvezető a helyi értékek turizmusba való bekapcsolásáról tartott érdekes előadást. "A helyi értékeket előtérbe helyezve van csak esélyünk olyan turizmust meghonosítani, ami a helyi gazdaságot fogja erősíteni, ami valóban hosszútávon fenntartható és működőképes. Minél több gazdasági szereplőnek, értékteremtő helyi kézművesnek kell éreznie azt, hogy munkájának, tudásának többletértéke van." (közlemény)
Transindex.ro
2016. május 19.
Székelyföldi terrorvád: vádat emeltek Beke István és Szőcs Zoltán ellen
Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője ellen – közölte csütörtökön honlapján az ügyészség.
Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Mindkét férfi előzetes letartóztatásban várja ügye tárgyalását.
Az ügyészségi közlemény szerint a hatóságokhoz 2014 óta érkeztek jelzések „a magyarországi szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom romániai szárnyához" tartozó személyeknek a saját testi készségeik fejlesztése iránti érdeklődéséről. A közlemény szerint ezt az érdeklődést idegen és kettős állampolgársággal rendelkező személyek ébresztették fel, azzal a céllal, hogy erőszakos cselekedeteket kezdeményezzenek „autonomista és revizionista célok" eléréséért, „Nagy-Magyarország visszaállításáért".
A vádhatóság megemlíti, hogy a HVIM romániai tagjainak egy 2015. október 10-i (lehallgatott) beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A közlemény szerint Beke István „lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
Az ügyészség közlése szerint a büntetőpert első fokon a bukaresti táblabíróság tárgyalja.
A hatóságok Beke Istvánt 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le. A házkutatások során kiderült: Beke István korábban 400 petárdát vásárolt.
A HVIM erdélyi szervezete a közösségi oldalán korábban közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről-estére, majd januárban heti egy alkalommal tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, szolidaritásukat fejezvén ki az őrizetbe vettekkel, és bizalmatlanságukat fejezvén ki a hatóságok eljárásával szemben. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson is tartottak.
MTI
Erdély.ma, 2016. máj. 19.
Román képviselő harcol a magyarok diszkriminációja ellen
Sikertelenül lépett fel a magyarok hátrányos nyelvi megkülönböztetése ellen Daniel Chesa, a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka község román nemzetiségű önkormányzati képviselője – írta csütörtökön a Főtér.ro portál.
Az önkormányzati képviselő tavaly kezdeményezte, hogy a koronkai helyi tanács üléseinek napirendi pontjait, határozatait és a közérdekű hirdetéseket magyar nyelven is adják ki, és készítsék el a községháza honlapjának magyar nyelvű változatát is.
Javaslatát a magyar többségű helyi tanács előbb leszavazta, majd később mégis elfogadta, de Koronkán azóta sem valósult meg a kétnyelvű tájékoztatás. Ezért a képviselő a diszkriminációellenes tanácsnál (CNCD) tett panaszt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Takács Olga polgármester és az RMDSZ-es többségű önkormányzati testület ellen.
Marosvásárhely, 2015. március 27. A Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! csoport és a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistája felszereli az ötvenedik kétnyelvű utcanévtáblát az erdélyi Marosvásárhelyen 2015. március 27-én. A civilekből álló két csoport 2014 májusa óta küzd Marosvásárhelyen a kétnyelvű utcanévtáblákért. A hatályban lévő törvények értelmében a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése a polgármesteri hivatal feladata lenne, de Dorin Florea polgármester szerint a román közigazgatási törvény nem teszi lehetővé kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.
A diszkriminációellenes tanács elutasította a panaszt. A portál által is közölt határozatában többek között azt állapította meg, hogy „csak a magyar közösség kérheti az önkormányzati dokumentumok magyar fordítását", a magyar közösség képviselői azonban nem tettek panaszt a vélt hátrányos megkülönböztetésük miatt. A tanács azt is megállapítja, hogy éppen a bepanaszolt személyek magyar nemzetiségűek. Daniel Chesa a Főtér portálnak elmondta: nem fogadja el a diszkriminációellenes tanács döntését, és bíróságra viszi az ügyet.
A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint Koronkán 814 román, 1804 magyar, 87 cigány és három német nemzetiségű személy él.
Korábban civil jogvédők jelezték, hogy az RMDSZ nem lehet a nyelvi jogok hiteles őre Romániában, mert sok esetben éppen a szövetség színeiben megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők mulasztják el a nyelvi jogok életbe léptetését. Az RMDSZ azzal válaszolt a vádra, hogy a június 5-én tartandó önkormányzati választásokon induló jelöltjeivel nyilatkozatot íratott alá, amelyben valamennyien vállalták, hogy ha tisztségbe jutnak, saját hatáskörükben eljárnak a nyelvi jogok maradéktalan gyakorlatba ültetéséért. A szövetség nem jelölte újabb mandátumra Takács Olga polgármestert, Daniel Chesa viszont megmérkőzik a polgármesteri tisztségért.
MTI
Erdély.ma
Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője ellen – közölte csütörtökön honlapján az ügyészség.
Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Mindkét férfi előzetes letartóztatásban várja ügye tárgyalását.
Az ügyészségi közlemény szerint a hatóságokhoz 2014 óta érkeztek jelzések „a magyarországi szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom romániai szárnyához" tartozó személyeknek a saját testi készségeik fejlesztése iránti érdeklődéséről. A közlemény szerint ezt az érdeklődést idegen és kettős állampolgársággal rendelkező személyek ébresztették fel, azzal a céllal, hogy erőszakos cselekedeteket kezdeményezzenek „autonomista és revizionista célok" eléréséért, „Nagy-Magyarország visszaállításáért".
A vádhatóság megemlíti, hogy a HVIM romániai tagjainak egy 2015. október 10-i (lehallgatott) beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A közlemény szerint Beke István „lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
Az ügyészség közlése szerint a büntetőpert első fokon a bukaresti táblabíróság tárgyalja.
A hatóságok Beke Istvánt 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le. A házkutatások során kiderült: Beke István korábban 400 petárdát vásárolt.
A HVIM erdélyi szervezete a közösségi oldalán korábban közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték.
A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről-estére, majd januárban heti egy alkalommal tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, szolidaritásukat fejezvén ki az őrizetbe vettekkel, és bizalmatlanságukat fejezvén ki a hatóságok eljárásával szemben. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson is tartottak.
MTI
Erdély.ma, 2016. máj. 19.
Román képviselő harcol a magyarok diszkriminációja ellen
Sikertelenül lépett fel a magyarok hátrányos nyelvi megkülönböztetése ellen Daniel Chesa, a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka község román nemzetiségű önkormányzati képviselője – írta csütörtökön a Főtér.ro portál.
Az önkormányzati képviselő tavaly kezdeményezte, hogy a koronkai helyi tanács üléseinek napirendi pontjait, határozatait és a közérdekű hirdetéseket magyar nyelven is adják ki, és készítsék el a községháza honlapjának magyar nyelvű változatát is.
Javaslatát a magyar többségű helyi tanács előbb leszavazta, majd később mégis elfogadta, de Koronkán azóta sem valósult meg a kétnyelvű tájékoztatás. Ezért a képviselő a diszkriminációellenes tanácsnál (CNCD) tett panaszt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Takács Olga polgármester és az RMDSZ-es többségű önkormányzati testület ellen.
Marosvásárhely, 2015. március 27. A Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! csoport és a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistája felszereli az ötvenedik kétnyelvű utcanévtáblát az erdélyi Marosvásárhelyen 2015. március 27-én. A civilekből álló két csoport 2014 májusa óta küzd Marosvásárhelyen a kétnyelvű utcanévtáblákért. A hatályban lévő törvények értelmében a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése a polgármesteri hivatal feladata lenne, de Dorin Florea polgármester szerint a román közigazgatási törvény nem teszi lehetővé kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.
A diszkriminációellenes tanács elutasította a panaszt. A portál által is közölt határozatában többek között azt állapította meg, hogy „csak a magyar közösség kérheti az önkormányzati dokumentumok magyar fordítását", a magyar közösség képviselői azonban nem tettek panaszt a vélt hátrányos megkülönböztetésük miatt. A tanács azt is megállapítja, hogy éppen a bepanaszolt személyek magyar nemzetiségűek. Daniel Chesa a Főtér portálnak elmondta: nem fogadja el a diszkriminációellenes tanács döntését, és bíróságra viszi az ügyet.
A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint Koronkán 814 román, 1804 magyar, 87 cigány és három német nemzetiségű személy él.
Korábban civil jogvédők jelezték, hogy az RMDSZ nem lehet a nyelvi jogok hiteles őre Romániában, mert sok esetben éppen a szövetség színeiben megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők mulasztják el a nyelvi jogok életbe léptetését. Az RMDSZ azzal válaszolt a vádra, hogy a június 5-én tartandó önkormányzati választásokon induló jelöltjeivel nyilatkozatot íratott alá, amelyben valamennyien vállalták, hogy ha tisztségbe jutnak, saját hatáskörükben eljárnak a nyelvi jogok maradéktalan gyakorlatba ültetéséért. A szövetség nem jelölte újabb mandátumra Takács Olga polgármestert, Daniel Chesa viszont megmérkőzik a polgármesteri tisztségért.
MTI
Erdély.ma
2016. május 19.
„Gazda Árpád marhasága”
Hivatalosan még Ceauşescu uralkodása idején, 1989. decemberi 21-én – amikor már sejteni lehetett, hogy a fennálló rendszer recseg-ropog – Erdély-szerte hatalmas tüntetések zajlottak, a katonaság pedig több helyszínen is a fegyvertelen tömegbe lőtt, miközben nemzeti közösségünk tagjai több helyütt is saját szervezet alapításába fogtak. Ennek a szervezkedésnek a főbb centrumai Temesvár (itt már december 20-án megalakult a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség), Kolozsvár és Bukarest voltak. Nem meglepő módon mégis ez utóbbi ragadta magához a kezdeményezést és az első hivatalos nyilatkozat alatt szereplő, általuk választott név – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – meghatározó maradt.
Pedig mennyivel fontosabb lett volna nevünkben is erdélyi mivoltunkat, őshonosságunkat, több mint ezer éves múltunkat hangsúlyozni. „Romániai” demokrata szövetséget alakíthatnak akár vietnámiak, kínaiak vagy arabok is, akiknek vajmi kevés közük van e régió történelméhez, kulturális gazdagságához.
Az autonomisták kezdeti győzelme
Ezzel együtt az RMDSZ 1996-ig önálló arccal, önálló politikai vonalvezetéssel s nem utolsó sorban önálló külpolitikával rendelkező szervezet volt. Azzal együtt, hogy az első hat évben a szervezet belső életét a helyzetteremtésben, célirányos konfliktusvállalásban gondolkodó autonomisták és a helyzetelfogadó, minden áron konfrontációmentességre törekvő tábor kötélhúzása határozta meg. Az első csoport távlatokban, helyzetünket történelmi léptékben rendező megoldásban gondolkodott, céljait a nemzeti érdekekhez igazította, azokhoz keresve eszközöket. A második a vélt román tűrőképességhez igyekezett igazítani a célhorizontot is. Jó példa erre az első kongresszuson, 1990 áprilisában elfogadott program, mely az autonómiát megpróbálta belegyömöszölni a helyi önkormányzati rendszerbe, bizonyára azért, mert a megfogalmazók féltek nevén nevezni a gyermeket.
Koncepcionális síkon az autonomisták győztek 1992. október 25-én a szervezet hivatalos irányvonalát máig meghatározó Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat elfogadásával, pozicionális síkon viszont a kollaboránsok, előbb 1993-ban Brassóban, majd 1995-ben Kolozsváron, 1999-ban Csíkszeredában. A továbbiakban autonomista kihívó nem akadt a szervezeten belül.
A Janus-arcú politika
Nem meglepő tehát, hogy a hat éven keresztül folytatott Janus-arcú, autonomista és tájba simuló elemeket egyaránt integráló politikát az 1996-os kormányra lépés alapvetően megváltoztatta. A szervezet politikáját a neptuni paradigmán belül fogalmazták újra. Az önálló külpolitika az RMDSZ akkori elnöke, Markó Béla által is bevallottan megszűnt, az RMDSZ beállt az ország nyugatra néző kirakatába statisztának. Hadd szúrjam ide, vállalva az önismétlés ódiumát: a szerep azonos volt Fülig Jimmyével, aki statisztaként egy vendéglő kirakatában ült, időnként a gyomrára mutatott és szélesen mosolygott jelezvén, hogy jól van lakva. Megköttetett a paktum a román és a magyar elit között, aminek lényege az volt, hogy a magyarság hallgat jogos követeléseiről, az autonómiáról – amit egyébként 1918. december 1-jén Gyulafehérváron megígértek nekünk –, nem okoz kellemetlenséget a román vezetésnek, az pedig elegendő engedményt és anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy azt eredményként felmutatva a magyar szervezet meg tudja őrizni választói támogatottságát. A képlet tehát nagyon egyszerű és könnyen átlátható.
Az erdélyi magyar nemzeti közösség urnákhoz járuló részének elsöprő többsége mégis az RMDSZ-re adja voksát. Ennek okai szerteágazóak, benne van a bejáratott név és szimbólumrendszer, a komoly infrastrukturális háttér, az évtizedek alatt kiépített kapcsolati háló, de éppen annyira az is, hogy az RMDSZ anyagi és politikai támogatást kap Bukaresttől, aminek segítségével pozícióját fenntarthatja. E szervezet kezeli ugyanis az erdélyi magyar nemzeti közösségnek címzett nem csekély állami támogatást, évente mintegy 4–4,5 millió eurót. A pénz négyötödét saját magára költi, majd az egy ötödét nagyvonalúan pályázatokon osztja szét, persze ismét csak klienturális szempontok szerint. E gazdasági monopólium a nómenklatúraépítésnek ideáltipikus feltételrendszert biztosít.
Mindent magára költ az RMDSZ
E kérdéssel először Gazda Árpád foglalkozott a Krónika hasábjain bő tíz esztendeje, de most a kérdést elővette a politikailag valóban függetlennek tűnő Átlátszó Erdély is. Miután háromrészes tényfeltáró riportban részletezték a szervezet pénzhasználási módszereit, az RMDSZ-vezetés a szokásos ignorálás helyett a bizonyítványmagyarázat mellett döntött.
Az RMDSZ ügyvezető elnökével, Kovács Péterrel készült interjúban a megkérdezett a „Gazda Árpád marhasága” informális megfogalmazással próbálta tagadni a lényeget. S bár az interjúkészítő a törvényszöveget is beidézte, mely szerint az RMDSZ az erdélyi magyarságnak járó pénzügyi támogatást kezeli, ő megmaradt a maga álláspontján, miszerint a pénz az RMDSZ-é, s azt akár teljes egészében magára, tételesen az alkalmazottak fizetésére is költhetné.
A stílus maga az ember. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki annak idején a „Nem akarok somer lenni” program nyelvi leleményével tűnt ki az RMDSZ-es szürkeségből, most ismét elengedte magát verbálisan. Ami a kisebb baj. A nagyobb az, hogy magyarázza a magyarázhatatlant.
Az RMDSZ-es sajtó – a 2015-ös évben 110 000 euróval megtámogatott online újság, a Maszol – persze megpróbálja kikezdeni a tényfeltáró riportot, de hasztalan, a számok önmagukért beszélnek.
Le szeretném szögezni, nem az a fő problémám, hogy a nyilvánosságra került adatok szerint az RMDSZ vezetői nem vetik meg a luxust – lásd például a VW Multivan gépkocsira megrendelt 15 000 eurónyi extrát –, hogy meglepő összegeket fizetnek ki ingatlanokra, hogy a benzinköltségükből egy évben harminchatszor lehetne megkerülni a Földet az egyenlítő mentén, vagy hogy kiszállási költség címén kifizetett összegből 12 000 napnyi belföldi kiszállás jön ki. Különösen érdekes a kérdés, hogy mindezt ki veszi igénybe, tekintve, hogy az RMDSZ-nek Kovács Péter szerint mindössze 116, a riport szerint 168 alkalmazottja van.
A fő probléma igazából a gyeplőn tartás. Az RMDSZ-nek nem az a célja, hogy a lehető legkényelmetlenebb legyen a román hatalom számára, hogy rákényszerítse arra, hogy sorsunk távlati rendezéséről legalább érdemi párbeszéd induljon, hanem az, hogy a nemzetpolitikai követelményektől függetlenül biztosítsa a szervezet elitjének a kiváltságait. A „román párt, román érdek, magyar párt, magyar érdek” hangzatos jelszava mögött semmiféle tartalom nincs, ez itt a fő baj.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ nem magyar párt. Kétségkívül magyar emberek vezetik, magyar a középgárda és magyarok a szavazók, csak a szervezet politikájának vektora nem mutat egy irányba a magyar érdekekkel. Ez itt a fő gond.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Hivatalosan még Ceauşescu uralkodása idején, 1989. decemberi 21-én – amikor már sejteni lehetett, hogy a fennálló rendszer recseg-ropog – Erdély-szerte hatalmas tüntetések zajlottak, a katonaság pedig több helyszínen is a fegyvertelen tömegbe lőtt, miközben nemzeti közösségünk tagjai több helyütt is saját szervezet alapításába fogtak. Ennek a szervezkedésnek a főbb centrumai Temesvár (itt már december 20-án megalakult a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség), Kolozsvár és Bukarest voltak. Nem meglepő módon mégis ez utóbbi ragadta magához a kezdeményezést és az első hivatalos nyilatkozat alatt szereplő, általuk választott név – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – meghatározó maradt.
Pedig mennyivel fontosabb lett volna nevünkben is erdélyi mivoltunkat, őshonosságunkat, több mint ezer éves múltunkat hangsúlyozni. „Romániai” demokrata szövetséget alakíthatnak akár vietnámiak, kínaiak vagy arabok is, akiknek vajmi kevés közük van e régió történelméhez, kulturális gazdagságához.
Az autonomisták kezdeti győzelme
Ezzel együtt az RMDSZ 1996-ig önálló arccal, önálló politikai vonalvezetéssel s nem utolsó sorban önálló külpolitikával rendelkező szervezet volt. Azzal együtt, hogy az első hat évben a szervezet belső életét a helyzetteremtésben, célirányos konfliktusvállalásban gondolkodó autonomisták és a helyzetelfogadó, minden áron konfrontációmentességre törekvő tábor kötélhúzása határozta meg. Az első csoport távlatokban, helyzetünket történelmi léptékben rendező megoldásban gondolkodott, céljait a nemzeti érdekekhez igazította, azokhoz keresve eszközöket. A második a vélt román tűrőképességhez igyekezett igazítani a célhorizontot is. Jó példa erre az első kongresszuson, 1990 áprilisában elfogadott program, mely az autonómiát megpróbálta belegyömöszölni a helyi önkormányzati rendszerbe, bizonyára azért, mert a megfogalmazók féltek nevén nevezni a gyermeket.
Koncepcionális síkon az autonomisták győztek 1992. október 25-én a szervezet hivatalos irányvonalát máig meghatározó Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat elfogadásával, pozicionális síkon viszont a kollaboránsok, előbb 1993-ban Brassóban, majd 1995-ben Kolozsváron, 1999-ban Csíkszeredában. A továbbiakban autonomista kihívó nem akadt a szervezeten belül.
A Janus-arcú politika
Nem meglepő tehát, hogy a hat éven keresztül folytatott Janus-arcú, autonomista és tájba simuló elemeket egyaránt integráló politikát az 1996-os kormányra lépés alapvetően megváltoztatta. A szervezet politikáját a neptuni paradigmán belül fogalmazták újra. Az önálló külpolitika az RMDSZ akkori elnöke, Markó Béla által is bevallottan megszűnt, az RMDSZ beállt az ország nyugatra néző kirakatába statisztának. Hadd szúrjam ide, vállalva az önismétlés ódiumát: a szerep azonos volt Fülig Jimmyével, aki statisztaként egy vendéglő kirakatában ült, időnként a gyomrára mutatott és szélesen mosolygott jelezvén, hogy jól van lakva. Megköttetett a paktum a román és a magyar elit között, aminek lényege az volt, hogy a magyarság hallgat jogos követeléseiről, az autonómiáról – amit egyébként 1918. december 1-jén Gyulafehérváron megígértek nekünk –, nem okoz kellemetlenséget a román vezetésnek, az pedig elegendő engedményt és anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy azt eredményként felmutatva a magyar szervezet meg tudja őrizni választói támogatottságát. A képlet tehát nagyon egyszerű és könnyen átlátható.
Az erdélyi magyar nemzeti közösség urnákhoz járuló részének elsöprő többsége mégis az RMDSZ-re adja voksát. Ennek okai szerteágazóak, benne van a bejáratott név és szimbólumrendszer, a komoly infrastrukturális háttér, az évtizedek alatt kiépített kapcsolati háló, de éppen annyira az is, hogy az RMDSZ anyagi és politikai támogatást kap Bukaresttől, aminek segítségével pozícióját fenntarthatja. E szervezet kezeli ugyanis az erdélyi magyar nemzeti közösségnek címzett nem csekély állami támogatást, évente mintegy 4–4,5 millió eurót. A pénz négyötödét saját magára költi, majd az egy ötödét nagyvonalúan pályázatokon osztja szét, persze ismét csak klienturális szempontok szerint. E gazdasági monopólium a nómenklatúraépítésnek ideáltipikus feltételrendszert biztosít.
Mindent magára költ az RMDSZ
E kérdéssel először Gazda Árpád foglalkozott a Krónika hasábjain bő tíz esztendeje, de most a kérdést elővette a politikailag valóban függetlennek tűnő Átlátszó Erdély is. Miután háromrészes tényfeltáró riportban részletezték a szervezet pénzhasználási módszereit, az RMDSZ-vezetés a szokásos ignorálás helyett a bizonyítványmagyarázat mellett döntött.
Az RMDSZ ügyvezető elnökével, Kovács Péterrel készült interjúban a megkérdezett a „Gazda Árpád marhasága” informális megfogalmazással próbálta tagadni a lényeget. S bár az interjúkészítő a törvényszöveget is beidézte, mely szerint az RMDSZ az erdélyi magyarságnak járó pénzügyi támogatást kezeli, ő megmaradt a maga álláspontján, miszerint a pénz az RMDSZ-é, s azt akár teljes egészében magára, tételesen az alkalmazottak fizetésére is költhetné.
A stílus maga az ember. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki annak idején a „Nem akarok somer lenni” program nyelvi leleményével tűnt ki az RMDSZ-es szürkeségből, most ismét elengedte magát verbálisan. Ami a kisebb baj. A nagyobb az, hogy magyarázza a magyarázhatatlant.
Az RMDSZ-es sajtó – a 2015-ös évben 110 000 euróval megtámogatott online újság, a Maszol – persze megpróbálja kikezdeni a tényfeltáró riportot, de hasztalan, a számok önmagukért beszélnek.
Le szeretném szögezni, nem az a fő problémám, hogy a nyilvánosságra került adatok szerint az RMDSZ vezetői nem vetik meg a luxust – lásd például a VW Multivan gépkocsira megrendelt 15 000 eurónyi extrát –, hogy meglepő összegeket fizetnek ki ingatlanokra, hogy a benzinköltségükből egy évben harminchatszor lehetne megkerülni a Földet az egyenlítő mentén, vagy hogy kiszállási költség címén kifizetett összegből 12 000 napnyi belföldi kiszállás jön ki. Különösen érdekes a kérdés, hogy mindezt ki veszi igénybe, tekintve, hogy az RMDSZ-nek Kovács Péter szerint mindössze 116, a riport szerint 168 alkalmazottja van.
A fő probléma igazából a gyeplőn tartás. Az RMDSZ-nek nem az a célja, hogy a lehető legkényelmetlenebb legyen a román hatalom számára, hogy rákényszerítse arra, hogy sorsunk távlati rendezéséről legalább érdemi párbeszéd induljon, hanem az, hogy a nemzetpolitikai követelményektől függetlenül biztosítsa a szervezet elitjének a kiváltságait. A „román párt, román érdek, magyar párt, magyar érdek” hangzatos jelszava mögött semmiféle tartalom nincs, ez itt a fő baj.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az RMDSZ nem magyar párt. Kétségkívül magyar emberek vezetik, magyar a középgárda és magyarok a szavazók, csak a szervezet politikájának vektora nem mutat egy irányba a magyar érdekekkel. Ez itt a fő gond.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. május 19.
Hídemberek kellenének
A mennyiben az államelnök által megfogalmazott nézet – miszerint a román nemzet stratégiai érdeke a tolerancia hídjainak építése – következetesen és széles körben tetten érhető lenne, jó levegőjű országban élhetnénk. De nem élhetünk, noha a maga módján Klaus Iohannis is ezt szeretné. Hiszen azt mondta a Tolerancia Hídjai nevű bukaresti szemináriumon: Románia „abban az áldásban” részesült, hogy területén számos etnikai, kulturális és vallási kisebbség él.
Szépen hangzó szavak, csak kár, hogy kissé üresek. Egyrészt, mert ezt az áldást még ma is sokan átokként értelmezik, másrészt, más romániai környezetben, más fórumon vélhetően Iohannis sem fogalmazná meg ugyanezt. De – és ez a súlyosabb – eddigi ténykedésével maga az elnök sem azt igazolta, hogy érzékenyen és értően reagálna a romániai magyar közösséget érintő problémákra. Noha erdélyi szászként maga is kisebbségi, vezette is a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, államfővé választása óta a kisebbségi problémákhoz inkább politikusként, mintsem a nemzeti közösségek sorsához empátiával viszonyuló államférfiként viszonyul. Legbeszédesebb a Tőkés László állami érdemrendjének visszavonása, e gesztusával ugyanis nem a valós forradalmárok, hanem a nacionálkommunisták táborába sorolt. És folytatható a hosszúnak tetsző sor: március tizenötödikén nincs magyarokat üdvözlő szava, autonómiakérdésben következetesen hallgat, de az is furcsa, hogy az RMDSZ legutóbbi kongresszusán elhangzó köszöntőjét, illetve annak a hivatal honlapjára felkerülő önkritikusabb változatát rövid időn belül másra, jóval semlegesebbre cserélte – azóta is talány, miért. Egy szó mint száz, akkor lehetne hitelesen szólni kisebbségek sorsáról, ha cselekedetek és kijelentések egyaránt összhangban lennének. De sajnos, nincsenek.
Iohannis értékelésének – az ország modernizációjának fontos tényezője volt, hogy a többség és kisebbség mindig konszenzusra jutott – Kelemen Hunor minapi nyilatkozata is ellentmond. A politikus azt fogalmazta meg, hogy Románia lassan modellértékűvé válik abban, miként nem alkalmazza az általa ratifikált európai egyezményekbe foglalt kisebbségi és nyelvi jogokat. De Tőkés László is kifejtette a minap: felháborítónak tartja, ahogy a román állam a kisebbségi nyelvhasználati jogokat kezeli.
És bizony ezek az ütköző szemléletmódok nem valamiféle konszenzusos állapotra utalnak. S bár egy köztársasági elnök nem módosíthat ezrek, százezrek szemléletén, szavának, cselekedetének mégis lehet súlya, irányt mutathat. Ám másfél évvel megválasztása után egyre inkább úgy tűnik, erdélyi, székelyföldi magyar gondok orvoslásában nem az a hídember, akire számítottunk.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A mennyiben az államelnök által megfogalmazott nézet – miszerint a román nemzet stratégiai érdeke a tolerancia hídjainak építése – következetesen és széles körben tetten érhető lenne, jó levegőjű országban élhetnénk. De nem élhetünk, noha a maga módján Klaus Iohannis is ezt szeretné. Hiszen azt mondta a Tolerancia Hídjai nevű bukaresti szemináriumon: Románia „abban az áldásban” részesült, hogy területén számos etnikai, kulturális és vallási kisebbség él.
Szépen hangzó szavak, csak kár, hogy kissé üresek. Egyrészt, mert ezt az áldást még ma is sokan átokként értelmezik, másrészt, más romániai környezetben, más fórumon vélhetően Iohannis sem fogalmazná meg ugyanezt. De – és ez a súlyosabb – eddigi ténykedésével maga az elnök sem azt igazolta, hogy érzékenyen és értően reagálna a romániai magyar közösséget érintő problémákra. Noha erdélyi szászként maga is kisebbségi, vezette is a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, államfővé választása óta a kisebbségi problémákhoz inkább politikusként, mintsem a nemzeti közösségek sorsához empátiával viszonyuló államférfiként viszonyul. Legbeszédesebb a Tőkés László állami érdemrendjének visszavonása, e gesztusával ugyanis nem a valós forradalmárok, hanem a nacionálkommunisták táborába sorolt. És folytatható a hosszúnak tetsző sor: március tizenötödikén nincs magyarokat üdvözlő szava, autonómiakérdésben következetesen hallgat, de az is furcsa, hogy az RMDSZ legutóbbi kongresszusán elhangzó köszöntőjét, illetve annak a hivatal honlapjára felkerülő önkritikusabb változatát rövid időn belül másra, jóval semlegesebbre cserélte – azóta is talány, miért. Egy szó mint száz, akkor lehetne hitelesen szólni kisebbségek sorsáról, ha cselekedetek és kijelentések egyaránt összhangban lennének. De sajnos, nincsenek.
Iohannis értékelésének – az ország modernizációjának fontos tényezője volt, hogy a többség és kisebbség mindig konszenzusra jutott – Kelemen Hunor minapi nyilatkozata is ellentmond. A politikus azt fogalmazta meg, hogy Románia lassan modellértékűvé válik abban, miként nem alkalmazza az általa ratifikált európai egyezményekbe foglalt kisebbségi és nyelvi jogokat. De Tőkés László is kifejtette a minap: felháborítónak tartja, ahogy a román állam a kisebbségi nyelvhasználati jogokat kezeli.
És bizony ezek az ütköző szemléletmódok nem valamiféle konszenzusos állapotra utalnak. S bár egy köztársasági elnök nem módosíthat ezrek, százezrek szemléletén, szavának, cselekedetének mégis lehet súlya, irányt mutathat. Ám másfél évvel megválasztása után egyre inkább úgy tűnik, erdélyi, székelyföldi magyar gondok orvoslásában nem az a hídember, akire számítottunk.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 19.
Szóra bírták az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltját
A Péter házaspár Marosvásárhely díszpolgárai
Aprólékos, minden részletre kiterjedő figyelemmel és türelemmel vallatják a múltat: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, az Erdélyi Múzeum- Egyesület történetét, az erdélyi gyógyszerészet, fogorvoslás gyökereit és fejlődését, az erdélyi gyógyítók életét és munkásságát. Kutatásaik helyszínei könyvtárak, levéltárak, múzeumok a határokon innen és túl, leszármazottak, magánszemélyek, s végszükség esetén akár a temetők is. Gyűjtenek, rendszereznek, lajstromokat készítenek, majd könyveket írnak, hogy egyetlen, még felderíthető információ se vesszen kárba. Teszik ezt olyan egyetértésben, energiával és szenvedéllyel, ami ritkán adatik meg egy házaspárnak. Munkájuk eredményeként szinte minden jelentős szakmai kitüntetést átvehettek az évek során. Dr. Péter Mihályt, a MOGYE nyugalmazott emeritus professzorát, az MTA külső tagját és feleségét, dr. Péter H. Mária nyugalmazott egyetemi adjunktust, gyógyszerészt az elmúlt héten városunk díszpolgáraivá avatták. Ennek tiszteletére közöljük a velük készültbeszélgetés szerkesztett változatát a Hány ember Ön, professzor úr? című kötetből (Studium Kiadó, 2013)
A vírus
– Először is azt kérdeztem a Péter házaspártól, hogy miként fertőződtek meg az orvos- és gyógyszerésztörténeti kutatás "vírusával"?
– Diákkoromban a történelem-földrajz tanári pálya vonzott – mondja Péter professzor, majd a választ felesége egészíti ki: a Gyógyszerészeti Kar dékáni tisztségét betöltő Rácz Gábor egyetemi tanár mellett a Farmakognózia Tanszéken dolgozott, amikor Spielmann József orvostörténész professzortól azt a felkérést kapták, hogy a készülő Romániai magyar irodalmi lexikon gyógyszerészeti szakirodalom szócikkét megírják. A feladatot teljesítették, majd Dávid Gyula kérésére a 42 éven át szerkesztett lexikon 47 (Péter H. Mária), illetve 31 (Péter Mihály) szócikkét állították össze. Az első felkérés volt tehát a "vírus", amely az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltjának és jelenének a feltérképezésére, számbavételére sarkallta őket.
– Kevesen tudják, hogy Péter Mihály professzor második keresztneve a Heinrich. Életrajzi adatai alapján német az anyanyelve – tekintünk vissza regénybe illő életének kezdeteire.
– Édesapám 13 gyermekes csíkpálfalvi székely családból származott, édesanyám Nösner Elwine Katherine, az első Beszterce környéki (Nösnerland) szász telepesek leszármazottja, és 13. testvére születése után maradtak árván. Édesapám, aki Marosvásárhelyen végezte a jegyzői tanfolyamot, Abafájára került gyakornoknak, és Szászrégenben ismerte meg édesanyámat. A kisebbik bátyámmal (hat gyermekükből négyen nőttünk fel) én már Sóváradon születtem (1929-ben). Családunknak gyakran kellett költöznie, attól függően, hogy édesapámat hova helyezték. Az első két elemit Vajdaszentiványon végeztem, majd a szászrégeni német iskolába jártam négy éven át. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Fiú-főgimnáziumban folytattam, ahol a bátyám is tanult. 1948-ban, az utolsó évfolyamon érettségiztem.
– Hogyan lett a történelem-földrajz szakból orvosi egyetem?
– A bátyám már oda járt, s mivel csak egy télikabátunk volt, hogy felváltva viselhessük, kénytelen voltam én is az orvosi egyetemre iratkozni.
"Telefonkönyvet" érdekesen
– Miért választotta a mikrobiológiát?
– Az egyetemet 1954-ben érdemoklevéllel végeztem, ami azt jelentette, hogy hat hónapos körorvosi munka után visszatérhetek gyakornoknak. Kezdetben Bögözben voltam körorvos, majd Mezőcsávásra helyeztek át. Bár a fertőző betegségek klinikáját kértem, az egyetem rektorával megegyeztünk, hogy három évet a bakteriológián töltök, ami hasznos lesz a későbbi infektológusi munkámban. A három évből 43 lett. Közben megszerettem a tantárgyat. Valószínűleg azért, mert igazából nem akartam orvos lenni, s a tanításhoz nagyobb kedvet éreztem. Úgy gondolom, sikerült megtalálnom hallgatóimmal a hangnemet, s a bakteriológiát, amit telefonkönyvhöz hasonlítanak, úgy tudtam előadni, hogy a hallgatóság nem aludt el az órán. Az egyetemi hierarchia minden fokát megjártam, 1990-ben professzor, 1991-től tanszékvezető lettem. A Fogorvosi és az Általános Orvosi Karon tartottam az előadásokat és a gyakorlatot, 1962-től román nyelven is. 1962-ben mikrobiológus szakorvosi, 1965-ben főorvosi vizsgát tettem Bukarestben, 1971-ben Iasi-ban megszereztem az orvostudomány doktora fokozatot, s az évek során hazai és külföldi szakképzéseken vettem részt. 1999-ben, hetvenévesen mentem nyugdíjba.
– Említette, hogy a kutatás mindvégig különösen érdekelte. Mire irányult a tanszéken folyó kutatómunka?
– A bakteriológia, a vírustan és a mikológia több területét ölelte fel. Új módszert dolgoztam ki az urethritisek (húgycsőgyulladások) laboratóriumi kórjelzésére. Eredeti eljárást javasoltam a száj mikroflórája biocönózistípusokba való besorolására, kimutattam a veleszületett, illetve az immunspecifikus védelmi mechanizmusok szoros összefüggését a szájüreg mikroflórájával. Bizonyítottam, hogy egyes sarjadzó gombák és baktériumok kölcsönösen erősítik kórokozó képességüket. Foglalkoztam Maros megye felületi vizeinek mikrobás szennyeződésével és azok szennyező forrásaival, eredeti megfigyeléseket tettem egyes kórokozóknak a létfeltételeik alsó határán történő túlélésére nézve. Részt vettem a vírusos hepatitisek kóroktanának kutatásában. Munkatársként a Gyógyszerészeti Karon vizsgált több magasabb rendű növény kivonatának antimikrobiális hatását mutattuk ki. Hazai és külföldi kongresszuson ismertettem az eredményeket. A szakmai munkásságommal párhuzamosan céltudatosan foglalkoztam az erdélyi magyar orvos- és fogorvosképzés történetével, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi Szakosztályának százéves történetével.
– Érdeklődéssel olvastam a baktériumok és vírusok változatos világáról írt, az átlagolvasó számára is közérthető könyvet, és tudom, hogy régi iskolájáról sem feledkezett meg Péter Mihály professzor.
– A Kórokozó mikroorganizmusok című kötetet (Dacia Kiadó, 1988) László János professzor kollégámmal közösen írtuk, Páll Gézával A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium emlékkönyve címen jelentettünk meg két kötetet (Lyra Kiadó, Mvhely, 2002-2003).
Tanítás, kutatás
– Beszélgetésünk során elhangzott, hogy feleségének a biztatására kapcsolódott be a Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkeinek az összeállításába. Dr. Péter Horváth Mária nyugalmazott egyetemi adjunktustól a MOGYI Gyógyszerészeti Karáig vezető útról érdeklődöm.
– Temesváron születtem, a nagyváradi 2. Sz. Leánylíceumban (volt Orsolya-zárda) érettségiztem, a MOGYI Gyógyszerészeti Karán 1958-ban kaptam gyógyszerészi, 1973-ban gyógyszerészdoktori oklevelet és főgyógyszerészi címet. Egy éven át a nagyszalontai kórház gyógyszertárában dolgoztam, majd 1959-től foglaltam el a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar Farmakognózia Tanszékén levő üres állást. Bár 1986-ban már elkezdődött a kar felszámolása, adjunktusként a végzős évfolyamra járó magyar hallgatóknak 1988-ig még tartottam az előadásokat. 1990-ben újraindult a gyógyszerészképzés, de nem tértem vissza tanítani, nyugdíjazásomig a tanszék mellett létrehozott kutatócsoportot vezettem. A kutatómunkában a gyógynövények és illóolajos növények mikroszkópi, fitokémiai és antibiotikus hatásának a vizsgálatával foglalkoztam, valamint azok termesztési kísérleteiben is részt vettem. Jelentős eredmény volt a hivatalos levéldrogok mikroszkópiai azonosításának kidolgozása, amit már a VIII. Román gyógyszerkönyv is bevezetett. Több népgyógyászatban használatos növény addig "kísérletesen" ki nem mutatott antibiotikus hatását igazoltam.
1994-ben Nyárádszeredában beindult a budapesti Szent István, később Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Határon Túli Levelező Tagozata, ahol kezdettől fogva oktattam. 2011-ben, az 50. tanítási évemben elismerő oklevéllel tüntettek ki.
A további könyvek csírája
– Időközben a lexikon szócikkein is tovább dolgoztak.
– Miután Dávid Gyula átvette a szerkesztését, megkeresett minket, és megbízott a további szócikkek megírásával. Mivel több adat gyűlt össze, mint amennyire szükségünk volt, az anyagot feldolgozva és kiegészítve megírtuk az Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkásságáról című munkát szerzőtársainkkal (Bocskay István, Brassai Zoltán, Rácz Gábor egyetemi tanárokkal, Mózes Magda előadótanárral és Péter Zoltán orvossal) közösen, ami a Genersich Antal- emlékkönyvben látott napvilágot. Az emlékkönyvet a kiváló kórbonctanprofesszornak szentelték, aki Kolozsváron, majd Budapesten volt egyetemi tanár. Születésének 150. évfordulóján a Genersich Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya adta ki az emlékkönyvet 1994-ben. Az utódai által létesített alapítvány rangos kitüntetését, a Genersich Antal-díjat azóta kétszer vehettük át.
– A több mint százoldalas munkában már benne volt a további könyvek csírája. Mi volt a következő?
– 1995-ben jelent meg a fehér könyv, A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve, amelyet a Magyarságkutatás könyvtárában dolgozó Barabás Bélával közösen szerkesztettünk.
Olvasmányos gyógyszerészettörténet
– A koncentrikusan bővülő kör két önálló könyvvel folytatódott. 2002-ben jelent meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában Péter H. Mária gyógyszerészettörténeti munkájának – Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai – első, majd 2013-ban a második, bővített kiadása.
– Megkérem, foglalja össze, hogy milyen témákra tagolódik a vaskos kötet!
– Az első fejezet az erdélyi gyógyszertár- hálózat kialakulásáról szól, a tábori patikáktól a fejedelmi, egyházi patikákon át a városi gyógyszertárakig. A második fejezet az erdélyi gyógyszerészképzést térképezi fel az 1700-as évektől a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar 1948-2000 közötti történetén át, a doktori fokozat elnyerésének lehetőségeit számba véve. Az erdélyi gyógyszerészek két világháború közötti rendkívül gazdag egyesületi életéről, a szakma képviselői által kiadott folyóiratokról, szakirodalomról és szépirodalomról, a nők szakmai térhódításáról szól többek között a harmadik fejezet, a negyedik pedig erdélyi származású, illetve Erdélyben tevékenykedett neves patikáriusok és gyógyszerészdinasztiák életútját mutatja be. Tanulságos volt számomra, hogy a két világháború között mennyire aktív társadalmi életet éltek a gyógyszerészek, akiknek könyvek, folyóiratok, sőt naptárak kiadása mellett arra is volt gondjuk, hogy a gyógyszerészözvegyeken és - árvákon segítsenek.
– Visszaemlékszem elkeseredésére, amikor hűséges társát, a Tico autót kellett eladnia, hogy Az erdélyi fogorvoslás történetéből című könyvét támogatás hiányában a saját erejéből kiadja (2006, Mentor). Holott ezúttal is egy értékes és olvasmányos könyv született – fordulok újra Péter professzorhoz.
– Számba vettem a fogorvoslással kapcsolatos magyar nyelvű irodalom kezdeteit Erdélyben, az erdélyi származású neves fogorvosokat, a fogorvostudomány oktatását, a magyar nyelvű és magyar nyelven közlő szakfolyóiratokat Erdélyben 1919-40 között.
Receptek fogfájásra
– Ma már megmosolyogtató, hogy a régi orvosi könyvek, amelyeknek fogorvosi vonatkozásait aprólékosan feldolgozta, milyen recepteket ajánlanak a fogfájásra. Érdekes lenne idézni egy-két különleges "gyógymódot".
– "Holló gané, kigyóbőr fözete, földi giliszta hamúja jó a fogfájásra", vagy "hernyóférget ted az fájó fogra vagy orrvérzére: Tsalán levet Szamár ganéval elegyítsed öszve, szárazd meg, törd porrá s tedd mikor orrod vére indul".
– A két önálló kötet után egy újabb közös könyv következett. Mindketten aktívan részt vettek az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának az újraindításában, vezetésében és munkájában. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának százéves tevékenységét bemutató kötetüket 2006-ban az egyesület adta ki. Megint egy nagy pontosságot igénylő, sziszifuszi munkát vállaltak. Miért tanulságos ez a történet?
– 1906-ban alakult meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, 1919-ben megszűnt, 1921-ben újraalakult, és a két világháború között folyamatosan működött 1940-ig, majd 41- től 48-ig, amikor beszüntették. Hosszú szünet után, a rendszerváltást követően alakult újra. 1906-1919 között az erdélyi magyar orvosok hetente tartottak tudományos összejöveteleket, a legeseménydúsabb azonban 1990 után volt a szakosztály munkája. A Függelék egy adattár, amely az 1906 és 2000 között megjelenő Értesítők tartalomjegyzékét foglalja magába, a dolgozatok címét, szerzőjét és azt, hogy melyik Értesítő hányadik oldalán olvashatók.
Az erdélyi tudományosság centenáriumára kiadott Hivatás és tudomány ( Kolozsvár, 2009) c. kötet számára megírták a Szepesszombati Genersich Antal (1842-1918) életművét bemutató fejezetet. A Feszt György professzor szerkesztette kötetben (Fejezetek az erdélyi magyar orvostudomány történetéből: kutatások 1945-1990 között), amelyik 2010-ben jelent meg, újabb két tanulmány olvasható a Péter szerzőpárostól.
Bernády György gyógyszerészeti tevékenységéről, valamint Csőgör Lajos életéről egy-egy tanulmányt írtak a marosvásárhelyi személyiségekről szóló Teremtő életek című könyvben (Mentor Kiadó, 2011).
Még felsorolni is hosszú a különböző szakfolyóiratokban megjelent cikkeket, tanulmányokat, így hát az elismerést jelentő okleveleket, bronzplaketteket, domborműveket vesszük számba, a Péter Mihály professzornak adományozott Munkaérdemrendtől, a külön-külön mindkettőjüknek átadott elegáns Arany János-emlékérmen át (2004, 2016) a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéig (2009, 2014). A Magyar Orvostörténeti Társaság a Zsámboky-díjjal (2006) ismerte el munkájukat, az EME a Mikó Imre-díjjal (2009), s mindkettőjüket a Magyar Orvostörténeti Társaság is tiszteleti tagjává választotta az idén – soroltunk fel néhány elismerést a hosszú sorból. S ha valaki dicsekvésnek vélné, hogy mennyire büszkék ezekre az elismerésekre, tegyük hozzá, hogy annak a hihetetlen mennyiségű munkának, amit vállaltak és elvégeztek, a megjelent könyvek mellett ennyi a kézzelfogható hozadéka.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
A Péter házaspár Marosvásárhely díszpolgárai
Aprólékos, minden részletre kiterjedő figyelemmel és türelemmel vallatják a múltat: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, az Erdélyi Múzeum- Egyesület történetét, az erdélyi gyógyszerészet, fogorvoslás gyökereit és fejlődését, az erdélyi gyógyítók életét és munkásságát. Kutatásaik helyszínei könyvtárak, levéltárak, múzeumok a határokon innen és túl, leszármazottak, magánszemélyek, s végszükség esetén akár a temetők is. Gyűjtenek, rendszereznek, lajstromokat készítenek, majd könyveket írnak, hogy egyetlen, még felderíthető információ se vesszen kárba. Teszik ezt olyan egyetértésben, energiával és szenvedéllyel, ami ritkán adatik meg egy házaspárnak. Munkájuk eredményeként szinte minden jelentős szakmai kitüntetést átvehettek az évek során. Dr. Péter Mihályt, a MOGYE nyugalmazott emeritus professzorát, az MTA külső tagját és feleségét, dr. Péter H. Mária nyugalmazott egyetemi adjunktust, gyógyszerészt az elmúlt héten városunk díszpolgáraivá avatták. Ennek tiszteletére közöljük a velük készültbeszélgetés szerkesztett változatát a Hány ember Ön, professzor úr? című kötetből (Studium Kiadó, 2013)
A vírus
– Először is azt kérdeztem a Péter házaspártól, hogy miként fertőződtek meg az orvos- és gyógyszerésztörténeti kutatás "vírusával"?
– Diákkoromban a történelem-földrajz tanári pálya vonzott – mondja Péter professzor, majd a választ felesége egészíti ki: a Gyógyszerészeti Kar dékáni tisztségét betöltő Rácz Gábor egyetemi tanár mellett a Farmakognózia Tanszéken dolgozott, amikor Spielmann József orvostörténész professzortól azt a felkérést kapták, hogy a készülő Romániai magyar irodalmi lexikon gyógyszerészeti szakirodalom szócikkét megírják. A feladatot teljesítették, majd Dávid Gyula kérésére a 42 éven át szerkesztett lexikon 47 (Péter H. Mária), illetve 31 (Péter Mihály) szócikkét állították össze. Az első felkérés volt tehát a "vírus", amely az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltjának és jelenének a feltérképezésére, számbavételére sarkallta őket.
– Kevesen tudják, hogy Péter Mihály professzor második keresztneve a Heinrich. Életrajzi adatai alapján német az anyanyelve – tekintünk vissza regénybe illő életének kezdeteire.
– Édesapám 13 gyermekes csíkpálfalvi székely családból származott, édesanyám Nösner Elwine Katherine, az első Beszterce környéki (Nösnerland) szász telepesek leszármazottja, és 13. testvére születése után maradtak árván. Édesapám, aki Marosvásárhelyen végezte a jegyzői tanfolyamot, Abafájára került gyakornoknak, és Szászrégenben ismerte meg édesanyámat. A kisebbik bátyámmal (hat gyermekükből négyen nőttünk fel) én már Sóváradon születtem (1929-ben). Családunknak gyakran kellett költöznie, attól függően, hogy édesapámat hova helyezték. Az első két elemit Vajdaszentiványon végeztem, majd a szászrégeni német iskolába jártam négy éven át. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Fiú-főgimnáziumban folytattam, ahol a bátyám is tanult. 1948-ban, az utolsó évfolyamon érettségiztem.
– Hogyan lett a történelem-földrajz szakból orvosi egyetem?
– A bátyám már oda járt, s mivel csak egy télikabátunk volt, hogy felváltva viselhessük, kénytelen voltam én is az orvosi egyetemre iratkozni.
"Telefonkönyvet" érdekesen
– Miért választotta a mikrobiológiát?
– Az egyetemet 1954-ben érdemoklevéllel végeztem, ami azt jelentette, hogy hat hónapos körorvosi munka után visszatérhetek gyakornoknak. Kezdetben Bögözben voltam körorvos, majd Mezőcsávásra helyeztek át. Bár a fertőző betegségek klinikáját kértem, az egyetem rektorával megegyeztünk, hogy három évet a bakteriológián töltök, ami hasznos lesz a későbbi infektológusi munkámban. A három évből 43 lett. Közben megszerettem a tantárgyat. Valószínűleg azért, mert igazából nem akartam orvos lenni, s a tanításhoz nagyobb kedvet éreztem. Úgy gondolom, sikerült megtalálnom hallgatóimmal a hangnemet, s a bakteriológiát, amit telefonkönyvhöz hasonlítanak, úgy tudtam előadni, hogy a hallgatóság nem aludt el az órán. Az egyetemi hierarchia minden fokát megjártam, 1990-ben professzor, 1991-től tanszékvezető lettem. A Fogorvosi és az Általános Orvosi Karon tartottam az előadásokat és a gyakorlatot, 1962-től román nyelven is. 1962-ben mikrobiológus szakorvosi, 1965-ben főorvosi vizsgát tettem Bukarestben, 1971-ben Iasi-ban megszereztem az orvostudomány doktora fokozatot, s az évek során hazai és külföldi szakképzéseken vettem részt. 1999-ben, hetvenévesen mentem nyugdíjba.
– Említette, hogy a kutatás mindvégig különösen érdekelte. Mire irányult a tanszéken folyó kutatómunka?
– A bakteriológia, a vírustan és a mikológia több területét ölelte fel. Új módszert dolgoztam ki az urethritisek (húgycsőgyulladások) laboratóriumi kórjelzésére. Eredeti eljárást javasoltam a száj mikroflórája biocönózistípusokba való besorolására, kimutattam a veleszületett, illetve az immunspecifikus védelmi mechanizmusok szoros összefüggését a szájüreg mikroflórájával. Bizonyítottam, hogy egyes sarjadzó gombák és baktériumok kölcsönösen erősítik kórokozó képességüket. Foglalkoztam Maros megye felületi vizeinek mikrobás szennyeződésével és azok szennyező forrásaival, eredeti megfigyeléseket tettem egyes kórokozóknak a létfeltételeik alsó határán történő túlélésére nézve. Részt vettem a vírusos hepatitisek kóroktanának kutatásában. Munkatársként a Gyógyszerészeti Karon vizsgált több magasabb rendű növény kivonatának antimikrobiális hatását mutattuk ki. Hazai és külföldi kongresszuson ismertettem az eredményeket. A szakmai munkásságommal párhuzamosan céltudatosan foglalkoztam az erdélyi magyar orvos- és fogorvosképzés történetével, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi Szakosztályának százéves történetével.
– Érdeklődéssel olvastam a baktériumok és vírusok változatos világáról írt, az átlagolvasó számára is közérthető könyvet, és tudom, hogy régi iskolájáról sem feledkezett meg Péter Mihály professzor.
– A Kórokozó mikroorganizmusok című kötetet (Dacia Kiadó, 1988) László János professzor kollégámmal közösen írtuk, Páll Gézával A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium emlékkönyve címen jelentettünk meg két kötetet (Lyra Kiadó, Mvhely, 2002-2003).
Tanítás, kutatás
– Beszélgetésünk során elhangzott, hogy feleségének a biztatására kapcsolódott be a Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkeinek az összeállításába. Dr. Péter Horváth Mária nyugalmazott egyetemi adjunktustól a MOGYI Gyógyszerészeti Karáig vezető útról érdeklődöm.
– Temesváron születtem, a nagyváradi 2. Sz. Leánylíceumban (volt Orsolya-zárda) érettségiztem, a MOGYI Gyógyszerészeti Karán 1958-ban kaptam gyógyszerészi, 1973-ban gyógyszerészdoktori oklevelet és főgyógyszerészi címet. Egy éven át a nagyszalontai kórház gyógyszertárában dolgoztam, majd 1959-től foglaltam el a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar Farmakognózia Tanszékén levő üres állást. Bár 1986-ban már elkezdődött a kar felszámolása, adjunktusként a végzős évfolyamra járó magyar hallgatóknak 1988-ig még tartottam az előadásokat. 1990-ben újraindult a gyógyszerészképzés, de nem tértem vissza tanítani, nyugdíjazásomig a tanszék mellett létrehozott kutatócsoportot vezettem. A kutatómunkában a gyógynövények és illóolajos növények mikroszkópi, fitokémiai és antibiotikus hatásának a vizsgálatával foglalkoztam, valamint azok termesztési kísérleteiben is részt vettem. Jelentős eredmény volt a hivatalos levéldrogok mikroszkópiai azonosításának kidolgozása, amit már a VIII. Román gyógyszerkönyv is bevezetett. Több népgyógyászatban használatos növény addig "kísérletesen" ki nem mutatott antibiotikus hatását igazoltam.
1994-ben Nyárádszeredában beindult a budapesti Szent István, később Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Határon Túli Levelező Tagozata, ahol kezdettől fogva oktattam. 2011-ben, az 50. tanítási évemben elismerő oklevéllel tüntettek ki.
A további könyvek csírája
– Időközben a lexikon szócikkein is tovább dolgoztak.
– Miután Dávid Gyula átvette a szerkesztését, megkeresett minket, és megbízott a további szócikkek megírásával. Mivel több adat gyűlt össze, mint amennyire szükségünk volt, az anyagot feldolgozva és kiegészítve megírtuk az Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkásságáról című munkát szerzőtársainkkal (Bocskay István, Brassai Zoltán, Rácz Gábor egyetemi tanárokkal, Mózes Magda előadótanárral és Péter Zoltán orvossal) közösen, ami a Genersich Antal- emlékkönyvben látott napvilágot. Az emlékkönyvet a kiváló kórbonctanprofesszornak szentelték, aki Kolozsváron, majd Budapesten volt egyetemi tanár. Születésének 150. évfordulóján a Genersich Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya adta ki az emlékkönyvet 1994-ben. Az utódai által létesített alapítvány rangos kitüntetését, a Genersich Antal-díjat azóta kétszer vehettük át.
– A több mint százoldalas munkában már benne volt a további könyvek csírája. Mi volt a következő?
– 1995-ben jelent meg a fehér könyv, A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve, amelyet a Magyarságkutatás könyvtárában dolgozó Barabás Bélával közösen szerkesztettünk.
Olvasmányos gyógyszerészettörténet
– A koncentrikusan bővülő kör két önálló könyvvel folytatódott. 2002-ben jelent meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában Péter H. Mária gyógyszerészettörténeti munkájának – Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai – első, majd 2013-ban a második, bővített kiadása.
– Megkérem, foglalja össze, hogy milyen témákra tagolódik a vaskos kötet!
– Az első fejezet az erdélyi gyógyszertár- hálózat kialakulásáról szól, a tábori patikáktól a fejedelmi, egyházi patikákon át a városi gyógyszertárakig. A második fejezet az erdélyi gyógyszerészképzést térképezi fel az 1700-as évektől a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar 1948-2000 közötti történetén át, a doktori fokozat elnyerésének lehetőségeit számba véve. Az erdélyi gyógyszerészek két világháború közötti rendkívül gazdag egyesületi életéről, a szakma képviselői által kiadott folyóiratokról, szakirodalomról és szépirodalomról, a nők szakmai térhódításáról szól többek között a harmadik fejezet, a negyedik pedig erdélyi származású, illetve Erdélyben tevékenykedett neves patikáriusok és gyógyszerészdinasztiák életútját mutatja be. Tanulságos volt számomra, hogy a két világháború között mennyire aktív társadalmi életet éltek a gyógyszerészek, akiknek könyvek, folyóiratok, sőt naptárak kiadása mellett arra is volt gondjuk, hogy a gyógyszerészözvegyeken és - árvákon segítsenek.
– Visszaemlékszem elkeseredésére, amikor hűséges társát, a Tico autót kellett eladnia, hogy Az erdélyi fogorvoslás történetéből című könyvét támogatás hiányában a saját erejéből kiadja (2006, Mentor). Holott ezúttal is egy értékes és olvasmányos könyv született – fordulok újra Péter professzorhoz.
– Számba vettem a fogorvoslással kapcsolatos magyar nyelvű irodalom kezdeteit Erdélyben, az erdélyi származású neves fogorvosokat, a fogorvostudomány oktatását, a magyar nyelvű és magyar nyelven közlő szakfolyóiratokat Erdélyben 1919-40 között.
Receptek fogfájásra
– Ma már megmosolyogtató, hogy a régi orvosi könyvek, amelyeknek fogorvosi vonatkozásait aprólékosan feldolgozta, milyen recepteket ajánlanak a fogfájásra. Érdekes lenne idézni egy-két különleges "gyógymódot".
– "Holló gané, kigyóbőr fözete, földi giliszta hamúja jó a fogfájásra", vagy "hernyóférget ted az fájó fogra vagy orrvérzére: Tsalán levet Szamár ganéval elegyítsed öszve, szárazd meg, törd porrá s tedd mikor orrod vére indul".
– A két önálló kötet után egy újabb közös könyv következett. Mindketten aktívan részt vettek az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának az újraindításában, vezetésében és munkájában. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának százéves tevékenységét bemutató kötetüket 2006-ban az egyesület adta ki. Megint egy nagy pontosságot igénylő, sziszifuszi munkát vállaltak. Miért tanulságos ez a történet?
– 1906-ban alakult meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, 1919-ben megszűnt, 1921-ben újraalakult, és a két világháború között folyamatosan működött 1940-ig, majd 41- től 48-ig, amikor beszüntették. Hosszú szünet után, a rendszerváltást követően alakult újra. 1906-1919 között az erdélyi magyar orvosok hetente tartottak tudományos összejöveteleket, a legeseménydúsabb azonban 1990 után volt a szakosztály munkája. A Függelék egy adattár, amely az 1906 és 2000 között megjelenő Értesítők tartalomjegyzékét foglalja magába, a dolgozatok címét, szerzőjét és azt, hogy melyik Értesítő hányadik oldalán olvashatók.
Az erdélyi tudományosság centenáriumára kiadott Hivatás és tudomány ( Kolozsvár, 2009) c. kötet számára megírták a Szepesszombati Genersich Antal (1842-1918) életművét bemutató fejezetet. A Feszt György professzor szerkesztette kötetben (Fejezetek az erdélyi magyar orvostudomány történetéből: kutatások 1945-1990 között), amelyik 2010-ben jelent meg, újabb két tanulmány olvasható a Péter szerzőpárostól.
Bernády György gyógyszerészeti tevékenységéről, valamint Csőgör Lajos életéről egy-egy tanulmányt írtak a marosvásárhelyi személyiségekről szóló Teremtő életek című könyvben (Mentor Kiadó, 2011).
Még felsorolni is hosszú a különböző szakfolyóiratokban megjelent cikkeket, tanulmányokat, így hát az elismerést jelentő okleveleket, bronzplaketteket, domborműveket vesszük számba, a Péter Mihály professzornak adományozott Munkaérdemrendtől, a külön-külön mindkettőjüknek átadott elegáns Arany János-emlékérmen át (2004, 2016) a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéig (2009, 2014). A Magyar Orvostörténeti Társaság a Zsámboky-díjjal (2006) ismerte el munkájukat, az EME a Mikó Imre-díjjal (2009), s mindkettőjüket a Magyar Orvostörténeti Társaság is tiszteleti tagjává választotta az idén – soroltunk fel néhány elismerést a hosszú sorból. S ha valaki dicsekvésnek vélné, hogy mennyire büszkék ezekre az elismerésekre, tegyük hozzá, hogy annak a hihetetlen mennyiségű munkának, amit vállaltak és elvégeztek, a megjelent könyvek mellett ennyi a kézzelfogható hozadéka.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 19.
Szerelmes levelek Amerikába
Egy árnyalt, az életmű jellegzetességeit bemutató és a hallgatóság részéről személyes emlékekkel is tarkított BalázsFerenc-kép tárult a közönség elé Vallasek Júlia irodalomtörténész előadása nyomán, amelynek helyszíne május 10-én délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-terme volt.
Az aranyosszéki falu, Mészkő felemelésén, az ifjúság nevelésén megszállottan dolgozó lelkész életének megható, nagyon bensőséges érzéseiről szólnak azok az angol nyelvű levelek, amelyeket menyasszonyának, majd feleségének, a dán–angol bevándorlók gyermekeként az Egyesült Államokban született Christine Frederiksennek írt kibontakozó, majd megerősödő szerelmükről. A magyarra fordított angol nyelű levelekből készült válogatást Vallasek Júlia dolgozta fel és adta ki Csillaghoz kötöttük szekerünkcímmel 2002-ben Kolozsváron. A levelek fordítása édesanyjával, Vallasek Márta tanárnővel közös munkájuk.
Ezzel a rendezvénnyel emlékeztek a 115 éve, 1901-ben született Balázs Ferencre a Helikon-Kemény János Alapítvány szervezésében. Az alapítvány céljáról, a helikoni eszmék népszerűsítéséről H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke beszélt, és ajánlotta a közönség figyelmébe az előadókat.
Vallasek Júlia végzős bölcsészhallgatóként szakdolgozatához korábban ismeretlen témát keresett, és úgy támadt az ötlete, hogy a fordítás céljából édesanyjánál levő Balázs Ferenc-leveleket feldolgozza. Az elkezdett munkát a dolgozat megírása után sem tudta abbahagyni, Balázs Ferenc személyisége, rendkívül szerteágazó érdeklődési köre és tevékenysége valósággal megbabonázta. Író, költő, templomrestaurátor, falugazda – írta Balázs Ferenc önmagáról, amihez nem kevés iróniával tette hozzá, hogy okleveles főbolond. Szűk 36 évig tartó életében – amelyből az utolsó tíz év jelentős részét súlyos betegen, a tüdőbajjal küszködve töltötte – annyi mindennel foglalkozott, hogy teológiai, közgazdasági, gazdaságtörténeti, irodalmi, esztétikai, filozófiai szempontból is érdekes lenne elemezni, értékelni az életművet.
Az előadó az egészről rajzolt általános képet, pontosabban arról, ahogy rövidre szabott élete során Balázs Ferenc a legmesszemenőbb módon használta ki a rendelkezésére álló időt.
A pezsgő, fejlődő Kolozsváron született kistisztviselő családban, az unitárius kollégiumban tanult, s bár a mérnöki pálya vonzotta, tüdőfertőzése miatt választotta a teológiát, abból a meggondolásból, hogy a falusi levegő jót tesz a szervezetének. Másrészt azért, mert Trianon után a teológián tanulhatott magyarul. 1923-ban teológiai hallgató korában szervezte meg a Tizenegyek antológia kiadását, az első nemzedéki jelentkezést a romániai magyar irodalomban, amelyből a jó szervezésnek köszönhetően több mint 3.000 példány kelt el. Verset, mesét, újságcikkeket írt, s a jóképű fiatalember a bicsérdizmus követőjévé vált (nyers vegetáriánus kosztot fogyasztott), ami mellett egész életében kitartott, ahogy eszméi mellett is fanatikus konoksággal. Ösztöndíjjal Oxfordban, majd újabb két évet az Egyesült Államokban, Berkeley-ben tanult, ahol aktív résztvevője volt a baloldali keresztény, békepárti ifjúsági mozgalmaknak. Amerikai tartózkodása idején ismerte meg későbbi feleségét és munkatársát, aki a szociális érzékenységet és a tettekben megnyilvánuló világalakító kedvet is osztotta vele – emelte ki az előadó. Ázsián át (Japán, Kína, India, Pakisztán, Korea érintésével) tért vissza Kolozsvárra. Erről az útról 1929-ben jelent meg legismertebb könyve, a Bejárom a kerek világot. A könyvben az úti élmények mellett a közösségben gondolkodó fiatal városi értelmiségi a falu felemelésének tervét dolgozza ki, s bár megismeri Ghandit is, Rabindranath Tagore bengáli író, továbbá egy japán szociológus, Kagawa Toyohiko van rá nagy hatással. Felkészültsége ellenére hazatérése után nem kapott lehetőséget tervei megvalósítására, ugyanis a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban ajánlottak fel bentlakási felügyelői állást számára. Mégsem töltötte tétlenül az időt, esőben, hóban, kiskabátban járta a vidéket, ifjúsági egyletet szervezett, vetített előadásokat tartott a fiataloknak, a földműveseknek a menyasszonya által lóra küldött pénzből vásárolt vetítőgéppel. Élete során mindvégig fontos szerepet tulajdonított az ifjúsági mozgalmaknak.
1930-ban kapta meg az áhított lelkészi állást Mészkőn. A Torda melletti faluban kezdett hozzá falufejlesztési tervei, a tanulással töltött idő alatt szerzett ismeretei megvalósításához. A vidékfejlesztés járt az eszében, miközben az 1932-es és 1933-as marosvécsi találkozókon vett részt. Ebben az időszakban nem elsősorban írónak, hanem közösségszervezőnek tekintette magát, s azon dolgozott, hogy Mészkőn létrehozza az önellátó, utópisztikus elképzeléseinek megfelelően kultúrában, erkölcsben példamutató falut, majd kiterjessze azt az Aranyos völgyére, hogy abból "Isten völgye" legyen. Tejszövetkezetet szervezett, népfőiskolát, tanfolyamokat indított, orvost alkalmazott, táplálkozási, szexuális és higiéniai oktatást szervezett.
Csupán amikor erőt vett rajta a betegség, akkor írta meg 1936-ban két kötetét. A rög alatt című könyvében világ körüli útján végzett munkájáról, álmairól, kudarcairól vall szociográfus szemmel, s ennek regényes változata a Zöld árvíz, amelyben a vidéki értelmiségi tragikus küzdelmét ábrázolja. Balázs Ferenc annak a Trianon utáni második nemzedéknek a tagja, amely szociális érzékenységgel úgy érezte, hogy alulról kell építkezni, a falusi tömegeket kell gazdasági hatalomhoz juttatni. 1937 májusában hosszú és nehéz kínlódás után Tordán hal meg. Halála és temetésének sajtóvisszhangja jelzi az általános döbbenetet, azt, hogy mennyire jelentős egyénisége volt a korszaknak. Szervező énjét fontosabbnak tartotta, mint alkotó énjét, a társadalmat és közéletet fontosabbnak, mint saját munkájában a művészetet.
A menyasszonyához, majd feleségéhez írt levelek Christine Frederiksen hagyatékából kerültek elő. Azonkívül, hogy nagyon szép költői írások, az akkori idők megrázó dokumentumai is. Mészkői élményeit Christine Frederiksen is megírta Az alabástrom falu című kötetben. A könyv egy pontos antropológiai leírásokkal tarkított memoár arról, hogy mit hogyan lát egy kívülről érkező idegen, aki nem beszéli jól a nyelvet, de aki segíteni szeretne a csecsemőgondozástól kedve a higiénés szabályok betartásáig. Összehasonlítva a két könyvet, Balázs Ferenc műve, A rög alatt egy zseniális, szenvedélyes kudarctörténet, Christine könyve egy oda-vissza működő tárgyalás – hangsúlyozta az előadó.
A 2002-ben megjelent leveleskönyv egy fél szárnyú madár – tette hozzá, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve csak a Balázs Ferenc leveleit tartalmazza. Az utolsó időszakban Christine kislányukat elküldte Amerikába, ő pedig haláláig ápolta férjét. Balázs Ferenc halála után a neki címzett leveleket magával vitte az Egyesült Államokba, legépelte és később elküldte Mikó Imrének. Hogy miért nem jelentek meg a Vallasek Márta által lefordított levelek, erről az előadó édesanyja, a levelek fordítója beszélt. Elmondta, hogy Dávid Gyula sikertelen próbálkozásait követően a lánya érdeme, hogy a levelek kapcsán kutatás kezdődött, és a leveleskönyv megjelent.
A rendezvényen felszólalt a marosvásárhelyi Pál Tamás, aki találkozott Balázs Ferenccel. Hatéves volt 1935-ben, amikor Balázs Ferencék a kislányukkal Küküllődombóra látogattak. Elmondta, hogyan küldte az édesanya a kislányát Amerikába, amikor Balázs Ferenc már súlyos beteg volt, és felidézte az esetet, amikor a lelkész egy nagy puliszkával és egy veder tejjel kínálta a falujába látogató püspököt, aki nem vette jó néven ezt a fogadtatást.
Az Aranyos mentéről származó Barla Júlia tanárnő arról beszélt, hogyan őrzik Balázs Ferenc emlékét az unitárius gyülekezetben, szülőföldjén és a településen, amely nem tudott felnőni lelkészéhez.
Szép pillanatai voltak a rendezvénynek, amikor Szabó Dániel a Balázs Ferenc, Ritziu Ilka Krisztina a feleség levelét olvasta fel, aki férje haláláról és temetéséről számolt be. Pethő Csaba, a Művészeti Líceum XII.-es diákjának gitárjátéka jól illett a rendezvény hangulatához.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Egy árnyalt, az életmű jellegzetességeit bemutató és a hallgatóság részéről személyes emlékekkel is tarkított BalázsFerenc-kép tárult a közönség elé Vallasek Júlia irodalomtörténész előadása nyomán, amelynek helyszíne május 10-én délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-terme volt.
Az aranyosszéki falu, Mészkő felemelésén, az ifjúság nevelésén megszállottan dolgozó lelkész életének megható, nagyon bensőséges érzéseiről szólnak azok az angol nyelvű levelek, amelyeket menyasszonyának, majd feleségének, a dán–angol bevándorlók gyermekeként az Egyesült Államokban született Christine Frederiksennek írt kibontakozó, majd megerősödő szerelmükről. A magyarra fordított angol nyelű levelekből készült válogatást Vallasek Júlia dolgozta fel és adta ki Csillaghoz kötöttük szekerünkcímmel 2002-ben Kolozsváron. A levelek fordítása édesanyjával, Vallasek Márta tanárnővel közös munkájuk.
Ezzel a rendezvénnyel emlékeztek a 115 éve, 1901-ben született Balázs Ferencre a Helikon-Kemény János Alapítvány szervezésében. Az alapítvány céljáról, a helikoni eszmék népszerűsítéséről H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke beszélt, és ajánlotta a közönség figyelmébe az előadókat.
Vallasek Júlia végzős bölcsészhallgatóként szakdolgozatához korábban ismeretlen témát keresett, és úgy támadt az ötlete, hogy a fordítás céljából édesanyjánál levő Balázs Ferenc-leveleket feldolgozza. Az elkezdett munkát a dolgozat megírása után sem tudta abbahagyni, Balázs Ferenc személyisége, rendkívül szerteágazó érdeklődési köre és tevékenysége valósággal megbabonázta. Író, költő, templomrestaurátor, falugazda – írta Balázs Ferenc önmagáról, amihez nem kevés iróniával tette hozzá, hogy okleveles főbolond. Szűk 36 évig tartó életében – amelyből az utolsó tíz év jelentős részét súlyos betegen, a tüdőbajjal küszködve töltötte – annyi mindennel foglalkozott, hogy teológiai, közgazdasági, gazdaságtörténeti, irodalmi, esztétikai, filozófiai szempontból is érdekes lenne elemezni, értékelni az életművet.
Az előadó az egészről rajzolt általános képet, pontosabban arról, ahogy rövidre szabott élete során Balázs Ferenc a legmesszemenőbb módon használta ki a rendelkezésére álló időt.
A pezsgő, fejlődő Kolozsváron született kistisztviselő családban, az unitárius kollégiumban tanult, s bár a mérnöki pálya vonzotta, tüdőfertőzése miatt választotta a teológiát, abból a meggondolásból, hogy a falusi levegő jót tesz a szervezetének. Másrészt azért, mert Trianon után a teológián tanulhatott magyarul. 1923-ban teológiai hallgató korában szervezte meg a Tizenegyek antológia kiadását, az első nemzedéki jelentkezést a romániai magyar irodalomban, amelyből a jó szervezésnek köszönhetően több mint 3.000 példány kelt el. Verset, mesét, újságcikkeket írt, s a jóképű fiatalember a bicsérdizmus követőjévé vált (nyers vegetáriánus kosztot fogyasztott), ami mellett egész életében kitartott, ahogy eszméi mellett is fanatikus konoksággal. Ösztöndíjjal Oxfordban, majd újabb két évet az Egyesült Államokban, Berkeley-ben tanult, ahol aktív résztvevője volt a baloldali keresztény, békepárti ifjúsági mozgalmaknak. Amerikai tartózkodása idején ismerte meg későbbi feleségét és munkatársát, aki a szociális érzékenységet és a tettekben megnyilvánuló világalakító kedvet is osztotta vele – emelte ki az előadó. Ázsián át (Japán, Kína, India, Pakisztán, Korea érintésével) tért vissza Kolozsvárra. Erről az útról 1929-ben jelent meg legismertebb könyve, a Bejárom a kerek világot. A könyvben az úti élmények mellett a közösségben gondolkodó fiatal városi értelmiségi a falu felemelésének tervét dolgozza ki, s bár megismeri Ghandit is, Rabindranath Tagore bengáli író, továbbá egy japán szociológus, Kagawa Toyohiko van rá nagy hatással. Felkészültsége ellenére hazatérése után nem kapott lehetőséget tervei megvalósítására, ugyanis a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban ajánlottak fel bentlakási felügyelői állást számára. Mégsem töltötte tétlenül az időt, esőben, hóban, kiskabátban járta a vidéket, ifjúsági egyletet szervezett, vetített előadásokat tartott a fiataloknak, a földműveseknek a menyasszonya által lóra küldött pénzből vásárolt vetítőgéppel. Élete során mindvégig fontos szerepet tulajdonított az ifjúsági mozgalmaknak.
1930-ban kapta meg az áhított lelkészi állást Mészkőn. A Torda melletti faluban kezdett hozzá falufejlesztési tervei, a tanulással töltött idő alatt szerzett ismeretei megvalósításához. A vidékfejlesztés járt az eszében, miközben az 1932-es és 1933-as marosvécsi találkozókon vett részt. Ebben az időszakban nem elsősorban írónak, hanem közösségszervezőnek tekintette magát, s azon dolgozott, hogy Mészkőn létrehozza az önellátó, utópisztikus elképzeléseinek megfelelően kultúrában, erkölcsben példamutató falut, majd kiterjessze azt az Aranyos völgyére, hogy abból "Isten völgye" legyen. Tejszövetkezetet szervezett, népfőiskolát, tanfolyamokat indított, orvost alkalmazott, táplálkozási, szexuális és higiéniai oktatást szervezett.
Csupán amikor erőt vett rajta a betegség, akkor írta meg 1936-ban két kötetét. A rög alatt című könyvében világ körüli útján végzett munkájáról, álmairól, kudarcairól vall szociográfus szemmel, s ennek regényes változata a Zöld árvíz, amelyben a vidéki értelmiségi tragikus küzdelmét ábrázolja. Balázs Ferenc annak a Trianon utáni második nemzedéknek a tagja, amely szociális érzékenységgel úgy érezte, hogy alulról kell építkezni, a falusi tömegeket kell gazdasági hatalomhoz juttatni. 1937 májusában hosszú és nehéz kínlódás után Tordán hal meg. Halála és temetésének sajtóvisszhangja jelzi az általános döbbenetet, azt, hogy mennyire jelentős egyénisége volt a korszaknak. Szervező énjét fontosabbnak tartotta, mint alkotó énjét, a társadalmat és közéletet fontosabbnak, mint saját munkájában a művészetet.
A menyasszonyához, majd feleségéhez írt levelek Christine Frederiksen hagyatékából kerültek elő. Azonkívül, hogy nagyon szép költői írások, az akkori idők megrázó dokumentumai is. Mészkői élményeit Christine Frederiksen is megírta Az alabástrom falu című kötetben. A könyv egy pontos antropológiai leírásokkal tarkított memoár arról, hogy mit hogyan lát egy kívülről érkező idegen, aki nem beszéli jól a nyelvet, de aki segíteni szeretne a csecsemőgondozástól kedve a higiénés szabályok betartásáig. Összehasonlítva a két könyvet, Balázs Ferenc műve, A rög alatt egy zseniális, szenvedélyes kudarctörténet, Christine könyve egy oda-vissza működő tárgyalás – hangsúlyozta az előadó.
A 2002-ben megjelent leveleskönyv egy fél szárnyú madár – tette hozzá, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve csak a Balázs Ferenc leveleit tartalmazza. Az utolsó időszakban Christine kislányukat elküldte Amerikába, ő pedig haláláig ápolta férjét. Balázs Ferenc halála után a neki címzett leveleket magával vitte az Egyesült Államokba, legépelte és később elküldte Mikó Imrének. Hogy miért nem jelentek meg a Vallasek Márta által lefordított levelek, erről az előadó édesanyja, a levelek fordítója beszélt. Elmondta, hogy Dávid Gyula sikertelen próbálkozásait követően a lánya érdeme, hogy a levelek kapcsán kutatás kezdődött, és a leveleskönyv megjelent.
A rendezvényen felszólalt a marosvásárhelyi Pál Tamás, aki találkozott Balázs Ferenccel. Hatéves volt 1935-ben, amikor Balázs Ferencék a kislányukkal Küküllődombóra látogattak. Elmondta, hogyan küldte az édesanya a kislányát Amerikába, amikor Balázs Ferenc már súlyos beteg volt, és felidézte az esetet, amikor a lelkész egy nagy puliszkával és egy veder tejjel kínálta a falujába látogató püspököt, aki nem vette jó néven ezt a fogadtatást.
Az Aranyos mentéről származó Barla Júlia tanárnő arról beszélt, hogyan őrzik Balázs Ferenc emlékét az unitárius gyülekezetben, szülőföldjén és a településen, amely nem tudott felnőni lelkészéhez.
Szép pillanatai voltak a rendezvénynek, amikor Szabó Dániel a Balázs Ferenc, Ritziu Ilka Krisztina a feleség levelét olvasta fel, aki férje haláláról és temetéséről számolt be. Pethő Csaba, a Művészeti Líceum XII.-es diákjának gitárjátéka jól illett a rendezvény hangulatához.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 19.
Nyelvi charta: nem hallgatnak a civilekre
Saját eljárásrendjét megszegve nem volt kíváncsi a nyelvi charta végrehajtását felügyelő szakértői bizottság az árnyékjelentést készítő civil szervezetek véleményére. Utóbbiak úgy vélik, az érdektelenségnek elsősorban diplomáciai üzenete van: a testület szerint a romániai magyarkérdés nem létezik.
Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, Bethlendi András civil aktivista és Toró Tibor, a Mensura Transylvanica elemzője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) árnyékjelentés-író munkacsoportjának vezetője szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: mind az EMNT, mind a Cemo arra készül, hogy úgynevezett árnyékjelentést készít azokhoz a jelentésekhez, amelyeket a román kormány a kisebbségvédelmi keretegyezmény, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségeinek teljesítéséről nyújtott be az elmúlt hónapokban az Európa Tanácsnak.
Szigeti Enikő és Toró Tibor egybehangzóan úgy értékelte: az erős román lobbitevékenységnek tulajdonítható, hogy a nyelvi charta szakértői csoportja egy héttel ezelőtti romániai látogatásán nem látogatott el Erdélybe. Csupán az RMDSZ vezetőivel találkozott a küldöttség, majd Konstancára utazott, hiába jelezték a charta titkárságának az árnyékjelentés létét, még válaszra sem méltatták őket, hangzott el.
Mint részletezték, Románia a hivatalos határidőhöz képest két és fél év késéssel, 2016. március 2-án küldte el az Európa Tanácsnak a nyelvi charta végrehajtásáról szóló második jelentését. Ez a 2011–2014-es időszakról szól, miközben közeleg az azt követő három évet értékelő jelentés határideje. Ennek folyományaként május 9–13. között az országba látogattak a nyelvi charta végrehajtását felügyelő szakértői bizottság tagjai.
Szigeti Enikő elmondta: nem ez a bevett gyakorlat, általában fél év szokott eltelni a jelentés leadása és az országlátogatás között. Így értelemszerűen az árnyékjelentés elkészítésére sem maradt elég idő, ezt június 10-éig kell leadniuk a civileknek, mondták. Mint kifejtették, mindez azért lényeges, mert nem mindegy, hogy a nemzeti kisebbségek észrevételei megjelennek-e a végső szakértői jelentésben, vagy annak készítői jóváhagyják a román állam jelentését, ugyanis az ebben szereplő információkat tényként kezelik majd az európai politikusok.
Az RMDSZ szintén bejelentette, hogy árnyékjelentést készít, azonban a szövetség jelentésének hitelességét rontja, hogy hosszú ideig részt vett a bukaresti kormányzásban, és 2015 őszéig az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetői tisztségét is ők látták el, a jelentést pedig épp ez az intézmény készíti, hangzott el. Így az RMDSZ-nek saját magát is ellenőriznie és bírálnia kellene, mutattak rá a szakértők, akik szerint a szövetség elutasított minden együttműködést a civilekkel.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)
Saját eljárásrendjét megszegve nem volt kíváncsi a nyelvi charta végrehajtását felügyelő szakértői bizottság az árnyékjelentést készítő civil szervezetek véleményére. Utóbbiak úgy vélik, az érdektelenségnek elsősorban diplomáciai üzenete van: a testület szerint a romániai magyarkérdés nem létezik.
Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, Bethlendi András civil aktivista és Toró Tibor, a Mensura Transylvanica elemzője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) árnyékjelentés-író munkacsoportjának vezetője szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: mind az EMNT, mind a Cemo arra készül, hogy úgynevezett árnyékjelentést készít azokhoz a jelentésekhez, amelyeket a román kormány a kisebbségvédelmi keretegyezmény, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségeinek teljesítéséről nyújtott be az elmúlt hónapokban az Európa Tanácsnak.
Szigeti Enikő és Toró Tibor egybehangzóan úgy értékelte: az erős román lobbitevékenységnek tulajdonítható, hogy a nyelvi charta szakértői csoportja egy héttel ezelőtti romániai látogatásán nem látogatott el Erdélybe. Csupán az RMDSZ vezetőivel találkozott a küldöttség, majd Konstancára utazott, hiába jelezték a charta titkárságának az árnyékjelentés létét, még válaszra sem méltatták őket, hangzott el.
Mint részletezték, Románia a hivatalos határidőhöz képest két és fél év késéssel, 2016. március 2-án küldte el az Európa Tanácsnak a nyelvi charta végrehajtásáról szóló második jelentését. Ez a 2011–2014-es időszakról szól, miközben közeleg az azt követő három évet értékelő jelentés határideje. Ennek folyományaként május 9–13. között az országba látogattak a nyelvi charta végrehajtását felügyelő szakértői bizottság tagjai.
Szigeti Enikő elmondta: nem ez a bevett gyakorlat, általában fél év szokott eltelni a jelentés leadása és az országlátogatás között. Így értelemszerűen az árnyékjelentés elkészítésére sem maradt elég idő, ezt június 10-éig kell leadniuk a civileknek, mondták. Mint kifejtették, mindez azért lényeges, mert nem mindegy, hogy a nemzeti kisebbségek észrevételei megjelennek-e a végső szakértői jelentésben, vagy annak készítői jóváhagyják a román állam jelentését, ugyanis az ebben szereplő információkat tényként kezelik majd az európai politikusok.
Az RMDSZ szintén bejelentette, hogy árnyékjelentést készít, azonban a szövetség jelentésének hitelességét rontja, hogy hosszú ideig részt vett a bukaresti kormányzásban, és 2015 őszéig az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetői tisztségét is ők látták el, a jelentést pedig épp ez az intézmény készíti, hangzott el. Így az RMDSZ-nek saját magát is ellenőriznie és bírálnia kellene, mutattak rá a szakértők, akik szerint a szövetség elutasított minden együttműködést a civilekkel.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 19.
Elballagtak a BBTE udvarhelyi tagozatának végzősei
A Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Székelyudvarhelyi Kihelyezett Tagozatának tanító- és óvodapedagógia szakos végzősei búcsúztak csütörtökön a felsőoktatási intézettől, a ballagási ünnepség a Bányai János Szakközépiskola sporttermében zajlott.
A délelőtti eseményen Dósa Zoltán, a BBTE székelyudvarhelyi tagozatának nemrég kinevezett igazgatója, Bunta Levente polgármester, Görbe Péter megyei főtanfelügyelő, Márton Adél szaktanfelügyelő, valamint a gyakorló iskola és óvoda vezetői köszöntötték a jelenlévőket. A negyvenöt nappali tagozatos és huszonhat távoktatásban részesült végzőst a gyakorló iskola és óvoda növendékei, valamint a másodévesek verses, zenés műsorral búcsúztatták, majd vezető tanáraik kiosztották nekik az emléklapokat. Az esemény végén a polgármester mindkét tagozat legjobb tanulmányi eredményt elért diákjának átadta a hivatal ajándékát. A Szózat után a frissen végzettek kalapjai röppentek a magasba.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
A Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Székelyudvarhelyi Kihelyezett Tagozatának tanító- és óvodapedagógia szakos végzősei búcsúztak csütörtökön a felsőoktatási intézettől, a ballagási ünnepség a Bányai János Szakközépiskola sporttermében zajlott.
A délelőtti eseményen Dósa Zoltán, a BBTE székelyudvarhelyi tagozatának nemrég kinevezett igazgatója, Bunta Levente polgármester, Görbe Péter megyei főtanfelügyelő, Márton Adél szaktanfelügyelő, valamint a gyakorló iskola és óvoda vezetői köszöntötték a jelenlévőket. A negyvenöt nappali tagozatos és huszonhat távoktatásban részesült végzőst a gyakorló iskola és óvoda növendékei, valamint a másodévesek verses, zenés műsorral búcsúztatták, majd vezető tanáraik kiosztották nekik az emléklapokat. Az esemény végén a polgármester mindkét tagozat legjobb tanulmányi eredményt elért diákjának átadta a hivatal ajándékát. A Szózat után a frissen végzettek kalapjai röppentek a magasba.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
2016. május 19.
Hivatásnak választott ápolás
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium kápolnatermében tartották csütörtökön a Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum ötven végzős diákjának tanévzáró ünnepségét.
A Darvas-Kozma József esperes-plébános által celebrált szentmisét követően a végzős diákokat először Birta Mária igazgatónő köszöntötte. Mint fogalmazott, ez a szakma egyben hivatás és küldetés. „Aki az ápolási hivatást választja, annak szakmai tevékenységét, mindennapi munkáját az emberek iránti figyelem, tisztelet, megbecsülés és szeretet kell hogy vezérelje” – mondta útravalóul a végzősöknek.
A folytatásban Ráduly Erzsébet igazgatónő köszöntötte a ballagókat. Elmondta, örömmel tesz eleget ennek a feladatnak, immár tizennegyedik alkalommal, amikor kilenc férfi és negyvenegy nő végezte el sikeresen a három éves képzést. Külön név szerint is köszöntötte a kilenc fiatalembert, hisz a férfi munkaerőre is igen nagy szükség van a betegápolásban.
Ugyancsak köszöntötte a végzősöket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki köszönetét fejezve ki az asszisztenseknek, hogy ez évben is segítettek a szűrővizsgálatok során. Arra biztatta a nap ünnepeltjeit, hogy itthon, saját közösségük érdekében fejtsék ki munkájukat.
Az ünnepség kiemelkedő mozzanata az egészségügyi asszisztensek fogadalomtétele volt. A másodévesek részéről Sándor Izolda búcsúztatta a ballagókat, majd az alsóbb évfolyamosok virággal köszöntötték társaikat. A végzősök nevében Salamon Ágnes és Berényi Mónika Regina osztotta meg ünnepi gondolatait és fejezte ki köszönetét az iskola vezetőinek és az oktató szakorvosoknak.
A kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát kifejtő tanulók díjazása után az ünnepség az iskola diákjainak verses-zenés műsorával zárult, a Sunshine együttes közreműködésével.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium kápolnatermében tartották csütörtökön a Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum ötven végzős diákjának tanévzáró ünnepségét.
A Darvas-Kozma József esperes-plébános által celebrált szentmisét követően a végzős diákokat először Birta Mária igazgatónő köszöntötte. Mint fogalmazott, ez a szakma egyben hivatás és küldetés. „Aki az ápolási hivatást választja, annak szakmai tevékenységét, mindennapi munkáját az emberek iránti figyelem, tisztelet, megbecsülés és szeretet kell hogy vezérelje” – mondta útravalóul a végzősöknek.
A folytatásban Ráduly Erzsébet igazgatónő köszöntötte a ballagókat. Elmondta, örömmel tesz eleget ennek a feladatnak, immár tizennegyedik alkalommal, amikor kilenc férfi és negyvenegy nő végezte el sikeresen a három éves képzést. Külön név szerint is köszöntötte a kilenc fiatalembert, hisz a férfi munkaerőre is igen nagy szükség van a betegápolásban.
Ugyancsak köszöntötte a végzősöket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki köszönetét fejezve ki az asszisztenseknek, hogy ez évben is segítettek a szűrővizsgálatok során. Arra biztatta a nap ünnepeltjeit, hogy itthon, saját közösségük érdekében fejtsék ki munkájukat.
Az ünnepség kiemelkedő mozzanata az egészségügyi asszisztensek fogadalomtétele volt. A másodévesek részéről Sándor Izolda búcsúztatta a ballagókat, majd az alsóbb évfolyamosok virággal köszöntötték társaikat. A végzősök nevében Salamon Ágnes és Berényi Mónika Regina osztotta meg ünnepi gondolatait és fejezte ki köszönetét az iskola vezetőinek és az oktató szakorvosoknak.
A kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát kifejtő tanulók díjazása után az ünnepség az iskola diákjainak verses-zenés műsorával zárult, a Sunshine együttes közreműködésével.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2016. május 19.
Csíkszeredába érkezett a „magyarok bibliája”
Rendhagyó hittanórán vettek részt csütörtökön a X. és XI. teológiai osztályok tanulói a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban, ahol Benyik György teológus professzor átnyújtotta a kézzel írt biblia első két kötetét.
A Kárpát-medencében élő magyarok által kézzel másolt Bibliát a kezdeményező és koordinátor, a szegedi biblikus Benyik György 2015. október 14-én nyújtotta át Ferenc pápának a Vatikánban. A Szentírás elkészítésében részt vett a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 87 tanára és diákja is, akik Józsué könyvét másolták.
Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója rámutatott annak közösségépítő erejére, hogy a Kárpát-medence majd minden szegletéből diákok és híres személyiségek kézzel másolták a bibliát. Ez alkalommal köszönetét fejezte ki Erdély Imre vallástanárnak, aki az iskolában megszervezte a bibliamásolást. „Gyönyörűség, oldalanként más-más kézírást látni és olvasni a jó Isten üzenetét” – fogalmazott az iskolaigazgató.
Benyik György professzor személyesen látogatott el Csíkszeredába, hogy átadja az iskola könyvtára számára a tíz kötetből álló magyarok Bibliájának első két kötetét. A biblikus azt is elmondta, hogy a kézzel írt eredeti bibliát a vatikáni könyvtár ritka könyvek osztályán őrzik. A két kötetet az igazgató mellett András Ákos és Czirják Ottó diák vette át, akik ott lehettek a vatikáni átadáson is.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
Rendhagyó hittanórán vettek részt csütörtökön a X. és XI. teológiai osztályok tanulói a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban, ahol Benyik György teológus professzor átnyújtotta a kézzel írt biblia első két kötetét.
A Kárpát-medencében élő magyarok által kézzel másolt Bibliát a kezdeményező és koordinátor, a szegedi biblikus Benyik György 2015. október 14-én nyújtotta át Ferenc pápának a Vatikánban. A Szentírás elkészítésében részt vett a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 87 tanára és diákja is, akik Józsué könyvét másolták.
Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója rámutatott annak közösségépítő erejére, hogy a Kárpát-medence majd minden szegletéből diákok és híres személyiségek kézzel másolták a bibliát. Ez alkalommal köszönetét fejezte ki Erdély Imre vallástanárnak, aki az iskolában megszervezte a bibliamásolást. „Gyönyörűség, oldalanként más-más kézírást látni és olvasni a jó Isten üzenetét” – fogalmazott az iskolaigazgató.
Benyik György professzor személyesen látogatott el Csíkszeredába, hogy átadja az iskola könyvtára számára a tíz kötetből álló magyarok Bibliájának első két kötetét. A biblikus azt is elmondta, hogy a kézzel írt eredeti bibliát a vatikáni könyvtár ritka könyvek osztályán őrzik. A két kötetet az igazgató mellett András Ákos és Czirják Ottó diák vette át, akik ott lehettek a vatikáni átadáson is.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2016. május 19.
Lendvai küldöttség Aradon
A majdnem tíz éve tartó Arad–Lendva kapcsolatban a kulturális együttműködésen kívül már gazdasági együttműködés is kirajzolódik. Ez derült ki Balažek Anton polgármester és Horváth Ferenc alpolgármester, az MMÖNK Tanácsának elnökének aradi látogatásán, amelyen a gazdasági élet résztvevői is jelen voltak.
A két város közötti kapcsolatot Zala György lendvai születésű művész életműve alapozta meg, 2007 során ugyanis a lendvai magyar önkormányzat kezdeményezésére találkoztak az Erdély kapujának is hívott Maros melletti város vezetőségével, ahol közösen megkoszorúzták Zala György egyik kiemelkedő alkotását, az aradi Szabadság-szobrot. Azóta a kapcsolat hol szerényebb, hol erőteljesebb volt, az elmúlt két évben azonban komoly fejlődésnek indult. Ezt támasztja alá Balažek Anton polgármester és Horváth Ferenc alpolgármester, az MMÖNK Tanácsának elnökének múltheti aradi látogatása is, amelyen Bognár Levente aradi polgármester fogadta őket.
Az utóbbi két évben épült ki a magyar–magyar kapcsolat, ennek révén pedig alakult a két város kapcsolata, partnersége is, így az eddig is folytatott kulturális együttműködés mellett, amely Lendva kulturális fővárosi jelölése miatt erőteljesebbé válhat, tárgyaltak a közös gazdasági lehetőségekről is. A lendvai küldöttség tagja volt ugyanis Jug Miran, a Petrol Geoterm vállalat igazgatója is, aki a geotermális energia aradi felhasználásáról, a területen lehetséges közös pályázásról folytatott megbeszéléseket.
Tomka Tibor
Népújság (Lendva)
A majdnem tíz éve tartó Arad–Lendva kapcsolatban a kulturális együttműködésen kívül már gazdasági együttműködés is kirajzolódik. Ez derült ki Balažek Anton polgármester és Horváth Ferenc alpolgármester, az MMÖNK Tanácsának elnökének aradi látogatásán, amelyen a gazdasági élet résztvevői is jelen voltak.
A két város közötti kapcsolatot Zala György lendvai születésű művész életműve alapozta meg, 2007 során ugyanis a lendvai magyar önkormányzat kezdeményezésére találkoztak az Erdély kapujának is hívott Maros melletti város vezetőségével, ahol közösen megkoszorúzták Zala György egyik kiemelkedő alkotását, az aradi Szabadság-szobrot. Azóta a kapcsolat hol szerényebb, hol erőteljesebb volt, az elmúlt két évben azonban komoly fejlődésnek indult. Ezt támasztja alá Balažek Anton polgármester és Horváth Ferenc alpolgármester, az MMÖNK Tanácsának elnökének múltheti aradi látogatása is, amelyen Bognár Levente aradi polgármester fogadta őket.
Az utóbbi két évben épült ki a magyar–magyar kapcsolat, ennek révén pedig alakult a két város kapcsolata, partnersége is, így az eddig is folytatott kulturális együttműködés mellett, amely Lendva kulturális fővárosi jelölése miatt erőteljesebbé válhat, tárgyaltak a közös gazdasági lehetőségekről is. A lendvai küldöttség tagja volt ugyanis Jug Miran, a Petrol Geoterm vállalat igazgatója is, aki a geotermális energia aradi felhasználásáról, a területen lehetséges közös pályázásról folytatott megbeszéléseket.
Tomka Tibor
Népújság (Lendva)
2016. május 19.
Utcán a kultúra
Amióta Supka Géza újságíró-polihisztor kilenc évtizeddel ezelőtt Miskolcon megálmodta, csak a háborúk szóltak közbe az ünnepi könyvhét megrendezésébe Magyarországon. Nagyszerű ötlet volt – immáron hatodik alkalommal – Kolozsváron is megszervezni az eseményt. Még akkor is, ha kissé keveredik benne a politika a kultúrával, a politikusok a könyvekkel. No,de lépjünk túl ezen, hiszen manapság a politika minden lehető és lehetetlen helyen ott van, és akarjuk vagy sem, beleszól, tervezi, irányítja életünket. Így aztán a kulturális rendezvényekről pláné nem hiányozhat némi önreklám, főleg választási évben. Persze, ha ezzel támogatják a magyar kultúra fennmaradását, akkor akár el is nézhetjük politikusainknak, hogy ők nyitják, zárják, vezetik, alakítják, látogatják a rendezvényeket. Így van ez az egész világon, miért lógjunk mi a sorból kifelé.
De ne rontsunk a jón, hisz minden jel arra mutat, hogy a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sikert aratott. Legalábbis a szervezők szerint. Másoknak nagyon úgy tűnt, mintha kevesebben látogatták volna a kiadók, könyvárusok standjait, mint az elmúlt években. Természetesen ez szubjektív vélemény, négy nap pedig édeskevés minden elképzelés valóra váltásához, minden igény kielégítéséhez. Így is nagyon jól meg kellett fontolni, hogy a sok érdekes, esetenként egymásra szervezett rendezvény közül melyiken vegyünk részt.
Ami a könyvek árát illeti, hétköznapi, fizetésből élő embernek sajnos egyáltalán nem ünnep a könyvhét. El kell ismerni, nem a kiadványok drágák – nyugati zsebeknek akár röhejesen kevés –, hanem a fizetések, nyugdíjak alacsonyak. Utóbbiakhoz viszonyítottan minden drága, ami a megélhetéshez szükségeltetik, a könyv pedig ebben az országban már-már luxuscikknek számít. Ürömben az öröm, hogy ha már könyvhét és ünnepi, kevesen mennek el úgy a kiállított kiadványok mellett, hogy valamit ne vásároljanak. Az már bonyolultabb kérdés, hogy miért vásárolunk akkor, ha kihozzák elénk, és miért nem fordulunk be ugyanazért az üzletbe. Ám ez legyen az emberiség legnagyobb gondja.
Mindazonáltal öröm volt nézni a fiatalokat, akik legalább ideig-óráig lekapcsolták magukat a virtuális világról, és kilátogattak oda, ahol valós dolgok történnek. Ha csak a szemükkel is simogatták a könyveket, de legalább élőben látták, hogyan is néznek ki. Így talán néhány évet még túlél a nyomtatás műfaja, mielőtt végképp felkerül okosabbnál okosabb kütyükre, és majd múzeumokban, egy letűnt kor emlékeként mutogatják a papírosra nyomtatott betűket.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Amióta Supka Géza újságíró-polihisztor kilenc évtizeddel ezelőtt Miskolcon megálmodta, csak a háborúk szóltak közbe az ünnepi könyvhét megrendezésébe Magyarországon. Nagyszerű ötlet volt – immáron hatodik alkalommal – Kolozsváron is megszervezni az eseményt. Még akkor is, ha kissé keveredik benne a politika a kultúrával, a politikusok a könyvekkel. No,de lépjünk túl ezen, hiszen manapság a politika minden lehető és lehetetlen helyen ott van, és akarjuk vagy sem, beleszól, tervezi, irányítja életünket. Így aztán a kulturális rendezvényekről pláné nem hiányozhat némi önreklám, főleg választási évben. Persze, ha ezzel támogatják a magyar kultúra fennmaradását, akkor akár el is nézhetjük politikusainknak, hogy ők nyitják, zárják, vezetik, alakítják, látogatják a rendezvényeket. Így van ez az egész világon, miért lógjunk mi a sorból kifelé.
De ne rontsunk a jón, hisz minden jel arra mutat, hogy a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sikert aratott. Legalábbis a szervezők szerint. Másoknak nagyon úgy tűnt, mintha kevesebben látogatták volna a kiadók, könyvárusok standjait, mint az elmúlt években. Természetesen ez szubjektív vélemény, négy nap pedig édeskevés minden elképzelés valóra váltásához, minden igény kielégítéséhez. Így is nagyon jól meg kellett fontolni, hogy a sok érdekes, esetenként egymásra szervezett rendezvény közül melyiken vegyünk részt.
Ami a könyvek árát illeti, hétköznapi, fizetésből élő embernek sajnos egyáltalán nem ünnep a könyvhét. El kell ismerni, nem a kiadványok drágák – nyugati zsebeknek akár röhejesen kevés –, hanem a fizetések, nyugdíjak alacsonyak. Utóbbiakhoz viszonyítottan minden drága, ami a megélhetéshez szükségeltetik, a könyv pedig ebben az országban már-már luxuscikknek számít. Ürömben az öröm, hogy ha már könyvhét és ünnepi, kevesen mennek el úgy a kiállított kiadványok mellett, hogy valamit ne vásároljanak. Az már bonyolultabb kérdés, hogy miért vásárolunk akkor, ha kihozzák elénk, és miért nem fordulunk be ugyanazért az üzletbe. Ám ez legyen az emberiség legnagyobb gondja.
Mindazonáltal öröm volt nézni a fiatalokat, akik legalább ideig-óráig lekapcsolták magukat a virtuális világról, és kilátogattak oda, ahol valós dolgok történnek. Ha csak a szemükkel is simogatták a könyveket, de legalább élőben látták, hogyan is néznek ki. Így talán néhány évet még túlél a nyomtatás műfaja, mielőtt végképp felkerül okosabbnál okosabb kütyükre, és majd múzeumokban, egy letűnt kor emlékeként mutogatják a papírosra nyomtatott betűket.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. május 19.
Az RMDSZ jelöltje, Vincze Loránt is megpályázza az európai kisebbségek szervezete elnöki tisztségét
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje, Vincze Loránt is megpályázza az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöki tisztségét - közölte csütörtöki hírlevelében a szövetség.
Az RMDSZ külügyi titkáraként Brüsszelben dolgozó Vincze Loránt jelenleg a FUEN alelnöki tisztségét tölti be. A szervezet tisztújító közgyűlését a lengyelországi Wroclawban (régi magyar nevén Boroszlóban) tartják szombaton a csütörtöktől vasárnapig tartó FUEN-kongresszus keretében.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a jelölésben úgy fogalmazott: "Az RMDSZ, a határon túli magyar közösségek és valamennyi európai kisebbségi szervezet számára fontos, hogy a FUEN kisebbségi ernyőszervezetként tovább erősödjön, megkerülhetetlen tényezővé váljon, kezdeményezései nyomán az európai intézmények is felismerjék, hogy nem halasztható tovább az őshonos kisebbségek helyzetének rendezése".
Kelemen Hunor meggyőződését fejezte ki, hogy Vincze Loránt kisebbségi és külügyi szakpolitikusként, tudása, tapasztalata és jó nyelvismerete révén a FUEN kiváló elnöke lenne. Azt is hozzátette: az RMDSZ szeretné, ha a FUEN folytatná azt a közös erőfeszítést, amely révén kidolgozták a Minority SafePack törvénykezdeményezést, amelyet a kisebbségek képviselői európai polgári kezdeményezésként próbáltak elfogadtatni az Európai Unióval. A kezdeményezés bejegyzését elutasította az Európai Bizottság, a kezdeményezők azonban az EU luxemburgi bíróságán támadták meg az elutasító határozatot.
A Maszol.ro portál közlése szerint Vincze Loránt a németországi dánokat képviselő Dieter Paul Küssnerrel verseng a FUEN elnöki tisztségéért. A FUEN kongresszusán huszonegy ország több mint kétszáz küldöttje vesz részt.
Gazda Árpád
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje, Vincze Loránt is megpályázza az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöki tisztségét - közölte csütörtöki hírlevelében a szövetség.
Az RMDSZ külügyi titkáraként Brüsszelben dolgozó Vincze Loránt jelenleg a FUEN alelnöki tisztségét tölti be. A szervezet tisztújító közgyűlését a lengyelországi Wroclawban (régi magyar nevén Boroszlóban) tartják szombaton a csütörtöktől vasárnapig tartó FUEN-kongresszus keretében.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a jelölésben úgy fogalmazott: "Az RMDSZ, a határon túli magyar közösségek és valamennyi európai kisebbségi szervezet számára fontos, hogy a FUEN kisebbségi ernyőszervezetként tovább erősödjön, megkerülhetetlen tényezővé váljon, kezdeményezései nyomán az európai intézmények is felismerjék, hogy nem halasztható tovább az őshonos kisebbségek helyzetének rendezése".
Kelemen Hunor meggyőződését fejezte ki, hogy Vincze Loránt kisebbségi és külügyi szakpolitikusként, tudása, tapasztalata és jó nyelvismerete révén a FUEN kiváló elnöke lenne. Azt is hozzátette: az RMDSZ szeretné, ha a FUEN folytatná azt a közös erőfeszítést, amely révén kidolgozták a Minority SafePack törvénykezdeményezést, amelyet a kisebbségek képviselői európai polgári kezdeményezésként próbáltak elfogadtatni az Európai Unióval. A kezdeményezés bejegyzését elutasította az Európai Bizottság, a kezdeményezők azonban az EU luxemburgi bíróságán támadták meg az elutasító határozatot.
A Maszol.ro portál közlése szerint Vincze Loránt a németországi dánokat képviselő Dieter Paul Küssnerrel verseng a FUEN elnöki tisztségéért. A FUEN kongresszusán huszonegy ország több mint kétszáz küldöttje vesz részt.
Gazda Árpád
2016. május 20.
Hiányosak a hatóságok statisztikái
A szülők külföldön, a gyerekek itthon
Egyre aggasztóbb statisztikák látnak napvilágot Romániában a külföldön munkát vállaló és gyermekeiket itthon hagyó szülők számát illetően, ezért kedden ebben a témában a fővárosban országos konferenciát szervezett a "Mentsétek meg a gyermekeket" szervezet az Országos Gyermekvédelmi Hatósággal, valamint a Tanügyminisztériummal közösen.
A hivatalos statisztikák szerint Romániában 85 ezer gyereknek dolgozik egyik vagy mindkét szülője külföldön. Tízből négy gyerek mindkét szülőjétől távol nevelkedik, vagy pedig az egyedüli családfenntartó szülő vándorolt ki. Viszont számos felmérés igazolja, hogy a hivatalos statisztikák a jelenségnek csupán egy szeletét tükrözik, ugyanis valójában országszerte 170-350 ezer közé tehető azon kiskorúak száma, akik ebben a helyzetben vannak.
A megyei tanfelügyelőségektől szerzett adatok alapján az elmúlt év végén 212 ezer gyereket hagytak itthon vendégmunkás szüleik, a szociális intézmények azonban csupán 85 ezer gyerekről tudtak. A különbség onnan adódik, hogy bár a törvény előírja, a szülők nagy része nem jelenti be távozási szándékát, és nem nevezi meg hivatalosan azt a személyt, akire távolléte alatt a gyermekeit bízza. Az iskolák jobban belelátnak a családok helyzetébe, míg a hatóságok csak azokról az esetekről szereznek tudomást, amelyeket az önkormányzatok szociális dolgozói jelentenek nekik. A 2013 októberében napvilágot látott törvénymódosítás értelmében a szülők távozásuk előtt negyven nappal kötelesek bejelenteni a helyi önkormányzat szociális osztályán, hogy elhagyják az országot, és megnevezni azt, akire a gyerek felügyeletét bízzák, hogy majd bírósági végzéssel teljes jogú képviselőként ismerjék el az illetőt.
A "Mentsétek meg a gyermekeket" szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményéből viszont az is kiderül, hogy valójában a tanfelügyelőségek által a rendelkezésükre bocsátott statisztikák sem fedik teljesen a valóságot, ugyanis csupán a beiskolázott gyerekekre vonatkoznak. Nem szerepelnek benne azok a kiskorúak, akik még nem óvodaérettek vagy akik kimaradnak az iskolából.
A konferencián több mint kétszáz szakember vett részt, a megyékben működő gyermekvédelmi igazgatóságok, tanfelügyelőségek képviselői, szociális munkások. A tanácskozás célja rávilágítani, hogy szükség van a különböző intézmények közötti közreműködésre annak érdekében, hogy a hatóságok minden egyes esetről tudomást szerezzenek és a gyerekeknek segítséget tudjanak nyújtani. A "Mentsétek meg a gyermekeket" szervezet 2010 óta működtet programokat tizenhét településen (többek között Marosvásárhelyen és Segesváron is), zömében nappali központokban foglalkoznak tanórák után szakemberek a szülők nélkül nevelkedő kiskorúakkal.
A konferencián közzétett statisztikák szerint az elmúlt év végén Maros megyében a tanfelügyelőségi adatok alapján 4905 gyereknek dolgoztak külföldön a szülei, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság nyilvántartásában viszont csak 1226 ilyen eset szerepelt. A legtöbb itthon hagyott gyereket Suceava, Iasi, Bakó megyékben tartják nyilván, mindenikben eléri a 14 ezret az érintett kiskorúak száma.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
A szülők külföldön, a gyerekek itthon
Egyre aggasztóbb statisztikák látnak napvilágot Romániában a külföldön munkát vállaló és gyermekeiket itthon hagyó szülők számát illetően, ezért kedden ebben a témában a fővárosban országos konferenciát szervezett a "Mentsétek meg a gyermekeket" szervezet az Országos Gyermekvédelmi Hatósággal, valamint a Tanügyminisztériummal közösen.
A hivatalos statisztikák szerint Romániában 85 ezer gyereknek dolgozik egyik vagy mindkét szülője külföldön. Tízből négy gyerek mindkét szülőjétől távol nevelkedik, vagy pedig az egyedüli családfenntartó szülő vándorolt ki. Viszont számos felmérés igazolja, hogy a hivatalos statisztikák a jelenségnek csupán egy szeletét tükrözik, ugyanis valójában országszerte 170-350 ezer közé tehető azon kiskorúak száma, akik ebben a helyzetben vannak.
A megyei tanfelügyelőségektől szerzett adatok alapján az elmúlt év végén 212 ezer gyereket hagytak itthon vendégmunkás szüleik, a szociális intézmények azonban csupán 85 ezer gyerekről tudtak. A különbség onnan adódik, hogy bár a törvény előírja, a szülők nagy része nem jelenti be távozási szándékát, és nem nevezi meg hivatalosan azt a személyt, akire távolléte alatt a gyermekeit bízza. Az iskolák jobban belelátnak a családok helyzetébe, míg a hatóságok csak azokról az esetekről szereznek tudomást, amelyeket az önkormányzatok szociális dolgozói jelentenek nekik. A 2013 októberében napvilágot látott törvénymódosítás értelmében a szülők távozásuk előtt negyven nappal kötelesek bejelenteni a helyi önkormányzat szociális osztályán, hogy elhagyják az országot, és megnevezni azt, akire a gyerek felügyeletét bízzák, hogy majd bírósági végzéssel teljes jogú képviselőként ismerjék el az illetőt.
A "Mentsétek meg a gyermekeket" szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményéből viszont az is kiderül, hogy valójában a tanfelügyelőségek által a rendelkezésükre bocsátott statisztikák sem fedik teljesen a valóságot, ugyanis csupán a beiskolázott gyerekekre vonatkoznak. Nem szerepelnek benne azok a kiskorúak, akik még nem óvodaérettek vagy akik kimaradnak az iskolából.
A konferencián több mint kétszáz szakember vett részt, a megyékben működő gyermekvédelmi igazgatóságok, tanfelügyelőségek képviselői, szociális munkások. A tanácskozás célja rávilágítani, hogy szükség van a különböző intézmények közötti közreműködésre annak érdekében, hogy a hatóságok minden egyes esetről tudomást szerezzenek és a gyerekeknek segítséget tudjanak nyújtani. A "Mentsétek meg a gyermekeket" szervezet 2010 óta működtet programokat tizenhét településen (többek között Marosvásárhelyen és Segesváron is), zömében nappali központokban foglalkoznak tanórák után szakemberek a szülők nélkül nevelkedő kiskorúakkal.
A konferencián közzétett statisztikák szerint az elmúlt év végén Maros megyében a tanfelügyelőségi adatok alapján 4905 gyereknek dolgoztak külföldön a szülei, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság nyilvántartásában viszont csak 1226 ilyen eset szerepelt. A legtöbb itthon hagyott gyereket Suceava, Iasi, Bakó megyékben tartják nyilván, mindenikben eléri a 14 ezret az érintett kiskorúak száma.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 20.
Református egység ünnepe és Refo500 start Kolozsváron
Jelentős ünnepség helyszíne lesz Kolozsvár a reformátusság életében: vasárnap a Magyar Református Egység Napja megünneplésével kezdetét veszi a reformáció jövőre esedékes 500. évfordulójának ünnepségsorozata is, amely 2017 októberében zárul majd. A hétvégére 10 egyházkerület 65 egyházmegyéjének képviselőit, mintegy kétezer személyt várnak Kolozsvárra Szlovákiából, Szerbiából, Horvátországból és Kárpátaljáról is.
A 20. század történelmi eseményei miatt több részre szakadt magyar református egyház részegyházainak alkotmányjogi egységét mondta ki 2009. május 22-én Debrecenben a Magyar Református Egyház frissen elfogadott Alkotmánya. Az új alkotmányt aláírták a magyarországi, az erdélyi, a királyhágómelléki, délvidéki és kárpátaljai magyar református egyházkerületek képviselői. Debrecenben csatlakozott az Amerikai Magyar Református Egyház is. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a 13-14 százaléknyi szlovák egyháztagságra való tekintettel csak két évvel később, 2011 májusában csatlakozott, bár akkor sem élvezte a szlovák egyháztagok ezirányú támogatását. A szlovák reformátusokat az egységes református egyházban túlzottan előtérbe kerülő magyar identitástudat aggasztotta.
A belső megosztottság miatt nem csatlakozott az egységhez 2009-ben a horvátországi református egyház, ám 2012 tavaszán már kérte felvételét, amit akkor még csak megfigyelői státusban hagyott jóvá az elnökség. 2012 novemberében a csatlakozási folyamat elkezdéséről született döntés, melynek részeként a horvátországi reformátusok 2013 márciusában ratifikálták a közös alkotmányt, majd 2013 júniusában részeseivé váltak az egységes református egyháznak.
Szabadság (Kolozsvár)
Jelentős ünnepség helyszíne lesz Kolozsvár a reformátusság életében: vasárnap a Magyar Református Egység Napja megünneplésével kezdetét veszi a reformáció jövőre esedékes 500. évfordulójának ünnepségsorozata is, amely 2017 októberében zárul majd. A hétvégére 10 egyházkerület 65 egyházmegyéjének képviselőit, mintegy kétezer személyt várnak Kolozsvárra Szlovákiából, Szerbiából, Horvátországból és Kárpátaljáról is.
A 20. század történelmi eseményei miatt több részre szakadt magyar református egyház részegyházainak alkotmányjogi egységét mondta ki 2009. május 22-én Debrecenben a Magyar Református Egyház frissen elfogadott Alkotmánya. Az új alkotmányt aláírták a magyarországi, az erdélyi, a királyhágómelléki, délvidéki és kárpátaljai magyar református egyházkerületek képviselői. Debrecenben csatlakozott az Amerikai Magyar Református Egyház is. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a 13-14 százaléknyi szlovák egyháztagságra való tekintettel csak két évvel később, 2011 májusában csatlakozott, bár akkor sem élvezte a szlovák egyháztagok ezirányú támogatását. A szlovák reformátusokat az egységes református egyházban túlzottan előtérbe kerülő magyar identitástudat aggasztotta.
A belső megosztottság miatt nem csatlakozott az egységhez 2009-ben a horvátországi református egyház, ám 2012 tavaszán már kérte felvételét, amit akkor még csak megfigyelői státusban hagyott jóvá az elnökség. 2012 novemberében a csatlakozási folyamat elkezdéséről született döntés, melynek részeként a horvátországi reformátusok 2013 márciusában ratifikálták a közös alkotmányt, majd 2013 júniusában részeseivé váltak az egységes református egyháznak.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 20.
Nem kérnek a „sárkánygödörből” – Toró T. Tibor: Antal Árpád az RMDSZ dzsókere
Sepsiszentgyörgy az otthonunk címmel mutatta be választási programját csütörtökön Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt polgármesterjelöltje.
Mint kifejtette, tisztességesebb és hatékonyabb városvezetést, magyarázkodás helyett megoldásokat szeretnének, a csapatukban a néppárttagok mellett az „igazi MPP-sek” és függetlenek is helyet kaptak. A célkitűzéseik közül kiemelte a fiatalok itthon tartását, az átlátható, korrupciómentes közéletet, az ügyfél- és vállalkozóbarát önkormányzatot.
Bálint József egy újabb „forró pontot” is bemutatott az újságíróknak: a prefektúra épülete elé tervezett, ám a kormánymegbízott gáncsoskodása miatt meghiúsult Sárkánydombról elmondta, az már inkább „sárkánygödör”, mely rontja a belváros képét. Kifejtette, meglátása szerint azon a téren a helyi termelőknek kellene bemutatkozni, kürtőskalácssütők kínálhatnák a turistáknak a portékájukat, vagy a helyi borvizeket népszerűsíthetnék. Hangsúlyozta, a forró pontokon a gyors megoldásra váró problémákra mutatnak rá, kiegészítve a programjukat.
Fazakas Péter, a Néppárt megyei tanácsosjelöltje a sajtótájékoztatón felvetette, hogy a megyevezetés házigazdaként szervezi meg az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlését, miközben betelepítették a térségbe a Schweighofer „favágóhidat”. Szerinte nem kizárt, hogy a város, a megye vezetése a nagyvállalkozók nyomására szorgalmazza, hogy az új befektetők is alacsony béreket adjanak.
Toró T. Tibor, a néppárt országos alelnöke a sajtótájékoztatón rámutatott: minél nagyobb politikai felhatalmazást kapnak, több tagjuk jut be az önkormányzatokba, annál közelebb tudják vinni a közösséget a döntéshozatalhoz. Mint hangsúlyozta, programszerűen lépnek fel a korrupció, a „mutyizások” ellen, hiszen tiszta lappal indulnak, tehát nekik van erre a legtöbb erkölcsi alapjuk. A sepsiszentgyörgyi és a megyei tanácsba is egyharmados jelenlétet szeretnének, mondta az alelnök.
Elismerte, hogy Sepsiszentgyörgyön nehéz dolguk van Antal Árpád ellen, akit, mint fogalmazott, becsülnek, de mára „az RMDSZ dzsókere lett, falvakon és Székelyudvarhelyen is vele kampányolnak, holott ő is inkább Sepsiszentgyörgyre kellene figyeljen”, szögezte le Toró T. Tibor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Sepsiszentgyörgy az otthonunk címmel mutatta be választási programját csütörtökön Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt polgármesterjelöltje.
Mint kifejtette, tisztességesebb és hatékonyabb városvezetést, magyarázkodás helyett megoldásokat szeretnének, a csapatukban a néppárttagok mellett az „igazi MPP-sek” és függetlenek is helyet kaptak. A célkitűzéseik közül kiemelte a fiatalok itthon tartását, az átlátható, korrupciómentes közéletet, az ügyfél- és vállalkozóbarát önkormányzatot.
Bálint József egy újabb „forró pontot” is bemutatott az újságíróknak: a prefektúra épülete elé tervezett, ám a kormánymegbízott gáncsoskodása miatt meghiúsult Sárkánydombról elmondta, az már inkább „sárkánygödör”, mely rontja a belváros képét. Kifejtette, meglátása szerint azon a téren a helyi termelőknek kellene bemutatkozni, kürtőskalácssütők kínálhatnák a turistáknak a portékájukat, vagy a helyi borvizeket népszerűsíthetnék. Hangsúlyozta, a forró pontokon a gyors megoldásra váró problémákra mutatnak rá, kiegészítve a programjukat.
Fazakas Péter, a Néppárt megyei tanácsosjelöltje a sajtótájékoztatón felvetette, hogy a megyevezetés házigazdaként szervezi meg az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlését, miközben betelepítették a térségbe a Schweighofer „favágóhidat”. Szerinte nem kizárt, hogy a város, a megye vezetése a nagyvállalkozók nyomására szorgalmazza, hogy az új befektetők is alacsony béreket adjanak.
Toró T. Tibor, a néppárt országos alelnöke a sajtótájékoztatón rámutatott: minél nagyobb politikai felhatalmazást kapnak, több tagjuk jut be az önkormányzatokba, annál közelebb tudják vinni a közösséget a döntéshozatalhoz. Mint hangsúlyozta, programszerűen lépnek fel a korrupció, a „mutyizások” ellen, hiszen tiszta lappal indulnak, tehát nekik van erre a legtöbb erkölcsi alapjuk. A sepsiszentgyörgyi és a megyei tanácsba is egyharmados jelenlétet szeretnének, mondta az alelnök.
Elismerte, hogy Sepsiszentgyörgyön nehéz dolguk van Antal Árpád ellen, akit, mint fogalmazott, becsülnek, de mára „az RMDSZ dzsókere lett, falvakon és Székelyudvarhelyen is vele kampányolnak, holott ő is inkább Sepsiszentgyörgyre kellene figyeljen”, szögezte le Toró T. Tibor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 20.
Fortélyos félelem igazgat
Marosvásárhely a második világháború óta eltelt évtizedekben lényeges változásokat élt át. A száz évvel ezelőtti „bolond kisváros” már alig ismerhető fel a maiban. A kor rányomta bélyegét a településre – ami szinte természetes. Csak az a baj, hogy a kór is nyomot hagyott rajta. Főleg a városlakókban.
Köztudott: a város a román terjeszkedés legfontosabb célpontja volt az utóbbi fél évszázadban, s az most is. Ennek ellenére az ezredfordulóig megőrizte magyar többségét. A 89-es politikai fordulat után egy ideig úgy tűnt, hogy Vásárhely az erdélyi magyarság szellemi, gazdasági és politikai központjává válhat újra. Ezt a lehetőséget politikai képviselete, helyi és országos vezetői eljátszották. Most pedig vagyunk, ahol vagyunk.
Korosztályom életét meghatározták a 80-as évek Romániájának szürke, nyomasztó, reménytelen mindennapjai. Az etnikai homogenizáció jelszava alatt a magyarság rendre kiszorult mindenhonnan. Rendre érvénytelennek bizonyultak azok a pedagógusi figyelmeztetések, amelyek röviden így foglalhatók össze: nekünk, magyaroknak nem elég, ha annyit produkálunk – az élet minden területén, mindenben, ami mérhető és ami nem –, mint román versenytársaink, nekünk kétszer olyan jól kell teljesítenünk, hogy bizonyítsuk: helyettesíthetetlenek vagyunk. Nem voltunk azok. Sőt, a hatalom egyre nyíltabban adta tudtunkra: nem kívánatosak vagyunk. Aztán – sokak számára váratlanul – bekövetkezett a Ceaușescu-rendszer bukása is.
Vásárhely számomra is könnyen lehetett volna a világ közepe, nem rajtam múlott, hogy nem lett. Mint ahogyan Tomcsa Sándoron sem, hogy Udvarhely nem vált New Yorkká. Hogy tulajdonképpen mivé is vált az egykori Székelyvásárhely, tetszik-e nekünk vagy sem, s ha nem, miért, arról mindenkinek megvan a maga szubjektív véleménye. Nekem is.
A közbeszédben meghonosodott szóhasználat szerint Marosvásárhely frontváros. Mármint a magyar jogkövetelések szempontjából. Ebből következően ami itt történik – vagy nem történik –, az meghatározza az egész erdélyi magyarság hangulatát, közérzetét. Aki pedig nyitott szemmel jár-kel, az érzékelheti: a magyarok közérzete, hangulata nem jó. Sem Marosvásárhelyen, sem másutt.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Marosvásárhely a második világháború óta eltelt évtizedekben lényeges változásokat élt át. A száz évvel ezelőtti „bolond kisváros” már alig ismerhető fel a maiban. A kor rányomta bélyegét a településre – ami szinte természetes. Csak az a baj, hogy a kór is nyomot hagyott rajta. Főleg a városlakókban.
Köztudott: a város a román terjeszkedés legfontosabb célpontja volt az utóbbi fél évszázadban, s az most is. Ennek ellenére az ezredfordulóig megőrizte magyar többségét. A 89-es politikai fordulat után egy ideig úgy tűnt, hogy Vásárhely az erdélyi magyarság szellemi, gazdasági és politikai központjává válhat újra. Ezt a lehetőséget politikai képviselete, helyi és országos vezetői eljátszották. Most pedig vagyunk, ahol vagyunk.
Korosztályom életét meghatározták a 80-as évek Romániájának szürke, nyomasztó, reménytelen mindennapjai. Az etnikai homogenizáció jelszava alatt a magyarság rendre kiszorult mindenhonnan. Rendre érvénytelennek bizonyultak azok a pedagógusi figyelmeztetések, amelyek röviden így foglalhatók össze: nekünk, magyaroknak nem elég, ha annyit produkálunk – az élet minden területén, mindenben, ami mérhető és ami nem –, mint román versenytársaink, nekünk kétszer olyan jól kell teljesítenünk, hogy bizonyítsuk: helyettesíthetetlenek vagyunk. Nem voltunk azok. Sőt, a hatalom egyre nyíltabban adta tudtunkra: nem kívánatosak vagyunk. Aztán – sokak számára váratlanul – bekövetkezett a Ceaușescu-rendszer bukása is.
Vásárhely számomra is könnyen lehetett volna a világ közepe, nem rajtam múlott, hogy nem lett. Mint ahogyan Tomcsa Sándoron sem, hogy Udvarhely nem vált New Yorkká. Hogy tulajdonképpen mivé is vált az egykori Székelyvásárhely, tetszik-e nekünk vagy sem, s ha nem, miért, arról mindenkinek megvan a maga szubjektív véleménye. Nekem is.
A közbeszédben meghonosodott szóhasználat szerint Marosvásárhely frontváros. Mármint a magyar jogkövetelések szempontjából. Ebből következően ami itt történik – vagy nem történik –, az meghatározza az egész erdélyi magyarság hangulatát, közérzetét. Aki pedig nyitott szemmel jár-kel, az érzékelheti: a magyarok közérzete, hangulata nem jó. Sem Marosvásárhelyen, sem másutt.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 20.
A névadó méltó utódai
Kovásznai diáksikerek a tantárgyversenyeken
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanári közösségének egyik fő célkitűzése a tehetséggondozás, a kiemelkedő képességekkel, tudással rendelkező tanulók versenyekre való felkészítése – mondta Becsek Éva iskolaigazgató, kifejtve, hogy a 2015–2016-os tanévben számtalan lehetőséget kaptak a diákok arra, hogy összemérjék tudásukat a megye és az ország más iskoláinak tanulóival.
A versenyeredmények számbavételét a körzeti, megyei, országos és nemzetközi versenyeken egyaránt megmérettetett kisiskolások teljesítményének méltatásával kezdte Becsek Éva intézményvezető. Munkájuk eredménye egy megyei első és két megyei második helyezés, valamint egy országos dicséret a Kriza János mesemondó versenyen. Hoztak egy megyei első díjat az Aranytoll meseíró versenyről, egy megyei első díjat és egy dicséretet, valamint különdíjat a Vidám versek versmondó versenyének országos szakaszáról. Továbbá nekik köszönhető két megyei első díj és egy második díj, valamint egy országos dicséret a Kányádi Sándor versmondó versenyen, egy megyei első helyezés a Mesék szárnyán vetélkedőn, valamint egy megyei második helyezés a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőn. A Meseszüret elnevezésű nemzetközi mesemondó versenyen két első, három második díjat és egy különdíjat nyertek a diákok
– Az 5–12. osztályosok is méltóképpen képviselték iskolánkat a különböző megmérettetéseken – mondta az intézményvezető. Legjobb eredményeik a következők: két országos első helyezés a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon, illetve a Vidám versek versmondó versenyén, egy országos második díj (Kriza János balladamondó verseny) és két országos dicséret (Adolf Haimovici matematikaverseny, Atlantisz harangoz szavalóverseny). A Kövesd a kutatókat – Atarama Expedíció versenyen regionális első díjjal jutalmazták az iskola kéttagú csapatát, akik részt vettek a verseny nemzetközi szakaszán is. A megyei szintű versenyeken hét első díjjal büszkélkedhetnek (román nyelvi olimpia, Vidám versek versmondó versenye, matematika tantárgyverseny, Adolf Haimovici matematikaverseny, Csillagszerző matematikaverseny, református vallás tantárgyverseny, földtudományok tantárgyverseny).
Kilenc tanulót tüntettek ki megyei második díjjal (román nyelv és irodalom tantárgyverseny, román nyelvi tantárgyverseny, latin nyelvi tantárgyverseny, Kriza János balladamondó verseny, fizika tantárgyverseny, számítástechnika tantárgyverseny, Csillagszerző matematikaverseny, református vallás tantárgyverseny), és tizenkét megyei harmadik díjuk van (román nyelv- és irodalom tantárgyverseny, latin nyelvi tantárgyverseny, Kriza János mesemondó verseny, biológia tantárgyverseny, számítástechnika tantárgyverseny, Adolf Haimovici matematikaverseny, Csillagszerző matematikaverseny, Bolyai csapatverseny, református vallás tantárgyverseny). Ugyancsak említést érdemelnek a diákok által kapott megyei dicséretek is, amelyeket a román nyelv és irodalom, számítástechnika, történelem és református vallás tantárgyversenyeken, valamint a Vidám versek versmondó versenyén és a Zrínyi Ilona matematikaversenyen szereztek.
– Ezúton is elismerésünket fejezzük ki azoknak a diákoknak és tanároknak, akik kitartásukkal, tudásvágyukkal, céltudatosságukkal, szorgalmukkal bebizonyították, hogy méltó utódai iskolánk névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak – fogalmazott Becsek Éva.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kovásznai diáksikerek a tantárgyversenyeken
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanári közösségének egyik fő célkitűzése a tehetséggondozás, a kiemelkedő képességekkel, tudással rendelkező tanulók versenyekre való felkészítése – mondta Becsek Éva iskolaigazgató, kifejtve, hogy a 2015–2016-os tanévben számtalan lehetőséget kaptak a diákok arra, hogy összemérjék tudásukat a megye és az ország más iskoláinak tanulóival.
A versenyeredmények számbavételét a körzeti, megyei, országos és nemzetközi versenyeken egyaránt megmérettetett kisiskolások teljesítményének méltatásával kezdte Becsek Éva intézményvezető. Munkájuk eredménye egy megyei első és két megyei második helyezés, valamint egy országos dicséret a Kriza János mesemondó versenyen. Hoztak egy megyei első díjat az Aranytoll meseíró versenyről, egy megyei első díjat és egy dicséretet, valamint különdíjat a Vidám versek versmondó versenyének országos szakaszáról. Továbbá nekik köszönhető két megyei első díj és egy második díj, valamint egy országos dicséret a Kányádi Sándor versmondó versenyen, egy megyei első helyezés a Mesék szárnyán vetélkedőn, valamint egy megyei második helyezés a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőn. A Meseszüret elnevezésű nemzetközi mesemondó versenyen két első, három második díjat és egy különdíjat nyertek a diákok
– Az 5–12. osztályosok is méltóképpen képviselték iskolánkat a különböző megmérettetéseken – mondta az intézményvezető. Legjobb eredményeik a következők: két országos első helyezés a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon, illetve a Vidám versek versmondó versenyén, egy országos második díj (Kriza János balladamondó verseny) és két országos dicséret (Adolf Haimovici matematikaverseny, Atlantisz harangoz szavalóverseny). A Kövesd a kutatókat – Atarama Expedíció versenyen regionális első díjjal jutalmazták az iskola kéttagú csapatát, akik részt vettek a verseny nemzetközi szakaszán is. A megyei szintű versenyeken hét első díjjal büszkélkedhetnek (román nyelvi olimpia, Vidám versek versmondó versenye, matematika tantárgyverseny, Adolf Haimovici matematikaverseny, Csillagszerző matematikaverseny, református vallás tantárgyverseny, földtudományok tantárgyverseny).
Kilenc tanulót tüntettek ki megyei második díjjal (román nyelv és irodalom tantárgyverseny, román nyelvi tantárgyverseny, latin nyelvi tantárgyverseny, Kriza János balladamondó verseny, fizika tantárgyverseny, számítástechnika tantárgyverseny, Csillagszerző matematikaverseny, református vallás tantárgyverseny), és tizenkét megyei harmadik díjuk van (román nyelv- és irodalom tantárgyverseny, latin nyelvi tantárgyverseny, Kriza János mesemondó verseny, biológia tantárgyverseny, számítástechnika tantárgyverseny, Adolf Haimovici matematikaverseny, Csillagszerző matematikaverseny, Bolyai csapatverseny, református vallás tantárgyverseny). Ugyancsak említést érdemelnek a diákok által kapott megyei dicséretek is, amelyeket a román nyelv és irodalom, számítástechnika, történelem és református vallás tantárgyversenyeken, valamint a Vidám versek versmondó versenyén és a Zrínyi Ilona matematikaversenyen szereztek.
– Ezúton is elismerésünket fejezzük ki azoknak a diákoknak és tanároknak, akik kitartásukkal, tudásvágyukkal, céltudatosságukkal, szorgalmukkal bebizonyították, hogy méltó utódai iskolánk névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak – fogalmazott Becsek Éva.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 20.
Hatszáz táncost várnak
Kovásznai Források hétvégén
Szombaton a Városi Művelődési Ház udvarán tartják a helyi Tanulók Klubjának szervezésében a 17. Kovásznai Források országos néptáncfesztivált.
A kovásznai Tanulók Klubja által szervezett, és többek között a Sepsiszentgyörgyi Gyerekek Palotája, valamint a helyi önkormányzat által támogatott rendezvényen idén Maros, Szeben, Hargita, Olt, Prahova, Dâmboviţa, Brăila, Vrancea, Slatina, Iaşi és Kovászna megyék 7–18 éves tanulói versenyeznek, három korosztályban.
Az ünnepség 9 órakor a Tanulók Klubjánál gyülekezővel rajtol, majd 10 órakor a csoportok felvonulnak a Művelődési Ház szabadtéri színpadáig, ahol a Tanulók Klubja Kankalin néptáncegyüttesének műsorát követően 11 órakor kezdődik a verseny.
Horváth Zita, a Tanulók Klubjának táncoktatója és a fesztivál kezdeményezője lapunknak elmondta: „évekkel ezelőtt azért született meg a rendezvény ötlete, mert több falusi iskolában is működtek a néptánccsoportok, amelyek csak arra vártak, hogy felléphessenek a nagyközönség előtt. Először helyi szinten rajtolt a Források, aztán megyei szintűre, onnan megyeközire, majd az évek során országos méretűre nőtte ki magát az egész – fejtette ki a szervező, hozzátéve, hogy évről évre nő a fesztivál népszerűsége, hiszen a tavaly mintegy négyszázan vettek részt a rendezvényen, idén pedig már 600 jelentkezője van az eseménynek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kovásznai Források hétvégén
Szombaton a Városi Művelődési Ház udvarán tartják a helyi Tanulók Klubjának szervezésében a 17. Kovásznai Források országos néptáncfesztivált.
A kovásznai Tanulók Klubja által szervezett, és többek között a Sepsiszentgyörgyi Gyerekek Palotája, valamint a helyi önkormányzat által támogatott rendezvényen idén Maros, Szeben, Hargita, Olt, Prahova, Dâmboviţa, Brăila, Vrancea, Slatina, Iaşi és Kovászna megyék 7–18 éves tanulói versenyeznek, három korosztályban.
Az ünnepség 9 órakor a Tanulók Klubjánál gyülekezővel rajtol, majd 10 órakor a csoportok felvonulnak a Művelődési Ház szabadtéri színpadáig, ahol a Tanulók Klubja Kankalin néptáncegyüttesének műsorát követően 11 órakor kezdődik a verseny.
Horváth Zita, a Tanulók Klubjának táncoktatója és a fesztivál kezdeményezője lapunknak elmondta: „évekkel ezelőtt azért született meg a rendezvény ötlete, mert több falusi iskolában is működtek a néptánccsoportok, amelyek csak arra vártak, hogy felléphessenek a nagyközönség előtt. Először helyi szinten rajtolt a Források, aztán megyei szintűre, onnan megyeközire, majd az évek során országos méretűre nőtte ki magát az egész – fejtette ki a szervező, hozzátéve, hogy évről évre nő a fesztivál népszerűsége, hiszen a tavaly mintegy négyszázan vettek részt a rendezvényen, idén pedig már 600 jelentkezője van az eseménynek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 20.
A magyarság felszámolása lenne a cél?
A magyarság anyanyelvhasználati jogairól tartott előadást Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében dr. Csóti György, Magyarország Kisebbségi Jogvédő Intézetének igazgatója csütörtökön, akit Soós Zoltán polgármesterjelölt mutatott be a jelenlevőknek.
Csóti György elsősorban a Kárpát-medencében élő magyar közösségeknek az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogait ismertette tényszerűen. Felvidékkel kezdte, ahol ellentmondásosan értelmezik e jogot, az alkotmány ugyanis megengedi az anyanyelv használatát, viszont létezik egy végtelenül diszkriminatív nyelvtörvény, amely rögzíti, hogy milyen formában élhetnek a kisebbségek ezekkel a jogaikkal. Felvidéken példátlan a kettős állampolgársághoz való viszonyulás is – mutatott rá az előadó.
Kárpátalján nagyon érdekes a helyzet – fogalmazott Csóti, – ott ugyanis „minden lehetséges”, lehet jobb, de akár rosszabb is a helyzet, a változások függvényében. Ha az Európai Uniós és Ukrajna vezetőiben lesz méltányos belátás, egyenjogúságot élveznek majd a nemzeti kisebbségek is, autonómiát kapnak, és Svájchoz hasonló föderációban élhetnek. De amennyiben az ország keleti része leszakad, akkor rosszabbodni fog a helyzet – mutatott rá.
Erdélyben, – a Partiumban és a Bánságban is – nagyon megengedett az anyanyelvhasználat, törvény van erre, és az Európai Unióban példaértékűnek számít. Vagyis csupán elméletileg, mert a gyakorlatban egész másképp működik ez – hívta fel a figyelmet Csóti György, aki megállapította, hogy itt Romániában „nem szabad ezeket a törvényeket betartani, mert büntetés jár értük”.
Vagyis a román állam külföld felé jó példát mutat, kirakat-politikát folytat, míg akadályozza az utcanévtáblák anyanyelvű kiírását, a zászlóhasználatot, az anyanyelven történő oktatást, képzést. „A román politika szemfényvesztő, büntető és hazug” – mondta az előadó, aki szerint ezt ki kell mondani, mert békében és együttműködésben kell élnie a két közösségnek, de ahhoz meg kell adni az őshonos kisebbségek jogait a gyakorlatban is.
Szlovéniában jobb magyarak lenni
Délvidéken megjelentek az autonómia csírái – elemezte a szerbiai magyar közösség helyzetét Csóti, rámutatva ott is a szerb politika kettős játékára, amit az Európai Unió és Magyarország felé mutat, hogy támogatást szerezhessen, ugyanakkor a meglévő jogokat is megpróbálja visszavonni.
Egész más a magyar kisebbségnek a helyzete Horvátországban és Szlovéniában, ahol államalkotóként ismeri el őket az alkotmány. Bár ott sem fenékig tejfel az élet, ugyanis szűkös anyagi lehetőségek állnak a kisebbségek rendelkezésére, ezért a magyar kormány támogatja a kulturális fennmaradásukat – tette hozzá. „Miért olyan jó ott magyarnak lenni?” – tette fel a kérdést, majd választ is adott rá a kisebbségi jogvédő: azért, mert nagyon kevesen vannak.
A megmaradás feltételei
Előadásában a Kárpát-medencében élő magyarok jogainak ismertetésével, a Magyarországgal szomszédos államok kisebbségpolitikájának ismertetésével arra a következtetésre jutott Csóti György, hogy a magyar kisebbségek teljes felszámolása a cél. Nem fizikai értelemben, ez ma már fel sem merül, hanem a jogok megnyirbálásával, a lassú, de szisztematikus beolvasztással. „Az idő nekik dolgozik, ki kell csak várniuk” – figyelmeztetett az előadó, aki a megmaradás feltételeit is ismertette.
Elsősorban az akaratot és az áldozatvállalást hangsúlyozta, elsőként azt, hogy a magyar politikai pártoknak, ha ígéreteiket nem váltják valóra a koalícióban, ki kell lépniük onnan. A második feltétel, hogy legyen egy megfelelő jogi és nemzetközi háttér, amelyre folyamatosan lehet hivatkozni. A harmadik feltétel pedig az, hogy a többségi nemzet ismerje, fogadja el az őshonos kisebbség jogait.
Az előadás második felében Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke olvasta fel az Egy csíki asszony története című írást, majd beszélt arról, hogy az anyanyelv használatához mindig, minden körülmény ellenére ragaszkodni kell, akarni és merni kell magyarnak lenni. A csíkszeredai nyelvvédő a széleskörű összefogást hangsúlyozta és az áldozatvállalást.
Csóti György bemutatta az általa irányított, négy éve alakult Kisebbségi Jogvédő Intézetet, amely magán,- illetve jogi személyek védelméről gondoskodik, amennyiben azokat nemzetiségükből adódó jogsérelem érte. Szakmai továbbképzéseket tartanak jogászoknak, ügyvédi irodáknak, ügyvédeknek biztosítanak anyagi hátteret, valamint jogsegély-irodákat támogatnak. Marosvásárhelyen a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársaival állnak kapcsolatban, annak vezetője, Szigeti Enikő az egyik legjobb partnerük – hangsúlyozta a jogvédő.
Antal Erika
maszol.ro
A magyarság anyanyelvhasználati jogairól tartott előadást Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében dr. Csóti György, Magyarország Kisebbségi Jogvédő Intézetének igazgatója csütörtökön, akit Soós Zoltán polgármesterjelölt mutatott be a jelenlevőknek.
Csóti György elsősorban a Kárpát-medencében élő magyar közösségeknek az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogait ismertette tényszerűen. Felvidékkel kezdte, ahol ellentmondásosan értelmezik e jogot, az alkotmány ugyanis megengedi az anyanyelv használatát, viszont létezik egy végtelenül diszkriminatív nyelvtörvény, amely rögzíti, hogy milyen formában élhetnek a kisebbségek ezekkel a jogaikkal. Felvidéken példátlan a kettős állampolgársághoz való viszonyulás is – mutatott rá az előadó.
Kárpátalján nagyon érdekes a helyzet – fogalmazott Csóti, – ott ugyanis „minden lehetséges”, lehet jobb, de akár rosszabb is a helyzet, a változások függvényében. Ha az Európai Uniós és Ukrajna vezetőiben lesz méltányos belátás, egyenjogúságot élveznek majd a nemzeti kisebbségek is, autonómiát kapnak, és Svájchoz hasonló föderációban élhetnek. De amennyiben az ország keleti része leszakad, akkor rosszabbodni fog a helyzet – mutatott rá.
Erdélyben, – a Partiumban és a Bánságban is – nagyon megengedett az anyanyelvhasználat, törvény van erre, és az Európai Unióban példaértékűnek számít. Vagyis csupán elméletileg, mert a gyakorlatban egész másképp működik ez – hívta fel a figyelmet Csóti György, aki megállapította, hogy itt Romániában „nem szabad ezeket a törvényeket betartani, mert büntetés jár értük”.
Vagyis a román állam külföld felé jó példát mutat, kirakat-politikát folytat, míg akadályozza az utcanévtáblák anyanyelvű kiírását, a zászlóhasználatot, az anyanyelven történő oktatást, képzést. „A román politika szemfényvesztő, büntető és hazug” – mondta az előadó, aki szerint ezt ki kell mondani, mert békében és együttműködésben kell élnie a két közösségnek, de ahhoz meg kell adni az őshonos kisebbségek jogait a gyakorlatban is.
Szlovéniában jobb magyarak lenni
Délvidéken megjelentek az autonómia csírái – elemezte a szerbiai magyar közösség helyzetét Csóti, rámutatva ott is a szerb politika kettős játékára, amit az Európai Unió és Magyarország felé mutat, hogy támogatást szerezhessen, ugyanakkor a meglévő jogokat is megpróbálja visszavonni.
Egész más a magyar kisebbségnek a helyzete Horvátországban és Szlovéniában, ahol államalkotóként ismeri el őket az alkotmány. Bár ott sem fenékig tejfel az élet, ugyanis szűkös anyagi lehetőségek állnak a kisebbségek rendelkezésére, ezért a magyar kormány támogatja a kulturális fennmaradásukat – tette hozzá. „Miért olyan jó ott magyarnak lenni?” – tette fel a kérdést, majd választ is adott rá a kisebbségi jogvédő: azért, mert nagyon kevesen vannak.
A megmaradás feltételei
Előadásában a Kárpát-medencében élő magyarok jogainak ismertetésével, a Magyarországgal szomszédos államok kisebbségpolitikájának ismertetésével arra a következtetésre jutott Csóti György, hogy a magyar kisebbségek teljes felszámolása a cél. Nem fizikai értelemben, ez ma már fel sem merül, hanem a jogok megnyirbálásával, a lassú, de szisztematikus beolvasztással. „Az idő nekik dolgozik, ki kell csak várniuk” – figyelmeztetett az előadó, aki a megmaradás feltételeit is ismertette.
Elsősorban az akaratot és az áldozatvállalást hangsúlyozta, elsőként azt, hogy a magyar politikai pártoknak, ha ígéreteiket nem váltják valóra a koalícióban, ki kell lépniük onnan. A második feltétel, hogy legyen egy megfelelő jogi és nemzetközi háttér, amelyre folyamatosan lehet hivatkozni. A harmadik feltétel pedig az, hogy a többségi nemzet ismerje, fogadja el az őshonos kisebbség jogait.
Az előadás második felében Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke olvasta fel az Egy csíki asszony története című írást, majd beszélt arról, hogy az anyanyelv használatához mindig, minden körülmény ellenére ragaszkodni kell, akarni és merni kell magyarnak lenni. A csíkszeredai nyelvvédő a széleskörű összefogást hangsúlyozta és az áldozatvállalást.
Csóti György bemutatta az általa irányított, négy éve alakult Kisebbségi Jogvédő Intézetet, amely magán,- illetve jogi személyek védelméről gondoskodik, amennyiben azokat nemzetiségükből adódó jogsérelem érte. Szakmai továbbképzéseket tartanak jogászoknak, ügyvédi irodáknak, ügyvédeknek biztosítanak anyagi hátteret, valamint jogsegély-irodákat támogatnak. Marosvásárhelyen a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársaival állnak kapcsolatban, annak vezetője, Szigeti Enikő az egyik legjobb partnerük – hangsúlyozta a jogvédő.
Antal Erika
maszol.ro
2016. május 20.
Gergely Balázs: a tábla mi magunk vagyunk
A barikádok mögül kikiabálni nem ér sokat ér, az asztalt ököllel csapkodni sem vezet megoldáshoz – vélekedik Gergely Balázs, aki a magyar egyházak felkérésére foglalta el az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listájának befutó, második helyét. Az egykori EMNP-s politikus szerint a kincses városban a magyarságát megélő 15-20 ezer ember mellett még 30 ezer olyan magyar él, akit meg kell szólítani, azonban nem politikai szlogenekkel.
2013 óta háttérbe vonult a pártpolitikai porondról, részben családi, részben egyéb okokból, amelyeket inkább nem feszegetne, mondta el Gergely Balázs pénteki sajtóreggelijén. Ahogyan nem volt néppártosként sem fő jellemzője az RMDSZ „rugdosása”, ezt az EMNP-vel szemben sem tenné meg – tette hozzá. „Szurkolok azért, hogy a politikai pártjaink magukkal is meg tudjanak küzdeni, legyőzhessék saját szellemeiket” – fogalmazott.
Korábbi visszavonulásának felülvizsgálata az egyházfők megkeresése után következett be, amikor egy termékeny és komoly beszélgetés zajlott a három protestáns felekezet és a katolikus egyház részvételével. Finom unszolással vehették rá őt, hogy vállalja a szerepet – hangzott el. Szerepvállalásának másik fontos oka Horváth Anna alpolgármester személye volt: „az elmúlt 25 év összevetésében azt kell mondanom, hogy ő egy más sebességben mozog, mint az elődei vagy a társai”, jelentette ki.
Amikor elvállalta a felkérést, a végső választ a Néppártra bízta, ők pedig elfogadták a döntését. „Úgy mondtam igent az egyházfőknek, hogy azt gondoltam, a nemet a Néppárt fogja kimondani” – fogalmazott.
Gergely kiemelte, politikai pluralizmusra szükség van, ezzel az eszközzel azonban óvatosan kell bánni, vannak régiók, ahol több kárt okoz, mint jót. Az, hogy az EMNP elindult a kolozsvári választásokon, nem rossz, sőt, hiszen van egy réteg, aki semmiképp nem szavazna az RMDSZ-re, és így az ő szavazatuk elveszhet.
Hozzá kell járulni a fejlődéshez
A választási programokról elmondta, eddig sem az ötletgyártással, hanem a megvalósításokkal volt gond, neki éppen ezért az a kihívás jut, hogy azt a plusz energiát, amivel ő bír, kamatoztassa a városi tanácsban.
A vak is látja azt a robbanásszerű fejlődést és változást, amin a város átmegy, és míg a magyarság gyakran hangoztatja, hogy a románoknak alig van közük Kolozsvár megépítéséhez, az ilyen jellegű barikád mögé bújva kikiabálás nem ér sokat: „én és politikai közösségeink, de a közösség is a jelen és jövő Kolozsvárjának építéséhez hozzá szeretnék járulni”.
„A tábla mi magunk vagyunk”
Beszélt a magyar jellegű kérdésekről is, a tábla-ügyekről, flashmobokról, pereskedésről: „én is sérelmezem a hiányosságokat, de azt kell mondanom, hogy nincs az a súlyos ököl és törékeny asztal, amely találkozása elvezethet a megoldáshoz”.
A bírósági ügyek iránti bizalmát elvesztette, ezért egy másik útra van szükség. Amikor néhány éve a Kolozsvári Magyar Napokon felszólalt, akkor szembenézve a magyar emberek tömegével úgy érezte, „a tábla mi magunk vagyunk”, ugyanakkor azt érzi, hogy jelenleg szétesőben a magyar közösség, ezen pedig változtatni kell. 15-20 ezer ember van, aki megéli magyarságát, a további harmincezer megszólítására kell kísérletet tenni, de nem politikai jelszavakkal, mondta el.
Városszépítő Egylet reloaded
A kampány ideje alatt megtartják az első találkozót. Azt szeretné, hogy a következő négy évben megalakuljon egy olyan egylet, amely mozgalmi módon szakértői, intézményi, vállalkozói segítséget nyújtana nemcsak a magyar, de a teljes városi tanácsnak.
1883-ban alakult meg a Kolozsvári Városszépítő Egylet, amelyet akkor azzal indokoltak, hogy nem lehet minden megoldást a városi tanácstó várni – ez a fajta társadalmi hozzájárulás ma nincs becsatornázva, pedig szükség volna rá, hangzott el.
Fontos kérdés, hogy hány szavazatot kapnak a magyar jelöltek, illetve milyen mozgósítással bírnak a román párátok. Növekedő pályára kell állítani a képviseletet, azzal azonban vitázna, hogy ok van optimizmusra: annak örvendene már, ha a zuhanórepülésben levő tendenciát meg lehetne állítani, és megfordítani. Egy plusz mandátumot már bravúros eredménynek tekintene – jegyezte meg Gergely Balázs.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
A barikádok mögül kikiabálni nem ér sokat ér, az asztalt ököllel csapkodni sem vezet megoldáshoz – vélekedik Gergely Balázs, aki a magyar egyházak felkérésére foglalta el az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listájának befutó, második helyét. Az egykori EMNP-s politikus szerint a kincses városban a magyarságát megélő 15-20 ezer ember mellett még 30 ezer olyan magyar él, akit meg kell szólítani, azonban nem politikai szlogenekkel.
2013 óta háttérbe vonult a pártpolitikai porondról, részben családi, részben egyéb okokból, amelyeket inkább nem feszegetne, mondta el Gergely Balázs pénteki sajtóreggelijén. Ahogyan nem volt néppártosként sem fő jellemzője az RMDSZ „rugdosása”, ezt az EMNP-vel szemben sem tenné meg – tette hozzá. „Szurkolok azért, hogy a politikai pártjaink magukkal is meg tudjanak küzdeni, legyőzhessék saját szellemeiket” – fogalmazott.
Korábbi visszavonulásának felülvizsgálata az egyházfők megkeresése után következett be, amikor egy termékeny és komoly beszélgetés zajlott a három protestáns felekezet és a katolikus egyház részvételével. Finom unszolással vehették rá őt, hogy vállalja a szerepet – hangzott el. Szerepvállalásának másik fontos oka Horváth Anna alpolgármester személye volt: „az elmúlt 25 év összevetésében azt kell mondanom, hogy ő egy más sebességben mozog, mint az elődei vagy a társai”, jelentette ki.
Amikor elvállalta a felkérést, a végső választ a Néppártra bízta, ők pedig elfogadták a döntését. „Úgy mondtam igent az egyházfőknek, hogy azt gondoltam, a nemet a Néppárt fogja kimondani” – fogalmazott.
Gergely kiemelte, politikai pluralizmusra szükség van, ezzel az eszközzel azonban óvatosan kell bánni, vannak régiók, ahol több kárt okoz, mint jót. Az, hogy az EMNP elindult a kolozsvári választásokon, nem rossz, sőt, hiszen van egy réteg, aki semmiképp nem szavazna az RMDSZ-re, és így az ő szavazatuk elveszhet.
Hozzá kell járulni a fejlődéshez
A választási programokról elmondta, eddig sem az ötletgyártással, hanem a megvalósításokkal volt gond, neki éppen ezért az a kihívás jut, hogy azt a plusz energiát, amivel ő bír, kamatoztassa a városi tanácsban.
A vak is látja azt a robbanásszerű fejlődést és változást, amin a város átmegy, és míg a magyarság gyakran hangoztatja, hogy a románoknak alig van közük Kolozsvár megépítéséhez, az ilyen jellegű barikád mögé bújva kikiabálás nem ér sokat: „én és politikai közösségeink, de a közösség is a jelen és jövő Kolozsvárjának építéséhez hozzá szeretnék járulni”.
„A tábla mi magunk vagyunk”
Beszélt a magyar jellegű kérdésekről is, a tábla-ügyekről, flashmobokról, pereskedésről: „én is sérelmezem a hiányosságokat, de azt kell mondanom, hogy nincs az a súlyos ököl és törékeny asztal, amely találkozása elvezethet a megoldáshoz”.
A bírósági ügyek iránti bizalmát elvesztette, ezért egy másik útra van szükség. Amikor néhány éve a Kolozsvári Magyar Napokon felszólalt, akkor szembenézve a magyar emberek tömegével úgy érezte, „a tábla mi magunk vagyunk”, ugyanakkor azt érzi, hogy jelenleg szétesőben a magyar közösség, ezen pedig változtatni kell. 15-20 ezer ember van, aki megéli magyarságát, a további harmincezer megszólítására kell kísérletet tenni, de nem politikai jelszavakkal, mondta el.
Városszépítő Egylet reloaded
A kampány ideje alatt megtartják az első találkozót. Azt szeretné, hogy a következő négy évben megalakuljon egy olyan egylet, amely mozgalmi módon szakértői, intézményi, vállalkozói segítséget nyújtana nemcsak a magyar, de a teljes városi tanácsnak.
1883-ban alakult meg a Kolozsvári Városszépítő Egylet, amelyet akkor azzal indokoltak, hogy nem lehet minden megoldást a városi tanácstó várni – ez a fajta társadalmi hozzájárulás ma nincs becsatornázva, pedig szükség volna rá, hangzott el.
Fontos kérdés, hogy hány szavazatot kapnak a magyar jelöltek, illetve milyen mozgósítással bírnak a román párátok. Növekedő pályára kell állítani a képviseletet, azzal azonban vitázna, hogy ok van optimizmusra: annak örvendene már, ha a zuhanórepülésben levő tendenciát meg lehetne állítani, és megfordítani. Egy plusz mandátumot már bravúros eredménynek tekintene – jegyezte meg Gergely Balázs.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2016. május 20.
Kelemen Hunor: Szatmárnémetiben csak Kereskényi Gábor válthatja le a jelenlegi polgármestert
Kelemen Hunor szerint Szatmárnémetiben csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje, Kereskényi Gábor válthatja le Dorel Coica jelenlegi polgármestert, ezért az elégedetlenek és a változást akarók nemzetiségre való tekintet nélkül Kereskényi megszavazásával érhetik el a céljukat.
Az RMDSZ elnöke egy pénteki szatmárnémeti sajtótájékoztatón beszélt erről egy közvélemény-kutatás eredményére hivatkozva.
Kelemen Hunor úgy értékelte, hogy Szatmárnémeti az elmúlt négy évben nem élt a fejlődési lehetőségeivel. Szerinte éppen Szatmár megye másik fontos városa, az RMDSZ-esKovács Jenő által vezetett Nagykároly bizonyítja, hogy van lehetőség a fejlődésre, ha van vízió a város jövőjéről, és ezt munkával akarják megvalósítani.
Az RMDSZ elnöke dinamikus, elkötelezett emberként mutatta be Kereskényi Gábort, aki a biztonság érzetét és a tervezhetőséget hozhatná vissza a város életébe, és biztosíthatná, hogy Szatmárnémeti visszatérjen a fejlődés útjára. A megyei önkormányzat elnöki tisztségére jelölt Pataki Csabának a kiegyensúlyozottságát, megfontoltságát, és a megye gondjainak a jó ismeretét emelte ki. Kereskényi Gábor a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a változás Szatmárnémetiben nemcsak szükséges, de lehetséges is. Ezt segíti elő az RMDSZ és a Szatmár megyében jelentős súllyal rendelkező Német Demokrata Fórum együttműködése. Hozzátette: a két szervezet együttműködésének alapját az a meggyőződés adja, hogy lehet többet, és lehet jobban.
Az RMDSZ kiemelt céljának tekinti, hogy visszahódítsa a 37 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti polgármesteri székét, és a 34 százalékban magyarok által lakott Szatmár megye önkormányzati elnöki tisztségét. Mindkét tisztséget korábban az RMDSZ politikusai töltötték be a négy évvel ezelőtti választásokig, amikor a két nagy román párt szövetsége szerezte meg a tisztségeket.
maszol.ro
Kelemen Hunor szerint Szatmárnémetiben csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje, Kereskényi Gábor válthatja le Dorel Coica jelenlegi polgármestert, ezért az elégedetlenek és a változást akarók nemzetiségre való tekintet nélkül Kereskényi megszavazásával érhetik el a céljukat.
Az RMDSZ elnöke egy pénteki szatmárnémeti sajtótájékoztatón beszélt erről egy közvélemény-kutatás eredményére hivatkozva.
Kelemen Hunor úgy értékelte, hogy Szatmárnémeti az elmúlt négy évben nem élt a fejlődési lehetőségeivel. Szerinte éppen Szatmár megye másik fontos városa, az RMDSZ-esKovács Jenő által vezetett Nagykároly bizonyítja, hogy van lehetőség a fejlődésre, ha van vízió a város jövőjéről, és ezt munkával akarják megvalósítani.
Az RMDSZ elnöke dinamikus, elkötelezett emberként mutatta be Kereskényi Gábort, aki a biztonság érzetét és a tervezhetőséget hozhatná vissza a város életébe, és biztosíthatná, hogy Szatmárnémeti visszatérjen a fejlődés útjára. A megyei önkormányzat elnöki tisztségére jelölt Pataki Csabának a kiegyensúlyozottságát, megfontoltságát, és a megye gondjainak a jó ismeretét emelte ki. Kereskényi Gábor a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a változás Szatmárnémetiben nemcsak szükséges, de lehetséges is. Ezt segíti elő az RMDSZ és a Szatmár megyében jelentős súllyal rendelkező Német Demokrata Fórum együttműködése. Hozzátette: a két szervezet együttműködésének alapját az a meggyőződés adja, hogy lehet többet, és lehet jobban.
Az RMDSZ kiemelt céljának tekinti, hogy visszahódítsa a 37 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti polgármesteri székét, és a 34 százalékban magyarok által lakott Szatmár megye önkormányzati elnöki tisztségét. Mindkét tisztséget korábban az RMDSZ politikusai töltötték be a négy évvel ezelőtti választásokig, amikor a két nagy román párt szövetsége szerezte meg a tisztségeket.
maszol.ro
2016. május 20.
Teleki Domokosról nyílt kiállítás a Teleki-Bolyai Könyvtárban
A könyvtáralapító Teleki Sámuel fiatalon elhunyt fiának, Teleki Domokosnak mutatja be életútját az a kiállítás, amely a Teleki-Bolyai Könyvtár földszinti, ideiglenes kiállítótermében nyílt meg, és amely a fiatal tudós jegyzetfüzeteit, könyvtárának ritka értékű darabjait, növénygyűjteményét is az érdeklődők elé tárja, illetve színes pannókon ismerteti sokrétű érdeklődését, utazásait.
Az első magyar nyelvű, magyar tájakat ismertető útleírás 120 évvel ezelőtt jelent meg Teleki Domokosnak köszönhetően, aki 1796-ban jelentette meg a kiadványt, hogy „honismeretet terjesszen”. A könyvében Teleki nem csak az ország tájait és településeit írja le, hanem azok lakosságának nemzetiségi, vallási, nyelvi összetételét, gazdasági helyzetét, termelési viszonyait, új létesítményeit és technikai vívmányait, ugyanakkor a jelenségek történeti háttereit is ismerteti – ismertette Petelei Klára, a kiállítás szervezője az Utazásokcímű könyvet, amelynek kéziratai, valamint az első, magyar és a második, német nyelvű kiadását is őrzi a könyvtár és amelyek most a tárlókban megtekinthetők.
Teleki Domokos 1773. szeptember 5-én született a Marosvásárhelyhez közeli Sáromberkén, – szülei: a könyvtáralapító Teleki Sámuel és Bethlen Zsuzsanna, – bécsi egyetemi tanulmányai után az udvar szolgálatába állt, majd Pesten, a Királyi Kúriánál jurátusként dolgozott. Mivel egészsége már fiatal korában megromlott, annak helyreállítása céljából kezdett utazgatni, az 1793 és 1795 közötti magyarországi útjainak leírásából született a kötete. Ezt ismertetik azok a színes pannók is, amelyek a kiállított korabeli dokuemtumokat, kéziratokat, könyveket kiegészítve számolnak be a fiatal tudós életének fontosabb állomásairól.
Első utazása során a homródi borvízet említi, és a veresvágási opállelőhelyet, második utazásán a „magyar nemes ifjú” – ahogy nevezi saját magát, – Marosvásárhelyt írja le: „nem lehet szép városnak mondhatni, azonban sok nagy és derék épülettel bír”, a református kollégium „érdemes tudós tanítókkal dicsekedhetik”, és „bibliotékával”. Azt is megemlíti, hogy 1616-tól Marosvásárhely szabad királyi város. Kecskemét és az 1794-es nagy tűzvész a harmadik utazásában szerepel, „Magyarország, a Dunán fekvő alsó részén, Horvátországban, a Magyar Litorálén és Trieszt városán keresztül” megtett útját 1795-ből a negyedik utazásában meséli el.
Teleki Domokos életrajzát Deé Nagy Anikó kutatásai tették ismertté, mutatott rá Petelei Klára, aki elmondta, hogy a kiállítás a Teleki Sámuel által összegyűjtött és a Tékában elhelyezett hagyaték egy részét mutatja be. Domokost 1797-ben a a marosvásárhelyi Királyi Tábla számfeletti bírájának nevezték ki, 1798. július 19-én eljegyezte Teleki Anikót, de a házasság már nem jöhetett létre, szeptemberben ugyanis elhunyt.
Antal Erika
maszol.ro
A könyvtáralapító Teleki Sámuel fiatalon elhunyt fiának, Teleki Domokosnak mutatja be életútját az a kiállítás, amely a Teleki-Bolyai Könyvtár földszinti, ideiglenes kiállítótermében nyílt meg, és amely a fiatal tudós jegyzetfüzeteit, könyvtárának ritka értékű darabjait, növénygyűjteményét is az érdeklődők elé tárja, illetve színes pannókon ismerteti sokrétű érdeklődését, utazásait.
Az első magyar nyelvű, magyar tájakat ismertető útleírás 120 évvel ezelőtt jelent meg Teleki Domokosnak köszönhetően, aki 1796-ban jelentette meg a kiadványt, hogy „honismeretet terjesszen”. A könyvében Teleki nem csak az ország tájait és településeit írja le, hanem azok lakosságának nemzetiségi, vallási, nyelvi összetételét, gazdasági helyzetét, termelési viszonyait, új létesítményeit és technikai vívmányait, ugyanakkor a jelenségek történeti háttereit is ismerteti – ismertette Petelei Klára, a kiállítás szervezője az Utazásokcímű könyvet, amelynek kéziratai, valamint az első, magyar és a második, német nyelvű kiadását is őrzi a könyvtár és amelyek most a tárlókban megtekinthetők.
Teleki Domokos 1773. szeptember 5-én született a Marosvásárhelyhez közeli Sáromberkén, – szülei: a könyvtáralapító Teleki Sámuel és Bethlen Zsuzsanna, – bécsi egyetemi tanulmányai után az udvar szolgálatába állt, majd Pesten, a Királyi Kúriánál jurátusként dolgozott. Mivel egészsége már fiatal korában megromlott, annak helyreállítása céljából kezdett utazgatni, az 1793 és 1795 közötti magyarországi útjainak leírásából született a kötete. Ezt ismertetik azok a színes pannók is, amelyek a kiállított korabeli dokuemtumokat, kéziratokat, könyveket kiegészítve számolnak be a fiatal tudós életének fontosabb állomásairól.
Első utazása során a homródi borvízet említi, és a veresvágási opállelőhelyet, második utazásán a „magyar nemes ifjú” – ahogy nevezi saját magát, – Marosvásárhelyt írja le: „nem lehet szép városnak mondhatni, azonban sok nagy és derék épülettel bír”, a református kollégium „érdemes tudós tanítókkal dicsekedhetik”, és „bibliotékával”. Azt is megemlíti, hogy 1616-tól Marosvásárhely szabad királyi város. Kecskemét és az 1794-es nagy tűzvész a harmadik utazásában szerepel, „Magyarország, a Dunán fekvő alsó részén, Horvátországban, a Magyar Litorálén és Trieszt városán keresztül” megtett útját 1795-ből a negyedik utazásában meséli el.
Teleki Domokos életrajzát Deé Nagy Anikó kutatásai tették ismertté, mutatott rá Petelei Klára, aki elmondta, hogy a kiállítás a Teleki Sámuel által összegyűjtött és a Tékában elhelyezett hagyaték egy részét mutatja be. Domokost 1797-ben a a marosvásárhelyi Királyi Tábla számfeletti bírájának nevezték ki, 1798. július 19-én eljegyezte Teleki Anikót, de a házasság már nem jöhetett létre, szeptemberben ugyanis elhunyt.
Antal Erika
maszol.ro
2016. május 20.
A Székelyföldi Értéktár megalakításáról egyeztettek Kolozsváron
A székely vicc lehet az egyik első érték, amely bekerülhet a júliusban létrejövő Székelyföldi Értéktárba.
Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság júliusban létrehozza a Székelyföldi Értéktárat. Erről pénteken egyeztetett Kolozsváron a testület elnöke, Hegedüs Csilla Tamás Sándorral, a Kovászna megyei tanács elnökével, Szabó Ákossal, a Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének munkatársával és Zalai Mihállyal, a Békés Megyei Önkormányzat elnökével.
A tanácskozáson Hegedüs Csilla emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság létrehozásakor vállalták, hogy hogy Erdély tárgyi és szellemi örökségének biztonságot nyújtunk. „Ma arra biztatjuk Székelyföldet, segítse munkánkat, de ami még fontosabb: legjobb tudása szerint óvja azokat az értékeket, amelyek az elmúlt ezer évben méltó hírnökei voltak a térségnek, az ott élő magyar közösségnek. Reméljük, júliustól intézményesíteni tudjuk ezt a vállalást” – idézte az RMDSZ hírlevele a bizottság elnökét.
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke úgy véli, csakis akkor lehet erős egy önkormányzat, ha annak vezetői az ott rejlő tárgyi és szellemi örökségre kellő hangsúlyt fektetnek, és megértik, hogy a helyi közösség biztonságérzetét erősíti a természeti kincsek megfelelő hasznosítása, a turisták bevonzása. Hisz abban, hogy az ősök munkájának elismerése azt üzeni a fiatalabb generációnak, érdemes itthon maradni, Székelyföldön alkotni.
„Az RMDSZ elkötelezett amellett, hogy megakadályozza a fiatalok elvándorlását, ezért minden eszközével azért dolgozik, hogy otthont, élhető környezetet teremtsen számukra. Meggyőződésem, hogy mindamellett, hogy a júliusban alakuló Székelyföldi Értéktárba a szakemberek összegyűjtik a térség értékeit, vállalják azt is, hogy a lelkiismeretes feltáró és megőrző munka által fejlesztik Székelyföldet, kiaknázzák a lehetőségeket” – nyomatékosított Hegedüs Csilla.
Felterjesztik székelyföldi értéknek a székely viccet
A kulturális szakember emlékeztetett arra is, hogy az erdélyi magyarságnak kisebbségi közösségként hatványozottan fontos, hogy odafigyeljen kultúrája ápolására, átörökítésére, hiszen csak addig a pillanatig lehet élő egy közösség, ameddig megőrzi és gyarapítja értékeit. „Székelyföldnek példát kell statuálnia, a Székelyföldi Értéktár megalakulásával arra kell biztatnia a szórványt, azt kell üzennie az ott élő magyar embereknek, hogy kultúránk, örökségünk magyarságunkat jelentik, ezek ápolásával védhetjük csak igazán identitásunkat. Minden eszközzel meg kell tehát akadályoznunk azt, hogy az identitásunk nyújtotta biztonságérzetünk megrendüljön” – összegzett Hegedüs Csilla.
„A még idén létrejövő Székelyföldi Értéktár Bizottság elé olyan értékeket is felterjesztünk, amelyek már hungarikumok vagy amelyeket már az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság is elfogadott. Ilyen például a kürtőskalács vagy a Székely Nemzeti Múzeum” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki azt ígérte: felterjeszti székelyföldi értéknek a székely viccet. Örömét fejezte ki ugyanakkor arról, hogy a jelenlegi magyar kormány – össznemzetben gondolkodva – létrehozta a Hungarikum Bizottságot, amelynek alappilléreként létrejöhetett az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság, és amelyet hamarosan a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása is követhet.
Békés megye pályázat útján segít
Szabó Ákos rámutatott, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Értéktár Bizottság üdvözli a kezdeményezést, a következő időszakban szorosan együttműködik Kovászna és Maros megye tanácsaival annak érdekében, hogy minél több értéket fedhessenek fel Székelyföldön.
„A Békés Megyei Önkormányzat a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium pályázatán keresztül segíti a Székelyföldi Értéktár létrehozását” – ismertette Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, aki reményét fejezte ki afelől, hogy szeptember 3-án, az I. Békés megyei Megyenapon Magyarországon is bemutatkozik a Székelyföldi Értéktár. Beszámolt arról is, hogy tervezik egy, a székelyföldi értékeket bemutató kiadvány összeállítását.
maszol.ro
A székely vicc lehet az egyik első érték, amely bekerülhet a júliusban létrejövő Székelyföldi Értéktárba.
Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság júliusban létrehozza a Székelyföldi Értéktárat. Erről pénteken egyeztetett Kolozsváron a testület elnöke, Hegedüs Csilla Tamás Sándorral, a Kovászna megyei tanács elnökével, Szabó Ákossal, a Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének munkatársával és Zalai Mihállyal, a Békés Megyei Önkormányzat elnökével.
A tanácskozáson Hegedüs Csilla emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság létrehozásakor vállalták, hogy hogy Erdély tárgyi és szellemi örökségének biztonságot nyújtunk. „Ma arra biztatjuk Székelyföldet, segítse munkánkat, de ami még fontosabb: legjobb tudása szerint óvja azokat az értékeket, amelyek az elmúlt ezer évben méltó hírnökei voltak a térségnek, az ott élő magyar közösségnek. Reméljük, júliustól intézményesíteni tudjuk ezt a vállalást” – idézte az RMDSZ hírlevele a bizottság elnökét.
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke úgy véli, csakis akkor lehet erős egy önkormányzat, ha annak vezetői az ott rejlő tárgyi és szellemi örökségre kellő hangsúlyt fektetnek, és megértik, hogy a helyi közösség biztonságérzetét erősíti a természeti kincsek megfelelő hasznosítása, a turisták bevonzása. Hisz abban, hogy az ősök munkájának elismerése azt üzeni a fiatalabb generációnak, érdemes itthon maradni, Székelyföldön alkotni.
„Az RMDSZ elkötelezett amellett, hogy megakadályozza a fiatalok elvándorlását, ezért minden eszközével azért dolgozik, hogy otthont, élhető környezetet teremtsen számukra. Meggyőződésem, hogy mindamellett, hogy a júliusban alakuló Székelyföldi Értéktárba a szakemberek összegyűjtik a térség értékeit, vállalják azt is, hogy a lelkiismeretes feltáró és megőrző munka által fejlesztik Székelyföldet, kiaknázzák a lehetőségeket” – nyomatékosított Hegedüs Csilla.
Felterjesztik székelyföldi értéknek a székely viccet
A kulturális szakember emlékeztetett arra is, hogy az erdélyi magyarságnak kisebbségi közösségként hatványozottan fontos, hogy odafigyeljen kultúrája ápolására, átörökítésére, hiszen csak addig a pillanatig lehet élő egy közösség, ameddig megőrzi és gyarapítja értékeit. „Székelyföldnek példát kell statuálnia, a Székelyföldi Értéktár megalakulásával arra kell biztatnia a szórványt, azt kell üzennie az ott élő magyar embereknek, hogy kultúránk, örökségünk magyarságunkat jelentik, ezek ápolásával védhetjük csak igazán identitásunkat. Minden eszközzel meg kell tehát akadályoznunk azt, hogy az identitásunk nyújtotta biztonságérzetünk megrendüljön” – összegzett Hegedüs Csilla.
„A még idén létrejövő Székelyföldi Értéktár Bizottság elé olyan értékeket is felterjesztünk, amelyek már hungarikumok vagy amelyeket már az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság is elfogadott. Ilyen például a kürtőskalács vagy a Székely Nemzeti Múzeum” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki azt ígérte: felterjeszti székelyföldi értéknek a székely viccet. Örömét fejezte ki ugyanakkor arról, hogy a jelenlegi magyar kormány – össznemzetben gondolkodva – létrehozta a Hungarikum Bizottságot, amelynek alappilléreként létrejöhetett az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság, és amelyet hamarosan a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása is követhet.
Békés megye pályázat útján segít
Szabó Ákos rámutatott, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Értéktár Bizottság üdvözli a kezdeményezést, a következő időszakban szorosan együttműködik Kovászna és Maros megye tanácsaival annak érdekében, hogy minél több értéket fedhessenek fel Székelyföldön.
„A Békés Megyei Önkormányzat a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium pályázatán keresztül segíti a Székelyföldi Értéktár létrehozását” – ismertette Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, aki reményét fejezte ki afelől, hogy szeptember 3-án, az I. Békés megyei Megyenapon Magyarországon is bemutatkozik a Székelyföldi Értéktár. Beszámolt arról is, hogy tervezik egy, a székelyföldi értékeket bemutató kiadvány összeállítását.
maszol.ro
2016. május 20.
Már a Bibliában megjelent a Gulág előképe
MTI - A Szovjetunióban az arany, az uránium kitermelését 100 százalékban a Gulágon végezték. Az urániumbányákba védőfelszerelés nélkül beküldött emberek nagyon rövid időn belül életüket vesztették, így ezek a táborok tulajdonképpen haláltáborok voltak - mondta Kun Miklós történész a Gulág-jelenségről csütörtökön, Budapesten tartott konferencián.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a konferenciát megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Gulág-jelenség gyakran ismétlődik a történelemben, és valamilyen formában ma is jelen van. Már a Bibliában is megtalálható - mutatott rá -, hiszen az egyiptomi rabszolgaság és a babiloni fogság is a Gulág előképe.
Hozzátette: Jézus kereszthalála, a megváltás nem változtatta meg sem az ember természetét, sem az anyagvilágot, sem pedig a történelem menetét, de megmutatta, hogy az üdvtörténet fényében hogyan nyerhet értelmet akár a legtragikusabb esemény is. A hívő ember tehát, egy jelenséget vizsgálva, megtalálhatja annak helyét az "abszolút dimenzióban".
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa köszöntőjében arról beszélt: az internálótáborok, az elhurcoltak emberi méltóságának megtörése állami érdeket szolgált, mivel a megtört társadalom könnyen irányítható. Igaz, az ilyen társadalom nem termel értéket, de nem is az értékteremtés volt a cél, hanem - csak és kizárólag - a hatalom megtartása.
Kozma Gábor, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (GFF) rektora azt mondta: a kommunista diktatúrák alatt az egyházak szenvedték el a legsúlyosabb üldöztetést, ennek részleteit azonban a szélesebb közönség máig nem kellően ismeri. Hozzátette, hogy GFF-en kutatási projektet indítottak deportáltak és munkatáborok címmel, amelynek célja az is, hogy ismertebbé tegyék a kommunizmus egyházüldözését. Erdődy Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese azt emelte ki, hogy a konferencia névtelen áldozatoknak állít emléket, akik a győztesek bosszújának kiszolgáltatva embertelen körülmények között küzdöttek életben maradásukért.
Kun Miklós történész, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) oktatója előadásában arról beszélt, milyen fontos szerepe volt a Szovjetunió gazdasági életében a Gulágnak. 1951-ben az ország GDP-jének több mint 10 százalékát a Gulág állította elő - ismertette. Az arany, az uránium kitermelését 100 százalékban a Gulágon végezték - mondta - hozzátéve, hogy az urániumbányákba védőfelszerelés nélkül beküldött emberek nagyon rövid időn belül életüket vesztették, így ezek a táborok tulajdonképpen haláltáborok voltak. A Gulágon fogva tartottak dolgoztak a szénbányákban, a legnagyobb építkezéseken és a hadiipar melléküzemágaiban is. A szovjet gazdaság nem működött volna a Gulág nélkül - fűzte hozzá.
Andrea Dobes muzeológus, történész, a Máramaros Emlékközpont munkatársa a máramarosszigeti politikai börtönről szóló előadásában ismertette: 1950 és 1955 között összesen 700 ember raboskodott a börtönben. A 120 ember befogadására alkalmas épület többségében egyszemélyes celláiban őrizték a politikai és kulturális élet elítéltjeit és az egyház képviselőit. A ma már emlékközpontként működő börtönt, amelyben korábban köztörvényes bűnözőket tartottak fogva, több okból választhatták a politikai elítéltek börtönéül. Egyrészt közel volt a Szovjetunió határához, másrészt messze volt minden nagyvárostól, harmadrészt a sok egyszemélyes cella lehetővé tette a rabok izolált fogva tartását - ismertette a történész.
Andrea Dobes szólt arról, hogy a Máramarosszigeten őrzött politikai foglyok első csoportját azok a magas rangú tisztviselők alkották, akiket 1950. május 5-én éjszaka tartóztattak le. A második csoportot tagjai katolikus főpapok és egyházi személyek voltak. A görög katolikus egyház papjait 1848-ban először megpróbálták ortodox vallásra téríteni, majd az ellenállókat bebörtönözték, és betiltották az egyházat. A római katolikus egyházat - annak vatikáni kapcsolatai miatt - nem tudta felszámolni a kommunista rendszer, de számos papját letartóztatták. Összesen 58 klerikust, köztük 16 címzetes és titkos püspököt tartottak fogva a máramarosszigeti börtönben. Márton Áron gyulafehérvári megyés püspök 1951-től 1954 májusáig raboskodott ott - hangzott el. Ezeket a papokat rendszeresen felkeresték a Securitate, a román titkosszolgálat tisztjei, azt ajánlva, hogy ha áttérnek az ortodox vallásra, másnap szabadon engedik őket, de egyikük sem volt erre hajlandó - tette hozzá Andrea Dobes.
Horváth Attila, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense a magyarországi internálótáborokról tartott előadásában arról beszélt, hogy miniszterelnöksége idején Nagy Imre megszüntette az internálótáborokat, de az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-kormány visszaállította azokat, és 1960 áprilisáig újra működtek.
Szólt arról, hogy a Hortobágy vidékére történt deportálások annyiban különböztek a többi kitelepítéstől, hogy az ország más területeire kitelepített családokat házaknál - többnyire kulákoknál - helyezték el, a Hortobágyon viszont a néhány hónapos csecsemőtől az aggastyánig mindenki juhaklokban lakott. Ezek a táborok voltak a legkegyetlenebbek: októbertől májusig nem volt meleg víz sem, amivel az anyák megfürdethették volna csecsemőiket, és sokszor a gyerekeket is munkára fogták - ismertette.
Horváth Attila elmondta azt is: a kitelepítettek ingatlanjait a legmegbízhatóbb kádereknek adták oda. A kitelepítésből visszatérők sokszor azzal szembesültek, hogy bár a telekkönyvön még az ő nevük szerepelt, nem kaphatták vissza tulajdonukat. A hatalom még a polgári törvénykönyvet is módosította, hogy lehetetlenné tegye az ingatlanok visszaperlését. A rendszerváltozás után ezeket a lakásokat bitorlóik olcsón megvásárolhatták és rokonaikra írathatták - tette hozzá. A rendezvényt a GFF, a KKM, a Barankovics István Alapítvány, az ELTE és a KRE Kremlinológiai Intézete szervezte a Gulág Emlékbizottság támogatásával.
mult-kor.hu
MTI - A Szovjetunióban az arany, az uránium kitermelését 100 százalékban a Gulágon végezték. Az urániumbányákba védőfelszerelés nélkül beküldött emberek nagyon rövid időn belül életüket vesztették, így ezek a táborok tulajdonképpen haláltáborok voltak - mondta Kun Miklós történész a Gulág-jelenségről csütörtökön, Budapesten tartott konferencián.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a konferenciát megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Gulág-jelenség gyakran ismétlődik a történelemben, és valamilyen formában ma is jelen van. Már a Bibliában is megtalálható - mutatott rá -, hiszen az egyiptomi rabszolgaság és a babiloni fogság is a Gulág előképe.
Hozzátette: Jézus kereszthalála, a megváltás nem változtatta meg sem az ember természetét, sem az anyagvilágot, sem pedig a történelem menetét, de megmutatta, hogy az üdvtörténet fényében hogyan nyerhet értelmet akár a legtragikusabb esemény is. A hívő ember tehát, egy jelenséget vizsgálva, megtalálhatja annak helyét az "abszolút dimenzióban".
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa köszöntőjében arról beszélt: az internálótáborok, az elhurcoltak emberi méltóságának megtörése állami érdeket szolgált, mivel a megtört társadalom könnyen irányítható. Igaz, az ilyen társadalom nem termel értéket, de nem is az értékteremtés volt a cél, hanem - csak és kizárólag - a hatalom megtartása.
Kozma Gábor, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (GFF) rektora azt mondta: a kommunista diktatúrák alatt az egyházak szenvedték el a legsúlyosabb üldöztetést, ennek részleteit azonban a szélesebb közönség máig nem kellően ismeri. Hozzátette, hogy GFF-en kutatási projektet indítottak deportáltak és munkatáborok címmel, amelynek célja az is, hogy ismertebbé tegyék a kommunizmus egyházüldözését. Erdődy Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese azt emelte ki, hogy a konferencia névtelen áldozatoknak állít emléket, akik a győztesek bosszújának kiszolgáltatva embertelen körülmények között küzdöttek életben maradásukért.
Kun Miklós történész, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) oktatója előadásában arról beszélt, milyen fontos szerepe volt a Szovjetunió gazdasági életében a Gulágnak. 1951-ben az ország GDP-jének több mint 10 százalékát a Gulág állította elő - ismertette. Az arany, az uránium kitermelését 100 százalékban a Gulágon végezték - mondta - hozzátéve, hogy az urániumbányákba védőfelszerelés nélkül beküldött emberek nagyon rövid időn belül életüket vesztették, így ezek a táborok tulajdonképpen haláltáborok voltak. A Gulágon fogva tartottak dolgoztak a szénbányákban, a legnagyobb építkezéseken és a hadiipar melléküzemágaiban is. A szovjet gazdaság nem működött volna a Gulág nélkül - fűzte hozzá.
Andrea Dobes muzeológus, történész, a Máramaros Emlékközpont munkatársa a máramarosszigeti politikai börtönről szóló előadásában ismertette: 1950 és 1955 között összesen 700 ember raboskodott a börtönben. A 120 ember befogadására alkalmas épület többségében egyszemélyes celláiban őrizték a politikai és kulturális élet elítéltjeit és az egyház képviselőit. A ma már emlékközpontként működő börtönt, amelyben korábban köztörvényes bűnözőket tartottak fogva, több okból választhatták a politikai elítéltek börtönéül. Egyrészt közel volt a Szovjetunió határához, másrészt messze volt minden nagyvárostól, harmadrészt a sok egyszemélyes cella lehetővé tette a rabok izolált fogva tartását - ismertette a történész.
Andrea Dobes szólt arról, hogy a Máramarosszigeten őrzött politikai foglyok első csoportját azok a magas rangú tisztviselők alkották, akiket 1950. május 5-én éjszaka tartóztattak le. A második csoportot tagjai katolikus főpapok és egyházi személyek voltak. A görög katolikus egyház papjait 1848-ban először megpróbálták ortodox vallásra téríteni, majd az ellenállókat bebörtönözték, és betiltották az egyházat. A római katolikus egyházat - annak vatikáni kapcsolatai miatt - nem tudta felszámolni a kommunista rendszer, de számos papját letartóztatták. Összesen 58 klerikust, köztük 16 címzetes és titkos püspököt tartottak fogva a máramarosszigeti börtönben. Márton Áron gyulafehérvári megyés püspök 1951-től 1954 májusáig raboskodott ott - hangzott el. Ezeket a papokat rendszeresen felkeresték a Securitate, a román titkosszolgálat tisztjei, azt ajánlva, hogy ha áttérnek az ortodox vallásra, másnap szabadon engedik őket, de egyikük sem volt erre hajlandó - tette hozzá Andrea Dobes.
Horváth Attila, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense a magyarországi internálótáborokról tartott előadásában arról beszélt, hogy miniszterelnöksége idején Nagy Imre megszüntette az internálótáborokat, de az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-kormány visszaállította azokat, és 1960 áprilisáig újra működtek.
Szólt arról, hogy a Hortobágy vidékére történt deportálások annyiban különböztek a többi kitelepítéstől, hogy az ország más területeire kitelepített családokat házaknál - többnyire kulákoknál - helyezték el, a Hortobágyon viszont a néhány hónapos csecsemőtől az aggastyánig mindenki juhaklokban lakott. Ezek a táborok voltak a legkegyetlenebbek: októbertől májusig nem volt meleg víz sem, amivel az anyák megfürdethették volna csecsemőiket, és sokszor a gyerekeket is munkára fogták - ismertette.
Horváth Attila elmondta azt is: a kitelepítettek ingatlanjait a legmegbízhatóbb kádereknek adták oda. A kitelepítésből visszatérők sokszor azzal szembesültek, hogy bár a telekkönyvön még az ő nevük szerepelt, nem kaphatták vissza tulajdonukat. A hatalom még a polgári törvénykönyvet is módosította, hogy lehetetlenné tegye az ingatlanok visszaperlését. A rendszerváltozás után ezeket a lakásokat bitorlóik olcsón megvásárolhatták és rokonaikra írathatták - tette hozzá. A rendezvényt a GFF, a KKM, a Barankovics István Alapítvány, az ELTE és a KRE Kremlinológiai Intézete szervezte a Gulág Emlékbizottság támogatásával.
mult-kor.hu
2016. május 21.
Potápi Árpád választási mozgósításra biztatta egy marosvásárhelyi fórum résztvevőit
A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások előtti mozgósítás fontosságára hívta fel a figyelmet egy péntek esti marosvásárhelyi pódiumbeszélgetésen Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Annak a megszervezésére biztatta a beszélgetés résztvevőit, hogy mindenki hívja fel a rokonait, ismerőseit, és gondoskodjon róla, hogy ne maradjanak otthon a választásokon. Úgy vélte, Marosvásárhely többre hivatott, mint a jelenlegi szerepe Erdélyben. Nemzeti érdeknek nevezte, a város magyarságának a megtartását és megerősítését, ami szerinte úgy lehetséges, ha magyar érzelmű, elkötelezett ember kerül a város élére.
Potápi Árpád a magyar kormány nemzetpolitikájáról tartott előadást a marosvásárhelyi fórumon. Elmondta: a magyar nemzetpolitikában egyre fontosabb szerepet kap a határon túli magyarság gazdasági megerősítésének támogatása. „Ha a magyarok gazdaságilag nem tudnak megerősödni, vagy tengődnek, vagy továbbállnak" – érzékeltette a gazdasági segítség szükségességét.
Azt is megemlítette, hogy mérlegelik egy olyan program kidolgozását, amelyik a magyarországi családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) hasonlóan ösztönözné a határon túli magyar fiatalok gyermekvállalását. Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje ötgyermekes apaként szólt hozzá a gyermekvállalás kérdéséhez. Úgy vélte, a nagy család nagy mértékben értékválasztás kérdése. Szerinte ma Marosvásárhelyen a magyarság súlyosan alulreprezentált az önkormányzatnak alárendelt intézményekben. Azért is szükség van a magyar városvezetésre, hogy a magyarok is lehetőségekhez jussanak. A magyar pártok függetlenként induló közös jelöltje hozzátette: jelentős fejlődést biztosíthatna az is a marosvásárhelyi magyar közösségnek, ha a város költségvetésének nagyobb hányadát fordíthatnák az általa fontosnak ítélt célokra.
Péter Ferenc, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei önkormányzati elnökjelöltje a vállalkozóbarát politika meghonosítását tartotta a legfontosabbnak, mert – mint fogalmazott – a gazdasági verseny vezethet el a bérek emelkedéséhez, és ahhoz is, hogy a fiataloknak ne kelljen elvándorolniuk a jobb megélhetésért.
MTI
Erdély.ma
A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások előtti mozgósítás fontosságára hívta fel a figyelmet egy péntek esti marosvásárhelyi pódiumbeszélgetésen Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Annak a megszervezésére biztatta a beszélgetés résztvevőit, hogy mindenki hívja fel a rokonait, ismerőseit, és gondoskodjon róla, hogy ne maradjanak otthon a választásokon. Úgy vélte, Marosvásárhely többre hivatott, mint a jelenlegi szerepe Erdélyben. Nemzeti érdeknek nevezte, a város magyarságának a megtartását és megerősítését, ami szerinte úgy lehetséges, ha magyar érzelmű, elkötelezett ember kerül a város élére.
Potápi Árpád a magyar kormány nemzetpolitikájáról tartott előadást a marosvásárhelyi fórumon. Elmondta: a magyar nemzetpolitikában egyre fontosabb szerepet kap a határon túli magyarság gazdasági megerősítésének támogatása. „Ha a magyarok gazdaságilag nem tudnak megerősödni, vagy tengődnek, vagy továbbállnak" – érzékeltette a gazdasági segítség szükségességét.
Azt is megemlítette, hogy mérlegelik egy olyan program kidolgozását, amelyik a magyarországi családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) hasonlóan ösztönözné a határon túli magyar fiatalok gyermekvállalását. Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje ötgyermekes apaként szólt hozzá a gyermekvállalás kérdéséhez. Úgy vélte, a nagy család nagy mértékben értékválasztás kérdése. Szerinte ma Marosvásárhelyen a magyarság súlyosan alulreprezentált az önkormányzatnak alárendelt intézményekben. Azért is szükség van a magyar városvezetésre, hogy a magyarok is lehetőségekhez jussanak. A magyar pártok függetlenként induló közös jelöltje hozzátette: jelentős fejlődést biztosíthatna az is a marosvásárhelyi magyar közösségnek, ha a város költségvetésének nagyobb hányadát fordíthatnák az általa fontosnak ítélt célokra.
Péter Ferenc, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei önkormányzati elnökjelöltje a vállalkozóbarát politika meghonosítását tartotta a legfontosabbnak, mert – mint fogalmazott – a gazdasági verseny vezethet el a bérek emelkedéséhez, és ahhoz is, hogy a fiataloknak ne kelljen elvándorolniuk a jobb megélhetésért.
MTI
Erdély.ma
2016. május 21.
Szent István-mellszobor Németóváron
Ez a cím talán nem kelti fel eléggé az olvasók figyelmét. Próbáljuk másképpen: Marosvásárhelyi műalkotás Ausztriában! Így a felkiáltójel is indokolt. Nem gyakori az ilyen szoboravatás. Ma a Duna-közeli kis osztrák településen, Bad Deutsch-Altenburgban ez történik. Hunyadi László vásárhelyi szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja örülhet annak, hogy leleplezik egyik legszebb műve, a Szent István-mellszobor műkő változatát. A szobor már pár napja kijelölt helyén, a németóvári temető szomszédságában, gondozott parkban patinás talapzaton, két nagy terméskő között áll. A karcsú talapzat előlapján kétnyelvű felirat: Szent István, templomalapító magyar király – Sankt Stephan, ungarischer könig kirkchengründer – 1028. A szoborállítást és az avatóünnepséget az Europa Club Bécsi Magyar Kultúregyesület kezdeményezte, szorgalmazta, a községgel, Bad Deutsch-Altenburggal együttműködve. Szoboravatás után a Nemzetközi Duna Filharmónia ad gálakoncertet az ottani Boldogságos Szűz Mária- templomban (Marienkirche). A dombra épített műemlék templomot Szent István alapította 1028-ban. Az ősi Mária-szentély létrejöttéhez két legenda is kapcsolódik, ezek kissé el is bizonytalanítják a dátumot, de minderről bővebben tájékoztat a szoboravatásra összeállított emlékfüzet. Tény, hogy a település és híres temploma hamar zarándokhellyé vált, és gazdagon kínálta a magyar vonatkozású emlékeket is. Az idő és a történelmi viszontagságok megviselték, megtizedelték a szent hajlék kincseit, a bizánci eredetű oltárképet s a színes ólomüveg ablakokat is. Szent István és fia, Imre portréja is csak másolatban maradt fenn, de a templom ma is méltó a csodálatra. És immár hozzánk is közvetlenebbül kötődik, hiszen jó tudni, hogy nagy királyunk emlékműve városunk Magyar Örökség díjas díszpolgárának tehetségéről is hírt ad a világnak. A műkő köztéri alkotást Bozóki István kőfaragó öntötte.
Három a tárlat...
Nem a növekvést, gyarapodást sejtető bűvös szám, a 3-as misztikája vetíti előre a folytatást, a kiállítás pozitívumai teszik egyértelművé, hogy a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportja hosszú távon szeretné éreztetni jelenlétét Marosvásárhely művészeti életében. Háromszori jelentkezés alapján hagyományról még nem beszélhetünk, de arról igen, hogy adottak a lehetőségek e szép erdélyi tradíció, a közös BMC-s bemutatkozás meghonosítására a városban. Mindenekelőtt van egy közel harminc tagot számláló és tovább bővíthető értékes csapat, amelyet most már annyira lázba tudott hozni az esemény, hogy nem csak a jó hangulatú megnyitót, a kiállításrendező folyamatot is alkotói zsongás jellemezte. Annak idején, a BMC első időszakának visszhangos, nagy tárlatain Kolozsvár után Marosvásárhely képviseltette magát az alkotók legnépesebb csoportjával. Pedig akkor Vásárhelyt még nem tekintették "képvárosnak". Érthető, hogy ma, amikor a helyi kulturális pezsgés a képzőművészetnek is sokat köszönhet, az itteni céhtagok is úgy érezték, jó lenne, ha úgy, mint kolozsvári társaik, ők is évente csoportosan közönség elé lépnének. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány karolta fel az ügyet, a népszerű Bernády Ház földszinti galériái látják vendégül a tavaszi seregszemlére beadott alkotásokat.
A Maros megyei BMC-csoport vezetője, Kákonyi Csilla festőművész, aki férjével, Bálint Zsigmond fotóművésszel együtt vállalja fel a szervezés dandárját, szándékaikról így vall: "Mivel napjainkban nem állnak mellettünk Bánffy Miklóshoz, Kemény Jánoshoz mérhető támogatók, a fennmaradáshoz egyetlen eszközünk az összefogás lehet. Fontos, hogy kiállításokon megnyilvánulva hírt adjunk magunkról, és tudjanak rólunk. Nagyszerű dolog az összefogás, nagy erőt jelenthet. Megmutathatja, hogy a képzőművészet milyen nagy hatalom lehet, mekkora értéket képvisel.
Régiónként csoportosulva könnyebb kiállításokat rendezni, mint ha a teljes erdélyi tagságot próbálnánk megmozgatni. Így jött létre a BMC Maros megyei csoportja is, és hála a Bernády Háznak, immár három éve közös kiállításokon mutatjuk be a helyi közönségnek legújabb törekvéseinket, eredményeinket".
Érték és mérték, számszerűség és minőség tekintetében e harmadik kiállításon a legnyilvánvalóbb az előrelépés. A tárlatlátogatók is jól érzékelhetik: mindenik művész hangsúlyozottan szem előtt tartotta ezt a tendenciát. Huszonöt markáns alkotóegyéniség több mint félszáz műve látható a falakon, állványokon. Más-más életkorú, szellemiségű, irányultságú művészemberek, műfaji és sok egyéb szempontból is különböznek egymástól. Amiben egységesek, az a művészi igényesség iránti elkötelezettség. Mindannyian azt vallják: a név, a Barabás Miklós Céh rangja, hírneve kötelez. Ebben nem különbözik egymástól a tárlat legidősebb résztvevője, a kilencvenhez közeledő Kolozsvári Puskás Sándor, vagy a legifjabb kiállító, Makkai István sem. De ugyanez érvényes, ha a klasszikus szépségideál jegyében dolgozó Bálint Károlyt és a land-artot képviselő Pokorny Attilát hozzuk szóba. Nem véletlen, hogy szobrászokhoz fordultunk példákért. A tárlat tanúsága szerint szobrászatban a legerősebb a megye BMC-csoportja, tizenketten képviselik a plasztikát. Persze, festői remeklésekkel is bőven találkozunk a tárlaton. És újra legjobb színvonalukon jelentkeztek a textilművészek. Hiányok a grafikánál mutatkoznak. Hátha az a fokozott érdeklődés, amit a Céhen kívüli alkotók tanúsítottak a kiállítás iránt, segít majd az elkövetkezendőkben ilyen vonatkozásban is kiegyensúlyozni a véletlenszerűen kialakult műfaji aránytalanságot. Az alkotók sorait ritkítja az elmúlás. E kiállítás a nemrég elhunyt Fekete Zsoltnak is emléket állít. De az igazi tehetségek előtt a BMC ajtaja nyitva, remélhető, hogy fiatalok új raja lép be rajta nemsokára.
Ez már újabb dimenziók előrevetítése. A mostani tárlat viszont a bizonyosság: önmaguk művészi igazságát jól kimunkált eljárásokkal, érzelemdúsan érvényre juttató alkotók művei ragadják meg a nézők figyelmét. Múltat és jelent, valóságos és álomvilágot, tudást és fantáziát szervesen egybefon, térben és időben szabadon csapongó látványt tár elénk a felkínált anyag. Emberi mélységek és égi magasságok, természeti szépségek és jelképpé nemesült látomások, mesés pillanatok és varázsos hangulatok, távoli korok üzenetei és mai aggodalmak, kedves ismerősök és ismeretlenek öltenek alakot, szólítanak meg lenyűgöző színharmóniákba, ötletes, frappáns formákba öltöztetett festményeken, szobrokon, textíliákon, fotókon. Így hát e sorok írója különösebben meg sem lepődött, amikor talán az egyik munkacímtől is indíttatva, a galéria csendjében egy általa ritkán hangoztatott mondatot vélt hallani: angyal szállt el a Ház fölött. Nem csodálkoznék, ha valamelyik délelőtt, vagy éppen a múzeumok mai éjszakáján a kiállításnézés nyugalmában mások is hasonló pillanatot élnének át. (N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)
Ez a cím talán nem kelti fel eléggé az olvasók figyelmét. Próbáljuk másképpen: Marosvásárhelyi műalkotás Ausztriában! Így a felkiáltójel is indokolt. Nem gyakori az ilyen szoboravatás. Ma a Duna-közeli kis osztrák településen, Bad Deutsch-Altenburgban ez történik. Hunyadi László vásárhelyi szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja örülhet annak, hogy leleplezik egyik legszebb műve, a Szent István-mellszobor műkő változatát. A szobor már pár napja kijelölt helyén, a németóvári temető szomszédságában, gondozott parkban patinás talapzaton, két nagy terméskő között áll. A karcsú talapzat előlapján kétnyelvű felirat: Szent István, templomalapító magyar király – Sankt Stephan, ungarischer könig kirkchengründer – 1028. A szoborállítást és az avatóünnepséget az Europa Club Bécsi Magyar Kultúregyesület kezdeményezte, szorgalmazta, a községgel, Bad Deutsch-Altenburggal együttműködve. Szoboravatás után a Nemzetközi Duna Filharmónia ad gálakoncertet az ottani Boldogságos Szűz Mária- templomban (Marienkirche). A dombra épített műemlék templomot Szent István alapította 1028-ban. Az ősi Mária-szentély létrejöttéhez két legenda is kapcsolódik, ezek kissé el is bizonytalanítják a dátumot, de minderről bővebben tájékoztat a szoboravatásra összeállított emlékfüzet. Tény, hogy a település és híres temploma hamar zarándokhellyé vált, és gazdagon kínálta a magyar vonatkozású emlékeket is. Az idő és a történelmi viszontagságok megviselték, megtizedelték a szent hajlék kincseit, a bizánci eredetű oltárképet s a színes ólomüveg ablakokat is. Szent István és fia, Imre portréja is csak másolatban maradt fenn, de a templom ma is méltó a csodálatra. És immár hozzánk is közvetlenebbül kötődik, hiszen jó tudni, hogy nagy királyunk emlékműve városunk Magyar Örökség díjas díszpolgárának tehetségéről is hírt ad a világnak. A műkő köztéri alkotást Bozóki István kőfaragó öntötte.
Három a tárlat...
Nem a növekvést, gyarapodást sejtető bűvös szám, a 3-as misztikája vetíti előre a folytatást, a kiállítás pozitívumai teszik egyértelművé, hogy a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportja hosszú távon szeretné éreztetni jelenlétét Marosvásárhely művészeti életében. Háromszori jelentkezés alapján hagyományról még nem beszélhetünk, de arról igen, hogy adottak a lehetőségek e szép erdélyi tradíció, a közös BMC-s bemutatkozás meghonosítására a városban. Mindenekelőtt van egy közel harminc tagot számláló és tovább bővíthető értékes csapat, amelyet most már annyira lázba tudott hozni az esemény, hogy nem csak a jó hangulatú megnyitót, a kiállításrendező folyamatot is alkotói zsongás jellemezte. Annak idején, a BMC első időszakának visszhangos, nagy tárlatain Kolozsvár után Marosvásárhely képviseltette magát az alkotók legnépesebb csoportjával. Pedig akkor Vásárhelyt még nem tekintették "képvárosnak". Érthető, hogy ma, amikor a helyi kulturális pezsgés a képzőművészetnek is sokat köszönhet, az itteni céhtagok is úgy érezték, jó lenne, ha úgy, mint kolozsvári társaik, ők is évente csoportosan közönség elé lépnének. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány karolta fel az ügyet, a népszerű Bernády Ház földszinti galériái látják vendégül a tavaszi seregszemlére beadott alkotásokat.
A Maros megyei BMC-csoport vezetője, Kákonyi Csilla festőművész, aki férjével, Bálint Zsigmond fotóművésszel együtt vállalja fel a szervezés dandárját, szándékaikról így vall: "Mivel napjainkban nem állnak mellettünk Bánffy Miklóshoz, Kemény Jánoshoz mérhető támogatók, a fennmaradáshoz egyetlen eszközünk az összefogás lehet. Fontos, hogy kiállításokon megnyilvánulva hírt adjunk magunkról, és tudjanak rólunk. Nagyszerű dolog az összefogás, nagy erőt jelenthet. Megmutathatja, hogy a képzőművészet milyen nagy hatalom lehet, mekkora értéket képvisel.
Régiónként csoportosulva könnyebb kiállításokat rendezni, mint ha a teljes erdélyi tagságot próbálnánk megmozgatni. Így jött létre a BMC Maros megyei csoportja is, és hála a Bernády Háznak, immár három éve közös kiállításokon mutatjuk be a helyi közönségnek legújabb törekvéseinket, eredményeinket".
Érték és mérték, számszerűség és minőség tekintetében e harmadik kiállításon a legnyilvánvalóbb az előrelépés. A tárlatlátogatók is jól érzékelhetik: mindenik művész hangsúlyozottan szem előtt tartotta ezt a tendenciát. Huszonöt markáns alkotóegyéniség több mint félszáz műve látható a falakon, állványokon. Más-más életkorú, szellemiségű, irányultságú művészemberek, műfaji és sok egyéb szempontból is különböznek egymástól. Amiben egységesek, az a művészi igényesség iránti elkötelezettség. Mindannyian azt vallják: a név, a Barabás Miklós Céh rangja, hírneve kötelez. Ebben nem különbözik egymástól a tárlat legidősebb résztvevője, a kilencvenhez közeledő Kolozsvári Puskás Sándor, vagy a legifjabb kiállító, Makkai István sem. De ugyanez érvényes, ha a klasszikus szépségideál jegyében dolgozó Bálint Károlyt és a land-artot képviselő Pokorny Attilát hozzuk szóba. Nem véletlen, hogy szobrászokhoz fordultunk példákért. A tárlat tanúsága szerint szobrászatban a legerősebb a megye BMC-csoportja, tizenketten képviselik a plasztikát. Persze, festői remeklésekkel is bőven találkozunk a tárlaton. És újra legjobb színvonalukon jelentkeztek a textilművészek. Hiányok a grafikánál mutatkoznak. Hátha az a fokozott érdeklődés, amit a Céhen kívüli alkotók tanúsítottak a kiállítás iránt, segít majd az elkövetkezendőkben ilyen vonatkozásban is kiegyensúlyozni a véletlenszerűen kialakult műfaji aránytalanságot. Az alkotók sorait ritkítja az elmúlás. E kiállítás a nemrég elhunyt Fekete Zsoltnak is emléket állít. De az igazi tehetségek előtt a BMC ajtaja nyitva, remélhető, hogy fiatalok új raja lép be rajta nemsokára.
Ez már újabb dimenziók előrevetítése. A mostani tárlat viszont a bizonyosság: önmaguk művészi igazságát jól kimunkált eljárásokkal, érzelemdúsan érvényre juttató alkotók művei ragadják meg a nézők figyelmét. Múltat és jelent, valóságos és álomvilágot, tudást és fantáziát szervesen egybefon, térben és időben szabadon csapongó látványt tár elénk a felkínált anyag. Emberi mélységek és égi magasságok, természeti szépségek és jelképpé nemesült látomások, mesés pillanatok és varázsos hangulatok, távoli korok üzenetei és mai aggodalmak, kedves ismerősök és ismeretlenek öltenek alakot, szólítanak meg lenyűgöző színharmóniákba, ötletes, frappáns formákba öltöztetett festményeken, szobrokon, textíliákon, fotókon. Így hát e sorok írója különösebben meg sem lepődött, amikor talán az egyik munkacímtől is indíttatva, a galéria csendjében egy általa ritkán hangoztatott mondatot vélt hallani: angyal szállt el a Ház fölött. Nem csodálkoznék, ha valamelyik délelőtt, vagy éppen a múzeumok mai éjszakáján a kiállításnézés nyugalmában mások is hasonló pillanatot élnének át. (N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 21.
Szent Erzsébet ereklyéi a Millenniumi templomban
„Tanuljunk tőle irgalmasságot, jóságot és szeretetet”
Május 18-án, szerdán Erdélyi körútja harmadik állomására, Temesvárra érkezett Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéje. Az ereklyét Böjte Csaba ferences szerzetes hozta el Temesvárra régi osztálytársa, Kapor János gyárvárosi plébános meghívására és a Magyarok Nagyasszonya templomban több száz hívő fogadta imádságos szeretettel, énekléssel a drága kincset. A szentmise előtt a nagyszalontai Béke Királynője gyermekotthon lakói, Csaba testvér „gyermekei” elevenítették fel Szent Erzsébet életének néhány fontos mozzanatát.
Az ereklye fogadására megtartott ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes és a temesvári egyházmegye papjai együtt celebrálták. Csaba testvér a szentmise során elmondta, hogy Ferenc pápa azért hirdette meg az irgalmasság, a szeretet évét, mert az szerinte orvosság lehet a világ gondjaira-bajaira. Szent Erzsébetet több mint 800 éve az irgalmassága, a szegények, az elesettek és a betegek iránt tanúsított szeretete tartja meg emlékezetünkben. „Ő alapította a világ első árvaházát és első kórházát, ahol maga is gondozta a betegeket” – mondta Bőjte atya, felidézve Árpád-házi Szent Erzsébet csodálatos tetteit, amelyeknek köszönhetően röviddel halála után szentté avatták. Az irgalmasság szent évében Böjte atya Szent Erzsébet példáját ajánlotta a hívek figyelmébe, arra kérve őket, hogy lehetőleg az év minden napján próbáljanak jót tenni valakivel. „Jónak lenni jó, ezt személyes tapasztalatom alapján állíthatom” – mondta Csaba testvér. „Amikor jót tettem, mindig örömet, melegséget éreztem, de amikor gyerekkoromban rosszalkodtam, semmi örömöm nem tellett benne. Nem minden problémát tudunk megoldani, de jókedvet, szeretetet, bizalmat bárkinek adhatunk, és nemcsak a más életét, de a mi életünket is jobbá tesszük ezáltal.” Szent Erzsébet ereklyéiről Csaba testvér elmondta, hogy aprócska koponyacsont-szilánkot és egy ruhaszegély darabkát tartalmaz az ereklyetartó és Sárospatakról, Szent Erzsébet szülővárosából azért hozta el Erdélybe találkozni a hívekkel, hogy tanuljanak tőle irgalmasságot, jóságot és szeretetet. A szentmise végén a templomot megtöltő több mint félezer hívőnek alkalma nyílott hódolatát kifejezni, megérinteni és megcsókolni a szent ereklyét.
„Nagy öröm számomra, felemelő érzés, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjével személyesen találkozhattunk itt a temesvári Millenniumi templomban – nyilatkozta Kapor János, a Magyarok Nagyasszonya templom plébánosa –, örvendetes, hogy ilyen sokan eljöttek erre a találkozásra, annál is inkább, mert itt a Bánságban nem mindig zökkenőmentes megtalálnunk a közös nevezőt, és mindannyian érezzük, hogy mennyire felgyorsult a beolvadás. Szent Erzsébettől megtanuljuk azt, hogy mit jelent jó embernek lenni, jó kereszténynek lenni, mit jelent jó magyarnak lenni.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Tanuljunk tőle irgalmasságot, jóságot és szeretetet”
Május 18-án, szerdán Erdélyi körútja harmadik állomására, Temesvárra érkezett Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéje. Az ereklyét Böjte Csaba ferences szerzetes hozta el Temesvárra régi osztálytársa, Kapor János gyárvárosi plébános meghívására és a Magyarok Nagyasszonya templomban több száz hívő fogadta imádságos szeretettel, énekléssel a drága kincset. A szentmise előtt a nagyszalontai Béke Királynője gyermekotthon lakói, Csaba testvér „gyermekei” elevenítették fel Szent Erzsébet életének néhány fontos mozzanatát.
Az ereklye fogadására megtartott ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes és a temesvári egyházmegye papjai együtt celebrálták. Csaba testvér a szentmise során elmondta, hogy Ferenc pápa azért hirdette meg az irgalmasság, a szeretet évét, mert az szerinte orvosság lehet a világ gondjaira-bajaira. Szent Erzsébetet több mint 800 éve az irgalmassága, a szegények, az elesettek és a betegek iránt tanúsított szeretete tartja meg emlékezetünkben. „Ő alapította a világ első árvaházát és első kórházát, ahol maga is gondozta a betegeket” – mondta Bőjte atya, felidézve Árpád-házi Szent Erzsébet csodálatos tetteit, amelyeknek köszönhetően röviddel halála után szentté avatták. Az irgalmasság szent évében Böjte atya Szent Erzsébet példáját ajánlotta a hívek figyelmébe, arra kérve őket, hogy lehetőleg az év minden napján próbáljanak jót tenni valakivel. „Jónak lenni jó, ezt személyes tapasztalatom alapján állíthatom” – mondta Csaba testvér. „Amikor jót tettem, mindig örömet, melegséget éreztem, de amikor gyerekkoromban rosszalkodtam, semmi örömöm nem tellett benne. Nem minden problémát tudunk megoldani, de jókedvet, szeretetet, bizalmat bárkinek adhatunk, és nemcsak a más életét, de a mi életünket is jobbá tesszük ezáltal.” Szent Erzsébet ereklyéiről Csaba testvér elmondta, hogy aprócska koponyacsont-szilánkot és egy ruhaszegély darabkát tartalmaz az ereklyetartó és Sárospatakról, Szent Erzsébet szülővárosából azért hozta el Erdélybe találkozni a hívekkel, hogy tanuljanak tőle irgalmasságot, jóságot és szeretetet. A szentmise végén a templomot megtöltő több mint félezer hívőnek alkalma nyílott hódolatát kifejezni, megérinteni és megcsókolni a szent ereklyét.
„Nagy öröm számomra, felemelő érzés, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjével személyesen találkozhattunk itt a temesvári Millenniumi templomban – nyilatkozta Kapor János, a Magyarok Nagyasszonya templom plébánosa –, örvendetes, hogy ilyen sokan eljöttek erre a találkozásra, annál is inkább, mert itt a Bánságban nem mindig zökkenőmentes megtalálnunk a közös nevezőt, és mindannyian érezzük, hogy mennyire felgyorsult a beolvadás. Szent Erzsébettől megtanuljuk azt, hogy mit jelent jó embernek lenni, jó kereszténynek lenni, mit jelent jó magyarnak lenni.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)