25 éve történt – A múlt tükörcserepei
Az RMDSZ második kongresszusa, Szőcs Géza tiszavirágéletű elnöksége és annak háttere:
Az RMDSZ első, 1990. április 21-22.én Nagyváradon megtartott kongresszusán, hosszan vita és egyeztetés után végül nem volt verseny a két elnökjelölt, Domokos Géza egykori kommunista pártfunkcionárius, az RMDSZ ideiglenes elnöke, valamint Szőcs Géza költő, az Ellenpontok egykori szerkesztője között, hanem funkciómegosztásra került sor, Domokos Géza elnök lett, Szőcs Géza pedig főtitkár. Itt is rögtön leszögezném, hogy bár Domokos Géza a Román Kommunista Párt nómenklatúrájának tagja volt s így a Temesvári kiáltvány nyolcas pontjának hatálya alá esett volna, 1989 előtti tevékenysége elismerést érdemel, ebben vélhető, hogy 1989 utáni politikai ellenfelei is egyetértenek. Sajnos politikai szocializációja nem engedte meg, hogy a megváltozott körülmények között képes legyen adekvát politikát megfogalmazni, ugyanazokat a kijárásos, háttérpaktumos, a vélelmezett román tűrőképességet a magyar érdekeknél és magyar érzékenységnél fontosabbnak tartó hozzáállással nem sokat lehetett elérni.
A kétfejű struktúra nem bizonyult hatékonynak, az 1991-ben megtartott második kongresszuson úgyszólván mindenki egyetértett abban, hogy egyetlen vezető kell a szervezet élén álljon. Mivel a két jelölt – aki történetesen ugyanaz a két jelölt volt, mint egy évvel korában, Szőcs Géza és Domokos Géza – teljes mértékben eltérő politikai gondolkodást, módszertant képviselt, eltérő célokat hirdetett és azokhoz eltérő eszközöket rendelt, hatalmas tétje volt annak, hogy a kongresszus kit emel az elnöki székbe.  Bármennyire is tetszetős a történelmi szükségszerűség elmélete, mely szerint nem az egyének szabják a történelmi események fonalát, hanem a trendek, a megafolyamatok, melyek lényegében individuum-függetlenek, bizony kerülhet porszem a gépezetbe és egyetlen személyi döntés eltérő medert szabhat a történelemnek. Ha 1991 májusában Szőcs Géza elnökségét nem óvják meg, minden bizonnyal másként alakult volna az erdélyi magyar történelem.
De miután kihirdették az eredményt, Szőcs Géza győzelmét, a nemrég elhalálozott Tokay György személyében akadt valaki, aki megóvja az eredményt arra való hivatkozással, hogy hiányzik az urnából pár szavazat. Akkoron nem volt még demokratikus gyakorlata a részvevőknek, s nem akadt senki, aki rávilágított volna arra, hogy az nem ok az óvásra, ha kevesebb szavazat van az urnában, legfeljebb az, hogyha több, mint amennyit szétosztottak. Hiszen, ha az előbbi is ok lenne, bárki megengedhetné magának, hogy ne dobja be a szavazócéduláját az urnába, hanem magánál tartsa, majd, ha nem felel meg neki az eredmény akkor óv. Csalásra csakis az utalhat, ha több szavazatot számlálnak meg a szétosztottnál.
No de akkor ezt nem látták még át a küldöttek, így a szavazást megismételték és hogy, hogy nem, a második szavazási körből Domokos Géza került ki győztesen, pár szavazat többséggel. Egyébként ez volt az a kongresszus, amikor expressis verbis az autonómia egyik válfaja, tételesen a kulturális autonómia célkitűzése bekerült az RMDSZ programba, de olyan hatékonyan sikerült e programpontot képviselni, érvényesíteni a továbbiakban, hogy e ténynek még azok sincsenek tudatában,akik megélték az akkori eseményeket. Éppen ezért volt szükség a Kolozsvári Nyilatkozatra, mely hatalmas médiaérdeklődés mellett tett hitet az belső önrendelkezésen alapuló háromszintű autonómia kivívása mellett, e gesztus épp publicitása miatt volt letagadhatatlan, elsikkaszthatatlan és több éven keresztül meghatározhatta a szervezet politikáját.
A második kongresszusnak fontos döntése volt, hogy egy autonomista többségű elnökséget választott az RMDSZ élére(tagjai Domokos Géza, elnök, Tőkés László, tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök, továbbá Beder Tibor, Béres András, Borbély Imre, Csapó József, Patrubány Miklós, Takács Csaba és Toró T. Tibor) akik több ízben is leszavazták az autonómia-politikát ellenző elnököt. Megtehették, hiszen felhatalmazottságukat éppen úgy a kongresszustól kapták (ellentétben a korábbi elnökséggel vagy a későbbi Ügyvezető elnökséggel), mint az elnök. Nagyrészt nekik köszönhető, az elnökségen belül tevékenykedő autonomista magnak, hogy 1992. október 25.-én az RMDSZ zászlajára tűzte az autonómiát, amit hivatalosan mindmáig nem tagadott meg. Ez jelenthet egy halvány esélyt arra, hogy az erdélyi politikában valaha lesz még autonómia-elvű cselekvési egység. 
Most, amikor a román hatalom szabályos pszichológiai háborút folytat a magyar nemzeti közösség ellen, semmi sem aktuálisabb e létparancsnál.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” 
P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról
Amikor jó tíz évvel ezelőtt – dr. Cserháti István címzetes sárvári apát, tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott vásárosnaményi plébános megbízásából –jószolgálati cselekményként a fenti címmel jelzett kéziratos könyvecskét – „az első magyar nyelvű mirákulumos könyvet” – visszavittem a csíksomlyói ferences rendházba, nem gondoltam, hogy valaha is újra találkozom vele. Az eseményről cikket írtam a Hargita Népe című napilap 2005. május 14-i számába –, mellékelve a küldő áldozópap levelét arról, hogy a kis könyvecske miként s hol került hozzá.
Január elején csomagot kézbesített a posta, Mohay Tamás etnográfus, az ELTE BTK Néprajzi Intézete vezetőjének gondozásában megjelent könyvét(x), amely nem más, mint az általam átadott kéziratos könyv gondosan átírt és fakszimile kiadása, tudományos megalapozású tanulmány kíséretében, a szövegértést elősegítő lábjegyzetekkel, a kérdéskörhöz kötődő igen tekintélyes mennyiségű adattárral kiegészítve. Lehet-e ennél nagyobb öröm és elégtétel a könyvet tisztelő, a régmúlt idők szellemi kincseit csodáló és megbecsülő ember számára? Megtiszteltetésnek vehetem, hogy írhatok róla, örömömnek adjak hangot, hogy az elveszettnek hitt, szinte teljességgel elfeledett, a XIX. század eleji írott és beszélt, ízes archaikus nyelvezetű, a Mária–tiszteletet elmélyítő könyv reinkarnációját szerény szavaimmal méltassam?
Az olvasóban akaratlanul is fölmerül a kérdés: honnan a budapesti tudós kutatónak a somlyói rendház e féltett kincsével való találkozása? Az interneten megjelenített adatbázis segít benne: Mohay Tamás három ízben (1990, 1994, 2003) volt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékének vendégtanára; tanulmányainak hosszú sora jelzi, hogy kutatási területe kiterjed a népi vallásosság erdélyi hagyományainak feltárására, számbavételére, azon belül pedig megkülönböztetett figyelmet fordít a csángósághoz, Csíksomlyóhoz fűződő, múltbeli és jelenkori eseményekre, hagyományokra, a tárgyi és szakrális örökség búvárlására. A tudományos munkásságát számba vevő repertóriumban bőséges igazolását találjuk a somlyói búcsúhoz való kötődésének: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún (1992), Egy ünnep alapjai. A csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban (2000), Kájoni Jánostól Márton Áronig. Kétszázötven év a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás alakulástörténetéből (2002), Moldvai magyarok pünkösdkor Csíksomlyón (2005), Bukaresti magyarok a csíksomlyói búcsúban (2007), A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány (2009), Csodatörténetek Csíksomlyón: magyar nyelvű elbeszélések Losteiner Leonárd kéziratos Cronologiájában (2015)… Ez utóbbi immár közvetlenül elvezette őt az „Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik” tudományos elemzéséhez, ismertetéséhez, bekapcsolva azt a jelenkor szakrális szellemi körforgásába, hozzásegítve a több mint kétszáz évvel ezelőtt élt tudós ferences szerzetes búvópatakként rejtekező művének a felszínre törését. Hisz ez a kéziratos könyvecske – „Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak” – valóban kincs, amiképp arra P. dr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök ajánló sorai utalnak: „a losteineri életműből talán egyedüliként megkímél bennünket a latin nyelv használatától s anyanyelvünkön közvetít számunkra sokatmondó tanítást, ezzel mutatja be igazi dicsőségét a most már öt évszázad óta reményt, biztonságot, vigasztalást, bátorítást nyújtó csíksomlyói kegyszobornak”; a megtalált kincs megjelentetését gondozó Mohay Tamás munkája pedig „megéreztethet bennünk valamit abból a »dicsőségből«, amely a Mindenható jóságának és ajándékának a megnyilvánulása”.
A Csíksomlyóhoz fűződő negyedszázados elmélyült kutató tevékenység által megalapozott tudományos látókör adott Mohay Tamás tanulmányához oly fundamentumot, amelyre a kötetet kísérő tanulmány – Losteiner Leonárd történetei a csíksomlyói kegyszoborról – tovább építi azt a virtuális szellemi katedrálist, amely Csíksomlyót – s benne a Napba öltözött Asszonyt – a Kárpát–medence, a világ magyarsága százezreit magához vonzó, magához ölelő, kegyelmi ajándékaival elhalmozó szakrális kisugárzási pontjává avatja.
Az olvasóban joggal merül fel a kíváncsiság: ki volt az a személyiség, aki kétszáz esztendővel ezelőtt a somlyói búcsú történetét, a kegyszobor csodás tetteit papírra vetette, megörökítette, örök emlékeztetőül az utókor számára. Ki is az a ferences barát, kinek „arcát nem ismerjük, csak a keze vonását – és a műveit”, kinek hamvait a kegytemplom kriptája őrzi? A tanulmány Losteiner és kora című fejezete, neves elődök adataira, kutatásaira támaszkodva ad választ. P. Losteiner Leonárd (1744–1826) „…egy korforduló nemzedékéhez tartozik: megérte az erdélyi ferencesek nagy felvirágzását, és utána látnia kellett a hanyatlás kezdetét is. Egyik utolsó képviselője a latin nyelvű tudományosságnak, és a legelső, aki magyarul állít össze könyvecskét Csíksomlyóról – éppen akkor, amikor a »határon túl«, Magyarországon kibontakozik a nyelvújítás.” Műveit, jelesül a csíksomlyói kolostor történetét, az erdélyi ferences rendtartomány históriáját, illetve a világtörténetét – Cronologia Topographico–Chronographica seu sub specie annuae felicitatis et calamitatis Provinciae Transylvanicae et Siculiae Descriptio pervetusti monasterii Csík–Somlyóviensis ad Beatam Virginam Visitantem etc… (1777), Propago vitis seraphicae in tansilvaniam protensa… seu historia chronologico–topographica provinciae seraphico–transsylvanicae tit. s. stephani protoregis hungariae fratrum ordinis minorum s. p. francisci strictioris observantiae… (1789), Theatrum Orbis Christiani Hungarico–Transylvanicum int tres aeatates videlicet legis naturae, legis scriptae, et leges evangelicae divisum, statum sacrum et profanum, ac praecipuos eventus universi in paralellis lineis ab urbe condito usque ad annum MDCCXC exhibiens… (1790 után) – latinul, „a kor művelt embereinek nyelvén” írta. E műveket méltán sorolhatjuk a korabeli, szakmai érdeklődést és elismerést kiváltó értékes tudományos munkák közé. Mohay Tamás – jelen kötetének megjelenésekor – a Hargita Népe 2015. november 19-i lapszámában közölt interjúban a korabeli és későbbi recepciót is megindokolja: „rendkívül kitartó, nagy összefoglalásra képes ember munkáját tartom a kezemben, akinek figyelme mindenre kiterjed, és amellett, hogy elmerül részletekbe, a nagy egészre is fogékony”. Bár munkái kéziratban maradtak és a szerző neve is „saját rendjén kívül jórészt elfelejtődött (…) Mégis: egymást követő érdeklődő nemzedékek újra meg újra rábukkantak Losteiner írásaira, és újra meg újra gazdag adatforrást láttak benne.” A rendkívül gazdag ismeretanyagra épült a magyar nyelven megírt „Istennek kincses tárháza…” „tudomásunk szerint – olvashatjuk a tanulmányban – az első és egyetlen, amelyet magyarul állított össze. (…) Célja lehetett a kegyhely iránti buzgóság ébren tartása és talán az adakozó kedv fokozása is a készülő új templom építésének javára. Leginkább pedig az, hogy emlékezetben tartsa korábbi nemzedékek gyűjtőmunkájának eredményeit, a kegyszobor körül megesett csodákat.” Személyesen működött közre, hogy előbb Kolonich László, majd Battyány Ignác erdélyi püspök bizottságot küldjön ki a kegyszobor csodatételeinek a vizsgálatára, hivatalos nyilatkozatban erősítse meg és ismerje el azokat.
Mohay Tamás alapos és körültekintő kutatásai és vizsgálata arról tanúskodik, hogy a kezünkben tartott kéziratos könyv nem unikum, hasonló című kézirat található a kolozsvári Egyetemi Könyvtár kézirattárában; azonos tétel, ugyancsak Losteiner neve alatt szerepel – a kézirat viszont eltűnt – az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában; további példány az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban…, melyek a kódexmásoló barátok gyakorlatára utalnak, segítettek szélesebb körű hozzájutást e lelki táplálékhoz. További kutatás szükséges ahhoz, hogy eldönthessék: „melyiket melyikről másolták, és hogy a szövegek apróbb eltérései hátterében pontosan mi áll”.
Az „Istennek kincses tárháza…” kiadásra való előkészítése „sok élvezetes »rejtvény« megfejtésére adott lehetőséget” – olvashatjuk a fentebb említett interjúban –, ugyanakkor utalás történt arra is, hogy az átírás mily nagy gondosságot és odafigyelést kívánt. „Az átírást és kiolvasást is sokban segítette a későbbi, jobban olvasható kolozsvári másolati példány; az esztergomi példányból viszont az derült ki, hogy a somlyói példány másolója több helyen is kihagyott szavakat és sorokat.”
A múlt homályából előkerült csíksomlyói kéziratos könyv, „jól szerkesztett, átgondoltan felépített” fejezetekre – bevezetőre, czikkelyekre, toldalékra – tagolt mű, gondos kezek munkájára vall. Alcímei: Tárgya e könyvecskének, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének ábrázatjáról, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének eredetéről és régiségéről, Az ezen szent képen történt természet felett való változásokról, A csíksomlyai Szűz Mária szent képénél vett isteni kegyelemről, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária törvényes ítélete fő megyés pásztornak.
A kötet lehetőséget és alkalmat kínál arra, hogy a mai olvasó – fakszimilében és Mohay Tamás átiratában – is ízelítőt nyerjen a két évszázaddal ezelőtti magyar nyelv szépségéből. A kézirat „megmutatja azt, milyen tisztelet övezte Szűz Máriát 1800 körül és az azt megelőző évszázadban (…) első kézből, mintegy a forrásnál láthatjuk a tisztelet kifejeződését”. A kéziratos kötet legterjedelmesebb fejezete hosszan sorjázza azokat az imameghallgatásokat, csodatételeket, amelyek a csíksomlyói kegyszoborhoz köthetők. Nem állhatunk ellent a csábító lehetőségnek, hogy a Losteiner Leonárd által följegyzett, átírt szövegből szemléltetésképpen néhányat kiragadjunk.
28. „…egy P. Mihály Jakab öreg szerzetes nemes Deák József előtt írása által vallotta, hogy ő a szakadásnak nagy kínjaiban sínlődvén, le borulva folyamodék ezen szent kép előtt az Isten Anyjához, könyves szemekkel kérvén, hogy az ő istenes könyörgésével vagy jó halált vagy az ő szenvedésétől való szabadulását megnyerné; és midőn ezen gyakor fohászkodásit újítaná, ezen alkalmatlan nyavalyából harmadnapra minden orvosság nélkül kiszabadula, s ezen innen már 15. esztendő telve nyavalyának semmi terhét nem érzé; »amelyet örök hálaadással leborulva (úgy írják) tulajdonítok és papi hitemmel esküvén bizonyítok azon Szűz Anyának nevezetes képéhez való folyamodásomnak Csíksomlyón 9. novembris 1746«.”
33. „A szűzen gyümölcsöző Mária a gyümölcsteleneknek is Anyja, ezért a benne reménlő magtalanokra is szokta ezen szent képben is hathatós közbenjárását és kegyességét kiterjeszteni, amint levelében bizonyítja ezt méltóságos Gábor Anna néhai udvari tanácsos Csató Zsigmond úr özvegye, aki levelével bizonyítja hogy egy csíkszépvízi kontrallorné első férjével 16 esztendők alatt, a másodikkal nyolc esztendőkig magtalan lévén, és emiatt férjétől is nagyon szorongattatván ügyét és folyamát vette ezen szent képhez. Férjét keserves könnyhullatásival arra bírta, hogy hét szombat napon ezen szent képet együtt meglátogatnák; minek előtte egyes fogadásokot egészen bételjesítették volna, az alatt a szomorú asszony megvigasztaltaték, és mint Ráchel, méhében fogana. Ennek méhe gyümölcsét az említett méltóságos Gábor Anna asszony nemes delnei Botskor Mihállyal 1732. esztendőben a keresztelővíz alá tarták, és Istennek béajánlák. Így vigasztalja Isten azokot, akik szomorú ügyekben teljes hittel, reménységgel és szeretettel folyamodnak az ő Anyjához, Máriához.”
67. „Both Ilona karatnai Zoth János hitvese elméjében megháborodván minden szent dologtól irtózván és káronkodván 28. novembris 1779-ben csíksomlyai szent képhez Háromszékről hozattaték, és itten arra bírattaték, hogy töredelmes szívvel a szent kép előtt leborulva fohászkodnék. Erre kezde nevetni, vigasztalásul hívni a Jézus Máriát és onnan teljes vigasztalással egészségesen hazamene. Adatott Máriának hatalom mind a testnek, mind a léleknek feltámasztására, úgymond Boldog Adameus.”
Batthyány Ignác püspök az „eskető levelek” és a személyesen tapasztalt csodatétel és a népek buzgóságától „meggyőzettetvén végre ítéletet tett”: „Ezt a faragott képet azért mind a csudákról jelesnek, és hogy megkoronáztassék, méltónak magyarázzuk, és minden tőlünk kitelhető móddal és formában szentenciát mondunk. Adatott Kolozsváratt, ami püspöki lakhelyünkben, Kisasszony havának huszadikán 1798. esztendőben, Ignác erdélyi püspök.”
Mohay Tamás tanulmánya kitér a kéziratos könyvecske előzményire, a benne foglaltak forrásaira. A kiindulópont a szerző saját munkáiban jelölhető meg: „Az Istennek kincses tárháza… elbeszélt történetei – a históriákról éppúgy, mint a mirákulumokról – szinte teljes egészükben szerepeltek már Losteiner Leonárd harminc évvel korábbi művében, a Cronologia-ban. és sok későbbi közvetítőn keresztül onnan váltak széles körben ismertté.” De utalni kell más történeti forrásokra is, amelyeket munkájában maga is megemlít. A csodatetteket felsoroló fejezetből ismerhetjük meg az imameghallgatásokat követő, a kegyszoborhoz köthető csodatetteket. Bennük „a maga elevenségében jelenik meg előttünk a 18. század vallási tapasztalata, hite, múltról való gondolkodása. A múltról három eleven forrása van, ahogy ezt a bevezetőben megfogalmazza: a »tapasztalás, az Írás és a Hagyomány«. (…) A maga idejében Losteiner éppoly korszerű volt, fürkésző és részletekre figyelő, évszázadokat összegző és szintézist alkotó szellemével, mint mások, későbbi korok »nagyobb« tudósai a saját módszertani eszköztáruk birtokában. A maga helyén és a maga értékén kell ma is megbecsülnünk anélkül, hogy későbbi korok szemléletét és módszertani ügyességét kérnénk rajta számon.”
Az „Istennek kincses tárháza…” immár bárki számára hozzáférhető. Azt nemcsak a szakrális, vallási hagyományok iránt érdeklődő olvasók forgathatják haszonnal, hanem a magyar nyelv múltja, fejlődéstörténetének a búvárlói is. „…olyan ember magyar szövegét olvassuk, aki (túl a hatvanon) szinte a szemünk előtt tanul magyarul írni, hiszen ilyen kísérlete tudomásunk szerint korábban nem volt (…) a stílusnak és a fogalmazásnak ez az átmeneti, »kezdő« állapota tanulságos akár a magyar nyelvtörténet, akár a gondolkodástörténet szempontjából.”
Napjaink Mária-tisztelete, a Mária-ünnepek sora, a Mariazelltől Csíksomlyóig vezető Mária-út kiépítése végigvezet bennünket a magyar államiság létrejöttével egyidős Mária-tisztelet alakulástörténetében. Mohay Tamás tekintélyes szakirodalomra támaszkodó könyve hozzásegít bennünket, hogy mélyebben megismerjük azt a szakrális hátteret, amely jeles zarándokhelyeinken – Máriabesnyőn, Máriagyüdön, Máriapócson, Mátraverebély–Szentkúton, Máriaradnán, Csíksomlyón… –, Mária-ünnepeinkben lépten–nyomon tetten érhető. E kötet oda sorolható Pünkösd–szombatján Csíksomlyóra zarándokoló százezrek legfontosabb lelki olvasmányai közé. A kegytemplom szentélyében látható számos emlékjel, az imameghallgatást tanúsító márványtábla igazolja, hogy a Szűzanya, a Magyarok nagyasszonya a későbbi korokban is oltalmába fogadta s fogadja ma is a hozzá fordulókat.
Máriás József
(x)Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról /Csíksomlyó – Budapest, 2015/ Keresztény Szó (Kolozsvár)

Nemzetpolitika: 800 ezer új magyar állampolgár
Pénteken tart ülést a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, és többek között a magyar munkaerő megtartása és a külhoni magyarok állampolgársága a téma. A kormányzati ciklus végéig akár 1 millió új magyar állampolgár lehet. Eddig már 825 ezren kaptak állampolgárságot.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülésén Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszélt a külhoni magyarokról. Elmondta, hogy eddig 762 ezren tettek állampolgársági esküt és körülbelül 62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg az alapján, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el.
Semjén Zsolt azt is mondta az ülésen, hogy a kormány célkitűzéseinek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. Semjén Zsolt azt is elmondta, hogy a kormány soha nem áldozott ennyi forrást a nemzetpolitikai célokra. Többek között ennek eredményeként a vajdasági programhoz hasonló, arányos nagyságrendű gazdaságfejlesztési programot akar indítani a kormány Kárpátalján is.
Az ülésen Kövér László, a Parlament elnöke a Kárpát-medencei magyar munkaerőről beszélt. Azt mondta, hogy a magyar államnak a hatalmas anyagi erőfeszítéseket kell tennie a következő években azért, hogy egy olyan stabil munkaerő-gazdálkodási program jöhessen létre, amely segíti a magyarokat, hogy szülőföldjükön maradjanak. Kövér László elmondta, hogy a nemzetpolitika érdekérvényesítő ereje azon múlik, hogy a magyar törekvéseket meg tudják-e védeni a nagyvilágban – írja az MTI.
MTI

Erdély.ma

A prefektus máris kifogásolja (A megyei tanács székely zászlója)
Eltávolíttatná a Kovászna Megyei Tanács üléstermében kitűzött székely zászlót Sebastian Cucu prefektus, mivel szerinte törvénytelen módon volt elhelyezve. A kormányhivatal vezetője ezt az Agerpres, valamint a Mediafax hírügynökséggel közölte, kijelentve, egy hivatalosan el nem ismert zászlóról van szó, ennek elhelyezése pedig csakis jogszerűtlen lehet a jelenlegi előírások értelmében.
A prefektus a hírügynökségeknek kijelentette: állításait több jogerős bírósági döntés is alátámasztja, azaz nincs törvényes módja egy hivatalosan el nem ismert lobogó kitűzésének az ülésteremben vagy a közintézmények homlokzatán. A székely zászló pedig kétségtelenül egy el nem ismert szimbólum. Cucu annak kapcsán, hogy a megyei testület szerdán határozatba foglalta: a Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt frakciójának vezetője adományozta zászló közvagyontárgynak minősül, kijelentette, hogy megvizsgálják a dokumentumot törvényességi szempontból, és amennyiben jogszerűtlennek bizonyul, megtámadják azt. A kormány helyi képviselője szerint nincs jelentősége annak, hogy az el nem ismert szimbólum milyen módon került a közintézmény birtokába – azaz ajándék vagy adomány volt –, kitűzése a többi hivatalosan elismert zászlók mellé mindenképp jogszabályba ütköző.
Mint arról beszámoltunk, Kovászna Megye Tanácsa szerdai ülésén elfogadta Kulcsár-Terza József adományát, melyet a múlt havi ülésen adott át. Akkor a polgári politikus a székely zászlóval vonult be az ülésterembe, és az elnök jóváhagyása után kitűzte azt Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé. Az adományt egyöntetű szavazattal határozatban fogadta el a közgyűlés. Kulcsár-Terza József elmondta, azért ragaszkodott ahhoz, hogy így fogadják el az adományt, és azt iktassák be a megye ingó vagyonába, mert félt, hogy eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvünket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt az egész város
A Sepsi-SIC történelmet írt, hiszen először nyert bajnoki címet a sepsiszentgyörgyi kosárlabda történetében – ennek örömére Sepsiszentgyörgy új főterén tegnap Sepsi-SIC-napot szerveztek, amelyen több ezren vettek részt.
A résztvevők – a Székely Légió tagjai zöld-fehér zászlókat, sálakat, mezt viselve, idősebbek és fiatalabbak, sokan családostul, babakocsival – már délután ötkor gyülekeztek, így lassan zöld-fehér tengerben úszott a színpad előtti tér. A hangulatot a Vass-Vitus Kinga és a Molnár Enikő által irányított Sport-All Sport Klub világbajnokságra készülő Z-Dance tánccsoportjának tehetséges kis és nagy táncosai alapozták meg, akiket már a kosárlabda-mérkőzések szüneteiben számtalanszor láthattunk. A folytatásban spontán tánccal biztatták mozgásra a jelenlevőket, majd az újdonsült bajnokok is bekapcsolódtak, és hamar átvették a stafétát. A tánc után továbbra is a Román Kupa-győztes és bajnokcsapatra irányult a reflektorfény, akiket a műsorvezető-páros, Kádár Zoltán és Vlad Manolăchescu egyenként szólított színpadra. Miközben a lányok a magasba emelték a két kupát, nagyszerű hangulat uralkodott a nézőtéren, ahol a már ismert rigmusokkal éltették őket az ország legjobb szurkolói: tudta már az egész város, bajnok lett a székely város. A zöld-fehérek folyamatosan autogramot osztogattak a jövő kosárlabdázóinak, és fényképeket készítettek, majd a kissé ellaposodó hangulatot az Amanda Thompson–Tyaunna Dominique Marshall páros tette újra vidámmá rögtönzött táncelőadással, amelybe a gyerekek is bekapcsolódtak. Az estét a várva várt koncerttel zárták: az Ismerős Arcok zenekar együtt énekelte el a zöld-fehér szurkolókkal a Nélküled című közkedvelt dalt.
Miska Brigitta
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Körgyűrű Gyalutól Dezmérig, a Bükkön át
Országos jelentőségűvé vált Kolozsvár metropolisz-övezetében a körgyűrű kialakítása – jelentette be tegnap Emil Boc polgármester az európai parlament szállítási és turisztikai bizottságának képviselőivel a városháza üvegtermében tartott munkamegbeszélés alkalmával. Boc a tanácskozáson elmondta, a kormány kiemelt fontosságú projektként kezeli a Gyalut Dezmérrel összekötő, a városi forgalom zsúfoltságának csökkentését célzó út kiépítését.
A tervezett négysávos körgyűrű az autópálya gyalui csomópontjából indulna, majd párhuzamosan futna a DN1 E60-as jelzésű országúttal a Cora áruház közeléig. Onnan felüljáró vezetne a Monostor negyedi végállomáshoz (képünk), majd a Bükkön keresztül haladva érne a Tordai úthoz, ahonnan a Békás (Bună Ziua) negyedet megkerülve, a Selgros háta mögött elhaladva az Apahida–Bányabükk körgyűrű dezméri csomópontjánál érne véget.
Szabadság (Kolozsvár)

Levélbontó – Örökségünk – Zsobok, hol gyökeret eresztünk és szárnyakat növesztünk
Az Örökségünk kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák határoktól, távolságtól függetlenül a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Látva a felhívás szövegét, nevelő-oktató munkám célkitűzésének értelmében feltettem a kérdést diákjaim körében: „Szeretnétek-e sztárok lenni?” Hangzatos IGEN felelet érkezett, amelyet komoly munka, közös tervezés, felkészülés követett. Ez az idő lehetőséget teremtett annak megakadályozására, hogy gyermekeink gyökér nélküli, könnyen elfújható felnőttekké váljanak, hiszen identitástudatuk formálása, szokásaink ismertetése, hagyományaink átörökítése, magyarként való megmaradásuk ösztönzése úgy zajlott, hogy mindezt észre sem vették. Ők csupán sztároknak készültek.
Március 7-én el is érkezett a nagy nap, hiszen mindenki népviseletbe öltözve, befont hajjal, árvalányhajjal díszített kalapot öltve, kalotaszegi csizmát húzva érkezett, és Pálfi-Horváth Áron videóssal kezdetét vette az Örökségünk videóklip forgatása. Az igazi meglepetés az volt, amikor az MTV1 stábja is megjelent, és az itt zajló eseményekről felvételeket készítettek, a tudósítást pedig még aznap este megtekinthettük közösen. „Benne voltunk a tévében, már sztárok vagyunk” – hallgattuk elégedetten a diákok kijelentését Ottucsák Melinda Anikóval, a Petőfi Program zsoboki ösztöndíjasával, akivel együttműködve formáltuk a diákok magyarságtudatát, ízlésvilágát az Örökségünk projekt keretében.
Gál-Iankó Katalin magyartanár
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
Átszelt útjaim
Mindig morcos volt. Évekig nem is gondoltam, hogy csángó néni lenne. Egyszer leváltotta a feteke fejkendőjét zöldesre, csángósra. Onnantól magyarul köszöntöttem. Alig halható, egykedvű morgás érkezett válaszként, szemkontaktusnak se híre, se hamva. Ment ez így majd tíz éven át.
Egy hónapja nagyon siettem az iskolába. A harangszó alig pár lépésre ért el a kaputól. Szedtem is a lábam, mikor a mellékutcából váratlanul elém lépett a néni. Én úgy megijedtem, mert szinte fellöktem.
– Menjen csak, menjen! – mondtam kissé hadarva.
– Szolgálatba megy, menjél csak magad!
– Hagyja el, megvár az a szolgálat! – mosolyodok el.
– Nekem sem sietős...
S állunk ott szó nélkül. Tán most is ott állnánk színtiszta dacból, ha bele nem fog a beszédébe.
– Nem akarnám elvágni az útját! – mondja halkan, lassan rám emelve tekintetét, biztosra tudom, hogy legelőször a tíz esztendő alatt.
A fekete macska jut eszembe hirtelen, hogy ha áthalad előttünk az úton, az szerencsétlenséget jelent. Évekig volt fekete macskám, imádtam, nem hiszek az ilyen babonákban. De ez mégsem ugyanaz. De vajon akkor mit jelent itt, ha elvágjuk valakinek az útját?
Nem merem megkérdeni. Az évek hozta szigorúságát nem kívánom vissza.
– Nem bánt, ha elvágja az utamat... – vállalom a nem is tudom mit.
Elmosolyodik, lassan megindul, elsétál előttem.
– Egészséget! – köszönök boldogan.
– Adjon a jó Mária! – mondja.
Mosolyog.
Azóta mindig mosolyog. Néhány szót is váltunk újabban.
Talán az út átvágása megsiríti az előző állapotot. A szomorúból vidámat varázsol, a szigorúból mosolygósat. Így gondolnám... De mindkét fél szívbéli beleegyezése szükségeltetik, s csak jó irányba vágódhat.
(2016. február 19.)
Régi locsolók
Legtöbbjük csak húsvét hétfőjén tért be hozzánk. Déltől hajnalig nyílt az ajtó. Vers, locsolás, kölni szag, frissen főzött kávé illata. És nagy, hangos nevetések. A mély, férfinevetéshez nem sokszor szokott falaink ilyenkor egy kicsit megremegtek.
Mi, lányokul, hordtuk a tiszta tányérokat, a frissen mosott és törölt poharakat, és a feketét, literszámra.
Aztán ahogy sötétedett, úgy került elő a töltött bárány és boeuf saláta is, a házikenyér. Később már csak a házi zsír. Az angol keserű sem tartott ki mindvégig.
De szerettük ezt a napot. Volt valami mélységes tisztelet a locsolni járókban. Mindig pontosan tudták, hogy mikor adják át a helyüket. Ezt évekig figyeltem. Jöttek, mentek, sokan csak a mi nagyszobánkban találkoztak, csak azon az egy napon. Mennyi történet, hány kedves arc...
Aztán megnőttünk, s külön a gyerekszobában fogadtuk a saját locsolóinkat. Egyszer egy barátom épp ment ki a szobámból, mikor döbbenten találkozott az édesapjával a nagyszobában. Később kérdeztem, hogy miért meredt úgy meg, hisz tudta, hogy a szüleink is jó ismerősök.
– De hát apám torkaszakadtából kacagott! – mondta még mindig meglepve.
Ilyenek voltak azok a régi locsolások.
Látom magam előtt a nagyszobát, érzem az illatokat, valahogy leginkább az erős feketéjét. S bárhogy is számolom, 15 éve mindennek.
Üdvözlet minden rég locsolónknak, bármerre is járjanak a nagyvilágban vagy már azon is túl...
(2016. március 28.)
Máthé Kriszta
Szabadság (Kolozsvár)

Többet, jobbat, mást
Kemény választ kaptunk Borboly Csabától, aki szerint az erdélyi magyar sajtó sztárolja Dan Tanasăt. A sajtó nem ezzel kellene foglalkozzon – állapította meg.
A Hargita megyei tanácselnököt arról kérdeztük, fellebbez-e a megyei önkormányzat, miután a Dan Tanasă vezette egyesület pert nyert első fokon: a Hargita Megyei Törvényszék elrendelte, hogy a székely zászlót távolítsák el a megyeháza bejáratától, illetve az ülésteremből.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az önkormányzat hogyan értékeli az ítéletet. Erre kaptuk a tanulságos kioktatást, amelynek a logikája szerint nem az a baj, hogy magyar elöljárókat hurcolnak meg, nem az a gond, hogy a szimbólumainkkal szórakoznak, hanem az a baj, hogy miért foglalkozik ezzel a sajtó.
Borboly Csaba válasza itt olvasható teljes terjedelemben, a kérésének eleget téve változtatás nélkül közöltük. De nem hagyhatjuk szó nélkül. A kioktató, lekezelő, mi több a felelősséget áthárító stílus nem megyeitanács-elnöki, hanem tsz-elnöki magatartást sugall. Olyanét, aki megszokta, hogy marhák és birkák fölött diszponál. Borboly érvelése alapján egyenesen az erdélyi magyar sajtó a felelős azért, hogy Dan Tanasă intézményesítve szívatja a magyar vezetőket.
Ez a felfogás, mármint hogy a sajtó a hibás ezért vagy azért, nagyon jellemző egész Erdélyben. A politikusok zöme határozottan tudja, hogy a sajtó mivel kellene foglalkozzon. Természetesen ővelük, éspedig hogy átadták ezt, felavatták azt, ehhez hozzászóltak, arról meg elmondták hogy. A drága jó olvasók pedig a maguk során legyenek szívesek meghatódni és hálásnak lenni.
Ha pedig probléma adódik, akkor kussoljon mindenki, mert „nem kell ezzel foglalkozni”. Ha ezt a gondolatmenetet követnénk, Dan Tanasă bizonyára magába szállna, és soha többé nem perelne be senkit magyar feliratért vagy székely zászlóért. A kemény pénzbírságra ítélt polgármesterek sem kellene fizessenek, és végre béke meg nyugalom honolna a tájon, meghitt hangulatban lehetne avatni és átadni. Na persze!
Szögezzük le: Dan Tanasă nem azért perelget, méghozzá sikerrel, mert az erdélyi magyar sajtó hírt ad róla, hanem mert a hivatásos feljelentő megtalálta azt a rést, amit a romániai magyar politikusok képtelenek befoltozni.
Tehát Borboly Csaba szerint az a megoldás, ha nem foglalkozunk Dan Tanasăval. Idézem: „A magyar sajtó nélkül kit érdekelne, hogy mit csinál, és miket akciózik. Ezt a lufit, az erdélyi magyar sajtó tudja kipukkasztani, ha akarja, mert ő fújta fel, és ő tartja felfújva. Nem kell vele foglalkozni szerintem. Van értelmesebb, nemesebb foglalkozás, témakör, mint az éppen legújabb akciójának elemzése. És minek idegesíteni az olvasókat. Többet, jobbat, mást érdemelnek.”
Ezzel a logikával a tanácselnök azt is mondhatta volna, hogy többé ne írjunk Borboly Csabáról, mert lufi az egész, mi fújtuk fel. Nem kell vele foglalkozni és kész. Mert ugye minek idegesíteni a szavazókat. „Többet, jobbat, mást érdemelnek.”
Szüszer-Nagy Róbert |
Székelyhon.ro

A törvény erejével távolítanák el a megyeházáról a székely zászlókat
Pert nyert a Hargita Megyei Törvényszéken a megyei tanács ellen Dan Tanasă egyesülete, amely azt szeretné elérni, hogy a székely zászlót távolítsák el a megyeházáról, a bejáratáról és a tanácsteremből. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint az üggyel nem kellene foglalkoznia a sajtónak.
Első fokon elveszítette Hargita Megye Tanácsa, a testület elnöke és a megyei önkormányzati képviselő-testület azt a pert, amelyet a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) és vezetője, Dan Tanasă indított tavaly augusztusban. A panaszos azt kérte az igazságszolgáltatástól, kötelezze az alpereseket, hogy a „ Székely Nemzeti Tanács kék-arany színű, székely zászlóként is ismert lobogóját, amelyet a megye zászlójaként fogadtak el” távolítsák el a megyeháza tetejéről, az épület bejáratától és a tanácsteremből is.
Az egyesület először átiratban kérte a zászlók eltávolítását, majd panaszt tettek a megyei önkormányzatnál, ezt követte a kereset benyújtása a törvényszékre. A felperes nemcsak törvényekre, hanem a Marosvásárhelyi Ítélőtábla 2012-ben hozott jogerős döntésére is hivatkozott, amely hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat 2009-es évi, a megyezászló elfogadásáról szóló határozatát.
A Hargita Megyei Törvényszék március 29-én hozott elsőfokú ítéletet a perben, elfogadva az egyesület érveit, és kötelezi Hargita Megye Tanácsát a zászlók eltávolítására. Az ítélet ellen a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál lehet fellebbezni. A megyei önkormányzattól írásban kérdeztük, hogyan értékelik a bíróság ítéletét, illetve, hogy nyújtanak-e be fellebbezést. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke választ is küldött, arra kérve, hogy ezt teljes terjedelmében közöljük.
„Ítéleteket nem szoktam kommentálni. Különösen nem olyan ítéleteket, amelyek nem jogerősek. Általában nem értékelem az ítéleteteket, mert nem vagyok jogász, politikus vagyok. És ha valakinek nem szerencsés jogi kérdésekben értékelésekbe bocsátkozni, az a politikus. Ha érkezik a megyei tanács működése szempontjából fontos ítélet, arról a jogászok kivonatot készítenek nekem, hogy értsem, mi a lényege. A Dan Tanasă-akciókból származó ítéletek nem tartoznak ebbe a körbe. Egyébként is, ha részletesen értékelném az ítéletet, azzal csak hozzájárulnék a Dan Tanasă-kultusz erősítéséhez. Dan Tanasăt az erdélyi magyar sajtó sztárolja rátukmálva az olvasókra, pedig azok szerintem nem kérnek belőle. Kell ő az erdélyi magyar sajtónak mint egy falat kenyér, mert mindig van valami akció, amiről lehet egyet írni. Kéz kezet mos szituáció. A magyar sajtó nélkül kit érdekelne, hogy mit csinál, és miket akciózik? Ezt a lufit az erdélyi magyar sajtó tudja kipukkasztani, ha akarja, mert ő fújta fel, és ő tartja felfújva. Nem kell vele foglalkozni szerintem. Van értelmesebb, nemesebb foglalkozás, témakör, mint az éppen legújabb akciójának elemzése. És minek idegesíteni az olvasókat. Többet, jobbat, mást érdemelnek” – írta Borboly Csaba.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Kisebbségben: Oktatási reform a Balkánon
Dr. Murvai László oktatásügyi szakember látogatott a közelmúltban Nagyváradra, ahol a Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozott. A beszélgetés fontosabb kérdésköreit ezúton közöljük.
Nemrég alkalmam adódott arra, hogy a Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozzam. Ők kérdeztek, én megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Jó két órát beszélgettünk. Miután visszatértem Bukarestbe, felötlött bennem a gondolat: mi lenne, ha a beszélgetésünk fontosabb kérdésköreit közzé tenném, hiszen az egyik nagy városunk eredményekben gazdag iskolájának pedagógusai kérdeztek. Az ő problémáik közérdeklődésre is számot tartanak. Másnap ebben a vonatkozásban az iskola igazgatónőjétől, Pásztor Gabriellától megerősítést kaptam. Ő is hozzám hasonlóan gondolkodott, ami bizonyára nem véletlen, hisz őt is a tanítványaim közé sorolom, bár a mindennapok oktatási gyakorlatában, nem az egyetemen tanítottam. Válaszaimat, itt és most, szerkesztett formában adom közre. Íme:
Pásztor Gabriella, magyartanár, igazgató
1. Dr. Murvai László oktatásügyi szakember, aki négy évtizede dolgozik a Tanügyminisztériumban, úgy , hogy a 70-es években, magyartanárként, csak egy kis időre hívták fel a fővárosba….. Mesélj kérlek mi változott azóta az oktatásunk házatáján!
Rögvest olyan kérdés, amelyről könyvet lehetne írni. A válasz már ezért sem lesz könnyű, de azért megpróbálkozom vele. Első feladatom a minisztériumban az volt, hogy a középiskolások számára készítendő magyar nyelv és irodalom tantervek és tankönyvek elkészítésének munkálatait koordináljam. Persze, a feladat megoldására egy esztendő nem volt elég. Röviden így lett belőlem bukaresti lakos. A minisztériumban az évek során voltam szaktanfelügyelő, osztályvezető, vezérigazgató, majd pedig néhai Kötő József, később Pásztor Gabriella államtitkárok tanácsosa. Gondolom, nincs miért külön hangsúlyoznom, hogy az államtitkár Pásztor Gabriella és az Önök igazgató asszonya egy és ugyanaz a személy.
Jelenleg Király András kisebbségi államtitkár tanácsosa vagyok. 2007-ben Maros megyébe költöztem. Kis megszakítással azóta is ingázom Bukarestbe és – több-kevesebb – sikerrel kisebbségi oktatási ügyekben tevékenykedem.
Ami a tanügyben történt változásokat illeti, voltak bőven. Elsőre
az oktatás politechnizálása
ötlik az eszembe. Ennek a feladatnak a megoldására a Bukaresti Politechnikai Egyetem rektorát, Suzana Gâdeát kérték fel, miután az akkori tárcavezető, Paul Niculescu-Mizil, nem volt hajlandó ezt a feladatot teljesíteni. Őt emiatt meg más okokból is, amelyeket most nem részletezek, mellékvágányra állították. Nekem, sok más véleménnyel ellentétben, Paul Niculescu-Mizil minisztériumi tevékenységével kapcsolatban csupa jó tapasztalatom van. Azon kevés miniszter közé sorolhatom, aki nem akart minden áron változtatni a tanügy menetén. Főképp azért nem, hogy ezzel „érdemeket” szerezzen. Kisebbségi hozzáállását illetően pedig csak egy példát mondok. Amikor a minisztériumba jött, az egész akkori vezetőség előtt kijelentette, hogy Hargita és Kovászna megyébe csak olyan minisztériumi kiküldött mehet, aki jól ismeri a magyar nyelvet. Ez az álláspont ma is példa lehetne, mert sajátos demokráciánkban már nem mindig volt jellemző.
A középiskolai oktatás átszervezésére
a legfelső pártvezetés adott Suzana Gâdeá-nak, írd és mondd, három egész hónapot. Vagyis időben behatárolva, júniustól szeptembeig. Nyilvánvaló, hogy a technológiai líceumok fölszerelése testvérek között is legalább pár évet igényelt volna. Azt is fölvetettük az újonnan kinevezett miniszter asszonynak, hogy a tantervek és a tankönyvek elkészítése sem megy máról holnapra. Mindhiába. Mert a Balkánon vagy azonnal belevágnak valamibe, vagy az a valami addig húzódik, amíg elpusztul.
Az „eredmény” nem sokat váratott magára. Szeptember elsejére a romániai elméleti líceumok 50%-a „átalakult” ipari líceummá. Mondanom sem kell, hogy valójában csak az iskolák átkeresztelése valósult meg. A szaktantárgyak oktatására a szaktárcának csak évek múlva sikerült tanterveket és tankönyveket biztosítania. Anyagi felszereltséget pedig ennél is később, ha egyáltalán sikerült. De a „pártfeladatot” a miniszternő teljesítette. Egyébképp az oktatás politechnizálását, bár a Suzana Gâdea égisze alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányította. A minisztérumnak kevés beleszólása volt ebbe. Néhány év múltán viszont azt vettük észre, hogy a nem ipari középiskoláink országos líceumi hálózata, mind a román, mind a magyar líceumoké, 15%-ra zsugorodott. Nekünk magyar nyelven például csak két tanítóképző tagozatot sikerült megmentenünk. Az egyiket Székelyudvarhelyen, a másikat pedig Nagyváradon. Nagy hagyománnyal rendelkező elméleti líceumaink alig maradtak. Sorra ipari líceumokká alakultak.
Aztán elkövetkezett a nagy fordulat éve 1989. Sok minden az oktatásban is pozitív irányba mozdult el. Tartalmi és szervezési szempontból egyaránt. Rendre visszaszereztük nagymúltú iskoláinkat. Bukaresti román kollégáimat elég nehezen tudtam meggyőzni arról (ha egyáltalán elhitték ezt nekem), hogy a mi alma mater-jeink négy-öt évszázada nyitották meg kapuikat. Magyar alternatív osztályok alakultak, egyházi iskoláink, elméleti líceumjaink, szakiskoláink újra oktatni kezdtek. Ez utóbbiakkal ugyan volt egy kis gond,
hiszen az 1989 utáni oktatási kormányrendeletek, majd a 84/1995-ös tanügyi törvény azt írták elő, hogy a szaktantárgyakat a magyar iskolákban is románul kell tanítani. Ezeket és az ezekhez hasonló tiltó intézkedéseket aztán állami, politikai és civil szervezeteink nem kis erőfeszítéseinek eredményeként, csak a 36/1997-es Sürgősségi Kormányrendelet tudta helyrehozni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 1996 és 2000 között az RMDSZ kormányon volt, ami az ügyintézésben igen megérződött. Ilyenkor a minisztériumban nekünk is súlyunk volt.
Az oktatás fontosabb tartalmi vonatkozásában az alternatív tankönyvek megjelenését említem, amelyeket a kilencvenes évek elején-közepén a Világbank finanszírozott. Ami akkor furcsának tűnt, az az volt, hogy ezek a tankönyvek a régi tantervek követelményrendszerére épültek. Így aztán volt is meg nem is tartalmi reform, de azért valami csak megmozdult ezen a téren. És a könyvek maguk mégis csak újak voltak…
A felsőoktatásban az önálló magyar egyetem újraindítása volt a kitűzött cél. Erről a hatalom hallani sem szeretett, de kompenzálásként a felsőoktatási hálózatunk gyarapítása terén engedményekre volt hajlandó. 1993-tól egyre több magyar nyelven működő csoport, kar, oktatási vonal alakult, és ezáltal a magyarul tanuló egyetemisták száma is növekedett. Az 1/2011-es új tanügyi törvény pedig előírta a multikulturális egyetemek alakulásának/alakításának törvényi kereteit. Az a tény, hogy ez csak részben vált valóra (lásd a marosvásárhelyi orvosi helyzetét, amely a mai napig sem oldódott meg), azt a romániai helyzetet tükrözi, amelyben a törvényes előírások helyett sok esetben kiskapus megoldásokat szorgalmaznak. A törvények alkalmazására készülő metodológiák pedig ahelyett, hogy bezárnák a lehetséges kiskapukat, nem teszik ezt meg. Sőt, sokszor a törvény szelleme ellen irányuló megoldásokat sugallnak. Több ilyen példát említhetnék, de itt és most csak a versenyvizsgák szervezésének ellentmondásos voltára utalok (lásd erről bővebben: Murvai László: Versenyvizsgák és versenyvizsgák. In: Oktatásunk háza táján. Magister Kiadó. Csíkszereda. 2014.67-72.). A tanügyben, akár a közoktatást, akár a felsőoktatást nézzük, „reform” címen az elmúlt 26 esztendő fő jellegzetessége a kapkodás
volt. Ennek bizonyítását, gondolom csak az kérné számon, akinek nem volt az utóbbi 26 esztendőben iskolás gyermeke, rokona vagy ismerőse. Azért néhány szempontot csak tisztelt figyelmükbe ajánlok. 1990 óta 23 tanügyminiszter fényesítette az iroda kilincsét. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy minden kalendarisztikus év meghozta a maga miniszterét. A tevékenység általában azzal kezdődött, hogy kicseréltették a bútorzatot, a tapétát. Azután igyekeztek valamit szorgosan és gyorsan, de főként látványosan lépni, hogy a párt, amely őket oda küldte, „értékelhesse” munkájukat. Azzal általában nem törődtek, hogy az elődjük milyen „reformot” indított el. Az érettségi vizsga megreformálása sokuknak az egyik elsődleges célja volt. Vagyis az „input” helyett az „output”. Miért? Mert másként nem lett volna annyira látványos, meg kiderült volna, hogy valójában az oktatás tartalmával kapcsolatban volna több megoldandó feladat, ami ugye, máról holnapra nem megy. Kevésbé látványos, mint az érettségi „megreformálása”.
Egyetlen alkalommal történt meg, hogy a miniszternek a kormánnyal szemben elvárásai voltak. Pontosítsunk. Hangzatos követelmények, főként a kormány kegyeit kereső televíziók képernyőjén, a tárcavezetők megfogalmazásában sokszor elhangzottak.
Kinevezése előtt a 23 miniszter közül egyedül Mircea Miclea fogalmazta meg azt a feltételt, hogy az ország költségvetéséből a tanügynek a törvényesen járó összeget adják meg. Amikor a költségvetési terv vitája során kiderült, hogy ez nem fog megtörténni, Mircea Miclea számon kérte az ígéretet és beadta lemondását. Pedig tőle az oktatási a rendszer hosszabb távon sokat várhatott volna. A romániai tanügynek építő és nem látszat tevékenységekbe burkolódzó vagy egyenesen romboló egyénisége volt és marad.
De mindez még a múlt.
Vessünk néhány pillantást a jelenre, mert a jövőt ebből sikerül vagy kevésbé sikerül kibontanunk. Miket tapasztalunk ma az oktatás házatáján? Sajnos nem sok pozitívumot sorolhatok, mert a tantervek követelményrendszerét még ma is a legjobb tanulóknak írják. Annak a 15-20%-nak, akik bármit képesek megtanulni. Az, hogy az elsajátított ismeretek szolgálják-e a tanulók testi vagy szellemi fejlődését, fölhasználják-e azokat az életben valaha, az nemigen merül fel. Másodszor pedig még mindig az oktatásban felgyülemlett információ özönt érzékeljük. Ezen változtatni, sajnos, 26 éve egyetlen „reform” vagy minisztercsere sem volt képes. Önök, akik általános iskolában tanítanak, egyet fognak érteni velem abban, hogy már ezen a szinten a tantervekben és a nagyon régen vagy újabban írott vagy újra kiadott tankönyveinkben olyan, többnyire fölösleges információs anyagmennyiség halmozódott fel, amivel a tanulók 50-60%-a nem tud, vagy csak részben tud, mit kezdeni. Innen az 54%-os funkcionális analfabetizmus, amelyet Romániában a PISA felmérések regisztráltak. Hogy ezeket a tanulókat ilyen vagy olyan formában elveszítjük? Nagy hiba lenne úgy tenni, mintha minket, oktató-nevelő szakembereket ez nem érdekelne.
Megbízható forrásokból arról értesülünk, hogy az általános iskola elvégzése után a tanulók 15-20%-a elhagyja az iskola padjait. Hogy ezeknek a gyerekeknek mi lesz a sorsuk? Azt csak találgatni lehet. Jó irányba azonban feltehetően kevesen fejlődnek majd. És még így is marad a középiskolások 40-45%-a, aki csak azért jár iskolába, mert más is jár, mert a szülei ezt jó szemmel nézik. Az órákon unatkozik vagy szorong és azért könyörög önmagában, hogy feleltetés nélkül megússza. Azt is el szeretném mondani Önöknek, hogy mindezért koránt sem ők a hibásak, hanem az az oktatási rendszer, amelyik nem a tanulók érdekeit tekinti elsődleges dolognak.
Tudjuk, hogy a tanügyhöz, mint a háborúhoz, három dolog szükséges.
Pénz, pénz és pénz.
Erről nem szeretnék külön értekezni, mert szorosan nem tartozik a fölvetett kérdéshez. Annyit azonban mégis el szeretnék mondani, hogy szerintem pénz az oktatásra a jövőben sem lesz több, mint eddig. Azt tudjuk, hogy a törvényes előírások szerint a nemzeti jövedelem 6%-a illeti meg a tanügyet. Azt Önök közül már bizonyára kevesebben tudják, hogy eddigelé ennek a százaléknak kb. a felét sikerült a tanügynek megkapnia. Ez pedig még a jelenlegi helyzet konzerválására sem igen elég. És akkor hol marad a fejlesztés? Lehangoló adatok ezek, de naivitás lenne figyelmen kívül hagynunk őket. Ugyanilyen naivitás lenne az igazság elhallgatása is. Persze azt tudnunk kell, hogy sikeres pályázatok révén európai pénzeket is nyerhet az iskola. Erre nem árt odafigyelnünk.
2. Ebben a tantestületben voltak és vannak tankönyvírók, nagyon jó potenciál van az alkotó munkára. Éppen ma derült ki, hogy egy olyan szerzőpáros tankönyve lett sikeres, akik közül Zahu Valéria a mi tanítónénink. Mi a helyzet a tankönyveinkkel?
Kezdjük a pozitívumokkal. Az elemi iskola számára az új tantervek elkészültek. Köztük a magyar gyerekeknek szánt sajátos román tantervek is, amelyek szerint a román nyelvet nem úgy tanítják, mint a román gyerekeknek, hanem a törvényes előírások szerint, mint „nem anyanyelvet”. Tehát az elemi iskolákban sajátos tantervek és tankönyvek alapján tanítják a román nyelvet. Ennek így kell folytatódnia az V-VIII osztályokban, majd pedig a líceumokban is. A tantervek új, kompetenciákra épülő követelmény rendszere biztos alapot jelentett az új tankönyvek kimunkálására. Így az első osztályos magyar gyermekek padjára került két új magyar ábécés könyv Magyar anyanyelvi kommunikáció címen és két sajátos román tankönyv. A másodikos gyerekek számára szintén elkészültek a fent említett tankönyvek.
A III. és IV. osztályok számára az új tantervek mellé az új tankönyvek csak készülőfélben leledzenek. Azt el kell mondanunk, bármennyire fájó is, hogy új matematika és környezetismeret tankönyvek még nincsenek a gyermekeink kezében. Tudomásom szerint a fordítások elkészültek, de a kiadók és a tankönyvekkel foglalkozó intézet közötti pénzügyi huzavona miatt késnek. Nincsenek új, sajátosan magyar gyerekek számára előirányzott Zene és mozgás illetve Vallás oktatására szánt új tankönyveink sem.
Itt egy kis kitérőt engedjenek meg nekem. A tankönyvek kérdése, amint arról már tettem említést, igen szerteágazó valami. Tudományos, didaktikai, meg főleg anyagi vonzatai vannak. Az elemi oktatás számára a tankönyvekkel foglalkozó országos hivatalnak sok esetben azért nem sikerült időben új tankönyveket biztosítania, mert a jogi belemagyarázásokat lehetővé tevő metodológia miatt mindenki mindenkit perelt.
A perek pedig, tudjuk, időigényesek, függetlenül attól, hogy az igazságot kinek ítélik majd. Az iskola pedig, akár létezik a per, akár nem, szeptemberben kezdődik. Mi megtettük, amit emberileg meg lehetett tenni. Javító javaslatokat fogalmaztunk meg, szóban és írásban egyaránt. Ezzel nem a „bizonyítványunkat” magyarázom, bármennyire is úgy tűnik, hanem csak a tényeket szerettem volna közölni Önökkel.
Egy dolgot azonban sehogyan sem sikerült elérnünk. Arról van szó, hogy 2012-ben egy Remus Pricopie nevű miniszter kötelezővé tette az új tankönyveink egészének a románra fordítását. Még a versekét, az énekekét vagy a népdalokét is. Sem 1989 előtt, sem 1989 után eddig erre nem volt példa. Több szinten is elpanaszoltuk többen is az ügyet. Szóban és írásban egyaránt. Király András államtitkár úr ebben az ügyben a miniszterrel többször beszélt. Politikai támogatottságot is igényeltünk. A kérdést azonban mind a mai napig nem sikerült megoldanunk, pedig Pricopie már régen nincs a minisztériumban, és a megoldás is kézenfekvő lenne. Arról van szó, hogy a tankönyveket értékelő bizottságokban minden licitre nevesítünk olyan pedagógusokat, akik mind a magyar nyelvet, mind a románt ismerik és a többi, rájuk háruló feladat megoldása mellett tájékoztatják a kollegáikat a magyarul írott tankönyvek tartalmáról is. Még egyszer mondom, így volt ez 1989 előtt és után, amíg 2012-ben a miniszter be nem keményített. A kérdés azért bonyolult, mert a tanítók, amíg meg nem kapják a tankönyveket, – akarva-akaratlanul – valahogy azok nélkül is boldogulnak. De mi lesz a eljövendő tanévek gimnazistáival?
Ha a tankönyvlicit változatlan marad, vagyis a magyar nyelvű könyvek román fordításától nem tekintenek el, az V. osztálytól elkezdve, nem lesznek új, magyar nyelvű tankönyveink.
Sajnos ebben a hajmeresztő állításban nincs egy piciny kis túlzás sem… Ezt az áldatlan állapotot még tovább fokozza az a tény, hogy az egyik miniszter, nem ismétlem a nevét, ugyancsak 2012-ben előírta azt, hogy a nyomtatott tankönyveknek digitális változata is legyen. Ez, ugye, első látásra igen tetszetősnek tűnik. Azonban a rendelkezés ugyanakkor a többszörösére emelte a kiadók licitre való jelentkezésének a díját. A befektetés, ugye, csak akkor térül meg, ha a liciten a kézirat nyer. A reszkír viszont megvan. Ne értsék félre, nem a technikai haladás ellen érvelek, de jelenleg a digitális tankönyveket éppen a technikai akadályok miatt, talán az iskolások 10%-a használhatja. Akkor érdemes már reszkírozni?
Addig is, amíg az elemisták új tankönyvei elkészülnek, a régieket 50%-ban újranyomták. Tudom, hogy ez kevésbé nyugtatja meg a tanítónőinket, mert a tantervek újak, követelményrendszerük kompetencia központú, más, mint az eddigi tankönyvek, de sajnos, jelenleg ez a helyzet.
3. A mi iskolánkban nagyon sok tevékenység zajlik. Jövő héten néhány ezekből egymásra is tevődik. A helyettesítések fontosságát kell hangsúlyoznunk akkor is, ha ez természetes, ám meg kell előzni bármely hibát, ami fennakadást okozhat. Ez olyan mint a törvénybe, szabályzatba foglaltak alkalmazása: betartjuk a törvényt, avagy kiskapukat keresünk.
Igen. Ezek szerint nemcsak a diákok túlterheltek.
A pedagógusok is. Erről legutóbb a Szabó Ödön képviselő úr tollából olvastam érdekes írást. Tökéletesen egyet lehet vele érteni abban, hogy a pedagógusok a tanítás mellett rengeteg olyan adminisztrációval birkóznak, amely mondjuk 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Országos és helyi felmérés felmérést, értékelés értékelést követ és ebből adódóan töméntelen a kimutatás, a fölösleges adminisztráció. Még ha az eredmények ezáltal javultak volna… Született viszont az illetékesek tollából néhány olyan országos beszámoló, amelynek adatrendszere jobbára formális, kivitele mutatós ugyan, de semmit sem javít a tanügy minőségén.
A helyettesítéseket az embereknek meg kell oldaniok, mert a gyerekek nem maradhatnak felvigyázás nélkül. Fel tudom tételezni, hogy egy helyettesítő, alkalom adtán, mondjuk két osztállyal foglalkozzon. Meg aztán az elmaradt órákat pótolni illik.
Persze én nem szeretnék itt recepteket megfogalmazni. Önök jobban tudják, mint egy külső intézmény képviselője, hogy mit és hogyan kell helyben megoldaniuk. Hogy ez így van, az a tény is bizonyítja, hogy az iskola épülete, a tantermek, az udvar rendezettek, tiszták. A gyermekek bizonyára már ezért is szívesen járnak ide. Az osztálylétszámok viszont talán emiatt nagyok. Sok harmincon felüli osztályt láttam. Ez két dolgot is jelent/jelenthet. Egyrészt azt, hogy a szülők a gyerekeiket szívesen íratják a „Szacsvay”-ba, ami jó dolog. Másrészt viszont harminc vagy ennél több tanulóval dolgozni nem könnyű.
Kecse Gabriella, magyartanár, aligazgató:
A szociológia választható tantárgyból érettségiző diákoknak nincs magyar nyelvű tankönyvük.
Ami a románból fordított és kevés példányszámú tankönyveket illeti, általában az a baj, hogy nagyon sokba kerülnek. Gondolom, a szociológia vonatkozásában, is az a helyzet, hogy a kis példányszám miatt a tankönyvek ára a csillagos égig emelkedne, és a kiadók a mi „vad” kapitalizmusunkban nem vállalják a ráfizetéses munkát. Ezért még el sem ítélhetjük őket.
De azért azt is gondolom, hogy a szociológia tanára bizonyára talál megoldásokat a tanítványai számára. Például egy hozzáférhető szakbibliográfia összeállítását és használatát lehetővé teszi. Tudom, hogy a tankönyv hiánya természetesen többlet munkát igényel mind a tanártól, mind a diáktól. Addig amíg a kérdés megoldódik, jobb híján azt is el lehet képzelni, hogy tankönyv ügyben egy biharkeresztesi vagy debreceni iskola segít.
Részemről annyit ígérhetek, hogy az első adandó alkalommal tudatom a problémát a minisztérium vezetőségével. Hátha találunk elfogadható megoldást.
Alföldy Andrea, tanítónő:
A MESÉK SZÁRNYÁN- XVII. MESEVETÉLKEDŐ idén bekerült a támogatott versenyek közé. Sajnos a verseny napjáig nem küldték el a megszavazott költségvetést.
Az én egypár évtizedes gyakorlatomban arra nem volt példa, hogy egy államilag finanszírozott versenyt a szaktárca pénzügyekkel foglalkozó osztálya ne fizetette volna ki. A pénzt bizonyosan megkapják. Remélem ez alkalommal a szervezőknek lesz annyi hitele, hogy az illetékesek részéről haladékot kapjanak. Különben azt megígérem, hogy megsürgetem a pénzügyek rendezését a minisztérium gazdasági osztályán. Ha megengedi, azt tanácsolom, hogy ha a jövőben szerveznek versenyeket, igyekezzenek a tavaszi vakációra vagy kissé utána időzíteni. Akkor nem fognak ilyenszerű csúszások előfordulni.
Ha már a versenyeknél tartunk, engedjék meg, hogy itt, így „szűk körben”, elmondjam ezekről a saját véleményemet. Megértem, hogy a pedagógusoknak jól fognak azok az írásbeli elismerések, amelyek arról tanúskodnak, hogy tanítványaik eljutottak egy verseny döntőjére és az méginkább, hogy ott díjakat is szereztek. Az még jobb, hogy ezek a díjak egy idő óta már jelentős anyagi juttatásokkal is járnak mind a tanulók, mind felkészítő pedagógusok részére.
Az én problémám csak az, hogy jelenleg a különféle versenyek száma már az év napjainak a számával vetekszik. Úgy hiszem, hogy nem fogják elhinni nekem, de összesen 317 iskolai versenyt számoltam össze. Mindez hiteles forrásból: a Tanügyminisztérium országos és nemzetközi, iskolák számára kiírt olimpiák és versenyek 2015—2016-os kalendáriuma szerint. Azt, hogy ezek közül hányat szerveznek magyar nyelven, már meg sem mertem számolni.
Először is, léteznek a minisztérium által finanszírozott versenyek. Ezekből 66 iskolás olimpiát szerveznek. Az iskolai, megyei, országos és nemzetközi szakaszt már nem is számítottam be a 317 versenybe. Pedig ezek a szakaszok több ezer tanulót foglalkoztatnak. Másrészt, ugyancsak finanszírozott, de már csak országos versenyt 70-et számoltam össze. Szerveznek azután ún. nem finanszírozott versenyeket is. Országos szinten 107-et. Az utolsó kategóriába a nem finanszírozott megyei vagy regionális versenyek tartoznak. A Kalendárium szerint ezekből 74-et lehetett azonosítani. Tegyük fel, hogy a versenyek javarésze nem megy a tanítás rovására, hiszen a tanulók ezek révén gyarapíthatják készségeiket, fejleszthetik adottságaikat, képességeiket. Csak azt nem tudom, hogy a gyerekeknek mikor jut fizikai idejük a tantervek követelmény rendszere szerint tanulni – illetve a pedagógusoknak tanítani?
És végül még egy vonatkozás: tapasztalataim szerint, ezeken a versenyeken az osztálynak mindig ugyanaz a 10-15%-a vesz részt. Akkor miről is beszélünk? Az osztály egy részét a versenyekre készítik, a többiek viszont tanulnak?
Fekete Erika, tanítónő:
Kérdésem az altenatív tanítási módszerrel (Step by step) dolgozó tanítók időszakos képzésére vonatkozik. Lehetséges-e magyar nyelven, magyar képzők előadását hallgatva, részt venni a képzéseken? (Kezdetben kielégítő lenne, bár egy modult elvégezni anyanyelven) Az értékelő füzetekkel kapcsolatban az alternatívában
(Step by step) írásos értékelést biztosítunk a tanulóknak – sajátos, egyéni értékelő füzet alapján-, bekerülhet-e az anyanyelvhez a magyar nyelvű kompetenciaszintek leírása? Az új program szerinti kompetenciaszintek fordítása elkészült és azokat a nagyváradi képzők rendelkezésére bocsájtottuk. Azzal is megelégednénk kezdetben, ha mellékletként szerepelne, egységesen az egész országban, akik step by step tanítási módszerrel dolgoznak.
Az alternativ oktatás
gyakorlatilag 1990 óta került be a romániai oktatási rendszerbe. A leggyorsabban a Waldorf oktatás külföldi hívei léptek. Megalakították a romániai szövetségüket. A részletek tisztázása végett szerződést kötöttek a minisztériummal. Magam is lelkesen támogattam az alternatív oktatási formák bevezetését, és ezeken belül a magyar osztályok elindítását, mert általuk az állami oktatás merev kereteinek a feszegetését véltem fölfedezni.
1990-ben Mihai Șora miniszter urat nem volt nehéz meggyőznünk az alternatív oktatási formák hasznos voltáról, hiszen ő amúgy ízig-vérig européer. Így rövid egy-két év alatt beindult az alternatív osztályok egész sora, köztük a Step by step is. Ez utóbbit azért szerette a tanító és a szülő egyaránt, mert egy osztály számára két tanítót biztosított. Vagyis a gyerekek délelőtt és délután egyaránt tanultak. Ma már bizton mondhatom, hogy nem csalódtam az oktatási alternatívákban.
Sajnálattal hallom, hogy a továbbképzést nem sikerült magyarul is megszervezniök. Pedig ennek törvényes akadálya nincs. Idézem az 1/2011-es Tanügyi Törvény 59/5-ös, erre vonatkozó cikkelyét: (5) „Az alternatív oktatási csoportokban vagy osztályokban tanító pedagógusok számára a megyei tanfelügyelőségek és az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium elismerik az illető oktatási alternatívát országos szinten fejlesztő szervezetek, egyesületek vagy szövetségek által szervezett felkészítést és továbbképzést.”
Sehol nincs arról szó, hogy a továbbképzést csak románul szervezzék. Márpedig, amit a törvény nem tilt, azt lehet.Vagyis Önnek a Step by step szövetséghez kell fordulnia a magyar nyelvű továbbképzés ügyében. Amennyiben ez valamilyen akadályba ütközik, szívesen segítek.
Reméljük, hamarosan beindul az a továbbképző intézet, amelyet a minisztérium éppen a magyar pedagógusok továbbképzésére szeretne létrehozni. Itt Váradon. Ha a Step szövetséggel tárgyaltak, az új váradi intézetet biztosan meg tudják majd győzni tevékenységük fontosságáról.
Csak érdekességként említem, hogy a kormányhatározat tervezet már a Munkaügyi Minisztériumnál van aláírás végett. Az ő kérelmeiket sikerült megoldanunk. Marad még a pénzügy. Aztán a miniszterelnök jóváhagyása következik, de az, szerintem, formaság. Ezzel feltehetően nagyot lépünk előre a minőségi munka biztosítása terén.
Lassan, de biztosan.
Azért mondom, hogy lassan, mert a továbbképző központ létrehozásához szükséges kormányhatározat-tervezet első változatát még 1997 elején, tehát majd húsz évvel ezelőtt, a Béres András államtitkár úr megbízásából, én írtam. Ezután legalább 16-szor fogalmaztam én vagy valamelyik kollegám azt újra, mert ennyiszer jött Virgil Petrescu után új miniszter. Mindeniknek volt a Központtal kapcsolatos javaslata. Aztán, mire minden aláírást megszereztünk, vagy a kormány bukott meg, vagy a minisztert váltották le. A biztosat pedig azért említettem, mert a többször is átfogalmazott, egyeztetett, stb. Kormányhatározat-tervezet immár a célegyenesbe érkezett. Reméljük, ezúttal semmiféle akadály nem jön közbe. Megalakulhat egy olyan intézet, mint amely 1989 előtt Kolozsváron a magyar iskolák jobbításával foglalkozott. Olyan tudós munkatársai voltak, mint Péterfy Emília, Kuszálik Piroska vagy Balla Sára.
Csorba Krisztián, történelemtanár:
A kisebbségi magyar történelem tanítása nem szerepel a közzétett kerettanterv változatok egyikében sem. Ezután nem taníthatjuk ezt a tantárgyat?
Erről szó sincs, hiszen ahhoz, hogy ezt a tantárgyat kivegyék a tanmenetből, törvénymódosításra lenne szükség. Az új kerettantervet pedig csak miniszteri rendelettel fogják jóváhagyni, ami nem változtathat meg egy kétharmados törvényt. Idézem az 1/2011-es törvény 46/6. cikkelyét: (6) „A közoktatásban az anyanyelvet és az anyanyelvű irodalmat, az adott nemzeti kisebbség történelmét és hagyományait, valamint a zenét az illető nemzeti kisebbség nyelvét és kultúráját jól ismerő szakértői csoport által kidolgozott és törvény szerint jóváhagyott külön tantervek és módszertan alapján kell tanítani.”
Az történt, hogy a kerettanterv két variánsát kidolgozó munkacsoport a sajátos kisebbségi tantárgyakat, köztük a kisebbségek történelmét, a végül elfogadásra kerülő kerettantervhez akarta hozzá illeszteni. Ezért nem szerepeltek a kisebbség történelmét előíró órák a közzétett tervezetek között. Ezzel természetesen sem mi, sem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, de sok gyakorló pedagógus sem értett egyet. Közösen külön kerettanterv-változatot készítettünk és juttattunk el a munkacsoporthoz, annál is inkább, mert a hatályban lévő curriculumban is létezik a kisebbségi nyelven működő általános iskolai osztályok sajátos kerettanterve. A mi kerettanterv-változatunkban természetesen benne van a kisebbségi történelem, mint tantárgy, mind a VI. mind pedig a VII. osztály számára.
De ha már itt tartunk, engedelmükkel elmondok erről még egy-két dolgot. Amint már mondottam, az általános iskolák számára most készülnek az új kerettantervek. Itt szeretném megköszönni, hogy az Önök tantestülete érdemben hozzászólt azokhoz a kerettanterv változatokhoz, amelyeket a Neveléstudományi Intézet szakemberei a minisztérium honlapján tettek közzé. Az önök javaslatait a többi építő jellegű ötlettel együtt átküldtük a szerzőknek. Remélhetően ezekből is okulnak majd.
Sajnos, amint a sajtóból is értesültek az új, V—VIII. osztály számára készítendő, kompetencia alapozottságú curriculum helyett a neveléstudományi szakemberek által közvitára bocsátott kerettantervek nem többek heti órarendeknél. A curriculumnak első sorban azt kellett volna tartalmaznia, hogy milyen képességeket sajátítottak el a gyerekek az I—IV. osztályban, hogyan lehet arra építeni az V—VIII. osztályban, mire kell megtanítanunk az általános iskolában a tanulókat, hogy ne maradjanak funkcionális analfabéták, hogy az érettségi vizsgát ne csak a jelentkezők 50%-a tegye le sikerrel. Továbbá, olyan heti óraszámokat tártak elénk, amelyek épp annyi órát írnak elő hetente mint eddig. A parlament oktatási szakbizottsága pedig a kerettantervekbe újabb tantárgyakat betonoz be.
De ez még mindig a kisebbik baj. Félő, hogy a különféle tantárgyak új tantervei, akár az érvényben levők, túlterhelik majd a gyerekeket. Jobbára fölös információkkal. Tenni fogják ezt azért, hogy a tantárgyuk fontosságát illetve az azok számára biztosított órakeretet bizonyítsák. A matematika azért fontos, mert, a román, mert… és így tovább. Még, ha igazuk lenne, akkor is ebből egyenesen következik majd az a tény, hogy az az általános iskolás tanuló, aki napi 6-7 (hat-hét) órát eltöltött az iskolában, otthon még tanuljon három-négy órát. Magánórákra járjon. Vagyis a szüleinél többet dolgozzék. Fenntartásainkat szóban is közöltük és írásban is eljuttattuk a szaktárca vezetőségéhez. Sikernek mondható, hogy javaslatunkra a kötelező tantárgyak óraszámának rovására megnövekedett az iskolák számára fenntartott, ú.n. „opcionális” óráknak a száma. Ha szándékukban áll az iskoláknak, ílymódon sajátos profilt alakíthatnak.
Jelenleg ott tartunk, hogy a kerettanterv változatokat, amelyekbe a szerzők állítólag az országból érkezett 18000 javaslatot beépítették, egy ún. validáló bizottsághoz juttatják el. Bizonyára azon a szinten is lesznek majd észrevételek. Remélhetőleg. Mert, példának okáért, az eddigi kerettanterv javaslatok semmibe vették a törvény azon előírását, miszerint az oktatásban már a VI. osztálytól alkalmaznunk kell a transzdiszciplinaritás elvét. És még sorolhatnám a problémákat, de félek, negativistának tartanak majd.
Azt pedig csak halkan kérdezem meg, mert Önök ezen nemigen tudnak segíteni, hogy a tanárképzés berkeiben a transzdiciplinaritás problematikája megtalálta-e az őt megillető teret?
Dr. Murvai László
erdon.ro

Sorsdöntő az idei esztendő ( Székely Nemzeti Múzeum)
Sorsdöntő évnek nevezte 2016-ot Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, hiszen az Európai Unió új költségvetési ciklusában újra pályázhatnak az intézmény százéves sepsiszentgyörgyi épületegyüttesének felújítására. Az intézményvezetőt terveiről és a múzeum idei programjairól kérdeztük.
– Hat évvel ezelőtt pályáztunk a Kós Károly által tervezett épületegyüttes felújítására. A pályázat nyert, de nem jutott pénz. Nem tudom, más országban történhete-e ilyesmi... Célunk az, hogy XXI. századi szintre hozzuk a múzeumot. A korábbi pályázatot naprakész állapotba hozzuk, gőzerővel dolgozunk rajta, hogy amire le kell adni, kész legyünk. Romániában az a szokás, hogy amint meghirdetik a pályázatot, azonnal le kell adni, mondhatnám, a küszöbön kell aludni, hogy a nyitás pillanatában ott legyünk, mert másképp nem jut pénz.
– Mi történik a műtárgyakkal a felújítás alatt?
– Időközben az intézményfenntartó megyei önkormányzat megvásárolta a szomszédos telket. Jelenleg gépkocsik parkolnak ott, de legyen világos, az a múzeumé. Először az Erdélyi Művészeti Központot képzeltük el oda, ám a posta épületét átvette Sepsiszentgyörgy városa, székhelyet, személyzetet biztosított. A telekre nagy szükségünk van, hiszen a rehabilitációt nem tudjuk megoldani anélkül. Például amikor felújítjuk a régészeti vagy a néprajzi részleget, a tárgyakat valahova át kell költöztetni. És most adott a szomszédos telek. A megyeháza ígérte, hogy rendbe teszi az út felőli épületet (az egykori szalámigyárat), s ideiglenesen oda költöztetjük a műtárgyakat.
– Mi változik a főépületben?
– Egy csomó funkciót másképp képzelünk el. Például a toronyban most irattár van, ez tarthatatlan. A turistát oda kell vinni: a látogató menjen fel a toronyba, nézzen ki a múzeumkertre, a városra. A főépületben látványraktárakat szeretnénk kialakítani, ugyanis jelenleg a látogató csak a kiállított tárgyakat nézheti meg. A modern muzeológia kitalálta a látványraktárt, ami azt jelenti, hogy a látogató bemehet a raktárba, ahol különösebb tematika nélkül felcímkézett tárgyakat szemlélhet.
Természetesen üveg alatt, bekamerázott térben.
– További terveik…
– Nagyon fontos a gyermekekkel való foglalkozás. Az egykori múzeumőri lakásban, a mai irodaépületben gyermekpavilon lesz. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk, ott lesz a játékgyűjtemény is. Onnan könnyű kilépni a zöldre, nyáron játszadozhatnak a gyerekek, játszóteret is kialakítunk, hogy minél több gyereket ide vonzzunk. Hátul, a Háromszék újságosbódéja mellett kaput nyitunk, hogy a felső városrészből érkezőknek ne kelljen körbe jönniük. Látogatóbarát múzeumot akarunk kialakítani. Az utóbbi tíz évben sokat haladtunk e téren, de még barátságosabbá kívánjuk tenni az intézményt. A parkunkba szökőkutat tervezünk, éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot, és lesz illemhely is. A másik múzeumőri lakás megmarad természetrajzi pavilonnak. Meg kell oldanunk a csatornázást, dr. László Ferenc egykori múzeumőrnek szobrot kívánunk állítani. Visszatérve a gyerekekre – be kell hozni őket a múzeumba. Látható, a kiállításmegnyitókon az átlagéletkor 60 év, ezt le akarjuk hozni 45-re. A fiatalok nem járnak múzeumba. Ha ez így folytatódik, néhány év alatt kihal a múzeum közönsége. Ha most behozzuk a gyerekeket, akkor nagyobb eséllyel jönnek vissza később.
– Mit terveznek a szomszédos telken?
– Következő lépésben be akarjuk lakni a mintegy 40 áras telket. A romhoz nem nyúlunk, konzerváljuk, körbeépítjük, ez lesz a belső udvara egy műtárgyvédelmi központnak. Körülötte restaurátorok, konzervátorok műhelyei és raktárak lesznek.
– Milyen programokat terveznek erre az esztendőre?
– Kiemelkedő volt Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész Száz magyar lovas című grafikai tárlata, amelyen Álmos vezér korától egészen a második világháborúig elénk tárul a huszárok öltözetének lenyűgöző látványa. Ilyen tömeg és jó hangulat, mint a tárlatmegnyitón, még kétszer volt a múzeumban: Gábor Áron ágyújának hazahozatalakor és a Csaba királyfit ábrázoló vitrálium avatóján. Áprilisban érkezik a Dzsingisz kán unokái című magyarországi kiállítás, melynek kurátora Obrusánszky Borbála, ezt a Szent György Napokhoz igazítjuk. Jurtát építünk a múzeumkertben, meghívunk egy mongol néprajzos festőművészt. A városnapokon a Kultúrkert programját ezentúl mi szervezzük. Lesz néptánc, régi zene, klasszikus muzsika, esetleg etnodzsessz. Év közepén a 84 éves Szőcs Károly fogarasi autodidakta gyűjtő kiállítása nyílik meg. Nyárára terveztük a Magyar Nemzeti Múzeumból elhozni a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség érméi című kiállítást, de egyelőre megfeneklett a tárgyalás. Volt munkatársunk, Vinczeffy László 70 éves. Jubileumi kiállítást szervezünk az alkalomból. Festményeit bent állítjuk ki, szobrait a kertben. Ezáltal folytatjuk a múzeumkerti szobortárlat-sorozatot, amit tavaly Kolozsi Tibor alkotásaival indítottunk. Kallós Zoltán néprajzkutató 90 éves, kiállítással tisztelgünk előtte – Erdélyben elsőként. Ezt novemberre, a Háromszék Táncegyüttes által szervezendő néptánctalálkozó időszakára időzítjük.
– Milyen jelentősebb könyveket adnak ki?
– A városnapokon mutatjuk be Anthony Gall Kós Károly és Sepsiszentgyörgy című könyvét, melynek összeállítására öt éve kértem fel a szerzőt, a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában jelenik meg. Hamarosan megjelenik évkönyvünk is. Tervezzük László Ferenc Táj és tudomány című könyvének kiadását. Év végére várjuk Benkő József: Transsilvania (generalis és specialis) két kötetének magyar fordításban való megjelenését.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Leszázalékolt lelkek (A magyartalanítás módszertana, a nyolcvanas évek romániai diktatúrája, 1.)
A hetvenes évek romániai kisebbségpolitikája, minden, fokról fokra durvuló, magyarellenes diszkriminációja mellett is még csak megágyazott a nyolcvanas évek dermesztő diktatúrájának. Az országos szegénységgel, az egyre növekvő egzisztenciális lehetetlenségekkel is szembe kellett néznie az országnak, a megélhetési nehézségek a nemzetiségeket és a többségi nemzetet egyként sújtották.
Emlékezzünk az Asszonyidő címadó lírai epikájára, a munka után a boltokat bebarangoló asszonyokra: „ide rizs érkezett, beszélik, amoda füstölt csülök, ott tojást osztanak”; s ott a Lencse és banánhéj az ebédszünetben falatozó három munkásemberről. Jegyre osztott olaj, liszt, cukor, csak romlott hallal együtt megvásárolható citrom, kimosatlan olajos üvegben árult sör, bezúzott könyvekből készült vécépapír, státusszimbólummá nemesedő banán, a narancs láttán sírva fakadó gyerekek, a városokban napi egy órára megnyitható meleg vizes csapok, a cserépkályhákba amatőr módon beépített gázvezetékek, meg a felizzított forgáccsal, fűrészporral körberakott, hőerő nélküli gázláng robbanásveszélyes pislákolása, a tömbházak ablakain kimeredő kályhacsövek futurisztikus látványa: a nyolcvanas évek Romániájában a háborús évekre emlékeztető állapotok sem ritkák. Ismerjük Kányádi 1984-es (persze, akkor, ott meg nem jelent, csak az 1989-es Sörény és koponya című, magyarországi kötetben napvilágot látó) Sor(s)-versét: „álom (s)írom a sort üdvösségünkemért / s azzal a már-már boldog reménnyel / szenderülök szentülök le hajnalba / hajlón hátha nekem nekünk / is juthat valamicske belőle de arra / is föl s el vagyok immáron készülve hogy mint / annyiszor annyi minden az üdvösség adagunkon / is kifogy kifogyhat s éppen az orrom előtt / épp amikor rám került (derült) volna a sor(s)”.
Az általános nyomorúságon felül azonban ott van az etnikumra mért büntetés. Szó esett korábban a szászok áruba bocsátásáról, arról a penetráns román hatalmi ötletről – és gyakorlatról –, amely szerint darabra márkáért eladták a szászokat, svábokat az NSZK-nak, kiárusítják a zsidók többségét is. A magyarok legföljebb menekülni tudtak, számukra a nyolcvanas évek az exodus évei: álházasságokkal (lásd Sütő András: Balkáni gerle című drámáját), zöldhatáron, folyót átúszva vagy a hivatalos kitelepülési engedélyek kikérésével, de éveket várva az engedélyre, avagy útlevéllel, turistaként távozva, de vissza már nem térve. Mindenüktől megfosztva, megalázva tízezrek hagyják el ősi szülőföldjüket, tántorog kifelé az embertömeg, „emlékké válik a pentaton dallam”, azóta sok, nyugatra menekült családban már biztosan. A régi, a kisebbség jogait csorbító módszerek (az egyetemek magyar hallgatóinak drasztikus létszámcsökkentése, magyar iskolák, magyar tannyelvű osztályok bezárása, rendezvények betiltása, lapok megszüntetése, cikkek letiltása, emberek gyanúsítgatása, zaklatása, kihallgatások, településről kitiltások stb.) egyre újabbakkal egészülnek ki: emberek halnak meg gyanús körülmények között, személyek és a nemzetiségi közösségek önazonosság-igazolásának forrásadatai is pusztulnak. Például Zilahon 1981-ben a rendőrkapitányság udvarán a város és a régió múltját érintő dokumentumokat (köztük az 1300-as évekből származó okleveleket és más jelentős dokumentumokat) égetnek el, merthogy a magyarság ottlétének jogi, történeti, kulturális bizonyítékait óhajtják a nemzetállami eszme jegyében eltakarítani. Folytatódik, teljesen függetlenül a törvények-rendeletek éppen esedékes megnevezésétől, az ország etnikai átrendezése, már a magyar középiskolásokat is román iskolákba irányítják, helyükre román diákokat iskoláznak be. Ehhez majd törvény is születik, egy idő után már nem is akarják helyi túlkapásnak minősíteni a beiskolázási anomáliákat. Érdemes idézni egy marosvásárhelyi szövegrészletet, egy 1985. november 1-jén keletkezett kimutatást, melyet 1989. decemberi szele söpört ki a hivatalos néptanácsi irattömegből: egy aprócska dokumentum Románia nem létező etnikai átrendezéséről. A kimutatás szerint Marosvásárhely municípium nemzetiségi összetétele, magyar-román viszonylatban, az 1977-es népszámlálás adatai alapján: 35,8 százalék román, 62,4 százalék magyar. 1985. január elsején a helyzet már változott: 42,9 százalék román, 55,9 százalék magyar. És a teendő: „Ahhoz, hogy a románok száma Marosvásárhely municípiumban elérje vagy éppenséggel meghaladja az elkövetkező két évben az összlakosság 50 százalékát, szükséges lenne jóváhagyni 7600 román nemzetiségű személy alkalmazását a szocialista egységekben ebben az időszakban. Ez, családonként átlag három személyt számítva, 22 800 személyt jelentene, így a következő ötéves terv végéig a román nemzetiségű lakosság a municípium lakosságának 58–60 százalékát jelentené”. Ezt a grandiózus tervet csak az időhiány törte ketté.
Az alábbi kronológia, Vincze Gábor dokumentumgyűjteményére támaszkodva ismét, csak töredékesen képes bemutatni, hogy az évek során milyen döbbenetes következetességgel folyt a magyartalanítás Romániában.
1982 februárjától központi utasítás alapján korlátozzák a Magyarországgal való kapcsolattartás lehetőségét. A szerkesztőségek Magyarországra vonatkozó anyagot nem közölhetnek (csak ha direkt utasítást kapnak erre), a tömegtájékoztatásban dolgozók pedig sem hivatalos, sem magánjellegű vagy turisztikai célú látogatásra nem mehetnek Magyarországra. Tovább szigorítják a bukaresti nagykövetség és a kolozsvári főkonzulátus munkatársaival való kapcsolattartást, az utóbbi rendezvényeinek látogatását megtiltják. 1982 áprilisában megjelenik Ion Lăncrănjan: Cuvînt despre Transilvania (Gondolatok Erdélyről) című könyve. A magyarellenes mű felháborodást vált ki az erdélyi magyar és a magyarországi értelmiségből, többen (Szabó Gyula, Méliusz József, Beke György) válaszolnak rá, de a cenzúra egyet sem enged közölni közülük, Sütő „közösségi” levélben tiltakozik, melyet más írók mellett Farkas Árpád is jegyez, hasonló eredménnyel. 1982 szeptemberében napvilágot lát, illetve éppen hogy nem lát napvilágot, csak kézen-közön terjedhet az Ellenpontok című, kis példányszámú szamizdat 8. száma, mely listába szedi a legfontosabb követeléseket. Ezek egyben a magyarságot sújtó legkeményebb megkülönböztetések: az erdélyi magyarságot tekintsék az egységes magyar nemzet részének, és szabadon ápolhassák kapcsolataikat Magyarországgal; biztosítsák a közösség, az összefüggő magyar területek autonómiáját; követelik, mondjuk így: követelnék Erdély etnikai összetétele mesterséges megváltoztatásának leállítását; a magyarság azonosságtudata kialakításának és fejlesztésének lehetővé tételét; minden, magyarok által is lakott vidéken a hivatali és a köznapi használatban egyenrangú legyen a magyar és a román nyelv; a magyar kisebbség a románokkal egyenlő érvényesülési lehetőségekkel bírjon; megőrizhessék a kulturális emlékeiket; a magyar származású csángóság ismét vallhassa magát a magyar nemzet részének (egy zárójeles megjegyzés kívánkozik ide: a csángók, közöttük is leginkább a moldvaiak, valójában katolikusnak, és nem magyarnak vallották-vallják magukat, nemzetiségi önazonosság-tudatuk, identitásérzetük nincs szinkronban a beszélt magyar nyelvvel, lásd erről Tánczos Vilmos néprajztudós kutatásait), s követelik, hogy „pártatlan nemzetközi (de románokat és magyarokat is magába foglaló) bizottság vizsgálhassa meg helyzetünket, és dönthessen minden, sorsunkat érintő vitás kérdésben”. Novemberben, ezt amolyan válaszreakciónak lehet tekinteni, megkezdődnek a házkutatások, letartóztatások, őrizetbe vételek, elsősorban Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön. Az Ellenpontos Szőcs Géza is kihallgattatik, majd szabályszerűen bujdokolni kénytelen.
(folytatjuk)
Társadalmi-történeti háttérrajzok a FARKAS ÁRPÁD-monográfiában
CS. NAGY IBOLYA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Négy tordai művész Kovásznán
Deleanu Márta festő és grafikus, Labanc C. Ágnes, a képi látomások festője, Nagy Annamária üvegművész és Suba László szobrász… Négy művész Torda városából, mely 1568-ban a lelkiismeret szabadságának a földkerekségen elsőként való kinyilvánításával írta be nevét az egyetemes történelembe. Összekapcsolja őket a közös haza, városuk, szülőföldjük, a közös ügy (együtt többek vagyunk) felvállalása, lelki-szellemi rokonságuk. Nekünk külön öröm, hogy „visszatérnek” Kovásznára, hiszen több ízben is részt vettek már Csoma-kiállításainkon. Mindenik külön világ, külön művészi arc, külön lelkület.
Deleanu Márta művészete a figuratívból ível át az absztraktba. Álmodozás, meditációs hajlam jellemzi. Mintha a lét, a szép értelmén merengene. Formái lágyak még akkor is, amikor szinte szeleteli azokat. Akkor is mögöttük a merengés, a finom ábrándozás, a színek, emlékek keresése. Szeletei világszeletek, szeletek a természetből, inspiratívan illeszkednek kompozícióiba. Labanc C. Ágnesről tudjuk, hogy Rudolf Steinernek, az antropozófia élet- és művészetfilozófiája megalkotójának kései tanítványa, híve, követője. Mesterével együtt ő is hisz a művészet erejében, küldetésében. Képei látomásosak, hit sugárzik-hullámzik belőlük, amikor templombelsőt sejtet, s akkor is, amikor megjeleníti a fentről tündöklő fényt, az isteni erőt, a kereszt hitét és az ember küldetéses voltát egyaránt. Színei is kifejezik a misztikumot, látja a művészet arcát, feladatát, s szinte kapaszkodik annak reményt adó erejébe.
Nagy Annamária a tájainkon ritkábban jelentkező, kiállításokon is csak elvétve szereplő üvegművészet képviselője. Műfaja diktálja a rejtelmességet, lévén anyaga áttetsző. Formáira bizonyos szabadság, vagy nevezzük így: oldottság jellemző. Nem bezár, nem körbehatárol, nem tömbbe formál, inkább kinyitja, megnyitja, kifelé is megrezegteti, kitekintővé teszi a formát, s a rendezettség belső, áttetsző anyagát a rejtelmes-sejtelmes színek hullámoztatják, rezdítik. Néha absztrahált elemeket lebegtet, arcokat, egész figurát chagalli szürrealizmussal… Van, amikor a sejtelmes anyagszerkezet kevés színnel beszél, máskor lírai melegség szólal meg. Suba László szobrait formában a sokszínű változatosság jellemzi a hagyományos alakos köztéri szobroktól (Dózsa, Wesselényi) el a nonfiguratívig vagy a csak alig kibontott, szinte tömbösített jelzésig (Férfi körtánc), a térszobortól a domborműig, a komor markánstól az intim hatású lírai vallomásosságig. Néha megjelenít, máskor csak sejtet. Tudja, a művészet a lélekhez szól vagy kell szólnia, nem elégszik meg a megjelenítéssel, meg is rezdíti a megjelenítettet. Változatos az anyaga: fa, kő, agyag, fém. Van, amikor epikus, de dominánsabb a líraiság, ezen belül elégikus és sajátosan szép a lovas kő-álma. Munkái változatosan balladaiak, máskor mese- vagy líraian álomszerűek. Az ő alkotásain érzik legjobban a népi kötődés, annak felvállalása, hogy egy néphez tartozik, s ragaszkodik is hozzá. Szellemiségében, s abban is, hogy szokásait, temperamentumát is igyekszik belevinni munkáiba.
*
A tordai alkotók kiállítása – mondjuk rá – egységes. Korunk vas-világrendjét oldja művészetük, sugallja, hogy a szeretet, a hit vagy – válasszuk külön a nagy egésztől – a gyöngédség értelmet ad az életnek. A művész simogathat is, lelkünket simogathatja műveivel, életünk értelmét sugallhatja, hirdetheti.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eszteró-könyvbemutató a temesvári szerkesztőségben
„A vers az én hazám!”
Március utolsó napján a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségében tartottuk meg Eszteró István temesvári költő Haza a magányban című epigrammakötetének a bemutatóját. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent, igényes és tetszetős kivitelezésű kötetet dr. Magyari Sára mutatta be, óriási érdeklődés közepette (rég nem látott teltház volt a szerkesztőségben!). A könyvbemutató jó alkalom volt rá, hogy a résztvevők a 75. születésnapját ünneplő költőt is felköszöntsék.
A végvári születésű, tősgyökeres bánsági költő és magyartanár, Eszteró István irodalmi pályafutásáról dr. Magyari Sára beszélt, majd röviden bemutatta a kicsiny, de rendkívül látványos és mély mondanivalójú epigrammakötet tartalmát, amelyben „minden benne van, ami egy kisebbségi magyar értelmiségit nap mint nap foglalkoztatja”. A Haza a magányban hat ciklust és összesen 108 verset tartalmaz, amelyek közül 102 antik epigramma formájú, a többi modern rímes versformában íródott. Dr. Magyari Sára az ókori görögök által magas fokon művelt, de a XXI. században egyre inkább háttérbe szoruló epigramma műfajáról is tartott egy kiselőadást, majd átadta a szót a „beszervezett embereknek”, akik művei felolvasásával lepték meg az ünnepelt költőt. Mészáros Ildikó magyartanár, Eszteró István költészetének nagy tisztelője a Tudós hölgy című epigrammát olvasta fel, egy izgalmas versértelmező mini esszével megtoldva a felolvasást, Lehőcz László rádióriporter és alulírott a Programozó lecke fiúknak című epigramma felolvasásával köszöntötték fel Eszteró Istvánt. A szerző azonban nem engedte „eltéríteni” a könyvbemutatót, és átvette az irányítást, így első kézből tudhattuk meg miért ír epigrammákat és egyáltalán verseket a Haza a magányban kötet szerzője.
„Hogy jó verset írjon, a költőnek be kell falaztatnia magát, ahogyan Kőműves Kelemen befalazta a feleségét” – mondta Eszteró István, aki szerint a költő lelkét, a szívét falazza be a verseibe, erről szól a Kőműves Kelemen unokája című epigramma. A kötet címadó alkotása a Haza a magányban című epigramma, amelyben Eszteró István világosan megfogalmazza ars poeticáját: „vers az én hazám”, vagyis bővebben kifejtve: a vers szuverenitása, amit az ember megalkot, azzal megteremti saját maga számára a hazáját, úgy, hogy abban otthon érezze magát. Ez ugyanígy érvényes egy festőre vagy akár egy kőművesre, minden ember az alkotással teremti meg a hazáját. „Nekünk, kisebbségieknek az otthonosság megteremtése a legfontosabb célunk – mondta Eszteró István –, megteremteni az otthonunkat ott, ahol naponta emlékeztetnek rá, hogy nem vagy itthon, csak jövevény vagy. Ezért kell megküzdenünk nap mint nap, úgy, hogy az anyanyelvünket, a jogainkat védjük és alkotunk. Az alkotásainkkal, a tevékenységünkkel megmutatjuk, hogy jobbak vagyunk vagy legalább olyan jók vagyunk mint mások – ez a Haza a magányban.”
A kötet további részletes ismertetésétől most eltekintünk, de annyit azért elmondunk róla, hogy a kisebbségi szórványlét, a magyar irodalom gyöngyszemei, a költő személyes élményei, a napi politika, a migrációs válság, a civilizációnk és a környezetünk féltése egyaránt benne vannak, így arra is kiválóan alkalmas, hogy oda tegyük az éjjeliszekrényre és esténként elalvás előtt elolvassunk belőle egy-egy négysoros epigrammát. A könyvbemutató végén a szerző dedikálta legújabb kötetét, amely méltó összegzése, sűrített esszenciája alkotói munkájának.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Klausenburgon keresztül vezet az út Kolozsvárhoz?
Bochoz egyelőre nem jutott el a Musai-Muszáj kérése
Szemmel láthatóan irritálja Emil Boc polgármestert, amikor felmerül a Kolozsvári Városi Tanács által évekkel ezelőtt elfogadott határozat életbe léptetése, azaz a háromnyelvű (román, magyar és német) helységnévtáblák kihelyezésének a kérdésköre.
Nem volt ez másként a napokban sem, amikor a Német Kulturális Központ új igazgatójának hivatalos, ünnepélyes beiktatását követő kötetlen beszélgetésen a Szabadság riportere – a kontextusra való tekintettel is – felvetette számára az ügyet. Érdekes módon Rudolf Gräf, a Román–Német Kulturális Egyesület elnöke ugyancsak efelől érdeklődött, utóbbinak a városvezető félrevezető, csúsztató választ adott az egyetemi professzor számára. Lapunk a Német Kulturális Központ frissen kinevezett igazgatójától is megkérdezte, hogyan érezné magát, ha a város bejáratainál a település német nyelvét is látná? Bocnál ugyanakkor afelől érdeklődtünk, mikor találkozik a Musai-Muszáj képviselőivel.
Tizennégy éve levegőben a háromnyelvű helységnévtábla kérdése.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

EMKE-közgyűlés és díjátadó jövő szombaton
Tizenhárom kategóriában adják át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elismeréseit jövő szombaton, április 9-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében (Bocskai tér/Avram Iancu 13. szám), a szervezet tisztújító közgyűlésének folytatásaként.
A program délelőtt 10 órakor kezdődik a Házsongárdi temetőben, ahol megkoszorúzzák Sándor József EMKE-alapító, a 90 éve született Guttman Mihály, valamint Kötő József sírját. A közgyűlésen a köszöntések után Lakatos Mihály, az EMMI Kulturális Államtitkárságának osztályvezetője tart előadástOtthon a nyelvben, kultúrában címmel. Az elnökségi és pénzügyi beszámoló, a cenzori jelentés bemutatása és elfogadása után megválasztják az országos elnökséget, majd délután 3 órától adják át az EMKE-díjakat. Tizenhárom kategóriában adják át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elismeréseit jövő szombaton, április 9-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében (Bocskai tér/Avram Iancu 13. szám), a szervezet tisztújító közgyűlésének folytatásaként.
A program délelőtt 10 órakor kezdődik a Házsongárdi temetőben, ahol megkoszorúzzák Sándor József EMKE-alapító, a 90 éve született Guttman Mihály, valamint Kötő József sírját. A közgyűlésen a köszöntések után Lakatos Mihály, az EMMI Kulturális Államtitkárságának osztályvezetője tart előadástOtthon a nyelvben, kultúrában címmel. Az elnökségi és pénzügyi beszámoló, a cenzori jelentés bemutatása és elfogadása után megválasztják az országos elnökséget, majd délután 3 órától adják át az EMKE-díjakat.
A díjazottak listáját lapunk 2. oldalán közöljük.
Gr. Bánffy Miklós-díj: Victor Ioan Frunză rendező részére – több évtizedes sokszínű, értékteremtő rendezői munkásságáért, a magyar és a román színházi kultúra között hidat jelentő életművéért;
Bányai János-díj: Miklós Zoltán múzeumigazgató részére – intézményszervező munkásságáért, a múzeumi kiállítások szervezésében nyújtott kimagasló eredményeiért;
Janovics Jenő-díj: B. Nagy Veronika televíziós szerkesztő részére – a Román Televízió bukaresti magyar adásában a szórványmagyarság életét bemutató riportjaiért, valamint a Képzelt Kávéház közéleti fórumért;
Kacsó András-díj: Virág Endre néptáncoktató részére – az ifjúsági néptáncmozgalomban kifejtett önzetlen és kitartó munkájáért és az általa végzett közművelődési tevékenységéért;
Kovács György-díj: Galló Ernő színművész részére – a kolozsvári, szatmárnémeti és marosvásárhelyi színpadokon kifejtett élményszerű, eszközgazdag színészi teljesítményeiért;
Kötő József-díj: Bognár Levente aradi alpolgármester részére – Arad város és megye magyar civil szervezete támogatásáért, a közművelődés és magyarságtudat megerősítéséért, az aradi Szabadság-szobor köztéri elhelyezéséért;
Kun Kocsárd-díj: Serfőző Levente részére – a szebeni magyarság kultúrájának minőségteremtő ápolásában, önszerveződésének ösztönzésében vállalt kiemelkedő munkásságáért;
Gr. Mikó Imre-díj: Papp Szentannai György részére – a kultúra és civil kezdeményesek területén nyújtott szerteágazó támogatási tevékenységéért;
Monoki István-díj: Poráczky Rozália részére – a romániai magyar könyvtárosképzés fejlesztését és az erdélyi kulturális örökség tudományos feltárását segítő munkájáért;
Nagy István-díj: Bedő Ágnes részére – az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért;
Poór Lili-díj: Bartalis Gabriella részére – a kolozsvári színházban, majd a Csíki Játékszín társulatában kibontakozó, két évtizedes érzékeny és élménykeltő színészetéért;
Spectator-díj: Sarány István részére – igényes lap- és könyvszerkesztői tevékenységéért, valamint egyéni hangú publicisztikai munkásságáért;
Szolnay Sándor-díj: Kákonyi Csilla részére – több évtizedes, kiváló művészi teljesítményéért és a BMC régiófelelőseként kifejtett közművelődési tevékenysége elismeréseképpen.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagságot adományoz Matekovits Máriának az EMKE bánsági alelnökeként és szűkebb hazájában, Arad megyében végzett odaadó közművelődési és a civil szerveződést elősegítő tevékenységéért.
Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ: regisztráljanak a külföldön élő magyarok
Április elsejétől, azaz tegnaptól jelentkezhettek be az idei parlamenti választásokra a hivatalosan külföldön élő román állampolgárok – közölte a külügyminisztérium.
A román külképviseletek péntektől fogadták a külföldi állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkező román állampolgárok regisztrációs kérelmét, amelyhez román személyazonossági iratuk és a külföldi hatóságoktól kapott lakhelyigazolás másolatát kell csatolniuk – mutatott rá a külügyminisztériumban tartott sajtóértekezleten Dan Stoenescu, a külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter. Az új választási törvény értelmében a postán vagy személyesen leadható kérelmek függvényében a román hatóságok további választóköröket alakítanak ki – a külképviseleteken kívül – azokban a térségekben, ahol legalább száz választópolgár igényli azt. Ana Maria Patru, az állandó választási hatóság elnöke emlékeztetett: a külföldön élők az idén először levélben is voksolhatnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Délvidéki magyar golgota – vándorkiállítás a Partiumban
A 2014. március 1-én az Országházban megtartott megnyitót követően mostanáig több mint negyven helyszínen fordult meg a Kárpát-medencében a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány jóvoltából a Délvidéki magyar golgota című vándorkiállítás, amelyet a délvidéki magyarirtás 70.évfordulója alkalmából állítottak össze.
Huszonegy tabló mutatja be a tragikus történetet. A rendkívül látványos és olvasmányos, rövid és tartalmas mondatokba összefoglalt szöveganyagot gazdag képanyag egészíti ki. A kiállítás vázát alkotó visszaemlékezések közé beszúrt és kiemelt történelmi tények segítségével mutatják be az 1944-45 évek fordulóján történt tragikus eseményeket.
A kiállítás „Hideg napok” című tablója bemutatja az 1942-ben, háborús körülmények között lezajlott tragikus újvidéki csendőrrazzia előzményeit és valós körülményeit, ezzel a kiállítás létrehozói emléket állítanak a háborús körülmények között lezajlott razzia áldozatainak, és bemutatják a katonai túlkapások valós körülményeit is. Az elhallgatott razzia című tabló pedig az 1944-es újvidéki megtorlás napjai több száz áldozatának és az ott zajlott koncepciós perek mártírjainak is emléket állít.
Külön tablókat szenteltek a német áldozatok sorsának és az egyházi személyek tragédiájának. A koncentrációs táborokba zsúfolt tömegek és az ott elpusztított gyermek áldozatok sorsát megrázó képekkel illusztrálják. Az 1944-45-ös délvidéki események következtében földönfutókká, hontalanná vált százezrek kálváriájának is helyet ad a kiállítás, ahogy nem feledkezik meg az özvegyek és árvák nehéz életének bemutatásáról sem.
Az egységes grafikával rendelkező kiállítás létrehozói a tablók címeivel is az 1944-45-ös délvidéki események lényegi történéseire utalnak. A vörös színnel kiemelt, tömör mondatokká fogalmazott történelmi tények és megállapítások szakszerűen vezetik végig az áldozatokkal és a megrázó kegyetlenséggel elkövetett népirtással szembenézni merő látogatót.
A roll-up rendszerű vándorkiállítás tablóinak alsó részére került, jól megválogatott idézetek fokozzák a kiállítás drámaiságát.
A kiállítás szervezői gondot fordítanak arra, hogy a tárlatnyitókon a téma ismert szakérőinek bevonásával ismereterjesztő előadásokat is tartsanak, hiszen a kiállítás vendégkönyveinek beírásai is bizonyítják a hatalmas érdeklődést történelmünk e rövid, de tragikus fejezetének megismerésére. A máig háborús bűnösként, jelöletlen tömegsírban nyugvó több tízezer halálos áldozatnak, az árváknak és özvegyeknek, a földönfutóvá, hontalanná vált túlélőknek emléket állító kiállítást Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja jegyzi. A szerkesztés és a grafika Cseresnyésné Kiss Magdolna és Papp Zoltán munkája.
A Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány kiadványaként 2015-ben megjelent, Botlik József történelmi áttekintésével (895-1945) kiegészített magyar, angol és szerb nyelvű kiállítási katalógusok teszik teljessé a vándorkiállítás ismeretterjesztő küldetését.
Legutóbb a temesvári Új Ezredév Református Központban, valamint az aradi Jelen Házban fordult meg a vándortárlat, ahol most is megtekinthető. Innen a Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája közös szervezésében átkerül a Délvidéki magyar golgota 1944-45 Nagyváradra. Április 10-én, vasárnap a nagyvárad-újvárosi református templomban emlékeznek meg a délvidéki áldozatokról, a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében. Igét hirdet Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, majd Matuska Márton újvidéki újságíró, helytörténeti kutató világítja meg a tragikus események hátterét. 11.30 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti aulájában megnyitják a vándorkiállítást. Beszédet mond Cseresnyésné Kiss Magdolna, a Keskenyúton Alapítvány kuratóriumának elnöke, a tárlat kurátora.
itthon.ma//karpatmedence

Régi a hálózat, gyakoriak az áramkiesések Székelyudvarhelyen
Udvarhelyen váratlanul és egyre gyakrabban jelentkeznek a hosszú áramszünetek, melyek nemcsak bosszúságot, hanem bevételkiesést is okozhatnak. Az elmúlt hetekben kétszer állt le az áramszolgáltatás a város jelentős részén, a másfél-két órás kimaradások miatt már a helyi vállalkozók is háborognak.
Teljesen elsötétült Székelyudvarhely jelentős része csütörtök este fél tízkor, és több órán át úgy is maradt. A komoly áramszünet a II. Rákóczi Ferenc utcát, Szombatfalvát, a Bethlen Gábor utcát, a Tábor-negyed egy részét, valamint a város központját, így az Udvarhelyi Híradó Szentimre utcai szerkesztőségét is érintette. Nem működött a közvilágítás, elsötétültek a számítógépek, tévék, de a kasszagépek, szerverek, riasztók és kapucsengők sem működtek éjfélig. Az egyre gyakoribb, kiterjedt áramkiesések kezdenek rendszeresekké, szinte megszokottakká válni, és emiatt nemcsak a magánfogyasztók, hanem a vállalkozók is bosszúsak.
Az újabb áramkiesést egy magasfeszültségű vezeték meghibásodása okozta, csupán másfél óra, míg megjavítják – tájékoztattak csütörtök este fél tíz után, amikor még szerkesztőségünk munkáját is félbeszakította a váratlan áramszünet. Másnap Demeter Gábor, az Electrica Rt. székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője tájékoztatott, hogy egy húsz kilovoltos kábel meghibásodása okozta a kiesést. Mint elmondta, elévült, negyvenéves vezetékről van szó, így mechanikai kifáradás miatt hibásodott meg. Szerinte a hálózat felújítására egyelőre nem lehet számítani, annak ellenére, hogy két-három éve javasolják, ugyanis a nagy befektetésnek számító korszerűsítésre az áramszolgáltató brassói központjának kellene jóváhagynia a pénzforrást. A költségekről nem tudott információkat adni, azt viszont elmondta, hogy amíg nem cserélik ki a negyven éve elhelyezett kábeleket, lehet számítani hasonló áramszünetekre.
Antal Imre, az Electrica Rt. Hargita megyei igazgatója elmondta, a csütörtök esti, valamint az egy héttel korábbi áramkiesésnek semmilyen köze nem volt egymáshoz. Mint magyarázta, az áramkieséseknek több okuk lehet: ehhez a hálózat elavultsága is hozzájárulhat, de akár egy másik szolgáltató vezetékcseréjekor, illetve más munkálatok során is megsérülhetnek a föld alatti magasfeszültségű kábelek. Mivel a csütörtök esti meghibásodás a kábelek öregsége miatt történt, érdeklődtünk a korszerűsítés kilátásairól is. A megyei igazgató szerint ez attól is függ, hány meghibásodás van az adott szakaszon. Mint kiderült, a csütörtök este meghibásodott vezetékkel rég nem volt hasonló gond.
Az áramszolgáltató vállalat területi ügyfélszolgálatát is megkerestük a problémával kapcsolatban, ott arról tájékoztattak, hogy az érintett szakaszt megjavították, péntek délben már minden fogyasztónál helyreállították az áramszolgáltatást. „Számításba vesszük, hogy az elkövetkező napokban egy tartalék vezetéket is biztosítsunk” – írták.
Noha a különböző kereskedelmi egységek nem tehetnek arról, hogy a tartós áramszünetek alatt nem működnek tevékenységükhöz szükséges eszközeik, az áramszolgáltató szabályzata szerint mégis kevés esélyük van a kártérítésre az esetleges bevételkiesés miatt. Demeter Gábor szerint az áramkiesés okozta bevételkieséskor lehet kérni kártérítést, de nem valószínű, hogy azt jóvá is hagyják, hiszen technikai meghibásodás és nem emberi mulasztás miatt történt az áramszünet. Antal Imre szerint eddig még nem érkezett kártérítési kérés a vállalat megyei kirendeltségéhez, és amúgy ilyen esetben nem is lehet kártérítést kérni, ugyanis „ez benne van az üzemvitelben, szerencsétlen helyzetként”. Egyébként ha a nagyobb kereskedelmi egységek olyan tevékenységet folytatnak, amelyben káruk keletkezhet egy komolyabb áramkieséskor, akkor kötelezően kétoldali áramellátással, azaz transzformátorral vagy generátorral kell rendelkezniük – tette hozzá.
Bugarschi Dalma székelyudvarhelyi ügyvédet a kártérítés jogi lehetőségeiről kérdeztük. Elmondta, kártérítés igénylésekor előbb bizonyítani kell a veszteséget, majd igazolni kell az összefüggést a bevételkiesés és az áramkiesés között. Az ok-okozati összefüggést azonban körülményes bebizonyítani, ezért kevés esély van a jogi úton történő sikeres kártérítés-igénylésre – véli az ügyvéd.
Veres Réka
Székelyhon.ro

A törvények betartását kérik marosvásárhelyi orvosi egyetemnél
Az orvosi egyetemmel szembeni járdán kezdtek el tüntetni hétfőtől a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) aktivistái. Az önkéntesek óránként, hangosbemondón keresztül emlékeztetik az intézet vezetőségét a törvényes előírásokra.
Folytatja tiltakozó akciósorozatát az RMOGYKE, mely a hétfőtől az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) épülete előtt kezdett tüntetésbe. A civil szervezet aktivistái reggeltől késő délutánig, minden órában egészkor, tíz percen keresztül egy-egy rövid részletet olvasnak fel az oktatási törvénynek azon szakaszai közül, melyeket Leonard Azamfirei rektor és a vásárhelyi egyetem román többségű szenátusa nem hajlandó elfogadni és betartani. A hétfői nap folyamán az akciócsoport egy petíciót is készül benyújtani a MOGYE titkárságára. Az Ádám Valérián által vezetett civil szervezett nem kér többet, mint a törvény, a kisebbségi oktatásra és a multikulturális egyetemekre vonatkozó passzusainak a tiszteletben tartását.
Az RMOGYKE közben nyílt levéllel fordult az egyetem magyar oktatóihoz és hallgatóihoz. „Tisztelettel felkérünk minden képviselőt, politikust, egyetemi oktatót, hallgatót, hogy csatlakozzon a figyelemfelkeltő akciónkhoz, hangosbemondón olvassa fel véleményét a magyar oktatás helyzetéről, és fogalmazza meg ennek fejlesztésével kapcsolatos igényeit. A pozitív fejleményekről – ha vannak – említést kell tennünk, megköszönve ezeket” – olvasható a felhívásban.
Kérdésünkre, hogy miért jutottak oda, hogy a magyar féllel is nyílt levélen keresztül kommunikáljanak, Ádám Valérián, az RMOGYKE elnöke elmondta, hogy a magyar oktatók egyrészt félnek nyíltan felvállalni szervezetük nem éppen szokványos kezdeményezéseit, másrészt kissé büszkék ahhoz, hogy elfogadjanak egy nevükben felszólaló civil szervezetet. „A tanárok többsége egyetért a célkitűzéseinkkel, erkölcsi és anyagi támogatásban részesít, ám nem meri felvállalni a nyílt harcot román kollégái miatt. Ugyanakkor egy büszkeséget is érzek az oktatók részéről, nemigen örülnek annak, hogy a jogaikért való küzdelem zászlóvivője egy civil szervezet legyen” – fejtette ki lapunknak az RMOGYKE elnöke.
Nagy Előd frissen megválasztott rektorhelyettes viszont másként ítéli meg a helyzetet. Megkeresésünkre elmondta, hogy teljes mértékben egyetértenek a civilek követeléseivel, viszont nem tartják szerencsésnek a tüntetés időzítését. „Amondója vagyok, előbb álljon fel az új vezetőség, és kezdjük el a tárgyalásokat” – nyilatkozta Nagy Előd, hozzátéve, hogy ő teljesen elhatárolódik Ádám Valériánék akciójától.
A hét második felében a tiltakozók a Maros Megyei Prefektúra épülete elé készülnek „költözni”. Csütörtöktől szombatig arra próbálják felszólítani a kormányhivatalt, hogy őrködjön az ország törvényeinek betartása felett. „Nem érdekel, hogy az egyetem vezetősége vagy a kormány helyi és központi megbízottjai miként reagálnak, mi egyet tudunk: kitartunk a tüntetésekkel mindaddig, amíg egyenlőség lesz románok és magyarok között a MOGYE-n. Várjuk a magyarokat, hogy jöjjenek el a helyszínre, tegyenek javaslatokat, szólaljanak fel, vagy akár mutassák meg magukat akár egy fél órára is” – mondta Ádám Valérián.
Amint beszámoltunk róla, az RMOGYKE önkéntesei március második felében egy hétig az oktatásügyi minisztérium ablaka előtt tüntettek a magyar oktatókat és diákokat ért folytonos diszkrimináció miatt.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Jobb sorsra váró hősök
Rég hiányzik az egykori kórház elől Fejér Dávid szobra. Mi lett vele? Lemállott Petőfi-szobor talapzatának egy része. Mikor teszik rendbe? Az hírlik, a központátalakítás a Szent Miklós-alkotás költöztetését vonja maga után. Mikor és hova viszik? – ezekre a kérdésekre vártak választ a gyergyószentmiklósiak.
Nagy Zoltán polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester közölte: az idén nagy figyelmet szánnak a köztéri alkotásoknak.
A Burján Gál Emil alkotta Fejér Dávid orvos alakját megörökítő szobor hányatott sorsot élt meg addig is, amíg a volt kórház előtti talapzatán állt. A fejet el-elfordították ismeretlen tettesek, sőt az orrot is letörték. Ezért szállíttatta el alkotója, hogy otthon, műhelyében felújítsa. A hosszasabb időt igénybe vevő munkálatnak valószínűleg hamarosan a végére ér Burján Gál, a szobor viszont nem eredeti helyére kerül majd vissza.
„A központtól félreeső hely adott lehetőséget, hogy a rossz szándékúak garázdálkodjanak, a szobrot megrongálják. Hasonló atrocitásoktól kívánjuk megvédeni azzal, hogy az új kórház udvarára helyezzük” – közölte Nagy Zoltán. A városvezető hozzátette: hamarosan hozzálát az önkormányzat – az alkotóval egyeztetve – a talapzat elkészítéséhez, hogy a nagy tudású orvos halálának századik évfordulójára az alkotás méltó helyen őrizze emlékét.
A mű korábbi talapzatával más a szándék. A fél keresztet ábrázoló alakzat kiegészítésre kerül – szintén Burján Gál Emil ötlete nyomán –, egy egész keresztté válik, így jelképezve az egészségügy, az életmentés szimbólumát, a vöröskeresztet.
A gyergyószentmiklósi képzőművész Virág negyedi parkból elszállított, absztrakt alkotása a saját udvarán van, felújításra vár, további sorsáról még nem lehet pontosat tudni. Szintén Burján Gál „szülötte” a Szent Miklós-szobor, melynek elmozdítása többször szóba jött. Egyelőre marad – tudtuk meg a pénteki sajtótájékoztatón.
„Nem nyúlunk hozzá ahhoz, amíg a főtér átépítése nem történik meg. Egy Szent Miklós-szobornak helye van Gyergyószentmiklós főterén mindenképp, hogy hol és milyen formában, erről a központátépítéskor fogunk tisztább képet látni. Ez nem a közeljövőben lesz” – fogalmazott Nagy Zoltán. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a központmódosítás az integrált városrendezési terv része, idén azonban támogatásra csak megyeszékhelyek számítanak, Szentmiklós kimarad. Így a közeljövőben csak annyi módosításra kell számítani, ami a tér látogatottságát segíti, nagyobb beruházás, szoborelszállítás nem várható.
Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobra a sürgősen felújítandók sorában szerepel. Kossuth egész alakos szobra alapos felújítást, az is, lehet, hogy újraöntést is igényel, a Petőfi-mellszobor és hősi emlékmű módosítást is. Az alpolgármester azt szeretné, ha a restaurálás során sikerülne olyan talapzatot biztosítani számára, mellyel az alkotó is meg tud békélni. Ezen emlékmű históriáját többen ismerik részben vagy egészében, a felújítást, a nézeteltérések kezelését követően szeretné a városvezetés a múlt homályába veszni. Októberre tervezik az új talapzat új burkolatát és a mellszobor rendbetételét is.
„Idén helyre szeretnénk hozni a köztereken lévő, megrongálódott szobrokat. Sőt, újabb kihelyezésére is sor kerül. A Batthyány iskola elé névadójának szobra kerül Burján Gál Emil alkotásaként, vélhetőleg a Szent István-templom búcsúünnepén” – fogalmazott Nagy Zoltán. Jelezte: tisztában van azzal, hogy jelentős anyagi ráfordítást igényelnek tervei, példaként felhozta a készülő Batthyány-szobor megöntésének költségeit, amelyek 20 ezer lejre rúgnak. „Nagyon költséges, de én szeretném, hogy egyszer megérjük: minőségi köztéri szobraink legyenek” – összegzett.
Gyergyószentmiklósi szobrok számbavétele
Három évvel ezelőtt készített egy összegző írást Bajna György újságíró a Gyergyószentmiklós területén lévő köztéri alkotásokról. Ezt idézzük sűrítve, Felszegtől Alszeg felé haladva egy körséta során.
„A Szent Erzsébet Öregotthonban Oláh Szilveszter kábai szobrászművész egy remek, Szent Erzsébetet ábrázoló, egész alakos bronzszobra látható. II. András király 1207. július 7-én született leánya, 1231. november 17-én halt meg. Jóságos és irgalmas életének története minden római katolikus előtt ismert lehet. Szentté 1235-ben avatták.
A Csíki-kertben Miholcsa József fából készült Honfoglaló szobra végül is Árpád apánk szobrának is tekinthető. A nagyfejedelem születése napját nem említik, azt ellenben tudjuk, hogy 907. július elején hunyt el (sz. 845-ben).
A Szent Miklós plébániatemplom megrázóan szép Szent Miklós-szobra a város egyik legfontosabb ünnepnapjának központi alakja is. Kellő tisztelet és gondoskodás övezi. A templom előterében, a harangláb mellett látható a Miholcsa József alkotta Márton Áron-műkőszobor. A nagy püspök 1896. augusztus 28-án született, boldoggá avatásáért minden szentmise végén imádkozunk. Vele szinte párhuzamosan, a régi kórház parkjában árválkodik a város egyik leghíresebb orvosának, dr. Fejér Dávidnak a szobra. Róla valószínű, hogy alig tud már a ma ifjúsága, de az önkormányzat se sokat. Erről tanúskodik a megcsúfolt szobor, amelyre ugyancsak ráférne egy alapos feljavítás. Fejér Dávid 1912. január 20-án, Baróton látta meg a napvilágot. Mellszobrát Burján Emil szobrászművész készítette, rendbetételét, kijavítását is bizonyára elvégezné, ha felkérnék rá.
A központi parkban lévő, a templomban található Szent Miklós-szobor felnagyított műkő hasonmása szintén Burján Emil alkotása.
A gimnázium előtt Salamon Ernő költő bazaltszobra található. Izsák Márton marosvásárhelyi művész alkotása. Salamon Ernő 1912. május 15-én született, 1943 februárjában, Ukrajnában olasz tábori csendőrök lőtték le a Szomorú sors nagybeteg, dühöngő költőjét.
A művelődési ház előtti parkban, a Kossuth utca felőli részen Kossuth Lajos műkőből készült szobra áll. Miholcsa József alkotása. Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én született Monokon, Torinóban halt meg 1894. március 20-án. A szobrot kijavították az ősszel, de állaga megőrzése érdekében vajmi keveset tesznek. Télire ugyanis a műkőszobrokat ajánlatos beburkolni vízhatlan anyaggal, megakadályozandó a hólé behatolását a repedésekbe.
A Petőfi Sándor mellszobor. A Bálint Károly szobrászművész által elképzeltekkel ellentétes felfogásban kivitelezett emlékmű továbbra is várja szerződések és ígéretek betartását. (Pl. a csempeszerű márványbevonat eltávolítását és terméskőre cserélését). A „Kik érted haltak szent világszabadság” szöveg felkerülése hanyagságból késik, bár a névsor alapján nem illő, hiszen azon a szabadságharcban részt vett gyergyóiak neve szerepel, dr. Garda Dezső kutatásai alapján, a művész pedig azon gyergyói tisztek számára álmodta meg az emlékművet, akik, szerinte, meg is haltak a szabadságharcban. Tény ellenben, hogy a sietve végzett munka eredménye napról napra egyre jobban látszik. Az emlékmű lassú enyészete elkezdődött. A szobrot egyébként a gyergyószentmiklósi öntödében Oláh Szilveszter Szilveszter és Bálint Károly öntötte ki a Bajtalan István öntőmester által vezetett csoporttal.
Bethlen Gábor bronzba öntött mellszobra a református templomkertben áll. Oláh Szilveszter Szilveszter alkotása. A fejedelem születési dátuma nem biztos. Marosillyén látta meg a napvilágot 1580-ban, talán november 15-én. 1613 és 1629 között Erdély fejedelme. (E két időpontot jelölte meg a szobron a művész is.) 1629. november 15-én, Gyulafehérváron hunyt el.) Amiről nem sokszor esik szó: 1620. augusztus 25-én a besztercebányai országgyűlés I. Gábor néven magyar királlyá választotta. 1622. január 6-án mondott le e címéről.
A Virág lakótelep északkeleti részén idén decemberben avattak mellszobrot a legnagyobb székelynek, Orbán Balázsnak. A kerámiaszobor Varga Gábor szobrászművész alkotása és Cegléd polgármesterének, Földi Lászlónak személyes ajándéka. Orbán Balázs 1830. február 3-án született SzékelyLengyelfaván, Budapesten hunyt el 1890. április 19-én, író, néprajzi gyűjtő, politikus volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.”
Bajna György kiegészítéssel is szolgált az egyébként Gyergyószentmiklós honlapján található, szobrokat számbavevő írásához: „A múzeum előtt a Gáll Ferike síremlékét, Szervátius Jenő szobrát láthatjuk, a templomkerten ismeretlen szobrász: Nepomuki Szent János szobrát, a járványkórház udvarán Burján Gál Emil Bacilus-térplasztikáját, a Sétáló utcában a Bajtalan István öntötte Balog Péter Anyaság című szobrát. Fogarasi Mihály püspök mellszobrát gyergyói alkotó, Jánosi József készítette, és az első szentmiklósi szoborkiállításon, talán 1910-ben láthatták először. Bajtalan István öntötte alumíniumból.
Jól állunk tehát nagyjainkat ábrázoló szobrokkal, a városi temetőben még Szabó György apát Szervátius Jenő által készített síremléke érdemelne meg egy komolyabb felújítást, de abból valószínű, soha nem lesz semmi” – összegez az újságíró.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Akit Erdővidék honosított (Otthonról hozta a zene szeretetét)
Kórust alapított és vezet hosszú ideje, alapító tagja a megye talán legrégebbi és legelismertebb régizene-együttesének, a Kájoni Consortnak, fesztivált és dalostalálkozót szervez, és segít, ahol tud. Gyulai-György Éva nem baróti, még csak nem is erdővidéki, ám közel negyven éve él köztünk: ez idő alatt gyermekeink nemzedékeit tanította zenére a Gaál Mózes Általános Iskolában. Aki csendben, nem kérkedve annyit tesz a városért és a tájegység megismertetéséért, mint ő, már rég nemcsak tiszteletbeli barótinak és erdővidékinek, hanem minden tekintetben honosítottnak tekinthető, olyannak, aki itthon van közöttünk.
Gyulai-György Éva 1956. december 21-én született Szászrégenben. A zene szeretetét otthonról hozta – édesapja a híres hangszergyár egyik hangolója és hegedűkészítő mestere volt –, nem csoda tehát, hogy tanulmányait a helyi zeneiskolában kezdte el, majd a marosvásárhelyi főiskola zenepedagógiai szakán folytatta, ahol az erdélyi régi zenei élet meghatározó alakja, Branner Nóra hatása alá került, s eljegyezte magát a reneszánsz zenével. Barótra 1980-ban költözött, ahol Fail Pál és Szabó Mihály felkérésére hamarosan tagja lett az Erdővidéki Cameratának. A Camerata megszűnését követően néhány esztendeig kimarad életéből az aktív zenélés, ám 1988-ban a Kolozsvárról hazaköltöző Demeter János és Katalin kérésére két régi zenésztársával, Egyed Csabával és Oláh-Román Idával együtt megalakították a Kájoni Consort régizene-együttest. Az elmúlt közel harminc év alatt Erdélyben és Magyarországon vagy éppen Európa távolabbi pontjain koncerteztek, s igazán büszkék arra, hogy ahhoz a nagyon szűk csoporthoz tartoznak, akiket amatőr státusuk ellenére is évről évre meghívnak a Csíkszeredai Régizene Fesztiválra. Az iskolai kórussal, a Gyöngyharmattal is figyelemre méltó eredményeket ért el – voltak országos versenyen harmadikok is –, ám legnagyobb sikerének azt tartja, hogy rengeteg, a keze alatt cseperedő gyermekből vált olyan felnőtt, akinek a zene és az éneklés valamilyen szinten a mai napig meghatározza életét.
A felfedezés örömével
– Mennyire hálás feladat manapság zenetanárnak lenni egy kisvárosi általános iskolában? Miként lehet a gyermekeket megszólítani, a zene felé terelni?
– Évek óta arról beszélnek szakberkekben és a politikusok is, hogy csökkenteni kellene egyes tantárgyak számát, míg a szépérzéket fejlesztőkre nagyobb hangsúlyt fektetni. Ennek ellenére az V–VII. osztályosoknak még jut heti egy óra, ám a nyolcadikosoknak már csak heti fél, azaz kéthetente egy zeneóra. Ezalatt kellene műfajismeretet tanítanunk és zenei általános műveltségükneket megágyaznunk. Nem egyszerű feladat, de léteznek megoldások. Mivel kollégáimmal együtt úgy véljük, a zenei anyanyelv legalább olyan fontos, mint a magyar irodalom beható ismerete, a kétezres évek elejétől megszervezzük az Erdővidéki Dalostalálkozót. Ennek célja a népdalok megszerettetése, terjesztése és hiteles előadásmódja. Az első tíz találkozót Baróton tartottuk, majd a környékbeli iskoláknak adtuk át a szervezést. Így lett legutóbb Bodos a házigazda, idén pedig Magyarhermány vállalta a fel a szervezést. Komolyan készülünk az eseményre, kicsit versenyhangulata is van, ami a gyermekeket erősen motiválja, még maradandóbb lesz élményük. Óráimon úgy próbálok célt érni, hogy nyitok több műfaj felé. Zeneórákon gyakran hallgatunk klasszikus és népzenét, hogy azok a gyermekek is fogalmat alkothassanak, belekóstoljanak a komolyzenébe, akik otthonról nem hoztak ilyen műveltséget. A zenei szemelvényeket próbálom úgy összeválogatni, hogy ismerősnek hassanak számukra, azaz megadassék nekik a felfedezés öröme. Órán tudják meg például, hogy telefonjuk csengőhangjának szerzőit Beethovennek, Mozartnak vagy éppen Chopinnek hívják, vagy hogy a bonchidai menyecskék kezdetű dalt nem a TransylMania Együttes írta, hanem népdal. Gyöngyharmatosaim azt is nagyon élvezték, hogy a 15-ei megemlékezésen a TransylManiával együtt léphettek fel. Szóval, lehet eredményeket elérni s a gyermekeket érdeklődővé tenni, de sokkal többet tehetnénk, ha nem szorítanák háttérbe a zeneoktatást.
– A Gyöngyharmathoz mennyire megy könnyen a tagtoborzás?
– Alakulásunkkor, 1992-ben nem volt egyszerű bekerülni, mert csakis a kiváló hanggal és ritmusérzékkel rendelkezőket válogattuk ki. Manapság kicsit más a helyzet, mert a választható órákra azok jönnek, akiknek kedvük van. De így sem panaszkodom, jó munkát lehet végezni az érdeklődőkkel. Többségében népdalt, régi katonadalt tanulunk, de nem hiányoznak a modernebb zeneszámok sem, a változatosságot pedig élvezi a diákság, ezért jó szívvel jönnek próbákra. Biztosan vonzó az is, hogy a számos iskolai és városi meghívás mellett külföldre is el-eljutunk. Az elmúlt években jártunk már Magyarországon és Kárpátalján, sőt, brüsszeli koncertsorozatunknak komoly szerepe volt abban, hogy a fogyatékos gyermekek és fiatalok foglalkoztatását vállaló Laura Ház kisbuszhoz jutott.
Megéri a fáradozást
– A Kájoni Consort igencsak aktív, számos erdővidéki eseményen és Erdély sok településén lépnek fel. Mi a titka, hogy közel harminc év működés után is ennyire frissek? – Nem igaz, hogy nincsenek hullámvölgyeink, de szerencsére van egy kemény mag, amely a kezdetektől kitart, majd ha új tagok jelentkeznek, be tudják építeni őket. Szerencsénkre időről időre megtalálnak azok, akik nem csak jó hangszertudással rendelkeznek s elkötelezettjei a reneszánsz zenének, de emberként is kiválóak. Az utóbbi években tagjaink száma megnőtt – jelenleg tízen alkotjuk az együttest –, ami egyben azt is jelenti, hogy folyamatosan meg kell újulnunk. Kiemelten fontos az életünkben, hogy heti két alkalommal gyűlünk össze próbálni – csakis így érhetjük el, hogy bár amatőrök vagyunk, folyamatosan ott lehetünk a hazai rangosabb reneszánsz fesztiválokon. Sikerünk fő zálogának tehát azt mondhatom, hogy szeretünk együtt dolgozni. – Szerveznek, utaznak, fellépnek: miként sikerül ehhez az anyagi hátteret megteremteni? – Néhány éve létrehoztunk egy egyesületet, amely segítségével több helyre is pályázunk, és számíthatunk a városra is. Próbáinkat az iskolában tartjuk – köszönet érte, de azért jó volna saját terem, amely csak a miénk, s hangszereinknek, kottáinknak biztos helyet adna –, mellettünk állnak az egyházak is, templomaikba gyakran befogadtak, az utóbbi időszakban pedig az olaszteleki Daniel-kastély tulajdonosai, Rácz Attila és Lilla is komoly támaszunk.
– Apropó, szervezés. Az Erdővidéki Régizene Találkozó már túl van a hatodik kiadásán. Milyenek a visszajelzések? Megéri a sok lótás-futás és aggódás?
– A találkozó létrehozásával az volt a célunk, hogy a zenélést nem hivatásszerűen végzők számára is fellépési lehetőséget biztosítsunk. Akik tehették, szívesen jöttek Erdély távolabbi pontjairól is, és túlzás nélkül mondhatom, vitték Erdővidék hírét messzire. Formálódóban az a közönség is, amelyik igényli ezt a zenét. Kezdetben a baróti Diákdombon vertünk tanyát, majd befogadott Olasztelek. A Daniel-kastély remek helyszín, gyönyörűen felújított ebédlője sok nézőt be tud fogadni, de általánossá vált, hogy a folyosón sem nagyon találni helyet. Lehet jövőben már a kastély udvarára kell kivinnünk egyik-másik koncertünket. Azt mondjuk, megéri a fáradozást, folytatni fogjuk.
– Mindig felvetődik: van-e, lesz-e utánpótlásuk?
– Azt kell mondanom, nincs gondunk ilyen tekintetben. Mint említettem, nem olyan rég bővült a zenekarunk, s nem ritka az sem, hogy munkájuk, hivatásuk hoz Barótra olyanokat, akik szívesen csatlakoznának, és hamar be tudnak illeszkedni közénk. A Gyöngyharmatnak is évekig volt reneszánsz zenét játszó csoportja. Őket Gyergyai Albert Árgyélus királyfi históriájának dramatizált változatával, illetve az abba beleszőtt, Balassi Bálint megzenésített verseiből álló produkciójukkal éveken keresztül vittük magunkkal. Ezek a fiatalok ma az egyetemi városokban élnek, de a zenétől nem távolodtak el. Nagyon kötődnek Erdővidékhez is, ezért meggyőződésem, többen is itthon fogják boldogulásuk lehetőségét keresni. Ha így lesz, szívesen várjuk őket is sorainkba.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magas Déva várának ünnepi megnyitója
Látványos vár, gusztustalan történelem-kisajátítás
Több ezer dévai lakos ment fel családosan a szép vasárnapi napon a várba, annak megnyitó ünnepségére. Felemás élményben részesültek a közel háromórás ünnepség során, a látvány, a politika és a történelem felelevenítésének ötvöződése révén.
Kellemes meglepetések
A nyolc év felújítási munkálatai után a nagyközönség előtt is megnyitott vár látványa kétségtelenül kellemes meglepetést jelentett a jelenlévőknek, akárcsak a sajtó képviselőinek két héttel korábban, amikor a városvezetés meghívására meglátogathatták a megnyitásra kész létesítményt. A vár még az őshonos dévaiak számára is szinte felismerhetetlen. A felújítás nyomán a kettes és a hármas várudvar kikerült a romok alól, a várfalakat felemelték, helyenként újonnan felszerelt falépcsőkről is meg lehet közelíteni, a korábban romokban lévő várkapukat újjáépítették, a Bethlen-bástyát régi fényében állították vissza, s a felvonható fahíd is sok ember csodálatát nyerte el. A felújítás előtt jóformán csupán a vár legfelsőbb csúcsát jelentő egyes udvart lehetett meglátogatni, a széles körű EU-s pénzekből való felújítás révén viszont a látogatható rész olyan három-négyszeresre növekedett, s a felújítás is többnyire színvonalasnak sikerült.
Az ünnepség politikai vetülete is kellemes meglepetést jelentett: a tömeg már elkönyvelte, hogy választási kampány küszöbén a politikusok hosszas öndicsérő beszédekben igyekeznek tőkét kovácsolni a vár felújításából. Fellépésük azonban meglepően visszafogott volt, csak kevesen szólaltak fel, Petru Mărginean polgármester pedig rövid beszéddel köszöntötte az egybegyűlteket.
Történelem helyett rögeszmés fantazmagóriák
Ellenben az ünnepi műsor komoly csalódást jelentett, legalábbis a minimális történelmi ismeretekkel rendelkezők számára. Jóllehet középkori magyar várról van szó, rengeteget említették és be is mutatták az ókori dákokat és rómaiakat, a középkornak és modern kornak, vagyis a vár valós történetének viszont jóval kevesebb szerep jutott, magyar vonatkozásáról pedig jóformán semmi sem hangzott el, még Kőműves Kelemen balladáját sem említették.
Rövid történelmi ismertetőjében Daniel Iancu, a dévai múzeum munkatársa például csak a környéken élt dákokat, rómaiakat és más népeket említette. IV. Béla (1235–1270) magyar királyról egy szót sem lehetett hallani, holott ő indította el a várépítési országos programot az 1241–42-es tatárjárás pusztításai nyomán, hasonló potenciális csapások kivédésére. A Kárpát-medence várainak nagy többsége ebből a korból származik, s az oklevelesen először 1269-ben említett Déva vára is IV. Béla király idejéből származik. A rómaiak és főleg a dákok viszont kihagyhatatlanok, noha nyilvánvalóan semmi közük magas Déva várához, a felújítás alkalmával történt alapos régészeti ásatások során még három apró dák cserépmaradványt sem találtak, szemléltette privátban e sorok írójának a történész.
Az ünnepségi előadásra meghívott egyesületek között is sok dák és római volt, sőt, még a számos erdélyi középkori lovagrend közül néhány szintén a dák és római örökséget hangsúlyozta, nem a középkori jelleget. Részletesen mutattak be dák fegyvereket – noha kiderült, hogy többségük római vagy germán utánzat –, a rómaiak harci módszereit, noha a római légiók 271-ben hagyták el Erdély területét, vagyis majdnem pontosan ezer évvel Déva várának első okleveles említése előtt.
Mi köze ennek az egész dák giccsnek a középkori várhoz? – morogtak nemcsak az ünnepségen jelen lévő dévai magyarok, hanem néhány román is. Egyrészt látványos, főleg a gyerekek számára, másrészt viszont nemigen hangsúlyozhatjuk azt, hogy a románoknak annyi közük lehet csak a várhoz, hogy őseik felcipeltek néhány követ oda, mondták privátban a szervezők.
A nacionalista rögeszmékre épített ünnepség színvonalát mégis megmentette néhány meghívott nagyszerű előadása. A vajdahunyadi lovagrend, például, a középkort elevenítette fel, akárcsak a szintén vajdahunyadi „Erdélyi nagybőgősök” egyesülete. Szintén nagy sikernek örvendett a dévai Decebal-gimnázium diákjainak erdélyi szász népviseletbe öltözött néptánccsapata, amely erdélyi német néptáncokat mutatott be. Nem utolsósorban a dévai magyarok Dél-Erdélyért Kulturális Társaság-"Renaissance" együttesének korhoz és várhoz illő, színvonalas előadása nyerte el a tömeg tetszését.
Hétfőtől a vár már látogatható, érdemes lesz felkeresni, bárhonnan érkezne is a turista. Sőt, még hálás is lehet, hogy csak a szépséges várat csodálhatja meg az ünnepi megnyitó dák–római giccse nélkül…
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

In memoriam Pozsgay Imre – Naplemente előtt, utolsó séta Kolozsváron
A Szent Mihály-templom tornyán még felszikrázik a lenyugvó júliusi nap fénye, de a magyar Gorbacsovként is emlegetett vendégemmel már bizony alkonyati árnyékban vagyunk. Most, utólag, amikor a március 25-én elhunyt Pozsgay Imrétől végső búcsút veszünk, a naplemente szimbolikus értelemmel telítődik...
Alkonyati sétánk előtt éppen a Krónika számára készült mélyinterjún végeztük el az utolsó simításokat. Hosszúra nyúlt beszélgetésünk három folytatásban jelent meg. A mellékelt felvételeket a Professzor úr barátja és kísérője, dr. Horváth-Lugossy Gábor készítette, hosszabb képsorozatának néhány darabját azon frissében így ajánlottam Facebook-ismerőseim figyelmébe: „Akik között ma esti sétánkon járunk: Mátyás király, Bocskai fejedelem, Vörösmarty Mihály, a Szózat szerzője meg Deák Ferenc, a haza bölcse. Akinek róluk mesélek, maga is élő történelem: rendszerváltó Pozsgay Imre. És azt a történelmet, amiről Pozsgay Imre nekem mesél, azt majd olvassátok el a Krónikában.”
A Krónika-interjút pedig életpályájának pár soros összefoglalásával kezdtem: „Pozsgay Imre. Rendszerváltó magyar politikus, egyetemi tanár, a filozófiai tudományok doktora, a Debreceni Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem emeritus professzora. 1933. november 26-án született Kónyon. A Kádár-korszak egyik jelentős politikusa volt. 1976 és 1982 között művelődési miniszter, 1982 és 1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a főtitkára, 1988 és 1990 között, a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormányban államminiszter.
Népi, nemzeti és demokratikus baloldali elkötelezettségének, kiváló helyzetfelismerésének és fejlett politikusi-taktikai érzékének köszönhetően döntő szerepe volt abban, hogy az állampártban a reformkommunisták fokozatosan átvehették a kezdeményezést, majd az irányítást, ezáltal a magyar rendszerváltás békés körülmények között, megegyezéses alapon, közjogilag rendezetten zajlott le.”
Amit viszont még az interjúban sem mondhattam el, mert puszta tapintatból sem kérdezhettem rá, az a ’89 őszi négyigenes népszavazás volt. Amely őt, az azidőtájt a messze legnépszerűbb magyar politikust gyakorlatilag kiütötte az államfői szék esélyesei közül. Pár héttel előtte a fővárosi lakásán folytatott beszélgetésünk végén egy kis dedikált kötetet adott át, amelynek már a címe is sokat sejtetett: A tiszteletbeli köztársasági elnök. Azóta gondolatban többször is számba vettem a rendszerváltás utáni öt magyar államfő teljesítményét, hogy ki mit is tett le a történelem asztalára. És hát mit is mondjak, a tiszteletbeli jelző nemcsak hogy jogosnak, de talán még szerénynek is tűnik. Ami pedig az utolsó negyedszázadban vele történt, arról shakespeare-i szállóige jut most az eszembe: „A mór megtette a kötelességét, a mór mehet”.
Utolsónak bizonyult kolozsvári sétánk végén a Bocskai-ház, a Sapientia rektorátusa előtt azzal váltunk el, hogy legközelebb ismét nála, a Csillaghegyen találkozunk újra. De most már csak a csillagok között...
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Honismereti találkozó a váradi várban
Április 2-án, szombaton tartották meg a nagyváradi várban a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) hagyományos Partiumi Honismereti Találkozóját.
A délelőtt tíz órától kezdődő eseményen Dukrét Géza elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd különböző előadások hangzottak el. Nagy Aranka az Ostffyasszonyfán található fogolytáborról és temetőről értekezett, Kovács Rozália előadásának címe Gencsy Pál hadijelentése a szabadságharc idejéből volt. Dr. Vajda Sándor és Bodnár Lajos Gyógyítás a szentírásban címmel tartottak előadást, Pásztai Ottó a Julier család életét és munkásságát mutatta be, Makai Zoltán a Medra családról és a gyantai vízimalom történetéről beszélt, míg Hasas János Rév települést mutatta be.
Közgyűlés
Az előadások után kezdődött a közgyűlés, melynek keretében Dukrét Géza tartotta meg elnöki beszámolóját. Kiemelte, hogy a PBMET székházat kapott a nagyváradi várban, amelyet már el is foglalt a civil szervezet, és megkezdik egy könyvtár kialakítását. A társaság tagjai megbeszélték az idei évi eseménynaptárat is. Áprilisban a PBMET részt vesz a Festum Varadinum rendezvénysorozaton, április 18-án megemlékezik a műemlékvédelem világnapjáról, április 21-én egy székesfehérvári küldöttséget fogadnak, 22-én pedig a száztíz éves nagyváradi villamosközlekedésről emlékeznek meg. A közgyűlésen határozat született a Fényes Elek-díjak odaítéléséről is. A döntés értelmében a PBMET őszi konferenciáján Miskolczi Lajos ( Nagyvárad), Olasz Angéla ( Arad) és Veres Kovács Attila kapják majd meg az említett díjat. A közgyűlést egy rövid várlátogatás követte Mihálka Nándor vezetésével. A résztvevők megtekintették a vár fejedelmi palotájának restaurált részeit és az ásatásokat.
Pap István
erdon.ro

„…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…”
A tavalyi nagy sikerű Ady-est után ismét Nagyváradon lép fel Bogdán Zsolt színművész. Ezúttal Dsida világát hozza közelebb hozzánk a Költészet Napja alkalmából szervezett előadáson.
Hálás feladat egy olyan előadásról beszélni, mint a „…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” amelyet az őt körülvevő tények, számok a rendkívüli művészestélyek sorába emelik. A Szugyiczky István szerkesztő-rendező által jegyzett előadást a Szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghatározó személyiségei,Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas Érdemes Művész, Kovács Éva Poór Lili-díjas és Csutak Réka szólaltatja meg. A 2012. április 11-én bemutatott előadásra negyedik éve folyamatos igény van Erdély és Magyarország szerte, ami egy pódiumelőadás esetében feljegyzendő értékmérő.
Gyógyító szavak
Mint a testet mentő orvos, negyedik éve nagy hittel és szeretettel gyógyítanak Dsida Jenő lelket mentő szavaival, aki a szépet és a reményt átleheli a lelkekbe, amikor népvándorlások zúzzák széjjel éppen azokat az értékeket, amik még megmaradtak ebben a szíven szúrt Európában.
Március 10-én Budapesten léptek fel, ezúttal a Vigadóban, rendkívüli volt az érdeklődés, oda akartak gyűlni Dsida köré a nosztalgiázók, a hazagondolók, az Erdély-romantika varázsában élők és a megtisztulni vágyók.
Április 10-én a Költészet Napjának előestéjén éppen a 35-ik előadásukkal köszöntik a verskedvelőket itt Nagyváradon. Az előadás helyszíne a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme, kezdés 17 órakor. Jegyek a helyszínen kaphatók. Szervező a Partiumi Magyar Művelődési Céh. Médiatámogató a Bihari Napló.
erdon.ro

Magyar gyermekotthon nyitja meg kapuit Aradon
Az aradi Szent Gizella Gyermekotthon hivatalosan még nem nyitotta meg kapuit, a román ügyintézés bürokratikus útvesztői akadályozták meg eddig a lelkes gondozókat, hogy befogadhassák a hátrányos helyzetű családok gyerekeit. Ám adományokat már kaptak a helyi magyar közösségtől.
Az aradi Szent Gizella Gyermekotthon Arad Gáj nevű városrészében, a római katolikus plébánia mellett épült kétemeletes Máltai-házban kapott helyet. Sándor Tivadar plébános 1996-ban került kapcsolatba az alsó-szászországi hildesheimi Máltai Segélyszervezettel, és a németek úgy döntöttek, támogatást nyújtanak egy aradi otthon építéséhez. Ha a Szent Gizella-ház megkapja a működési engedélyt, rendeltetésének megfelelő célt szolgálhat az épület.
„Az volt a németek kikötése, hogy az épület hátsó része gyermekotthon legyen, elöl pedig az irodák kapjanak helyet. Azért szeretnénk az első részében egy ifjúsági Máltai-szervezetet beindítani, a hátsó részében pedig újból beindulna a gyermekotthon, merthogy korábban a gáji Caritas-házban már működött egy. Tudjuk, milyen nehézséggel jár, de szeretjük a gyermekeket, a rászorulókat pedig különösen. Ezektől a gyerekektől annyi szeretetet kap az ember, hogy megéri a Jóistennek a nevében felkarolni őket. Másodlagos célunk, hogy a magyarságot is támogassuk, és a magyar ifjúságnak helyes nevelést biztosítsunk” – mondta Sándor Tivadar plébános.
A Szent Gizella Gyermekotthon beindítása a békéscsabai Bugyinszki család ötlete volt. A családfő, Tamás a csabai polgárőrség vezetőjeként dolgozott hosszú évekig, amíg fel nem adták egzisztenciájukat, és országot váltva Aradra költöztek. Több mint másfél évtizede kapcsolatban állnak a romániai, főleg az erdélyi magyar gyermekotthonokkal, rendszeresen vittek segélyszállítmányokat, de az igazi indíték nem ez volt.
Arról Tamás nem szívesen beszél, inkább a feleségére, Ildikóra bízta, hogy elmondja: „Két éve egy vírusos influenza kétoldali tüdőgyulladást okozott Tamásnál, és három hétig éber kómában tartották, utána tüdőembóliát kapott, és az orvosok már lemondtak róla. Annyit imádkoztunk, és megfogadtuk, hogy ha a Jóisten megmenti, azt csináljuk, amit szeretünk. Hiába van két saját gyerekünk, nagyon szeretjük ezeket a rászoruló gyerekeket is, és rájuk tesszük fel az életünket.”
Bugyinszkiék a kisebbik fiúkat ősztől már Aradra, a Csiky Gergely Főgimnáziumba íratták iskolába, és a hatodikos Dániel elmondása szerint nagyon jól érzi magát, szereti az új közösséget, osztálytársakat, s egyáltalán nem volt nehéz beilleszkednie. Az eltelt másfél év alatt a család kétkezi munkával tette a követelményeknek megfelelővé a ingatlant, persze segítettek a békéscsabai és lőkösházi barátok, egy keszthelyi önkéntes fiatalember, egy aradi villanyszerelő, Tivadar atya és az aradi Katafliewicz Rudolf, aki bár mozgássérült, minden hivatali ügyben eljár, ahogy mondják, ő „a román hangjuk”.
Az otthon megnyitásához még szükség van konyhai és fürdőszobai berendezésekre, illetve fürdőszoba-szerelésben jártasak szakértelmére, a felszerelés egy része megvan, tette hozzá Bugyinszki Ildikó. A közegészségügyi hatóság szerint a konyhában csak szenzoros csap szerelhető a mosogatóra, és minden szobában fürdőszobára van szükség az engedély megadásához. Bár túl szigorúnak tartják az előírásokat, igyekeznek mindenben megfelelni, hogy mielőbb megkezdhessék a működést, és – mint Ildikó fogalmazott – jó kapcsolatot szeretnének fenntartani minden intézménnyel.
Az otthon javára húsvét hétfőjére hirdetett adománygyűjtést az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete. „Kapóra jött az ünnep, mert azt gondoltuk, hogy ha minden nőszervezeti tag a locsolkodóktól csak egy lejt is kap, a sok kicsi sokra megy alapon szép összeget gyűjthetünk össze – magyarázta Lészay Ildikó elnök. – Nálam több mint negyvenen voltak öntözni, és volt olyan kisfiú, aki a locsolkodási pénzéből adakozott, mert úgy érezte, jó célra adja. Nem néztük, hogy ki mennyit tett az urnába, mert a gesztus volt a fontos.”
Valamivel több mint 800 lej gyűlt így össze, amit péntek délután adtak át az otthon vezetőinek. Bugyinszki Ildikó azt mondta, hogy ebből a pénzből az apróbb fürdőszobai berendezéseket vásárolják meg, és bíznak a fennvalóban, hogy a többit is sikerül előteremteni.

Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Konferencia az erdélyi műemlékvédelemről
Hetedik alkalommal szervezte meg a hétvégén Szovátán a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a Kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány a Műemlékvédelem Erdélyben VII. című konferenciáját, amelyen 48 előadás hangzott el a műemlékvédelem különböző területein dolgozó magyarországi és erdélyi szakemberek, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok részéről.
Mihály Ferenc szovátai restaurátor, szervező elmondta, nagy érdeklődés követte az előadásokat, 120-130-an is végighallgattak egy-egy értekezést. Az előadók között magyarországi egyetemek, kutatóműhelyek, intézmények képviseltették magukat, illetve Erdély különböző régióiból, Székelyföldről, Kolozsvárról, Szatmárról, Nagyváradról érkeztek a szakmabeliek, hogy ismertessék az utóbbi két évben végzett kutatásaik eredményét, a műemlékvédelem jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélgessenek. A kétévente megszervezésre kerülő konferencia célja ugyanis az, hogy lehetőséget nyújtson az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, a műemlékekhez és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására.
A konferencia első napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti kutatásainak legújabb eredményeiről számoltak be, szombaton a műemlékekhez kötődő régészeti feltárások, a népi építészet vizsgálatának egyes aspektusai, valamint a konkrét helyreállítások bemutatása került előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a különböző restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálásaira összpontosítottak. Szó esett az erdélyi unitárius templomok festett asztalosmunkáiról, az erzsébetvárosi örmény nagytemplom gyűjteményének különleges darabjairól, vagy a Hargita megyei 2014-2015-ös falkutatásokról, a Szatmár megyei középkori templomok kutatásairól 2013-2015 között, a középkori váradi székesegyház környezetének kutatásáról és restaurálásáról.
Marosvásárhely műemléki topográfiája 2014–2015. Eredmények és további teendők című előadásában Orbán János, a Maros Megyei Múzeum tudományos kutatója a 2014-2015-ben végzett inventarizációs munka eredményét ismertette. Elmondta, a felmérés 2013-ban kezdődött, eddig a főtér, a Kossuth Lajos-, Arany János-, Baross Gábor- (Horea) és Iskola (Aurel Fimon) utcákban vették leltárba az épületeket, a továbbiakban következik a Kör utca (Cuza Vodă) és annak környéke. Azokból a monografikus jellegű kutatásokból, amelyek nagyobb alapossággal, levéltári részletességgel készültek tanulmánykötetet készülnek kiadni, a szerkesztés már folyamatban van. Ugyancsak Marosvásárhelyhez kötődött Oniga Erika művészettörténész, a Maros megyei múzeum munkatársa előadása is, aki a jelentősebb Kossuth-utcai épületeket kutatta, Imecs-Magdó Eszter, a Babeș- Bolyai Tudományegyetem doktorandusza pedig a marosvásárhelyi gőzfürdő épületét mutatta be a 19. századi városi fürdőépítészet vonatkozásában, illetve az egykori vármegyeházáról, a jelenleg a polgármesteri hivatal épületéről értekezett Karácsony István, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze, Az identitásstílustól a stílusidentitásig. A nemzeti térhódítás építészeti stratégiái Marosvásárhely urbánus környezetében című előadásában.
A következő műemlékvédelmi konferenciára két év múlva kerül sor, ahogy Mihály Ferenc érdeklődésünkre elmondta, mint mindig, most is az a meghatározó kritérium, hogy erdélyi témákkal jelentkezzenek a kutatók. A rendezvény önköltséges, az előadások ingyen hallgathatók, de az utazási-, szállás-, és étkezési költségeket a szervezőknek nem áll módjukban megtéríteni.
Az előző konferenciák programjai a www.monumenta.ro honlapon elérhetők, akit érdekel, hogy miről értekeztek korábban, ott megtalálja.
maszol.ro

A törvény betartásáért
Bukarest után Marosvásárhelyen tiltakoznak
Egyhetes bukaresti tüntetés után hétfő reggeltől Marosvásárhelyen folytatja figyelemfelkeltő akcióját a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület nevében dr. Ádám Valerián, az egyesület elnöke és Kürti Jenő támogató.
A MOGYE épületével szembeni járdán felállított román és angol feliratos óriásplakátok alatt hangosbemondón arra figyelmeztetik az egyetem vezetőségét, hogy tartsa be az oktatási törvény nemzetiségekre vonatkozó előírásait.
Érdeklődésünkre Ádám Valerián elmondta, hogy a közoktatási minisztérium épülete előtt folytatott egyhetes bukaresti tüntetés azzal zárult, hogy a szaktárcánál fogadták a tiltakozókat. A válasz értelmében a magyar oktatóknak joguk van saját szabályzatot, oktatási programot megírni, azt előterjeszteni a minisztériumba, amit a szaktárca jóváhagyása után kell az egyetem szenátusa elé vinni, hogy belefoglalják az intézmény szervezési és működési szabályzatába.
A vásárhelyi tiltakozó akciót Ádám Valerián szerint 11 egyetemi tanár és előadótanár támogatja, azt viszont nem vállalták, hogy beálljanak a tüntetők közé, egy professzor kivételével, aki véleményét fel is fogja olvasni. A tiltakozást több szervezet és magánszemély támogatja. Mivel a hallgatók sebezhetők, csatlakozásukat csak akkor fogadják el, ha csoportosan jelentkeznek. Ha 200 aláírás összegyűl, akkor egy nagyobb felvonulást szerveznek Bukarestben és Marosvásárhelyen. A jelenlegi tiltakozást pedig mindaddig folytatni fogják, amíg nem teljesülnek az oktatási törvény 135. cikkelyének előírásai az önálló magyar nyelvű főtanszékek megalakításáról.
Kedden petíciót nyújtanak be a MOGYE vezetőségéhez, csütörtöktől a megyeháza elé költöznek a plakátokkal és a hangosbemondóval.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)