Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
2000. március 7.
Az RMDSZ belső vitái nem újkeletűek - állapította meg március 5-én a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, az RMDSZ keresztény nemzeti platformjának vezetője. Az RMDSZ vezetőrétege önmagán és a hatalom biztosításán kívül mással nemigen foglalkozik, fejtette ki Katona Ádám. "Egy részük már a kommunizmus idején megbízható elvtárs volt." Annak idején "Domokos Géza gondoskodott ennek a rétegnek az RMDSZ vezető pozícióiba juttatásáról". A Markó Béla által vezetett csoportosulás öt éve a belső választást nem hajlandó napirendre tűzni. "Már régesrég nem bal- és jobboldalról van szó, hanem nemzet és nemzetietlen oldal szembeállásáról, éppen úgy, mint itt az anyaországban." /(Vasárnapi Újság): Tragikus megosztottság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./
2000. március 8.
Múlt év márciusában Tamás Sándor parlamenti képviselő az Agache-kirakatper történetét tartalmazó iratcsomót juttatott el több vezető magyarországi politikushoz, többek között Áder Jánoshoz, a magyar országgyűlés elnökéhez. A házelnök javaslatára a kérdés a magyar parlament külügyi bizottságának asztalára került. A szakbizottság dr. Bogdán Emil bizottsági tagot, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) országgyűlési képviselőjét, az Interplanetáris Unió román-magyar csoportjának elnökét, az erdélyi helyzet kiváló ismerőjét bízta meg, hogy az Agache-ügyről a helyszínen tájékozódjék, majd a külügyi bizottság előtt számoljon be. A MIÉP-képviselő először a múlt év szeptemberében járt Kézdivásárhelyen, akkor a vádlottak közül csupán eggyel, Paizs Ottóval találkozott. Dr. Bogdán Emil a múlt hét végén ismét Kézdivásárhelyen tartózkodott. Ezúttal már nem csak Paizs Ottót, hanem Héjja Dezsőt is felkeresték. Dr. Bogdán Emil elmondta, hogy hazatérése után ő vagy Csurka István, a MIÉP elnöke és frakcióvezetője parlamenti interpellációban arra fogja kérni Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonyt, hogy ha a közeljövőben román kollégájával, Valeriu Stoicával találkozik, az Agache-ügyről is beszéljen vele. /(Iochom): Agache-ügy. MIÉP-képviselő Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./
2000. március 8.
Az Erdélyi Gyopár, az Erdélyi Kárpát-Egyesület turisztikai, honismereti és természetvédelmi folyóirata tíz éve jelenik meg, legutóbbi száma pedig az 50. az újonnan beindult sorozatban. A lap ugyanis az 1892-ben, Radnóti Dezső megindította "Erdély - turistai, fürdőügyi és néprajzi folyóirat, az EKE értesítője" jogutódjának tekinti magát. Ezt a lapot 1948-ban, a turista-egyesülettel együtt egyetlen tollvonással megszüntette a kommunista rendszer. A lapot újraindító első főszerkesztő Varga Alfonz volt. Az 1994-1999 közötti felelős szerkesztő Ajtay Ferenc földrajztanár kiemelte, hogy a lap mint az Erdély utóda "összekötő kapocs a dicső és fényes múlt, valamint a jövő között." /László Ferenc: Jubiláló Gyopár. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./
2000. március 9.
A román Hivatásos Labdarúgó Liga ismételten arra szólította fel a szurkolókat, hogy a jövőben a mérkőzéseken tartózkodjanak a rasszista, idegengyűlölő rigmusok skandálásától. A márc. 5-i Rapid-Steaua (2-2) bajnoki mérkőzésen a vendégszurkolók egy csoportja ezt skandálta: "Ha Antonescu élne, az összes cigányt kiirtaná". A Rapid játékosainak és szurkolóinak egy része roma. /Újabb rasszista megnyilvánulások a sportpályákon. Tiltakozik a Hivatásos Labdarúgó Liga. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./
2000. március 9.
Constantin Dudu Ionescu belügyminiszter munkalátogatáson volt Hargita és Kovászna megyében. Kijelentette, hogy a rendőrség nemzeti intézmény, tagjainak ismernie kell az állam hivatalos nyelvét, hozzátette, hogy nagyon kevés magyar ifjú választja a rendőri hivatást. Dudu Ionescu miniszter közölte, hogy a két megyében altiszti iskolákat létesítenek. Egy-egy ilyen rendőriskola létesítése a többségi magyar lakosságú Gyergyóban, Baróton, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen stb. a nemzeti homogenizálás hívei számára kedvező változást hoz. Ezek az iskolák zömében távolabbi tájak román ifjúságát fogják ide vonzani. Jönnek majd a román tanáraik, mestereik, könyvelőik és egyéb szakembereik. Nekik majd lakás kell, feleségüknek állás, gyermekeiknek iskola, iskolájuknak tanító, mindannyiuknak templom, ennek pópa, kell művelődési otthon, klub, ennek igazgató, kell helyi rádióadó, tévéműsor, ezeknek szerkesztő, ezeknek lakás, hitvestársuknak állás, gyermeküknek újabb tanító és így körbe-körbe. - A gyergyóditrói rendőr törvényileg biztosított jogos kérésére egyetlen gyermekének külön román osztályt létesítettek, tanítójának az apa unokatestvérét szerződtették Moldvából, most várható, hogy a csíkszeredai ortodox püspök papot is küldjön, akinek természetesen lakást, templomot is kell majd építeni. /Barabás István: Rendőriskola házhoz jön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./
2000. március 11.
Markó Béla, az RMDSZ-elnök tiltakozó levelet írt a Hajdu Istvánnak, a Magyar Rádió elnökének. A levél szövegét közölte a Nyugati Jelen is. Markó Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában március 5-én elhangzott interjú miatt tiltakozott, melyben Katona Ádám, "az RMDSZ egyik nem különösebben jelentős platformjának vezetője" nyilatkozott. Markó szerint ez az interjú "Erdély-szerte nagy felháborodást váltott ki". A riporter Haeffler András és Katona Ádám "egymás szájából kapkodták a szót, hogy bebizonyítsák: az RMDSZ-t erkölcstelen, tolvaj, nemzetietlen emberek vezetik, akiket sürgősen le kellene váltani." Markó szerint ez a műsor "durva beavatkozás volt szervezetünk belső életébe, és egyértelműen az RMDSZ ellen próbálta hangolni a közvéleményt." /Markó Béla RMDSZ-elnök tiltakozik. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./ A Magyar Rádió elnöke ígérte, hogy kivizsgálja az ügyet, hogy a műsor tényleg beavatkozott-e az RMDSZ belső életébe. Amennyiben valóban egyoldalúan mutatták be az RMDSZ-re vonatkozó közlést, akkor a Magyar Rádió lehetőséget biztosít arra, hogy Markó Béla, vagy más RMDSZ vezető politikus ugyanolyan terjedelemben és ugyanabban a műsorban fejthesse ki véleményét. /A Magyar Rádió elnöke kivizsgálja az ügyet. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2000. március 12.
Az RMDSZ gazdasági munkacsoportja március 12-én, a képviselőházban elemezte Románia középtávú stratégiájának alapját képező makrogazdasági modellt. A tanácskozáson részt vettek: Bara Gyula államtanácsos, Borbély László, a Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztérium államtitkára, Neményi József, a Versenytanács címzetes államtitkára, Lányi Szabolcs, az Országos Tudomány-, Technológiaügyi és Újítási Ügynökség elnöke, Kerekes Gábor, a Román Fejlesztési Ügynökség alelnöke, Demeter Attila, a Román Fejlesztési Ügynökség tanácsosa, Czédly József bukaresti alprefektus, Antal István, Birtalan Ákos és Ráduly Róbert képviselők, valamint Tánczos Barna parlamenti szakértő. A megbeszélés során a munkacsoport tagjai felhívták a figyelmet a modell számos hiányosságára és hibájára, és döntöttek arról, hogy észrevételeiket eljuttatják a középtávú gazdasági stratégiát előkészítő szakértői csoport társelnökéhez, Mugur Isărescu miniszterelnökhöz. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 14. - 1679. sz./
2000. március 13.
Kvarda Józsefet, a Magyar Koalíció Pártjának alelnökét, parlamenti képviselőt választotta a Csemadok országos elnökévé márc. 11-én a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség /Csemadok - megtartotta a régi nevét/ előrehozott közgyűlése. A Dunaszerdahelyen zajló közgyűlésen a több mint száz küldött a szövetség három alelnökét is megválasztotta. A kelet-szlovákiai régiót alelnökként ezentúl Köteles László, a közép-szlovákiait Balajti Lajos, a nyugat-szlovákiai régiót pedig Miklósi Péter képviseli a hetvenezer tagot számláló szövetség országos vezetésében. /Új elnök a Csemadok élén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
2000. március 13.
"Márc. 13-án az RMDSZ bukaresti székházában Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Kötő József tanügyi államtitkár, Asztalos Ferenc, a Képviselőház tanügyi szakbizottságának alelnöke és Nagy F. István oktatásügyi ügyvezető alelnök részvételével oktatáspolitikai tanácskozást tartottak. A napirendi pontok között szerepeltek: Az állami felsőoktatási intézmények magyar oktatási vonalainak szerkezeti átalakítása és szakosodási kínálatának bővítése, újonnan indítandó magyar csoportok beiskolázási számai (jog, közgazdaság). - Az Erdélyi Magyar Alapítványi Egyetem szerepe a romániai magyar felsőoktatásban. - A romániai magyar oktatáskutatás intézményesítése; a bukaresti Neveléstudományi Kutatóintézet kolozsvári fiókjának létrehozás. - Az elméleti és a szakoktatás közötti arány módosítása, a román oktatási reform célkitűzéseinek megfelelően. - A szellemi és testi fogyatékosokat oktató hálózat kiegészítése. - Az iskolahálózat fejlesztése a szórvány területeken. - A romániai magyar felsőoktatásban és közoktatásban oktatók és oktatottak szociális problémáit mérséklő védőháló kérdése. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 13. - 1678. sz./"
2000. március 13.
A református egyházon belül megjelenő különböző irányzatokról tájékoztatott Juhász Tamás teológiai tanár. Különböző, Nyugatról jövő hittérítők, buzgalmi csoportok jelentek meg a kommunizmus alól felszabadult Erdélyben, illetve egész Közép-Kelet-Európában. Az vezette őket, hogy ebben a térségben a kommunizmus szétverte a vallást, az egyházat, és nekik újból meg kell alapítaniuk az egyházat, a keresztyénséget. Ezeknek a mozgalmaknak egyik ága a Magyarországon jól ismert, de Erdélyben is elterjedt Hit Gyülekezete, amely főleg reformátusok között hódított. A református egyházon belül megjelent a koreai-amerikai gyökerű Miskolci Missziós Csoport, az utóbbi két évben pedig a Zimányi József magyarországi lelkész nevével jelzett irányvonal, egy evangelizációs mozgalom. Ugyanakkor felélénkült az Erdélyben sokkal régebben működő CE-szövetség is. A miskolci csoport működése különösen 1992-1997 között volt nagyon erőteljes, de úgy néz ki, hogy most már lecsengőben van. Náluk túlbuzgóság és az idegen pénz érvényesítette befolyását. Itt-ott működnek kisebb csoportok: Brassóban, Széken és a Sóvidéken. A CE betűszó jelentése: Keresztyén Törekvés, angolul Christian Endeavour. Tagjai a református egyházon belül maradtak, de az egyházon belül fokozni kívánják a kegyességi hitgyakorlatot, bibliaórákat, imaköröket tartanak. A hittérítő és kegyességi körökön túl egész sor diakóniai feladatot is vállalnak. 1989 után a CE-szövetség jogi személyként is bejegyeztette magát, nyugati és magyarországi támogatással anyagi hatalomra tett szert. Kiépült struktúrája szerint a CE-szövetség már-már "egyház az egyházon belül". Vele szemben a hivatalos református egyház legnagyobb kifogása az, hogy olyan feladatokat is végeznek, amelyek kizárólag a hivatalos egyházra tartoznak. Templomban, gyülekezetben csak az egyház hivatalos lelkészei, tagjai prédikálhatnak, illetve oszthatnak úrvacsorát, keresztelhetnek. A CE-szövetség azonban ilyen irányba is önállósulni próbál. - Másfél-két éve megjelent Zimányi-féle mozgalom. Zimányi József valahol a Nyírségben lelkész. Szerinte a református egyházban ezelőtt ötszáz évvel nem történt meg végbe teljes mértékben a reformáció., ezért az egyház minden tagjának állandóan megújított vállalással kell megerősítenie azt, hogy ő az egyházhoz tartozik. Ezt az önkéntes vállalás a "megtérés". A mozgalom tagjai azt vallják, hogy a "megtért", köteles állandóan beszámolni tévedéseiről, ballépéseiről, kisebb-nagyobb bűneiről. Ezzel láthatóan el is különülnek a gyülekezetnek azon részétől, amely "nem tért meg". Úgy látszik, komoly anyagi bázissal rendelkeznek, mert táborokat, összejöveteleket és utaztatásokat könnyen meg tudnak szervezni. Tíz, tizenkettőre tehető már azoknak a zömmel fiatalabb református lelkészeknek a száma, akik a Zimányi-féle módszert kedvelik, elsajátították és továbbviszik. - Juhász Tamás leszögezte: a reformátusoknál az evangelizáció vagy hittérítő beszéd szokatlan és ismeretlen. Ezek a beszédek stílusukban távol állnak a református egyház megszokott tanítási és prédikálási módszerétől. A Zimányi-féle evangelizációk lebecsüléssel néznek a hivatalos egyházra, és annak intézményeire. Nem tartják elégségesnek vagy jónak azt, hogy egyháztagság egyenlő a keresztséggel. Ők azt állítják, hogy azt csak attól kezdve lehet keresztyénnek számítani, ha azt az illető személy "megtéréssel" ki is nyilatkoztatja. Lebecsüléssel nézik az egyházban a templomjárást, az egyházi hagyományokat, szokásokat. Üres szokásoknak tekintik, amíg ezeket a hívek megtérési nyilatkozattal nem erősítik meg. Juhász Tamás kifejtette: a református egyház nem tartja szükségesnek, hogy a meggyőzés hatását ilyen szóbeli nyilatkozattal erősítsék meg. Zimányiék szerint a tánc, alkoholfogyasztás, cigarettázás helytelen, ez tipikus szektás megnyilvánulás. Ezen a téren a Zimányi-féle evangelizáció találkozik a CE-szövetséggel, valamint a miskolci irányzattal. Juhász Tamás szerint hamis, helytelen szemléletük van a bűnről és a "megtérésről". A Biblia nyilatkozattétellel egybekötött látványos megtérésre felhívást nem ír elő. Azt, hogy az egyházban lévőnek azt mondják, térjen meg, nem tudják elfogadni, szögezte le Juhász. Hozzátette: a legfájdalmasabb az, hogy a tömbmagyar gyülekezetekben mind kulturális, mind politikai szempontból megosztják a közösséget. Ezek a térítők figyelmen kívül hagyják a magyarság egységének szempontját. Úgy látja, hogy nem áll fenn a szakadás veszélye a református egyházon belül. Egy hónapja folyik az a beszélgetéssorozat, amit az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége kezdeményezett a Zimányi-féle mozgalommal és a CE-szövetséggel. Élesek a viták, mélyek az ellentétek. Nem akarnak külön egyházat létrehozni, mint ahogyan azt a miskolci csoport szerette volna. Juhász Tamás attól tart, hogy akiket megzavar egy ilyen evangelizációs mozgalom, azok fogékonyak lesznek valamelyik szekta, szabadegyház irányába. /Papp Annamária: Egyház az egyházban? Interjú Juhász Tamás teológiai professzorral. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2000. március 13.
"Az idei március 15-i ünnepi rendezvények helyszíne és időpontja a következő: Arad: március 14-én. 16.30 órától a szabadságszobor elemeinek megkoszorúzása a minorita rendház udvarán. 17 órától zenés- irodalmi előadás a Minorita Kultúrházban, március 15-én 17 órától koszorúzás és emlékezés a vesztőhelynél. Beszterce-Naszód: március 12- én 17 órakor a besztercei kultúrházban lesz ünnepi megemlékezés. Brassó: március 12- én 15 órától koszorúzási ünnepség az alsó-tömösi hősök emlékművénél, március 15-e 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúfalusi temető 1848-as emlékművénél, amit ökumenikus istentisztelet követ a türkösi katolikus templomban. Csík: március 15-én Csíkszeredában 10-kor ünnepi rendezvény, majd a területi szervezet a kászoni szervezettel közösen szervezi meg a 15 órai Nyerges- tetői ünnepséget. Fehér: március 15-én a központi ünnepség helyszíne az enyedi Vártemplom, mely ünnepi istentisztelettel kezdődik, majd ünnepi beszédekkel és fogadással folytatódik. Az előadást Gúdor Botond magyarigeni református lelkész előadása zárja az Erdély-hegyaljai 48-49-es eseményekről. Felső-Háromszék: március 15-én Kézdivásárhelyen 11 órától hagyományos lovas felvonulás, a környékbeli hagyományőrző csoportok bevonásával, az ünnepség díszvendége Markó Béla. Háromszék - Sepsiszentgyörgy: március 15-én 10 órától koszorúzási ünnepség, ezt követően 16.45 órától emlékünnepség a Szemerja negyedi Kisstadionban. 18.30 órától ünnepi előadás a Szakszervezetek Művelődési Házában, majd 19 órától hangverseny a Tamási Áron Állami Színházban. Kolozs: március 14-én 16 órától Hídelvén ökumenikus istentisztelet és ünnepi műsor, majd honvédsír koszorúzás a kismezői temetőben, 19 órától ünnepi gálaműsor az Állami Magyar Operában; március 15-én 12 órától ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály templomban, 14.30 órától koszorúzás a Biasini szállónál, 19-kor emlékműsor az Állami Magyar Színházban, március 16-án 18 órától a Pro Iuventute székházban az RMDSZ belmonostori kerületének emlékműsora. Krassó-Szörény: március 15-én 17 órai kezdettel koszorúzás a Kereszthegyen a Hergoltz féle 1848-as emlékműnél. Maros: március 15-én Marosvásárhelyen de. 11 órakor a területi szervezet vezetősége a Nicolae Balcescu szobornál koszorúzik. Az eseményre meghívták a román pártok képviselőit is. 15 órakor a Székely Vértanúk emlékművénél tartanak megemlékező ünnepséget, március 19-én: 19 órától a Nemzeti Színház nagytermében megemlékező ünnepség a Fekete Márciusról. Történelmi Máramaros: március 15-én 10 órától ünnepi megemlékezés a református templomban, majd 11.30-kor koszorúzási ünnepség az emlékműnél, valamint a református és katolikus temetőben. 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúmezői emlékműnél. Nagybánya: március 15-én délelőtt koszorúzás a római-katolikus, a református temetők 1848-as honvédsírjainál, valamint a Petőfi emléktáblánál, cserkész-zarándoklat a város 1848-as emlékműveinél, majd este 18 órakor a Városi Színház termében megemlékező kulturális műsort tartanak. Szilágy: március 15-én 10 órától ökumenikus istentisztelet a belvárosi református templomban, 11 órától az 1848-49-es emlékmű koszorúzása, amit 11.30 órától megemlékező ünnepség követ a Wesselényi szobor előtti téren. 12.30 órától a református temetőben lévő honvédsírok megkoszorúzása. 18.30 órától előadás a szakszervezetek művelődési házában. Udvarhelyszék: március 15-én a megemlékezést a polgármesteri hivatal szervezi. Ezzel egyidőben Magyar Ifjúsági Konferenciát is tartanak, melynek meghívottja Deutch Tamás. Bukarest: március 15-én du. 17-kor a Zalomit utca 6. szám alatti Petőfi Házban ünnepi megemlékezést rendez a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság, amelyen előadások és művészi megnyilvánulások hangzanak el. /A tizedik szabad romániai március 15-e "menetrendje" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Az RMDSZ Temes megyei szervezete a helyi magyar ifjúsági szervezeteket kérte fel a 2000. évi március 15-ei ünnepi rendezvények megszervezésére. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) által összehangolt megemlékezésen az ünnepi beszédeket is az ifjúsági szervezetek (TEMISZ, TMD) és a Bartók Béla Líceum diákjai tartják. A felkérés azért is jogosnak tűnik, mert a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) - a Városháza mellett - jelentős mértékben hozzájárult a szabadfalui Petőfi-emlékmű felújításához. Az ünnepség március 15-én, 16 órakor a Szabadfalui emlékműnél lesz. Koszorúzások lesznek 14 órakor a Girodai úti 48-as obeliszknél, 15,30-kor az Eftimie Murgu szobornál, 17 órakor a józsefvárosi temető honvédsírjainál, 18 órakor az újszentesi Petőfi-emlékműnél. A megemlékezések sorát vasárnap, március 12-én a Millenniumi templomban a Szabó Dénes esperes-plébános által celebrált szentmise nyitja meg, amelynek keretében Mátray László színművész szaval és Toró T. Tibor helyi RMDSZ-elnök mond emlékbeszédet. /Pataki Zoltán: Rendhagyó március 15-ei ünnepség Temesváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Gyergyószentmiklós rendezvények sorával köszönti a magyar szabadságharc napját: a X. Sífutó Emlékverseny az ünnepnap jegyében zajlik a Bucsin tetőn. Március 13-án a Salamon Ernő Líceum V-VIII osztályosai immár tizedik éve szavalóversennyel ünnepelnek. Március 14-én a Salamon Ernő Gimnáziumban a Széchenyi Kör, majd a Fogarassy Mihály Általános Iskola emlékezik meg a magyar szabadságharcról. 14 órakor gyermekrajz-kiállítás nyílik a Figura Galériában, 15,30-tól pedig diákok történelmi vetélkedője a Salamon Ernő Líceumban. Este 18 órákor a Korona nagytermében, az ünnepi megemlékezésen előadást tart dr. Garda Dezső történész, és fellép az Ipartestület Férfidalárdája, a Domokos Pál Péter női kórus, a Szent Miklós kamaraegyüttes, a Dalocska gyermekkar, valamint a verseket tolmácsoló Laczkó Attila. 19 órától Papp Kincses Emese Virrassz velem című naplóregénye bemutatójának ad otthont a Korona tükörterme. Március 15-én 15 órától ünnepi szentmise a város templomaiban, 16 órától ünnepi megemlékezés és koszorúzási szertartás a Petőfi-szobornál. Ezt követően a hagyomány szerint gyertyás körmenet indul a temetőbe, ahol koszorúzási szertartással és közös imádkozással emlékeznek a város elhunyt hőseire. /Március 15. Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./"
2000. március 15.
Márc. 14-én ünnepélyesen felavatták a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium kápolnatermét, a Mailáth Gusztáv-termet. A terem vitróinak egy részét Nagy Ödön és Koszti István Miklós képzőművészek készítették újra, s az új ablakok felavatása remélhetőleg a teljes felújítást is elindította. Lászlófy Pál főgimnáziumi igazgató kifejtette, hogy a terem méltó helye lesz a szentmisék, istentiszteletek tartásának, lehetőség nyílik tudományos, irodalmi rendezvények, konferenciák, koncertek, ünnepi fogadások megszervezésére. A falak, a díszítőelemek felújítása és a festés Sinkó Lászlónak és munkacsoportjának köszönhető, a művészien elkészített oltárt, ambót és a keresztet a Folemcon-Somlyó munkaközössége adományozta, az új székek a Dávid Möbe vállalat munkásainak szakmai tudását minősíti, a székek elkészítésének anyagi fedezetét Csíkszereda város önkormányzata, polgármesteri hivatala fedezte. /Díszterem-avatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./
2000. március 16.
A szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezések:- Csíkszeredában márc. 14-én tartották Petőfi Sándor mellszobrának avatóünnepségét a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt. Kiss Ernő, az iskola igazgatója beszédében elmondta: tíz évvel azután, hogy az iskola felvette a költő nevét, a városvezetés és a támogatók segítségével sikerült szobrot állítani Petőfinek. Jelen voltak a magyarországi testvériskolák küldöttségei, valamint a támogató intézmények képviselői. Az ünnepségen köszöntötték a mellszobor alkotóit: Ercsei Ferenc és Nagy Ödön csíkszeredai képzőművészeket. Dr. Csedő Csaba István polgármester ünnepi beszédét követően leleplezték a mellszobrot, majd Koncsag László római katolikus plébános, Hegyi István református és Simén Domokos unitárius lelkészek áldották meg a költő szobrát. /Orbán Ferenc: Szoboravató Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./ Csíkszeredában márc. 15-én az ünneplők Gál Sándor szobra előtt gyülekeztek, többen székely ruhában érkeztek. Dr. Csedő Csaba polgármester köszöntötte a csíkszeredaiakat, majd az ünneplők Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu szobraihoz vonultak, ahol Mugur Isarescu kormányfőnek március 15-e alkalmából a magyarsághoz intézett üzenetét olvasta fel Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét ismertette Dézsi Zoltán prefektus. A határoktól szétszaggatott 15 millió magyar szíve együtt dobban ezen a napon - mondta a polgármester. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. /Kovács Attila: Helytállásra buzdítottak az ünnepen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- A helyi szokásokhoz híven lovas huszárok és a környező falvak népviseletbe öltözött lakosainak felvonulásával kezdődött Kézdivásárhelyen a negyvennyolcas szabadságharcra emlékező, mintegy tízezres tömeget vonzó ünnepség. Ünnepi beszédében Markó Béla szövetségi elnök az itthonmaradás szükségességét hangsúlyozta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 16. -1681. sz./ Kézdivásárhelyen külön színfoltot jelentett a felvidéki hét huszár felvonulása. A 15. székely határőr gyalogezred gelencei hagyományőrző csoportjának meghívására érkeztek a céhes városba. A gelenceiek kapcsolata a felvidéki hagyományőrzőkkel immár két éve tart, 1998-ban és 1999-ben a felvidéki tavaszi hadjárat-emléktúra alkalmával a gelenceiek jártak Felvidéken. Kurucz Lajos, az 1. felvidéki huszárbandérium huszárkapitánya elmondta: a nagy távolság miatt Kézdivásárhelyre a lovakat nem tudták elhozni. A huszárok 15-én délután Gelencén is felvonultak. /(Iochom): Felvidéki huszárok Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./- Gyergyószárhegyen a fúvószenekar már 14-én 48-as indulókkal hirdette az ünnepet. A cserkészek és az RMDSZ 14-e délutánján megkoszorúzták Both Ferenc és Gurzó Lajos 48-as honvédtisztek sírjait a helyi temetőben. 15-én délelőtt 10-től ünnepi szentmisét tartottak, majd ünnepi megemlékezést a hősök emlékoszlopánál, amely során a helyi RMDSZ a magyarság ezeréves múltjának felvállalása jelképeként emléktáblát avatott fel az emlékoszlop keleti oldalán a következő felirattal: MAGYAR MILLENNIUM "Jézus áldd meg Erdély földjét." Az Úr 2000. évében a szárhegyi RMDSZ. /Millenniumi emléktábla Gyergyószárhegyen = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a március 15-i ünnepi megemlékezés. A magyar történelmi egyházak vezetői /Dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, Csiha Kálmán református püspök, dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Mikes Sámuel baptista főlelkész mondtak beszédet, továbbá Tőkés László püspök figyelmeztetett: az elmúlt évszázadban Pozsony és Kolozsvár a magyar élet szélére sodródott. "Kelj fel, és világosodjál, Kolozsvár! Ne lankadjatok, ne csüggedjetek, keljetek fel és járjatok. Ezen az úton legyen egy igen fontos állomás: az Úr születésének 2000. esztendejében megünnepelt március 15." Ezután Kónya-Hamar Sándor képviselő mondott ünnepi beszédet. "Erdély múltja jelenti az ország jövőjét, ezért az egykori és még létező Erdély-modellt történelmileg, társadalmilag, de politikailag is restaurálni kellene. Szerkezeti, vallási, kulturális, intézményi és civil síkon egyaránt." Az ünneplő gyülekezet a Biasini szálló elé vonult, ahol további beszédekre és koszorúzásra került sor. /Papp Annamária: Emlékezés március 15-re. Ne engedjük szabadságunkat korlátozni. Több ezren ünnepeltek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Gheorghe Funar polgármester szokásához híven márc. 15-én különböző rendezvényeket szervezett "magyarok által 1848-ban meggyilkolt románok" tiszteletére. - Gheorghe Funar felszólította az RMDSZ képviselőit, mutassák fel a városházától kapott engedélyt. A rendezvény szervezői azzal érveltek, hogy nem volt szükség engedélyre, hiszen megemlékező összejövetelről és nem utcai tüntetésről van szó. Miután a polgármester kérésére a rendőrök nem voltak hajlandók eloszlatni a tömeget, Gheorghe Funar távozott a helyszínről. /A polgármester igyekezett megzavarni a meghitt ünnepélyt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./- Nagyváradon a Rulikowski temető névadó hősének sírja előtt kezdődött az emlékezés. A Szent László téren a borsi csoport bemutatja tánctudását. A tömeg megérkezett Szacsvay Imre szobrához. A mártír jegyző szobra előtt cserkészek álltak vigyázzban. A koszorúzás után a több száz fős tömeg a Petőfi-szoborhoz vonult, majd a székesegyházba. Zsúfolásig megtelt a bazilika. Tempfli József megyés püspök köszöntötte az egybegyűlteket, beszéde után Csűry István református generális direktor, majd dr. Csapó I. József szólt az egybegyűltekhez. /Hol március emléke él, Petőfi visszatér. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 16./- Székelyudvarhelyen márc. 15-én lovasok vonultak fel a város utcáin, majd a Himnusz éneklésével kezdődött az ünnepség. Nemzeti imánkat énekelte a több, mint tízezres tömeg. A megemlékezés fénypontja a Vasszékely szobrának, Szabó János szobrászművész alkotásának felavatása volt. A Vasszékely újra otthonra lel a székely anyavárosban - hangsúlyozta Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. Dr. Deutsch Tamás, a magyar kormány ifjúsági és sportminisztere Orbán Viktor magyar kormányfő jókívánságait tolmácsolta az ünneplőknek. "A nemzetpolitikai célkitűzéseink legnagyobbika újra az unió. Igen, az Európai Unió. És az autonómia. A határon túl élő magyar testvéreink autonómiája" - mondta. Ezután Eckstein-Kovács Péter miniszter szólt az egybegyűltekhez. /Sarány István: Újból helyére került a Vasszékely. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- Márc. 14-én kezdődtek Aradon, az aradi vértanúk és a félig kiszabadult Szabadság-szobor városának nemzeti ünnepi rendezvényei. Tokay György RMDSZ-képviselő a még rácsok mögött lévő, de félig már kiszabadított Vértanú-szoborcsoport monumentális alakjai között elhelyezett emelvényen mondta el beszédét. Vajon kitől őrizték ezeket a szobrokat és azt a gondolatot, amit ez a szobor kifejez, tette fel a kérdést. /Tegnap a templomudvarban, ma délután a Vesztőhelyen. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 15./- Az RMDSZ Brassó megyei szervezete a magyar szabadságharc emlékére ünnepi előadást rendezett. Felléptek helyi (Brassói Magyar Dalárda, Búzavirág, Márk Attila daltulajdonos) és környékbeli műkedvelő együttesek, előadók (a szecselevárosi Kéknefelejcs, a pürkereci gyerek-boricások, a Keresztvári Kórus, tatrangi műkedvelők). A négyfalusi RMDSZ márc. 12-én megkoszorúzta a tömösi emlékművet, , melyet tavaly ismeretlenek festékkel bemázoltak. /(Tóásó Áron Zoltán): Március Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Sarmaságon, a nagy bányászközségben márc. 12-én, vasárnap a református templomban az ökumenikus istentiszteletet követően az alkalomhoz illő műsort tartott a helybeli ifjúság, majd az 1848-as emlékművet koszorúzták meg /Sarmasági megemlékezés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Temesváron márc. 12-én a Milleniumi templomban ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg a szabadságharc évfordulójáról. A szentmise végén Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke mondott rövid emlékbeszédet. /A magyar lélek feltámadásának ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./ Márc. 15-én Temesvár megfogyatkozott magyarsága a szabadfalui Petőfi-emlékműhöz zarándokolt, ahol Somogyi Attila egyetemista méltatta a másfélszáz év előtti eseményt. Szabó Dezsővel valljuk, hogy magyarként, fiatalként felelősek vagyunk minden magyar lélekért, hangzott el beszédében. Szővérdfi Szép Zoltán, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke feltette a kérdést: Teszünk-e valamit azért, hogy gyermekeink, unokáink magyar iskolába, magyar színházba, magyar templomba járjanak? Mert igenis kell nekünk magyar egyetem, Magyar Ház, ragaszkodunk ahhoz, hogy egyéni és közösségi jogainkat tiszteletben tartsák /Sipos János: Felelősséggel tartozunk a '48-as hősök emlékének. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 16./
2000. március 17.
A kormány márc. 16-i ülésén elfogadta Románia középtávú fejlesztési stratégiájának szintézisét, amelyet a parlamenti pártok, a szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek, valamint a tudományos szervezetek képviselőiből álló szakértői csoport készített el. Kidolgozásában az RMDSZ szakértői aktívan részt vettek. Mugur Isarescu kormányfő, aki márc. 17-től Budapesten részt vesz a Jugoszláviával szomszédos országok kormányfői szintű tanácskozásán, március 20-án Brüsszelben leteszi a dokumentumot az Európai Unió asztalára. A középtávú fejlesztési stratégiája szerint 2004-ig felszámolják a romániai gazdaságot lehúzó szerkezeti és működésbeli hiányosságokat, 2007-ig pedig a társadalmi-gazdasági élet mutatói jelentősen megközelítik az európai paramétereket, és ezzel megteremtődnek a csatlakozás feltételei. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 17. - 1682. sz./
2000. március 18.
Ebben a tanévben először rendezték meg az Érsemjéni Kazinczy Ferenc Szavalóversenyt, melybe bekapcsolódott a határ túloldalán levő bagaméri testvériskola. Érsemjén iskolájának nagy gondja az, hogyan utaztassa a környező falvakból és tanyákról ingázó tanulóit. A gyermekek naponta több mint tíz kilométert tesznek meg vonattal, kerékpárral, vagy épp gyalogosan, a legkeményebb télben is. Pásztor Ilona igazgató ismertette a Kazinczy Ferenc nevét viselő tanintézet rendezvényeit. A jövőben évente megrendezik majd, a szavalóversenyt. Semjénben is szeretnének honismereti tábort szervezni. A magyarországi Kazinczy Társaság jóvoltából kétszáz szépirodalmi kötetet kapott az iskola könyvtára. Hiába pályáztak viszont egy iskolabuszért az Illyés Közalapítványhoz. /Balla Tünde: Érsemjéni Kazinczy Ferenc Iskola. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 18./
2000. március 20.
Márc. 18-án Mugur Isarescu román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megbeszélését tartott Budapesten, elsősorban a tiszai környezetszennyezés ügye volt a téma. A megbeszélésre Budapesten, a Jugoszláviával szomszédos államok miniszterelnökeinek tanácskozása alkalmából került sor. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor kifejtette: széles körű tájékoztatást kapott román kollegájától a szennyezések hátteréről, a problémák megoldása azonban még várat magára. "Magyarországot önhibáján kívül súlyos kár érte, és ezt valakinek meg kell térítenie" - jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta: a jogászok még dolgoznak azon, hogy Magyarország - a ciánszennyezést okozó cég és annak ausztrál anyavállalata mellett - a román állam ellen is indít-e kártérítési pert. Megfogalmazása szerint Magyarország helyzete egyértelmű, a kárt elszenvedett félként jogosult a pénz beszedésére, az azonban még kétséges, hogy kitől. A kormányfő szorgalmazta azoknak a kétoldalú szerződéseknek a mielőbbi megkötését, amelyek elejét vehetik az ilyen katasztrófáknak, illetve ha azok mégis bekövetkeznek, egyértelműsítik a felelősség kérdését. Mugur Isarescu annyit fűzött hozzá: Románia mindent el fog követni, hogy ilyen esetek a jövőben ne forduljanak elő. Brüsszeltől támogatást kérnek a környezetvédelmi stratégia megvalósításához. A kétoldalú kormányfői tárgyalások még idén tavasszal folytatódnak, amikor Orbán Viktor hivatalos látogatásra utazik Bukarestbe. /Isarescu és Orbán a környezetszennyezésről. Kártérítési pert fontolgatnak Románia ellen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./ A Jugoszláviával szomszédos országok miniszterelnökeinek kétnapos budapesti találkozójának egyik megállapítása szerint fokozott figyelem szükséges az újabb fegyveres konfliktusok elkerülése érdekében, különös tekintettel Koszovóra és Dél-Szerbiára. A találkozó résztvevői úgy értékelték, a szerbiai ellenzék és Montenegro támogatása nemzetközi érdek. Konszenzus volt a kormányfők között a Duna hajózhatóságát illetően is, amellyel kapcsolatban leszögezték: ez a kérdés nem lehet része a Jugoszlávia elleni szankcióknak. /Fejleszteni kell Jugoszlávia szomszédait. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./
2000. március 20.
Sepsiszentgyörgyön ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki szervezete. Az eseményre a háromszékiek mellett Hargita, Maros és Brassó megyei sorstársak is eljöttek. Megállapíthatták, hogy az 1989 decembere utáni kormányok szemmel láthatóan mellőzik őket. A megjelentek szorgalmazták: össze kell gyűjteni minden emléket, minden visszaemlékezést, hogy az utókor megismerhesse az ő kálváriájukat. A háromszéki VPFSZ 1990. március 11-én alakult meg a sepsiszentgyörgyi Dózsa Klubban. Az eltelt évtizedről Török József elnök kifejtette: Elvárásaink nem teljesültek, egykori hóhéraink közöttünk járnak, köszönik, jól vannak, s félő, hogy az 1989 utáni posztkommunista Romániában a nehezen alakuló demokrácia megtörik. - Az eltelt tíz év alatt a megye több helységében állítottak emléket a kommunista diktatúra alatt meghurcolt és kivégzett sorstársaknak. Kapcsolatot tartanak a romániai központi és fiókszervezetekkel, valamint a magyarországi bajtársak szövetségeivel. Török József amiatt méltatlankodott, hogy éppen az új hatalom faragot le azokból a jogokból, amelyeket az Iliescu-időszakban kaptak. - A VPFSZ megyei, illetve helyi szinten jelölteket indít a helyhatósági, illetve az előválasztásokon. Török Józsefet a megyei, Váncsa Árpádot és Puskás Attilát a sepsiszentgyörgyi tanácsba szeretné bejuttatni a szövetség. A hozzászólók között volt "a földbirtokos osztály utolsó mohikánja", a tizenöt évi dobruzsai száműzetést megélt, 92 esztendős Beczássy István, aki szerint az RMDSZ-vezetés "cserbenhagyta a falut", hogy Dálnokon nyolc éve sem szenátor, sem parlamenti képviselő nem járt, emiatt az érdekképviselet népszerűségvesztése érthető. A csíkkozmási Máthé Antal, a Pusztai-csoport egyik tagja sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az előző választásokon Hargita és Kovászna megye 90 százaléka a Romániai Demokratikus Konvenció mellé állt, amely azonban hátat fordított támogatóinak, s hogy az emberek nem ismerik az ő hajdani csoportjának valódi történetét. A Vargyason élő Lőrincz Károly a Szoboszlay-perben kivégzett tíz társára emlékezett, Zsók László pedig reményét fejezte ki, hogy a tízéves évforduló után lesz 20. és 30. születésnap is, s hogy a valós történeteket még nem nagyon ismerő ifjúság soraiban lesz majd, aki ápolja a hagyományt. /(benkő): Tízéves a VPFSZ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./
2000. március 21.
Az Országgyűlés különbizottsága elkészítette a határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról szóló jelentést. A dokumentumban foglaltakat márc. 20-án vitatta meg a Tisztelt Ház. A vitanapon jelen voltak a határon túli magyar szervezetek vezetői, képviselői is. A jelentést Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára terjesztette elő. A dokumentum megállapította, hogy jelenleg mintegy 3-3,5 millió magyar él kisebbségi sorban a Kárpát-medencében. Számuk a XX. század folyamán stagnált, ám az elmúlt tíz évben erősödtek a beolvadásukat és a kivándorlásukat okozó tendenciák. Ennek ellenére "ma már reális lehetőség a határon túl élő magyarok számára, hogy megőrizzék identitásukat, s szellemileg és anyagilag egyaránt boldoguljanak szülőföldjükön". Németh Zsolt elmondta: készül a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényjavaslat. Úgy vélte, hogy az úgynevezett státustörvény kedvező fogadtatásra számíthat az euroatlanti közösségben. Az államtitkár kitért arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) intézményének létrehozása lehetővé teszi egyfajta nemzeti integráció megvalósítását, egyúttal segít a határon túli magyaroknak integrálódni azokba az államokba is, amelyekben élnek. A magyar kormány feladatának tekinti a határon túli magyarok anyagi támogatását, közölte Németh Zsolt, s hozzátette, hogy az anyanyelvű oktatás finanszírozásában számít a magyarországi társadalom közvetlen hozzájárulására. Az előterjesztő után a pártok vezérszónokai kaptak szót. A Fidesz-MPP részéről Pósán László kiemelte, hogy pártja kormányzása alatt egymást erősítve és kölcsönösen feltételezve került összhangba a magyarországi nemzetpolitika, a szomszédsági és az integrációs politika. Az ellenzéki Magyar Szocialista Párt képviseletében Tabajdi Csaba, aki korábban a Határon Túli Magyarok Hivatalát ellenőrizte a miniszterelnök államtitkáraként, elmondta, hogy a maga nemében első ilyen jelentés nem ad átfogó képet a témáról. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi állapotra vonatkozó alkotmányos, törvényi garanciák továbbra is hiányoznak. Tabajdi a jövő fő dilemmájának a Magyarország EU-csatlakozása utáni helyzetet nevezte. Szerinte számos részletkérdésben "repedezik" a konszenzus a magyarországi pártok között. A politikus kifogásolta, hogy a MÁÉRT úgymond nem töltődött meg tartalommal, továbbá hogy a kormány - szerinte - nem érvényesíti az egyenlő távolságtartás elvét: megosztja a határon túli magyarságot, és elfogult például az egyik RMDSZ-platform iránt. Az MSZP-s képviselő átláthatatlannak nevezte a pénzügyi támogatási rendszert. Hasonlóan kritikus álláspontra helyezkedett a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának vezérszónoka is. Szent-Iványi István szerint a jelentés homályban tapogatózik a határon túli magyarok definiálásában. Hozzáfűzte: a kettős állampolgárság kérdése számos határon túli szervezet szerint sem vethető fel. A SZDSZ-es honatya kijelentette, pártja nem fogadja el a jelentést. Az MDF-es felszólaló a MÁÉRT-bizottságok munkájának gyorsítását szorgalmazta, az ugyancsak kormányon levő Független Kisgazdapárt egyik honatyája pedig a külügyi tárca konkrét elképzeléseit hiányolta a jelentésből. A Magyar Igazság és Élet Pártja elfogadhatónak tartotta a jelentést, ennek ellenére több képviselője "területi változtatásokat" szorgalmazott a kisebbségi kérdés egyetlen megnyugtató megoldási módjaként. /M. Zs.: Magyar parlament. Vita a határon túliakról. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 21./ A kormánypártok védték a jelentést, az ellenzék bírálta a kormányt. Konszenzusról nemigen érkeztek hírek. Az egykori konszenzus egyik legaktívabb szorgalmazója /Tabajdi Csaba/ kijelentette, a magyarországi pártok között ez ügyben a nemzeti konszenzus "számos részletkérdésében repedezik". Tibori Szabó Zoltán kifejtette, hogy a "ma Magyarországon kormányon lévők hatalomra kerülésük előtt kettős állampolgárságot ígértek nekünk. Aztán retiráltak: csak különleges státust tudnak adni." Szerinte további módosítás történt: munkavállalás csak "fejkvóta" alapján lesz. - A budapesti parlamenti ülésen többször esett szó Trianon igazságtalanságáról, revíziójának szükségességéről, területek "visszacsatolásának" követeléséről. "Bár szégyelljük, mégsem az a legnagyobb bajunk, hogy a magyar országgyűlésben efféle hülyeségek is elhangozhatnak." - írta. Inkább az a gond, hogy "a kormány megosztja a határon túli magyarságot, és elfogult például az egyik RMDSZ-platform iránt". Súlyos vád. Tibori hozzátette: Markó Béla RMDSZ-elnök egyenlő távolságtartásra kérte a magyar kormányt. Szerinte a magyar kormány a jelenlegi román kormány és Markóék bukására kalkulál. /!/ Ez a taktikázás a "határon túli magyarság" számára akár végzetes is lehet. Tibori továbbá úgy látta, hogy a magyar kormánynak el kellene határolódnia a Trianonozástól, az irredenta és a sovén izgatástól. /Tibori Szabó Zoltán: Minimum. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./ Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság tudósítója nem mond igazat, a Fidesz nem ígért kettős állampolgárságot!
2000. március 21.
1994-ben nyílt meg Kolozsváron a Romániai Magyar Baptista Egyház teológiája, a bukaresti Baptista Teológiai Intézet fakultásaként. A magyar baptista lelkipásztorok azelőtt a bukaresti román nyelvű szemináriumban készültek a lelki szolgálatra. A kommunista uralom alatt a magyar baptista gyülekezetek szövetségét megszüntették, és a hívek a román nyelvű gyülekezetekhez kerültek. A kilencvenes évek elején néhány magyar lelkipásztor magiszteri fokozatot szerzett egy amerikai iskola romániai programjának keretében, s ők alkották a későbbi tanárok magját. Jelenleg valamennyi tanáruk rendelkezik egy tudományos fokozattal az egyetemi oklevelen kívül, és hárman közülük hamarosan teológiai doktori címet szerezhetnek, ismertette helyzetüket Kovács József, a Magyar Baptista Teológiai Fakultás dékánja. A főiskolát az erdélyi gyülekezetek tartják fenn. Még nincs saját épületük, átmeneti időre a kolozsvári baptista gyülekezet ingatlanában kaptak otthont. Az órákat erdélyi magyar baptista lelkipásztorok tartják, akik az ország különböző részeiből utaznak Kolozsvárra. Jelenleg egy évfolyamuk van nyolc diákkal, de két párhuzamos évfolyam indítását tervezik tizenöt-húsz hallgatóval. /Fábián Tibor: A teológia a gyülekezeté. Beszélgetés Kovács Józseffel, a kolozsvári Magyar Baptista Teológiai Fakultás dékánjával. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 21./
2000. március 22.
Márc. 21-én Bukarestben, a parlamentben elkezdődött A romániai nemzeti kisebbségekre vonatkozó demokratikus keretek megerősítése című szeminárium. Szervezői: a Román Parlament Európai Integrációs Szakbizottsága, a kormány Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatala (NKH) és a Romániai Roma Szervezetek Munkacsoportja (RRSZM). A szeminárium témái: a nemzeti kisebbségekre vonatkozó romániai törvényes keret javítása, valamint a nemzeti kisebbségek megjelenése a tömegtájékoztatásban és ennek hatása. A szeminárium első napján megvitatták a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal által kezdeményezett törvényeket: a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának megszüntetéséről szóló törvénytervezetet, valamint a kisebbségi törvény tervezetét. Az általános vitában a felszólalók között volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság képviselője és Emilian Nicolae diák, a nemzeti megkülönböztetés egyik áldozata. /Szeminárium a romániai nemzeti kisebbségekről. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./
2000. március 22.
Nehéz Erdélyben magyar újságot csinálni: a Krónikától szűk öt hónappal az indulást követően már megvált első főszerkesztője és lemondott a neves erdélyi közéleti személyiségből álló szerkesztőtanács is. - Azok távoztak a laptól, akik már hosszú évek óta tervezték, hogy egy új országos terjesztésű, egyetlen pártnak sem elkötelezett, független újságot indítanak útnak. Jelentkezett egy magyarországi pénzügyi befektető csoport. Valamivel több mint 1 millió dollárt tudtak biztosítani. A Krónika első száma 1999. október 30-án jelent meg. A "konkurencia" - a nyolc romániai magyar napilap - tartózkodó udvariassággal köszöntötte az új társat. Március elején az első főszerkesztő, Stanik István és a kiadó közös megegyezéssel szerződést bontott. Ezt követte Farkas Árpádnak, a szerkesztőtanács egyik tagjának távozása. Március közepén aztán Kántor Lajos, Gálfalvi Zsolt, Kányádi Sándor és Sütő András is leköszönő levelet írt. Szerintük véleményükre nem voltak kíváncsiak. A szerkesztőség munkáját most megbízott felelős szerkesztőként a lap vezérigazgatója, Werner Péter irányítja. " Bajok nincsenek, csak a romániai ismert gazdasági környezet, a bürokrácia akadályai bizonyultak a vártnál nehezebbnek. A szerkesztőtanáccsal talán valóban ritkább volt a kapcsolat a kelleténél, történtek a tapasztalatlanság miatt szerkesztési hibák is, de tendenciózusággal senki nem vádolhatja a lapot" - fejtette ki véleményét. Werner elismerte, hogy nehéz pártatlannak, függetlennek maradni az erdélyi magyarság körében. /(Gózon István, Bukarest / MTI): Egy erdélyi lapindítás nehézségei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./ Cseke Gábor, a Romániai Magyar Szó szerkesztőségi főtitkára kommentárjában sietett elmarasztalni lapja konkurensét, a Krónikát. /Cseke Gábor: Aki felfedezte magának Erdélyt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2000. március 22.
Székelyföldi körútja alkalmával márc. 22-én Sepsiszentgyörgyre érkezik a magyarországi Apáczai Közalapítvány vezetőségének három képviselője. A Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány képviselői - Berényi Dénes kuratóriumi elnök, Csete Örs igazgató és Specker Erzsébet erdélyi régiófelelős - arra kíváncsiak, miként használják támogatásukat a helybéli civil szervezetek. Az Apáczai Közalapítvány a Berde Áron Tudományos Társaságot (BÁTT) számítógépes laboratórium és szakkönyvtár létrehozásában, a Mercurius Gazdaságfejlesztő Szervezetet pedig a Karrierbörze, 2000 program megszervezésében segítette. A BÁTT összesen 2 259 000 forint értékű támogatást kapott, az összeg tekintélyes részét számítógépek, illetve kiadványok beszerzésére fordítják. Idén 750 millió forint értékben hirdet pályázatot a közalapítvány határon túli magyar oktatási programok támogatására. - Márc. 21-én a háromszéki középiskolai igazgatók számára tartott ismertetőn Keresztély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője tájékoztatta a jelenlévőket az április 14-ig benyújtható pályázati programokról, és közölte, hogy a Magyar Szakképzési Intézet és annak közhasznú civil partnere, a Magyar Szakképzési Társaság a jövőben közvetítői szerepet vállal az anyaországi és határon túli magyar iskolák között. Erre azért van szükség, mert az Apáczai Közalapítvány nem támogat határon túli állami intézményeket, és ha egy iskola otthon nem talál civil szervezetet, melynek nevében pályázhat, egy anyaországi testvériskola révén ezt megteheti. Az első szakaszban a magyar nyelvű szakképzés intézményi és képzési szerkezetét megrajzoló kutatásra, szórványközösségek anyanyelvi megmaradásának elősegítésére, pedagógus-továbbképzésre, Magyarországon tanuló határon túli magyar fiatalok ösztöndíjának kiegészítésére, diákcentrumok szolgáltatásainak fejlesztésére és bővítésére, diplomahonosításra és képzési központok működési költségeinek kiegészítésére lehet pályázni. - A tavalyi 500 millió forintnyi határon túli támogatás közel hatvan százalékát romániai magyar civil szervezetek nyerték el, és az alapítvány idén szintén igen nagy erdélyi érdeklődésre számít. /(Mózes-Fekete): Apáczai Közalapítvány. Sepsiszentgyörgyre érkeznek a vezetők. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./
2000. március 23.
Márc. 21-22. között Bukarestben tartották A romániai nemzeti kisebbségekre vonatkozó demokratikus keretek megerősítése című szemináriumot. A rendezvény első napjának témája a nemzeti kisebbségekre vonatkozó romániai törvényes keret javítása, a második napé pedig a tömegtájékoztatási eszközökben megjelenő kisebbségkép volt. A megbeszélések elsősorban elvi szinten zajlottak. /Bukaresti szeminárium. A romániai nemzeti kisebbségekre vonatkozó demokratikus keretek megerősítése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./
2000. március 27.
Márc. 24-én a Duna Televízióban B. Nagy Veronika és Vetési László a verespataki magyarságot mutatta be. Ismert, hogy Vetési László lelkész a szórvánnyal foglalkozik, de azok a magyarok, akik családban, iskolában, templomban románul beszélnek, nem sorolhatók ebbe a kategóriába. Az azonosságzavar nem helyi színfolt. A jelenség egyébként földrajzilag is terjedőben van, hiszen a Mezőség egyes falvaiban a hívek napjainkban kezdik kérni a papokat, hogy románul prédikáljanak. Emiatt nemsokára három erdélyi magyar kategóriában kell gondolkoznunk: van tömbmagyar, szórványmagyar és foszlánymagyar. A készülő státustörvény sem tekinthet el ettől a valóságtól. Nem volna helyes, ha a nyelvtudás alapján Fúró Gyulának, Boda Józsefnek, Hajdu Győzőnek kijárna a különleges magyarországi jogállás, ugyanakkor a verespatakiakról, akik önhibájukon kívül vesztették el kapcsolatukat az anyanyelvvel, megint elfeledkezne a magyarok Istene. /Nits Árpád: Foszlánymagyarság. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./
2000. március 27.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kétnapos látogatást tett Hargita megyében. Márc. 24-én Kovásznán a lakossági fórumon kifejtette, hogy az RMDSZ eltért eredeti célkitűzéseitől. Nem szabad az RMDSZ-t magára hagyni. Össztársadalmi összefogás szükséges. Leszögezte: "Székelyföld a romániai magyar politizálás háttérországa, legkomolyabb tartalékaink itt találhatók. De a Székelyföld nem tölt be a súlyának, erejének, hagyományainak megfelelően fontos szerepet a romániai összmagyarság életében, pedig ez elvárható volna, s erre minden adottsága megvan. Amint az köztudott: Trianon után két tömbmagyar terület volt, az egyik a partiumi, a Királyhágó-melléki rész, a másik a székelység. A köztünk feszülő hidat, sajnos, nyolcvan év alatt szinte teljesen lebontották, elszigetelődött egymástól ez a két tömb, meggyengült a köztes magyar területek magyarsága, megcsappant, elszórványosodott, elcsángósodott. Szükség van tehát a híd két tartópillérének megerősítésére." Tőkés László úgy értékelte, hogy az RMDSZ monolitikus párttá vált. Szükséges lenne, hogy az RMDSZ-ben legyenek alternatívák. "Ezért örvendek például a Reform Tömörülés székelyföldi felfutásának vagy általában a kibontakozásának." A kormányban való részvételről elmondta: "Nemhogy az ország helyzetén nem tudott javítani, hanem még saját sorsunkon sem tudtunk úgy fordítani, ahogy megéri egy kormányzatban részt vevő politikai erőnek. Tehát még a saját elnyomásunkon is asszisztáltunk." A helyhatósági választásokon "össze kellene szednünk az erőnket", hangsúlyozta. /Össze kellene szednünk az erőnket. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./ Márc. 25-én Tőkés László püspök Kézdivásárhelyen, a református templomban "Kelj fel és járj" szavakkal kezdte igehirdetését. Ezután lakossági fórumon vett részt, melyen polgármestereken, alpolgármestereken kívül megjelent Orbán Árpád, a megyei tanács elnöke is. Tőkés László az RMDSZ-szel kapcsolatosan elmondta: ő nem a szövetség ellen, hanem érte haragszik, és soha nem lesz hűtlenné iránta. "Nem az az egységbontó, aki kimondja a bajt, hanem az, aki előidézi azt, aki előidézi az egység megbontását" - vélekedett a püspök, beszédében az RMDSZ megújulását sürgette. A fórumon annyira elszabadultak az indulatok, hogy a püspök keserű szájízzel bejelentette: "Itt rám már nincs is szükség, a felmerült problémákra válaszoljanak az illetékesek". Tamás Sándor képviselő, Németh Csaba szenátor és Szigethy István polgármester egymás után kértek szót, és megpróbálták megcáfolni az őket, illetve az RMDSZ területi vagy városi szervezetét ért megalapozott vagy alaptalan vádakat. /Iochom István: Tőkés László Kézdivásárhelyen és Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./
2000. március 27.
A Területi Ifjúsági Tanácsok harmadik megbeszélését tartották márc. 25-26-án Marosfőn, Gyergyó, Udvarhelyszék, Csík, Nagybánya, Szatmárnémeti ifjúsági tanácsainak, illetve Csík, Gyergyó, Maros megye, Fehér megye, Udvarhelyszék Területi RMDSZ-ek ifjúsági alelnökeinek részvételével. A megjelentek leszögezték, hogy csatlakoznak a három Hargita megyei ifjúsági tanács által kezdeményezett ITTHON, FIATALON MOZGALOM-hoz, amelynek fő célja, hogy minél több területi, megyei RMDSZ hozza létre saját ifjúsági tanácsát. Egyetértettek abban is, hogy főként a szórványmagyarság által lakott területeket kell elsősorban felkeresni és segíteni az ottani ifjúsági közösségeket önmegszervezésükben és az Itthon, fiatalon mozgalomhoz való csatlakozásukban. A megjelentek javasolták az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma Ifjúsági Szaktestülete stratégiájának újrafogalmazását, illetve a Szaktestület tagjainak újraválasztását. Takács Csaba ügyvezető elnök az Itthon, fiatalon mozgalom céljaival egyetért, ezért minden területi és megyei RMDSZ részére javasolni fogja az ifjúsági alelnökök kinevezését, illetve, ahol a lehetőségek megengedik, Területi Ifjúsági Tanács megalakítását is. /Itthon, fiatalon mozgalom. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 27./
2000. március 27.
Tavaszváró címlappal jelentkezett az Erdélyi Gazda, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének környezetvédelmi, turisztikai és tudományos lapjának márciusi száma. Az Erdélyi Gazda a közbirtokossági tudnivalókról is tájékoztatott. /Megjelent az Erdélyi Gazda. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 27./
2000. március 28.
A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) márc. 27-i közleményében felszólította a párt tagjait, foglaljanak határozottan állást a Ion Iliescut ért alaptalan támadások ellen. Néhány nappal korábban ugyanis Christopher Smith és Frank Wolf, az amerikai kongresszus képviselői aggodalmukat fejezték ki Iliescu esetleges újraválasztásával kapcsolatban. Az RTDP vezetősége elutasította a Ion Iliescu ellen irányuló "felelőtlen" rágalmakat. Ion Iliescu a BBC-nek adott nyilatkozatában hevesen támadta a két amerikai politikus által tett kijelentéseket. Szó szerint idézték a lapok kijelentését: ha megismétlődnek az ehhez hasonló nyilatkozatok (a Nyugat részéről), "orrba kell vágni őket!" /"Orrba kell vágni a Nyugatot" Az RTDP-t felháborítja az amerikai képviselők figyelmeztetése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./
2000. március 31.
Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékát a Csíki Játékszín és a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ közös produkcióban mutatta be. A Csíkszeredában történt sikeres bemutató után Szatmárnémeti és környékének színházszerető közönsége láthatja az előadást. A rendező Parászka Miklós. /Színházi bravúr. A Csíki Játékszín és a Harag György Társulat közös produkciójának vendégjátéka. = Brassói Lapok (Brassó), márc. 31./
2000. április 3.
"Márc. 31-én és ápr. 1-jén Budapesten, az Oktatási Minisztériumban Kárpát-medencei magyar oktatási fórumot tartottak. A kétnapos rendezvényen három téma került napirendre. Az oktatás kormányzati szemszögéből témakörben magyarországi részről Pokorni Zoltán oktatási miniszter tartott előadást "Az európai integráció oktatáspolitikai következményei: magyar példa" címmel, Romániából Kötő József oktatási államtitkár "Reform és megújulás a román közoktatásban, különös tekintettel a kisebbségi oktatásra" és Szlovákiából Szigeti László oktatási államtitkár "A szlovákiai magyar oktatási rendszer helyzete és modernizációs lehetőségei" címmel. Gál András Levente miniszteri biztos a Magyar Állandó Értekezlet Oktatási Szakértői Bizottságának tevékenységéről számolt be. Az erdélyi és a kárpátaljai magyar felsőoktatás - jövőképek, működő minták témakörben öt előadás hangzott el. Berényi Dénes akadémikus, az Apáczai Közalapítvány elnöke arról értekezett, hogy milyen esélyei vannak a Kárpát-medencében a magyar tudományos kutatás és felsőoktatás kibontakoztatásának. Entz Géza, az erdélyi egyetemi program tanácsadója az erdélyi magyar egyetemfejlesztés lehetőségeiről beszélt, magyarországi nézőpontból. Tonk Sándor egyetemi tanár a Sapientia Alapítványt mutatta be, vázolva a szándékokat és lehetőségeket az erdélyi magyar felsőoktatás kiépítésében. Szilágyi Pál rektor-helyettes a Babes-Bolyai Egyetem magyar tanárainak álláspontját ismertette az itt megvalósuló magyar nyelvű oktatás esélyeiről. A beregszászi pedagógusképző alapítványi főiskola igazgatója, Orosz Ildikó a kárpátaljai magyar oktatás helyzetét mutatta be, kitérve az egyetem alapításának körülményeire. Megállapította: "A kárpátaljai magyar tanárképző főiskola működési engedélye egy adott pillanat politikai konstellációjának eredménye, amelyben része volt az anyaország politikai, erkölcsi és anyagi támogatásának, illetve a helyi kisebbség összefogásának, kitartásának terepismeretének. Ez előrevetíti a további teendőkkel kapcsolatban azt, hogy ilyen intézmény létrehozását soha nem szabad csak szakmai kérdésként kezelni, mert ez elsősorban politikai kérdés. Itt javakról van szó, és ehhez politikai akarat kell, vagyis hatalom, hogy megteremtsük ezeket a javakat. Ehhez viszont mi, kisebbségiek otthon egymagunkban kevesek vagyunk. Bár nekünk kell megtenni a szükséges lépéseket, megfogalmazni ezeket és kiállni mellettük, az anyaország hátterének biztosítása nélkül a cél hosszú távon nem tartható fenn". Kerekasztal-vita következett a határon túli magyarok ösztöndíjügyében, illetve a határon túli magyarok magyarországi jogállásáról szóló törvény oktatási fejezetének lehetőségeiről. Az ösztöndíjszerződések egyik kitétele, hogy a magyar állami ösztöndíjazás ideje alatt bevándorlási engedélyért és állampolgárság megszerzéséért nem folyamodhat a kedvezményezett hallgató. A letelepedési tilalom csak a tanulmányok idejére vonatkozik. A teljes képzésben részt vevő határon túli magyar állami ösztöndíjasok száma ebben a tanévben 1376 fő, ebből 554-en Jugoszláviából, 372-en Szlovákiából 222-en, Ukrajnából, 206-an Romániából, 22-en Szlovéniából valók. A javaslatok között elhangzott az intézménytelepítés gondolata: erdélyi vonatkozásban elhangzott, hogy a Magyar Tudományos Akadémia létrehozhatna itt egy fiókközpontot. - Az oktatási fórumon a következő javaslatokról esett szó: alanyi jogon részesüljenek a határon túli magyar diákok, illetve pedagógusok mindazon kedvezményekben, melyekre a diák-, illetve pedagógusigazolvány feljogosítja az anyaországiakat; ugyanígy a szakképzés, felsőoktatás, közoktatás terén azokban a részképzésekben, utóképzésekben amelyek a határon túliak számára valamilyen módon hozzáférhetőek; kihelyezett tagozatok révén kiterjeszteni a magyar felsőoktatás hatályát; részesüljenek beiskolázási támogatásokban; diplomahonosítás megkönnyítése, illetve anyagi támogatás az ezzel járó költségek fedezéséhez; könyvtárak, levéltárak, egyéb háttérintézmények ingyenes használata stb. A második napon Szakképzés a Kárpát-medencében témakörben ugyancsak öt előadás hangzott el. A magyar szakképzés modernizációjáról Benedek András helyettes államtitkár beszélt, különös tekintettel az európai követelményekhez való alkalmazkodáshoz. Kulcsár László tanszékvezető egyetemi tanár székelyföldi példákkal világította meg a területi fejlesztés, a munkaerőpiac és a szakképzés összefüggéseit. A Corvinus Rt. vezérigazgatója, Várady Zoltán a magyar tőkekivitel és annak szakképzési igényeit ismertette. Keresztély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője a székelyföldi szakképzésről rajzolt helyzetképet. Az Apáczai Közalapítvány támogatási stratégiáját ismertette Csete Örs irodaigazgató, különös tekintettel a szakoktatás fejlesztésére. A magyar Oktatási Minisztérium Kutatás-Fejlesztési Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője, Ríz Ádám foglalta össze a kétnapos tanácskozás tanulságait, záróajánlásokat fogalmazva meg. /Kárpát-medencei magyar oktatási fórum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3., Ösztöndíjak, jogállás. = Kárpát-medencei magyar oktatási fórum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./ Elengedhetetlennek tartotta a romániai magyar tankönyvkiadó létrehozását, akár román és magyar szubvencióval Kötő József államtitkár. A közoktatás területén bekövetkezett reformokat ismertetve Kötő József a minőségi szakoktatás biztosítását sürgette. Közölte: 16.122 magyar ajkú diák, az összhallgatók 3,9 százaléka tanul állami és magán felsőoktatási intézményekben. Az államtitkár végső célnak az önálló magyar egyetem megteremtését nevezte. Szerinte az erdélyi magánegyetemi képzési formáknak az anyaországi állami egyetemekkel azonos állami támogatásban kellene részesülniük, hogy a magyar ajkúak ne a többségi állam nyelvén oktató intézménybe iratkozzanak be. Tájékoztatása szerint jelenleg Romániában összesen 1322 önálló magyar tannyelvű intézmény és csaknem 1100 magyar tagozattal rendelkező működik. Magyar nyelven mintegy 197 ezer diák tanul, ez az összlétszám 4,67 százaléka. Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszter elmondta: egyetért a romániai magyar tankönyvkiadó létesítésével. Az előkészületek megtörténtek, a 100 százalékig állami tulajdonú Nemzeti Tankönyvkiadó e céllal már vásárolt könyvkiadót Romániában - tette hozzá. Az újonnan létrejövő felsőoktatási intézmények akkreditációja a romániai szabályok értelmében leghamarabb hat év múlva várható. Hangsúlyozta: addig és azután is jelentős forrásokra van szükség, az alapműködés és a fejlesztés finanszírozáshoz a magyar kormány hozzájárul. /Kárpát-medencei magyar oktatási fórum. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./"