Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. november 5.
Tudós a végeken
Ez a címe annak a kis kötetnek, amelyet Sarány István csíkszeredai újságíró állított össze dr. Kelemen József csíkszeredai kórboncnok főorvosról, a nemzetközi hírnevet szerzett neuropatológusról, aki a múlt évben távozott az élők sorából. /Tudós a végeken. Dr. Kelemen József az igaz ember/
Dr. Kelemen József Szászrégenben született, Marosvásárhelyen járt iskolába, itt végezte el az orvosi egyetemet, és indult ígéretes kutatói pályája az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem neves tudós professzorai mellett.
A korai sikereket felmutató pályát törte kettőbe a magyar tannyelvű egyetem jellegének a megváltoztatására irányuló törekvés, aminek következtében azt az egyetemi oktatói állást, ami tudományos eredményei alapján őt illette volna meg, idegenből hozott személy foglalta el. Dr. Kelemen József az önkéntes "száműzetést" vállalva telepedett le Csíkszeredában, ahol bebizonyította, hogy nemcsak egyetemi környezetben lehet eredményes, értékteremtő, értékőrző és értékközvetítő munkát végezni, hanem az akkor peremvidéknek számító székelyföldi kisvárosban is – olvasható a kötet előszavában.
Dr. Kelemen József népszerű volt Csíkszeredában – derül ki a helyi sajtó képviselőinek vele készített interjúiból, amelyek életének és pályájának alakulása mellett részletesen bemutatják a marosvásárhelyi egyetem légkörét az 1950-es évek végétől a hetvenes évek kezdetéig.
Egyetemi hallgatóként kristályosodott ki érdeklődése az anatómia, a központi idegrendszer és a szervek belső beidegződése iránt. Korán bekerült Maros Tibor professzor és Lázár László előadótanár idegrendszer-kutató csoportjába, ahol az idegrostokat kimutató idegezüstözési eljárásokat sajátította el. Ez döntő tényező volt abban, hogy később tizenegy olyan idegfestési eljárást dolgozott ki, amit a Román Tudományos Akadémia újításként fogadott el. Az 1956-os események következményei őt sem kímélték. A diákként elkezdett kutatómunkát négyévi vidéki körorvosi ténykedés után folytathatta a Román Tudományos Akadémia 1962-ben alakult marosvásárhelyi kutatóintézetében. Bukarestben szakvizsgázott kórbonctanból, doktori dolgozatának témája az allergiás agyvelőgyulladás volt.
1971-ben Humboldt-ösztöndíjjal a müncheni Max Planck pszichiátriai intézetben az öregedő agy elváltozásait kutatta. Ottléte alatt olyan ezüstözési eljárást dolgozott ki, amivel az Alzheimer-kór elváltozásait könnyen ki lehet mutatni. Bár marasztalták, hazatért, és 1972-ben megkapta az orvostudományok doktora és a kórboncnoki főorvos címet. Annak ellenére, hogy a három legjelentősebb agykutató között tartották számon, az egyetem szövettani katedráján meghirdetett állásra mást vettek fel. "Az egyetem akkori didaktikai rektora Pop de Popa Ioan volt, behívott és azt mondta: értsem meg, központi utasítás van arra, hogy fel kell javítani a marosvásárhelyi orvosi egyetem oktatói közösségének nemzetiségi összetételét" – nyilatkozta a sorsdöntő eseményről.
Mivel Magyarországra sem sikerült kitelepednie, úgy döntött, hogy a csíkszeredai kórházat választja, ahol nem volt kórboncnok főorvos. Csíkszeredában megszervezte a kórbonctant és a kórszövettant, 1977-ben a törvényszéki orvostan vezetőjévé is kinevezték, és tíz éven át mind a két osztályt vezette. Bár kudarcnak érezte, hogy a kórbonctan nem kapott modern készülékeket, a tudományos munkát sohasem hagyta abba. Dr. Megyes Tibor sebészkollégájával közösen az emlődaganatok gyors azonosítását lehetővé tévő módszert fejlesztett ki. Sikernek tartotta, hogy 1994-ben felavatták a kórbonctan új épületét, s büszke volt arra, hogy öt szakorvost nevelt ki, és jól felkészült, ambíciós utódra hagyta az intézetet.
Munkásságát a szakma mindvégig elismerte. 1991-ben újabb Humboldt-ösztöndíjjal Berlinben végzett kutatómunkát, eredményeit amerikai és román állami kitüntetésekkel jutalmazták, 1991-től a Nemzetközi Agykutató Társaság tagjává vált, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjai közé választotta, sok díjjal, kitüntetéssel értékelték tevékenységét, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház frissen felújított könyvtára a dr. Kelemen József nevét vette fel. (b.)
Dr. Kelemen József /Szászrégen, 1934. nov.9. – Csíkszereda, 2014. szept. 6./
Népújság (Marosvásárhely)
Ez a címe annak a kis kötetnek, amelyet Sarány István csíkszeredai újságíró állított össze dr. Kelemen József csíkszeredai kórboncnok főorvosról, a nemzetközi hírnevet szerzett neuropatológusról, aki a múlt évben távozott az élők sorából. /Tudós a végeken. Dr. Kelemen József az igaz ember/
Dr. Kelemen József Szászrégenben született, Marosvásárhelyen járt iskolába, itt végezte el az orvosi egyetemet, és indult ígéretes kutatói pályája az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem neves tudós professzorai mellett.
A korai sikereket felmutató pályát törte kettőbe a magyar tannyelvű egyetem jellegének a megváltoztatására irányuló törekvés, aminek következtében azt az egyetemi oktatói állást, ami tudományos eredményei alapján őt illette volna meg, idegenből hozott személy foglalta el. Dr. Kelemen József az önkéntes "száműzetést" vállalva telepedett le Csíkszeredában, ahol bebizonyította, hogy nemcsak egyetemi környezetben lehet eredményes, értékteremtő, értékőrző és értékközvetítő munkát végezni, hanem az akkor peremvidéknek számító székelyföldi kisvárosban is – olvasható a kötet előszavában.
Dr. Kelemen József népszerű volt Csíkszeredában – derül ki a helyi sajtó képviselőinek vele készített interjúiból, amelyek életének és pályájának alakulása mellett részletesen bemutatják a marosvásárhelyi egyetem légkörét az 1950-es évek végétől a hetvenes évek kezdetéig.
Egyetemi hallgatóként kristályosodott ki érdeklődése az anatómia, a központi idegrendszer és a szervek belső beidegződése iránt. Korán bekerült Maros Tibor professzor és Lázár László előadótanár idegrendszer-kutató csoportjába, ahol az idegrostokat kimutató idegezüstözési eljárásokat sajátította el. Ez döntő tényező volt abban, hogy később tizenegy olyan idegfestési eljárást dolgozott ki, amit a Román Tudományos Akadémia újításként fogadott el. Az 1956-os események következményei őt sem kímélték. A diákként elkezdett kutatómunkát négyévi vidéki körorvosi ténykedés után folytathatta a Román Tudományos Akadémia 1962-ben alakult marosvásárhelyi kutatóintézetében. Bukarestben szakvizsgázott kórbonctanból, doktori dolgozatának témája az allergiás agyvelőgyulladás volt.
1971-ben Humboldt-ösztöndíjjal a müncheni Max Planck pszichiátriai intézetben az öregedő agy elváltozásait kutatta. Ottléte alatt olyan ezüstözési eljárást dolgozott ki, amivel az Alzheimer-kór elváltozásait könnyen ki lehet mutatni. Bár marasztalták, hazatért, és 1972-ben megkapta az orvostudományok doktora és a kórboncnoki főorvos címet. Annak ellenére, hogy a három legjelentősebb agykutató között tartották számon, az egyetem szövettani katedráján meghirdetett állásra mást vettek fel. "Az egyetem akkori didaktikai rektora Pop de Popa Ioan volt, behívott és azt mondta: értsem meg, központi utasítás van arra, hogy fel kell javítani a marosvásárhelyi orvosi egyetem oktatói közösségének nemzetiségi összetételét" – nyilatkozta a sorsdöntő eseményről.
Mivel Magyarországra sem sikerült kitelepednie, úgy döntött, hogy a csíkszeredai kórházat választja, ahol nem volt kórboncnok főorvos. Csíkszeredában megszervezte a kórbonctant és a kórszövettant, 1977-ben a törvényszéki orvostan vezetőjévé is kinevezték, és tíz éven át mind a két osztályt vezette. Bár kudarcnak érezte, hogy a kórbonctan nem kapott modern készülékeket, a tudományos munkát sohasem hagyta abba. Dr. Megyes Tibor sebészkollégájával közösen az emlődaganatok gyors azonosítását lehetővé tévő módszert fejlesztett ki. Sikernek tartotta, hogy 1994-ben felavatták a kórbonctan új épületét, s büszke volt arra, hogy öt szakorvost nevelt ki, és jól felkészült, ambíciós utódra hagyta az intézetet.
Munkásságát a szakma mindvégig elismerte. 1991-ben újabb Humboldt-ösztöndíjjal Berlinben végzett kutatómunkát, eredményeit amerikai és román állami kitüntetésekkel jutalmazták, 1991-től a Nemzetközi Agykutató Társaság tagjává vált, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjai közé választotta, sok díjjal, kitüntetéssel értékelték tevékenységét, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház frissen felújított könyvtára a dr. Kelemen József nevét vette fel. (b.)
Dr. Kelemen József /Szászrégen, 1934. nov.9. – Csíkszereda, 2014. szept. 6./
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 5.
Tízezrek tüntettek a teljes romániai politikai elit ellen
Ismét tüntetők tízezrei vonultak utcára szerda este Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban azt követően, hogy az előző esti kormányellenes tüntetésre hivatkozva Victor Ponta miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását.
A demonstrálók a parlament feloszlatását, a korrupt döntéshozók megbüntetését, a „kompromittálódott politikustársadalom" távozását követelték, világossá téve, nem azért mondatták le a szociáldemokrata Pontát, hogy a jobbközép ellenzéket segítsék hatalomra – emelte ki összefoglalójában az MTI.
A tömeg „Huszonhat éve felváltva loptok", „Románia sírásói", „Takarodjatok mindnyájan" feliratokat emeltek a magasba. A spontán demonstrációnak nincsenek vezetői, szónokai vagy megfogalmazott politikai programja. A román média becslése szerint Bukarestben mintegy 30 ezren, a többi nagyvárosban együttvéve körülbelül ugyanennyien vonultak utcára változást követelve.
A tömeg egyebek mellett a „Szemétdombra az összes politikussal, becsületes embereket akarunk", „Meg kell érdemeljétek a voksomat", „Nem vásároltok meg két lemondással", „Mi 300-ra, nem 600-ra voksoltunk" jelszavakat skandálta, ez utóbbival a parlament létszámára utalva. Az előző napi tüntetés jelszavai közül szerda este a „Korrupció öl" és a „Korrupció mérgez" szlogent skandálták legtöbbször a bukaresti Egyetem-téren összegyűlt tüntetők, akik megbénították a közlekedést a város központjában.
Kolozsváron szerda este több ezren vonultak utcára, szintén a korrupció és a politikustársadalom egésze ellen tüntetve. Az ortodox katedrális szomszédságában Daniel pátriárkát is távozásra szólították fel, és templomépítések helyett iskolákat és kórházakat követeltek.
A spontán demonstrációk sorozata amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők egymásra próbálták hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amelyben 32-en haltak meg, és több mint 150-en szenvedtek füstmérgezést és súlyos égési sérüléseket.
Politikai elemzők szerint a tömeg azért vonult ismét utcára, hogy kifejezzék bizalmatlanságukat az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre, a politikai döntéshozókra gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Klaus Johannis államfő csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat egy új kormány megalakítása érdekében.
Krónika (Kolozsvár)
Ismét tüntetők tízezrei vonultak utcára szerda este Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban azt követően, hogy az előző esti kormányellenes tüntetésre hivatkozva Victor Ponta miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását.
A demonstrálók a parlament feloszlatását, a korrupt döntéshozók megbüntetését, a „kompromittálódott politikustársadalom" távozását követelték, világossá téve, nem azért mondatták le a szociáldemokrata Pontát, hogy a jobbközép ellenzéket segítsék hatalomra – emelte ki összefoglalójában az MTI.
A tömeg „Huszonhat éve felváltva loptok", „Románia sírásói", „Takarodjatok mindnyájan" feliratokat emeltek a magasba. A spontán demonstrációnak nincsenek vezetői, szónokai vagy megfogalmazott politikai programja. A román média becslése szerint Bukarestben mintegy 30 ezren, a többi nagyvárosban együttvéve körülbelül ugyanennyien vonultak utcára változást követelve.
A tömeg egyebek mellett a „Szemétdombra az összes politikussal, becsületes embereket akarunk", „Meg kell érdemeljétek a voksomat", „Nem vásároltok meg két lemondással", „Mi 300-ra, nem 600-ra voksoltunk" jelszavakat skandálta, ez utóbbival a parlament létszámára utalva. Az előző napi tüntetés jelszavai közül szerda este a „Korrupció öl" és a „Korrupció mérgez" szlogent skandálták legtöbbször a bukaresti Egyetem-téren összegyűlt tüntetők, akik megbénították a közlekedést a város központjában.
Kolozsváron szerda este több ezren vonultak utcára, szintén a korrupció és a politikustársadalom egésze ellen tüntetve. Az ortodox katedrális szomszédságában Daniel pátriárkát is távozásra szólították fel, és templomépítések helyett iskolákat és kórházakat követeltek.
A spontán demonstrációk sorozata amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők egymásra próbálták hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amelyben 32-en haltak meg, és több mint 150-en szenvedtek füstmérgezést és súlyos égési sérüléseket.
Politikai elemzők szerint a tömeg azért vonult ismét utcára, hogy kifejezzék bizalmatlanságukat az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre, a politikai döntéshozókra gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Klaus Johannis államfő csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat egy új kormány megalakítása érdekében.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 5.
Meg kell védeni a magyarságot
A nyár végén már téma volt a sajtóban, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést az egyik Bihar megyei román internetes hírportállal szemben (a Bihoreanul hetilap online verziójáról van szó – szerk. megj.), amiért az a magyar közösség és általában a kisebbségek elleni kommenteket (hozzászólásokat) engedélyez, promovál. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, főleg azok után, hogy nemrég a MÚRE nagyváradi tanácskozásán a Tanács elnöke is jelen volt, és ugyancsak elítélően szólt a hasonló jelenségekről.
Mint kiderült, az ügyben két újabb, a döntést előkészítő mozzanat zajlott le, hisz az újság megfogalmazta saját véleményét, melyre Szabó Ödön a viszontválasz-adás jogán tehette le észrevételeit. A román újság által elkészített többoldalas anyagban ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kértek volna vagy beismerték volna felelősségüket, magyarázkodásba kezdtek, mondván, hogy nem ők írták a kommenteket, ezért nem vállalhatnak felelősséget értük, van egy saját moderálási rendszerük, mely pontosan az ilyen eseteket hivatott kiszűrni, melyet többek között Szabó Ödön hasonló diszkriminatív kommentek kapcsán megfogalmazott elégedetlenségére pár évvel ezelőtt telepítettek, egyébiránt a képviselő által bemutatott hozzászólások véleményük szerint nem megkülönböztetők és amúgy is, a magyarok is írnak csúnyákat a románokról – ez volt a megváltó utolsó érv.
Az általunk is áttekintett beadvány szövege tele van ellentmondással. Egyrészt elmondják, hogy nincs felelősségük a hozzászólások kapcsán, másrészt viszont az általuk is bizonyítékként letett moderátori szabályzat szövegébe ők maguk írták be, hogy azért kényszerülnek a hozzászólásokat szűrő program bevezetésére, mert a legutóbbi bírósági gyakorlatok immár az internetes oldalt működtetőt is bünteti a trágár, diszkriminatív hozzászólásokért. Külön „kulturális csemege”, amint próbálták megmagyarázni azt román kollégáink, hogy például a „bozgor” nem pejoratív, negatív jelző, sőt az sem gyűlöletbeszéd, amikor az egyik hozzászóló a „magyarok pofáját bakanccsal kívánja elhallgattatni”. Ugyanakkor a szöveg későbbi részében mintha elfeledkeznének mindenről, elmondják, hogy a magyarok is használnak diszkriminatív jelzőket a románokkal szemben, „bocskorosoknak”, „büdös oláhoknak” titulálva őket, ami véleményük szerint ugyanolyan negatív jelző, mint a „bozgor”.
Szabó Ödön parlamenti képviselő pontosan ezért, amikor megfogalmazta a viszontválaszt, amit szintén a rendelkezésünkre bocsátott, ezen ügyeket vette sorra és érvelt az illető honlappal szembeni döntés meghozatala mellett. Az RMDSZ-es képviselő a nemzetközi joggyakorlatot is példaként hozta fel, hisz idén, 2015. június 16-án jelent meg az Európai Emberjogi Bíróság nagy kamarájának döntése a Delfi kontra Észtország ügyben. Itt a bíróság világosan kimondta, hogy az internetes oldal felelős az olvasói által a cikkhez írt hozzászólásaik tartalmáért, sőt az Európai Tanács Romániáról szóló 2014. március 19-ei jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a Diszkriminációellenes Tanács büntetheti a weboldalak működtetőit saját és olvasóik hozzászólásaiért.
Ugyanakkor Szabó Ödön elmondta beadványában, hogy természetesen legalább annyira elítélendő az, ha magyar emberek szólnak sértően más nemzetiségűekről is, ez nem lehet azonban érv arra vonatkozóan, hogy miért kellene megtartani és miért kellene promoválni emberi méltóságot sértő hozzászólásokat.
Szabó Ödön egyébként már sikeresen védte meg magyarságunkat egy hasonló ügyben a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amikor Cristian Bodea szenátor illette nagyon csúnya jelzőkkel közösségünket. Abban az esetben a Tanács elítélte a szenátort és megrovásban részesítette, elfogadván az RMDSZ-es képviselő érveit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben is hasonló döntésre számít-e, Szabó Ödön elmondta: „Ha csak a jog dönt, akkor nem kérdés, hogy igazunk van. Azonban tény, a média nagy hatalom. Még Bukarestben is félnek tőle, sőt barátaim is óvtak attól, hogy beadványomat megfogalmazzam, hisz várható volt, hogy a román újságírók megbosszulják azt, hogy védem a magyar közösségünk méltóságát és harcolok a diszkriminatív, trágár, sértő jelzők ellen. Remélem azonban, hogy bátor és igazságos döntést hoznak a Tanács tagjai.”
Arra a felvetésünkre, hogy valóban tapasztalt-e beadványa után különös negatív „bánásmódot” az általa bepanaszolt újságtól és webportáltól, Szabó Ödön annyit mondott: „Nyilván továbbra sem zártak a szívükbe, de engem nem is ők küldtek a bukaresti parlamentbe. Azt nem értik, hogy ugyanolyan intenzitással harcolnék például az ő szólásszabadságukért, mint ahogy most harcolok azért, egy a rosszul értelmezett szólásszabadság trágárságba, diszkriminációba, közösség elleni gyűlöletbeszédbe csaphasson át. Lelkük rajta. Egy vezetőnek azt is meg kell tenni, amit egy egyszerű állampolgár nem mer felvállalni közössége érdekében, azzal a rizikóval egyetemben, hogy ezért meghurcolják, besározzák.”
Kérdésünkre, hogy mikorra várható döntés, Szabó Ödön azt felelte, nem tudja megmondani, de akár még idén is vége lehet ennek az ügynek.
Bihari Árpá
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A nyár végén már téma volt a sajtóban, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést az egyik Bihar megyei román internetes hírportállal szemben (a Bihoreanul hetilap online verziójáról van szó – szerk. megj.), amiért az a magyar közösség és általában a kisebbségek elleni kommenteket (hozzászólásokat) engedélyez, promovál. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, főleg azok után, hogy nemrég a MÚRE nagyváradi tanácskozásán a Tanács elnöke is jelen volt, és ugyancsak elítélően szólt a hasonló jelenségekről.
Mint kiderült, az ügyben két újabb, a döntést előkészítő mozzanat zajlott le, hisz az újság megfogalmazta saját véleményét, melyre Szabó Ödön a viszontválasz-adás jogán tehette le észrevételeit. A román újság által elkészített többoldalas anyagban ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kértek volna vagy beismerték volna felelősségüket, magyarázkodásba kezdtek, mondván, hogy nem ők írták a kommenteket, ezért nem vállalhatnak felelősséget értük, van egy saját moderálási rendszerük, mely pontosan az ilyen eseteket hivatott kiszűrni, melyet többek között Szabó Ödön hasonló diszkriminatív kommentek kapcsán megfogalmazott elégedetlenségére pár évvel ezelőtt telepítettek, egyébiránt a képviselő által bemutatott hozzászólások véleményük szerint nem megkülönböztetők és amúgy is, a magyarok is írnak csúnyákat a románokról – ez volt a megváltó utolsó érv.
Az általunk is áttekintett beadvány szövege tele van ellentmondással. Egyrészt elmondják, hogy nincs felelősségük a hozzászólások kapcsán, másrészt viszont az általuk is bizonyítékként letett moderátori szabályzat szövegébe ők maguk írták be, hogy azért kényszerülnek a hozzászólásokat szűrő program bevezetésére, mert a legutóbbi bírósági gyakorlatok immár az internetes oldalt működtetőt is bünteti a trágár, diszkriminatív hozzászólásokért. Külön „kulturális csemege”, amint próbálták megmagyarázni azt román kollégáink, hogy például a „bozgor” nem pejoratív, negatív jelző, sőt az sem gyűlöletbeszéd, amikor az egyik hozzászóló a „magyarok pofáját bakanccsal kívánja elhallgattatni”. Ugyanakkor a szöveg későbbi részében mintha elfeledkeznének mindenről, elmondják, hogy a magyarok is használnak diszkriminatív jelzőket a románokkal szemben, „bocskorosoknak”, „büdös oláhoknak” titulálva őket, ami véleményük szerint ugyanolyan negatív jelző, mint a „bozgor”.
Szabó Ödön parlamenti képviselő pontosan ezért, amikor megfogalmazta a viszontválaszt, amit szintén a rendelkezésünkre bocsátott, ezen ügyeket vette sorra és érvelt az illető honlappal szembeni döntés meghozatala mellett. Az RMDSZ-es képviselő a nemzetközi joggyakorlatot is példaként hozta fel, hisz idén, 2015. június 16-án jelent meg az Európai Emberjogi Bíróság nagy kamarájának döntése a Delfi kontra Észtország ügyben. Itt a bíróság világosan kimondta, hogy az internetes oldal felelős az olvasói által a cikkhez írt hozzászólásaik tartalmáért, sőt az Európai Tanács Romániáról szóló 2014. március 19-ei jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a Diszkriminációellenes Tanács büntetheti a weboldalak működtetőit saját és olvasóik hozzászólásaiért.
Ugyanakkor Szabó Ödön elmondta beadványában, hogy természetesen legalább annyira elítélendő az, ha magyar emberek szólnak sértően más nemzetiségűekről is, ez nem lehet azonban érv arra vonatkozóan, hogy miért kellene megtartani és miért kellene promoválni emberi méltóságot sértő hozzászólásokat.
Szabó Ödön egyébként már sikeresen védte meg magyarságunkat egy hasonló ügyben a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amikor Cristian Bodea szenátor illette nagyon csúnya jelzőkkel közösségünket. Abban az esetben a Tanács elítélte a szenátort és megrovásban részesítette, elfogadván az RMDSZ-es képviselő érveit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben is hasonló döntésre számít-e, Szabó Ödön elmondta: „Ha csak a jog dönt, akkor nem kérdés, hogy igazunk van. Azonban tény, a média nagy hatalom. Még Bukarestben is félnek tőle, sőt barátaim is óvtak attól, hogy beadványomat megfogalmazzam, hisz várható volt, hogy a román újságírók megbosszulják azt, hogy védem a magyar közösségünk méltóságát és harcolok a diszkriminatív, trágár, sértő jelzők ellen. Remélem azonban, hogy bátor és igazságos döntést hoznak a Tanács tagjai.”
Arra a felvetésünkre, hogy valóban tapasztalt-e beadványa után különös negatív „bánásmódot” az általa bepanaszolt újságtól és webportáltól, Szabó Ödön annyit mondott: „Nyilván továbbra sem zártak a szívükbe, de engem nem is ők küldtek a bukaresti parlamentbe. Azt nem értik, hogy ugyanolyan intenzitással harcolnék például az ő szólásszabadságukért, mint ahogy most harcolok azért, egy a rosszul értelmezett szólásszabadság trágárságba, diszkriminációba, közösség elleni gyűlöletbeszédbe csaphasson át. Lelkük rajta. Egy vezetőnek azt is meg kell tenni, amit egy egyszerű állampolgár nem mer felvállalni közössége érdekében, azzal a rizikóval egyetemben, hogy ezért meghurcolják, besározzák.”
Kérdésünkre, hogy mikorra várható döntés, Szabó Ödön azt felelte, nem tudja megmondani, de akár még idén is vége lehet ennek az ügynek.
Bihari Árpá
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. november 5.
Antal Árpád a politika megreformálásáról
Az elmúlt napok romániai politikai történéseit és a rendszer megreformálásának mikéntjét elemezte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.
Azt a társadalmi feszültséget láthattuk a napokban, ami az utóbbi évtizedekben felgyűlt – magyarázta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, hozzátéve: a feszültség onnan ered, hogy az állampolgárok, az önkormányzatok, az oktatásban és a szociális területeken dolgozók is kiszolgáltatottnak érzik magukat a rendszerrel szemben. Ezt a rendszert meg kellene reformálni, mert az elmúlt 25 év alatt olyan törvények születtek, amelyeket mindenki másként értelmezhet, és azoknak vagyunk kiszolgáltatva, akik ezt teszik – részletezte Antal, aki rámutatott: ingerültté vált ebben a pillanatban úgy a román, mint a magyar társadalom.
Probléma az is, hogy azok az elvárások, amelyek Románia Európai Unióhoz való csatlakozása következtében meg kellett volna valósuljanak, nem történtek meg, mivel ezek közül annyi a látható lehetőségünk, hogy elmehetünk dolgozni nyugatra – mondta Antal Árpád, aki úgy vélekedik: nyilván ez is feszültséget szül a társadalomban. Nagyon nehéz előrehozott választásokat kiprovokálni, ugyanakkor bizonyos mértékben csökkentené a feszültséget, de nem oldaná meg a problémákat – tette hozzá az elöljáró.
Felhívta a figyelmet, hogy látni kell: a tüntető fiatalok többsége ’89 után született, és másképp látják a világot, nem a manipulált médián keresztül szerzik információikat, illetve nagyok az elvárásaik, amelyek megvalósítására rövidtávon nincs esély. A parlamentnek vissza kellene nyernie a hitelességét – zárta gondolatait Antal Árpád.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Az elmúlt napok romániai politikai történéseit és a rendszer megreformálásának mikéntjét elemezte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.
Azt a társadalmi feszültséget láthattuk a napokban, ami az utóbbi évtizedekben felgyűlt – magyarázta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, hozzátéve: a feszültség onnan ered, hogy az állampolgárok, az önkormányzatok, az oktatásban és a szociális területeken dolgozók is kiszolgáltatottnak érzik magukat a rendszerrel szemben. Ezt a rendszert meg kellene reformálni, mert az elmúlt 25 év alatt olyan törvények születtek, amelyeket mindenki másként értelmezhet, és azoknak vagyunk kiszolgáltatva, akik ezt teszik – részletezte Antal, aki rámutatott: ingerültté vált ebben a pillanatban úgy a román, mint a magyar társadalom.
Probléma az is, hogy azok az elvárások, amelyek Románia Európai Unióhoz való csatlakozása következtében meg kellett volna valósuljanak, nem történtek meg, mivel ezek közül annyi a látható lehetőségünk, hogy elmehetünk dolgozni nyugatra – mondta Antal Árpád, aki úgy vélekedik: nyilván ez is feszültséget szül a társadalomban. Nagyon nehéz előrehozott választásokat kiprovokálni, ugyanakkor bizonyos mértékben csökkentené a feszültséget, de nem oldaná meg a problémákat – tette hozzá az elöljáró.
Felhívta a figyelmet, hogy látni kell: a tüntető fiatalok többsége ’89 után született, és másképp látják a világot, nem a manipulált médián keresztül szerzik információikat, illetve nagyok az elvárásaik, amelyek megvalósítására rövidtávon nincs esély. A parlamentnek vissza kellene nyernie a hitelességét – zárta gondolatait Antal Árpád.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. november 5.
Értéktárunk nem mennyiségi kérdés
Minden közösségnek vannak értékei, kérdés csak az, lesz-e, aki ezekkel azonosuljon – véli Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Az Erdélyi Értéktár társkoordinátora az alulról kezdeményezés elvét hirdeti: a feltárt értékeknek nemcsak a listázása a fontos, hanem használatba kerülésük is.
– Az elmúlt fél évben többször is a sajtó fókuszába került az Erdélyi Értéktár. Mit is kell tudnunk róla?
– 2012 áprilisában a Magyar Országgyűlés elfogadta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt. Az idén nyáron végrehajtott törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a határon túli értékfeltárás megfeleljen a magyarországinak. A törvény a megóvandó magyar nemzeti értékek azonosításának, rendszerezésének, adataik nyilvántartásba vételének, további gondozásának és folyamatos gyarapításának jogi kereteit jelenti. Kimondja, hogy a nemzeti tudat erősítése érdekében a saját értékeinket fel kell tárni, dokumentálni kell, értéktárakba kell szervezni, meg kell őrizni, használatukat ápolni és támogatni kell. Az értékfeltáró munka tehát a hagyományhoz, örökséghez való tudatos viszonyulást jelent, az értéktár tudatosan válogatott és rendezett értékek gyűjteménye. Az értékfeltárást a lehető legszélesebb körben kell kezdeni, gondoskodni kell az értéktárba vett nemzeti értékek megismerhetőségéről, ki kell választani ebből a hungarikumokat és gondoskodni kell a védelmükről.
– Erdélyben eddig is voltak ilyen jellegű kezdeményezések...
– Persze, többféle kutatás zajlott már eddig is, 2015-ben a (magyar) Földművelésügyi Minisztérium megbízásából a Kriza János Néprajzi Társaság vállalta fel az Erdélyi Értéktár létrehozásának projektjét, ennek legfontosabb feladata a magyar nemzeti értékfeltáró és értékmegőrző mozgalom széleskörűvé tétele, megszervezése és szakmai felügyelete. Fontosnak tartjuk a korábban megkezdett kutatásokat, azok eredményeit is integrálni, a társaságunk ilyen értelemben is vállalja a szakmai koordinációs szerepet.
– Milyen értékekre kell gondolnunk elsősorban?
– Több elv szerint úgynevezett „értékpiramisba” szerveződnek az értékek. A területi elv alapján az értékek lehetnek települési, megyei, tájegységi jellegűek. Az ágazati elv alapján nyolc kategóriát határoztak meg: agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészség és életmód, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás. A felterjesztőknek ezeket az elveket kell szem előtt tartaniuk, ezekhez kell igazodniuk. A szabályozás megfelelően tág ahhoz, hogy a kibédi hagyma, a hétfalusi borica, a Tordai-hasadék mellett Bolyai geometriája, Kós Károly életműve, a Farkas utcai templom is beleférjen. A törvény számon tartja a nemzeti érték, a kiemelkedő nemzeti érték és a hungarikum kategóriáját is.
– Mi a különbség köztük?
– A nemzeti érték a magyar alkotótevékenységhez, termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, tájhoz és élővilághoz kapcsolódó, szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték vagy termék. A kiemelkedő nemzeti érték a nemzeti szempontból meghatározó, a magyarságra jellemző és közismert érték. A hungarikum olyan nemzeti érték, amely jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményét jelenti.
– Mit kell tenni ahhoz, hogy valami bekerüljön az Erdélyi Értéktárba?
– A Magyar Értéktár többek között 54 hungarikumot és 106 külhoni értéket tart számon. Ebből csupán öt erdélyi és közülük egy sem hungarikum. Mi ezt így „örököltük meg”, és bár az értéktár nem mennyiségi kérdés, szeretnénk elérni, hogy az erdélyi értékek láthatóvá váljanak. Az Erdélyi Értéktárba való felvétel tartalmi-formai megfelelést jelent. Egy dokumentumot kell anemzetiregiszter.hu oldalról (külhoni értéktár-adatlap) letölteni és kitölteni, az adatlapot el kell juttatni a területileg illetékes tagszervezethez, mely megküldi azt a szakbizottságnak. Fontos, hogy a javaslat formailag rendben legyen: egy adott érték felterjesztésénél ne egyből a hungarikumstátus elérése legyen a cél, hanem feleljen meg a települési, tájegységi kritériumoknak. Ha a javasolt érték több helyi értéknél, a bizottság majd továbbjuttatja a felterjesztést a Hungarikum Bizottságnak.
– Kik alkotják az értéktár bizottságok tagjait?
– Minden település létrehozhat egy értéktárbizottságot. Ezt kezdeményezhetik személyek vagy akár egy, a településen működő civil szervezet. Ugyanakkor létre lehet hozni megyei, regionális, tájegységi bizottságot is, amely az adott tájegység közös, nem csak egy településhez kötődő értékeit gondozza. Ez a szórványvidékeknek is lehetőség arra, hogy élni tudjanak a törvény adta lehetőséggel, keretekkel. Minden esetben fontos, hogy a tagok elismert, a helyi világban elfogadott személyek legyenek. A bizottság létrehozásáról az Erdélyi Értéktár működését felügyelő Kriza János Néprajzi Társaságot írásban értesíteni kell.
– Tehát bátorítják az alulról építkezést is...
– Az alulról kezdeményezés elve azért jó, mert lehetőséget biztosít arra, hogy a helyiek döntsenek értékeikről, ugyanakkor felelősséget is jelent abban az értelemben, hogy meg kell gondolni, milyen értékekkel azonosulnak. Az értékfeltárás azonban nemcsak listázást jelent, hanem egy mozgalmat, amelynek célja tudatosítani a nemzeti értékeket, elérni, hogy ezek társadalmi használatba kerüljenek vagy maradjanak. A végső cél, hogy beépüljenek a közösség mindennapjaiba és erősítsék a helyi, regionális és nemzeti identitást.
– Hogyan próbálják a kezdeményezés hírét eljuttatni a kisebb településekre?
– Fontosnak tartom kiemelni: a program nem most indult, áprilistól folyamatosan dolgoztunk, júniustól jelen voltunk eseményeinkkel az erdélyi nyilvánosságban. A program ideje alatt közel 20 bemutatót és felkészítőt tartottunk civil szervezeteknek, döntéshozóknak. Értéktár-kiállításunkat is több helyszínen bemutattuk a VI. Székelyföld Napok keretében. Ugyanekkor egy értékfeltáró tanulmányutat is szerveztünk Erdővidéken. A konferenciáink anyagaiból kötetet szerkesztünk, az eddig kiadott információs anyagok mellett előkészítettük az Értékőr kisokos módszertani útmutatót is, tervezzük az Értéktár füzetek sorozat elindítását, melyben a felterjesztett értékeket mutatnánk be, illetve példáznánk.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Minden közösségnek vannak értékei, kérdés csak az, lesz-e, aki ezekkel azonosuljon – véli Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Az Erdélyi Értéktár társkoordinátora az alulról kezdeményezés elvét hirdeti: a feltárt értékeknek nemcsak a listázása a fontos, hanem használatba kerülésük is.
– Az elmúlt fél évben többször is a sajtó fókuszába került az Erdélyi Értéktár. Mit is kell tudnunk róla?
– 2012 áprilisában a Magyar Országgyűlés elfogadta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt. Az idén nyáron végrehajtott törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a határon túli értékfeltárás megfeleljen a magyarországinak. A törvény a megóvandó magyar nemzeti értékek azonosításának, rendszerezésének, adataik nyilvántartásba vételének, további gondozásának és folyamatos gyarapításának jogi kereteit jelenti. Kimondja, hogy a nemzeti tudat erősítése érdekében a saját értékeinket fel kell tárni, dokumentálni kell, értéktárakba kell szervezni, meg kell őrizni, használatukat ápolni és támogatni kell. Az értékfeltáró munka tehát a hagyományhoz, örökséghez való tudatos viszonyulást jelent, az értéktár tudatosan válogatott és rendezett értékek gyűjteménye. Az értékfeltárást a lehető legszélesebb körben kell kezdeni, gondoskodni kell az értéktárba vett nemzeti értékek megismerhetőségéről, ki kell választani ebből a hungarikumokat és gondoskodni kell a védelmükről.
– Erdélyben eddig is voltak ilyen jellegű kezdeményezések...
– Persze, többféle kutatás zajlott már eddig is, 2015-ben a (magyar) Földművelésügyi Minisztérium megbízásából a Kriza János Néprajzi Társaság vállalta fel az Erdélyi Értéktár létrehozásának projektjét, ennek legfontosabb feladata a magyar nemzeti értékfeltáró és értékmegőrző mozgalom széleskörűvé tétele, megszervezése és szakmai felügyelete. Fontosnak tartjuk a korábban megkezdett kutatásokat, azok eredményeit is integrálni, a társaságunk ilyen értelemben is vállalja a szakmai koordinációs szerepet.
– Milyen értékekre kell gondolnunk elsősorban?
– Több elv szerint úgynevezett „értékpiramisba” szerveződnek az értékek. A területi elv alapján az értékek lehetnek települési, megyei, tájegységi jellegűek. Az ágazati elv alapján nyolc kategóriát határoztak meg: agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészség és életmód, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás. A felterjesztőknek ezeket az elveket kell szem előtt tartaniuk, ezekhez kell igazodniuk. A szabályozás megfelelően tág ahhoz, hogy a kibédi hagyma, a hétfalusi borica, a Tordai-hasadék mellett Bolyai geometriája, Kós Károly életműve, a Farkas utcai templom is beleférjen. A törvény számon tartja a nemzeti érték, a kiemelkedő nemzeti érték és a hungarikum kategóriáját is.
– Mi a különbség köztük?
– A nemzeti érték a magyar alkotótevékenységhez, termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, tájhoz és élővilághoz kapcsolódó, szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték vagy termék. A kiemelkedő nemzeti érték a nemzeti szempontból meghatározó, a magyarságra jellemző és közismert érték. A hungarikum olyan nemzeti érték, amely jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményét jelenti.
– Mit kell tenni ahhoz, hogy valami bekerüljön az Erdélyi Értéktárba?
– A Magyar Értéktár többek között 54 hungarikumot és 106 külhoni értéket tart számon. Ebből csupán öt erdélyi és közülük egy sem hungarikum. Mi ezt így „örököltük meg”, és bár az értéktár nem mennyiségi kérdés, szeretnénk elérni, hogy az erdélyi értékek láthatóvá váljanak. Az Erdélyi Értéktárba való felvétel tartalmi-formai megfelelést jelent. Egy dokumentumot kell anemzetiregiszter.hu oldalról (külhoni értéktár-adatlap) letölteni és kitölteni, az adatlapot el kell juttatni a területileg illetékes tagszervezethez, mely megküldi azt a szakbizottságnak. Fontos, hogy a javaslat formailag rendben legyen: egy adott érték felterjesztésénél ne egyből a hungarikumstátus elérése legyen a cél, hanem feleljen meg a települési, tájegységi kritériumoknak. Ha a javasolt érték több helyi értéknél, a bizottság majd továbbjuttatja a felterjesztést a Hungarikum Bizottságnak.
– Kik alkotják az értéktár bizottságok tagjait?
– Minden település létrehozhat egy értéktárbizottságot. Ezt kezdeményezhetik személyek vagy akár egy, a településen működő civil szervezet. Ugyanakkor létre lehet hozni megyei, regionális, tájegységi bizottságot is, amely az adott tájegység közös, nem csak egy településhez kötődő értékeit gondozza. Ez a szórványvidékeknek is lehetőség arra, hogy élni tudjanak a törvény adta lehetőséggel, keretekkel. Minden esetben fontos, hogy a tagok elismert, a helyi világban elfogadott személyek legyenek. A bizottság létrehozásáról az Erdélyi Értéktár működését felügyelő Kriza János Néprajzi Társaságot írásban értesíteni kell.
– Tehát bátorítják az alulról építkezést is...
– Az alulról kezdeményezés elve azért jó, mert lehetőséget biztosít arra, hogy a helyiek döntsenek értékeikről, ugyanakkor felelősséget is jelent abban az értelemben, hogy meg kell gondolni, milyen értékekkel azonosulnak. Az értékfeltárás azonban nemcsak listázást jelent, hanem egy mozgalmat, amelynek célja tudatosítani a nemzeti értékeket, elérni, hogy ezek társadalmi használatba kerüljenek vagy maradjanak. A végső cél, hogy beépüljenek a közösség mindennapjaiba és erősítsék a helyi, regionális és nemzeti identitást.
– Hogyan próbálják a kezdeményezés hírét eljuttatni a kisebb településekre?
– Fontosnak tartom kiemelni: a program nem most indult, áprilistól folyamatosan dolgoztunk, júniustól jelen voltunk eseményeinkkel az erdélyi nyilvánosságban. A program ideje alatt közel 20 bemutatót és felkészítőt tartottunk civil szervezeteknek, döntéshozóknak. Értéktár-kiállításunkat is több helyszínen bemutattuk a VI. Székelyföld Napok keretében. Ugyanekkor egy értékfeltáró tanulmányutat is szerveztünk Erdővidéken. A konferenciáink anyagaiból kötetet szerkesztünk, az eddig kiadott információs anyagok mellett előkészítettük az Értékőr kisokos módszertani útmutatót is, tervezzük az Értéktár füzetek sorozat elindítását, melyben a felterjesztett értékeket mutatnánk be, illetve példáznánk.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. november 6.
Nem volt RMDSZ-bojkott a tegnapi marosvásárhelyi közgyűlésen
Soós Zoltán: Mindhárom kérdésünkre választ kaptunk
A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója nem bojkottálta a tegnapi közgyűlést: megszavazta mind a napirendet, mind az egyes határozatokat. A köztisztasági szolgáltatásra vonatkozó határozattervezetet második nekifutásra fogadták el a képviselők. Az RMDSZ-frakció jövő héten memorandumban közli a végrehajtó testülettel, melyek azok a már elfogadott határozatok, amelyek gyakorlatba ültetését követelik, ellenkező esetben nem kizárt a tanácsülések további bojkottja – nyilatkozta Soós Zoltán frakcióvezető.
– Három pontban kértünk megoldást a polgármesteri hivatal vezetésétől, amelyekre választ kaptunk: a városi rendőrparancsnok nyilvánosan elnézést kért a múltkori tanácsülés alkalmával, illetve a polgármester írásos figyelmeztetésben részesítette a kétnyelvű feliratok megakadályozásával kapcsolatban tett sértő nyilatkozatai miatt. A kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán az volt az elvárásunk, hogy írásban tájékoztassanak arról, hogy a 2007. évi tanácsi határozat alapján történik-e a közbeszerzés. Ezt szerdán hivatalosan pontosították. Amikor a táblák gyártása elindul, ellenőrizni fogjuk ezek tartalmát és formáját, és amennyiben nem tartják be a szóban forgó tanácsi határozatot, kérni fogjuk a licit érvénytelenítését, illetve azt, hogy ne utalják át a pénzt a táblákra – jelentette ki kérdésünkre Soós Zoltán, a tanács RMDSZ-frakciójának szerdán megválasztott elnöke. Hozzátette: a közbeszerzés feladatfüzetét sikerült tanulmányoznia, és a problémák onnan fakadtak, hogy a tenderben levő táblamodellek nem egyértelműek, csak személynevekre voltak kiállítva.
– A polgármester nyilatkozatai kétértelműek voltak, hiszen összekeverte az utcanévtáblákat az útjelző táblákkal, ezekről pedig két különböző törvény rendelkezik. Az utcanévtáblák esetében a törvény azt mondja, hogy a helyi tanács határozata értelmében kell ezeket kitenni és meghatározni. A forgalmi jelzőtáblákra egy régebbi szabvány vonatkozik.
A frakcióvezető úgy tudja, a kétnyelvű utcanévtáblákra és jelzőtáblákra kiírt közbeszerzési eljárás feladatfüzetét eddig három cég vásárolta meg és tett árajánlatot, de november 8-a után pontosan fogják tudni a jelentkezők számát. Az RMDSZ- frakció harmadik követelése az Azomures kombinát bezárására vonatkozó népszavazás kiírására vonatkozó határozattervezet előterjesztése volt. Soós Zoltán szerint a referendum kapcsán több választ kaptak, a frakciónak pedig a következő tanácsülésre választ kell adnia arra, hogy hogyan fog lezajlani a referendum és hogyan hangzik majd a lakosságnak feltett kérdés.
– Mindhárom kérdésünkre választ kaptunk. Mindazonáltal a bojkott lehetőségét nem adtuk fel végleg, hiszen jövő héten benyújtunk egy memorandumot, amiben a tanácsos kollégákkal több olyan határozatot fogunk számon kérni, amit a polgármesteri hivatal eddig nem hajtott végre: a kerékpárutak kialakítására, a Sütő András-szobor, valamint a Bodor Péter-kút felállítására, a Margaréta utcai ingatlanok felújítására vonatkozó határozatokat. A teljes bojkott meghirdetése rengeteg veszélyt hordoz magában, többek között a magyar képviselet elvesztését a városvezetésben, aminek következtében a jelenlegi polgármester venné át a város irányítását, és ez nem kívánatos. Ha továbbra sem tudunk együttműködni, akkor több kérdésben tartózkodni fogunk, vagy a magyar közösség érdekeivel össze nem egyeztethető határozatok ellen fogunk szavazni. A tanácsülésnek az a lényege, hogy a város problémáit megoldjuk, másrészt a magyar közösség érdekeit tudjuk érvényesíteni. Ha nem veszünk részt a tanácsüléseken, mindezeket nem tudjuk megvalósítani – tette hozzá Soós Zoltán.
A képviselő-testület a tegnap megszavazta az ASA-ügyben a kárigény benyújtására vonatkozó tervezetet, a polgármesteri hivatal végrehajtó testületéből megbízva néhány személyt, hogy képviseljék a várost ebben az ügyben, döntsék el, hogy az érvényben levő törvények alapján támaszthat-e ilyen igényt a polgármesteri hivatal. Ami a hulladékbegyűjtést illeti, az erre vonatkozó tervezet második nekifutásra "ment át", miután Bakos Levente üléselnök javaslatára a testület megszavazta a tervezet újra napirendre tűzését, újraszavazását.
– Hogy áthidalható legyen a január 1- jétől fennálló probléma, az a döntés született, hogy kérjük a közbeszerzés lebonyolítását az új szolgáltató kiválasztására. Amennyiben a licit nem fog megtörténni január 1-jéig, a polgármesteri hivatal szakigazgatóságai a törvény függvényében eldöntik, hogy meghosszabbítják-e a Salubriserv szerződését. Ha nem, még mindig van egy 90 napos időszak, amikor a Salubriserv folytathatja a szemételszállítást a város területén – jelentette ki Soós Zoltán.
Peti András alpolgármester kérdésünkre elmondta, a köztisztaságra vonatkozó tervezet kapcsán a testület eldöntötte, hogy a polgármesteri hivatal meghosszabbíthatja a Salubriserv szerződését vagy kiírhat egy új licitet. – Figyelembe vettük az ADI Ecolect, a megyei tanács vezetősége és a megyei képviselőtestület döntését. A polgármesteri hivataltól függ, milyen lépéseket tesz, de mindenképpen szükség van a Versenyhivatal hozzájárulására is – tette hozzá az alpolgármester.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Soós Zoltán: Mindhárom kérdésünkre választ kaptunk
A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója nem bojkottálta a tegnapi közgyűlést: megszavazta mind a napirendet, mind az egyes határozatokat. A köztisztasági szolgáltatásra vonatkozó határozattervezetet második nekifutásra fogadták el a képviselők. Az RMDSZ-frakció jövő héten memorandumban közli a végrehajtó testülettel, melyek azok a már elfogadott határozatok, amelyek gyakorlatba ültetését követelik, ellenkező esetben nem kizárt a tanácsülések további bojkottja – nyilatkozta Soós Zoltán frakcióvezető.
– Három pontban kértünk megoldást a polgármesteri hivatal vezetésétől, amelyekre választ kaptunk: a városi rendőrparancsnok nyilvánosan elnézést kért a múltkori tanácsülés alkalmával, illetve a polgármester írásos figyelmeztetésben részesítette a kétnyelvű feliratok megakadályozásával kapcsolatban tett sértő nyilatkozatai miatt. A kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán az volt az elvárásunk, hogy írásban tájékoztassanak arról, hogy a 2007. évi tanácsi határozat alapján történik-e a közbeszerzés. Ezt szerdán hivatalosan pontosították. Amikor a táblák gyártása elindul, ellenőrizni fogjuk ezek tartalmát és formáját, és amennyiben nem tartják be a szóban forgó tanácsi határozatot, kérni fogjuk a licit érvénytelenítését, illetve azt, hogy ne utalják át a pénzt a táblákra – jelentette ki kérdésünkre Soós Zoltán, a tanács RMDSZ-frakciójának szerdán megválasztott elnöke. Hozzátette: a közbeszerzés feladatfüzetét sikerült tanulmányoznia, és a problémák onnan fakadtak, hogy a tenderben levő táblamodellek nem egyértelműek, csak személynevekre voltak kiállítva.
– A polgármester nyilatkozatai kétértelműek voltak, hiszen összekeverte az utcanévtáblákat az útjelző táblákkal, ezekről pedig két különböző törvény rendelkezik. Az utcanévtáblák esetében a törvény azt mondja, hogy a helyi tanács határozata értelmében kell ezeket kitenni és meghatározni. A forgalmi jelzőtáblákra egy régebbi szabvány vonatkozik.
A frakcióvezető úgy tudja, a kétnyelvű utcanévtáblákra és jelzőtáblákra kiírt közbeszerzési eljárás feladatfüzetét eddig három cég vásárolta meg és tett árajánlatot, de november 8-a után pontosan fogják tudni a jelentkezők számát. Az RMDSZ- frakció harmadik követelése az Azomures kombinát bezárására vonatkozó népszavazás kiírására vonatkozó határozattervezet előterjesztése volt. Soós Zoltán szerint a referendum kapcsán több választ kaptak, a frakciónak pedig a következő tanácsülésre választ kell adnia arra, hogy hogyan fog lezajlani a referendum és hogyan hangzik majd a lakosságnak feltett kérdés.
– Mindhárom kérdésünkre választ kaptunk. Mindazonáltal a bojkott lehetőségét nem adtuk fel végleg, hiszen jövő héten benyújtunk egy memorandumot, amiben a tanácsos kollégákkal több olyan határozatot fogunk számon kérni, amit a polgármesteri hivatal eddig nem hajtott végre: a kerékpárutak kialakítására, a Sütő András-szobor, valamint a Bodor Péter-kút felállítására, a Margaréta utcai ingatlanok felújítására vonatkozó határozatokat. A teljes bojkott meghirdetése rengeteg veszélyt hordoz magában, többek között a magyar képviselet elvesztését a városvezetésben, aminek következtében a jelenlegi polgármester venné át a város irányítását, és ez nem kívánatos. Ha továbbra sem tudunk együttműködni, akkor több kérdésben tartózkodni fogunk, vagy a magyar közösség érdekeivel össze nem egyeztethető határozatok ellen fogunk szavazni. A tanácsülésnek az a lényege, hogy a város problémáit megoldjuk, másrészt a magyar közösség érdekeit tudjuk érvényesíteni. Ha nem veszünk részt a tanácsüléseken, mindezeket nem tudjuk megvalósítani – tette hozzá Soós Zoltán.
A képviselő-testület a tegnap megszavazta az ASA-ügyben a kárigény benyújtására vonatkozó tervezetet, a polgármesteri hivatal végrehajtó testületéből megbízva néhány személyt, hogy képviseljék a várost ebben az ügyben, döntsék el, hogy az érvényben levő törvények alapján támaszthat-e ilyen igényt a polgármesteri hivatal. Ami a hulladékbegyűjtést illeti, az erre vonatkozó tervezet második nekifutásra "ment át", miután Bakos Levente üléselnök javaslatára a testület megszavazta a tervezet újra napirendre tűzését, újraszavazását.
– Hogy áthidalható legyen a január 1- jétől fennálló probléma, az a döntés született, hogy kérjük a közbeszerzés lebonyolítását az új szolgáltató kiválasztására. Amennyiben a licit nem fog megtörténni január 1-jéig, a polgármesteri hivatal szakigazgatóságai a törvény függvényében eldöntik, hogy meghosszabbítják-e a Salubriserv szerződését. Ha nem, még mindig van egy 90 napos időszak, amikor a Salubriserv folytathatja a szemételszállítást a város területén – jelentette ki Soós Zoltán.
Peti András alpolgármester kérdésünkre elmondta, a köztisztaságra vonatkozó tervezet kapcsán a testület eldöntötte, hogy a polgármesteri hivatal meghosszabbíthatja a Salubriserv szerződését vagy kiírhat egy új licitet. – Figyelembe vettük az ADI Ecolect, a megyei tanács vezetősége és a megyei képviselőtestület döntését. A polgármesteri hivataltól függ, milyen lépéseket tesz, de mindenképpen szükség van a Versenyhivatal hozzájárulására is – tette hozzá az alpolgármester.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 6.
Johannis kitüntette a Kriterion Könyvkiadót
Az elnöki hivatalban szervezett ünnepségen tüntette ki csütörtökön Klaus Johannis a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával a Kriterion Könyvkiadót, amely az idén ünnepelte alapításának 45. évfordulóját.
A kisebbségek nyelvén főként a rendszerváltozás előtt könyveket kiadó Kriteriont a bukaresti Masca Színházzal és a Kolozsvári Román Operával együtt tüntette ki az elnök. Az elnöki hivatal által közzétett dokumentum szerint Johannis beszédében kifejtette, hogy a három intézmény tevékenységével jelentős mértékben gyarapította a román és az egyetemes kultúrát, a kitüntetés ezt hivatott elismerni. Elmondta, hogy a kulturális közpolitikák és stratégiák továbbra is az állam hatáskörébe tartoznak, de a kultúra már régóta nem csak állami intézmények terméke, ami természetesnek számít.
"A kitüntetés átadása alkalmából szervezett ünnepség védőbeszéd akar lenni a magán- és az állami szféra közötti hatékonyabb kommunikáció és együttműködés mellett" – mondta Johannis. Az elnök arról biztosította a kultúra területén dolgozókat, hogy támogatja egy nemzeti projekt kidolgozását, amelynek alapját a kulturális alkotás értékesítése és fejlesztése képezze.
A Kriterion kitüntetését H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója vette át, az ünnepségen jelen volt Domokos Péter, a Kriterion első igazgatójának, Domokos Gézának a nagyobbik fia is.
A ma Kolozsváron működő és H. Szabó Gyula által vezetett Kriterion kizárólag magyar nyelvű kiadó.
Népújság (Marosvásárhely)
Az elnöki hivatalban szervezett ünnepségen tüntette ki csütörtökön Klaus Johannis a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával a Kriterion Könyvkiadót, amely az idén ünnepelte alapításának 45. évfordulóját.
A kisebbségek nyelvén főként a rendszerváltozás előtt könyveket kiadó Kriteriont a bukaresti Masca Színházzal és a Kolozsvári Román Operával együtt tüntette ki az elnök. Az elnöki hivatal által közzétett dokumentum szerint Johannis beszédében kifejtette, hogy a három intézmény tevékenységével jelentős mértékben gyarapította a román és az egyetemes kultúrát, a kitüntetés ezt hivatott elismerni. Elmondta, hogy a kulturális közpolitikák és stratégiák továbbra is az állam hatáskörébe tartoznak, de a kultúra már régóta nem csak állami intézmények terméke, ami természetesnek számít.
"A kitüntetés átadása alkalmából szervezett ünnepség védőbeszéd akar lenni a magán- és az állami szféra közötti hatékonyabb kommunikáció és együttműködés mellett" – mondta Johannis. Az elnök arról biztosította a kultúra területén dolgozókat, hogy támogatja egy nemzeti projekt kidolgozását, amelynek alapját a kulturális alkotás értékesítése és fejlesztése képezze.
A Kriterion kitüntetését H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója vette át, az ünnepségen jelen volt Domokos Péter, a Kriterion első igazgatójának, Domokos Gézának a nagyobbik fia is.
A ma Kolozsváron működő és H. Szabó Gyula által vezetett Kriterion kizárólag magyar nyelvű kiadó.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 6.
Johannis az utcai megmozdulások hangadóival is tanácskozik
Kormányalakítás: a pártok nem neveztek meg miniszterelnök-jelöltet
Újdonságként jelentette be tegnap Klaus Johannis, hogy a korábbiakhoz képest pénteken a civil társadalom, vagyis az elmúlt napok utcai megmozdulásainak hangadóival is tanácskozni fog, mielőtt meghozná döntését az új miniszterelnök-jelölt személyéről.
Az államfő ígéretéhez híven csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat az új kormány megalakítása érdekében. Ugyanakkor Johannis közölte, Sorin Cîmpeanu oktatásügyi minisztert nevezi ki ideiglenes kormányfőnek azt követően, hogy Victor Ponta szerdán benyújtotta lemondását. A múlt pénteki súlyos bukaresti tűzvész miatt bekövetkezett spontán tüntetések tegnap is folytatódtak Bukarestben és az ország több nagyvárosában. Az elemzők szerint a tömeg azért vonult utcára, hogy kifejezze bizalmatlanságát az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Szabadság (Kolozsvár)
Kormányalakítás: a pártok nem neveztek meg miniszterelnök-jelöltet
Újdonságként jelentette be tegnap Klaus Johannis, hogy a korábbiakhoz képest pénteken a civil társadalom, vagyis az elmúlt napok utcai megmozdulásainak hangadóival is tanácskozni fog, mielőtt meghozná döntését az új miniszterelnök-jelölt személyéről.
Az államfő ígéretéhez híven csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat az új kormány megalakítása érdekében. Ugyanakkor Johannis közölte, Sorin Cîmpeanu oktatásügyi minisztert nevezi ki ideiglenes kormányfőnek azt követően, hogy Victor Ponta szerdán benyújtotta lemondását. A múlt pénteki súlyos bukaresti tűzvész miatt bekövetkezett spontán tüntetések tegnap is folytatódtak Bukarestben és az ország több nagyvárosában. Az elemzők szerint a tömeg azért vonult utcára, hogy kifejezze bizalmatlanságát az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 6.
Születésnap – Köszöntjük a 80 éves Kozma Dezsőt
„Egy nemzeti irodalom a nemzet életének, lelkiismeretének része, megtestesítője”
Kozma Dezső irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, 1935 november 6-án született Középlakon. Köteteinek sora már helyére került a szakmában.
– Kezdjük ezt az évfordulós beszélgetést a külső, történelmi meghatározókkal. Olyan emberrel beszélgetek, aki az életét a II. világháborúval kezdte. Ez már önmagában külön téma lehetne. Öt-hat évesen az embernek sokkal fontosabb dolgai vannak, olyan istenigazából nagy elhatározás, nagy célok vezetik. De amikor annak rendje és módja szerint iskolába indultál volna, közbeszólt minden idők legnagyobb világkatasztrófája. Hol, hogyan élted át azokat az éveket, azt a több mint ezerhatszázhatvan napot, milyen nyomot hagytak az életedben?
– Már-már múltbavesző, mégis máig tartó élményeket éleszt bennem kérdésed. Természetesen a világot csak részben értő 5-6 éves gyermek megpróbál tájékozódni, eligazodni abban a környezetben, amelybe beleszületett. Különösen nem könnyű ez sorsformáló időben, még a mindennapok szintjén sem.
Egy magyar–román lakosú, szép fekvésű erdélyi faluban szereztem első tapasztalataimat: az egykori Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly Varjúvárától, Wesselényi Miklós és Ady Endre szellemét őrző Zilah, illetve Kolozsvár vonzáskörében. Mintha a település neve is jelképesen ezt fejezné ki: Kalotaszeg, a Szilágyság és Erdély művelődési központjának számító „kincses” város felé vezetnek az utak.
Négy elemis iskolánk és a református zsoltárok jelentették számunkra az első szellemi „útravalót”. S lélekben persze azok a minősítések, amelyeket az osztatlan iskola tanítója 1940 és 1945 között értesítőinkbe vésett: „jó”, „jeles”, „dicséretes”, „kitűnő”. Mindezek az épp akkor véget érő háborút követő történelmi fordulattal sem múltak el nyomtalanul. Iskolánkban azonban nem lévén további osztályok, magántanulóként, egyedül egy szál tanító segítségével kellett eligazodnom a könyvekkel egyébként sem bővelkedő szűkebb világomban. Az év végi kolozsvári számonkérő vizsgán mégse kellett szégyenkeznem, így aztán a következő szeptemberben velem is elindultak a szekerek a betű újabb birodalmába. Előbb Bánffyhunyadra, ahol a bentlakás volt „magán”, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt a kisváros környéki falvak tanulni vágyói számára otthonában bentlakást berendezni. Középiskolai éveimnek színhelye, Kolozsvár – Mátyás király szobrával, patinás épületeivel – nyitott könyvet jelentett egy falusi fiatalember számára. Érettségi után a Bolyai Egyetem előttem is kitárta kapuját, hogy aztán pár év múlva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban taníthassak magyar irodalmat.
Leegyszerűsítő szűkszavúsággal: ezek voltak a tágabban értelmezett kezdetek, a felkészülés útjelzői.
– 1956. Itt az országban, az akkori hatóságok az elítélteket a következő években egyenként, hosszabb-rövidebb idő után börtönözték be vagy bocsátották el. Édesapámat, édesanyámat politikai okokbál elbocsátották. Börtönben nem voltak, „csak" elbocsátották őket. 21 évesen mit éltél meg '56 következményeiből?
– Több mint fél évszázad távlatából (mai történelmi tudásunk birtokában) nem könnyű pár szóban elmondani, kolozsvári magyar szakos egyetemi hallgatókként – a rádió mellett szorongva, reménykedve – miként válhattunk érzelmileg részeseivé az általunk is világfordítónak vélt történéseknek. Sokszor elmondott szavak kívánkoznak ide: ritkán tapasztalható szabadságvággyal, aggódásaink közepette is megőrzött bizakodással, hittel, majd a felemelő érzelmeket követő tragikusan fájdalmas keserűséggel. „Egységből csoda született" – emlékezett az idei évfordulón az akkori feszült napokat tevőlegesen megélő Dávid Gyula. Ma nem titok az sem, hogy a korábban engedélyezett esemény (a magyar írók sírjai melletti tisztelgésünk a kolozsvári Házsongárdi Temetőben) november elsején már tiltottnak számított, veszélyes politikai megmozdulásnak, amit abban a pillanatban a bennünket vezető tanárunk, Dávid Gyula (ő mondta el) sem tudott, nem tudhatott. Hét évi börtönnel szenvedett meg érte. A verseivel jelentkező Páskándi Géza elítélésekor (ő is csaknem ennyi évet kapott) vádpontként szerepelt az is, hogy sürgette az oktatási rendszer reformját, a többi között azt, hogy a történelmi materializmus mellett más filozófiát is oktassanak az egyetemen.
Nem egy évfolyamtársamat meghurcolták, másokat kizártak az egyetemről. És jól ismertek a más szakokon, kolozsvári szellemi intézményekben az országszerte elkövetett megtorlások is. Rengetegen kerültek hosszú évekre börtönbe, többen az életükkel fizettek.
- Képzett, elsősorban a munkájával foglalkozó irodalomtörténész, egyetemi tanár számára milyen fordulatot jelentett 1989?
- Nem szükséges fejtegetnem, számunkra, számomra is hozott változást 1989. Legfeljebb arról lehetne most beszélni, hogy milyen mértékben, milyen módon. Kétségtelen: addig nem javallott, illetve kényes témák, elhallgatott írók is sorra kerülhettek előadásaimon, árnyaltabban lehetett megközelíteni egy-egy életművet, mint ahogy a különböző szemináriumi, államvizsgai és a továbbképzést szolgáló szakdolgozatok tematikája is bővülhetett. És a tudományos kutatómunkára tágabb lehetőségek nyíltak, bizonyos forrásokhoz nem kellett külön engedélyt kérni, hazai és külföldi (magyarországi) levéltárak is hozzáférhetőbbekké váltak. Személyesebbre fordítva beszélgetésünket: 1994-ben neveztek ki professzornak. (Jóllehet korábban megvoltak az ehhez szükséges szakmai feltételek. Huszonhárom évvel azelőtt, 1971-ben megkaptam a filológia doktora tudományos fokozatot, 1994-ig 12 önálló kötetem, két egyetemi kézikönyvem, számos kísérő szöveggel ellátott válogatásom magyar írók műveiből és több mint kétszáz tanulmány, szakközleményem jelent meg különböző folyóiratokban, lapokban. Elnézést a felsorolásért, nem valamiféle utólagos méltatlankodásból fakadóan teszem ezt, hisz az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy abban az időben egyáltalán nem volt könnyű a „ranglétrán” előrelépni, és talán a Tanszék sem siette el a felterjesztést – lehet, hogy csak puszta feledékenységből. Végső soron örültem, hogy professzor lettem.) 1996-ban a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesévé választottak, 1997-ben a doktori iskola keretében szakirányítással bíztak meg, majd konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Némiképp az általad említett fordulat következményének tekinthető az is, hogy kolozsvári nyugdíjazásom után a frissen alakuló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen még tíz évig (2003–2013) taníthattam magyar kultúrát, magyar irodalmat, és talán itteni dékáni működésemnek (az adminisztrációs munkát elvégzőknek köszönhetően) is volt valami értelme. És azt hiszem, nem puszta véletlen, hogy szakmai díjazásokban, kitüntetésekben csak 1990 után részesültem.
- Tudományos tevékenységedről néhány kérdést. Miért, hogyan lettél irodalomtörténész?
– Hogy mikor és miért lettem irodalomtörténész? Nehezen tudnám pontosan egy bizonyos időszakhoz, eseményhez kapcsolni, úgy vélem ugyanis, hogy egy ilyen elhatározás több tényezőtől függő. Közre játszhatott ebben az is, hogy mindig érdekelt a múlt, szerettem hallgatni a régi történeteket, nézegetni a régi épületeket, tárgyakat. Középiskolai történelemtanárom, Pataki József (később egyetemi professzor) csak fokozta bennem a tovatűnt korok iránti vonzalmat, kíváncsiságot. Évek múlva a kolozsvári egyetemi könyvtár rendszeres látogatójaként, régi könyveket, lapokat böngészve mindez „tudatosabbá”, „rendezettebbé” vált bennem, arra késztetett, hogy egy irodalmi mű, életmű vizsgálata alkalmával (természetesen az esztétikai értékek felfedezésével párhuzamosan) életre keltsem azt a történelmi, szellemi közeget, amelyekben ezek az alkotások megszülettek. Egyébként abban az időben a különböző – olykor inkább csak divat-szülte – elméletekhez nemigen juthattunk hozzá. Vagy ha igen, ezek az elméletek nemigen voltak vonzóak.
- Hogyan és miért éppen a 19. századot választottad?
- Fiatal tanársegédként, a 60-as években a magyar irodalom különböző korszakait szeminarizáltam, és volt időszak, amikor verstan, összehasonlító irodalom, irodalomelmélet és esztétika is szerepelt az óráim között. Mondanom sem szükséges, hogy a sokféle tantárgy nemcsak rengeteg időt vett igénybe, egyben nem kis próbatételt jelentett szakmai szempontból, ezért ritkán nyílt alkalom egy irodalmi áramlattal vagy életművel behatóbban foglalkozni. Azonban nyomban hozzáfűzném: ez a szerteágazó lefoglaltság nem ártott, sőt megkönnyítette később az egy területre, egy irodalmi jelenségre szorítkozó búvárkodásomat, oktatói működésemet. Lehet, hogy másképp nem vállalkoztam volna középiskolai tankönyvek írására.
– Éveken át főleg a 19. század magyar irodalmát szeminarizáltam, és ebből a korszakból merítettem doktori értekezésem témáját (Irodalom a kolozsvári századvégen). Így lettem viszonylag korán (majd professzorként is) irodalmunk egyik nagy korszakának előadója.
Talán nem szükséges a neveket felsorolni: Arany János, Madách Imre, Tompa Mihály, Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Vajda János, Mikszáth Kálmán, Gyulai Pál. Folytathatnám a századfordulón jelentkező és a századelőn kibontakozó nemzedékkel: Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Justh Zsigmond, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Petelei István, Thury Zoltán, Csiky Gergely, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Tömörkény István, Krúdy Gyula.
Nem kis erőfeszítést jelentett számomra szűkre szabott óraszámban mindezt bemutatni. Ezért éreztem szükségét előadásaimat nyomtatásban megjelentetni. (Magyar irodalom a XIX. század második felében, Bukarest, 1980; Magyar irodalom a századfordulón, Kolozsvár, 1978 ). Persze, közben ki-kirándultam a 20. századba és a világirodalomba.
– Új Európa van születőben – más kontextusban más a recepció. Ugyanaz a műalkotás ma más életet él. Csak egy példát, de klasszikusat, és éppen a 19. századból. Arany János A walesi bárdok című költeményét lefordították walesi nyelvre. A remekműnek eget-földet rengető sikere van. Voltak már más fordítások, más próbálkozások is – Zolman Péter angol fordítása stb. – de egyiknek sem volt ekkora sikere, ilyen hatása. Európa nyugati és keleti „fele" ma másképp, jobban figyel egymásra? Sőt, születőben egy egységesülő kontinens? Hogyan reagál a 21. század elméletírása? Mi mindent kell újraírni?
– Azt hiszem, kérdésed az irodalmon túlmutató választ igényelne. Már maga a különböző irodalmak kölcsönhatása, a műfordítások szerepe a nemzeti kultúrák közeledésében igen sokféleképp értelmezhető. Szószaporítás lenne újra és újra elmondani, hogy minden kor (így a mi 21. századunk is) megbirkózik jelenbe épülő örökségével, értékeivel. Különösképpen gond az, hogy egy olyan, a nemzet életéhez és szellemi örökségéhez szorosan kötődő alkotó, mint Arany János költői világa, kivételesen gazdag nyelve, annak sajátos ízei miként közvetíthetők kellő színvonalon más nyelvű olvasók számára. Önkéntelenül Kosztolányi Dezső szállóigévé vált szavai jutnak eszembe: fordítani annyi, mint gúzsba kötve táncolni. A többi között jórészt ezzel is magyarázható, hogy az utóbbi időben megélénkültek a „kulturális modernség" és a szellemi kölcsönhatások körüli, különböző felfogásokat szembesítő viták. Ebben az „egymásra figyelésben" arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy nemzeti irodalom elsősorban (már csak nyelve okán is) a nemzet életének, történelmi és szellemi-irodalmi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének része, megjelenítője. Természetesen azoknak az egyetemes értékeknek is kifejezője, amelyeket már a reformkor nagyjai, Kölcsey, Vörösmarty megfogalmaztak. Mint ahogy figyelmet érdemlő, milyen közegben történnek meg ezek a találkozások, párbeszédek. A jeles irodalomtörténész, Horváth János vélekedése sok igazságot hordozó: az irodalom kétlaki növény, amelynek virágai a formák világában nyílnak, s a nemzeti irodalmak fejlődéstörténeti helyzetétől is függ, hogy melyik mikor fejti ki a maga egyediségét. Már ezért sem lehet a tolmácsolás, a szellemi értékek közvetítésének módja sem „röghöz kötött". Elég, ha a magyar irodalom több mint másfél évszázaddal ezelőtti „kulcsszavaira" gondolunk: haza és emberiség, népek hazája nagyvilág.
– Kötetek sorában foglalkoztál erdélyi magyar irodalommal. Gondoltál már egy teljes erdélyi magyar irodalomtörténet megírására? Eddigi tudományos tevékenységed mintegy előrejelzi...
– Az Erdélyben született magyar irodalom csakugyan foglalkoztatott (foglalkoztat), a régebbi és az első világháború utáni erdélyi (romániai) írókról, művekről több alkalommal írtam. Egy részük a szegedi székhelyű Madách Irodalmi Társaság kiadásában most megjelent válogatott írásaimban olvasható, a két háború közötti romániai magyar írókról készült közleményeim jórészt hazai folyóiratokban láttak napvilágot. Talán egyszer összegyűjtöm őket. Egyelőre megbízható irodalomtörténeti kézikönyvként ajánlom Pomogáts Béla többkötetes (2008–2010 között megjelentetett) kiváló irodalomtörténeti munkáját: Magyar irodalom Erdélyben.
– Bálint Tibor íróval sokat beszélgettünk a témáról: az író feladata, hogy megírja a maga korát. Ő a háború következményeit és a diktatúrát élte meg, hát két főműve a Zokogó majom és a Bábel tornya. Bálint Tibor írói feladatát elvégezte. Mire ösztönöz, illetve kötelez az irodalomtörténet-írás?
– Kétségtelen nem ritka, hogy egy alkotó el-mulaszthatatlan szükségét érzi, írói feladatának tekinti személyes élettapasztalait, élményeit írásaiban megörökíteni. Bálint Tibor valóban ezt tette. Némiképp módosítva kérdésed és a választ, bennem is felsejlettek korábbi élményeim újrateremtésére késztető gondolatok. Persze másképpen. Pédául úgy, hogy a magyar irodalom egyik nagy korszakáról több mint három évtizeddel ezelőtt megjelent egyetemi kézikönyvemet – azóta felgyűlt ismereteim alapján – továbbgondoljam, mintegy ötvözve az akkori és mostani élményeimet, gondolkodásmódomat. Nem föltétlenül tankönyvszerűen. A válogatott írásaimat tartalmazó, a Madách Irodalmi Társaság jóvoltából most megjelent gyűjteményes kötetem tulajdonképpen ilyen szándékkal is készült: szembesülni egykori, máig elkísérő élményeimmel. Azt hiszem, ez is szellemi léthelyzetek egyfajta újraélése.
– Európa történelmének utóbbi nyolc évtizede sok csodát és sok szörnyűséget produkált, sokszor ipari méretekben. Hamvas Béla, aki megélte mind a két világháborút, aztán a diktatúrát, politikai börtönt, aki életében egyetlenegyszer publikálhatott, „Óda a XX. századhoz" című esszéjében írja: mindezek után és csakis ezek után beérik az emberben egy bölcs derű. Az a derű pedig nem langyos jókedv, hanem túl jón és rosszon is az élet igenlése...
–Hamvas Bélához kapcsolódó kérdésedre – irodalmárként – a szintén hányatott életű, mellőzött Weöres Sándor jut eszembe, a saját belső világából oly mélyen merítő költő. Számomra ugyanis Hamvas szintén az egyén és a világ harmóniáját kereső, a lét értelmén töprengő alkotó, aki a mindennapok tapasztalataiból és az emberiség több évszázados tudományos teljesítményeiből, filozófiai kultúrájából alakítja ki, teremti meg (még nem teljesen feltárt) életművének világát. Kérdésed egyben másfajta hasonlóságra is emlékeztet: szellemi és testi megpróbáltatások közepette Hamvas Béla sem veszítette el tudósi tartását, jobbító szándékú hitét és „bölcs derűjét". Világszemléletét Patmosz című esszékötetében olvashatjuk: „Tudjuk, hogy az életnek célja nincs; értelme van. Az értelmet pedig maga az ember helyezi el önmagában azzal, hogy milyen életet tart a maga számára méltónak.”
- Min dolgozol most? Mik a terveid?
- Most éppen a Madách életművéről (jórészt erdélyi utóéletéről) megjelent írásaimat, a Madách
Imre Irodalmi Társaságban megtartott előadásaimat gyűjtöm össze. Mintegy bővíteni, kiegészíteni szeretném a 2003-ban Magyarországon kiadott gyűjteményemet. Elképzeléseim közül csak egyet említenék itt meg. Több évtizedes búvárkodásom folytatásaként könyvet szeretnék írni a korán elhunyt Török Gyuláról, akinek regényei, elbeszélései új színt jelentettek a 20. század első éveinek magyar prózájában. Remélem öröksége feltárásával sikerül erről másokat is meggyőzni.
Józsa István egyetemi oktató
Szabadság (Kolozsvár)
„Egy nemzeti irodalom a nemzet életének, lelkiismeretének része, megtestesítője”
Kozma Dezső irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, 1935 november 6-án született Középlakon. Köteteinek sora már helyére került a szakmában.
– Kezdjük ezt az évfordulós beszélgetést a külső, történelmi meghatározókkal. Olyan emberrel beszélgetek, aki az életét a II. világháborúval kezdte. Ez már önmagában külön téma lehetne. Öt-hat évesen az embernek sokkal fontosabb dolgai vannak, olyan istenigazából nagy elhatározás, nagy célok vezetik. De amikor annak rendje és módja szerint iskolába indultál volna, közbeszólt minden idők legnagyobb világkatasztrófája. Hol, hogyan élted át azokat az éveket, azt a több mint ezerhatszázhatvan napot, milyen nyomot hagytak az életedben?
– Már-már múltbavesző, mégis máig tartó élményeket éleszt bennem kérdésed. Természetesen a világot csak részben értő 5-6 éves gyermek megpróbál tájékozódni, eligazodni abban a környezetben, amelybe beleszületett. Különösen nem könnyű ez sorsformáló időben, még a mindennapok szintjén sem.
Egy magyar–román lakosú, szép fekvésű erdélyi faluban szereztem első tapasztalataimat: az egykori Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly Varjúvárától, Wesselényi Miklós és Ady Endre szellemét őrző Zilah, illetve Kolozsvár vonzáskörében. Mintha a település neve is jelképesen ezt fejezné ki: Kalotaszeg, a Szilágyság és Erdély művelődési központjának számító „kincses” város felé vezetnek az utak.
Négy elemis iskolánk és a református zsoltárok jelentették számunkra az első szellemi „útravalót”. S lélekben persze azok a minősítések, amelyeket az osztatlan iskola tanítója 1940 és 1945 között értesítőinkbe vésett: „jó”, „jeles”, „dicséretes”, „kitűnő”. Mindezek az épp akkor véget érő háborút követő történelmi fordulattal sem múltak el nyomtalanul. Iskolánkban azonban nem lévén további osztályok, magántanulóként, egyedül egy szál tanító segítségével kellett eligazodnom a könyvekkel egyébként sem bővelkedő szűkebb világomban. Az év végi kolozsvári számonkérő vizsgán mégse kellett szégyenkeznem, így aztán a következő szeptemberben velem is elindultak a szekerek a betű újabb birodalmába. Előbb Bánffyhunyadra, ahol a bentlakás volt „magán”, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt a kisváros környéki falvak tanulni vágyói számára otthonában bentlakást berendezni. Középiskolai éveimnek színhelye, Kolozsvár – Mátyás király szobrával, patinás épületeivel – nyitott könyvet jelentett egy falusi fiatalember számára. Érettségi után a Bolyai Egyetem előttem is kitárta kapuját, hogy aztán pár év múlva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban taníthassak magyar irodalmat.
Leegyszerűsítő szűkszavúsággal: ezek voltak a tágabban értelmezett kezdetek, a felkészülés útjelzői.
– 1956. Itt az országban, az akkori hatóságok az elítélteket a következő években egyenként, hosszabb-rövidebb idő után börtönözték be vagy bocsátották el. Édesapámat, édesanyámat politikai okokbál elbocsátották. Börtönben nem voltak, „csak" elbocsátották őket. 21 évesen mit éltél meg '56 következményeiből?
– Több mint fél évszázad távlatából (mai történelmi tudásunk birtokában) nem könnyű pár szóban elmondani, kolozsvári magyar szakos egyetemi hallgatókként – a rádió mellett szorongva, reménykedve – miként válhattunk érzelmileg részeseivé az általunk is világfordítónak vélt történéseknek. Sokszor elmondott szavak kívánkoznak ide: ritkán tapasztalható szabadságvággyal, aggódásaink közepette is megőrzött bizakodással, hittel, majd a felemelő érzelmeket követő tragikusan fájdalmas keserűséggel. „Egységből csoda született" – emlékezett az idei évfordulón az akkori feszült napokat tevőlegesen megélő Dávid Gyula. Ma nem titok az sem, hogy a korábban engedélyezett esemény (a magyar írók sírjai melletti tisztelgésünk a kolozsvári Házsongárdi Temetőben) november elsején már tiltottnak számított, veszélyes politikai megmozdulásnak, amit abban a pillanatban a bennünket vezető tanárunk, Dávid Gyula (ő mondta el) sem tudott, nem tudhatott. Hét évi börtönnel szenvedett meg érte. A verseivel jelentkező Páskándi Géza elítélésekor (ő is csaknem ennyi évet kapott) vádpontként szerepelt az is, hogy sürgette az oktatási rendszer reformját, a többi között azt, hogy a történelmi materializmus mellett más filozófiát is oktassanak az egyetemen.
Nem egy évfolyamtársamat meghurcolták, másokat kizártak az egyetemről. És jól ismertek a más szakokon, kolozsvári szellemi intézményekben az országszerte elkövetett megtorlások is. Rengetegen kerültek hosszú évekre börtönbe, többen az életükkel fizettek.
- Képzett, elsősorban a munkájával foglalkozó irodalomtörténész, egyetemi tanár számára milyen fordulatot jelentett 1989?
- Nem szükséges fejtegetnem, számunkra, számomra is hozott változást 1989. Legfeljebb arról lehetne most beszélni, hogy milyen mértékben, milyen módon. Kétségtelen: addig nem javallott, illetve kényes témák, elhallgatott írók is sorra kerülhettek előadásaimon, árnyaltabban lehetett megközelíteni egy-egy életművet, mint ahogy a különböző szemináriumi, államvizsgai és a továbbképzést szolgáló szakdolgozatok tematikája is bővülhetett. És a tudományos kutatómunkára tágabb lehetőségek nyíltak, bizonyos forrásokhoz nem kellett külön engedélyt kérni, hazai és külföldi (magyarországi) levéltárak is hozzáférhetőbbekké váltak. Személyesebbre fordítva beszélgetésünket: 1994-ben neveztek ki professzornak. (Jóllehet korábban megvoltak az ehhez szükséges szakmai feltételek. Huszonhárom évvel azelőtt, 1971-ben megkaptam a filológia doktora tudományos fokozatot, 1994-ig 12 önálló kötetem, két egyetemi kézikönyvem, számos kísérő szöveggel ellátott válogatásom magyar írók műveiből és több mint kétszáz tanulmány, szakközleményem jelent meg különböző folyóiratokban, lapokban. Elnézést a felsorolásért, nem valamiféle utólagos méltatlankodásból fakadóan teszem ezt, hisz az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy abban az időben egyáltalán nem volt könnyű a „ranglétrán” előrelépni, és talán a Tanszék sem siette el a felterjesztést – lehet, hogy csak puszta feledékenységből. Végső soron örültem, hogy professzor lettem.) 1996-ban a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesévé választottak, 1997-ben a doktori iskola keretében szakirányítással bíztak meg, majd konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Némiképp az általad említett fordulat következményének tekinthető az is, hogy kolozsvári nyugdíjazásom után a frissen alakuló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen még tíz évig (2003–2013) taníthattam magyar kultúrát, magyar irodalmat, és talán itteni dékáni működésemnek (az adminisztrációs munkát elvégzőknek köszönhetően) is volt valami értelme. És azt hiszem, nem puszta véletlen, hogy szakmai díjazásokban, kitüntetésekben csak 1990 után részesültem.
- Tudományos tevékenységedről néhány kérdést. Miért, hogyan lettél irodalomtörténész?
– Hogy mikor és miért lettem irodalomtörténész? Nehezen tudnám pontosan egy bizonyos időszakhoz, eseményhez kapcsolni, úgy vélem ugyanis, hogy egy ilyen elhatározás több tényezőtől függő. Közre játszhatott ebben az is, hogy mindig érdekelt a múlt, szerettem hallgatni a régi történeteket, nézegetni a régi épületeket, tárgyakat. Középiskolai történelemtanárom, Pataki József (később egyetemi professzor) csak fokozta bennem a tovatűnt korok iránti vonzalmat, kíváncsiságot. Évek múlva a kolozsvári egyetemi könyvtár rendszeres látogatójaként, régi könyveket, lapokat böngészve mindez „tudatosabbá”, „rendezettebbé” vált bennem, arra késztetett, hogy egy irodalmi mű, életmű vizsgálata alkalmával (természetesen az esztétikai értékek felfedezésével párhuzamosan) életre keltsem azt a történelmi, szellemi közeget, amelyekben ezek az alkotások megszülettek. Egyébként abban az időben a különböző – olykor inkább csak divat-szülte – elméletekhez nemigen juthattunk hozzá. Vagy ha igen, ezek az elméletek nemigen voltak vonzóak.
- Hogyan és miért éppen a 19. századot választottad?
- Fiatal tanársegédként, a 60-as években a magyar irodalom különböző korszakait szeminarizáltam, és volt időszak, amikor verstan, összehasonlító irodalom, irodalomelmélet és esztétika is szerepelt az óráim között. Mondanom sem szükséges, hogy a sokféle tantárgy nemcsak rengeteg időt vett igénybe, egyben nem kis próbatételt jelentett szakmai szempontból, ezért ritkán nyílt alkalom egy irodalmi áramlattal vagy életművel behatóbban foglalkozni. Azonban nyomban hozzáfűzném: ez a szerteágazó lefoglaltság nem ártott, sőt megkönnyítette később az egy területre, egy irodalmi jelenségre szorítkozó búvárkodásomat, oktatói működésemet. Lehet, hogy másképp nem vállalkoztam volna középiskolai tankönyvek írására.
– Éveken át főleg a 19. század magyar irodalmát szeminarizáltam, és ebből a korszakból merítettem doktori értekezésem témáját (Irodalom a kolozsvári századvégen). Így lettem viszonylag korán (majd professzorként is) irodalmunk egyik nagy korszakának előadója.
Talán nem szükséges a neveket felsorolni: Arany János, Madách Imre, Tompa Mihály, Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Vajda János, Mikszáth Kálmán, Gyulai Pál. Folytathatnám a századfordulón jelentkező és a századelőn kibontakozó nemzedékkel: Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Justh Zsigmond, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Petelei István, Thury Zoltán, Csiky Gergely, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Tömörkény István, Krúdy Gyula.
Nem kis erőfeszítést jelentett számomra szűkre szabott óraszámban mindezt bemutatni. Ezért éreztem szükségét előadásaimat nyomtatásban megjelentetni. (Magyar irodalom a XIX. század második felében, Bukarest, 1980; Magyar irodalom a századfordulón, Kolozsvár, 1978 ). Persze, közben ki-kirándultam a 20. századba és a világirodalomba.
– Új Európa van születőben – más kontextusban más a recepció. Ugyanaz a műalkotás ma más életet él. Csak egy példát, de klasszikusat, és éppen a 19. századból. Arany János A walesi bárdok című költeményét lefordították walesi nyelvre. A remekműnek eget-földet rengető sikere van. Voltak már más fordítások, más próbálkozások is – Zolman Péter angol fordítása stb. – de egyiknek sem volt ekkora sikere, ilyen hatása. Európa nyugati és keleti „fele" ma másképp, jobban figyel egymásra? Sőt, születőben egy egységesülő kontinens? Hogyan reagál a 21. század elméletírása? Mi mindent kell újraírni?
– Azt hiszem, kérdésed az irodalmon túlmutató választ igényelne. Már maga a különböző irodalmak kölcsönhatása, a műfordítások szerepe a nemzeti kultúrák közeledésében igen sokféleképp értelmezhető. Szószaporítás lenne újra és újra elmondani, hogy minden kor (így a mi 21. századunk is) megbirkózik jelenbe épülő örökségével, értékeivel. Különösképpen gond az, hogy egy olyan, a nemzet életéhez és szellemi örökségéhez szorosan kötődő alkotó, mint Arany János költői világa, kivételesen gazdag nyelve, annak sajátos ízei miként közvetíthetők kellő színvonalon más nyelvű olvasók számára. Önkéntelenül Kosztolányi Dezső szállóigévé vált szavai jutnak eszembe: fordítani annyi, mint gúzsba kötve táncolni. A többi között jórészt ezzel is magyarázható, hogy az utóbbi időben megélénkültek a „kulturális modernség" és a szellemi kölcsönhatások körüli, különböző felfogásokat szembesítő viták. Ebben az „egymásra figyelésben" arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy nemzeti irodalom elsősorban (már csak nyelve okán is) a nemzet életének, történelmi és szellemi-irodalmi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének része, megjelenítője. Természetesen azoknak az egyetemes értékeknek is kifejezője, amelyeket már a reformkor nagyjai, Kölcsey, Vörösmarty megfogalmaztak. Mint ahogy figyelmet érdemlő, milyen közegben történnek meg ezek a találkozások, párbeszédek. A jeles irodalomtörténész, Horváth János vélekedése sok igazságot hordozó: az irodalom kétlaki növény, amelynek virágai a formák világában nyílnak, s a nemzeti irodalmak fejlődéstörténeti helyzetétől is függ, hogy melyik mikor fejti ki a maga egyediségét. Már ezért sem lehet a tolmácsolás, a szellemi értékek közvetítésének módja sem „röghöz kötött". Elég, ha a magyar irodalom több mint másfél évszázaddal ezelőtti „kulcsszavaira" gondolunk: haza és emberiség, népek hazája nagyvilág.
– Kötetek sorában foglalkoztál erdélyi magyar irodalommal. Gondoltál már egy teljes erdélyi magyar irodalomtörténet megírására? Eddigi tudományos tevékenységed mintegy előrejelzi...
– Az Erdélyben született magyar irodalom csakugyan foglalkoztatott (foglalkoztat), a régebbi és az első világháború utáni erdélyi (romániai) írókról, művekről több alkalommal írtam. Egy részük a szegedi székhelyű Madách Irodalmi Társaság kiadásában most megjelent válogatott írásaimban olvasható, a két háború közötti romániai magyar írókról készült közleményeim jórészt hazai folyóiratokban láttak napvilágot. Talán egyszer összegyűjtöm őket. Egyelőre megbízható irodalomtörténeti kézikönyvként ajánlom Pomogáts Béla többkötetes (2008–2010 között megjelentetett) kiváló irodalomtörténeti munkáját: Magyar irodalom Erdélyben.
– Bálint Tibor íróval sokat beszélgettünk a témáról: az író feladata, hogy megírja a maga korát. Ő a háború következményeit és a diktatúrát élte meg, hát két főműve a Zokogó majom és a Bábel tornya. Bálint Tibor írói feladatát elvégezte. Mire ösztönöz, illetve kötelez az irodalomtörténet-írás?
– Kétségtelen nem ritka, hogy egy alkotó el-mulaszthatatlan szükségét érzi, írói feladatának tekinti személyes élettapasztalait, élményeit írásaiban megörökíteni. Bálint Tibor valóban ezt tette. Némiképp módosítva kérdésed és a választ, bennem is felsejlettek korábbi élményeim újrateremtésére késztető gondolatok. Persze másképpen. Pédául úgy, hogy a magyar irodalom egyik nagy korszakáról több mint három évtizeddel ezelőtt megjelent egyetemi kézikönyvemet – azóta felgyűlt ismereteim alapján – továbbgondoljam, mintegy ötvözve az akkori és mostani élményeimet, gondolkodásmódomat. Nem föltétlenül tankönyvszerűen. A válogatott írásaimat tartalmazó, a Madách Irodalmi Társaság jóvoltából most megjelent gyűjteményes kötetem tulajdonképpen ilyen szándékkal is készült: szembesülni egykori, máig elkísérő élményeimmel. Azt hiszem, ez is szellemi léthelyzetek egyfajta újraélése.
– Európa történelmének utóbbi nyolc évtizede sok csodát és sok szörnyűséget produkált, sokszor ipari méretekben. Hamvas Béla, aki megélte mind a két világháborút, aztán a diktatúrát, politikai börtönt, aki életében egyetlenegyszer publikálhatott, „Óda a XX. századhoz" című esszéjében írja: mindezek után és csakis ezek után beérik az emberben egy bölcs derű. Az a derű pedig nem langyos jókedv, hanem túl jón és rosszon is az élet igenlése...
–Hamvas Bélához kapcsolódó kérdésedre – irodalmárként – a szintén hányatott életű, mellőzött Weöres Sándor jut eszembe, a saját belső világából oly mélyen merítő költő. Számomra ugyanis Hamvas szintén az egyén és a világ harmóniáját kereső, a lét értelmén töprengő alkotó, aki a mindennapok tapasztalataiból és az emberiség több évszázados tudományos teljesítményeiből, filozófiai kultúrájából alakítja ki, teremti meg (még nem teljesen feltárt) életművének világát. Kérdésed egyben másfajta hasonlóságra is emlékeztet: szellemi és testi megpróbáltatások közepette Hamvas Béla sem veszítette el tudósi tartását, jobbító szándékú hitét és „bölcs derűjét". Világszemléletét Patmosz című esszékötetében olvashatjuk: „Tudjuk, hogy az életnek célja nincs; értelme van. Az értelmet pedig maga az ember helyezi el önmagában azzal, hogy milyen életet tart a maga számára méltónak.”
- Min dolgozol most? Mik a terveid?
- Most éppen a Madách életművéről (jórészt erdélyi utóéletéről) megjelent írásaimat, a Madách
Imre Irodalmi Társaságban megtartott előadásaimat gyűjtöm össze. Mintegy bővíteni, kiegészíteni szeretném a 2003-ban Magyarországon kiadott gyűjteményemet. Elképzeléseim közül csak egyet említenék itt meg. Több évtizedes búvárkodásom folytatásaként könyvet szeretnék írni a korán elhunyt Török Gyuláról, akinek regényei, elbeszélései új színt jelentettek a 20. század első éveinek magyar prózájában. Remélem öröksége feltárásával sikerül erről másokat is meggyőzni.
Józsa István egyetemi oktató
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 6.
Határtalan toborzó Biharkeresztesen
Összesen mintegy kétszáz nagyváradi munkahelyet kínálnak fel betöltésre azon a pénteki állásbörzén, amelyet Biharkeresztes önkormányzatának kezdeményezésére, az Eurobusiness Park közreműködésével szerveznek a határ menti magyarországi városban.
A Borsi úton lévő ipari park öt nagybefektetője, az Emerson, a Celestica, a FAIST Mekatronic, a Plexus és a Shinheung Electronics vesz részt a toborzón, ahol különböző szakképzettséget igénylő állásokra várnak jelentkezőket.
„Remélem, hogy lesz érdeklődés, mi megtettük, amit tudtunk" – jelentette ki a Krónika megkeresésére Delia Ungur, az ipari parkokat üzemeltető és felügyelő váradi részvénytársaság vezetője. Elmondása szerint a határ túloldalán, de Nagyváradtól csak alig 17 kilométerre fekvő Biharkeresztes polgármestere és alpolgármestere kereste fel őket, és kérte a segítségüket az ottani magas munkanélküliségi ráta csökkentéséhez.
„Mi ennek igyekszünk most eleget tenni, és ez természetes, hiszen úgyis közös térségben élünk" – ecsetelte az Eurobusiness Park menedzsere. Hangsúlyozta, a vállalatok újonnan létrehozott munkahelyeket kínálnak fel, nem voltak előzőleg leépítések, és a betöltetlen állások bárki számára „nyitottak" lesznek. Érdeklődésünkre jelezte, hogy az állásbörzével vállalt munkájuk már része annak a feladatkör-bővítési törekvésnek, amelyet még augusztusban jelentettek be, és aktívabb munkaközvetítői tevékenységet is jelent.
Természetes átjárás
Azt még nem tudni, hogy az állásbörzének milyen fogadtatása lesz a magyarországi városban, azt viszont igen, hogy az önkormányzat illetékesei nagy reményeket fűznek a projekthez. „Mindez voltaképp egy véletlen találkozás eredménye. Nekik munkások kellenek, nálunk pedig sok a munkanélküli" – magyarázta lapunknak Barabás Ferenc.
Biharkeresztes polgármestere már amikor a két város közötti autóbuszjáratot szeptemberben újraindították, bízott abban, hogy a helyiek könnyebben találnak majd állást. Emlékeztetett rá, hogy a határ mentén már jelenleg is sokan vannak, akik Nagyváradról költöztek át, de munkahelyük változatlanul Bihar megyébe kötik őket. A mostani állásbörzén amúgy a Hajdú-Bihar megyei ipari és kereskedelmi kamara is jelen lesz, amely a magyarországi cégeket képviselve toboroz munkaerőt, Barabás pedig mindössze annyit szeretne elérni, hogy az emberek találjanak maguknak állást. „Hogy ez mennyire sikerül, abban már nem én döntök" – tette hozzá.
Köstner Dávid, Biharkeresztes aljegyzője is abban bízik, hogy a kezdeményezés olyan sikeres lesz, amekkora reményeket fűznek hozzá. „A közfoglalkoztatás csökkenti a munkanélküliség arányát, de a város célja, hogy a normális munkába visszavezesse a helyieket" – ecsetelte.
Rámutatott, hogy az Auchan bevásárlóközpont támogatásával a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) által újraindított autóbuszjárat hatalmas segítséget jelent. „Nemcsak a munka terén, hanem a mindennapi életben is segít, hiszen elég közel van egymáshoz a két város, folyamatos az átjárás" – magyarázta. Hozzátette, hogy szeretnének Biharkeresztes területén további megállókat is létesíteni, hogy a helyieknek ne kelljen nagy távolságokat megtenniük gyalog vagy kerékpárral akkor, amikor a váradi járattal kell utazniuk.
Nyitott kapuk
Az NHKV vezetője, Csuzi István azt már szeptemberben jelezte, hogy a határon túl közel hétszáz romániai állampolgár él, akik közül többen Nagyváradra járnak dolgozni, ezért ha lesz rá igény, akkor bővíteni fogják a járatok számát a reggeli órákban. Ez az igény érkezhet majd azon keresztesiek részéről is, akiknek pénteken sikerült, valamelyik vállalatnál elhelyezkedniük.
Az amerikai Emersonról tudni kell, hogy idén 80 millió eurós beruházással számolt nagyváradi gyártelepén, a kanadai Celestica pedig 3,5 millió lej állami támogatást kért a nagyváradi szolgáltatói központjához, ami nagyjából száz új munkahelyet teremt. A fent említett vállalatokkal egyetemben már korábban megvetették a lábukat a nagyváradi ipari parkban, és az Eurobusiness Park inasiskolájának működtetéséhez is hozzájárulnak.
Barabás Ferenc különben korábban említette, hogy az autóbuszjárat révén talán a biharkeresztesiek is részt vehetnek majd a váradi szakoktatásban. Ezzel kapcsolatban Delia Ungur lapunknak most jelezte, hogy erről már valóban tárgyaltak, de egyelőre semmilyen konkrét döntés nem született az ügyben. „Még tanulmányoznunk kell az erre vonatkozó oktatásügyi előírásokat, de nekünk nincs ellenvetésünk az ellen, ha a határon túlról is érkeznek hozzánk tanulók" – szögezte le.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
Összesen mintegy kétszáz nagyváradi munkahelyet kínálnak fel betöltésre azon a pénteki állásbörzén, amelyet Biharkeresztes önkormányzatának kezdeményezésére, az Eurobusiness Park közreműködésével szerveznek a határ menti magyarországi városban.
A Borsi úton lévő ipari park öt nagybefektetője, az Emerson, a Celestica, a FAIST Mekatronic, a Plexus és a Shinheung Electronics vesz részt a toborzón, ahol különböző szakképzettséget igénylő állásokra várnak jelentkezőket.
„Remélem, hogy lesz érdeklődés, mi megtettük, amit tudtunk" – jelentette ki a Krónika megkeresésére Delia Ungur, az ipari parkokat üzemeltető és felügyelő váradi részvénytársaság vezetője. Elmondása szerint a határ túloldalán, de Nagyváradtól csak alig 17 kilométerre fekvő Biharkeresztes polgármestere és alpolgármestere kereste fel őket, és kérte a segítségüket az ottani magas munkanélküliségi ráta csökkentéséhez.
„Mi ennek igyekszünk most eleget tenni, és ez természetes, hiszen úgyis közös térségben élünk" – ecsetelte az Eurobusiness Park menedzsere. Hangsúlyozta, a vállalatok újonnan létrehozott munkahelyeket kínálnak fel, nem voltak előzőleg leépítések, és a betöltetlen állások bárki számára „nyitottak" lesznek. Érdeklődésünkre jelezte, hogy az állásbörzével vállalt munkájuk már része annak a feladatkör-bővítési törekvésnek, amelyet még augusztusban jelentettek be, és aktívabb munkaközvetítői tevékenységet is jelent.
Természetes átjárás
Azt még nem tudni, hogy az állásbörzének milyen fogadtatása lesz a magyarországi városban, azt viszont igen, hogy az önkormányzat illetékesei nagy reményeket fűznek a projekthez. „Mindez voltaképp egy véletlen találkozás eredménye. Nekik munkások kellenek, nálunk pedig sok a munkanélküli" – magyarázta lapunknak Barabás Ferenc.
Biharkeresztes polgármestere már amikor a két város közötti autóbuszjáratot szeptemberben újraindították, bízott abban, hogy a helyiek könnyebben találnak majd állást. Emlékeztetett rá, hogy a határ mentén már jelenleg is sokan vannak, akik Nagyváradról költöztek át, de munkahelyük változatlanul Bihar megyébe kötik őket. A mostani állásbörzén amúgy a Hajdú-Bihar megyei ipari és kereskedelmi kamara is jelen lesz, amely a magyarországi cégeket képviselve toboroz munkaerőt, Barabás pedig mindössze annyit szeretne elérni, hogy az emberek találjanak maguknak állást. „Hogy ez mennyire sikerül, abban már nem én döntök" – tette hozzá.
Köstner Dávid, Biharkeresztes aljegyzője is abban bízik, hogy a kezdeményezés olyan sikeres lesz, amekkora reményeket fűznek hozzá. „A közfoglalkoztatás csökkenti a munkanélküliség arányát, de a város célja, hogy a normális munkába visszavezesse a helyieket" – ecsetelte.
Rámutatott, hogy az Auchan bevásárlóközpont támogatásával a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) által újraindított autóbuszjárat hatalmas segítséget jelent. „Nemcsak a munka terén, hanem a mindennapi életben is segít, hiszen elég közel van egymáshoz a két város, folyamatos az átjárás" – magyarázta. Hozzátette, hogy szeretnének Biharkeresztes területén további megállókat is létesíteni, hogy a helyieknek ne kelljen nagy távolságokat megtenniük gyalog vagy kerékpárral akkor, amikor a váradi járattal kell utazniuk.
Nyitott kapuk
Az NHKV vezetője, Csuzi István azt már szeptemberben jelezte, hogy a határon túl közel hétszáz romániai állampolgár él, akik közül többen Nagyváradra járnak dolgozni, ezért ha lesz rá igény, akkor bővíteni fogják a járatok számát a reggeli órákban. Ez az igény érkezhet majd azon keresztesiek részéről is, akiknek pénteken sikerült, valamelyik vállalatnál elhelyezkedniük.
Az amerikai Emersonról tudni kell, hogy idén 80 millió eurós beruházással számolt nagyváradi gyártelepén, a kanadai Celestica pedig 3,5 millió lej állami támogatást kért a nagyváradi szolgáltatói központjához, ami nagyjából száz új munkahelyet teremt. A fent említett vállalatokkal egyetemben már korábban megvetették a lábukat a nagyváradi ipari parkban, és az Eurobusiness Park inasiskolájának működtetéséhez is hozzájárulnak.
Barabás Ferenc különben korábban említette, hogy az autóbuszjárat révén talán a biharkeresztesiek is részt vehetnek majd a váradi szakoktatásban. Ezzel kapcsolatban Delia Ungur lapunknak most jelezte, hogy erről már valóban tárgyaltak, de egyelőre semmilyen konkrét döntés nem született az ügyben. „Még tanulmányoznunk kell az erre vonatkozó oktatásügyi előírásokat, de nekünk nincs ellenvetésünk az ellen, ha a határon túlról is érkeznek hozzánk tanulók" – szögezte le.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 6.
Ars Hungarica tizedszer
Háromszékiek a szebeni magyar napokon
Tegnap kezdődött és jövő csütörtökig tart a HÍD - Szebeni Magyar Egyesület által szervezett Ars Hungarica fesztivál, a térség közkedvelt magyar kulturális eseménye. A tizedik rendezvényen Kovászna megyét a Tortoma Könyvkiadó és Demeter László, a megyei tanács szórványprogramjának koordinátora képviseli.
A rendezvény célja, hogy a több évszázados helybéli magyar jelenlétet hangsúlyozza, és hozzájáruljon a magyar közösség érvényesüléséhez a Kárpát-medence határvidékén. A fesztivál a magyar hagyományt, a kulturális gazdagságot mutatja be a helybelieknek és vendégeinek egyaránt. Ugyanakkor a helyi magyar közösség számára kulturális értéket, hovatartozási érzést, kikapcsolódási lehetőséget kínál – mondják a szervezők.
A számos találkozó és konferencia mellett igyekeztek minden korosztály igényeit kielégítő programot összeállítani: lesz könyvvásár, fellép többek között Kegye János világhírű pánsípművész, a Bagossy Brothers Company, a Szentegyházai Gyermekfilharmónia, a Tóth Viktor Tercet, Varnus Xavér orgonaművész, kiállítása nyílik Mánfai György pécsi fotóművésznek, valamint Orth István és Vargyas Ildikó képzőművészeknek. Részletes program a www.szeben.ro honlapon.
(erdély)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Háromszékiek a szebeni magyar napokon
Tegnap kezdődött és jövő csütörtökig tart a HÍD - Szebeni Magyar Egyesület által szervezett Ars Hungarica fesztivál, a térség közkedvelt magyar kulturális eseménye. A tizedik rendezvényen Kovászna megyét a Tortoma Könyvkiadó és Demeter László, a megyei tanács szórványprogramjának koordinátora képviseli.
A rendezvény célja, hogy a több évszázados helybéli magyar jelenlétet hangsúlyozza, és hozzájáruljon a magyar közösség érvényesüléséhez a Kárpát-medence határvidékén. A fesztivál a magyar hagyományt, a kulturális gazdagságot mutatja be a helybelieknek és vendégeinek egyaránt. Ugyanakkor a helyi magyar közösség számára kulturális értéket, hovatartozási érzést, kikapcsolódási lehetőséget kínál – mondják a szervezők.
A számos találkozó és konferencia mellett igyekeztek minden korosztály igényeit kielégítő programot összeállítani: lesz könyvvásár, fellép többek között Kegye János világhírű pánsípművész, a Bagossy Brothers Company, a Szentegyházai Gyermekfilharmónia, a Tóth Viktor Tercet, Varnus Xavér orgonaművész, kiállítása nyílik Mánfai György pécsi fotóművésznek, valamint Orth István és Vargyas Ildikó képzőművészeknek. Részletes program a www.szeben.ro honlapon.
(erdély)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 6.
Erasmus+ projekttalálkozó
Az Európai Uniót népszerűsítik
Aradon zajlott a Magyarország, Szlovákia és Románia stratégiai partnerségével megvalósuló, az Erasmus+ program keretében támogatást nyert O.K.+ 2007–2014 című projekt második találkozója, melyen az OTP Fáy András Alapítvány, mint koordinátor szervezet és a romániai, illetve szlovákiai magyar tannyelvű iskolák munkatársai egyeztettek a projekt előrehaladásáról, jelenlegi helyzetéről.
A kétnapos találkozón a 2014. szeptember 1-jén indult hároméves Erasmus+ projekt első évében lezajlott szakmai fejlesztő munka eredményeit mutatták be. Az OTP Fáy András Alapítvány Oktatási Központjának (O. K.) szakemberei olyan egyedi tréninganyagokat dolgoztak ki, amelyek a közép-, valamint az általános iskolások számára hozzák közelebb, teszik érthetőbbé az Európai Uniót mind gazdasági, mind intézményi, mind pedig általános szempontok alapján. A partnerszervezetek munkatársai, pedagógusai megismerhették a fejlesztőmunka egyes állomásait, illetve a Magyarországon lezajlott teszt-tréningek tapasztalatait is. Az alapítvány, illetve az O. K. munkatársai minden olyan nyitott kérdésre igyekeztek válaszolni, amelyek tisztázása tovább segítheti az uniós tréningmodulok hatékonyabb adaptálását.
A projekt ugyanis nem marad a magyar határok közt, egyrészt az újonnan kidolgozott EU-s modulok, másrészt az alapítvány már korábban kifejlesztett egyes pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási moduljai is – a pályázat kritériumainak megfelelően – adaptálásra kerülnek a szlovákiai, illetve a romániai oktatási, gazdasági környezetre, kultúrkörre. Ennek köszönhetően az almágyi alapiskola és óvoda, a buzitai alapiskola, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium magyar ajkú diákjai is részesei lesznek a következő 2 évben az inspiratív pedagógiai elemekre és az edutainment elvre épülő pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningeknek.
A találkozó résztvevői egyfajta záróakkordként – egy-egy tanári bemutató segítségével – részletesen megismerhették azokat a romániai és szlovákiai magyar tannyelvű tanintézményeket, amelyek aktív résztvevői az ERASMUS+ projekt határon túli megvalósításának. Dr. Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium bemutatása mellett ismertette a romániai közoktatási rendszer felépítését, működését, kiemelve a romániai magyar oktatás jelenlegi állapotát. A projekt keretében, a 2016–2017-es tanév folyamán 300 gimnáziumi és 300 középiskolai mikós diák gazdasági és EU-s képzésen, illetve tréningen fog részt venni, melyet a magyarországi OTP Fáy András Alapítvány Oktatási Központjának képzői tartanak. A Székely Mikó Kollégiumot az aradi projekttalálkozón Kubánda Miklós igazgatóhelyettes, Kovács Hajnalka könyvelő, Bakó Kinga gimnáziumi, Köllő Zsolt középiskolai osztályfőnök és dr. Kinda Eleonóra projektmenedzser, a Székely Mikó Kollégium nevelési felelőse képviselte.
Dr. Sarkady-Kiss Lilla forrásszerző menedzser, dr. Kinda Eleonóra projektmenedzser
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az Európai Uniót népszerűsítik
Aradon zajlott a Magyarország, Szlovákia és Románia stratégiai partnerségével megvalósuló, az Erasmus+ program keretében támogatást nyert O.K.+ 2007–2014 című projekt második találkozója, melyen az OTP Fáy András Alapítvány, mint koordinátor szervezet és a romániai, illetve szlovákiai magyar tannyelvű iskolák munkatársai egyeztettek a projekt előrehaladásáról, jelenlegi helyzetéről.
A kétnapos találkozón a 2014. szeptember 1-jén indult hároméves Erasmus+ projekt első évében lezajlott szakmai fejlesztő munka eredményeit mutatták be. Az OTP Fáy András Alapítvány Oktatási Központjának (O. K.) szakemberei olyan egyedi tréninganyagokat dolgoztak ki, amelyek a közép-, valamint az általános iskolások számára hozzák közelebb, teszik érthetőbbé az Európai Uniót mind gazdasági, mind intézményi, mind pedig általános szempontok alapján. A partnerszervezetek munkatársai, pedagógusai megismerhették a fejlesztőmunka egyes állomásait, illetve a Magyarországon lezajlott teszt-tréningek tapasztalatait is. Az alapítvány, illetve az O. K. munkatársai minden olyan nyitott kérdésre igyekeztek válaszolni, amelyek tisztázása tovább segítheti az uniós tréningmodulok hatékonyabb adaptálását.
A projekt ugyanis nem marad a magyar határok közt, egyrészt az újonnan kidolgozott EU-s modulok, másrészt az alapítvány már korábban kifejlesztett egyes pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási moduljai is – a pályázat kritériumainak megfelelően – adaptálásra kerülnek a szlovákiai, illetve a romániai oktatási, gazdasági környezetre, kultúrkörre. Ennek köszönhetően az almágyi alapiskola és óvoda, a buzitai alapiskola, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium magyar ajkú diákjai is részesei lesznek a következő 2 évben az inspiratív pedagógiai elemekre és az edutainment elvre épülő pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tréningeknek.
A találkozó résztvevői egyfajta záróakkordként – egy-egy tanári bemutató segítségével – részletesen megismerhették azokat a romániai és szlovákiai magyar tannyelvű tanintézményeket, amelyek aktív résztvevői az ERASMUS+ projekt határon túli megvalósításának. Dr. Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium bemutatása mellett ismertette a romániai közoktatási rendszer felépítését, működését, kiemelve a romániai magyar oktatás jelenlegi állapotát. A projekt keretében, a 2016–2017-es tanév folyamán 300 gimnáziumi és 300 középiskolai mikós diák gazdasági és EU-s képzésen, illetve tréningen fog részt venni, melyet a magyarországi OTP Fáy András Alapítvány Oktatási Központjának képzői tartanak. A Székely Mikó Kollégiumot az aradi projekttalálkozón Kubánda Miklós igazgatóhelyettes, Kovács Hajnalka könyvelő, Bakó Kinga gimnáziumi, Köllő Zsolt középiskolai osztályfőnök és dr. Kinda Eleonóra projektmenedzser, a Székely Mikó Kollégium nevelési felelőse képviselte.
Dr. Sarkady-Kiss Lilla forrásszerző menedzser, dr. Kinda Eleonóra projektmenedzser
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. november 6.
Káfé Főnix irodalmi és fotóművészeti magazin
Rendes feltámadásunkról és a szívünk örökkévalóságáról
November 5-én, csütörtökön a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatták be dr. Barabás László Az otthonosság gyökerei című, népismereti írásokat, néprajzi tanulmányokat tartalmazó, a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötetét. A néprajztudós munkásságát Bölöni Domokos író méltatta, majd Káli Király István, a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzővel. Közreműködtek a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes zenészei és táncosai, marosszéki és mezőségi népdalokat énekelt Kásler Magda.
Alább olvasható Bölöni Domokos baráti köszöntője.
Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született, írja Tamási Áron. Ő mondja azt is, hogy a madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége. Amikor aztán az egyetlen szülőföldjét is elvitatják tőle, olyanná válhat, mint a szárnyaszegett madár, elveszti istenadta szabadságát.
Az erdélyi magyarság életének kétségkívül jelentős korszakaként jegyzi majd az utókor az utóbbi negyed évszázadot. A diktatúra megszűntével nemzetrészünk élete a feltápászkodás, az öneszmélés, a gazdasági, társadalmi, kulturális újjáépülés, az önszerveződés, a közösségépítés és a jövőtervezés jegyében zajlott, miközben politikai téren állandó nyílt küzdelmet és bozótharcot is kellett folytatni visszakapott és kivívott, illetve a vissza sem kapott, folyton újra és újra megkérdőjelezett és elvitatott jogaink, történelmi jussunk érvényesítése érdekében. A rendszerváltozás eufóriája és traumái egyaránt megmutatkoztak, mégis, a tények és történések, az okok és okozatok ismeretében kimondható, hogy az erdélyi magyarság rendes feltámadása indult meg, és tart mindmáig. Intézményrendszerünk, szervezési struktúráink kiépítése és megerősítése, érdekérvényesítő tevékenységünk folyamatos. Nekirugaszkodásokkal és megtorpanásokkal, sikerekkel és buktatókkal is –, de az összefogás és a közös cél, megmaradásunk és önfeladás nélküli boldogulásunk érdekében felülír minden egyéb érdeket. Veszteségeink felmérése nem ért véget, hiszen az a kultúra, amely évszázadok alatt épült erős várrá Erdélyországban, igencsak megrongálódott a közeli és távolabbi múltban. Tárgyi és szellemi örökségünk elorzása és elperlése máig nem szűnt meg, a folyamatos leltárkészítés és az állandó készenlét még sokáig tartozik majd legfontosabb feladataink közé. Nagy költőnk metaforáját idézve be kell hordanunk minden értékünket, egyetlen igekötő, de egyetlen faragott bot és egyetlen árva furulya sem veszhet kárba. Ez a törekvés a kellő időben hívta életre az új művelődési szerveződéseket, egyesületeket, az írott és az elektronikus sajtó megújult, felpezsdült a lap- és könyvkiadás, elfeledettnek hitt, lebecsült, lenézett egykori népszokásokat keltettek életre falun és városon a hivatástudat önkéntesei, pedagógusok és lelkészek, hívek és szülők, ifjak és diákok, akik nem hagyták el a templomot, sem az iskolát; olyan intézmények támadtak fel vagy jöttek létre, mint az Erdélyrészi Művelődési Egyesület (EMKE), a Kemény Zsigmond Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Marosvásárhelyi Református Kántor-Tanítóképző Intézet, a Sapientia Egyetem – hogy hirtelenjében csak néhányat soroljak. A zenei nevelés, a szépművészeti oktatás fellendülőben, a néprajzi gyűjtést tantárgyként tanulhatják, szakszerűen művelhetik az érdeklődők, és a szaporodó, már-már divattá váló falutalálkozók alkalmával szinte kötelező módon mutatják be, a helység névjegykártyájaként, az ünnepét ülő település falukönyvét, amely a később elkészülő szakmonográfia alapjául szolgálhat. A dalkultúra, a közös éneklés világi és vallási változata általánossá vált, igen gyakran a világinak mondott kórusok is, nemcsak helyi és országos vagy külföldi fesztiválokon, város- és falunapokon szerepelnek, hanem egyházi ünnepeken, istentiszteletek, misék alkalmával énekben dicsőítve szolgálják az Urat. A néptáncoktatás sosem látott lendületet nyert, a nemzedékek egymásnak adják át a tudást, a hivatásos táncegyüttesek, táncszínházak köré szerveződött oktatás formájában, gyermek- és ifjúsági együtteseket hozva létre. Dal- és táncfesztiválok vonzzák a közönséget néprajzi tájegységeink színpadjai elé. A siker túllépi a földrajzi határokat, a fiatalok előadó körutakon viszik jó hírünket szerte a világba. A magas művészetek, a dalszínház, a hivatásos színházak és társulatok felívelése közben a műkedvelő színjátszás is új korszakát éli, csakúgy, mint a képzőművészet profi és amatőr ága, vagy a népszerűsége csúcsára jutott fotóművészet. A színvonalas előadások, az alkotótáborok, a közös és egyéni tárlatok sosem tapasztalt bőségben kínálják a látnivalót az igényes közönségnek. Megnövekedett a minőségi értékek iránti igény, és ez annak ellenére kitapintható, hogy a nagy „műfaji demokráciában” szabadon tenyészhet a giccs is.
Nem lehet nem érzékelni és értékelni a hosszú böjthöz, több évtizedes szellemi éhkopphoz szoktatott embert zavarba hozó kultúrdömpinget, és nem lehet eléggé örülni például az irodalmi élet sokrétűségének, a rangos folyóiratoknak, a felolvasásoknak, vitáknak, az egymást érő könyvbemutatóknak, a nemzetközi jellegűvé váló könyvvásároknak. A rengeteg megnyilvánulásnak, amelyek révén izgalmasan sokszínűvé válnak mindennapjaink.
Kissé talán kissé rózsás a kép –, miközben a média folyamatosan sokkoló hírekkel, politikai hercehurcák tálalásával, csoportérdekeket ütköztető csörtékkel, kisstílű csatározások lufijait pukkasztgatva rombolja amúgyis feldúlt idegrendszerünket. De nem élhetünk folyamatos zaklatottságban, nem élhetünk életszerűtlenül. Nem engedhetjük meg magunknak a borúlátás fényűzését, mert a munkának még nagyonis az elején vagyunk. Akinek pedig nem okoz örömöt az elmúlt negyedszázad kicsiny erdélyi magyar története, minden bajával-bánatával, apró-cseprő bosszúságaival, kisebb-nagyobb elégtételeivel, bármily szerény sikereivel, az nem érdemli meg a nemzethez tartozás semmi mással össze nem hasonlítható örömét, üdvét, boldogságát.
* Vannak istenáldotta emberek, akik idejében ismerik fel hivatásukat, és konok kitartással, makacs elkötelezettséggel be is teljesítik azt. Ilyen ember Barabás László. Akit – máiglan – fog a figura. A neves népszokáskutató szűkebb pátriájában, a sóvidéki Alsósófalván úgy tartják, hogy akiket fog a figura, azoknak még felnőtt korukra is marad bő kedvük: szeretnek, akarnak, és tudnak játszani. Egyszer-egyszer ünnepélyesen, szertartásosan, halálos komolyan – ha kell, még a halállal is –, máskor bohóckodva „űzik az eszüket”, komédiáznak. Valami nagy-nagy baj lehet, jegyzi meg a szerző, amikor az embereket nem fogja a figura, amikor nem tudunk, vagy nem merünk játszani. Ha elveszítjük homo ludensi minőségünket.
Aki így vall önmagáról, azt sok száz gyökér kapcsolja az erdélyi talajhoz, a székely falu világához. Parajd szülötte így emlékezik gyermekkorára: „A hátsó udvarban apám ezermesterkedő ’műhelye’, az árnyékalja körül nem csak forgácsot és kérget, hanem fakígyókat, fasárkányokat, hadvezéri bogbuzogányokat szedhettem össze, és az egyik szerszámnyélben, amit félig készülten a kézvonópadon hagyott apám, ráismertem Kinizsi Pál kardjára. A pajták előtt nem csak a tehénlepényeket és lócitromokat szedegettem lapátra, hanem bebújtam a rönkök és deszkahalmok közé, a méterfarakások mögé, megmásztam terméskőhegyeket és mindig találtam faricskálni való érdekes deszkadarabot, fényes patkószöget vagy rozsdás, de szerencsét hozó lópatkót, kőpásztort és fenyőtoboz-juhokat. A minden heti sepregetéssel, takarítással a kapun belüli világ lassanként az enyém is lett, otthonosan mozoghattam benne.”
Új kötete* borítóján olvassuk: „Füttyögtetés és asszonyszínház, jávorfából muzsika és lakodalom, gúzsszekér és székely harisnya, eklézsiakövetés és királynékereső, pünkösdi virágozás és csutakhúzás, farsangtemetés és bethlemes játék – megannyi szép és jó szokás, mely mind-mind az otthont jelenti. A földet, amelybe belegyökereztünk. Akarjuk vagy nem, érezzük és mindenüvé magunkkal visszük azt a különös nedvet, amely e gyökereken keresztül átszivárogva életet ad. Olyant, ami más, mint a többi élet. Mert a miénk. Ezt tudja és tárja fel Barabás László mindazok épülésére, akiket még érdekel.”
Így válik közérthetővé az új könyv címe: Az otthon gyökerei.
Dr. Barabás László címzetes főiskolai tanár, néprajzkutató 1947-ben született Parajdon. Szovátán érettségizett 1965-ben. 1970-ben szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1976-ig tanárként, majd 1991-ig újságíróként, szerkesztőként dolgozott. 1991-től a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára, 1993–2014 között annak igazgatója, a Károli Gáspár református Egyetem tanára. Gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára. Már egyetemista korától érdekelték szülővidéke és a tágabb erdélyi tájak népszokásai, azóta gyűjti, dokumentálja és értelmezi a szokásvilágot. Később fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzítette az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. Első népszokás-monográfiája az 1980-as évek elején elkészült, de csak a változások után, 1998-ban jelenhetett meg Forog az esztendő kereke – sóvidéki népszokások címmel, melyet a hazai és nemzetközi szakma az utóbbi évtizedek egyik legjobb néprajzos könyveként értékelte. Ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynék – erdélyi magyar dramatikus népszokások és a Kapun belül, kapun kívül című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a ’nagy könyv’: Akiket fog a figura – farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok Marosszéken. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök és házak, a székelykapu, a székely harisnya, a húsvéti fenyőág állítás szokásának elterjedése és több más jellemző alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi kulturális régió, amely átmenetet képez a belső székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és székelyes alrégió – így tehát legutóbb Mezősámsondtól Korondig, Magyarótól Nagykendig vizsgálódott. Összesen 125 településen gyűjtött, 915 népszokás hiteles leírását és társadalmi-kulturális és identitásbeli összefüggésekbe helyezett elemzését végezte el.
Az új kötet értelemszerűen a szülőföldről szóló fejezettel indul, a szerző szépírói vénája az emlékezésben, riporteri és filmes beleérzése pedig abban mutatkozik meg, ahogyan maga is „cselekvő részesévé” válik az éppen rögzített szokásnak. Az eseményt: a számbavett s leírt, megjelenített és elemzett szokást nem a tudós kutató hűvös távolságtartásával szemléli, hanem itthoniként, aki maga is hajnalozott annak idején, vagy közvetlenül értesülhetett szüleitől, nagyszüleitől, az öregektől olyan szokásokról, amelyek azóta kihaltak. És ezeket egyik-másik falu hajlamos embereivel mintegy feltámasztják, ismét életre hívják. Úgy, ahogyan régen volt, amiként az emlékezet még őrzi. Dr. Keszeg Vilmost idézzük: „A szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény ’gyűjtését’ mint eseményt. A szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. (…) A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek új szokáselemeket új megvilágításban sikerült megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseményről elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a kommunikáló, a virtuskodó, a játszó, a hagyomány nyújtotta biztonságban élő-mozgó embert.”
Barabás László a marosvásárhelyi és a nagykőrösi főiskolán néprajzi, művelődéstörténeti és ezekkel összefüggő tantárgypedagógiai szakdolgozatok (mintegy 150) témavezetője, 1993 óta szervez egyházszolgálati és népismereti nyári táborokat Erdély különböző vidékein főiskolák hallgatói részére. A főiskolai oktató munka mellett végzett néprajzi gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye 6 kötet, 50 tanulmány, 110 néprajzi írás, kisebb közlés, 20 néprajzi kisfilm. Ezekre a munkákra több mint 110 publikáció hivatkozik. Emlékezéseit, riportjait, tanulmányait szaklapokban, -kiadványokban, évkönyvekben, de napi- és hetilapok hasábjain is szívesen tette közzé a szerző. Könyvének szakszerű elemzését elvégzik majd az arra hivatottak. Én csak egy baráti kézfogás és ölelés kapcsán írtam le és olvastam fel ezeket, hogy ne maradjon szó nélkül a találkozásunk. A Tanár úr boldog lehet, mert bár az élet nem kímélte túlságosan, mégis: meghagyta a szárnyait – és az ég felé tágította drága szabadságát.
Tamási Áronnal kezdtem, az ő szavaival végzem. „Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.”
Tiszta munka ez a kötet, kedves László. Egy tiszta ember tiszta beszédű könyve. Adjon hozzá az Isten sok értelmes és hálás olvasót!
Bölöni Domokos
Az otthonosság gyökerei. Népismereti írások, néprajzi tanulmányok. Mentor Könyvek, 2015 Elhangzott 2015. november 4-én a marosvásárhelyi Bernády Házban, a kötet bemutatóján
http://kafe.hhrf.org
Rendes feltámadásunkról és a szívünk örökkévalóságáról
November 5-én, csütörtökön a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatták be dr. Barabás László Az otthonosság gyökerei című, népismereti írásokat, néprajzi tanulmányokat tartalmazó, a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötetét. A néprajztudós munkásságát Bölöni Domokos író méltatta, majd Káli Király István, a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzővel. Közreműködtek a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes zenészei és táncosai, marosszéki és mezőségi népdalokat énekelt Kásler Magda.
Alább olvasható Bölöni Domokos baráti köszöntője.
Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született, írja Tamási Áron. Ő mondja azt is, hogy a madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége. Amikor aztán az egyetlen szülőföldjét is elvitatják tőle, olyanná válhat, mint a szárnyaszegett madár, elveszti istenadta szabadságát.
Az erdélyi magyarság életének kétségkívül jelentős korszakaként jegyzi majd az utókor az utóbbi negyed évszázadot. A diktatúra megszűntével nemzetrészünk élete a feltápászkodás, az öneszmélés, a gazdasági, társadalmi, kulturális újjáépülés, az önszerveződés, a közösségépítés és a jövőtervezés jegyében zajlott, miközben politikai téren állandó nyílt küzdelmet és bozótharcot is kellett folytatni visszakapott és kivívott, illetve a vissza sem kapott, folyton újra és újra megkérdőjelezett és elvitatott jogaink, történelmi jussunk érvényesítése érdekében. A rendszerváltozás eufóriája és traumái egyaránt megmutatkoztak, mégis, a tények és történések, az okok és okozatok ismeretében kimondható, hogy az erdélyi magyarság rendes feltámadása indult meg, és tart mindmáig. Intézményrendszerünk, szervezési struktúráink kiépítése és megerősítése, érdekérvényesítő tevékenységünk folyamatos. Nekirugaszkodásokkal és megtorpanásokkal, sikerekkel és buktatókkal is –, de az összefogás és a közös cél, megmaradásunk és önfeladás nélküli boldogulásunk érdekében felülír minden egyéb érdeket. Veszteségeink felmérése nem ért véget, hiszen az a kultúra, amely évszázadok alatt épült erős várrá Erdélyországban, igencsak megrongálódott a közeli és távolabbi múltban. Tárgyi és szellemi örökségünk elorzása és elperlése máig nem szűnt meg, a folyamatos leltárkészítés és az állandó készenlét még sokáig tartozik majd legfontosabb feladataink közé. Nagy költőnk metaforáját idézve be kell hordanunk minden értékünket, egyetlen igekötő, de egyetlen faragott bot és egyetlen árva furulya sem veszhet kárba. Ez a törekvés a kellő időben hívta életre az új művelődési szerveződéseket, egyesületeket, az írott és az elektronikus sajtó megújult, felpezsdült a lap- és könyvkiadás, elfeledettnek hitt, lebecsült, lenézett egykori népszokásokat keltettek életre falun és városon a hivatástudat önkéntesei, pedagógusok és lelkészek, hívek és szülők, ifjak és diákok, akik nem hagyták el a templomot, sem az iskolát; olyan intézmények támadtak fel vagy jöttek létre, mint az Erdélyrészi Művelődési Egyesület (EMKE), a Kemény Zsigmond Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Marosvásárhelyi Református Kántor-Tanítóképző Intézet, a Sapientia Egyetem – hogy hirtelenjében csak néhányat soroljak. A zenei nevelés, a szépművészeti oktatás fellendülőben, a néprajzi gyűjtést tantárgyként tanulhatják, szakszerűen művelhetik az érdeklődők, és a szaporodó, már-már divattá váló falutalálkozók alkalmával szinte kötelező módon mutatják be, a helység névjegykártyájaként, az ünnepét ülő település falukönyvét, amely a később elkészülő szakmonográfia alapjául szolgálhat. A dalkultúra, a közös éneklés világi és vallási változata általánossá vált, igen gyakran a világinak mondott kórusok is, nemcsak helyi és országos vagy külföldi fesztiválokon, város- és falunapokon szerepelnek, hanem egyházi ünnepeken, istentiszteletek, misék alkalmával énekben dicsőítve szolgálják az Urat. A néptáncoktatás sosem látott lendületet nyert, a nemzedékek egymásnak adják át a tudást, a hivatásos táncegyüttesek, táncszínházak köré szerveződött oktatás formájában, gyermek- és ifjúsági együtteseket hozva létre. Dal- és táncfesztiválok vonzzák a közönséget néprajzi tájegységeink színpadjai elé. A siker túllépi a földrajzi határokat, a fiatalok előadó körutakon viszik jó hírünket szerte a világba. A magas művészetek, a dalszínház, a hivatásos színházak és társulatok felívelése közben a műkedvelő színjátszás is új korszakát éli, csakúgy, mint a képzőművészet profi és amatőr ága, vagy a népszerűsége csúcsára jutott fotóművészet. A színvonalas előadások, az alkotótáborok, a közös és egyéni tárlatok sosem tapasztalt bőségben kínálják a látnivalót az igényes közönségnek. Megnövekedett a minőségi értékek iránti igény, és ez annak ellenére kitapintható, hogy a nagy „műfaji demokráciában” szabadon tenyészhet a giccs is.
Nem lehet nem érzékelni és értékelni a hosszú böjthöz, több évtizedes szellemi éhkopphoz szoktatott embert zavarba hozó kultúrdömpinget, és nem lehet eléggé örülni például az irodalmi élet sokrétűségének, a rangos folyóiratoknak, a felolvasásoknak, vitáknak, az egymást érő könyvbemutatóknak, a nemzetközi jellegűvé váló könyvvásároknak. A rengeteg megnyilvánulásnak, amelyek révén izgalmasan sokszínűvé válnak mindennapjaink.
Kissé talán kissé rózsás a kép –, miközben a média folyamatosan sokkoló hírekkel, politikai hercehurcák tálalásával, csoportérdekeket ütköztető csörtékkel, kisstílű csatározások lufijait pukkasztgatva rombolja amúgyis feldúlt idegrendszerünket. De nem élhetünk folyamatos zaklatottságban, nem élhetünk életszerűtlenül. Nem engedhetjük meg magunknak a borúlátás fényűzését, mert a munkának még nagyonis az elején vagyunk. Akinek pedig nem okoz örömöt az elmúlt negyedszázad kicsiny erdélyi magyar története, minden bajával-bánatával, apró-cseprő bosszúságaival, kisebb-nagyobb elégtételeivel, bármily szerény sikereivel, az nem érdemli meg a nemzethez tartozás semmi mással össze nem hasonlítható örömét, üdvét, boldogságát.
* Vannak istenáldotta emberek, akik idejében ismerik fel hivatásukat, és konok kitartással, makacs elkötelezettséggel be is teljesítik azt. Ilyen ember Barabás László. Akit – máiglan – fog a figura. A neves népszokáskutató szűkebb pátriájában, a sóvidéki Alsósófalván úgy tartják, hogy akiket fog a figura, azoknak még felnőtt korukra is marad bő kedvük: szeretnek, akarnak, és tudnak játszani. Egyszer-egyszer ünnepélyesen, szertartásosan, halálos komolyan – ha kell, még a halállal is –, máskor bohóckodva „űzik az eszüket”, komédiáznak. Valami nagy-nagy baj lehet, jegyzi meg a szerző, amikor az embereket nem fogja a figura, amikor nem tudunk, vagy nem merünk játszani. Ha elveszítjük homo ludensi minőségünket.
Aki így vall önmagáról, azt sok száz gyökér kapcsolja az erdélyi talajhoz, a székely falu világához. Parajd szülötte így emlékezik gyermekkorára: „A hátsó udvarban apám ezermesterkedő ’műhelye’, az árnyékalja körül nem csak forgácsot és kérget, hanem fakígyókat, fasárkányokat, hadvezéri bogbuzogányokat szedhettem össze, és az egyik szerszámnyélben, amit félig készülten a kézvonópadon hagyott apám, ráismertem Kinizsi Pál kardjára. A pajták előtt nem csak a tehénlepényeket és lócitromokat szedegettem lapátra, hanem bebújtam a rönkök és deszkahalmok közé, a méterfarakások mögé, megmásztam terméskőhegyeket és mindig találtam faricskálni való érdekes deszkadarabot, fényes patkószöget vagy rozsdás, de szerencsét hozó lópatkót, kőpásztort és fenyőtoboz-juhokat. A minden heti sepregetéssel, takarítással a kapun belüli világ lassanként az enyém is lett, otthonosan mozoghattam benne.”
Új kötete* borítóján olvassuk: „Füttyögtetés és asszonyszínház, jávorfából muzsika és lakodalom, gúzsszekér és székely harisnya, eklézsiakövetés és királynékereső, pünkösdi virágozás és csutakhúzás, farsangtemetés és bethlemes játék – megannyi szép és jó szokás, mely mind-mind az otthont jelenti. A földet, amelybe belegyökereztünk. Akarjuk vagy nem, érezzük és mindenüvé magunkkal visszük azt a különös nedvet, amely e gyökereken keresztül átszivárogva életet ad. Olyant, ami más, mint a többi élet. Mert a miénk. Ezt tudja és tárja fel Barabás László mindazok épülésére, akiket még érdekel.”
Így válik közérthetővé az új könyv címe: Az otthon gyökerei.
Dr. Barabás László címzetes főiskolai tanár, néprajzkutató 1947-ben született Parajdon. Szovátán érettségizett 1965-ben. 1970-ben szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1976-ig tanárként, majd 1991-ig újságíróként, szerkesztőként dolgozott. 1991-től a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára, 1993–2014 között annak igazgatója, a Károli Gáspár református Egyetem tanára. Gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára. Már egyetemista korától érdekelték szülővidéke és a tágabb erdélyi tájak népszokásai, azóta gyűjti, dokumentálja és értelmezi a szokásvilágot. Később fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzítette az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. Első népszokás-monográfiája az 1980-as évek elején elkészült, de csak a változások után, 1998-ban jelenhetett meg Forog az esztendő kereke – sóvidéki népszokások címmel, melyet a hazai és nemzetközi szakma az utóbbi évtizedek egyik legjobb néprajzos könyveként értékelte. Ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynék – erdélyi magyar dramatikus népszokások és a Kapun belül, kapun kívül című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a ’nagy könyv’: Akiket fog a figura – farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok Marosszéken. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök és házak, a székelykapu, a székely harisnya, a húsvéti fenyőág állítás szokásának elterjedése és több más jellemző alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi kulturális régió, amely átmenetet képez a belső székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és székelyes alrégió – így tehát legutóbb Mezősámsondtól Korondig, Magyarótól Nagykendig vizsgálódott. Összesen 125 településen gyűjtött, 915 népszokás hiteles leírását és társadalmi-kulturális és identitásbeli összefüggésekbe helyezett elemzését végezte el.
Az új kötet értelemszerűen a szülőföldről szóló fejezettel indul, a szerző szépírói vénája az emlékezésben, riporteri és filmes beleérzése pedig abban mutatkozik meg, ahogyan maga is „cselekvő részesévé” válik az éppen rögzített szokásnak. Az eseményt: a számbavett s leírt, megjelenített és elemzett szokást nem a tudós kutató hűvös távolságtartásával szemléli, hanem itthoniként, aki maga is hajnalozott annak idején, vagy közvetlenül értesülhetett szüleitől, nagyszüleitől, az öregektől olyan szokásokról, amelyek azóta kihaltak. És ezeket egyik-másik falu hajlamos embereivel mintegy feltámasztják, ismét életre hívják. Úgy, ahogyan régen volt, amiként az emlékezet még őrzi. Dr. Keszeg Vilmost idézzük: „A szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény ’gyűjtését’ mint eseményt. A szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. (…) A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek új szokáselemeket új megvilágításban sikerült megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseményről elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a kommunikáló, a virtuskodó, a játszó, a hagyomány nyújtotta biztonságban élő-mozgó embert.”
Barabás László a marosvásárhelyi és a nagykőrösi főiskolán néprajzi, művelődéstörténeti és ezekkel összefüggő tantárgypedagógiai szakdolgozatok (mintegy 150) témavezetője, 1993 óta szervez egyházszolgálati és népismereti nyári táborokat Erdély különböző vidékein főiskolák hallgatói részére. A főiskolai oktató munka mellett végzett néprajzi gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye 6 kötet, 50 tanulmány, 110 néprajzi írás, kisebb közlés, 20 néprajzi kisfilm. Ezekre a munkákra több mint 110 publikáció hivatkozik. Emlékezéseit, riportjait, tanulmányait szaklapokban, -kiadványokban, évkönyvekben, de napi- és hetilapok hasábjain is szívesen tette közzé a szerző. Könyvének szakszerű elemzését elvégzik majd az arra hivatottak. Én csak egy baráti kézfogás és ölelés kapcsán írtam le és olvastam fel ezeket, hogy ne maradjon szó nélkül a találkozásunk. A Tanár úr boldog lehet, mert bár az élet nem kímélte túlságosan, mégis: meghagyta a szárnyait – és az ég felé tágította drága szabadságát.
Tamási Áronnal kezdtem, az ő szavaival végzem. „Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.”
Tiszta munka ez a kötet, kedves László. Egy tiszta ember tiszta beszédű könyve. Adjon hozzá az Isten sok értelmes és hálás olvasót!
Bölöni Domokos
Az otthonosság gyökerei. Népismereti írások, néprajzi tanulmányok. Mentor Könyvek, 2015 Elhangzott 2015. november 4-én a marosvásárhelyi Bernády Házban, a kötet bemutatóján
http://kafe.hhrf.org
2015. november 6.
Békés sétából hangosodó tiltakozás
A politikustársadalom megtisztításáért – szerdán békés sétaként – indult csíkszeredai civil megmozdulások napról napra több embert vonzanak a Szabadság térre. Míg szerdán tízen, majd csütörtökön mintegy ötvenen, addig péntek estére már jóval több mint százan kapcsolódtak be az országszerte is egyre nagyobb méreteket öltő tiltakozóhullámba.
Több százan gyújtottak mécsest és gyertyát kedden a megyeháza előtt, hogy kifejezzék szolidaritásukat a bukaresti tragédiában elhunytak hozzátartozóival. Másnap a Facebook közösségi oldalon az „újrakezdést”, „újraindítást” segítő békés sétát hirdettek, a felhívásra tízen jelentek meg Csíkszereda főterén. Csütörtökön már közel ötvenre nőtt „a rendszerrel elégedetlenek” száma.
A péntek esti felhívásra – először – jelentek meg a fiatalok kisebb transzparesekkel, többen kürtöt, román zászlót vittek magukkal. A Szabadság téren százötven főre tehető kisebb tömeg gyűlt össze 19 óra után, a közelben állomásozó csendőrségi és rendőrségi egységek, illetve egy oldaltáskás, kézikamerájával a tömeget rögzítő férfi felügyelete alatt. Az országszerte elhangzó, a politikai élet megtisztításának szükségességét hangsúlyozó skandálások ismétlődtek, majd a tömeg tett egy kört a főtéren. A felsorakozottak többségében román nemzetiségű fiatalok voltak – emiatt több magyar jelenlévő is a közeli egyetem hallgatóinak távolmaradását nehezményezte.
„Azért vagyok itt, mert egyetértek abban, hogy változásra van szükség a politikusok körében. Ha lehet, akkor fiatalításra kellene sor kerüljön. Ez nem megy egyik napról a másikra, de azért fokozatosan megoldható. Emellett azzal is egyetértek, hogy a mostani politikusok ne csak magukra gondoljanak, hanem azokra is, akik őket megválasztották” – osztotta meg véleményét portálunkkal a megmozduláson részt vevő Kocsis Mihály.
Molnár Rajmond, Pinti Attila
Székelyhon.ro
A politikustársadalom megtisztításáért – szerdán békés sétaként – indult csíkszeredai civil megmozdulások napról napra több embert vonzanak a Szabadság térre. Míg szerdán tízen, majd csütörtökön mintegy ötvenen, addig péntek estére már jóval több mint százan kapcsolódtak be az országszerte is egyre nagyobb méreteket öltő tiltakozóhullámba.
Több százan gyújtottak mécsest és gyertyát kedden a megyeháza előtt, hogy kifejezzék szolidaritásukat a bukaresti tragédiában elhunytak hozzátartozóival. Másnap a Facebook közösségi oldalon az „újrakezdést”, „újraindítást” segítő békés sétát hirdettek, a felhívásra tízen jelentek meg Csíkszereda főterén. Csütörtökön már közel ötvenre nőtt „a rendszerrel elégedetlenek” száma.
A péntek esti felhívásra – először – jelentek meg a fiatalok kisebb transzparesekkel, többen kürtöt, román zászlót vittek magukkal. A Szabadság téren százötven főre tehető kisebb tömeg gyűlt össze 19 óra után, a közelben állomásozó csendőrségi és rendőrségi egységek, illetve egy oldaltáskás, kézikamerájával a tömeget rögzítő férfi felügyelete alatt. Az országszerte elhangzó, a politikai élet megtisztításának szükségességét hangsúlyozó skandálások ismétlődtek, majd a tömeg tett egy kört a főtéren. A felsorakozottak többségében román nemzetiségű fiatalok voltak – emiatt több magyar jelenlévő is a közeli egyetem hallgatóinak távolmaradását nehezményezte.
„Azért vagyok itt, mert egyetértek abban, hogy változásra van szükség a politikusok körében. Ha lehet, akkor fiatalításra kellene sor kerüljön. Ez nem megy egyik napról a másikra, de azért fokozatosan megoldható. Emellett azzal is egyetértek, hogy a mostani politikusok ne csak magukra gondoljanak, hanem azokra is, akik őket megválasztották” – osztotta meg véleményét portálunkkal a megmozduláson részt vevő Kocsis Mihály.
Molnár Rajmond, Pinti Attila
Székelyhon.ro
2015. november 7.
Biró Rozáliát választotta elnökévé az RMDSZ kisparlamentje
Újraválasztotta Biró Rozália Bihar megyei szenátort az elnöki tisztségbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A megújult SZKT-ban Biró Rozália 98, ellenjelöltje, az RMDSZ bukaresti szervezetét vezető Budai Richárd pedig 38 szavazatot kapott. Biró Rozália elnökjelölti beszédében a tematikus SZKT-ülések bevezetését, a nők és a fiatalok hangsúlyosabb szerepvállalásának a biztosítását ígérte, míg Budai Richárd az RMDSZ belső demokráciája visszaállításának az ígéretével szerzett támogatókat.
A tanácskozáson elfogadták a jövő évi önkormányzati választások jelöltállítási szabályzatát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az SZKT-t záró sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta, a szabályzat „nyitva hagy minden kaput", nem zárja ki az együttműködés semmilyen formáját a többi pártokkal. A szabályzat értelmében minden helyi szintű együttműködési megállapodást a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) kell jóváhagynia.
A sajtótájékoztatón Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ-nek attól függetlenül is szüksége van a megújulásra, hogy az utcai tüntetéseken a politikai elit megtisztulását követelik. Az MTI-nek nyilatkozva hozzátette, az elfogadott szabályzat nem tiltja meg, hogy olyan politikusok legyenek a szövetség jelöltjei, akik ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, de minden egyes ilyen esetet külön meg fognak vizsgálni.
„Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármestert például nem korrupcióval vádolják. Ha felmenti alapfokon a bíróság, miért ne indulhatna?" – említette példaként Kelemen Hunor. Hozzátette: azoknak azonban mindenképpen vissza kell lépniük, akik ellen korrupció miatt emelt vádat az ügyészség.
A jelöltállítás újdonsága, hogy valamennyi RMDSZ-jelöltnek olyan nyilatkozatot kell tennie, amelyben vállalja, hogy hatáskörének megfelelően érvényesíti a nyelvhasználati jogokat az önkormányzatában, a magyar oktatási hálózat struktúrájának az esetleges módosításáról pedig tanácskozik az RMDSZ megyei és országos illetékeseivel.
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor elmondta, Románia leendő technokrata miniszterelnökének olyan szakmai múlttal rendelkező hiteles embernek kellene lennie, mint például Dacian Ciolos volt mezőgazdasági európai biztos, vagy Bogdan Olteanu, a Román Nemzeti Bank alelnöke. Hozzátette, olyan személyt látna szívesen a miniszterelnöki tisztségben, akinek szolid szakmai karrier van a háta mögött, nem kötődik egyik politikai párthoz sem, és semmilyen párt színében nem száll versenybe a 2016-os választásokon, így tehát nem használja a kormányzati eszközöket a választási kampányban. Nyomatékosította: a két személy nevesítése nem jelenti, hogy az RMDSZ őket javasolná a miniszterelnöki tisztségre.
MTI
Erdély.ma
Újraválasztotta Biró Rozália Bihar megyei szenátort az elnöki tisztségbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A megújult SZKT-ban Biró Rozália 98, ellenjelöltje, az RMDSZ bukaresti szervezetét vezető Budai Richárd pedig 38 szavazatot kapott. Biró Rozália elnökjelölti beszédében a tematikus SZKT-ülések bevezetését, a nők és a fiatalok hangsúlyosabb szerepvállalásának a biztosítását ígérte, míg Budai Richárd az RMDSZ belső demokráciája visszaállításának az ígéretével szerzett támogatókat.
A tanácskozáson elfogadták a jövő évi önkormányzati választások jelöltállítási szabályzatát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az SZKT-t záró sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta, a szabályzat „nyitva hagy minden kaput", nem zárja ki az együttműködés semmilyen formáját a többi pártokkal. A szabályzat értelmében minden helyi szintű együttműködési megállapodást a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) kell jóváhagynia.
A sajtótájékoztatón Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ-nek attól függetlenül is szüksége van a megújulásra, hogy az utcai tüntetéseken a politikai elit megtisztulását követelik. Az MTI-nek nyilatkozva hozzátette, az elfogadott szabályzat nem tiltja meg, hogy olyan politikusok legyenek a szövetség jelöltjei, akik ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, de minden egyes ilyen esetet külön meg fognak vizsgálni.
„Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármestert például nem korrupcióval vádolják. Ha felmenti alapfokon a bíróság, miért ne indulhatna?" – említette példaként Kelemen Hunor. Hozzátette: azoknak azonban mindenképpen vissza kell lépniük, akik ellen korrupció miatt emelt vádat az ügyészség.
A jelöltállítás újdonsága, hogy valamennyi RMDSZ-jelöltnek olyan nyilatkozatot kell tennie, amelyben vállalja, hogy hatáskörének megfelelően érvényesíti a nyelvhasználati jogokat az önkormányzatában, a magyar oktatási hálózat struktúrájának az esetleges módosításáról pedig tanácskozik az RMDSZ megyei és országos illetékeseivel.
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor elmondta, Románia leendő technokrata miniszterelnökének olyan szakmai múlttal rendelkező hiteles embernek kellene lennie, mint például Dacian Ciolos volt mezőgazdasági európai biztos, vagy Bogdan Olteanu, a Román Nemzeti Bank alelnöke. Hozzátette, olyan személyt látna szívesen a miniszterelnöki tisztségben, akinek szolid szakmai karrier van a háta mögött, nem kötődik egyik politikai párthoz sem, és semmilyen párt színében nem száll versenybe a 2016-os választásokon, így tehát nem használja a kormányzati eszközöket a választási kampányban. Nyomatékosította: a két személy nevesítése nem jelenti, hogy az RMDSZ őket javasolná a miniszterelnöki tisztségre.
MTI
Erdély.ma
2015. november 7.
Engedékeny politikusok, határozott civilek (Tárgyalások Cotroceni-ben)
Előrehozott választásokat vagy szakértői kormányt javasoltak a parlamenti pártok, de nem akarnak politikusokból álló kormányt, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet – összegezte tegnap Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal lezajlott egyeztetések első fordulójának tapasztalatait. Az elnök üdvözölte, hogy a politikai alakulatok nyitottságot tanúsítottak „a társadalom által elvárt megoldásokkal szemben”, és bejelentette: a konzultációsorozat jövő héten is folytatódik egy mindenki által elfogadható, minimális kormányprogram felvázolása érdekében. Johannis tegnap a civil szféra húsz küldöttjével is tanácskozott, akik korrupt politikusok nélküli, feddhetetlen, szakmai érdemek alapján kinevezett kormányt kértek, és meghívták a tüntetők közé.
A két napon át tartó tárgyalássorozat végén az államfő elmondta, a pártok vezetői megértették, hogy egyszerű kormányváltásnál többről van szó, hogy a tüntetők sokkal mélyebb reformot, az egész politikustársadalom megtisztulását követelik. Mint mondta, az egyik legérdekesebb következtetés az volt, hogy a pártok többsége hajlandó technokrata kormányzatról és előrehozott választásokról tárgyalni. A pártok közül egyik sem tett javaslatot a leendő kormányfő személyére, ami újdonság a romániai politikában – jegyezte meg.
A kicsik óhaja
Tegnap az államelnök a két kis párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége képviselőit fogadta a Cotroceni-palotában. Gabriel Oprea pártja bármilyen megoldást támogat, amelyet Johannis jónak lát, politikai kormányt, szakértői kormányt és akár az előrehozott választásokat is. A Călin Popescu Tăriceanu vezette szövetség szerint átmeneti kormányt kellene alakítani, és nem értenek egyet az előrehozott választásokkal. Ezt azzal indokolták, hogy az országban minden leáll a választásokig, mert egy technokrata kormány nem tud politikai döntéseket hozni. Az utca hangja
A román kormányalakítások történetében először az államelnök a civil társadalom képviselőit is meghívta a konzultációkra. Johannis szerint ez a találkozó is tanulságos volt, a résztvevők ötletekkel, átgondolt javaslatokkal érkeztek, melyeket elmondása szerint fel is használ majd a következőkben. A civilek olyan új politikusokat szeretnének, akik nem keveredtek korrupcióba, feddhetetlenek, nincs közük az egykori Securitatéhoz, és nem politikai kalandorok. Szorgalmazták továbbá a törvényhozói kiváltságok eltörlését, valamint azt, hogy a parlament ne akadályozza többé a tagjai ellen kezdeményezett bűnvádi eljárásokat. Igénylistájukon vezető helyen szerepel a politika kivonulása a közigazgatásból, az állami intézmények demilitarizálása, valamint a hivatalok vezetőinek szakmai és nem politikai érdemek szerinti szelekciója. A civil szervezetek képviselői az államfővel folytatott párbeszéd rendszeresítését és intézményes keretbe foglalását is kérték.
Folytatás következik
Az elnök egyetértett azzal, hogy a politikustársadalom eljátszotta hitelét, ugyanakkor arra figyelmeztette többnyire fiatalokból álló beszélgetőpartnereit, hogy „nem elég az utcán kiabálni”, a jogos bírálatokat megfogalmazók politikai szerepvállalására, aktivizálódására van szükség. Az államfő úgy értékelte, hogy a most lejárt egyeztetési kör nem elegendő, ezért a következőkben további konzultációk várhatóak. Mint mondta, van egy minimális konkrét feladatcsomag, amiről mindenképpen tárgyalni kell a pártokkal, ezért valószínűleg csak a jövő hét végén ismertetheti „a végső következtetéseket”. Johannis arról is beszélt, hogy meghívták a tüntetők közé, ő pedig elfogadta a meghívást.
Erdély.ma
Előrehozott választásokat vagy szakértői kormányt javasoltak a parlamenti pártok, de nem akarnak politikusokból álló kormányt, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet – összegezte tegnap Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal lezajlott egyeztetések első fordulójának tapasztalatait. Az elnök üdvözölte, hogy a politikai alakulatok nyitottságot tanúsítottak „a társadalom által elvárt megoldásokkal szemben”, és bejelentette: a konzultációsorozat jövő héten is folytatódik egy mindenki által elfogadható, minimális kormányprogram felvázolása érdekében. Johannis tegnap a civil szféra húsz küldöttjével is tanácskozott, akik korrupt politikusok nélküli, feddhetetlen, szakmai érdemek alapján kinevezett kormányt kértek, és meghívták a tüntetők közé.
A két napon át tartó tárgyalássorozat végén az államfő elmondta, a pártok vezetői megértették, hogy egyszerű kormányváltásnál többről van szó, hogy a tüntetők sokkal mélyebb reformot, az egész politikustársadalom megtisztulását követelik. Mint mondta, az egyik legérdekesebb következtetés az volt, hogy a pártok többsége hajlandó technokrata kormányzatról és előrehozott választásokról tárgyalni. A pártok közül egyik sem tett javaslatot a leendő kormányfő személyére, ami újdonság a romániai politikában – jegyezte meg.
A kicsik óhaja
Tegnap az államelnök a két kis párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége képviselőit fogadta a Cotroceni-palotában. Gabriel Oprea pártja bármilyen megoldást támogat, amelyet Johannis jónak lát, politikai kormányt, szakértői kormányt és akár az előrehozott választásokat is. A Călin Popescu Tăriceanu vezette szövetség szerint átmeneti kormányt kellene alakítani, és nem értenek egyet az előrehozott választásokkal. Ezt azzal indokolták, hogy az országban minden leáll a választásokig, mert egy technokrata kormány nem tud politikai döntéseket hozni. Az utca hangja
A román kormányalakítások történetében először az államelnök a civil társadalom képviselőit is meghívta a konzultációkra. Johannis szerint ez a találkozó is tanulságos volt, a résztvevők ötletekkel, átgondolt javaslatokkal érkeztek, melyeket elmondása szerint fel is használ majd a következőkben. A civilek olyan új politikusokat szeretnének, akik nem keveredtek korrupcióba, feddhetetlenek, nincs közük az egykori Securitatéhoz, és nem politikai kalandorok. Szorgalmazták továbbá a törvényhozói kiváltságok eltörlését, valamint azt, hogy a parlament ne akadályozza többé a tagjai ellen kezdeményezett bűnvádi eljárásokat. Igénylistájukon vezető helyen szerepel a politika kivonulása a közigazgatásból, az állami intézmények demilitarizálása, valamint a hivatalok vezetőinek szakmai és nem politikai érdemek szerinti szelekciója. A civil szervezetek képviselői az államfővel folytatott párbeszéd rendszeresítését és intézményes keretbe foglalását is kérték.
Folytatás következik
Az elnök egyetértett azzal, hogy a politikustársadalom eljátszotta hitelét, ugyanakkor arra figyelmeztette többnyire fiatalokból álló beszélgetőpartnereit, hogy „nem elég az utcán kiabálni”, a jogos bírálatokat megfogalmazók politikai szerepvállalására, aktivizálódására van szükség. Az államfő úgy értékelte, hogy a most lejárt egyeztetési kör nem elegendő, ezért a következőkben további konzultációk várhatóak. Mint mondta, van egy minimális konkrét feladatcsomag, amiről mindenképpen tárgyalni kell a pártokkal, ezért valószínűleg csak a jövő hét végén ismertetheti „a végső következtetéseket”. Johannis arról is beszélt, hogy meghívták a tüntetők közé, ő pedig elfogadta a meghívást.
Erdély.ma
2015. november 7.
Fogyatékkal élőkért cselekvő gyülekezet (Kovászna-Vajnafalva)
Elég volt egy kétnapos nyári foglalkozás a fogyatékkal élőkkel, egy munkatársképző tanfolyam, ahol a segítés különböző lehetőségeivel ismerkedett a presbitérium diakóniai csoportjának egy tagja, és a Kovászna-vajnafalvi református gyülekezet máris szívügyének tekinti, hogy támogassa ezt a hátrányos csoportot az integrálódásban, a minden ember értékes és hasznos érzetének megélésében. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány Írisz Házával együttműködve ennek érdekében indítanak munkahelyteremtő és közösségerősítő programot.
Orbán Judit református lelkész lapunk érdeklődésére azt mondta, míg Háromszéken több helyen vannak pozitív példák, Kovászna fehér folt a fogyatékkal élőkre figyelés tekintetében. Leszögezte, a nőszövetség által szervezett nyári foglalkozáson szembesültek igazán azzal, hogy mennyire nincs lehetőségük a fogyatékkal élőknek az integrálódásra, legtöbben visszavonultan, közösségektől távol, elkeseredetten, kilátástalanul élnek, igen nagy szükség van arra, hogy valakik felkarolják őket. Ezt erősítette meg Deák Judit, a presbitérium diakóniai csoportjának tagja, aki szintén a nyáron vett részt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által szervezett munkatársképzőn, ahonnan azzal a meggyőződéssel tért haza, hogy az ő csoportjuk is tud tenni a többszörösen hátrányos helyzetű emberekért. A megyeközponti Írisz Ház és az Írisz bolt pozitív példáján elindulva lehetőséget kívánnak teremteni munkaképes fogyatékkal élőknek, hogy hasznosan tölthessék napjaikat, emellett olyan találkozókat terveznek, ahol szakemberek segítségével a pozitívabb gondolkodás, a cselekvőszándék irányába terelik az érintetteket.
A szervezés elkezdődött, a nyári foglalkozások résztvevőit értesítették a lehetőségről, de meggyőződésük, hogy ennél sokkal többen érdeklődnek a program iránt, amely felekezettől független, nyitott. A legközelebbi találkozót hétfőn 17 órától tartják a vajnafalvi református gyülekezet imatermében.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Elég volt egy kétnapos nyári foglalkozás a fogyatékkal élőkkel, egy munkatársképző tanfolyam, ahol a segítés különböző lehetőségeivel ismerkedett a presbitérium diakóniai csoportjának egy tagja, és a Kovászna-vajnafalvi református gyülekezet máris szívügyének tekinti, hogy támogassa ezt a hátrányos csoportot az integrálódásban, a minden ember értékes és hasznos érzetének megélésében. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány Írisz Házával együttműködve ennek érdekében indítanak munkahelyteremtő és közösségerősítő programot.
Orbán Judit református lelkész lapunk érdeklődésére azt mondta, míg Háromszéken több helyen vannak pozitív példák, Kovászna fehér folt a fogyatékkal élőkre figyelés tekintetében. Leszögezte, a nőszövetség által szervezett nyári foglalkozáson szembesültek igazán azzal, hogy mennyire nincs lehetőségük a fogyatékkal élőknek az integrálódásra, legtöbben visszavonultan, közösségektől távol, elkeseredetten, kilátástalanul élnek, igen nagy szükség van arra, hogy valakik felkarolják őket. Ezt erősítette meg Deák Judit, a presbitérium diakóniai csoportjának tagja, aki szintén a nyáron vett részt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által szervezett munkatársképzőn, ahonnan azzal a meggyőződéssel tért haza, hogy az ő csoportjuk is tud tenni a többszörösen hátrányos helyzetű emberekért. A megyeközponti Írisz Ház és az Írisz bolt pozitív példáján elindulva lehetőséget kívánnak teremteni munkaképes fogyatékkal élőknek, hogy hasznosan tölthessék napjaikat, emellett olyan találkozókat terveznek, ahol szakemberek segítségével a pozitívabb gondolkodás, a cselekvőszándék irányába terelik az érintetteket.
A szervezés elkezdődött, a nyári foglalkozások résztvevőit értesítették a lehetőségről, de meggyőződésük, hogy ennél sokkal többen érdeklődnek a program iránt, amely felekezettől független, nyitott. A legközelebbi találkozót hétfőn 17 órától tartják a vajnafalvi református gyülekezet imatermében.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 7.
A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (4.)
Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (III.)
„Hálát adok az Istennek, hogy láttam népemet, amint gerincét kiegyenesítette”. Kós Károly
Csupán néhány napig tartott a magyar forradalom, ám ez elég volt ahhoz, hogy a szovjet kommunizmus igazságában többé egyetlen normális erdélyi magyar értelmiségi se bízzék. De a románéban sem! Az erdélyi magyarság valóban nem lőtt, nem harcolt – konkrét értelmében a szónak. De lélekben és lélektől lélekig nagyon elevenen élte meg ötvenhatot!
Azonnal le is csapott rá a román „igazságszolgáltatás”: nacionalizmusnak nyilvánította nemcsak az egyetemi autonómia-elképzeléseket, a magyar nyelvű szakoktatás igényét, irredentizmusnak egy fiatal csoport népdaléneklését, de még a nagy magyar írók, tudósok sírjának ápolását is. A legnagyobb figyelmet az értelmiség és az egyetemi hallgatók „meggyőzésének”, agymosásának szentelték. Ha egy-egy diák részletesebben érdeklődött a magyarországi eseményekről, járhatta a Securitatét, a városi, tartományi pártbizottságok irodáit, ott addig „gyomrozták”, amíg önként vállalta: hűségesen követi a kommunista párt politikáját.
A diákmegmozdulásokért az Oktatásügyi Minisztériumot tették felelőssé. Leváltották Ilie Murgulescu minisztert, helyébe Miron Constantinescut nevezték ki. Legfontosabb feladata volt biztosítani az általános és középiskolák, egyetemek társadalmi összetételének javítását, s a marxizmus-leninizmus tanításának magasabb minőségi szintre emelését. Mindez azzal járt, hogy az iskolákból, egyetemekről egyszerűen kizárták az „osztályidegen elemeket”, a gyáros, földbirtokos, kiskereskedő, kisiparos származású tanulókat, hallgatókat! Szigorú szűrésnek vetették alá a tanárokat is: „ellenséges elem” gyanánt nagyon sok nagy tudású, kiváló tanárt távolítottak el.
Ilyen össztűzben került sor a kizárásokra, a veszélyesnek minősített egyetemi hallgatók, tanárok bebörtönzésére. A kizárások, kirakatperek történetéhez és előzményeihez az is hozzátartozik, hogy 1956 őszén Bányai László akkori rektor (aki azokban a napokban tért vissza az Amerikai Egyesült Államokból), bár tudott a készülő letartóztatásokról, a diákok védelméért nem tett semmit. 1958 júniusában már néhány magyar szakos hallgató megkapta a Márton Gyula dékán által aláírt „elbocsátó, szép üzenetet”, amelyben tudatták a kizárásukról szóló határozatot. A „füttyös gyűlés”
Alig kezdődött meg az 1958–1959-es egyetemi tanév, 1958 októberében sor került ama gyászos nagygyűlésre, mely jónéhány egyetemi hallgató sorsát megpecsételte. A kizárások janicsármunkáját elvégző elnökség tagjai: Bretter György, Bunta Péter, Farkas Zoltán, Szabó Sándor. A Bolyai Tudományegyetem bölcsész és történelem szakos hallgatóit az Arany János utcai (Sétatér eleje) épület nagy aulájában gyűjtötték össze. Minderre így emlékszik vissza Boros Zoltán, egykori negyedéves hallgató: „1958 októberének végén, a pontos dátumra nem emlékszem, volt egy gyűlés, amely ötvenhatról szólt. Nem értettük, hogy miért. Levezető-elnöke Farkas Zoltán tanársegéd, aki politikai gazdaságtant és marxista filozófiát tanított, a kari KISZ-ben fontos tisztséget töltött be, majd párttitkár lett. Név szerint szólította az embereket a színpadra. Arról faggatta az egyetemistákat, mit csináltak ‘56-ban, napról napra. Követelte, mondják el, mert úgyis mindent tudnak. Mit gondoltak, mi a véleményük most utólag 1956-ról. Valljanak színt, forradalom volt vagy ellenforradalom? Voltak, akik azt mondták, amit elvártak: ellenforradalom volt, jó, hogy jöttek a szovjetek, mert másképp világégés lett volna, Magyarország kivált volna a Varsói Szerződésből. De akadt, aki őszintén és világosan fogalmazott, amikor kérdést szegeztek mellének (Bunta Péter – T. Z.): Vastag elvtárs, ha 1956-ban Budapesten lett volna, s puska kerül a kezébe, kire lőtt volna? Vastag Lajos gondolkodás nélkül válaszolta: főbe lőttem volna magam! Tudomásom szerint ő már nem térhetett vissza a kollégiumba, nagyszüleihez, Dettára utazott, ott tartóztatták le.
A diákság zúgolódott, elégedetlen volt azzal a móddal, ahogyan Farkas Zoltán a gyűlést vezette. Vastag Lajos frappáns válasza hatalmas tapsot váltott ki. Mindenki számára világos volt, hogy itt most bűnbakokat keresnek. A taps füttykoncertbe csapott át. Farkas Zoltán ekkor felállt az asztaltól, előrejött, s azt mondta: álljanak fel azok, akik tapsoltak! Nem állt fel senki. Álljanak fel azok, akik fütyültek! Nem állt fel senki. Bár fel akartam állni, egy szál egyedül én sem mertem. Majd elintézzük magukat – mondotta Farkas Zoltán. És elkezdődött a vallatássorozat. Sorban hívták be az embereket, legalábbis a mi évfolyamunkról mindenkit. Kérdezték: kit láttam tapsolni, kit láttam fütyülni? Természetesen senkit nem említettem. Magyaráztam: olyan helyen ültem, ahonnan nem láthattam semmit. Azt nem kérdezték, hogy én tapsoltam-e, fütyültem-e? S újabb nagygyűlés következett. Erre már pontosan emlékszem: 1958. november 4-én volt. Hallatlan feszültségben éltük át azt a hetet, mialatt folytak a vallatások. Senki nem bízott senkiben, senki nem kommunikált senkivel. A második nagygyűlést Takács Lajos – már ő volt a rektor – személyesen vezette. A dékánok, egyetemi tanárok a színpadon foglaltak helyet. Név szerint felolvasott hét embert, akiket eltávolítanak az egyetemről. Ott hallottam a saját nevemet is. Rendszerellenes magatartással vádoltak. Kértem, adják írásba, hogy én most már mi vagyok. Erre nem voltak hajlandók. Semmilyen írásos bizonyítékom nincs, hogy kizártak az egyetemről! Másnap jelentkeznünk kellett a városi IMSZ-bizottságnál. Kik maguk? Mondtuk: kizártak az egyetemről, vissza kell adnunk az IMSZ-tagsági könyvünket! Később úgy kaptam a katonai behívót, mint egyetemista. A kicsapott egyetemi hallgatók névsora: László Anna, Baranyi László, Lázár Erzsébet, Horváth Anna, Metz Katalin, Asztalos Lajos, Csoma Zoltán, Istenes Gabriella, Csőgör Enikő, Szekernyés László, Mátyás Erzsébet, Tibád Levente s jómagam.” Felgyorsul a gőzhenger
1958. október 26-a „füttyös gyűlés” néven írta be magát a Bolyai Tudományegyetem másfél évtizedes történetébe. Utána valóságos boszorkányüldözés kezdődött. Már korábban, 1957-ben letartóztatták és 7 évi börtönbüntetésre ítélték Bartis Ferencet. (Az ügyész előbb halálos ítéletet, majd 25 évi börtönbüntetést kért.) 1958. október 31-én hurcolták el Péterffy Irént, 10 évi nehéz börtönbüntetésre ítélték. 16 évi börtönbüntetéssel sújtották az elsőrendű vádlottat, Varró Jánost, 12 évre ítélték Lakó Elemér tanársegédet, 6 évre a festő-költő Páll Lajost, Vastag Lajost a „füttyös gyűlésen” elhangzott frappáns kijelentéséért 8 évi szigorított börtönbüntetéssel és további 5 évi jogvesztéssel „jutalmazták”. Iamandi Emil (az édesapja ókirályságbeli román, édesanyja magyar tanítónő, gyerekeit a kettős nemzeti tudat szellemében nevelte), valamint Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A letartóztatások, bebörtönzések, a diákok kizárása azt a hamis látszatot sugallta, hogy a Bolyai Tudományegyetem nem akar és nem tud beilleszkedni Románia egyetemeinek és felsőfokú tanintézeteinek sajátos politikai és ideológiai rendszerébe, veszedelmes gócpontot jelent, amelyet sürgősen fel kell számolni. Időnként egy-egy suttogó rémhír érkezett egyes karok megszüntetéséről, máskor azzal riogatták a hallgatókat, hogy túltermelés van, nem lesz hová elhelyezni a végzősöket. Felgyorsult a gőzhenger az egyesítés előkészítésére.
A legfelsőbb párt- és államvezetés, a helyi hatalmasságok és a Babeş Tudományegyetem vezetősége hangzatos ígéreteket tett: a két egyetem egyesítése semmivel nem csorbítja a magyar nyelvű oktatást, ellenkezőleg, javítani fogja színvonalát, valóságos Kánaánt jelent majd az épület- és teremgondokkal, siralmas kollégiumi helyzettel küszdködő Bolyai Tudományegyetem részére. 42 év távlatából furcsának tűnik, hogy nagyon kevesen látták az egyesítéssel járó végzetes veszélyeket, a magyar egyetemi oktatás fokozatos elsorvasztására, majd felszámolására irányuló és minden eszközzel szorgalmazott törekvéseket! A „Dobai-perben” az egyik fővádlott Bereczki András volt, a Bolyai Tudományegyetem tanára, börtönbe zárták Gazda Ferenc akadémiai kutatót is. A „füttyös gyűlés” után az említetteken kívül letartóztatták Kelemen János és Váradi Emma magyar szakos hallgatót. Ezt követően „határozatlan, megalkuvó magatartásuk” miatt leváltották a történelem és bölcsészkar két vezetőjét, Bodor András dékánt és Náhlik Zoltán prodékánt. A romániai diákszövetségek 1959. február 18-a és 22-e közötti bukaresti országos értekezletén már nyíltan felvetették a két egyetem egyesítését. Ezen az értekezleten Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár beszédében az oktatásra fordított hatalmas kiadások emlegetése mellett külön kitért arra, hogy a nemzetiségek elszigetelődésére irányuló törekvéseket ki kell küszöbölni, majd Leninre hivatkozva: a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy a szocialista nemzetköziség szellemében építsék a közös jövőt. Egyesítés áldozatokkal
1959. február 23-án a prorektor már bejelentette a „bizalmas” hírt: a Nevelési és Oktatásügyi Minisztérium döntése alapján, a „hallgatók kérésére”, a két kolozsvári egyetemet egyesíteni fogják. Senkinek nem lehetett kérdése vagy hozzászólása! Február 26-án megkezdődtek a gyűlések. Az elnökségben Nicolae Ceauşescu, Atanasie Joja Nevelési és Oktatásügyi miniszter, Ion Iliescu, a diákszövetség elnöke, Vaida Vasile Kolozs tartományi első titkár, Remus Bucsa városi párttitkár, Aurel Moga orvosprofesszor, Constantin Daicoviciu, a Babeş Tudományegyetem rektora, Takács Lajos, a Bolyai Egyetem rektora, Antal Imre, Koszti István és Kacsó Magda diákok foglaltak helyet. A jelentést Vaida Vasile olvasta fel. A diákságból az egyesítésre vonatkozó első javaslatok egyike az alsósófalvi származású, de Nagyszebenben élő Kacsó Magda részéről hangzott el, minden bizonnyal hosszas és kitartó „meggyőzés” után.
A Kolozsváron megjelenő Igazság korabeli lapszámai csak sejtetik az akkori hihetetlenül feszült légkört. Mindezek ellenére Balogh Edgár, Nagy István és Szabédi László első felszólalásában az egyesítés ellen szólt. Balogh Edgárt és Nagy Istvánt rábeszéléssel és fenyegetésekkel sikerült rávenni, hogy megváltoztassák álláspontjukat. Az Igazság lapszámai szerint második felszólalásában Szabédi László is „állást foglalt” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése mellett. Előzetesen Tompa István író, a tartományi pártbizottság titkára ítélte el Szabédi László egyetemi tanárt a „felszólalásában megnyilvánult téves, nacionalista” nézeteiért. A hisztérikus kirohanások történetéhez tartozik, hogy Nicolae Ceauşescu Földes Lászlóból és Dezső Ervinből olyan vallomást akart kicsikarni, amelynek értelmében Szabédi László az előző napi tanácskozás szünetében azt állította, hogy az egyesítés nem szolgálja a magyar nemzetiség ügyét, hanem újabb elnyomás kezdetét jelenti. Sajnos, mégis akadt olyan professzor, aki hajlandó volt ezt visszaigazolni. Ezután került sor Szabédi László második felszólalására. Ezt követően a Securitate szüntelenül zaklatta, kétnaponként este kilenc óra és éjfél között vallatták. A ránehezedő rettenetes nyomást nem bírta, öngyilkos lett. Május 5-én követte őt Csendes Zoltán prorektor és felesége.
Külön tanulmányt és alapos elemzést érdemelne az 1959. február 26-a és március 5-e közötti felszólalások ismertetése. Tény: Balogh Edgár, Jancsó Elemér, Márton Gyula, Csendes Zoltán, Gáll Ernő, Csapó József, Nagy István, Tompa István, a felszólaló román tanárokról, aktivistákról nem is beszélve, végül hivatalos felkérésre és nyomásgyakorlásra, valamint önszuggesztió hatására „helyeselték” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítését. A helyeslők közül csak Gáll Ernő végezte el később az „önszembesítést”.
Talán akkor senki sem sejtette, hogy az egyesítés semmivel sem csökkentette a román kommunista diktatúra abbéli igyekezetét, hogy lefejezze a romániai magyar értelmiségi réteget.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (III.)
„Hálát adok az Istennek, hogy láttam népemet, amint gerincét kiegyenesítette”. Kós Károly
Csupán néhány napig tartott a magyar forradalom, ám ez elég volt ahhoz, hogy a szovjet kommunizmus igazságában többé egyetlen normális erdélyi magyar értelmiségi se bízzék. De a románéban sem! Az erdélyi magyarság valóban nem lőtt, nem harcolt – konkrét értelmében a szónak. De lélekben és lélektől lélekig nagyon elevenen élte meg ötvenhatot!
Azonnal le is csapott rá a román „igazságszolgáltatás”: nacionalizmusnak nyilvánította nemcsak az egyetemi autonómia-elképzeléseket, a magyar nyelvű szakoktatás igényét, irredentizmusnak egy fiatal csoport népdaléneklését, de még a nagy magyar írók, tudósok sírjának ápolását is. A legnagyobb figyelmet az értelmiség és az egyetemi hallgatók „meggyőzésének”, agymosásának szentelték. Ha egy-egy diák részletesebben érdeklődött a magyarországi eseményekről, járhatta a Securitatét, a városi, tartományi pártbizottságok irodáit, ott addig „gyomrozták”, amíg önként vállalta: hűségesen követi a kommunista párt politikáját.
A diákmegmozdulásokért az Oktatásügyi Minisztériumot tették felelőssé. Leváltották Ilie Murgulescu minisztert, helyébe Miron Constantinescut nevezték ki. Legfontosabb feladata volt biztosítani az általános és középiskolák, egyetemek társadalmi összetételének javítását, s a marxizmus-leninizmus tanításának magasabb minőségi szintre emelését. Mindez azzal járt, hogy az iskolákból, egyetemekről egyszerűen kizárták az „osztályidegen elemeket”, a gyáros, földbirtokos, kiskereskedő, kisiparos származású tanulókat, hallgatókat! Szigorú szűrésnek vetették alá a tanárokat is: „ellenséges elem” gyanánt nagyon sok nagy tudású, kiváló tanárt távolítottak el.
Ilyen össztűzben került sor a kizárásokra, a veszélyesnek minősített egyetemi hallgatók, tanárok bebörtönzésére. A kizárások, kirakatperek történetéhez és előzményeihez az is hozzátartozik, hogy 1956 őszén Bányai László akkori rektor (aki azokban a napokban tért vissza az Amerikai Egyesült Államokból), bár tudott a készülő letartóztatásokról, a diákok védelméért nem tett semmit. 1958 júniusában már néhány magyar szakos hallgató megkapta a Márton Gyula dékán által aláírt „elbocsátó, szép üzenetet”, amelyben tudatták a kizárásukról szóló határozatot. A „füttyös gyűlés”
Alig kezdődött meg az 1958–1959-es egyetemi tanév, 1958 októberében sor került ama gyászos nagygyűlésre, mely jónéhány egyetemi hallgató sorsát megpecsételte. A kizárások janicsármunkáját elvégző elnökség tagjai: Bretter György, Bunta Péter, Farkas Zoltán, Szabó Sándor. A Bolyai Tudományegyetem bölcsész és történelem szakos hallgatóit az Arany János utcai (Sétatér eleje) épület nagy aulájában gyűjtötték össze. Minderre így emlékszik vissza Boros Zoltán, egykori negyedéves hallgató: „1958 októberének végén, a pontos dátumra nem emlékszem, volt egy gyűlés, amely ötvenhatról szólt. Nem értettük, hogy miért. Levezető-elnöke Farkas Zoltán tanársegéd, aki politikai gazdaságtant és marxista filozófiát tanított, a kari KISZ-ben fontos tisztséget töltött be, majd párttitkár lett. Név szerint szólította az embereket a színpadra. Arról faggatta az egyetemistákat, mit csináltak ‘56-ban, napról napra. Követelte, mondják el, mert úgyis mindent tudnak. Mit gondoltak, mi a véleményük most utólag 1956-ról. Valljanak színt, forradalom volt vagy ellenforradalom? Voltak, akik azt mondták, amit elvártak: ellenforradalom volt, jó, hogy jöttek a szovjetek, mert másképp világégés lett volna, Magyarország kivált volna a Varsói Szerződésből. De akadt, aki őszintén és világosan fogalmazott, amikor kérdést szegeztek mellének (Bunta Péter – T. Z.): Vastag elvtárs, ha 1956-ban Budapesten lett volna, s puska kerül a kezébe, kire lőtt volna? Vastag Lajos gondolkodás nélkül válaszolta: főbe lőttem volna magam! Tudomásom szerint ő már nem térhetett vissza a kollégiumba, nagyszüleihez, Dettára utazott, ott tartóztatták le.
A diákság zúgolódott, elégedetlen volt azzal a móddal, ahogyan Farkas Zoltán a gyűlést vezette. Vastag Lajos frappáns válasza hatalmas tapsot váltott ki. Mindenki számára világos volt, hogy itt most bűnbakokat keresnek. A taps füttykoncertbe csapott át. Farkas Zoltán ekkor felállt az asztaltól, előrejött, s azt mondta: álljanak fel azok, akik tapsoltak! Nem állt fel senki. Álljanak fel azok, akik fütyültek! Nem állt fel senki. Bár fel akartam állni, egy szál egyedül én sem mertem. Majd elintézzük magukat – mondotta Farkas Zoltán. És elkezdődött a vallatássorozat. Sorban hívták be az embereket, legalábbis a mi évfolyamunkról mindenkit. Kérdezték: kit láttam tapsolni, kit láttam fütyülni? Természetesen senkit nem említettem. Magyaráztam: olyan helyen ültem, ahonnan nem láthattam semmit. Azt nem kérdezték, hogy én tapsoltam-e, fütyültem-e? S újabb nagygyűlés következett. Erre már pontosan emlékszem: 1958. november 4-én volt. Hallatlan feszültségben éltük át azt a hetet, mialatt folytak a vallatások. Senki nem bízott senkiben, senki nem kommunikált senkivel. A második nagygyűlést Takács Lajos – már ő volt a rektor – személyesen vezette. A dékánok, egyetemi tanárok a színpadon foglaltak helyet. Név szerint felolvasott hét embert, akiket eltávolítanak az egyetemről. Ott hallottam a saját nevemet is. Rendszerellenes magatartással vádoltak. Kértem, adják írásba, hogy én most már mi vagyok. Erre nem voltak hajlandók. Semmilyen írásos bizonyítékom nincs, hogy kizártak az egyetemről! Másnap jelentkeznünk kellett a városi IMSZ-bizottságnál. Kik maguk? Mondtuk: kizártak az egyetemről, vissza kell adnunk az IMSZ-tagsági könyvünket! Később úgy kaptam a katonai behívót, mint egyetemista. A kicsapott egyetemi hallgatók névsora: László Anna, Baranyi László, Lázár Erzsébet, Horváth Anna, Metz Katalin, Asztalos Lajos, Csoma Zoltán, Istenes Gabriella, Csőgör Enikő, Szekernyés László, Mátyás Erzsébet, Tibád Levente s jómagam.” Felgyorsul a gőzhenger
1958. október 26-a „füttyös gyűlés” néven írta be magát a Bolyai Tudományegyetem másfél évtizedes történetébe. Utána valóságos boszorkányüldözés kezdődött. Már korábban, 1957-ben letartóztatták és 7 évi börtönbüntetésre ítélték Bartis Ferencet. (Az ügyész előbb halálos ítéletet, majd 25 évi börtönbüntetést kért.) 1958. október 31-én hurcolták el Péterffy Irént, 10 évi nehéz börtönbüntetésre ítélték. 16 évi börtönbüntetéssel sújtották az elsőrendű vádlottat, Varró Jánost, 12 évre ítélték Lakó Elemér tanársegédet, 6 évre a festő-költő Páll Lajost, Vastag Lajost a „füttyös gyűlésen” elhangzott frappáns kijelentéséért 8 évi szigorított börtönbüntetéssel és további 5 évi jogvesztéssel „jutalmazták”. Iamandi Emil (az édesapja ókirályságbeli román, édesanyja magyar tanítónő, gyerekeit a kettős nemzeti tudat szellemében nevelte), valamint Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A letartóztatások, bebörtönzések, a diákok kizárása azt a hamis látszatot sugallta, hogy a Bolyai Tudományegyetem nem akar és nem tud beilleszkedni Románia egyetemeinek és felsőfokú tanintézeteinek sajátos politikai és ideológiai rendszerébe, veszedelmes gócpontot jelent, amelyet sürgősen fel kell számolni. Időnként egy-egy suttogó rémhír érkezett egyes karok megszüntetéséről, máskor azzal riogatták a hallgatókat, hogy túltermelés van, nem lesz hová elhelyezni a végzősöket. Felgyorsult a gőzhenger az egyesítés előkészítésére.
A legfelsőbb párt- és államvezetés, a helyi hatalmasságok és a Babeş Tudományegyetem vezetősége hangzatos ígéreteket tett: a két egyetem egyesítése semmivel nem csorbítja a magyar nyelvű oktatást, ellenkezőleg, javítani fogja színvonalát, valóságos Kánaánt jelent majd az épület- és teremgondokkal, siralmas kollégiumi helyzettel küszdködő Bolyai Tudományegyetem részére. 42 év távlatából furcsának tűnik, hogy nagyon kevesen látták az egyesítéssel járó végzetes veszélyeket, a magyar egyetemi oktatás fokozatos elsorvasztására, majd felszámolására irányuló és minden eszközzel szorgalmazott törekvéseket! A „Dobai-perben” az egyik fővádlott Bereczki András volt, a Bolyai Tudományegyetem tanára, börtönbe zárták Gazda Ferenc akadémiai kutatót is. A „füttyös gyűlés” után az említetteken kívül letartóztatták Kelemen János és Váradi Emma magyar szakos hallgatót. Ezt követően „határozatlan, megalkuvó magatartásuk” miatt leváltották a történelem és bölcsészkar két vezetőjét, Bodor András dékánt és Náhlik Zoltán prodékánt. A romániai diákszövetségek 1959. február 18-a és 22-e közötti bukaresti országos értekezletén már nyíltan felvetették a két egyetem egyesítését. Ezen az értekezleten Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár beszédében az oktatásra fordított hatalmas kiadások emlegetése mellett külön kitért arra, hogy a nemzetiségek elszigetelődésére irányuló törekvéseket ki kell küszöbölni, majd Leninre hivatkozva: a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy a szocialista nemzetköziség szellemében építsék a közös jövőt. Egyesítés áldozatokkal
1959. február 23-án a prorektor már bejelentette a „bizalmas” hírt: a Nevelési és Oktatásügyi Minisztérium döntése alapján, a „hallgatók kérésére”, a két kolozsvári egyetemet egyesíteni fogják. Senkinek nem lehetett kérdése vagy hozzászólása! Február 26-án megkezdődtek a gyűlések. Az elnökségben Nicolae Ceauşescu, Atanasie Joja Nevelési és Oktatásügyi miniszter, Ion Iliescu, a diákszövetség elnöke, Vaida Vasile Kolozs tartományi első titkár, Remus Bucsa városi párttitkár, Aurel Moga orvosprofesszor, Constantin Daicoviciu, a Babeş Tudományegyetem rektora, Takács Lajos, a Bolyai Egyetem rektora, Antal Imre, Koszti István és Kacsó Magda diákok foglaltak helyet. A jelentést Vaida Vasile olvasta fel. A diákságból az egyesítésre vonatkozó első javaslatok egyike az alsósófalvi származású, de Nagyszebenben élő Kacsó Magda részéről hangzott el, minden bizonnyal hosszas és kitartó „meggyőzés” után.
A Kolozsváron megjelenő Igazság korabeli lapszámai csak sejtetik az akkori hihetetlenül feszült légkört. Mindezek ellenére Balogh Edgár, Nagy István és Szabédi László első felszólalásában az egyesítés ellen szólt. Balogh Edgárt és Nagy Istvánt rábeszéléssel és fenyegetésekkel sikerült rávenni, hogy megváltoztassák álláspontjukat. Az Igazság lapszámai szerint második felszólalásában Szabédi László is „állást foglalt” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése mellett. Előzetesen Tompa István író, a tartományi pártbizottság titkára ítélte el Szabédi László egyetemi tanárt a „felszólalásában megnyilvánult téves, nacionalista” nézeteiért. A hisztérikus kirohanások történetéhez tartozik, hogy Nicolae Ceauşescu Földes Lászlóból és Dezső Ervinből olyan vallomást akart kicsikarni, amelynek értelmében Szabédi László az előző napi tanácskozás szünetében azt állította, hogy az egyesítés nem szolgálja a magyar nemzetiség ügyét, hanem újabb elnyomás kezdetét jelenti. Sajnos, mégis akadt olyan professzor, aki hajlandó volt ezt visszaigazolni. Ezután került sor Szabédi László második felszólalására. Ezt követően a Securitate szüntelenül zaklatta, kétnaponként este kilenc óra és éjfél között vallatták. A ránehezedő rettenetes nyomást nem bírta, öngyilkos lett. Május 5-én követte őt Csendes Zoltán prorektor és felesége.
Külön tanulmányt és alapos elemzést érdemelne az 1959. február 26-a és március 5-e közötti felszólalások ismertetése. Tény: Balogh Edgár, Jancsó Elemér, Márton Gyula, Csendes Zoltán, Gáll Ernő, Csapó József, Nagy István, Tompa István, a felszólaló román tanárokról, aktivistákról nem is beszélve, végül hivatalos felkérésre és nyomásgyakorlásra, valamint önszuggesztió hatására „helyeselték” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítését. A helyeslők közül csak Gáll Ernő végezte el később az „önszembesítést”.
Talán akkor senki sem sejtette, hogy az egyesítés semmivel sem csökkentette a román kommunista diktatúra abbéli igyekezetét, hogy lefejezze a romániai magyar értelmiségi réteget.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 7.
Mit adtak Erdélynek a magyarok? És mit a románok?
CIVÓDÁS NÉLKÜL CSAK MONDANI NAPONTA AZ IGAZAT, MÍG BEMÁSZIK A FEJEKBE A komoly történész tisztában van két alapvető dologgal: az Erdély feletti történelmi jog elsősorban Magyarországot vagy Ausztriát illeti meg, ezen államok több száz éves közigazgatása alapján. Az Erdély feletti etnikai jog elsősorban Romániát illeti, ugyanis a románok 1750 után relatív többségben voltak, 1918-ban, az egyesülés előtt 53–54, ma nagyjából 71 százalékos arányt képviselve. Erdély Magyar Királyság általi elfoglalása előtt területén néhány hercegség-kenézség-fejedelemség osztozott, melyeket nagyon bizonytalan etnikai származású nemesek vezettek, de komolyan és dokumentáltan nem lehetett egy valach/román államiság létéről beszélni.
Maga a Transzilvánia (eredetileg Ultraszilvánia), vagyis az erdőn túli ország nevet az Erdélyi-középhegységen túli országra vonatkozóan használták, a Transzilvánia név ugyanis a magyaroktól származik, és Magyarország kancelláriájának dokumentumaiban jelent meg.
A románok 1918 előtt az etnikai elv alapján követelték maguknak a tartományt, és teljes körű politikai egyenlőséget a magyar nemzettel, valamint a visszatérést Erdély 1867 előtti autonómiájához. A magyarok viszont a történelmi jogra hivatkoztak. Mindenkinek szilárd érvei vannak. De nem a magyarok vagy a románok döntöttek a későbbi fejleményekről… A történelem diktálta sors akarta így, valamint az Ausztria–Magyarországot megbüntetni szándékozó győztes hatalmak, amihez társult még a bolsevik mozgalmak váratlan megjelenése Bécsben és Budapesten. Ugyanilyen könnyen megtörténhetett volna az is, hogy Erdély Magyarországé marad, mert a magyaroknak is joguk lett volna a nemzetállamhoz, nemcsak a románoknak. Ugyanilyen könnyen függetlenné is nyilváníthatta volna magát, 53 százaléknyi románnal és 47 százaléknyi más közösségekkel. Őszintén el kellene ismernünk, hogy a románoknak törékeny többségük volt.
Az 1918-as konjunktúra rendkívül kedvező volt Románia számára.
Szinte senki sem látta előre a birodalmak összeomlását. A románok nemzetállamának megalakulása – vagyis az egyesülés Bukovinával, a Bánsággal, Partiummal és Erdéllyel – azzal járt, hogy a román határokon belülre magyarok, szerbek, szászok, székelyek, svábok, zsidók, örmények és mások kerültek, ugyanúgy, ahogy a magyar nemzetállam létrehozása is Erdély és ebből következő módon a románok Magyarország részévé válását jelentette volna.
Erdély tehát egy komplementer tartománya mind Magyarországnak, mind a klasszikus Romániának, vagy ha jobban tetszik, akkor egy átmeneti tartomány.
A románok etnikai joga vitathatatlan, miként a magyarok történelmi joga is. Amit Erdélyből ma látunk, annak meghatározó részét magyarok vagy szászok építették, akiket közülünk egyesek folyamatosan gyaláznak és állandóan Ázsiába küldözgetnek vissza.
Olyan kastélyokkal, erődtemplomokkal, városi építményekkel dicsekszünk, melyeknek semmi közük a bizánci-ortodox román civilizációhoz. A barokk városok, a gótika, a római stílus katolikus és protestáns civilizációs elemek, nem ortodoxok.
Amikor a jogaink melletti kiállásról van szó, nagyon sok román Burebista vagy Decebal dák államától származtatja magát. Mi kézzelfogható maradt Dáciából Erdélyben, ahhoz képest, ami a magyarok vagy az osztrákok, vagy akár – 1918 után – a románok alatt épült, hogy ennyit dicsekszünk vele? Néhány rom és néhány erődítmény maradványa. Dácia mint a román állam elődje, egy felvilágosodás kori és negyvennyolcas mitológiai csinálmány, amit a kommunisták és a protokronisták tupíroztak fel. A valóság azt mutatja, hogy Erdély története Magyarország, Ausztria, Törökország, Moldva és Vlachia történelmével kapcsolódik össze elválaszthatatlanul, és semmiképpen sem Dáciáéval.
Személy szerint én újlatin nyelvet beszélek, és nem értem, miért kellene dicshimnuszokat zengenem egy olyan népről, mely egy a sok ókori közül, csak azért, mert egyesek dicsőséges történelmet akarnak maguknak kitalálni, s azt hiszik, hogy ezzel valamilyen illuzórikus felsőbbrendűséget biztosíthatnak másokkal szemben.
Bármely normális ember számára teljesen irrelevánsnak kellene lennie, hogy a románok vagy a magyarok voltak az elsők Erdélyben. Mindkét etnikum otthon érezhetné magát itt. Tekintettel arra, hogy a magyaroknak vagy a szászoknak városaik, kultúrájuk, hagyományaik, sírjaik és történelmük jelenvaló, nem mondhatnak le erdélyiségükről. Mint ahogy mi, románok sem tehetjük… Ahelyett, hogy örvendenénk, hogy Magyarország és Ausztria történelmének is részei vagyunk, mindig a magyarok a hibásak, és bozgoroknak, migránsoknak, korcsoknak, irredentáknak stb. nevezzük őket. Lehet, hogy vándor nép volt, de integrálódott a katolikus Európába, és fejlettebb civilizációt hozott létre, mint a szláv-bizánci román civilizáció, és nagyon sok szempontból hamarabb nyugatosodott nálunk, őshonosoknál és „tiszta latinoknál”, vagy újabban „tiszta dákoknál”. Mit kezdtünk mindezekkel, mi rendkívülit hoztunk létre, hiszen mással nem tudunk dicsekedni, csak a történelemmel szembeni passzivitásunkkal, a származással, ami egy adottság csupán, folyamatosan siránkozunk, hogy mások meghódítottak bennünket, és nem hagyták – jaj, Istenem! –, hogy felépítsük az országunkat. Ha annyira fenséges történelmünk lenne, amilyennek folyamatosan állítjuk, akkor lett volna nekünk is legalább egy kis királyságunk, mint a bolgároknak vagy a szerbeknek. De a román tartományokat holmi fejedelmek vezették, akik európai szinten – kevés kivételtől eltekintve – állandóan vazallusi helyzetben voltak. A törökökkel szembeni állítólagos ellenállás? Semmi esetre sem mi állítottuk meg a Bécs vára alatt a törököket.
Elsősorban azért tudtunk túlélni, mert a törököknek megfelelt, áruba bocsátottuk a két fejedelemség trónját megadóztatni, és annyi forrást és nyersanyagot zabrálni, amennyit csak lehetett. Az Oszmán Birodalom sokkal többet nyert így, miként a korrupt bojárság is. Csak az egyszerű románok maradtak mindig a vesztes oldalon. Pontosan úgy, miként manapság, az urak változtak csupán... Nem állok vitafelek pártján, csak az igazságén, és azt hiszem, végre otthon kellene hagynunk frusztrációinkat. Nekünk is, a magyaroknak is. Az egységes nemzetállam a magyarokat is elvakította 1918 előtt, a románokat is 1918 után. És túlságosan sokakat még ma is. Úgy tűnik, mintha a két etnikum egyike sem értene meg egy lényeges dolgot: Erdély nem csak magyar, mint ahogy nem is csak román és nem is csak szász. Kár, hogy a román közigazgatás megszállóként viselkedett, és nem Közép-Európa román testeként kezelte a tartományt. Megpróbálták Romániába integrálni és az Ókirályság (Regát) képére és hasonlatosságára alakítani, mely teljesen más történelmű, mentalitású, hagyományú, építészetű fejedelemségekből jött létre.
Hiszen nemzetállam vagyunk, és ráadásul még egységes is. Egységes nemzetállam, de német elnökkel és egy zsidó volt kormányfővel.
TUDOR DUICA
Forrás: Corbii Albi
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
CIVÓDÁS NÉLKÜL CSAK MONDANI NAPONTA AZ IGAZAT, MÍG BEMÁSZIK A FEJEKBE A komoly történész tisztában van két alapvető dologgal: az Erdély feletti történelmi jog elsősorban Magyarországot vagy Ausztriát illeti meg, ezen államok több száz éves közigazgatása alapján. Az Erdély feletti etnikai jog elsősorban Romániát illeti, ugyanis a románok 1750 után relatív többségben voltak, 1918-ban, az egyesülés előtt 53–54, ma nagyjából 71 százalékos arányt képviselve. Erdély Magyar Királyság általi elfoglalása előtt területén néhány hercegség-kenézség-fejedelemség osztozott, melyeket nagyon bizonytalan etnikai származású nemesek vezettek, de komolyan és dokumentáltan nem lehetett egy valach/román államiság létéről beszélni.
Maga a Transzilvánia (eredetileg Ultraszilvánia), vagyis az erdőn túli ország nevet az Erdélyi-középhegységen túli országra vonatkozóan használták, a Transzilvánia név ugyanis a magyaroktól származik, és Magyarország kancelláriájának dokumentumaiban jelent meg.
A románok 1918 előtt az etnikai elv alapján követelték maguknak a tartományt, és teljes körű politikai egyenlőséget a magyar nemzettel, valamint a visszatérést Erdély 1867 előtti autonómiájához. A magyarok viszont a történelmi jogra hivatkoztak. Mindenkinek szilárd érvei vannak. De nem a magyarok vagy a románok döntöttek a későbbi fejleményekről… A történelem diktálta sors akarta így, valamint az Ausztria–Magyarországot megbüntetni szándékozó győztes hatalmak, amihez társult még a bolsevik mozgalmak váratlan megjelenése Bécsben és Budapesten. Ugyanilyen könnyen megtörténhetett volna az is, hogy Erdély Magyarországé marad, mert a magyaroknak is joguk lett volna a nemzetállamhoz, nemcsak a románoknak. Ugyanilyen könnyen függetlenné is nyilváníthatta volna magát, 53 százaléknyi románnal és 47 százaléknyi más közösségekkel. Őszintén el kellene ismernünk, hogy a románoknak törékeny többségük volt.
Az 1918-as konjunktúra rendkívül kedvező volt Románia számára.
Szinte senki sem látta előre a birodalmak összeomlását. A románok nemzetállamának megalakulása – vagyis az egyesülés Bukovinával, a Bánsággal, Partiummal és Erdéllyel – azzal járt, hogy a román határokon belülre magyarok, szerbek, szászok, székelyek, svábok, zsidók, örmények és mások kerültek, ugyanúgy, ahogy a magyar nemzetállam létrehozása is Erdély és ebből következő módon a románok Magyarország részévé válását jelentette volna.
Erdély tehát egy komplementer tartománya mind Magyarországnak, mind a klasszikus Romániának, vagy ha jobban tetszik, akkor egy átmeneti tartomány.
A románok etnikai joga vitathatatlan, miként a magyarok történelmi joga is. Amit Erdélyből ma látunk, annak meghatározó részét magyarok vagy szászok építették, akiket közülünk egyesek folyamatosan gyaláznak és állandóan Ázsiába küldözgetnek vissza.
Olyan kastélyokkal, erődtemplomokkal, városi építményekkel dicsekszünk, melyeknek semmi közük a bizánci-ortodox román civilizációhoz. A barokk városok, a gótika, a római stílus katolikus és protestáns civilizációs elemek, nem ortodoxok.
Amikor a jogaink melletti kiállásról van szó, nagyon sok román Burebista vagy Decebal dák államától származtatja magát. Mi kézzelfogható maradt Dáciából Erdélyben, ahhoz képest, ami a magyarok vagy az osztrákok, vagy akár – 1918 után – a románok alatt épült, hogy ennyit dicsekszünk vele? Néhány rom és néhány erődítmény maradványa. Dácia mint a román állam elődje, egy felvilágosodás kori és negyvennyolcas mitológiai csinálmány, amit a kommunisták és a protokronisták tupíroztak fel. A valóság azt mutatja, hogy Erdély története Magyarország, Ausztria, Törökország, Moldva és Vlachia történelmével kapcsolódik össze elválaszthatatlanul, és semmiképpen sem Dáciáéval.
Személy szerint én újlatin nyelvet beszélek, és nem értem, miért kellene dicshimnuszokat zengenem egy olyan népről, mely egy a sok ókori közül, csak azért, mert egyesek dicsőséges történelmet akarnak maguknak kitalálni, s azt hiszik, hogy ezzel valamilyen illuzórikus felsőbbrendűséget biztosíthatnak másokkal szemben.
Bármely normális ember számára teljesen irrelevánsnak kellene lennie, hogy a románok vagy a magyarok voltak az elsők Erdélyben. Mindkét etnikum otthon érezhetné magát itt. Tekintettel arra, hogy a magyaroknak vagy a szászoknak városaik, kultúrájuk, hagyományaik, sírjaik és történelmük jelenvaló, nem mondhatnak le erdélyiségükről. Mint ahogy mi, románok sem tehetjük… Ahelyett, hogy örvendenénk, hogy Magyarország és Ausztria történelmének is részei vagyunk, mindig a magyarok a hibásak, és bozgoroknak, migránsoknak, korcsoknak, irredentáknak stb. nevezzük őket. Lehet, hogy vándor nép volt, de integrálódott a katolikus Európába, és fejlettebb civilizációt hozott létre, mint a szláv-bizánci román civilizáció, és nagyon sok szempontból hamarabb nyugatosodott nálunk, őshonosoknál és „tiszta latinoknál”, vagy újabban „tiszta dákoknál”. Mit kezdtünk mindezekkel, mi rendkívülit hoztunk létre, hiszen mással nem tudunk dicsekedni, csak a történelemmel szembeni passzivitásunkkal, a származással, ami egy adottság csupán, folyamatosan siránkozunk, hogy mások meghódítottak bennünket, és nem hagyták – jaj, Istenem! –, hogy felépítsük az országunkat. Ha annyira fenséges történelmünk lenne, amilyennek folyamatosan állítjuk, akkor lett volna nekünk is legalább egy kis királyságunk, mint a bolgároknak vagy a szerbeknek. De a román tartományokat holmi fejedelmek vezették, akik európai szinten – kevés kivételtől eltekintve – állandóan vazallusi helyzetben voltak. A törökökkel szembeni állítólagos ellenállás? Semmi esetre sem mi állítottuk meg a Bécs vára alatt a törököket.
Elsősorban azért tudtunk túlélni, mert a törököknek megfelelt, áruba bocsátottuk a két fejedelemség trónját megadóztatni, és annyi forrást és nyersanyagot zabrálni, amennyit csak lehetett. Az Oszmán Birodalom sokkal többet nyert így, miként a korrupt bojárság is. Csak az egyszerű románok maradtak mindig a vesztes oldalon. Pontosan úgy, miként manapság, az urak változtak csupán... Nem állok vitafelek pártján, csak az igazságén, és azt hiszem, végre otthon kellene hagynunk frusztrációinkat. Nekünk is, a magyaroknak is. Az egységes nemzetállam a magyarokat is elvakította 1918 előtt, a románokat is 1918 után. És túlságosan sokakat még ma is. Úgy tűnik, mintha a két etnikum egyike sem értene meg egy lényeges dolgot: Erdély nem csak magyar, mint ahogy nem is csak román és nem is csak szász. Kár, hogy a román közigazgatás megszállóként viselkedett, és nem Közép-Európa román testeként kezelte a tartományt. Megpróbálták Romániába integrálni és az Ókirályság (Regát) képére és hasonlatosságára alakítani, mely teljesen más történelmű, mentalitású, hagyományú, építészetű fejedelemségekből jött létre.
Hiszen nemzetállam vagyunk, és ráadásul még egységes is. Egységes nemzetállam, de német elnökkel és egy zsidó volt kormányfővel.
TUDOR DUICA
Forrás: Corbii Albi
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 7.
Ingatlant cserélhet a polgármesteri hivatal és a katolikus egyház
Döntött a marosvásárhelyi közgyűlés
Rég húzódó probléma oldódhat meg a marosvásárhelyi közgyűlés csütörtöki döntése nyomán: a képviselő-testület megszavazta a polgármesteri hivatal és a katolikus egyház közötti ingatlancserét. A határozat értelmében iskolaépületek – a Művészeti Líceum, illetve az Európa Általános Iskola egy-egy épülete – cserélnek gazdát.
Miután egy korábbi tanácsülésen elutasították az ingatlancserét, a marosvásárhelyi közgyűlés csütörtökön újra napirendre tűzte az erre vonatkozó határozattervezetet. Ezúttal már kevés ellenvetés hangzott el a tanácsülésen, Olimpiu Sabau javaslatát, hogy sajátítsák ki a katolikus egyház Ballada utcai épületét, már nem is bocsátották szavazásra. A határozatot Soós Zoltán módosító indítványával fogadták el, az RMDSZ-frakció vezetője javasolta, hogy a megyei tanfelügyelőség is bólintson rá a cserére, illetve – mivel a tervezethez csatolt telekkönyvikivonat-másolatok 2009-ből származnak – ellenőrizzék, hogy nem történt-e változás a tulajdonjogot illetően, és csatoljanak egy friss telekkönyvi kivonatot a tervezethez.
A szóban forgó ingatlanok felértékelése megtörtént, az előterjesztés szerint a katolikus egyház Horea utca 23. szám alatti épületét és a hozzá tartozó telket 482.842 euróra, míg a polgármesteri hivatal Forradalom utca 9. szám alatti épületét 483.051 euróra becsülték, a 209 eurós különbözetet az egyház köteles kifizetni a hivatalnak.
Soós Zoltán a tanácsülést követően újságírói kérdésre kijelentette, sok huzavona után döntött úgy a tanács, hogy amennyiben a megyei tanfelügyelőség is beleegyezik az ingatlancserébe, és a városnak joga van ezt megtenni, megteszi, azért, hogy a Ballada utcát meg lehessen nyitni és a gépkocsiforgalom gördülékenyebb legyen a főtér környékén.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Döntött a marosvásárhelyi közgyűlés
Rég húzódó probléma oldódhat meg a marosvásárhelyi közgyűlés csütörtöki döntése nyomán: a képviselő-testület megszavazta a polgármesteri hivatal és a katolikus egyház közötti ingatlancserét. A határozat értelmében iskolaépületek – a Művészeti Líceum, illetve az Európa Általános Iskola egy-egy épülete – cserélnek gazdát.
Miután egy korábbi tanácsülésen elutasították az ingatlancserét, a marosvásárhelyi közgyűlés csütörtökön újra napirendre tűzte az erre vonatkozó határozattervezetet. Ezúttal már kevés ellenvetés hangzott el a tanácsülésen, Olimpiu Sabau javaslatát, hogy sajátítsák ki a katolikus egyház Ballada utcai épületét, már nem is bocsátották szavazásra. A határozatot Soós Zoltán módosító indítványával fogadták el, az RMDSZ-frakció vezetője javasolta, hogy a megyei tanfelügyelőség is bólintson rá a cserére, illetve – mivel a tervezethez csatolt telekkönyvikivonat-másolatok 2009-ből származnak – ellenőrizzék, hogy nem történt-e változás a tulajdonjogot illetően, és csatoljanak egy friss telekkönyvi kivonatot a tervezethez.
A szóban forgó ingatlanok felértékelése megtörtént, az előterjesztés szerint a katolikus egyház Horea utca 23. szám alatti épületét és a hozzá tartozó telket 482.842 euróra, míg a polgármesteri hivatal Forradalom utca 9. szám alatti épületét 483.051 euróra becsülték, a 209 eurós különbözetet az egyház köteles kifizetni a hivatalnak.
Soós Zoltán a tanácsülést követően újságírói kérdésre kijelentette, sok huzavona után döntött úgy a tanács, hogy amennyiben a megyei tanfelügyelőség is beleegyezik az ingatlancserébe, és a városnak joga van ezt megtenni, megteszi, azért, hogy a Ballada utcát meg lehessen nyitni és a gépkocsiforgalom gördülékenyebb legyen a főtér környékén.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 7.
Katarzis
Lélekemelő könyvbemutató Dicsőszentmártonban
Október 29-én a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban a Kis- Küküllő Alapítvány kuratóriuma szervezte irodalmi esten mutatták be Markó Béla Rekviem egy macskáért című esszé- és publicisztikakötetét. A könyvet a költővel beszélgető újságíró szerkesztő, Nagy Miklós Kund ajánlotta a termet zsúfolásig megtöltő közönség figyelmébe. A vendégeket Incze Csaba, a kuratórium alelnöke köszöntötte. Az egyórásnyira szabott érdekes, tartalmas eszmecseréből néhány gondolatot érdemes az újságolvasókkal is megosztanunk.
N. M. K. elmondta, hogy a pozsonyi Kalligram kiadó gondozásában 2015 tavaszán megjelent szép kivitelezésű kötet a szerző 2011–2014 között közölt esszéit és publicisztikai írásait tartalmazza. Markó Béla akkor már kezdett eltávolodni a közvetlen politizálástól, nem pályázott újra az RMDSZ elnöki tisztségére, mind erőteljesebben vonzotta magához a szépirodalom. Közösségünk, a romániai magyarság helyzete, sorsa azonban továbbra is foglalkoztatja. Az ezzel kapcsolatos meglátásai, a politikáról való gondolkodása tükröződik ebben az újabb elméleti jellegű, harminc prózai írást tartalmazó válogatásban. Mélyen szántó, gondolatgazdag esszékkel találkozik az olvasó, de mondandóját a gyakorlati élethez, mindennapjainkhoz igazítva bontja ki a szerző. Ennek köszönhetően a könyv egyfajta naplóként is értelmezhető, amiben közvetve vagy közvetlenül benne van minden, ami velünk az utóbbi 25 évben történt. Persze másként napló ez a könyv, mint az utóbbi időben egyre sűrűbben megjelenő verskötetek. Különös már a címválasztás is. Természetes, hogy a beszélgetőtárs erre is rákérdezett.
Markó Béla erre egy kis történettel válaszolt egy olyan macskáról, amely bukaresti tömbházukba járt be telente melegedni, nem tartozott valójában senkihez a lépcsőházban, mégis mindenki kissé a magáénak tekintette. A teljes sztori elmesélésére itt nincs lehetőségünk, az író sugallta tanulságra azonban igen: a macska a hűség sajátos szimbóluma, nehezen szelídíthető, nem a gazdájához, a házhoz hűséges. Tanulhatunk tőle mi is, ragaszkodjunk a házhoz, legyünk hűségesek a szülőföldhöz. Arra kell választ találnunk, hogyan sikerülhet itt, Erdélyben hűségesnek lenni, hűségben megmaradni.
N. M. K. egy másik "macska-epizódot" is szóba hozott a könyvből. A "fekete macska" esete is Bukarestben történt, mesélte a szerző, aki ezzel a mentalitásbeli különbözőségeket próbálta megvilágítani. Még magas állami tisztséget töltött be, amikor egy este a fővárosban a gépkocsijuk előtt fekete macska rohant át az úton. A kocsi román sofőre hirtelen rálépett a fékre, és váratlanul félrehúzott, előre engedve a mögöttük robogó autót, hogy a szerencsétlenséget hozó állat annak keresztezze az útját. Majd hátrafordulva büszkén jelentette a "főnöknek": megoldotta a problémát. Sajátos balkáni magatartás ez, hangsúlyozza Markó: a sofőr elkerüli a fekete macskát, és boldog, mert meg van győződve, hogy a "sorsot ki lehet játszani". Markó Béla utal arra, hogy különbség van a mi kultúránk és a balkáni-bizánci kultúra között, és részünkről évszázados hiba volt lenézni, mellőzni ezt a különbözőséget. Nem értettük meg ezt a másságot, a szabályok másféle érvényesülését, s ez bizony tragédiákhoz vezetett.
Önmagáról szólva elmondta, "eredeti hivatásom az írás, az irodalom. Akik az életüket a politikában akarják leélni, mindent megtesznek, hogy ott maradjanak a pályán (pl. átsétálnak egyik pártból a másikba és vissza!). Én nem erre vágytam. Úgy érzem, eleget tettem a politikai céljainkért, de azt is tudom, hogy a politika felőrli az embert. Szükségünk van a reflexióra, és én az értelmiségi mivoltomat nem akarom feladni, ezért döntöttem úgy, hogy változtatok a pályámon. Az volt a benyomásom, hogy beszippant a politika. 18 év után nehéz volt visszatérni az íráshoz, de megdolgoztam érte. Újra lételemmé vált számomra a vers, a kötött forma, például a szonett, amelyet azelőtt is szívesen műveltem, biztonságot nyújt".
Mitől függ az, hogy valamit esszében vagy versben ír meg? – kérdezte a továbbiakban N. M. K. "Ma már nem gondolom, hogy a versben nem lehet aktuális, közéleti kérdéshez nyúlni, nem gondolom, hogy vannak költői és költőietlen témák – mondotta Markó. Bármiről lehet verset és esszét is írni. A publicisztika közvetlenebb, a vershez sajátos közérzet viszi az embert." A kérdező jelezte, hogy a kötet névmutatójában 219 nevet számolt meg. Ennyi egyéniségre, emberre hivatkozott a Rekviem egy macskáért kötetbe foglalt írásaiban Markó Béla. Az említettek, idézettek nagy hányada író, gondolkodó ember, sokkal kevesebb a nevén nevezett politikus. Ez is jelzésértékű, rávilágít, hogy a szerző az irodalom felől közelíti meg a politikai jelenségeket. Közvetlen válasza előtt Markó Béla elmondta, hogy a beszédeit, politikai jellegű szövegeit maga írta meg. Ez ellentmond a politikai életben kialakult úzusnak. "Az elmúlt évtizedekben elhitették, hogy a politika szakrális, csak az elhivatottaké. Ez nem igaz. Az értelmiségi embernek nem szabad elhinnie, hogy nem szólhat bele a politikába, nem nyilváníthat véleményt. Én is ott vagyok még szenátorként a parlamentben, és megpróbálok értelmiségiként szerepelni."
Az esszékben szóba hozott személyiségekre utalva N. M. K. visszatért a mentalitásbeli különbségekre. Ezekre jó példa az, amit Markó Caragialéról, illetve Bánffy Miklósról írt. Markó Béla szerint a két író valóban távol áll egymástól, származásuk, neveltetésük, a közeg, amelyben éltek, írtak, dolgoztak alapvetően más, karakterük, életszemléletük sem hasonló, de saját társadalmuk kritikáját mindketten élesen megfogalmazták. Caragialét nem mindenki szereti, mert kritikus volt, Bánffy Miklós a trilógiájában fogalmazza meg az erdélyi vezetők kritikáját, akik felelősek azért, ami az első világháború után történt velünk. Ő is ellenérzéseket váltott ki emiatt egyesekben. De egyiktől is, másiktól is sokat lehet tanulni.
A kötet írásaiban is találkozunk kritikával, hallhattuk a párbeszéd során. Főleg a mindannyiunkat fájdalmasan érintő dolgokban, a csontba vágó kérdésekben, amilyen a kivándorlás is. Ennél a témánál Markó többször is elidőz. "Erről többet kellene beszélni, noha az utóbbi időben csökkent egy kicsit a kivándorlók száma. A kivándorlás egyébként a románok sorait is ritkítja. De ránk nézve sokkal tragikusabb kimenetelű a folyamat. Az egyik legnagyobb feladatunk: itthon tartani a magyarokat Erdélyben. Az utóbbi időben úgy érzékeljük, rosszabb a közérzetünk, de itt kellene rendeznünk az életünket" – hangsúlyozta. "Ezelőtt 100 évvel sem tudta ez a föld megtartani az embereket, sokan kivándoroltak akkor is, a saját felmenőim, rokonságom történetével példázva is sokat írtam erről, de a sebek mindig begyógyultak, most is ennek kellene történnie."
A költő végül így összegzett: "Nekem központi témám Erdély. A marxista történelem azt tanította, hogy a történelmet nem az egyének, hanem a tömegek csinálják, de nálunk az történt, hogy a szászokat és a zsidókat a diktatúra idején a román állam jó pénzért eladta, így például 1968 és 1989 között 236000 szászt telepítettek ki az NSZK-ba, és 40577 zsidót Izraelbe. Így a bevételezett pénz mellett az állam megszabadult két nemzeti kisebbségtől is. Tehát személyi, állampolitikai döntések befolyásolták a történelmet. Más lenne ma Erdély jogi helyzete, ha ez nem történt volna meg. Ha most is itt lennének tömegesen a szászok és a zsidók."
Befejezésül N. M. K. kérésére Markó Béla verset olvasott föl. A Kő és könyv a kolozsvári Házsongárdi temetőben pihenő nagyjainknak állít megrendítő emléket. A költemény könnyet fakasztott a hallgatók szeméből. Katarzisértékű, szép találkozó volt, melyre lelkünk éhezett. Köszönet a két értelmiségi embernek, akik lelki táplálékot hoztak asztalunkra.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
Lélekemelő könyvbemutató Dicsőszentmártonban
Október 29-én a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban a Kis- Küküllő Alapítvány kuratóriuma szervezte irodalmi esten mutatták be Markó Béla Rekviem egy macskáért című esszé- és publicisztikakötetét. A könyvet a költővel beszélgető újságíró szerkesztő, Nagy Miklós Kund ajánlotta a termet zsúfolásig megtöltő közönség figyelmébe. A vendégeket Incze Csaba, a kuratórium alelnöke köszöntötte. Az egyórásnyira szabott érdekes, tartalmas eszmecseréből néhány gondolatot érdemes az újságolvasókkal is megosztanunk.
N. M. K. elmondta, hogy a pozsonyi Kalligram kiadó gondozásában 2015 tavaszán megjelent szép kivitelezésű kötet a szerző 2011–2014 között közölt esszéit és publicisztikai írásait tartalmazza. Markó Béla akkor már kezdett eltávolodni a közvetlen politizálástól, nem pályázott újra az RMDSZ elnöki tisztségére, mind erőteljesebben vonzotta magához a szépirodalom. Közösségünk, a romániai magyarság helyzete, sorsa azonban továbbra is foglalkoztatja. Az ezzel kapcsolatos meglátásai, a politikáról való gondolkodása tükröződik ebben az újabb elméleti jellegű, harminc prózai írást tartalmazó válogatásban. Mélyen szántó, gondolatgazdag esszékkel találkozik az olvasó, de mondandóját a gyakorlati élethez, mindennapjainkhoz igazítva bontja ki a szerző. Ennek köszönhetően a könyv egyfajta naplóként is értelmezhető, amiben közvetve vagy közvetlenül benne van minden, ami velünk az utóbbi 25 évben történt. Persze másként napló ez a könyv, mint az utóbbi időben egyre sűrűbben megjelenő verskötetek. Különös már a címválasztás is. Természetes, hogy a beszélgetőtárs erre is rákérdezett.
Markó Béla erre egy kis történettel válaszolt egy olyan macskáról, amely bukaresti tömbházukba járt be telente melegedni, nem tartozott valójában senkihez a lépcsőházban, mégis mindenki kissé a magáénak tekintette. A teljes sztori elmesélésére itt nincs lehetőségünk, az író sugallta tanulságra azonban igen: a macska a hűség sajátos szimbóluma, nehezen szelídíthető, nem a gazdájához, a házhoz hűséges. Tanulhatunk tőle mi is, ragaszkodjunk a házhoz, legyünk hűségesek a szülőföldhöz. Arra kell választ találnunk, hogyan sikerülhet itt, Erdélyben hűségesnek lenni, hűségben megmaradni.
N. M. K. egy másik "macska-epizódot" is szóba hozott a könyvből. A "fekete macska" esete is Bukarestben történt, mesélte a szerző, aki ezzel a mentalitásbeli különbözőségeket próbálta megvilágítani. Még magas állami tisztséget töltött be, amikor egy este a fővárosban a gépkocsijuk előtt fekete macska rohant át az úton. A kocsi román sofőre hirtelen rálépett a fékre, és váratlanul félrehúzott, előre engedve a mögöttük robogó autót, hogy a szerencsétlenséget hozó állat annak keresztezze az útját. Majd hátrafordulva büszkén jelentette a "főnöknek": megoldotta a problémát. Sajátos balkáni magatartás ez, hangsúlyozza Markó: a sofőr elkerüli a fekete macskát, és boldog, mert meg van győződve, hogy a "sorsot ki lehet játszani". Markó Béla utal arra, hogy különbség van a mi kultúránk és a balkáni-bizánci kultúra között, és részünkről évszázados hiba volt lenézni, mellőzni ezt a különbözőséget. Nem értettük meg ezt a másságot, a szabályok másféle érvényesülését, s ez bizony tragédiákhoz vezetett.
Önmagáról szólva elmondta, "eredeti hivatásom az írás, az irodalom. Akik az életüket a politikában akarják leélni, mindent megtesznek, hogy ott maradjanak a pályán (pl. átsétálnak egyik pártból a másikba és vissza!). Én nem erre vágytam. Úgy érzem, eleget tettem a politikai céljainkért, de azt is tudom, hogy a politika felőrli az embert. Szükségünk van a reflexióra, és én az értelmiségi mivoltomat nem akarom feladni, ezért döntöttem úgy, hogy változtatok a pályámon. Az volt a benyomásom, hogy beszippant a politika. 18 év után nehéz volt visszatérni az íráshoz, de megdolgoztam érte. Újra lételemmé vált számomra a vers, a kötött forma, például a szonett, amelyet azelőtt is szívesen műveltem, biztonságot nyújt".
Mitől függ az, hogy valamit esszében vagy versben ír meg? – kérdezte a továbbiakban N. M. K. "Ma már nem gondolom, hogy a versben nem lehet aktuális, közéleti kérdéshez nyúlni, nem gondolom, hogy vannak költői és költőietlen témák – mondotta Markó. Bármiről lehet verset és esszét is írni. A publicisztika közvetlenebb, a vershez sajátos közérzet viszi az embert." A kérdező jelezte, hogy a kötet névmutatójában 219 nevet számolt meg. Ennyi egyéniségre, emberre hivatkozott a Rekviem egy macskáért kötetbe foglalt írásaiban Markó Béla. Az említettek, idézettek nagy hányada író, gondolkodó ember, sokkal kevesebb a nevén nevezett politikus. Ez is jelzésértékű, rávilágít, hogy a szerző az irodalom felől közelíti meg a politikai jelenségeket. Közvetlen válasza előtt Markó Béla elmondta, hogy a beszédeit, politikai jellegű szövegeit maga írta meg. Ez ellentmond a politikai életben kialakult úzusnak. "Az elmúlt évtizedekben elhitették, hogy a politika szakrális, csak az elhivatottaké. Ez nem igaz. Az értelmiségi embernek nem szabad elhinnie, hogy nem szólhat bele a politikába, nem nyilváníthat véleményt. Én is ott vagyok még szenátorként a parlamentben, és megpróbálok értelmiségiként szerepelni."
Az esszékben szóba hozott személyiségekre utalva N. M. K. visszatért a mentalitásbeli különbségekre. Ezekre jó példa az, amit Markó Caragialéról, illetve Bánffy Miklósról írt. Markó Béla szerint a két író valóban távol áll egymástól, származásuk, neveltetésük, a közeg, amelyben éltek, írtak, dolgoztak alapvetően más, karakterük, életszemléletük sem hasonló, de saját társadalmuk kritikáját mindketten élesen megfogalmazták. Caragialét nem mindenki szereti, mert kritikus volt, Bánffy Miklós a trilógiájában fogalmazza meg az erdélyi vezetők kritikáját, akik felelősek azért, ami az első világháború után történt velünk. Ő is ellenérzéseket váltott ki emiatt egyesekben. De egyiktől is, másiktól is sokat lehet tanulni.
A kötet írásaiban is találkozunk kritikával, hallhattuk a párbeszéd során. Főleg a mindannyiunkat fájdalmasan érintő dolgokban, a csontba vágó kérdésekben, amilyen a kivándorlás is. Ennél a témánál Markó többször is elidőz. "Erről többet kellene beszélni, noha az utóbbi időben csökkent egy kicsit a kivándorlók száma. A kivándorlás egyébként a románok sorait is ritkítja. De ránk nézve sokkal tragikusabb kimenetelű a folyamat. Az egyik legnagyobb feladatunk: itthon tartani a magyarokat Erdélyben. Az utóbbi időben úgy érzékeljük, rosszabb a közérzetünk, de itt kellene rendeznünk az életünket" – hangsúlyozta. "Ezelőtt 100 évvel sem tudta ez a föld megtartani az embereket, sokan kivándoroltak akkor is, a saját felmenőim, rokonságom történetével példázva is sokat írtam erről, de a sebek mindig begyógyultak, most is ennek kellene történnie."
A költő végül így összegzett: "Nekem központi témám Erdély. A marxista történelem azt tanította, hogy a történelmet nem az egyének, hanem a tömegek csinálják, de nálunk az történt, hogy a szászokat és a zsidókat a diktatúra idején a román állam jó pénzért eladta, így például 1968 és 1989 között 236000 szászt telepítettek ki az NSZK-ba, és 40577 zsidót Izraelbe. Így a bevételezett pénz mellett az állam megszabadult két nemzeti kisebbségtől is. Tehát személyi, állampolitikai döntések befolyásolták a történelmet. Más lenne ma Erdély jogi helyzete, ha ez nem történt volna meg. Ha most is itt lennének tömegesen a szászok és a zsidók."
Befejezésül N. M. K. kérésére Markó Béla verset olvasott föl. A Kő és könyv a kolozsvári Házsongárdi temetőben pihenő nagyjainknak állít megrendítő emléket. A költemény könnyet fakasztott a hallgatók szeméből. Katarzisértékű, szép találkozó volt, melyre lelkünk éhezett. Köszönet a két értelmiségi embernek, akik lelki táplálékot hoztak asztalunkra.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 7.
Vida Árpád – albumban is
Igen, a 100 esztendeje fiatalon elhunyt festőművész életműve immár könyvben is elérhető. A Maros Megyei Múzeum patronálásával, Nagy Miklós Kund és Cora Fodor művészettörténész szerkesztésében napvilágot látott egy átfogó katalógus, amelynek a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron lesz a nyilvános bemutatója. Az eseményre november 13-án, pénteken délután 3 órai kezdettel kerül sor a múzeum várbeli székhelyén. A hiánypótló szép kiadványról a rendezvényen Soós Zoltán múzeumigazgató és Nagy Miklós Kund szerkesztő beszél.
A kétnyelvű – magyar-román – kötet több szerző írásaival vezeti be az olvasót "Vida Árpád csodálatos világába". A már említettek mellett a régebb elhunyt művészettörténész, M. Kiss Pál és a nemrég eltávozott Szabó Zoltán Judóka festőművész, az ifjú művészettörténész, Vécsei Hunor és az író, irodalomtörténész Marosi Ildikó elemzi, méltatja a nagy tehetségű vásárhelyi alkotó munkásságát. Közel 90 művészi reprodukció mutatja fel Vida festészetének, grafikai hagyatékának értékeit.
"A Maros Megyei Múzeum értékmentő és értékteremtő szerepéhez járul hozzá a méltatlanul feledésbe merült képzőművész, Vida Árpád örökségének feltárása és reményeink szerint hosszú távú bemutatása – írja Soós Zoltán a Vida Árpád művészeti öröksége című bevezető írásában. – Intézményünk gazdag gyűjteménye és a művészi alkotások minősége már régen érdemessé tették, hogy állandó tárlaton ismertessük városunk tehetséges szülöttének európai színvonalú munkásságát... A kötet betekintést enged a művész életútjának, alkotásainak megismeréséhez, eligazít a stílusirányzatok behatárolásában, amelyek meghatározták Vida munkásságát."
Marosvásárhely egyik méltán nagyra tartott fia megérdemli, hogy az értékes hagyatékot összegző elegáns album premierjét népes közönség tisztelje meg jelenlétével.
Vida Árpád 1884-1915
Népújság (Marosvásárhely)
Igen, a 100 esztendeje fiatalon elhunyt festőművész életműve immár könyvben is elérhető. A Maros Megyei Múzeum patronálásával, Nagy Miklós Kund és Cora Fodor művészettörténész szerkesztésében napvilágot látott egy átfogó katalógus, amelynek a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron lesz a nyilvános bemutatója. Az eseményre november 13-án, pénteken délután 3 órai kezdettel kerül sor a múzeum várbeli székhelyén. A hiánypótló szép kiadványról a rendezvényen Soós Zoltán múzeumigazgató és Nagy Miklós Kund szerkesztő beszél.
A kétnyelvű – magyar-román – kötet több szerző írásaival vezeti be az olvasót "Vida Árpád csodálatos világába". A már említettek mellett a régebb elhunyt művészettörténész, M. Kiss Pál és a nemrég eltávozott Szabó Zoltán Judóka festőművész, az ifjú művészettörténész, Vécsei Hunor és az író, irodalomtörténész Marosi Ildikó elemzi, méltatja a nagy tehetségű vásárhelyi alkotó munkásságát. Közel 90 művészi reprodukció mutatja fel Vida festészetének, grafikai hagyatékának értékeit.
"A Maros Megyei Múzeum értékmentő és értékteremtő szerepéhez járul hozzá a méltatlanul feledésbe merült képzőművész, Vida Árpád örökségének feltárása és reményeink szerint hosszú távú bemutatása – írja Soós Zoltán a Vida Árpád művészeti öröksége című bevezető írásában. – Intézményünk gazdag gyűjteménye és a művészi alkotások minősége már régen érdemessé tették, hogy állandó tárlaton ismertessük városunk tehetséges szülöttének európai színvonalú munkásságát... A kötet betekintést enged a művész életútjának, alkotásainak megismeréséhez, eligazít a stílusirányzatok behatárolásában, amelyek meghatározták Vida munkásságát."
Marosvásárhely egyik méltán nagyra tartott fia megérdemli, hogy az értékes hagyatékot összegző elegáns album premierjét népes közönség tisztelje meg jelenlétével.
Vida Árpád 1884-1915
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 7.
Teltház fogadta Réhon József legújabb kötetét
„Írok, ahogy szoktam”
Bizony nem mindenkinek maradt ülőhely csütörtökön délután a Jelen Ház dísztermében, Réhon József legújabb, Fekete-fehér billentyűk című, 12. könyvének bemutatóján. Barátok, kollégák, egykori iskolatársak, volt diákok és sok-sok ismerős fogadta nagy érdeklődéssel és szeretettel a visszaemlékezéseket, elbeszéléseket és tárcákat tartalmazó kötetet, melyet Jámbor Gyula újságíró mutatott be a közönségnek. A Concord Media Jelen gondozásában megjelent, 31 (a szerk.: az író lottószámainak egyike) írást egybefogó kötetről a szerző azt mondta: nem egy közérdekű könyvről van szó, jól dokumentált, de könnyű olvasmánynak szánta, egy derűs „rétegkönyv”, melyet örülne, ha a fiatalok is kézbe vennének.
A kötet borítóját illusztráló Fritz Mihály képzőművész a bemutatón elmondta, régi tanár–diák barátság fűzi a szerzőhöz, így természetes volt számára, hogy segít a „direktor úrnak” a kötet előkészítésében. Az író szavaival élve, mintegy varázsigeként hathat a könyv borítójának belső oldalán szereplő ArVáKoBe „misztikus formula”, mely részben egyik barátjának ötlete, és valójában életének legfontosabb állomásait (Arad, Várad, Kolozsvár, Belényes), „érlelődésének” pillanatait érinti.
A Jámbor Gyula által feltett kérdésre, hogy mivel marad az olvasó e könyv után, az író azt mondta, úgy érzi, az általa megélt események, történetek talán valamilyen szinten gazdagíthatják mások életét. Karinthy versparódiájával – Szabolcska Mihály: Egyszerűség – példázva enyhe öniróniával hangsúlyozta, nincsenek írói ambíciói, de megtisztelve érzi magát, és hálás, ha elolvassák, amit írt. Van benne „odavetve” egy kis humor is, főszereplők a barátai, jótevői.
„Írok, ahogy szoktam – másképp nem is tudok –, a korábbiakhoz viszonyítva valamivel rezignáltabban, de még nem lemondóan! A nosztalgia a négyzeten, de lehet, hogy már a köbön szerepel. Az idősödő olvasó nem fog elszomorodni. Ha szándékomon múlik – a tehetségem véges –, a sorokból, remélem, kicseng: nem csúnya az élet! Már-már szép is lehet” – áll a könyv előszavában.
A hangulatos, humoros, könnyed bemutató az író dedikálásával zárult, előtte azonban Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület elnökségi tagja olvasott fel egy verses összeállítást, mellyel az életünk részét képező helyek, városok iránti szeretetet, tiszteletet, az emlékezés örömét kívánta érzékeltetni.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
„Írok, ahogy szoktam”
Bizony nem mindenkinek maradt ülőhely csütörtökön délután a Jelen Ház dísztermében, Réhon József legújabb, Fekete-fehér billentyűk című, 12. könyvének bemutatóján. Barátok, kollégák, egykori iskolatársak, volt diákok és sok-sok ismerős fogadta nagy érdeklődéssel és szeretettel a visszaemlékezéseket, elbeszéléseket és tárcákat tartalmazó kötetet, melyet Jámbor Gyula újságíró mutatott be a közönségnek. A Concord Media Jelen gondozásában megjelent, 31 (a szerk.: az író lottószámainak egyike) írást egybefogó kötetről a szerző azt mondta: nem egy közérdekű könyvről van szó, jól dokumentált, de könnyű olvasmánynak szánta, egy derűs „rétegkönyv”, melyet örülne, ha a fiatalok is kézbe vennének.
A kötet borítóját illusztráló Fritz Mihály képzőművész a bemutatón elmondta, régi tanár–diák barátság fűzi a szerzőhöz, így természetes volt számára, hogy segít a „direktor úrnak” a kötet előkészítésében. Az író szavaival élve, mintegy varázsigeként hathat a könyv borítójának belső oldalán szereplő ArVáKoBe „misztikus formula”, mely részben egyik barátjának ötlete, és valójában életének legfontosabb állomásait (Arad, Várad, Kolozsvár, Belényes), „érlelődésének” pillanatait érinti.
A Jámbor Gyula által feltett kérdésre, hogy mivel marad az olvasó e könyv után, az író azt mondta, úgy érzi, az általa megélt események, történetek talán valamilyen szinten gazdagíthatják mások életét. Karinthy versparódiájával – Szabolcska Mihály: Egyszerűség – példázva enyhe öniróniával hangsúlyozta, nincsenek írói ambíciói, de megtisztelve érzi magát, és hálás, ha elolvassák, amit írt. Van benne „odavetve” egy kis humor is, főszereplők a barátai, jótevői.
„Írok, ahogy szoktam – másképp nem is tudok –, a korábbiakhoz viszonyítva valamivel rezignáltabban, de még nem lemondóan! A nosztalgia a négyzeten, de lehet, hogy már a köbön szerepel. Az idősödő olvasó nem fog elszomorodni. Ha szándékomon múlik – a tehetségem véges –, a sorokból, remélem, kicseng: nem csúnya az élet! Már-már szép is lehet” – áll a könyv előszavában.
A hangulatos, humoros, könnyed bemutató az író dedikálásával zárult, előtte azonban Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület elnökségi tagja olvasott fel egy verses összeállítást, mellyel az életünk részét képező helyek, városok iránti szeretetet, tiszteletet, az emlékezés örömét kívánta érzékeltetni.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 7.
Rendhagyó tudományóra Nagyenyeden
A Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjai rendhagyó módon ünnepelték meg a héten a Magyar Tudomány Napját, amelyről a Magyar Tudományos Akadémia már 1947-től megemlékezik, ellenben hivatalosan csak 2003-től ünneplik minden év november harmadikán.
A diákok egyrészt vetített előadáson ismerhették meg számos magyar tudós kimagasló tevékenységét, másrészt ők is bemutatókkal készültek, tudósok munkásságát ismertették. A rendezvény – amely része volt az iskolai könyvtárak világhónapja tevékenységsorozatnak – megfelelt a kollégium könyvtárosa, Ercsey Etelka célkitűzésének: a tudományok népszerűsítése és a magyar tudomány jeles képviselői és vívmányai iránti érdeklődés felkeltése.
A Magyar Népmese Napja, az Állatok Világnapja, a németországi meghívásra szervezett „Color My Dreams” olyan kiemelt projektjei a kollégium iskolai könyvtárának, amelyek mágnesként vonzzák a diákságot az olvasás és megismerés birodalmába. Az iskolai könyvtárak világhónapjának tiszteletére rendezett tevékenységsorozat újabb epizódjára november 4-én került sor: ezúttal a Magyar Tudomány Napját ünnepelték.
Mint ismeretes, az MTA már 1947 óta megemlékezik e napról, hivatalosan azonban csak 2003-tól ünneplik minden év november 3-án, azon a napon, amikor Széchenyi István a pozsonyi országgyűlésen egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, s ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.
A nemes adomány nem volt hiábavaló, hiszen 1825 óta Magyarország számtalan tudóst, feltalálót adott a világnak, mint az kiderült Dvorácsek Ágoston fizikatanár vetítéséből. A diákok számára nem teljesen ismeretlen adatok hangzottak el, hiszen évente számos hazai és nemzetközi konferencián vagy versenyen vesznek részt eredményesen, ezért Bolyai Farkas, Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Szilárd Leó kimagasló teljesítményeiről alapos ismeretekre tettek szert.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)
A Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjai rendhagyó módon ünnepelték meg a héten a Magyar Tudomány Napját, amelyről a Magyar Tudományos Akadémia már 1947-től megemlékezik, ellenben hivatalosan csak 2003-től ünneplik minden év november harmadikán.
A diákok egyrészt vetített előadáson ismerhették meg számos magyar tudós kimagasló tevékenységét, másrészt ők is bemutatókkal készültek, tudósok munkásságát ismertették. A rendezvény – amely része volt az iskolai könyvtárak világhónapja tevékenységsorozatnak – megfelelt a kollégium könyvtárosa, Ercsey Etelka célkitűzésének: a tudományok népszerűsítése és a magyar tudomány jeles képviselői és vívmányai iránti érdeklődés felkeltése.
A Magyar Népmese Napja, az Állatok Világnapja, a németországi meghívásra szervezett „Color My Dreams” olyan kiemelt projektjei a kollégium iskolai könyvtárának, amelyek mágnesként vonzzák a diákságot az olvasás és megismerés birodalmába. Az iskolai könyvtárak világhónapjának tiszteletére rendezett tevékenységsorozat újabb epizódjára november 4-én került sor: ezúttal a Magyar Tudomány Napját ünnepelték.
Mint ismeretes, az MTA már 1947 óta megemlékezik e napról, hivatalosan azonban csak 2003-tól ünneplik minden év november 3-án, azon a napon, amikor Széchenyi István a pozsonyi országgyűlésen egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, s ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.
A nemes adomány nem volt hiábavaló, hiszen 1825 óta Magyarország számtalan tudóst, feltalálót adott a világnak, mint az kiderült Dvorácsek Ágoston fizikatanár vetítéséből. A diákok számára nem teljesen ismeretlen adatok hangzottak el, hiszen évente számos hazai és nemzetközi konferencián vagy versenyen vesznek részt eredményesen, ezért Bolyai Farkas, Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Szilárd Leó kimagasló teljesítményeiről alapos ismeretekre tettek szert.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 7.
Bukarestben folytatódnak a demonstrációk
Szakértői kormány alakításához közelednek a romániai kormányalakítási tárgyalások. A Klaus Johannis államfővel folytatott tárgyalásokról még a korábban egyértelműen a kormányzás folytatását hirdető szociáldemokraták is úgy jöttek ki, hogy készen állnak támogatni egy technokrata kabinet felállítását.
Az álláspontok változását minden bizonnyal az egyelőre szűnni nem akaró tüntetések kényszerítették ki, amelyek tegnap is folytatódtak.
A csütörtöki tüntetésen már konkrét követelések is megfogalmazódtak: a bruttó hazai termék hat százalékát kapja meg a tanügy, tegyék átláthatóvá, mire költik el a közpénzeket, mondjon le a nép ügyvédje, Victor Ciorbea, valamint Calin Popescu Tariceanu, a szenátus elnöke. Persze maradtak a korábbi, nehezen konkretizálható skandálások is: „Nemcsak egy nevet változtatunk meg, hanem egy egész rendszert”; „PNL, PSD ugyanaz a nyomorúság”; „Ne űzzétek el a fiatalokat az országból!”; „Le a csúszópénzzel!”; „Adózzon az ortodox egyház is!”. Elhangzott azonban az is, hogy nem lenne jó megoldás előre hozott választásokat tartani, hiszen idő kell új pártok létrehozására, miután a jelenlegiek képtelenek megújulni.
Az államelnök a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) küldöttsége társaságában töltötte a legrövidebb időt. A mindössze tízperces találkozót követően Gabriel Oprea pártelnök, belügyminiszter – akinek távozását talán a legvehemensebben követelte a tömeg a rendőrhalállal végződött, jogtalanul használt rendőri felvezetés miatt – bejelentette: kilép az ideiglenes kormányból. Ugyanakkor jelezte, hogy az UNPR-ben támogató partnerre lel az államfő, bármhogy is döntene az új kormánnyal kapcsolatosan – akár az előre hozott választások megszervezéséről is.
Váratlan hírek érkeztek az ortodox egyházból is: visszavonulásra készül Daniel Ciobotea, a Román Ortodox Egyház feje. A hivatalos indoklás szerint a döntés mögött a pátriárka megromlott egészségi állapota áll. Elgondolkodtató viszont, hogy a közvélemény nem bocsátja meg neki a diszkótűz következményeivel kapcsolatos empátia hiányát, illetve azt, hogy egyháza több papja is sátánistáknak nevezte a rockkoncert résztvevőit, halálukat pedig isteni büntetésnek tartotta.
Az előre hozott választások ügyében a politikai élet szereplőinek álláspontjai is jelentős szórást mutatnak. Az RMDSZ ugyan járhatónak tartja ezt az utat, ám elemzők szerint a felfokozott hangulat fennmaradása nagy valószínűséggel magas választói részvételhez vezet, amit az RMDSZ aligha tudna produkálni a magyar választók körében. Az RMDSZ szempontjából egy liberális kisebbségi kormány tűnik a legmegfelelőbbnek, annak külső támogatása pedig a leglogikusabb lépésnek.
Ugyanakkor Temesváron – a múlt pénteki diszkótűz helyszíne, a Colectiv Club neve nyomán – Colectiv Párt néven új pártot készülnek bejegyezni. A kezdeményező, Cosmin Mirisan frissen végzett jogász szerint az új politikai alakulat az emberek „azon igényéből fakad, hogy megszabaduljanak a korrupciótól”.
Csinta Samu (Kolozsvár)
Magyar Idők (Budapest)
Szakértői kormány alakításához közelednek a romániai kormányalakítási tárgyalások. A Klaus Johannis államfővel folytatott tárgyalásokról még a korábban egyértelműen a kormányzás folytatását hirdető szociáldemokraták is úgy jöttek ki, hogy készen állnak támogatni egy technokrata kabinet felállítását.
Az álláspontok változását minden bizonnyal az egyelőre szűnni nem akaró tüntetések kényszerítették ki, amelyek tegnap is folytatódtak.
A csütörtöki tüntetésen már konkrét követelések is megfogalmazódtak: a bruttó hazai termék hat százalékát kapja meg a tanügy, tegyék átláthatóvá, mire költik el a közpénzeket, mondjon le a nép ügyvédje, Victor Ciorbea, valamint Calin Popescu Tariceanu, a szenátus elnöke. Persze maradtak a korábbi, nehezen konkretizálható skandálások is: „Nemcsak egy nevet változtatunk meg, hanem egy egész rendszert”; „PNL, PSD ugyanaz a nyomorúság”; „Ne űzzétek el a fiatalokat az országból!”; „Le a csúszópénzzel!”; „Adózzon az ortodox egyház is!”. Elhangzott azonban az is, hogy nem lenne jó megoldás előre hozott választásokat tartani, hiszen idő kell új pártok létrehozására, miután a jelenlegiek képtelenek megújulni.
Az államelnök a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) küldöttsége társaságában töltötte a legrövidebb időt. A mindössze tízperces találkozót követően Gabriel Oprea pártelnök, belügyminiszter – akinek távozását talán a legvehemensebben követelte a tömeg a rendőrhalállal végződött, jogtalanul használt rendőri felvezetés miatt – bejelentette: kilép az ideiglenes kormányból. Ugyanakkor jelezte, hogy az UNPR-ben támogató partnerre lel az államfő, bármhogy is döntene az új kormánnyal kapcsolatosan – akár az előre hozott választások megszervezéséről is.
Váratlan hírek érkeztek az ortodox egyházból is: visszavonulásra készül Daniel Ciobotea, a Román Ortodox Egyház feje. A hivatalos indoklás szerint a döntés mögött a pátriárka megromlott egészségi állapota áll. Elgondolkodtató viszont, hogy a közvélemény nem bocsátja meg neki a diszkótűz következményeivel kapcsolatos empátia hiányát, illetve azt, hogy egyháza több papja is sátánistáknak nevezte a rockkoncert résztvevőit, halálukat pedig isteni büntetésnek tartotta.
Az előre hozott választások ügyében a politikai élet szereplőinek álláspontjai is jelentős szórást mutatnak. Az RMDSZ ugyan járhatónak tartja ezt az utat, ám elemzők szerint a felfokozott hangulat fennmaradása nagy valószínűséggel magas választói részvételhez vezet, amit az RMDSZ aligha tudna produkálni a magyar választók körében. Az RMDSZ szempontjából egy liberális kisebbségi kormány tűnik a legmegfelelőbbnek, annak külső támogatása pedig a leglogikusabb lépésnek.
Ugyanakkor Temesváron – a múlt pénteki diszkótűz helyszíne, a Colectiv Club neve nyomán – Colectiv Párt néven új pártot készülnek bejegyezni. A kezdeményező, Cosmin Mirisan frissen végzett jogász szerint az új politikai alakulat az emberek „azon igényéből fakad, hogy megszabaduljanak a korrupciótól”.
Csinta Samu (Kolozsvár)
Magyar Idők (Budapest)
2015. november 8.
Kifütyülték Johannist a bukaresti tüntetők
Kiment Klaus Johannis államelnök Bukarestben az Egyetem térre, ahol több mint ezren tüntettek. Az államfőt fütyüléssel és pfújolással fogadták, de amikor elment, visszakiabálták.
"Hívtatok, jöttem" - mondta Johannis az őt "megrohamozó" tüntetőknek, a tömegből azonban többen a lemondását követelték a Mediafax tudósítása szerint.
Mások azt követelték, hogy a korrupt képviselők mondjanak le, legyen csak 300 tagú a parlament, vagy elégedetlenkedtek amiatt, hogy őket nem hívták meg az elnöki hivatalba egyeztetésekre.
Johannis tömören válaszolt egyes kérdésekre, például "megjegyezte", hogy valaki teljesen más politikát követelt, illetve kijelentette, hogy a változás a pártokon belül kell történjen.
Az államfő később Facebook-oldalára azt írta, "sok felháborodást láttam, de reményt is arra, hogy a dolgok megváltozhatnak. Azt mondtam a jelenlévőknek, hogy bízzanak és vegyenek részt a dolgokban, mert csak együtt tehetjük Romániát olyan országgá, amilyennek szeretnénk."(hírszerk.)
Transindex.ro
Kiment Klaus Johannis államelnök Bukarestben az Egyetem térre, ahol több mint ezren tüntettek. Az államfőt fütyüléssel és pfújolással fogadták, de amikor elment, visszakiabálták.
"Hívtatok, jöttem" - mondta Johannis az őt "megrohamozó" tüntetőknek, a tömegből azonban többen a lemondását követelték a Mediafax tudósítása szerint.
Mások azt követelték, hogy a korrupt képviselők mondjanak le, legyen csak 300 tagú a parlament, vagy elégedetlenkedtek amiatt, hogy őket nem hívták meg az elnöki hivatalba egyeztetésekre.
Johannis tömören válaszolt egyes kérdésekre, például "megjegyezte", hogy valaki teljesen más politikát követelt, illetve kijelentette, hogy a változás a pártokon belül kell történjen.
Az államfő később Facebook-oldalára azt írta, "sok felháborodást láttam, de reményt is arra, hogy a dolgok megváltozhatnak. Azt mondtam a jelenlévőknek, hogy bízzanak és vegyenek részt a dolgokban, mert csak együtt tehetjük Romániát olyan országgá, amilyennek szeretnénk."(hírszerk.)
Transindex.ro
2015. november 8.
Utca és/vagy demokrácia?
Tüntetők ezrei helyett mégiscsak jobb, ha választók milliói mondanak véleményt arról, miben legyen más a romániai politika, miben legyen más a romániai társadalom. Szűcs László írása.
Romániában jó esély van arra, hogy egy nemes ügy is hamar önmaga paródiájává váljon. Ebbe az irányba halad biztos léptekkel a Ponta-kabinet bukását előidéző tüntetéssorozat. Miközben napról-napra rettenetesebb a növekvő szám: már közel az ötvenhez a Colectiv klub halálos áldozata, a hazai egészségügy tehetetlenségéről árulkodik, hogy már-már kapkodva keresnek újabb és újabb célpontokat a kritikus állapotban lévő sérültek külföldre szállításához.
Vasárnap este Iohannis államfő kisétált a tüntetők közé, s ugyan szimbolikus jelenléte sem a korrupciót nem tünteti el, sem a politikai válságot nem oldja meg, aligha volt más választása, ha nem akarja, hogy az emberek ellene is forduljanak. Mert ha a kormány, a pártok, a parlament, a média, az ortodox egyház után az államfővel szemben is kritikussá válik a tömeg, ki fogja normális állapotok felé terelni az országot? Persze, Iohannis se garancia erre. Már csak azért sem, mivel annak ellenére, hogy a magányos harcos szerepében tetszeleg, aki egy politikai bozótvágó késsel keres és talál kiutat a bajból, ne feledjük, ő ugyanennek a politikai elitnek a tagja, nemrég még az általa vezetett párt kormányzott a mostani parlamenti ciklusban is. Része volt a hatalomnak.
Az is lehet, nem kell majd az utcának Iohannis. Hiszen alapítottak a tüntetők maguknak saját, független újságot, beszélnek már a Colectiv Párt megalakításáról, listák születnek arról, kiket kell még meneszteni. A moldovai utcatársak Kisinyovban egyenesen közös román-moldáv kormányt követelnek. (Azon sem lepődnék meg, ha már bejegyezték, levédették volna a héten a szabadalmi és védjegyhivatalnál a Colectiv márkanevet.) A jelenlegi helyzetben néhány ezer ember szinte bármire rákényszerítheti a politikumot, s ez akkor is veszélyes, ha sok követelés jogos, míg a támadott politikai elit hajlamos eljátszani a választók bizalmát. (Azt csak egész halkan jegyzem meg: vajon ugyanúgy megteltek volna a közterek, ha egy magyarok lakta városban, netán romák látogatta szórakozóhelyen, vagy melegbárnak történik a tragédia? Kellően együtt jár-e már Romániában a tolerancia és a szolidaritás? Nem akarok ítélkezni, maradjunk abban: lehet.)
Azért maga a politikai is működik, megkezdődött az újabb casting egy átmeneti szakértői kormány vezetőjét keresve. Én nem adok sok esélyt egy ilyen kabinet működésének jövő év végéig. (A dilemma úgy is megfogalmazható: módosuljon valahogy a törvényi környezet, s utána válasszunk, avagy egy gyors választás után nyúljanak hozzá a jogszabályokhoz.) Ma úgy gondolom, az egyetlen tartós és demokratikus megoldás egy előre hozott választás. Annak árán is, annak tudatában is, hogy rossz a választói törvényi háttér, s lesznek zavarosban halászni igyekvő politikai kalandorok, szerephez jut majd a Colectiv-populizmus, akár egy szélsőséges erő is színre léphet. Ám a tüntetők ezrei helyett mégiscsak jobb, ha választók milliói mondanak véleményt arról, miben legyen más a romániai politika, miben legyen más a romániai társadalom.
http://erdelyiriport.ro
Tüntetők ezrei helyett mégiscsak jobb, ha választók milliói mondanak véleményt arról, miben legyen más a romániai politika, miben legyen más a romániai társadalom. Szűcs László írása.
Romániában jó esély van arra, hogy egy nemes ügy is hamar önmaga paródiájává váljon. Ebbe az irányba halad biztos léptekkel a Ponta-kabinet bukását előidéző tüntetéssorozat. Miközben napról-napra rettenetesebb a növekvő szám: már közel az ötvenhez a Colectiv klub halálos áldozata, a hazai egészségügy tehetetlenségéről árulkodik, hogy már-már kapkodva keresnek újabb és újabb célpontokat a kritikus állapotban lévő sérültek külföldre szállításához.
Vasárnap este Iohannis államfő kisétált a tüntetők közé, s ugyan szimbolikus jelenléte sem a korrupciót nem tünteti el, sem a politikai válságot nem oldja meg, aligha volt más választása, ha nem akarja, hogy az emberek ellene is forduljanak. Mert ha a kormány, a pártok, a parlament, a média, az ortodox egyház után az államfővel szemben is kritikussá válik a tömeg, ki fogja normális állapotok felé terelni az országot? Persze, Iohannis se garancia erre. Már csak azért sem, mivel annak ellenére, hogy a magányos harcos szerepében tetszeleg, aki egy politikai bozótvágó késsel keres és talál kiutat a bajból, ne feledjük, ő ugyanennek a politikai elitnek a tagja, nemrég még az általa vezetett párt kormányzott a mostani parlamenti ciklusban is. Része volt a hatalomnak.
Az is lehet, nem kell majd az utcának Iohannis. Hiszen alapítottak a tüntetők maguknak saját, független újságot, beszélnek már a Colectiv Párt megalakításáról, listák születnek arról, kiket kell még meneszteni. A moldovai utcatársak Kisinyovban egyenesen közös román-moldáv kormányt követelnek. (Azon sem lepődnék meg, ha már bejegyezték, levédették volna a héten a szabadalmi és védjegyhivatalnál a Colectiv márkanevet.) A jelenlegi helyzetben néhány ezer ember szinte bármire rákényszerítheti a politikumot, s ez akkor is veszélyes, ha sok követelés jogos, míg a támadott politikai elit hajlamos eljátszani a választók bizalmát. (Azt csak egész halkan jegyzem meg: vajon ugyanúgy megteltek volna a közterek, ha egy magyarok lakta városban, netán romák látogatta szórakozóhelyen, vagy melegbárnak történik a tragédia? Kellően együtt jár-e már Romániában a tolerancia és a szolidaritás? Nem akarok ítélkezni, maradjunk abban: lehet.)
Azért maga a politikai is működik, megkezdődött az újabb casting egy átmeneti szakértői kormány vezetőjét keresve. Én nem adok sok esélyt egy ilyen kabinet működésének jövő év végéig. (A dilemma úgy is megfogalmazható: módosuljon valahogy a törvényi környezet, s utána válasszunk, avagy egy gyors választás után nyúljanak hozzá a jogszabályokhoz.) Ma úgy gondolom, az egyetlen tartós és demokratikus megoldás egy előre hozott választás. Annak árán is, annak tudatában is, hogy rossz a választói törvényi háttér, s lesznek zavarosban halászni igyekvő politikai kalandorok, szerephez jut majd a Colectiv-populizmus, akár egy szélsőséges erő is színre léphet. Ám a tüntetők ezrei helyett mégiscsak jobb, ha választók milliói mondanak véleményt arról, miben legyen más a romániai politika, miben legyen más a romániai társadalom.
http://erdelyiriport.ro
2015. november 9.
A magyar kormány újból segít: műemlékvédelmi program indul
November 3-án a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, másnap Kézdivásárhelyen, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban Sebestyén József magyarországi építész és műemlékvédő szakember Megújuló épített örökségünk a Kárpát-medencében címmel tartott vetített képes előadást.
Az anyaországi vendég Rómer Flóris (1815–1889) régész, művészettörténész bencés tanár, akadémikus, nagyváradi kanonok alakjának, valamint tevékenységének felidézésével indította nagy ívű és adatok sokaságát felsorakoztató előadását. Erre két oka is volt, hiszen születésének 200. évfordulója alkalmából a 2015-ös esztendőt Rómer-emlékévnek nyilvánították, ugyanakkor folyó év augusztus 7-i, 1549-es számot viselő határozatával Magyarország kormánya elindította a róla elnevezett tervet. Ezáltal a jelenlegi határokon kívül eső magyar vonatkozású épített örökség feltárása, megóvása és megismertetése érdekében szeretnének újabb lépéseket tenni, és 2016–2018 között évi 200 millió forintot fordítanak a megvalósítására.
Nem véletlenül adták a programnak a tudós pap nevét, ugyanis személyében a magyar régészettudomány, művészettörténet és műemlékvédelem egyik megteremtőjét tisztelhetjük. Jövőbe mutató és cselekedeteit meghatározó gondolkodásmódját alábbi mondata is hűen tükrözi: „minden erőnket arra kell fordítanunk, miszerint szép hazánk minden egyes vidékét kedvvel és szorgalommal átkutassuk, s így a legjelesebb műveket kiválasztva, megismertetve a jövő kornak, ha egyébként megóvni, fenntartani nem tudjuk, legalább rajzban és leírásban átadhassuk.”
Persze, nem ez volt az első olyan program, melyet a magyar kormány a határon túli magyar műemlék épületek megmentése érdekében indított, ugyanis a Nemzeti Örökség Program néven már 1998-ban meghirdetett, és 1999-ben gyakorlatba is ültetett egy hasonlót. Akkor a támogatások elsősorban a preventív örökségvédelem, vagyis az épített örökség felkutatására, összeírására és nyilvántartásba vételére, az állagmegóvási, felújítási és helyreállítási munkálatokra és a kutatás során feltáruló ismeretanyag közzétételére – a műemlékvédelem terén elért eredményekkel együtt – irányultak. A 2007-ig működő, és akkor sajnálatos módon leállított program hozadékát pedig nem csak eddig pusztuló és ismeretlen építészeti értékek megmentése és ismertetése képezte, hanem a különböző intézmények, valamint szakemberek között létrejött, és a határokon átívelő kapcsolatrendszer, illetve szoros együttműködés is.
Előadása végén Sebestyén hosszasan sorolta mindazon műemlék épületeket, melyeket az említett program segítségével Kárpát-medence-szerte sikerült az enyészet karmaiból kiragadni. Háromszéken az Árpád-korban épített gelencei római katolikus templom, a miklósvári Kálnoky-kastély, az altorjai Apor-kastély, valamint a sepsikilyéni unitárius templom is ebben a szerencsében részesült. A műemlékvédő abban reménykedik, hogy az újabb lehetőség még több értékes építészeti hagyaték állagának a feljavítását és konzerválását fogja biztosítani.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma
November 3-án a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, másnap Kézdivásárhelyen, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban Sebestyén József magyarországi építész és műemlékvédő szakember Megújuló épített örökségünk a Kárpát-medencében címmel tartott vetített képes előadást.
Az anyaországi vendég Rómer Flóris (1815–1889) régész, művészettörténész bencés tanár, akadémikus, nagyváradi kanonok alakjának, valamint tevékenységének felidézésével indította nagy ívű és adatok sokaságát felsorakoztató előadását. Erre két oka is volt, hiszen születésének 200. évfordulója alkalmából a 2015-ös esztendőt Rómer-emlékévnek nyilvánították, ugyanakkor folyó év augusztus 7-i, 1549-es számot viselő határozatával Magyarország kormánya elindította a róla elnevezett tervet. Ezáltal a jelenlegi határokon kívül eső magyar vonatkozású épített örökség feltárása, megóvása és megismertetése érdekében szeretnének újabb lépéseket tenni, és 2016–2018 között évi 200 millió forintot fordítanak a megvalósítására.
Nem véletlenül adták a programnak a tudós pap nevét, ugyanis személyében a magyar régészettudomány, művészettörténet és műemlékvédelem egyik megteremtőjét tisztelhetjük. Jövőbe mutató és cselekedeteit meghatározó gondolkodásmódját alábbi mondata is hűen tükrözi: „minden erőnket arra kell fordítanunk, miszerint szép hazánk minden egyes vidékét kedvvel és szorgalommal átkutassuk, s így a legjelesebb műveket kiválasztva, megismertetve a jövő kornak, ha egyébként megóvni, fenntartani nem tudjuk, legalább rajzban és leírásban átadhassuk.”
Persze, nem ez volt az első olyan program, melyet a magyar kormány a határon túli magyar műemlék épületek megmentése érdekében indított, ugyanis a Nemzeti Örökség Program néven már 1998-ban meghirdetett, és 1999-ben gyakorlatba is ültetett egy hasonlót. Akkor a támogatások elsősorban a preventív örökségvédelem, vagyis az épített örökség felkutatására, összeírására és nyilvántartásba vételére, az állagmegóvási, felújítási és helyreállítási munkálatokra és a kutatás során feltáruló ismeretanyag közzétételére – a műemlékvédelem terén elért eredményekkel együtt – irányultak. A 2007-ig működő, és akkor sajnálatos módon leállított program hozadékát pedig nem csak eddig pusztuló és ismeretlen építészeti értékek megmentése és ismertetése képezte, hanem a különböző intézmények, valamint szakemberek között létrejött, és a határokon átívelő kapcsolatrendszer, illetve szoros együttműködés is.
Előadása végén Sebestyén hosszasan sorolta mindazon műemlék épületeket, melyeket az említett program segítségével Kárpát-medence-szerte sikerült az enyészet karmaiból kiragadni. Háromszéken az Árpád-korban épített gelencei római katolikus templom, a miklósvári Kálnoky-kastély, az altorjai Apor-kastély, valamint a sepsikilyéni unitárius templom is ebben a szerencsében részesült. A műemlékvédő abban reménykedik, hogy az újabb lehetőség még több értékes építészeti hagyaték állagának a feljavítását és konzerválását fogja biztosítani.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2015. november 9.
Johannis kiment a tüntetők közé Bukarestben
A televíziós közvetítésekben csak egyes mondatfoszlányok hallatszottak az elnök által folytatott beszélgetésekből. Iohannis az egyik tüntetőnek ezt mondta: „Most már nem hajlok az előrehozott választásokra". Bukarestben és az ország nagyvárosaiban kedden kezdődött tüntetéssorozat, amelynek résztvevői a közélet megtisztulását, a kompromittálódott politikusok eltávolítását, a korrupció megfékezését követelik.
A bukaresti tüntetők – és az eseményeket kommentáló román újságírók – a hét folyamán több ízben számon kérték, miért nem jelent meg választói között Klaus Iohannis államfő, az egyedüli olyan politikus, akinek a legitimitását a tiltakozók sem kérdőjelezték meg.
Az elnök ehelyett előbb az elnöki palotába invitálta a tüntetők küldötteit, majd mikor azok elutasították, hogy képviselőket válasszanak maguk közül, pénteken megígérte, hogy felkeresi őket. A hét végére a tüntetéssorozaton résztvevők száma a kezdeti több tízezerről néhány ezerre csökkent.
Klaus Iohannis kevesebb mint félórát töltött a téren, de a lökdösődést kivédeni próbáló testőrök és az operatőrök vastag gyűrűjében, a hátsó sorokból kiabálók hangzavara közepette nem sok lehetősége volt elmélyültebb eszmecserét folytatni a demonstrálókkal. Közben a „Korrupció öl", „Háromszázat, nem hatszázat (törvényhozót) akarunk", „Szabadíts meg a tolvajoktól" skandálás hallatszott.
A televíziós közvetítésekben csak egyes mondatfoszlányok hallatszottak az elnök által folytatott beszélgetésekből. Iohannis az egyik tüntetőnek ezt mondta: „Most már nem hajlok az előrehozott választásokra". Az államfő nem mondott beszédet, annak ellenére, hogy a többen azt skandálták, hogy adjanak neki hangosbeszélőt. Később Facebook-bejegyzésben összegezte az eseményt, miszerint sok „lázadást és reményt" látott a téren, és azt tanácsolta a jelenlévőknek, maradjanak aktív alakítói a közéletnek, mert csak összefogással tehetik olyanná Romániát, amilyennek mindannyian látni szeretnék.
Victor Ponta eddigi kormányfő szerdai lemondása után az államfő egyeztetéseket kezdett a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakításáról. A pártok a konzultációsorozat első fordulójában előre hozott választásokat, vagy szakértői kormányt javasoltak, de nem akarnak politikusokból álló kormányt, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet.
MTI
Erdély.ma
A televíziós közvetítésekben csak egyes mondatfoszlányok hallatszottak az elnök által folytatott beszélgetésekből. Iohannis az egyik tüntetőnek ezt mondta: „Most már nem hajlok az előrehozott választásokra". Bukarestben és az ország nagyvárosaiban kedden kezdődött tüntetéssorozat, amelynek résztvevői a közélet megtisztulását, a kompromittálódott politikusok eltávolítását, a korrupció megfékezését követelik.
A bukaresti tüntetők – és az eseményeket kommentáló román újságírók – a hét folyamán több ízben számon kérték, miért nem jelent meg választói között Klaus Iohannis államfő, az egyedüli olyan politikus, akinek a legitimitását a tiltakozók sem kérdőjelezték meg.
Az elnök ehelyett előbb az elnöki palotába invitálta a tüntetők küldötteit, majd mikor azok elutasították, hogy képviselőket válasszanak maguk közül, pénteken megígérte, hogy felkeresi őket. A hét végére a tüntetéssorozaton résztvevők száma a kezdeti több tízezerről néhány ezerre csökkent.
Klaus Iohannis kevesebb mint félórát töltött a téren, de a lökdösődést kivédeni próbáló testőrök és az operatőrök vastag gyűrűjében, a hátsó sorokból kiabálók hangzavara közepette nem sok lehetősége volt elmélyültebb eszmecserét folytatni a demonstrálókkal. Közben a „Korrupció öl", „Háromszázat, nem hatszázat (törvényhozót) akarunk", „Szabadíts meg a tolvajoktól" skandálás hallatszott.
A televíziós közvetítésekben csak egyes mondatfoszlányok hallatszottak az elnök által folytatott beszélgetésekből. Iohannis az egyik tüntetőnek ezt mondta: „Most már nem hajlok az előrehozott választásokra". Az államfő nem mondott beszédet, annak ellenére, hogy a többen azt skandálták, hogy adjanak neki hangosbeszélőt. Később Facebook-bejegyzésben összegezte az eseményt, miszerint sok „lázadást és reményt" látott a téren, és azt tanácsolta a jelenlévőknek, maradjanak aktív alakítói a közéletnek, mert csak összefogással tehetik olyanná Romániát, amilyennek mindannyian látni szeretnék.
Victor Ponta eddigi kormányfő szerdai lemondása után az államfő egyeztetéseket kezdett a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakításáról. A pártok a konzultációsorozat első fordulójában előre hozott választásokat, vagy szakértői kormányt javasoltak, de nem akarnak politikusokból álló kormányt, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet.
MTI
Erdély.ma
2015. november 9.
Íjgyártó István: a román közönség nyitott a magyar kultúrára
A magyar filmek iránti nagy érdeklődés azt mutatja, hogy a román közönség nyitott a magyar kultúrára, meg akarja ismerni és meg akarja szeretni azt – jelentette ki hétfőn Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára a bukaresti 9. Magyar Filmhét ünnepélyes megnyitóján.
Az államtitkár üdvözölte a két ország filmes alkotói közötti együttműködést, és úgy vélte, hogy a magyar-román koprodukcióban készült filmeket várja a közönség. Az együttműködés konkrét példáiként megemlítette Tudor Giurgiu román rendező Miért én? (De ce eu?) című koprodukcióban készült filmjét, amelyet a múlt héten mutattak be Magyarországon, és Nae Caranfil román rendező legújabb készülő filmjét, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap is támogat.
Fontosnak nevezte, hogy a színvonalas romániai filmfesztiválok mellett Bukarestben külön seregszemlén is bemutathatók az elmúlt év magyar filmtermésének legkiválóbb darabjai. Az államtitkár örömmel állapította meg egykori bukaresti nagykövetként, hogy a Magyar Filmhét hagyományos rendezvénnyé vált a román fővárosban.
Hangsúlyozta, hogy a magyar filmgyártás sikereket ért el az elmúlt évben, és ennek példája Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című, számos nemzetközi fesztiválon díjazott filmje, amelyet a megnyitót követően vetítettek le a közönségnek.
Beszédében felhívta a figyelmet Kertész Mihály 1914-ben Kolozsváron forgatott A tolonc című némafilmjére is, amelyet vasárnap láthat a bukaresti közönség. Úgy vélte, hogy ez a film igazi filmművészeti csoda, amely mutatja, hogy a román és a magyar filmművészet milyen közös hagyományokkal rendelkezik. Az államtitkár megköszönte a bukaresti kulturális minisztériumnak és a Magyar Filmhetet befogadó Román Parasztmúzeumnak, hogy támogatja a rendezvényt.
Irina Cajal, a román kulturális minisztérium helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kulturális kapcsolatok nagyon jók, és megállapította, hogy a magyar filmeket értékeli a közönség.
Virgil Nitulescu, a Román Parasztmúzeum igazgatója nyomatékosította, hogy a jövőben is folytatni akarják az együttműködést a Balassi Intézettel.
A november 9. és 15. között Bukarestben zajló Magyar Filmhét központi témája az animáció. Hétfőn megnyílt a Balassi Intézet bukaresti központjának székhelyén a Magyar Animáció 100 című kiállítás. A bukaresti seregszemle meghívottja a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, emellett a román fővárosba utazik Cakó Ferenc animációs filmművész, akinek filmjeit egy külön blokkban láthatja a közönség, de a művész élő homokanimációt is tart.
A 23 rendezvényt tartalmazó filmhéten tíz magyar játékfilmet vetítenek. A Liza, a rókatündér és A tolonc mellett Zomborácz Virág Utóélet, Török Ferenc Senki szigete, Pálfi György Szabadesés, Miklauzic Bence Parkoló, Pejó Róbert Mancs, Fazekas Csaba Swing, Balogh György Tüskevár, valamint Szimler Bálint Balaton Method című filmjét láthatja a közönség.
MTI
Erdély.ma
A magyar filmek iránti nagy érdeklődés azt mutatja, hogy a román közönség nyitott a magyar kultúrára, meg akarja ismerni és meg akarja szeretni azt – jelentette ki hétfőn Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára a bukaresti 9. Magyar Filmhét ünnepélyes megnyitóján.
Az államtitkár üdvözölte a két ország filmes alkotói közötti együttműködést, és úgy vélte, hogy a magyar-román koprodukcióban készült filmeket várja a közönség. Az együttműködés konkrét példáiként megemlítette Tudor Giurgiu román rendező Miért én? (De ce eu?) című koprodukcióban készült filmjét, amelyet a múlt héten mutattak be Magyarországon, és Nae Caranfil román rendező legújabb készülő filmjét, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap is támogat.
Fontosnak nevezte, hogy a színvonalas romániai filmfesztiválok mellett Bukarestben külön seregszemlén is bemutathatók az elmúlt év magyar filmtermésének legkiválóbb darabjai. Az államtitkár örömmel állapította meg egykori bukaresti nagykövetként, hogy a Magyar Filmhét hagyományos rendezvénnyé vált a román fővárosban.
Hangsúlyozta, hogy a magyar filmgyártás sikereket ért el az elmúlt évben, és ennek példája Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című, számos nemzetközi fesztiválon díjazott filmje, amelyet a megnyitót követően vetítettek le a közönségnek.
Beszédében felhívta a figyelmet Kertész Mihály 1914-ben Kolozsváron forgatott A tolonc című némafilmjére is, amelyet vasárnap láthat a bukaresti közönség. Úgy vélte, hogy ez a film igazi filmművészeti csoda, amely mutatja, hogy a román és a magyar filmművészet milyen közös hagyományokkal rendelkezik. Az államtitkár megköszönte a bukaresti kulturális minisztériumnak és a Magyar Filmhetet befogadó Román Parasztmúzeumnak, hogy támogatja a rendezvényt.
Irina Cajal, a román kulturális minisztérium helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kulturális kapcsolatok nagyon jók, és megállapította, hogy a magyar filmeket értékeli a közönség.
Virgil Nitulescu, a Román Parasztmúzeum igazgatója nyomatékosította, hogy a jövőben is folytatni akarják az együttműködést a Balassi Intézettel.
A november 9. és 15. között Bukarestben zajló Magyar Filmhét központi témája az animáció. Hétfőn megnyílt a Balassi Intézet bukaresti központjának székhelyén a Magyar Animáció 100 című kiállítás. A bukaresti seregszemle meghívottja a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, emellett a román fővárosba utazik Cakó Ferenc animációs filmművész, akinek filmjeit egy külön blokkban láthatja a közönség, de a művész élő homokanimációt is tart.
A 23 rendezvényt tartalmazó filmhéten tíz magyar játékfilmet vetítenek. A Liza, a rókatündér és A tolonc mellett Zomborácz Virág Utóélet, Török Ferenc Senki szigete, Pálfi György Szabadesés, Miklauzic Bence Parkoló, Pejó Róbert Mancs, Fazekas Csaba Swing, Balogh György Tüskevár, valamint Szimler Bálint Balaton Method című filmjét láthatja a közönség.
MTI
Erdély.ma