Visszatértek az önkéntes orvosok Hargita megyébe
Huszonkilenc orvos és egészségügyi szakember vesz részt a héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyógyító körútján, ők Székelyudvarhelyen, Gyimesbükkben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Csíkmenaságon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmihályon, Zeteváralján, Kosteleken, Csíkszentmártonban és Csíkszeredában vizsgálják a rászoruló gyermekeket.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok – neurológus, fül-orr-gégész, szemészek, urológus, nefrológus, bőrgyógyász – valamint fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, kézsebész, mentőápolók, medikus- és szakorvosjelöltek vesznek részt – derül ki az előzetes tájékoztatóból.
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A fogorvosok most is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására. Szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjának mobil rendelőjében dolgozó orvosok is.
Gyermekneurológiai vizsgálatok: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban (betelt az előjegyzés); pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán.
Szemészeti szűrés: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön Csíkszentmihályon, kizárólag az Arany János Általános Iskola tanulói számára; pénteken 9–13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára.
Gyermekgyógyászati szűrés: hétfőn, kedden Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; kedden Kosteleken, csak helyi gyermekek számára; szerdán és csütörtökön Gyimesfelsőlokon – kizárólag a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói részére; csütörtökön 14 órától a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére; szerdán és csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai kórház gyermekosztályán, 9-13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára. Fül-orr-gégészeti szűrés: kedden, szerdán és csütörtökön Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Nőgyógyászati szűrés: hétfőtől péntekig minden nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén. A mozgó fogászati rendelőben hétfőtől péntekig szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Általános Iskola tanulói számára.
Tornaterem-avató, labdarúgó-mérkőzések
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadása október 8-án, csütörtökön 14 órától lesz, utána, 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament labdarúgócsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével. Október 9-én, pénteken délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a Parlament együttese Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok, valamint a moldvai csángók csapatával találkozik.
Tízezer vizsgálat volt tavaly
2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelése történt meg, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek.
Szakmai előadások:
Az önkéntes orvoscsoport tagjai közül ma 19 órától többen is előadást tartanak Csíkszeredában, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár előadásának címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásairól beszél, Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban címmel tart előadást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Balázs Ferencre emlékeztek
Derűs időben emlékeztek meg az udvarhelyi kórusok és a meghívottak képviselői Balázs Ferenc karnagyról, zeneszerzőről Orbán Balázs utcai emléktáblájánál a művész nevével fémjelzett nemzetközi kórusfesztivál jubileumi kiadásán, szombaton.
A rendezvény házigazdája, a helyi Művelődési Házban működő Balázs Ferenc Vegyeskar, az udvarhelyi Székely Dalegylet, az ország több régiójából és Prágából érkezett dalnokok vidáman, humoros formában idézték fel a százkét éve született zeneszerző emlékét.
Az emléktábla előtt ugyanis népviseletbe öltözve rövid, egyebek mellett Balázs Ferenc által szerzett pattogós dalokból összeállított műsort adtak elő Orosz-Pál József karnagy vezetésével, majd megkoszorúzták a plakettet.
„Egész életemet a műkedvelő munkának szenteltem, nem tudom, megérte-e” – idézték Balázs Ferenc egyik utolsó mondatát az életrajzi ismertető végén, amelyből kiderült, hogy a zeneszerzőnek igen hányatott sorsa volt, de minden helyzetben a zenének élt, így például még a fogságban is kórust alapított. A jelenlévők megcáfolták Balázs Ferenc kételyét: a tény, hogy Udvarhelyen egyre több kórus működik, azt mutatja, volt értelme az áldozatos munkának.
Az emlékműsort délután négy órától kórustalálkozó követte az udvarhelyi Művelődési Házban.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Elmérgesedett az előválasztási kampány Marosvásárhelyen
Forrósodik a hangulat Marosvásárhelyen a vasárnapi előválasztás előtt. Az RMDSZ és Barabás Miklós független jelölt ment egymásnak a szavazás előtti nyílt vita megszervezése kapcsán.
A konfliktust az okozza, hogy az RMDSZ és a civil aktivista eltérő időpontban képzeli a három jelölt közönség előtti vitájának megtartását. Barabás szerdán szeretne pódiumra ülni Soós Zoltánnal és Portik Vilmossal, míg az RMDSZ a csütörtöki időpontot javasolta. Erre a javaslatra reagálva a független jelölt kijelentette, nem hajlandó „az RMDSZ-ukáznak” eleget tenni.
A Maros megyei RMDSZ az igazság elferdítésével vádolja Barabás Miklóst. Szerkesztőségünkbe juttatott közleményükben emlékeztetnek arra, hogy már egy hete egyeztetik szóban és írásban egyaránt a nyilvános vita technikai feltételeit Barabás Miklóssal, valamint Portik Vilmos kampányfőnökével. „Barabás Miklós pontosan ismeri ezt a folyamatot, hiszen maga is részese. Ha mindezek után azt közli, hogy nem hajlandó az RMDSZ jelöltjével vitatkozni, akkor ezt csakis a meghátrálás jeleként tudjuk értelmezni” – olvasható a közleményben.
A Barabás Miklóst támogató csoport egy tragikomikusnak szánt kisvideót terjeszt az interneten. A Többnyelvű Marosvásárhely oldalon közzétett Hitler-mémmel nem is annyira Soós Zoltánt, mint az RMDSZ-t veszi célba – számol be a Székelyhon. A portál kérdésére, hogy tényleg viccesnek tartja Hitler bőrébe bújtatni a megyei múzeum igazgatóját, Barabás Miklós kifejtette: a videót mémként kell kezelni, szó se róla, hogy valamiféle hasonlóság lenne Soós Zoltán és a náci diktátor között. „A párbeszéd magyar szövegén van a lényeg” – szögezte le Barabás.
Az RMDSZ emlékeztet: dokumentumokkal is igazolhatóan még a Barabás Miklós időpontjavaslatának bejelentése előtt indítványozták a vita időpontjának a csütörtököt, helyszínként pedig a Kultúrpalotát. „A vitát nem az RMDSZ szervezi, és három jelölt képviselői egyeztették, ám úgy tűnik, Barabás lavírozni próbál, hogy kibújjon a nyilvános megmérettetés alól” – szögezik le.
Barabás a közleményre szintén közleményben reagált vasárnap. Mint írja, rangján alulinak tartja, hogy az őt ért vádakra válaszoljon. Közölte, hogy előválasztás utolsó hetében nem kíván semmilyen politikai jelegű iszapbirkózásban részt venni.
maszol.ro

Bunta kiborította a bilit
Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester az általa vezetett önkormányzat működtette médiában (az Udvarhely című napilapban és Mihír.ro című helyi portálon) vágott vissza azoknak, akik kilátásba helyezték a kegyvesztését.
Nemrég bejárta a sajtót a hír, hogy az RMDSZ már rég keresi Bunta utódát, akinek jövő tavasszal lejár második polgármester mandátuma. Az utóbbi időben már nemcsak az udvarhelyi lakosok, a választók, hanem a pártvezetés belső köreiből is érkeztek kemény bírálatok az elöljáró menedzseri képességét és teljesítményét, illetve munkamódszereit illetően. Az Udvarhelyszéken mindenhatónak tartott Verestóy Attila szenátor, valamint Kelemen Hunor kabinetfőnöke is megfogalmazták kritikáikat Buntával szemben, miközben már felmerült egy potenciális RMDSZ-jelölt is, Arros Orsolya közgazdász, igaz, egyelőre inkább csak önjelöltnek tűnik.
Bunta mindenesetre tudomásul vette a neki elküldött selyemzsinórt, ezért le is mondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről. Azt mondta a házi sajtónak, hogy ő 25 évig fegyelmezett katona volt, ám most már ideje kiborítani a bilit, hisz azok, akik a Snagov-partján laknak vagy Budapesten élnek, mérgezik Udvarhelyen a levegőt. Egyértelműen Verestóyra, illetve polgármester-elődjére, Szász Jenőre célzott, hozzátéve: „Nem támogatom, hogy emberek elvtelenül meggazdagodjanak, főleg nem úgy, hogy közben a város szegényedik. Tegyük áttetszőbbé a közéletet. S ha emiatt szenvednem kell, benne van ez is a pakliban.” RMDSZ-en belüli kontraszelekcióról és nepotizmusról is beszélt, Antal István „örökös” udvarhelyszéki képviselőt is megemlítve, aki egy ideje erőteljesen nyomja előre a saját fiát a párton belül. „Szinte kizárólag a közösségért dolgozom, egyéb dolgom nincsen, a gyerekeim felnőttek” – mondta Bunta, aki szerint a pártvezetés mesterkedéseiből már sokuknak van elegük. „19 millió lejt kap az RMDSZ az országos költségvetésből. Jó lenne, ha annak legalább a harmada a helyi szervezetekhez kerülne. Ez esetünkben 200 ezer lejt jelentene, melyből szociális, közösségi és egyéb programokat lehetne szervezni. A háborúhoz ugyanis pénz kell. Ez a gondolatom nem mindenkinek tetszett. Ugyanakkor nem értettem azt sem, hogy miért léptünk ki a kormányból. Sok mindennel nem értek egyet, legutóbb a széki elnökségi ülésen is elmondtam ezeket és egyéb észrevételeimet” – közölte Bunta, majd a számára legfájóbb megyei szintű RMDSZ-es intézkedést kárhozatta: „A széki elnök anélkül, hogy konzultált volna velünk, a lemondott jogunkról, hogy megyei elnököt válasszunk. Most Udvarhelyen lett volna a sor. Amúgy is legutóbb két csíki mandátum volt. Szükségünk lett volna erre, mert Udvarhelyt tekintve a dolgok az utóbbi időben nem mentek túl jól”. Következett azon esetek felsorolása, amelyek során a székely anyaváros hátrányt szenvedett a megyeszékhely Csíkszeredához képest.
Bunta azt sem érti, miért őt vádolják azzal, hogy politikailag nem elég aktív, mikor a Bukarestben lakó Verestóy szenátor elnökölte széki RMDSZ-nél tavaly szeptember óta nem volt elnökségi ülés. Továbbá: „Még meg is értem, hogy az MPP-vel egyességet köt az RMDSZ, de azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP volt elnöke véleményt mondjon arról, ki legyen Udvarhelyen a polgármester, sőt azt hangoztatja, ő fogja jelölni a következő polgármestert.” Bunta állítja, hogy nyolc év alatt megállította a szabadrablást, elzárta a csapokat, és ez fáj nagyon sok embernek. Azoknak kellene visszavonulniuk, akik a színfalak mögött madzaghúzogatással, intrikákkal élnek. „Soha nem szerettem politizálni, mindig egy olyan eszközként kezeltem a politikát, mellyel változtatni lehet a világon. Most viszont azt mondom, emberarcú szervezet kell, a politikus emberközelivé kell váljon, nem ingatlanok lenyúlásával és kisajátításával kell foglalkozni” – mondta.
itthon.ma//erdelyorszag

Az aradi vértanúk emléknapja
1849. október 6-án érte el tetőpontját az 1848–1849-es szabadságharc megtorlása. Aradon ezen a napon végeztek ki tizenhárom honvédtisztet, ugyanakkor Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős miniszterelnököt. A nemzeti gyásznapon a vértanúkra emlékezik a magyarság. Volt, ahol már vasárnap vagy tegnap tartottak megemlékezést.
Aradon 1849. szeptember 26-án tizenhárom tábornokot és egy ezredest (Lázár Vilmost, aki szintén önálló seregtestet irányított) ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómesterének büntetését az utolsó pillanatban börtönre változtatták. Az ítéletet október 6-án hajtották végre, akkor végezték ki a 13 főtisztet: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában hajnalban lőtték agyon, a többi elítéltet ezt követően a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáróhellyé vált. Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki, Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagyot azért nem végezték ki, mert a fogságban megtébolyodott, és a várbörtönben meghalt. A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat „in effigie” végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a hatáskörét túllépő Haynaut. A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Az aradi tizenhármak állhatatossága és emberi ereje példamutató kell hogy legyen a felvidéki magyarságnak ahhoz, hogy választ tudjon adni a kihívásokra – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke vasárnap Révkomáromban a városi művelődési központban rendezett megemlékezésen. A pártelnök óriási emberi teljesítménynek nevezte a szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek azon döntését, hogy – bár lehetőségük lett volna rá – mégsem menekültek el, vállalták a halált, így alacsonyabb rangú katonák egész sorának az életét mentették meg azzal, hogy a hatalom nem rajtuk hajtotta végre tervezett retorzióit. Mindegyikük férfiasan helytállt, mindegyikük óriási emberi erőről tett tanúbizonyságot – jelentette ki. A politikus kihívásként említette a felvidéki magyar oktatásügyet kedvezőtlenül érintő mai folyamatokat. Hangsúlyozta: a felvidéki magyarság jövője a kultúrájában és az oktatásban fogalmazódik meg, s a közösségnek ezért össze kell fognia iskolái érdekében, és az aradi vértanúk emberi erejét és állhatatosságát felmutatva nemet kell mondania iskolái bezárására. Vértanúink cselekedetei, becsületességük, emberi tartásuk a mai kor embere számára is zsinórmértékül szolgál – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap a budapesti Március 15. téren a Hátrahagyottak emlékezete című szabadtéri kiállítás megnyitóján. Hozzátette: a forradalom és szabadságharc véráztatta csataterein és ütközeteiben a halál árnyékában egy új szabadságért küzdeni akaró és azért harcolni képes nemzet született. Kijelentette, meg kell emlékezni az aradi vértanúk hozzátartozóiról is, hisz ők a feldolgozhatatlan veszteségüket követően céltudatosan továbbvitték az 1848–49-es szabadságharc legfőbb mozgatórugóját: a magyar szabadság mellett tett hitet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kései sirató Fodor Imréért
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Startolt a második Fux Feszt Nagyváradon
Hat előadás szerepel a második Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának versenyprogramjában, emellett további 14 produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők az október 5-e és 10-e között Nagyváradon zajló seregszemlén – derült ki a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának honlapján közzétett tájékoztatásból.
A szakmai zsűri mellett ezúttal gyerekek és pedagógusok is díjazzák a fellépő együtteseket; az ítészek a kolozsvári Puck Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat és a nagyváradi Lilliput Társulat közül választják ki azt a csapatot, amely a legjobb alakításért járó díjat hazaviheti, kiosztják továbbá a fesztivál nívódíját és a legszebb látványért járó Fux Pál-díjat is.
A kolozsvári Puck Bábszínház a Ha én lennék Mátyás király című előadásával van jelen a fesztivál versenyében.
Szabadság (Kolozsvár)

Könyv az Úz-völgyi csatákról
Mit kerestek ott tizenévesen, milyen hazát védtek?
Múlt csütörtökön Kisgyörgy Tamás, a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó igazgatója Baróton is bemutatta az általa szerkesztett, T1224 Úz völgye 1944.augusztus 2.– szeptember 19. című könyvet. Az eseményen a Keleti- Kárpátokban 71 évvel ezelőtt lezajlott harcok két szereplője is részt vett: Páll Sámuel és Boér Imre. Jelenleg mindketten 90 évesek, akkor 19 évesek voltak.
Kisgyörgy úgy fogalmazott, az Úz-völgyi harcokról ez idáig megjelent könyvekben kevés szó esett azokról, akik valójában a résztvevői, első vonalbeli szereplői voltak a történteknek: azokról a kiskatonákról, akiket nagyon fiatalon küldtek ki a frontra, hogy egy lehetetlen küldetést teljesítsenek.
„Vannak könyvek, melyek tovább írják önmagukat” – idézte a szerkesztő a néhai Sylvester Lajos szavait, ugyanis egy történelmi esemény kapcsán mindig előkerülnek újabb és újabb dokumentumok, vallomások. Így történt ez esetben is: a szerkesztő édesapjának naplóját, az Úz völgyében 1944-ben történtek hiteles dokumentumát további fotók, beszámolók egészítik ki a könyv bővített, átdolgozott és olvasmányosabbá tett újabb kiadásában.
– A könyv főhajtás a honvédek előtt, ennek szántam, nem hadtörténeti munkának – összegezte Kisgyörgy Tamás.
Samu bácsi elmondta: azóta is töpreng azon, mit keresett tizenévesen az Úz völgyében, milyen hazát védett ő ott a teljesen alkalmatlan felszereléssel, a hatalmas túlerővel szemben. Mikor odaértek, 1944 augusztusában, két hétig tulajdonképpen nyaraltak – vallotta be, a pokol augusztus 26-án reggel kezdődött.
– Kilenc óra tájt egy orosz tank jelent meg a völgyben. Parancsot kaptunk, hogy nyissunk tüzet rá, ám a golyók mind leperegtek róla. Aztán a tank is lőtt: az állásunk feletti sziklát találta el, a törmelék hullni kezdett, nekünk pedig visszakozni kellett – idézte fel a csata kezdeteit.
Nem telt bele egy óra, fütyülve, énekelve, lövöldözve megjelent az orosz gyalogság is. A honvédeknek ellent kellett állniuk.
– Na, akkor már volt halott, sebesült, minden – mondta elhalkulva Samu bácsi.
A visszavonulás során Görgényüvegcsűrnél esett fogságba, innen gyalog Brassóig vitték gyűjtőtáborba. Életét az mentette meg, hogy kővel egy levelet ki tudott dobni a kerítésen. Az szüleihez került, és még idejében meleg ruhát tudtak vinni neki, hiszen szibériai tél várt rá ötven fokos hidegével.
A veterán katona is úgy vélte, érdemes kézbe venni a könyvet, annak értékét a benne levő fényképek is emelik.
– Legalább gyermekeinknek, unokáinknak megmarad, hogy mi is voltunk, tudni fogják mik történtek, miket tettünk akkor – zárta visszaemlékezését.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Csendőrvizit Szacsvay falujában
Tőszomszédomék, a Szacsvay Imre nevét viselő iskola diákjai szüleik, tanáraik kíséretében múlt szombaton ismét felpezsdítették az apró, kihalófélben lévő település, Biharsályi életét. Immár hagyománnyá vált, hogy tanévkezdés után egy szép őszi napot töltenek a névadójuk személyéhez kötődő faluban. A négy esztendő alatt kialakult szokás szerint, a diákok előbb a római katolikus templom kertjében felállított Szacsvay szobornál mutatják be tartalmas-színvonalas műsorukat, majd a „megszálló had” kivonul az ugyancsak egyházi tulajdonban lévő rétre, a változatos, szórakoztató, szabadtéri foglalatosságok helyszínére.
Még javában tartott a templomkerti program, amikor két udvarias csendőrtiszt jelent meg, elkérték az iskola igazgatója, Pásztor Gabriella személyi igazolványát, és udvariasan számon kérték: miért nem jelentették be náluk a rendezvényt. Az igazgatónő közölte, négy nappal korábban írásban jelezte a községközpont, Nagyürögd polgármesteri hivatalának, hogy mire készülnek, meg is hívta őket a Sályiban tartandó iskolanapra. Ezt követően – bár eddig soha, senki nem igényelte – szentül megígérte az intézkedő szerv tisztjeinek, hogy ezután minden alkalommal a csendőrségnek is idejében bejelenti a szándékukat. A némileg tájékozatlan csendőrök udvariasan azt is számon kérték, hogy az inkriminált engedélyeztetési kérelmen miért ötven személyben jelölte meg a rendezvény résztvevőinek a számát – holott az ő becslésük szerint körülbelül háromszáz személygépkocsival legalább ezerkétszázan özönlöttek a kimondhatatlan nevű személyiség falujába!
Miután tisztázódott, hogy semmiféle számadat nem szerepel a beadványban, a felvilágosított csendőrpár odakint, a sályi réten is szemlét tartott, a megannyi vidám játék, sportvetélkedő színterén. A fáma úgy tartja, hogy Gabriella akkor vette le végképp a lábukról őket, amikor kávézás közben megkérdezte: tudnak-e sakkozni a tiszt urak, mert ők nem hoztak magukkal elég, a versenybíráskodáshoz értő apukát…
Egyébként a csobán, aki a környéken legelteti a jószágait, ő is sérelmezte: miért nem értesítették előre, mert ha tudta volna, állataival napokig elkerülte volna, nehogy tehénlepények lapuljanak a papi réten. Miközben a kóláját szopogatta, elmorfondírozhatott azon, mifélék ezek a kimondhatatlan nevűek, akik a sátorfák felszedését követően – nemhogy egy megszáradt lepényt – egyetlen cigarettacsikket sem hagynak maguk után a rét füvén.
Szilágyi Aladár
erdelyiriport.ro

A népszolga, akit háromszor is beszervezett a szeku
Mikó Imre Filmtettfeszten bemutatott történetéből kirajzolódott az erdélyi magyar értelmiség veresége is a kommunista diktatúrával szemben.
Szombat délután a derűs őszi nap és a késés ellenére is sokan várták, hogy egy emészthetetlennek tűnő témát boncolgató dokumentumfilm végre elkezdődjön a kolozsvári Győzelem moziban. A 15. Filmtettfeszten Domokos János Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című dokumentumfilm kolozsvári vetítését követően közönségtalálkozóra és kerekasztal-beszélgetésre is sor került a téma kapcsán, hiszen az erdélyi magyar társadalomnak még mindig szüksége van a kibeszélésre: a román kommunista diktatúra éveiben az erdélyi magyar értelmiségi elit egyre több tagjáról derült ki, hogy együttműködött az állambiztonsággal. Az elárulás érzése pedig feldolgozást igényel. Domokos János filmrendező és Stefano Bottoni történész közös munkája a 20. századi magyar történelem egyik szürke eminenciásának, Mikó Imrének a pályaképét mutatja be, de e pályaképen keresztül kirajzolódik az erdélyi magyar értelmiség veresége is a kommunista diktatúrával szemben.
Megfigyelt és informátor
A film Stefano Bottoni 2013-ban a Magyar Kisebbségben megjelent Népszolgálat és Túlélés. Mikó Imre és a román állambiztonság, 1948-1971 című tanulmányán alapszik, amely feltárja, hogy a rendkívüli kvalitásokkal rendelkező, az erdélyi magyarság érdekeiért minden korban és rendszerben tenni akaró Mikó Imrét nemcsak megfigyelte, hanem háromszor is beszervezte a hírhedt Szekuritaté. Bottoni tanulmánya és a film után sokaknak kell átértékelni a Mikóról alkotott képet, hiszen nem könnyű ezt összeegyeztetni sem a két világháború közötti tettre kész fiatal politikus, sem pedig a hatvanas években könyveket fuvarozó, a rendszerből kitaszított, állásából kitett tanár képével. A tevékenysége során a román kommunista állambiztonsági szerv több mint kétezer oldalt, tíz kötetnyi anyagot gyűjtött össze Mikóról és szűkebb környezetéről, de több száz oldalra rúg a Mikó által készített jelentések száma is.
A film jó arányban szólaltatja meg a családtagokat és Mikó egykori tanítványait, munkatársait, és olyanokat is, akiket szintén megkörnyékezett a Szekuritaté, de mégsem sikerült őket megtörni, valamint a szakértő történészeket, így a film már az elején magába rántja a nézőt, aki nagyon hamar a „csendes Petőfi utcában” találja magát, és együtt járja végig a főhőssel vagy antihőssel a történelem útvesztőit. A problémamegoldó ember
A film egyik leghatásosabb jelenetsora, ahogy a Mikót ismerők vallanak politikai meggyőződéséről: baloldali, jobboldali, nemzeti, liberális, liberális protestáns szellemiségű, és nemcsak azért, mert mindenki a saját meggyőződését is kivetítette a Mikóéra, és mert kisebbségi kérdésekben a bal-jobb ellentét nem működik, hanem azért is, mert – ahogy a filmvetítést követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői is megegyeztek – Mikót nem lehetett besorolni, mert mindenhová tartozott, és egyben sehová sem, és mert elsősorban problémamegoldó ember volt.
Az alkalmazkodó ember
A Székelyföldről származó, de Kolozsváron élő, tekintélyes erdélyi jogász családba született Mikó Imre, habár a „boldog békeidőkben” a Petőfi utcában gyerekeskedett, már az 1918 utáni kisebbségi létben, az Avram Iancu utcában szocializálódott, és megélte a két világháború közötti időszak minden hátrányát. Jogot végzett a kolozsvári egyetemen, és Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című írása Erdély-szerte ismertté tette értelmiségi és politikusi körökben egyaránt. A harmincas évek közepén, nagyon fiatalon került a román fővárosba, ahol az Országos Magyar Párt parlamenti irodáját vezette. Itt tanulta meg a szászok példájából, hogy a bukaresti politikában csak a korszellemhez alkalmazkodni képes ember érvényesülhet – fejti ki filmben Bárdi Nándor történész.
Mikó Imre egész pályafutása alatt az erdélyi magyar társadalom helyzetének a megerősítéséért szállt síkra, a két világháború közötti időszakban aktív szerepet vállalt a kisebbségi jogvédő harcokban. Az Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolását követő években pedig tudatosan dolgozott az erdélyi magyar szupremácia visszaállításán. Jog- és kisebbségtörténeti munkái is ekkor jelentek meg: 1941-ben a „Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig, 1944-ben a „Nemzetiségi jog és nemzetiségi poltika” című doktori disszertációja.
Mikó „szinte szolgai alkalmazkodása a mindenkori rendszerhez” viszont már ebben a korszakban megmutatkozott, hiszen miután II. Károly román király 1938-ban a parlament és a pártok feloszlatását követően királyi diktatúrát vezetett be az országban, Mikó a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozatának, a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának lett a főtitkára, ahol magára öltötte a diktatúra egyik jelképét is, a kék egyenruhát. A II. bécsi döntés után viszont Budapestre költözött, és 1944-ig, az ország német megszállásáig az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára és háttérembere volt, aki országgyűlési képviselőként megszavazta a zsidótörvényeket.
Amikor már világossá vált, hogy a háború elveszett, és Erdélybe a szovjet és nem az angolszász csapatok fognak bevonulni, az erdélyi baloldali értelmiség prominens személyiségeivel közösen próbálta menteni a menthetőt. A frontátvonulás Kolozsváron érte, ahonnan a szovjetek 5000 civillel együtt malenkij robotra hurcolták el. Mikó életfelfogását példázza az is – emlékszik vissza a filmben egykori munkatársa –, hogy Focsani-ban már orosz szótára volt, tudatosan készült a túlélésre. A négy év hadifogság alatt Mikó teljesen kitanulta a sztálini diktatúrát, és tisztán látta, hogy ennek a rendszernek nem lehet ellenállni, itt csak túlélni lehet. A szovjetek számára a legértékesebb foglyok egyike volt, fogsága alatt nemcsak, hogy megtanult oroszul, hanem szovjet politikai műveket olvasott, kisebbségi jogászként áttanulmányozta Lenin és Sztálin a nemzetiségi kérdésben írott műveit egyaránt.
Hazatérése után azonban felkészültsége és tapasztalata ellenére sem tudott bekapcsolódni a politikai életbe, így volt iskolájában, a korábbi Unitárius Kollégiumban lett orosz nyelvtanár. „Mikó tanár úr”, mert „ő tanár úr volt, és nem tanár elvtárs” – emlékezett vissza egykori tanítványa, Szathmáry János jogász, „derűs és sugárzó tekintetű ember volt, akire mindig felnéztek a diákjai, s aki még hordozta a két világháború közötti polgári lét hangulatát.”
Első beszervezése 1952-ben történt, és a tanulmányban és a filmben is kihangsúlyozzák, hogy ekkor még erős pszichikai kényszer és zsarolás hatására kezdett el jelenteni. Az 1956-os magyar forradalom hatására bekövetkezett tisztogatási hullám viszont őt sem kerülte el, 1958-ban eltávolították tanári állásából, először könyvkihordóként, majd az egyetemi könyvesüzletben dolgozott.
Rehabilitációjára csak a hatvanas évek végén került sor, amikor szerkesztői állást kapott a Kriterion Kiadónál. Ez nemcsak az irodalmi életbe való visszajutást és a publikálási lehetőséget jelentette, hanem nagyon hamar Fazekas János, a Román Kommunista párt felső vezetésében szerepet vállaló káder bizalmi emberévé is vált. Bárdi szerint Mikó ekkor ugyanazt a pozíciót töltötte be Fazekas mögött, mint harminc évvel korábban az Országos Magyar Pártban Bukarestben vagy az Erdélyi Pártban Budapesten. Mondhatni visszaszerezte szürke eminenciás szerepét az erdélyi magyar társadalomban.
Harmadik beszervezése a hetvenes évekre tehető, és Bottoni ezt a beszervezését látja igazán problematikusnak, hiszen ezt a tevékenységét már nem a létfenyegetettség hatására fejtette ki, ez már politikai játszma. Mikó külföldi útjain a magyar emigráció szemében hiteles személy volt, nem tartották kommunistának, így olyan helyekre is bejárása volt, ahová a pártvezetés által kiküldötteknek nem. Tevékenysége, a nyugati magyar emigráció érdekcsoportjainak a feltérképezése és ennek az információnak a román állambiztonságnak való átjátszása egy olyan rendszert éltetett tovább, amely az elkövetkező évtizedben nyíltan fordult nemcsak a nemzetiségek, de az összes állampolgára ellen.
A rendszerhez való alkalmazkodás vagy a rendszerrel való együttélés volt-e informátori tevékenysége? Tényleg annyira naiv volt, hogy azt képzelte, hogy lehet beszélgetni a Szekuval? A rendszer jellegéből adódóan nagyon sokan úgy értékelik, hogy ez hozzátartozott a kisebbségi önvédelemhez, és hogy a cél minden esetben szentesíti az eszközt. De ugyanakkor Szász Zoltán személyében egy másfajta választ is kapunk erre a kérdésre. A Magyar Tudományos Akadémia kutatója szerint Mikónak tudnia kellett, hogy az állambiztonsággal való efféle dialogizálás semmilyen körülmények között nem lehet megoldás, és hogy az embernek tudnia kell, hogy hol van az a határvonal, amely még belefér a rendszerrel való együttműködés kereteibe. Bottoni szerint harmadik beszervezése ezen már túlmutat.
Habár nem kaptunk egyértelmű választ a közönségtalálkozón feltett kérdésre, miszerint ártott-e valakinek is a jelentéseivel, Domokos János rendező elmondta, hogy ha nem is volt ártó szándék a tetteiben, akkor is ártott, mert lehet, hogy jelentéseivel megerősített egy másik jelentést, amely alapján el lehetett ítélni azt, akiről az információt szolgáltatta.
A filmet követő kerekasztal-beszélgetésre már a Sapientia Bocskai épületében került sor. A moderátor Lőrincz D. József három kategóriába sorolta a meghívottakat: akik szerették és tisztelték Mikó Imrét, akik a rendszer üldözöttei voltak, és akik kutatták a témát.
A szeretet jegyében tárgyalni
Könczei Csilla, a szekusblog írója úgy vélte, hogy Mikó kapcsán lehetőség nyílt ezt a kemény és durva témát a szeretet jegyében tárgyalni, és mindenképpen fontosnak tartotta, hogy a család ennyire pozitívan állt hozzá a kutatáshoz, vállalva az ezzel járó kellemetlenségeket is. A filmről elmondta, hogy mivel az érzelmileg keretezve van, a születéssel kezdődik és a főszereplő halálával végződik, elveszítjük a lehetőséget, hogy nyitott maradjon a kutatásra és a továbbgondolásra.
Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia vezetője hozzászólásában saját szekus-tapasztalatait osztotta meg, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években őt és családját is rendszeresen lehallgatták. Elmondta, hogy a rendszer részéről az egyik legnagyobb megaláztatás pont az volt, hogy a tartótisztek emberi kapcsolatokat akartak kialakítani az informátorokkal, megfigyeltekkel – vele táblézni akart a szekus – barátkozni akartak, miközben lenézték őket. Ezért nem érti, hogy mi lehetett Mikó fejében a harmadik beszervezésekor, hiszen nem hihette azt, hogy Ioana alezredessel bármit is el lehetett intézni a magyar közösség javára.
Alkalmazkodás vagy együttműködés?
Novák Csaba Zoltán történész szerint Mikó mindig is pengeélen táncolt a rendszerhez való alkalmazkodás és a rendszerrel való együttműködés vékony határmezsgyéjén. Novák Gyáni Gábort idézi, aki szerint az együttműködésnek több formája van, de az a legaljasabb, amikor a környezeted nem tudja, hogy te együttműködsz. A kutató szerint Mikó harmadik beszervezése már morálisan is megkérdőjelezhető, amely sokkal inkább együttműködés volt, mint alkalmazkodás.
László Márton hozzászólása nemcsak a családtagok felháborodását, hanem a közönség soraiban is csendes zúgolódást váltott ki. A Máthé János: Magyarhermány krónikája című monográfia megírásával hírnevet szerző történész szerint elképzelhető, hogy Mikó kijáró- és problémamegoldó emberként a kis előnyökért és a barátoknak szerzett szívességekért jelentett, amely szerinte nem arányos az együttműködés mértékével, hiszen ez a kollaboráció nem érintette a nagy folyamatokat. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szerinte Mikónak volt akkora tekintélye, hogy nem mertek volna hozzányúlni, felhozva Király Károly példáját, azonban Bottoni megjegyezte, hogy míg Király Károly a rendszer saját gyermeke volt, addig Mikó sosem volt kommunista, így az összehasonlítás nem állja meg a helyét.
Az alkalmazkodás evolúciós követelmény
Szilágyi N. Sándor hozzászólása tette igazán érdekessé a beszélgetést, hiszen a filológus a saját példáján keresztül igyekezett felvázolni, hogyan is működött nemcsak a Szekuritaté, hanem az egész korszak. Hozzászólásában kifejtette, hogy a film címe azt sugallja, hogy választani kell a túlélés és a népszolgálat között, de úgy gondolja, hogy ez soha nem ilyen egyszerű, és Mikó mindkettőt szem előtt tartotta nemcsak a Szekuritátéval való kapcsolatakor, hanem valamennyi rendszerben. Sokan az alkalmazkodás szavunkhoz negatív értelmezést adnak, de a biológiában ez létszükséglet: az evolúció során az a faj volt képes fennmaradni, amely tudott alkalmazkodni a változó körülményekhez. Így szerinte az alkalmazkodás egy bizonyos pontig célszerű viselkedés, hiszen ő is tagja lett a kommunista pártnak, amikor arról volt szó, hogy ellenkező esetben kirúgják az állásából. Szerinte abban a rendszerben ahhoz, hogy valaki eredményes problémamegoldó lehessen, része kellett legyen a rendszernek, mert csak ezen belül volt mozgástér.
Könczei erre reagálva fejtette ki, hogy ez a stratégia a nyolcvanas évekre teljesen kudarcba fulladt, a magyar intézményi hálózatot teljesen felszámolta a diktatúra, elfogytak a kisebbségi jogok, és lassan elfogyott a nép is. Markáns véleményét nem rejtette véka alá: szerinte egy antidemokratikus társadalomban hamisan cseng a népszolgálat szó.
Népszolgálat az, amikor az ember kitakarítja a sáncot az út mellett, a szerkesztő megszerkeszti a könyvet, az, amikor mindenki teszi a dolgát – válaszolta Könczei kérdésére Lőrincz D. József; de felvetődik a kérdés, hogy ki kell-e takarítani a sáncot egy totális diktatúrában?
Mindenképpen gondolkodásra ad okot az is, hogy harmadik beszervezését követően Mikó jelentéseivel, a külföldi magyar emigráns csoportok teljes feltérképezésével miért segítette egy olyan rendszer továbbélését, amelyről ő maga a New York-i Magyar Házban úgy nyilatkozott, hogy egy korrupt, velejéig romlott és népszerűtlen rendszer, ahol a magyar vezetőknek nincs már gerince, ahol mindenki „belesimul a tájba”. Beszélhetünk ebben az esetben túlélési kényszerhelyzetről, hiszen ennek a munkának már a magas politikára is hatásai voltak.
Alkalmazkodás minden körülmények között – de lehet-e alkalmazkodni a diktatúrában? Lehet-e annyira alkalmazkodni, hogy része leszel a rendszer legalattomosabb gépezetének, besúgó leszel és jelenteni kezdesz, már nem a létfenyegetettség miatt, hanem a politikai játszmák miatt? Könczei Csilla szerint semmilyen körülmények között nem, de Szilágyi N. Sándor hiába tette fel a kérdést, mi lett volna az alternatíva, hogy alakult volna a történelem, ha nem alkalmazkodnak az emberek. Erre a kérdésre nem kaptunk választ.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro

Az aradi tizenháromra emlékeznek Háromszéken
Megemlékezéseket szerveznek Kovászna megye három városában az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének évfordulójára, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt ítéltek halálra.
A Székely Mikó Kollégium diákjainak A 13-ak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeznek az aradi vértanúkra kedden 16 órától, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál. Az esemény alkalmával minden résztvevő leróhatja tiszteletét egy-egy szál virággal. A megemlékezést követően az ünneplő tömeg átvonul az Erzsébet parkba, az 1848–49-es honvédemlékműhöz. Áldást mond Szabó Lajos római-katolikus kanonok-plébános, közreműködik Nagy Zoltán, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának munkatársa.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Nagy Mózes Gimnázium udvarán tartanak megemlékező ünnepséget az említett intézmény, valamint a Református Kollégium diákjai kedden 13 órától Kézdivásárhelyen. Az ünnepi műsort Rancz-Gyárfás Zsuzsa, a Református Kollégium tanára, valamint Nagy-Babos Tamás, a Nagy Mózes Líceum oktatója állították össze, ám a céhes város önkormányzata is részt vesz a szervezésben. Az eseményt koszorúzás zárja Sujánszky Euszták, az aradi tizenhármak gyóntatópapjának emlékplakettje előtt.
Az Erdővidék Múzeumának munkatársai sétát szerveznek a Zathureczky temetőben és a központi temetőben nyugvó ’48-as hősök sírjaihoz Baróton, míg a bányászváros 1848-as szabadságharcban résztvevő hőseiről Demeter László muzeológus beszél. A találkozás kedden 17 órakor a Zathureczky temetőnél lesz, majd 17 óra 45 perckor a baróti katolikus temető bejáratánál. A szervezők kérik, hogy a megemlékezésen résztvevők vigyenek magukkal gyertyát és virágot, amelyeket a hősök sírjainál helyezhetnek el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Az összefogás jegyében
Főhajtás a vértanúk emléke előtt
Sebestyén Péter római katolikus plébános áldása és közös miatyánk nyitotta meg tegnap a Székely vértanúk emlékművénél az aradi vértanúk kivégzésének 166. évfordulóján szervezett megemlékezést.
A műsorvezető Nagy István színművész volt. Fellépett a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, verset mondott Benedek Kristóf, a Római Katolikus Főgimnázium IX. osztályos diákja (Wass Albert: A bujdosó imája), Ritziu Ilka-Krisztina színművész énekelt. Nagy István részletet olvasott fel az aradi minoriták levéltári forrásaiból (Sujánszky György Euszták minorita pap naplójából).
Magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg a Postarét
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg Marosvásárhelyen a Postarét. Bizonyára ezért tudunk itt lenni mindannyian. Mi, marosvásárhelyiek, mi, erdélyi magyarok, mi, kisebbségi sorba szorult magyarok bőrünkön érezzük, mit jelent a hatalom megtorló magatartása.
– Érezzük, amikor nem használhatjuk korlátlanul anyanyelvünket, amikor másodrendű polgárként kezelnek munkahelyünkön vagy az iskolában, amikor a hivatalok packáznak és diszkriminálnak, amikor nem használhatjuk történelmi utcaneveinket, betiltják jelképeink használatát, amikor bírságolni próbálnak himnuszéneklés miatt, és érezzük, amikor a pusztán kéréseink felvetésének jogát is elvitatják tőlünk. Ilyen körülmények között a nemzeti gyásznap különös jelentőséggel bír. A mai nap üzenete nem csak a gyászról kell tehát szóljon, a mai nap azt is üzeni, hogy nem hagyhatjuk úrrá lenni magunkon az önsajnálkozást, a dicső múlt feletti kesergést.
Itt az ideje ráébredni, hogy ma sincs ez másként. Ma is nemzeti megmaradásunk a tét. (…) Mondjuk ki tisztán és világosan, hogy mit akarunk. Mondjuk ki, hogy a békés együttélés együtt gondolkodás és együtt munkálkodás csak akkor lesz hiteles, ha nem másodrangú polgárokként kezelnek minket .(…)
De tudjuk, hogy hol találjuk az ellenszert. A gyógyír ott van az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban: "önrendelkezés és teljes jogegyenlőség minden együtt élő nemzet számára". Ezt a kérésünket nem lehet elutasítani az elcsépelt hivatkozásokkal ("csupán ajánlás, nem kötelező"). Ez nem egy olyan uniós norma, ez önként vállalt kötelezettség! Egy olyan dokumentum, amely erkölcsileg kötelez. Erkölcsileg kötelezi a mindenkori román hatalmat jogaink szavatolására" – hangsúlyozta Bíró Zsolt.
Csak együtt, kévébe kötve vagyunk erősek!
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint sok őriznivalónk és sok dolgunk van még. Elmondta, hogy a múlt szombaton ismét több százan gyűltek össze a Bekecs tetőn, ahol "a lármafát is meg szoktuk gyújtani", ami ma "az éberség, józanság, egymásra figyelés, áldozatkészség jelképe". A lármafákat és Aradot, a "magyar Golgotát" az összefogás jelképeinek nevezte. Mint mondta, Marosvásárhely kulturális szempontból szép és gazdag város – múltja és jelene is értékeket halmoz, komoly gazdasági és turisztikai adottságokkal rendelkezik, potenciálisan élhető város, valóban kulturális és regionális fővárosnak predesztinált.
– De Marosvásárhely oldott kéve, rendezetlen kévehalmaz. Ahhoz, hogy kévébe kössük, változásra van szükség. A magyarság összefogása a folyamat kezdete – felébredtünk, rendezzük sorainkat, erős kéve kötelékébe kötjük kalászainkat, arra készülünk, hogy 2016 – 2020 között mi, öntudatra ébredt polgárok közössége vezessük a várost. 1848-ban is a magyar öntudat szikrája lobbantotta lángra azt a szabadságharcot, mely nemcsak a nemzeti öntudatot fogalmazta újra, hanem az államigazgatási rendszert is. Legyünk büszkék arra, hogy az újratervezett, modern Európa a magyar reformkorban erősítette meg gyökereit. (…) A nagy tettekhez fel kell nőni! Bízom abban, hogy október 11- én, az előválasztáson, majd ezt követően a jövő júniusig terjedő felkészülési időszakban magunknak és másoknak is azt fogjuk bebizonyítani, hogy felnőttünk, tisztán látunk, kévébe kötve erősek vagyunk. Itt és most szívjuk tele magunkat tiszta szellemmel – a Bekecs és Arad szelleme késztessen józan belátásra! – ne adjuk fel, erősödjünk meg az összefogásban, kezdjünk új fejezetet Marosvásárhely történelmében!
Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát!
Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében felszólaló Kali István kijelentette: – A történelmi távlatokban kutatva fontos megállapítást tehetünk, éspedig azt, hogy (…) egy nemzet szabadsága nem vesz el más nemzetek szabadságának mértékéből és értékéből. Magyarán, ebben az országban, ami nekünk a szülőhazánk és őseink földje, a románok nem lesznek kevésbé szabadok, ha megadják azokat a szabadságjogokat, ami a magyarokat megilleti. Én hiszek és bízom benne, hogy két ember között a legrövidebb út az egyenes, őszinte beszéd. Ezért, amikor a szabadságról és a harmóniáról beszélünk, a 13 aradi vértanú emléke megköveteli tőlünk, hogy kimondjuk: álságos és hazug ez a harmónia, ami ma Marosvásárhelyen körülvesz minket. Álságos és hazug, mert nem jó szándékból és ösztönösen fakad, hanem ezt a harmóniát haynaui gőggel erőltetik ránk. (…) Az őszinte egyenes beszéd jegyében mondjuk ki, hogy mi nem akarunk senkitől semmit elvenni. Csupán azért küzdünk, ami nekünk jár, tudják? Ez nem alamizsna vagy segély. Ez minket megillet, az egyenlő esély és a nemzeti identitásunk megőrzésének eszközei nem képezhetik vita tárgyát a többség és a kisebbség között. Aki ezt tőlünk eltagadja, vagy ettől megfoszt bennünket, az semmit nem értett meg a történelemből, és semmit nem tanult az elmúlt évtizedek történéseiből. (…) Bízom benne, hogy az eseményünket lezáró himnuszok éneklése miatt nem bíróságok folyosóin fogunk találkozni. Ugyanakkor azt kívánom, hogy teljesüljön minden nagy és titkos vágyuk és reményük. Vigyék magukkal a szívükben a 13-ak szabadságszeretetét és a forradalom eszmevilágát! – zárta beszédét Kali István.
Minden kicsi dolog fontos a nagy egészben
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Hangsúlyozta, hogy minden kornak megvannak a kihívásai és feladatai.
– Vannak korok, helyzetek, történelmi pillanatok, amikor a hétköznapi helytálláson messze túlmenő áldozathozatalra, kiállásra van szükség. Ilyen volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is: a nemzet apraja-nagyja – társadalmi, meggyőződésbeli, rangbeli különbségek ellenére – összesereglett a közös ügy zászlaja alatt. A legtöbben egyszerű emberek voltak. De nélkülük sosem lett volna lehetséges az a dicsőséges helytállás, ami méltán került be a magyar történelem legnagyobb pillanatai közé. Sokan hozták meg a legnagyobb áldozatot a közös ügyért: hősök lettek és mártírok. Ma, október 6-án ilyen mártírokra emlékezünk itt, Marosvásárhelyen.
Azt mondtam, hogy minden kornak, történelmi helyzetnek megvannak a maga kihívásai és lehetséges feladatai. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez a kor nem azt követeli tőlünk, hogy véráldozatot hozzunk. Ma itt és most sokkal egyszerűbb, prózainak tűnő kihívások vesznek körül bennünket, de ezeket sem szabad lebecsülni. Ami itt és most egyesek számára kicsinek, jelentéktelennek, mellékesnek tűnhet, az a történelmi távlat, a nagy folyamatok, az egész magyarság jövője szempontjából különös jelentőséggel bírhat.
Marosvásárhely, a marosvásárhelyi közösség fontos pillanat előtt áll, hiszen hamarosan dönthet a város jövőjéről: az Önök előtt álló választás meghatározza majd, hogy a jövőben milyen mértékben érezhetik magukénak ezt a várost, mennyire érzik továbbra is otthonuknak. Látszólag jelentéktelen, de mégis fontos, és szükség van arra, hogy minél többen regisztráljanak, és szükség van arra, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az előválasztáson, majd a választáson.
Legtöbbször a közös ügy látszólag kicsi, jelentéktelennek tűnő feladatot kér tőlünk. Ugyanakkor minden kicsiny dolog valahol a nagy egészben fontos lehet, legyen szó utcanévtáblákról, nemzeti jelképek szabad használatáról, a himnusz elénekléséről. Éppen ezért bízom abban, hogy hamarosan ezt a teret már nemcsak Secuilor Martiri, hanem Székely Vértanúkként is látni fogjuk a táblán, ahogyan az egy több felekezetű, több közösségű, több száz éves európai értékeket magáénak tudó városhoz méltó, különösen, ha arra gondolunk, hogy Európa kulturális fővárosa kíván lenni.
A megemlékezés koszorúzással és a himnuszok közös eléneklésével ért véget.
Mózes Edith
Szabadság (Kolozsvár)

Jubileumi zarándoklat Gyulafehérvárra
25 éves a Caritas
Több százan buszokkal érkeztek október 4-én, vasárnap a gyulafehérvári Szent Mihály- székesegyházba, ahol a Caritas sokrétű, felebaráti szeretetből fakadó negyed évszázados munkájára tekintettek vissza. A zarándokok Isten áldását kérték, hogy Erdély-szerte betegek, elesettek, idősek között továbbra is teljesíthessék a szeretetszolgálat parancsát. A szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta, dr. Márton András igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a Caritas munkáját.
Akik bekopognak a legeldugottabb házakba is
Az tudja igazán, mit is jelent a Caritas munkája, aki feküdt már ágyban betegen, egyedül, s nem volt, aki benyissa az ajtaját. Nem volt, aki egy pohár vizet vagy egy szelet kenyeret adjon, s nem volt, aki egy szót szóljon hozzá, megnézze, él-e vagy hal-e. Vagy nem volt, aki egy veder vizet hozzon a kútról, s felvágja a tűzifát.
– Ha nem lett volna a kis gondozóm, megfagytam volna a télen! – mondta egy ágyhoz kötött idős vidéki asszony terepjárásunk alkalmával. Amikor a Szent Mihály-székesegyház előtt megpillantottam a templomba igyekvő sok piros dzsekis, Caritas-jelvényes zarándokot, óhatatlanul ezek az élethelyzetek jutottak eszembe. Ők azok a segítők, akik Erdély legeldugottabb falvaiban a legmesszebb eső házakba is bekopognak, s megkérdezik: hogy tetszik lenni? Aztán jöhet a vérnyomásmérés, a kötözés, az injekciózás, a gyógyszeradagolás, a mosdatás és még ki tudja, mi minden, ami a betegek gondozásakor adódik. Ők azok, akik azt a szeretetszolgálatot végezik nap mint nap, amit más senki. Ők azok, akik 25 éve Márton Áron püspök szellemiségét képviselik. Velük telt meg délelőtt a templom, s egy kora délután erejéig tőlük lett ismét többségében magyar ajkú a jobb időket is megélt gyulafehérvári vár és a fejedelmi-püspöki palota környéke.
Krisztus szeretete sürget minket!
Dr. Jakubinyi György érsek a jubileumi ünnepen arról a szeretetről és szolgálatról beszélt, amelyet Jézus rendelt el, s amelyet a Caritas 25 éve intézményesen vállalt fel.
– Az Úr Jézus idejében a hittudósok, rabbik azt vitatták, hogy a Tórában szerepelő 613 parancs közül melyik fontosabb a másiknál. A vitába bevonták az Úr Jézust is, aki az Isten iránti és felebaráti szeretetet nevezte meg, és először mondta egyenrangúnak a kettőt. Jézus mértéket is ad: "úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, ahogyan én szeretlek titeket". Krisztus szeretete sürget minket! – Caritas Chisti urget nos! Ez a Caritas alapja. A felebarátban szolgáljunk Istennek! Mit kívánjunk a Caritasnak a 25. születésnapján? Százhúszig! – fogalmazott az érsek.
Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának igazgatója, aki jelenleg hat megyében 240 munkatárssal dolgozik, a zarándoklaton elmondta, hogy a Caritas 25 éves működése tulajdonképpen az ég és föld találkozása, kapocs a kettő között, az Isten, az eszmék és a realitás, a szenvedés és a szükségletek között. A Caritas próbálta ezeket úgy összekapcsolni, hogy a kettő ne legyen két külön elvont világ. Ez a nagy célkitűzés a továbbiakban is, hogy megtaláljanak minden szenvedő embert, és segítő kezet nyújtsanak a bajban levőknek.
Dr. Márton András, a Caritas igazgatója megható beszédében mutatott rá, hogy újkori történelmünk nyilvánvalóan megmutatta: a szép, a jó, az igaz és a szent nem magától értetődő velejárói közösségi életünknek. Meg kellett tapasztalnunk, hogy a számunkra annyira fontos értékek, mint az ember méltósága, a felebaráti szeretet, a szabadság, a bizalom, a felelősség, nem önmagukban létező értékek. Bár a Jóisten mélyen beleírta mindnyájunk szívébe, nem elég vágyakozni utánuk. Valósággá csak akkor válnak, ha cselekvő módon megvalósítjuk, ha mindennapi életünknek, kapcsolatainknak részévé tesszük. Felebarátunk méltósága attól lesz valósággá, ha méltósággal közelítünk hozzá. A szabadság, a bizalom, a felelősség, a felebaráti szeretet akkor válik valóra, ha megajándékozzuk egymást vele.
Köszönet elöljáróknak, munkatársaknak, támogatóknak
– A Caritas 25 éves története kitartó törekvés a bennünk és közöttünk újjáépülő, a cselekvő szeretet, a méltóság, a szabadság, a bizalom és a felelősség emberi és intézményes kereteinek építésére. Hálás vagyok minden percért, amikor ezt szolgáltuk, és javára válhattunk bajba jutott, elkeseredett, kiszolgáltatott testvéreinknek. Szívből bánok minden percet, mikor ez ellen bármilyen módon vétettünk. Számos kiváló ember éltette, gazdagította jóra való törekvéseinket. Köszönetet szeretnék mondani, és hálát adni mindenkiért, aki munkájával, példájával, bátorításával jó szándékainkban támogatott, imádságában hordozott. Elsősorban munkatársainkért, akik sokszor több emberre méretezett erőfeszítések árán, de kitartottak a közös küldetésben. A családtagokért, akik szeretetükkel hordozták, támogatták munkatársainkat, munkánkat, szándékainkat, elviselték szeretteik távollétét, küldetésükből adódó terheltségét. Ft. Vencser László és ft. Szász János igazgató urakért, akik életre hívták és stabil pályára állították szervezetünket, akikkel öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni, akik tanácsára, támogatására, imáira továbbra is számítunk. Köszönet jár a főegyházmegye elöljáróinak, hogy első perctől fontosnak látták és teret adtak a Caritas munkájának, megajándékoztak bizalmukkal, bátorítottak, ki-álltak mellettünk és törekvéseink mellett – mondta dr. Márton András igazgató, aki román és német nyelven is megismételte beszédét.
A szentmise végén Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse minden zarándokot közös szeretetlakomára hívott meg az érseki palota udvarára. Itt kiosztották a munkatársaknak, önkénteseknek járó okleveleket. Az érdeklődők megtekinthették többek között a székesegyházi kriptát, Márton Áron lakosztályát az érseki palotában, a fejedelmi termet, az egyházművészeti múzeumot és a nemrégiben uniós alapokból felújított várat.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megfigyelt művészek
Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészeti hálózatának nyomai a volt Szekuritáté irattárában
Kurátor: Madalina Brasoveanu
Hely: B5 Stúdió, Marosvásárhely, Bolyai tér 5.
Megtekinthető: 2015. október 9 – 28. között. Megnyitó: péntek, október 9., 18.00 óra.
Mivel nem létezik olyan ártatlan archívum, amely garantálná az objektív és el nem torzított történelmi igazság megőrzését, a múlt képét "úgy, ahogy az megtörtént", a dolgok egyre bonyolódnak a volt politikai rendőrség archívumai körül. Mint bármely más archívumnak, ennek is megvan a maga rendeltetése, amely hatalmi eszköz voltából fakad; ez a státus a volt totalitárius politikai rendszerrel összeszövődve az archívum dokumentumait közvetlenül hasznosnak és hatékonynak mutatja (lévén, hogy a társadalmi szféra totális ellenőrzését volt hivatott megszervezni). Másrészt, ez a státus egy mitologizáló nyilvános percepciót gerjeszt, amely helyenként túlzásokkal és előítéletekkel terhes. Miközben eredetileg arra hivatottak, hogy történelmi forrássá váljanak, ezek a dokumentumok sajátos módon provokálják az archívumkutatást magát: ugyanis bármely titkosszolgálat által előállított dokumentumok – jelen esetben a Szekuritátéról van szó – nemcsak hogy nem azért voltak kitalálva, hogy történelmi adatokat közvetítsenek, hanem, sok esetben, nem beszélnek önmagukért, félrevezethetnek vagy akár hazudhatnak is. A titkosszolgálat számára, mely egy olyan politikai hatalom szolgálatában állt, amelynek stabilitása attól függött, hogy mennyire volt képes megvédeni és fenntartani saját, valóságról szóló fiktív konstrukcióját, akár a külvilággal szemben, akár a közvetlen tanúk szemében, az igazság manipulációjának a problémája ontológiai dimenziókat ölt. Másrészt, az ilyen archívumhoz való társadalmi viszonyulás, melyet többnyire megpecsételt a mitologizáló hajlam, mesterséges módon átviszi szimbolikáját a dokumentumokra: felnagyított jelentés jön létre, pusztán abból adódóan, hogy "szigorúan titkos"-ként hozták létre és őrizték meg őket.
Kiállításunk a Nagyvárad – Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy művészhálózatnak a volt Szekuritáté archívumában fellelhető nyomait kutatja, és az említett művészeti központok hetvenes és nyolcvanas évekbeli tevékenységeit tanulmányozó tágabb kutatásba íródik be. A kiállításra kiválogatott dokumentumok nem képviselik arányaiban sem a művészek követési dossziéinak a mennyiségét és tartalmát, sem a volt Szekuritáté archívumában lévő kulturális tematikájú dossziék számát. Ezek a dokumentumok, közvetlenül vagy érintőlegesen, fontosak lehetnek a kortárs romániai művészettörténet számára. Az itt bemutatott levéltári anyagok sorrendje nyilván nem felel meg annak, ahogy ezek az eredeti dossziékban találhatók, hanem újrarendezés eredménye, amelyet néhány konceptuális vagy narratív vonulat határoz meg, és amit több tíz dosszié és több száz oldal tanulmányozása után alakítottam ki. Ott, ahol lehetséges volt, más típusú forrásokból származó anyagot is kiállítottunk: részleteket a művészekkel készült interjúkból, mail-art munkákat a személyes archívumaikból, egyes munkákról készült dokumentáló jellegű fényképeket stb. Az eredmény: szekvenciák gyűjteménye, amelyek részben meggyőzőek, részben bizonytalanok, egyesek túl sokat mondanak vagy túl sokat hallgatnak el – egy előírt ritmus alapján, melyet a legtöbb esetben az archívum kényszerei diktáltak; az archívumé, amely a tények adott témákban mutatkozó szegényességét egyesíti a más témákban igen jelentős archívumi anyagok túltelítettségével.
A kiállítás a volt Szekuritáténak a korabeli művészettel való viszonyát szándékszik demisztifikálni: az itt bemutatott esetekben nem maga a művészet volt a megfigyelt, hanem a magyar nacionalizmus, amellyel a művészeket gyanúsították. Bármely kiállítás a maga diskurzusát a kiállított tárgyak által építi ki, amelyek a referensei, és ugyanakkor, egy bizonyos pontig, a diskurzus anyagát is képezik. Ez a kiállítás a saját kiállított tárgyait kívánja szabotálni, bemutatja és egyszersmind megkérdőjelezi őket, lévén, hogy bizonytalan anyagot exponál, melyet ellentmondó jelentések terhelnek. A dokumentumoknak a kiállító-teremben való elhelyezéséből fakadó legnagyobb kockázat a túlnagyítás, amely a hozzáférés módjának megváltoztatásából adódik: a "szigorúan titkos"-ból a nyilvánosba, továbbá azoknak a kevéssé áttekinthető körülményeknek az összefonódásaiból is adódik, amelyek eldöntötték, hogy éppen ezeket a dokumentumokat állítsák ki és őrizzék meg (és nem másokat) ebben az archívumban. Ezeknek a dokumentumoknak az áthelyezése a "szigorúan titkos" státusból egyenesen a történelembe, alapvető történelmi forrássá avatva őket, ugyanazt a kockázatot hordozza. Azt gondolom, hogy a kiállítás fő szerepe az kellene legyen, hogy ezt a dokumentumanyagot kiemelje a misztifikáló elszigeteltségéből és visszahelyezze a nyilvánosságba, tegye láthatóvá, visszaszerezhetővé, szervessé, valamint járuljon hozzá a nyilvánosság megerősítéséhez.
A kiállított dokumentumok a következő művészek megfigyelési dossziéiból származnak: Antik Sándor (Alexandru), Baász Imre, Elekes Károly, Ferenczi Károly, Szörtsey Gábor.
A kiállítást a Transilvania Regionális és Pluralista Kutatások Központja támogatta.
A kutatást a kolozsvári Plan B Alapítvány támogatta.
Madalina Brasoveanu
Népújság (Marosvásárhely)

Kastélyhasznosítás Erdélyben
Műemlék-felújítás az idő szorításában
Múlt hét végén a gernyeszegi Teleki- kastélyban megtartott történelmi konferencia keretében művészettörténészek, történészek, kastélytulajdonosok a visszaszolgáltatott kastélyok, udvarházak fenntartási gondjairól, újrahasznosítási lehetőségeiről is tanácskoztak.
Amint a barokk kastély tulajdonosa, gróf Teleki Kálmán a többi között kifejtette, annak tudatában vállalta fel a Maros ékköveként is emlegetett műemlék épület visszaigénylését, hogy a befektetései és a fenntartási költségek nem térülnek meg egykönnyen. Őt a múlt iránti elkötelezettség, az épített örökség megmentése, a kastély régi fényének visszaadása ösztönözte. A tanácskozás résztvevői két pozitív példát is megismerhettek. A görgényszentimrei vadászkastélyt a megyei múzeum igazgatója, Soós Zoltán ismertette, mint kifejtette, az ingatlan fenntartási költségeit öt éve a megyei tanács finanszírozza. Az újrahasznosítási terveket 11 millió eurós európai uniós projektből valósítják meg.
A Kálnoky-vadászkastély
A másik példa egy olyan Kovászna megyei udvarház, melyet pályázásból és saját hozzájárulásból újítanak fel. A Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója, Magyarósi Imola a miklósvári Kálnoky-birtok folyamatban lévő felújítási munkálatairól beszélt, illetve látta el hasznos tanácsokkal az érdeklődőket. Az alapítvány ügyvezetője a Kálnoky család egykori vadászkastélyát ismertetve elmondta, a 17. században reneszánsz stílusban épült udvarházat a 19. század elején klasszicista stílusban átépítették, a jelenlegi formáját a 20. század elején nyerte el. Az államosítás előtt az ingatlan többször cserélt gazdát, utolsó tulajdonosának – egy bukaresti pénzügyminiszter – a leszármazottai nem igényelték vissza, így az ingatlan a baróti önkormányzat tulajdonában maradt. Az államosítás után művelődési otthonként szolgáló épületet a baróti önkormányzat 2004-ben a teljes felújítás terhe alatt adta haszonbérbe negyvenkilenc évre a Kálnoky Alapítványnak, melyet az ősei szülőföldjére visszatérő Kálnoky Tibor gróf létesített. Amint az ügyvezető elmondta, a tulajdonos időben megrendelte a felmérési tanulmányokat, terveket, dokumentációkat, így a Norvég Alap tavalyi kiírása alkalmával majd’ minden olyan dokumentációval rendelkeztek, amely a pályázat leadásához szükséges volt. A Norvég Alap átfogó céljai a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a kétoldalú kapcsolatok erősítése a támogató és a kedvezményezett országok között. A korabeli bútorzat beszerzését is magában foglaló pályázatot a kiírást követő második hónapban le is adhatták, ami egyébként elképzelhetetlen lett volna, ugyanis a kiírás nagyon sok olyan dokumentációt feltételezett, aminek beszerzése több hónapig is elhúzódhat. Amint a Kálnoky Alapítvány ügyvezetője hangsúlyozta, esélytelenek lettek volna az 1.120.000 euró elnyerésére, amiből százhúszezer euró az önrész, amit hitelből teremtett elő a jelenlegi tulajdonos. Az erdélyi főúri élet múzeumát képzelték el a miklósvári Kálnoky-kastélyban, szeretnék, ha az épület Erdővidék kultúrájának fontos helyszínévé válna. Ugyanakkor az erdélyi felmenőkkel is rendelkező Károly brit trónörökös számára is kialakítanak egy lakosztályt. Az alagsori boltíves pincehelyiségben konyhát, kávézót/borozót terveznek kialakítani.
Amint az ügyvezető elmondta, a felújítási munkálatokat májusban kezdték el, és az egyéves futamidejű projektet 2016 áprilisáig be kell fejezniük, ami igencsak megfeszített munkaritmust igényel. Ez sokszor vezet olyan döntésekhez, amiket nyugodtabb körülmények között és rugalmasabb projekt keretében másképp oldanának meg. Mint kifejtette, az idő szorításában hozott elhamarkodott döntésekből levonják a tanulságot, mivel a hasonló műemlék épületek felújítása során a megkötések miatt igencsak sok nehézséggel szembesülnek a tervezők, kivitelezők egyaránt.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

„Kapcsokra van szükség” – Az aradi vértanúkra emlékeztek Erdély-szerte
A magyar–román sorsközösség tudatosítását, a nemzet megmaradását kell segítenie az aradi vértanúk kivégzésére való megemlékezésnek – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kedd délután Aradon, az október 6-ai megemlékezésen.
A Szabadság-szobor körüli tér felújításai miatt a Vesztőhelyen tartott megemlékezésen a kormányfőhelyettes az aradi vértanúk történelmi szerepét méltatta, illetve az október 6-ai megemlékezések múltbeli akadályoztatására emlékeztetett. Rámutatott, hogy miután 11 évvel ezelőtt sikerült a vár kazamatáiból kiszabadult Szabadság-szobrot felállítani, különösen fájdalmas volt az emlékművet ért újabb atrocitás.
„A szoborgyalázóknak persze fogalmuk se volt arról, hogy a kivégzett tábornokok – kettő kivételével – még csak a környékén sem jártak Erdélynek, román lakosságú területeken semminemű hadműveleti tevékenységet nem végeztek, román csapatokkal ütközetek során nem találkoztak" – mondta Semjén. Kiemelte: természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt.
Hangsúlyozta: minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres magyar–román határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak. „És szeretném ehelyütt is hangsúlyozni, hogy mi most is nyitottak vagyunk mindenre, ami a két ország közötti partnerséget szolgálja, és ami elősegíti, hogy Magyarország és Románia minél több szálon legyen összekötve" – fogalmazott Semjén Zsolt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében kifejtette: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak" – mondta.
„Nem elég egyszer felállítani a szobrot"
Aradon már hétfőn este elkezdődött az ünnepségsorozat, a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület.
Az eseményen emlékéremmel köszönték meg közéleti személyiségeknek, országos és helyi intézményeknek azt, hogy 16 évvel ezelőtt segítették és támogatták a szobor kiszabadítását, 11 éve pedig köztéri visszaállítását. Zala György szobrász tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító, közösségi adományokból létrehozott alkotását 1890. október 6-án leplezték le.
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok bugyrait. Ennek a remekműnek a 125 esztendeje azt mutatja, hogy sokkal több időt töltött rabságban, mint amennyit szabadon. Visszaállítása után 11 évvel azt remélem, hogy a következő időkben is köztéren marad annak ellenére is, hogy a történelem nem egyirányú utca, amelyen nem lehet visszafordulni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Ioan Slavici Állami Színházban megtartott ünnepségen.
Emlékeztetett, hogy 74 évig sínylődött rabságban a szobor, rejtegették, mint olyasvalamit, amitől félnek. „Nem igaz az, hogy ha 74 éves rabsága után kiszabadítottuk, akkor ez a szobor az idők végezetéig szabad lesz" – mondta Kelemen Hunor, majd a visszaállítást véghezvivők „csapatkapitányának", Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek nyújtotta át az emlékérmet.
„Ez a szobor volt az utóbbi 25 évben a mi igazi próbatételünk. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak a próbatétele" – jelentette ki Markó Béla, aki emlékeztetett: 1989 után az érdekvédelem és érdekképviselet arra vállalkozott, hogy „az ébredező szabadságot kiteljesíti".
Úgy vélte, elsősorban az aradiaknak kell köszönetet mondani, hiszen ők voltak azok, akik teljes meggyőződéssel hittek abban, hogy a szobor visszaállítható.
„Szobrainknak érdekes történetük van, hiszen nem elég őket egyszer fölállítanunk, többször is fel kell állítanunk. De én remélem, hogy a Szabadság-szobor most már egyszer és mindenkorra áll" – nyomatékosította.
Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke a műalkotást „az örök magyar gyász szép arájának" nevezte, és hozzátette: az emlékérem kitüntetettjei közül mindenkinek megvan a saját, szoborhoz kapcsolódó kálváriája, megvolt a maga szerepe és feladata az emlékmű visszaállításában.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében kiemelte: Zala György 125 éves monumentális műve hitet és erőt adott.
„Szabadság nélkül nincs teljes értékű élet"
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szintén hétfőn este tartott megemlékezést Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A résztvevőket Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte. Elmondta, a hősökre való emlékezés ma azért különösen fontos, mert „olyan példát adtak nekünk, amiből erőt meríthetünk a mindennapokban".
Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében a szabadság szeretetének fontosságára hívta fel a figyelmet. „A szabadságért minden időben és korban küzdeni kellett és kell, hiszen szabadság nélkül nem élhetünk teljes értékű életet. A szabadságért való küzdelem jegyében törtek ki forradalmaink 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben Temesváron is" – mondta Szilágyi, aki felelevenítette, hogy milyen emlékezetes volt számára, temesvári diákként 1988-ban, majd '89-ben, titokban, a Szekuritáté megfigyelése alatt, elutazni Aradra, a vesztőhely közelébe.
A néppárt elnöke hozzátette: „Az ifjúságnak a temesvári – és mindegyik – forradalom azt üzeni, hogy szabadság nélkül nincs teljes értékű élet. A szabadság szeretete olyan érték, amihez a mai korban is igazodni lehet. Ennek fényében érthetjük meg azt, hogy ma is a szabadságért küzdenek azok, akik meg akarják védeni Európa határait, keresztény kultúránkat."
Szilágyi Zsolt beszéde után négy békéscsabai színész – Nagy Erika, Mészáros Mihály, Szabó Lajos, Tomanek Gábor – adta elő A magyar szabadság szentjei című öszszeállítást. Az eredeti dokumentumokra, visszaemlékezésekre épülő drámai előadást nagy érdeklődéssel fogadta a közönség. A megemlékezés végén a Váradi Dalnokok dalárdája adta elő az alkalomhoz illő műsorát. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget. Kedd délelőtt, az EMNT és a néppárt vezetői megkoszorúzták Nagysándor József nagyváradi származású aradi mártír emléktábláját is.
„Főhajtáskor tudunk erőt meríteni"
Sepsiszentgyörgyön kedd délután mintegy kétszázan gyűltek össze az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen. A megyei könyvtár mögött négy évvel ezelőtt létrehozott emlékparkban A tizenhármak emlékezete című műsort mutatták be a Székely Mikó Kollégium diákjai és a Református Kollégium Refsonor kórusa. Az eseményre Balázs Antal kopjafafaragó felújította a parkban található, általa készített kopjafákat. A rendezvényen Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi kanonok-plébános mondott beszédet és áldást, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Kolozsváron több mint ötvenen gyűltek össze a Házsongárdi temetőben kedd délután, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál. Az RMDSZ szervezte megemlékezés a kolozsvári református kollégium kórusának műsorával kezdődött, majd Kádár István római katolikus plébános és Jobbágy Júlia unitárius lelkész mondott imát.
A résztvevőket Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, és a megemlékezés fontosságára híva fel a figyelmet. „Azért kell tisztelegnünk ma, mert mi magyarok olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy elcsüggedjünk. Ilyenkor erőt tudunk meríteni elődeink példájából" – fogalmazott. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Albertné Simon Edina konzul mondott beszédet, amelyben a nemzeti egység értékét hangsúlyozta. A Farkas utcai református templomban is ökumenikus áhítatot tartottak. A megemlékezést a Kolozsvári Magyar Operában hagyományos gálaműsor zárja, melyen fellép a Tabán Néptáncegyüttes.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Budapesten
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1849-es aradi vértanúk emléknapján kedd reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon maradt a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök, Simicskó István honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, pártok, katonai és állami szervezetek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium KatonaSuli programjában részt vevő budapesti középiskolák és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai és kísérőik. Az ünnepség végén a díszzászlóalj tiszteletadása mellett a Magyar takarodó hangjaira felolvasták a tizenhárom aradi vértanú nevét. A Kossuth Lajos térről az emlékezők a Batthyány-örökmécseshez vonultak át, hogy mécsesekkel tisztelegjenek az október 6-án Pesten kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első független, felelős kormánya miniszterelnökének emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)

Felavatták a tanszéki galériát
A váci Nalors Grafikai Műhely A magyar kortárs grafika című kiállításának megnyitójával avatták fel a PKE Képzőművészeti Tanszékének pincegalériáját.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) történetében jelentős esemény zajlott le kedden délután, ekkor avatták fel ugyanis a felsőfokú intézmény Képzőművészeti Tanszékének Zárda (Mihai Viteazul) utcai pincegalériáját a tanszék képviselői, valamint a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának tagjai az egyetem hallgatóinak és az érdeklődőknek a jelenlétében. Dr. Balázs Zoltán tanszékvezető köszöntötte elsőként a megjelenteket, galéria avató és tárlatnyitó beszédet mondott dr. Ujvárossy László, az egyetem professzora, aki az új galéria megnyitásának jelentőségét emelte ki. „Ez a mostani avató különösen nagy horderejű abban a városban, ahol négy kiállító hely is volt valamikor, de már lassan tíz éve nincs múzeum, és városi galériánk sem. Mostantól nem vagyunk rászorulva a város kegyelmére, ha szeretnénk bemutatni diákjaink alkotásait, vagy azoknak a műveit, akiket meghívni óhajtunk” – fogalmazott.
Grafikai kiállítás
Ujvárossy László a továbbiakban a kiállítás anyagáról beszélt. „Tanszéki galériánkat a váci Nalors Grafikai Műhelyben készült magyar kortárs grafikákból válogatott grafikákkal nyitjuk meg. Magyarországon az autonóm képgrafika már a 60-as évek végétől az európai élvonalhoz tartozott. A festészethez képest a grafika műfajának szabad útja volt, így a magyar grafika elég korán felzárkózhatott az avantgárd törekvésekhez” Mint mondta, Vácon 1987 óta mindmáig létezik a nemzetközi szempontból is egyedülálló grafikai műhely, amelyben professzionális felszereltség és gépmesterek segítik a grafikusokat minden technikai akadály elhárításában. Mint mondta, a Romániában élő grafikusok helyzete más volt, a cenzúra meggátolta őket a szabad alkotási folyamatban, így a nagyváradi 35-ös műhely tagjai számára 1989 után revelációnak számított Butak András és Stefanovits Péter meghívása a Váci Országos Grafikai Műhelybe, ahol évente ösztöndíjjal dolgozhatnak az alkotók. A professzor jelezte, a mostani tárlaton többek között Banga Ferenc, Butak András, Kalmár István, Kótai Tamás, Prutkay Péter Stefanovits Péter, Szurcsik József munkáit állították ki.
Magas színvonal
A megnyitón beszédet mondott Stefanovits Péter a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának vezetője is: „Örömmel avatjuk fel ezt a kis pincegalériát, azzal a gyűjteményi anyagnak egy parányi válogatásával, ami huszonhárom éve gyűlik.” Kiemelte, hogy a váci műhely ma is működik, és lehet ott dolgozni. „Nekünk csak az a dolgunk, hogy saját elképzelésünket a kőre rajzoljuk, minden mást a technikus megold. Hogy ez műhely működik, mondhatni egyedülálló Európában”- tette hozzá Stefanovits Péter.
Pap István
erdon.ro

„Göncz Árpád hagyatéka közös kincsünk” – búcsúzik az RMDSZ
„A rendszerváltás utáni szabad Magyarország első államelnökétől, Göncz Árpádtól búcsúzik kegyelettel és politikai-közéleti, nem utolsó sorban irodalmi munkássága iránti mély tisztelettel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség” – olvasható a Kelemen Hunor szövetségi elnök által aláírt szerdai közleményben.
A politikus emlékeztet: egy társadalom diktatúra utáni ébredésében elengedhetetlen az, hogy a demokrácia útján milyen értékrendet képviselő vezető indítja el. Göncz Árpád egykori államfő érdemei elévülhetetlenek ilyen tekintetben is, hiszen elkötelezetten kiállt olyan értékek mellett, amelyekre egy ország jövője épülhetett – fogalmaz Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke felidézte Göncz Árpád Romániában tett történelmi látogatását, amely a magyar nemzet együvé tartozásának meghatározó szimbólumává lett, általa a két ország szomszédsági kapcsolata is elindulhatott az európaiság útján.
Kelemen szerint Göncz Árpád akkor fontos üzenetet fogalmazott meg a romániai magyaroknak és a többségi politikumnak is: Magyarország felelősséget érez a határain túl kisebbségben élő testvérei sorsa, helyzetének alakulása, identitásának, anyanyelvének, kultúrájának ápolása, megőrzése iránt.
„Kegyelettel mondunk köszönetet felelős vezetői munkájáért, kiállásáért, emlékét pedig követendő példaként helyezzük közéleti munkánk alapértékei közé” – zárul a közlemény.
maszol.ro

Tánc és kortárs művészetek háza nyílik
Évadnyitó és bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott kedden Marosvásárhely (és tágabb környéke) egyetlen táncszínháziformációja, az András Lóránt Társulat. A Knöpfler Vilmos (Braila) utcai egykori ortodox zsinagógában székelő független táncszínházi csoportosulás vezetősége nagyszabású rendezvénysorozattal indítja idei évadát, ugyanakkor egyúttal segélykiáltást is hallatott: ha nem jutnak támogatáshoz, a tél folyamán fűtés hiányában nem tudják folytatni igen sikeresnek mondható előadás- sorozatukat.
A sajtó képviselőit a fiatal táncosok és művészeti tanácsadójuk, Kovács Levente rendező jelenlétében András Lóránt, a társulat névadó vezetője, koreográfusa fogadta.
– Szeretettel üdvözlünk mindenkit ebben a csodálatos, tragikus és groteszk sorsú épületben, amelyet optimista fénybe, díszbe, közhasznú szolgálatba szeretnénk átmenteni. A háromszintes épületet a harmincas években építették, 1944-ig használták zsinagógaként, befejezni azonban sohasem tudták. A második világháború után megfogyatkozott marosvásárhelyi zsidóságnak már nem volt szüksége rá. A kommunista uralom alatt az épületet átalakították, ipari létesítményként, raktárként használták. Az András Lóránt Társulat 2010 végén őszén jött létre, miután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen létrehozták a koreográfia szakot. Sok hallgató végzett akkor, és óhatatlanul feltevődött a kérdés: mi lesz velük azután? Hiszen rajtunk és a sepsiszentgyörgyi M Stúdión kívül nincsen ilyen profilú intézmény az országban. Ez okból született a társulatalapítás ötlete. A marosvásárhelyi zsidó szövetség felkarolta a társulatot, és átadta nekünk a zsinagógát, székhely gyanánt. Az épület téglából készült, ezért az évadnyitó háromnapos rendezvénysorozatunk címe: Moving Bricks. Támogatási téglákat helyeztünk el, amelyekre felírjuk a leendő támogatóink nevét. A rendezvénysorozat október 9-e és 11-e között zajlik, jellegében idézi azt a koncepciót, amelyet a továbbiakban meg szeretnénk honosítani: egy színes világot, amelyben helyet kap a tánc, a színház, a kortárs művészetek összessége. Pénteken 17 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, a továbbiakban az előadások mellett tánckurzusok, workshopok és koncertek várják az érdeklődőket, olyan előadókkal, mint Koszika, Kevin & The Roots, a Moonfellas vagy Dénes József, a dzsesszmanipulátor. A koncerteket követően Traila, Karak és Wrk biztosítják a zenei aláfestést.
A székhelyünkből a továbbiakban kortárs művészeti teret kívánunk alakítani, amely fedelet biztosít az oktatásnak, a tehetséggondozásnak, a művészi alkotásoknak, produkcióknak. A tánc és kortárs művészetek házát kívánjuk létrehozni az egykori zsinagógában, és reméljük, hogy állandó, fizetett munkahelyet tudunk biztosítani lelkes, fiatal táncosainknak. Ez az intézmény erről szólna. Hogy ne pincérként, rúdtáncosként dolgozzanak külföldön, hanem művészemberként itthon. A rendezvényünket is két okból szervezzük: egyrészt tudatosítani szeretnénk a nagyközönségben, hogy létezünk, hogy nomád éveink sikeres előadásai után megnyitottuk a székhelyünket, ahol folyamatosan játsszuk majd táncszínházi előadásainkat. Szeretnénk bővíteni Marosvásárhely kulturális életét, felkelteni az emberek érdeklődését. A másik ok: támogatókat szeretnénk szerezni. A téglák "megvásárolhatók". A fal, támogatói névjegyekkel ellátva, folyamatosan emelkedni fog. Ebben reménykedünk. Nagy szükségünk van rá, mert ha november közepéig nem fűtünk, akkor bezárhatjuk a beharangozott intézményt.
Kovács Levente hozzátette: e pillanat fontosságának valószínűleg senki sincs tudatában.
– Ezek az emberek szent őrültek! Nagy tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, mert egy olyan helyen, ahol a tötyörgés nemzeti sporttá vált, megpróbálnak létrehozni valami maradandót, értékeset. A városi tanács májustól képtelen volt az ügyükben határozatot hozni! Szervezik az európai kulturális fővárosi kampányt, holott egy kulturális intézményük sincsen. Mindegyik megyei, állami vagy magánkézben van. Itt lenne az alkalom, hogy felkaroljanak, támogassanak egy fiatal, tehetséges – és az országban szinte egyedi – társulatot, amelyre büszkék kellene legyenek. Amely Marosvásárhelyt választotta! Ehelyett az ígért támogatás folyamatosan késik. Pedig úttörő intézményről van szó, amely a mi tájainkon egyedülálló. A táncosaik nálunk úttörő munkát végeznek, külföldön cseppek lennének a tengerben. Tehetséges csapat, nagyszerű vezetővel, lelki, szellemi potenciállal, és segítségre várnak, vágynak, hogy a művészet egy nagyon gazdag központját Marosvásárhelyen hozhassák létre! Olyan központot, amely kelet-európai viszonylatban is páratlan lehet – mondta Kovács levente, majd András Lóránt ismertette a további terveket.
– A székház új neve: tánc és kortárs művészetek háza. Közéleti haszna is lenne: az előadásaink mellett a harmadik emeleten táncoktatást folytatnánk, szakmai workshopokon keresztül, nem kezdő, nem amatőr szinten. A középső szintet a nagyközönség számára nyitjuk meg, itt tánckurzusokat tartanánk komoly szakmai hátterű oktatókkal, a társulat tagjaival. Az alsó szint minden, színházzal, tánccal, mozgással, dinamikával rokon kortárs művészeti ágat befogadna, és itt is kialakítunk egy stúdiót. Nyugaton ilyen célokra épp ilyen jellegű épületeket vásárolnak meg és újítanak fel. Mi a húgom, András Tünde és cége segítsége nélkül idáig sem jutottunk volna el – mondta a társulatvezető, majd újságírói kérdésekre válaszolva hozzátette: az András Lóránt Társulat független színházi csoportosulás, amely a jövőben is önálló kíván maradni. Jól tudják azonban, hogy állami, pályázati támogatás nélkül nem tudnak sokáig működni, és a mostoha körülmények ellenére is itthon, Marosvásárhelyen kívánnak maradni, táncosaiknak munkát, fizetést biztosítani, művészeti központot létrehozni. Először bizonyítani kívántak, amit eddigi nomád éveik során meg is tettek. Mostantól támogatókat szeretnének szerezni mind az állami, megyei, városi hivataloktól, mind a civil szférából. Keveset pályáztak, mert a pályázataikat nincsen aki megírja, fizetni pedig nem tudnak érte, ilyen szempontból patthelyzetben vannak. Évadkezdő fesztiváljukkal szeretnék felhívni magukra és értékteremtő munkájukra a figyelmet, hogy mindaz, amit létrehoztak, ne kárba vesszen, hanem gyarapodjon. És ez okból is várnak minden művészetszerető marosvásárhelyit e hét végén a Knöpfler Vilmos utcai régi zsinagógába, az új tánc és kortárs művészetek házába!
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Verstől versig gyerekeknek
Kányádi Sándor verseiből összeállított produkcióval lépett fel szerdán a II. Fux Feszt versenyprogramjában a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház.
Költészet és hagyományidézés, erre a két pillérre épül a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Verstől versig című előadása, melyet szerdán láthatott a közönség a nagyváradi Árkádia Bábszínházban. Az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának versenyprogramba nevezett előadásról lévén szó, megtekintette azt a Fux Feszt mindhárom zsűrije is. A Nagy Kopeczky Ádám rendezte darab Kányádi Sándornak a falusi életet, illetve saját gyermekkorát időző verseiből tallóz, illetve ezekből összeállított történeteket mesél el. A darabban a narrátor, vagy a mesélő szerepét maga a rendező Nagy Kopeczky Kálmán vállalta magára, és Kányádi Sándor szavaival idézte fel a falusi világ hangulatát, a többiek pedig egy rövid, három perces bábjelenetet leszámítva nem bábokkal, hanem jelmezekbe öltözve színészként, valamint állatmaszkokkal játszották el a rájuk osztott szerepeket. A bivalyokról, az elveszett kecskéről, a nyugtalan kosról vagy a lovakról szóló balladisztikus költemények a Csibi Szabolcs és Kelemen István alkotta népzenei aláfestéssel együtt a huszonegyedik század városban nevelkedett gyermekei számára valóban különös és ismertelen világba röpítették a fiatalokat, egy olyan, ma már szinte misztikusnak tűnő helyre, amelyben ember és természet még szétszakíthatalan szimbiózisban él egymással, és amelyben a Hold a Nap, a ló, a medve, a bivaly nem puszta kísérőjelenségek, hanem az emberi élet meghatározó tényezői is. A Verstől versig közel hozza a költészet nyelvét a gyerekekhez, akik nem csak hallják, hanem láthatják, érezhetik is a versek által megjelenített képeket, hangulatokat, történéseket. A közel egy órás, humorban, nyelvi leleményekben bővelkedő előadás méltán nyerte el a legreprezentatívabb zsüri, vagyis a gyerekek tetszését.
Pap István
erdon.ro

Mikó Imre és a besúgás természetrajza
Élete gyakorlatilag döntéskényszerek sorozata volt és az alkalmazkodni próbálásé – egy kiváló képességű homo politicus tipikus huszadik századi erdélyi életútja a folyamatos történelmi változások szorongatásában.
És persze történetét, döntéseit titkok terhelik, akárcsak a kort, amelyben gyakran csak létezni kényszerült. Mi fejezi ezt ki jobban annál, hogy például az ötvenes években nemcsak őt, hanem feleségét is beszervezték a titkosszolgálatok – azt, hogy ismerték-e egymásról ezt a kegyetlenül őrült és félelmetesen abszurd igazságot, sosem fogjuk teljes bizonyossággal megtudni.
Hogy mekkora igény van a gyakran több ismeretlenes egyenletre hasonlító, rejtélyek súlyát viselő (közel)múltunk megismerésére tájainkon, jól mutatja az az érdeklődés, amely Domokos János új, Mikó Imréről szóló dokumentumfilmjének bemutatóját övezte Kolozsváron. A Túlélés vagy népszolgálat. Mikó Imre és a Securitate című alkotást egyébként a friss magyar filmeket felvonultató szemle, a Filmtettfeszt keretében hét erdélyi városban tűzték műsorra a hétvégén. A kolozsvári vetítés a Filmtett című erdélyi filmes portál által rendezett fesztivál egyik legnépszerűbb momentumának bizonyult, s az érdeklődés nem lankadt az utána következő, Mikóról és a besúgói múltról szóló Ellenállni, együttműködni – Egy választás dilemmái című beszélgetésen sem, amelyen többek közt részt vettek a film alkotói is. A jogász és politikus (és még sok minden más, többek közt jog- és államtudományi író, műfordító, író) tipikusan huszadik századi története iránt érdeklődők mintegy öt – egyébként önfeledt és lebilincselően érdekes – maratoni órát tölthettek Mikó Imrével (ezt most tessék átvitten értelmezni).
A film és adalékai
Domokos János filmje Mikó Imrét, a közszereplőt és Mikó Imrét, az esendőt egyaránt közelhozza a nézőhöz, az alkotó láthatólag nem kívánt ilyesfajta határt húzni, inkább egyfajta kiegyensúlyozott Mikó-képet próbált a nézővel megismertetni. (Tegyük hozzá, igen érdekesen, a kétórás alkotás magával ragad, a néző jól beleborzong rögös múltunk sötétjébe. A film pályaképet mutat be, de érzelmi keretben: nem hagyhatja hidegen a szemlélőt nagy elődünk igen zaklatott élete.) Ugyanakkor sokszor – elsősorban az időbeli közelség, s ezáltal a történelmi távlat hiánya miatt – annyira kényes részletek bukkannak elő az életrajz felelevenítésekor, hogy érthető módon a leginkább követhető rendezői út a felmerülő kérdések nyitva hagyása lehet. E részletek mögött az ismert történész, Stefano Bottoni áll, aki a Szekuritátéhoz és a honi elit kollaborációjához köthető kutatásaival már többször felkavarta nyilvánosságunk állóvizét. A Mikó-film – amelyben Bottoni a riporter szerepét is magára vállalja – alapja a Magyar Kisebbségben 2013-ban közzétett Népszolgálat és túlélés című,Mikó Imre és a román állambiztonság, 1948–1971 alcímű tanulmánya, amely a román kommunista politikai rendőrség irattárában meglelhető dokumentumok alapján próbálja felvázolni Mikó alakját.
Amint a tanulmány feleleveníti, a neves erdélyi családból származó Mikó Imre a jogi tanulmányok elvégzése után, 1937–1938-ban az Országos Magyar Párt bukaresti irodájának vezetője, 1939–1940-ben a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának a főtitkára volt. A második bécsi döntés után a budapesti törvényhozásban szerzett képviselői mandátumot, és az Erdélyi Párt országos politikai főtitkáraként tevékenykedett. 1944 októberében az Észak-Erdélybe bevonuló szovjet és román csapatok elhurcolták Kolozsvárról. A négyéves fogságból hazatérvén orosztudását orosztanárként, majd fordítóként kamatoztatta, de az 1956-os magyar forradalom után a hatalom eltávolíttatta állásából, és évekig raktári munkásként dolgozott, majd egyetemi jegyzeteket árult. A Ceauşescu-rendszer első éveiben az unitárius egyház főgondnokává választották. Amint Stefano Bottoni közli, 1948-után a Szekuritáte tízkötetnyi iratanyagot „termelt” Mikó Imréről és szűk környezetéről.
A román belügyi szervek Mikó Imrét egyszerre tekintették forrásnak és célszemélynek, és folyamatosan informálódtak róla, miközben rendszerezték, értékelték és felhasználták az általa szolgáltatott adatokat. A történész az 1948 utáni életrajz három szakaszát különbözteti meg. Mikó Imre 1948–1951 közötti korai megfigyelését, 1952 és 1955 közötti, első és második beszervezését, majd 1956 utáni kizárását és társadalmi kirekesztettségét tekintette az első szakasznak. A megfigyelt Mikó 1958 és 1971 közötti túlélési, majd visszakapaszkodási stratégiáit tekintette a második korszaknak.
A kolozsvári bemutató után Bottoni közölte: a politikus harmadik, hetvenes évekbeli, döntő jelentőségű harmadik kollaborációs korszakával a film készültekor még nem foglalkozott annyira behatóan, hogy az nagyobb hangsúlyt kapjon a filmben. Erről most készül tanulmányt megjelentetni.
Amint a képsorokból kiderül, Mikó Imrét 1952-ben minden bizonnyal zsarolással kényszerítették rá, hogy Hunyadi Ioan álnéven tájékoztassa az állambiztonsági szerveket. Jelentéseiben azonban kerülte a Szekuritáte számára hasznos információk átadását. Dumitrescu fedőnéven történt 1955-ös, második beszervezése után azonban jelentései már naprakész, operatív értékű információkat tartalmaznak.
Azt követően fordul Mikó ellen a hatalom, hogy 1956 novemberében a kommunista párt Kolozs megyei vezetőjétől levélben kéri: ne kötelezzék már arra, hogy hetente jelentkezzen „egy bizonyos ellenőrzésre”. Eltávolítják orosztanári állásából, s ezzel súlyos anyagi körülmények közé taszítják a négygyermekes családapát. Mikó Imrének az unitárius egyházban vállalt főgondnokság hozza vissza a társadalmi elismertséget, de ez erősíti meg az állambiztonság rá irányuló figyelmét is. Több ráállított provokátor próbálja olyan megnyilvánulásokra bírni, amelyek alapján lecsaphat rá a hatalom. 1970-ben szerkesztői állást kap a Kriterion kiadónál, egyszersmind jelentéseket kezd adni a Szekuritáténak, többször nyugatra küldik ügynökként, hogy információkat szállítson a kint élő ellenzékről. Ebben az időben Nicolae Ceauşescu pártapparátusában legmagasabb funkciót betöltő magyar politikussal, Fazakas Jánossal is közeli kapcsolata van, gyakran a román fővárosba utazva segíti Fazakast tanácsadóként.
Ártott-e valakinek Mikó Imre?
A kérdésre persze nem lehet választ adni – ez derült ki a Mikó-kérdést körüljáró kerekasztal-beszélgetésen is, hisz bármilyen kis, lényegtelennek tűnő információ olyan helyet kaphat az egészet kitevő rendszerben, hogy látszólagos ártalmatlansága ellenére súllyal bírhat nagyobb kérdésekben. A szekusmúltról véleményt alkotók általában két úton járnak: vannak, akik azt mondják, hogy megbélyegezni és ítélkezni fölösleges, nincs erre joga az ugyanazt az életet nem megélőnek, míg mások akként vélekednek, hogy igenis, volt arra mód, hogy az ember ne adja be a derekát a Szekuritáténak, így szembe kell néznie egykori önmagával, s ha elnézően viselkedünk, akkor relativizáljuk, megkérdőjelezzük azok érdemét, akik nem működtek együtt. Tény, hogy Mikó Imre háromszor kollaborált s utolsó alkalommal erre nem kényszerítették, amely erős morális kérdőjeleket vet fel: ekkor már magas politikai játszmák részvevője volt. Az, hogy miért vett részt ilyen szinten a rendszer legitimizációjában, az életével foglalkozó kutató számára is olyan felvetés, amely új horizontokat nyithat meg a kérdés elemzésében, hiszen itt már nem a túléléshez kötődő, ismert diskurzusról van szó, hanem annak meghaladásáról.
Ezek a felvetések, akárcsak az emlékezés kérdése persze még hosszú ideig erdélyi jelenünk neurotikus pontjai lesznek. A kulcsszó, amellyel e sorok és a Mikó-maraton után maradhatunk talán a már említett és kétségkívül feszültségeket hozó egyéni és a társadalmi szembenézés lehet, amelyben egyébként példával elöljáró a Mikó Imre múltját teljes mértékben felvállaló és a róla szóló kutatásokat mindenben támogató mai Mikó család. Mert ha az információk továbbítása árthatott egykor, ugyanúgy árthat ma azok elhallgatása is: nélkülük sohasem tudhatjuk meg, hogy honnan jövünk, hová tartunk és kik is vagyunk voltaképp.
Botházi Mária
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nem jutnak el a szórványba az elméletek
Számos helytörténeti könyv születésénél bábáskodott. Ma is aktívan ír, szerkeszt és közösségi rendezvényeket hoz tető alá. A szórvány napszámosával, Nagy István magyarpécskai tanárral többek közt Klebelsberg Kunóról, a leépülő oktatásról, a politizálás kiúttalanságáról és a helybenmaradásról beszélgettünk.
– Pedagógus, helytörténész, közösségszervező – ez a három jelző illik leginkább munkásságára. Miként tudja manapság a szórvány megtartani értelmiségét?
– Temesváron kaptam fizikus diplomát, 1979 óta vagyok tanár. 12 évig voltam főállású RMDSZ-es alpolgármester Magyarpécskán. Közösségszervező tevékenységem 1989. december végén indult, évente szervezek valamit. Novemberben kerül sor a Klebelsberg-napokra, és évente társszerkesztek, szerkesztek vagy írok egy-egy helytörténeti könyvet. A helyi néptánccsoport hátterét biztosító Búzavirág Egyesületnek voltam az elnöke, és jelenleg a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületet vezetem. A szórványban gyér a magyarság, így az őket kiszolgáló diplomás magyarok száma is folyamatosan csökken. Egyre kevesebb tanítóra, tanárra van szükség. Az orvosok – magyarok és nem magyarok – pacientúrája etnikailag vegyes, de a mérnökök munkájának sincs etnikai kötődése. A papok és tiszteletesek zömének nem csak magyar, hanem román és más nemzetiségű hívei is vannak, ezért van az, hogy szolgálatukon nem érhető tetten a magyar hangsúly. Az iskolákban tanító magyar tanárokat nem a közösség, hanem a román állam tartja meg. A magyar művészek vagy szabadúszók, vagy a román állam intézményeinek alkalmazottai. Az erdélyi magyarságnak nincs autonómiája, így bármiféle megtartó képességről értelmetlen beszélni.
– Említette a Klebelsberg Kuno-napokat: Magyarpécska mit őrzött meg a jeles államférfi szellemi hagyatékából?
– Semmit. Gróf Klebelsberg Kunónak nincs pécskai hagyatéka. A plébániai születési anyakönyvek – amelybe megkeresztelésekor bevezették – sem Pécskán, hanem az aradi állami levéltárban tekinthetők meg. Klebelsberg két hónapot élt Pécskán, amikor a császári és királyi huszár főhadnagy apja lovasbalesetet szenvedett, aminek következtében 16 hónap múlva meg is halt. 1875. november 13-án született, és december 5-én keresztelték meg. 1988-ban a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója, dr. Horváth László meglátta a plébánia falán az EMKE által 1996-ban elhelyezett emléktáblát, és megkért, hogy állítsunk a városba egy Klebelsberg-szobrot. Megkerestem egykori egyetemi rajztanárom, a neves szobrászművész Jecza Pétert, és 2000. november 11-én a szegedi és a temesvári püspökök – Magyarország tanügyminisztere és kulturális minisztériumának államtitkára jelenlétében – megszentelték a szobrot. Az esemény mindenkit megmozgatott: az adományozó budapesti iskolát, a Heinrich József esperes vezette pécskai római katolikus plébániát és a helyi RMDSZ-t, amelynek elnöke voltam.
– Magyarpécskának több híres szülötte és rangos múltja van. Ma a legjobban szórványosodó erdélyi régiók közé tartozik. Mi maradt meg a történelmi városból?
– Klebelsberg Kunón kívül Magyarpécskán született Ormós Zsigmond műgyűjtő, művészettörténész, politikus, Mester János jezsuita szerzetes, pedagógiai egyetemi tanár, Nagy Oszkár, a nagybányai festőiskola művésze. A település 1765-ben kapott önálló közigazgatási jogot, és hosszú időn keresztül járási székhely volt. Jelentős gabonatermő és állattartó hely, bútorgyártással és 5 malommal. 1925-ben, Erdély közigazgatási bekebelezésekor a Rovine nevet adták a településnek, majd 1960 szeptemberében összecsapták Románpécskával, és a két községből egy maradt, Pécska. Magyarpécska a 19. század közepétől 1919-ig mezőváros volt. Pécska 2004-ben lett város. A 2011-es népszámláson Pécskán 6293 románt, 1003 cigányt és 3076 magyart számoltak össze: húsz év alatt a magyarság 1500 fővel, azaz több mint 30 százalékkal csökkent.
– Sokféle elképzelés született az elmúlt évtizedben a szórvány megmentésére. Lát-e valamilyen javulást ezen a téren?
– Sokan beszélnek a szórványról, írnak róla, előadásokat tartanak, sokszor ugyanazt egymás után több helyszínen is elmondják, de az érintettekhez ezek az elméletek nem jutnak el. Elmélettel tele a padlás, szoktuk mondani. Minden elmélet annyit ér, amennyi meg is valósul belőle. A gyakorlati, mindennapi aprómunkára sem ember, sem elképzelés. Ez istrángszaggató tevékenység. Erős meggyőződés, nagy-nagy tűrőképesség, sok tudás, érvelési és vitatkozási készség kellene hozzá. Erre nehéz, majdhogynem lehetetlen képezni valakit. Ha nincs benne belső tűz, ami miatt ezt választja, akkor kár foglalkoznia vele. Ezt a munkát nem lehet megfizetni, pénzzel elintézni. Ahol van templom, de istentisztelet vagy mise csak havonta egyszer, ahonnan az apró gyermekeket a szomszéd településre utaztatják busszal, és a meglévő iskolaépületek mállanak, ahol 1-2-3 gyermek van egy évjáratban és 5-8-ban összevont osztályok – de szinte sehol a 21. századi elvárásoknak megfelelő bentlakások –, ott a magyarságukhoz lazán ragaszkodók a saját kényelmüket teszik előbbre, és a közelebbi, nem összevont osztályokkal működő román iskolákba járatják gyermekeiket. Ha lenne, aki elmondja a szülőknek, hogy árt a gyermeke lelki-értelmi fejlődésének, ha nem a családban beszélt nyelven taníttatja, akkor talán többen maradnának Erdélyben magyarok. Pécskán szórványmentő program nincs. Cigány felzárkóztatásra elég sok uniós pénzt költöttek, de az eredményei nem látszanak.
– Miért választotta a pedagógusi pályát?
– Érettségi után vegyészmérnök szerettem volna lenni, de csak a Temesvári Tudományegyetem fizika-kémia szakára jutottam be. Mire leszereltem, megszüntették a szakot, és mindannyiunkat beírtak a fizika karra. Ezt utólag nagy szerencsémnek tartom. Az egyetem elvégzésekor, 1979-ben, Pécskára helyeztek elektronika szakkörirányítónak. 1990-től van állandó, hibásan címzetesnek is mondott fizikatanári állásom, de 1979–85 között is azt tanítottam. A tanári pálya nem volt tudatos választás, de akkoriban Romániában szinte nem is volt tanárképzés. A 3 éves pedagógiai főiskolákat 1974-ben szüntették meg. A tudományegyetemeken tudósképzés folyt, kevés pszichológia és pedagógia, valamint szaktárgy-tanítási módszertannal kiegészítve. Ez a helyzet érdemben azóta sem változott.
– Ön szerint mi a romániai tanügy rendszerváltás utáni legnagyobb gondja?
– A tanügyben 1990 óta voltak reformok, de koncepció nem. Ha évenként váltják egymást a miniszterek, akkor nem is lesz. Az oktatás nagyon nagy rendszer. Itt egy gondolat kifutási ideje 4, 8, de leginkább 12 év. A romániai közoktatást azonban nem a gondolatok vezérlik, hanem a megfelelési vágyak és kényszerek. Ha váltják a minisztert, akkor cserélik a főtanfelügyelőt, és a minisztertől lefele minden vezetői tisztséget viselő fölfele néz, és lemond a gondolkodásról. Várja a széljárást. A romániai közoktatásban a ‘89-es változások nem hoztak, mert nem hozhattak érdemi változást. Ahol mindent a politika ural, ott az oktatás és a nevelés vergődik. Különösen hangsúlyos a vergődés, ha a politika tengere egyre gyengébb képzettségű és képességű politikusokat vet partra. 12 osztályos közoktatásunk állapotának hű tükre a 8. osztályosok tudásszintmérője, és az érettségi vizsgák eredményei, de a nemzetközi tudásszintmérők, a TIMSS és a PISA is. A káoszt és a fejetlenséget mutatják a szakmát és hivatást mindannyiszor megalázó, nyári tanítói és tanárvizsgák is.
– Alpolgármesterként egy ideig az RMDSZ-ben, majd a Magyar Polgári Pártban politizált. Aktív politikusként többet tehetett a helyi közösségért?
– Életem 14 évét az RMDSZ, az érdekvédelmi szervezet töltötte ki. 2008-ra annyira párttá vált a szerveztet, hogy kiléptem. Egy évig voltam a reményteljesen induló Magyar Polgári Párt tagja, ahonnan kilépésem másnapján kizártak. Ebben a pártban nem volt alkalmam politizálni. 2009-től nem vagyok párt tagja, és aligha leszek. A napokban voltam életem utolsó mozgalmi gyűlésén, ahova – mint kiderült – létszámnak hívtak meg. Az erdélyi magyarságért – amely nem közösség, mert nincsenek szervezettségi ismérvei – aktív politikusként és civilként is lehet tenni. Sajnos az erdélyi magyar politikum elmulasztotta a kezdeti lelkesedést közösségszervezéssel hasznunkra fordítani. Ez a politikusok sara, elsősorban a vezérkaré. Ma sincs romániai magyar kataszter, és nem voltak egyenlő, titkos, összmagyar belső választások. Egy-egy település magyarságáért sokat tehet az aktív politikus: amit tudtam, én is megtettem, de a felsőbb szint mulasztásait sosem tudjuk ellensúlyozni.
– Felmerült-e valaha a családban, hogy a szórványból el kellene költözni?
– Soha nem jutott eszünkbe Pécskáról elmenni. Azt szoktam mondani: ha 1990-ben nem mentem el Új-Zélandra birkapásztornak, akkor már sehova sem megyek. Találok magamnak itt is elég dolgot. A feleségem nyugdíjas magyartanár, fiúnk Kolozsváron informatikus, lányunk Temesváron geodéta.
Nagy István
Az Arad megyei Gyorokon született 1954. október 3-án. A Temesvári Tudományegyetem Fizika Karának elvégzése után 1979-ben helyezték Pécskára, ahol 1990 óta van állandó tanári állása. 1992 és 2004 között Pécska RMDSZ-es alpolgármestere. Ebben az időszakban szerkesztette a római katolikus plébánia égisze alatt megjelent Pécskai Újság című havilapot. Több helytörténeti kötet szerkesztője: Dr. Kovách Géza – Fejezetek Pécska nagyközség múltjából (1995), Nagyhalmágyi Stéger Sándor – Magyarpécska múltjából (1998), Apácai Bölöni Sándor – Cú vénasszony bábája (1997) és Betyárgyerek az erdőben (1999), prof. dr. Péter Lászkó – Kámány Lajos(2008) és Kálmány Lajos – Magyar hitvilág (2009). A Monografia Pecica (2007), a Pécskai magyar oktatás (2010), a Tornyai tanulók és tanítók (2013), valamint Ficzay Dénes: Kis irodalomtörténet című könyvek szerkesztője és társzerzője. Önálló kötete a 2014-ben megjelent Nagyvarjasi harangszó. Nagy István digitalizálta és DVD-n kiadatta Arad vármegye hatkötetes monográfiáját, és további 19–20. századfordulós, Araddal és a megyével kapcsolatos munkákat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Antal Árpád: nehéz román partnert találni
A belpolitikai instabilitás miatt nehéz megtalálni a román partnereket a magyar–román együttélési stratégia kialakítására, erre minden bizonnyal nyugati partnerek bevonására is szükség lesz – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az elöljáró elmondta: csakis a nemzetközi nyomás mozdíthatja előre az erdélyi magyarok ügyeit.
Antal Árpád szerint „minden irányból” megvan az akarat az elmúlt évben Allen H. Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet volt elnöke által kezdeményezett magyar–román tárgyalások folytatására. Antal Árpád hozzátette, jelenleg az országban akkora a politikai bizonytalanság, hogy nehéz megfelelő román tárgyalópartnereket találni ahhoz, hogy haladjanak az egyeztetéssel.
„Két évvel ezelőtt még egyértelműen látszott, kit kell egy asztalhoz ültetni, hogy megegyezés esetén kialakulhasson egy magyar–román együttélési stratégia az elkövetkező 10–15 évre, ám ma már nehéz ezeket az embereket megtalálni” – jegyezte meg az elöljáró.
Tavaly májusban a közvetítésre bejelentkezett Friends of The Project on Ethnic Relations Egyesület (FPER) égisze alatt az RMDSZ politikusai kétszer is tárgyaltak a román pártok képviselőivel, az egyeztetéseket ugyanaz az Allen H. Kassof kezdeményezte, aki az 1993-as neptuni találkozót is vezette.
Antal Árpád hangsúlyozta, a székelyföldi románság képviseletét „önkényesen kisajátító” Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fóruma nem reprezentatív, ezt az is bizonyítja, hogy a 2008-as választásokon a függetlenként induló Mădălin Guruianu ugyanannyi szavazatot kapott, mint a fórum által támogatott román pártok szövetsége. Antal Árpád számára egyértelmű, hogy a székelyföldi románok nehéz helyzetben vannak, mert „ha megpróbálnak emberi kapcsolatokat kialakítani, párbeszédet folytatni a magyarokkal, azonnal megbélyegzik őket, rájuk sütik a nemzetárulás bélyegét” – fogalmazta meg az elöljáró.
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a fórum vezetőivel nehéz úgy párbeszédet folytatni, hogy ők folyamatosan tagadják a székely magyarság létét. „Ezért van szükség a nemzetközi nyomásra, ugyanakkor Bukarestben is vannak román politikusok, akik sokkal higgadtabban látják a magyarok helyzetét, a hatáskörmegosztást, mint Mircea Duşa jelenlegi védelmi miniszter és társai” – szögezte le Antal Árpád.
Mint ismeretes, a Project of Ethnic Relations amerikai jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója, Allen Kassof – aki elmondása szerint felkérést kapott, hogy közvetítői szerepet vállaljon egy újabb magyar–román paktum megkötésében – meghívására Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei elnöke és Antal Árpád is jelen volt a Brassópojánán szervezett tavaly májusi egyeztetésen.
Az elöljárók elmondásuk szerint olyan román–magyar párbeszéd kialakítását sürgették, ahol az egyik fél nem erőből diktál a másik félnek, hanem a méltányosság és az együttműködés jegyében tudnak tárgyalni Székelyföld autonómiájáról. A két ellenzéki magyar párt vezetői akkor úgy nyilatkoztak, hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

A román hírszerzés az alkotmányosságot fenyegető tényezőnek tartja az autonómiatörekvéseket
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az alkotmányosságot veszélyeztető tényezők közé sorolta 2014. évi jelentésében a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
A jelentést a román parlament honlapján tették közzé. A 39 oldalas dokumentumban egyetlen bekezdés foglalkozik az "etnikai alapú szélsőségességgel". Ebben az SRI megállapítja, hogy az autonómiapárti diskurzust az autonómia nyílt hirdetése jellemezte. "Külföldön Bukarest +magyarellenes politikájának+ a nemzetköziesítése volt a cél, belföldön a +székely+ etnokulturális sajátosságok agresszív hangoztatására esett a hangsúly" - állapította meg az SRI a parlament elé terjesztett jelentésben.
A hírszerző szolgálat úgy vélte, hogy a román állam intézményeinek fellépése következtében csökkent "a szélsőséges, hungarista csoportok" megnyilvánulásainak intenzitása, így ezen a téren kevesebb a fenyegető jelenség.
Az SRI szerint a nemzeti kisebbségek helyzetét továbbra is befolyásolják "egyes szomszédos államokbeli hivatalosságok vagy diplomaták" arra irányuló erőfeszítései, hogy bevonják nemzettársaik közösségét az anyaország érdekeinek támogatásába.
A jelentés a kémelhárítás kihívásai között - Magyarország vagy a romániai magyar közösség említése nélkül - utal egy országra, amely az ellenőrzés megerősítésére törekszik "nemzettársainak közössége és annak fő szervezetei fölött".
A jelentés arra is kitér, hogy "a regionális és globális geopolitikai fejlemények" nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, "az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét". Az SRI úgy értékelte, hogy Romániában nem növekedett a globális átlag mértékénél jobban a terrorfenyegetettség szintje, ezért nem indokolt a készültség növelése.
A hírszerzés a 2015-ös év kihívásai között első helyen a nemzetbiztonságot is veszélyeztető korrupció jelenségét említi. A felsorolásban utolsóként tesz említést a szélsőséges megnyilvánulásokról, amelyek befolyásolhatják az etnikai és szociális viszonyokat.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár
(MTI)

Sógor Csaba szerint az EU csapdahelyzetbe került
A tagállamok példátlan módon többségi szavazással hoznak döntést az Európai Unió Tanácsában, egymás szempontjainak figyelembe vétele nélkül, amellyel azt üzenik a kelet-európai államoknak, hogy az ő véleményük nem számít – ezt kifogásolta Sógor Csaba az EP plenáris ülésén, ahol nagyobb európai uniós kötelezettségvállalást és az országok biztonságának és stabilitásának elősegítését sürgették az EP-képviselők a líbiai, szíriai és török helyzet kapcsán.
A külpolitikai kérdések az Európai Parlament október 5–8. közötti strasbourgi ülésén, a nemzetközi migrációs válság okán kiemelt témaként szerepeltek. Az EP-képviselők jelentős hányada úgy véli, a Szíriában kialakult háborús állapotok megfékezését az Európai Uniónak diplomáciai úton szorgalmaznia kellene, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország álláspontjának közelítése révén.
A vitában Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő ehhez kapcsolódóan arra mutatott rá, hogy a konfliktus rendezése elsősorban a világpolitika szereplőin, az Egyesült Államokon és Oroszországon, valamint a régiós országokon múlik, ám eközben a minden eddiginél erőteljesebb migráció célpontja Európa, annak is fejlettebb és gazdagabb nyugati országai. Az erdélyi politikus ezt csapdahelyzetnek nevezte, amely véleménye szerint azért elkeserítő, mert az „EU láthatóan nem tud olyan döntéseket hozni, amelyek hatással vannak a szíriai eseményekre”.
Sógor Csaba felszólalásában azt is kifogásolta, hogy a tagállamok ahelyett, hogy egymás szempontjait és érdekeit figyelembe vennék, példátlan módon többségi szavazással hoznak döntést a Tanácsban egy rendkívül fajsúlyos kérdésben, amellyel azt üzenik a kelet-európai államoknak, hogy az ő véleményük nem számít – utalt a képviselő a kötelező-kvóták rendszerére, amelyet annak ellenére fogadott el a Tanács, hogy Románia, Magyarország, Szlovákia és Csehország is nemmel szavazott, Finnország pedig tartózkodott.

„Mindig is izgatott a Faust-motívum”
Orbán János Dénes művének díszelőadásával ünnepelt a Csokonai színház
Orbán János Dénes A magyar Faust című tragikomédiájának díszelőadásával ünnepelte fennállásának 150 éves jubileumát szerdán este a debreceni Csokonai Nemzeti Színház.
A magyar Faust ősbemutatóját múlt pénteken tartották, a szerdai díszelőadás a debreceni kőszínház 1865 október 7-i megnyitóját napra pontosan 150 évvel követte. Orbán János Dénes az MTI-nek elmondta, hogy a darab színrevitelére ez a tökéletes alkalom, témája ugyanis Debrecenhez köti: a 18. században élt Hatvani István professzor a főszereplője, aki 1740 és 1780 között a Debreceni Református Kollégiumban tanított, Európa-szerte híres volt, az elektromossági kísérletek egyik úttörője. Felidézte, hogy a művet a budapesti Nemzeti Színház kortárs dráma pályázatára írta 2004-ben.
– A Faust-motívum mindig is izgatott. Jókai Mór A magyar Faust című, a Hatvani István körüli legendákat feldolgozó novelláját már gyerekkoromban olvastam, és igen-igen felcsigázta az érdeklődésemet, azóta izgalomban tart ennek a titokzatos professzornak a figurája – részletezte a szerző. Hozzátette: elektromossági kísérletei miatt terjedt el a professzorról az a legenda, hogy az ördöggel cimborált. Halála után alakult ki a mítosz, amelyet feldolgozott Jókai mellett Mikszáth Kálmán Az ördöngös professzor című művében, valamint Arany János is írt verset róla Hatvani címmel.
Szabadság (Kolozsvár)

Szabálytalanságok, adósság a PKE-n
Hiányosságok és szabálytalanságok állapíthatók meg a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) elmúlt évi gazdálkodásában és pénzügyvitelében, ugyanakkor az utóbbi évek folyamán a tanintézet jelentős adósságokat is felhalmozott.
Minderről Tőkés László, a nagyváradi felsőoktatási intézmény alapítók tanácsának elnöke számolt be annak kapcsán, hogy a kolozsvári székhelyű Sapientia Alapítvány ellenőrzi ezentúl a PKE pénzügyi tevékenységét és a magyar államtól kapott támogatás kezelését. A magyar állam által finanszírozott egyetemen kialakult helyzetről nemrég lapunk is beszámolt.
Tőkés László csütörtöki közleményében feltárta: a PKE-n kialakult aggasztó helyzet tisztázása végett az alapítók tanácsa már 2015. február 6-ai ülésén külső könyvszakértői kivizsgálást rendelt el, ezzel együtt pedig a gazdasági bizottságtól is átfogó jelentést kért az egyetem gazdálkodásáról. (A Tőkés vezette testület az alapító Pro Universitate Partium Alapítvány megbízása értelmében a PKE stratégiai irányító- és ellenőrző testületeként működik.)
Ezzel párhuzamosan a Sapientia Alapítvány is határozott fellépésre szánta el magát, és olyan megállapodás aláírását kezdeményezte a nagyváradi tanintézettel, amelynek értelmében a továbbiakban megszigorítja ellenőrzését, sőt harmadik aláíróként a kifizetések szabályosságát az alapítvány egyik munkatársa fogja hitelesíteni.
„A kialakult helyzetben az alapítók tanácsa a Sapientia Alapítvány közbelépését, illetve a költségvetési fegyelem szigorítását – egyetemünk jól felfogott érdekeit szem előtt tartva – köszönettel veszi. Ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a hosszú évek alatt felhalmozódott gondokra – mint felügyeleti és ellenőrző szerv – nem derített korábban fényt” – állapítja meg Tőkés László.
A PKE alapítók tanácsa elnökének közleménye szerint szeptember 18-ai ülésén a testület meghallgatta az egyetem gazdasági helyzetéről és gazdálkodásáról szóló könyvszakértői jelentést, továbbá a gazdasági bizottság, valamint a Sapientia-rendszert felügyelő programiroda igazgatójának helyzetértékelését. Tőkés hozzátette: mindezek alapján kivizsgálást rendeltek el a felelősség megállapítása, valamint a kialakult helyzet orvoslása céljából, ugyanakkor az egyetem gazdasági hátterét biztosító Sapientia Alapítvánnyal szorosan együttműködve kívánnak rendet teremteni a fennálló helyzetben.
János Szabolcs, a PKE rektora szeptember végén a Krónikának úgy nyilatkozott, a Sapientia Alapítvány és a váradi felsőoktatási intézmény abban állapodott meg, hogy ettől a tanévtől kezdődően a magyar állami pénzeket csak a szervezet jóváhagyásával lehet elkölteni.
„Ez esetben a Sapientia Alapítvány a finanszírozót, a magyar államot képviseli, és jogos elvárás, hogy a támogató rálásson az intézmény gazdálkodására. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Sapientia Alapítvány egy munkatársa velünk együtt követi a kiadásokat, az általunk kidolgozott költségvetés alapján meghozott döntéseket” – magyarázta a rektor.
Egyébként a Sapientia Alapítvány a magyar állami normatív támogatásokat kezelő és felügyelő finanszírozóként biztosítja mind a PKE, mind a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem működését. A PKE évek óta az alapítvány révén kapja a magyar állami pénzeket, a támogatás tavaly 621 millió forint (8,7 millió lej) volt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Szegregálják a néppártot
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatójának témáját a Bihar megyei önkormányzatokban zajló munka, a néppárt tanácsosai által tapasztalt nehézségek, és az a – „korántsem barátságos” – hangulat képezte, amely által véleménye szerint az RMDSZ-esek akadályozni próbálják őket.
Csomortányi kifejtette, hogy 14 bihari önkormányzatban vannak a néppártnak képviselői, és Paptamásit leszámítva mindenhol súlyos problémáik adódnak a polgármesterekkel és a jegyzőkkel a közérdekű információk kezelését illetően. Az EMNP megyei szervezete ugyanis egy honlapot kíván létrehozni, amelyen nyilvánossá szeretnék tenni a magyar többségű települések önkormányzatai által alkalmazott személyek névsorát, valamint az ezen önkormányzatok által kötött szerződéseket. Ezért júliusban 17 helyhatósághoz küldtek ki adatszolgáltatásra vonatkozó kérelmet. „Nem kértünk bonyolult dolgokat. Az egyik kérvényünk arra vonatkozott, hogy közöljék az önkormányzat által alkalmazott személyek névsorát, s mindegyik személy beosztását. Nem kértünk sem a fizetésükre vonatkozó, sem pedig egyéb személyes adatokat, amelyek nem közérdekűek. Ennek ellenére ezt megtagadták.
A másik kérvényben a 2012 júniusa és 2015 júliusa között – azaz a jelenlegi mandátum alatt – az illető önkormányzatok által megkötött valamennyi szerződésről kértük a paktum tárgyát, kivel kötötték meg azt és milyen összegre. Ezt is visszautasították azzal, hogy nézzük meg az adatokat az országos hivatalos közbeszerzési oldalon, melyek nincsenek frissítve, tehát az adatok nem elérhetők. Egyébként ezekhez a szerződésekhez tartoznak a tanácsadói, a különböző szolgáltatásokra vonatkozó szerződések, és ide tartoznak a küszöbérték alatti kis értékű szerződések is, mert nagyon sok esetben az önkormányzatok úgy kerülik el a közbeszerzési eljárást, hogy egy-egy szerződést feldarabolnak, és így nyilván a kisebb szerződések az összeghatár alatt vannak” – összegezte Csomortányi. Mint hozzátette, a 17 önkormányzat közül a margittai volt az, amelyik érdemben kezelte a kérvényeket, ám elég nehéz elhinni, hogy a három év és pár hónap alatt mindössze 150 szerződést kötöttek volna.
A további 16 önkormányzatból nyolc nem válaszolt semmilyen formában, és nyolc kerülő választ adott, melyből hatban egy az egyben ugyanaz a válasz szerepelt, tehát összedolgoztak, vélte Csomortányi.
Az EMNP bihari elnöke elmondta: júliusban iktatták e kérvényeiket, a törvény szerint 10 napon belül jelezniük kell a hivataloknak, hogy legkésőbb 30 napon belül válaszolnak. A napokban ismét kiküldi a néppárt a kérvényeit a 17 önkormányzatnak.
Egyébként Csomortányi azt is nehezményezi, hogy a 2012-es helyhatósági választások óta azokban a helyi önkormányzatokban, ahol EMNP-s tanácsos van (kivéve Paptamásit), egyetlen határozattervezetet sem bocsátanak az RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok a néppárti tanácsosok rendelkezésére, akik a helyi tanácsülések jegyzőkönyveit sem tudják sok esetben megszerezni.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Együtt döntött Hargita és Kovászna megye
A megyerendszer fennállása óta ez az első alkalom, hogy a Székelyföldet érintő ügyekben, hivatalos formában is együtt üléseznek a megyei döntéshozó testületek. Kovászna és Hargita megye első együttes ülésére a két megye határán, a Szent Anna tavi kilátónál került sor. Az október 9-i ülésen elsősorban azok a kérdések kerültek napirendre, amelyben a két megye közösen kell együtt dolgozzon. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke különleges és rendkívüli pillanatnak nevezte a mai napot, ahol olyan döntéseket tud meghozni a két megye testülete, amely a térség fejlődésében nagyon komoly lehetőséget fog teremteni. „Történelmi esemény a mai, amikor Hargita és Kovászna megyei döntéshozó testületei együttes gyűlés keretében tudják megvitatni közös dolgainkat. Hargita megyének volt már hasonló együttes ülése Neamț megyével, hisz a törvények ezt lehetővé teszik.” – fogalmazott a megyevezető.
„Közös együttműködés van, de együttes ülés, közös napirendi pontokkal első alkalom az újkori történelemben. A tartalmi rész mellett ez egy szimbolikus üzenet az összefogás tekintetében” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A tanácskozást megelőzően Vaszi Levente népdalénekes csángó és román dalokkal köszöntötte az önkormányzati képviselőket.
Tamás Sándor, a két megye összehangolt munkájának eredményei közül elsősorban a megyei úthálózat közös fejlesztését, a székely fürdőépítő program turisztikai eredményeit, a lovas rendezvények sokaságát emelte ki, míg Borboly Csaba az állattenyésztési és mezőgazdasági témaköröket hangsúlyozta. „Önként vállalt feladat a gazdák segítsége – hiszen nincs az rendben, hogy Székelyföldön 50 bani a tej felvásárlási ára, szemben az EU-s 1,5 lejes átlaggal, vagy éppen a dél-tiroli 2,5 lejes árral. Szövetkezeti alapon létrehozott tej –felvásárló, feldolgozó és értékesítési szövetkezet a hathatós válasz a tejbehozatal liberalizációjára.” – emlékeztetett Tamás Sándor.
„A két megye közt létrejött Csomád-Bálványos Közösségfejlesztési Egyesület fő célja a térség fejlesztése. Együtt tudunk haladni előre és a lakossági elvárásokat és igényeket tudjuk teljesíteni” – hangsúlyozta Borboly Csaba, aki a két megye szakembereinek együttműködéséből született megvalósításokat is példaértékűnek tartja.
A tanácselnökök a megvalósításra váró közös projektek körül a megyehatárokon átívelő útépítési projektet emelték ki, amely Baróttól Székelykeresztúrig biztosít majd 55,7 km-en zökkenőmentes közlekedést. A tervezet beruházás értéke Kovászna megye részéről 4 millió, Hargita megye részéről 8,5 millió euróra tehető. A megyeközi pályázatok mindig nagyobb pontszámot érnek el, így a kivitelezés is könnyebb – vonták le a következtetést a megyevezetők.
Kulturális téren többek közt az Orbán Balázs díj, illetve az 1000 Székely Leány Napja került napirendre, míg a sportrendezvények közül a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt tartották kiemelt jelentőségűnek. Borboly Csaba rámutatott arra, hogy oda mennek a turisták, ahol béke van és nyugodt körülmények, nincs cirkusz. „A közös jövőtervezés gyerekeink itthon maradását szolgálja” – emelte ki Hargita Megye Tanácsának elnöke. „A turizmus, a gazdaság és szociális téren is számos közös programunk volt és van, hisz a közösség építés is legalább annyira fontos, mint a beruházások. A tapasztalat azt mutatja, megéri Székelyföld brand alatt részt venni a hazai és nemzetközi turisztikai vásárokon” – mondta Borboly Csaba.
A Hargita és Kovászna megyék által közösen működtetett Csomád-Bálványos Községek Közti Társulás részéről Albert Zoltán hangsúlyozta: mindkét megye számára fontos turisztikai célpont a Csomád-Bálványos vidék. Ezen a területen több természetvédelmi övezet van, az infrastruktúra komoly beruházásokat igényel.
Beszámolójából kiderült: a területrendezési terv (PUZ) elkészítése zajlik, de a beltelkesítés hiányában komoly beruházásra alig van lehetőség. A távlati tervek közt felmerült a Csomád hegy területén egy 3,1 km hosszúságú sípálya kialakítása is – ez Tusnádfürdőről válhatna elérhetővé.
Különböző természetes fürdők kialakítására is nyílna lehetőség, szaunával és egyéb funkcióval felszerelve – amely szezontól függetlenül is működhet, így gazdaságilag is fenntarthatóvá válik. Albert Zoltán egy székes felvonó építésének lehetőségét is felvetette – ez a Szent Anna tó bioszférájára gyakorolna jó hatást, hiszen így az autóforgalmat is lehetne mérsékelni.
„Október elsejétől lehetőség nyílt arra, hogy a közalkalmazottak, illetve az egészségügyben dolgozók fizetését 12, illetve 25 százalékkal emeljük. A mai döntés ezt szolgálja” – fogalmazott Tamás Sándor.
Közlemény
Erdély.ma

Lelkészhiány a szórványban
A szórványt támogatni kell, a romániai magyarság legalább egyharmada halmozottan hátrányos nyelvi, etnikai helyzetben él – írja egy tanulmány.
Vetési László református szórványlelkész a korábbi években teológushallgatókkal végzett magyarság-felmérési kutatásokat a Bánságban. Ezek tapasztalatairól, a folytatás lehetőségéről és a szórványközösségek helyzetéről a lelkészt Lehőcz László kérdezte.
Vetési László elmondta, hogy a kutatást a legnehezebb területtel, a Regáttal kezdték, a teológusok munkájának köszönhető a Ramnicu Valcea-i gyülekezett megalakulása, a bánsági felmérést pedig Tőkés László püspök felkérésére végezték.
A beszélgetésből kiderült, hogy az egyházi adatlapokkal járva a településeket, rendkívüli érdekes és színes világra találtak, a tanulságok pedig nagyon érdekesek, mivel az élethelyzetek is különbözőek.
A lelkész szomorúan magyarázta el, hogy sajnos a református egyház nem tudta ennek a munkának folytatását megoldani, így került Zsombolya régiója abba a helyzetbe, hogy jelenleg nincs önálló lelkésze. Vetési szerint a teológusokat arra próbálják nevelni, hogy lelkiismeretesnek kell lenni, mert tartoznak Istennek, embernek és a hazának. A szórványban pedig többet kell tegyenek, mint a többi területeken, áldozatokat kell vállaljanak, közösségeket kell teremtsenek akár az új technika eszközeivel is.
Sajnos lelkészhiány van, nagy a csábítás a más szakmák iránt, nagy a „kifele vonzódás” úgy a magyarországi, mint a nyugati egyházak fele, ezt pedig egyelőre nem tudják kezelni – állapította meg Vetési László.
Kossuth Rádió
Erdély.ma