Mészkő: minden, ami Erdély
Itt minden van, ami Erdély: hegy, síkság, megcsuszamlott dombok, sziklák, hasadék, folyó, bánya s közelben a gyárakkal javított (vagy rontott) kisváros, Torda. Lakosai románok és magyarok: földművesek, iparosok, gyári munkások és hivatalbeliek – írja 1936-ban A rög alatt című emlékiratában Mészkőről Balázs Ferenc unitárius lelkész, közíró, népnevelő, társadalomszervező, az erdélyi szövetkezeti mozgalom szószólója. A jeles közéleti személyiség 1930–1936 között szolgált Aranyosszéknek a Tordai-hasadékhoz legközelebb fekvő szegletében, Mészkőn, és itt indította útjára falufejlesztési és társadalomszervezési terveit. A dán népfőiskolák és mezőgazdasági szövetkezetek mintájára dániai származású, amerikai feleségének támogatásával kezdi el kiépíteni az egyházi keretben elképzelt felnőttképzést, és megalakítja a Vidékfejlesztő Szövetkezetet. A környék első szövetkezetének aranyosszéki termékeit Tordán értékesítik.
A 2. világháborút követő kommunista éra Balázs Ferenc minden törekvését felszámolja, és a nyugat-európai tapasztalatokat Erdélyben meghonosítani akaró, világjáró unitárius lelkész emlékezetét is száműzi. Nem is lehetett ez másként, hiszen a sztálinista típusú kényszerszövetkezetesítéssel szemben annak a közösségi eszmének volt a híve, amit „nem felülről lefele akarnak reánk kényszeríteni, hanem amelyet alulról fölfele magunk építünk ki” – foglalta össze ezzel kapcsolatos ars poeticáját a Kis társadalmak önellátása című tanulmányában.
De milyen ma, 2015-ben Balázs Ferenc közösségi emlékezete Mészkőn, illetve a környező aranyosszéki falvakban? Ennek kiderítésére láttam jó alkalomnak a Balázs Ferenc Közösségi Ház átadási ünnepségét, amely egy öt évvel ezelőtt született építkezési terv befejezését jelenti az immár 111 lelket számláló mészkői unitárius gyülekezetben.
Isten völgye, az új népfőiskola
A földszinten tágas gyűlésteremmel és az emeleti részen korszerű vendégszobákkal felszerelt új közösségi otthon a faluban egyedüli, székely fafaragók által, frissen készített fedeles aranyosszéki kapuval várja az ide látogató környékbeli vendégeket és a nagyvilágból érkező turistákat. Balázs Ferenc életútja és az általa hátrahagyott anyagi és szellemi örökség unitárius zarándokhellyé tették Mészkőt. A vendégek megtekintik a falu 1931-ben újjáépített, 13. századi templomát, illetve ellátogatnak az 1936-ban elhunyt Balázs Ferenc sírjához a falu temetőjébe. A Balázs Ferenc Hagyatékmegőrző Terv keretében – a kétezres évek derekán kidolgozott gyülekezetfejlesztési programban – a régi helyett megépült új közösségi háznak azonban sokkal szerteágazóbb szerepet szánnak. 2006-ban a falut önszántából választó, csíki születésű, fiatal unitárius lelkész, Bálint Róbert Zoltán ténykedésével újjáéled a gyülekezeti élet, amely az előző lelkész öngyilkosságával süllyedt letargiába. A gyülekezet új világi vezetése – gondnok, pénztáros, kebli tanácsosok – felismerik a lehetőséget, hogy kiaknázásra váró kincsen ülnek, aminek közösségi hasznosítása rajtuk múlik. Az új lelkész irányításával igyekeznek fölkarolni azokat a Balázs Ferenc-i törekvéseket, amelyek megvalósítására nyolcvan év távlatából nyílik újra lehetőség. Így születik meg 2013 februárjában Az Isten völgye nevet viselő közösségi találkozások sorozata, amely Felső-Aranyosszék, azaz az „unitárius patkó” valamennyi települését érintik: Mészkő, Alsó- és Felsőszentmihály, Sinfalva, Várfalva, Csegez, Aranyosrákos, Kövend, Bágyon, Kercsed és Torda. A nyári hónapok kivételével, az évente hat alkalommal megrendezett találkozók évi rendszerességgel, februárban, Bágyonban kezdődnek az aranyosszéki falvak közös részvételével. Az áhítattal és az elmúlt év történéseire visszatekintő beszámolóval megnyitott, kosaras-, adománygyűjtő bál bevételeiből finanszírozzák a sorra kerülő újabb találkozókat. Az év során egy-egy gyülekezet által felvállalt helyi találkozóra ma már a környező falvak résztvevői érkeznek többségben. „A vendéglelkész által tartott istentiszteletet követően kerül sor egy unitárius esetleg közművelődési vonatkozású vagy világi témájú előadásra, mint például a verespataki cianidos aranykitermelés. A szeretetvendégséggel véget érő találkozóra mindig helyi asszonyok készítik el a harapnivalót, valamint a teákat és üdítőket” – magyarázza a találkozók „forgatókönyvét” Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész. A Balázs Ferenc által egykoron megálmodott népfőiskolai keret újjászületése ez Aranyosszéken.
A bágyoni huszárezred
A rendszerváltás után bő két évtizeddel szárba szökkenő aranyosszéki kezdeményezés a látszat ellenére mégsem annyira a természetes közösségi igény eredménye. Aki olvasta Balázs Ferenc A rög alatt című könyvét, tudja, mennyire nehéz volt ezt a folyamatot bő nyolc évtizeddel ezelőtt is az áskálódások és az emberi kicsinyesség miatt tető alá hozni. A mészkői lelkész úgy látja, néhány éve egy igen érdekes változás ment végbe Aranyosszéken. Az évtizedeken át a maguk gondjával, bajával és saját örömeikkel elfoglalt embereknek és faluközösségeknek sikerült túllépniük azokon a láthatatlan falakon, amelyek az egymás mellett élő falvakat elválasztották egymástól. Ez a nyitás még a kilencvenes években is nehezen lett volna elképzelhető. Ezzel is magyarázható a kétezres években, Szentmihályon bejegyzett, de szélesebb közösségi összefogás nélkül létrejött aranyosszéki zöldségfelvásárló és értékesítő szövetkezet, az Aranyoskert bukása. A lelkes kezdeményezők nem találkoztak a közösségi igénnyel, nem sikerült olyan tervet letenni az asztalra, amely a szövetkezeti tagokat, a gazdákat képes lett volna egy átgondolt középtávú terv támogatására késztetni.
Hogy változnak az idők Aranyosszéken is, azt jól mutatja az idén, március 8-án, a Bágyonban felavatott huszár lovasszobor története, amellyel az 1763-ban felállított bágyoni huszárezred emléke előtt tisztelegtek. A Duna tv által élő adásban közvetített szoboravatással Aranyosszék magyar falvai annak a 32 huszárnak állítottak emléket, akik 1848-ban parancsra sem voltak hajlandóak szembefordulni saját nemzetükkel és hazájukkal. A közös ünnep megmozgatta a környék magyarságát, és az esemény Aranyosszék rendszerváltás utáni legnagyobb ünnepévé vált. Bálint Róbert Zoltán szerint ez a fajta összefogás a faluról falura vándorló közösségi találkozók megszervezésében is tetten érhető: a népfőiskolai sorozat gazdája immár nem egyedül Mészkő – nem csak az aprócska mészkői gyülekezet –, hanem a környező falvak mindenike, valamennyi aranyosszéki unitárius gyülekezet immár a sajátjának tekinti.
Helyben maradást ígérő gazdaösszefogás
Balázs Ferenc hagyatékának gondozásába tartozik az az értékmentő felmérés is, amelyet az unitárius egyházon belüli népfőiskolai mozgalom irányítói készítettek közösen kolozsvári néprajzos szakemberekkel és diákokkal tavaly Felső-Aranyosszék falvaiban. A falujárás, az emberekkel való kapcsolattartás, az adatfelvétel azt is elősegítette, hogy a felmérés készítőinek átfogóbb képe alakulhasson ki Aranyosszék mai társadalmáról, a lakosság boldogulási lehetőségéről, a fiatalok párválasztási törekvéseiről.
Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát. A második bécsi döntés nyomán, amikor Aranyosszék falvai Romániában maradtak, a vegyes lakosságú Mészkő – amelynek a II. világháború előtt mintegy 55 százaléka volt román és 45 százaléka magyar – elveszítette magyar lakosainak 40 százalékát: aki tehette, Észak-Erdélybe, Magyarországra szökött. A második érvágást a hatvanas, hetvenes évek iparosítása hozta, amikor kivétel nélkül minden környékbeli magyar faluból tömegeket szippantott el Torda, Kolozsvár, illetve a távolabbi települések. A vegyes lakosságú Mészkő és Csegez érezte meg ezt a legjobban. Torda ipari centrumként történő felszámolódása másrészt az előző évtizedekkel ellentétes folyamatot indított el: a kiüresedő városból sok román család vásárolt házat vagy beépítésre váró telket Aranyosszék magyar falvaiban. Ezzel párhuzamosan kezdődött el a magyar fiatalok tömeges elvándorlása. „A fordulópont valamikor tíz évvel ezelőtt történt: az addig jó pénzt hozó aranyosszéki zöldség eladhatatlanná vált a piacokon. Sok gazdaember mondott le a zöldségtermesztésről és keresett munkahelyet magának” – magyarázza a bajok egyik fő okát a lelkész. A multinacionális cégek által telepített üzletláncok átalakították a vásárlói szokásokat, a kistermelés eddigi formája zsákutcába jutott. A fiatalok újabb nemzedékei nem fogadják el a környék gyengén fizető állásait, így a többség Nyugat-Európába indul: Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, illetve egyéb gazdaságilag fejlett államokban keresik a boldogulás lehetőségeit. Félő, hogy aki huzamosabb időre talál magának külföldön munkát, nem fog többé hazatelepülni Aranyosszékre – véli a lelkész.
Kérdésemre, hogy a Balázs Ferenc által megálmodott aranyosszéki szövetkezeti rendszer kialakítására mennyivel van ma több esély, mint egy-két évtizeddel ezelőtt, Bálint Róbert Zoltán sem tud megnyugtató választ adni. Abban bízik, hogy az általuk elkezdett népfőiskolai szervezkedésnek előbb-utóbb gazdasági vonzata is lehet: az emberek rájönnek, hogy a gazdálkodás csak úgy tartható fenn, csak abban az esetben biztosít tisztességes megélhetést, ha a jobb hatékonysággal végezhető beszerzést és értékesítést szövetkezeti keretbe terelik. Az aranyosszéki falvak jövője függhet ezen a felismerésen.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A lemondásra szólított Frunda szerint Ponta nem magyarellenes
Nyílt levélben szólította fel egykori kollégáját, Frunda Györgyöt Kincses Előd marosvásárhelyi jogász, hogy kövesse Eckstein-Kovács Péter példáját, és mondjon le a plágium, illetve korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnök tanácsosi tisztségéről. Lapunknak nyilatkozva, Frunda György nem kívánt Kincsessel vitába szállni, és hangsúlyozta: Ponta semmiként nem sorolható a magyarellenes politikusok sorába.
Levelében Kincses Előd emlékezteti Frundát, hogy amikor Traian Băsescu Románia elnökeként változtatott hozzáállásán és támogatni kezdte a verespataki ciántechnológiás bányanyitást, ügyvédkollégájuk, a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsadó, aki elkötelezett környezetvédőként többször is állást foglalt a bányanyitás ellen, meghozta a jogilag és politikailag egyetlen hiteles döntést, és lemondott jól fizetett elnöki tanácsosi tisztségéről.
„Victor Viorel Ponta, a tekintélyét és támogatottságát elvesztő, a DNA célkeresztjébe került, plagizáló miniszterelnök ahhoz a régi trükkhöz folyamodott, amelylyel Nicolae Ceauşescu sikertelenül próbálkozott 1989 decemberében, a temesvári ellenállás kapcsán, de amelyet sikeresen alkalmazott 1990 márciusában Ion Iliescu. A nemlétező és kivitelezhetetlen magyar revizionizmussal riogat, amelytől viszont a DNA elől Törökországba menekült miniszterelnök hősiesen megvédi majd az ősi román földet. A magyarság ellen intézett gyalázatos, hazug miniszterelnöki támadással szemben csak egy módon foglalhatsz állást: követed Eckstein-Kovács Péter ügyvéd kartársunk példáját, és benyújtod lemondásodat: az anyagi juttatással nem járó tiszteletbeli tanácsosi tisztségről" – javasolja Frundának Kincses.
Megkeresésünkre Frunda nem kívánt reagálni Kincses felvetésére. Elmondta, volt kollégájának lehet véleménye, de ő lényegében csak egyike Vásárhely 130 ezer lakójának. „Nekem Kincses Előd emberi csalódást okozott, nem tárgyalok vele. Megértem a frusztrációját, hisz valamikor kollégák voltunk, egy irodában ültünk. A későbbiekben egyikünk bizonyított, a másik nem" – fejtette ki az RMDSZ volt szenátora.
Frunda ugyanakkor védelmébe vette a kormányfőt, hangsúlyozva, hogy Ponta nem vádolható magyarellenességgel, sovinizmussal vagy xenofóbiával. „Az elmúlt években ezt be is bizonyította akkor is, amikor az RMDSZ már nem volt kormányon. A szövetség kivonulása után a kabinetből a magyarság jogai nem csorbultak, sőt az államtitkárok egy része is a helyén maradt" – mutatott rá.
A tiszteletbeli tanácsos elismerte, hogy közvetlenül a Victoria-palotába kerülése után Ponta gyakrabban kérte ki véleményét főként uniós és kisebbségi ügyekben, az utóbbi időben viszont ritkábban konzultál vele. Hozzátette: korrekt, rugalmas politikusnak tartja a kormányfőt, akit „jó román szokás szerint" párttársai fognak vakvágányra helyezni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Törvénysértő a törvényjavaslat
Az alaptörvényen kívül más jogszabályokkal is ellentétes Bogdan Diaconu új törvényjavaslata – véli Biró Rozália.
Újabb, ezúttal már a román nyelven kívül minden más nyelv használatát korlátozó törvényjavaslattal élt Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (PRU) alapítója, aki a kormányzó Szociáldemokrata Pártból (PSD) való tavalyi kilépése óta független képviselőként politizál. Diaconu eddig is a PSD egyik magyarellenes hangadójaként, kommunikátoraként volt ismert, és ezt a politikai szegmenst igyekszik lefedni most is. Mint már megírtuk, a törvénytervezete megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban. Előírná, hogy a települési vagy megyei képviselő testületek üléseit kizárólag románul tartsák, “hivatalos tolmácsolást” biztosítva az “idegen meghívottaknak és a román állampolgársággal nem rendelkező résztvevőknek”. A PRU törvénykezdeményezésének elfogadása esetén “közérdekű feliratot” csak románul lehetne feltüntetni Romániában.
Reakció
A tervezet indoklása szerint a törvényjavaslat azt célozza, hogy a románok “ne érezzék idegeneknek magukat saját országukban”, a kisebbségek által lakott térségekben – írta a kezdeményező. Romániában múlt héten egy internetes fórumon, majd a médiában is vita alakult ki arról, miért olvasható magyarul is a Helyi Rendőrség felirat a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó rendfenntartók gépkocsiján.A magyarellenességéről elhíresült képviselő erre reagálva dolgozott ki törvénytervezetet – ahogy ő írta – a magyar feliratok betiltására. Erre reagált nagyváradi sajtótájékoztatóján Biró Rozália szenátor. Diaconu a tervezete indoklásában azt mondta, ez nemhogy korlátozó, de még segít is abban, hogy a kisebbségek saját berkeikben őrizzék önazonosságokat. Biró szerint márpedig ez ellentétes az alkotmány 6. cikkelyével, amely a kisebbségvédelemről szól. Emellett ellentétes az anyanyelvhasználatot szabályozó 120-as, 128-as, 215-ös és 304-es számú törvényekkel, az 1994-ben ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezménnyel és a 2007-ben törvénybe iktatott regionális és kisebbségi nyelvi chartával is. Sőt, alkotmánybírósági precedens is van: 2001-ben 71 honatya kifogásolta az anyanyelvhasználatot szabályozó 215-ös törvényt, de a taláros tesület a tiltakozást elvetette.
Minden esetre amúgysem sok esély van Bogdan Diaconu mostani törvényjavaslatának elfogadására. Sőt, Biró Rozália is jelezte: normális esetben ez a javaslat már a törvényességi előzetes normakontrollon sem megy át, aztán a szakbizottságokon sem, de ha mégis, akkor a plénum vetheti el. Szerinte ugyanakkor ez az egész azt mutatja, hogy a létező jogszabályokat újabbakkal kellene megerősíteni, majd „oda hatni, hogy azokat gyakorlatba is ültessék”.
A tájékoztató másik pontjaként azt összegezte, számára milyen prioritásai vannak az új parlamenti ülésszaknak. Mint mondta, gyenge az együttműködés a törvényhozás során a parlament és az érintett civilek szervezetei között. Ezért – főleg emberi jogi, nőszervezeti, szociális kérdésekben – konferenciákat fog szervezni a következő hónapokban, minden hónapban egyet.
erdon.ro

Bartók Béla-szobrot avatott Semjén Zsolt Nagyszentmiklóson
Bartók Béla szobrát, Aurel Gheorghe Ardeleanu temesvári szobrászművész alkotását avatta fel szülőhelyén, Nagyszentmiklóson Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szeptember 4-én, pénteken.
Semjén Zsolt beszédében kiemelte: Bartók Béla életére tekintve látni kell, hogy lelki, szellemi értelemben egyaránt rendkívüli gazdagság örökösei vagyunk. Munkássága példa az egymás felé fordulás, egymás gondolkodásmódjának közelítésére, elfogadására is. Az egymás felé fordulás különleges eszköze a zene közös nyelve - hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kereszténydemokrata Néppárt által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Semjén Zsolt kiemelte: Bartók Béla tevékenysége minden bizonnyal közelebb hozta egymáshoz a Kárpát-medencében élő embereket. A ma élő ember számára is ez legfőbb üzenete, a közelebb kerülés, a közel maradás lehetőségének megtalálása. A mai világban is az egyik legnagyobb megtartó erő, ha képesek vagyunk egymás felé érdeklődéssel fordulni - fogalmazott.
Bartók Béla élete, munkássága, szellemi, lelki hagyatéka példa az utókor számára, ezért is különösen fontos a Pro Bartók Egyesület tevékenysége, s az az összetartás, ami Nagyszentmiklóson a város nagy szülötte emlékének ápolásában tapasztalható - zárta beszédét a kormányfő helyettese.
A nagy magyar zeneszerző és népdalgyűjtő halála 70. évfordulójának emléket állító műalkotást az erdélyi település önkormányzata és a Pro Bartók Egyesület kezdeményezte. A szobrot a nagyszentmiklósi, egykori Nákó kastély előtt leplezte le a magyar kormányfő helyettese.
maszol.ro

Évad az ünnep jegyében
Tizedik évadját kezdi a sepsiszentgyörgyi mozgásszínházi társulat, az évforduló pedig kötelez: az M Stúdió különleges, izgalmas és mozgalmas idényt tervez, melybe még egy fesztivál is belefér a mozgásszínház csúcsát jelentő társulatok részvételével.
Az elmúlt évad legfontosabb célja az M Stúdió megismertetése volt a nagyvilággal, nagyon sok fesztiválon részt vettek, több helyről díjakkal tértek haza, és a hírnév meghozta gyümölcsét, hiszen a fesztiválmeghívások folytatódnak, illetve a helybeli közönséghiány is megszűnőben – értékelte a társulat közelmúltját Márton Imola, az M Stúdió művészeti vezetője.
A 2015–2016-os évadot is mindjárt négy fesztiválszerepléssel kezdik, szeptember 20-án a Brassói Magyar Napokon lépnek fel Kampf című előadásukkal, 26-án Gyergyószentmiklóson a Kisebbségi Színházak Kollokviumán a Személyazonosság cíművel, október 1-jén ugyancsak a Kampffal egy új nagyszebeni fesztiválon, 4-én pedig Macedóniában a Panphys 2015 – Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon a Kecsevecse előadásukkal. Közben megkezdik székhelyükön az évadot, szeptember 29-én a Személyazonosság előadásukra várják a közönséget. Ebben az évadban is három új bemutatót tart a társulat. A Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel az M Stúdió és a Tamási Áron Színház közös produkciójaként valósul meg, Nagy Botond rendezésében, novemberi bemutatóval. A sepsiszentgyörgyi román színház volt igazgatója, Horaţiu Mihaiu rendezésében A tenger című előadás bemutatását február közepére tervezik, míg az Andrea Gavriliu rendezésében és koreográfiájában színre vitt Tavaszi áldozat – Igor Sztravinszkij zenei partitúrájának értelmezése – bemutatását március végére.
A tizedik évad kiemelkedő eseménye lesz a novemberben szervezett fesztivál, melyen az M Stúdió két előadással lép fel, illetve négy meghívott társulat mutatkozik be – erről egyelőre több részlettel nem szolgált Márton Imola, csupán annyit mondott, a fesztiválprogramot úgy állították össze, hogy az érdeklődő közönség a mozgásszínház csúcsát jelentő előadásokból kaphasson ízelítőt. Az M Stúdió a régi felállásban, ugyanazokkal a színészekkel kezdi az évadot, viszont az immár évek óta nem működő honlapjuk megújul, szeptember közepétől elérhető lesz.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dragnea a Keletiben
Aggodalommal nyilatkozott az illegális bevándorlók befogadásáról és az uniós kvótákról Liviu Dragnea, az SZDP ideiglenes elnöke tegnap, miután felkereste a budapesti Keleti pályaudvart. A kormánypárt vezetője a magyar–román labdarúgó Eb-selejtező mérkőzésre érkezett Budapestre, ahol személyesen akart tájékozódni a migránsok helyzetéről.
A Hotnews.ro hírportál beszámolója szerint a politikus kijelentette: „Látni akartam a bevándorlókat, mert a román állam nagyon derűsen ajánlkozik, hogy mi is befogadjuk őket, holott azt sem tudjuk, fel vagyunk-e erre készülve vagy sem”. Dragnea úgy vélekedett, hogy vannak a bevándorlók között szánalomra méltó, elesett emberek, ugyanakkor furcsának tartotta, hogy a többség fiatal férfiakból áll, akik nagyon jól szervezetteknek tűnnek, elrejtik arcukat, amikor filmezik őket. Minden csoportnak megvan a vezetője, és egyetlen céljuk van, hogy eljussanak Németországba – mondta.
BARTÓK BÉLA-SZOBOR NAGYSZENTMIKLÓSON. Bartók Béla szobrát, Aurel Gheorghe Arde­leanu temesvári szobrászmű­vész alkotását avatta fel szülőhelyén, a Temes megyei Nagy­szentmiklóson Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes tegnap. Kiemelte: Bartók Béla életére tekintve látni kell, hogy lelki, szellemi értelemben egyaránt rendkívüli gazdagság örökösei vagyunk. Munkássága példa az egymás felé fordulás, egymás gondolkodásmódjának közelítésére, elfogadására is, tevékenysége minden bizonnyal közelebb hozta egymáshoz a Kárpát-medencében élő embereket. (MTI)
APRÓPÉNZ A MENEKÜLTEKNEK. A belügyminisztérium közlése szerint a hat romániai menekültközpontban (Bukarest, Giurgiu, Galac, Radóc, Nagysomkút, Temesvár) egy menekült eltartása aprópénzből kijön: naponta mindössze 3 lej értékben kapnak ételt, „zsebpénzt” pedig 60 banit. A szállás díja 1,8 lej/nap, minden migránsnak ingyenesen jár az orvosi és kórházi (sürgősségi) ellátás, krónikus betegségek esetén a kezelés. Amennyi­ben a migráns formailag is védettséget kap, kérvényezheti a munkaügyi minisztérium által biztosított segélyt, melynek személyenkénti összege nem haladhatja meg a napi 5,4 lejt. Ezt legfeljebb hat + három hónapig kaphatja kézhez. A letelepedési engedély megszerzése után a bevándorlók társadalmi felzárkóztatásukat elősegítendő programokon vesznek részt, amelyek célja, hogy állami segítség nélkül, önállóan is talpon maradjanak. A program keretében hat hónapig kapnak pszichológiai tanácsadást, felvilágosítják őket jogaikról, és segítséget kapnak a román nyelv elsajátításában is. Miután hivatalosan is megkapják a menekültstátuszt, személyi számot kapnak, amelynek alapján ugyanolyan jogokkal bírnak, mint a román állampolgárok, kivéve, hogy nem szavazhatnak. Munkakönyves állásokat pályázhatnak meg, és biztosított számukra a szabad helyváltoztatás az Európai Unió területén. Amennyiben nem jutnak munkához, a menekültek jogosultak a havi 540 lejes munkanélküli-segélyre. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld „igazi román terület”?
1918 novemberében, amikor az Erdélyi Román Nemzeti Tanács megfogalmazza Magyarországgal szembeni területi követeléseit, a székely megyéket a románlakta vidékek sorában említi, s kijelenti, hogy „Erdély románok által lakott” vidékeire tart igényt.
Ez már akkor érthetetlen volt, mert a székely megyék nem tartoztak a román vidékek közé. Talán akkor is azt jelentette, mint most, a 21. század elején, hogy Székelyföld nem létezik? Ha úgy fogalmaztak volna, hogy Erdély románok, magyarok és szászok lakta megyéit szeretnék elszakítani Magyarországtól, az tükrözte volna a demográfiai adottságokat és a politikai célt. Székelyföldre a helyes és pontos meghatározás a magyarlakta kifejezés lenne. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a románok számaránya itt a következő volt: Udvarhely megyében 2,28, Csík megyében 12,37, Háromszéken 15,5, míg Maros vármegye marosszéki részén mintegy 10 százalék. Érthető, hogy a 90 százalékarányban székelyek lakta Székelyföldre miért nem használják a románok által is lakott vidék kifejezést. Mert az egyértelműen csak a peremvidéki román településekre vonatkozna. Márpedig a területszerzők egész Székelyföld elszakítására törekednek. A románlakta meghatározást csak megtévesztésként használják, mert hogy nézne ki a magyarlakta Székelyföld fölötti román önrendelkezést emlegetni? Jól tudták, hogy e régió a székely népet illetné meg. Ha ők a 43 százalékarány nevében jogosnak tartották követelni Kelet-Magyarország területét, akkor a székelyek 90 százalékarányának igénye Székelyföldre vitathatatlan!
Vajon mit takar Liviu Dragnea 2013-as székelyföldi turnéján elhangzott, címben idézett kijelentése? A régiók átalakításáért felelős miniszterelnök-helyettes talán politikai megfontolásból fogalmaz úgy, hogy „Székelyföld nemcsak egy szép térsége” Romániának, hanem „igazi román terület” is. Lehet, hogy a területi autonómia elleni bizonygatási kényszer hatására tört ki belőle az őszinteség, hogy minek szeretné látni e régiót. Teszi ezt egy „baráti” látogatás alkalmával, amikor senki nem vitatja, hogy Székelyföld államjogilag Románia része. Akkor, amikor jól tudjuk, hogy az önrendelkezési jog minden nép számára „elévülhetetlen, úgynevezett ius cogens”, olyan jog, amellyel bármikor lehet élni. Ami a trianoni diktátumot illeti, precedensértékű az 1713-ban kötött utrechti békeszerződés, amely nem megegyezés alapján, hanem diktátummal született.
Az ENSZ-közgyűlés az angol–spanyol vitában úgy nyilatkozott, hogy jogos Spanyolország részéről e terület visszakövetelése. Minket, akik Románián belüli területi autonómiát kérünk, köszönetképp, hogy beérjük ennyivel, még arra sem méltatnak, hogy az általunk lakott régiót elismerjék igazi székely területnek?
Mitől igazi román terület? A miniszter ennek magyarázatával adós, de nem hihetjük, hogy ne tudná, a hivatalos román népszámlálási adatok szerint Székelyföld – a statisztika nyelvén is – igazi székely-magyar terület. Lehetséges, hogy Dragnea ismeri és elfogadja a legnagyobb román történész, Nicolae Iorga, valamint G. Popa-Lisseanu fajelméletét, amely alapján úgy gondolja, hogy Székelyföld székely népe „vérében” román, vagyis román származású?
Tiszától a Dnyeszterig
Nyilvánvaló, hogy a székely megyék románlakta vidékké nyilvánítása politikai célzatú. A román politikai elit számára 1918-ban közismert volt az Aurel Popovici által – Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös sugallatára – 1906-ban összeállított Nagy Ausztria Egyesült Államok konföderációjának terve, amely a történelmi Székelyföldnek (Seklerland) Erdéllyel egyenrangú szövetséges státust biztosítana. Tehát tudják, hogy – a népek önrendelkezési joga alapján – jogtalan e székely régió bekebelezése. 1918. december elsején Gyulafehérváron (is) a minél nagyobb terület megszerzését határozták el. Magyarországtól 26 magyar vármegyéjének átadását követelték – köztük színmagyar nagyvárosokat és a Tisza keleti sávját –, mindezt az 57 százalékarányú nem román ajkúak megkérdezése nélkül.
A Tiszától keletre levő magyarországi települések lakói – közel száz évvel Magyarország szétroncsolása után – még álmukban sem hinnék el, hogy a szélsőséges román nacionalisták mindmáig nem mondtak le e területekről. A 2000-ben alapított Noua Dreaptă (Új Jobboldal) – a Vasgárda szellemi örököse – legfőbb célkitűzése a Tiszától a Dnyeszterig tartó területek megszerzése. E követelés Moldva és Havaselve egyesülése ünnepén, 2015. január 24-én is elhangzott.
Kollektív jogok nélkül
Ha tisztességes politikai morál jellemezné Romániát, akkor lehetne olyan demokratikus törvényeket alkotni, amelyek egyenlőségre, kölcsönös tiszteletre alapoznák a nemzeti közösségek jogait. Ha a román nacionalista elitet nem a más nyelvű és kultúrájú nemzeti közösségek léte zavarná, hanem célja a magasabb életszínvonal megteremtése lenne, akkor törekedne arra, hogy a döntések helyben szülessenek. Azokra bízná, akiket érint, a nagy történelmi régiók etnikumtól függetlenül maguk dönthetnének sorsukról. Sabin Gherman, a jeles román értelmiségi adatokkal alátámasztott előadásaiban rámutat, hogy a román demokrácia alapköve Románia föderális átszervezése lenne. Bizonyos alrégiók területi autonómiát élveznének, mint például Székelyföld, Partium stb. Romániában ennek ellenkezője zajlik. Az 1990-ben megszerkesztett alkotmány első cikkelyét úgy fogalmazták meg, hogy lehetetlenné tegyék a közösségi jogok gyakorlását, köztük a magyarok, a székelyek területi, kulturális, illetve helyi autonómiáját, és meggátolják az ország föderális átszervezését. Az alkotmány első cikkelyének horderejét a politikailag éretlen magyar parlamenti csoport is érzékeli, és nem vesz részt a szavazáson. Egyedül Király Károly érti e törvény valódi súlyát, és tiltakozásként elhagyja a termet. Fültanúja voltam (Sepsiszentgyörgyön) az olyan megjegyzéseknek, hogy: Király megint kiviselte magát! Annak a cikkelynek semmi jelentősége! Miért kell a románokat heccelni? Azóta mindenki meggyőződhetett arról, hogy az említett alaptörvényre hivatkozva akadályozzák meg a kollektív jogok biztosítását.
Csaba királyfi visszatér?
Az ősi szimbólumokat tartalmazó székely zászló kitűzése miatti első pénzbüntetést a marosvásárhelyi rendőrség szabta ki. Egy másik székely szimbólum eltávolításának követelése Kovászna megye prefektusától származik. Őt a Terra Siculorum (Székelyföld) nevet tartalmazó tábla zavarta, amely Sepsiszentgyörgy központjában állt. Végül a „modellértékű” román demokrácia 2015 Kisasszony havában már nem tűri a kis ovális SIC feliratú öntapadóst sem. A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelem munkatársai Sepsiszentgyörgyön ezért háborgatták a magántaxisokat, kapartatják le az autók farán lévő jelképet, mert jogos használatáról nem tudtak semmilyen igazolást felmutatni! Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen! Ha április elseje lenne, azt hihetnénk, hogy az említett intézmény tréfát űz. Megfigyelhető, ha korábban a szélsőséges önjelölt hőbörgők gyalázták a székelységet, illetve szélsőséges bandák ordítozták, hogy a székelyek és Székelyföld nem létezik, most egyre gyakrabban a román állam törvényes intézményei teszik ugyanazt. Büntetve, fenyegetve és a törvényességre hivatkozva! Kérdés, meddig lehet porig alázni egy őshonos népet. Székely voltunk szimbólumait – székely zászló, a Terra Siculorum, a SIC-jelkép – népszerűsítő reklámnak csúfolni? Kérjünk engedélyt jelképeink használatára! Kitől? Az égi hatalmaktól? Csaba királyfitól? Köztudott, hogy hadai élén – a székely mitológia szerint – a Tejúton lovagol, de a csillagösvényről hazatér, ha a székely nép veszélybe kerül!
Talán a legegyszerűbb az lenne, ha már születésünk pillanatában résen állva követelnénk azt a román nyelvű, lepecsételt igazolást, amely bizonyítja székelységünket, s hogy Székelyföldön születtünk. Amire nagy szükség lenne, mert nélküle nem használhatjuk a Székelyföldet és székely mivoltunkat szimbolizáló SIC-jelképet. A megalázott székely atyafiakat az­óta is fűti a kíváncsiság, és kérdezgetik is egymástól, hogy a buzgó hivatalnokok a RO jelzést is levakartatják, büntetik, ha arra a székely taxisnak nincs szerződése? Hogy a székelyudvahelyi rendőrautó magyar felirata körüli siralmasan nevetséges hacacárét most ne is emlegessük.
Az úgynevezett Székelyföld
A román politikai elit és a szélsőséges nacionalisták kínosan ügyelnek, hogy nehogy kiejtsék szájukon a Székelyföld megnevezést. Ha mégis elhangzik, akkor az úgynevezett szóval jelzik, hogy ők tudják, nem létezik. Agyrém: területi autonómiát kérni néhány száz székelynek? Márpedig a román népszámlálás csak ennyit talált. Micsoda pofátlanság a székelyek követelőzése! – halljuk a román médiában. Mi lenne ebből a szép, kerek országból, ha minden kis csoport autonómiát kapna? A székelyek nyelve és kultúrája azonos a magyarral, de sajátos történelmük révén egy évezreden át külön népnek tartják magukat. A székely nép fogalmát sokan az iskolában tanultak alapján csak rendi értelemben, a középkorra vonatkoztatva használják. Márpedig a székelyek önálló nép a magyarokhoz való csatlakozástól kezdve, de az azonos nyelv és kultúra révén részesei a magyarságnak is. Abban különböznek a magyarságtól, hogy annak legöntudatosabb csoportja. A külön nép tudatát úgy kell érteni, mint a németeknél: vannak osztrákok, bajorok stb.
Hogy a székely hivatalos népszámláskor nem vállalja székelységét, annak magyarázata egyszerű. Brătianu román miniszterelnök a párizsi tárgyalások (1919–20) idején a székelyeket külön nemzetiségnek nyilvánítja, és különböző csúsztatásokkal lefaragja az 1,7 millió erdélyi magyar lélekszámát 600 ezerre, ezzel is alátámasztva a román igényt a románlakta Erdélyre. Azóta a román népszámláskor a magyar politikusok óva intik a székelyeket, hogy vallják magukat magyarnak. Azonban most, amikor a székely területi autonómiát követeljük, szükség van a székely identitás vállalására! Székelyföld létezik!
Az utóbbi másfél évtizedben a székely nemzeti öntudat megerősödött. Akik részt vettek az autonómiáért folytatott tüntetéseken, tudják, hogy az egyik erőteljesen skandált jelszó: Székelyek vagyunk! Ebben szerepet játszik a hun származás tudata és a sajátos székely történelem! Nem elhanyagolható: ez tiltakozás az ellen is, hogy a hatalom nem ismeri el a székely népet, Székelyföldet! A román nacionalistáknak meg kell érteniük, hogy történeti források százai bizonyítják Székelyföld létét, mely már akkor is létezett, amikor a román államok (1330, 1359) alapítására még nem került sor. A székely ispánra utaló oklevél 1235-ből származik. Székelyföldet nem most találtuk ki! Egy 1495-ből fennmaradt latin szövegben olvasható az in terra Siculi megnevezés, egy másikban, melyet 1497-ben kelteznek, az in terram Siculorum, majd a 16. századtól kedve egyre gyakrabban magyarul és németül is olvasható a Zekel földen és a Zegelland formában is. Mi tudjuk, hogy Székelyföld volt és lesz! Mert egy nép (nemzet) – nem rendi nemzet, nemzeti kisebbség, nemzetiség – létét nem lehet letagadni!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Köszönöm, jól vagyok (Születésnapi beszélgetés a 80 éves Tar Károly íróval)
– Első kötete, amelyre felfigyelt a szakma és egyöntetű sikert aratott az olvasók kö­rében, a Köszönöm, jól vagyok volt, 1969-ben jelent meg a Forrás-sorozatban. Miről szól a kisregény? – Már akkor sem volt titok, hogy kisregényemmel a proletárburzsoáziáról rángattam le a vörös bársonyleplet. A könyvet az egykori illegálisok elégették, az előszót író Bálint Tibort veréssel fenyegették, engem kilenc évig eltiltottak a közléstől.
– Kolozsváron, Európa egyik legszebb városában született a két világégés között, 1935-ben. Meséljen gyermekéveiről, háborús emlékeiről...
– Megtettem ezt készülő pentalógiám első kötetében, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható: SUMMA – A Boldog utcán innen.
Máig érő bajom, hogy apám Károlynak nevezett, s a születési bizonyítványomba Carolt írtak. A hivatalon kívül soha senki nem használta ezt a nevet. Most, amikor gondoskodtam, hogy „nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet”, és a svédek az ékezetet is kiteszik keresztnevemre, otthon nem kaphatok igazolványt és útlevelet sem, mert a hivatal szerint nem is létezem. Négyesztendős koromban, apámmal élve, akkor laktam jól, amikor elettem előle az egy tál ebédet. Mostohaapámnál élveztem a külvárosi életet, jó voltam mézeskalácsos-inasnak, a Református Kollégiumban pedig szobrásztehetségnek hittek. Aztán úgy is volt, hogy négy kolozsvári szülőm között, mert mostoha volt a sors, internátusban kellett laknom. Későn érő gyerek voltam, de a sok iskolareform miatt 17 évesen már technikusi diplomám volt, és a magam lábára állva kezdtem felnőtteknek való életet, jó messze szülővárosomtól, amely, ha ragaszkodom is hozzá, mindig kiebrudal. Konstancán, a Duna–Fekete-tenger csatornánál vezettem elektromos exkavátort, és a tervezőirodában műszaki rajzolóként fénymásolási újításomért pénzt is adtak.
– Milyen emlékeket őriz a moldvai katonáskodás idejéről, a múlt század ötvenes éveiből?
– Katonáskodásom idején, amikor azért is rettegtünk, hogy bevetnek bennünket a magyar forradalom ellen, füzetnyi verset írtam erről. Őrmesterem félelmében, titkon megsemmisítette verseimet. Blogomban, amelyet Titoktárnak neveztem (titoktarcsi.blogspot.se), közlök ezekből, néhányat másolatban őriztem.
– 1958 és ’68 között az Igazság című Kolozs megyei tartományi lap munkatársa volt, majd tíz év után otthagyta a lapot, hogy fél évig a helyiipari vállalatnál keresse kenyerét, technikusként. Miért hozta ezt a döntést?
– Miután kisregényemet a főszerkesztő kulcsregénynek minősítve lapunkban elhallgatta, egy vajdrágító kormányintézkedést bíráló vitám nyomán letettem újságírói igazolványomat a titkárnő asztalára és távoztam a szerkesztőségből. Az akkoriban elrendelt személyzetleépítéssel úsztam meg a dolgot, és kaptam technikusi állást a helyiipari vállalatnál.
– De közben elvégzett egy bukaresti újságírói főiskolát és a magyar–román szakot a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán.
– Később, amikor már az Ifjúmunkás publicistája voltam, hároméves mesteri tanfolyamon sajtóvezetői képesítést nyertem.
– Mint Kolozs megye utolsó magyar nemzetiségű közművelődési felügyelője két éven keresztül az újonnan átszervezett adminisztratív-földrajzi tájegység magyar művelődési életét igazgatta – a lehetőségekhez mérten. Mennyire adtak „szabad kezet” akkor az élet minden területét behálózó cenzorkorifeusok? – Napilapnál művelődési rovatot is vezettem, innen van bizonyos tájékozottságom a közművelődésben. Elégtételt az adott, hogy sikerült két Kolozsvár környéki énekkar évfordulójának ünnepléséhez kormánykitüntetéseket szereznem és munkakörömön kívül, saját felméréseim alapján a kalotaszegi falvak magyar könyvállományát fővárosi könyvraktárban porosodó kötetekkel gyarapítanom. Ezt a megyei könyvtár elrománosító törekvései ellenében, a falusi könyvtárak címére küldött könyvekkel értem el. A megyei néptanács értünk felelő alelnöke jelzésére, miszerint igen sokat dolgozom, szívesen vállaltam Cseke Gábor felkérésére munkát az Ifjúmunkásnál. – 1970-től közel két évtizeden keresztül meghatározó egyénisége a Bukarestben megjelenő erdélyi magyar ifjúsági lapnak. Mi hozta a váltást, amikor új megbízatást kapott, s el kellett vállalnia a Napsugár és a Haza Sólymai főszerkesztését?
– Cseke Gábor felfelé buktatása után magát a diktátor fia barátjának feltüntető főszerkesztőm ellehetetlenítette munkámat. Azt terjesztette a szerkesztőségben, hogy magyarkodom, nincs olyan írásom, amelybe ne csempészném be a nemzetiségek ügyét. Évek óta a nevelési rovat vezetőjeként igyekeztem elhallgatott történelmünkről írni riportjaimban, elemző írásaimban és jegyzeteimben is. Ezer kilométer a Dunán, Ezer kilométer a Kárpátokban, Keskenyvágányon, Regények színhelyén, Tanítók nyomában, Váraink, Szerelmes történelem és más sorozataimban Erdély történelméről igyekeztem a lehető legtöbbet elmondani. A Szülőföldtől távol riportsorozatomra a Központi Bizottság is felfigyelt. Csak az mentett meg, hogy pártkönyvem mellé tette a sajátját Cseke Gábor is. A későbbi aktivista főszerkesztő megpróbált fegyelmi eljárással fenyegetve távozásra bírni, végül a felfelé buktatás kényelmesebb változatát választva, javasolta áthelyezésemet a két gyermekirodalmi laphoz. – Kik azok a jeles romániai költők, írók, képzőművészek, akikkel dolgozott, s ma is szép emléket őriz róluk? – Tamás Gáspár pelenkázott, a napilap szerkesztőségében engem nevezett meg írástudóként, Papp Ferenc és Kemény János biztatott regényírásra, Kacsó Sándor bátorságra tanított. Nem tartoztam egyik írói csoportosuláshoz sem. Szőcs Géza támogatására keltem a Fellegvár védelmére. Balogh Edgárral és Gaál Ernővel egy székelyföldi körutazás nyomán kerültem ismeretségbe. Edgár később tanítványául fogadott. A Napsugárnál, ha kellett, Kányádi két kis verséből harmadikat csináltam, hogy kieszközölt külföldi távollétében fizetését biztosítsam. Bálint Tibor dicsérete jólesett, Fodor Sándor barátsága még a Bajor-féle katolikus lap szerkesztőségébe való fogadásom után is tartott. Jó esztendeig dolgoztam Szőcs Gézának az Erdélyi Szépmíves Céh újraindításakor. Egyetlen korombeli íróbarátom a nemrégen elhunyt Lászlóffy Csaba volt. Varró János két regény megírására ösztönzött, nem sejtettem, hogy a Securitatét is szolgálnia kellett... Nem tudok megbocsátani a besúgóknak! A csoport, ahova tartoztak, ma is védi őket. Györkös Mányi Alberthez is közel álltam. Soó Zöld Margit mellett Deák Ferenc értette lapújító terveimet, neki köszönhető a Napsugár máig használatos címlapja. – Hogyan emlékszik a ’85-ben kezdődő megszorításokra?
– A nyolcvanas évek végéhez közeledve csak a vak nem látta, hogy rendszerváltás küszöbén állunk. A főszerkesztőséget tudatosan, a szerkesztőség kérésére vállaltam. Akkoriban majd minden magyar lap élére pártaktivistát neveztek ki, feladatuk a lapok elsorvasztása volt. Aki valamiért nem felelt meg ennek, az Huszár Sándor sorsára jutott. A módszert már előbb sikerrel használta Kovács András főszerkesztőm is. Mezei Józsefet, mert tisztafejként nem vette észre, hogy a spalton lévő fekete folt tótágast álló cinklemez eredménye, sietve menesztette. Az igazi ok az volt, hogy Jocó szemébe mondta főnöknek: nem ért a képzőművészethez.
– A ’89-es változást követően önkéntes újjászervezője, törvényes beiktatója, majd intézője is az Erdélyi Szépmíves Céhnek, amely manapság keveset hallat magáról. Mi volna ma a legfontosabb feladata ennek a Céhnek?
– A Céh újraindítását mostanában is felvetettem Szőcs Gézának. Hiszem, hogy eljön az ideje ennek is... Mert olyan, Kós Károly által reánk hagyományozott kincse az erdélyi magyarságnak, amelyet kár ne folytatnunk. Távozásom után az erdélyi magyarság vezetői közötti torzsalkodás légkörében sajnálatosan ellehetetlenült ez a részvételemmel bejelentett művelődési egyesület, amelynek 27 fiókját terveztem és félszáznál több külön könyvtárat létesítve beindítottam. Mert sablonos módon, a közérdek követelő igényét semmibe véve, a személyes érdekek kerültek előtérbe. Hirdettem, hogy a Céh nem valakié, hanem az erdélyi magyaroké, így sikerült 2600 fizető támogatót toboroznom. Kós Károlyt követve, hiába adtam nyomdába az első sorozat hat kötetét, a nyomtatásra szükséges pénzt a sokféle rosszindulatú akadályoztatás miatt nem sikerült biztosítani.
– ’95 végén, fia, szülei és felesége halála után Svédországba költözik, ebből hosszabb „svéd szerelem” következik. Miért döntött úgy, hogy élete hátralévő éveit Európa északi felében, egy erős, nyelvét és gyökereit szerető-ápoló magyar kolóniában tölti?
– Engem szüleim példája szolgálatra nevelt. Fiam, szüleim és feleségem halála után, ha megkésve is, de szilárd elhatározással családom szolgálatára szántam el magam. Családegyesítés nyomán, nyugdíjasként kerültem Svédországba, félmagyar unokáim nevelésére. Azóta minden vasárnap magyarórára várom három unokámat. Közszolgálatomnak is helye van itt: alapítottam és szerkesztem a Magyar Liget családi lapot és az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot. Némi rádiós tapasztalattal egy ideig vezettem az egyetlen svédországi magyar rádióadást, és főszerkesztésem alatt jelent meg a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränsen (Határokon át). Tanári képesítésemnek hasznát vettem. Minden karácsonyfánk alatt unokáim saját verssel vagy svéd–magyar fordításokkal szerepelnek. Nagyobbik unokám tavaly nyáron kitűnően vizsgázott a Balassi Intézetben, s nemzetközileg elismert diplomája révén a svédországi fiatal fordítók közösségének ismert tagja.
– Készítene egy kisebb leltárt az elmúlt húsz évről?
– Lassan befejezem önkéntes küldetésemet. Az Ághegy (aghegy.hhrf.org) egyféle, 50 számát tíz vaskos kötetbe foglaló antológia is, amelybe összegyűjtöttem a Skandináviában élő magyar alkotókat. Éppen most fejezem be utolsó számát. Az egyetlen, csaknem minden támogatás nélkül megjelenő magyar folyóirat a világon. Nyolcvanévesen, társadalmi segélyből élve anyagilag sem bírom tovább. Tizenhárom könyvem vár kiadóra, az elmúlt két évtizedben Erdélyben mindössze az Irodalmi Jelen pályázatán különdíjas regényemet jelentették meg. Okáról az egyik kiadó igazgatója azt mondta, hogy ez azért van, mert valaki olyanhoz tartozónak számítanak, akit nem kedvelnek az uralgó erdélyi magyar politikusok. Átadom a Magyar Liget (magyarliget.hhrf.org) szerkesztését egyik munkatársamnak, az Ághegy pedig mellékletként fog megjelenni.
– Több írószövetségnek, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságnak is választmányi tagja. Mi a véleménye, hol kellene jobban odafigyelnünk, hogy anyanyelvünk ne sérüljön, hanem gazdagodjon, úgy adjuk át utódainknak, ahogyan kaptuk?
– Évtizeddel ezelőtt meghirdettem: magyarságunk jövője a magyar családokban dől el. Éppen úgy, ahogyan a magyar egyesületekben is, nem az emeleteken ütköződő pózolók, hanem a földszinten élő ezrek a fontosak. Az RMDSZ alapításából is kivettem a részem, a kolozsvári huszonhét tagú szervezőbizottságot vezettem, amíg a saját pecsenyéjüket vigyázók meg nem rágalmaztak. A magyar szervezkedés alapjait, az „alagsorokkal” kezdődően, a régi magyar tízes szervezetek hagyományának folytatásában látom. Ilyen irányú javaslataim szervezeti szabályzatba foglalását azok nem hagyták, akiknek a közösség csak arra kellett, hogy karrierjüket építhessék.
– Több kötete jelent meg, kérem, sorolja fel. Várhatunk-e újabb Tar Károly-válo­gatást?
– Remélem Est című versgyűjteményem mielőbbi megjelenését. Baráti biztatást Pomogáts Bélától és Kalász Mártontól kaptam, kiadót ezután kell keresnem. Kiadtam többek között barátaim megajándékozása céljából, kis példányban néhány könyvemet: SUMMA: A Boldog utcán innen, Saját lábon, Ezer kilométerekkel – 1, Ezer kilométerekkel – 2, Erdélyi Szépmíves Céh – Emlékkönyv, Pánik – regény, Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt – regény, Tar Károly TITOKTÁRa – publicisztika, Kedves könyveim könyve – könyvismertetők, esszék, regények színhelyén, Itt és ott – versek és képek, Száraz oázis – négy színjáték, Ami eszembe jut – kisprózai írások.
– Ha holnap kérnék/sugallnák, térjen vissza Erdélybe, megtenné?
– Az újraindított ESZC ismételt elindítását – amennyi eszem és jóindulatom még akad – a következő évtizedben is vállalnám...
Székely Ferenc
TAR KÁROLY tagja a román, a magyar és a svéd írószövetségnek, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. 2002-ben a Magyar Írószövetség irodalmi pályázatán különdíjat, 2006-ban a Várad folyóirat Horváth Imre-pályázatán különdíjat, 2006-ban az Irodalmi Jelen regénypályázatán Szerenád dobra, cintányérra és egyéb ütőhangszerekre című munkájáért szintén kü­löndíjat kapott. A magyar művelődésben végzett munkájáért 2003-ban a Magyar Kultúra Lovagja címmel, 2013-ban Ex Libris-díjjal, 2014-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Újságíró Szövetség Aranytoll-díjával tüntették ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Hogy véget érjen a hallgatás"
Gondolatok a Sütő-tanulmánykötet bemutatóján
Mi vetett véget a Sütő András-kultusznak, pazarlás-e megfeledkezni az íróról, mi az, ami életművéből a mai olvasó számára befogadható, és egyáltalán, védelemre szorul-e az író és életműve? – ezek a kérdések fogalmazódtak meg többek között a tavalyi Sütő András-konferencia dolgozataiból készült tanulmánykötet bemutatóján, amelyre múlt hét csütörtökén, a Vásárhelyi Forgatag teleki tékás programjainak keretében került sor a Téka-udvar diófája alatt. Az időnként polemikus jelleget öltő eszmecserére ígéretünkhöz híven ez alkalommal visszatérünk.
– Egy olyan könyv bemutatójára gyűltünk össze, amely okán ilyen vagy olyan vélemény minden marosvásárhelyiben megfogalmazódik – mondta Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője a rendezvény indításakor, majd átadta a szót Lázok Jánosnak, a konferencia főszervezőjének és a kötet szerkesztőjének, aki a moderátori szerepet töltötte be az elkövetkező órában. Lázok Dávid Gyula irodalomtörténésznek a 2014-es ülésszak második napján elhangzott összegzését ismertette. A Polis kiadó és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS gondozásában megjelent kötetről bevezetőként az egyetem képviselői osztották meg gondolataikat a jelenlevőkkel.
– Egy egyetem életében nemcsak az fontos, hogy hogyan viszonyul dolgokhoz, de az is, hogy elindítson folyamatokat – mondta Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója, majd Almási Miklósnak az Advent a Hargitán című Sütő-darabról szóló 1986-os kritikáját vetítette a jelenbe. Mit visz magával az olvasó? Talányos kérdés. Talán a közösséget építeni képes, reméljük – hangzott el a ma is időszerű következtetés. Sorin Crisan, a Művészeti Egyetem rektora a Sütő-életmű csodálójának nevezte magát, Balási András rektorhelyettes pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvénysorozatot folytatni szeretnék, a pályázati lehetőségek függvényében a közeljövőben Székely János-konferenciát terveznek.
Ezt követően a tanulmánykötet jelen levő szerzői emeltek ki gondolatokat dolgozataikból. A kötetben esszéíróként jelen levő Markó Béla arra kereste a választ, hogy mi történt a Sütő-kultusszal, illetve pazarolunk-e, amikor Sütőt felejtjük. Markó leszögezte, hogy nem kíván különbséget tenni az író és a kisebbségpolitikus Sütő között, akit nem lehet azért szidni, mert szolgálatnak tekintette az írást, majd követendőnek nevezte a Sütő-féle életmintát. Sorin Crisan rektor arról szólt, hogy Sütőt nem megmenteni, elfogadni, hanem megérteni kell azon kor ideológiájának a kontextusában, amely önkifejezésre késztette.
– Számomra Sütő írói modell – zárta gondolatait a Művészeti Egyetem rektora.
Demény Péter "túlságosan jólnevelt-nek" nevezte a rendezvényt, amelyen mindenki hitet tesz Sütő mellett, mintha meg kellene őt védeni. Demény szerint inkább arról kellene beszélgetni, hogy mi is valójában a színház közönsége elé kerülő dráma – "szent szövegként színpadra tett beszéd" vagy az, ami a szerző és rendező egyeztetéséből születik –, és azt is megjegyezte, hogy ismer anekdotákat arról, hogyan húzta meg Harag György a Sütő-drámákat.
Kuszálik Péter, Demény azon felvetésére reagálva, hogy ezen az eszmecserén nem adódik lehetőség a vitára, megjegyezte, hogy a háromnapos Sütő-konferencia alkalmával ez már megtörtént. Végső következtetésre úgysem jutnak, mert fölösleges – szögezte le Kuszálik, majd mint egyetlen objektív megközelítési módot, a Sütő- életműről készült bibliográfiáját ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
Vida Gábor elárulta, hogy a baráti körében senki nem szeret Sütőt olvasni. – Az a kérdés, hogy mit jelent számunkra ez a szöveg, mi az, ami belőle aktualizálható. A nemzedékem, illetve a fiatalabbak is le kellene üljenek, hogy az életművet újraolvassák, hogy lássák, a mai irodalomismeret, nyelvérzékelés számára mi az, ami értékesíthető, a többit pedig engedjék át az irodalomtörténet számára.
Az eszmecserét Lázok János gondolatai zárták: "A Sütő-életmű hetvenes évekre eső műveit, elsősorban drámatrilógiáját a nyolcvanas években már-már egy monolitikus olvasatban szentesítette a kisebbségi magyar kultúra, még inkább a magyarországi irodalmi köztudat. (…) Ebben a monolitikus olvasatban az 1989 utáni megváltozott körülmények között merő anakronizmus lett volna színre vinni ezeket a műveket, ezzel magyarázható, hogy a ’90-es években megritkultak, majd szinte teljesen eltűntek a drámák az erdélyi és magyarországi színpadokról. Alapvető célom volt a Sütő- konferencia megszervezésével, hogy ez az életmű körüli hallgatás és pangás érjen már egyszer véget, és valamilyen formában kezdődjék el az életmű újragondolásának folyamata".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Püspöki találkozás a kastélyban
Úgy indult az ez évi helikoni találkozó, mint az elmúlt esztendőben: a Marosvásárhelyi Forgatag társrendezvényeként a Teleki Téka udvarán kezdődött el. A diófaaljnyi közönség rendkívüli esemény résztvevője lehetett, amikor dr. Fekete Károly református püspök beszélt Makkai Sándorról, az egykori erdélyi református püspökről. E rendkívüli "püspöki találkozó" apropóját az adta, hogy 125 éve született Nagyenyeden Makkai Sándor erdélyi író, püspök, és Fekete Károly, a jelenlegi debreceni püspök éppen Makkai Sándorról írta doktori dolgozatát, s egyben az egykori író, tanár, püspök egyik legszakavatottabb ismerője. Ezért is volt érdekes és színvonalas a marosvécsi kastélyban megismételt előadás, hiszen a Makkai Sándor által kimondott és leírt, 1926-ban megélt Nem lehet! írás azóta is heves vitákat vált ki. Fekete Károly pedig, aki behatóan áttanulmányozta levéltárak és magánlevelezések Makkaira vonatkozó iratait, e felkavaró vita rejtélyét nyitotta fel, és megbízható igazolások alapján hozta emberközelbe a misztikus titokzatossággal körülvett életet. A néhai püspökről szóló püspöki előadás legnagyobb ajándéka az volt, hogy egy debreceni tudós ember tárta fel és mutatta meg erdélyieknek Makkai Sándor debreceni életét, aki 1936–1951 között ott volt teológiai tanár. Érdekes életsors tárult fel élete végének közvetlen ismertetésében, amiről eddig még a szakmabeliek is oly keveset tudtak.
A helikoni leszármazottak találkozójának második előadója az évente visszatérő vendégként érkező Pomogáts Béla volt, aki Makkai Sándor Holt tenger című regényéről beszélt. A Makkai Sándor mezőségi, vajdaka-marási lelkipásztori szolgálatának élményeiből és fájdalmaiból összeállt regény azóta is megkerülhetetlen, sőt egyfajta jelképe, szimbóluma lett az erdélyi Mezőség sajátos világának. Az Erdély irodalmát ugyancsak ismerő előadó Kuncz Aladár kőasztala és Kemény János sírja között a százados tölgyek oltalmában állapította meg a helikoni íróról szóló beszédében: "nekünk mindig az íróink voltak az államfőink és szolgálóink, ezért él a magyar nemzet".
Végh Balázs Béla Makkai Sándor ismeretlen arcát mutatta fel – a költőt. Mindmáig talán csak az irodalomtörténet tartotta számon, hogy 1912-ben, alig huszonkét évesen a Számadás című verseskötettel jelentkezett, de a regényíró, a közéleti személyiség, a mozgalmas egyházi tevékenység teljesen háttérbe szorította ezt, sőt elfeledtette. Viszont éppen Végh Balázs Béla gondozásában és bevezető tanulmányaival jelentek meg Makkai Sándor nagyon fontos esszéi a Kriterion kiadónál 2003-ban és 2009-ben: Magyar fa sorsa és Erdélyi szemmel.
A marosvécsi találkozó kedves színfoltja volt Zika Klára dokumentumfilmje, amely a marosvécsi Helikon 15 évét mutatta be, azt a másfél évtizedet, amióta megalakult a Helikon – Kemény János Alapítvány, és amióta évente augusztus utolsó hétvégéjén a helikoni leszármazottak találkoznak. Így történt ez most is, amikor éppen a 125 éve született író, püspök unokája, Makkai Lilla lelkipásztor tartott megható áhítatot a kastélykertben. Ezért is volt hiteles az igehirdető bizonyságtétele az egykori 55 helikoni íróról, költőről, amikor így fogalmazott: "nagyapám és társai próféták voltak".
Mivel az elmúlt ősszel az örökösök használatba vehették a marosvécsi Kemény- kastélyt, így ott zajlott a teljes találkozó, s mintha egyre jobban ráérezne a mai Marosvécs, milyen áldott lehetőség és kincs számára az Erdélyi Helikon két világháború közötti hősi korszaka. Csak egyetlen példát említek: a marosvécsi református iskolát a falu népe építette báró Kemény János által adományozott területre, Kós Károly tervei alapján, és Makkai Sándor szentelte föl. Akár szó szerint is benne élnek a helikoni írók a mai és holnapi Marosvécs hétköznapi életében. Egyre aktívabb is a helybéliek részvétele ezeken a találkozókon. Az iskolások Kemény János Fenyőmuzsika című verses történetét adták elő, majd két néptánccsoportjuk tette emlékezetesebbé a 15. helikoni találkozót. Illesse köszönet ezért Zsigmond Székely Edit és Méra Ilona tanárnőket.
Székely ruhába öltözött tizenévesek énekeltek, szavaltak a frissen kaszált széna illatában, hátterük volt a kert, hol egykor vitázott a "bősz kalotaszegi" Kós és Bánffy Miklós gróf, vagy felolvasott Áprily és Dsida. Ma Marosvécsen így él tovább az erdélyi irodalom.
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Esélyt adni a pusztuló erdélyi kastélyoknak a fennmaradásra
Az épített örökség megőrzéséről, közösségtudatról, a hálózatépítés lehetőségeiről és sok másról
Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek cím alatt szervezett augusztus 17-én konferenciát Kolozsváron a PONT Csoport. A társadalmi innovációval foglalkozó szervezet 2009-től kezdődően arra törekszik, hogy az erdélyi épített örökség egyik legfontosabb kategóriáját alkotó kastélyok helyzetét minél hangsúlyosabban megjelenítse a köztudatban. A PONT Csoport kastélytulajdonosok, szakemberek, közintézmények, üzletemberek, civilek és helyi közösségek hálózatának kiépítésében, az együttműködés feltételeinek megteremtésében vállal szerepet – magyarázta Farkas András alapító tag. Elmondta, szeretnének hozzájárulni egy modellrendszer, stratégia kialakításához, hogy a kastélyokat gazdasági és társadalmi szempontból is értékesíthesse a tulajdonos és a közösség. A szervezet körülbelül 300 erdélyi kastélyról fotódokumentációt is szándékszik összeállítani, és adatbázisba gyűjtenék azoknak az elérhetőségét, akik szerepet vállalhatnak a kastélyok megmentésében.
Meg kell teremteni a kastélyok iránti igényt, és olyan funkciót kell találni számukra, amely fontossá teszi őket a közösség számára. Mindemellett, a kastély gondozójának – legyen az magánszemély vagy önkormányzat – meg kell értenie, és el kell fogadnia, hogy feladata az épület vagy épületegyüttes megfelelő karbantartása, és következő generációkra való átörökítése – emelte ki megnyitó beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. – A kastélyokat meg kell nyitni a nagyközönség számára, mert a hozzáférés biztosítja a társadalmi támogatottságot, és nem kell félni az újító jellegű funkcióktól – tette hozzá. Emlékeztetett: a bonchidai Bánffy-kastélyt koncesszióba vevő, és annak restaurálásán dolgozó Transylvania Trust Alapítványt sokan bírálták, amiért lehetővé tette az Electric Castle fesztivál megszervezését, de az idén immár harmadik alkalommal megszervezett rendezvény miatt semmi kár nem esett a kastélyban. Mindemellett, körülbelül 120 ezer fiatal beszél különböző közösségi fórumokon arról, hogy Erdélyben, Kolozsvár mellett van egy gyönyörű magyar kastély, amelynek kapui nyitva állnak a látogatók számára – részletezte Hegedüs Csilla.
Bánffy Farkas, aki felújította a családja által visszakapott fugadi kastélyt, és jelenleg a saját és más családok visszaszerzett birtokrészeit igazgatja, megállapította: a kastélyoknak azokat a belső tereit, ahol a családok laktak, és ma is laknak, magánszférának kell tekinteni. Köszönetet mondott mindazoknak, akik szívügyüknek tekintik az erdélyi kastélyok felújítását, és az utókor számára való megőrzését.
Hozzátette: már kisgyermekként meghallgathatta a családdal, a rokonsággal, az erdélyi arisztokrácia életformájával kapcsolatos történeteket, így azt lehet mondani, hogy „beleszületett” a családi hagyomány, a nagyszülők, szülők által közvetített értékek szeretetébe és tiszteletébe. – Egy-két évesen már hallhattuk például, hogy Sáromberkén (a sáromberki Teleki-kastélyban – szerk. megj.) mindennap 32 személyre terítettek, vagy, amikor a Bánffy-férfiak összeültek, hogy a családi birtok ügyeit megvitassák, a teljes személyzetet elküldték, s a tizenéves nagyanyámnak kellett felszolgálnia – mesélt néhány érdekes adalékot Bánffy Farkas.
Vendégek a kastélyban: egy működő modell
A találékony vállalkozói szellemű, erős közösségtudatú Rácz Attila közgazdász és felesége megvásárolták, és szakemberek közreműködésével, az Európai Unió vidékfejlesztési alapjától elnyert pénzügyi támogatással felújították az olaszteleki Daniel-kastélyt. A 17. századi, később klasszicista stílusú szárnnyal is kiegészült épület ismét méltó módon fogadhatja látogatóit; annál is inkább, mivel az épület alapvető funkciója a vendégfogadásra épül: a Daniel család egykori udvarháza immár egy éve kastélyszállóként működik.
Rácz Attila a konferencián elmondta: az épület ugyan meglehetősen félreeső helyen áll, de marketingjük eleve azt a vendégkört célozza, amely kifejezetten egy kastélyszállóban óhajtana megszállni. A vállalkozás eddig minden negyedévben jövedelmet hozott, nyolc személy megélhetését képes biztosítani, tehát úgy tűnik, ez egy működő modell, fenntartható befektetés – magyarázta az igazgató-tulajdonos. Elmondta, az átfogó felújítási munkálatok során szinte hetente újabb érdekes leletek bukkantak elő, ezek közül a legimpozánsabb az emelet egykori nagytermének falain secco technikával készített, a késő reneszánsz időszakából származó falfestés volt.
Fehér János művészettörténész feltételezése szerint ezt a helyiséget egykor a Daniel család életének, politikai pályafutásának főbb jeleneteivel díszítették. Egyik feltárt jelenet egyedinek számít a fennmaradt erdélyi falfestészetben: az Erdélyi Fejedelemség Portai adójának beszolgáltatását ábrázolja. A virágdíszítéssel keretezett falkép hátterében láthatók Konstantinápoly részletei, és viszonylag jól kivehető egy tollas fejfedőt viselő, enyhén meghajló alak – feltehetőleg a főkövet–, a pántokkal erősített, veretes láda tömött erszényekkel, illetve egy másik alak, feltartott kezén egy sólyommal, amelyet ugyancsak ajándékba vittek a török császárnak – olvasható a kastélyszálló honlapján közölt leírásban. A Portai adó beszolgáltatása országos érdekű tevékenység volt, a főkövetséggel megbízott személy számára pedig különösen fontos eseménynek számított, nem véletlen, hogy falkép formájában is megörökítették.
Kutatás, tervezés, helyreállítás
A konferencia előadásait hat témakörbe csoportosították. Makay Dorottya tartószerkezet-tervező mérnök, műemlékvédelmi szakember a műemlék-helyreállítás, restaurálás, konzerválás folyamatának legfontosabb lépéseit összegezte. Elmondta: minden helyreállítás alapvető célja, hogy az épület leromlott állapotát feljavítsa. Valamennyi ezirányú beavatkozás kutatással kezdődik, arra épül a tervezés. A kutatási szakaszban készülnek a topográfiai-, építészeti-, tartószerkezeti felmérések, falkutatások, művészettörténeti, épületfizikai, épületbiológiai tanulmányok, a régészeti, és több esetben talajmechanikai felmérések is. A tervezési fázisban előnyös, ha már első körben együttműködnek műépítészek, művészettörténészek a tartószerkezeti problémákat azonosító mérnökökkel. A tervek összeállítását, a különböző engedélyek beszerzését, majd a sikeres pályázást követően a beruházónak licitáltatnia kell a kivitelezést. A helyreállítási munkálatokból nem maradhatnak ki az épületgépészeti szakértők, akik a fűtési, világítási, vízellátási követelményeknek megfelelően korszerűsítik az épületet, illetve a szakrestaurátorok sem, akiknek területén értékes emlékeket fedeztek fel – részletezte Makay Dorottya.
A helyreállítás lezárulását követően, az úgynevezett jótállási időszakban a kivitelező felelőssége a bekövetkezett károsodások kijavítása, az épület tulajdonosának, haszonélvezőjének pedig gondoskodnia kell a karbantartásról, figyelnie kell az épület állapotában jelentkező változásokra – tette hozzá a tervezőmérnök.
Szabadság (Kolozsvár)

Nyolcszáz éves írásos említés
Szeptember 4-6. között tartotta XXI. Partiumi Honismereti Konferenciáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Az ünnepélyes megnyitót a borsi kultúrházban tartották.
Bors nyolcszáz éves első okleveles említése- kiemelve egyúttal azt is, hogy a település ennél jóval régebbi múltra tekint vissza-, valamint a helyi értékfeltárás és -megőrzés volt a fő témája a PBMET elmúlt hétvégén zajlott XXI. Partiumi Honismereti Konferenciájának, melyre több mint 120 vendég érkezett itthonról, illetve Magyarországról is. Az ünnepélyes megnyitót a borsi művelődési házban tartották, és áhítattal kezdődött. Pálos István római katolikus apátkanonok arra hívta fel a figyelmet: napjainkban, amikor sajnos egyre nagyobb teret hódít az azonosságtudati zavar, különösen szükség van olyanokra, mint a PBMET tagjai, akik emberpróbáló erőfeszítéseket tesznek közös múltunk, történelmünk, és épített örökségünk megismerése, Istenbe és önmagunkba vetett hitünk megtartása érdekében. Forró László református püspökhelyettes Máté evangéliuma 6. részének 33. versét idézve („Keressétek először Istennek országát”) arról beszélt: az ige szempontjából Isten országa határozza meg a jelen minőségét, a tanácskozás résztvevőiről pedig elmondható, hogy a múltat átértékelve egy kegyelmi időbe helyezik át. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke arra kérte a jelenlevőket: egyperces néma felállással emlékezzenek az idén elhunyt Kordics Imrére- aki csendessége és zárkózottsága dacára sokoldalú, fantasztikus kutató volt-, valamint Mihálka Zoltánra, a mindent tudó, „kétlábon járó enciklopédiára”.
Értékközösség
Bátori Géza borsi polgármester azt emelte ki: idén van 800 esztendeje annak, hogy a Varadi Regestrum említi Bors települést, melynek jelenlegi vezetői Várad elöljárójával ellentétben fontosnak tartják, hogy megismerjük gyökereinket, hogy legyen mihez ragaszkodnunk. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azon meggyőződésének adott hangot: a műemlékvédők egy értékközösséget alkotnak, és olyan szakemberek, akik összegyűjtve sokféle dokumentumokat, múltunk töredékeit, a morzsákat összerakva megteremtik ezek írott formában való tanulmányozásának lehetőségét. A megjelenteket ezután üdvözölték még: Széman Péter, az EMKE elnöke, Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság vezetője, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökhelyettese, Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, valamint Révász Gizella, az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Fényes Elek-díjak
Fényes Elek-díjat kapott Deák József Sándorborossebesi tanár, helytörténész és Bátori Géza borsi polgármester, valamint Szent István emlékplakettet vehetett át Lőrincz Lajos alpolgármester. A szünet után plenáris üléssel folytatódott a konferencia. Lőrincz Lajos Bors természet-földrajzi viszonyait ismertette, Kupán Árpád helytörténész pedig Bors történetét foglalta össze röviden, majd Dukrét Géza mutatta be Kupán Árpád: Új borsi krónika- Állandóság és változás a városiasodó község életében című monográfiáját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Borbély: Románia magas standardokat vállalt a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan
A román diplomácia éves találkozójának keretén belül, A nemzeti kisebbségekre vonatkozó román kulturális modell – 20 évvel a Nemzeti Kisebbségek Védelmére vonatkozó Keretegyezmény aláírása után címmel szerveztek csütörtökön, szeptember 3-án panelbeszélgetést Bukarestben, amelyen Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Aurel Veiner képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke szólaltak fel.
Borbély László hozzászólásában elmondta: amikor a képviselőház külügyi bizottságának vezetését átvette, arról biztosította képviselőtársait, hogy nálánál jobb pártfogója és ügyvédje nem lesz a külföldön élő románoknak, hiszen első kézből tudja, milyen érzés kisebbségben élni, melyek azok a jogok, esetleg jogfosztások, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek. „Tény és való, hogy vannak olyan országok, amelyek nem ismerik el a területeiken élő nemzeti közösségeket.
Románia szerencsére felismerte, hogy a kisebbségi közösségek, a pluralitás elfogadása társadalmi és kulturális gazdagságot jelent, amit az is bizonyít, hogy a parlamentben 19 nemzeti kisebbségnek van képviselete. Fontos, hogy ezek az érdekképviseletek ott legyenek, ahol a politikai döntések születnek, és gyakran előfordul az is, hogy a kormányok ezen kisebbségi szervezetektől függnek” – fogalmazott Borbély László. Hozzátette, a romániai magyar közösség és annak politikai érdekképviselete bármikor vállalja a híd szerepét az anyaországgal, amennyiben ez a kapcsolat kölcsönös bizalmon alapul.
A képviselőház külügyi bizottságának elnöke elmondta: a kulturális sokszínűségére való tekintettel, Románia 2007-ben magas standardokat vállalva írta alá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. „A jogi eszközeink megvannak tehát, de jobb szerveződésre, egy jó monitorizáló rendszerre van szükségünk” – hívta fel a figyelmet Borbély, hozzátéve, Romániának már több mint egy éve véglegesítenie kellett volna a Chartával kapcsolatos jelentését.
„A Charta és a Nemzeti Kisebbségek Védelmére vonatkozó Keretegyezmény aláírása fontos előrelépést jelentett, eredményes politikai tárgyalásoknak lehettünk tanúi, most viszont arra kell összpontosítanunk, hogy a vállalt kötelezettségek be is legyenek tartva. Addig, amíg a tanügyi törvény előírásait egyes egyetemek, mint például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, nem tartják tiszteletben, amíg az igazságszolgáltatásban nem mindig van biztosítva az anyanyelven való megszólalás lehetősége, amíg azokon a településeken sem biztosítják a kétnyelvűséget, ahol ez törvény adta jog lenne, teljesen indokolt egy hatékony monitoring rendszer létrehozása, amely biztosítja, hogy a meglévő törvények, előírások érvényesülni tudjanak. Nem tudjuk azt mondani, hogy Románia teljes mértékben tiszteletben tartja a Charta és a Keretegyezmény előírásait addig, amíg prefektusok perek tucatjait indítják el a magyar közösség nemzeti szimbólumainak, például a székely zászlónak a használata miatt. Ezért felhívást intézek a kormány felé, hogy együttesen alakítsunk ki egy hatékony monitorizálást, és így az országos jelentéseket is időben le tudnánk adni” – tette hozzá Borbély. Laczikó Enikő államtitkár felszólalásában emlékeztetett: az elmúlt 25 évben Románia valóban számos nemzetközi egyezménnyel és belső rendelkezéssel bővítette a nyelvi, a kulturális és a vallási jogokat, a nemzeti kisebbségek kérdését mindig is sajátosan kezelve. „Az állami intézmények szerepe most az kell legyen, hogy a vállaltakat a kisebbségek szükségleteihez mérten alkalmazza, ez által is reális megoldást kínálva a közösségek helyzetére. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az a feladata, hogy felmérje mindazokat a problémákat, amelyekkel a Romániában élő kisebbségek szembesülnek.
Az általunk támogatott modell egy olyan multikulturális társadalmat feltételez, amelyben a kulturális sokszínűség tiszteletben van tartva, legfőbb célunk úgy előtérbe helyezni a kulturális és nyelvi sokszínűséget, hogy közben felvállalva küzdünk a rasszizmus, a xenofóbia ellen, elősegítsük a párbeszédet a többségi és kisebbségi közösségek között” – fogalmazott Laczikó Enikő. Hozzátette: a romániai kisebbségek helyzete a legátfogóbb törvénykezés mellett is csakis akkor fog rendeződni, amennyiben az állami szervek határozottan lépnek fel a jogsértések alkalmával, a meglévő törvénykezést gyakorlatba ültetik és következetesen alkalmazzák.
Közlemény
Erdély.ma

Ponta: Románia jogokat is akar a kötelezettségek mellé
Románia szolidaritást vállal európai uniós partnereivel a bevándorlók problémájának kezelésében, de az egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogokra is igényt tart – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök hétfőn Bukarestben.
Most látszik, „milyen igazságtalanság érte Romániát", amikor nem vették fel a schengeni övezetbe, hiszen most azon országok követelnek leghangosabban szolidaritást Romániától a bevándorlók ügyében, amelyek megakadályozták csatlakozását a belső határellenőrzés nélküli térséghez – tette hozzá a román kormányfő.
A schengeni tagság fontos téma volt Victor Ponta román és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök között a migrációs válság ügyében hétfőn lezajlott telefonbeszélgetésen is – derült ki a bukaresti kabinet közleményéből. A dokumentum szerint a két kormányfő közös fellépésben egyezett meg a regionális embercsempészet leküzdésében, továbbá szorgalmazzák Románia és Bulgária felvételét a schengeni övezetbe, legalább a légi közlekedés terén.
Az Európai Bizottság által javasolt befogadási kvóták növekedéséről szóló sajtóértesülésekre reagálva Ponta azt mondta: Románia legfeljebb 1500 menedékkérőt tud átvenni más uniós országoktól, mert ennyit lehet elhelyezni a meglévő központokban. A rendelkezésre álló helyek közül csaknem 200 már foglalt – tette hozzá.
A román sajtó a Daily Mail című brit lap értesüléseire hivatkozva múlt héten azt közölte, hogy Romániának a korábban vállalt 1785 helyett csaknem 7000 menedékkérőt kellene átvennie az Európai Bizottság legújabb terve szerint, amely már 160 ezer bevándorló elosztásával számol.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerint Románia még nem kapott Brüsszeltől hivatalos értesítést a menekültkvóták változásáról.
Bukarest azt követően dönthet a menedékkérők átvételéről, hogy szerdán az Európai Bizottság közzéteszi új válságkezelő tervét – mutatott rá a román diplomácia vezetője.
Hétfőn Victor Ponta úgy pontosított: jövő héten összeül a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelső Védelmi Tanács (CSAT), és Románia ott alakítja ki álláspontját, hány bevándorlót hajlandó befogadni. A szociáldemokrata politikus hétfői nyilatkozata hangnemváltást tükröz a migrációs válság ügyében. Múlt héten Ponta még élesen bírálta Traian Basescu volt államfőt, aki szerint Romániának nem kellene önként migránsokat befogadnia, mert nem tudja majd integrálni őket. A román kormányfő akkor azt hangoztatta, hogy Románia nem zárhatja le határait, és a menekültválság kérdésében „európai politikát kell folytatnia".
MTI
Erdély.ma

Tiltakozás helyett
Ijesztően erőtlen, döbbenetesen gyáva politikai vezetőink reakciója mindazokra a túlkapásokra, amelyeket a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője immár jó ideje elkövet.
Mircea Diacon vállalkozókat, vendéglősöket, taxisokat tart rettegésben, feszültséget szít, újságírókat fenyeget, újabban pedig karhatalmi erőkkel vonul be egyházi táborba, gyermekeket riogatva – s hiába van három magyar pártunk is, mindenik hallgat, a legerősebb magyar politikai szervezet háromszéki vezetője pedig azzal nyugtatgatja a közvéleményt, hogy majd csak „kipiszkálják” onnét a hatalmát fitogtató, azzal visszaélő felügyelőhelyettest.
Nincs azonnali és kemény hangú tiltakozó nyilatkozat, nincs elképzelés, netán cselekvési terv arról, hogy miként, milyen eszközökkel lehetne felhívni ország-világ figyelmét a fogyasztóvédő túlkapásaira, s arról sincs tudomásunk, hogy bár jogi segítséget biztosítanának az időnként abszurd bírságokkal sújtott vállalkozásoknak.
A székely ízek miatt kirobbant botránykor Tamás Sándorék hatalmas lendülettel még levelet küldtek az államfőnek, a miniszterelnöknek, az országos fogyasztóvédelemhez – hogy akciójuk mennyire volt elszánt vagy mennyire kommunikációs fogás, arról sokat elárul: bár érdemi választ nem kaptak, semmilyen további lépést nem tettek, be nem számoltak róla, szóvá sehol nem tették, pert nem indítottak. Pedig lennének módszerek, amelyekkel tiltakozni lehet, amelyekkel fel lehet hívni országos intézmények vagy jogvédő civil szervezetek figyelmét a hatósági túlkapásokra, léteznek jogi és politikai eszközök, amelyeket be lehetne vetni. És igenis, ezekkel elsősorban politikai vezetőinknek kellene élniük, hisz a vállalkozó kiszolgáltatott a hatóság bosszújának (magunk is drágán megfizettünk a Diacon tevékenységét bíráló írásainkért, hiszen azonnal lecsapott terjesztőhálózatunkra a hatóság), érthető hát, ha inkább a hallgatást választja.
De Tamás Sándor még azzal a meglehetősen kézenfekvő megoldással sem kíván élni, amely pedig erőteljes jelzés lehetne: a „politikai feltételek” hiányára hivatkozva, csendben tűri, hogy a hatóság székel a megyei tanács vagyonkezelésében levő ingatlanban. Érvelése alapján mintha csak meg akarná leckéztetni a háromszékieket: látjátok, ilyen az, ha nem vagyunk kormányon, hát azért kell ott lennünk Bukarestben, hogy ne történhessék ilyesmi.
Csakhogy így meg az a skizofrén helyzet állt elő, hogy a megyei önkormányzat akaratlanul bár, de segítő kezet nyújt a gyakorta túlkapásokat elkövető hatóságnak és vezetőjének. Mintha csak magunk hívnánk be a várunkat ostromlókat: jöjjenek, mi biztosítjuk a megfelelő körülményeket, hogy akadálytalanul dolgozhassák ki az ellenünk, legyőzésünkre irányuló terveiket…
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar–román irodalmi határvidékek
Hétvégén tartották az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) tizennegyedik írótáborát Árkoson, melyre magyar és román írók is hivatalosak voltak, ugyanis az Irodalmak, határvidékek elnevezésű rendezvény a magyar szerzők román nyelvre, román szerzők magyar nyelvre való átültetésének kérdéskörét próbálta többek közt körüljárni, érdekes és tanulságos gondolatokat fogalmazva meg általában a műfordításról, annak szépségeiről és nehézségeiről.
A csütörtök esti megnyitó után, melyen a főszervező Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke köszöntötte a vendégeket, elkezdődtek az éjszakába nyúló kötetlen, baráti beszélgetések, melyek a pénteki és szombati program hivatalos eseményein túl is végig jellemezték a tábort. Péntek délelőtt Hubbes László, Andrei Dosa és Markó Béla volt a házigazda Karácsonyi Zsolt beszélgetőtársa, akik az általuk végzett fordításokról, saját műveik fordításairól, a magyar–román irodalmi kapcsolatok alakulásáról és a műfordítói munka működésének támogatását célzó intézményrendszer szükségességéről értekeztek, majd a fiatal román szerzők bemutatkozása következett Fischer Botond közreműködésével. A három fiatal író – Andrei Dosa, Vlad Drăgoi és Alex Vasies –, mint felolvasott műveikből is kiderült, különbözőképpen használja a nyelvet, de mindhárman friss, élő, mai hangon szólalnak meg, és úgy tükrözik egyelőre még névtelen nemzedékük életérzéseit, hogy nem próbálnak teljesen szakítani a korábbi generációk versírói hagyományaival. Szombaton 10 órától magyar és román könyvkiadók képviselői osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel: Király Zoltán, a Sétatér Egyesület ügyvezetője, Kovács Attila Zoltán, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője, Dan Lungu író, a jászvásári Irodalmi Múzeumok Kiadó igazgatója és Marin Mălaicu Hondrari, a Charmides Kiadó vezetője, miután röviden bemutatták kiadóikat, fordításokkal kapcsolatos tapasztalataikról, a magyar és román irodalom általuk érzékelt viszonyrendszeréről, saját kiadói gondjaikról és a jelenkori könyvkiadás általános nehézségeiről beszélgettek, a házigazda Lakatos Mihály volt. A délben tartott E-MIL-közgyűlés után Filip Florian és Lucian Dan Teodorovici, valamint fordítóik, Lövétei Lázár László és Karácsonyi Zsolt az írás-fordítás folyamatáról, az író magányáról és saját fiktív világába való elvonulásáról, az időről, múltról, nosztalgiáról beszélgettek Szonda Szabolcs kérdései nyomán, később pedig Dan Lungu és Ioan Groşan, valamint fordítóik, Szonda Szabolcs és Lakatos Mihály közreműködésével az író és fordító személyes kapcsolatáról, az irodalmi művekben megjelenő humorról, a regények szerkezeti felépítéséről és más érdekes témákról esett szó. Este a fiatal magyar szerzők mutatkoztak be: Horváth Előd Benjámin, Varga László Edgár, Fischer Botond és Kali Ágnes a beszélgetést irányító Fekete Vince kérdéseire válaszolva őszinteségről és hitelességről, az erdélyi irodalomban való fogadtatásukról, a generációik közötti különbségekről és hasonlóságokról, egy esetleges írói csoportosulásba való szerveződésükről, valamint az erdélyi és magyarországi befogadói közeg sajátosságai­ról mondta el gondolatait a hallgatóságnak. Amint Karácsonyi Zsolt lapunknak összefoglalta, a táborban a már megszokott szintet és létszámot idén is tartani tudták, idén is érdemi eszmecsere zajlott a jelen lévő szerzők, műfordítók, kiadóvezetők között, és annak ellenére, hogy kicsit magába forduló ez a rendezvény, néhány irodalomkedvelő is ellátogatott az árkosi táborba, és végighallgatta a viszonylag zsúfolt program előadásait.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száztíz éves az Andrássy telep
"Tenni kell a megmaradásért"
A Marosludashoz tartozó Andrássy telep betelepítésének 110. évfordulóját ünnepelték, valamint Marosludasi Magyar Napokat tartottak a hét végén a közigazgatásilag Marosludashoz tartozó Andrássy-telepen.
A Hajdina Kulturális Egyesület által szervezett rendezvénysorozat szombaton a település Boldog Gizella nevét viselő római katolikus templomában szentmisével vette kezdetét, melyet Ambrus Vilmos főesperes és Pál Antal segesvári esperes celebrált. Amint a főesperes a szentmisét megelőzően elmondta, a szomorkás hangulatú bevonulási ének a száztíz évvel ezelőtti eseményeket idézte, de annak tudata kell örömmel eltöltse a szíveket, hogy ennyi idő elteltével is van még magyar a településen, illetve a Kárpát-medencében. "Tenni kell annak érdekében, hogy meg tudjunk maradni magyarnak itt" – hangzott el a főesperes biztatása. Ezt követte egymás köszöntése a békesség jelét idéző kézfogásssal, a szentáldozás, könyörgés és a közösen elénekelt nemzeti imádság. Tóth Sándor, a Hajdina Kulturális Egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és örömét fejezte ki, hogy a 2009-ben átadott új istenházában ünnepelhetnek, ami a katolikus többségű település lakosait némileg kárpótolja azért, hogy évtizedekig Marosludasra jártak Isten igéjét hallgatni. Amint jelezte, az ünnepség a múltat, a jelent, a jövőt, az időtlenséget egyaránt magában hordozza.
A telepesek őrzik magyarságukat
Szekeres Adél történelemtanár szerint nem egyszerű száztíz év történelmét néhány percbe tömöríteni. Előadásában tömören elevenítette fel az új közösségek születését – amelyek nem szóródtak szét, ellenkezőleg, Marosludas gazdasági fejlődéséhez is hozzájárultak –, illetve a telepítések politikai célját, előzményeit, körülményeit. A telepítések 1907-ben fejeződtek be, a népcsoportok új jövőbe vetett hittel hagyták el szülőföldjüket és telepedtek le a környék nagybirtokosainak földjeire, akiknek nevét megőrizték a települések: Andrássy telep, Eckentelep, Mezőalbis stb. 1948-61 között mind a négy településen négyosztályos iskola is működött. Két éve bezárta kapuit az egykor kétszáz diákot számláló, felújított Petőfi Sándor Általános Iskola, ami az ország oktatáspolitikájának tudható be, a település százhúsz diákját immár iskolabusz szállítja Marosludasra. A beolvasztási politika dacára a telepek lakói megőrizték magyarságukat, és a marosludasi magyar közösség szerves részét képezik – zárta előadását a tanárnő.
Mindannyiszor talpra álltak
Dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajz karának előadótanára mint telepes a telepest köszöntötte a jelenlévőket, dédnagyapja ugyanis Komárom megyéből, a napjainkban Szlovákiához tartozó településről indult útnak. Mint értekezésében említette, 1894. március 17-én fogadták el dr. Darányi Ignác magyar földművelésügyi miniszter törvénycikkelyét, amely az állami telepítések hullámát szabályozta és a gazdálkodás reformját léptette érvénybe. A telepítési törvénnyel kizárólag a magyar anyanyelvű lakosságot célozták meg. Mivel a telepek környékének őslakosai protestáns vallásúak voltak, a magyar állam csupán református vallású lakosság betelepedését támogatta. Kivételt Marosludas képezett, ahol harminchat római katolikus család telepedett le, akiket a történelem vihara Bukovinából sodort a Maros völgyébe. Amint az előadó hangsúlyozta, mindenekelőtt olyan családok vállalták a telepekre költözést, amelyek pénzzel rendelkeztek annak érdekében, hogy a gazdaság ellenértékét kifizessék, illetve bíztak saját munkaerejükben, hogy az évek során kitermelik az állami kölcsön törlesztéséhez szükséges összeget. A túlnépesedett települések lakosságának átirányítása lakatlan vagy gyéren benépesült területekre egyazon időben szolgálta a sűrűn lakott települések fellazítását, valamint a szórványosodó települések felerősítését, a lakatlan területek benépesítését, illetve a mezőgazdaság számára előnytelen földek feljavítását, megművelhetővé tételét. Hat év leforgása alatt ezernégyszáz család települt át új gazdaságába, ami generációk sorsát befolyásolta. A történelem azonban igencsak sanyarú sorsot készített elő a telepesek számára – folytatta értekezését az előadótanár. A trianoni békeszerződés után a román hatalom nem ismerte el a telepes családoknak a magyar állammal kötött szerződésben lefektetett jogait, és mire törlesztették birtokaik értékét, megfosztotta őket azok nagy részétől, ennek ellenére mindannyiszor talpra álltak, visszavásárolták jogtalanul elkobzott földjeiket.
Európában közel száz éve a háziasított történelem van divatban, a nemzeti történelem mellett megjelent a településtörténelem, ezért ne várjunk arra, hogy mások írják meg a mi történelmünket – hangsúlyozta az előadó. Befejezésként az andrássytelepi örökség, patrimónium értékeinek számbavételére biztatta a helybélieket, mint jelezte, az elődöknek kötelességük átadni az utókornak megőrzés végett a teljes örökséget. Követendő példaként említette a Kali Tünde református tiszteletes asszonynak a tárgyi bizonyítékok enyészettől való megmentésére tett igyekezetét az iskolában berendezett falumúzeum révén.
Megmaradni keresztyénnek és magyarnak
Ezt követően Tóth Mária Orsolya olvasott fel részleteket a telepesekről szóló szakdolgozatából. Dr. Tóth Bernadett Eszter,Magyarország csíkszeredai konzulja beszédében a jókedv és a felhőtlen öröm napjának nevezte az emlékünnepséget, amikor öröm költözik a szívekbe és mosoly az arcokra. Mint jelezte, az itt élő népek együttélésében a kölcsönös tisztelet lehetett elsőrendű ahhoz, hogy fennmaradjanak. Kis István polgármester-helyettes is telepes elődök leszármazottjaként szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, Eckentelephez kötődik, és annak ellenére, hogy ezeket a településeket 110 éve létesítették, nincs több évszázados múltjuk, mint más erdélyi településeknek, a lakóik ennek ellenére annyit dolgoztak, mint más településekéi hat-nyolcszáz év alatt. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a gyermekeik is ugyanígy fogják majd ünnepelni a település évfordulóját. Kali Barna, a gyülekezet református lelkipásztora fohászában arra kérte az Urat, hogy még száz évig megmaradhasson a közösség keresztyénnek és magyarnak.
Ifj. gróf Andrássy Gyula hazatért
Az egyház keretei között zajló ünnepséget ifj. gróf Andrássy Gyula országgyűlési képviselő mellszobrának a leleplezése követte a templomkertben. A település névadója ezáltal jelképesen végképp hazatért egykori birtokaira. Amint a főesperes megjegyezte, koszorúk helyett a legszebb virágszálak, a magyar népviseletbe öltözött aprócska legénykék és lánykák állhattak karéjba Simon Attila alkotása előtt.
Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozója
A Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozójával folytatódott az ünnepség, amint a főszervező elmondta, Andrássytelepen ezt első ízben rendezték meg. Fellépett Kásler Magda az Üver zenekar kíséretében, a Baranya megyei Garai Ifjúsági Tánccsoport, a dévai Szivárvány énekkar, a Csernakeresztúri Hagyományőrzők, illetve a Tatárka, Pohánka, Hajdina néptáncegyüttesek. "A betelepítéskor a száznegyven család tizenhat vármegyéből került ide, köztük bukovinai székely családok, ezért úgy gondoltuk, érdemes itt is megszervezni a bukovinai székelyek folklórtalálkozóját" – fejtette ki Tóth Sándor kulturális vezető, aki megköszönte a főtámogatónak, a Bethlen Gábor Kulturális Alapnak, illetve a helyi önkormányzatnak, a La Bologa étterem tulajdonosának, valamint a Copy Tech Kft., Poli Izo Construct Kft., illetve a Holler Kft. által nyújtott támogatást.
Marosludasi Magyar Napok
A Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület és az RMDSZ által közösen szervezett Marosludasi Magyar Napok ünnepsége vasárnap zajlott, mintegy folytatásaként az andrássytelepi kétnapos rendezvénysorozatnak.
Kérdésünkre Kis István polgármester- helyettes kifejtette, azért tűnhetett széthúzásnak a két ünnepség külön szervezése, mert a péntek-szombati rendezvénysorozatot a Hajdina Kulturális Egyesület teljes mértékben önállóan szervezte, a magyar napokat pedig az RMDSZ a Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület égisze alatt. Remélhetőleg a marosludasi magyar közösség elöljáróiban csupán a kívülálló szemlélő számára körvonalazódott a széthúzás szándéka, a valóság teljesen más, és a vasárnapi magyar napok a péntek-szombati események méltó megünneplése, a közös, önfeledt szórakoztatást és szórakozást hivatottak szolgálni. Amint a polgármester-helyettes elmondta, a magyar rendezvények számára legalkalmasabb helyszínen, a szombati vigadalomnak is helyet adó Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán és sportpályáján zajlott az ünnepség, úgy állították össze a programot, hogy minden korosztály kellemesen szórakozhasson. A vasárnapot gulyásfőző versennyel indították, azt követően a helyi pedagógusok tartottak kézműves- foglalkozásokat a gyerekeknek, a délutánt kulturális programok színesítették, és a Marosludasi Magyar Napokat éjfélig tartó szabadtéri mulatsággal, illetve a helyi művelődési otthonban tartott bállal zárták.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Semjén Zsolt Nagyszentmiklóson
„A határainkat meg kell védeni!”
Semjén Zsolt, Magyarország helyettes miniszterelnöke a hét végén Nagyszentmiklóson a városnapok keretében részt vett a Bartók emlékmű leleplezésén. Ez alkalommal a közvéleményt lázban tartó menekültválságról nyilatkozott a temesvári magyar újságíróknak.
Magyarország helyettes miniszterelnöke Nagyszentmiklóson kijelentette: a menekült válságot az okozta, hogy az Európai Unió képtelen összehangolt lépéseket tenni annak érdekében, hogy megvédje a saját határait. „Magyarország képes arra, hogy megvédje a határait. De méltánytalan dolog az, hogy eközben az EU részéről támadás ér bennünket. Miután Magyarország betartja a schengeni egyezményt, elsősorban nem azt kérjük, hogy az Európai Unió segítsen minket, hanem azt, hogy legalább ne akadályozzon bennünket!” – nyilatkozta Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes szerint az erkölcsi dilemma abból adódik, hogy „a migráns emberekkel szemben kötelez minket a karitász és a felebaráti szeretet, a migrációval szemben pedig kötelez Magyarország és Európa önvédelme”.
A politikus leszögezte: világosan kell látni, hogy különbség van a gazdasági bevándorlók és a politikai üldözöttek között. „Akik a háború elől menekülnek, azoknak a befogadása természetes kötelezettség. Mindenkit, aki a jobb élet reményében indul el, Európa nem tudja befogadni. Ha nem beszélünk őszintén és világosan, ez egyfajta üzenet hogy Közép-Afrikából vagy Ázsiából újabb milliók, tízmilliók vagy akár százmilliók induljanak el Európa felé. Ezeknek az embereknek a befogadására Európa képtelen. Ha Európát meg akarjuk őrizni Európának, akkor meg kell védeni az illegális bevándorlással szemben. A menekülteket természetesen be kell fogadni, de a gazdasági migránsoknak az illegális beözönlése Európába az egy lehetetlen dolog.” – mondta Semjén Zsolt, aki szerint képtelenség beazonosítani a migránsokat, miután eldobják okmányaikat és mindenki szír menekültnek vallja magát. „Ki vállalja a felelősséget ezekért az emberekért? Ki tudja megmondani, hogy az Iszlám Állam hány embert küld ide? Ki vállalja a felelősséget azért a veszélyért, amelynek az Európai Unió államait, köztük Romániát is kitesszük? – tette fel a kérdést a magyar politikus, aki végezetül így foglalta össze a magyar kormány álláspontját: „Azt tudom mondani mindenkinek, hogy a határainkat meg kell védeni. Mi betartjuk az EU jogszabályait és készen vagyunk rá, hogy megvédjük a határainkat és az Európai Unió határait. Világos különbséget kell tenni a gazdasági bevándorlás és a valóban üldözött menekültek között! A mi álláspontunk: emberség és karitász a migránsokkal szemben, jogos önvédelem a migrációval szemben!” – nyilatkozta Nagyszentmiklóson Semjén Zsolt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Szövétnek, 2015 augusztus
A macska rúgja meg
Böngészem a Szövétnek legújabb számát, s azon kapom magam, hogy időnként „nahát, ez igen, azt a” és hasonló „értelmes, sokatmondó” megjegyzéseket fűzök hozzá. Amiből az olvasónak azt kellene leszűrnie, hogy határozottan tetszik, amit a jelenleg Juhász Béla szerkesztette aradi kulturális szemle augusztusi számában látok.
Aztán, letéve a 40 oldalas lapot, az fut át rajtam: ez a kiadvány valójában a szellemi érdeklődésű olvasóhoz szól. (Na, bumm. Hát kihez szólna?) A „szellemi érdeklődésű” pedig közelebbről és konkrétabban azt jelenti: a történelmi, helytörténeti, kultúrtörténeti, irodalmi, zenei stb. érdeklődésű, mondjuk így: „kultúrember” olvasóhoz. Mert akit csak a napi megélhetés apróbb-nagyobb, kétségtelenül létező gondjai, netán üzleti ügyei, családi problémái köt le (van-e olyan, aki ilyet nem ismer?), az nagy valószínűséggel a Szövétneket sem fogja elolvasni. Őket nem érdekli, mondjuk, a vers (ebben a számban Böszörményi Zoltán, Szabó Péter, Brittich Erzsébet, Gál Z. Csaba alkotásai), az olyan lírai szösszenet, karcolat, mint a Fekete Rékáé vagy Juhász Béláé, Nótáros Lajos kitűnő Arad marad sorozatának írása (e számban A magyar kérdés), dr. Vajda Sándor A szabadságharc ábrázolása Thorma János festészetében, az aradi Móré-Sághi Annamária Németországban kiállított munkái, Tatár Etelka egykori aradi, ma Chicagóban élő magyartanár beszámolója az Amerikában bemutatott Liliomról, és folytathatnánk.
Vajda Anna Noémi Irányvonalakc. írásában azon kesereg – joggal –, hogy Bartis Attila (több mint húsz nyelvre lefordított) erdélyi író, a júniusi Aradi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál meghívottjának magyar felolvasóestjére alig volt kíváncsi a helybeli magyar közönség. Merényi-Metzger Gábor az aradi vár foglyaként elhunyt legendás Simonyi óbester (ezredes) ugyancsak Aradon (1868-ban) elhalálozott) özvegyének családjáról ír, a kisiratosi gyökerű, a neves, többszörösen díjazott Sarusi Mihály az Iratosi kertek alatt c., a Lönni vagy nem lönnikönyvéből vett sorozatát folytatja a Dorobánci grániccal. Piroska Katalin ny., egykori aradi (ma magyarországi) magyartanár, színháztörténész kedves témáját, az aradi színház történetét folytatja az elfelejtett aradi énekesnőről, Várady Margitról szóló írásával. (Érdekes: már újságíró voltam 1971-ben, amikor elhunyt, és nem emlékszem, hogy akár egy sor is megjelent volna róla – ha csak nem egy gyászjelentés – , az akkori aradi magyar sajtóban.) A Piroska házaspár férfi tagja, István írása (Kitörölt lapok a régi Arad történetében) arról szól, hogy az Arad városi tanács 1849. április 21-i ülésének – a Habsburg ház trónfosztását üdvözlő – határozatának jegyzőkönyvében az erre vonatkozó részeket utólag vastagon áthúzták. (Hogy ne lehessen a megszavazókat később felelősségre vonni?) Piros Dénes ny. tanár folytatja a Gondolatok, emlékek a 70 éves UTA-ról c. sorozatát a II. résszel („Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban”), az egykor tündöklő aradi textilgyári labdarúgó- csapat fénykorát idézve. Matekovits Mihály egy nemrég elhunyt aradi pedagógus, Baróthyné Guld Mária emlékére ír nekrológot. S még nem is szóltam a „világjáró” Puskel Péter Gibraltárról szóló Andalúz áprilisc., (az általam nagyra becsült öniróniáról árulkodó fotóval illusztrált) cikkéről, Jakab István LEKKJ-konferenciáról, a zsidóság és az európai evangélikus-lutheránus egyházak közötti párbeszédről (magam most hallok róla először) szóló írásáról, Cs. Borócsik Irén–J. Péterszabó Ilona tornyai Mária-jelenésekről szóló cikkéről.
Ennyi talán bőven elég lenne a szellemi érdeklődésű olvasó kíváncsiságának felkeltésére a Szövétnek legújabb száma iránt. Utoljára hagytam az általam talán leginkább „díjazott” két írást. Az egyik Ódry Mária képzőművész-költő (az idei érettségi találkozóján elhangzott) beszéde (Gyerekek, nincs baj): szép, megható kisesszé a barátságról és emberi tartásról, a másik dr. Kövér Péter (Németországban élő) egykori aradi eszmefuttatása a káromkodás jelenéről és történetéről A macska rúgja meg címmel. Okos, találó, (eredetinek tűnő) észrevételek sokasága (legközelebb megkérdezem tőle: mind a saját kútfejéből származik?), amiből annyit biztosan érdemes megjegyezni, hogy a legkorábbi, írásban fennmaradt káromkodás a magyar nyelvben 1458-ból származik, s a Váradon összeállított dubnici krónikában lelhető fel. Nem feltétlenül kell dicsekedni vele, de a magyar – az e tekintetben harmatgyenge angollal, némettel stb. ellentétben – ízesen, zamatosan, változatosan, gyakran alpárian tud káromkodni. (Némelyek szerint azonban az oroszokkal szemben alulmaradunk.) Azt olvassuk a szerzőnél: „a káromkodás erősíti a hatékony munkavégzést, stresszoldó hatása van, befolyásolja az indulatokat, és még a szociális kapcsolatokat is erősíti”.
Ne feltétlenül higgyünk neki, inkább ne káromkodjunk. Ha tehetjük.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Bevándorlóhullám: emberségre szólítanak az egyházak
Együttérzést vár híveitől az illegális bevándorlókkal szemben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházi elöljáró a Ştiripesurse.ro hírportálnak adott nyilatkozatában szégyenletesnek nevezte azt, ami az Európába érkező migránsokkal történik.
A román hírportál számos romániai egyház vezetőjét faggatta a menekültkérdésről. „Ha Európa menekülteket akar fogadni, akkor a határon, ahol a kontinensre érkeznek, vonatszerelvényeknek és gépkocsiknak kellene állni, amelyek idehozzák őket. Miért kell ily módon végigvonulniuk Európán? Szégyen, ami történik" – értékelte a hírportálnak Kató Béla.
A református püspök szerint az arab országokban uralkodó krízisért azok a felelősök, akik ezt a helyzetet előidézték, vagy hagyták megtörténni. Rámutatott, Szíriában és több másik országban már képtelenség kezelni a helyzetet, így kétségbe esett emberek százezrei kénytelenek fejvesztve menekülni. A hírportál kérdésére a református püspök úgy vélte, egyelőre nem áll fenn az iszlamizáció veszélye Európában, azonban hozzátette: „ha 200 millió muzulmán akar Európába jönni, akkor már erről is lehet beszélni".
Kató Béla arra szólította a református híveket, hogy legyenek együttérzők a menekültekkel, és elmondta, hogy szükség esetén a református egyház kész segítséget nyújtani, hogy a társadalommal közösen megoldást találjanak a problémára. „Ha hagytad őket belépni, akkor kötelességeid vannak. Ami Ausztriában történt, az embertelen, nem keresztényhez méltó, senki nem engedheti, hogy ilyesmi megtörténjen" – idézte a hírportál a 71 menekültet szállító jármű esetére utaló püspököt.
„Jósággal" kell fogadni az Afrikából és Ázsiából érkező menekülteket – hívta fel a figyelmet Andrei Andreicuţ kolozsvári ortodox mitropolita is, rámutatva, hogy ezek nem jókedvükben hagyták el hazájukat. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint arra a kérdésre, hogy az arab államokból érkező menekülthullám mennyire jelent veszélyt az európai kereszténységre, kifejtette: az európaiaknak nem szabad elfelejteniük, hogy a teljes európai civilizáció a kereszténységre épül. Azonban úgy vélte, arról sem szabad megfeledkezniük, hogy a bevándorlók az Iszlám Állam szörnyűségei elől menekülnek, ezért „jósággal" kell fogadni őket. A metropolita elsősorban a fiataloktól várja ezt, hiszen mint rámutatott, a migránsok zöme fiatalkorú.
„Jónak kell lennünk, ugyanakkor figyelmesnek is, figyelmesen kell követnünk, ami történik" – tanácsolta az ortodox egyházi elöljáró. Andrei Andreicuţ mitropolita ugyanakkor úgy vélte, hogy a szerinte kevésbé spirituális franciáknak és angoloknak nem lenne szabad megfeledkezniük keresztény gyökereikről, hozzátéve „nem szeretné, ha megváltozna Európa spirituális konfigurációja". Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bevándorlók között sok a keresztény, hiszen az Iszlám Állam számos keresztény templomot rombolt le, a keresztények pedig sok atrocitásnak vannak kitéve.
Az AP hírügynökség szerint eddig több mint 330 ezer bevándorló érkezett Európába, elsősorban a Közel-Keletről és Ázsiából, miközben az Európai Unió tagállamai között nézeteltérések vannak a menekülthullám kreálta krízishelyzet megoldását illetően.
Együttműködést szorgalmaz a pápa
Hatékony nemzetközi együttműködést sürgetett Ferenc pápa a migránsok védelmében a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében. A római katolikus egyház feje az osztrák pályán holtan megtalált 71 menekültért imádkozott, a hívők is néhány percre csendben imádkoztak az áldozatokért. Jelen volt Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek is. „Meg kell akadályozni, hogy ezek, az egész emberiséget sértő bűncselekmények megismétlődjenek" – jelentette ki a pápa, aki ennek érdekében hatékony együttműködést sürgetett az érintett államoktól. Úgy fogalmazott, hogy a bevándorlók „borzasztó körülmények között teszik meg útjukat".
Az úrangyala imádság (Angelus) előtt mondott beszédében Ferenc pápa a keresztényekhez fordult, arra figyelmeztetve őket, hogy a jó kereszténynek nem az számít, aki a külvilág előtt azt mutatja, hogy „betű szerint" betartja az egyházi tanításokat, hanem az, aki a szegényeket, gyengéket és elnyomottakat segíti. Ferenc pápa ugyanakkor a Közel-Keleten és a világ más térségeiben üldözött keresztényekről is megemlékezett. Kijelentette, azt kéri a nemzetközi közösségtől, „tegyen valamit az erőszak és a visszaélések leállítása érdekében."
Erdő Péter: a karitász teszi a dolgát
A Katolikus Karitász csendben, szerényen, de hatékonyan teszi a dolgát, együttműködve a menekültekkel foglalkozó hivatalos szervekkel – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) őszi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Kifejtette: nagyon sok figyelmet fordítanak a kiskorúakra, rendkívül aktív a karitász például a fóti gyermekotthonban, ahol nemcsak élelmiszercsomagokkal és tisztítószerekkel segít, hanem pszichológiai és egyéb személyes munkával, hiszen az oda érkező gyermekek sokszor nagyon stresszes állapotban vannak.
Hasonlóképpen segít számos más katolikus szervezet is, hangsúlyozta, példaként említve a Szent Egyed közösséget. Erdő Péter szólt arról is, hogy a Katolikus Karitász további segítségre is kész, de ezt nehezíti, hogy a migránsok jogi helyzete szinte napról napra változik. „Nagyon rugalmas és felelős közös megoldás keresésére van szükség" – jelentette ki a bíboros, hozzátéve, hogy az idő sürget.
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (9.)
Marseille
1993-ban megismerkedtem egy marseille-i matematikussal Erdős Pál 80. születésnapjának megünneplésére rendezett keszthelyi konferencián. Később sikerült a román és a francia akadémia közötti együttműködés keretében néhányszor ellátogatnom Marseille-be, azaz Luminybe, a Marseille-től mintegy 20 kilométerre lévő tudományos központba. Marseille érdekes és különös város. Már 1998-ban, amikor először jártam ott, elektronikus buszjeggyel és bérlettel utazhattunk, a bérletkártyát automatáknál fel lehetett tölteni, egy utazás egy óra használatot jelentett akárhány járműre.
Minden felszállásnál (a buszoknál ez mindig elől történt) a kártyát be kellett helyezni egy automatába, de csak akkor vont le összeget, ha már lejárt az előbbi utazás egy órája. A közlekedési eszközök, beleértve a metrót is, este csak negyed 10-ig jártak. Luminybe, ahol egyébként diákkollégiumok is voltak, szintén csak negyed 10-ig járt a busz. Amikor ezen csodálkoztam, és megkérdeztem, miért van így, azt a rövid választ kaptam, hogy ebben a dologban „a taxisok győztek".
Kihajóztam If szigetére, amely jól látszik Marseille partjaitól, és ahol kis börtönmúzeum emlékezik meg többek között Dumas Monte Cristójáról is. Más látnivaló nincs a kopár szigeten. Nagyon tetszett, hogy menettérti jegyet adtak, de csak odafelé ellenőrizték, visszafelé ellenőrzés nélkül ülhettünk fel a kis hajóra. Úgy gondolhatták, hogy aki kiúszik oda, azt ingyen behozzák. Ha jól emlékszem, Monte Cristót is felvette egy hajó, nem kellett kiúsznia a partig.
Szeretnék még írni néhány szót egy igen hasznos tapasztalatomról. Egy alkalommal egyik matematikus belvárosi üres lakásában laktam, aki éppen Párizsban tartózkodott több hónapig. Sehogy sem sikerült rájönnöm, hogyan lehetne a bojlert rávenni, hogy ne csak a konyhába, hanem a fürdőszobába is szolgáltasson meleg vizet. Egyik fiatal kolléga készségesen akart segíteni, de neki sem sikerült rájönnie a dolog nyitjára, hiába tanulmányozta át a hosszú használati utasítást.
De talált a papírok között egy szerződést egy szolgáltató vállalattal. Felhívta őket, és megígérték, hogy másnap délutánra kijönnek. Azt mondta a kolléga, hogy ez egyáltalán nem biztos, számítsak arra, hogy késnek egy-két napot. De nem így történt! Másnap délután megjelent a szakember, meg is javította gyorsan, aláíratta velem, hogy elvégezte a munkát, és csak annyit mondott, üzenjem meg a házigazdának, alkalomadtán hosszabbítsa meg a szerződést, mert már lejárt. Azután tudtam meg, hogy a vállalat egy (nem drága) évi bérlet fejében minden évben egyszer ingyen ellenőrzi a villanyt, gázt, vizet. A javításokat pedig kérésre végzik, bármikor lehet hívni őket telefonon, ezekért fizetni pedig a bérlet fizetésekor kell. Igen hasznos dolog!
Luminy tudományos és technológiai park, ahol egyetemi karok, diákkollégiumok és különféle kutatóközpontok vannak, csodálatos természeti környezetben. Úgy hallottam, hogy a második világháború végén Marseille kommunista polgármestere államosította (egyszerűen elvette a tulajdonostól) azt a helyet, ahol ma ez a tudományos park található, és a tulajdonosnak majdnem két évtizedébe került, hogy jogi úton visszaperelje. De akkor is csak úgy, hogy felajánlotta: ha visszakapja, odaadja a városnak tudományos célra (részben vagy egészben, azt már nem tudom).
Most, amikor ezeket írom, megpróbáltam utánanézni az interneten ennek a dolognak, sikertelenül. Csak annyit tudtam meg, hogy Marseille-nek a második világháború után az 1990-es évek közepéig mindvégig baloldali polgármestere volt, és egyetlen egyszer volt kommunista polgármestere, 1946–1947-ben. A tudományos és technológia park Lu­minyben 1963-ban létesült. A második világháború után a kommunista párt tervszerűen próbálta elfoglalni Marseille-t, a város minden részébe költöztettek kommunistákat vagy szimpatizánsokat, akiknek a propaganda volt a feladatuk. Kulturális és sportrendezvényeket szerveztek, minden hétre került legalább egy. Fiatalokat küldtek az akkori szocialista országokba kirándulni, sport- és kulturális rendezvényeken részt venni. Így a fent említett államosítás talán nem is elképzelhetetlen.
Csak részben furcsálltam, hogy nem találtam semmit az interneten, mert azt tapasztaltam, hogy a franciák nemcsak a múlt kellemetlen eseményeivel nem szeretnek szembe nézni, hanem a jelenlegiekkel sem. Egyszer az egyik újság büszkén közölte, hogy Franciaország Európában a második helyen áll, ami az egy nőre eső átlagos élve szülések számát illeti. Sajnos már nem emlékszem az első helyen álló országra. De a második hely sem jelentett két szülést, hanem annál valamivel kevesebbet. Megkérdeztem az egyik francia kollégától, hogy ez tényleg így van-e, és nem arról van csupán szó, hogy sok a bevándorló, és ők javítják az átlagot. Azonnal tiltakozott, hogy nem ez áll fenn, hanem ez az őshonos nőkre is vonatkozik.
Hasonlóképpen nagy pompával ünneplik minden évben július 14-ét, a Bastille bevételének napját, a francia forradalom nagy tettét, de elhallgatják, hogy az a „bevétel" nem a szabadság, testvériség, egyenlőség nevében történt, hanem csupán azért, mert előző napon nagy mennyiségű lőport szállítottak oda, és azt akarták megszerezni. Politikai foglyok akkor már nem voltak ott bezárva, csupán néhány köztörvényes, akinek kiszabadítása nem épp oly nagy tett. Tévedés ne essék, nem akarom megszólni a franciákat, tisztelem a történelmüket, a kultúrájukat, ahogy tisztelem Batsányi és Petőfi feltétlen franciaforradalom-imádatát is. De ma már el kellene választani a jót, a szépet, a tiszta eszméket a kétszáz év alatt megkopott, bemocskolódott, végletekig elvitt korcs eszméktől. Látjuk, hogy egyelőre a franciák képtelenek erre. Hogy lehet az, hogy néhány gazember napokig sakkban tarthat egy több mint hatvanmilliós nemzetet?
Én is megkaptam a „keresztem"
Amikor 2000-ben Emil Constantinescu elnöknek lejárt a mandátuma, szokás szerint rengeteg „keresztet" (államelnöki kitüntetést) osztogatott. Lányi Szabolcs forradalmár barátunk (1989. december 21-e éjszakáját börtönben töltötte, mert tüntetett aznap) akkor éppen államtitkár volt a tudomány és technológiai minisztériumban, és látta, hogy kevés magyar van a listán. Nos, javasolt néhány nevet, többek között az enyémet is. Így nekem is megvan a keresztem. Amikor Kolozsváron átadták, szerencsére épp nem voltam otthon, ezért Ionescu Klára kolleganőmet kértem meg, hogy vegye át helyettem (aki szintén kapott, de ő megérdemelten az informatikai versenyek szervezéséért, és őt nem Lányi Szabolcs írta fel a listára). A saját lovagkeresztjét és hengerét hazavitte, az enyémet pedig feltette az irodájában az egyik polcra.
Még mielőtt érte mentem volna, egyszer bement valaki hozzá, és megkérdezte, hogy mi az ott a polcon. Klári elmagyarázta, levette a hengert, kibontotta, és üres volt. Majdnem elájult, úgy megrémült. Mi történt, mikor, hol tűnt el a diploma? Mit fogok én szólni?! Azonnal felhívott telefonon, és arra kért, menjek be hozzá a kitüntetésért. Láttam, hogy nagyon zavarban van, nem tudta, hogyan mesélje el. Végül úgy mesélte el, ahogy történt. Ő bosszankodott, restelkedett, én pedig jót nevettem a dolgon.
Gondoltam, jelzem Szabolcsnak, hogy mi történt. Felhívtam telefonon, és elmondtam, hogy üres a henger. A legtermészetesebb hangon csak annyit mondott: tudja, hiszen ő vette ki a diplomát, hogy nehogy eltűnjön (!). Egyszer, amikor éppen Csíkszeredában jártam (most ott lakik), ideadta úgy, hogy mivel lusta voltam felmenni hozzá a harmadik emeletre, ledobta az erkélyről... Az lett volna tisztességes, ha visszautasítom a díjat, de nem tettem. Akkor ez még nem volt divatban. De az életrajzomba nem szoktam beleírni. Csak később olvastam valahol azt a Bernard Show-idézetet, hogy nem szabad visszautasítani semmilyen díjat, kitüntetést, úgy kell élni, hogy az ember ne kapja meg. Neki ez nem sikerült, sok díjat visszautasított, de a Nobel-díjat (hosszas töprengés után) elfogadta. Ez utóbbin, nem tudom, miért, de nem csodálkozom.
Kell-e nekünk önálló egyetem?
Erre a kérdésre a válaszom mindig igen volt. Ez annyira természetes volt számomra, mint az, hogy magyarul beszélek. Csodálkoztam azokon, akik nem így gondolkoztak, akik azt tartották, hogy nem lennénk képesek arra, hogy egy önálló egyetemet hatékonyan működtessünk. Hangoztatták ezt akkor, amikor közelünkben új országok születtek! Azok a népek nem féltek attól, hogy nem tudják majd működtetni az új országukat, pedig nem is voltak mindig többen nálunk, erdélyi magyaroknál.
Ma már ezt sem lehet állítani, hisz a Sapientia léte, sikere bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk erre. Most azt szokták hangoztatni egyesek, nem tisztességes, hogy magyarországi pénzből működtetünk egyetemet, amikor jogunk lenne román állami egyetemre. Jogunk lenne természetesen, és lehetne is román állami egyetemünk, ha hatékonyabban küzdöttünk volna érte. Ha mindenki oda tette volna a vállát. Én azt sem tartom elítélendőnek, hogy Magyarország működteti az egyetemet, hisz hány teljesen kész szakembert kapott Erdélyből, akinek a tanításáért nem kellett fizetnie!
Már az 1990-es évek elején volt két szélsőséges vélemény, amely rombolta a Bolyai-egyetem visszaállításának lehetőségét. Egyik volt a kishitűeké, akik kétségbe vonták egy önálló állami magyar egyetem létjogosultságát. Ezek vezére volt Cs. Gyimesi Éva. A másik a mohóké volt, akik mindent egyből akartak, el sem tudták képzelni az új egyetemet úgy, hogy azon ne legyen minden lehetséges szak, az összes mérnöki szaktól minden zenei szakig. Ezeket képviselte Jeney Dezső.
Emlékszem egy tanácskozásra a Bolyai Társaságnál valamikor 1990 kora nyarán, amikor egyesek már felvetették, hogy amíg megalakul az önálló egyetem, kérjünk külön magyar helyeket a Babeş–Bolyain. Ezt én akkor elleneztem, mert még voltak illuzióim. Jeney Dezső kész tervvel állt elő, minden szakra megjelölte az igényelendő helyek számát. Ezek a számok teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Az informatika szakra például 100 helyet kért, amikor évente összesen 25 helyet hirdettek meg. Mára jutottak oda az informatika szakon, hogy 100 körüli magyar hallgatót vesznek fel évente, de ebből csak 80 tandíjmentes. Fantazmagórikus terveket tettek közzé egy építendő campusról valahol a város szélén. Ekkor mondta, kicsit kesernyésen, Balázs Márton matematikus kollégám, aki mindig a realitások talaján állt, hogy ő azt sem bánná, ha kunyhóban kezdenénk meg az oktatást, csak lenne már egyetemünk.
Sokszor nem hagy nyugodni az a kicsit összeesküvés-elméletszerű gondolat, hogy vajon ezeket az embereket nem manipulálta-e az akkor újra lendületbe jött titkosszolgálat? No, nem egyenesen, hanem áttételesen úgy, hogy ők nem is tudtak róla. Ha valaki irreálisan hisz valamiben, annak ezt a hitét könnyen lehet erősíteni, csak duruzsolni kell a fülébe, hogy milyen igaza van. Ezt meg lehet tenni több láncszemen keresztül úgy, hogy csak az első láncszem tudja, miszerint itt manipuláció folyik. Túl sok krimit, Poirot- és Stirlitz-történetet olvastam volna?
Világmegváltó ötleteim
Mint mindenkinek, nekem is vannak világmegváltó ötleteim, néha el is mondom itt-ott, de csak ennyi, hisz tudom, hogy ezeket nem szokták megvalósítani, még ha megvalósíthatók lennének is. Most csak háromra térek ki.
Gyerekkoromban nagy élvezettel lapozgattam, olvasgattam az Élet és Tudomány számait. Akkor nagy dolog volt, hogy édesapámnak sikerült több mint harminc éven át mindig megrendelnie. Persze ehhez kellett a postásunk, bizonyos Hamza bácsi segítsége, aki mindig megsúgta, hogy mikor lesz az a bizonyos egy nap, amikor meg lehet rendelni a postán. Hamza bácsi nagyon szimpatikus cigány ember volt, aki felnőtt korában tanult meg írni-olvasni, és lett belőle postás több évtizeden keresztül.
Amikor egyetemistaként a nyári vakációban vártam, hogy levelet hozzon, gyakran mondogatta, hogy ma csak falével van. Ünnepnapokon (például húsvéthétfőn, mert akkor ez nem volt szabad nap) nem volt könnyű számára, hogy a felkínált italt-ételt miként utasítsa vissza, de kitalálta azt, hogy köszöni, és majd máskor szól, ha kell egy pohár ital. Nagyon ritkán tényleg élt ezzel a lehetőséggel. Valamikor az 1960-as években olvastam az Élet és Tudományban egy cikket a naptárreformról. A terv úgy szólt, hogy minden év vasárnappal kezdődik, január 31 napos, február és március egyaránt 30, és így tovább minden évnegyed első hónapja 31 napos, a másik kettő 30 napos. Hogy kijöjjön a 365 nap, minden év végén lenne egy M-mel jelölt nap, amelyik általános szabadnap lenne, és nem számítana bele a hét napjaiba (azaz M lenne csupán, és nem hétfő, nem kedd, ..., nem vasárnap).
Szökőévben lenne egy MM-mel jelölt hasonló nap is június és július között. Ez az ötlet nekem akkor nagyon tetszett. Akkor még nem volt szabad szombat, így minden hónapban ugyanannyi munkanap, azaz 26 lett volna (a könyvelők örömére). Azt írta a cikk, hogy ezt az új naptárat leghamarabb 1967-ben lehetett volna bevezetni, mivel az az év vasárnappal kezdődött. Azóta is várom!
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

„Sántít az egyenlő távolságtartás elve”
Nyolcszázezer forint kártérítést nyert egy peren Tőkés László Budapesten, egy róla szóló könyv miatt – első fokon. Többek között erről is beszámolt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor a Mecénással kapcsolatos feljelentésről is állást foglalt.
„Külön gratulálok Csomortányi Istvánnak, aki folytatja azt a harcot, amit püspökként elkezdtem” – mondta hétfőn Tőkés László, aki közleményben is üdvözölte azt, hogy Csomortányi büntetőfeljelentést tett a DNA-nál az Ady-központ ügyében. Mint ismeretes, 2002-ben a Széchenyi Terv keretében az akkori magyar kormányzat a Királyhágómelléki Egyházkerület ama projektjére adott 1,1 millió eurónyi összeget, hogy Adyfalván, Szatmár megyében komplexumot építsenek. Ám közben kormányváltás lett, és a Bihar megyei RMDSZ közbenjárására az új kormányfő, Medgyessy Péter úgy határozott, hogy a pénzt átirányítja a Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványhoz, amelynek vezetését Szabó Ödönre bízták. A pénzből – a projekt szerint – Váradon építettek volna Ady-központot, azaz konferenciatermet és hotelt, de utóbbi máig sem készült el, a félkész komplexumot pedig végül az önkormányzattal elcserélték egy másik ingatlanra, az Ady-központot pedig nemrégiben a néhai Mudura Sándor családjához kötődő cég szerezte meg, árverésen. Csomortányi István szerint ez is gyanús, és az is, hogy a támogatási összeg jelentős része eltűnt, és azzal a mai napig nem számoltak el – ezért tett feljelentést a DNA-nál.
Reakció
Az ügyről hétfőn Tőkés közleményt is kiadott, ebben így fogalmaz: „Az egyházkerület vezető képviselői több rendben is a pártoktól való egyenlő távolság elvét hangoztatva próbálták igazolni a korrupció gyanújával vád alá helyezett Kiss Sándor vezette bihari RMDSZ iránti pártos viszonyukat. (…) Az ún. egyenlő távolság elve azonban abban a tekintetben is eleve sántít, hogy nem egyházi irányelv, hanem eredetileg egy, a Markó Béla volt pártelnök nevéhez fűződő RMDSZ-doktrína. (…) jelen összefüggésben nem lehet kérdéses, hogy egyházaink (…) nem lehetnek egyenlő távolságra a Mecénás Alapítvány vezérkarát kitevő bihari RMDSZ-potentátoktól, valamint azoktól, akik egyházunk elorzott tulajdonához fűződő jogát védelmezik. Az Anyaszentegyház éppen úgy nem állhat egyforma közelségben a mentelmi jognak örvendő Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön parlamenti képviselővel, mint ahogyan a Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz viszonyított távolságuk sem lehet azonos”.
Újságírói kérdésként felmerült tegnap, hogy mi történik, ha esetleg bírósági eljárás lesz az ügyből, amit ebben az esetben román hatóságok indítanának, de mivel magyarországi közpénz volt a támogatás, a károsult a magyar állam, ezért utóbbinak is be kellene lépnie az esetleges eljárásba. Csomortányi István szerint ez jó kérdés, egyelőre nem tudják, de még nem is tart ilyen szakaszában az ügy, ezért ez később fog kiderülni.
Megnyerte
Egy másik témáról szólva Tőkés László tudatta: első fokon megnyerte azt a pert, amit Budapesten indított, a Noran Libro kiadó ellen. Ez jelentette meg ugyanis az időközben súlyos betegségben elhunyt Andrassew Iván könyvét, Ne vígy minket a késértésbe címmel. A 2012-ben megjelent kötet Tőkés László életéről szól, bíráló formában, magánlevelezésekből, netes forrásokból is közölve részleteket. Tőkésék Szász Jelnőt, a Magyar Polgári Párt volt elnökét sejtik a kiadvány mögött, valamint az RDMSZ akkori választási ellenkampánya részének gondolják a könyv megjelenését. A tegnapi tájékoztatón jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés irodavezetője is, aki emlékeztetett: a könyvet akkoriban sok magyar helyi vezetőnek is megküldte valaki postán, Nagyváradon adva fel a küldeményeket – ők pedig hiába próbálták kideríteni, ki volt a feladó, a posta nem adta ki az információt. Nos, a Tőkés által indított perben első fokú ítélet van: a bíróság 800 ezer forintnyi nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, azaz a kiadót. A bírák azt látták ugyanis igazolva, hogy a kötetben szereplő adatok megszerzése során a kiadó magántitok- és levéltitok-sértést követett el.
A tájékoztató egyéb témáinak során Tőkés László fontosnak látta cáfolni azt, hogy Magyarországon élne, azt hangoztatta, hogy új családjával Váradra költöztek, és bár ő a Fidesz-KDNP listáján lett EP-képviselő, erdélyi képviselőnek tekinti magát. Néhány kontextusban felmerült a migránsügy is. Erről Szilágyi Zsolt többek között azt mondta, szerinte „nemsokára Romániában, Erdélyben is szembesülni fogunk vele”. Tőkés László szerint pedig „A migránsok inváziójának jelenlegi körülményei között meg kell védenünk Európát, értékeinket és országainkat.” Hozzátette: szolidárisnak kell lennünk a menekültekkel, üldözöttekkel, de ez nem jelenthet önfeladást. Azt jelezte, hogy Orbán Viktor politikáját támogatja.
Váltás
Belső szervezési ügyről is szó esett a tájékoztatón. Mint kiderült, eddig tartott Orbán Mihály tevékenysége, mint Tőkés László itteni irodavezetője. Helyette mostantól Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke lesz egyben Tőkés irodavezetője is. Szilágyi Zsolt jelezte: ezért ismét többet lesz Váradon, bár brüsszeli feladatainak is igyekszik megfelelni, valamint a pártvezetéssel kapcsolatos, sokszor utazásokkal járó munkájának is.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Kapkodás
Kapkodás, képmutatás, hazudozás – nagyjából ez jellemzi az európai vezetők megnyilvánulásait az egyre intenzívebbé váló népvándorlás kérdésében, így aztán lassan már a reménye is szertefoszlik annak, hogy a kontinens országai egységesen lépjenek fel és közösen találjanak megoldást az egyre súlyosbodó válságra.
Az Európai Unió reakciókészségét jól mutatja, hogy jó hónap múlva, októberre kívánnak uniós csúcstalálkozót összehívni, miközben a helyzet napról napra, óráról órára súlyosbodik. A brüsszeli vezetők helyzetismeretéről, éleslátásáról pedig sokat elárul, hogy még nem is tárgyalták az Európai Bizottság korábbi javaslatát, hogy 40 ezer migránst osszanak szét a tagországok között, az élet máris felülírta a bürokrácia fellegvárában kidolgozott tervet, és most már 160 ezer bevándorlót kellene befogadniuk az uniós államoknak. Sőt, Orbán Viktor magyar kormányfő szerint már az 500 ezres szám is felmerült Brüsszelben. Arra a kérdésre pedig továbbra sem válaszol senki, hogy a menekültkvóták mitől jelentenének megoldást, hiszen a bevándorlás várhatóan nem csitul el, hanem fokozódik. S ha már a közös cselekvés esélyét eleve rontja, hogy nevén sem nevezik a problémát, az európai államok többsége saját hatáskörben, saját érdekei szerint intézkedik, miközben ujjal mutogat a másikra. A tehetős Németország nagyszabású tervvel állt elő a bevándorlók ellátására, hárommilliárd eurót különített el a célra, Angela Merkel azonban figyelmeztetett: mindenkit ők sem tudnak befogadni. Bajorország vezetői is jelezték: egyre nehezebb megbirkózniuk a menekültáradattal. A németek vélhetően kiválogatják majd azokat, akikről úgy gondolják, helyük van a munkaerőpiacon, a többieket pedig hazaküldik. Az osztrákok nemes egyszerűséggel semmibe vették az uniós jogszabályokat, és megnyitották határaikat a törvénytelen bevándorlók előtt csak azért, hogy mielőbb Németországba érjenek. A macedónok, a szerbek, a görögök meg sem próbálják feltartóztatni az érkezőket, a schengeni határnak számító Magyarország pedig paradox módon éppen amiatt került az európai vezetők és a nyugati média célkeresztjébe, mert a szabályokat betartva próbálja regisztrálni őket. Még az uniós elvárásokat általában hűségesen teljesítő Romániában is kibontakozóban a vita arról, hogy fogadja-e be az ország a Brüsszel által rátukmált migránsokat, egyáltalán hány menekültnek tudnak helyet biztosítani. Traian Băsescu exállamfő kategorikusan elutasítja a bevándorlók befogadását, de nem túl nagy a lelkesedés a vezető kormánypártban sem, a budapesti Keleti pályaudvaron is megfordult Liviu Dragnea például kijelentette: egyáltalán nem biztos abban, hogy szeretne menekülteket látni Bukarest utcáin.
S ha ennyire élesek a véleménykülönbségek a tagországok között, ennyire lassú, nehézkes a döntéshozatal, adódik a kérdés: mi tartja össze még az Európai Uniót? És vajon meddig? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segített az eligazodásban (Búcsú Nagy Páltól)
Diákként láthatta Móricz Zsigmondot a református kollégiumban, személyes ismerőse volt Tamási Áronnak, ismerősének, barátjának tudhatta a huszadik századi kortárs (és azon belül az erdélyi) magyar irodalom jeleseit és napszámosait, életkorban is előkelő helyezést ért el: Anavi Ádám, Kós Károly, Jánosházy György után következik a sorban.
A kilenc évtized mérlege most, napnyugtakor mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt Mezőkölpényi Nagy Pál: irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő- és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életműsorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése. „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.”
Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is.
Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben született. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat.” Töretlen volt az a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült – feltehetően – a szóban forgó időszak itthoni történéseiről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról egyet-mást megörökítenie a nyomtatott betűk mezején. Kötetekben sorjáznak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, méltatásai s két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. A kötet immár színháztörténeti jelentőségű.
Munkálkodását méltatva írta Sütő András: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Nos, az „eligazító” írástudó, Nagy Pál távoztával egy letűnt nemzedék után zárul a kapu. Azt a fajta irodalmat már nemigen művelik; az érthető, egyenes, tiszta beszéd valahogy nem „trendi”. Őróla legalább annyi bizonyosan megmarad, hogy egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a szerkesztői támogatását igénylő s élvező fiatalabb korosztályok is nagyra becsülték. Pali bácsi a jól végzett munka örömével térhet barátai körébe, Urához – hiszen a rá bízott tálentumokkal jól sáfárkodott.
Béke Vele!
Bölöni Domokos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Balesetveszélyes visszaszolgáltatott iskolák
"Florea ne hárítsa az egyházakra a felelősséget!"
A Liberális és Demokraták Szövetségének (ALDE) megyei képviselői – Ionela Ciotlaus elnök, Pui Sebastian és Ioan Covaciu – tegnap sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat a marosvásárhelyi, egyházi tulajdonban levő tanintézetek helyzetével kapcsolatban. "Aggasztónak tartom Dorin Florea polgármester azon kijelentését, hogy minden tanintézmény készen áll a tanévkezdésre, ellenben az egyházi tulajdonban levő iskolák állapota veszélyt jelent a diákok számára, és emiatt az egyházakat teszi felelőssé" – jelentette ki Sebastian Pui volt közgyűlési képviselő.
A volt tanácsos szerint olyan körülmények között, amikor a törvényes előírásoknak megfelelően az iskolákat az igazgatótanács, az igazgató és aligazgató vezeti, illetve a polgármesteri hivatal adminisztrálja, aggodalomra ad okot a városvezető által a nem megfelelő infrastruktúra miatt közveszélyesnek nevezni a visszaszolgáltatott tanintézeteket. "Követeljük, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal járjon el a bérleti szerződésekben foglaltak értelmében a Bolyai Farkas, Unirea és Művészeti Líceum esetében. Pontosabban a szerződés VII. és IX. fejezetében az ingatlan karbantartására vonatkozó vállalásokat tartsák be" – jelentette ki Sebastian Pui, emlékeztetve, hogy 2012 őszén, a Művészeti Líceum amfiteátruma mennyezetének beomlását követően a vészhelyzeti felügyelőség, az építkezési felügyelőség és a közegészségügyi igazgatóság a város polgármesterének mint az ingatlan adminisztrátorának tett javaslatokat az épület rendbetételére, nem pedig az ingatlan tulajdonosának, vagyis az egyháznak. "Felkérjük a polgármesteri hivatalt mint adminisztrátort, hogy sürgősen intézkedjen az egyházaknak visszaszolgáltatott iskolák esetében is" – tette hozzá a volt képviselő.
Az ALDE megyei elnöke, Ionela Ciotlaus szerint az elmúlt években a polgármesteri hivatalnak gyakran több mint 12 hónapos lemaradása volt a visszaszolgáltatott tanintézmények bérleti díjának törlesztésében, az ingatlantulajdonos pedig éppen a bérleti díjak felhasználásával végeztetett volna főjavításokat. "A polgármesteri hivatal azt állítja, nem végeztethet főjavításokat, beruházásokat e tanintézetekben, mert nem tulajdonos. Az ASA fociklubnak sem tulajdonosa, de azt jelentős összeggel támogatta. Ha a visszaszolgáltatott iskolák tulajdonosaival hosszú távú bérleti szerződést kötött volna, vagy megvásárolta volna az ingatlanokat, akkor ezeket is fel lehetett volna újítani. Az iskolakérdést a polgármester megoldhatta volna a 15 éve ígérgetett campus megépítésével vagy az iskolahálózat átalakításával" – tette hozzá Ionela Ciotlaus.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres III. Néptánctalálkozó Ágyán
Országos EMKE-díj Erdős Mártának
Szombaton délután szervezték meg a III. Ágyai Néptáctalálkozót. Programja 16 órakor a helybeli iskolában a vendégek, a fellépő Néptánccsoportok fogadásával indult, majd 17 órától a főutcán összegyűlt tapsoló tömeg közepette vonult végig a népviseletbe öltözött fiatalok menete. Élen az óvodásokat felvezető Zsóri Hortenzia és Péter Patrik haladt, a hosszú menet végén a nt. Dénes József nagyzerindi lelkipásztor által irányított zenekar indulóinak a ritmusára lépve. Miután a központi útkereszteződésben csoportonként körcsárdást, majd forgóst jártak, a tömeg kíséretében bevonultak a kultúrotthonba. A nagytermet zsúfolásig megtöltő közönséget Kiss. P. Anikó iskolaigazgató köszöntötte, örömének adott hangot, amiért a helybeli pedagógusok és iskolások hathatós közreműködésével III. alkalommal is megszervezhették a néptánctalálkozót. Mindenkinek jó szórakozást kívánt, majd átadta a szót Erdős Bálint polgármesternek. A község első embere szeretettel üdvözölte a megjelenteket, örömét fejezte ki, amiért Ágya egy szép hagyomány házigazdája lehet, ami nem jöhetett volna létre Szintye Község Polgármesteri Hivatala és Tanácsa, az RMDSZ Arad megyei szervezete, az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának az anyagi támogatása, illetve sok szervező és segítő támogatása nélkül. Miután név szerint üdvözölte Sipos György megyei tanácsost, Péró Tamás RMDSZ ügyvezető elnököt, Matekovits Mihályt és feleségét, Máriát, valamint Lucian Flueraş alpolgármestert – aki egyben a szintyei román néptánccsoportot is képviseli, amely, sajnos nem tudott eljönni – mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Magyarul elmondott köszöntőjét románul is megismételte.
A továbbiakban a fő szervező, Erdős Márta a néptánctalálkozók megszervezésének a motivációját ecsetelte, kiemelve: összefogással, ápolni az anyanyelvű kultúránkat a néptánc, a népi gyermekjátékok területén. Ezt követően köszöntötte a fellépő tánccsoportokat és vezetőiket, nő tagjaiknak egy-egy szál virággal, a férfiaknak egy-egy üveg borral kedveskedtek. A megajándékozottak között volt Nagy Rozália és Haász Endre, az ágyai Tőzike néptánccsoport koreográfusai, valamint Matekovits Mihály megyei RMPSZ és Matekovits Mária megyei EMKE elnök is. Matekovits Mária, az EMKE Arad megyei elnöke ismertette az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnökségének áprilisi határozatát, miszerint az idei EMKE Díjat Erdős Mártának ítélik oda, az ágyai iskolában zajló közművelődési élet előmozdításáért, a helybeli Tőzike néptánccsoport megalapításáért, vezetéséért. E díjat a megyében évente 1-2, arra érdemes személyiség kaphatja meg. Átadva a díjat gratulált, további hatékony, kultúraszervező munkát kívánt neki. A díjjal együtt átadta a megjelenés előtt álló, Hídverés című kötetét is, ami ugyancsak az anyanyelvű közművelődési élet egy vidéki szeletét fogja át. A kitüntetett meghatódva mondott köszönetet, fogadta a gratulációkkal járó virágcsokrokat, köztük Erdős Bálint polgármesterét.
Színes program
A műsorvezető Kiss Evelin házigazdaként az ágyai óvodások Almaszüret című népi játékát konferálta be, amit Hadi Tünde óvónő tanított be. Ezt követően a simonyifalvi Leveles néptánccsoport 6 párjának Péter Anikó és Bablina Norbert vezetésével, Farkas Tamás koreográfiájával előadott szatmári, magyapalatkai táncainak tapsolt a közönség. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport Halál Endre vezetésével, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájára lendületes délalföldi táncot adott elő. Hotăran Bernadett kisiskolás Borsos-Laczkó Vilmos orgonakíséretével magyar népdalokat énekelt. Az ágyai kisiskolások gyermekjátékokatz mutattak be, a kisperegi Napraforgó tánccsoport Zámbori Renáta koreográfiájára délalföldi táncot adott elő, vastaps közepette. Az ágyai Tőzike néptánccsoport 5 párja Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, nagy tetszés közepette adta elő délalföldi táncát. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya néptánccsoport, Kiss Csilla vezetésével, ifj. Szilágyi András koreográfiájára mosolyogva, jókedvűen adta elő szigetközi táncát. Hotăran Bernadettnek, Borsos-Laczkó Vilmos közreműködésével előadott újabb népdalai után a kisperegi Napraforgó méhkeréki román táncai emelték a tetszésindexet. A nagyzerindi Ibolya tánccsoport felszabadultan előadott békési szlovák táncai élményszámba mentek. Hotăran Bernadett újabb népdalait követően az ugyancsak nagyzerindi Kékibolya menyecske csoport 10 tagjának délalföldi táncai bizonyították a 45 fős zerindi küldöttség csúcsformáját. A III. Ágyai Néptánctalálkozó végét, csattanóját képezte a helybeli Tőzike tánccsoport 5 párja által igényesen kidolgozott koreográfiájára bemutatott szatmári tánca, amit szűnni nem akaró tapssal jutalmazott a közönség. Miután a fellépők és a meghívottak Székely Éva és férje, Attila jóvoltából elfogyasztották az ízletes birka-, illetve sertéspörköltet, 20 órától a nagyváradi MM Pódium Színház művészei, Molnár Júlia és Meleg Attila A bugaci határon címmel előadott, sok humorral fűszerezett nótaesten szórakoztatták a közönséget, amelynek némely férfi tagjai a nézőtéren táncra is csábította a művésznő.
Köszönet
A III. Ágyai Néptánctalálkozó a fiatalok számára késő éjszakáig tartott diszkóval zárult. A rendezvány sikeréért köszönet jár a Szintyei Polgármesteri Hivatalnak és a községi tanácsnak, az RMDSZ Arad megyei szervezetének, az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának anyagi támogatásáért, illetve a szervezésben és a vendégek ellátásában kiemelkedően közreműködött pedagógusoknak, minden segítőnek.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Ponta: 1500, Johannis: 1785, EB: 6351 menekült
Románia szolidaritást vállal európai uniós partnereivel a bevándorlók problémájának kezelésében, de az egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogokra is igényt tart – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök. 
Most látszik, „milyen igazságtalanság érte Romániát”, amikor nem vették fel a schengeni övezetbe, hiszen most azon országok követelnek leghangosabban szolidaritást Romániától, amelyek megakadályozták csatlakozását – tette hozzá. Ponta szerint Románia legfeljebb 1500 menekültet fogadhat. Klaus Johannis államfő tegnapi sajtótájékoztatóján úgy vélte: Románia nem fogadhat 1785-nél több menekültet, és hozzátette: nem tartja megoldásnak a menekültkvóták bevezetését. A Le Monde tegnap internetes kiadásában arról számolt be: az Európai Bizottság további 4646 menekült befogadását fogja javasolni Romániának.
Szabadság (Kolozsvár)

„… hogy ezt a várost… részben elrománosíthassa”
Mit is jelentett a „horthysta-fasiszta terror” alóli felszabadítás?
Sepsiszentgyörgyön ma katonai csinnadrattával készülnek megemlékezni a város román és orosz csapatok általi „felszabadításának” 71. évfordulójáról. Nehéz megérteni, hogy a többségében magyarok lakta Kovászna megyében mi célja lehet egy ilyen erődemonstrációnak, de hogy a békés együttélést nem segíti elő, arra mérget vehetünk. József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténészt arra kértük, foglalja össze, mit is jelentett a székelységnek a „horthysta–fasiszta terror” alóli felszabadítás, amit most állítólag nekünk is ünnepelnünk kellene.
1944 augusztusában már elkerülhetetlennek látszott a szövetséges államok csapatainak végső győzelme. Észak-Erdély polgári és katonai vezetése a szovjet és vele augusztus 23-án szövetkezett román csapatok közeledésére a visszavonulás és a kiürítés menetét igyekezett megszervezni. Elsőként a köztisztviselők hagyták el szolgálati helyüket, majd az október 26-i Úz-völgyi áttörés hírére a polgári lakosság kezdte meg a menekülést hol szervezett, hol szervezetlen formában.
Szeptember 2-án, amikor Kökös, Illyefalva, Uzon és Előpatak már az ellenség kezén volt, Szentiványi Gábor, Háromszék főispánja felszólítja Sepsiszentgyörgy lakosságát is a város kiürítésére. Augusztus közepétől mintegy 30 ezer háromszéki lakos menekült el, egyesek csupán a közeli, eldugottabb helységekben, mások Magyarországon vagy még tovább kerestek menedéket. Ekkor vagonírozták be a Székely Nemzeti Múzeum számos féltve őrzött tárgyát, amit aztán a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat semmisített meg.
Gyors hatalomátvétel
Sepsiszentgyörgyre szeptember 8-án este vonult be a várostól délre, az Olt vonalán álló román hegyivadász hadtest egyik hadosztálya és egy orosz alakulat, ahol csupán egy század tartalékos és néhány német harckocsi gyenge ellenállásába ütközött. Az érkező csapatokat a baloldali beállítottságú Ferencz Zoltán megyeházi levéltáros és Albert István városházi tisztviselő fogadták, és „adták át a várost”. Albertet a városháza óvóhelyén már előzetesen polgármesternek választotta az otthon maradt lakosság, székét azonban nem foglalhatta el, hiszen az érkező román csapatokkal szinte egy időben jelent meg, és vette vissza hatalmát, néhány új személlyel kiegészülve, a második bécsi döntéskor távozni kényszerült román adminisztráció. Az 1945 májusában Sopronból Sepsiszentgyörgyre visszatelepülők névsora. A korábban elmenekülőket nyomor és szegénység várta itthon
Visszatértek régi beosztásukba a négy évvel ezelőtt a Háromszék elhagyására kényszerült román hivatalnokok, rendőrök is. A polgármesteri széket néhány napra Ilie Sima foglalta el, majd visszatért Eugen Sibianu volt polgármester. Az előbbi első ténykedései közé tartozott a Kossuth Lajos utca Szeptember 8. névre való átkeresztelésének kérvényezése a bevonult hegyivadász hadosztály parancsnokától. Újra feltűnt Cerghi Pop Victor gyógyszerész is, akit 19-én prefektusnak neveznek ki, és aki a beiktatási ünnepségen kijelentette, „meg kell semmisíteni minden fészket, amely a román nemzet létérdekeit szabotálja.”
Az oroszoktól jobban féltek
Hogy Sepsiszentgyörgy lakossága miként élte meg az immár győztes csapatok bevonulását, egy-két levéltári dokumentummal érzékeltethető, hiszen a fogyatkozó élő emlékezet egyre kevesebb adatot tud szolgáltatni. 1944. szeptember 30-i iktatással P. G. Vasút utca (akkor már ismét I. G. Brătianu) 90 sz. alatti lakos a polgármester tudomására hozza, hogy lakásá­nak elhagyására kényszerült, mivel az „orosz katonákkal van tele, akik bútoraimat összetörték, majorságomat lelőtték, így életem biztonsága miatt kénytelen voltam onnan eljönni.” J. Á. arra emlékszik, hogy Kossuth Lajos utcai lakásukba néhány napra egy egész teherautónyi orosz katona – férfiak és nők – rendezkedtek be. A családnak bántódása nem esett, sőt, a saját főztjükből kínálták meg őket. Az egyik tiszt a meggyfa árnyékában az édesapjával sakkozott, a nők viszont a kertben levő gyümölcsöt mind megették.
F. R. azt meséli el, hogy Z. E. helybéli ügyvéd felesége és cselédje nem menekült el. Az augusztus 23-i fordulat után leköltöztek a pincébe, és ott várták a helyzet alakulását. A cseléd naponta felmerészkedett, hozta a híreket. Kisebb lövöldözéseket, ágyúszót hallottak. Szeptember 9-én kiment a városba, ahol a román katonák között Nicolae Cambrea tábornokot fedezte fel, aki Z. E. felesége testvérének volt a férje. Állítólag ő vezette az Előpatak felől Szentgyörgyre érkező hegyivadász egységet. Egy szemerjai meséli, hogy a lakosok megtapsolták, mert az oroszoktól inkább féltek (innen az előpataki út negyvenes évekbeli Gen. Cambrea elnevezése).
A pópa szándéka
Alexandru Petruț frissen kinevezett ortodox lelkész 1944. október 6-án Sibianu polgármesternek címzett (jelenleg a szentgyörgyi levéltárban őrzött) levelében kéri a deportált Silberstein Izsó nyomdáját és a Mikó könyvesboltot az ortodox egyház használatába helyezni és megnyitását engedélyezni, „hogy ezt a várost és főként annak kereskedelmét legalább részben elrománosíthassa”. Megjegyzi, a könyvesbolt célja a román kultúra terjesztése lenne, és „égbekiáltó volna, ha annak bérletét egy kisebbségi vagy bármely más személy nyerné el.” Sibianu polgármester mindkét kérést elutasítja, egyrészt azzal, hogy Silberstein fia hazaérkezett, és ő veszi át a nyomdát, másrészt pedig a könyvesbolt a tanfelügyelőség kezelésébe fog kerülni.
Az ismét uralomra jutott román közigazgatás a megfélemlítés eszközével sújtotta a helyi lakosságot, hogy rávegye a szülőföldjéről való „önként” távozásra. Megalakultak a hírhedt Maniu-gárdák, melyeknek garázdálkodásáról (így a szárazajtai és csíkszetdomokosi vérengzésekről) számtalan emlékezés, leírás látott napvilágot. Cerghi Pop Victor gyógyszerész is e gárda aktív tagja, szervezője és támogatója volt. Luka Lászlónak, az 1945.március 6-án hatalomra került, dr. Petru Groza vezette első „demokratikus” kormány miniszterének közbelépésére kellett végleg elhagynia Háromszéket.
Szovjet fennhatóság alatt
Székelyföld lakossága 1944. november 14-én szabadult meg a Maniu-gárdák atrocitásaitól, amikor az erdélyi magyar lakosság veszélyeztetettségére hivatkozva, a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében Vinogradov tábornok átiratában közli Sănătescu miniszterelnökkel, hogy „a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése.” És felszólították a román hatóságokat, hogy 24 óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélyből. Sepsiszentgyörgy katonai parancsnoka egy Odinkov nevezetű szovjet tiszt lett. A szovjet katonai fennhatóság 1945. március 13-ig tartott, amikor már véglegessé vált a demokratikus erők választási győzelme.
Még 1944 őszén megkezdődött a háborús károk helyreállítása. A tanács, pénzügyi lehetőségeihez képest, pénz- és építőanyag-támogatásban részesítette a károsult lakóházak tulajdonosait, út- és járdajavításokat végeztek, újjáépítették, illetve helyreállították az állomás felé vezető fa- és vashidat, valamint a szemerjai patakon átvezető hidat. A hazatérő kereskedők újra megnyitották boltjaikat, az áru beszerzése viszont nagy nehézségekbe ütközött.
A Székely Mikó Kollégiumban az 1944–45-ös tanév megnyitóját csak december 10-én tarthatták meg, annak ellenére, hogy az oktatás céljainak megfelelően megkezdték az iskolák osztálytermeinek felújítását. Az elmaradt javítóvizsgákért fizetni kellett, a menekülésből visszatértek magánvizsgát kellett tegyenek 100 pengő tandíj és 25 pengő beiratkozási díj befizetése ellenében. A tanítóképzőt összevonták a Mikóval, vegyes osztályokban folyt a tanítás, hogy ne veszítsen senki évet.
Vélelmezett ellenség
Sokáig mindkét fizetőeszköz, a pengő és a lej is érvényben volt Észak-Erdély területén, mígnem 1944. november 27-én Kerekes Béla, Háromszék megbízott főispánja a megyében el nem rendeli a lej kötelező használatát, és fel nem szólítja a lakosságot a pengőnek az 1 pengő=40 lej paritás alapján való beváltására.
Prefektusi rendelettel értéktelenítették el a pengőt
Tegyünk még említést az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – röviden CASBI) 1945. február 10-i megalakításáról. Ez törvényben fogalmazta meg a „vélelmezett ellenség” fogalmát, mely azokra a magyar és német nemzetiségű román állampolgárokra vonatkozott, akik a közeledő front elől elmenekültek, és 1944. szeptember 12-ig (román-szovjet fegyverszüneti egyezmény) nem tértek vissza. Az ezután hazatérők otthonukat nem foglalhatták vissza, egy részüket a mai katonai lőtéren a magyar katonaság által itt hagyott barakkokban helyezték el, és teljes bizalmatlanság vette körül őket.
A CASBI-törvény és végrehajtásának célja a magyar kisebbség elszegényítése volt. Ily módon az elmenekültek ingóságait és ingatlanjait lefoglalták, raktározták, majd szétosztották többnyire az új adminisztráció helyi és ide helyezett alkalmazottai, valamint a besszarábiai menekültek, kisebb részben a valóban rászorulók között. Már a Groza-kormány beiktatása után a károsultak nagy része pert indított vagyona visszaszerzéséért, ezek érdekes és tanulságos anyaga bárki által hozzáférhető az állami levéltár szentgyörgyi fiókjában.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy értékteremtő közösség
A borsi kultúrházban bő másfélszázan jelentek meg pénteken délelőtt a nagyváradi székhelyű Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) által XXI. alkalommal megszervezett Partiumi Honismereti konferencia megnyitóján. A vendégek határon innenről és túlról, a Kárpát-medence számos vidékéről érkeztek azért, hogy az itt töltött három napig ismerkedjenek vagy ápolják a már kialakult barátságokat, de legfőképp azért, hogy megosszák tapasztalataikat és meghallgassák a temérdek előadást. Az idei konferenciának négy fő témája volt. A házigazda település, Bors írásos említésének 800. évfordulója, a száz esztendeje kitört első világháború, nagy személyiségeink emlékezete és a műemlékvédelem.
A múltat ismernünk kell
A megjelenteket Dukrét Géza főszervező, a PBMET elnöke köszöntötte, s megkért mindenkit, hogy fennállva közösen énekeljék el a Szózatot. A rendezvény ökumenikus áhítattal kezdődött. Pálos István apátkanonok kiemelte: megtapasztaltuk már, voltak idők, amikor nem dönthettük el, hogy kik vagyunk, mert a hatóságok megtették ezt helyettünk. De az ember, aki nem ismeri önmagát, szükségszerűen rossz döntéseket fog hozni. Mi felelősek vagyunk egymásért, ezért jó döntéseket kell hoznunk – mondotta a kanonok, aki hangsúlyozta, értékeli ennek a helytörténész társaságnak a munkáját, végül pedig az ismert Nemeskürty-idézettel zárta beszédét: „A múltat nem lehet tőlünk elvenni, de az csak akkor a mienk, ha ismerjük.” Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökhelyettese intézménye és Csűry István püspök nevében köszöntötte az egybegyűlteket. A lelkipásztor rövid beszédében a régi korok tanítóihoz, „a nemzet napszámosaihoz” hasonlította a konferencia részvevőit, kiemelve, hogy az a munka, amit végeznek, pótolhatatlan. Mint tudjuk, múltunk meghatározza akár személyes, akár közösségi jelenünket. Forró László ugyanakkor hangsúlyozta: a hívő ember számára azonban a jövő határozza meg a jelen minőségét. Ahhoz, hogy biztos jövőnk legyen, kellenek az eltökélt emberek, akiknek a céljuk, hogy tanítsanak, megőrizzenek, büszkévé tegyenek, tehát megtartsák a közösséget.
Meg kell mutatnunk értékeinket
Nyitóbeszédében Dukrét Géza elnök megköszönte szervezőtársainak a segítséget, valamint megemlékezett két nemrég elhunyt tagtársukról, Kordics Imréről és Mihálka Zotánról. A főszervező kérésére a hallgatóság egyperces néma csönddel adózott az ismert és elismert két váradi személyiség emlékének. Bátori Géza, Bors község polgármestere felidézte, a tavalyi konferenciát a szomszédos településen, Biharszentjánoson tartották meg. A község magyarsága átélte a történelem viharait, hívta fel a figyelmet az elöljáró, aki hangsúlyozta, Bors település első írásos említése éppen 800. esztendővel ezelőttről való, és a Váradi Regestrumban található. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a konferenciázó társaságot értékteremtő közösségnek nevezte, kiemelve, hogy most, amikor az értékek válságát éljük, nagyon fontos, hogy legyenek ilyen közösségek. Ennek a csapatnak köszönhető, hogy megismerhetjük múltunk töredékeit, mert kiadványaikban egybegyűjtik, összefogják a forrás-szilánkokat. A képviselő hangsúlyozta: vannak olyan értékeink, amelyeket meg kell mutatnunk. A nyelvi akadályok leküzdése érdekében pedig egyes munkákat érdemes románul is kiadni, hiszen ha ezt mi nem tesszük meg, más nem teszi meg helyettünk.
Páratlan a teljesítmény
A megnyitón jelent volt és rövid köszöntőbeszédet mondott Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke is. Méltatta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság munkáját, külön kiemelve, hogy a XXI. Partiumi Honismereti Konferenciára megjelent a Társaság 100. honismereti kötete. Mint Széman mondta, ez húsz esztendő alatt ez a munka óriási teljesítmény, a sok történelmi és tematikus konferencia megszervezéséről nem is beszélve. Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke páratlan teljesítménynek nevezte a PBMET száz kötetének megjelentetését, és azt mondta: erdélyi, Kárpát-medencei viszonylatban is egyedülálló az, amit a Társaság véghezvitt, munkája pedig pótolhatatlan.
Köszöntötte a szervezőket és üdvözölte a részvevőket Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, valamint Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Átadták a Fényes Elek-díjakat
A konferencia megnyitása, a köszöntőbeszédek után adták át az idei Fényes Elek-díjakat. Dukrét Géza egyesületi elnök elmondta, a vezetőség döntése értelmében idén egy elismerést adnak át a Társaság egyik tagjának, és ugyancsak egyet egy egyesületen kívüli személynek. Mint kiderült, a PBMET egyik régi oszlopos tagja, a nagyszalontai születésű, déznai tanító, borossebesi helytörténész, Deák József Sándor kapta a szervezet legnagyobb elismerését jelentő Fényes Elek-díját. A társaságon kívüli díjazott pedig Bátori Géza, Bors község polgármestere volt. Dukrét Géza ugyanakkor bejelentette: szent István emlékplakettet adományoz az alpolgármesternek, Lőrincz Lajosnak.
A XXI. Partiumi Honismereti Konferencia tematikus előadásokkal folytatódott pénteken délután és szombaton, vasárnap pedig kirándulni mentek a részvevők.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Így hamisították a román történelmet a kommunista korszak filmrendezői
Mihai Viteazul úgy győzött, hogy visszavonult, a dák filmekben pedig többet gyűléseztek, mint a vörös aranykorszakban.
A kommmunizmus idején készített román történelmi filmek hemzsegnek a hazugságoktól és hamisításoktól. Egy sor uralkodót teljesen más körülmények között ábrázolnak, és a bemutatott cselekmények köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Ennek oka egyrészt a kommunista rezsimnek való megfelelési kényszer volt, másfelől pedig a hősökre szomjazó közönségigények kielégítése. A filmek általi történelemhamisítás legnagyobb mestere Sergiu Nicolăescu színész és rendező volt – írja az historia.ro. A történelmi magazin pedig egy listát is közöl a szóban forgó hazugságokról.
A călugăreni-i csata – győzelem vagy vereség Mihai Viteazul számára?
A román történelmi filmekben előforduló ferdítések legtöbbjére Marius Diaconescu történész hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy az 1595-ös călugăreni-i csata a valóságban közel sem volt akkora siker, mint ahogy azt a történelemkönyvekben és az 1970-ben forgatott Mihai Viteazul filmben bemutatják.
„Mihai Viteazul jelentős veszteségeket okozott ugyan a törököknek, ám a nap végén visszavonult csatamezőről a hegyekbe. Ha csataként tekintünk rá, Mihai Viteazul győzött, mert csapdát állított, viszont ha a törökök szemszögéből nézzük, veszített” – fogalmazott a történész. A fejedelem ugyanis a hegyekbe visszavonulva várta Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem seregeit, hogy Giurgunál ismét megtámadhassa a törököt.
Mihai Viteazul és a Román Országok egyesítése
A fentiekben említett film egyik jelenetében a fejedelem belovagol Gyulafehérvárra, ahol egyesíti a három román fejedelemséget. A valóság ezzel szemben az, hogy Mihai Viteazulnak esze ágában sem volt minden románok egyesítése, mivel a középkorban nem volt semmiféle erre vonatkozó terv, vagy elképzelés. Sokkal később, a 19. század második felében a kulturális elit hívta újból életre Mihai Viteazul alakját, ezzel is alátámasztva a románok évszázados egyesülési igényeit.
A rovinei csata rejtélye
„Mindenki tudja, hogy Mircea cel Bătrân Rovinenél legyőzte Bajazid szultánt. Csakhogy ez nem igaz, mivel a csata után Mircea cel Bătrân közel két és fél évig Erdélyben tartózkodik. Ha megnyerte volna az ütközetet, mit keresett 1395 márciusában, Brassóban, ahol behódolt Luxemburgi Zsigmond magyar királynak? Miért próbálkozott négy alkalommal is a magyar hadsereg, hogy visszasegítse Havasalföld trónjára, de egyszer sem sikerült, mert a törökök mindig elűzték” – teszi fel a kérdést Diaconescu. A rovinei csatát hamisan jelenítik meg – mondja, hisz arra 1394 októberében került sor egy mocsaras területen, közel egy Craiova melletti római erődítmény romjaihoz. A zűrzavart tetézi, hogy 1395 májusában volt egy másik csata is Argeş mellett, amit Bajazid nyert meg.
A rabló Pintea Viteazul
Az 1976-os rendezésű filmből az derül ki, hogy a Habsburgok a románok elnyomói voltak, akik ezért harcoltak ellenük. Ez nem igaz, hisz Pintea egy közönséges tolvaj volt, és a film állításával ellentétben a Habsburgok a románokat támogatták a magyarokkal szemben az éppen akkor kezdődő konfliktus során. Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş ellentmondásos barátsága
Egy másik népszerű mítosz, ami a könyvekben és filmekben is megjelent, az Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş barátsága. Számos történész keresi a magyarázatot arra, hogy miért támadta meg Chilia várát és ez által Havasalföldet Ştefan cel Mare akkor, amikor Vlad Ţepeş épp hadban állt a törökkel. Sok történész azt mondja, hogy Ştefan cel Mare Chiliát akarta megmenteni a törököktől, de ez is hazugság – állítja a történész. Chilia várát a tenger felől a törökök, míg a szárazföld felől Ştefan cel Mare támadta. Tulajdonképpen a moldovai és a török hadseregek közötti együttműködésről volt szó.
Propaganda a Mircea című filmben
A történelmi filmekben tetten érhető hamisítások kapcsán Stelian Tănase író is megszólalt. „A Mircea cel Bătrânról készült film pontosan ugyanannyira propagandisztikus, mint a Mihai Viteazulról készített, és nem tudom mosolygás nélkül végignézni. A filmben feltűnik Dan, Mirce cel Bătrân testvére, akit Bajazid udvarában tartózkodó árulóként mutatnak be. Pedig Mircea vajda nagyobbik testvére már 1386-ban meghalt, nyolc évvel a rovinei csata előtt. Az író arra is felhívja a figyelmet, hogy a filmben Bajazid szultán jóval fiatalabb Mirceanál, holott a valóságban ez sem állja meg a helyét. A filmben ráadásul Mircea cel Mare volt a vajda neve, hogy véletlenül se asszociáljanak a nézők Nicolae Ceauşescu előrehaladott korára, aki 1989-ben már 71 éves volt.
A romanizmus bástyája félig szerb volt
Mircea cel Bătrân nem volt tősgyökeres román, ahogy azt a filmekben ábrázolták. „Mirceáról hibásan állítják mindezt, hisz a korszakban nem lehetett ilyesmiről beszélni. Mircea félig szerb volt, hisz édesanyjaLázár szerb kenéz lánya volt. Azonban, amíg Mihai Eminescu és Dimitrie Bolintineanu tévedései természetesek voltak Mircea cel Bătrân és Ştefan cel Mare anyjával kapcsolatban, mivel nem álltak rendelkezésükre elégséges történeti források, addig a kommunisták tévedései szándékosak voltak – állítja Stelian Tănase.
A dákokról és rómaiakról szóló filmekben a kommunista nagygyűléseket is megjelenítik
Hamisítások a dákokról szóló filmekben is megjelennek. Ciprian Plăiaşu történész három filmet elemzett: a Dákokat (1967), az Oszlopot (1968) és a Burebistát (1980). Ezekben az alkotásokban kötelező módon megjelennek az Aranykorszakra jellemző elemek.
„A Ceauşescu-rezsim első éveiben készült két filmben a gyűlések mennyisége még elviselhető. Ám a Burebistában már nyomasztóan hatnak, és mintha a korszak valóságát igyekeznének tükrözni a fejedelmek tanácsával, a fegyverek és erődítmények tanácsával, a külföldi követekkel való találkozásokkal, a Magna mater találkozójával, a haditanácsok, Cézár tanácskozása Gallia meghódítása után”- magyarázza Ciprian Plăiaşu, aki szerint ezekben a filmekben a vezérkultuszt is eltúlozzák. Az európai léptékű Tudor Vladimirescu
A Tudor című filmet 1963-ban rendezték, és az első darabja volt az úgynevezett nemzeti filmművészeti eposznak. A filmben Tudor Vladimirescut bölcs, nemzeti, európai kaliberű hősként ábrázolják, aki az elnyomottakért szállt síkra. „A valósággal ellentétben Mihnea Gheorgiu rendező az orosz-török háborúban kitüntetett Tudort a Bécsi Kongresszusra küldi, ahol bennfentesen mozog az európai vezető politikai elit körében, sőt maga I. Sándor orosz cár is fogadja, akitől méltósággal és bátran kér segítséget a török ellen” – írja Călin Hentea író.
A kapzsi bojárok és a bátor betyárok
A kommunista időszak valamennyi propagandafilmjében jelen van ez a két kategória, amelyeknek tulajdonságai nem felelnek meg mindig a történelmi valóságnak. „Még a történelmi kalandfilmekben (pl. a Dinu Cocea által rendezett Betyár-sorozat, vagy a Doru Năstase által rendezett Mărgelatu-sorozat), vagy a háborús és rendőrös filmekben (a Sergiu Nicolaescu rendezte Moldovan felügyelő-sorozat) a bojárok vagy a burzsoá szereplők kapzsik, gyávák, arrogánsak és képmutatók. Ezzel szemben a betyárok, az illegális kommunisták kizárólag bátrak, őszinték, segítőkészek és szimpatikusak lehettek” – mondja Călin Hentea.
S. I.
Transindex.ro