Illúziók és valóság. Az Antall-kormány és a cseh-szlovák föderáció
Az alábbiakban Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, Magyarország norvégiai nagykövetének gondolatait közöljük a 25 évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltozás legnagyobb kudarcával, a nemzeti kisebbségek helyzetének radikális megjavulásával kapcsolatos várakozásai meghiúsulásával összefüggésben. Erről szól készülő könyve, a „Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben" is.
A szlovák-magyar viták hátteréről a Magyar Szemle 2007. decemberi számában megjelent esszémben meggyőző érveket hoztam fel amellett, hogy azok két fő oka az 1920-ban az önrendelkezési és az etnikai elvvel szöges ellentétben álló, igazságtalan határ megvonása, valamint a magyar kisebbséggel szemben azóta követett diszkriminatív politika. A rendszerváltozáskor széles kör hitte, hogy az utóbbit fel fogja váltani a Nyugat-Európában a II. világháború után kialakult nagyvonalú, a kisebbségeket valóban egyenjogúsító, államalkotónak tekintő politika, hogy a közép-európai magyar kisebbségek helyzete Dél-Tirol mintáját fogja követni. Be kívánom mutatni, hogy mi volt ennek az illúziónak az alapja, mi volt az Antall-kormány nemzetpolitikájának a kiinduló pontja. A választások után összeülő országgyűlés egyik első lépése volt Tamás Gáspár Miklós (az erdélyi születésű, ellenzéki tevékenységéről ismert SZDSZ-es képviselő) által előterjesztett határozat („a szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetéről") elfogadása május 15-én. Figyelemre méltó, hogy a magyar Országgyűlés már ebben a reményekkel teli időszakban is aggasztónak ítélte a magyar kisebbségek helyzetét: „A nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia hiánya, jogos igényeik elutasítása súlyosan veszélyezteti az egész térség demokratizálódási folyamatait és a jószomszédi kapcsolatok új alapokon történő kiépítését." Orvoslásul kétoldalú tárgyalásokat javasolt a szomszédos országok kormányaival a nemzeti kisebbségek jogait biztosító szerződések kidolgozása céljából. „Alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek identitásának védelme és fejlesztése, a térségben élő nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak törvényes biztosítása, a közéletben és saját ügyeik eldöntésében való részvételük, önszerveződésük és önkormányzatuk keretei – így kulturális autonómiájuk – törvényes garantálása, a nemzetiségi igények kielégítése az anyanyelv használata, az oktatás, a kulturális élet, a vallásgyakorlás és a tájékoztatás terén. [...] A Magyar Köztársaság Országgyűlése kifejezi azt a meggyőződését, hogy az említett célok megvalósítása hozzájárul az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok regionális és egyetemes érvényesüléséhez, a Magyar Köztársaság és valamennyi szomszédja közötti jó viszony megteremtéséhez, a kelet-közép-európai térség békés együttműködésen alapuló demokratikus fejlődéséhez, az európai biztonság és stabilitás erősítéséhez." A határozat zárószavazásakor az előterjesztő lényegében ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint amelyekért a későbbiekben az Antall-kormány dolgozott: „Aggodalmunkat mérsékelt és józan formában kifejezi ez a határozati javaslat, ugyanakkor elébe megyünk olyan igényeknek és aggályoknak, amelyek a szomszéd országokban okkal vagy oktalanul Magyarországgal szemben megfogalmazódnak. [...] Ugyanakkor természetesen jottányit sem engedhetünk azokból a jogokból, amelyeknek a megadását a határainkon túli magyarság részére a magyar közvélemény elvárja [...] Mi szeretnénk – lehetőleg hosszú időre előrenézve – egy igazi, komoly történelmi ajánlatot nyújtani szomszédjainknak, és mi kinyújtva fogjuk tartani – reméljük – a kezünket akkor is, ha egyelőre még nem fogadják el." A határozatot az Országgyűlés ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással fogadta el. Tehát a szomszédi kapcsolatokban és a kisebbségi jogok széles körű érvényesítéséért folytatott erőfeszítéseinkben számíthattunk az ellenzék lojális magatartására, sőt támogatására. Ebből semmi sem lett.
A „dunai gondolat", a közép-európai szolidaritás megkerülhetetlen eleme és egyben feltétele volt ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása. E cél megvalósításához nyilvánvalóan jobb esélyt kínál(t) a térség államainak jó egymásközti viszonya. Mindkettőhöz ösztönzést, sőt nyomást reméltünk a nyugati kormányok és közvéleményük magatartásától. Illúzióinkat a kormányfő expozéja is kifejezte: „Új fejezetet kell nyitni történelmünkben, a megértés és a türelem fejezetét sokat szenvedett népünk és a hasonló örökséggel küszködő szomszéd népek között. [...] A közép- és kelet-európai változások kezünkbe adták a nagy lehetőséget, hogy megszüntessük, vagy legalább jelentősen enyhítsük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. [...] Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt. Ezért állunk ki – a fennálló nemzetközi szerződések tiszteletben tartásával, azok szellemében – a határainkon kívül élő magyar közösségek önrendelkezési joga mellett, a szomszéd államok kormányainak kinyilvánított ígéreteivel is összhangban."
Szoktak beszélni egy hallgatólagos (mert szóban vagy írásban soha ki nem fejtett) „Antall-doktríná"-ról, amely szerint Magyarország szomszédjaihoz fűződő viszonyát az adott országnak az ott élő magyar kisebbséggel szemben követett magatartásától teszi függővé, a magyar kisebbségek legális képviselőit bevonja a szomszédpolitikai döntésekbe, és önhatalmúlag a határon túli magyarok védőhatalmának deklarálja magát. Véleményem szerint a fenti tételeket merev dogmaként ugyan hiba volna követni a külpolitikában, de vezérelvként helyesek, és minden magyar kormány által követendők. Rosszhiszemű tévedés ugyanakkor azt hinni, hogy a titkon határrevízióról ábrándozó Antall-kormány csak a nyugati demokráciák tiltó szavától megijedve tért volna át az európai intézményekre építő kisebbségi jogvédelem politikájára.
Antall miniszterelnök 1990 júniusában az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott mondata, hogy „lélekben, érzésben 15 millió miniszterelnöke" a kormányprogram tömör összefoglalása volt. Azt üzente a határokon kívül rekedt magyar közösségeknek, hogy vége annak az időszaknak, azaz a kommunizmusnak, amikor a magyar haza látszólag leírta őket, amikor sem erkölcsi, sem gyakorlati segítséget nem nyújtott nekik, s amikor a fejük fölött barátkozott, iszogatott és vadászgatott elvtársi egyetértésben az őket elnyomó vezetőkkel. Románia, valamint az akkor még létező Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió magyarsága azonnal meghallotta e mondatot, erőt merített belőle, a szomszédos fővárosokban ugyanakkor sokan felkapták a fejüket, s az újjáéledő magyar területi követelések rémével kezdték riogatni saját közvéleményüket és a világ kormányait. Márpedig az anyaország ilyen felelősségvállalása általános. Valamennyi határain kívül élő, de származásuknál fogva hozzá kötődő személyekkel rendelkező nyugat-európai országról (kivált az egykor gyarmatbirodalommal rendelkezőkről, vagy a jelentős német diaszpórával rendelkező Németországról) elmondható ez, nem is említve Izrael Államot. Az elmúlt húsz évben az ilyen törődés általánossá vált Európa keleti felében is, beleértve az állampolgárság felvételének a lehetőségét. Az etnikai arányok 1945 utáni – a magyarság hátrányára történt – radikális megváltozása, a nemzetközi közösség határozott álláspontja, nem utolsó sorban pedig valamennyi szomszédunk eltökéltsége folytán a határváltozásra nem volt semmilyen reális lehetőség – ezt készülő könyvem is bizonyítani fogja. Viszont 1990-ben úgy gondoltuk, hogy miközben a nemzetközi fórumokon megszületik a kisebbségi jogok kodifikálása, kétoldalú szinten azok gyakorlati érvényesülését fogjuk letárgyalni és biztosítani. Szomszédjaink fogadják el, hogy magyar nemzetiségű állampolgáraik részei a magyarok kulturális közösségének, az anyaország törődik velük, és ez nem minősül belügyeikbe történő beavatkozásnak. Ugyan Magyarország széles körű jogokat, kulturális autonómiát biztosít a saját területén élő nemzeti kisebbségeknek, ezt nem valamiféle reciprocitási megfontolás, hanem saját elvei alapján teszi. Nagyságrendjük és történelmük alapján ugyanis nem lehet egyenlőségjelet tenni Magyarország és szomszédjai kölcsönös kisebbségei közé. Miközben megengedhetetlen a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, minden nemzeti kisebbséget megillet a pozitív diszkrimináció, mert csak ez biztosíthatja a tényleges egyenjogúságot. Azonnal meg kell kezdeni a határokon átnyúló sokoldalú együttműködést, és ennek érdekében utakat, vasútvonalakat és határátkelőket kell helyreállítani. A kommunista diktatúra alól felszabadult országokban is meg kell honosítani azokat a pozitív példákat és megoldásokat, az autonómiát is beleértve, amelyek Nyugat-Európában már meghonosodtak. Ehhez meg kell változnia a kisebbségellenes mentalitásnak, és ennek alapjait az iskolai oktatásban és a tankönyvekben kell megteremteni. A magyar kormány a kisebbségi jogok teljes körű biztosításában látta valamennyi etnikai jellegű konfliktus ellenszerét, összhangban a nemzetközi közösség kinyilatkoztatott elveivel. Akkoriban még nagyon komolyan vettük a nemzetközi ajánlások jelentőségét, s erősen bíztunk az Európa Tanács normáiban és jogi mechanizmusaiban.
1990. június 5-6-án Koppenhágában került sor a 34 európai és észak-amerikai állam együttműködési kerete, az EBEÉ külügyminiszteri szinten „az emberi dimenzióról" tartott értekezletére. A hidegháborúnak véget vető világtörténelmi jelentőségű változások után ez volt az első jelentős nemzetközi találkozó. Indokolt volt, hogy most, az emberi jogok keleti irányú kiterjedésekor a nemzeti kisebbségek ügye előtérbe kerüljön, hiszen „az új Európa" országaiban jelentős volt ezek aránya. E tényben lehetett ugyan potenciális feszültségforrást látni, valójában inkább a diktatúrát felváltó demokratikus rendszer egyik próbája volt, mind az egyes államokon belül, mind az államközi viszonyban. Saját felszólalásomnak mintegy harmada szólt a kisebbségi problematikáról. „Olyan nemzetközi politikai és jogi szabályozó rendszer kimunkálása a célunk, amely gyakorlati lehetőségeket tartalmaz a nemzetiségek identitásának megőrzésére, egyéni és kollektív jogaik érvényesítésére, valamint hatékony mechanizmusokat hoz létre a jogérvényesítés végrehajtásának ellenőrzéséhez" – összegeztem álláspontunkat. Nagy örömömre gyakorlatilag az összes külügyminiszteri beszédben szerepelt a kisebbségek ügye, mint amit a demokrácia szellemében rendezni kell. A Koppenhágában elfogadott ajánlások (ezek alapjául szolgált öt közép-európai ország, Ausztria, Csehszlovákia [!], Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország közös javaslata) a mai napig a legmesszebbre menő nemzetközi dokumentumot jelentik ezen a területen. A legfontosabb pontok: a nemzeti kisebbségeket a valódi egyenlőség biztosítása érdekében különleges intézkedések illetik meg; tilos az asszimiláció erőltetése; saját, közpénzből támogatott oktatási és kulturális intézményeket hozhatnak létre; jogaikat egyénileg, valamint csoportjuk más tagjaival közösen gyakorolhatják. Kiemelkedő jelentőséggel bír a 35. paragrafus, amely szerint a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk előmozdítására helyi vagy autonóm igazgatási intézményeket hozhatnak létre. Szomszédi kapcsolataink szempontjából is nagy jelentősége volt ezeknek az ajánlásoknak, ekkor még komolyan bíztam megvalósulásukban, hiszen megállapodás született, hogy a következő év derekára Genfbe összehívott szakértői értekezletnek lesz a feladata a koppenhágai ajánlások gyakorlati megvalósítása, kötelező konvencióvá alakítása.
Ma is az a véleményem, hogy ha a Nyugat ebben a kérdésben határozottabb politikát folytatott volna, azt, amit tárgyalásaiban és beszédeiben Antall és én is állandóan sürgettünk, akkor a délszláv válság nem vezetett volna többéves vérontáshoz, a nemzeti-etnikai ellentétek pedig erősödés helyett csillapodtak volna. Persze nagyvonalúbb és távlatosabb nyugati politika esetén az egész közép-európai átmenet gyorsabb és kevésbé fájdalmas lett volna.
Jeszenszky Géza, Felvidék.ma
(Az elemző írás a 2014. január 10-én megtartott Innováció a szlovákiai magyar politikában I. című szakmai konferencia előadásaként készült.)
Felvidék.ma,

A Románia Csillaga Érdemrend visszavonásának üzenete
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,

Erdély a „fejőstehén”
Bizonyára mindenki ismeri George Orwell „Állatfarm” című regényét, vagy legalábbis annak rajzfilmre vitt változatát. Sokak számára ismerős kép lehet amikor a farmon dolgozó állatok, egyik napról a másikra, a fejadag töredékét kapják meg, míg az általuk beadott termékek mennyisége nem változott. Az állatok jogosan érzik becsapva magukat, hiszen ugyanúgy megdolgoztak a fejadagért, mégsem kapták meg. Ugyanebben a helyzetben van a mi Erdélyünk is. Hiába küldi el rendszeresen az adót Bukarestbe, annak csak töredéke tér vissza az eredeti helyére. Ugyanebben a történetben, a vezetők (a disznók) dupla, sőt tripla fejadagot kapnak, mert „megérdemlik”.
Itt jutunk el a probléma gyökeréhez. Az ország vezetői önkényesen garázdálkodnak a régió által megtermelt értékekkel. Míg Erdélyt kiszipolyozzák, addig a jóval fejletlenebb régiókat próbálják elindítani az emelkedés útján, sikertelenül. Bizonyára nem véletlen ez, nem is várhatnánk mást a kárpátokon túli régió politikusaitól, akik csak azt viszik tovább amit a balkánon szocializálódott elődeiktől tanultak. Csak egy a bökkenő, mi is delegálunk képviselőket , de ők nem konfrontálódnak régiónk kiszipolyozóival, hanem inkább üzletelnek.
Nekünk nem „dealerek” kellenek, hanem „leaderek”. Vezetőhiányban szenvedünk. Kevés olyan politikusunk van aki szembe merne szállni ezzel a központosított monstrummal, és egy sincs olyan, aki mögé egyként felsorakozna a teljes erdélyi magyarság, vagy Erdély minden lakosa. Van egy-két székelyföldi „harcos” akik úgy tűnik csak a trendet lovagolva próbálnak szavazatot szerezni. Van aki székelyföld kormányzójának tisztére jelölte magát.
Közben meg nem vesszük észre, hogy Székelyföld ebben a történetben csak széljegyzet. Nem ez a háromnegyed-milliós régió fogja térdre kényszeríteni ezt a majdnem-államot. Ebben a történetben Erdélyé a főszerep és ezt a szerepet a történelem szabta rá, nem holmi önjelöltségről van szó. De nehogy azt higgye valaki, hogy egy homogén magyar lakosságú Erdélyről van szó, mert az csak az álomszinten létezik. Egy olyan Erdélyről amelyben a magyarság megközelítőleg 19%-ot tesz ki. Nehogy már a nyúl vigye a puskát alapon, tehát ebben az Erdélyben is a románoké a döntő szerep.
Gyakran emlegetjük, hogy mi tartjuk el Romániát, nahát ez is csak Erdélyre igaz, Székelyföldre nem. A jövőben lehet, de ma erről mint realitás értelmetlen vitatkozni. Ilyen alapon követelni az autonómiát, értelmetlen. Hiszen nem elég, hogy megkapjuk Bukarestből a kisebbségeknek járó pénzt, ehhez jön még a magyar állam hathatós támogatása is. A skótok és katalánok nem kapnak „gyarmattartóiktól”, sőt anyaországaiktól sem hisz nincs ilyen. Ezt helyzetet saját maguk harcolták ki, és ehhez nem kellett külföldi támogatás, vagy saját identitásának átformálása, de még nemzettestvéreiket sem hagyták az út szélén, mint ahogy ezt a székely autonómia megvalósulása jelentené. Lehet ezt másképp is, nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. A két világháború közötti magyar kisebbségi vezetőink, nem üzletként fogták fel az érdekképviseletet, legalábbis nem személyes üzletként. Program alapú megegyezéseket kötöttek az erdélyi román erőkkel, hogy Bukaresttel szemben eredményt érjenek el. Nagyobb mozgalmak, elképzelések részeként fogták fel a magyar ügy képviseletét.
Ugyanilyen nagyobb ügy Erdély autonómiája, amely nem zárja ki Székelyföld autonómiáját. A kettő szerves része, kiegészítője lehet egymásnak. De e kettő, ha egymással szembemegy ki is olthatja egymást. Ez mindkét oldal felelőssége. Az Erdély autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogy a Székelyföldnek külön jogállás kell a régión belül. A Székelyföld autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogyha azt akarják, hogy a „fejőstehén” ne Bukarest, hanem a saját hasznára termelje a tejet, akkor az erdélyi románokkal karöltve kell ezt kiharcolni. Mert egyedül nem fog menni!
Fancsali Ernő
erdelyiautonomia.wordpress.com
Erdély.ma,

„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

A védjegyhivatal elutasította a Szent László-napok levédési kérelmét
A romániai Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) elutasította a nagyváradi Szent László Napok programsorozat nevének és logójának azt a levédési kérelmét, amelyet a rendezvény főszervezője, a Szent László Egyesület nyújtott be.
A Krónika napilap internetes oldalán hétfőn ismertetett döntés annak a jogvitának vethet véget, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete és a rendezvény szervezői között alakult ki. Tavaly júliusban Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, a Szent László Napok főszervezője „szellemi tulajdon ellopásával" vádolta az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, amely a saját nevére próbált jogi védelmet szerezni az ellenzéke által szervezett Szent László Napok elnevezésre és rendezvénysorozat logójára.
A hivatal most azt a kérelmet utasította el, amelyet a Szent László Napok szervezői nyújtottak be, amikor nyilvánosságra került az RMDSZ-szervezet jogi folyamodványa. A felsorolt okok azonban minden bizonnyal az RMDSZ kérésére is érvényesek. Az OSIM arra hivatkozott, hogy egyházi szimbólumot és elnevezést nem lehet bejegyeztetni. A hivatal képviselője a Krónikának elmondta, a vallási szimbólumokat jelölő elnevezések – jogi védelem hiányában – szabadon használhatók.
Zatykó Gyula valószínűnek tartotta, hogy azonos tartalmú elutasító határozatot kapott az RMDSZ Bihar megyei szervezete is. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke folyamatban lévő ügyről nem kívánt a Krónikának nyilatkozni, de hozzátette, nincs tudomása arról, hogy az OSIM az ő kérelmüket is elutasította volna.
Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) és az EMNP-hez közel álló civil szervezetek 2013 júniusában szervezték meg először a Szent László Napok rendezvénysorozatot, amellyel – a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan – a város magyar közösségének próbáltak kulturális élményeket és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. A szervezők felháborodását váltotta ki az a tény, hogy az RMDSZ megyei szervezete egy olyan rendezvény elnevezését és logóját próbálta a saját nevére bejegyeztetni, amelynek szervezésében nem vett részt.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete a konfliktus kirobbanásakor azt közölte, ha megkapják a védjegyet, azt ingyenesen átadják a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének. Úgy tekintik ugyanis, hogy Szent László király kultuszának az egyház az első számú ápolója.
MTI
Erdély.ma,

A vallásszabadság ünnepe (Sepsiszentgyörgyi unitárius templom)
Magasan meghaladta a mai erdélyi és hazai lelkiismeretiszabadság-gyakorlatot az a vallásszabadsági törvény, amelyet az 1568-as erdélyi országgyűlésen meghirdettek a rendek törvényhozói – hangsúlyozta tegnap ünnepi szószéki beszédében tiszteletes Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész –, mert napjainkban is olyan események zajlanak, amelyek során üldözik azt a felfogást, amely toleranciával és türelemmel viseltetik a faji, a nemzeti, nyelvi másság irányában. Kovács István szerint „Dávid Ferenc vallásalapító üzenete a mai ember számára az, hogy a hit Isten ajándéka, minden létezési forma, beleértve akár az ateizmust is, hiteles és egyformán kedves Isten előtt. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata 2002-ben nyilvánította január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává. Az unitárius egyház ezt a napot tekinti születésnapjának”. A lepergett 23 esztendő alatt sokszor esett szó a vallásszabadságról, annak örök érvényű üzenete soha nem tudott elhalványulni, esztendőről esztendőre újraszületik, aktuális tartalommal telítődik, azzal tölti fel a kortárs társadalmi élet.
Mátéfi Tünde segédlelkész Kőrösfői Kriesch Aladár Tordán őrzött nagy képét, annak szereplőit mutatta be a hallgatóságnak: a toleráns János Zsigmond fejedelem, a vallásalapító Dávid Ferenc és az erdélyi rendek képi „szereplőit”, akiknek köszönhető volt, hogy a tordai erdélyi országgyűlés határozata megelőzött minden utána született vallásszabadságról szóló törvényt, még a túl sokat emlegetett augsburgit is! E sorok írója az említett képhez kapcsolódó hat évtizeddel ezelőtti emlékét elevenítette fel. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius vegyes dalárda, és elhangzott a Dávid Ferenc emléke című énekszám. Vezényelt Karácsony Gabriella.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Amerika aggódik a román jogállamiságért
Aggasztónak nevezte a román igazságszolgáltatás függetlensége ellen irányuló politikusi támadásokat Bukarestben Victoria Nuland.
Az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese szombaton a civil társadalom képviselőivel folytatott megbeszélésen leszögezte: Amerika mélyen érdekelt a romániai reformok folytatásában és az ország demokratikus fejlődésében.
Bár konkrét bírósági ítéleteket nem kívánt kommentálni, Nuland egyértelműen Victor Ponta kormányfő múlt heti kijelentésére utalt. A szociáldemokrata miniszterelnök ugyanis politikai elítéltnek nevezte a korrupció miatt másodszor is bebörtönzött Adrian Năstase volt kormányfőt. Titus Corlăţean külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén az amerikai illetékes ugyancsak fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Washington mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében.
A romániai jogállamiság helyzetét feltérképezni hivatott látogatása befejeztével Victoria Nuland úgy nyilatkozott: bukaresti tárgyalópartnerei arról biztosították, hogy megértették a román kormány és parlament intézkedéseire érkezett nemzetközi reakciókat. A legtöbb kritikát a büntető törvénykönyvnek a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő módosítása kapta, akárcsak a balliberális koalíció amnesztiatervezete. Ennek kapcsán Nuland megjegyezte: nem világos számára, mi Bukarest célja az indítvánnyal.
„Az Egyesült Államok számára egy erős, gyarapodó és demokratikus Románia a legjobb partner" – szögezte le Nuland, miután találkozott Titus Corlăţean külügyminiszterrel. Rámutatott: az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást tervez az Európai Unióval, ebben a vonatkozásban fontosak számára az amerikai-román gazdasági kapcsolatok.
Corlăţean azt hangsúlyozta: örül a helyettes államtitkár látogatásának, amelyet úgy értelmez, hogy az Egyesült Államok számára is fontos a Romániával megkötött stratégiai partnerség. Victoria Nuland péntek este Traian Băsescu államfővel is találkozott, aki kifejezte reményét, hogy a felmerült „apró félreértések" nem befolyásolják az amerikai-román kapcsolatok alapjait.
Elemzők egyébként a balliberális kormány elmúlt időszakban hozott ellentmondásos intézkedéseinek számonkéréseként értelmezik az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára kétnapos bukaresti vizitjét. Nuland látogatását tulajdonképpen már decemberben „előkészítette" az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége, amely élesen bírálta, hogy a kétharmados többséggel bíró szociálliberális koalíció (USL) kiiktatta a honatyákat a közhivatalnokok köréből a büntető törvénykönyv módosítása során.
Erre tett rá egy lapáttal Victor Ponta, amikor Năstase-ügyében megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás függetlenségét. Sokatmondó, hogy Nuland Băsescun és civil szervezetek képviselőin kívül csak a külügyminiszterrel találkozott, Ponta ugyanis elutazott az országból, ám arra még helyettese, Liviu Dragnea sem tudott válaszolni a hétvégén, hogy főnöke hivatalos vagy magánlátogatáson tartózkodik.
A szociáldemokrata miniszterelnök gesztusa azzal is összefüggésbe hozható, hogy kormánya alapos fejmosást kapott Washingtontól, amikor 2012 nyarán másodszor is megpróbálta felfüggeszteni tisztségéből az államelnököt.
Ilyen kontextusban jelentős feltűnést keltett Ponta tanácsadójának, Frunda Györgynek a kijelentése, miszerint az amerikai külügyi illetékes látogatása a „legjobb és leghatalmasabb Sam bácsi felsőbbrendűségi érzéséről" árulkodik. Az RMDSZ volt szenátora a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva fontosnak nevezte a Washingtonnal folytatott párbeszédet, aminek azonban szerinte majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania. Hozzátette: Románia nem gyarmat, „ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására".
„Globalizált világban élünk, ugyanazon stratégiai védelmi rendszert erősítjük, de mi lenne, ha mi is tájékozódnánk az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?" – tette fel a kérdést a politikus.
Miközben a jobboldali ellenzék szerint az amerikai vizsgálódás újabb „blamázst" jelent a balliberális kormány számára, Ponta másik tanácsadója, Radu Popa úgy vélekedett: szó sincs arról, hogy Washington a bukaresti hatalom „körmére nézne". „Egyetértek Frunda Györggyel: Románia nem gyarmat" – szögezte le a szociáldemokrata képviselő.
Krónika (Kolozsvár),

„Túl kell lépni a nemzeti romantikán”
„Ajándéknak tartom, hogy a darabjaimat színházban játsszák, de igazából engem addig érdekel a drámám, amíg megírom” – árulta el Egressy Zoltán Szép Ernő- és József Attila-díjas író, műfordító, költő és újságíró Nagyváradon, a Törzsasztal elnevezésű, immár hagyománnyá vált pénteki irodalmi beszélgető-délután alkalmával kérdezőjének, Kőrössi P. Józsefnek.
A magyarországi szerző a Portugál című, 1997-ben napvilágot látott drámájával vált ismertté, amelyet megjelenése óta folyamatosan és párhuzamosan több színház is műsorra tűzött – Szirtes Ági főszereplésével pedig filmet forgattak a mű alapján –,külföldön is játsszák, több más alkotásával egyetemben. „Nagyon ritka, hogy kortárs szerző darabjait játsszák a magyar színházak: túl konzervatívak, nem mernek kortárs magyar szerzőt választani" – mutatott rá Mészáros Zoltán, a mintegy 320 tagot számláló Szépírók Társaságának elnöke és Egressy jelenlegi kiadójának, a Kalligramnak a főszerkesztője.
Mint vélekedett, túl kell lépni a nemzeti romantikán – ahogy az Egressynek például sikerült. Kiadóként vallja: a szerzőt abban kell erősíteni, amiben jó, ugyanakkor új távlatokat kell nyitni előtte, hogy az írásai egy idő után ne váljanak rutinná. Voltaképp ennek szellemében állt össze Egressy 2011-ben megjelent Szaggatott vonal című regénye is, vagy az előtte két évvel kiadott Most érsz mellém című novelláskötete. „A színdarabírás sok korlátot szab, amikor prózaírásba fogtam, kinyílt előttem a világ" – emlékezett vissza Egressy, aki azonban még így is saját szabályokat alkotott magának.
Elképzeléseit eleve fejezetekre osztotta, s mintegy napi penzumot osztott be magának. Merthogy bevallása szerint számára az írás gyorsan megy, az azt megelőző előkészület az időigényes. Tragikomédiáinak szereplői írás közben szinte életre kelnek, olyan erős és behatárolt személyiséget kapnak, hogy gyakran az határozza meg az események végkifejletét is. A több alkalommal is díjjal elismert Mészáros elmondta, hisz abban, hogy egy kiadó lehet gazdaságilag is sikeres, a kihívást a magas színtű kultúra életképessé tétele jelenti. A Szépírók Társaságának elnökeként törekszik az újításra, szorgalmazza a fiatalok belépését.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Felélesztik a romtemplomot Tamáshidán
Felújítják a Bihar megyei Tamáshida (Tămașda) Árpád-kori romtemplomát, hogy ott a jövőben kulturális központot alakítsanak ki benne.
Erről Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke tájékoztatta lapunkat, miután az elmúlt évben a nagyszalontai szervezet segítségével sikerült 49 évre koncesszióba venniük az épületet a Pro Partium Alapítvány javára. Pontosabban csak annak maradványait, hiszen az egykoron szebb időket is megélt háromhajós román stílusban épült kegyhelyből mára csak a csonka torony és a szentély maradt.
Az egykori mezőváros – amelyet a helyiek csak Tamásdaként emlegetnek –, jelenleg csak egy perifériára szorult kicsiny falu, ahol a magyarság is szórványba került. Többnyire reformátusok élnek itt, akik a 18. században új templomot építettek. A romos szentély báró Liptay Frigyes családjának a kápolnája volt az 1920-as évek földreformjáig, amikor is elvesztette azt.
„A koncesszióba vétellel az első számú probléma épp az volt, hogy sokáig nem lehetett tudni, hogy ki is az épület tulajdonosa” – magyarázta a Krónikának Csomortányi István. Tájékoztatása szerint a különben román vezetésű Keményfok (Avram Iancu) önkormányzata derítette ki a pontos tulajdoni viszonyokat és megoldotta, hogy a rom a község tulajdonába kerüljön. „Abszolút nyitottak voltak arra, hogy mi ebbe a projektbe belevághassunk. Ingyen és bérmentve használatba adták az épületet 49 évre azzal a feltétellel, hogy mi tíz éven belül felújítjuk és valamilyen közösségi funkciót adunk neki” – mondta a néppárti vezető, aki az építmény idegenforgalmi jelentőségére is felhívta a figyelmet.
Tájékoztatása szerint a délkelet-bihari térségben más komoly Árpád-kori emlék nincs, ráadásul ezt még annak idején a Szentföldről hazatérő, itt átvonuló Teuton Lovagrend építette. „Egy részük itt megtelepedett és várost alapított Tamáshidán. Stílusjegyeiben is teljesen más, észak-európai tájakat idéz az épület, egészen sajátos” – magyarázta Csomortányi.
A restauráció viszont nem lesz egyszerű, mivel nagyon kevés feljegyzés és kép maradt fenn a templomról, a 19. század végén készült metszeteken már a romos állapotot rögzítették. „A régészeti feltárás lesz az, ami majd sok mindenre választ ad” – mutatott rá Csomortányi. Az épület amúgy régészeti besorolás alatt áll, jelenleg épp a feltárások engedélyeztetésén dolgoznak, és reményeink szerint tavasszal már nekiláthatnak a kutatásnak.
A törvényi szabályozás szerint azt elvileg csak a Körösvidéki Múzeum, illetve annak szakemberei végezhetik, de a projektgazdák bíznak abban, hogy az intézmény felügyelete mellett akár külsős szakembereket is bevonhatnak majd a munkába. „Azt még nem tudom, hogy az, amit találni fogunk, kinek a tulajdona lesz, de ha a tulajdonjog nem is minket illet majd, a kezelési jogot mindenképp szeretnénk megszerezni. Amit találunk, az az épülethez tartozik, és szeretném, hogy mindent helyben állítsunk ki” – jelezte Csomortányi.
A várható kiadásokat még nem tudták felbecsülni, pontosabb képet csak a régészeti feltárás után kapnak. Azt viszont jelezték: ez nagyon bonyolult és költséges projektről van szó. „Ígéretet kaptunk vállalkozóktól, és bízunk benne, hogy egyéb költségvetési forrásokat is be tudunk vonni ahhoz, hogy megvalósuljon” – mondta a néppárti vezető. Szeretnének ugyanis mindent, amit lehet az eredeti állapotába helyreállítani, hogy legyen egy világi, közösségi épület Tamáshidán. „A falunak jelenleg még egy modern kultúrháza sincs” – mutatott rá Csomortányi, aki azt sem tartja kizártnak, hogy az ökuménia jegyében majd valamilyen egyházi funkciót is kap a restaurált romtemplom.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Politikai üzenete lehet a román autonómiának
Elemzők szerint politikai üzenete lehet annak, hogy az önkormányzatok társulása által bizonyos fokú önállóságot kaphat Hargita megye északi, román többségű része. Mint ismeretes, a nyolc település összefogásával létrejövő Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás küszöbön álló bejegyzését Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke jelentette be.
Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, a társulás révén létrejövő döntéshozatali keret azt üzenheti, hogy „a kisebbségi kérdés kezelését nem kell kötelezően a többségi döntéshozatali logikában látni”. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – „egy kisebbségi közösségnek soha nem tesz jót a többségi döntéshozatal”.
Horváth István nem tartotta valószínűnek, hogy a kölcsönösség elve alapján Erdély magyar többségű kistérségei is olyan önállóságra tegyenek szert, amilyent a Hargita Megyei Tanács szán a társulásnak. Példaként említette, hogy a kölcsönösség elve Székelyföldön sem működik. Míg Erdély megannyi román többségű településén magyar alpolgármestert választanak, a székelyföldi városokban ezt a tisztséget nem szokás átengedni a román közösség választottainak.
Bakk Miklós politológus szerint a székelyföldi román többségű települések kistérségi társulása megnyithatná az utat a magyar többségű települések kistérségi társulásainak a bejegyzése felé. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években a kormány helyi képviseletét ellátó prefektusok akadályozták meg a székelyföldi magyar kistérségi társulások megalakulását.
Úgy vélte, a székelyföldi román társulás létrehozásának a megakadályozása azt jelezné, hogy Bukarest nem akar megegyezést a székelyföldi magyar többség és a helyi román kisebbség között, és arra törekszik, hogy a Székelyföld autonómiájának semmilyen előfeltétele ne jöjjön létre. A politológus hangsúlyozta, a társulást még akkor sem lehet közjogi autonómiának tekinteni, ha a megyei önkormányzat át kívánja erre ruházni egyes kompetenciáit. A kompetenciák tervezett átruházását politikai gesztusnak nevezte, amelyet a politikai marketing eszközeivel lehet ahhoz a kérdéshez kapcsolni, hogy mi történjék a székelyföldi románokkal Székelyföld területi autonómiája esetében.
Darie Cristea szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem tanára az Adevărul napilapnak nyilatkozva úgy vélte, a társulás létrehozásával voltaképpen a székelyföldi magyarok próbálják elfogadtatni a román társadalommal az általuk áhított autonómia gondolatát. Hozzátette azonban, hogy az autonómia kérdésköre nem tartozik a megyei önkormányzatokra. „Ez az állam berendezkedési formája, a román állam pedig sem a területi, sem az etnikai alapú autonómiát nem fogadja el” – vélte a szociológus. A Konstancán megjelenő Telegraf napilap „a pofátlanság netovábbjának” titulálta, hogy a magyarok akarnak autonómiát adni a románoknak Romániában.
Mint arról beszámoltunk, Borboly Csaba úgy nyilatkozott, hogy már januárban bejegyezhetik a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulást, mely többek között kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi és műemlékvédelmi, és turisztikai területen veszi át a megyei önkormányzattól a térség ügyeinek a kezelését, és az ezekhez rendelt költségvetési forrásokat. A társulás települései afféle román szigetet képeznek a 86 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében.
Székelyhon.ro,

Tőkés László a partiumi autonómia évének nyilvánította 2014-et - A Partiumi autonómia évének nyilvánította 2014-et Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az EP-képviselő sajtóirodája által jegyzett hétfői közlemény szerint Tőkés László Nagyváradon beszélt a Partiumi autonómia évéről a vasárnap tartott újévköszöntő fogadásán. Arra kérte a jelenlévőket, hogy a maguk eszközeivel járuljanak hozzá a Partiumi autonómia évéhez, mert - mint fogalmazott - „minden autonómia alapsejtje az autonóm, öntudatos ember önálló cselekvése".
Az új év feladatai között Tőkés László a népszavazásra irányuló aláírásgyűjtés előkészítését, a partiumi zászló és címer elkészítését, a minél szélesebb körű mozgósítást és a Székelyek nagy meneteléséhez hasonló tömeges partiumi megmozdulások szervezését említette. Hozzátette: az EMNT egy kiegyensúlyozott, integrált autonómiakoncepcióban gondolkodik, melynek lehetséges változatait Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem docense, a tavaly alakult Partiumi Autonómia Tanács (PAT) alelnöke egy kiadványban foglalta össze.
Tőkés László hangsúlyozta, nem elég az ügy mellé állítani a mintegy 400 ezer partiumi magyart, hanem az itt élő románság támogatását is meg kell nyerni. Az EMNT elnöke a kishitűség legyőzésére buzdított.
Szilágyi Ferenc szerint a Partiumi Autonómia Tanács tavalyi megalakulása is jelzi, szükség van a partiumi autonómia ügyének a szervezett képviseletére. "Az idei évben a Partiumban is át kell lépnünk a saját árnyékunkon" - jelentette ki Szilágyi Ferenc, aki azt is elmondta, hogy egész évre kiterjedő eseménysorozat tervét állították össze. Ennek megvalósításában a civil, egyházi és politikai szervezetek és intézmények hozzájárulására, támogatására is számítanak.
(MTI)

A két ellentétes értékrend "hungaricuma" politikai közéletünknek?
Ennél furcsább címet, illetve kérdésfeltevést nem is választhattam volna. Azonban tudatos volt a nyakatekertség! Csak az általam vélt és létező történelmi valóságot akartam egy címben, költői kérdésben leírni.
Közösségünk számára szerte a Kárpát-medencében fontos lenne a nemzeti konszenzus, amelyet általában (néha szándékosan) összemosnak pártpolitikai összefogásokkal, vagy elengedhetetlen függvénynek állítják be, és követelik tévesen a politika szereplőitől.
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyar politikai közéletben szinte minden napra jutott egy hangzatos beszéd, publicisztikai agymenés, egetverően nagy közhely a politikai összefogásról, amelynek "alapjának kéne lenni", illetve kezdeti lökete lehetne a nemzetpolitikai konszenzusnak.
Mindezt populista módon kommunikálva teszik, tudva, hogy pluralista demokráciában élünk, amelynek éppen az a fontos ismérve, hogy a politikai pártok sajátos arculattal, ideológiával, programelképzeléssel vesznek részt a hatalom gyakorlásában, s adott pillanatban - ha a hatalmi érdekérvényesítés megkívánja -, politikai konszenzusra lépnek egymással. Hangsúlyosan jelezném: ez nem összekeverendő a nemzetpolitikai konszenzussal. Az anyaországban a (hamis) igény vagy elvárás ezzel kapcsolatosan általában a művi (meggyengült) baloldalról érkezik a Fidesszel szemben, nálunk a Felvidéken pedig a magát értelmiséginek definiáló véleményformálóktól, illetve egyes politikai pártoktól is követelődző hangsúllyal, mert valószínűleg a hatalomban centralizálni szeretnék erejüket.
Legyünk végre a saját társadalmunkkal őszinték, és a közösségünknek is itt az ideje, hogy 25 évvel 1989 után felébredjen Csipkerózsika-álmából, megmossa az arcát s szemét, hogy lássa végre a Kárpát-medencei magyar közélet elmúlt kilencvenéves politikai "fejlődését", történelmét, mert talán így nem esik populista szónokok, szélhámosok szellemi csapdájába.
Egyrészt amióta Machiavelli szellemi öröksége és politikai iskolája létezik, a közéletben a politikai erők számára a hatalom megszerzése fontos aspektus, amely végül célja és eszköze is annak, hogy bizonyos erők akcióképesen képviseljék az őket felhatalmazó érdekcsoportokat, közösségeket. Természetesen a politika stratégiai játék is egyben, ezért különféle együttműködések tarkítják a politikai életet és történelmet, vagyis az összefogás olyankor jöhet létre a politikai hatalmi centrumok, erők, pártok között, ha azt a hatalom megtartása megkívánja. Ez a politika lecsupaszított természete. Ez a pragmatikus, álszentség nélküli küldetése. Az előbb leírt politikai hatalmi harcok folyamatai a felhatalmazott politikusainkat ideális esetben nem zárják ki, sőt nem is zárhatnák ki a valódi közösségi szolgálat alól, vagyis hogy a társadalom érdekeit érvényesítsék. Így e megállapítások végett nem kell kitérni a hitünkből, csak relatíve tisztább képet kaphatunk és nem utópisztikus ideákat kergetünk a politika kapcsán! Ugyanakkor arra a negatív kicsengést magában hordozó megállapításra sem szabad jutni, hogy akkor nincs is természetesnek mondható politikai összefogás az állam stabil kormányzása okán ...
De van, csak ez még nem nemzetpolitikai konszenzus, hanem a már fentebb leírt politikai hatalmi koncentráció a politikai hatalmi erők (pártok, mozgalmak) között! A politikai összefogás tehát nem zárja ki a nemzeti konszenzust, de annak nem is a szinonimája, amelyet az összefogás mentén egyesek hamis módon hangsúlyoznak. Kiindulási pontnak nem rossz helyzet, azonban a nemzetpolitikai konszenzustól dimenziónyi távolságra van! Nemzetpolitikai konszenzusnak elsősorban a véleményformálóink és közszereplőink fejében kell megvalósulnia minden oldalon.
Így bármelyik hatalmi erő (párt, mozgalom) kerül is aktuálisan hatalomra, annak sajátos programcélkitűzései mellett ott kell, hogy lebegjenek a közösség által támasztott nemzetstratégiai konszenzust alkotó célok, amelyeknek a megvalósítására vagy állandó észben tartására mindig meg kell, hogy legyen a politikai akarat. Pártpolitikai összefogástól, "összeborulástól" függetlenül.
Amíg úgy érzem, hogy a fenti megközelítésből kifolyólag Erdélyben (az RMDSZ paradigmaváltásának köszönhetően) lehetséges a nemzetpolitikai konszenzus, addig ez nálunk a Felvidéken az MKP és a Most-Híd, illetve szellemi holdudvarai között nem lehetséges, mert alapvető eltérések mutatkoznak már abban is, hogyan határozza meg egyik vagy másik politikai erő és annak értelmiségi véleményformálói nemzetpolitikai téren a felvidéki magyarságot..
Duray Miklóssal egyet kell értenem a tekintetében, hogy nálunk is két értékrend feszül egymásnak ebben a problematikában, mint ahogy egyébként az összmagyar politikai közéletben (talán már Erdélyt leszámítva): "A nemzetpolitikai konszenzus mai képlékenysége nem abból fakad, hogy a Kárpát-medencében vagy kimondottan a Felvidéken szemben áll egymással két vagy akár több tábor, hanem abból, hogy az egész magyarság két részre van osztva, két ellentétes és felcserélhetetlen értékrend szerint igazodik. Ennek a kettéválásnak semmi köze a pártpolitikához... (...) A pártosság csupán egy természetes differenciálódást jelent minden pluralista demokráciában. A magyar politikai közélet kettészakadása azonban a közgondolkodásban jelenlévő két teljesen ellentétes értékrend okán létezik. Ilyen mértékben ez magyar sajátosság." (Megkésett segélykiálltás: interjú N. Gyurkovits Rózával 2004. január végén - Hazától a Nemzetig - Duray Miklós)
Vagyis a két ellentétes értékrend "hungaricuma" a Kárpát-medencei magyar társadalomnak. Duray Miklós szerint összefügg a modern magyar államfejlődésnek az első világháború végén bekövetkezett defektusaival, a magyar modernizmus elbukásával, a történelmi magyar állam erőszakos szétrombolásával. Meghatározva e két szembenálló értékrendet: az egyik a nemzetorientáltságú politikai elit, a másik pedig az individuum-irányultságú elit, amely politikai csoportosulások szerint is jól behatárolható. A jobboldali konzervatív, a jobbközép, a nemzeti liberális és a történelmi baloldal, vagyis a szociáldemokrácia nemzetközpontú.
Vegyük számba akkor a másik értékrend politikai palettáját. Ide tartoznak neoliberálisok, a szociálliberálisok, a kommunisták és a posztkommunista szocialisták, akik a nemzetközösségi mivoltát tagadják, vagy maradiságnak bélyegzik, vagy ha a Trianon utáni elszakított területeken léteznek, van politikai szerepvállalásuk, akkor specifikus helyzetükből kifolyólag maximum elfogadják a nemzetközösséget mint nemzetiséget, illetve azt az adott államon belüli kulturális (sokszínűségként) másságként definiálják.
A felvidéki nemzetpolitikai konszenzus képlékenysége
A Felvidék esetében az MKP egyértelműen a nemzetközpontú kategóriába tartozik, a Most-Híd sajnos nem! Ennek alátámasztása pedig nagyon egyszerű, hétköznapi interakcióval igazolható, ugyanis a Most-Híd pártelnöke, Bugár Béla a 2012-es kongresszusukat követően kijelentette a sajtónak (talán egyik legőszintébb pillanatában), hogy a párt ideológiájának meghatározásával őt hagyják békén... Majd 2013-ban mégis az Európai Néppártba léptek be, ettől függetlenül a magyarországi balliberális oldallal ápolnak politikai kapcsolatokat, legfőbb ideológusuk pedig a baloldali Népszabadságban publikál állandó jelleggel. Ezért sem meglepő, hogy a magyar nemzetközösségi érdekek a párt vezető elitje számára "huszadrangú" problémák - azt hiszem igyekeztem finom lenni. Az eddigi politikai szerepvállalásuk is ezt dokumentálja. A nemzetet csupán az egy kultúrához tartozó egyének - állampolgárok - halmazaként értelmezik úgy, hogy az állampolgári kötődés fölülmúlja a nemzeti köteléket. Azt hiszem ha a Most-Híd nemrég kiadott identitásstratégiájára gondolunk, arra ez az előbbi sorban leírt megközelítés simán ráillik. Szóval érthető, ha a hétköznapok felvidéki magyar társadalmának egy része Bugár Béla nélkül a Most-Hídat szlovák pártnak tekinti és ezen csak a pártelnök elmúlt húsz évben az MKP színeiben felépített személyi kultusza árnyal valamit.
Vagyis, ha a jelenlegi erdélyi és felvidéki magyar politikai közállapotokat a nemzetpolitika tükrében összehasonlítjuk, akkor kitűnik, hogy Erdélyben immáron mind a három (magyar) párt a nemzetet közösségként (magyar nemzetközösségként) értelmezi, a közösségi érdekek mentén próbálja mobilizálni a társadalmat, addig Szlovákiában ugyanígy, a fentebb leírtak mentén a Magyar Közösség Pártja (MKP) az a politikai erő, amely nemzetközpontú politikai cselekvést folytat, ugyanis a Most-Híd a társadalmat főleg az egyéni gazdasági célok vagy gazdasági csoportérdekek irányába igyekszik mobilizálni.
Mikor a Most-Híd 2009-ben megalakult, vezetői nagyon jól érezték, tudták a szlovákiai magyarság értékrendbeli megosztottságát, erre lehetett építeni egy politikai erőt. A felvidéki magyarság társadalmi és nemzetpolitikai kérdésekben való megosztottsága tehát nem pártpolitikai gyökerű, azonban 2009-től számítva megbújnak mögötte pártpolitikai érdekek, például az, hogy Szlovákiában a magyarság sajátos helyzete ellenére is értékrendben megosztott maradjon. Ez viszont a Most-Híd egyértelmű felelőssége, hogy az értékrendbeli különbségek közül a nemzetközösség szempontjából romboló hatásút, az individuum-irányultságú értékrendet konzerválta. 2010-es választási legitimációjuknak köszönhetően ráadásul a szlovákiai magyar közösség egy része pozitív attitűdként értelmezhette az egyéni gazdasági célok "mindenekfelettiségét".
Végezetül közösségünkben egy tévhitet is fel kell hogy oldjunk: ha a két párt között egyáltalán politikai összefogás is létrejönne, az nem eredményezné egyenesen a társadalom nemzetpolitikai konszenzusát a Felvidéken, mert hogy az értékrendbeli különbségek sajnos 2009 óta konzerválódtak. Szlovákiában a felvidéki magyarok nemzetpolitikai konszenzusának képlékenysége egyelőre sajnos tartós állapot.
Samu István
Felvidék.ma,

Szentgyörgyi vendégjátékok Budapesten
Négy előadással és eddigi legsikeresebb produkcióinak fotóiból válogatott kiállítással mutatkozik be a sepsiszentgyörgyi M Studio a budapesti Vendégváró Fesztiválon.
A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház lesz a következő vendége a Bethlen Téri Színház Vendégváró Fesztiváljának. A budapesti teátrum a Magyarország határain túli kulturális szervezetekkel együttműködésben második alkalommal rendezi meg az ezúttal négy naposra tervezett eseményt, amely minden alkalommal egy-egy előadóművészeti szervezetnek nyújt bemutatkozási lehetőséget – olvasható az intézmény közleményében.
A minifesztivál előadásokkal, fotókiállítással, közönségtalálkozóval igyekszik megismertetni az érdeklődőkkel a meghívott szentgyörgyi társulatot. A közlemény szerint a Bethlen Téri Színház célja a határain túli magyar művészek által létrehozott értékek Magyarországon történő bemutatása és annak terjesztése, megőrzése.
A 2005-ben megalakult, Uray Péter művészeti vezetésével működő M Studio Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokból áll, akik a mozgás- és táncszínház meghonosítására és megszerettetésére, formateremtő előadások készítésére vállalkoztak. A sepsiszentgyörgyi társulat a francia Yves Marc rendezte Esetlenségünk krónikája című előadás magyarországi bemutatójával kezdi a budapesti vendégszereplést jövő csütörtökön, január 23-án.
A klasszikus színészi kifejezést és a „kortárs pantomimet" ötvöző produkciót tavaly szeptember 27-én mutatták be Sepsiszentgyörgyön. Yves Marc első romániai rendezésében az M Stúdió művészei mellett a szintén sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház három művésze is szerepel.
Az Esetlenségünk krónikája után január 24-én, 25-én és 26-án a szentgyörgyiek előadnak három korábbi előadást is a budapesti közönségnek: a Veres Nagy Attila rendezésében bemutatott Kecsevecsét, a Fehér Ferenc által színre vitt Kampfot és a társulatvezető, Uray Péter rendezte A behajtót.
A fesztiválhoz kapcsolódva január 23-án egy, az M Studio eddigi kilenc évadának kiemelkedő előadásainak fotóiból válogatott kiállítást is megnyitnak. A kiállításra kerülő képeket Henning János, Barabás Zsolt, Musát Arnold és Rancz András fotóművészek készítették. A fesztivál fővédnöke Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező.

A közösségek döntési jogát erősítette meg a tordai ediktum
Beszélgetés Ősz Előd református egyházkerületi levéltárossal
– Az 1568-as tordai országgyűlés időpontjához kötik a vallásszabadság kihirdetését Erdélyben. Lényegében mikortól beszélhetünk a négy erdélyi felekezet létéről?
– Azt a folyamatot, amelynek része az 1568-as országgyűlés végzése, az európai történetírás konfesszializálódásnak, vagy felekezetiesedésnek nevezi. Amikor 1520 körül elindulnak Európában a reformátori mozgalmak, egyrészt nem új felekezeteket akarnak alapítani, hanem a régi egyházat akarják megreformálni, tehát szó sincs még akkor felekezetalapításról. A római pápa kiátkozó bullái vezetnek el az új reformátori felekezetek megjelenéséhez. A reformáció első évtizedeiben nem volt szükség vallásbékéket kötni, legfeljebb a római egyház és a reformátori egyház viszonyát kellett valamiképpen szabályozni. A felekezetképződés a svájci reformáció egységesülése következtében indul meg Kelet-Közép-Európában, amikor a genfi és zürichi teológusok Kálvin Istitutiójának köszönhetően közös nevezőre jutnak. Kialakul egy svájci és egy német irány, a legnagyobb különbség a kettő között az úrvacsora-tanban van.
Kiss Gábor
Krónika (Kolozsvár),
Szabadság (Kolozsvár),

Jogi szupermarket – a Borboly-per tárgyalásán jártunk
Mivel meguntam, hogy Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének és más tisztségviselőknek, illetve beosztottaknak a peréről az újságok mindig csupán két új mondatot írnak, és előző cikkeikből átmásolják a többit, eldöntöttem, hogy 2014. január 6-én elmegyek Marosvásárhelyre, részt veszek a tárgyaláson.
A Marosvásárhelyi bíróságot és Táblabíróságot, illetve más szakbíróságokat magába foglaló épület amolyan igazi jogtechnológiai negyedben helyezkedik el. A környék kétszáz méteres körzetében szinte mindegyik épületben ügyvédi vagy közjegyzői iroda működik, a bíróság mellett ott a börtön, kissé omladozó falán pedig egy hatalmas plakát: kopaszra nyírt, csíkos ruhás fickó bámul ki az útra, és azt mondja románul, amit én most leírok magyarul: annak a társadalomnak vagyunk a terméke, amelyben élünk.
Mivel reggel fél kilencig még van öt perc, elgondolkodom, hogyan értendő ez az uniós pénzekből megpályázott műalkotás és jelmondat. Józan ésszel ugyanis úgy vélekednénk, hogy minél jobban működik egy társadalom, annál többet termel. Itt egy kis baj lehet a logikával – tűnődöm magamban, és máris megnyitom a bíróság központi ajtaját, ahol egy csendőrrel és egy beléptető kapuval találom magam szemközt. Autókulcsot, telefont a kosárba, átlépek ezen a reptéri check-in klónon, de úgy elkezd csipogni, mintha valami fémdorongot szorítanék a kabátom alatt.
A csendőr a csíki fagyot alighanem még magával hurcoló bakancsomra néz, és kimondottan cipész szakértelemmel megjegyzi: nem törődünk vele, gyakori ez, fém van az ilyen talpakban. Ezzel is többet tudva, felballagok az első emeletre. Sötétszürke linóleum a folyosókon, fehér márványborítás a falakon, patikatisztaság és román feliratok sokasága, hogy hová lehet benyitni és hová nem. Rajtam kívül a folyósokon még sehol senki, néhány képernyőérintős infópulttal találom magam szembe, érintem-érintgetem, de nem működnek.
Az első feladat: kideríteni, hol lesz a tárgyalás. Amolyan kafkai per-érzéssel a gyomromban elindulok körbe-karikába a folyosón, végül a harmadik benyitásra egy idősebb hölgy készségesen felvilágosít: 52-es terem. Megkeresem, ott van az egyik folyosó fordulójánál, ajtaja mellett, amelyen nagybetűkkel írja és piktogramokkal mutatja, hogy filmezni, fotózni, hangot rögzíteni csak az elnök engedélyével lehet, egy nagy barna csempekályhában úgy ég a gáz, mintha szó sem lenne energiaválságról. A falon, egy A4-es méretű fejléces papíron, nyomtatott szöveg mindazon tárgyalásokról, amelyeket a Marosvásárhelyi Táblabíróság bűnügyi valamint kiskorúakkal és családügyekkel foglalkozó ügyosztálya Creţu Mihaela Ramona elnöknő vezetésével aznap tart meg.
A Borbolyék pere a harmadik, de kezdési időpont nincs a papíron, így nem mozdulok el, hanem tovább olvasgatom a keskenyebb-szélesebb hasábokra tördelt szövegeket.
Az első oszlopban tizennégy vádlottnak a neve mindennemű és rangú tisztség nélkül, valamint a per tárgya: korrupciós bűncselekmények a 78/2000-es számú törvény alapján. A második oszlopban az Arestat/Liber (azaz Letartóztatott/ Szabadlábon) fejléc alatt csupán az L betűvel találkozni, és akarva-akaratlan az embert kissé mellbevágja, hogy sorsa, lám, hogyan szorulhat be két nagybetűbe.
De még mindig csak kilenc óra, tovább sétálok egy másik feliratig. Ez egy nyomtatott plakát a www.faraspaga.ro honlapról, amint az alján rejtőzködő kisbetűkből kiderül, és két nagyobb méretű fotó között von párhuzamot. Az egyik a szocializmus lendületes éveiben épített, de mára már lerobbant garzonlakásos tömbházat ábrázol és alatta a szöveg: „Itt lakik George Caraban, aki kenőpénzt adott, hogy elkészítsék az iratait.” A másik fotón egy hatalmas épület, sok ablakú és merész tetőzetű villa, a következő mondattal: Itt lakik Gică Butoi, a tisztviselő, aki elfogadta a pénzt, hogy elkészítse az iratokat.”
Mindkét mondat persze románul és miközben elmosolyodom a nép egyszerű fiainak szánt példázaton, megint csak Kafka jut eszembe, hiszen ha jól tudom, a caraban az valamiféle bogár, szegény ott ücsöröghet a tömbházlakás ajtórése előtt, és várhatja, hogy magát átalakítva butoi, azaz hordó legyen belőle.
Már fél tíz, időközben elindulnak a fekete taláros ügyvédek és ügyészek, csinos lányok kezdik tologatni a bevásárló kocsikat. Igen, éppen olyan kocsikat, mint a hiper- és szupermarketekben, csakhogy ezekben a tej, olaj, liszt és miegymás helyett vékonyabbra-vastagabbra bekötött aktacsomagok hevernek egymás hegyén-hátán, súlyuk ránézésre is lehet tíz-húsz-harminc kiló, így máris előttem áll a maga valóságában az egyik teremből a másikba történő törvényszéki aktatologatás.
Leírok még néhány kört, pontosabban négyzetet, felbandukolok a második emeletre, majd le a félemeletre, ahol nagy táblákon ott a jog minden fogaskerekének pontos szobaszáma és eltűnődöm: lám csak az apród szavunk közös, itt az ékezet nélküli szóval megjelölt törvényszolgáknak is meg van a maga külön gyülekezőhelye. Fél tizenegy, éppen elegendő idő van még ahhoz, hogy több, egymás melletti falfelirat nyomán tudomásul vegyem, miképpen nem léphetek be a tárgyalóterembe. Rövidnadrágban, testre feszülő nadrágban, sapkában, kalapban, nadrágból kibuggyanó ingben, papucsban semmiképpen. Ám akinek itt akad dolga vagy bámészkodni kedve, az lemondhat bármiféle olyan feliratos pólóról, amely csoporthovatartozást jelöl vagy felhív valamilyen eszme terjesztésére és hosszú, nagyon hosszú még a sor. Teljességgel kizárt például, hogy valaki valamilyen, kihívóan előtérbe helyezett testrészével vagy éppen fejcsóválásával netán fejbólogatásával helyes döntésében befolyásolja a bírói figyelmet.
Háromnegyed tizenegy, egy ügyvéd teszi le csomagját a mellettem levő padra, mintha láttam volna már Csíkszeredában, majd a folyosói asztal túloldalán, ugyancsak talárban, megjelenik egy középkorú férfi. Tekintetükkel csak éppen köszöntik egymást mint ugyanazon szakma művelői, az antikorrupciós ügyész lehet, gondolom magamban. Időközben érkezik még négy férfiú, de egyik sem Borboly, majd az ötödik, a sztárügyvéd, akit az eddigi tárgyalásokat követő fotókról ismerek.
Tizenegy óra előtt néhány perccel a csendőr (vagy egyenruhás törvényszolga) megnyitja az ajtót,és bevonulunk: két vádlott, két tanú, két ügyvéd, egy ügyész és jómagam, a tárgyalás egyszemélyes közönsége. Az elnöknő szemből, egy hátsó ajtón keresztül bukkan fel, jobbról pedig egy halom, asztalra púposodó akta félig takarja a jegyzőnőt. Amúgy sem sokat írhatna, mindenfele mikrofonok, számítógépek.
Felállunk, leülünk, az elnöknő tudomásul veszi a jelenlétet és az időközben beadott ügyvédi kéréseket, többek között arra vonatkozóan, hogy a korrupcióellenes ügyészség egyik nyilatkozatát az egyik tanú nem írta alá, mert nem értette, ezért hivatalos fordítót kérnek. Az elnöknő megkérdi a tanúktól, hogyan érzik, jelenleg szükségük van-e hivatalos tolmácsra. Egyikük románul arról beszél, hogy igen. Az elnöknő megkérdi az ügyvédeket és az ügyészt, egyetértenek-e a kéréssel. Mondják, hogy igen. Az elnöknő utasítja a jegyzőnőt, hogy keressenek tolmácsot, és felfüggeszti az ülést.
Az elnöknő és a jegyzőnő elhagyja a termet, jómagam pedig igyekszem felmérni, hogy a per több oszlopba rakott aktái hány folyómétert tennének ki. Hármat vagy négyet mindenképpen. Az ügyész, az ügyvédek is emelgetik mobiltelefonjaikat. Inkább unalom, semmint izgalom van a teremben, amikor félóra után megjelenik az elnöknő és forgatni kezdi a perrendtartás ugyancsak vastag könyvét, majd közli, hogy mivel mind a négy hivatalos tolmács foglalt, január 9-re napolja az ügyet. Ezzel ügyész, ügyvédek egyetértenek és alig ötven perc telt el a belépésünk óta, máris igyekszünk kifelé.
Az igazságszolgáltatás kereke nagyot nem fordult. Január kilencedikén ügyvédi jelenlét hiánya miatt halasztottak, és ha a négyméternyi iratcsomóra, a perrendtartás vaskos könyvére és a több mint tucatnyi vádlott több mint tucatnyi ügyvédjére, a nem kevés számú tanú többszörös megidézésére, illetékességekre vagy illetéktelenségekre, lehetséges betegségekre, megjelenésekre vagy meg nem jelenésekre gondolok, akkor úgy érzem, hogy sok-sok kilométert megtesznek még bevásárló szekérkéikkel a csinos lányok a marosvásárhelyi táblabíróság folyosóin. Amíg végleg a levéltárba kerülhetnek ennek a pernek is az iratai.
Székedi Ferenc
maszol.ro,

Băsescu az EBESZ közbelépését kérte
A Moldovai Köztársaság szakadár Dnyeszter-melléki területén működő román iskolákra nehezedő adminisztratív nyomást tette szóvá kedden Traian Băsescu államelnök, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közbelépését kérte.
Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint Băsescu aggodalommal vette tudomásul, hogy a Dnyeszter-melléki szakadár hatóságok az utóbbi időben adminisztratív jellegű nyomást gyakorolnak a román nyelvű iskolákra. Băsescu úgy véli, hogy a román tannyelvű oktatási intézményekbe járó gyerekek, szüleik és a tanárok ellen irányuló „megtorló és provokáló” akciók elfogadhatatlanok, és sértik az emberi jogokat.
Băsescu kérte az EBESZ moldovai missziójától és valamennyi illetékes hatóságtól, hogy lépjenek közbe, tegyék lehetővé a gyerekek számára, hogy szüleik választása alapján megkötések nélkül választhassák a román iskolát, hiszen a román nyelv most már államnyelvnek számít a Moldovai Köztársaságban. Băsescu arra utalt, hogy december elején a moldovai alkotmánybíróság olyan döntést hozott, amely a románt államnyelvként ismerte el. A Mediafax hírügynökség emlékeztet, hogy Ion Ioncev, a tiraszpoli Lucian Blaga román tannyelvű iskola igazgatója hétfőn jelentette be: zárolták az iskola bankszámláját, ami ellehetetlenítheti az intézmény működését. December elején a Dnyeszter-melléki ügyészség ellenőrzést végzett az iskolában, és kihallgatta a tanintézmény vezetőit, miután az ügyészek szerint az iskola egyik tanára feljelentést tett. A hírügynökség emlékeztet, hogy a moldáv kormány bírálta a Dnyeszter-melléki hatóságokat a román tannyelvű iskolák helyzete miatt, Jennifer Brush, az EBESZ moldovai missziójának vezetője pedig a Szabad Európa Rádiónak hétfőn úgy nyilatkozott: a román iskolák körül kialakult vitában mindenekelőtt a gyermekek tanuláshoz való jogának kellene érvényesülnie. A Dnyeszter Menti Köztársaság 1992 óta de facto független, félmilliós lakosságának többsége orosz ajkú. A függetlenséget Tiraszpol a Moldovával vívott rövid háborút és az elszakadásról szóló népszavazást követően nyilvánította ki. Önállóságát azonban egyetlen ország sem ismerte el.
Népújság (Marosvásárhely),

Tőkés László által vezetett koalíciós listával az Európai Parlamentbe!
Nagyváradon ülésezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége 2014. január 11–12-én. A napirenden szerepelt többek között a magyarországi országgyűlési választáshoz szükséges regisztráció, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés összehívása, valamint az Európai Parlamenti választás témaköre is.
Az erdélyi magyar állampolgárok választási regisztrációját az EMNT már tavaly ősszel megkezdte. Az Erdély-szerte működő irodahálózat segítségével immár több tízezer erdélyi magyar állampolgárnak segített a kiküldött regisztrációs űrlap kitöltésében, valamint az online regisztrációban. Az év első hetében jelentős mértékben nőtt az érdeklődés a választási regisztráció iránt, január 6. óta egyre többen jönnek be az EMNT-irodáinkba, jelentkeznek a kihelyezett alkalmainkon tájékozódni és regisztrálni a tavaszi magyarországi választásra – értékelte az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina.
Az EMNT Választmánya legutóbbi, 2013 decemberében tartott ülésén kezdeményezte a Székely Önkormányzati Nagygyűlés összehívását. Az elnökség – megerősítve a korábbi határozatot – a következőkben a Székely Nemzeti Tanáccsal együttműködve kívánja előkészíteni a nagygyűlést, amelynek időpontjaként a Székely Szabadság Napját, március 10-ét javasolja.
Az európai parlamenti választásról az EMNT elnöksége az Erdélyi Magyar Néppárt elnökségi tagjának jelenlétében tárgyalt. A Toró T. Tibor vezette Néppárt képviselőinek álláspontját meghallgatva az EMNT elnöksége újfent megerősítette: a legfontosabb cél az, hogy Brüsszelben a következő időszakban is erős erdélyi magyar képviselet legyen. Ennek legkívánatosabb formája – amelyet rendre visszaigazolnak a különböző felmérések is –, az, hogy erdélyi magyar koalíciós lista szülessen. Az erdélyi magyar koalíciós lista vezetőjének – a Néppárt jelenlevő vezetőinek egyetértésével – az EMNT elnökét, Tőkés Lászlót javasolták. A temesvári forradalom 25. évfordulójának évében az erdélyi magyarság képviseletét ezúttal is érdemes arra a személyre bízni, aki eddigi közéleti tevékenysége során következetesen kiállt a közösség érdekeiért és az erdélyi autonómiák ügyéért – hangzott el.
Az EMNT elnöksége a következőkben előkészíti a temesvári forradalom emlékévének programját, valamint a partiumi autonómia évének cselekvési tervét. A testület foglalkozik a marosvásárhelyi kezdeményezésű Nemzeti Önvédelmi Alap erdélyi kiterjesztésével is. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel tárgyaltak a két szervezet együttműködéséről és az idei legfontosabb közös eseményekről. Áttekintve a 2014. évi országos eseménynaptárát, az EMNT az idei évben ünnepi alkalomként tekint az immár 25. kiírását megérő Tusványosra, valamint a jubileumi, 10. évfordulóhoz érkezett EMI-táborra.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad),

Anjou-kori várfal maradványokat találtak
A hét elején elkezdődött Temesváron a Szabadság teret a Hunyadi kastéllyal összekötő Lucian Blaga utca burkolatának feltörése, a történelmi belváros korszerűsítését célzó munkálatok során.
A Blaga és a Cantemir utcák kereszteződésénél újabb középkori falmaradványok kerültek a felszínre. Florin Drașovean régész szerint ezek a Károly Róbert magyar király idején épített várfalak maradványai. „A masszív várfalak négyszögletűre faragott kőtömbökből készültek, amelyeket malter tartott össze. Ezek az Anjou-kori vár észak-keleti bástyájának a maradványai” – nyilatkozta Drașovean, aki szerint ezek a leletek rendkívüli jelentőségűek, mert lehetővé teszik az első temesvári vár pontos helyének feltérképezését. Temesvár Károly Róbert magyar király idején élte meg első virágzását, aki a XIV. század elején kővárat és lakókastélyt építtetett magának Temesváron.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Zsidó tiltakozás a gyergyószentmiklósi Nyírő-est miatt
Tiltakozik a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok" megemlékezést rendeznek Nyírő József író tiszteletére.
Aurel Vainer parlamenti képviselő, a szövetség elnöke kedden felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát: akadályozzák meg az eseményt.
A városi Művelődési Központban szerdán délután valóban rendeznek Nyírő József- és Tompa László-megemlékezést, ezt azonban nem a hatóságok, hanem az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség szervezi, tisztelegve a két író irodalmi munkássága előtt. A város kulturális felügyelői tisztségét is ellátó Kisné Portik Iréntől, az est házigadájától megtudtuk, a rendezvényt mindenképpen megtartják.
„Szövetségünk nem ért egyet azzal a nézettel, miszerint egy író vagy művész esetében a művet szét lehet választani a politikai tevékenységtől, hiszen az ideológia befolyásolja az alkotást" – állapítja meg közleményében az FCER. A zsidó szervezet a magyarországi fasiszta kormány közismert támogatójának nevezi az erdélyi írót, éppen ezért úgy véli: még Nyírő írói munkásságának a méltatása is a fasiszta jelképek és személyek népszerűsítését tiltó, 2006/107-es számú törvény hatálya alá esik.
„Bár nem volt tagja az 1944. októberi hatalomra kerülése után budapesti zsidók ezreit halálba küldő szélsőséges és fasiszta Nyilaskeresztes Pártnak, Nyírő József a rezsim ideológiája propagandistájának számított, horthysta és nyilas kiadványokat szerkesztett, és éppen Szálasi-kormány által végrehajtott deportálások idején volt a budapesti parlament képviselője" – szerepel az Aurel Vainer által aláírt közleményben.
A zsidó szervezet a továbbiakban a „hitleri rezsim nagy csodálójának", mindemellett „meggyőződéses románellenesnek" nevezi az írót, aki Vainer elnök szerint a múlt század negyvenes éveiben „a kolozsvári Tűzharcosok magyar félkatonai alakulat tagjaként részt vett a kincses város környéki román lakosság terrorizálásában".
Egyébként a szerdai eseményt Gyergyószentmiklós kulturális programjai közé is beiktatták. Mezei János polgármester kérdésünkre elmondta: szó sem lehet arról, hogy elmaradjon a megemlékezés. „Aki 1940-45 között vezető tisztséget töltött be, az mind rossz ember?" – tette fel a kérdést az elöljáró, hozzátéve: a szervezőknek joguk van eldönteni, hogy az irodalom, történelem eseményei közül mit emelnek ki, és tartanak megemlékezésre érdemesnek.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író földi maradványait 2012-ben a magyar Országgyűlés kezdeményezésére Budapestre szállították, hamvai pünkösd vasárnapjára tervezett székelyudvarhelyi újratemetését azonban – a két ország között kirobbant politikai feszültség közzepette – a román hatóságok megakadályozták.
Balázs Katalin, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Dicsőséglista
Évfordulók, események régi témákat kavarnak fel nyugtalanítóan. Újraolvasom kedves kollégáim írásait és a hozzájuk fűzött kommentárokat ebben a rovatban. Megannyi alkalom a továbbgondolásra.
A sajtóból nem derül ki, hogy a „Don-kanyar” magyar tragédiájának hetvenegyedik évfordulóján, a megemlékezések során hol és hogyan méltatták nagyméltóságú Horthy Miklós kormányzó úr szerepét a történtekben. “Nem a gyász a megfelelő alkalom!” – szinte halljuk. (Hát akkor mi?! Mohács, Világos, Trianon, Sztálingrád... ilyenkor nincs tanulság, csak gyász?) Bizonyos dolgokat mégis el kell mondani, a történelmi hűség kedvéért is, de kegyeletből is a mintegy 100-120 ezer doni halálos áldozat emlékére.
Nyilvánvaló, hogy a veszteség „konkrét” oka az ellenség volt, hiszen ő gyilkolta le minden idők legnagyobb csatájában – igaz, a saját területén, a maga szempontjából jogos honvédő háborúban – az agresszor szerepébe kényszerített 2. magyar hadsereget. Morálisan fő bűnösnek a hitleri Németország tekinthető. Az 1942-es szovjet ellentámadás során elszenvedett vereség arra sarkallta a németeket, hogy az addiginál nagyobb mértékben vegyék igénybe szövetségeseik haderejét. A „meggyőzés” nem a belátásra és a jóindulatra, hanem a kötelezettségekre apellált, s hiába volt a magyar katonák felszereltsége katasztrofális (különösen az orosz télhez mérten, rosszabb egyébként a románokénál is), érvényesült a parancs: ha menni kell, menni kell. Horthy Miklós levélben biztosította Hitlert a magyar hadsereg részvételéről az oroszországi hadműveletekben. Ha halni kell, halni kell.
Horthy Miklós azonban nem volt sem eszelős, sem cinikus. Amikor a fő katonai felelős, a hadseregparancsnok vitéz (mi más?) Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-én kiadta a hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és a fájdalmas tragédia után még drasztikus fegyelmező intézkedéseket is kilátásba helyezett, a nemzeti felháborodás hatására Horthy a parancs visszavonására utasította Jányt – már márciusban.
Úgyhogy aki akarja, csak rehabilitálja a maga számára lovas ellentengernagyot otthon, magánban (hivatalosan soha!), de legalább erről a veszteségről ne feledkezzen meg. Persze jó volna egyebekről sem (például arról, hogy Rejtő Jenő 1943 január elsején, Szerb Antal 1945 január 27-én halt meg, hogy most csak a kormányzó úr felügyelte állapotok januári magyar íróáldozatait említsük, jutott bőven más hónapokra is). És legalább ne nevezzék hazafinak Horthyt! Mert újabban egyre többen annak tartják. Miközben például Ady Endrét nem tartják hazafinak. (Amiben annyi logika tényleg van, hogy a kettőt egyszerre nem nagyon lehet.)
Ady egyes jobboldaliak számára azért nem hazafi, sőt hazaáruló, mert nagyon rossz véleménnyel volt a klérus (Egy kis séta, ugye, amelyért ült is egy alapos kijózanodásnyit), de mondhatni általában a haladásellenes, konzervatív jobboldal nézetei, politikája és viselt dolgai iránt.
Persze akár hidegen is hagyhatna, hogy elvakult ragyabunkók Ady Endrét hazaárulónak tartják. Hagyhatna – de mégsem hagy, már a közírói szolidaritás okán sem. És azért sem, mert az ilyen laza atyafffyak lehazaárulózzák (más minősítésekről és fenyegetésekről nem is beszélve) azokat a kortárs publicistákat is, akiknek fáj, ha jelenlegi urai tönkreteszik Magyarországot. Tessék csak kommenteket olvasni.
A magyar szenvedés fájt legjobban az igazi hazafi Adynak is. Hogy mindjárt kitágítsuk az „értelmezési tartományt”, mondanak még valamit azok a sorok, hogy: „Ujjunk begyéből vér serken ki, / Mikor téged tapogatunk, / Te álmos, szegény Magyarország, / Vajon vagy-e és mink vagyunk?”
Ez a végső nagy kérdés. Amely régebbi, mint gondolnánk. A hazaárulózás még csak nem is Adyval kezdődött. A baloldal és a liberálisok kirekesztése a nemzetből a jobboldalnak több mint egy évszázados törekvése. „Kitessékelni” (Illyés Gyula kifejezése) azokat kellett, akik a „haza és haladás" fogalmait nem egymást kizáró, hanem éppenhogy együtt megvalósítható eszménynek gondolták. Nemzetietlennek, hazaárulónak, hazátlan bitangnak bélyegezték a szociáldemokratákat éppen úgy, mint az agrárszocialista szegényparasztok mozgalmait, a társadalmi betegségeket feltáró társadalomtudósokat éppen úgy, mint az új utakat kereső írókat, költőket és más művészeket. A nemzet nevében „fő-fő kitessékelők pedig, a nemzeti koalíció pártvezérei, igazi történelmi nevek viselői voltak: Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Andrássy Gyula." (Litván György: Magyar gondolat – szabad gondolat, 2008, idézi Vásárhelyi Mária.)
Jászi Oszkár már 1907-ben így ír: „...közel van az idő, amikor a hazaáruló jelző megtiszteltetetés lesz ebben az országban". Ady pedig: „Vagyok olyan jó magyar, mint bárki. Csak az országos eszeveszettség idején kell magyar írónak ilyen gyanúsítások ellen védekezni. Nem hazaárulás, ha a magyar kultúrviszonyok valakit nem elégítenek ki. Sőt ez a legmagasabb hazafiság. Mert jelenti azt, hogy ez országot a legnagyszerűbbek között akarja látni az ember". Bizony, a legnagyszerűbbek között! Ott, ahol volt már, és ahol a haza haladásával lészen még, amikor majd bölcsen, világra nyitotta vezetik.
Ugyanettől az eszeveszettségtől szenvedett a húszas-harmincas években a magyar szellemi-művészeti élet nem egy jeles személyisége. 1944-es Naplójában erről ír Márai Sándor – és félve idézem, nehogy emiatt hirtelen őt is balliberális bérencnek bélyegezze valamelyik Horthy-, Wass- vagy Nyírő-rajongó: „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint keresztény magyar ember előjogokkal élhet e világban (...) joga van tehetség és tudás nélkül jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar«, vagy »úriember«. S ez a fajta soha nem tanul. (...)" Bizony, sokan képzelik, hogy előjogokkal élhetnek.
Mintha nem hetven év, hanem kettő sem telt volna el azóta! „Ez a fajta” még mindig nem tanul! És úgy tűnik, nincs mit tenni. A 2010-es választási győzelmét követően a Fidesz a szimbolikus politikát tettekre váltotta: gőzerővel zajlik a köztársaság, a jogállamiság, a nemzeti szellemi örökség lerombolásának folyamata, a kulturális talibanizmus.
Idézzünk tovább Vásárhelyi Mária két évvel ezelőtti esszéjéből: „A szakmai és művészi teljesítménytől független, politikai indíttatású kirúgásokkal és kinevezésekkel, forrásmegvonásokkal, a működési feltételek jogi vagy anyagi ellehetetlenítésével, a baloldali és liberális szellemi elit elleni lejárató kampányokkal. A parlamentben a politikai uborkafára felkapaszkodott, ostoba és műveletlen senkik hazaárulózzák, gyalázzák a magyar szellemi örökség és a kortárs kultúra legkiválóbbjait, koncepciós eljárásokkal, koholt vádakkal, lejárató kampányokkal próbálják diszkreditálni a tudomány, kultúra és a művészet nemzetközileg elismert, autonóm személyiségeit. Miközben nemzetről, hazáról, hagyományról papolnak, jól láthatóan éppen számukra nem jelentenek semmit e fogalmak, eszközök csupán diktatórikus uralmi céljaik eléréséhez. A magyar baloldal és a liberálisok hosszú időre jóvátehetetlen bűne pedig, hogy évszázada hagyják magukat kirekeszteni a nemzetből és a hazából. Szellemi restségből, gyávaságból vagy valamiféle meghatározhatatlan gyökerű bűntudatból leszegett fejjel tűrik, hogy elvitassák tőlük magyarságukat, a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket. (...) Eljött az ideje, hogy a baloldal és a liberálisok – ha útját akarják állni a politikai és kulturális talibanizmus végső győzelmének – ne csak mondják, hanem el is higgyék Ady szavait, hogy vannak olyan jó magyarok, mint bárki.”
Szándékosan nem tértem ki a sajtóra, már azért is , mert feszélyez áldozatainak gyávasága, opportunizmusa, nem ritkán „átállása”.
A fentiek figyelembe vételével is azonban ne higgyük, hogy például a Magyar Krónika indítása amolyan ártatlan, kedélyes akció. Ellenkezőleg – egyik fő végrehajtó szerafinjának együgyű candide-izmusa ellenére – a szóbanforgó kulturális talibanizmus giccses groteszkségében is aggasztó ideológiai propagandaeszköze. További problematikusságai csak ez után következnek.
Ágoston Hugó
maszol.ro,

Lakat került a Lázár-kastélyra
„Időlegesen” zárva van a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, a kulturális központ nem végez ott tevékenységet, amíg a tulajdonosokkal egyezségre nem jutnak. A mozgatható képzőművészeti alkotásokat a kastélyból a vendégházba szállítják át.
Kiköltöztetik a műalkotásokat a műemlék-épületből. Tulajdonjogi vita
Szerdán reggel gyűlés volt a Schola vendégházban. A Kulturális és Művészeti Központ tizennégy alkalmazottja tárgyalt a megyei önkormányzat küldöttségével és elnökével, Gyergyószárhegy polgármesterével. Új helyzet állt elő, de egyelőre senkit nem bocsátanak el munkahelyéről – tudták meg a Hargita Megye Tanácsához tartozó intézmény alkalmazottai. Munkakörük viszont változik, többségüknek a napokban az a feladata, hogy segítsenek a képzőművészeti alkotások kastélyból vendégházba szállításánál. A továbbiakban meg kell találni a módját, hogy nyereséggel működjön a vendégház, és tisztázni kell a központ pénzügyi helyzetét, hisz az ellenőrzések során rendellenességekre derült fény, derült ki.
„Nem kiköltözés, hanem tevékenység-szüneteltetés”
„Nincs szó arról, hogy a központ kiköltözne a Lázár-kastélyból, csak időlegesen szüneteltetjük ott tevékenységünket” – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. Kifejtette: a három kastélytulajdonos egyike pert indított a megyei tanács ellen, bérleti díjat követelve nem csak a hasznos felületekre, hanem a romos részekre is, olyan összeget kérve, amit nem tud a megye megfizetni.
Miután a tulajdonosok visszaigényelték és visszakapták a kastélyt, a megyei önkormányzat bérlőként tevékenykedett az ingatlanban. A jogszabályok értelmében három évig tartott ez az időszak, ami szeptember 7-én járt le. Azóta ingyenesen használták a műemlék helyiségeit, miközben további együttműködés érdekében folytak tárgyalások a tulajdonosokkal, akik viszont nem tudtak közös nevezőre jutni. Az egyesség az volt, hogy tovább tárgyalnak, amíg egy egységes álláspont születik az ingatlan bizonyos helyiségeinek használatára vonatkozóan. A Liphtay család partnernek bizonyult, az ajánlott összeggel viszont elégedetlen volt a Berczely család, legutóbb pedig Vormair fordult bírósághoz, nem értve egyet az ingyenes haszonbérléssel.
„A Peleș-kastélyt Románia 20 ezer euróért bérli, itt évi 100 ezer eurós bér miatt zajlik a jogvita. Bízunk benne, hogy Vormair vissza fog lépni ettől a pertől, tudjuk folytatni a munkát a kastélyban” - nyilatkozta Borboly, hozzátéve, arra is van elképzelés, hogyan lehetne a teljes kastélyt optimálisan kihasználni, kulturális céllal hasznosítani.
„Nem lehet közpénzt költeni olyan felületre, amiről nem tudni, kinek a tulajdona” – mondja az elnök célozva arra, hogy a három tulajdonos egyetértésének hiányában a tulajdont kellene felosztani az őket megillető részekre, ám ez még nem történt meg. „Azt szeretnénk, hogy az ideiglenes tevékenység-szüneteltetés minél rövidebb legyen. Levelezünk a tulajdonosokkal, egyeztetünk Liphtayék ügyvédjével, és lehet, hogy a birtokukban lévő 13/24. részre tudunk kötni egy hosszú távú koncessziós szerződést, átruháznák a megyei tanácsra a használati jogot. Ez szinte a tulajdonjoggal lenne egyenértékű, ha megtörténne, jogi státust nyernénk az intézményben, a megosztási perben is félként vennénk részt. Tehát több olyan kilátás is van, ami miatt én nem beszélnék arról, hogy a kastély el van veszve” – közölte Borboly.
Remélik, nem sokáig lesz zárva a kapu
Lakat van a kastélykapun, de lehet, napokon belül lekerül bejáratáról a zár, újra látogatható lesz. A tulajdonosokkal való tárgyalás hozhat erre megoldást. Lehet, hogy ők biztosítanak személyzetet, amely belépti díjat szed, idegenvezetést végez, de az is megtörténhet, hogy a kulturális központtal kötnek egyességet, a mostanig is ott dolgozó munkatársak folytatják e tevékenységet.
Gábor László polgármester elmondta, nagyon reméli, nem kell sokáig zárt kaput találjanak az érkező turisták, ennek érdekében ül asztalhoz Vormair Istvánnal, az egyedüli Szárhegyen élő tulajdonossal. „Hogy nincs minden rendben, azt tudtam, viszont hogy pereskedés kezdődött, az váratlanul ért. Reméltem, megállapodás fog születni” – nyilatkozta a község első embere, fontosnak tartva elmondani: „A szárhegyiek magukénak tartják a kastélyt. Az tény, és elvitathatatlan, hogy vannak tulajdonosok, de a kastély mai állapota szárhegyi emberek hozzáállásának, közmunkájának köszönhető. Zöld Lajos hathatós irányítása, az emberek hozzáállása nélkül nem hiszem, hogy ma tudnának kastélyról beszélni. Köztudott, hogy az 1960-as évek végén az elhagyatott kastélytól aki érte, hordta el a követ, épületek fundamentumaiba kerültek a kastély falának részei. Zöld Lajos kastélymegmentő munkájával állt meg a folyamat, akkor, amikor a külső falak már alig voltak egy méteresek. Ha nem állítják meg akkor a folyamatot, kétlem, hogy lett volna, amit visszaigényeljenek a tulajdonosok. Tiszteljük a tulajdonjogot, viszont a szárhegyieknek jogos igénye az is, hogy visszaálljon a békesség. Sokat veszítenénk, ha a kastély nem lenne látogatható. Ez igen rossz üzenet lenne a turistáknak”.
Több mint ezer alkotás kerül raktárba
„Az élet megy tovább, tervezzük az évet, szervezzük a programokat az új helyzet adta körülmények között. Időlegesen át kell helyezzük tevékenységünket a kastélyból a vendégházba. Én bízom abban, hogy amíg az alkotótáborok elkezdődnek, megoldás fog születni” – fogalmazott Kassay Péter, a Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, tájékoztatva arról is, hogy gondolkodtak már alternatívákon: Szárhegyen vannak kiállításra alkalmas terek, és vannak vendéglátók, szállásadók, e miatt nem kell távol maradjanak a képzőművészek.
A kastélyból azon alkotásokat szállítják el, amelyek könnyen mozgathatóak. „Óriási felelősség, nagyon nagy érték, ha csak arra gondolunk, hogy idén negyven éve, hogy létrejött a művésztelep. Ha nem vagyunk a kastélyban, nem tudjuk felügyelni az alkotások épségét, megmaradását sem. Ezer és egynéhány száz műalkotásról van szó. Elsősorban a vendégház emeleti termeibe kerülnek, ami nem fér, arra a felajánlott felületeket vesszük igénybe” – közölte az intézmény igazgatója. Mint mondta, megállapodás tárgya lesz, ha a tulajdonosok újra megnyitják a kastélyt a látogatók előtt, visszakerülnek-e oda a képek: „Senki sem szeretné, hogy a turisták üres falakat nézzenek” − összegzett Kassay, megnyugtatva mindenkit afelől, a képek szállítására nagyon ügyelnek, hogy ne történjen károsodás az óriási értéket képviselő gyűjteményen. Reméli, sikerül majd egy olyan felületet létrehozni, ahol szakszerűen és megfelelő hőmérséklet biztosításával lehet majd raktározni a műveket.
Az alkalmazottak és vendégház jövője
A probléma nem jár egyedül, hiszen a központ alkalmazottai egy felől a Lázár-kastélyban végzett teendőket nem tudják tovább folytatni, másfelől anyagi megszorításra számíthatnak a vendégháznál is, új forrásokat kell találni.
„A megszorító költségvetési törvények miatt nem költhetünk vendégház működtetésére. Az lehetne megoldás, ha az amúgy is helyi önkormányzattól bérelt ingatlan jól felszerelt konyha részét visszaadnánk Szárhegynek, az önkormányzat működtetné, itt lehetne főzni a napközinek, a művészek vendéglátást is folytathatnák itt” – fogalmazott Borboly, megjegyezve, ennek hivatalos útja, hogy Szárhegy község kérje a konyhaműködtetést, és ez ügyben megszületik egy helyi és egy megyei képviselő-testületi határozat. Gábor László polgármester elmondta, testület elé terjeszti az elképzelést, hisz itt nem csak a napközi számára főzhetnének, a közalkalmazottaknak is tudnának ebédet biztosítani. Mindennek a feltétele viszont egy jó menedzsment. Az alkalmazottak tekintetében arra törekednek, hogy senki ne maradjon munkanélküli.
A központ tizennégy alkalmazottjából ketten dolgoztak csak a Lázár-kastélyban, egy idegenvezetőként, egy pedig teremfelügyelő-takarítóként. Ők a napokban már a kastélyból vendégházba átszállított képek raktározásán dolgoznak, hosszabb távra új munkamegosztási javaslatot állítanak össze a megyei önkormányzat elnökének kérésére.
Tiszta lappal továbblépni
A menedzsment hagy kívánnivalót maga után – erre utalt Borboly is. Elhangzott: a központ működésében is vannak rendellenességek, a menedzsment, pénzügyek terén ellenőrzések történtek. „Intézkedések, számonkérések lesznek, mert az ellenőrök jelentése szerint elég nagy összeg gondatlan kezelésének esete áll fenn. Ezeket is rendezni kell a közeljövőben” − közölte Borboly.
Kassay pedig úgy nyilatkozott, hogy „voltak rendellenességek, de hál' istennek sikerült áthidalni ezeket a helyzeteket. Viszont attól függetlenül, hogy a problémák megoldódtak, az természetes, hogy a számonkérésre sor kell kerüljön”.
Falugyűlés lesz
A Lázár-kastéllyal kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ mindazon szárhegyiek, akik részt vesznek a január 18-án 13 órára meghirdetett falugyűlésen. A község művelődési házában a kastély lesz a fő téma, ugyanekkor tárgyalnak viszont az Alsóerdő őrzésének kérdésköréről is. A falugyűlést Gábor László hívja össze, jelen lesz Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke is.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Gyermeksebészetről – végre magyarul is
Hiánypótló szakkönyvvel rukkolt elő négy marosvásárhelyi egyetemi oktató, akik kedden este mutatták be a Gyermeksebészeti útmutató címen kiadott kötetüket.
A Stúdium Alapítvány kiadójánál napvilágot látott kötet értékét növeli az a tény, hogy Erdélyben legutóbb harminchét esztendővel ezelőtt jelent meg hasonló tematikájú könyv. Szerzői akkor is a vásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának oktatói voltak, akik azonban román nyelven voltak kénytelenek kiadni munkájukat.
Kali István, a Studium munkatársa és a rendezvény házigazdája szerint külön öröm, amikor a közösséghez nem csak a pap és a tanító, hanem az orvos is anyanyelvén szól. Éppen ezért, lehetőségei függvényében, az alapítvány a továbbiakban is fel szeretné karolni a magyar nyelvű orvosi könyvek kiadását. Másrészt a gyermekgyógyászatról beszélni és főleg írni és azért is fontos – hangoztatta Kiss Éva nyugalmazott egyetemi tanár és kórházvezető – mert a csöppségek nem valami miniatűr felnőttek, ők egy teljesen más jellegű orvoslást és bánásmódot igénylő páciensek, amivel sajnos nem minden egészségügyi káder van tisztában. A gyermekorvos munkája már attól is más, hogy neki kell rájönnie, mi is bántja kis betegét – hangzott el a könyvbemutatón.
László Ilona tudományos főkutató és fiatal társszerzői, Gergely István egyetemi adjunktus, Vass Levente és Sólyom Réka tanársegédek frissen megjelent kötete egyformán szól a szakmához és a diáksághoz, de még egy „pályán kívüli” számára is érdekes dolgokat tartogat. A tizenkét fejezetre osztott munkálat, egyebek közt a csecsemő és a gyermek anatómiai, élettani és pszichés sajátosságait taglalja, információt szolgáltat a gyulladásos valamint a járulékos szervek megbetegedéseiről, szól a daganatokról és útmutatót nyújt a gyerekek sürgősségi ellátásához. A szerzői csapat vezetője, az ortopéd szakorvos László Ilona abbéli reményét fejtette ki, hogy a közös munkájuk eredményeként született útmutató valóban hiánypótló lesz.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro,

Zavartalan megemlékezés Tompa Lászlóra és Nyírő Józsefre
„Tisztelt ügynök úr, arra kérem, rögzítsen mindent, ami ezen a megemlékezésen elhangzik, hogy mindenki tudhassa, nem valaki ellen, hanem magunkért szerveztük ezt a megemlékezést” – e románul elhangzó gondolattal nyitotta a Tompa-Nyírő megemlékezést Kisné Portik Irén.
Az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség által szervezett rendezvényen, mely a város kulturális programjának részét képezi, az est házigazdája hozzávetőleg negyven fős hallgatóság előtt szólt a két személyiségről. A videobejátszásokkal színesített ünnepség zavartalanul zajlott, mindössze a sajtó képviselői rögzítették az eseményt.
Selyem Antónia magyar szakos tanárként a két ünnepelt írói pályájáról szólt. Tompa Lászlóról mint a sorskérdéseket felvető csendes költőről, a jelentős műfordítóról beszélt, aki önként vállalt száműzetést, majd öreg korában kitört az általa vállalt magányból. Arról, aki a székelyek nagyjainak is emléket állított alkotásaiban. A Bicsak Péter által mondott Lófürösztés című vers után szintén a pedagógus méltatta Nyírő Józsefet, aki sosem szűnt meg a népének szószólója lenni, aki Kide plébánosa, később molnára volt, az Erdélyi Szépmíves Céh, majd a Helikon egyik alapítója. A mélyen katolikus és igaz székely halála utáni hányattatott sorsa egy képes összeállítás során került megelevenítésre, mely által a hallgatóság felidézhette a madridi exhumálást, a koporsó Budapestre szállítását, majd a székelyudvarhelyi, meg sem ásott sír előtt elhangzott beszédeket.
Szőcs Géza és Kövér László szavaikkal a rendezvényszervezők gondolatait is tolmácsolták – hangzott el a Karancsi teremben, ahonnan az egybegyűltek a város központjában, a Megmaradunk kopjafánál helyeztek el koszorúkat. A két koszorú felirata: „Emlékezünk – megmaradunk”, illetve „Kegyelettel adózunk – Nem felejtünk”.
A rendezvény során senki sem ejtett szót arról, hogy az eseményt megelőző napokban a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok” megemlékezést rendeznek Nyírő József író tiszteletére, felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát, hogy foganatosítsanak határozott és sürgős intézkedéseket az akció megakadályozása érdekében.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Magyari a szülőkhöz: ne fogadjanak el semmit, ami magyarellenes
Az oktatás súlyos pénzhiányos állapotában – amelyről a kormány tehet – ezekben a hetekben különféle kényszermegoldásokat keresnek az iskolák, tanfelügyelőségek. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese közleményben szólította fel a szülőket és pedagógusokat arra, hogy jelezzék, ha a magyar oktatás számára hátrányos változtatásokat vetnének fel számukra különféle értekezleteken.
„Be kell látni, hogy egyes átszervezések az észszerűséget, a jobb működtetést szolgálják, más átszervezések, bár keserűek, elkerülhetetlenek. Híreket szereztünk olyan esetekről, főleg Maros és Kolozs megyében, hogy a kisebbségpolitika balkán bajnokai ezt a helyzetet bizonyos esetekben arra használnák, hogy megpróbálják kilencvenéves álmukat megvalósítani: megszüntetni a magyar oktatást adott intézetben. Úgy tűnik, hogy tesztelik az éberségünket, figyelmünket” – fogalmazott Magyari, majd hozzátette: az ilyen esetekben úgy vetik fel magyar csoportok, osztályok megszűnését, költöztetését, átszervezését, csökkentését, mintha az kész tény, törvényszerű dolog, felülről kényszerített intézkedés, sőt a jobb oktatás céljából történne. Az oktatásért felelős főtitkárhelyettes elmondta: tapasztalták, hogy ilyen érvelések és rábeszélések nyomán a magyar szülők már-már belenyugodva fogadják el az országos változásokat.
„Nos, ne legyen így. Ezért az RMDSZ Oktatási Főosztálya arra kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy bármikor, bármilyen szülői értekezleten vagy valamilyen megbeszélésen, gyűlésen a legkisebb jelét is tapasztalják annak, hogy román részről valamely iskolai magyar osztály, magyar tagozat, óvodai csoport összevonását, költöztetését, megszüntetését, áthelyezését, jogi státusának vagy típusának megváltoztatást vetnék fel, ne egyezzenek bele, hanem még aznap értesítsék a tanfelügyelőség magyar tisztségviselőit, a helyi RMDSZ-t, illetve a Szövetség Oktatási Főosztályát vagy a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálatot” – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkárhelyettese, aki szerint egyes esetekben valamilyen változás akár indokolt is lehet, és szükségszerűen változtatni kell, még ha hátrányos is.
Mivel ebben a változtatásban egyesek magyarellenes terveket is szőhetnek, az alapállás kezdetben az legyen, hogy először nem fogadunk el semmit, bármennyire is kész tényekként tálalják nekünk, még akkor sem, ha magyarul mondják, magyarokkal mondatják nekünk, és fűt-fát ígérnek - hívta fel a figyelmet Magyari Tivadar, figyelmeztetve, hogy egyesek arra hivatkozhatnak, hogy ez már valamilyen szinten egyeztetve volt a magyar érdekvédelemmel.
maszol/közlemény,

Miről tárgyalt az EMNP Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel?
Ma az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) küldöttsége Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel találkozott. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Zakariás Zoltán alelnök, az alakulat Országos Választmányának elnöke külhoni magyar állampolgárok magyarországi választásokra történő regisztrációjáról, az idei Európai Parlamenti választásokról, valamint az egyházi ingatlanok restitúciójának kérdéseiről folytatott eszmecserét a katolikus egyház vezetőjével – áll egy január 15-i sajtóközleményben.
A dokumentum szerint a találkozón elhangzott: az EMNP vezetőihez hasonlóan a gyulafehérvári római katolikus érsek is fontosnak tartja, hogy minél több erdélyi magyar állampolgár éljen szavazati jogával, vegyen részt a magyarországi országgyűlési választáson, és regisztráljon a külhoni választási névjegyzékbe.
Az európai parlamenti választások kapcsán Toró T. Tibor ismertette az EMNP álláspontját, miszerint az erdélyi magyar közösségnek koalíciós listát kell állítania. Jakubinyi György egyetértett azzal, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatoknak közösen kell fellépniük olyan kérdésekben, amikor erre szükség van, így a magyar közösségnek az EP-választásokon is egységesnek kell lennie – áll a dokumentumban.
Szabadság (Kolozsvár),

Rudolf Ágnes magyar tanárnővel, a Csiky-Csuky projektvezetőjével beszélgettünk
Egy színvonalas diáklap presztízs az iskolának
„A Csiky-Csuky a Csiky Gergely Iskolaközpont diáklapja, amely 1991-ben látott napvilágot. Eleinte rendszeresebben jelent meg, később azonban voltak olyan tanévek, amikor teljesen szünetelt, vagy csupán egyetlen lapszám látott napvilágot.
2005-ben Aradon rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát, amelynek tiszteletére a Csiky-Csukynak két száma is megjelent. Ezután három év szünet következett.
2008 szeptemberében az akkori XI. A osztály elvállalta a lap újraindítását, és azóta a csikys diákok havonta kézbe vehetik és olvashatják iskolánk színes havilapját.
A szerkesztőség tagjai – annak ellenére, hogy érettségire kellett készülniük – a 2009–2010-es tanévben is vállalták a munkát. Tavasszal meghirdettük, hogy megújul a szerkesztőség, és kreatív, energikus, kitartó diákok jelentkezését várjuk. Ennek eredményeként a tanév utolsó, májusi számában már bemutatkozott az új szerkesztőség. A 2010–2011-es tanév elején még két-három emberrel bővült a szerkesztőség.”
A fenti szöveggel „mutatkozik be” Arad megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának diáklapja a tanintézmény internetes oldalán.
Rudolf Ágnes magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő 2000-től dolgozik a tanintézményben, 2008-tól a Csiky-Csuky szerkesztőségi vezetője – ha lehet így fogalmazni.
Minden iskola életében nagy dolog egy diáklap, és bizony sokan nem tudják, hogy kemény munka áll mögötte még így is, hogy egy diáklap nem naponta jelenik meg.
Rudolf Ágnestől érdeklődtünk, hogy betekintést kapjunk egy iskola diáklapjának szerkesztőségi munkájába.
– Huszonhároméves múlt, kisebb-nagyobb kihagyásokkal... Követted-e, hogy az idők során hogyan változott a lap arculata, szerkezete, tartalma stb.?
– Vannak korábbi lapszámaim, van hasonlítási alapom, mondhatom hát, hogy a mostani diáklap egészen más. Ebben megvannak a konkrét rovatok, eléggé egységes – talán már túlságosan is egységes – és kiszámítható, lehet tudni, hogy a következő hónapban megint ugyanazok a rovatok lesznek. A 2008. előttiekben inkább egy-egy írás dominált, de talán éppen ezért volt nehezebb régen rendszeresen megjelentetni, mert nem gyűlt össze annyi írás. Most 12 oldalon jelenik meg, azelőtt is talán 12 oldal volt, de akkor A5-ös formátum, tehát a mostaninál kisebb. A régebbi lapszámok fekete-fehérek voltak, mi most már elértük, hogy a 12-ből négy oldalt színesben nyomtatunk.
– Az újság szerkezeti felépítését a mostani munkatársak találták ki, vagy ezt így örököltétek?
– Csak a címet örököltük, és amikor 2008-ban, az akkori XI. A osztállyal elkezdtük a munkát, akkor a diákoktól kértem javaslatokat, hogy ki milyen rovattal, témával szeretne foglalkozni. Ők ügyesen tömörültek kettesével, hármasával, mindenki kitalált egy rovatot, annak egy frappáns kis címet, elmondták, hogy mire gondolnának, és akkor mindenki a maga rovatát elkészítette minden hónapban. Kezdetben még logója is volt a Csiky-Csukynak, amit most már elmaradt, szlogenünk is volt – Csikysektől Csikyseknek –, ezt is a diákok találták ki 2008-ban. Ez a szlogen még benne van az újságban.
– A logó miért maradt el időközben?
– Volt egy időszak, amikor a tördelőnek más ötletei voltak a borítólappal kapcsolatban s akkor egy párszor lemaradt a logó, utána már meg is feledkeztünk róla.
– Hányan dolgoztok most a diáklapon? Ők állandó munkatársak, vagy havonta változik az „alkotó brigád”?
– Állandó tagokkal dolgozunk, akik a IX–XII. osztályból kerülnek ki. Jelenleg 23 szerkesztő van, ezért kicsit nehéz összefogni a munkájukat. Mindegyikük önként jelentkezett. Általában tavasszal – amikor a végzősök már leadják a rovatot, mert az érettségire készülnek – szoktuk meghirdetni, hogy új jelentkezőket várunk a megüresedett helyekre. Ekkor elég sokan jelentkeznek, zömében IX. osztályosok.
– A lapban az írások mellett rajzokat, „festményeket”, grafikákat is találunk.
– Úgy gondoltuk, hogy nem mindenkinek a nyelv, az írás az erőssége, van, aki jobban szeret és tud rajzolni, és akkor egy oldalt szenteltünk ezeknek az alkotásoknak. Volt időszak, amikor ugyanabban a rovatban fotóversenyre beérkezett fotókat is megjelentettünk.
– Hogy kell elképzelni egy lapszám összeállítását? Hogyan zajlik a folyamat az anyaggyűjtéstől a nyomdáig?Mi a te szereped ebben a szerkesztésben?
– Az újság megjelenése mindig attól függ, hogy van-e még olyan fontos esemény az iskolában, amit meg kell várnunk. Igazodunk az eseményekhez, de azért igyekszünk, hogy lehetőleg a hónap vége előtt már megjelenjen az újság.
Nagyon jó kis csapat van, mindenki teszi a dolgát, a szerkesztők önállóan dolgoznak, én koordinálom a munkájukat. Kiosztani nem kell nekik a feladatokat, maximum felhívom a figyelmüket egy-két eseményre, melyekre jobban oda kell figyelni. Megadom nekik, hogy milyen napra kérem a cikkeket, persze ezt nem mindig tartják be, általában 2–3 nap késés van. Aztán kijavítom és továbbítom a tördelőnek, akinek jó esetben egy hét áll a rendelkezésére, vagy ennél is kevesebb idő. Aztán mikor be van tördelve, leadjuk a nyomdának, ott is kell legalább egy hét, amíg kinyomtatják. Ezért is történik meg néha, hogy – főleg sport rovatban – egy-egy esemény már aktualitását veszti mire megjelenik az újság, de én mondtam a diákoknak, hogy idővel azért igyekezzenek általánosabb dolgokról írni, hogy ne legyen az, hogy már rég tudja mindenki a focimeccs eredményét, amit mi csak beharangoztunk, hogy lesz.
– A diákok szeretik ezt csinálni? Aki nem vesz részt a szerkesztésben, annak is fontos, hogy megjelenjen a Csiky-Csuky?
– Én úgy látom, hogy a szerkesztők szeretik csinálni, és nem azért, mert bárki is kényszeríti őket. Mindenki otthon, a szabadidejében foglalkozik ezzel, és senkinek nem jelent ez gondot. A többiek pedig várják az újság megjelenését, hiszen ha néha kicsit késik a nyomtatás, akkor már érdeklődnek, hogy mikor lesz lap. Mondjuk, ha a számokat nézzük, akkor nem mondhatom, hogy az érdeklődés jajdenagy, hiszen 250 példányban nyomtatjuk a Csiky-Csukyt, az iskolának pedig van vagy 600 diákja és 50 lapszám általában meg szokott maradni.
– Miért szeretsz ezzel foglalkozni?
– Amikor elindult, akkor láttam, hogy mennyire megmozgatta az osztályt. Utána már a diákok igényelték a folytatást, plusz az iskolának is növeli a tekintélyét, ha van egy színvonalas diáklapja. Úgy gondolom, hogy 12 oldal színes oldalakkal és érdekes írásokkal az iskola büszkesége, és kár lenne abbahagyni.
***
A Csiky-Csuky szerkesztőségében 23 diák dolgozik, helyhiány miatt nem tudtuk megszólaltatni mindannyiukat, ezért választásunk a fotósra és a tördelőre esett. Megkértük őket, meséljék el milyen érzés egy diáklap munkatársának lenni.
Bortoș Júlia (X. C osztály, a Csiky-Csuky fotósa)
XI. osztály óta vagyok a Csiky-Csuky diáklap fotósa. Nagyon jól érzem magam, hogy ezt a feladatot végezhetem, és jó érzéssel tölt el az, mikor az olvasók meg vannak elégedve azzal, amit én vagy a szerkesztőség többi tagja kínál fel minden egyes lap megjelenésével. Időközben a szerkesztőség egy igen kiegyensúlyozott és együttműködő csapattá vált. Örülök, hogy a tavalyi tanév elején jelentkeztem a Csiky-Csuky szerkesztőségébe, és mai napig tagja vagyok.
Tóthpál Béla (X. A osztály, a Csiky-Csuky tördelője)
2012 őszétől tördelem a diáklapot. Nem foglalkoztam még ilyesmivel, hetedikes koromban tanítottak meg a szüleim az Adobe InDesign tördelő programot használni pusztán szórakozásból, akkor még nem gondoltam, hogy hasznát veszem majd... Az akkori „munkám” a húgomnak készített karácsonyi ajándék volt, egy kis mesefüzet, amely általam írt mesét és illusztrációkat tartalmazott.
A Csiky-Csukyhoz úgy kerültem, hogy elballagott az előző tördelő és kihirdették az iskolában, hogy keresik az utódját. Úgy éreztem, hogy szívesen foglalkoznék ilyesmivel, és jó tanulási lehetőségnek tűnt. Nem gondoltam, hogy kilencedikesként esélyem van megkapni az „állást”. Nem volt túljelentkezés. Amikor szembesültem a munkamennyiséggel és a tényleges feladattal rájöttem, hogy miért nem... Az első számokat megizzadtam, de aztán egyre jobban ment, és Rudolf Ágnes tanárnő is nagyon türelmes volt hozzám.
Nagyon jó kis közösség van, szeretek csapatban dolgozni. Jó érzés volt, hogy a tanárnő és a nagyobb diáktársak bátorítottak az elején, amikor izgultam, hogy helyt tudok-e állni.
Nagyon jó érzés tördelőnek lenni, mert minden elkészült lapszám egy kicsit az enyém is... Viszont felelősség is, hogy milyen lesz, tetszik-e majd az olvasóknak, tanároknak, és az sem könnyű, hogy mindig valami új arculattal kell előállni, hogy színes és vonzó legyen a diáktársak számára.
***
A Nyugati Jelen napilap a Csiky-Csuky diáklapnak felajánlotta 2014-es Nyugati Jelen falinaptár novemberben eladott példányszámaiból befolyt összegnek a 10%-át mintegy támogatásként. Beszélgetésünk végén Rudolf Ágnes megköszönte a Jelennek a támogatást, és biztosította szerkesztőségünket, hogy a pénz jó helyre ment, hiszen nagy szükségük van rá és sokat jelent számukra mindenféle támogatás.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Szent László Napok: az óvás is sikertelen
Várhatóan tovább folytatódik a harc a nagyváradi Szent László Napok levédése ügyében, az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) ugyanis elutasította a Szent László Egyesület azon beadványát is, amelyben a fesztivál nevére és a logójára szintén igényt tartó RMDSZ kérelmét óvták meg.
Ahogyan arról már beszámoltunk, előbb a tavaly nyáron rendezett háromnapos fesztivál nevének és logójának márkabejegyzésére leadott kérelmüket utasította el decemberben az OSIM, azzal az indoklással, hogy egyházi szimbólumot és elnevezést nem lehet levédetni.
Ugyanakkor az RMDSZ – Szabó Ödön, a szervezet Bihar megyei ügyvezető elnökének a kezdeményezésére – május 29-én, napokkal a rendezvény előtt kérvényezte a márkalevédést, holott ahhoz semmi közük nem volt, az eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) közeli civil szervezetek hozták tető alá.
A főszervezők ezt csak júliusban tudták meg – akkor, amikor saját maguk is elindították a levédési eljárást –, és meg is óvták, mivel „szellemi termék ellopásaként" értelmezték. Mészáros Tímea, a szervezők szóvivője szerdán a Krónikának elmondta: a kedden kézhez kapott válasz ugyanakkor azt is kimondta, hogy a szellemi termék az egyesületet illeti meg. Az OSIM álláspontja szerint a Szent László, mint név nem védhető le, az valóban a római katolikus püspökség hatáskörébe tartozik, a szervezők ugyanakkor hangsúlyozzák: ők nem a nevet, mint egyházi szimbólumot akarják levédetni, hanem a rendezvényre kérnek márkabejegyzést, ezért várhatóan fellebbeznek az elutasítás ellen.
Az OSIM decemberi válasza szerkesztőségünkhöz is eljutott, és aszerint az egyház írásos beleegyezése kellene a Szent László név márkaként való bejegyzéséhez, az üggyel kapcsolatos dokumentációban pedig a Nagyváradi Római Katolikus Püspökég korábban kiadott közleménye is szerepel. A püspökség, mint ismeretes, félreérthetőnek tartja, hogy egy profán rendezvényt olyan elnevezéssel illessenek, amely kimondottan a katolikus egyház hagyományához és gyakorlatához tartozik, saját maga számára levédetni azonban nem akarja.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),

Krassó-Szörénnyel bővíti szórványprogramját Hargita megye
Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint Aranyosszék után Krassó-Szörény megyével is partnerséget alakított ki Hargita Megye Tanácsa az Összetartozunk programja keretében.
Az önkormányzat sajtóirodájának közleménye szerint Borboly Csaba tanácselnök szerdán irodájában fogadta Tóth Jánost, a Platanus Művelődési Egyesület titkárát, akivel a közös tervekről beszélgettek. A találkozón részt vett Szabó Barna megyemenedzser és Zonda Erika vezérigazgató, az Összetartozunk szórványprogram felelőse.
Hargita Megye Tanácsa 2009 nyarán azzal a céllal kezdeményezte az Összetartozunk közösségépítő programot, hogy a szórványban élő magyarság megmaradását és fejlődését támogassa. A kezdeményezés hamar székelyföldivé nőtte ki magát: míg Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megyével, valamint Aranyosszékkel alakított ki együttműködést, addig Kovászna megye is hasonló partnerségre lépett Szeben, Hunyad, Fehér és Brassó megyével. 2013. november 15-én, a Magyar Szórvány Napján Enyeden kötött partnerségi szerződést Hargita és Krassó-Szörény megye.
Mint a szerdai találkozón elhangzott, jelenleg Krassó-Szörény megyében négyezer főre tehető a magyar lakosság száma, ebből kétezren élnek Resicabányán. A megyében számos magyar jellegű nevezetesség található: gőzmozdonymúzeum, nosztalgiavasút, Herkulesfürdő, Széchenyi-út a Duna mentén, Sissi királyné emlékműve és a Resicabányai Vízművek.
Krassó-Szörényben 1958 óta nincs magyar tannyelvű oktatási intézmény, és tavalytól a magyar nyelvű oktatás is megszűnt, jelenleg csak óvodás csoport működik a református egyház támogatásával. Az Összetartozunk program jóvoltából a református egyházon keresztül nyílik lehetőség a szórványban élők támogatására, ugyanakkor Krassó-Szörény Megye Tanácsát is felkérik, hogy segítsen az együttműködés megvalósításában.
A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy a fő hangsúly, a kultúra ápolásán kívül, a gyerekekkel való foglalkozáson kell hogy legyen, ezért javasolták közös táborozások szervezését, ahol a székely és a szórványbeli gyerekek megismerhetik egymást, barátságok alakulhatnak ki közöttük.
A Székelyföld és a Bánság kölcsönös megismerését elősegítheti a táncegyüttesek vendégelőadása mindkét régióból, valamint nyári tánctábor szervezése. Emellett javasolták egy kiállítás létrehozását is, amely bemutatja Krassó-Szörény megye gazdag ipartörténetét. A tervek szerint az idei Székelyföld Napokra meghívják a resicabányai Hóvirág daloskört, ugyanakkor egy hargitai küldöttség is ellátogat Krassó-Szörény megyébe.
Borboly Csaba megyeelnök arra biztatta a partnerszervezet képviselőjét, hogy kéréseiket, észrevételeiket fogalmazzák meg, és együtt keressék a megoldást a problémákra. A 2009-es hargitai kezdeményezés sikerét az is bizonyítja, hogy lassan az ország megyéinek egynegyedében működik a szórványprogram.
maszol.ro/közlemény,

A külhoni magyarok támogatását célzó pályázatokat hirdettek meg - A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdette a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítését, kultúrájának megőrzését célzó pályázatokat - közölte az alapkezelő csütörtökön az MTI-vel.
Közleményük szerint "A magyar kultúráért és oktatásért" központi és regionális pályázati, valamint a "Szülőföldön magyarul" támogatási programra lehet pályázni.
A pályázatokat január 15. és március 14. között, eltérő beadási határidőkkel lehet benyújtani a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez vagy az alapkezelő által megbízott közreműködő szervezetekhez.
A pályázatok benyújtásával és a felhívásokkal kapcsolatos információkat az alapkezelő honlapján, a www.bgazrt.hu címen érhetik el az érdeklődők - írták.
(MTI)

KUTATÁSI JELENTÉS
Milyen kihívásokkal szembesül a csángó oktatási program?
2012 tavaszán és őszén terepkutatás történt Csángóföldön, mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében. A legnagyobb gond a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma és a körükben tapasztalható fluktuáció.
2012 tavaszán és őszén a Teleki László Alapítvány támogatásával és megrendelésére Csángóföldön, Kárpátalján és Vajdaságban felmérések készültek a szórványoktatás hatékonyságáról. A kutatást dr. Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezette.
A kutatás eredményeit először 2013 januárjában az MTA TK Kisebbségkutató Intézetben, majd pedig áprilisban és novemberben tudományos konferenciákon mutatták be. Az alábbiakban a kutatási jelentés Csángóföldre vonatkozó megállapításait ismertetjük kivonatolva.
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen az állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyerekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma kb. 1050 volt.
A kutatás keretében Csángóföldön interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal 2012 májusában (Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán). A kutatók a programhoz kapcsolódó nehézségeket is próbálták feltárni.
Az oktatási program legnagyobb kihívásai:
a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma, a tanárok körében tapasztalható fluktuáció és az utánpótlás kérdésének megoldatlansága.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolja, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – áll a kutatási jelentésben.
Előzmények
2012. január végén az oktatási programot működtető MCSMSZ vezetősége lemondott amiatt, hogy a mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosító magyar állami támogatást nem kapta meg. Döntésükhöz az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány - a budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) - Romániában egy újabb alapítványt szeretett volna létrehozni, és a moldvai magyar oktatás ügyére szánt magyar állami támogatást az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új szervezet kapta volna. Mint kiderült, a Teleki László Alapítvány az azelőtti évben megbízást kapott a magyar államtól az MCSMSZ pénzügyi átvilágítására, mely során hiányosságokat tapasztaltak. A moldvai magyar oktatási program lebonyolításában presztízzsel és tapasztalattal rendelkező MCSMSZ védelmében több szervezet és magánszemély kiállt, végül a kialakult nyilatkozatháborúban a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel az oktatási program koordinálására. Az MCSMSZ-től 2012 februárjától vette át a Csángó Oktatási Program felügyeletét az RMPSZ. A lemondott vezetőség több tagja együttműködési megállapodást kötött az RMPSZ-szel. Először február-áprilisra szóló ideiglenes megbízatásról volt szó. Az átmenet sem volt botrányoktól mentes, egy „külsős válságmenedzser” vitatható döntéseket hozott, míg aztán Márton Attila lészpedi tanár lett az új oktatási felelős 2012 márciusától. 2012 májusában az RMPSZ mind a magyar kormány, mind a magyarországi magántámogatásokat a program számára becsatornázó AMMOA képviselőivel aláírta a megállapodást a program működtetéséről, és azóta is koordinálja az oktatási programot. Az utolsó nyilatkozat a témában: „Mi azt látjuk, hogy amióta az RMPSZ átvette a programot, a program bővült. Húsz-huszonöt százalékkal több gyerek vesz részt az oktatásban, négy új faluban tudtuk elindítani az oktatást. Olyanok, akik korábban kiléptek a programból és önállóan szervezték meg az oktatást, most visszaléptek a programba. Mindezt a korábbi költségek kétharmadából hozza ki az RMPSZ. Mindemellett ott van a megfelelő minőség-ellenőrzés és a magasabb szakmai színvonal, úgy, hogy a programban résztvevő oktatók is kiszámíthatóbb bérezéssel, magasabb jövedelemmel vesznek részt a programban. Ami a számokat illeti, két forrásból tevődik össze a program támogatása, és ebből tevődött össze korábban is. Az egyik, amit a magyar kormány ad, a másik a keresztszülői támogatások. Ez összesen eddig 150 millió forintot tett ki. Most 90 millió forintból tudunk több gyereket elérni, magasabb szakmai színvonal mellett.” (Répás Zsuzsanna, 2013 október.)
Probléma a magas fluktuáció
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok – derül ki a kutatásból. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok (is) tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg egyrészt azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Csángóföldön, és emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg indulásból nem is tervez hosszabb távra, hanem rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára pedig nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jól működő kapcsolatot kialakítania, ami sokszor kulcskérdése a helyi oktatási program megszervezésének és működtetésének.
A fluktuációt erősítik az egyenlőtlen lakhatási körülmények,
ugyanis míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. A program hosszú távú sikeressége érdekében ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű a lehetőségekhez mérten felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára, ez pedig erősíti a fluktuációt – javasolják a kutatók.
A kutatási jelentés szerint az oktatási program felelőse pozitívumnak érzi, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, szerinte ez csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is, ami szintén az elégedetlenség, a feszültségek növekedéséhez járult hozzá, és a rendszerből való kilépés esélyét növelte. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók azonban azt tapasztalták, ezzel szemben több helyszínen nagy az elégedetlenség, ami több pedagógusnak a programból való kilépéséhez is vezethet – írják. A finanszírozás újragondolása során szükséges figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket – javasolják.
A fluktuáció problémájának megoldására – a körülmények előzetes megismertetése és a különböző egyenlőtlenségek felszámolása mellett – két javaslat fogalmazódott meg a kutatási jelentés szerint: az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, ami az évenkénti pedagóguscserét lenne hivatott kivédeni; ugyanakkor hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Kimaradás, elvándorlás, harc az iskolában
A belső kihívásokon túl még számos problémával kell szembenézniük a pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Probléma az elvándorlás is, ami a gyereklétszám csökkenését vonja maga után, sok szülő külföldön vállal munkát, majd kiköltözteti a nagyszülőket és gyerekeket is.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában; minden új helyszínen meg kell vívni a harcot az iskolával – foglalja össze a kutatási jelentés.
Ott is, ahol normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, sok esetben személyfüggő, valószínűleg még éveknek kell eltelniük, amíg ez a kérdés stabilizálódik – értékelik a csángóföldi helyzetet. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolni képes a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
12 pedagógus kérdőívet is kitöltött. Felük utalt arra, hogy a helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni minden eszközzel a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. Az oktatás fakultatív jellege a gyerekek érdeklődése, motivációja tekintetében mutatkozik hátráltató tényezőnek. Többen utaltak az anyagi-infrastrukturális feltételek hiányára is.
A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések hiánya, illetve a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék hiánya, a tankönyvek hiánya, a tanterv és munkaterv hiánya (egy-egy személy említette ezeket). Az egyik pedagógus a nyelvoktatással kapcsolatos konkrétabb problémákat vázolt fel: a gyerekek figyelemzavara (ami szerinte a 40%-ot is eléri körükben), a magánhangzók kiejtésnek problémája, olvasási nehézségek. Egyik faluban megfogalmazódik a helyi állami iskola gyenge színvonala is problémaként, ami kétségkívül összefügg az előbbiekkel is, hiszen amennyiben a gyerekek alapvető olvasási-írási készségei hiányosak, az a magyar nyelv oktatásában is hátrány.
A gyerekek kompetenciái és a „pedagógiai hozzáadott érték”
A kutatók felmérték, a programban részvevő diákok milyen nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek (szókincs, szövegértés), az oktatás hatékonyságát pedig a pedagógiai hozzáadott-érték meghatározásával mérték.
A kérdőív három részből tevődött össze: 1. szocio-demográfiai és egyéb háttéradatok (románul); 2. magyar nyelvismeretre, szövegértésre vonatkozó rész; 3. egy matematikai-logikai kompetenciát mérő rész (románul). Az összesített szövegértési és matematikai mutatókat a nemzetközi PISA tesztekhez hasonló módon összesítették. 25 faluban (26 helyszínen), összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A sztenderdizált szövegértési mutatók átlagainak települések szerinti vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. (Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak - lásd bővebben itt.) A lista másik végén Nagypatak és Bahána található. A település mint változó önmagában 24,6 százalékban magyarázza a helyszíneken mért nyelvi szintek közötti különbségeket.
A magyar nyelvi kompetenciák közötti eltéréseket külső és belső tényezők befolyásolják. Előbbiek közé az iskolával szorosan össze nem függő kontextuális tényezőket sorolták (helyszínek magyar nyelvi állapota, gyerekek társadalmi nyelvhasználati szokásai, a gyerekek családi és szocio-ökonómiai háttere), utóbbiak közé pedig olyan tényezőket, mint az életkor, osztály, magyar nyelvtanulás ideje (hány éve tanul magyarul a gyerek), az iskolarendszerű és az azon kívüli magyar oktatásban való részvétel, a gyerekek önértékelése és jövőtervei.
A külső tényezők közül a nyelvi kompetenciaszint elsősorban a nyelvhasználati szokásokkal mutat szignifikáns kapcsolatot: a „csángós” nyelvhasználat (tehát ha a gyerek valamilyen szinten használja a csángó nyelvjárást a mindennapi kommunikáció során) mindhárom szövegértési feladat esetében a legerőteljesebb hatást fejti ki, e feladatok teljesítését pedig 10 százalékban magyarázza. Hasonlóképpen, 9 százalékban magyarázza a nyelvi kompetenciákat az ún. családiháttér-index (a saját könyvvel és számítógéppel rendelkező gyerekek pl. jobban teljesítettek, míg a külföldön dolgozó anyák gyerekei kevésbé jól).
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén 40%-ban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, illetve mekkora a magyarul beszélők aránya a településen, azaz milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, továbbá a képzés megerősödését egy-egy településen olyan kontextuális, de belső tényezők is hátráltathatják, mint a pedagógusi fluktuáció vagy belső konfliktusok. Ebből az is következik, hogy
egy adott képzés csak a helyi világba ágyazottan fejthet ki jótékony hatást,
a képzések önmagukban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszíné is válik a gyerekek számára – vonják le a kutatók a következtetést. Tehát olyan szakképzett pedagógusokra van szükség, akik valamilyen mértékben „kulturális menedzserként” is működnek, viszont csak kulturális menedzserként a pedagógusmunka nem lehet hatékony – javasolják a szakértők.
A kompetenciaszinteket külső és belső tényezők által meg nem magyarázott részét a szakirodalom pedagógiai hozzáadott értéknek (PHE) nevezi. Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó tényezők alapján történő becslés szerint milyen szinten kellene az egyes diákoknak teljesíteni, és ehhez képest hogyan teljesítenek, azaz a pedagógusok mennyit tesznek hozzá/vesznek el az egyes helyszíneken a tényezők befolyásoló hatásához/hatásából. Az összesített – tehát belső és külső adottságokat egyaránt figyelembe vevő – modell keretében vizsgálva a pedagógiai hozzáadott értéket, a következő települések teljesítettek adottságaikhoz képest szignifikánsan jobban: Csíkfalu, Pokolpatak, Diószén, Forrófalva, Somoska, Lészped, Lujzikalagor, Frumósza, Diószeg, Lábnyik és Klézse. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
A kutatók további javaslatai
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem kell, hogy kizárólagos legyen, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbbá kell tenni; nemcsak a képzések minőségére hatna ki, hanem általában a magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések – vélik a kutatók.
Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna, valamint a tömbben élők államnyelvi kompetenciáit és a szórványhelyzetben lévő fiatalok magyar nyelvtudását lehetne erősíteni.
A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, pl. egy ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
Végül javasolják a programban részt vevő gyerekek nyelvi szintjének rendszeres mérését, amelyet évente legalább két időpontban (egy bemeneti és kimeneti időpontban, mert ez által a program hatékonyságáról is pontosabb képünk lenne, és ez nagy támogatás lehetne az ott zajló pedagógiai munkának is. „Lehet is és kell is ilyen méréseket végezni, hiszen csak így adunk esélyt arra, hogy képet kapjunk az oktatás hatékonyságáról, egyszersmind a közpénzek felhasználásáról” – áll a kutatási jelentésben.
A kutatási jelentés eljutott nemcsak a Telekihez, hanem az RMPSZ-hez és a csángóföldi pedagógusokhoz is, és tervben van az eredmények részletes bemutatása és közös kiértékelése. Minden mérésnek akkor van értelme, ha az érintettekkel át lehet beszélni – közölte kérdésünkre Papp Z. Attila. Mint mondta, szóbeli ígéret van arra nézve, hogy a kompetenciaméréseket rendszeresítsék, bár még konkrét megbízás erre nincs. 2013 őszén a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma képviselőivel is végigbeszélték a javaslatokat – közölte a kutató. A kutatási eredményeket hamarosan egy szakfolyóiratban is publikálják.
Transindex.ro