Sebestyén Mihály: A félelmes makettől a bábszínházig
Elkobozták. Könyörtelenül. A rendfenntartó szemfülesség jutalma. Biztosra vehetjük, hogy határtalan diadallal, hazafias büszkeséggel és dagadó honfikebellel hurcolták magukkal és mutatták be a székelykeresztúri csendőrörsön mint veszélyes fegyvert. Na hallod, hiszen ezzel nem csupán piros-fehér-zöld petárdákat lehet kilőni, hanem röpcédulákat, tankönyveket, irredenta irodalmat is, és persze elképzelhetetlen hun-magyar szellemi atomcsapást lehet vele előkészíteni a dimbes-dombos, idilli-ősi mioricás dák tajgán.
Az emlékeztetés csupán ürügy: ha nem vigyáznak, akkor az ágyú mögött, a csendőrség lába között be fog masírozni egy egész magyar ármádia, pont akkorák lesznek a katonák, hogy méretarányosan találjanak az 1848-as ágyúmakettel. A honvédek mind fel lesznek fegyverezve korabeli mordályokkal, egylövetű pisztolyokkal, puskákkal, handzsárokkal, aranyos kardokkal, aztán jönnek a hintalovakon a huszárok vörös dolmányban – amelyen csak a fene látott apró pitykét –, a hintalovak természetesen meghintáztatják, egyszerűbben szólva becsapják a csendvigyázó ezredeket.
Mert ha valamelyik csendőrnek megesne a szíve egy ilyen teljes menetfelszerelésben támadó minikatonán, és hazavinné a hargitai rabságban szenvedő orthoprofil gyermekének, legalább akkora veszélynek tenné ki, mintha szótlanul elmenne az agresszió mellett. Hisz milyen is a gyermek? Elfeledkezik mindenről, belemelegszik a játékba, emiatt elhagyja apját és anyját, dadáját, népét, nemzetét, nyelvét, pelenkáját és cserkészkalapját, és vakon követi játékát tűzön-vizen át a székelykeresztúri Petőfi emlékműig, amit tisztelni fog, nem megháborítani.
Hogy ezúttal egyéb veszélyekről szó ne essék, stratégiai szempontból a minihadsereggel: a hatvancentis ágyúkkal és húszcentis kardokkal, törpehuszárokkal szemben nincs ütőképes román maketthadsereg, amely felvehetné a harcot. Az ólomkatonákat kivonták a forgalomból, mert az ólom mérgező, a műanyag bakákat és generálisokat elhányták a gyerekek évekkel ezelőtt, és a tábornokok most kétségbeesetten tekingetnek a NATO irányába, onnan várnak segítséget, vagy az ENSZ-től, hogy küldjön kéksapkás lego-katonákat a felállítandó egyesült európai hadsereg makettegységeiből.
Na de két EU-s makett-állam nem indíthat egymás ellen háborút! A partizánok más országokban vállaltak munkát, elszegődtek az idegenlégióba. A béketárgyalások elhúzódhatnak, azalatt a fránya székelyek barlangjaikban egyre csak készítik, Gábor Áron példáján nevelkedve, a papírgalacsin-, illetve a magyarul hangzó hangtechnikai golyóbisokat.
Mindez persze csak előrejelzés, forgatókönyv. Talán a nemzetvédelmi tanács is összeül a vészhelyzet hallatán. Vagy akad egy bölcs, aki a helyszínre rendeli a Ţăndărica bábszínházat, hogy oldja meg a helyzetet. Rendezze az ügyet a makettkészítőkkel, hivatásos bábosokkal.
Azt gondolom, ez lenne a megoldás. Vagy a nemzeti történelmek közös elveken alapuló tanítása. Persze előbb a tanárok, tanítók, csendőrök és felnőtt ámítók, polgárok agyállományát kellene átrendezni, áthangszerelni. Tudom, piszkosul nehéz dolog, de esetleg 2014-ben egy lépéssel közelebb leszünk a lelkek békéjéhez, a Hargita, Kovászna vagy Maros megyei székely zászlók után kapdosó rendfenntartók felvilágosításához. Legalább szellemi szentjánosbogarak kerestetnek. (A bányászlámpák ugyanis mind foglaltak már Verespatakon.)
Legyen világos: itt mindenhez központi engedély kell, kérvény, pecsét, sorbanállás, válasz. Várakozás, kilencven napos (vagy éves) türelmi idő beszámításával.
Képzeljük el, ha egy vacak ágyúmakettől is tartanak Székelyföld ostoba csendrendészei, a békeszerető fogdmegek, mennyire félnének az autonómia makettjétől...
maszol.ro

Az autonómiaharc éve
Politikai eseményekben igen gazdag esztendő áll az erdélyi magyarság mögött, választások ugyan nem voltak, de végigkísérték évünket a zászlóháborúk, lecsapni készülő bárdként lebegett fejünk fölött az ország közigazgatási átszervezése, s talán éppen ezeknek is köszönhetően új erőre kapott az autonómiaküzdelem, amely egyfajta összefogást hozott, de a három magyar pártnak mégsem sikerült együttműködést kialakítania.
Brüsszelben próbálva támogatást keresni mindhárom alakulat élt az európai polgári kezdeményezés nyújtotta lehetőséggel, és mindhárom esetben falakba ütköztek, nem sikerült előrelépni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának ügyében, de nem zárult le a Mikó-per sem, s vannak meggyanúsított, félig elítélt magyar politikusok is. Sok háborúskodás, csata jellemzi 2013-at kevés megfogható eredménnyel, de esetenként biztató távlatokkal.
Zászlóháborúk Alig kezdődött meg az esztendő, Kovászna megye prefektusa újult erővel folytatta háborúját a székely zászlók, magyar feliratok ellen. Menesztése előtt Codrin Munteanu még felszólította a polgármestereket: ne tűzzék ki hivatalaikra a lobogót, mert bírságra számíthatnak, s utóda, megbízható követője, Dumitru Marinescu sem késlekedett, elszántan folytatta elődje munkáját. Elindult az állóháború, perekkel, felhívásokkal, levetetett és visszatűzött zászlókkal, szinte nem telt el úgy hét, hogy ne lett volna hír a kék-arany székely jelképről, a város vagy megyezászlóról, magyar feliratokról. Hasonló csatározás zajlott a szomszéd Hargita megyében, a kormány helytartói ott sem tétlenkedtek, eljárások egész sorát indították a polgármesterek ellen. A román igazságszolgáltatásnak hála, a prefektúrák sorra nyerték a pereket, ám a zászlók egyre szaporodtak, falvak lakóházain, városok tömbházteraszain is megjelentek, és több székelyföldi város központját is óriás székely lobogó díszíti. Szolidaritásból kitűzték a székely zászlót erdélyi, magyarországi és felvidéki településeken, és hivatalos lobogóként felkerült a budapesti Országházára is. Ha eddig akadozott a székely zászló jelképpé magasztosulása, idén egyértelműen és visszavonhatatlanul megtörtént, ma már senkinek nincs kétsége, hogy ez Székelyföld lobogója.
Harmincezren a Székely Szabadság Napján
Az elmúlt év legfontosabb történései az autonómiaharchoz kapcsolódnak. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke már januárban bejelentette, február elején pedig hivatalosan is meghirdette az autonómia évét. Március 10-én, a Székely Szabadság Napján rég nem látott tömeget sikerült összetoboroznia a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) Marosvásárhelyre. Támogatta kezdeményezésüket nemcsak a Magyar Polgári Párt (MPP), de az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Az RMDSZ felső vezetése nem volt hajlandó igennel válaszolni a hívó szóra, ám Kovászna és Hargita megye tulipános elöljárói, politikusai részt vettek a tiltakozáson. És, amit korábban sokan megkérdőjeleztek, nagyon nagy számban mozdult meg Marosvásárhely, Maros megye lakossága. Harmincezren gyűltek össze, majd vonultak a prefektúra elé átadni üzenetüket a kormánynak: Székelyföld autonómiát akar. A román hatalom a központi sajtó segítségével próbálta elhallgatni, minimalizálni a megmozdulást, pár ezer emberről szóltak híreik, és közben ádáz ugatásba kezdtek a nacionalista nemzetféltők, napokig gyalázkodtak főműsoridőben.
Új kormány, veszélyes tervek
Alig került hatalomra Victor Ponta új kormánya frissen megszerzett kétharmados többségével, bejelentették akciótervüket: még ebben az évben módosítják az alaptörvényt, és átszervezik az ország közigazgatási felosztását, az eddig is rosszul működő nyolc fejlesztési régiót veszik alapul, és a megyék fölött új közigazgatási egységet hoznak létre. A régiósítás hivatalosan megbízott élharcosa, Liviu Dragnea országjárásba kezdett, a helyieket próbálta meggyőzni elképzelésük helyességéről. Még egy szakértői tanulmányt is segítségül hívtak, amely állításuk szerint adatokkal igazolta, hogy a hatalom által kiötlött megoldás a jó, ám ennek dacára sem volt örömteli az ötlet fogadtatása, a „helyi bárók” nyomásának és erejének függvényében szinte hétről hétre változott a majdani régiók száma, jelentek meg új lehetőségek. Egyet azonban minden alkalommal kiemeltek az új felosztás szószólói: nem lesz székelyföldi régió, semmiképp nem egyeznek bele, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen új közigazgatási egységgé alakuljon. Pedig még Maros megyei románok is támogatták az ötletet, hajlandóak lettek volna a magyarság partnereivé válni, ha Marosvásárhely lesz a régióközpont.
A közigazgatási átszervezés vitájával párhuzamosan elkezdődött az alkotmánymódosítási munka, helyet kellett találni az alaptörvényben az új közigazgatási szintnek, de más fontos elképzeléseit is ily módon akarta érvényesíteni a kormánykoalíció. Az egységes nemzetállam kifejezést ezúttal sem sikerült törölni, nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége, de azért értek el eredményeket az RMDSZ-es honatyák: az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel. Időközben a hatalom vezércselhez folyamodott, s hogy gyorsan átvihesse terveit, olyképpen módosította a népszavazási törvényt, hogy már 30 százalékos részvétel is elegendő legyen egy referendum érvényességéhez. Tervük az volt, hogy kora ősszel megszavazza a parlament az új alaptörvényt, október-novemberben megtartják a népszavazást, amely hitelesíti azt, és még év vége előtt létrehozzák az új közigazgatási régiókat. Számításaikat azonban keresztülhúzta az alkotmánybíróság, amely kimondta, a törvény kihirdetése után egy évnek kell eltelnie, hogy alkalmazható is legyen. Ezt a jogszabályt végül Traian Băsescu államelnök december 14-én, pár perccel éjfél előtt hirdette ki, így jövő év vége előtt várhatóan nem lesz referendum, új alkotmány és új régiók sem.
Magyar válasz: utcára kell vonulni
Ám mindez idén tavasszal, kora nyáron még nem látszott, így a magyar pártok is támadásba lendültek. Az RMDSZ-es politikusok érveket sorakoztattak a nyolc nagy régió ellen, saját 16 régiós elképzelésüket próbálták népszerűsíteni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egy tervezetet mutatott be, mely szerint megőrizvén a megyéket, történelmi nagyrégiókra osztanák Romániát, és sajátos jogállást biztosítanának Székelyföldnek és Partiumnak. Az SZNT több felhívással fordult a közvéleményhez, akár a polgári engedetlenség eszközének használatát is kilátásba helyezte, ha nem sikerül másképp elejét venni a kormány szándékának. Most már az RMDSZ is támogatta az utcára vonulást, szeptembert emlegették lehetséges időpontként, az EMNP azonban gyors cselekvést sürgetett, és július 20-án Erdély majd kétszáz településén szerveztek tüntetést a regionalizáció ellen, az autonómia mellett. Időközben, az alkotmánybírósági döntés miatt a közvetlen veszély elhárult, és az RMDSZ lassított, népszavazások kiírását kezdeményezte. Augusztusban még arról szólt Kelemen Hunor bejelentése, hogy a helyi önkormányzatok írnak ki referendumot a három székelyföldi és a három partiumi megye egy-egy külön közigazgatási régióba tartozásáról, ám szeptember végére már csak az aláírásgyűjtés és a közös fejlesztési régióba tartozás maradt a téma, megyei tanácsok által kiírt referendummal. Érvelésük szerint akkor ez volt aktuális és esetleg kivitelezhető, december 9-ét jelölték meg a népszavazás időpontjaként. Szűk két hét alatt kétszázezer aláírást gyűjtöttek össze, de csak Kovászna és Hargita megyében jutott el az önkormányzati testület elé a határozat, és elfogadták ugyan, de amint várható volt, a prefektusok megvétózták a népszavazást.
Sikeres menetelés
Augusztus elején jelenti be az SZNT elnöke, Izsák Balázs a székelyek nagy menetelését, élőlánc kialakítását Kökös és Bereck között tiltakozásként a román kormány regionális átszervezési tervei ellen, Székelyföld területi autonómiájáért. Hosszú évek óta először történt meg, hogy az összes politikai alakulat, civil szervezetek, az egyházak egy emberként álltak a kezdeményezés mellé, és az eredmény sem maradt el, október 27-én 120–150 ezer ember töltötte meg az országút jobb oldalát székely zászlókkal, autonómiát követelő magyar, román, angol nyelvű feliratokkal. A román sajtó és a hivatalosságok ezúttal is bagatellizálni igyekeztek az eseményt, Kovászna megye prefektusának közleményében 15 ezerre becsülték a székelyek nagy menetelésén részt vevők számát. A szervezők azonban egyértelmű sikerként könyvelték el, nem maradt el a nemzetközi visszhang sem, s ezúttal engedékenyebben viszonyult az eseményhez a román média és a politikum is. Az SZNT bejelentette, a következő nagyobb rendezvényét jövő év március 10-én a Székely Szabadság Napján tartja, Marosvásárhelyre toboroznának legalább százezer embert. Novemberben Sepsiszentgyörgyön szervezett autonómiakonferenciát az EMNT, ez a székelyföldi önrendelkezésről szóló román–magyar párbeszéd első igazán eredményes mozzanata volt.
Együtt vagy külön utakon?
Bár voltak közös akciók, egyeztetések, a három magyar párt együttműködése továbbra is kérdéses. Az RMDSZ az erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselőjének szerepében tetszeleg, és abban bízik, az autonómia ügyének nyílt vállalásával kifogja a szelet a kis „autonomista pártok” hajójából. Az MPP hajlik a szövetséggel való együttműködésre, s mindkét alakulat rendkívül ellenségesen viszonyul a Néppárthoz. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke havonta legalább egyszer felszólította politikai vetélytársait az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívására, de mindeddig süket fülekre talált. Pedig az európai parlamenti választások közelegnek, és külön indulva még az RMDSZ sem biztos, hogy eléri az ötszázalékos küszöböt. Minden jel szerint ez lesz a legközelebbi időszak legforróbb, megoldásra váró kérdése, az RMDSZ immár több alkalommal, nagyon határozottan kijelentette, közös lista csak a tulipán égisze alatt fogadható el számukra, és Tőkés Lászlót semmilyen körülmények között nem hajlandóak erre felvenni. Jelen pillanatban elég reménytelennek tűnik a két kis párt igyekezete, hogy érvényt szerezzen az erdélyi magyarság közös választási listájának.
És még egy adalék. Hogy kampánycéllal vagy sem, de az RMDSZ is autonómiastatútumot készít, december közepére ígérték közvitára bocsátását, és februárban terjesztenék a parlament elé. Dióhéjban így nézett ki hát az elmúlt esztendő. Csak az általunk legfontosabbnak ítélt eseményeket soroltuk fel, pedig volt még számos kisebb-nagyobb botrány. Sok kérdés maradt nyitottan jövőre is, de hosszú évek óta ez volt az első olyan esztendő, amikor úgy tűnik, aprókat ugyan, de léptünk előre, kicsit közelebb kerültünk talán a legfontosabb célhoz: Székelyföld autonómiájához.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Szezontermék” lesz a könyv?
Több erdélyi kiadó is arról számolt be, hogy nőtt az eladások száma idén, igaz, egyre több ráfordítást igényel a piacon való megmaradás.
Veszélyben van-e a Gutenberg-galaxis, a nyomtatott könyv meddig képes versenyre kelni az e-könyvekkel és a technika számos egyéb vívmányával? Egyre gyakrabban hallani ezt a kérdést, főleg nyugati országokban teszik fel újra és újra, ahol az e-könyvek vagy a hangos könyvek már komoly ellenfeleivé váltak a hagyományos könyvkiadóknak.
A nyomtatott könyv jövőjét sokan az igényes kiadványokban látják, a színes, gazdagon illusztrált kötetek megjelentetésében, amellyel plusz esztétikai élménnyel ajándékozzák meg a könyvvásárlót, ennek azonban szó szerint ára van, így – ha folytatódik a verseny – elképzelhető, hogy sokan valóban nem tudják megengedni maguknak a nyomtatott kiadványokat.
Erdélyben egyelőre nem jelent nagy kihívást a kiadóknak az e-könyvekkel való küzdelem, igaz, itt is egyre többen esnek gondolkodóba: lemondjanak-e a nyomtatott könyv nyomdafestékszagáról, a lapozgatás öröméről, és kérjenek-e inkább e-könyv olvasót az angyaltól.
Összeállításunk megszólalói, az erdélyi magyar könyves szakma képviselői bizakodóak, szerintük 2013-ban többen vettek könyvet, igaz, egyre igényesebb kiadványokkal, egyre több plusz ráfordítással – jól kigondolt reklámkampány, író-olvasó találkozók szervezése – tudják csak megfogni a potenciális vásárlókat.
Egy új fogalom is körvonalazódni látszik a szakmában: sokan „szezonkönyvvásárlókká" váltak az utóbbi időben, a legtöbben ugyanis karácsony előtt, vagy könyvvásárok idején áldoznak (csak) kötetekre. Ezt erősítette meg az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után a marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin is, aki elégedett volt ugyan a könyvvásári stand forgalmával, de hozzátette: „amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két-három ember tér be a boltba naponta."
A vásárok mellett az év vége is sokat javít azonban az összképen: a karácsony előtti napokban Kolozsvár egyik legismertebb könyvesboltjában például a hatalmas forgalomra hivatkozva utasították el a válaszadást.
Eljutni az olvasóhoz
A kolozsvári Koinónia Kiadó az elsők között volt az erdélyi piacon, amely felismerte a reklám fontos szerepét, saját könyvesboltot is működtet, amelyben rendszeresen szerveznek programokat kicsiknek-nagyoknak, szerzőik pedig több ízben dedikálnak az év során. Az igazgató, Zágoni Balázs lapunk megkeresésére elmondta: idén nőtt ugyan a forgalom, de nem olyan mértékben, ahogy számítottak rá. „A Koinóniánál növekedtek az eladások az előző év utolsó hónapjaihoz képest, de mégis elmaradtak az elvárásainktól. Idén 15 könyvet jelentettünk meg, közel kétszer annyit, mint tavaly, nagyon kiterjedt médiakampányunk volt, az eladások mégis csak enyhén növekedtek" – fogalmazott Zágoni.
Szerinte is egyre inkább „szezontermék" lesz a könyv, a vásárlók nagy része karácsony előtt tér be hozzájuk, de azért nyár eleje vagy ősz eleje sem elhanyagolható időszakok eladás szempontjából. „Egyértelműen december és november a két legjobb hónap. Néha egy decemberi hét felérhet mondjuk egy tavaszi hónap forgalmával. Nálunk a Miért más Románia?, az Elbűvülő, a Jézus meséskönyve, a Biblia, valamint az Apa, irány a sziget! vitték a pálmát ezekben a hónapokban" – összegzett Zágoni Balázs.
Eljutni az olvasóhoz – ez az új jelszó az erdélyi könyvkiadók és szerzők körében, ennek jegyében alapította meg idén Kolozsváron László Noémi költő, Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely könyveket is kiad ugyan, de fő feladataként a kortárs szerzők műveinek népszerűsítését tűzte ki célul, a jó könyvterjesztés ugyanis véleményük szerint sok erdélyi kiadónak nem erőssége.
Ez azonban nem igaz a csíkszeredai Bookart Kiadó esetében, amely sikeres évet zárt, hiszen a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron két díjat is nyert: gyermekkönyv kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros, szépirodalom kategóriában Ernst Jünger Homokórák című könyve kapta az idei Szép Könyv-díjat. Hajdú Áron a jövőre tíz éves kiadó alapítója lapunknak elmondta, tévhit az, hogy az emberek nem olvasnak, vagy hogy nincs pénzük könyvre. „Sikeres évet zártunk, az igaz, hogy a nyomtatott könyvek szerepét egyre inkább átveszi az internet, de nem vagyok elkeseredve, nem gondolom, hogy zsugorodik a könyvpiac.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől kapott statisztika szerint az elmúlt évhez viszonyítva idén a világpiacon ötmillióval több nyomtatott könyvet adtak el. A Bookart Kiadó eladása is nőtt a tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az embereknek fontos a nyomtatott könyv, a szépirodalom iránt sem csökken az érdeklődés" – fejtette ki Hajdú Áron. A kiadó tulajdonosa szerint az író-olvasó találkozókon, ahol a szerzőiket mutatják be, egyre több fiatal van jelen.
„Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy jó úton vagyunk. Az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is több ízben elhangzott, hogy nem olvasnak az emberek, aztán mégis a legsikeresebb vásárt zárták, a legtöbb eladott könyvvel" – emlékeztetett Hajdú Áron. A szakértő szerint, ha egy kiadó nem a sikeres címeket adja ki, hanem olyanokat, ami iránt nincs érdeklődés, ám hiánypótlónak nevezi azokat, akkor nem kell csodálkozni, ha nem veszik.
„Jó könyveket kell kiadni, azokat biztosan megveszik. Szép könyveket kell kiadni, mert ez az egyik alapeleme a könyvkiadásnak: a szerző és az olvasó iránti tisztelet kötelezi a kiadót, hogy a könyv szép legyen. Az olvasók egyre igényesebbek, a lehetőségek is egyre jobbak, így csak odafigyelésre van szükség a kiadó részéről, hogy ne újságpapírra nyomtassa a kötetet, hanem igényes kiadványt adjon az olvasó kezébe" – szögezte le Hajdú Áron.
A román könyvek beszerzése nehezebb
A sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda és Kiadó 1994-ben alakult, több igényes kivitelezésű, reprezentatív könyvet adtak már ki, idén többek között két sepsiszentgyörgyi író posztumusz kötetét, Balogh László Maroknyi Székely című könyvét és Sylvester Lajos Történettekercsek az idő toronygombjában című, Gábor Áron emlékezetéről készült kordokumentumát.
Ifj. Kisgyörgy Tamás, a kiadó ügyvezetője lapunknak elmondta, tapasztalata szerint egyre kevesebben fektetnek könyvkiadásba, a kiadók többségének pedig nincs akkora tőkéje, hogy vállalni tudja az esetleges bukás kockázatát. A járható út, ha a szerzők támogatókat keresnek a kötetük megjelentetésére, pályáznak, sok esetben önkormányzatok, művelődési intézmények sorakoznak fel egy-egy kiadvány mögé.
A kiadók évente csak néhány saját kötetet tudnak bevállalni, kevés olyan kiadó van az országban, melynek van elegendő fedezete arra, hogy több saját kiadást finanszírozzon, szögezte le az ügyvezető. A cég könyvesboltot is működtet, Kisgyörgy Tamás elmondta, a könyv iránt van kereslet, az erdélyi kiadók könyvei ugyanúgy fogynak, mint a Magyarországról behozott kötetek, a szépirodalom, a sikerkönyvek, a gyerekkönyvek iránt egyformán jó érdeklődés mutatkozik. Nagyon jól működik a Bookline internetes könyvforgalmazóval való együttműködésük is: a cég rendelésre postaköltség nélkül leszállítja az igényelt kiadványokat.
Az ügyvezető elmondta, a román nyelvű könyvek beszerzése jelent gondot, hiszen nincs egy román köteteket forgalmazó Bookline méretű nagybani lerakat, a kiadóktól külön-külön megrendelni és leszállítatni tucatnyi kiadványt nagy megterhelést jelent a cégnek. Sepsiszentgyörgyön a Sugás nagyáruházban működik még könyvesbolt, a belvárosi Diákboltban is árulnak könyveket, mindenütt arról számolnak be, hogy újra divatba jött a könyvvásárlás, egyre többen ajándékoznak könyvet.
Bíró Blanka, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Külföldi tollából származik az erdélyi arisztokrácia XX. századi története
Comrade baron (Báró elvtárs) nevet viseli Jaap Scholten díjnyertes könyve, amely az erdélyi arisztokrácia bukásának koráról, és ezt követő életéről számol be. A holland író tollából származó oral history-n alapuló írások mutatják be az 1949. március 3-án éjszaka politikai döntéssel letartóztatott, vagyonától megfosztott, deportált arisztokrácia következő napjait, éveit a Gheorghe Gheorghiu Dej vezette Munkáspárt, majd a Román Kommunista Párt alatt, akik az arisztokráciát és a nagybirtokosságot első osztályú ellenségként kezelték. Azt, hogy pontosan mit is jelentett ez a kor, és az utána következő időszak, majd a rendszerváltás a három részre osztott könyv mutat be: első részben az arisztokrácia 1949 előtt, melyet az arisztokrácia 1949-1990 között követ, mely az arisztokrácia 1990 után című résszel fejeződik be.
A Budapesten élő író az erdélyi táj és kultúra szerelmese. A rendszerváltást követő határok megnyitása óta járja Erdélyt és Magyarországot keresve az arisztokrácia múltjára mutató jeleket és a múltról mesélő embereket. Felkutatta az utca emberének szájról-szájra terjedő történetén túl az érintetteket, azaz a még élő egykori arisztokrácia tagjait, leszármazottait. Munkatáborok helyszínén és pincék mélyén túli romos épületek árnyékában kutatott az elmúlt két évtized során.
A személyes találkozások élményén túl a könyv egyik fő kérdése, hogy hogyan lehet megmenteni a múltat, ugyanis a köztudottan omladozó, jó esetben lelakott épületek többnyire már visszakerültek a jogos örökösök tulajdonába. Milyen terveik vannak a tulajdonosoknak, ha már visszakapták, vagy éppen milyen út vezetett az épületek visszaszerzéséig, ha egyáltalán sikerült visszaszerezniük? De az is a fontos kérdések közé tartozik, hogy hogy élt ez a társadalmi réteg a kommunizmus évei alatt.
Történetek sokaságát a személyes találkozások, megannyi beszélgetés élményéből fakadó személyes megjegyzések teszik igazán érdekessé e könyv dokumentációként is szolgáló jellegét, mely értéket közvetít ez által. Egy külföldi szemszögéből szemlélhetjük a valóságot. A részletes írások, színes háttér-információk az erdélyi emberek számára is releváns, múltat tisztázó információforrásként szolgálhatnak.
A szerző 2013. novemberi erdélyi útját egy holland baráti társaság kísérte, mely azért jött, hogy meglátogasson néhány, a könyv által leírt helyet, s mely marosszéki látogatásakor gróf Haller Béla kíséretében ismerkedett meg e vidék arisztokrációjának múltjával. A gróf kíséretében meglátogatták a volt rendőrség udvarát, ahol az úgynevezett „domniciliu obligatoriu” azaz a kötelező lakcím-rendelet az arisztokrácia életére kiváltott hatásáról számolt be. A Teleki Tékán túl a Teleki kastéllyal, mint ahogy Teleki Samu Afrikakutató és Teleki Sámuel kancellár munkásságával, családi történeteivel is megismerkedtek Kálmán Attila történész kalauzolásában. Gernyeszegen Jaap Scholten és baráti köre gróf Teleki Kálmánnal találkozott, ahol a kastély parkjában tett látogatása során megismerkedett a család és a kastély történetével.
Erdély szerte hasonló felfedezőutak gyümölcseként született meg a könyv 2011-ben Amsterdamban, holland nyelven, melyet 2013-ban fordítottak angol nyelvre. A könyv 2011-ben a Libris Történelem díjával tüntettek ki, és jelölték a Bob den Uyl 2011-es legjobb utazási könyv díjára. A tavalyi év őszén Erdélyben is bemutatták az angol nyelvű kiadást, mely érdekes olvasmányként szolgálhat Erdély szerelmesein túl a történelem kedvelőinek is.
Harasztovics Arnold
Erdély.ma,

Hazai oktatás 2014-ben: csupán néhány változás várható
Öt év múlva interdiszciplinárissá válik a szakaszzáró és az érettségi vizsga
A kormány december 23-án fogadott el egy, a hazai oktatási rendszerre vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet, de az csak látszólag tartalmaz több újdonságot, a nemzeti kisebbségek (így a romániai magyarság) köz- és felsőoktatását pedig nagyon kis mértékben módosítja – magyarázta el lapunknak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes és Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főosztályának a vezetője. Újdonság például az, hogy idén a nyolcadikosok szakaszzáró vizsgájának eredménye 75 százalékban, míg a tanuló
V–VIII. osztályos átlaga 25 százalékban számít a líceumba való bejutáshoz. A romániai egyetemeket ugyanakkor kötelezik arra, hogy a felvételinél ne vegyék figyelembe a IX–XII. osztályos átlagot. A szakaszzáró és az érettségi vizsga interdiszciplinárissá való tételét is csak a 2019-ben vizsgázó nyolcadikosok és tizenkettedikesek esetében alkalmazzák majd – hacsak addig nem hoznak újabb rendeleteket...
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Böszörményi Zoltán: hazudnak és megaláznak
„Szemrebbenés nélkül hazudnak és megaláznak” – állítja Böszörményi Zoltán a Litera irodalmi portál szerkesztőiről abban az interjúban, amelyben a Papp Sándor Zsigmond maszol.ro-n megjelent cikkére is reagál.
A konfliktus előzménye, hogy a Litera szerkesztősége az elmúlt év végén szavazást hirdetett az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztására. „Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre” – foglalta össze Papp Sándor Zsigmond a szavazás végkifejletét cikkében.
A maszol.ro szerzője azt is megemlítette: maga a Litera szerkesztősége magyarázkodásra szorult és részben elhatárolódott a voksolás eredményétől, miután rájött, hogy sikerült egy irodalmi kérdést „X-faktorrá süllyeszteni”.
Böszörményi Zoltán a saját birtokában lévő folyóirat, az Irodalmi Jelen honlapján reagált a cikkre egy interjúban, amelyet Boldog Zoltán jegyez.
„Amikor felhívtál és figyelmeztettél, hogy könyvem fenn van a Litera listáján, majd december 7-én elindítottam a saját kampányomat, dőre álomnak tartottam, hogy megnyerem” – állítja Böszörményi az interjúban, amely egészében itt olvasható.
„December 7-én Borbély Szilárd könyve messze mindenkit megelőzve, 4,7 százalékkal vezette a listát. Ez elgondolkoztatott. Felvetődött bennem, hogy néhány napja indult a szavazás, miként tehetett szert a Nincstelenek ilyen előnyre. Bizonyára a szerzőnek sok barátja van, sok diákja, tanít az egyetemen, gondoltam. De hiszen nekem is sok ismerősöm van, fordult meg a fejemben. Felmentem a Facebookra, és megkértem 1985, a világ minden táján lakó barátomat, hogy szavazzanak a Katedrálisra. Megírtam nekik a linket is. És a saját levelezőlistámról is 650 ismerősömnek, akiknek verseimet, s más irodalmi jellegű dolgaimat szoktam elküldeni. Hát így nyertem. Tudom, hogy azok közül, akik rám, illetve a Katedrális az örök télnek című könyvemre szavaztak, kevesen olvasták az egész kötetet, de a fenti versgyűjtemény anyagának kilencven százaléka megjelent az Irodalmi Jelen hasábjain, nagyon sok vers fenn van a Facebookon is. Tehát a Katedrális versei nem ismeretlenek az 1985 barátom és 650 levelezőpartnerem előtt. Felhívásaim s barátaim voksolásának az lett az eredménye, hogy december 14-én átvettem a vezetést abban a versenyben, amely december 27-én éjszaka zárult. A Litera szerkesztősége nem korrekt, amikor azt írja, hogy az utolsó pillanatban egyszercsak feltűntem, és az utolsó napon megelőztem mindenkit. Ezek ellenőrizhető adatok, és felhívom a Literásokat, hogy kérjenek elnézést tőlem és az olvasóiktól, mert félretájékoztatták őket. Készakarva valótlant állítottak” – jelenti ki az Irodalmi Jelen főszerkesztője és mecénása.
Böszörményi ugyanakkor azt is állítja, hogy értelmetlennek tartja az ilyen jellegű szavazást, és ígéretet tesz az interjúban, hogy bárkinek kérésre elküldi a vitát kiváltó, Katedrális az örök télnek című kötetét. A rá szavazóknak pedig DVD-t küld ajándékba, amely a kötet összes versét tartalmazza, a szerző előadásában. Sérelmezi továbbá, hogy egy korábbi kötetét a kiadó a következő szöveggel népszerűsítette: „Az erdélyi milliárdos új bestsellere”.
Papp Sándor Zsigmond cikke „csöpög a rosszindulattól, és valótlanságokat állít”, véli a nyertes kötet szerzője, aki szerint a Litera irodalmi portál szerkesztői is szemrebbenés nélkül hazudnak, sőt, meg is alázzák őt. Böszörményi végül azt is elárulta: most olvassa a Litera listáján sokáig esélyesnek mutatkozó könyvet, Borbély Szilárd Nincstelenek című regényét, amelyet a 2013-as év emlékezetes kötetének tart.
Előzmény: maszol.ro, 2013. dec. 39.
Vékonyka öröm
Csak abban a statisztikában/felmérésben hiszek, amit magam hamisítottam, mondta állítólag Churchill, és nehéz vitázni vele. Hozzávenném mindehhez a közönségszavazást is, amely csak a legritkább esetben szól az értékekről, minőségről, sokkal inkább a mozgósítható klikkelőktől, akik alig különböznek a hasonló célra írt programoktól.
Történt, hogy a népszerű irodalmi portál, a Litera gondolt egy nagyot, és a közönségre (nem véletlen, hogy nem írok olvasókat) bízta az év legfontosabb szépirodalmi művének kiválasztását. Érkezett is egy hónap alatt több mint tízezer szavazat, ami tetemes mennyiség. A szám úgy jött ki, hogy hetente háromszor is szavazhatott ugyanaz a klikkelő, akinek még csak regisztrálnia sem kellett, vagyis valamiképp vállalnia identitását, más néven: a felelősséget. Sokáig Borbély Szilárd verhetetlennek tűnő kisregénye vezetett (Nincstelenek), ám az utolsó pillanatokban beindultak a szavazat-rakéták, és ezek Böszörményi Zoltán verseskötetét, illetve egy teljesen ismeretlen szerző, bizonyos Ferenczik Adrienne regényét hozták ki az első, illetve a második helyre. Olyan műveket, amelyek semmilyen szakmai listán fel sem tűntek, és amelyek másként, mint így, esztelen mozgósítással, nem is nagyon tudtak érvényesülni. Persze Böszörményi Zoltán más tészta, neki azért mégis köszönhet egyet mást a magyar irodalom (a régi, fénykorát élő Jelenkort vagy az Irodalmi Jelent), ám aki szerzőként csak úgy kaphatott József Attila-díjat, hogy ismerőse/barátja, bizonyos Szőcs Géza, aki jó időben és jó helyen volt kulturális államtitkár, önkényesen feltette arra a listára, amelyet egyébként az írószervezetek állítottak össze cseppet sem önkényesen. Őt felvette, mást kihúzott. Így is lehet állami középdíjat kapni.
A végeredmény aztán kínos magyarázkodásra késztette a literásokat is. „Annyira persze mi sem vagyunk idealisták, hogy azt gondolnánk, egy ilyen körkérdés reprezentatív, mi több: reális végeredményhez vezet.” Akkor vajon mi értelme volt a „játéknak”, kérdezhetnénk rögtön. De van tovább is: „Sokakat meglephet – minket is meglepett –, hogy végül mégis Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című kötete nyerte meg a versenyt. Mint ahogy az is, hogy a legjobb tízben ezen kívül található olyan könyv, amelyről korábban soha nem hallottunk.”
Vagyis a szerkesztőség finoman elhatárolódik az általa kiírt szavazás végeredményétől, hiszen számára is világossá vált az, amit egy kommentelő egyértelműbben is megfogalmazott. Ez az egész nem szólt másról, csak az ész nélküli kattintgatásról. Vagyis sikerült egy irodalmi kérdést X-faktorrá süllyeszteni, teszi hozzá. Holott egy kis korlátozással (egy olvasó, egy szavazat, plusz regisztráció) valós viszonyokat tükröző eredmény születhetett volna, igaz, a tízezer szavazat töredékéből. Hiszen egészen más a minőség, a népszerűség, és az, hogy valaki kiterjedt netes kapcsolatait felhasználva miként tudja a maga javára fordítani a szavazást.
Persze, mondom még egyszer, ez általában azok vékonyka öröme, akik máshonnan nem nagyon számíthatnak sikerre, elismerésre, rangra. (Érdemes e tekintetben megnézni más portálok, blogok, újságok listáit.) Miközben tudom én, hogyne tudnám, hogy nem csak a hozzáértő kritikusok, szerkesztők, irodalmárok véleménye számít, hanem az olvasóé is, de akkor ne süllyesszük őket egy szintre az elvakult rajongókkal, az unalmukban vagy baráti alapon klikkelőkkel. Veszélyes játékszer a net, derült ki újfent, kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vásári forgatagban választanak pünkösdi királyt, közfelkiáltással. Mert hát addig is tart. Csakhogy az irodalomban mégsem az számít, akinek a hívei a leghangosabbak, pardon: leginkább fürgeujjúak.
A Litera a szavazást lezáró utóhangban már jelzi, kissé sajnálja, hogy ehhez a ricsajhoz a nevét kellett adnia, de sajnos tudják: a net ma még a számokról, a felmutatható mennyiségről szól. Más kérdés, hogy az irodalmi portált sosem emiatt látogattuk, szerettük. Hanem az érzékeny és ízléses tartalomért, ami épp az ellentéte annak, amiről a szavazás szólt végül. Vagyis senki sem kényszerítette őket, hogy önként sétáljanak bele ebbe a csapdába.
Egy szó mint száz, a szavazás erkölcsi győztese mégiscsak a harmadik helyen zárt Borbély Szilárd lett, akiről (aki ismeri, tudja) a legnehezebb elképzelni, hogy virtuális szavazatokért kuncsorgott volna. Akit tényleg az olvasók szavaztak oda, ahol a helye van.
Mi pedig maradunk a falfirka örök igazságánál: egyél szart, tízmilliárd légy nem tévedhet.
Papp Sándor Zsigmond
maszol.ro,

Valamit igazítani a világon. Gálfalvi Zsolt 80.
Szűk családi és baráti körben köszöntötték Marosvárhelyen a nyolcvanéves GÁLFALVI ZSOLTOT pályatársai, hozzátartozói. Nem csak egy életmű összegzését hozta a Bolyai Klubban megrendezett este, hanem az erdélyi magyar közösségszervezés legfontosabb évtizedeit, a rendszerváltást, a rendszerváltás utáni évtizedeket tette érthetőbbé. Parászka Boróka írása.
Irodalomkritikusként, esztétaként, intézményvezetőként, kultúrdiplomataként, televíziós szerkesztőként-vezetőként, színházigazgatóként is maradandót alkotott, állítják pályatársai. Szerteágazó munkái révén egyike azoknak, akiknek a legkiterjedtebb kapcsolatrendszere épült ki az erdélyi magyar közösségi- szellemi életében. „Beszélgető-” és „kérdezőművész” – ez lehet a legpontosabb és legérzékenyebb meghatározása annak, mi az, amivel alkotók, gondolkodók sorát megihlette, munkára ösztönözte. Nyolcvanadik születésnapján több nemzedék közös kötetben köszöntötte a visszavonultan élő Gálfalvi Zsoltot, kinek szellemi jelenléte ma is meghatározó. A Bolyai Klubban rendezett beszélgetésen ebből a kötetből is elhangzott néhány írás. Földes György történész Budapestről utazott Marosvásárhelyre, hogy Gálfalvi Zsoltot, az „erdélyi Prosperót” köszöntse.
Az erdélyi Prospero„Nincs se világi, se túlvilági hatalma, se sziget, se kard, se varázs, se szolgák, se szellemek és mégis Prosperóra emlékeztet” – mondta Földes György, aki szerint a shakespeari hőshöz a marosvásárhelyi gondolkodót a bölcsesség szeretete és tisztelete teszi hasonlóvá. „Egyikük értelmét, cselekvését sem a bosszú, hanem a bölcsesség, az igazság irányítja” – hangzott el a Bolyai Klubban, ahol az évtizedes pályatárs visszafogott, de egyértelmű meghatottsággal méltatta Gálfalvi Zsolt érdemeit. „Születhetett volna arabnak, akkor kádi lenne, orosznak, akkor sztároszta. Ha amerikainak, akkor békebíró.
Amúgy meg mindenütt az lenne, aki. Újságot szerkesztene, okosítana, híd akarna lenni az emberi vágyak és a valóság között. Tanácsot adna annak, aki kér, asztalhoz ültetné a harcosokat, hogy ne üssenek, hanem inkább egy, vagy inkább két pohár bor mellett beszéljenek. Lehetne szülőföldjének fejedelme, jól járna ezzel mindenki, aki ott él. Legyen román, magyar, szász, félig ez, vagy tán egészen az. Hiszen az én Prospero barátom nem csak Milanónak akar jót, hanem Nápolynak is.
Nem kíván elvenni senkitől semmit, csak mindenkinek a jussát akarja. Nem akar rosszabb sorsot más nemzetének, mint a sajátjának. Ha bölcs barátom szavára hallgatnának az ott élők, akkor az, aki egykor elment, még az is visszatérne, mert tudná, hogy itt jobban értik és tisztelik”. A méltatások nem csak a személyes életművet, hanem a személyes életmű által gazdagított hely szellemét is érintették. „Marosvásárhelyen három világ, civilizáció ölelkezik egymással anélkül, hogy alágyűrné egymást. Ez a bölcsesség kútja három forrásból.” – mondta a budapesti Földes György a körülötte lévőknek, a Kolozsvárról, Bukarestből vagy éppen Nagyváradról származóknak-érkezőknek. Ahhoz, hogy ez a bölcsesség érvényre jusson, személyes kvalitásokra, helyzetértésre is szükség volt. „Az én barátom soha nem akart több lenni önmagánál, de azért a mindenséggel mérte önmagát. Ez a szerény öntudat, a mértékletesség, az empátia, és az ügy iránti alázat az, amivel mértéket ad mindenkinek, aki vele egy szellemi, gondolati és politikai térben és időben létezik, alkot és dolgozik. Mióta ismerem, sajnos káromra és hibámból nem elég régóta azzal a tudattal élek, hogy figyel, segít, harcostárs. Ha becsületes ellenfele lennék, akkor se kerülném el a háza táját. Ha igazáról nem tudna meggyőzni, akkor is okosabb lennék a távozás után, mint érkeztemkor. Az erdélyi Prospero uralkodás helyett egész életét a nép és a kultúra szolgálatával tölti. Nem a nyolcvan év teszi bölccsé, hanem a hivatása, az egyetemessége, az hogy az egyetemes kultúra nemzetivé, közös kinccsé válik. Mindez annak tudatában, hogy a hagyomány segít népként megmaradni, de a kultúra megújítása, a közös jövő kialakítása, a sorsközösség az, ami nemzetté emel egy népet. Sorsközösség nincs közös kultúra, az eltérő szellemi és politikai hagyományok kölcsönös tisztelete, a demokratikus és szociális minimum nélkül” – érvelt „erdélyi barátja” mellett Földes György, aki az életmű összegzésével nem zárta le azt. „Lenyűgöznek a kilencvenes években írt cikkei, az általa szerkesztett lap szerteágazó tartalmai. Ez a nem a múlt, ez az a kompetencia, amelyre mindannyiunknak most is szüksége van. Erdélyi Prospero járj közöttünk, ne csak hallgass minket, szólj is hozzánk, folytasd velünk is a párbeszédet.” – kért és biztatott a felszólaló.
Az intenzív értelmiségi
Gálfalvi Zsolt a tőle megszokott szerény iróniával fogadta a dicsérő szavakat. „Nem hiszem, hogy lenne alkalmam arra, hogy hasonló szövegeket magamról még egyszer végighallgassak. Amikor még egyszer elmondják majd ezeket, már nem fogom hallani” – mondta mosolyogva az ünnepelt, aki a legfontosabbnak a feléje irányuló megértést nevezte. „Éreztem valami megértést az iránt, amit én próbáltam kudarcokon keresztül csinálni az életemben. Az rajzolódott ki a szavaitokból, ami mindannyiónkat összeköt. Azokat, akik a koszorújukat a magyar nyelv elé úgy teszik, mint az egyetlen és közös hazájuk elé.” – utalt vissza Illyés Gyula Koszorú című versére, amelyet az est során Gáspárik Attila mondott el. Markó Béla az ünnepség házigazdájaként és moderátoraként arról faggatta az ünnepeltet, mit jelent a felelősség kérdése számára. Felkészült, de nem érzelemmentes válasz érkezett.
Gálfalvi arra figyelmezett, meg kell érteni, mit jelent „intenzív értelmiséginek” lenni – ezt a szerepkört ugyanis nem lehet kierőszakolni, és ehhez alapvető tulajdonságokra, szellemi, elvi igényekre és igényességre van szükség. „Senkit se lehet rákényszeríteni a felelősségre, arra, hogy gondolja végig, mit ír. Értelmesen élni és dolgozni csak akkor lehet, ha valamilyen felelősséget érzünk nem egyszerűen a leírt szavak iránt, hanem az emberi értelem iránt”
– mondta Gálfalvi Zsolt, aki nem szakadva el az iróniától megjegyezte, az értelem ez a legnagyobb hiánycikk, pedig ezért szoktak a legkevésbé panaszkodni az emberek, hogy nincs. „Szoktak panaszkodni ezért, azért, a pénzért, az élelemért. Az értelemért, na azért nem szoktak panaszkodni” – mosolygott össze a közönségével az ünnepelt. Nem csak az „intenzív értelmiségi” fogalmát elevenítette és magyarázta az érintett, hanem olyan további kulcsszavakat is felvetett, mint a „szóértés”. „Az értelem esélyein, lehetőségein munkálni, megteremteni a szóértés légkörét, azért fontos, mert e nélkül teremtő munka nem létezik.” – emlékeztetett Gálfalvi Zsolt. A tömör helyzetértékelés a rendszerváltás és a rendszerváltás utáni évtizedek értelmezésévé is vált. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a kultúra szerepéről alkotott elképzelések, elvárások megváltoztak, több szempontból „magánüggyé” vált a színház, az irodalom, a képzőművészet. 89 után az emberek „rühellték a prófétaságot” – mondta az esztéta, aki úgy vélte, ez egy alapvető tévedés, és egyet jelent a felelősségtudatról való lemondással. Markó Béla kérdésére újabb és újabb, egymást kiegészítő válaszok érkeztek. „A felelősség nem számonkérés, hanem az, ami az emberen belül munkál, amikor ír, szerkeszt, emberekkel beszél, amikor megteremti a közösségi légkört amelyben értelmes esélyeket valóra lehet váltani. Enélkül nincs szabadság, se teremtő erő.”
„Mindig elkapott a gépszíj”Bár Gálfalvi Zsolt nagyon határozott, humorral erősített szavai „felelős”, következetes álláspontot képviseltek, Markó Béla, mint pályatárs és mint alkotó is árnyalta az elhangzottakat. Az „erdélyi intézménnyé” vált személyiség mögött mégsem olyan „egy tömbből faragott” életmű van. A Marosvásárhely–Bukarest tengelyen dolgozó intézményvezető háta mögül felsejlik a könyvtárlakó filosz, a Barcelonában is otthonosan mozgó européer. Van-e amit elszalasztott, amit másképpen csinálna, vagy nem vállalna el? – kérdezte a költő-politikus. „Ez a kérdés nem igazán időszerű. Nyolcvan éves vagyok, megpróbálhatom, hogy ne töltsem be még egyszer azokat a tisztségeket, amelyeket egyszer már betöltöttem, hogy ne legyek újra színházigazgató, televízió elnök, de ugye ez a vállalkozás teljesen reménytelen. Ha visszatekintek, azt kell mondanom, hogy bár nem akartam, de mindig elkapott a gépszíj. Az ember nem csak érzi a felelősséget, de felelőssé is teszik a szavaiért. Én igazán a műsorkészítést szerettem a televíziózásban, és mégis, egyszer csak ott találtam a vezetésben. Sok mindent sajnálok, hogy nem tettem meg, amit szerettem volna. De mindig volt valami feladat, amit el kellett végezni, és nem akartam kibújni a kötelezettségek alól. Gyakran mondjuk, hogy az esztétikai érték mindenek előtt, de az irodalom és a művészet nem gyakorlati feladatok megoldására való, és ha az ember kisebbségbe született, és annak a nyelvét és kultúráját vallja magának, akkor plusz feladatai vannak. Ezekről lemondani – próbálok nagyon finoman fogalmazni – nem dicséretre méltó dolog. Nagyon szívesen írtam volna Thomas Mannról, Márairól az elmúlt évtizedekben. Az embernek azonban tudnia kell azt, hogy vannak dolgok az életben, amelyeket el kell fogadni, meg kell érteni, és amelyeknek az érvényesítése nélkül nincs értelmes, teremtő élet” – összegezte lemondásainak és vállalásainak okát az ünnepelt.
Hogy milyen dilemmával jártak a tehertételt és társadalmi megbecsülést is jelentő faladatok, például a televízió elnöki posztja, azt Markó Béla tette érthetővé. „Annak idején nehezen, de meggyőztük Gálfalvi Zsoltot, hogy vegyen részt a televízió vezetőtanácsában, el is vállalta. Nagyon hamar kiderült, hogy a konfliktusok következtében nincs elnök. Korelnökként elvállalta a televízió vezetését, nagyon jól, mindenki megelégedésére, egyetlen hiányérzetem van, hogy nincs mód hosszú távon tovább vinni, és téged agyonnyomni ezzel a feladattal több esztendőn át” – emlékezett vissza az RMDSZ korabeli elnöke.
Kolozsvár, Vásárhely, Bukarest Gáspárik Attila, mint az audiovizuális tanács egykori elnöke úgy fogalmazott: Gálfalvi Zsolt volt az egyetlen olyan vezető, aki megkérdezte az embereket, hogy hogyan működjön az intézmény, amelynek az élén ált. Azzal hozta zavarba a környezetét, hogy odafordult a munkatársaihoz, hogy tárgyalt mindenkivel. „Ezt nem értették Bukarestben, azt hitték, hogy a normalitás az ravaszság. Bevallotta, hogy nem tévés ember, hanem érdeklődő, aki mer kérdezni, és mert munkát adni a körülötte lévőknek.”Hogyan lehetett Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkezve helyet találni Bukarestben, hogyan lehet a fővárosból visszatérni, onnan „visszacsatornázni” értékeket az erdélyi közösségi központokba? Gálfalvi Zsolt a többlakiságról, az utazásról és otthonra találásról így nyilatkozott. „Valójában három városban éltem: Kolozsvárt nagyon szerettem, nagy tisztelettel gondolok rá vissza. Örvendek annak, hogy működik például a Kolozsvár Társaság, változatlanul megteremti a szellemi élet pezsgő légkörét, ami nélkül város nincsen. Kolozsvár után kerültem Vásárhelyre, majd Bukarestbe. Sőt Marosvásárhelyre kétszer költöztem vissza: ez mindig az a hely volt, ahol valamit lehetett értelmesen cselekedni. Ezért mentem Bukarestbe, ezért jöttem vissza.
Az a véleményem, hogy az ember egy helyet akkor tud magáénak vallani, ha ott valamit tud igazítani a világon.
Ez a vágy bennem van. Bukarestben, függetlenül attól, hogy a város életmódja sok szempontból idegen volt, jó lehetőségek adódtak a szellemi kapcsolatokra. A színházi élet egészen csodálatos és ritka volna. Tamási azt mondaná, hogy igyekezzünk otthon lenni, én azt mondanám, legyünk ott, ahol lehet valamit tenni, ahol kapcsolatot lehet létesíteni másokkal, akik, ha nem is úgy gondolkodnak, mint mi, de akiknek az erőfeszítésein osztozni lehet.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Adalékok dr. Balló István életrajzához
Sikerült tisztázni a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem egyik jeles kutatója, a csíkkozmási születésű dr. Balló István halálának időpontját. Az 1905-ben felavatott madéfalvi emlékmű márványtábláján olvasható versszakasz szerzője Szegeden alussza örök álmát.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy 2011 és 2013 között a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál többször cikkezett a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke kapcsán. Salamon János, az 1989-es fordulat utáni első madéfalvi polgármester mellé állva, sikerült megmenteni a lebontásra ítélt esztergomi síremléket, csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába. Ebben az akcióban fontos szerepet játszott a Szent György Lovagrend, és ennek Esztergomban élő tagja, dr. Bárdos István művészettörténész. Az ő beadványa járt sikerrel az esztergomi önkormányzatnál.
Balló István után kutatva
Salamon János még ismerte, és az 1990-es évek elején személyesen találkozott Tamás József építész lányaival, Magdolnával és Emíliával, akik őrizték dr. Balló Istvánnak az 1906-ban a csíkszeredai Szvoboda nyomdában kiadott A madéfalvi veszedelem című, a szerző által az építésznek dedikált kötetét. Ennek fénymásolatát hozta haza Székelyföldre Salamon, és ennek szöveghű másolatát adta ki ezekben a napokban a Turul Egyesület. Az újra kiadott könyv borítóján Balási Csaba fotója látható, a nyomdai kivitelezés pedig a Hajdu Áron vezette Alutus nyomda munkaközösségét dicséri. A több mint száz évvel ezelőtt kiadott Balló-kötet volt az első önálló könyv, amely a Siculicidiummal foglalkozott. Nyírő József Madéfalvi veszedelem című regénye csak 1939-ban jelent meg. Dr. Balló István könyvében szinte minden oldalon lábjegyzékkel találkozunk, ahol utal a felhasznált forrásokra. Elsősorban a Csík vármegye és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárának adatait használta fel. Átolvasta Losteiner Leonárd Ferenc-rendi atya Chronologia és a Szent Ferenc-rend erdélyi tartományának története c. munka kéziratát, Benkő József Transsilvania II. kötetét, a madéfalvi veszedelem után kiszállt bizottság jegyzőjének, Heidendorf Konrád Mihály önéletrajzának ide vonatkozó részeit, Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanárnak a Losteiner-mű fordítását, illetve D. Orbán Gyula, gróf Teleki Domokos, dr. Szádeczky Lajos és Kováts Tamás írásait. Dr. Balló István az első világháború idején Magyarországra települt át, életének ezt követő szakaszáról szinte semmit sem tudtak eddig a székelyföldi történészek. Levelet írtunk dr. Balló István unokájának, a Szombathelyen élő Balló Lászlónak.
Szegeden érte a halál
Íme, a Szombathelyről január 1-jén érkezett válaszlevél:
„Kedves Dobos László! Elnézését kérem a késlekedésért, de hiányzott egy fontos életrajzi adat, s ezt mostanra sikerült tisztázni. Sem én, sem a Székelyföldön működő történészek nem ismerték nagyapám elhalálozásának pontos dátumát, mivel Szegeden halt meg, s jómagam Szombathelyen születtem már. Dr. Balló István Csíkkozmáson született 1871. december 25-én, édesapja: Balló Imre kántortanító, édesanyja Albert Zenóbia volt. A csíksomlyói gimnáziumban, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, magyar-latin szakon szerzett tanári oklevelet. Doktorátusát történelemtudományból szerezte. A Csíksomlyói Főgimnázium tanára volt 1896-tól, 1907-től pedig Csík vármegye főtanfelügyelője. Első felesége: Balogh Berta, akitől István fia született. Berta fiatalon elhunyt. Második felesége Láng Irén volt, a család az 1910-es évek elejétől Tordán élt, itt született 1911-ben édesapám: Balló László. A családban négy gyermek nevelkedett, két leány is született: Ilona és Piroska. A Balló-család 1914-ben Csongrád vármegyébe települt át, ahol nagyapám gimnáziumi görög-latin-történelem tanár volt az 1922-es nyugállományba vonulásáig. Ezután csanádi főtanfelügyelőként tevékenykedett. Szegeden érte a halál 1953. december 9-én, s itt temették el a Belvárosi Temetőben. (Gyermekei közül a két leánya élt akkor Szegeden. Szeged Kállay – fasor 25. sz. alatt, majd a Dugonics tér 2. szám alatt laktak, ez utóbbi címen jelenleg a Romániai Kulturális Intézet működik.). Főbb munkái a Csíksomlyói Főgimnázium Értesítőjében jelentek meg, illetve könyv alakban: Altorjai Báró Apor Péter élete és működése (1897.), Báthori Endre bíbornok és erdélyi fejedelem halála (1899.), Teleki Mihály ( életrajz ,1903.), A madéfalvi veszedelem (1906.). Nem jelent meg azonban a Szemelvények P. Loisteiner Lénárd kéziratából című munkája, ennek kéziratát jómagam őrzöm. Fáradhatatlanul kutatott magán- (családi) és egyházi levéltárakban a székelység történelmi emlékei után, és számtalan fontos okiratot és adatot tárt fel és dokumentált. A Magyar Történelmi Tár közölte 1899-ben az alábbi publikációit: Tatár rabság (1662, 1665), A külföldi iskolázás történetéhez (1593) és Adatok a székelyek történetéhez (1466-1575). A Székely Oklevéltár köteteinek szerkesztője: dr. Szádeczky Lajos (más források dr. Szádeczky-Kardoss Lajosként emlegetik) segítőjeként említette nagyapámat: „Csíkvármegye területén a kutatásban, majd a feldolgozásban derék munkatársam volt akkor jeles tanítványom, most csíksomlyai gymn. tanár Balló István, a vármegye szülötte, a ki ezután is folytatta a kutatást" (...).Az Irodalmi Szemlében a Székely Oklevéltár VII. kötetének megjelenésekor a könyvismertetőt nagyapám írta. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében 1899-ben az alábbi írásai jelentek meg: Lóorvosságok és kuruzslások a XVI. századból és Adatok a csíki negyedfél megye havasainak közös birtoklásáról. Hargitaváralja jelképes székely község hiv. Közlönye, az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata Szegeden jelent meg (Trianon után). Ebben publikálta „Báthory István lengyel király és a székelyek", valamint a „Székelyek három rendje" című írását. 1943-ban Szegeden jelent meg tollából A székelyek régi története és lófő Csíkszentgyörgyi Jósa János / írta Csíkszentimrei Balló István ([1943]) Könyv/monográfia. Kétségtelenül legjelentősebb műve az a közel 8500 oldalnyi terjedelmű kézirat, amelyben vármegyékbe csoportosítva helységenként feldolgozza a Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat. Ezt a hatalmas szellemi örökséget én kaptam meg, gyermekkorom óta őrzöm, és szándékom szerint a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozom, hogy őseink történelmének mai és jövőbeni kutatói mindenkor hozzáférhessenek. Ezen szándékomat levélben már közöltem Gyarmati Zsolt igazgató úrral. Terveim szerint tavasszal személyesen fogom átadni Csíkszeredában a kéziratot. Sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánva üdvözli: Balló László Szombathelyről (A Magyar Irószövetség tagja).”
A Siculicidium emlékmű
A madéfalvi emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor. Az emlékmű terveit a csíkszeredai születésű, akkor Budapesten élt Tamás József építészmérnök ingyen készítette el. A kivitelező Szász István építész volt, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta.
Dobos László
Székelyhon.ro,

Visszatekintés: „nekem létszükséglet az alkotás”
A Bihari Napló 2005. december 16-i, pénteki lapszámában Át kell élni a kép üzenetét címmel jelent meg interjú abból az alkalomból, hogy Kristófi János festőművész betöltötte 80. életévét.
Több mint öt évtizedes pályájáról Rencz Csaba kérdezte a festőművészt, aki többek között megfogalmazta: „Nekem létszükséglet az alkotás, de éppúgy a próba, az «edzés». Tanítványaimnak mindig azt mondom, ha tíz kép közül egy sikerül, az már valami. Nem is lenne művészet, ha mind sikerülne. Persze a fejlődéssel az arány javul, de a napi gyakorlás, mint a sportolóknál, elengedhetetlen. Az ihlet nem csak úgy jön, mi pedig ülve várjuk, az munka közben érkezik. Reggel én még nem mindig tudom, mit fogok festeni. Teszek-veszek, ha érzek magamban erőt és kedvet, folytatok egy vázlatot. Például mosom az ecsetet, és olyan színek alakulnak ki, melyek ötletet adnak, mintha maguktól jönnének! (…) Szinyei Merse Pál mondta: befejezni nehéz egy képet, és ez biztos. Én azt mondom, akkor kell befejezni, mikor már nem tud többet mondani vele az ember. Sok képemre mondom, hogy nincs kész, majd a néző befejezi, ő is bekapcsolódik az alkotásba, és szerintem akkor történik meg a csoda. Hiába van eladó, ha nincs vevő, nemcsak nézni kell a képet, de látni is, átélni annak üzenetét.”
Ez az életem…
Művészi pályájának családi előzményeivel kapcsolatosan Kristófi János elmondta: „Szüleim egyszerű emberek voltak. Édesanyámnak jó hangja volt, édesapámnak is jó volt a hallása, emellett kézügyessége is. Nagyon szerettem ministrálni, harangozni. Egyszer a plébános kérdezte, nem akarok-e pap lenni. Egy szegény gyerek erre mit válaszolhatott, természetesen igent. Így kezdtem tanulni, érettségi után kántortanítói állást kaptam Szilágy megyében. Egy újsághirdetés alapján jelentkeztem többedmagammal egy tehetségkutató versenyre, ez indított el a művészi pályán. Rajzolni egyébként már gyerekkoromban is szerettem, de ezeket a történeteket már százszor elmondtam, százszor leírták. Családom meg is jegyzi néha: mindig ugyanazt mondom, de nem mondhatok mást, ez az életem. (…) A Népi Művészeti Iskolánál sikerült állást kapnom, mindig voltak olyan tanítványaim, akikben örömömet leltem. A hangulat egyébként is családias volt, dacára annak, hogy nagyon vegyes társaság volt, korban és foglalkozásban egyaránt. A művészet összefogta őket, jó volt együtt dolgozni. Különös ajándék is volt nekem, hogy ilyen helyen taníthattam, élvezet volt. Manapság már nyugdíjas vagyok, az alkotásnak élek, nem tanítok.”
erdon.ro, ,

Madéfalva 250 – A nemzet Madéfalvára figyel
Ezekben a napokban az egész magyar nemzet Madéfalvára figyel – jelentette ki Szarka Gábor konzul, a Határőrség és székelység című konferencia megnyitóján a madéfalvi közösségi házban.
– Úgy állítottuk össze a programot, hogy mindenkihez el tudjuk juttatni a Madéfalvi Veszedelem üzenetét – mondta Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. – A valódi üzenete a mának az, hogy nem akarunk, nem kérünk többet, mint más nemzet, csupán azt szeretnénk, ha a jogainkat, emberi mivoltunkat mindenki tiszteletben tartaná, és ezt mondjuk mindenkinek, és ezt békés eszközökkel szeretnénk elérni.
Garda Dezső gyergyószentmiklósi történész a gyergyószéki, Albert Ernő sepsiszentgyörgyi kutató a háromszéki és madéfalvi, míg Mihály János lövétei történész a határőrség szervezésének udvarhelyszéki vonatkozásait ismertette. Egyed Ákos A székely határőrrendszer kérdései az erdélyi országgyűléseken címmel tartott előadást. – Az 1764. évi januári véres esemény után a Habsburg hatalomnak sikerült megszerveznie a székely határőrséget, de tévedés volna ebből arra következtetni, hogy a székelység belenyugodott a terrorral és erőszakkal felállított katonai intézmény változatlan fenntartásába – fejtette ki Egyed Ákos. – Igaz ugyan, hogy a Székelyföld kettéosztásával (egy jórészt katonai, illetve polgári részre) az egységes küzdelem és fellépés a helyzet megváltoztatásáért nehezebbé vált, s várni kellett egy kedvezőbb birodalmi politikai kurzus bekövetkeztére, de a „Madéfalvi Veszedelem” emléke élénken élt a magyar társadalom köreiben, s az ellene való állásfoglalás nem késett, amikor – majdnem három évtizedes kihagyás után –,1790-ben összehívták az erdélyi országgyűlést.
A Madéfalvi Veszedelem és a kivándorlás témában Szőcs János csíkszeredai történész a madéfalvi eseményeket követő, Moldvába történő kivándorlás számszerű adatait és okait ismertette. Úgy véli, az akkori csíki kivándorlók száma háromezer fölé tehető, továbbá azt is, hogy nem csupán a jogtiprás és az erőszak alkalmazása, hanem más indítékok, a szegénység, a kenyértelenség is közrejátszodtak a nagy kivándorlási hullám kialakulásában.
Különösen nagy sikert aratott Csikány Tamás budapesti ezredes, hadtörténész Székely határőrök a csatatereken (1778-1849) témájú előadása. – Itt pontosan arra emlékezünk – fejtette ki Csikány –, hogy 250 évvel ezelőtt a székelyek azért haltak meg, mert nem akartak határőrök lenni, nem akartak egy olyan külső hatalomnak megfelelni, amely tőlük elvárt valamit, de nem adott cserébe semmit. Viszont, amikor már megtettek mindent annak érdekében, hogy ellenálljanak, és ez egy véres eseménysorba torkollott, akkor rájöttek, hogy most már nincs tovább, be kell tagozódni, és fel kell vállalni azt, amit akar a hatalom, és ha már felvállalták, akkor jól kell csinálni. Így az 1700-as évek végétől egészen 1851-ig, amíg ez a székely határőrrendszer működött, ahol a székely katonák megjelentek, maradandót alkottak. Mindig megbízható, az uralkodóhoz hű katonának bizonyultak, önfeláldozók voltak.
A konferenciát követően a madéfalvi közbirtokossági székházban Vándorbot-kiállítás nyílt a helybéli Szentes Gábor munkáiból. A kivándorlást jelképező, rendkívül változatos botok elrendezése által igen látványosan mutatta be a Madéfalvi Veszedelmet követő szétszóródást, a határőrezredek helyét egy-egy gyökérből készült szék jelképezte, ugyanakkor faragott térképek is szerepelnek a különleges tárlaton. Az alkotó, Szentes Gábor, akinek Madéfalva helytörténetéről már három kötete is megjelent, ezt a közel harminc évig készülő, fából alkotott krónikát élete negyedik kötetének tartja.
Délután a madéfalvi közösségi házban tartotta éves közgyűlését a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Az ülésen a szövetség 36 működő csoportja közül 22 képviseltette magát, négy egyéni tagja közül kettő volt jelen.
Szekszárd, Bonyhád, Pécs, Érd, Budakeszi, Pancsova, Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, Izmény – csupán néhány azok közül a települések közül, ahonnan a küldöttek, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva egykori lakóinak leszármazottai Madéfalvára érkeztek. Mivel az ülés nyitott volt, bárki hallgathatta a bukovinai székelyek utódainak beszámolóit, s ők maguk is megrendülten hallgatták egymást. Például a székelykeveiek ízes, nem hasonuló -val -vel ragozást használó beszédét hallva egy garai (magyarországi) felszólalónak azt a gyermekkori traumáját idézte, amikor székely beszédére 1-es kapott az iskolában.
Kedden, január 7-én az ágyú- és harangszóval történő faluébresztést követően, 10 órakor Főtisztelendő Tamás József püspök által celebrált szentmisével folytatódik az ünnepi megemlékezés. 11:30–tól a Siculicidium emlékművénél ünnepi beszédek hangzanak el és felavatják a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által felállított kopjafát. Az ünnepségen a magyar államot Kövér László képviseli.
19 órától a helybéli közösségi házban fellép a Madéfalvi Dalkör és a Rokolya Népdalkör, majd ezt követi a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Madéfalvi Veszedelem című előadása.
Közlemény
Erdély.ma,

A színjátszás szellemi honvédelem – In memoriam Senkálszky Endre
A sors eleve színi pályára szánta Senkálszky Endrét: abban a házban látta meg a napvilágot 1914. október 2-án, amelyben az első hivatásos erdélyi együttes indította 221 éves útjára az anyanyelvi színjátszást Kolozsváron, és megáldotta a drámai hős adottságaival, jellemábrázoló készséggel, zengő orgánummal, tragikai erővel.
Pályája 1937-ben indult, történelmi viharok közepette: kisebbségi sorsban, önellátásra ítélve, majd államhatalmak változásának örömét és tragédiáját kellett megélnie. De jó iskola volt.
Ártó Mihályként (Nyírő: Jézusfaragó ember), Török Ágostonként (Zilahy: Hazajáró lélek), Ádámként (Madách: Az ember tragédiája), Kreónként (Szophoklész: Antigoné) megtanulta a küldetés aranyszabályát: a színjátszás szellemi honvédelem.
A nagy világégés után Bánk bán szerepében meditál sorskérdésekről, majd 1948-ban III. Richárdot formálja meg, pályája egyik legfontosabb állomásaként, szembeszállva a kor megkövetelte dogmatikus olvasatokkal. A szerep kulcsát Petőfi útmutatásaiból kiindulva lelte meg: „anakonda nézés, mely oda édesgeti a madarat a kígyó torkába".
A dogmatizmus korszakában szerepeinek lélektani hitelességű felépítésével sikerült elkerülnie a sematizmus csapdáit, s erre oktatta tanítványait is a Színművészeti Főiskolán.
Az erdélyi színjátszás megkerülhetetlen személyiségeként 1964-ben, fél évtizedre, kinevezik a kolozsvári színház igazgatójának. A színház ebben az időszakban a modernizációs kísérletek színterévé vált (Brecht-, Dürrenmatt-, Miller-, Tenessee Williams darabok bemutatásával), a kolozsvári együttes sajátos arculatot munkált ki. Korszakában színháztörténeti jelentőségű Az ember tragédiájának új és eredeti olvasatban bemutatott rendezése.
Személyes nagy sikere Maximus alakítása Teleki–Illyés Kegyencében, amely hatalom és erkölcs, az elszabadult hatalomvágy kérdéskörét taglalta a totalitarizmus időszakában. Párhuzamosan az erdélyi magyar színjátszás megújulásával, a látványszínház térhódításával, stílusteremtő rendezők, Harag György, Tompa Gábor kísérletező partnerévé válik, s antologikus értékű előadásokban nyújt maradandót (Farel – Sütő: Csillag a máglyán; Kosztiljov – Gorkij: Éjjeli menedékhely; Hamlet atyjának szelleme, Színészkirály – Shakespeare: Hamlet; Öregapó – Kao Hszing-Csien: Buszmegálló; Nagypapa – Ionesco: Jacques avagy a behódolás; Priamus – Shakespeare: Troilus és Cressida).
Pályája jelképévé válhat Firsz alakítása életének 88. évében Csehov Cseresznyéskertjében Vlad Mugur rendezésében. A rendezői olvasat szerint a mű „végjáték", az értékek pusztításáról szól a haszonelvűség jegyében. Alakítása tiltakozás volt az ellen, hogy ránk csak a villanyoltás várna. Lehet, hogy fatális tévedésben élünk, de mindig volt és lesz újrakezdés – üzente és üzeni Firsz.
Díjak, kitüntetések: A Román Népköztársaság Érdemes művésze díj, Kemény János díj (EMKE), Életműdíj - Kisvárda, Szentgyörgyi István díj, Bánffy Miklós vándordíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat), a budapesti Játékszíni Társaság Életműdíja, UNITER-életműdíj, a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kulturális Érdemrendje, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj, a Színházi Kritikusok Céhe életműdíja, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának díja.
A 100. életévében elhunyt Senkálszky Endre, Európa legidősebb aktív színésze, szeretett színháza gazdag adattárának gyűjtője, amely dokumentáció nélkül a Kolozsvári Állami Magyar Színház utóbbi 75 éves történetének megírása szinte lehetetlen lenne. Mindezt a szó és a lélek fáklyájaként nyújtja át nekünk, stafétaként, hogy méltóképpen és méltósággal adhassuk át az utánunk jövőknek.
Szomorú szívvel búcsúzik a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata. Az elhunytat a színház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkedünk.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház megemlékezése
Krónika (Kolozsvár),

A Kovászna megyei rendőrség nem említ etnikai indíttatást Gheorghe Predut-al kapcsolatban
A háromszéki rendőrség azonosította azt a két tizenéves fiút, akik szilveszter éjszaka megvertek egy román nemzetiségű helyi politikust. Nicoleta Marin szóvivő arról tájékoztatta a Sláger Rádiót, hogy a nyomozók kedden délután azonosították az elkövetőket, viszont csak nevük kezdőbetűit hozták nyilvánosságra. A rendőrségi közlemény szerint a 17 éves G.S. és a 19 éves F.T. egy sepsiszentgyörgyi tanintézményben szervezett szilveszteri mulatságon vett részt, és hajnali 4 órakor ittasan elhagyták a mulatság helyszínét, azzal a szándékkal, hogy verekedést provokálnak, és az utcán találkoztak Gheorghe Preduţ-al, akit ütlegelni kezdtek. Ekkor a férfi segítségére sietett három közelben tartózkodó fiatal, áll a rendőrség közleményében, amely azonban nem tér ki arra, hogy volt-e etnikai indíttatása a verekedésnek, ahogyan azt az áldozat állította. Nicoleta Marin később a sajtónak úgy nyilatkozott: a két verekedő fiatalt szabadlábon vizsgálják, elismerték tettüket. Ugyanakkor a rendőrség kizárta azt a lehetőséget, hogy etnikai indíttatása volt a verekedésnek, nyilatkozta a szóvivő. Mint arról beszámoltunk, Gheorghe Preduţ etnikai indíttatású bántalmazás miatt tett feljelentést, mert állítása szerint azért verték meg, mert nem tudott magyarul. Gheorghe Preduţ 1994 és 2001 között a Demokrata Párt megyei elnöke volt illetve az Állami Vagyonalap Kovászna megyei szervezetének vezetője és a Comcereal vállalat ügyvivője is volt.
„Gheorghe Preduţ nyilatkozataival óvatosan kell bánni”, írja a maszol.ro portál, amely rámutat, hogy a politikust, a sepsiszentgyörgyi Comcereal ügyvivőjeként 2001 októberében előzetes letartóztatásba helyezték közokirat-hamisításért, magánokirat-hamisításért, a könyvviteli törvény megszegéséért, hamisított okirat tudatos felhasználásáért, adócsalásért és csalásért. Az ügyészség 15 évnyi börtönbüntetést kért, de a bíróság felmentette a vádak alól.
„Vannak, akiknek érdekük feszültségeket kelteni a térségben”
Sepsiszentgyörgyön van a legtöbb provokáció, véli Antal Árpád polgármester, leszögezve, hogy elítél minden erőszakos megnyilvánulást. Az elöljárót annak kapcsán kerestük meg, hogy a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei vezetői felszólították a helyi magyar közösség képviselőit, nyilvánosan ítéljék el a sepsiszentgyörgyi szilveszter éjszakai incidenst, amikor állítása szerint, megvertek egy román férfit, mert nem tudott magyarul.
„Sepsiszentgyörgy a legnagyobb, magyar többségű város Erdélyben, és itt van a legtöbb provokáció is, ha valakik valamit terveznek Erdélyben, az Sepsiszentgyörgyön fog bekövetkezni”, mondta Antal Árpád. A polgármester hangsúlyozta, a provokációkat csak rendkívüli bölcsességgel lehet kivédeni, ezért arra kéri a jóérzésű románokat és magyarokat, legyenek bölcsek és ne válaszoljanak ezekre. „Vannak, akiknek érdekük feszültségeket kelteni a térségben, az is egyértelmű, hogy speciális problémák vannak, ezekre különleges megoldásokat kell találni, ezért kell speciális státust kapjon ez a régió. Azzal kellene kezdeni, hogy elfogadjuk egymás létezését, mindaddig nehéz közös megoldásokat találni, míg vannak, akik tagadják Székelyföld és a székelyek létét.”- szögezte le Antal Árpád. „Csak akkor láthatunk tiszta képet, ha mind a két felet meghallgatjuk. Én remélem, hogy más oka volt a verekedésnek, és nem volt etnikai indíttatású.”- mondta a fiatalok letartóztatása és kihallgatása előtt a polgármester.
Kovács Zsolt, Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,

Borboly: miniautonómiát Hargita megye északi felének
Az egyházakkal való együttműködési programjaikat mutatta be szerdán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a sajtó képviselőinek. A beszélgetés apropóját az adta, hogy az utóbbi időben „egy kicsit sajátos módon értelmezve, pejoratív ízt adtak egyes politikustársaim ehhez az együttműködéshez” – fogalmazott a megyei tanácselnök, hozzátéve: főként az ortodox egyházzal való együttműködés miatt támadták őt.
Lepaktált a püspökkel?
Borboly Csabát megkérdeztük, mit szól azokhoz a híresztelésekhez, melyek értelmében „lepaktált az ortodox püspökkel, hogy mentse a bőrét” (megszabaduljon a börtönbüntetéstől). Felvetésünkre azt válaszolta: ellene szóló, gondosan felépített lejárató hadjáratról van szó. „Teljesen alaptalan, aljas és embertelen ez a vádaskodás, még belekeverték a feleségemet is” – mondta el Borboly. Hozzáfűzte, tudja, kik állnak a lejáratás mögött, melynek központi eleme, hogy felvett egy román gazdasági igazgatót.
Portálunk arra is kíváncsi volt, hogy véleménye szerint kik ezek, a megyei tanácselnök azonban nem kívánta nevesíteni a személyeket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szeretné, ha minél hamarabb befejeződne az ellene folyó vádaskodás, és ha a bírósági ügye is mielőbb lezárulna.
3,1 millió lejes egyházi támogatás
Hargita Megye Tanácsának több éve vannak közös programjai az egyházakkal, ilyen a műemlékvédelmi program, a ravatalozók építése, a különböző egyházi rendezvények támogatása, templomok, egyházi épületek felújítása és javítása. Borboly Csaba elmondta, tekintettel arra, hogy az egyházak képviselői, a papok befolyással vannak nemcsak a hitéletre, hanem a közösség gazdasági, kulturális, szociális életére is, ezért is tartotta velük rendszerességgel a kapcsolatot. „Jakubinyi György katolikus érsekhez is rendszeresen el szoktam menni ebédre, ugyanígy a hargitai ortodox püspökkel is volt egyeztetésünk, ezekről pedig iktatott emlékeztetők vannak” – magyarázta Borboly.
A megyei önkormányzat tavaly 3,1 millió lejjel támogatta az egyházakat, az ortodox egyház az összeg 13 százalékát kapta. Hargita megyében egyébként a 2002-es népszámlálás adatai szerint 65 százaléka a népességnek római katolikus vallású, 13 százaléka ortodox, további 13 százalék református és 7 százalék unitárius vallású volt.
Fejlesztési társulás alakul
A megye északi részében egy olyan fejlesztési társulást hoznak létre, mely alapul szolgálhat a térség miniautonómiájának. „Próbáljuk ott is megmozdítani az életet, szinte egyféle saját autonómiát adva az ott élő románságnak. Szeretnénk kicsiben kipróbálni azt, amit mi szeretnénk nagyban Székelyföldön, hogy a kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi téren a szükséges tevékenységeket ilyen közhasznú társuláson keresztül támogassa a megyei önkormányzat. Ez a miniautonómia példaértékű lehet más megyék számára is, ahol szórványban él a magyarság” – mondta el Borboly Csaba.
Mint ismertette, továbbra is 13 százalékot osztanak ki a megye költségvetéséből a megye északi, többségében románok lakta felének, csak azzal a különbséggel, hogy ezentúl ők döntenek arról, mire költik azt. A fejlesztési társulásban Salamás, Várhegy, Galócás, Maroshévíz, Bélbor, Borszék, Gyergyóholló és Gyergyótölgyes képviselteti magát.
Barabás Hajnal |
Székelyhon.ro,

.
Ervin atya: békességet szeretnék
A szárhegyi ferencesek kapcsán több cikk is napvilágot látott az elmúlt esztendőben. Egyedül Ervin atya nem hallatta szavát a sajtóban. Most megtörte a csendet, kikötve, csak az őt érintő kijelentésekre kíván reagálni, Csíksomlyóra helyezéséről továbbra sem fog részletekkel szolgálni. Hangsúlyozta: ő arra esküdött fel, hogy paptársait soha, semmilyen körülmények között nem bántja, ezen válaszaival is csak egy célja van, hogy véleményét elmondva békesség legyen.
– Augusztus elsejétől Csíksomlyóra helyezték Ervin atyát. Ennek részleteiről sem a rendi elöljárók, sem ön nem nyilatkozott...
– Köszönöm, hogy lehetőséget adott, hogy most nyilatkozzak. Nyáron nem voltam hajlandó „kötélnek állni”, hogy belső dolgainkról beszéljek. Mivel sokan véleményüket nyilvánították, illetékesek és illetéktelenek, úgy gondoltam, talán nekem is jogom lenne arra, hogy segítsek tisztázni a feszültségeket. Rendtartományfőnökünket egy Varsó melletti ferences konferencián kérték véleménynyilvánításra, ahol a 130 országban élő ferencesek ügyeiről tárgyaltak. Érthető, hogy a nehéz megbeszélései közepette ő sem adhatott lényeges eligazítást. A frissen Szárhegyre került testvérek pedig még nem ismerhették meg az ottani körülményeket. Igaz, hogy a „nagy nyilvánosság” is beleszólt belső ügyeinkbe, de természetesen nem ismerhette a kulissza mögötti helyzetet. Itt akarom megköszönni, hogy elhurcoltatásunk idején a szárhegyi ferenceseket szerető nép vigyázott a kolostorunkra, és magáénak tartotta. És külön meg szeretném köszönni a templomi gondnokság tagjainak, hogy tizenhat éven át segítettek a kolostortemplom rendbehozásának nehéz munkájában. Náluk nélkül azokat a nehéz munkákat soha nem tudtam volna megvalósítani. Elhelyezésem körülményeiről most sem akarok beszélni, csupán az azóta történtekről, nyilvánosságra jutott dolgokról. Akaratlanul sem akartam megzavarni a karácsony békéjét, és ezért akarom csak most sorba venni az újságban is megjelent problémákat: a méhek, az oltárasztal, a napelemek, a keresztút, a szoborpark ügyét.
– Vegyük sorba: egy éjszaka Szárhegyről elvitték a méheket, amint a szárhegyi testvérek és rendházfőnök is elmondta, hozzáértő testvér gondjaira bízták. Mit fűzhet ehhez hozzá Ervin atya?
– Igen, egy éjszaka eltűntek a méhkaptárok. A faluban elfutott ennek a híre. De nem ellopták, hanem törvényesen elvitték. Csak azt is kellett volna tudni, hogy novemberben még repülővel sem szabad szállítani a méheket. Hogyan kerültek korábban ezek a méhek a kolostor birtokába, a gyümölcsöskert csemetéi közé? Valamikor 80 évvel ezelőtt már volt ott méhészet, és példamutatóan foglalkoztak a barátok vele. Alkalmas a környezet: hat kilométeres körzetben nincs gyárkémény, és bőségesen áll rendelkezésre nektár. Jó méz készült itt, mert tudni kell, hogy különbség van az üzletben vett Tokaji vagy Murfatlar, illetve a termelő pincéjéből vásárolt bor között. Az európai piac ma az utóbbit keresi. De egy más szempont is vezetett engem a méhek kolostorudvarba való telepítésére. Valaki (E. O.), akit kidobtak állásából, eljött hozzám, és munkalehetőséget keresett. Hát én nem vagyok munkaközvetítő, de éjszaka nem tudtam aludni az ügy miatt. Reggel hívattam az illetőt, és feltettem neki a kérdést: hajlandó volna-e elvállalni egy méhészet vezetését, hisz hazulról már úgyis ismeri a méhészet gyakorlatát. Megegyeztünk: én adom a befektetést, ő adja a munkát, és osztozunk, a termelés fele a kolostoré, az árva gyermekeké, a másik fele pedig őt illeti a munkájáért. Megkezdődött a majdnem két évig tartó bürokratikus ügyek, építkezési tervek kivitelezése, majd a cementalap és a méhlak felépítése. A kaptárakat kérésünkre a legjobb szakember készítette, a különböző színű, díszítő betűket pedig egyenesen Nyíregyházáról hoztuk. A szépséget megfizetni nem lehet. Húszan, harmincan is közreműködtek, hogy a méhek megkezdhessék munkájukat. De a „jó gyermekek” hógolyózni szeretnek, s bizony, az első év családjai tönkrementek. A második évben az időjárás nem volt alkalmas, de így is 60-70 kilogramm méz került a raktárba. De elárulok egy titkot. Engem a Keresztény Demokrata Párt programtervezete miatt ítéltek életfogytiglani kényszermunkára. Ennek a tervezetnek a lényege az úgynevezett részvényesedés. A lényege: a kapitalista adja a tőkét, a proli pedig a munkát. A gazdasági élet növekedésének mozgatórugója az érdek. Mindkettőnek érdeke a haszon. A tőkés nem ér semmit a munkás nélkül, hiába van pénze. A munkás pedig pénz nélkül szintén hiába dolgozik. Mindketten olyan mértékben kell hozzáálljanak az előállítandó értékekhez, hogy a piacon el lehessen adni. Tehát én úgy gondoltam, hogy össze kellene házasítani a tőkést a prolival. Ebben látom a jövő gazdaságának a legfőbb rugóját. Hát én is ezt akartam kipróbálni a gyakorlatban. Ne csodálkozzék ezek után senki, ha szíven ütött a kaptárak „eltűnése”. De most adódott egy újabb gond: nem lehet otthagyni a gyümölcsös kertben a semmire sem használható építményt. Le kellene bontani, de ehhez hatósági engedély kell. Mi lesz a cementalappal, amelyet csak robbantani lehet? Hát ezt találják ki mások!
– Sokak fogadták rosszul az utólag bejelentett hírt: eladományozták az oltárasztalt. Mit tud Ervin atya ezen oltárasztal történetéről?
– Az oltárasztal is eltűnt a közvélemény tudta nélkül. Ennek felállításában is többen közreműködtek annak idején, így érthető, hogy ragaszkodtak is hozzá. Elmondom a történetét. 1978-79-ben megkértem a magyarfenesi plébánost, akinek csak néhány híve maradt, hogy jöjjön segíteni a kolozsvári ferences templomhoz. Így tudtam meg, hogy milyen kincs van a birtokában. Valószínűleg a Haller-Csáky grófok, kegyurak bútoregyüttese, hagyatéka. Meg kellene menteni, mert illetékes illetéktelenek szemet vethetnek rá. Akkor az építészeti egyetem professzora szintén igazolta a műkincs felbecsülhetetlen értékét. Megmentésére a legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy betesszük Kolozsvárra, a ferences templomba liturgikus tárgyként. Sokan megcsodálták, műértő szakemberek is. Amikor a templom új berendezést kapott, a bútoregyüttes a templom raktárába került. A tűri plébános szerette volna elvinni, de én inkább Szárhegyre szállítottam. A gyergyószentmiklósi múzeumi szakember, S. L. és a szárhegyi B. J. sokak segítségével alaposan, hosszú munkával fecskendezte be az oltárasztalt, szúellenes kezelést végezve, érthető, hogy sokan érzik magukénak. Az idelátogató turisták megcsodálták, fényképezték, nem tudtak eleget csodálkozni azon, milyen nagy érték van Szárhegyen. Azt én nem tudhatom, mi lesz a további sorsa, ha a nyugatra menekült család érdeklődni fog és visszaigényli jogos tulajdonát.
– Hasznavehetetlennek tűnik így utólag az Ervin atya által felszereltetett, a templom fűtését segítő napelemes rendszer. Elhangzott az is, hogy akár át is verhették az atyát, amikor ezt megvásároltatták önnel. Mi erről a véleménye?
– Én nem gondolom, hogy a fa- vagy gázfűtéses templommelegítést napelemekkel lehetne helyettesíteni. De a hozzáértő szakemberek pontos számításai alapján a fűtés hőfokát 5-6 fokkal lehet emelni, ez pedig elégséges volna május-június, illetve szeptember-október időszakokban a templom fűtésére. Fűtésidény kívüli fűtés lehetne, mert ilyenkor még olyan hideg van a templomban, hogy ha selyemruhába jöttek a nők, megfagytak. A napelemes rendszer által biztosított hőfokok csökkentették a hideget. Ezt a gyakorlatban a hőmérők is igazolták. Nyári időszakban a templom északi falainak nedvességét szárítja, és a gombásodást megakadályozza. Még a Kájoni-kriptába is bevezetném a felszerelést! Ez a rendszer tíz év múlva fogja visszatéríteni a befektetett pénzt. Remélem, senki sem tiltakozik az ellen, hogy a fürdőszobában és a konyhában állandó, ingyen meleg víz legyen. Legfeljebb a zarándokokat, turistákat figyelmeztetném arra, hogy a zuhanyozásnál nehogy leforrázzák magukat. Az ellen viszont határozottan tiltakozom, hogy a munkálatokat vezető céget csalással gyanúsítsa meg valaki. Rólam se gondolja senki! Elég tandíjat fizettem ahhoz, hogy ne legyek naiv. Ha kívánják, akkor a két templomi hőmérő mellé még egy harmadikat is adományozok. Még van egy kérdésem: mi történne akkor, ha a ferences templomot újra a plébánia venné pártfogásba. Nem lehetetlen, hiszen a múlt században ez háromszor is megtörtént. Ha ez bekövetkezik, mi lesz a templom fűtésével, ha a napelemes rendszert most lebontják, eladják?
– Felmerült egy keresztút létrehozásának szándéka és ezzel együtt a kolostorudvarban lévő szoborpark elköltöztetése is. Mit tud Ervin atya a keresztút-tervezetről?
– Már öt éve tárgyalunk erről a templomi gondnokság gyűlésein. A ferencesek kiváltsága volt a keresztutak felállítása mindenütt a templomokban és a szabadban. Somlyó példájára valamikor Szárhegyen is, a kolostortól a Szent Antal-kápolnához vezető úton voltak stációk. Nagyanyám még emlékezett erre. Akkor még a grófoké volt az út, ma magánterület. Más helyen is el lehetne képzelni a keresztutat, jó volna újragondolni, hol lehetne leginkább megvalósítani. Mert a turisták és zarándokok, amikor átutazva Szárhegyen meglátogatják a templomot, és túl rövid idő áll rendelkezésükre, vajon kedvük kerekedik keresztutat is végezni a kolostorkertben? A nagyböjtben, amikor az egyház hivatalosan végzi a pénteki keresztutat, nyolcan, tízen jönnek el a templomba, és ez kint lenne, szabad ég alatt.
– Mit gondol a szoborpark létéről, mennyire tájidegen az a kolostorudvarban, szükséges-e elköltöztetése?
– Ezt a megvalósítást Kájoni János polihisztor el sem tudta volna képzelni, de boldog Márton Áron püspök a rendi vezetőség hallgatólagos tudtával 1974-ben szerződést kötött a Megyei Alkotóközponttal. Ennek egyik pontja arról intézkedik, hogy a kolostor tulajdonát képező két kert közét és temető közötti területet szoborpark létesítésére használják fel. A „katedrális nagy püspökünk” értett egy kicsit a művészethez is. Écsi János provinciálisunk pedig titkos teológiánkon művészettörténetet tanított, és lehetősége volt arra, hogy Európa nagy múzeumait meglátogassa. A szerződéskötéskor jól tudták, hogy a Barátság táborba érkező alkotóknak meddig terjed a művészi szabadságuk. Lehetőségünk van arra már nekünk is, hogy eljuthassunk a leningrádi, szentpétervári Hermitage múzeumba. Kíváncsi volnék, hogy ott milyen arányban vannak kiállítva szocreál és klasszikus műalkotások. A Lázár múzeum, a ferences kolostor és az alkotótábor az utóbbi században szépen, testvériesen együttműködött. Kár volna a Kájoni János szellemiségétől eltérni, és feladni a ferences kolostor kultúrjellegét. Kultusz, kultúra, karitász, ez a ferences kolostor identitása, az identitását kellene megőrizni. Én azt ajánlanám a szárhegyi alkotóközpont igazgatójának, és ne botránkozzon meg senki, hogy 2014 nyarán hívja meg a székelyföldi fiatal szobrászművészeket, és mutassák meg képességeiket! Erdélyországban itt lehetne megvalósítani egy olyan szoborparkot, amelynek csodájára járna az egész Kárpát-medence. Már eddig is elterjedt a szárhegyi ferences kolostorral kapcsolatos kultúrközpont híre. Én nem ragaszkodom hozzá, de szélesebb nyilvánossági körben is meg lehetne fontolni a gondolatot. Hozzáteszem: a kaszáló terület tisztán tartására az utóbbi időben ráfizettünk. Örvendtünk, ha valaki ingyen lekaszálta a füvet, de még így is külön kaszást kellett megfizessünk, hogy a nehéz terepet megtisztítsa.
– Sorba vettük azokat a kérdéseket, melyek önt is érintették. Ezek után egy kérdés maradt: mit kíván a Szárhegyen lakóknak 2014 januárjának legelején?
– A régi hagyomány szerint az újévi köszöntőben megfogalmazott értékeket: bort, búzát, békességet, s hozzá jó egészséget. A gazdasági életünkben pedig okos összefogást a közjó érdekében. Nagy lehetőségek nyíltak s nyílnak meg számunkra a jövőnk építésében. Szebb vidéket nem tudok elképzelni, mint a Gyergyói-medence. Van tiszta levegőnk, tiszta erdeink, mezeink. Vigyázzunk a tiszta vizünkre, mert az kimondhatatlan nagy érték. S ha mindezekhez társulna a tiszta erkölcsiség, akkor ennél boldogabb életlehetőséget nem tudnék elképzelni az egész világon.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Antal: egyre több a provokáció Sepsiszentgyörgyön
Egyre több az etnikai indíttatású provokáció Sepsiszentgyörgyön – véli Antal Árpád, a város polgármestere, aki arra kéri a jóérzésű románokat és magyarokat, hogy legyenek bölcsek, és ne válaszoljanak ezekre.
Az elöljárót annak kapcsán kerestük meg, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei vezetői felszólították a helyi magyar közösség képviselőit, nyilvánosan ítéljék el a sepsiszentgyörgyi szilveszter éjszakai incidenst, amikor egy román nemzetiségű férfi etnikai indíttatású bántalmazás miatt tett feljelentést a rendőrségen, akit állítása szerint azért vertek meg, mert nem tudott magyarul.
„Elutasítok mindenféle agresszív megnyilvánulást, erőszakos cselekedetet, és még mindig bízom abban, hogy nem volt etnikai indíttatású a konfliktus – kommentálta lapunknak Antal Árpád. – Egyértelmű, hogy vannak, akiknek érdekük feszültségeket kelteni a térségben, az is egyértelmű, hogy emiatt speciális problémákkal kell szembenéznünk. Ezekre különleges megoldásokat kell találni, ezért kell speciális státust kapjon ez a régió. Azzal kellene kezdeni, hogy elfogadjuk egymás létezését, mindaddig nehéz közös megoldásokat találni, míg vannak, akik tagadják a Székelyföld és a székelyek létét.”
Diszkriminációt kiált a zászlólengető
Diszkriminációval és hivatali visszaéléssel vádolja a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrséget az a dobollói férfi, akit 500 lejre bírságoltak meg rendzavarás miatt, mert december elsején fellépett a magyar adventi ünnepség szabadtéri színpadára, és ott egy román zászlót lengetve azt kezdte kiabálni, hogy ez román föld. Valentin Iriciuc azt mondta az Agerpres hírügynökségnek, hogy megfellebbezi a pénzbírságot, és bűnvádi feljelentést tesz a helyi rendőrség ellen diszkrimináció és hivatali visszaélés miatt. Hadnagy István, a rendőrség vezetője jogosnak tartja a bírságot, és meglátása szerint feleslegesen „töltik fel” az ügyet etnikai tartalommal.
Az elöljáró elmondta továbbá, arra kérte a rendőröket, hogy minél hamarabb kerítsék elő a szilveszteri incidens többi főszereplőjét is. Kedden egyébként a Kovászna megyei vezető liberális politikusok nyílt levélben szögezték le, hogy Marilena Profiroiu és Mădălin Guruianu liberális párti sepsiszentgyörgyi tanácsosok az önkormányzat következő ülésén javasolni fogják, hogy a városvezetés hivatalosan is foglaljon állást az ügyben, mint ahogyan azt megtették az elmúlt év végén, amikor a szélsőségek elleni véleményüknek adtak hangot, és megfogalmazták, hogy a román Új Jobboldal képviselőit nem látják szívesen a városban.
A román politikusokat és a központi sajtót továbbá arra kérték, ne tálalják „nacionalista pátosszal” a konfliktust. Marius Obreja Kovászna megyei liberális szenátor korábban arra kérte a verekedő magyar fiatalokat, hogy keressék meg, és beszélgessenek, teljes diszkréciót ígért az elkövetők kilétére és a beszélgetés tartalmára vonatkozóan is. A rendőrségtől csak annyit tudtunk meg, hogy folytatják a nyomozást
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Minden magyar gyerek számít Felvidéken is
A Rákóczi Szövetség meghirdeti a 2014/2015-ös tanév magyar iskolakezdői számára beiratkozási ösztöndíjpályázatát, amely minden magyar iskolakezdőre vonatkozik Szlovákia területén.
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a Rákóczi Szövetség tavaly decemberben 13 259 szlovákiai magyar óvodás szüleinek juttatta el levelét a magyar iskolaválasztás érveivel, egy karácsonyi ajándékcsomaggal együtt. A levélben tájékoztatták a szülőket a beiratkozási ösztöndíjról, jelezve, hogy az ehhez szükséges pályázati adatlapot az iskolai beiratkozáskor tölthetik ki. A szövetség 4066 olyan óvodásról szerzett tudomást, aki beszél magyarul, és 2014 szeptemberében iskolakötelessé válik.
A szövetség azzal a kéréssel fordult partnereihez, hogy pályázati felhívását használják fel az iskolaválasztási kampányban, illetve az iskolai beiratkozások alkalmával töltessék ki a beiratkozó gyermekek szüleivel az adatlapot, amely a Rákóczi Szövetség honlapján érhető el.
A kitöltött pályázati adatlapokat a területileg illetékes város és vidéke célalapok képviselőinek vagy közvetlenül a Rákóczi Szövetség központi irodájának kell elküldeni, legkésőbb a szeptemberi iskolakezdésig. Az ösztöndíjakat a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően adják majd át 2014 őszén.
További információ a Rákóczi Szövetség központi irodáján kérhető, valamint a szervezet honlapján található.
maszol.ro/közlemény,

Azonosították a háromszéki román politikus magyar bántalmazóit
háromszéki rendőrség azonosította azt a két sepsiszentgyörgyi tizenéves fiút, akik szilveszter éjszaka megvertek egy román nemzetiségű helyi politikust. Nicoleta Marin szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy a nyomozók kedden délután azonosították az elkövetőket, viszont csak nevük kezdőbetűit hozták nyilvánosságra.
A rendőrségi közlemény szerint a 17 éves G.S. és a 19 éves F.T. egy sepsiszentgyörgyi tanintézményben szervezett szilveszteri mulatságon vett részt, és hajnali 4 órakor ittasan elhagyták a mulatság helyszínét, azzal a szándékkal, hogy verekedést provokáljanak. Az utcán találkoztak Gheorghe Preduţ-cal, akit ütlegelni kezdtek. Ekkor a férfi segítségére sietett három közelben tartózkodó fiatal – olvasható a rendőrség közleményében, amely azonban nem tér ki arra, hogy volt-e etnikai indíttatása a verekedésnek, ahogyan azt az áldozat állította.
Nicoleta Marin szerint a két verekedő fiatalt szabadlábon vizsgálják. Mint arról beszámoltunk, Gheorghe Preduţ etnikai indíttatású bántalmazás miatt tett feljelentést: állítása szerint azért verték meg, mert nem tudott magyarul. Preduţ 1994 és 2001 között a Demokrata Párt megyei elnöke, az Állami Vagyonalap Kovászna megyei szervezetének vezetője és a Comcereal vállalat ügyvivője is volt.
A politikust egyébként a Comcereal ügyvivőjeként 2001 októberében előzetes letartóztatásba helyezték közokirat-hamisításért, magánokirat-hamisításért, a könyvviteli törvény megszegéséért, hamisított okirat tudatos felhasználásáért, adócsalásért és csalásért. Bűnvádi per indult ellene, ám végül felmentették.
FRISSÍTÉS: Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő az adevarul.ro-nak azt nyilatkozta: Preduţ bántalmazásának nem volt etnikai indítéka.
Kovács Zsolt
maszol.ro,

.
A MASZOL.RO PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Lapunk kitörő örömmel értesült a Magyar Krónika című országos folyóirat indításáról. Ideje volt, hogy a vad balliberális sajtó túltengése közepette végre a fő kormánypártnak is legyen legalább egy orgánuma. Egy pozitív beállítottságú, az eredményeket, a jót, az örömet mondó és a hitreményszeretetet felmutató Fidesz-kiadvány, amely ellensúlyozza a kormány nem létező kudarcainak propagandisztikus túlhangsúlyozását.
Teljes mértékben egyetértünk a lap koncepciójával, formátumával és szerzői gárdájával. Jobb munkatársakat keresve sem lehetett volna találni. Az ünneprontás szándéka nélkül meg kell fogalmaznunk azonban egy apró aggályunkat és ezzel kapcsolatos javaslatunkat is. A lap neve a szívdobogtató Magyar Krónika lenne. De vajon nem okoz gondot, hogy van már egy magyar Krónika? (Vagy az megszűnne, esetleg beolvadna a Magyar Krónikába?) Alulírottnak, aki a kolozsvári lap névadója, alapító főszerkesztő-helyettesként alapításkor külön engedélyt kellett kérnie a levédett nevű Cronica Romana napilap főszerkesztőjétől a Krónika cím használatáért. Mi nyilván nem fogunk perelni a cím miatt (esetleg a Krónika), de véleményünk szerint biztosabb és kifejezőbb, ha az új lap neve Magyar Nemzeti Krónika (MNK) lenne. De ha nem, akkor nem.
Jószándékunk, szolidaritásunk, segítőkészségünk jeleként a maszol.ro pályázatot hirdet romániai magyar tollforgatók számára.
Résztvenni olyan írásokkal lehet, amelyek beleillenek az MNK pozitív szellemiségébe, kifejezik osztatlan rajongásunkat és kiállásunkat a magyar kormány politikája mellett. A 2.000-80.000 leütés terjedelmű, jeligés pályamunkák beküldési határideje 2014. május 20. Tehát a tetszőleges műfajú írásokat közvetlenül az európai parlamenti választások és az MNK piacra kerülése előtt várjuk.
A díjazás módjáról és a helyezésekről olvasóink szavazatai és tanácsai nyomán később döntünk. Reméljük, hogy a legjobb pályamunkák – versenyünk fő céljának megfelelően – megjelennek majd az MNK oldalain.
A bíráló bizottság nevében,
Ágoston Hugó,
szerkesztő, rovatvezető, a maszol.ro vezető publicistája
maszol.ro,

Fokozódik a zászlófóbia
Fokozódik a zászlófóbia, komikus törvénytervezettel próbálja néhány szociáldemokrata szenátor betiltani a székely és a magyar zászló használatát. A tervezet szerint nem csak az intézmények, de a természetes személyek is megbírságolhatók a lobogók kitűzéséért.
32 szociáldemokrata szenátor aláírásával nyújtották be a nemzeti szimbólumok használatáról szóló törvény módosításának tervezetét, amely szerint olyan államok zászlóit, amelyek már megszűntek, vagy Románia nem ismeri el, vagy az államiság igényével fellépő népcsoportok lobogóit tilos használni. A Kossuth Rádió munkatársa, Oláh Gál Elvira a Mehedinti megyei Serban Nicolae szenátort, a javaslat egyik kezdeményezőjét kérdezte a törvény módosításáról. A honatya elmondta, hogy az eddig is tiltott „idegen ország zászlója" fogalmazás mellé beiktatták az „olyan államok zászlói, amelyek már megszűntek, vagy amelyeket Románia nem ismer el, vagy az államiság igényével fellépő népcsoportok zászlói" kiegészítést. „Olyan jelképekről van szó, amelyeket Nagy-Magyarország, vagy a cári Oroszország idejében használtak" – magyarázta Serban Nicolae. A honatya kifejtette, hogy „az államiság igényével fellépő népcsoportok" megfogalmazással valóban a székelyekre gondoltak. A szenátor szavai szerint itt azzal a céllal mozgósíthatnak embertömegeket, hogy „mesterséges állami jellegű alakulatokról spekuláljanak Románia területén.”
A tervezett jogszabály nem csak az állami intézményekre, hanem fizikai személyekre is vonatkozna, és szigorú büntetéseket irányoz elő: 30 ezer lejtől 100 ezer lejig, 6600 eurótól 22000 euróig terjednének a bírságok.
Korodi Attila képviselő, az Európa Tanács román küldöttségének tagja abban reménykedik, hogy az egész kifullad, még mielőtt elfogadnák. Korodi szerint van arra esély, hogy a parlamentben szavazás legyen egy ilyen kérdésről, és ha a nemzeti szimbólumokról van szó, akkor a többi politikai alakulat is támogathatja a törvénymódosítást, kivált, ha nyílt szavazásról lesz szó. Azonban a képviselő bízik benne, hogy az alapvető emberi jogokra, a szabad véleménynyilvánításra, és a társadalmi együttélési normák megsértésére hivatkozva jogi úton megállítható a tervezet.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

A románok meggyőzésére biztatta az SZNT-t Kövér László
A román társadalom meggyőzésére biztatta a székelyeket Kövér László, az Országgyűlés elnöke Marosvásárhelyen, azon a megemlékezésen, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezett a madéfalvi vérengzés 250. évfordulóján, kedden.
A Kultúrpalota dísztermében tartott megemlékező gálán Kövér László úgy vélekedett, hogy a Székelyföld területi autonómiájának sikere érdekében érdekeltté kell tenni a román társadalmat.
„Ha őket meggyőzitek arról, hogy a székelyföldi autonómia nem Románia kárára, hanem Románia hasznára lesz, (...) ha meggyőzitek őket, hogy a székely autonómia mindenki számára jobb megélhetést biztosít, akkor ők is a maguk menetelésébe fognak” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
Kövér László a magyarországi országgyűlési választásokon való részvételre buzdította a jelenlévőket. Kijelentette, Magyarországon minőségi változást eredményezhet a székelyek és a külhoni magyarok szavazata. Általa ugyanis a magyar állam közvetlen választói felhatalmazást kap arra, hogy nemzetközi szinten képviselje a külhoni magyar közösségeket. Azt is megjegyezte: a határon túli szavazatok segíthetik a magyar politikai osztályt a magyar nemzethez való viszonyának rendezésében.
„A baloldalt abban, hogy könnyebben visszataláljon a magyar nemzethez, amelynek 1919 óta hátat fordított, a liberálisokat segítheti abban, hogy újra felfedezzék a nemzeti szabadelvűség hagyományait, amelyről az elmúlt húsz évben nagyon megfeledkeztek, a radikális jobboldalt felelősebbé teheti, a felelős jobboldalnak pedig erőt adhat” – fogalmazott Kövér László. A házelnök egyben gratulált az SZNT-nek ahhoz a politikai teljesítményéhez, amellyel összekapcsolta az autonómia érdekében az erdélyi magyar pártokat.
Izsák Balázs SZNT-elnök ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy a madéfalvi vérengzés nem törte meg végképp a székelyek szabadságvágyát. 1848-ban a madéfalvi áldozatok unokái fordították a szembe a fegyvert a jogtipró birodalommal. „Madéfalva azt üzeni a székelyekkel szemben fellépő mindenkori hatalmaknak, hogy a jogtiprás árát előbb-utóbb meg kell fizetni” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Izsák Balázs kijelentette: a hatalom önkényeskedésével szemben ma is kötelező együttesen fellépni. Hozzátette, hogy nem szabad magukra hagyni azokat a polgármestereket és intézményvezetőket, akik a székely vagy a magyar zászló kitűzéséért folytatnak egyenlőtlen küzdelmet a román hatalommal.
Az SZNT elnöke a székely autonómiatörekvés mozgalmának a megteremtését tartotta a legfontosabb feladatnak. Hozzátette, olyan mozgalmi háttérre van szükség, amely független a választásoktól és a pártoktól.
A marosvásárhelyi rendezvényen Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója kivetítőn mutatta be Szopos Sándor festőnek a Madéfalvi veszedelem című, 1940-ben bemutatott festményét. Kijelentette, a jelenleg magántulajdonban levő festménynek közgyűjteményben van a helye, és reményét fejezte ki, hogy a marosvásárhelyi múzeumnak sikerül még ebben az évben megszerezni és bemutatni a festményt.
MTI
Krónika (Kolozsvár),

Ezek a román gazdaság gyenge és erős oldalai
Románia gazdasága a tavalyinál jobb eredményeket érhetne el, ha nem történnek visszhangos politikai botrányok, ha a lej árfolyama megőrzi stabilitását az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva, illetve ha az euróövezetben nem következik be gazdasági hanyatlás.
Gyenge pont: a választások
A román gazdaságnak elemzők szerint vannak erős és gyenge oldalai. Az semmiképpen sem tesz majd jót a romániai gazdasági fejlődésnek, hogy idén két választás is lesz az országban: májusban az európai parlamenti képviselőkre szavazunk, novemberben pedig államfőválasztásokra kerül sor.
A választási küzdelem nyilvánvalóan felfokozza majd a romániai belpolitikai hangulatot, nem csupán a kormánykoalíció és az ellenzék között, de az amúgy is megosztott kormánykoalícióban is. Megtörténhet, hogy a jelenleg közösen kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) felbomlik, a belpolitikai instabilitás pedig természetesen kihat a teljes gazdasági és társadalmi életre is.
Ha a kormánykoalíció egyben marad, a bizonytalanság akkor is fennáll az USL két nagyobb párja között. Politikai elemzők nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a koalíció vezető alakulata, a Szociáldemokrata Párt végrehajtja a „helycserét”: Victor Pontát nevesíti államfő-jelöltként és Crin Antonescut nevezi ki miniszterelnöknek. Gazdasági szakértők szerint mindez igen kedvezőtlenül hatna ki az üzleti légkörre is.
Marad-e a lejárfolyam?
A román gazdasági életet jelentősen befolyásolhatná a nemzeti valuta árfolyamvesztése is. A jelenlegi körülmények közepette ez egyelőre nem valószínű, de az év folyamán – egyebek között a gazdasági világhelyzet, a romániai belpolitikai ellentétek közepette – elképzelhető, hogy a lej akár 15-20 százalékot is elveszít az euróval szembeni árfolyamból. A gyakorlat azt mutatja, hogy a választások évében a nemzeti valuta értéke erősen változik (a parlamenti választások évében, 2010-ben például 10 százalékot, az államfőválasztások esztendejében, 2009-ben 9 százalékot veszített értékéből, idén pedig kettős választások lesznek).
Mindennek azért lenne súlyos kihatása, mivel a hitelek jelentős részét az euró-, dollár- vagy svájci frank-kölcsönök képezik. Jóllehet Románia euróövezethez való csatlakozási ideje jócskán kinyúlik – a korábban eltervezett 2018 helyett ma már 2023-ról beszélnek –, számos árat, tarifát euróban számolnak, így a lej értékvesztésének káros hatását megkétszerezi az a körülmény is, hogy a román gazdaság idegen valutától válik függővé.
A román gazdasági élet gyenge oldalát képzi a fizetésképtelenné váló vállalatok egyre növekvő száma is. Mindez gátolhatja a gazdaság fejlődését, emellett pedig bizonytalanságot és instabilitást kelthet a bankszektorban is. A fizetésképtelenség a gazdaság életképes területeit is negatívan befolyásolhatja. Mindennek veszélye idén nagymértékben fennáll, hiszen a tavalyi év során a helyzet ilyen szempontból semmit sem javult, mi több, pénzügyi megfigyelők szerint még rosszabbá vált.
Csökkenő fogyasztás, befektetések
Végül nem kedvez a gazdasági életnek az a tény sem, a fogyasztás tavaly sem növekedett, statisztikák szerint nulla százalékos volt. Fennáll a veszélye a fogyasztás esetleges idei csökkenésnek is, ami nem csupán a vállalatoknak okoz gondot, de aggodalmat okozhat a kormánynak is, amely költségvetési bevételeit nagyrészt éppen az áruforgalomból származó hozzáadott értékadóra továbbá a jövedéki adókra alapozza. A költségvetési bevételek 25 százaléka a hozzáadott értékadóból, 11 százaléka pedig a jövedéki adókból származik. A fogyasztás csökkenése, vagy nulla szinten maradása esetében a kormány könnyen rászorulhat arra, hogy további adókat, illetékeket vezessen be, ezek pedig tovább gátolnák majd a gazdaság talpraállítását.
Gazdasági szakértők egyetértenek abban, hogy az idei évben tovább csökkennek majd a befektetésekre szánt összegek. Ezek tavaly 3,9 százalékkal estek vissza, nagyrészt amiatt, mert az állam csökkentette ere fordítandó összegeit, ezzel sikerült egyensúlyban tartania a költségvetési hiányt.
Növekedhet az export
A román gazdaság erős oldalát képezi viszont az export, amelyet tavaly 10 százalékos ütemben gyarapodott. Az erős kivitel idén jelentősen hozzájárulhat a gazdaság talpraállításához. Erre alapozva a The Economist című tekintélyes gazdasági hetilap 2014-re 3,3 százalékos gazdasági növekedést vár a román gazdaságtól, Románia legnagyobb kereskedelmi partnere, az euróövezet gazdasági gyarapodására számítva. Románia kereskedelmi mérlege tavaly ráadásul pozitív volt az uniós tagországok viszonyában.
Pozitív tényezőként könyvelhető el a Román Nemzeti Bank alapkamat csökkentésének várható folytatása is. Mindez csökkenti az adósságok terhét a cégek, de a természetes személyek esetében is, a megtakarított összegeket ily módon a fogyasztásra vagy a beruházásokra lehetne fordítani.
Jóllehet Románia az európai uniós tagországok sorában az utolsó helyen áll a hitelek lehívásának tekintetében – a rendelkezésére álló 20 milliárd eurónak csupán 25 százalékát sikerült lehívnia –, ám ez az arány fokozatosan javult az utóbbi években. Románia 2009-ben 170 millió, 2010-ben 295 millió, 2011-ben 600 millió, 2012-ben pedig 1,1 milliárd eurót vett fel. Amennyiben ez a trend fennmarad, akkor 2014-ben az ország akár 5 milliárd eurót is lehívhat a brüsszeli alapokból, ami jelentősen hozzájárulna a gazdaság fellendítéséhez.
Jobb hitelminősítés?
Románia utóbbi időszakban elért gazdasági sikereit elismerik a nemzetközi hitelminősítő cégek is. Az országban az idei évre 2,2 százalékos költségvetési hiányt terveztek, az infláció az elképzelések szerint 3 százalékos lesz. Nem kizárt tehát, hogy már akár idén jobb minősítéseket adjanak Romániának, amely ily módon könnyebben kaphatna hiteleket a külföldi pénzintézetektől, a jobb minősítés nyomán pedig megnövekedhetnének a külföldi beruházások is.
A román gazdaság erősségét jelentik a bukaresti értéktőzsde eddigi eredményei is, amelyek tavaly várakozáson felül alakultak, meghaladták a 25 százalékos tőzsdei indexet. A Romgaz és a Nuclearelectrica, valamint a Transgaz 05 százalékos részvénycsomagjának tőzsdei listázásával Románia lekörözte a börzén megjelenő új vállalatok tekintetében Budapestet, Bécset, Prágát és Varsót is.
Bogdán Tibor
maszol.ro,

Hatvanezren regisztráltak Erdélyből a választásokra
Átlépte a 100.000-et a magyarországi választásokra regisztrált külhoni magyar állampolgárok száma – jelentette be csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Hidvéghi Balázs.
Az országgyűlés külügyi bizottságának fideszes tagja, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke a maszol.ro érdeklődésére elmondta: 60-65.000-re becsülik a Romániából regisztráltak számát. Tájékoztatása szerint Romániából 45.000-en levélben kérték a választásokra való regisztrációt, illetve még mintegy 30.000-en elektronikus úton nyújtották be kérésüket, de ezek feldolgozása még folyamatban van.
A Fideszes képviselő, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, valamint háromszéki RMDSZ-es elöljárók, Tamás Sándor és Antal Árpád társaságában tartott sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön, ahol mindannyian arra biztatták a magyar állampolgársággal is rendelkezőket, hogy éljenek a lehetőséggel, regisztráljanak a Magyarországon tavasszal sorra kerülő választásokra, majd pedig éljenek is szavazati jogukkal.
Hidvéghi Balázs kifejtette: úgy tekintenek erre a lehetőségre, ami közös sikerélményt hozhat a magyarság számára szerte a világon. „A választásokon való részvétel az összetartozás kifejezése, az egymás iránt viselt felelősség vállalása, ilyen értelemben a tavasszal megválasztandó országgyűlés már valóban nemzetgyűlés tud lenni” – jelentette ki.
A politikus idézte Kelemen Hunor RMDSZ elnököt, aki szerint a külhoni magyarok számára a magyarországi választásokon való részvétel egy szerzett jog, és a szerzett jogokkal mindig élni kell. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul hozzátette: közös érdek az erős Magyarország mellett az is, hogy továbbra is erős képviselete legyen az Európa Parlamentben az erdélyi magyaroknak.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a kettős állampolgárság legfontosabb hozadéka az erdélyi magyar közösség megerősödése kell hogy legyen. „Minden erdélyi magyar embernek azt kell éreznie: két ország – Magyarország és Románia – sorsába tud beleszólni azáltal, hogy mindkét országban részt vehet választásokon. Az erdélyi magyaroknak a kapocs, a híd szerepét kell betölteni” – hangsúlyozta.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök bejelentette, hogy hétfőtől négy háromszéki városban - Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton - az RMDSZ irodákban segítséget nyújtanak a választásokra való regisztrálásban, de tervezik, hogy falura is kimennek és segítenek azoknak, akik számára bonyodalmat jelent a regisztrációs folyamat.
Kovács Zsolt
maszol.ro,

Kollektív bűnösök
Némelyek úgy gondolják, sürgősen át kellene venni a (cseh)szlovákiai törvénykezésből a Beneš-dekrétumokat, amelyek annak idején kollektív bűnösnek nyilvánították a magyarokat. Így egy kalap alatt az összes romániai magyart megregulázhatnák.
Tőkés Lászlótól visszavonnák a Románia Csillaga kitüntetést, az indoklásból egyértelműen kiderül, mivel is vádolják. Oda sem kellett volna adni neki, mert mielőtt megkapta, már azelőtt is eljárt a szája, így hát nem is érdemelte meg. A szomorú az, hogy sajna nem csak ő gondolkodik és beszél oly módon, amiért most a becsületbíróság elítélte, hanem nagyon sok magyar Romániában. Az összes magyar párt autonómiázik, diszkriminációt emleget, elégedetlenkedik, bírál és háborog. Ezeket be kellene tiltani, és tagjaikra vagy a rájuk szavazókra rásütni az irredenta-horthysta-fasiszta jelzőt. Terrorista nemzet ez, amelynek tagja Tőkés László, hiszen hozzá hasonlóan a többi magyar is puszta létével eleve románellenes tevékenységet folytat, ráadásul ugyanily módon nyilatkozik és kampányol, „a román nép becsülete és méltósága elleni súlyos merényletet követve el”. Alkotmányellenesen támadják az ország területi egységét és szuverenitását. Megérdemelnék, hogy rájuk szabadítsák a Beneš-dekrétumokat.
Az Európai Unió egyáltalán nem szólította fel Szlovákiát, hogy vonja vissza, talán azért, mert a dekrétumok összhangban állnak az európai jogrenddel. Így most ajánlatként lehetne az unió tagországai elé terjeszteni, és a többi ország is sikeresen alkalmazhatná. Nálunk bizonyos gondok lehetnének gyakorlatba ültetésükkel, de azokat megoldanák. Kezdeményezhetik a román állampolgárság megvonását a renitenskedők tömegeitől. Kutya bajuk nem esne, hiszen legtöbbjük kettős állampolgár, s ha egyet elvesznek, még marad bőven egy. Az ilyen hazaáruló bandát valamikor teljes vagyonelkobzásra ítélték. Ezt is bevezethetnék. Állandóan kollektív jogokat emlegetnek. Ha kell a kollektív jog, szenvedjék csak meg a kollektív bűnösség ódiumát és következményeit is. Így elkobozhatnák magánjavaik mellett az eddig visszakapott közösségi javaikat is. Most még állandóan követelik vissza közösségük vagyonát. Erről le kellene mondaniuk, sőt, többé senkinek nem kéne foglalkoznia elkobzott javaik visszaszolgáltatásával. Némi gond adódna az országból való kizsuppolásukkal. Ezt a csehszlovák hatóságok 1946–47-ben sikeresen megoldották lakosságcsere jelszó alatt. Románia nagyvonalúan – és a kitoloncoltakért cserébe – nem várna senkit, pénzt sem, mint a németekért vagy zsidókért ’89 előtt. No, és rögtön meg kellene tiltani az idegeneknek, hogy földet vásároljanak Romániában. A magyarok épp most kotkodácsolták el, hogy akár az osztrákok, olaszok, ők is mezőgazdasági területeket vásárolnának Erdélyben. Sőt, az erdők és borvizek is érdekelnék. Újabb merényletet készítenek elő az ősi román föld ellen! Az Európai Unióban a jelenlegi törvénykezés szerint lehetetlen ezt megakadályozni. Viszont az elnök Băsescu elégedetlenkedve visszaküldte a földtörvényt a parlamentnek. Könnyű neki, mert lánya nemrég vásárolt egymillió euróra 290 hektárt, és most már többet nem akar venni. Szerencsére van olyan bank Romániában, amelyik ennyi pénzt tud adni megbízható kliensének. (Egy átlagnyugdíjas is kaphat könnyen hitelt, kemény 8000 lejt!) Szóval, ezek után talán teljességében meg kellene tiltani a földeladást Romániában, hogy még véletlenül se kerülhessen külföldi kézre a drága román föld.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Borboly: román autonómiát!
Sajátos, példaértékű önrendelkezési formát szeretnének kialakítani Hargita megye északi részén, amelynek révén az ott 15 kisebbségben élő százalékos románság saját ügyeiről dönthetne, és amelyet majd később fordítottan országosan is követni lehet – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.
„Próbáljuk fellendíteni a régió életét, ennek érdekében pedig egy olyan fejlesztési társulást hoznánk létre, mely alapul szolgálhat a térség miniautonómiájának" – fogalmazott az elöljáró (képünkön), aki már tavaly februárban, a Marosvásárhelyi Rádiónak adott interjújában is beszélt ötletéről, mondván, azt reméli, hogy az ott élő románok fogják majd meggyőzni nemzettársaikat, hogy az autonómia nem jelent veszélyt az ország egységére.
„Szeretnénk kicsiben kipróbálni azt, amit mi szeretnénk nagyban a Székelyföldön, hogy a kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi téren a szükséges tevékenységeket ilyen közhasznú társulás révén támogassa a megyei önkormányzat. Ez a miniautonómia példaértékű lehet más megyék számára is, ahol szórványban él a magyarság" – mondta el Borboly Csaba.
A Hargita Megyei Tanács elnöke továbbá az önkormányzat egyházakkal való együttműködési programját is bemutatta a sajtó képviselőinek. Mint mondta, a tájékoztató apropóját az adta, hogy az utóbbi időben több helyi politikus is sajátos módon értelmezte az egyházzal való kooperációt. Borboly aljas, embertelen rágalmazásnak nevezte azokat a híreszteléseket, melyek szerint „lepaktált" az ortodox püspökkel, hogy megszabaduljon a börtönbüntetéstől.
Hozzáfűzte, tudja, kik állnak a lejáratás mögött, nevüket azonban nem kívánta felfedni. Elmondta továbbá, Hargita megye önkormányzata több közös programot is egyházi együttműködéssel bonyolít le, melyek keretében templomokat újítottak fel, ravatalozókat építettek és több műemléket is tataroztak. Borboly Csaba rámutatott: tekintettel arra, hogy az egyházak képviselői, a papok befolyással bírnak a közösség gazdasági, kulturális, szociális életére is, többek közt emiatt is fontosnak tartja a folyamatos kapcsolattartást.
Tájékoztatása szerint a megyei önkormányzat tavaly 3,1 millió lejjel támogatta az egyházakat, az ortodox egyház az összeg 13 százalékát kapta. Hargita megyében egyébként a 2002-es népszámlálás adatai szerint 65 százaléka a népességnek római katolikus vallású, 13 százaléka ortodox, további 13 százalék református és 7 százalék unitárius vallású volt.
Barabás Hajnal
Krónika (Kolozsvár),

.
Hamis mítoszok
Minden nemzetnek megvannak a maga mitologikus figurái. Ezeket az illető közösség nagyobbik része jellemzően olyan erényekkel ruházza fel, amelyekkel az illető nem rendelkezett, párhuzamosan a hibáinak elhalványításával vagy akár azok nyílt tagadásával. Ha akad olyan történész, aki vállalja az igazság érdekében a mítoszrombolást, az akár egyfajta közösségi skizofréniát is előidézhet.
A sajátos igazság és a haza
Szép, erre vonatkozó példákat láthatunk napjainkban a román közéletben, ami nem is csoda, hiszen az utóbbi másfél évszázad román történelemírásának és -oktatásának több köze volt az ideológiai szférához, mint a tudományhoz. Kezdve a hipotézisnek is gyenge, régészetileg alá nem támasztott dáko-román kontinuitáselmélettel, el egészen a „Vitéz” eposzi jelzővel ellátott Mihály vajdáig, akit úgy ábrázolnak, mint a„román” országok első egyesítőjét, fittyet hányva e prezentáció teljes történelmietlenségére és megalapozatlanságára. Hogy ismondta Nicolae Iorga? „Mihez kezdjek az igazsággal, mikor a hazámról van szó?”
E hozzáállás jellemző mindmáig a román közgondolkodásra, a politikum, a sajtó és az értelmiség fősodrára. A vélt nemzeti érdek szolgálatában a napot is le lehet tagadni az égről, lehet középkorinak vagy akár sztálininak nevezni a megannyi modellértékű jelenkori európai példával illusztrálható autonómiát. Lehet képzelegni 1848-ban a magyarok által elpusztított 40 ezer románról és több száz felégetett faluról, elegánsan figyelmen kívül hagyva a magyar revansnál sokkal több áldozattal járó, ürügy és ok nélküli román vérengzéseket, amelyek fő felelőse a románok által a legfőbb hősök egyikévé emelt Avram Iancu.
Mítoszaink De seperjünk inkább a magunk portája előtt!
Számunkra a legérdekesebbek az utóbbi száz év magyar történelmének azon figurái, akiknek esélyük van mítosszá válni, akiknek a nemzeti köztudaton belül elfoglalt helye tőlünk is függ. Ezen belül is azok a legfontosabbak, akik – ha netán bekerülnek a nemzeti pantheonba – méltatlanul kerülnek oda. Érzékeny kérdés: kit szabad demitizálni, s ki az, akinek árnyalt, tabumentes bemutatása akkora sérülést okozhat a kollektív nemzeti öntudatban, hogy jobb hozzá sem nyúlni. Az utóbbira példa Szent István, az előbbire Károlyi Mihály, Ady Endre és Antall József. Károlyi esete egyértelmű, ő az ismert, kutatott magyar történelem leggyászosabb figurája. Azt a kárt, amit a nevével fémjelzett kurzus okozott a magyar haderő leszerelésével épp akkor, amikor a magyar katona négy éven át idegen érdekért folytatott háború után a saját hazájáért küzdhetett volna, méghozzá eredménnyel, aligha lehet felülmúlni. Károlyi sztárolásával lényegében a magyar baloldal is leleplezi önmagát, hiszen világosan következik belőle: a nemzeti megmaradásnál, a nemzeti érdekérvényesítésnél fontosabbak számára az importált absztrakt elképzelések, a polgári radikális „társadalommérnökség”. Károlyi demitizálása, bűneinek minél szélesebb körben való ismertté tétele nemcsak megengedett, de kifejezetten kívánatos, a nemzeti ébredésnek, a megalapozott történelmi öntudat megteremtésének épp annyira elmaradhatatlan feladata, mint Kun Béla, Szamuelly, Rákosi vagy Kádár történelmi bűneinek tisztázása.
Adyval bizonyos fokig más a helyzet. A zseniális költő sajátos nemzeti szemléletmódja sokak nemzeti szocializációjához hozzájárulhatott, mindazonáltal aligha tagadható publicisztikájának szabadkőműves ihletettsége, s a tény, hogy szekértolója volt a történelmi Magyarországot szétprédáló Jászi-Károlyi-féle polgári radikális társaságnak. Zseniális líra, szociális érzékenység – amit olyan nemzeti próféták is igen sokra tartottak, mint Szabó Dezső – és végzetes politikai vakságból fakadó, tartalmában-következményeiben tragikus közírói tevékenység.
Antall helyzetkihagyásai
Végül itt van Antall József, akinek szobrot emelnek, akire sokan úgy tekintenek, mint a modern nemzeti politizálás etalonjára, holott a retorikán túl leginkább helyzetkihagyásban jeleskedett. Átvállalta az előző rendszerben felvett államadósságot, nem tudunk arról, hogy legalább megpróbálta volna azt mérsékelni vagy átütemezni. Miniszterelnöksége alatt folytatódott a legenyhébb kifejezéssel is visszásnak nevezhető privatizáció, asszisztált a magyar ipar és mezőgazdaság szétveréséhez, Magyarország az elsők között ismerte el Szlovákiát ahelyett, hogy kérje a magyar–szlovák határ megállapítását az etnikai határok mentén – elvégre a párizsi békeszerződés Csehszlovákia és nem Szlovákia határait rögzítette. A „kárpótlással” lényegében megcsúfolta a kommunisták által megrabolt gazdákat és ingatlantulajdonosokat, és miként a minap sugárzott Az igazság soha nem késő című, a lényegről szóló és a lényeget láttató filmben elhangzott, rajta is múlt, hogy nem történt semmiféle történelmi igazságtétel. Hogy az 1956 után sortüzeket vezénylők, a forradalmat vérbefojtók, a megtorlásban jeleskedők, a pufajkás véreskezű kegyetlenkedők nem nyerték el méltó büntetésüket, sőt, kiemelt nyugdíjban részesültek, míg áldozataik tengődhettek a demokrácia nagyobb dicsőségére. Antall József akarva-akaratlanul hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet birodalom által feladott Magyarország zavartalanul cseréljen gazdát, az új urak, az euroatlanti globalizmus képviselői pedig kényelmesen berendezkedhessenek. Nem meglepő, hogy a globalizmus helytartó elitjének emblematikus figuráját, Bokros Lajost Brüsszelbe küldő MDF-elnök, Dávid Ibolya előszeretettel hivatkozik az „antalli örökségre”. Aligha indokolt azonban, hogy ezt azok tegyék, akik tisztában vannak globalista erők gyarmatosítási törekvéseivel, akik megpróbálnak önálló magyar gazdaságpolitikát folytatni, s tágítani a bel- és külpolitikai mozgásteret.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A Királyföld megújuló élete
Szászfehéregyháza tájékára (a Brassó megyei Szászbuda, románul Bunești, német nevén Bodendorf Segesvár felöli végében, amikor gyorsítanánk Marosvásárhely irányába, van egy balra mutató, Viscri feliratú tábla, azt kell követni), a valamikori Deutschweißkirch irányába indulni elhatározás kell, oda nem téved csak úgy, véletlenül az ember. Hacsak ténylegesen el nem téved a kőhalmi bekötőúton Dacia – a valamikori német Stein, magyar nevén Garat – felé, mert onnan is megközelíthető. Bárhogy is történjen, az ismeretlen Viscri meglepő, új világot villant fel a látogatónak. Nyolcszáz év hagyatéka
A szászok földjének bejárására már 2005 végén megszületett bennem az elhatározás, csak idő híján halogattam az expedíciókat. Pedig sürgetett az idő, hiszen 2005 novemberében Homoród akkor 79 éves egyházi gondnoka könnyekkel a szemében búcsúzott tőlem: „Ne feledj el!”. Tizenhárman éltek még akkor a „flandrenses” leszármazottak közül, egy-kettő élhet még az erődtemplom igazi tulajdonosai közül – ha él még egyáltalán – azon a földön, amelyet nem alaptalanul neveztek el Királyföldnek (Fundus Regiusnak). A II. András Mátyás által is megerősített arany szabadságlevelével létezhettek ott a szászok mintegy nyolcszáz esztendőig, hogy a múlt század hetvenes éveitől kezdve két-három évtized alatt tömegesen itthagyják e vidéket és az 1989-es változások pontot tegyenek a szász falvak kiürülésének fájdalmas folyamatára. A látható végeredmény a Homoród, a Küküllők völgyeiben, vagy Beszterce környékén portyázók számára az itt-ott felhagyott bennvalók, a felénk községházának is beillő romos épületek látványa. Mi lesz a szászok földjével, a valamikori ragyogó Királyfölddel, amely magába foglalja a valamikori Kőhalomszéket,Nagysinkszéket, Segesvárszéket, Szászsebesszéket, Szászvárosszéket, Szebenszéket, Szerdahelyszéket, Újegyházszéket, majd később Medgyesszéket és Selykszéket is. Nyolcszáz év folyamán hatalmas gazdagságot voltak képesek kitermelni, nemcsak az összes erődített templom mellett kötelező módon felhúzott iskolaépületeket, hanem pompázó, rendezett falvakat és városokat. Mi lesz ezzel a gazdagsággal?
A választ a királyi udvarokban érdemes keresni, hiszen a Fundus Regius 20. századvégi elnéptelenedése után ismét egy királyi sarj, a brit trónörökös, Károly foglalkozik a vidék sorsával. Rhédey Klaudia magyar grófnő szépunokája nem bizottságok kinevezésével, hanem hatékony stratégiákkal próbálja segíteni a Királyföld értékeinek megőrzését a Mihai Eminescu Trust fővédnökeként. Örökmozgó szervező
Caroline Fernolend leginkább egy csomag élesített dinamitra emlékeztető hölgy, a Mihai Eminescu Trust brit–román alapítvány vezetőjeként 73 helységben kommunikál a többnyire roma közösségekkel, és együtt próbálják kitalálni, mitől lehet könnyebb az életük, miközben megmentik a szász örökséget is.
„Valamennyi ősöm Weißkirchben született, jómagam és a férjem is odavalósiak vagyunk” – meséli Caroline. Magyarázatként közbeszúrja: a szászok egymás között házasodtak, nem utolsó sorban azért, hogy el ne veszítsék az előjogaikat, és ez a „zab földjén” is így volt: Szászfehéregyháza környékén nem volt igazán jó termékeny föld, ezért többnyire állattenyésztésből éltek az emberek. Az önálló falu gondolata (a Mihai Eminescu Trust projektje) ebből a szükségből fakadt, valamint a létező hagyományokra épült – részletezi az elnök. Valamennyi szász falunak saját szabályrendszere volt, benne a szomszédságok intézményével, a szászfehéregyházai szabályok dokumentáltan 1623-ban már léteztek. Ez a rendszer magába foglalta a szomszédságok szabályait a maguk külön rendelkezéseivel, amelyek nem teljes mértékben ugyan, de 1990-ig is megmaradtak. Egy ilyen, ma viccesnek hangzó, de szigorú szabályt említ: ha úgy alszol el a mise idején, hogy a második szomszéd is meghallja, büntetést kell fizetned! – nos, a múlt század végén ezt már nem alkalmazták, de a káposztalopásra vonatkozót ma is megszívlelhetőnek tartanánk: ha látod, hogy a szomszédasszony elemel egy fej káposztát, és nem szólsz a tulajdonosnak, ugyanolyan büntetést kaphatsz, mintha te loptál volna.
Család, közösség
Caroline és a férje nem is próbálkoztak a kivándorlással Németországba. A húga élt odakinn, de tizenhárom év után hazajött, a lányuk is dolgozott Berlinben, a német parlamentben öt éven keresztül, ma már ő is itthon van, fiuk Segesváron vezet egy gyárat, Caroline szülei is itt maradtak. Mindannyian azért, hogy megmentsék az utódok számára a szász örökséget. Velük együtt 15 szász él ma Weißkirchben.
A szász falvak faluközösségeiben ma a romák vannak többségben – mondja Caroline – csak Almakeréken (németül Malmkrog, románul Mălâncrav), ahol az alapítványuk megvásárolta az Apafi-kastélyt, van szász közösség, a legnagyobb az országban. Almakerék nem volt szabad falu, ott van az egyetlen festett szász templom, mert ott katolikusok maradtak az emberek, nem tértek át a reformáció idején, mint a többi faluban. Ott él még egy közösségben 130 szász ember, egy nagy, 1100 lelkes faluban. „Mi, Szászfehéregyházán tizenöten vagyunk szászok a négyszázhúsz lakosból, de vannak olyan helyek, ahol már nem élnek szászok, például Szászfenesen (Florești) vagy Szászalmádon (Alma Vii). És ott van Erked is (Archita), ahol még él két szász!”
Átvállalt felelősség
Az Önálló falvak nevet viselő projekttel megpróbálnak néhányat megoldani a közösségek szociális, gazdasági, kulturális gondjai közül. Az egykori szász falvakban élő többségi roma közösségnek képzési lehetőségeket ajánlanak fel, hogy hagyományos mesterségeket tanulhassanak. Kőműves, ács, asztalos, téglavető vagy cserépkészítő lehet belőlük, és hozzásegítik őket ahhoz is, hogy magánvállalkozókká válhassanak, felelősséget vállaljanak. „A képzés után jövedelemre tehetnek szert, jobban élhetnek, és a találkozókon, amelyeket ezekkel a közösségekkel bonyolítunk le, ők jönnek különböző ötletekkel – meséli Caroline. – Elmondják, mire van szükségük, mit szeretnének tenni, ezeket a szükségleteket mi projektekbe öltöztetjük, gyakorlati alkalmazásokat keresünk számukra, és hozzálátunk, hogy megvalósíthatósági alapokat szerezzünk hozzájuk.” Riomfalván (Richiș) például elmondták, hogy tatarozni kellene a kultúrházat, erre alapítványi ács- meg kőművestanfolyamokat szerveztek, aztán megkérdezték, lenne-e önkéntes az építkezéshez, mert ők adnak téglát, cserepet, de dolgozniuk kell. Találtak is tizenöt roma és román fiút, akik a tatarozás végeztével jogot nyertek, hogy három alkalommal ingyenesen használhassák a kultúrházat. „Meg kell érteniük, hogy ha van önkéntes egy-egy munkához, könnyebben jutok pénzhez is, mert az ilyen jellegű munkákat támogató szervezetek is látják: a közösség motivált, tenni akar.” Egy-egy ilyen akció révén megmentenek egy, az örökségünk részét képező épületet, az emberek pedig szinte öntudatlanul átvállalják a felelősséget egy olyan örökségért, ami nem az övék volt! De most hozzájuk került, dolgoztak rajta, büszkék rá, és vélhetően nem fogják megrongálni vagy elpusztítani – az övék lett, felelősek érte. Talán ez a legszebb a Mihai Eminescu Trust alapítvány munkájában – mondja Caroline.
Turistaszétszórási projekt
„Az a munkánk, hogy ezekben a falvakban létező közösségeket rávegyük: ismerjék fel ennek a kulturális-természeti örökségnek a jelentőségét, amely ott még létezik körülöttük, segítsük hozzá őket egy emberibb élethez, és ők vállalják át ennek az örökségnek felelősségét.” Az alapítványnak összesen 11 féle projektje van: a 13 éves működése alatt összesen több mint ezret futtatott a közösségekkel együtt, és ez a 11 eközben kristályosodott ki. Caroline Fernolend szerint nagyon fontos, hogy ők a gyakorlatban végzik ezt. 13 év munkájának a tapasztalatai alapján leszűrték, hogy a legfontosabb projektek a magánszemélyek örökségéhez kapcsolódtak: házak, csűrök, gazdasági épületek helyreállításához. Ezen túl pedig logikusan következett, hogy a kulturális turizmusban kaphatnak helyet a helyreállított házak, ahol hagyományos étkeket szolgáltak fel, amelyekhez az alapanyagot ugyanott termelték meg. Így nőtt egy keveset a létfenntartó gazdaságok színvonala.
A valaha létező 240 erődített templomból mára talán 150 maradt meg, legalább azokat meg kellene, meg lehetne még menteni, csak az egyházakat kell még meggyőzni, hogy a helyiek segítségével végeztessék el a helyreállítási munkálatokat – mutat rá Caroline. Aki egyébként „szétszórná” Weißkirchből a turistákat más szász falvak felé, mert ott túl sok van.
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Matlap, akár a borókafenyő
Fontos pillanat volt a Bolyai Egyetem életében, amikor az egyetem magyar állampolgárságú tanárait 1949-ben felszólították, hogy mondjanak le állampolgárságukról, különben elveszítik állásukat. Az érintettek – néhány kivételtől eltekintve – vállalták állásuk elvesztését, és elhagyták az országot. Helyükre tehetséges középiskolai tanárokat alkalmaztak, akik azonban többnyire nem rendelkeztek megfelelő tapasztalattal a tudományos munkában. A Bolyai Egyetem jellege megváltozott: a tanárképzésre helyeződött át a hangsúly. Nem véletlen hát, hogy a magyar nyelven tanuló diákok minél jobb felkészítése céljából itt kezdeményezték először egy nekik szóló szaklap elindítását a matematika és fizika tárgykörében. Kezdetben csak a nagy hagyományokkal rendelkező Gazeta Matematică și Fizică tükörfordítását engedélyezték Matematikai és Fizikai Lapok címen, 1957 januárjától azonban sikerült függetleníteni a lapot, amely önálló szerkesztőbizottsággal működött tovább.
A lap csak ezt követően vált igazán hatékonnyá, érdekes cikkeivel, kitűzött feladataival és önálló feladatmegoldók rovatával közelebb került az olvasókhoz, felkeltette a tanárok és a tanulók érdeklődését egyaránt, sok kiváló matematikus, fizikus és műszaki értelmiségi kineveléséhez járulva hozzá. Fénykora azonban hamar véget ért: 1962-ben a Román Matematikai és Fizikai Tudományos Társaság visszaállította a régi állapotokat, csak a román nyelvű folyóiratban megjelent anyag fordítását lehetett közölni, beleértve a feladatmegoldók rovatát is. A lap iránti érdeklődés ismét megcsappant, főleg miután 1964-től kezdődően a román nyelvű Gazeta Matematică seria B tükörfordításaként csak matematikai tárgyú anyagot közölt. A szerkesztőség egyetlen fizetett alkalmazottal működött, aki egyszemélyben volt felelős szerkesztő, titkár, könyvelő és mindenes. A társaság akkori elnökével, Nicolae Teodorescu akadémikussal kialakított személyes kapcsolatnak köszönhetően 1974-től némileg javult a helyzet, engedélyezték a magyar anyanyelvű feladatmegoldók nevének külön közlését. A lap tartalma egy-egy önálló rovattal fokozatosan bővült, szaporodtak a feladatmegoldók, és évről-évre haladt az önállósodás felé, míg 1997-ben végre sikerült függetleníteni. Az 1993-ban alakult Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság segítségével Matlap néven folytatta életét a lap. Ettől kezdve ismét növekedésnek indult a népszerűsége, egyre több tanár és diák kapcsolódott be a munkába, és a feladatmegoldók rovata is gyarapodott. Az egyetemisták is részt vettek a szerkesztésben a beküldött megoldások javítása és feladatsorok összeállítása révén.
A lap munkatársai évente jelen vannak a Magyar Tudomány Napja alkalmával rendszeresített konferencia szervezésében, amelyet tavaly november 8-10-én tartottak. Ezeken a didaktika szekció keretében a matematika tanárok találkoznak, előadásokat hallgatnak és tartanak, megvitatják a matematika oktatásának helyzetét, jövőjét és a lap szerepét a tanításban, a versenyekre és felvételi vizsgákra való felkészülésben a magyar tannyelvű iskolákban. Ekkor adják át a Farkas Gyula Emlékérmet is, amelyet a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elérő tanárok kapnak. Bár nem jár pénzzel, évek óta nagy megtiszteltetésnek számít a díj, amelyet legutóbb a székelyudvarhelyi Dávid Géza, a nagybányai Longáver Lajos és a sepsiszentgyörgyi Simon Ilona kapott.
A hatvanadik születésnap jó alkalmat szolgáltatott az emlékezésre: a küzdelmes évtizedekre, a tanárok és diákok részéről érkező sok önzetlen segítségre. ők tették lehetővé, hogy a lap a legnehezebb időket is túlélje.
Kolumbán József
(A szerző a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Matlap főszerkesztője.)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Enyhül az orvoshiány
Hét új orvos kezdte el a munkát nemrég a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, és várhatóan érkezik még fiatal szakember a következő időszakban – közölte Demeter Ferenc, a kórház menedzsere. A fiatal orvosok közül többen olyan területeken dolgoznak, amelyeken rég elhúzódó és a kevés itt dolgozó szakembert jelentősen leterhelő orvoshiány volt, van köztük például onkológus és két aneszteziológus is. A frissen érkezett orvosok nagy része helyi vagy térségbeli születésű – közölte az intézmény vezetője.
Számos más kórház mellett a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak is gyakran emlegetett problémája a szakemberhiány. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője tavaly ősszel azt nyilatkozta, a megyében akár száz szakorvosnak is lenne helye. A hiányszakmák között említette a hematológus, allergológus és immunológus, sportorvos, aneszteziológus, sürgősségi szakorvos, intenzív terápiás szakorvos, neonatológus, nefrológus, diabetológus és onkológus szakmákat. Amint akkor rámutatott, a megyében tavaly nem volt hematológus, valamint allergológus szakorvos sem.
Nagy űrt töltenek be
Ez utóbbi két terület most már le van fedve, a csíkszeredai kórházba év végén érkezettek között ilyen szakemberek is vannak. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere elmondta, tavaly decemberben, illetve idén januártól a kórházban hét új orvos kezdett el dolgozni. Egy onkológus, két aneszteziológus, egy urológus, egy hematológus, egy allergológus-immunológus és részmunkaidőben egy gyermekpszichiáter dolgozik a kórház osztályain. Van köztük olyan, aki a rezidenciátus alatt is itt tevékenykedett már, olyan, aki csak besegített néha, de olyan is, aki máshol töltötte a gyakornoki időszakot.
Az orvosok fiatalok, frissen végzettek, és többségük helybeli, illetve a térségből származik és hazajött – ismertette Demeter Ferenc. Rámutatott, nagy űrt tölt be például a két aneszteziológus, teljes állásban ugyanis az utóbbi időszakban csak egy altatóorvos dolgozott, akinek a munkáját nyugdíjas bedolgozó kollégák segítették. A menedzser még elmondta, a későbbiekben egy idegsebész is érkezik a kórházba, és előfordulhat, hogy más területekre is kapnak még fiatal orvosokat.
Csíkszeredát választotta
A nemrég Csíkszeredába került orvosok egyike Monica Istrate hematológus. A Brassóból származó, magyar édesanyja révén a román mellett a magyar nyelvet is tökéletesen beszélő szakember a belgyógyászaton dolgozik. Elmondta, Marosvásárhelyen végezte az egyetemet, és dolgozni is maradhatott volna ott, de ha már nem mehetett Brassóba, akkor inkább Csíkszeredát választotta, jobban kedveli a kisebb, csendesebb város jellegét.
Egy hónapja van itt, az új lakó- és munkahelyet még meg kell szoknia – mesélte el. A 36 éves orvos bizakodó, mint mondta, kedvesen és befogadóan viszonyultak hozzá a kórházban. Hozzátette, mivel eddig nem volt hematológus az intézményben, még ki kell alakuljanak munkaterületén a dolgok.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

Nekiment Frunda Györgynek a kormányfő egyik bizalmasa
Bírálta Frunda György miniszterelnöki tanácsost Sebastian Ghiță szociáldemokrata képviselő, Victor Ponta bizalmasaként számon tartott üzletember az RMDSZ volt szenátorának az Egyesült Államokról tett kijelentései miatt.
Frunda György az amerikai külügyminiszter európai ügyekért felelős beosztottjának romániai látogatása kapcsán nyilatkozott csütörtökön a sajtónak. Victoria Nuland pénteken és szombaton tartózkodik Bukarestben, ahol a romániai jogállamiság helyzetéről tájékozódik.
„Mi lenne, ha mi is tájékozódnák az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?” – jelentette ki Frunda. Victor Ponta tanácsosa szerint Nuland romániai látogatása az Egyesült Államok „felsőbbrendűségi érzéséről” árulkodik.
A volt szenátor hangsúlyozta, Románia nem gyarmat, ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására. „Természetesen nagyon fontos a párbeszéd az Egyesült Államokkal, de a dialógusnak majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania” – tette hozzá.
Frunda: ki az a Ghiță?
Sebastian Ghiță szerint Frunda György félrebeszél. „Nem akarom azzal megsérteni, hogy idiótának nevezzem a kijelentéseit, de túl enyhe lenne, ha szerencsétlen megfogalmazásnak minősíteném a szavait. Az Egyesült Államok Románia legfontosabb stratégiai partnerei. Frunda György nem fogta fel, hogy szavait a román kormány elleni propagandára lehet felhasználni” – mondta a képviselő.
Frunda György a maszol.ro megkeresésére elmondta, fenntartja a kijelentéseit. Arra a kérésünkre, hogyan kommentálja Sebastian Ghiță bírálatait, a volt szenátor visszakérdezett: „Ki az a Sebastian Ghiță?”
Cs. P. T.
maszol.ro,

Évértékelő beszélgetés Halász Ferenccel, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnökével
„Az RMDSZ-szervezet megérett a generációváltásra”
A tavalyi év választásoktól mentes esztendő volt, amelyben a szervezetépítésre és a magyarság ügyeinek rendezésére koncentrálhatott az RMDSZ Temes megyei szervezete.
Halász Ferenc megyei elnökkel a 2013-as év eredményeiről, újdonságairól, a 2014-es évi tervekről beszélgettünk az újév első napjaiban.
– A tavalyi évben történt legfontosabb változás: néhány éves kiesés után ismét parlamenti képviselőnk van, Molnár Zsolt személyében, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyitott a szervezet számára, annak ellenére, hogy országos szinten ellenzékben van az RMDSZ. Másik újdonság az, hogy megújult az RMDSZ Önkormányzati Tanács vezetősége, Csáki-Gál Károly személyében új elnöke van ennek az intézménynek.
A tavalyi év során a temesvári polgármesternek javasoltuk egy Kisebbségi Konzultatív Tanács felállítását, amelyen keresztül – tekintettel arra, hogy nem vagyunk jelen a megyei, illetve a városi tanácsban – hatékonyabban tudjuk képviselni a magyar közösséget. Elküldtük a javaslatainkat a működési szabályzatra, és a következő napokban átküldjük azon prioritásainknak a listáját is, amelyeket a 2014–16 időszakban szeretnénk megvalósítani a magyar közösség számára.
Újdonság volt az is, hogy megalakult az RMDSZ Nőszervezete, amely elkezdte tevékenységét, ami az elmúlt esztendőben a karácsonyi ajándékozásban nyilvánult meg. Bejegyeztünk egy civilszervezetet is, a Bánsági Közösségért Egyesületet, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az RMDSZ által szervezett rendezvényekre összegyűjtse a pénzforrásokat.
Gőzerővel folytatjuk a magyar állampolgársággal kapcsolatos tevékenységünket. Az előző évben 420 személy számára tettük lehetővé, hogy kérelmezzék a magyar állampolgárságot. Útlevél-kérvényezéssel és regisztráció elvégzésével is foglalkozunk azok számára, akik az idei magyarországi választásokon részt óhajtanak venni.
– Melyek voltak a 2013-as év legfontosabb eseményei az RMDSZ-szervezet szemszögéből?
– Először azt szeretném kiemelni, hogy elkészült egy olyan eseménynaptár a megyében, amely tartalmazza a legfontosabb rendezvényeket (városi és falunapok, templombúcsúk stb.). Tavaly sikerült minden, a magyar közösség számára fontos esemény alkalmával rendezvényt szervezni (március 15., június 4., október 6., október 23.), amelyekről méltósággal megemlékeztünk. Az Összetartozunk program kissé korlátozottabban működött a tavalyi esztendőben, tekintettel a Hargita megyei tanács elnöke körüli eseményekre, de az oktatás és a művelődés területén itt is sikerült előrelépni. Összehoztuk a bánsági magyar települések találkozóját, amelynek keretében romániai és szerbiai bánsági magyar települések elöljárói két alkalommal is találkoztak. Ez egy olyan együttműködés, amely reméljük, hogy Szerbia EU-s csatlakozása időszakában különösen aktív lesz. Elkezdtük olyan rendezvények szervezését, amelyekből hagyományt szeretnénk teremteni Temes megyében: ilyen a Családi Nap és a Szórványnapi rendezvények, ezeknek a palettáját megpróbáljuk az elkövetkezőkben bővíteni. A 2014-es esztendőben szeretnénk ezt az eseménynaptárt, vagy legalább a legfontosabb eseményeket nyilvánosságra hozni, egyrészt azért, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, másrészt azért, hogy kerüljük el a rendezvények „egymásra szervezését”.
A 2014-es eseménynaptár abszolút újdonságai: február végén egy jótékonysági bál megszervezése vállalkozók részvételével, április végén pedig a Magyar Hagyományok Napjának a megszervezése.
– Készül a bánsági magyar közösség saját adatbázisa. A beérkezett adatok alapján mennyire helytállóak a hivatalos statisztikák a magyarság lélekszámát illetően?
– Nagyon fontos célkitűzésünk egy magyar adatbázis elkészítése. A vidéki településekről, ahol RMDSZ-szervezet működik, döntő többséggel már beérkeztek az adatok. Véleményem szerint a statisztikai adatok többé-kevésbé helyesek, ami a magyar lakosság lélekszámát illeti. Nekünk nem áll rendelkezésünkre olyan eszközrendszer, hogy ezeket a statisztikai adatokat pontosítani tudnánk. A beérkezett adatok majdnem minden esetben kevesebb magyart tüntetnek fel, mint ami a statisztikákban létezik. Ez az adatgyűjtés nehézségeinek számlájára írható. 2014-ben ezt a tevékenységet folytatni kell. A legnagyobb gondot a temesvári adatok begyűjtése jelenti, hiszen itt nagyon nehéz megkeresni a 15 000 magyart a 300 000 lakos között! Úgy vélem, hogy 2014-ben sikerül egy használható magyar adatbázist létrehozni, amely hasznosítható a következő választások idején, ugyanakkor közvetlen kapcsolatteremtést biztosít sokkal több magyarral, mint amire jelenleg lehetőség van.
– Sikerült-e valamelyik Temes megyei településen RMDSZ-szervezetet alapítani, vagy újjáéleszteni a 2013-as esztendőben?
– Vannak olyan RMDSZ-szervezetek, amelyek megújításra, tisztújításra várnak, ilyen például Újszentes, ahol az előkészületek már megtörténtek. Ezen túl Varjason, Temesrékason sikerült az RMDSZ-életet felpezsdíteni, Facsádon is próbálkozunk egy sokkal aktívabb tagsági életet kialakítani. A 2014-es prioritások között ez a téma is szerepel, és az adatbázis elkészítése kellő motivációt biztosít nekünk és a helyi közösségek számára is. Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül a politika iránti érdeklődésüket felkeltsük a bánsági szórványban élő magyaroknak, hanem egyáltalán arra, hogy magyar rendezvényekre igény legyen.
Nem csak az RMDSZ-szervezeteket akarjuk újjáéleszteni, hanem aktívan kezdtünk foglalkozni a fiatalsággal is. Rendszeres találkozók megszervezésében gondolkodunk. Tavaly Végváron volt egy ilyen találkozó, és most februárban szervezzük az ifjak számára a következő rendezvényt. Úgy érzem, hogy megérett ez a szervezet a generációváltásra! Az új generáció felépítése, a politika és a magyar közösség iránti érzékennyé tétele nem egyszerű dolog…
– Melyek a 2014-es év prioritásai, újdonságai, legfontosabb eseményei?
– A legfontosabb politikai esemény az Európa Parlamenti választás, amelyre május 25-én kerül sor. Temes megyei magyar jelölt befutó helyen biztosan nem lesz, de aláírásokat és szavazatokat innen is kell gyűjteni, hogy országos szinten az 5% meglegyen. Az év első felét a választási kampánynak és a választás előkészítésének fogjuk szentelni. Eddig négy RMDSZ-es politikus jelezte részvételi szándékát az EP-választásokon, mind a négyen megkeresték a Temes megyei szervezetet a támogatásunkra számítva, de arról még nem döntöttünk, hogy kit fogunk támogatni. Az RMDSZ jelöltlistáját 5-6000 aláírással kellene támogatnunk, ezek összegyűjtése nem kis feladat lesz, komoly szervezést igényel.
A 2014-es esztendő az évfordulók éve lesz: 25 éves lesz az RMDSZ és a 89-es decemberi forradalom, igyekszünk mindkettőt méltóképpen megünnepelni. Idén lesz az 500 évfordulója Dózsa György kivégzésének, ebből az alkalomból is szándékunkban áll megemlékezést szervezni. Tavalyi adósságunk Ormós Zsigmond és Krecsányi Ignác szobrainak a felállítása Temesváron, ezeket a kezdeményezéseket a Magyar Színházzal és a Temesvári Magyar Nőszövetséggel együttműködve próbáljuk megvalósítani.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),