Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
1998. június 26.
"Szőcs Géza az átvilágítás követelményét hangsúlyozta írásában. A közvélemény arra kíváncsi, ki volt a Securitate embere. De miért a múlt idő, tette fel a kérdést Szőcs Géza. "Ki az, aki úgy gondolja. hogy az RMDSZ - az első számú politikai ellenség - nincs ma is keresztül-kasul átszőve informátorokkal, sőt annál is többel: máshol hozott döntések végrehajtóival, nemegyszer ítéletvégrehajtóival?!" Nem véletlen, hogy most kerülnek elő azok az iratok. Bárányi nem hagyta zsarolni magát, hanem vállalta: szekus volt. Szőcs Géza összefoglalta Bárányi múltját, kitérve arra, hogy 1982-ben őt rejtegette, nem kis kockázattal. 1989-ben Tőkés László mellé állt, nem kis kockázattal. 1989 őszétől - Szőcs Gézán keresztül - a Szabad Európa rádió titkos temesvári tudósítójaként működött. Ezért "mérlegelni vagyunk kötelesek", hangsúlyozta Szőcs Géza, ki mit követett el ténylegesen. - A múltfeltárás úgy lenne teljes, ha nemcsak a besúgók neve lenne ismert, hanem a megbízóké, a beszervezőké is. Szőcs Géza arra is emlékeztetett, hogy a Securitate a régi időkben minden kihallgatáson kötelező módon jelentést írt. Az ilyen kihallgatási jegyzőkönyveket próbálják meg mostanában ügynöki tevékenység bizonyítékaként felmutatni. A cél a hiteles politikusok lejáratása vagy megbüntetése. Mindezek miatt az RMDSZ-nek az elmúlt évtizedek történelmének őszinte feltárását kell szorgalmaznia, nyújtson be az RMDSZ egy ilyen törvényjavaslatot. Addig is az RMDSZ - javasolta Szőcs Géza - végezze el saját közszereplőinek átvilágítását. /Szőcs Géza: Átvilágítást!, avagy közszereplőink múltjának átvilágítása, mint imperatívusz. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./"
1998. június 26.
"Az RMDSZ vezetői megbeszélést folytattak Emil Constantinescu államfő főtanácsosával, Zoe Petre asszonnyal. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője kifejtette: a találkozó kapcsolatban állt a Szövetségi Képviselők Tanácsának hét végi kolozsvári tanácskozásával, amely a szenátor szerint "végelszámolást" hozhat a az RMDSZ és a koalíciós partnerei között az eddigi beváltatlan ígéretek kapcsán, pontosabban, az egyházi és közösségi javak visszaadásával, valamint az önálló magyar egyetem újraindításával kapcsolatban. Verestóy elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyezséget a koalíciós partnerek minden nap másképpen próbálják magyarázni, és leszögezte: amennyiben nem történik előrelépés, akkor nem az RMDSZ fog kilépni a kormányból, hanem "a koalíció távolodik el a szövetségtől". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./"
1998. június 27-28.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa a kolozsvári Állami Magyar Színházban tartotta jún. 27-28-án ülését. Az SZKT nyilatkozatot fogadott el az RMDSZ kormányzati tevékenységével kapcsolatban, határozatot hozott az RMDSZ tisztségviselőinek politikai átvilágításáról és felhívást intézett területi szervezeteihez, társszervezeteihez, valamint más szervezetekhez és egyesületekhez, csatlakozzanak az elindított gyűjtési akciókhoz az árvízkárosultak megsegítése érdekében. a/ Az SZKT a tanácskozásról sajtóközleményt adott ki: Az SZKT zárt ülésen hallgatta meg a szövetségi elnök beszámolóját a kormányzati tevékenységről valamint az Ügyvezető Elnökség, a képviselőházi és szenátusi frakciók féléves tevékenységi beszámolóit. Markó Béla szövetségi elnök szerint az ország helyzete sok szempontból válságos, fontos területeken a szükséges reform első lépéseit sem sikerült megtenni. Az általános válságtól az RMDSZ nem függetlenítheti magát, ennek hatásai megmutatkoznak a szövetségen belül. A helyzet komoly önvizsgálatot tesz szükségessé minden egyes tisztségviselő és testület részéről. Az előterjesztéseket követő vita során megfogalmazódott, hogy a kormányprogramba foglalt feladatok közül a reformok felgyorsítása, a decentralizáció és a helyi autonómiát szolgáló törvények kidolgozása mellett, a testület prioritásként jelöli meg a diktatúra idején elkobzott egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását, az oktatási törvénynek a koalíciós megállapodások szerinti véglegesítését, a kolozsvári központú magyar állami egyetem létrehozását. A kormányzati szerepvállalással kapcsolatosan elfogadott Nyilatkozat leszögezi: az oktatási törvényt illetően 1998. október 31-ig, a magyar állami egyetem létrehozásával kapcsolatosan pedig 1998. végéig szülessen meg a várt megoldás, ellenkező esetben lehetetlenné válik a szövetség további kormányzati felelősségvállalása. Ugyancsak kifejezést nyert az a vélemény, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása ellenére még mindig születnek kisebbségellenes, diszkriminatív intézkedések, mint például az, amely szerint az anyanyelvi tantárgyolimpiák országos díjazottjait nem illetik meg azon tanügyminisztérium által finanszírozott jutalomkirándulások, amilyeneket például a román nyelv és irodalom vagy a fizika tantárgy-győztesei számára biztosítottak.A Szövetségi Képviselők Tanácsa elfogadta a szövetségi elnök és az ügyvezető elnökség beszámolóit. A szövetség tisztségviselőinek politikai átvilágításával kapcsolatos kérdés vitája során megfogalmazódott: a romániai társadalomnak szüksége van az erkölcsi megtisztulásra és ennek a folyamatnak szerves része a vezető tisztségeket betöltő személyiségek átvilágítása. Csakhogy az utóbbi időben diverziós szándékkal olyan dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amelyek egyes magyar közéleti személyiségek nyilvános lejáratását célozták. Elfogadhatatlan, hogy a személyi dossziék anyagának szelektív kiszivárogtatása révén félrevezető szándékkal különböző információkat terjesszenek a nyilvánosság elé. A testület dr. Bárányi Ferencet a jelzett gyakorlat áldozatának tekinti, és elfogadja valamint magáénak tekinti az RMDSZ képviselőházi frakciója, az Operatív Tanács és a Temes megyei RMDSZ e kérdésben kiadott állásfoglalásait. A testület határozatot hozott arról, hogy az RMDSZ tisztségviselői záros határidőn belül tegyék le politikai önéletrajzukat az Operatív Tanácsnak. Az SZKT együttérzését fejezi ki mindazon román állampolgárokkal, akiknek az utóbbi hetek esőzései miatti árvizek anyagi károkat okoztak. Határozatában a testület felkéri az RMDSZ területi és társszervezeteit, hogy csatlakozzanak az árvízkárosultak megsegítését célzó, már elindított gyűjtési akciókhoz. A Szövetségi Képviselők Tanácsa a továbbiakban megerősítette tisztségében Péter Pált, a Takács Csaba ügyvezető elnök által kinevezett gazdasági alelnököt. b/ Az SZKT a következő nyilatkozatot adta ki: Az RMDSZ, mint a romániai reform elkötelezett híve, az új kormány kialakításakor, a koalíció többi pártjaival együttműködve, meghatározó szerepet töltött be a kormányprogram kidolgozásában, elsődleges szempontként kezelve a reformok felgyorsítását, a politikai és gazdasági stabilitás megerősítése érdekében. A kormányprogramba foglalt, határidőre lebontott, cselekvési irányvonalak prioritásként jelölik meg az elkobzott javak, és ezen belül az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását, az anyanyelvű oktatatás minden szinten való megvalósítását, kisebbségi törvénytervezet véglegesítését, az anyanyelvhasználat lehetőségét a közigazgatásban, valamint a földtörvény véglegesítését. Ezen törvények benyújtása a Parlamentbe, valamint megszavazása a kormányprogram előírásainak megfelelően elengedhetetlenül szükséges a reform folytatása érdekében. Az eltelt két hónap azt bizonyítja, hogy ezek a reformfolyamatok jelentősen lelassultak és a kormányprogramban lévő néhány jelentős intézkedés nem teljesült a feltüntetett határidőre. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy a kormánykoalíció politikai tényezői és a parlament felelősen kezelje a kormányzati prioritásokat és teljesítse ezek kivitelezését. Az önálló magyar állami egyetem létrehozásának módozatait vizsgáló bizottság létrehozásáról, valamint egyes elkobzott közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló kormányhatározattal Románia kormánya bebizonyította, hogy, ha létezik politikai akarat, akkor megvalósíthatók a kormányprogramban foglalt célok. Az SZKT, a kormánykoalíció tevékenységét elemezve, a kormányprogram szellemében elengedhetetlenül szükségesnek tartja a továbbiakban a következőket: I. A Képviselőház október 31-ig fogadja el a 36/1997-es sürgősségi kormányrendeletet a kormánykoalíción belül megkötött protokollumok szerint, valamint az ülésszak végéig a parlament véglegesítse a törvényt. II. A magyar állami egyetem létrehozásának módozatait vizsgáló bizottság jelentése alapján év végéig történjenek konkrét lépések az egyetem beindítása érdekében. III. Az őszi ülésszakban a parlament fogadja el a decentralizáció, a helyi autonómia megerősítését célzó törvénytervezeteket (a helyi pénzügyekről szóló törvényt az állami tulajdont és a helyi közösségek tulajdonát szabályzó törvényt és a helyi közigazgatásról szóló törvényt). IV. A parlament év végéig fogadja el az új alapokra helyezett költségvetési törvényt. Az RMDSZ kormányzati tényezőként mindeddig felelősen vállalta a reformok kivitelezésében hozott kormányzati intézkedéseket és adott esetben ezek népszerűtlen jellegének következményeit. Meggyőződésünk, hogy csak akkor lehet eredményes kormányzati tevékenységet folytatni, ha a kormány és a koalíciós partnerek a kormányzási keretet meghatározó kormányprogramot és azokban feltüntetett határidőket betartják, ellenkező esetben lehetetlenné válik szövetségünk további kormányzati szerepvállalása. c/ Az SZTK a következő határozatot hozta az RMDSZ tisztségviselőinek politikai átvilágításáról: A Szövetségi Képviselők Tanácsa megbízza az Operatív Tanácsot, hogy jelen határozat elfogadásától kezdődően 10 napon belül szólítsa fel a Szövetség megválasztott illetve kijelölt tisztségviselőit, hogy készítsék el politikai önéletrajzukat és azt, újabb 10 napon belül, zárt borítékban juttassák el az Operatív Tanácshoz. Politikai önéletrajz elkészítésének kötelezettsége az alábbiakra vonatkozik: a szövetség parlamenti képviselői és szenátorai, miniszterek és államtitkárok, vezérigazgatók, kormánytisztviselők, a szövetség országos testületeinek (SZKT, SZET, Operatív Tanács, Országos Önkormányzati Tanács, Ügyvezető Elnökség, az Ellenőrző, Etikai, és Szabályzatellenőrző Bizottságok) tagjai, prefektusok, alprefektusok, prefektúrák főtitkárai, megyei tanácsok elnökei és alelnökei, megyei illetve területi szervezetek elnökei. Ezen kötelezettség a jövőben megválasztandó illetve kinevezendő személyekre is vonatkozik. -A politikai önéletrajznak kötelező módon tartalmaznia kell a szekuritátéval 1990 előtti, a SRI-vel 1990 utáni kapcsolatok, valamint a kommunista pártban betöltött tisztségek leírását. A hivatalos átvilágítási törvény hatályba lépése után az SZKT, a szövetségen belüli átvilágítás elmélyítése érdekében, visszatér a kérdésre. d/ Az SZKT a következő határozatot hozta: Az utóbbi két hétben Románia egész területét (több mint harminc megyét) az esőzések nyomán árvíz sújtotta. Az SZKT együttérzését fejezi ki mindazon állampolgárokkal akiknek az árvíz anyagi károkat okozott. A kialakult súlyos helyzet nyomán az SZKT felkéri az RMDSZ területi szervezeteit, társszervezeteit, valamint más szervezeteket és egyesületeket, csatlakozzanak az elindított gyűjtési akciókhoz az árvízkárosultak megsegítése érdekében. Ugyanakkor felkérjük az RMDSZ tisztségviselőit, járuljanak hozzá ezen megsegítési alaphoz. Az elkövetkezendőkben, a kormányban lévő tisztségviselőkön, prefektúrákon, megyei- és helyi tanácsokon keresztül az RMDSZ megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek, reméljük, enyhíteni fogják az árvízkárosultak súlyos helyzetét. Az intézkedések végrehajtásával az SZKT az Ügyvezető Elnökséget bízza meg. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 29. - 1293. sz./
1998. július 1.
"Az RMDSZ SZKT Kolozsváron tartott jún. 27-28-i ülése után arról a döntésről, hogy az RMDSZ Operatív Tanácsa bekéri az RMDSZ-tisztségviselők nyilatkozatát a Securiate-hoz fűződött kapcsolatáról, Katona Ádám megjegyezte: "ez egy olyan erkölcsi tisztulás kezdetét jelentheti, amely az RMDSZ jövőjét hosszú távon befolyásolhatja". Mindazok, akik kompromittálódtak, vonuljanak ki a közéletből. - Az SZKT újabb, egyre távolabbi határidőt hagyott jóvá a tanügyi rendelet /36-os kormányrendelet/ elfogadásáról. Katona Ádám kifejtette: "katasztrofálisnak tartom azt a játékot, melyet Markó Béla úr és társai folytatnak a határidőkkel". /SZKT Kolozsváron = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 1-7./ Ugyancsak a legutóbbi SZTK-ülés kapcsán fejtette ki álláspontját Bodó Barna, az SZKT Állandó Bizottságának alelnöke. Amennyiben egy politikai erő sikertelen, a választók elfordulnak tőle. Az RMDSZ esetében nincs más választás, ebben az esetben ez befelé bomlaszt. Megtörténhet az is, hogy a választó el sem megy szavazni, vagy mást választ. Bodó Barna tartózkodott, amikor arról döntöttek, hogy az SZKT zárt ülésen tárgyaljon. A választóknak is tudniuk kell a problémákról. Az átvilágítás is bonyolult ügy, ugyanis erre törvény még nem létezik és még mindig a titkosrendőrség őrzi az anyagot. - A kormányzati szerepvállalást is meg kell vitatni. Jelenleg bizonyos folyamatok elindultak 17 kisebbségi ingatlan visszaadása "legalábbis lehetőséggé vált". Viszont Petre Roman álláspontját sem lehet elfogadni, hogy az RMDSZ indokolatlan követeléseivel rontja Románia külpolitikai képét, amely szerint az országban a kisebbségi kérdést mintaszerűen megoldották. - Föl kell tenni a kérdést, hogy a kormány, amely hamarosan elérkezik mandátumának feléig, mit fog tudni még megvalósítani. Ennek vizsgálata az RMDSZ számára létszükséglet. /Wagner István: SZKT-ülés után. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 1./"
1998. július 2.
Július 2-án, csütörtökön Markó Béla szövetségi elnök részt vett a kárpátaljai Szinevéren a Pro Minoritate Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, valamint a Friedrich Naumann Alapítvány közös szervezésében, illetve támogatásával június 29-e és július 3-a között hatodik alkalommal megrendezett Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen. Az RMDSZ elnöke Az EU-integráció és a határon túli magyarság témakörében tartott előadást. A rendezvényen ugyancsak részt vettek és előadást tartottak az említett témában: Németh Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke és Szecsei Mihály, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 6., 1298. sz./
1998. július 3.
"Az új koalíció kormányprogramja számos ponton komoly aggodalomra ad okot a magyarországi kisebbségeket és a határon túli magyarokat illetően - jelentette ki Tabajdi Csaba Budapesten júl. 1-jén tartott előadásában. Megítélése szerint a program a kisebbségek politikai autonómiáját tekintve visszalépést jelent. Szövege ugyanis az eddigi gyakorlattal és a kisebbségi törvény kitételeivel szemben - kizárólag kulturális autonómiáról szól. A magyarországi cigányságot a program nem a kisebbségek, hanem az elesettek sorában említi, az "akiknek segíteni kell" című fejezetben. Tabajdi Csaba szerint megbomlani látszik az a szerves egység, amelynek megteremtésére a szocialista-liberális kormány törekedett. A most távozók számára ugyanis egyformán fontosak voltak a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyarok. Az új kormányzatnak "a magyarországi kisebbségek csak annyiban lesznek fontosak, amennyiben ez függvénye a határon túli magyarok kisebbségi ügyének" - vélekedett. Az új kormánynak vállalnia kell a szomszédos országokkal kötött alapszerződéseket, hangsúlyozta. Aggodalomként fogalmazta meg: ha az új kormánykoalíció "túlhangsúlyozza a határon túli magyar kisebbségek védelmét, vagy félreérthető, félreértelmezhető kijelentéseket tesz", annak beláthatatlan következményei lehetnek a szomszédsági kapcsolatokra, és esetleg hátrányosan befolyásolhatja Magyarország euroatlanti integrációjának folyamatát is. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az új kormány ne avatkozzon bele az RMDSZ belügyeibe. "Budapest nem legitimálhatja a határon túli magyarokat" - közölte Tabajdi Csaba, aki fél attól, hogy az új kormányzatban "lesz hajlandóság" erre. /Csak kulturális autonómiáról szól. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./"
1998. július 8.
"Markó Béla szövetségi elnök részt vett a kárpátaljai Szinevéren a Pro Minoritate Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, valamint a Friedrich Naumann Alapítvány közös szervezésében, illetve támogatásával június 29. és július 3. között, hatodik alkalommal megrendezett Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen. Az RMDSZ elnöke "Az EU-integráció és a határon túli magyarság" témakörében tartott előadást. A rendezvényen ugyancsak részt vettek és előadást tartottak az említett témában: Németh Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke és Szecsei Mihály, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./"
1998. július 9.
Romániában a Máltai Lovagrendnek legalább három olyan képviselete is működik, melyeknek semmi közük az igazihoz. Mind a három lényegében gyanús ügyleteket bonyolít le, lehet, hogy közük van a hírhedt Propanda due szabadkőműves páholyhoz is, amelynek az olaszok szerint tagja volt Nicolae és Elena Ceausescu is. A három közül az egyik képviselője, Caiumi Serafino, aki magát a Máltai Lovagrend kelet-európai kancellárjának nevezi, azt állította, hogy a Jugoszlávia elleni embargó idején a titkosrendőrség /Romániai Hírszerző Szolgálat/ szervezte és irányította a Belgrádnak küldött szállítmányokat. /Gyarmath János: Magureanu és az embargó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./
1998. július 10.
"A Fidesz és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) idén hatodik alkalommal rendezett nyári szabadegyetemet Kárpátalján a helyi magyarság problémáiról, a mostani helyszín Felsőszinevér volt. "Magyarország európai integrációs és regionális politikája hosszú távon nem mozoghat egymás ellenében - mondta a szabadegyetemen jelen levő Németh Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke, aki az új kormány külügyi államtitkáraként a magyar-magyar kapcsolatokat fogja felügyelni. A fórum zárónapján Magyarország EU-csatlakozása és a határon kívüli magyarság viszonya volt a témája, melyen Németh Zsolt mellett részt vett Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés elnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és a vajdasági magyarokat képviselő Szecsei Mihály, a jugoszláv szövetségi parlament tagja. Németh Zsolt elmondta, hogy a Fidesz a kárpátaljaihoz hasonló nyári tábort idén kilencedik alkalommal szervez Erdélyben és a tervek szerint a másodikat rendezik meg a Felvidéken. A Fidesz-alelnök hangsúlyozta: az új kormány folytatni kívánja azt a magyar-magyar párbeszédet, amely 1996 júliusában kezdődött, de nem volt folytatása. Ez a mostani kárpátaljai találkozó a magyar-magyar párbeszéd miniváltozatának tekinthető. Németh Zsolt szerint az elkövetkező években a magyar külpolitika és nemzetpolitika legnagyobb kihívása az integrációs és a regionális szomszédsági politika közötti összhang megteremtése lesz. Előfordulhat, hogy egy áthidalhatatlanul mély szakadék fog tátongani Magyarország és a szomszédos országok, valamint Magyarország és a határon túli magyarok között, ha a kormány nem találja meg a megfelelő válaszokat. Ma mind az integrációs, mind a regionális politika spontán mechanizmusai sajnos a szakadék kivájása és elmélyítése felé hatnak - fűzte hozzá. Az olyan kijelentések, hogy a szomszédokkal rendeztük a viszonyt, bár a határon túli magyarság helyzetében komoly visszaesés következett be, számomra nem értelmezhetőek, ez a kettő nem fér össze - mondta Németh Zsolt. Majd hozzátette: az elmúlt évekhez képest természetszerűleg előtérbe fog kerülni a kisebbségek ügye, melyet korábban nem súlyának megfelelően kezeltek. Magyarország euroatlanti csatlakozásának komoly következményei lesznek a határon túli magyarságra, állapította meg Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, az egyetlen magyar parlamenti képviselő. Szerinte az lenne megoldás, ha születne egy törvény Magyarországon, amely külön státust biztosítana a határon túli magyaroknak. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az RMDSZ egyik fő kérése ezért az lesz az új magyar kormányhoz, hogy a magyar-román alapszerződésben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket minél jobban használja ki. Markó Béla csatlakozott Kovács Miklóshoz: haladéktalanul el kell kezdeni az integrációs következményekről való gondolkodást, arról, hogy a kapcsolattartás, a határátlépés kérdései hogyan oldhatók majd meg. Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke kiemelte: Magyarország európai integrálódása nem jelenti egyben a magyarság integrálódását. Ennek a kettősségnek az a veszélye, hogy a magyarországi és a környező államokban élő magyarság 1918 óta először valóban két különböző rendszerben fog élni. Ez az előbbi csoport számára előnyös, az utóbbi számára viszont hátrányos lesz. Ha ez a megosztottság huzamosabb ideig így marad, akkor elkerülhetetlenül kialakul egy lélektani válaszfal a két magyar nemzetrész között - mondta. Elsősorban annak a veszélyét kell csökkenteni, hogy ne váljunk szét két különböző kategóriájú magyarra, hangsúlyozta. Meg kell vizsgálni, hogy mit tehet Magyarország a saját törvényhozásával ennek megelőzésére. A Magyarországon kívüli magyarság pedig annyit tehet a megoldás érdekében, hogy megpróbálja alkalmassá vagy alkalmasabbá tenni az integrációra azon országokat, amelyekben élnek. A különböző országokban élő magyarság lehetőségei persze eltérőek: a 200 ezres kárpátaljai magyarság például nem lesz képes Ukrajnát alkalmassá tenni az EU-csatlakozásra vagy a NATO-integrációra, de a 2 milliós romániai magyarság sem tudja a 23 milliós Romániát átalakítani. /Új Szó (Pozsony), júl. 10./"
1998. július 13.
"Harmincöt román egyetem képviselői Radu Vasile miniszterelnökhöz címzett nyílt levélben tiltakoztak a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem 165 magyar tanárának és oktatójának a napokban - szintén a kormányfőhöz intézett levél formájában - közzétett terve ellen - jelentette júl. 10-én a Rompres. A terv hat magyar nyelvű kar létesítését szorgalmazza a "multikulturális" intézmény keretében addig is, amíg létre nem jön a romániai magyar egyetem. A román hírügynökség beszámolt arról, hogy a képviselőház oktatási bizottsága ugyancsak a kormányfőhöz intézett levélben kifogásolta az elgondolást. A bizottság elnöke Anghel Stanciu, a Nagy-Románia Párt tagja, aki szerint a kolozsvári magyar egyetemi oktatók "etnikai szeparatizmust" hirdetnek, amely kirekeszti a magyar kisebbséget az ország gazdasági, társadalmi és politikai életéből. /MTI, Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./"
1998. július 13.
Radu Vasile miniszterelnök júl. 11-én Bulgáriában járt, Szófiában találkozott török és bolgár kollégájával. A román kormányfő azt nyilatkozta, hogy útjának célja az informálódás volt, megállapodtak abban, hogy a következő hármas találkozót szeptemberben tartják, Isztambulban. /Röviden rovat. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 13./
1998. július 13.
Júl. 11-én Székelykeresztúron tartotta kihelyezett ülését az Udvarhelyszéki RMDSZ Elnöksége. Az ülésen részt vettek a Székelykeresztúri RMDSZ Választmányának tagjai, városi és megyei tanácsosok, a médiák képviselői. Tájékoztató hangzott el a kormánykoalíció és a parlament féléves munkájáról, majd a jelenlevők meghallgatták az elnökség tagjainak beszámolóit féléves munkájukról, valamint a széki szervezet állapotáról. A testület megállapította, hogy eredményként könyvelhetők el Hajdú Gábor Hargita megyei szenátor kinevezése az egészségügyi tárca élére, Kozsokár Gábor Kovászna megyei szenátor megválasztása az Alkotmánybíróságba, Gálfalvi Zsolt beválasztása az RTV Igazgató Tanácsába, a magyar tannyelvű állami egyetem alapítási feltételeit megállapító bizottság létrehozása, 17 fontos egyházi és közösségi ingatlan visszaadása a kisebbségeknek, valamint a 22-es sürgősségi kormányrendelet alapján kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezése 202 nem székelyföldi vegyes lakosságú helységben. - A székelykeresztúri választmánnyal sikerült tisztázni az elmúlt időszakban több kérdésben (önálló magyar nyelvű egyetem létrehozása, kettős állampolgárság kérdése, kormánykoalícióban való további részvétel) felmerült nézetkülönbségeket. A testület megállapította, hogy a fenti kérdések egyikének megítélésében sincsenek feloldhatatlan véleménykülönbségek. Az Udvarhelyszéki RMDSZ egységes az RMDSZ programja szerinti cselekvésben és a romániai magyar nemzeti közösség stratégiai céljainak megvalósításában. Végezetül az Elnökség felhívja Udvarhelyszék RMDSZ-tagságát, lakosságát, vállalkozóit, hogy az SZKT határozatának szellemében járuljanak hozzá az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége által létrehozott, az árvízkárosultak megsegítését szolgáló tízmilliós alap bővítéséhez. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 13., 1303. sz./
1998. július 13.
"Július 13-án a Cotroceni Palotában, Radu Vasile miniszterelnök és a két házelnök, Petre Roman és Ion Diaconescu jelenlétében Hajdú Gábor újonnan kinevezett egészségügyminiszter és Kozsokár Gábor alkotmánybíró, az Alkotmánybíróság tagja letette a hivatali esküt Románia elnöke, Emil Constantinescu előtt. Az eskütételen az RMDSZ képviseletében jelen volt Markó Béla szövetségi elnök és Verestóy Attila, szenátusi frakcióvezető. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 13., 1303. sz./ Megválasztása után Kozsokár Gábor emlékeztetett arra, hogy hét évvel ezelőtt azok közé tartozott, akik nem szavazták meg az új román alkotmányt; ezért szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy bár továbbra is az a meggyőződése, hogy az alaptörvény módosításra szorul, de amíg a többség akaratából az érvényben van, addig tiszteletben fogja tartani. Az RMDSZ-szenátor mandátuma kilenc évre szól a román Alkotmánybíróságban. Kozsokár Gábor egyben bejelentette, hogy lemond szenátori tisztségéről, a szenátus titkári tisztségéről és RMDSZ-tagságáról, ahogy azt a román törvények az összeférhetetlenség miatt megkövetelik. /MTI/ A parlamenti ülésszak mérlegéről az MTI-nek nyilatkozó Markó Béla RMDSZ-elnök a koalíciós és kormányzati válság negatív következményeire hívta fel a figyelmet - írta a Szabadság. Markó úgy látja, a törvényhozási munka már 1997 nyarától lelassult, változást a Radu Vasile-kormány létrejötte hozott ugyan, de a hátrányt a parlament nem tudta behozni, ezért a következő ülésszakra maradtak olyan törvények, amelyeket a kormányprogram értelmében már most véglegesíteni kellett volna, példaként említve meg a helyi költségvetési törvényt, a helyi vagyonok, tulajdonok törvényét, valamint a földtörvény módosítását. A romániai magyarságot is érintő, az oktatási és a helyi közigazgatási törvényt módosító két sürgősségi kormányrendeletet nem sikerült törvényerőre emelni. Az RMDSZ utóbbi napokbeli sikereként értékelte Kozsokár Gábor szenátor megválasztását alkotmány-bírává és Gálfalvi Zsolt kinevezését az állami televízió igazgatótanácsába. A Szabadság Tokay Györgyel, a Kisebbségügyi Hivatal vezetőjével készített interjút közölt, amelyben az RMDSZ célkitűzéseinek megvalósítási lehetőségeiről, valamint a kisebbségi magyarság igényeit is magában foglaló nemzetiségi stratégia kidolgozásának szükségességéről nyilatkozott. A lap kérdésére válaszolva Tokay kifejtette: a szövetség célkitűzéseinek megvalósítása tekintetében egy "optimista és egy realista" választ adhat: az első változat abból indul ki, hogy a kormányprogram tartalmazza az RMDSZ programjának egyes részleteit, tehét amennyiben ez a kormányprogram megvalósul, meg kell valósulnia az RMDSZ kormányprogramba foglalt célkitűzéseinek is. Ezek közül a kisebbségügyi miniszter stratégiai fontosságúnak tartja az óvodától az önálló egyetemig terjedő magyar oktatatás, valamint a nyelvhasználat kérdését. A "realista" megközelítés viszont abból a tényből indul ki, mondja a politikus, hogy - hasonlóképpen a kormányprogram megvalósításában tapasztalható nagyméretű bizonytalankodáshoz - a nemzetiségi politika kidolgozása is igen lassú léptekkel halad. A miniszter meglátásában igen nehezíti a helyzetet az, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak mindmáig nincs nemzetiségi stratégiája, ennek kidolgozása viszont igen nagy nehézségekbe ütközik, mivel a kormánykoalícióban minden úgynevezett demokratikus párt részt vesz, ezért a közös nevező megtalálása ebben a kérdésben "nem könnyű feladat". "A partnereink nagyon nehezen jönnek rá arra, hogy a kisebbségi igények RMDSZ-szempontú megközelítése tulajdonképpen nemcsak a kisebbségnek az érdeke, hanem román nemzeti érdek, román stratégiai érdek is" - szögezte le a politikus. /MTI/"
1998. július 15.
Az új magyar kormány kiemelt fontossággal kívánja kezelni a határon túli magyarokkal való kapcsolatokat. Ezért lényegesen javítják a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ tevékenységét. A HTMH ezután valóban az összmagyarság szétszórt közösségeinek érdekeit kívánja szolgálni. A Fidesz már a Horn-kormányzás idején is sokat bírálta a HTMH tevékenységét. Hasonlóan elégedetlenek voltak a hivatal működésével a határon túli magyarok közösségei is. Németh Zsolt lesz külügyi államtitkárként Tabajdi Csaba utóda. - Orbán Viktor kijelentette, hogy a magyar nemzet és az ország határai nem esnek egybe. Az új miniszterelnök lélekben Antall József 15 millió magyarjának lesz a miniszterelnöke, olvasható a hetilapban. /Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 15./
1998. július 16.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Gazdasági Főosztálya 1998. július 15-i keltezéssel körlevélben fordult a szövetség területi szervezeteinek elnökeihez, amelyben felkéri a területi szervezeteket, intézzenek felhívást a területükön tevékenykedő vállalkozók vagy vállalati vezetők felé, hogy járuljanak hozzá adományaikkal az árvízkárosultak megsegítéséhez, a bajba jutottak súlyos gondjainak enyhítéséhez. Erre a célra az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége központi gyűjtőakciót indított és a Román Fejlesztési Banknál számlát nyitott (BRD, Sucursala Cluj - 251100996069404), de a területi szervezetek is nyithatnak külön számlát az adományokra. Az RMDSZ tíznaponként közzéteszi a számlára befolyt összegeket, s egyben biztosítja az adományozók nevének közlését mind a helyi, mind a központi magyar nyelvű sajtóban, illetve a szeptember első hetében Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában tartandó nagyszabású zárórendezvényen. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 16., 1304. sz./
1998. július 17.
"Varga Attilával, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetője a vele készült interjúban a lezárult parlamenti ülésszak tevékenységében két szakaszt különböztetett meg: az egyik a kormányválság alatti két hónapos visszafogottság és a másik a Radu Vasile-kabinet megalakulása utáni időszak, amikor "érezhetően megélénkült a törvényhozási munka". A kisebbségi jogok vonatkozásában nem történt előrelépés, kisebbségvédelmi jogszabály nem született a parlamentben, és a 22-es és 36-os kormányrendeletek mindkét házi bizottsági véleményeztetése alapján megtorpanás vagy éppen visszalépés tapasztalható. A munkát nehezíti még a koalíción belüli "elvi és kevésbé elvi nézetkülönbség" is, aminek egyik példája a kisebbségi jogok terén jelentkezik: az RMDSZ ragaszkodik ahhoz a megállapodáshoz, amit a koalíció létrejöttekor kötött a koalíciós partnerekkel, de ezek szeretnének visszakozni, ami viszont "elfogadhatatlan". /Megtorpanás, visszalépés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./"
1998. július 17-24.
Újabb hetilap próbaszáma látott napvilágot Székelyudvarhelyen, a Székely Szék című regionális hetilap. Kiadja az Impar Kft. Felelős kiadó: Molnos Zoltán, olvasószerkesztő: Kovács Ágnes. A próbaszámban Szőke László Az információcsonkítás manipulálás címen beszámolt a májusban történt tiltakozásról, amikor tíz újságíró közleményben tiltakozott a székelyudvarhelyi Digital 3 TV-nél kialakult áldatlan helyzet miatt. A Digital 3 például bojkottálta Szász Jenőt, a város polgármesterét. A tévé vezetősége válaszolt erre, mondván, nekik joguk van ehhez. A tiltakozó újságírók a MÚRE kivizsgálását kérte. A MÚRE roppant óvatoskodó közleményt adott ki helyszíni vizsgálatáról. A bojkottot a MÚRE is elfogadhatatlannak tartja. Az új hetilap hozta a Digital 3 TV vezetőtanácsa tagjának fényképét, aki nem más, Verestóy Attila szenátor. /Székely Szék (Székelyudvarhely), júl. 17-24./
1998. július 20.
"Júl. 18-ára, Kolozsvárra hívta össze Takács Csaba ügyvezető elnök a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát (TEKT). A megbeszélés fő napirendi pontja az SZKT határozata alapján megindított, az árvíz sújtotta települések megsegítését célzó segélyakció eddigi intézkedéseinek felmérése, és a további teendők meghatározása volt. Az ülésen jelen voltak: Nagy Zsolt, Péter Pál és Székely István ügyvezető alelnökök, illetve Bognár Levente Arad megyei alprefektus, Dézsi Zoltán, Hargita megye prefektusa, Burchard Árpád Maros megyei alprefektus, Segesvári Miklós Hunyad megyei prefektus, Márton Árpád, Bitay Levente, Kolcsár Sándor, Gyenge Csaba, Makkay Botond, Dr. Brendus Gyula és Nagy Ferenc a területi szervezetek részéről. A tanácskozás első felében a területi szervezetek elnökei beszámoltak az árvizek következtében a megyékben kialakult helyzetről, a természeti és anyagi károk mértékéről, valamint a már beindult adománygyűjtés eddigi eredményeiről is. Az ülésen megfogalmazódott, hogy az RMDSZ a következő intézkedéseket javasolja az illetékes szerveknek az árvízkárosultak megsegítése érdekében: 1. Az árvízkárosultnak minősülő mezőgazdasági és kereskedelmi társaságok, valamint magángazdálkodók állami hiteleinek átütemezése, és a kiosztatlanul maradt gazdajegyek szétosztása; 2. A Maros, Nyárád, illetve a Kis-Küküllő folyók szabályozása; 3. A szponzorizálásra, valamint a jövedelmi adóra vonatkozó törvények módosítása a helyi árvízvédelmi programok finanszírozása céljából; 4. A Polgári Védelemre vonatkozó törvényes rendelkezések kiegészítése és módosítása a természeti katasztrófák elhárításában való hatékonyabb részvétele érdekében. Nagy Zsolt ügyvezető alelnök ismertette az RMDSZ "Szövetség az árvízkárosultkért" programját kidolgozó bizottság eddigi tevékenységét és kitért a Művelődési- és Vallásügyi Főosztály által szervezett karitatív kulturális rendezvények ismertetésére. Takács Csaba ügyvezető elnök arra hívta fel a területi szervezetek figyelmét, hogy a segélyakciók összehangolása érdekében folyamatosan konzultáljanak az érintett települések önkormányzataival, a helyi RMDSZ-szervezetekkel, illetve az Ügyvezető Elnökséggel, az állami támogatás kieszközlése kapcsán pedig felkérte az RMDSZ prefektusait és alprefektusait, járuljanak hozzá ahhoz, hogy hatékony állami intézkedések szülessenek az árvízkárok fedezésére. Az ügyvezető elnök felkérte a területi elnököket, hogy két héten belül készítsenek pontos kimutatást a megyéjükben bekövetkezett károkról, illetve az árvízsújtott települések szükségleteiről és hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy az adományok átlátható és célirányos elosztása érdekében hatékony információcserét alakítsanak ki az adományozókkal illetve a helyi szervezetekkel és önkormányzatokkal. A külföldi támogatásokat számba véve az ügyvezető elnök kiemelte a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a budapesti Polgármesteri Hivatal által felkínált segítség fontosságát, úgy értékelve, hogy ez nagy mértékben hozzájárul a román-magyar kapcsolatok szorosabbá tételéhez. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 20., 1306. sz./"
1998. július 23.
Miközben az RMDSZ-ben és a kormányban súlyos problémát okoz a Bárányi titkos dossziéjából törvényellenesen kiemelt és közzétett néhány lap, a parlamentben Mircea Gheordunescu, a dossziék őrizetét jelenleg ellátó Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ helyettes igazgatója egy interpellációra válaszolva feltárta, hogy az egykori Securitate mintegy 300 ezer volt besúgójának dossziéit megsemmisítették az elmúlt évtizedekben, arról nem is beszélve, hogy egy 1971-es párthatározat értelmében a Securitate kommunista párttag informátorairól nem készítettek többé írásos aktákat. Gheordunescu szerint 1973-ban e határozat alapján bezúzták 127 395 párttag informátor Securitate-nyilvántartását. 1971 és 1979 között összesen 270 ezer személyre vonatkozó aktacsomót semmisítettek meg, bár egyes dossziék kivételt képezhettek. Az SRI tisztjei saját kezdeményezésükre további 27 ezer besúgó dossziéit megsemmisítették. Valahányszor egy informátor belépett a pártba, a dossziéját megsemmisítették. Ily módon az a paradox helyzet állt elő, hogy aki nem csupán besúgott, de a pártba is belépett, arról ma nincs dosszié, aki viszont ennyire nem lelkesedett a kommunizmusért, vagy éppen gyanús volt a hatóságok szemében, arról megmaradt az esetenként kompromittáló nyilvántartás. Ráadásul az 1989-es fordulattól 1990 márciusáig Gheordunescu közlése szerint 1878 besúgó dossziéját emelték el a Securitate központjából. Az átvilágítás így meglehetősen egyoldalúnak ígérkezik. /Lapszemle rovat. = A Hét (Bukarest), júl. 23.- átvéve a 22 című hetilap 27. számából/
1998. július 27.
"A tusnádfürdői zárórendezvényén elhangzott előadásában Markó Béla, az RMDSZ elnöke Románia és Magyarország euroatlanti integrációs érdekazonosságát emelte ki, hangsúlyozva: nemcsak szomszédságról, egymásra utaltságról, hanem sokkal többről van szó. Jó esetben, mondta, a romániai magyarság léte rendkívül erős kapcsolat lehet a két ország között, rossz esetben a romániai magyarság helyzetének megoldatlansága állandó veszély- és konfliktusforrás lesz, ami visszahúzza nemcsak Romániát, hanem Magyarországot is. Az, hogy a két lehetséges változat közül melyik fog érvényesülni, három tényezőn múlik: a romániai magyarság politikai elitjén, a román politikai eliten és a magyarországi politikai eliten. Ha az általuk képviselt közösségek érdekeit sikerül összehangolni, mutatott rá az RMDSZ elnöke, akkor a térségben egyedülálló szövetséget, egyfajta állandó gazdasági és politikai érdekegyeztetést lehetne Románia és Magyarország között megvalósítani. Markó hangsúlyozta, hogy Romániát integrációs érdekei elsősorban Magyarországgal kapcsolják egybe. A romániai magyarok érdeke mindent megtenni azért, hogy a két ország minél közelebb kerüljön egymáshoz, mert a romániai magyarok minden körülmények között sajátosan kötődnek Magyarországhoz, miközben Románia állampolgárai. "Számunkra drámai, sőt tragikus minden olyan történelmi helyzet, amikor valaki vagy valakik arra akarnak kényszeríteni, hogy válasszunk nemzeti és állampolgári hovatartozásunk között és vagy nemzeti önazonosságunkról, vagy állampolgári lojalitásunkról próbáljunk lemondani" - mutatott rá. "Mi minden valószínűség szerint a román többséggel együtt fogunk a NATO-ba és az Európai Unióba bejutni, mint ahogy kimaradni is együtt fogunk, ha netán egy negatív prognózisnak megfelelően alakulnának a dolgok". Ennek az integrációnak együtt kell megvalósulnia a szövetségi elnök szerint a romániai magyarság nyelvi, kulturális, közösségi jogaival, illetve közvetve, vagy közvetlenül hozzá kell járulnia e jogok megvalósulásához. Amikor a romániai magyar politikai elit koalícióra lépett egyes román pártokkal és kormányzati felelősséget vállalt, nem csupán Románia integrációs törekvései iránti elkötelezettségét bizonyította, hanem közvetve az egész térség integrációjának gyorsításához is hozzá kívánt járulni, természetesen elsősorban Magyarországéhoz - fejtette ki az RMDSZ elnöke. Markó elemzése szerint azonban a román politikai elit nem honorálta kellőképpen ezt az elkötelezettséget, mert kivéve legtisztábban látó vezetőit, még nem tudott választani egy régi, nemzetállami szemlélet és egy európai integrációs modell között. A magyarországi politikai elitről szólva Markó megjegyezte, hogy Magyarország nyilván nem mondhat le a határain kívül élő magyarság támogatásáról, hiszen ez egyenértékű lenne egy lelki, szellemi és kulturális öncsonkítással. "Románia és Magyarország érdekeit lehet úgy manipulálni, hogy a két ország egymással szembekerüljön. Lehet a kétmilliós erdélyi magyarság helyzetének megoldását tovább halogatva a konfliktus lehetőségét növelni". De van másik lehetőség is: "Lehet az 1996-os romániai rendszerváltás pozitív példájára támaszkodni, az akkor beindult, majd el-elakadó, vissza-visszaforduló folyamatot ismét felerősítve igazi román-magyar szövetséget, Románia és Magyarország olyan szövetségét létrehozni, amely a térség sorsát hosszú időre előre meghatározná". /Markó Béla előadása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"
1998. július 28.
"Petre Roman, a koalícióban részt vevő Demokrata Párt elnöke, aki a szenátus elnökeként az állam második közjogi méltósága, júl. 26-án Aradon kijelentette: mindig ellenezte a Bolyai Tudományegyetem újraindítását. Petre Roman bírálta Zoe Petre asszonynak, Emil Constantinescu államfő politikai tanácsadójának Tusnádfürdőn tett nyilatkozatát, miszerint pozitív döntést kell hozni a magyar nyelvű egyetem ügyében. Véleménye szerint az új magyar kormánynak realistának kell lennie, és vissza kell térni arra az útra, "amelyen a magyarországi kormányváltás előtt haladtunk." /Petre Roman továbbra is ellenzi a Bolyai Egyetemet. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./"
1998. július 29.
"Katona Ádám, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés platformjának elnöke nyílt levelet intézett Gabriel Andreescuhoz, a Helsinki Bizottság képviselőjéhez, aki az elmúlt fél évben kétszer is nyílt levélben fordult az RMDSZ SZKT-hoz, hogy a kormányban maradásra szólítsa fel az RMDSZ-t. Katona Ádám levelében megállapította, hogy Andreescu kívánsága teljesült, noha se a Ciorbea-, se a Vasile-kormány uralma alatt semmi sem változott az itt élő magyarság előnyére, ezért "az RMDSZ kormányzati szerepe kudarcsorozat". Ha nem sikerül "erkölcsi tisztulást kiharcolni sorainkban, ezt a szomorú kudarcsorozatot bukás követi". /Nyílt levél Gabriel Andreescuhoz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./ "
1998. július 31.
A Legfelső Védelmi Tanács Emil Constantinescu államfő elnökletével júl. 29-én ülésezett, megvitatták az ország nemzetbiztonsági stratégiájának korszerűsítését. Az időszerűsítést szükségessé tette a NATO bővítése, az Európai Unió Romániát is érintő biztonsági stratégiájának kidolgozása és az olyan új konfliktushelyzet, mint a kozsovói. Az új nemzetstratégiát Constantinescu fogja ismertetni a parlment őszi ülésszakán. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./
1998. július folyamán
Kötő József, az Oktatási Minisztérium kisebbségügyi államtitkára erőteljesen állást foglalt a romániai magyar oktatás teljes, az önálló egyetemet is magában foglaló szerkezetének megteremtése mellett és jelezte, hogy amennyiben erre nincs mód, akkor saját minisztériumi posztjának sem látja sok értelmét.Kötő József, aki egyben az RMDSZ oktatási kérdésekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke, a képviselőház tanügyi bizottságának ülését kommentálta, ahol vitába szállt a minisztériumot képviselő másik államtitkárral, Mihai Korkával. Korka felszólalásaiban a kisebbségi jogokat korlátozó megoldások mellett szállt síkra, többek között a kisebbségi (magyar) tannyelvű állami egyetem létesítésének jogát illetően is. - Kötő József elmondotta: a minisztérium kisebbségi oktatással foglalkozó államtitkárságának létrehozására a koalíciós kormányprogram alapján került sor. Õ maga, mondotta, azért vállalta a tisztséget, mert a koalíciós kormányprogram, amelyet a parlament is megszavazott, ehhez biztosítja a lehetőséget. Amennyiben nem jön létre az önálló magyar felsőoktatás, akkor visszafelé bomlik le az egész magyar nyelvű képzés, amit jól mutat, hogy csaknem 130 ezren járnak magyar tannyelvű iskolába az 1-8 osztályban, a 9-12 líceumi osztályban a magyar anyanyelven tanulók száma már csak 30 ezer, a felsőfokú tanintézetekben pedig csak mintegy 10 ezer magyar diák van és közülük csak 4 ezer tanul magyar nyelven. Lélekszám szerint a magyarok a második helyen állnak Romániában, ám a felsőoktatásban való részvételi arányszámuk szerint a 10. helyen - mutatott rá az oktatási államtitkár. /MTI/
1998. augusztus 2.
Szatmárnémetiben a római katolikus püspökség Pasztorációs és Ifjúsági Központjának új neve: Scheffler János Lelkipásztori Központ. Ebben a központban lelkigyakorlatokat szerveznek, azonkívül szeminárium jellegű találkozókat, katolikus felnőttképző szemináriumot vezetnek és egyéb programot is rendeznek. /Vasárnap (Kolozsvár), aug. 2./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ vértanú püspök börtönben halt meg.
1998. augusztus 5.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke magyarázatot vár Radu Vasile miniszterelnöktől Andrei Marga oktatási miniszter nyilatkozatával kapcsolatban. A miniszter ugyanis több ízben ellenezte az önálló állami magyar egyetem gondolatát. Markó a Ziua lapnak nyilatkozva kifejtette, hogy Marga ellentmond saját kormánya álláspontjának. Amennyiben Marga nem vonja vissza nyilatkozatát, az RMDSZ kérni fogja a miniszter tisztségéből való felfüggesztését. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./
1998. augusztus 6.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere első alkalommal látogatott Erdélybe, népes küldöttség élén. Aug. 6-án érkezett Temesvárra a küldöttség. Demszky nagyra értékelte a romániai és magyarországi városok között kialakított jó kapcsolatokat és a Duna-Tisza-Körös Eurorégió együttműködését. A küldöttség megkoszorúzta a temesvári forradalmi emlékművet, felkereste a református parókiát, Tőkés László helytállásának helyszínét, végül ellátogatott a Magyar Házba. Koji László, Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamarájának képviselője kifejtette: szeretné eloszlatni azt a tévhitet, hogy magyar cégek milliárdos nagyságrendű vagyonokat kívánnak fölvásárolni Romániában. Magyarország a kis és közepes cégek országa. Demszky Gábor a delegációval Nagyszalontán megállt, majd Nagyváradra ment. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./ Demszky Gábor egészen mostanáig nem járt Erdélyben, most is csak a helyhatósági választások előtt két hónappal jött el.
1998. augusztus 15.
A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata azzal a céllal hozta létre a Szigligeti Alapítványt, hogy a szűkös állami támogatáson túl más anyagi forrásból is finanszírozhassa a magyar nyelvű színházi előadásokat. Az első nagy kihívás a nagyváradi hivatásos színjátszás 200. évfordulójának méltó megünneplésére tervezett egyhetes színházi fesztivál lesz szept. 20-26-a között. 200 évvel ezelőtt, 1798. aug. 26-án a mai Sasa-palota helyén álló fogadóban Kótsi Patkó János kolozsvári társulata adta elő Hunnius A siketnéma című játékát. Azóta tartanak színielőadásokat a városban. Nagyváradon 1799-ben gróf Rhédey Lajos jóvoltából megalakult az első hivatásos társulat, a Nemzeti Jádzó Társaság. Az évfordulós rendezvények védnökei: Tempfli József megyéspüspök és Tőkés László püspök. Erre az alkalomra hazavárják a már külföldön szereplő hajdani nagyváradi színészeket is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./
1998. augusztus 17.
Sajnálja, jelentette ki Ion Diaconaescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke, hogy pártjának nem sikerült érvényesítenie a Temesvári Nyilatkozat 8. pontját /amely két törvényhozási ciklusra kitiltaná az állami tisztségekből a kommunista nómenklatúra tagjait/, akkor elkerülhették volna az olyan megnyilatkozásokat, mint amilyet Ion Iliescu volt államfő tett a minap. Iliescu ugyanis kiirtandó sáskáknak, parazitáknak titulálta a jelenleg hatalmon levőket. Diaconaescu szerint az egykori ellenzék tehetetlensége okolható azért, hogy egy volt kommunista vezető ennyire szemtelen: épp azokat vonja felelősségre, akik megjárták a múlt rendszer börtöneit, és most igyekeznek helyrehozni azt, amit az elődök tönkretettek. /Válasz a nómenklatúrára. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 17./
1998. augusztus 17.
"Wolfgang Wittstock, a Német Demokrata Fórum parlamenti képviselője 1948?ban született Brassóban. Elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem bölcsészkarának német-román szakát, majd öt éven át tanárkodott. Később újságíróként dolgozott a hazai német nyelvű lapoknál, illetve a nagyszebeni színház német tagozatának volt a dramaturgja. 1992-ben képviselő lett, a kisebbségi frakció tagja és vezetője, aztán az emberi jogi bizottság vezetője. 1996-tól egy időre a temesvári Horst Brück képviselte az NDF-et a parlamentben, ő azonban nemrég diplomáciai szolgálatot vállalt és így újra Wittstock lett a képviselő. A szatmárnémeti svábtalálkozón Thomas Hackl interjút készített a képviselővel, amely a Szatmári Friss Újság hétfői német oldalán jelenik meg. Ízelítőül néhány gondolat: "A kisebbségi képviselő munkálkodásának fő célkitűzése az identitásprobléma, az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra problémáinak megoldása. (?) A történelem és a földrajz anyanyelvi tanítása mellett vagyunk, hangsúlyozva azonban, hogy szükséges az állam nyelvének alapos ismerete is, hisz anélkül szinte lehetetlen eleget tenni a különböző állampolgári kötelezettségeknek. A romániai németség identitásproblémájának kezelése azért elsőrendű feladat, mert egy olyan világban élünk, ahol egyre fontosabbá válik a hagyományok megőrzése és gazdagítása. Hagyomány nélkül nincs jövőkép, jövőkép nélkül pedig a holnap számunkra nem több fenyegető zűrzavarnál. A mai Románia nagy kérdése a magántulajdonnal, a privatizációval kapcsolatos ügyek korszerű intézése. Ebben az ügyintézésben mi hátrább vagyunk szomszédainknál. Nagyon fontosnak tartom, hogy a német kisebbség visszaszerezhesse 1945 előtti jogos tulajdonát, és részese legyen az országos kártérítési folyamatnak. (?) Saját képviselői tekintélyemet igyekszem a német közösség érdekében felhasználni. Elmondhatom, a német képviselőnek tekintélye van mind koalíciós, mind ellenzéki körökben... Megragadok minden alkalmat annak érdekében, hogy a romániai németség problémái minél szélesebb sajtóvisszhangot kapjanak." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17., átvétel a Szatmári Friss Újságból./"