Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
1998. május 23.
Székelyudvarhely város polgármesterének, alpolgármesterének, városi és megyei önkormányzati képviselőinek, valamint a magyar történelmi egyházak képviselőinek közös elhatározásával máj. 21-én megalakult a Csereháti Iskoláért Egyesület. Az egyesület célja, hogy a város lakosainak elvárása szerint a csereháti kisegítő iskola végső megoldásából nem maradhat ki Székelyudvarhely városa. A cél megvalósításához pénzintézeti számlaszámot nyitottak, hogy mindenki hozzájárulhasson a város e nagy gondjának megoldásához. A Csereháti Iskoláért Egyesület vezetőtanácsa: Szász Jenő polgármester az elnök, Kovács Sándor római katolikus főesperes az alelnök, Szőke László önkormányzati képviselő, a Csereháti Bizottság elnöke a titkár. A tagok: Sófalvi László alpolgármester, a városi RMDSZ elnöke, Hegyi Sándor református lelkész, Kedei József unitárius esperes, Derzsy András önkormányzati képviselő. /Felhívás. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 23./
1998. május 23.
Máj. 22-én ülésezett a Csíkszeredán a városi tanács. Elvi döntés született arról, hogy a művelődési házban megalakuljon a város hivatásos színtársulata. Régi vágya ez a városnak, a terv megvalósulását a marosvásárhelyi és a szatmárnémeti társulat is támogatja. A színház dokumentációjának elkészítésével Erdei István alpolgármestert bízták meg. /Ambrus Edit: Színháza lesz Csíkszeredának. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 23./
1998. május 23.
Máj. 23-án Gyergyóalfaluban megünnepelték az azt, hogy legalább 400 éves a helyi iskolai oktatás. Írásos adatok bizonyítják, hogy 1597-ben Mihály deák volt az iskolamester Gyergyóalfaluban. Az évforduló alkalmából először megkoszorúzták az iskola elhunyt tanítóinak sírjait. Az ünnepi szentmise után iskolatörténeti előadások hangzottak el, majd leleplezték a falu központjában Domokos Pál Péternek, az iskola nagy tanítójának mellszobrát, Miholcsa József /Marosvásárhely/ szobrászművész alkotását. A Sövér Elek Ipari Szakközépiskola falán emléktáblát helyeztek el. /400 éves a gyergyóalfalvi iskola. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 23./
1998. május 26.
Máj. 20-24-e között Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Pécsi Ferenc képviselő és Szatmári Tibor, a szövetségi elnök külpolitikai tanácsosa részt vett Prágában az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának /FUEV/ 43. kongresszusán. Az elfogadott nyilatkozatban a FUEV felhívta a nemzetközi szervezetek figyelmét, hogy vegyék figyelembe a nemzeti kisebbségek véleményét is mindazon döntéseik során, melyek érinthetik e kisebbségeket és emlékeztet arra, hogy az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa nemcsak a konfliktusok megelőzésével vagy megoldásával kell hogy foglalkozzon, hanem a tagállamok által vállalt különböző kötelezettségek teljesítésének figyelemmel követésével is. A FUEV hangsúlyozta annak a szükségességét is, hogy az Európai Emberi Jogok Egyezményét mielőbb kiegészítsék a kisebbségi jogokról szóló fejezettel. - Az elnökség beszámolójának elfogadása után került sor a tisztújításra, melynek során mind Romedi Arquint elnököt, mind az alelnököket újraválasztották. Így az elkövetkező két évben is a FUEV alelnöke lesz a svájci Komlóssy József, aki az elmúlt időszakban is aktívan részt vett a kisebbségben élő magyar közösségek gondjainak megoldásában. - A munkacsoport keretében Pécsi Ferenc képviselő felszólalásában a kisebbségek szerepéről szólt a határ menti együttműködésben. Példaként a Kárpát Eurorégió sikeres működését említette, és felhívta a figyelmet arra, hogy igen sok lehetőség kínálkozik nyugat-európai támogatások megpályázására a közös programok keretében. A kongresszuson érdekes előadások hangzottak el a kétoldalú alapszerződések szerepéről a nemzeti kisebbségek védelmében, illetve a nemzeti kisebbségek szerepéről a nemzetközi együttműködésben és az integrációban. A rendezvény jó alkalom volt arra, hogy a Takács Csaba vezette RMDSZ-küldöttség találkozzon más magyar közösségek képviselőivel, valamint a kisebbségek védelmével foglalkozó nemzetközi szervezetek vezetőivel. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 26., 1271. sz./
1998. május folyamán
"Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke a bukaresti rádió magyar adásának nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország integrációs politikája a jövőben is meghatározza az ország nemzetközi helyzetét, valószínűleg belpolitikai lépéseit is. A szenátor megítélése szerint a létrejövő kormány az eddiginél eredményesebb és talán körültekintőbb politikát fog folytatni, talán több figyelmet szentelve a polgárok mindennapi gondjainak. A szociálliberális kormányzat bukása, mondotta Verestóy, azzal függhet össze, hogy nem tudta makrogazdasági politikájának azonnali hasznát éreztetni a mindennapi életben. Az RMDSZ, fejtette ki, abból az eddig is következetesen hangoztatott elvből kiindulva, hogy a magyarországi politika szereplőit egyenlő közelinek tekinti és reméli, hogy azok ezt viszonozzák, nem érzi magát sem vesztes, sem nyert helyzetben. Mint mondta, a szövetség ugyanazt a közös érdekekre, célokra és elképzelésekre épülő politikát szeretné folytatni, amit eddig. Bármilyen koalíció alakul Magyarországon, az RMDSZ-t érdeklő kérdésekben rosszabbodásra semmiképpen sem számítunk, fogalmazott a szenátor, a javulás viszont lehetséges. A MIÉP-re vonatkozó külön kérdésre válaszolva Verestóy úgy értékelte, az a tény, hogy bekerült a parlamentbe, nem változtat azon a helyzeten, ami eddig állt fenn, amikor az RMDSZ nem épített ki e párttal szorosabb kapcsolatot. Azokkal az egyes román politikai és sajtókörökben megfogalmazódó aggodalmakkal kapcsolatokban, amelyek szerint a jobboldal magyarországi győzelme ronthatja a szocialisták idején kedvezően alakult magyar-román viszonyt, Verestóy kijelentette: "Nem hiszek abban, hogy a legfontosabb most az alapszerződések újratárgyalása vagy felfüggesztése lenne. Ezek elmélyítése, valóra váltása, kibővítése a közvetlenül előttünk álló feladat és bízom abban, hogy ebben a létrejövő magyar kormánykoalíció jó partnerünk lesz." /MTI/"
1998. május folyamán
Románia és Magyarország tekintetében egyaránt érvényes, hogy az állam határai nem esnek egybe a nemzet határaival - mondotta egy, a Rompres által idézett nyilatkozatában Markó Béla, az RMDSZ elnöke, egyetértve Orbán Viktor kijelentésével, melyet a választások második fordulójának éjjelén tartott sajtótájékoztatóján tett. Markó rámutatott: ebből az következik, hogy Magyarország kormányának figyelmet kell fordítania a határain kívül élő magyarokra, majd hozzáfűzte: A román nemzet határai sem esnek egybe Románia határaival. Helyzetünk ugyanaz, az a kötelességünk, hogy fokozott figyelmet fordítsunk a szomszéd országokban, Magyarországon, Szerbiában, Bulgáriában vagy Ukrajnában élő románokra. /MTI/
1998. május folyamán
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatása szerint Orbán Viktor jövendő kormánya az idő előtt megszakadt magyar-magyar párbeszédet intézményes formában kívánja folytatni. A tájékoztató szolgálat által kiadott közlemény szerint Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a FIDESZ-MPP budapesti székházában máj. 25-én felkereste Orbán Viktor pártelnököt és gratulált a párt sikeréhez. Tőkés kifejezte meggyőződését, hogy ez a győzelem az igazi magyarországi rendszerváltozás folytatását jelenti. A választási fordulat szervesen beleillik a kelet- és közép-európai utódkommunista pártok bukásának folyamatába (például Lengyelország és Románia) - fejtette ki Tőkés László. Hangsúlyozza továbbá: a romániai magyarság abban érdekelt, hogy a mesterségesen késleltetett demokratikus átalakulások egész térségünkben, így Magyarországon is folytatódjanak. A kisebbségi kérdés, a határon túli magyarság helyzete megoldásának is ez az alapvető feltétele és biztosítéka - fűzte hozzá. A közlemény szerint Orbán Viktor köszönetet mondott az RMDSZ tiszteletbeli elnökének a pártja választási sikeréhez nyújtott segítségért. A romániai magyarságtól Orbán bizalmat kért pártja és eljövendő kormánya iránt, mely az idő előtt megszakadt magyar-magyar párbeszédet intézményes formában folytatva az egész nemzet érdekeit kívánja képviselni. Ugyanazon a napon Tőkés László telefonon gratulált Torgyán József pártelnöknek a pártja által elért választási eredményekhez. /MTI/
1998. május folyamán
"A legnagyobb román ellenzéki párt, a Ion Iliescu volt államfő vezette SZDRP, amely korábban még polémiát kerülő nyilatkozatot tett közzé a magyarországi választások eredményéről, új állásfoglalást publikált. Ebben azt a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak tulajdonított, a román sajtóban a bécsi Der Standardra hivatkozva publikált nyilatkozatot bírálja, mely szerint "Romániának új törvényt kellene kidolgoznia a magyar nyelvű oktatásról", és meg kellene próbálni a Magyarország és a szomszédos államok közötti szerződések módosítását. A volt kormánypárt szerint Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatai "súlyos feszültséget teremthetnek a Románia és Magyarország közötti kapcsolatokban". Az SZDRP - emlékeztetve előző bizakodó állásfoglalására, amelyben éppen az alapszerződésre hivatkozott - máj. 27-i közleményében azt hangoztatta, hogy "sajnos a szomszéd ország új politikai vezetői nem csupán az alapszerződés tartalmát vonják kétségbe, hanem a kétoldalú kapcsolatok egész rendszerét. Egyidejűleg azt is megengedik maguknak, hogy leckéket adjanak a kisebbségi jogok tekintetében". Az SZDRP közleményében felszólította Radu Vasile miniszterelnököt, hogy kérjen magyarázatot a magyar hatóságoktól Orbán Viktor nyilatkozataival kapcsolatban, és határozottan utasítsa vissza az RMDSZ politikai vezetőinek túlzó követeléseit. - A Rompres ismertette Gheorghe Funar kolozsvári polgármester és pártelnök állásfoglalását is, amely szerint Orbán Viktor nyilatkozatai az állam és a nemzet határairól "felelőtlenek" és a magyarországi jobboldal győzelme után a feszültség növekedése várható a szomszéd országokkal, mivel ismét a közvélemény figyelmének középpontjába állítják a trianoni békeszerződés és a "bécsi diktátum" következményeit. Funar szerint a budapesti kormány és a bukaresti kormányban lévő RMDSZ "románellenes offenzívája fokozódni fog", ezért minden román parlamenti erő összefogására lenne szükség. /MTI/ Annak ellenére, hogy a PRO TV magántelevíziónak nyilatkozva Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke már cáfolta a Der Standard hasábjain Orbán Viktor nyilatkozataként tálalt kijelentéseket arról, hogy törvényt kell kidolgozni Romániában a magyar nyelvű oktatásról és módosítani kell az alapszerződéseket Magyarország szomszédaival, a román nacionalista politikusok és sajtó által széles körben felkapott kijelentések a román kormány legmagasabb szintjein is reagálásokat váltottak ki. Radu Vasile miniszterelnök a Mediafax közlése szerint - előrebocsátva ugyan azt, hogy "amennyiben az AFP által ismertetett nyilatkozatra valóban sor került" - kijelentette, hogy az "semmi esetre sem tekinthető pozitív jelzésnek a kétoldalú kapcsolatokban". Egy új törvény kidolgozása a magyar nyelvű oktatásra vonatkozólag "kívül esne bármiféle európai standardon és ellentétes lenne magának a magyar kisebbségnek az érdekével is" - vélekedett a miniszterelnök. Radu Vasile kifejezte reményét, hogy fordítási hibáról volt szó, s hozzáfűzte, hogy további magyarázatokat fog kérni a bukaresti magyar nagykövettől a dolgok tisztázása végett. (/Szőcs Ferenc nagykövethez szerda estig nem érkezett ilyen megkeresés - a tud./. Az Emil Constantinescu elnök kíséretében Kanadában tartózkodó Andrei Plesu külügyminiszter abbeli meggyőződésének adott hangot a Mediafax tudósítása szerint, hogy Orbán Viktor nyilatkozatát a magyar partnerek nem fogják politikai vita eszközévé tenni és a magyar fél ésszerű párbeszédre lesz kész. A külügyminiszter megjegyezte, a jelenlegi kormány maga is úgy véli, hogy az oktatási törvénynek nem szabad a magyar kisebbség ellen irányulnia: "jó törvénynek kell lennie, amely megfelelő jogokat biztosít bármely román állampolgárnak" - mondta a román diplomácia vezetője. /MTI/"
1998. május folyamán
Az 1996-os parlamenti választások előtti posztkommunista társadalomban nem mutatkozott semmiféle szándék a kisebbségi nemzeti közösségek létének európai rendezése érdekében. Ezért az egyetlen alternatíva volt az önszerveződés, a saját civil társadalom kiépítése. A társadalom szervezésében modellként Márton Áron, Venczel József és László Dezső megálmodta közművelődési stratégiát választották. A fő feladat a saját, magyar alternatív közművelődési intézményrendszer alapjainak lerakása volt. A horizontális önszerveződés alapján létrejött közel 400 egyesület és alapítvány, a vertikális építkezéssel megszületett szakszövetségek, a 12 ingatlanból álló erdélyi magyarház-láncolat jelezte, hogy kialakult az erdélyi magyar közművelődési intézményrendszer. A Romániai Magyar Dalosszövetség, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség, a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Jádzó /a műkedvelő színjátszók társasága/, a Romániai Magyar Táncszövetség, a Romániai Magyar Könyvtárosok Szövetsége, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Barabás Miklós Céh koordinálják a helyi fiókok munkáját. Jogbiztonságot ehhez a munkához az alkotmányos keretek nyújtnak. - Az 1996-os parlamenti választások után megteremtődött a valós rendszerváltás lehetősége, a magyar nemzeti közösségnek esélye lehet arra, hogy kivívja közjogilag szavatolt létét és intézményrendszere lélekszámarányosan részesedhet az állami költségvetésből. A magyar közösségnek államalkotó közösségként részt kell vállalnia az államépítés felelősségéből is. Kötő József elismeréssel idézte Radu Vasile miniszterelnök kormányprogramjából az alapítványokra vonatkozó elveket, az alapítványok és egyesületek központi költségvetésből való finanszírozásának lehetőségét. Ez azért jelentős, mert eddig a civil szervezetek programfinanszírozását csaknem kizárólag a külföldi, elsőrendűen az anyaország támogatásokra épültek. A civil társadalom túlpolitizáltságának ellensúlyozására hozták létre azokat a rendszereket, amelyek anyagi alapokkal rendelkeznek. Így szerveződött az Illyés Közalapítvány alkuratóriumi rendszere, amely szaktestülete által osztja szét az előirányzott alapokat. Működtetik a Közművelődési Tanácsot, amely a magyarországi támogatásnak az erdélyi világi és egyházi közművelődési rendezvények támogatására irányuló alapokat pályázati úton történő szétosztását menedzseli. Évente 100-120 könyv megjelentetését segíti az Erdélyi Magyar Könyvkuratórium, amely a magyarországi minisztériumi határon túli magyar könyvkiadás Romániára eső részét pályázat útján osztja szét. Az Erdélyi Felsőoktatási Tanács a kihelyezett távoktatási formák támogatásáról és az önálló magyar felsőfokú intézményrendszer alakítására szolgáló alapok felhasználásáról dönt. Az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács segíti az anyaországban tanuló teljes-, rész- és posztgraduális képzésben részesülő diákok ösztöndíjainak méltányos elosztásáról, elbírálja a doktori fokozat megszerzésére irányuló kérelmeket. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács az egyetemi jegyzetek kiadását, a reformfolyamatokat ösztönző szakmunkák megjelentetését, alternatív tankönyvek megírását és kinyomtatását biztosítja. Az Iskola Alapítvány a tanintézetek modernizálását, a tanulók szociális segítését, a felsőoktatásban dolgozók szociális gondjaink enyhítését, az önálló iskolarendszer intézményépítését szolgálja. - Az öneltartó intézményrendszer egyre nagyobb teret hódít. Az országos könyvtárhálózat szervezését vállalja fel a Heltai Alapítvány, a hagyományos táncházmozgalom koordinálást végzi a Kallós Zoltán Alapítvány és az Archívum Alapítvány, bevételeiből él az erdőcsinádi Református Művelődési Központ, a zsoboki Betesda Szórványközpont, a kolozsvári Teodidaktos Ökumenikus Diákotthon, a Györkös Mányi Albert Emlékház, a Pro Iuventute Szocio-Kulturális Egyesület Reményik Sándor Szabadidő Központja, az EMKE kultúrcentrumai önellátóak Szilágysomlyón, Csernakeresztúron, Dicsőszentmártonban. Közel nyolcvan, többé-kevésbé működő könyvkiadói engedéllyel működő vállalkozás mellett a százas számot meghaladó, jól-rosszul magát eltartó magyar sajtóterméket előállító műhely van. Megkérdőjelezhető a könyv- és lapkiadás struktúrájának korszerűsége, a nyomdai infrastruktúra elosztásának ésszerűsége, azonban elkezdődött a korszerű modellek kialakítása is.. /Kötő József: Új utak a Kárpát-medence civil szervezeteinek együttműködésében. = Magyar Közélet (Kolozsvár), máj./
1998. június 1.
"Máj. 30-án Kolozsváron tanácskozott a Kolozs megyei RMDSZ Képviselői Tanácsa. Az MKT-ülésen jelen volt Markó Béla szövetségi elnök, Tőkés László tiszteletbeli elnök, Kötő József oktatásügyi államtitkár, Eckstein Kovács Péter szenátor, Kónya Hamar Sándor és Mátis Jenő képviselők, egyetemi tanárok, egyházfők, vezető értelmiségiek. Napirenden az állami önálló magyar egyetem újraindításának kérdése szerepelt. A jelenlévők többórás hozzászólás-sorozatban vitatták meg a kérdést, és határozat született arról, hogy felkérik az RMDSZ parlamenti képviseletét, hogy folyó év június 15-ig nyújtsák be a kolozsvári székhelyű egyetem alapításáról szóló törvényt. Az ülést követő sajtóértekezleten, újságírók kérdéseire válaszolva Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy abban az esetben, ha a parlament nem emeli törvényerőre a 22-es és 36-os sürgősségi kormányrendeleteket, az RMDSZ nem tudja elképzelni a koalíciós együttműködést olyan pártokkal, amelyek ellenzik alapvető kisebbségi jogok megadását. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 1., 1275. sz./ Horváth Andor, a Bolyai Társaság elnöke vitaindítójában alapos helyzetelemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az új kormány megalakulásával, egy új oktatásügyi államtitkár kinevezésével némileg változás állt be az oktatás kérdésében, a multikulturalitás eszméjének állampolitikává emelése, továbbá az egyre nehezedő anyagi helyzet igen nehézzé teszi az előrelépést, de ugyancsak súlyosbító tényezőként látja a román közvéleményben, valamint az RMDSZ és a civil szervezetek viszonyában tapasztalható válságot is. Kötő József államtitkár helyzetértékelése szerint a fokozatos eredmények elérése is lehet az eredményesség fokmérője, amelyek között megemlítette a teljes körű kisebbségi oktatáspolitika kidolgozását, a hat főiskolai intézmény tagozatosításának tervét, a minisztériumi határozatot, amelynek értelmében magyar tankönyvek beszerezhetők fordításból, eredeti alkotásból, vagy importból. Tőkés László emlékeztetett arra, hogy a kormányban való részvétel módjával kapcsolatban 1996 november óta ellentétes álláspontja volt a csúcsvezetéssel. "Ilyen homályos elképzelésekkel nem is lehet eredményt elérni" - mondotta a püspök, aki szerint "a nem eredményes politika fényezése önámítás". Tőkés köszönetet mondott a kolozsváriaknak azért, hogy felhívták a figyelmet az egyetem ügyére. Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese ismertette a magyar oktatás helyzetét a kolozsvári egyetemen, arra a következtetésre jutva, hogy a "koszovói kivonulási modell" nem lehet megoldás a magyar felsőoktatást illetően, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség pedig állásfoglalásában az egyetemalapítás csökkenő esélyeire figyelmeztetett. Az ülés további felszólalói a magyar felsőfokú oktatás, a magyar oktatáspolitika, valamint ezeket érvényre juttató politikai eszközök hatékonyságát, lehetséges alternatíváit elemezték Tonk Sándor egyetemi tanár leszögezte: a problémamegoldás immár nem a szakembereken, hanem a politikusokon múlik, továbbá szükségesnek látszik egy, a magyar egyetem létrehozására vonatkozó törvény kidolgozása. Markó Béla a maga részéről bevallotta: 1996 őszén esélyt látott a kormányzásban, és ha másfél év után kiderül, hogy az RMDSZ tévedett, történelmi vétket követett el, akkor le kell vonni a személyi konzekvenciákat. Ugyanakkor az elnök elmondja, megdöbbentette az a keserűség, reménytelenség amely meglátása szerint terjedőben van, ezért figyelni kell a jelenségre. Az elnök továbbá kifejtette, a csúcsvezetőség is aggodalommal követi a tanügyi, valamint a helyhatósági kormányrendelet sorsát, viszont ezek esetleges kudarca esetén határozott lépésre lesz szükség az RMDSZ részéről: amennyiben a 22-es, illetve a 36-os kormányrendelet elesik, az RMDSZ nem tekintheti magát a kormánykoalíciós partnerek szövetségesének. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 1., /Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ A Kolozsvári Magyar Diákszövetség, az RMDSZ társult tagja a vita alkalmából közzétett állásfoglalásában a többi kormánypárt negatív hozzáállása mellett az "RMDSZ politikai tehetetlenségét" is okolta a Bolyai egyetem újraindításának elakadása miatt és "politikai eszközváltást" sürgetett. Nevezetesen azt, hogy az RMDSZ Petre Roman Demokrata Pártjához hasonlóan (a kormányból való kilépéssel, a parlamenti támogatás feltételekhez kötésével) küzdjön célkitűzéseiért, ehhez hozzátette az "önálló külpolitika" gondolatát is. A KMDSZ azt sürgette, hogy "az RMDSZ kormányzati szereplésével valótlanul ne javítsa Románia nemzetközi megítélését, inkább vállalja az erdélyi magyarság jogtiprásainak nemzetközi propagálását" és javasolta, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa június végére tervezett ülésén tűzze napirendre az RMDSZ rövid- és középtávú stratégiájának elemzését, valamint a Bolyai egyetem kérdését. /A KMDSZ Diáktanácsának és Bolyai Csoportjának közös állásfoglalása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./"
1998. június 3.
"Máj. 29-én ballagtak a Bartók Béla Líceum /Temesvár/ végzős diákjai, akiket Halász Ferenc igazgató búcsúztatott. Tőkés László püspök is jelen volt, aki arra hívta fel a ballagók figyelmét, hogy ne búcsúzzanak el egymástól. "maradjunk együtt!" - javasolta, ne távolodjanak el a szülőföldtől, itt az ideje, hogy a "szétszóródás uralkodó iránya megváltozzék". "Ha megőrizzük szülőföldünket, anyanyelvünk SZÓKINCSÉT, iskoláinknak kincsestárát, akkor miénk marad minden, ami fontos..." - hangsúlyozta a püspök. A ballagókat köszöntötte Toró T. Tibor megyei RMDSZ-elnök is. /Pataki Zoltán: Maradjunk együtt! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./"
1998. június 4.
Június 4-én, csütörtökön újabb sajtóértekezletet tartott az RMDSZ-vezetés a szövetség bukaresti székházában. Markó Béla szövetségi elnök mellett jelen volt Borbély László területrendezési államtitkár, az RMDSZ kormányzati tevékenységének koordinálásával megbízott ügyvezető alelnök és Székely Ervin képviselő. Bevezetőjében Markó Béla az RMDSZ-t, a romániai magyarságot leginkább foglalkoztató tanügyi kérdéssel, pontosabban a kolozsvári székhelyű önálló magyar egyetem létrehozásával kapcsolatban a sajtóban közölt véleményekre és sajtókommentárokra utalva elmondta, hogy a kérdés megoldatlansága miatt az RMDSZ választói körében, a területi szervezetek szintjén igen nagy mérvű az elégedetlenség, s ez kifejezésre jutott nemrég a szervezet kolozsvári MKT-ülésén. Elfogadhatatlan az, hogy bár az RMDSZ immár másfél éve részese a kormányzásnak, a magyar kisebbséget érintő legfontosabb kérdések törvényes rendezése semmit sem mozdult előre. Markó Béla utalt a két sürgősségi kormányrendeletre, amelyek helyzete veszélyezteti az elvben elfogadott kisebbségi jogokat, és megerősítette korábban már nyilvánosságra hozott álláspontját, miszerint ha a szóban forgó rendeleteket a Parlament nem emeli törvényerőre, az RMDSZ nem tudja vállalni a további koalíciós együttműködést. A kisebbségi jogok rendezésére vonatkozó politikai akaratról szóló számtalan nyilatkozat ellenére veszélyben vannak azok a jogok, amelyekről elvben nagyon sok szó esett már, de jogi rendszerbe foglalásuk mindmáig elmaradt. Ez az állapot továbbra már tarthatatlan ? hangoztatta a szövetség elnöke. Kérdésre válaszolva Markó Béla hangsúlyozta, hogy az RMDSZ álláspontjának megerősítését nem lehet zsarolásnak minősíteni, hiszen nem az RMDSZ újabb, eddig nem ismert követeléseiről van szó, hanem a koalíció közösen kidolgozott kormányprogramjában foglaltak valóra váltásáról, azaz helyesebben: valóra nem váltásáról. Itt az ideje a számvetésnek, nézzük meg, mit teljesített a koalíció a programjából - mondotta Markó Béla, és hozzátette, nem az RMDSZ szabott határidőt e kérdések rendezésére, hanem a közös kormányprogram, jelesen az újabb kormányprogram. Petre Roman állítását cáfolva, miszerint a kisebbségek jogait széleskörűen rendezték Romániában, a szövetségi elnök leszögezte: ezek a törvényerőre nem emelt jogok egyetlen tollvonással törölhetők, mint ahogyan a gyakorlatban a politikai pártok - beleértve egyes koalíciós pártok politikusait is - vitatják és ellenzik is őket, a koalíciós partnerek pedig nem védték meg saját törvénykezdeményezésüket. Nyilatkozatokból, ígérgetésekből immár elég van, semmire sem mehetünk velük, csak a megoldás halogatását szolgálják, amit tovább már nem tudunk elfogadni. Határidőt nem jelöl meg az RMDSZ, de ítélje meg a sajtó, elfogadható-e ez a halogatás ? mondotta Markó Béla, és idézte az ország elnökének 1997. december 10-én kiadott közleményét, amely tételesen említi a magyarság jogát egy önálló felsőoktatási intézmény létesítésére. Itt nem is csak a kisebbségi kérdésekhez való viszonyulásról van szó, hanem általában a gazdasági kérdésekhez, a privatizációhoz, a reformintézkedésekhez való viszonyulásról is - fogalmazott a szövetségi elnök. - Vagy tiszteletben tartjuk a közösen elhatározott döntéseket, vagy nem megyünk semmire. A koalíciós együttműködés összehangolása, felügyelete igenis elengedhetetlenné teszi a pártvezetők állandó konzultációját - vélekedett a szövetség elnöke, és bejelentette, hogy a tanügyi kérdésben a jövő hét folyamán csúcsszintű megbeszélésre kerül sor az RMDSZ kezdeményezésére. A koalíciós együttműködés folytatására vagy a koalícióból való kiválásra vonatkozóan nem a szövetségi elnök dönt, hanem az SZKT - szögezte le kérdésre válaszolva Markó Béla. A sajtóértekezleten Borbély László a RMDSZ-miniszterek és -államtitkárok jelentős kormányzati munkáját méltatta, és külön szólt a területrendezési minisztérium által kidolgozott, a lakásépítkezést szabályozó törvényről, amely új lehetőségeket teremt a súlyos lakásgondok megoldására, Székely Ervin pedig az állami köztulajdonról szóló törvény kidolgozásáról nyújtott tájékoztatást. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 4. - 1278. sz./
1998. június 4.
"Jún. 4-én Richard Schifternek, az amerikai külügyminisztérium tanácsadójának romániai látogatása alkalmából James Rosapepe, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete munkareggelire hívta meg a parlamenti pártok egy-egy képviselőjét. Az RMDSZ képviseletében Pécsi Ferenc Szatmár megyei képviselő vett részt a találkozón. A munkareggelin az Amerikai Egyesült Államok Délkelet-Európai Együttműködési Kezdeményezésének (SECI) célkitűzéseiről folyt beszélgetés. A SECI fő célja a bizonytalan balkáni régió körül egy biztonságos övezet kialakítása a délkelet-európai országok gazdasági felemelkedése útján. A SECI több téren támogat projekteket, mint például az infrastruktúrák fejlesztése a délkelet-európai országokban; a szervezett bűnözés elleni harc összehangolása a térségben; a kis és közepes vállalatok fejlesztésének támogatása. Pécsi Ferenc kérésére dr. Erhard Busek, a SECI koordinátora, aki szintén jelen volt a munkareggelin, megígérte, hogy elküldi számára a SECI stratégiájának leírását. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 5. - 1279. sz./"
1998. június 5.
A Kolozs megyei RMDSZ máj. 30-i ülésén született határozatnak megfelelően az RMDSZ benyújtja az önálló magyar egyetemre vonatkozó törvénytervezetet. Kötő József oktatási államtitkár elmondta, hogy kiváló anyagként szolgál ehhez Jenei Dezső tervezete. Ezt vitte magával Bukarestbe és ezt tette az RMDSZ parlamenti csoportja elé, hogy egyeztessenek, melyik csoport nyújtsa be a tervezetet. Ez a tervezet átfogó, de mielőtt benyújtják, a felsőoktatási tanácsnak kell azt megvitatni jún. 11-én. Ezután nyújtják be az egyetemalapítási törvénytervezetet a parlamentben. Kötő József reméli, ha a törvénytervezet megszületik, Marga miniszter nem fog ellene cselekedni. Az újságíró kérésére Kötő kitért a tanítóképzőkre is: az új törvény értelmében főiskolákká válnak. A tanítóképzők jún. 15-ig választhatnak, melyik egyetemnek kívánnak kihelyezett főiskolai karává válni. A Sulyok István Református Tanárképző Főiskola megindította akkreditációs kérelmét, a többi magyar tanítóképző a Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatává kíván válni. Az 1998-as tanév még a régi formában indul, egy év van tehát, hogy eldöntsék, hol induljanak tanítóképző főiskolák. /Zsehránszky István: Nem egyértelmű örömünnep. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./
1998. június 8.
Radu Vasile miniszterelnök egy tudományos tanácskozáson kifejtette, hogy a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártnak fel kell készülnie válságok menedzselésére és kormánykoalíciók vezetésére, mert Romániában az elkövetkező húsz éven át egyetlen politikai erő sem alakíthat egyedül kormányt. Ion Diaconescu pártelnök felszólalásában viszont úgy látta, hogy a parasztpártiaknak inkább arra kell törekedniük, hogy a jövőben egyedül alakíthassanak kormányt, mert csak így lehet maradéktalanul érvényt szerezni saját elképzeléseiknek. Victor Ciorbea volt miniszterelnök, aki több mint két hónap elteltével most lépett először a nyilvánosság elé, előadásában saját kormányzásának időszakát elemezve nyíltan szólt az elkövetett hibákról, a káros kompromisszumokról, pártjának és kormányának gyöngeségeiről. Rámutatott: a Parasztpárt olyan engedményekbe ment bele, melyek ártottak tekintélyének és kormányzati pozícióinak, miközben semmit sem használtak a reformnak. Úgy vélekedett, hogy a Parasztpárt meghátrálásaival engedett a Petre Roman-vezette Demokrata Párt zsarolásainak. Ciorbea szerint a kormányát felváltó mostani kabinetben a parasztpártiak, bár ott vannak a kormány élén, elvesztették a tényleges irányítást, mert a parasztpárti miniszterek ma már nincsenek döntési helyzetben, sokszor még törvényjavaslataikat és elképzeléseiket sem terjeszthetik elő. A kormányzati irányítás és döntés a parasztpártiak kezéből átcsúszott a Demokrata Párt és a liberálisok kezébe - mondta. Radu Vasile kormányfő nem várta meg Ciorbea előadását, saját felszólalása után nyomban elhagyta a tanácskozás színhelyét. /Egyedül vagy koalícióban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./
1998. június 8.
"A bíróság jún. 1-jei nyilatkozata alapján Temesváron a Magyar Ház Rt. elvesztette a TIM-PRESS Rt. elleni pert, amelynek célja a bánsági magyarság egykori kultúrpalotájának, a Magyar Háznak a visszaszerzése volt. Ezt az épületet a város magyarsága építette közadakozásból és 1932-től 1945-ig a Magyar Ház magyar művelődési központként működött. Az ingatlant a TIM-PRESS Rt. saját nevére telekkönyvezte. A Magyar Ház Rt elnöke, Graur János kifejtette: "Szó sem lehet róla, hogy a döntésbe belenyugodjunk. Folytatjuk küzdelmünket a Magyar Házért, amelyre elődeink áldozata kötelez." /Pataki Zoltán: " Folytatjuk küzdelmünket a Magyar Házért". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./"
1998. június 13.
"Ioan Mircea Pascu, a Ion Iliescu volt államfő vezette Társadalmi Demokrácia Pártjának szóvivője kijelentette, hogy pártja "a budapesti hatalomváltás után elhatározta, hogy különleges figyelemmel követi az RMDSZ minden akcióját". Pascu szerint - amint a Dimineata írja - "a budapesti kormánynak köze lehet a Koszovó tartományi helyzet romlásához és ilyesfajta akciókat Románia ellen is végrehajthatnak az RMDSZ révén". Az RMDSZ követelései az utóbbi időben "mindinkább radikálizálódtak", állította Pascu. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./"
1998. június 15.
"Jún. 14-én egyházi vezetők és kiemelkedő személyiségek jelenlétében emlékeztek Kolozsváron, a Deportáltak templomában a holocaust észak-erdélyi áldozataira. A megemlékezésen jelen volt Gheorghe Funar polgármester, aki a szertartáson elmondta, hogy a román népet 2000 év óta leigázták, elnyomták. Különösen a bécsi döntés után a horthysta-fasiszta magyar hordák követtek el népirtást a románok és a zsidók ellen. Végül Funar a zsidó hitközség segítségét kérte a magyar egyetem kolozsvári létrehozása ellen, hogy így kerüljenek el "egy újabb holocaustot" A kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke, Kallos Miklós határozottan felszólította a jelenlevőket, hogy tartózkodjanak az oda nem illő politikai megnyilvánulásoktól. /Fey László: Ostoba és gonosz uszítás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17., Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./"
1998. június 15.
"Több romániai napilap is beszámolt arról a nyilatkozatváltásról, amely a Magyar Hírlap hasábjain zajlott le: Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke jún. 11-én megjelent nyilatkozatában kifejtette, hogy világszerte nagy elismerést váltott ki az RMDSZ kormányzati részvétele, ám a magyar érdekvédelmi szervezet programjából 1996 óta alig valósult meg valami, ezért ideje lenne elgondolkodni, meddig érdemes tovább támogatni a román kormányt. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke a Magyar Hírlap másnapi, jún. 12-i számában erre azzal válaszolt, hogy Törzsök Erika szavai "a legteljesebb tájékozatlanságról" tesznek bizonyságot, a szenátor "minősíthetetlenül sommásnak" nevezte a HTMH elnökének véleményét. A Curentul jún. 13-i száma pedig Tokay György kisebbségvédelmi miniszter válaszát közölte, amely "Budapest sugalmaz, Tokay elutasítja" címmel jelent meg. Ebben a kisebbségvédelmi minisztere megjegyezte: "Együttműködési kapcsolataink vannak Törzsök Erikával és nagyon meglep ez a nyilatkozat, ha egyáltalán igaz. Attól tartok, hogy összefüggéseiből kiragadva idézték, de ha a jelentés pontos, akkor csak azt mondhatom, meg vagyok lepve, és nem nagyon kellemes módon". Tokay hangsúlyozta: az RMDSZ elvei kizárnak bármiféle beavatkozást a politikai döntések meghozatalába. Az RMDSZ a romániai magyarság reprezentatív és törvényes képviselete, "az pedig, hogy a koalícióban maradjon vagy sem, az a szövetség belső problémája, amelyben az RMDSZ maga fog dönteni és semmiképpen sem más". Ugyanakkor a miniszter leszögezte: ha a koalíciós megállapodásokat nem tartják be, "az kihat a koalíció szavahihetőségére és arra a képre, amelyet a külföld alakít ki Romániáról". A jún. 13-i Jurnalul National ismertette a Borbély László, az RMDSZ kormányzati ügyvivő alelnöke, területrendezési államtitkár által adott ismertetést az RMDSZ által a kormányban való részvétellel elért konkrét eredményekről. A politikus többek között sikerként értékelte az anyanyelvű oktatás korlátozásait megszüntető és a helyi közigazgatásban való anyanyelvhasználatot lehetővé tévő kormányhatározatokat, amelyek érvényben vannak - még akkor is, ha parlamenti elfogadásuk nem tűnik könnyűnek. /Tokay Györgyöt meglepte Törzsök Erika kijelentése. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./"
1998. június 15.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztató szolgálatának közleménye szerint Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke jún. 12-én Budapesten baráti ebéden látta vendégül Tőkés László püspököt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnökét. A találkozón Tőkés László elismerését fejezte ki az FKgP választási eredményeiért, különösképpen pedig a magyarországi jobbközép politikai erőknek a rendszerváltozás folytatását elősegítő választási győzelméhez való második fordulóbeli jelentős hozzájárulásáért. Torgyán megállapította, hogy a határon túli magyarság vonatkozásában az FKgP és a Fidesz-MPP között teljes az egyetértés. A találkozó résztvevőinek véleménye megegyezett az egyházaknak a nemzet életében és szolgálatában betöltött szerepét illetően, Tőkés kérdésére Torgyán külön is szólt pártjának erőteljes református hagyományairól. Egyetértettek továbbá abban, hogy a határon kívül rekedt magyarság pusztulásának megállítása érdekében folytatni szükséges és intézményes szintre kell emelni a magyar-magyar párbeszédet, amelynek legitim kiindulópontjául szolgálhat az előző kormány által is szentesített 1996-os kárpát-medencei magyar csúcstalálkozó. Torgyán József saját és a részvételükkel megalakuló kormány fokozott támogatásáról biztosította az erdélyi magyarságot, megtartó egyházait, valamint a kolozsvári állami magyar egyetem helyreállítására irányuló jogos küzdelmét. Tőkés Lászlóval megegyeztek abban, hogy az 1996-os magyar-magyar csúcstalálkozó szellemében keresik a további együttműködés lehetőségeit. A közeljövőben külön bizottságot hoznak létre a Független Kisgazdapártban, amely kijelöli azokat a teendőket, amelyek az erdélyi és anyaországi magyarság kapcsolatainak javításához szükségesek, közölte jún. 13-án az MTI-vel Bernáth Varga Balázs, az FKgP főtitkára a Tőkés-Torgyán találkozó után. A főtitkár elmondta, hogy eddig nem létezett élő kapcsolat pártja és Tőkés László között. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./
1998. június 17.
"Az RMDSZ vezetősége a szövetség bukaresti székházában tartotta június 16-án sajtóértekezletét. Markó Béla szövetségi elnök mellett jelen volt Varga Attila, a képviselőházi frakció elnöke, Szabó Károly, a szenátusi frakció alelnöke, Puskás Bálint szenátor, Vajda Ferenc képviselőházi frakcióalelnök, valamint dr. Kötő József oktatásügyi államtitkár, ügyvezető alelnök. Rövid bevezetőjében Markó Béla az RMDSZ fő prioritásának nevezte a tanügyi kérdést, ezen belül az önálló magyar nyelvű egyetem létrehozásának kérdését. Az RMDSZ ezzel kapcsolatban elengedhetetlennek tartotta a csúcsszintű tárgyalásokat, lévén hogy a koalíciós megállapodásokat különféle utólagos értelmezések követik, sőt belülről, a koalíciós pártok politikusainak részéről elhangzanak a megállapodásokat kétségbe vonó, visszautasító vélekedések. Markó Béla kifejtette, az RMDSZ elérkezettnek látja a pillanatot arra, hogy szorgalmazza: a koalíció valljon színt végérvényesen, óhajtja-e megvalósítani a kisebbségi kérdésben saját maga által elfogadott kormányprogramot, vagy sem. Amennyiben pedig nem, akkor az RMDSZ kénytelen lesz mérlegelni a koalícióban való további részvételt, illetve együttműködést. Az ezzel kapcsolatos döntés nem a szövetségi elnök, hanem az RMDSZ kollektív döntéshozó testületének, az SZKT-nak a hatáskörébe tartozik - szögezte le Markó Béla, kérdésre válaszolva, és nyomatékosan hozzátette, hogy az RMDSZ nem zsarolja koalíciós partnereit, hanem igenis politikai nyomást fejt ki partnereire, hogy a közös kormányprogramot, a koalíciós egyezséget tartsák be. Ezt a politikai nyomást az RMDSZ nyíltan vállalja. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szenátusának nyilatkozatával kapcsolatban, kérdésre válaszolva, Markó Béla vaskos politikai és szakmai melléfogásnak minősítette az egyetemi szenátus állásfoglalását, hiszen éppen egy ilyen nyilatkozat a legjobb érv az önálló magyar egyetem létesítése mellett, mert ha egy magyar nyelv, irodalom és néprajzi fakultás nem kapja meg a szenátus - azaz a többségi szakmabeliek - támogatását, világos, hogy a kétmilliós magyarságnak önálló egyetemre van szüksége, amelynek szenátusa, az igazi egyetemi autonómia jegyében dönthet majd arról, szükség van-e vagy sem egy ilyen vagy olyan fakultásra. Egyébként, mutattak rá a szövetség vezetői, a törvényes rendelkezések szerint egyetem vagy fakultás létesítéséről nem az egyetemi szenátus, hanem a szakminisztérium, illetve a kormány hivatott dönteni. Egyes újságírók "aggályoskodó" kérdéseire válaszolva, Markó Béla és Kötő József kifejtették, hogy a koalíciós csúcson elfogadott négypontos határozat valamennyi tételét jún. 25-ig meg lehet valósítani, ha van rá politikai akarat, mert az összes dokumentáció és szövegjavaslat készen áll, egy bizottság létesítése pedig egyszerű határozattal megoldható. Egy másik kérdésre válaszolva Markó Béla kijelentette, hogy az RMDSZ számára a legfontosabb prioritás a tanügyi törvény. El kell döntenünk, érdekel-e bennünket, érdekli-e a koalíciót az évek óta bizonytalanságban tartott kisebbségi gyermekek sorsa, hiszen ezek a gyerekek ma sem tudják, vizsgázhatnak-e, és milyen tantárgyakból, kisérettségin, érettségin, anyanyelven, felvételizhetnek-e anyanyelven jövőre is, lesz-e olyan iskola anyanyelvükön, amelyben tanulni szeretnének stb., stb. De a kormányprogrammal kapcsolatban más oka is van az elégedetlenségre az RMDSZ-nek - hangoztatta a szövetségi elnök -, hiszen a tanügyi kérdés helyzetével azonos a gazdasági reform helyzete, a földtörvény, a privatizáció helyzete. A földművest is, a volt tulajdonost is bizonytalanságban tartjuk, a tanügy egyfajta tükre annak, ami általában tapasztalható a román társadalom életében, annak, ahogyan törvényeinket alkalmazzuk. Mindezekkel nem a kormányt bíráljuk, hanem a koalíción belüli szolidaritást hiányoljuk ? mondotta a szövetségi elnök. Arra a kérdésre, lenne-e költségvetési alap egy magyar egyetem létrehozására, Markó Béla kérdéssel válaszolt: miért nem tevődött, tevődik fel ez a kérdés legalább 20 új román nyelvű egyetem esetében, amelyeket az utóbbi nyolc évben olyan városokban is létesítettek, ahol eddig soha nem volt egyetem. Másrészt pedig a kétmillió magyar nemzetiségű román állampolgár is adófizető, és közülük 500 ezer aláírásával támogatta a kisebbségi oktatásra vonatkozó törvénykezdeményezést, ami önmagában is példa nélkül áll ? hangoztatta a szövetségi elnök. A sajtóértekezleten Varga Attila képviselőházi frakcióvezető tájékoztatta a részvevőket az RMDSZ-frakció döntéséről, miszerint a frakció jún. 26-án nyújtja be az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó törvénykezdeményezést, a koalíciós partnerekkel kötött jún. 25-i határidős megegyezésnek megfelelően. Puskás Bálint szenátor az RMDSZ parlamenti csoportjának a gazdasági törvényhozásban kifejtett tartalmas munkájáról számolt be, és állításait konkrétumokkal támasztotta alá, felsorolván több jelentős gazdasági szabályozást, melyeknek kidolgozásához, illetve jobbításához hathatósan hozzájárult az RMDSZ parlamenti csoportja. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 16. - 1285. sz./ Markó Béla RMDSZ-elnök a sajtóértekezleten rámutatott: a koalícióban állandó gyakorlattá vált, hogy a megállapodásokat utólag a partnerek megkérdőjelezik, és most is ez tapasztalható. Markó szerint az, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Gheorghe Dima Zeneakadémia vezetősége szembeszállt a koalíciós megegyezéssel, éppenséggel a magyar kisebbség önálló felsőoktatási intézmények létesítésére vonatkozó igényének jogosságát támasztja alá. Varga Attila azzal magyarázta a halasztás tervét, hogy csak jún. 26-án nyújtják be a magyar egyetemre vonatkozó törvénytervezetet, hogy ilymódon a magyar érdekképviselet időt hagy arra, hogy a koalíció vezetői által kidolgozott egyezséget addig végrehajtsák, vagyis véglegesítsék a képviselőház oktatási bizottságában az oktatási sürgősségi rendeletről a parlament elé terjesztendő és az eredeti előírásoknak megfelelően önálló egyetemalakítási jogot is tartalmazó jelentést, illetve megalakítsák az ugyancsak a megállapodás értelmében tervezett bizottságot, amely az önálló magyar egyetem létrehozásának módozatait vizsgálja. - Kötő József elmondta: a maga részéről az oktatási minisztérium kollégiumában vitába szállt Andrei Marga miniszterrel, aki egy sajtónyilatkozatában egyetértett a Babes-Bolyai Egyetem szenátusi kollégiumának álláspontjával, miszerint a magyar kar létesítése nem a kormány, hanem az egyetemi szenátus hatáskörébe illik. Kötő idézte az érvényben lévő oktatási sürgősségi kormányrendelet vonatkozó, a kérdést világosan a kormány hatáskörébe utaló pontját. Másfelől a bukaresti rádió magyar adásának nyilatkozva Szilágyi Pál, a Babes-Bolyai egyetem magyar prorektora, a szenátusi kollégium tagja elmondta: ő maga azért támogatta annak álláspontját, mert az intézmény magyar oktatói, akik öt önálló magyar kar működését sürgetik az egyetemen, kevesellnék az egyetlen nyelvi, irodalmi és néprajzi magyar fakultást. Szabó Károly szenátor, a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/ felügyelő parlamenti bizottság tagja emlékeztetett: már régen javasolta, hogy a közélet szereplői tegyenek nyilatkozatot múltjukról. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./"
1998. június 17.
Jún. 16-án Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ bukaresti székházában fogadta a Romániai Demokratikus Szakszervezetek Konföderációjának /C.S.D.R./ Constantin Baroi és Tudor Urlea alelnökökből álló küldöttségét. A találkozón az RMDSZ részéről részt vett Böndi Gyöngyike Máramaros megyei képviselő, a képviselőház munkaügyi és szociális védelmi bizottságának tagja és Vajda László, a szövetségi elnök belpolitikai tanácsosa. A megbeszélés során a szakszervezeti vezetők ismertették álláspontjukat a kormány által kidolgozott és a parlamentben megvitatás alatt lévő törvénytervezetekkel kapcsolatban. A szakszervezet képviselői átnyújtották a szövetségi elnöknek a szociális védelemről készített állásfoglalásukat. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 17. - 1286. sz./
1998. június 18.
"Ion Iliescu volt államfő, a legnagyobb ellenzéki párt, a Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke politikai nyilatkozatában azzal vádolta a Ciorbea-kormányt, hogy szánt szándékkal döntötte gazdasági válságba az országot. A TDP a különböző szélsőbaloldali pártokkal kezdett tárgyalást az erők összefogására: a Szocialista Munkáspártból kivált Szocialista Párt küldöttségével kezdett tárgyalást, majd a parlamentből ugyancsak kiszorult Agrárpárt küldöttségével. - Ugyanakkor a kormányon lévő Demokrata Párt és Szociáldemokrata Párt, valamint az ellenzéki TDP, az onnan kivált Szövetség Romániáért, valamint több szakszervezet vezetőinek részvételével jún. 16-án megalakult a "Szociáldemokrácia 2000" nevű "vita- és kezdeményezési csoport", amely a román értelmiség szellemi-politikai műhelyeként ismert Társadalmi Párbeszéd Csoport egyfajta szociáldemokrata megfelelője kíván lenni kezdeményezői szerint. A kormányon lévő Demokrata Párt és az ellenzéki TDP közötti megállapodás politikai vihart keltett. A Demokrata Párt több tisztázó nyilatkozatban cáfolta, hogy politikai szövetséget készül kötni az ellenzéki párttal, de a sajtóban tartja magát a feltételezés, hogy esetleg a bukaresti főpolgármesteri címért esedékes őszi választásra kialakul a két párt között valamilyen együttműködés. /Szociáldemokrácia 2000. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./"
1998. június 19.
"Rasvan Popescu kormányszóvivő bejelentette: Radu Vasile miniszterelnök lemondásra szólította fel Dr. Bárányi Ferenc egészségügy-minisztert, tekintettel arra, hogy az elismerte: kötelezvényt írt alá a volt Securitate tájékoztatására. A kormányszóvivő közölte: az RMDSZ-t felkérték, jelöljön ki új személyt a posztra. Bárányi elismerte, hogy fegyveres fenyegetéssel ilyen papírt írattak vele alá 1961-ben, de hozzáfűzte, hogy soha senkit nem adott fel, és nem tekinti magát vétkesnek. Dr. Bárányi Ferenc a román televízióban a szóvivő bejelentése után néhány perccel a műsorvezető kérdéseire válaszolva a stúdióban személyesen elevenítette fel a négy évtizede történteket, és hozzáfűzte: mindig vállalta a felelősséget tetteiért, tehát amennyiben bűnösnek találja az ügyben a miniszterelnök vagy az RMDSZ, benyújtja lemondását. Arról nem tájékoztattak a hírügynökségek, hogy a miniszterelnök hasonló felszólítással fordult volna Daniel Dajanu pénzügyminiszterhez, aki szintén beismerte kollaboráns múltját. Radu Vasile miniszterelnök szóvivője bejelentette, hogy a kormányfő "becsüli dr. Bárányi Ferenc egészségügy-miniszter kései őszinteségét és eddigi munkáját, ám ezúttal nem egyszerűen sajtóspekulációkról van szó, hanem olyan nyilatkozatról, amelyben elismeri, hogy informátori kötelezvényt írt alá a volt Securitatenak". "Ilyen körülmények között, összhangban a kormánykoalíció alapvető elveivel, amelyek között a társadalom erkölcsi reformja áll az első helyen, Radu Vasile miniszterelnök úgy döntött, hogy felkéri dr. Bárányi egészségügy-minisztert, vállalja saját nyilatkozatát a maga egészében és mondjon le" - jelentette be a szóvivő, hozzáfűzve, hogy az RMDSZ-t fel fogják kérni, jelöljön más személyt a posztra. Dr. Bárányi kijelentette, kész lemondani mentelmi jogáról, és bíróság előtt vállalni a következményeket, ha bárki úgy tartja, hogy ártott neki. Arra a kérdésre, hogy tájékoztatta-e múltjának erről az epizódjáról kinevezése előtt az RMDSZ-t és a kormányt, azt felelte, hogy ezt nem tette meg, szinte megfeledkezett a csaknem 40 évvel ezelőtti ügyről. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI tudósítójának Kolozsvárról telefonon elmondta: jún. 14-én Temesváron találkozott dr. Bárányi Ferenccel, és tőle értesült arról, hogy az Atac la persoana című lapban megjelent a szóban forgó anyag, amely egy 1961-ban fenyegetés hatására a Securitaténak tett kötelezettségvállalását dokumentálja. Takács Csaba megjegyezte: dr. Bárányi egész életútja tanúsítja, hogy a Securitaténak nem kollaboránsa, hanem áldozata volt, és ezt számos romániai magyar személyiség is megerősítheti. Mint Takács Csaba, ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ nem kérte fel miniszterét, hogy mondjon le, de nem zárta ki ennek lehetőségét. Dr. Bárányi már vasárnap jelezte, hogy ha vétkesnek találja az RMDSZ vagy a miniszterelnök, kész megtenni ezt a lépést, amelyet mind az általa vállalt feladat, mind az RMDSZ szempontjából nagyon sajnálatosnak, de természetesnek tart. Takács Csaba megjegyezte: bár nem ért egyet a szövetség vezetése azzal, hogy erről a kérdésről előzőleg nem kapott tájékoztatást dr. Bárányi Ferenctől, az ő 1989 előtti politikai kiállását és a román egészségügyért különböző posztokon végzett tevékenységét nagyra értékeli. Takács Csaba nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy az ügyet azért szellőztették egyes csoportok éppen most, mert reformterveivel dr. Bárányi veszélyeztette érdekeiket. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./"
1998. június 19.
Az RMDSZ Operatív Tanácsának Bukaresten tartott jún. 19-i dr.Bárányi Ferenc bejelentette, hogy lemond egészségügyi miniszteri tisztségéről. Jún. 19-én az RMDSZ Operatív Tanácsa megvizsgálta a dr. Bárányi Ferenc egészségügyi miniszter bejelentése nyomán előállt helyzetet, és erről a következő közleményt adta ki: Dr. Bárányi Ferencet 1961-ben a Securitate kötelezettségvállalás aláírására kényszerítette. A Securitatéval való együttműködést rövid időn belül megtagadta, és végig ellenszegült a kommunista diktatúrának, a nehéz pillanatokban is bizonyítva a demokrácia iránti elkötelezettségét, és 1989. után is következetesen ragaszkodott a demokrácia elveihez. Értékeljük dr. Bárányi Ferenc eddigi politikusi és miniszteri tevékenységét, úgy gondoljuk, hogy elkötelezettje az egészségügyi reformnak, és nagy szakmai hozzáértésről tett bizonyságot. Mindezek ellenére az RMDSZ Operatív Tanácsa dr. Bárányi Ferenc lemondási szándékát tudomásul vette, és egyetértett vele, mivel úgy értékeli, hogy Románia kormányában a miniszterelnök és a miniszterek, valamint általában a kormánytagok között a lehető legteljesebb bizalomra van szükség, és ha ez a bizalom megcsorbul, hatékony együttműködés nem képzelhető el. Az RMDSZ a megürülő egészségügyi miniszteri tisztségbe a lehető legrövidebb idő alatt jelöltet állít. Az RMDSZ Operatív Tanács elemezte az előállt helyzet okait, és a következő megállapításokra jutott: 1. Javasolja a Szövetségi Képviselők Tanácsának, hozzon határozatot arról, hogy az RMDSZ minden tisztségviselője záros határidőn belül tegyen kötelező nyilatkozatot a volt Securitatéhoz főződő viszonyát illetően, és vállalja átvilágítását. 2. Felkérjük Románia miniszterelnökét és a koalíciós partnereket, hogy határozottan igényeljék minden kormánytag mielőbbi átvilágítását. 3. Felhívjuk az archívumok felügyeletét biztosító szerveket, beleértve a Román Hírszerző Szolgálatot, akadályozzák meg, hogy a személyi dossziék szelektív kiszivárogtatás által a politikai diverzió eszközévé váljanak. 4. Véleményünk szerint mindaddig nem tudjuk felszámolni a totalitarizmus negatív örökségét, amíg a tisztségviselők és közéleti személyiségek átvilágítását törvény nem szabályozza. Éppen ezért felhívjuk Románia Parlamentjét, hogy a Securitate átvilágításáról szóló törvény elfogadását tekintse prioritásnak. Az RMDSZ az önmaga számára felállított politikai gyakorlatot a politikai partnerek számára is követendőnek tartja. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 22. - 1289. sz./
1998. június 20.
"Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem tudott elmenni az Operatív Tanács ülésére, viszont közzétette a szövetségi elnökhöz az üggyel kapcsolatban intézett levelét. Ez mintegy elvi álláspontját is tartalmazza azt követően, hogy Corneliu Vadim Tudor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke pénteki sajtóértekezletén ismét felelevenítette a Tőkés által a Securitaténak - szintén nyomás hatására - tett deklarációk ügyét, bemutatva egy ezzel kapcsolatos iratot. (A püspök, aki közismerten a román kommunista hatalom ellenfele és fellépésével bukásának előmozdítója is volt, 1994-ben már kommentálta az ügyet, kifejtve, semmi olyat nem írt le, ami bárkinek ártott volna.) Tőkés László időzített és célzatos, a törékeny kormánykoalíció további gyengítésére irányuló akciónak tekintette az egészségügyi minisztert terhelő titkosszolgálati irat váratlan nyilvánosságra hozatalát. "Országunkban megváltozott formában tovább működik a hírhedt Securitate" - hangsúlyozta, ezért szükségesnek tartja a kommunista múlt káros örökségének felszámolására irányuló összpontosított kormányzati, parlamenti, össztársadalmi fellépést. Dr. Bárányi Ferenc védelmében Tőkés László emlékeztetett arra, hogy az orvos annakidején döntő szerepet játszott a Securitate által hajszolt Szőcs Géza elrejtésében, illetve megmentésében, és utalt az 1989 decemberi eseményekben családjával együtt játszott szerepére is. Hozzáfűzte, hogy ettől függetlenül és ennek ellenére a kíméletlen politikai játékszabályok szerint az ügy következtében a miniszter súlyosan kompromittálódott, még akkor is, ha a volt diktatúra természetszerű következményeként az egész kormányra, parlamentre és a politikai-társadalmi közéletre az egykori román titkosszolgálattal való együttműködés gyanújának árnyéka vetül. Dr. Bárányi Ferenc fájdalmas esete különösképpen időszerűvé teszi társadalmunk és közéletünk megtisztítását - írja Tőkés, hangsúlyozva, hogy a történtek fényében az eddigieknél is nagyobb fontosságot kell tulajdonítani a Ticu Dumitrescu szenátor által kidolgozott, a "szekus" dossziék hozzáférhetőségére vonatkozó törvény kezdeményezésének. Politikai téren elengedhetetlenül fontos és halaszthatatlanul sürgős a társadalmi és politikai közélet szereplőinek intézményes átvilágítása. Az RMDSZ-en belül Tőkés javasolta, hogy a szövetség valamennyi felelős beosztású vezetője és képviselője azonnali hatállyal tegyen politikai múltjára vonatkozó írásbeli nyilatkozatot. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./"
1998. június 20-21.
Az erdélyi IKE kiadásában, az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával új sorozatként megjelent Kolozsváron az Ifjú-Erdély, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület negyedévi kiadványának első /április-június/ száma. Adorjánai Zoltán a főszerkesztő, Brassai Zsombor a helyettese, dr. Buzogány Dezső a felelős szerkesztő. Nem lesz könnyű újraindítani az Ifjú Erdélyt, melyet az egyetemes magyar művelődéstörténet is számon tart, sok kiváló munkatársa volt, köztük Wass Albert, Gagyi László, László Dezső, Jancsó Elemér, Debreczeni László, Szabédi László, Makkai László, Csetri Elek, Szabó T. Attila, Vita Zsigmond, Gellért Sándor és mások. /Makay Botond: Az Ifjú-Erdély - ötven év után. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20-21./ Az Ifjú Erdély 1923 és 1944 között jelent meg.
1998. június 24.
"A bukaresti Adevarul jún. 22-i számában egy állítólagos Tőkés-Orbán "titkos egyezményről" adott hírt. Ismeretes, hogy ugyanez a lap jún. 20-án "leleplező" írást közölt Tőkés Lászlónak a Securitatével való kitalált együttműködéséről. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke jún. 23-án közzétett nyilatkozatában cáfolta az Adevarul mindkét számának állításait, "a Securitate kommunista titkosszolgálattal való kitalált együttműködéséről" szóló cikket és "a valóságtól idegen, képtelen sztorinak" minősítette azt, hogy titkos megállapodást kötött volna Orbán Viktorral, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnökével, amikor a választások után Budapesten látogatást tett nála. Nem véletlen, hogy ugyanebben az időszakban zajlik a másik temesvári, Bárányi Ferenc miniszter lemondatási kálváriája. Nem véletlen, állapította meg Tőkés László, hogy az állítólagos Orbán-Tőkés megállapodásról szóló kitaláció szerzője nem más, mint az 1990. márciusi marosvásárhelyi provokációk egykori hírhedt krónikása, Dorin Suciu. Ion Iliescu volt államfő pártja pedig éppen ezekre a napokra időzítette a Kiáltvány Erdélyhez című jelzését, amely Erdély szétdarabolásának veszélyével riogatja a románságot. Mindezekből kitűnik, hogy "a román politikai hadszíntéren újból a "magyar kérdés" került bevetésre", a céltábla újból az RMDSZ. Éppen ezért Tőkés László "alig érthetőnek" tartja Markó Béla szövetségi elnök egyik megjegyzését, miszerint a lemondásra felszólított Bárányi Ferenccel kapcsolatos eljárásnak nincs magyarellenes természete. Éppen ellenkezőleg, elemzése szerint a román nacionalisták és kommunisták "a demokratikusnak nevezett kormányerők bátorító asszisztenciája mellett" a visszakövetelt magyar tulajdonok és a helyreállítandó magyar egyetem témájában "frontális támadást, koncepciós hadjáratot indítottak a romániai magyarság, az RMDSZ és annak egyes képviselői ellen". A sokadszorra ismételt magyarellenes kampány és ennek szakmai hátterét a - gátlástalanul tovább működő - volt Securitate biztosítja. "Õk azok, akik a titkosszolgálati dossziékat törvényellenes módon kiszivárogtatják. Õk azok, akik egykori áldozataikat továbbra is büntetlenül vádolják és megfélemlíteni próbálják" A tiszteletbeli elnök nyilatkozatában ezért hangsúlyozta, hogy "itt már nem csupán a célba vett személyekről, hanem arról a politikai szándékról van szó, hogy a gyenge lábon álló demokratikus kormányt tovább gyengítsék és megbuktassák, a romló romániai helyzet ódiumát az RMDSZ nyakába varrják, Bukarest és Budapest kapcsolatait tönkretegyék és a magyar-román kapcsolatokat megmérgezzék, a jogtalanul birtokolt magyar egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását megakadályozzák, a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításának ügyét ellehetetlenítsék, az RMDSZ-t végletesen megosszák, még mielőtt közös céljai érdekében újból összefoghatna". A kibontakozó akciósorozathoz - ahogy az 1956-os romániai magyarellenes tisztogatáshoz a magyar forradalom - a változott körülmények között "Orbán Viktor pártjának győzelme, illetve az ún. Orbán-effektushoz kapcsolt RMDSZ-en belüli "radikalizáció" szolgál alkalmas ürügyként". "A kormányba szorult RMDSZ-nek őrizkednie kell attól, hogy netalán akaratlanul is cinkosává váljék az első fokon ellene irányuló, másodsorban pedig a felhasználásával a román demokrácia ellen forduló sötét politikai erőknek" - figyelmeztetett Tőkés László. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./"
1998. június 25.
A szenátus június 25-i ülésén két fontos törvénykezdeményezést fogadott el. A kormányt a parlamenti vakáció idején kormányrendeletek kibocsátására feljogosító törvénytervezet a kisebbségi közösségek ingatlanjavainak visszaszolgáltatására vonatkozó tételt is magában foglalja, ezért az ellenzéki pártok /SZDRP, RNEP, NRP/ szenátorai heves magyarellenes kirohanások és hazafias szólamok elpufogtatása után kivonultak a teremből, a szenátus viszont távollétükben szavazattöbbséggel elfogadta a rendelkezést. Ugyancsak véget ért a Securitate mint politikai rendőrség dekonspirálására vonatkozó törvényjavaslat szenátusi vitája. A végszavazást megelőzően Eckstein-Kovács Péter szenátor bejelentette, hogy az RMDSZ-frakció támogatja a törvénytervezetet. Kijelentette azonban, hogy az RMDSZ nézete szerint a módosítások kétértelművé tették a törvényt, ellehetetlenítették a civil társadalom ellenőrzését. Eckstein-Kovács Péter ugyanakkor kifejezte abbeli reményét, hogy a képviselőházi vita, illetve a további egyeztetés folyamán sikerül majd helyreállítani a lerontott eredeti törvényjavaslat szövegét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 25. - 1291. sz./ A szenátus elfogadta a Ticu Dumitrescu által előterjesztett törvényjavaslatot - ám olyan módosításokkal, hogy maga a szerző kivonult az ülésről, azzal vádolta szenátortársait, hogy elárulták. A szenátor ezért kérte, ne róla nevezzék el a törvényt, amelyet jelenlegi formájában nem vállal. Dumitrescu szenátor javaslata értelmében külön, pártatlan intézmény jött volna létre a több százezer dosszié tárolására, ám a szenátus úgy foglalt állást, hogy a dossziék maradjanak ott, ahol eddig őrizték őket, vagyis a különböző mai hírszolgálatok, állami hatóságok kezelésében. Ez a szenátor szerint nem nyújt megfelelő biztosítékot a személyi dossziékkal való újabb visszaélések ellen. A törvényt a képviselőháznak is el kell fogadnia. /MTI, jún. 25./
1998. június 25.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója jún. 25-én a következő közleményt adta ki: Az RMDSZ képviselőházi frakciójának meggyőződése, hogy dr. Bárányi Ferenc egészségügyi miniszternek és Temes megyei parlamenti képviselőnek nem kell lehajtania a fejét sem az 1961 előtti, sem azutáni közismert tevékenységéért, még kevésbé azért, hogy a szekuritáté üldözöttjévé és többszöri áldozatává lett. Ugyanakkor elítéli azt a lejáratási kampányt, melyet dr. Bárányi Ferenc ellen folytatnak, s amelynek célja a totalitárius diktatúra áldozatainak és kiszolgálóinak tudatos összemosása. Ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy a titkosszolgálatok irattárából szelektív módon olyan dokumentumok kerülhetnek napvilágra, amelyeket politikai visszaélésekre használnak fel. Az RMDSZ képviselőházi frakciója szolidaritásra és következetességre szólítja fel a romániai demokratikus, haladó erőket, éppen azért, hogy a diktatúra káros örökségét elutasítsák és végképp felszámolhassák. Ennek reményében sürgeti a Ticu-Dumitrescu szenátor kezdeményezte dosszié-törvény mielőbbi véglegesítését és haladéktalan alkalmazását. Addig is, a fentiek és a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának szellemében, az RMDSZ képviselőházi frakciója eleget tesz a belső átvilágítás kötelességének és követelményének. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 25. - 1291. sz./