Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
1998. március 13.
Zárónyilatkozat elfogadásával ért véget márc. 13-án Gödöllőn a magyar polgármesterek második világtalálkozójának rendezvénysorozata. A dokumentum szerint a kilenc ország településeit képviselő résztvevők egyetértenek abban, hogy közös érdekük a kelet-közép-európai térség felzárkózásának elősegítése. Az önkormányzatok messzemenően érdekeltek abban, hogy részesei legyenek a térségi, továbbá a határokon átívelő regionális kapcsolatoknak. A világtalálkozón arról is határoztak, hogy felkarolják a horvátországi Szentlászló település újjáépítésének programját. /MTI/
1998. március 16.
"Erdély-szerte méltósággal, incidensek nélkül zajlottak le a március 15-i ünnepségek. A magyar szabadságharc 150. évfordulójának szentelt ünnepi rendezvények részvevői az ország valamennyi magyarlakta településén emelkedett légkörben tettek hitet a márciusi eszmények iránti elkötelezettségükről, erősítették meg a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemében azt az elhatározásukat, hogy a testvéri román nemzettel békében, egyetértésben és együttműködésben munkálkodjanak hazánk, a szabad és demokratikus Románia felemelkedésén, az ország csatlakozásán az új, egységes Európához. A csíkszeredai jubileumi nagygyűlésen, mintegy tízezer részvevő előtt, Csedő Csaba polgármester üdvözlő szavai után Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott ünnepi beszédet, majd Dézsi Zoltán, Hargita megyei prefektus felolvasta Emil Constantinescu államelnök Göncz Árpád elnökhöz intézett üdvözletét a magyar szabadságharc 150. évfordulója alkalmából. Az ünnepi rendezvény keretében megkoszorúzták Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu csíkszeredai szobrát. Markó Béla a márciusi eszmék aktualitását emelte ki beszédében, s a márciusi ifjak, a szabadságért, egyenlőségért, testvériségért cselekvő elődeink példáját állította a mai nemzedékek elé. "Példájuk - mondotta - arra figyelmeztet minket", hogy "legyünk cselekvő magyarok, készek a feladatra és az áldozatra, ahogy azt 1848 szelleme kéri tőlünk. Az a szellem, amely végképp egybekovácsolta ezt a nemzetet, és azóta sem lehet szétválasztani minket, bárhogyan is szaggasson a történelem. Az a szellem, amely nem mások ellenében, hanem másoknak testvérkezet nyújtva tett szabadságért küzdő nemzetté minket... Igen, mi ma is vállalni tudjuk március üzenetét, mert mindenkihez szól ez az üzenet. Európához is, az akkori és a mostani Európához... szól a velünk együtt élő népekhez, szól a románokhoz, szól másokhoz is. Százötvenszer vagy talán százötvenezerszer mondtuk el azóta ezt az üzenetet, és lehet, hogy még sokszor el kell mondanunk, amíg mindenki megérti. Szabadság! Magyarok szabadsága, románok szabadsága, mindenki szabadsága. Egyenlőség! Magyarok egyenlősége, románok egyenlősége, mindenki egyenlősége. Testvériség! Magyarok testvérisége, románok testvérisége, mindenki testvérisége. El fogjuk mondani százötvenezerszer, és meg fogunk harcolni érte százötvenezerszer, ha kell, amíg valóban állíthatjuk majd, hogy se nyelvünk, se kultúránk, se nemzeti hagyományunk nincsen veszélyben." /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 16., 1227. sz./ A csíkszeredai ünnepség fénypontjai voltak: Gál Sándor honvédezredes mellszobrának felavatása /a mellszobor Nagy Ödön /Csíkszereda/ szobrászművész alkotása/, Imets Dénesnek az 1848-as hős életéről szóló "Gál Sándor éjszakái" című drámájának bemutatása, a főtéri beszédek, A költő visszatér című rockopera előadása és az esti premier a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió jóvoltából. - A Duna Televízió közvetítette a nagyszabású ünnepséget. Ezúttal elmaradtak a román nacionalista zajkeltő csoportok. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 17./ Takács Csaba ügyvezető elnök március 15-én Nagyszalontán vett részt ünnepi istentiszteleten, majd beszédet mondott a helyi Kossuth-szobor megkoszorúzását követő megemlékezésen. Az ügyvezető elnök ugyanaznap részt vett a nagyváradi ünnepségsorozaton, amely a Nagyváradi Állami Színházban rendezett díszelőadással zárult. Kötő József, az RMDSZ művelődés- és egyházügyi ügyvezető alelnöke március 15-én délelőtt a máramarosszigeti, délután pedig a hosszúmezői ökumenikus istentiszteleteken mondott ünnepi beszédet, és részt vett a koszorúzási szertartásokon. Székely István önkormányzatokért és területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök a Brassó megyei RMDSZ március 14-én rendezett ünnepi előadással egybekötött megemlékezésén volt jelen, majd március 15-én koszorút helyezett el a felsőtömösi emlékoszlopnál, illetve a négyfalusi 1848-as emlékműnél. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 17., 1228. sz./ Sepsiillyefalván Kató Béla református tiszteletes mondott beszédet. Illyefalván az ünnepség fénypontja Jókai Mór mellszobrának, Kutas László magyarországi képzőművész alkotásának leleplezése. A testvértelepülés, Nagyszénás adta ki Illyefalva történelmét és helyneveit tartalmazó könyvét. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./"
1998. március 17.
"Emil Constantinescu elnök Göncz Árpádhoz intézett levelének szövege a következő: "Az 1848. évi magyar demokratikus forradalom kirobbanása 150. évfordulójának megünneplése kiemelkedő esemény. Kérem, fogadja ebből az alkalomból részemről és az általam képviselt valamennyi román állampolgár részéről a baráti magyar népnek és személyesen Önnek szóló forró üdvözletünket. Idén egész Európa megemlékezik az 1848-as eseményekről, amelyek a történelemben talán először vázolták fel földrészünk egységét nem egyetlen uralom fennhatósága alatt, hanem a szabadság és a polgári jogegyenlőség jegyében. 150 évvel ezelőtt "a nemzetek tavasza" Franciaországtól és Németországtól a Kárpátokig és a Duna torkolatáig mindenütt a polgárok által az új Európáért vívott harc évszaka volt. Sajnos igaz, hogy az akkori körülmények között, bár egyazon értékekért küzdöttek, amelyeknek egyesíteniük és nem megosztaniuk kellett volna őket, népeink nem egymás mellett sorakoztak fel. Tragikus szembekerülésük nagy mértékben hozzájárult mindkét nép és mindkét forradalom vereségéhez. Napjainkban egy mind egységesebb Európa a demokrácia és a szabadság egyazon tartós értékei nevében egy új korszerűsítésre összpontosítja erőfeszítéseit - nem annyira a technológiák, mint inkább a gondolkodás területén. Miután népeinknek volt annyi bölcsességük, hogy megtanulják a történelem igazi leckéit, ez az új európai tavasz ezúttal szerencsére egymás mellett talál bennünket, barátként és partnerként veszünk részt a földrész és a világ új együttműködési, biztonsági és békearchitektúrájának felépítésében. Miután történelmi sorsunk hasonló volt, azonos törekvéseket táplálunk és ugyanazokkal az aggodalmakkal szembesülünk, napról napra jobban megtanuljuk, hogy csak együtt lehetünk sikeresek. Éppen ezért közös meggyőződéssel vallhatjuk, hogy miután sorsunk, nevezetesen az egységes Európában megvalósuló szolidaritás, azonos, mi románok és magyarok egymás mellett fogunk haladni ezután is. Éppen ezért meggyőződéssel vallhatjuk, hogy az 1848-as európai demokratikus forradalmak 150. évfordulója újabb alkalom a gondolkodásra és a párbeszédre, az államaink és népeink közötti baráti kapcsolatok tényleges és őszinte előmozdítására. Annak reményében, hogy ez a légkör tartós lesz és fejlődni fog, kérem, Elnök Úr, fogadja legőszintébb baráti érzelmeim és nagyrabecsülésem kifejezését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./"
1998. március 19.
Turán címmel új folyóirat indult Budapesten, amely a magyar őstörténettel és eredetkutatással foglalkozik. A folyóirat első számát márc. 17-én mutatta be Budapesten Esztergályos Előd felelős kiadó a Magyarok Házában tartott sajtótájékoztatóján. A kéthavonta megjelenő folyóirat tulajdonosa a Magyar Õstörténeti Kutató és Kiadó Kft., felelős szerkesztője Lovass Ferenc újságíró. A szerkesztőbizottság tagjai sorában foglal helyet László Gyula történész és Szörényi Levente zeneszerző. A Turán fél évszázados kényszerszünet után indul újra. Vámbéry Ármin, Gombocz Zoltán, Vikár Béla és Teleki Pál tudományos munkáját kívánják folytatni. - A szerkesztőség célja egy közérthető nyelvezetű tudományos folyóirat kialakítása, amely teret adna a jelenleg uralkodó finnugor elméletektől eltérő nézeteknek, elképzeléseknek is - közölte a lap felelős szerkesztője. A régészet eredményei, a magyarság zenéje, tánca, népművészete és kultúrájának sok más eleme az uralkodó nyelvtudományi következtetésektől eltérő elméletekre ad ugyanis alapot. A felelős szerkesztő hangsúlyozta: a tudomány még korántsem adott végleges választ arra a kérdésre, honnan jöttünk és kik vagyunk. A szerkesztőség bármely tudományos elmélet képviselőit szívesen megszólaltatja, s az eltérő nézetek közötti dialógus megteremtésére törekszik. /Magyar Nemzet, márc. 18., Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./
1998. március 20.
Márc. 19-én, csütörtökön a Magyar Köztársaság Kulturális Központjában a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete rendezésében került sor a romániai magyar sajtó képviselőinek találkozójára az RMDSZ minisztereivel és államtitkáraival. A találkozó előtt Ágoston Hugó, a MÚRE elnöke átadta Elena Stefoinak, a Dilema című bukaresti hetilap távozó főszerkesztőjének a MÚRE Pro Amicitiae díját. Rövid laudációjában Ágoston Hugó elmondta, hogy Smaranda Enache, Gabriel Andreescu, Gheorghe Moldovan és Andrei Cornea után Elena Stefoi az ötödik román újságíró akinek odaítélték a román-magyar barátság és közeledés, a két nép kölcsönös megismerése és megbecsülése szolgálatában kifejtett közírói munkásságot jutalmazó, évente kiosztásra kerülő díjat. Méltatta a Dilema éléről a Külügyminisztériumhoz távozó kiváló tollú újságíró európai szellemű, bátor írásait a román-magyar kapcsolatok, a kisebbségi kérdés romániai kezelése témakörében, határozott kiállását a romániai sajtóban nem ritka nacionalista hangvételű, uszító megnyilatkozásokkal szemben. A díjazott meghatódottan mondott köszönetet a kitüntetésért (a sárkányt legyőző Szent Györgyöt ábrázoló plakettért), és reményét fejezte ki, hogy a nemzeti kérdés racionális, tárgyilagos és európai értékrendbe illeszkedő megközelítése előbb-utóbb felülkerekedik a nacionalista érzelmeket szító újságíráson, továbbá, hogy Andrei Plesu és Elena Stefoi nélkül is a Dilema megmarad annak aminek a lap éléről - ideiglenesen - eltávozott vezetői szánták: a gondolkodást serkentő dilemmák, és nem a másságot nem tűrő kinyilatkoztatások lapjának. Ezt követően a romániai magyar sajtó képviselői és az RMDSZ jelenlevő miniszterei és államtitkárai kötetlen beszélgetést folytattak, illetve a kormányzati tisztségviselők válaszoltak a jelenlévők kérdéseire. A kétórásra nyúlt beszélgetésen, amely immár a második a MÚRE szervezésében, szó esett a Romániát és Magyarországot összekötő autópálya tervezeteiről, a tankönyvek helyzetéről, a távközlés, különösen a telefonhálózat fejlesztéséről, különös tekintettel az erdélyi fejlesztési tervekre, privatizációs kérdésekről stb. Hosszabb-rövidebb ideig jelen voltak a találkozón Birtalan Ákos és Tokay György miniszterek, Birtalan József, Borbély László, Erős Viktor, Kelemen Hunor, Kovács Adorján, Lányi Szabolcs, Niculescu Antal államtitkárok, továbbá Murvai László az Oktatásügyi Minisztérium kisebbségi főosztályának igazgatója. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 19., 1230. sz../ Ezután az erdélyi magyar sajtó - a lapok, tévé- és rádióállomások - főszerkesztőit, vezető munkatársait. Szőcs Ferenc bukaresti magyar nagykövet sajtóbeszélgetésen a magyarországi helyzetről és a román-magyar kapcsolatok eredményeiről, majd büféebédet adott tiszteletükre. A magyar diplomaták és a romániai magyar sajtó kévpiselői közötti évenkénti találkozó immár hagyományt jelent. A meghívottak nevében Ágoston Hugó, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke köszönte meg az alkalmat a nagykövetnek, s egyben méltatta azt, hogy a március 15-i kitüntetések alkalmából a romániai magyar irodalom és újságírás több kiemelkedő személyisége kapott magas magyar kitüntetést, köztük Lászlóffy Aladár Kossuth-díjat, Kántor Lajos és Bálint Tibor József Attila díjat, Halász Anna a MUOSZ Aranytoll-díját. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./
1998. március 21.
"Az RMDSZ döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselő Tanács /SZKT/ márc. 21-én Csíkszeredában ülésezett. Markó Béla szövetségi elnök a testület elé terjesztett állásfoglalás-tervezetében a parlamenti többség helyreállítására szolgáló, azonnali tárgyalásokat szorgalmazott a koalíciós partnerekkel, Csapó József Bihar megyei RMDSZ-szenátor viszont a kormányból való kilépésre terjesztett elő határozattervezetet. Markó Béla beszámolójában ismertette tervezetét az ahhoz csatolt, a koalíciós partnerekhez szóló 6 pontos felhívást. Ez a dokumentum az utóbbi időben megrendült parlamenti többség helyreállításának útját abban jelölte meg, hogy a pártok ne egymást vádolják az elmúlt másfél év mulasztásaiért, hanem együttesen vállalják a felelősséget. Az állásfoglalás tervezete emlékeztetett az RMDSZ kormányba lépésének céljaira, és nyomatékosan leszögezte, hogy másfél esztendővel a kormányzás kezdete után a rendszerváltást sürgető választók elvárásai csak kisebb részben teljesültek, és az utóbbi időben azok a reformintézkedések is veszélybe kerültek, amelyeket eddig meghozott a kormány. A javaslat minden kisebbségellenes sovén, vagy soviniszta, szélsőséges megnyilvánulás visszautasítását sürgette, a magyarellenes demagógiát a román társadalom egészét fenyegető veszélynek nevezte. - Csapó József szenátor, aki elvileg is összeférhetetlennek tartotta az RMDSZ önkormányzati céljaival a kormányban való részvételt, az abból való kilépést indítványozó határozati javaslatot terjesztett a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé. Többek között azzal indokolta ezt, hogy az RMDSZ céljait egyetlen koalíciós partner sem támogatta egyértelműen, és azt javasolta a szövetségnek, hogy a parlamentben kívülről támogassa a reformokat. Szilágyi Zsolt képviselő külön javaslattal élt, eszerint a szövetségnek nem kellene sem az egyik, sem a másik javaslatot magáévá tennie, hanem röviden le kellene szögeznie, hogy az elért eredmények függvényének értelmében törekszik újratárgyalni a kormányban való részvétel lehetőségeit és feltételeit egy új végrehajtó testület esetleges létrejöttekor. Hosszas vita következett. Sántha Pál Vilmos csíkszeredai területi elnök úgy érvelt, hogy a koalíciós részvétel ellen, hogy " ez a kormány nekünk rabság", Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a részvételben nagyobb kárt, mint hasznot látott, Verestóy Attila szenátusi frakcióelnök, Varga Attila képviselőház frakcióelnök, Bárányi Ferenc és Asztalos Ferenc képviselők, Bara Gyula államtitkár és mások a részvétel mellett érveltek. Kónya Hamar Sándor kolozsvári képviselőnek az a javaslata - amelyet Tőkés László tiszteletbeli elnök is támogatott -, hogy hívják össze az egyes frakciók rövid ülését ezeknek az alternatíváknak a megvitatására, és ezt követően alakítsa ki a szövegező bizottság a maga véleményét, a szavazásnál 37:36 arányban, 4 tartózkodás mellett, kisebbségben maradt. Egyhangúlag elfogadta viszont a testület Tőkés László javaslatát, hogy a képviselő tanács adjon ki nyilatkozatot a koszovói eseményekkel kapcsolatban. - Végül a Szövetségi Képviselők Tanácsa nagy többséggel, 5 ellenszavazat, és 11 tartózkodás mellett elfogadta a Markó Béla szövetségi elnök által javasolt állásfoglalást, amely a román koalíciós partnereket a megrendült koalíciós többség újjáépítésére hívja fel, és ebből a célból azonnali tárgyalások megkezdésére tesz javaslatot. Nem nyitott vitát a testület Csapó József szenátor javaslatáról, amely a kormányból való kilépést szorgalmazta és Szilágyi Zsolt képviselő szövegváltozatáról sem, amely egy új kormány megalakulásának lehetőségét is érintette. Az SZKT többek között megerősítette Borbély Lászlót új RMDSZ-posztján. A szövetségben az előző évek során lezajlott konfliktusokban jelentős ellentábor alakult ki Borbéllyal szemben a "radikális" irányzatok kebelében, ezt a szavazást is nagy érdeklődés előzte meg. Borbélynak az ügyvezető alelnöki tisztségre való kinevezését végül 51 küldött támogatta, 26 ellenszavazat volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./ Ezt követően a testület az RMDSZ április 1-től jövő év március 31-ig szóló költségvetését vitatta meg és fogadta el 64 szavazattal 3 ellenében, 6 tartózkodás mellett. Itt vita volt arról, hogy a kisebbségi szervezeteknek járó többszáz millió lejes önkormányzati támogatást miért nem az RMDSZ kapta, miért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az EMKE, a szövetség társult tagja. A szövetség illetékesei rámutattak, hogy az összeg elsősorban a kisebbségek kulturális céljait szolgálja, tehát az EMKE illetékes gazdálkodni vele. Vita volt a platformoknak jutó összegekről is. Itt Katona Ádám az Erdélyi Magyar Kezdeményezés vezetője szeretett volna elérni nagyobb támogatást. /MTI/ Az SZKT állásfoglalást adott ki: 1996 novemberében Romániában létrejöttek a feltételei egy valós és mélyreható rendszerváltásnak, a romániai társadalom politikai, gazdasági, szociális és erkölcsi reformjának. A választások nyomán olyan koalíció alkotott többséget a parlamentben, amely egyidejűleg célul tőzte ki a totalitárius, kommunista rendszer által lerombolt értékek újraépítését és országunk európai és euroatlanti integrációjának megvalósítását. A koalíció pártjai megfelelő garanciát kínáltak arra is, hogy ennek az általános reformnak a keretében megkezdődik a kisebbségek helyzetének a rendezése, beleértve a romániai magyar nemzeti közösség jogsérelmeinek orvoslását és jogegyenlőségének megteremtését. Ennek a rendezési szándéknak az ismeretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalta a részvételt az új koalícióban, és ezáltal egy történelmileg is előzménytelen helyzetet alakítottunk ki, létrehoztuk a többségi románság és a kisebbségben élő magyarság újfajta együttélésének és együttműködésének feltételeit. Koalícióra lépve, nem csupán a nemzeti kérdés rendezéséhez, hanem a romániai társadalom egészének reformjához kívántunk minél hatékonyabban hozzájárulni, programunkban megoldásokat kínáltunk a gazdasági és szociális válság megszüntetésére. A közösen kidolgozott kormányprogram, a több mint hatvan százalékos parlamenti többség, a koalíció által megalakított új kormány szavatolni látszott, hogy a tervezett reformot valóban végre tudjuk hajtani minden fontos területen. Ezt igazolták az első hónapok határozott intézkedései is, beleértve a kisebbségi kérdés újfajta megközelítését. Most viszont, másfél esztendő múltán egyértelműen meg kell állapítanunk, hogy a rendszerváltást sürgető választók elvárásai csak kisebb részben teljesültek, és az utóbbi időben azok a reformintézkedések is veszélybe kerültek, amelyeket eddig megtettünk. Nem történt meg a teljes és mélyreható szerkezetváltás a gazdaságban. Ennek következtében nem lehetett megteremteni az eszközöket a megfelelő szociális védőháló kialakításához, illetve nem lehetett megállítani az életszínvonal zuhanását. Továbbra is késik a közigazgatás decentralizációjához szükséges törvények elfogadása. A kommunista rendszer által elállamosított szántóföldek, erdők, ingatlanok, egyházi és közösségi javak visszajuttatása, illetve ahol ez nem lehetséges, a jóvátétel továbbra is várat magára. Csak részben történt meg az 1989 előtti elnyomó intézmények üldözötteinek erkölcsi kárpótlása, az említett intézmények átvilágítása. A parlamenti többség egy része, saját kötelezettségvállalását megszegve, megpróbálja megsemmisíteni a kormánynak a kisebbségi kérdés rendezésére, az anyanyelvű oktatásra és a közigazgatásban az anyanyelv használatára vonatkozó intézkedéseit. Egyes kormánytisztviselők és prefektusok is reformellenes és kisebbségellenes álláspontot képviselnek. Mindezen mulasztások, késlekedések és működési zavarok ellenére a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek továbbra is az a határozott álláspontja, hogy az 1996 novemberében létrejött koalíciót fenn lehet és fenn kell tartani, de ez csak akkor megvalósítható, ha sikerül megteremteni a jó együttműködés feltételeit a reform végrehajtása érdekében. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség csak olyan szövetségben vállalhatja az együttműködést, amely képes belső problémáit megoldani és a reformot végrehajtani a gazdaságban, a közigazgatásban és a számunkra kiemelten fontos nemzeti kérdésben is. Csak olyan szövetségben vállalhatjuk az együttműködést, amely gátat tud vetni az antiszemita, rasszista, sovén, magyar- és általában minden kisebbségellenes uszításnak, nem szolgáltatja ki magát és az egész romániai társadalmat a reformellenes, integrációellenes, nyugatellenes, intoleráns erőknek. Nem lehetünk csendestársak abban, hogy a választásokon bizalmat kapott koalíció fokozatosan eljátssza ezt a bizalmat, és ezáltal veszélybe sodorja azt az integrációs esélyt, amelyet Románia ismételten megkapott nyugati partnereitől. Ugyanakkor érdekünk, hogy a jelenlegi koalíció fennmaradjon, és hogy a közösen kidolgozott kormányprogram érvényesüljön. Csak ez az együttműködés, csak ezek a közös célok jelenthetnek biztonságot és stabilitást Románia számára akkor, amikor térségünkben továbbra is nyílt etnikai és szociális konfliktusok vannak. Továbbra is az a véleményünk, hogy románoknak és magyaroknak közösen kell cselekedniük azért, hogy országunkat felemeljük és minél előbb az euroatlanti és európai integrációs intézmények teljes jogú tagjává tegyük. Éppen ezért a következő felhívással fordulunk koalíciós partnereinkhez: 1. Vállaljon szolidárisan felelősséget minden párt az elmúlt másfél év mulasztásaiért, a reform lelassulásáért, a be nem váltott választási ígéretekért. Mindaddig, amíg egymást hibáztatják a koalíciós partnerek, illetve a különböző politikai testületek és intézmények - parlamenti csoportok, kormány stb. - képviselői, nem lehetséges a válsághelyzet megoldása. Az RMDSZ kormányzati tisztségviselői és parlamenti csoportjai vállalják a felelősség rájuk eső részét, és erre szólítják fel partnereiket is. - 2. Az elmúlt időszak mulasztásaiért vállalt közös felelősségből kiindulva, kezdjük el azonnal a parlamenti többség helyreállításáról szóló tárgyalásokat. Valós, szolidáris, cselekvőképes parlamenti többségre van szükségünk ahhoz, hogy az ígért reformot végrehajthassuk. 3. A parlamenti többség helyreállításának két alapvető feltétele van: a) A közös kormányprogramhoz kapcsolódó intézkedési terv elkészítése. Ehhez minden koalíciós partnernek sürgősen el kellene végeznie a maga elemzését, és elő kellene terjesztenie a saját prioritási listáját. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek van ilyen prioritási listája. b) Szükség van a kormánystruktúra újragondolására és leegyszerűsítésére, beleértve a kihelyezett kormányzati intézmények átalakítását és hatáskörük behatárolását is. - 4. Az euroatlanti és európai integráció feltételrendszerének teljesítését legfontosabb belpolitikai prioritássá kell tenni, a gazdasági, szociális és politikai reformot az eddiginél is határozottabban erre a kritériumrendszerre kell ráépíteni. Ugyancsak prioritásként kell kezelni a diktatúra visszaéléseinek jóvátételét, a restitúció, illetve az anyagi és erkölcsi kárpótlás kérdését. Záros határidőn belül meg kell oldani ezt a problémát, amelyet a régió országainak többsége már megoldott. 6. A koalíciónak határozottan vissza kell utasítania minden kisebbségellenes, sovén, szélsőséges megnyilatkozást, amelyek Romániát időlegesen vagy véglegesen letéríthetik az integráció útjáról. Szövetségeseinknek fel kell ismerniük, hogy a közéletünkben elharapózott magyarellenes demagógia, a nap mint nap tapasztalható sovinizmus veszélybe sodorhatja az egész romániai társadalmat, ha nem lépnek fel kellő súllyal ellene. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség felelősnek érzi magát az általa képviselt romániai magyar közösség sorsáért, és egyúttal közvetlen felelősséget érzünk az egész romániai társadalom jövőjéért. Ennek a kettős felelősségnek a jegyében szólítjuk fel koalíciós szövetségeseinket a jelenlegi válságból való kiútnak, majd a felemelkedés eszközeinek a mielőbbi megkeresésére. /Állásfoglalás. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 23-24./ Az RMDSZ SZKT Tőkés László tiszteletbeli elnök javaslata alapján a koszovói helyzettel kapcsolatban állásfoglalást adott ki: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a jugoszláviai háború kitörésekor, a későbbi kedvező fejleményeket megelőlegezve, elsők között szállt síkra a volt Jugoszláviát alkotó nemzetek önrendelkezési joga mellett. A daytoni egyezmény által megteremtett viszonylagos béke felborításával fenyegető koszovói helyzet ismételten állásfoglalásra készteti Szövetségünk képviseleti testületét. A jugoszláviai albán kisebbség helyzetének méltányos rendezése és a balkáni, illetve a kelet- és közép-európai térség stabilitásának megőrzése céljából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elengedhetetlenül fontosnak tartja a koszovói albán többségű kisebbség egyoldalúan felszámolt területi autonómiájának helyreállítását. Szövetségünk 1992. évi Kolozsvári Nyilatkozatának, a belső önrendelkezés elvének a szellemében, valamint a Lord Carrington brit külügyminiszter nevéhez főződő balkáni rendezési terv egyenes folytatásaképpen, nem utolsósorban pedig az Egyesült Államok erre vonatkozó álláspontjának megfelelően szorgalmazzuk a megingott kis-jugoszláviai helyzetnek a már úgyis meglévő autonómiahagyományok felelevenítésével történő rendezését. Meggyőződésünk, hogy az autonómia biztosítása mind a kisebbségi kérdések megoldásának, mind a társadalmi-politikai stabilitás garantálhatóságának és Jugoszlávia területi épsége megőrzésének a legmegfelelőbb, legeurópaibb eszköze. /Állásfoglalás. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 23-24./ A harmadik állásfoglalás: Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa meglepetéssel értesült arról, hogy a Magyar Országgyűlés továbbra sem talált megoldást a magyarországi nemzeti kisebbségek intézményesített parlamenti képviseletére. Bízunk abban, hogy a Magyarországon eddig is létezett széleskörű kisebbségi jogok kiteljesítéseként ez a politikai és társadalmi kérdés is mielőbb demokratikusan és méltó módon megoldódik. /Állásfoglalás. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 23-24./"
1998. március 21.
Közel 200 millió forintot költött az Illyés Közalapítvány az elmúlt négy évben a határon túli magyar sajtó támogatására. A segítség hol pénz, hol számítógép vagy autó, s bár az újságokat nem Magyarországról tartják el, időnként életmentőnek bizonyultak a budapesti források a 11 határon túli magyar napilap némelyike számára, állapította meg Riba István összegzésében. Ugyanazok a lapok jelennek meg, többször új néven és más tartalommal, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Próbálkoztak ugyan új napilapok indításával, de fennmaradnia egyiknek sem sikerült. Legutóbb idén januárban Sepsiszentgyörgyön az Erdély bukott meg. A Nap című újság Pozsonyban 1989-ben került az utcára, a Független Magyar Kezdeményezés, majd az utódjának tekinthető Magyar Polgári Párthoz közel álló napilap volt. A lap 1995-ben megszűnt. A Szabad Földműves hetilap munkatársai 1991-ben indították meg a Szabad Újság címen a napilapot, amely azonban csak két évig bírta, majd 1993 júliusában több magyarországi szervezet, a Magyarok Világszövetsége és a Pro Professione Alapítvány támogatásával hetilappá alakult át. Az Erdély /Sepsiszentgyörgy/ napilap egy hónapig állta a sarat, végül 100 millió lejes veszteséget okozva megszűnt, mondta el Willmann Walter, az Európai Idő főszerkesztője. A rendszerváltás leginkább a Romániai Magyar Szót viselte meg. Gyarmath János főszerkesztő tájékoztatása szerint a napilap 1990-ben még 150 ezres példányszámot ért el, jelenleg a tizedét, 15 ezret nyomnak. Bevételeik 30 százaléka származik hirdetésből. A Temesvári Új Szó 1994-ig napilap volt, 1995 óta csak hetilapként jelenik meg /Heti Új Szó/. Az erdélyi magyar napilapok a következő példányszámban látnak jelenleg napvilágot : 21 ezer példányban a Bihari Napló (Nagyvárad, Bihari Napló Rt.), 20 ezerben három napilap: Hargita Népe (Csíkszereda), Háromszék (Sepsiszentgyörgy, H-Press Kft.), Népújság (Marosvásárhely, Impress Kft.), 15 ezerben a Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti, Zotmar Press Kft.), 10 ezerben a Szabadság (Kolozsvár, Szabadság Kft.) és 7 ezerben a Jelen (Arad, Jelen Kft.) A Kárpáti Igaz Szó (Ungvár) évek óta csak hetente háromszor jelenik meg, mert az ukrán posta csak ennyi napon hajlandó terjeszteni. példányszáma 9 ezer körül van. Terjesztési nehézségekkel magyarázza Bálint István főszerkesztő, hogy csak 1 5 ezer példányban jelenik meg a valaha legterjedelmesebb magyar nyelvű napilapnak számító Magyar Szó (Újvidék). A lap állami képben van. Lovász Attila, az Új Szó (Pozsony) főszerkesztője szerint lapjából ma 40 ezret nyomnak /vasárnap a dupláját/ az 1990-es 61 ezer helyett. Az Új Szó tulajdona pozsonyi Vox Nova Rt., a többségi tulajdonos a düsselfdorfi Rheinisch-Bergische Druckerei und Verlags-GmnH. Szlovákiai magyar politikusok szerint megvan annak a veszélye, hogy Meciar miniszterelnök megveteti a lap részvényeit, s így az egyetlen szlovákiai magyar napilap a mai szlovák kormánypárthoz közel álló tulajdonos kezébe kerül. Szlovákiában és Romániában a lapok az ottani kormányoktól nem kapnak támogatást, Vajdaságban és Ukrajnában viszont kapnak kisebb-nagyobb apanázst. /Riba István: Határon túli magyar politikai sajtó. = Heti Világgazdaság, márc. 21./
1998. március 25.
"Gazda József vázlatosan bemutatta a moldvai csángók múltját és kilátástalan jelenüket, a nagymértékû nyelvvesztést, a hatalom ugyanis mindent elkövet mielõbbi beolvasztásukért. 1948-50-ben még a magyar folklór kincsesbányája volt az északi csángók néhány faluja, de ma már csak Szabófalván, Kelgyesten, Újfaluban - és ott is csak az öregek körében - él a magyar nyelv. Megtörtént a zenei anyanyelv elvesztése, s folyamatosan a befejezéséhez közeledik a nyelv és a kultúra teljes elhalása is. Az ok: a folyamatos beolvasztási politika, a nemzeti jogok el nem ismerése. Tudatosan, megtervezetten számolják fel, "mintegy a mindenkori román hatalmi gépezet szakaszosan megtervezett beolvasztási politikájának a "soros" áldozatait. Helyzetük annyira kényessé vált, hogy már az RMDSZ is "kivonult a térségbõl', utolsó akciójuk" 1996 áprilisában volt, amikor Klézsén egy csángó szervezet megalapításáért gyûltek volna össze, de a karhatalmi erõk által felbéreltek tettleg bántalmazták a megjelenteket. Az "RMDSZ azóta semmit nem tesz a csángóságért, s mint kormányzati tényezõ még csak szóba sem hozza helyzetük orvoslását." "Nem hozza szóba helyzetüket a magyar kormány sem". A párhuzamosság alapján pedig lehetne rájuk hivatkozni, amikor a román kormány az erdélyi magyarok és a magyarországi románok közé tesz egyenlõségjelet..." Óriási veszélyeket rejt a csángóság pusztulása iránti közöny. Az "elcsángósodás" veszélye ugyanis az egész határon túli magyarságra kiterjedhet. Ettõl megóvni "nemzetünket az anyaországnak, anyanemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is." /Gazda József: Csángóság - elcsángósodás - nemzetvesztés - párhuzamosság. Az anyaország felelõsségérõl. = Napi Magyarország, márc. 25./ Gazda József Kovásznán élõ közíró."
1998. március 28.
"A miniszterelnök szerintem hibát követett el nyilatkozatával, mi nem ezt vártuk tőle - jelentette ki márc. 27-én Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Markó Béla előzőleg megpróbálta meggyőzni Victor Ciorbeát, hogy álljon el szándékától, mert nem ezt várja el tőle a közvélemény. De ő erre nem volt hajlandó - mondotta Markó, aki szerint a kormányfői nyilatkozat végül is "tovább mélyítette a válságot, illetve lehet, hogy végül is felgyorsította a megoldást". Markó Béla szerint a koalíciós pártoknak a jövő héten meg kell kezdeniük a tárgyalásokat, hogy közösen próbáljanak meg létrehozni egy új kormányt. A Demokrata Pártnak vissza kell térnie a koalícióba és a kormányba is, új kormányt kell kialakítani, mert tovább menni így nem lehet. Most már nem arról van szó, hogy az RMDSZ kivel rokonszenvez, vagy kivel nem, és hogy mennyire méltányoljuk a miniszterelnök tevékenységét, mert valóban méltányoljuk. De ezt a kormányt most már nem lehet így tovább vinni - mondotta Markó Béla. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./"
1998. március 30.
"Magyarország és Románia munkaügyi minisztere márc. 28-án, Budapesten aláírta azt a jegyzőkönyvet, amely a két ország munkaügyi tárcáinak közvetlen kétoldalú együttműködéséről készült. Kiss Péter és Alexandru Athanasiu román munkaügyi és szociálisvédelmi miniszter az európai munkaügyi miniszterek kétnapos konferenciájának zárónapján látták el kézjegyükkel a dokumentumot. A jegyzőkönyv a két ország gazdasági érdekeinek kölcsönös érvényesülését hivatott elősegíteni; fontos közös teendőket jelöl meg a munkaerőpiaci, foglalkoztatási, munkajogi, szakképzési, munkavédelmi területeken éppúgy, mint a szociális partnerekkel történő kapcsolattartás és az európai integrációval való jogharmonizáció terén. A megállapodás keretében konzultációkat, szakmai találkozókat szerveznek, emellett a két minisztérium nemzetközi szervezetek - például a Világbank által - finanszírozott projektek megvalósításában is együttműködik. A Románia és Magyarország közötti munkaügyi kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében szakértői tárgyalások folynak két foglalkoztatási egyezmény megkötéséről. Az úgynevezett gyakornokcsere egyezmény fiatal szakemberek kölcsönös cseréjét, a szezonális határ menti foglalkoztatási egyezmény - a kölcsönösen kialakított kvóta erejéig - szezonmunkálatok elvállalását teszi majd lehetővé. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./"
1998. március 30.
Victor Ciorbea márc. 30-i lemondását követően márc. 31-én Bukarestben összeült a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetősége, hogy elemezze a politikai helyzetet és kiválassza jelöltjét a kormányfői posztra. Az ülést Ion Diaconescu pártelnök vezeti, jelen van Gabriel Tepelea első alelnök, Radu Vasile főtitkár és a párt több alelnöke, köztük Ciorbea is. Márc. 31-én délben a Cotroceni-palotában Emil Constantinescu elnök közös konzultációt folytat az 1996-ban létrejött koalíció valamennyi pártjának vezetőivel. Ezen a megbeszélésen részt vesz Petre Roman, a koalíciós válságot Ciorbea lemondására vonatkozó januári követelésével kiváltó Demokrata Párt elnöke is, aki márc. 30-án nem volt jelen azon a konzultáción, amelyet a kormányban részt vevő pártok - a Demokratikus Konvenciót alkotó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Nemzeti Liberális Párt és Románia Alternatívája Párt, illetve másfelől az RMDSZ és a Román Szociáldemokrata Párt - vezetőivel folytatott az államfő, hogy együtt határozzák meg a kormányalakítási tárgyalások menetrendjét. /MTI/
1998. március 31.
"Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEV) tanácskozását, nemzetközi kisebbségi konferenciát szervezett Kolozsváron a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány március 27-29-e között "Kultúra, oktatás, etnikai identitás" címmel. Megnyitójában Buchwald Péter Kolozs megyei alprefektus hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdés legdemokratikusabb megoldását csak az alanyi jogon járó önrendelkezés jelentheti. A konferencián a térség országaiban élő nemzeti és etnikai kisebbségek - szerbiai, ukrajnai, bulgáriai románok, romániai, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai magyarok, romániai örmények, dél-tiroli németek és mások - ismertették az adott közösségek helyzetét, törekvéseit, sajátos problémáit. Pillich László, a Heltai-alapítvány ügyvezető elnöke kifejtette, hogy térség nemzeti kisebbségei elsősorban egymásban találhatnak megértésre és támogatásra, amikor a többségi lakosság kevesebb jószándékról tesz tanulságot, az anyaországok pedig csak bizonyos mértékű támogatást nyújthatnak a határokon túli nemzetrészeknek. A svájci Komlóssy József, a FUEV alelnöke hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarságnak a finnországi svédek példáját kellene követnie a saját önálló felsőoktatási rendszer kiépítésében, az anyanyelvhasználat közigazgatási gyakorlatában. Ivan Alexandrov, a bulgáriai vlahok (román népcsoport) egyesületének elnöke arról szólt, hogy hazájában az eszközökben nem válogató balkáni nacionalizmus a kisebbség asszimilációjára törekszik. Dolník Erzsébet, a szlovákiai magyar pedagógusok vezetője a Meciar-kormány nyílt diszkriminációs politikáját bírálta. Megoldást csak a politikai hatalom változása hozhat - mutatott rá. A konferencia résztvevői közös nyilatkozatban foglaltak állást amellett, hogy a kelet-közép-európai kisebbségek problémáinak megoldására az utat az jelenti, hogy a többségi lakosság lehetőséget nyújt számukra különböző autonómia-formák kibontakoztatására. A romániai német kisebbség képviselője, Paul Philippi, a Német Demokrata Fórum elnöke nem írta alá a dokumentumot, azzal az indoklással, hogy az általános megfogalmazásokat például az autonómia tekintetében félreérthetik a többség képviselői. Arquint Romedi, a FUEV elnöke viszont azt hangsúlyozta, hogy a nyilatkozat megfelel minden nemzetközi kisebbségjogi dokumentumnak, mivel csak a kulturális és oktatási anyanyelvi autonómiára, nem a területi autonómiára utal. /Szabadság (Kolozsvár, márc. 28., Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./"
1998. március 31.
Elkészült a Határon Túli Magyar Színházak X. Fesztiváljának programterve - tájékoztatta az MTI-t Nyakó Béla, a június 12-21. közötti rendezvény szervezője, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója. A seregszemlén ezúttal négy szomszédos ország, Kis-Jugoszlávia, Románia, Szlovákia és Ukrajna, valamint Kanada tizenhárom társulata, továbbá három színművészeti főiskolája vesz részt. A tizedik fesztiválon - rendhagyó módon - két magyarországi teátrum, a Győri és a Szegedi Nemzeti Színház művészei, illetve a budapesti Színművészeti Főiskola hallgatói is fellépnek. A tíznapos rendezvény június 12-én a szatmárnémeti Északi Színház előadásával kezdődik, az észak-erdélyi művészek Shakespeare: Lear király című darabját mutatják be. A temesvári Csiky Gergely Színház Alfred de Musset: Lorenzaccio, a kolozsvári Állami Magyar Színház Feydeau: Bolha a fülbe, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Moliére: A fösvény, a szabadkai Kosztolányi Dezső Magyar Színház Dukovic: A puskaporos hordó, a Torontói Magyar Színház Aldo Nicolai: Hárman a padon, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Moliére: Don Juan című művével szerepel a kisvárdai seregszemlén. Hat közös produkciót is láthat majd a zsűri, illetve a közönség. A temesvári Csiky Gergely Színház és a Szegedi Nemzeti Színház művészei Mándy: Régi idők focija, a Szabadkai Népszínház és az újvidéki Magyar Színház Csáth: Zách Klára, a Nagyváradi Állami Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Szép: Vőlegény, a kassai Thália Színház és a beregszászi Magyar Színház Ford: Kár, hogy ká, a révkomáromi Jókai Mór Színház és a győri Nemzeti Színház tagjai pedig Goldini: Mirandolina című darabjában lépnek színpadra. A záróelőadás június 21-én szintén közös produkció, Schnitzler: Körmagyar című művét a marosvásárhelyi, a kolozsvári, az újvidéki és a budapesti színművészeti főiskolások játsszák. /Magyar Szó (Újvidék), márc. 31./
1998. március 31.
"Gheorghe Funar kolozsvári polgármester Emil Constantinescu államfőhöz írott levélben követelte, hogy büntessék meg a múlt hét végén Kolozsváron tartott nemzetközi kisebbségi konferencia szervezőit, tekintettel az ott elfogadott "Kolozsvári Rezolúcióra", amely síkra száll a kisebbségek etnikai autonómiája mellett. Ez a polgármester-pártvezér márc. 31-én publikált írása szerint "az RMDSZ újabb színjátéka és provokációja". Következtetése: "Romániában addig nem lehetséges politikai, gazdasági és szociális stabilitás, amíg az RMDSZ a kormány tagja". A valójában a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány által PHARE támogatással és az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójával /FUEV/ együttműködve megszervezett konferencia záró határozata síkra száll a kisebbségek nyelvi, kulturális, oktatási, vallási cselekvési autonómiájának szavatolása mellett az EBESZ-folyamat keretében, állást foglal az asszimiláció bármely formája és a diszkrimináció bármely megnyilvánulása ellen, a szélsőséges uszítás felszámolása mellett. A szenátusban Eckstein Kovács Péter, az RMDSZ szenátora márc. 30-án sürgette, hogy függesszék fel Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia szélsőséges elnökének mentelmi jogát, mert márc. 28-án Marosvásárhelyen egy gyűlésen a kétnyelvű táblák ledöntésére bíztatta híveit és azt ígérte, mindenki helyett kifizeti a büntetést. A nagyromániás vezető felhívása kimeríti a törvény megsértésére való felbujtás bűntettét, amit egy évtől öt évig terjedő börtönnel lehet sújtani - hangsúlyozta az RMDSZ-szenátor. A szóban forgó gyűlésen Gheorghe Funar arra bíztatta a marosvásárhelyieket, hogy másnap reggel állítsanak őrséget a városháza elé és akadályozzák meg Fodor Imre polgármester belépését hivatalába. A "kollégiális" bíztatásnak nem lett foganatja, jelentette a márc. 31-én a marosvásárhelyi Népújság, a megadott időpontban a város magyar nemzetiségű polgármestere senkitől sem zavartatva léphetett be a városháza kapuján. /MTI/"
1998. április 2.
Ápr. 1-jén összeült a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt /KDNPP/ vezető testülete, amely megvitatta a tervezett koalíciós kormány programjának minimális elvárásait tartalmazó dokumentumot. Ion Diaconescu, a KDNPP elnöke köszönetet mondott Victor Ciorbeának, a lemondott miniszterelnöknek kormányfőként végzett munkájáért. Diaconescu szerint a válság igazi okait a Demokrata Párton belül kell keresni, amely kikényszerítette Ciorbea távozását. A párt miniszterelnök-jelöltje Radu Vasile, a párt főtitkára. Az új kormány összetételében - Diaconescu véleménye szerint - meg kell őrizni az eddigi, a pártok parlamenti súlyát tükröző arányokat. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./
1998. április 2.
"Emil Constantinescu elnök márc. 31-én Ion Iliescuval, az ellenzék legnagyobb pártját alkotó SZDRP elnökével folytatott megbeszélést. Ez volt az első alkalom arra, hogy az előző és a jelenlegi elnök négyszemközt találkozott egymással. A tárgyalás után rögtön nyilvános vita folyt kettejük között arról, hogy mi is hangzott el valójában. Iliescu a megbeszélés után kijelentette: az államfő "nagyjából" osztja az ő értékelését, miszerint előrehozott választásokra lesz szükség, ha nem is idén, de jövő tavasszal. Az elnök sajtóirodája cáfolatot adott ki, hangsúlyozva, hogy ilyesmit az államfő nem mondott. Az elnökség helytállónak nevezte viszont Iliescu ama közlését, hogy Constantinescu elnök egyetértett egy új választási törvény meghozatalával és hogy az SZDRP ezzel kapcsolatos tervezetét (amely a parlamenti bejutási küszöböt a jelenlegi 3 százalékról 5 százalékra emeli) pozitívan értékelik a többségi koalícióban. Iliescu vitatta Victor Ciorbea búcsúbeszédének azt a megállapítását is, hogy kormánya megteremtette az etnikumközi és felekezetközi megbékélés modelljét, Iliescu szerint ugyanis "a magyar szeparatistáknak tett engedményekkel a Ciorbea-kormány az etnikumközi feszültség új forrásait hozta létre". Constantinescu nem találkozott a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnökével, Corneliu Vadim Tudorral, aki terjedelmes nyilatkozatban utasította el a Cotroceni-palotába szóló meghívást, kifejtve, hogy "a katasztrófának, amely az országot sújtja, fő oka maga Emil Constantinescu", akit rögtön lemondásra is szólított fel. - C. V. Tudor erdélyi körútjának (Funarral együtt tartott marosvásárhelyi gyűlésének) "helyszíni tapasztalataira" hivatkozva azt írja, hogy "a horthysta jellegű RMDSZ részvétele a kormányzásban veszélyes következményekkel jár az egységes román nemzetállamra és a többségi lakosságra nézve". Az NRP közleménye "megmagyarázhatatlan kollektív hallucináció eredményének" nevezte az 1996 novemberi választási eredményeket, amelyek nyomán az új vezetés hatalomra került, és azt többek között azzal vádolja, hogy "gúnyt űz mindabból, ami szent a románság szemében". /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./"
1998. április 3.
Ápr. 3-án megkezdődött a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ választmányának háromnapos ülése Budapesten, a Magyarok Házában. A választmány tagjainak szavazással kinyilvánított határozata alapján az ülés mindhárom napjának programja zárt ajtók mögött zajlik. A tanácskozás eredményeiről ápr. 5-én tart sajtótájékoztatót Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke, valamint az alelnökök, a régióelnökök és a választmány elnöke. A ülésen a tervek szerint a szövetség stratégiai kérdéseiről, működési problémáiról, regionális gondokról, továbbá az elmúlt évi és az idei programokról lesz szó. A legfőbb napirendi pont az MVSZ közhasznú szervezetté válásának kérdése, illetve az alapszabály ez alapján módosított tervezetének megvitatása. /MTI/
1998. április 6.
Három bizottságban folyik a munka, nyilatkozott Borbély László, az RMDSZ kormányzati ügyvezető alelnöke a kormányalakítási tárgyalások eddigi tapasztalatairól. Elmondta, hogy a pártok által az idei sürgősségi feladatokról benyújtott tervezetek - amelyek közül véleménye szerint az RMDSZ-é a legátfogóbb - a legtöbb kérdésben közel állnak egymáshoz. Mindegyik elfogadja azt, hogy fel kell gyorsítani a privatizációt, át kell alakítani az ipar szerkezetét. Inkább vitatott kérdés a földtörvény módosítása és az államosított házak kérdése, tehát általában a tulajdon kérdése, az elkobzott javak visszaszolgáltatása, ami az egyik fő prioritás az RMDSZ listáján is. Az egyik legnagyobb hibája az eddigi kormányzásnak éppen az, hogy nem tisztázta a tulajdon kérdését. Az RMDSZ által benyújtott feladatterv szorgalmazza továbbá a koncepcióváltást a pénzügyi vonalon, a helyi pénzügyi törvény megszavazását, az országos pénzügyi törvény módosítását úgy, hogy a jövő évi költségvetés felépítése más lehessen: programok alapján, célirányosan történjen az erőforrások elosztása, nem pedig százalékarányosan, mint eddig. A hosszú távú program kidolgozása érdekében az RMDSZ államtitkárai, szakemberei megkapták az 1996 évi kormányprogram fejezeteit, ehhez fűztek javaslatokat arról, mit és milyen sorrendben kell megvalósítani belőle. Borbély László hangsúlyozta, hogy az RMDSZ álláspontja szerint a rövid távú kormányprogramban kiemelt helyen kell szerepelnie a helyi közigazgatási és az oktatási - a kisebbségi jogokat tartalmazó - sürgősségi kormányrendeleteknek, amelyeket a kormánynak saját törvénytervezeteként kell védenie a parlamentben, és a továbbiakban ugyanolyan fontosnak kell tekinteni azok gyakorlati megvalósítását, a megfelelő intézmények, szabályozások létrehozását. Az RMDSZ listáján szerepel a kisebbségi törvény, a kultusztörvény, a kisebbségi szervezetek vagyonának visszaadása, amelyet a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa már elfogadott. Az RMDSZ kormányzati részvételéről szólva az államtitkár elmondta, hogy a partnerek elvben elfogadták a kisebbségvédelmi tárca rangjának emelését önálló minisztériummá (eddig a kisebbségvédelmi hivatalért felelős tárcát a miniszterelnök alá rendelt megbízott miniszter irányította), de erre csak a kormány felépítésének őszi reformjakor kerül sor. A tárgyalások kiindulópontja a korábbi tárcák megőrzése volt, ami nem zárja ki egyes minisztériumok cseréjét. Az RMDSZ Borbély közlése szerint az idegenforgalmi minisztérium megtartását tervezi, de a csere lehetőségére gondolva, továbbá arra való tekintettel, hogy voltaképpen három minisztérium is megilletné, megjelölt más minisztériumokat is, köztük az egészségügyit, de, fűzte hozzá, még nincs döntés a kérdésben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
1998. április 7.
"Csóti György, az MDF külügyi kabinetjének vezetője nem tartotta eretnekségnek Csoóri Sándor javaslatát a határon túli magyarok számára megadandó kettős állampolgárságról. Megemlítette: térségünkben Horvátország már élt ezzel a lehetőséggel. Megfelelő rugalmassággal, összhangban a nemzetközi normákkal és a szomszédos országokkal egyetértésben, Magyarországnak is megoldást kell találnia arra, hogy az EU-tagság elnyerése után se korlátozódjék a szabad mozgás a határon túli magyarok számára. Személyes véleménye szerint többféle megoldás is lehetséges, az öt-tízéves vízum kiadásától a korlátozott kettős állampolgárság megadásáig. Korlátozás alatt Csóti György azt érti, hogy a kettős állampolgárság például nem jogosítana magyarországi munkavállalásra, letelepedésre. Ez biztosítékot jelentene arra, hogy a határon túl élő magyarok ne hagyják el szülőföldjüket. Az SZDSZ /Szabad Demokraták Szövetsége/ elutasította azt az elképzelést, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot és ezzel a szavazati jogot - jelentette ki Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője. Szerinte a kettős állampolgárság rontaná a kétoldalú államközi kapcsolatokat, és számos egyéb nehézséget okozna, hiszen a magyar állampolgárság olyan jogokkal és kötelezettségekkel járna, amelyek szinte teljesíthetetlenek. Gondot jelentene az orvosi ellátás kérdése, a nyugdíjjogosultság, valamint az adófizetési kötelezettség és a katonai szolgálat teljesítése. A szabaddemokraták véleménye szerint azt kell elérni, hogy lakhelyükön élhessenek megfelelő körülmények között a határon túli magyarok. Torgyán József, az FKGP elnöke szerint indokolt az MVSZ vezetőinek javaslata, miszerint a határon túli magyaroknak - a schengeni előírások ellensúlyozására - alanyi jogon magyar állampolgárságot és választójogot kellene kapniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a probléma rendezésére a magyarság egészének kell a kérdésben állást foglalnia. Torgyán József szorgalmazta, hogy a magyarság összes érintett képviselőjének részvételével rendezzenek tanácskozást, amelyen a végső álláspont kialakulhat. Mint mondta, a kettős állampolgárság is egy lehetőség, de más megoldásokat is meg kell vizsgálni. A Magyar Demokrata Néppárt csak akkor alakítja ki véleményét az MVSZ javaslatáról, ha annak szövegét pontosan megismeri - nyilatkozta Szabó Iván, a párt elnöke. A Néppárt elnöke úgy véli, hogy a határon túl élő magyarok esetében a kettős állampolgárság intézményének bevezetése olyan fontos és komoly kérdés, amelyről csupán a híradásokból származó információk szintjén nem lehet állást foglalni. A Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a határon túl élő magyarok alanyi jogon állampolgársághoz és szavazati joghoz juttatását, noha csak az alkotmányozási folyamat részeként tartja ezt megvalósíthatónak - nyilatkozta Báthori Gábor alelnök. A KDNP kétkamarás parlamentben gondolkodik, amelynek felsőházában kapnának helyet a hazai nemzetiségek és a határon túli magyarság képviselői - mondta el a politikus. Hozzátette: a KDNP egy európai kisebbségi kódex mihamarabbi elfogadását szorgalmazza, amely a jelenleg e tárgyban érvényben levő nemzetközi dokumentumok "bővített változataként" lenne hivatott elősegíteni a ma még megoldatlan kérdések rendezését. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy alanyi jogon állampolgárságot, illetve szavazati jogot kaphassanak a határon túli magyarok. Szerinte az állampolgárság ilyen megadására nincs nemzetközi precedens. Utalt arra is: pártja mindig is ellenezte, hogy a külföldön élő magyarok szavazati jogot kapjanak. Ugyanakkor elképzelhetőnek nevezett egy olyan, a szomszédos államok és az EU által is elfogadott megoldást, amely lehetővé tenné, hogy a határokon túl élő magyarok "speciális eljárással juthassanak be az országba". A Magyar Igazság és Élet Pártja üdvösnek tartja és a legnagyobb mértékben támogatja azt a javaslatot, hogy állampolgársághoz, illetve szavazati joghoz juthassanak a határon túli magyarok - nyilatkozta Csurka István elnök. A politikus szerint a jelenlegi helyzetben, amikor - mint fogalmazott - az "egy és oszthatatlan magyarság túlnyomó többsége mesterséges és igazságtalan határok által szétválasztva él", jogot kell kapniuk, hogy beleszóljanak annak az országnak az ügyeibe, amelynek sorsától "életben maradásuk és kultúrájuk fennmaradása függ". Az Együtt Magyarországért Unió elveti azt a gondolatot, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon állampolgársághoz és szavazati joghoz juthassanak. Szöllősy György kampányfőnök, kisebbségi ügyekkel foglalkozó szakértő szerint hazánknak ezen a területen is az Európai Unió normáit kellene alkalmaznia, biztosítva a határon túl élő magyarok önrendelkezési, nyelvhasználati és kulturális jogait. Emlékeztetett: az EMU mindvégig azon munkálkodott, hogy a hazai nemzetiségek parlamenti képviselethez jussanak - szerintük ez jelenthet megoldást a szomszédos országok magyarjai számára is. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./"
1998. április 7.
Nagyváradon szept. 20-26-a között ünneplik a színházkedvelők a nagyváradi színjátszás 200. évfordulóját. Márc. 9-én jegyezték be a Szigligeti Alapítványt, amely elsősorban az évfordulóra koncentrál, de megmarad a színházművészet támogatójának. F. Márton Erzsébet, a színház aligazgatója tájékoztatott a szeptemberi bicentenáriumi ünnepségekről. Több színház vendégszerepel, a kiállítási anyag előkészítésében az Országos Széchényi Könyvtár segít. A Szigligeti Füzetek sorozata négy új kiadvánnyal gazdagodik. Színháztörténeti tudományos ülésszak is lesz, továbbá sor kerül az erdélyi magyar színházak kollokviumára. A legnagyobb problémát az anyagi gondok jelentik, ezért várják a támogatókat. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 7./
1998. április 7.
A kolozsvári Perspektíva, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség lapjának 16. száma jelent meg. Rengeteg benne az idegen szó. Napvilágot látott a nagyváradi Majomsziget idei 5. száma. A diáklap a címoldalon nem tünteti fel a kiadó szervezet nevét. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 7./
1998. április 9.
"Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szerint Victor Ciorbea miniszterelnök lemondásának kikényszerítése a romániai demokratizálódási folyamatra mért súlyos csapás, amely mind a parasztpártban, mind a kormánykoalícióban a román államnacionalizmus újabb előretörésének nyit teret. Tőkés László szerint a koalíción belül gyakorolt politikai erőszak sikere tovább gyengíti az RMDSZ esélyét arra, hogy az erdélyi magyarság számára létfontosságú 22-es /helyi közigazgatási/ és 36-os /oktatási/ sürgősségi kormányrendeleteket törvényerőre emeltesse, másfelől gyengíti a magyar történelmi egyházak esélyét arra nézve, hogy a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott ingó és ingatlan javait visszaszerezze. A püspök véleményéről a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatási szolgálatának közleménye adott hírt, amelyben Tőkés László amerikai körútjának részleteiről számolt be. Tőkés László március végén indult három hetes észak-amerikai szolgálati körútra. Utazása első hetében kaliforniai magyar gyülekezetek vendége volt, majd Chicago környékén tartott istentiszteleteket, előadásokat. Körútjának további állomásai: Cleveland, Detroit, Toronto (Kanadában), New York és Washington. Az amerikai fővárosban találkozni fog a kormányzat képviselőivel. Egyházi és politikai természetű találkozóin, előadásai és megbeszélései során, a médiák nyilvánossága előtt "tájékoztatást nyújt a romániai, illetve az egyházi és kisebbségi helyzetről, erkölcsi, politikai és anyagi támogatást keres a romániai magyarság és egyházaink számára, nem utolsó sorban pedig Románia demokratikus átalakulása és NATO-csatlakozása, valamint a hosszan tartó kormányválság és a jelenlegi politikai átalakulások kérdésében fejti ki álláspontját". A közlemény szerint Tőkés László "elnöki minőségében az amerikai református egyházközségek körében a Magyar Reformátusok Világszövetségének ügyét képviseli, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökeként pedig egy világraszóló egységes magyar nemzetpolitika kialakításán fáradozik". /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./"
1998. április 15.
"Negyedik napja reng a föld a Magyarok Világszövetsége körül és körülöttem - reagált a kettős állampolgársággal kapcsolatban vitára Csoóri Sándor. Helyeselte a vitát a kettős állampolgárság ügyében. A Magyarok Világszövetsége nem kormányzati szerv, a magyar nemzet kérdéseivel foglalkozik. Amennyiben az alapszerződések szilárdabbak volnának, nem lobbant volna föl a kettős állampolgárság igénye. "Az a véleményem: a lehetséges autonómiák fokozatosan megoldanák ezeket a folyamatosan elénk sodródó mélylélektani és történelmi gondokat." - írta. Meg kell találni azokat az ellentéteket föloldó technikákat és jogi formákat, hogy az egy nemzethez, egy közösséghez tartozó közösségek ne a két szék közé zuhanjanak /Csoóri Sándor: Külföldi magyarok kettős állampolgársága. Válasz, földrengés közben. = Magyar Nemzet, ápr.. 11., átvette: Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./"
1998. április 15.
Éles hangon bírálta Romániát és politikusait Francois Ettori, a Világbank bukaresti irodájának vezetője, aki szerint a belpolitikai bizonytalanság aláássa az ország szavahihetőségét és a gazdaság további gyengülését eredményezi. Emil Constantinescu elnök nem tudta felgyorsítani a reformokat és a korrupció elleni harcot. Ettori szerint a mostani három hónapos válság ideje alatt a kormány leállította vagy legalábbis felfüggesztette a legfontosabb gazdasági programok végrehajtását. Romániának az a szándéka, hogy csatlakozzon az EU-hoz, egyre távolabbinak tűnik. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./
1998. április 15.
"George Pruteanu szenátor az új kormány beiktatása előtt nyilvános támadást intézett Radu Vasile kinevezett kormányfő ellen, mert "megígérte az RMDSZ vezetőinek az őket érdeklő két sürgősségi kormányrendeletet". Nyílt levélben Pruteanu /akit kizártak a parasztpártból/ azt állította, hogy a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó közigazgatási és oktatási jogok "a román társadalom legkülönbözőbb rétegeiben nyugtalanságot és elégedetlenséget keltettek". Pruteanu gúnyosan azt kérdezte a kijelölt miniszterelnöktől, miként fogja elérni a kormányrendeletek érvényesítését a korábbi formában, amit, fejti ki, "a közvélemény legnagyobb része nem óhajt"? "Meg fogja győzni a szenátorokat, hogy mondjanak le meggyőződésükről? Hipnotizálni fogja őket? Azzal fogják őket fenyegetni az RMDSZ parancsára, hogy kidobják őket a pártból, ahogy engem fenyegetnek ezzel?". - A szenátor levele érzékelteti, hogy a nacionalista erők az új kormánnyal szemben sem kívánják feladni kampányukat. Néhány napja több vezető nacionalista értelmiségi által közzétett nyilatkozat is, amely az önálló magyar egyetem gondolata ellen tiltakozott. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./"
1998. április 15.
"Április 15-én bizalmat szavaztak a Radu Vasile kormánynak. Előzőleg - ápr. 15-én - a képviselőház és szenátus szakbizottságai külön-külön meghallgatták és támogatásukról biztosították a Vasile-kormány összes miniszterét, köztük a kormányba ismét visszatért hat demokrata párti politikust, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez tartozó két kormánytagot is. Bárányi Ferencnek, az RMDSZ által jelölt egészségügyminiszternek kinevezését 20:1 arányban támogatták a két ház egészségügyi bizottságának tagjai - ellene szavazott a Nagy-Románia Párt egyik tagja. Tokay György kisebbségvédelmi miniszter 14:2 arányú támogatást kapott a két ház emberjogi bizottságainak összevont ülésén, két szélsőséges nacionalista politikus szavazott ellene, és ők próbálták kétségbe vonni a kormány kisebbségi politikáját is. Ezután ápr. 15-én a parlamentben Radu Vasile miniszterelnök 45 perces programbeszéde után megkezdődött a kormány beiktatási vitája. Radu Vasile kijelölt miniszterelnök beszédében kifejtette, hogy nem Victor Ciorbea volt a fő akadály a reform gyorsításának útjában, hanem a koalíciós partnerek arra vonatkozó gyakorlatának hiánya, hogy komunikáljanak egymással, és felülkerekedjenek egymással szemben táplált előítéleteiken. Az új kormánynak minél hamarabb ki kell jutnia a zsákutcából, amelybe a koalíció került a több hónapos válság nyomán. Nehéz pillanatban veszi át a kormány irányítását, hangsúlyozta. Elismerte, hogy az 1996-ban vállalt programot sok tekintetben nem sikerült teljesíteni. Radu Vasile leszögezte, hogy nem akar előrehozott választásokat, síkra szállt a változás folyamatossága, a demokratikus értékek megőrzése mellett. A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a parlament szerepének biztosítása érdekében lehetőleg tartózkodni fog a sürgősségi kormányrendeletek a módszerétől és kiemelte a jószomszédsági kapcsolatok fontosságát és ezeken belül a Magyarországgal és Lengyelországgal való stratégiai partnerség elmélyítését. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16., 17./ A bizalmi vitájában a koalíciós pártok szónokai - köztük az RMDSZ részéről Markó Béla szenátor, szövetségi elnök és Vida Gyula támogatásukról biztosították a kormány hároméves programját és az 1998 évi konkrét, felelősökhöz és határidőkhöz kötött rövid távú intézkedési tervet. Markó Béla RMDSZ-elnök a reformot nevezte a kormányprogram kulcsszavának, de megjegyezte, hogy a szónak sokféle értelmet tulajdonítanak. 1998. április 15-én szerdán, a Parlament együttes ülésén Radu Vasile megbízott kormányfő bemutatta kormányának tagjait, valamint az új kormányprogramot, a kormány rövid távú, 1998-ra szóló prioritásait, illetve középtávra, 2000-ig szóló gazdaságfejlesztési tervét. A kormányprogram vitája során az RMDSZ parlamenti csoportja nevében Markó Béla szövetségi elnök, szenátor, illetve Vida Gyula képviselő szólalt fel. Markó Béla kifejtette, hogy az új kormányprogram az országot foglalkoztató aktuális és égető kérdésekre próbál választ adni, és a reform útját világítja meg. A szövetségi elnök ugyanakkor rámutatott arra, hogy az RMDSZ számára a reform a román társadalom erkölcsi, társadalmi, politikai és gazdasági felemelését, az ország európai és euroatlanti integrációját, a többség és kisebbség együttműködését, a jogegyenlőséget, korlátozások nélküli anyanyelvű oktatást, mások nyelvének és kultúrájának tiszteletét, országos, regionális és helyi érdekeknek megfelelő országos, regionális és helyi döntések meghozatalát jelenti. Markó Béla felhívta a figyelmet az utóbbi időszakban tapasztalható választási demagógiára és egyes sovén, kisebbség-, értelmiség- és nyugatellenes megnyilatkozásokra, amelyek veszélyeztetik a reformot. E veszély elkerüléséhez, a válságból való kilábaláshoz arra van szükség, hogy az új kormány határozottan ültesse gyakorlatba programját. Az RMDSZ aktívan támogatja a bemutatott kormányt és a Parlament elé terjesztett programot - mondotta befejezésül Markó Béla. Vida Gyula az RMDSZ parlamenti frakcióinak nevében mondott beszédében a reformintézkedések, kiemelten a privatizáció szükségessége mellett érvelt, és a kormányprogram határozott keresztülvitelének támogatását ígérte az RMDSZ részéről. - Mind Markó, mind Vida Gyula, a képviselőház költségvetési és reformbizottságának elnöke közölte, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz a kabinetnek. Vida hiányolta, hogy 1996-ban nem készült "leltár" - ez kimutatta volna, hogy az előző években a nagy állami monopóliumok, köztük a kőolajtársaság milliárd dolláros nagyságrendű hiányt könyveltek el, összesítve 5 milliárd dolláros veszteséget hagytak az 1996 végén hivatalba lépett kormányzatra. Az ellenzék szónokai katasztrofálisnak nevezték az ország helyzetét, ezért véleményük szerint kizárólag az 1996-ban győztes koalíció a felelős. Így kivétel nélkül azt hangoztatták, hogy - bár értékelik Radu Vasile személyét és készségét a párbeszédre, valamint személyes szándékait -, pusztán a miniszterelnökváltás nem eredményez változást, annál kevésbé, mivel a program lényegében azonos és a kormány tagjainak legnagyobb része is. Az ellenzék szerint csak új választások hozhatnak megoldástá Valamennyien hevesen tiltakoztak az RMDSZ-nek a korményban való részvétele ellen. Az ellenzék soraiban kivételt jelentett Teodor Melescanu volt külügyminiszter vezette Szövetség Romániáért, amely számos fenntartást fogalmazott meg, de közölte, hogy "nemzeti érdekből" ennek ellenére esélyt kíván biztosítani a kabinetnek és ezért támogatja a szavazásnál. Végül a parlament két házának együttes ülése titkos szavazással 317 vokssal 124 ellenében bizalmat szavazott Radu Vasile új román miniszterelnök koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a kisebbségvédelmi tárca mellett - ezúttal először - az egészségügyi tárcát vezeti. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17., /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 15., 1246. sz./ A kormányra szavaztak a koaliciót alkotó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Demokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Román Szociáldemokrata Párt és a Románia Alternatíva Pártja, illetve a koalíción kívüli erők közül a nemzeti érdekre hivatkozva, fenntartásainak hangoztatása mellett a Teodor Melescanu vezette Szövetség Romániáért párthoz tartozó független képviselők (az SZR az ellenzéki SZDRP-ből vált ki és parlamenti tagjai nem iratkozhatnak be más pártba). A kormány ellen voksolt a Ion Iliescu vezette SZDRP, Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártja, Valeriu Tabara Román Nemzeti Egységpártja és több független státusú ellenzéki politikus. /MTI/"
1998. április 23.
Ápr. 21-én az Egyesült Államokba utazott Andrei Plesu külügyminiszter. Ápr. 26-ig tartó látogatása során megbeszélést folytat Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel és más amerikai politikusokkal, közéleti személyiségekkel. Plesu a stratégiai partnerség jelenlegi helyzetéről tárgyal, továbbá Romániának a NATO-hoz való csatlakozási szándékáról, illetve Emil Constantinescu államfő nyári amerikai útjának előkészítéséről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./
1998. április 24.
A bukaresti magyar nagykövetségen bemutatták a Dacia Kiadó /Kolozsvár/ által Göncz Árpád műveiből, Anamaria Pop fordításában megjelent román nyelvű válogatást. A bemutatón megjelent Zoe Petre asszony, Emil Constantinescu elnök tanácsosa és Alexandru Paleologu szenátor, történész is. Laurentiu Ulici, a Romániai Írók Szövetségének jelenlegi, illetve Mircea Dinescu költő, a szövetség volt elnöke méltatta a Göncz Árpád munkásságát. Jelen volt és beszédet mondott Pomogáts Béla, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, Gálfalvi Zsolt, az A Hét hetilap főszerkesztője, a Romániai Magyar Írók PEN Clubjának elnöke. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./
1998. április 25.
"Erdély olyan térség, amelyhez mindig is erős volt a szoros érzelmi kötődés. Nemzeti létünk tengelyének tekinthetjük - mondotta a Transilvania Jurnal ápr. 24-i számának adott interjújában Radu Vasile miniszterelnök. A kormányfő támogatta azt, hogy a kisebbségi iskolákban alternatív tankönyvet használjanak, erről már beszélt Andrei Marga oktatási miniszterrel. A román történelem és földrajz oktatásának nyelvéről szólva Vasile az RMDSZ-szel kötött koalíciós egyezségre utalt - amely nem kötelezte a román koalíciós pártokat a magyar nyelvű oktatási változat támogatására - de megjegyezte, hogy "meg lehet fontolni" mind a román, mind a magyar nyelvű megoldást. Az anyanyelvű egyetem kérdését bonyolultabbnak nevezte a miniszterelnök. "Elvben, ahogy nemzetközileg elköteleztük magunkat, nincs semmiféle akadálya egy magyar tannyelvű egyetem létrehozásának, a törvénynek megfelelően. Ilyen szelleműek az Európa Tanács ajánlásai is. Ha megvannak az anyagi feltételek, a finanszírozási keret, a statútum, létre lehet hozni ilyen egyetemeket. Létezik a multikulturális egyetemek változata is, amit javasoltak és amit el lehet fogadni". Megjegyezve, hogy a Hargita és Kovászba megyében is működik két főiskola egy magyar és egy román tagozattal, a kormányfő kifejtette, hogy az ilyen típusú oktatást is ki lehet terjeszteni. Ezt a megoldást, hangsúlyozta kérdésekre felelve Radu Vasile, a térségben teljes komolysággal figyelembe lehet venni. A miniszterelnök azt mondta, nem hiszi, hogy ezt ne szavazná meg a parlament, de számít a vitákra. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./"
1998. április 27.
Ápr. 27-én Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ bukaresti székházában fogadta Klaus Franckét, a Bundestag német-román barátsági csoportjának elnökét. A találkozón a németországi képviselő arról kért és kapott tájékoztatást, hogy miképpen ítéli meg az RMDSZ a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetet, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulására. A vendég érdeklődött a romániai etnikai közösségek közötti együttműködésről is. Markó Béla belpolitikai kérdésekről szólva elmondta, hogy az RMDSZ mint a kormánykoalíció tagja nem támasztott új követelményeket az új kormány elé a kisebbségi kérdések rendezését illetően, de ragaszkodik a korábbi koalíciós megállapodásokban és kormányprogramban foglaltak valóra váltásához. Ami a kisebbségek közötti együttműködést illeti, a szövetségi elnök hangsúlyozta, az RMDSZ kifejezetten jó kapcsolatokat tart fenn a Német Demokrata Fórummal, államtitkári funkcióra is javasolt egy, a német kisebbséghez tartozó személyiséget, akivel jó a kisebbségvédelmi miniszter együttműködése. Szövetségünk az ország nagy veszteségének tartja, hogy az évek során sok német nemzetiségű román állampolgár vándorolt ki, és örömmel üdvözli a visszatelepedni szándékozókat. Klaus Francke ennek kapcsán kifejtette, hogy ehhez a román kormánynak számos törvényes intézkedést kell hoznia a visszatelepülők tulajdonjogainak rendezése érdekében. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 27., 1253. sz./